Duma István András Mi Magunkról címmel újságot ad ki, a Moldvai Csángó-magyarok Szövetsége klézsei szervezete tagjainak s azoknak, akik szimpatizálnak vele. A bákói lap azt írta, hogy el akarják magyarosítani a csángókat. Duma a Mi Magunkról számait fénymásolással sokszorosította, és ingyen terjesztette Klézsén. Az 5. lapszámtól kezdődően, minden bizonnyal az egész magyar és román nyelvterületen páratlan időszaki kiadvány született, az új köntösben jelentkező MI MAGUNK. Szerkesztője ugyancsak Duma István András, Címük: com. Cleja, sat Alexandrina. Zona Tyúk Szer. Irányítószám: 5529. A Moldvai Csángó-magyarok Szövetsége klézsei helyi szervezetének lapján a címoldalra kiemelten a következő mottó áll: Azoknak, akik igazságra akarják építeni életüket. A lap kétnyelvű, mert románokhoz, az elrománosodott csángó-magyarokhoz is szól. A románul tudók számára többnyire olyan információkat és dokumentumokat közöl, amelyek a moldvai csángó-magyarok magyarságát bizonyítják. A lapban jól megvan egymás szomszédságában az intellektuális képzettségű Csicsó Antal elemző írása Duma István András verseivel, a klézsei nyelvjárás szóhasználatához, képi világához igazított prózájával. Minden tisztelet azoknak – EMKE, Bukarest, Skultéty Csaba és Zhery Miklós, Magyarország, Czuby Éva, Németország –, akik ehhez fórumhoz a moldvai csángó-magyarokat hozzájuttatták. . /Csupa csapás az élet. = Erdély. Ma, okt. 20./

Október 23-án avatják fel Kolozsváron a Szakáts Béla temesvári szobrászművész tervei alapján készült 1956-os emlékművet. Az emlékmű avatásán budapesti, bukaresti és kolozsvári hivatalosságok is részt vesznek. Az 1956-os emlékmű ötlete eredetileg Tibád Zoltántól, a Kolozsvár Társaság munkatársától származik. 2005-ben tizenkét erdélyi magyar szobrászművésznek küldték el a pályázati felhívást. A bírálóbizottság a Székelyföldről elszármazott, Temesváron élő Szakáts Béla munkája mellett döntött. Az ajtó jelkép, ‘56-os szimbólum: egyik oldala a börtönkapu, a másik pedig, a rajta lévő napszimbólummal, a rozettával a jóreménység, a szebb jövő jelképe. Az ‘56-os emlékmű avató ünnepsége beilleszkedik a Kolozsvár-napok programsorozatába. Október 22-én Kolozsvári barokk címmel helyi fényképészek munkáiból nyílik kiállítás, majd ünnepi hangverseny lesz a Magyar Operában. Október 24-én a Kolozsvár Társaság székhelyén Cs. Szabó Lászlóra, Kolozsvár „egyik szerelmesére” emlékeznek, beszédet mond Pomogáts Béla. A Gy. Szabó Béla Galériában megnyitják Fekete Margit képzőművészeti emlékkiállítását, este pedig Jancsó Miklós színész által összeállított műsort tekinthetnek meg az érdeklődők, ezt a Szomszédnéni Produkciós Iroda műsora követi. /Ferencz Zsolt: Kétarcú szobor a Sétatéren – emlékeztetőül. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 20./

Zsúfolásig megtelt Kolozsváron az EMKE–Szabédi Emlékháza Kötő József: Színjátszó személyek Erdélyben (1919–1940). Közhasznú esmeretek tára című, a Polis Kiadó által megjelentetett könyve bemutatóján. Kötő József több mint négy évtizede foglalkozik az erdélyi magyar színjátszás titkainak feltárásával. Trianon után először 1929–1931-ben jelent meg Schöpflin Aladár szerkesztésében a Magyar Színművészeti Lexikon. Az 1967-ben kiadott Színművészeti Lexikonba egyetlen, az anyaország határain kívüli színész sem került be, mivel a szomszédos szocialista államokat nem lehetett megbántani azzal, hogy a területükön tevékenykedő színészeket magyar színészekként kezeljék – hangsúlyozta Dávid Gyula, majd tovább sorolta az erdélyi magyar színjátszásról szóló, adatgyűjtéssel foglalkozó könyveket. – Kötő József könyve mindezek mellett pótolhatatlan. Szűkebb korszakot fog át, de olyan forrásokat sikerült feltárnia, amelyek után eddig senki sem kutatott. Például a két világháború között az erdélyi magyar színjátszás román felügyelet alatt állt, s a román művészeti vezérfelügyelőség vezetője, Emil Isac minden évben kötelezte a magyar színtársulatokat, hogy leadják az ott tevékenykedő színészek nevét. Kötő Bukarestben erre a forrásra bukkant rá, s így sok, eddig ismeretlen adatot gyűjtött össze. /Nagy-Hintós Diana: „Legyünk büszkék arra, hogy színészek vagyunk” = Szabadság (Kolozsvár), okt. 20./

Az 1989-es romániai változásoknak is a magyarországi 1956 volt a forrása és ihletője – fejtették ki október 22-én Snagovban a romániai forradalmárok képviselői, akik részt vettek a magyar nemzeti ünnep alkalmából Nagy Imre emlékoszlopának koszorúzási ünnepségén. Az 1956-os forradalom miniszterelnökét és munkatársainak a budapesti jugoszláv nagykövetségre menekült csoportját annak idején a Bukarest közelében lévő Snagovba hurcolták, és ott tartották fogva szovjet parancsra az akkori román hatóságok. Ezen a helyen 1997-ben állították fel emlékoszlopot. Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet a hagyományoknak megfelelően megkoszorúzta az emlékhelyet, október 23. alkalmából. /Megkoszorúzták Nagy Imre snagovi emlékoszlopát. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 23./

Magyar Capuletek és román Montaguek áldozták fel életüket a szerelemért október 22-én a budapesti Operettszínházban. A Biennále keretében bemutatott kétnyelvű Rómeó és Júlia című musical sikert aratott. A Biennále – A Külhoni Magyarok Kulturális Fesztiválja keretében román és a magyar művészek közösen, két nyelven játszották el Gerard Presgurvic Rómeó és Júlia című musicaljét. A „román szereplők” között két magyar is volt. A Temesvári Csiky Gergely Színház korábbi igazgatója, a jelenleg szabadúszó színész Demeter András Lőrinc barátot formálta meg. A Tybaltot alakító bukaresti születésű, Marosvásárhelyen diplomázott Fazekas Ernő pedig egyúttal a román nyelvű változat fordítója volt. Ők hol magyarul, hol románul szóltak a közönséghez. „Köszönöm Önöknek, hogy így fogadták ezt a rendkívüli előadást és köszönöm a művészeknek is” – mondta Kerényi Miklós Gábor, az Operettszínház igazgatója, aki a darab rendezője is. A Bukaresti Nemzeti Operettszínház és a budapesti Operettszínház együttműködése több éve tart. A két teátrum alapító tagja az Európai Zenés Színházak Szövetségének, mely első fesztiválját Bukarestben tartotta 2008 őszén. Az együttműködésnek köszönhető egy újabb vállalkozás: a Csárdáskirálynő című Kálmán Imre operett replika változatának bemutatója november 12-én lesz. /Kánya Gyöngyvér, Budapest: Rómeó és Julieta a Biennálén. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 23./

2009 őszén az Égtájak Iroda második alkalommal rendezi meg a Biennále – A külhoni magyarok kulturális fesztiválját Budapesten. Volt a jól bevált „határon túli magyar” kifejezés, ami hosszú ideje – főleg egy immár 20. életévét betöltött kisvárdai színházi fesztivál „epitheton ornans”-aként – beépült a köztudatba, jobb híján ekként jelölve az erdélyi, a partiumi, délvidéki, felvidéki és kárpátaljai, sőt esetenként a kanadai és New-York-i magyar művészeti intézményeket is. A „határainkon túli”, kimondatlanul ugyan, de leginkább a Trianon után elcsatolt területeken élő magyarságot jelölte. Ugyanezen oknál fogva nem nevezhetjük a hasonló eseményeket „Kárpát-medenceinek”, még akkor sem, ha nem külön „anyaországi”, illetve „erdélyi”, „felvidéki” „burgenlandi” stb., hanem valóban Kárpát-medencei magyarságban és annak kulturális egységében gondolkodunk. Ezen ellentmondások feloldására találták ki az illetékesek a „külhoni magyar” kifejezést. Azonban ezzel is legalább annyi a gond, mint a „határon túli”-val. Olyan kül-belhoni művészek is jelentkeztek, mint például Kakuts Ágnes, aki bár Erdélyből Magyarországra települt, most mégis a kolozsvári társulat tagjaként jelentkezik. Azután az 1792-ben alakult, legrégebbi magyar színház – a kolozsvári –, ugyancsak „belhoninak” érezheti magát a magyar kultúra berkeiben, földrajzi helyzetétől és a jelenlegi országhatároktól függetlenül. A Biennále széles körben öleli fel a világ magyarságának kulturális produktumait. Az egész rendezvénysorozat kitalálója, éltetője és hajtómotorja, Goldschmied József, az Égtájak Programiroda igazgatója. Az eseménysorozat központja a Fészek Klub. A megnyitó gálaestre „feltámadt egy legenda”, azaz még élő tagjaiból újra összeállt az 1956 után Németországban, világhírű magyar, menekült zenészekből alakult zenekar, amely a nyolcvanas években Erdélyből emigrált tagokkal bővült, majd a kilencvenes évek elején oszlott fel. A feltámadt „Philharmonia Hungarica” ez alkalommal Vásáry Tamás vezénylete alatt játszik. De bemutatót tartanak a zselizi vegyeskar, a nagybecskereki kamarakórus, a Kolozsvári Állami Magyar Színház, a komáromi Jókai Színház, a szabadkai magyar társulat, valamint a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház is, amely rendhagyó módon Budapesten tartotta meg Molière Mizantrópjának premierjét. A kortárs képzőművészetet a Szlovéniában élő Göntér Endre festő, az angliai Cambridge-ben született Márk Bollobás fotóművész, a Prágában élő Farkas Roland és Boráros Henrik, a torontói Kántor István, a Kassán alkotó Bartusz György, a pozsonyi Rónai Péter, a bukaresti Estefán Arnold – és sokan mások, sokfelől – képviselik. Ezek a találkozók késztethetnek arra, hogy ne határon innenben, illetve határon túlban gondolkodjunk, hanem összmagyarságban. /Medgyessy Éva: Magyarnak lenni mit jelent? Gondolatok a „Külhoni magyarok kulturális fesztiválja” kapcsán. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 23./

Október 23-án a kézdivásárhelyi Református Kollégium tanárai és tanulói megkoszorúzták a református temetőben álló ‘56-os kopjafát, melyet a Szoboszlay-kirakatper áldozatai emlékére állítottak 1996-ban. Délután a Függetlenség utca előtti kis parkba vonultak, a céhes város önkormányzata, a Volt Politikai Foglyok Háromszéki Szervezete és az Erdélyi ‘56-os Bajtársi Társaság által a felső-háromszéki mártíroknak állított emlékműhöz. A kétfelé hasított női fejet ábrázoló szobor Vetró András munkája, talapzatát Dóczy András csíkszeredai szobrász készítette. Rácz Károly polgármester mondott ünnepi beszédet, méltatta az ‘56-os hősök tetteit. Dr. Balázs Ádám, a bukaresti magyar nagykövetség sajtó- és kulturális attaséja a magyar forradalomhoz és szabadságharchoz kapcsolódó emlékeit elevenítette fel, az erdélyi események méltatására is kitérve. A szobrot Rácz Károly polgármester és dr. Kiss Tamás, a magyarországi Volt Politikai Foglyok Országos Szövetségének alelnöke leplezte le. /Iochom István: Emlékmű a kézdiszéki ‘56-os mártíroknak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 24./

Október 22-én, romániai látogatása alkalmával Joe Biden amerikai alelnök nemcsak Traian Basescu államfővel találkozott, hanem a PD-L, PNL és PSD vezetőivel is. Az alelnököt nem fűzik kellemes emlékek a szocdemekhez. Előző találkozásukról Biden felháborodva távozott, az eszmecsere kínosan végződött. Az előző találkozó ugyanis 1999-ben, éppen a Jugoszlávia elleni légi csapások idején történt, amikor az akkor szenátor Biden egy NATO küldöttség tagjaként érkezett a NATO tagságra pályázó Romániába. A botrány a PSD akkori vezetőinek „eszmefuttatása” miatt tört ki: szöges ellentétben a szerbekkel, akik az euroatlanti szövetség védőszárnyán kívül próbálták – fegyverekkel – „megoldani” az albán kisebbség ügyét, ők megvárnák, amíg Románia bejut a NATO-ba, s szükség esetén azután intézik el végérvényesen – bármilyen eszközzel – az erdélyi „magyar kérdést”. Mert tagok lévén ugyebár a NATO nem büntetheti meg Bukarestet. Ilyesmi szivárgott ki a találkozóról. Joe Biden megbotránkozva hagyta el a találkozót, s kemény hangon, egyértelműen leszögezte a szocdemeknek: szó se lehet ilyesmiről, eszükbe se jusson erre használni a NATO védőszárnyát. Amennyiben valóban így viszonyulnak a „magyar kérdéshez” ne is álmodozzanak NATO tagságról. Azóta tíz év telt el, a PSD 180 fokos fordulatot vett a NATO ügyében, s Románia immár az északatlanti-szövetség tagja. Az erdélyi „magyar-kérdés” karhatalmi megoldására sem került sor. Vajon a határozott amerikai fellépés nélkül lemondtak volna erről? Tavaly decemberében például a szocdemek ellenezték az RMDSZ kormányzási részvételét. Az RMDSZ mégis velük barátkozik. /Chirmiciu András: Biden és a magyar kérdés. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 24./

Óss Enikő színiakadémiát végzett Marosvásárhelyen, színésznek Nagyváradra szegődött, Tündét játszott és sok minden mást, másfél évre Budapestre is „kiruccant” ott élő édesapjához, méghozzá a 60-as években, mikor ez még nemigen volt divat... Aztán hazahozta a szerelem... Filmezett Bukarestben, s a karrierje szépen ívelt felfelfelé, amikor váratlanul lépett egy nagyot, és férjével – a színművész Varga Tiborral – Los Angelesbe települt. Enikő kozmetikusként, Tibor borászként kereste kenyerét, s közben 22 évig állandó magyar színházat működtettek – sikeresen – Thália Stúdió néven Los Angelesben. Óss Enikő Zárszámadás /Kráter Kiadó, Budapest/ címen írta meg önéletrajzi regényét, melyet november 6-án mutat Jánosházy György Marosvásárhelyen, jelen lesz a szerző, Óss Enikő is. /Medgyessy Éva: Luxuskönyv. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 24./

A romániai ötvenhatosok egyikeként itt állok a végre megvalósult kolozsvári emlékmű előtt, mondta Dávid Gyula az 56-os emlékmű felavatásán. Dávid Gyula beszédében felidézte a kolozsvári egyetemi ifjainak emlékét, Várhegyi Istvánékét, Páskándi Gézáékét, Varró Jánosékét, Szilágyi Árpádét és Jamandi Emilét a Bolyai Tudományegyetemről; a Raul Volcinschi-vezette csoportban elítélt nyolc román diák és fiatal egyetemi előadó emlékét a Babes Egyetemről; a képzőművészeti főiskolás Balázs Imréét és Tirnován Arisztidét; a protestáns teológiáról 1959-ben Péter Miklós, Mózes Árpád és Fülöp G. Dénes csoportjában letartóztatott és elítélt 21-ekét; Soós Ferencét, Halmai Pálét és társaiét a Politechnikáról és az orvosi egyetemről. „Mindazokét, akik a magyar forradalom leverését követő megtorlás éveiben vallatótisztek és katonai bírák előtt is vállalták azt, amiért odaát oly sokan az életüket adták. Ma ők – és velük együtt az egykori temesvári, bukaresti, iasi-i és brassói diáktársaik – lélekben itt állnak közöttünk. ” Itt állnak és megkérdezik a túlélőktől: Hová tettétek a Forradalmat? Ők, ha ma körülnéznének, nemigen ismernének rá arra a világra, amelyért 56-ban zászlót bontottak. Ma mindenütt magukat „rendszerváltó”-nak nevező pártok politikusainak marakodása folyik a hatalomért. A „rendszerváltás” menetében megszerzett vagyonok birtokosai vannak felül. „A szellem szabadságát akartuk és e helyett a szellemi selejt terjesztésének korlátlan és mindent elsöprő szabadságában fuldoklunk. ” Új nacionalizmusok születtek, új „nemzetállami” ambíciók és nyelvtörvények. /Dávid Gyula: A kolozsvári új, 56-os emlékmű előtt. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 27./

Rettegésben tartják a magyar szélsőségesek a Battonyán ingatlant vásárló román állampolgárokat – állítja Marian Crisan aradi üzletember, akinek háza ablakát a múlt héten törték be ismeretlenek, s egy fenyegető levelet is kapott következő üzenettel: „Addig nem nyugszunk, míg a Kárpátokon belül románok fognak élni. ” Battonya alpolgármestere, Kreszta Traján szerint elszigetelt esetről van szó. „Battonyai román vagyok, s amióta magamat tudom, semmiféle nemzeti atrocitás nem volt a városban” – mondta Kreszta Traján, a magyarországi Román Önkormányzat elnöke. Marian Crisan ingatlana egyike annak a 350 háznak, amelyet román állampolgárok vettek meg Battonyán. Kreszta tájékoztatása szerint az utóbbi években 350-400 házat vásároltak meg román állampolgárok a kelet-magyarországi kisvárosban. Az ide költözött román állampolgárok nagyon jól integrálódtak a városban élő román közösségbe – magyarázta Kreszta Traján. A bukaresti Adevarul napilap október 26-i számában címoldalon közölte Magyar szélsőségesek románokra vadásznak című cikkét. A lap azt sugallja, hogy a fenyegető levél aláírói a Jobbik szimpatizánsai voltak. /Cseke Péter Tamás: Románfaló magyarok? = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 27./

A gazdasági válság áldozataivá váltak az erdélyi magyar történelmi egyházak is. Több egyházmegyében le kellett építeni az alkalmazottakat, máshol csaknem felére csökkentek az egyházi ingatlanok bérbeadásából befolyó összegek. Egyes erdélyi és partiumi magyar egyházaknak nincs pénzük a harangozók bérére Szatmár megyében a művelődési és vallásügyi minisztérium helyett évek óta a megyei önkormányzat állja saját költségvetéséből a világi személyzet egy részének bérét. Csehi Árpád Szabolcs megyei tanácselnök idén már többször kezdeményezte a kérdés rendezését, Bukarestben járt, de nem kapott választ. A Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye egyelőre hiánytalanul megkapta a világi alkalmazottak bérezéséhez szükséges pénzalapot a Bihar Megyei Tanácstól. „Igyekszünk csökkenteni kiadásainkat, és jobban odafigyelünk a kiadásainkra” – nyilatkozta Vakon Zsolt püspöki titkár. A Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében a kisegítő személyzet egy részétől meg kellett válni. A Temesvári Római Katolikus Egyházmegyében még ki tudták utalni a fizetéseket. Az erdélyi és partiumi protestáns egyházak is hasonlóan gazdasági gondokkal küzdenek. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület jó ideje nem kapja meg a bérek biztosításához szükséges összeget. Nagy Sándor, a Nagykárolyi Református Egyházmegye esperese elmondta, a pénzügyi gondok miatt tavasszal 70 világi alkalmazott, nagyrészt harangozó bérét kényszerültek felfüggeszteni. /Végh Balázs: Az erdélyi és partiumi történelmi vallási intézményeket is sújtja a gazdasági válság. = Krónika (Kolozsvár), okt. 27./

A múlt héten két színháztörténeti könyv is megjelent: az egyikben Lizica Mihut, az Aurel Vlaicu Állami Egyetem rektora foglalta össze az aradi román színjátszás történetét (a román megszállástól napjainkig), a másikban, a Színjátszó személyek Erdélyben (1919–1940). Közhasznú esmeretek tára című kötetben Kötő József színháztörténész a két világháború közötti romániai magyar színjátszásáról írt. A két könyvben közös, hogy Puskel Péter helytörténész mindkettőben közreműködött, s az aradi magyar színjátszás és jeles személyiségeinek összefoglalása őrá hárult. Puskel Péter elmondta, hogy a Kárpát-medence legrégibb létező magyar kőszínháza 1817–18-ban Aradon nyílt meg. Ez volt a vándorszínészek korszaka, és Aradon sok neves színjátszó csoport megfordult. Állandó évadok voltak, prózai és operettszínház, sőt operai tagozat is működött. 1874-től a városhoz illő kőszínháza volt Aradnak, és 1948-ig folyamatos volt a magyar színjátszás. Arad jelentőségét mutatja, hogy 1896-ban, amikor Budapesten felépült a Vígszínház, Erdélyből a kolozsvári és az aradi társulat nagyon sok színészét szerződtette le az új fővárosi teátrum. A két világháború között magyar színjátszással foglalkozik Kötő József könyve, mert ez volt az erdélyi színjátszás egyik legválságosabb időszaka. 1920 után a kisebbségbe került magyarság kemény harcot vívott a színházáért. Bukarestben a Kormányzó Tanács döntötte el, hogy melyik igazgató kap koncessziót, hogy egy, legfeljebb két évadon keresztül működtesse a színházat. Nemhogy az önkormányzat nem adott támogatást, hanem még az igazgatónak kellett befizetni a városkasszába a koncessziós díjat. 1948 után majdnem 60 évig nem volt magyar színháza Aradnak, ez nagy törést jelentett. Az 1950-es évek elején megindult egy erőteljes amatőr mozgalom, amelyet a szakszervezetek színjátszói képviseltek. Aradon először az Artex szakszervezetnek volt színjátszó csoportja, amely évente három-négy előadást tartott. Öt-hat évig működött, majd miután feloszlott, pár év szünet után átvette a helyét egy teljesen amatőr társulat, amit Znorovszky Attila volt újságíró irányított, méghozzá olyan sikerrel, hogy egy adott pillanatban a népszínházi rangot is kivívta. Negyedszázadon át majdnem mindig teljes évadot biztosítottak. A két éve megalakult Kamaraszínház csodálatos dolog, mert 1948 óta Arad magyarsága számbelileg nagyon megcsappant. /Pataky Lehel Zsolt: Arad szerepe az egyetemes magyar színjátszásban. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 27./

Korodi Attila parlamenti nyilatkozata október 27-én hangzott el. Október 23-án Románia számos településén megemlékeztek az 1956-os forradalomról. Idén – a tavalyi évtől eltérően – a román politikum teljes mértékben hiányzott ezekről a megemlékezésekről, állapította meg a képviselő. Az 1956-os forradalomra a temesvári, kolozsvári, bukaresti, brassói és jászvásári egyetemisták reagáltak. Sok egyetemistát letartóztattak. A magyar forradalom véres elfojtását követően a román Szekuritáté megtorlásba kezdett. Romániában 1956 októbere és 1962 decembere között 28. 000 embert tartóztattak le, közülük 1957 januárja és 1959 májusa között 9978-at ítéltek el. A rendszer kihasználta a kialakult helyzetet, hogy felszámolja a kolozsvári Bolyai Egyetemet, veszélyesnek tartott egy magyar intézményt. Igazságot kell tenni azokkal szemben, akik életüket adták a szabadságért, a változásért. Azokat az intézményeket, melyek az 56-os forradalom által teremtett körülményeknek estek áldozatul – mint a Bolyai Egyetem – rehabilitálni kell. A romániai magyar közösségnek joga van a Bolyai Egyetemhez, azt újra életre kell kelteni. /Korodi Attila parlamenti nyilatkozata a Bolyai visszaállításával kapcsolatban. = Erdély. ma, okt. 27./

Traian Basescu államfő szerint Románia az év végéig nem tudja teljesíteni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött készenléti hitelegyezménybe foglalt egyes kötelezettségeit, ezért felül kell vizsgálni a megállapodást. Az IMF bejelentette, hogy az Európai Bizottság (EB) és a Világbank szakértőit egyaránt magába foglaló küldöttséget küld Bukarestbe. Az IMF október 28-án kezdődő látogatásától függ, hogy Románia lehívhatja-e a március végén kötött csaknem 20 milliárd euró értékű, többoldalú készenléti hitelegyezménynek a soron következő részleteit az IMF-től és az EU-tól. /Könyörületességből vizsgáztatja Románia az IMF-et. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./

3B: Bauhaus–Budapest–Bukarest címmel kiállítás és előadássorozat kezdődött meg október 26-án Budapesten a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a budapesti Román Kulturális Intézet szervezésében. Kilencven évvel ezelőtt alakult meg a Bauhaus, a 20. század első felének legjelentősebb művészeti intézménye. A jeles évfordulóról a világ számos országához hasonlóan Magyarország is megemlékezik, méghozzá a budapesti Román Kulturális Intézet székházában, ahol közös szervezés eredményeképpen magyarországi hallgatók munkáiból nyílt kiállítás. /Kánya Gyöngyvér, Budapest: Vizualitás a 3B vonalán. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 28./

Korlátozás nélkül működhet tovább a „diplomagyár” botrány révén elhíresült Spiru Haret magánegyetem, a bukaresti ítélőtábla felfüggesztette a Spiru Haret működését korlátozó kormányhatározatot. /Zöld út a Spiru Haretnek. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 29./

Tíz évvel ezelőtt jelent meg a Krónika napilap első száma, A Krónika erdélyi magyar közéleti napilap első, 1999. október 30-án megjelent lapszámát felvezette egy nulladik, bemutatkozó szám is. Az október 8-án napvilágot látott Krónika vezető anyaga természetesen az aradi megemlékezésekről szólt, akkor a rendezvényt szélsőséges román fiatalok egy csoportja megzavarta. Sabin Gherman, az Elegem van Romániából című vitairat szerzője tíz évvel ezelőtt nyilatkozott a Krónikának: „Az erdélyi románságnak több mint fele gazdasági, közigazgatási és kulturális autonómiát szeretne. A lakosság megelégelte, hogy a Kárpátokon túl használják fel az Erdélyben beszedett adó nagy részét, Bukarestnek pedig egymagában nagyobb a költségvetése, mint Erdélynek. ” /Rostás Szabolcs: Egy évtized Krónikájának kezdete. = Krónika (Kolozsvár), okt. 30./ Tízéves a Krónika napilap, amelyet a semmiből teremtett a jószándék, de Ágoston Hugó, az ÚMSZ főmunkatársa szerint kissé korán jött a pártállás váltása. Ágoston Hugó részt vett a Krónika megalapításában, mint jóval korábban az A Hétében, majd a Krónika után az Új Magyar Szóéban is. – A munkatársi gárdák rövidesen jól összekeveredtek. /Ágoston Hugó: Az első tíz év. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 30./

Egyre több történelemkutató foglalkozik a Trianon után kisebbségi létbe kényszerített magyarság sorskérdéseivel: jogfosztottságával, üldöztetésével, irtásával. Boros Ernő Hogy a magyar pusztuljon /Státus Kiadó, Csíkszereda/ című tanulmánykötete húsz Szatmár megyei, magyarok és elmagyarosodott svábok által lakott település mártírjainak tragédiáját tárta fel dokumentumok, visszaemlékezések segítségével. 1944 novemberétől 1945 tavaszáig több ezer magyar és sváb nemzetiségű civil férfit hurcoltak el otthonaikból Maniu román gárdistái. A pusztulásra ítélt foglyok egyetlen bűne az volt, hogy a magyar–német hadseregben szolgáltak a háború alatt. Fő bűnük valójában sváb és magyar származásuk volt. A félkatonai nacionalista rablóhorda erőltetett menetben étlen-szomjan hurcolta őket Gyulafehérvárig, onnan a Brassó melletti Földvárra (Feldioara). Kivégzések és gázkamra nélküli megtervezett népirtás volt ez. Az úton csak az őket megsajnáló lakosságtól kaptak némi ennivalót, de Nagyenyeden a megfőzött ételt is kiborogatták előlük nyomorítóik. Az elhurcolt magyarok és sváb-magyarok egy részét a Szovjetunióba deportálták „málenkij robotra”, a munkára kevésbé alkalmasakat Földvárra telepítették, földbe vájt, náddal fedett barakkokba. Az alultápláltság, a fertőző járványok, Chesches parancsnok és pribékjeinek kegyetlenkedései, a kényszermunka, az embertelen életmód s a reménytelenség tizedelték télvíz idején a tábort, melyet végül szovjet beavatkozásra számoltak fel, miként a Maniu-gárdát is. Szabadulni csak megvesztegetéssel, komoly pénzösszegért lehetett. Jellemző a korrupt fogvatartókra, hogy a szabadulót (a kiváltottat) halottnak nyilvánították, és kővel rakott koporsót temettek el a nevével. Az áldozatoknak (többszöri akadályoztatás után) csak 2001-ben sikerült méltó emlékművet állítani, a túlélők még mai napig sem kapnak kárpótlást, mert fogságuk, megnyomorításuk nem volt hivatalos. A Maniu-gárdisták tervszerű vérengzést hajtottak végre a háború utolsó hónapjaiban, melynek célja elsősorban a megfélemlítés volt, minél több magyart kényszerítsenek az országból való távozásra, s a maradékot identitásvesztésre, meghunyászkodásra. A bukaresti hatalom minden eszközt bevetett Erdélyben és a Partiumban az etnikai arányok megváltoztatására. Tovább folyik a magyar többségű falvak, községeik (Hegyközpályi, Bihar) románosítása, „csak immár aktív magyar (?) – tulipános és fenyős – gyalázatos részvétellel. ” A Szemtanú könyvek sorozatban megjelent mű dokumentumok, fotók segítségével mutatja be a történteket. /Pataki István: Magyar holokauszt. = Reggeli Újság (Nagyvárad), okt. 30./

Óss Enikő ismét megjelent szülővárosában, Kolozsváron. Zárszámadás /Kráter Kiadó, Budapest/ című életrajzi regényének bemutatójára készül, mely november 4-én lesz. Óss Enikő Kolozsvárról indult, ismert színésznő volt Nagyváradon, filmezett Bukarestben, játszott magyarországi színpadokon, és aztán – karrierje csúcsán –férjével, Varga Tibor színművésszel Amerikába távozott. Los Angelesben szépségszalont vezetett három évtizedig, közben férjével, s egy kis lelkes csapattal 22 évig állandó magyar színházat működtetett a Hollyvood-i álomgyár tőszomszédságában. Gyermekeikben átörökítették magyarságtudatukat és a vágyat, hogy egyszer visszatelepülnek. Kisebbik gyermeke már Budapesten él, férje a Farkasréti temetőben nyugszik, ő pedig egy darabig ingázott két világrész között, mígnem letelepedett Budapesten. /M. É. : Mert mindig minden körbeér. . = Szabadság (Kolozsvár), okt. 31./

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) figyelmeztetett: Bukarest csak akkor kapja meg az esedékes hitelrészletet (másfél milliárd eurót), ha december 10-éig elfogadja a jövő évi költségvetést. /Cs. P. T. : Ultimátumot adott az IMF. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 2./

A román és a magyar halottakról egyaránt megemlékezett november 1-jén Bukarestben Szekeres Imre honvédelmi miniszter: a Dinamo stadion klubházának falán felavatta Marian Cozma emléktábláját, a Calvineum református temetőben pedig a Magyar hősi parcellát és az ott felállított emlékművet. A Magyar hősi parcella emlékművének alapkövét 2002 októberében helyezték el. Azóta elkészült a művészi emlékmű és 2008 márciusában létrejött a román–magyar hadisírok jogi helyzetéről szóló megállapodás is. /Fleischer Hilda: Román-magyar közös hősök. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 2./ Szekeres Imre magyar honvédelmi miniszter a Marian Cozma emléktábla avatásán olyanokat állított, hogy tisztelnünk kell a két nép hőseit, hogy a modern időkben román és magyar már csak sportban küzd egymás ellen, azután kezet fogunk, hogy Cozma meggyilkolása példa nélküli összefogásra ösztönözte a két országot és népet, meg hasonló üres, a valóságtól távol álló dolgokat. Marian Cozma halála után a két nép nem fogott össze, csak annyi történt, hogy a románok azóta is türelmesen várják a gyilkos(ok) elítélését. Román és magyar között nem valósul meg a példaként emlegetett német–francia kibékülés. Az egyik ugyanis kénytelen történelmi, társadalmi, kulturális ezeréveket utólag pótolni meg púderezni, a másik pedig alkata, lelkülete miatt még sokáig Trianon foglya marad. Maximum megpróbálnak itt Európában ellenni egymással. A Szekeres által emlegetett „összeborulás” egy felszínes érdekbékesség, a román és magyar politikusok ügyesen játsszák szerepüket. Amennyiben Szekeres Imrét érdekli az igazi, valóságos viszony román és magyar között, repüljön be légyként egy magyar–román focimeccsre, jusson fülébe mindegyik, magyart bozgorozó román átkozódás, minden büdösoláhozó magyar átkozódás, írta a lap munkatársa. /Irházi János: Jó kis viszony. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 2./

A kolozsvári Sétatéren felavatott emlékmű, „In memoriam 1956”, összeköthet magyarokat, itt élő románokat. Ennek ellenére Gheorghe Funar nyilatkozatát közölte a Foaia Transilvana egyik száma, miszerint csak Emil Boc idejében lehetett ilyesmit engedélyezni, merthogy ez az emlékmű a román hatóságok újabb árulásának a jele, a diabolikus magyar irredentáknak tett engedmény. Ugyanitt olvasható a Vasgárda örökségét vállaló Noua Dreapta (az Új Jobboldal) állásfoglalása „a történelem meghamisításáról” és arról, hogy ez az esemény negatív következményekkel fog járni mind a román, mind a magyar fél számára. Melléfogásokban, diverziókban nincs hiány a Kárpát-medencében. Nem kell visszamenni a Malina Hedvig-ügyig, az elmaradt révkomáromi Sólyom László-látogatásig, a kárpátaljai vagy pozsonyi műemlékrongálásokig, a vajdasági diákverésekig. Magyarázat mindig van, most a battonyai ablakbetörés, az idegennek szóló veszélyes fenyegetés. A Battonyán letelepedett aradi román üzletember, a rendőrséghez fordult. A Veszprémben gyilkosság áldozatává lett kézilabdázó, Marian Cozma sajátos módon a magyar–román megbékélés szimbóluma lett, a battonyai-aradi Marin Crisan körül kavarodó hírek az ellenkező hatást váltják ki. A romániai magyar lapok, az Új Magyar Szó, a Krónika Kreszta Trajántól, Battonya alpolgármesterétől azt idézték, hogy „Nem retteg itt senki senkitől. Elszigetelt esetről van szó, én csak erről a fenyegető levélről tudok”, a bukaresti Adevarul, többször visszatérve az esetre, azt adta tudtul a román olvasóknak, hogy ezek a problémák a románok és a magyarok közt mindig is léteztek, mármint az irigység, a gyűlölet mindkét részről. Az Adevarul cikkének a címe: „A magyar szélsőségesek nem akarnak minket az országukban”. Az új kolozsvári hetilap, a Mesagerul de Cluj első száma a változóban lévő Kolozsvárról szól, a lap a magyar konyha receptjeit ajánlja az olvasóknak. /Kántor Lajos: Kolozsvári néző – 2009. november (1). = Szabadság (Kolozsvár), nov. 2./

November 14. és 18. között Déván, Nagyszebenben, Aradon és Temesváron koncertezik Tamás Gábor erdélyi származású könnyűzenész. Több mint három évtizede telepedett le Svédországban, és ezalatt a világ szinte minden pontján koncertezett, 1989 óta rendszeresen járja az erdélyi településeket is. Az említett négy városban még sosem koncertezett, a magyar szórványvidékeken koncertezni küldetést jelent a számára. Tamás Gábor 1976-ban döntötte el, hogy elhagyja szülőföldjét. Első gyermekkori traumája volt, hogy a kolozsvári zeneiskola Chisu Leontin nevű – soviniszta és magyargyűlölő – igazgatója kirúgta őt az intézetből, pedig a tehetsége alapján jogosult lett volna ott tanulni. Később bekerült a kolozsvári Gheorghe Dima Zenekonzervatóriumba. Következtek a sikeres évek, amikor 1968 és 1975 között minden könnyűzenei fesztivált, amelyen részt vett, megnyert, majd a bukaresti tévé és rádió magyar adásának lett a zenei szerkesztője. Megtagadta a Ceausescu-rendszert éltető hazafias dalok tolmácsolását, ezért eltiltották a szerepléstől. Lehetősége adódott, hogy külföldre távozzon mint énekes. 1994-ben visszatérte Erdélybe egy 16 várost magába foglaló koncertturnéra, és olyan fogadtatásban volt része, amelyet soha nem fog elfeledni! Teltházak, vastaps, éljenzés. Azóta kétévente jön, a siker egyre nagyobb. Sepsiszentgyörgyön tavalyelőtt 34 ezer ember énekelte a dalait a téren. Ez a fogadtatás szülte az olyan szerzeményeit, mint a Gyere velem a Hargitára, vagy az Ó, Erdély, szép hazám. Megkapta a Magyar Kultúra Lovagja címet. Tamás Gábor koncertet koncert után szervez, Erdőszentgyörgytől Amerikáig, Ausztráliáig. Legfontosabb feladatának tartja az utóbbi években ellátogatni olyan helyekre, ahol a magyarság már „alig létezik”, hiszen bennük kell tartani igazán a lelket. Ezért adta mostani koncertturnéjának az Együtt címet. Tamás Gábor /sz. Kolozsvár, 1948. máj. 31./ klasszikus zenét tanult, énekelt a magyar és a román opera gyermekkórusában, 1970-től csak könnyűzenei énekes, a romániai magyar könnyűzenei műfaj egyik megteremtője. /Pataky Lehel Zsolt: Meghálálni a közönség szeretetét. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 3./

A kolozsvári Állami Magyar Színház két produkcióval, a Három nővér és a Danton halála című előadásokkal vesz részt Bukarestben a Nemzeti Színházi Fesztiválon, ahol felvonultatják az előző évad legjobb előadásait és egy sor olyan provokatív alkotást, amelyek magukban hordozzák az esztétikai kockázat lehetőségét. A Tompa Gábor rendezte Három nővér című produkció, amely október 31-én a Biennálé keretében nagy sikerrel vendégszerepelt Budapesten, november 3-án és 4-én lesz majd látható a Bulandra Színházban. A Danton halála című Mihai Maniutiu rendezte előadást november 6-án és 7-én láthatja majd a közönség az Odeon Színházban. Mindkét előadást román nyelvű feliratozással játssza a kolozsvári színház. /Bukarestben vendégszerepel a kolozsvári magyar színház. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 3./

A háromszéki magyar ifjúsági szervezetek tagjai helyet kérnek maguknak a politikában és az intézmények vezetésében. A Kovászna megyei magyar ifjúsági szervezeteket tömörítő HÁRIT vezetői bejelentették, hogy van jelöltjük az egységes Kovászna megyei szervezet vezetőségébe is, de a szövetség esetleges kormányra kerülése esetén intézményvezetői tisztségekben vagy bukaresti szakemberként szeretnék foglalkoztatni tagjaikat. Grüman Róbert, a HÁRIT elnöke kifejtette, első lépésként egy adatbázist készítenek fiatal szakemberekről, önéletrajzi adatokkal és diplomamásolatokkal, hogy ha szükség lesz rá, ajánlatokat tudjanak tenni. Grüman elmondta: készülnek az egységes Kovászna megyei RMDSZ-szervezet létrehozására. Azt kérik, hogy a fiatalok köréből nevezzék ki az RMDSZ megyei ügyvezető elnökét. Erre a tisztségre Tischler Ferencet, az ifjúsági igazgatóság aligazgatóját jelölik. /Kovács Zsolt: „Helyezkednének” a fiatalok. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 5./

Zarándokhellyé válik Földvár ― tudósított a Háromszék az első megemlékezésről, s azóta tíz éven át mindig összegyűltünk itt ― mondotta Ungvári Barna András uzoni református lelkész, a Hidvég és Barcaföldvár közötti emlékhelyen. 1944―45 között a földvári fogolytáborban sínylődött több mint hatezer ember, akik közül mintegy ezren odavesztek. Az ő emlékükre alakították ki a kőtömbös, keresztes, mozaikos emlékkertet Ungvári Barna hidvégi szolgálata idején. Nagy János hidvégi református lelkész köszöntője után Bucsumán György, a brassói Szentkereszt-plébánia káplánja emlékezett az elhunytakra, majd Nagy B. Imre szárazajtai túlélő visszaemlékezéseiből idézett Ungvári Barna. Balázs Ádám, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövetségének első tanácsosa jelezte, kezdeményezni fogja, hogy a foksányi fogolytábor helyét is jelöljék meg. /Szekeres Attila: Földvár, a zarándokhely. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 5./

Egykor ha a magyar faluban magyar esküvőt tartottak, akkor a román komák és rokonok kedvéért volt román tánc is. Azután változtak az idők, határok és uralmi rendszerek, a magyarokból egyre inkább hiány mutatkozott különféle nagy- és középhatalmi döntések nyomán. A hatvanas évektől tömegessé terebélyesedett az a mozgalom, amelyet Bartók kezdett el, a Kárpát-medence térségének etnozenéjét gyűjtő és játszó, arra táncoló fiatal értelmiségiek elkötelezett táncházas művészete. Sebőék például kitűnő román népzene- feldolgozásokat adnak elő, magyar költők verseire. Negyven esztendő után népeink folklórja a magyar kultúra szerves részévé vált. Fordítva ez nincs így, nincs példa arra, hogy bukaresti, bákói együttesek szívvel-lélekkel játszanának magyar népdalokat. Nemrégiben az egyik Marosvásárhely melletti (egykori) Teleki-birtokon szobrot avattak, Mihály vajda szobrát. Miközben folyt az avatási szertartás, összegyűlt a falu apraja és nagyja, akadt tucatnál több cigány, akik azt mutogatták az őket is befogadó falu lakóinak, hogy karóba húzunk – egyezményes középsőujj- felmutatással. Meg azzal fenyegetőztek, kinyírják a magyarokat. A rendőrség felvigyázott a rendre. Hol itt a kölcsönösség? Ha ugyanezt megtették volna magyarok egy román szobrának avatása közben, akkor a rendőrség szétcsapott volna. De a magyarok ilyet nem tesznek. Az a kérdés: ki bujtatta fel őket erre az otromba provokációra? /Sebestyén Mihály: A kölcsönösség kenyéradatai. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 5./

A bukaresti Bulandra Színház kis előcsarnokában a jegy nélküli egyetemisták tömegén kellett átfurakodnia a jegyéről jó előre gondoskodó nézőnek, hogy bejuthasson a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának előadására. A kirobbanó budapesti siker után ugyanis Csehov Három nővérének Tompa Gábor rendezte változatát a román fővárosban nagy várakozás előzte meg. A kolozsvári színház egy másik produkcióval, a Danton halálával is részt vesz a fesztiválon. A többségében román nézőkből álló közönség tapsa a Három nővér előadásán hangos volt, a magyar nyelvű előadás szövegét kivetített feliraton olvashatták románul. /Nővérek ostroma. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 5./

Nemzetközi és magyar szemleprogrammal, felolvasószínházi sorozattal, közönségtalálkozókkal, tudományos konferenciával, valamint színházi nevelő programmal várja közönségét az idei Kortárs Drámafesztivál Budapesten november 20-28-a között. A fesztivál 1997-ben azzal a céllal jött létre, hogy párbeszédet alakítson ki a magyar és a nemzetközi színházi szakma képviselői között. Bogyay Katalin, a Magyar Köztársaság UNESCO-nagykövete egyben a fesztivál fővédnöke szerint a fesztivál jelentősége abban rejlik, hogy összekötő kapocsként működik a magyar színházi élet és a világ között. Fellép a marosvásárhelyi Yorick Stúdió és a bukaresti dramAcum 20/20 című közös produkciójával. /Kánya Gyöngyvér, Budapest: Színpadon a kortárs dráma. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 6./