Csaknem negyven művészettörténész és építészhallgató egyetemista, illetve középiskolás diák dolgozott június 29. és július 5. között Bikfalván Bikfalváért, hogy a háromszéki falu népi lakóházait és kúriáit számba vegye, felmérje, dokumentálja. A nyolc erdélyi és magyarországi oktatási intézmény fiataljai a budapesti Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és a Porta Speciosa Egyesület szervezésében érkeztek, a Kovászna megyei kulturális örökség igazgatósága és a sepsiszentgyörgyi Keöpeczy Sebestyén József Műemlékvédő Társaság szakmai támogatásával. A nyolcvanas években Zakariás Attila vezetésével sepsiszentgyörgyi építészek, a kilencvenes években pedig a már említett Keöpeczy Sebestyén József Műemlékvédő Társaság készített fotódokumentációt, értékleltárt a településről és építészeti felmérést több épületről. – A sok kutatás ellenére eddig nem született olyan településrendezési terv Bikfalván, amely ezt a különleges épített örökséget védené. Az egyhetes tábor folyamán a művészettörténész hallgatók csoportokra osztva bejárták az egész falut, kiegészítették az értékes épületekről a kilencvenes években készült adatlapokat. /Várallyai Réka: Értékfelmérés Bikfalván. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 12./

Abodi Nagy Béla festőművész, a kolozsvári képzőművészeti akadémia tanára, 2008. július 13-án tölti be kilencvenedik életévét. Művészeti tanulmányait Bukarestben, majd Szőnyi István tanítványaként, a Budapesti Képzőművészeti Főiskolán végezte. Öt évig a magyar honvédség katonája és orosz hadifogoly. 1949-1983 között a Kolozsvári Képzőművészeti Főiskola tanára, tanszékvezető. Festészete európai, egyetemes léptékű és érvényességű, modern, kísérletező, a képi műfajokat átívelő. Munkássága megismerhető a Bajor Andor által írott, a Kriterion Könyvkiadó által 1986-ban kiadott kötet, a 2004-es, a Kolozsvári Erdélyi Szépművészeti Múzeumban (Bánffy-palota) rendezett gyűjteményes kiállításának katalógusa segítségével. Portréfilmét – A jövő fénye – többször levetítette a Duna Televízió. Weblapja: www.abodi.hu. A művész 2008-tól Budapesten él. /Abodi 90 éves! = Népújság (Marosvásárhely), júl. 12./

A Temesváron élő neves orvosnak, a Romániai Máltai Segélyszolgálat országos alelnökének, Bárányi Ferencnek a Boldogság délibábja /Irodalmi Jelen Könyvek, Arad/ című új regényét mutatták be július 10-én Nagyváradon. A szerző mesélt életútjáról, első regényéről, az Égig érő kockakövekről. Az Égig érő kockakövekben kimondott jó néhány igazságot a közelmúlt történéseivel, az 1956-os eseményekkel kapcsolatban, amelyek Marosvásárhelyen, az Orvostudományi Egyetemen zajlottak. A forradalom Budapesten tört ki, de akár Marosvásárhelyen is lehetett volna. Bárányi doktor elmondta, kölyökkorában bízott a kommunizmusban. Azonban 1956-ban ráeszmélt: a kommunizmus nem ideológia, hanem betegség, mint a rák. Első regényében leírta, milyen szörnyűségek történtek 1956-1959 között, s hogy mennyit szenvedett a proligyerek az emberellenes proletárdiktatúrában. Az 1974-ben megjelent regényt 12 nap alatt szétkapkodták, aztán illegális lett, bezúzták. Feketén árusították a könyvet, ronggyá olvasták. Később, amikor már lehetett, kiadták még egyszer. Bárányi Ferenc egészségügyi miniszterként is tevékenykedett: az ebben az időszakban született egészségügyi törvények a legnagyobb szociális hatású fordulatokat hozták. Új orvosregénye szociális regénynek is nevezhető, amely egyúttal roppant olvasmányos, érdekes irodalmi mű. A két főszereplőt politikai okokból kizárják az egyetemről. A két főhős küzd, dolgozik, hogy bizonyítsa: becsületes, és hagyják őket gyógyítani. A regény az ország két pólusát is bemutatja. Az egyik hely Moldva, a szovjet határ mellett, ahol nagyon nagy a nyomor. A másik a szerb határ mellett, ahol magas az életszínvonal, kemény, büszke emberek lakják a települést. /Tóth Hajnal: Boldogság délibábja. A kommunizmus olyan, mint egy betegség. = Reggeli Újság (Nagyvárad), júl. 12./

Elhunyt Szőcs Lajos ny. tanító /Küsmöd, 1938. ápr. 4. – Korond, 2008. júl. 13./, a Kriza János Néprajzi Társaság, a Magyar Néprajzi Társaság tagja, 2006-ban az Udvarhelyszék Kultúrájáért életműdíjjal tüntették ki, egy évvel később megkapta a Magyar Kultúra Lovagja címet is Budapesten. Örökmozgó, mindig tevékenykedő ember volt. Idén jelent meg István Lajossal közösen írt munkája /István Lajos–Szőcs Lajos: Taplómegmunkálás Korondon. Kiadja a Hargita megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és az Udvarhelyszék Kulturális Egyesület, 2008). P. Buzogány Árpád, a kötetet szerkesztője mondta, hogy egy mesterség eltűnésével nem pusztán gazdaságilag, anyagiakban vagyunk kevesebbek, hanem nyelvünkben, kapcsolatainkban is. Ezért fontos ez a kis kézikönyv, mert a kezdetektől taglalja a taplóval kapcsolatos tudnivalókat, felhasználási módját a gyógyászattól a dísztárgykészítésig, kitér a gyűjtésével, feldolgozásával kapcsolatos ismeretekre, a "toplászcsaládok" megismertetésére, emlékeztet a taplófeldolgozás tárgyi emlékeinek kolozsvári és sepsiszentgyörgyi (1998, 1999) kiállítására, de a toplászattal kapcsolatos népi rigmusok, anekdotás, tréfás történetek is helyet kaptak, továbbá a szakszavak magyarázata, a könyvészeti anyag. /Bölöni Domokos: Korondi toplászkönyv. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 15./

Titus Corlatean szerint az EU keleti szomszédsági megállapodásait kell eszközül hívni ahhoz, hogy Bukarest és Budapest jobban képviselhesse az Ukrajnában élő román és magyar népcsoportok ügyét. Corlatean a Nastase-kormányban államtitkári rangban foglalkozott a határon túli román közösségek ügyeivel. Szerinte az EU-tag Románia háromféleképpen segítheti a szomszédos államokban kisebbségben élő román közösségeket. Elsőként úgy, hogy felhívja az érintett országok figyelmét a román kisebbségek helyzetére. Bukarest ugyanakkor a kétoldalú kapcsolatokon keresztül is képviselheti a határon túli román közösségek érdekeit. Harmadsorban jönnek számításba a romániai törvényhozási eszközök. Corlatean indítványozta egy olyan törvénynek az elfogadását, amely a határon túli román közösségek kulturális identitásának a megőrzését támogatja. Ezt megszavazta a parlament. Az ukrajnai oktatási törvény megváltoztatása hátrányosan érinti az ukrajnai kisebbségeket. Sólyom László magyar köztársasági elnök ezt hangsúlyosan felvetette a közelmúltban tett ukrajnai látogatásán. Bukarest nem tett hasonlót. Corlatean szerint a Szociáldemokrata Párt mindig aktívabb volt ebben a kérdésben. Az európai félnek a kisebbségvédelem terén is elvárásai vannak Ukrajnával szemben. Ebben a kérdésben Romániának és Magyarországnak az európai családon belül kell lépnie. /Gazda Árpád: Összefogás szükséges. = Krónika (Kolozsvár), júl. 16./

Erdély, sőt Románia egyik legsikeresebb kulturális intézményévé nőtte ki magát az elmúlt években Gyarmati Zsolt igazgatása alatt a Csíki Székely Múzeum, amelynek eddigi két megaprojektjét, a tavalyi Munkácsy-, valamint a nagybányai festészet 55 remekét bemutató idei kiállítást több mint 75 ezer látogató tekintette meg. Céljuk élménnyé tenni a múzeumba járás szokását az erdélyi magyar közösség körében – foglalja össze múzeumigazgatói tevékenységének lényegét Gyarmati Zsolt. Csíkszeredában önállóan 1950 óta működik a múzeum, 1970 óta fogadja a vendégeket a Mikó-várban. A Székelyudvarhelyen született Gyarmati Zsolt történész 2003-ban azért pályázta meg a múzeumigazgatói tisztséget, mert minőséget kívánt „csempészni” a kultúrába. A 38 éves, Kolozsváron és Budapesten jogot is hallgatott Gyarmati nem véletlenül másoddiplomázik kulturális menedzsment szakon az ELTE-n. Véleménye szerint a múzeumigazgatás titka a kapcsolatteremtő képesség és a kulturális menedzsment ötvözésében merül ki. A Csíki Székely Múzeum következő nagy projektje a Tatárjárás: Gyermekemet az országért című vándorkiállítás bemutatása lesz 2009 februárjában. A jelenleg Magyarországon megtekinthető, látványelemekkel gazdagított régészeti, történelmi interaktív kiállítás Csíkszeredán kívül a felvidéki Komáromba is eljut majd. A csíkszeredai Mikó-várat, a város legrégebbi épületét Hídvégi Mikó Ferenc, Csíkszék főkapitánya, Bethlen Gábor fejedelem bizalmi embere építtette 1623-ban. A kastélyt 1661-ben a törökök felgyújtották. 1735-ben az osztrákok az újjáépített vár köré négy új olaszbástyás külső védőövet építettek. Az 1848-as forradalom idején itt volt Gál Sándor hadiszállása. /Rostás Szabolcs: Kultúrmenedzser Csíkszeredában. = Krónika (Kolozsvár), júl. 16./

Budapesten a XII. kerületi, a második világháború áldozatainak emlékére engedély nélkül felépített Turul-szobor fennmaradásához hozzájárult az I. kerület, azonban a Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal vezetője július 15-én született döntésében elutasította a szoborra kiadott fennmaradási engedélyt. A XII. kerületi önkormányzat képviselőtestülete 2005-ben döntött úgy, hogy emlékművet állít az elesett polgári és katonai áldozatoknak az Istenhegyi és a Böszörményi út sarkán. A fővárosi közgyűlés nem járult hozzá az emlékmű felállításához. A kerület ettől függetlenül megépítette, és 2005 októberében felavatta a Turul-szobrot. /Kánya Gyöngyvér: Turult döntenek az Istenhegyi úton. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 16./

Koszta István Huszártörténet /Csíkszereda/ címmel magánkiadásban közzétette, jegyzetekkel ellátta és megírta a magyar királyi marosvásárhelyi 9. honvéd huszárezred történetét levéltári dokumentumok, emlékiratok, naplók, szemtanúk vallomásai alapján. A könyvet dr. Balla Tibor hadtörténész és dr. Pál-Antal Sándor történész, levéltáros lektorálta. A könyvet Budapesten, a kézirat elkészítését támogató Hadtörténeti Múzeumban mutatták be. Koszta István gazdasággal, kisebbségtörténettel, politikatudományi kérdésekkel foglalkozó újságíró volt, aki most hadtörténeti könyvet tett le az asztalra. Családi megbízással indult munkája. Koszta nagyapja után kutatva eljutott a Budapesti Hadtörténeti Intézetbe. Ott elővették nagyapja törzslapját. Megírta a kért vázlatos családtörténetet, viszont megfogta a téma. A Hadtörténeti Levéltár munkatársainak baráti együttműködése révén megtalálta az ezred iratait. Ezeket kilencven éve senki nem vette elő. Egymás után talált naplókat, ezrednaplót stb. És itt kezdődött a hadtörténet. Összességében hatévi kutatói munkája van a megjelent könyvben. A kiegyezéstől a világháború végéig követhető a huszárezred története és vele együtt két erdélyi város – Marosvásárhely és Szamosújvár – élete, áttételesen Erdély története. /Oláh-Gál Elvira: A 9. huszárezred regényes története. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), júl. 16./

Siklód nem messze van Parajdtól, Szovátától. Siklódnak 1953-ban még 1772 lakosa volt, 300 tanköteles gyermekkel, éltek a népszokások, írta Nagy Lajos tanító, aki 1970-től hat éven át szülőfalujában oktatott. Élénk volt a műkedvelői tevékenység, tánccsoport, színjátszó csoport, énekkar, zenekar működött. A közösségi és a hitéletről adott képet Andor Csaba – Fehér György (szerk.): Siklód temploma és népe (Kairosz Kiadó, Budapest, 1998). Mára alig 280-an élnek Siklódon, földművesek, állattenyésztők. Hét-nyolc gyermek jár iskolába, kilencen óvodások. A siklódiakat is szétriasztotta a kollektivizálás, közelebbi s távolabbi városokba rajzottak, legtöbben, háromszázan Székelykeresztúron telepedtek le. Oda került Nagy Lajos is. Négy éve falutalálkozóra készülve Nagy Lajos alkalmi kórust toborzott a keresztúri siklódiakból. Elhatározta, hogy összegyűjti a falu nótáit. Az 1970-1976 közötti gyűjtőmunkából összeállt egy kötetre való: Katonaénekek a siklódiak emlékezetében. 156 lejegyzett dallammal és CD melléklettel. Gyűjtötte Nagy Lajos. Kiadja az Udvarhelyszék Kulturális Egyesület és a székelykeresztúri Szitakötő Egyesület, Székelykeresztúr 2008. Ezeket a dalokat gyermekkorom óta tudom, az én nemzedékem ezeken nőtt fel, írta Bölöni Domokos. /Bölöni Domokos: Katonanóták Siklódról. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 17./

Marosvásárhelyen bemutatták A marosvásárhelyi Városháza és Kultúrpalota megmentett épülettartozékai /Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2008/ című munkát. A kiadvánnyal a múzeum és a kiadó a korán elhunyt Bónis Johanna múzeumigazgatónak /Misztótfalu, 1950. jún. 21. – Marosvásárhely, 2006. aug. 22./ állított emléket. Bónis Johannát a betegsége sem akadályozta meg abban, hogy a festett vitrálokat megmentse, restauráltassa és tudományos munkájában feldolgozza. Nemcsak a dolgozat bemutatását de az üvegablakok helyreálltásának befejezését sem érhette már meg. Tervei mégis megvalósultak: a megsemmisülésre ítélt ritka darabokat a Maros megyei tanács, a Budapest önkormányzata és a Róth Miksa Emlékház támogatásával sikerült régi szépségében újból közkinccsé tenni. /Antal Erika: Kiadvány a festett üvegablakokról. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 17./

Mindmáig a megközelítően pontos szám sem ismert: becslések szerint 18 millió fogoly járta meg a szovjet kommunista rezsim munkatáborainak rendszerét, a gulágot, nagy hányaduk a szibériai tömegsírokban végezte. A 20. századi népirtás helyszíneire most egy átfogó internetes tárlat kalauzol el. A magyar származású George Bient és édesapját 1945-ben tartóztatta le budapesti lakásukon az NKVD (Belügyi Népbiztosság) két tisztje. A házkutatás során nem találtak terhelő bizonyítékot. Végül a 16 éves György telepes rádióját foglalták le. George Bien tíz évet töltött a hírhedt kolimai munkatáborban, embertelen körülmények között. Michael Solomon zsidó származású újságírót Bukarest utcáin igazoltatta 1948-ban hat bőrkabátos férfi. A szovjet állam ellenségeként 1956-ig töltötte büntetését a gulágon, hazatérte után újabb kilenc év várt rá romániai börtönökben. A gulaghistory.org internetes címen elérhető interaktív kiállítás hatalmas mennyiségű forrás- és dokumentumanyagot bocsát az érdeklődő rendelkezésére – honlap szerkesztői szerint a teljesség érdekében a virtuális kiállításhoz felkutattak minden lehetséges tárgyi emléket. A jelenlegi és korabeli fényképeket, vádiratok, igazolványok, börtönnaplók másolatait, a lágerekben készült képzőművészeti alkotások reprodukcióit, történelmi értékű filmfelvételeket és személyes vallomásokat felsorakoztató multimédiás honlap az amerikai George Mason Egyetemen működő Történeti és Új Média Tanszék kezdeményezésére jött létre, együttműködésben a szibériai Perm-36 tábor helyén működő Gulag Múzeum, valamint a moszkvai székhelyű Gulag Emléktársaság munkatársaival. A Gulag. Számtalan nap, számtalan élet elnevezésű angol és orosz nyelvű digitális múzeum közel hatvan szakember – történész, kutató, levéltáros, fordító és programozó – munkájának köszönhetően átfogó böngésző-körútra invitálja az érdeklődőket. Az oldal tematikusan rendezett: a látogató mindennap egy gulágtúlélő portréjával, életének, elhurcolásának és a táborban töltött mindennapjainak személyes hangú vallomásával kezdheti a körutat. Az oldalon található böngészhető menüpontok a letartóztatások, a kényszermunka, a fizikai és szellemi kínzások, a tábori propaganda, a rabok konfliktusai, a magányérzet, az őrök, a túlélési technikák, a fogva tartottak és az emberi sorsok gazdagon dokumentált alfejezetein keresztül tárja fel a politikai célok kiszolgálására létrejött, az átnevelésre vagy lassú gyilkolásra szakosodott szovjet börtöntelepek világát. A Gulag (Glavnoje Upralevnyije Iszpravitelno-trudovih Lagerej), vagyis a Táborok Főigazgatóságának telepei Szibériában, a Szovjetunió legszélsőségesebb klímájú, lakatlan vidékein létesültek 1917-től, a kommunista hatalomátvételtől kezdődően. A történészek szerint 1953-ig hozzávetőlegesen 18 millió lakójuk volt. Arról nincsenek adatok, hogy pontosan hány millióan végezték életüket valamelyik jeltelen tömegsírban, a kommunista párthatóságok féltve őrzött titokként kezelték az áldozatok számát, minden lehetséges módon meghamisítva a statisztikákat. Bevett módszer volt például szabadon engedni az utolsó stádiumban lévő, a haláltól órákra vagy napokra álló őrizeteseket. Szibériai munkatáborba jutott az is, aki háromszor késett munkahelyéről, politikai vicceket mondott, vagy az, aki az 1920-as, 30-as évek pusztító éhínségei alatt pár szem krumplit tett kabátzsebébe. A táborokban sokszor orvosi módszerekkel kikísérletezett, agymosásos átnevelés folyt. Állandó volt a napi propaganda, a személyiség megtörésére pedig az őrök és a köztörvényes bűnözők alkalmaztak kínzásokat. A transzszibériai vasútvonal megépítése, a vorkutai feketeszénmezők kitermelése, a fehér-tengeri csatorna kiásása, a favágás, a kőtörés olyan embertelen időjárási körülmények és olyan, élelemmel folyt, amit lehetetlen volt teljesíteni. A kevesebbet dolgozó rab kisebb adag ételt kapott, így másnap kevesebbet tudott dolgozni – ez volt a gulág ördögi köre. /Burus János Botond: Millió koponya emlékei. = Krónika (Kolozsvár), júl. 17./

A magyarországi sokszor úgy gondolja, Romániában nagy a szegénység, tehát az ittenieknek hálásaknak kell lenniük bármilyen kevés odadobott forintért is, írta Salamon Márton László főszerkesztő a vezércikkben. Megállapította, hogy hazaüzenni Magyarországra innen Erdélyből – a tusványosi szabadegyetemek immár majdnem két évtizedes történelmének egyik „hagyománya”. Nem volt ez alól kivétel Németh Zsolt idei fellépése sem, a Fidesz-politikus a budapesti kormány határon túli politikáját bírálta azzal, hogy „anyósországnak” nevezte a külhoni közösségekkel valóban nem édesanyaként viselkedő Magyarországot, várhatóan Orbán Viktor pártelnök ugyanezt teszi majd beszédében. A lap szerint Orbán /”a legnagyobb magyar ellenzéki párt vezére”/ két gondolat köré csoportosítja tusványosi beszédeit. Az egyik otthoni politikai ellenfeleinek szapulása, a másik üzenete, hogy a határon túli magyar intézményeknek nincs esélyük túlélésre anyaországi vérátömlesztések nélkül. A romániai magyarok szegények, elesettek, bántják őket. A főszerkesztő szerint valójában „Románia felzárkózott, Magyarország egy helyben topog. ” Ez politikai osztályára is érvényes. /Salamon Márton László: Üzenet anyósországba. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 18./

A szabadegyetemen, a tusványosi médiaműhelyben a sajtóetika kényes határait firtatták. A magyar médiában „gyakorlatilag már egyáltalán nem érvényesül a sajtóetika, a médiában tudatos értékrombolás zajlik, a közösségi érdekek teljesen lebomlanak” – mondta Szalai Annamária, a budapesti országos ORTT tagja. Szerinte napjaink médiájában az emberi kapcsolatok (nők és férfiak, politikusok és választók, orvosok és betegek között) tudatos szétzilálása zajlik, egyedekké, idióta fogyasztókká bontják a nézői közösséget. A tömegmédiumok elterjedése a médiaszakértő szerint teljesen háttérbe szorítja a közösségi nézeteket, amelyre egy jól védekező társadalmi nyomás lenne a megoldás. Zsidó Ferenc, a székelyudvarhelyi Polgári Élet felelős szerkesztője szerint Romániában egyáltalán nem létezik sajtóetika, ami elsősorban azzal magyarázható, hogy nincsenek független sajtóorgánumok. „Szerintem nem az etika hiánya ássa meg napjainkban a média sírját, sokkal inkább az a tény, hogy az írott sajtó lassú, de egyértelmű elbulvárosodásba kezdett” – nyilatkozta Zsidó Ferenc, majd hozzátette: a tizenhárom létező erdélyi magyar napilapot a kicsinyke piac nem tudja eltartani, ezért a lapok a bulvárral „imádkoznak az olvasók kegyeiért”. /Fleischer Hilda: Audiovizuális hulladékok. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 18./

A „Magyar befektetők Romániában. Megéri?” című előadásában Tusványoson Bíró Albert budapesti közgazdász elmondta: a magyarországi cégek első számú befektetési célpontja a régi Nagy-Magyarország területén található államok. Ennek oka a részvényértékek növelése és a nyersanyagokhoz való hozzáférés. Szatmáry Kristóf, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke szerint azért éri meg a magyar vállalkozóknak Romániában és Szlovákiában céget, leányvállalatot alapítani, mert az utóbbi 1-2 évben Magyarországon telített lett a piac és egy piacbővítési expanziós kényszer lépett fel. A magyar befektetők kisebb költséggel nagyobb haszonra tesznek szert Romániában és a román piac is bővül. Bodó Barna egyetemi tanár és Somai József közgazdász bemutatták a „Fehér könyv az erdélyi magyar felsőoktatásról” című kötetet. A könyv a Bolyai Egyetem kálváriáját mutatja be, az ügy kronológiáját átfogó statisztikai adathalmazzal egészítették ki. A szerzők szerint ez a könyv hasznos szakmai muníciót jelent az erdélyi magyar egyetem ügyét felvállalóknak az európai térben. Nagy érdeklődés kísérte a Dávid László /Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora/, Hantz Péter, Péntek János egyetemi tanár és Salat Levente egyetemi oktató részvételével lezajlott oktatási fórumot, A Kárpát-medence felsőoktatási stratégiái című beszélgetésen az előadók az erdélyi magyar felsőoktatási stratégia létéről, illetve a felmerülő szakpolitikai problémákról folytattak eszmecserét. Az előadók egyetértettek abban, hogy külső megrendelő nélkül nehéz, ha nem lehetetlen stratégiát építeni. Ilyen megrendelő jelen esetben pedig csakis a magyar állam lehet. (Tusványos Press) /Tusványosi híregyveleg. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 18./

A napokban a világ egyik legjobb kézilabdacsapata, a magyar női válogatott látogatott Kolozsvárra. A magyar és a román válogatott közötti barátságos mérkőzésre kétszer annyian látogattak ki, mint a korábbi, hasonló román–norvég barátságos találkozóra. A román szurkoló tömeg magyarellenes rigmusokat skandált, a már-már szokványos „Ki a magyarokkal az országból”, „Székelyföld – román föld”, „Románia nem akar benneteket”. A sporteseményeken tiltják és büntetik a rasszizmust és a xenofób megnyilvánulásokat, ennek ellenére az Új Jobboldal zászlóit is lobogtató fiatalokat csak a mérkőzés végén vonták félre és igazoltatták a csendőrök, miközben két, a magyar válogatottat elkísérő budapesti szurkolót, akik a gyakorlatilag semmitmondó „Kolozsvár visszavár” feliratot lobogtatták, egy-kettőre kivezették a lelátóról. A mérkőzést élőben közvetítette az egyik tévéadó – az egész ország-világ láthatta-hallhatta a rasszista, xenofób megnyilvánulásokat. Történt mindez Emil Boc polgármester orra alatt, aki a helyszínen nézte a mérkőzést, aki, mint emlékezetes, engedélyt adott az Új Jobboldal március 15-i kolozsvári megmozdulására is. /Balázs Bence: Barátságos nacionalizmus. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 18./

Augusztus 16-tól rendezik meg a Magyarok VII. Világkongresszusát, amely az erkölcsi és szellemi fordulat témakörével foglalkozik – jelentette be Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) elnöke sajtótájékoztatóján. A találkozó öt napja alatt tizenkét konferenciát rendeznek, zömmel Budapesten, de Székesfehérváron és Kolozsváron is tartanak majd előadásokat, a legtöbb esemény a magyarság őstörténetével foglalkozik. A szervezők tájékoztatása szerint a hetedik találkozón ezer küldött vesz részt a világ minden tájáról. /Magyarok VII. Világkongresszusa augusztusban. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 18./

Csoóri Sándor a budapesti Hitel folyóirat júniusi számában közölte egy erdélyi férfi, egy megbecsült ezermester vallomását arról, hogy az itthoni magyarok egy része és a magyar kormány milyen nyeglén, hanyagul, sőt, megbocsáthatatlan bűnösként bánnak velük. Ezek az emberek hazaszeretetből jöttek és a 2004. december 5-én tartott népszavazás után kiszolgáltatottságuk még súlyosabb lett. Ugyancsak közölte egy erdélyi munkás versét. /Csoóri Sándor: Szégyen és kíméletlenség. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 19./ Négy erdélyi család költözött vissza szülőföldjére november óta Nagykovácsiból. Ma már sok magyar vendégmunkás jár Romániába. Ott tavaly tizenhat százalékos volt a reálbérnövekedés. „Szervusztok, magyarok, megyünk haza! Otthon is keresünk már annyit, mint itt, és ott legalább senki se néz bennünket románnak” – írta a hazatelepülő. Itt csak megtűrtek, 2004. december 5-e óta nem éreztük magukat itthon. „Panaszkodtok a kormányra”, de megválasztjátok /Szervusztok, magyarok (Egy hazatelepülő erdélyi szavai)/ A verset Felsőrákosi T. Mihály írta, hasonlóan keserű hangvételű. /Felsőrákosi T. Mihály: Levél a küszöbről/ /Közölte: Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 19./

A budapesti Kráter Kiadó megkezdte az egyik legkülönösebb sorsú erdélyi magyar író, Daday Loránd életművének kiadását. Először az Egy régi udvarház utolsó gazdája című, befejezetlen, önéletrajzi motívumokkal átszőtt regénye és A térkép című drámája jelent meg. Önéletrajzi regényén Daday haláláig dolgozott, először a Romániai Magyar Írók sorozatban, a Dávid Gyula által szerkesztett és bevezető tanulmánnyal ellátott, A lápon át címmel 1970-ben kiadott kötetben jelent meg – de nem a teljes szöveg. Szőcs István a kolozsvári Helikonban (2004/20) visszatekintve Daday hányattatásaira, üldöztetésére, meghurcoltatására, börtönélményeire, úgy vélte: ,,…Daday Loránd problémája nem irodalomtörténeti, hanem viktimológiai ügy. Ő megrögzött áldozattípus. Miért? Mániákus igazmondó…” És sorolta ,,igazmondásait”, amelyek két, Székely Mózes néven megjelenő regényét, a Zátonyt (1930) és a Csütörtököt (1935), s két drámáját, A térképet (1933) és a Kié ez az országot (1944) izgalmassá teszik ma is. A Kráternél most a Zátony című első regénye és a Kié ez az ország? című drámája jelent meg, Gáspár György bevezetőjével. Erdély fájdalmát nem lehet elmondani, csak elüvölteni – írta Németh László 1931-ben a Protestáns Szemlében megjelent kritikájában.,,Székely Mózes szó szerint vette a frázist, s egy olyan állat szájába adja Erdély panaszát, amely olykor üvölteni is szokott, itt azonban öt-hat szavas mondatokban, vérlázító tárgyilagossággal mutatja be egy kis erdélyi magyar sziget pusztulását. ” /Bogdán László: Egy kutya nézőpontjából. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 19./

Gyergyócsomafalván a nyolcvan magyarországi kalákás mellé társult számos helybéli, ki szobáját, ki szénáshídját adta szállásnak, de van, ki az ellátmányt pótolja egy kis hazaival. A fürdő és közösségépítő kalákát szervező magyarországi alapítványt már ismerik Erdély-szerte, tagjai több településen munkálkodtak. Idén, mikor Csomafalván elmondták terveiket, kevesen hitték, hogy a tervek kevesebb mint tíz nap alatt valóra válnak. Megvan a faanyag, készülnek az utcanév- és köztéri táblák, latin és rovásírással, igazi csomafalvi motívumokkal. A másik műhelyben a falu kútjának kávái, kopjafa-oszlopai alakulnak László Viktor budapesti tájépítész vezényletével. A régi kerekes kút szerkezete elkorhadt, ezért helyreállítják kalákában. Másik kút is készül. Az iskolánál Csaba Kinga – szintén tájépítész – vezeti a munkálatokat. A vízelvezetés a feladatuk, hogy játszó- és pihenőtér alakuljon ki. A bejárathoz egy kishidat terveznek, melyet a lépcsővel a helyi kövekből kirakott napszimbólum köt össze. /Balázs Katalin: Épül a fürdő, épül a közösség. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 22./

Orbán Viktor és Tőkés László egyaránt fontosnak tartja, hogy megegyezés szülessen Erdélyben az RMDSZ és az MPP között az RMDSZ által tett javaslatról; erről a két politikus július 23-án, budapesti találkozója után beszélt újságíróknak. „Biztatom az erdélyi magyar feleket (...) tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a megállapodás létrejöjjön, és az erdélyi magyar közösség politikai képviseletének súlya a parlamenti választást követően tovább erősödjék” – fogalmazott a Fidesz elnöke. Mint mondta, „mi nem kívánunk (...) beleavatkozni az Erdélyben egymással versengő felek tárgyalásaiba, de jelezni szeretnénk, mi egy erős Erdélyben vagyunk érdekeltek, ehhez pedig megállapodás kell. Abban bizakodunk, hogy a megállapodás létre is jön majd”. A politikus az RMDSZ ajánlatáról azt mondta: kiválóan alkalmas arra, hogy ennek alapján a megállapodás létrejöjjön. Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke hangsúlyozta: azt javasolják az MPP-nek, hogy kiindulási alapként fogadja el az RMDSZ megállapodás-tervezetét. /Orbán és Tőkés fontosnak tartják a megállapodást. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 24./

Tüntetést és ellentüntetést is szerveznek július 23-án estére Budapesten a XII. kerületi Turul-szoborhoz: jobboldali szervezetek az emlékmű megmaradásáért, baloldali fiatalok pedig a lebontásáért demonstrálnak. A XII. kerület második világháborús polgári és katonai áldozatai emlékére 2005 októberében állítottak turulszobrot az Istenhegyi és a Böszörményi út sarkán. A XII. kerület a Fővárosi Bírósághoz fordult, a bíróság azonban április 9-én jogerősen kimondta: a jogsértő állapotot meg kell szüntetni, a szobrot el kell távolítani. A turulszobor fennmaradásához május 29-én nem adott hozzájárulást a Fővárosi Közgyűlés, amelyben az MSZP-nek és az SZDSZ-nek van többsége. /Tüntetés és ellentüntetés a Turul-szoborért. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 24./ Kányádi írja, örök figyelmeztetésül a mai s későbbi politikamentes (apolitikus) magyar írók elé a futó homokba: ,,Aki ért és megértet, egy népet megéltet" – idézte Czegő Zoltán. És a „kisebbségben illegő kormánytalan kormányának most azon jár az esze, hogy a XII. kerület polgármesteri hivatala mellől, a szép oldalból a nemrég fölépített Turul madár-szobrot eltakarítsa valaki. Az a vállalkozó valaki az MSZP IX. kerületi polgármestere, ő vállalta, hogy ha másképp nem, hát karhatalommal is eltakarítja az ősi magyar eredetmonda egyik legfőbb alakjának mását, a turulmadarat. ”„Ahol van nemzeti önérzet, ott van haladás, nemzet, lásd Romániát, Szlovákiát, szedte-vette új történelmükkel, de az övék!”„Turult vegyenek! És lélekharangszót veszünk itt, mert a harangokat szertelopkodták halmozottan előnyös helyzetűek. Erdély, mentsd meg, vidd el a turult!” /Czegő Zoltán: Turult vegyenek! = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 24./

Vekov Károly jegyzetében (Szabadság, július 14.) azt írta, nem igaz, hogy szélsőjobb kísértete járja be Európát. Nem is olyan régen, a kolozsvári zsidó hitközség székházának falait horogkeresztekkel mázolták be. Az egyik budapesti pincében illegálisan vetítik a Jud Süss című fasiszta filmet. A skinheadek idegengyűlölő randalírozásait Európa-szerte ismertek. A múlt századbeli Soát is ilyen „jelentéktelen” események előzték meg, írta Goldner Gábor /Goldner Gábor: Hitelesség? = Szabadság (Kolozsvár), júl. 24./

Szatmárnémetiből Németországba, s onnan magyarországi kiállítótermekbe eljutni – ez Paulovics Lászlónak sok gyötrelmes évébe került. A festményeivel most Budapesten kiállító művésznél sokoldalúbb képzőművészt nemigen találni. Tervez színházi díszleteket és jelmezeket, szervez és rendez tárlatokat, kiállításokat, miközben önálló műveket is alkot, festőművészként és grafikusként. 1985-ben a romániai diktatúra súlyosbodása miatt távozott Szatmárnémetiből német földre, ahonnan rendszeresen járt Magyarországra is. Manapság felváltva él és alkot barendorfi és szentendrei műteremházában. /Paulovics retrospektív tárlata. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 24./

Nagy Pál irodalomtörténész, szerkesztő a nemrég létrehozott Sütő András Baráti Egyesület alapításáról beszélt. Szászrégenben Demeter József tiszteletes megpendítette: jó lenne létrehozni baráti kört Sütő András emlékének ápolására. Nagy Pál egyetértett a kitűnő ötlettel, s hozzákezdett a tájékozódáshoz: felkeresett több írókollégát, újságírókat, közéleti embereket, művészeket, irodalombarátokat, érdeklődvén a véleményeket illetően. Egyetértés volt a szükségességében. Létrehoztak egy héttagú kezdeményező bizottságot, megfogalmazták az alapvető célkitűzéseket. Június 21-én Marosvásárhelyen megalakították a Sütő András Baráti Egyesületet. Folyamatos a jelentkezés; eddig legalább százan nyilatkoztak. Hosszadalmas lenne felsorolni mindazokat, akiket már az egyesület tagjai, köztük van Gróf László egyetemi professzor Oxfordból, Lauer Edith az Egyesült Államokból, Csoóri Sándor költő Budapestről, Egyed Ákos történész Kolozsvárról, Görömbei András irodalomtörténész Debrecenből, Fodor Sándor író Kolozsvárról. Sajnálatos módon volt az eseménynek furcsa "utórezgése" is. A Vásárhelyi Hírlap munkatársa "konkolyhintő", "kútmérgező" vélekedés megnyilatkozását fedezte fel az előadásokban, megjegyezve egyebek között: "Nem kérünk a magyarhoni pártvitákból és országmegosztó acsarkodásból (...)" Ugyanekkor "gyöngécske apológiának" titulálta a jeles debreceni irodalomtörténésznek, Bertha Zoltánnak – Sütő egyik monográfusának – az előadását, és "nevetlen"-nek azt a Márkus Bélát, aki feleségével, Cs. Nagy Ibolyával együtt kötetekre menő tanulmányt írt az idők során irodalmunkról, nem utolsósorban éppen Sütő Andrásról is. Mindezekkel szemben az az igazság, hogy szó sem volt itt semmiféle "konkolyhintésről", "országmegosztó acsarkodásról". /Bölöni Domokos: Épülő szellemi "szálláshely". = Népújság (Marosvásárhely), júl. 26./

Idén Bihar megyei településeken tartott előadásokat az Erdélyi Vándorszínház kis létszámú társulata, amelyet tavaly alapított Csuja László, a budapesti Színház és Filmművészeti Egyetem (SZFE) dramaturg-forgatókönyvíró szakos hallgatója. Az öt marosvásárhelyi és egy kolozsvári színis növendékből álló csapat idén is commedia dell’arte stílusú előadást hozott létre, ezúttal Shakespeare-művekből ollóztak össze részleteket. A Kele-Fodor Ákos dramaturgiai munkája nyomán született szöveget Csuja László állította színpadra. Hét Bihar megyei települést jártak be, a partiumi falvakban saját maguk toborozták a nézőket, lovasszekéren ülve járták be az adott falut és csalogatták a közönséget az esti előadásra. /(köllő) : Idén is turnézott az Erdélyi Vándorszínház. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 30./

A Marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetem idén végzett magyar bábos osztálya részt vehetett a 62. Avignoni OFF Fesztiválon, Nyugat-Európa egyik legfontosabb színházi eseményén. Szerencsés véletlen folytán jutottak ki: az egyik csapat visszamondta a szereplést, és Oana Leahu rendezőnőt hívták meg a szervezők, aki a magyar csoport Csodálatos utazás című Kis herceg-adaptációját ajánlotta. Deák Réka marosvásárhelyi bábszínész elmondta, sebtében elkészítették a francia változatot – ez ugyanis kritérium volt. Útközben megálltak Velencében és Monte-Carlóban. Tíz napot töltöttek Avignonban. Hazatérve még felléptek a középkori fesztiválon Segesváron. Augusztus 23-án részt vesznek a Budapesti Utcaszínházi Fesztiválon, a Millenáris parkban. Végzős csapatuk vizsgaelőadásának szánt produkciójával, a Limonádé Joe-val elnyerte a 300 ezer forintos támogatással járó Kovács Ildikó Alkotói ösztöndíjat. /Bonczidai Éva: Csodálatos avignoni utazás. = Krónika (Kolozsvár), aug. 1./

Az E60-as európai műút Erdélyen áthaladó szakaszának elzárásával fenyeget az Erdélyi Közúti Szállítók Egyesülete, ha a magyar hatóságok nem vonják vissza az Orangeways Zrt. szállítási vállalat romániai útvonalra kibocsátott szállítási engedélyét. A fenyegetést megküldték a magyarországi minisztériumnak, a magyar kormánynak és az Európai Unió illetékes szerveinek. Az aláírók e kétségbeesett gesztussal „körülbelül száz erdélyi szállítócég működésének ellehetetlenítését és teljes csődjét” szeretnék elkerülni. Az egyesületbe tömörült szállítók szerint a Magyarországon bejegyzett cég európai uniós előírások megkerülésével szerezte meg a romániai fuvarozás jogát. Orbán László, az egyesület elnöke szerint az Orangeways kalózcégként ismert. Engedély nélkül járatta a járatait Budapest és Kolozsvár között. A cég az út széléről szedi fel az utasokat, nem fizet a megállóhelyek bérléséért, jelenleg körülbelül feleannyiért szállít, mint az erdélyi fuvarozók. A Román Útügyi Hatóság (ARR) vezérigazgató-helyettese, Sajtos László elismerte, vizsgálják a magyar cég erdélyi működését. Bajkó Ernő, az Orangeways romániai értékesítési vezetője válaszolt a cég elleni vádakra. Cáfolta, hogy nem rendelkeznének Csíkszeredáig érvényes szállítási engedéllyel. Azt is cáfolta, hogy ne lenne szerződésük a buszállomásokkal. /Gazda Árpád: Kitiltatnák a magyarokat. = Krónika (Kolozsvár), aug. 1./

Mostanában alig telik el hét, hogy valahonnan ne érkezne tudósítás a turulmadár körüli elutasító vagy igenlő vitákról. Honfoglaló őseink totemállata a turul. Az erdélyieknek szerencsés a helyzetük, mert a román hatalom nem esküdött fel a turulemlékek ellen, mint a mostani magyar. Ennek jó példája, hogy Vetró András műterméből visszaszállni készül a felsőcsernátoni emlékműre a turul, s a nagybaconi honfoglalási emlékművön mai napig is ott van a turulmadár. Sajnálni lehet, hogy mit rendeztek Budapesten, a XII. kerületi emlékmű körül, melyet lebontásra ítéltek. /Márkó Imre: Turulcsont beforr. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 1./

Húsz éve, 1988. augusztus 28-án munkatalálkozót tartott Aradon Grósz Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának főtitkára, miniszterelnök és Nicolae Ceausescu, a Román Kommunista Párt KB főtitkára, a Román Szocialista Köztársaság Államtanácsának elnöke. Kádár János és Nicolae Ceausescu 1977. júniusi debreceni–nagyváradi megbeszélése óta 11 évnek kellett eltelnie az újabb kétoldalú magyar–román csúcstalálkozóig. Az összességében nyolcórányi tárgyalásokat a felek pozitívan értékelték, a „kölcsönös megértés” jelentőségét hangsúlyozták. A találkozót a közvélemény utólag a magyar fél diplomáciai vereségeként értékelte. 1988 nyarán hangvételében is szokatlan, ingerült vita zajlott a szocialista tábor két országa között, amihez az alapot a romániai magyar nemzetiség helyzetéről érkező aggasztó hírek szolgáltatták, nem utolsó sorban a romániai falurombolás kapcsán. A terv elleni több tízezres budapesti tiltakozó tüntetés június végén, majd erre válaszul a kolozsvári magyar főkonzulátus Bukarest általi bezáratása a helyzet elmérgesedését jelezte. Az MSZMP Politikai Bizottsága a megbeszélésekre 10 pontos javaslattal készült, köztük szerepelt a politikai kapcsolatok hiánya, a lakossági kapcsolatok akadályozása, a menekülők problémája, a kolozsvári főkonzulátus bezárása és a bukaresti Magyar Kultúra Háza megnyitása. A tárgyalásokon Grósz 25 perces beszédben ismertette a magyar álláspontot, válaszul Ceausescu két és fél órás expozét tartott. A négyszemközti találkozón csak a hivatalos román tolmács vett részt, a magyar delegáció tagjai nem is tudták meg, hogy ott mi hangzott el. A PB álláspontjával ellentétben Grósz elfogadta, hogy falurombolás nincs, és válaszra sem méltatta, amikor Ceausescu közölte: a kolozsvári főkonzulátus kiutasított diplomatáit tulajdonképpen le kellett volna tartóztatni. A Grósz jóváhagyásával kiadott közös közlemény teljesen a román fél álláspontját érvényesítette. 1991-ben a Társadalmi Szemle című folyóiratnak adott interjújában Grósz Károly így nyilatkozott: a Ceausescu által a tárgyalások megkezdésére kijelölt határidő rövidsége, valamint a helyszínekre vonatkozó javaslat lényegében csapda volt a magyar delegáció számára. Minden azt tükrözte, hogy a Ceausescu a találkozót saját céljaira akarja felhasználni. /Húsz éve történt: Rendszerváltás Kelet-Európában. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 30., folyt. aug. 1./

Levélben fejezte ki köszönetét Kóthay László magyar vízügyi államtitkár román kollégájának, Lucia Ana Varga környezetvédelmi államtitkárnak, amiért Románia megengedte, hogy néhány magyar szakember ellátogasson Borsabányára, és a helyszínen tájékozódjon július 26-án gátszakadást szenvedett derítő helyzetéről. A levél szerint a magyar szakemberek által készített jelentés alapján a magyar környezetvédelmi tárca „megnyugtathatja a magyar közvéleményt”. A román fél – éppen Varga államtitkár szorgalmazására – mindent megtett annak érdekében, hogy a borsabányai szennyezés méreteit kisebbítse, azt jelentéktelennek mutassa be. Öt napon át a román hatóságok azt ismételgették, hogy a gátszakadás nyomán a Csiszla patakba kikerült zagy, a patak magas vízhozama miatt annyira felhígult, hogy a szennyezést már a Visó folyóban sem lehetett kimutatni. Azonban július 31-én a kolozsvári Szamos-Tisza vízügyi igazgatóság közleményt adott ki, amelyben leszögezte: a szennyezés következtében a Visó vize II. fokúról III. minőségi fokra romlott, mangánnal, rézzel és cinkkel szennyeződött. Ez azt jelenti, hogy a magyarországi lakosság Kóthay-féle megnyugtatásának megalapozottsága megkérdőjelezhető. A Kóthay-levelet Korodi Attila környezetvédelmi miniszter is kihasználta, kijelentetve: a dokumentum elismeri, hogy a Tiszát a borsabányai baleset nem mérgezte. Varga államtitkár pedig egyenesen gratuláló levélről beszélt, amikor a magyar tárca dokumentumának megérkezését bejelentette. A magyar hatóságok a levélben szóvá sem tették, hogy július 16-án az Aranyoson is halpusztulással járó súlyos környezeti katasztrófa történt, s hogy a szennyezés tényéről a romániai illetékesek a magyarországi hatóságokat és közvéleményt nem tájékoztatták. A Szabadság tudósítója a hatalmas mennyiségű döglött halat a Maros és az Aranyos találkozásától nem messze saját szemével látta. Budapest végül augusztus 1-jén közölte: számon kérték Bukaresttől, hogy miért nem értesítették a történtekről a magyar felet. Augusztus 1-jén ismeretlenek kőolaj-származékokkal szennyezték a Kis-Szamost, közölte a Szamos-Tisza vízügyi igazgatóság. /Gratuláció Budapestről a szennyezésért? = Szabadság (Kolozsvár), aug. 2./