A kolozsvári filmgyártás múltja, jövője
Filmalkotókról, a kolozsvári filmgyártás múltjáról és jövőjéről szerveztek kerekasztal-beszélgetést kedden a kincses városban.
Zágoni Bálint filmrendezővel, a Filmtett – Erdélyi filmes portál menedzserével és Zágoni Balázs íróval, filmes szakemberrel Katona Zs. József beszélgetett a Kolozsvár Társaság Fotó és film Kolozsváron elnevezésű sorozatának legutóbbi kiadásán.
A Zágoni testvérpár elmondta, a kincses városban 1913–1920 között működő, Janovics Jenő alapította filmstúdió a magyar és az egyetemes filmtörténet szempontjából egyaránt fontos műhely volt. Az intézetben létrejött alkotások 94 százaléka megsemmisült, ezért a kolozsvári filmgyárban ez alatt a hét év alatt készült több mint hetven játékfilm közül ma már csak négy tekinthető meg. Zágoni Bálint archív felvételek, képanyagok felhasználásával ismerteti a kolozsvári filmes műhely hétéves működését a Sárga Csikó nyomában című dokumentumfilmben. Az alkotást pár hete mutatták be a Duna World csatornán, és az első nyilvános vetítése a keddi beszélgetés keretében volt. A film rendezője beszámolt arról is, hogy az 1910-es évek derekán a Janovics Jenő színházigazgató által vezetett filmgyár több mint hatvan filmet mutatott be a legismertebb magyar színészek és a legjobb rendezők, operatőrök közreműködésével.
Janovics Jenő (Ungvár, 1872. december 8. – Kolozsvár, 1945. november 16.) színész, rendező, színigazgató, forgatókönyvíró kolozsvári színigazgatóként fontos szerepet játszott a Hunyadi téri színház építésében, illetve a nyári színkör kőszínházzá alakításában. Az első világháború előtt és alatt a magyar filmgyártás egyik úttörője volt filmgyártó és mozitulajdonos vállalkozóként, filmesztétaként, rendezőként és forgatókönyvíróként.
Kolozsváron kezdte rendezői pályafutását Korda Sándor, aki később sir Alexander Korda néven Angliában lett elismert rendező, és karrierje első éveiben az erdélyi városban dolgozott Kertész Mihály is, aki két évtizeddel később Michael Curtizként, az Oscar-díjas Casablanca rendezőjeként tett szert világhírnévre. Itt rendezett Garas Márton, itt játszotta egyetlen filmszerepét Blaha Lujza, Várkonyi Mihály és Berky Lili pedig a stúdió két legtöbbet foglalkoztatott színésze volt.
A kerekasztal-beszélgetésen a Zágoni Balázs által rendezett, Képzelt forradalom, avagy osztrák-magyar Románia című tényfeltáró-dokumentumfilmet is levetítették, az alkotás a román kommunista diktatúra megdöntését ismerteti. A kolozsvári és erdélyi filmgyártás jövőjével kapcsolatban a szakemberek nem túlságosan optimisták: szerintük itt jó képzések vannak, sok a tehetséges rendező, színész, viszont a technikai hiányosságok miatt kevesen maradnak itthon, nagyon sokan például Budapesten építik karrierjüket.
Bede Laura / Krónika (Kolozsvár)

Nagyváradon nyitották meg a magyar nyelv hetét
Az Anyanyelvápolók Szövetsége a Tudományos Ismeretterjesztő Társulattal és szervezeteivel közösen 51. alkalommal szervezi meg a magyar nyelv hetét, amelynek megnyitóját idén Nagyváradon tartották.
A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) Bartók termében nyitották meg az idén fél évszázados múltra visszatekintő magyar nyelv hete konferenciát. A helyszín megválasztása a felszólaló előadók szerint történelmi jelentőségű volt.
A megnyitón először Tőkés László EP-képviselő üdvözlőlevelét tolmácsolta a konferencia résztvevői felé Dénes László, a politikus sajtóreferense. Tőkés, aki a PKE elnöke is, arra biztatta a jelenlévőket, hogy ez alatt az egy hét alatt „hozzák napfényre anyanyelvünk kincseit”.
A marosvásárhelyi születésű Szőcs Géza Kossuth- és József Attila-díjas költő, a Magyar PEN Club elnöke olyan, látszólag apró, a magyar nyelv logikáját kifordító formákról beszélt, amelyek „szembemennek nyelvünk természetével”, és ezáltal azokkal a szabályokkal, amelyek logikus rendszerbe építik azt. Ilyen romboló, karaktervesztő és elszemélytelenítő hatással munkálkodnak például a megfordított nevek (Arany János vagy János Arany), a szavatosságot garantáló dátumozás a különböző termékeken (év, hónap és nap, vagy nap, hónap és év sorrendje), amelyek véleménye szerint „meggyötrik a nyelvet, és használatuk kártékonyabb, mint mondjuk az idegen szavak beemelése a beszédbe”.
Pálfi József, a PKE rektora a szépen és helyesen használt anyanyelv fontosságával kezdte beszédét és Keresztesi József szavaival zárta azt, akinek munkásságával már régóta foglalkozik, majd „jó gyönyörködést” kívánt „a nyelv körüli pepecselődésben”.
A felszólalók sorában utolsóként Juhász Judit, az Anyanyelvápolók Szövetségének elnöke osztotta meg gondolatait a közönséggel. „A történelmi emlékezés megszentelt helyének” nevezte Nagyváradot, majd kis összefoglalót tartott az anyanyelvi mozgalom ötven évéről, amely a Kárpát-medence magyarságát fogja össze, és amelyről idén április 24–28. között számos anyanyelvi előadást tartanak Budapesten és magyarországi megyékben (Pest, Tolna, Vas, Nógrád, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén, Komárom-Esztergom és Zala).
A nagyváradi előadások Balázs Géza nyelvész, néprajzkutató, a PKE és az ELTE BTK Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet munkatársa A reformáció nyelvi hatásai című munkájának bemutatásával kezdődtek.
(szamos) Reggeli Újság (Nagyvárad)

Gazdag életút: a „százkezű politikusra” emlékeztek
Anyaországi kezdeményezésre valósult meg tegnap Kolozsváron az a konferencia, amely a Református Kollégium egykori neves végzettjére, Hegedűs Sándorra (1847–1906) emlékezett. Az iskola patinás dísztermében Egy gazdag életút a szülőföld és a kolozsvári alma mater szolgálatában címmel a hajdani közgazdász, publicista, kereskedelmi miniszter, parlamenti képviselő és dunántúli református egyházkerületi főgondnok sokoldalú életművét idézték fel.
Az emlékkonferenciát a magyar kormány támogatásával a Budapesti Városvédő Egyesület keretében megalakult Hegedűs Sándor Emlékbizottság szervezte, fővédnökei Kató Béla református püspök és Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja voltak. Köszöntőjében az utóbbi azt emelte ki, hogy az utókor gyakran hajlamos megfeledkezni történelmi nagyjairól, és szinte ez lett a sorsa Hegedűs Sándornak is.
Hegedűs Sándor korabeli dokumentumai, írásai öt utazóládában, hatvan év után kerültek elő egy budapesti pincéből. Hallatlan tehetségét, szorgalmát, munkabírását jelzi ötezer újságcikke, és az, hogy az utókor a „százkezű politikus” jelzővel illette. Kolozsváron született és járt iskolába, majd három évig a Széll Kálmán-kormány kereskedelmi minisztereként és más közéleti tisztségek betöltésével Budapesten élt. Akárcsak Arany János, ő is maradandó értelmiségi értékeket alkotott, miközben sosem törekedett rivaldafényre – jellemezte életművét a főkonzul.
A szervezők részéről Kovács László elnökletével lezajlott előadás-sorozatot Szász Zoltán (történész, MTA-tag) vezette be, aki Hegedűs Sándor pályafutásának történelmi hátterét részletezte. Az 1867-es kiegyezés meghozta a mindenki számára hasznos alkotmányosságot, viszont az etnikai megosztottság bomlási folyamatot indított el. Ausztria a Monarchia költségeinek 70 százalékát, Magyarország a 30 százalékát biztosította, ami később, állandó torzsalkodás közepette, a magyar fél kárára változott. A dualizmus nem kedvezett az anyaországnak, mint ahogyan napjainkban az EU-ban is a szegényebb tagállamok húzzák a rövidebbet. Akkoriban a népesség kétharmada írástudatlan volt, a birodalomból másfél millióan (köztük 400 ezer magyar) vándoroltak ki, mégis 2014-ig Magyarország párját ritkító gazdasági fejlődésnek ment keresztül. „Az első világháború kitöréséig Magyarország közelebb állt Nyugat-Európához, mint 2000-ben” – jelentette ki az előadó. Ilyen körülmények között járta végig Hegedűs Sándor a politikusok életútját, főleg a gazdasági és kulturális fejlesztésből vette ki a részét.
Tóth Szilárd (egyetemi adjunktus, BBTE) a 19. század végi erdélyi gazdasági fejlődést elemezte, amikor a vasúthálózat kiépítése, akárcsak jelenkorunkban az autópályáké kulcsszerepet játszott, és ehhez Hegedűs Sándor sokban hozzájárult.
Az egykori miniszter családja az udvarhelyszéki Magyarzsákodról származott. Ennek a kis falunak a református lelkésze, Balázs Sándor, a náluk uralkodó keresztény szeretetet méltatta a háromféle egyházi felekezeti tagok között, a vele érkezett gyermekek pedig Mikszáth Kálmánnak a Hegedűs Sándorhoz intézett írását olvasták fel. A konferencia hangulatát színezte még Dinnyés József kobozművész, aki reformáció korabeli énekeket adott elő.
Az emlékkonferencia további előadásokkal folytatódott. Az érdeklődök hozzájuthattak a Katona Tamás, Szász Zoltán által szerkesztett Hegedűs Sándor, a százkezű politikus című kötethez. Hasonló tanácskozást március 2-án tartottak Budapesten. Szabadság (Kolozsvár)

Magyar akciócsoport a román egyesülési centenárium aláásására?
Biztonságpolitikai és kommunikációs szakemberekből álló csoportot hozott létre a Román Akadémia, amelynek az orosz propaganda felderítése és kielemzése mellett az állítólagos románellenes magyar „információs hadviselés" leleplezése is a feladata lesz.
Kutatócsoportot hozott létre a Román Akadémia az orosz és az állítólagos magyar propaganda ellen. Az Információs Hadviselést és a Stratégiai Kommunikációt Elemző Laboratórium (LARICS) névre keresztelt, szerdán bemutatott testület élére Dan Dungaciu marosvásárhelyi születésű szociológust, geopolitikust, volt külügyi államtitkárt nevezték ki, aki az akadémia politikatudományi és nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó intézetét is vezeti.
A kutatócsoport tagjai közé biztonságpolitikai és kommunikációs szakértőket is beválogattak, többek között Cristian Diaconescu és Sergiu Celac volt külügyminisztereket, Iulian Chifu volt államfői biztonságpolitikai és külügyi tanácsadót, Antonia Colibăşanut, a Stratfor korábbi elemzőjét, illetve újságírókat is. Feladatuk az Oroszország által Romániában és Európában alkalmazott kommunikációs propaganda feltérképezése, elemzése és leleplezése lesz. Ioan Aurel Pop történész, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektora ugyanakkor a rendezvényen kijelentette: a Magyarország által alkalmazott propaganda ellen is fel kell lépniük.
Bár a propaganda-hadviselést elsősorban Oroszországhoz kötik, a rendezvény résztvevői szerint Magyarország is alkalmazza Románia ellen, hogy ezáltal valósítsa meg Erdéllyel kapcsolatos elképzeléseit. Dan Dungaciu szerint a destabilizációt célzó propaganda ott a leghatékonyabb, ahol csekély az intézményekbe és a vezetőkbe vetett bizalom. Megjegyezte ugyanakkor, hogy legalábbis kezdetben nem az úgynevezett „fake news", azaz álhírek felderítésével foglalkoznak majd, mivel az igencsak homályos fogalom. Ioan Aurel Pop, a BBTE rektora felszólalásában a Magyarország által Románia ellen terjesztett állítólagos propagandával foglalkozott. Szerinte Budapest „kommunikációs és információs hadviselést" folytat Románia ellen, amely jövőre készül megünnepelni az erdélyi románok által 1918-ban megszervezett gyulafehérvári nagygyűlés századik évfordulóját.
Pop szerint Magyarországon állami hivatalt – ő osztályként (departament) emlegette – hoztak létre a trianoni diktátum századik évfordulója alkalmából megtartandó rendezvények megszervezésére. A történész azt állította, hogy ez a budapesti „különleges főosztály" kampányt kezdeményez a nagy román egyesülés közelgő 100. évfordulója megünneplésének aláásására. A rektor arról beszélt, hogy Magyarország az erdélyi identitásra, illetve az egykori létező autonóm Erdélyi Fejedelemség létezésének kihangsúlyozására építi kommunikációját, és az általa „információs háborúnak" nevezett állítólagos műveletek mibenlétéről is beszélt.
A történész szerint ennek a propagandastratégiának a része az autonómia történelmi megalapozottságának a hangoztatása, illetve annak a hangsúlyozása, hogy a történelmi Magyarország „szent föld." Pop szerint a magyar „propaganda" azt terjeszti, hogy a románok nem rendelkeznek ősi történelemmel, a vlah népnév pedig nem azonos a románnal.
A rektor az általa Budapestnek tulajdonított kommunikációs panelek között megemlítette azt is, amely szerint Erdély nem Románia, hiszen még száz éve sem tartozik Romániához, miközben történelme teljes időtartama alatt Magyarországhoz tartozott, így a Magyarországhoz fűződő történelmi kötelékei is erősebbek, mint a Romániához fűződő kapcsolatok.
Pop szerint a magyar „propaganda" része az is, hogy románul Hunyadi Jánost Ioannak kellene nevezni, nem pedig Iancunak, hiszen az eredeti neve János volt, de Budapestnek tulajdonítja azt a kezdeményezést is, hogy Kolozsvár román elnevezéséből tüntessék el az 1974-ben Ceaușescu által odabiggyesztett Napoca elnevezést. A BBTE rektora szerint Magyarország nemzetközi szinten azt terjeszti: az erdélyiek 1918-ban valójában nem is akartak Romániával egyesülni. Mindennek ellensúlyozására szükségesnek nevezte a „komoly oktatást", amely azonban szerinte mára már hiánycikké vált.
Különben a Pop által hivatkozott „kormányhivatal" nem más, mint a Magyar Tudományos Akadémia Lendület Trianon 100 néven tavaly létrejött kutatócsoportja, amelynek célja monográfiákkal, konferenciákkal, dokumentumközlésekkel, idegen nyelvű publikációkkal hozzájárulni ahhoz, hogy a tudományos közösség és a magyar közvélemény jobban megismerje az 1920-as trianoni békeszerződés pontos körülményeit. Lapunk úgy tudja, a kutatócsoport levélben ismertette valós tevékenységét a kolozsvári rektorral, felhívva a figyelmét, hogy számos állítása nem felel meg a valóságnak.
Balogh Levente / Krónika (Kolozsvár)

Bevarrná az egész világot
Annyira különleges, hogy azt hittem udvarhelyi. Nyolc évesen már elkezdte a munkát, amiben most is megállíthatatlan.
Fannival és a párnáival a Facebookon találkoztam először, és érdekes módon már első látásra ismerősnek tűnt az alkotásainak, munkájának a stílusa.
Amikor elhatároztam, hogy felkeresem, és megbeszéltük az időpontot, meg a helyszínt, meglepődtem, és jót nevettem magamon, kiderült ugyanis, hogy az én (fogalmam sincs honnan eredő) meggyőződésem, miszerint Fanni Udvarhelyen él és dolgozik, teljesen téves. András Franciska textildizájner ugyanis csíki.
Hogy mit csinál egy textildizájner? Ő éppen varr: párnákat, szatyrokat, ékszereket, sőt, még portrékat is. Elmondása szerintreggeltől estig, ha valamelyik barátja nem nem hívja el valahova, vagy nincs beszerzőúton, esetleg vásárban valamelyik környező településen.
Nekem így az igazi
− állítja. Fanni a temesvári egyetemen végzett tavaly textildizájn szakon, amit magyarul szőnyegszaknak hívnak, de nem sok köze van a szőnyeghez. Aztán úgy döntött, hazaköltözik, hogy minél többet dolgozhasson azzal, amit szeret: a varrógéppel. A nagyvárosi élet amúgy sem jött be neki annyira: én az a kicsi csíki vagyok, szeretek itthon lenni − mondja.
A varrás iránti szenvedélye az édesanyjáról ragadt át, nyolcévesen már készített rongybabát, és megpróbálkozott egy takaróval is. Komolyabban pedig a művészeti középiskola utolsó éveiben foglalkozott ismét a dologgal, egy versenyen elért első helyezése pedig egyenes út volt a megfelelő egyetemre.
Úgy emlékszik, nem is volt kérdés, hogy hol fog továbbtanulni. Az osztálytársai már akkor csodálkoztak, hogy lehet ilyen céltudatos.
- Iskolás koromban, a szendvicsben, amit anyum pakolt, nem hajszál volt, hanem cérna. Most meg rólam lóg, ha kimegyünk a városba, a barátaim szedegetik le a ruhámról a szálakat – meséli, hogy milyen volt cérnák és anyagok között felnőni.
Fanni alkotásain, főleg a párnákon egy külön világ van: kacskaringózó vonalak, sűrű, aprólékos minták, növényi motívumok, kedves állatok és nagy hajú királylányok. Azt mondja, az utóbbi időben sokat vigyázott a kisöccsére, így a mesékből jött a legtöbb inspiráció, de az utcán sétálva is úgy néz a házakra, kutyákra, macskákra, hogy hogyan lehetne megvarrni őket.
Nyaraláskor a tengeri hullámokat figyelve is arra gondolt, milyen mintát tudna kihozni belőlük cérnával.
Ilyenkor fejben varrok
– mondja. Ha pedig teheti, akkor a rendeléseken kívül próbál új dolgokat és mintákat kitalálni, mert idővel egy kiállítást szeretne létrehozni, amire szintén készül már „fejben is".
Szerinte a varrást nem lehet megunni. Csak egy idő után elkezd fájni az embernek a háta. Vagy elromlik a varrógép az egész napos hajtástól, de szerencsére jó ismerős már a varrógépjavító bácsi.
Az ötletek soha nem fogynak el, egyikből születik a másik, vagy a megrendelők igényei hozzák magukkal a további inspirációt. Inkább az a probléma, hogy túl sok az ötlet, és kevés az idő.
Macska van, Kitty nincs
A vásárlók a személyre szabott tárgyakat szeretik a legjobban Franciska tapasztalatai szerint, ezért még nem utasított el egyetlen kérést sem, de Hello Kitty-t valószínűleg nem hímezne senkinek. A Micimackó még belefér − magyarázza, amikor azt kérdezem, hogy mi az, amit soha nem varrna fel egy párnára.
A párnavarrás ötlete egyébként egy olyan nyári napon született, amikor Fanni a saját szórakoztatására elkészítette az első cicás darabot. Akkor még egy egész napot rááldozott, ma már szinte csukott szemmel, 1-2 óra alatt elkészül.
A lényeg, hogy minél aprólékosabb legyen a minta, valamiért ez okozza neki a legnagyobb örömet – vallja be. Emlékszik, hogy már gyerekkorában ilyen stílusban rajzolt. Úgy érzi, az emberekhez nincs annyi türelme, mint a varráshoz: az mindig megnyugtat, és teljesen kikapcsol, úgy, ahogy semmilyen más tevékenység nem.
A párnák mellett bevásárlószatyrot, alvómaszkot, és filcből ékszereket is készít a csíki lány, természetesen varrással díszítve. Azt mondja, a divat- vagy ruhatervezés nem vonzza annyira, de nem kizárt, hogy majd kísérletezni fog azzal is.
Addig is felvarrja a nadrág szárát, de csak ha nagyon muszáj. Előfordul néha, hogy ilyen gyakorlatias munkát is rábíznának, főleg a rokonok, ismerősök. Ilyenkor próbálja elmagyarázni, hogy amit ő csinál, nem épp a szakadt nadrág megfoltozásáról szól.
Na és a pénz?
Muszáj volt megkérdeznem, hogy meg lehet-e ebből a profi szinten űzött hobbiból élni? A jó hír, hogy Fanni szerint igen. Sokat segít az internet, és az, hogy az elégedett vásárlók ismerősei is rendelnek tőle. A jövőbeli tervek között szerepel, hogy külföldi vásárokra is eljussanak a varrott királyok és királylányok, vagy a kisrókák, illetve a Púposok.
Ők azok a játékok, amelyeket Fanni szándékosan nem készített szokásos formára. Többen is voltak, de már elkeltek. Ők itt a polcon csak a háziak.
Varrógépgyilkos
A varrógép, amivel Fanni jelenleg dolgozik, egy új, több mint 2 ezer lejes darab. Egy időben gyilkoltam a varrógépeket – vallja be nevetve – folyton elromlottak. Ez az első olyan gép, amit úgy tudtam megvenni, hogy megkerestem az árát.
Az alapanyagok Budapestről egy kis méteráru-paradicsomból származnak. Franciska szerint ott szebb és olcsóbb anyagokat lehet kapni, mint itthon. Legutóbb fehér-feketéket vásárolt, így ezekből készültek a legújabb darabok, ezek mellett a kék színűek az örökös kedvencek.
Azt mondja, bár tudatosan nem követi a divatot, mégis valamilyen szinten hatással van a munkájára. Az állatos trend miatt kezdett például rókákat varrni. De szerinte fontos a kézművespiacon, hogy ne legyenek giccsesek a termékek, úgyhogy ő is próbálja ehhez tartani magát.
Fannira rá van varrva a varrás, szó szerint. Egyik karján egy varrógép alakú tetoválás van, a mintát természetesen ő tervezte. Ez az én soha ne add fel típusú tetkóm − magyarázza. A másik karján pedig egy hajós motívum, amit Pán Péter inspirált, akárcsak Franciska államvizsgáját.
Azt mondja, nem tudná elképzelni, hogy ne magának dolgozzon, vagy hogy teljesen más szakmában legyen: nehéz lenne úgy leülni varrni, hogy más mondja meg, hogyan csináljam. És szerintem sokkal többet dolgozom itthon, mintha valahol nyolc órában tenném. Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

Költő, író és kávéház tulajdonos
Beretvált fenegyerek
Az erdélyi magyar irodalom egyik fenegyereke, Orbán János Dénes költő, prózaíró volt a vendége annak a közönségtalálkozónak, melynek az Árkosi Művelődési Központ Olt utcai székháza adott otthont szerda este. Egykori mentora, Sántha Attila költő vele folytatott beszélgetése során arra is fény derült, hogy miként lett vendéglőtulajdonos, és miért van szükség az Íróakadémiára.
Kopacz Attila intézményvezető köszöntő szavai után a két alkotó elárulta, Orbán János Dénes költői tehetségét Sántha Attila fedezte fel, és első verseit is ő közölte a kolozsvári Echinox általa szerkesztett magyar oldalain. A továbbiakban pedig más, eddig nem ismert részletek is nyilvánosságot kaptak az irodalmi pályafutásának 25. évfordulóját ünneplő Orbán életéből. Így többek között megtudhattuk, hogy a számára 2002-re nyomasztóvá vált siker és elismerés hatására ideiglenesen hátat fordított az irodalmi szereplésnek, és Kolozsváron létrehozta a mára már fogalommá vált Bulgakov irodalmi kávéházat, amit 2014-ig irányított.
Janus Pannonius (1434–1472) megkedvelése egy újabb fordulatot váltott ki belőle, ennek nyomán olyannyira beleásta magát első költőnk életébe, hogy hamarosan könyvet fog írni. A nagy műveltségű férfiú ugyanis nem csak alkotó, pécsi püspök és az ország egyik leggazdagabb főura volt, hanem Mátyás király bizalmasa, és tíz éven keresztül híres titkosszolgálatának vezetője is. Az általa Budapesten vezetett Íróakadémia létét viszont azért vállalta és tartja fontosnak, mert esélyegyenlőséget próbál teremteni, áthidalni a távolságokat, és legyűrni a szociális helyzetből adódó akadályokat a Kárpát-medencei magyarság körében.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

OJD 25
Brassóban született, Budapesten él. Ez ideiglenes állapot. Legjobban a Hargitán szeret alkotni, mert ott „olyan a levegő”. Miután mindent vagy legalábbis nagyon sokat elért az írói pályán, most a fiatal tehetségek „oskoláztatásával” foglalkozik. És persze ír is. Verset, prózát, drámát, tanulmányt. Orbán János Dénes (fotó) – OJD – szerda délután az Árkosi Művelődési Központban mesélt negyedszázados írói jubileumán életének alakulásáról.
Fontos, hogy az ember honnan indult, de még fontosabb, hogy hova ért – válaszolta OJD Sántha Attila, a pályatárs – és nem mellékesen felfedezője – kérdésére. Kolozsvári egyetemi évei előtt nem publikált, ott aztán fejest ugrott a mélyvízbe. A 90-es évek elején Erdély kulturális fővárosában „világmegváltó” szándékkal összeverődött csapat az irodalmi paradigmaváltást tűzte ki céljául, a lázadó, polgárpukkasztó társaság azonban nem ment szembe az öregekkel, mint általában az új generációk, hogy „meggyilkolják” elődeiket, „mi imádtuk őket, és ők felpártoltak bennünket”, emlékezett OJD az Előretolt Helyőrség folyóirat és mozgalom által meghatározott kezdetekre. „Meg akartuk változtatni azt a fajta transzilvanizmust, amelyet Reményik Sándor neve fémjelez, mi azt mondtuk, a világ a harcosokat becsüli, nem a sajnálkozókat. Nem fordultunk el Erdélytől, mi nagyon sokat letettünk a haza oltárára. Azt is tudtuk, nem vagyunk alábbvalóak az anyaországiaknál, és igazunk lett, ezt a díjak, könyveink eladott példányszámai igazolják”, mondta. Tíz év alatt nagyjából mindent elért az írói pályán, de úgy gondolta, talán kicsit túl könnyen jött a siker. Elege lett az irodalomból, pontosabban az irodalmi életből, zavarta, hogy Magyarországon furcsán fogadták az erdélyieket, „a túlzott rajongás undorító volt” – hát belevágott a vendéglátóiparba. A kolozsvári Bulgakov kávéház fogalommá vált, mert OJD nem a pult mögé állt, hanem irodalomszervezéssel foglalkozott. Így telt el tizenkét év, aztán lelkifurdalást érzett amiatt, hogy „ki írja meg azokat a műveket, amiket csak én tudok”. Felhagyott hát a Bulgakovval, egy évig szabadúszó íróként tevékenykedett, de a szervezésről nem tudott lemondani – kitalálta tehát az íróakadémiát. „Mert nem a fővárosban születnek feltétlen a nagy művészek, és a többieknek ki adja meg az esélyegyenlőséget? Évente 600–700 fiatal író debütál a Kárpát-medencében, csak a legjobbak futnak be, és a siker nem mindig a tehetségen dől el, hanem azon, ki tanul többet”, indokolta meg az íróakadémia szükségességét. Most főképp ezzel foglalkozik, közben kutatja Janus Pannonius életét és korát, első magyar költőnkről szenvedélyes előadásokat rögtönöz, és persze ír is, mert akármit is dolgozik éppen, OJD elsősorban író. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sabin Gherman: Újra el akarják tőlünk venni Erdélyt a magyarok
Vajon építenek nekünk néhány autópályát, iskolát, kórházat is?Minden alkalommal, amikor éppen valami nagy tolvajlás zajlik, a Román Akadémia rendszeresen színre lép és a magyaroktól félti Romániát.
Februárban a tereken forrongtak az emberek, a Román Akadémia pedig hadba hívta a polgárokat Románia területi integritásának (!) megvédéséért, most a PSD (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) zúzza porrá az egész román kutatást, az Akadémia pedig arról beszél nekünk, hogy Magyarország újrakezdi a Románia elleni propagandáját; a figyelmeztetést szerdán, Bukarestben fogalmazta meg a Román Akadémia a Nagyító alatt az információs hadviselés című konferencián.
A megfogalmazó ugyanaz az I. A. Pop, akadémikus, aki 1989 előtt a kommunista egyetemi hallgatók egyik vidéki kisfőnöke volt, ma pedig a nemzeti félelmek engedményese.
Ugooorjatok, mert Orbán Viktor Budapestre viszi Erdélyt, a pálinkafőző üstökkel együtt!
Nem a mi dolgunk, hogy Magyarország siratja a történelmét – mindegyik ország ezt teszi, mi is. Igen, Magyarország csaknem száz évvel ezelőtt elvesztette Erdélyt és ez még mindig nyílt seb, az övé. De azért gondoljuk csak végig: ha – ad absurdum – holnap elveszítenénk Moldvát, mi nem ugyanezt tennénk? Sitty-sutty, túllépnénk ezen? Mi nem csináltunk nemzeti ünnepet Besszarábia és Románia egyesülésének emlékéből, ezzel próbálva meg begyógyítani saját történelmi sebünket?
A hősiességünkkel és igazságosságunkkal dicsekszünk, de egy olyan országtól reszketünk, mely feleakkora, mint mi és amilyen igazságosak vagyunk, megtagadjuk tőle a jogot, hogy saját belátása szerint vélekedjen a saját történelméről.
Az lenne a mi sorsunk, hogy nem csinálunk semmit, de állandóan a szomszéd portáját lessük?
Ahelyett, hogy Erdélyben egy kiteljesedést látnának, ezek a nagy akadémikus urak az egészet gyűlöletre és rettegésre szűkítik le; és a gyűlöletet és rémületet azok felé irányítják – na, ki felé? –, akik felépítették azokat a városokat, melyekkel ma mi, románok büszkélkedünk. Ez az őrület, hogy Erdélynek muszáj piros-sárga-kéknek lennie, szintén a rrrománizmusnak ezektől a vállalkozóitól származik – valójában amennyire román Erdély, ugyanolyan mértékben magyar is, meg német is, de ha Bihar egyes szegleteibe mész, akkor még szlovák Erdélyt is találhatsz, ha meg Szamosújvárra – a hajdani Armenopolisba – mész, akkor láthatod az örmény örökséget. Olyan nehéz megérteni, hogy Erdélyben a kultúrák egyenlők és kiegészítik egymást? Nem vagy képes felfogni, hogy elmúlt száz év és itt az ideje előre tekinteni?
Amilyen gonoszak a magyarok, a debreceni kórházakban románul kezelnek, a nyíregyházi állatkertben románul is kapsz az állatokról tájékoztatást; Budapesten a helyi tömegközlekedés jegyautomatái román nyelven is eligazítanak. Amilyen gonoszak a magyarok, a gyulai román középiskolán a román elnevezés az első és a román trikolór is ki van tűzve az épületre. Esetleg nem mindig tejjel-mézzel folyó Kánaán a két ország politikusai közötti kapcsolat? Nem a politikusok találták fel az Édent, ők csak elénk furakodtak a sorban, mint mindig.
Lehet, hogy mielőtt másokat szidnánk, fel kellene tennünk magunknak a kérdést: hogyhogy másoknak vannak autópályáik, mi pedig, az ügyeletes győzők, még mindig földutakon – természetesen ősi földről van szó – tesszük tönkre a tengelyeinket. Náluk vajon miért vannak kórházak és iskolák és öntözőberendezések, nálunk pedig – minden európai pénz ellenére – ezek hiányoznak?
Aztán azt is meg kellene magunktól kérdeznünk, hogy náluk miért van megművelve minden talpalatnyi föld, nálunk pedig nincs, pedig mi egyek vagyunk a természettel. Azt már meg sem teszem, hogy összehasonlítsam a felújított, végső soron identitást generáló műemlékeiket a megyei tanácsi főnökök és művelődésügyi miniszterek között ide-oda tologatott romjainkkal. És igen, megemlítendő, hogy mások kormányfője a húsvétot a feleségével és a lányaival töltötte, miközben Hazánk Pártjának Főnöke óceáni halat horgászott, a bulvárlapba illő macájával együtt.
Valójában az a nagy baj, hogy ezek a „hivatalosságaink” placebo hatású történelmet akarnak, olyan században akarnak hasznosak lenni, melyet nem értenek. Magyarországról és Erdélyről beszélsz nekem, miközben Románia már egyesült Magyarországgal és Lengyelországgal és Portugáliával és Németországgal és még vagy húsz országgal?
Mennyit fogtál fel az Európai Unióból, az elveiből és az értékeiből? Mennyit értettél meg a NATO-ból? Arról beszélsz te nekem, hogy Budapesten van egy főosztály, mely majd Trianonról és Erdélyről fog értekezni? Na és?
Hol van a Román Akadémiában, a román kormányban az a főosztály, mely megmutatná, hogy jóléten és becsületességen keresztül a történelmek kibékíthetők egymással?
Vagy attól félünk, és azt szégyelljük, hogy a Gyulafehérvári Nagy Nemzetgyűlés Határozatába foglalt ígéretek pusztába kiáltott szavak maradtak?
Azt, hogy nem voltunk képesek átvezetni a hegyeken egy autópályát? Azt, hogy 2017-ben lesz száz éve – igen, elvtársak, Centenárium! – annak, hogy a Bodzai-hágón keresztül elkezdték megépíteni az Erdély és Munténia közötti vasúti összeköttetést és még mindig nincs kész? Azt, hogy a Szeret–Bărăgan-csatornára vonatkozó első tanulmányok, melyeket Davidescu professzor készített, már 1912-ben megvoltak és ez a csatorna, mely fél Moldvát kihúzná az éhezésből, még mindig nincs kész?
Ha a Román Akadémia becsületesen állna hozzá a küldetéséhez, akkor tízesével gyártaná a következő száz évre vonatkozó alapvetően fontos projekteket, elképzelést nyújtva arról, miként haladjon keresztül Románia egy olyan évszázadon, melyben annyi lehetőség és kihívás van, mint amennyi soha korábban a történelem folyamán. Megpróbálná meggyőzni a kormányon lévőket, hogy a képzett embereké a jövő és hogy az oktatásba történő befektetés sohasem mond csődöt. Hiába beszélnek ők mindenféle konferenciákon – nem így kell helyretenni egy ország csontozatát.
Mit nem képesek felfogni az akadémiai elvtársak: ők olyan politikusok alá adják a lovat, akik már nem képesek történelmi időt generálni Románia számára. A Nagy Párt előtt hajbókolnak, olyan országban akarnak okleveleket és címeket, ahol az oklevelek és címek már nem sokat érnek, ha nem te hurcolod a Nagy Vezér aktatáskáját. Vannak ott, a Győzelem (Victoriei) úti székházban néhányan, akik az aggódó ostoba logikája szerint porrá zúzzák Ion Heliade Rădulescu, Titu Maiorescu vagy Timotei Cipariu örökségét, ami 1989 előtt is működött, amikor Ceauşescu is Budapestről szóló hírekkel akarta csillapítani az éhségünket – és ahelyett, hogy ezek amiatt jajongnának, hogy Románia elveszíti Erdélyt, inkább körül kellene egy kicsit nézniük: Románia éppen önmagát veszíti el.
A Trianon 100 egy 22 személyből álló kutatócsoport, mely további 11 kutatócsoporttal együtt 2016-ban XX. századra vonatkozó történelmi kutatásokra nyert el a Magyar Tudományos Akadémiától egy kutatási alapot. A választott témának Trianon 100 a címe. A program öt évig zajlik a budapesti Történelemtudományi Intézet keretében.
Sabin Gherman / Romania Libera; Főtér; itthon.ma/szerintunk

Egy erdélyi könyvbemutató turnéról
A napokban kikerült a nyomdából Frigyesy Ágnes Az Úr csodásan működik – Erdélyi nagy Tanúságtevők – Ferencz Béla Ervin OFM, Tőkés István, Bíró János Antal OFM című könyve, mely alkalomból a kötet szerzője a jövő héten erdélyi könyvbemutató körútra indul. Második erdélyi könyvbemutató körútját augusztusra tervezi.
Takaró Mihály irodalomtörténész a kötet bevezetőjében így ír: „Hiánypótló, egyszersmind friss, eredeti munkát tart az olvasó a kezében. A Szalézi Szent Ferenc-díjas, sokszínű és sokrétű munkát végző újságíró Frigyesy Ágnes arra vállalkozott, hogy a történelmi félmúltat és jelent összekötve, felekezeti korlátokon túllépve, három ’istenszolga’ életútját bemutatva példákat tárjon elénk, XXI. századi magyarok elé arról, hogy a hit, a szeretet, a remény örök megtartó erő, mely bátorságot, hűséget, bizodalmat teremhet abban, aki mindvégig, rendületlenül ezekbe kapaszkodik…”
Urbán Erik ferences szerzetes, érseki helynök, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója a kötet ajánló soraiban rámutat: „Sokatmondó a kötet címe is: Az Úr csodásan működik – Erdélyi nagy Tanúságtevők, hiszen e kötetnek nemcsak az a célja, hogy csupán emlékeztessenek egy adott korban, politikai rendszerek viszontagságai között nagyrészt leélt életutakra, hanem az egyes eseményekben felismerjük Isten gondviselését népe iránt, hiszen minden időben megadja azon karizmatikus személyeket, akik elveszítik életüket Istenért és felebarátiakért, így kiteljesítve azt.
A Budapesten élő Frigyesy Ágnes első erdélyi körútjának várható programja:
Május 7., 12 óra, Déva, ferences templom – déli szentmise utáni könyvbemutató
Május 7., 17 óra, Szászváros – Szent Erzsébet Gyermekvédelmi Központ, ferences kolostor ebédlője – teadélután
Május 8., Gyulafehérvár – papi szeminárium díszterme, 60 kispapnak (zártkörű)
Május 9., 18 óra Székelyudvarhely – Városháza, Szent István díszterem
Május 10., 18 óra Gyergyószárhegy, Művelődési Ház, Cike terem
Május 12., 17 óra, Kovászna – Apor Vilmos Gyermekvédelmi Központ épülete
Május 13., (szervezés alatt) Sepsiszentgyörgy, esetleg Málnás
Május 14., 10.30, Csíksomlyó, kegytemplom – szentmise utáni könyvbemutató
Május 14., 17 óra Csíkszereda, Millenniumi templom – szentmise utáni könyvbemutató
Az első négy nap alkalmain közreműködik Kegye János pánsípművész. http://itthon.ma/kult

Aláírásgyűjtések Erdélyben
A rendszerváltás után az anyaország szellemi életében a balliberális világnézet, a kozmopolitizmus, a nemzetellenesség szinte egyeduralkodó volt. A Kornis Mihály által emlegetett ötezer értelmiségi, akivel szemben nem lehetett politikát csinálni, akik megmondták, hogy ki a náci, és ki a demokrata, hosszú időn keresztül egyszerre rendelkezett hermeneutikai hatalommal (ők határozták meg a szavak értelmét), a politikai tabukijelölés hatalmával és bizony ők húzták meg a szalonképesség határait is.
Ha valaki ezeket a határokat átlépte, nem ritkán országos hajszát is indítottak ellene. Ennek csúcsa volt a Csurka István elleni hajtóvadászat, melynek legemlékezetesebb pillanatában Kerényi Imre, akkor még az SZDSZ szekértolójaként azt javasolta, hogy az írót őrületbe kell kergetni a lelki terror eszközeivel. E társaság, amikor nagyon határozottnak és ellenállhatatlannak akart látszani, nekifogott aláírásokat gyűjteni különböző ügyekben. Hatalmának leáldozása után is megmaradt bennük az önlistázásra való hajlam. Legabszurdabb talán a zámolyi cigányok melletti aláírásgyűjtésük volt.
Erdélyben ismereteim szerint az első „magyar belpolitikai”, „fesztív” aláírásgyűjtésre a Kolozsvári Nyilatkozat elfogadását követően került sor eszmeileg azonos körben. A lényeges különbség az, hogy Erdélyben soha nem voltak ezek az erők meghatározóak, bár tény, hogy sajnálatos módon nő a befolyásuk ahelyett, hogy csökkenne.
A balliberális értelmiség nem tudta elfogadni, hogy az RMDSZ politikáját a továbbiakban elvi síkon az autonómia és a belső önrendelkezés gondolata fogja meghatározni. Kiáltványukban egy sor testetlen és alaptalan vádat fogalmaztak meg az RMDSZ vezetésével szemben, nyilvánvaló módon nem a nyilatkozat elfogadását ellenző, de a csoportnyomás hatására végül megszavazó Domokos Gézát értve ezalatt, hanem a radikális fősodort, akiket Cs.Gyímesi Éva az egyik írásában nevesített is, a Tőkés László, Szőcs Géza, Csapó József, Patrubány Miklós, Borbély Imre ötösfogatra gondolt, de nyilván ide értette mindazokat, akik az autonómiagondolat elfogadtatásában élen jártak az elnökségen és a Küldöttek Országos Tanácsán belül. (Mindenképpen meg kell említeni Toró T. Tibor nevét, aki már akkor elnökségi tag volt, de Kolumbán Gábor volt alelnök is inkább ehhez a csapathoz tartozott.)
A liberálisok szabályos sajtó-össztüzet zúdítottak az autonomistákra, melynek hangulati aláfestését szolgálta az említett aláírásgyűjtő akció. A szöveg populista hangvétele és mondvacsináltsága* a magyarországi Demokratikus Chartát idézte.
Bevezető szövege mintegy összefoglalását adja mindazon gyanúsítgatásnak és vádaskodásnak, amit az akció szereplői tanulmányaikban részletesen kifejtettek: “az RMDSZ vezetőség egy részének”(...) nincs áttekinthető irányvonala, döntéseit rögtönzés jellemzi. Egyre nyilvánvalóbb, hogy nem támaszkodik a valóság alapos ismeretére, nem veszi figyelembe a romániai magyarok összes rétegeinek és csoportjainak mindennapi érdekeit, nem számol a romániai társadalom politikai éretlenségével. Sőt, inkább úgy tűnik, a közéleti kultúra hiányát arra használja fel, hogy politikai akaratát - akár a társadalom valós érdekeinek rovására - minden áron érvényesítse. Gondjaink egészét átfogó hiteles érdekvédelmet elhanyagolva, a mai vezetés egy része az RMDSZ-t saját homályos politikai ambícióinak eszközévé próbálja tenni. (...) a közelgő kongresszust a vezetőség szóban forgó része nem közös problémáink megvitatására, hanem arra kívánja felhasználni, hogy a maga számára végképp megtisztítsa a terepet mindazoktól, akik útjában állnak átláthatatlan politikai elképzeléseinek.”
Holott a valóság mindennek ellenkezője volt. Akikre ők céloztak, azoknak volt igazán átgondolt és áttekinthető irányvonala, azok folytattak következetes, értékelveken alapuló politikát. Ők álltak két lábbal a földön, ismerték az ellenfelet, indultak ki a realitásból, ők képviselték az erdélyi magyar társadalom valós érdekeit, a kongresszust, pedig, mint azt egyébként a történelem igazolta, nem pozíciószerzésre kívánták felhasználni. Jelöltjük, Tőkés László vissza is lépett, átadva a terepet Markó Bélának, abban bízva, hogy így megteremtik a közös bizalom alapját, s együtt építhetik majd az autonómiát.
Lovas Istvánnak egyik vesszőparipája, hogy mindent meg kellene tenni, amivel az ellenfél megvádol minket. Ezesetben is ez juthat eszünkbe. Lehet, hogy ezt kellett volna tenni: megtisztítani a terepet a román hatalom beépített embereitől, a gyáváktól, a megvásároltaktól az asszimiláltakról. De az autonomisták idealisták voltak, abból indultak ki, hogy a másik oldal emberei is partnerek a közös nemzetépítésben és méltányolják a példás önmegtartóztatást. Nem kellett sokat várni a csalódásra, a labancok már az első Szövetségi Képviselők Tanácsa gyűlésen felrúgták azt a belső egyezséget, miszerint a vezető pozíciók betöltésekor a két szárny hatalmi egyensúlyát fogják figyelembe venni, és saját jelöltjüket ültették a testület elnöki székébe. De nem ez volt a fő probléma, hanem az, hogy nem képviselték az autonómiát, hogy Neptunban besegítettek a román hatalom imázs-ápolásába, hogy támadást indítottak Tőkés László ellen Nagy Benedekkel az élen, hogy nem tették meg az autonómia irányában azokat az önépítő lépéseket, melyek nem ütköztek a román közjogi szabályozásba (nemzeti kataszter, belső választások, autonómia-statútumok).
A nyilatkozatot bő tucatnyian szignálták, köztük Bányai Péter, Cs. Gyimesi Éva, Fey László, Eckstein Kovács Péter és Magyar Nándor László (ők ketten egyébként megszavazták a Kolozsvári Nyilatkozatot!), Szilágyi N. Sándor. Végül nem tudhattuk meg hány aláírást sikerült összegyűjtsenek, a szóbeszéd szerint azért, mert annyira kevés szignó került irományuk alá, hogy kellemetlen lett volna azzal a nyilvánosság elé állni.
Aláírásgyűjtés György Attila ellen és mellette
A magyarországi liberális hisztisek aláírásgyűjtését idézte az az eset is, amikor a magyarországi balliberális oldal bensőséges kapcsolatot ápoló nagyváradi RMDSZ-szervezet meghívta Demszky Gábort előadást tartani s egy helyi aktivista nem férkőzvén közel Demszkyhez, a szervezőt köpte le. 2005-öt írtunk még igen közel volt a 2004-es népszavazás, melynek alkalmával, az MSZP és az SZDSZ a határon kívül élő magyarok ellen uszított. Finoman szólva egyik párt sem volt népszerű akkortájt tájainkon. (Ma sem népszerűek.)
Az ügyben György Attila, jeles székely-csángó író, szerkesztő, publicista írt egy őszinte hangú szöveget a nemzetellenes politika képviselőiről.
György Attila azon ütközött meg joggal, hogy „akad épeszű erdélyi – na jó, partiumi – ember, aki képes meghívni ezt a politikai szellemlovagot, aki úgy érzi, ez hiányzott a mi életünkből igazán.” A köpködéssel kapcsolatban pedig így nyilatkozott: „Nos, a köpködést nem tartom úri gesztusnak, de azért meg kell mondanom, ez esetben kifejezetten érthető, sőt helyeslendő a nagyváradi srác gesztusa, aki leköpte Demszky beszélgetőpartnerét.”
Érdemes lenne a teljes írást újraközölni, de az egyensúlytalanná tenné az elemzést, szorítkozzunk még egy idézetre. „Egyébként meg tanulságos ellátogatni az SZDSZ (– már a puszta szó leírása is némi heveny rosszullétet okoz –) honlapjára. Nem föltétlenül mazochizmusból, hanem azért is, hadd lássuk meg, mennyire tisztelik e derék emberek a másságot, mennyire toleránsak, nyitottak. Van ott egy tanulságos közvélemény-kutatás. E sorok írásakor például, kedd délben, a magyar liberális párt honlapján, úgy tűnik, olvasóinak 91%-a szerint a cigányoknak vérében van a bűnözés, 82% szerint a drogosokat börtönbe kell zárni, 81%-uk határrevíziót szeretne (Istenem, túl szép, hogy igaz legyen!), sőt 21% szerint az asszonyt is nyugodtan lehet verni. Többet nem is szemelgetek innen, ha komolyan gondolná ezt a törpepárt, komolyan mondom, szinte már szimpatikusak lennének. De persze nem, a magyar liberálisokat egyetlen dolog tartja össze, na persze a lopott szajrén kívül: ez pedig a magyarság gyűlölete. Mindennek gyűlölete, ami magyar, ami méltóságteljes, ami szent, ami hagyományos. Ebbe a gyűlöletbe fognak belepusztulni. Előbb-utóbb. Remélem előbb, mint utóbb, mert azért nekünk sincs túl sok időnk.” Kemény szavak, de nehéz velük vitatkozni.
Nem meglepő, hogy az erdélyi balliberálisok elérkezettnek látták az időt egy kis hangulatkeltésre, aláírásgyűjtést indítottak György Attila valamint az írásnak teret adó főszerkesztő, Kozán István ellen.
Válaszképpen, jómagam indítottam egy ellenaláírás-gyűjtést György Attila mellett, részben azért, mert ez így volt korrekt, igazságos, és ez következett György Attilával akkor már tíz éve ápolt barátságunkból, részben azért, mert elfogadhatatlannak tartottam, hogy a történelmi hátterű erdélyi tolerancia-kultúrából egyesek a kozmopolitizmus és a nemzetellenesség szalonképességét vezessék le.
Hadd idézzek ebből is, annak ellenére, hogy az önidézet alapesetben kerülendő: „Nemzet és demokrácia – két elválaszthatatlan fogalom. A klasszikus liberalizmus volt az, mely e kettőnek a történelmi egységét megteremtette. Nem véletlen, hogy sokakban megütközést keltett, amikor a rendszerváltás után a magát liberálisnak mondó párt, a Szabad Demokraták Szövetsége és annak média-holdudvara egyre több megnyilvánulása ütközött nyilvánvaló módon a nemzeti érdekekbe.
Mert nemzeti érdek a magyarság lelki, szellemi és gazdasági erejének, lélekszámának gyarapítása, a véderő fenntartása és erősítése, a határokon átívelő közös nemzetstratégia megfogalmazása.
Mit tett ehhez képest az SZDSZ és médiabirodalma?
Nevetségessé próbálta tenni azokat, akik már évtizedekkel ezelőtt a mára már aggasztóvá vált népességfogyásról beszéltek. Szabályos hadjáratot indított a magyarság szent jelképei és szimbólumai ellen. A Szent Korona micisapka vagy tökfödő az ő víziójukban, Szent István jobbja „tetemcafat”, a magyarság „bűnös nemzet”, „utolsó csatlós”, a magyar történelem „téves döntések terepe”, a turul „dülledt szemű tojószárnyas”, Jézus „zsidó fattyú” az Árpád ház zászlaja pedig „nyilas” jelkép.
Gazdasági síkon támogatta a magyar nemzeti vagyon elkótyavetyélését, idegen kézbe juttatását.
A katonapolitika területén szellemi elődjéhez, Károlyi Mihályhoz hasonlóan a szinte teljes leszerelést támogatta.
A nemzeti integrációt és a Kárpát-medencei szintű magyar nemzetstratégia megfogalmazását pedig ott torpedózta meg, ahol tudta: előbb az önfeladó alapszerződések megkötését szorgalmazta a határon túli magyar nemzetrészek explicit tiltakozása ellenére, ellene szavazott a státustörvénynek, mely minden hibája ellenére az első olyan jogszabály volt, mely végre jogi kapcsolatot teremtett az idegen uralom alá kényszerített magyarok és az anyaország között, majd szemérmetlenül, gátlástalanul és hazugságot hazugságra halmozva kampányolt a magyar állampolgárság kiterjesztése ellen. Az SZDSZ, mint párt fokozatosan elvesztette politikai támogatottságát, de időközben sikerült az 1990-ben még teli szájjal mocskolt MSZP-t a maga oldalára állítania és a maga képére formálnia a nemzetellenesség tekintetében.”
Bár a Transindex kiértékelése szerint főként magyarországiak írták alá az idézett szöveget, a helyzet az, hogy erdélyi aláírók is voltak annyian, mint a másik oldalon (köztük nem kevés jeles közéleti szereplő), s mellettük még szép számú anyaországi, úgyhogy amennyiben elfogadjuk a Szabó Dezső-i elvet, miszerint „minden magyar felelős minden magyarért”, akkor ezt a meccset sikerült megnyerni.
Aláírásgyűjtés Erdélyben a CEU mellett
A minap a Soros egyetemmel kapcsolatban kezdett az „akadémiai szféra” aláírásgyűjtésbe. Sajnos a szöveget aláírták olyan oktatók is, akik a nemzeti oldalhoz, konkrétan az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácshoz köthetőek. Nem kívánom őket nevesíteni, mert nem pellengérre állításuk a célom.
Betudom lépésüket a csoportnyomásnak illetve annak, hogy vélhetően nem fogták fel az ügynek a politikai dimenzióját. Nem elképzelhetetlen, hogy a nemzetben gondolkodó oktatók egy része is érzékenyebbé válik szakmaiságnak nevezett kérdésekre. Például arra, hogy a CEU milyen tudományos fokozatokkal bíró oktatókat vonz Budapestre, hogy milyen színvonalas könyvtára van, stb. s azt pedig mellékesnek érzik, ha egyáltalán érzik, hogy ez az intézmény egy kozmopolita libertinus agymosoda.
Az ellene való fellépés pedig bátor gesztus a kormány részéről.
Mint ahogy azt sem érzik tán, hogy felülről nézve ez egy Soros - Orbán meccs, melyben egy nemzetben gondolkodó ember soha nem állhat Soros oldalára. Még akkor sem, ha Erdélyben talán azért is, mert Sorosnak a nemzeti érzést aláaknázó tevékenysége kevésbé ismert, s mert a magyarok esküdt ellensége, Corneliu Vadim Tudor is támadta, a mágnás neve nem cseng annyira rosszul, mint Magyarországon.
Ha csak azt nézzük, hogy Európának a muszlim betolakodókkal való elárasztását teljes mellszélességgel, egyértelmű nyilatkozatok sorozatával és pénzzel támogatja, az éppen elég, hogy felismerjük benne kontinensünk több évezredes kultúrájának esküdt ellenségét. Aligha szükséges hosszan érvelni amellett, hogy az európai kultúra a nemzetek kultúrájának összessége, hogy a nemzeti kultúra volt a táptalaja mindannak a csodának, ami Európában megszületett. Ez ellen irányul a migránstömeg Európába való importálása.
Takaró Mihálynak van egy remek metaforája erre: mennyire nem mindegy, hogy van egy kosár gyümölcsünk vagy egy nagy adag gyümölcsturmixunk. A metaforát tovább lehet gondolni, a gyümölcsöknek a magjából újabb növény sarjad, ami újra gyümölcsöt terem, míg a turmixból nem lesz újabb élet.
Az eset kapcsán érdemes kitérni a Jobbik gyászos szereplésére is. Hadd emeljük ki előre Toroczkai László alelnököt üdítő kivételként, a pártvezetésből az egyedülit, aki az utóbbi időben a hajdani Jobbik értékelvűségének jegyében teszi nyilatkozatait. Ő figyelmeztetett arra is, hogy a Jobbik és a Fidesz testvérharcából a balliberális oldal kerülhet ki nevető harmadikként. Külön értékelendő az is, hogy miközben az elnök, Vona Gábor minden lehetséges alkalommal nekitámad a Fidesznek, a kormánynak és a kormányfőnek, alelnöke egyértelműen méltatta a kormány migránspolitikáját. Toroczkai volt, aki a CEU-ügyben is köntörfalazásmentesen leszögezte, hogy rendszerváltozás csak úgy lehet, ha Soros minden csápját levágjuk, a méregkeverő egyetemét és agymosó médiumait éppúgy, mint a törvénytelen és erőszakos migrációt segítő szervezeteit.”
Mi sem lenne természetesebb, mint az, hogy egy olyan kérdésben, melyben a nemzetépítő erők pozíciója eleve kijelölt, a Jobbik legalább csendben maradjon.
Abban is volt némi cinizmus, hogy a Sapientia-t emlegeti a Jobbik a CEU kapcsán, nehogy a kormány mellé álljon, az viszont, hogy a párt első számú hírportálja kárörvendően tudósítson arról, hogy Orbán vélhetően elszámította magát az ügyben, amikor segítséget remélt Donald Trumptól, annak egyik fő ellenfelével, Soros Györggyel folytatott vitájában, nos, ez azt jelzi, hogy a párt teljesen kifordult önmagából.
Mindezt csak tetézte az, hogy a Jobbik nem szavazta meg a „Lex CEU”-t. Akkor azt hihettük, hogy nincs lejjebb. De mint kiderült, van: a Jobbik beállt a balliberális oldal mellé a szóban forgó törvény alkotmánybíróság elé utasításának ügyében.
Amikor Soros György és Orbán Viktor között az utóbbi a fő ellenség, akkor ez már nem Pongrátz Gergely pártja.
Visszatérve az aláírásgyűjtés és az erdélyi liberálisok témájára: „csapataink harcban állnak”. A korszellem sajnos a talajvesztett, gyökértelen, kozmopolita konzumidiotizmusnak kedvez, de reménykedjünk abban, hogy miként a török hódoltság idején Erdély volt a magyar gondolkodás, a magyar szellem, a magyar kultúra fő átmentési területe, most sem győznek a nemzeti gondolat ellenségei, hogy szorongatott létünkben azok, akik nem adják fel, akik nem engednek az etnosoviniszta nyomásnak, akik megmaradnak magyarnak, azok a nihil közepén, a balliberális kozmopolita propaganda ellenére is a hagyományos értékek, a nemzeti – keresztény gondolatkör hívei és gyarapítói maradnak.
Akár gyűjtik az aláírást a nemzetellenségek Soros mellett, akár nem.
* A mondvacsináltság alatt azt értem, hogy olyasmit követelnek nagy hangon, ami eleve adott vagy olyasmit, ami, bár jól hangzik, de megfosztva pejoratív fogalmazási forma-meghatározottságától, abszurd követeléssé válik. Helyszűke miatt csak pár illusztratív példát idéznék a szövegből: “ha tudod: sorsunk a Te szavadtól is függ, ha nem, akarod, hogy egy szűk kör kisajátítsa a döntés jogát, (...) ha azt akarod, hogy pártod ne legyen Tőled Idegen hatalom (...) ne félj kimondani és aláírásoddal itt igazolni mienkhez hasonló véleményedet!”
Borbély Zsolt Attila / Kapu (Budapest)

Trianon 100 - Budapest visszautasítja, hogy Magyarország propagandaháborút folytatna Románia ellen
MTI - A magyar külgazdasági és külügyminisztérium (KKM) határozottan visszautasít "minden olyan képtelenséget", hogy Magyarország propagandaháborút folytatna Románia ellen, még ha az tudományos körökből érkező rágalom formájában jelenik is meg.
Az MTI azzal kapcsolatban kereste meg a tárcát, hogy a román médiában a magyar kormány "románellenes" propaganda-főosztályaként állították be a magyarországi Trianon 100 nevű kutatócsoportot, amely a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Lendület nevű, fiatal kutatók számára kiírt pályázatán nyert harmincmillió forintos támogatást a békeszerződéssel kapcsolatos ismeretek kiegészítését, összegzését és közzétételét célzó ötéves projektre.
A román sajtóban kedden is tovább gyűrűzött annak "leleplezésnek" a visszhangja, amely Ioan Aurel Pop történésztől származik. A Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektora múlt heti előadásában azt állította, hogy Románia Magyarországgal is „információs és kommunikációs háborút visel", Budapest pedig "saját költségvetéssel rendelkező állami főosztályt hozott létre Trianon 100 elnevezéssel", miközben a bukaresti kormány által létrehozott Románia Centenáriuma főosztálynak nincs elkülönített költségvetése.
A magyar külügy az MTI érdeklődésére közölte: Magyarország változatlanul bízik abban, hogy az új román kormánnyal a kétoldalú kapcsolatok új lendületet vehetnek, ahogy erről a két külügyminiszter legutóbbi, februári budapesti megbeszélésén is szó volt.
Az MTA Lendület programja egy nyílt, tudományos projekt, amelynek célja a múlt jobb feltárása, megismerése - mutattak rá. Úgy vélték, "sajnálatos, hogy vannak olyan román tudományos körök, melyek ellenérdekeltek a múlt közös, sokszor eltérően értelmezett vagy értékelt folyamatainak feltárásában". Egy ilyen tudományos munka csak közelebb hozhatja a két népet - hangsúlyozták.
Kiemelték: a közös múlt feltárását, az erről zajló tudományos diskurzust a KKM a jövőben is támogatni fogja és eszközeivel segíti a magyar és a román kutatók párbeszédét.
„Intelligens, szegregációs bomba”
Az Evenimentul Zilei és az Adevarul című lap is idézte Cozmin Gusa politikai tanácsadónak egy hétvégi tévéműsorban kifejtett értelmezését, miszerint a Trianon 100 "egy az egész térség destabilizációjához vezető, intelligens, szegregacioista bomba", amelyet szerinte a magyar kormány a román centenáriumi ünnepségek - Erdély és a Román Királyság 1918 december elsején kikiáltott egyesülésének közelgő századik évfordulója - ellensúlyozására hozott létre.
"Akik mindig is Románia ellen cselekedtek, most összeálltak egy jól finanszírozott projektben" - vélekedett az elemző, megjegyezve, hogy Románia első számú vezetői alkalmatlanok arra, hogy "büntessék" a Trianon 100-ért Magyarországot, amely szerinte egy románellenes médiaprojekt.
Közben az Adevarul hasábjain a lap blogrovatának két publicistája, Mircea Morariu és Demény Péter a BBTE rektora által reflektorfénybe hozott témáról vitatkozik. Morariu Trianon 100 című írásában egyebek között hétfőn azt sérelmezte, hogy a magyar történészek Erdély 1920-as Romániának ítéléséről beszélnek, "és eltekintenek attól a ténytől, hogy a régió már 1918-ban a Román Királysághoz csatlakozott".
Demény Péter keddi válaszában leszögezte: a Trianon 100 nem kormányzati intézmény, hanem tudományos kutatókból álló munkacsoport. Szerinte Morariunak és Popnak azt kellene megértenie, hogy a trianoni évforduló kapcsán nem egy focimeccsről van szó, amely után az "igazságát" érvényesítő csapat majd győztesen vonulhat az öltözőbe, a normalitás helyreállításához tárgyilagosságra, és görcsösség nélküli párbeszédre van szükség.
Szabadság (Kolozsvár)

Interneten is böngészhető a Kogutowicz-féle etnikai térkép
A magyar térképtörténet talán leghíresebb darabja az a hatalmas etnikai térkép, ami a trianoni békeszerződésen lett volna a magyar delegáció csodafegyvere. A magyar térképek önhibájukon kívül csődöt mondtak, a győztesek szempontjai erősebbek voltak a valós nemzetiségi viszonyoknál.
A Bátky Zsigond és Kogutowicz Károly által tervezett térkép eredeti példánya csak a közelmúltban, majdnem száz év után került elő. A térkép digitalizálva, georeferálva most már interneten is böngészhető.
Az anyanyelvi viszonyokat az Iparművészeti Főiskola hallgatói heteken át festették fel a szobányi méretű óriástérképekre. A carte rouge legrészletesebb, 1:200000 arányú változata mindössze 23 példányban készült el. A 45 lapból álló alaptérképet nyomtatták, de a részletes etnikai arányokat jelző körök színei már kézzel kerültek fel. Ez nagyjából 100 000 apró jel kiszínezését jelentette.
Országos léptékben ilyen részletességű és méretarányú anyanyelvi térképet korábban nem csináltak
– mondta az Indexnek Segyevy Dániel.
A geográfusnak nemrég jelent meg könyve a Térképművek Trianon árnyékában címmel. Módszertanilag szerinte a térkép legfőbb újdonsága a népsűrűség és az anyanyelvi viszonyok együttes ábrázolása volt. „Ez az egyik legfontosabb megoldandó kérdése volt akkoriban ezeknek a térképeknek, hiszen egy egyszerű felületszínezés esetén egy sűrűn lakott város színfoltja jóval kisebb, mint a környező, akár más nemzetiségek által lakott vidéké. Ezt látni például Kolozsvárnál, ahol a kisebb magyar színfolt valójában jóval több lakost jelentett, mint a környező román területeket jelző foltok.”
A minden korábbinál részletesebb térkép négy hónapnyi munkával 1918 decemberére készülhetett el, elsősorban azzal a céllal, hogy a magyar szempontból kevésbé hátrányos határok érdekében meggyőzze a külföldi békedelegációkat. Erre azonban nem volt esély: hiába lettek meg vele gyorsan, a Kárpát-medence részletes etnikai térképét valószínűleg be sem mutatták a párizsi béketárgyalásokon.
A térkép egyszerűen túl részletes volt ahhoz, hogy a delegációkban ülő politikusok vegyék az üzenetét, számukra Teleki térképe túl precíz, gigantikus és kevéssé áttekinthető lett volna. Ezt feltehetően a magyar küldöttek is belátták, így a híres carte rouge-t eredetileg ki sem vitték. Teleki csak menet közben, Budapestről szállíttatott ki egyes, a Szeged környéki etnikai viszonyokat tükröző lapokat, bizonyítandó, hogy a magyar álláspontnak komoly tudományos háttere van. A teljes térkép háttéranyagként mégis ott volt Párizsban, de az amerikai delegátusok jóvoltából: az ő szakértőik, mielőtt a békekonferenciára utaztak volna, más térképek mellett ezt is átnézték, és a delegáció pecsétjei szerint el is vitték magukkal Párizsba.
A magyar delegáció Párizsba végül 26 másik térképészeti anyaggal együtt csak a kevésbé részletes, 1:300000 arányú, feleakkora térképet vitte magával. Ezek közül az antant politikusai csak Teleki hires vörös térképét nézték meg Apponyi Albert záróbeszéde közben.
„Apponyi Albert visszaemlékezései szerint az általa bemutatott vörös térképnek hatása lehetett arra, hogy a britek és részben az olaszok megkísérelték újból felvetni egyes határmenti területek, így a Csallóköz hovatartozásának kérdését” – mondja Ablonczy Balázs, az MTA „Lendület” Trianon Munkacsoportját vezető történész. Egy kisebb változatot Teleki a főtárgyaláson is elővett egy kritikus pillanatban. Amikor Lloyd George brit miniszterelnök a határon túlra kerülő magyar népesség nagyságát firtatta, Teleki melléülve mutatta meg a vörös színnel jelölt magyar területeket.
Ha utólag kiderül, hogy Magyarország igényei jogosak, és hogy egész magyar közösségeket úgy adtak át Csehszlovákiának és Erdélynek, mint egy-egy marhacsordát csak azért, mert a konferencia elutasította a magyar ügy megvitatását, azt „nem lesz könnyű megvédeni – idézik Magyarországon szívesen Lloyd George reakcióját; mely, mint tudjuk, hatástalan maradt.
Ahhoz képest, hogy a carte rouge-ről azért szokás tudni, meglepő, hogy a sokkal részletesebb, és utólag nagyobb nemzetközi hatást kiváltó hatalmas térképanyag lelőhelye időközben feledésbe merült. Ha a levéltárban a kezébe is akadt esetleg néha valakinek, valószínűleg nem azonosították be, a címlap ugyanis nem készült el. Amikor Segyevy elhatározta, hogy megkeresi az eredeti térképet, csak egy 1918-as cikkből tudott kiindulni, amiben volt néhány kivágat a térképből. Ezzel járta végig a szóba jöhető magyar térképtárakat, hogy összehasonlítsa a nála lévő ábrával a kikért térképeket. Két hónap után, 2014 nyarán találta meg azt, amit keresett. Időközben szerzett is egy példányt, amit hasonmás-kiadásként szeretne megjelentetni.
Bár ez nem kapott nagy hírverést, a nagyfelbontású carte rouge ma már az Arcanum térképes Mapire oldalán is fent van. A georeferálást végző Bartos-Elekes Zsombornak köszönhetően ez most szabadon böngészhető, és a lehető legpontosabban látszódnak benne az 1910-es, I. világháború előtti nemzetiségi viszonyok. Minden egyes falu, sőt, még a települések külterületeinek az etnikai arányai is pontosan kivehetők. A térkép ezt az úgynevezett pontmódszerrel vizualizálja: a nagyobb körök (az eredeti nyomtatott térképeken ezek 25 mm² -esek) ezer, a tizedakkora kisebbek 100 embert jelölnek, de mivel félkörök is vannak, a térkép 50 fős pontossággal jelenítette meg a Kárpát-medence népességét.
1910-ben Kolozsvár lakosságának 82 százaléka magyar anyanyelvűnek vallotta magát – most a város 15 százaléka magyar. (Abszolút számokban látszólag minimális a változás: akkor 51 ezer, most 49 ezer magyarról van szó, időközben azonban Erdély legnagyobb városa ötször akkora lett.)
A térkép készítői nem véletlenül választották a vöröst a magyarság jelölésére. Az élénk színnel a valóságosnál dominánsabbnak látszik a magyar arány, miközben az Erdély egészében már akkor is többségben lévő románok halványlila színe például árnyékban marad. Ez bevett optikai eljárás volt a korszakban. A térkép tudományosan rendkívül alapos, de közben egyértelműen politikailag motivált is - a szakmaiság és a manipulatív szándék egyszerre igaz rá.
„Én valójában ezeknél a térképeknél azt a nemzetközi kontextust vizsgálom, amelyben a térképek keletkeztek. Arra vagyok kíváncsi, hogy mi volt a térképszerkesztők, illetve a megrendelők célja, és ez a térképeken miként köszön vissza” – mondja Segyevy Dániel.
Habár az 1918-as magyar térkép politikailag nem ért el semmit, az etnikai viszonyokat megjelenítő módszerét később a románok és a náci Németország térképészei is lemásolták, így valójában jóval nagyobb módszertani hatást fejtett ki külföldön, mint a híres carte rouge. 1940-ben készült például egy olyan német térkép, ami szinte teljesen ugyanúgy néz ki, mint a húsz évvel korábbi magyar, csak itt politikai megfontolásokból nem a magyarok, hanem a németek szerepeltek pirossal. Viszont ennek a térképnek már gyakorlati hatása is volt: a második bécsi döntésnél használták fel a németek Észak-Erdély új határainak meghúzásához.
Index.hu; http://itthon.ma/karpatmedence

Nagy Koppány Zsolt: Költőnek lenni rock’n roll, prózát írni pepecselés
Nagy Koppány Zsolt prózaíróval, műfordítóval, szerkesztővel beszélgetett László Noémi az Álljunk meg egy szóra című rendezvénysorozat áprilisi eseményén. Az udvarhelyi születésű író a 2000-es évek elején, Kolozsváron kezdte pályáját, ahonnan Budapestre költözött.
Nagy Koppány Zsolt első könyve 2000-ben jelent meg Arról, hogy milyen nehéz címmel az Erdélyi Híradó–Előretolt Helyőrség gondozásában Kolozsváron. László Noémi kérdésére az író kifejtette, miért is nehéz az irodalmi érvényesülés, majd számos humoros történettel alá is támasztotta kijelentését: elmesélte, hogyan vásárolja fel saját köteteit különböző könyvesboltokban, majd bukik le mindig a kasszánál, avagy hogyan tévesztette őt össze a „híres-neves kolozsvári főszerkesztő” Dragomán Györggyel. Emiatt kapta a kötet ezt a címet, amelyről az író is bevallotta, nem a legsikeresebb választás volt, de kifejezi, mennyire aggályos ember, leírja megfelelési kényszerét. A kötet kapcsán Nagy Koppány Zsolt felelevenítette, milyen volt a 2000-es évek elején Kolozsvár, és hogyan teltek mindennapjai az Erdélyi Híradó sétatéri szerkesztőségében, hogyan aludt Szőcs Géza kötetein, valamint azt is, hogy milyen számítógépes játékokat játszódtak.
László Noémi Berszán Istvánt idézve elmondta: a fiatalok mostanában ismét felfedezték a verset, és inkább verseket írnak, nem prózát. Ezzel kapcsolatban arról kérdezte Nagy Koppány Zsoltot: szerinte mit könnyebb kezdőként írni, verset vagy prózát? „Költőnek lenni rock’n roll, míg prózát írni pepecselés” – fejtette ki az író álláspontját a kérdésről. Elmondta, gyermekkorában ő is verseket írt, ám kamaszként áttért a prózára, azóta is ebben a műnemben alkot, így nem tudja, kezdőként mi az egyszerűbb. Viszont kifejtette, a prózaírás frusztráló, hisz egy vers két sorban, néhány szóban megalkot egy teljes világot, míg a prózának ugyanerre többszáz oldalban van csak lehetősége. Az író elmesélte, egyszer ő is költőnek érezhette magát, amikor a Kalligram közölte Családi pör című versét, amelyet a Viperával támadt kliensre a strici című Indexes cikk ihletett, a felező tizenkettesekben írt verset fel is olvasta a beszélgetésen. Kiderült, novellát már csak határidőre tud írni, regényeket nyomás alatt, vagy Székelyudvarhelyen, apja orvosi rendelőjében.
Nagy Koppány Zsolt az est folyamán bevallotta, szereti magát is beleírni a regényeibe, saját frusztrációja miatt. – Elég fontos szerepük van a saját figuráimnak is a könyvekben, azért, hogy elébemehessek a kritikáknak. A nagy megfelelési kényszeremben meg akarom előzni azt, hogy más szidalmazhassa a könyveket. Ezért én létrehozok mindig egy szereplőt, aki hasonlít hozzám, ő mondja ki a legdurvább véleményeket a könyvről, én meg jót röhögök a markomba, hogy kitoltam a kritikusokkal – fűzte hozzá az író.
A meghívott bevallota, Térey Jánosnak köszönhető, hogy ő, mint erdélyi író a Magvető Kiadóhoz került. Térey jóindulatának tulajdonítható az ő irodalmi szocializációja, hiszen ő mutatta be Sárközy Bencének is, aki akkor a Magvető egyik szerkesztője volt. Mint elmondta, neki mutatta be a Jozefát néhány részletét. A Jozefát úr, avagy a regénykedés című, az Alexandra kiadónál megjelent kötete mintájára, a Nagyapám tudott repülni című novelláskötetet is két ciklusra osztotta. Ez volt az első könyve, amely a Magvető gondozásában jelent meg, a kötetet be is válogatták a Magvető novellárium sorozatba, ennek célja a novella irodalmi köztudatba való visszahozása volt.
A beszélgetés végén Nagy Koppány Zsolt mesélt a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft.-nél betöltött mentori szerepéről. Az író szerint a tehetséggondozó indulatokat, viharokat kavart, amelyeknek egy része valósak, kiemelte azonban, nem szabad elfeledni azt sem, hogy pályakezdőket is támadnak ezáltal, olyanokat, akik első alkalommal találkoznak az irodalmi élettel, ez pedig ugyancsak kérdéses erkölcsi szempontból. Az író szerint nem erkölcstelen amit csinál, hiszen szövegekkel foglalkozik. Ugyanezt belátta a Magvető kiadó is, és képesek külöbséget tenni a szépíró Nagy Koppány Zsolt és a mentor között.
Az est zárásaként levetítették Személyi figyelő című novellájából készült, azonos című rövidfilmet, Lakatos Róbert és Bálint Arthur rendezésében.
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)

Románellenességgel vádolják a magyar kormányt
A magyar kormány „románellenes” propaganda-főosztályaként állították be a bukaresti médiában a magyarországi Trianon 100 nevű kutatócsoportot, amely a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Lendület nevű, fiatal kutatók számára kiírt pályázatán nyert harmincmillió forintos támogatást a békeszerződéssel kapcsolatos ismeretek kiegészítését, összegzését és közzétételét célzó ötéves projektre. A magyarországi Külgazdasági és Külügyminisztérium határozottan visszautasít „minden olyan képtelenséget”, hogy Magyarország propagandaháborút folytatna Románia ellen, még ha az tudományos körökből érkező rágalom formájában jelenik is meg.
A román sajtóban tegnap is tovább gyűrűzött annak a „leleplezésnek” a visszhangja, amelyet Ioan Aurel Pop történész, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) tett egy múlt heti rendezvényen, amelyen a Román Akadémia újonnan létrehozott – főleg Oroszországgal foglalkozó – „Információs Hadviselést és Stratégiai Kommunikációt Elemző Laboratóriuma” (LARICS) mutatkozott be. A kolozsvári rektor előadásában azt állította, hogy Románia „egy másik szomszédjával, Magyarországgal is információs és kommunikációs háborút visel”, Budapest pedig „saját költségvetéssel rendelkező állami főosztályt hozott létre Trianon 100 elnevezéssel”, miközben a bukaresti kormány által létrehozott Románia Centenáriuma főosztálynak nincs elkülönített költségvetése.
Az Evenimentul zilei és az Adevărul lap is idézte Cozmin Guşă politikai tanácsadónak egy hétvégi tévéműsorban kifejtett értelmezését, miszerint a Trianon 100 „egy, az egész térség destabilizációjához vezető, intelligens, szegregacionista bomba”, amelyet szerinte a magyar kormány a román centenáriumi ünnepségek – Erdély és a Román Királyság 1918. december elsején kikiáltott egyesülésének közelgő századik évfordulója – ellensúlyozására hozott létre. „Akik mindig is Románia ellen cselekedtek, most összeálltak egy jól finanszírozott projektben” – vélekedett az elemző, megjegyezve, hogy Románia első számú vezetői alkalmatlanok arra, hogy „büntessék” a Trianon 100-ért Magyarországot, amely szerinte egy románellenes médiaprojekt. Közben az Adevărul hasábjain a lap blogrovatának két publicistája, Mircea Morariu és Demény Péter, a BBTE rektora által reflektorfénybe hozott témáról vitatkozik. Morariu Trianon 100 című írásában egyebek között hétfőn azt sérelmezte, hogy a magyar történészek Erdély 1920-as Romániának ítéléséről beszélnek, „és eltekintenek attól a ténytől, hogy a régió már 1918-ban a Román Királysághoz csatlakozott”. Demény Péter tegnapi válaszában leszögezte: a Trianon 100 nem kormányzati intézmény, hanem tudományos kutatókból álló munkacsoport. Szerinte Morariunak és Popnak azt kellene megértenie, hogy a trianoni évforduló kapcsán nem egy focimeccsről van szó, amely után az „igazságát” érvényesítő csapat majd győztesen vonulhat az öltözőbe, a normalitás helyreállításához tárgyilagosságra és görcsösség nélküli párbeszédre van szükség. A magyarországi Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) határozottan visszautasít „minden olyan képtelenséget”, hogy Magyarország propagandaháborút folytatna Románia ellen, még ha az tudományos körökből érkező rágalom formájában jelenik is meg. A KKM tegnap közölte: Magyarország változatlanul bízik abban, hogy az új román kormánnyal a kétoldalú kapcsolatok új lendületet vehetnek, ahogy erről a két külügyminiszter legutóbbi, februári budapesti megbeszélésén is szó volt. Az MTA Lendület programja egy nyílt, tudományos projekt, amelynek célja a múlt jobb feltárása, megismerése – mutattak rá. Úgy vélték, „sajnálatos, hogy vannak olyan román tudományos körök, melyek ellenérdekeltek a múlt közös, sokszor eltérően értelmezett vagy értékelt folyamatainak feltárásában”. Egy ilyen tudományos munka csak közelebb hozhatja a két népet – hangsúlyozták. Ablonczy Balázs történész, az MTA Lendület Trianon 100 Kutatócsoport vezetője az mta.hu-n tegnap megjelent nyilatkozata szerint a 22 kutató részvételével létrejött munkaközösség nem kormányzati intézmény, hanem kizárólagosan tudományos célok mentén, a nyilvánosság előtt működő kezdeményezés. Az MTA BTK Történettudományi Intézete keretében 2016-ban létrejött csoport céljai között szerepel román, szlovák, szerb és nyugat-európai kutatók bevonása a multidiszciplináris kutatásokba – tette hozzá. A csoport eddigi működése során workshopokat, konferenciákat szervezett, levéltári kutatásokat koordinált, forráskiadványokat és monográfiákat készített elő. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Költészet Tavasza Zilahon
Május 4-6. között kerül sor Zilahon a Költészet Tavasza elnevezésű rendezvényre, amelynek szervezői a Szilágy Megyei Tanács, a Szilágy Megyei Művelődési és Művészeti Központ, a Szilágy Megyei Tanfelügyelőség, a Magyar Versmondók Egyesülete és az RMDSZ Szilágy Megyei Szervezete, derül ki a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményből.
A nemzetközi találkozót a hagyomány szerint az ezredforduló óta minden évben megszervezik, a résztvevők kétnyelvű antológiában mutatkoznak be, ezúttal tíz román, tíz magyar költő verseit jelentette meg a sorozatot gondozó Szilágy Megyei Művelődési és Művészeti Központ, és a hozzátartozó Caiete Silvane folyóirat, illetve könyvkiadója.
A régióban egyedülálló kiadványból az elmúlt években jelent meg már román, magyar és német nyelvű kötet is, de volt példa olyanra is, amely angol, roma nyelvű lírikus alkotást is tartalmazott.
Május 4-én, csütörtökön délelőtt rendhagyó irodalomórákkal indul a rendezvény (10 óra: Gheorghe Șincai Pedagógiai Líceum; 11 óra: Silvania Főgimnázium; 11 óra: Zilahi Református Wesselényi Kollégium). Délután, 16 órától román-magyar irodalmi kerekasztal-beszélgetés, 18 órától román és magyar írók és költők találkozója . (résztvevők: Visky András, Ioan Groșan, Lakatos Mihály, Halmosi Sándor, Daniel Săuca, téma: Fordítás: mesterség és empátia. Moderátor: Demény Péter
Helyszín: Szilágy Megyei Művelődési és Művészeti Központ, Zilah -Európai párbeszédek terem).
Május 5-én, pénteken 9 órától tartják a Költészet Tavasza magyar nyelvű vers- és prózamondó vetélkedőt, 17 órától Csóka László magyarországi festőművész kiállítását nyitják meg, továbbá bemutatja könyvét Thököly Vajk Ráncok a reményhez címmel, és a XVII. Költészet Tavasza kétnyelvű versantológia bemutatására is ekkor kerül sor. A napot román és magyar költők felolvasóestje zárja, közreműködik a Poéták Zenekar (Budapest). Helyszín: Szilágy Megyei Művelődési és Művészeti Központ).
Május 6-án, szombaton 9 órától román nyelvű versmondó vetélkedő zárja a Költészet Tavaszát (Szilágy Megyei Művelődési és Művészeti Központ).
A 2017-dik évi antológia szerzői romániai román és magyar, illetve magyarországi költők. A román fordítások Dósa Andrei, illetve Kocsis Franciska, a magyar fordítások Demény Péter, Lövétei Lázár László és Halmosi Sándor munkái. A XVII. Költészet Tavasza kétnyelvű versantológia ingyenes kiadvány, a helyszínen lehet igényelni. Szabadság (Kolozsvár)

Tanácskozás és megemlékezés Rákóczi koráról
Április 28-án tudományos tanácskozásra és megemlékezésre került sor Szatmárnémetiben II. Rákóczi Ferenc Erdély fejedelme címmel. A rangos rendezvényen előadást tartott dr. Fleisz János nagyváradi történész is.
A rendezvény főszervezője a szatmárnémeti Muzsnay Árpád, az EMKE főtanácsosa megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a Rákóczi-szabadságharc egyike az olyan eseményeknek, amely egy táborba gyűjtötték a különböző társadalmi, vallási és etnikai kötődésű embereket, emiatt a szabadság szeretet mellett máig aktuális üzenete van: megfelelő vezető esetén létrejöhet a széles társadalmi összefogás a közös célokért.
Az Erdélyi Magyar Művelődési Egyesület (EMKE) főszervezésében létrejött rendezvényen mintegy 12 tudományos előadás hangzott el. Mellette színvonalas művészeti eseményekre, bensőséges koszorúzásokra és baráti beszélgetésekre került sor.
Az előadások fő kérdései az egyes területeken végbemenő események, a kutatás nemzetközi, országos és helyi eredményei, lehetőségei, különböző szintű együttműködések kialakítása volt. Szatmárnémetiben a megyei múzeum dísztermében többek között Csatáry György és Zubanics László (Beregszász) Balogh Béla (Nagybánya), Czigány István és Mészáros Kálmán (Budapest), Kónya Péter (Eperjes), Molnár Sándor (Vaja), Gyulai Éva (Miskolc), illetve Keresztesi Csaba, Mandula Tibor, Póti Eduárd-János, Kereskényi Sándor (Szatmárnémeti) tartottak előadást. Dr. Fleisz János nagyváradi egyetemi tanár, az EMKE alelnöke Nagyvárad és környéke a Rákóczi-szabadságharc időszakában (1703–1711) című előadását mutatta be. Ebben értekezett Nagyvárad és Bihar helyzetéről a szabadságharcban, a helyi eseményekről, illetve a váradi vár elhúzódó ostromának menetéről és a város szituációjáról a szabadságharc után. Kitért arra a kettős helyzetre, hogy a váradi várat nem sikerült elfoglalni, a várost pedig hol egyik, hol a másik tábor pusztította, a váradiak szabadságszeretete mégis a fenntartotta Rákóczi szabadságharc kultuszát, hiszen például a 20. század elején a város főutcáját Rákóczi útnak nevezték el. Összességében, a Rákóczi-kutatást tovább fejlesztő, a kuruc-kor néhány alapvető kérdését új megvilágításba helyező tanulmányok, hangzott el.
Másnap, április 29-én, szombaton „Az élő Rákóczi” néven immár 28. alkalommal megrendezett majtényi megemlékezésre került sor. Külön színfoltja volt az idei rendezvénynek, hogy a Kárpát-medence egykori Rákóczi-birtokainak jelenlegi megye vezetői is részt vettek a megemlékezésen. A nagyszabású rendezvény sorozatot jövőre is megszervezik.
F. J. Nagyvárad / Reggeli Újság (Nagyvárad)

Mundruc (A Háromszék táncegyüttes bemutatója)
A páratlan tudású néptánckutatónak és gyűjtőnek, Martin Györgynek és a negyven éve elhunyt leghíresebb kalotaszegi táncosnak, Mátyás István Mundrucnak állít emléket a sepsiszentgyörgyi Háromszék táncegyüttes a Mundruc című táncszínházi produkcióval, amelyet holnap este mutatnak be a Háromszék Táncstúdióban. A kalotaszegi és a magyarpalatkai zenészeket megidéző műsorok (Száz évig, 2011 és A banda, 2013) után Könczei Árpád rendező-koreográfus sorozatának harmadik előadását láthatjuk.
Martin György (1932–1983) harminchat évig tanulmányozta a magyarvistai Mátyás István (1911–1977) táncát, munkásságának egyik kiemelkedő eredménye a Mátyás István Mundruc, egy kalotaszegi táncos egyéniségvizsgálata című monográfiája. Az erdélyi férfitánc, a legényes egyik legkiválóbb alkotó-előadójától 1941–1977 között negyvenöt táncfolyamatot filmezett és rögzített kéziratos jegyzékben, amely 3280 ütem terjedelmű legényes táncrögtönzést, mintegy 2500 motívumváltozatot, 100 motívumtípust foglal magában – ismertette Könczei Árpád. „Hihetetlen számok, hihetetlen mennyiség. Martinnak köszönhetően Mátyás István táncáról, tánctudásáról jelenleg a legnagyobb mennyiségű és formakincsében a leggazdagabb táncanyag áll a kutatás, a táncosok, az utókor rendelkezésére.” A Mundruc című előadás első forgatókönyve már A banda bemutatója után megszületett, azóta néhányszor módosult, de Könczei már akkor Melles Endrét bízta meg Mátyás István megszemélyesítésével, aki negyedik éve készül erre a szerepre. Tanulmányozta a Nádas mente legkiválóbb táncosának egyéniségét, táncát, de az előadásban művészeti munkatársa is volt a rendezőnek. Erdélyben, ha valaki harminc motívumot tud, az nagyon jó táncosnak számít, Melles Endre az előadásban hatvan-hatvankét pontot táncol el – tudtuk meg Könczei Árpádtól. Martin Györgyöt – az előadásban egyszerűen csak tánckutató – Márton Csaba alakítja.
A táncszínházi produkció rávilágít Mátyás István életének egy-egy mozzanatára és környezetére, bepillantást nyújt a kalotaszegi mulatozásokba, és helyenként tetten érhető, amit egy Daróczi nevű lelkipásztor jegyzett fel a vistaiakról 1936-ban: „csúfszájúak, nagyvérűek, kikapósak, rossz feleségek, cifrálkodóak, mulatósak, dühösek, verekedősek, pénzt vesznek fel a bankból, kereskednek. Ráadásul iszik ott férfi és asszony, rogyásig, és iszonyatosan káromkodnak.” Táncoktató Kádár Ignác, jelmez Fülöp Hajnalka, díszletkivitelező Zayzon Ádám. A bemutató után a következő Mundruc előadást szombaton tartják, jövő héten a társulat a manchesteri Góbéfesten, azt követően a Budapesten rendezett Határtalan táncfőváros rendezvényein lép színpadra.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kányádi Sándort köszöntötték 88. születésnapján Budapesten
MTI - Kányádi Sándor Kossuth-díjas költőt, a Nemzet Művészét köszöntötték 88. születésnapja alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) szerdán Budapesten.
Isten éltesse a Kárpát-medence legnagyobb élő költőjét! – mondta az eseményen Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója, aki szerint Kányádi Sándor minden versében ott van „a gyermekekhez lehajló jóság és vidámság, amelyre nagyon nagy szükség van a mai világban". „Áldott az az ember, aki be tudja lopni az emberek szívébe a gyermeki derűt és jókedvet" – fűzte hozzá. Prőhle Gergely, a PIM főigazgatója úgy fogalmazott, intézménye büszkén vállalja, hogy Kányádi Sándor születésnapjait megünnepli. Mint felidézte, az erdélyi születésű költő alapító tagja a Digitális Irodalmi Akadémiának és ötletadója az ország egyik leglátogatottabb közgyűjteményének, a Mesemúzeumnak. Az eseményen a Kaláka együttes zenélt, Kányádi Sándor Fekete-piros című versét Havas Judit előadóművész szavalta, a Nyári alma ül a fán és a Könyörgés tavasszal című költeményeket a gyerekeknek meghirdetett 19. Kányádi Sándor Szavalóverseny résztvevői adták elő. A versenyt szervező Szilágy megyei Varsolc iskolájának igazgatója, Dénes Irén elmondta: az idei megmérettetésen kilencven gyermek versenyez több mint tíz megyéből. Kányádi Sándor úgy fogalmazott: a varsolci verseny minden évben bizonyítja, hogy „nincs külön gyermek és felnőtt vers, csak vers van vagy nemvers". Kányádi Sándor 1950 óta publikál, gyermekeknek szóló verseskötetei (Három bárány, Kenyérmadár, Tavaszi tarisznya) mellett drámai hangú versekben adott számot arról, hogy a bukaresti zsarnokság milyen nyomasztó súllyal nehezedett az erdélyi magyar életre és kultúrára (Krónikás ének, Visszafojtott szavak a Házsongárdban). Az 1989-es politikai változások után nemcsak a múlttal vetett számot, hanem keserű iróniával arra is figyelmeztetett, hogy a zsarnokság továbbra is él a társadalom mélyebb szerkezeteiben (Kuplé a vörös villamosról). Válogatott versei 1992-ben Vannak vidékek címmel jelentek meg. 2009-ben jelent meg Előhang című könyve, amely verseit és műfordításait tartalmazza. 2010-ben adták ki Az elveszett követ című művét. 1993-ban Kossuth-díjjal tüntették ki, 2000-ben megkapta a Közép-európai Irodalmi és Kulturális Társaság (CET) millenniumi különdíját. 2002 óta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagja. 2007-ben a Magyar Írószövetség örökös tagjává választották. 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjével ismerték el, 2010-ben Bethlen Gábor-díjban részesült. 2013-ban megkapta az Emberi Méltóság Tanácsának Emberi méltóságért díját. 2014-ben Budapestért díjat kapott, ugyanebben az évben Nemzet Művésze díjjal tüntették ki. A teltházas eseményen részt vett Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke. Krónika (Kolozsvár)

Trianonról szakszerűen: egy vitatott projekt perspektívái
Beszélgetés Ablonczy Balázs történésszel
Ioan Aurel Pop akadémikus, a BBTE rektora múlt héten Bukarestben, majd azt követően hivatalos Facebook-oldalán is súlyos vádakat fogalmazott meg a Magyar Tudományos Akadémia által 2016-ban elindított öt évre szóló, Trianon 100 Lendület Kutatócsoporttal kapcsolatban. A román történész szerint a trianoni békeszerződést első alkalommal feldolgozó grandiózus projekt súlyosan veszélyezteti Románia nemzetközi hírnevét, torzítja a román történelmet és beárnyékolja a Román kormány által 2018-ra tervezett Nagy Egyesülés centenáriumi ünnepségsorozatát. A román és magyar sajtót egyaránt felkorbácsoló nyilatkozatra hivatalos nyilatkozatban reagált a Magyar Tudományos Akadémia oldalán és a projekt Facebook-lapján is Ablonczy Balázs történész, aki lapunknak beszélt a Trianon 100 elnevezésű projektről, annak céljairól és perspektíváiról.
– Román akadémiai közegben és a román sajtóban is óriási visszhangot keltett Ioan Aurel Pop akadémikus, történész nyilatkozata, amely szerint az Önök projektje súlyosan árt Románia nemzetközi hírnevének és az 1918-as centenáriumi ünnepségsorozat sikerességének. A Magyar Tudományos Akadémia honlapján magyarul, míg a közösségi médiában két nyelven, a magyar mellett románul is válaszoltak a vádakra. Volt-e eddig bármilyen jellegű együttműködése a Román Akadémiával vagy annak történész-tagjaival?
– Nem vagyok még most sem biztos benne, hogy a szemrehányás nekünk szólt. Nálunk nincs titok, ez egy tudományos műhely, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia finanszíroz, nem a kormányzat. Nem szeretném magamra venni az elhangzott vádakat: a Trianon 100 viszont kétségtelenül a mi elnevezésünk. Nekem személyesen elég kevés találkozóm volt a román tudományossággal: elszórt találkozók tudományos konferenciákon, de a munkatársaimnak annál több. Vannak románul beszélő kutatók a közösségben, többen román vagy román-magyar témákban írták a doktori munkáikat.
– A projekt kétnyelvű, magyar és angol nyelvű honlapján részletesen bemutatják a trianoni békeszerződéssel eddig foglalkozó magyar és nemzetközi szakirodalmat. Felhasználják-e a román kutatás irodalmát is és milyen jellegű együttműködést terveznek a romániai magyar és román kutatókkal?
– Természetesen felhasználjuk, Zahorán Csaba kollégám például odaadóan követi a román szakirodalmat és a népszerűsítő történelmi munkákat és időnként felhívja a figyelmünket egy-egy újabb darabra. A mostanihoz hasonló afférok sohasem jönnek jól, mert a kutatástól vonnak el időt: hónapok óta készítünk elő egy workshopot román és szlovák történészekkel. Nem tudom, hogy ennek így mennyi vonzereje lesz Romániában, ki látja jobbnak, hogy távol maradjon egy tudományos eszmecserétől, csak azért mert hangulatkeltés zajlik a szervezők ellen.
– Az ötéves projekt négy fő témára összpontosít: a békeszerződés nemzetközi kontextusára és írott forrásaira, az összeomlásra és a korabeli magyar társadalomra, a békerendszer megszilárdulására és Trianon utóéletére. Milyen nehézségek és várható eredmények elé néz egy ilyen nagyméretű és 22 főből álló 5 éves projekt?
– A nehézség ilyen nagy létszámnál a munkák összehangolása, az eredményes csapatmunka kialakítása és az adminisztráció. A legfontosabb, hogy művek szülessenek, és új utakon indíthassuk el a történeti kutatást.
– Ön számos munkájában, így a Trianon – legendák című 2010-es kötetében is foglalkozott már ezzel a témával, de a műveltebb nagyközönség a televízióból is jól ismerheti, ahol több műsorban és ismeretterjesztő filmben igyekezett az ún. Trianon-szindrómához kötődő legendákat, tévhiteket feloszlatni. Hogyan látja most Trianon megítélését a magyar társadalomban és milyen hatást remél a projekt nagyközönségre gyakorolt hatásától?
– A békeszerződés történeti körülményei, a háborús összeomlás változatlanul érdekli az embereket. A célunk, hogy a történések társadalmi arcát mutassuk be: a menekültkérdést, a közellátást, az erőszak elszabadulását, a gazdasági következményeket, és hogy közép-európai összefüggésekbe helyezzük az akkor történteket. Szándékaink szerint ez egy múltfeltáró, ugyanakkor új, érvényes tudást adó, jövő nemzedékeknek erőt és ismeretet adó projekt. Régi küzdelmeket nem szeretnék újrajátszani.
Portré: Dr. habil. Ablonczy Balázs (szül. 1974, Budapest) történész, egyetemi docens, a 20. századi magyar történelem, diplomácia és művelődéstörténet elismert kutatója. Párizsi és budapesti tanulmányait követően számos tudományos intézet munkatársa volt, jelenleg az MTA Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársaként és az ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszékének docenseként dolgozik. 2011 és 2015 között a Párizsi Magyar Intézet igazgatója volt. Művei közül kiemelendő a Teleki Pálról szóló 2005-ös monográfiája, a Trianon legendák (I és II. kötet) szóló művei valamint a két kiadást megért Visszatért Erdély (1940–1944) című monográfiája. 2016 óta a Magyar Tudományos Akadémia által öt éven át 150 millió forinttal támogatott Trianon 100 Lendület kutatócsoport vezetője.
T. Szabó Csaba / Szabadság (Kolozsvár)

Újabb, közel fél milliárd forintos támogatást kap a Kölcsey Ferenc Főgimnázium a magyar kormánytól
A jó hírt Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár jelentette be péntek délelőtt a Szent László történelmi verseny nyitányaként.
Magyarország kormánya tavaly tavasszal 250 millió forintos támogatást utalt át a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumnak otthont adó épület nyílászáróinak cseréjére. Az újabb, 455 millió forintból (6,622 millió lej, 1,45 millió euró) újjászületik majd az épület homlokzata.
„Magyarország kormánya 2010 óta kiemelt figyelmet szentel a külhoni magyarság támogatására. Hogy ez nem csak üres frázis, bizonyítja a Kölcsey Ferenc Főgimnázium, a térség szimbolikus tanintézményének támogatása”, fogalmazott Szilágyi, aki kiemelte: a siker kulcsa az a remek együttműködés, amelyet a megyei tanácselnökkel és a polgármesterrel folytatni tudnak. Pataki Enikő igazgatónő meghatottan köszönte meg az újabb támogatást.
Pataki Csaba a dán és német kisebbségtámogatási modellt nevezte követendőnek. Dánia és Németország között létezik ugyanis egy megállapodás: amennyi támogatást utal a gazdaország a dán, illetve német kisebbségnek, ugyannyit fizet az anyaország is. A Kölcsey épületét pedig az intézmény szellemi szintjéhez kell emelni, tette hozzá.
„Magyarország kormányának helytállása a mai Európában a keresztény értékek védelme mellett példamutató. Ehhez csak gratulálni lehet. A Kölcsey példája pedig bizonyítja, hogy Budapest a nemzeti összefogás mellett is elkötelezett”, fogalmazott Kereskényi Gábor. Szatmárnémeti polgármestere hozzátette, a Kölcseyben mintegy 1100 diák tanul és közel száz pedagógus tanít. Emlékeztetett arra, hogy önkormányzati támogatással sikerült már modernizálni a fűtési rendszert, a bentlakást. „Az előző négy év után viszont bőven van mit bepótolnunk, az előző városvezetés – hogy úgy fogalmazzak – nem támogatta fejlesztési elképzeléseinket”, mondta Kereskényi.
Kocsis Zoltán / szatmar.ro

Beszélgetés Kisné Portik Irén néprajzkutatóval – Budapesten a gyergyói hímzések
A Gránátalma Egyesület varróasszonyainak hímzéseit sokan ismerik Gyergyószentmiklóson, kiállítások alkalmával is megtekinthette a különleges kézimunkákat a közönség. Most azonban Magyarországon is bemutatták munkájuk gyümölcsét a gyergyói asszonyok: az április elején megnyitott kiállítás május 18-ig tekinthető meg a Hagyományok Házában, ahol az egyesület vezetője, Kisné Portik Irén Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte című kötetét is bemutatták. A néprajzkutatóval a budapesti kiállításról és a jövőbeni tervekről beszélgettünk.
– Mik a budapesti kiállítás előzményei?
– Tavaly, a Budapesti Székely Napok alkalmával keresett meg a Hagyományok Háza munkatársa, és tolmácsolta Kelemen László igazgató úr meghívását, az úrihímzések vándorkiállítása és legutóbbi kötetem bemutatása kapcsán. Időközben a Gránátalma Egyesület munkáit több magyarországi és hazai szakember tekintette meg. Valamennyien elismerően szóltak a látottakról, talán ez is befolyásolta, hogy munkáink a székely értéktár részévé váltak, és felkérést is kaptam, hogy legyek a Székelyföldi Értéktár Bizottság tagja. Összeválogattunk 80 kézimunkát, ezeket már a székely értéktár részeként mutattuk be Budapesten. Az anyagot március végére előkészítettük és Pölös Andrea delegátusnak adtuk át, aki munkatársaival egy gyönyörű kiállítást valósított meg április 6-ára. Mi magunk is elámulva szemléltük munkáinkat, amelyeket a fővárosi környezet még szebbé varázsolt.
– Milyen volt a fogadtatás Magyarországon?
– Az a néhány varróasszony, aki el tudott jönni – mert egészségi állapota többeket megakadályozott ebben, a minap éppen eltemettük egyik testvérünket, – meggyőződhetett arról, hogy szabadidejüket a lehető legértékesebben használták fel, ugyanis a kiállítást nagy elismerés fogadta. Nagy volt az érdeklődés és sokan csodálkozva kérdezték: „Agyongépesített, eltorzult világunkban valóban létezik még egy ilyen szigete az odaadásnak, az önzetlenségnek, mert ez az aprólékos munka másképp meg nem születhet?” Azt is el kell mondjam, hogy nekünk ez sok-sok feladatunk mellett önkéntes munkánk és jó érzés volt látni, hogy megállják helyüket a hivatásos hímzők alkotásai viszonylatában. Ami engem illet, nekem a hetedik szakterület, amivel a néprajzon belül foglalkozom, ezek szerint nem eredménytelenül. Természetesen jólestek mind vendéglátóink, mind hímzéscsodálóink elismerő szavai, de valamennyit megkoronázott a dr. Pocsainé Eperjesi Eszter és Rádainé Bodnár Katalin hozzáállása úrihímzés-újraélesztő munkánkhoz. Mi ugyanis útvonalunkat úgy terveztük meg, hogy Sárospatak is benne legyen, ahol a legtöbb úrihímzést őriznek, tanulmányoznak, restaurálnak. Ez volt az első fogadtatás, ami könnyeket csalt szemünkbe, ugyanis hat tekintélyes kötettel ajándékozták meg egyesületünket, ami jó ideig terített asztala lesz hímző igyekezetünknek. Utunk Egerben a Dobó István vármúzeumban folytatódott, majd Budapesten, kiállításunk helyszínén. Jövet haza a Kecskeméti Ráday Múzeumba is ellátogattunk, hiszen míg az előző a tiszántúli, ez utóbbi a dunamelléki református kegyszerek gyűjteménye, ezért nem hagyhattuk ki. Itt pedig tekintélyes számú hímzés fotójával lettünk gazdagabbak.
– Mi a jelentősége annak, hogy az anyaországban is bemutatkozhatott az egyesület?
– Az előbbiekben elmondott anyaországi elismeréseket megtoldva, ki kell hangsúlyozzam, hogy ma már magánemberi kapcsolatokkal is be lehet mutatni kézművestermékeket Magyarországon. Több gyergyói példája is van ennek. A régmúlt néprajzi kincseinek legfőbb tárháza a Néprajzi Múzeum, ahová a magamfajták úgy lépnek be, mint a szakma Panteonjába. Az újjáélesztett hagyományoknak pedig a legfelsőbb intézménye a Hagyományok Háza. Ide meghívást kapni önmagában minősíti a kiállított anyagot. Ez a mi legfőbb kitüntetésünk. Ennek a kisugárzását arra fogom felhasználni, hogy ebbe a nemzeti értékeket megtartó, újranépszerűsítő munkába minél több lelkes embert bevonjak, mindenekelőtt hímzőket.
– Mik az egyesület tervei a jövőre nézve?
– Minden elkészített kézimunkát én magam rajzolok ki, kezdem el az öltéseit, ez jellemzi az eddigieket és amíg erőm engedi, az ezutániakat is. Eddig nagyon sok időmet felemésztette a nem eredeti méretben közölt fényképekről való mintakirajzolás. Ebben most nagy könnyebbséget jelentenek az ajándékba kapott kötetek, melyekben többek közt közel háromszáz méretarányos rajz is van. Saját gyűjtéseinkkor erre külön figyelmet szentelünk. Reméljük, hogy sikeres lesz az a pályázatunk, aminek célja legalább hatvan új tag felvétele az egyesületünkbe. Ha csak évi két kézimunkát számolok, de ennél több lesz, olyan mozgalommá nő majd ki az úrihímzés magyar specifikuma – ami közelebbről hungarikum lesz –, hogy érdemes lesz tájainkra látogatni. Népiskolai tanítványaim is ezen vannak, és jövőre mindenki még hoz egy társat magával, akit majd odagyámolít a hímzési követelményekhez. Ezzel a három székely megyére ki fog terjedni hímzőtevékenységünk.
– A hímzőasszonyok keze alól kikerülő értékes hímzéseket érdemes minél szélesebb körben bemutatni. Miképpen lenne ez megvalósítható?
– Erre is van elképzelésem. A Szárhegyi Lázár-kastély Európa legkeletibb reneszánsz műemléke. Ezek a reneszánsz és barokk hímzések itt kell otthonra találjanak. Természetesen, amit csak lehet, a maga hajdani rendeltetésében kell bemutatni. Megvan már a baldachinos vetett ágy, idén – ugyancsak pályázati segédlettel – elkészül egy fésülködőasztal a maga hímzésszükségleteivel. Ezeket pedig folytatni lehet. Élővé lehetne tenni az udvart régi foglalkozások korhű viseletben való bemutatásával. A régészeti leleteknek is itt volna a helye. Ehhez persze a jogtulajdonosok és jogbitorlók „testvérharca” kellene lezáruljon. Ami pedig a hozzávetőleg 2500 műalkotást illeti, Kelet-Európa legnagyobb kortárs képzőművészeti gyűjteményét, fölösleges egy 500 évvel korábbi kastélyban értékeikben törpíteni. Ez nemcsak ellentmondásos, de groteszk is, és hol van a méltányossági kérdés? A nagy értékű gyűjtemény megérdemelne itt – ahol az első valahányszáz remekmű önkéntességből teremtett példát a későbbi gyarapodáshoz – egy modern épületet és parkot, ahol kellő szakszerűség segítené a művészi üzenetek megértését. Az országtól nincs mit várni, nekik csak az adóink kellenek. Ebben az ügyben csak a mi elkötelezettségünk, a helyi székelyek akarata jelenthet megoldást. Valaki példájával elöl járva és másokat is tettekre sarkallva meg kell építse a szárhegyi képzőművészeti pavilont. Mi pedig mozgósítjuk a székelyföldi szorgos kezeket, és azzá tesszük a kastélyt, amivé már rég kellett volna válnia. Bárhogy is lesz, „Én és az én házam népe, az Úrnak szolgálunk!”
Nagy Levente / Hargita Népe (Csíkszereda)

Ismerjük meg a Kétnyelvű Dél-Szlovákia Mozgalom aktivistáit, akiktől a Musai-Muszáj is sokat tanult
A Maszol tudósítója saját szemével győződhetett meg arról, hogy nyelvhasználati kérdésekben sok tekintetben hasonló cipőben járnak az erdélyiek és a felvidékiek. A témát Kovács Balázzsal, a Kétnyelvű Dél-Szlovákia Mozgalom (KDSZ) egyik munkatársával jártuk körül.
Hasonlóképpen Romániához, a szlovák hatóságok nem, vagy csak nagyon nehezen adják be derekukat a magyar közösség kérésére, ezért a civil szervezetek, bátor aktivisták feladatuknak érezték, hogy megzavarják az állóvizet.
A legprofibbak ebben a Kétnyelvű Dél-Szlovákia Mozgalom (KDSZ) aktivistái voltak, akik 2011-es megjelenésükkel „helyzetet teremtettek”, akcióikra Pozsonyban, Budapesten, de még Kolozsváron is felkapták az emberek a fejüket. A fiatalok évekig névtelenségbe burkolózva matricázták végig a dél-szlovákiai településeket, helységnévtáblákat, vasúti táblákat kétnyelvűsítettek. Az anonimitásból tavaly egy olyan akció végén léptek ki, amikor a szlovák rendőrség igazoltatta több tagjukat.
Kovács Balázzsal, a KDSZ munkatársával a Pozsonyi Magyar Szakkollégiumban ültünk le beszélgetni. Érdeklődésünkre, hogy milyen tisztséggel nevezhetjük meg, azt a választ kaptuk, hogy a mozgalom bázisdemokratikus alapon működik, tehát mindenki „tag”.
- Kérlek, mutasd be egy pár mondatban az erdélyi olvasóknak a Kétnyelvű Dél-Szlovákia Mozgalmat. Mikor, hol, milyen célokkal alakult?
- A KDSZ alapjai 2011-ig nyúlnak vissza, amikor több, fiatalokból álló csoportosulás elkezdett a nyelvhasználati téren aktivizálódni. Az egyik ilyen első kezdeményezés a matricázás volt, amikor számon kérő matricákat helyeztünk el azokon a közintézményeken, ahol hiányoztak a magyar feliratok. Volt ezekből bőven. Egy másik csoportosulás felmérte a magyar nyelvhasználat állapotát a közszférában, részletesen dokumentálták a helyzetet. Ebben a kezdeti időszakban, a Radicsova-kormány alatt voltak kényes ügyek a helységnévtáblák körül, mert továbbra sem lehetett kihelyezni a magyar helységnévtáblát azokon a településeken, amelyek valamilyen szlovák nemzetébresztő vagy szlovák nemzeti nagyságról kapták a nevüket. Sztálingrádhoz hasonlóan személyről kapták a nevüket, ezek mind a második világháború utáni reszlovakizációnak voltak az eredményei, azoknak a személyeknek egyébként semmi közük nincs az adott településhez. Így lett például Párkányból Stúrovo vagy Stúrváros (Ludovít Stúr a 19. századi szlovák nemzeti ébredés egyik központi alakja volt – szerk. megj.). A KDSZ ezeken a településeken gerillaakciók keretében helyezett ki helységnévtáblákat.
Ami a tagságunkat illeti, a KDSZ keltető fészke a különböző ifjúsági mozgalmak, elsősorban a Diákhálózat volt, ami egy fiatal, magyar, értelmiségi, egyetemista ernyőszervezet. Gyakorlatilag, aki aktív tagja a KDSZ-nek, annak döntő többsége ebből a közegből került ki.
A KDSZ elsősorban abban különbözik az eddigi érdekérvényesítő módszerektől, hogy azt a logikát próbálja megvalósítani, hogy ne reaktívak legyünk, ne csak akkor lépjünk fel, amikor valamilyen veszteség éri a közösséget, amikor offenzívában van a szlovák nemzetállam a maga teljes súlyával, hanem mi magunk vessünk fel témákat, nyissunk új frontokat, agendákat, és legyünk kezdeményezőek, proaktívak.
- Miért volt szükség a KDSZ-re? Miért nem tagozódtatok be valamelyik politikai szervezet, párt ernyője alá, váltatok annak az ifjúsági szervezetévé?
- Alapvetően tudni kell, hogy a 2008 utáni szlovákiai magyar politika bipolárissá vált, két oszlopúvá. Nyilván ez számos összeveszéssel járt, meg általános közéleti apátiát váltott ki, ami egyébként tovább súlyosbodott.
Egyrészt van feszültség a politika és a civilszféra között, de talán a döntő okot én inkább abban tudnám látni, hogy a nyelvhasználat egy pártok feletti ügy, közösségi magyar ügy, és ez olyan embereket is cselekvésre sarkall, akik nem feltétlenül pártos keretek között képzelik el magukat. A másik dolog, amiért fontos volt a civil alapozás, hogy a nyilvánosság számára hitelesebb így, nem vádolhatnak minket azzal, hogy csak azért csináljuk, mert politikai tőkét akarunk kovácsolni ebből. Ez egy eléggé fontos szempont volt, meg akkor valóban nem voltak ilyen megfontolások, hogy kirakunk néhány táblát és indulunk a választásokon, és milyen jó lesz. Ami pedig a pártokat illeti, ott is látszanak különböző diszfunkcionális zavarok, ami miatt a pártpolitika a vonzerejét is elvesztette, de ezt szerintem erdélyinek nem kell bemutatni.
- Miért a névválasztás? Miért Dél-Szlovákia és nem Felvidék? Nem akartátok fölöslegesen irritálni a szlovákokat?
- Ha megfigyeled a kommunikációnkat, akkor láthatod, hogy mi ezt a kettőt szinonimaként használjuk. Nem volt mögötte olyan megfontolás, hogy ez a píszíbb, és hogy ne provokáljunk vele senkit, tényleg egyenértékű fogalmaknak tartom a kettőt. Nagyon nem értünk egyet azokkal a véleményekkel, amelyek azt mondák, hogy csak az egyik a fogalmat kell használni, és a kettő kizárja egymást, és ebből ilyen ideológiai vitát folytatnak. Ezekbe az ideológiai vitákba nem megyünk bele. Annak, hogy a magyar nyelvhasználatnak mekkora a tere a Felvidéken, egyáltalán nem azon fog múlni, hogy most egy szervezet, ami ezért kiáll, konkrétan milyen névvel illeti magát.
- A mozgalom mögött kik állnak? Kik az alapítók, a „nagy bölcsek, a tagok?
- Ez egy mozgalom, nem hierarchikusan megszervezett a tagság. Nyilván van egy keménymag, akik a kezdetektől ott vannak. Mindenki 35 év alatti, a KDSZ gyakorlatilag bázisdemokratikus alapon működik, van egy levelezőlistánk, ott zajlik a folyamatos kommunikáció. Harminc-negyven ember van benne. Teljesen ad-hoc alapon működik, nem hierarchizált szervezet, nincs szóvivője, nincs vezetője, nincs elnöke, nincsenek alelnökei. Van egy tagsága, és amióta nem vagyunk anonimek – ez 2016-os fejlemény –, ha valaki nyilatkozik a szervezet nevében, akkor az illető tagként van aposztrofálva.
- Mit tesztek akkor, ha jelentkezik nálatok egy fiatal, hogy „tetszik a munkátok, szeretném én is kitenni a falumban a magyar helységnévtáblát”? Hogyan toboroztok tagokat?
- Ez informális csatornákon működik, azokat, akiket be szoktunk szervezni projektekbe, általában már ismerjük. Az egyik ilyen gyűjtőhelye a felvidéki fiataloknak a Gombaszögi Nyári Tábor, ahol ezek a fontos kapcsolatok kiépülhetnek.
Nyilván vannak olyanok, akik felajánlják a segítségüket, nekik matricákat küldünk postai úton. Vagy vannak olyanok, akik anyagilag járulnak hozzá a projektek sikerességéhez, Pay Pal-on keresztül is lehet támogatni a KDSZ-t.
- Egy normál év mennyibe kerül, mekkora a mozgalom költségvetése?
- Változó. Idén például még semmilyen nagyobb szabású projektet nem vittünk véghez. Az idei tevékenységünk nagyjából abból állt, hogy a közlekedési minisztériummal levelezünk a vasúti kétnyelvűség kapcsán. Nyilván, hogy egy-egy nagyobb akciónak anyagköltségei vannak, ezekhez természetesen megfelelő intézményi háttér kell, a táblákat profik állítják elő, olyan cégek, amelyek ezzel foglalkoznak. Így például az ekeli vasútállomás felújításakor, ahol építőanyagot, szerszámokat kellett beszerezni
- Személy szerint évek óta figyelem a munkátokat, ezért pár évvel ezelőtt, amikor nálunk Erdélyben megjelentek a Musai-Muszáj és az Igen, tessék! mozgalmak, akkor számomra a hasonlóság szembeötlő volt. Volt, van kapcsolat a két mozgalom között? Fordultak hozzátok tanácsért?
- Talán úgy lehetne megfogalmazni, hogy igyekszünk a tudást, amit megszereztünk átadni másnak. Az első kapcsolatfelvétel diákszervezeti szinten történt, és ennek keretében én is néhány hónapot töltöttem Kolozsváron 2014-ben.
- Ekkoriban jelent meg a város határában az első, gerillaakció keretében kitett háromnyelvű helységnévtábla. Volt köze hozzá?
- Igen.
- Értem. Milyennek látszik a Felvidékről most az erdélyiek munkája?
- Mind az Igen, tessék!, mind a Musai-Muszáj magas fokú professzionalitásról tesz bizonyságot nap, mint nap. Elképesztő energiákat ölnek bele a munkájukba, és ami nagyon fontos, hogy szakmailag is alátámasztott a tevékenységük. Látszik, hogy van mögötte egyfajta jogászi látásmód, ami elengedhetetlenül fontos, hogy amikor a hatóságokkal szemben érvelsz, akkor az megalapozott legyen, és kellő jogi alapja legyen annak, amit te mondasz és ne csak a levegőbe beszélj.
A másik, ami szerintem az Igen, tessék!-nek a hatalmas előnye, hogy képes volt struktúrát kialakítani maga köré. Van egy iroda, ahol alkalmazottak dolgoznak, ahova az önkéntesek bejárhatnak, és a munkájuk piaci alapon is működőképes. Tehát nem arról van szó, hogy valamilyen külső forrásokból felduzzasztott akármi lenne, ami ún. társadalmi missziót valósít meg. Azt valósít meg, de képesek voltak ezt piaci alapokra helyezni, ami szerintem példátlanul jó és mintaszerű dolog.
- Térjünk vissza rátok. Gondolom, hogy a munkátokat nem nézik jó szemmel a szlovák hatóságok. Érzitek a „megkülönböztetett figyelmüket”?
Évekkel ezelőtt volt egy projektünk Kelet-Szlovákiában, amelyben a hiányzó helységnévtáblákra hívtuk fel a figyelmet. Az egyik tagunk nem a megfelelő helyen parkolt és ennek apropóján behívták a rendőrségre, ahol arról kezdték el faggatni, hogy mi köze van a táblák kihelyezéséhez, és hogy kiket ismer a mozgalomból. Egy idő után komikussá vált a dolog, mert a tagunkat elkísérte a rendőrségi kihallgatásra egy jogász-munkatársunk, aki a jegyzőkönyv felvétele után elkérte azt és a rendőrök által hibásan írt szlovák szöveget elkezdte kijavítani. Piros tollal. Aztán arra is figyelmeztette a rendőröket, hogy ha szándékukban áll még benntartani a munkatársunkat, akkor kezdhetik melegíteni a vacsorát, mert a törvényben elő van írva, hogy ha valakit beviszel kihallgatásra, és eltelik egy bizonyos idő, akkor vacsorát kell neki adni. A rendőrök életükben először hallottak erről, és akkor elengedték. Nem volt az ügynek következménye, de próbáltak minket felmérni, tapogatóztak.
- Mikorra tehető a lelepleződés dátuma?
- Kifejezetten nem vágyik arra az ember, hogy a rendőrséggel meggyűljön a baja, mert ennek komoly anyagi következményei vannak, amit senki sem vállalna szívesen. 2016-ban, közvetlenül a választások előtt Dunaszerdahelyen egy közlekedési táblát helyeztünk ki, amikor a rendőrök tetten értek minket a helyszínen.
Érdekes módon nem abba kötöttek bele, hogy illegálisan állítottunk fel egy – jogi értelmezés szerint megtévesztő – közlekedési táblát, hanem abba, hogy túlságosan közel álltunk meg az autókkal az út széléhez. Közlekedési bírságot szabtak ki ránk, amit abból az 50 euróból fizettünk ki, amit percekkel korábban kaptunk egy családtól, amely megállt mellettünk. Az apuka megörült nekünk, hogy mi vagyunk azok, akik állítják ezeket a táblákat, kinyitotta a pénztárcáját és a kezembe nyomott 50 eurót.
A rendőrségnek mi szóltunk, hogy állítottuk ezt a táblát, és kérdeztük, nincs ezzel probléma? Ott a helyszínen és később se mondtak semmit. Azt gyanítom, hogy a választások előtt nem voltak érdekeltek abban, hogy a magyar választókat mobilizálják.
- Mi változott azt követően, hogy kiléptetek az anonimitásból?
- Gyakorlatilag a taktika az nem változott. Az anonimitás több okból sem volt tartható. Egyrészt egyre szélesebb körben lett nyilvánvaló, hogy kik csinálják ezt, és egyfajta ilyen kétarcúság volt a dolog, a sajtónak gyakorlatilag az összes képviselője már tudta, és ez maliciózus megjegyzésekre adott okot, hogy játsszák itt az anonimet, miközben nem is azok. Másfelől, 2016-ban négy tagunk indult a választásokon a Magyar Közösség Pártjának (MKP) színeiben, egy külön formációt alkotva. Ezt lehetővé teszi az úgynevezett preferenciaszavazatos választási rendszer. Ebben a helyzetben azt mérlegeltük, hogy ne hamis ígéretekkel, hanem olyannal kampányoljunk, amit letettünk az asztalra. Nincs ebben a politikai megmérettetésben semmiféle szégyellnivaló, sőt büszkék vagyunk tagjainkra, akik egyébként szépen is szerepeltek.
- Ha már a magyar pártokkal ápolt viszonyra terelődött a szó… Kikérik a KDSZ véleményét kétnyelvűségi kérdésekben?
- A véleménykikérés talán túlzás…. De a viccet félretéve, van, illetve lennie kell egy egészséges feszültségnek a pártok és a civilszféra között leginkább abból kifolyólag, hogy a pártokat folyamatosan szembesíteni kell ígéreteikkel és kihívások elé kell őket állítani. Tipikus példája ennek a vasúti kétnyelvűség ügye, ami ugye Romániában már 25 éve megoldott kérdés, legalábbis, ami az állomásneveknek kihelyezését illeti. Nálunk ez is hiányzott. És meg vagyok győződve arról, hogy soha nem került volna a szlovákiai magyar érdekérvényesítés középpontjába ez a kérdés, ha a civil szféra – nemcsak a KDSZ – nem karolja fel az ügyet és egyfajta szinergiaként nem érzik a pártok, hogy foglalkozni kell a kérdéssel.
2017. április 21-én magyar nyelvű vasúti helységnévtáblákat lepleztek le Dunaszerdahely és Révkomárom vasútállomásain. A szlovák kormány döntése értelmében további 52 felvidéki, zömében magyarok lakta település vasútállomását kétnyelvűsítik a következő időszakban. A szlovák vasúti helységnévtáblák magyar nyelvű megfelelőinek kihelyezéséről egy miniszteri rendelettel idén februárban hozott döntést a szlovák szaktárca. A döntés alapján 55 szlovákiai település vasútállomására helyeznek ki magyar - illetve egy esetben ruszin - nyelvű helységnévtáblát a szlovák mellé. A mostani táblakihelyezés az első látható eredménye annak az évek óta tartó küzdelemnek, amelyet különböző felvidéki magyar szervezetek folytatnak a közlekedési kétnyelvűség megvalósítása érdekében Szlovákiában. Érsek Árpád, a szlovák kormány közlekedésügyi minisztere a dunaszerdahelyi vasútállomáson tartott ünnepélyes táblaleleplezésen rámutatott: a magyar nyelvű táblák kihelyezése annak köszönhető, hogy az ezzel kapcsolatos tervek a kormányprogram részévé váltak. Hozzátette: reményeik szerint a kétnyelvűsítés folyamata folytatódni fog.
- Akkor most elégedettek vagytok azzal, hogy 54 vasútállomásra kikerül a magyar helységnévtábla is?
- Foglalkozni ugyan foglalkoznak a kérdéssel, de nem mindegy hogy hogyan. Szembetűnő a kormányban levő Most-Híd megfelelő szakmai felkészültségnek a hiánya. Például a második Fico-kormány alatt kétszer terjesztettek be a törvénymódosítást a vasúti kétnyelvűség érdekében: mind a kétszer nagyon rossz volt a törvény, mert nem kötelező jelleggel írta volna elő a kétnyelvű táblák kihelyezését, hanem lehetőséget biztosított volna rá. Márpedig ti is tudjátok a Kolozsvár magyar helységnévtáblája körüli cirkuszból, hogy ami lehetőség, az gyakorlatilag az is marad.
Áttörés most azért tudott történni, mert a harmadik Fico-kormányban magyar személy került a közlekedési tárca élére és bár a törvényi keret azóta sem változott, és egy meglehetősen veszélyes precedenssel a miniszter rendeletet adott ki arra, hogy márpedig kiteszik ezeket a táblákat. Ez a Híd kampányígérete volt és bekerült a kampányprogramba is.
- Nem verte ki a biztosítékot a döntés a szlovák nacionalista körökben? Akik ugye most ott ülnek a hídasok mellett a kormányban.
- Az a kompromisszum született közöttük, hogy a Most-Híd nem kommunikálja hangosan és látványosan a táblák kihelyezését, mert a Smer és a Szlovák Nemzeti Párt törzsválasztóit ez eléggé irritálja. Egyébként ennek ellenére az SNS-es kötődésű hírportálokon azzal riogatták az olvasókat, hogy visszajönnek a Horthy-idők, és a Horthy-korszakbeli elnevezések kerülnek ki újra a szlovák állomásokra. Szóval, volt egy fajta nacionalista retorika. De ahova ki akarok lyukadni: a törvény azt tartalmazza, hogy a vasútállomásokra lehet kihelyezni magyar nyelvű táblákat, viszont nem rendelkezik a vasúti megállókról. A kettő között az a különbség, hogy az állomás egy nagyobb fajta egység, ahol több sín van egymás mellett, és képesek a vonatok sínt váltani. A megállók esetében egy kisebb egységről beszélünk, ezeket nem tartalmazza a törvény.
További problémát okozott, hogy nincs központi minisztériumi lista arról, hogy melyek az állomások és melyek a megállók. Mi összeírtuk, hogy melyek az érintett állomások, ahová ki lehetne tenni a táblát jelen keretek között, de ők nem tudják megerősíteni, hogy ezek valóban állomások-e vagy sem. Van erre egy belső norma, hogy mi az állomás, a vasúti normarendszerben, de nincs definitív lista, vagy nem találják, vagy nem akarják megtalálni. Mindenesetre látszik, hogy próbálják szűkíteni, hogy minél kevesebb helyre kelljen kitenni. A közlekedésügyi miniszter büszkén nyilatkozik arról, hogy 54 magyar állomásnevet lehet most kitenni, miközben jóval többet lehetne, de nem voltak képesek A-tól Z-ig végigvinni. Mi ezt a munkát elvégeztük, el is küldtük több mint egy hónapja, választ nem kaptunk rá.
- Uniós szinten próbáltok-e a támogatókat szerezni?
- A vasúti kétnyelvűség ügyében a állásfoglalást kértünk az Európai Bizottságtól, napirendre vették a Petíciós Bizottságban. Tartottunk is erről egy prezentációt Brüsszelben, ez egy jó eszköz lett volna arra, hogy a nyomást növeljük a szlovák hatóságokra, de az uniós döntési procedúra annyira lassú, hogy időközben a dolog meghaladta önmagát, mert most már látszik, hogy állami szinten elindult valami. A vasúti kétnyelvűséget az utóbbi idők nagy áttörésének tartom, azzal együtt is, hogy vannak különböző fogyatékosságai, de ezeket meg kell próbálni egyszerűen kiküszöbölni, mert hogyha csinálunk valamit, akkor csináljuk meg rendesen.
- A kétnyelvű feliratok terén komoly tapasztalattal rendelkeztek, de dolgoztok-e például azon, hogy a magyar nyelvet a közhivatalokban is használni lehessen?
- Szlovákiában adhatsz be kérvényt magyarul, nyilván egyfajta jogtudatosság is kell ehhez. De ezek csak a helyi jellegű ügyekre vonatkoznak, mert amikor magasabb szinten zajlik az ügyintézés, például megyei szinten, akkor már nem lehet. A megyei központok mind északon vannak, ott a magyar nyelvi küszöb nem érvényes, ott nem éri el a magyarság számaránya a 20 százalékot. Szintén nem működik közvetlenül az állammal szembeni magyar ügyintézés. Hosszú távon az lenne a megoldás, ha a magyar nyelv egyenrangú státust nyerne, és hivatalos nyelv lenne ott, ahol a magyarok számottevő arányban élnek.
- A felvidéki magyarlakta települések mondhatni csak egy köpésnyire vannak Magyarországtól, amely könnyű menekülési útvonalat biztosít a szlovák nyelvvel küszködők számára.
- Magyarország valóban perverzül közel van, és ez veszélyes, még azzal együtt is, hogy gazdaságilag rosszabb helyzetben van Szlovákiánál. Sokaknak problémájuk van a szlovák nyelvtudással, mert – hasonlóan Romániához – olyan módszerrel tanítják a magyar iskolákban, amivel nem tudják elsajátítani. S ha nincsenek meg ezek a nyelvi készségek, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a munkaerőpiacon érvényesülni tudjanak, akkor az nagy hátrányt jelent, és nyilván az is abba az irányba vezeti őket, hogy Magyarországon próbáljanak szerencsét.
Moldován Árpád Zsolt / maszol.ro

Andrei Luca Popescu: Oroszországot és Magyarországot fordított távcsővel nézik Bukarestből
A Román Akadémia létrehozta az „információs háborút” elemző boszorkánykonyháját. Sikerült kifőznie – többek között –, hogy hát persze, Erdély kell a magyaroknak.
A Román Akadémia szerdán indította útjára az Információs Hadviselést Elemző és Stratégiai Kommunikációs Laboratóriumot (LARICS), amelynek keretében egy Dan Dungaciu professzor által koordinált és a nemzetbiztonsági és kommunikációs területekhez közel álló több szakértőt is maguk között tudó kutatókból álló csoport fogja megvizsgálni azokat az üzeneteket és propagandastratégiákat, amelyeket Oroszország és – ahogy Ioan Aurel Pop akadémikus rámutatott – Magyarország is alkalmaz a román és az európai térségben. A Román Akadémián tartott bemutatón felszólaló akadémikusok és szakértők Moszkvát tartják az információs hadviselés fő mozgatójának, míg Budapestet olyan közvetítőnek, amely ugyanazokat a taktikákat használja Erdélyre vonatkozó céljai érvényesítésére. Rámutattak, hogy Románia mintha figyelmen kívül hagyná a tényt, hogy a propagandát egyre gyakrabban alkalmazzák háborús fegyverként, amely a legjobban olyan terepen működik, ahol a lakosság már nem bízik a vezetőkben és az intézményekben. A LARICS nem kíván szigorúan csak az álhírforrásokra (ami amúgy még túl homályos és nehezen meghatározható fogalom) vagy az agresszív propagandára összpontosítani, hanem a „bizalmatlanság geopolitikáját” elemezné – azokat a társadalmi környezeteket, ahol ezek a leginkább meggyökeresedhetnek, és ahol akut bizalmi és értékválság van – magyarázta Dan Dungaciu. Ezzel összefüggésben a Román Akadémia főtitkára, Victor Voicu akadémikus nyíltan a „putyini Oroszország” propagandájának agressziójáról beszélt, de az egészet összezagyválta, amikor nekiállt megvédeni az akadémikusok nagy vitát kiváltó nacionalista lépését, amelyet pont ő kezdeményezett az elmúlt télen lezajlott kormányellenes tüntetések idején, majd egy állítólagos „román–román háborúra” hivatkozott, amely az Oroszország által gyakorolt információs hadviseléshez hasonlóan a Román Ortodox Egyház, az akadémia, a hagyományos család, a román értékek vagy akár Eminescu ellen is irányul. De az akadémikus nem magyarázta el, hogy ki állhat e „belső hibrid háború” mögött, csak annyit sugallt, hogy ez Oroszországnak használna, és így beleillik a kontextusba. A Román Akadémia létrehozta tehát az Információs Hadviselést Elemző és Stratégiai Kommunikációs Laboratóriumot, amely az intézmény Dan Dungaciu professzor által vezetett Ion I. C. Brătianu Politikatudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének koordinálásával működik. A bevont kutatók és szakértők a Románia és az Európai Unió ellen elsősorban Oroszország és Magyarország által folytatott információs hadviselésben használt módszerek és stratégiák elemzésével foglalkoznak majd, azokra a térségekre és környezetekre összpontosítva, ahol ezek a Romániát destabilizálni képes propagandaüzenetek a leginkább gyökeret verhetnek, vagyis ahol a legalacsonyabb az intézményekbe és a vezetőkbe vetett bizalom – magyarázta Dan Dungaciu. Dungaciu arról beszélt a Román Akadémia aulájában, hogy a LARICS kezdetben nem a propagandacélokra felhasználható álhírekre összpontosít, ahogy azt már sok más szervezet teszi az egész világon, mégpedig azért nem, mert ez a fogalom egyelőre túlságosan ködös: „Két lépésben közelítenénk az információs hadviseléshez. Elsősorban nem az álhírekkel foglalkoznánk, főleg azért, mert egyelőre nem tudjuk, hogy mit is fed a fogalom. Ha szó szerint vesszük, akkor több millió ember – muzulmánok, zsidók és sokan mások – számára Jézus születése is álhír. Ez annyira bonyolult kérdés, hogy inkább bele sem megyünk. Majd oda is eljutunk, de nem ezzel kezdjük.” A LARICS kezdetben a társadalmi környezetek és az intézményekkel és vezetőkkel szembeni bizalmatlanság mechanizmusaira fog összpontosítani, amelyek alapján az információs hadviselés nemcsak Romániában, de az EU-ban is sikeres. „Amivel kezdeni akarunk, az a társadalmak – a nemzeti vagy az európai közösség – iránti bizalom. Thomas elmélete szerint egy valóságosnak tekintett hamis valóság a következményei révén valóságossá válik. És ezt egy híressé vált példával ábrázolta – ha egy közösség megtudja, hogy egy bank csődbe megy, és ez a hír hamis, de siet kivenni a megtakarításait a bankból, akkor a hír a következmények révén igazzá válik abban az értelemben, hogy a bank valóban csődbe megy. Az információs hadviselésben a társadalmon belül terjedő hamis információk következményekkel járnak. Ez a Thomas elméletében szereplő hír, ha egy szilárd bankrendszerre vonatkozóan jelenik meg, amelyben az emberek bíznak, akkor nem fogják másnap gyorsan kivenni a pénzüket a bankokból. Léteznie kell egy előzetes bizalmatlanságnak a pénzügyi rendszerrel szemben, hogy egy ilyen szóbeszédnek hatása legyen. És ezzel kapcsolatosan kétfajta elemzés létezik: egyeseket az érdekli, hogy ki indította útjára a pénzügyi rendszer válságáról szóló hírt, bennünket viszont az a társadalmi környezet, amely megbízik a bankokban, vagy nem. Két síkot kell lefednünk, a túlzásba esés pedig káros: ha szigorúan csak a hamis híreket elindítókkal foglalkozunk, de nem értjük meg azt a környezetet, amelyben elindítják a hírt, akkor lemaradunk a teljes kép legalább feléről, és valószínűleg a fontosabb feléről. Ezért az intézményekkel szemben a kérdéses közösség társadalmi szövetén belül kialakult bizalmatlanság érdekel bennünket. Az intézményi bizalmatlanság egyenesen arányos az információs hadviselés hatékonyságával” – magyarázta Dan Dungaciu. A Román Akadémia által a LARICS-ba bevont szakértők a nemzetbiztonsághoz, a kommunikációhoz közeli területekről származnak, de az akadémiai körökből és a sajtóból is. A bemutatkozó lap szerint a LARICS tagjai között van Cristian Diaconescu és Sergiu Celac volt külügyminiszter, Dan Dungaciu professzor, Iulian Chifu professzor (volt nemzetbiztonsági ügyekért felelős elnöki tanácsadó), Antonia Colibăşanu elemző (a Stratfor elemzőügynökség volt alkalmazottja), Dan Dima (volt nemzetbiztonsági ügyekért felelős elnöki tanácsadó), Mihaela Nicola (a The Group kommunikációs ügynökség alapítója, amely egy bizonyos arculatváltás folyamatában a Román Hírszerző Szolgálattal is együttműködött), Bogdan Ficeac, Ion M. Ioniţă, George Damian, Marcela Tuscă és Valentin Buda újságírók (az utóbbi kettő Moldova Köztársaságból), George Scarlat volt diplomata és újságíró, Petrişor Peiu tanácsadó, de Darie Cristea, Tatiana Cojocari és Lucian Dumitrescu kutató is. „Jónak tartom azt az elgondolást, hogy a Román Akadémián belül legyen egy ilyen laboratórium. Mert a világszinten tudatosult és egyértelművé tett információs hadviselést Romániában politikai szempontból nem tartom elfogadottnak. Az ilyenfajta információs hadviselés finanszírozása, az abban való részvétel a politikai vektorra tartozik. Romániában a politikum hallgat ezzel kapcsolatban. E passzivitásra két magyarázat van: vagy a romániai politikumban nem tudatosul a veszély és a hosszú távú sebezhetőség, vagy megvannak az okai a hallgatásának, ami rendkívül érdekes és bonyolult ügy lenne. Az egyik amerikai jégkorongozótól megkérdezték, miként tud folyamatosan formában maradni. A következőt válaszolta: a többi jégkorongozóval ellentétben, akik állandóan oda szaladnak, ahol a korong van, én oda szaladok, ahol lesz a korong. Az információs hadviselés nagyon is kidolgozott, rugalmas, egyszerű és olcsó eszközökkel folytatott agressziós forma, amelyhez a polgárok, az intézmények, a kormányok is hozzáférhetnek” – magyarázta Cristian Diaconescu volt külügyminiszter, LARICS-tag is. A Román Akadémia főtitkára: a putyini Oroszország információs hadviselésétől a Román Ortodox Egyház, az akadémia és Eminescu elleni „román–román” háborúig. Victor Voicu akadémikus, az akadémia főtitkára nyíltan beszélt arról a fenyegetésről, amit Oroszország jelent Romániára és az EU-ra nézve, amelyet az információs hadviselés fegyvereivel és az orosz titkosszolgálat által koordinált kremli „trollhadseregen” keresztül folytat, s amelybe Oroszország hétmillió dollárt fektetett be. „Egyes szomszédaink részéről megnyilvánuló agresszivitás potenciális veszélyt jelent mind Romániára, mind az EU nagylelkű projektjére. Naivak is lennénk – de nem vagyunk azok –, ha azt hinnénk, hogy ezek a szomszédaink nem az európai család szétesését akarják, hogy elérjék politikai és expanziós céljaikat – nem feltétlenül területi terjeszkedésről beszélünk. Még akkor is, ha ezeknek a szomszédoknak a primitívsége – itt Putyin Oroszországára utalok – a történelmi hagyománynak megfelelően még csak nem is álcázza diplomácia mögé fegyveres fenyegetését. Egy leplezett, jól szervezett, európai és globális terjesztésű és lefedettségű propagandáról van szó, amelynek keretében álhírekkel, rágalmazásokkal, Putyin nagyságáról szóló propagandával manipulálják polgárok nagy tömegeit, támogatnak egyes jelölteket” – magyarázta Victor Voicu akadémikus (az eredeti szöveg rendkívül rossz, értelmiségihez méltatlan fogalmazású, a fordítás ezt csak részben tudja kijavítani – a szerk.). Voicu arra is kitért, hogy miként ismertette, torzította el az orosz propaganda az elmúlt télen lezajlott romániai kormányellenes tüntetéseket: „Az orosz sajtó a Győzelem (Victoriei) téren zajlott tüntetésekkel kapcsolatosan, az orosz Külügyminisztérium rövid üzenetét átvéve kialakította azokat a célpontokat, amelyekkel illusztrálható, hogy mi történik abban az országban, amely arról álmodott, hogy egyesül a szomszédos Moldovával. Az orosz propaganda jól irányzott és célzott volt. A kialakított célpontok: e tüntetések erőszakossága (ami nem igaz), az ország megosztottsága (nem igaz), a román Majdan, a gazdasági helyzet, az oroszellenes érzelmek, az EU nem támogatja Romániát, az a veszély, amit Románia jelent Oroszországra nézve. Nyilvánvaló a különbség az események valósága és az orosz propaganda között.” Victor Voicu akadémikus nem szalasztotta el az alkalmat, hogy elítélje a Román Akadémia ellen a 2017 februárjában, a Grindeanu-kormány elleni nagyszabású tüntetések kellős közepén közzétett „kiáltvány” alkalmával indított támadást, amely kiáltványt nacionalistának és kormánypártinak értelmeztek, mert a tüntetéseket összefüggésbe hozta Románia és a jogállamiság destabilizálásának veszélyével. Különben utólag több aláíró és akadémikus elhatárolódott ettől a „kiáltványtól”. Voicu azonban szerdán egy „román–román háború” egyik epizódjának minősítette, amelynek állítólag a Román Ortodox Egyház vagy a hagyományos család a célpontja, de nem pontosította, hogy ki állhatna egy ilyenfajta „háború” mögött – ugyanis a fentiek általában nem tartoznak Oroszország kedvenc célpontjai közzé, éppen ellenkezőleg. „Figyelembe kellene vennünk a belső, román–román hibrid háborút is. Szeretnék szóba hozni néhány szempontot, amelyekre a média is ki szokott térni – a Román Ortodox Egyház, a Román Akadémia, a hagyományos család, a román értékek, a múltbéli vagy élő kultúremberek, például Eminescu, a román nemzeti identitás ellen irányuló kampányok a médiában és az interneten. A román akadémikusok felhívására is láttam nem megfelelő, agresszív reakciókat. Felmerül a kérdés: ezek az agresszív kampányok spontánok, vagy előzetes felkészülés alapján robbantják ki őket? Mi hajtja őket harcba? Ne feledkezzünk meg egyes pszeudo-véleményvezéreknek az akadémikusok üzenetére adott reakciójáról. Szerintük véleménybűnt követtünk el. (…) Kitartóan igyekeznek kikényszeríteni a kisebbségek dominanciáját, típusuktól vagy relevanciájuktól függetlenül, az etnikai kisebbségeket is beleértve – Székelyföld statútuma megjelent a Hivatalos Közlönyben. Nem egyenlőséget akarnak kikényszeríteni, hanem a kisebbségek dominanciáját” – vélekedett Victor Voicu akadémikus. Ioan Aurel Pop akadémikus arról beszélt, hogy Magyarország információs hadviselésben használt arzenáljával szemben az új nemzedékek tabula rasa agya áll. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektora, Ioan Aurel Pop akadémikus rámutatott arra, hogy miközben a világokat „az igazság kritériumai mentén építik újra” – amely igazság ma attól függ, hogy mit gondol bárki jónak vagy rossznak –, fennáll annak a veszélye, hogy olyan nemzedékek jönnek, amelyeket ismerethiányuk miatt bármilyen információval lehet bombázni: „A mai befogadó több, mint ami hajdanán a tabula rasa volt. Emlékeznek a szlogenre, hogy »nem ismeretek felhalmozására van szükség, hanem know how-ra«. Óriási lehetőséget teremt, hogy ezen a világon minden kétélű: olyan nemzedékek jönnek, amelyeket – mivel nem halmoznak fel ismereteket a jelenleg létező legjobb számítógépben, az emberi agyban – bármivel bombázni lehet. Ha a kommunikátor tudja, hogyan tegye ezt intelligensen.” Pop példaként számos olyan diskurzust és „igazságot” említett, amelyeket Magyarország egy Románia ellen folytatott igazi „kommunikációs és tájékoztatási háborúban” alkalmaz. Miközben Románia a Nagy Egyesülés 2018-as centenáriumának megünneplésére készül, Magyarország létrehozott egy állami főosztályt (valójában az MTA Lendület Trianon 100 Kutatócsoportjáról van szó – a szerk.) a mai Magyarország határait kijelölő trianoni szerződés centenáriumának 2020-as megszervezésére. „Magyarország olyan ország, ahol egy jobboldali kormány szélsőjobbos együttműködésekkel erősíti identitását, de nem az egyetlen a térségben, amely így jár el, ugyanezt csinálják a csehek, a szlovákok, a lengyelek is. Jelenleg olyan aspektusokat használnak fel, amelyek Erdély identitására vonatkoznak – az erdélyiséget és egy új ország történelmi alapokra történő felépítésének lehetőségét, Erdély autonóm fejedelemségének létezésére hivatkozva. Ezen gondolatok közül néhány megdöbbentett”, mutatott rá Ioan Aurel Pop, aki többet is felsorolt azok közül a fogalmak közül, amelyeket Budapest egyre kitartóbban használ fel Romániával szemben ebben az „információs hadviselésben”: • Az autonómiák történelmi alappal rendelkeznek, és ezeket a nemzetállamon túlmenően kell hirdetni, de Magyarországon kívül, a történelmi Magyarország ugyanis szent föld – a másik szlogen, amely megjelent, és amelyet politikailag fel kell éleszteni. • A románok történelme új történelem, a románok a történelem nélküli népek közé tartoznak, amelyek részben a Habsburg, majd az Osztrák–Magyar Monarchia részét képezték. • A vlach kifejezés nem a román szinonimája, s gyakorlati szükségletek miatt a szomszédos Szerbia is kölcsönvette. • Erdély nem Románia, mert kevesebb mint 100 éve Románia része, míg Magyarországnak egy egész történelmen keresztül a része volt, a történelmi kapcsolatok pedig erősebbek Magyarországgal, mint Romániával. • A történelmi Magyarországon 1990 után általam figyelemmel kísért történelemtankönyvekben szereplő címek (Bevezetés általános iskolás diákok számára): A történelmi Magyarország szent földje (előszó); A magyarok, a Kárpát-medence civilizátorai (egyik fejezet). • A Iancu de Hunedoara (Hunyadi János – a szerk.) helytelen, őt Ioannak kellene nevezni (románul – a szerk.), mert Ianoş volt. Ez teljesen hamis. • A román kulturális életből egyesek az állami himnusz megváltoztatását kérik. Ezt ők (értsd: a magyarok – a szerk.) is átveszik, és azt mondják, hogy a himnuszt meg kell változtatni, mert a kultúránktól idegen személyiségekre hivatkozik, például az a részlet, hogy „Mihai, Ştefan, Corvine”. A Corvinokat kellene kivenni a himnuszból, ők pedig azt állítják, hogy ezért kell megváltoztatni a szöveget. • Cluj-Napoca (Kolozsvár – a szerk.) neve: egy bukaresti kolléga (Lucian Boia – a szerk.) egyik állásfoglalása alapján Magyarországon megjelent az az elképzelés, hogy a Napoca egy ceauşescui, 1974-ben kitalált kifejezés, és el kellene távolítani. Valójában ez több mint 2000 éves kifejezés, már abból az időből is vannak forrásaink, amikor még dák falu volt, majd Napoca lett, a legrégebbi municípium Románia területén, Hadrianus uralkodásának elején alapították, és rendben vannak a papírjai. A mi információink arzenáljából vesznek át, megcsonkítva és jól irányítva. • Végül, hogy az erdélyiek 1918-ban nem akarták az egyesülést. Ezt azonnal átvették, és több idegen nyelvre is lefordították 2018-ra készülve, amikorra a németországi, franciaországi és az angol ajkú államok közvéleményét fel kell készíteni, hogy az egyesülés aktusa az erdélyi román lakosok akarata ellenére történt. A kolozsvári rektor azt magyarázta, hogy e propagandisztikus manipulálások kivédésére egyetlen megoldás van: „Mindezek a nyilvánvaló ismerethiány, a töredékes olvasottság nyomán nyernek körvonalat. Annak érdekében, hogy válaszolni tudjunk ezekre a kihívásokra, gondoznunk kell a legfontosabb dolgot, ami rendelkezésünkre áll, nevezetesen az emberi agyat. Ehhez komoly nevelésre, a nevelésre való odafigyelésre van szükség, amivel mi, úgy tűnik, már nem rendelkezünk”. A bizalmatlanság geopolitikája. Dan Dungaciu: Miért hatásos Európában az orosz propaganda, miközben Oroszországba képtelen behatolni a nyugati narratíva. Dan Dungaciu professzor azt magyarázta, hogy a LARICS kezdetben főleg a „bizalmatlanság geopolitikájára” fog összpontosítani, vagyis azokra a területekre, ahol kismértékű a társadalom bizalma: „Ha megnézzük ezeket a területeket, azt tapasztaljuk, hogy ott nagyon is lehetséges egy hatékony információs hadviselés. A közösségek, kiterjedt területek, mint például az EU, most egyfajta válságban vannak, amelyet például abban is megnyilvánulni látunk, hogy Franciaországban a szavazók fele a szélsőségességet választotta. (…) Ez olyan kisülés, amelyen keresztül valamiképpen kitörhet egy mélyreható válság. Az európaiak már nem bíznak a saját vezetőikben, innen fakad egyesek készsége, hogy elfogadjanak bizonyos üzeneteket. Nem azért szavaznak Le Pen asszonyra, mert az oroszok fizetik, hanem az oroszok azért fizetik Le Pen asszonyt, mert ők rá szavaznak. Európában a bizalom hiánya oda vezet, hogy ez a térség nyitottá válik az ilyenfajta behatolásokra.” Dungaciu részletesen elmagyarázta, hogy Oroszország miért olyan sikeres az információs hadviselés terén Európában, de Romániában kevésbé, és miért ne lehetne Oroszország is hasonló típusú válasz célpontja Európa részéről, holott, ahogy azt Cristian Diaconescu volt külügyminiszter állította, nagyon nagy erő lenne egy ilyenfajta háborúban. „Miért nem tudjuk megérteni, hogy egy gazdagabb, erősebb, tájékozottabb Nyugat nem működik az Orosz Föderáció számára? Oroszország ma pontosan ellentéte az 1989 előtti Romániának. Milyen volt akkor, miért hallgattuk mindnyájan szinte vallásos áhítattal a Szabad Európát, hogy Romániáról kapjunk információkat? Két alapvető feltétel létezett: nem bíztunk a saját vezetőinkben, nem szerettük őket, és bíztunk a forrásban, a Nyugatban. Ez rendkívül nyitottá tett minket. A mai Orosz Föderáció nem bízik a Nyugatban, és szereti a vezetőit. Nem bízik a Nyugatban, bármit is mondana neki. És még mindig szereti a vezetőit, következésképpen bármilyen Orosz Föderáció felé küldött propagandaakció jelenleg hatástalan. (…) Amikor meginog a Putyinba vetett bizalom, akkor a lakosság nyitottabb lesz arra, hogy elfogadjon bizonyos nyugati üzeneteket. Amikor felmerül majd, hogy Putyin hibázik, vagy ezeknek a nyugatiaknak van igazuk, akkor Oroszország áthatolhatóvá válik az ilyenfajta üzenetek számára” – magyarázta Dan Dungaciu. A LARICS koordinátora rámutatott arra, hogy Románia egyszerű ok miatt képes tartani magát ebben a háborúban, bár vannak kockázatok: „Az Orosz Föderációval és a nyíltan onnan érkező üzenetekkel szembeni bizalom hiánya a magyarázata annak, hogy az Orosz Föderáció inkább csak marginálisan képes behatolni a román sajtóba. De létezik a romániai társadalmi, politikai intézményekkel szembeni bizalmatlanság. Ez nem azt jelenti, hogy nincs vagy nem lesz konfrontáció Oroszországgal. Közvetítőkön keresztül lesz. A következő években szembesülni fogunk az ilyenfajta csatával, amelyben Budapestről és Moszkvából származó üzenetek is jelen lesznek.”
Gândul; Főtér; Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gyergyószék a díszvendég Székelyföld és Budapest „randiján”
MTI – Gyergyószék települései a díszvendégei az idei Székely Fesztiválnak, amelyet a hétvégén rendeznek meg a budapesti Millenáris parkban, ahol péntektől vasárnapig kulturális programokkal, székely ételekkel, italokkal, kézműves termékekkel várják a látogatókat.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a fesztivál fővédnöke a rendezvény hétfői budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte: a kormány mindig is a Kárpát-medencei magyarságban gondolkodott, és felelősséget érzett nemcsak a magyarországi népességért, hanem azokért is, akik határon túl vallják magukat magyarnak. Hangsúlyozta: az első, 2015-ös fesztivál megszervezése jelentette az igazi kihívást. Felidézte, hogy amikor az azóta elhunyt Bajcsi István felkereste a rendezvény ötletével, még bizonytalan volt abban, hogy érdemes-e ebbe belevágni, de meggyőzte őt erről, a siker záloga a szervezők hite, komoly munkája volt. Arról beszélt, hogy az első évi 20 ezres, majd a tavalyi 30 ezres látogatószám után az idén tovább nőhet az érdeklődés, bár lassan a helyszín befogadóképességének határait feszegetik. Ez a rendezvény Székelyföld találkozása Budapesttel” – fogalmazott, hozzátéve: a fesztiválon a budapestiek és az ország más részéről ide érkezők megismerhetik Székelyföldet, hagyományait, termékeit, áruit, kultúráját, idegenforgalmi lehetőségeit és vállalkozóit, akik képesek egyre inkább versenyképes termékeket gyártani. Olyan gazdasági rendszert kell kialakítanunk, amibe természetesen illeszkedik bele egy székelyföldi, egy vajdasági vagy éppen egy kárpátaljai vállalkozó, vállalkozás – mondta Varga Mihály.
Domokos István, a fesztivál szervezője elmondta: a rendezvény gasztrokulturális jellege az idén sem változik, a három nap alatt kulturális, gasztronómiai és kézműves kiállítók jelennek meg, ők mutatják be Székelyföldet minden értékével, szépségével együtt. A kulturális programokról elmondta: minden nap egy-egy megye – Hargita, Kovászna, Maros megye – mutatja be kulturális értékeit, folyamatos programokkal jelentkezve a Millenáris park több helyszínén. Elmondta: több mint száz kézműves termelőt hívtak meg, akik mintegy 1300 terméket hoznak el a fesztiválra és a rendezvényen maguk a termelők állnak a pultok mögött. A fesztivál vendégei megismerkedhetnek a székely gasztronómia kínálatával, meg lehet kóstolni többek között a székely töltelékes káposztát, az ordás palacsintát, sajtokat, kolbászokat és a kürtős kalácsot is. Elviszik Budapestre azokat a pálinkákat is, amelyek ezer méter feletti magasságban termő vadgyümölcsökből, áfonyából, galagonyából, csipkebogyóból készültek. Kiemelte: az idén a turisztikai szempontból fontos székelyföldi helyszíneket is bemutatják a rendezvényen. Láng Zsolt II. kerületi polgármester, a fesztivál védnöke hangsúlyozta: a Millenáris park harmadszorra házigazdája a rendezvénynek, amellyel immár hagyományt teremtettek. „Bízom benne, hogy minden egyes évben még nagyobb, még szebb lesz ez a fesztivál és még szorosabbá teszi azt az együttélést, amire kárhoztatva vagyunk a Kárpát-medencében” – fogalmazott. A rendezvény védnöke még Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke, Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke és Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke. A fesztiválról további információ a rendezvény honlapján érhető el. Krónika (Kolozsvár)

A határon túli magyarság támogatási rendszere működik
A határon túli magyarság támogatásának rendszere teljes mértékben felállt, minden eleme működik - jelentette ki Semjén Zsolt kedden Budapesten. A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes beszámolt arról is, hogy eddig 950 ezer új magyar állampolgár van az egyszerűsített honosításnak köszönhetően.
Semjén Zsolt kedden az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt éves meghallgatásán rámutatott: amikor egy új programot bevezetnek az egységes szempontok alapján, átgondolt módon történik.
Ugyanakkor ha nincs erős gazdasági növekedés a pénzügyi támogatás is kétséges - mondta, és kiemelte a külhoni magyarság előre kiszámítható, tudatos gazdasági támogatását.
A terület támogatása 2009-ben 9 milliárd volt, tavaly 89 milliárdra nőtt - rögzítette a miniszterelnök-helyettes, jelezve: a határon túli gazdasági szereplőknek soha nem látott támogatást nyújtanak. Vajdasággal indult a program, amelyet Kárpátaljával folytattak, s kiterjesztik az egész Kárpát-medencére. A vissza nem térítendő támogatás mellett kedvezményes hitellel segítik a külhoni fejlesztéseket, ez a magyarországi gazdaságnak is lendületet, expanziót ad.
Kitért arra is, hogy a nemzeti jelentőségű intézmények finanszírozását helyezték előtérbe az eseti, egyedi pályázatok helyett.
Az oktatási-nevelési támogatás újra 22 ezer forint felett van, ami minden jogosult gyermek után jár, s intézményes kapcsolatot hoz létre a magyar állammal - jelezte. Megjegyezte: a rászorultsági elvet nehéz ellenőrizni, ezt a külhoni magyarság sem igazán tudja megoldani.
Az oktatási rendszer támogatását külön is kiemelte, amely a teljes képzési rendszert lefedi. Óvodák fejlesztésére 17 milliárdot különítettek el, az a cél, hogy a magyar óvodarendszer minél inkább megerősödjön. Az a tapasztalat - mutatott rá Semjén Zsolt - ha egy gyermek magyar óvodában lép be az oktatási rendszerbe, akkor könnyebben meg is marad a magyar intézményrendszerben. A miniszterelnök-helyettes rendkívül eredményesnek nevezte a tematikus éveket, majd kitért a Kőrösi Csoma Sándor és Petőfi Sándor programokra is. Ezek a legsikeresebb innovációik - értékelt. Kiemelte: az ösztöndíjasok olyan missziót töltenek be, ami semmi mással nem pótolható. Mindkét program résztvevőinek száma 15-15 fővel bővült.
Jelezte: egységes demográfiai program készül, s minden lehetséges kezdeményezésbe a külhoni magyarságot is bevonják. Első lépés az anyasági támogatás, ami a külhoni magyar állampolgárokra is ugyanúgy vonatkozik.
Semjén Zsolt beszámolt arról is, hogy eddig 835 ezren tettek állampolgársági esküt, 115 ezer polgár esetében állapították meg az állampolgárságot, s 30 ezer elutasító határozat született, főként a nyelvtudás hiánya miatt. Megerősítette, hogy a ciklus végéig meglesz az egymillió új állampolgár. Az autonómia kérdéséről újból rögzítette: ami más nemzeteket megillet az unióban, az megillet minket is. Megjegyezte: ahol az autonómia megvalósult, ott az utódállamok is jól jártak és profitáltak belőle. Kiemelte: Szerbiában a kulturális autonómia lényegében a megvalósulás állapotában van.
A külhoni magyar pártok támogatását külön pillérként említette. Az adott magyar nemzetrész érdekérvényesítése alapvetően függ attól, hogy milyen erős az ottani magyarság politikai értelemben is - közölte Semjén Zsolt, aki kiállt a magyar-magyar összefogás mellett. Erdélyben az RMDSZ és az MPP összefogása fordulatot hozott, s számszerűsíthető eredménnyel járt. Felvidéken a Magyar Koalíció Pártja a magyar állam partnere, a Híddal, ha meg tudnak állapodni, tegyék ezt, de ez az ő politikai felelősségük - mutatott rá. Megjegyezte: Kárpátalján szintén sikeres volt az összefogás, ez szükséges is, mert nehéz idők járnak az ottani magyarságra. Potápi Árpád János államtitkár hozzátette: a Kárpát-medencében 12-13 millió a magyarság száma, a diaszpóra magyarsága 2,5 millió körül van. Ezért a diaszpóra-politikára folyamatosan hangsúlyt kell fektetni, amit a magyar kormány a 2010-es nemzetpolitikai paradigmaváltás után meg is tett.
Szabolcs Attila (Fidesz) azt az uniós problémát vetette fel, hogy az új határellenőrzési rendszer a határ mellett élőket "kegyetlenül érinti", Semjén Zsolt, aki szerint az lehet a megoldás, ha mint a horvátok, figyelmen kívül hagyják az intézkedést, a jelenséget az unió abszurditásának nevezte. Jelezte: Pintér Sándor belügyminiszter "harcos lépéseket tett az ügyben."
Szávay István (Jobbik) üdvözölte a Határtalanul! programban történt változásokat, a külhoni támogatások bővülését, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy sok a párhuzamosság a rendszerben, s több eseten a Bethlen Gábor Alaptól és minisztériumoktól is lehet támogatást kérni ugyanazon célokra. Kíváncsi volt arra, hogy az állampolgárság esetében utólagos szűrési lehetőség van-e, s felvetette, hogy a CEU-t érintő szabályozást nem használják-e majd fel az utódállamok magyarokkal nem szimpatizáló politikusai.
Semjén Zsolt szerint nincs semmilyen analógia a Sapientia vagy II. Rákóczi Ferenc Főiskola és a CEU működése között. Victor Ponta volt román kormányfő kijelentése egy hasonló törvényről, nem a magyar intézmények ellen irányul, hanem arra utal, hogy az ő életüket is megnehezítették "Soros-intézmények". A BGA szerződések, támogatások nyilvánosak, bárki által megtekinthetők, ezeket nem kívánják titkosítani - jelezte. Arról, hogy a támogatások szétdaraboltak, azt mondta, a források jelentős része a nemzetpolitikai államtitkárságnál és a BGA-nál van, s bár vannak párhuzamosságok, de a minisztériumokat inspirálni szeretnék az aktív nemzetpolitikára.
L. Simon László (Fidesz) a közelgő évfordulóra tekintettel Trianon múzeum létesítését vetette fel, amelyet Semjén Zsolt támogathatónak tartott.
MTI; gondola.hu

Böjte Csaba lesz az Aranycsapat emlékévének fővédnöke
Böjte Csaba ferences szerzetes lesz az Aranycsapat idén kezdődő és 2018 végéig tartó emlékévének fővédnöke – mondta az emlékévet kezdeményező Lomnici Zoltán, az Emberi Máltóság Tanácsának elnöke szerdán Budapesten.
Lomnici Zoltán elmondta, az Aranycsapat emléke nemcsak a sportot kedvelők, hanem az egész nemzet, a nemzeti önbecsülés és önértékelés számára is szimbolikus jelentőségű. Éppen ezért fontosnak tartotta, hogy olyan embert kérjen a fővédnökségre, akit vallási hovatartozástól, politikai beállítottságtól független tisztelet és szeretet vesz körül. Böjte Csaba úgy fogalmazott: „ezt a világot fenntarthatóvá kéne tenni, ehhez pedig fenntartható vágyakat kéne a felnövekvő fiatalság szívébe ültetni". Félelmetesnek nevezte, hogy ma mindenki a hatalommal és pénzzel tartja elérhetőnek a boldogságot, hozzátéve, hogy ha mindenki arra vágyik, örökösen „egymásnak fogunk esni". Böjte Csaba rámutatott: olyan vágyakat kellene a fiataloknak adni, amilyenek Puskásék szívében is éltek. „A sport, a művészetek szeretete, a természet, a világ megértésének vágya is lehet a kibontakozás útja" – tette hozzá a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője. Lomnici Zoltán elmondása szerint az emlékév során nem grandiózus eseményeket szeretne, hanem minél több helyen megtartott megemlékezéssel „eljutni a szívekhez". Hozzátette: 2014-ben magánemberként kezdeményezte a megemlékezés-sorozatot, és Szabó Tünde sportért felelős államtitkár április elsején jelentette be az emlékévet. Mint mondta, a 2018 végéig tartó időszakban az évszázad mérkőzésének tartott, a londoni Wembley Stadionban megvívott 6:3-as mérkőzés 65. évfordulója mellett még tucatnyi, az Aranycsapathoz köthető évforduló lesz. Példaként említette Bozsik József halálának 40., Lantos Mihály és Budai László születésének 90. évfordulóját. Lomnici Zoltán kitért az erdélyi magyar egyházi ingatlanok visszaadásának ügyére is. Mint mondta, a közelmúltban Brüsszelben jelezte, hogy Románia a mai napig nem teljesítette az Európai Unióba lépésekor vállalt kötelezettségét, hogy visszaszolgáltassa a jogtalanul elkobzott egyházi ingatlanokat. Hozzátette: a 2500 ingatlan egyharmadát szolgáltatták vissza, és a visszaadott ingatlanokat is megpróbálják újra elvenni az egyházaktól. Elmondta: egyetért a gyulafehérvári főegyházmegyével, amely egy esetleges 2018-as romániai pápalátogatás feltételéül szabná a kommunista rezsim által államosított egyházi javak visszaszolgáltatását.
MTI; Krónika (Kolozsvár)

Otthonról haza: megnyílt a 3. Székely Fesztivál Budapesten
MTI - Péntektől vasárnapig hagyományos kézműves termékekkel, népművészeti bemutatókkal, turisztikai kínálattal és sokszínű gyermekprogramokkal várja a látogatókat a 3. Székely Fesztivál a budapesti Millenáris parkban.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a fesztivál fővédnöke a rendezvény pénteki megnyitóján elmondta, lassan annyian akarnak kiállítani a rendezvényen, hogy felmerült a tavaszi alkalom mellett egy őszi fesztivál lehetősége is. Az elmúlt három évben kiderült, Székelyföld sokkal gazdagabb annál, minthogy három nap elég legyen minden értékének bemutatására - tette hozzá. A székely fesztiválon egyszerre három dolog, a hagyomány, a termék és a kultúra kapcsolódik össze - vélte a nemzetgazdasági miniszter. A kulturális programokról elmondta: minden nap egy-egy megye - Hargita, Kovászna, Maros megye - mutatja be kulturális értékeit a Millenáris park több helyszínén. Láng Zsolt II. kerületi polgármester, a fesztivál védnöke elmondta, hogy idén harmadszor rendezik meg a székely fesztivált, három napig tart, 300 kiállítónak ad helyt 30 ezer négyzetméteren. Egyúttal örömét fejezte ki, hogy a fesztivál hagyománnyá vált és rengeteg érdekességet tud mutatni Székelyföld szépségeiből. Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke arról beszélt, hogy a fesztiválra vezető út többek között azt szimbolizálja: "otthonról jövünk és haza megyünk". Az otthon ott van, ahol az ember jól érzi magát, családot alapít, jövőt képzel el magának, a haza viszont ott van, ahová a szívünk is húz – fogalmazott. Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke úgy vélte, hogy a fesztivál lehetőséget teremt gazdasági kapcsolatok teremtésére is, míg Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke beszédében Székelyföld kettősségéről szólt, ahol jelen vannak a hagyományok és a modernitás is, kézművesek és feltalálók egyaránt. A fesztiválról további információ a http://www.szekelyfesztival.com oldalon érhető el. Krónika (Kolozsvár)

Ignácz Rózsa: Torockói gyász
A két világháború között ünnepelt, majd a háborút követően agyonhallgatott íróinkat, műveiket fedezzük fel sorban. Közéjük tartozik Ignácz Rózsa is, akinek életműsorozatát a csíkszeredai Pro Print Kiadó gondozza, de akinek jelentős művei megjelentek például a Püski gondozásában, illetve a Székely Könyvtár legutóbbi sorozatában. Az újrafelfedezett írónő Torockói gyász című regényének újabb olvasatát adja Balázsi Dénes.
Olvasmányélményemet szeretném megosztani könyvbarát ismerőseimmel. Nem feltűnő, ha felnézünk unitárius felekezetünk tollforgatóinak érdemes írásaira. Természetesnek vesszük a jelenséget, viszont a nem hitfeleink részéről jövő ránk csodálkozásokra is nagyon oda kellene figyelnünk. Jókai Mór: Egy az Isten című, nagy alkotása után ismét egy nem unitárius írónk műve emeli a tisztelet és példaadás oltárára a maroknyi unitárius közösséget, a Torockói gyász című regényében. Nyilvánvaló, hogy hasonlóan cselekedett Gyallai Pap Domokos, amikor megírta a Vaskenyérent, hiszen ő belülről, hős hitfeleinek emelt emlékművet. Ignácz Rózsa (Kovászna, 1909 – Budapest, 1979) a kovásznai református lelkipásztor nagyérdemű lánya: író, műfordító, színésznő és rádiójáték-szerző. Mindenekelőtt székely-magyarságát öntudatosan vállaló írónkat csak távoli vérségi szálak fűzik az unitáriusokhoz, viszont értékeinket büszkén felvállalja, amikor a Kriza család oldalági leszármazottjaihoz kötődő kapcsolatainak szálait bontogatja. Ezzel is hangsúlyozza, hogy a vérségi és felekezeti rokonság felett áll számára az eszmei, elhivatottsági azonosság: a szabadság ügye és az emberi alapvető jogok iránti elkötelezettsége.
„Kriza Gergely nevelt fia, Fosztó János unitárius lelkész, Torockó papja lett, s fontos és értékes egyházi és történeti műveket írt. Kriza Palkó meg őse Kriza János unitárius püspöknek, az erdélyi népdalkincs első gyűjtőjének, a Vadrózsák szerzőjének.” „1892-ben, Nagyenyeden tantóképzőben járt: Domokos professzor két leánya, Margit és Kornélia… Kornélia, aki két évtizedek múltán édesanyámmá lett, erről a lakodalomról (torockói – megj. B. D.) készített dolgozatot… Margit (I. R. nagynénje – megj. B. D.) megkérdezte… És özvegy Göncölné eldúdolt-mondott akkor neki egy torockói éneket… Édesanyám úgy emlékezett, hogy a Margit nénje által lejegyzett dalt – amelyet a hajdani bányászperről, a torockói gyász okáról, annak három áldozatáról több mint két és fél évszázad múltán így adott hírt…” (Ignácz Rózsa: Torockói gyász)
Ezzel a vallomással zárja a Torockói gyász című művét Ignácz Rózsa írónőnk 1958 júliusában az 1956-os szabadságharcot és népi forradalmat eltipró kommunista diktatúra idején. Az 1958-as dátum, a regény befejezésének ideje nagyon beszédes, tiltakozás az álságosan hazug Kádár-rendszer ellen. Ezt Ignácz Rózsa fia, Makkai Ádám Kossuth-díjas költőnk mondja el nekünk. (Ignácz Rózsa helye a magyar irodalomban / Avagy a „népszerűség” mint politikai diszkrimináció jelzője című esszéjében, In Korunk, 1983): „A regény a torockói bányászok híres felkeléséről szól az 1700-as évek legelején, a Rákóczi-szabadságharc idején, amikor is a Thoroczkay grófok el akarják venni a bányászoktól a város királyi szabadságlevelét, majd a felkelés leverésére behívják Rabutin francia zsoldos generálist, aki nagy seregével rögvest leveri a magyar unitárius bányász népet. (Az allegória nyilvánvaló: a hatalmát féltő szovjet Góliát-birodalom tankjainak behívása a szabadságharcos magyar felkelők ellen). A regény »Kriza Katalin naplójába« van ágyazva mint keretbe.”
A báb-hatalom ebben a műben még inkább 1956 allegóriáját látta, ez volt Ignácz Rózsa írói szándéka is. Az országban javában folyt a világtörténelem új fejezetét nyitó esemény hazug átfestése. Ellenforradalomnak titulálták aljas módon a magyar nép kommunista diktatúra megdöntésére, idegen, szovjet uralom ellen indított szabadságharcát. Az írókat sorba vették és létüket fenyegető kényszereket alkalmazva kezdték nyilvánosan elfogadtatni velük a nagy hazugságot. „Majdnem mindenki alá is írta a Nyilatkozatot, kezdve magával Németh Lászlóval, aki az »ellenforradalom« szót elültette a köztudatban, de ugyanúgy aláírta Kodolányi János és Tamási Áron is. A tisztelt „látogatót” felhatalmazták, hogy életműszerződést, az állami tévében való szereplést ígérjen minden valamirevaló magyar írónak, aki hajlandó volt »ellenforradalomnak« minősíteni az 1956-os Nemzeti Felkelést. Ignácz Rózsa gyenge nő létére férfiasan megtagadta ezt és vállalta a hivatalosságok által a magyar sajtóban az elhallgatását. »Igazi író nem tudja abbahagyni az írást és a társadalombírálatot«. I. R. is ezt tette Ünnepi férfiú és A vádlott című hallgató »fiókregényeiben«. (Az előző végre megjelent 1990-ben a Püski Kiadónál, az utóbbit a Tertia Kiadó jelentette meg 1999-ben.) Mindkettő halált megvető hadüzenet Sztálinnak – egy nő részéről.” „Volt Ignácz Rózsának egy alapvető mondása – a Bibliából vette (a Református Élet főszerkesztője volt ebben az időben – megj. B. D.) –, és a sírjára is ezt írtuk: »Kit miben elhívott az Úr, abban legyen hű.« Ő úgy érezte, hogy a magyar néphez tartozik, bárhol is lakjanak, s bármily állami fennhatóság alatt.” (Korunk, 1983.) Mi, unitáriusok, akár mint minden más szabadságjogokat és alapvető emberi jogokat öntudatosan vállaló ember – legyünk akár székely-magyarok! –, büszkén soroljuk könyvespolcunkon féltett kincsünk, Jókai Mór Egy az Istene mellé Ignácz Rózsa Torockói gyász című remekművét. Hargita Népe (Csíkszereda)

Terhesség vagy áldott állapot?
Megtartó hagyományaink
Népi kultúránk erényeire hívta fel a figyelmet, illetve annak a szellemiségétől és lelkiségétől való eltávolodásunk káros következményeit tárta a hallgatóság elé Bernád Ilona szülésznő, természetgyógyász, néprajzkutató a Körösi Csoma Sándor emlékére Kovásznán évente megrendezésre kerülő tudományos értekezlet idei ülésszakán.
Negyvenéves megfigyeléseire hivatkozva az előadó nemzetünk lelki és egészségügyi állapotának romlására figyelmeztetett, mely szerinte a tudat és hagyományvesztésre vezethető vissza. Ez sajnos Kárpát-medence-szerte tapasztalható, azonban az anyaországban, és azon belül is Budapesten nagyobb mértékű, mint máshol. Következtében pedig súlyos zavarok keletkeznek a női, illetve férfi szerepvállalásban, a párkapcsolatokban, és végül az életadásban. Ez viszont a születések számának csökkenéséhez, így fogyatkozásunkhoz, elöregedésünkhöz, felesleges művi beavatkozásokhoz, valamint az anyák és babák pszichés, illetve testi zavaraihoz, életerejük csökkenéséhez, betegségekhez vezet.
Minél jobban eltávolodunk tehát népi kultúránktól, testünkben, lelkünkben és tudatunkban annál betegebbé válunk. Emberként és nemzetként egyaránt. Éppen ezért nincs az a politikai erő, mely ezt a negatív folyamatot megállíthatná, erre csupán mi vagyunk képesek, visszatérvén őseink kitapasztalt lelkiségéhez és szellemiségéhez.
A rossz irányba megváltozott gondolkodásmódunk és érzelemvilágunk egyik megnyilvánulásaként például gyermekáldás helyett gyermekvállalást emlegetünk, és a megfogant anyát terhesnek nevezzük, állapotos, várandós, hordozós, boldog, vagy áldott állapotú helyett. Azonban nem csak ezek a negatív sugallatú kifejezések riasztják el a mai lányokat vagy asszonyokat az anyaság gondolatától, hanem a tan- és szakkönyvek, iskolai oktatás, bábaképzés is. Ezekben ugyanis a várandósság csodálatos állapotának és a szülés semmihez sem hasonlítható teremtő érzésének közlése helyett, a fájdalmak, felléphető bonyodalmak veszélyével riogatják őket. Teszik ezt annak ellenére, hogy a vajúdás és a szülés a világ legtermészetesebb dolga, mely hormonkoktéljával egy olyan emelkedett tudat- és lelkiállapotot eredményez, melyben a fájdalom nem érzékelhető. Egyik fennmaradt egyházi énekünk ezért mondja, hogy „Mária felkészüle a boldogságos szülésre.”
Továbbá, az orvos által a várandósság idején túl gyakran elvégzett vizsgálatok és kétkedések, nyugtalanítások zavarják a várakozást, a természetes szülésre hangolódást, az édesanyánál és a babánál, valamint meggátolják a szülés iránti ősbizalom kialakulását. Ugyanígy a császármetszés is gátolja az összehangolódást, a bevésődést, a küzdést és az immunitás kialakulását.
Hagyományunkban az áldott állapotban lévő nőknél, a róluk mindvégig gondoskodó asszonyközösségek megerősítették a szülésbe vetett hitet, eloszlatták félelmeiket, így biztosítván a sikert. És amikor eljött az idő, nem magányosan, egy kórházi ágyon hanyatt fektetve, időhöz kötötten, az olló fenyegető árnyékában kellett szüljenek, hanem a nekik legmegfelelőbb, általában függőleges testtartásban, segítőkész, türelmes, szerető és imádkozó asszonyok társaságában. Gyermekeik pedig egészséges lelkületű, utódokat vállaló, az életet folytató felnőttek lettek.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A nyomorban is kitartó matuzsálem (Gaál Sándor emlékezete)
Igen szűk körben leplezték le tegnap Gaál Sándor egykori mérnök-fizikusnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi tanulmányi központja falára elhelyezett emlékplakettjét. A Vargha Mihály szobrászművész alkotta emlékjel leleplezését követően az egyetem falai között, baráti hangnemben idézték meg az élete utolsó évtizedeit az épületben szinte leírhatatlan nyomorban leélő, de mindvégig alkotó tudós emlékét.
Az emlékjel leleplezése az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) éves sepsiszentgyörgyi konferenciájának kezdetét is jelezte, amelynek tudományos előadásai idén a víz szerepére koncentrálnak. A mintegy húsz résztvevőhöz Szakács Zoltán, a sepsiszentgyörgyi fiókszervezet elnöke szólt, Gaál Sándor életútjának fontosabb állomásait ismertetve. Őt követte Incze Sándor nyugalmazott református esperes, Dániel próféta sorait osztva meg a hallgatósággal, aki bölcsként hasonló szenvedésekkel teli utat járt ki a tudásért, mint Gaál Sándor. Az egykori feltaláló, mérnök háromnyelvű (magyar, román, német) emléktábláját Para Zoltán, az EMT alelnöke, illetve Incze Sándor leplezte le.
A különc, hányatott sorsú, nagy múltú családból származó mérnök-fizikusról Czegő Zoltán költő, újságíró, Péter Sándor, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Kovászna megyei elnöke, Miholcsa Gyula fizikus-szerkesztő, Gaál Sándor életútjának avatott követője, kutatója, Haszmann Pál nyugalmazott muzeológus, valamint Vargha Mihály beszélt. Czegő Zoltán a Megyei Tükörnek 1969-ben készített, Akit nem irigyel senki címmel megjelent interjúból idézve nyújtott betekintést abba a szinte leírhatatlan nyomorba, amelyben „a magyar tudomány egyik matuzsáleme” tengődött egy három négyzetméteres sufniban, szimbolikus nyugdíjból, elfeledve, de a rendszer által azért üldözve. Czegő Zoltán szerint a Gaál Sándorral való beszélgetése óta is megfejthetetlen számára, mi tartotta az erőt benne, mi késztette arra a nyergestetői ’48-as hős, Gaál Sándor ezredes testvérének unokáját, hogy mosolya, szemei egyet sugalljanak: minden ellenére élek, és azért is kitartok. Péter Sándor az emlékplakett, valamint az egykori mérnök életútjára vonatkozó kutatások kapcsán kifejtette: Háromszék hosszú időn keresztül az egyetemes magyar művelődés és tudományosság erős fellegvára volt, így könnyen megtörténhet, hogy továbbra is léteznek olyanok, akiknek neve több elismerésre méltatott. A Háromszéki Magyar Tudományos Társaság éppen ezért tűzte feladatul, hogy feltérképezze, megőrizze azokat az értékeket, amelyeket háromszékiek itthon vagy a távolban, de akár idetelepültek is megteremtettek. Gaál Sándor munkássága szerencsére azon értékek közé tartozik, amit két-három ember áldozatos munkája nyomán sikerült elég nagy mértékben az utókornak megőrizni, a közvélemény elé tárni. Az egykori mérnök-fizikus helyzete egyébként hasonló más nagy magyar kutatókéhoz, hiszen ő is közel járt ahhoz, hogy a legmagasabb tudományos kitüntetést megkapja, viszont a körülmények nem tették lehetővé számára, hogy ez végül beteljesüljön. A kiemelkedő munkásságú háromszéki személyiségek emlékének méltó megőrzése jó úton halad, viszont még további erőfeszítésekre lesz szükség, hogy minél kevesebb elfeledett tudósról, polihisztorról kelljen beszélni – tette hozzá Péter Sándor.
Miholcsa Gyula, aki négy évvel korábban filmet is készített az 1972-ben elhalálozott mérnök-fizikusról, feltalálóról, kiemelkedő jelentőségűnek ítélte meg, hogy a plakett révén végre kézzelfogható jele is van a városban Gaál Sándor emlékezetének. Elmondta, kutatásaik során Németországig jutottak, és mintegy húszévnyi magánlevelezésre bukkantak. A sajátos, helyenként már feketehumorral megírt levelekből, amelyeket Gaál Sándor Budapesten elő unokahúgával váltott, a különc tanáron, tudóson túl a magánember köszön vissza. Miholcsa arról is szólt, hogy a rendszer üldözése ellenére Gaál Sándort nem sikerült teljesen elásni, hiszen noha az iskola épületében lakott súlyos nyomorban, a városból igen sokan felkeresték műszaki tanácsokért, segítségért. Haszmann Pál az egykori mérnök 1949 utáni hányatott életének egy szeletét idézte fel a csernátoni korszakból, és egyúttal rávilágított: a családra általánosan jellemző volt az új, a változás, a kísérletezés iránti érdeklődés. Vargha Mihály egyebek mellett a plaketten szereplő dombormű megalkotásáról beszélt, elmondva: ritkán adatott meg számára, hogy a modellként szolgáló fényképfelvétel „ennyire élő legyen”, ennyi konokságot, szomorúságot, elhivatottságot sugározzon.
Nagy D. István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)