Két világhatalom között – Budapesten ülésezett a KMKF
A nemzetpolitika érdekérvényesítő ereje azon múlik, hogy a legitim magyar törekvéseket a Kárpát-medencében a térségi stabilitást erősítő tényezőkként meg tudják-e védeni a nagyvilágban, vagy politikai ellenfeleiknek sikerül meggyőzniük a nagyvilágot, hogy a magyar nemzetpolitika a Kárpát-medencében instabilitási és kockázati tényező – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) pénteki budapesti plenáris ülésén. Megjegyezte: eddig az esélyek inkább az utóbbi felé billentek el.
Kövér László rámutatott: a magyar nemzetpolitikai érdekérvényesítést alapvetően módosíthatja - egyaránt növelheti vagy csökkentheti – az elkövetkező esztendőkben az a folyamat, amely révén a Kárpát-medence országai ismét két katonai világhatalom, az Egyesült Államok és Oroszország között ütközőzóna részévé váltak.
Ez a helyzet mindaddig fennáll – folytatta az Országgyűlés elnöke –, amíg az Európai Unió el nem dönti, hogy az euro-atlanti és az eurázsiai politikai, gazdasági és katonai nagytérségek között nem az elválasztó ék, hanem az összekötő kapocs szerepét kellene betöltenie. Mindaddig, amíg ez a döntés nem születik meg, a Kárpát-medencében mindannyian egy geopolitikai ütközőzónában fogunk élni, amely ha szerencsénk van, akkor nem válik egy szép napon katonai ütközőzónává is - fogalmazott Kövér László.
Tovább romolhatnak a kapcsolatok
Rámutatott: ha a Kárpát-medence országai a saját nemzeti érdekeiket nem a szomszédaikkal egyeztetve, hanem az ütközőzónában érdekelt nagyhatalmak érdekeinek a farvizén, egymás rovására próbálják érvényesíteni, akkor a Kárpát-medencei államközi kapcsolatok javulására nem, inkább romlására számíthatnak.
Szerinte a magyar külpolitikának és a legitim külhoni magyar politikai szervezeteknek minden korábbinál nagyobb politikai erőfeszítést kell tenniük, hogy a nagyvilágban és a szomszédságban egyaránt világosan és egyértelműen kinyilvánítsák, elmagyarázzák és megerősítsék a magyar nemzetpolitika álláspontjait és törekvéseit.
Az Országgyűlés elnöke kitért arra is, a veszélyek mellett új esélyek is nyílhatnak. Esély van arra, hogy a tornyosuló közös bajok súlya alatt a Kárpát-medencei államközi együttműködésekben ki lehet terjeszteni a visegrádi együttműködés szellemiségét és hatékonyságát. Lehetőséget látott arra is, hogy Közép-Kelet Európán belül kialakítható egy olyan politikai és gazdasági együttműködés, amely a térséget politikailag felértékeli az Európai Unióban, amely segíti az unió döntéshozatalát a geopolitikai kérdésekben, és amely felértékelődésnek mindenki a nyertese lehet, és egyben új pályákat nyithat magyar nemzetpolitikai törekvéseinknek is.
Az Országgyűlés elnöke kitért arra is: létfontosságú stratégiai ügy a magyar munkaerő megőrzése a Kárpát-medencében, különös tekintettel a külhoni magyar közösségekre.
825 ezer külhoni magyar kapott állampolgárságot
Az ülésen felszólalt Semjén Zsolt, nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes is, aki elmondta: eddig 825 ezren szerezték meg vagy kapták vissza magyar állampolgárságukat a külhoniak közül. A kormányfő kereszténydemokrata helyettese kifejtette: 762 ezren tettek állampolgársági esküt és a diaszpórában mintegy 61-62 ezer ember magyar állampolgárságát állapították meg, azaz azt, hogy őseik a mai Magyarország területéről mentek el. A politikus kiemelte: a célkitűzéseknek megfelelően a ciklus végéig tarthatónak látja az egymillió új magyar állampolgárt.
Jelezte: folyik az új elektronikus személyigazolvány előkészítése, amely a magyar állampolgárságot kapott külhoniaknak is ingyenesen rendelkezésére áll, és útlevélként is funkcionál. Semjén Zsolt kitért arra is, hogy eddig soha nem látott források szolgálják a nemzetpolitikai célkitűzések megvalósítását, a minisztériumi keretek nélkül 22 milliárdos keret áll rendelkezésre a Bethlen Gábor alapnál és a nemzetpolitikai államtitkárságnál. Jelezte: 2017-től azokra a fejlesztésekre lesz forrás, amelyek be vannak tervezve a költségvetésbe, ezért előre fel kell mérni, milyen fejlesztéseket kívánnak megvalósítani.
A miniszterelnök-helyettes ismét rögzítette: a magyar nemzetpolitika elvi alapokon áll, és nem függhet az utódállamok tetszésétől vagy a világpolitikától.
A KMKF 2004 decemberében alakult meg azzal a céllal, hogy tanácsadó intézményként segítse az Országgyűlés munkáját. A KMKF tagjai az Országgyűlés frakcióinak küldöttei, a szomszédos országok parlamentjeinek, regionális, vagy megyei közgyűléseinek azon képviselői, akik az ott működő magyar szervezetek támogatásával szerezték mandátumukat, valamint az Európai Parlament magyar párt tagjaként megválasztott képviselői.
Kelemen Hunor az elszigetelési kísérletekről
„Otthon és a nemzetközi porondon, a külpolitikában is a megbélyegzést használják ellenünk, ami veszélyes, mert elvezethet oda, hogy a jogos követeléseinket, a nyelvhasználatot és nemzeti szimbólumaink használatát, beleértve a különböző autonómiaformákat úgy állítják be, mint a biztonságot kockáztató politikai törekvéseket" – mutatott rá a KMKF ülésén Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Kifejtette: az általa vezetett szervezet tucatnyi magyarellenes törvénykezdeményezéssel néz szembe a román parlamentben, de az ilyen jellegű elszigetelési kísérletek ellen is fellépett az otthoni és az európai fórumokon. „Amióta Románia geostratégiai szerepe felértékelődött, azt látjuk, hogy olyan dolgokat enged meg magának, amelyeket 2007 előtt nem engedett meg. Például olyan perekkel szembesülünk, amelyekre korábban nem volt példa: legutóbb a csíkmadarasi és a szovátai polgármesterünket a magyar és székely zászló kifüggesztéséért büntették meg hatalmas pénzösszegekkel" – ismertette Kelemen Hunor a jogtiprással kapcsolatos legutóbbi történéseket.
A szövetségi elnök a Kárpát-medencei magyar képviselőknek azt is elmondta: egy választási évben az RMDSZ-nek ilyen körülmények között kell figyelnie arra, hogy a romániai magyarság képviselete a döntéshozás egyetlen intézményében se szoruljon le a pályáról. „2016-ban nekünk az a dolgunk, hogy a magyar emberek meggyengült biztonságérzetét megerősítsük, hogy közösségünk szülőföldjén még sokáig meg tudjon maradni" – szögezte le az RMDSZ elnöke.
Krónika (Kolozsvár)

Tízéves az erdélyi Mária Rádió
Tízéves idén az erdélyi Mária Rádió, amelynek első, nagyváradi stúdióját 2006. március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén szentelték fel.
A katolikus rádió munkaközössége és a római katolikus hívek ünnepi rendezvény keretében emlékeznek a jeles alkalomra, amelyet jövő pénteken, április 8-án tartanak a Körös-parti városban.
A születésnapi program 10.45-kor kezdődik a székesegyház más településekről érkező vendégek számára történő bemutatásával, ahol 11 órától ünnepi szentmise veszi kezdetét. Ezt követően 13 órától a püspöki palotát és kápolnát tekinthetik meg az érdeklődők. 15 órától pedig kulturális programmal folytatódik az egész napos ünnep, a színházban tartandó jótékonysági est meghívottja Érdi Tamás budapesti zongoraművész.
Az erdélyi Mária Rádió a nemzetközi hálózat részeként jött létre, 24 órás adásidővel sugároz, román, illetve magyar nyelven. 2007 októberétől a Székelyföldön indulhatott el 24 órában a magyar adás, a 89,7 FM frekvencián, a másik nagy leadóállomás, amely Zilah vételkörzetében sugároz román nyelven a 92,5 FM frekvencián.
A nagyváradiak csupán napi 12 órában hallgathatják a magyar nyelvű adást a 102,2 FM frekvencián. Ellenben a Mária Rádió több helyi kábelszolgáltató csomagjában is megtalálható, illetve műholdon és interneten 24 órában hallgatható magyar nyelven.
Legfontosabb feladatának azt tartja, hogy eljuttassa a Szűzanya üzenetét a világ legtávolabbi sarkaiba is. Nonprofit szervezetként reklámokat nem sugároz, bevételei kizárólag a hallgatók támogatásaiból származnak. Legfontosabb műsorai közé a napi szentmise- és rózsafüzér-közvetítések tartoznak, ugyancsak nagy fontossággal bírnak a katekézisek és a katolikus egyház hivatalos mondanivalója, tanításai is.
Krónika (Kolozsvár)

„…nyílt sebe vagyok a szíven szúrt világnak…”
A tavalyi nagy sikerű Ady-est után ismét Nagyváradon lép fel Bogdán Zsolt színművész. Ezúttal Dsida világát hozza közelebb hozzánk a Költészet Napja alkalmából szervezett előadáson.
Hálás feladat egy olyan előadásról beszélni, mint a „…nyílt sebe vagyok a szíven szúrt világnak…” amelyet az őt körülvevő tények, számok a rendkívüli művészestélyek sorába emelik. A Szugyiczky István szerkesztő-rendező által jegyzett előadást a Szatmárnémeti Harag György Társulat és a Kolozsvári Állami Magyar Színház meghatározó személyiségei,Bogdán Zsolt Jászai Mari-díjas Érdemes Művész, Kovács Éva Poór Lili-díjas és Csutak Réka szólaltatja meg. A 2012. április 11-én bemutatott előadásra negyedik éve folyamatos igény van Erdély és Magyarország szerte, ami egy pódiumelőadás esetében feljegyzendő értékmérő.
Gyógyító szavak
Mint a testet mentő orvos, negyedik éve nagy hittel és szeretettel gyógyítanak Dsida Jenő lelket mentő szavaival, aki a szépet és a reményt átleheli a lelkekbe, amikor népvándorlások zúzzák széjjel éppen azokat az értékeket, amik még megmaradtak ebben a szíven szúrt Európában.
Március 10-én Budapesten léptek fel, ezúttal a Vigadóban, rendkívüli volt az érdeklődés, oda akartak gyűlni Dsida köré a nosztalgiázók, a hazagondolók, az Erdély-romantika varázsában élők és a megtisztulni vágyók.
Április 10-én a Költészet Napjának előestéjén éppen a 35-ik előadásukkal köszöntik a verskedvelőket itt Nagyváradon. Az előadás helyszíne a Partiumi Keresztény Egyetem díszterme, kezdés 17 órakor. Jegyek a helyszínen kaphatók. Szervező a Partiumi Magyar Művelődési Céh. Médiatámogató a Bihari Napló.
erdon.ro

Beregszászi és budapesti előadások a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban
A Tompa Miklós Társulat ebben az évadban is vendégül lát rangos határon túli színházakat, amelyek reprezentatív előadásaik bemutatásával színesebbé teszik a marosvásárhelyi színházi kínálatot. A vendég-társulatok előadásaira a Bernády György mecénás bérletek és a Vendégjáték bérletek érvényesek, a fennmaradó helyekre jegyek válthatók.
Április hó folyamán két vendégelőadás is szerepel a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban.
Zelei Miklós: ZOLTÁN ÚJRATEMETVE című groteszk játék rendezője Vidnyánszky Attila Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház (Kárpátalja, Ukrajna) alapítója, főrend
ezője, jelenleg a Budapesti Nemzeti Színház és a Kaposvári Egyetem Színházi Intézetének igazgatója.
A groteszk történet helyszíne: egy – a szovjet-csehszlovák, majd ugyanitt, de már ukrán-szlovák határon található, az országhatár által kettézárt – falu, szereplői: a rokonság az ikerfaluból, a távol-északi fölszabadult fogolytáborból és Amerikából, valamint szovjet határőrök és hivatalosságok...
A Budapesti Nemzeti Színház, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház és a Zsámbéki Színházi Bázis közös produkciója a nagytermi stúdiótérben tekinthető meg a következő időpontokban: április 11., hétfő 19.00 óra, április 12., kedd 19.00 óra – érvényes a Kedvezményes vendégjáték bérlet, április 13., szerda 14.00 óra, és április 13., szerda 19.00 óra – érvényes a Bernády György mecénás bérlet és a Vendégjáték bérlet.
Tom Stoppard: ROSENCRANTZ ÉS GUILDENSTERN HALOTT című színműve a budapesti Vádli Társulás, a Füge Produkció és a Szkéné Színház közös produkciójaként vendégszerepel Marosvásárhelyen. A darab rendezője Szikszai Rémusz, aki 1994-ben szerzett színészdiplomát a Marosvásárhelyi Színművészeti Akadémián. Pályáját Kolozsváron kezdte, majd a budapesti Bárka Színházhoz szerződött. 2011-től nagy sikerrel alkot rendezőként is.
Tom Stoppard igen gazdag drámaírói munkásságának máig legsikeresebb darabja a Rosencrantz és Guildenstern halott, a Shakespeare Hamletjébe oltott abszurd komédia.
Az előadás a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kistermében látható április 24-én, vasárnap 19.30 órától – érvényes a Kedvezményes vendégjáték bérlet, 25-én, hétfőn 14.00 órától és 19.30-tól, érvényes a Bernády György mecénás bérlet és Vendégjáték bérlet
A szabadon maradó helyekre jegyek válthatók a Kultúrpalota jegyirodájában, a színházi jegypénztárban és a www.biletmaster.ro honlapon.
maszol.ro

Nagy szükség van bátorításra (Külhoni fiatal vállalkozók támogatása)
Sepsiszentgyörgyre érkezett múlt héten a magyar miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága koordinálta, a külhoni vállalkozók segítését célzó előadás-sorozat, amely során mentorok segítségével célirányos fejlesztési konzultációk zajlanak. A sorozat az államtitkárság által idénre meghirdetett tematikus év része, egy pályáztató rendszert is magában foglal, célja hosszú távon fenntarthatóvá alakítani az illető vállalkozásokat.
A Magyar Állandó Értekezlet múlt év decemberében született döntése nyomán idén a támogatások vonatkozásában a gazdaságfejlesztésre esett a hangsúly, ennek nyomán hirdették meg a fiatal vállalkozók évét – tájékoztatott Hajnal Virág, a program felelőse. A mostani tulajdonképpen egy újabb „fordulója” a 2012-ben elindított tematikusév-sorozatnak, amely során kiemelt aktualitású területet céloznak meg, illetve próbálnak valós segítséget nyújtani az érintetteknek (a korábbi években az óvodák, majd a szakoktatás fejlesztése volt napirenden). Idén összesen 750 millió forintot áldoznak a tematikus évre. A programot úgy építették fel, hogy mind szakmai, mind anyagi támogatásra lehetőség nyíljon, ezért első fordulóban tizennégy kárpát-medencei településen szerveznek konzultációkat a magyarországi Design Terminál kreatívipar fejlesztésével foglalkozó ügynökség szakemberei segítségével. A mentorok általános vállalkozásfejlesztési témákban értekeznek, illetve válaszokkal is szolgálnak a vállalkozók kérdéseire, felvetéseire.
Hosszú távú tervezés szükséges
Az előző állomásokhoz hasonlóan a háromszéki fiatal vállalkozók Zeisky Ákos vállalkozói karrierfejlesztéssel foglalkozó szakember segítségével a vállalkozói életformát, míg Varga Sára marketing-tanácsadótól a brandépítés és marketing tudományának fontos részleteit ismerhették meg. Mészáros Anita bankszektori szakértő, a kis- és középvállalkozások banki finanszírozási és hitelezési lehetőségeit, illetve az üzleti tervezést mutatta be. Végül az értékesítési tervezésről Jónás László beszélt. A program másik összetevője az anyagi támogatás, a teljes keretösszegből 525 millió forintot pályázati célra fordítanak, így 3–6 millió forint támogatást kaphatnak a vállalkozások. Két célcsoportot határoztak meg: a már működő vállalkozásokat, illetve a jó ötletek megvalósítását is támogatnák. A feltételek között szerepel, hogy 1976 után születettek és magyar állampolgárok (vagy azt igénylők) legyenek a pályázók. A kiírás április elejére várható. Hajnal Virág ugyanakkor elmondta, arra ösztönzik a vállalkozókat, hogy ne csak egy pályázat kedvéért vágjanak bele, mivel a vállalkozói egyéniség kialakulása nem csak egy ilyen projekttől függ. Próbálják rávezetni őket, hogy a hosszú távú tervezésre alapozzanak, igyekezzenek elképzelni az egész folyamatot, illetve a termékeik fejlesztési stratégiáját is alaposan tervezzék meg, mivel ezek fontos feltételei a sikernek.
Ugyanazok a problémák
Az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy a Kárpát-medence különböző térségeiben nincs számottevő különbség a vállalkozói kedv, valamint a hozzáállás tekintetében, nincs nagy eltérés a képességek, a tenni akarás vagy az ötletek minőségében – állapította meg a programfelelős. Ezért ez a konzultációsorozat inkább arra összpontosít, hogy biztassa, ösztönözze azokat, akik már belevágtak, hogy jó úton haladjanak. Elmondható, hogy az erdélyi fiatal vállalkozók is nagyjából hasonlóan hatékony és jó elképzelésekkel, stratégiákkal jelentkeznek, mint a magyarországiak. Jónás László mentor is hasonlóan fogalmazott. Szerinte a vállalkozások világára is érvényes a megállapítás: nagyjából ugyanazokkal a problémákkal, akadályokkal szembesülnek majd mindenhol azok, akik belevágnak. A pénzügyi, folyamati működést segítő rendszerek kidolgozásával foglalkozó szakember szerint nem tapasztaltak lemaradást az erdélyi fiatal vállalkozók esetében az innovatív, kreatív fejlesztés terén, ezen információk manapság könnyen elérhetők, és erre a hajlandóság is megvan. Hasonlóan teszik azt Londonban, Bécsben vagy Budapesten is. A tanácsadásra mégis szükség van, elsősorban a tájékozódást elősegíteni, nem feltétlenül az új irányvonalak megismertetése, inkább azok alkalmazási lehetőségei, formái terén.
Folyamatos munka
Folyamatos közös munkára építették fel a sorozatot, mely nem csak a tematikus évre korlátozódik, a pályázatok esetében például hároméves fenntarthatóságot írnak elő, illetve a mentorokkal való állandó kapcsolattartás is része a kezdeményezésnek. Újabb szakemberek bevonása is lehetséges a Design Terminál révén – mondta el Hajnal Virág a program várható utóéletét illetően. A támogatás, tanácsadás ugyanakkor egyfajta hidat is próbál építeni a generációk között, így például kisebb vállalkozások számára utat mutatnak, miként lehet a fiatalokat bevonni a szülők által indított valamely hagyományos tevékenységbe (például méhészet), illetve miként egyeztethető össze az innováció, a kreativitás ezekkel a területekkel.
Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A restaurálás művészete
A restaurálás művészete címmel nyílt tárlat Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum Lovagtermében tegnap. A kiállított pannókon Kárpát-medencei restaurátori munkák történetét mutatják be.
Láthatóak falképek, szárnyasoltárok, táblaképek, kőfaragványok, a magyar koronázási palást és még egy motorkerékpár is. Erdélyből a gyulafehérvári Lázói-kápolna, a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport, Fardusz János alkotása, a kisszebeni evangélikus templom három oltára, valamint restaurálási folyamatuk néhány pillanatképe jelenik meg. Dokumentálták Munkácsy Trilógiájának, Than Mór Attila lakomája című olajfestményének helyreállítási folyamatát is.
A nagyszámú érdeklődőt Vargha Mihály múzeumigazgató köszöntötte. Czimbalmos Attila, a vándorkiállítás erdélyi körútját szervező Gyergyószárhegyi Kulturális Központ igazgatója, restaurátor elmondta, az anyag székelyföldi példákkal is bővül: a csíkkarcfalvi és csíkmenasági római katolikus, a székelydályai református és a székelyderzsi unitárius templom restaurálását bemutató pannókkal. Szentkirályi Miklós, a Magyar Restaurátorok Egyesületének elnöke, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, a tárlat kurátora elmondta, a kiállítás célja ismeretterjesztés, a megoldási lehetőségek közvetítése nemcsak szakembereknek, hanem laikusoknak is. A restaurálás nem mesterség, hanem magatartási forma, mellyel értékeinket őrizzük meg, és adjuk át a következő nemzedékeknek. A restaurálás etikája megismertetni a műtárgyat, felhívni a figyelmet állapotára, veszélyforrásaira. Eredeti formájába kell visszaállítani a műtárgyat, de ha ez nem lehetséges, konzerválni kell, lehetőleg minél kevesebb kiegészítéssel. A restaurátor nem alakíthatja át, nem fejezheti be a művet. Az információmegosztás etikai értelemben is fontos, hangsúlyozta a szakember. Szentkirályi Miklós levetített egy filmet Tiziano nemrég előkerült festményéről, melyen Mária bemutatja a kis Jézust Szent Pálnak. Érdekes megvilágításba került a kép, hiszen az infravörös átvilágítás kimutatta, Tiziano átfestette művét, a kardjára támaszkodó páncélos katona helyett előbb egy feltűrt ingujjú, írótollat és könyvet tartó evangélista jelent meg. A vándortárlat Budapestről indult, járt Felvidéken, Vajdaságban, még Szófiában is. Erdélyben Csíkszereda után a második állomása Sepsiszentgyörgy. Itt egy hónapon át tekinthető meg.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hivatali hatalommal való visszaélés és hamisításra való felbujtás miatt
A Siculitas bűnvádi feljelentést iktatott a DNA- nál
Kincses Előd ügyvéd és Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács, illetve a Siculitas Egyesület elnöke tegnap iktatta a Korrupcióellenes Ügyészségen (DNA) azt a bűnvádi feljelentést, amelyben Cenan Iulius ezredes, a csendőrség megyeiparancsnokának büntetőjogi felelősségre vonását kérték hivatali hatalommal való visszaélés és hamisításra való felbujtásmiatt. Ugyanakkor hamisítás miatt kérték azoknak a csendőröknek a felelősségre vonását, akik olyan személyeket büntettek meg, akik jelen sem voltak a március 10-i felvonuláson, illetve a megemlékezésen.
"Egyúttal a büntetések szabálysértés miatti kiszabásának beszüntetését is kértük, mert az teljes mértékben törvénytelen" – nyilatkozta a Népújságnak Kincses Előd.
A véleménynyilvánítás szabadságát tiszteletben kell tartani
Újra elmondta: nem igaz, hogy a bejelentett és be nem tiltott tüntetés engedélyköteles. A március 10-i egy teljesen szabályosan megtartott tüntetés volt. Ezúttal az Európai Emberjogi Bíróság joggyakorlatára is hivatkozott, amely Magyarország esetében kimondta, hogy nem megalapozott azoknak a személyeknek a megbüntetése, akik civilizáltan tüntettek, amikor december elsején a budapesti Kempinski szállodában Medgyessy Péter magyar miniszterelnök Adrian Nastase román kollégájával, valamint Verestóy Attila és Kelemen Atilla RMDSZ-es képviselőkkel koccintott.
A panaszt azzal indokolták eredetileg, hogy nem állt rendelkezésükre három nap, hogy be tudják jelenteni a tüntetést Budapesten, mivel csak az utolsó pillanatban jelentették be, hogy sor kerül erre a sokak által vitatott koccintásra. Az ügyvéd szerint az emberjogi bíróság fő érve nem az volt, hogy a három napot lehetetlen volt betartani, hanem az, hogy be nem jelentett tüntetést sem szabad megakadályozni és büntetni, mert a véleménynyilvánítás szabadságát tiszteletben kell tartani. Az ítélet indoklásában az is benne van, hogy természetes, egy tüntetésen zajongani is lehet, hiszen ez a lényege, hogy az emberek kinyilváníthassák nemtetszésüket.
"Tehát az Európai Emberjogi Bíróságnak ez az ítélete abszolút egyértelművé teszi a jogi helyzetet. Ezekkel az érvekkel, amelyeket most az Európai Emberjogi Bíróságnak a Bukta kontra Magyarország ítéletéből kiolvastam, védekeztünk mi végig, ezeket hoztuk fel a csendőrségen, amikor több alkalommal is Izsák Balázs és munkatársai, illetve jómagam tárgyaltunk és magyaráztuk, hogy nem szükséges az engedély.
– Eddig hány személy kapott büntetést?
– Pontos nyilvántartásom nem lehet, mert nem közölték. Izsák Balázs is hiába kérte, de jelenleg 77 ember képviseletét látom el.
– Várják a DNA reakcióját…
– A DNA akkor, amikor letettem a feljelentést a saját ügyemben, amikor vegzáltak a határátlépéskor, beindította a nyomozást, kihallgatta a tanúk egy részét, tehát lefolytatta az eljárást, és megállapította, hogy mivel nincs arra szabály, hogy valakit mennyit lehet "szobroztatni" a határon, nem történt törvénysértés.
– Ha ebben az esetben is ilyen semleges, semmitmondó határozat születik, panaszt tesznek le az Európai Emberjogi Bíróságon?
– Semmi esetre sem hagyjuk annyiban. Olyan alapvető emberi jogokat sért meg a csendőrség, amelyek védelmében egészen Strasbourgig megyünk, és biztos vagyok benne, hogy Strasbourgban sikerrel járunk, hiszen itt van ez a bizonyos joggyakorlat. Budapesten be sem volt jelentve a tüntetés, és mégsem lehetett szabályosan megbüntetni a tüntetőket.
***
Mint már tájékoztattuk olvasóinkat, a március 10-i székely szabadság napi felvonulás nyomán több személynek küldött ki büntetést a megyei csendőrség csendháborítás miatt, közöttük olyanoknak is, akik nem is vettek részt az eseményen, sőt olyanoknak is, akik az állítólagos "azonosítás" időpontjában nem tartózkodtak Vásárhelyen.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

35. Országos Táncház Találkozó
Lábam termett a táncra...
A hét végén tartották Budapesten a 35. Országos Táncház Találkozót, amely tulajdonképpen a Kárpát-medence zenészeinek és táncosainak seregszemléje volt.
A Papp László sportarénában lezajlott esemény méreteit érzékelteti, hogy az aréna küzdőterén felállított nagyszínpadon és a körülötte zajló események mellett két emeleten, négy nagyobb teremben is folyamatos programok várták a közönséget. Tudósításunk természetesen a teljesség igénye nélkül készült, hiszen hosszú listán kellene felsorolnunk a részt vevő együtteseket, zenészeket, táncosokat, énekeseket, így csak tájegységenként említjük őket.
Szombaton reggel nyitott, és vasárnap estig tartott a földszinti küzdőtéren a népművészeti és kézműves vásár, ahol legalább ötven standon válogathattak a látogatók a szebbnél szebb tárgyak között. Szőttesek, tánccipők és csizmák, kerámiák, gyöngyékszerek, fajátékok, babák, könyvek, cd-k, hangszerek... – könnyebb lenne felsorolni, mi mindent nem kínáltak eladásra –, és vevő is akadt bőven.
Szombaton az arénában reggeltől estig tánctanítás és táncház zajlott, magyarországi, erdélyi, moldvai és gyímesi zenészek részvételével, egész nap ropták a táncot kicsik és nagyok, profi táncosok oktatták a bonyolult és egyszerű lépéseket.
A Martin György Teremben az MTA BTK Néprajztudományi Intézete és a Magyar Néprajzi Társaság kiadványaiból rendeztek könyvbemutatót és vásárt, ugyanitt aprók tánca, délután pedig „tini táncház” volt. A Kodály Teremben az idén 90 éves Kallós Zoltán erdélyi néprajzkutató, mindenki szeretett „Zoli bácsija” életmű kiállítását láthatta a közönség, amelynek megnyitóján az egykori kolozsvári táncház zenészei léptek fel, megtisztelve mentorukat, tanítójukat. Ugyanitt mutatták be az ördöngősfüzesi ( Mezőség) Hideg Anna néni daloskönyvét és a Halmos Béla-programot is. A Vásárhelyi Teremben a 85. évét betöltő Novák Ferenc néprajztudós előadásán és könyvbemutatóján vehettek részt az érdeklődők, és filmvetítés is volt Kovács László gyímesi, bukovinai témájú filmjeiből. A Lajtha László Teremben kiállítás nyílt Hazatérés címmel a bukovinai székelyek és moldvai csángók 75 évéről Magyarországon, amelynek megnyitóján Kóka Rozáliát ás Petrás Máriát hallhattuk, és a magyar népzene-oktatás négy évtizedéről is folyt kerekasztal-beszélgetés.
Este hét óra után Réthelyi Miklós, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd Országra szóló lakodalom, illetve Lábam termett a táncra, szemem a kacsintásra címmel zajlott gálaműsor a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség és a Martin György Néptáncszövetség rendezésében.
Este a Fáklya klubban rendeztek táncmulatságot a magyarpalatkai (Mezőség) zenekarral.
A két eseménydús nap során baráti találkozásokra, tartalmas magánbeszélgetésekre adott alkalmat a Folk kocsma, amelyet az aréna oldalában rendeztek be, étel-ital volt bőven, itt alkalmi zenészek hangicsálása mellett folyt a buli reggeltől estig.
A vasárnapi események során az arénában kalocsai viselet-bemutató és hajfonó verseny, népi játékok és ügyességi táncok bemutatója is zajlott, de általános vélemény szerint a nap egyik fénypontja a tavalyi Páva-nyertes gyermekek fellépése volt. A legnagyobb sikert hat pöttöm fiú legényes táncbemutatója aratta. Az emeleti termekben táncbemutatók, zeneiskolák koncertjei, izgalmas gyermekprogramok – bábszínház, tréfás cirkuszi műsor, népi gyermekjátékok – zajlottak. Este Lajkó Félix folk cd-bemutatója után, a két hosszú és fárasztó, de rendkívül szép és élmény dús nap méltó zárásaként köszöntötték a 90 éves Kallós Zoltánt, aki mindvégig ott ült a vásárban lévő standján, és személyesen dedikálta zenei cd-it és könyveit. Zoli bácsi körül valóságos búcsújárás folyt mindkét napon. Mint a Nyugati Jelennek adott interjújában elmondta, úgy érzi, nyomja már az évek súlya, és idén volt az utolsó alkalom, hogy ellátogatott az Országos Táncház Találkozóra. A zenés-táncos születésnapi köszöntő után mezőségi bállal zárult a kétnapos világraszóló buli.
Budapest
Réthy Emese
Nyugati Jelen (Arad)

Csütörtökön, április 14-én 17 órától könyvbemutató a Jelen Ház nagytermében
Kiss Székely Zoltán: Az anyanyelv keresztje
De ki is a szerző, Kiss Székely Zoltán?
"Erdélyi magyar értelmiségi vagyok. Tanárember. Sem több, sem kevesebb.
***
Születtem 1951. január 3-án Marosvásárhelyen.
Az egykori Székelységben közlő Paál Elek festő keresztapám pallérozta első verseimet még a '60-as évek derekán. Aztán a'60-as évek végén Kapusi Ildikó tanárnőm bíztatott a Bolyai Farkas Középiskolában. Ott érettségiztem 1970-ben.
1974-ben biológus diplomát szereztem Kolozsvárt. Azóta tanítok. Vándortanár vagyok; tucatnyi iskolában tanítottam: Szőkefalván, Marosvásárhelyen, Gyermelyen, Budapesten és Szentendrén. Diákjaim négy ország nyolc egyetemén szereztek diplomát. 1975-től botanikai és tudománytörténeti kutatómunkát folytatok. És publikálok szak- és tudománynépszerűsítő írásokat két ország napi-, heti és havilapjaiban, tudományos folyóirataiban. Számuk félezerhez közelít. 2012-től Természet kalendáriuma címmel tudománynépszerűsítő sorozatot – amolyan Odobescu-féle Pseudokinegeticost – írok heti rendszerességgel a marosvásárhelyi Népújságban.
1977-től a Marosvásárhelyi Rádió külső munkatársaként is dolgoztam, ahova Gáspár Sándor hívott egykoron. A tudománynépszerűsítő adás, a Mikroenciklopédia, biológiai szakcikkeit jegyeztem. S küldtem verseimet az Igaz Szóhoz, Székely János biztatgatott. Ugyanez évben jelentek meg első verseim az Ifjúmunkásban. Cseke Gábor és Lázár László próbált felfedezni. Miután én is a Szülőföld, haza, testvériség pályázat győztesei között voltam, úgy tűnt kötettel indítanak minket, akkori fiatalokat. Aztán semmi sem lett belőle. Jómagam meg arra jutottam, hogy hagyom a szépirodalmat másnak. Hiába bíztatott Lőrinc József tanár-költő barátom az illyési intéssel, miszerint ki a versírást abbahagyja, az igazmondást hagyja abba, sokáig nem írtam verseket. Ez volt a hosszú hallgatás kezdete.
***
1989 decemberében az újrainduló Marosvásárhelyi Rádiónál a Mikroenciklopédia felelős szerkesztője lettem. 1990 áprilisától Magyarországon élek családommal. 1999-től a Szentendrei Református Gimnázium tanára vagyok. S néha megleptem-meglepem magam egy-egy verssel.
1997-ben a Névtelen írók antológiájába bekerült egy háromsorosom.
E tájt érett meg bennem, hogy amit én akarok elmondani a világról, azt csak én tudom elmondani úgy. Az igazmondás(soma)t nem hagyhatom másra.
Hiszem, hogy az igaz vers menedék, menedék mások számára is. Bölöni Domokosnak köszönhetem, hogy erre rádöbbentett. Nos, azóta írok újra verseket.
***
2008 óta több-kevesebb rendszerességgel jelentek meg verseim a marosvásárhelyi Népújság Múzsa mellékletében. 2010-től a székelyudvarhelyi Vers és az Erdélyi Toll, az Erdőszentgyörgyi Figyelő és a debreceni Tisztás hozta-hozza le rendszeresen verseimet. 2013-tól a PoLíSz, Turcsány Péter bizalmát és biztatását birtokolva, több alkalommal közölte versszövegeimet. Csíki Andrásnak, az EJKE elnökének köszönhetem, hogy most kötetté állt össze verseim egy része.
Amikor a Népújságban a Múzsa rendszeresen közölni kezdett, írtam volt le ezt a mondatot: Hallgattam évtizedeken át, felnőtt bennem a hallgatás.
Ezt a saját magam köré épített hallgatást tördelem versekbe mindmáig. Hiszem, hogy versbéli megszólalásommal is jobbá tehetem világunkat."

Nyugati Jelen (Arad)

Hencz Hilda : Magyar Bukarest, 4. (Orvosok)
Az első magyar orvos, aki hivatalosan érkezett a városba, a magyarországi Molnár Ádám volt. A Halle-i Egyetemen doktorált, és Constantin Mavrocordat hívta meg személyi orvosának 1749-ben. Majdnem két évtizedig Munténia főorvosi tisztjét is betöltötte. Pár évtizeddel korábban volt még néhány sikertelen próbálkozásuk a havasalföldi uralkodóknak, hogy magyar orvosokat csábítsanak ide. 1688-ban Şerban Cantacuzino Pécsi András Páduában végzett orvost hívja Bukarestbe magánorvosának, de köztisztviselőnek is. Constantin Brâncoveanu ugyanebből a célból nemcsak Pécsit, hanem a Hollandiában tanult szebeni Kölesér Sámuelt is felkeresi, aki 1709-ben el is látogat Havasalföldre.
Molnár a román orvostudomány számára néhány úttörő jellegű tanulmányt írt, egyiket az oláhországi járványokról. Érdeklődési köre nem szorítkozott az orvostudományra, foglalkozott román földrajzzal és néprajzzal is. Mivel tudott románul, Benkő József felkérte, hogy állítsa össze a munténiai növények névjegyzékét egy botanikai atlasz számára. A munka, sajnos, elveszett a török–orosz háború előli menekülése során, Molnár 1768-ban végleg elhagyta Havasalföldet. Később, a XIX. századtól több magyar orvos ittlétének is maradandó a nyoma. Sokan kérdezhetik: miért is telepednének meg idegen orvosok Bukarestben?
Az anyagi lehetőségekért, amelyekkel egy népes, de felsőfokú orvosi oktatás nélküli és szánalmas egészségügyi rendszerrel rendelkező város kecsegtetett. A román orvosi oktatás mindössze egy felcseriskolából állt, amelyet Kiseleff tábornok alapított a Filantropia Kórházban 1832-ben. Két további felcseriskolát, egy katonait és egy polgárit 1841-ben, illetve 1842-ben alapított az orvos Nicoale Creţulescu. Egy bábaiskola is nyílt 1839-ben. A román fejedelemségekben praktizáló néhány román orvos mind külföldön végezte tanulmányait, egyikük, a moldovai Constantin Vârnav éppenséggel Pesten. 1833-ban az Oláh Fejedelemségben csak 42 orvos volt, a szaklisták megőrizték (elrománosított) neveiket, Bukarestben 27 orvos praktizált – azaz minden 2000 lakosra jutott egy –, nagyrészt külföldiek: görögök, németek vagy magyarok, pesti, bécsi, olasz vagy német diplomával. 1809-ben az Oláh Díván bizottsága megállapította, hogy 11-nek közülük nem volt megfelelő végzettsége. Erre az állapotra utalt sok malíciával Ürmösy is, amikor a sok gazdag német evangélikus láttán megjegyezte, hogy bárki, aki Szebenben megtanult borotválni, Oláhországban híres orvossá válhatott. Név alapján több magyar orvos azonosítható a munténiai és moldvai szaklistáknál. Egyikük Vásárhelyi Mózes Károly katonaorvos, neve többféle átírásban: Vasarel, Vaşarheli, Vasarhely, Carol Vasarheli szerepel. Tanulmányait Pesten végezte és 1832-ben jött Bukarestbe, Oláhország egyik első katonaorvosaként. Részt vállalt a református közösség tevékenységében, pénzzel támogatta Sükei parókiáját; 1834-től a templom főgondnoka. Más városokban, Brăilán, Craiován és Ploieşti-en is dolgozott, Bukarestbe 1859-ben tért vissza, egy évvel később újranősült, olyan gazdag magyar nőt vett el feleségül, aki már alig tudott magyarul. /.../ Az orvost Ürmösy is említi – neki ajánlja naplóját –, de Koós is.
Egy Világ nevezetű másik magyar katonaorvos a bukaresti katonai kórházat vezette 1838-ban. Havasalföldön néhány magyar állatorvos is praktizált, marhadoktorok, ahogy a román hivatalos iratok említik őket. A magyaroknak lehetőségük volt Bécsben vagy Pesten végezni tanulmányaikat. Pesten az orvosi karon már 1782-től létezett állatorvosi képzés. 1834-ben a román dokumentumok két, nevük után magyar állatorvost említenek: Ostoloşt (Asztalos), aki Kisoláhországért és Argeş, Teleorman, Vlaşca és Olt megyéért felelt, és Kişt (Kis), akihez a többi megye tartozott. Több adatunk maradt fenn Hubossy János (Ioan Huboţi) tevékenységéről, akit 1835-ben a református parókia anyakönyve is említ. Hubossy diplomáját Bécsben szerezte 1817-ben, és 1833-ban érkezett Bukarestbe. 1841-ben a román hatóságok állami állatorvosnak nevezik ki. Egy évvel később megírja az első román nyelvű állatorvosi könyvet. A román állatgyógyászat történészei megállapították, hogy a könyv „halhatatlan oldalakat írt a román állatgyógyászat történetében”, ám nem tértek ki Hubossy (Huboţi) vagy akár Lukács Farkas osztrák állampolgárságára, illetve magyar nemzetiségére. A másik nagyra értékelt, a román orvostörténetben úttörő szerepet játszó magyar orvos Lukács Farkas (1806–1890) sebész. A román forrásokban neve többféle változatban is megjelenik: Wolfgang Lucaci (Wolfgang a magyar Farkas keresztnév német megfelelője), vagy Volfgang Sukaci (itt valószínű nyomdahibáról van szó). Marsillac 1877-es útikönyvében, de Th. Bauer 1882-es Bukaresti Kalauzában (Călăuza Bucureşcilor) is Wolfgang Lucas-ként, illetve W. Lucaci-ként jelenik meg. Lukács Farkast 1835-ben hívta az országba egy román bojár, hogy állatgyógyászati iskolát szervezzen, az iskolaalapításra azonban csak később, 1861-ben került sor. Időközben Ploieşti-en volt orvos (1842–1845), a román állam fő állatorvosa (1853-tól), tanított Pantelimonon, az 1852-ben alapított Nemzeti Mezőgazdasági Iskolában, a katonai felcseriskolában és a Nemzeti Orvosi és Gyógyszerészeti Iskolában (amelyet 1857-ben alapítottak). Ő volt az első, aki állatgyógyászati kurzust tartott, és 1855-ben kiadott egy román nyelvű könyvet az állatbetegségekről . Tagja volt a református egyházközség presbiteri tanácsának is.
1843-ban elvette Enderle Paulinát, Carol Enderle műépítész nővérét, családja elnémetesedett, halálát már az evangélikus egyháznál anyakönyvezték, feltüntetve az elhunyt református vallását. /.../ Az orvos leszármazottjainak elnémetesedésére utalt Koós is, aki szerint a családban németül beszéltek, és a gyermekek már nem tudtak magyarul.
Vásárhelyi és Lukács fontos szerepet játszott a borszéki borvízkúra népszerűsítésében, hozzájárultak ahhoz, hogy jelentősen megnőtt a híres székelyföldi településen nyaraló román bojárok száma. A hivatalos román orvoslistákon további magyar nevek is találhatóak. A Havasalföld Fejedelemség 1836/1837-es, majd az 1838-as és 1840-es évkönyvében szerepelnek: Sekeli (Székely Károly) – Muscel és Argeş megyék orvosa, Ioab Sebeni/Sibineanu (Szebényi János), Ştefan Sobotlai (Szoboszlai István) – Muscel és Turnu megyékben, Sigism. Bartok (Bartók Zsigmond), Samuel Kiş (Kis/Kisch), a Filantropia Kórház főorvosa, Ladislav Nagi (Nagy László), Francisc (Ferenc) Orsoni és mások. A felsoroltak közül a Nagyszeben melletti Mikeszászáról származó Szebényi János Pesten szerzett diplomát 1831-ben és 1832-ben érkezett a Fejedelemségekbe; 1837-ben pedig elsőként adott ki könyvet román nyelven a nemi betegségekről.
A Piteşti-en letelepedő Székely Károlyról emlékiratokban is megemlékeznek; mivel örökösök nélkül halt meg 1855-ben, egy házat és egy szőlőst hagyott a református közösségre. Néhány orvos a református nyilvántartásokban is felbukkan: Barabás József sebész és szülész 1839-ben esküdött, Márton Pált meg mint adományozót jegyzik. Borosnyói János Lukács elismert bukaresti orvos, és több éven keresztül a református egyházközség kurátora volt, Bécsben tanult és 1850-ben érkezett Bukarestbe. Valamivel korábban, 1846-ban jött Szebenből Iosif Brust, aki román nőt vett feleségül. Amint azt a Hivatalos Közlönyből megtudhatjuk, ő és Brust Albert 1860-ban kérik honosításukat. G. Costescu szerint a botanikus Brust magyar származású volt.
Több magyar orvos dolgozott Jászvásáron. A marosvásárhelyi származású Viola József Bécsben tanult; Sturdza fejedelem személyi orvosa volt, aki a moldvai kórházak megszervezésével is őt bízta meg. Ő volt az első magyar, aki könyvet jelentetett meg a Regát területén, pontosabban Jászvásáron, 1833-ban, azonban német nyelven (Diätetik für einen Regenten); a könyv nem maradt fönn. Jászvásáron valóságos orvosi és gyógyszerészeti mozgalom indult, tagjai közt magyarokkal, Ábrahámfi Antallal és Szabó Józseffel. A jászvásári magyar orvosok az elsők között publikáltak román nyelvű szakirodalmat, Ábrahámfi 1834-ben az ásványvizekről. Szabó József (1803–1874) állította össze az első román farmakológiai munkát Iacob Czihakkal; 1872-ben a Román Akadémia tiszteletbeli tagjává választotta. A 2006-os enciklopédiai szótárban (Dicţionar enciclopedic, VI. kötet) Szabó Józsefet német nemzetiségűként említik meg, annak ellenére, hogy az egyik leggyakoribb, köznévi eredetű magyar családnév az övé.
Az 1848-as forradalom után nemcsak a bukaresti, de a vidéki magyar orvosok száma is megnőtt. Ketten közülük, Oroszhegyi Józsa és Fialla Lajos különleges szerepet játszottak, az előbbi a magyar nép viharos történelmében, utóbbi a román orvostudomány úttörőjeként. Vidéken, Craiován folytatott bakteriológiai kutatásokat Sárkány Sándor (Alexandru Sarcani), Jászvásáron dolgozott a kémikus és gyógyszerész Kónya Sámuel (1845–1940). Emlékiratokban említik 1860-ban Buzăuban dr. Eperjesit. A román fejedelemségek minden nagyobb városában megtelepedett szakemberek külön kategóriáját alkották a magyar gyógyszerészek.
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az ambícióm hajt
Beszélgetés Sebestyén Aba színész- rendezővel
– Budapesten járva, lépten-nyomon a Thália Színház egyik új sikere, az Amerikai bölény plakátjaival lehet találkozni. A színházi élet két kiemelkedő egyénisége, a filmekből is jól ismert Csányi Sándor és Szervét Tibor vonja magára a járókelők figyelmét. Az előadást, amelyre jó előre elkapkodták a jegyeket, a marosvásárhelyi Sebestyén Aba rendezte. Felötlött bennem, hogy vajon nem örültél volna-e jobban, ha nem a rendezői feladatot kapod, hanem egyik főszereplőként lehetnél jelen a produkcióban, illetve a plakátokon?
– Igen, reális dilemmáról beszélsz, egy jó szerep megkísértheti a színész- rendezőt. De egyre jobban szeretem azt a nézőpontot, amit a rendezői perspektíva kínál. Hála istennek színészként is eléggé becsületesen elláttak feladattal, főleg a pályám kezdetén. De a Yorick Stúdió által azért mindig megteremtettem magamnak a színészi kihívásokat is. Tényleg szép színészi feladatokat tudhatok magam mögött, kiváló rendezőkkel dolgoztam, akiktől sokat tanultam. A rendezésben pedig a színészi tapasztalatom rengeteget segít. Az a különleges dolog is megadatik ilyenkor a színész-rendezőnek, hogy az összes szerepet a magáénak érzi egy kicsit. Mindenki valahogy belőle szólal meg.
– Ha nincs a Yorick, vajon nem lett volna számodra a rendezés sem?
– A Yorickot valójában ezért is hoztam létre. Annak idején, 2004-ben úgy éreztem, egy kicsi pangás következett be a pályámon, noha akkor is szép szerepeim voltak, például a dr. Beck a Boldogtalanokból, mellyel UNITER-díjra is voltam jelölve, vagy a Liliomfi. De mindig volt egyfajta szakmai elégedetlenség bennem, és a rendezés is mindig érdekelt. Egy olyan szakmai műhely létrehozása is izgatott, amely végül is a Yorick Stúdióban öltött testet. Az évek során ez sok rendezői lehetőséget teremtett, és úgy érzem, a szakmai fejlődésemet is elősegítette.
– A Yorick nyilván különleges szerepet játszik az életedben, több mint egy évtizede működik. Igaz, egy ideje, mióta a vár felújítása zajlik, a szokásos játéktereteket, a bástyát elveszítettétek.
– Nagyon remélem, hogy ebben az évben visszatérünk, ha máshova nem, a Mészárosok bástyájába. De talán van esélyünk egy tágasabb, színházi szempontból több lehetőséget kínáló térre.
– A kettős szakmai identitásnál maradva, nyugodtan mondhatjuk, hogy mindkét vonatkozásban rád talált a siker. Színészként, rendezőként is kaptál díjakat. Nem csak vásárhelyi teljesítményeiddel szereztél elismerést. Több társulatnál dolgoztál, Szatmárnémetiben, Debrecenben, Nagyváradon, mindenhol gazdagodhattál valamivel, de a szakmai kiteljesedés szempontjából Marosvásárhely a legmeghatározóbb számodra.
– Tizennégy éve szerződtem Marosvásárhelyre Béres András hívására, talán éppen te kerestél meg először színházon kívüli feladattal egy Bolyai-ünnepségre szánt szöveg kapcsán, és lám, utóbb a Bolyai-monodrámából, A térből milyen hosszú életű előadás lett, a mai napig játszom. Valóban sok jó dolog ért itt, ide sorolhatom a pedagógiai tevékenységemet is, azt, hogy színész tanárként is dolgozom. Ez is szorosan hozzátartozik a színészi és főleg a rendezői fejlődésemhez. Nagyon fontos, hogy pedagógiailag jól tudjunk megközelíteni egy-egy színészt, hiszen mindenki más-más szálból van szőve, és mindenkinek más-más kulccsal kell megnyitni a lelkét. Színészmesterséget tanítottam több mint tíz évig, harmadik éve rendezést is oktatok. Az idei tanévtől rendező évfolyamot vezetek.
– Jobban vonzódsz bizonyos műfajokhoz, szerepekhez, vagy azt tartod jobbnak, ha minél változatosabb feladatokkal bíznak meg?
– Bármilyen a feladat, azt meg kell jól oldani. A színészi munkában egy-egy karakter személyessé formálása talán a legnagyobb kihívás, úgy, hogy az egyszeri és megismételhetetlen legyen, olyan, amilyennek csak én tudom megteremteni. Ez a folyamat pedig abszolút feltárulkozással jár, ami által az ember igencsak sebezhetővé válik. Ez a szépsége és a nehézsége is ennek a mesterségnek. Mernünk kell feltárulkozni, mernünk kell sebezhetővé válni. Meggyőződésem, hogy csak így válhat valami személyessé, csak így tud egy érzés, egy gondolat, egy emberi sors, egy történet igazán eljutni a néző lelkéhez. Rendezőként is talán ez a legnagyobb kihívás számomra: oly módon megnyitni a színészeket, a rendezői koncepción belül eljutni a feltárulkozás olyan szintjére, hogy azok emberi hangon, igazi emberi érzéseket, igazi emberi gondolatokat közvetítsenek.
– Szóba hoztad Bolyai János megformálását. Elég sok drámai szereppel találkoztál az eltelt két évtizedben. Vígjátékokban is érdekes figurákat kelthettél életre. Több zenés darabban játszottál. A minap újra telt házzal ment a vásárhelyi Csárdáskirálynő. A nézőnek az a benyomása, hogy külön élvezet számodra, ha énekesi, zenei tudásodat is felmutathatod. Ez nyilván olyan adottság, amit művelni kell, nem elég csak azzal élni, amit a születésed során kaptál.
– Tényleg szeretem a zenés műfajt is. Engem arra tanítottak a szüleim, hogyha az embernek a Jóisten adott valamit, azzal gazdálkodjon jól. Ez nem kis felelősség.
A drámai és komikus szerepekben is nagyon jól érzem magam, és valóban különleges élvezettel veszek részt zenés előadásokban. Tizenkét évvel ezelőtt dolgoztam először Incze G. Katalinnal, a Kolozsvári Állami Magyar Operában ugrottam be egy bonviván szerepbe. A Mágnás Miskában énekeltem, mindössze két nagyzenekari próbával. Hihetetlen kihívás volt. Folytatása is lett volna, de a tanítás, a színészet és a Yorick alapítása túlságosan lefoglalt. A felkészülés azonban nem maradt annyiban, énekórákra jártam, a mozgást is folyamatosan karban kell tartani, hiszen, akárcsak a hang, a test is fő kifejezési eszköz a színész számára.
– Olykor nem érzed úgy, hogy túlvállalod magad?
– De, mostanában, hogy sokat is utazom, kezdem érezni, hogy egy kicsit be kéne húzni a kéziféket. Igaz viszont, hogy az utóbbi időben egyre több rendezői kihívás ér. Szabadkán rendeztem tavaly ilyenkor, utána Magyarországon a Bartók Kamaraszínházban, Dunaújvárosban dolgoztam egy izgalmas anyagon, most jött ez a felkérés a budapesti Tháliában, és jövő ilyenkor ennek is lesz folytatása. Úgy néz ki, hogy többek közt Szombathy Gyulával és a csodálatos Molnár Piroskával fogok dolgozni. Közben az elmúlt időszakban színészként a Szeretik a banánt, elvtársak? című produkciót játszottam a budapesti Játékszínben, több országban, több fesztiválon, sőt Amerikában is megfordultam vele.
– Az külön erőpróba, amikor egyedül kell teljesítened.
– Hatalmas kihívás az egyéni előadás, napokkal a fellépés előtt kell elkezdenem a felkészülést. Büszkén mondhatom, hogy jelenleg három egyéni előadásom van műsoron: a Dózsa, a Bolyai-előadásom, amit a magyar kultúra napján játszottam utoljára Budapesten a Klebelsberg Kunó Kulturális Központban és a Szeretik a banánt, elvtársak? Emellett teljes odaadással tanítok, és még nem beszéltem a családomról, ami hihetetlen gyönyörűséggel és elégtétellel tölt el.
– Hát, nem akármi négy kislány édesapjaként helytállni!
– Csodálatos, amikor mély játékba tudok merülni velük. Igazi megnyugvás.
– Hány évesek?
– Réka kilencéves, Janka hét, Eliza és Abigél mindjárt háromévesek. Most kezdenek igazán beszélni.
– Képzeld el, amikor majd sorban előállnak, hogy színészek szeretnének lenni.
– Nem fogom tiltani őket ettől, de bátorítani sem. Mindenkinek meg kell találnia a saját maga útját.
– Te megtaláltad a magadét.
– Igen. És gyönyörű pálya. A világ egyik legszerencsésebb embere vagyok, hogy azzal foglalkozhatom, amit igazán szeretek. Rengeteg gyötrelemmel és nagyon sok szépséggel jár.
– Szép és bizonyára gyötrelmes egy társulat létrehozása is, és még inkább az lehet az éltetése. A Yorickra gondolok. Kellett ez neked?
– Az ambícióm hajtott. Ha ezelőtt tíz évvel tudtam volna, hogy mennyi munkával, nehézséggel jár egy ilyen szakmai műhely felépítése, karbantartása, lehet, hogy nem vágtam volna bele. Egy idő teltével gyötörtek is a kétségek, hogy minek kellett ez nekem, miért csinálom, de aztán lassan kezdtek jönni az eredmények, és újabb lendületet kaptam. Beletanultunk a pályázatírásba, beletanultunk az egésznek a menedzselésébe, és aztán sikerült egypár mérföldkőnek számító előadást létrehozni. Például a Stop the Tempót vagy a 20/20-at Gianina Carbunariuval, ami többféle szempontból is tényleg történelmet írt. Utána jöttek a Bányavirág és a Bányavakság előadások, melyek igazán megkoronázták a Yorick 10 éves működését. Igen, ezért érdemes volt dolgozni.
– A hazai kortárs dráma népszerűsítésében igen figyelemreméltó eredményeket tudtok felmutatni. Fontos ősbemutatóitok voltak.
– A kezdeti tapogatózó lépések után körvonalazódott az igazi identitásunk. Tisztázódott, hogy mit szeretnénk, milyen irányba akarunk menni. Az elején annyit éreztem, hogy valamit csinálnunk kell, fejlesztenünk kell önmagunkat, kísérletezni, dolgozni rengeteget, és megőrizni a nyitottságunkat. Ráadásul fontos szempont volt az is, hogy hol, kiknek csinálunk színházat. A mi esetünkben Marosvásárhelyen, egy etnikai szempontból is, politikailag is, kulturálisan is többszörösen megosztott városban. Ebből kiindulva azt gondolom, hogy úgy van esélyünk harmonikus együttélésre, ha egymás kultúráját megismerjük. Ezért indítottam el a Kultúraközipárbeszéd a kortárs dráma tükrében című színházi projektet, amely az idén immár a nyolcadik kiadását éli meg, és nagyon jó a szakmai visszhangja. Nyitottan és jól fogadja a román és a magyar közönség is.
– Úgy képzelem, hogy egy klasszikus vagy más fajta, de már bejáratott színmű talán kevesebb fejtörést okoz a rendezőnek, mint egy új, még nem játszott kortárs dráma. Az előbbi előadását is el lehet rontani, de a mű értékei már elfogadottak, a produkció nem érvényteleníti azokat. Nagyobb teher egy ismeretlen, sosem játszott drámai alkotás színre vitele, komolyabb a megszólaltatók felelőssége. Egy bukás ez esetben károsabb következményekkel hat vissza a szerzőre, a darabra, részben a társulatra is. Mégis több ősbemutatót vállaltatok föl.
– Mondták is nekem többször, hogy "bátor" vagyok stb., stb. Lehet, hogy így van, nem tudom... én ezért nem tartom magam különösen bátornak, de azt megtapasztaltam, hogy mindig izgalmasabb a nehezebb utat választani, mert a komfortzónánk elhagyása nélkül nemhogy a siker, de még egy jó bukás sem érintene meg. Valóban nagy kihívás egy kezdő szerző szövegét bemutatni, de úgy érzem, talán mégsem jár nagyobb kihívással vagy kockázattal, mint egy klasszikus szöveg eredeti, kortárs értelmezése, színrevitele. Én szeretek együtt dolgozni a szerzővel, s ha már nem adatott meg Molière-rel vagy Shakespeare-rel együtt színházat csinálni, szívesen művelem Székely Csabával vagy Szabó Róbert Csabával. Legutóbb a Hentesek kapcsán kértem Szabó Róbert Csabát, hogy jöjjön be minél gyakrabban, szóljon hozzá. Lássa, hogyan kel életre a szövege, hátha kedve szottyan újabb jó drámát írni. A szerző is sokat tanulhat egy ilyen próbafolyamatból. Székely Csaba például a Bányavirág próbafolyamata alatt ritkábban nézett be, de amikor a Bányavakságot rendeztem, határozottan kértem, hogy jöjjön gyakrabban a próbákra, és működjünk együtt. Ő is élvezte a próbákat.
– Ez már egy bejáratott munkapáros. A David Mamet-darab, az Amerikai bölény magyar változatát is ő fordította a Thália Színház számára.
– Érdekes, hogy Csabát már korábban felkérték az Amerikai bölény fordítására, engem csak később kerestek meg. Eredetileg más rendezőre számítottak. Az a változat valamiért nem jött össze. Én tudtam, hogy Székely Csaba lefordította a darabot, de csak annyi. Pár hónap teltével hívott Csányi Sándor, a Thália Színház művészeti igazgatója, akivel már régebben beszéltünk egy közös munka lehetőségéről, jelezte, itt az alkalom. Örömmel vállaltam.
– Filmről nem beszéltünk. A filmszereplés igazán ritka alkalom az erdélyi színészek számára.
– Sajnos minket, erdélyieket elkerülnek a filmek. Persze, vannak ellenpéldák is. Most, hogy huzamosabb ideig Budapesten voltam, tapasztalhattam, mennyivel több lehetőség van castingokra járni, ahol a filmrendezők jobban megismerhetik a színészeket, inkább ki tudják próbálni őket. Mi ilyen szempontból el vagyunk szigetelődve. Eddig néhány filmszerepben kipróbálhattam magam – sokat is tanultam ezen munkák kapcsán –, de komolyabb, igazi nagyfilmes feladat még nem talált rám.
– A színészek számára tényleg nem túl előnyös a provincia. Erdély messze van a nagy filmes központoktól. Rendezőként nagyobb a lehetőség a mozgásra. Gyökeret eresztettél Marosvásárhelyen?
– Megszerettem ezt a várost. Soha nem is akartam Erdélyből elmenni. Szó se róla. Elindítottam egy olyan családi és szakmai életet, amit egyáltalán nem szeretnék itt hagyni. Nem adnám fel az egyetemi oktató munkámat, a Yorickot sem természetesen, szeretem a színházat is, és remélem, hogy előbb-utóbb a Tompa Miklós Társulatban is megtalálnak újra szép szerepek. Úgy érzem, itt van dolgom, a gyerekeknek itt van helyük. És itt van mit dolgozni, hogy élhetőbbé, szebbé tegyük Marosvásárhelyt.
– Erőt, időt és sok-sok ötletet kívánok hozzá!
– Köszönöm szépen.
Népújság (Marosvásárhely)

A Magyarság Házában mutatkozott be a Bánság
Végvári túrós lepényt és temesrékasi borokat kóstoltak a budapestiek
A budavári Magyarság Házában április 9-én, szombaton került sor a Rejtőzködő Kárpát-medence – bemutatkozik a Bánság: Hagyomány és modernitás című rendezvényre. A Magyarság Háza, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet, a Bethlen Gábor Zrt., a Petőfi Sándor Program és a Bánsági Közösségért Egyesület közös rendezvényén lehetőséget kaptak a bemutatkozásra a bánsági régió magyar intézményei és civilszervezetei, az érdeklődők megismerhették az itt élő magyarság történelmi múltját és jelenét, hagyományait és sajátos kulturális és gasztronómiai értékeit.
A minden magyar összetartozását jelképező intézmény, a Magyarság Háza patinás környezetben, a budavári Szentháromság téren, a Mátyás templom és a Halászbástya tőszomszédságában található, célja a Magyarország határain innen és túl élő magyar közösségek közötti kapcsolatok erősítése. A Bemutatkozik a Bánság konferencia és kulturális rendezvény megnyitóján Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója köszöntötte a Rejtőzködő Kárpát-medence sorozat kilencedik eseményének résztvevőit. „A sorozattal az célunk, hogy szoros barátságok, emberi kötelékek alakuljanak ki a magyarországiak és a külhoni magyarok között” – mondta Csibi Krisztina, aki nagy szeretettel üdvözölte a bánsági vendégeket. Molnár Zsolt Temes megyei parlamenti képviselő megköszönte a házigazdáknak a felkínált lehetőséget, amellyel élve a bánsági magyarok megmutathatják a közösség értékeiből mindazt, ami a legjobb és a legszebb, igyekezve teljes képet nyújtani a budapesti érdeklődőknek. „Reméljük, hogy mai nap végén a Bánság egy kicsit közelebb kerül mindenkinek a szívéhez, akit érdekel a határon túli magyar szórványközösségek sorsa” – mondta a Molnár Zsolt. „Nagy szeretettel várunk mindenkit a Bánságba, amely fizikailag is közelebb került, hiszen autópályán 2,5-3 óra alatt elérhető Budapestről”.
A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkársága nevében Kádár Zoltán köszöntötte az egybegyűlteket; arra hívta fel a figyelmet, hogy a bánsági magyaroknak két fő fegyverük volt az utóbbi évszázadok megpróbáltatásai során: a békesség és a kitartás. „A Bánság a történeti Magyarország legtarkább nemzetiségű tája, több nép lakja és határok szabdalják szét, mégis kiállta a történelem viharait – mondta Kádár Zoltán –, mert a bánságiak mindig elismerték egymás értékeit és táplálkoztak egymás kultúrájából.” Azt is elmondta: a magyar kormány a bánsági szórvány megmaradását, megerősödését célzó programokat támogat, köztük egy Szórványkollégium és Közösségi Ház létrehozását, amelyre 150 millió forintot fordítanak és még az idén két újabb Petőfi-ösztöndíjas fiatalt küldenek Temesvárra, akik hozzájárulhatnak a bánsági magyar közösség megmaradásához.
A bánsági magyar intézmények és civilszervezetek – köztük a médiák képviselői is – a gyönyörű neogótikus épület Rákóczi termében kaptak lehetőséget a bemutatkozásra. A magyar iskolák ( Bartók Béla Elméleti Líceum, Gerhardinum Római Katolikus Líceum), a magyar színház ( Csiky Gergely Állami Magyar Színház), a Bánsági Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesülete, bánsági civilszervezetek és ifjúsági szervezetek standjai között helyet kaptak a TVR és a Temesvári Rádió magyar szerkesztőségeit, valamint a Heti Új Szó és a Nyugati Jelen szerkesztőségeit bemutató standok is. Nagy volt az érdeklődés a bánsági gasztronómiai különlegességek iránt: a rendezvény résztvevői megkóstolhatták a messze földön híres végvári túrós lepényt és a magyarországi vendéglőkben forgalmazott kiváló temesrékasi borokat.
Az Összkép a bánsági magyarságról című konferencia keretében Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet temesvári származású igazgatója, Halász Ferenc, a Temes Megyei RMDSZ elnöke, dr. Erdei Ildikó, a Bartók Béla Elméleti Líceum igazgatója, Fazakas Csaba eformátus esperes és Oláh Gábor, a TEIS (Temes Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács) elnöke mutatták be a bánsági régió történelmét, gazdasági és demográfiai helyzetét, az oktatási intézményeket és civilszervezeteket, a kultúra és az ifjúság helyzetét és perspektíváit.
A nagy érdeklődést kiváltó konferencia után került Sógor Csaba EP-képviselő jelenlétében a Bartók Béla – európai szellemiség, nemzeti gyökerek című kiállítás megnyitójára, Szőczi Árpád: Drakula árnyéka – A romániai forradalom kitörésének valódi története című dokumentumfilmjének levetítésére és ezzel párhuzamosan Szekernyés János: A magyarság emlékjelei a Bánságban című kötetének bemutatójára. A rendezvény teltházas, vastapsot aratott kulturális gálaműsorral zárult, ahol bemutatkoztak és felléptek a temesvári Bokréta citerásai, az Eszterlánc Néptánccsoport és Éder Enikő, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház színművésze, Borsos Pál (zongora) közreműködésével.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Versvár
Verstalálka címen szervezte idei magyar költészet napi rendezvényét a Bod Péter Megyei Könyvtár: az elképzelés szerint közéleti személyiségek olvasták fel kedvenc versüket, szóltak pár szót a versválasztásról – a verses-zenés est azonban igazi kalákában összehordott, nem is házzá, de erős várrá vált, melynek felépítésében nagy-nagy szerepet játszott – a szó szoros értelmében is – az Evilági együttes és annak vezetője, Orbán Ferenc, aki amúgy a rendezvény ötletgazdája is.
Kezdetben vala a ritmus, de a ritmusélménynek bennünk kell létrejönnie – valahogy így van ez a verssel is, olykor megszólít, máskor mi keressük meg – vezette fel a Verstalálkát a házigazda Szonda Szabolcs könyvtárigazgató. Az immár klasszikussá vált Kányádi Sándor-meghatározást – a vers az, amit mondani kell – továbbgondolva hozzátette: a verset olvasni és hallgatni is kell – az est erről szólt. A témakörönként csoportosított versek felolvasását Kondor Ágota, a Székely Mikó Kollégium igazgatója kezdte. Kosztolányi Dezső Akarsz-e játszani című verse középiskolás kora óta kedvence, persze, az idők során mondanivalója számára sokat változott: ha korábban lendületes kérdésként fogta fel, mára inkább fohásszá vált – mondta.
Deák Gyula, a Háromszék Táncegyüttes igazgatója beismerte, nehezen tudott választani, hiszen miként kedvenc nótája, úgy kedvenc verse sincs: mindet egyformán szereti. Reményik Sándornak az Akarom című versére mégis azért esett választása, mert úgy érzi, e rohanó, egoista világban egy mementó. Klárik Attila, a LAM Alapítvány ügyvezető igazgatója anyanyelvünk egyedi szépségére hívta fel a figyelmet Faludy György Óda a magyar nyelvhez című versével. Vass Hunor karateedző, a Sport-All Klub vezetője arról vallott, hogy a nagyvilágban való bolyongásának véget vetett, és a hazajövetelt választotta, ebben nagy szerepet játszott a Wass Albertről készült, általa Budapesten látott film, felolvasott versét – Reményik Sándor: Eredj, ha tudsz! – is ez indokolta. Gáj Nándor, a Művészeti Népiskola igazgatója előbb olvasott – Ady Endrének a Nekünk Mohács kell című versét –, majd elmagyarázta, miért eme „átokverset” választotta: mert minden naphoz illik, míg rá nem jövünk, hogyan lett a Hunor és Magyar ősmítoszból egy kötelező Káin és Ábel mítosz – mondta. Lőfi Gellért, a Plugor Sándor Művészeti Iskola igazgatója beugróként olvasott fel – ám ez sem történet nélküli. Az iskolai könyvtárrendezés során akadt kezébe ugyanis egy elnyűtt József Attila-kötet, azt felütve épp arra a versre nyílott, melyet felolvasásra kiosztottak neki: A számokról. És meglepődött akkor – és talán most is a közönség –, hogy mennyire egyszerű a magyar nyelv, és mennyire szépen tudnak bánni emberek a szavakkal.
Harmadik körben a szerelem és humor került terítékre: Kőmíves Noémi magyar szakos tanfelügyelő szintén a választás nehézségéről beszélt, hogy végül mégis József Attilától olvasott fel, azzal indokolta: a Kopogtatás nélkül olyasmire tanít, hogy érdemes őszintének lenni. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke csak utalt arra, miért választotta László Noémi Körforgás című versét: köti valami hozzá, de az maradjon az ő és még valaki titka. Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója a „kontrasztember” szerepét vállalta, azaz a fennkölt, szép szerelmes versek után a székely irodalom egy jellegzetes darabját, Orbán János Dénes Kákámákia című hőseposz-paródiáját olvasta fel – nagy derültséget kiváltva.
Végül az idő, a költők (és nemcsak) másik kedvelt témája vált a felolvasások középpontjává: Szonda Szabolcs Kemény Istvánnak Egy nap élet című versét, Orbán Ferenc Szőcs Gézának Add rá a benned alvó gyanútlan kisgyerekre című versét olvasta fel.
A versblokkok között az Evilági kiskoncertje szórakoztatta a közönséget, régebbi dalaik mellett egy vadonatúj, a Székely Legendáriumnak készült Ika vára ének is elhangzott, és végül a közönséget is dalolásra csábították, hiszen egyik legismertebb megzenésítésüket, Muszka Sándornak a Hajnali énekét mindannyian együtt dúdolták-énekelték.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Háromszéki díjazottak a Versünnep Fesztiválon
A tizenegyedik alkalommal megrendezett budapesti Versünnep Fesztivál különdíját kapta a sepsiszentgyörgyi Albert-Nagy Ákos kolozsvári egyetemista, aki Visky Zsolt Reppelgetünk apámmal című versével érdemelte ki az elismerést. Az énekelt vers kategória győztese pedig a szintén sepsiszentgyörgyi Mácsafej zenekar, amely A dolgokról egy földi szellemnek című produkciója egy részletét adta elő.
Aki a verssel találkozik, annak a lelke már biztosan nem veszett el – mondta Kolti Helga, a Versünnep Alapítvány kuratóriumának elnöke vasárnap a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Termében tartott eseményen. Idén hetvenkét nevezőt jegyeztek a vers- és prózamondó, valamint az énekelt vers kategóriában, a magyarországi versenyzők mellett erdélyi, délvidéki, felvidéki és kárpátaljai előadók is szép számban jelentkeztek. Márciusban három helyszínen, Budapesten, Kaposváron és Marosvásárhelyen tartották az elődöntőket, a döntőre tizenhét produkció jutott tovább. A Huszti Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező elnökletével értékelő zsűri a fődíjat Lőrinc Tímea szabadkai színművésznek ítélte oda. A fesztivált a Versünnep Alapítvány, a Bánffy György Kulturális Szalon és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet hirdette meg.
A Mácsafej zenekar (Ferencz Áron – dobok, Ferencz Csaba – ének, gitár, Márk Attila – ének, gitár, Ticuşan János – basszusgitár, Vitályos Lehel – bőgő) szombaton a kolozsvári ZUG alternatív színházban lépett fel a Szilágyi Domokos és Fekete Vince verseiből összeállított, A dolgokról egy földi szellemnek című előadással (a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház produkciója), amelynek rendezője és meghívott előadója Kolcsár József színművész, zenéjét szerezte Ferencz Csaba, szaxofonon közreműködik Gábor Szabolcs. Az együttes tegnap a marosvásárhelyi Nemzeti Színházban mutatkozott be, és egy őszi meghívással tért haza, ugyanis a Versünnepen kiérdemelt díja fellépési lehetőség a Budapesti Operettszínház szeptemberi évadnyitó rendezvényén, a Pesti Broadway Fesztiválon.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Verset utánzó szavak Nagyváradtól Göteborgig
Harminc éve, öt éve és tavaly írott szövegeket szerkesztettek egybe a Nagyváradról Göteborgba (Svédország) települt Sall László legújabb, Versutánzó szavak című kötetében. A könyvet hétfő este, a magyar költészet napján mutatták be Nagyváradon az Illyés Gyula Könyvesboltban.
Az eseményen Králik Lóránd, a könyvesbolt vezetője elmondta, hogy a Festum Varadimun egy fajta előrendezvényének is tekinthető a bemutató, és várják az érdeklődőket április 14-én pénteken a Törzsasztalra, melynek vendége Csaplár Vilmos, illetve meglepetéssel is készülnek a Kossuth kiadói csoporttal közösen.
Szűcs László tartott a régi Ady-körök szellemét idézve vitaindítót a könyvről, ám annak előtte néhány bejátszást láthattunk Tóth Balázs olimpikonról, aki kötet nyomtatását támogató göteborgi Move and Walk Intézet (ezt a Pethő-intézethez hasonlította a szerző) igazgatójának, Horváth Eszternek a férje.
S hogy hogyan kapcsolódik az olimpia és a verseskötet? Sall László könyve Váradon eladott példányainak bevételét egy fiatal hölgy, Aczél Dóra kapja. Az önkénteskedéssel régóta foglalkozó nő a bemutatón elmondta, jelentkezett az idei, riói olimpiára önkéntesnek, ki is választották, azonban kiderült, hogy a szervezők semmilyen költséget nem fedeznek (az étkeztetés is kérdéses egyelőre), így az útiköltségtől a szállásbérlésig minden magának kell fedeznie. Sall László egyébként ötven éves születésnapja óta minden kötetének bevételét jótékony célja ajánlja fel, Marosvásárhelyen és Budapesten is egy-egy helyi ügyet támogat a könyv eladásából származó bevétellel.
Visszatérő cím a könyvben a Tegnap a munkában, a versek pedig sajátos műfajúak, hangzott el Szűcs László vitaindítójában. Emellett a szerző egy-egy fotója is szerepel a szövegeknél, melyek lényegében egy hónapot ölelnek fel naptárszerűen, február 8-tól március 8-ig, a szerző születésnapjáig. Leginkább rendhagyó verses naplónak tekinthető a kötet, mondta Szűcs László, melybe harminc évet sikerült belesűríteni.
A göteborgi posta és egy nagyváradi panellakás között változnak a helyszínek, és ki nem mondottan ott van Magyarország. Sall László ugyanis elmondta: felmerül annak az ötlete, hogy odaköltözik. Harminc, öt és egy éve írt szövegek rakodónak egymásra, mint egy-egy szita, ami az előzőn még átmegy, az már a másikon fennakad, fogalmazott Sall László, akinek verseit nemcsak saját előadásában hallhattuk a könyvbemutatón, zárásként levetítették a Szigligeti Színház és Várad egyik költészetnapi versvideóját, melyen az egyik Tegnap a munkában című szöveget Ababi Csilla színművész adta elő.
Fried Noémi Lujza
maszol.ro

Kitüntették Wild Ferenc hegyimentőt
Wild Ferencet a múlt héten tüntették ki, a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség (MHSSZ) Hegymászó szakága különdíjjal, Zsigmondy Emil-emlékéremmel jutalmazta. Az április 7-i díjátadón azonban a Magyarországon élő Wild egészségi okok miatt nem tudott megjelenni.
Wild Ferenc neve közismert Gyergyószentmiklóson, legfőképp a hegyimentők gondolnak rá hálával, hiszen ő volt, aki 1977-ben Páll Tiborral közösen létrehozta a gyergyószentmiklósi Hegyimentő Egyesületet.
Az MHSSZ által közölt ismertetőben írják róla: „Wild Ferenc hegy- és sziklamászó 77 éves. Aradon született, elsősorban Erdélyben volt aktív, mégis rendszeres kapcsolatot tartott a magyar hegymászással, Magyarországon egy egész nemzedék ismerte a nevét. 1960-ban kezdte a mászást, eleinte versenyzőként, majd hegymászóedzői diplomát szerzett. Erdély különböző hegységeiben számos új utat nyitott ( Pádis, Cserna-völgy, Herkulesfürdő, Néra-szoros), egyedüljáróként első megmászásnak minősülő téli gerincbejárásai voltak a Fogarasban, a Királykőn és a Görgényi-havasokban. A '70-es és '80-as években ő szervezte, oktatta és vezette a gyergyószentmiklósi magyar hegymászókat, akik a Békás-szoros útépítései mellett azóta is végzik a szervezett hegyimentő munkát a Salvamont hegyimentő csapat keretében. Ennek a gyergyói csapatnak tagjai Wild Ferenc irányítása alatt többször részt vettek az MHSSZ-szel közösen adatgyűjtő terepbejárásokban és megmászásokban, amelyek célja magyar nyelvű kalauzok megjelenése volt.”
Wild Ferenc nemcsak mászó, mentő és oktató, hanem író is. Oktatóanyagokkal szolgált sokaknak, Erdélyben és Magyarországon egyaránt, a Hegymászók könyve, amely 1978-ban jelent meg. A Békás-szoros és környéke. Sziklamászó kalauz című kiadványát Gyergyószentmiklóson szerette volna kiadatni, végül Budapesten nyert végleges formát, és tartalma az MHSSZ honlapján is elérhető. Szintén 2012-ben megjelent Fogarasi-havasok. Hegymászó- és turistakalauz, és előkészületben van A Királykő mászókalauza, illetve A Bucsecs mászókalauza.
Tisztelgés az elődök munkája előtt
A mai, gyergyói hegyimentők is fontosnak tartják visszatekinteni a kezdetekre, az úttörőkre. Nem csak munkájuk során emlegetik az előttük járókat, honlapjukon is felhívják a figyelmet arra a bizonyos dátumra, mely az egyesület létének kezdete, és amely Wild Ferenc, illetve Páll Tibor nevéhez köthető. A két alapító ma távol él Gyergyószentmiklóstól, Wild Budapesten, Páll Izraelben lakik. Mindketten nyomon követik az utódok munkáját, akik már a harmadik generációról is gondoskodnak, hiszen sok önkéntes fiatal tanulja az életmentő munkát, és a gyergyói hegyimentés történelmét is. Azt, hogy az alapítástól 1989-ig az egyesület az akkori megyei néptanács támogatásában részesült, az éves költségvetésből edzőtáborokra és az utánpótlás képzésére futotta. Ugyanakkor több sziklamászóút és turistaösvény feljavítása is megtörtént ezekben az években.
1990-től nehéz idők jöttek. „Megszűnt az anyagi támogatás, a Gyilkos-tó turistaforgalma leépült, és megkezdődött az üdülőtelep hanyatlása. Az erdőkitermelés nem kímélte a turistaútvonalakat sem, a Békás-szorosban megjelentek a telefonkábelek, ami nagyon zavarta a sziklamászó útvonalakat. Ésszerűtlenül és indokolatlanul épültek a Gyilkos-tó és a Békás-szoros területén a különböző kereskedelmi egységek. Egyszóval előtérbe került a pénzszerzés, és háttérbe szorult a táj szépségének megőrzése és a természet védelme” – emlékeznek a hegyimentők.
Néhány lelkes csapattag kitartó maradt, és önkéntes módon, saját költségen megpróbálta fenntartani az egyesületet, segíteni a bajba jutottakon, javítgatni a megrongálódott mászóutakat és turistaösvényeket. 1992-ben a gyilkos-tói orvosi rendelő épületéről – amely a városi közüzemek tulajdonát képezte, és amelyet a városi kórház bérelt – a kórház lemondott az egyesület javára. Az épület állapota kritikus volt és javításra szorult. A csapat tagjai önerőből és néhány önzetlen támogató jóvoltából tették lakhatóvá az épületet. 1996-ban történt a legnagyobb változás, amikor a Dancurás Hegyimentő Egyesület önálló, nonprofit szervezetként újjáalakult.
Az egykori ingatlan már csak emlék, új hajlékuk van a hegyimentőknek a Gyilkos-tónál. És támogatás is érkezik, a helyi és a megyei tanács is felismerte munkájuk szükségességét a biztonságos hegyi turizmus terén. Így a csapattagok egy része önkéntesként, mások pedig hivatásos, fizetett munka során, a borszéki csapattal kiegészülve végzik a sokszínű, négy évszakos, huszonnégy órás tevékenységet. Wild Ferenc sikerének mindannyian örvendenek.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Uniós felszólítás Romániának az egyházi ingatlanok ügyében
Csak azt szeretnénk elérni, hogy Románia tartsa be a saját és az Európai Unió jogszabályait – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a kommunizmus idején elkobzott romániai magyar egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról tartott keddi sajtótájékoztatón Budapesten.
Potápi Árpád János hangsúlyozta, a magyar kormány igyekszik segíteni a határon túli történelmi egyházakat, civil szervezeteket és magánszemélyeket abban, hogy beadványaik eljussanak az európai fórumokra, illetve ők maguk meg tudjanak jelenni ott. Emellett igyekeznek mozgósítani a magyar európai parlamenti képviselőket, hogy támogassák őket, és minden lehetséges fórumon emeljék fel a szavukat az érdekükben. „Ugyanakkor nem nekünk kellene minden segítséget megadni, hanem az utódállamoknak kellene betartaniuk a saját maguk által alkotott törvényeket, illetve a nemzetközi egyezményeket” – fogalmazott az államtitkár.
Szabadság (Kolozsvár)

Betartatnák Romániával az uniós szabályokat
Csak azt szeretnénk elérni, hogy Románia tartsa be a saját és az Európai Unió jogszabályait – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a kommunizmus idején elkobzott romániai magyar egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról tartott keddi sajtótájékoztatón, Budapesten.
Potápi Árpád János hangsúlyozta, a magyar kormány igyekszik segíteni a határon túli történelmi egyházakat, civil szervezeteket és magánszemélyeket abban, hogy beadványaik eljussanak az európai fórumokra, illetve ők maguk meg tudjanak jelenni ott.
Emellett igyekeznek mozgósítani a magyar európai parlamenti képviselőket, hogy támogassák őket, és minden lehetséges fórumon emeljék fel a szavukat az érdekükben. „Ugyanakkor nem nekünk kellene minden segítséget megadni, hanem az utódállamoknak kellene betartaniuk a saját maguk által alkotott törvényeket, illetve a nemzetközi egyezményeket” – idézte az MTI a nemzetpolitikáért felelős államtitkárt.
Potápi Árpád János hozzátette: április 5-én Brüsszelben Tőkés László, a Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselője és Csáky Pál, a Magyar Közösség Pártjának EP-képviselője kezdeményezésére tartottak a „visszaszolgáltatás során felgyülemlett problémákról közmeghallgatást”, amelyen felszólalt Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke is.
Lomnici Zoltán felidézte: Románia uniós csatlakozásának feltétele volt a jogtalanul elkobzott egyházi ingatlanok, így a magyar egyházi ingatlanok visszaadása is, a visszaigénylési kérelmeknek azonban csak a felét bírálta el, és a visszaigényelt ingatlanoknak alig több, mint egyharmada került újra egyházi tulajdonba.
Ez azért is súlyos gond – mondta –, mert a második világháború előtt, de a kommunista diktatúra idején és a rendszerváltoztatás után is meghatározó szerepük volt az egyházaknak Erdélyben a magyarság megmaradásában, és ez ma is így van.
Nemcsak az anyanyelvű vallásgyakorlásról van szó – tette hozzá – Lomnici, hanem egyházi fenntartású szeretetotthonokról, gyermekotthonokról is. Ezekben a gyermekotthonokban pedig nagyon sok roma fiatalról is gondoskodnak. A kétmilliós erdélyi cigányságnak ugyanis körülbelül negyede magyar ajkú.
Lomnici Zoltán az MTI-nek elmondta: hivatalos értesítést kapott arról, hogy Romániát felszólították, válaszoljon az EP illetékes bizottságához 2015 januárjában benyújtott petíciójában felvetett kérdésekre. A válaszadásnak határidőt nem szabtak, a többi között ennek sürgetésére kezdeményezték a közmeghallgatást. A román kormány válasza után az ügyet politikai vitára bocsátják majd Brüsszelben. Hozzátette: reményei szerint ugyanez történik majd a felvidéki egyházi ingatlanok ügyében is, ahol még vizsgálják petíciójának befogadhatóságát.
Krónika (Kolozsvár)

Pál-Antal Sándor
A székelység története és szimbólumai
Gazdagodik a leltár
Két küllemében is megragadó, értékes könyvvel lettünk gazdagabbak. Kedden délután a szerzőkkel találkozhatott a marosvásárhelyi közönség a Bernády Házban. Örömmel vehettük kézbe A székelység története című ismeretterjesztő kézikönyv második, javított és bővített kiadását, amelyet a Hargitai Megyei Hagyományőrzési és Forrásközpont könyvkiadója adott ki újra, Hargita és Kovászna megye önkormányzatának támogatásával. A második, a többszerzős Székely jelképek pecséten, címerben című könyv egy sorozat negyedik kötete, amely ugyanannál a kiadónál látott napvilágot.
A tankönyv és kézikönyv, illetve a székelység évszázados jelképeit ismertető kötet megjelenése pozitív példa Hargita és Kovászna megye önkormányzatainak összefogására a térség szellemi és kulturális értékeinek, hagyományainak ápolása, az ott dolgozó tudományos kutatók munkájának támogatása érdekében – hangzott el Lőrincz Ildikó, a hagyományőrzési és forrásközpont igazgatójának bevezetőjében. A kiadó munkájáról szólva bejelentette, hogy idei terveik között szerepel A székelység története című kézikönyv román nyelven való megjelentetése is.
A 2013-as első kiadás a székely közösség múltját az ifjúság számára közérthetően összefoglaló első tankönyvnek számított, ami a tanárok és a széles olvasóközönség számára is hasznos kiadványnak bizonyult. Fogadtatásáról a bemutatót vezető Pál-Antal Sándor történész, levéltáros, akadémikus, a könyv lektora számolt be. Elmondta, hogy a kötetnek nagy visszhangja volt, mert egy régi hiányt pótolt. A magyar részről megfogalmazott kritikai megjegyzések ellenére tapasztalt meleg fogadtatással szemben román részről durva támadások érték a könyvet. Arról, hogy miképpen sikerült ezeket kivédeni, Hermann Gusztáv Mihály történész, egyetemi oktató, a kötet főszerkesztője beszélt. A szerzők meglepetésére a legkeményebb bírálat Marius Diaconescu történész, bukaresti egyetemi tanár részéről érte a könyvet, aki, bár Budapesten doktorált, mégsem az eredeti szöveg alapján, hanem az interneten keringő hibákkal tarkított kalózfordítás alapján fogalmazta meg bírálatát. Erre válaszolt az Adevarul lap hasábjain Hermann Gusztáv Mihály. A román történész által és a sajtóban megfogalmazott bírálatok alapját az képezte, hogy a könyv nem a szakralizált hivatalos román történelmet követte. A szerzők hangsúlyozták, hogy a történelem olyan tudomány, amelynek több narratívája is létezhet. Egy háborúról vagy békéről például a különböző felek különbözőképpen gondolkoznak és fogalmaznak. Ezt az elvet kellene Romániában is elfogadni, mert ugyanazon történések iránt nem érezhet a magyarság ugyanúgy, mint a románok. Ezen túl a bírálatok alapját az képezte, hogy van egy etnikailag különböző régió Románia szívében, amely saját önálló múltképet fogalmaz meg, s ragaszkodik ahhoz.
Kérdésre válaszolva Hermann Gusztáv Mihály elmondta, hogy az elírásokat, apró hibákat, másrészt a megjelent szakmai kritikákat figyelembe véve, ahol indokolt volt, javítottak a szövegen, az illusztrációkon, és úgy született meg a bővített, javított változat. Pál-Antal Sándor szerint a második kiadásra szükség volt, mert a szerzők egy része a polgári korszak és a huszadik század kérdése kapcsán könnyedebbé, közérthetőbbé tette a szöveget.
A tíz szerző közül Novák Csaba Zoltán marosvásárhelyi történész vett részt a bemutatón. A jelenkor befejező részének szerzője a rendszerváltást követő évek bemutatásakor azt vette figyelembe, hogy a régió hogyan fogalmazza meg önmagát, hogyan talál önmagára. Szerzőtársaihoz hasonlóan az volt a célja, hogy egy regionális öntudatot, önismereti képet adjon a térség lakóinak – válaszolta Pál-Antal Sándor kérdésére.
A kötetben fontos szerepet töltenek be az illusztrációk, amelyek Gyöngyössy János munkáját dicsérik. A második kiadást több mint 30 illusztrációval bővítette, rajzaival hidat építve a szerzők és az olvasók között. Élete egyik legérdekesebb kihívásának tartja ezt a feladatot.
Pál-Antal Sándor bejelentette, hogy a második kiadás nyomán a szerzők bátrabban nézhetnek szembe a jó- és rosszakaró kritikusokkal, és készülőben van egy három kötetre tervezett, 1500 oldalas könyv, amelyben egy jelentős számú népcsoport évezredes történetét részletesebben be lehet mutatni. Addig is a szerkesztők elérték céljukat: tájékoztatni a magyar történelem, s ezen belül a székelység történetének oktatásában nem részesült felnőtteket is a gyermekek mellett, akiknek a könyv készült – tette hozzá.
Székely jelképek pecséten, címerben
Ezt a címet viseli a kedden délután bemutatott második kötet, amely hat szerző alkotása. Létrejöttével kapcsolatosan Pál-Antal Sándor elmondta, hogy 2008–09-ben nagy vihart kavart a székely zászló kérdése. Ezért a két megyei elnök elhatározta, hogy létrehoznak egy szakemberekből álló munkacsoportot, amely kutatásokat végez és tanulmányokat készít a zászlókból kiindulva a székely szimbólumok történetével kapcsolatosan. A Hargita Megyei Hagyományőrző és Forrásközpont mellett 2009-ben alakul meg a felkért történészekből álló Székely Címer, Pecsét és Zászlótörténeti Munkacsoport, amelynek tagjai vállalták, hogy kutatásaik eredményét a központ rendelkezésére bocsátják.
Így született meg a székelység évszázadokon át használt szimbólumairól szóló kötetsorozat tudományos igénnyel, de közérthetően megírt tanulmányokkal.
Az április 12-én Marosvásárhelyen bemutatott könyv a sorozat negyedik kötete. Székely szimbólumok nyomán 2009-ben jelent meg az első, Jelképek a Székelyföldön – címerek, pecsétek, zászlók címet viseli a második (2011), Címer és pecsét a Székelyföldön címmel 2012-ben jelent meg a harmadik, amelyet a bordó színű könyv követ, szép, színes illusztrációkkal ellátva. A Székely jelképek pecséten, címerben kötetet a megjelenését támogató két intézmény, Hargita és Kovászna megye tanácsának elnöke, Borboly Csaba és Tamás Sándor ajánlja az olvasók figyelmébe.
A székely püspökök címereiről és pecsétjeiről szóló fejezet szerzője dr. Bernád Rita-Magdolna, a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár főlevéltárosa. A csík-, gyergyó- és kászonszéki nemesek állatalakos magánpecsétjeiről Bicsok Zoltán, a Román Nemzeti Levéltár Hargita Megyei Intézetének munkatársa, Székelyudvarhely város címeres pecsétjéről Mihály János történész, helytörténész, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet kutatási referense, Udvarhelyszék címeres pecsétjéről dr. Pál-Antal Sándor levéltáros, történész, akadémikus írt tanulmányt. A jelenkorral foglalkozó két szerző a marosvásárhelyi, illetve mezőmadarasi származású dr. Szekeres Attila István hivatásos heraldikus, akkreditált címergrafikus, aki a 20. századi heraldikában használt székely jelképeket elemezte és Zepaczener Jenő történész, nyugalmazott múzeumigazgató, aki Hargita megye új címereit mutatja be.
A sorozat szerkesztése közben összegyűjtött képanyagból (székelyföldi címerek, pecsétek, zászlók), amely több mint 200 reprodukcióból áll, vándorkiállítást állítottak össze, amely erdélyi és magyarországi városok után nagy sikernek örvendett Budapesten a fővárosi levéltárban is.
A bemutató dr. Szekeres Attila István érdekes, tanulságos vetített képes előadásával zárult Marosszék (Maros- Torda vármegye, Maros megye) és Marosvásárhely, Háromszék és Sepsiszentgyörgy címerének alakulásáról.
A munkát a csoport nem tekinti lezártnak addig, amíg fel nem dolgozott adatok vannak a székely szimbólumok terén – hangsúlyozta a kötetet és munkatársait bemutató Pál-Antal Sándor.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

PKE: elkészült a 30 százalékos megszorítási terv
Elkészítette a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) azt a harminc százalékos költséglefaragásról szóló tervet, amely az anyagi válságban lévő intézmény önállóságának megőrzését hivatott biztosítani – tájékoztatta a Maszolt pénteken Pálfi József.
A PKE rektora elmondta, a „válságtervet” átküldték Sapientia Alapítványnak, jelenleg jóváhagyásra vár. Pálfi József nem kívánta részletezni, hogy milyen szakokat és milyen formában érintik majd a megszorítások. „Addig nem tudok részleteket mondani, amíg az alapítvány kuratóriumi elnöke nem mond rá igent” – jelentette ki.
A rektor bizakodóan tekint a jövőre. Azt mondta: a PKE vezetősége megtette a maximumot annak érdekében, hogy stabilizálódjon az egyetem helyzete, a további lépések már nem rajtuk múlnak.
Jelenleg konszolidációs folyamatok zajlanak. Még tartanak a tárgyalások az alapítvánnyal és a magyar állam képviselőjével. Bízom benne, hogy jó irányban haladunk” – jelentette ki.
A Maszol értesülései szerint a héten a PKE vezetői Budapesten tárgyaltak az egyetem helyzetéről Balog Zoltánnal, az emberi erőforrások miniszterével. A találkozón jelen volt Kató Béla, a Sapientia Alapítvány kuratóriumi elnöke és Tőkés László, a nagyváradi intézmény Alapítók Tanácsának elnöke is. Pálfi József kérdésünkre úgy fogalmazott: nem az ő tiszte megerősíteni, hogy volt egy ilyen tanácskozás.
Korábban Kató Béla kuratóriumi elnök a Maszolnak adott interjúban elmondta: ha a PKE nem készíti el a 30 százalékos megszorítási tervet, a nagyváradi intézményt beolvasztják a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetembe. A református püspök azonban hangsúlyozta: nem feltétlenül céljuk az, hogy a PKE a Sapientia nagyváradi oktatási helyszínévé alakuljon át.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro

Szekusoffenzíva Székelyföldön (Beszélgetés Stefano Bottoni történésszel, a romániai magyar kisebbség XX. századi történetének kutatójával)
A Securitate hárombetűs utóda minden korábbinál nagyobb súllyal van ma jelen Székelyföldön – állítja Stefano Bottoni. A Budapesten élő olasz–magyar történésszel azt is igyekeztünk körüljárni, mi magyarázza a romániai magyarság egész pályás letámadását.
– Anyanyelvi szinten beszél magyarul, aminek biztosan sok hasznát veszi a romániai magyarság múltját célzó kutatásaiban. Miképpen alakult ez így?
– Egyszerű: édesanyám magyar, 1970-ben vándorolt ki Magyarországról. Nem volt ő politikai vagy gazdasági menekült, csak éppen szerelmes, így aztán férjhez ment Olaszországba. Amikor 1977-ben Magyarországon is anyakönyveztettek – előzetesen már kaptam Bolognából egy rendes olasz nevet, a Stefanót –, a hatóságok azt mondták anyámnak, hogy van ennek a névnek egy jó magyar változata is. Így lettem én a magyar hatóságok számára – és kettős állampolgárként vagyok ma is – Bottoni István. Az Istvánt ugyan nem használom, idegennek érzem, de a családban mindig Istunak becéztek. Magyar környezetben is inkább Stefano maradtam, ami miatt néha magyarázkodnom kell, leginkább azért, mert nem tudják hova tenni, nem tudják leírni. Így születnek meg a Bottini, Bot Tóni, Sztefanov és egyéb változatok.
– Ez az állapot talán arra is hasznosítható, hogy megtarthasson bizonyos kívülálló státust, főleg hogy olyan méhkasszerű történetbe nyúlt, mint a Securitate működése. Valóban egy külföldi tudja leginkább megmondani ebben a tutit?
– Kívülállóságom mindenképpen jót tett ezeknek a kutatásoknak. Nem kellett tekintettel lennem régi beágyazódásokra, függőségi viszonyokra figyelnem, mint azoknak a kollégáknak, akik az erdélyi közegbe születtek bele, abban szocializálódtak. A román kommunista hatalom és az erdélyi magyarság együttműködése ugyanis mindig is létezett. A téma viszont ma is tabu, legtöbbször pedig azzal az állásponttal szembesültem, hogy nem érdekes, ki mit tett magánemberként, az írói, művészeti szereplés ugyanis mindent felülír.
– Lát valamiféle párhuzamot azzal, hogy Tőkés László esetére épp az ellenkezője érvényes? Legtöbben ugyanis azt mondják, hogy nem érdekli őket, amit a püspök azóta tesz, az 1989-es forradalomban játszott szerepe mindent visz.
– A volt kommunista rendszerekből kinövő társadalmak egyik nagy tragédiája, hogy képtelenek megvédeni saját átmenetük hőseit – akár önmaguktól is. Az okok szerteágazóak. Tőkés kikezdése is azt jelzi, hogy a biztonsági szolgálatok minden korábbinál nagyobb hatalomhoz jutottak Romániában. A Szekunak mindig is komoly elszámolnivalója volt Tőkéssel. Az ugyanis, hogy egy önmagában marginális, egy kisebbség vallási gyülekezetének problémája országos robbanáshoz vezethetett, mindenekelőtt a Securitate felületességének, szakmaiatlanságának tudható be. Az ő szempontjukból nem fordulhatott volna elő, hogy elkészüljön Tőkéssel a híres Panoráma-interjú, illetve annak kijuttatása az országból. A hajdani szekusok Tőkés magyar titkosszolgálati kapcsolataival való vádaskodása szánalmas, viszont elvezetett a kitüntetése visszavonásához, elmarasztaló bírósági viszonyulásokhoz, amelyekért vezető román értelmiségiek is mélyen szégyellik magukat. Ettől azonban még ezek a dolgok megtörténtek.
– Mi motiválta eredendően abban, hogy ilyen kényes témákban kezdjen mélyre ásni?
– Mindenekelőtt a Ceaușescu-rendszer természetrajzával kapcsolatos, ma is élő félreértéseket kívántam eloszlatni. Valahogy meg kell értenünk, meg kell tudnunk magyarázni, hogy a romániai társadalom jelentős része miért táplálja magában még ma is a Ceaușescu-rendszer iránti nosztalgiát. A romániai elit huszonöt éve nem tud mit kezdeni ezzel, a gazdasági világválság kitörése óta pedig valamennyi mérés e nosztalgia folyamatos erősödését jelzi.
– Tudományos vagy inkább társadalmi szükségszerűség e jelenség kutatása?
– Leginkább kötelesség, különben képtelenek vagyunk megérteni, hogy az emberek miként élték meg a múlt rendszert, az átmenetet. E nosztalgia gyakran tudatosan táplált, de az is tény, hogy két-három évtizede alatt a rendszer képes volt biztosítani a mindennapi élethez szükséges alapvető feltételeket a számszerűleg folyamatosan növekvő romániai lakosság számára. Csak 1979–80-tól tört meg az életszínvonal emelkedése. A hetvenes évek végén a romániai lakosság nagy része többnyire elégedett volt saját helyzetével a húsz-harminc évvel azelőtti korszakhoz képest. Ennek kimondása még nem jelenti a kommunizmus dicsőítését, egyszerűen csak saját kontextusába helyezzük a történetet. Nem mondhatjuk ma az embereknek, hogy milyen rossz volt nekik a hetvenes években, mert nem így emlékeznek rá. Arra emlékeznek, hogy akkor fiatalok voltak, ugyanakkor a nyolcvanas-kilencvenes évek általános nyomora felülírja az emlékezetben a hatvanas-hetvenes évekbeli nehézségeket.
– A Securitate működésének Tőkés-ügyben megfogalmazott leminősítése némileg ellentmond annak a tézisnek, miszerint a Szeku a legprofibb romániai intézmény volt. Akkor hol is tartunk ebben a kérdésben? – Az állambiztonsági szolgálat soha nem volt lebecsülendő intézmény, ma sem az. Az meg egyenesen tévhit, hogy a marosvásárhelyi fekete március hozta újra létre. Tagjai folyamatosan úgynevezett készenléti állapotban voltak, kapták a fizetésüket. A vásárhelyi események csak indokot szolgáltattak az újraintézményesítéshez 1990. március végén. A Securitate működésében gond nélkül megfért az intelligens, a társadalmi folyamatokat élénken figyelő és elemző vonal a nyers erőszakot alkalmazóval. Ez utóbbi termelte ki a román társadalom átlagon felüli erőszakosságát, amelybe szinte kódolták, hogy egyes rétegekkel – például a cigányokkal – kizárólag ezen a nyelven lehet „értekezni”. Más ijesztő adatokkal szolgálnak viszont egyes friss kutatások. A múlt század nyolcvanas éveiben a Szeku átfogó akcióba kezdett, amely a középiskolás diákok beszervezését célozta. Nos, ennek a generációnak a tagjai képezik a mai hálózat derékhadát, de az elitjét is. Huszonöt év után cseppet sem kisebb a biztonsági szolgálatok jelenléte a társadalmi életben, mint a kommunizmus idején. A módszerek viszont jóval kicsiszoltabbak, munkájukat olyan társadalmilag elfogadott és támogatott intézmények segítik, mint a korrupcióellenes ügyészség vagy a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság.
– A székelyföldi közösségek vezetőinek „kilövése” is ebbe a folyamatba illeszthető?
– Egyértelműen. Ráduly Róbert, Antal Árpád, részben Borboly Csaba megjelenése azt a potenciális veszélyt hordozta, hogy ők képesek visszahozni, illetve új dimenziókba emelni a székelyföldi társadalom önvédelmi reflexeit. Sőt, az RMDSZ-ben való hatalomátvétel révén mindennek nagypolitikai szintre való emelésével is veszélyeztetett. Kollégáim kutatásai egyértelműen alátámasztják: míg a kommunista érában az állambiztonságnak soha nem volt igazi megoldása Székelyföld csendes ellenállásának megtörésére, most jobban állnak, mint korábban bármikor. – Képes erre a folyamatra bármilyen fékező hatást gyakorolni a nemzetközi közvélemény?
– Igen, ha a nagyhatalmak érdeke úgy diktálja. Most viszont épp az ellenkezőt diktálja. Az amerikai–orosz fogáskeresésben Románia helye és szerepe olyan mértékben felértékelődött, hogy ma a jelenleginél sokkal meredekebb dolgokat is elnéznek a teljes mértékben NATO-elkötelezett Romániának. A mai folyamatokat az orosz diplomácia kisebbségi kérdésekben való aktivizálódására való reagálásként is kezelhetjük, amelyeket az is elősegít, hogy az Orbán vezette Magyarország éppen rossz fiú a Nyugat szemében. A két ország viszonya kisebbségi ügyekben ma ott tart, ahol a Ceaușescu-időkben: kétoldalú találkozó alkalmával a románok kijelentették, ha a magyarkérdés vagy az autonómia szóba kerül, felállnak az asztaltól.
– A magyarság politikai képviseletét sokáig a legmegbízhatóbb partnerként nevezte a román fél. Vége az RMDSZ iránti bizalomnak?
– Meggyőződésem, hogy bizalom mindig is csak a nyilatkozatok szintjén létezett, és maximálisan konjunkturális jellegű volt. Az RMDSZ politikai érdekérvényesítő ereje mára olyannyira erodálódott, hogy a román félnek gyakorlatilag nem is kell számolnia vele. Nem erősítette az RMDSZ pozícióit az sem, hogy ismét Magyarország egyetlen romániai partnere, miután sorra megdőltek a korábbi alternatív próbálkozások. Románia számára ma nyílt terep kínálkozik a kisebbségi kérdés bagatellizálására, s ezzel a lehetőséggel él is.
Stefano Bottoni
Történész, 1977-ben született az olaszországi Bolognában. Édesapja olasz, édesanyja magyar. Szülővárosában végezte tanulmányait: 2001-ben diplomázott a Bolognai Egyetem történelem szakán, ugyanott szerezte meg doktori fokozatát is. 2002 óta főleg Budapesten él, 2005 és 2013 között a Bolognai Egyetemen óraadó tanár volt, 2009-től az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa, 2012-től főmunkatársa. Kutatási területei: nemzetiségi kérdések Kelet-Közép-Európában a XX. században, az 1945 utáni szovjet típusú rendszerek politika- és társadalomtörténete, magyar–román államközi és pártközi kapcsolatok, a magyar kisebbség története a XX. században, a magyar állambiztonság olaszországi tevékenysége. Fontosabb publikációk: A várva várt Nyugat. Kelet-Európa története 1944-től napjainkig; Az 1956-os forradalom és a romániai magyarság (1956–1959); Sztálin a székelyeknél. A Magyar Autonóm Tartomány története (1952–1960); Volt? És hogyan történt? Gondolatok az 1989-es romániai forradalom értelmezéséről; Kényszerből stratégia: a román állambiztonság válaszlépései a magyar forradalomra (1956–1958). Nős, két gyermek édesapja.
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hencz Hilda: Magyar Bukarest (5.)
Festőművészek A művészettörténet számontart néhány XIX. századi magyar képzőművészt is, akik megfordultak Bukarestben, esetleg meg is telepedtek itt. Alkotásaikat ma is őrzi több fővárosi múzeum. A XIX. századi magyar művészek román vonatkozásait Árvay Árpád (1902–1985) kutatta, eredményeit az Elődök példája című, román fordításban is megjelent kötetben tette közzé.
Szathmáry Papp Károly regényes életrajzát is megírta (Szélsodorta falevél, 1973). (...) Az Árvay könyvében szereplő művészek nagy többségéről már sokat és sokan írtak, ellenben ritkán vagy egyáltalán nem említik magyar származásukat. A Bukaresthez köthető legfontosabb magyar festők: Barabás Miklós, Schoefft József, Ágoston Tivadar, Chladek Antal, Szathmáry Papp Károly, Wallenstein Károly és Rosenthal Dávid.
Mindannyian megjárták Nyugatot, Pesten, Bécsben, olasz vagy német földön tanultak, több nyelven is beszéltek. Néhányukat Erdélyben gyógyüdülő román bojárok hívták meg Bukarestbe. A kor kedvező volt: a bojárok és a gazdagabb kereskedők, főleg akik megjárták Nyugatot vagy ott tanultak, egyre inkább megkedvelték a művészeteket, az irodalmat, zenét. A francia nyelv fokozatosan kiszorította a szalonokból a görögöt, francia nyelvű lapok is megjelentek. A külföldi művészeket szívesen látták, és ez lehetővé tette számukra, hogy szépen keressenek.
A főúri körök egyik kedvence volt a fiatal Barabás Miklós. A kézdimárkosfalvi székely csodagyerek háromévesen kezdett iskolába járni, hatévesen már fújta a latin igeragozást. Orvos, ügyvéd vagy pap lehetett volna, ha nem marad tizenhárom évesen anyagi háttér nélkül. Mivel ügyesen rajzolt, és pénzt is kapott érte, a festészet mesterségévé vált. Alig 16 éves, amikor magyar nemesek portrékat rendelnek tőle, 18 évesen már 250 forintot keresett. Elefántcsont miniatűröket, litográfiákat, freskókat is készített. Bécsi tanulmányait kénytelen volt félbeszakítani, de Barabás tisztában volt, hogy a tehetsége mellett diplomára is szüksége lesz, s mindehhez pénz kellett. Valószínű, hogy a marosvásárhelyi Szabó József, Bolyai Farkas arcképfestője számolhatott be neki a bukaresti jó kereseti lehetőségekről: Szabó még gyalog ment Bukarestbe 1815 körül; nagyjából másfél év alatt annyit keresett, hogy megengedhetett magának egy pesti és bécsi utazást is. A román bojárok is ajánlották Barabásnak Bukarestet: a város teli franciául beszélő, tehetős orosz tiszttel, akik arcképeket szeretnének. Még mielőtt útra kelt volna, pontra tette francia- és olasznyelv-tudását, de tudott németül és románul is. Elegáns ruhatárra tett szert, a szebeni és kolozsvári úri körökben eltanulta a divatos öltözködést és viselkedést. Miután megismerkedett Iosif Raimondi bukaresti gyógyszerésszel, akinek a felesége szász nő volt, úgy döntött, szerencsét próbál Bukarestben. (…)
Az ifjú Barabás elkerülte Manuc fogadóját, ahol általában a kliensekre vadászó művészek megszálltak; visszariasztotta az ottani piszok, egy tágas házat bérelt magának. A Raimondi család, melynek jó kapcsolatai voltak, beajánlotta a rendőrparancsnoknak, Iancu Filipescunak, aki a maga során bevezette Pavel Kiseleff tábornok, Havasalföld és Moldva kormányzójának házába. Egy, a tábornok által adott bál során megismerte őt a város úri társasága, és számos megrendelést kapott, többek között a kormányzótól és az uralkodótól, Suţutól is, így 22 hónapos fővárosi tartózkodása alatt (1831 és 1833 között) 120 képet sikerült festenie. Más jellegű megrendelést kapott Ion Heliade-Rădulescutól, aki tervezett eposzának (Mihaiada) illusztrálására kérte fel.
Barabás Miklós volt az első magyar, aki említést tesz a bukaresti magyar szolgákról, értesülései a Raimondi családtól származtak. A Raimondi lányok több nyelven is beszéltek: szüleik anyanyelvén, az olaszon és a németen kívül tudtak franciául, románul, görögül (a szalonok nyelve), és a szolgáktól, dajkáiktól magyarul is megtanultak. Barabás Miklós olyan főpappal is találkozott, aki hibátlan magyarsággal szavalta el neki Csokonai A reményhez című versét.
Sok magyar szolgált Bukarestben, állítja a festő, sokkal keresettebbek voltak, mint a cigányok vagy a parasztok, és jól megfizették őket. A magyar szolgákhoz fűződő hosszabb kapcsolat oda vezetett, hogy sok havasalföldi bojár a nyelvet is érteni kezdte. Nemcsak néhány bukaresti bojár tanult meg magyarul, hanem – Beke György szerint – jól elboldogult magyarul Vasile Alecsandri is, akinek birtokain sok csángó dolgozott – ezt bizonyítja több lábjegyzet kéziratain; Merszefalván (Mirceşti) még az első világháború után is sok magyar maradt. Voltak olyan bukaresti magyarok is, akiknek sikerült jobb társadalmi pozíciót elérniük, Barabás megismert egy szerencsés nőt, aki egy görög orvoshoz ment feleségül.
A város átváltozásának szemtanúja volt a festő Barabás Miklós is. Számára Bukarest „roppant unalmas város” volt, ezért nem is írta le. Művészszemmel sokkal érdekesebbnek találta a keleti és nyugati viselet együttélését, „rosszmájú” megfigyeléseit naplójában jegyezte föl. Hivatalos lévén a Cantacuzino-palotába, szeme előtt egy annyira vicces jelenet zajlott le, hogy nevetését is alig bírta visszafojtani. A jelenet képre kívánkozott: az úr a kanapén hevert, míg török pipából pöfékelő vendégei a földön ültek törökülésben. A turbánhoz szokott urak a cilindert a fejükön felejtették, és a frakk szára a padlót seperte.
A festő megfigyelte, hogy a franciák mellett az oroszok is fontos szerepet játszottak a szokások és a ruházat megváltozásában. A románok lassan levetették török ruháikat, és az orosz egyenruhát imitálták: turbán helyett oroszos katonai sapkát, papucs helyett fekete csizmát, bugyogó helyett nadrágot kezdtek viselni. Csak a parasztok őrizték meg népviseletüket. Volt még több – G. Potra történész által „rosszmájúnak” ítélt – megfigyelése, ezek az 1985-ös Kriterion-kiadásból kimaradtak, elsősorban a románok hiányos higiéniájára és primitív korzózási szokásaira vonatkoztak. Habár a bojárok gyakran hívták meg ebédre, Barabás Miklós ezt rendszeresen visszautasította a fokhagymás ételek miatt. Egy ilyen divatos lakoma alkalmából konstatálta megrökönyödve és utálkozva, hogy a vendégek közvetlenül a leves után, a sültre nem várva, nekiestek az édességnek. Az asztalról hiányoztak a poharak, a vendégeknek szánt egyetlen poharat a szolgák töltötték újra, anélkül hogy az aljában maradt vizet legalább kiöntötték volna. Ugyanígy az édességhez is csak egy közös kiskanál járt, amelyet le sem mostak, a vendégnek kellett lenyalnia az előző vendég után. A helyzet évtizedekig változatlan maradt, Richard Kunisch följegyzi, hogy vendégként egy román bojárnál „mind egy kanállal ettek, egy kannából ittak, rang szerint, a nők utoljára...”, és „a levest egy közös tányérból ették”. Ha a felső tízezernél ilyen szokások voltak, nem csodálkozhatunk, hogy a különféle társadalmi rangú pácienseitől hazatérő orvos mindennap tetvészkedni volt kénytelen. (...)
Barabás napi rendszerességgel feljegyezett mindent, így azok nevét is, akiknek elkészítette portréját, a kapott honoráriummal együtt; a legolcsóbb kép 5 aranyba, mintegy 650 liter bor árába került. A listát 1915-ben adták közzé Magyarországon, dokumentumértékű, hisz az 1830-as évek Bukarestjének teljes úri társasága szerepel rajta. Kevesebb mint két év alatt a fiatal festő egy kishivatalnok tizenkét évi keresetét, 700 birodalmi aranyat tett félre, így megengedhette magának, hogy külföldre utazzon. Ragyogó tehetsége, kivételes vizuális memóriája és hatalmas munkabírása révén később Pesten az egyik legnagyobb magyar festőként a Magyar Akadémia tagja lett.
Abban az időben a legnépszerűbb magyar festő Bukarestben Szathmáry Papp Károly (Carol Pop de Szathmari – 1812–1887) volt. Pesten és Bécsben tanult, majd tanulmányútjai során végigjárta Németországot, Svájcot és Olaszországot, saját beszámolója szerint 11 nyelven beszélt. Döntésében, hogy Bukarestbe költözzön, Barabás Miklós is befolyásolhatta, miután bemutatta Alexandru Ghica fejedelemnek a dagerrotípia működését, és megfestette híres Postakocsi című képét, udvari festőnek nevezték ki; később az udvari fényképész címet is megkapta. Szathmáry érdeme az első művészi fotográfiák készítése Romániában. A dagerrotípia szabadalmaztatása után alig négy évvel, már 1850-ben saját műhelyt nyitott; lakásán festőműhelyt is, ahol képeit a kirakatban állította ki. Ez addig Bukarestben példátlan volt. Szathmáry eredetisége és a románoktól eltérő művészetszemlélete révén tűnt ki. Az impozáns életművet hátrahagyó festő, grafikus, fényképész, első háborús fotóriporter a románok nagyraértékelését a történelmük, életük, szokásaik, valamint viseletük iránt mutatott érdeklődésével nyerte el. Ő volt az első, aki lefényképezett egy román parasztot, de koronás főkről is készített képeket, az orosz cártól a török szultánig, neki köszönhető Cuză fejedelem és felesége, Elena portréja divatos Malakoff-szoknyában.
(folytatjuk)
JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hetvenéves a színművészeti egyetem
A művészetek igazi otthona
Tegnap délelőtt rövid, tartalmas rendezvényen ünnepelték meg a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem fennállásának 70.évfordulóját. Az ünnepi felszólalások és az egyetem diákjai által bemutatott művészi műsor mellett az esemény fénypontja az első évfolyam végzőseinek a kitüntetése volt.
Rövid kortárs táncelőadás után dr. Sorin Crisan professzor, az egyetem rektora szólalt fel. Köszöntötte a meghívott egyetemvezetőket: dr. Dávid Lászlót, a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának rektorát, dr. Kelemen András dékánt és dr. Tatiana Danescut, a Petru Maior Egyetem rektorhelyettesét.
A Művészeti Egyetem rektora elmondta, I. Mihály román király 1946. április 9-én írta alá a 276-os törvényt, amellyel létrehozta a kolozsvári magyar művészeti konzervatóriumot, amelyet a későbbiekben Marosvásárhelyre költöztetett intézet elődjének tekintenek. Az évtizedek során sikerült tisztességgel és becsülettel képviselni és véghezvinni a felvállaltakat mind a magyar, mind a később megjelent román karokon, megfelelő versenyhelyzetet teremthettek a diákok között az oktatási folyamat minőségének megőrzése érdekében. Majd megköszönte Mihály királynak, hogy aláírta a dekrétumot, és büszkén jelentette ki, hogy ez a megemlékezés is méltó ahhoz az eseménysorozathoz, amelyet majd Marosvásárhely szabad királyi városi rangja elnyerésének 400. évfordulója alkalmából szerveznek.
A felszólalók sorában Lucian Goga prefektus következett, aki biztosította a megjelenteket, hogy intézménye továbbra is támogatja az egyetemet, amely "megvalósította a multikulturalitást".
Az ünnepi beszédeket megszakította az egyetem média szakos hallgatóinak az ünnepi alkalomra készített filmje, amely kiválóan tükrözte azt a hangulatot, amely az egyetemre jellemző. Ebben a "légkörben" lépett mikrofonhoz dr. Balási András rektorhelyettes, aki a rá jellemző humoros köszöntőben többek között kifejtette, nem kell a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemet más, több száz éves, hasonló oktatási intézményekhez hasonlítani, hiszen 70 év alatt is lehet sikereket, eredményeket elérni. Sok hullámvölgy volt az intézet történetében, de mindig sikerült túlélnie és igazi otthont teremtenie a művészeteknek.
A román zeneszakos kar másodéves hallgatói egy spirituálét adtak elő, majd dr. Oana Leahu professzor, a román művészeti kar dékánja üdvözölte a korábbi rektorokat, dr. Béres Andrást, dr. Gáspárik Attilát, volt tanárokat, kollégáit, többek között Rókay Vilmost, Dana Frentet, Oana Panat és külön Kovács Leventét, megköszönve, hogy jelenlétükkel megtisztelték a rendezvényt, és megerősítették azt a gondolatot, hogy az egyetem igazi alkotó családként működik.
Orbán Beáta és George Pop másodéves táncművészeti hallgatók lírai etűdje következett, majd Illés Alexa és Kilitti Krisztián mesterképzős színművészetis hallgatók dr. Strausz Imre tanár zongorakíséretében Andrew Lloyd Webber Az operaház fantomja című musicaljéből adtak elő dalokat.
Felszólalt dr. Kós Anna, a magyar művészeti kar dékánja, aki többek között kifejtette, nehéz lenne számvetést készíteni a 70 éves múltról, hiszen a színpadi művészet a pillanat művészete. Nehéz úgy oktatni, hogy mindig a trendet kövessék, mutassák meg a diákoknak. De az biztos, hogy a 70 év igazolja, olyan tanárok oktattak itt, akik nemcsak tudásuk legjavát adták át, hanem szakmájuknak fanatikusai voltak és most is azok. Azt is fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az egyetem mindig is befogadó intézmény volt, a szó szoros értelmében, nyitott a fejlődés, a művészeti ágak, az új, a kísérletek irányába. Az említettek az oktatási intézmény erősségei – mondta.
Meglepetés mozzanata is volt az eseménynek. Dr. Sorin Crisan rektor érdemoklevelet adott át az intézet két "háttérmunkásának", akik nélkülözhetetlenek a közös munkában. Az elismerés Sipos Leventének, az intézmény gazdasági igazgatójának és Szász Imre világosítónak járt.
Végül, de nem utolsósorban Kovács Levente rendező-tanárnak jutott az a megtiszteltetés, hogy bemutassa az eseményen megjelent, 1965/66-ban végzett hajdani diákokat, akiket színpadra hívtak, és a mester külön-külön, személyes élményeit megosztva, humorosan is bemutatott. Név szerint Dobos Imrének, Miske Lászlónak, Székely M. Évának, Szélyes Imrének és Szőke Istvánnak tapsolhattak az intézmény jelenlegi tanárai, diákjai. Egészségi állapota miatt nem jöhetett el, de üdvözletét küldte a Budapesten élő – szintén ezen az évfolyamon végzős – Rajhona Imre. Mindannyian arany oklevelet vehettek át a rektortól.
Végül az 50 évvel ezelőtt végzettek a mostani diákokkal együtt énekelték a Stúdió Színház színpadán a Gaudemus igiturt. Azok, aki pezsgőzés után visszatértek a nézőtérre, Apostolache Zénó együttesének tangóműsorát láthatták, hallgathatták meg.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

70 éves a felsőfokú magyar színészképzés Erdélyben
Intézményesítési kísérletek Kolozsváron az 1940-es években
1. Magyar Királyi Kolozsvári Zenekonzervatórium (1941–1944)
A második bécsi döntést követően, 1941 decemberében Kolozsváron az újjászervezett Nemzeti Színház mellett egy államilag finanszírozott hároméves színitanoda indult Táray Ferenc színházigazgató, majd az ő lemondása (1942. július) után a helyébe lépett Mihályfy Béla vezetésével, a színház szakemberi gárdájából összeálló tanári testülettel.
Az iskola egykori növendéke, Szabó Duci a rövid életű intézmény tanárai közül Tompa Miklós, Kőmíves Nagy Lajos, Szabó Lajos és Kemény János nevét emlegeti emlékezésében (vö. Nagy M. Kund Szabó Duci, 2007:13). Szavai szerint a hároméves képzést harmincheten kezdték el, ám csak nyolcan vagy kilencen fejezték be, s közülük csak ketten maradtak Erdélyben (Kudelász Ildikó Sepsiszentgyörgyön, Szabó Duci Marosvásárhelyen lett tagja az induló két színház társulatának). Tanáraik közül többen maradtak Erdélyben: Szabó Lajos és Kőmíves Nagy Lajos 1946 őszén immár román állami keretek között kezd a magyar színészképzés megszervezéséhez Kolozsváron, míg Kemény János és Tompa Miklós a marosvásárhelyi Székely Színháznak lesznek társszervezői és vezetői (előbbi csak az intézményszervezés időszakában).
Az első évfolyam 1944 nyarán végzett a kolozsvári színitanodában, ám új osztály indítására a közeledő front miatt ekkor már gondolni sem lehetett. A színház vezetősége és a társulat nagyobb része engedelmeskedett a kiürítési parancsnak: a szeptember 15. és október 9. közötti időszakban elhagyták Kolozsvárt. Az ellenpéldát Szabó Lajos, az intézmény akkori irodalmi titkára jelentette. A háborús események kaotikus kavargásában, 1944. október elején, a Kolozsváron maradt színházi személyzet egyetlen szóba jöhető vezetőjeként ő volt az, aki a kiürítési parancs ellenére megakadályozta a színház legfontosabb felszereléseinek elszállítását. A zömmel kolozsvári lakhelyű műszak és a helyben maradó kisszámú színművész személyzet segítségével biztosította a működés folytonosságát a város katonai megszállásának körülményei között is.
2. Magyar Zene- és Színművészeti Konzervatórium (1946–1948)
Az egyetemünk könyvtárában őrzött gépiratos intézménytörténet szerzője, Zsigmond Ferenc egykori főtitkár furcsa kijelentést tesz dolgozata első oldalán: "a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet hétéves története valójában 1948-ban, a kolozsvári magyar és román művészeti intézet megalapításával kezdődött… Magyar tanítási nyelvű színészképzés azelőtt is folyt, […] azonban nem volt főiskolai jellege" (Zsigmond 1955, 1).
A korszak történelmi hátterének ismeretében tudnunk kell: egy 1955-ben írt intézménytörténetben ajánlatos volt az 1948-as tanügyi reformot megelőző előtörténettől elhatárolódni, főleg, ha az szervezetileg az 1940-1944 közötti magyar főhatalomhoz kötődött. Az ideológiai óvatosságnak még az 1946-os román állami alapítású új intézményre is ki kellett terjednie, hiszen annak alapító okiratát az időközben trónfosztott Mihály király írta alá. Az óvatos szerzőnek tehát ezeket a szempontokat kellett figyelembe vennie, és a szükséges korrekciókat megtennie, amikor az intézmény történetének kiindulópontjaként 1947. december 30-át határozza meg: "tudományosan megalapozott és főiskolai jelleggel bíró művésznevelésről csak azóta beszélhetünk, mióta a kultúrforradalom országos viszonylatban gyökeresen megváltoztatta egész nevelési rendszerünket, a Szovjetunió e téren szerzett tapasztalatainak felhasználásával" (Zsigmond, 1955, 1).
Csak e kortörténeti magyarázatok alapján válik érthetővé, hogy az egyébként sok értékes adatot tartalmazó munkában miért nem esik egyetlen szó sem a kolozsvári magyar tannyelvű Zene- és Színművészeti Konzervatórium alapító dokumentumáról, noha az okirat eligazító jelentőségű az itt folyó képzés felsőfokú jellegének eldöntésében. A továbbiakban – éppen ezért – magyar fordításban, kivonatosan megadjuk az alapító okirat erre vonatkozó passzusát.
I. MIHAI
Isten kegyelméből és a nemzet akaratából Románia királya […]
Elrendeljük és törvénybe iktatjuk:
TÖRVÉNYRENDELET
a Magyar Zene- és Színművészeti Konzervatórium létrehozásáról Kolozsváron
I. cikkely – E törvényrendeletnek a Monitorul Oficialban való megjelenésétől számított hatállyal Magyar Zene- és Színművészeti Konzervatórium [Főiskola] létesül Kolozsváron.
II. cikkely – A Magyar Zene- és Színművészeti Konzervatórium [Főiskola] a felsőoktatás működésére és megszervezésére vonatkozó jogszabályok rendelkezései alapján fog működni.
III. cikkely – A Magyar Zene- és Színművészeti Konzervatórium [Főiskola] a következő tanszéki, tanársegédi és adminisztratív állománnyal fog működni
[…]
VI. cikkely – a Kolozsvári Magyar Zene- és Színművészeti Konzervatórium [Főiskola] ingyen fogja használni a volt Kolozsvári Magyar Állami Konzervatórium Mócok útja 5. sz. alatti épületét és ingóságait.
VII. cikkely – Az e törvényrendelettel létrehozott Kolozsvári Magyar Zene- és Színművészeti Konzervatórium [Főiskola] állásainak betöltésére az 1946. április 1. utáni időszakban került sor.
A Művészetügyi Minisztérium 1946/1947. évi költségvetésébe fogja iktatni a létrehozott konzervatórium [Főiskola] működtetéséhez szükséges személyi és anyagi kiadásokat fedező összeget.
Kelt Bukarestben, 1946. április 8. [miniszteri aláírások és a király ellenjegyzése]
Forrás: Monitorul Oficial, nr. 85., 1946. április 9.
A szövegből teljes egyértelműséggel kiderül, hogy az új intézményt a román felsőoktatás megszervezésére és működésére vonatkozó szabályok alapján, a király által ellenjegyzett alapító okmánnyal hozták létre, tehát nem "egy- vagy kétéves színészképző tanfolyamként indult", ahogyan azt a Magyar színháztörténet harmadik kötetében olvashatjuk (i.m. Budapest, 2005:1171). Az új intézmény elhelyezésének és anyagi-műszaki felszerelésének megoldására a román kormányzat – nyilván kisebb léptékben – ugyanazt a taktikát alkalmazta, ami a Bolyai Tudományegyetem esetében előző évben, 1945-ben már sikeresen működött: egy magyar állami oktatási intézményt úgy tudtak megszüntetni, hogy a kolozsvári magyarság várható ellenállását jórészt sikerült leszerelni egy magyar tannyelvű román állami oktatási intézmény indításával. A magyar lakosság ugyanis valamiféle jogfolytonosságot érzékelt a megszüntetett régi és a létrehozott új intézmény között, s ennek okán utólag, az 1948-as tanügyi reform idején még az adott épület és a felszerelés államosítását is könnyebben "emész- tette" meg.
3. Magyar Művészeti Intézet (1948–1950)
Esetünkben a történet 1949 elején fejeződik be, az 1948-as román tanügyi reform és államosítás jegyében és szellemében. 1948 őszén, a magyar tannyelvű konzervatórium átszervezése révén létrehozták a kibővített, három karral induló Magyar Művészeti Intézetet Kolozsváron. Az új intézmény vezetősége 1949. január 22-én beadványban kérte főhatóságától: adják át a jogilag már létrehozott, valójában azonban még működésképtelen új művészeti intézetnek az időközben megszüntetett magyar konzervatórium felszerelését.
Kolozsvári Magyar Művészeti Intézet,
1949. január 22., Kolozsvár, 47/1949. szám
Miniszter Úr,
Tisztelettel felterjesztjük itt csatolt mellékletünkben a volt Kolozsvári Magyar Magánkonzervatórium javainak leltárát, azzal a kéréssel, hogy szíveskedjék elrendelni e javak átadását Intézetünk birtokába.
Kérésünk kedvező megoldása érdekében tudomására hozzuk, hogy Intézetünk – amelyet alig két éve hoztak létre, és súlyos anyagi nehézségekkel kellett megküzdenie – csak azáltal lett működőképes, hogy a volt Magyar Magánkonzervatórium rendelkezésünkre bocsátotta hangszereit, bútorzatát, könyvtárát stb., a mellékelt leltár szerint. Intézetünk működése ezek nélkül nem lett volna biztosítható, mert hangszereink száma (3 zongora, 2 pianínó) és bútorzatunk elégtelen lett volna az előadások megtartására. Az anyagi nehézségek miatt nem tudtuk beszerezni a szükséges hangszereket; [most] a felsőoktatás reformja nyomán jóval inkább kibővült intézetünkben az előadások elkezdését sem tudnánk biztosítani a volt Magyar Magánkonzervatórium javai nélkül.
A volt Magyar Magánkonzervatórium megszüntetése után a Kolozs megyei Kultúrfelügyelőség az 584/1948. aug. 26-i jegyzőkönyvében elvégezte e javak felleltározását, majd 1948. dec. 18-án a volt Magyar Magánkonzervatórium teljes vagyonát – a tekintetes Minisztérium újabb rendelkezéséig – a mi Intézetünknek adta át megőrzés végett.
A Közoktatásügyi Minisztériumnak a közjavak felleltározására vonatkozó 28776. sz. rendelete értelmében a volt Magyar Magánkonzervatórium minden vagyontárgya intézetünk leltárába került, az eredetét feltüntető megjegyzéssel. Tekintettel arra, hogy új tanév küszöbén állunk, tisztelettel kérjük felterjesztésünk sürgős és kedvező megoldását.
Kérjük, fogadja megkülönböztetett tiszteletünket és nagyrabecsülésünk kinyilvánítását.
Igazgató [Egyetemi] első titkár
[olvashatatlan] [olvashatatlan]
Forrás: Kolozsvári Állami Levéltár, 1188. fond, 113. dosszié
A szöveg egyértelműen bizonyítja, hogy 1946-ban a haszonkölcsönként átengedett, majd 1948-ban a hivatalosan államosított magyar konzervatóriumi felszerelés sorsdöntő jelentőségű volt a Zene- és Színművészeti Főiskola, illetve a Magyar Művészeti Intézet indulásában; jól érzékelhető, hogy a bukaresti kormányzat egyik esetben sem gondoskodott a létrehozott új oktatási intézmény kellő felszereltségéről, de mindkét esetben számításba vette a kolozsvári magyar egyesületi zeneiskola vagyonának felhasználását erre a célra.
Hamarosan sokatmondó válasz érkezett a Magyar Művészeti Intézet beadványára. A válasz gordiuszinak nevezhető; a bukaresti minisztérium ugyanis a felszereltség nehéz kérdését egyetlen jól irányzott csapással megoldotta:
"47/1949. sz. felterjesztésükkel kapcsolatban közöljük, hogy a 176/1948. aug. 2-i törvényrendelet értelmében a volt Kolozsvári Magyar Magánkonzervatórium leltára Minisztériumunk tulajdonába megy át, és azt az Önök intézete részére kiutaljuk."
Kolozsváron 1946–1954 között, az ekkor formálódó, többször átszervezett romániai magyar felsőfokú színészképzés újabb és újabb intézményi és személyi változásaiban Szabó Lajos vezetői működése jelentette a stabilitást és a folytonosságot. Az 1950-ben Kolozsváron létrehozott művészeti főiskola, a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet tanszékvezető tanára és tanulmányi igazgatója volt; 1954 őszén együtt költözött az áthelyezett intézettel Marosvásárhelyre, ahol az eredeti nevét változatlanul megtartó színészképző intézet tanára és rektora nyugdíjazásáig (1976). A visszaemlékezők egybehangzóan karizmatikus vezetőként idézik alakját: pályájának ez a három évtizede elválaszthatatlan része lett, és máig érezhetően beépült az általa vezetett intézmény történetébe – gondoljunk itt elsősorban a rektorsága idején épült Stúdió Színházra.
Lázok János
Népújság (Marosvásárhely)

ARADI ALMA MATER ALAPÍTVÁNY – 25
Jubileumi gondolatok, emlékező sorok
„csak a Méhes álljon ragyogón, kitárva
új határok felett minden égi tájra.”
(Mécs László)
Negyedszázados fennállás után már lehet ünnepelni is, emlékezni szükséges.
Ma 25 éve – 1991. április 19-én – felvétetett egy jegyzőkönyv „az Arad megyei iskolaszék alapszabály-tervezetet megbeszélő, alapító gyűlésén.” Iskolaszék helyett alapítvány lett: ALMA MATER ALAPÍTVÁNY ARAD.
Hosszú évtizedek után ez volt Aradon az első magyar vonatkozású alapítvány, amelynek bírósági bejegyzése június 6-án már meg is történt. Az aradi kezdeményezéshez társult az Alma Mater e.V. Köln (1991. július), majd az Aradi Alma Mater – Budapest megalakulása (1996), amelyet 1999. január 5-én közhasznú fokozatú alapítványként jegyeztek be a magyar fővárosban.
Néhány alkalmi kiadvány megjelentetése után, 1997 decemberében, karácsonyra elindult az alapítvány időszakos – kéthavonként megjelenő – folyóirata, a SZÖVÉTNEK, amely később aradi kulturális szemleként definiálta magát. A jövő évben 20 éves lesz.
Mint egyike az alapítvány első három „rakoncátlankodó” elnökének, gondolok vissza a 25 év eseményeire. Hősök nélküli romantikus kalandnak értékelve az alapítvány első 12 évét, egy könyvben megírtam annak a történetét. Hogyan? Ahogyan én láttam.
Van a könyvben egy cím „hát ez mind megtörtént, és mi sosem vettük észre” (T. Wilder); szerepel benne a következő négy mondat is: „Minden vitatható. Tévedhettem az események időpontját, a személyeket, a nagyságrendeket illetően. Lehetett volna jobb címeket találni. De hazug mondat nincs a könyvben.”
Azt is kihangsúlyoztam, hogy „Szelet vetni, vihart aratni nincs szándékom.”
De közben már kitört a vihar; kereszt-, talán még pergőtűzről is beszéltünk, elhangzott a „gittegylet” elnevezés is.
Ma már mindennek nincs jelentősége.
Egy fontos: a fennmaradás.
A múlt emlék, a jelen valóság, ígéret a jövő.
Különben is, a csend, a megnyugvás idejét éljük.
A negyedszázad arra is biztat, „íródjon” meg a hiányzó 13 év (2003–2016) története is, úgy, ahogyan az igazság és a jelen érdeklődése elvárja azt.
Vagyunk néhányan, akiket egyaránt kötnek szép és keserű emlékek is a negyedszázaddal ezelőtt indult romantikus kalandhoz. Várjuk a folytatását.
Réhon József
Nyugati Jelen (Arad)

Emőd Tamásra emlékeztek
A Nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesülete és a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum közös szervezésében hétfő délután Emőd Tamásra emlékeztek a tanintézmény dísztermében.
A Premontrei Öregdiákok Egyesülete 22 éve igyekszik eleget tenni azon vállalásának, hogy Várad egykori jeles személyiségeinek emlékét nem hagyja elhalványodni, elfelejtődni, s ebbe a sorba illeszkedett a XXV. Festum Varadinum keretében megrendezett hétfő délutáni Emőd Tamás-emlékműsor is.
A szép számú érdeklődőt Vonház Antal egyesületi titkár köszöntötte, majd Pásztai Ottó idézte meg Emőd Tamás (1888-1938) alakját, életét, akinek a temetésén különben édesanyjával együtt jelen volt. Arra hívta fel a figyelmet: Fleischer Ernő néven született, és Kiss József, A Hét szerkesztője keresztelte el Emőd Tamásnak. Még húsz éves sincs, amikor Ady közvetlen közelében találjuk őt, s sajátítja el mindazt, ami a korabeli iskolák anyagából hiányzott. Erkölcsi, világnézeti tudatosodása, belső harmóniája a szülői ház melegében erősödött. A hazaszeretet érzését is a családi fészek oltotta bele, a költői pályája pedig, mint a többi fiatalé, A Holnap antológiájának két kötetében indult, melynek ügyét hittel és meggyőződéssel szolgálta. Humanisztikus költői alkat volt, fogékony minden szépre és igazra, bensőséges hangvétele, érzésvilágának szuggesztív képei nevet és tekintélyt szereztek neki. A Bonbonniere színpadán irodalmi matinékkal hagyományt teremtett, jelenetei, sanzonjai közkedveltekké váltak. Nyughatatlansága, vágyakozása az új kihívások felé hajtotta azonban, így nagy űrt hagyott maga után, amikor 1914 őszén elhagyta szeretett városát, s Budapestre távozott. Megrázó képekben örökítette meg a háború okozta sorstragédiákat, a későbbiekben pedig jelképes állatmesékbe tömörítve szatirizálta az élet ferdeségeit. Az 1920-as, 30-as években a „sárga folt”, az egyre fokozódó társadalmi türelmetlenség, a faji megkülönböztetés, az erősödő sovinizmus nyugtalanító érzéseket keltett benne. Fiatalon, alig 50 évesen távozott az örökkévalóságba: hazajött meghalni abba a városba, mely egykoron útjára bocsátotta.
A sárga folt
Zalder Éva igazgatónő, magyar szakos tanárnő főként Emőd Tamás kabaréíró és színházigazgatói tevékenységét domborította ki az expozéjában Egyebek mellett azt emelte ki: igazgatóként Nagy Endre legjobb hagyományait újította meg színházaiban, a kabaré számára egy új, másféle előadási stílust képviselt. Jeleneteit, dalszövegeit ízlés, költészet és műgond jellemezte. Színpadi művekkel, dramatizálásokkal és átdolgozásokkal gazdagította a budapesti színházak műsorát. A főváros biztosan számtalan izgalmas kalandot jelentett a számára, alkalma adódott színpadi íróként, kabarészerzőként, újságíróként és színház igazgatóként tevékenykedni. Igazi költő és színházi ember volt, világpolgár és hazafi, aki magyarsága mellett büszkén vállalta a hátán levő „sárga foltot”.
Ami pedig háborúellenes verseit, színdarabjait, jeleneteit, a Züm-züm egyes darabjait illeti, ezeket gyakran hasonlítják Bertold Brecht „song”-jaihoz, s ez már egy egészen más minőséget, egy, a szokványos magyar kabarétól elütő hangot jelent. A háború mélyen bevési magát Emőd írói világába, a legtragikusabb hangtól a leggroteszkebbig, a népiestől a szentimentálisig, sőt néha enyhén optimistáig minden hangot megszólaltat.
Műsor két részben
A szervezők két, megindítóan szép és elgondolkodtató műsorral járultak hozzá ahhoz, hogy a jelenlevők még jobban megértsék Emőd Tamás gondolkodásvilágát, érzéseit. Lomok a szekrényben címmel zenés-táncos múltidéző játékkal lépett fel a Szent László Líceum néhány diákja. Ezt követően Meleg Vilmos sznművész ajándékozta meg közönségét egy versösszeállítással (Tűnt idők üzenete), a zenei kíséretet Dombi Dávid, a Szigligeti Színház korrepetitora biztosította.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Internálni! (Egy megfigyelt család (2.))
Kolozsvár megmenekült attól a pusztítástól, amelyet Budapestnek el kellett szenvednie. A szovjet–román hadtestekkel szemben több hétig tartó tordai ellenállás az Erdélyben maradt német–magyar csapatok gyorsított kivonását szolgálta a nyugat felől már-már záródó zsákból. Október 11-én „felszabadult” Kolozsvár. A város viszonylagos nyugalmát a végig működő Tízes Szervezet és a gyáraknál munkásőrségek biztosították.
A sebtiben megalakult Országos Demokrata Arcvonal (FDN) Észak-erdélyi Központi Tanácsadó Testülete Teofil Vescan egyetemi tanár elnökletével és Jordáky Lajos társelnökletével, valamint a szovjet városparancsnokkal ügyelte fel a törvényes rendet. Miután a bevonuló román katonai és félkatonai szervezetek Észak-Erdélyben ártatlan magyarokat öltek meg kegyetlen módon, a szovjetek kitiltották innen a román közigazgatást. Ennek titkolt célja az volt, hogy a történelmi pártok uralta román politikai paletta átváltson kommunista irányításúvá. Azaz egyfajta zsarolásként is szolgált. Nem sokat késett a Kolozsváron maradt értelmiségiek számonkérése. Édesapámra a Tízes Szervezet – amelynek elnöke volt – kapcsán került sor, valamint egy könyvének kitételét rótták fel neki. (Salazar portugál diktátort idézte.) Persze, ez kevés volt, s akkor jöttek a meredek hazugságok. Íme: „A Magyar Revíziós Liga Bizottságának, valamint a fasiszta partizánok Wesselényi Lövész Egyletének tagja volt. Kitüntették a Nemzetvédelmi Kereszttel soviniszta magatartása miatt és a Vitézi Szék tagjaként tevékenykedett.” (Ezt a hazugságáradatot a Tanügyi Tisztogató Bizottság állította.) Ezzel szemben az igazság: 1944. március 19-i német megszállás után az Estilap március 20-i számában így fejezi be írását: „A legszebb tizedesi feladat ezekben a hisztériás, gyávák részére félelmetes napokban az, hogy felkészítsük tizedünk magyarságát lelkileg arra az elszánt, komoly elhatározásra, a belső ellenálló erő kifejlesztésére, amely habozás nélkül szembeszáll azzal, aki a nemzet szabadsága és függetlensége ellen tör.” Továbbá, miután a háborús segélyakciók során begyűjtött javakból a zsidóknak és a románoknak is osztottak a tizedesek, a Magyar Megújulás Pártja kolozsvári szervezetének körlevelében ez (is) áll: „amennyiben a »magyar a magyarért« tiszta vonaláról letért Tízes Szervezet munkása maradsz, pártunk tagjai sorából kénytelenek vagyunk törölni”. Puskás Lajost internálásra ítélték „bűneiért”, de a Tisztogató Bizottságtól Teofil Vescan által aláírt levél kitöltöttnek ítélte az internálást (néhány napig volt a Sziguránca fogdájában, innen egyenesen a Mátyás Mátyás Kórházába vitték). Ellenfelei nem nyugodtak bele ebbe, amint azt az FND levele alatti bejegyzés bizonyítja (fotó). Végül 1947. május 5-én letartóztatták, és október 3-áig a szamosújvári börtön rabja volt sokakkal együtt. Itt megírt börtönnaplóját megjelentettem Más jövőt álmodtam címmel (Charta Kiadó, 2008).
Puskás Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Semjén: minden jó, ami közelebb visz a külhoni magyarság autonómia törekvéseinek megvalósításához
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szerint minden jó, ami közelebb visz a határon túli magyar nemzetrészek autonómiájának megteremtéséhez és minden rossz, ami ettől eltávolít.
Semjén Zsolt a Joggal Európában című, Szili Katalin miniszterelnöki megbízott autonómiatörekvéseket áttekintő könyvének bemutatóján csütörtökön, Budapesten azt mondta: a magyar állam értelme és célja, hogy a magyar nemzet megmaradjon és a magyar emberek életminősége javuljon. Ennek feltétele, hogy minden nemzetrésze megmaradjon, a nemzetrészek megmaradása pedig az autonómia megvalósulásától függ - fejtette ki. Ha van autonómia megmaradunk, ha nincs, akkor ez kérdéses - fogalmazott a kormányfő helyettese.
Semjén Zsolt hangsúlyozta: az autonómiatörekvések és -követelések nem függhetnek a környező országok, utódállamok politikai szituációjától és tetszésétől, ezek megvalósulásához ragaszkodni kell. Fontos ugyanakkor, hogy a külhoni nemzetrészek is akarják az autonómiát és ezért lépéseket is tegyenek.
Erről vitát kell kezdeményezni a többségi nemzetrészekkel, és meg kell értetni, hogy ezek a törekvések nem irányulnak a többségi nemzet ellen. A tapasztalatok azt mutatják, ahol megvalósult az autonómia, minden fél jól járt és ez lehet a garanciája a békés létnek.
Hozzátette: az autonómia koncepciókat nem Budapesten kell meghatározni, minden nemzetrésznek testre szabott módon magának kell kidolgoznia a saját koncepcióját, vagy koncepcióit, s azt a legitim magyar szervezeteknek kell képviselniük. Ehhez a magyar kormány minden segítséget meg fog adni - ígérte.
Kitért arra is, hogy Erdélyben a tömbmagyarság esetében a területi autonómia, a partiumi magyarság esetében a kulturális autonómia speciális formája, míg a csángók esetében a személyelvű autonómia lehet a megoldás. A különböző koncepciók ugyanakkor függnek az adott utódállam a történelmi és kulturális viszonyaitól, például a délvidéki, vajdasági autonómia koncepciót nem lehet egy az egyben átemelni Kárpátaljára.
Megjegyezte: a tömbterületeken Trianon óta most fordul elő először, hogy a magyarság "asszimilál" például vegyes házasságok révén a többségi nemzethez tartozókat. Szerbia és Ukrajna vonatkozásában a délvidéki és kárpátaljai részeken olyan vegyes házasságokból származók, akiknek már alig pislákolt a magyar identitása elkezdtek a magyarság ügyei felé fordulni. Ezt szeretnék tovább erősíteni, ezért például a kulturális támogatások összegét olyan mértékben emelték meg, amire korábban nem volt példa.
Semjén Zsolt kulcsfontosságúnak tartotta, hogy noha magyar belpolitika elég viharos, de nemzetpolitikai téren a három legfontosabb kérdésben - az állampolgárság, a szavazati jog és az autonómia szükségessége - teljes politikai és társadalmi konszenzus van.
A magyar államnak pedig offenzívát kell indítani az összes nemzetközi fórumon az autonómia törekvések érdekében, hiszen "ami másnak jár, nekünk is jár" - összegzett.
A könyvet áttekintve kiemelte, hogy az végig veszi a körülöttünk lévő nemzetrészeket és elemzi ott lévő helyzetet, lakossági arányokat, összetételt, és terminológiailag is tisztázza a fogalmakat
Kérdésre szólt arról is: a kisebbségi jogok szempontjából csalódás az Európai Unió. Nem gondolták, hogy a szervezetben meg lehet tenni azt, amit ma Szlovákiában, hogy a magyar orvos a magyar betegével elvileg nem beszélhetne magyar nyelven. Hozzátette: arra nem számíthatunk, hogy az unió az utódállamok felé ezt ki fogja kényszeríteni, de az unióban megvalósult autonómia formákat tudjuk követelni.
Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár arról beszélt, hogy a Kárpát-medencében a magyarság száma és aránya folyamatosan csökken, bár a fogyás mértéke eltérő ütemű. A tömbmagyarság arányaiban nem, de számában csökken a Kárpát-medencében, a szórványban viszont drasztikus a fogyás, van olyan hely, ahol a 75-80 százalékot is eléri. Az a cél, hogy minden lehetséges módon próbálják megállítani ez a folyamatot - rögzítette az államtitkár, aki szerint az elmúlt években a nemzet közjogi egyesítése mellett nagy lépéseket tettek, hogy gazdasági értelemben is egy térről beszéljenek.
A könyv közös munka eredménye, abban részt vettek a Kárpát-medencei külképviseletek, konzulátusok, és hozzájárult összeállításához a Nemzetpolitikai Kutatóintézet, a Bethlen Gábor alap is. Olyan kötetről van szó, amely hasznos segítség lehet a mindennapokban is. Új autonómia koncepciót nem tartalmaz, az eddigieket tárják az olvasók elé. Autonómiát ugyanakkor csak úgy lehet teremteni, ha az érintettek igénylik és mindent megtesznek ennek érdekében - hangsúlyozta.
Szili Katalin elmondta: egy év alatt állították össze a kötetet, amely az elmúlt 25 év autonómiatörekvéseit tekinti át, illetve azokat a jogi kereteket amelyeket Európai biztosít.
Kiemelte: Magyarország és a magyar nemzet európai keretek képzeli el az autonómia koncepciók megvalósítását. Nemcsak a tömbben, hanem a szórványban élők autonómia törekvéseivel is foglalkozni kívánnak - jelezte.
A kötetben arra is kitérnek, hogy maguk a közösségek milyen fogalmakat használnak, a koncepciók mit tartalmaznak. Közölte: következő lépésként a személyelvű autonómia feltételeit tekintik át, az ezzel összefüggő összegzést novemberben, a magyar szórvány napjára szeretnék az asztalra tenni.
Budapest(MTI)

Kós Károly és Sepsiszentgyörgy (Anthony Gall könyvbemutatója)
Nagy érdeklődés mellett mutatták be szerda délután a Székely Nemzeti Múzeumban Anthony Gall építész Kós Károly és Sepsiszentgyörgy című, igen szép kivitelezésű kötetét. Vargha Mihály múzeumigazgató megjegyezte: bármihez nyúlt Kós Károly, arany lett belőle, de az is elhangzott, hogy Budapest után Sepsiszentgyörgyön épült a legtöbb Kós-épület, az alkotó szemléletmódját ismertté kell tenni az egész világon. Olyan szellemi örökség birtokosai vagyunk, amelyet ápolnunk kell – hangsúlyozta köszöntőjében Vargha Mihály múzeumigazgató. A kötet írója, mindenese, ötletgazdája újabb levéltári kutatások, előkerült Kós-dokumentumok, kisebb rajzok, illetve restaurált tervrajzok alapján bővíthette az eddigi ismeretanyagot, de falvakról, különösen Erdővidékről is értékes dokumentumok kerültek elő, a könyvvel százéves lemaradást tudunk pótolni, fűzte hozzá.
Az ausztrál származású, elismert Kós-szakértő Anthony Gall elmondta, nagyon sokan dolgoztak a köteten – Benczédi Sándor, Csáki Árpád, Boér Hunor és Szőcsné Gazda Enikő nevét emelte ki –, és mivel Kós Károly saját hagyatéka 1944-ben elpusztult, a mostani kötet kísérlet arra, hogy összegyűjtsék a város, a környék múltját, mert „a darabokból a továbblépéshez is kapunk egy kicsi erőt”. A könyv nemcsak dokumentum, hanem Kós szemszögéből mutatja be, miként kell ebből a múltból építkezni, és abból a szempontból is értékes, hogy jelzi, mi történt az elmúlt száz évben (Kós Károly 1911-ben került először Sepsiszentgyörgyre). Kós Károly építészetét meghatározza az a szemlélet, amely az általa tervezett Székely Nemzeti Múzeumra is érvényes: az nemcsak egy épületet, hanem a közösség, egy régió kultúrpalotáját jelenti. Mint Gall mondta, Kós Károly Sepsiszentgyörgyön élő fogalom, néhány levélrészlet utal a közte és a város közötti fél évszázados kapcsolatra, Sepsiszentgyörgy ugyanis Kós Károly egyik legfontosabb helye. Alapfy László grafikai szerkesztő a véletlenszerűen még mindig felbukkanó Kós-rajzok kapcsán további tisztázandó kérdéseket említett, Vargha Mihály pedig megjegyezte: a témában újabb kutatások szükségesek, illetve bejelentette, a könyvet kiadják angolul is, sőt, szeretnék lefordítani román nyelvre is. Benczédi Sándor a kötet egyik tanulmányának írójaként úgy vélekedett, Kós Károly minden itteni alkotása a Sepsiszentgyörgy iránt érzett szeretetének pici lelki tükrözése.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Május 7-én startol az Új Színházi Fesztivál Aradon
Magyar nyelvű és magyar vonatkozású előadások is szerepelnek az aradi Nemzetközi Új Színházi Fesztivál programjában, amely május 7-e és 15-e között zajlik a helyi Ioan Slavici Klasszikus Színház szervezésében. A sepsiszentgyörgyi M Studió Mozgásszínház Fehér Ferenc budapesti rendező-koreográfus Személyazonosság című darabjával vendégszerepel, a marosvásárhelyi Yorick Stúdió pedig Székely Csaba MaRó című, a magyar–román viszony furcsaságait boncolgató vígjátékát adja elő (rendező: Andi Gherghe). A Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház társulata Vaszilij Szigarjev Guppi című művével lesz jelen (r.: Mucsi Zoltán), a magyarországi Lengyel Katalin táncművész-koreográfus és Tóth-Zs. Szabolcs újmédia-művész együttműködésével létrejött Bandart Productions pedig a Dancing Graffiti című előadást játssza. Székely Csaba Bányavíz című drámáját román nyelven, a bukaresti Act Színház előadásában tekinthetik meg az érdeklődők (r.: Horia Suru), míg a bukaresti Nottara Színház a Tompa Gábor rendezésében készült Az új lakóval (Noul locatar) érkezik.
;Szabadság (Kolozsvár)