Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2015. november 13.
Verskapun át a 21. marosvásárhelyi könyvszigetre
Négynaposra bővült a szemle
Ady-, József Attila-, Lászlóffy Aladár-, Zelk Zoltán-sorok, Cicero-, Paulo Coelho-, Cassandra Cler-idézetek, a Színház teret betöltő klasszikus zene és megannyi, tömött sorokban gyülekező és egyre újabb csoportokban érkező diák – így lehetne villanásokban rögzíteni a 21. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár megnyitója előtti fél órát.
Az idén négynaposra nőtt könyvünnep szervezői jelképes verskapu állítására hívták a fiatalokat, és szavuk meghallgatásra talált, több iskolából, többek között a Bolyai líceumból és a Pedagógiai Líceumból is jó pár osztály részt kívánt venni a rangos eseményen. A Nemzeti Színház előtt várakozó nagyobb diákok óriásköre mellett a megnyitó előtti percekben feltűntek a Művészeti Líceumból érkező legkisebbek is. – Könyvek, hol vagytok? – kiáltotta izgatottan egy előkészítő osztályos fiúcska, és aki hallotta a kérdést, az bizonyára újra hinni kezdett az írott szó, az olvasás jövőjében.
A megnyitó elején Barabási Tivadar színművész tolmácsolásában Kosztolányi, Márai, Babits, Petőfi, Szilágyi Domokos üzent az egybegyűlteknek. Ezt követően a rendezvénysorozat főtámogatói közé tartozó Maros Megyei Tanács alelnöke, Szabó Árpád tartott ünnepi beszédet. Szabó Árpád elmondta, hogy a megyei tanács idén több mint 230 kulturális rendezvényt támogatott pályázatok révén, a nagyobb kaliberű fesztiválokon pedig partnerként vett részt. A továbbiakban az alelnök a kultúra jelképévé és megőrzőjévé vált könyv jelentőségéről szólt.
Peti András, a 21. könyvvásár létrejöttét szintén főtámogatóként segítő Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal alpolgármestere Markó Béla Kő és könyv című verséből idézett – "a követ, mint a papírt, éppen/ úgy hajtja félre most az Úr,/ divatjamúlt, mert könyvet olvas,/ és ráadásul magyarul,…" –, majd örömét fejezte ki, hogy az idei könyvünnep egybeesik azzal, hogy november 13-át a magyar nyelv ünnepnapjává nyilvánították.
– Mindenki anyanyelvén tudja a leggazdagabban kifejezni magát, anyanyelvünkön álmodunk, udvarolunk és sajátítunk el idegen nyelveket – hangsúlyozta az alpolgármester, aztán jó felfedezéseket kívánt a könyves világban elmerülni készülőknek.
A továbbiakban Gulyás Gabriella, az idei könyvvásár szellemi védnökségére felkért budapesti Petőfi Sándor Irodalmi Múzeum operatív igazgatója szólt a jelenlevőkhöz.
– Nagy megtiszteltetésnek éreztük a felkérést, hogy szellemi védnökei legyünk Erdély legnagyobb könyves szemléjének. Marosvásárhelyen, egy olyan helyen, ahol a napi kapcsolattartás lehetetlen, kivételes öröm számunkra, hogy munkánkat megismerhetik és a távolból figyelemmel kísérhetik – mondta Gulyás Gabriella, majd az 1954-ben alapított múzeum történetét, céljait és megvalósításait ismertette.
Jövőre kibővítenék a helyszínt
A rendezvényt köszöntők között szólalt fel Claudiu Maior alpolgármester is, majd Gáspárik Attila, a könyvvásárnak évről évre otthont adó Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója osztotta meg gondolatait a jelenlevőkkel. Gáspárik kissé borúlátó beszédében azt üzente, hogy a könyvvásár tulajdonképpen csak a találkozásokról és beszélgetésekről szól, a megnézett, megvásárolt könyvek ugyanis polcokra kerülnek, és ott is maradnak, mert aki olvasni, tájékozódni kíván, többnyire internetes forrásokhoz fordul.
Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója ezzel ellentétben arra hívta fel a figyelmet, hogy a könyv érintését, a nyomdából frissen kikerült termék illatát semmi nem pótolja. Aki nem hiszi, nézze meg a nagy európai, frankfurti, göteborgi vásárokat – tette hozzá a múzeumigazgató, majd azt is elárulta, hogy jövőre a színház épülete előtt felállítandó nagy, fűtött sátorral szeretnék kibővíteni a szemle helyszínét.
Több tízezer könyv, száznál több program…
A Romániai Magyar Könyves Céh negyedik alkalommal szervezte a könyvünnepet a Marosvásárhelyi Kulturális Központtal közösen. A Kulturális Központ nevében Szepessy Előd elnök üdvözölte a megnyitó publikumát.
– Úgy gondolom, az idei vásárra is sikerült kellőképpen felkészülni. Több mint 80 kiadó, 40-nél több stand, több tízezer könyv és száznál több program várja ezekben a napokban a közönséget. A célunk változatlanul az, hogy a könyvek révén erre a négy napra a város Erdély kulturális fővárosává váljon – mondta Szepessy Előd, majd arra is felhívta a figyelmet, hogy az évek múlásával egyre fiatalodik a könyvvásár, ezt bizonyítja az is, hogy az olvasást népszerűsítő vetélkedőre 98 csapat, több mint 300 diák jelentkezett. A Marosvásárhelyi Kulturális Központ elnöke a vásár partnereivé vált pedagógusoknak is köszönetet mondott, végül, az előtte felszólalókhoz hasonlóan egy idézettel, Esterházy Péter gondolataival zárta beszédét: "Változik az idő, változunk benne mi, a mű pedig végtelen. Akár egy élőlény: kimeríthetetlen".
A beszédek sorát Káli Király István, a könyvünnep főszervezője, a Romániai Magyar Könyves Céh igazgatója zárta. Káli Király István Claudiu Maior üzenetét tolmácsolta, miszerint a városi tanácsnak szándékában áll az elkövetkezőkben egy napot a magyar és a román könyv napjává nyilvánítani, majd egy Babits-üzenettel – "Óh, ne mondjátok, hogy a Könyv ma nem kell, / hogy a Könyvnél több az Élet és az Ember; / mert a Könyv is Élet, és él, mint az ember – / így él: emberben könyv, s a Könyvben az Ember" (Ritmus a könyvről) – nyitotta meg a kaput az írott szó szépségét szomjazó embertömeg előtt.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
Négynaposra bővült a szemle
Ady-, József Attila-, Lászlóffy Aladár-, Zelk Zoltán-sorok, Cicero-, Paulo Coelho-, Cassandra Cler-idézetek, a Színház teret betöltő klasszikus zene és megannyi, tömött sorokban gyülekező és egyre újabb csoportokban érkező diák – így lehetne villanásokban rögzíteni a 21. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár megnyitója előtti fél órát.
Az idén négynaposra nőtt könyvünnep szervezői jelképes verskapu állítására hívták a fiatalokat, és szavuk meghallgatásra talált, több iskolából, többek között a Bolyai líceumból és a Pedagógiai Líceumból is jó pár osztály részt kívánt venni a rangos eseményen. A Nemzeti Színház előtt várakozó nagyobb diákok óriásköre mellett a megnyitó előtti percekben feltűntek a Művészeti Líceumból érkező legkisebbek is. – Könyvek, hol vagytok? – kiáltotta izgatottan egy előkészítő osztályos fiúcska, és aki hallotta a kérdést, az bizonyára újra hinni kezdett az írott szó, az olvasás jövőjében.
A megnyitó elején Barabási Tivadar színművész tolmácsolásában Kosztolányi, Márai, Babits, Petőfi, Szilágyi Domokos üzent az egybegyűlteknek. Ezt követően a rendezvénysorozat főtámogatói közé tartozó Maros Megyei Tanács alelnöke, Szabó Árpád tartott ünnepi beszédet. Szabó Árpád elmondta, hogy a megyei tanács idén több mint 230 kulturális rendezvényt támogatott pályázatok révén, a nagyobb kaliberű fesztiválokon pedig partnerként vett részt. A továbbiakban az alelnök a kultúra jelképévé és megőrzőjévé vált könyv jelentőségéről szólt.
Peti András, a 21. könyvvásár létrejöttét szintén főtámogatóként segítő Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal alpolgármestere Markó Béla Kő és könyv című verséből idézett – "a követ, mint a papírt, éppen/ úgy hajtja félre most az Úr,/ divatjamúlt, mert könyvet olvas,/ és ráadásul magyarul,…" –, majd örömét fejezte ki, hogy az idei könyvünnep egybeesik azzal, hogy november 13-át a magyar nyelv ünnepnapjává nyilvánították.
– Mindenki anyanyelvén tudja a leggazdagabban kifejezni magát, anyanyelvünkön álmodunk, udvarolunk és sajátítunk el idegen nyelveket – hangsúlyozta az alpolgármester, aztán jó felfedezéseket kívánt a könyves világban elmerülni készülőknek.
A továbbiakban Gulyás Gabriella, az idei könyvvásár szellemi védnökségére felkért budapesti Petőfi Sándor Irodalmi Múzeum operatív igazgatója szólt a jelenlevőkhöz.
– Nagy megtiszteltetésnek éreztük a felkérést, hogy szellemi védnökei legyünk Erdély legnagyobb könyves szemléjének. Marosvásárhelyen, egy olyan helyen, ahol a napi kapcsolattartás lehetetlen, kivételes öröm számunkra, hogy munkánkat megismerhetik és a távolból figyelemmel kísérhetik – mondta Gulyás Gabriella, majd az 1954-ben alapított múzeum történetét, céljait és megvalósításait ismertette.
Jövőre kibővítenék a helyszínt
A rendezvényt köszöntők között szólalt fel Claudiu Maior alpolgármester is, majd Gáspárik Attila, a könyvvásárnak évről évre otthont adó Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója osztotta meg gondolatait a jelenlevőkkel. Gáspárik kissé borúlátó beszédében azt üzente, hogy a könyvvásár tulajdonképpen csak a találkozásokról és beszélgetésekről szól, a megnézett, megvásárolt könyvek ugyanis polcokra kerülnek, és ott is maradnak, mert aki olvasni, tájékozódni kíván, többnyire internetes forrásokhoz fordul.
Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója ezzel ellentétben arra hívta fel a figyelmet, hogy a könyv érintését, a nyomdából frissen kikerült termék illatát semmi nem pótolja. Aki nem hiszi, nézze meg a nagy európai, frankfurti, göteborgi vásárokat – tette hozzá a múzeumigazgató, majd azt is elárulta, hogy jövőre a színház épülete előtt felállítandó nagy, fűtött sátorral szeretnék kibővíteni a szemle helyszínét.
Több tízezer könyv, száznál több program…
A Romániai Magyar Könyves Céh negyedik alkalommal szervezte a könyvünnepet a Marosvásárhelyi Kulturális Központtal közösen. A Kulturális Központ nevében Szepessy Előd elnök üdvözölte a megnyitó publikumát.
– Úgy gondolom, az idei vásárra is sikerült kellőképpen felkészülni. Több mint 80 kiadó, 40-nél több stand, több tízezer könyv és száznál több program várja ezekben a napokban a közönséget. A célunk változatlanul az, hogy a könyvek révén erre a négy napra a város Erdély kulturális fővárosává váljon – mondta Szepessy Előd, majd arra is felhívta a figyelmet, hogy az évek múlásával egyre fiatalodik a könyvvásár, ezt bizonyítja az is, hogy az olvasást népszerűsítő vetélkedőre 98 csapat, több mint 300 diák jelentkezett. A Marosvásárhelyi Kulturális Központ elnöke a vásár partnereivé vált pedagógusoknak is köszönetet mondott, végül, az előtte felszólalókhoz hasonlóan egy idézettel, Esterházy Péter gondolataival zárta beszédét: "Változik az idő, változunk benne mi, a mű pedig végtelen. Akár egy élőlény: kimeríthetetlen".
A beszédek sorát Káli Király István, a könyvünnep főszervezője, a Romániai Magyar Könyves Céh igazgatója zárta. Káli Király István Claudiu Maior üzenetét tolmácsolta, miszerint a városi tanácsnak szándékában áll az elkövetkezőkben egy napot a magyar és a román könyv napjává nyilvánítani, majd egy Babits-üzenettel – "Óh, ne mondjátok, hogy a Könyv ma nem kell, / hogy a Könyvnél több az Élet és az Ember; / mert a Könyv is Élet, és él, mint az ember – / így él: emberben könyv, s a Könyvben az Ember" (Ritmus a könyvről) – nyitotta meg a kaput az írott szó szépségét szomjazó embertömeg előtt.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
2015. november 13.
Ünnep a szórványközösségekért
A magyar közmédia tematikus napja november 15-én
November 15-éről, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésének és egyben halálának napjáról 2015-től – a magyar parlament döntése értelmében – a magyar szórvány napjaként emlékezünk meg. Vasárnap a közmédia méltó módon állítja fókuszba csatornáin a szórványmagyarság sorsát.
A közszolgálati csatornák november 15-én, vasárnap egész napos tematikus műsorfolyammal hívják fel a figyelmet a szórványmagyarság életére, lehetőségeire és helyzetére. Az M1, a Duna, a Duna World csatornákon, valamint a Kossuth rádió műsoraiban és a www.mediaklikk.hu oldalon is a szórványban élő magyarságé lesz a főszerep. A műsorkészítőket mindvégig az vezérelte, hogy minél több információt osszanak meg a tömbmagyarságról leszakadó közösségekről; azokról az emberekről, akik fizikailag és lelkileg is elszigetelve élnek nemzettársaiktól, mégis hűen őrzik identitásukat.
A szórványnap példás összefogással valósulhat meg: a téma szakavatott szakértői – hét külhoni régió több tucat határon túli tudósítója – majdnem egy hónapon át készítette el az anyagokat. A közel száz riport s a negyven településről elkészített kisfilm az ő munkájukat dicséri. A húsz mini- portréban megszólalnak azok az emberek is, akik a szórványterületeken a legtöbbet teszik a magyarság fennmaradásáért.
A tematikus műsorhoz közéleti szereplők is csatlakoztak, akik nem csupán azt vállalták, hogy elutaznak a külhoni régiókba, de valamilyen módon mindannyian segítséget is nyújtottak a szórványban élőknek. Rátonyi Kriszta, a Petőfi Tv műsorvezetője Csángóföldre látogatott, Rusz Milán és Benkő Péter színművészek egy különleges, Jávor Pál életét bemutató darabot visznek a Szerémségbe, Vadkerti Imre előadóművész pedig egy felvidéki iskola életébe hoz szívmelengető fordulatot. A budapesti stúdióban Borbás Marcsi, a közmédia "Gasztroangyala" és Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója műsorvezetőként mutatkoznak be.
A riporterek exkluzív tartalmakkal várják azokat is, akik nem csupán a képernyőn, de az interneten szörfözve is kíváncsiak a jeles napra. A www.mediaklikk.hu oldalon, amellett hogy élőben követhetik a televíziós közvetítést és az adásból kimaradt kisfilmeket, a magyar szórvány napján szerepet vállaló közéleti szereplők gondolatait is megismerhetik.
A magyar szórvány napjához Ön is csatlakozhat. A nézők november 15-ig küldjék el a szerkesztőknek a hethatar@mtva.hu e-mail címre azokat a fényképeiket, videóikat, amelyeket szórványterületeken készítettek.
Népújság (Marosvásárhely)
A magyar közmédia tematikus napja november 15-én
November 15-éről, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésének és egyben halálának napjáról 2015-től – a magyar parlament döntése értelmében – a magyar szórvány napjaként emlékezünk meg. Vasárnap a közmédia méltó módon állítja fókuszba csatornáin a szórványmagyarság sorsát.
A közszolgálati csatornák november 15-én, vasárnap egész napos tematikus műsorfolyammal hívják fel a figyelmet a szórványmagyarság életére, lehetőségeire és helyzetére. Az M1, a Duna, a Duna World csatornákon, valamint a Kossuth rádió műsoraiban és a www.mediaklikk.hu oldalon is a szórványban élő magyarságé lesz a főszerep. A műsorkészítőket mindvégig az vezérelte, hogy minél több információt osszanak meg a tömbmagyarságról leszakadó közösségekről; azokról az emberekről, akik fizikailag és lelkileg is elszigetelve élnek nemzettársaiktól, mégis hűen őrzik identitásukat.
A szórványnap példás összefogással valósulhat meg: a téma szakavatott szakértői – hét külhoni régió több tucat határon túli tudósítója – majdnem egy hónapon át készítette el az anyagokat. A közel száz riport s a negyven településről elkészített kisfilm az ő munkájukat dicséri. A húsz mini- portréban megszólalnak azok az emberek is, akik a szórványterületeken a legtöbbet teszik a magyarság fennmaradásáért.
A tematikus műsorhoz közéleti szereplők is csatlakoztak, akik nem csupán azt vállalták, hogy elutaznak a külhoni régiókba, de valamilyen módon mindannyian segítséget is nyújtottak a szórványban élőknek. Rátonyi Kriszta, a Petőfi Tv műsorvezetője Csángóföldre látogatott, Rusz Milán és Benkő Péter színművészek egy különleges, Jávor Pál életét bemutató darabot visznek a Szerémségbe, Vadkerti Imre előadóművész pedig egy felvidéki iskola életébe hoz szívmelengető fordulatot. A budapesti stúdióban Borbás Marcsi, a közmédia "Gasztroangyala" és Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója műsorvezetőként mutatkoznak be.
A riporterek exkluzív tartalmakkal várják azokat is, akik nem csupán a képernyőn, de az interneten szörfözve is kíváncsiak a jeles napra. A www.mediaklikk.hu oldalon, amellett hogy élőben követhetik a televíziós közvetítést és az adásból kimaradt kisfilmeket, a magyar szórvány napján szerepet vállaló közéleti szereplők gondolatait is megismerhetik.
A magyar szórvány napjához Ön is csatlakozhat. A nézők november 15-ig küldjék el a szerkesztőknek a hethatar@mtva.hu e-mail címre azokat a fényképeiket, videóikat, amelyeket szórványterületeken készítettek.
Népújság (Marosvásárhely)
2015. november 13.
Verssorok között, könyvek felé Marosvásárhelyen
Cetlikre írták kedvenc idézetüket a beszervezett diákok, illetve a látogatók, majd kiragasztották ezeket a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház bejáratánál felszerelt pannókra, közös „verskaput” építve a 21. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár bejáratánál. A rangos seregszemle csütörtök reggel megnyitotta a „verskapuját”.
Rengeteg középiskolás diák és marosvásárhelyi könyvbarát töltötte meg a teátrum kétszintes előcsarnokát a könyvvásár délelőtt 10 órai hivatalos megnyitója után. A színház előtti téren Szabó Árpád, a Maros megyei önkormányzat alelnöke, Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere, valamint Gulyás Gabriella, a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) alelnöke köszöntötte az egybegyűlteket. A két helyi elöljáró az anyanyelv jelentőségéről beszélt, a négynapos rendezvény fontosságát méltatta.
Szellemi védnök a PIM
A könyvvásár szervezői 2012-től fontos személyiségeket, a kulturális élet kimagasló egyéniségeit kérték fel, hogy legyenek a könyves esemény szellemi védnökei. A Látó és a Székelyföld folyóirat szerkesztői után idén a Budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum vállalta e szerepet. Ahogy az intézmény alelnöke, Gulyás Gabriella fogalmazott, fontosnak tartották, hogy bemutatkozzanak Erdély legnagyobb könyves szemléjén, amely ugyanakkor kitűnő alkalom a találkozásra, ismerkedésre, a tevékenységük és a kiadványaik népszerűsítésére is.
Gulyás Gabriella a megnyitón ismertette az általa képviselt intézmény történetét, elmondta, hogy 1954-es megalakulásuk óta a magyar irodalom letéteményesei, az Országos Széchenyi Könyvtár és a Magyar Tudományos Akadémia mellett a legjelentősebb intézmény, amelynek célja a magyar irodalmi örökség gyűjtése, feldolgozása, bemutatása, népszerűsítése, a kulturális identitás erősítése, a magyar irodalom világirodalmi besorolásának támogatása.
Könyv Mikulásra és karácsonyra
A kissé hosszúra nyúlt megnyitót követően bent, a színház előcsarnokában nyüzsgött a tömeg, a standok előtt fiatalok és idősebbek egyaránt nézelődtek, lapozgattak, számolgatták, hogy mi az, amit megvennének, illetve mire futja a pénztárcából.
„Nagyszerű alkalom a mikulási és a karácsonyi ajándékok beszerzésére, hiszen itt szinte valamennyi kiadó kedvezményes áron kínálja a könyveit” – mondta a Vásárhelyi Hírlapnak egy vásárló. A könyvvásáron a könyvkiadók és könyvkereskedők 10–20 százalékos árkedvezménnyel forgalmazzák kiadványaikat, ami még vonzóbbá teszi a vásárt azok számára, akik a decemberi ünnepekre, ajándékozásra gondolnak. Sok fiatal szülő is megfordul a rendezvényen, akik kis- és kamasz gyerekeiknek keresgélnek olvasnivalót.
Írók testközelben
A vásár megnyitójával szinte egy időben a dedikálások is elkezdődtek. A kiadók standjai előtti asztaloknál várakoztak a szerzők, akik frissen megjelent kötetükbe írtak pár kedves szót az érdeklődőknek, és el is beszélgettek az olvasókkal. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők standjánál Tompa Andrea és Papp Sándor Zsigmond dedikált, a Lector Kiadó standjánál Nagy Attila, a PONT kiadó előtt Kádár Annamária és Szávai Ilona.
A könyvbemutatók sora a déli óráktól kezdődött a Székely János Teremben és a Jánosházy Györgyről elnevezett teremben. Sorra mutatkozott be legújabb kiadványaival a PONT, a Love 2 Translate, az Erdélyi Gondolat, a Koinónia és a L’Harmattan Könyvkiadó.
A Kultúrpalota kistermében a Magyar írók estje rendezvényen Györe Balázzsal, Krusovszky Dénessel, valamint az Erdélyből Budapestre települt Papp Sándor Zsigmonddal és Tompa Andreával az est házigazdája, Károlyi Csaba, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese beszélgetett. A könyvvásár pénteken, szombaton és vasárnap délelőtt 11 órakor nyitja kapuit és várja látogatóit gazdag kínálatával.
Antal Erika
Krónika (Kolozsvár)
Cetlikre írták kedvenc idézetüket a beszervezett diákok, illetve a látogatók, majd kiragasztották ezeket a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház bejáratánál felszerelt pannókra, közös „verskaput” építve a 21. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár bejáratánál. A rangos seregszemle csütörtök reggel megnyitotta a „verskapuját”.
Rengeteg középiskolás diák és marosvásárhelyi könyvbarát töltötte meg a teátrum kétszintes előcsarnokát a könyvvásár délelőtt 10 órai hivatalos megnyitója után. A színház előtti téren Szabó Árpád, a Maros megyei önkormányzat alelnöke, Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere, valamint Gulyás Gabriella, a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) alelnöke köszöntötte az egybegyűlteket. A két helyi elöljáró az anyanyelv jelentőségéről beszélt, a négynapos rendezvény fontosságát méltatta.
Szellemi védnök a PIM
A könyvvásár szervezői 2012-től fontos személyiségeket, a kulturális élet kimagasló egyéniségeit kérték fel, hogy legyenek a könyves esemény szellemi védnökei. A Látó és a Székelyföld folyóirat szerkesztői után idén a Budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum vállalta e szerepet. Ahogy az intézmény alelnöke, Gulyás Gabriella fogalmazott, fontosnak tartották, hogy bemutatkozzanak Erdély legnagyobb könyves szemléjén, amely ugyanakkor kitűnő alkalom a találkozásra, ismerkedésre, a tevékenységük és a kiadványaik népszerűsítésére is.
Gulyás Gabriella a megnyitón ismertette az általa képviselt intézmény történetét, elmondta, hogy 1954-es megalakulásuk óta a magyar irodalom letéteményesei, az Országos Széchenyi Könyvtár és a Magyar Tudományos Akadémia mellett a legjelentősebb intézmény, amelynek célja a magyar irodalmi örökség gyűjtése, feldolgozása, bemutatása, népszerűsítése, a kulturális identitás erősítése, a magyar irodalom világirodalmi besorolásának támogatása.
Könyv Mikulásra és karácsonyra
A kissé hosszúra nyúlt megnyitót követően bent, a színház előcsarnokában nyüzsgött a tömeg, a standok előtt fiatalok és idősebbek egyaránt nézelődtek, lapozgattak, számolgatták, hogy mi az, amit megvennének, illetve mire futja a pénztárcából.
„Nagyszerű alkalom a mikulási és a karácsonyi ajándékok beszerzésére, hiszen itt szinte valamennyi kiadó kedvezményes áron kínálja a könyveit” – mondta a Vásárhelyi Hírlapnak egy vásárló. A könyvvásáron a könyvkiadók és könyvkereskedők 10–20 százalékos árkedvezménnyel forgalmazzák kiadványaikat, ami még vonzóbbá teszi a vásárt azok számára, akik a decemberi ünnepekre, ajándékozásra gondolnak. Sok fiatal szülő is megfordul a rendezvényen, akik kis- és kamasz gyerekeiknek keresgélnek olvasnivalót.
Írók testközelben
A vásár megnyitójával szinte egy időben a dedikálások is elkezdődtek. A kiadók standjai előtti asztaloknál várakoztak a szerzők, akik frissen megjelent kötetükbe írtak pár kedves szót az érdeklődőknek, és el is beszélgettek az olvasókkal. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők standjánál Tompa Andrea és Papp Sándor Zsigmond dedikált, a Lector Kiadó standjánál Nagy Attila, a PONT kiadó előtt Kádár Annamária és Szávai Ilona.
A könyvbemutatók sora a déli óráktól kezdődött a Székely János Teremben és a Jánosházy Györgyről elnevezett teremben. Sorra mutatkozott be legújabb kiadványaival a PONT, a Love 2 Translate, az Erdélyi Gondolat, a Koinónia és a L’Harmattan Könyvkiadó.
A Kultúrpalota kistermében a Magyar írók estje rendezvényen Györe Balázzsal, Krusovszky Dénessel, valamint az Erdélyből Budapestre települt Papp Sándor Zsigmonddal és Tompa Andreával az est házigazdája, Károlyi Csaba, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese beszélgetett. A könyvvásár pénteken, szombaton és vasárnap délelőtt 11 órakor nyitja kapuit és várja látogatóit gazdag kínálatával.
Antal Erika
Krónika (Kolozsvár)
2015. november 14.
Sepsiszentgyörgyi koszorúzók (Ezerkilencszázötvenhat Erdélyben)
A magyar forradalmi események hatására alakult meg a sepsiszentgyörgyi Gyertyánosi Gáborék Libóc részi lakásában a Székely Ifjak Társasága. Alapító tagok: Szalay Attila, Jancsó Csaba, Bordás Attila, Jancsó Sándor, Gyertyánosi Gábor, Gyertyánosi Csaba, Sándor Csaba, Molnár Béla és Szabó Lajos. Valamennyien a helybéli Székely Mikó Kollégium diákjai voltak. Később csatlakozott a szervezethez három lány a textiliskolából.
A forradalmi harcok nagyon foglalkoztatták a kisdiákokat, „edzették” magukat az eljövendő „nagy harcokra”: kést dobáltak, fejszével célba dobtak, közös kirándulásokat szerveztek. Romantikus lelkesedésüket, gyerekes naivságukat mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az uzsonnát is a kriptában fogyasztották el, hogy ezzel is edzzék magukat. Ezután már csak vérszerződés következhetett. Szabó Lajos karján még ma is látszik a sebhely. A szervezet tagjai esküt tettek, majd megválasztották a vezetőséget. Az elnök Szabó Lajos lett, mert ő volt az idősebb. Ezért kapott 15 évi börtönbüntetést. A másodrendű vádlott Bordás Attila volt, mert kidolgozták az alapszabályzatot is. A szervezkedés modelljéül az Ifjú Gárdát választották.
A magyar forradalom leverése után a szervezkedés fokozatosan megszűnt. Még el-eljártak kirándulni – (az ott készült fényképek corpus delictinek számítottak) –, tartották a barátságot, de már nem gyűléseztek. 1957. március 15-én, majd 1958. március 15-én a csoport néhány tagja megkoszorúzta a Sepsiszentgyörgy központjában lévő 1848–49-es emlékművet.
A vádirat a gyerekes dolgot óriásira fújta fel: „A Mikó Kollégium meggondolatlan, felelőtlen diákjai közül egynéhányan a magyarországi ellenforradalmi agitáció hatására arra vetemedtek, hogy a népi demokratikus rendszer ellen fegyveres szervezetet alakítsanak, amelynek tagjai – a magyarországihoz hasonlóan – fegyveres terrortámadásokat hajtanának végre hazánkban. A banda tagjai soviniszta elfogultságukban nem átallottak 1957. március 15-én titokban koszorút elhelyezni az 1848-as emlékmű talapzatára, az 1956-os magyar ellenforradalmárok emlékére. A tettüket megismételni akaró banditák azonban 1958. március 15-én lebuktak, s megkapták méltó büntetésüket.”
A szervezet legidősebb tagja Szabó Lajos volt, ő akkor töltötte a 26. életévét, Szarkay Attila 18 éves volt, a többiek 15–16 éves gyerekek. Később az alapító tagokhoz csatlakozott Szász Farkas, Szász János és Demeter Szabolcs, de ők hamar lemorzsolódtak, így a súlyos börtönbüntetést elkerülték. A gyerekek úgy képzelték el, hogy a SZIT név már önmagában is jelképes, tehát szítást, lázítást is jelent. A nevet a securitatén és a bíróságon SZISZ-re változtatták (Székely Ifjak Szövetsége), hogy mindenáron rájuk foghassák a tudatos rendszerellenes fegyveres szervezkedést. Az első koszorúzásnál Jancsó Csaba, Jancsó Sándor, Bordás Attila és Gyertyánosi Csaba volt jelen. Sepsiszentgyörgyön hamar elterjedt a hír: megkoszorúzták a negyvennyolcas emlékművet! A hatóságokat és a securitatét is annyira meglepte, hogy csak március 15-én délután szedték le az emlékműre március 14-én éjjel elhelyezett koszorút. A diktatúra nyomasztó éveiben valóban felemelő és bátor tett volt a kisdiákok koszorúzása. Az egész város és környéke megmozdult, a diákság körében nagy volt az izgalom. A parázs alatt izzott az elégedetlenség.
1958. március 15-én is hasonló körülmények között próbálták megkoszorúzni az 1848-as emlékművet. Ekkor is az 1956-os forradalom áldozataira akartak emlékezni és emlékeztetni. Hárman voltak a csoportban: Bordás Attila, Jancsó Sándor és Gyertyánosi Csaba. Amikor Bordás Attila a koszorút az emlékmű talapzatán elhelyezte, megszólalt a szekus sípszó, minden irányból rohantak feléjük, Bordás Attilát elfogták, a másik kettő elmenekült, csak később kerítették kézre őket. Bordás Attilát rettenetesen megverték, véres lett az arca, ruhája. Alig múlt tizenhat éves!
Miközben a kiskorú gyerekeket a marosvásárhelyi securitatén vallatták, a Székely Mikó Kollégiumban sor került a nagy „színjátékra”: összecsődítették a kollégium diákjait, s kemény szavakkal bélyegezték meg a letartóztatottak „ellenforradalmi” magatartását, s figyelmeztették valamennyiüket: ha valaki hasonló bűnt követ el, azonnal börtönbe zárják. A tárgyalásra Marosvásárhelyen 1958. június 3-án került sor. Ezúttal is a szadista Macskási Pál volt az elnök. Cazan ügyész fasiszta, horthysta, ellenforradalmi bandának nevezte a SZIT kilenc letartóztatott tagját, és halálbüntetést kért a gyerekekre.
Valóban elrettentő ítéleteket hirdettek ki: Szalay Attila 18 év (meghalt a börtönben! – T. Z.), Szabó Lajos 15 év, Gyertyánosi Csaba és Bordás Attila 12–12 év, Gyertyánosi Gábor és Jancsó Csaba 10–10, Jancsó Sándor 8, Sándor Csaba 7, Molnár Béla 6 évi szigorított börtönbüntetést kapott. Mindez kényszermunkával is párosult, függetlenül attól, hogy az elítéltek, kettő kivételével, kiskorúak voltak. A börtönben, a duna-deltai megsemmisítő táborokban, a kiskorúak nagyaknai börtönében a legkegyetlenebbül bántak a koszorúzó gyerekekkel. Jancsó Csabával a zsilávai börtönben készítettem tévéinterjút: közel negyven év távlatából is borzalommal emlékezett az elszenvedett kínzásokra, verésekre. A koszorúzók tettéhez szorosan kapcsolódott a sepsiszentgyörgyi Kossuth Kör nevű szervezkedés. A budapesti Petőfi Körhöz hasonlóan vitákat szerveztek a nép körében jelentkező elégedetlenségek kapcsán. Mindannyian lebuktak, a résztvevőket 15–20 évi börtönbüntetésre ítélték: Nagy Lászlót 20, Erőss Jánost 15, Csákány Zsigmondot 12, Tompa Editet 7 évi börtönbüntetéssel sújtották. Mindannyian értelmiségiek voltak.
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A magyar forradalmi események hatására alakult meg a sepsiszentgyörgyi Gyertyánosi Gáborék Libóc részi lakásában a Székely Ifjak Társasága. Alapító tagok: Szalay Attila, Jancsó Csaba, Bordás Attila, Jancsó Sándor, Gyertyánosi Gábor, Gyertyánosi Csaba, Sándor Csaba, Molnár Béla és Szabó Lajos. Valamennyien a helybéli Székely Mikó Kollégium diákjai voltak. Később csatlakozott a szervezethez három lány a textiliskolából.
A forradalmi harcok nagyon foglalkoztatták a kisdiákokat, „edzették” magukat az eljövendő „nagy harcokra”: kést dobáltak, fejszével célba dobtak, közös kirándulásokat szerveztek. Romantikus lelkesedésüket, gyerekes naivságukat mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az uzsonnát is a kriptában fogyasztották el, hogy ezzel is edzzék magukat. Ezután már csak vérszerződés következhetett. Szabó Lajos karján még ma is látszik a sebhely. A szervezet tagjai esküt tettek, majd megválasztották a vezetőséget. Az elnök Szabó Lajos lett, mert ő volt az idősebb. Ezért kapott 15 évi börtönbüntetést. A másodrendű vádlott Bordás Attila volt, mert kidolgozták az alapszabályzatot is. A szervezkedés modelljéül az Ifjú Gárdát választották.
A magyar forradalom leverése után a szervezkedés fokozatosan megszűnt. Még el-eljártak kirándulni – (az ott készült fényképek corpus delictinek számítottak) –, tartották a barátságot, de már nem gyűléseztek. 1957. március 15-én, majd 1958. március 15-én a csoport néhány tagja megkoszorúzta a Sepsiszentgyörgy központjában lévő 1848–49-es emlékművet.
A vádirat a gyerekes dolgot óriásira fújta fel: „A Mikó Kollégium meggondolatlan, felelőtlen diákjai közül egynéhányan a magyarországi ellenforradalmi agitáció hatására arra vetemedtek, hogy a népi demokratikus rendszer ellen fegyveres szervezetet alakítsanak, amelynek tagjai – a magyarországihoz hasonlóan – fegyveres terrortámadásokat hajtanának végre hazánkban. A banda tagjai soviniszta elfogultságukban nem átallottak 1957. március 15-én titokban koszorút elhelyezni az 1848-as emlékmű talapzatára, az 1956-os magyar ellenforradalmárok emlékére. A tettüket megismételni akaró banditák azonban 1958. március 15-én lebuktak, s megkapták méltó büntetésüket.”
A szervezet legidősebb tagja Szabó Lajos volt, ő akkor töltötte a 26. életévét, Szarkay Attila 18 éves volt, a többiek 15–16 éves gyerekek. Később az alapító tagokhoz csatlakozott Szász Farkas, Szász János és Demeter Szabolcs, de ők hamar lemorzsolódtak, így a súlyos börtönbüntetést elkerülték. A gyerekek úgy képzelték el, hogy a SZIT név már önmagában is jelképes, tehát szítást, lázítást is jelent. A nevet a securitatén és a bíróságon SZISZ-re változtatták (Székely Ifjak Szövetsége), hogy mindenáron rájuk foghassák a tudatos rendszerellenes fegyveres szervezkedést. Az első koszorúzásnál Jancsó Csaba, Jancsó Sándor, Bordás Attila és Gyertyánosi Csaba volt jelen. Sepsiszentgyörgyön hamar elterjedt a hír: megkoszorúzták a negyvennyolcas emlékművet! A hatóságokat és a securitatét is annyira meglepte, hogy csak március 15-én délután szedték le az emlékműre március 14-én éjjel elhelyezett koszorút. A diktatúra nyomasztó éveiben valóban felemelő és bátor tett volt a kisdiákok koszorúzása. Az egész város és környéke megmozdult, a diákság körében nagy volt az izgalom. A parázs alatt izzott az elégedetlenség.
1958. március 15-én is hasonló körülmények között próbálták megkoszorúzni az 1848-as emlékművet. Ekkor is az 1956-os forradalom áldozataira akartak emlékezni és emlékeztetni. Hárman voltak a csoportban: Bordás Attila, Jancsó Sándor és Gyertyánosi Csaba. Amikor Bordás Attila a koszorút az emlékmű talapzatán elhelyezte, megszólalt a szekus sípszó, minden irányból rohantak feléjük, Bordás Attilát elfogták, a másik kettő elmenekült, csak később kerítették kézre őket. Bordás Attilát rettenetesen megverték, véres lett az arca, ruhája. Alig múlt tizenhat éves!
Miközben a kiskorú gyerekeket a marosvásárhelyi securitatén vallatták, a Székely Mikó Kollégiumban sor került a nagy „színjátékra”: összecsődítették a kollégium diákjait, s kemény szavakkal bélyegezték meg a letartóztatottak „ellenforradalmi” magatartását, s figyelmeztették valamennyiüket: ha valaki hasonló bűnt követ el, azonnal börtönbe zárják. A tárgyalásra Marosvásárhelyen 1958. június 3-án került sor. Ezúttal is a szadista Macskási Pál volt az elnök. Cazan ügyész fasiszta, horthysta, ellenforradalmi bandának nevezte a SZIT kilenc letartóztatott tagját, és halálbüntetést kért a gyerekekre.
Valóban elrettentő ítéleteket hirdettek ki: Szalay Attila 18 év (meghalt a börtönben! – T. Z.), Szabó Lajos 15 év, Gyertyánosi Csaba és Bordás Attila 12–12 év, Gyertyánosi Gábor és Jancsó Csaba 10–10, Jancsó Sándor 8, Sándor Csaba 7, Molnár Béla 6 évi szigorított börtönbüntetést kapott. Mindez kényszermunkával is párosult, függetlenül attól, hogy az elítéltek, kettő kivételével, kiskorúak voltak. A börtönben, a duna-deltai megsemmisítő táborokban, a kiskorúak nagyaknai börtönében a legkegyetlenebbül bántak a koszorúzó gyerekekkel. Jancsó Csabával a zsilávai börtönben készítettem tévéinterjút: közel negyven év távlatából is borzalommal emlékezett az elszenvedett kínzásokra, verésekre. A koszorúzók tettéhez szorosan kapcsolódott a sepsiszentgyörgyi Kossuth Kör nevű szervezkedés. A budapesti Petőfi Körhöz hasonlóan vitákat szerveztek a nép körében jelentkező elégedetlenségek kapcsán. Mindannyian lebuktak, a résztvevőket 15–20 évi börtönbüntetésre ítélték: Nagy Lászlót 20, Erőss Jánost 15, Csákány Zsigmondot 12, Tompa Editet 7 évi börtönbüntetéssel sújtották. Mindannyian értelmiségiek voltak.
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. november 14.
Bennünk van a végtelen
Születésnapi beszélgetés a 70 éves Baróthi Ádám szobrászművésszel
– Marosvásárhelyen született, de valójában tősgyökeres szászrégeni...
– Talán három napot voltam a vásárhelyi szülészeten, hetven éve itt élek a városban, neveltje vagyok.
– Milyen volt a gyermekkora?
– Színes és gyönyörű. Egészen más, mint a mai gyerekeké, akik a számítógép előtt rostokolnak. Szászrégenben három nyelvet beszélnek, mi is három nyelvet tanultunk: magyarul, románul, németül. Miénk volt az erdő, a legelő, fociztunk, játszottunk, rengeteg ifjúsági és háborús regényt, útleírást olvastam. Négyéves lehettem, amikor édesapám először kivitt a vasútállomásra, s amikor megláttam a pöfögő gőzmozdonyt, hazajöttem és lerajzoltam. Ahogy nőttem, vágyaim különböző eseményekhez kötődtek. Először mozdonyvezető akartam lenni, majd amikor megláttam az első vaskerekes traktort, traktorista, s az első vitorlázó repülőgép láttán, amit itt gyártottak, pilótának kívánkoztam. S közben agyagot gyúrtam, kis szobrok készültek, és sok-sok rajz csataképekkel. Zenetanár osztályfőnököm három évig tanított hegedülni. Azt mondta édesanyámnak: a gyereknek jó a hallása, de adja képzőművészeti iskolába. Így indultam Marosvásárhelyre. Izsák Márton szobrászművész, igazgató emlékezett arra, hogy hatodikban kitűnő eredménnyel felvételiztem.
– Kik voltak tanárai a művészeti iskolában?
– Izsák Márton, Hunyadi László a szobrászaton, Nagy Pál grafikatanár, Kemény János író veje, Barabás István festőművész, még az öreg Bordi András is leadott pár órát. Józsa Gerő volt a magyar szakos osztályfőnökünk, kiváló előadótanár.
– Ki irányította, befolyásolta leginkább pályája kezdetén?
– Hunyadi László. Nagyon lelkes volt. Beengedett a műtermébe, ott is tanultunk tőle szobrászatot, rézdomborítást, és az anyagokkal való bánásmód alázatát, szeretetét – ez a barátság most is él közöttünk. Osztálytársam volt Tamás Anna, Tamás Klára, Kiss Levente, Szabó Vilmos, Hunyadi Mária, Szép György, Nagy Dalma, akik kitűnő képzőművészek lettek. Sajnos, Anna és Vili már nincs közöttünk.
– Akik bejutottak a művészeti iskolába, azoknál számított-e a származás, vagy csak a tehetség volt mérvadó?
– Abban az időben Izsák Márton volt az igazgató, és az iskolában nem vették figyelembe a származást, csak a tehetséget. Pedig volt ott papgyerek, kulákfióka, ügyvéd- és orvosgyerek, és én is, akinek édesapját koholt vádak alapján elítélték mint a nép ellenségét. Építész volt, egy esztendő után szabadult, s rá tíz évre rehabilitálták. Akkor rájárt a rúd a régi rendszer értelmiségi gárdájára. Bezzeg más iskolában, így a régeniben is, dúlt a megtorlás ezek ellen, a gyerekeken is elverték a port. A vásárhelyi művészeti középiskola ilyen diákokat oltalmazó gyűjtőközpont volt. Izsák Marci bácsi, akit lehetett, ha tehetséges volt, begyűjtötte. Tartotta a hátát ezekért is, egyenes ember volt, tiszteletet parancsoló, szigorú, de jóindulatú; kevés szóval irányított.
– Ezután jöttek az egyetemi évek...
– Kolozsváron is jó tanáraim voltak. Akkor a román tanárok jó része beszélte a magyart. Nyolcat vettek fel a szobrászatra, abból média szerint a harmadik voltam. A felvételi nehéz volt, előbb román nyelvtanból és irodalomból vizsgáztattak. Ha volt annyi tudásod, hogy ezen keresztüljutottál, mehettél tovább a szakvizsgákra. Így aztán rengeteg jó székelyföldi gyerek – a rendszer aberrációja miatt – nem jutott be. 1966-ban már nem kellett románból vizsgázni, csak szaktantárgyakból. Végig ösztöndíjas voltam, szerettem tanulni, bennem volt apám ambíciója. Tanáraim közül szívesen emlékezem Kós Károly fiára, Kós Andrásra. Ő volt az egyik szakoktató, a katedrafőnök. De tanított Löwith Egon is, aki Mexikóban született, kitűnő tanár volt. Aztán visszakerült Romulus Ladea professzor, akit vallásos szobrai miatt korábban kiebrudaltak. Jó asszisztense volt Korondi Jenő. Tanárom volt még Földes László, aki hatalmas tudású ember volt. Ő esztétikát tanított, Borghida István művészettörténetet, a tudományos szocializmust és a filozófiát Bretter György. Bretter azzal nyerte meg a partit, hogy amikor bejött az első órára, ezt mondta: uraim, egy dolgot le kell szögezzünk, ezt a tantárgyat én fogom tanítani, de egy dolgot ne feledjenek: egy jó kapitalizmus még mindig jobb, mint egy rossz szocializmus.
– Ezt így el merte mondani?
– Úgy látszik, akkor még nem voltak közöttünk besúgók… Ledöbbentünk, utána minden óráján ott volt a társaság.
– Mennyire használták ki a kolozsvári éveket?
– Sok színházlátogatás volt, opera, operett, vasárnap délelőtti koncertek... Ruha Pista bácsi jóvoltából, aki egyszer-kétszer bevitt a saját koncertjére a Farkas utcai református templomba. Jegyünk nem volt, én vittem a hegedűtokot, a barátom a kottákat. Jó 15-20 év múlva Pista bácsi Régenben koncertezett, a református templomban és a koncert után egy nagyméretű Beethoven-linóleum-metszetemmel leptem meg. Csak nézte, nézte, sokáig, s azt mondta: ez igen, ez a tekintet és a torzonborz hajzat: az őrült zseni, a vívódó művész. Igen tetszett neki; öccse, aki elkísérte, még kettőt rendelt belőle. Igazán szép, emlékezetes találkozás volt.
– 1970-ben végezte az egyetemet, s következett a kihelyezés.
– Minden Bukarestben zajlott le. Akkor még nem tudtam, hogy országos első vagyok a szobrászaton. Szegény Vetró Arthur azt mondta: na, akkor válasszon, mi legyen, Bukarest vagy Temesvár? De én előre megbeszéltem apámmal, hogy hazajövök, ha megengedi, hogy a házunk mögött, a Maros-parton húzzam fel a műtermet. Nem szerettem a nagyváros zaját. De lehet, hogy nem is lettem volna már az országban, engem is elkapott volna a gépszíj, mint a korosztálybeli diáktársaimat. Szinte mind elhagyták az országot. Apám azt mondta: gyere haza, fiam, úgy hagytam ki a téglákat az öreg ház hátsó oldalán, hogy tovább lehessen rakni… Elkészült a műterem-lakás, és a tanárkodás mellett elkezdtem dolgozni. Az első komolyabb pályázat a Színház tér dekorálása volt 1973-ban, amikor a marosvásárhelyi új színház felépült. Kulcsár Bélával megnyertük az egyik pályamunkát, a nyolcalakos dekoratív kompozíciót. Most, néhány hónapja kettőt el akartak lopni belőlük. Sok bronzszobor tűnt el az országban az utóbbi időben, jó ára van a bronznak, alig néhány került elő. A minap tudtam meg, hogy az abafájai Huszár-kastélyról eltűnt az általam készített, RMDSZ rendelte két kétnyelvű feliratos portré és dombormű. Dsida Jenőről és Abafáji Gyulai Pál orvosról, krónikás diplomatáról készültek. Egyébként a visszakapott kastély vígan megy tönkre, a volt kisegítő iskola már nem felel érte…
– Tanított az iskolában is.
– Hat éven át a 2. sz. líceumban művészi rajzot, térmértani szerkesztést, technikai rajzot, később művészettörténetet a humán tagozaton, román-magyar osztályokban egyaránt. Mindig beloptam az órákra egy-egy művész albumát, és munkásságáról, irányzatáról, életéről is beszéltem. 1976-2010 között a szászrégeni zene- és képzőművészeti kisiskolában tanítottam rajzot, festészetet, szobrászatot és művészettörténetet. Két osztályteremben szimultán, két nyelven, mert vegyes nemzetiségű volt egy-egy osztály. Egy csomó gyereket küldtem a művészeti líceumba, Marosvásárhelyre. Egy kitűnő, lelkes kolléga lett az utódom a katedrán. A kisiskolában kezdte, a művészeti líceum után Budapesten végzett főiskolát. És hazajött, hogy itthon tanítson. Bartha Lehelnek hívják, festőművész.
– Milyen anyagból dolgozik legszívesebben, mit szeret a legjobban?
– A bronzot. Színvilágával, anyagával a legnemesebb, a legidőtállóbb, de sok munka készült alumíniumból, lévén hogy olcsóbb. De dolgoztam kőből, fából, grafitból is, és sok linómetszetet készítettem. 1996-tól művelem a festészetet, pasztellképeket, akvarelleket festek, de rajzolok is, és tus- meg préseltszén-munkáim is vannak. Nem számolom, hány szobrot készítettem eddig. Talán 200-300-at a kis plakettekkel együtt. Ebből 20-25 nagyméretű, köztereken álló emlékmű.
– Melyik a világ legtávolabbi pontja, ahol létezik Baróthi Ádám-szobor vagy dombormű?
– Amerika. Mert ott él a fiam és a lányom, családostul. Sajnos…
– A ’89-es fordulat után tanácsosi szerepet vállalt a helyi önkormányzatban.
– Igen, tagja voltam az RMDSZ-nek, benne voltam a választmányban, s amikor meghalt Balázs Lajos alpolgármester, a választmány úgy döntött, hogy legyek önkormányzati képviselő. Nagy András volt az alpolgármester, később pedig nyolc évig polgármester. 1996-tól 2004-ig két mandátumot töltöttem a városrendészetnél. Tudtunk tenni a régeni magyarságért, de főleg a város közügyeiben és a személyi ügyekben sokat.
– És hogyan alakult a Petőfi-szobor ügye? Mert ezt a szobrot most itt látom a műterem bejárata előtt…
– Háromszor tűztük napirendre. Kétszer leszavaztak, harmadszor úgy egyeztek bele, ha ott lesz mellette az Eminescué is. Több hónapi küzdelem után végre újra napirendre került, de külön volt az Eminescu- és külön a Petőfi-szobor szavazása. Először az Eminescuét tárgyaltuk, mi megszavaztuk, de amikor a Petőfié következett, a mi szobrunkat nem szavazták meg. S mi, magyarok, a 21-ből csak 7-en maradtunk, bár még két ember mellénk állt, egy független és egy roma tanácsos, de nem volt meg a kétharmados többség. A ravasz törvényalkotók jól tudták, hogy sok fontos ügy a nemzeti kisebbségekre vonatkozik – így a többség győz. A román tanácsosok azzal érveltek, hogy a római katolikus templomkertben van már egy Petőfi-mellszobor. Én meg azzal érveltem, hogy a városban él 10-11.000 magyar, és közterületen egy szobrunk sincs, ami ittlétünket igazolja. Ismét leszavaztak.
– Milyen munkái készültek az elmúlt negyedszázad alatt?
– Vegyük sorra: 2013-ban Szászrégenben felállítottuk a kommunizmus áldozatainak emlékművét, kő és bronz domborművekkel és háromnyelvű felirattal (3,65 m). Moldáviában, Ungheni város főterén áll a tölgyfából faragott Anyai szeretet c. térkompozícióm (2,35 m). 2011-ben készítettem el a Csángó Madonna a halott hőssel c. nagy bronz domborművet, mely Gyimesbükkön van a régi vámház egyik falán. 2009-ben felújították a disznajói I-II. világháborús emlékművet a bronz turulmadárral. A sasmadár a stilizált Szent Koronán őrködik (5,60 m). 2005-ben Bolyban elkészítettem Szent István mellszobrát fából, ami majd’ 2 méteres. Szászrégen a hegedűk városa: a helyi hegedűkészítés 50. évfordulója alkalmából 2001-ben pályáztam s megnyertem a Hegedűk emlékművének elkészítését, amely 7,2 m magas, kőből és bronzból készült. A galócási új római katolikus templomban található a Szűz Mária 22 magyar szenttel című, hármas tagolású, farostlemezre festett, 9 négyzetméteres szárnyas oltárképem. Ez 2003-ban készült, s én terveztem az előtte lévő, román és gótikus elemekkel díszített úrasztalát is. Két domborművem van Alsócsernátonban, az egyik Bod Pétert ábrázolja. Csak néhány munkát soroltam fel, de sok szászrégeni középületen látható még bronzdombormű és száraz falra festett kép.
– Min dolgozik jelenleg?
– A 2014-es szászrégeni egyéni tárlat után, ahol több mint 65 munkám volt kiállítva, és a 2015-ös Bernády Ház-beli, 75 munkából álló kiállítás után pihentem és azon gondolkodtam, mit tegyek? Lányom, fiam, unokáim Amerikában élnek. Ezt nehezen tudom feldolgozni. Szomorú vagyok, és kissé bezárkóztam egy ideig…
– Sosem gondolt arra, hogy elhagyja szülőföldjét?
– Nem, erre komolyan nem gondoltam. Nekem itt dolgom van, s addig el nem megyek, míg be nem fejezem. És addig lesz dolgom, amíg élek. Itt a hazám, és mélyek a gyökerek, amelyek ide kötnek.
– Milyen elismerésben részesült Szászrégenben?
– A magyarok értékelnek, a románság jó része is. Főleg a hajdani tanítványok, a város vezetősége s a kultúra jelenlegi vezető egyéniségei. Tavaly, a Szászrégeni Magyar Napokon kaptam életműdíjat, amit a Böjte Lídia vezette Kemény János Irodalmi Társaság és az RMDSZ adott. Ennél nagyobb elismerés nem kell! Ez többet ér száz éremnél, jólesett. A legszebb és legmeghatóbb pillanata e napnak az volt, amikor fent voltam a pódiumon, s jött az ötéves kis unokám, Márk, és virágcsokorral köszöntött. Most 16 ezer kilométerre vannak, nagyon messze, a világ túloldalán…
– November 21-én lesz 70 éves. Isten éltesse sokáig! Mit szeretne még megérni?
– Azt, hogy legyen annyi egészségem, hogy a hátralévő időt okosan használjam ki. Nincsenek világrengető terveim, soha nem akartam egy absztrakt, elvont világba menekülni csak azért, hogy modern művésznek tartsanak a kortársaim és az ifjabb nemzedék. Úgy találtam rá a mértékletes, modernebb forma- és színvilágomra, hogy munkáimat ne csak a művészek, hanem a képzetlenebb műélvezők is megértsék, emberi gondolatokat akarok kifejezni. Hiszen bennünk van a világegyetem kicsinyített mása és a végtelen is. Testünk, szellemünk mikrokozmosza ezernyi parányi elemből és részecskéből áll. Sejtrendszerünk talán a Tejút rendszere, s oly parányiak vagyunk, mint az űrben a legtávolabbi csillagok. Odafent minden mozgásban van, és örökkön- örökké változik. Mi is változunk, de amíg élünk, tennünk kell. A mi korosztályunk bizonyos dolgoktól már ódzkodik, mert, amint mondják, ez nem a mi világunk, de hozzánk tartozik és velünk együtt él, létezik. A művészetre való rálátás attól függ, mennyire vagyunk érzékenyek, mennyire átfogó az érdeklődési körünk. Én sokszínű embernek tartom magam, még ebben a kisvárosban is sok mindent kellett csinálnom: körvezetés, iskolások nevelése, szeretem a költészetet, szeretek olvasni. Tanítottam verssel, zenével, tánccal, technikával, tudománnyal, hogy növendékeimben az adott problémát, művészeti témát jobban elmélyítsem. Készítettem színházi díszletet, plakátokat, bábfigurákat a színjátszó körnek, tartottam kiállítás-megnyitót, tárlatokat szerveztem, értelmezni próbáltam és belelátni mások művészi világába. Elmondhatom magamról, hogy soha nem unatkoztam, közel kétezer példányos könyvtáram is segített ebben. Az emberekkel való kapcsolat, a gyerekek lelkivilágának, szépérzékének formálása mind feladat volt és marad. Ezt szerettem!
– És mit nem szeretett?
– Az emberi sunyiságot, a képmutatást. Barát csak akkor lehet valaki, ha nyílt és őszinte. A bajban ismerszik meg igazán. Ezzel kapcsolatosan van egy emlékem. Szervátiusz Jenő szobrászművész 1964-ben ment nyugdíjba, amikor felkerültem a főiskolára, de volt szerencsém látni gyönyörű festett faszobor- kiállítását Kolozsváron. Volt egy nagy kiállítása korábban is, amikor a román kultuszminisztérium egy szovjet kultúrdelegációt fogadott, és elvitték őket a Jenő bácsi kiállítására. Azok álmélkodva kérdezték: ez az ember mostanig hol volt? Mit csináltatok, hogy a világ nem tud róla? Azok hümmögtek, köntörfalaztak jobbra-balra, nem tudtak érdembeni választ adni. Megkérdezték az idős Mestert is: Ön hol volt eddig, hogy mi nem tudunk magáról? A válasz egyszerű és tömör volt: "Amíg ők fúrtak, én faragtam." Ennél szebb ars poeticát én még nem hallottam! A munka, az emberben lévő ambíció, a művészi vágy túltesz mindenen…
Székely Ferenc
Népújság (Marosvásárhely)
Születésnapi beszélgetés a 70 éves Baróthi Ádám szobrászművésszel
– Marosvásárhelyen született, de valójában tősgyökeres szászrégeni...
– Talán három napot voltam a vásárhelyi szülészeten, hetven éve itt élek a városban, neveltje vagyok.
– Milyen volt a gyermekkora?
– Színes és gyönyörű. Egészen más, mint a mai gyerekeké, akik a számítógép előtt rostokolnak. Szászrégenben három nyelvet beszélnek, mi is három nyelvet tanultunk: magyarul, románul, németül. Miénk volt az erdő, a legelő, fociztunk, játszottunk, rengeteg ifjúsági és háborús regényt, útleírást olvastam. Négyéves lehettem, amikor édesapám először kivitt a vasútállomásra, s amikor megláttam a pöfögő gőzmozdonyt, hazajöttem és lerajzoltam. Ahogy nőttem, vágyaim különböző eseményekhez kötődtek. Először mozdonyvezető akartam lenni, majd amikor megláttam az első vaskerekes traktort, traktorista, s az első vitorlázó repülőgép láttán, amit itt gyártottak, pilótának kívánkoztam. S közben agyagot gyúrtam, kis szobrok készültek, és sok-sok rajz csataképekkel. Zenetanár osztályfőnököm három évig tanított hegedülni. Azt mondta édesanyámnak: a gyereknek jó a hallása, de adja képzőművészeti iskolába. Így indultam Marosvásárhelyre. Izsák Márton szobrászművész, igazgató emlékezett arra, hogy hatodikban kitűnő eredménnyel felvételiztem.
– Kik voltak tanárai a művészeti iskolában?
– Izsák Márton, Hunyadi László a szobrászaton, Nagy Pál grafikatanár, Kemény János író veje, Barabás István festőművész, még az öreg Bordi András is leadott pár órát. Józsa Gerő volt a magyar szakos osztályfőnökünk, kiváló előadótanár.
– Ki irányította, befolyásolta leginkább pályája kezdetén?
– Hunyadi László. Nagyon lelkes volt. Beengedett a műtermébe, ott is tanultunk tőle szobrászatot, rézdomborítást, és az anyagokkal való bánásmód alázatát, szeretetét – ez a barátság most is él közöttünk. Osztálytársam volt Tamás Anna, Tamás Klára, Kiss Levente, Szabó Vilmos, Hunyadi Mária, Szép György, Nagy Dalma, akik kitűnő képzőművészek lettek. Sajnos, Anna és Vili már nincs közöttünk.
– Akik bejutottak a művészeti iskolába, azoknál számított-e a származás, vagy csak a tehetség volt mérvadó?
– Abban az időben Izsák Márton volt az igazgató, és az iskolában nem vették figyelembe a származást, csak a tehetséget. Pedig volt ott papgyerek, kulákfióka, ügyvéd- és orvosgyerek, és én is, akinek édesapját koholt vádak alapján elítélték mint a nép ellenségét. Építész volt, egy esztendő után szabadult, s rá tíz évre rehabilitálták. Akkor rájárt a rúd a régi rendszer értelmiségi gárdájára. Bezzeg más iskolában, így a régeniben is, dúlt a megtorlás ezek ellen, a gyerekeken is elverték a port. A vásárhelyi művészeti középiskola ilyen diákokat oltalmazó gyűjtőközpont volt. Izsák Marci bácsi, akit lehetett, ha tehetséges volt, begyűjtötte. Tartotta a hátát ezekért is, egyenes ember volt, tiszteletet parancsoló, szigorú, de jóindulatú; kevés szóval irányított.
– Ezután jöttek az egyetemi évek...
– Kolozsváron is jó tanáraim voltak. Akkor a román tanárok jó része beszélte a magyart. Nyolcat vettek fel a szobrászatra, abból média szerint a harmadik voltam. A felvételi nehéz volt, előbb román nyelvtanból és irodalomból vizsgáztattak. Ha volt annyi tudásod, hogy ezen keresztüljutottál, mehettél tovább a szakvizsgákra. Így aztán rengeteg jó székelyföldi gyerek – a rendszer aberrációja miatt – nem jutott be. 1966-ban már nem kellett románból vizsgázni, csak szaktantárgyakból. Végig ösztöndíjas voltam, szerettem tanulni, bennem volt apám ambíciója. Tanáraim közül szívesen emlékezem Kós Károly fiára, Kós Andrásra. Ő volt az egyik szakoktató, a katedrafőnök. De tanított Löwith Egon is, aki Mexikóban született, kitűnő tanár volt. Aztán visszakerült Romulus Ladea professzor, akit vallásos szobrai miatt korábban kiebrudaltak. Jó asszisztense volt Korondi Jenő. Tanárom volt még Földes László, aki hatalmas tudású ember volt. Ő esztétikát tanított, Borghida István művészettörténetet, a tudományos szocializmust és a filozófiát Bretter György. Bretter azzal nyerte meg a partit, hogy amikor bejött az első órára, ezt mondta: uraim, egy dolgot le kell szögezzünk, ezt a tantárgyat én fogom tanítani, de egy dolgot ne feledjenek: egy jó kapitalizmus még mindig jobb, mint egy rossz szocializmus.
– Ezt így el merte mondani?
– Úgy látszik, akkor még nem voltak közöttünk besúgók… Ledöbbentünk, utána minden óráján ott volt a társaság.
– Mennyire használták ki a kolozsvári éveket?
– Sok színházlátogatás volt, opera, operett, vasárnap délelőtti koncertek... Ruha Pista bácsi jóvoltából, aki egyszer-kétszer bevitt a saját koncertjére a Farkas utcai református templomba. Jegyünk nem volt, én vittem a hegedűtokot, a barátom a kottákat. Jó 15-20 év múlva Pista bácsi Régenben koncertezett, a református templomban és a koncert után egy nagyméretű Beethoven-linóleum-metszetemmel leptem meg. Csak nézte, nézte, sokáig, s azt mondta: ez igen, ez a tekintet és a torzonborz hajzat: az őrült zseni, a vívódó művész. Igen tetszett neki; öccse, aki elkísérte, még kettőt rendelt belőle. Igazán szép, emlékezetes találkozás volt.
– 1970-ben végezte az egyetemet, s következett a kihelyezés.
– Minden Bukarestben zajlott le. Akkor még nem tudtam, hogy országos első vagyok a szobrászaton. Szegény Vetró Arthur azt mondta: na, akkor válasszon, mi legyen, Bukarest vagy Temesvár? De én előre megbeszéltem apámmal, hogy hazajövök, ha megengedi, hogy a házunk mögött, a Maros-parton húzzam fel a műtermet. Nem szerettem a nagyváros zaját. De lehet, hogy nem is lettem volna már az országban, engem is elkapott volna a gépszíj, mint a korosztálybeli diáktársaimat. Szinte mind elhagyták az országot. Apám azt mondta: gyere haza, fiam, úgy hagytam ki a téglákat az öreg ház hátsó oldalán, hogy tovább lehessen rakni… Elkészült a műterem-lakás, és a tanárkodás mellett elkezdtem dolgozni. Az első komolyabb pályázat a Színház tér dekorálása volt 1973-ban, amikor a marosvásárhelyi új színház felépült. Kulcsár Bélával megnyertük az egyik pályamunkát, a nyolcalakos dekoratív kompozíciót. Most, néhány hónapja kettőt el akartak lopni belőlük. Sok bronzszobor tűnt el az országban az utóbbi időben, jó ára van a bronznak, alig néhány került elő. A minap tudtam meg, hogy az abafájai Huszár-kastélyról eltűnt az általam készített, RMDSZ rendelte két kétnyelvű feliratos portré és dombormű. Dsida Jenőről és Abafáji Gyulai Pál orvosról, krónikás diplomatáról készültek. Egyébként a visszakapott kastély vígan megy tönkre, a volt kisegítő iskola már nem felel érte…
– Tanított az iskolában is.
– Hat éven át a 2. sz. líceumban művészi rajzot, térmértani szerkesztést, technikai rajzot, később művészettörténetet a humán tagozaton, román-magyar osztályokban egyaránt. Mindig beloptam az órákra egy-egy művész albumát, és munkásságáról, irányzatáról, életéről is beszéltem. 1976-2010 között a szászrégeni zene- és képzőművészeti kisiskolában tanítottam rajzot, festészetet, szobrászatot és művészettörténetet. Két osztályteremben szimultán, két nyelven, mert vegyes nemzetiségű volt egy-egy osztály. Egy csomó gyereket küldtem a művészeti líceumba, Marosvásárhelyre. Egy kitűnő, lelkes kolléga lett az utódom a katedrán. A kisiskolában kezdte, a művészeti líceum után Budapesten végzett főiskolát. És hazajött, hogy itthon tanítson. Bartha Lehelnek hívják, festőművész.
– Milyen anyagból dolgozik legszívesebben, mit szeret a legjobban?
– A bronzot. Színvilágával, anyagával a legnemesebb, a legidőtállóbb, de sok munka készült alumíniumból, lévén hogy olcsóbb. De dolgoztam kőből, fából, grafitból is, és sok linómetszetet készítettem. 1996-tól művelem a festészetet, pasztellképeket, akvarelleket festek, de rajzolok is, és tus- meg préseltszén-munkáim is vannak. Nem számolom, hány szobrot készítettem eddig. Talán 200-300-at a kis plakettekkel együtt. Ebből 20-25 nagyméretű, köztereken álló emlékmű.
– Melyik a világ legtávolabbi pontja, ahol létezik Baróthi Ádám-szobor vagy dombormű?
– Amerika. Mert ott él a fiam és a lányom, családostul. Sajnos…
– A ’89-es fordulat után tanácsosi szerepet vállalt a helyi önkormányzatban.
– Igen, tagja voltam az RMDSZ-nek, benne voltam a választmányban, s amikor meghalt Balázs Lajos alpolgármester, a választmány úgy döntött, hogy legyek önkormányzati képviselő. Nagy András volt az alpolgármester, később pedig nyolc évig polgármester. 1996-tól 2004-ig két mandátumot töltöttem a városrendészetnél. Tudtunk tenni a régeni magyarságért, de főleg a város közügyeiben és a személyi ügyekben sokat.
– És hogyan alakult a Petőfi-szobor ügye? Mert ezt a szobrot most itt látom a műterem bejárata előtt…
– Háromszor tűztük napirendre. Kétszer leszavaztak, harmadszor úgy egyeztek bele, ha ott lesz mellette az Eminescué is. Több hónapi küzdelem után végre újra napirendre került, de külön volt az Eminescu- és külön a Petőfi-szobor szavazása. Először az Eminescuét tárgyaltuk, mi megszavaztuk, de amikor a Petőfié következett, a mi szobrunkat nem szavazták meg. S mi, magyarok, a 21-ből csak 7-en maradtunk, bár még két ember mellénk állt, egy független és egy roma tanácsos, de nem volt meg a kétharmados többség. A ravasz törvényalkotók jól tudták, hogy sok fontos ügy a nemzeti kisebbségekre vonatkozik – így a többség győz. A román tanácsosok azzal érveltek, hogy a római katolikus templomkertben van már egy Petőfi-mellszobor. Én meg azzal érveltem, hogy a városban él 10-11.000 magyar, és közterületen egy szobrunk sincs, ami ittlétünket igazolja. Ismét leszavaztak.
– Milyen munkái készültek az elmúlt negyedszázad alatt?
– Vegyük sorra: 2013-ban Szászrégenben felállítottuk a kommunizmus áldozatainak emlékművét, kő és bronz domborművekkel és háromnyelvű felirattal (3,65 m). Moldáviában, Ungheni város főterén áll a tölgyfából faragott Anyai szeretet c. térkompozícióm (2,35 m). 2011-ben készítettem el a Csángó Madonna a halott hőssel c. nagy bronz domborművet, mely Gyimesbükkön van a régi vámház egyik falán. 2009-ben felújították a disznajói I-II. világháborús emlékművet a bronz turulmadárral. A sasmadár a stilizált Szent Koronán őrködik (5,60 m). 2005-ben Bolyban elkészítettem Szent István mellszobrát fából, ami majd’ 2 méteres. Szászrégen a hegedűk városa: a helyi hegedűkészítés 50. évfordulója alkalmából 2001-ben pályáztam s megnyertem a Hegedűk emlékművének elkészítését, amely 7,2 m magas, kőből és bronzból készült. A galócási új római katolikus templomban található a Szűz Mária 22 magyar szenttel című, hármas tagolású, farostlemezre festett, 9 négyzetméteres szárnyas oltárképem. Ez 2003-ban készült, s én terveztem az előtte lévő, román és gótikus elemekkel díszített úrasztalát is. Két domborművem van Alsócsernátonban, az egyik Bod Pétert ábrázolja. Csak néhány munkát soroltam fel, de sok szászrégeni középületen látható még bronzdombormű és száraz falra festett kép.
– Min dolgozik jelenleg?
– A 2014-es szászrégeni egyéni tárlat után, ahol több mint 65 munkám volt kiállítva, és a 2015-ös Bernády Ház-beli, 75 munkából álló kiállítás után pihentem és azon gondolkodtam, mit tegyek? Lányom, fiam, unokáim Amerikában élnek. Ezt nehezen tudom feldolgozni. Szomorú vagyok, és kissé bezárkóztam egy ideig…
– Sosem gondolt arra, hogy elhagyja szülőföldjét?
– Nem, erre komolyan nem gondoltam. Nekem itt dolgom van, s addig el nem megyek, míg be nem fejezem. És addig lesz dolgom, amíg élek. Itt a hazám, és mélyek a gyökerek, amelyek ide kötnek.
– Milyen elismerésben részesült Szászrégenben?
– A magyarok értékelnek, a románság jó része is. Főleg a hajdani tanítványok, a város vezetősége s a kultúra jelenlegi vezető egyéniségei. Tavaly, a Szászrégeni Magyar Napokon kaptam életműdíjat, amit a Böjte Lídia vezette Kemény János Irodalmi Társaság és az RMDSZ adott. Ennél nagyobb elismerés nem kell! Ez többet ér száz éremnél, jólesett. A legszebb és legmeghatóbb pillanata e napnak az volt, amikor fent voltam a pódiumon, s jött az ötéves kis unokám, Márk, és virágcsokorral köszöntött. Most 16 ezer kilométerre vannak, nagyon messze, a világ túloldalán…
– November 21-én lesz 70 éves. Isten éltesse sokáig! Mit szeretne még megérni?
– Azt, hogy legyen annyi egészségem, hogy a hátralévő időt okosan használjam ki. Nincsenek világrengető terveim, soha nem akartam egy absztrakt, elvont világba menekülni csak azért, hogy modern művésznek tartsanak a kortársaim és az ifjabb nemzedék. Úgy találtam rá a mértékletes, modernebb forma- és színvilágomra, hogy munkáimat ne csak a művészek, hanem a képzetlenebb műélvezők is megértsék, emberi gondolatokat akarok kifejezni. Hiszen bennünk van a világegyetem kicsinyített mása és a végtelen is. Testünk, szellemünk mikrokozmosza ezernyi parányi elemből és részecskéből áll. Sejtrendszerünk talán a Tejút rendszere, s oly parányiak vagyunk, mint az űrben a legtávolabbi csillagok. Odafent minden mozgásban van, és örökkön- örökké változik. Mi is változunk, de amíg élünk, tennünk kell. A mi korosztályunk bizonyos dolgoktól már ódzkodik, mert, amint mondják, ez nem a mi világunk, de hozzánk tartozik és velünk együtt él, létezik. A művészetre való rálátás attól függ, mennyire vagyunk érzékenyek, mennyire átfogó az érdeklődési körünk. Én sokszínű embernek tartom magam, még ebben a kisvárosban is sok mindent kellett csinálnom: körvezetés, iskolások nevelése, szeretem a költészetet, szeretek olvasni. Tanítottam verssel, zenével, tánccal, technikával, tudománnyal, hogy növendékeimben az adott problémát, művészeti témát jobban elmélyítsem. Készítettem színházi díszletet, plakátokat, bábfigurákat a színjátszó körnek, tartottam kiállítás-megnyitót, tárlatokat szerveztem, értelmezni próbáltam és belelátni mások művészi világába. Elmondhatom magamról, hogy soha nem unatkoztam, közel kétezer példányos könyvtáram is segített ebben. Az emberekkel való kapcsolat, a gyerekek lelkivilágának, szépérzékének formálása mind feladat volt és marad. Ezt szerettem!
– És mit nem szeretett?
– Az emberi sunyiságot, a képmutatást. Barát csak akkor lehet valaki, ha nyílt és őszinte. A bajban ismerszik meg igazán. Ezzel kapcsolatosan van egy emlékem. Szervátiusz Jenő szobrászművész 1964-ben ment nyugdíjba, amikor felkerültem a főiskolára, de volt szerencsém látni gyönyörű festett faszobor- kiállítását Kolozsváron. Volt egy nagy kiállítása korábban is, amikor a román kultuszminisztérium egy szovjet kultúrdelegációt fogadott, és elvitték őket a Jenő bácsi kiállítására. Azok álmélkodva kérdezték: ez az ember mostanig hol volt? Mit csináltatok, hogy a világ nem tud róla? Azok hümmögtek, köntörfalaztak jobbra-balra, nem tudtak érdembeni választ adni. Megkérdezték az idős Mestert is: Ön hol volt eddig, hogy mi nem tudunk magáról? A válasz egyszerű és tömör volt: "Amíg ők fúrtak, én faragtam." Ennél szebb ars poeticát én még nem hallottam! A munka, az emberben lévő ambíció, a művészi vágy túltesz mindenen…
Székely Ferenc
Népújság (Marosvásárhely)
2015. november 14.
Szervátiusz-díjat kapott Kovács András művészettörténész
Győrfi Lajos szobrászművésznek, Kovács András művészettörténésznek, Döbrentei Kornél író, költőnek, valamint Tiffán Ede borásznak ítélte oda az idén a Szervátiusz Jenő-díjat a művész nevét viselő alapítvány. Az elismeréseket csütörtök este adták Budapesten.
Az alapítványt Szervátiusz Tibor szobrász és felesége, Szervátiusz Klára hozta létre a művész édesapja, Szervátiusz Jenő születésének 100. évfordulóján, 2003-ban. Emellett megalapították a Szervátiusz Jenő-díjat azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a Kárpát-medencében alkotó magyar művészek munkáira – közölte az alapítvány az MTI-vel.
Szabadság (Kolozsvár)
Győrfi Lajos szobrászművésznek, Kovács András művészettörténésznek, Döbrentei Kornél író, költőnek, valamint Tiffán Ede borásznak ítélte oda az idén a Szervátiusz Jenő-díjat a művész nevét viselő alapítvány. Az elismeréseket csütörtök este adták Budapesten.
Az alapítványt Szervátiusz Tibor szobrász és felesége, Szervátiusz Klára hozta létre a művész édesapja, Szervátiusz Jenő születésének 100. évfordulóján, 2003-ban. Emellett megalapították a Szervátiusz Jenő-díjat azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a Kárpát-medencében alkotó magyar művészek munkáira – közölte az alapítvány az MTI-vel.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. november 16.
Kovács Péter: a szórványt nem temetni kell!
A szórványt nem temetni kell, hanem fel kell mutatni és meg kell őrizni az értékeit – hívta fel a figyelmet Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke vasárnap Temesváron, a szövetség magyar szórvány napi központi rendezvényén.
A Csiky Gergely Állami Magyar Színházban tartott rendezvényen az RMDSZ kiértékelte a szórvány cselekvési tervének eredményeit, és új irányelvekkel bővítette azt.
Kovács Péter beszédében rámutatott: a szórvány nem egy fakszni, nem egy múzeumi tárgy, az itt élők hús-vér magyar emberek, közösségek, akik csak számbelileg jelentenek kisebbséget, semmivel nem kevesebbek, mint a tömbmagyarságban élők. „A szórványnak nem konferenciákra van szüksége, hanem munkára és támogatásra. Fontos lehet a tanulmány, a konferencia, de – az egyik megyei elnök szavaival élve – attól még valaki meg kell tankolja az iskolabuszt, az ebédet meg kell főzze valaki a szórványkollégiumban, és mindezt valakinek ki kell fizetnie" – fogalmazott a politikus.
Kifejtette, amikor szórványcselekvési tervről, programokról van szó, a kulcsszó az összefogás kell legyen: a többségiek és a kisebbségben élők között, szórványmegyék, egyházak, civilek, réteg- és ifjúsági szervezetek között is, de a szórványban élő közösségek és Budapest között is.
„Nem elég politikai nyilatkozatot tenni a budapesti kormányzat szintjén, miszerint nem támogatják a gyöngyhalász-programot, meg is kell azt szüntetni. Ha Szász Jenőnek horgászni van kedve, menjen a Duna-deltába, ne a szórványmegyékbe, hiszen ez ártalmas a szórványnak, és az ott élő magyar közösségeknek" – jelentette ki Kovács Péter, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet szórványbeli gyerekek székelyföldi iskoláztatását támogató projektjére utalva.
Az ügyvezető elnök a 2011-ben kidolgozott szórványcselekvési terv megvalósításait sorolva elmondta, a legnagyobb népszerűségnek örvendő program az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket! vetélkedő volt, mint mondta, mára hét megye 34 magyar vonatkozású műemlékét karolták fel.
Külön kitért az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület együttműködésével lebonyolított magyar házak átvilágítására, a Kriza János Néprajzi Társaság segítségével összeírt, tájházakat, emlékházakat, helytörténeti kiállításokat összesítő adatbázisra, illetve az Összetartozunk székely–szórvány partnerségi program eredményeire. Az oktatásról beszélve kifejtette: a szórványban élő gyermekek anyanyelvű oktatása prioritás a szövetség számára, amire a Minden magyar gyermek számít országos beiskolázási kampány során is felhívták a figyelmet.
Célkeresztben a nagyvárosi szórvány
Az új szórványcselekvési tervről szólva Hegedüs Csilla ügyvezető alelnök kifejtette: konkrét, megvalósítható, számon kérhető cselekvési tervet dolgoztak ki a következő négy évre, amely egyben a szövetség „szórványra vonatkozó nemzetstratégiája" is. Rámutatott: az új cselekvési tervet az „újratervezés" jegyében széles körű konzultációval dolgozták ki, melyhez hozzájárultak az RMDSZ megyei szervezetei, pedagógusok, civil és ifjúsági szervezetek, de számos egyéni hozzászólás, tanács is érkezett Brassótól Budapestig.
Az ügyvezető alelnök az új terv két különböző programtípusáról beszélt: a sikeres közösségépítő rendezvényeket továbbviszik, ugyanakkor az új programok között kiemelt helyet szánnak a minőségi magyar oktatás kiterjesztésének, a magyar közösségi terek kialakításának, a tartalmas ifjúsági programoknak, a magyar házak hálózatba szervezésének.
„A szórványban nincsenek egyéni sorsok, csak közösségi ügyek" – idézte fel Hegedüs Csilla egy nagyenyedi beszélgetés konklúzióját. Hozzátette: a következő négy évben kiemelt figyelmet fordítanak a nagyvárosi szórványra, mert ott a legnagyobb az identitásvesztés, a lemorzsolódás. „Vannak jó példák ebben a környezetben is: Temesváron például megoldották a gyermekek magyar iskolába való szállítását, máshol a cserkészeknek köszönhetően van közösségi élet, és van, ahol a nőszervezet által szervezett programok nyújtanak közösségi élményt" – mondta. Kifejtette: kísérleti jelleggel Kolozsváron ültetik gyakorlatba a nagyvárosra kidolgozott elképzeléseket, és a tapasztalatok alapján átfogó, pragmatikus programcsomagot dolgoznak ki.
Következnek a konkrét tennivalók
Magyari Tivadar oktatásért felelős ügyvezető alelnök arra hívta fel a figyelmet, hogy az oktatás minőségére mindenütt oda kell figyelni, és biztosítani kell az ehhez szükséges feltételeket. „Ki kell mondanunk azt, hogy megyénként, településenként mik a bajok, melyek a válságos helyzetek, és ezekre a konkrét helyzetekre kell megoldásokat találnunk" – szögezte le az ügyvezető alelnök. Elmondta, az RMDSZ oktatási stratégiáját véglegesítették, a naprakész, pontos terepadatokkal pedig az érdekvédelem különböző szintjein segítik a jó döntések megszületését.
A következőkben elkezdik az oktatási stratégia helyi szintű gyakorlatba ültetését, konkrét tennivalókra való lebontását, tette hozzá az alelnök. Fontos tevékenységként emelte ki a magyar pedagógusok kataszterének összeállítását, egyfajta „munkaerőmérlegének" elkészítését, amely a szükséges szakmai képzések irányvonalát is megmutatja.
Ösztönző oktatási-nevelési támogatás
Burus Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke a magyar kormány oktatási-nevelési támogatásának szórványközösségek megmaradásában betöltött szerepéről beszélt. Hangsúlyozta: az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a szórványmegyékben élő szülők sokkal inkább igénybe veszik a támogatást, érdeklődésük konstans a tömbmagyar vidékeken élőkhöz képest. Legtöbb esetben ez a támogatás motiváló tényezőként hat a szórványban élő gyermekek beiskolázásakor, ezért fontos, hogy akár a program működtetésének újragondolásával ezeket a megyéket differenciáltan kezeljék, fejtette ki az oktatási szakember.
A temesvári konferencia második részében a sikeres szórványbeli közösségépítő rendezvényeket, tapasztalatokat ismerhették meg a jelenlévők. „Mindannyian ismerjük a demográfiai adatok negatív következményeit, tevékenységünk nehézségeit, azonban a bennük rejlő akarat, hit, reménység, összefogás bizonyítottan előbbre viheti szórványközösségeink jövőjét. Kívánom, hogy a ma bemutatott pozitív példák minél tovább fejlődjenek" – értékelte a konferenciát Winkler Gyula EP-képviselő. A rendezvény részeként a színházban A helység Kalapácsa című előadását tekintheti meg a közönség a Bánsági Vándorszínház előadásában, az est folyamán pedig Bartók Béla-kiállítást nyitottak meg.
Támogatást ígérnek a szórványsajtónak
Az RMDSZ intézményes keretet és anyagi forrást biztosít arra, hogy a szórványlapok megmaradjanak, és tartalmilag is megerősödjenek – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szombaton A magyar sajtó jelene és jövője a szórványban című vajdahunyadi konferencián. „A sajtónak fontos szerepe van az aszszimiláció és a nyelvvesztés megfékezésében, ezért az RMDSZ partnere lesz minden olyan kezdeményezésnek, amelynek célja a szórványközösségek médiatermékeinek fennmaradása és támogatása" – hangsúlyozta a szövetségi elnök a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) által szervezett konferencián. Rámutatott: a nyelvvesztés és az asszimiláció a szórványban az anyanyelvű oktatás és sajtó térvesztésével kezdődik.
Krónika (Kolozsvár)
A szórványt nem temetni kell, hanem fel kell mutatni és meg kell őrizni az értékeit – hívta fel a figyelmet Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke vasárnap Temesváron, a szövetség magyar szórvány napi központi rendezvényén.
A Csiky Gergely Állami Magyar Színházban tartott rendezvényen az RMDSZ kiértékelte a szórvány cselekvési tervének eredményeit, és új irányelvekkel bővítette azt.
Kovács Péter beszédében rámutatott: a szórvány nem egy fakszni, nem egy múzeumi tárgy, az itt élők hús-vér magyar emberek, közösségek, akik csak számbelileg jelentenek kisebbséget, semmivel nem kevesebbek, mint a tömbmagyarságban élők. „A szórványnak nem konferenciákra van szüksége, hanem munkára és támogatásra. Fontos lehet a tanulmány, a konferencia, de – az egyik megyei elnök szavaival élve – attól még valaki meg kell tankolja az iskolabuszt, az ebédet meg kell főzze valaki a szórványkollégiumban, és mindezt valakinek ki kell fizetnie" – fogalmazott a politikus.
Kifejtette, amikor szórványcselekvési tervről, programokról van szó, a kulcsszó az összefogás kell legyen: a többségiek és a kisebbségben élők között, szórványmegyék, egyházak, civilek, réteg- és ifjúsági szervezetek között is, de a szórványban élő közösségek és Budapest között is.
„Nem elég politikai nyilatkozatot tenni a budapesti kormányzat szintjén, miszerint nem támogatják a gyöngyhalász-programot, meg is kell azt szüntetni. Ha Szász Jenőnek horgászni van kedve, menjen a Duna-deltába, ne a szórványmegyékbe, hiszen ez ártalmas a szórványnak, és az ott élő magyar közösségeknek" – jelentette ki Kovács Péter, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet szórványbeli gyerekek székelyföldi iskoláztatását támogató projektjére utalva.
Az ügyvezető elnök a 2011-ben kidolgozott szórványcselekvési terv megvalósításait sorolva elmondta, a legnagyobb népszerűségnek örvendő program az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket! vetélkedő volt, mint mondta, mára hét megye 34 magyar vonatkozású műemlékét karolták fel.
Külön kitért az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület együttműködésével lebonyolított magyar házak átvilágítására, a Kriza János Néprajzi Társaság segítségével összeírt, tájházakat, emlékházakat, helytörténeti kiállításokat összesítő adatbázisra, illetve az Összetartozunk székely–szórvány partnerségi program eredményeire. Az oktatásról beszélve kifejtette: a szórványban élő gyermekek anyanyelvű oktatása prioritás a szövetség számára, amire a Minden magyar gyermek számít országos beiskolázási kampány során is felhívták a figyelmet.
Célkeresztben a nagyvárosi szórvány
Az új szórványcselekvési tervről szólva Hegedüs Csilla ügyvezető alelnök kifejtette: konkrét, megvalósítható, számon kérhető cselekvési tervet dolgoztak ki a következő négy évre, amely egyben a szövetség „szórványra vonatkozó nemzetstratégiája" is. Rámutatott: az új cselekvési tervet az „újratervezés" jegyében széles körű konzultációval dolgozták ki, melyhez hozzájárultak az RMDSZ megyei szervezetei, pedagógusok, civil és ifjúsági szervezetek, de számos egyéni hozzászólás, tanács is érkezett Brassótól Budapestig.
Az ügyvezető alelnök az új terv két különböző programtípusáról beszélt: a sikeres közösségépítő rendezvényeket továbbviszik, ugyanakkor az új programok között kiemelt helyet szánnak a minőségi magyar oktatás kiterjesztésének, a magyar közösségi terek kialakításának, a tartalmas ifjúsági programoknak, a magyar házak hálózatba szervezésének.
„A szórványban nincsenek egyéni sorsok, csak közösségi ügyek" – idézte fel Hegedüs Csilla egy nagyenyedi beszélgetés konklúzióját. Hozzátette: a következő négy évben kiemelt figyelmet fordítanak a nagyvárosi szórványra, mert ott a legnagyobb az identitásvesztés, a lemorzsolódás. „Vannak jó példák ebben a környezetben is: Temesváron például megoldották a gyermekek magyar iskolába való szállítását, máshol a cserkészeknek köszönhetően van közösségi élet, és van, ahol a nőszervezet által szervezett programok nyújtanak közösségi élményt" – mondta. Kifejtette: kísérleti jelleggel Kolozsváron ültetik gyakorlatba a nagyvárosra kidolgozott elképzeléseket, és a tapasztalatok alapján átfogó, pragmatikus programcsomagot dolgoznak ki.
Következnek a konkrét tennivalók
Magyari Tivadar oktatásért felelős ügyvezető alelnök arra hívta fel a figyelmet, hogy az oktatás minőségére mindenütt oda kell figyelni, és biztosítani kell az ehhez szükséges feltételeket. „Ki kell mondanunk azt, hogy megyénként, településenként mik a bajok, melyek a válságos helyzetek, és ezekre a konkrét helyzetekre kell megoldásokat találnunk" – szögezte le az ügyvezető alelnök. Elmondta, az RMDSZ oktatási stratégiáját véglegesítették, a naprakész, pontos terepadatokkal pedig az érdekvédelem különböző szintjein segítik a jó döntések megszületését.
A következőkben elkezdik az oktatási stratégia helyi szintű gyakorlatba ültetését, konkrét tennivalókra való lebontását, tette hozzá az alelnök. Fontos tevékenységként emelte ki a magyar pedagógusok kataszterének összeállítását, egyfajta „munkaerőmérlegének" elkészítését, amely a szükséges szakmai képzések irányvonalát is megmutatja.
Ösztönző oktatási-nevelési támogatás
Burus Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke a magyar kormány oktatási-nevelési támogatásának szórványközösségek megmaradásában betöltött szerepéről beszélt. Hangsúlyozta: az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a szórványmegyékben élő szülők sokkal inkább igénybe veszik a támogatást, érdeklődésük konstans a tömbmagyar vidékeken élőkhöz képest. Legtöbb esetben ez a támogatás motiváló tényezőként hat a szórványban élő gyermekek beiskolázásakor, ezért fontos, hogy akár a program működtetésének újragondolásával ezeket a megyéket differenciáltan kezeljék, fejtette ki az oktatási szakember.
A temesvári konferencia második részében a sikeres szórványbeli közösségépítő rendezvényeket, tapasztalatokat ismerhették meg a jelenlévők. „Mindannyian ismerjük a demográfiai adatok negatív következményeit, tevékenységünk nehézségeit, azonban a bennük rejlő akarat, hit, reménység, összefogás bizonyítottan előbbre viheti szórványközösségeink jövőjét. Kívánom, hogy a ma bemutatott pozitív példák minél tovább fejlődjenek" – értékelte a konferenciát Winkler Gyula EP-képviselő. A rendezvény részeként a színházban A helység Kalapácsa című előadását tekintheti meg a közönség a Bánsági Vándorszínház előadásában, az est folyamán pedig Bartók Béla-kiállítást nyitottak meg.
Támogatást ígérnek a szórványsajtónak
Az RMDSZ intézményes keretet és anyagi forrást biztosít arra, hogy a szórványlapok megmaradjanak, és tartalmilag is megerősödjenek – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szombaton A magyar sajtó jelene és jövője a szórványban című vajdahunyadi konferencián. „A sajtónak fontos szerepe van az aszszimiláció és a nyelvvesztés megfékezésében, ezért az RMDSZ partnere lesz minden olyan kezdeményezésnek, amelynek célja a szórványközösségek médiatermékeinek fennmaradása és támogatása" – hangsúlyozta a szövetségi elnök a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) által szervezett konferencián. Rámutatott: a nyelvvesztés és az asszimiláció a szórványban az anyanyelvű oktatás és sajtó térvesztésével kezdődik.
Krónika (Kolozsvár)
2015. november 16.
Potápi: fontos gazdasági eszközökkel is támogatni a megmaradást
A szórvány kérdése központi helyet foglal el a magyar nemzetpolitikában, mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár a magyar szórvány napja alkalmából az MTI-nek.
Rámutatott, a nemzetpolitika kiemelt jelentőséget tulajdonít a szórványban élőknek, hiszen a „nemzet határát” képező szórványban az asszimiláció folyamata gyorsabb, a nemzeti identitást reprodukáló intézmények hálózata kevésbé hatékony. Hozzátette, hogy a határon túli magyarság fele, több mint egymillió ember szórványban él. Kifejtette: a legutóbbi népszámlálási adatok szerint a népességfogyás legnagyobb arányban a szórványban zajlik.
A magyar iskolába történő beiratkozás, a nyelvhasználat, az egyházak tevékenysége, a választásokon való részvétel tekintetében is a szórványban ütköznek a magyar közösségek a legnagyobb akadályokba. Mind a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) Szórvány szakbizottságában, mind a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) Szórvány-diaszpóra munkacsoportjában folyik az erről való gondolkodás, jegyezte meg.
Potápi Árpád János a jelenség csökkentése érdekében a legfőbb feladatok között jelölte meg annak megállapítását, hogy hol, milyen mértékű szórványosodás zajlik, és milyen tényezők váltják azt ki. Kitért arra is, hogy konkrét terveket és stratégiákat kell kidolgozni, s példaként említette a normatív támogatási programokat az olyan területeken, mint az oktatás, a művelődés, az egyház, a közösségépítés. Fontosnak nevezte a konszenzust a döntéshozatalban és a tervek megvalósításában, hiszen a szórványosodás folyamatát csak együttes erővel, összetartásban lehetünk képesek lassítani.
A konkrét anyagi támogatásokat ismertetve elmondta: a Bethlen Gábor Alap bizottsága a Máért iránymutatásai alapján jelölte ki az erdélyi nemzeti jelentőségű programokat, amelyek támogatása meghívásos pályázat keretében történt, többek közt a szórványkollégiumok támogatása, illetve iskolabuszprogram támogatása alcímen. A támogatás célja romániai illetőségű, a magyar anyanyelvi és nemzeti önazonosság megőrzését elősegítő szórványkollégiumok működtetésének és/vagy programjainak, illetve iskolabuszprogram támogatása. A felhasználható keretösszeg 42,2 millió forint.
A szórványközpontok támogatása tekintetében a legkiemelkedőbb az Erdélyben működő Téka Alapítvány és a Kallós Zoltán Alapítvány, mindkettő nemzeti jelentőségű intézmény. Erdélyben támogatásban részesült még az Ethnika Kulturális Alapítvány (Magyarlapád), a Dési Civil Műhely, a Bástya Egyesület (Vice), a Szent Ferenc Alapítvány (Déva), a Bethlen Gábor Kollégium (Nagyenyed) összesen 650,7 millió forint összegben. Hozzátette: az anyagi támogatás mellett szükségesnek tartották, hogy személyes kapcsolat is kialakuljon a szórványban élő magyar közösséggel, ezért hívták életre a Petőfi Sándor-programot, amelyben ösztöndíjasokat küldenek szórványterületekre.
Az államtitkár a szórványmagyarság megmaradását segítő programok fontosságát hangsúlyozta a Nemzetpolitikai Kutatóintézet által a budapesti Magyarság Házában rendezett konferencián is. A Petőfi-program mellett kitért a Határtalanul programra, melynek keretében magyarországi, illetve határon túli iskolások látogathatják meg egymást, illetve a Szakképzés éves program nyomán 128 határon túli diák tölthette egy hónapos szakmai gyakorlatát Magyarországon. Fontosnak nevezte, hogy Magyarország gazdasági eszközökkel is támogassa a szórványban élő magyarság helyben maradását, hiszen sokan elhagyják szülőföldjüket, így elveszítik kultúrájukat, identitásukat is. „Sokat tehetünk azért, hogy a magyarság egy fejlődő korba lépjen a következő években, évtizedekben” – fogalmazott Potápi Árpád János.
A budapesti rendezvényre Erdélyből, Szlovéniából a Muravidékről, Horvátországból, Kárpátaljáról és a Felvidékről látogattak el a szórványmagyarság képviselői, akik hagyományos termékeiket is bemutatták. A konferencia keretében tudósok, néprajzkutatók elemezték a szórványmagyarság helyzetét.
Egy november elején elfogadott országgyűlési határozat nyomán idén először tartották meg hivatalos formában a magyar szórvány napját az egész Kárpát-medencében. A kezdeményezés Böjte Csaba ferences atyától származik, melyet az RMDSZ karolt fel, azt javasolva, hogy Erdélyben nyilvánítsák a szórványmagyarság napjává november 15-ét, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születése, illetve halála napját. Tavaly a Kárpát-medencei Képviselők Fóruma indítványozta az Országgyűlésnek, hogy hozzon határozatot a nap egész Kárpát-medencei megtartásáról, és a döntés meg is született november 3-án.
Krónika (Kolozsvár)
A szórvány kérdése központi helyet foglal el a magyar nemzetpolitikában, mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár a magyar szórvány napja alkalmából az MTI-nek.
Rámutatott, a nemzetpolitika kiemelt jelentőséget tulajdonít a szórványban élőknek, hiszen a „nemzet határát” képező szórványban az asszimiláció folyamata gyorsabb, a nemzeti identitást reprodukáló intézmények hálózata kevésbé hatékony. Hozzátette, hogy a határon túli magyarság fele, több mint egymillió ember szórványban él. Kifejtette: a legutóbbi népszámlálási adatok szerint a népességfogyás legnagyobb arányban a szórványban zajlik.
A magyar iskolába történő beiratkozás, a nyelvhasználat, az egyházak tevékenysége, a választásokon való részvétel tekintetében is a szórványban ütköznek a magyar közösségek a legnagyobb akadályokba. Mind a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) Szórvány szakbizottságában, mind a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) Szórvány-diaszpóra munkacsoportjában folyik az erről való gondolkodás, jegyezte meg.
Potápi Árpád János a jelenség csökkentése érdekében a legfőbb feladatok között jelölte meg annak megállapítását, hogy hol, milyen mértékű szórványosodás zajlik, és milyen tényezők váltják azt ki. Kitért arra is, hogy konkrét terveket és stratégiákat kell kidolgozni, s példaként említette a normatív támogatási programokat az olyan területeken, mint az oktatás, a művelődés, az egyház, a közösségépítés. Fontosnak nevezte a konszenzust a döntéshozatalban és a tervek megvalósításában, hiszen a szórványosodás folyamatát csak együttes erővel, összetartásban lehetünk képesek lassítani.
A konkrét anyagi támogatásokat ismertetve elmondta: a Bethlen Gábor Alap bizottsága a Máért iránymutatásai alapján jelölte ki az erdélyi nemzeti jelentőségű programokat, amelyek támogatása meghívásos pályázat keretében történt, többek közt a szórványkollégiumok támogatása, illetve iskolabuszprogram támogatása alcímen. A támogatás célja romániai illetőségű, a magyar anyanyelvi és nemzeti önazonosság megőrzését elősegítő szórványkollégiumok működtetésének és/vagy programjainak, illetve iskolabuszprogram támogatása. A felhasználható keretösszeg 42,2 millió forint.
A szórványközpontok támogatása tekintetében a legkiemelkedőbb az Erdélyben működő Téka Alapítvány és a Kallós Zoltán Alapítvány, mindkettő nemzeti jelentőségű intézmény. Erdélyben támogatásban részesült még az Ethnika Kulturális Alapítvány (Magyarlapád), a Dési Civil Műhely, a Bástya Egyesület (Vice), a Szent Ferenc Alapítvány (Déva), a Bethlen Gábor Kollégium (Nagyenyed) összesen 650,7 millió forint összegben. Hozzátette: az anyagi támogatás mellett szükségesnek tartották, hogy személyes kapcsolat is kialakuljon a szórványban élő magyar közösséggel, ezért hívták életre a Petőfi Sándor-programot, amelyben ösztöndíjasokat küldenek szórványterületekre.
Az államtitkár a szórványmagyarság megmaradását segítő programok fontosságát hangsúlyozta a Nemzetpolitikai Kutatóintézet által a budapesti Magyarság Házában rendezett konferencián is. A Petőfi-program mellett kitért a Határtalanul programra, melynek keretében magyarországi, illetve határon túli iskolások látogathatják meg egymást, illetve a Szakképzés éves program nyomán 128 határon túli diák tölthette egy hónapos szakmai gyakorlatát Magyarországon. Fontosnak nevezte, hogy Magyarország gazdasági eszközökkel is támogassa a szórványban élő magyarság helyben maradását, hiszen sokan elhagyják szülőföldjüket, így elveszítik kultúrájukat, identitásukat is. „Sokat tehetünk azért, hogy a magyarság egy fejlődő korba lépjen a következő években, évtizedekben” – fogalmazott Potápi Árpád János.
A budapesti rendezvényre Erdélyből, Szlovéniából a Muravidékről, Horvátországból, Kárpátaljáról és a Felvidékről látogattak el a szórványmagyarság képviselői, akik hagyományos termékeiket is bemutatták. A konferencia keretében tudósok, néprajzkutatók elemezték a szórványmagyarság helyzetét.
Egy november elején elfogadott országgyűlési határozat nyomán idén először tartották meg hivatalos formában a magyar szórvány napját az egész Kárpát-medencében. A kezdeményezés Böjte Csaba ferences atyától származik, melyet az RMDSZ karolt fel, azt javasolva, hogy Erdélyben nyilvánítsák a szórványmagyarság napjává november 15-ét, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születése, illetve halála napját. Tavaly a Kárpát-medencei Képviselők Fóruma indítványozta az Országgyűlésnek, hogy hozzon határozatot a nap egész Kárpát-medencei megtartásáról, és a döntés meg is született november 3-án.
Krónika (Kolozsvár)
2015. november 16.
Programdömping könyvek között
A 21. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár az eddigiektől eltérően csak vasárnap délután zárta be kapuit, így a közönség egy nappal tovább válogathatott a széles kínálatból a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház előcsarnokában.
A könyvbarátokat a négy nap alatt közel száz rendezvény várta, köztük dedikálások és könyvbemutatók, de színházi előadások és koncert is, a programok pedig sok embert vonzottak.
A csütörtöki nyitónapon a Kolozsvári Állami Magyar Színház Leonce és Léna című produkciója vonzotta a legtöbb embert a színházba, a nagyterem zsúfolásig megtelt. Szintén nagyon sokan voltak kíváncsiak Halász Judit Csiribiri című előadására. Az elsősorban gyermekeknek szánt koncert is telt ház előtt zajlott, sokan a lépcsőn és a színpad szélén is ültek a szombat délelőtti és délutáni koncerten egyaránt.
Halász Judit dalait szinte mindenki ismeri, a Micimackót vagy a Boldog születésnapot című szerzeményt a közönség apraja-nagyja együtt harsogta az énekessel. Az egyórás produkció során a gyerekekkel is kapcsolatot alakított ki az előadóművész, rövid kis versikékre, dalocskákra tanította őket.
Az idei könyvvásár szellemi patrónusa a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum volt, amely saját standdal vett részt a négynapos könyvünnepen, két kiállítást is hozott magával, illetve számos kiadványt. Péntek délután a színház kistermében mutatták be a múzeum által megjelentetett Az ellopott tragédia című Rejtő Jenő-emlékkötetet.
A könyvről a szerkesztő, Thuróczy Gergely beszélt. A kiadvány a sokoldalú írót, filmírót, lapszerkesztőt, bulvárújságírót, a teljes életpályát, Rejtő szerelmi életét, ifjúságát, valamint tragédiáját próbálja az olvasónak bemutatni. Az 500 oldalas kötet első része egy 150 oldalas kismonográfiát tartalmaz, a második részben jobbára kiadatlan Rejtő-szövegeket találni, a harmadik rész pedig írókollégák Rejtőről szóló tanulmányait teszi közzé.
Sok minden kiderült Rejtő Jenőről, például az, hogy soha nem fizetett kézirattal az éttermekben és kávéházakban, ahogyan azt az egyik mítosz állítja, minthogy az sem igaz, hogy a francia idegenlégió tagja lett volna. Munkaszolgálatra hívták be a második világháború idején, haláláról senki nem tudott hírt adni, testét nem temették el, hivatalosan eltűntnek nyilvánították.
Antal Erika
Krónika (Kolozsvár)
A 21. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár az eddigiektől eltérően csak vasárnap délután zárta be kapuit, így a közönség egy nappal tovább válogathatott a széles kínálatból a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház előcsarnokában.
A könyvbarátokat a négy nap alatt közel száz rendezvény várta, köztük dedikálások és könyvbemutatók, de színházi előadások és koncert is, a programok pedig sok embert vonzottak.
A csütörtöki nyitónapon a Kolozsvári Állami Magyar Színház Leonce és Léna című produkciója vonzotta a legtöbb embert a színházba, a nagyterem zsúfolásig megtelt. Szintén nagyon sokan voltak kíváncsiak Halász Judit Csiribiri című előadására. Az elsősorban gyermekeknek szánt koncert is telt ház előtt zajlott, sokan a lépcsőn és a színpad szélén is ültek a szombat délelőtti és délutáni koncerten egyaránt.
Halász Judit dalait szinte mindenki ismeri, a Micimackót vagy a Boldog születésnapot című szerzeményt a közönség apraja-nagyja együtt harsogta az énekessel. Az egyórás produkció során a gyerekekkel is kapcsolatot alakított ki az előadóművész, rövid kis versikékre, dalocskákra tanította őket.
Az idei könyvvásár szellemi patrónusa a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum volt, amely saját standdal vett részt a négynapos könyvünnepen, két kiállítást is hozott magával, illetve számos kiadványt. Péntek délután a színház kistermében mutatták be a múzeum által megjelentetett Az ellopott tragédia című Rejtő Jenő-emlékkötetet.
A könyvről a szerkesztő, Thuróczy Gergely beszélt. A kiadvány a sokoldalú írót, filmírót, lapszerkesztőt, bulvárújságírót, a teljes életpályát, Rejtő szerelmi életét, ifjúságát, valamint tragédiáját próbálja az olvasónak bemutatni. Az 500 oldalas kötet első része egy 150 oldalas kismonográfiát tartalmaz, a második részben jobbára kiadatlan Rejtő-szövegeket találni, a harmadik rész pedig írókollégák Rejtőről szóló tanulmányait teszi közzé.
Sok minden kiderült Rejtő Jenőről, például az, hogy soha nem fizetett kézirattal az éttermekben és kávéházakban, ahogyan azt az egyik mítosz állítja, minthogy az sem igaz, hogy a francia idegenlégió tagja lett volna. Munkaszolgálatra hívták be a második világháború idején, haláláról senki nem tudott hírt adni, testét nem temették el, hivatalosan eltűntnek nyilvánították.
Antal Erika
Krónika (Kolozsvár)
2015. november 16.
A magyar szórvány napja
Erdélyi és budapesti rendezvények
Az RMDSZ Vajdahunyadon és Temesváron tartott konferenciát a magyar szórvány napja jegyében, a magyar kormánynak a nemzetpolitikáért felelős államtitkára pedig Budapesten szólalt meg ugyanebben a témában.
Az RMDSZ intézményes keretet és anyagi forrást biztosít arra, hogy a szórványlapok megmaradjanak, és tartalmilag is megerősödjenek – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szombaton, A magyar sajtó jelene és jövője a szórványban című vajdahunyadi konferencián. „A sajtónak fontos szerepe van az asszimiláció és a nyelvvesztés megfékezésében, ezért a Romániai Magyar Demokrata Szövetség partnere lesz minden olyan kezdeményezésnek, amelynek célja a szórványközösségek médiatermékeinek fennmaradása és támogatása”, hangsúlyozta Kelemen Hunor a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) által szervezett konferencián. Tegnap Temesváron, a szórványnapi központi rendezvényen Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke ismertette a szórvány cselekvési tervet.
Potápi Árpád, a magyar szórvány napja alkalmából, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet által a budapesti Magyarság Házában rendezett konferencián hangsúlyozta: egy november elején elfogadott országgyűlési határozat nyomán először tartják meg hivatalos formában az eseményt az egész Kárpát-medencében. Hozzátette, hogy a határon túli magyarság fele, több mint egymillió ember szórványban él. Elmondta, hogy a kezdeményezés Erdélyből, Böjte Csaba ferences atyától származik, majd felkarolta az RMDSZ. Azt javasolták, hogy Erdélyben nyilvánítsák a szórvány magyarság napjává november 15-ét, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születése, illetve halála napját.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely
Erdélyi és budapesti rendezvények
Az RMDSZ Vajdahunyadon és Temesváron tartott konferenciát a magyar szórvány napja jegyében, a magyar kormánynak a nemzetpolitikáért felelős államtitkára pedig Budapesten szólalt meg ugyanebben a témában.
Az RMDSZ intézményes keretet és anyagi forrást biztosít arra, hogy a szórványlapok megmaradjanak, és tartalmilag is megerősödjenek – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szombaton, A magyar sajtó jelene és jövője a szórványban című vajdahunyadi konferencián. „A sajtónak fontos szerepe van az asszimiláció és a nyelvvesztés megfékezésében, ezért a Romániai Magyar Demokrata Szövetség partnere lesz minden olyan kezdeményezésnek, amelynek célja a szórványközösségek médiatermékeinek fennmaradása és támogatása”, hangsúlyozta Kelemen Hunor a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) által szervezett konferencián. Tegnap Temesváron, a szórványnapi központi rendezvényen Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke ismertette a szórvány cselekvési tervet.
Potápi Árpád, a magyar szórvány napja alkalmából, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet által a budapesti Magyarság Házában rendezett konferencián hangsúlyozta: egy november elején elfogadott országgyűlési határozat nyomán először tartják meg hivatalos formában az eseményt az egész Kárpát-medencében. Hozzátette, hogy a határon túli magyarság fele, több mint egymillió ember szórványban él. Elmondta, hogy a kezdeményezés Erdélyből, Böjte Csaba ferences atyától származik, majd felkarolta az RMDSZ. Azt javasolták, hogy Erdélyben nyilvánítsák a szórvány magyarság napjává november 15-ét, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születése, illetve halála napját.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely
2015. november 17.
A magyar nyelvű szakképzés jövőképe
Eseti projektek és tartós programok támogatása szerepel abban a javaslatcsomagban, amely a hazai magyar szakoktatás fejlesztési koncepcióját tartalmazza a 2015–2020 közötti időszakra, és amelyet nemrég Csíkszeredában mutattak be A romániai magyar nyelvű szakképzés jövőképe elnevezésű konferencián. Az esemény a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szervezésében a 2015 a külhoni magyar szakképzés éve program részeként májustól szeptemberig tartott Szakképzés–Gazdaság–Társadalom fórumsorozat zárórendezvénye volt.
A programindítót májusban Sepsiszentgyörgyön tartották, ahol Potápi Árpád János, a budapesti kormány nemzetpolitikáért felelős államtitkára hangsúlyozta: a szülőföldön boldogulás a gazdasági lehetőségektől függ, és ez a kettő jelenti a magyarság megmaradását a Kárpát-medencében. A magyar állam által meghirdetett, 2015 a külhoni magyar szakképzés éve program erdélyi partnere az RMPSZ, mely szervezet vállalta, hogy a szakképzési intézmények, egyházak, a gazdasági szereplők, önkormányzatok bevonásával feltérképezik a hazai magyar szakképzés jelenlegi helyzetét, és a javaslatokat figyelembe véve elkészítik a 2015–2020 közötti időszak fejlesztési koncepcióját. Kárpát-medencei tangazdaságok létrehozására, tanműhelyek felszerelésére, képzésre, pályaorientációs tanácsadásra, ösztöndíjakra ebben az esztendőben 500 millió forintot fordít a magyar állam, ebből százhúsz millió erdélyi fejlesztéseket céloz meg, amelyek közül az egyik legnagyobb beruházás (közel harmincmillió forint) egy húsipari szakképzést biztosító tanműhely felszerelése a sepsiszentgyörgyi Kós Károly Szakközépiskolában. A különböző régiók helyi partnerein kívül a szakoktatás hosszú távú fejlesztése, átrendezése, összehangolása céljából a nemzetpolitikai államtitkárság együttműködési szerződést írt alá a nyáron a budapesti földművelésügyi és a nemzetgazdasági minisztériummal, ami a pedagógusszövetség elnöke szerint arra utal, hogy a magyar állam támogatása nem merül ki ebben az egy tematikus évben, hisz az elinduló hosszabb távú fejlesztésekhez továbbra is anyagi forrásokra lesz szükség. Burus-Siklódi Botond lapunknak elmondta, a csíkszeredai konferencián beszélt arról, hogy újra kell gondolni a szakképzés és a munkaerőpiac viszonyát, szerinte a komplex folyamat érinti a gazdaságot, a helyi és a regionális fejlesztés mellett a családokat is. A változás nem csupán az iskola, a tanügy gondja, szükség van a gazdasági szereplők közvetlen és aktív részvételére is. A szakmai tanácskozáson hetvennégy olyan szakoktatási intézmény képviseltette magát, ahol magyar nyelven vagy magyarul is tanítanak, és amely iskoláknak előre elküldték a fejlesztési javaslatcsomagot, amit a szekcióüléseken megvitattak, illetve kiegészítettek. Az RMPSZ vállalkozott a dokumentum véglegesítésére, a konferencia összegzéssel zárult, majd Biró A. Zoltán, a KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások Központjának vezetője kifejtette: az elkészült stratégiai anyag csoportos munka terméke, amely nem végrehajtási program, hanem keretszöveg, rugalmas, a lehetőségek változása függvényében alakítható.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Eseti projektek és tartós programok támogatása szerepel abban a javaslatcsomagban, amely a hazai magyar szakoktatás fejlesztési koncepcióját tartalmazza a 2015–2020 közötti időszakra, és amelyet nemrég Csíkszeredában mutattak be A romániai magyar nyelvű szakképzés jövőképe elnevezésű konferencián. Az esemény a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szervezésében a 2015 a külhoni magyar szakképzés éve program részeként májustól szeptemberig tartott Szakképzés–Gazdaság–Társadalom fórumsorozat zárórendezvénye volt.
A programindítót májusban Sepsiszentgyörgyön tartották, ahol Potápi Árpád János, a budapesti kormány nemzetpolitikáért felelős államtitkára hangsúlyozta: a szülőföldön boldogulás a gazdasági lehetőségektől függ, és ez a kettő jelenti a magyarság megmaradását a Kárpát-medencében. A magyar állam által meghirdetett, 2015 a külhoni magyar szakképzés éve program erdélyi partnere az RMPSZ, mely szervezet vállalta, hogy a szakképzési intézmények, egyházak, a gazdasági szereplők, önkormányzatok bevonásával feltérképezik a hazai magyar szakképzés jelenlegi helyzetét, és a javaslatokat figyelembe véve elkészítik a 2015–2020 közötti időszak fejlesztési koncepcióját. Kárpát-medencei tangazdaságok létrehozására, tanműhelyek felszerelésére, képzésre, pályaorientációs tanácsadásra, ösztöndíjakra ebben az esztendőben 500 millió forintot fordít a magyar állam, ebből százhúsz millió erdélyi fejlesztéseket céloz meg, amelyek közül az egyik legnagyobb beruházás (közel harmincmillió forint) egy húsipari szakképzést biztosító tanműhely felszerelése a sepsiszentgyörgyi Kós Károly Szakközépiskolában. A különböző régiók helyi partnerein kívül a szakoktatás hosszú távú fejlesztése, átrendezése, összehangolása céljából a nemzetpolitikai államtitkárság együttműködési szerződést írt alá a nyáron a budapesti földművelésügyi és a nemzetgazdasági minisztériummal, ami a pedagógusszövetség elnöke szerint arra utal, hogy a magyar állam támogatása nem merül ki ebben az egy tematikus évben, hisz az elinduló hosszabb távú fejlesztésekhez továbbra is anyagi forrásokra lesz szükség. Burus-Siklódi Botond lapunknak elmondta, a csíkszeredai konferencián beszélt arról, hogy újra kell gondolni a szakképzés és a munkaerőpiac viszonyát, szerinte a komplex folyamat érinti a gazdaságot, a helyi és a regionális fejlesztés mellett a családokat is. A változás nem csupán az iskola, a tanügy gondja, szükség van a gazdasági szereplők közvetlen és aktív részvételére is. A szakmai tanácskozáson hetvennégy olyan szakoktatási intézmény képviseltette magát, ahol magyar nyelven vagy magyarul is tanítanak, és amely iskoláknak előre elküldték a fejlesztési javaslatcsomagot, amit a szekcióüléseken megvitattak, illetve kiegészítettek. Az RMPSZ vállalkozott a dokumentum véglegesítésére, a konferencia összegzéssel zárult, majd Biró A. Zoltán, a KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások Központjának vezetője kifejtette: az elkészült stratégiai anyag csoportos munka terméke, amely nem végrehajtási program, hanem keretszöveg, rugalmas, a lehetőségek változása függvényében alakítható.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. november 17.
Főszerkesztők a nyomtatott és internetes folyóiratlétről
Van-e jövőjük az irodalmi lapoknak, lehetnek-e egy lapszerkesztőnek víziói, a nyomtatott vagy a virtuális térben elérhető folyóirat életképesebb-e, milyen mértékben lehet egy lap több önmagánál, milyen szerepük van az olvasók megszólításában a lapszámbemutatóknak és más rendezvényeknek, a tematikus számoknak, illetve a különféle díjaknak? – ezeket a kérdéseket járták körbe péntek este a Nemzeti Színház Kistermében a Főszerkesztők kerek- asztalának meghívottai.
A könyvvásár kiemelt rendezvényének házigazdája, Kovács András Ferenc Látó-főszerkesztő Tasnádi-Sáhy Péterrel, a Várad című kulturális folyóirat irodalmi rovatának új szerkesztőjével,Lövétei Lázár Lászlóval, a Székelyföld főszerkesztőjével, Balázs Imre Józseffel, a kolozsvári Korunk "nyugdíjas" főszerkesztőjével, jelenlegi főszerkesztő- helyettesével, Bege Magdolnával, az Irodalmi Jelen főszerkesztő-helyettesével, illetve Karácsonyi Zsolttal, a kolozsvári Helikon főszerkesztőjével beszélgetett. A meghívottak egyetértettek abban, hogy az irodalmi lapoknak az elkövetkezőkben is lesz létjogosultságuk, a kivitelezést illetően azonban felmerültek nézetkülönbségek.
– Az elmúlt kétszáz évben mindig volt irodalmi lap Kolozsváron. Úgy gondolom, ahogy a könyvnek, úgy a folyóiratnak is van jövője, de szembe kell nézni azzal, hogy konkurenciája is van – mondta Karácsonyi Zsolt az internetes tartalmakra utalva. – Éppen ezért a nyomtatott lap szerkesztői megpróbálnak műhelyszerű tevékenységeket is szervezni – tette hozzá, majd arra is kitért, hogy a Helikonnak az elmúlt 25 évben mindig volt olyan rovata, amely a fiatal generációnak szólt.
Bege Magdolna egy fordított forgatókönyvet vázolt fel, az Irodalmi Jelen ugyanis 2008-tól internetes formátumban jelenik meg, de 2011-től újra nyomtatott változata is van, amelybe az online-ból válogatott anyagok kerülnek.
– Az online a jövő. Bár jobb kézbe venni egy lapot, mint egy üvegablakon át nézni, a fiatalok mégis ez utóbbit preferálják. Így több lehetőség adódik a nyitásra, az interaktivitás megteremtésére, a visszajelzések lemérésére – sorolta Bege Magdolna.
Túl a formán
Balázs Imre József arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar irodalom hagyományosan egy folyóiratkultúra.
– A jövőről gondolkozni a funkcióról és nem a formátumról való gondolkozást jelenti. Az irodalmi lap egyik funkciója az, hogy egy értékrend alapján kiválaszt dolgokat az irodalomból. A másik pedig az, hogy általa a szerző állandóan jelen van az olvasók előtt. Azért van az irodalmi lapoknak jövőjük, mert ezeknek a funkcióknak is van jövőjük – vélte a Korunk korábbi főszerkesztője.
Lövétei Lázár László egy irodalomtörténeti példával mérte össze a magyar és a nyugati alkotók régi-új helyzetét: míg Vörösmarty a Zalán futásához nyolcvan előfizetőt talált, Byron művére tízezren voltak vevők. Az 1600-as példányszámú Székelyföld főszerkesztője a "nyomtatott versus internetes" vitában a hétköznapok János bácsija számára elérhetőbb, kézbe fogható formátum mellett érvelt. Ezzel szemben Bege Magdolna azt vetette fel, hogy a János bácsik egyre kevesebben lesznek, a fiatalokat pedig nehéz rávenni arra, hogy nyomtatott sajtóterméket vegyenek a kezükbe. A későbbiekben azonban az Irodalmi Jelen főszerkesztő-helyettese is elismerte, hogy az elektronikus lapnak hátrányai is vannak, a tartalmak ugyanis el is tűnhetnek, bizonyos számítógépes programok változásakor pedig ellenőrizhetetlen, élvezhetetlen formába kerülhetnek. Karácsonyi Zsolt a Lövétei Lázár László táborához csatlakozva arra hívta fel a figyelmet, hogy Amerikában egyre több, internetes formátumra váltott rangos lap tért vissza a nyomtatott változathoz.
– Az elmúlt négy-öt évben olyan dolgokat hoztunk vissza a lapba, amelyek korábban hagyománynak számítottak – tette hozzá a kéthetente megjelenő Helikon főszerkesztője, aki szerint az internetes változat elsősorban reklámfelület, a nyomtatott termék népszerűsítője.
Nem a példányszám, a szolgálat számít
A Várad irodalmi rovatának szerkesztője az olvasók megnyerésének kérdésében szintén a Székelyfölddel vállalt rokonságot, elmondta, hogy akárcsak a Lövéteiék lapja, a Várad is már a "kulturális folyóirat" megnevezést tartalmazó borítóval támpontot ad. A példányszám Tasnádi-Sáhy Péter szerint nem biztos, hogy mérvadó, sokkal fontosabb az, hogy egy lap mennyire szolgál egy közösséget.
Kovács András Ferenc mozgékony, erős, színes lapnak nevezte a Váradot, majd arról kérdezte az új rovatszerkesztőt, hogy Ady szellemisége mennyire határozza meg a város irodalmi életét, illetve a folyóirat mennyire él a hagyományokkal.
– Olyan ez, mint amikor az ember egy gyönyörű, antik karosszéket örököl. Ha csak csodálni és kerülgetni lehet, nem jó örökség. Ha bele lehet ülni egy pohár borral, akkor jó – mondta Tasnádi- Sáhy Péter, majd a Várad szerkesztőségének rendezvényeiről, a havonta egyszer megtartott Törzsasztal-sorozatról és a hétéves Könyvmaratonról szólt.
– Ha összművészeti hozzáállással bemegyünk a közösségbe, azt az emberek nagyon kedvelik – jegyezte meg a szerkesztő.
A Helikonnál nehezen indult a rendezvényszervezés, Kolozsváron ugyanis annyi az esemény, hogy időbe telt, amíg egy elfogadható, húsz fő feletti közönséget meg tudtak nyerni – tudtuk meg Karácsonyi Zsolttól.
– A kapcsolattartás egyébként a szerzőkkel való kapcsolatról is szól – tette hozzá a Helikon főszerkesztője, aki szerint az olvasónak nemcsak az íróra, hanem az írót pallérozó vagy éppenséggel túlélő szerkesztőre is szüksége van. A továbbiakban az átlagéletkorában 45 év alatti szerkesztőségi csapatról, illetve arról beszélt, hogy a Helikont olyan rovatokkal tudták fiatalon tartani, mint például a lazább hangvételű interjúk. Karácsonyi Zsolt azt is elmondta, hogy a lap fiatal szerzőit mindig arra biztatja, hogy más folyóiratokban is jelentessék meg műveiket.
A város életében való folyamatos jelenlét a Korunknál is egyre fontosabb – mondta Balázs Imre József, aki szerint a nehéz időszakot megélt kolozsvári lapnál a nyomtatott formátumot kell erősíteni.
Bege Magdolna az Irodalmi Jelen sajátosságai között említette, hogy az aradi székhelyű szerkesztőség öt tagja különböző városokban, Budapesten, Enyingen, Kolozsváron, Szegeden él, de nagyon szoros a kapcsolat a munkatársak között. E-mailen értekeznek, és hetente tartanak Skype-on szerkesztőségi ülést. Ami a rendezvényeiket illeti, lapszámbemutatókat főleg Budapesten, ritkábban a Székelyföldön tartanak, a kolozsvári Bulgakovban írói műhelyt működtetnek, Aradon pedig könyvbemutatókat szerveznek.
Tematikus lapszám: kockázat vagy lehetőség?
Az est egyik érdekes kérdése az irodalmi lapok tematizálására irányult. Lövétei Lázár László felvetette, hogy megvan a veszélye annak, hogy bizonyos témák nem érdeklik az olvasót. Balázs Imre József ezzel szemben a tematikus szerkesztésben rejlő lehetőségekre hívta fel a figyelmet.
– Így minden lapszámmal új olvasókhoz juthatunk el. Más kérdés, akárcsak a szerelemben, hogy utána meg tudjuk-e tartani őket. A tematikus lapszámba a szerzők felkérésre írnak, ez ebből a szempontból is jó kapcsolattartási forma – vélte a Korunk főszerkesztő-helyettese. Kovács András Ferenc szerint egy szépirodalmi lap nem bír meg két-három tematikus lapszámnál többet egy évben, de bizonyos súlypontra mindenképpen szükség van.
A beszélgetés utolsó negyedórájában az a kérdés is felmerült, hogy az egyetemi központokban működő lapok miért nem tudják a rendezvényeikre becsalogatni az egyetemistákat, majd az irodalmi lapok által évente kiosztott díjakról esett szó.
– Sok mindenről beszélhettünk volna még, például a szerkesztők mindennapjairól – jegyezte meg az eszmecsere végén az est házigazdája, majd azt is hozzátette, hogy az állandó mozgásban levő lapoknak többször is átalakul a holdudvaruk. Az előre látható és láthatatlan változások majd az elkövetkező évek irodalmi együttléteinek témájául szolgálnak.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
Van-e jövőjük az irodalmi lapoknak, lehetnek-e egy lapszerkesztőnek víziói, a nyomtatott vagy a virtuális térben elérhető folyóirat életképesebb-e, milyen mértékben lehet egy lap több önmagánál, milyen szerepük van az olvasók megszólításában a lapszámbemutatóknak és más rendezvényeknek, a tematikus számoknak, illetve a különféle díjaknak? – ezeket a kérdéseket járták körbe péntek este a Nemzeti Színház Kistermében a Főszerkesztők kerek- asztalának meghívottai.
A könyvvásár kiemelt rendezvényének házigazdája, Kovács András Ferenc Látó-főszerkesztő Tasnádi-Sáhy Péterrel, a Várad című kulturális folyóirat irodalmi rovatának új szerkesztőjével,Lövétei Lázár Lászlóval, a Székelyföld főszerkesztőjével, Balázs Imre Józseffel, a kolozsvári Korunk "nyugdíjas" főszerkesztőjével, jelenlegi főszerkesztő- helyettesével, Bege Magdolnával, az Irodalmi Jelen főszerkesztő-helyettesével, illetve Karácsonyi Zsolttal, a kolozsvári Helikon főszerkesztőjével beszélgetett. A meghívottak egyetértettek abban, hogy az irodalmi lapoknak az elkövetkezőkben is lesz létjogosultságuk, a kivitelezést illetően azonban felmerültek nézetkülönbségek.
– Az elmúlt kétszáz évben mindig volt irodalmi lap Kolozsváron. Úgy gondolom, ahogy a könyvnek, úgy a folyóiratnak is van jövője, de szembe kell nézni azzal, hogy konkurenciája is van – mondta Karácsonyi Zsolt az internetes tartalmakra utalva. – Éppen ezért a nyomtatott lap szerkesztői megpróbálnak műhelyszerű tevékenységeket is szervezni – tette hozzá, majd arra is kitért, hogy a Helikonnak az elmúlt 25 évben mindig volt olyan rovata, amely a fiatal generációnak szólt.
Bege Magdolna egy fordított forgatókönyvet vázolt fel, az Irodalmi Jelen ugyanis 2008-tól internetes formátumban jelenik meg, de 2011-től újra nyomtatott változata is van, amelybe az online-ból válogatott anyagok kerülnek.
– Az online a jövő. Bár jobb kézbe venni egy lapot, mint egy üvegablakon át nézni, a fiatalok mégis ez utóbbit preferálják. Így több lehetőség adódik a nyitásra, az interaktivitás megteremtésére, a visszajelzések lemérésére – sorolta Bege Magdolna.
Túl a formán
Balázs Imre József arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar irodalom hagyományosan egy folyóiratkultúra.
– A jövőről gondolkozni a funkcióról és nem a formátumról való gondolkozást jelenti. Az irodalmi lap egyik funkciója az, hogy egy értékrend alapján kiválaszt dolgokat az irodalomból. A másik pedig az, hogy általa a szerző állandóan jelen van az olvasók előtt. Azért van az irodalmi lapoknak jövőjük, mert ezeknek a funkcióknak is van jövőjük – vélte a Korunk korábbi főszerkesztője.
Lövétei Lázár László egy irodalomtörténeti példával mérte össze a magyar és a nyugati alkotók régi-új helyzetét: míg Vörösmarty a Zalán futásához nyolcvan előfizetőt talált, Byron művére tízezren voltak vevők. Az 1600-as példányszámú Székelyföld főszerkesztője a "nyomtatott versus internetes" vitában a hétköznapok János bácsija számára elérhetőbb, kézbe fogható formátum mellett érvelt. Ezzel szemben Bege Magdolna azt vetette fel, hogy a János bácsik egyre kevesebben lesznek, a fiatalokat pedig nehéz rávenni arra, hogy nyomtatott sajtóterméket vegyenek a kezükbe. A későbbiekben azonban az Irodalmi Jelen főszerkesztő-helyettese is elismerte, hogy az elektronikus lapnak hátrányai is vannak, a tartalmak ugyanis el is tűnhetnek, bizonyos számítógépes programok változásakor pedig ellenőrizhetetlen, élvezhetetlen formába kerülhetnek. Karácsonyi Zsolt a Lövétei Lázár László táborához csatlakozva arra hívta fel a figyelmet, hogy Amerikában egyre több, internetes formátumra váltott rangos lap tért vissza a nyomtatott változathoz.
– Az elmúlt négy-öt évben olyan dolgokat hoztunk vissza a lapba, amelyek korábban hagyománynak számítottak – tette hozzá a kéthetente megjelenő Helikon főszerkesztője, aki szerint az internetes változat elsősorban reklámfelület, a nyomtatott termék népszerűsítője.
Nem a példányszám, a szolgálat számít
A Várad irodalmi rovatának szerkesztője az olvasók megnyerésének kérdésében szintén a Székelyfölddel vállalt rokonságot, elmondta, hogy akárcsak a Lövéteiék lapja, a Várad is már a "kulturális folyóirat" megnevezést tartalmazó borítóval támpontot ad. A példányszám Tasnádi-Sáhy Péter szerint nem biztos, hogy mérvadó, sokkal fontosabb az, hogy egy lap mennyire szolgál egy közösséget.
Kovács András Ferenc mozgékony, erős, színes lapnak nevezte a Váradot, majd arról kérdezte az új rovatszerkesztőt, hogy Ady szellemisége mennyire határozza meg a város irodalmi életét, illetve a folyóirat mennyire él a hagyományokkal.
– Olyan ez, mint amikor az ember egy gyönyörű, antik karosszéket örököl. Ha csak csodálni és kerülgetni lehet, nem jó örökség. Ha bele lehet ülni egy pohár borral, akkor jó – mondta Tasnádi- Sáhy Péter, majd a Várad szerkesztőségének rendezvényeiről, a havonta egyszer megtartott Törzsasztal-sorozatról és a hétéves Könyvmaratonról szólt.
– Ha összművészeti hozzáállással bemegyünk a közösségbe, azt az emberek nagyon kedvelik – jegyezte meg a szerkesztő.
A Helikonnál nehezen indult a rendezvényszervezés, Kolozsváron ugyanis annyi az esemény, hogy időbe telt, amíg egy elfogadható, húsz fő feletti közönséget meg tudtak nyerni – tudtuk meg Karácsonyi Zsolttól.
– A kapcsolattartás egyébként a szerzőkkel való kapcsolatról is szól – tette hozzá a Helikon főszerkesztője, aki szerint az olvasónak nemcsak az íróra, hanem az írót pallérozó vagy éppenséggel túlélő szerkesztőre is szüksége van. A továbbiakban az átlagéletkorában 45 év alatti szerkesztőségi csapatról, illetve arról beszélt, hogy a Helikont olyan rovatokkal tudták fiatalon tartani, mint például a lazább hangvételű interjúk. Karácsonyi Zsolt azt is elmondta, hogy a lap fiatal szerzőit mindig arra biztatja, hogy más folyóiratokban is jelentessék meg műveiket.
A város életében való folyamatos jelenlét a Korunknál is egyre fontosabb – mondta Balázs Imre József, aki szerint a nehéz időszakot megélt kolozsvári lapnál a nyomtatott formátumot kell erősíteni.
Bege Magdolna az Irodalmi Jelen sajátosságai között említette, hogy az aradi székhelyű szerkesztőség öt tagja különböző városokban, Budapesten, Enyingen, Kolozsváron, Szegeden él, de nagyon szoros a kapcsolat a munkatársak között. E-mailen értekeznek, és hetente tartanak Skype-on szerkesztőségi ülést. Ami a rendezvényeiket illeti, lapszámbemutatókat főleg Budapesten, ritkábban a Székelyföldön tartanak, a kolozsvári Bulgakovban írói műhelyt működtetnek, Aradon pedig könyvbemutatókat szerveznek.
Tematikus lapszám: kockázat vagy lehetőség?
Az est egyik érdekes kérdése az irodalmi lapok tematizálására irányult. Lövétei Lázár László felvetette, hogy megvan a veszélye annak, hogy bizonyos témák nem érdeklik az olvasót. Balázs Imre József ezzel szemben a tematikus szerkesztésben rejlő lehetőségekre hívta fel a figyelmet.
– Így minden lapszámmal új olvasókhoz juthatunk el. Más kérdés, akárcsak a szerelemben, hogy utána meg tudjuk-e tartani őket. A tematikus lapszámba a szerzők felkérésre írnak, ez ebből a szempontból is jó kapcsolattartási forma – vélte a Korunk főszerkesztő-helyettese. Kovács András Ferenc szerint egy szépirodalmi lap nem bír meg két-három tematikus lapszámnál többet egy évben, de bizonyos súlypontra mindenképpen szükség van.
A beszélgetés utolsó negyedórájában az a kérdés is felmerült, hogy az egyetemi központokban működő lapok miért nem tudják a rendezvényeikre becsalogatni az egyetemistákat, majd az irodalmi lapok által évente kiosztott díjakról esett szó.
– Sok mindenről beszélhettünk volna még, például a szerkesztők mindennapjairól – jegyezte meg az eszmecsere végén az est házigazdája, majd azt is hozzátette, hogy az állandó mozgásban levő lapoknak többször is átalakul a holdudvaruk. Az előre látható és láthatatlan változások majd az elkövetkező évek irodalmi együttléteinek témájául szolgálnak.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
2015. november 18.
Az ország háza a nemzet háza is egyben!
Öt évvel ezelőtt, 2010 november 19-én ülésezett Budapesten, a magyar országgyűlés épületében a Székely Nemzeti Tanács. Öt éve leng az Országház épületén a székely zászló, jelezve a Kövér László nevével fémjelzett nemzetpolitikai elkötelezettséget: az Ország Háza a Nemzet Háza is egyben! A mondat azóta bejárta a Kárpát-medencét, és minden elszakított nemzetrész számára az új nemzetpolitika egyik fontos üzenetévé vált.
2010 november tizenkilencedike volt az a nap, amikor a nemzet és a nagyvilág számára is nyilvánvalóvá tettük, hogy a székelyeknek saját hagyományaikba gyökerező akarata, a területi autonómia igénye beleillik a magyar kormány által meghirdetett nemzeti együttműködés rendszerébe, Budapestről is támogatható cél, anélkül, hogy ez sértené a jószomszédi viszonyt Romániával. 2010 november tizenkilencedike volt az a nap, amikor egész Magyarország, de az egész magyarság számára is láthatóvá vált az a jövőkép, amelyet a székelység szülőföldje számára elképzel és egyöntetűen akar.
A székely önrendelkezést célként megfogalmazó Székely Nemzeti Tanács társadalmi, politikai súlya megnövekedett, és innen kezdődően nemcsak a székelység akaratának kifejezője, hordozója, de a magyar nemzetpolitika egyik fontos tényezője is.
A Székely Nemzeti Tanácsnak a Parlamentben megtartott ülése, kiindulópontja volt annak az országhatáron átívelő összefogásnak, amely a Székelyek Nagy Menetelésének alkalmával is megnyilvánult, hiszen a Nemzeti Összetartozás Bizottságának egyhangú támogató nyilatkozata természetes folytatása volt annak közös gondolkodásnak, amely éppen ma öt éve kezdődött.
Ekkor jelent meg először a Székely Nemzeti Tanács hivatalos közlönye, a székely sajtóhagyományokra is támaszkodó Székely Nép, amely azóta is a testület legfontosabb kommunikációs eszköze.
Ekkor hangzott el először az igény egy magyarországi székhelyű, a székely autonómiát támogató szervezet megalapítására, amely azóta létre is jött Székelyföldért Társaság néven, és a Székely Nemzeti Tanács legfontosabb anyaországi partnere lett.
2010 november 19. történelmi dátum az egész székelység számára. Az Országház kupolacsarnokába ez alkalommal letett eskü jelképesen is megerősítette: a székelység a magyar nemzet része, kultúrája, hagyományai, tárgyi és szellemi öröksége a magyar nemzeti örökség elidegeníthetetlen része.
Ezen az évfordulón kell megfogalmazni, hogy lélekben, gondolatban azóta is készülünk egy újabb mérleget készítő, de jövőbe is tekintő visszatérésre a Magyar Országházba, tisztelegni egyben Szent István koronája előtt, tisztelegni a magyar és a székely zászló előtt, megerősíteni, hogy az út, amelyen elindultunk helyes és járható, megerősíteni, hogy Székelyföld területi autonómiája az egész magyar nemzet érdeke.
Marosvásárhely, 2015-11-18
Izsák Balázs
A Székely Nemzeti Tanács elnöke
Erdély.ma
Öt évvel ezelőtt, 2010 november 19-én ülésezett Budapesten, a magyar országgyűlés épületében a Székely Nemzeti Tanács. Öt éve leng az Országház épületén a székely zászló, jelezve a Kövér László nevével fémjelzett nemzetpolitikai elkötelezettséget: az Ország Háza a Nemzet Háza is egyben! A mondat azóta bejárta a Kárpát-medencét, és minden elszakított nemzetrész számára az új nemzetpolitika egyik fontos üzenetévé vált.
2010 november tizenkilencedike volt az a nap, amikor a nemzet és a nagyvilág számára is nyilvánvalóvá tettük, hogy a székelyeknek saját hagyományaikba gyökerező akarata, a területi autonómia igénye beleillik a magyar kormány által meghirdetett nemzeti együttműködés rendszerébe, Budapestről is támogatható cél, anélkül, hogy ez sértené a jószomszédi viszonyt Romániával. 2010 november tizenkilencedike volt az a nap, amikor egész Magyarország, de az egész magyarság számára is láthatóvá vált az a jövőkép, amelyet a székelység szülőföldje számára elképzel és egyöntetűen akar.
A székely önrendelkezést célként megfogalmazó Székely Nemzeti Tanács társadalmi, politikai súlya megnövekedett, és innen kezdődően nemcsak a székelység akaratának kifejezője, hordozója, de a magyar nemzetpolitika egyik fontos tényezője is.
A Székely Nemzeti Tanácsnak a Parlamentben megtartott ülése, kiindulópontja volt annak az országhatáron átívelő összefogásnak, amely a Székelyek Nagy Menetelésének alkalmával is megnyilvánult, hiszen a Nemzeti Összetartozás Bizottságának egyhangú támogató nyilatkozata természetes folytatása volt annak közös gondolkodásnak, amely éppen ma öt éve kezdődött.
Ekkor jelent meg először a Székely Nemzeti Tanács hivatalos közlönye, a székely sajtóhagyományokra is támaszkodó Székely Nép, amely azóta is a testület legfontosabb kommunikációs eszköze.
Ekkor hangzott el először az igény egy magyarországi székhelyű, a székely autonómiát támogató szervezet megalapítására, amely azóta létre is jött Székelyföldért Társaság néven, és a Székely Nemzeti Tanács legfontosabb anyaországi partnere lett.
2010 november 19. történelmi dátum az egész székelység számára. Az Országház kupolacsarnokába ez alkalommal letett eskü jelképesen is megerősítette: a székelység a magyar nemzet része, kultúrája, hagyományai, tárgyi és szellemi öröksége a magyar nemzeti örökség elidegeníthetetlen része.
Ezen az évfordulón kell megfogalmazni, hogy lélekben, gondolatban azóta is készülünk egy újabb mérleget készítő, de jövőbe is tekintő visszatérésre a Magyar Országházba, tisztelegni egyben Szent István koronája előtt, tisztelegni a magyar és a székely zászló előtt, megerősíteni, hogy az út, amelyen elindultunk helyes és járható, megerősíteni, hogy Székelyföld területi autonómiája az egész magyar nemzet érdeke.
Marosvásárhely, 2015-11-18
Izsák Balázs
A Székely Nemzeti Tanács elnöke
Erdély.ma
2015. november 18.
Nagy mesterének állít emléket a Barabás Miklós Céh jubileumi tárlata
Fennállásának tízedik évfordulóját ünnepelte kedd este a kolozsvári Barabás Miklós Galéria. Az egyik legismertebb, XIX. századi erdélyi festő nevét viselő kis képtár akkor alakult, amikor még nagyon kevés kiállítási lehetőség volt Kolozsváron. A helyszín Andrásy Zoltán festő- és grafikusművésznek köszönhető, így az ő munkáiból összeállított tárlattal ünnepelte a kerek évfordulót a Barabás Miklós Céh.
A Farkas utca 27 szám alatti udvarban álló kis ház ad otthont immár tíz éve a Barabás Miklós Galériának: egészen pontosan 2005. november 18-án nyitotta meg kapuit Abodi Nagy Bélának, Kós Andrásnak és Andrásy Zoltánnak köszönhetően. Ez utóbbi volt az ugyanis, aki az egyházi tulajdonú, romos ház hosszú távú használatáért cserébe felajánlotta lakását a református egyháznak – tudtuk meg az est házigazdájától, Németh Júlia művészettörténész-műkritikustól.
„Nem tudok meghatottság nélkül emlékezni a tíz évvel ezelőtt történtekre, a mindannyiunk által tisztelt és szeretett Jakobovits Miklós céhelnök túláradó lelkesedésére, amellyel az ország minden részéből és külföldről is egybesereglett művészeket és műpártolókat fogadta, és arra a meleg, baráti légkörre, ami ott, akkor kialakult, és bizakodással töltött el mindenkit” – idézte fel a kezdeteket Német Júlia.
Ioan Horváth Bugnariu az 1960-as évek kolozsvári képzőművészeti iskoláját idézte fel, amely akkor Romániában a legjobb iskolának számított, és amelynek Andrásy Zoltán volt az egyik legmarkánsabb mestere. Mindenki szerette, mindenki csak jót mondott róla, emlékezett az egykori tanítvány. A Barabás Miklós Galériát tíz évvel ezelőtt az ő kiállításával nyitották meg, de a nagybeteg mester már nem tudott elmenni az eseményre. Andrásy Zoltán másfél hónappal később, 2006. január elsején „megbékélten és abban a tudatban távozott, hogy tanítványai, a fiatalok, megvalósítják elképzeléseit. Nem tévedett” – tette hozzá Németh Júlia.
Az eltelt tíz év alatt a Barabás Miklós Céh kiérdemelte a Magyar Örökség-díjat, és Erdély számos magyar képzőművészének kiállítási lehetőséget biztosított, közülük sokan mára eltávoztak az élők sorából. A Munkácsy-díjas Jakobovits Miklós, Soó Zöld Margit, Kolozsi Tibor, a Szervátiusz-díjas Kákonyi Csilla, Székely Géza, Tosa Szilágyi Katalin, Lőrincz Lehel, Horváth Gyöngyvér, Bordy Margit, Gally A. Katalin, Orbán István, Gedeon Zoltán, Forró Ágnes, Nagy Annamária, Lukács Solymossy Éva, Kovács Géza, Siska Szabó Hajnalka, Muhi Sándor is kiállított itt, a fiatalok közül pedig többen, köztük Berze Imre, Dobribán Lini Enikő és Marincas Mira már a budapesti Műcsarnokban is képviselték alkotásaikkal a Céhet.
A galériának otthont adó ingatlant éppen tatarozzák, „házra, Céhre, mindannyiunkra ráfér egy kis fiatalítás” – jegyezte meg az est háziasszonya.
A kerek évfordulót ismét Andrásy-tárlattal ünneplik meg a Barabás Miklós Céh tagjai. A kiállításon, egy-két kivételtől eltekintve, jobbára az Andrásy-gyűjtemény eddig még ki nem állított darabjai csodálhatók meg.
T. Koós Imola
maszol.ro
Fennállásának tízedik évfordulóját ünnepelte kedd este a kolozsvári Barabás Miklós Galéria. Az egyik legismertebb, XIX. századi erdélyi festő nevét viselő kis képtár akkor alakult, amikor még nagyon kevés kiállítási lehetőség volt Kolozsváron. A helyszín Andrásy Zoltán festő- és grafikusművésznek köszönhető, így az ő munkáiból összeállított tárlattal ünnepelte a kerek évfordulót a Barabás Miklós Céh.
A Farkas utca 27 szám alatti udvarban álló kis ház ad otthont immár tíz éve a Barabás Miklós Galériának: egészen pontosan 2005. november 18-án nyitotta meg kapuit Abodi Nagy Bélának, Kós Andrásnak és Andrásy Zoltánnak köszönhetően. Ez utóbbi volt az ugyanis, aki az egyházi tulajdonú, romos ház hosszú távú használatáért cserébe felajánlotta lakását a református egyháznak – tudtuk meg az est házigazdájától, Németh Júlia művészettörténész-műkritikustól.
„Nem tudok meghatottság nélkül emlékezni a tíz évvel ezelőtt történtekre, a mindannyiunk által tisztelt és szeretett Jakobovits Miklós céhelnök túláradó lelkesedésére, amellyel az ország minden részéből és külföldről is egybesereglett művészeket és műpártolókat fogadta, és arra a meleg, baráti légkörre, ami ott, akkor kialakult, és bizakodással töltött el mindenkit” – idézte fel a kezdeteket Német Júlia.
Ioan Horváth Bugnariu az 1960-as évek kolozsvári képzőművészeti iskoláját idézte fel, amely akkor Romániában a legjobb iskolának számított, és amelynek Andrásy Zoltán volt az egyik legmarkánsabb mestere. Mindenki szerette, mindenki csak jót mondott róla, emlékezett az egykori tanítvány. A Barabás Miklós Galériát tíz évvel ezelőtt az ő kiállításával nyitották meg, de a nagybeteg mester már nem tudott elmenni az eseményre. Andrásy Zoltán másfél hónappal később, 2006. január elsején „megbékélten és abban a tudatban távozott, hogy tanítványai, a fiatalok, megvalósítják elképzeléseit. Nem tévedett” – tette hozzá Németh Júlia.
Az eltelt tíz év alatt a Barabás Miklós Céh kiérdemelte a Magyar Örökség-díjat, és Erdély számos magyar képzőművészének kiállítási lehetőséget biztosított, közülük sokan mára eltávoztak az élők sorából. A Munkácsy-díjas Jakobovits Miklós, Soó Zöld Margit, Kolozsi Tibor, a Szervátiusz-díjas Kákonyi Csilla, Székely Géza, Tosa Szilágyi Katalin, Lőrincz Lehel, Horváth Gyöngyvér, Bordy Margit, Gally A. Katalin, Orbán István, Gedeon Zoltán, Forró Ágnes, Nagy Annamária, Lukács Solymossy Éva, Kovács Géza, Siska Szabó Hajnalka, Muhi Sándor is kiállított itt, a fiatalok közül pedig többen, köztük Berze Imre, Dobribán Lini Enikő és Marincas Mira már a budapesti Műcsarnokban is képviselték alkotásaikkal a Céhet.
A galériának otthont adó ingatlant éppen tatarozzák, „házra, Céhre, mindannyiunkra ráfér egy kis fiatalítás” – jegyezte meg az est háziasszonya.
A kerek évfordulót ismét Andrásy-tárlattal ünneplik meg a Barabás Miklós Céh tagjai. A kiállításon, egy-két kivételtől eltekintve, jobbára az Andrásy-gyűjtemény eddig még ki nem állított darabjai csodálhatók meg.
T. Koós Imola
maszol.ro
2015. november 18.
„Déván vár a Téglás Gábor”
A magyar sajtó jelene és jövője a szórványban címmel rendezett kétnapos konferenciát a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) Vajdahunyadon a Corvin Savaria Társaság közreműködésével. A találkozó szakmai vonatkozásait és kiegészítő programját Szilágyi Aladár és Szűcs László foglalja össze.
Nem előzmény nélküli a MÚRE számára, hogy a szórványvidékek közösségeivel foglalkozzék, az utóbbi időben több riporttábort szerveztek ilyen környezetben, s most Vajdahunyadon is bemutattak ilyen tematikájú kötetet, Szucher Ervin Toronyba zárt anyanyelvünk című, a Krónikában megjelent szórványriportjait összegyűjtő művét.
Komoly várakozás előzte meg annak a felmérésnek a mostani találkozóra időzített bemutatását, amely elsősorban a rádiós, televíziós kollégák számára szolgáltatott a hallgatottságokra, nézettségekre vonatkozó érdekes adatokat. (Erre a témára egy külön anyagban hamarosan visszatérünk.) Egyébként a bemutatott grafikonok adatait, az időbeni változásokat Kiss Tamás szociológus, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet munkatársa ismertette.
Az Erdélyi Riportban, még nyomtatott hetilap formájában jelentek meg a később négy kötet anyagát szolgáltató Etnosz-riportjai Szilágyi Aladárnak, aki a vajdahunyadi találkozón elsősorban a nem magyar hazai kisebbségek helyzetéről tartott összefoglaló előadást. Az „egységes román nemzetállam” közel húsz, nem magyar etnikumát – néhány ukrán, szerb, horvát, szlovák, lipován tömb kivételével – a teljes asszimiláció fenyegeti. A két-három ezres lélekszámú, falusi, városi szórványokban élő kisebbségek néhány évtized múlva teljesen eltűnnek, Bukovina, Dobrudzsa, a Bánság hajdan tarka szőnyege egyszínűvé válik – hangzott el.
Médiaműhelyt a szórványnak
A találkozó tematikájához a leginkább Ambrus Attila és Winkler Gyula tervezete kapcsolódott, A média szerepe a szórványgondozásban – avagy érvek a szórvány médiaműhely(ek) működtetése mellett című projektet a Brassó Lapok főszerkesztője ismertette. A MÚRE internetes oldalán olvasható anyag egy Szórvány Médiaműhely létrehozását szorgalmazza, amely ingyenes tartalmat állítana elő azoknak a szerkesztőségeknek, amelyek emberi és anyagi erőforrás miatt (már) nem tudják ezt kellő színvonalon elkészíteni. Összesíti, szerkeszti a helyi információkat, híreket, 1, 2 vagy 4 oldal terjedelemben, s a betördelt oldalakat elektronikus formában juttatja el a társult szerkesztőségekhez. A felvetés vegyes fogadtatása azt jelzi, hogy szakmai indokoltsága ellenére sem lesz könnyű a megvalósítás, ám a későbbi egyeztetések nyomán egy életképes kezdeményezés ereszthet gyökeret.
Mindenképpen a téma fontosságát jelzi, hogy Winkler Gyula EP-képviselő mellett a projekt ismertetésén jelen volt az RMDSZ részéről Hegedüs Csilla és Kelemen Hunor is. Utóbbi emlékeztetett egy korábbi, a napilapok közötti együttműködést célzó, sikertelen kezdeményezésre.
Érdekes bejelentést tett a házigazda Winkler Gyula, aki ezer eurós pályázatot hirdetett a MÚRE tagjai számára egy, a román nyilvánosságban a szórvány kifejezés pontosabb, könnyebben értelmezhető román megfelelőjének kidolgozására. Politikai szövegekben jelenleg leginkább a diaspora interna kifejezést használják, ami félreértésekre adhat okot. (A Corbii Albi – Fehér Hollók román-magyar kontakt portál a comunități risipite kifejezést használja.)
„Ez a várunk, ide járunk”
A szakmai program elhúzódása miatt némi késedelemmel érkezik Dévára a MÚRE-csapat, mire betoppanunk a Téglás Gábor Elméleti Líceum zsúfolásig megtelt aulájába, már elkezdődött a Magyar Szórvány Napjának ünnepi műsora, a helybeli Szivárvány Nyugdíjasklub kórusának utolsó zengzeteit hallani. Őket a Csernakesztúri Hagyományőrző Egyesület tánccsoportjának fergeteges produkciója követi, majd a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság Renaissance Együttese teremt muzsikában-táncban a 17. századi fejedelmi udvarok légkörét idéző hangulatot. Az iskola énekkarának többszöri szereplése és az ünnephez illő szavalatok teszik változatossá a műsort. „Csaba atya gyermekei” – a Szent Ferenc Alapítvány Margaréta néptánccsoportjának fiataljai – mutatják be igényes műsorukat, majd a líceum harmadikos kisdiákjai vidám Márton-napi gyermekjátékkal gyönyörködtetik a publikumot.
A rendezvény ünnepi szónoka, Winkler Gyula EP-képviselő lokálpatrióta büszkeséggel emlékeztet arra, hogy négy esztendővel ezelőtt Déván, éppen itt, ebben a teremben rendezték meg először a Magyar Szórvány Napját, mely azóta az egész Kárpát-medencében elterjedt, mi több: idén november elején a Magyar Országgyűlés is hivatalos ünneppé nyilvánította. A szónok Bethlen Gábor alakját felidézve, kérdez rá: „Vajon mi Bethlen életművének legfőbb üzenete a mához? Elsősorban az, hogy nincsen olyan reménytelen helyzet, amelyből ne lenne feltámadás. Jó példa erre a Hunyad megyei magyar oktatás. A kilencvenes évek végén szerteszét működő tagozatok mára, másfél étized elmúltával Erdély egyik legfiatalabb intézményévé nőtték ki magukat. (…) Bebizonyította azt, hogy egy népnek, egy közösségnek nem kell számarányaiban nagynak lennie ahhoz, hogy számottevő legyen. Erdély azóta is a csodák földje, mert Bethlen Gábortól a Téglás Gábor Elméleti Líceumig voltak mindig álmodók, akik maradandót akartak építeni.” A líceum kórusa az immár elmaradhatatlan „Téglás-himnusz”-szal zárja a műsort: „Ez a várunk, ide járunk, /Az a vágyunk, hogy helytálljunk, /Ne maradj hát te se távol, /Déván vár a Téglás Gábor!”
Az étkezdében elfogyasztott ízletes ebéd után Balogh-Botár Károly aligazgató intézménytörténeti bevezetővel egybekötött iskolaszemlére invitálja az újságírók csapatát. Akár Noé bárkájába, Hunyad megye egyetlen magyar nyelvű líceumába is mindent és mindenkit „begyűjtöttek” a szórványokból: a kisóvodásoktól az érettségiző nagydiákokig. A Hunyad megyei magyar nyelvű oktatás biztosításának kérdését a Geszthy Ferenc Társaság vállalta fel. Az építkezést 2004-ben kezdték el, a Communitas Alapítvány az első pillanattól a terv mellé állt (egy félig elkészült ingatlan megvásárlásával), és folyamatosan támogatta a felszerelés és a bútorzat beszerzésével is. A magyar és a román kormány kétoldalú megállapodás értelmében jelentős összegekkel járult hozzá az oktatási központ létrehozásához. A 2005 óta működő, jelenleg mintegy 550 fős diáklétszámú tanintézmény 30 osztályteremmel, szaklaboratóriumokkal, kabinetekkel, 120 férőhelyes korszerű bentlakással, valamint konyhával és 120 személyes étkezdével is rendelkezik. A Déva környéki diákokat naponta ingáztatják, a bentlakókat az iskola kisbusza segítségével szállítják hétvégeken haza, illetve vasárnap este vissza az iskolába.
Hosszabban elidőzünk az épület előcsarnokában, amelynek főfalán dicsőségtábla: az eddig érettségizettek tablói mellett díszhelyen látható az augusztus 19-én kapott Külhoni Magyarságért Díj, mellyel az iskola tíz éves kiemelkedő munkáját jutalmazta a magyar parlament. Körülötte rekeszes polcok sora, megannyi serleg, érem, díszoklevél, melyeket a különböző tantárgyversenyeken, sportvetélkedőkön nyertek az iskola diákjai. Az aligazgató elmondása szerint újabb polcokat kell felszerelni, mert el sem férnek a „trófeák”. A líceum tartalmas-elegáns honlapja is beszédesen bizonyítja, hogy – rövid múltja ellenére – hány diák öregbítette eddig az alma mater hírét-nevét. Például az iskolakrónika október 14-i feljegyzése szerint a Téglás Gábor Líceum három Mákvirág-díjassal dicsekedhet: kiváló tanulmányi előmenetelük mellett, a tizedikes, bronzfokozatot nyert Stelczner Norbert matematika, fizika, kémia tantárgyversenyeken, nővére, a tizenegyedikes, ezüstfokozatos Stelczner Britta matematika vetélkedőn és szavalóversenyeken jeleskedett, a tizenkettedikes, aranyfokozatot kiérdemelt Gáspár-Barra Szilárd pedig sokoldalúságával tűnt ki, hiszen irodalmi, történelmi, matematikai versengéseken szerepelt sikerrel, a reneszánsz együttes és a cserkészcsapat tevékeny tagja, atlétaként legutóbb sikeresen futotta végig Budapesten a maratoni távot. Még frissebb, október 27-i keltezésű hír: ezüstéremmel tért haza a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum röplabdacsapata az első ízben megrendezett Erdélyi Magyar Középiskolás Sportolimpiáról.
Otthonosság és „iskoladiplomácia”
Az előcsarnok tágasságát néhány funkciótlannak tűnő oszlop töri meg. Kísérőnk elmagyarázza: egy már meglévő, harmadában elkészült lakóépületet kellett folytatniuk az iskola építésekor, a nem túl esztétikus betonoszlopokra emelve a további szinteket, viszont az egyik anyuka – a spácium merevségét enyhítendő – lendületes, színes növényornamentikát varázsolt az oszlop- és a falfelületekre.
A földszint az óvodások és a kisiskolások birodalma. Már a folyosókon is, majd egy-egy osztályba bepillantva az otthonosság változatossága gyönyörködtet. Minden óvó néni, minden pedagógus „szabad kezet kapott”: odabent semmi sem emlékeztet a hagyományos óvodai-iskolai osztálytermekre, a székek-asztalok nem sorakoznak katonás rendben, a falakon színek kavalkádja, a polcok roskadásig telve játékokkal, szemléltető eszközökkel, könyvekkel, a gyermekek ügyeskedte tárgyakkal. Családias fészek a napközis kicsik hálószobája, az étkezdében „liliputi” székek-asztalok várják az aprónépet. Ki is másolom a heti menüből a hétfői kínálatot. Reggeli: félszáraz szalámi, vaj, dzsem, tea; ebéd: húsleves, sült csirkecomb zöldséges tarhonyával, desszert; vacsora: párolt káposzta disznóhússal, tea. – Semmi sem emlékeztet hajdani diákkorom nyomorúságos internátusi étrendjére…
Az „iskoladiplomácia” fontos pászmája a Téglás Gábor tevékenységének. A külkapcsolatok számos lehetőséget kínálnak, a diákok, tanárok jönnek-mennek, táboroznak a testvérintézmények meghívására, októberben például „egyetemkóstolón” forgolódtak Kolozsváron, a Babeş-Bolyain. A líceum honlapján megjelent „Málta téged is vár!” című pályázati felhívás az Erasmus-program keretében kínál páratlan lehetőséget a turisztikai osztályok diákjai és tanárai számára. A részvételhez angol írásbeli és szóbeli nyelvvizsga, sikeres szakmai készség-teszt kelletik. Itt, Déván bevett gyakorlat a gyakori vendégvárás. Legutóbb a tiszafüredi Bán Zsigmond Református Iskola és Óvoda tizenhat diákját látták vendégül az itteni nyolcadikosok.
2015. június elsején immár a tizedik alkalommal szólalt meg a búcsúcsengő a Téglás Gábor Líceumban. Három osztály 44 diákját bocsátották útjára. A ballagási hagyományok egyedi mozzanata: az évfolyamelsők minden esztendőben az iskola egyik, korán elhunyt megálmodójának emlékére Hauer Erich jutalomban részesülnek. Sokatmondó és elgondolkodtató az idei legkiválóbb maturandusok neve: László Imola, Todor Franceska és Turcu Cătălina Alexandra. E nevek egy része mögött „félmagyar”, „negyedmagyar”, az anyanyelv számára visszanyert szórványbáránykák jósorsa feltételezhető. Az is, hogy mindehhez „köze van” látogatásunk következő helyszínének, a Böjte Csaba atyai irányításával működő Szent Ferenc Alapítvány áldásos tevékenységének is…
(Folytatjuk)
Téglás Gábor (1848-1916) régész, iskolaigazgató, az erdélyi turisztika egyik úttörője 1871–1904 között volt a dévai állami főreáliskola tanára, 1883–1904 között igazgatója
erdelyiriport.ro/riport
A magyar sajtó jelene és jövője a szórványban címmel rendezett kétnapos konferenciát a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) Vajdahunyadon a Corvin Savaria Társaság közreműködésével. A találkozó szakmai vonatkozásait és kiegészítő programját Szilágyi Aladár és Szűcs László foglalja össze.
Nem előzmény nélküli a MÚRE számára, hogy a szórványvidékek közösségeivel foglalkozzék, az utóbbi időben több riporttábort szerveztek ilyen környezetben, s most Vajdahunyadon is bemutattak ilyen tematikájú kötetet, Szucher Ervin Toronyba zárt anyanyelvünk című, a Krónikában megjelent szórványriportjait összegyűjtő művét.
Komoly várakozás előzte meg annak a felmérésnek a mostani találkozóra időzített bemutatását, amely elsősorban a rádiós, televíziós kollégák számára szolgáltatott a hallgatottságokra, nézettségekre vonatkozó érdekes adatokat. (Erre a témára egy külön anyagban hamarosan visszatérünk.) Egyébként a bemutatott grafikonok adatait, az időbeni változásokat Kiss Tamás szociológus, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet munkatársa ismertette.
Az Erdélyi Riportban, még nyomtatott hetilap formájában jelentek meg a később négy kötet anyagát szolgáltató Etnosz-riportjai Szilágyi Aladárnak, aki a vajdahunyadi találkozón elsősorban a nem magyar hazai kisebbségek helyzetéről tartott összefoglaló előadást. Az „egységes román nemzetállam” közel húsz, nem magyar etnikumát – néhány ukrán, szerb, horvát, szlovák, lipován tömb kivételével – a teljes asszimiláció fenyegeti. A két-három ezres lélekszámú, falusi, városi szórványokban élő kisebbségek néhány évtized múlva teljesen eltűnnek, Bukovina, Dobrudzsa, a Bánság hajdan tarka szőnyege egyszínűvé válik – hangzott el.
Médiaműhelyt a szórványnak
A találkozó tematikájához a leginkább Ambrus Attila és Winkler Gyula tervezete kapcsolódott, A média szerepe a szórványgondozásban – avagy érvek a szórvány médiaműhely(ek) működtetése mellett című projektet a Brassó Lapok főszerkesztője ismertette. A MÚRE internetes oldalán olvasható anyag egy Szórvány Médiaműhely létrehozását szorgalmazza, amely ingyenes tartalmat állítana elő azoknak a szerkesztőségeknek, amelyek emberi és anyagi erőforrás miatt (már) nem tudják ezt kellő színvonalon elkészíteni. Összesíti, szerkeszti a helyi információkat, híreket, 1, 2 vagy 4 oldal terjedelemben, s a betördelt oldalakat elektronikus formában juttatja el a társult szerkesztőségekhez. A felvetés vegyes fogadtatása azt jelzi, hogy szakmai indokoltsága ellenére sem lesz könnyű a megvalósítás, ám a későbbi egyeztetések nyomán egy életképes kezdeményezés ereszthet gyökeret.
Mindenképpen a téma fontosságát jelzi, hogy Winkler Gyula EP-képviselő mellett a projekt ismertetésén jelen volt az RMDSZ részéről Hegedüs Csilla és Kelemen Hunor is. Utóbbi emlékeztetett egy korábbi, a napilapok közötti együttműködést célzó, sikertelen kezdeményezésre.
Érdekes bejelentést tett a házigazda Winkler Gyula, aki ezer eurós pályázatot hirdetett a MÚRE tagjai számára egy, a román nyilvánosságban a szórvány kifejezés pontosabb, könnyebben értelmezhető román megfelelőjének kidolgozására. Politikai szövegekben jelenleg leginkább a diaspora interna kifejezést használják, ami félreértésekre adhat okot. (A Corbii Albi – Fehér Hollók román-magyar kontakt portál a comunități risipite kifejezést használja.)
„Ez a várunk, ide járunk”
A szakmai program elhúzódása miatt némi késedelemmel érkezik Dévára a MÚRE-csapat, mire betoppanunk a Téglás Gábor Elméleti Líceum zsúfolásig megtelt aulájába, már elkezdődött a Magyar Szórvány Napjának ünnepi műsora, a helybeli Szivárvány Nyugdíjasklub kórusának utolsó zengzeteit hallani. Őket a Csernakesztúri Hagyományőrző Egyesület tánccsoportjának fergeteges produkciója követi, majd a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság Renaissance Együttese teremt muzsikában-táncban a 17. századi fejedelmi udvarok légkörét idéző hangulatot. Az iskola énekkarának többszöri szereplése és az ünnephez illő szavalatok teszik változatossá a műsort. „Csaba atya gyermekei” – a Szent Ferenc Alapítvány Margaréta néptánccsoportjának fiataljai – mutatják be igényes műsorukat, majd a líceum harmadikos kisdiákjai vidám Márton-napi gyermekjátékkal gyönyörködtetik a publikumot.
A rendezvény ünnepi szónoka, Winkler Gyula EP-képviselő lokálpatrióta büszkeséggel emlékeztet arra, hogy négy esztendővel ezelőtt Déván, éppen itt, ebben a teremben rendezték meg először a Magyar Szórvány Napját, mely azóta az egész Kárpát-medencében elterjedt, mi több: idén november elején a Magyar Országgyűlés is hivatalos ünneppé nyilvánította. A szónok Bethlen Gábor alakját felidézve, kérdez rá: „Vajon mi Bethlen életművének legfőbb üzenete a mához? Elsősorban az, hogy nincsen olyan reménytelen helyzet, amelyből ne lenne feltámadás. Jó példa erre a Hunyad megyei magyar oktatás. A kilencvenes évek végén szerteszét működő tagozatok mára, másfél étized elmúltával Erdély egyik legfiatalabb intézményévé nőtték ki magukat. (…) Bebizonyította azt, hogy egy népnek, egy közösségnek nem kell számarányaiban nagynak lennie ahhoz, hogy számottevő legyen. Erdély azóta is a csodák földje, mert Bethlen Gábortól a Téglás Gábor Elméleti Líceumig voltak mindig álmodók, akik maradandót akartak építeni.” A líceum kórusa az immár elmaradhatatlan „Téglás-himnusz”-szal zárja a műsort: „Ez a várunk, ide járunk, /Az a vágyunk, hogy helytálljunk, /Ne maradj hát te se távol, /Déván vár a Téglás Gábor!”
Az étkezdében elfogyasztott ízletes ebéd után Balogh-Botár Károly aligazgató intézménytörténeti bevezetővel egybekötött iskolaszemlére invitálja az újságírók csapatát. Akár Noé bárkájába, Hunyad megye egyetlen magyar nyelvű líceumába is mindent és mindenkit „begyűjtöttek” a szórványokból: a kisóvodásoktól az érettségiző nagydiákokig. A Hunyad megyei magyar nyelvű oktatás biztosításának kérdését a Geszthy Ferenc Társaság vállalta fel. Az építkezést 2004-ben kezdték el, a Communitas Alapítvány az első pillanattól a terv mellé állt (egy félig elkészült ingatlan megvásárlásával), és folyamatosan támogatta a felszerelés és a bútorzat beszerzésével is. A magyar és a román kormány kétoldalú megállapodás értelmében jelentős összegekkel járult hozzá az oktatási központ létrehozásához. A 2005 óta működő, jelenleg mintegy 550 fős diáklétszámú tanintézmény 30 osztályteremmel, szaklaboratóriumokkal, kabinetekkel, 120 férőhelyes korszerű bentlakással, valamint konyhával és 120 személyes étkezdével is rendelkezik. A Déva környéki diákokat naponta ingáztatják, a bentlakókat az iskola kisbusza segítségével szállítják hétvégeken haza, illetve vasárnap este vissza az iskolába.
Hosszabban elidőzünk az épület előcsarnokában, amelynek főfalán dicsőségtábla: az eddig érettségizettek tablói mellett díszhelyen látható az augusztus 19-én kapott Külhoni Magyarságért Díj, mellyel az iskola tíz éves kiemelkedő munkáját jutalmazta a magyar parlament. Körülötte rekeszes polcok sora, megannyi serleg, érem, díszoklevél, melyeket a különböző tantárgyversenyeken, sportvetélkedőkön nyertek az iskola diákjai. Az aligazgató elmondása szerint újabb polcokat kell felszerelni, mert el sem férnek a „trófeák”. A líceum tartalmas-elegáns honlapja is beszédesen bizonyítja, hogy – rövid múltja ellenére – hány diák öregbítette eddig az alma mater hírét-nevét. Például az iskolakrónika október 14-i feljegyzése szerint a Téglás Gábor Líceum három Mákvirág-díjassal dicsekedhet: kiváló tanulmányi előmenetelük mellett, a tizedikes, bronzfokozatot nyert Stelczner Norbert matematika, fizika, kémia tantárgyversenyeken, nővére, a tizenegyedikes, ezüstfokozatos Stelczner Britta matematika vetélkedőn és szavalóversenyeken jeleskedett, a tizenkettedikes, aranyfokozatot kiérdemelt Gáspár-Barra Szilárd pedig sokoldalúságával tűnt ki, hiszen irodalmi, történelmi, matematikai versengéseken szerepelt sikerrel, a reneszánsz együttes és a cserkészcsapat tevékeny tagja, atlétaként legutóbb sikeresen futotta végig Budapesten a maratoni távot. Még frissebb, október 27-i keltezésű hír: ezüstéremmel tért haza a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum röplabdacsapata az első ízben megrendezett Erdélyi Magyar Középiskolás Sportolimpiáról.
Otthonosság és „iskoladiplomácia”
Az előcsarnok tágasságát néhány funkciótlannak tűnő oszlop töri meg. Kísérőnk elmagyarázza: egy már meglévő, harmadában elkészült lakóépületet kellett folytatniuk az iskola építésekor, a nem túl esztétikus betonoszlopokra emelve a további szinteket, viszont az egyik anyuka – a spácium merevségét enyhítendő – lendületes, színes növényornamentikát varázsolt az oszlop- és a falfelületekre.
A földszint az óvodások és a kisiskolások birodalma. Már a folyosókon is, majd egy-egy osztályba bepillantva az otthonosság változatossága gyönyörködtet. Minden óvó néni, minden pedagógus „szabad kezet kapott”: odabent semmi sem emlékeztet a hagyományos óvodai-iskolai osztálytermekre, a székek-asztalok nem sorakoznak katonás rendben, a falakon színek kavalkádja, a polcok roskadásig telve játékokkal, szemléltető eszközökkel, könyvekkel, a gyermekek ügyeskedte tárgyakkal. Családias fészek a napközis kicsik hálószobája, az étkezdében „liliputi” székek-asztalok várják az aprónépet. Ki is másolom a heti menüből a hétfői kínálatot. Reggeli: félszáraz szalámi, vaj, dzsem, tea; ebéd: húsleves, sült csirkecomb zöldséges tarhonyával, desszert; vacsora: párolt káposzta disznóhússal, tea. – Semmi sem emlékeztet hajdani diákkorom nyomorúságos internátusi étrendjére…
Az „iskoladiplomácia” fontos pászmája a Téglás Gábor tevékenységének. A külkapcsolatok számos lehetőséget kínálnak, a diákok, tanárok jönnek-mennek, táboroznak a testvérintézmények meghívására, októberben például „egyetemkóstolón” forgolódtak Kolozsváron, a Babeş-Bolyain. A líceum honlapján megjelent „Málta téged is vár!” című pályázati felhívás az Erasmus-program keretében kínál páratlan lehetőséget a turisztikai osztályok diákjai és tanárai számára. A részvételhez angol írásbeli és szóbeli nyelvvizsga, sikeres szakmai készség-teszt kelletik. Itt, Déván bevett gyakorlat a gyakori vendégvárás. Legutóbb a tiszafüredi Bán Zsigmond Református Iskola és Óvoda tizenhat diákját látták vendégül az itteni nyolcadikosok.
2015. június elsején immár a tizedik alkalommal szólalt meg a búcsúcsengő a Téglás Gábor Líceumban. Három osztály 44 diákját bocsátották útjára. A ballagási hagyományok egyedi mozzanata: az évfolyamelsők minden esztendőben az iskola egyik, korán elhunyt megálmodójának emlékére Hauer Erich jutalomban részesülnek. Sokatmondó és elgondolkodtató az idei legkiválóbb maturandusok neve: László Imola, Todor Franceska és Turcu Cătălina Alexandra. E nevek egy része mögött „félmagyar”, „negyedmagyar”, az anyanyelv számára visszanyert szórványbáránykák jósorsa feltételezhető. Az is, hogy mindehhez „köze van” látogatásunk következő helyszínének, a Böjte Csaba atyai irányításával működő Szent Ferenc Alapítvány áldásos tevékenységének is…
(Folytatjuk)
Téglás Gábor (1848-1916) régész, iskolaigazgató, az erdélyi turisztika egyik úttörője 1871–1904 között volt a dévai állami főreáliskola tanára, 1883–1904 között igazgatója
erdelyiriport.ro/riport
2015. november 19.
Nemzetstratégia a szórványban
Az elmúlt vasárnap a Kárpát-medencében számos színhelye volt a Magyar Szórvány Napja alkalmával szervezett ünnepségnek. Miután Magyarország Országgyűlése is felkarolta az RMDSZ Kongresszusának öt évvel ezelőtti határozatát, hogy Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésének és egyben halálának is évfordulója, november 15-e legyen a Magyar Szórvány Napja, idéntől hivatalos ünnep ez a nap Magyarországon és a Kárpát-medencében is.
Az erdélyi főrendezvény idén Temesváron, a bánsági szórvány fővárosában volt, amelyet a Csiky Gergely Állami Magyar Színházban közösen szervezett meg az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége a Szövetség Temes Megyei Szervezetével. A konferencia keretében az RMDSZ kiértékelte a szórvány cselekvési tervének eredményeit, és egy új irányelvekkel kibővített, 2015-2019 időszakra vonatkozó cselekvési tervet fogadott el.
A temesvári országos konferencia keretében Erdély kilenc szórványtelepülésének 55 képviselője ismertette munkája eredményeit, megosztva tapasztalatait a hasonló körülmények között élő és tevékenykedő magyar közösségek tagjaival, ennek során sikeres közösségépítő megvalósításokat ismertettek. A konferencián részt vett és köszöntötte a tanácskozókat Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke, Hegedüs Csilla és Magyari Tivadar ügyvezető alelnökök, Winkler Gyula EP-képviselő. Megtisztelte jelenlétével a temesvári rendezvényt Pánczél Károly, a magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke. A konferencia résztvevőit a Bartók Béla Elméleti Líceum citeraegyüttesének előadása köszöntötte.
Halász Ferenc, az RMDSZ Temes Megyei Szervezetének elnöke a konferencia házigazdájaként üdvözölte a jelenlévőket, akiket arra kért, hogy egyperces néma felállással emlékezzenek a párizsi merénylet áldozataira.
Bevezetőjében Halász Ferenc elnök vérbeli történelemtanárként ismertette az ország különböző vidékeiről és az anyaországból érkezett vendégek előtt a konferencia színhelyéül szolgáló város történelmét, amely mélyen gyökeredzik az egész magyar történelembe. Megemlítette a Csanádon tevékenykedő Gellért püspök nevét, Károly Róbert magyar királyt, akinek köszönhetően a 700 évvel ezelőtti Magyarország fővárosaként a történelmi magyar királyság székhelye volt a Béga-parti város, hogy innen indult legfontosabb hadjárataira Hunyadi János, itt élt Kinizsi Pál, a törökverő hős, itt áldozta fel életét Temesvár szabadságáért Losonczi István 1552-ben, Bethen Gábor ide menekült 1612-ben miután előzőleg 1611-ben szembefordult Bátory Gáborral, aki a Habsburg szövetség mellett kardoskodott. Itt, Temesvár mellett zajlott 1849-ben a magyar szabadságharc utolsó csatája, 1956-ban Temesváron volt a legerősebb visszhangja a magyarországi forradalomnak, és itt volt a legerősebb megtorlás is, 1989-ben pedig innen indult az a forradalom, amely gyökeresen megváltoztatta, ennek az országnak, s egyben a romániai magyarságnak az életét.
A rövid történelmi ismertető után Halász Ferenc elnök tájékoztatott a Temes megyei magyarság mai helyzetéről, rámutatott, hogy nincs olyan Temes megyei közigazgatási egység, ahol a magyar közösség többségben élne, a települések több mint felében a magyarok lélekszáma 1–100 között forog, a 2011-es népszámlálási adatok pedig arra világítanak rá, hogy jelentős a népességfogyás a magyarság körében is. 1992-ben 77 ezer magyar ember élt a megyében, ma már csak 35 ezer. Bár a statisztikai adatok lehangolóak, Temes megyében van magyar élet, biztatónak nevezte, hogy több mint 1300 magyar gyermek tanul anyanyelvén és, hogy van magyar nyelvű sajtó, színház, több népi táncegyüttes, számtalan civil szervezet tevékenykedik, s mint mondta: „van magyar érdekképviseletünk, 18 településen önkormányzati képviselőnk, összesen 3 polgármesterünk és ugyancsak 3 alpolgármesterünk, parlamenti képviselőnk és magyar alprefektusunk van. Érdekképviseleti szervezetünk szorosan együttműködik az egyházakkal és a civil szervezetekkel, amelyekkel közös célunk a megmaradás magyarként itt, a Bánságban.” Elmondta még, hogy eddig minden hatodik Temes megyei magyar igényelt magyar állampolgárságot és meggyőződését fejezte ki, hogy ez a folyamat folytatódik. Halász Ferenc kifejezte örömét, hogy a Temes megyei szervezet házigazdája lehetett a szórványkonferenciának, amely számot adott arról, hogy mit sikerült megvalósítani a szórvány megyékben az elmúlt négy év alatt a kitűzött régi cselekvési tervből és, hogy itt fogadják el az újat cselekvési tervet, amely – reményei szerint – Temesvári Cselekvési Terv néven vonul be a történelembe.
A továbbiakban Pánczél Károly, a magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke köszöntőjében elmondta, hogy a Magyar Országgyűlés határozata arról, hogy november 15-e legyen az egész Kárpát-medencében a Magyar Szórvány Napja azt tükrözi, hogy a szórvánnyal törődni kell. Idézte Vetési László szavait: „a szórvány egy nemzet öregkora. Aki a szórványt nem becsüli, sem a tömböt, sem a jövőt nem érdemli.”
Slavomir Gvozdenovics, a szerb közösség részéről köszöntötte a Konferenciát és, a két nemzetiség bánsági sorsközösségét hangsúlyozva kívánt további jó együttműködést és sikert a konferencia munkálataihoz.
Winkler Gyula EP-képviselő megköszönte a házigazdáknak, a bánsági és temesvári magyar közösségnek, hogy ötödik alkalommal, a Bánság fővárosa ad otthont a Magyar Szórvány Napjának. „Köszöntöm ugyanakkor Erdély összes szórványtelepülésének képviselőit, akik azon dolgoznak, hogy a szórványközösségekben jövőt építsenek” mondta a képviselő.
Kovács Péter ügyvezető elnök kifejtette, amikor a szórvány cselekvési tervről, programokról beszélünk, a kulcsszó egyértelműen az összefogás kell legyen: a többségiek és a kisebbségben élők között, szórványmegyék egyházak, civilek, réteg- és ifjúsági szervezetek között, de a szórványban élő közösségek és Budapest között is.
A Szövetség ügyvezető elnöke a 2011-ben kidolgozott, közösségépítésre épülő, szórvány cselekvési terv kézzelfogható megvalósításait vette számba előadásában.
Hegedüs Csilla kultúráért felelős ügyvezető alelnök arról tájékoztatta a konferencia résztvevőit, hogy konkrét, megvalósítható, számon kérhető szórvány cselekvési tervet dolgoztak ki az elkövetkező öt évre. Elmondta, hogy a szórványban élő magyaroknak sokszor nagyobb erőfeszítést kell tenniük azért, hogy megőrizzék nemzeti identitásukat, mint azoknak, akik számára magyarságuk megélése sokkal kevesebb akadályba ütközik, hisz kézügyben van a magyar kultúra, a magyar oktatás, a magyar sajtó, anyanyelvükön élik meg mindennapjaikat. Az új programok között kiemelt helyet szánnak a minőségi magyar oktatás kiterjesztésének, a magyar közösségi terek kialakításának, a tartalmas ifjúsági programoknak, a magyar házak hálózatba szervezésének. A következő négy évben kiemelt figyelmet fordítanak a nagyvárosi szórványra, mert ott a legnagyobb az identitásvesztés, a lemorzsolódás. „Vannak jó példák ebben a környezetben is: Temesváron például megoldották a gyermekek magyar iskolába való szállítását.
Magyari Tivadar oktatásért felelős ügyvezető alelnök tapasztalatát ismertette, amely szerint a szórványban élő diákok a székelyföldiekhez hasonlóan jeleskednek az országos megmérettetéseken. Fontos tevékenységként emelte ki a magyar pedagógusok kataszterének összeállítását, egyfajta „munkaerő-mérlegének” elkészítését, amely a szükséges szakmai képzések irányvonalát is megmutatja. „Meg fogjuk újítani a beiskolázási kampányunkat is, amely kiemelt társadalomszervezési tevékenységként szerepel további terveinkben. Ugyanakkor a pedagógusok hálózatának kialakításával a szakmai érdeklődést szeretnénk helyi szintről országos szintűre emelni” – ismertette Magyari Tivadar.
A Magyar Szórvány Napján Temesváron a résztvevők a legsikeresebb közösségépítő megvalósításaikat ismertették.
Burus Siklódi Botond a Magyar Kormány oktatási-nevelési támogatásának szórványközösségek megmaradásában betöltött szerepéről beszélt. Faragó Péter, az RMDSZ Arad Megyei szervezetének elnöke azt emelte ki, hogy Arad megye legnagyobb magyar ifjúsági rendezvényévé nőtte ki magát a Kaszojai Ifjúsági Fesztivál, amely immár 11 éve bizonyítja, hogy a hely, amely összeköt nem csupán jól hangzó szlogen, hiszen a fesztivál szomszédos megyék, sőt határon túli résztvevőket is meg tudott szólítani. Décsei Attila, az RMDSZ Beszterce-Naszód Megyei szervezetének elnöke a nagy szórványban élő gyermekek utaztatásának a gondjairól beszélt. Szerinte erre megoldást csak az önálló magyar iskola létrehozása jelentene.
Vida Noémi a Máramaros megyei Nagybányán tíz éve rendszeresen megszervezett Főtér Fesztivál sikereit mutatta be.
Lőrincz Helga, az RMDSZ Fehér Megyei Szervezetének elnöke a magyar nyelv ápolására irányuló törekvéseikről beszélt.
Demeter László, Kovászna megyei tanácsos a székely-szórvány kapcsolat programja, 2009 óta tartó működtetésének jelentőségét és eredményeit elemezte.
Mikes Melinda, a Brassó megyei Nőszervezet elnöke a szórványközösségek, a szórványban élő egyének identitásának megőrzésében kiemelkedő szerepet tulajdonít az összefogásnak, a közös fellépéseknek. Kocsis Attila igazgató és Csatlós Zsófia pedagógus a Téglás Gábor Iskolacsoport képviseletében jogos büszkeséggel ismertették a Fogadj örökbe egy műemléket elnevezésű program keretében elért sikereiket. A cserkészet szórványközösségekben betöltött szerepéről beszélt Béres István, az RMDSZ Történelmi Máramaros Területi Szervezetének elnöke.
Molnár Zsolt, az RMDSZ Temes megyei parlamenti képviselője a Bánsági Vándorszínház sikeres történetét mutatta be a szórványkonferencián: „A vajdasági példa mintájára megalkotott Bánsági Vándorszínház nézőszáma folyamatosan nő és megfogalmazódott a közösségi igény a folytatásra.”– mondta a temesvári képviselő, aki a Vándorszínház létrehozásának az ötletgazdája. A konferencia résztvevői pedig a Vándorszínház idei turnéján visszhangos sikert aratott A helység kalapácsa című előadást tekinthették meg a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban, majd pedig részt vettek a Sógor Csaba európai parlamenti képviselő kezdeményezésre a Bánsági Magyar Nőszövetség által szervezett Bartók Béla kiállításon és hangversenyen.
Derűlátásra okot adó beteljesülések Erdély szórványvidékein
Winkler Gyula, európai parlamenti képviselő, a temesvári konferencia moderátora a konferenciát követően a lapunknak adott interjúban értékelte mind a temesvári konferenciát, mind a magyar szórvány sajtó helyzetéről tanácskozó vajdahunyadi konferenciát.
Nagyon örülök, hogy a Bánság fővárosában, Temesváron ünnepelhettük ötödik alkalommal a Magyar Szórvány Napját. Öt évvel ezelőtt az volt a szándékunk, hogy ezekkel a tanácskozásokkal hagyományt teremtsünk. Miután a magyar Országgyűlés is határozatban fogadta el ezt az immár hivatalos ünnepet. Itt, a temesvári konferencián kimondottan a jó példákra koncentráltunk, a szórványközösségek kiválasztották a sokrétű tevékenységük során elért eredmények közül azt a rendezvényt, kezdeményezést, amelyet a legnagyobb sikerüknek tartanak. Ezek bemutatását kértük, azért, hogy kölcsönösen tanuljunk belőlük. A több mint két és fél órás beszélgetések során a cserkész mozgalomtól a kulturális, oktatási mozgalmakig, a magyarházak munkájától az ifjúsági kezdeményezésekig, a szabadtéri fesztiváloktól a Fogadj örökbe egy műemléket mozgalomig egész értékes skála, ami azt bizonyítja, hogy a közösségeink képesek kitalálni és véghezvinni olyan kezdeményezéseket, amelyekre fogékonyak a magyar emberek. Ugyanakkor az is kiderült, hogy bár sok minden az anyagi támogatásoknak a függvénye, mégis a legnagyobb hiány inkább a kezdeményezésből, az ötletességből és az önkéntességből van. Itt olyan sok szép megvalósításról hallhattunk, amit nem pénzzel oldottak meg. Ezzel távolról sem azt akarom mondani, hogy egy jó iskolarendszer, vagy a magyar házak működtetéséhez, lapok kiadásához nincs pénzre szükség, de ahhoz, hogy a közösséget megmozgassuk, ahhoz a pénz nem elég. Kell az, hogy az emberek magukénak érezzék a kezdeményezést, hogy bekapcsolódjanak. Talán ez a legfontosabb tanulsága a mai napnak, és én is remélem, ahogy Halász Ferenc helyi elnökünk mondta az itt elfogadott 2015–2019-es Cselekvési terv Temesvári cselekvési tervként vonul be a történelembe.
A temesvári konferenciával párhuzamosan Vajdahunyadon a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete képviselőinek részvételével háromnapos konferencia zajlott, amelyen szórványban működő magyar média helyzetét vehettük számba.
Igen, ott arról tanácskoztunk, hogy milyen szerepe van a sajtónak a közösségépítésben. S egyértelmű következtetés: magyar sajtó, magyar média nélkül közösségépítés a szórványban lehetetlen, hiszen általa jut el a felhívás, az üzenet, az információ magyarul, anyanyelven közösségeink tagjaihoz. Azt is megállapíthatjuk, hogy a média minden formájára szükség van, de talán a nyomtatott sajtó – amely mellesleg a legdrágábban előállítható – a legfontosabb a családok számára. Ezért az új szórvány cselekvési tervben két kérdés is erre irányul, amelyeknek megvalósításához próba jelleggel minél hamarabb hozzá kell fogni. Ezzel alapot teremthetnénk ahhoz, hogy biztosítani tudjunk nyomtatott magyar sajtót a szórványban élő nemzettársaink számára.
Molnár Zsolt, az RMDSZ Temes megyei parlamenti képviselője a Bánsági Vándorszínház sikeres történetét mutatta be a szórványkonferencián: „A vajdasági példa mintájára megalkotott Bánsági Vándorszínház nézőszáma folyamatosan nő és megfogalmazódott a közösségi igény a folytatásra.”– mondta a temesvári képviselő, aki a Vándorszínház létrehozásának az ötletgazdája. A konferencia résztvevői pedig a Vándorszínház idei turnéján visszhangos sikert aratott A helység kalapácsa című előadást tekinthették meg a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban, majd pedig részt vettek a Sógor Csaba európai parlamenti képviselő kezdeményezésre a Bánsági Magyar Nőszövetség által szervezett Bartók Béla kiállításon és hangversenyen.
Graur János
hetiujszo.ro
Az elmúlt vasárnap a Kárpát-medencében számos színhelye volt a Magyar Szórvány Napja alkalmával szervezett ünnepségnek. Miután Magyarország Országgyűlése is felkarolta az RMDSZ Kongresszusának öt évvel ezelőtti határozatát, hogy Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésének és egyben halálának is évfordulója, november 15-e legyen a Magyar Szórvány Napja, idéntől hivatalos ünnep ez a nap Magyarországon és a Kárpát-medencében is.
Az erdélyi főrendezvény idén Temesváron, a bánsági szórvány fővárosában volt, amelyet a Csiky Gergely Állami Magyar Színházban közösen szervezett meg az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége a Szövetség Temes Megyei Szervezetével. A konferencia keretében az RMDSZ kiértékelte a szórvány cselekvési tervének eredményeit, és egy új irányelvekkel kibővített, 2015-2019 időszakra vonatkozó cselekvési tervet fogadott el.
A temesvári országos konferencia keretében Erdély kilenc szórványtelepülésének 55 képviselője ismertette munkája eredményeit, megosztva tapasztalatait a hasonló körülmények között élő és tevékenykedő magyar közösségek tagjaival, ennek során sikeres közösségépítő megvalósításokat ismertettek. A konferencián részt vett és köszöntötte a tanácskozókat Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke, Hegedüs Csilla és Magyari Tivadar ügyvezető alelnökök, Winkler Gyula EP-képviselő. Megtisztelte jelenlétével a temesvári rendezvényt Pánczél Károly, a magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke. A konferencia résztvevőit a Bartók Béla Elméleti Líceum citeraegyüttesének előadása köszöntötte.
Halász Ferenc, az RMDSZ Temes Megyei Szervezetének elnöke a konferencia házigazdájaként üdvözölte a jelenlévőket, akiket arra kért, hogy egyperces néma felállással emlékezzenek a párizsi merénylet áldozataira.
Bevezetőjében Halász Ferenc elnök vérbeli történelemtanárként ismertette az ország különböző vidékeiről és az anyaországból érkezett vendégek előtt a konferencia színhelyéül szolgáló város történelmét, amely mélyen gyökeredzik az egész magyar történelembe. Megemlítette a Csanádon tevékenykedő Gellért püspök nevét, Károly Róbert magyar királyt, akinek köszönhetően a 700 évvel ezelőtti Magyarország fővárosaként a történelmi magyar királyság székhelye volt a Béga-parti város, hogy innen indult legfontosabb hadjárataira Hunyadi János, itt élt Kinizsi Pál, a törökverő hős, itt áldozta fel életét Temesvár szabadságáért Losonczi István 1552-ben, Bethen Gábor ide menekült 1612-ben miután előzőleg 1611-ben szembefordult Bátory Gáborral, aki a Habsburg szövetség mellett kardoskodott. Itt, Temesvár mellett zajlott 1849-ben a magyar szabadságharc utolsó csatája, 1956-ban Temesváron volt a legerősebb visszhangja a magyarországi forradalomnak, és itt volt a legerősebb megtorlás is, 1989-ben pedig innen indult az a forradalom, amely gyökeresen megváltoztatta, ennek az országnak, s egyben a romániai magyarságnak az életét.
A rövid történelmi ismertető után Halász Ferenc elnök tájékoztatott a Temes megyei magyarság mai helyzetéről, rámutatott, hogy nincs olyan Temes megyei közigazgatási egység, ahol a magyar közösség többségben élne, a települések több mint felében a magyarok lélekszáma 1–100 között forog, a 2011-es népszámlálási adatok pedig arra világítanak rá, hogy jelentős a népességfogyás a magyarság körében is. 1992-ben 77 ezer magyar ember élt a megyében, ma már csak 35 ezer. Bár a statisztikai adatok lehangolóak, Temes megyében van magyar élet, biztatónak nevezte, hogy több mint 1300 magyar gyermek tanul anyanyelvén és, hogy van magyar nyelvű sajtó, színház, több népi táncegyüttes, számtalan civil szervezet tevékenykedik, s mint mondta: „van magyar érdekképviseletünk, 18 településen önkormányzati képviselőnk, összesen 3 polgármesterünk és ugyancsak 3 alpolgármesterünk, parlamenti képviselőnk és magyar alprefektusunk van. Érdekképviseleti szervezetünk szorosan együttműködik az egyházakkal és a civil szervezetekkel, amelyekkel közös célunk a megmaradás magyarként itt, a Bánságban.” Elmondta még, hogy eddig minden hatodik Temes megyei magyar igényelt magyar állampolgárságot és meggyőződését fejezte ki, hogy ez a folyamat folytatódik. Halász Ferenc kifejezte örömét, hogy a Temes megyei szervezet házigazdája lehetett a szórványkonferenciának, amely számot adott arról, hogy mit sikerült megvalósítani a szórvány megyékben az elmúlt négy év alatt a kitűzött régi cselekvési tervből és, hogy itt fogadják el az újat cselekvési tervet, amely – reményei szerint – Temesvári Cselekvési Terv néven vonul be a történelembe.
A továbbiakban Pánczél Károly, a magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke köszöntőjében elmondta, hogy a Magyar Országgyűlés határozata arról, hogy november 15-e legyen az egész Kárpát-medencében a Magyar Szórvány Napja azt tükrözi, hogy a szórvánnyal törődni kell. Idézte Vetési László szavait: „a szórvány egy nemzet öregkora. Aki a szórványt nem becsüli, sem a tömböt, sem a jövőt nem érdemli.”
Slavomir Gvozdenovics, a szerb közösség részéről köszöntötte a Konferenciát és, a két nemzetiség bánsági sorsközösségét hangsúlyozva kívánt további jó együttműködést és sikert a konferencia munkálataihoz.
Winkler Gyula EP-képviselő megköszönte a házigazdáknak, a bánsági és temesvári magyar közösségnek, hogy ötödik alkalommal, a Bánság fővárosa ad otthont a Magyar Szórvány Napjának. „Köszöntöm ugyanakkor Erdély összes szórványtelepülésének képviselőit, akik azon dolgoznak, hogy a szórványközösségekben jövőt építsenek” mondta a képviselő.
Kovács Péter ügyvezető elnök kifejtette, amikor a szórvány cselekvési tervről, programokról beszélünk, a kulcsszó egyértelműen az összefogás kell legyen: a többségiek és a kisebbségben élők között, szórványmegyék egyházak, civilek, réteg- és ifjúsági szervezetek között, de a szórványban élő közösségek és Budapest között is.
A Szövetség ügyvezető elnöke a 2011-ben kidolgozott, közösségépítésre épülő, szórvány cselekvési terv kézzelfogható megvalósításait vette számba előadásában.
Hegedüs Csilla kultúráért felelős ügyvezető alelnök arról tájékoztatta a konferencia résztvevőit, hogy konkrét, megvalósítható, számon kérhető szórvány cselekvési tervet dolgoztak ki az elkövetkező öt évre. Elmondta, hogy a szórványban élő magyaroknak sokszor nagyobb erőfeszítést kell tenniük azért, hogy megőrizzék nemzeti identitásukat, mint azoknak, akik számára magyarságuk megélése sokkal kevesebb akadályba ütközik, hisz kézügyben van a magyar kultúra, a magyar oktatás, a magyar sajtó, anyanyelvükön élik meg mindennapjaikat. Az új programok között kiemelt helyet szánnak a minőségi magyar oktatás kiterjesztésének, a magyar közösségi terek kialakításának, a tartalmas ifjúsági programoknak, a magyar házak hálózatba szervezésének. A következő négy évben kiemelt figyelmet fordítanak a nagyvárosi szórványra, mert ott a legnagyobb az identitásvesztés, a lemorzsolódás. „Vannak jó példák ebben a környezetben is: Temesváron például megoldották a gyermekek magyar iskolába való szállítását.
Magyari Tivadar oktatásért felelős ügyvezető alelnök tapasztalatát ismertette, amely szerint a szórványban élő diákok a székelyföldiekhez hasonlóan jeleskednek az országos megmérettetéseken. Fontos tevékenységként emelte ki a magyar pedagógusok kataszterének összeállítását, egyfajta „munkaerő-mérlegének” elkészítését, amely a szükséges szakmai képzések irányvonalát is megmutatja. „Meg fogjuk újítani a beiskolázási kampányunkat is, amely kiemelt társadalomszervezési tevékenységként szerepel további terveinkben. Ugyanakkor a pedagógusok hálózatának kialakításával a szakmai érdeklődést szeretnénk helyi szintről országos szintűre emelni” – ismertette Magyari Tivadar.
A Magyar Szórvány Napján Temesváron a résztvevők a legsikeresebb közösségépítő megvalósításaikat ismertették.
Burus Siklódi Botond a Magyar Kormány oktatási-nevelési támogatásának szórványközösségek megmaradásában betöltött szerepéről beszélt. Faragó Péter, az RMDSZ Arad Megyei szervezetének elnöke azt emelte ki, hogy Arad megye legnagyobb magyar ifjúsági rendezvényévé nőtte ki magát a Kaszojai Ifjúsági Fesztivál, amely immár 11 éve bizonyítja, hogy a hely, amely összeköt nem csupán jól hangzó szlogen, hiszen a fesztivál szomszédos megyék, sőt határon túli résztvevőket is meg tudott szólítani. Décsei Attila, az RMDSZ Beszterce-Naszód Megyei szervezetének elnöke a nagy szórványban élő gyermekek utaztatásának a gondjairól beszélt. Szerinte erre megoldást csak az önálló magyar iskola létrehozása jelentene.
Vida Noémi a Máramaros megyei Nagybányán tíz éve rendszeresen megszervezett Főtér Fesztivál sikereit mutatta be.
Lőrincz Helga, az RMDSZ Fehér Megyei Szervezetének elnöke a magyar nyelv ápolására irányuló törekvéseikről beszélt.
Demeter László, Kovászna megyei tanácsos a székely-szórvány kapcsolat programja, 2009 óta tartó működtetésének jelentőségét és eredményeit elemezte.
Mikes Melinda, a Brassó megyei Nőszervezet elnöke a szórványközösségek, a szórványban élő egyének identitásának megőrzésében kiemelkedő szerepet tulajdonít az összefogásnak, a közös fellépéseknek. Kocsis Attila igazgató és Csatlós Zsófia pedagógus a Téglás Gábor Iskolacsoport képviseletében jogos büszkeséggel ismertették a Fogadj örökbe egy műemléket elnevezésű program keretében elért sikereiket. A cserkészet szórványközösségekben betöltött szerepéről beszélt Béres István, az RMDSZ Történelmi Máramaros Területi Szervezetének elnöke.
Molnár Zsolt, az RMDSZ Temes megyei parlamenti képviselője a Bánsági Vándorszínház sikeres történetét mutatta be a szórványkonferencián: „A vajdasági példa mintájára megalkotott Bánsági Vándorszínház nézőszáma folyamatosan nő és megfogalmazódott a közösségi igény a folytatásra.”– mondta a temesvári képviselő, aki a Vándorszínház létrehozásának az ötletgazdája. A konferencia résztvevői pedig a Vándorszínház idei turnéján visszhangos sikert aratott A helység kalapácsa című előadást tekinthették meg a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban, majd pedig részt vettek a Sógor Csaba európai parlamenti képviselő kezdeményezésre a Bánsági Magyar Nőszövetség által szervezett Bartók Béla kiállításon és hangversenyen.
Derűlátásra okot adó beteljesülések Erdély szórványvidékein
Winkler Gyula, európai parlamenti képviselő, a temesvári konferencia moderátora a konferenciát követően a lapunknak adott interjúban értékelte mind a temesvári konferenciát, mind a magyar szórvány sajtó helyzetéről tanácskozó vajdahunyadi konferenciát.
Nagyon örülök, hogy a Bánság fővárosában, Temesváron ünnepelhettük ötödik alkalommal a Magyar Szórvány Napját. Öt évvel ezelőtt az volt a szándékunk, hogy ezekkel a tanácskozásokkal hagyományt teremtsünk. Miután a magyar Országgyűlés is határozatban fogadta el ezt az immár hivatalos ünnepet. Itt, a temesvári konferencián kimondottan a jó példákra koncentráltunk, a szórványközösségek kiválasztották a sokrétű tevékenységük során elért eredmények közül azt a rendezvényt, kezdeményezést, amelyet a legnagyobb sikerüknek tartanak. Ezek bemutatását kértük, azért, hogy kölcsönösen tanuljunk belőlük. A több mint két és fél órás beszélgetések során a cserkész mozgalomtól a kulturális, oktatási mozgalmakig, a magyarházak munkájától az ifjúsági kezdeményezésekig, a szabadtéri fesztiváloktól a Fogadj örökbe egy műemléket mozgalomig egész értékes skála, ami azt bizonyítja, hogy a közösségeink képesek kitalálni és véghezvinni olyan kezdeményezéseket, amelyekre fogékonyak a magyar emberek. Ugyanakkor az is kiderült, hogy bár sok minden az anyagi támogatásoknak a függvénye, mégis a legnagyobb hiány inkább a kezdeményezésből, az ötletességből és az önkéntességből van. Itt olyan sok szép megvalósításról hallhattunk, amit nem pénzzel oldottak meg. Ezzel távolról sem azt akarom mondani, hogy egy jó iskolarendszer, vagy a magyar házak működtetéséhez, lapok kiadásához nincs pénzre szükség, de ahhoz, hogy a közösséget megmozgassuk, ahhoz a pénz nem elég. Kell az, hogy az emberek magukénak érezzék a kezdeményezést, hogy bekapcsolódjanak. Talán ez a legfontosabb tanulsága a mai napnak, és én is remélem, ahogy Halász Ferenc helyi elnökünk mondta az itt elfogadott 2015–2019-es Cselekvési terv Temesvári cselekvési tervként vonul be a történelembe.
A temesvári konferenciával párhuzamosan Vajdahunyadon a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete képviselőinek részvételével háromnapos konferencia zajlott, amelyen szórványban működő magyar média helyzetét vehettük számba.
Igen, ott arról tanácskoztunk, hogy milyen szerepe van a sajtónak a közösségépítésben. S egyértelmű következtetés: magyar sajtó, magyar média nélkül közösségépítés a szórványban lehetetlen, hiszen általa jut el a felhívás, az üzenet, az információ magyarul, anyanyelven közösségeink tagjaihoz. Azt is megállapíthatjuk, hogy a média minden formájára szükség van, de talán a nyomtatott sajtó – amely mellesleg a legdrágábban előállítható – a legfontosabb a családok számára. Ezért az új szórvány cselekvési tervben két kérdés is erre irányul, amelyeknek megvalósításához próba jelleggel minél hamarabb hozzá kell fogni. Ezzel alapot teremthetnénk ahhoz, hogy biztosítani tudjunk nyomtatott magyar sajtót a szórványban élő nemzettársaink számára.
Molnár Zsolt, az RMDSZ Temes megyei parlamenti képviselője a Bánsági Vándorszínház sikeres történetét mutatta be a szórványkonferencián: „A vajdasági példa mintájára megalkotott Bánsági Vándorszínház nézőszáma folyamatosan nő és megfogalmazódott a közösségi igény a folytatásra.”– mondta a temesvári képviselő, aki a Vándorszínház létrehozásának az ötletgazdája. A konferencia résztvevői pedig a Vándorszínház idei turnéján visszhangos sikert aratott A helység kalapácsa című előadást tekinthették meg a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban, majd pedig részt vettek a Sógor Csaba európai parlamenti képviselő kezdeményezésre a Bánsági Magyar Nőszövetség által szervezett Bartók Béla kiállításon és hangversenyen.
Graur János
hetiujszo.ro
2015. november 20.
Mi tehető a szórványoktatásért? Kolozsvári kerekasztal a megoldásokról
Szakemberek beszélgettek a szórványoktatásról november 20-án, pénteken délelőtt, Kolozsváron a Kulturális Autonómia Tanács által elindított Nemzetpolitikai kerekasztal rendezvény első állomásaként.
A beszélgetésen Ferenc Viktória, a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa, Kiss Tamás, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa, Magyari Tivadar, a BBTE oktatója, Morvai Tünde a budapesti MTA TK Kisebbségkutató Intézetmunkatársa vett részt, illetve – moderátorként – Papp-Zakor András, a Kolozsvári Rádió újságírója.
Székely István, a Kulturális Autonómia Tanács elnöke elmondta, öt intézményt, két egyetemet és három kisebbségkutató intézetet kértek fel, hogy vegyenek részt a beszélgetésen. A Sapientia EMTE-t technikai okokból végül nem képviselte szakember.
Szórványban élő fiatalok számára valójában kiegészíti egymást a többségi társadalomba valló integráció és az identitásmegőrzés. Fiataljaink nagy része olyan gondokkal küzd, hogy viszonylag szűk földrajzi környezetben tud dolgozni – fogalmazott Magyari Tivadar.
A fiatalok román nyelvtudása gyengül, ez leginkább Székelyföldre és Partiumra érvényes. Kolozsváron is mostanában jelentkezik a probléma, hogy olyan gyerekek kerülnek be a tömegoktatásba gyerekek, akik egy hangot nem tudnak románul – mutatott rá Kiss Tamás kiemelve azonban, hogy Kolozsvárt nem tartja szórványnak. Morvai Tünde elmesélte: terepmunkák során tapasztalta, hogy magyar nyelvű óvoda nincs, csak magyar csoportok Szlovákiában, így előfordult, hogy a szórványtelepülésről óvodába kerülő hároméves kisfiú megkérdezte az apukájától: miért beszél vele angolul a (szlovák) óvónő?
Ingázás helyett intézményesült nagymamák
Pedagógusok és oktatásszervezők egyetértenek abban, hogy nyolcadik osztályig jobb nem ingáztatni a gyerekeket, és a kollégiumot is jobb elkerülni, mutatott rá Magyari Tivadar. Kárpátalján az ingázás nem gyakorlat, elsősorban helyben oldanák meg a problémákat, de sajnos a pedagógusok nehezen vállalják, hogy adott településen maradjanak. Így „intézményesült nagymamák” vállalják a magyar nyelvoktatást – vázolta fel Ferenc Viktória.
A hazai szórványoktatás problémája éppen a szűkösség - véli Kiss Tamás. Mint mondta: az osztályok összevonása, a szakok kínálatának szűkössége okoz gondokat, így pontosan a választási lehetőségek hiánya tereli olyan pályára a diákokat, amely a magyar oktatási rendszeren kívül esik. Magyari Tivadar hozzátette, a vasárnapi iskolák, délutáni foglalkozások a már román iskolákba került diákok esetén merülnek fel, és az okoz konfliktusokat. Beszélni kell a már román oktatásban részesülők kulturális felzárkóztatásáról is – szögezte le.
Mi a fontosabb?
Ki hoz hasznot a magyar közösségnek inkább: aki a pályáján érvényesül, de nem magyarul végezte iskoláit, vagy aki az identitásmegőrzés-központú kényszerpályán elindulva a szűkös kínálatból választ? – tette fel a kérdést Papp-Zakor András. Kiss Tamás azt mondta, a magyar oktatásból való kikerülés gyors asszimilációt jelent gyakran, így lehet, hogy egy sikeres emberről beszélhetünk majd, de nem a magyar közösségben maradóról.
Ferenc Viktória rávilágított, Kárpátalján számos ukrán gyerek is tanul magyarul, hiszen a nyelvtudás haszonnal járhat. Ha az anyanyelvű oktatásban versenyképes akar lenni egy iskola, akkor extra kínálatot, jobb oktatást kell kínálnia, tette hozzá.
Morvai Tünde elmondta, Szlovákiában gyakran azért íratják a magyar nyelű roma és a magyar szülők többségi iskolába a gyerekeiket, mert meglátásuk szerint jobb a szlovák nyelvű oktatás.
Vannak, akiknek fontos a magyar nyelv tanulása és használata, van aki nem érti, miért szükséges ez, és van aki még otthon sem beszél magyarul – vázolta fel Magyari Tivadar kihangsúlyozva, az opciók ennek mentén is alakulnak. A magyar közösség azon része, amelyik nem tartja a családi életen kívül fontosnak az anyanyelvhasználatot, gyakran a román iskolát választja, amelyik általában ráígér a magyar intézmények kínálatára, mondta.
Az oktató mint kulturális menedzser
Egy rossz minőségű, de nem összevont osztályokkal dolgozó román nyelvű oktatás verseng a magyar nyelvű, rossz minőségű, ráadásul összevont osztályokkal dolgozó oktatással, hangzott el. Kiss Tamás elmondta, a kolozsvári elit líceumokat lehet összehasonlítani a román elit líceumokkal, de ha ezeket más oktatási intézményekhez hasonlítjuk, a köztük levő egyenlőtlenségek miatt rosszul közelítjük meg a szórványoktatás problémáját. Eszközök ugyan lennének arra, hogy fellendítsük egy kisebb iskola, vagy magyar tagozat presztízsét, de a szórvány még a helyi elit vagy pedagógusok tekintetében is szűkös, tette hozzá.
Egy szórványoktatónak kulturális menedzsernek is kell lennie, de ezzel nincs mindig tisztában, pedig sokat lendíthet az oktatás minőségén – egészítette ki Ferenc Viktória.
öbb ezer vagy tízezer gyerek morzsolódik le a tízedik osztály környékén, létezik egy kényszeres iskolába járás, a gyerekek és a pedagógusok is várják, hogy megszabaduljanak egymástól – fogalmazott Magyari Tivadar. Sokszor a hátrányos helyzetű családokban más az iskolához való viszonyulás, mint máshol, ezen a területen pedig durva oktatási rendszert működtet az állam: a darabszám számít nekik. Az egyházi képzések segítik ki a hiányosságokat, de kérdés, hogy mennyire nőtték ki saját határaikat, tette hozzá.
Mi a teendő?
Ijesztően keveset tudunk tenni a szórványoktatásért – fogalmazott Magyari Tivadar. Ott lehet segíteni a leghamarabb, ahol a legkevesebb elemet kell megmozdítani, mondta, például a pedagógusképzés feljavításán, hiszen csak néhány intézményen belüli változásról van szó. Ugyanakkor beszélni kell a témáról, pontos helyzetelemzést adni.
Kiss Tamás azt mondta, a kérdés, hogy kinek kell tennie a szórványoktatásért? „Folyamatos monitorizálásra van szükség, hogy pontosan tudjuk, hol van szükség iskolabuszra, presztízsnövelő intézkedésre, hová kell szórványkollégium, mi a következménye annak, ha valahol alapítunk egyet” – fogalmazott a szociológus.
A szórvány veszélyeztetett állapota azt jelenti, hogy a szűkülő lehetőségeken osztoznak, és ez konfliktusokhoz vezet, mutatott rá Magyari Tivadar. Elindult ugyanakkor egy konkrétabb, higgadtabb párbeszéd, a koordináció is az információk találkozásával, és kollektív, jó rálátással bíró testületek által tud megvalósulni. Mindehhez természetesen elengedhetetlen a közösségekkel való egyeztetés – szögezte le.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro
Szakemberek beszélgettek a szórványoktatásról november 20-án, pénteken délelőtt, Kolozsváron a Kulturális Autonómia Tanács által elindított Nemzetpolitikai kerekasztal rendezvény első állomásaként.
A beszélgetésen Ferenc Viktória, a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa, Kiss Tamás, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa, Magyari Tivadar, a BBTE oktatója, Morvai Tünde a budapesti MTA TK Kisebbségkutató Intézetmunkatársa vett részt, illetve – moderátorként – Papp-Zakor András, a Kolozsvári Rádió újságírója.
Székely István, a Kulturális Autonómia Tanács elnöke elmondta, öt intézményt, két egyetemet és három kisebbségkutató intézetet kértek fel, hogy vegyenek részt a beszélgetésen. A Sapientia EMTE-t technikai okokból végül nem képviselte szakember.
Szórványban élő fiatalok számára valójában kiegészíti egymást a többségi társadalomba valló integráció és az identitásmegőrzés. Fiataljaink nagy része olyan gondokkal küzd, hogy viszonylag szűk földrajzi környezetben tud dolgozni – fogalmazott Magyari Tivadar.
A fiatalok román nyelvtudása gyengül, ez leginkább Székelyföldre és Partiumra érvényes. Kolozsváron is mostanában jelentkezik a probléma, hogy olyan gyerekek kerülnek be a tömegoktatásba gyerekek, akik egy hangot nem tudnak románul – mutatott rá Kiss Tamás kiemelve azonban, hogy Kolozsvárt nem tartja szórványnak. Morvai Tünde elmesélte: terepmunkák során tapasztalta, hogy magyar nyelvű óvoda nincs, csak magyar csoportok Szlovákiában, így előfordult, hogy a szórványtelepülésről óvodába kerülő hároméves kisfiú megkérdezte az apukájától: miért beszél vele angolul a (szlovák) óvónő?
Ingázás helyett intézményesült nagymamák
Pedagógusok és oktatásszervezők egyetértenek abban, hogy nyolcadik osztályig jobb nem ingáztatni a gyerekeket, és a kollégiumot is jobb elkerülni, mutatott rá Magyari Tivadar. Kárpátalján az ingázás nem gyakorlat, elsősorban helyben oldanák meg a problémákat, de sajnos a pedagógusok nehezen vállalják, hogy adott településen maradjanak. Így „intézményesült nagymamák” vállalják a magyar nyelvoktatást – vázolta fel Ferenc Viktória.
A hazai szórványoktatás problémája éppen a szűkösség - véli Kiss Tamás. Mint mondta: az osztályok összevonása, a szakok kínálatának szűkössége okoz gondokat, így pontosan a választási lehetőségek hiánya tereli olyan pályára a diákokat, amely a magyar oktatási rendszeren kívül esik. Magyari Tivadar hozzátette, a vasárnapi iskolák, délutáni foglalkozások a már román iskolákba került diákok esetén merülnek fel, és az okoz konfliktusokat. Beszélni kell a már román oktatásban részesülők kulturális felzárkóztatásáról is – szögezte le.
Mi a fontosabb?
Ki hoz hasznot a magyar közösségnek inkább: aki a pályáján érvényesül, de nem magyarul végezte iskoláit, vagy aki az identitásmegőrzés-központú kényszerpályán elindulva a szűkös kínálatból választ? – tette fel a kérdést Papp-Zakor András. Kiss Tamás azt mondta, a magyar oktatásból való kikerülés gyors asszimilációt jelent gyakran, így lehet, hogy egy sikeres emberről beszélhetünk majd, de nem a magyar közösségben maradóról.
Ferenc Viktória rávilágított, Kárpátalján számos ukrán gyerek is tanul magyarul, hiszen a nyelvtudás haszonnal járhat. Ha az anyanyelvű oktatásban versenyképes akar lenni egy iskola, akkor extra kínálatot, jobb oktatást kell kínálnia, tette hozzá.
Morvai Tünde elmondta, Szlovákiában gyakran azért íratják a magyar nyelű roma és a magyar szülők többségi iskolába a gyerekeiket, mert meglátásuk szerint jobb a szlovák nyelvű oktatás.
Vannak, akiknek fontos a magyar nyelv tanulása és használata, van aki nem érti, miért szükséges ez, és van aki még otthon sem beszél magyarul – vázolta fel Magyari Tivadar kihangsúlyozva, az opciók ennek mentén is alakulnak. A magyar közösség azon része, amelyik nem tartja a családi életen kívül fontosnak az anyanyelvhasználatot, gyakran a román iskolát választja, amelyik általában ráígér a magyar intézmények kínálatára, mondta.
Az oktató mint kulturális menedzser
Egy rossz minőségű, de nem összevont osztályokkal dolgozó román nyelvű oktatás verseng a magyar nyelvű, rossz minőségű, ráadásul összevont osztályokkal dolgozó oktatással, hangzott el. Kiss Tamás elmondta, a kolozsvári elit líceumokat lehet összehasonlítani a román elit líceumokkal, de ha ezeket más oktatási intézményekhez hasonlítjuk, a köztük levő egyenlőtlenségek miatt rosszul közelítjük meg a szórványoktatás problémáját. Eszközök ugyan lennének arra, hogy fellendítsük egy kisebb iskola, vagy magyar tagozat presztízsét, de a szórvány még a helyi elit vagy pedagógusok tekintetében is szűkös, tette hozzá.
Egy szórványoktatónak kulturális menedzsernek is kell lennie, de ezzel nincs mindig tisztában, pedig sokat lendíthet az oktatás minőségén – egészítette ki Ferenc Viktória.
öbb ezer vagy tízezer gyerek morzsolódik le a tízedik osztály környékén, létezik egy kényszeres iskolába járás, a gyerekek és a pedagógusok is várják, hogy megszabaduljanak egymástól – fogalmazott Magyari Tivadar. Sokszor a hátrányos helyzetű családokban más az iskolához való viszonyulás, mint máshol, ezen a területen pedig durva oktatási rendszert működtet az állam: a darabszám számít nekik. Az egyházi képzések segítik ki a hiányosságokat, de kérdés, hogy mennyire nőtték ki saját határaikat, tette hozzá.
Mi a teendő?
Ijesztően keveset tudunk tenni a szórványoktatásért – fogalmazott Magyari Tivadar. Ott lehet segíteni a leghamarabb, ahol a legkevesebb elemet kell megmozdítani, mondta, például a pedagógusképzés feljavításán, hiszen csak néhány intézményen belüli változásról van szó. Ugyanakkor beszélni kell a témáról, pontos helyzetelemzést adni.
Kiss Tamás azt mondta, a kérdés, hogy kinek kell tennie a szórványoktatásért? „Folyamatos monitorizálásra van szükség, hogy pontosan tudjuk, hol van szükség iskolabuszra, presztízsnövelő intézkedésre, hová kell szórványkollégium, mi a következménye annak, ha valahol alapítunk egyet” – fogalmazott a szociológus.
A szórvány veszélyeztetett állapota azt jelenti, hogy a szűkülő lehetőségeken osztoznak, és ez konfliktusokhoz vezet, mutatott rá Magyari Tivadar. Elindult ugyanakkor egy konkrétabb, higgadtabb párbeszéd, a koordináció is az információk találkozásával, és kollektív, jó rálátással bíró testületek által tud megvalósulni. Mindehhez természetesen elengedhetetlen a közösségekkel való egyeztetés – szögezte le.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro
2015. november 21.
A Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet lefejezése (Ötvenhat Erdélyben)
A román kommunista hatalom által a Bolyai Tudományegyetem ellen indított per szerves részének tekintjük a Kolozsvári Egyetemi Fokú Protestáns Teológiai Intézet (ez volt a hivatalos megnevezése!) hallgatói és tanárai megfélemlítésére, ellehetetlenítésére kezdeményezett retorziót, a letartóztatások, bebörtönzések 1958. március 15-e és 1959 novembere közötti sorozatát. Összesen huszonegy teológust, illetve időközben felszentelt fiatal lelkészt ítélt el a Kolozsvári Katonai Törvényszék. Négy csoportban ítélték el őket.
Az első csoport ellen az volt a vád, hogy a kolozsvári gimnazista Burchard Márta „rendszerellenes” verseit terjesztették. Alig töltötte be a tizenhetedik életévét, amikor 1959. március 15-én (a Securitate kéjes élvezettel választotta a letartóztatás időpontjaként március 15-ét! – T. Z.) a diáklányt letartóztatták. Két hónapi vizsgálati fogság után tiltott dokumentumok őrzésének, terjesztésének vádjával tizenkét év börtönbüntetésre ítélték. A nők számára kijelölt csíkszeredai és arad-gáji börtönben raboskodott. Az utóbbiból szabadult 1962. szeptember 27-én. Szabadulása után érettségizett, két éven át egyetemre is járt, majd fényképészként választotta a kitelepedést Németországba. Burchard Márta ötvenhatos versei jelentették az ürügyet a kiváló kolozsvári tanárnő, Imre Magda letartóztatására. Valójában e letartóztatás, majd a súlyos börtönbüntetés is az erdélyi református egyház ellen irányult: Imre Magda édesapja, az 1947-ben a román állam által nyugdíjba kényszerített, sziklaszilárd és megingathatatlan jellemű Imre Lajos harminc éven át a gyakorlati teológia tanszékének nemzetközi hírnevű, korszak-meghatározó professzora volt, életművében az elmélet és a gyakorlat, a tudományos munka és a lelkipásztori szolgálat szorosan összefonódott. Nem véletlen, hogy egyetemes mércével mérhető munkásságáról, életművéről a holland Magda van der Ende írt nagyszerű doktori disszertációt!
Imre Magdát, Oláh Tibor színházi kritikus, műfordító feleségét 1959. április 4-én azért tartóztatták le, mert nem jelentette fel Burchard Mártát ötvenhatos versei miatt. A vád ezúttal is: tiltott írások, dokumentumok őrzése, terjesztése. S tíz év börtönbüntetés. Imre Magda nemcsak a csíkszeredai és aradi börtön embertelen világát ismerte meg – miközben a kosárfonást tanulgatta –, hanem a nagyváradi fegyház egyedi „atmoszféráját” is. Az 1964/411-es, amerikai nyomásra született törvényerejű rendelet alapján a szabadulásakor – 1964. április 15. – a büntetés le nem töltött részét ugyan elengedték, de a tanügybe soha nem kerülhetett vissza. Előbb fizikai munkásként, majd a kolozsvári Carbochim vállalat műszaki rajzolójaként, 1976-tól pedig az Erdélyi Református Egyházkerület nyugdíjpénztárának tisztviselőjeként kereste a kenyerét.
A teológuscsoport elsőrendű vádlottja a kiváló szónokként, tollforgatóként, professzorként ismert, nemrég elhunyt Péter Miklós biharvajdai helyettes református lelkész volt, akit 1959. március 22-én tartóztattak le. A Kolozsvári Katonai Törvényszék tiltott dokumentumok, iratok terjesztése vádjával tizennégy év börtönbüntetésre ítélte. Péter Miklós végig a szamosújvári börtönben raboskodott. A már említett 1964/411-es törvényerejű rendelet alapján szabadult 1964. augusztus 2-án. Belényesen, Érselinden, Mónospetriben, Sütő András szülőfalujában, Pusztakamaráson volt helyettes lelkész, majd Pankotán és Bethlenben parókus lelkész. Az 1989. decemberi rendszerváltás után 2001-ig vallástanár a kolozsvári Református Kollégiumban, 2002-ben a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem protestáns teológiai karán, 2002-től a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen docens, tanszékvezető tanár. Börtönemlékeit az Akik imádkoztak üldözőikért. Börtönvallomások, emlékezések című, 1996-ban megjelent kiadvány második kötetében közölte.
A protestáns teológusok második csoportjának perében az elsőrendű vádlott a rendszerváltás után a Hazáért és a Szabadságért 1956-os Emlékéremmel, a Bethlen Gábor- és Julianus-díjjal, posztumusz Magyar Örökség-díjjal kitüntetett, alsósófalvi származású Fülöp Gábor Dénes református lelkész volt. Ebben a perben ítélték el Adorjáni Dezső evangélikus teológust és Böjte Sándor kolozsvári szerszámlakatost, Böjte Csaba édesapját. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács bukaresti levéltárában őrzött P(enal) 3427-es jelzetű perirat dokumentumait abszurd drámaként kell olvasnunk! 1959. július 7-én tartóztatták le Fülöp Gábor Dénest, a marosvásárhelyi Vártemplom akkori segédlelkészét. Kezét, lábát megbilincselve külön repülőgéppel (micsoda „luxus”!) szállították a kolozsvári repülőtérre, onnan a Securitate Árpád utcai börtönébe. A marosvásárhelyi Vártemplom lépcsőjén a letartóztatást Fényes Ferenc százados vezényelte le, aki a református felekezetű gyanúsítottak vallatására „szakosodott”.
„A Teológiát nagyon nagy ellenségnek tartották. Vallatóim kitaláltak egy hazug történetet, melyben valódi emberek szerepeltek, a barátaim és én is. Például Adorjáni Dezső teológustársam, zseniális zenészember, jó barátom volt. Azzal vádolták, hogy 1957. március 15-én a teológusok reggeli áhítatán a magyar himnuszt játszotta az orgonán. Valójában azon a reggelen a Farkas utcai világhírű műemlék templomban kántorizált. Hét évet kapott, csak azért, mert el akarták ítélni. A letartóztatások másik ürügyéül szolgált, miszerint a Nagy András teológiai professzor házában tartott bibliakörön a forradalom napjaiban állítólag arról beszéltünk, hogyan lehetne kiszabadítani a magyarországi foglyokat, akiket Budapest felől Kolozsváron át szállítottak a Szovjetunióba. Az én vádpontjaim között is szerepelt ez a bibliakör. Én viszont soha nem jártam Nagy András házában! Soós Ferencet, akit korábban iszonyú kínzások után halálra ítéltek, rá akarták venni, hogy tanúskodjék ellenem. Kicsikartak belőle egy hamis tanúvallomást, de amikor megbilincselten megjelent a tárgyalásomon, visszavonta azt, és védőtanúmmá lett. A fő vádpont ellenem az volt, hogy 1957. március 15-én imádkoztam a magyar népért és az októberi foglyokért azon a reggeli áhítaton, ahol Adorjáni Dezső a magyar himnuszt játszotta. Tizenegy év börtönbüntetésre, teljes vagyonvesztésre s ráadásul tízévi teljes társadalmi jogvesztésre ítéltek. Valójában 21 év büntetést kaptam” – mondta el e sorok írójának Fülöp G. Dénes. Sajnos, a per tárgyalásán Péter Miklós a vád tanúja lett!
A periratból egyértelműen kiderül: Fülöp G. Dénes ellen az egyik fő vádpont az volt: 1956. december 13-án részletes feljegyzéseket készített a már letartóztatott, később hét év börtönbüntetésre ítélt Balázs Imre és Tirnován Vid nyilvános tárgyalásán. Már-már röntgenszerűen beszámolt a koncepciós és magyarellenes perek döbbenetes hangulatáról. Bodor Ádámmal, a későbbi Kossuth-díjas íróval ketten vállalták – a megfélemlítések ellenére! – a tárgyaláson való részvételt. Fülöp G. Dénes pontosan lejegyezte az 1956. október 24-i, Mátyás király szülőházában megfogalmazott ötpontos diákszövetségi követelést is, így válik az általam megtalált dokumentum kortörténeti jelentőségűvé.
TÓFALVI ZOLTÁN
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A román kommunista hatalom által a Bolyai Tudományegyetem ellen indított per szerves részének tekintjük a Kolozsvári Egyetemi Fokú Protestáns Teológiai Intézet (ez volt a hivatalos megnevezése!) hallgatói és tanárai megfélemlítésére, ellehetetlenítésére kezdeményezett retorziót, a letartóztatások, bebörtönzések 1958. március 15-e és 1959 novembere közötti sorozatát. Összesen huszonegy teológust, illetve időközben felszentelt fiatal lelkészt ítélt el a Kolozsvári Katonai Törvényszék. Négy csoportban ítélték el őket.
Az első csoport ellen az volt a vád, hogy a kolozsvári gimnazista Burchard Márta „rendszerellenes” verseit terjesztették. Alig töltötte be a tizenhetedik életévét, amikor 1959. március 15-én (a Securitate kéjes élvezettel választotta a letartóztatás időpontjaként március 15-ét! – T. Z.) a diáklányt letartóztatták. Két hónapi vizsgálati fogság után tiltott dokumentumok őrzésének, terjesztésének vádjával tizenkét év börtönbüntetésre ítélték. A nők számára kijelölt csíkszeredai és arad-gáji börtönben raboskodott. Az utóbbiból szabadult 1962. szeptember 27-én. Szabadulása után érettségizett, két éven át egyetemre is járt, majd fényképészként választotta a kitelepedést Németországba. Burchard Márta ötvenhatos versei jelentették az ürügyet a kiváló kolozsvári tanárnő, Imre Magda letartóztatására. Valójában e letartóztatás, majd a súlyos börtönbüntetés is az erdélyi református egyház ellen irányult: Imre Magda édesapja, az 1947-ben a román állam által nyugdíjba kényszerített, sziklaszilárd és megingathatatlan jellemű Imre Lajos harminc éven át a gyakorlati teológia tanszékének nemzetközi hírnevű, korszak-meghatározó professzora volt, életművében az elmélet és a gyakorlat, a tudományos munka és a lelkipásztori szolgálat szorosan összefonódott. Nem véletlen, hogy egyetemes mércével mérhető munkásságáról, életművéről a holland Magda van der Ende írt nagyszerű doktori disszertációt!
Imre Magdát, Oláh Tibor színházi kritikus, műfordító feleségét 1959. április 4-én azért tartóztatták le, mert nem jelentette fel Burchard Mártát ötvenhatos versei miatt. A vád ezúttal is: tiltott írások, dokumentumok őrzése, terjesztése. S tíz év börtönbüntetés. Imre Magda nemcsak a csíkszeredai és aradi börtön embertelen világát ismerte meg – miközben a kosárfonást tanulgatta –, hanem a nagyváradi fegyház egyedi „atmoszféráját” is. Az 1964/411-es, amerikai nyomásra született törvényerejű rendelet alapján a szabadulásakor – 1964. április 15. – a büntetés le nem töltött részét ugyan elengedték, de a tanügybe soha nem kerülhetett vissza. Előbb fizikai munkásként, majd a kolozsvári Carbochim vállalat műszaki rajzolójaként, 1976-tól pedig az Erdélyi Református Egyházkerület nyugdíjpénztárának tisztviselőjeként kereste a kenyerét.
A teológuscsoport elsőrendű vádlottja a kiváló szónokként, tollforgatóként, professzorként ismert, nemrég elhunyt Péter Miklós biharvajdai helyettes református lelkész volt, akit 1959. március 22-én tartóztattak le. A Kolozsvári Katonai Törvényszék tiltott dokumentumok, iratok terjesztése vádjával tizennégy év börtönbüntetésre ítélte. Péter Miklós végig a szamosújvári börtönben raboskodott. A már említett 1964/411-es törvényerejű rendelet alapján szabadult 1964. augusztus 2-án. Belényesen, Érselinden, Mónospetriben, Sütő András szülőfalujában, Pusztakamaráson volt helyettes lelkész, majd Pankotán és Bethlenben parókus lelkész. Az 1989. decemberi rendszerváltás után 2001-ig vallástanár a kolozsvári Református Kollégiumban, 2002-ben a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem protestáns teológiai karán, 2002-től a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen docens, tanszékvezető tanár. Börtönemlékeit az Akik imádkoztak üldözőikért. Börtönvallomások, emlékezések című, 1996-ban megjelent kiadvány második kötetében közölte.
A protestáns teológusok második csoportjának perében az elsőrendű vádlott a rendszerváltás után a Hazáért és a Szabadságért 1956-os Emlékéremmel, a Bethlen Gábor- és Julianus-díjjal, posztumusz Magyar Örökség-díjjal kitüntetett, alsósófalvi származású Fülöp Gábor Dénes református lelkész volt. Ebben a perben ítélték el Adorjáni Dezső evangélikus teológust és Böjte Sándor kolozsvári szerszámlakatost, Böjte Csaba édesapját. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács bukaresti levéltárában őrzött P(enal) 3427-es jelzetű perirat dokumentumait abszurd drámaként kell olvasnunk! 1959. július 7-én tartóztatták le Fülöp Gábor Dénest, a marosvásárhelyi Vártemplom akkori segédlelkészét. Kezét, lábát megbilincselve külön repülőgéppel (micsoda „luxus”!) szállították a kolozsvári repülőtérre, onnan a Securitate Árpád utcai börtönébe. A marosvásárhelyi Vártemplom lépcsőjén a letartóztatást Fényes Ferenc százados vezényelte le, aki a református felekezetű gyanúsítottak vallatására „szakosodott”.
„A Teológiát nagyon nagy ellenségnek tartották. Vallatóim kitaláltak egy hazug történetet, melyben valódi emberek szerepeltek, a barátaim és én is. Például Adorjáni Dezső teológustársam, zseniális zenészember, jó barátom volt. Azzal vádolták, hogy 1957. március 15-én a teológusok reggeli áhítatán a magyar himnuszt játszotta az orgonán. Valójában azon a reggelen a Farkas utcai világhírű műemlék templomban kántorizált. Hét évet kapott, csak azért, mert el akarták ítélni. A letartóztatások másik ürügyéül szolgált, miszerint a Nagy András teológiai professzor házában tartott bibliakörön a forradalom napjaiban állítólag arról beszéltünk, hogyan lehetne kiszabadítani a magyarországi foglyokat, akiket Budapest felől Kolozsváron át szállítottak a Szovjetunióba. Az én vádpontjaim között is szerepelt ez a bibliakör. Én viszont soha nem jártam Nagy András házában! Soós Ferencet, akit korábban iszonyú kínzások után halálra ítéltek, rá akarták venni, hogy tanúskodjék ellenem. Kicsikartak belőle egy hamis tanúvallomást, de amikor megbilincselten megjelent a tárgyalásomon, visszavonta azt, és védőtanúmmá lett. A fő vádpont ellenem az volt, hogy 1957. március 15-én imádkoztam a magyar népért és az októberi foglyokért azon a reggeli áhítaton, ahol Adorjáni Dezső a magyar himnuszt játszotta. Tizenegy év börtönbüntetésre, teljes vagyonvesztésre s ráadásul tízévi teljes társadalmi jogvesztésre ítéltek. Valójában 21 év büntetést kaptam” – mondta el e sorok írójának Fülöp G. Dénes. Sajnos, a per tárgyalásán Péter Miklós a vád tanúja lett!
A periratból egyértelműen kiderül: Fülöp G. Dénes ellen az egyik fő vádpont az volt: 1956. december 13-án részletes feljegyzéseket készített a már letartóztatott, később hét év börtönbüntetésre ítélt Balázs Imre és Tirnován Vid nyilvános tárgyalásán. Már-már röntgenszerűen beszámolt a koncepciós és magyarellenes perek döbbenetes hangulatáról. Bodor Ádámmal, a későbbi Kossuth-díjas íróval ketten vállalták – a megfélemlítések ellenére! – a tárgyaláson való részvételt. Fülöp G. Dénes pontosan lejegyezte az 1956. október 24-i, Mátyás király szülőházában megfogalmazott ötpontos diákszövetségi követelést is, így válik az általam megtalált dokumentum kortörténeti jelentőségűvé.
TÓFALVI ZOLTÁN
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. november 21.
A Petőfi Irodalmi Múzeum védnöki szerepben
Beszélgetés Gulyás Gabriella főigazgató-helyettessel
A Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár rangja, súlya szellemi védnökein is lemérhető. A szervezők az idén a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumot (PIM) kérték fel erre a jelentős szerepre. A nagy múltú, tekintélyes intézmény életében is újdonság ez a felkérés, aminek készségesen eleget is tett. Ezzel a gondolattal indítottuk a beszélgetést Gulyás Gabriella főigazgató-helyettessel, aki mindvégig jelen volt a könyvünnep eseményein.
– Irodalmi múzeumként mi eddig tényleg egyetlen könyvvásár védnöki szerepébe se kerültünk, saját standdal viszont gyakran jelentkeztünk hasonló rendezvényeken. Nagy megtiszteltetés, hogy erre most felkértek. Az utóbbi időben alaposan beindultak a munkakapcsolataink az erdélyi területtel, de Marosvásárhelyről még nem volt ilyen megkeresés, ezért is készültem nagy izgalommal a fesztiválra. Védnökként bemutatkozni egy ilyen rangos könyves eseményen valóban különleges, örömteli lehetőség. Elvárásaimban nem csalódtam, nagyon meghittnek, barátságosnak, bensőségesnek találtam a légkört, színvonalasnak a programot. Rendkívül jól érzem magam, és az, hogy ilyen rengeteg gyereket látok itt, egyenesen példaértékű.
– Nemegyszer tapasztaltam Budapesten, hogy önöket, a Petőfi Irodalmi Múzeumot is számos gyerek, kis- és nagyobb diák is felkeresi. Persze sok a felnőtt látogatójuk is. Számomra a PIM tevékenységeinek egyik legrokonszenvesebb, legvonzóbb jellemzője az interaktivitás, a megnövekedett mobilitás. Ezért sem lepett meg, hogy a székhelyüktől ilyen távol zajló rendezvény támogatását felvállalták.
– A nyolcvanas évektől Európa-szerte nagy változások történtek a múzeumi világban. Most már nincs úgy, mint korábban, hogy a múzeumok olimposzi magasságban fenn ülnek valahol, és lenéznek a földön járó látogatókra. Három fronton harcolunk. Versenyben vagyunk az emberek kevés szabadidejéért a színházzal, mozival, állatkerttel és sok egyéb szórakoztató, közönségvonzó tényezővel. Más megközelítésben úgy is mondhatnám, hogy a múzeumok is beléptek a kulturális businessvilágba, muszáj olyan programokat szerveznünk, amelyekkel magunkhoz tudjuk vonzani a közönséget. Ez olyan szempontból is kihívás, hogy állami fenntartású intézmény vagyunk, s számadatokkal is igazolnunk kell, hogy valóban mind mélyebb társadalmi beágyazottsággal rendelkezünk, kiérdemeljük az anyagi ráfordítást. Ezt a célt szolgálja az eddiginél nagyobb nyitottság. Harmadsorban azzal is szembe kell néznünk, hogy a szakmában évek óta belső vita zajlik, kell-e a múzeumoknak változni, vagy maradjunk meg annál a tradicionális szemléletnél, miszerint a múzeum az más. Én abszolút a demokratizálódás mellett vagyok, abban hiszek, hogy a tárgyak önmagukért nem beszélnek, hanem nekünk kell a közönséggel közösen beszélnünk a tárgyakról. Ezt úgy nevezem, hogy új gyűjteményezés. Annak nincs sok értelme, hogy eleve a múzeum döntse el valamelyik szellemi dologról, hogy az érték-e vagy sem. Annak van értelme, hogy a múzeum kimegy az életbe, felkeres egy lokális közösséget, ott egyenrangú félként átbeszélik, hogy az a közösség mit tart értéknek, felhívja rá a figyelmet, platformként szolgál arra, hogy saját kulturális örökségüket megélhessék. Én egy nagyon demokratikus múzeumban gondolkodom.
– A PIM megnevezésében az IRODALMI jelző meghatározó. Programjaikban mégis mintha egyre erőteljesebbenjelentkezne az összművészeti jelleg. Azt hiszem, hogy az ilyenfajta nyitásnak is a közönség a nyertese.
– A rendezvényeink sokfélék. Ha a múzeumunk alaptevékenységét nézem, a gyűjtés, megőrzés, kutatás és bemutatás egyik nagy területe a kiállítás. Nagy kérdés, hogy az irodalmi muzeológia, az irodalmi kiállítás mit mutathat be. Irodalmat, koncepciót, társadalmi véleményt arról, hogy mi az irodalom, nem nagyon lehet bemutatni. Nekünk a felkínált irodalomnak az értelmezését kell adnunk. És értelmezni legjobban úgy tudunk, ha a maga kontextusában egy olyan világot teremtünk köréje, amely a társművészetek szoros használatát is feltételezi. Nemcsak a múzeumi tárgyat, hanem a hozzá illő művészeti világot is megjelenítjük a kiállításon. Nagyon fontos tehát, hogy adott témában a kurátornak jól átgondolt, koherens értelmezése legyen arról a világról, amit megidézünk. A jövő évben például egy nagy tematikus kiállításunk lesz az evésről, hogy így, egyszerűen fogalmazzak. Ebbe persze A-tól Z-ig számtalan dolog belefér. Az éhezés is, meg még nagyon sok minden. Tehát a tematikát is értelmezzük egy adott pillanatban.
– Önök nem csak védnökséget vállaltak. Érdekes, látványos standot is berendeztek az emeleten. Látszik, hogy értelemre és érzelemre is hatni akartak a könyvvásáron. A nyitónapon akár Fülig Jimmyvel vagy Piszkos Freddel is találkozhattunk. Rejtőt idézték fel élvezetesen.
– Próbáltunk egy kicsit a kiadói tevékenységünkre is fókuszálni, elvégre mégiscsak könyvfesztiválra jöttünk. Nyilván a kiadói tevékenységünk is nagyon sokat változott. Szívem szerint 1876-ra mennék vissza az időben, a Petőfi Társaság alapítására, majd 1909-re, a Petőfi Ház alapítására, hiszen az 1954-ben létrejött Petőfi Irodalmi Múzeum a két intézmény irodalmi anyagát örökölte meg, benne a teljes Petőfi-hagyatékkal, Jókai-hagyatékkal, később hozzánk került az Ady-, a József Attila- hagyaték stb. Abban az őskorban mi bibliográfiákat adtunk ki, repertóriumokat, vagyis elsősorban az irodalomtörténeti alapkutatást segítettük. Ma ez már nem így van, ma a gyűjteményünkre és a kiállításainkra fókuszálunk. Ehhez kapcsolódó kiadványainkkal jelentkezünk a könyvpiacon. A Rejtő is ilyen. Két Rejtő- kiállításunk is volt, az utóbbi éppen most fejeződött be egy kávéházban. Azt lebontottuk, és elhoztuk ide, az előző kiállítás óta folyó kutatás eredménye pedig megjelent könyv alakban, és a kiállítással együtt a könyvet is be tudjuk mutatni itt, Marosvásárhelyen.
– Érdekes címe van: Az ellopott tragédia. Rejtő Jenő-emlékkötet.
– Igen, Rejtőnél minden elveszett, az ő tragikus sorsa, tragédiája is tekinthető ellopott tragédiának. Tulajdonképpen a szerző tőle kölcsönözte a címet.
– A másik kötetük az I. világháborúhoz kötődik.
– Igen, az egy nagy kiállításunk tükre, 2014- ben nyílt és 2016 januárjában zárul majd Pesten. Ha valaki addig arra jár, érdemes megnéznie. Nagyon gazdag kiállítás. Írók az első világháborúban. Sokféle beállítottságúak voltak, pacifistáktól a harcosan antimilitáns, vagy először lelkesedő, majd kiábrándult csoportig. Hattermes kiállításról beszélünk, ahol rögtön az elején a látogató választhat: a hátországban marad – vagy a frontra megy. Az íróink közül nagyon sokan az érettségi után azonnal a fronton találták magukat. Ezt a nagy anyagot egy kétéves kutatás előzte meg, öt fiatal muzeológus és Varga Katalin, a kézirattár vezetője folytatta, a kutatásnak az eredménye három kötet lesz, az elsőt most jelentettük meg. Ennek a kötetnek is érdekes a címe: "…az irodalmat úgyis megette a fene". Magyar írók első világháborús naplói. A nagyobb naplókat választottuk ki, öt szerző került bele a kötetbe. Ezt a tematikus kötetet több más kiadvány is támogatja majd.
– Lokálpatriótaként merül fel bennem a kérdés: a könyvvásári védnökségen túl a mostani kapcsolatfelvételnek lesz-e a továbbiakban valamilyen vásárhelyi hozadéka?
– Én csak remélni tudom, hogy múzeumunk és Vásárhely szellemi élete közelebb kerül egymáshoz. Igazából mindkét félen múlik, hogy mennyire van igény az együttműködésre. A könyves kapcsolatnak bizonyára lesz folytatása, Király Istvánnal a szervezés során jól együtt tudtunk működni, beszélgettünk a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatójával, Gáspárik Attilával is, aki kutatott már a kézirattárunkban az itteni színház megalakulásával kapcsolatosan, és még szeretne a későbbiekben is dolgozni ott. Különben is úgy érzem, hogy a színház közel áll a könyvvásárhoz olyan értelemben is, hogy egy előadás megtekintése olyan egyszeri alkalom az ember számára, mint amikor bemegy egy kiállításra, és pillanatnyi érzelmi, hangulati állapota határozza meg, mihez tud jobban kapcsolódni, mit indítanak el benne a látottak, hallottak. Találkozom a Maros Megyei Múzeum igazgatójával, Soós Zoltánnal is, aki körbevezet a város fontosabb helyein, és szerintem arról is fogunk beszélni, hogy milyen további együttműködési lehetőségek adódnak. Most csak három területet említettem, de nyitottak vagyunk minden hasznos közös munkára, szeretnénk, ha a mostani szerencsés találkozásnak lenne folytatása. Kevés szabadidőm volt ezekben a napokban, a könyvfesztivál nagyon magához kötött, de egy kicsit belekóstolhattam a város hangulatába, ízeibe, benézhettem a megújuló várba, ha elkészül, rendkívül szép látványt nyújt majd. A református temetőben is sétáltam valamennyit, gyönyörű sírokat és sírfeliratokat láttam, számomra ez is fontos. A Teleki Tékát is meglátogattuk. Ma még igyekszünk felfedezni a helybeli múzeumi világot. De még többször vissza kell térnem ide, mert én lassú felfedező vagyok, szeretek ráérősen nézelődni, így ismerni meg a várost és vendégszerető világát.
(N.M.K.)
Népújság (Marosvásárhely)
Beszélgetés Gulyás Gabriella főigazgató-helyettessel
A Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár rangja, súlya szellemi védnökein is lemérhető. A szervezők az idén a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumot (PIM) kérték fel erre a jelentős szerepre. A nagy múltú, tekintélyes intézmény életében is újdonság ez a felkérés, aminek készségesen eleget is tett. Ezzel a gondolattal indítottuk a beszélgetést Gulyás Gabriella főigazgató-helyettessel, aki mindvégig jelen volt a könyvünnep eseményein.
– Irodalmi múzeumként mi eddig tényleg egyetlen könyvvásár védnöki szerepébe se kerültünk, saját standdal viszont gyakran jelentkeztünk hasonló rendezvényeken. Nagy megtiszteltetés, hogy erre most felkértek. Az utóbbi időben alaposan beindultak a munkakapcsolataink az erdélyi területtel, de Marosvásárhelyről még nem volt ilyen megkeresés, ezért is készültem nagy izgalommal a fesztiválra. Védnökként bemutatkozni egy ilyen rangos könyves eseményen valóban különleges, örömteli lehetőség. Elvárásaimban nem csalódtam, nagyon meghittnek, barátságosnak, bensőségesnek találtam a légkört, színvonalasnak a programot. Rendkívül jól érzem magam, és az, hogy ilyen rengeteg gyereket látok itt, egyenesen példaértékű.
– Nemegyszer tapasztaltam Budapesten, hogy önöket, a Petőfi Irodalmi Múzeumot is számos gyerek, kis- és nagyobb diák is felkeresi. Persze sok a felnőtt látogatójuk is. Számomra a PIM tevékenységeinek egyik legrokonszenvesebb, legvonzóbb jellemzője az interaktivitás, a megnövekedett mobilitás. Ezért sem lepett meg, hogy a székhelyüktől ilyen távol zajló rendezvény támogatását felvállalták.
– A nyolcvanas évektől Európa-szerte nagy változások történtek a múzeumi világban. Most már nincs úgy, mint korábban, hogy a múzeumok olimposzi magasságban fenn ülnek valahol, és lenéznek a földön járó látogatókra. Három fronton harcolunk. Versenyben vagyunk az emberek kevés szabadidejéért a színházzal, mozival, állatkerttel és sok egyéb szórakoztató, közönségvonzó tényezővel. Más megközelítésben úgy is mondhatnám, hogy a múzeumok is beléptek a kulturális businessvilágba, muszáj olyan programokat szerveznünk, amelyekkel magunkhoz tudjuk vonzani a közönséget. Ez olyan szempontból is kihívás, hogy állami fenntartású intézmény vagyunk, s számadatokkal is igazolnunk kell, hogy valóban mind mélyebb társadalmi beágyazottsággal rendelkezünk, kiérdemeljük az anyagi ráfordítást. Ezt a célt szolgálja az eddiginél nagyobb nyitottság. Harmadsorban azzal is szembe kell néznünk, hogy a szakmában évek óta belső vita zajlik, kell-e a múzeumoknak változni, vagy maradjunk meg annál a tradicionális szemléletnél, miszerint a múzeum az más. Én abszolút a demokratizálódás mellett vagyok, abban hiszek, hogy a tárgyak önmagukért nem beszélnek, hanem nekünk kell a közönséggel közösen beszélnünk a tárgyakról. Ezt úgy nevezem, hogy új gyűjteményezés. Annak nincs sok értelme, hogy eleve a múzeum döntse el valamelyik szellemi dologról, hogy az érték-e vagy sem. Annak van értelme, hogy a múzeum kimegy az életbe, felkeres egy lokális közösséget, ott egyenrangú félként átbeszélik, hogy az a közösség mit tart értéknek, felhívja rá a figyelmet, platformként szolgál arra, hogy saját kulturális örökségüket megélhessék. Én egy nagyon demokratikus múzeumban gondolkodom.
– A PIM megnevezésében az IRODALMI jelző meghatározó. Programjaikban mégis mintha egyre erőteljesebbenjelentkezne az összművészeti jelleg. Azt hiszem, hogy az ilyenfajta nyitásnak is a közönség a nyertese.
– A rendezvényeink sokfélék. Ha a múzeumunk alaptevékenységét nézem, a gyűjtés, megőrzés, kutatás és bemutatás egyik nagy területe a kiállítás. Nagy kérdés, hogy az irodalmi muzeológia, az irodalmi kiállítás mit mutathat be. Irodalmat, koncepciót, társadalmi véleményt arról, hogy mi az irodalom, nem nagyon lehet bemutatni. Nekünk a felkínált irodalomnak az értelmezését kell adnunk. És értelmezni legjobban úgy tudunk, ha a maga kontextusában egy olyan világot teremtünk köréje, amely a társművészetek szoros használatát is feltételezi. Nemcsak a múzeumi tárgyat, hanem a hozzá illő művészeti világot is megjelenítjük a kiállításon. Nagyon fontos tehát, hogy adott témában a kurátornak jól átgondolt, koherens értelmezése legyen arról a világról, amit megidézünk. A jövő évben például egy nagy tematikus kiállításunk lesz az evésről, hogy így, egyszerűen fogalmazzak. Ebbe persze A-tól Z-ig számtalan dolog belefér. Az éhezés is, meg még nagyon sok minden. Tehát a tematikát is értelmezzük egy adott pillanatban.
– Önök nem csak védnökséget vállaltak. Érdekes, látványos standot is berendeztek az emeleten. Látszik, hogy értelemre és érzelemre is hatni akartak a könyvvásáron. A nyitónapon akár Fülig Jimmyvel vagy Piszkos Freddel is találkozhattunk. Rejtőt idézték fel élvezetesen.
– Próbáltunk egy kicsit a kiadói tevékenységünkre is fókuszálni, elvégre mégiscsak könyvfesztiválra jöttünk. Nyilván a kiadói tevékenységünk is nagyon sokat változott. Szívem szerint 1876-ra mennék vissza az időben, a Petőfi Társaság alapítására, majd 1909-re, a Petőfi Ház alapítására, hiszen az 1954-ben létrejött Petőfi Irodalmi Múzeum a két intézmény irodalmi anyagát örökölte meg, benne a teljes Petőfi-hagyatékkal, Jókai-hagyatékkal, később hozzánk került az Ady-, a József Attila- hagyaték stb. Abban az őskorban mi bibliográfiákat adtunk ki, repertóriumokat, vagyis elsősorban az irodalomtörténeti alapkutatást segítettük. Ma ez már nem így van, ma a gyűjteményünkre és a kiállításainkra fókuszálunk. Ehhez kapcsolódó kiadványainkkal jelentkezünk a könyvpiacon. A Rejtő is ilyen. Két Rejtő- kiállításunk is volt, az utóbbi éppen most fejeződött be egy kávéházban. Azt lebontottuk, és elhoztuk ide, az előző kiállítás óta folyó kutatás eredménye pedig megjelent könyv alakban, és a kiállítással együtt a könyvet is be tudjuk mutatni itt, Marosvásárhelyen.
– Érdekes címe van: Az ellopott tragédia. Rejtő Jenő-emlékkötet.
– Igen, Rejtőnél minden elveszett, az ő tragikus sorsa, tragédiája is tekinthető ellopott tragédiának. Tulajdonképpen a szerző tőle kölcsönözte a címet.
– A másik kötetük az I. világháborúhoz kötődik.
– Igen, az egy nagy kiállításunk tükre, 2014- ben nyílt és 2016 januárjában zárul majd Pesten. Ha valaki addig arra jár, érdemes megnéznie. Nagyon gazdag kiállítás. Írók az első világháborúban. Sokféle beállítottságúak voltak, pacifistáktól a harcosan antimilitáns, vagy először lelkesedő, majd kiábrándult csoportig. Hattermes kiállításról beszélünk, ahol rögtön az elején a látogató választhat: a hátországban marad – vagy a frontra megy. Az íróink közül nagyon sokan az érettségi után azonnal a fronton találták magukat. Ezt a nagy anyagot egy kétéves kutatás előzte meg, öt fiatal muzeológus és Varga Katalin, a kézirattár vezetője folytatta, a kutatásnak az eredménye három kötet lesz, az elsőt most jelentettük meg. Ennek a kötetnek is érdekes a címe: "…az irodalmat úgyis megette a fene". Magyar írók első világháborús naplói. A nagyobb naplókat választottuk ki, öt szerző került bele a kötetbe. Ezt a tematikus kötetet több más kiadvány is támogatja majd.
– Lokálpatriótaként merül fel bennem a kérdés: a könyvvásári védnökségen túl a mostani kapcsolatfelvételnek lesz-e a továbbiakban valamilyen vásárhelyi hozadéka?
– Én csak remélni tudom, hogy múzeumunk és Vásárhely szellemi élete közelebb kerül egymáshoz. Igazából mindkét félen múlik, hogy mennyire van igény az együttműködésre. A könyves kapcsolatnak bizonyára lesz folytatása, Király Istvánnal a szervezés során jól együtt tudtunk működni, beszélgettünk a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatójával, Gáspárik Attilával is, aki kutatott már a kézirattárunkban az itteni színház megalakulásával kapcsolatosan, és még szeretne a későbbiekben is dolgozni ott. Különben is úgy érzem, hogy a színház közel áll a könyvvásárhoz olyan értelemben is, hogy egy előadás megtekintése olyan egyszeri alkalom az ember számára, mint amikor bemegy egy kiállításra, és pillanatnyi érzelmi, hangulati állapota határozza meg, mihez tud jobban kapcsolódni, mit indítanak el benne a látottak, hallottak. Találkozom a Maros Megyei Múzeum igazgatójával, Soós Zoltánnal is, aki körbevezet a város fontosabb helyein, és szerintem arról is fogunk beszélni, hogy milyen további együttműködési lehetőségek adódnak. Most csak három területet említettem, de nyitottak vagyunk minden hasznos közös munkára, szeretnénk, ha a mostani szerencsés találkozásnak lenne folytatása. Kevés szabadidőm volt ezekben a napokban, a könyvfesztivál nagyon magához kötött, de egy kicsit belekóstolhattam a város hangulatába, ízeibe, benézhettem a megújuló várba, ha elkészül, rendkívül szép látványt nyújt majd. A református temetőben is sétáltam valamennyit, gyönyörű sírokat és sírfeliratokat láttam, számomra ez is fontos. A Teleki Tékát is meglátogattuk. Ma még igyekszünk felfedezni a helybeli múzeumi világot. De még többször vissza kell térnem ide, mert én lassú felfedező vagyok, szeretek ráérősen nézelődni, így ismerni meg a várost és vendégszerető világát.
(N.M.K.)
Népújság (Marosvásárhely)
2015. november 21.
Kolozsvári kerekasztal a szórványról: a magyar oktatásból való kikerülés gyors asszimilációhoz vezet
Szórványhelyzetben a magyar oktatási rendszerből való kikerülés gyakran gyors asszimilációhoz vezet, így az anyanyelvű iskola versenyképessége az identitásmegőrzés kulcsa – állapították meg a meghívott szakértők pénteken azon kolozsvári a kerekasztal-beszélgetésen, amelyet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által létrehozott Kulturális Autonómia Tanács (KAT) szervezett.
A rendezvényről beszámoló Maszol.ro kolozsvári portál szerint a KAT által kezdeményezett nemzetpolitikai kerekasztal pénteki, első rendezvényén három kisebbségkutató intézet és egy egyetem képviselői összegezték az erdélyi, felvidéki és kárpátaljai szórványoktatás tapasztalatait. Kiss Tamás, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa rámutatott, hogy az erdélyi szórványoktatás problémája a szűkösség: az osztályok összevonása, a szakok kínálatának szűkössége, így a választási lehetőségek hiánya tereli a magyar oktatási rendszeren kívüli pályára a diákokat. Megjegyezte: gyakran előfordul az iskoláit nem magyarul végző fiatalok esetében, hogy “sikeres emberről beszélhetünk, de nem a magyar közösségben maradóról”. Ferenc Viktória, a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa rávilágított, Kárpátalján számos ukrán gyerek is tanul magyarul, hiszen a nyelvtudás haszonnal járhat. Ha az anyanyelvű oktatásban versenyképes akar lenni egy iskola, akkor extra kínálatot, jobb oktatást kell kínálnia – tette hozzá. Az iskola közösségteremtő szerepéről szólva megállapította: egy szórványoktatónak kulturális menedzsernek is kell lennie.
Morvai Tünde, a budapesti MTA TK Kisebbségkutató Intézet munkatársa beszámolt róla: Szlovákiában gyakran azért íratják a magyar szülők többségi iskolába a gyerekeiket, mert meglátásuk szerint jobb a szlovák nyelvű oktatás. Terepmunkák során azt tapasztalta, hogy magyar nyelvű óvoda nincs, csak magyar csoportok Szlovákiában, így előfordult, hogy a szórványtelepülésről óvodába kerülő hároméves kisfiú megkérdezte az apukájától: miért beszél vele angolul a (szlovák) óvónő?
Magyari Tivadar, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem oktatója, az RMDSZ oktatáspolitikai ügyvezető alelnöke úgy vélte: a szórványban élő fiataloknál valójában kiegészíti egymást a többségi társadalomba történő integráció és az identitásmegőrzése. Elmondta, a szórványoktatást ott lehet leghamarabb segíteni, ahol a legkevesebb elemet kell megmozdítani: például a pedagógusképzés javításával.
erdon.ro
Szórványhelyzetben a magyar oktatási rendszerből való kikerülés gyakran gyors asszimilációhoz vezet, így az anyanyelvű iskola versenyképessége az identitásmegőrzés kulcsa – állapították meg a meghívott szakértők pénteken azon kolozsvári a kerekasztal-beszélgetésen, amelyet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által létrehozott Kulturális Autonómia Tanács (KAT) szervezett.
A rendezvényről beszámoló Maszol.ro kolozsvári portál szerint a KAT által kezdeményezett nemzetpolitikai kerekasztal pénteki, első rendezvényén három kisebbségkutató intézet és egy egyetem képviselői összegezték az erdélyi, felvidéki és kárpátaljai szórványoktatás tapasztalatait. Kiss Tamás, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa rámutatott, hogy az erdélyi szórványoktatás problémája a szűkösség: az osztályok összevonása, a szakok kínálatának szűkössége, így a választási lehetőségek hiánya tereli a magyar oktatási rendszeren kívüli pályára a diákokat. Megjegyezte: gyakran előfordul az iskoláit nem magyarul végző fiatalok esetében, hogy “sikeres emberről beszélhetünk, de nem a magyar közösségben maradóról”. Ferenc Viktória, a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa rávilágított, Kárpátalján számos ukrán gyerek is tanul magyarul, hiszen a nyelvtudás haszonnal járhat. Ha az anyanyelvű oktatásban versenyképes akar lenni egy iskola, akkor extra kínálatot, jobb oktatást kell kínálnia – tette hozzá. Az iskola közösségteremtő szerepéről szólva megállapította: egy szórványoktatónak kulturális menedzsernek is kell lennie.
Morvai Tünde, a budapesti MTA TK Kisebbségkutató Intézet munkatársa beszámolt róla: Szlovákiában gyakran azért íratják a magyar szülők többségi iskolába a gyerekeiket, mert meglátásuk szerint jobb a szlovák nyelvű oktatás. Terepmunkák során azt tapasztalta, hogy magyar nyelvű óvoda nincs, csak magyar csoportok Szlovákiában, így előfordult, hogy a szórványtelepülésről óvodába kerülő hároméves kisfiú megkérdezte az apukájától: miért beszél vele angolul a (szlovák) óvónő?
Magyari Tivadar, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem oktatója, az RMDSZ oktatáspolitikai ügyvezető alelnöke úgy vélte: a szórványban élő fiataloknál valójában kiegészíti egymást a többségi társadalomba történő integráció és az identitásmegőrzése. Elmondta, a szórványoktatást ott lehet leghamarabb segíteni, ahol a legkevesebb elemet kell megmozdítani: például a pedagógusképzés javításával.
erdon.ro
2015. november 21.
Felavatták Zilahon az Ady Endre diákéveit bemutató emlékházat
Felavatták péntek délután az Ady Endre diákéveit bemutató emlékházat Zilahon – számolt be az RMDSZ hírlevele.
„Néhány éve egy romos állapotban lévő ház ablakait néztük, majd bejöttünk az udvarára és azt terveztük, hogy megvásároljuk, előteremtjük az anyagi forrásokat arra, hogy ide egy olyan emlékházat hozzunk létre, amely Ady Endre zilahi diákéveinek méltó emléket állít” – elevenítette fel Kelemen Hunor az Ady-emlékház létrehozásáról való döntés mozzanatát az avatóünnepségen.
Az RMDSZ és a Communitas Alapítvány támogatásával, illetve más anyagi forrásokból, továbbá a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum szakmai hozzájárulásával létrehozott zilahi emlékház az Ady-kultusz egyik otthonává válik a Kalotaszentkirályt, Érmindszentet, Szilágylompértet és Nagyváradot összekapcsoló kulturális útvonal részeként.
„Nagyobb elismeréssel nem lehetne adózni egy városnak, mint azzal a mondattal, amely Ady 1903-ban írt publicisztikájában olvasható: aki vagyok, az négy zilahi esztendő által vagyok. Ezért is gondolom úgy, hogy olyan kötelességünknek teszünk eleget ennek az emlékháznak a felavatásával, amely révén szellemi kulturális örökségünk megkapja az őt megillető kiemelt helyet” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke, aki szerint a kulturális örökség az emlékezet által nyer jelentőséget, és ezt szolgálja az újonnan felavatott zilahi emlékház.
„Ady Endre művein keresztül a huszadik század elejét másként érthetjük meg, mint a történelemkönyvek száraz adataiból. A költőnek, művészembernek soha nem az a dolga, hogy társadalmi elemzéseket készítsen, de gyakran érzékenyebb a kor változásaira, mint a politikusok, társadalomkutatók” – méltatta Kelemen Hunor a szilágysági költőzseni kultúrtörténeti jelentőségét. Az RMDSZ elnöke szerint a zilahi emlékházzal kiegészül az az erdélyi kultusz, amelyet az elmúlt évtizedekben Ady alakja köré igyekezett kiépíteni a magyar közösség.
Seres Dénes képviselő, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöke felidézte: az épület felújítását követően a kiállítandó tárgyak begyűjtésén a Pro Szilágyság Egyesület dolgozott. Ebben jelentős szakmai segítséget nyújtott a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum és a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeum. „A közös munka által egy újabb állomással gazdagíthatjuk az Ady zarándokútvonalat – csatlakozva Kalotaszentkirály, Érmindszent, Szilágylompért és Nagyvárad településekhez –, amely egy időben emlék és érték a jövő nemzedéknek” – mondta a politikus.
„Vállalnánk-e ma Ady Endre akkori nyugtalanságát? Felavatjuk, leleplezzük, örülünk, de beleugranánk-e ma abba a mélyvízbe, áramba? Vállalnánk-e ma legalább egy kicsit az Ady Endre akkori életét? Vállalnánk-e annak a kockázatát, hogy gondolkodunk, hogy leírjuk azt, amit érzünk? Mindenkinek köszönöm, hogy megnyílik ez az emlékház, de leginkább az Ady Endre emlékének” – fogalmazott Demény Péter író a zilahi kulturális létesítményről és arról a személyiségről, akinek emléket állít.
Bekő Andrea, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa az emlékházban megtekinthető gyűjteményt mutatta be, amely az Ady Zilahon eltöltött diákévekről való közvetlen emlékezők gondolataitól, a kor tárgyi emlékein át a családi vonatkozásokig, illetve az irodalomtörténeti munkákig terjed. Az állomány folyamatosan bővíthető, az avatóünnepségen Zilah testvérvárosa, Szentendre hozzá is járult könyvadománnyal a múzeumi gyűjteményhez.
maszol.ro
Felavatták péntek délután az Ady Endre diákéveit bemutató emlékházat Zilahon – számolt be az RMDSZ hírlevele.
„Néhány éve egy romos állapotban lévő ház ablakait néztük, majd bejöttünk az udvarára és azt terveztük, hogy megvásároljuk, előteremtjük az anyagi forrásokat arra, hogy ide egy olyan emlékházat hozzunk létre, amely Ady Endre zilahi diákéveinek méltó emléket állít” – elevenítette fel Kelemen Hunor az Ady-emlékház létrehozásáról való döntés mozzanatát az avatóünnepségen.
Az RMDSZ és a Communitas Alapítvány támogatásával, illetve más anyagi forrásokból, továbbá a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum szakmai hozzájárulásával létrehozott zilahi emlékház az Ady-kultusz egyik otthonává válik a Kalotaszentkirályt, Érmindszentet, Szilágylompértet és Nagyváradot összekapcsoló kulturális útvonal részeként.
„Nagyobb elismeréssel nem lehetne adózni egy városnak, mint azzal a mondattal, amely Ady 1903-ban írt publicisztikájában olvasható: aki vagyok, az négy zilahi esztendő által vagyok. Ezért is gondolom úgy, hogy olyan kötelességünknek teszünk eleget ennek az emlékháznak a felavatásával, amely révén szellemi kulturális örökségünk megkapja az őt megillető kiemelt helyet” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke, aki szerint a kulturális örökség az emlékezet által nyer jelentőséget, és ezt szolgálja az újonnan felavatott zilahi emlékház.
„Ady Endre művein keresztül a huszadik század elejét másként érthetjük meg, mint a történelemkönyvek száraz adataiból. A költőnek, művészembernek soha nem az a dolga, hogy társadalmi elemzéseket készítsen, de gyakran érzékenyebb a kor változásaira, mint a politikusok, társadalomkutatók” – méltatta Kelemen Hunor a szilágysági költőzseni kultúrtörténeti jelentőségét. Az RMDSZ elnöke szerint a zilahi emlékházzal kiegészül az az erdélyi kultusz, amelyet az elmúlt évtizedekben Ady alakja köré igyekezett kiépíteni a magyar közösség.
Seres Dénes képviselő, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöke felidézte: az épület felújítását követően a kiállítandó tárgyak begyűjtésén a Pro Szilágyság Egyesület dolgozott. Ebben jelentős szakmai segítséget nyújtott a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum és a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeum. „A közös munka által egy újabb állomással gazdagíthatjuk az Ady zarándokútvonalat – csatlakozva Kalotaszentkirály, Érmindszent, Szilágylompért és Nagyvárad településekhez –, amely egy időben emlék és érték a jövő nemzedéknek” – mondta a politikus.
„Vállalnánk-e ma Ady Endre akkori nyugtalanságát? Felavatjuk, leleplezzük, örülünk, de beleugranánk-e ma abba a mélyvízbe, áramba? Vállalnánk-e ma legalább egy kicsit az Ady Endre akkori életét? Vállalnánk-e annak a kockázatát, hogy gondolkodunk, hogy leírjuk azt, amit érzünk? Mindenkinek köszönöm, hogy megnyílik ez az emlékház, de leginkább az Ady Endre emlékének” – fogalmazott Demény Péter író a zilahi kulturális létesítményről és arról a személyiségről, akinek emléket állít.
Bekő Andrea, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa az emlékházban megtekinthető gyűjteményt mutatta be, amely az Ady Zilahon eltöltött diákévekről való közvetlen emlékezők gondolataitól, a kor tárgyi emlékein át a családi vonatkozásokig, illetve az irodalomtörténeti munkákig terjed. Az állomány folyamatosan bővíthető, az avatóünnepségen Zilah testvérvárosa, Szentendre hozzá is járult könyvadománnyal a múzeumi gyűjteményhez.
maszol.ro
2015. november 21.
Zavarodottság és mellébeszélés az EU-ban
A székelyudvarhelyi művelődési ház koncerttermében az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács udvarhelyszéki szervezete és a Civil Kurázsi Egyesület szervezésében Migrációs válság Európában címmel tartott előadást az ismert budapesti biztonságpolitikai szakértő, Földi László november 19-én este, a Magyar Állampolgárok Klubja rendezvénysorozat keretében.
Másnap, pénteken Nagyváradon a református egyházkerületi székház dísztermében találkozott az érdeklődőkkel, szintén az EMNT, valamint Tőkés László EP-képviselő parlamenti irodája szervezésében.
Földi László a magyarországi hírszerzés műveleti igazgatója volt, napjainkban szakértőként tevékenykedik, illetve konferenciákon, egyetemeken tart előadásokat főként a terrorizmus témakörében. Biztonságpolitikai szakértőként számos alkalommal megszólalt a médiában, írásai különböző sajtóorgánumokban voltak olvashatók. Török Sándor, az EMNT Bihar megyei szervezetének elnöke mutatta be őt a hallgatóságnak, majd fel is tett neki három kérdést, amelyek megválaszolása során Földi átfogó helyzetelemzéssel szolgált. A migrációs válság és a terrorizmus bizonyos összefüggéseire rámutatva kijelentette: az európai államokat egyrészt felkészületlenül érték ezek a jelenségek, másrészt úgy tűnik, hogy rá is ébresztették a keserű valóságra: a kontinens, illetve az Európai Unió védekező képessége megrendült.
Az Iszlám Állam és más fundamentalista, szélsőséges csoportok agressziója ma már valóságos háborúvá eszkalálódott, amely előre kitervelt, jól végrehajtott hadműveletekben csúcsosodott ki, lásd a párizsi merényletsorozatot. Mivel a több százezres migránstömeg, ami az elmúlt hónapokban elárasztotta kontinensünket, szűretlenül és regisztrálatlanul jelent meg a térségben, az elhárítás sem lehetett megfelelő. A jogállamok működése megbicsaklott, mivel a törvényességet és joguralmat helyenként felülírták a humanitárius vagy egyéb, obskurus megfontolások. A szakértő az ok-okozati összefüggések, a fenyegetettségi fokozatok, a megoldási lehetőségek, a várható nemzetvédelmi intézkedések, az uniós kohézió esélyeinek latolgatása közben többször is utalt rá: napjaink fegyveres konfliktusai mögött szűk politikai érdekcsoportok és meghatározott hadiipari klikkek machinációi állnak, cél a folyamatos nyerészkedés. A milliós tömegmozgások – amelyeknek csak az elejét láthattuk eddig – a tönkretett életterek helyrehozatalával, élhetővé tételével mérsékelhetők, s ez a világot jó ideje uraló tőkecsoport feladata lenne – fogalmazott konklúzióként Földi László.
A Brüsszelből Budapesten át éppen megérkezett EP-képviselő, Tőkés László, az EMNT elnöke maga is nyugtázni volt kénytelen: egyeduralkodóvá vált napjainkra a migrációs kérdés és vele összefüggésben a terrorfenyegetettség az európai közbeszédben, igaz, a kettőt egyesek szeretnék külön tárgyalni és kezelni, főleg a balliberális politikai oldal. A kisebbségi kérdés ilyen körülmények között óhatatlanul háttérbe szorul, sőt, az autonómiaküzdelmet egyesek megpróbálják összemosni az erőszakkal, s ezáltal megbélyegezni a közösségi jogok szószólóit. Erdélyi képviselőnk beszélt arról a véleményterrorról, amely a migránskérdés biztonságpolitikai vonatkozásait feszegető, nemzetük és országuk, hitük és hagyományaik védelmében szót emelőket sújtja az internacionalista eurobürokraták részéről, akik a sajtónak is képesek befogni a száját. Amikor pedig gyilkolásig fajult a helyzet, akkor zavarodottság, összevisszabeszéd uralkodott el nyugaton, majd gyásszal próbálták elfedni a korábbi mulasztásokat és a felelősök keresését. Tőkés László szerint a román társadalom hamarabb reagálta le a bukaresti kollektív tragédiát a korrupt, inkompetens politikai osztály leváltását követelve, mint például az EU vezetői az iszlamista terjeszkedést és hadüzenetet. A bomlás jelei mutatkoznak a keresztény Európában, az Unió falán pedig repedések – értettek egyet Tőkés László és Földi László, majd a közönség soraiból érkezett kérdések hallatán is nyugtázhatták, hogy régiónkban sokkal tájékozottabbak a polgárok, mint bárhol másutt.
Ugyanakkor többen aggodalmaikat is megfogalmazták, mire mind a szakértő, mind a püspök kifejtette: a száraz szakmai és a politikai realitások ellenére is helye van a reménykedésnek, hiszen a saját és utódaink sorsáért mi magunk tehetünk a legtöbbet. Tőkés László ebből kiindulva emlékeztetett: Romániában is támogathatja aláírásával bárki a Magyarországon megfogalmazott, Védjük meg az országot! című petíciót, amely az illegálisan bevándoroltak országainkban történő szétterítését és betelepítését utasítja el.
itthon.ma//erdelyorszag
A székelyudvarhelyi művelődési ház koncerttermében az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács udvarhelyszéki szervezete és a Civil Kurázsi Egyesület szervezésében Migrációs válság Európában címmel tartott előadást az ismert budapesti biztonságpolitikai szakértő, Földi László november 19-én este, a Magyar Állampolgárok Klubja rendezvénysorozat keretében.
Másnap, pénteken Nagyváradon a református egyházkerületi székház dísztermében találkozott az érdeklődőkkel, szintén az EMNT, valamint Tőkés László EP-képviselő parlamenti irodája szervezésében.
Földi László a magyarországi hírszerzés műveleti igazgatója volt, napjainkban szakértőként tevékenykedik, illetve konferenciákon, egyetemeken tart előadásokat főként a terrorizmus témakörében. Biztonságpolitikai szakértőként számos alkalommal megszólalt a médiában, írásai különböző sajtóorgánumokban voltak olvashatók. Török Sándor, az EMNT Bihar megyei szervezetének elnöke mutatta be őt a hallgatóságnak, majd fel is tett neki három kérdést, amelyek megválaszolása során Földi átfogó helyzetelemzéssel szolgált. A migrációs válság és a terrorizmus bizonyos összefüggéseire rámutatva kijelentette: az európai államokat egyrészt felkészületlenül érték ezek a jelenségek, másrészt úgy tűnik, hogy rá is ébresztették a keserű valóságra: a kontinens, illetve az Európai Unió védekező képessége megrendült.
Az Iszlám Állam és más fundamentalista, szélsőséges csoportok agressziója ma már valóságos háborúvá eszkalálódott, amely előre kitervelt, jól végrehajtott hadműveletekben csúcsosodott ki, lásd a párizsi merényletsorozatot. Mivel a több százezres migránstömeg, ami az elmúlt hónapokban elárasztotta kontinensünket, szűretlenül és regisztrálatlanul jelent meg a térségben, az elhárítás sem lehetett megfelelő. A jogállamok működése megbicsaklott, mivel a törvényességet és joguralmat helyenként felülírták a humanitárius vagy egyéb, obskurus megfontolások. A szakértő az ok-okozati összefüggések, a fenyegetettségi fokozatok, a megoldási lehetőségek, a várható nemzetvédelmi intézkedések, az uniós kohézió esélyeinek latolgatása közben többször is utalt rá: napjaink fegyveres konfliktusai mögött szűk politikai érdekcsoportok és meghatározott hadiipari klikkek machinációi állnak, cél a folyamatos nyerészkedés. A milliós tömegmozgások – amelyeknek csak az elejét láthattuk eddig – a tönkretett életterek helyrehozatalával, élhetővé tételével mérsékelhetők, s ez a világot jó ideje uraló tőkecsoport feladata lenne – fogalmazott konklúzióként Földi László.
A Brüsszelből Budapesten át éppen megérkezett EP-képviselő, Tőkés László, az EMNT elnöke maga is nyugtázni volt kénytelen: egyeduralkodóvá vált napjainkra a migrációs kérdés és vele összefüggésben a terrorfenyegetettség az európai közbeszédben, igaz, a kettőt egyesek szeretnék külön tárgyalni és kezelni, főleg a balliberális politikai oldal. A kisebbségi kérdés ilyen körülmények között óhatatlanul háttérbe szorul, sőt, az autonómiaküzdelmet egyesek megpróbálják összemosni az erőszakkal, s ezáltal megbélyegezni a közösségi jogok szószólóit. Erdélyi képviselőnk beszélt arról a véleményterrorról, amely a migránskérdés biztonságpolitikai vonatkozásait feszegető, nemzetük és országuk, hitük és hagyományaik védelmében szót emelőket sújtja az internacionalista eurobürokraták részéről, akik a sajtónak is képesek befogni a száját. Amikor pedig gyilkolásig fajult a helyzet, akkor zavarodottság, összevisszabeszéd uralkodott el nyugaton, majd gyásszal próbálták elfedni a korábbi mulasztásokat és a felelősök keresését. Tőkés László szerint a román társadalom hamarabb reagálta le a bukaresti kollektív tragédiát a korrupt, inkompetens politikai osztály leváltását követelve, mint például az EU vezetői az iszlamista terjeszkedést és hadüzenetet. A bomlás jelei mutatkoznak a keresztény Európában, az Unió falán pedig repedések – értettek egyet Tőkés László és Földi László, majd a közönség soraiból érkezett kérdések hallatán is nyugtázhatták, hogy régiónkban sokkal tájékozottabbak a polgárok, mint bárhol másutt.
Ugyanakkor többen aggodalmaikat is megfogalmazták, mire mind a szakértő, mind a püspök kifejtette: a száraz szakmai és a politikai realitások ellenére is helye van a reménykedésnek, hiszen a saját és utódaink sorsáért mi magunk tehetünk a legtöbbet. Tőkés László ebből kiindulva emlékeztetett: Romániában is támogathatja aláírásával bárki a Magyarországon megfogalmazott, Védjük meg az országot! című petíciót, amely az illegálisan bevándoroltak országainkban történő szétterítését és betelepítését utasítja el.
itthon.ma//erdelyorszag
2015. november 23.
Ady Endre diákéveit idéző emlékházat avattak Zilahon
Ady Endre diákéveit idéző emlékházat avattak pénteken Zilahon.
„Néhány éve egy romos állapotban lévő ház ablakait néztük, majd bejöttünk az udvarára és azt terveztük, hogy megvásároljuk, előteremtjük az anyagi forrásokat arra, hogy ide egy olyan emlékházat hozzunk létre, amely Ady Endre zilahi diákéveinek méltó emléket állít” – elevenítette fel Kelemen Hunor az Ady-emlékház létrehozásáról való döntés mozzanatát a november 20-án, pénteken megtartott avatóünnepségen. Az RMDSZ és a Communitas Alapítvány támogatásával, illetve más anyagi forrásokból, továbbá a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum szakmai hozzájárulásával létrehozott zilahi emlékház az Ady-kultusz egyik otthonává válik a Kalotaszentkirályt, Érmindszentet, Szilágylompértet és Nagyváradot összekapcsoló kulturális útvonal részeként.
„Nagyobb elismeréssel nem lehetne adózni egy városnak, mint azzal a mondattal, amely Ady 1903-ban írt publicisztikájában olvasható: aki vagyok, az négy zilahi esztendő által vagyok. Ezért is gondolom úgy, hogy olyan kötelességünknek teszünk eleget ennek az emlékháznak a felavatásával, amely révén szellemi kulturális örökségünk megkapja az őt megillető kiemelt helyet” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke, aki szerint a kulturális örökség az emlékezet által nyer jelentőséget, és ezt szolgálja az újonnan felavatott zilahi emlékház. „Ady Endre művein keresztül a huszadik század elejét másként érthetjük meg, mint a történelemkönyvek száraz adataiból. A költőnek, művészembernek soha nem az a dolga, hogy társadalmi elemzéseket készítsen, de gyakran érzékenyebb a kor változásaira, mint a politikusok, társadalomkutatók” – méltatta Kelemen Hunor a szilágysági költőzseni kultúrtörténeti jelentőségét. Az RMDSZ elnöke szerint a zilahi emlékházzal kiegészül az az erdélyi kultusz, amelyet az elmúlt évtizedekben Ady alakja köré igyekezett kiépíteni a magyar közösség.
„Az épület felújítását követően a kiállítandó tárgyak begyűjtésén a Pro Szilágyság Egyesület dolgozott. Ebben a folyamatban nagyon jelentős szakmai segítséget nyújtott a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum és a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeum, a két intézmény munkatársainak ezúton is megköszönöm hozzájárulásukat. A közös munka által egy újabb állomással gazdagíthatjuk az Ady zarándokútvonalat – csatlakozva Kalotaszentkirály, Érmindszent, Szilágylompért és Nagyvárad településekhez –, amely egy időben emlék és érték a jövő nemzedéknek” – mondta Seres Dénes képviselő, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöke az avatóünnepségen.
„Vállalnánk-e ma Ady Endre akkori nyugtalanságát? Felavatjuk, leleplezzük, örülünk, de beleugranánk-e ma abba a mélyvízbe, áramba? Vállalnánk-e ma legalább egy kicsit az Ady Endre akkori életét? Vállalnánk-e annak a kockázatát, hogy gondolkodunk, hogy leírjuk azt, amit érzünk? Mindenkinek köszönöm, hogy megnyílik ez az emlékház, de leginkább az Ady Endre emlékének” – fogalmazott Demény Péter író a zilahi kulturális létesítményről és arról a személyiségről, akinek emléket állít.
Bekő Andrea, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa az emlékházban megtekinthető gyűjteményt mutatta be, amely az Ady Zilahon eltöltött diákévekről való közvetlen emlékezők gondolataitól, a kor tárgyi emlékein át a családi vonatkozásokig, illetve az irodalomtörténeti munkákig terjed. Az állomány folyamatosan bővíthető, az avatóünnepségen Zilah testvérvárosa, Szentendre hozzá is járult könyvadománnyal a múzeumi gyűjteményhez.
Erdély.ma
Ady Endre diákéveit idéző emlékházat avattak pénteken Zilahon.
„Néhány éve egy romos állapotban lévő ház ablakait néztük, majd bejöttünk az udvarára és azt terveztük, hogy megvásároljuk, előteremtjük az anyagi forrásokat arra, hogy ide egy olyan emlékházat hozzunk létre, amely Ady Endre zilahi diákéveinek méltó emléket állít” – elevenítette fel Kelemen Hunor az Ady-emlékház létrehozásáról való döntés mozzanatát a november 20-án, pénteken megtartott avatóünnepségen. Az RMDSZ és a Communitas Alapítvány támogatásával, illetve más anyagi forrásokból, továbbá a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum szakmai hozzájárulásával létrehozott zilahi emlékház az Ady-kultusz egyik otthonává válik a Kalotaszentkirályt, Érmindszentet, Szilágylompértet és Nagyváradot összekapcsoló kulturális útvonal részeként.
„Nagyobb elismeréssel nem lehetne adózni egy városnak, mint azzal a mondattal, amely Ady 1903-ban írt publicisztikájában olvasható: aki vagyok, az négy zilahi esztendő által vagyok. Ezért is gondolom úgy, hogy olyan kötelességünknek teszünk eleget ennek az emlékháznak a felavatásával, amely révén szellemi kulturális örökségünk megkapja az őt megillető kiemelt helyet” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke, aki szerint a kulturális örökség az emlékezet által nyer jelentőséget, és ezt szolgálja az újonnan felavatott zilahi emlékház. „Ady Endre művein keresztül a huszadik század elejét másként érthetjük meg, mint a történelemkönyvek száraz adataiból. A költőnek, művészembernek soha nem az a dolga, hogy társadalmi elemzéseket készítsen, de gyakran érzékenyebb a kor változásaira, mint a politikusok, társadalomkutatók” – méltatta Kelemen Hunor a szilágysági költőzseni kultúrtörténeti jelentőségét. Az RMDSZ elnöke szerint a zilahi emlékházzal kiegészül az az erdélyi kultusz, amelyet az elmúlt évtizedekben Ady alakja köré igyekezett kiépíteni a magyar közösség.
„Az épület felújítását követően a kiállítandó tárgyak begyűjtésén a Pro Szilágyság Egyesület dolgozott. Ebben a folyamatban nagyon jelentős szakmai segítséget nyújtott a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum és a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeum, a két intézmény munkatársainak ezúton is megköszönöm hozzájárulásukat. A közös munka által egy újabb állomással gazdagíthatjuk az Ady zarándokútvonalat – csatlakozva Kalotaszentkirály, Érmindszent, Szilágylompért és Nagyvárad településekhez –, amely egy időben emlék és érték a jövő nemzedéknek” – mondta Seres Dénes képviselő, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöke az avatóünnepségen.
„Vállalnánk-e ma Ady Endre akkori nyugtalanságát? Felavatjuk, leleplezzük, örülünk, de beleugranánk-e ma abba a mélyvízbe, áramba? Vállalnánk-e ma legalább egy kicsit az Ady Endre akkori életét? Vállalnánk-e annak a kockázatát, hogy gondolkodunk, hogy leírjuk azt, amit érzünk? Mindenkinek köszönöm, hogy megnyílik ez az emlékház, de leginkább az Ady Endre emlékének” – fogalmazott Demény Péter író a zilahi kulturális létesítményről és arról a személyiségről, akinek emléket állít.
Bekő Andrea, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa az emlékházban megtekinthető gyűjteményt mutatta be, amely az Ady Zilahon eltöltött diákévekről való közvetlen emlékezők gondolataitól, a kor tárgyi emlékein át a családi vonatkozásokig, illetve az irodalomtörténeti munkákig terjed. Az állomány folyamatosan bővíthető, az avatóünnepségen Zilah testvérvárosa, Szentendre hozzá is járult könyvadománnyal a múzeumi gyűjteményhez.
Erdély.ma
2015. november 23.
Lakossági fórumok a migrációs válságról
A székelyudvarhelyi művelődési ház koncerttermében az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács udvarhelyszéki szervezete és a Civil Kurázsi Egyesület szervezésében Migrációs válság Európában címmel tartott előadást az ismert budapesti biztonságpolitikai szakértő, Földi László, pénteken pedig Nagyváradon a református egyházkerületi székház dísztermében találkozott az érdeklődőkkel, szintén az EMNT, valamint Tőkés László EP-képviselő parlamenti irodája szervezésében – tájékoztatott az erdélyi politikus sajtóirodája.
Földi László a magyarországi hírszerzés műveleti igazgatója volt, napjainkban szakértőként tevékenykedik, illetve konferenciákon, egyetemeken tart előadásokat főként a terrorizmus témakörében. A migrációs válság és a terrorizmus bizonyos összefüggéseire rámutatva kijelentette: az európai államokat egyrészt felkészületlenül érték ezek a jelenségek, másrészt úgy tűnik, hogy rá is ébresztették a keserű valóságra: a kontinens, illetve az Európai Unió védekező képessége megrendült. Az Iszlám Állam és más fundamentalista, szélsőséges csoportok agressziója ma már valóságos háborúvá eszkalálódott, amely előre kitervelt, jól végrehajtott hadműveletekben csúcsosodott ki, mint a párizsi merényletsorozat. Mivel a több százezres migránstömeg, amely az elmúlt hónapokban elárasztotta kontinensünket, szűretlenül és regisztrálatlanul jelent meg a térségben, az elhárítás sem lehetett megfelelő. A jogállamok működése megbicsaklott, mivel a törvényességet és joguralmat helyenként felülírták a humanitárius vagy egyéb, obskurus megfontolások. A szakértő az ok-okozati összefüggések, a fenyegetettségi fokozatok, a megoldási lehetőségek, a várható nemzetvédelmi intézkedések, az uniós kohézió esélyeinek latolgatása közben többször is utalt rá: napjaink fegyveres konfliktusai mögött szűk politikai érdekcsoportok és meghatározott hadiipari klikkek machinációi állnak, cél a folyamatos nyerészkedés. A milliós tömegmozgások – amelyeknek csak az elejét láthattuk eddig – a tönkretett életterek helyrehozatalával, élhetővé tételével mérsékelhetők, s ez a világot jó ideje uraló tőkecsoport feladata lenne – fogalmazott konklúzióként Földi László.
Tőkés László, az EMNT elnöke maga is nyugtázta: egyeduralkodóvá vált napjainkra a migrációs kérdés és vele összefüggésben a terrorfenyegetettség az európai közbeszédben, igaz, a kettőt egyesek szeretnék külön tárgyalni és kezelni, főleg a balliberális politikai oldal. A kisebbségi kérdés ilyen körülmények között óhatatlanul háttérbe szorul, sőt, az autonómiaküzdelmet egyesek megpróbálják összemosni az erőszakkal, s ezáltal megbélyegezni a közösségi jogok szószólóit. Tőkés László szerint a román társadalom hamarabb reagálta le a bukaresti Colectiv-tragédiát a korrupt, inkompetens politikai osztály leváltását követelve, mint például az EU vezetői az iszlamista terjeszkedést és hadüzenetet. Tőkés László emlékeztetett: Romániában is támogathatja aláírásával bárki a Magyarországon megfogalmazott, Védjük meg az országot! című petíciót, amely az illegálisan bevándoroltak országainkba történő szétterítését és betelepítését utasítja el.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A székelyudvarhelyi művelődési ház koncerttermében az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács udvarhelyszéki szervezete és a Civil Kurázsi Egyesület szervezésében Migrációs válság Európában címmel tartott előadást az ismert budapesti biztonságpolitikai szakértő, Földi László, pénteken pedig Nagyváradon a református egyházkerületi székház dísztermében találkozott az érdeklődőkkel, szintén az EMNT, valamint Tőkés László EP-képviselő parlamenti irodája szervezésében – tájékoztatott az erdélyi politikus sajtóirodája.
Földi László a magyarországi hírszerzés műveleti igazgatója volt, napjainkban szakértőként tevékenykedik, illetve konferenciákon, egyetemeken tart előadásokat főként a terrorizmus témakörében. A migrációs válság és a terrorizmus bizonyos összefüggéseire rámutatva kijelentette: az európai államokat egyrészt felkészületlenül érték ezek a jelenségek, másrészt úgy tűnik, hogy rá is ébresztették a keserű valóságra: a kontinens, illetve az Európai Unió védekező képessége megrendült. Az Iszlám Állam és más fundamentalista, szélsőséges csoportok agressziója ma már valóságos háborúvá eszkalálódott, amely előre kitervelt, jól végrehajtott hadműveletekben csúcsosodott ki, mint a párizsi merényletsorozat. Mivel a több százezres migránstömeg, amely az elmúlt hónapokban elárasztotta kontinensünket, szűretlenül és regisztrálatlanul jelent meg a térségben, az elhárítás sem lehetett megfelelő. A jogállamok működése megbicsaklott, mivel a törvényességet és joguralmat helyenként felülírták a humanitárius vagy egyéb, obskurus megfontolások. A szakértő az ok-okozati összefüggések, a fenyegetettségi fokozatok, a megoldási lehetőségek, a várható nemzetvédelmi intézkedések, az uniós kohézió esélyeinek latolgatása közben többször is utalt rá: napjaink fegyveres konfliktusai mögött szűk politikai érdekcsoportok és meghatározott hadiipari klikkek machinációi állnak, cél a folyamatos nyerészkedés. A milliós tömegmozgások – amelyeknek csak az elejét láthattuk eddig – a tönkretett életterek helyrehozatalával, élhetővé tételével mérsékelhetők, s ez a világot jó ideje uraló tőkecsoport feladata lenne – fogalmazott konklúzióként Földi László.
Tőkés László, az EMNT elnöke maga is nyugtázta: egyeduralkodóvá vált napjainkra a migrációs kérdés és vele összefüggésben a terrorfenyegetettség az európai közbeszédben, igaz, a kettőt egyesek szeretnék külön tárgyalni és kezelni, főleg a balliberális politikai oldal. A kisebbségi kérdés ilyen körülmények között óhatatlanul háttérbe szorul, sőt, az autonómiaküzdelmet egyesek megpróbálják összemosni az erőszakkal, s ezáltal megbélyegezni a közösségi jogok szószólóit. Tőkés László szerint a román társadalom hamarabb reagálta le a bukaresti Colectiv-tragédiát a korrupt, inkompetens politikai osztály leváltását követelve, mint például az EU vezetői az iszlamista terjeszkedést és hadüzenetet. Tőkés László emlékeztetett: Romániában is támogathatja aláírásával bárki a Magyarországon megfogalmazott, Védjük meg az országot! című petíciót, amely az illegálisan bevándoroltak országainkba történő szétterítését és betelepítését utasítja el.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. november 23.
"…az irodalmat úgyis megette a fene"
A 21. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár egyik mozzanata a magyar írók első világháborús naplóiból szerkesztett kötet bemutatója volt, amelyre szerda délután a Nemzeti Színház Jánosházy György-termében került sor. A budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum kiadásában megjelent kötetet a szerkesztő Varga Katalin, a múzeum munkatársa ismertette.
A világháború kitörésével az írók is nehéz helyzetbe kerültek: a hadi cenzúra szűk korlátok közé szorította az információáramlás, az önkifejezés és az alkotás szabadságát; az újságírást és a szépirodalmat a háborús propaganda szolgálatába állította. A feltétel nélküli őszinteség néhány megmaradt terepének egyike a napló volt. A kötetben található naplójegyzetek első alkalommal jelentek meg nyomtatásban – mondta el Varga Katalin.
A kötetben, amelynek a címe "…az irodalmat úgyis megette a fene", öt magyar író első világháborús naplójegyzetei találhatók.
Bauer Ervin, Kaffka Margit férje a háború kitörésekor 23 éves volt. Naplóját – Szívem szíveden remeg – 1914. szeptember 9. és 1915. március 25. között vezette. Bauer Ervin és Kaffka Margit 1914 elején szerettek egymásba. 1914 nyarán Itáliában nyaraltak, ott érte őket a háború kitörésének híre. Augusztusban esküdtek, Bauer Ervint pár nappal az esküvő után a békéscsabai 101-es gyalogezredbe sorozták be.
Dánielné Lengyel Laura naplóját – A mámor józanabb percei – 1914. július 28. és 1914. december 31. között vezette. A háború kitörésekor 40 éves volt.
Erdélyi József 17 éves volt a háború kitörésekor, naplójegyzeteit – Truditum dies die – 1916. november 20. és 1917. május 2. között készítette.
Lénárd Jenőné Hoffmann Ilona A nagy háború évei címmel írta naplójegyzeteit. Naplójának fókuszában a család áll: "…én csak a »mi háborúnkat« akarom leírni, mert azt máshol fel nem jegyezték…"
Laczkó Géza 29 éves volt a háború idején. Naplóját – ...az irodalmat úgyis megette a fene – 1914. szeptember – 1920. május 30. között vezette.
A következő kötetben Bíró Lajost fogják bemutatni. A kötetben lesz haditudósítás és magánlevelezés.
(mózes)
Népújság (Marosvásárhely)
A 21. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár egyik mozzanata a magyar írók első világháborús naplóiból szerkesztett kötet bemutatója volt, amelyre szerda délután a Nemzeti Színház Jánosházy György-termében került sor. A budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum kiadásában megjelent kötetet a szerkesztő Varga Katalin, a múzeum munkatársa ismertette.
A világháború kitörésével az írók is nehéz helyzetbe kerültek: a hadi cenzúra szűk korlátok közé szorította az információáramlás, az önkifejezés és az alkotás szabadságát; az újságírást és a szépirodalmat a háborús propaganda szolgálatába állította. A feltétel nélküli őszinteség néhány megmaradt terepének egyike a napló volt. A kötetben található naplójegyzetek első alkalommal jelentek meg nyomtatásban – mondta el Varga Katalin.
A kötetben, amelynek a címe "…az irodalmat úgyis megette a fene", öt magyar író első világháborús naplójegyzetei találhatók.
Bauer Ervin, Kaffka Margit férje a háború kitörésekor 23 éves volt. Naplóját – Szívem szíveden remeg – 1914. szeptember 9. és 1915. március 25. között vezette. Bauer Ervin és Kaffka Margit 1914 elején szerettek egymásba. 1914 nyarán Itáliában nyaraltak, ott érte őket a háború kitörésének híre. Augusztusban esküdtek, Bauer Ervint pár nappal az esküvő után a békéscsabai 101-es gyalogezredbe sorozták be.
Dánielné Lengyel Laura naplóját – A mámor józanabb percei – 1914. július 28. és 1914. december 31. között vezette. A háború kitörésekor 40 éves volt.
Erdélyi József 17 éves volt a háború kitörésekor, naplójegyzeteit – Truditum dies die – 1916. november 20. és 1917. május 2. között készítette.
Lénárd Jenőné Hoffmann Ilona A nagy háború évei címmel írta naplójegyzeteit. Naplójának fókuszában a család áll: "…én csak a »mi háborúnkat« akarom leírni, mert azt máshol fel nem jegyezték…"
Laczkó Géza 29 éves volt a háború idején. Naplóját – ...az irodalmat úgyis megette a fene – 1914. szeptember – 1920. május 30. között vezette.
A következő kötetben Bíró Lajost fogják bemutatni. A kötetben lesz haditudósítás és magánlevelezés.
(mózes)
Népújság (Marosvásárhely)
2015. november 23.
Kora Árpád-kori hajkarikát találtak Bágyonban
Kiemelkedő jelentőségű leletekre bukkantak a Kolozs megyei Bágyonban, miközben régészeti szempontból tanulmányozták a település templomát: a leletek azt bizonyítják, hogy a székelyek betelepülése előtt is éltek a vidéken tehetős, sőt templomot is építő magyarok.
A bágyoni unitárius templom régészeti előtanulmányai során az északi fal mellett a XI. század második feléből származó sírt tártak fel, melyet egy S végződésű bronz hajkarika datál, ugyanitt ezüstből készült hajkarikát is találtak – olvasható a Magyar Unitárius Egyház honlapján. A Tordától délre, 10 kilométerre fekvő Bágyonban a kolozsvári történelmi múzeum régészei bukkantak a kiemelkedően fontos leletekre.
„Történelmet írunk, »tankönyveket változtatunk« abból a szempontból, hogy egy olyan kora Árpád-kori temetőre bukkantunk, ahol rendkívül értékes leleteket tártunk fel. Az S végű hajkarika aranyból készült, a Kárpát-medencében 22 ilyen darabot találtak eddig, a legközelebbit Nagybánya környékén – ez a budapesti Magyar Nemzeti Múzeumban található. A bágyoni leletet a 11. század első felére datáljuk, ez azt jelenti, hogy a kora Árpád-kori királyi adminisztráció sokkal korábban tört be ide" – fejtette ki Csók Zsolt kolozsvári régész az M1 csatornának.
Azt is elmondta, nem messze Bágyontól, a szintén Kolozs megyei Várfalván található Erdély legrégebbi ispánsági vára: az oklevelekben 1075-ben Torda várként említik.
„Úgy fogtunk neki ennek a kutatásnak, hogy a barokk templomot »megszondázzuk« ahhoz, hogy megvizsgáljuk az alapozásait. Utólag kiderült, hogy sokkal többel állunk szemben. Ez Erdélyben az egyik legkorábbi, 1338-as építési felirattal ellátott templom, ami azt jelenti, hogy van egy gótikus építmény, amit 1809-ben elbontottak. A leletanyag arra utal, hogy a középkori struktúrán belül még van egy kisebb struktúra, egy kora árpádkori téglaépület is" – részletezte Csók Zsolt.
Kitért arra is, hogy december 18-án jár le a határideje azoknak a pályázatoknak, amelyek a B kategóriájú műemlékekhez adnak finanszírozást, ennek keretében végzik a munkálatokat. A lelet további sorsáról szólva elmondta, a hajkarikákat a restaurátorok megtakarítják, állagukat megőrzik, aztán kiállítják.
Orbán Balázs A Székelyföld leírásában úgy vélekedik, Bágyon nevéből az udvarhelyszéki Bágy lakosainak áttelepülésére lehet következtetni. A település lakói még Dávid Ferenc, az unitárius egyház megalapítója idejében, a 16. században tértek át az unitárius vallásra, a településnek ezt követően mindig népes unitárius eklézsiája volt.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)
Kiemelkedő jelentőségű leletekre bukkantak a Kolozs megyei Bágyonban, miközben régészeti szempontból tanulmányozták a település templomát: a leletek azt bizonyítják, hogy a székelyek betelepülése előtt is éltek a vidéken tehetős, sőt templomot is építő magyarok.
A bágyoni unitárius templom régészeti előtanulmányai során az északi fal mellett a XI. század második feléből származó sírt tártak fel, melyet egy S végződésű bronz hajkarika datál, ugyanitt ezüstből készült hajkarikát is találtak – olvasható a Magyar Unitárius Egyház honlapján. A Tordától délre, 10 kilométerre fekvő Bágyonban a kolozsvári történelmi múzeum régészei bukkantak a kiemelkedően fontos leletekre.
„Történelmet írunk, »tankönyveket változtatunk« abból a szempontból, hogy egy olyan kora Árpád-kori temetőre bukkantunk, ahol rendkívül értékes leleteket tártunk fel. Az S végű hajkarika aranyból készült, a Kárpát-medencében 22 ilyen darabot találtak eddig, a legközelebbit Nagybánya környékén – ez a budapesti Magyar Nemzeti Múzeumban található. A bágyoni leletet a 11. század első felére datáljuk, ez azt jelenti, hogy a kora Árpád-kori királyi adminisztráció sokkal korábban tört be ide" – fejtette ki Csók Zsolt kolozsvári régész az M1 csatornának.
Azt is elmondta, nem messze Bágyontól, a szintén Kolozs megyei Várfalván található Erdély legrégebbi ispánsági vára: az oklevelekben 1075-ben Torda várként említik.
„Úgy fogtunk neki ennek a kutatásnak, hogy a barokk templomot »megszondázzuk« ahhoz, hogy megvizsgáljuk az alapozásait. Utólag kiderült, hogy sokkal többel állunk szemben. Ez Erdélyben az egyik legkorábbi, 1338-as építési felirattal ellátott templom, ami azt jelenti, hogy van egy gótikus építmény, amit 1809-ben elbontottak. A leletanyag arra utal, hogy a középkori struktúrán belül még van egy kisebb struktúra, egy kora árpádkori téglaépület is" – részletezte Csók Zsolt.
Kitért arra is, hogy december 18-án jár le a határideje azoknak a pályázatoknak, amelyek a B kategóriájú műemlékekhez adnak finanszírozást, ennek keretében végzik a munkálatokat. A lelet további sorsáról szólva elmondta, a hajkarikákat a restaurátorok megtakarítják, állagukat megőrzik, aztán kiállítják.
Orbán Balázs A Székelyföld leírásában úgy vélekedik, Bágyon nevéből az udvarhelyszéki Bágy lakosainak áttelepülésére lehet következtetni. A település lakói még Dávid Ferenc, az unitárius egyház megalapítója idejében, a 16. században tértek át az unitárius vallásra, a településnek ezt követően mindig népes unitárius eklézsiája volt.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)
2015. november 23.
A Magyar Páneurópa Unió sajtódíjával tüntették ki Muzsnay Árpádot
Muzsnay Árpád, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) alelnöke vehette át a Magyar Páneurópa Unió (MPU) idei sajtódíját.
Az elismerés átadására az Európára nehezedő migrációs nyomás gyökereiről rendezett konferencia záróakkordjaként került sor, amelyet az MPU, Budapest XII. kerületének önkormányzata és a Konrad Adenauer Alapítvány rendezett.
Muzsnay Árpád újságíró, tanulmányíró 1941-ben született Szatmárnémetiben. Középiskolai tanulmányait szülővárosában, a Kölcsey Ferenc Líceumban végezte el (1957), a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomát szerzett (1963). Általános iskolában tanított Kiskolcson és Batizon, 1973-tól az Előre, 1974-től a Falvak Dolgozó Népe, 1990-től a Falvak Népe rovatvezető munkatársa.
Riportjai, színházi és képzőművészeti jegyzetei a Szatmári Hírlap, Ifjúmunkás, Tanügyi Újság, Korunk, Utunk hasábjain jelentek meg. A NyIrk 1971/1. számában közölte Az „Árkádia-per" c. irodalmi tanulmányát, melyben a Csokonai-sírkő körül támadt vitát mint Kazinczy stílusújító mozgalmának tudatos előkészítését értékeli.
Krónika (Kolozsvár)
Muzsnay Árpád, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) alelnöke vehette át a Magyar Páneurópa Unió (MPU) idei sajtódíját.
Az elismerés átadására az Európára nehezedő migrációs nyomás gyökereiről rendezett konferencia záróakkordjaként került sor, amelyet az MPU, Budapest XII. kerületének önkormányzata és a Konrad Adenauer Alapítvány rendezett.
Muzsnay Árpád újságíró, tanulmányíró 1941-ben született Szatmárnémetiben. Középiskolai tanulmányait szülővárosában, a Kölcsey Ferenc Líceumban végezte el (1957), a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomát szerzett (1963). Általános iskolában tanított Kiskolcson és Batizon, 1973-tól az Előre, 1974-től a Falvak Dolgozó Népe, 1990-től a Falvak Népe rovatvezető munkatársa.
Riportjai, színházi és képzőművészeti jegyzetei a Szatmári Hírlap, Ifjúmunkás, Tanügyi Újság, Korunk, Utunk hasábjain jelentek meg. A NyIrk 1971/1. számában közölte Az „Árkádia-per" c. irodalmi tanulmányát, melyben a Csokonai-sírkő körül támadt vitát mint Kazinczy stílusújító mozgalmának tudatos előkészítését értékeli.
Krónika (Kolozsvár)
2015. november 23.
Kitüntették Geréb Zsolt egyetemi professzort
Geréb Zsoltot, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Akadémia professzor emeritusát is kitüntették csütörtökön a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának tudományos, pedagógiai és szeretetszolgálati díjainak átadásakor.
A kolozsvári egyetemi tanár, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem volt rektora az Aranygyűrűs teológiai doktor díjat vehette át.
Az elismeréseket Bogárdi Szabó István, a zsinat lelkészi elnöke és Huszár Pál világi elnök nyújtotta át a testület budapesti ülésén.
Az Év Könyve díjat idén Zsengellér József, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának dékánja kapta A kánon többszólamúsága című könyvéért, amely a L'Harmattan és a Kálvin Kiadó közös gondozásában jelent meg 2014-ben.
A szeretetszolgálati munkáért odaítélhető Kiss Ferenc-díjat idén Baji Lászlóné Tatár Magdolna, a miskolc-tetemvári gyülekezet tagja kapta idős és fogyatékos emberek lelki gondozásáért. Az intézményes diakóniában szolgálóknak adható Juhász Zsófia-díjjal pedig Németi Imréné Halász Juliannát, a balmazújvárosi református egyházközség idősotthonának vezetőjét tüntették ki.
A pedagógusoknak járó Imre Sándor-díjat Sipos Kund Kötönyné, a nyíregyházi Jókai Mór Református Általános Iskola igazgatója vehette át.
Krónika (Kolozsvár)
Geréb Zsoltot, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Akadémia professzor emeritusát is kitüntették csütörtökön a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának tudományos, pedagógiai és szeretetszolgálati díjainak átadásakor.
A kolozsvári egyetemi tanár, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem volt rektora az Aranygyűrűs teológiai doktor díjat vehette át.
Az elismeréseket Bogárdi Szabó István, a zsinat lelkészi elnöke és Huszár Pál világi elnök nyújtotta át a testület budapesti ülésén.
Az Év Könyve díjat idén Zsengellér József, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának dékánja kapta A kánon többszólamúsága című könyvéért, amely a L'Harmattan és a Kálvin Kiadó közös gondozásában jelent meg 2014-ben.
A szeretetszolgálati munkáért odaítélhető Kiss Ferenc-díjat idén Baji Lászlóné Tatár Magdolna, a miskolc-tetemvári gyülekezet tagja kapta idős és fogyatékos emberek lelki gondozásáért. Az intézményes diakóniában szolgálóknak adható Juhász Zsófia-díjjal pedig Németi Imréné Halász Juliannát, a balmazújvárosi református egyházközség idősotthonának vezetőjét tüntették ki.
A pedagógusoknak járó Imre Sándor-díjat Sipos Kund Kötönyné, a nyíregyházi Jókai Mór Református Általános Iskola igazgatója vehette át.
Krónika (Kolozsvár)
2015. november 23.
Elment a Táltos
Az emlékek kényszerítenek arra, hogy ha kissé megkésve is, de szóljak e hónap elején tőlünk végleg búcsút vevő Horváth Károlyról, a kiemelkedően fontos munkát végző tehetséges zenészről és énekesről, aki társával, Józsa Erikával mindenkit meg tudott győzni arról: a kissé átrendezett népdal, de a megzenésített, jó vers is a megzavart lelkek legjobb gyógyítója, társ a tanácstalanságban, a boldogságban, örömeinkben, boldogtalanságunkban.
Sepsiszentgyörgyön a megerősödés és felfutás éveit élte, körülvéve barátokkal, színházi esték meleg hangulatát varázsolta igazi élménnyé, s a zenészpárjával szívszorító eseménnyé avatták minden fellépésüket. Szerencsére a bukaresti televízió magyar adásának köszönhetően mindenfelé megízlelhették a folkzene büszkeséget árasztó hangjait. Táltos volt a neve kéttagú együttesüknek, s táltos volt Horváth Károly is, mert biztosan tudta, mi az, amivel a megcsonkított világban meg lehet tartani a hitet a mában, a jövőben; a kultúrában, a kultúránkban. Nagy űrt hagyott maga mögött, amikor elment Sepsiszentgyörgyről, de tudtuk, sok nemes dolgot vitt véghez másfelé is, főleg Székelyudvarhelyen, de aztán a határon túl, az anyaországban is.
Én az 1990-es évek elején találkoztam vele utoljára, Czegő Zolival kerestük meg Budapesten, Moszkva téri, tágasnak egyáltalán nem mondható lakásában, ahol társával, az ugyancsak Sepsiszentgyörgyről való Darkó Éva színművésznővel (akit itthon mindenki Samunak becézett) szolnoki „bevetésre” készültek, gyerekelőadás színpadra állítására. Aztán Zalaegerszeg következett, ahol előbb a kőszínház művészi vezetője, majd a Bábszínház mindenese, igazgatója lett. Úgy hírlik, a nagy sikerű Ludas Matyi volt számára a hattyúdal…
Milyen furcsa véletlene a sorsnak: most, a napokban búcsúztunk Kobzos Kiss Tamástól is, akit ugyancsak a folklórszeretet állított magas pódiumra, akinek művészetében mi is gyönyörködhettünk itt, Sepsiszentgyörgyön…
Elment a Táltos… Elmentek a Táltosok…
Dr. Péter Sándor
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely
Az emlékek kényszerítenek arra, hogy ha kissé megkésve is, de szóljak e hónap elején tőlünk végleg búcsút vevő Horváth Károlyról, a kiemelkedően fontos munkát végző tehetséges zenészről és énekesről, aki társával, Józsa Erikával mindenkit meg tudott győzni arról: a kissé átrendezett népdal, de a megzenésített, jó vers is a megzavart lelkek legjobb gyógyítója, társ a tanácstalanságban, a boldogságban, örömeinkben, boldogtalanságunkban.
Sepsiszentgyörgyön a megerősödés és felfutás éveit élte, körülvéve barátokkal, színházi esték meleg hangulatát varázsolta igazi élménnyé, s a zenészpárjával szívszorító eseménnyé avatták minden fellépésüket. Szerencsére a bukaresti televízió magyar adásának köszönhetően mindenfelé megízlelhették a folkzene büszkeséget árasztó hangjait. Táltos volt a neve kéttagú együttesüknek, s táltos volt Horváth Károly is, mert biztosan tudta, mi az, amivel a megcsonkított világban meg lehet tartani a hitet a mában, a jövőben; a kultúrában, a kultúránkban. Nagy űrt hagyott maga mögött, amikor elment Sepsiszentgyörgyről, de tudtuk, sok nemes dolgot vitt véghez másfelé is, főleg Székelyudvarhelyen, de aztán a határon túl, az anyaországban is.
Én az 1990-es évek elején találkoztam vele utoljára, Czegő Zolival kerestük meg Budapesten, Moszkva téri, tágasnak egyáltalán nem mondható lakásában, ahol társával, az ugyancsak Sepsiszentgyörgyről való Darkó Éva színművésznővel (akit itthon mindenki Samunak becézett) szolnoki „bevetésre” készültek, gyerekelőadás színpadra állítására. Aztán Zalaegerszeg következett, ahol előbb a kőszínház művészi vezetője, majd a Bábszínház mindenese, igazgatója lett. Úgy hírlik, a nagy sikerű Ludas Matyi volt számára a hattyúdal…
Milyen furcsa véletlene a sorsnak: most, a napokban búcsúztunk Kobzos Kiss Tamástól is, akit ugyancsak a folklórszeretet állított magas pódiumra, akinek művészetében mi is gyönyörködhettünk itt, Sepsiszentgyörgyön…
Elment a Táltos… Elmentek a Táltosok…
Dr. Péter Sándor
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely
2015. november 23.
Állami támogatás nélkül dolgozik a Bekecs
Készül az együttes próba- és stúdióterme, harmincegy csoportban oktatnak táncot, új műsort készítenek elő a következő évre, mindeközben előadásokkal járják az országot-világot.
Szerteágazó a nyárádszeredai Bekecs néptáncegyüttes tevékenysége, ám az anyagi források alig fedezik a szükséges kiadásokat.
Szót ejt az anyagi nehézségekről is Benő Barna együttesvezető, táncegyesületi elnök, miközben a Bekecs mindennapi munkájáról beszélgetünk. Némi pályázati támogatást kaptak, azzal néhány hónapig „kihúzzák”, de még nem tudni, hogyan tovább a jövő év tavaszán. A szakmai munka és szervezési feladatok mellett Benő Barnának nagy kihívást jelent az együttes szerteágazó tevékenységéhez előteremteni az anyagi fedezetet és az alkalmazottak fizetését. „Megnőttünk, erősek lettünk, miközben a takarónk ugyanakkora maradt” – mondta keserédes mosollyal.
Az ősztől kibővült az együttes kihelyezett táncoktatási programja, Ákosfalván, Harasztkeréken, Székelyvajában indítottak csoportokat, Szentháromságon igény hozta létre a kiscsoportot, Székelyberében is szükség lenne egy második csoportra, annyi gyerek és ifjú szeretne táncolni. Ezzel a kistérségben a Bekecs együttes által működtetett és oktatott csoportok száma harminckettőre emelkedne. Ugyanakkor októbertől Nyárádszeredában a felnőtteknek és a középiskolás diákoknak néptáncoktatást indítottak, mindkét csoportban harmincon felüli a létszám, az általános iskolában modern táncot tanítanak, az apróságoknak táncos játszóházat szerveznek, és egy felnőtt salsa csoportot is indítottak. Ezzel úgy tűnik, elérték a lehetőségek csúcsát, hiszen emellett itthon és külföldön lépnek fel, alkalmazottaik minden nap keményen dolgoznak.
A Hagyatékok című folklórműsoruk lassan lekerül a repertoárról, így elkezdődött egy új műsor készítése a Győri Művészeti Iskola vezetője, Antal Áron irányításával. A sok munka mellett hosszú hétvégéken foglalkoznak ezzel a műsorral, amelyben erdélyi táncok kapnak hangsúlyos helyet, de nem kizárt az anyaországi elemek bevitele sem. Hat hónap alatt nyolc táncrendet kell megtanulni, ami nagyon nagy kihívás – állítja Benő. Októberben a budapesti Hagyományok Házában és a kolozsvári Magyar Operában volt telt házas fellépésük a Hagyatékok és a Hamupipőke műsoraikkal. December 4-én a marosvásárhelyi Nemzeti Színházban kétszer adják elő a Hamupipőkét, de székelyföldi fellépésekről is tárgyalnak. Az év végéig nyolcvan előadást könyvelhetnek el, a hagyományos évadzáró szeredai fellépésük december 26-án lesz.
Idén is indítanak színházi évadot Nyárádszeredában. Elsőként a Csíki Játékszín lép fel november 29-én a Kakuk Marcival, december 13-án a marosvásárhelyi „nemzetisek” a Szálkákkal. A jegyek igen kedvezményesek, felnőtteknek 15, diákoknak 10 lej, mivel az eseményt támogatja az önkormányzat is. Vásárhelyről kistermi előadással is várják a színészeket, míg a székelyudvarhelyiekkel arról tárgyalnak, hogy azok elhozzák Örkény István klasszikusát, a Tóthékat. December 4-én a Maros Művészegyüttes a nemrég felújított Fehérlófiával szerepel Nyárádszeredában, ezt a műsort Mikulás-ajándékként kapják a város gyerekei az önkormányzattól.
Alakul az együttes táncterme, az idén szeretnék befejezni. Az önkormányzat a beruházás költségeinek felét fedezte, a többit a Bekecsnek kell „összetáncolnia”. A termet felújították, a táncszőnyeg is a helyére került, a mennyezetre fémszerkezetet fognak szerelni a színházi lámpák számára. Különleges villanyhálózatra is szükség volt, hogy stúdiókörülményeket tudjanak biztosítani. A falakra tükrök és balettrúd is felkerül, hiszen ez a helyiség egyszerre lesz próbaterem és stúdióhelyiség. Ugyanakkor biztonságossá kell tenni az épületet, ugyanis minden nap több tevékenység folyik, és sajnos a nyitott ajtók csábítják a tolvajokat.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro
Készül az együttes próba- és stúdióterme, harmincegy csoportban oktatnak táncot, új műsort készítenek elő a következő évre, mindeközben előadásokkal járják az országot-világot.
Szerteágazó a nyárádszeredai Bekecs néptáncegyüttes tevékenysége, ám az anyagi források alig fedezik a szükséges kiadásokat.
Szót ejt az anyagi nehézségekről is Benő Barna együttesvezető, táncegyesületi elnök, miközben a Bekecs mindennapi munkájáról beszélgetünk. Némi pályázati támogatást kaptak, azzal néhány hónapig „kihúzzák”, de még nem tudni, hogyan tovább a jövő év tavaszán. A szakmai munka és szervezési feladatok mellett Benő Barnának nagy kihívást jelent az együttes szerteágazó tevékenységéhez előteremteni az anyagi fedezetet és az alkalmazottak fizetését. „Megnőttünk, erősek lettünk, miközben a takarónk ugyanakkora maradt” – mondta keserédes mosollyal.
Az ősztől kibővült az együttes kihelyezett táncoktatási programja, Ákosfalván, Harasztkeréken, Székelyvajában indítottak csoportokat, Szentháromságon igény hozta létre a kiscsoportot, Székelyberében is szükség lenne egy második csoportra, annyi gyerek és ifjú szeretne táncolni. Ezzel a kistérségben a Bekecs együttes által működtetett és oktatott csoportok száma harminckettőre emelkedne. Ugyanakkor októbertől Nyárádszeredában a felnőtteknek és a középiskolás diákoknak néptáncoktatást indítottak, mindkét csoportban harmincon felüli a létszám, az általános iskolában modern táncot tanítanak, az apróságoknak táncos játszóházat szerveznek, és egy felnőtt salsa csoportot is indítottak. Ezzel úgy tűnik, elérték a lehetőségek csúcsát, hiszen emellett itthon és külföldön lépnek fel, alkalmazottaik minden nap keményen dolgoznak.
A Hagyatékok című folklórműsoruk lassan lekerül a repertoárról, így elkezdődött egy új műsor készítése a Győri Művészeti Iskola vezetője, Antal Áron irányításával. A sok munka mellett hosszú hétvégéken foglalkoznak ezzel a műsorral, amelyben erdélyi táncok kapnak hangsúlyos helyet, de nem kizárt az anyaországi elemek bevitele sem. Hat hónap alatt nyolc táncrendet kell megtanulni, ami nagyon nagy kihívás – állítja Benő. Októberben a budapesti Hagyományok Házában és a kolozsvári Magyar Operában volt telt házas fellépésük a Hagyatékok és a Hamupipőke műsoraikkal. December 4-én a marosvásárhelyi Nemzeti Színházban kétszer adják elő a Hamupipőkét, de székelyföldi fellépésekről is tárgyalnak. Az év végéig nyolcvan előadást könyvelhetnek el, a hagyományos évadzáró szeredai fellépésük december 26-án lesz.
Idén is indítanak színházi évadot Nyárádszeredában. Elsőként a Csíki Játékszín lép fel november 29-én a Kakuk Marcival, december 13-án a marosvásárhelyi „nemzetisek” a Szálkákkal. A jegyek igen kedvezményesek, felnőtteknek 15, diákoknak 10 lej, mivel az eseményt támogatja az önkormányzat is. Vásárhelyről kistermi előadással is várják a színészeket, míg a székelyudvarhelyiekkel arról tárgyalnak, hogy azok elhozzák Örkény István klasszikusát, a Tóthékat. December 4-én a Maros Művészegyüttes a nemrég felújított Fehérlófiával szerepel Nyárádszeredában, ezt a műsort Mikulás-ajándékként kapják a város gyerekei az önkormányzattól.
Alakul az együttes táncterme, az idén szeretnék befejezni. Az önkormányzat a beruházás költségeinek felét fedezte, a többit a Bekecsnek kell „összetáncolnia”. A termet felújították, a táncszőnyeg is a helyére került, a mennyezetre fémszerkezetet fognak szerelni a színházi lámpák számára. Különleges villanyhálózatra is szükség volt, hogy stúdiókörülményeket tudjanak biztosítani. A falakra tükrök és balettrúd is felkerül, hiszen ez a helyiség egyszerre lesz próbaterem és stúdióhelyiség. Ugyanakkor biztonságossá kell tenni az épületet, ugyanis minden nap több tevékenység folyik, és sajnos a nyitott ajtók csábítják a tolvajokat.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro