Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Bihar megye/vármegye
2405 tétel
2003. július 31.
"Elsőízben szerveztek falunapokat Érkeserűben július 26-27-én, a pár ezer lelkes Bihar megyei településen. Hazahívnak az érkeserűi öreg harangok, hirdették. A Számadó Ernő Iskolában Pete Enikő fiatal képzőművész otthon először állította ki elvont üzenetű, formavilágú munkáit, Fekete Hajnal is először jelenhetett meg egy érkeserűi tárlaton, képzőművészből kettő is jutott a falunak. Voltak vetélkedők, volt focibajnokság is. Wass Albert szülőföldmegtartó üzenetével Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos színművész házaspár koronázta az estét. A vasárnapi Anna-napi búcsún Tempfli József nagyváradi római katolikus megyéspüspök tartott szentbeszédet. /Balla Tünde: Hazahívtak az érkeserűi öreg harangok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 31./"
2003. augusztus 2.
"A júl. 26-27-én zajló hatodik borsi falunapokon négyezernél is több embert sikerült megmozgatni. A községet alkotó négy faluközösség, Bors, Biharszentjános, Kis- és Nagyszántó lakosságának összefogását tűzték ki célul. Idén is ellátogattak a Bors község magyarországi testvértelepülései a rendezvénysorozatra. A falunapokkal párhuzamosan zajlott a Határmenti Bihar megyei Települések Településfejlesztési Társulásának programja. Az év elején PHARE-CBC pályázaton nyert Pentium 4-es számítógépek és egyéb modern irodafelszerelések segítségével a kisrégió informatizálása volt a cél a tükörprojekt keretében. Az irodák felszerelése a romániai bihari oldalon megtörtént, a végső cél, hogy közös fejlesztési, stratégiai pályázatokkal induljanak az EU-ban. /Balla Tünde: Falunapok és irodaavató. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 2./"
2003. augusztus 5.
"Felháborodást keltett a háromszéki közvéleményben az a tény, hogy a Sepsiszentgyörgy határában, a szépmezői Zoocomp Rt. kezelésében lévő terület csaknem felét állami köztulajdonba rendelték. A korábbi koalíciós kormány idején, RMDSZ-tisztségviselők segédletével végrehajtott manőver gyakorlatilag félezer hektárt újólag államosított, 178 örökhagyó és több egyház nem kaphatta vissza a kommunista diktatúra által elbitorolt termőföldjét. A napokban szivárgott ki, hogy a mezőgazdasági miniszter visszavonta a rendeletet, így megnyílhat az út a termőföld visszaszolgáltatása előtt. Ez a rész Kovászna megye legjobb talajminőséggel rendelkező, kompakt mezőgazdasági területe. A 2000/1-es földtörvény megjelenése előtt néhány nappal egy, a Hivatalos Közlönyben soha nem publikált, de alkalmazott államtitkári rendelet értelmében félezer hektár az állam köztulajdonába került. Ezt Pete István RMDSZ-es államtitkár írta alá. Az ügy Szekeres Attilának, a Háromszék újságírójának tényfeltáró riportja nyomán nyert teljes nyilvánosságot. Ilie Sirbu mezőgazdasági miniszter aláírta az említett rendeletet semmisé nyilvánító jegyzéket, de ezt egyelőre hivatalosan még nem erősítették meg. - Az Utánuk az özönvíz, avagy hogyan játsztak át magyar emberek a román államnak félezer hektár székely földet című, a sepsiszentgyörgyi Háromszékben megjelent riport szerint: "A szövetségi elnök határozata értelmében tavaly decemberben Ezüstfenyő-díjat alapított az RMDSZ, melyet 38 személynek ítéltek oda, akik "kiemelkedő munkát végeztek a jogtalanul államosított föld-, erdő- és ingatlantulajdon visszaszerzésében". December 21-én Marosvásárhelyen ünnepi külsőségek között Pete István jelenlegi Bihar megyei szenátor is átvehette Markó Bélától a díjat. Tehát pártkitüntetést kapott az az ember, aki egy tollvonással megfosztott jussától mintegy félezer sepsiszentgyörgyit. Esetünkben valóban "kiemelkedő munkát" végzett, ám nem a "szülőföld visszaszerzésében" segédkezett - mint ahogy a szövetségi elnök hangoztatta -, hanem a szülőföld elidegenítésénél." /Csáky D. Tibor: Háromszék. Félezer hektár sorsa. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 5./"
2003. augusztus 7.
"Nagyváradon aug. 5-én volt a felújított Ady Endre Múzeum megnyitója. Szervátiusz Tibor hatalmas Ady portréja fogadja a betérőt, a tárlókban Ady relikviák. Tóth János múzeumvezető előadása után Tempfli József római katolikus megyéspüspök beszélt. Lakatos Péter, a Bihar megyei RMDSZ elnöke az örvendetes tényt nyugtázta, hogy immár magyar vonatkozású intézmények felújítását is támogatja az állam, hiszen Bihar megye lakosságának egyharmada magyar ajkú. Az Ady-kultusz ápolása 1919-ben, mindjárt a költő halála után megkezdődött Nagyváradon. Megalakult az első Ady Társaság. Nagyvárad vezetése 1942-ben vásárolta meg egyik legjelentősebb, Rozsnyai Károly-féle Ady-gyűjteményt, ezen alapul a kiállítás anyaga. Bognár Cecil szekszárdi Ady-gyűjtő néhány újabb relikviát adományozott a nagyváradi múzeumnak. /(Balla Tünde): Az Ady-kultusz fennmaradt Nagyváradon. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 7./"
2003. augusztus 11.
"Politikai szempontból analfabetizmus, erkölcsi szempontból pedig súlyos vétek, amit az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) kezdeményezett - nyilatkozta a Krónikának adott interjúban Tokay György képviselő. Szerinte sok az önsajnálat a magyarságban. Tokay úgy látja, hogy az EMNT-vel valakik kedvező tárgyalási pozíciókat kívánnak kiharcolni maguknak. Az első választásokon, 1990-ben Nagyváradon létrejött az úgynevezett Európa Párt, amelyet Csapó József fémjelzett. Ő és az RMDSZ annak idején megegyeztek abban, hogy nem indul külön, így lett ő az első a szenátusi listán Bihar megyében. Valakik most ugyanezt próbálják cselekedni.Tokay létkérdésnek tartja a parlamenti képviseletet. Arra a kérdésre, hogy vannak-e korrupt politikusok az RMDSZ-ben, Tokay igennel válaszolt. Fiatalítani kellene, ő például már nem indul a következő választásokon. A tizennégy év számára elegendő volt. /Cseke Péter Tamás: Túl sok az önsajnálat a magyarságban. Interjú Tokay György RMDSZ-es képviselővel. = Krónika (Kolozsvár), aug. 11./"
2003. augusztus 11.
"Immár nyolcadik alkalommal szervezték meg a Széplakok találkozóját. A rangos rendezvény házigazdája az idén a dedrádszéplaki református egyházközség volt. A vendéglátók mellett még három település - Küküllőszéplak, a Bihar megyei Berettyószéplak, valamint a magyarországi Fertőszéplak - képviselői találkoztak. /Nagy Annamária: Együtt a széplakok. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 11./"
2003. augusztus 18.
"A bihari földvárban idén /aug. 7-10-e között/ is megszervezték a Földvári Ifjúsági Találkozót, amely Bihar megye egyik legnagyobb ifjúsági bulija. Romániában először kipróbálhatták a Zorbot - a műanyaggömböt, melynek közepében a bátrak legurulhattak a domboldalon. A nyitónapon a Kis herceget adta elő sokadszorra a Partium Színpad. Póti Csaba a szervező Pro Juventutis Alapítvány nevében elmondta: nemzetközivé bővült program, a Fiatalok a Békéért Mozgalom szervezésében kilenc országból érkeztek segítők a FIT-re. Délelőttönként játszóház nyílt gyerekeknek. Magyarországi sztáregyüttesek csábították esténként a koncertre a rajongókat. /Balla Tünde: Zorb és egyéb bohóságok a FIT-en. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 18./"
2003. augusztus 20.
""Tizenkilencre jött a negyvennégy, / jelentve ártatlanok vesztét, / Kupacba halomba lövette / Egyformán aggastyán és gyermek." - olvasható Zsiskú János versében. Az 1996-os Őrtornyaink című kiadványban írtak arról, hogy 1919-ban és 1944-ben Belényes vidékén többszáz magyar férfi esett a nemzeti gyűlölet áldozatául, a felbőszült románság lemészárolta őket. Eleinte csak suttogva emlékeztek a falvak, ma már nyíltan kimondják: Magyarremetén 43, Kisnyégerfalván 17, Kőröstárkányban 87, Gyantán pedig 40 magyar embert végeztek ki. Aug. 17-én erre emlékeztek Belényesben, a régió központjában, három kopjafát állítottak a református templom udvarán a Communitas Alapítvány, a belényesi RMDSZ és a református egyház közös támogatásával. Boros István református lelkész a kopjafák felavatását megelőző ünnepségen arra kérte az egybegyűlteket: megbékélve tekintsenek vissza 19-es és 44-es eseményekre. Az emlékjelhagyást kezdeményező Miklós János belényesi képzőművész kifejtette, hogy az 1830-as években iparművészek tették hagyománnyá a kopjafaállítást. A képzőművész elmondta, hogy Zsiskú János lelkész-költővel már 1996-ban, közös könyvük, az Őrtornyaink megjelenésekor szövögetni kezdték a most megvalósult tervet. A kötegyáni Ungvári Mihály, Szőke Sándor, ifj. Ungvári Mihály, Belényesből pedig Miklós János és Antal András fafaragó művészek egy hetes alkotótáborban láttak munkához, hogy kifaragják az emlékjeleket. Lakatos Péter Bihar megyei RMDSZ-elnök véleménye szerint a Belényes-vidéki vérengzésben nem csak azok voltak a hibásak, akik meghúzták a ravaszt, hanem azok a politikai vezetők is, akik cinkos magatartással és hangulatkeltéssel előidézték, s büntetlenül hagyták ezt. "Marosvásárhely fekete márciusa intő jel azoknak, akik úgy gondolják, hogy megengedhetjük magunknak érdekvédelmi szervezetünk szétdarabolását"- fejtette ki az elnök. Az ünnepségen elszavalták Zsiskú János alkalmi versét: "...Belényes úgy, mint vidékközpont / kopjafák alól igent mond / sürgetve azt a régi elképzelt / nagy, történelmi jóvátételt, hogy legyen egyszer ez a két nép / kopjafák alatt összebékélt." /(Balla Tünde): Kopjafaállítás emlékjelhagyással. Tisztelgés a Belényes-vidéki vérengzés áldozatai előtt. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 20./"
2003. augusztus 23.
"Harmincnál több magyarországi vállalkozó, bankszakember, iparkamarai, közigazgatási és vámszakértő találkozott aug. 22-én Temesváron Temes, Arad, Krassó-Szörény, valamint Bihar megyei üzletemberekkel, kereskedelmi tanácsosokkal, román és magyar önkormányzati személyiségekkel. Az üzletember-találkozót a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Közhasznú Társaság (ITD Hungary) temesvári területi irodája és a Regio Invest Kft. hozta "tető alá". A Temes megyében működő külföldi tőkéjű cégek száma 5100, amiből magyarországi érdekeltségű 138. /Pataky Lehel Zsolt: Magyar-magyar és magyar-román üzletember-találkozó. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 23./"
2003. augusztus 25.
"A kistérségekben való gondolkodás egyre fontosabb lesz az Európai Unió számára - magyarázta Fülöp Mihály, Biharkeresztes polgármestere a Határ Menti Bihari Települések Területfejlesztési Társulásának elnöke azon a szemináriumon, melyen először tartottak stratégiai megbeszélést a településtársulás elöljárói. A találkozót Borson szervezték. Nyolc hajdú-bihari és tizenegy Bihar megyei község képviseltette magát a szemináriumon. A társulás 1997-ben alakult meg. Jövőre beindul a borsi ipari park finanszírozása, 3,5 millió eurós PHARE- támogatással. /(Balla Tünde): Együttműködési stratégia a bihari határszélen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 25./"
2003. augusztus 26.
"Pro Cultura Hungarica Emlékplakettet adományozott Hiller István kulturális miniszter Aurel Chiriacnak, a nagyváradi Körösvidéki Múzeum igazgatójának. Az elismerést az igazgató aug. 24-én Budapesten vette át. "Aurel Chiriac Bihar megyei múzeumigazgató arra törekedett, hogy múzeumában mindenfajta elfogultság nélkül gyűjtsék a terület kulturális örökségének emlékeit" - olvasható az Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma sajtóirodájának közleményében. /Pro Cultura Hungarica Emlékplakett Aurel Chiriacnak. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 26./"
2003. augusztus 28.
"Aug. 23-24-én rendezték meg Tóti faluban a falunapokat, a román tengerben élő Bihar megyei kisfalu ezres magyarsága ünnepelt. Megnyílt Tóth István fotóművész, a nagyváradi Tavirózsa fotóklub tóti származású vezetőjének tárlata, a helybeli Bakk Zsolt fából faragott csipketányérokat, Szabó Róbert pedig kerámiákat állított ki. Király Zoltán koreográfus emlékezett a régi tóti kultúrcsoportra, mely 1972-től 1987-ig működött, országos versenyeken szerezett díjakat és elismerést falujának. /Balla Tünde: Tóti falunapok - az élet üzenetével. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 28./"
2003. szeptember 1.
"A Nagy-Románia Párt (PRM) a képviselőház művelődési bizottságában a Fájdalom Múzeumának létrehozását kezdeményezi Kolozsváron. A párt szerint a múzeumban mindazoknak a románoknak, zsidóknak és más nemzetiségűeknek állítanának emléket, akik a Horthy-rendszer áldozatai voltak. Márton Árpád, az RMDSZ képviselője erre a hírre megjegyezte: Ha a leendő múzeumban helye van a szilágyippi és ördögkúti tragédiának, akkor helye van ott Szárazajtának és Csíkszentdomokosnak, de Földvárnak is, és minden olyan helynek és történetnek, amely Erdély népeinek szenvedését okozta. A kezdeményező PRM-s Radu Ciuceanu képviselő szerint a múzeumban azoknak a románoknak, zsidóknak és más nemzetiségűeknek állítanának emléket, akik a Horthy-rendszer áldozatai voltak. A művelődési bizottság döntése szerint nem terjesztenek a képviselőház elé törvénytervezetet, ehelyett a bizottság javaslatot tesz Razvan Theodorescu kulturális miniszternek, valamint Kolozs megye tanácsának a Fájdalom Múzeuma létrehozásáról a Kolozsváron működő Erdélyi Történelmi Múzeum keretén belül. Márton Árpád, a művelődési bizottság tagja elmondta: "Semmi esetre sem lehet szó olyan múzeumról, amely csak a Horthy-rendszer alatt és csak a románok és a zsidók szenvedéseinek és meghurcoltatásának állít emléket. Erdély valamennyi népe és nemzete szenvedett a második világháborúban, akárcsak a történelem más pillanataiban, következésképpen Erdély valamennyi népének meghurcoltatását és fájdalmát be kell mutatni a leendő múzeumban". 1940 szeptemberében tragikus esemény helyszíne volt a Szilágy megyei Ördögkút és Szilágyipp. A második bécsi döntés nyomán bevonuló magyar honvédekre lőttek a helyi románság köréből orvlövészek, egy esetben pedig almáskosárba rejtett gránát robbant fel, és okozta több honvéd halálát, illetve sérülését. Megtorlásul a magyar tisztek egyike, bizonyos Szabó főhadnagy tömeggyilkossággal válaszolt, a megtorlásnak több román férfi, nő és gyermek esett áldozatául. Szárazajtán 1944. szeptember 26-án a gyilkosságairól és fosztogatásairól hírhedté vált Maniu-gárda rendezett vérfürdőt, amelynek során a helyi iskola udvarában a fegyverek segítségével összeterelt falustársak szeme láttára két székely férfit lefejeztek, további tizenegyet, köztük egy nőt agyonlőttek. Hasonló mészárlást rendeztek a gárdisták 1944. októberében Csíkszentdomokoson, ahol tizenegy székelyt, köztük egy 86 éves öregasszonyt lőttek agyon a Gábor-kertben. A Kolozs megyei Egeresen, a Bihar megyei Kőröstárkányban és Gyantán is több magyart végeztek ki román fegyveresek. Gyantán hiába kérte az egyik román férfi a kivégzést vezénylő Bride kapitányt: engedjék szabadon magyar feleségét és gyermekét, hiszen ő román, a tiszt hajthatatlan maradt. Amikor pedig a román férfi kijelentette, hogy akkor őt is lőjék agyon övéivel együtt, a tiszt őt is kivégeztette. Kőröstárkányban szintén 1944 őszén tisztázatlan körülmények között ismeretlenek megöltek egy román tisztet, megtorlásként a Maniu-gárda a falu és a szomszédos Kisnyégerfalva magyar férfijait gyanúsította. "Álljanak ki azok a románok, akik felelősséget vállalnak a magyarok ártatlanságáért" - szólította fel a falubelieket a román parancsnok, látván a megrémült magyarokat. Senki nem állt ki. Erre román szomszédjához fordult az egyik "letartóztatott" magyar férfi: "Marian, hát együtt gyermekeskedtünk, együtt nőttünk fel, jól ismersz, mi rosszat tettem én? " "De magyar vagy" - válaszolta a szomszéd, és Egyed Mihályt falustársaival együtt kivégezték. A második világháború magyar golgotái voltak még azok az internálótáborok, ahol teljesen ártatlan civilek ezreit tartották fogva, és százak vesztették életüket. Ilyen volt a focsani-i, corbeni-i, Tirgu Jiu-i, Rimnicu Sarat-i, caracali láger, ahol a dél-erdélyi magyarság szellemi-gazdasági elitjét tartották fogva, és itt is hunytak el emberek. Földváron 1942-45 között működött a haláltáborként elhíresült láger. Az 1944. augusztus 23-i román átállásig szovjet állampolgárságú embereket tartottak itt fogva, akik közül többen elhunytak. 1944. augusztus 23. után magyar és német hadifoglyok mellett észak-erdélyi magyar és sváb polgári személyek ezreit internálták az Olt-parti lágerbe, ahol az eddig napvilágra került adatok szerint több mint 320-an, elsöprő többségben magyarok vesztették életüket éheztetés és járványos betegségek nyomán. A földvári haláltáborban történtekre a szomszédos Hídvég református parókiáján korabeli fényképekből, levelekből és tárgyakból álló kiállítás emlékeztet. /Benkő Levente: A háború okozta szenvedés mindenkinek fáj. = Krónika (Kolozsvár), szept. 1./"
2003. szeptember 3.
"Kereskényi Sándor szenátor hangsúlyozta: kiderült, hogy azok az egységek, melyekkel az 1946-os békekötés utáni Románia területét alkották, nem voltak funkcionálisak. A nagyobb egységet le kell bontani kisebb egységekre. Ilyen értelemben Románia mai térképe mindenképp változtatásokra szorul. Moldva és a déli részek felosztásával nincs gond, ez elképzelhető tetszés szerint, mert nincsenek hagyományai regionalizmusnak. Erdélyben lesznek gondok, hisz itt már vannak hagyományai a területrendezésnek. A konfliktus oka az, hogy ha a történeti, földrajzi szempontokat vennénk figyelembe, akkor eltűnnének a román szupremácia jelei, tudnillik a románok úgy kerültek be Erdélybe, hogy átmentek bizonyos szűrőkön, és akkor fokozatosan szétterjedtek. A hegyvonulatok mentén jelentek meg, de csak akkor mentek le a síkságra, amikor már nagyon muszáj volt. Ezért például a Bánságban, vagy a Partiumban csak az utóbbi években jelentek meg, ellenben már elég korán ott voltak a Nyugati-Kárpátokban és beékelődtek a Szászföldre is. A román vezetők olyan területi felosztást akarnak, ahol a román szupremácia dokumentálható és megőrizhető. Ezért például ki akarnak alakítani egy olyan régiót, mely magába foglalja a jelenlegi Szatmár, Máramaros, Szilágy és Bihar megyéket. Azokat a részeket emelik ki a Nagyvárad-Nagybánya tengely mentén, ahol erős román etnikum él. Céljuk, hogy Nagybányát ipari, Nagyváradot pedig kulturális központtá tegyék. Nagybányát már nem kell elrománosítani, de Nagyváradot még lehet. Ebből a játékból kihagynák Szatmárnémetit és Zilahot, remélve, hogy minél inkább visszavidékiesednek. Ez az elképzelés beleütközik egyrészt az európai uniós elképzelésekbe, másrészt az itteni magyarság elképzeléseibe. Az RMDSZ-nek ezt nem kell megengednie. Szatmárnémetiben szükséges a gazdasági struktúra fellendítése. Tudni kell, hogy mi volt régen, ebben óriási szerepet játszhat egy olyan helytörténeti tanácskozás, melyre a Partiumi Magyar Napok keretében került sor. - Az erdélyi magyarság számára az autonómia lenne a legjobb megoldás. Románia keretén belül, de megőrizve azokat a kultúrtörténeti sajátosságokat, amelyek nélkül Erdély eljellegtelenedik. Erdélynek, a mainál korszerűbb román alkotmányos keretek között, ismét önmagának kellene döntenie saját sorsáról./Túrós Lóránd: Erdélynek ismét önállóan kell döntenie sorsáról - Beszélgetés Kereskényi Sándor szenátorral. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 3./"
2003. szeptember 4.
"Szept. 2-án ülésezett az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról rendelkező bizottság. Markó Attila, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának helyettes államtitkára elmondta: a közel 70 ingatlanból a kormánybizottság határozatával 49 a történelmi magyar egyházakhoz kerül vissza.A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség most már természetben és azonnal visszakapja a petrozsényi római katolikus plébániát, míg az orvosi egyetemnek és a zeneiskolának otthont adó kolozsvári és nagyszebeni épületekben még öt évig működhetnek az intézmények. A törvény szerint ebben az időszakban az egyház bért kap a használótól, viszont ezekre az épületekre nem kell ingatlanadót fizetnie. Az érsekség visszakapja tulajdonjogát a fogarasi városházának és óvodának otthont adó épületre, a kolozsvári egykori ferences kolostorra, valamint nyomdára, továbbá a nagyszebeni polgármesteri hivatalnak és óvodának, gimnáziumnak, a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatalnak és kollégiumnak otthont adó épületekre - ezekre szintén 5 éves bérleti szerződést kell kötnie a bennük működő intézményekkel. Az Evangélikus Püspökség hasonló feltételek mellett kap tulajdonjogot a nagylaki lelkészi hivatalra és könyvtárra, a középiskolának, líceumi műhelynek, illetve óvodának otthont adó épületeire. Természetben és azonnal visszakapja a nagylaki szövetkezetnek otthont adó ingatlant. Az Erdélyi Református Püspökség természetben kap vissza ingatlanokat a háromszéki Angyaloson, a Kolozs megyei Désaknán és Cegén. Sepsiillyefalván és Nagyenyeden szintén tulajdonjogot kap az egyházkerület. A Temesvári Római Katolikus Püspökség természetben - 5 évre szóló bérleti szerződés megkötésével - visszakapja egyik ingatlanát Temesváron, Székudvaron, Facsádon, valamint Nagyszentmiklóson. Az Unitárius Püspökség természetben és azonnal visszakap egy ingatlant a Maros megyei Makfalván, természetben 5 éves bérlettel épületeket a háromszéki Nagyajtán, Kökösben és Bölönben. Tulajdonjogot 5 éves bérleti szerződéssel a háromszéki Árkoson, Kőröspatakon és Dicsőszentmártonban kap vissza az egyház. A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség természetben és azonnal visszakap egy ingatlant a Bihar megyei Telegden, 5 éves bérlettel természetben Élesden, Szilágysomlyón és Szentjobbon, tulajdonjogot több nagyváradi ingatlanra. A Királyhágómelléki Református Püspökség természetben 3-5 éves bérlettel kap vissza ingatlant Szilágysámsonban, Szilágyballán és Szilágyfőkeresztúron, valamint azonnal és természetben visszakapja egy ingatlanát Szilágynagyfaluban. /Benkő Levente: Restitúció: kezdődhet a telekkönyvezés. = Krónika (Kolozsvár), szept. 3./ A Királyhágómelléki Református Püspökség tulajdonába 4, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség tulajdonába 11, az Unitárius Püspökség tulajdonába 7, a Temesvári Római Katolikus Püspökség tulajdonába 4, az Erdélyi Református Püspökség tulajdonába 8, az Evangélikus Püspökség tulajdonába 5, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség tulajdonába pedig 10 ingatlan kerül vissza azonnal vagy a közeljövőben. Arról nem tettek említést, hogy a tulajdonbahelyezés folyamata elkezdődik-e az idén. /Újabb egyházi ingatlanokat adnak vissza. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 4./"
2003. szeptember 9.
"Mintegy négyszázan sereglettek össze szept. 6-án a Bihar megyei Mezőbajon, hogy együtt ünnepeljenek. Ebben az esztendőben a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Mezőbaj református egyházközségével szervezte meg az Erdőháti Napot. A találkozó célja a Körösök közötti kistáj településeinek, lakóinak összefogása. Az Erdőháti Szövetség 1996-ban alakult azzal a szándékkal, hogy fejlesszék vidéküket. Az idei volt a hetedik Erdőháti Nap, ugyanis a 98-as elmaradt. Erdőhát vidéke a Tenkétől Nagyszalontán át Fazekasvarsándig terjedő rész. A hajdani erdőségeket mára nagyrészt kiirtották, így a térség már csak nevében őrzi emléküket.Tőkés László püspök hirdetett igét. Ezután Filep Ferenc, az Erdőháti Szövetség elnöke, árpádi református lelkipásztor köszöntőjében kifejtette: fontos a régió lelki egysége, mely előfeltétele a regionális öntudatosságnak. Gazda József közíró Magyar sorskérdések címmel értekezett a magyar lelkület megnyilatkozásairól. A parókián kiállítás nyílt az innen Nagyváradra elszármazott grafikus, Vassy Erzsébet alkotásaiból. Az 1996-ban alapított Árpád-díjat ez esztendőben neki ítélték oda. Ezt követően fórumot tartottak, melynek fő témája a dél-bihari tájegység településeinek összefogása, a régiófejlesztés fontossága volt. Tőkés László és Béres István nyugalmazott tanító leleplezte a templomban található, az I. és II. világháborúban elpusztult mezőbaji magyar honvédek emléktábláját, a templomkertben pedig kopjafát avattak a találkozó emlékére. /Tóth Hajnal: Erdőháti Nap. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 9./"
2003. szeptember 13.
"Nagyváradon, a Bihar megyei tanfelügyelőségen százával tébláboltak a napokban a pedagógusok. Ekkora zűrzavar még nem volt náluk, mióta az intézmény fennáll. Ioan Seres főtanfelügyelő a szaktárca államtitkárával folytatott összezördülése után lemondott. Mindez a tanügyi állások számítógépes elosztása miatt történt, az idén először alkalmazott program a gyakorlatban megbukott, a bihari főtanfelügyelő a hibákra föl merte hívni az államtitkár figyelmét, ezért volt a cirkusz. A megüresedett állásokért júliusban versenyvizsgáztak országszerte, s a vizsgán elért jegyek, illetve az opciók alapján kellett volna a számítógépnek elosztania a helyeket. Azonban a programból sok dolgot kifelejtettek, így hibás vizsgaeredmények születtek. Vannak olyan állások, amelyek betöltetlenként újra megjelentek a programban. A számítógépes elosztás rossz. Nem veszi figyelembe a lakhelyet, a szociális rászorultságot, orvosi gyógykezelést. - Ultracentralizált a rendszer, a munka túl nagy volumenű, a program nem működik, éjjel-nappal dolgozunk, hogy rendezzük a pedagógusok sorsát - magyarázta Pető Csilla, a megye tanítóiért felelős szaktanfelügyelő. Csak Bihar megyében 190 pedagógust kellene szept. 15-ig munkához juttatni, ám ez lehetetlen. /(Balla Tünde): Megbukott a rendszer, főt vesztett a bihari tanügy. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 13./"
2003. szeptember 16.
"A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság szept. 5. és 7. között Hegyközkovácsiban szervezte meg IX. Partiumi Honismereti Konferenciáját. Megünnepelték egyúttal a szervezet megalakulásának 10. évfordulóját. Köszöntéseket Dukrét Géza, a PBMEB elnöke, Forró László lelkipásztor mint házigazda, Tőkés László püspök, Nagy Gizella, Bihar község polgármestere, Matekovits Mária, az EMKE alelnöke, Halász Péter, a Honismereti Szövetség elnöke, Diószegi László, a Teleki László Közalapítvány ügyvezetője, Soós Lőrinc, a budapesti Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettese mondtak. Dukrét elnök beszámolójában röviden ismertette a tíz év eseményeit, eredményeit: kilenc konferencia, kilenc pályázati kiírás, 23 kötet a Partiumi Füzetek sorozatában, tizenegy honismereti tábor, tizenhárom emléktábla. Ezt részletesen bemutatja az erre az alkalomra megjelent évkönyv, amely az említett sorozat legfrissebb kiadványa. Ezt követte a Fényes Elek-díjak kiosztása: Lakóné Hegyi Éva (Zilah), Dukrét Géza és post mortem Benedek Zoltán (Nagykároly) az idei kitüntetettek. Tempfli József és Tőkés László püspökök támogatását a Fényes Elek-díj bronzplakettjeivel köszönte meg az egyesület. A tudományos ülésszak, a hagyománynak megfelelően, a környék megismertetésével kezdődött. Dukrét Géza a Hegyköz vidékét mutatta be, Forró László Hegyközkovácsi helytörténetéről és mai helyzetéről tartott előadást. A konferencia fő témája a Rákóczi-szabadságharc 300 éves évfordulója volt. A következő előadások hangzottak el: Hajdú Jenő: A nagyságos fejedelem szülőháza, dr. Szénássy Zoltán (Révkomárom): Kuruc világ Komárom megyében, Hitter Ferenc (Felsőbánya): Pintye havasi betyár vagy Rákóczi kuruca 1703 augusztusában, Fazekas Loránd (Szatmárnémeti): A majtényi fegyverletétel emlékoszlopa, Pálkovács István (Temesvár): II. Rákóczi Ferenc fejedelem hamvainak útja a Bánságban - 1906, Nagy Aranka (Nagyvárad): Mányoki Ádám - II. Rákóczi Ferenc arcképfestője. Az Érmellék borospincéit, borászati eszközeit bemutató kiállítás Sófalvi István fotóművész nevéhez fűződik. Szept. 6-án A20. század öröksége, emlékezete című témakör keretében zajlott, a következő előadásokkal: Halász Péter (Budapest): A második évezred öröksége - Gondolatok a hagyományról, Kupán Árpád (Nagyvárad): A nagyváradi szabadkőművesség szerepe Nagyvárad 20. század eleji felvirágoztatásában, Puskel Péter (Arad): Az aradi Szabadság-szobor feltámadása, Sándor István (Arad): Felállítás előtt az aradi Szabadság-szobor, Matekovits Mária, Matekovits Mihály (Arad): Fogalom - árnyékkal. Gondolatsor az aradi Szabadság-szobor esztétikájáról, Pávai Gyula (Arad): Fischer Aladár, az Aradi Katolikus Gimnázium igazgatója, Nánási Noémi (Érmihályfalva): Máté Imre - egy küzdelmes költői pálya, Csanádi János (Kisjenő): Nagyzerind szellemi nagykorúsodásának erőforrásai, Tácsi Erika (Temesvár): A temesvári Bartók Béla Líceum, a 20. század teremtménye, Krestyán Ilona (Temesvár): Az iparosképzés helyzete Temesváron a 20. század elején, Pásztai Ottó (Nagyvárad): A nagyváradi vegyipar története, Jancsó Árpád (Temesvár): A Béga hajózó csatorna csegéző műve, Bessenyei István (Segesvár): Az önpusztító fegyver. Az előadásokat közgyűlés követte. Szept. 7-én, vasárnap szakmai kiránduláson vettek részt a megjelentek, magyarországi Árpád-kori templomokat látogattak meg. A PBMEB idei évkönyve a Partiumi Füzetek sorozat 23. tagja, Dukrét Géza szerkesztésében. A több mint 400 oldal első fele a civil szervezet történetét, eseménykrónikáját, adatbázisát tartalmazza, a másik fele pedig 21 honismereti, helytörténeti tanulmányt a bizottság tagjainak tollából, igen változatos tematikával. A kiadvány a Bihar Megyei Tanács támogatásával jelent meg A műemlékvédelem fölöttébb szükséges voltáról címmel. /D. G.: Felmutatás, értékmentés, öntudatápolás. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 16./"
2003. szeptember 17.
"Szept. 1-jétől Sóki Béla székelyhídi matematika-informatika szakos tanár személyében új főtanfelügyelő-helyettese van a Bihar megyei Tanfelügyelőségnek. A tanárok számítógépes elosztása zűrzavart okozott. Szerinte előzőleg nem ellenőrizték a rendszer működését. Emberi mulasztások is történtek, de ennyi idő alatt, a kapkodásban nem is lehet pontos munkát végezni. Sóki problémának látja, hogy igen kevés a romántanár a magyarlakta vidékeken, ezért sikertelenek a képesség- és érettségi vizsgák. Hasonló a helyzet a magyartanárokkal is. Osztályösszevonások várhatók az általános iskolákban, ez szükséges és fájó folyamat. Az idén végzettek közül már sokan munka nélkül maradnak. Igen nagy a hiányosság a szakmák anyanyelvű tanításában. /Balla Tünde: "A régiókból termelődjék ki az új pedagógus generáció". = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 17./"
2003. szeptember 22.
"Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) megalakulását nov. 29-re tervezte a tanács felállításával megbízott kezdeményező testület. A szept. 20-án Szilágysomlyón szervezett újabb fórumon bejelentették a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) októberre tervezett megalakulását is, valamint a résztvevők állásfoglalást fogadtak el az októberre tervezett alkotmánymódosítás kapcsán, azt javasolva a romániai magyaroknak, hogy nemmel szavazzanak az alaptörvényre kiírt referendumon. Az EMNT többszáz tagú, területi alapon szerveződő testület lesz, amely az elképzelések szerint a helyi nemzeti tanácsok képviselőiből tevődik majd össze. A tervek szerint minden magyarlakta településnek lesz helyi nemzeti tanácsa, illetve képviselője az EMNT-ben. A SZNT is alulról szerveződik, a testületek székely területi és széki nemzeti tanácsokból tevődnek majd össze. Az SZNT megalakulását október 26-ra tűzték ki. Mindezt a Tőkés László püspök által idén kezdeményezett fórummozgalom ötödik állomásán, a Szilágysomlyón szervezett Szilágysági Fórumon jelentették be. A korábbi találkozókat Szatmárnémetiben, Kolozsváron, Székelyudvarhelyen és Sepsiszentgyörgyön tartották.A testület az aradi Szabadság-szobor és a Bolyai Egyetem ügyében is állásfoglalást fogadott el, amelyben követelik az aradi emlékmű haladék és feltétel nélküli felállítását, valamint a kommunista hatalom által önkényesen felszámolt kolozsvári Bolyai Egyetem maradéktalan helyreállítását. A testület Szilágyi Zsolt parlamenti képviselő személyében új ügyvivő elnököt is választott, mivel Toró T. Tibor korábbi elnök negyedéves mandátuma lejárt. Az aradi Szabadság-szobor ügyét illetően Tőkés László megállapította: a Szociáldemokrata Párt és az RMDSZ közötti megállapodás előírja nemcsak az aradi emlékmű visszaállítását, de a Babes-Bolyai Tudományegyetemen az önálló magyar karok létrehozását is. "Látnivaló, hogy e minimális érdekeinket sem tudja érvényesíteni az opportunista, elvtelenül egyezkedő RMDSZ-vezetőség" - mondta a püspök, aki szerint a magyarságnak bizonyos kérdésekben nem szabad megalkudnia. Székelyföld esetében területi autonómiáról beszélünk, a Partiumban egyértelműen a személyi elvű autonómia érvényesíthető. A püspök megfogalmazása szerint a román és a magyar sajtó "egyaránt mostohán bánik" a mozgalommal, az RMDSZ pedig "lejárató propagandát" folytat. A mostani találkozót a legutóbbi összejövetelhez képest jóval kisebb érdeklődés övezte: míg Sepsiszentgyörgyön annak idején hétszáz résztvevő jelent meg, Szilágysomlyón mindössze kétszázan gyűltek össze. Tőkés László szerint most azért voltak a szokásosnál kevesebben, mert a szövetség hivatalos vezetése megfélemlítette a mozgalommal szimpatizálókat. Sárközi Zoltán, a Nagyváradi Polgári Egyesület elnöke a fórumon bejelentette: a szatmárnémeti polgári egyesülethez hasonlóan saját jelölteket indítanak a helyhatósági választásokon. /Borbély Tamás: Lankad a fórummozgalom iránti érdeklődés. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 22./ A szilágysomlyói fórum résztvevői azt javasolják a romániai magyarságnak, hogy az alkotmánymódosításról okt. 19-re hirdetett népszavazáson voksoljanak nemmel. Erre az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Testülete tett javaslatot a fórumnak. Tőkés László püspök leszögezte: "Az erdélyi magyarság Trianon óta soha nem fogadta el Románia nemzetállami meghatározását. A mostani igen szavazat áttételesen ezt jelentené". Szilágyi Zsolt parlamenti képviselő hozzátette: "Az igen szavazattal ráadásul lehetőséget adnánk a kormánypártnak arra, hogy úgy tüntesse fel: az erdélyi magyarság elfogadta az alkotmányt, és benne a nemzetállami meghatározást. Viorel Hrebenciuc, a kormánypárt alelnöke épp a Krónikának nyilatkozva már a parlamenti szavazást is így állította be."Sárközi Zoltán, a Bihar Megyei Polgári Egyesület elnöke kijelentette, egyesülete mindenképpen jelölteket állít a közelgő helyhatósági választásokon. Tőkés András a bejegyzés alatt álló Maros Megyei Polgári Mozgalom nevében jelentette ki: jelöltjeik a Magyar Polgári Szövetség színeiben mérkőznek meg az RMDSZ-szel az önkormányzati tisztségekért. /Gazda Árpád: Nemet javasolnak az alkotmány népszavazásán. = Krónika (Kolozsvár), szept. 22./"
2003. szeptember 30.
"A hetedik Varadinum Expó keretében román-magyar üzletember találkozót szerveztek Nagyváradon. A magyarországi cégek száma szerint Bihar az első, a befektetett magyar tőke tekintetében pedig a második országosan a megye. A találkozón szándéknyilatkozatot írtak alá a Romániai Magyar Befektetők Egyesületének létrehozásáról. Az érdekszövetség a magyarországi beruházók romániai piaci tájékozódását fogja segíteni. Szabó Ödön, az ITD Nagyvárad vezetője közölte: a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. romániai hálózatának a Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros régióért felelős irodájához bátran fordulhatnak a vállalkozók, befektetők. - Romániában 200 millió dollárnyi jegyzett magyar tőke van, 185 magyar cég hoz létre új vegyes vállalatokat, a vállalkozásokba bevitt összeg azonban nem túl nagy. /Balla Tünde: Érdeklődő magyar kisvállalkozók. Üzletember találkozó a Varadinum Expón. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 30./"
2003. október 1.
"Tizenhárom év után először, két alkalommal emlékezik meg a romániai és a határon túli magyarság az 1848-49-es szabadságharcban kivégzett 13 tábornokra. Idén a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács is megemlékezésre hívta a magyarokat anélkül, hogy egyeztettek volna a szövetség helyi képviselőivel. Tokay György, az RMDSZ Arad megyei parlamenti képviselője elmondta: ez a mostani megemlékezés fájdalmas lesz. A romániai magyaroknak ugyanis az volt a vágyuk, hogy október 5-én, nyolcvan év után ismét köztéren álljon az aradi Szabadság-szobor. Erre azonban egy maroknyi nacionalista miatt nincs lehetőség, a szobor visszaállításával kapcsolatos munkálatokat leállították. Az RMDSZ nem mondott le az emlékmű majdani felállításáról. Tőkés László püspök bejelentette, hogy az egyházkerület, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Bihar és az Arad megyei polgári mozgalmak társszervezésében - szinte egy időben az RMDSZ által szervezett rendezvénnyel - a Tűzoltó téren megkoszorúzzák a szobor talapzatát és a Minorita templomban lévő restaurált szobrot. Király András, az Arad megyei RMDSZ elnöke elmondta, hogy nem értesítették az EMNT által szervezett rendezvény kapcsán. Vekov Károly, Kolozs megyei parlamenti képviselő tegnap Bukarestben tartott sajtótájékoztatóján kifejtette: jó ötletnek tartja, hogy létrejöjjön az Aradra tervezett megbékélési park, azonban úgy vélte, nem ebben van a helye a Szabadság-szobornak. Kifejtette: az emlékmű kérdését helyi szinten kellett volna megoldani, és nem volt helyes, hogy kívülállók beleavatkoztak az újraállítás ügyébe. /Borbély Tamás: Ünneprontó egységbontás. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 1./"
2003. október 2.
"Az RMDSZ január végi-február eleji szatmárnémeti kongresszusa világossá tette, hogy a belső ellenzéknek nincs kellő mozgástere ahhoz, hogy érvényesítse elképzeléseit a szövetségen belül.Ezt a konzekvenciát vonta le a Reform Tömörülés, amikor márc. 8-i kongresszusán kimondta önmaga feloszlatását, illetve átalakulását egy olyan mozgalommá, amelynek RMDSZ-en kívüli és belüli tagjai is lehetnek. Bihar és Szatmár megyében, valamint a Székelyföldön külön-külön "polgári egyesületeket" jegyeznek be, amelyek a helyhatósági választásokon saját listát állítanak majd. Ezek mozgalmi szintű egységét leginkább a Reform Mozgalom tarthatja fenn, a politikai kezdeményezések koherenciáját pedig az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) vállalta magára. Az EMNT-ből kiváló Székely Nemzeti Tanács viszont csupán egyetlen kérdés - Székelyföld autonómiájának - politikai képviseletét vállalta fel. Mind az EMNT, mind az SZNT "közképviselet" kíván maradni, vagyis önálló, bejegyzett szervezetként nem kíván (legalábbis: egyelőre) választási aktorrá válni. A székelyföldi különút lehetséges stratégiájára utal az, hogy az Erdélyi Magyar Polgári Szövetség (mely az Udvarhelyi Polgári Egyesületből jött létre) Szász Jenő vezetésével megpróbálja átfogni - egyetlen ellenzéki alternatívaként az RMDSZ-szel szemben - a Székelyföldet. Az sem kizárt, hogy maga az RMDSZ is megpróbál olyan törvénymódosításokat elérni, amelyek akadályozzák vagy lehetetlenné teszik ezeknek a szervezeteknek az indulását az önkormányzati választásokon. Fontos kérdés, hogy az "ellenzéki blokk" meg tud-e fogalmazni olyan világos, az RMDSZ-ével szembeszegezhető politikai stratégiát, amellyel tényleg nyújt valamit az RMDSZ-ből kiábrándult magyar választóknak. /Bakk Miklós: Az ellenzék dilemmái. = Krónika (Kolozsvár), okt. 2./"
2003. október 2.
"Aradon tartják első egyeztetésüket az RMDSZ ellenzékének számító politikai erők. 2002. febr. 6-án alakult meg az RMDSZ képviselőházi frakciója keretében a Polgári Szárny kilenc képviselővel /Birtalan Ákos, Kerekes Károly, Kovács Zoltán, Kónya-Hamar Sándor, Pécsi Ferenc, Ráduly Róbert, Szilágyi Zsolt, Toró T. Tibor és Vekov Károly/. A Polgári Együttműködés Tanácsa (PET) 2002. máj. 25-én, a marosvásárhelyi Vártemplomban alakult meg az RMDSZ keresztény-nemzeti platformja, a Reform Tömörülés és a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) SZKT-ból kizárt képviselőinek együttműködési nyilatkozata alapján. A PET a későbbiekben nem tevékenykedett. "A Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) valamennyi székelyföldi településen indul a helyhatósági választásokon" - nyilatkozta a Krónikának Szász Jenő, az MPSZ elnöke. - Azt is fontolgatjuk, hogy Erdély olyan településein, ahol legalább 15 százalékos a magyarság aránya, szintén indítsuk jelöltjeinket." Szász Jenő elmondta, az Udvarhelyért Polgári Egyesületből alakult Magyar Polgári Szövetség annak lehetőségét is mérlegeli, hogy Kolozsváron is beleszóljon a helyhatósági választások kimenetelébe. Szász Jenő úgy vélte, Kolozsváron az MPSZ csak azokat a magyarokat mozgósítaná, akik amúgy nem mennének el szavazni. Szász hangsúlyozta: megegyezés született, hogy a Maros megyei Polgári Mozgalom jelöltjei szintén az MPSZ színeiben indulnak majd.A Magyar Polgári Szövetség megalakulását ez év márc. 31-én jelentették be; a székelyföldi polgári körök és egyesületek alulról szerveződő ernyőszervezeteként határozta meg önmagát. A nyolctagú vezető testület által irányított MPSZ-ben a hat székely széket (Csík, Udvarhely, Sepsi, Gyergyó, Kézdi és Maros) nyolc személy képviseli. Szász Jenő közölte, a legnagyobb problémát az infrastruktúra hiánya okozza. "Székházgondjaink vannak a területi szervezeteknél; irodákra van szükségünk ahhoz, hogy az adminisztrációt működtethessük. A pénzek ugyanakkor kizárólag az RMDSZ-hez érkeznek; mindennek ellenére bizakodóak vagyunk" - jelentette ki az MPSZ elnöke. "A Polgári Mozgalom az Erdélyi Magyar Polgári Szövetség színeiben indul a helyhatósági választásokon" - nyilatkozta Tőkés András, a Maros megyei szervezet elnöke. A Polgári Mozgalom a civil társadalom részeként kívánja kifejteni tevékenységét, hivatalos bejegyzése folyamatban van. A mozgalomnak megyeszerte 36 polgári kör a tagja, közülük a legkisebb tíz, a legnagyobb 41 személyből áll; Tőkés 600 körülire becsülte a Polgári Mozgalom tagjainak számát. A mozgalom azokon a Maros megyei településeken veszi fontolóra az önálló jelöltállítást, ahol a magyarság aránya meghaladja a 15 százalékot. Alternatívát szeretnének nyújtani a megye magyarságának a választásokon, anélkül azonban, hogy a magyar tanácsosok és polgármesterek számát veszélyeztetnék. A Polgári Mozgalom jan. 25-én alakult meg a Maros megyei Kiskenden huszonegy Maros megyei polgári kör képviselőinek részvételével. Előkészítői, elsősorban Tőkés András marosvásárhelyi tanár, a magyarországi polgári köröket tekintették mintának. Szőcs Géza, az RMDSZ egykori főtitkára központi fekvésű ingatlanját ajánlotta fel a Polgári Mozgalom székházának, ezt két hét múlva avatják fel, ezután pedig állandó irodaszolgálatot biztosítanak. A Magyar Polgári Egyesület neve elé csak helymeghatározásként szokták odatenni a "nagyváradi" szócskát, magyarázta a 2003 februárjában bejegyzett egyesület elnöke, Sárközi Zoltán. Bihar megyei településeken kívánnak jelölteket állítani a helyhatósági választásokon "ott, ahol megtehetjük, és nincs veszélyben a magyar önkormányzatiság" - jelentette ki Sárközi Zoltán. Az alkotmánymódosítási népszavazáson a nemre biztatják az erdélyi magyarságot. A szatmárnémeti Magyar Polgári Egyesületet ez év elején jegyezték be hivatalosan Pro Civitate Egyesület néven. A szervezet elnöke, Pécsi Ferenc parlamenti képviselő idén szeptemberben azt állította, Szatmár megyében a szavazati joggal rendelkező magyarok 35-40 százaléka eltávolodott az RMDSZ-től, és ez indokolja a Magyar Polgári Egyesület (MPE) létrehozását. Az MPE Pécsi szerint úgy nyújt alternatívát, hogy közben a rájuk szavazók ahhoz is hozzájárulnak: több magyar nemzetiségű tanácsost és polgármestert juttassanak mandátumhoz. Pécsi hangsúlyozta: az egyesület nem osztja meg a magyarságot. A Pro Civitate soraiba az augusztusban rendezett Szatmárnémeti Fórum során 450-en csatlakoztak, taglétszáma azóta ezerre duzzadt. Sepsiszentgyörgyön márc. 28-án tartotta alakuló ülését a Polgári Frakció. A Polgári Frakciót tíz sepsiszentgyörgyi RMDSZ-tanácsos alakította meg, akik kiváltak az RMDSZ városi tanácsi frakciójából, mely összesen 17 tagú (a sepsiszentgyörgyi tanácsnak 21 tagja van). A csoport később Kovács István unitárius lelkész, majd Kovács István állatorvos kiválásával nyolctagúvá vált. A frakciót Tulit Attila vezeti, aki a sepsiszentgyörgyi Polgári Mozgalomban és a Székely Nemzeti Tanács szervező munkájában is komoly szerepet vállal. A frakcióvezető leszögezte: a megalakulandó Székely Nemzeti Tanács nem indul a választásokon, közképviseleti testületként egyetlen célt fogalmazott meg, a székelyföldi autonómiastátus parlamenti elfogadtatását. A Polgári Mozgalom azonban az Erdélyi Magyar Polgári Szövetség színeiben indít jelölteket. Nem alakította még ki álláspontját az önkormányzati választások tekintetében a Reform Mozgalom. Szilágyi Zsolt elnök jelezte, nem is állt szándékukban, hogy a mozgalmat a bíróságon is bejegyezzék. A képviselő elismerte, a Reform Mozgalomnak már nem sikerült azt a politikai súlyt megőriznie, amit egykor a Reform Tömörülés RMDSZ-platform jelentett. Legfontosabb tevékenysége a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor megszervezése volt. Úgy vélte, ennek ellenére szükség van a mozgalomra, mert közvetíthet a az RMDSZ belső ellenzéke és a szövetségen kívüli ellenzék között. A Reform Mozgalom megalapítását márc. 8-án Marosvásárhelyen határozták el a Reform Tömörülés hatodik kongresszusának küldöttei azt követően, hogy a platform a szatmárnémeti RMDSZ-kongresszus után kialakult helyzet miatt feloszlatta önmagát. Az alakuló ülés arról döntött, hogy a legkevesebb tíz tagból álló helyi csoportok egy székelyföldi, egy közép-erdélyi és egy partiumi-bánsági regionális tanácsot hoznak létre. Szilágyi elismerte, a regionális tanácsok megalakítása jövőre marad. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Testülete /EMNT KT/ márc. 14-én a kolozsvári fórumon alakult meg. Akkor a fórummozgalmat elindító Királyhágómelléki Református Egyházkerület javaslatára 19 tagját választották meg. A kezdetektől András Imre, Bodó Barna, Borsos Géza, Csapó I. József, Fodor Imre, Gazda József, Katona Ádám, Kincses Előd, Király Károly, Kónya Ádám, Kovács Zoltán, Nagy Pál, Pécsi Ferenc, Somai József, Szász Jenő, Szilágyi Zsolt, Toró T. Tibor, Vekov Károly, Wanek Ferenc neve szerepelt a névsorban. Utólag Bodó Barna és Somai József kilépett e testületből, amely az írásban kért javaslatok alapján a már megválasztott személyek szavazatával 31 tagúra bővült. Ápr. 27-én, a székelyudvarhelyi fórumon csatlakozott a testülethez Andrássy Árpád, Borbély Imre, Borbély Zsolt Attila, Boros Zoltán, Farkas Csaba, Ferencz Csaba, Egyed József, Izsák Balázs, Márton Zoltán, Mátis-Halmágyi Jenő, Sándor József, Sántha Pál Vilmos, Tófalvi Zoltán és Tulit Attila. Székelyudvarhelyen választották meg az öttagú ügyvivő testületét is, melynek soros elnöke Toró T. Tibor lett, tagjai Boros Zoltán, Márton Zoltán, Szász Jenő és Szilágyi Zsolt. Wanek Ferenc lemondása nyomán a testület Bencze Tiborral egészült ki 31 tagúra. A székelyudvarhelyi fórum résztvevői közfelkiáltással fogadták el azt a határozatot, mely szerint Tőkés Lászlót az erdélyi magyar nemzeti közösség tiszteletbeli elnökévé nyilvánították. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Testülete (EMNT KT) által szervezett szilágysomlyói fórum állásfoglalásban javasolta az erdélyi magyarságnak, szavazzon nemmel az alkotmánymódosításra kiírt népszavazáson. Az ügyvivő testület soros elnökévé aug. 22-én választott Szilágyi Zsolt feloldhatónak érezte az abban rejlő ellentmondást, hogy képviselőként megszavazta az alkotmánymódosítási törvényt, az ügyvivő testületben viselt tisztsége alapján viszont annak népszavazási elutasítására biztatja a közösséget. A képviselő Szilágysomlyón sokadszor hangsúlyozta, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nem vesz részt az önkormányzati választásokon. Ez az autonómia-statútumokat majdan kidolgozó és elfogadó erdélyi magyar parlament szerepét kívánja betölteni. A Székely Nemzeti Tanács gondolata 2003. jún. 21-én merült fel a Csíkszeredában lezajlott, a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társasága (VET) által kezdeményezett konferencián. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kezdeményező Testületének székelyföldi tagjai júl. 8-án, Csomafalván megalakították a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) Kezdeményező Testületét. A testület által kiadott közlemény szerint rendeltetésüknek tekintik elősegíteni a széki nemzeti tanácsok megalakítását, és összehangolni ezek tevékenységét a Székely Nemzeti Tanács létrehozása érdekében. Az SZNT feladata lesz utóbb a Székelyföld autonómia-statútumának a véglegesítése, és annak benyújtása Románia parlamentjéhez a törvényerőre emelés céljából. Aug. 5-én az SZNT kezdeményező testülete Sepsiszentgyörgyön elhatározta a Települések Székely Tanácsai küldötteinek kijelölését, melyre okt. 12-éig kerül sor. A nyolc Széki Székely Tanács - Kézdiszék, Orbaiszék, Sepsiszék, Marosszék, Csíkszék, Gyergyószék, Udvarhelyszék és Bardóc-Miklósvárszék - megalakításának tervezett időpontja okt. 19-e. Emellett a Székely Nemzeti Tanács közvitára bocsátja a székelyföldi autonómia statútumát. A kezdeményező testület munkadokumentumként elfogadta a Csapó József által kidolgozott Székelyföld Autonómia Statútumának tervezetét, s felkérte a volt RMDSZ-szenátort a testület szóvivői teendőinek ellátására. /Erőegyesítésre készül a romániai magyar ellenzék. = Krónika (Kolozsvár), okt. 2./"
2003. október 7.
"A szemerkélő eső ellenére szépszámú ünneplősereg gyűlt össze Nagyváradon Nagysándor József szülőházánál, a mártírtábornok emléktáblájának megkoszorúzására. Kiss Sándor, a Bihar megyei RMDSZ választmányának elnöke hangsúlyozta az aradi Szabadság-szobor visszaállításának szükségességét. Ezt követően Tempfli József római katolikus megyés püspök szólt az egybegyűltekhez, üzenetét a remény gondolata köré szőve. Tőkés László református püspök a tálibok afganisztáni kultúrarombolásához hasonlította az aradi Szabadság- és Kossuth-szobor 1925-ös eltávolítását. "Nincs helye politikai megalkuvásnak, szoborparkosításnak - jelentette ki Tőkés. - Nem lehet egyszerre parolázni a Kempinsky Szállóban és a szobrot védelmezni." A püspök a mártírtábornokok elkötelezettségének, meg nem alkuvásának követésére buzdította a jelenlevőket. /Nagyvárad. = Krónika (Kolozsvár), okt. 7./"
2003. október 11.
"A romániai magyarság 1944. évi internálásának gyökerei 1943 nyaráig nyúlnak vissza. Sztálin ugyanis így fogalmazott a Nagy-Britannia kormányához írt levelében 1943. június 7-én: ,,A szovjet kormány úgy véli, hogy azért a fegyveres segítségért, amelyet Magyarország Németországnak nyújtott (...), a felelősséget nemcsak a magyar kormánynak, de kisebb-nagyobb mértékben a magyar népnek is viselnie kell." 1943. december 12-18-án a szovjet-csehszlovák szerződés, valamint a Németországgal és magyarokkal szembeni háború utáni álláspont kialakítása tárgyában Moszkvában Sztálinnal és Vjacseszlav Mihajlovics Molotov külügyi népbiztossal, a későbbi szovjet külügyminiszterrel tárgyalt Eduard Benes száműzetésben levő csehszlovák elnök. Molotov kijelentette: ,,A magyarokat meg kell büntetni." (...) A Benes kezdeményezésére létrejött tárgyalások végkövetkeztetéseit 1943. december 18-án jegyzőkönyvben rögzítették a Kremlben. Úgy vélték: ,,(...) Mindkét fél elismeri, hogy Magyarország nagy felelősséggel tartozik a háborúért (...)", miközben Romániára vonatkozóan azt rögzítették a dokumentumban, hogy ,,(...) a román népet, ellentétben a rendszerrel, amely őt a háborúba bevitte, nem terheli közvetlen felelősség a háborúért". Ugyanakkor 1943-ban Románia még két hadsereggel harcolt szovjet területen a Vörös Hadsereg ellen, viszont Magyarországnak csak megszálló hadosztályai voltak szovjet területen. Ugyanezt a magyarellenes álláspontot fogalmazta meg később, 1944 őszén Romániában a Iuliu Maniu vezette Nemzeti Parasztpárt, valamint a Nemzeti Liberális Párt is. Sajtójukban azt terjesztették, hogy a magyarság kollektíven bűnös, úgy kell elbánni vele, mint bűnös néppel. 1944. augusztus 23-án délután I. Mihály román király elrendelte Ion Antonescu marsallnak és minisztereinek a letartóztatását, 24-re virradó éjszaka pedig megalakult Constantin Sanatescu tábornok első kormánya. A belügyminisztérium augusztus 25-én elrendelte, hogy még aznap tartóztassák le a Német Nemzetiségi Csoport valamennyi vezetőjét, a szász és sváb lakosság ellenállásának megszervezőit, valamint a magyar kisebbség vezetőit; augusztus 27-én pedig a csendőrség főfelügyelősége újabb internálások végrehajtására adott utasítást. 1944. szeptember 12-én a szövetséges erők képviseletében a Szovjetunió, illetve Románia kormányai megkötötték a fegyverszüneti egyezményt. A fegyverszüneti egyezmény aláírását követő első intézkedés az volt, hogy szeptember 15-én a csendőrség főfelügyelősége elrendelte minden magyar és német alattvaló családjával együtt történő internálását a Tg. Jiu-i táborba; a parancs azonban a zsidókra nem vonatkozott. Az észak-erdélyi magyar állampolgárságú, magyar útlevéllel rendelkező magyarokat internálták, az azonos állampolgárságú státusban levő észak-erdélyi román nemzetiségűeket nem. Amikor 1944. november 6-án a lágerek létrehozásáról szóló minisztertanácsi határozat megszületett, például Tg. Jiuban már 4650 internáltat tartottak fogva, a Brassótól nem messze levő barcaföldvári 2-es számú fogolytábor, a hetek múlva haláltáborként elhíresült láger is javában üzemelt. Arad megyében Aradon, Borossebesen, Pankotán, Doroszlófalván és Nagyhalmágyon; Brassó megyében Brassóban, Barcaszentpéteren és Földváron; Bihar megyében Nagyváradon, Belényesen és Kőröstárkányban, továbbá Zsombolyán, Tg. Jiuban, Slobozia Vechen, Ciurelen, Felső-, illetve Alsótömösön, Lugoson, Pitesti-en, Vulkánban, Caracalban stb. hoztak létre, illetve működtetnek tovább internálóközpontokat úgy, hogy gyakorlatilag minden megyében létezett legalább egy, országszerte összesen 36 láger. A Földváron fogva tartottak számáról eltérő adatok léteznek. Niculae Spiroiu volt honvédelmi miniszter közlése szerint a lágerben felületes volt a foglyok nyilvántartása. 1944 októbere és 1945 júliusa között 298 fogoly halt meg a táborban pusztító kiütéses tífuszjárvány idején. A földvári fogolylétszám ennél valószínűleg nagyobb volt, hiszen a lágerből szabadultak között van, aki 8000 fogolyról tesz említést, a korabeli sajtó pedig a földvári haláltáborban sínylődő ,,hatezer magyar hadifogoly és internált" szörnyű sorsát teszi szóvá. A Dolgozók Szava /Sepsiszentgyörgy/ című hetilap egy kiszabadult fogoly vallomásai alapján arról számol be, hogy Földváron 2500-3000 magyar, német, román, szerb és zsidó sínylődik ártatlanul. Elmondása szerint 15 éves gyermekektől aggokig, minden korosztályból vannak foglyok a lágerben. Az összeszedett és előbb a sepsiszentgyörgyi börtönbe zárt székelyek közül ,,sokan úgy szabadultak meg, hogy átállottak románnak. Szabad börzéje működött az átállásnak, s akadtak tényleg olyanok, akik ilyen áron megszabadultak az elhurcolástól. Nagy üzletet bonyolított le Stefanescu nyug.(almazott) járásbíró is, aki kaján örömmel számolgatta az utolsó napok egyikén a Balog-ház kapuja alatt az ilyen módon harácsolt százpengősök tömkelegét, ami mind a szerencsétlen elhurcoltak családtagjainak szája elől elvont pénzecskékből tevődött össze." A fogoly elmondása szerint, mielőtt a lágerbe bevitték, hat könyvbe is bevezették az érkezők adatait, az ő odaérkezésekor pedig a valamikori gyárépület, az iskola, valamint a földbe vájt nyolc lyukban akkor már 2500-3000 fogoly szorongott. Magyarország legtávolabbi vidékeiről állandóan érkeztek az újabb és újabb foglyok, emiatt a földvári tábor annyira túlzsúfolt lett, hogy az internáltak egy részét átvezényelték a szomszédos Lügetre. A foglyok kicsempészett levelek, pontosabban cédulákra írt üzenetek révén kérnek segítséget a külvilágtól, a környékbeli falvak, elsősorban Hidvég lakossága segít rajtuk lehetőségeihez mérten. /Mindez a szerző most megjelent könyvéből: Székely golgota, Kaláka-könyvek, Sepsiszentgyörgy. /Benkő Levente: A tervszerű merénylet. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 11./"
2003. október 13.
"Okt. 11-én tartották Marosvásárhelyen a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) ülését. A z SZKT-t megelőző okt. 10-i Egyeztető Kerekasztalhoz hasonlóan a plénum is elvetette Eckstein-Kovács Péter szenátornak azt az indítványát, hogy a testület külön napirendi pontként elemezze a Szociáldemokrata Párttal (SZDP) létrejött megállapodást. Markó Béla szövetségi a szekértábor-jelenség kérdéséről kifejtette, megosztottságuk nem újkeletű. . Itt van az ideje, hogy elváljunk egymástól? - tette fel a kérdést a szövetségi elnök. Nincsen - mondotta. A helyzetértékelés különbözik, de a célok ugyanazok, és ezeket a célokat együtt tudják megvalósítani. Markó a megerősödött román nacionalizmusról is szót ejtett, amely az aradi Szabadság-szobor visszahelyezésének betiltásához vezetett. Vannak, akik azt mondják, azonnal szakítani kell. Azonban a szakítás nem használna az RMDSZ-nek, hanem a Nagy-Románia Pártnak (NRP), az ultranacionalistáknak. Markó szerint azáltal, hogy Adrian Nastase miniszterelnök engedett pártja magyarellenes politikusainak, elkövette egyik legnagyobb hibáját, és talán végképp megrontotta az RMDSZ és az SZDP viszonyát. Ennek ellenére Markó Béla még nem javasolja, hogy szakítsanak. A Szabadság-szobor kérdését pedig az együttműködés segítségével kell megpróbálni rendezni. Markó Béla, felszólította a romániai magyar közösséget, hogy menjen el szavazni az alkotmány módosítására. Markó bírálta a Székely Nemzeti Tanács megalakítását. "Micsoda erkölcstelenség azt állítani, hogy ti autonómiát akartok, és mi nem?!" -kérdezte. Az elnöki beszámoló után a több órás vita során alapvetően kétféle álláspont körvonalazódott. A mérsékeltebb politikai álláspontot vallók az alkotmánymódosítás mellett voltak. A székelyföldi mozgalmat népszerűsítő plakátok miatt őrizetbe vett Fodor Imre marosvásárhelyi alpolgármester ügyéről szólva Frunda György kijelentette: Fodor nem követett el törvénytelenséget, de részvétele a mozgalomban erkölcstelen, s az RMDSZ-nek meg kell oldania a Fodor-kérdést is. A belső ellenzék véleményének hangot adó Szilágyi Zsolt Bihar megyei képviselő kifejtette: amikor letették az RMDSZ alapkövét, két alapvető értékre építették fel azt, egyrészt a belső demokráciára, másrészt az egységre. Az elmúlt években azonban a belső demokrácia meglehetősen sokat sérült. Az autonómia megvalósítására jön létre az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), amelyeknek nincs szándékukban indulni a választásokon. Szilágyi hangsúlyozta: az EMNT és az SZNT nem az RMDSZ ellen jött létre, hanem az autonómiáért. Vekov Károly úgy fogalmazott: zsákutcába jutottunk, s az RMDSZ csúcsvezetősége juttatott ide. Itt és most meg kell állni, s ennek a politikának véget kell vetni. A politikus hangsúlyozta: az RMDSZ vezetősége, a szövetséget csődbe vivő oligarchikus csoportja mondjon le, s adja át a helyét a megfelelő erkölcsi értékkel rendelkező személyeknek. Döntöttek az SZKT Állandó Bizottságának a kiegészítéséről is, Kiss Sándor, a Bihar Megyei Tanács alalnöke személyében. Ezt követően a plénum megválasztotta a bizottság négy titkárát is, s ezzel teljessé vált a testület összetétele. Az SZKT közleményt bocsátott ki az aradi Szabadság-szobor ügyében: az együttélés elveinek megsértéseként értékelik azt, hogy a központi hatóságok, az RMDSZ és az SZDP közti megállapodást megszegve megakadályozták az aradi Szabadság-szobor okt. 5-i felállítását. Az RMDSZ ragaszkodik ahhoz, hogy a Szabadság-szobrot az eredetileg kijelölt helyen, a Tűzoltó téren állítsák fel. Az SZKT arra kéri a romániai magyar közösséget, hogy okt. 18-19-én menjen el szavazni, és igent mondjon az alkotmány módosítására. Az SZKT állásfoglalást szavazott meg a különböző politikai szerveződéseket illetően is. Az RMDSZ nem támogatja a különböző néven meghirdetett székely vagy magyar nemzeti tanácsok létrejöttét, mert a kezdeményezők súlyosan félrevezetik a közvéleményt, és megpróbálják megosztani a közösséget. A szövetség helyi, területi és országos tisztségviselői nem vehetnek részt ezekben a testületekben, és azok létrejöttét semmilyen formában sem támogathatják. /Papp Annamária: Nyitottabb RMDSZ-t a jövő évi választásokon. Igen!-t az alkotmány módosítására - Nem!-et a nemzeti tanácsokra! = Szabadság (Kolozsvár), okt. 13./"
2003. október 14.
"Tárgyalásokat kezdeményez a Bihar megyei RMDSZ a helyi polgári körrel annak tisztázására, melyek ez utóbbi szervezet céljai. Ha a polgári mozgalom elfogadható igényeket fogalmaz meg az RMDSZ-szel szemben, a megegyezést elképzelhetőnek tartják, ám ha nem, akkor annak tagjait kizárják a szövetségből. Kiss Sándor választmányi elnök bejelentette, az okt. 25-ei választmányi ülésen tárgyalóbizottságot állítanak fel, amelynek feladata az lesz, hogy kapcsolatba lépjen a polgári mozgalom helyi vezetőivel, hogy tisztázzák szándékaikat és az RMDSZ-szel szembeni kifogásaikat. Kiss Sándor szerint a polgári mozgalom célja a hatalom megszerzése. "Az ellenzéknek belül van a helye, az ellenségnek kívül. Aki egy szervezeten belül, annak tönkretételén dolgozik, az kórokozó" - fogalmazott a választmányi elnök. /P. Z.: Tárgyalnának a polgári körrel. = Krónika (Kolozsvár), okt. 14./"
2003. október 14.
"Az idei tanévben tíz román nemzetiségű egyetemi hallgatónak is ösztöndíjat folyósít a Mecénás Alapítvány - jelentette be Nagyváradon a kuratórium okt. 13-i sajtótájékoztatóján Kiss Sándor, a megyei önkormányzat alelnöke, az alapítvány egyik alapítója. A havi kétmillió lejes ösztöndíjat olyan egyetemisták pályázhatják meg, akiknek előző évi, illetve felvételi átlaga nyolcasnál nagyobb, és akik vállalják, hogy tanulmányaik végeztével legalább öt évig szülőföldjükön maradnak. A Mecénás Alapítvány 2000-ben jött létre, a jó tanulmányi előmenetelű, Bihar megyei lakhellyel rendelkező vagy Nagyváradon tanuló magyar egyetemi hallgatók támogatásáért. Eddig az alapítvány javarészt üzletemberek, közéleti személyiségek számára szervezett bálokból teremtette elő az ösztöndíjakat. Az év elején a megyei önkormányzat egyhektáros, a városi strand területéből kihasított telket bocsátott ingyenesen az alapítvány rendelkezésére, hogy ott termálszállót és kulturális központot építsen. A beruházás anyagi fedezetét - 320 millió forintot - a magyar kormány biztosítja. Az önkormányzattal kötött szerződés értelmében a Mecénás Alapítvány vállalta, hogy ezentúl tíz román egyetemistát is támogat. /Pengő Zoltán: Ösztöndíj románoknak is. = Krónika (Kolozsvár), okt. 14./"
2003. október 16.
"Tőkés László püspök RMDSZ-ből való kizárását helyezte kilátásba a szövetség etikai bizottsága. A püspök arra figyelmeztetett, tagságáról a Kolozs megyei RMDSZ-szervezet dönthet. Kónya-Hamar Sándor viszont kiállt a szervezet tiszteletbeli elnöke mellett. Tőkés Lászlót elmarasztaló döntést hozott az RMDSZ Szövetségi és Etikai Bizottsága, arra kötelezvén a püspököt, vonja vissza egy korábbi nyilatkozatát, és kérjen bocsánatot a szövetség Bihar megyei vezetőségétől. A püspök ellen Lakatos Péter területi elnök tett panaszt, amiért tavaly nyilvánosság előtt kijelentette, a megyei RMDSZ nem harcolt az Antonescu utca névváltoztatásáért. Egy helyi román napilapra hivatkozva a püspök azt mondta, Kiss Sándor választmányi elnök és Szabó Ödön megyei tanácsos a Demokrata Párt vezetőinek kifejtette, az RMDSZ-nek nincs kifogása Antonescu ellen. "Fegyelmezés, szankcionálás, kiszorítás, fenyegetés, ezek a politikai tisztogatás eszköztárába tartoznak. Fájdalmas, hogy ide jutottunk" - nyilatkozta a püspök. Úgy vélte, politikai célzatosságra vall, hogy az ügyét júniusban tárgyalta a bizottság, de a határozatot csak most közölték. Megdöbbentőnek találta, hogy a marosvásárhelyi főügyész börtönbüntetéssel, az RMDSZ pedig a pártból való kizárással fenyegeti az autonómiáért fellépő Székely Nemzeti Tanács kezdeményezőit. Tőkés furcsállja, hogy tőle az RMDSZ bihari vezetői nyilatkozata visszavonását és a vezetők megkövetését várják, de nem kértek cáfolatot vagy helyreigazítást a cikk miatt melyre megnyilatkozását alapozta. A püspök kijelentette, semminemű felelősségre vonásnak nem hajlandó alávetni magát, tendenciózusnak és megalapozatlannak tartja a fegyelmi határozatot. Kónya-Hamar Sándor, a Kolozs megyei szervezet elnöke megerősítette, Tőkés László 2000-ben az egyik kolozsvári kerületi szervezetbe lépett be, mi több, ez év júniusában a megyei szervezet tiszteletbeli elnökévé választották. "A Lakatos Péterék vagy Kiss Sándorék bosszúja számunkra nem mérvadó" - jelentette ki Kónya. Tőkés László ellen harmadik alkalommal folyik fegyelmi eljárás az RMDSZ-ben, az előző kettőt a szilágysági szervezet, illetve a szövetség ügyvezető elnöksége kezdeményezte. /Pengő Zoltán: Tőkés László nem kér bocsánatot. = Krónika (Kolozsvár), okt. 16./"