Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Bihar megye/vármegye
2405 tétel
1997. július 4.
"Júl. 4-én az Érmellék-vidéki polgármesterek és alpolgármesterek immár rendszeressé váló találkozóján, Bihardiószegen, Varga Gábor, a Bihar megyei RMDSZ elnöke és Jakabffy László, az Országos Önkormányzati Tanács alelnöke megkülönböztetett hangsúllyal hívták fel a jelenlévő tisztségviselők figyelmét a helyhatósági törvényt módosító sürgősségi kormányrendelet mihamarabbi alkalmazásának szükségességére. Rámutattak arra, hogy ha e közösségünk számára kiemelkedő fontosságú szabályozás előírásainak nem szereznek érvényt, ez voltaképpen az RMDSZ programjának be nem tartását jelenti. A találkozón jelen lévő dr. Csapó József szenátor és Rákóczi Lajos képviselő révén a tanácskozás részvevői megismerkedhettek az RMDSZ álláspontjával a földtörvény, illetve a tanügyi törvény módosításának vonatkozásában is. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), júl. 7., 1065. sz./"
1997. július 24.
"A Stirea megírta, hogy Iliescu szükségtelennek nevezte a konzulátus létesítését, mivel szerinte egy ilyen intézmény az olyan országok között szükséges, amelyek esetében vízum szükséges a határ átlépéséhez. Szerinte a román-magyar alapszerződés, melyet aláírt nem tartalmazott a konzulátus létesítésére vonatkozó utalást, másrészt "az RMDSZ nincs miért beleavatkozzon ebben a kérdésbe". Adrian Severin az RTDP vezetőjének kijelentésével kapcsolatosan kijelentette, hogy gyakran a politikusok a nép bölcsességszintje alatt helyezkednek el. Szerinte olyan jelenleg igazolt olyan pártok jelenléte az ellenzékben, mint az RTDP. A lap idézi Kovács László kijelentését, miszerint ha szükségesnek látszik, akkor közben fog járni a román kormánynál egy magyar konzulátusnak Marosvásárhelyen való létesítése érdekében is. A kolozsvári konzulátus Kolozs, Szilágy, Fehér, Arad, Bihar és Szatmár megyékre bír tevékenységi hatáskörrel. Az Adevarul de Cluj is ismerteti beszámolójában Iliescu kijelentését. Az RTDP elnöke gyanúsnak minősítette azt az állhatatosságot, amellyel a konzulátus Kolozsváron való megnyitását követelték. A lap ismerteti az RNEP megyei irodája nyilatkozatát, mely kém-fészeknek, valamint a románellenes akciók székhelyének minősíti a kolozsvári magyar főkonzulátust. A Ziua tájékoztat, hogy Funar kérte Constantinescu államfőt, lépjen közbe a magyar zászlónak a konzulátus faláról való eltávolítása érdekében. /RMDSZ Sajtófigyelő (Kolozsvár), júl. 24., 139. sz./"
1997. szeptember 2.
"Nem történt számottevő előrehaladás a kétnyelvű útjelző táblák felállítása ügyében, ezért a Bihar megyei RMDSZ választmányi ülésén Varga Gábor megyei RMDSZ-elnök éles hangon bírálta az érintetteket: "elképzelhetetlen és elfogadhatatlan, hogy a magyarság ne merje vállalni jogait." Varga Gábor azt javasolta, hogy az RMDSZ vonja meg a bizalmát mindazoktól a polgármesterektől, akik nem tettek lépéseket a táblák ügyében. Erről a javaslatról a döntést a következő ülésre halasztották. Rákóczi Lajos képviselő elismerte, hogy az RMDSZ által szorgalmazott intézkedések végrehajtása lassan halad. Béres András oktatási államtitkár hatáskörét a kormány még mindig nem határozta meg, ezenfelül máig nem kapott feladatot. /Szeghalmi Örs: "Becsületbeli ügy". = Bihari Napló (Nagyvárad), szept. 2./"
1997. szeptember 6.
"Az RMDSZ Bihar megyei szervezete szept. 6-án tartotta X. Küldöttgyűlését, melynek fő napirendi pontja az RMDSZ marosvásárhelyi kongresszusán résztvevő küldöttek megválasztása volt. A küldöttgyűlés elemezte a koalíciós pártokkal való együttműködést is, különös figyelmet szentelve a Kereszténydemokrata Parasztpárt /PNTCD/ megyei szervezetével fennálló ellentéteknek. A Küldöttgyűlés jóváhagyta a Megyei Operatív Tanács azon döntését, mely szerint a helyzet rendezéséig az RMDSZ felfüggeszti a Megyei Koalíciós Egyeztető Tanácsban való részvételét. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), szept. 9., 1109. sz./"
1997. szeptember 9.
"Tőkés László püspöknek, az RMDSZ tiszteletbeli elnökének javaslatára az RMDSZ Bihar megyei szervezetének küldöttgyűlése határozatban fejezte ki megdöbbenését Meciar szlovák kormányfőnek a Szlovákia és Magyarország közötti "önkéntes" lakosságcserére vonatkozó indítványa kapcsán. A határozat szorgalmazza, hogy a magyar kormány hivatalosan utasítsa vissza a szlovák kezdeményezést. Tőkés Lászlónak a Bihar megyei RMDSZ-hez intézett levelében kérte a testületet, fejezze ki nem tetszését amiatt, hogy Horn Gyula a győri találkozó után "huzamosabb ideig elhallgatta szlovák hivatali kollégája fenyegető indítványát", illetve szorgalmazza, hogy a magyar kormány "tartsa elemi kötelességének a határon túli magyar közösségek tájékoztatását az őket érintő kérdésekről", sürgesse a Benes-dekrétum visszavonását. /Szabadság (Kolozsvár), szept. 9., Az RMDSZ Bihar megyei szervezetének határozata. = Magyar Nemzet, szept. 9./"
1997. szeptember 11.
"A 22-es sürgősségi kormányrendelet értelmében azokban a helységekben, ahol a nemzeti kisebbség 20 százalékban jelen van, kétnyelvű helységnévtáblák helyezhetők el. Az 1992-es népszámlálást alapul véve 959 magyar nyelvű tábla helyezhető el, tájékoztatott Ladányi László, a képviselő iroda vezetője. A legtöbb magyar táblát Hargita megyében lehet kitenni /221 település/, ezt követi Maros megye /123 település/, Szatmár /107/, Kovászna /106/, Bihar /95/, Kolozs /85/, Szilágy /58/, Fehér /31/, Temes /27/, Besztrece-Naszód /26/, Arad /25/, Brassó /24/, Máramaros /19/, Bákó /6/ és Hunyad /2/. A 100 %-ban magyarok által lakott településekből Hargita megyében 85 van, Maros megyében 15, Kovászna megyében 11, Kolozs megyében 4, Szatmár megyében 3, Bihar megyében 2, Beszterce-Naszód és Szilágy megyében 1-1. /Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 11./"
1997. szeptember 17.
"A Bihar Megyei Tanfelügyelőség ideiglenes jelleggel Jankó Szép Sándor fizikatanárt és Tóth Mária magyartanárt nevezi ki az Ady Endre Középiskola /Nagyvárad/ élére. István Tibor eddigi igazgató ugyanis nyugdíjba vonult. /Bihari Napló (Nagyvárad), szept. 17./"
1997. szeptember 30.
"Szept. 26-28-án tartotta meg a Romániai Magyar Közgazdász Társaság VI. Közgazdász Vándorgyűlését Székelyudvarhelyen A román gazdaság felkészülése az EU-csatlakozásra címmel. Előadást tartott többek között Kovács Adorján földművelésügyi államtitkár, dr. Vincze Mária egyetemi tanár /Kolozsvár/, Kolumbán Gábor, Hargita megye tanácselnöke és Szarka Árpád, a Bihar megyei Munkaügyi Igazgatóság vezérigazgatója. A vándorgyűléssel egyidőben tartották meg az RMKT küldöttgyűlését, amely megválasztotta a társaság új vezetőségét. Újraválasztották elnöknek dr. Kerekes Jenőt, az alelnökök: Coltea Tibor /Kolozsvár/, Kelemen Emőke /Marosvásárhely/, Somai József /Kolozsvár/ és Szécsi Kálmán /Székelyudvarhely/. /Szabadság (Kolozsvár), szept. 30./"
1997. október 9.
Okt. 3-án és 4-én rendezték meg az RMDSZ V. kongresszusát Marosvásárhelyen. Az első napon a küldöttek meghallgatták Markó Béla szövetségi elnök, Tőkés László tiszteletbeli elnök, Takács Csaba ügyvezető elnök, Csávossy György SZET-elnök, Dézsi Zoltán SZKT-elnök, Verestóy Attila és Varga Attila frakcióvezetők, Demeter János OÖT-elnök, valamint Tokay György kisebbségvédelmi és Birtalan Ákos turisztikai miniszter beszámolóját. Okt. 4-én az alapszabályzat és a program módosítására, valamint más dokumentumok elfogadására került sor. Tabajdi Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára beszédében a magyar kormány nevében köszöntötte az RMDSZ-t és a kétmilliós erdélyi magyar közösség valamennyi tagját. Hangsúlyozta, hogy a pozitív változások "elősegítője volt a magyar szomszédságpolitika, annak fontos elemeként a magyar-román alapszerződés", amely 1920 óta először rögzítette jogi igénnyel az erdélyi magyarság jogos igényeit, alapot teremtve a kisebbség jogos törekvésinek számonkérhető érvényesítésére. Az erdélyi magyarságnak a történelmi esély megvalósításához hosszú küzdelemre van szüksége, mert senki sem képzelheti, hogy a több évtizedes nacionalista, magyarellenes politika egyszerre megáll - figyelmeztetett Tabajdi Csaba. "Mi azt szeretnénk - mondotta - ha ebben a történelmi folyamatban egy percig sem engednénk el egymás kezét". Emil Constantinescu elnök nevében Zoe Petre asszony politikai főtanácsos üdvözölte a kongresszust. Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke beszámolójában kiemelte, hogy a szövetség meg tudott felelni az elmúlt két év kihívásainak, még ha jelenleg újabb korrekciókat is kívánnak végrehajtani. Az ideológiai sokszínűségnek megvannak a garanciái az RMDSZ-ben a platformok, a társszervezetekben működő párok és csoportosulások révén. Markó Béla elfogadhatatlannak nevezte, hogy "közös döntéseinknek ne vessük alá magunkat" és hogy a különvélemény ürügyén "az egész szövetséget gyengítsük". A romániai magyar közösség nem a kormánybalépéssel hozta meg alapvető döntését, hanem 1990-ben, amikor szenátorokat és képviselőket küldött a parlamentben, mivel ennek a döntésnek része volt az az esély, hogy "a kisebbségi helyzet rendezésének elkötelezett partnerekkel koalícióra léphetünk." A szövetségi elnök a jogsérelmek orvoslását és az új jogi szabályozók elfogadását emelte ki a kisebbségpolitika változását elemezve, hozzátette, hogy még hátravan az 1990-es marosvásárhelyi események kivizsgálása, a vétkesek felelősségre vonása, az egyházi és közösségi javak visszaszolgáltatása pedig még nem kezdődött meg. Az RMDSZ politikájában továbbra is kiemelt helye van a Magyarországgal, minden magyarországi parlamenti párttal, a magyar kormánnyal, a Határon Túli Magyarok Hivatalával és más intézményekkel való kapcsolatoknak a közös nemzeti hovatartozás alapján. Markó Béla kitért a kisebbségek javára meghozott intézkedésekre, hozzátéve: mindez "rendkívül törékeny, és egyik napról a másikra összeomolhat". A csalódások "nem jogosítanak fel arra, hogy ne bízzunk saját erőnkben, s abban, hogy szövetségeseink is felmérik: mi egymásra vagyunk utalva ebben a térségben". - A szélsőséges nacionalizmus megpróbálja megbontani az RMDSZ és a koalíciós román pártok együttgondolkodását. A koalíció tétovasága, sőt egyes koalíciós politikusok ellenséges megnyilatkozásai tették lehetővé, hogy az RMDSZ-ellenes és magyarellenes uszítás elszabaduljon. Markó Béla bízik abban, hogy egységes fellépéssel elejét lehet venni ennek a kampánynak. Rámutatott arra, hogy vissza kell utasítani a gyűlöletre való izgatást. Ha megengedik a reform megtorpanását a kisebbségi jogok területén, az megkérdőjelezheti a demokratikus nyitás egészét is. Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke beszámolójában kijelentette: "Mindenekelőtt pusztuló fajtánk iránti kollektív felelősségünket kívánom hangsúlyozni". Időnként kísérletet tesznek arra, hogy a társadalmi és egyházi közéletből eltávolítsák, mert személyéhez "a hivatalossá izmosodott RMDSZ-irányvonaltól eltérő, másfelől a nacionalista román és a szocialista liberális magyar uralkodó politikával ellentétes politizálás kapcsolódik" - mondotta. Kijelentette, hogy szigorúan tartotta magát az RMDSZ programjához. Érthetetlen számára, miért bélyegzik radikálisoknak azokat, akik a szövetség programját következetesen képviselik, háromszintű autonómiát akarnak. - Tőkés László nyolc pontban foglalta össze javaslatait. Elsőként sürgette, hogy a kongresszus "utólagosan, tételes formában" fogalmazza meg igényeit a román kormánnyal szemben, és ezekről román-romániai magyar kerekasztalt javasolt. Az Európa Tanács elsietetten megszüntetett felügyelete helyébe az RMDSZ-nek kellene gondoskodni a kisebbségi jogok helyzetének monitorizálásáról. Javasolta továbbá, hogy az RMDSZ szervezzen új magyar-magyar csúcstalálkozót, támogassa a titkosszolgálati dossziék megismerésének lehetővé tételét, több javaslatot tett az anyanyelvű oktatásra, így a Sulyok István Református Főiskola egyetemmé alakítására, a Bolyai Tudományegyetem maradéktalan helyreállítására. Tőkés László püspök hangsúlyozta, hogy az RMDSZ-nek "gyökeresen változtatni kell" tanügyi politikáján. Sürgette az RMDSZ belső választásának megtartását, az autonómia-statútumok elkészítését és azt, hogy az RMDSZ lépjen fel az egyházi ingatlanok visszaadása érdekében. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 6., Markó Béla beszámolójának teljes szövege: Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 8./ A második napon, okt. 4-én a kongresszuson pontról pontra szavazva elfogadták a szervezeti szabályzat módosítását. A vitában a központosítási és a decentralizálási szándék ütközött egymással. A módosítás szerint a kormányba lépésről, a kilépésről a Szövetségi Képviselők Tanácsa /SZKT/ dönt, a miniszterek kinevezéséről és visszahívásáról az ügyvezető elnökség javaslata alapján az Operatív Tanács, a prefektus jelölése és a döntés a területi szervezetek hatásköre. Kincses Előd, aki az 1990-es márciusi eseményekig Maros megyei RMDSZ-vezető volt, majd az alaptalan vádak miatt Magyarországra kényszerült, többpontos javaslatot terjesztett elő arról, hogy az RMDSZ igényelje Románia főügyészétől - többek között - az 1946 és 1990 között hozott, azóta törvénytelennek minősített politikai ítéleteket követő vagyonelkobzások tekintetében a főügyész éljen a semmisségi fellebbezéssel, állítsák bíróság elé azokat, akik bűnösek az 1989. decemberi gyilkosságokban és bántalmazásokban, tisztázzák a titkosrendőrség szerepét az 1990. márciusi marosvásárhelyi eseményekben, továbbá rendeljenek el nyomozást a nyilvánosan törvénybe ütköző kijelentéseket tevő politikusok ellen. Kincses Előd javaslatát a kongresszus elfogadta. - A kongresszus végül Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke nyolcpontos javaslatából ötöt átvett és az SZKT feladatává tette részletes kidolgozásukat. Ezek a következők: román-romániai magyar párbeszéd intézményes kereteinek létrehozása, a kisebbségi jogsértések nyomon követésének intézményesítése, a magyar-magyar csúcstalálkozó folytatása, a Securitate dossziéinak megismerése, a nagyváradi Sulyok István Református Főiskola egyetemmé fejlesztése. Az elfogadott pontokból kimaradt az, hogy az RMDSZ kongresszusa utólag fogalmazza meg elvárásait a kormánnyal szemben. - A kongresszus foglalkozott Szőcs Géza fellebbezésével, amelyet az SZKT tavaszi ülésén elfogadott, őt alapítványi pénzek kezelésével kapcsolatban elmarasztalta. Szőcs Géza új dokumentumot nyújtott be. A bizottság az idő rövidsége miatt nem tudta megvizsgálni az okmányokat, ezért átadták az RMDSZ ügyvezető elnökségének, amely három hónapon belül befejezi a vizsgálatot és dönt arról, hogy az igazságügyi hatóságokhoz fordul-e ebben az ügyben. - A kongresszus - a Bihar megyei RMDSZ javaslatára - elítélte a lakosságcsere gondolatát, Meciar szlovák miniszterelnök javaslatát, és szolidaritását fejezte ki a szlovákiai magyarsággal. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 7.. Kincses Előd javaslatáról: /Bihari Napló (Nagyvárad), okt. 9./
1997. október 31.
A Magyar Ifjak Világfórumának Erdélyi Társasága /MIVET/ néhány nappal ezelőtt tartotta alakuló ülését Kolozsváron. Kis Gábor, a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetségének /MISZSZ/ elnöke, a Bihar megyei MIDESZ irodavezetője ott volt, de nem ért egyet az új szervezettel. Kifogásolta, hogy a MIVET tagjainak be kell lépnie a Magyarok Világszövetségbe. Az alakuló ülésen a MISZSZ és az Udvarhelyi Fiatal Fórum képviselői kivonultak az ülésről, akárcsak Nagy Zsolt, az RMDSZ ifjúsági főosztályának képviselője. Kis Gábor szerint a megalakulással csak tömegbázist szeretnének szerezni, hogy alapítványi támogatást elnyerhessenek. Egy hét múlva lesz a MISZSZ soros kongresszusa Árkoson. Ezen Kis Gábor javasolni fogja, hogy a MISZSZ határolódjon el a MIVET-től. Szerinte nem a MIVET-tel van baj, hanem a vezetőivel. Józan gondolkodású emberekre van szükség, jelentette ki. /Bihari Napló (Nagyvárad), okt. 31./
1997. november 6.
Nov. 6-án a szenátus megtárgyalta az ellenzéki honatyák egy csoportja által benyújtott, a kormány mezőgazdasági politikáját elítélő egyszerű indítványt. Az RMDSZ-frakció elutasító álláspontját dr. Csapó József Bihar megyei szenátor fejtette ki. Amellett érvelt, hogy a koalíciós kormányzat intézkedései összhangban voltak a piacgazdaság követelményeivel, és az Európai Unióban érvényes rendszerekkel. Vitatta és tévesnek minősítette azt a feltételezést, hogy a mezőgazdaságban katasztrofális helyzet alakult volna ki. A plénum 77 ellene és 50 mellette leadott szavazattal elutasította az indítványt. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), nov. 6., 1149. sz./
1997. november 21.
Nov. 21-én Nagyváradon bővített ülést tartott az RMDSZ Bihar megyei Önkormányzati Tanácsa. A találkozóra az RMDSZ színeiben megválasztott 18 polgármesteren és 20 alpolgármesteren kívül meghívót kaptak az RMDSZ Bihar megyei képviselői és szenátora, valamint a kormányhivatalok RMDSZ-támogatással kinevezett megyei intézményvezetői, élükön Modok Gusztáv alprefektussal. A csaknem négyórás tanácskozáson számba vették a megye magyarságát leginkább foglalkoztató szociális, közigazgatási, illetve sajátosan kisebbségi kérdéseket (földtörvény, gázbevezetés, segélykiutalás, orvosi ellátás biztosítása, kétnyelvű táblák kitétele), egyértelműen szorgalmazva a kormányzati szerepvállalásból adódó előnyök hathatósabb kihasználását a közösség érdekében. Az ülésen jelen volt Székely István, az RMDSZ Önkormányzati ügyvezető alelnöke, és rövid ideig megtisztelte jelenlétével a tanácskozást Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke is. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), nov. 24., 1161. sz./
1998. január 20.
"Az RMDSZ-ben sokan dolgoznak olyanok, akik nem tartoznak a szűkebben vett vezérkarhoz, emiatt azután kevesebb fény vetül rájuk. Ők leginkább helyi szinten aktívak, mondhatni ők alkotják az RMDSZ második vonalát. Varga Gábor például főállásban kutató vegyész, emellett íróember, a magyar közművelődés munkatársa, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének egyik alapítója, 1991 óta a megyei szervezet elnöke azóta többször is újraválasztották, kezdettől tagja a Szövetségi Képviselők Tanácsának /SZKT/, 1996 óta pedig tagja a Bihar megyei önkormányzati testületnek is. Nem igaz, hogy megyénkben nincs tömbmagyarság, állapította meg Varga Gábor a vele készült interjúban: Nagyváradtól északra, a megye határáig, de egészen Halmiig 300-400 ezer magyar él, ha nem is rendelkezik olyan mítoszokkal, mint a Székelyföld. Itt mindenhol "magyar önkormányzatok", magyar polgármesterek, alpolgármesterek működnek. Dél-Biharban viszont szórványmagyarság él. Nagyváradon a magyarság "az 1992-es, általunk megkérdőjelezett népszámlálás szerint 34 százalékban van jelen, de az itt élő közel 80 ezer magyar kétszerese például Székelyudvarhely lakosságának, és egyáltalán nem érzi magát kisebbségben." - A választások után Bihar megyében sikerült kiverekedni azokat a pozíciókat, amelyek megilletik a magyarságot. Jobban állnak például Maros megyéhez képest. - Sikerült megszerezni Nagyvárad alpolgármesteri székét, viszont a megyében a Megyei Tanács ügyvezető testületében egyetlen magyar sincs. A volt kormánypárt rákapcsolt a helyhatósági választásokra és sikerült ide átmentenie hatalmát. Elgondolkodtató, hogy Bihar megye mintegy százezer magyar választópolgárából csak 62 ezren mentek el szavazni. - A református püspöki palotát még mindig nem sikerült visszaszerezni, annak ellenére, hogy a vallásügyi államtitkár is közbenjárt, kérve, hogy a Megyei Tanács ne adjon be újabb fellebbezést. Hiába volt minden, a magyarellenes sajtó működött, hazaárulónak nevezte Mihai Bar tanácselnököt. - Varga Gábor is arra szavazott 1996 novemberében, hogy az RMDSZ lépjen be a kormányba. Ez elmúlt időre visszatekintve viszont megállapíthatja: "messze nem értük el mindazt, amiről úgy gondoltuk, el fogjuk érni." Azonban számba kell venni, hogy életben van a két sürgősségi kormányrendelet, van tehát előrelépés. - Tőkés László püspök "a romániai magyarság egyik karizmatikus egyénisége", "nagy népszerűségnek örvend a romániai magyarság soraiban, pedig hát rendkívül rafinált és erőteljes propagandát fejtenek ki ellene a különböző "központok". Természetesen ő is ember, neki is vannak hibái, de sokat is dolgozik és sokrétűen." /Rostás Szabolcs: A jövő csak csendes optimizmussal építhető.= Erdélyi Napló (Nagyvárad), jan. 20./"
1998. február 3.
Felmérés készült Kolozs megyében a magyar nyelvű oktatás helyzetéről. Kiderült, hogy csak 55 általános és középiskolában van magyar /vagy részben magyar/ nyelvű oktatás, ezek felében nincs magyar igazgató vagy aligazgató, 6 általános és 6 középiskolában nincs magyar anyanyelvű földrajztanár, 12 általános és 5 középiskolában nincs, aki magyarul tanítaná a történelmet. Egyes esetekben igazgatói utasításra - törvényellenesen - magyar nemzetiségű tanár románul tanít a magyar tagozaton, például Tordán. - Bihar megyében sem rózsásabb a helyzet: egyes helyeken nincs magyar szaktanár, ezért románul tanítják a történelmet és a földrajzot. Másutt a magyar nemzetiségű tanár számításból vagy kényelemből oktat románul a magyar tagozaton. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), febr. 3./
1998. február 25.
Gavril Dejeu belügyminiszter Nagyváradon találkozott a Bihar megyei politikai pártok és egyházak vezetőivel. A belügyminiszter robbanásveszélyes helyzetről beszélt: az ortodox és görög katolikus egyház itteni vitái miatt aggódik. Azt felháborítónak tartja, hogy a nagyváradi görög katolikusok hat elkobzott templomuk közül egybe sem térhettek vissza. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 25./
1998. március 5.
Március 5-8-a között Félix-fürdőn rendezik meg a VI. Partiumi Önkormányzati Konferenciát. A Vállalkozó önkormányzatok-önkormányzati vállalkozások címmel a HTMH és a Bihar megyei RMDSZ szervezésében sorra kerülő rendezvényen előadást tart többek között Borbély László területfejlesztési államtitkár, Bara Gyula munkaügyi államtitkár, Seres Dénes szenátor, Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke Romániából, Magyarországról Kovács Árpád helyettes államtitkár, Markotay Sándor és Abos Hugó a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztériumból, Csobánczy Péter, a Pénzügyminisztériumból. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), márc. 5., 1221. sz./
1998. március 9.
Márc. 9-én Szilágyi Zsolt Bihar megyei képviselő interpellált a képviselőházban a határátkeléskor fizetendő benzinilleték ügyében. Rámutatott arra, hogy az új benzinárak következményeként a gépkocsival külföldre /de megkülönböztető módon csak a Nyugatra!/ utazóktól bevasalt illeték a kötelező biztosítási díjjal, az ún. zöld kártyával együtt csaknem egymillió lejre rúg, ami valósággal luxussá teszi a romániai állampolgárok számára a kiutazást, és az európai integráció szellemével ellentétes módon gátolja, nehezíti a romániai magyarok és a magyarországi románok kapcsolattartását az anyaországgal. Az RMDSZ-képviselő kérte a vonatkozó kormányrendelet törlését, illetve módosítását, és csatolta a Magyarországi Románok Önkormányzata elnökének ezzel kapcsolatos levelét. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), márc. 10., 1223. sz./
1998. március 11.
Az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének javaslatára az RMDSZ Operatív Tanácsa Varga Gábor kutató vegyészmérnököt, az RMDSZ Bihar megyei elnökét jelölte az Országos Szabadalmi, Találmányi és Védjegy Hivatal (OSIM) államtitkári rangú vezérigazgatói tisztségébe. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), márc. 11., 1224. sz./
1998. március 17.
Márc. 13-án nevezte ki Victor Ciorbea miniszterelnök Varga Gábort, a Bihar megyei RMDSZ elnökét a Találmányok és Védjegyek Állami Hivatalának élére, államtitkári rangban. Varga Gábor márc. 17-én veszi át hivatalát. Vegyészmérnök, Nagyváradon él és 23 éve a bukaresti központú Antikorróziós Lakk- és festékipari Kutatóintézet nagyváradi kirendeltség főkutatója, bejegyzett szabadalmai vannak. Megtartja RMDSZ elnöki tisztségét is. /Szeghami Õrs: A tizenharmadik. Újabb RMDSZ-es szakember a kormányban. = Bihari Napló (Nagyvárad), márc. 17./
1998. március 21.
"Az RMDSZ döntéshozó testülete, a Szövetségi Képviselő Tanács /SZKT/ márc. 21-én Csíkszeredában ülésezett. Markó Béla szövetségi elnök a testület elé terjesztett állásfoglalás-tervezetében a parlamenti többség helyreállítására szolgáló, azonnali tárgyalásokat szorgalmazott a koalíciós partnerekkel, Csapó József Bihar megyei RMDSZ-szenátor viszont a kormányból való kilépésre terjesztett elő határozattervezetet. Markó Béla beszámolójában ismertette tervezetét az ahhoz csatolt, a koalíciós partnerekhez szóló 6 pontos felhívást. Ez a dokumentum az utóbbi időben megrendült parlamenti többség helyreállításának útját abban jelölte meg, hogy a pártok ne egymást vádolják az elmúlt másfél év mulasztásaiért, hanem együttesen vállalják a felelősséget. Az állásfoglalás tervezete emlékeztetett az RMDSZ kormányba lépésének céljaira, és nyomatékosan leszögezte, hogy másfél esztendővel a kormányzás kezdete után a rendszerváltást sürgető választók elvárásai csak kisebb részben teljesültek, és az utóbbi időben azok a reformintézkedések is veszélybe kerültek, amelyeket eddig meghozott a kormány. A javaslat minden kisebbségellenes sovén, vagy soviniszta, szélsőséges megnyilvánulás visszautasítását sürgette, a magyarellenes demagógiát a román társadalom egészét fenyegető veszélynek nevezte. - Csapó József szenátor, aki elvileg is összeférhetetlennek tartotta az RMDSZ önkormányzati céljaival a kormányban való részvételt, az abból való kilépést indítványozó határozati javaslatot terjesztett a Szövetségi Képviselők Tanácsa elé. Többek között azzal indokolta ezt, hogy az RMDSZ céljait egyetlen koalíciós partner sem támogatta egyértelműen, és azt javasolta a szövetségnek, hogy a parlamentben kívülről támogassa a reformokat. Szilágyi Zsolt képviselő külön javaslattal élt, eszerint a szövetségnek nem kellene sem az egyik, sem a másik javaslatot magáévá tennie, hanem röviden le kellene szögeznie, hogy az elért eredmények függvényének értelmében törekszik újratárgyalni a kormányban való részvétel lehetőségeit és feltételeit egy új végrehajtó testület esetleges létrejöttekor. Hosszas vita következett. Sántha Pál Vilmos csíkszeredai területi elnök úgy érvelt, hogy a koalíciós részvétel ellen, hogy " ez a kormány nekünk rabság", Tőkés László, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke a részvételben nagyobb kárt, mint hasznot látott, Verestóy Attila szenátusi frakcióelnök, Varga Attila képviselőház frakcióelnök, Bárányi Ferenc és Asztalos Ferenc képviselők, Bara Gyula államtitkár és mások a részvétel mellett érveltek. Kónya Hamar Sándor kolozsvári képviselőnek az a javaslata - amelyet Tőkés László tiszteletbeli elnök is támogatott -, hogy hívják össze az egyes frakciók rövid ülését ezeknek az alternatíváknak a megvitatására, és ezt követően alakítsa ki a szövegező bizottság a maga véleményét, a szavazásnál 37:36 arányban, 4 tartózkodás mellett, kisebbségben maradt. Egyhangúlag elfogadta viszont a testület Tőkés László javaslatát, hogy a képviselő tanács adjon ki nyilatkozatot a koszovói eseményekkel kapcsolatban. - Végül a Szövetségi Képviselők Tanácsa nagy többséggel, 5 ellenszavazat, és 11 tartózkodás mellett elfogadta a Markó Béla szövetségi elnök által javasolt állásfoglalást, amely a román koalíciós partnereket a megrendült koalíciós többség újjáépítésére hívja fel, és ebből a célból azonnali tárgyalások megkezdésére tesz javaslatot. Nem nyitott vitát a testület Csapó József szenátor javaslatáról, amely a kormányból való kilépést szorgalmazta és Szilágyi Zsolt képviselő szövegváltozatáról sem, amely egy új kormány megalakulásának lehetőségét is érintette. Az SZKT többek között megerősítette Borbély Lászlót új RMDSZ-posztján. A szövetségben az előző évek során lezajlott konfliktusokban jelentős ellentábor alakult ki Borbéllyal szemben a "radikális" irányzatok kebelében, ezt a szavazást is nagy érdeklődés előzte meg. Borbélynak az ügyvezető alelnöki tisztségre való kinevezését végül 51 küldött támogatta, 26 ellenszavazat volt. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 23./ Ezt követően a testület az RMDSZ április 1-től jövő év március 31-ig szóló költségvetését vitatta meg és fogadta el 64 szavazattal 3 ellenében, 6 tartózkodás mellett. Itt vita volt arról, hogy a kisebbségi szervezeteknek járó többszáz millió lejes önkormányzati támogatást miért nem az RMDSZ kapta, miért az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, amely az EMKE, a szövetség társult tagja. A szövetség illetékesei rámutattak, hogy az összeg elsősorban a kisebbségek kulturális céljait szolgálja, tehát az EMKE illetékes gazdálkodni vele. Vita volt a platformoknak jutó összegekről is. Itt Katona Ádám az Erdélyi Magyar Kezdeményezés vezetője szeretett volna elérni nagyobb támogatást. /MTI/ Az SZKT állásfoglalást adott ki: 1996 novemberében Romániában létrejöttek a feltételei egy valós és mélyreható rendszerváltásnak, a romániai társadalom politikai, gazdasági, szociális és erkölcsi reformjának. A választások nyomán olyan koalíció alkotott többséget a parlamentben, amely egyidejűleg célul tőzte ki a totalitárius, kommunista rendszer által lerombolt értékek újraépítését és országunk európai és euroatlanti integrációjának megvalósítását. A koalíció pártjai megfelelő garanciát kínáltak arra is, hogy ennek az általános reformnak a keretében megkezdődik a kisebbségek helyzetének a rendezése, beleértve a romániai magyar nemzeti közösség jogsérelmeinek orvoslását és jogegyenlőségének megteremtését. Ennek a rendezési szándéknak az ismeretében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vállalta a részvételt az új koalícióban, és ezáltal egy történelmileg is előzménytelen helyzetet alakítottunk ki, létrehoztuk a többségi románság és a kisebbségben élő magyarság újfajta együttélésének és együttműködésének feltételeit. Koalícióra lépve, nem csupán a nemzeti kérdés rendezéséhez, hanem a romániai társadalom egészének reformjához kívántunk minél hatékonyabban hozzájárulni, programunkban megoldásokat kínáltunk a gazdasági és szociális válság megszüntetésére. A közösen kidolgozott kormányprogram, a több mint hatvan százalékos parlamenti többség, a koalíció által megalakított új kormány szavatolni látszott, hogy a tervezett reformot valóban végre tudjuk hajtani minden fontos területen. Ezt igazolták az első hónapok határozott intézkedései is, beleértve a kisebbségi kérdés újfajta megközelítését. Most viszont, másfél esztendő múltán egyértelműen meg kell állapítanunk, hogy a rendszerváltást sürgető választók elvárásai csak kisebb részben teljesültek, és az utóbbi időben azok a reformintézkedések is veszélybe kerültek, amelyeket eddig megtettünk. Nem történt meg a teljes és mélyreható szerkezetváltás a gazdaságban. Ennek következtében nem lehetett megteremteni az eszközöket a megfelelő szociális védőháló kialakításához, illetve nem lehetett megállítani az életszínvonal zuhanását. Továbbra is késik a közigazgatás decentralizációjához szükséges törvények elfogadása. A kommunista rendszer által elállamosított szántóföldek, erdők, ingatlanok, egyházi és közösségi javak visszajuttatása, illetve ahol ez nem lehetséges, a jóvátétel továbbra is várat magára. Csak részben történt meg az 1989 előtti elnyomó intézmények üldözötteinek erkölcsi kárpótlása, az említett intézmények átvilágítása. A parlamenti többség egy része, saját kötelezettségvállalását megszegve, megpróbálja megsemmisíteni a kormánynak a kisebbségi kérdés rendezésére, az anyanyelvű oktatásra és a közigazgatásban az anyanyelv használatára vonatkozó intézkedéseit. Egyes kormánytisztviselők és prefektusok is reformellenes és kisebbségellenes álláspontot képviselnek. Mindezen mulasztások, késlekedések és működési zavarok ellenére a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek továbbra is az a határozott álláspontja, hogy az 1996 novemberében létrejött koalíciót fenn lehet és fenn kell tartani, de ez csak akkor megvalósítható, ha sikerül megteremteni a jó együttműködés feltételeit a reform végrehajtása érdekében. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség csak olyan szövetségben vállalhatja az együttműködést, amely képes belső problémáit megoldani és a reformot végrehajtani a gazdaságban, a közigazgatásban és a számunkra kiemelten fontos nemzeti kérdésben is. Csak olyan szövetségben vállalhatjuk az együttműködést, amely gátat tud vetni az antiszemita, rasszista, sovén, magyar- és általában minden kisebbségellenes uszításnak, nem szolgáltatja ki magát és az egész romániai társadalmat a reformellenes, integrációellenes, nyugatellenes, intoleráns erőknek. Nem lehetünk csendestársak abban, hogy a választásokon bizalmat kapott koalíció fokozatosan eljátssza ezt a bizalmat, és ezáltal veszélybe sodorja azt az integrációs esélyt, amelyet Románia ismételten megkapott nyugati partnereitől. Ugyanakkor érdekünk, hogy a jelenlegi koalíció fennmaradjon, és hogy a közösen kidolgozott kormányprogram érvényesüljön. Csak ez az együttműködés, csak ezek a közös célok jelenthetnek biztonságot és stabilitást Románia számára akkor, amikor térségünkben továbbra is nyílt etnikai és szociális konfliktusok vannak. Továbbra is az a véleményünk, hogy románoknak és magyaroknak közösen kell cselekedniük azért, hogy országunkat felemeljük és minél előbb az euroatlanti és európai integrációs intézmények teljes jogú tagjává tegyük. Éppen ezért a következő felhívással fordulunk koalíciós partnereinkhez: 1. Vállaljon szolidárisan felelősséget minden párt az elmúlt másfél év mulasztásaiért, a reform lelassulásáért, a be nem váltott választási ígéretekért. Mindaddig, amíg egymást hibáztatják a koalíciós partnerek, illetve a különböző politikai testületek és intézmények - parlamenti csoportok, kormány stb. - képviselői, nem lehetséges a válsághelyzet megoldása. Az RMDSZ kormányzati tisztségviselői és parlamenti csoportjai vállalják a felelősség rájuk eső részét, és erre szólítják fel partnereiket is. - 2. Az elmúlt időszak mulasztásaiért vállalt közös felelősségből kiindulva, kezdjük el azonnal a parlamenti többség helyreállításáról szóló tárgyalásokat. Valós, szolidáris, cselekvőképes parlamenti többségre van szükségünk ahhoz, hogy az ígért reformot végrehajthassuk. 3. A parlamenti többség helyreállításának két alapvető feltétele van: a) A közös kormányprogramhoz kapcsolódó intézkedési terv elkészítése. Ehhez minden koalíciós partnernek sürgősen el kellene végeznie a maga elemzését, és elő kellene terjesztenie a saját prioritási listáját. A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek van ilyen prioritási listája. b) Szükség van a kormánystruktúra újragondolására és leegyszerűsítésére, beleértve a kihelyezett kormányzati intézmények átalakítását és hatáskörük behatárolását is. - 4. Az euroatlanti és európai integráció feltételrendszerének teljesítését legfontosabb belpolitikai prioritássá kell tenni, a gazdasági, szociális és politikai reformot az eddiginél is határozottabban erre a kritériumrendszerre kell ráépíteni. Ugyancsak prioritásként kell kezelni a diktatúra visszaéléseinek jóvátételét, a restitúció, illetve az anyagi és erkölcsi kárpótlás kérdését. Záros határidőn belül meg kell oldani ezt a problémát, amelyet a régió országainak többsége már megoldott. 6. A koalíciónak határozottan vissza kell utasítania minden kisebbségellenes, sovén, szélsőséges megnyilatkozást, amelyek Romániát időlegesen vagy véglegesen letéríthetik az integráció útjáról. Szövetségeseinknek fel kell ismerniük, hogy a közéletünkben elharapózott magyarellenes demagógia, a nap mint nap tapasztalható sovinizmus veszélybe sodorhatja az egész romániai társadalmat, ha nem lépnek fel kellő súllyal ellene. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség felelősnek érzi magát az általa képviselt romániai magyar közösség sorsáért, és egyúttal közvetlen felelősséget érzünk az egész romániai társadalom jövőjéért. Ennek a kettős felelősségnek a jegyében szólítjuk fel koalíciós szövetségeseinket a jelenlegi válságból való kiútnak, majd a felemelkedés eszközeinek a mielőbbi megkeresésére. /Állásfoglalás. = RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), márc. 23-24./ Az RMDSZ SZKT Tőkés László tiszteletbeli elnök javaslata alapján a koszovói helyzettel kapcsolatban állásfoglalást adott ki: A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a jugoszláviai háború kitörésekor, a későbbi kedvező fejleményeket megelőlegezve, elsők között szállt síkra a volt Jugoszláviát alkotó nemzetek önrendelkezési joga mellett. A daytoni egyezmény által megteremtett viszonylagos béke felborításával fenyegető koszovói helyzet ismételten állásfoglalásra készteti Szövetségünk képviseleti testületét. A jugoszláviai albán kisebbség helyzetének méltányos rendezése és a balkáni, illetve a kelet- és közép-európai térség stabilitásának megőrzése céljából a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elengedhetetlenül fontosnak tartja a koszovói albán többségű kisebbség egyoldalúan felszámolt területi autonómiájának helyreállítását. Szövetségünk 1992. évi Kolozsvári Nyilatkozatának, a belső önrendelkezés elvének a szellemében, valamint a Lord Carrington brit külügyminiszter nevéhez főződő balkáni rendezési terv egyenes folytatásaképpen, nem utolsósorban pedig az Egyesült Államok erre vonatkozó álláspontjának megfelelően szorgalmazzuk a megingott kis-jugoszláviai helyzetnek a már úgyis meglévő autonómiahagyományok felelevenítésével történő rendezését. Meggyőződésünk, hogy az autonómia biztosítása mind a kisebbségi kérdések megoldásának, mind a társadalmi-politikai stabilitás garantálhatóságának és Jugoszlávia területi épsége megőrzésének a legmegfelelőbb, legeurópaibb eszköze. /Állásfoglalás. = RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), márc. 23-24./ A harmadik állásfoglalás: Az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa meglepetéssel értesült arról, hogy a Magyar Országgyűlés továbbra sem talált megoldást a magyarországi nemzeti kisebbségek intézményesített parlamenti képviseletére. Bízunk abban, hogy a Magyarországon eddig is létezett széleskörű kisebbségi jogok kiteljesítéseként ez a politikai és társadalmi kérdés is mielőbb demokratikusan és méltó módon megoldódik. /Állásfoglalás. = RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), márc. 23-24./"
1998. április 29.
Április elején az Adevarul bukaresti napilap azt jelentette, hogy Csapó I. József szenátort az RMDSZ valószínűleg kizárja soraiból. Ezzel kapcsolatban készített interjút a szenátorral Józsa Tímea. Csapó I. József elmondta, hogy huzamosabb ideje véleménykülönbség van közte és némely kolléga között. A szenátor határozott álláspontja, hogy az RMDSZ programja szerint érdekvédelmet gyakorol, jogköveteléseket jelenít meg. Az RMDSZ programjára hivatkozik és nem a választási programra. Csapó kezdettől összeegyeztethetetlennek tekintette, hogy az RMDSZ a kormánykoalíció részese legyen. Az elmúlt másfél év bebizonyította, hogy az RMDSZ kormányban való részvétele olyan önkorlátozásra kényszerítette az RMDSZ-t, melyek jogfosztó rendelkezések formájában jelentek meg. A földtörvényt módosítása például jogfosztó intézkedéseket tartalmaz az egyházakkal szemben. Ezt Csapó nem szavazta meg. A tanügyi sürgősségi kormányrendelet távol esett az RMDSZ-programtól, ugyanúgy a regionális vagy kisebbségi nyelvek európai chartájától is, ezért a szenátor 63 szakaszból álló módosítást terjesztett elő. A frakcióban viszont arra akarták kötelezni, hogy szavazza meg a sürgősségi kormányrendeletet, az által javasolt módosítás nélkül. Csapó erre nem volt hajlandó. Ezután hangzott el egyesek részéről, hogy felül kell vizsgálni: Csapó tagja maradhat-e az RMDSZ-frakciónak. Erre nem került sor, nem igaz tehát az Adevarul híre, különösen nem igaz az Adevarul tálalásában, hogy az RMDSZ-ben szélsőségesek vannak. Nem igaz a román lap állítása, hogy az RMDSZ Bihar megyei szervezete elítélte a szenátor tevékenységét. / Józsa Tímea: Csapó I. József szenátor visszaveri a szélsőségesek vádját. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 29./
1998. április folyamán
Románián belül főleg Erdély és a Bánát vonzza a külföldi tőkét - jelentette a Rompres a román cégbíróságtól szerzett adatokra hivatkozva. A nyilvántartás szerint az 1989-es fordulat óta - Bukarestet nem számítva - a nyugat-romániai Temes megyében jegyeztették be a legtöbb külföldi céget, összesen 3471-et. Második helyen - 2447 külföldi érdekeltségű vállalattal - a délkelet-romániai Konstanca megye áll, míg Kolozs megye 2395, Bihar 1563, Brassó pedig 1267 külföldi befektetést vonzott. /MTI/
1998. május 4.
Máj. 3-án megkezdődött Nagyvárad ünnepe, a Varadinum. Az előzetesen meghirdetett programtól eltérően nem Tőkés László püspök mondott beszédet az istentiszteleten, hanem Sándor Lajos tiszteletes. Később a püspök a sajtónak nyilatkozva egyenesen lelkésztársai szabotálásaként jellemezte, hogy az eredeti időpontot előbbre hozták, így nem lehetett jelen az ünnepélyes megnyitón. Emiatt maradt távola megnyitótól Tempfli József püspök is. Este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és az RMDSZ Bihar megyei szervezet rendezésében az együttélés városa elnevezésű összejövetelen Nagyvárad magyar és román közéleti személyiségei találkoztak. /Rostás Szabolcs: Festum Varadinum 1998. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 4./
1998. május 5.
A Tempfli József püspök által kibocsátott jelentés a nagyváradi római katolikus püspökség 1997. évi helyzetéről. A Bihar megyénél nagyobb egyházmegyében 109.067 római katolikus él. Az 58 plébániának 74 papja van, rajtuk kívül 4 szerzetes, 51 apáca és 23 teológus szerepel a nyilvántartásban. Az egyházmegye egyetlen középiskolájában 222, főiskolájában 147 diák tanul. Oktatási intézményhálózatához 3 óvoda is tartozik, 148 gyermekkel. 1997-ben a megkereszteltek száma 685 volt, az eltemetetteké 1190, a fogyatkozás 505 fő. A magyar hívek fogyatkozása még nagyobb, mert a néhány ezres szlovákság körében 5-6 gyermekes csalások is vannak. 1997-ben mindössze 384 házasságot kötöttek, ebből 232 vegyes házasság. /Szilágyi Aladár: 1997 szomorú mérleg. = Bihari Napló (Nagyvárad), máj. 5./
1998. május 9.
Bihar megyében jelenleg 375 magyarul oktató tanító /közülük 110 képesítés nélküli/ és 174 magyar óvónő /közülük 74 képesítés nélküli/. Szakfelügyeletüket Pető Csilla látja el, aki 1993 októberében került a Bihar megyei Tanfelügyelőségre. Nagy előrelépésnek tartja, hogy már nem kell a minisztérium engedélyezése ahhoz, hogy a diákok külföldi tanulmányversenyen vehessenek részt. /Rais W. István: Felvállalta a közösség érdekképviseletét. = Bihari Napló (Nagyvárad), máj. 9./
1998. május 12.
"Máj. 3-10. között immár hetedik alkalommal rendezte meg Nagyvárad magyarsága a Varadinum '98 ünnepségsorozatot. A nagyváradi történelmi egyházak, illetve az RMDSZ Bihar Megyei Szervezete által patronált nyolcnapos rendezvénysorozatból kiemelkedett az elsõ napon, május 3-án lezajlott román-magyar értelmiségi találkozó a Lorántffy Zsuzsánna Református Központban, amelyen megnyitó beszédet mondott Tõkés László királyhágómelléki református püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke, Mihai Sturza, Nagyvárad polgármestere, Tempfli József római katolikus megyéspüspök, Varga Gábor, a Bihar megyei RMDSZ elnöke és Vasile Sabau nagyváradi ortodox lelkész; továbbá a máj. 6-án este a Tibor Ernõ Galériában tartott könyvbemutató. Máj. 9-én, a Varadinum '98 utolsó elõtti napján Nagyvárad vendége volt Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke és Takács Csaba ügyvezetõ elnök. Az RMDSZ országos vezetõi a nagyváradi RMDSZ-vezetõkkel és -tanácsosokkal a helyi TVS-2 kábeltévé által sugárzott kétórás egyenes adásban ismertették a szövetséget foglalkoztató legfontosabb kérdéseket. Az "Otthon a hazában! Otthont Európában!" címmel sugárzott adásban a szövetségi, illetve ügyvezetõ elnökön kívül részt vett Bara Gyula munkaügyi államtitkár, Varga Gábor megyei RMDSZ-elnök, valamint Dudás Károly a Vajdasági Magyarok Szövetségének elnökségi tagja, illetve Tari István, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Szövetsége képviseletében. A Varadinum máj. 10-én, vasárnap a hagyományos Szent László körmenettel, majd este a Kármán József-Szabó Magda szerzõpáros "Fanny hagyományai" címû színdarabjának bemutatójával zárult, a Szigligeti Társulat mûvészeinek elõadásában. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), máj. 12., 1261. sz./"
1998. június 9.
1990 óta szívós küzdelmet folytatunk a Királyhágómelléki Református Egyházkerület jogtalanul elkobzott székházának visszaszerzése érdekében, olvasható a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek jún. 4-én a sajtóhoz eljuttatott felhívásában. A nagyváradi római katolikus püspöki palota visszaszerzéséért hasonlóan harcol - eredménytelenül - a katolikus püspökség. Jellemző, hogy a két nagyváradi román püspökség rendelkezik saját székházzal. Országos viszonylatban is ez a helyzet. A román ortodox egyházat hatalmas vagyonnal és pénzeszközzel látják el, a kisebbségi magyar egyházak törvénytelenül elkobzott javait viszont nem adják vissza. A nagyváradi református székház ügyében hétévi pereskedés után a Bihar Megyei Tanács illetéktelenül újabb fellebbezést nyújtott be a püspökség számára kedvező döntés ellen. Emiatt határozott tiltakozásra hívja a Királyhágómelléki Református Egyházkerület a bármely felekezethez tartozókat a vallásszabadság korlátozása, a közösségi tulajdon megsértése ellen: jún. 9-én tiltakozó nagygyűlést tartanak, emellett aláírásgyűjtő mozgalmat indítanak. /Betelt a pohár! = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jún. 9./
1998. július 10.
Kötő József államtitkárt a magyar diákok által elért érettségi eredményekről elmondta, hogy az érettségi vizsgán átment magyar diákok számaránya nem rosszabb az országos átlagnál, mi több, helyenként magasan meghaladja azt. Kötő adatai szerint Hargita megyében 78,16 % volt az átmenők aránya, míg Kovászna megyében 63,9%, amely az országos átlagnak felel meg. A legjobb eredményt kétségtelenül Bihar megye érte el mintegy 88,01 %-kal, ezt pedig a magyar diákok eredményei messze meghaladják mintegy 95,57 %-os aránnyal. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 10./
1998. július 22-28.
"Bizonyos erkölcsi válság van az RMDSZ-ben. "Az RMDSZ nem szabadkőműves páholy, amelynek titkai kell, hogy legyenek. "Ha nem követeljük meg azt az alapelvet, hogy különbeknek kell lennünk azokénál, akik uralkodnak rajtunk, akkor elvesztünk."- nyilatkozta Katona Ádám. Az erkölcsi válság jele a területi szervezetek véleményének sorozatos lebecsülése. A három legnagyobb létszámú szervezet, a Maros, Kolozs és Bihar megyei bizalmatlanságát fejezte ki a vezetőség megalkuvó politikája miatt. A neptuni csoport mindent elkövet RMDSZ párttá minősítése érdekében. "Pártként, bizonyos pártfegyelemmel és egyéb ideológiával több ehetőségük lenne a labanc-politizálásra." /Ehrenkrantz Judit: Interjú Katona Ádámmal. = Gyergyói Kisújság (Gyergyószentmiklós), júl. 22-28./"
1998. augusztus 29-30.
Idén nagyon sokan megbuktak az érettségin. A pórtérettségin a minisztériumi kimutatás szerint a diákok közel 50 százaléka sikeresen átment. Az egyes megyékben eltérőek az arányok. Hargita megyében 75 %, Maros megyében 73,8 %, Kovászna megyében 51 %, de Bihar megyében 44 %, Szatmár megyében 35 % és Kolozs megyében 32 %. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 29-30./