Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Bihar megye/vármegye
2405 tétel
2008. augusztus 15.
Hivatali visszaélés gyanúja miatt ügyészségi nyomozás indítását kéri a Bihar megyei rendőrség Koncsek Vadnai Zita, a Bihar Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője ellen, a kágyai kastély felújítása kapcsán. Hivatali visszaélés, illetve visszaélésben való bűnrészesség, hamisítás és arra való felbujtás miatt kért ügyészségi nyomozást a rendőrség. Azt feltételezik, hogy az érintettek tudtak arról, hogy egy Bihar megyei ingatlant visszaigényeltek, ennek ellenére közpénzt fektettek a felújításába. Koncsek Vadnai Zita az újságokból értesült a rendőrségi nyomozás lezárultáról, de sem erről, sem az ügyészségi nyomozás kezdeményezéséről nem kapott semmilyen értesítést. „Személy szerint semmi törvényelleneset nem tettem, sőt büszke vagyok rá, hogy azt az épületet felújítottuk. Ha nem ezt tettük volna, akkor 56, szellemileg sérült vagy súlyosan sérült fiatalnak nem lenne biztosítva az ellátása” nyilatkozta Koncsek Vadnai Zita. /Fried Noémi Lujza: Törvénytelen tatarozás? = Krónika (Kolozsvár), aug. 15./
2008. augusztus 19.
A Bihar megyei Érsemjén és a Hajdú-Bihar megyei Bagamér község szervezett – immár negyedszer – határrandevút az ideiglenes határátkelőnél. A hagyományőrző néptánc- és íjászbemutató mellett, melyen a magyarországiak Mátyás fekete seregét idézték meg, rendhagyó fotótárlatra is sor került. Tóth István fotóművész, a nagyváradi Tavirózsa Fotóklub elnöke Bihari magyar néphagyományok című tárlatát tekinthették meg az országhatár két oldaláról érkezettek. /Fried Noémi Lujza: Fényképek a határsávban. = Krónika (Kolozsvár), aug. 19./
2008. augusztus 20.
Az RMDSZ színeiben indulna képviselőjelöltként Csuzi István, a Magyar Polgári Egyesület nagyváradi szervezetének egykori elnöke és alapító tagja, akit erre a Szövetség Bihar megyei szervezete kért fel. Csúzi közölte, hogy személyes döntését Tőkés László is elfogadta. Országos premiernek számít a nagyváradi eset, hiszen eddig sehonnan nem érkezett arról hír, hogy valamelyik RMDSZ területi szervezetében a Magyar Polgári Párt (MPP) vezetője vagy tagja nyújtotta volna be jelentkezését a képviselő- és szenátorjelölti előválasztásra. Az MPP megalakulása óta Csuzi már nem vállalt vezetői szerepet az új szervezetben, így egyszerű MPP-tag volt. Most azonban lemondott az MPP-tagságáról, hogy részt vehessen az RMDSZ Bihar megyei szervezetének rangsorolásán. Csuzi azzal indokolta döntését, hogy a magyarságnak össze kell fognia, ha politikai céljait meg akarja valósítani. /-or-: Polgárit „igazolt” az RMDSZ Váradon. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 20./ Csuzi István, a Magyar Polgári Egyesület volt Bihar megyei elnöke döntését azzal indokolta, hogy pótjátékosként, a partvonal mögül bekiabálva nem lehet mérkőzést nyerni. Elmondta, hogy továbbra is tagja marad a Bihar megyei MPE-nek, amelynek 2004. és 2007. között volt az elnöke. „Míg a helyhatósági választásokon lehet egészséges megmérettetés a magyar szervezetek és pártok között, addig a parlamenti választásokon, a biztos bejutás érdekében, fontos az összefogás. Még létrejöhet egy ilyen megegyezés Tőkés és Markó között is, aminek mi picit elébe futottunk” – mondta Csuzi. „Kereskedelmi aktus”-ként értékelte a történteket Lengyel György, az MPP bihari elnöke; véleménye szerint az RMDSZ egyszerűen megvásárolta Csuzit, mint ahogyan tette azt annak idején az MPE váradi elnökével, Sárközi Zoltánnal is. Lengyel úgy véli, Csuzinál kifejezetten karrierépítésről van szó. Nem volt meglepetés az MPP elnöke, Szász Jenő számára Csuzi lépése. /D. Mészáros Elek: Csuzi pártot váltott. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 20./
2008. augusztus 20.
Öt év múlva Magyarországot és Romániát két autópálya és egy gyorsforgalmi út köti össze – ígérik a magyar és a román kormány illetékesei. Az egyik, az észak-erdélyi autópálya, vagyis az A3-as sztráda a román fővárost Brassótól Kolozsváron és Nagyváradon keresztül egészen a Bihar megyei – határ menti – Bors községig kötné össze a magyar határral. A másik összekötő út, a IV. páneurópai közlekedési folyosót követő A1-es lenne, ami Magyarországot Romániával Nagylaknál, míg a belső országrészeket az Arad–Temesvár–Déva–Nagyszeben–Pitesti–Bukarest nyomtáv mentén kötné össze. A harmadik projekt Nyíregyházát Szatmárnémetin keresztül Nagybányával kötné össze. Azonban elsősorban a román oldalon nem haladnak úgy a munkálatok, hogy a három út az ígért időben „összeérjen”. Ennek ügye az őszi román–magyar kormányülés egyik legfontosabb témája lesz. Magyar oldalon az M43-as Szeged–Makó–Nagylak magyar–román országhatár menti útvonalon haladó autópálya jelenleg mintegy 3 km hosszú. 2009-ben tervezik megjelentetni az ajánlati felhívást az M43-as autópálya Makó – országhatár között szakaszára. A befejezés várható ideje pedig – a román féllel egyeztetve – 2012 szeptembere. A román kormány az idénre eredetileg megállapított pénzösszegen felül még 200 millió eurót fordít az észak-erdélyi autópálya finanszírozására – jelentette be Ludovic Orban közlekedési miniszter nemrégiben. /Kánya Gyönyvér, Oborocea Mónika: Elvarratlan autópályaszálak. Lassan haladnak a Romániát Magyarországgal összekötő utak munkálatai. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 20./
2008. augusztus 21.
Közös közleményben ítélte el a Magyar Polgári Párt (MPP) Bihar megyei és nagyváradi elnöksége Csuzi Istvánnak azt a bejelentését, hogy az RMDSZ jelöltjeként indul az őszi parlamenti választásokon, és az RMDSZ-t is éles kritikával illették. Nehezményezték, hogy a két fél, tudtuk és jóváhagyásuk nélkül, már akkor is folytatott tárgyalásokat, amikor még az RMDSZ és az MPP országos szinten egyeztetett az esetleges közös lista állításáról. A nyilatkozat szerint az RMDSZ áthágja a saját maga állította szabályokat, mert olyan személyt jelölt, aki a helyhatósági választásokon más párt színeiben vett részt. Szász Jenő, az MPP elnöke egy nappal korábban azt nyilatkozta, hogy nem lepte meg a volt MPE-elnök lépése: „Ahogy a többi Bihar megyei RMDSZ-jelöltet elnézem, csak üdvözölni tudom Csuzi indulását” – jelentette ki. /D. Mészáros Elek: „Csuzi áruló” = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 21./
2008. augusztus 22.
Hamarosan román nyelvű változattal is megjelenik a Lakatos Péter RMDSZ-es képviselő által szerkesztett Bihar megyei Képviselői Hírlevél. A tíz-tizenötezres példányszámban megjelenő ingyenes folyóirattal a potenciális szavazókkal való kapcsolattartást szeretnék megerősíteni. A tájékoztatás nem egyirányú, Bihar megye lakossága részéről kapnak visszajelzéseket. /Varga Melinda: RMDSZ-hírlevél, román nyelven is. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 22./
2008. augusztus 28.
A néhány napja megjelent Nyilvános tiltakozás című közleményt, a Daniel Vighi temesvári író, újságíró kezdeményezését, amelyben Traian Stef, a nagyváradi Gheorghe Sincai Megyei Könyvtár igazgatójának a könyvtár éléről való feltételezett menesztése ellen tiltakozott, mintegy 63 író, irodalomkritikus, történész, és képzőművész írta alá A közlemény szerint Stef „hibája” az, hogy a könyvtár igazgatójaként olyan irodalmi rendezvényeknek adott helyet – a budapesti Noran Kiadó közvetítésével – amelyeknek meghívottjai Esterházy Péter, Konrád György, Spiró György, Bodor Ádám, Závada Pál, Ágoston Vilmos, Hubay Miklós, valamennyi nemzetközi hírnévnek örvendő író. „Emiatt – írja a közlemény – a Bihar Megyei Tanács útilaput kötne Traian Stef talpára, azzal vádolva őt, hogy »románellenes árnyalatú magyar kulturális rendezvényeket támogatott«. Az aláírás-listán nem csupán Romániában élő értelmiségiek neve szerepel, hanem Ausztrália, Németország, Franciaország, Amerikai Egyesült Államok, Lengyelország, Svájc is jelen van egy-két név erejéig, de a legtöbb szignó mégiscsak romániaiaktól érkezett. Íme a szöveg: „ A románellenesség és a »nem adjuk el az országot« szlogen jegyében időnként felélednek a Ceausescu-féle kulturális fasizmus idejéből örökölt primitív és képzelőerő-hiányos támadások, amelyek újabban Traian Stef ellen irányulnak”. A közleményt küldő feladó, Daniel Vighi ugyanakkor megjegyzi levelében: „Íme, ismét egy eset, amikor a nacionalizmust politikai ürügyként használják fel egy sikeres menedzser és kultúrember leváltására, a nagyváradi politikai klientúra érdekében. ”Kiderül a Nyilvános tiltakozás szövegéből, hogy Traian Stef „csupa hazagyűlöletből olyan nagyszerű antológiát állított össze”, amelyben tíz kortárs román novellista, a nyolcvanas nemzedék tagjainak művei olvashatók magyar nyelvű fordításban, a kötet a már említett Noran Kiadónál jelent meg, Esterházy Péter előszavával. „A budapesti Ünnepi Könyvhéten az antológiát Konrád György mutatta be, a könyvvásár egyik legfontosabb eseményeként számon tartva” –, zárul a közlemény. A listán olyan neveket találhatók, mint például: Horia Roman Patapievici, Vladimir Tismaneanu, Andrei Oisteanu, Ioan T. Morar, Ioan Grosan, Nicolae Prelipceanu, Dumitru Tepeneag, vagy Anamaria Beligan, Carmen Musat, Ovidiu Pecican stb. – Traian Stef még a helyén van. /Köllő Katalin: Civil kurázsi. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 28./
2008. szeptember 1.
Az RMDSZ Bihar megyei választmánya rangsorolta a szenátor- és képviselőjelölteket. A felsőházi mandátumra jelentkezők közül Cseke Attila kormányfőtitkár-helyettes Margitta környékén, Szoboszlai Gáspár István református lelkész Élesd és Belényes környékén indul. Sarkady Zsolt, a Nagyváradi Filharmónia igazgatója a Nagyvárad délkeleti részéből és Nagyszalonta környékéből álló körzetben, míg Delorean Gyula nagyváradi önkormányzati képviselő a megyeszékhelybeli kerületben szerezne mandátumot. A képviselőjelöltek közül Derzsi Ákos munkaügyi államtitkár Margitta környékén, Lakatos Péter képviselő Székelyhíd környékén, Hasas János volt megyei tanácsos pedig Élesd környékén indul. Ferkő Jenő erdészmérnök Belényes környékén, Pásztor Gabriella oktatásügyi államtitkár a dél-bihari körzetben, Szíjjártó Zoltán, a nagyszalontai Szociális Központ vezetője Nagyszalonta környékén száll versenybe a szavazatokért. A három kerületre osztott megyeszékhelyen Kállay László református lelkész, Pető Csilla tanfelügyelő és az MPSZ-ből átigazolt Csuzi István vállalkozó indul. /Fried Noémi Lujza: Váradon indul Csuzi. = Krónika (Kolozsvár), szept. 1./
2008. szeptember 2.
Fontos szempont lehet Tőkés András véleménye a következőkben, hiszen nem fogadhatjuk el, hogy az RMDSZ önkényes akarata érvényesüljön a parlamenti választások jelöléseit illetően – mondta Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke, arra reagálva, hogy Tőkés András, az MPP Maros megyei szervezete jelölteket indítana Markó Béla és Kelemen Atilla jelöltek ellenében. Thamó Csaba, az MPP Hargita megyei elnöke szerint viszont nem tekintik befejezettnek az RMDSZ-szel való egyeztetési kísérleteket. Csép Sándor, a Kolozs megyei MPP elnöke hangsúlyozta: legfőbb stratégiai partnerük az RMDSZ. Az a különbség, hogy az MPP határozottan akarja az autonómiát és a Bolyai Egyetemet, nem ímmel-ámmal. Egyetért Maros megyei kollégáinak javaslatával Kulcsár-Terza József, a háromszéki MPP vezetője. Lengyel György Bihar megyei MPP-elnök nem tartja kizártnak Bihar megyében sem az ellenjelölt-állítást. /Bágyi Bencze Jakab, Benedek Sándor, Varga Réka: További ellenjelölt-állítást fontolgatnak az MPP-sek. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 2./
2008. szeptember 2.
Nem írja alá a nagyváradi Kőrösvidéki Múzeum új székhelyének kialakításáról szóló, 18 millió euró értékű szerződést Radu Tarle, a Bihar Megyei Tanács liberális párti elnöke. Tarle közölte, azt tervezi, hogy a múzeumnak új székhelyet építenek, és a korábbi, RMDSZ-es irányítású megyei tanács által új székhelynek kijelölt egykori hadapródiskola épületébe a megyei tanácsot költöztetné alárendelt intézményeivel és az állami hivatalokkal együtt. Tarle erre vonatkozó elképzelését viszont az RMDSZ nem támogatja, Szabó Ödön megyei tanácsos, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke szerint az önkormányzatban a Nemzeti Liberális Pártnak nincs kellő többsége ahhoz, hogy egy ilyen döntést átvigyen. A jelenlegi megyei tanácselnök terveit azért is nehéz lenne gyakorlatba ültetni, mert szeptember 1-től nincs érvényes bérleti szerződés a római katolikus püspökség és a megyei tanács között. A közgyűjteménynek eddig otthont adó püspöki palotát ugyanis visszakapta a katolikus egyház. A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség 2004-ben peres úton szerezte vissza az épület fölötti tulajdonjogát, melynek egyes termeit ár 2003-ban birtokba vehették. A múzeum 2003-ban ötéves türelmi időt kapott a mintegy 400 ezer darabból álló közgyűjtemény elköltöztetésére. „Megértjük, hogy nincs hová menniük, de arra a hét-nyolc teremre nekünk is szükségünk van. Ha ebbe nem egyeznek vele, nem írjuk alá a szerződést” – nyilatkozta Fodor József vikárius. /Fried Noémi Lujza: Múzeumkálvária Váradon. = Krónika (Kolozsvár), szept. 2./
2008. szeptember 4.
Kolozs megyében több száz nyugalmazott oktató jelentkezett a még betöltetlen közel nyolcszáz pedagógusi helyre. Marinela Marc megyei főtanfelügyelő-helyettes szerint a nyugalmazott oktatók jelentkezése nem is olyan rossz ötlet, hiszen „még mindig jobb az idősebb, tehát szakképzett és tapasztalt pedagógusokat foglalkoztatni, mint a szakképzetlen helyettesítőket”. A Kolozs megyeihez hasonló helyzet áll fenn Máramaros megyében is, ahol eddig a 2842 betöltetlen oktatói állásból mindössze 1648-at foglaltak el az augusztusi versenyvizsga nyomán. Máramarosban is falvakon található a legtöbb üres oktatói állás. Kedvezőbb a helyzet Hargita, illetve Bihar megyében. Bartolf Hedvig Hargita megyei főtanfelügyelő-helyettes elmondta, hogy a megyében még betöltetlen közel háromszáz oktatói állásra majdnem száz nyugdíjas pedagógus jelentkezett. Bihar megyében nem okoz gondot a szakképzett munkaerő hiánya. Falusi iskolák esetében inkább az adott helységekben élő, korábban is ott tanító oktatók folytatnák a munkát. Molnár Judit, a nagyváradi Mihai Eminescu Főgimnázium magyar szakos tanára idén ment nyugdíjba, de újra munkára jelentkezett. Elmondta, kevés az olyan kolléga, aki a nyugdíjkorhatár elérése után ne folytatta volna még néhány évig a tanítást. /Benkő Levente, Fried Noémi Lujza, Túros Eszter: Öreg tanár nem vén tanár. = Krónika (Kolozsvár), szept. 4./
2008. szeptember 8.
Kisboldogasszonykor, Szűz Mária születésének ünnepén tartottak búcsús szentmisét és körmenetet a Bihar megyei Szentjobbon. A falu régi búcsújáróhely, Kisasszony napján határon innenről és túlról elzarándokolnak ide a római katolikus hívek. Szabó Ervin székelyhídi plébános köszöntötte a zarándokcsoportokat. A szentmisét Lőrincz Ottó apátkanonok, a nagyváradi Szent László-templom plébánosa celebrálta. /Fried Noémi Lujza: Mária-ünnep a szent földön. = Krónika (Kolozsvár), szept. 8./
2008. szeptember 9.
Uniós forrásokból finanszírozza a Szállításügyi Minisztérium a csíkszeredai és a gyergyószentmiklósi körgyűrűk megépítését – tájékoztatott Tánczos Barna. A tervezet szerint a két Hargita megyei város mellett Besztercebánya, és két Bihar megyei település, Élesd és Vaskohsziklás is körgyűrűvel fog rendelkezni. A jóváhagyott finanszírozásokon kívül a minisztérium elemzi, és hamarosan jóváhagyja Bánffyhunyad és Fogaras terelőútjának, valamint Temesvár déli körgyűrűjének megépítését. /Finanszírozási terv öt erdélyi körgyűrűre. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 9./
2008. szeptember 15.
Az idősek helyzetének megismerése céljából, a szociális osztály szakembereinek segítségével, kérdőíves kutatást végeztek Bihar és Szatmár megye több településén. Sok esetben a nyugdíjasok kiszolgáltatottak, egyedül élnek, ennek ellenére nem akarják idősek otthonában tölteni napjaikat. A Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesülete által kezdeményezett projekt kivitelezésében a szatmárnémeti és nagyváradi önkormányzatok, valamint a Caritas szervezet is részt vett. /Fábián Ágnes: A nyugdíjasok fele még dolgozna. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), szept. 15./
2008. szeptember 17.
Tíz év után először Kovászna megyében gyarapodott a beiskolázott gyermekek száma. Háromszéken szeptember 15-én összesen 39 310 óvodás és iskolás kezdte el az új tanévet, 616-tal többen, mint tavaly, mondta el Keresztély Irma főtanfelügyelő. 1998-ban 46 768 óvodással és diákkal kezdték meg a tanévet. Azóta azonban minden évben mintegy ezer gyerekkel kevesebb volt az oktatási rendszerben. A szakemberek szerint az idei létszámnövekedés azzal magyarázható, hogy sikerült minden gyereket beiskolázni, azokat is, akik az előző években nem jártak egyetlen tanintézetbe sem. Azonban Futásfalván az alacsony gyermeklétszám miatt idéntől megszüntették az V–VIII. osztályos tagozatot. A tucatnyi gyereket minden reggel iskolabusszal beszállítják a községközpont torjai iskolájába. Ugyanez volt a terv a kézdiszárazpataki Ópra Benedek-iskolában is, de a szülők tiltakozása miatt a felső tagozat megszüntetését egy évvel elhalasztotta a tanfelügyelőség. Illés Ildikó Maros megyei helyettes főtanfelügyelő szerint is rendkívül örvendetes, hogy mind az óvodások, mind az elemisek száma növekedett, csökkent viszont az V–VIII. osztályosok, valamint a középiskolások száma. Aggasztó, hogy míg a megye magyarsága 40 százalék körüli, addig a gyerekeknek mindössze 30 százaléka részesül anyanyelvi képzésben. Érezhetően nő a magyar gyermekek száma, a Bihar megyei óvodákban több óvodai csoportot indítottak, tájékoztatott Pető Csilla szaktanfelügyelő. A falvakban az első osztályok elindítása nem jelentett gondot, Nagyváradon azonban már akadtak problémák. Várad-Őssiben három éve nem sikerül első osztályt indítani, és Várad-Velencén a 2-es számú iskolában sincsenek magyar elsősök. „A gyermekek nem fogynak el, csak a szülők inkább belvárosi iskolába hozzák őket, a Szent László Gimnáziumban például két első osztály indult, a George Cosbuc-iskolában három. Nincs lényegi változás a Hargita megyei tanulólétszámban, az idén 58 300 iratkoztak be a megye oktatási intézményeibe. Az óvodába jelentkezők száma nőtt, de csökkent a szakiskolába jelentkezők száma, ecsetelte a helyzetet Bondor István megyei főtanfelügyelő. A szakiskolák évek óta beiskolázási gonddal küszködnek, erősített meg Szakács-Pál István, a székelyudvarhelyi Bányai János Műszaki Szakközépiskola igazgatója. Három osztályt indítottak, de a tervezett kilencvenes létszámot nem tudták kitölteni, hatvan diákjuk van. Hargita megyében idén 12 400 diák iratkozott elméleti középiskolába, míg szakiskolába mindössze 3300 tanuló, 200-zal kevesebb, mint 2007-ben. /Bálint Eszter, Bíró Blanka, Fried Noémi Lujza, Kovács Csaba, Szucher Ervin: Még utolsó nap is iratkoztak. = Krónika (Kolozsvár), szept. 17./
2008. szeptember 30.
A Magyar Polgári Párt (MPP) területi szervezeteinek szeptember 24-éig kellett nevesíteniük azokat a független jelölteket, akiket támogatni kívánnak a novemberi parlamenti választásokon, azonban a listák leadása még nem történt meg. A területi szervezetekben viták zajlanak arról, hogy a polgári párt elnöksége jól döntött-e, amikor úgy határozott: pártként nem indul, azonban egyes választókerületekben független jelölteket támogat. Az MPP Kovászna megyei szervezete továbbra is tiltakozik a pártelnökség független jelöltek támogatására vonatkozó döntése ellen. Meghívták Szász Jenő elnököt, hogy szeptember folyamán Sepsiszentgyörgyön egy rendkívüli elnökségi ülés keretében ütköztessék álláspontjainkat, a meghívásra azonban még nem kaptak választ. Az MPP Maros megyei szervezete egyelőre csak Kincses Elődöt támogatja az RMDSZ ellenében. Az MPP Bihar megyei szervezete független jelölteket akar indítani a parlamenti választáson. /Zűrzavar az MPP-ben. = Krónika (Kolozsvár), szept. 30./
2008. október 8.
Túl kell lépni az etnikai szavazás elméletén, maga a jelölt személye kell előtérbe kerüljön a választásokon – jelentette ki Csuzi István, a nagyváradi 9-es választókerület RMDSZ-es parlamenti képviselőjelöltje. Csuzi RMDSZ-színekben való indulása nagy port kavart, az MPSZ egykori bihari elnöke sokak szerint váratlanul nyergelt át az RMDSZ-be. /D. Mészáros Elek: Csuzi István közbenjárást ígér. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 8./
2008. október 8.
Felújítják a Magyarország és Románia határát átszelő másodrendű utakat a két ország közötti átjárhatóság megkönnyítése érdekében. A terv kivitelezéséről a soron következő közös kormányülésen döntenek. Tánczos Barna, a közlekedési minisztérium szakállamtitkára elmondta: olyan Arad, Bihar, Szatmár és Temes megyei és erdei utakat érint ez a terv, amelyek jelenleg teljesen járhatatlanok, már csak a korabeli térképek alapján azonosíthatóak. Az érintett településeken már előtanulmányokat is végeztek. A kimutatásokat a minisztérium megyei képviselői végzik. Magyarországon szintén az előkészítési fázisnál tartanak. /Végh Balázs: Kinyíló települések. = Krónika (Kolozsvár), okt. 8./
2008. október 10.
Tizenkilenc Bihar megyei /kilenc nagyváradi és tíz vidéki iskola/ részesült könyvadományban a magyarországi Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat jóvoltából. Az iskolák képviselői egyenként körülbelül 400 kötetet vehettek át nagy magyar írók műveiből, a szolgálat Sas-palotabeli székhelyén. /Könyvtámogatás a gyermekmentőktől. = Krónika (Kolozsvár), okt. 10./
2008. október 11.
Maros megyében két független jelöltet is támogat a Magyar Polgári Párt (MPP), Bihar és Kolozs megyében viszont az RMDSZ jelöltjeinek várhatóan nem lesz MPP-s magyar ellenfelük. Kiss István, az MPP marosvásárhelyi szervezetének elnöke bejelentette: Kincses Előd támogatása mellett Kozsik József helyi színész kampányát is segítik, aki Kelemen Atilla RMDSZ-es jelölt ellenében fog indulni. A legtöbb magyar ellenjelölttel egyelőre Markónak kell megküzdenie, ugyanis Kincses mellett a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) Schwartz László orvost indítja szenátori mandátumért, ugyanabban az egyéni választókerületben. Tőkés László nagyváradi sajtótájékoztatóján elmondta: sem az RMDSZ, sem az MPP mellett nem foglal állást. Az egyházkerület papjaihoz és híveihez intézett körlevélben kifejtette: „egyházkerületünk elsőrendűen nem pártokat, hanem értékeket, társadalmi, nemzeti és egyházi érdekeket támogat. Ennek megfelelően, az őszi országos választásokon egyházkerületünk valamennyi hiteles magyar jelöltet támogatásáról biztosít – függetlenül pártbéli hovatartozásuktól” – áll a dokumentumban. „Az egyházkerület továbbra is eltökélten támogatja az EMNT párbeszédre és megegyezésre irányuló erőfeszítéseit – közös nemzeti érdekeink szolgálatában –, és ugyanerre szólítja fel közéletünk meghatározó szereplőit, valamint az egyes gyülekezeteket. Egyben felszólítja őket, hogy semmilyen idegen – politikai – érdeknek ne engedjenek, hanem az egyházuk érdekeit híven képviseljék a küszöbön álló választásokon. ” /(-or-): Két független jelöltet támogat Maros megyében az MPP. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 11./
2008. október 13.
Még nem döntött a Magyar Polgári Párt (MPP) Hargita megyei szervezete arról, hogy kik lesznek azok a független jelöltek, akiket támogatnak a november 30-i parlamenti választásokon. Sem képviselő-, sem szenátorjelölteket nem indít Bihar megyében a Magyar Polgári Párt a parlamenti választáson, tájékoztatott Lengyel György, az MPP Bihar megyei szervezetének elnöke. A Krónika információi szerint Kolozs, Szatmár, Szilágy, Temes, Beszterce-Naszód megyében sem indítanak független jelölteket. /Bálint Eszter, Fried Noémi Lujza, Máthé Éva: Még nem lehet tudni, kiket támogatnak a polgáriak. = Krónika (Kolozsvár), okt. 13./
2008. október 16.
Kétnapos hivatalos látogatásra indult Szatmár megye prefektusa, Radu Bud, Bihar és Szilágy megye prefektusaival együtt a magyarországi Észak–Alföldi Régióba, hogy megbeszélést folytassanak Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyék közigazgatási vezetőivel. Ezzel rendszeres találkozók veszik kezdetét a három román megye és a három magyarországi megye vezetői között. /Fábián Ágnes: Hat megye vezetői találkoznak. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), okt. 16./
2008. október 16.
Nagyváradon a váradvelencei katolikus kultúrházban Tildy Zoltán, az 1956-os forradalom államminisztere címmel szervezett előadást a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége (BINCISZ). A Bécsben élő Haas György újságíró tartott előadást. Haas György 1965-től Bécsben élt emigrációban. Közíróként nyugaton megjelenő folyóiratokban publikált és a Szabad Európa Rádió tudósítója volt. 1990-től a Független Kisgazdapárt külpolitikai tanácsadója. Több könyvet írt, egyik a Diktatúrák árnyékában – Tildy Zoltán élete, mely 2000-ben jelent meg. Nagyváradi előadása is a volt államminiszter életéről és a forradalomban betöltött szerepéről szólt. Tildy a felvidéki Losoncon született. 1945-től a Független Kisgazdapárt elnöke, 1945, november 15-étől 1946. február 1-jéig miniszterelnök. 1946. február 1-jén szűnt meg a királyság mint államforma Magyarországon, az Országgyűlés kikiáltotta a köztársaságot. Az első köztársasági elnök Tildy Zoltán lett. Az országban a szovjet befolyás egyre nőtt. Tildyt 1948. július 31-én mondatták le, és nyolc évig tartották házi őrizetben. 1956-ban a Nagy Imre kormány államminisztere. /Létai Tibor: Emlékezés egy 56-os államminiszterre. = Reggeli Újság (Nagyvárad), okt. 16./
2008. október 20.
Szinte nincs az a nóta, amelyet a nagyváradi 24 esztendős Szőcs Lőrinc prímást akár zenésztársaival, akár egymagában hegedűn ne tudna eljátszani. Csíkszeredáról került Váradra, egy ideig „táncházas” zenét is játszott, azután rájött, hogy az ő igazi világát a magyar nóták jelentik. Bihar megyében és Nagyváradon nincs már igazi prímás, ezért a fiatalember például Járóka Sándor, Sánta Ferenc vagy Puka Károly prímás felvételeit hallgatja, hogy bővítse nótakincsét, ami így körülbelül 300–400 nótát ölel fel. /Fried Noémi Lujza: Hegedűszó mindenkinek. = Krónika (Kolozsvár), okt. 20./
2008. október 21.
Október 17-én Székelyudvarhelyen tartotta a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének országos szervezete IX. kongresszusát, munkálatain Kocsik József újraválasztott megyei elnök vezetésével részt vett az Arad megyei elnökség héttagú delegációja is. A tisztújítás során Sebestyén Csabát egyhangú döntéssel megerősítették elnöki tisztségében. Ügyvezető elnökké a Bihar megyei Szentmiklósi Zoltánt, alelnökökké Bodó Gézát és Kiss Zoltánt választották. Sebestyén Csaba elnök kijelentette: politikai szempontból függetlenként kívánja továbbszolgálni az erdélyi magyar gazdálkodók érdekeit, ezért bejelenti kilépését a Magyar Polgári Pártból, ugyanakkor megerősíti RMDSZ tagságáról történt lemondását is. A kongresszusban elfogadta a politikai függetlenségről, az RMDSZ-RMGE közötti társult tagsági szerződés felbontásáról szóló határozatot. Kocsik József Arad megyei elnök közölte, az általa vezetett Arad megyei szervezet a Temes megyeikkel együtt továbbra is együttműködik az RMDSZ- szel. /Balta János: RMGE Kongresszus. Kocsik az RMDSZ ernyője alatt tartja Aradot. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 21./
2008. október 24.
Természetben szolgáltatná vissza az ortodox egyháznak a nagyváradi Ady Endre Múzeum épületét a Bihar Megyei Tanács. A nagyváradi ortodox püspökség tavaly, hosszas pereskedés után kapta vissza a helybéliek által csak Müllerájként emlegetett egykori kávézót, amelyet váradi tartózkodása alatt Ady Endre is szívesen látogatott. Ezért ebben az épületben kapott helyet a magyar költőnek emléket állító kiállítás. Az ortodox egyház igényt tart az épületre. „Az Ady-múzeum Ady-múzeum marad” – jelentette ki Szabó Ödön megyei tanácsos, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke. /Fried Noémi Lujza: Ortodoxoké a Mülleráj? = Krónika (Kolozsvár), okt. 24./
2008. október 27.
Szacsvay Imrére, az Országgyűlés egykori jegyzőjére emlékeztek Nagyváradon, mártírhalálának 159. évfordulóján. Szacsvay Imre az Országgyűlés jegyzőjeként szerkesztette és írta alá a Függetlenségi Nyilatkozatot, tettéért 1849. október 23-án halálra ítélték, és október 24-én kivégezték. A jegyző emlékére immár hagyományosan hol Budapesten, hol Nagyváradon tartanak ünnepséget. Az idei, tizedik megemlékezést a Bihar megyei RMDSZ és a Partium Alapítvány szervezte a nagyváradi városházán helyi és anyaországi méltóságok részvételével. Szacsvay Imre korát és szellemiségét az Ady Endre Gimnázium diákjai verses összeállítással idézték meg, valamint Fleisz János történész ismertette Az elfeledett vértanú című könyv bemutatásával. A tehetséges nagyváradi fiatalok ösztönzésére létesített Szacsvay Imre-díjat vehette át az eseményen Emődi Tamás építész, Pálfi József református lelkész, valamint Szabó József politikus tevékenysége értékeléseként. A díjat Németh Zsolt országgyűlési képviselő létesítette, és Szacsvay Imre szellemiségének továbbvivőinek ítélik oda. /Totka László: Szacsvayra emlékeztek. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 27./
2008. október 28.
Etnikai feszültségkeltésre próbálják felhasználni a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeum körül kialakult helyzetet a választási kampány közeledtével – jelentette ki Kiss Sándor, a Bihar Megyei Tanács alelnöke, a Bihar megyei RMDSZ elnöke, a Bihoreanul hetilap október 27-i számára utalva. A lap munkatársai ebben Kisst vádolják az Ady-múzeum körül kialakult helyzetért, azt állítva, hogy különböző ingatlanokkal próbálta „lekenyerezni” az ortodox egyház képviselőit, hogy lemondjanak a Müllerájról. A cikk szerint miközben a Kőrösvidéki Múzeumnak ki kell költöznie a római katolikus egyháznak visszaszolgáltatott barokk palotából, a magyarok nem akarnak költözni az Ady Endre Emlékmúzeumból. Az Ady-múzeumot tavaly kapta vissza a nagyváradi ortodox püspökség. Amikor az épületet visszaszolgáltatták, úgy tűnt, sikerül egyezségre jutni a görögkeletiekkel, akik megértették, hogy az Ady-emlékmúzeum személyhez kötődik, nem lehet elköltöztetni. /Feszültséget kelt az Ady-múzeum? = Krónika (Kolozsvár), okt. 28./
2008. október 30.
Újabb két évig maradhat a nagyváradi barokk palota egy részében a Kőrösvidéki Múzeum, miután elvi megállapodás született az épület tulajdonosa, a nagyváradi római katolikus püspökség és a Bihar Megyei Tanács között. A szerződést azután írják alá a felek, miután a múzeum kiüríti a püspökség által kért termeket. A püspökség kilenc helyiségnek, összesen 600 négyzetméternyi területnek a felszabadítását kérte az épület jobb szárnyában, ennek fejében nem emelik a bérleti díjat, a megyei tanácsnak továbbra is egy eurót kell fizetnie négyzetméterenként. A római katolikus egyház 2004-ben kapta vissza az államosított volt püspöki palotát. /Fried Noémi Lujza: Maradhat a múzeum. = Krónika (Kolozsvár), okt. 30./
2008. október 31.
Három hete maradt Bihar megyei önkormányzatnak arra, hogy rendezze a nagyváradi Ady-múzeum sorsát, miután az intézménynek helyet adó ingatlant visszakapta az ortodox egyház. Az ortodox egyház 30 napos haladékot adott a megoldáskeresésre. – „Az Ady Endre emlékeit őrző múzeum hozzátartozik Váradhoz” – mondta Szűcs László, a Nagyváradi Ady Társaság (NAT) alelnöke. /Kilakoltatják a Müllerájt? = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 31./