Az éneklés olyan, mint a meditáció
Tízéves a Guttman Mihály pedagóguskórus
Töretlen lelkesedéssel készülnek a Guttman Mihály pedagóguskórus tagjai és karnagyuk, Bedő Ágnes, a november 11-én, szombat délután fél hattól kezdődő kóruskoncertjükre a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében, amelynek során az énekkar megalakulásának tizedik évfordulóját ünneplik. Bedő Ágnes karnaggyal készített interjúnkból megtudhatják: a kórus az elmúlt tíz évben 138 alkalommal lépett fel, mindegyik koncerthez számos szép emlék fűződik. A tagok szívesen vállalják a koncertekre való felkészülést, hiszen még a próbák is felüdülést jelentenek számukra.
– Hogyan jött létre a kolozsvári magyar pedagóguskórus, amely 2013-tól Guttman Mihály (1926–2013) karnagy, zenetanár, a kolozsvári zenelíceum első igazgatójának a nevét viseli?
– A kórus 2007 októberében jött létre a Kolozsvári Magyar Pedagógusok Kamarakórusa néven. Az énekkar tagjai tanítók, óvónők, reál és humán, valamint zeneszakos pedagógusok. Tevékenységünkre lelkiismeretes, kemény munka, megbízhatóság, példaértékű kóruséneklés, jókedvű csapatszellem jellemző. 2013 novemberében vettük fel a Guttman Mihály nevet, így azóta generációk mestere és mentora nevének égisze alatt folytatjuk tevékenységünket. 2015 áprilisában a magyarországi KÓTA (Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége – szerk. megj.) minősítő hangversenyén Arany dicsérettel fokozatot értünk el. A közel száznegyven művet tartalmazó repertoárunkat Erdély városain kívül külföldön is többször megszólaltattuk.
– Hogyan toboroztál tagokat? Hogyan állt össze az énekkar?
– Egy külföldi pedagóguskórus előadásának meghallgatása nyomán született meg az ötlet, hogy Kolozsvárnak is lehetne magyar pedagóguskórusa. Sorra szólítottam meg a kollégáimat, és megkérdeztem: szeretnének-e egy ilyen együttesben énekelni. Nagy örömömre pozitív válaszokat kaptam. Majd a kollégák is tovább érdeklődtek tanár ismerőseik körében. Így állt össze az a csapat, amellyel elindultunk ezen az úton.
– Amikor létrehoztad a kórust, még tanítottál a kolozsvári zenelíceumban. Hogyan tudtad összeegyeztetni a tanári munkát ezzel a tevékenységgel? Mennyivel könnyebb most, hogy pár éve nyugdíjas vagy?
– Igen, még tanítottam, de akkor sem éreztem, hogy áldozat lett volna e két tevékenység párhuzamos végzése, hiszen mindkettő a szakmámhoz tartozott. Szerettem tanítani is, de a kóruséneklés, a karvezetés is nagyon közel állt és áll szívemhez. Akár azt is mondhatnám: könnyű volt. Most, hogy nyugdíjas vagyok, az aktív tanári éveimhez képest csak a pedagógusi munkám cserélődött fel másféle tevékenységekre, az énekkarral végzett munka ugyanúgy folytatódik.
– Hány taggal kezdtél, hogyan alakult kórus létszáma az évek folyamán? Hány tagú most a kórus?
– Első próbánkat 2007. október elején tartottuk meg. Decemberben léptünk fel először, Kulcsár Gabriella Zenélő Kolozsvár című rendezvénysorozatában, közel húsztagú csapattal. Az évek folyamán jöttek-mentek a kórustagok. Jelen pillanatban harminchárman vagyunk, ebből tízen aktív alapító tagok.
– A férfi szólamokba mindig nehéz embert találni. Neked hogy sikerült?
– Sajnos, mint más kórusok, mi is férfihang hiányban szenvedünk, nagyon nehéz a férfiakat meggyőzni, hogy hobbiként énekeljenek például focizás, számítógépezés vagy „tudomisénmi” helyett.
– Milyen repertoáralakítási elvet követtél az évek során?
– Kezdeti célkitűzésünk minél több Kodály-mű elsajátítása, előadása volt. Ez nagyjából meg is valósult, hiszen 16 Kodály-alkotás szerepel a repertoárunkban. Mára közel 140 mű van a tarsolyunkban, köztük olyanok is, amelyek komoly erőpróba elé állították a kórust. Főként a magyar kórusirodalom legszebb alkotásait szólaltatjuk meg, de műsorunkon szerepelnek reneszánsz, klasszikus és romantikus szerzők alkotásai, valamint kolozsvári, erdélyi magyar zeneszerzők művei is. Elmaradhatatlan Gárdonyi Zoltán: Bocsásd meg, Úr Isten című szerzeménye, melyet a kórusunk mottóként minden fellépésén megszólaltat.
– Melyek voltak az elmúlt 10 év emlékezetesebb koncertjei, eseményei?
– Nehéz válogatni, felsorolhatnám például a Guttman Mihály, Vermesy Péter vagy Szabó Csaba emlékére rendezett esteket, a bátaszéki, érdi vagy hatvani kórussal szervezett testvérkoncerteket, de emlékezetes marad Bátaszéken, Budapesten, Ipolyságon vagy Beregszászon való szereplésünk is. Ha visszapillantok, e tíz év alatt 138 fellépésünk volt, és mondhatom, mindenikhez fűződik valami rendkívüli, szép emlék.
– Töretlen az énekkari tagok lelkesedése?
– Bár úgy érzem, felgyorsult az idő, sűrűsödnek az események, tornyosul fejünk fölött a sok munka, dalostársaim lelkesedése mégis töretlen. Ez valószínűleg onnan ered, hogy a próba, bár nagyon intenzív, szinte mindenki számára felüdülést jelent. Többen jelezték, hogy fáradtan érkeznek, de frissen távoznak.
– Mit adott neked ez az énekkar? Mit adott a közös éneklés, az elmúlt tíz év a kórustagoknak?
– Számomra szakmai elégtételt, elismerést, az éneklésen túl szoros, személyes kapcsolatokat és nagyon sok szeretetet. Igazából együtt növekedünk, fejlődünk. Mindannyian megtapasztaljuk a zene hatalmas összetartó erejét. A kóruséneklés során, a heti találkozások által jobban megismerjük egymást, tudunk egymás öröméről, bánatáról, gondjairól, terveiről. És nem utolsósorban nagyon megszerettük egymást.
– Mi az, ami folytatásra sarkall?
– Mindig van ösztönző erő. Ilyen az egyre szaporodó meghívások, a kristálytisztán összecsengő harmóniák vagy az elégtétel, hogy fejlődőképesek vagyunk.
– Új tagok jelentkeztek-e például az elmúlt évben? Mi a kórus vonzereje, amivel új tagokat lehetne toborozni, odacsábítani?
– Ritkán csatlakozik kórusunkhoz egy-egy új tag. Ennek egyik oka lehet, hogy ezt a tevékenységet ingyen és bérmentve kell végezni, de annál több odaadással, szeretettel. Hogy mi a kórus vonzereje? Ezt még pontosan nem derítettem ki, de lehetne talán a pozitív kisugárzás, a szép énekszó, az összetartozás, a komolyság-vidámság, jó közösség.
– Hogyan fogalmaznád meg karnagyi ars poeticádat?
– Számomra az éneklés olyan, mint a meditáció. Szép módja az Istennel való találkozásnak. Ilyenkor megszűnik a külvilág, és testünkkel-lelkünkkel, egész lényünkkel csak a harmóniára figyelünk.
– Pedagóguskórus vagytok, de vannak olyan tagok is, akik nem pedagógusok.
– Igaz, van a kórusunkban olyan is, aki nem tanári pályán tevékenykedik. De bármi legyen is a szakmánk, egyéni példánkkal is oktatunk, nevelünk.
–  Rövid- és hosszú távú terved/terveitek?
– Szeretném, ha férfi énekesek csatlakoznának kórusunkhoz, ha sikerülne újabb igényes műveket megtanulnunk, és magyar pedagóguskórusként még sokáig működjön ez az együttes akkor is, ha majd nekem már „le kell tennem a lantot”.
– Hogyan látod a komolyzene, a kóruséneklés jövőjét?
– Azt hiszem, hogy a komolyzene lassan egyre nagyobb teret hódít. A kóruséneklés nehezebb helyzetben van. Bár elég sok magyar énekegyüttes van, be kell ismerni, hogy ezek közül, sajnos, egyesek zeneileg nemigen nevezhetők kórusnak. Nagyon sok hozzáértő munka szükséges ahhoz, hogy muzikalitás szempontjából valamilyen fülsimogató szintre hozzunk minden létező énekkart. Remélem, vannak és lesznek olyan lelkes szakmabeli harcosok, akik ezt a munkát felvállalják. Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)