Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2009. november 20.
Ukrajna függetlenné válása óta a napokban fordult elő először, hogy az állami televízió egyes csatornája nyíltan magyarellenes műsort sugározzon, gyakorlatilag szeparatizmussal vádolva meg a kárpátaljai magyarságot és Budapestet. Az Ukrajnára leselkedő veszélyek: a magyar irány című adásban megszólalt a Szvoboda nacionalista szervezet vezetője, aki felrótta a kárpátaljai magyaroknak, hogy emlékműveket állítanak Ukrajna területén. Mint hangsúlyozta, a magyarokkal ellentétben az ukrajnai románok, szlovákok és más kisebbségek megértették, hogy nem célszerű emlékműveket állítaniuk, mivel szerinte azok, akik emlékműveket állítanak, azt jelzik, hogy ott vannak, s adandó alkalommal az emlékjeleknél húzzák meg az új határt. A műsor készítői, beregszászi magyar iskolákkal és a magyarországi oktatási-nevelési támogatással példálózva, azt állították, hogy a városban magyarosítás folyik. Szerintük a Beregszász központú nemzetiségi járás kialakításával kapcsolatos, úgymond Budapest által is felkarolt elképzelések célja az, hogy megvalósulásuk esetén a helyi magyarok referendumon kérhessék a terület Magyarországhoz csatolását. /Magyarellenes uszítás Ukrajnában. = Krónika (Kolozsvár), nov. 20./
2009. november 21.
November 20-án ülésezett Szatmárnémeti tanácsa. Engedélyezte a tanács egyesület létrehozását „Észak-nyugati foglalkoztatási és társadalmi befogadási regionális egyezmény“ elnevezéssel, melynek feladata megoldáskeresés lesz a városi lakosság szociális problémáira. Új utcák elnevezéséről is döntöttek. Összesen 13 új utcanevet hagytak jóvá. Az RMDSZ-es tanácsosok öt új utcanevet javasoltak: Scheffler János, Károli Gáspár, Kaffka Margit, Krúdy Gyula és Ács Alajos. Három utca városokról lesz elnevezve: Ungvár, Beregszász, Gyulafehérvár, míg öt új utca román személyiségek nevét kapja. /Öt új magyar utcanév. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), nov. 21./
2010. január 20.
Ötéves a Szülőföld Alap – Két pilléren a magyar nemzetpolitika
– Az idei évben a nemzetpolitika legfontosabb feladata a stabilitás megőrzése – mondta hétfőn Budapesten Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára 2010 nemzetpolitikai stratégiájáról, majd hozzátette, „kiemelt feladat a szórványban élő magyarok támogatása”.
A sajtóbeszélgetésen részt vett Törzsök Erika, a főosztály főigazgatója is. A stratégiai pontok, feladatok ismertetése előtt Gémesi röviden átfutotta a most ötödik születésnapját ünneplő Szülőföld Alap eredményeit. Elmondta, a magyar nemzetpolitika 2006-tól két pilléren nyugszik, az egyik a támogatáspolitika, a másik pedig a fejlesztéspolitika.
A megújított támogatáspolitika célja a nyelvi-kulturális önazonosság megőrzését segítő intézmények és programok támogatása.
E körben a stabilitást erősítik a nemzeti jelentőségű intézmények és programok, amelynek révén a magyarság számára fontos oktatási–tudományos–kulturális intézmények a Kárpát-medencében előre kiszámítható, az éves költségvetési alkuktól mentesített támogatások révén tudnak működni. Ide kapcsolódik a pályázati úton támogatásokat nyújtó Szülőföld Alap.
A fejlesztéspolitika (elsősorban az Európai Területi Együttműködés adta lehetőségek kiaknázása) vonatkozásában pedig egy teljesen új struktúra kialakítására volt szükség a megújított intézményrendszeren belül. A fejlesztéspolitika révén kialakuló komplex térségfejlesztés eredményeképpen a magyarlakta régiókban élők lehetőségei kibővülhetnek. Ez elősegítheti egyben a többség és a kisebbség együttműködését is. A fejlesztéspolitika, a területi együttműködés nem etnikai alapú, de a fejlesztések valamennyi ott élő közösség életlehetőségeit javíthatják. Ezért aztán a magyar kormány 2006-tól – a közös nyelvi–kulturális–történelmi szálakra építve – olyan politikát alakított ki, amely a regionális realitásokból kiindulva egyidejűleg veszi figyelembe a külhoni magyarság érdekeit és a jószomszédi viszony követelményét, a térségbeli realitásokra, az új lehetőségekre koncentrál, felhasználja a fejlesztéspolitika, a határon átnyúló együttműködés lehetőségeit, ami az együttműködésre és a pártpolitika-mentességre épül, így megteremti a közösségi szempontból meghatározó ügyekben a stabilitást és erősíti a közösségek között a magyar–magyar szolidaritást.Az eredmények tekintetében Gémesi Ferenc a fő hangsúlyt a stabilitásra, kiszámíthatóságra tette, elmondva, hogy az öt év alatt a Szülőföld Alap 8 milliárd forint támogatást osztott szét, beérkezett több mint tízezer pályázat, és volt 5400 támogatott program.
A látható eredmények
A legsikeresebb megvalósítások között említette, hogy Kárpátalján felépült a beregszászi Európai Magyar Ház, megújult a Kisdobronyi Általános Iskola, elindulhatott a Nagyberegi Református Líceum építkezésének előkészítése, a Técsői Magyar Oktatási Központ és a Jánosi Mesterképző Akadémia új épületszárnyának építése, lezárult a szórványszempontból is fontos tiszaújlaki iskola második épületszárnyának megépítése, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola nagyberegi tájházának felújítása, a Munkácsi Szt. István Líceum, valamint az Ungvári Nemzeti Egyetem Humán-Természettudományi Magyar Karának bővítése.
Románia-szerte csak a szimbolikusan is nagy jelentőségű programokat számba véve megállapította, hogy elkészültek a tanári lakások Kolozsvárott, új diákétkezdéje van szintén a kincses városban az unitárius kollégiumnak és a Kalotaszentkirályi Iskolaközpont szórványkollégiumának, elkészült a Téglás Gábor Iskolacsoport Déván, az egyházmegye millenniumára megújult a gyulafehérvári római katolikus Szent Mihály székesegyház, és végre felújítottuk a csángó magyarok számára fontos központként működő Pusztinai Házat.
A vajdasági magyarság oktatási-kulturális intézményrendszere az elmúlt években jelentős változásokon ment át: kibővült és felújításra került a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium Zentán, tornaterem épült a Kosztolányi Dezső Nyelvi Gimnáziumban, kibővült a tótfalusi iskolaközpont, megújultak a torontáli, feketicsi, torontálvásárhelyi, csókai, újvidéki, padéi magyar művelődési házak.
A kis lélekszámú magyar közösségek is gyarapodhattak az elmúlt időszakban: folyik és hamarosan a végéhez érkezik a lendvai Bánffy-központ felújítása, Horvátországban felújításra került a hercegszőllősi református műemlék templom és a laskói református templom, valamint a csúzai óvoda, felépült a tájház és a népfőiskola Pélmonostoron.
– A szórvány ügye az egyik legégetőbb témája a nemzetpolitikának, ezért is hoztuk létre tavaly határon túli szakértőkből a Szórvány Tanácsot, amelynek elnöke a szlovéniai magyarság parlamenti képviselője, Göncz László – tért át egy másik fontos tevékenységre a szakállamtitkár. Elmondta, hogy a Tanács javaslatai alapján csak ebben az esztendőben több mint 350 millió forintot fordított a Miniszterelnökség szórványprogramokra. Kormányzati támogatással működik a szórvány szempontból fontos projektek között az EMKE által létrehozott magyar házak hálózata, a Munkácsi Szent István Líceum, a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum, a Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Koordinációs Központja, illetve a técsői Református Líceum, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium Zentán, a Kosztolányi Dezső Nyelvi Tehetséggondozó Gimnázium Szabadkán, a Nagybecskereki Miasszonyunk Leánykollégium, illetve a Muzslyai Emmausz Fiúkollégium. Támogatjuk más intézmények mellett a szórványóvodákat Szolyván, Huszton, Bustyaházán, Técsőn, Aknaszlatinán, Nagybocskón, Gyertyánligeten. A csángó program részeként Budapest nemcsak a kulturális eseményeket és a meglévő intézményeket támogatja, de a magyar nyelvű oktatás megerősítését is, amelynek már komoly eredményei vannak.
Prioritások 2010-re
A sajtóbeszélgetésen elhangzott, hogy a 2010-es költségvetésből is egyértelmű, hogy a magyar kormánynak prioritása a nemzetpolitika stabilitása. Amint az már korábban is elhangzott, de Gémesi Ferenc megerősítette, a költségvetési támogatás összege változatlan maradt 2010-re is, vagyis a Szülőföld Alap számára biztosították az előző évekhez hasonlóan a két- milliárd forintos keretet.
– A 2010. évi elfogadott nemzetpolitikai költségvetés jelzi a kormány elkötelezettségét a megújított nemzetpolitika, a külhoni magyarsággal egyetértésben kialakított programok folytatásában. A költségvetés továbbra is megfelelő szinten biztosítja a nyelvi és kulturális önazonosság megőrzéséhez fűződő támogatásokat, a nemzeti intézményekre szánt összegeket, egyidejűleg lehetőséget adva a modernizációt célzó projektekre is. A támogatások lehetőséget ad arra is, hogy kormányzati oldalról kiemelt figyelmet fordítsunk a szórványmagyarság kérdéskörére is – mondta még Gémesi hétfőn.
Nemzeti intézmények
A 2009. december 15-i Magyar–Magyar Kormányzati Konzultáción a határon túli magyar szervezetek vezetőivel megállapodás született a Nemzeti intézmény program 2010–2014 közötti időszakra történő folytatására az intézmények területi és tartalmi körének kisebb bővítésével.
Így 2010-től két újabb ország intézménye, a szlovéniai Magyar Nemzetiségű Művelődési Intézet, valamint a Bécsi Magyar Otthon programjainak támogatása bekerült a Nemzeti intézmények körébe.A 2007-ben nemzeti jelentőségűvé nyilvánított romániai magyar intézmények körének és támogatási nagyságrendjének megtartása mellett néhány új intézménnyel bővült a romániai intézményi kör, és új nemzeti jelentőségű projekt támogatása indul el.
A Nemzeti intézmények új körének meghatározásakor mindenekelőtt az adott intézmény anyanyelv- és nemzeti identitást megőrző erejét vették figyelembe. Az új intézmények is az oktatás és a kultúra területéről kerültek ki: a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem és a Színművészeti Egyetem háttérintézményei, a Studium-Prospero Alapítvány – 5 millió forint, illetve a Kolozsvári Protestáns Teológia – 3 millió forint működési támogatásban részesül nemzeti intézményként. Ezzel a bővítéssel minden magyar, vagy magyarul is oktató felsőoktatási intézmény háttérintézménye nemzeti jelentőségű státust nyert.
A kultúrában is bővült a támogatottak köre a Korunk, a Helikon és a Látó folyóiratokkal. 2007-ben az NI-kör kijelölésekor Erdélyben 9 magyar színház és egy opera működött. Azóta létrejött és jelentős sikereket ért el az Aradi Kamaraszínház, ezért bővítették az aradival a nemzeti jelentőségű intézményként támogatott színházak körét, és emelték 2 millióval a színházi támogatási keretet.
Egyes erdélyi projekttervek
A nagyenyedi vártemplom: Az erdélyi fejedelemség egyik szimbóluma a nagyenyedi református vártemplom. Tavaly a templom viharkárt szenvedett, a torony helyreállítása érdekében mind a román helyi hatóságok, mind a magyar kormány igyekezett mindent megtenni, ennek ellenére nagy értékű belső károk is keletkeztek. A 2010-es tervek között szerepel a keletkezett károk elhárításához való hozzájárulás.
A vicei árvaház bővítése, közös gyermekház, tanulóház kialakítása az árvaházi és a falu szórványmagyar iskolásai számára. A Possibilitas Egyesület évek óta két árvaházat működtet a besztercei szórványban, gondoskodik a nevelt gyerekek nehéz sorban élő, hátrányos helyzetű szüleiről is. Az alapítvány által gondozott gyerekek révén biztosított a kistérség magyar nyelvű osztályainak működése. Az elmúlt két évben hozzájárultak az árvaház működéséhez, 2010-ben ahhoz a beruházáshoz nyújtanak segítséget, amely anyagi fedezetének zömét EU-s pályázaton nyerte el az egyesület.
Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság: A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság az egyedüli műemlékvédelemmel foglalkozó erdélyi magyar szervezet, amely országos hatáskörben fejti ki tevékenységét, már közel két évtizede. Ez egyértelműen meghatározza a KLMT helyzetét az erdélyi és romániai műemlékvédelemben. A KLMT feladata, hogy intézményesítse az erdélyi magyar műemlékvédelmi tevékenységet a tudatosítással, figyelemfelkeltéssel és a támogatási rendszer szervezésével párhuzamosan. Az erdélyi épített örökség az európai kulturális örökség szerves részét képezi, a cél érzékennyé tenni a társadalmat, felhívni a figyelmet és bebizonyítani, hogy a kulturális örökség igenis érték.
Mi várható 2010-ben?
a külhoni magyarság támogatásának kiemelt szerepe, válság idején is változatlan támogatás
több mint 2 milliárd forint összegű forrás
kapcsolattartási támogatási program folytatása. Gémesi fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy habár 2010 választási év Magyarországon, „az élet nem áll meg, a nemzetpolitikát csinálni kell”.
A Szülőföld Alap forrásainak regionális bontása 2010-ben
Románia 39,75%
Szlovákia 14,75%
Szerbia 22%
Ukrajna 19%
Horvátország 2%
Szlovénia 1,5%
Ausztria 1%. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)
– Az idei évben a nemzetpolitika legfontosabb feladata a stabilitás megőrzése – mondta hétfőn Budapesten Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára 2010 nemzetpolitikai stratégiájáról, majd hozzátette, „kiemelt feladat a szórványban élő magyarok támogatása”.
A sajtóbeszélgetésen részt vett Törzsök Erika, a főosztály főigazgatója is. A stratégiai pontok, feladatok ismertetése előtt Gémesi röviden átfutotta a most ötödik születésnapját ünneplő Szülőföld Alap eredményeit. Elmondta, a magyar nemzetpolitika 2006-tól két pilléren nyugszik, az egyik a támogatáspolitika, a másik pedig a fejlesztéspolitika.
A megújított támogatáspolitika célja a nyelvi-kulturális önazonosság megőrzését segítő intézmények és programok támogatása.
E körben a stabilitást erősítik a nemzeti jelentőségű intézmények és programok, amelynek révén a magyarság számára fontos oktatási–tudományos–kulturális intézmények a Kárpát-medencében előre kiszámítható, az éves költségvetési alkuktól mentesített támogatások révén tudnak működni. Ide kapcsolódik a pályázati úton támogatásokat nyújtó Szülőföld Alap.
A fejlesztéspolitika (elsősorban az Európai Területi Együttműködés adta lehetőségek kiaknázása) vonatkozásában pedig egy teljesen új struktúra kialakítására volt szükség a megújított intézményrendszeren belül. A fejlesztéspolitika révén kialakuló komplex térségfejlesztés eredményeképpen a magyarlakta régiókban élők lehetőségei kibővülhetnek. Ez elősegítheti egyben a többség és a kisebbség együttműködését is. A fejlesztéspolitika, a területi együttműködés nem etnikai alapú, de a fejlesztések valamennyi ott élő közösség életlehetőségeit javíthatják. Ezért aztán a magyar kormány 2006-tól – a közös nyelvi–kulturális–történelmi szálakra építve – olyan politikát alakított ki, amely a regionális realitásokból kiindulva egyidejűleg veszi figyelembe a külhoni magyarság érdekeit és a jószomszédi viszony követelményét, a térségbeli realitásokra, az új lehetőségekre koncentrál, felhasználja a fejlesztéspolitika, a határon átnyúló együttműködés lehetőségeit, ami az együttműködésre és a pártpolitika-mentességre épül, így megteremti a közösségi szempontból meghatározó ügyekben a stabilitást és erősíti a közösségek között a magyar–magyar szolidaritást.Az eredmények tekintetében Gémesi Ferenc a fő hangsúlyt a stabilitásra, kiszámíthatóságra tette, elmondva, hogy az öt év alatt a Szülőföld Alap 8 milliárd forint támogatást osztott szét, beérkezett több mint tízezer pályázat, és volt 5400 támogatott program.
A látható eredmények
A legsikeresebb megvalósítások között említette, hogy Kárpátalján felépült a beregszászi Európai Magyar Ház, megújult a Kisdobronyi Általános Iskola, elindulhatott a Nagyberegi Református Líceum építkezésének előkészítése, a Técsői Magyar Oktatási Központ és a Jánosi Mesterképző Akadémia új épületszárnyának építése, lezárult a szórványszempontból is fontos tiszaújlaki iskola második épületszárnyának megépítése, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola nagyberegi tájházának felújítása, a Munkácsi Szt. István Líceum, valamint az Ungvári Nemzeti Egyetem Humán-Természettudományi Magyar Karának bővítése.
Románia-szerte csak a szimbolikusan is nagy jelentőségű programokat számba véve megállapította, hogy elkészültek a tanári lakások Kolozsvárott, új diákétkezdéje van szintén a kincses városban az unitárius kollégiumnak és a Kalotaszentkirályi Iskolaközpont szórványkollégiumának, elkészült a Téglás Gábor Iskolacsoport Déván, az egyházmegye millenniumára megújult a gyulafehérvári római katolikus Szent Mihály székesegyház, és végre felújítottuk a csángó magyarok számára fontos központként működő Pusztinai Házat.
A vajdasági magyarság oktatási-kulturális intézményrendszere az elmúlt években jelentős változásokon ment át: kibővült és felújításra került a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium Zentán, tornaterem épült a Kosztolányi Dezső Nyelvi Gimnáziumban, kibővült a tótfalusi iskolaközpont, megújultak a torontáli, feketicsi, torontálvásárhelyi, csókai, újvidéki, padéi magyar művelődési házak.
A kis lélekszámú magyar közösségek is gyarapodhattak az elmúlt időszakban: folyik és hamarosan a végéhez érkezik a lendvai Bánffy-központ felújítása, Horvátországban felújításra került a hercegszőllősi református műemlék templom és a laskói református templom, valamint a csúzai óvoda, felépült a tájház és a népfőiskola Pélmonostoron.
– A szórvány ügye az egyik legégetőbb témája a nemzetpolitikának, ezért is hoztuk létre tavaly határon túli szakértőkből a Szórvány Tanácsot, amelynek elnöke a szlovéniai magyarság parlamenti képviselője, Göncz László – tért át egy másik fontos tevékenységre a szakállamtitkár. Elmondta, hogy a Tanács javaslatai alapján csak ebben az esztendőben több mint 350 millió forintot fordított a Miniszterelnökség szórványprogramokra. Kormányzati támogatással működik a szórvány szempontból fontos projektek között az EMKE által létrehozott magyar házak hálózata, a Munkácsi Szent István Líceum, a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum, a Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Koordinációs Központja, illetve a técsői Református Líceum, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium Zentán, a Kosztolányi Dezső Nyelvi Tehetséggondozó Gimnázium Szabadkán, a Nagybecskereki Miasszonyunk Leánykollégium, illetve a Muzslyai Emmausz Fiúkollégium. Támogatjuk más intézmények mellett a szórványóvodákat Szolyván, Huszton, Bustyaházán, Técsőn, Aknaszlatinán, Nagybocskón, Gyertyánligeten. A csángó program részeként Budapest nemcsak a kulturális eseményeket és a meglévő intézményeket támogatja, de a magyar nyelvű oktatás megerősítését is, amelynek már komoly eredményei vannak.
Prioritások 2010-re
A sajtóbeszélgetésen elhangzott, hogy a 2010-es költségvetésből is egyértelmű, hogy a magyar kormánynak prioritása a nemzetpolitika stabilitása. Amint az már korábban is elhangzott, de Gémesi Ferenc megerősítette, a költségvetési támogatás összege változatlan maradt 2010-re is, vagyis a Szülőföld Alap számára biztosították az előző évekhez hasonlóan a két- milliárd forintos keretet.
– A 2010. évi elfogadott nemzetpolitikai költségvetés jelzi a kormány elkötelezettségét a megújított nemzetpolitika, a külhoni magyarsággal egyetértésben kialakított programok folytatásában. A költségvetés továbbra is megfelelő szinten biztosítja a nyelvi és kulturális önazonosság megőrzéséhez fűződő támogatásokat, a nemzeti intézményekre szánt összegeket, egyidejűleg lehetőséget adva a modernizációt célzó projektekre is. A támogatások lehetőséget ad arra is, hogy kormányzati oldalról kiemelt figyelmet fordítsunk a szórványmagyarság kérdéskörére is – mondta még Gémesi hétfőn.
Nemzeti intézmények
A 2009. december 15-i Magyar–Magyar Kormányzati Konzultáción a határon túli magyar szervezetek vezetőivel megállapodás született a Nemzeti intézmény program 2010–2014 közötti időszakra történő folytatására az intézmények területi és tartalmi körének kisebb bővítésével.
Így 2010-től két újabb ország intézménye, a szlovéniai Magyar Nemzetiségű Művelődési Intézet, valamint a Bécsi Magyar Otthon programjainak támogatása bekerült a Nemzeti intézmények körébe.A 2007-ben nemzeti jelentőségűvé nyilvánított romániai magyar intézmények körének és támogatási nagyságrendjének megtartása mellett néhány új intézménnyel bővült a romániai intézményi kör, és új nemzeti jelentőségű projekt támogatása indul el.
A Nemzeti intézmények új körének meghatározásakor mindenekelőtt az adott intézmény anyanyelv- és nemzeti identitást megőrző erejét vették figyelembe. Az új intézmények is az oktatás és a kultúra területéről kerültek ki: a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem és a Színművészeti Egyetem háttérintézményei, a Studium-Prospero Alapítvány – 5 millió forint, illetve a Kolozsvári Protestáns Teológia – 3 millió forint működési támogatásban részesül nemzeti intézményként. Ezzel a bővítéssel minden magyar, vagy magyarul is oktató felsőoktatási intézmény háttérintézménye nemzeti jelentőségű státust nyert.
A kultúrában is bővült a támogatottak köre a Korunk, a Helikon és a Látó folyóiratokkal. 2007-ben az NI-kör kijelölésekor Erdélyben 9 magyar színház és egy opera működött. Azóta létrejött és jelentős sikereket ért el az Aradi Kamaraszínház, ezért bővítették az aradival a nemzeti jelentőségű intézményként támogatott színházak körét, és emelték 2 millióval a színházi támogatási keretet.
Egyes erdélyi projekttervek
A nagyenyedi vártemplom: Az erdélyi fejedelemség egyik szimbóluma a nagyenyedi református vártemplom. Tavaly a templom viharkárt szenvedett, a torony helyreállítása érdekében mind a román helyi hatóságok, mind a magyar kormány igyekezett mindent megtenni, ennek ellenére nagy értékű belső károk is keletkeztek. A 2010-es tervek között szerepel a keletkezett károk elhárításához való hozzájárulás.
A vicei árvaház bővítése, közös gyermekház, tanulóház kialakítása az árvaházi és a falu szórványmagyar iskolásai számára. A Possibilitas Egyesület évek óta két árvaházat működtet a besztercei szórványban, gondoskodik a nevelt gyerekek nehéz sorban élő, hátrányos helyzetű szüleiről is. Az alapítvány által gondozott gyerekek révén biztosított a kistérség magyar nyelvű osztályainak működése. Az elmúlt két évben hozzájárultak az árvaház működéséhez, 2010-ben ahhoz a beruházáshoz nyújtanak segítséget, amely anyagi fedezetének zömét EU-s pályázaton nyerte el az egyesület.
Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság: A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság az egyedüli műemlékvédelemmel foglalkozó erdélyi magyar szervezet, amely országos hatáskörben fejti ki tevékenységét, már közel két évtizede. Ez egyértelműen meghatározza a KLMT helyzetét az erdélyi és romániai műemlékvédelemben. A KLMT feladata, hogy intézményesítse az erdélyi magyar műemlékvédelmi tevékenységet a tudatosítással, figyelemfelkeltéssel és a támogatási rendszer szervezésével párhuzamosan. Az erdélyi épített örökség az európai kulturális örökség szerves részét képezi, a cél érzékennyé tenni a társadalmat, felhívni a figyelmet és bebizonyítani, hogy a kulturális örökség igenis érték.
Mi várható 2010-ben?
a külhoni magyarság támogatásának kiemelt szerepe, válság idején is változatlan támogatás
több mint 2 milliárd forint összegű forrás
kapcsolattartási támogatási program folytatása. Gémesi fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy habár 2010 választási év Magyarországon, „az élet nem áll meg, a nemzetpolitikát csinálni kell”.
A Szülőföld Alap forrásainak regionális bontása 2010-ben
Románia 39,75%
Szlovákia 14,75%
Szerbia 22%
Ukrajna 19%
Horvátország 2%
Szlovénia 1,5%
Ausztria 1%. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)
2010. február 6.
Csángó bál. Németh Zsolt: Átfogó csángó oktatási stratégiára van szükség
- Átfogó csángó oktatási stratégiát szorgalmazott a moldvai magyarság anyanyelvhasználatának megőrzéséért Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának fideszes elnöke a XIV. Csángó Bálon szombaton este a fővárosban. A bál díszvendége Erdélyi Zsuzsanna néprajzkutató volt.
Németh Zsolt köszöntőjében felidézte, hogy 1989-ben Magyarországon és Romániában is összeomlott a diktatúra. Ez a fordulat lehetőséget teremtett a szabadság kivívására, amelyért azonban nap mint nap kemény küzdelmet kellett folytatni az elmúlt húsz esztendőben és ma is. Így volt, s így van Pusztinában, Kolozsváron, Székelyudvarhelyen, Beregszászon, Szabadkán, Dunaszerdahelyen és Budapesten is - fogalmazott.
Kiemelte: a szabadság hiánya legnyilvánvalóbban Moldvában mutatkozott meg a rendszerváltozás előtt és utána. Az ott élő csángó magyarok továbbra sem használhatták anyanyelvüket sem az oktatásban, sem pedig a hitéletben. Az ezredforduló hozott áttörést az oktatás területén, amikor is beindult Klézsén, először iskolán kívül, majd egyre több csángó faluban iskolai keretek között is a magyar nyelv oktatása. Ehhez a programhoz a magyar állam hathatós anyagi támogatást nyújtott. Ma már ezer gyermek vesz részt közel húsz településen magyar nyelvű oktatásban, ez azonban csak tizede annak a tízezer moldvai tanulónak, akik valamilyen szinten beszélik a magyar nyelvet. A pozitív tendencia fenntartásához átfogó oktatási stratégiára lenne szükség - mondta.
Németh Zsolt úgy fogalmazott, merjünk hinni abban, hogy a csángó magyarok megmaradnak, és a magyar nyelvük kultúrájuk fel fog támadni.
A bizottsági elnök szólt arról is, hogy magyar nyelvet ismerő papokért a XVII. század óta folyamodtak a moldvai csángók és küzdelmüket folytatják napjainkig. Sok helyen a papok ma is tiltják híveiket a magyar nyelvű zsoltározástól, sőt a magyar nyelvű oktatásban való részvételtől.
Mint mondta, 2009. október 18. hozott történelmi fordulatot Csángóföldön, amikor együtt misézett Petru Gherghel moldvai római katolikus megyéspüspök és Cserháti Ferenc esztergomi segédpüspök a Bákó melletti Lábnyikon. Ezt követően 2009 novemberében Erdő Péter érsek vezetésével a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Romániában tárgyalt a Román Katolikus Püspöki Konferencia tagjaival. A román püspökök kinyilvánították, hogy mindenkinek joga van a saját nyelvén misét hallgatni, ha ezt kívánja. A fideszes politikus üdvözölte a tárgyalásokon kimunkált megállapodást, mely kilátásba helyezi a csángó magyarok anyanyelvi vallásgyakorlását. Várjuk a további előrelépést - mondta, hozzátéve: fontos állomás lehet, hogy vasárnap Budapesten misézik együtt Erdő Péter és Petru Ghergel.
Az ellenzéki politikus köszöntötte a rendezvényen megjelent új amerikai nagykövetet, Eleni Tsakopoulos Kounalakist.
Németh Zsolt méltatta a bál díszvendégének Erdélyi Zsuzsannának is a munkásságát, mint kiemelte: a néprajzkutató összefogást hirdetett, s felhívást tett közzé az archaikus népi imák gyűjtésére. Az apokrif imádság megjelölést a tudományos élet Erdélyi Zsuzsanna javaslatára fogadta el.
A néprajzkutató munkásságáról - amelyre az idei bál is épül - Nagy Bercel, a színpadi műsor szerkesztője az MTI-nek elmondta: elsősorban a vallásos néphagyomány, a szakrális szövegfolklór, a népi Mária-kultusz és az archaikus apokrif népi szövegek kutatása terén ért el jelentős eredményeket. A Kossuth-díjas kutató tárta fel és határozta meg az archaikus népi imádság új műfaját, lehetséges történelmi aspektusait, eredetét. Itthon és külföldön több tízezer szöveget gyűjtött össze.
Az idén is zsúfolásig megtelt Petőfi Csarnokban 8 moldvai és gyimesi településről - Klézséből, Nádasfaluból, Somoskából, Pusztinából, Hidegségpatakáról, Görbepatakáról, Gyimesbükkről és Áldomáspatakáról - összesen 45 hagyományőrző zenész és táncos lépett a színpadra. Vendég volt a Fanfara Complexa, a Kobzos Együttes, a Kőketánc Gyerektáncház, a Cantigas Együttes, a Juhász Családi Zenekar, a Somos és a Szigony, a Zurgó Együttes és Enyedi Ági, valamint a Lippentő és a Szentendre Táncegyüttes.
A színpadi műsor után hajnalig tartó táncházban a moldvai és gyimesi hagyományőrző csoportok segítettek a csángó magyar táncok lépéseit megtanulni. A bálhoz kapcsolódva csángó népi építészeti emlékekből és Petrás Mária keramikus alkotásaiból, valamint hagyományos csángó használati tárgyakból és szőttesekből összeállított tárlat hívta a Kárpátokon túli utazásra a vendégeket. A kiállítást Kóka Rozália énekes, mesemondó nyitotta meg. Bemutatták még Csoma Gergely Az elhagyott idő - 33 év a Moldvai csángók között című könyvét is.
A csaknem 250 ezres moldvai csángómagyarságnak csak töredéke, mintegy 60 ezer ember beszéli a magyar nyelvet, melyet azonban sem a közigazgatásában, sem az oktatásban, sem a moldvai katolikus egyház keretei között nem gyakorolhatnak. Saját értelmiségi réteg, valóságos politikai érdekképviselet és egyéb önálló intézményrendszer híján a részben középkori mentalitást és kultúrát hordozó moldvai magyarság kiszolgáltatottan áll a globalizáció, a modern nacionalizmus és a Kelet-Európát sújtó gazdasági recesszió kihívásaival szemben - hívta fel a figyelmet az asszimiláció ellen küzdő népcsoport nehéz helyzetére Nagy Bercel. Hozzátette: a magyarországi értelmiségiek körében egyre többeket érint meg a szórványmagyarság és a Keleti Kárpátokon túli csángók sorsa.
Az esemény fővédnöke idén is Sólyom László köztársasági elnök volt. Forrás: MTI
- Átfogó csángó oktatási stratégiát szorgalmazott a moldvai magyarság anyanyelvhasználatának megőrzéséért Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának fideszes elnöke a XIV. Csángó Bálon szombaton este a fővárosban. A bál díszvendége Erdélyi Zsuzsanna néprajzkutató volt.
Németh Zsolt köszöntőjében felidézte, hogy 1989-ben Magyarországon és Romániában is összeomlott a diktatúra. Ez a fordulat lehetőséget teremtett a szabadság kivívására, amelyért azonban nap mint nap kemény küzdelmet kellett folytatni az elmúlt húsz esztendőben és ma is. Így volt, s így van Pusztinában, Kolozsváron, Székelyudvarhelyen, Beregszászon, Szabadkán, Dunaszerdahelyen és Budapesten is - fogalmazott.
Kiemelte: a szabadság hiánya legnyilvánvalóbban Moldvában mutatkozott meg a rendszerváltozás előtt és utána. Az ott élő csángó magyarok továbbra sem használhatták anyanyelvüket sem az oktatásban, sem pedig a hitéletben. Az ezredforduló hozott áttörést az oktatás területén, amikor is beindult Klézsén, először iskolán kívül, majd egyre több csángó faluban iskolai keretek között is a magyar nyelv oktatása. Ehhez a programhoz a magyar állam hathatós anyagi támogatást nyújtott. Ma már ezer gyermek vesz részt közel húsz településen magyar nyelvű oktatásban, ez azonban csak tizede annak a tízezer moldvai tanulónak, akik valamilyen szinten beszélik a magyar nyelvet. A pozitív tendencia fenntartásához átfogó oktatási stratégiára lenne szükség - mondta.
Németh Zsolt úgy fogalmazott, merjünk hinni abban, hogy a csángó magyarok megmaradnak, és a magyar nyelvük kultúrájuk fel fog támadni.
A bizottsági elnök szólt arról is, hogy magyar nyelvet ismerő papokért a XVII. század óta folyamodtak a moldvai csángók és küzdelmüket folytatják napjainkig. Sok helyen a papok ma is tiltják híveiket a magyar nyelvű zsoltározástól, sőt a magyar nyelvű oktatásban való részvételtől.
Mint mondta, 2009. október 18. hozott történelmi fordulatot Csángóföldön, amikor együtt misézett Petru Gherghel moldvai római katolikus megyéspüspök és Cserháti Ferenc esztergomi segédpüspök a Bákó melletti Lábnyikon. Ezt követően 2009 novemberében Erdő Péter érsek vezetésével a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Romániában tárgyalt a Román Katolikus Püspöki Konferencia tagjaival. A román püspökök kinyilvánították, hogy mindenkinek joga van a saját nyelvén misét hallgatni, ha ezt kívánja. A fideszes politikus üdvözölte a tárgyalásokon kimunkált megállapodást, mely kilátásba helyezi a csángó magyarok anyanyelvi vallásgyakorlását. Várjuk a további előrelépést - mondta, hozzátéve: fontos állomás lehet, hogy vasárnap Budapesten misézik együtt Erdő Péter és Petru Ghergel.
Az ellenzéki politikus köszöntötte a rendezvényen megjelent új amerikai nagykövetet, Eleni Tsakopoulos Kounalakist.
Németh Zsolt méltatta a bál díszvendégének Erdélyi Zsuzsannának is a munkásságát, mint kiemelte: a néprajzkutató összefogást hirdetett, s felhívást tett közzé az archaikus népi imák gyűjtésére. Az apokrif imádság megjelölést a tudományos élet Erdélyi Zsuzsanna javaslatára fogadta el.
A néprajzkutató munkásságáról - amelyre az idei bál is épül - Nagy Bercel, a színpadi műsor szerkesztője az MTI-nek elmondta: elsősorban a vallásos néphagyomány, a szakrális szövegfolklór, a népi Mária-kultusz és az archaikus apokrif népi szövegek kutatása terén ért el jelentős eredményeket. A Kossuth-díjas kutató tárta fel és határozta meg az archaikus népi imádság új műfaját, lehetséges történelmi aspektusait, eredetét. Itthon és külföldön több tízezer szöveget gyűjtött össze.
Az idén is zsúfolásig megtelt Petőfi Csarnokban 8 moldvai és gyimesi településről - Klézséből, Nádasfaluból, Somoskából, Pusztinából, Hidegségpatakáról, Görbepatakáról, Gyimesbükkről és Áldomáspatakáról - összesen 45 hagyományőrző zenész és táncos lépett a színpadra. Vendég volt a Fanfara Complexa, a Kobzos Együttes, a Kőketánc Gyerektáncház, a Cantigas Együttes, a Juhász Családi Zenekar, a Somos és a Szigony, a Zurgó Együttes és Enyedi Ági, valamint a Lippentő és a Szentendre Táncegyüttes.
A színpadi műsor után hajnalig tartó táncházban a moldvai és gyimesi hagyományőrző csoportok segítettek a csángó magyar táncok lépéseit megtanulni. A bálhoz kapcsolódva csángó népi építészeti emlékekből és Petrás Mária keramikus alkotásaiból, valamint hagyományos csángó használati tárgyakból és szőttesekből összeállított tárlat hívta a Kárpátokon túli utazásra a vendégeket. A kiállítást Kóka Rozália énekes, mesemondó nyitotta meg. Bemutatták még Csoma Gergely Az elhagyott idő - 33 év a Moldvai csángók között című könyvét is.
A csaknem 250 ezres moldvai csángómagyarságnak csak töredéke, mintegy 60 ezer ember beszéli a magyar nyelvet, melyet azonban sem a közigazgatásában, sem az oktatásban, sem a moldvai katolikus egyház keretei között nem gyakorolhatnak. Saját értelmiségi réteg, valóságos politikai érdekképviselet és egyéb önálló intézményrendszer híján a részben középkori mentalitást és kultúrát hordozó moldvai magyarság kiszolgáltatottan áll a globalizáció, a modern nacionalizmus és a Kelet-Európát sújtó gazdasági recesszió kihívásaival szemben - hívta fel a figyelmet az asszimiláció ellen küzdő népcsoport nehéz helyzetére Nagy Bercel. Hozzátette: a magyarországi értelmiségiek körében egyre többeket érint meg a szórványmagyarság és a Keleti Kárpátokon túli csángók sorsa.
Az esemény fővédnöke idén is Sólyom László köztársasági elnök volt. Forrás: MTI
2010. március 15.
A határon túli magyarok is megemlékezek március 15-ről
Erdélyben, a Felvidéken, Kárpátalján egyaránt fejet hajtottak a magyar polgári forradalom és szabadságharc emléke előtt
Szabad, egyenlő, testvéri életet, igazi demokráciát kell teremteni Erdélyben, Romániában - mondta hétfőn Marosvásárhelyen Markó Béla a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) március 15-i központi ünnepségén.
A politikus a magyarok helyzetének egyértelmű javulásának bizonyítékaként emlékezett vissza arra, hogy húsz évvel ezelőtt még egyetlen magyarul kiírt szó, a "gyógyszertár" felirat felbukkanása miatt pillanatok alatt ezreket sikerült összegyűjteni a magyarok ellen a városban, most pedig a román kormány miniszterelnök-helyetteseként hiába bírálják egyesek, mert hivatalos bukaresti kormányfejléccel magyarul küldött levelet magyar embereknek. "Megnyugtatok mindenkit, ezután is magyarul fogok írni azoknak, akik magyarul írnak nekem. Ezt a jogot mára kivívtuk ebben az országban, akárki akármit mondjon. Legyünk erre is büszkék" - szögezte le a szónok. Hangsúlyozta, hogy a jó ügy érdekében össze kell fogniuk a románoknak és magyaroknak, akár az együttes kormányzás révén is, nem szabad tűrni, hogy bárki is ismét száműzni próbálja a magyar nyelvet a nyilvános életből.
Kézdivásárhelyen az ünnepségen kiállították Gábor Áron 1848-as szabadságharcos rézágyúját, amelynek egyedüli megmaradt példánya negyven év után került ismét Székelyföldre. Tőkés László európai parlamenti képviselő azt hangsúlyozta, hogy az autonómia ügyét egyetlen romániai magyar szervezetnek sem szabad kisajátítania. A politikus Gábor Áronnak azt a kijelentését idézte, hogy "lészen ágyú", majd hozzátette, hogy "lészen autonómia" is. Hangsúlyozta, hogy szükséges Székelyföld gazdasági felemelkedése, mert az önrendelkezés alapja a gazdasági fellendülés.
Csíkszeredában is rendkívüli ünnepséget tartottak, ugyanis a magyar polgári forradalom kitörésének napján húzták fel először a Hargita megyei tanácsnak otthont adó épületre a székely lobogót, amely egy nemrég meghozott önkormányzati döntés szerint Hargita megye zászlója lett.
A romániai magyaroknak magyarságukra és román állampolgárságukra egyformán büszkének kell lenniük - ez az egyik fő gondolata annak a román elnöki hivatal által közzétett ünnepi nyilatkozatnak, amelyben Traian Basescu román államfő köszöntötte a romániai magyarokat. Basescu szerint a magyarok parlamenti képviselete, vezetőiknek a helyi közigazgatásban és a kormányban való részvételük biztosítékot jelent arra, hogy Romániában az etnikumok közötti viszony a normális keretek között alakul a továbbiakban is.
Emil Boc román miniszterelnök méltatta a Románia és Magyarország, valamint a románok és a magyarok közötti viszony elmúlt években tapasztalt fejlődését. Szerinte ezt a viszonyt ma már a barátság, az együttműködés és a kölcsönös tisztelet jellemzi, és megköszönte a romániai magyaroknak, hogy a románok erőfeszítéseivel együtt hozzájárultak annak kiépítéséhez - jelentette Garzó Ferenc, az MTI bukaresti tudósítója.
Szlovák értelmiségiek egy csoportja virágokat helyezett el hétfőn, március 15-e alkalmával Petőfi Sándornak a pozsonyi Medikus-kertben álló szobránál. A magyar nemzeti ünnep iránti gesztusértékű megemlékezésen majdnem kéttucatnyi szlovák értelmiségi - író, publicista, képzőművész, színész - vett részt. "Azért jöttünk ide, hogy tompítsuk a nacionalista indulatok élét. Akciónk felhívás, hogy nyugalomban és békében éljünk, s mindennapjainkat a nacionalizmus helyett az Európáért való küzdelem jellemezze" - mondta újságíróknak Zuzana Krónerová színésznő.
"Ha az 1848/49-es forradalmi időszaknak van valamilyen üzenete számunkra, a szlovák-magyar kapcsolatok számára, Közép-Európa számára, akkor az talán az, hogy semmi jóra nem vezet az etnikai elv abszolutizálása. A magyarok és a szlovákok az 1848/49-es forradalmat együtt veszítették el" - jelentette ki Rudolf Chmel irodalomtudós, aki a rendszerváltás után Csehszlovákia utolsó budapesti nagykövete volt, most pedig a Híd párt egyik alelnöke
Dunaszerdahelyen a városi ünnepségen, ahol több politikai, társadalmi, oktatási, egyházi és kulturális szervezet is képviseltette magát, több száz személy vett részt. A Szózat eléneklése után Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere szólt a jelenlévőkhöz és üdvözölte a megemlékezőket. Az ünnepi beszédek után átvonultak a Vámbéry téren található 1848-as emlékműhöz, ahol elhelyezték az emlékezés koszorúit és virágait.
Révkomáromban a megemlékezés hétfőn délután a Jókai szobornál kezdődött színes kulturális műsorral, majd pedig a Klapka téren folytatódott ünnepi beszédekkel. A több órás rendezvénysorozat este a városi művelődési központban fejeződött be - jelentette Kokes János, az MTI pozsonyi tudósítója.
Kárpátalján ezúttal Beregszászon tartotta központi rendezvényét az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség. Gajdos István, a szövetség elnöke, Beregszász polgármestere beszédében kiemelte: minden esély megvan arra, hogy az ukrajnai elnökválasztás és hatalomváltás után pozitív irányú változások következnek be a kárpátaljai magyarság életében, amihez hozzájárult a közösség tagjainak többsége is, amikor voksaival a kisebbségbarát Viktor Janukovicsot támogatta tette hozzá Gajdos.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ungváron a Petőfi-szobornál tartotta központi rendezvényét. A szónok, Kovács Miklós, a szövetség elnöke, párhuzamot vonva a 162 évvel ezelőttihez hasonló összefogásra, a nemzetükkel való sorsközösség vállalására szólította a kárpátaljai magyarokat. Kiemelte, hogy a kárpátaljai magyarságnak a megmaradásért folytatott küzdelme csak akkor lehet eredményes, ha tagjai közül elegen vállalják gyermekeik magyar iskolába íratását vagy választásokkor a magyar pártra való szavazást - jelentette Varga Béla, az MTI tudósítója.
MTI. Forrás: Híradó.hu
Erdélyben, a Felvidéken, Kárpátalján egyaránt fejet hajtottak a magyar polgári forradalom és szabadságharc emléke előtt
Szabad, egyenlő, testvéri életet, igazi demokráciát kell teremteni Erdélyben, Romániában - mondta hétfőn Marosvásárhelyen Markó Béla a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) március 15-i központi ünnepségén.
A politikus a magyarok helyzetének egyértelmű javulásának bizonyítékaként emlékezett vissza arra, hogy húsz évvel ezelőtt még egyetlen magyarul kiírt szó, a "gyógyszertár" felirat felbukkanása miatt pillanatok alatt ezreket sikerült összegyűjteni a magyarok ellen a városban, most pedig a román kormány miniszterelnök-helyetteseként hiába bírálják egyesek, mert hivatalos bukaresti kormányfejléccel magyarul küldött levelet magyar embereknek. "Megnyugtatok mindenkit, ezután is magyarul fogok írni azoknak, akik magyarul írnak nekem. Ezt a jogot mára kivívtuk ebben az országban, akárki akármit mondjon. Legyünk erre is büszkék" - szögezte le a szónok. Hangsúlyozta, hogy a jó ügy érdekében össze kell fogniuk a románoknak és magyaroknak, akár az együttes kormányzás révén is, nem szabad tűrni, hogy bárki is ismét száműzni próbálja a magyar nyelvet a nyilvános életből.
Kézdivásárhelyen az ünnepségen kiállították Gábor Áron 1848-as szabadságharcos rézágyúját, amelynek egyedüli megmaradt példánya negyven év után került ismét Székelyföldre. Tőkés László európai parlamenti képviselő azt hangsúlyozta, hogy az autonómia ügyét egyetlen romániai magyar szervezetnek sem szabad kisajátítania. A politikus Gábor Áronnak azt a kijelentését idézte, hogy "lészen ágyú", majd hozzátette, hogy "lészen autonómia" is. Hangsúlyozta, hogy szükséges Székelyföld gazdasági felemelkedése, mert az önrendelkezés alapja a gazdasági fellendülés.
Csíkszeredában is rendkívüli ünnepséget tartottak, ugyanis a magyar polgári forradalom kitörésének napján húzták fel először a Hargita megyei tanácsnak otthont adó épületre a székely lobogót, amely egy nemrég meghozott önkormányzati döntés szerint Hargita megye zászlója lett.
A romániai magyaroknak magyarságukra és román állampolgárságukra egyformán büszkének kell lenniük - ez az egyik fő gondolata annak a román elnöki hivatal által közzétett ünnepi nyilatkozatnak, amelyben Traian Basescu román államfő köszöntötte a romániai magyarokat. Basescu szerint a magyarok parlamenti képviselete, vezetőiknek a helyi közigazgatásban és a kormányban való részvételük biztosítékot jelent arra, hogy Romániában az etnikumok közötti viszony a normális keretek között alakul a továbbiakban is.
Emil Boc román miniszterelnök méltatta a Románia és Magyarország, valamint a románok és a magyarok közötti viszony elmúlt években tapasztalt fejlődését. Szerinte ezt a viszonyt ma már a barátság, az együttműködés és a kölcsönös tisztelet jellemzi, és megköszönte a romániai magyaroknak, hogy a románok erőfeszítéseivel együtt hozzájárultak annak kiépítéséhez - jelentette Garzó Ferenc, az MTI bukaresti tudósítója.
Szlovák értelmiségiek egy csoportja virágokat helyezett el hétfőn, március 15-e alkalmával Petőfi Sándornak a pozsonyi Medikus-kertben álló szobránál. A magyar nemzeti ünnep iránti gesztusértékű megemlékezésen majdnem kéttucatnyi szlovák értelmiségi - író, publicista, képzőművész, színész - vett részt. "Azért jöttünk ide, hogy tompítsuk a nacionalista indulatok élét. Akciónk felhívás, hogy nyugalomban és békében éljünk, s mindennapjainkat a nacionalizmus helyett az Európáért való küzdelem jellemezze" - mondta újságíróknak Zuzana Krónerová színésznő.
"Ha az 1848/49-es forradalmi időszaknak van valamilyen üzenete számunkra, a szlovák-magyar kapcsolatok számára, Közép-Európa számára, akkor az talán az, hogy semmi jóra nem vezet az etnikai elv abszolutizálása. A magyarok és a szlovákok az 1848/49-es forradalmat együtt veszítették el" - jelentette ki Rudolf Chmel irodalomtudós, aki a rendszerváltás után Csehszlovákia utolsó budapesti nagykövete volt, most pedig a Híd párt egyik alelnöke
Dunaszerdahelyen a városi ünnepségen, ahol több politikai, társadalmi, oktatási, egyházi és kulturális szervezet is képviseltette magát, több száz személy vett részt. A Szózat eléneklése után Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere szólt a jelenlévőkhöz és üdvözölte a megemlékezőket. Az ünnepi beszédek után átvonultak a Vámbéry téren található 1848-as emlékműhöz, ahol elhelyezték az emlékezés koszorúit és virágait.
Révkomáromban a megemlékezés hétfőn délután a Jókai szobornál kezdődött színes kulturális műsorral, majd pedig a Klapka téren folytatódott ünnepi beszédekkel. A több órás rendezvénysorozat este a városi művelődési központban fejeződött be - jelentette Kokes János, az MTI pozsonyi tudósítója.
Kárpátalján ezúttal Beregszászon tartotta központi rendezvényét az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség. Gajdos István, a szövetség elnöke, Beregszász polgármestere beszédében kiemelte: minden esély megvan arra, hogy az ukrajnai elnökválasztás és hatalomváltás után pozitív irányú változások következnek be a kárpátaljai magyarság életében, amihez hozzájárult a közösség tagjainak többsége is, amikor voksaival a kisebbségbarát Viktor Janukovicsot támogatta tette hozzá Gajdos.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ungváron a Petőfi-szobornál tartotta központi rendezvényét. A szónok, Kovács Miklós, a szövetség elnöke, párhuzamot vonva a 162 évvel ezelőttihez hasonló összefogásra, a nemzetükkel való sorsközösség vállalására szólította a kárpátaljai magyarokat. Kiemelte, hogy a kárpátaljai magyarságnak a megmaradásért folytatott küzdelme csak akkor lehet eredményes, ha tagjai közül elegen vállalják gyermekeik magyar iskolába íratását vagy választásokkor a magyar pártra való szavazást - jelentette Varga Béla, az MTI tudósítója.
MTI. Forrás: Híradó.hu
2010. május 6.
Mit rejt a kárpátaljai megyei levéltár?
Most végre megtudhatjuk. A szakemberek által régóta várt kötet bemutatójára került sor múlt csütörtökön Beregszászban.
A Mihajlo Delehan és Kutassy Ilona nevével fémjelzett A Kárpátaljai Területi Állami Levéltár beregszászi osztályának magyar provenienciájú fondjai és leírási egységei 1919-ig és 1938-1945 között címmel megjelent tekintélyes terjedelmű kiadvány Budapest Főváros Levéltára gondozásában, az Önkormányzati Levéltárak Tanácsa és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jelent meg a közelmúltban. A munkában a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola is közreműködött dr. Csatáry György tanszékvezető főiskolai tanár révén, aki a közzétett anyag fordításának nem egyszerű munkáját végezte, továbbá bevezetővel és útmutatóval is ellátta a kötetet.
A beregszászi főiskola könyvtárának olvasótermében megtartott könyvbemutatón Csatáry György elmondta: a beregszászi levéltári osztálynak ez idáig nem készült hasonlóan részletes, magyar nyelvű fondjegyzéke. A megyei levéltár 2004-ben ukrán és román nyelven napvilágot látott első, rövid fondjegyzékét csak kevesen ismerték, s a magyar kutatók csupán nagy nehézségek árán tudták használni azt, ezért vállalta Budapest Főváros Levéltára a feladatot, hogy egy modern módszertan alapján összeállított fondjegyzéket adjon a kutatók kezébe.
Dr. Soós Kálmán történész, a főiskola rektora örömmel állapította meg, hogy a Kárpát-medence Régiói sorozat Kárpátalját bemutató átfogó kötete után, melynek elkészítésében a Rákóczi-főiskola kutatói is közreműködtek, egy újabb hiánypótló kiadvány bemutatására kerülhetett sor e falak között. Annak, hogy hosszú ideig hiányoztak a Kárpátaljával foglalkozó monografikus munkák, éppen az volt az egyik oka, hogy a kutatóknak nem lehetett pontos képük a megyei levéltár anyagáról, amely közel 1600 magyar vonatkozású fondot őriz, többek között Ung, Bereg, Ugocsa és Máramaros vármegyék, a Munkácsi Görög Katolikus Püspökség, valamint számos települési önkormányzat, szervezet, egyesület és magánszemély iratait, hangzott el. "Túlzás nélkül állíthatom, hogy mérföldkő ez a kötet a kárpátaljai levéltárkutatás szempontjából azáltal, hogy egyáltalán kutathatóvá, megismerhetővé teszi a levéltár gazdag anyagát"- fogalmazott Soós Kálmán. Mint rámutatott, a kötet a fondok ismertetésén túl az azokhoz kapcsolódó úgynevezett opiszokat, azaz tartalmi leírásokat is közli két nyelven - magyarul és ukránul -, ami elengedhetetlen feltétele annak, hogy a kutatók tájékozódni tudjanak az általuk vizsgált témára vonatkozó anyagokat illetően.
A bemutatón ott volt dr. Szögi László, a Magyar Levéltárosok Egyesületének alelnöke, aki rámutatott: a kötet egy fontos kiadványsorozat része, melynek feladata bemutatni a magyarság történelmének alakulása miatt igen széttagoltan, több országban megmaradt forrásanyagát. A kiadvány rendkívüli módszertani újdonságként először tesz kísérletet arra, hogy a régi orosz levéltári rendszer alapján nyilvántartott kárpátaljai levéltári anyagot a magyar közigazgatási struktúrának megfelelően tegye megismerhetővé a kutatók számára, hangoztatta a szakember. Hozzátette: ez a kötet ily módon az ukrán levéltárügyben is szinte egyedülálló vállalkozás, s az ukrán és magyar szakemberek egyre javuló kapcsolatainak eredményeként jöhetett létre.
Varga László, Budapest Főváros Levéltárának főigazgatója, a kötet szerkesztője hozzászólásában mindenekelőtt a kárpátaljai magyar külképviseletek szerepét emelte ki a kötet létrehozását megelőző tárgyalásokban. Mint hangsúlyozta, Budapest a történelmi Magyarország fővárosa volt, így számára kezdettől természetesnek tűnt, hogy az általa vezetett intézmény felvállalja a határon túli részek levéltári anyagának bemutatását. Egyetérthetünk a szerkesztővel abban is, hogy a szakmai értékeken túl a kötet abból a szempontból is fontos mérföldkő, hogy az abban felsorolt fondok létét immár nem lehet letagadni.
Kárpátalja
Most végre megtudhatjuk. A szakemberek által régóta várt kötet bemutatójára került sor múlt csütörtökön Beregszászban.
A Mihajlo Delehan és Kutassy Ilona nevével fémjelzett A Kárpátaljai Területi Állami Levéltár beregszászi osztályának magyar provenienciájú fondjai és leírási egységei 1919-ig és 1938-1945 között címmel megjelent tekintélyes terjedelmű kiadvány Budapest Főváros Levéltára gondozásában, az Önkormányzati Levéltárak Tanácsa és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jelent meg a közelmúltban. A munkában a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola is közreműködött dr. Csatáry György tanszékvezető főiskolai tanár révén, aki a közzétett anyag fordításának nem egyszerű munkáját végezte, továbbá bevezetővel és útmutatóval is ellátta a kötetet.
A beregszászi főiskola könyvtárának olvasótermében megtartott könyvbemutatón Csatáry György elmondta: a beregszászi levéltári osztálynak ez idáig nem készült hasonlóan részletes, magyar nyelvű fondjegyzéke. A megyei levéltár 2004-ben ukrán és román nyelven napvilágot látott első, rövid fondjegyzékét csak kevesen ismerték, s a magyar kutatók csupán nagy nehézségek árán tudták használni azt, ezért vállalta Budapest Főváros Levéltára a feladatot, hogy egy modern módszertan alapján összeállított fondjegyzéket adjon a kutatók kezébe.
Dr. Soós Kálmán történész, a főiskola rektora örömmel állapította meg, hogy a Kárpát-medence Régiói sorozat Kárpátalját bemutató átfogó kötete után, melynek elkészítésében a Rákóczi-főiskola kutatói is közreműködtek, egy újabb hiánypótló kiadvány bemutatására kerülhetett sor e falak között. Annak, hogy hosszú ideig hiányoztak a Kárpátaljával foglalkozó monografikus munkák, éppen az volt az egyik oka, hogy a kutatóknak nem lehetett pontos képük a megyei levéltár anyagáról, amely közel 1600 magyar vonatkozású fondot őriz, többek között Ung, Bereg, Ugocsa és Máramaros vármegyék, a Munkácsi Görög Katolikus Püspökség, valamint számos települési önkormányzat, szervezet, egyesület és magánszemély iratait, hangzott el. "Túlzás nélkül állíthatom, hogy mérföldkő ez a kötet a kárpátaljai levéltárkutatás szempontjából azáltal, hogy egyáltalán kutathatóvá, megismerhetővé teszi a levéltár gazdag anyagát"- fogalmazott Soós Kálmán. Mint rámutatott, a kötet a fondok ismertetésén túl az azokhoz kapcsolódó úgynevezett opiszokat, azaz tartalmi leírásokat is közli két nyelven - magyarul és ukránul -, ami elengedhetetlen feltétele annak, hogy a kutatók tájékozódni tudjanak az általuk vizsgált témára vonatkozó anyagokat illetően.
A bemutatón ott volt dr. Szögi László, a Magyar Levéltárosok Egyesületének alelnöke, aki rámutatott: a kötet egy fontos kiadványsorozat része, melynek feladata bemutatni a magyarság történelmének alakulása miatt igen széttagoltan, több országban megmaradt forrásanyagát. A kiadvány rendkívüli módszertani újdonságként először tesz kísérletet arra, hogy a régi orosz levéltári rendszer alapján nyilvántartott kárpátaljai levéltári anyagot a magyar közigazgatási struktúrának megfelelően tegye megismerhetővé a kutatók számára, hangoztatta a szakember. Hozzátette: ez a kötet ily módon az ukrán levéltárügyben is szinte egyedülálló vállalkozás, s az ukrán és magyar szakemberek egyre javuló kapcsolatainak eredményeként jöhetett létre.
Varga László, Budapest Főváros Levéltárának főigazgatója, a kötet szerkesztője hozzászólásában mindenekelőtt a kárpátaljai magyar külképviseletek szerepét emelte ki a kötet létrehozását megelőző tárgyalásokban. Mint hangsúlyozta, Budapest a történelmi Magyarország fővárosa volt, így számára kezdettől természetesnek tűnt, hogy az általa vezetett intézmény felvállalja a határon túli részek levéltári anyagának bemutatását. Egyetérthetünk a szerkesztővel abban is, hogy a szakmai értékeken túl a kötet abból a szempontból is fontos mérföldkő, hogy az abban felsorolt fondok létét immár nem lehet letagadni.
Kárpátalja
2010. június 28.
A sepsiszentgyörgyi színház kapta a kisvárdai fesztivál fődíját
A Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház kapta a határon túli Magyar Színházak XXII. Kisvárdai Fesztiváljának fődíját – közölte Nyakó Béla, a rendező kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza igazgatója vasárnap az MTI-vel.
A kilencnapos fesztiválon, melyen négy szomszédos ország, Szerbia, Szlovákia, Románia és Ukrajna 22 magyar nyelvű társulata vett részt, a sepsiszentgyörgyi művészek a Mizantróp című darab előadásával érdemelték ki a Nemzeti Erőforrásokért Minisztérium által felajánlott fődíjat – mondta az intézményvezető. Hozzátette: a zsűri díjazta a Marosvásárhelyi York Stúdió, a Csíkszeredai Csíki Játékszín, a Szatmárnémeti Északi Színház, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, a Beregszászi Magyar Drámai Színház és az Újvidéki Színház versenyelőadását is. Nyakó Béla tájékoztatása szerint a legjobb szórakoztató előadásért járó díjat a Temesvári Csiky Gergely Színház vehette át, az Ájlávju című darabjáért. A közönség díját a Kassai Thália Színház érdemelte ki, a Valahol Európában című előadásával. A fesztivál szombat éjszakai záróünnepségén a Nemzeti Erőforrásokért Minisztérium több évtizedes kiemelkedő művészi munkájáért Életmű-díjat adományozott Halasi Erzsébetnek, a Nagyváradi Állami Színház és Kolár Péternek, a Kassai Thália Sínház igazgatójának. A Duna Televízió különdíját kapta a 20 éves jubileumát ünneplő Újvidéki Tanyaszínház teljesítményének elismeréséül Magyar Attila igazgató. A kisvárdai fesztiválon nyújtott egyéni alakításáért díjat vehetett át Veress Albert, Benedek Ágnes, a Csíkszeredai Csíki Játékszín, Gál Tamás, a Dunaszerdahelyi Epopteia Társulat, Pálffy Tibor, Kicsid Gizella, a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, László Csaba, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Vicei Natália, a Szabadkai Népszínház és Elor Emina, az Újvidéki Színház művésze.
Népújság (Marosvásárhely)
A Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház kapta a határon túli Magyar Színházak XXII. Kisvárdai Fesztiváljának fődíját – közölte Nyakó Béla, a rendező kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza igazgatója vasárnap az MTI-vel.
A kilencnapos fesztiválon, melyen négy szomszédos ország, Szerbia, Szlovákia, Románia és Ukrajna 22 magyar nyelvű társulata vett részt, a sepsiszentgyörgyi művészek a Mizantróp című darab előadásával érdemelték ki a Nemzeti Erőforrásokért Minisztérium által felajánlott fődíjat – mondta az intézményvezető. Hozzátette: a zsűri díjazta a Marosvásárhelyi York Stúdió, a Csíkszeredai Csíki Játékszín, a Szatmárnémeti Északi Színház, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, a Beregszászi Magyar Drámai Színház és az Újvidéki Színház versenyelőadását is. Nyakó Béla tájékoztatása szerint a legjobb szórakoztató előadásért járó díjat a Temesvári Csiky Gergely Színház vehette át, az Ájlávju című darabjáért. A közönség díját a Kassai Thália Színház érdemelte ki, a Valahol Európában című előadásával. A fesztivál szombat éjszakai záróünnepségén a Nemzeti Erőforrásokért Minisztérium több évtizedes kiemelkedő művészi munkájáért Életmű-díjat adományozott Halasi Erzsébetnek, a Nagyváradi Állami Színház és Kolár Péternek, a Kassai Thália Sínház igazgatójának. A Duna Televízió különdíját kapta a 20 éves jubileumát ünneplő Újvidéki Tanyaszínház teljesítményének elismeréséül Magyar Attila igazgató. A kisvárdai fesztiválon nyújtott egyéni alakításáért díjat vehetett át Veress Albert, Benedek Ágnes, a Csíkszeredai Csíki Játékszín, Gál Tamás, a Dunaszerdahelyi Epopteia Társulat, Pálffy Tibor, Kicsid Gizella, a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, László Csaba, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Vicei Natália, a Szabadkai Népszínház és Elor Emina, az Újvidéki Színház művésze.
Népújság (Marosvásárhely)
2010. november 17.
Aláírásgyűjtés Csíkszeredában
Aláírásgyűjtés kezdődött Csíkszeredában azért, hogy népszavazást írjanak ki a város hivatalos román nevének magyarra változtatásáért. Ezt a csíkszeredai lakosság öt százalékának, 1865 lakosnak kell támogatnia. Ha a referendumon igent mondanak a civil kezdeményezésre, akkor is a bukaresti parlament dönt a témában.
Csibi Barna a népszavazás kezdeményezője elmondta: „Most van az, hogy Beregszász is népszavazás útján visszakapja a hivatalos nevét. Ők úgy érvelnek: 1000 évig jó volt Beregszász , akkor most is jó kell legyen. Szerintem ez Csíkszereda esetében is megállja a helyét".
Ezért kezdett aláírásgyűjtésbe és kéri a csíkszeredaiak támogatását Csibi Barna és Csiszér Lóránd.
Kovács Csaba hozzátette: „Én úgy gondolom, hogy Csíkszeredának az kell legyen a neve, hogy Csíkszereda. Én el sem tudom képzelni másképp. Az, hogy annak idején, Ceauşescu-időben még a magyar újságban is Miercurea Ciuc-ot kellett írni, az szerintem nem jó dolog". – Csíkszereda az mégis Csíkszereda, szerintem pozitívan fogják abszolút fogadni.
- Rendhagyó lenne, hogyha sikerülne. Mert könnyen politizálható témáról van szó, mondja a város alpolgármestere. Antal Attila hozzátette: „Nem jó hogyha a közéleti szereplők ennek a zászlóvivői. Ez egy civil kezdeményezés és amennyiben Csíkszereda lakossága erről véleményt nyilvánít és túlnyomó többségben ezt támogatják, akkor a törvényhozónak is ez szerint kell kezelni a kérdést".
A névváltoztatásról majd a bukaresti parlament dönt. Tőlük függ, hogy a 86%-ban magyarok lakta Csíkszereda hivatalosan visszakapja-e a félezer éves dokumentumokban is szereplő nevét, vagy továbbra is a Trianon utáni erőltetett román fordítású Miercurea-Ciuc szerepel a hivatalos papírokon. Csúcs Mária
Duna Tv, Nemzeti Krónika, Erdély.ma
Aláírásgyűjtés kezdődött Csíkszeredában azért, hogy népszavazást írjanak ki a város hivatalos román nevének magyarra változtatásáért. Ezt a csíkszeredai lakosság öt százalékának, 1865 lakosnak kell támogatnia. Ha a referendumon igent mondanak a civil kezdeményezésre, akkor is a bukaresti parlament dönt a témában.
Csibi Barna a népszavazás kezdeményezője elmondta: „Most van az, hogy Beregszász is népszavazás útján visszakapja a hivatalos nevét. Ők úgy érvelnek: 1000 évig jó volt Beregszász , akkor most is jó kell legyen. Szerintem ez Csíkszereda esetében is megállja a helyét".
Ezért kezdett aláírásgyűjtésbe és kéri a csíkszeredaiak támogatását Csibi Barna és Csiszér Lóránd.
Kovács Csaba hozzátette: „Én úgy gondolom, hogy Csíkszeredának az kell legyen a neve, hogy Csíkszereda. Én el sem tudom képzelni másképp. Az, hogy annak idején, Ceauşescu-időben még a magyar újságban is Miercurea Ciuc-ot kellett írni, az szerintem nem jó dolog". – Csíkszereda az mégis Csíkszereda, szerintem pozitívan fogják abszolút fogadni.
- Rendhagyó lenne, hogyha sikerülne. Mert könnyen politizálható témáról van szó, mondja a város alpolgármestere. Antal Attila hozzátette: „Nem jó hogyha a közéleti szereplők ennek a zászlóvivői. Ez egy civil kezdeményezés és amennyiben Csíkszereda lakossága erről véleményt nyilvánít és túlnyomó többségben ezt támogatják, akkor a törvényhozónak is ez szerint kell kezelni a kérdést".
A névváltoztatásról majd a bukaresti parlament dönt. Tőlük függ, hogy a 86%-ban magyarok lakta Csíkszereda hivatalosan visszakapja-e a félezer éves dokumentumokban is szereplő nevét, vagy továbbra is a Trianon utáni erőltetett román fordítású Miercurea-Ciuc szerepel a hivatalos papírokon. Csúcs Mária
Duna Tv, Nemzeti Krónika, Erdély.ma
2010. december 10.
Többletforrás határon túli oktatási célokra
A jövő évi költségvetésben a közigazgatási tárcánál az eredetileg tervezetnél ötszázmillió forinttal több jut majd határon túli magyar oktatási célokra - mondta el Ulicsák Szilárd miniszteri biztos. Erről a jövő évi költségvetési módosító indítványok szavazásakor döntöttek a képviselők.
A miniszteri biztos közölte: az eddigi előirányzat 2,2 milliárd forint volt, ez 2,7 milliárd forintra emelkedhet. Ulicsák Szilárd megjegyezte: eredetileg ő 2,8 milliárd forintot nyújtott be erre költségvetési sorra, így az előzetesen kért szinte teljes összeg rendelkezésre áll majd. Kiemelte: a bővülésnek köszönhetően több olyan program is megvalósulhat, amelyet korábban terveztek, de úgy tűnt, a büdzsében nincs rá lehetőség.
Ulicsák Szilárd elmondta: a határon túli oktatás kapcsán több olyan téma vetődött fel, amely többletforrást igényel. Elmaradtak a beruházások több felsőoktatási intézményben, így például az Erdélyi Magyar Tudományegyetemen (EMTE), a beregszászi főiskolán. Ezen kívül a szórványkollégiumoknál is több beruházási tétel van, és több működési forrásra is szükség lenne.
A miniszteri biztos kiemelten fontosnak tartotta, hogy az EMTE-n megépüljön a kolozsvári kampusz, mert ez szükséges az akkreditációhoz, ahhoz, hogy egyetem maradhasson, és ne minősíthessék át főiskolává. Eddig bérleményekben működött itt az egyetem - jegyezte meg, hozzátéve: hogy a nagyváradi kampusz építése csaknem tíz éve halasztódik, illetve a marosvásárhelyi kollégiumot is fel kellene építeni, s a csíkszeredai kampuszt is korszerűsíteni kellene. Beregszászon a főiskola tetőszerkezetét kellene befejezni, s jó néhány szórványkollégium, iskola fejlesztésére is szükség van például Szlovákiában, a Vajdaságban, Erdélyben, Kárpátalján.
A jövő év elején a fent említett, határon túli oktatási intézményeket fenntartó szervezetekkel, alapítványokkal és egyházakkal végigtárgyalják az igénylistákat, s ezután állítanak fel prioritási sorrendet a támogatásokról és fejlesztésekről - tette hozzá Ulicsák Szilárd miniszteri biztos. MR/MTI
A jövő évi költségvetésben a közigazgatási tárcánál az eredetileg tervezetnél ötszázmillió forinttal több jut majd határon túli magyar oktatási célokra - mondta el Ulicsák Szilárd miniszteri biztos. Erről a jövő évi költségvetési módosító indítványok szavazásakor döntöttek a képviselők.
A miniszteri biztos közölte: az eddigi előirányzat 2,2 milliárd forint volt, ez 2,7 milliárd forintra emelkedhet. Ulicsák Szilárd megjegyezte: eredetileg ő 2,8 milliárd forintot nyújtott be erre költségvetési sorra, így az előzetesen kért szinte teljes összeg rendelkezésre áll majd. Kiemelte: a bővülésnek köszönhetően több olyan program is megvalósulhat, amelyet korábban terveztek, de úgy tűnt, a büdzsében nincs rá lehetőség.
Ulicsák Szilárd elmondta: a határon túli oktatás kapcsán több olyan téma vetődött fel, amely többletforrást igényel. Elmaradtak a beruházások több felsőoktatási intézményben, így például az Erdélyi Magyar Tudományegyetemen (EMTE), a beregszászi főiskolán. Ezen kívül a szórványkollégiumoknál is több beruházási tétel van, és több működési forrásra is szükség lenne.
A miniszteri biztos kiemelten fontosnak tartotta, hogy az EMTE-n megépüljön a kolozsvári kampusz, mert ez szükséges az akkreditációhoz, ahhoz, hogy egyetem maradhasson, és ne minősíthessék át főiskolává. Eddig bérleményekben működött itt az egyetem - jegyezte meg, hozzátéve: hogy a nagyváradi kampusz építése csaknem tíz éve halasztódik, illetve a marosvásárhelyi kollégiumot is fel kellene építeni, s a csíkszeredai kampuszt is korszerűsíteni kellene. Beregszászon a főiskola tetőszerkezetét kellene befejezni, s jó néhány szórványkollégium, iskola fejlesztésére is szükség van például Szlovákiában, a Vajdaságban, Erdélyben, Kárpátalján.
A jövő év elején a fent említett, határon túli oktatási intézményeket fenntartó szervezetekkel, alapítványokkal és egyházakkal végigtárgyalják az igénylistákat, s ezután állítanak fel prioritási sorrendet a támogatásokról és fejlesztésekről - tette hozzá Ulicsák Szilárd miniszteri biztos. MR/MTI
2010. december 11.
Többletforrás határon túli oktatási célokra
(MTI) – A jövő évi költségvetésben a magyar közigazgatási tárcánál az eredetileg tervezettnél ötszázmillió forinttal több jut majd határon túli magyar oktatási célokra – mondta el Ulicsák Szilárd miniszteri biztos az MTI-nek. Erről a jövő évi költségvetési módosító indítványok szavazásakor döntöttek a képviselők.
A miniszteri biztos közölte: az eddigi előirányzat 2,2 milliárd forint volt, ez 2,7 milliárd forintra emelkedhet. Ulicsák Szilárd megjegyezte: eredetileg ő 2,8 milliárd forintot nyújtott be erre a költségvetési sorra, így az előzetesen kért szinte teljes összeg rendelkezésre áll majd. Kiemelte: a bővülésnek köszönhetően több olyan program is megvalósulhat, amelyet korábban terveztek, de úgy tűnt, a büdzsében nincs rá lehetőség.
Ulicsák Szilárd elmondta: a határon túli oktatás kapcsán több olyan téma vetődött fel, amely többletforrást igényel. Elmaradtak a beruházások több felsőoktatási intézményben, így például az Erdélyi Magyar Tudományegyetemen (EMTE), a beregszászi főiskolán. Ezenkívül a szórványkollégiumoknál is több beruházási tétel van, és több működési forrásra is szükség lenne.
A miniszteri biztos kiemelten fontosnak tartotta, hogy az EMTE-n megépüljön a kolozsvári kampusz, mert ez szükséges az akkreditációhoz, ahhoz, hogy egyetem maradhasson, és ne minősíthessék át főiskolává. Eddig bérleményekben működött itt az egyetem – jegyezte meg, hozzátéve: a nagyváradi kampusz építése csaknem tíz éve halasztódik, illetve a marosvásárhelyi kollégiumot is fel kellene építeni, s a csíkszeredai kampuszt is korszerűsíteni kellene. Beregszászon a főiskola tetőszerkezetét kellene befejezni, s jó néhány szórványkollégium, iskola fejlesztésére is szükség van például Szlovákiában, a Vajdaságban, Erdélyben, Kárpátalján.
A jövő év elején a fent említett, határon túli oktatási intézményeket fenntartó szervezetekkel, alapítványokkal és egyházakkal végigtárgyalják az igénylistákat, s ezután állítanak fel prioritási sorrendet a támogatásokról és fejlesztésekről – tette hozzá. Népújság (Marosvásárhely)
(MTI) – A jövő évi költségvetésben a magyar közigazgatási tárcánál az eredetileg tervezettnél ötszázmillió forinttal több jut majd határon túli magyar oktatási célokra – mondta el Ulicsák Szilárd miniszteri biztos az MTI-nek. Erről a jövő évi költségvetési módosító indítványok szavazásakor döntöttek a képviselők.
A miniszteri biztos közölte: az eddigi előirányzat 2,2 milliárd forint volt, ez 2,7 milliárd forintra emelkedhet. Ulicsák Szilárd megjegyezte: eredetileg ő 2,8 milliárd forintot nyújtott be erre a költségvetési sorra, így az előzetesen kért szinte teljes összeg rendelkezésre áll majd. Kiemelte: a bővülésnek köszönhetően több olyan program is megvalósulhat, amelyet korábban terveztek, de úgy tűnt, a büdzsében nincs rá lehetőség.
Ulicsák Szilárd elmondta: a határon túli oktatás kapcsán több olyan téma vetődött fel, amely többletforrást igényel. Elmaradtak a beruházások több felsőoktatási intézményben, így például az Erdélyi Magyar Tudományegyetemen (EMTE), a beregszászi főiskolán. Ezenkívül a szórványkollégiumoknál is több beruházási tétel van, és több működési forrásra is szükség lenne.
A miniszteri biztos kiemelten fontosnak tartotta, hogy az EMTE-n megépüljön a kolozsvári kampusz, mert ez szükséges az akkreditációhoz, ahhoz, hogy egyetem maradhasson, és ne minősíthessék át főiskolává. Eddig bérleményekben működött itt az egyetem – jegyezte meg, hozzátéve: a nagyváradi kampusz építése csaknem tíz éve halasztódik, illetve a marosvásárhelyi kollégiumot is fel kellene építeni, s a csíkszeredai kampuszt is korszerűsíteni kellene. Beregszászon a főiskola tetőszerkezetét kellene befejezni, s jó néhány szórványkollégium, iskola fejlesztésére is szükség van például Szlovákiában, a Vajdaságban, Erdélyben, Kárpátalján.
A jövő év elején a fent említett, határon túli oktatási intézményeket fenntartó szervezetekkel, alapítványokkal és egyházakkal végigtárgyalják az igénylistákat, s ezután állítanak fel prioritási sorrendet a támogatásokról és fejlesztésekről – tette hozzá. Népújság (Marosvásárhely)
2011. január 12.
Semjén: Zökkenőmentes a honosítási eljárás (Támogatás a határon túli magyaroknak)
Zökkenő- és problémamentesen halad az egyszerűsített honosítási eljárás, az első héten mintegy ötezer kérelem érkezett — számolt be Semjén Zsolt a nemzetpolitikai tárcaközi bizottság tegnapi budapesti ülésén
. A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes elmondta, hogy a legtöbb kérelmet Csíkszeredáról, Kolozsvárról, Szabadkáról és Beregszászról nyújtottak be. Panaszt sehonnan nem jelentettek, mindenhol pozitívak a tapasztalatok — emelte ki a kereszténydemokrata politikus, aki szerint az államigazgatás és a kommunikáció egyaránt jelesre vizsgázott. Kitért arra is, hogy a határon túli magyarság demográfiai és asszimilációs szempontból "óriási nyomás alatt van". Mint mondta, a közelgő népszámlálásoknál minden segítséget megadnak majd a magyar identitás megerősítésére, de ennek ellenére számítanak a kedvezőtlen számokra. "Ha meg akarjuk tartani a határon túli magyarságot magyarságában — ami pedig a magyar állam alapvető küldetése —, akkor ehhez nagyon erős impulzust kell adni, s ez nem merülhet ki kizárólag különböző támogatási formákban" — hangsúlyozta. Ez az erős impulzus az állampolgárság — fogalmazott a kormányfő helyettese. Semjén Zsolt kitért a Bethlen Gábor Alap létrehozására is, amely a határon túli magyar támogatásokat fogja össze. Kiemelte az egyértelmű működési rendet, a pontos és szigorú elszámolást. Hozzátette: az alap által megnyílik a lehetőség az uniós források hatékony felhasználására is. A támogatáspolitika irányvonalát a Magyar Állandó Értekezlet szabja meg, az egyes szakterületek prioritásait szakbizottságok rögzítik majd. Ezután az alap megfogalmazza a költségvetési javaslatát, amelyről háromtagú bizottság dönt; a testület tagjai: Semjén Zsolt, Gál András Levente, a közigazgatási tárca államtitkára és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár. Semjén Zsolt kitért arra is, hogy az oktatási és kulturális szakbizottság elnöke Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár lett, a gazdaságfejlesztési és önkormányzati szakbizottságé Becsey Zsolt külgazdasági államtitkár, a külügyi és jogi szakbizottság elnöke Németh Zsolt, a külügyi tárca államtitkára lett, míg a szórvány szakbizottság élére Répás Zsuzsanna került. A jövőben áttekintendő és megvitatandó témák között említette az autonómiatörekvéseket, az egyszerűsített honosítási eljárást, az uniós lehetőségeket, az egységes Kárpát-medencei magyar oktatási stratégiát. Feladatként jelölte meg az egységes szórványstratégia megalkotását, a moldvai csángók helyzetének áttekintését, a Kárpát-medencei gazdasági térség és a magyar gazdaságpolitika közötti összefüggéseket a Széchenyi-terv tükrében. Szólt arról is, hogy a tavasz folyamán valamennyi vegyes bizottság ülést tart. Megjegyezte: különösen a szlovák—magyar és az ukrán—magyar vegyes bizottságra koncentrálnak. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Zökkenő- és problémamentesen halad az egyszerűsített honosítási eljárás, az első héten mintegy ötezer kérelem érkezett — számolt be Semjén Zsolt a nemzetpolitikai tárcaközi bizottság tegnapi budapesti ülésén
. A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes elmondta, hogy a legtöbb kérelmet Csíkszeredáról, Kolozsvárról, Szabadkáról és Beregszászról nyújtottak be. Panaszt sehonnan nem jelentettek, mindenhol pozitívak a tapasztalatok — emelte ki a kereszténydemokrata politikus, aki szerint az államigazgatás és a kommunikáció egyaránt jelesre vizsgázott. Kitért arra is, hogy a határon túli magyarság demográfiai és asszimilációs szempontból "óriási nyomás alatt van". Mint mondta, a közelgő népszámlálásoknál minden segítséget megadnak majd a magyar identitás megerősítésére, de ennek ellenére számítanak a kedvezőtlen számokra. "Ha meg akarjuk tartani a határon túli magyarságot magyarságában — ami pedig a magyar állam alapvető küldetése —, akkor ehhez nagyon erős impulzust kell adni, s ez nem merülhet ki kizárólag különböző támogatási formákban" — hangsúlyozta. Ez az erős impulzus az állampolgárság — fogalmazott a kormányfő helyettese. Semjén Zsolt kitért a Bethlen Gábor Alap létrehozására is, amely a határon túli magyar támogatásokat fogja össze. Kiemelte az egyértelmű működési rendet, a pontos és szigorú elszámolást. Hozzátette: az alap által megnyílik a lehetőség az uniós források hatékony felhasználására is. A támogatáspolitika irányvonalát a Magyar Állandó Értekezlet szabja meg, az egyes szakterületek prioritásait szakbizottságok rögzítik majd. Ezután az alap megfogalmazza a költségvetési javaslatát, amelyről háromtagú bizottság dönt; a testület tagjai: Semjén Zsolt, Gál András Levente, a közigazgatási tárca államtitkára és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár. Semjén Zsolt kitért arra is, hogy az oktatási és kulturális szakbizottság elnöke Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár lett, a gazdaságfejlesztési és önkormányzati szakbizottságé Becsey Zsolt külgazdasági államtitkár, a külügyi és jogi szakbizottság elnöke Németh Zsolt, a külügyi tárca államtitkára lett, míg a szórvány szakbizottság élére Répás Zsuzsanna került. A jövőben áttekintendő és megvitatandó témák között említette az autonómiatörekvéseket, az egyszerűsített honosítási eljárást, az uniós lehetőségeket, az egységes Kárpát-medencei magyar oktatási stratégiát. Feladatként jelölte meg az egységes szórványstratégia megalkotását, a moldvai csángók helyzetének áttekintését, a Kárpát-medencei gazdasági térség és a magyar gazdaságpolitika közötti összefüggéseket a Széchenyi-terv tükrében. Szólt arról is, hogy a tavasz folyamán valamennyi vegyes bizottság ülést tart. Megjegyezte: különösen a szlovák—magyar és az ukrán—magyar vegyes bizottságra koncentrálnak. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. január 15.
Répás Zsuzsanna: A támogatáspolitikát is alakítja a jövőben a MÁÉRT
A nemzetpolitikai helyettes államtitkár számításai szerint március 15-e környékén már köszönthetik az új magyar állampolgárokat, akik az egyszerűsített eljárással szereztek honosítást.
Jövő héten ülnek össze tanácskozásra a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) szakbizottságai, amelyek a humán, a gazdasági és a külügyi-jogi témák megvitatása mellett a határon túlra irányuló támogatáspolitika kialakításából is részt vállalnak majd – nyilatkozta Répás Zsuzsanna, a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában péntek reggel. A szakpolitikus ismertette az egyszerűsített honosítás jelenlegi állását, valamint arról is beszélt, milyen jogosítványai lesznek a határon túl élő újsütetű magyar állampolgároknak.
Fontosnak tartottuk a MÁÉRT újjáélesztése után a szakbizottsági rendszer újraindítását is – mondta Répás Zsuzsanna. Így a szakértői munka is újraindulhat a határon túli magyarok rendszeresen tanácskozhatnak a magyar kormány szakértőivel. A jövő héten a humán, a gazdasági és a külügyi-jogi bizottság is ülésezik – hangzott a beszélgetésben.
A MÁÉRT szakbizottságainak új feladata is van, ez pedig nem más, mint a tavaly létrehozott Bethlen Gábor Alap – a határon túlra szánt támogatások új központja – számára ajánlásokat megfogalmazni a támogatáspolitika vonatkozásában – mondta az államtitkár. „A MÁÉRT plenáris ülése fogalmazza meg az elvi iránymutatásokat, a szakmai elveket pedig éppen a MÁÉRT szakbizottságai dolgozzák majd ki”. A fontossági sorrendet a támogatandó kérdések vonatkozásában a határon túliak állíthatják fel, ezeket összegzik a szakbizottságok, és az így megszületett ajánlást végül a Bethlen Gábor Alap rendelkezésére bocsátják.
A magyar állampolgárság igénylése eltérő ütemben zajlik a Magyarországgal szomszédos országokban – ismertette a folyamatot a szakpolitikus. A legtöbb igényt eddig Szabadkán nyújtották be, azután következik a sorban Kolozsvár, majd Csíkszereda, és végül Beregszász. „Örülünk, hogy az ügymenet szervezése jól sikerült, nincs sorban állás, nincsenek tumultuózus jelenetek”- hangsúlyozta a politikus, aki úgy számolja, hogy március 15-e környékén már köszönthetik is az első új állampolgárokat. Ami az újsütetű, a határokon túl élő magyar állampolgárok jogosítványait illeti, ezekről Répás Zsuzsanna azt mondta: a honosítási oklevél átvételét és állampolgári eskü letételét követően, ezzel egy időben és helyen igényelhetik a magyar útlevelet. Személyigazolvány és lakcímkártya értelemszerűen nem jár azoknak, akik nem létesítenek állandó lakhelyet Magyarországon.
Az minden vonatkozásban igaz, hogy egyfajta magyar állampolgár és állampolgárság létezik csupán, nincs különbség sem jogosítványok sem kötelezettségek tekintetében közöttük – hangoztatta a politikus, megjegyezve: a most oly sokat emlegetett magyarországi szavazati jog a magyar állampolgárok vonatkozásában a mai szabályozás szerint az állandó itteni lakóhelyhez kötődik.A határon túli magyar állampolgárok szavazati jogának kérdése pedig az alkotmányozás során, tavasszal kerülhet ismét terítékre – hangzott az interjúban.
Duna TV. Erdély.ma
A nemzetpolitikai helyettes államtitkár számításai szerint március 15-e környékén már köszönthetik az új magyar állampolgárokat, akik az egyszerűsített eljárással szereztek honosítást.
Jövő héten ülnek össze tanácskozásra a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) szakbizottságai, amelyek a humán, a gazdasági és a külügyi-jogi témák megvitatása mellett a határon túlra irányuló támogatáspolitika kialakításából is részt vállalnak majd – nyilatkozta Répás Zsuzsanna, a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában péntek reggel. A szakpolitikus ismertette az egyszerűsített honosítás jelenlegi állását, valamint arról is beszélt, milyen jogosítványai lesznek a határon túl élő újsütetű magyar állampolgároknak.
Fontosnak tartottuk a MÁÉRT újjáélesztése után a szakbizottsági rendszer újraindítását is – mondta Répás Zsuzsanna. Így a szakértői munka is újraindulhat a határon túli magyarok rendszeresen tanácskozhatnak a magyar kormány szakértőivel. A jövő héten a humán, a gazdasági és a külügyi-jogi bizottság is ülésezik – hangzott a beszélgetésben.
A MÁÉRT szakbizottságainak új feladata is van, ez pedig nem más, mint a tavaly létrehozott Bethlen Gábor Alap – a határon túlra szánt támogatások új központja – számára ajánlásokat megfogalmazni a támogatáspolitika vonatkozásában – mondta az államtitkár. „A MÁÉRT plenáris ülése fogalmazza meg az elvi iránymutatásokat, a szakmai elveket pedig éppen a MÁÉRT szakbizottságai dolgozzák majd ki”. A fontossági sorrendet a támogatandó kérdések vonatkozásában a határon túliak állíthatják fel, ezeket összegzik a szakbizottságok, és az így megszületett ajánlást végül a Bethlen Gábor Alap rendelkezésére bocsátják.
A magyar állampolgárság igénylése eltérő ütemben zajlik a Magyarországgal szomszédos országokban – ismertette a folyamatot a szakpolitikus. A legtöbb igényt eddig Szabadkán nyújtották be, azután következik a sorban Kolozsvár, majd Csíkszereda, és végül Beregszász. „Örülünk, hogy az ügymenet szervezése jól sikerült, nincs sorban állás, nincsenek tumultuózus jelenetek”- hangsúlyozta a politikus, aki úgy számolja, hogy március 15-e környékén már köszönthetik is az első új állampolgárokat. Ami az újsütetű, a határokon túl élő magyar állampolgárok jogosítványait illeti, ezekről Répás Zsuzsanna azt mondta: a honosítási oklevél átvételét és állampolgári eskü letételét követően, ezzel egy időben és helyen igényelhetik a magyar útlevelet. Személyigazolvány és lakcímkártya értelemszerűen nem jár azoknak, akik nem létesítenek állandó lakhelyet Magyarországon.
Az minden vonatkozásban igaz, hogy egyfajta magyar állampolgár és állampolgárság létezik csupán, nincs különbség sem jogosítványok sem kötelezettségek tekintetében közöttük – hangoztatta a politikus, megjegyezve: a most oly sokat emlegetett magyarországi szavazati jog a magyar állampolgárok vonatkozásában a mai szabályozás szerint az állandó itteni lakóhelyhez kötődik.A határon túli magyar állampolgárok szavazati jogának kérdése pedig az alkotmányozás során, tavasszal kerülhet ismét terítékre – hangzott az interjúban.
Duna TV. Erdély.ma
2011. április 20.
„Minél többen vallják magukat magyarnak”
Fontos, hogy a határon túli magyarok megvallják identitásukat, nemzetiségüket az őket felkereső népszámlálási biztosok előtt. Ebben támogatja őket az anyaország – hangzott el az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának ülésén. A rendszerváltozás első tíz évében ugyanis összesen mintegy negyedmillióval, azaz tíz százaléknyival csökkent az erdélyi, a felvidéki és délvidéki, valamint a kárpátaljai magyarság lélekszáma. Azóta eltelt egy újabb évtized, és némelyik szomszéd államban – ahogy Magyarországon is – az idén, némelyikben jövőre tartanak népszámlálást.
Répás Zsuzsa nemzetpolitikáért felelős államtitkár azt hangsúlyozta, hogy nagyon fontos a népszámlálás. „Nemcsak jelképesen fontos, hogy minél többen vallják magukat magyarnak, hanem nagyon sok helyen különböző kisebbségi jogok, például nyelvhasználati jogok gyakorlását is bizonyos százalékarányhoz kötik. Tehát fontos az, hogy minél többen magyarnak vallják magukat, főleg ezeken a településeken, ahol közel vagyunk a 20 százalékos arányhoz” – mondta az államtitkár.
Fontosnak nevezte a szórvány falvak lakóit és a nagyvárosok lakótelepein kisebbségben élő magyarokat, hiszen ők azok, akiket nehezebben érnek el a magyar intézmények, nehezebben érnek el az iskolák, a kulturális egyesületek vagy a magyar média nehezebben jut el hozzájuk. Fontos lenne elérni a vegyes házasságban élőket, hiszen az a tapasztalat, hogy a vegyes házasságok 80 százalékában a többségi nemzethez asszimilálódik a gyermek. -
Az államtitkár a bizottság előtt beszámolt, hogy az utóbbi két népszámlálás, tehát a 1989-90, illetve a 2001 közötti időszakban tíz százalékos volt a külhoni magyarság számának fogyása. Kárpátalján a legjobb a helyzet, ott csak 2,7 százalékban fogyott a magyarság. Ez annak az eredménye, hogy ott olyan programokat tudtak a helyi szervezetek megvalósítani a magyar kormány segítségével az oktatásban, a kultúrában, hogy megnőtt a magyarság presztizse. Ezzel ellentétben a többi területen komoly veszteségekkel számolhattunk. Míg Erdélyben és a Vajdaságban az elvándorlás volt az egyik fő indok a népességszám csökkenésére, addig Felvidéken például nagyon erős az asszimiláció.
A bizottság következő ülését Beregszászon tervezik megrendezni. Szili Katalin, elmondta, hogy a testületet meghívták Erdélybe, Szlovéniába is. „Ebben az időszakban, amikor a népszámlálás minden egyes országban terítékre került, minden olyan szegmensét át tudjuk tekinteni közös ügyeinknek, amelyek szerintem nemcsak a megmaradást, hanem egyáltalán a magyar nemzet kérdését ebben a globális világban is a legfontosabbá teszik” – mondta Szili Katalin
Erdély.ma
Fontos, hogy a határon túli magyarok megvallják identitásukat, nemzetiségüket az őket felkereső népszámlálási biztosok előtt. Ebben támogatja őket az anyaország – hangzott el az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának ülésén. A rendszerváltozás első tíz évében ugyanis összesen mintegy negyedmillióval, azaz tíz százaléknyival csökkent az erdélyi, a felvidéki és délvidéki, valamint a kárpátaljai magyarság lélekszáma. Azóta eltelt egy újabb évtized, és némelyik szomszéd államban – ahogy Magyarországon is – az idén, némelyikben jövőre tartanak népszámlálást.
Répás Zsuzsa nemzetpolitikáért felelős államtitkár azt hangsúlyozta, hogy nagyon fontos a népszámlálás. „Nemcsak jelképesen fontos, hogy minél többen vallják magukat magyarnak, hanem nagyon sok helyen különböző kisebbségi jogok, például nyelvhasználati jogok gyakorlását is bizonyos százalékarányhoz kötik. Tehát fontos az, hogy minél többen magyarnak vallják magukat, főleg ezeken a településeken, ahol közel vagyunk a 20 százalékos arányhoz” – mondta az államtitkár.
Fontosnak nevezte a szórvány falvak lakóit és a nagyvárosok lakótelepein kisebbségben élő magyarokat, hiszen ők azok, akiket nehezebben érnek el a magyar intézmények, nehezebben érnek el az iskolák, a kulturális egyesületek vagy a magyar média nehezebben jut el hozzájuk. Fontos lenne elérni a vegyes házasságban élőket, hiszen az a tapasztalat, hogy a vegyes házasságok 80 százalékában a többségi nemzethez asszimilálódik a gyermek. -
Az államtitkár a bizottság előtt beszámolt, hogy az utóbbi két népszámlálás, tehát a 1989-90, illetve a 2001 közötti időszakban tíz százalékos volt a külhoni magyarság számának fogyása. Kárpátalján a legjobb a helyzet, ott csak 2,7 százalékban fogyott a magyarság. Ez annak az eredménye, hogy ott olyan programokat tudtak a helyi szervezetek megvalósítani a magyar kormány segítségével az oktatásban, a kultúrában, hogy megnőtt a magyarság presztizse. Ezzel ellentétben a többi területen komoly veszteségekkel számolhattunk. Míg Erdélyben és a Vajdaságban az elvándorlás volt az egyik fő indok a népességszám csökkenésére, addig Felvidéken például nagyon erős az asszimiláció.
A bizottság következő ülését Beregszászon tervezik megrendezni. Szili Katalin, elmondta, hogy a testületet meghívták Erdélybe, Szlovéniába is. „Ebben az időszakban, amikor a népszámlálás minden egyes országban terítékre került, minden olyan szegmensét át tudjuk tekinteni közös ügyeinknek, amelyek szerintem nemcsak a megmaradást, hanem egyáltalán a magyar nemzet kérdését ebben a globális világban is a legfontosabbá teszik” – mondta Szili Katalin
Erdély.ma
2011. május 2.
Kerekasztal a megbékélésről
„A Kárpát-medencében élő nemzeteknek megvannak a maguk sebei, amelyek a történelmi emlékezetből táplálkoznak. Meggyőződésem, hogy ezek a sebek gyógyíthatóak. Azonban ha ezeket a sebeket folyamatosan feltépjük, azok soha nem múlnak el” – fogalmazta meg a Kárpát-medencei Megbékélés Mozgalom létrehozásának szükségességét Surján László EP-képviselő azon a nyilvános román–magyar kerekasztal-beszélgetésen, amelyet a hét végén tartottak a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében.
Hozzátette: a mozgalom lényege, hogy az egyes Kárpát-medencei országok civil szféráinak különböző nemzetiségű képviselői értelmes válaszokat keressenek a történelmi kérdésekre.
„Azt hiszem, az itt élő népek nemcsak a békés együttélésre, de az együttműködésre is képesek” – fejtette ki Surján. Mint elmondta, a megbékélési mozgalom szándékosan civilekre korlátozódik, mivel „a politikusok eleddig nem voltak képesek ilyen téren megvalósításokat elérni”.
A kerekasztal-beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy Kolozsvár ennek a megbékélésnek, együttélésnek lehet a szimbóluma, mivel itt több évszázados hagyománya van több nemzetiség békés egymás mellett élésének és együttműködésének. „Fel kell hagynunk az utóbbi kilencven év nacionalista történelemszemléletével, mivel ennek mindig negatív következményei voltak. Erdély valaha különálló állam volt a maga sokszínű kultúrájával. Mindenképp meg kell írnunk a térség ilyen szemléletű történelmét: én ebben látom a történelmi sérelmeink feloldozását” – fogalmazott Ovidiu Pecican kolozsvári történész, esszéíró.
A nyílt vita egy másik résztvevője, Marius Tabacu, a Kolozsvári Filharmónia igazgatója „érdekesnek” nevezte azt a vállalkozást, hogy olyan emberekkel kell megbékélnie, akikre soha nem haragudott. „Bevallom, picit szkeptikusan, de lelkesen csatlakoztam ehhez a mozgalomhoz. Az elmúlt húsz évben több kísérlet is volt erre. Az elsőt 1990-ben tartották Budapesten, Smaranda Enache és Gabriel Liiceanu társaságában én is részt vettem rajta. Sajnos, míg mi ott kint egyeztettünk, addig itthon, Marosvásárhelyen teljesen más irányt vett ez a megbékélés” – mondta el Tabacu.
A Kárpát-medencei Megbékélés Mozgalom első, magyar–szlovák kerekasztal-beszélgetésére 2010 októberében került sor a felvidéki Nagymegyerben. Azóta a mozgalom kiterjedt Szabadkára és Beregszászra, és most a kolozsvári rendezvény révén Erdélyre is.
Sipos M. Zoltán
Új Magyar Szó (Bukarest)
„A Kárpát-medencében élő nemzeteknek megvannak a maguk sebei, amelyek a történelmi emlékezetből táplálkoznak. Meggyőződésem, hogy ezek a sebek gyógyíthatóak. Azonban ha ezeket a sebeket folyamatosan feltépjük, azok soha nem múlnak el” – fogalmazta meg a Kárpát-medencei Megbékélés Mozgalom létrehozásának szükségességét Surján László EP-képviselő azon a nyilvános román–magyar kerekasztal-beszélgetésen, amelyet a hét végén tartottak a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében.
Hozzátette: a mozgalom lényege, hogy az egyes Kárpát-medencei országok civil szféráinak különböző nemzetiségű képviselői értelmes válaszokat keressenek a történelmi kérdésekre.
„Azt hiszem, az itt élő népek nemcsak a békés együttélésre, de az együttműködésre is képesek” – fejtette ki Surján. Mint elmondta, a megbékélési mozgalom szándékosan civilekre korlátozódik, mivel „a politikusok eleddig nem voltak képesek ilyen téren megvalósításokat elérni”.
A kerekasztal-beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy Kolozsvár ennek a megbékélésnek, együttélésnek lehet a szimbóluma, mivel itt több évszázados hagyománya van több nemzetiség békés egymás mellett élésének és együttműködésének. „Fel kell hagynunk az utóbbi kilencven év nacionalista történelemszemléletével, mivel ennek mindig negatív következményei voltak. Erdély valaha különálló állam volt a maga sokszínű kultúrájával. Mindenképp meg kell írnunk a térség ilyen szemléletű történelmét: én ebben látom a történelmi sérelmeink feloldozását” – fogalmazott Ovidiu Pecican kolozsvári történész, esszéíró.
A nyílt vita egy másik résztvevője, Marius Tabacu, a Kolozsvári Filharmónia igazgatója „érdekesnek” nevezte azt a vállalkozást, hogy olyan emberekkel kell megbékélnie, akikre soha nem haragudott. „Bevallom, picit szkeptikusan, de lelkesen csatlakoztam ehhez a mozgalomhoz. Az elmúlt húsz évben több kísérlet is volt erre. Az elsőt 1990-ben tartották Budapesten, Smaranda Enache és Gabriel Liiceanu társaságában én is részt vettem rajta. Sajnos, míg mi ott kint egyeztettünk, addig itthon, Marosvásárhelyen teljesen más irányt vett ez a megbékélés” – mondta el Tabacu.
A Kárpát-medencei Megbékélés Mozgalom első, magyar–szlovák kerekasztal-beszélgetésére 2010 októberében került sor a felvidéki Nagymegyerben. Azóta a mozgalom kiterjedt Szabadkára és Beregszászra, és most a kolozsvári rendezvény révén Erdélyre is.
Sipos M. Zoltán
Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. június 3.
Információs napok a magyar kultúráért és oktatásért pályázatról több külhoni helyszínen
Több külhoni helyszínen tartanak információs napokat a magyar kultúráért és oktatásért nyílt pályázatról az elkövetkező napokban. A nyári programokra még egy hétig, június 10-ig lehet jelentkezni.
A Bethlen Gábor Alap honlapján közzétett tájékoztató szerint Beregszászon, a II. Rákóczi Ferenc Főiskolán június 6-án, Dunaszerdahelyen a Csemadok székházában június 7-én kaphatnak tájékoztatást az érdeklődők. Erdélyben, Kolozsvárott június 8-án, a felvidéki Rozsnyón pedig június 16-án lesznek nyílt napok.
A pályázati kiírás szerint kérelmeket magyar nyelvű oktatási feladatokat is ellátó közoktatási és felsőoktatási intézmények, háttérintézmények programjaira, magyar nyelvű felnőttképzési, szakképzési és kutatási programokra, magyar történelmi és kulturális örökség ápolására, kulturális és hagyományőrző programokra lehet benyújtani. Támogatást lehet továbbá kérni oktatási és kulturális intézmények eszközfejlesztésére, illetve különösen indokolt esetben egyes felújítási költségeikre, egyházi intézmények, közösségek, civil- és ifjúsági szervezetek kulturális és karitatív programjaira, színházi programokra és könyvkiadásra, és kérhet segítséget a magyar nyelvű média is.
Az elnyerhető támogatás 600 ezer és 5 millió forint közötti összeg, egy pályázó célonként, futamidőtől függetlenül csak egy kérelmet nyújthat be, de összesen legfeljebb 15 millió forint támogatásban részesülhet.
A nyári programok esetében június 10-ig lehet pályázni, míg az egyéb programoknál a határidő június 30.
MTI
Több külhoni helyszínen tartanak információs napokat a magyar kultúráért és oktatásért nyílt pályázatról az elkövetkező napokban. A nyári programokra még egy hétig, június 10-ig lehet jelentkezni.
A Bethlen Gábor Alap honlapján közzétett tájékoztató szerint Beregszászon, a II. Rákóczi Ferenc Főiskolán június 6-án, Dunaszerdahelyen a Csemadok székházában június 7-én kaphatnak tájékoztatást az érdeklődők. Erdélyben, Kolozsvárott június 8-án, a felvidéki Rozsnyón pedig június 16-án lesznek nyílt napok.
A pályázati kiírás szerint kérelmeket magyar nyelvű oktatási feladatokat is ellátó közoktatási és felsőoktatási intézmények, háttérintézmények programjaira, magyar nyelvű felnőttképzési, szakképzési és kutatási programokra, magyar történelmi és kulturális örökség ápolására, kulturális és hagyományőrző programokra lehet benyújtani. Támogatást lehet továbbá kérni oktatási és kulturális intézmények eszközfejlesztésére, illetve különösen indokolt esetben egyes felújítási költségeikre, egyházi intézmények, közösségek, civil- és ifjúsági szervezetek kulturális és karitatív programjaira, színházi programokra és könyvkiadásra, és kérhet segítséget a magyar nyelvű média is.
Az elnyerhető támogatás 600 ezer és 5 millió forint közötti összeg, egy pályázó célonként, futamidőtől függetlenül csak egy kérelmet nyújthat be, de összesen legfeljebb 15 millió forint támogatásban részesülhet.
A nyári programok esetében június 10-ig lehet pályázni, míg az egyéb programoknál a határidő június 30.
MTI
2011. június 4.
„Június 4-ét nem lehet kitörölni a nemzet emlékezetéből”
Ma első alkalommal ünneplik a nemzeti összetartozás napját
A nemzeti összetartozás napját ünneplik ma szerte a Kárpát-medencében. Tavaly május 31-én a magyar Országgyűlés a trianoni békeszerződés aláírásának napját a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította. 1920. június 4-én írták alá ugyanis az I. világháború győztes hatalmai Magyarország képviselőivel a versailles-i Nagy Trianon kastélyban a háborút lezáró magyar békeszerződést. Sólyom László köztársasági elnök június 3-án írta alá a nemzeti összetartozás napját kinyilvánító törvényt, amely másnap lépett hatályba. Nagy Anna magyar kormányszóvivő tegnapi nyilatkozata szerint a békeszerződés és határvonalak ellenére igenis létezik összetartozás a magyarok között. Magyarország kolozsvári főkonzulja a Szabadságnak adott nyilatkozatában közölte: június 4-ét nem lehet kitörölni a nemzet emlékezetéből. Hasonlóan vélekedett Egyed Ákos történész, az EME volt elnöke is, aki szerint minden nemzet életében nagyon fontos a szolidaritás érzésének az erősítése.
Nagy Anna felidézte: egy évvel ezelőtt döntött úgy a magyar Országgyűlés, hogy a nemzeti összetartozás napjává nyilvánítja a trianoni békeszerződés aláírásának napját, s a parlament döntése egy hosszú, csaknem egy évszázados folyamatot zárt le. Ugyanis több mint kilencven éve írták alá a szerződést, és az azóta eltelt időszak alatt voltak olyan évek, évtizedek, amikor nagyon sokan nem is tudtak erről az évfordulóról, hiszen az volt a hatalom célja, hogy ezt elfelejtesse az emberekkel. Ám még azokban az években is – folytatta –, amikor ugyan tudtak Trianonról, az emberek akkor sem tudták pontosan, hogyan viszonyuljanak hozzá.
A magyar kormányszóvivő szerint fontos, hogy megerősítsék azt a fajta összetartozást, amely békeszerződések és határok ellenére igenis létezik a magyarok között. Ennek – mint mondta – számos jele van, például a különböző katasztrófák idején, amikor bebizonyosodik, mennyire működik az emberek között az összefogás, az összetartozás.
„Ami közös bennünk, amitől valóban összetartozunk, az sokkal több, mint a földrajzi határok, hiszen a kultúránk, a nyelvünk, az értékeink és a történelmünk az, ami igazán erős összekötő kapocs” – fogalmazott, hozzátéve: az összetartozást erősíti az az ismeretanyag is, amelyet a gyermekek kapnak az iskolákban azért, hogy „ők már ne úgy nőjenek fel, mint ahogy például az én nemzedékem is felnőtt, hogy agyonhallgatták és eldugták Trianont”. Az iskolai megemlékezések előkészítésének megkönnyítésére 131 oldalas pedagógiai háttéranyag készült a nemzeti összetartozás napjáról.
A szombati rendezvényekről szólva a kormányszóvivő kifejtette: a megemlékezésre több helyen is lesz lehetőség majd az országban, így például Ópusztaszeren és Sárospatakon. A fővárosban szombat reggel felvonják a nemzeti lobogót az Országház előtt, a Kossuth Lajos téren, a budai Várban pedig délelőtt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár köszönti a Szentháromság térről határon túli tanulmányi kirándulásra induló diákcsoportokat. A tanulók többek között Beregszászra, Kassára, Révkomáromba, Dunaszerdahelyre, Pozsonyba, Vereckére, Ungvárra és Fülekre utaznak. A Parlamentben ismét ingyenes nyílt nap lesz.
Nagy Anna tájékoztatása szerint a nemzeti összetartozás napján mintegy négyszázan vehetik át a magyar állampolgárságot igazoló dokumentumaikat országszerte, így például Hódmezővásárhelyen, Egerben, Hajdúnánáson, Baktalórántházán, Békéscsabán és Budapesten, valamint külföldön is, többek között Ausztráliában.
Több erdélyi és partiumi városban is megünneplik szombaton a nemzeti összetartozás napját, a legtöbb helyen a magyar politikai és civil szervezetek közösen emlékeznek a trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára.
Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja a Szabadságnak adott nyilatkozatában emlékeztet arra, hogy a nemzeti összetartozás napja, az állampolgársági törvénnyel együtt régi elmaradást pótol, és a magyar nemzet kulturális összetartozását hivatott kifejezni. Ma Magyarországon és a határon túli magyarság lakta területeken méltó megemlékezéseket tartanak, a főkonzul Detrehemtelepen, magyar honvédek tiszteletére állított kopjafa-avatáson vesz részt, és ünnepeli a nemzeti összetartozás napját.
A magyar diplomata szerint június 4-ét nem lehet kitörülni a nemzet emlékezetéből, állandó figyelmeztető jelként kell érzékelni. Ugyanakkor hangsúlyozta: nem gyászkultusz a nemzeti összetartozás napja, hanem előre mutat, önbizalmat és tartást sugall, valamint a közös célokban való gondolkodásra serkent. Szilágyi Mátyás ennek szellemében kívánt méltó ünneplést minden magyarnak.
Lapunk kérdésére, hogy miképpen vélekedik a nemzeti összetartozás napjáról, Egyed Ákos történész, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) volt elnöke kifejtette: a szolidaritás fontos minden nemzet életében, mert a történelmi pillanatokban nagy szükség van rá. A történész vallomása szerint a legnagyobb és legfontosabb emberi közösség pedig továbbra is a nemzet.
Szabadság (Kolozsvár)
Ma első alkalommal ünneplik a nemzeti összetartozás napját
A nemzeti összetartozás napját ünneplik ma szerte a Kárpát-medencében. Tavaly május 31-én a magyar Országgyűlés a trianoni békeszerződés aláírásának napját a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította. 1920. június 4-én írták alá ugyanis az I. világháború győztes hatalmai Magyarország képviselőivel a versailles-i Nagy Trianon kastélyban a háborút lezáró magyar békeszerződést. Sólyom László köztársasági elnök június 3-án írta alá a nemzeti összetartozás napját kinyilvánító törvényt, amely másnap lépett hatályba. Nagy Anna magyar kormányszóvivő tegnapi nyilatkozata szerint a békeszerződés és határvonalak ellenére igenis létezik összetartozás a magyarok között. Magyarország kolozsvári főkonzulja a Szabadságnak adott nyilatkozatában közölte: június 4-ét nem lehet kitörölni a nemzet emlékezetéből. Hasonlóan vélekedett Egyed Ákos történész, az EME volt elnöke is, aki szerint minden nemzet életében nagyon fontos a szolidaritás érzésének az erősítése.
Nagy Anna felidézte: egy évvel ezelőtt döntött úgy a magyar Országgyűlés, hogy a nemzeti összetartozás napjává nyilvánítja a trianoni békeszerződés aláírásának napját, s a parlament döntése egy hosszú, csaknem egy évszázados folyamatot zárt le. Ugyanis több mint kilencven éve írták alá a szerződést, és az azóta eltelt időszak alatt voltak olyan évek, évtizedek, amikor nagyon sokan nem is tudtak erről az évfordulóról, hiszen az volt a hatalom célja, hogy ezt elfelejtesse az emberekkel. Ám még azokban az években is – folytatta –, amikor ugyan tudtak Trianonról, az emberek akkor sem tudták pontosan, hogyan viszonyuljanak hozzá.
A magyar kormányszóvivő szerint fontos, hogy megerősítsék azt a fajta összetartozást, amely békeszerződések és határok ellenére igenis létezik a magyarok között. Ennek – mint mondta – számos jele van, például a különböző katasztrófák idején, amikor bebizonyosodik, mennyire működik az emberek között az összefogás, az összetartozás.
„Ami közös bennünk, amitől valóban összetartozunk, az sokkal több, mint a földrajzi határok, hiszen a kultúránk, a nyelvünk, az értékeink és a történelmünk az, ami igazán erős összekötő kapocs” – fogalmazott, hozzátéve: az összetartozást erősíti az az ismeretanyag is, amelyet a gyermekek kapnak az iskolákban azért, hogy „ők már ne úgy nőjenek fel, mint ahogy például az én nemzedékem is felnőtt, hogy agyonhallgatták és eldugták Trianont”. Az iskolai megemlékezések előkészítésének megkönnyítésére 131 oldalas pedagógiai háttéranyag készült a nemzeti összetartozás napjáról.
A szombati rendezvényekről szólva a kormányszóvivő kifejtette: a megemlékezésre több helyen is lesz lehetőség majd az országban, így például Ópusztaszeren és Sárospatakon. A fővárosban szombat reggel felvonják a nemzeti lobogót az Országház előtt, a Kossuth Lajos téren, a budai Várban pedig délelőtt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár köszönti a Szentháromság térről határon túli tanulmányi kirándulásra induló diákcsoportokat. A tanulók többek között Beregszászra, Kassára, Révkomáromba, Dunaszerdahelyre, Pozsonyba, Vereckére, Ungvárra és Fülekre utaznak. A Parlamentben ismét ingyenes nyílt nap lesz.
Nagy Anna tájékoztatása szerint a nemzeti összetartozás napján mintegy négyszázan vehetik át a magyar állampolgárságot igazoló dokumentumaikat országszerte, így például Hódmezővásárhelyen, Egerben, Hajdúnánáson, Baktalórántházán, Békéscsabán és Budapesten, valamint külföldön is, többek között Ausztráliában.
Több erdélyi és partiumi városban is megünneplik szombaton a nemzeti összetartozás napját, a legtöbb helyen a magyar politikai és civil szervezetek közösen emlékeznek a trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára.
Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja a Szabadságnak adott nyilatkozatában emlékeztet arra, hogy a nemzeti összetartozás napja, az állampolgársági törvénnyel együtt régi elmaradást pótol, és a magyar nemzet kulturális összetartozását hivatott kifejezni. Ma Magyarországon és a határon túli magyarság lakta területeken méltó megemlékezéseket tartanak, a főkonzul Detrehemtelepen, magyar honvédek tiszteletére állított kopjafa-avatáson vesz részt, és ünnepeli a nemzeti összetartozás napját.
A magyar diplomata szerint június 4-ét nem lehet kitörülni a nemzet emlékezetéből, állandó figyelmeztető jelként kell érzékelni. Ugyanakkor hangsúlyozta: nem gyászkultusz a nemzeti összetartozás napja, hanem előre mutat, önbizalmat és tartást sugall, valamint a közös célokban való gondolkodásra serkent. Szilágyi Mátyás ennek szellemében kívánt méltó ünneplést minden magyarnak.
Lapunk kérdésére, hogy miképpen vélekedik a nemzeti összetartozás napjáról, Egyed Ákos történész, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) volt elnöke kifejtette: a szolidaritás fontos minden nemzet életében, mert a történelmi pillanatokban nagy szükség van rá. A történész vallomása szerint a legnagyobb és legfontosabb emberi közösség pedig továbbra is a nemzet.
Szabadság (Kolozsvár)
2011. október 5.
Kolozsvár is bemutatkozott a FesztMagyaron
Tíz magyar város – Kassa, Beregszász, Kolozsvár, Arad, Magyarkanizsa, Lendva, Miskolc, Nyíregyháza, Békéscsaba és Székesfehérvár – nevezetességeivel, jellemzőivel, szellemiségével, ízeivel és hagyományaival ismerkedhettek meg mindazok, akik szeptember 16. és 18. között ellátogattak a budapesti Millenárisra: a FesztMagyar elnevezésű rendezvényen a Kárpát-medence csaknem minden jelentősebb régiója képviseltette magát. Kolozsvár természetesen ezúttal sem maradhatott ki a sorból: az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) főszervezésében, az Erdélyi Kézmíves Céh és a Homo Ludens Alapítvány közreműködésével városunkat is méltóképpen képviselték a rendezvényen, amelyről Vincze László bábszínész, az EMKE munkatársa számolt be lapunknak.
– A FesztMagyar elnevezésű rendezvényt a Millenáris szervezte, a kolozsvári képviseletet az EMKE fogta össze. Meghívtak 10 várost a Kárpát-medencéből, hogy mutassák be saját és a környékük jellegzetességeit. A kezdeti elképzelések végül anyagi lehetőségek hiányában módosultak, így minden város kapott egy pavilont, illetve rendelkezésre állt két kis színpad is, ahol kisebb produkciókat lehetett bemutatni. Velünk tartott a Harmadik zenekar, akik két ízben is muzsikáltak, mi pedig Demeter Ferenc bábszínész kollégámmal – Keljfeljancsi Bábszínházként – kétszer is bemutattuk a Mátyás király és a kolozsvári bíró című darabunkat. De volt még a színpadon népzene, néptánc, bábszínház, klasszikus zene, kamaraszínházi előadás és mesemondók is – részletezte Vincze László, hozzátéve: igyekeztek megfelelni az elvárásoknak, és nem is vallottak szégyent. Bár a gasztronómiai rész végül nem valósult meg, a kézműves részleg sok mindenért kárpótolta a résztvevőket – tudtuk meg. – Nagyon szép kézműves kiállítással készültünk, az Erdélyi Kézmíves Céh jóvoltából, amelynek képviselői három mesterrel és számos szemet gyönyörködtető tárggyal érkeztek. Ők hárman mesterségbemutatót is tartottak, de magukkal hozták bemutatásra több kollégájuk termékeit is, és nagyon feldobta a kolozsvári pavilont a színes mezőségi-kalotaszegi viseletek, szőttesek, egyéb tárgyak összeállítása.
Természetesen Kolozsvárról szóló kiadványokat és könyveket is vittünk magukkal. Fogadtunk egy tiszteletbeli kolozsvári borászt is, mivel városunk a filoxéra óta híresen nem borvidék, így Seprődi József barátunk elhozta a Küküllő menti világhírű borait. Ez felülmúlhatatlannak bizonyult a rendezvényen, mindenki a csodájára járt – mesélte a bábszínész.
A kolozsvári pavilon berendezését, felépítését egyébként Guttmann Szabolcs építész álmodta meg. – Előtte ugyancsak vele jártunk a Kolozsvári Magyar Napok szervezőinél, hogy megbeszéljük velük, ilyen kis területen hogyan lehetne minél szemléletesebb kiállítást rendezni, amellyel a rendezvényt is áttekintjük. Bőven vittünk tehát anyagokat a Magyar Napokról, és plazmatévén is folyamatosan mentek bejátszások a rendezvénysorozatról.
A közönségről érdeklődve megtudtuk: a Millenárisnak van egy többé-kevésbé állandó törzsgárdája, ők ezúttal is ott voltak. – Bár nagy konkurenciát jelentett a Nemzeti Vágta, amely jó nagy tömeget vont el, de mégis jó hangulatú rendezvény sikeredett. Nagy egyetértésben és szeretetben töltöttük el a három napot, jó kapcsolatok alakultak ki, a már meglévők továbbfejlődtek. A szervezők egy építész céget bíztak meg azzal, hogy vizuálisan is megfogalmazzák a különböző városok üzeneteit.
Kolozsvár ezúttal az organikus szellemiséget képviselte, hiszen itt fejtette ki tevékenységét Kós Károly, az organikus építészet atyja, és ebbe sok mindent bele lehet vinni, hiszen itt együtt él a múlt a jelennel, és a múltból táplálkozva folyamatos a fejlődés is. Gyakorlatilag ezt volt hivatva üzenni minden, amit elvittünk, és erre utalt a befelé forduló spirált ábrázoló installációnk is, amely nagy népszerűségnek örvendett a gyermekek körében is.
S. B. Á.
Szabadság (Kolozsvár)
Tíz magyar város – Kassa, Beregszász, Kolozsvár, Arad, Magyarkanizsa, Lendva, Miskolc, Nyíregyháza, Békéscsaba és Székesfehérvár – nevezetességeivel, jellemzőivel, szellemiségével, ízeivel és hagyományaival ismerkedhettek meg mindazok, akik szeptember 16. és 18. között ellátogattak a budapesti Millenárisra: a FesztMagyar elnevezésű rendezvényen a Kárpát-medence csaknem minden jelentősebb régiója képviseltette magát. Kolozsvár természetesen ezúttal sem maradhatott ki a sorból: az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) főszervezésében, az Erdélyi Kézmíves Céh és a Homo Ludens Alapítvány közreműködésével városunkat is méltóképpen képviselték a rendezvényen, amelyről Vincze László bábszínész, az EMKE munkatársa számolt be lapunknak.
– A FesztMagyar elnevezésű rendezvényt a Millenáris szervezte, a kolozsvári képviseletet az EMKE fogta össze. Meghívtak 10 várost a Kárpát-medencéből, hogy mutassák be saját és a környékük jellegzetességeit. A kezdeti elképzelések végül anyagi lehetőségek hiányában módosultak, így minden város kapott egy pavilont, illetve rendelkezésre állt két kis színpad is, ahol kisebb produkciókat lehetett bemutatni. Velünk tartott a Harmadik zenekar, akik két ízben is muzsikáltak, mi pedig Demeter Ferenc bábszínész kollégámmal – Keljfeljancsi Bábszínházként – kétszer is bemutattuk a Mátyás király és a kolozsvári bíró című darabunkat. De volt még a színpadon népzene, néptánc, bábszínház, klasszikus zene, kamaraszínházi előadás és mesemondók is – részletezte Vincze László, hozzátéve: igyekeztek megfelelni az elvárásoknak, és nem is vallottak szégyent. Bár a gasztronómiai rész végül nem valósult meg, a kézműves részleg sok mindenért kárpótolta a résztvevőket – tudtuk meg. – Nagyon szép kézműves kiállítással készültünk, az Erdélyi Kézmíves Céh jóvoltából, amelynek képviselői három mesterrel és számos szemet gyönyörködtető tárggyal érkeztek. Ők hárman mesterségbemutatót is tartottak, de magukkal hozták bemutatásra több kollégájuk termékeit is, és nagyon feldobta a kolozsvári pavilont a színes mezőségi-kalotaszegi viseletek, szőttesek, egyéb tárgyak összeállítása.
Természetesen Kolozsvárról szóló kiadványokat és könyveket is vittünk magukkal. Fogadtunk egy tiszteletbeli kolozsvári borászt is, mivel városunk a filoxéra óta híresen nem borvidék, így Seprődi József barátunk elhozta a Küküllő menti világhírű borait. Ez felülmúlhatatlannak bizonyult a rendezvényen, mindenki a csodájára járt – mesélte a bábszínész.
A kolozsvári pavilon berendezését, felépítését egyébként Guttmann Szabolcs építész álmodta meg. – Előtte ugyancsak vele jártunk a Kolozsvári Magyar Napok szervezőinél, hogy megbeszéljük velük, ilyen kis területen hogyan lehetne minél szemléletesebb kiállítást rendezni, amellyel a rendezvényt is áttekintjük. Bőven vittünk tehát anyagokat a Magyar Napokról, és plazmatévén is folyamatosan mentek bejátszások a rendezvénysorozatról.
A közönségről érdeklődve megtudtuk: a Millenárisnak van egy többé-kevésbé állandó törzsgárdája, ők ezúttal is ott voltak. – Bár nagy konkurenciát jelentett a Nemzeti Vágta, amely jó nagy tömeget vont el, de mégis jó hangulatú rendezvény sikeredett. Nagy egyetértésben és szeretetben töltöttük el a három napot, jó kapcsolatok alakultak ki, a már meglévők továbbfejlődtek. A szervezők egy építész céget bíztak meg azzal, hogy vizuálisan is megfogalmazzák a különböző városok üzeneteit.
Kolozsvár ezúttal az organikus szellemiséget képviselte, hiszen itt fejtette ki tevékenységét Kós Károly, az organikus építészet atyja, és ebbe sok mindent bele lehet vinni, hiszen itt együtt él a múlt a jelennel, és a múltból táplálkozva folyamatos a fejlődés is. Gyakorlatilag ezt volt hivatva üzenni minden, amit elvittünk, és erre utalt a befelé forduló spirált ábrázoló installációnk is, amely nagy népszerűségnek örvendett a gyermekek körében is.
S. B. Á.
Szabadság (Kolozsvár)
2011. október 24.
Felnőni az áldozathoz
Szenvedő lélekkel áhítjuk, hogy a rontó harcok megszűnjenek; s kérjük az emberi bölcsesség szellemét, hogy e harcok küzdőit igazságtalan ítélet ne érje. Méltó életünkért szóban és cselekedetekben a történelemhez fohászkodunk. (Tamási Áron: Magyar fohász. Irodalmi Újság, 1956. november 2.)
Romániában nem volt bűnmegvallás, az erkölcsi megtisztulás elmaradt. Akik átélték, azoknak erkölcsi kötelességük megírni, beszélni róla, mert a sok emlékezés egyszer csak összeáll valamilyen összképpé. Ez a törekvése a többi intézmény mellett a kolozsvári Polis Kiadónak, mondotta Dávid Gyula igazgató, maga is ötvenhatos elítélt. Az emlékezést kötetbemutatóval kötötték össze szombaton a Jókai utcai Bocskai-teremben. "Sok még a fehér vagy homályos folt. Sok még a mai napig is belügyi levéltárakban lapuló (természetesen koncepciózusan torzított, de torzítottságában is valós tényeket rögzítő) bírósági peranyag – írja az előszóban. – S akik még élünk az egykori erdélyi 56-osok közül, az évek múltával egyre jobban érezzük, mennyi még az adósságunk azokkal szemben, akik – vagy akiknek családja – legfeljebb emlékük megőrzése által részesülhet valamiféle ‘kárpótlás’-ban. Ilyen adósságtörlesztés ez a mostani könyv is, a forradalommal együtt érző és érette cselekvő erdélyi ezrek egyikének, a ma Marosvásárhelyt élő Veress Sándornak az önéletrajzi visszaemlékezése."
Egykori elítéltek, volt munkatársak, a rokonság és az érdeklődők köre tisztelte meg az eseményt jelenlétével. – 1956 őszén, a magyar forradalom lázas heteiben, Magyarország határain kívül is milliók szíve dobbant meg ugyanarra az ütemre – áll a felvezetőben. – Az együttérzés és -gondolkodás nem ismert határokat: ugyanazt éreztük, ugyanabban reménykedtünk Kolozsvárt, Nagyváradon, Sepsiszentgyörgyön, Pozsonyban és Dunaszerdahelyen, Szabadkán és Újvidéken, Ungváron és Beregszászban vagy a nyugati világ bármely szögletében. Aztán a forradalom leverését követő megtorlás súlyát is együtt hordoztuk, vállalva azt, amit a forradalom napjaiban vallottunk. E vállalók és sorshordozók egyike ennek a könyvnek a szerzője, aki néhány társával, barátjával együtt egy erdélyi kisvárosból, Erdőszentgyörgyről küldözgette leveleit szerte az országba, magyar és román barátainak, cáfolva bennük azokat a rágalmakat, amelyeket a hivatalos propaganda terjesztett. Ő húsz év börtönt kapott érte, társai összesen 54 évet. Visszaemlékezéseiben felidézi az 56-os erdélyi ősz reményteljes napjait, majd letartóztatásuk, elítélésük eseményeit, a marosvásárhelyi, szamosújvári, jilavai börtönökben, a Duna-delta kényszermunkatáboraiban töltött éveiket. És emléket állít itthon maradt családjának: két kislányukat egyedül nevelő feleségének, aki a szenvedésben és a helytállásban is méltó társa maradt.
Veress Sándor könyvének címe: Hét esztendő kálváriája (1957-1964). Visszaemlékezés. Dávid Gyula előszavával. Polis Könyvkiadó, Kolozsvár 2011. 184 lap. Képekkel. Mit írtak a levélbe? Hogy "Magyarországon nem ellenforradalom, hanem forradalom, szabadságharc van. Lépjünk fel az elnyomó kommunista zsarnoksággal szemben és annak kiszolgálói ellen, mert ők a nép legnagyobb ellenségei. Menjenek haza az orosz csapatok! Sajtó- és szólásszabadságot! Demokratikus, titkos választásokat, többpárti rendszert! Bojkottáld a közelgő választásokat! (Az 1957-es választásokról van szó, sz. m.) A változásokban való reménykedéssel és meggyőződéssel vállalnunk kell a magyar forradalom–szabadságharc eszméinek terjesztését." Végül: "Ha mindezzel egyetértesz, akkor sokszorosítva másold le és megbízható személyeknek küldd tovább, ha nem, akkor semmisítsd meg!"
Csakhogy a félelem nagy úr. Sokan provokációt sejtettek az aláíratlan levelekben. Az is bebizonyosodott, hogy egyes, megbízhatónak hitt személyek már rég besúgók voltak, vagy közben váltak azzá. (Erről egy adat: 1956-ban a kolozsvári egyetemnek mindössze két besúgója volt, esztendő múltán pedig már hatvankettő!) 1957. június 19-étől kezdve letartóztatták őket: dr. Németh Zoltán jogászt, Ravasz Győzőt, Veress Zoltánt (a szerző öccsét, aki kiszállásain vonaton vitte a leveleket Dicsőszentmártonba, Balázsfalvára, Szebenbe, s ott tette postára őket), Elekes Balázst, Szilveszter Sándort és Veress Sándort. De az akció tovább is működött. "1962-ben, írja Veress Sándor, Peripraván találkoztam egy berei elítélttel, ő mondta el, hogy egy ismerőse 1958-ban kapott egy általam elmondott tartalmú levelet."
Dávid Gyula a bemutatón is nyomatékosította a gondolatot, amellyel a könyv előszavát is zárja: "Fontosnak érzem, hogy sorsunk emberi tanulságai valamiképpen beépüljenek a következő nemzedékek – az életbe már kilépett unokáink s most születő dédunokáink – tudatába. Hogy a világban soha senki ne legyen kiszolgáltatva semmiféle hatalomnak, s hogy az igazságért, az emberségért való kiállást soha sehol ne lehessen erőszakkal megtorolni. Nem vagyok naiv, tudom, hogy ma még messze állunk ettől. De hinni akarom, hogy 56 és az ötvenhatosok áldozata nem volt hiábavaló, s hogy az emberiség képes lesz felnőni ehhez az áldozathoz."
Bölöni Domokos
Népújság (Marosvásárhely)
Szenvedő lélekkel áhítjuk, hogy a rontó harcok megszűnjenek; s kérjük az emberi bölcsesség szellemét, hogy e harcok küzdőit igazságtalan ítélet ne érje. Méltó életünkért szóban és cselekedetekben a történelemhez fohászkodunk. (Tamási Áron: Magyar fohász. Irodalmi Újság, 1956. november 2.)
Romániában nem volt bűnmegvallás, az erkölcsi megtisztulás elmaradt. Akik átélték, azoknak erkölcsi kötelességük megírni, beszélni róla, mert a sok emlékezés egyszer csak összeáll valamilyen összképpé. Ez a törekvése a többi intézmény mellett a kolozsvári Polis Kiadónak, mondotta Dávid Gyula igazgató, maga is ötvenhatos elítélt. Az emlékezést kötetbemutatóval kötötték össze szombaton a Jókai utcai Bocskai-teremben. "Sok még a fehér vagy homályos folt. Sok még a mai napig is belügyi levéltárakban lapuló (természetesen koncepciózusan torzított, de torzítottságában is valós tényeket rögzítő) bírósági peranyag – írja az előszóban. – S akik még élünk az egykori erdélyi 56-osok közül, az évek múltával egyre jobban érezzük, mennyi még az adósságunk azokkal szemben, akik – vagy akiknek családja – legfeljebb emlékük megőrzése által részesülhet valamiféle ‘kárpótlás’-ban. Ilyen adósságtörlesztés ez a mostani könyv is, a forradalommal együtt érző és érette cselekvő erdélyi ezrek egyikének, a ma Marosvásárhelyt élő Veress Sándornak az önéletrajzi visszaemlékezése."
Egykori elítéltek, volt munkatársak, a rokonság és az érdeklődők köre tisztelte meg az eseményt jelenlétével. – 1956 őszén, a magyar forradalom lázas heteiben, Magyarország határain kívül is milliók szíve dobbant meg ugyanarra az ütemre – áll a felvezetőben. – Az együttérzés és -gondolkodás nem ismert határokat: ugyanazt éreztük, ugyanabban reménykedtünk Kolozsvárt, Nagyváradon, Sepsiszentgyörgyön, Pozsonyban és Dunaszerdahelyen, Szabadkán és Újvidéken, Ungváron és Beregszászban vagy a nyugati világ bármely szögletében. Aztán a forradalom leverését követő megtorlás súlyát is együtt hordoztuk, vállalva azt, amit a forradalom napjaiban vallottunk. E vállalók és sorshordozók egyike ennek a könyvnek a szerzője, aki néhány társával, barátjával együtt egy erdélyi kisvárosból, Erdőszentgyörgyről küldözgette leveleit szerte az országba, magyar és román barátainak, cáfolva bennük azokat a rágalmakat, amelyeket a hivatalos propaganda terjesztett. Ő húsz év börtönt kapott érte, társai összesen 54 évet. Visszaemlékezéseiben felidézi az 56-os erdélyi ősz reményteljes napjait, majd letartóztatásuk, elítélésük eseményeit, a marosvásárhelyi, szamosújvári, jilavai börtönökben, a Duna-delta kényszermunkatáboraiban töltött éveiket. És emléket állít itthon maradt családjának: két kislányukat egyedül nevelő feleségének, aki a szenvedésben és a helytállásban is méltó társa maradt.
Veress Sándor könyvének címe: Hét esztendő kálváriája (1957-1964). Visszaemlékezés. Dávid Gyula előszavával. Polis Könyvkiadó, Kolozsvár 2011. 184 lap. Képekkel. Mit írtak a levélbe? Hogy "Magyarországon nem ellenforradalom, hanem forradalom, szabadságharc van. Lépjünk fel az elnyomó kommunista zsarnoksággal szemben és annak kiszolgálói ellen, mert ők a nép legnagyobb ellenségei. Menjenek haza az orosz csapatok! Sajtó- és szólásszabadságot! Demokratikus, titkos választásokat, többpárti rendszert! Bojkottáld a közelgő választásokat! (Az 1957-es választásokról van szó, sz. m.) A változásokban való reménykedéssel és meggyőződéssel vállalnunk kell a magyar forradalom–szabadságharc eszméinek terjesztését." Végül: "Ha mindezzel egyetértesz, akkor sokszorosítva másold le és megbízható személyeknek küldd tovább, ha nem, akkor semmisítsd meg!"
Csakhogy a félelem nagy úr. Sokan provokációt sejtettek az aláíratlan levelekben. Az is bebizonyosodott, hogy egyes, megbízhatónak hitt személyek már rég besúgók voltak, vagy közben váltak azzá. (Erről egy adat: 1956-ban a kolozsvári egyetemnek mindössze két besúgója volt, esztendő múltán pedig már hatvankettő!) 1957. június 19-étől kezdve letartóztatták őket: dr. Németh Zoltán jogászt, Ravasz Győzőt, Veress Zoltánt (a szerző öccsét, aki kiszállásain vonaton vitte a leveleket Dicsőszentmártonba, Balázsfalvára, Szebenbe, s ott tette postára őket), Elekes Balázst, Szilveszter Sándort és Veress Sándort. De az akció tovább is működött. "1962-ben, írja Veress Sándor, Peripraván találkoztam egy berei elítélttel, ő mondta el, hogy egy ismerőse 1958-ban kapott egy általam elmondott tartalmú levelet."
Dávid Gyula a bemutatón is nyomatékosította a gondolatot, amellyel a könyv előszavát is zárja: "Fontosnak érzem, hogy sorsunk emberi tanulságai valamiképpen beépüljenek a következő nemzedékek – az életbe már kilépett unokáink s most születő dédunokáink – tudatába. Hogy a világban soha senki ne legyen kiszolgáltatva semmiféle hatalomnak, s hogy az igazságért, az emberségért való kiállást soha sehol ne lehessen erőszakkal megtorolni. Nem vagyok naiv, tudom, hogy ma még messze állunk ettől. De hinni akarom, hogy 56 és az ötvenhatosok áldozata nem volt hiábavaló, s hogy az emberiség képes lesz felnőni ehhez az áldozathoz."
Bölöni Domokos
Népújság (Marosvásárhely)
2011. november 24.
Kecskeméten ülésezett a Nemzeti Összetartozás Bizottsága
Az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottsága kedden Kecskeméten, a Városháza Dísztermében tartotta meg egész napos kihelyezett ülését.
Az ülésen részt vettek az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának tagjai: Potápi Árpád János elnök, Dr. Kovács Ferenc alelnök, Dr. Szili Katalin alelnök, Ékes Ilona, Dr. Hoppál Péter, Kalmár Ferenc András, Kőszegi Zoltán, Dr. Stágel Bence, Dr. Dorosz Dávid, Szávay István, Szabó Vilmos bizottsági tagok.
A Határon Túli Magyar Szervezetekkel Együttműködő Munkacsoport: Leviczky Cirill, az Oktatási, Kulturális és Egyházügyi Bizottság elnöke, a munkacsoport vezetője, Bogdándy Ferenc, a Rákóczi Szövetség alelnöke, Engert Jakabné képviselő asszony, a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület elnöke, Farkas Gábor, az Európa Jövője Egyesület elnöke, Józsa Katalin, a Kecskeméti Ifjúsági Otthon igazgatója, Kerényi György, a Kecskemét - Marosvásárhely Baráti Kör Egyesület elnöke, Németh Ernő, a Gong Rádió főszerkesztője; Palotás József, a Türr István Képző és Kutató Intézet Kecskeméti Igazgatóság igazgatója; valamint Papp Zsolt, a Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola igazgatója.
Fazakas Géza színművész - aki a Marosvásárhelyi Színiakadémián végzett, és 10 éve a kecskeméti Katona József Színház tagja – versmondásával kezdődött meg az ülés. A megjelenteket Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatának nevében dr. Zombor Gábor polgármester köszöntötte, és mutatatta be a város kapcsolatait a határon túli kisebbségekkel. Majd Mák Kornél alpolgármester beszélt a város és a határon túli magyar közösségek összefogásának eredményeiről.
A kihelyezett ülésen ahatáron túli kapcsolatokat ápoló szervezetek és intézmények közül bemutatkozott az Európa Jövője Egyesület, előadó Farkas Gábor elnök; a Katolikus Egyház és Szent Imre Általános Iskola, előadó Papp Zsolt igazgató; a Kecskeméti Főiskola, előadó Dr. Boza Pál főiskolai tanár; a Kecskeméti Ifjúsági Otthon, előadó Józsa Katalin igazgatónő; a Kecskemét-Marosvásárhely Baráti Kör Egyesület, előadó Sipos Zsolt elnökhelyettes; a Kecskeméti Műszaki Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium, előadó Leviczky Cirill igazgató; a Kecskeméti Református Egyházközség, előadó Varga Nándor elnöklelkész; a Kecskemét – Széchenyi városi Közösségépítő Egyesület, előadó Hortobágyi Tibor; valamint a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület, előadó Engert Jakabné elnök.
A Nemzeti Összetartozás Bizottsága 2010. december 23-án az Országgyűlés 2010. évi utolsó döntésével jött létre, 2011. január 1-jei hatállyal. A létrehozásról szóló határozat indoklása szerint a 2010. évi választásokat követően kialakított új kormányszerkezet kifejezésre juttatta azon politikai szemléletváltást, amely szerint a határon túlinak mondott magyarok ügye nem külügyi kérdés, kormányzati szinten nem a Külügyminisztérium, hanem egy tárca nélküli miniszter (miniszterelnök-helyettes), valamint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium feladata.
A határozat szerint a képviselőcsoportok között egyetértés van abban, hogy az Országgyűlés bizottsági rendszere is tükrözze ezt a szemléletet. Ennek kifejezéseként az országgyűlési határozat létrehozta a Nemzeti Összetartozás Bizottságát, amelynek tevékenysége: élő kapcsolatot tartanak a határon túli politikai és társadalmi szervezetekkel, figyelemmel kísérik a határon túli magyarság támogatását.
Először fordult elő, hogy Kecskeméten tartotta kihelyezett ülését az Országgyűlés egyik bizottsága. Egyben ez volt az első alkalom, hogy a Nemzeti Összetartozás Bizottsága valamely anyaországi városban tartott kihelyezett ülést - korábban üléseztek Beregszászon, Lendván és legutóbb Nagyszalontán.
E megtiszteltetés azért érhette Kecskemétet, mert városunk felkarolta a határon túli magyarság ügyeinek támogatását, követendő példát mutatva a magyar településeknek. Kecskemét közgyűlése egyhangúan – a magyarországi városok sorában elsőként – rendeleteiben, szabályzataiban, költségvetésében deklarálta a határon túli magyarság ügyének támogatását. A Közgyűlés Oktatási, Kulturális és Egyházügyi Bizottsága ugyancsak országos egyetlenként határozatban döntött egy tanácsadó, véleményező, indítvány- és javaslattevő testület, a Határon Túli Magyar Szervezetekkel Együttműködő Munkacsoport létrehozásáról.
Kecskemét testvérvárosi kapcsolatai legintenzívebben a határon túli magyarlakta városokkal működnek: Marosvásárhellyel, Sepsiszentgyörggyel, Beregszásszal, Galántával, Újvidékkel.
2009 decemberében Kecskemét belépett a Hét Határ Határon Átnyúló Önkormányzati Szövetség a Kárpát-medencében Egyesületbe. A Szövetség elsődleges célja a határokon túli településekkel való szorosabb együttműködés elősegítése, ezáltal az EU elvárásainak is megfelelő régiófejlődés, az esélyegyenlőség, a versenyképesség növelése, az EU-tagállamokkal való hatékony együttműködés előmozdítása. Kecskemét büszke lehet a városban tevékenykedő civil szervezetekre, a magánszemélyektől induló kezdeményezésekre, az önkéntes vállalásokra is.
Ugyancsak az országban elsőként civil kezdeményezésre Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója ez év október 1-jén, a Városháza Díszudvarán – az általa megálmodott és megfogalmazott – Szent István-tervet mutatta be. Hende Csaba honvédelmi miniszter, aki magánszemélyként vett részt a rendezvényen, a terv alapján A mi ügyünk címmel íródott könyvet mutatta be. Kettejük közös előadása óta városunkban további civil kezdeményezések láttak napvilágot, valamint intézmények, szervezetek, magánszemélyek kapcsolódtak be a kecskeméti Szent István-terv megvalósításába.
Az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottsága kecskeméti kihelyezett ülésének résztvevői egy kiadványt vehettek át, amely átfogó képet nyújt a városi civil mozgalmakról, az egyházak, valamint az oktatási és kulturális intézmények szerteágazó, széleskörű tevékenységéről. A csaknem 50 szervezet fáradságos munkájának köszönhető a városunkra jellemző, nemzeti összetartozás tudat formálása és fenntartása.
Kecskemét.hu
Az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottsága kedden Kecskeméten, a Városháza Dísztermében tartotta meg egész napos kihelyezett ülését.
Az ülésen részt vettek az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának tagjai: Potápi Árpád János elnök, Dr. Kovács Ferenc alelnök, Dr. Szili Katalin alelnök, Ékes Ilona, Dr. Hoppál Péter, Kalmár Ferenc András, Kőszegi Zoltán, Dr. Stágel Bence, Dr. Dorosz Dávid, Szávay István, Szabó Vilmos bizottsági tagok.
A Határon Túli Magyar Szervezetekkel Együttműködő Munkacsoport: Leviczky Cirill, az Oktatási, Kulturális és Egyházügyi Bizottság elnöke, a munkacsoport vezetője, Bogdándy Ferenc, a Rákóczi Szövetség alelnöke, Engert Jakabné képviselő asszony, a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület elnöke, Farkas Gábor, az Európa Jövője Egyesület elnöke, Józsa Katalin, a Kecskeméti Ifjúsági Otthon igazgatója, Kerényi György, a Kecskemét - Marosvásárhely Baráti Kör Egyesület elnöke, Németh Ernő, a Gong Rádió főszerkesztője; Palotás József, a Türr István Képző és Kutató Intézet Kecskeméti Igazgatóság igazgatója; valamint Papp Zsolt, a Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola igazgatója.
Fazakas Géza színművész - aki a Marosvásárhelyi Színiakadémián végzett, és 10 éve a kecskeméti Katona József Színház tagja – versmondásával kezdődött meg az ülés. A megjelenteket Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatának nevében dr. Zombor Gábor polgármester köszöntötte, és mutatatta be a város kapcsolatait a határon túli kisebbségekkel. Majd Mák Kornél alpolgármester beszélt a város és a határon túli magyar közösségek összefogásának eredményeiről.
A kihelyezett ülésen ahatáron túli kapcsolatokat ápoló szervezetek és intézmények közül bemutatkozott az Európa Jövője Egyesület, előadó Farkas Gábor elnök; a Katolikus Egyház és Szent Imre Általános Iskola, előadó Papp Zsolt igazgató; a Kecskeméti Főiskola, előadó Dr. Boza Pál főiskolai tanár; a Kecskeméti Ifjúsági Otthon, előadó Józsa Katalin igazgatónő; a Kecskemét-Marosvásárhely Baráti Kör Egyesület, előadó Sipos Zsolt elnökhelyettes; a Kecskeméti Műszaki Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium, előadó Leviczky Cirill igazgató; a Kecskeméti Református Egyházközség, előadó Varga Nándor elnöklelkész; a Kecskemét – Széchenyi városi Közösségépítő Egyesület, előadó Hortobágyi Tibor; valamint a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület, előadó Engert Jakabné elnök.
A Nemzeti Összetartozás Bizottsága 2010. december 23-án az Országgyűlés 2010. évi utolsó döntésével jött létre, 2011. január 1-jei hatállyal. A létrehozásról szóló határozat indoklása szerint a 2010. évi választásokat követően kialakított új kormányszerkezet kifejezésre juttatta azon politikai szemléletváltást, amely szerint a határon túlinak mondott magyarok ügye nem külügyi kérdés, kormányzati szinten nem a Külügyminisztérium, hanem egy tárca nélküli miniszter (miniszterelnök-helyettes), valamint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium feladata.
A határozat szerint a képviselőcsoportok között egyetértés van abban, hogy az Országgyűlés bizottsági rendszere is tükrözze ezt a szemléletet. Ennek kifejezéseként az országgyűlési határozat létrehozta a Nemzeti Összetartozás Bizottságát, amelynek tevékenysége: élő kapcsolatot tartanak a határon túli politikai és társadalmi szervezetekkel, figyelemmel kísérik a határon túli magyarság támogatását.
Először fordult elő, hogy Kecskeméten tartotta kihelyezett ülését az Országgyűlés egyik bizottsága. Egyben ez volt az első alkalom, hogy a Nemzeti Összetartozás Bizottsága valamely anyaországi városban tartott kihelyezett ülést - korábban üléseztek Beregszászon, Lendván és legutóbb Nagyszalontán.
E megtiszteltetés azért érhette Kecskemétet, mert városunk felkarolta a határon túli magyarság ügyeinek támogatását, követendő példát mutatva a magyar településeknek. Kecskemét közgyűlése egyhangúan – a magyarországi városok sorában elsőként – rendeleteiben, szabályzataiban, költségvetésében deklarálta a határon túli magyarság ügyének támogatását. A Közgyűlés Oktatási, Kulturális és Egyházügyi Bizottsága ugyancsak országos egyetlenként határozatban döntött egy tanácsadó, véleményező, indítvány- és javaslattevő testület, a Határon Túli Magyar Szervezetekkel Együttműködő Munkacsoport létrehozásáról.
Kecskemét testvérvárosi kapcsolatai legintenzívebben a határon túli magyarlakta városokkal működnek: Marosvásárhellyel, Sepsiszentgyörggyel, Beregszásszal, Galántával, Újvidékkel.
2009 decemberében Kecskemét belépett a Hét Határ Határon Átnyúló Önkormányzati Szövetség a Kárpát-medencében Egyesületbe. A Szövetség elsődleges célja a határokon túli településekkel való szorosabb együttműködés elősegítése, ezáltal az EU elvárásainak is megfelelő régiófejlődés, az esélyegyenlőség, a versenyképesség növelése, az EU-tagállamokkal való hatékony együttműködés előmozdítása. Kecskemét büszke lehet a városban tevékenykedő civil szervezetekre, a magánszemélyektől induló kezdeményezésekre, az önkéntes vállalásokra is.
Ugyancsak az országban elsőként civil kezdeményezésre Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója ez év október 1-jén, a Városháza Díszudvarán – az általa megálmodott és megfogalmazott – Szent István-tervet mutatta be. Hende Csaba honvédelmi miniszter, aki magánszemélyként vett részt a rendezvényen, a terv alapján A mi ügyünk címmel íródott könyvet mutatta be. Kettejük közös előadása óta városunkban további civil kezdeményezések láttak napvilágot, valamint intézmények, szervezetek, magánszemélyek kapcsolódtak be a kecskeméti Szent István-terv megvalósításába.
Az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottsága kecskeméti kihelyezett ülésének résztvevői egy kiadványt vehettek át, amely átfogó képet nyújt a városi civil mozgalmakról, az egyházak, valamint az oktatási és kulturális intézmények szerteágazó, széleskörű tevékenységéről. A csaknem 50 szervezet fáradságos munkájának köszönhető a városunkra jellemző, nemzeti összetartozás tudat formálása és fenntartása.
Kecskemét.hu
2011. december 14.
IV. Kárpát-medencei Betlehemes találkozó - Hírek
December 14–18. között három országból hetvennél több magyar fiatal utazik Ukrajnába, a Kárpátaljára, hogy az ottaniakkal együtt részt vegyenek egy kárpát-medencei betlehemes találkozón.
A találkozó mottója Sík Sándort idézi: „Csak azt tudjuk szeretni, amit ismerünk!”
A Bekecs Beregszász – Kecskemét Baráti Társaság Egyesület 1999 óta építi a testvérvárosi kapcsolatokat Beregszásszal. A fiatalok cserelátogatása 2008-ban tematikus rendezvénnyé bővült. Az Erdélyből, Felvidékről, Kárpátaljáról és Magyarországról származó diákok az adventi időszakban családoknál laktak, együtt jártak iskolába a velük egykorú gyermekekkel, közösen töltötték szabad idejüket, közben sok helyen bemutatták betlehemes műsorukat. 2010-ben Erdélyben, Csíkszeredán találkoztak.
A betlehem-járás a magyar népi színjátszás téli ünnepköri szent formája. Ez a fajta népi színjáték, mely a szimbólumok nyelvén és eszközeivel dolgozik, már kihalóban volt. Lelkes néprajzosok, amatőr színjátszók feltámasztották, így a betlehemes játék – amely etnikus, szakrális és a szó minden értelmében hagyományból építkező – e találkozó keretében is egyesítő erővel bírhat.
A rendezvény alkalmat teremt arra, hogy a közös ünneplés közben gyerekek és szülők ismerkedjenek, barátkozzanak egymással. Lehetőséget ad arra is, hogy az ünneplés mellett a részt-vevő fiatalok megismerjék a mindennapok valóságát. A diákok részt vesznek tanórákon, a kísérők bekapcsolódnak a tantestületek munkájába, komoly tapasztalatcsere zajlik. A szervezők reményei szerint egy több határon átívelő, komoly kapcsolati háló alakul ki a diákok, a tanárok, az egyesületek és azok tagjai között. Ez a háló még bővülhet is, hiszen a szabadkai Október 10. Általános Iskola több nevelője is csatlakozik idén érdeklődőként a csapathoz.
2011-ben ismét Magyarországon kívül, Beregszászon lesz a találkozás. A csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola, a kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alap-iskola és a kecskeméti Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola diákjait a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumban várják.
Az újra egyesülő Európában a civilek, a civil szervezetek irányításával a fiatalok szüntethetik meg az emberi kapcsolatokban az ismert történelmi okok miatt kialakult folytonossági hiányokat.
A 33 szentimrés diák és kísérő tanáraik kiutazását a HATÁRTALANUL! program keretében mintegy 800 ezer forinttal a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatja. A találkozót Kecskemét Város Önkormányzata, a Kalocsa-Kecskeméti Egyházmegyei Katolikus Iskolák Alapítvány, a Lurkó Diáksegítő Alapítvány és több magánszemély segíti. A megvalósításban közreműködik a kecskeméti Bekecs Egyesület, a beregszászi Cserkészliliom Alapítvány, a kassai Árvácska Tehetséggondozó Társulás és a csíkszeredai „Csobod Öröksége” Egyesület.
December 14–18. között három országból hetvennél több magyar fiatal utazik Ukrajnába, a Kárpátaljára, hogy az ottaniakkal együtt részt vegyenek egy kárpát-medencei betlehemes találkozón.
A találkozó mottója Sík Sándort idézi: „Csak azt tudjuk szeretni, amit ismerünk!”
A Bekecs Beregszász – Kecskemét Baráti Társaság Egyesület 1999 óta építi a testvérvárosi kapcsolatokat Beregszásszal. A fiatalok cserelátogatása 2008-ban tematikus rendezvénnyé bővült. Az Erdélyből, Felvidékről, Kárpátaljáról és Magyarországról származó diákok az adventi időszakban családoknál laktak, együtt jártak iskolába a velük egykorú gyermekekkel, közösen töltötték szabad idejüket, közben sok helyen bemutatták betlehemes műsorukat. 2010-ben Erdélyben, Csíkszeredán találkoztak.
A betlehem-járás a magyar népi színjátszás téli ünnepköri szent formája. Ez a fajta népi színjáték, mely a szimbólumok nyelvén és eszközeivel dolgozik, már kihalóban volt. Lelkes néprajzosok, amatőr színjátszók feltámasztották, így a betlehemes játék – amely etnikus, szakrális és a szó minden értelmében hagyományból építkező – e találkozó keretében is egyesítő erővel bírhat.
A rendezvény alkalmat teremt arra, hogy a közös ünneplés közben gyerekek és szülők ismerkedjenek, barátkozzanak egymással. Lehetőséget ad arra is, hogy az ünneplés mellett a részt-vevő fiatalok megismerjék a mindennapok valóságát. A diákok részt vesznek tanórákon, a kísérők bekapcsolódnak a tantestületek munkájába, komoly tapasztalatcsere zajlik. A szervezők reményei szerint egy több határon átívelő, komoly kapcsolati háló alakul ki a diákok, a tanárok, az egyesületek és azok tagjai között. Ez a háló még bővülhet is, hiszen a szabadkai Október 10. Általános Iskola több nevelője is csatlakozik idén érdeklődőként a csapathoz.
2011-ben ismét Magyarországon kívül, Beregszászon lesz a találkozás. A csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola, a kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alap-iskola és a kecskeméti Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola diákjait a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumban várják.
Az újra egyesülő Európában a civilek, a civil szervezetek irányításával a fiatalok szüntethetik meg az emberi kapcsolatokban az ismert történelmi okok miatt kialakult folytonossági hiányokat.
A 33 szentimrés diák és kísérő tanáraik kiutazását a HATÁRTALANUL! program keretében mintegy 800 ezer forinttal a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatja. A találkozót Kecskemét Város Önkormányzata, a Kalocsa-Kecskeméti Egyházmegyei Katolikus Iskolák Alapítvány, a Lurkó Diáksegítő Alapítvány és több magánszemély segíti. A megvalósításban közreműködik a kecskeméti Bekecs Egyesület, a beregszászi Cserkészliliom Alapítvány, a kassai Árvácska Tehetséggondozó Társulás és a csíkszeredai „Csobod Öröksége” Egyesület.
2011. december 17.
10 éves a Kárpát-Medencei Magyar Nyelvi kutatóhálózat
November 24-én Budapesten, az MTA székházában konferenciával ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját a Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat, melynek alapítói közé tartozik a beregszászi Hodinka Antal Intézet is. Csernicskó Istvánnal, a Hodinka Intézet vezetőjével a kutatóhálózatról, a magyar nyelv helyzetéről beszélgettünk.
– Ebben az évben volt tíz éves a Hodinka Antal Intézet, s a Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat is. Van összefüggés?
– Trianonban Magyarország és a magyar nemzet mellett a korábban egységes magyar tudományosságot is szétszabdalták. Az 1980-as évek végétől azonban, ahogy a politikai nyomás enyhült, nemcsak a magyar–magyar kulturális kapcsolatok élénkültek meg, hanem a sok országba szakadt magyar nyelvészek is elkezdték kialakítani a szakmai együttműködés kereteit. Erre először az 1988-ban indult élőnyelvi konferenciák sorozata kínált alkalmat. Ebből nőtte ki magát az a kutatócsoport 1995 körül, mely A magyar nyelv a Kárpát-medencében a XX. század végén címmel egységes szempontok alapján készített könyvsorozat keretében mutatja be a magyar nyelv helyzetét Magyarországon kívül. 2001-ben aztán, részben az MTA Kisebbségkutató Intézete kezdeményezésére, a kisebbségi régiókban élő és egymással egyre szorosabban együttműködő nyelvészek létrehozták kis kutatóműhelyeiket. Így jött létre Kolozsváron a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet, Dunaszerdahelyen a Gramma Nyelvi Iroda, és Beregszászban a Hodinka Antal Nyelvi Intézet. Amikor aztán néhány év múlva csatlakozott hozzánk az ausztriai, horvátországi és szlovéniai magyar nyelvváltozatokat vizsgáló, Felsőőr székhelyű Imre Samu Nyelvi Intézet, megfogalmazódott az igény, hogy a szoros együttműködésnek keretet is találjunk, s ekkor neveztük el magunkat Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózatnak.
– Miért épp Termini lett a közös név?
– Latinul a terminus, termini azt jelenti: határ, határvonal, Terminus pedig a földek határait védelmező isten. És éppúgy, mint a „limes” és a „termini” által határolt terület a Római Birodalomban, a magyar kisebbségek által lakott régiók is egyfajta védőövezetet, ha tetszik: gyepűt alkotnak Magyarország körül, az országhatár és a nyelvhatár között. Péntek János kolozsvári nyelvészprofesszor úgy fogalmazott: a külső régiók nyelvi és kulturális végvárak. A Termini a magyar nyelv fennmaradását is szolgálja a kisebbségi magyar nemzetrészek nyelvének kutatásával, dokumentálásával, nyelvi jogaik érvényesítésének napirenden tartásával.
– Milyen céllal folynak a kutatások a Terminihez tartozó műhelyekben?
A Termini Kutatóhálózat, és részeként a Hodinka Intézet tevékenységének fő célja a kisebbségi régiókban és Magyarországon beszélt és írott magyar nyelvváltozatok jellemzőinek felmérése, illetve az anyaországi és határon túli magyar nyelv közelítése, a regionális nyelvi értékek megőrzésével. Az, hogy a magyar nyelv közös változatában csökkenjenek a Trianon után felerősített regionális nyelvhasználati eltérések, amelyek esetenként zavarják, zavarhatják a magyar-magyar kommunikációt. Ezek az eltérések táplálhatják a kisebbségi beszélőknek azt az érzését, hogy az ő nyelvük nem „igazi” magyar nyelv, ők nem is tudnak „rendesen” magyarul. A viszonylagos nyelvi egységnek, a külső régiókban a nyelv megtartásának viszont éppen az a feltétele, hogy ismerjük fel és fogadjuk el a beszélők nyelvhasználatának természetes változatosságát. Például azt, hogy annak, hogy a magyarok a Kárpát-medencében nyolc különböző államban élnek, szükségszerű következménye az is, hogy nem beszélnek teljesen egyformán. Nem lehet a célunk, hogy minden magyar egyformán beszéljen magyarul. Ehelyett azt valljuk, hogy nem a magyar nyelvet kell védeni a többségi nyelvek hatásaitól, hanem azt kell elérnünk, hogy a magyar nyelv minél több helyzetben váljék használhatóvá Magyarországon kívül, hogy szűnjön meg alárendelt helyzete, s akkor az államnyelvek hatása is jóval kisebb lesz. A Termini célja tehát a magyar nyelvi egység fenntartása a változatosság megtartása révén.
k.e.
karpatinfo.net/hetilap
November 24-én Budapesten, az MTA székházában konferenciával ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját a Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat, melynek alapítói közé tartozik a beregszászi Hodinka Antal Intézet is. Csernicskó Istvánnal, a Hodinka Intézet vezetőjével a kutatóhálózatról, a magyar nyelv helyzetéről beszélgettünk.
– Ebben az évben volt tíz éves a Hodinka Antal Intézet, s a Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat is. Van összefüggés?
– Trianonban Magyarország és a magyar nemzet mellett a korábban egységes magyar tudományosságot is szétszabdalták. Az 1980-as évek végétől azonban, ahogy a politikai nyomás enyhült, nemcsak a magyar–magyar kulturális kapcsolatok élénkültek meg, hanem a sok országba szakadt magyar nyelvészek is elkezdték kialakítani a szakmai együttműködés kereteit. Erre először az 1988-ban indult élőnyelvi konferenciák sorozata kínált alkalmat. Ebből nőtte ki magát az a kutatócsoport 1995 körül, mely A magyar nyelv a Kárpát-medencében a XX. század végén címmel egységes szempontok alapján készített könyvsorozat keretében mutatja be a magyar nyelv helyzetét Magyarországon kívül. 2001-ben aztán, részben az MTA Kisebbségkutató Intézete kezdeményezésére, a kisebbségi régiókban élő és egymással egyre szorosabban együttműködő nyelvészek létrehozták kis kutatóműhelyeiket. Így jött létre Kolozsváron a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet, Dunaszerdahelyen a Gramma Nyelvi Iroda, és Beregszászban a Hodinka Antal Nyelvi Intézet. Amikor aztán néhány év múlva csatlakozott hozzánk az ausztriai, horvátországi és szlovéniai magyar nyelvváltozatokat vizsgáló, Felsőőr székhelyű Imre Samu Nyelvi Intézet, megfogalmazódott az igény, hogy a szoros együttműködésnek keretet is találjunk, s ekkor neveztük el magunkat Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózatnak.
– Miért épp Termini lett a közös név?
– Latinul a terminus, termini azt jelenti: határ, határvonal, Terminus pedig a földek határait védelmező isten. És éppúgy, mint a „limes” és a „termini” által határolt terület a Római Birodalomban, a magyar kisebbségek által lakott régiók is egyfajta védőövezetet, ha tetszik: gyepűt alkotnak Magyarország körül, az országhatár és a nyelvhatár között. Péntek János kolozsvári nyelvészprofesszor úgy fogalmazott: a külső régiók nyelvi és kulturális végvárak. A Termini a magyar nyelv fennmaradását is szolgálja a kisebbségi magyar nemzetrészek nyelvének kutatásával, dokumentálásával, nyelvi jogaik érvényesítésének napirenden tartásával.
– Milyen céllal folynak a kutatások a Terminihez tartozó műhelyekben?
A Termini Kutatóhálózat, és részeként a Hodinka Intézet tevékenységének fő célja a kisebbségi régiókban és Magyarországon beszélt és írott magyar nyelvváltozatok jellemzőinek felmérése, illetve az anyaországi és határon túli magyar nyelv közelítése, a regionális nyelvi értékek megőrzésével. Az, hogy a magyar nyelv közös változatában csökkenjenek a Trianon után felerősített regionális nyelvhasználati eltérések, amelyek esetenként zavarják, zavarhatják a magyar-magyar kommunikációt. Ezek az eltérések táplálhatják a kisebbségi beszélőknek azt az érzését, hogy az ő nyelvük nem „igazi” magyar nyelv, ők nem is tudnak „rendesen” magyarul. A viszonylagos nyelvi egységnek, a külső régiókban a nyelv megtartásának viszont éppen az a feltétele, hogy ismerjük fel és fogadjuk el a beszélők nyelvhasználatának természetes változatosságát. Például azt, hogy annak, hogy a magyarok a Kárpát-medencében nyolc különböző államban élnek, szükségszerű következménye az is, hogy nem beszélnek teljesen egyformán. Nem lehet a célunk, hogy minden magyar egyformán beszéljen magyarul. Ehelyett azt valljuk, hogy nem a magyar nyelvet kell védeni a többségi nyelvek hatásaitól, hanem azt kell elérnünk, hogy a magyar nyelv minél több helyzetben váljék használhatóvá Magyarországon kívül, hogy szűnjön meg alárendelt helyzete, s akkor az államnyelvek hatása is jóval kisebb lesz. A Termini célja tehát a magyar nyelvi egység fenntartása a változatosság megtartása révén.
k.e.
karpatinfo.net/hetilap
2012. január 19.
Eldőlt: óvodától érettségiig oktat a Szatmárnémeti Kölcsey Főgimnázium
Óvodával és elemi osztályokkal bővül a Kölcsey Ferenc Főgimnázium és a Református Gimnázium, döntötte el csütörtök délután Szatmárnémeti Városi Tanácsa.
A januári rendes havi tanácsülés a megszokottnál jóval kurtábbra sikeredett: a városatyák mindössze hat pontban szavaztak. Ezek közül kétségkívül a beiskolázási terv volt a legfontosabb, mely a 2012-2013-as tanévtől lehetővé teszi, hogy a két említett intézmény kiszélesíthesse oktatási palettáját.
A döntés értelmében a Széchenyi utcán található 29-es számú óvoda megszűnik önálló jogi személyiség lenni és a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumba tagozódik be. Hasonlóképpen a 24-es számú óvoda, amely a Református Gimnáziumba tagozódik be. Utóbbi lépés következtében a 2-es óvoda, amelyhez eddig a 24-es tartozott, szintén elveszíti önálló jogi személyiségét, mivel a szétválás következtében nem éri el a szükséges gyerekszámot. A 2-es óvoda megmaradt részét így a 6-os óvodához csatolják.
Mindezen lépések mellett a Kölcsey Ferenc Főgimnázium és a Református Gimnázium lehetőséget kapott, hogy elemi osztályokat is indítson a 2012-1013-as tanévtől.
Kereskényi Gábor, az oktatásért felelős alpolgármester elmondta, hogy a lépést hosszas konzultáció és tárgyalássorozat előzte meg. Mivel az új tanügyi törvény az oktatási intézmények Nyugat Európában ismeretes vertikális szintű tagozódását jelölte meg prioritásnak, így a tanfelügyelőség is rábólintott a javaslatra. Szintén a tanügyet érintő változás, hogy a gyereklétszám lecsökkenése miatt a Szatmárzsadányi Általános Iskola is megszűnik önálló jogi személyiségnek lenni és a Lucian Blaga Általános Iskolához tagolják be. Ez amúgy a gyerekeket semmiben nem érinti, hisz ugyanoda járnak majd iskolába, mint eddig. Költségcsökkentés jegyében megszűnik viszont az igazgatói, a titkárnői és egy-két további tisztség.
A tanács megszavazta továbbá, hogy Szatmárnémeti Európai területi Együttműködési Csoportosulást hozzon létre Nyíregyházával és az ukrajnai Beregszásszal. Felhatalmazta továbbá Leitner Jánost, az Apaserv vezetőjét, hogy peren kívüli tárgyalásokat folytasson az Aqua Engineering nevű céggel. Az osztrák vállalat késlekedett egy munka kivitelezésével, ezért az Apaserv a munkálatok értékének 10%-ára perelte. Ugyanakkor az osztrákok 340.000 eurót követelnek az Apaservtől. A két vállalat már Bukarestben és Bécsben is pereskedett – most peren kívül igyekeznek megegyezni.
Kocsis Zoltán
szatmar.ro
Erdély.ma
Óvodával és elemi osztályokkal bővül a Kölcsey Ferenc Főgimnázium és a Református Gimnázium, döntötte el csütörtök délután Szatmárnémeti Városi Tanácsa.
A januári rendes havi tanácsülés a megszokottnál jóval kurtábbra sikeredett: a városatyák mindössze hat pontban szavaztak. Ezek közül kétségkívül a beiskolázási terv volt a legfontosabb, mely a 2012-2013-as tanévtől lehetővé teszi, hogy a két említett intézmény kiszélesíthesse oktatási palettáját.
A döntés értelmében a Széchenyi utcán található 29-es számú óvoda megszűnik önálló jogi személyiség lenni és a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumba tagozódik be. Hasonlóképpen a 24-es számú óvoda, amely a Református Gimnáziumba tagozódik be. Utóbbi lépés következtében a 2-es óvoda, amelyhez eddig a 24-es tartozott, szintén elveszíti önálló jogi személyiségét, mivel a szétválás következtében nem éri el a szükséges gyerekszámot. A 2-es óvoda megmaradt részét így a 6-os óvodához csatolják.
Mindezen lépések mellett a Kölcsey Ferenc Főgimnázium és a Református Gimnázium lehetőséget kapott, hogy elemi osztályokat is indítson a 2012-1013-as tanévtől.
Kereskényi Gábor, az oktatásért felelős alpolgármester elmondta, hogy a lépést hosszas konzultáció és tárgyalássorozat előzte meg. Mivel az új tanügyi törvény az oktatási intézmények Nyugat Európában ismeretes vertikális szintű tagozódását jelölte meg prioritásnak, így a tanfelügyelőség is rábólintott a javaslatra. Szintén a tanügyet érintő változás, hogy a gyereklétszám lecsökkenése miatt a Szatmárzsadányi Általános Iskola is megszűnik önálló jogi személyiségnek lenni és a Lucian Blaga Általános Iskolához tagolják be. Ez amúgy a gyerekeket semmiben nem érinti, hisz ugyanoda járnak majd iskolába, mint eddig. Költségcsökkentés jegyében megszűnik viszont az igazgatói, a titkárnői és egy-két további tisztség.
A tanács megszavazta továbbá, hogy Szatmárnémeti Európai területi Együttműködési Csoportosulást hozzon létre Nyíregyházával és az ukrajnai Beregszásszal. Felhatalmazta továbbá Leitner Jánost, az Apaserv vezetőjét, hogy peren kívüli tárgyalásokat folytasson az Aqua Engineering nevű céggel. Az osztrák vállalat késlekedett egy munka kivitelezésével, ezért az Apaserv a munkálatok értékének 10%-ára perelte. Ugyanakkor az osztrákok 340.000 eurót követelnek az Apaservtől. A két vállalat már Bukarestben és Bécsben is pereskedett – most peren kívül igyekeznek megegyezni.
Kocsis Zoltán
szatmar.ro
Erdély.ma
2012. január 28.
Tízéves a Termini – a hálózat, amely összeköti a magyarokat
Termini- és Ariadné-köteteket mutattak be a főkonzulátus udvari termében
A nyelvi változatosság kölcsönös elfogadását, mások nyelvi jogainak elismerését, a magyar nyelv jellemzőinek felmérését és a kisebbségi nyelvi jogok folyamatos bővítését tűzte ki céljául a Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat, amely 2001-ben, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Nyelvtudományi Intézete és Kisebbségkutató Intézete kezdeményezésére alakult meg. Nyelvi kutatóállomások jöttek létre a Kárpát-medence magyarlakta régióiban, Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön például ennek nyomán alakult meg a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet. Az elmúlt évek eredményeit tárja a nagyközönség elé A Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat tíz éve című reprezentatív gyűjteményes kötet, amelyet csütörtökön délután, az Ariadné-sorozatban megjelent két másik kiadvánnyal egyetemben mutattak be a kolozsvári magyar főkonzulátus udvari termében.
Szilágyi Mátyás főkonzul köszöntő szavai után Péntek János nyelvészprofesszor, az MTA külső tagja, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság elnöke kifejtette: sikeres évet tudhat maga mögött a magyar nyelvészet Kolozsváron, 2011 utolsó hónapjaiban ugyanis több kötet is napvilágot látott ezen a területen. Közülük válogatva állították össze a most bemutatott könyvek listáját, a kisebbségi közösségek nyelvhasználatának témájára fókuszálva. Az ismertetések előtt a professzor vetített képes előadásban vázolta a Termini-hálózat legfontosabb megvalósításait.
– Akárcsak a „limes” és a „termini” által határolt terület a római közigazgatási egységek esetében, a külső régiók is védőövezetet alkotnak Magyarország körül, az országhatár és a nyelvhatár között, ilyen tekintetben a külső régiók nyelvi és kulturális végvárak, mi pedig, „terminisekként” ezeknek a végváraknak vagyunk a nyelvmunkásai, tanárai – magyarázta Péntek János. Hozzátette: bár mindössze tíz éves múltra tekint vissza a Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat, a Kárpát-medencei magyar nyelvészek közötti együttműködés már a rendszerváltás után elkezdődött. Évente, kétévente szervezett konferenciákon találkoztak a szakemberek, tudományos képzéseket tartottak Budapesten, Pécsen, Pozsonyban, Kolozsváron, Beregszászon, Debrecenben, Újvidéken, Veszprémben, Bukarestben, kutatásokat végeztek, adatbázisokat hoztak létre stb.
2001-ben kutatóállomások és egyéni kutatóhelyek létrehozását kezdeményezte a Magyar Tudományos Akadémia, a határon túli magyarság fennmaradásának szolgálata, a nemzetrészek nyelvének dokumentálása és a nyelvi jogok érvényesítése érdekében. Megalakultak tehát a szlovákiai, kárpátaljai, erdélyi és vajdasági „kirendeltségek” (Szabó T. Attila Nyelvi Intézet Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön, Gramma Nyelvi Iroda Dunaszerdahelyen, Hodinka Antal Nyelvi Intézet Beregszászon, Imre Samu Nyelvi Intézet Alsóőrön stb.), kizárólag pályázati keretből, főállások nélkül, tevékenységüket pedig az MTA Nyelvtudományi Intézete és Kisebbségkutató Intézete koordinálja, részletezte Péntek János.
Az országhatárok által generált és felerősített nyelvhasználati eltérések csökkentése érdekében indították el a határtalanítási programot, emellett pedig kontaktológiai (nyelvi kapcsolatok) és kétnyelvűségi vizsgálatokat, nyelvjogi és nyelvpolitikai elemzéseket végeztek az elmúlt tíz évben. S hogy hasznosulhat-e a gyakorlatban mindaz, amivel foglalkoznak? Az akadémikus, válaszként a romániai intézménynevek (nyelvijogok.ro és sztanyi.ro) és a román hivatalos űrlapok magyar megfelelőinek (ispmn.gov.ro) közreadását, valamint a Transindex által kezdeményezett Keressük a legsármosabb nyelvjárást! elnevezésű projektet említette, amelyek azt bizonyítják: nem hiábavaló mindaz, amivel foglalkoznak. Örömét fejezte ki ugyanakkor, hogy a különböző vizsgálatok szerint továbbra is magas az erdélyi nyelv értékelése, és az erdélyiek is büszkék nyelvükre.
Az est folyamán Péntek János által elmondottakat is vázolja a dunaszerdahelyi Gramma Nyelvi Iroda és a kolozsvári Szabó T. Attila Nyelvi Intézet által kiadott Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat tíz éve. Tanulmányok, beszámolók, kutatási programok című kötet, amelyet Benő Attila egyetemi docens, társszerző mutatott be. – A könyv megjelenése is azt bizonyítja, hogy működik a régiók együttműködése – hangsúlyozta, majd Tolcsvai Nagy Gábor akadémikus, az ELTE egyetemi tanárának szavait idézte: „a kiadvány tárgya a magyar nyelv, a határokon kívüli magyar nyelvhasználat. A szerzők a mai nemzetközi nyelvtudomány módszertana, szemlélete és terminológiája alapján, tárgyilagosan és szakszerűen fogalmazzák meg kutatásaik eredményeit”. A gyűjteményes kötetben Péntek János és Benő Attila mellett másik két erdélyi szakember, Csomortáni Magdolna és Juhász Tihamér írása is szerepel.
A Korunk–Komp-Press Kiadó Ariadné-sorozatában újonnan megjelent nyelvészeti kötetek fontosságát, közérthetőségét és hasznát emelte ki Balázs Imre József szerkesztő, a Korunk főszerkesztője, majd Rigán Lóránd szerkesztőnek adta át a szót, aki Benő Attila A dolgok másik neve című kötetét méltatta. – A szerző lehetőségrendszerként értelmezi a nyelvet, amely által sokféleképpen létesíthetünk kapcsolatot a világgal, hogy „gondolatainkat, értékelő viszonyulásunkat kifejezzük. A dolgokat, a szavak és szószerkezetek jelöltjeit mindig megnevezhetjük másként is”, írja. Ez pedig azért jó, mert ezáltal idegenné tehetjük az ismerőst, szokásost, új nevet kereshetünk a dolgoknak, és új módon szemlélhetjük a saját életünket, viselkedésünket, intézményeinket – vélekedett Rigán. Hozzáfűzte: amennyiben a szakemberek – nyelvészek, filozófusok, politológusok stb. – saját eszközeikkel bebizonyítják, hogy egy elfogadott nyelvhasználat nem megfelelő vagy esetleg nem az egyedüli lehetséges, perspektívával szolgálhatnak arra nézve is, hogy miként lehetne „másként beszélni, másként cselekedni, élni ebben a világban”.
Keszeg Anna értelmiségi útinaplónak nevezte a Péntek János által jegyzett Változó korunk – változó nyelvünk című kötetet, amely, a benne szereplő írások révén „elegánsan és árnyaltan dokumentálja” a szerző útjait, amelyeket nyelvészként, tudományszervezőként és -teremtőként megtett. Földrajzi tekintetben a magyar nyelvterület minden régiójára kiterjed; a szövegek 2003 és 2010 között íródtak, s több más mellett a nyelvmegtartásra, Sütő András munkásságára, Kalotaszeg és az erdélyi tudományos élet múltjára és jelenére is reflektál bennük Péntek János.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)
Termini- és Ariadné-köteteket mutattak be a főkonzulátus udvari termében
A nyelvi változatosság kölcsönös elfogadását, mások nyelvi jogainak elismerését, a magyar nyelv jellemzőinek felmérését és a kisebbségi nyelvi jogok folyamatos bővítését tűzte ki céljául a Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat, amely 2001-ben, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Nyelvtudományi Intézete és Kisebbségkutató Intézete kezdeményezésére alakult meg. Nyelvi kutatóállomások jöttek létre a Kárpát-medence magyarlakta régióiban, Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön például ennek nyomán alakult meg a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet. Az elmúlt évek eredményeit tárja a nagyközönség elé A Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat tíz éve című reprezentatív gyűjteményes kötet, amelyet csütörtökön délután, az Ariadné-sorozatban megjelent két másik kiadvánnyal egyetemben mutattak be a kolozsvári magyar főkonzulátus udvari termében.
Szilágyi Mátyás főkonzul köszöntő szavai után Péntek János nyelvészprofesszor, az MTA külső tagja, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság elnöke kifejtette: sikeres évet tudhat maga mögött a magyar nyelvészet Kolozsváron, 2011 utolsó hónapjaiban ugyanis több kötet is napvilágot látott ezen a területen. Közülük válogatva állították össze a most bemutatott könyvek listáját, a kisebbségi közösségek nyelvhasználatának témájára fókuszálva. Az ismertetések előtt a professzor vetített képes előadásban vázolta a Termini-hálózat legfontosabb megvalósításait.
– Akárcsak a „limes” és a „termini” által határolt terület a római közigazgatási egységek esetében, a külső régiók is védőövezetet alkotnak Magyarország körül, az országhatár és a nyelvhatár között, ilyen tekintetben a külső régiók nyelvi és kulturális végvárak, mi pedig, „terminisekként” ezeknek a végváraknak vagyunk a nyelvmunkásai, tanárai – magyarázta Péntek János. Hozzátette: bár mindössze tíz éves múltra tekint vissza a Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat, a Kárpát-medencei magyar nyelvészek közötti együttműködés már a rendszerváltás után elkezdődött. Évente, kétévente szervezett konferenciákon találkoztak a szakemberek, tudományos képzéseket tartottak Budapesten, Pécsen, Pozsonyban, Kolozsváron, Beregszászon, Debrecenben, Újvidéken, Veszprémben, Bukarestben, kutatásokat végeztek, adatbázisokat hoztak létre stb.
2001-ben kutatóállomások és egyéni kutatóhelyek létrehozását kezdeményezte a Magyar Tudományos Akadémia, a határon túli magyarság fennmaradásának szolgálata, a nemzetrészek nyelvének dokumentálása és a nyelvi jogok érvényesítése érdekében. Megalakultak tehát a szlovákiai, kárpátaljai, erdélyi és vajdasági „kirendeltségek” (Szabó T. Attila Nyelvi Intézet Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön, Gramma Nyelvi Iroda Dunaszerdahelyen, Hodinka Antal Nyelvi Intézet Beregszászon, Imre Samu Nyelvi Intézet Alsóőrön stb.), kizárólag pályázati keretből, főállások nélkül, tevékenységüket pedig az MTA Nyelvtudományi Intézete és Kisebbségkutató Intézete koordinálja, részletezte Péntek János.
Az országhatárok által generált és felerősített nyelvhasználati eltérések csökkentése érdekében indították el a határtalanítási programot, emellett pedig kontaktológiai (nyelvi kapcsolatok) és kétnyelvűségi vizsgálatokat, nyelvjogi és nyelvpolitikai elemzéseket végeztek az elmúlt tíz évben. S hogy hasznosulhat-e a gyakorlatban mindaz, amivel foglalkoznak? Az akadémikus, válaszként a romániai intézménynevek (nyelvijogok.ro és sztanyi.ro) és a román hivatalos űrlapok magyar megfelelőinek (ispmn.gov.ro) közreadását, valamint a Transindex által kezdeményezett Keressük a legsármosabb nyelvjárást! elnevezésű projektet említette, amelyek azt bizonyítják: nem hiábavaló mindaz, amivel foglalkoznak. Örömét fejezte ki ugyanakkor, hogy a különböző vizsgálatok szerint továbbra is magas az erdélyi nyelv értékelése, és az erdélyiek is büszkék nyelvükre.
Az est folyamán Péntek János által elmondottakat is vázolja a dunaszerdahelyi Gramma Nyelvi Iroda és a kolozsvári Szabó T. Attila Nyelvi Intézet által kiadott Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat tíz éve. Tanulmányok, beszámolók, kutatási programok című kötet, amelyet Benő Attila egyetemi docens, társszerző mutatott be. – A könyv megjelenése is azt bizonyítja, hogy működik a régiók együttműködése – hangsúlyozta, majd Tolcsvai Nagy Gábor akadémikus, az ELTE egyetemi tanárának szavait idézte: „a kiadvány tárgya a magyar nyelv, a határokon kívüli magyar nyelvhasználat. A szerzők a mai nemzetközi nyelvtudomány módszertana, szemlélete és terminológiája alapján, tárgyilagosan és szakszerűen fogalmazzák meg kutatásaik eredményeit”. A gyűjteményes kötetben Péntek János és Benő Attila mellett másik két erdélyi szakember, Csomortáni Magdolna és Juhász Tihamér írása is szerepel.
A Korunk–Komp-Press Kiadó Ariadné-sorozatában újonnan megjelent nyelvészeti kötetek fontosságát, közérthetőségét és hasznát emelte ki Balázs Imre József szerkesztő, a Korunk főszerkesztője, majd Rigán Lóránd szerkesztőnek adta át a szót, aki Benő Attila A dolgok másik neve című kötetét méltatta. – A szerző lehetőségrendszerként értelmezi a nyelvet, amely által sokféleképpen létesíthetünk kapcsolatot a világgal, hogy „gondolatainkat, értékelő viszonyulásunkat kifejezzük. A dolgokat, a szavak és szószerkezetek jelöltjeit mindig megnevezhetjük másként is”, írja. Ez pedig azért jó, mert ezáltal idegenné tehetjük az ismerőst, szokásost, új nevet kereshetünk a dolgoknak, és új módon szemlélhetjük a saját életünket, viselkedésünket, intézményeinket – vélekedett Rigán. Hozzáfűzte: amennyiben a szakemberek – nyelvészek, filozófusok, politológusok stb. – saját eszközeikkel bebizonyítják, hogy egy elfogadott nyelvhasználat nem megfelelő vagy esetleg nem az egyedüli lehetséges, perspektívával szolgálhatnak arra nézve is, hogy miként lehetne „másként beszélni, másként cselekedni, élni ebben a világban”.
Keszeg Anna értelmiségi útinaplónak nevezte a Péntek János által jegyzett Változó korunk – változó nyelvünk című kötetet, amely, a benne szereplő írások révén „elegánsan és árnyaltan dokumentálja” a szerző útjait, amelyeket nyelvészként, tudományszervezőként és -teremtőként megtett. Földrajzi tekintetben a magyar nyelvterület minden régiójára kiterjed; a szövegek 2003 és 2010 között íródtak, s több más mellett a nyelvmegtartásra, Sütő András munkásságára, Kalotaszeg és az erdélyi tudományos élet múltjára és jelenére is reflektál bennük Péntek János.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)
2012. január 31.
Hármas nyelvtudományi könyvbemutató Kolozsváron
„A nyelvtudomány az egyetlen szakterület, amelynek van kutatóhálózata a Kárpát-medencében. A tárgy maga egyetemes a magyar kultúrában, a magyar identitásban, ezért megköveteli, hogy ne mindenki a maga módján, hanem lehetőleg egységesen, megfelelő szakmai nyomvonalon, közös programok szerint folytassa kutatásait” – mondta el Péntek János nyelvészprofesszor a Krónikának a Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat történetét leíró kötet bemutatóján Kolozsváron.
2001-ben, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Nyelvtudományi Intézete és Kisebbségkutató Intézete kezdeményezésére létrehozott kutatóhálózat történetéről szóló kiadványt a kolozsvári magyar főkonzulátus udvari termében ismertették. A Kolozsváron szerkesztett és tördelt kötetet a dunaszerdahelyi Gramma Nyelvi Iroda és a kolozsvári Szabó T. Attila Nyelvi Intézet adta ki, az Érdi Rózsa Nyomdában készült a Magyar Tudományos Akadémia és a Bethlen Gábor Alap támogatásával.
Ebből az alkalomból két további, a Korunk–Komp-Press Kiadó Ariadné-sorozatában megjelent nyelvészeti könyv bemutatására is sor került. Benő Attila A dolgok másik neve című könyvét Rigán Lóránd, míg Péntek János Változó korunk – változó nyelvünk című kötetét Keszeg Anna mutatta be. Mint részletezte: a nyelvészek korábban is együttműködtek egymással, 2001-ben azonban kutatóállomások alakultak valamennyi kisebbségi régióban: így jött létre a Gramma Nyelvi Iroda Dunaszerdahelyen, a Hodinka Antal Nyelvi Intézet Beregszászon, az Imre Samu Nyelvi Intézet Alsóőrön és a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön. A kutatóhálózat jelentősebb tevékenységeit sorolva Péntek János kiemelte a határtalanítási programot, amelynek az a lényege, hogy a különböző régiók nyelvi különbségeit úgy oldják fel, hogy valamennyi nyelvjárás elfogadott legyen.
„Normális, hogy mi erdélyiesen vagy részben a kétnyelvi környezetnek megfelelően beszélünk, és ha bárhol Magyarországon megjelenik a magyar nyelv szótára vagy magyar nyelv kézikönyve, az ne csak a magyarországi nyelvet tartalmazza, hanem a mi nyelvünket is” – magyarázta Péntek János. Rigán Lóránd Benő Attila A dolgok másik neve című könyvéről ugyanakkor elmondta: az a nyelvet mint a hozzánk tartozó létmódot mutatja be szemben a hagyományos nyelvfelfogásokkal. Ezek szerint a nyelv részint eszköz, amelyet az ember használ, másrészt pedig a nyelv korlátozza az embert: azaz csak az mondható el, amit a nyelv enged. Keszeg Anna Péntek János Változó korunk – változó nyelvünk című kötetét értelmiségi útinaplónak nevezte, amelyben Sütő András munkásságát, Kalotaszeg és az erdélyi tudományos élet múltját és jelenét tárgyalja a szerző.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)
„A nyelvtudomány az egyetlen szakterület, amelynek van kutatóhálózata a Kárpát-medencében. A tárgy maga egyetemes a magyar kultúrában, a magyar identitásban, ezért megköveteli, hogy ne mindenki a maga módján, hanem lehetőleg egységesen, megfelelő szakmai nyomvonalon, közös programok szerint folytassa kutatásait” – mondta el Péntek János nyelvészprofesszor a Krónikának a Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat történetét leíró kötet bemutatóján Kolozsváron.
2001-ben, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Nyelvtudományi Intézete és Kisebbségkutató Intézete kezdeményezésére létrehozott kutatóhálózat történetéről szóló kiadványt a kolozsvári magyar főkonzulátus udvari termében ismertették. A Kolozsváron szerkesztett és tördelt kötetet a dunaszerdahelyi Gramma Nyelvi Iroda és a kolozsvári Szabó T. Attila Nyelvi Intézet adta ki, az Érdi Rózsa Nyomdában készült a Magyar Tudományos Akadémia és a Bethlen Gábor Alap támogatásával.
Ebből az alkalomból két további, a Korunk–Komp-Press Kiadó Ariadné-sorozatában megjelent nyelvészeti könyv bemutatására is sor került. Benő Attila A dolgok másik neve című könyvét Rigán Lóránd, míg Péntek János Változó korunk – változó nyelvünk című kötetét Keszeg Anna mutatta be. Mint részletezte: a nyelvészek korábban is együttműködtek egymással, 2001-ben azonban kutatóállomások alakultak valamennyi kisebbségi régióban: így jött létre a Gramma Nyelvi Iroda Dunaszerdahelyen, a Hodinka Antal Nyelvi Intézet Beregszászon, az Imre Samu Nyelvi Intézet Alsóőrön és a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön. A kutatóhálózat jelentősebb tevékenységeit sorolva Péntek János kiemelte a határtalanítási programot, amelynek az a lényege, hogy a különböző régiók nyelvi különbségeit úgy oldják fel, hogy valamennyi nyelvjárás elfogadott legyen.
„Normális, hogy mi erdélyiesen vagy részben a kétnyelvi környezetnek megfelelően beszélünk, és ha bárhol Magyarországon megjelenik a magyar nyelv szótára vagy magyar nyelv kézikönyve, az ne csak a magyarországi nyelvet tartalmazza, hanem a mi nyelvünket is” – magyarázta Péntek János. Rigán Lóránd Benő Attila A dolgok másik neve című könyvéről ugyanakkor elmondta: az a nyelvet mint a hozzánk tartozó létmódot mutatja be szemben a hagyományos nyelvfelfogásokkal. Ezek szerint a nyelv részint eszköz, amelyet az ember használ, másrészt pedig a nyelv korlátozza az embert: azaz csak az mondható el, amit a nyelv enged. Keszeg Anna Péntek János Változó korunk – változó nyelvünk című kötetét értelmiségi útinaplónak nevezte, amelyben Sütő András munkásságát, Kalotaszeg és az erdélyi tudományos élet múltját és jelenét tárgyalja a szerző.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)
2012. április 28.
Ismét versek Dsida otthonából
Születésnapi beszélgetés Füzesi Magdával
Füzesi Magda 1952. május 3-án született a kárpátaljai Nagyberegen. Szülőfalujában érettségizett, majd Beregszászban nyomdász lett. 1975-től a kétnyelvű járási lap munkatársa, később a magyar kiadás felelős szerkesztője. Magyar nyelv- és irodalomszakos diplomát az Ungvári Állami Egyetemen szerzett. Írásai számos magyarországi és erdélyi lapban, illetve antológiában láttak napvilágot, verseiből oroszra és ukránra is fordítottak. Ezekből a nyelvekből magyarra ő is fordít. Mindeddig kilenc önálló verseskötete jelent meg. Az ukrán és a magyar írószövetségeknek, továbbá a Magyar Művészeti Akadémiának a tagja, újságírói tevékenységéért Táncsis Mihály-díjjal tüntették ki.
– Magyar–ukrán kétnyelvű versesköteted címe: „Szőttes pirossal, feketével”. A fekete-pirosnak mifelénk már van egy sajátos jelentése.
– Ismerem Kányádi Sándor „Fekete-piros” című versét, csábító is a gondolat, hogy azt mondjam: persze, az én versemben is tettenérhető a kárpátaljai őshonos magyarság passzív ellenállása. Adott esetben ez a „szőttes pirossal, feketével” fogalom sokkal prózaibb: szülőfalumban, Nagyberegen (a történelmi Bereg megye egykori „fővárosában”) készítik, szövik a híres-nevezetes beregi szőttest – pirossal, feketével. A piros az öröm színe, a fekete a bánaté. S talán nem kell hangsúlyoznom, hogy a kárpátaljai magyarság sorsában az öröm mellett (megmaradtunk!) jócskán benne van a bánat is („malenykij” robot, megtizedeltetés, szétszóródás). A vers különben így kezdődik: „A dolgok fáit szél tépázza / felriad a sok gond-madár. / A lovak össszebújnak fázva, / ki tudja, meddig tart a nyár?” A sorok között ott van a kolhozosítás (1949), a félnapokig sorbanállás a betevő falatért, vagy akár a cukorjegy is. Azt hiszem, az erdélyi olvasó magyarázat nélkül is érti: egyformán megéltük a piros-fekete időket, bár azt, hogy ez itt is így történt, én csak az utóbbi években tudatosítottam.
– A piros-fekete időket egyaránt megélték és versekben dolgozták fel mind Erdélyben, mind Kárpátalján. Költészeted legtömörebb összefoglalását Bertha Zoltántól olvastam. Idézem: „A kárpátaljai sorsviselés éles, metsző fájdalmassága, a konok, szigorú, csaknem engesztelhetetlen keserűség, a tájban-gyökerezettség kínzó-ambivalens elrendeltetésszerűsége mintegy kigyöngyözi a szenvedés, a kötődés és a reménytelenséggel határos megkönnyebbülésvágy sugallatos metaforáit és létszimbólumait”. Másik méltatódnak, Petrőczi Évának „Egy lenvirág reggeli imája” lett a kedvenc verse: „Ez az egyszerre paraszti és poétaasszonyi könyörgés olyan, mint egy, a ládafiából előkerült családi Biblia lapjain lévő régi imádság, olyan mint egy aszályos-kegyetlen évben született fohász.”
De térjünk vissza a jelenbe. Változatos irodalmi életpálya után kerültél Kolozsvárra, és itt sem akárhová, egyenesen Dsida Jenő hajdani otthonába.
– Ott kell kezdenem, hogy 2001-ben megözvegyülvén, magam is alig vártam a nyugdíjaztatást. Egyetlen lányom Magyarországon találta meg a párját egy kolozsvári fiatalember személyében, az unokák növögettek, úgy éreztem, ott van rám szükség. Édesanyám is biztatott, hogy akkor segítsek a lányomnak, amikor szükség van rám, egy idő után a családok amúgy is „szétfejlődnek”. Így aztán 2005-ben beadtam a letelepedési kérelmet. Aztán – mondjam, ne mondjam? – az ügyintézés malmai következtek. Volt is erről egy kis krokim „(T)örökbe fogadtak” címmel, amikor a magyarországi hivatalos okmányaimat Mahda névre állították ki, merthogy az ukránból így transzliterálták – előírás szerint. Na, de nem erről akartam beszélni, hanem Dsidáról. Időközben találkoztam egy új, kolozsvári társsal, aki történetesen Dsida Jenő egykori otthonában született. E kapcsolatnak köszönhetően kinyílt előttem a világ. Sokat utaztam Erdélyben, megismertem Csíkország nevezetességeit (ezekből az élményekből több versem született), és eljött az idő, amikor már elég erősnek éreztem magam, hogy kialakítsak egy új életteret Kolozsvárt. Dsida nevét ismertem már diákkoromban is, ugyanis (a most kárpátaljai) Beregszász a költő iskolavárosa volt: 1914–1918 között Dsida itt töltötte gyermekéveit, anyai nagyszüleinél. A beregszászi vasútállomás falán (a költő nagyapja állomásfőnök volt) tábla őrzi a majdani literátor emlékét. „Dsida-versek kárpátaljai olvasata” címmel írtam egy tanulmányt arról, mit üzenhet verseivel szűkebb pátriám irodalombarátainak a költő, aki „Tekintet nélkül” című költeményében kertelés nélkül leszögezte: „Krisztusnak és Pilátusnak, / .... / egyformán szolgálni / nem lehet”. Van egy dédelgetett álmom: a Dsida-ház kertjét a költő virágaival szeretném beültetni. Olyan virágokkal, amelyekben egykor örömét lelte, hiszen mintegy testamentumként hagyta ránk: „Orrodba édes illatot gyüjts / szívedbe békét és mosolygást, / szemedbe fényt, hogy az utolsó / napon is tudj örülni folyvást...” /. Lehet ennél szebben írni életről és halálról?
– Bár köteteidet nem találni sem magyarországi, sem erdélyi könyvesboltokban, a nevedet mégis ismerik a magyar olvasók a Kárpát-medencében. Tucatnyi verseskönyvedből jónéhány költemény került be az összmagyar antológiákba. A természetes, egyszerű, dallamos sorok szinte tálcán kínálják magukat az énekeseknek is. Nem csoda, hogy a Kalákától Dinnyés Józsefig, Kárpátaljától a Vajdaságig sokan ráharaptak...
– Nem vagyok jó sáfára a verseimnek, mai szóval élve: a marketing nagyon távol áll tőlem. Mindaz, ami verseimmel történt, Isten ajándéka. Időnként megkerestek antológiaszerkesztők, hogy adjam áldásomat egy-egy vers megjelentetésére. Volt úgy is, hogy egy-egy publikálást utólag fedeztem fel valahol. Ami a dallamosságot illeti: Posztmoderniában ez nem kifejezetten előnye egy költeménynek. Dinnyés József daltulajdonos volt az első muzsikus, akinek „megakadt a gitárja” a „Küzdelem” című versemen. Őt még abból az időből ismerem, amikor a nyolcvanas évek végén a Beregszászi Tanítók Házában egy hatalmas Lenin-portré alatt teli torokból énekelte, hogy „Határtalanul szeretném hazámat...” Időközben a verseimből dallá vált egy CD-nyi, bízom benne, hogy hamarosan a nagyközönség számára is hozzáférhető lesz. A kárpátaljai Credo verséneklő együttes tucatnyi versemet megzenésítette, legutóbb éppen az „Agyő, Kárpátalja!” címűt. Ez az a vers, amelyet Ivaskovics József, az együttes vezetője szerint a zenészek sem tudnak könnyek nélkül előadni.
– A peresztrojkát már tapasztalt lapszerkesztőként harcoltad végig. Hoztál-e ebből az időből egy saját történetet?
– Érdekes, hogy pont a napokban jutott eszembe egy ilyen történet. Dióhéjban: 1969-től (sikertelen egyetemi felvételi után) hat évig nyomdász, tördelő voltam, majd 1975-ben önérzetes kollégáim szerint tisztességes szakmunkásból firkász lettem. Végigjártam a szamárlétrát: korrektorból lettem szerkesztő egy kétnyelvű (magyar és ukrán) járási lapnál. Természetesen vezércikkeket is írtam, és az egyik ilyen „felszólamlásom” váltotta ki a hatalom nemtetszését. Történt pedig, hogy Katona József „Bánk Bánjából” Tiborcot hívtam segítségül: „mert ki száz meg százezret rabol, bírája lészen annak, akit a szükség garast rabolni kényszerít”. (Valahogy így, nincs a kezem ügyében a kritikai kiadás...). Egyszóval másnap megjelent a szerkesztőségben egy rendőr (már peresztrojkát írunk!), aki a rendőrfőnök üzenetét hozta: szerkesztő asszony, tudhatná az eljárást, ha annek a Tiborcnak valami panasza van, akkor írjon beadványt, ne az újságban rágalmazza a milíciát. Persze, könnyű most ezen mosolyogni, de volt idő, amikor éjszakákat nem aludtam egy-egy meredekebb bíráló (tényfeltáró) publikáció megjelenése után. 2003-ban Táncsics-díjjal tüntetett ki az anyaország. Akkor a Magyar Nemzetben közölt interjúban meg is kérdezte az újságíró kolléga, hogy mit gondolok, miért keresett meg a kitüntetés? Azt mondtam: bizonyára jól szerepeltem „kötéltáncos” kategóriában. 1989-re viszont már a kötéltáncon is átlendültünk. Ekkor jelentettem meg a „Kósa Anna balladáját”, az első közvetlen utalást a háború utáni elhurcolásokra. Kósa Anna falumbeli öregasszony volt, a fiát elpusztították, anyai fájdalmában valóban megzavarodott.
– Az anyaországba kivándoroltak Kárpátaljai Szövetsége lapjának, a Kárpátaljai Hírmondónak a főszerkesztője vagy. Mi ez: hűtlen hűség, távolibb, tehát objektívabb rálátás, utóélet vagy csak nosztalgia?
– Ezen sokat lehetne morfondírozni, de én nem szeretném „megideologizálni” a helyzetet, annál is inkább, mert egykori ismerőseim között voltak olyanok is, akik lelkiismeret-furdalásukat azzal csillapították, hogy ők majd Magyarországon „a határok légiesítésén fognak munkálkodni”. Én nem tűztem ki magam elé ilyen nagy célt, de amikor nyolc évvel ezelőtt a több mint ezer tagot számláló Kárpátaljai Szövetség elnöksége fantáziát látott abban, hogy folyóiratot adjon ki, és engem megkerestek a főszerkesztői feladatra, hosszas lelki gyötrődés után („alkalmas vagyok én erre?”) elvállaltam. A lap életképes, az olvasók szeretik, jó visszajelzéseket kapunk. Sok anyaországi számára meglepetés, hogy mennyi minden történt az utolsó ezer esztendőben „azon a Kárpátalján”. Külön büszkeségem, hogy egy idős nyíregyházi főiskolai tanár minden lapszám után jelentkezik, hogy „már megint tanultam valamit”. És hadd legyek már egy kicsit hedonista: a sok politikum után, amely több mint három évtizedes újságírói pályafutásom alatt „rámszakadt”, örömmel szerkesztek egy olyan folyóiratot, amelyben kiélhetem a hűtlen hűséget, a távolibb, tehát objektívabb rálátást és a nosztalgiát is.
– Múzsákra még egy költőnőnek is szüksége van. Gyermekverseidet az egykori (örök) kisgyermek, a mama vagy a nagymama írja?
– A kérdés jó, különösen, hogy sosem gondolkodtam el még azon, hány ember is lakhat bennem egyszerre. Szerintem mindhárom „énem” ott van egy-egy gyermekvers születésénél. Bár egy alkalommal Kányádi Sándor azt mondta, nincs olyan fogalom, hogy gyermekvers: csak jó vagy rossz vers van. Több gyermekversíró korszakom is volt, Magdi lányomnak történetecskéket írtam (közülök többet megzenésítettek). Amióta a nagyberegi lányom és a kolozsvári vejem megajándékoztak két okos és – hangsúlyozom – érzékeny lelkű kislány unokával, Hajnalkával és Orsikával, ismét szóbaálltak velem a tündérek. Jó látni, hogy a lányom családjában fontos a nemzeti értékrend. Csak zárójelben jegyzem meg: a járókelőknek furcsa lehetett, amikor a budapesti születésű kisebbik unokám még óvodásként a Margit-hídon sétálva boldogan felkiáltott, „Nézd, nagymama, magyar zászló!” Ez is nevelés kérdése...
– A beszélgetésből kiderült, hogy beilleszkedtél az új környezetbe, lassan ennek a hazának is „ismered könnyét, sóhaját”. Ám szerintem még a kívülálló szemével látod az erdélyi magyarságot. Hadd kérdezzem meg végezetül: mi az, amitől jól érzed magad Kolozsvárt, Kalotaszegen, a Székelyföldön?
– Kezdetben vala a gyámoltalanság. Én Budapesten sokáig csak vendég voltam: emlékszem, a békásmegyeri református gyülekezetben az első alkalommal a legutolsó sor legszélső székére mertem csak leülni... Más kérdés, hogy azóta ott is barátokra találtam. Lehet, hogy furcsán hangzik egy olyan ember szájából, aki a határon túl egy tömbben élő magyarságból került a kincses városba, de Kolozsvár a magyar mentalitásával fogott meg. Nem mintha a beregvidéki nemzettársaink feladták volna identitásukat: nekem otthon magától értetődő, hogy Beregszászban a feliratok magyarul is ki vannak írva, hogy 1991 óta Kárpátalja magyarlakta települései polgármesteri hivatalainak épületein a törvény értelmében az ukrán mellett ott van a magyar trikolor is, és még sorolhatnám. S mindez nem azért van így, mert Ukrajna annyira barátja lenne a demokráciának: egy százötvenezres kisebbséggel az államalkotó nemzet nemigen számol... Más a helyzet Romániában, ahol egymillió kétszázezer magyar él. A 2011-es népszámlálás óta tudjuk, hogy Kolozsváron a magyarság százalékaránya 18-ról sajnos 16 százalékra csökkent, ezért itt minden magyar rendezvénynek jelentősége van. Örvendetes, hogy a városban a történelmi egyházak lelkipásztorai milyen összhangban munkálkodnak. A magyar kultúra napján, augusztusban, a városnap környékén, vagy emléktábla-avatáson és még hosszan sorolhatnám, hol mindenhol fognak össze, és ösztönzik híveiket az identitás megőrzésére. Kolozsvár egyenes derekú város. Méltósággal éli meg a mostani felemás időt is, hiszen annyi minden történt már itt a letűnt századok alatt. És mennyi minden történhet! A Házsongárdi temető eszünkbe juttatja, hogy „hol nemzet süllyed el”, de utána nyomban azt is, hogy „romon virág”. Ezt jelenti nekem Kolozsvár. Kalotaszeg és Székelyföld szavak nélkül is áll a vártán, áll kitartóan és megfellebbezhetetlenül, mintha az utóbbi száz esztendőben mi sem történt volna! Én tanulni jöttem Erdélybe. Nemcsak a látnivalókat fedeztem fel, kaptam ajándékba egy belső látást is. Ha Isten élni enged, ezt az ajándékot szeretném megosztani Erdély kisebb testvérével, az egykor éppen a fejedelmi Erdélyről leszakadt Kárpátalja magyarságával.
– Témáid így hát nálunk is akadnak bőven. Születésnapodra azt kívánjuk, hogy versekre serkentő jó tündéreid ezután is sűrűn felkeressenek.
KRAJNIK-NAGY KÁROLY. Szabadság (Kolozsvár)
Születésnapi beszélgetés Füzesi Magdával
Füzesi Magda 1952. május 3-án született a kárpátaljai Nagyberegen. Szülőfalujában érettségizett, majd Beregszászban nyomdász lett. 1975-től a kétnyelvű járási lap munkatársa, később a magyar kiadás felelős szerkesztője. Magyar nyelv- és irodalomszakos diplomát az Ungvári Állami Egyetemen szerzett. Írásai számos magyarországi és erdélyi lapban, illetve antológiában láttak napvilágot, verseiből oroszra és ukránra is fordítottak. Ezekből a nyelvekből magyarra ő is fordít. Mindeddig kilenc önálló verseskötete jelent meg. Az ukrán és a magyar írószövetségeknek, továbbá a Magyar Művészeti Akadémiának a tagja, újságírói tevékenységéért Táncsis Mihály-díjjal tüntették ki.
– Magyar–ukrán kétnyelvű versesköteted címe: „Szőttes pirossal, feketével”. A fekete-pirosnak mifelénk már van egy sajátos jelentése.
– Ismerem Kányádi Sándor „Fekete-piros” című versét, csábító is a gondolat, hogy azt mondjam: persze, az én versemben is tettenérhető a kárpátaljai őshonos magyarság passzív ellenállása. Adott esetben ez a „szőttes pirossal, feketével” fogalom sokkal prózaibb: szülőfalumban, Nagyberegen (a történelmi Bereg megye egykori „fővárosában”) készítik, szövik a híres-nevezetes beregi szőttest – pirossal, feketével. A piros az öröm színe, a fekete a bánaté. S talán nem kell hangsúlyoznom, hogy a kárpátaljai magyarság sorsában az öröm mellett (megmaradtunk!) jócskán benne van a bánat is („malenykij” robot, megtizedeltetés, szétszóródás). A vers különben így kezdődik: „A dolgok fáit szél tépázza / felriad a sok gond-madár. / A lovak össszebújnak fázva, / ki tudja, meddig tart a nyár?” A sorok között ott van a kolhozosítás (1949), a félnapokig sorbanállás a betevő falatért, vagy akár a cukorjegy is. Azt hiszem, az erdélyi olvasó magyarázat nélkül is érti: egyformán megéltük a piros-fekete időket, bár azt, hogy ez itt is így történt, én csak az utóbbi években tudatosítottam.
– A piros-fekete időket egyaránt megélték és versekben dolgozták fel mind Erdélyben, mind Kárpátalján. Költészeted legtömörebb összefoglalását Bertha Zoltántól olvastam. Idézem: „A kárpátaljai sorsviselés éles, metsző fájdalmassága, a konok, szigorú, csaknem engesztelhetetlen keserűség, a tájban-gyökerezettség kínzó-ambivalens elrendeltetésszerűsége mintegy kigyöngyözi a szenvedés, a kötődés és a reménytelenséggel határos megkönnyebbülésvágy sugallatos metaforáit és létszimbólumait”. Másik méltatódnak, Petrőczi Évának „Egy lenvirág reggeli imája” lett a kedvenc verse: „Ez az egyszerre paraszti és poétaasszonyi könyörgés olyan, mint egy, a ládafiából előkerült családi Biblia lapjain lévő régi imádság, olyan mint egy aszályos-kegyetlen évben született fohász.”
De térjünk vissza a jelenbe. Változatos irodalmi életpálya után kerültél Kolozsvárra, és itt sem akárhová, egyenesen Dsida Jenő hajdani otthonába.
– Ott kell kezdenem, hogy 2001-ben megözvegyülvén, magam is alig vártam a nyugdíjaztatást. Egyetlen lányom Magyarországon találta meg a párját egy kolozsvári fiatalember személyében, az unokák növögettek, úgy éreztem, ott van rám szükség. Édesanyám is biztatott, hogy akkor segítsek a lányomnak, amikor szükség van rám, egy idő után a családok amúgy is „szétfejlődnek”. Így aztán 2005-ben beadtam a letelepedési kérelmet. Aztán – mondjam, ne mondjam? – az ügyintézés malmai következtek. Volt is erről egy kis krokim „(T)örökbe fogadtak” címmel, amikor a magyarországi hivatalos okmányaimat Mahda névre állították ki, merthogy az ukránból így transzliterálták – előírás szerint. Na, de nem erről akartam beszélni, hanem Dsidáról. Időközben találkoztam egy új, kolozsvári társsal, aki történetesen Dsida Jenő egykori otthonában született. E kapcsolatnak köszönhetően kinyílt előttem a világ. Sokat utaztam Erdélyben, megismertem Csíkország nevezetességeit (ezekből az élményekből több versem született), és eljött az idő, amikor már elég erősnek éreztem magam, hogy kialakítsak egy új életteret Kolozsvárt. Dsida nevét ismertem már diákkoromban is, ugyanis (a most kárpátaljai) Beregszász a költő iskolavárosa volt: 1914–1918 között Dsida itt töltötte gyermekéveit, anyai nagyszüleinél. A beregszászi vasútállomás falán (a költő nagyapja állomásfőnök volt) tábla őrzi a majdani literátor emlékét. „Dsida-versek kárpátaljai olvasata” címmel írtam egy tanulmányt arról, mit üzenhet verseivel szűkebb pátriám irodalombarátainak a költő, aki „Tekintet nélkül” című költeményében kertelés nélkül leszögezte: „Krisztusnak és Pilátusnak, / .... / egyformán szolgálni / nem lehet”. Van egy dédelgetett álmom: a Dsida-ház kertjét a költő virágaival szeretném beültetni. Olyan virágokkal, amelyekben egykor örömét lelte, hiszen mintegy testamentumként hagyta ránk: „Orrodba édes illatot gyüjts / szívedbe békét és mosolygást, / szemedbe fényt, hogy az utolsó / napon is tudj örülni folyvást...” /. Lehet ennél szebben írni életről és halálról?
– Bár köteteidet nem találni sem magyarországi, sem erdélyi könyvesboltokban, a nevedet mégis ismerik a magyar olvasók a Kárpát-medencében. Tucatnyi verseskönyvedből jónéhány költemény került be az összmagyar antológiákba. A természetes, egyszerű, dallamos sorok szinte tálcán kínálják magukat az énekeseknek is. Nem csoda, hogy a Kalákától Dinnyés Józsefig, Kárpátaljától a Vajdaságig sokan ráharaptak...
– Nem vagyok jó sáfára a verseimnek, mai szóval élve: a marketing nagyon távol áll tőlem. Mindaz, ami verseimmel történt, Isten ajándéka. Időnként megkerestek antológiaszerkesztők, hogy adjam áldásomat egy-egy vers megjelentetésére. Volt úgy is, hogy egy-egy publikálást utólag fedeztem fel valahol. Ami a dallamosságot illeti: Posztmoderniában ez nem kifejezetten előnye egy költeménynek. Dinnyés József daltulajdonos volt az első muzsikus, akinek „megakadt a gitárja” a „Küzdelem” című versemen. Őt még abból az időből ismerem, amikor a nyolcvanas évek végén a Beregszászi Tanítók Házában egy hatalmas Lenin-portré alatt teli torokból énekelte, hogy „Határtalanul szeretném hazámat...” Időközben a verseimből dallá vált egy CD-nyi, bízom benne, hogy hamarosan a nagyközönség számára is hozzáférhető lesz. A kárpátaljai Credo verséneklő együttes tucatnyi versemet megzenésítette, legutóbb éppen az „Agyő, Kárpátalja!” címűt. Ez az a vers, amelyet Ivaskovics József, az együttes vezetője szerint a zenészek sem tudnak könnyek nélkül előadni.
– A peresztrojkát már tapasztalt lapszerkesztőként harcoltad végig. Hoztál-e ebből az időből egy saját történetet?
– Érdekes, hogy pont a napokban jutott eszembe egy ilyen történet. Dióhéjban: 1969-től (sikertelen egyetemi felvételi után) hat évig nyomdász, tördelő voltam, majd 1975-ben önérzetes kollégáim szerint tisztességes szakmunkásból firkász lettem. Végigjártam a szamárlétrát: korrektorból lettem szerkesztő egy kétnyelvű (magyar és ukrán) járási lapnál. Természetesen vezércikkeket is írtam, és az egyik ilyen „felszólamlásom” váltotta ki a hatalom nemtetszését. Történt pedig, hogy Katona József „Bánk Bánjából” Tiborcot hívtam segítségül: „mert ki száz meg százezret rabol, bírája lészen annak, akit a szükség garast rabolni kényszerít”. (Valahogy így, nincs a kezem ügyében a kritikai kiadás...). Egyszóval másnap megjelent a szerkesztőségben egy rendőr (már peresztrojkát írunk!), aki a rendőrfőnök üzenetét hozta: szerkesztő asszony, tudhatná az eljárást, ha annek a Tiborcnak valami panasza van, akkor írjon beadványt, ne az újságban rágalmazza a milíciát. Persze, könnyű most ezen mosolyogni, de volt idő, amikor éjszakákat nem aludtam egy-egy meredekebb bíráló (tényfeltáró) publikáció megjelenése után. 2003-ban Táncsics-díjjal tüntetett ki az anyaország. Akkor a Magyar Nemzetben közölt interjúban meg is kérdezte az újságíró kolléga, hogy mit gondolok, miért keresett meg a kitüntetés? Azt mondtam: bizonyára jól szerepeltem „kötéltáncos” kategóriában. 1989-re viszont már a kötéltáncon is átlendültünk. Ekkor jelentettem meg a „Kósa Anna balladáját”, az első közvetlen utalást a háború utáni elhurcolásokra. Kósa Anna falumbeli öregasszony volt, a fiát elpusztították, anyai fájdalmában valóban megzavarodott.
– Az anyaországba kivándoroltak Kárpátaljai Szövetsége lapjának, a Kárpátaljai Hírmondónak a főszerkesztője vagy. Mi ez: hűtlen hűség, távolibb, tehát objektívabb rálátás, utóélet vagy csak nosztalgia?
– Ezen sokat lehetne morfondírozni, de én nem szeretném „megideologizálni” a helyzetet, annál is inkább, mert egykori ismerőseim között voltak olyanok is, akik lelkiismeret-furdalásukat azzal csillapították, hogy ők majd Magyarországon „a határok légiesítésén fognak munkálkodni”. Én nem tűztem ki magam elé ilyen nagy célt, de amikor nyolc évvel ezelőtt a több mint ezer tagot számláló Kárpátaljai Szövetség elnöksége fantáziát látott abban, hogy folyóiratot adjon ki, és engem megkerestek a főszerkesztői feladatra, hosszas lelki gyötrődés után („alkalmas vagyok én erre?”) elvállaltam. A lap életképes, az olvasók szeretik, jó visszajelzéseket kapunk. Sok anyaországi számára meglepetés, hogy mennyi minden történt az utolsó ezer esztendőben „azon a Kárpátalján”. Külön büszkeségem, hogy egy idős nyíregyházi főiskolai tanár minden lapszám után jelentkezik, hogy „már megint tanultam valamit”. És hadd legyek már egy kicsit hedonista: a sok politikum után, amely több mint három évtizedes újságírói pályafutásom alatt „rámszakadt”, örömmel szerkesztek egy olyan folyóiratot, amelyben kiélhetem a hűtlen hűséget, a távolibb, tehát objektívabb rálátást és a nosztalgiát is.
– Múzsákra még egy költőnőnek is szüksége van. Gyermekverseidet az egykori (örök) kisgyermek, a mama vagy a nagymama írja?
– A kérdés jó, különösen, hogy sosem gondolkodtam el még azon, hány ember is lakhat bennem egyszerre. Szerintem mindhárom „énem” ott van egy-egy gyermekvers születésénél. Bár egy alkalommal Kányádi Sándor azt mondta, nincs olyan fogalom, hogy gyermekvers: csak jó vagy rossz vers van. Több gyermekversíró korszakom is volt, Magdi lányomnak történetecskéket írtam (közülök többet megzenésítettek). Amióta a nagyberegi lányom és a kolozsvári vejem megajándékoztak két okos és – hangsúlyozom – érzékeny lelkű kislány unokával, Hajnalkával és Orsikával, ismét szóbaálltak velem a tündérek. Jó látni, hogy a lányom családjában fontos a nemzeti értékrend. Csak zárójelben jegyzem meg: a járókelőknek furcsa lehetett, amikor a budapesti születésű kisebbik unokám még óvodásként a Margit-hídon sétálva boldogan felkiáltott, „Nézd, nagymama, magyar zászló!” Ez is nevelés kérdése...
– A beszélgetésből kiderült, hogy beilleszkedtél az új környezetbe, lassan ennek a hazának is „ismered könnyét, sóhaját”. Ám szerintem még a kívülálló szemével látod az erdélyi magyarságot. Hadd kérdezzem meg végezetül: mi az, amitől jól érzed magad Kolozsvárt, Kalotaszegen, a Székelyföldön?
– Kezdetben vala a gyámoltalanság. Én Budapesten sokáig csak vendég voltam: emlékszem, a békásmegyeri református gyülekezetben az első alkalommal a legutolsó sor legszélső székére mertem csak leülni... Más kérdés, hogy azóta ott is barátokra találtam. Lehet, hogy furcsán hangzik egy olyan ember szájából, aki a határon túl egy tömbben élő magyarságból került a kincses városba, de Kolozsvár a magyar mentalitásával fogott meg. Nem mintha a beregvidéki nemzettársaink feladták volna identitásukat: nekem otthon magától értetődő, hogy Beregszászban a feliratok magyarul is ki vannak írva, hogy 1991 óta Kárpátalja magyarlakta települései polgármesteri hivatalainak épületein a törvény értelmében az ukrán mellett ott van a magyar trikolor is, és még sorolhatnám. S mindez nem azért van így, mert Ukrajna annyira barátja lenne a demokráciának: egy százötvenezres kisebbséggel az államalkotó nemzet nemigen számol... Más a helyzet Romániában, ahol egymillió kétszázezer magyar él. A 2011-es népszámlálás óta tudjuk, hogy Kolozsváron a magyarság százalékaránya 18-ról sajnos 16 százalékra csökkent, ezért itt minden magyar rendezvénynek jelentősége van. Örvendetes, hogy a városban a történelmi egyházak lelkipásztorai milyen összhangban munkálkodnak. A magyar kultúra napján, augusztusban, a városnap környékén, vagy emléktábla-avatáson és még hosszan sorolhatnám, hol mindenhol fognak össze, és ösztönzik híveiket az identitás megőrzésére. Kolozsvár egyenes derekú város. Méltósággal éli meg a mostani felemás időt is, hiszen annyi minden történt már itt a letűnt századok alatt. És mennyi minden történhet! A Házsongárdi temető eszünkbe juttatja, hogy „hol nemzet süllyed el”, de utána nyomban azt is, hogy „romon virág”. Ezt jelenti nekem Kolozsvár. Kalotaszeg és Székelyföld szavak nélkül is áll a vártán, áll kitartóan és megfellebbezhetetlenül, mintha az utóbbi száz esztendőben mi sem történt volna! Én tanulni jöttem Erdélybe. Nemcsak a látnivalókat fedeztem fel, kaptam ajándékba egy belső látást is. Ha Isten élni enged, ezt az ajándékot szeretném megosztani Erdély kisebb testvérével, az egykor éppen a fejedelmi Erdélyről leszakadt Kárpátalja magyarságával.
– Témáid így hát nálunk is akadnak bőven. Születésnapodra azt kívánjuk, hogy versekre serkentő jó tündéreid ezután is sűrűn felkeressenek.
KRAJNIK-NAGY KÁROLY. Szabadság (Kolozsvár)
2012. június 2.
Rákóczi-szobrot avattak Szatmárnémetiben
II. Rákóczi Ferenc mellszobrát, Deák Ferenc alkotását avatták fel pénteken Szatmárnémetiben, a Láncos templom mögötti Kálvin téren. Az ünnepi eseményre több száz magyar ember gyűlt össze, és képviseltette magát Nyíregyháza és Beregszász is.
„Rákóczi egy szimbólum! Először sikerült összefognia a magyarságot egy közös cél, egy közös szándék, egy közös jövő érdekében. Ez a közös cél pedig a magyar szabadság volt. Hiszem, hogy az a történelmi kényszer és szükség nem szűnt meg, amely a magyar egységet sürgeti" – mondta Markó Béla szenátor az avatóünnepségen.
„Biztos jövőt csak akkor építhetünk, ha nem feledkezünk meg nagyjainkról és ha megtaláljuk az egyensúlyt a hagyományőrzés és a fejlődés között" – jelentette ki Csehi Árpád, a Szatmár Megyei Tanács elnöke.
A felszólalók sorát Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármester zárta, aki nosztalgiával emlékezett vissza arra a 22 évvel ezelőtti időpontra, amikor közvetlenül a rendszerváltás után visszaállították Kölcsey Ferenc szobrát. „Valahogy akkor könnyebb volt megvalósítani, mint most ezt a Rákóczi szobrot felállítani. Pedig az egy zavarosabb politikai környezet volt. Éppen ez bizonyítja, hogy a magyarságnak szüksége van a politikai képviseletre" – jelentette ki az RMDSZ polgármesterjelöltje.
Az RMDSZ-tájékoztató nyomán. Erdély.ma
II. Rákóczi Ferenc mellszobrát, Deák Ferenc alkotását avatták fel pénteken Szatmárnémetiben, a Láncos templom mögötti Kálvin téren. Az ünnepi eseményre több száz magyar ember gyűlt össze, és képviseltette magát Nyíregyháza és Beregszász is.
„Rákóczi egy szimbólum! Először sikerült összefognia a magyarságot egy közös cél, egy közös szándék, egy közös jövő érdekében. Ez a közös cél pedig a magyar szabadság volt. Hiszem, hogy az a történelmi kényszer és szükség nem szűnt meg, amely a magyar egységet sürgeti" – mondta Markó Béla szenátor az avatóünnepségen.
„Biztos jövőt csak akkor építhetünk, ha nem feledkezünk meg nagyjainkról és ha megtaláljuk az egyensúlyt a hagyományőrzés és a fejlődés között" – jelentette ki Csehi Árpád, a Szatmár Megyei Tanács elnöke.
A felszólalók sorát Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármester zárta, aki nosztalgiával emlékezett vissza arra a 22 évvel ezelőtti időpontra, amikor közvetlenül a rendszerváltás után visszaállították Kölcsey Ferenc szobrát. „Valahogy akkor könnyebb volt megvalósítani, mint most ezt a Rákóczi szobrot felállítani. Pedig az egy zavarosabb politikai környezet volt. Éppen ez bizonyítja, hogy a magyarságnak szüksége van a politikai képviseletre" – jelentette ki az RMDSZ polgármesterjelöltje.
Az RMDSZ-tájékoztató nyomán. Erdély.ma
2012. június 4.
Felavatták a Rákóczi-szobrot
Péntektől új magyar történelmi személyiség szobrával gazdagodott Szatmárnémeti. II. Rákóczi Ferenc szobra hitet és erőt ad, valamint példát mutat a térség magyar lakossága számára.
Kereskényi Gábor, az RMDSZ szatmárnémeti szervezetének elnöke, a szoborállítás kezdeményezője ismertette a szoborállítás történetét. A Rákóczi zászlaján máig is olvasható szöveg — Cum Deo pro patria egy libertate!/Istennel a hazáért és a szabadságért! —, a kuruc szabadságharc jelmondata máig érvényes tartalmú igazságot hordoz a szatmárnémeti magyarság szempontjából is. Szatmár város szorosan kötődik a Rákóczi vezette szabadságharchoz, tavaly októberben pedig az RMDSZ kezdeményezésére, a szatmári béke 300. évfordulója alkalmából Szatmárnémeti Városi Tanácsa jóváhagyta a vezérlő fejedelem szobrának felállítását. A városi tanács egyik régebbi határozata alapján erre a helyre Mihai Viteazul–szobrot akartak állítani, nem volt könnyű ezt elkerülni, hogy a református egyház területén Rákóczi–emlékhelyet hozzanak létre.
Ünnepi beszédek
Nm. és Ft. Schönberger Jenő megyés püspök elmondta, áldást kell mondanunk azok emlékére, akik áldozatot hoztak értünk. Nt. Kovács Sándor, a Szatmári Református Egyházmegye esperese áldás előtt felolvasta II. Rákóczi Ferenc imáját.
Markó Béla szenátor szerint a felavatott szobor érdekessége, hogy nem egy harcos, hanem egy töprengő, szövetségest kereső államférfit, egy politikust ábrázol, aki képes volt szövetségeseket állítani maga mögé Franciaországtól Törökországig, de sajnos csak ideig–óráig. De képes volt egy nagyon nehéz helyzetben megtalálni azokat a politikai megoldásokat, amelyek szerencsésebb esetben elvezethettek volna a magyar szabadság kivívásához. A kurucmozgalom is példája annak, hogy voltak és vannak olyan pillanatai a magyar történelemnek, amikor a nemzet tagjai képesek voltak félre tenni a viszályokat, és össze tudtak fogni a közös cél érdekében.
Gajdos István, Beregszász polgármestere kifejtette, hogy a Trianon által szétszóródott magyar nemzet számára nagyon fontos, hogy példaképpé állítsa azokat a történelmi személyeket, akik összefogták, egyesítették a magyarságot. Szemán Sándor, Nyíregyháza Megyei Jogú Város címzetes főjegyzője elmondta, hogy a távolság megszépíti a történelmet. Vannak azonban olyan személyiségek — közéjük tartozik Rákóczi is —, akiknek a tetteit nem kell megszépíteni.
Csehi Árpád kiemelte, hogy a kuruckor harcosai különbözőségük ellenére sem az ellenséget látták egymásban, hanem az egységet keresték. Nekünk is elődeink életstílusát kellene követni annak érdekében, hogy olyan szellemi kincseket hagyjunk magunk után, ami erőt ad a mindennapi megpróbáltatások közepette. Minden egyes emlékezésünkkor múltunkat állítjuk tükörbe, ebben a tükörben azt látjuk, hogy a jelenben is hittel és bátorsággal kell vállalnunk az előttünk álló feladatokat.
Ilyés Gyula polgármester felidézte azt az eseményt, amikor Szatmárnémeti első köztéri szobrát, a Kölcsey Ferencét avatta fel Szatmárnémeti magyar lakossága. Az azóta is szaporodó szobraink szükséges részei nemzeti kultúránknak. Megpróbálunk mind többet visszaállítani abból, amit elvettek. Ez az, ami erőt ad majd az utánunk jövő nemzedékeknek. Az ünnepség koszorúzással és a Himnusz eléneklésével ért véget.
Elek György. erdon.ro
Péntektől új magyar történelmi személyiség szobrával gazdagodott Szatmárnémeti. II. Rákóczi Ferenc szobra hitet és erőt ad, valamint példát mutat a térség magyar lakossága számára.
Kereskényi Gábor, az RMDSZ szatmárnémeti szervezetének elnöke, a szoborállítás kezdeményezője ismertette a szoborállítás történetét. A Rákóczi zászlaján máig is olvasható szöveg — Cum Deo pro patria egy libertate!/Istennel a hazáért és a szabadságért! —, a kuruc szabadságharc jelmondata máig érvényes tartalmú igazságot hordoz a szatmárnémeti magyarság szempontjából is. Szatmár város szorosan kötődik a Rákóczi vezette szabadságharchoz, tavaly októberben pedig az RMDSZ kezdeményezésére, a szatmári béke 300. évfordulója alkalmából Szatmárnémeti Városi Tanácsa jóváhagyta a vezérlő fejedelem szobrának felállítását. A városi tanács egyik régebbi határozata alapján erre a helyre Mihai Viteazul–szobrot akartak állítani, nem volt könnyű ezt elkerülni, hogy a református egyház területén Rákóczi–emlékhelyet hozzanak létre.
Ünnepi beszédek
Nm. és Ft. Schönberger Jenő megyés püspök elmondta, áldást kell mondanunk azok emlékére, akik áldozatot hoztak értünk. Nt. Kovács Sándor, a Szatmári Református Egyházmegye esperese áldás előtt felolvasta II. Rákóczi Ferenc imáját.
Markó Béla szenátor szerint a felavatott szobor érdekessége, hogy nem egy harcos, hanem egy töprengő, szövetségest kereső államférfit, egy politikust ábrázol, aki képes volt szövetségeseket állítani maga mögé Franciaországtól Törökországig, de sajnos csak ideig–óráig. De képes volt egy nagyon nehéz helyzetben megtalálni azokat a politikai megoldásokat, amelyek szerencsésebb esetben elvezethettek volna a magyar szabadság kivívásához. A kurucmozgalom is példája annak, hogy voltak és vannak olyan pillanatai a magyar történelemnek, amikor a nemzet tagjai képesek voltak félre tenni a viszályokat, és össze tudtak fogni a közös cél érdekében.
Gajdos István, Beregszász polgármestere kifejtette, hogy a Trianon által szétszóródott magyar nemzet számára nagyon fontos, hogy példaképpé állítsa azokat a történelmi személyeket, akik összefogták, egyesítették a magyarságot. Szemán Sándor, Nyíregyháza Megyei Jogú Város címzetes főjegyzője elmondta, hogy a távolság megszépíti a történelmet. Vannak azonban olyan személyiségek — közéjük tartozik Rákóczi is —, akiknek a tetteit nem kell megszépíteni.
Csehi Árpád kiemelte, hogy a kuruckor harcosai különbözőségük ellenére sem az ellenséget látták egymásban, hanem az egységet keresték. Nekünk is elődeink életstílusát kellene követni annak érdekében, hogy olyan szellemi kincseket hagyjunk magunk után, ami erőt ad a mindennapi megpróbáltatások közepette. Minden egyes emlékezésünkkor múltunkat állítjuk tükörbe, ebben a tükörben azt látjuk, hogy a jelenben is hittel és bátorsággal kell vállalnunk az előttünk álló feladatokat.
Ilyés Gyula polgármester felidézte azt az eseményt, amikor Szatmárnémeti első köztéri szobrát, a Kölcsey Ferencét avatta fel Szatmárnémeti magyar lakossága. Az azóta is szaporodó szobraink szükséges részei nemzeti kultúránknak. Megpróbálunk mind többet visszaállítani abból, amit elvettek. Ez az, ami erőt ad majd az utánunk jövő nemzedékeknek. Az ünnepség koszorúzással és a Himnusz eléneklésével ért véget.
Elek György. erdon.ro
2012. július 26.
Ha Csíkszeredában a Kossuth Lajos utcában járunk, a Temesvári út sarkához közeledve egy tömbház falán láthatjuk a város híres szülöttének, a neves társadalomkutató Venczel Józsefnek a domborműves emléktábláját. Az 1993-ban felavatott plakett alkotója nem más, mint a kézdivásárhelyi Vetró András szobrászművész, akinek évtizedek óta szívügye történelmi nagyjaink megmintázása. Vetró András munkásságának egyik fontos szeletét képezi az emlékszobrászat, melyre az 1989 után bekövetkezett társadalmi változások adtak lehetőséget. Kovács Árpád írása.
Vetró András történelmi nagyjai
Vetró András kézdivásárhelyi szobrász munkásságának egyik fontos szeletét képezi az emlékszobrászat, történelmi nagyjainknak a megmintázása, melyre az 1989 után bekövetkezett társadalmi változások adtak lehetőséget. A szabadság iránti vágy, a remény egy új kezdetre elő- ször az 1848–49-es forradalom és szabadságharc szellemiségének, a szabadságharc meghatározó alakjainak tiszteletében fogalmazódott meg, elsősorban azoknak a megrendeléseknek köszönhetően, amelyeket a 90-es évek elejétől Vetró András Beregszásztól kezdve, Lendván, Komáromon át a székelyföldi városokig kapott. Vetró felszabadultan, felkészülten, nagy kedvvel, sőt elszántan látott hozzá a felgyülemlett adósság törlesztéséhez. Gróf Széchenyi István domborműves emléktábláját Beregszászon 1991. október 5-én avatták fel, két évre rá pedig Révkomáromban a városháza előtti téren. Az 1848-as Habsburg-ellenes harcnak Háromszéken is erős történeti hagyományai vannak. Vetró 1993-ban alkotja meg első nagyobb szabású helytörténeti emlékművét Kézdivásárhelyen – Gábor Áron segédjének – Turóczi Mózes öntőmester mellszobrát a róla elnevezett téren, majd ezt követi Kossuth Lajos, Bem József, Petőfi Sándor szobra. A köztéri művek meghatározó hányada regionális érvényességgel bír. Háromszék nagyjainak állít emléket a Tuzson János honvédőrnagyról, Nagy Mózesről, Bod Péterről, Mikes Kelemenről, Kőrösi Csoma Sándorról és Csereyné Zathureczky Emíliáról mintázott szobraival. Vetró a mintázás előtt szorgalmasan kutat, dokumentál, a fennmaradt leírásokból, történetekből, töredékekből kiindulva jut el a sajátos megfogalmazás egyszerre újszerű, ugyanakkor hiteles és expresszív kifejezéséig. Az arcvonásokat élesen, széles mozdulatokkal, de plasztikusan mintázza, a kiemelkedő részeket domborzatszerűen fűzi egybe – írja róla Banner Zoltán. Csereyné Zathureczky Emília domborműves emléktábláját először az imecsfalvi Csereykúria falán helyezték el, majd 2000-ben a Székely Mikó Kollégium falára került Vetró András második domborműve a múzeumalapítóról. A szobrász, Csereyné arcmásának elkészítésekor egyaránt figyelembe vette a fennmaradt fényképeket és a Gyárfás Jenő által megfestett portrét. Néhány esetben azonban nem állt rendelkezésére megfelelő képi dokumentum, ekkor sokkal szabadabban, még inkább egyéniesítve volt képes megalkotni a megrendelt portrét. Jó példa erre a Kovásznai Képtárban lévő Kőrösi Csoma Sándor gipsz dombormű, amelyen elszánt küldetéstudattal, erős elhatározással, aszkétikusan sovány testtel ül Csoma Sándor – Banner Zoltán szavaival „a tibeti cella ridegségében”. A kantai iskolaépítő Nagy Mózesről nem maradt fenn képi ábrázolás, Vetró benne a tenniakaró, közösségét biztató papot mintázta meg – olvashatjuk Sántha Imre Géza tollából, aki téglát vet „eszméiből, hogy falat emelhessen a tudatnak és a léleknek” – írja erről a szoborról Banner Zoltán. Azt gondolnánk, Petőfi Sándor senkivel össze nem téveszthető, emblematikus figura. Vetrót az ő portréjánál éppen az érdekli, hogyan lehet ezt a mindenki által ismert arcot úgy megmintázni, hogy másként, esetleg újszerűen hasson? A köztudatba bevésődött – hagyományossá vált – vonásokat nem másolni akarja, hanem a költőt igyekszik megismerni. Olvasva verseit egyre inkább egy kissé szomorkás, önmarcangoló Petőfi rajzolódik ki előtte.
Nem egy szépfiú. Vetró portrészobrairól Banner Zoltán találóan jegyzi meg, hogy „[...] karakterhűek, a meglévő-megszerezhető forrásokhoz mérten hitelesek, kelletüknél nem klasszicizálóbbak, sőt mintázásukban [...] modern egyszerűsítésre törekszik, ami nem a történelmi, hanem a jelen idő illúziójában részesíti a szemlélőt. Ugyanakkor abban sem tagadja meg önmagát, ahogyan bizonyos részletek (haj, bajusz, szakáll, viseleti elemek stb.) megformálásában ízesen, élvezettel, kedvesen eljátszik az anyagszerűség érzékeltetésével.” Történelmünk nagyjait tehát Vetró András nemcsak monumentális térszobrokkal, hanem a kisplasztika műfajában is szemléletesen képes felsorakoztatni. Egyik utolsó bronz plakettsorozatát az aradi vértanúk tiszteletére készítette, melyet 2009. október 6-án a tizenhárom honvédtiszt kivégzésének 160. évfordulója alkalmával mutattak be a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeumban. A történelmi személyiségek különböző műfajokban megmintázott portréi mellett Vetró András 1995-ben elkészítette a magyar jakobinusok emléktábláját, amelyet a Sepsiszentgyörgy központjában lévő Beör-palota északi falán helyeztek el. Eredményesen kivette részét az emlékművek elkészítésében is. Dóczy András csíkszeredai szobrásszal a Volt Politikai Foglyok Háromszéki Szervezete, az Erdélyi ’56-os Bajtársi Társaság és Kézdivásárhely önkormányzata felkérésére 2009-ben alkotta meg az 1956-os emlékművet, amelyet a forradalom és szabadságharc felső- háromszéki mártírjai, a meghurcoltak tiszteletére állítottak fel a kézdivásárhelyi Függetlenség úton – írja Sántha Imre Géza. A Magyarországon lévő 1956-os emlékművek között számosat ismerünk, amelyek a hagyományos formanyelvet követik, van amelyen a szabadságot megtestesítő női alak lendületesen vezeti előre híveit, láthatunk elesett hősöket, lyukas zászlókat, kopjafákat, nonfiguratív kompozíciókat, de vannak egészen puritánnak ható, lényegre törő, egyszerű alkotások is, például Szigetszentmiklóson, ahol egy földhalomra helyezett bronz utazóbőrönd szimbolizálja a forradalmat követő megtorlást. Vetró András alkotását szemlélve elsősorban az expresszivitás, az erős kifejezőerő jut eszünkbe, az az érzésünk, hogy ez a szobor nem illeszkedik a már ismert emlékművek formanyelvéhez, de a magas posztamensre helyezett fiatal leány hasított feje láttán érezzük azt a szimbolikus töltetet, ami a forradalom áldozatainak sorsában közös. Életrajzi adatok Vetró András 1948. október 14-én született Temesváron; 1973-ban végzett a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola szobrászati szakán. Tanárai: Löwith Egon szobrászművész, Bretter György filozófus, Földes László esztéta és édesapja, Vetró Artúr, akitől tehetségét és szobrászati alapismereteit kapta. A főiskola elvégzése után a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Líceumba kérte kinevezését, ahol azóta mintázást, rajzot és művészettörténetet tanít. 1973-tól a Romániai Képzőművészek Szövetsége sepsiszentgyörgyi fiókjának tagjaként rendszeresen vesz részt minden évben a megyei tárlaton. 1974-ben vette feleségül Vetró Bodoni Zsuzsa grafikus- és festőművészt. Kisebbik fia, Vetró Bodoni Barnabás kortárs művészettel foglalkozik Sepsiszentgyörgyön, nagyobbik fia, Vetró Bodoni Sebestyén András Brassóban rajzot és művészettörténetet tanít. Pedagógiai és alkotói munkássága mellett szerepet vállalt Kézdivásárhely és Felső-Háromszék közéletében is: a Nagy Mózes Közművelődési Egyesület elnöke, a Múzeumbarátok Egyesületének alelnöke, a 15. (Második) Székely Határőr Gyalogezred századosa. Tagja az 1994-ben újraalakult Barabás Miklós Céhnek, valamint a Romániai Magyar Rajzpedagógusok Egyesületének. Több ízben volt egyéni kiállítása Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Brassóban, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen, Kolozsváron. Emellett Kovásznán, Bukarestben, Magyarországon, valamint Franciaországban és Svájcban is szerepeltek munkái önálló tárlat keretében. Összesen több mint száz csoportos kiállításon vett részt szobraival itthon és külföldön.
Felhasznált irodalom:
Szücs György: Vargha Mihály. Sepsiszentgyörgy–Csíkszereda, 2010, Székely Nemzeti Múzeum–Pallas-Akadémia Könyvkiadó.
Banner Zoltán: Vetró András. Csíkszereda, 2007, Pallas Akadémia Könyvkiadó.
Sántha Imre Géza: Nagy Mózes. In: http://www.szoborlap. hu/13819_nagy_mozes_kezdivasarhely_vetro_andras_2010. html
Uő: 1956-os emlékmű. In: http://szoborlap.hu/13892_1956_ os_emlekmu_kezdivasarhely_vetro_andras_2009.html
Uő: Venczel József emléktábla. In: http://szoborlap.hu/15938_ venczel_jozsef_emlektabla_csikszereda_vetro_andras_1993.html
Hargita Népe (Csíkszereda)
Vetró András történelmi nagyjai
Vetró András kézdivásárhelyi szobrász munkásságának egyik fontos szeletét képezi az emlékszobrászat, történelmi nagyjainknak a megmintázása, melyre az 1989 után bekövetkezett társadalmi változások adtak lehetőséget. A szabadság iránti vágy, a remény egy új kezdetre elő- ször az 1848–49-es forradalom és szabadságharc szellemiségének, a szabadságharc meghatározó alakjainak tiszteletében fogalmazódott meg, elsősorban azoknak a megrendeléseknek köszönhetően, amelyeket a 90-es évek elejétől Vetró András Beregszásztól kezdve, Lendván, Komáromon át a székelyföldi városokig kapott. Vetró felszabadultan, felkészülten, nagy kedvvel, sőt elszántan látott hozzá a felgyülemlett adósság törlesztéséhez. Gróf Széchenyi István domborműves emléktábláját Beregszászon 1991. október 5-én avatták fel, két évre rá pedig Révkomáromban a városháza előtti téren. Az 1848-as Habsburg-ellenes harcnak Háromszéken is erős történeti hagyományai vannak. Vetró 1993-ban alkotja meg első nagyobb szabású helytörténeti emlékművét Kézdivásárhelyen – Gábor Áron segédjének – Turóczi Mózes öntőmester mellszobrát a róla elnevezett téren, majd ezt követi Kossuth Lajos, Bem József, Petőfi Sándor szobra. A köztéri művek meghatározó hányada regionális érvényességgel bír. Háromszék nagyjainak állít emléket a Tuzson János honvédőrnagyról, Nagy Mózesről, Bod Péterről, Mikes Kelemenről, Kőrösi Csoma Sándorról és Csereyné Zathureczky Emíliáról mintázott szobraival. Vetró a mintázás előtt szorgalmasan kutat, dokumentál, a fennmaradt leírásokból, történetekből, töredékekből kiindulva jut el a sajátos megfogalmazás egyszerre újszerű, ugyanakkor hiteles és expresszív kifejezéséig. Az arcvonásokat élesen, széles mozdulatokkal, de plasztikusan mintázza, a kiemelkedő részeket domborzatszerűen fűzi egybe – írja róla Banner Zoltán. Csereyné Zathureczky Emília domborműves emléktábláját először az imecsfalvi Csereykúria falán helyezték el, majd 2000-ben a Székely Mikó Kollégium falára került Vetró András második domborműve a múzeumalapítóról. A szobrász, Csereyné arcmásának elkészítésekor egyaránt figyelembe vette a fennmaradt fényképeket és a Gyárfás Jenő által megfestett portrét. Néhány esetben azonban nem állt rendelkezésére megfelelő képi dokumentum, ekkor sokkal szabadabban, még inkább egyéniesítve volt képes megalkotni a megrendelt portrét. Jó példa erre a Kovásznai Képtárban lévő Kőrösi Csoma Sándor gipsz dombormű, amelyen elszánt küldetéstudattal, erős elhatározással, aszkétikusan sovány testtel ül Csoma Sándor – Banner Zoltán szavaival „a tibeti cella ridegségében”. A kantai iskolaépítő Nagy Mózesről nem maradt fenn képi ábrázolás, Vetró benne a tenniakaró, közösségét biztató papot mintázta meg – olvashatjuk Sántha Imre Géza tollából, aki téglát vet „eszméiből, hogy falat emelhessen a tudatnak és a léleknek” – írja erről a szoborról Banner Zoltán. Azt gondolnánk, Petőfi Sándor senkivel össze nem téveszthető, emblematikus figura. Vetrót az ő portréjánál éppen az érdekli, hogyan lehet ezt a mindenki által ismert arcot úgy megmintázni, hogy másként, esetleg újszerűen hasson? A köztudatba bevésődött – hagyományossá vált – vonásokat nem másolni akarja, hanem a költőt igyekszik megismerni. Olvasva verseit egyre inkább egy kissé szomorkás, önmarcangoló Petőfi rajzolódik ki előtte.
Nem egy szépfiú. Vetró portrészobrairól Banner Zoltán találóan jegyzi meg, hogy „[...] karakterhűek, a meglévő-megszerezhető forrásokhoz mérten hitelesek, kelletüknél nem klasszicizálóbbak, sőt mintázásukban [...] modern egyszerűsítésre törekszik, ami nem a történelmi, hanem a jelen idő illúziójában részesíti a szemlélőt. Ugyanakkor abban sem tagadja meg önmagát, ahogyan bizonyos részletek (haj, bajusz, szakáll, viseleti elemek stb.) megformálásában ízesen, élvezettel, kedvesen eljátszik az anyagszerűség érzékeltetésével.” Történelmünk nagyjait tehát Vetró András nemcsak monumentális térszobrokkal, hanem a kisplasztika műfajában is szemléletesen képes felsorakoztatni. Egyik utolsó bronz plakettsorozatát az aradi vértanúk tiszteletére készítette, melyet 2009. október 6-án a tizenhárom honvédtiszt kivégzésének 160. évfordulója alkalmával mutattak be a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeumban. A történelmi személyiségek különböző műfajokban megmintázott portréi mellett Vetró András 1995-ben elkészítette a magyar jakobinusok emléktábláját, amelyet a Sepsiszentgyörgy központjában lévő Beör-palota északi falán helyeztek el. Eredményesen kivette részét az emlékművek elkészítésében is. Dóczy András csíkszeredai szobrásszal a Volt Politikai Foglyok Háromszéki Szervezete, az Erdélyi ’56-os Bajtársi Társaság és Kézdivásárhely önkormányzata felkérésére 2009-ben alkotta meg az 1956-os emlékművet, amelyet a forradalom és szabadságharc felső- háromszéki mártírjai, a meghurcoltak tiszteletére állítottak fel a kézdivásárhelyi Függetlenség úton – írja Sántha Imre Géza. A Magyarországon lévő 1956-os emlékművek között számosat ismerünk, amelyek a hagyományos formanyelvet követik, van amelyen a szabadságot megtestesítő női alak lendületesen vezeti előre híveit, láthatunk elesett hősöket, lyukas zászlókat, kopjafákat, nonfiguratív kompozíciókat, de vannak egészen puritánnak ható, lényegre törő, egyszerű alkotások is, például Szigetszentmiklóson, ahol egy földhalomra helyezett bronz utazóbőrönd szimbolizálja a forradalmat követő megtorlást. Vetró András alkotását szemlélve elsősorban az expresszivitás, az erős kifejezőerő jut eszünkbe, az az érzésünk, hogy ez a szobor nem illeszkedik a már ismert emlékművek formanyelvéhez, de a magas posztamensre helyezett fiatal leány hasított feje láttán érezzük azt a szimbolikus töltetet, ami a forradalom áldozatainak sorsában közös. Életrajzi adatok Vetró András 1948. október 14-én született Temesváron; 1973-ban végzett a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola szobrászati szakán. Tanárai: Löwith Egon szobrászművész, Bretter György filozófus, Földes László esztéta és édesapja, Vetró Artúr, akitől tehetségét és szobrászati alapismereteit kapta. A főiskola elvégzése után a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Líceumba kérte kinevezését, ahol azóta mintázást, rajzot és művészettörténetet tanít. 1973-tól a Romániai Képzőművészek Szövetsége sepsiszentgyörgyi fiókjának tagjaként rendszeresen vesz részt minden évben a megyei tárlaton. 1974-ben vette feleségül Vetró Bodoni Zsuzsa grafikus- és festőművészt. Kisebbik fia, Vetró Bodoni Barnabás kortárs művészettel foglalkozik Sepsiszentgyörgyön, nagyobbik fia, Vetró Bodoni Sebestyén András Brassóban rajzot és művészettörténetet tanít. Pedagógiai és alkotói munkássága mellett szerepet vállalt Kézdivásárhely és Felső-Háromszék közéletében is: a Nagy Mózes Közművelődési Egyesület elnöke, a Múzeumbarátok Egyesületének alelnöke, a 15. (Második) Székely Határőr Gyalogezred századosa. Tagja az 1994-ben újraalakult Barabás Miklós Céhnek, valamint a Romániai Magyar Rajzpedagógusok Egyesületének. Több ízben volt egyéni kiállítása Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Brassóban, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen, Kolozsváron. Emellett Kovásznán, Bukarestben, Magyarországon, valamint Franciaországban és Svájcban is szerepeltek munkái önálló tárlat keretében. Összesen több mint száz csoportos kiállításon vett részt szobraival itthon és külföldön.
Felhasznált irodalom:
Szücs György: Vargha Mihály. Sepsiszentgyörgy–Csíkszereda, 2010, Székely Nemzeti Múzeum–Pallas-Akadémia Könyvkiadó.
Banner Zoltán: Vetró András. Csíkszereda, 2007, Pallas Akadémia Könyvkiadó.
Sántha Imre Géza: Nagy Mózes. In: http://www.szoborlap. hu/13819_nagy_mozes_kezdivasarhely_vetro_andras_2010. html
Uő: 1956-os emlékmű. In: http://szoborlap.hu/13892_1956_ os_emlekmu_kezdivasarhely_vetro_andras_2009.html
Uő: Venczel József emléktábla. In: http://szoborlap.hu/15938_ venczel_jozsef_emlektabla_csikszereda_vetro_andras_1993.html
Hargita Népe (Csíkszereda)
2012. szeptember 11.
Hitélet – Békét az anyaméhben! – Kolozsváron a Fekete Madonna
Hétfőn reggel „átutazott” Kolozsváron a lengyelországbeli czestochowai Fekete Madonna kegyképének másolata. Eredetijének helyén, a Jasna Góra-i, magyar alapítású pálos monostorban tettek fogadalmat annak a tizenhét európai és ázsiai országnak a képviselői, akik elhatározták: földrészeket átölelő zarándoklatot indítanak az élet örömhíre terjesztése és védelme szándékával. Az Alfa Szövetség és a zarándoklathoz csatlakozó más egyházi és világi szervezetek, intézmények képviselői a kegykép másolatával szeptember 8-án Kassáról Olaszliszkára, majd Máriapócsra és Debrecenbe utaztak.
A kolozsvári Szent Mihály-templomban a papság és a hívek nevében Kovács Sándor főesperes (képünkön) fogadta és kísérte a kegyképet, az ünnepi szentmisén köszöntőjében hangsúlyozva: szinte elképzelhetetlen az életünk Szűz Mária nélkül. Ő az, akire mindig számíthatunk, s aki a legreménytelenebb helyzetekben is közvetíti imáinkat, kéréseinket Szent Fiához, Jézus Krisztushoz.
Az Istenanya czestochowai kegyképének hiteles másolata Vlagyivosztokból induló, 18 ezer kilométeres útján Magyarországon át Fatimába tart szeptember 16-ig az alábbi útvonalon: Debrecen–Beregszász–Szatmárnémeti–Kolozsvár–Marosvásárhely–Székelyudvarhely–Gyergyószentmiklós–Kézdivásárhely–Sepsiszentgyörgy–Lövéte útvonalon érkezik Csíksomlyóra, majd Nagyváradon át Szegedre, aztán Pécs és Kaposvár után a budaszentlőrinci, ősi pálos kolostorba.
A magyar gyermekeit szólító Madonna csaknem háromezer kilométeres útvonalán a zarándoklat minden olyan helyet érint, ahol erre igényt jelentettek be.
A szervezők felkérik az összes, Mária nevű keresztényt, támogassa a Madonna előtti imádságával és jelenlétével a zarándoklatot, amelynek jelmondata: Békét az anyaméhben!
Fodor György
Szabadság (Kolozsvár)
Hétfőn reggel „átutazott” Kolozsváron a lengyelországbeli czestochowai Fekete Madonna kegyképének másolata. Eredetijének helyén, a Jasna Góra-i, magyar alapítású pálos monostorban tettek fogadalmat annak a tizenhét európai és ázsiai országnak a képviselői, akik elhatározták: földrészeket átölelő zarándoklatot indítanak az élet örömhíre terjesztése és védelme szándékával. Az Alfa Szövetség és a zarándoklathoz csatlakozó más egyházi és világi szervezetek, intézmények képviselői a kegykép másolatával szeptember 8-án Kassáról Olaszliszkára, majd Máriapócsra és Debrecenbe utaztak.
A kolozsvári Szent Mihály-templomban a papság és a hívek nevében Kovács Sándor főesperes (képünkön) fogadta és kísérte a kegyképet, az ünnepi szentmisén köszöntőjében hangsúlyozva: szinte elképzelhetetlen az életünk Szűz Mária nélkül. Ő az, akire mindig számíthatunk, s aki a legreménytelenebb helyzetekben is közvetíti imáinkat, kéréseinket Szent Fiához, Jézus Krisztushoz.
Az Istenanya czestochowai kegyképének hiteles másolata Vlagyivosztokból induló, 18 ezer kilométeres útján Magyarországon át Fatimába tart szeptember 16-ig az alábbi útvonalon: Debrecen–Beregszász–Szatmárnémeti–Kolozsvár–Marosvásárhely–Székelyudvarhely–Gyergyószentmiklós–Kézdivásárhely–Sepsiszentgyörgy–Lövéte útvonalon érkezik Csíksomlyóra, majd Nagyváradon át Szegedre, aztán Pécs és Kaposvár után a budaszentlőrinci, ősi pálos kolostorba.
A magyar gyermekeit szólító Madonna csaknem háromezer kilométeres útvonalán a zarándoklat minden olyan helyet érint, ahol erre igényt jelentettek be.
A szervezők felkérik az összes, Mária nevű keresztényt, támogassa a Madonna előtti imádságával és jelenlétével a zarándoklatot, amelynek jelmondata: Békét az anyaméhben!
Fodor György
Szabadság (Kolozsvár)
2012. október 22.
"Ötvenhatáron" túli történetek
Erdélyben a magyarországihoz hasonló súlyú perdömping és likvidálási hullám követte a budapesti forradalom hatására megindult szervezkedést. A csehszlovák államgépezet hatalomtechnikai eszközökkel igyekezett egymás ellen fordítani a magyarokat, a „béketeremtést” segítette a „megelőzés”; 1948-ra már nem viseltek hivatalt a nemzeti érdekeket képviselő felvidéki magyarok. A Vajdaságban sem fogtak fegyvert – akik igen, Budapesten akartak segíteni, de elkéstek. A kárpátaljai szervezkedést azonnal és könyörtelenül felmorzsolta a KGB. Ötvenhat a határon túl.
A lengyel ifjúsággal szolidáris magyar egyetemisták és a velük egyetértő munkások október 23-ai tüntetésének hatására megmozdult a határon túli magyarság (Erdély, Felvidék, Kárpátalja) is. De még korántsem minden szomszédos országban van dokumentálva alaposan az, ahogyan az elszakított nemzetrészek reagáltak a magyarországi eseményekre.
Erdély
A budapesti forradalomra Romániában „mozdultak rá” különösen érzékenyen, méghozzá Bukarestben és Temesváron, illetve Kolozsvárott, Marosvásárhelyen és Jászvásárban. A szervezkedést már írmagjában igyekezett lenyomni a kommunista hatalom, rengeteg diákot tartóztattak le és zártak ki az egyetemekről. A pályafutása is sokaknak már ekkor derékba tört.
A romániai (magyar és román) fiatalsághoz a lengyelekkel vállalt szolidaritás ügye természetesen rádión keresztül jutott el, így kezdtek párbeszédbe az említett városok egyetemeire járó diákok, tisztában lévén azzal, hogy közöttük vannak, akik majd elárulják őket. Október 28-án megkezdte sugárzását „A jövő Romániája – az ellenállás hangja” – erősen román nacionalista hangvételű – rádióadó. Az időzítés mindazonáltal már megkésett, a közben szerveződő temesvári felkeléssel összefüggésbe hozott kétezer diákot csípett meg a rendőrség, és a tétovázás miatt „csak” november 5-re tudták megszervezni a bukaresti tüntetést. Közben pedig ugye Budapestre bejöttek az oroszok.
A bukaresti Egyetem teret a tüntetés napján megszállta a román belügy, a demonstrációt mégis megtartották – a besúgók pedig annak rendje és módja szerint felírták mindenkinek a nevét. November 15-re újabb tüntetést hirdettek meg Bukarestben, addigra azonban már minden hangadót elfogtak. A megtorlás egyik vezéralakja Nicolae Ceausescu volt a Román Munkáspárt KB válságparancsnokságának „munkatársaként”. A letartóztatások 1957 végéig folytak, a „bűnösöket” évekre börtönbe csukták. A romániai eseményeket Hruscsov az oktatási intézményekben tapasztalható egészségtelen megnyilvánulások szóösszetétellel írta le, majd Moszkvából gratulált a Román Munkáspártnak a gyors és eredményes munkáért. A tüntetést a következő évtizedekben agyonhallgatták.
Noha az erdélyi magyarság körében a magyarországihoz hasonló megmozdulásokra, fegyveres összetűzésekre nem került sor, a romániai ötvenhatos eseményeket kiváló ürügynek tartotta arra a Gheorghiu-Dej-gépezet, hogy azonnali hatállyal felszámolja a magyar nyelvű oktatást, mondván, az a „szeparatizmus fészke”. A forradalom eseményeitől egyébként is megijedt Bányai László Bolyai-rektor a kolozsvári bölcsészkar dísztermében kérlelte az ott lévő magyarokat, hogy a közeli halottak napi gyertyagyújtásra ne menjenek ki a sírkertbe, a hír viszont sokakhoz nem jutott el, így a házsongárdi temető magyar Himnuszt éneklő népét végigfotózta a szekuritáte, a szeparatizmus vádja mellé pedig lassan bekúszott az antiszemitizmusé is.
Megannyi igaztalan vádaskodás és perek sokasága után 1959-ben szűnt meg az önálló kolozsvári Bolyai egyetem, ami ellen Csendes Zoltán prorektor öngyilkossággal tiltakozott, csakúgy mint Szabédi László költő – válogatás nélkül tettek földönfutóvá még marxista filozófiát tanító magyar nemzetiségű tanárokat is. A budapesti forradalom elfojtása után megkezdődött a magyar értelmiség szisztematikus likvidálása, az úgynevezett Szoboszlay-perben 11 halálos ítéletből 10-et végre is hajtottak (1000 ember meghurcolása, 77 bíróság elé állítása után); az érmihályfalvi csoport perében elítélt 31 értelmiségi közül kettővel végeztek. Hogy a börtönökben és a kínzások következtében pontosan hány magyar vesztette életét, nem fogjuk megtudni, és a zsilavai (romániai) gulágokon meghaltak száma is ismeretlen.
Jó néhányan a jobb élet reményében a magyar határon próbáltak szerencsét, de a szökevényeket már vagy a készülődéskor elkapták, vagy a magyar hatóságok toloncolták vissza, utóbbi esetben pedig „bónusz” börtönbüntetés is járt.
Kádár János 1958 februárjában hivatalos úton járt a „baráti” Romániában, ahol küldöttsége (köztük Apró Antal kormányalelnök és Kállai Gyula államminiszter) azt konstatálta: „Eddig is tudtuk és nagyra értékeltük, most személyesen is tapasztalhattuk, hogy a Román Népköztársaságban megvalósult a nemzetiségek jogegyenlősége a politikai, gazdasági és kulturális élet minden területén.”
Felvidék A csehszlovák állampártvezetés nyugtalankodva figyelte a lengyelországi és budapesti fejleményeket '56 őszén. A magyar lakosság körében mind népszerűbbé váló médiafogyasztásra reagálva az ország területén betiltották a Szabad Népet (október 19.), október 24-én pedig azonnal összeült a pozsonyi és prágai pártvezetés. 28-ára a teljes csehszlovák hadsereget „megelőző jelleggel” üzembe állították, közben iszonyatos propaganda indult a lakosság „tájékoztatására”. Nyomásgyakorlásként kvázi „feleskették” a felvidéki magyar sajtót és közéletet a csehszlovák kommunista pártra, és a forradalom idején elmenekült magyarországi kommunista politikusokat nagy számban állítottak a felvidéki magyarok „megtartásának” ügyére.
Létrehozták „a csehszlovákiai magyar KISZ”-t (CSISZ) is, nehogy az egyetemeken ordas eszmék terjedjenek, ám ezek nem működtek túl hatékonyan. A forradalom egyik legközvetlenebb – paradox – következménye az volt, hogy megerősödött a felvidéki sajtó, igaz ugyan, hogy a magyarországi lapok hozzáférhetősége szinte a nullára csökkent. Az államvezetés – hasonlóan a románhoz – folyamatosan riogatta a lakosságot a magyar revíziós törekvésekkel, az egyházat pedig arra használta fel, hogy csillapítsa a hangulatot a társadalomban.
Hogy miért nem okozott nagyobb vihart a felvidéki magyarság körében a forradalom? Az ötvenes években a sajtón kívül minden más kapcsolattartási lehetőség – elsősorban az utazás – megnehezült. Több tanulmány és beszámoló szól arról, hogy a felvidéki utcák a forradalom napjaiban kiürültek, mindenki a rádiókra tapadt, s ez kihatott a munkában töltött időre is. A szimpátiát a fegyverropogás hangja viszont félelemre változtatta, és csakhamar elnémultak az 1948-as lakosságcsere és jogfosztás, valamint a határkérdés revíziójáról szóló társalgások. Tüntetéseket egyáltalán nem szerveztek, a szimpátia kifejezésére a magyar Himnusz éneklését, gyászszalag kitűzését tartották alkalmasnak inkább.
A hatalom viszont nem elégedett meg azzal, hogy béke van: a Magyarországra beavatkozási céllal toborzott önkéntescsapatok élére nemritkán magyarokat állítottak, s az „expanzió” részévé tették csehszlovákiai magyar kommunista kiadványok magyarországi terjesztését is. A forradalom leverése után Csehszlovákia viszont nem verte el közvetlenül és nyíltan a port a magyarokon, de a felvidéki magyarság anyaországtól való elszigeteléséhez szélsebesen hozzálátott. Mivel a magyar vezetőket 1945 és 1948 között már kicserélték a nómenklatúra embereire, a felvidéki magyarság „engedelmes tömegnek” bizonyult. (Forrás: Az 1956-os magyar forradalom és Szlovákia. Szerk.: Simon Attila.)
Kárpátalja
A Szovjetunió természetesen mindent megtett azért, hogy eltitkolja a budapesti forradalmat a kárpátaljai magyarok elől; mivel azonban ez lehetetlen volt, kontroll alatt tartották a tartalmat, különösen ügyelve a szóhasználatra („ellenforradalom”). Sok írást lényegtelen felületeken helyeztek el vagy egyszerűen a hivatalos kommunista lapból (Pravda) kellett átvenni. A kárpátaljai lakosság azonban megérezte, hogy többet kell tennie a tájékozódásnál. Politikai csoportosulások szerveződtek Mezőszakonyban, Nagyszőlősön, Beregszászon, Ungváron és Gálocson is. Tagjaik csakhamar a KGB kezére kerültek, számukra hosszú börtönévek vártak – akik táborokba kerültek és onnan hazatértek, folyamatos megfigyelés alatt voltak.
Sokakat kizártak a felsőoktatásból, a volt „politikai foglyok” pedig általában munkát sem kaptak. A KGB-s hajsza áldozata lett Gálocsi Endre református lelkész is. Kárpátalján sem voltak fegyveres harcok; a tettre készebbek megpróbáltak átszökni a határon, hogy Budapesten segíthessenek. Viktor Juscsenko ukrán elnökként 2007-ben átadott egy háromezer nevet tartalmazó listát, akik Szovjet-Ukrajna börtöneibe kerültek a magyar forradalom után. (Forrás: Az 1956-os (...) kárpátaljai vonatkozásai. Szerző: Váradi Natália.)
Vajdaság
1956. október 22-én fejezte be jugoszláviai látogatását a magyar kormányküldöttség. Az újvidéki Magyar Szó – vélhetőleg azért, mert a hatalom nem sejtette, mi történik majd Budapesten 23-án – 25-éig nem közölt magyarországi híreket, aztán egyben közölt mindent, legvégül azt is, hogy Magyarország szovjet „segítséget kért”. Október 28-án közli a Nagy Imre-kormány megalakulását, 30-án pedig címlapon hozza Tito Kádárt és Nagyot támogató levelét. Jól értesült hírforrásként Gerő Ernőnek tulajdonítja a szovjet csapatok behívását. Magának a forradalomnak az eseménysora a Szabad Európán keresztül jutott el a Vajdaságba is.
Egy zombori tanú elbeszélései alapján a városban azonnal elkezdődött a szervezkedés, Refle László, a helyi Kaszinó elnöke, valamint Kolarity Gábor fiatalokat toborzott a pesti srácok megsegítésére. Mire végeztek a toborzással, már sajnos vérbe is fúlt Budapest, Zombor pedig a Magyarországot déli irányba elhagyó magyarok tízezrei közül mintegy négyezret fogadott be. Jugoszlávia vezetése a magyarokat igyekezett az ország belsejében elhelyezni, hogy még véletlenül se érintkezhessenek magyarokkal, illetve rokonaikkal. Mai szemmel nevetséges, hogy Zomborban szinte csak a forradalomról beszéltek a magyarok, a Zombori Újság viszont csak november 23-án szentelt egy írást az eseményeknek a hivatalos jugoszláv álláspontot tükrözve. (Forrás: Fókusz.info.)
Bucsy Levente
MNO
Erdélyben a magyarországihoz hasonló súlyú perdömping és likvidálási hullám követte a budapesti forradalom hatására megindult szervezkedést. A csehszlovák államgépezet hatalomtechnikai eszközökkel igyekezett egymás ellen fordítani a magyarokat, a „béketeremtést” segítette a „megelőzés”; 1948-ra már nem viseltek hivatalt a nemzeti érdekeket képviselő felvidéki magyarok. A Vajdaságban sem fogtak fegyvert – akik igen, Budapesten akartak segíteni, de elkéstek. A kárpátaljai szervezkedést azonnal és könyörtelenül felmorzsolta a KGB. Ötvenhat a határon túl.
A lengyel ifjúsággal szolidáris magyar egyetemisták és a velük egyetértő munkások október 23-ai tüntetésének hatására megmozdult a határon túli magyarság (Erdély, Felvidék, Kárpátalja) is. De még korántsem minden szomszédos országban van dokumentálva alaposan az, ahogyan az elszakított nemzetrészek reagáltak a magyarországi eseményekre.
Erdély
A budapesti forradalomra Romániában „mozdultak rá” különösen érzékenyen, méghozzá Bukarestben és Temesváron, illetve Kolozsvárott, Marosvásárhelyen és Jászvásárban. A szervezkedést már írmagjában igyekezett lenyomni a kommunista hatalom, rengeteg diákot tartóztattak le és zártak ki az egyetemekről. A pályafutása is sokaknak már ekkor derékba tört.
A romániai (magyar és román) fiatalsághoz a lengyelekkel vállalt szolidaritás ügye természetesen rádión keresztül jutott el, így kezdtek párbeszédbe az említett városok egyetemeire járó diákok, tisztában lévén azzal, hogy közöttük vannak, akik majd elárulják őket. Október 28-án megkezdte sugárzását „A jövő Romániája – az ellenállás hangja” – erősen román nacionalista hangvételű – rádióadó. Az időzítés mindazonáltal már megkésett, a közben szerveződő temesvári felkeléssel összefüggésbe hozott kétezer diákot csípett meg a rendőrség, és a tétovázás miatt „csak” november 5-re tudták megszervezni a bukaresti tüntetést. Közben pedig ugye Budapestre bejöttek az oroszok.
A bukaresti Egyetem teret a tüntetés napján megszállta a román belügy, a demonstrációt mégis megtartották – a besúgók pedig annak rendje és módja szerint felírták mindenkinek a nevét. November 15-re újabb tüntetést hirdettek meg Bukarestben, addigra azonban már minden hangadót elfogtak. A megtorlás egyik vezéralakja Nicolae Ceausescu volt a Román Munkáspárt KB válságparancsnokságának „munkatársaként”. A letartóztatások 1957 végéig folytak, a „bűnösöket” évekre börtönbe csukták. A romániai eseményeket Hruscsov az oktatási intézményekben tapasztalható egészségtelen megnyilvánulások szóösszetétellel írta le, majd Moszkvából gratulált a Román Munkáspártnak a gyors és eredményes munkáért. A tüntetést a következő évtizedekben agyonhallgatták.
Noha az erdélyi magyarság körében a magyarországihoz hasonló megmozdulásokra, fegyveres összetűzésekre nem került sor, a romániai ötvenhatos eseményeket kiváló ürügynek tartotta arra a Gheorghiu-Dej-gépezet, hogy azonnali hatállyal felszámolja a magyar nyelvű oktatást, mondván, az a „szeparatizmus fészke”. A forradalom eseményeitől egyébként is megijedt Bányai László Bolyai-rektor a kolozsvári bölcsészkar dísztermében kérlelte az ott lévő magyarokat, hogy a közeli halottak napi gyertyagyújtásra ne menjenek ki a sírkertbe, a hír viszont sokakhoz nem jutott el, így a házsongárdi temető magyar Himnuszt éneklő népét végigfotózta a szekuritáte, a szeparatizmus vádja mellé pedig lassan bekúszott az antiszemitizmusé is.
Megannyi igaztalan vádaskodás és perek sokasága után 1959-ben szűnt meg az önálló kolozsvári Bolyai egyetem, ami ellen Csendes Zoltán prorektor öngyilkossággal tiltakozott, csakúgy mint Szabédi László költő – válogatás nélkül tettek földönfutóvá még marxista filozófiát tanító magyar nemzetiségű tanárokat is. A budapesti forradalom elfojtása után megkezdődött a magyar értelmiség szisztematikus likvidálása, az úgynevezett Szoboszlay-perben 11 halálos ítéletből 10-et végre is hajtottak (1000 ember meghurcolása, 77 bíróság elé állítása után); az érmihályfalvi csoport perében elítélt 31 értelmiségi közül kettővel végeztek. Hogy a börtönökben és a kínzások következtében pontosan hány magyar vesztette életét, nem fogjuk megtudni, és a zsilavai (romániai) gulágokon meghaltak száma is ismeretlen.
Jó néhányan a jobb élet reményében a magyar határon próbáltak szerencsét, de a szökevényeket már vagy a készülődéskor elkapták, vagy a magyar hatóságok toloncolták vissza, utóbbi esetben pedig „bónusz” börtönbüntetés is járt.
Kádár János 1958 februárjában hivatalos úton járt a „baráti” Romániában, ahol küldöttsége (köztük Apró Antal kormányalelnök és Kállai Gyula államminiszter) azt konstatálta: „Eddig is tudtuk és nagyra értékeltük, most személyesen is tapasztalhattuk, hogy a Román Népköztársaságban megvalósult a nemzetiségek jogegyenlősége a politikai, gazdasági és kulturális élet minden területén.”
Felvidék A csehszlovák állampártvezetés nyugtalankodva figyelte a lengyelországi és budapesti fejleményeket '56 őszén. A magyar lakosság körében mind népszerűbbé váló médiafogyasztásra reagálva az ország területén betiltották a Szabad Népet (október 19.), október 24-én pedig azonnal összeült a pozsonyi és prágai pártvezetés. 28-ára a teljes csehszlovák hadsereget „megelőző jelleggel” üzembe állították, közben iszonyatos propaganda indult a lakosság „tájékoztatására”. Nyomásgyakorlásként kvázi „feleskették” a felvidéki magyar sajtót és közéletet a csehszlovák kommunista pártra, és a forradalom idején elmenekült magyarországi kommunista politikusokat nagy számban állítottak a felvidéki magyarok „megtartásának” ügyére.
Létrehozták „a csehszlovákiai magyar KISZ”-t (CSISZ) is, nehogy az egyetemeken ordas eszmék terjedjenek, ám ezek nem működtek túl hatékonyan. A forradalom egyik legközvetlenebb – paradox – következménye az volt, hogy megerősödött a felvidéki sajtó, igaz ugyan, hogy a magyarországi lapok hozzáférhetősége szinte a nullára csökkent. Az államvezetés – hasonlóan a románhoz – folyamatosan riogatta a lakosságot a magyar revíziós törekvésekkel, az egyházat pedig arra használta fel, hogy csillapítsa a hangulatot a társadalomban.
Hogy miért nem okozott nagyobb vihart a felvidéki magyarság körében a forradalom? Az ötvenes években a sajtón kívül minden más kapcsolattartási lehetőség – elsősorban az utazás – megnehezült. Több tanulmány és beszámoló szól arról, hogy a felvidéki utcák a forradalom napjaiban kiürültek, mindenki a rádiókra tapadt, s ez kihatott a munkában töltött időre is. A szimpátiát a fegyverropogás hangja viszont félelemre változtatta, és csakhamar elnémultak az 1948-as lakosságcsere és jogfosztás, valamint a határkérdés revíziójáról szóló társalgások. Tüntetéseket egyáltalán nem szerveztek, a szimpátia kifejezésére a magyar Himnusz éneklését, gyászszalag kitűzését tartották alkalmasnak inkább.
A hatalom viszont nem elégedett meg azzal, hogy béke van: a Magyarországra beavatkozási céllal toborzott önkéntescsapatok élére nemritkán magyarokat állítottak, s az „expanzió” részévé tették csehszlovákiai magyar kommunista kiadványok magyarországi terjesztését is. A forradalom leverése után Csehszlovákia viszont nem verte el közvetlenül és nyíltan a port a magyarokon, de a felvidéki magyarság anyaországtól való elszigeteléséhez szélsebesen hozzálátott. Mivel a magyar vezetőket 1945 és 1948 között már kicserélték a nómenklatúra embereire, a felvidéki magyarság „engedelmes tömegnek” bizonyult. (Forrás: Az 1956-os magyar forradalom és Szlovákia. Szerk.: Simon Attila.)
Kárpátalja
A Szovjetunió természetesen mindent megtett azért, hogy eltitkolja a budapesti forradalmat a kárpátaljai magyarok elől; mivel azonban ez lehetetlen volt, kontroll alatt tartották a tartalmat, különösen ügyelve a szóhasználatra („ellenforradalom”). Sok írást lényegtelen felületeken helyeztek el vagy egyszerűen a hivatalos kommunista lapból (Pravda) kellett átvenni. A kárpátaljai lakosság azonban megérezte, hogy többet kell tennie a tájékozódásnál. Politikai csoportosulások szerveződtek Mezőszakonyban, Nagyszőlősön, Beregszászon, Ungváron és Gálocson is. Tagjaik csakhamar a KGB kezére kerültek, számukra hosszú börtönévek vártak – akik táborokba kerültek és onnan hazatértek, folyamatos megfigyelés alatt voltak.
Sokakat kizártak a felsőoktatásból, a volt „politikai foglyok” pedig általában munkát sem kaptak. A KGB-s hajsza áldozata lett Gálocsi Endre református lelkész is. Kárpátalján sem voltak fegyveres harcok; a tettre készebbek megpróbáltak átszökni a határon, hogy Budapesten segíthessenek. Viktor Juscsenko ukrán elnökként 2007-ben átadott egy háromezer nevet tartalmazó listát, akik Szovjet-Ukrajna börtöneibe kerültek a magyar forradalom után. (Forrás: Az 1956-os (...) kárpátaljai vonatkozásai. Szerző: Váradi Natália.)
Vajdaság
1956. október 22-én fejezte be jugoszláviai látogatását a magyar kormányküldöttség. Az újvidéki Magyar Szó – vélhetőleg azért, mert a hatalom nem sejtette, mi történik majd Budapesten 23-án – 25-éig nem közölt magyarországi híreket, aztán egyben közölt mindent, legvégül azt is, hogy Magyarország szovjet „segítséget kért”. Október 28-án közli a Nagy Imre-kormány megalakulását, 30-án pedig címlapon hozza Tito Kádárt és Nagyot támogató levelét. Jól értesült hírforrásként Gerő Ernőnek tulajdonítja a szovjet csapatok behívását. Magának a forradalomnak az eseménysora a Szabad Európán keresztül jutott el a Vajdaságba is.
Egy zombori tanú elbeszélései alapján a városban azonnal elkezdődött a szervezkedés, Refle László, a helyi Kaszinó elnöke, valamint Kolarity Gábor fiatalokat toborzott a pesti srácok megsegítésére. Mire végeztek a toborzással, már sajnos vérbe is fúlt Budapest, Zombor pedig a Magyarországot déli irányba elhagyó magyarok tízezrei közül mintegy négyezret fogadott be. Jugoszlávia vezetése a magyarokat igyekezett az ország belsejében elhelyezni, hogy még véletlenül se érintkezhessenek magyarokkal, illetve rokonaikkal. Mai szemmel nevetséges, hogy Zomborban szinte csak a forradalomról beszéltek a magyarok, a Zombori Újság viszont csak november 23-án szentelt egy írást az eseményeknek a hivatalos jugoszláv álláspontot tükrözve. (Forrás: Fókusz.info.)
Bucsy Levente
MNO