Egy nap Jézussal
Rendhagyó rendezvények a templomban
Egyre gyakrabban lehet hallani a Berecki Református Missziói Egyházközség által szervezett egyházi programokról. A lelkiélet újszerű megközelítéséről a szórványgyülekezet lelkészével, Raff Róberttel beszélgettünk.
– Hány éve kezdődött Felsőháromszékhez kötődő munkája?
– Immár tizedik éve szolgálok szórványlelkészként. Tizennégy település tartozik gyülekezetünkhöz, összesen kb. 320 lélek. Egyetlen templomunk az oroszfalvi, viszont Lemhényben és Bereckben van egy-egy imaházunk.
– Hogyan épül fel a gyülekezeti szolgálatok rendszere?
– A céltudatos gyülekezeti modellt követjük, ez öt pilléren nyugszik: evangelizáció, közösségépítés, istentisztelet, tanítás és szeretetszolgálat. Az istentiszteletek mellett fontos számunkra jelen lenni a világban, megoldást kínálni az emberek szellemi, de sokszor testi szükségleteire is. Többek között falunapot szerveztünk Oroszfaluban, Manna-házakat hoztunk létre gyerekek megsegítésére. A szórványgyülekezet több esetben is megsegített és segít rászorulókat. Ez mindenki részére elérhető lehetőség, miután megvizsgáljuk, hogy mennyire nehéz a helyzete, és ezt nem kötjük ahhoz, hogy látogatja-e a gyülekezetet.
– Nagy hangsúlyt fektet a templomon kívüli munkára is.
– Mindig megvolt bennem a lelkesedés, hogy a lehető legtöbbet tegyem. A Kormorán-dalt parafrazálva: ha tehetjük, ott, ahol élünk, legyünk virágnak virága.
– Ha ennyire céltudatos, nyilván tervekben sem szűkölködik.
– Elsősorban az a vágyam, hogy egy olyan gyülekezet legyünk, amely kiscsoportokra építkezve, a mai társadalmi kihívásokhoz alkalmazkodva hirdeti Isten igéjét. Több évi tanulmányozás, világba való kitekintés után arra a következtetésre jutottam, hogy nagyon fontos a média bevonása. Az interneten, óriásbannereken, a sajtó útján népszerűsítjük újszerű rendezvényeinket. Legutóbb, az Egy nap Jézussal elnevezésű, 24 órás templomi esemény zajlott, amelyet november végén Oroszfaluban tartottunk. Ekkor az imádság mellett énekeltünk, filmeket vetítettünk, együtt étkeztünk, felolvastunk a Szentírásból. Szinte egy éve már, hogy családos vasárnapokat tartunk havi rendszerességgel. Újszerű volt a kézdi városnapokon felállított Hitélet-sátrunk is. Gyerektáborokat szerveztünk a nyáron Oroszfaluban és Almásban, 2016-ra pedig egy nemzetközi családos fesztivál megszervezését tűztük ki célul. Az újszerű bibliatanulmányozó alkalmakat is megemlíteném, ezt is a szükség hozta létre, mivel rájöttünk, hogy hiányosak az ilyen irányú ismeretek. Meg kell jegyeznem, rendezvényeink mindig ökumenikusak.
– Hogyan alkalmazkodtak az újszerűséghez azok, akik kevésbé fogadják el a formabontást?
– Akad, aki idegenkedik, van, aki furcsállja, netán kigúnyolja, de tény, hogy a résztvevők száma nőtt, a környező településekről egyre többen jelennek meg a rendezvényeinken. Nagy hangsúlyt fektetünk a nem lelkészek szolgálatára, hiszen így mindenki érezheti, hogy a személye fontos. Ha kihozzuk az emberekből a legjobbat, velük együtt léphetünk előre.
Jancsó Katalin
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Rémület és könyörület
A menekültügyre sem a szamaritánus-karitatív, sem a rendőrállami válaszok nem érnek önmagukban semmit. Vajon nem saját magunkkal van tisztázni valónk?
Talán n második elemista lehettem, amikor egy langyos tavaszi napon az iskolából hazafelé menet a városi park felé kanyarodtam. A volt tulajdonos neve után Józsiás-kertként emlegetett kézdivásárhelyi parkban ilyenkor már mindenféle apró élőlényt lehetett látni, főleg madarakat. Nem volt ez nagy kitérő, néhány perc csupán, nem késhettem le otthon az ebédet. Ballagtam a barna vinilin iskolatáskával a hátamon, és a Józsiás-kerthez vezető kicsi utcácskában megállított egy borostás, betegesen sápadt férfi, falusias mellényben, városias nadrágban és cipőben. Fáradtnak, elnyűttnek tűnt, beszéd közben odahajolt hozzám, valami ilyesmit mondott: „Fiacskám, most jöttem ki a kórházból, és nincsen elég pénzem autóbuszra, nem tudnál adni három lejt, hogy hazamenjek?” Említette a falu nevét is, Bereck, esetleg Gelence vagy Ozsdola, már nem emlékszem. Szörnyen megsajnáltam a láthatóan segítségre szoruló öregembert, bár meglehet, csak egy nyolcéves kisfiú szemében tűnt öregnek, annyi idősen másképpen látjuk a felnőttek életkorát. De nem is a sajnálat, hanem a hirtelen rám szakadt felelősségérzet nem engedte, hogy visszautasítsam. Ha valaki hozzám fordul, annak segítenem kell, így tudtam. Három lej viszont nagy pénz volt nekem, ha elherdálom, még otthon is számon kérhetik tőlem. Haboztam egy pillanatig, a férfi várakozva nézett rám. Mindig volt valamennyi megspórolt pénzem zsemlére, kiflire, cukorkára, most is ott lapult szépen összehajtva éppen egy lila vagy inkább kakaószínű papír háromlejes a zsebemben. A románoknál valahogy megmaradt ez a régies pénzrendszer, hogy voltak háromlejesek meg hárombanisok és tizenötbanisok is, amelyeknek szorzatából nem jött ki a tízes vagy a százas. Három lej sokat ért akkor, huszonöt baniért, vagyis egy negyed lejért már lehetett venni egy zsemlét vagy kiflit, ötven baniért pedig egy kis zacskó savanyúcukrot. Előhúztam mégis, és odaadtam a háromlejest. Valami köszönetet motyogott a férfi, én pedig gyorsan továbbmentem. Lelkiismeret-furdalás is volt bennem a pénz miatt, de alapjában véve mégis inkább nagy-nagy meghatottság, hogy segítettem egy beteg emberen. Nem voltunk gazdagok, még tehetősek sem, de tudtam, anyám mindig ad nekem annyit, amennyi kell, és sok nem is kellett. 
Melegedett az idő, lépegetett eléfelé az iskolai tanév is, jócselekedetem után két-három héttel ismét a Józsiás-kert felé kanyarodtam, és láss csodát, megint szembejött velem, borostásan, sápadtan az én emberem. Látszott, nem ismer meg, elkezdte a mondókáját: „Fiacskám, most jöttem ki a kórházból, és nincsen elég pénzem autóbuszra, nem tudnál adni három lejt…” Rettenetes szégyenérzet fogott el, mint amikor például akaratlanul rányitunk egy szükségét végző felnőttre. „Nincsen”, mondtam elfúló hangon, sarkon fordultam, elszaladtam, és aztán sokáig nem mentem többé a parkba meglesni a gyíkokat vagy mátyásmadarakat. Becsaptak. Hagytam magam becsapni. Reszkettem minden porcikámban, szédültem szinte, és mindenek előtt, ismétlem, szégyelltem magam. Hogy naiv voltam. Bár akkor még ezt a szót valószínűleg nem is ismertem. Nem fogadtam meg, hogy soha többé senkinek nem segítek, sőt, kolduló öregasszonynak vagy rongyos cigánygyereknek, általában sietve, szinte félrenézve, de mindig adok valamennyit, mintha erőnek erejével bizonyítani akarnám, hogy akkor, kisfiúként nem sikerült kiölni belőlem a részvétet. Lehet, kompenzálás ez is, mint annyi minden az életünkben. 
Miről jutott eszembe mindez? Nem nehéz kitalálni: a menekültekről. Vagy ahogy ma Magyarországon már-már illik mondani: a migránsokról. Végül is szinte mindegy, hogy egy jelenséget milyen kifejezéssel illetünk, ha ugyanazt értjük rajta, most viszont, attól tartok, nem erről van szó. Nehéz azt mondani, hogy menekült, és utána gyűlölni. Viszont a hangzásában is brutális idegen szó, a migráns kiválóan alkalmas a gyűlöletre. Amikor a menekültek vagy migránsok „migrációja” ezelőtt egy jó félévvel rázúdult Európára, első reakcióm nyilvánvalóan a sajnálat volt, aztán a felháborodás, hogy a rászorulók tíz- vagy százezreitől egyszerűen el akarunk fordulni, ne lássuk, ne halljuk őket, fulladjanak a tengerbe. Megírtam még versben is a dühömet. Persze ment minden a maga útján, egyesek segítettek, mások féltek, megint mások kerítést építettek. Szinte mellékes, a tájékozatlan vagy netán félrevezetett közvélemény hogyan értelmezte ezt a helyzetet, ahhoz képest, hogy a különböző európai államok vezetői bebizonyították, fogalmuk sincsen, kultúrájára és civilizációjára rátarti földrészünknek miként kell eljárnia egy ilyen válsághelyzetben, és mi módon kellene kialakítani egy európai konszenzust. 
Aztán jött Párizs. A terror, a rémület, a harag. Én meg egy hosszú-hosszú pillanatig ismét ugyanazt éreztem, mint egykor Kézdivásárhelyen. Hogy becsaptak. Hogy naiv voltam. Hiszen igazuk volt azoknak, akik azt mondták, hogy nem menekültek ezek, hanem betolakodók, ráadásul állítólag a mészárlás elkövetői között a már Európában születettek mellett olyan is volt, aki ezzel az idei emberáradattal érkezett Szíriából. Sajnáltam a tengeren át lélekvesztőn érkezőket, a gyermekeket, a reményvesztett, majd újból reménykedő asszonyokat és férfiakat, odaadtam volna nekik megint a három lejemet másodikos elemistaként, és hát újra átvertek. Menjenek a szemük világába! Azt hiszem, ilyesmit gondoltam, ilyesmit gondoltunk mindannyian. És hogy soha többé nem adunk alamizsnát senkinek, hiszen az is csak arra jó, hogy meglessék, hol tartjuk a pénztárcánkat. Ki tudja, az a hajdani kéregető férfi is egy migráns lehetett, esetleg egy román, bár mi tagadás, magyarul beszélt. 
Markó Béla. Transindex.ro

Végre bejegyezték a Lacto-Coop Szövetkezetet 
Fejér László Ödön képviselő közbenjárásával, két jogi és hét magánszemély társulása révén megalakult a Lacto-Coop nevű szövetkezet, amelyet hosszas ügyintézés után végre sikerült bejegyeztetni.
Az alapító tagok a múlt héten a csíkszépvízi és székelykeresztúri szövetkezetek képviselőivel találkoztak a kézdivásárhelyi inkubátorházban, ahol a vendégek eddigi sikeres tevékenységeik során szerzett tapasztalataikat osztották meg a helyiekkel.
A megbeszélésen Tamás Sándor megyetanácselnök felemlegette a tavalyi, Dél-Tirolban tett tanulmányi utat, amelyen Petroczki Gézával, a székelykeresztúri szövetkezet vezetőségi tagjával vettek részt, hogy az ott látottakat itthon is gyakorlatba lehessen ültetni. 
– A tanulmányút után a megye minden részén összehívtunk 100–150 gazdát, vázoltuk a lehetséges jövőképet, de akkor mindenki csak a nyakát tekergette. A folyamat 2015. április elseje után gyorsult fel, mikor a gazdák rájöttek, hogy a literenkénti 50–55 banis tejár mellett képtelenség megélni, tehát lépni kell – részletezte Tamás. – Gyakorlatilag két helyen, Illyefalván és Kézdiszéken történt előrelépés az Agrosic Egyesület és a mezőgazdasági kamara támogatásával. Az illyefalvi termékek azóta a piacon is megjelentek, Kézdiszéken egyelőre nem beszélhetünk erről. A megyei tanács évi 100 ezer euróval segíti az Agrosicet, és ezután a termelőegységek finanszírozását helyezzük előtérbe – hangsúlyozta, hozzátéve, ez fontos is, hiszen a tej európai uniós átlagára 1,5 lej, míg Dél-Tirolban 2,5, de Keresztúron is sikerült elérni, hogy 1-1,2 lej közötti összeget kapjanak a gazdák.
A találkozón Ambrus Tibor egyetemi docens és vállalatfejlesztési szakértő, illetve Tankó László, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság székelyudvarhelyi elnöke is előadást tartott.
– A tudáson a lényeg, hiszen a pénz jön-megy – emelte ki Ambrus. – Nyugaton sincs sokkal több pénz, viszont jó minőségű, könnyebben értékesíthető terméket állítanak elő. Ehhez szükséges a szövetkezet megértése, a szövetkezeti tudás alkalmazása. Székelyföldnek a jövője a tudás, erre kell fektetni a hangsúlyt. Hiába van pénz, ha nem tudjuk munkába állítani – mondta az egyetemi docens. 
A kézdivásárhelyi szövetkezetet Farkas Sándor Barna (Kézdimartonos), Gajdó Réka (Nyujtód), Horváth Sándor (Kézdiszentlélek), Imre László (Szentkatolna), Máthé István Olivér (Kézdialmás), Sütő András Emil (Szentkatolna), Vatány István (Bereck), az Agrosic Közösségek Közti Társulás és az Ozsdolai Szarvasmarhatartó Gazdák Egyesülete alapította azzal az elsődleges céllal, hogy a tejet jó áron és feldolgozott formában is lehessen értékesíteni. 
Bartos Lóránt. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Új és fiatal polgármesterjelölteket indít az RMDSZ Háromszéken
Kovászna megye 45 közigazgatási egységéből 40 településen indít vagy támogat magyar polgármesterjelöltet az RMDSZ háromszéki szervezete, ugyanakkor a szövetség tanácsosi listáján több, mint 50 százalék lesz először induló tanácsos-jelölt.
Az RMDSZ háromszéki szervezetének állandó tanácsa újabb helyi választmányi döntéseket hagyott jóvá a polgármesterjelölteket illetően csütörtökön – tájékoztat a szövetség megyei szervezetének sajtóirodája. A jelöltek több, mint 25 százaléka új jelölt lesz, míg az RMDSZ megyei önkormányzati képviselőinek fele indul első alkalommal a megmérettetésen. 
A csütörtöki döntés alapján az RMDSZ támogatásával a következő polgármesterjelöltek indulnak a 2016-os helyhatósági választásokon: Kovásznán Gyerő József, Bereckben Dimény Zoltán, Dálnokon Bartók Ede Ottó, Illyefalván Fodor Imre, Kézdialmáson Molnár István, Kézdiszentkereszten Páll Endre, Kökösben Sánta Gyula, Mikóújfaluban Demeter Ferenc, Rétyen Dombora Lehel, Torján Daragus Attila.
Málnáson Szotyori Angéla-Gizellát, Gelencén Cseh Józsefet és Zabolán Fejér Leventét, a Magyar Polgári Párt jelöltjeit támogatja a szövetség.
Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke elmondta, az idei önkormányzati választások kiváló lehetőséget biztosítanak arra, hogy új színt, lendületet vigyenek be a közigazgatási egységek működésébe, vezetésébe. „Régi elvárásnak teszünk eleget azzal, hogy azokon a településeken, ahol az elmúlt négy évben az összefogás hiányában a konfliktusok befolyásolták a közhangulatot és a községek fejlődését, ez alkalommal közös erővel, egymást segítve dolgozunk” – fogalmazott Tamás Sándor.
Bencze Melinda. Székelyhon.ro

Felmérést végez a kisebbségi nyelvi jogok gyakorlatba ültetéséről az RMDSZ
A Kulturális Autonómia Tanács (KAT) döntése értelmében az RMDSZ Ügyvezető Elnökség teljességre törekvő felmérést végez a kisebbségi nyelvi jogok gyakorlatba ültetéséről. A felmérés első részében a helységnévtáblákat, az önkormányzatok és ezek intézményeinek névtábláit, valamint a minisztériumok alá tartozó megyei intézmények feliratozását vizsgálja a szövetség. 
A monitorizálás során a felmérést készítők a 2002-es népszámlálás adataiból a 2007-ben módosított törvényt figyelembe véve dolgoznak, amely szerint a 20 százalékos kisebbségi arányt képviselő települések esetében az anyanyelvhasználat szerzett jog. Amennyiben az ezt követő időszakban valamely kisebbség aránya a nyelvhasználati küszöb alá csökken, az említett nyelvi jogok továbbra is érvényben maradnak.
A tapasztalt szabálysértéseket az önkormányzatok, valamint az illetékes intézmények tudomására hozzák- olvasható a szövetség közleményében. Ismertetik a nyelvi jogokra vonatkozó előírásokat, felhívják az intézmények figyelmét a helyes névhasználatra, és kérik a törvényesség helyreállítását. „Településneveink kulturális örökségünk része, az intézménynevek magyar feltűntetése nyelvi komfortérzetünk elengedhetetlen feltétele. A nyelvi jogokkal kapcsolatos szabálysértések esetében – ha más eljárás nem célravezető – bírósági úton szerzünk érvényt a törvényi előírásoknakˮ – erősítette meg Székely István, a KAT elnöke.
Az elmúlt hónapokban az ország számos megyéjéből érkeztek a KAT-hoz helységnévtáblákat, illetve különböző intézmények feliratait rögzítő fotók. Eddig a Hunyad, Szeben és Kovászna megyei települések adatait dolgozták fel. 
"Az eddigi adatok alapján a településtáblák döntő többségükben kétnyelvűek, és helyesen tüntetik fel a település magyar megnevezését, méretük is megfelel az előírásoknak. Több típusú szabálysértést is tapasztaltunk: hiányzik a helységnévtábla például Fotosmartonoson és Kispatakon, csak románul szerepel a helységnév Küküllőalmás bejáratánál. Sepsibesenyő esetében a településtáblán helytelenül csak Besenyő szerepel, előtag nélkül. Van olyan település is, például Papolc, ahol az üdvözlőtáblákon szerepel ugyan a magyar településnév, de a településtáblán már csak a román megnevezés olvasható. Több településtábla elhanyagolt, vagy megrongált, mint például Rákosdon, ahol a magyar megnevezést lefestették" - tájékoztatnak. 
A KAT rendelkezésére álló adatok szerint Kovászna megyében van olyan vasútállomás is, ahol az állomástáblán a településnév csak román nyelven van feltüntetve, mint például Angyaloson. A vasútállomások esetében az adatgyűjtést még folytatják.
Az önkormányzati intézmények döntő többsége eleget tesz a kétnyelvűségre vonatkozó jogszabályi előírásoknak, de van olyan település is, például Somogyom, ahol az iskolán és a kultúrházon csak román intézménytábla van. Van olyan község is, ahol az intézménytáblán helytelenül szerepel a magyar településnév: például Nagyajta helyett Nagy Ajta szerepel a polgármesteri hivatalon. Bereck esetében a Művelődési központ intézménynév szerepel helytelenül, rövid ü-vel, Csomakőrösön pedig az iskolán rövid ö-vel szerepel a település neve.
Az eddigi adatok szerint a minisztériumok alá tartozó megyei intézmények feliratozása megfelelő, itt azonban pontosítaniuk kell azon intézmények körét, amelyek a nyelvhasználattal kapcsolatos törvények hatálya alá esnek. maszol.ro

Két világháborúban harcolt
„Édesapámék utolsóként hagyták el Nyujtódot” 
Csütörtökön a 87 éves, nyujtódi születésű Dani Béla kereste fel szerkesztőségünket, hogy megossza olvasóinkkal édesapja hadifogságának történetét. Mint mondta, az ötlet egy régebbi lapszámunkban közölt, veteránokról szóló cikk olvasása közben merült fel benne, Dani János ugyanis mindkét világháborúban hadifogoly volt.
Dani Bélát, az 1995 óta a magyarországi Vecsésen élő nyugalmazott történelemtanárt, volt iskolaigazgatót elmondása szerint évente három–négyszer „hazahozza Nyujtódra a honvágy”. Beszélgetésünkkor a Magyar Nemzet tíz évvel ezelőtti példányát szorongatta, benne egy 1945 februárjában készült, magyar fogoly honvédeket és civileket ábrázoló fotóval, amelyen édesapjára, Dani János honvédre ismert, akinek háborús kalandjait 2006-ban megosztotta a neves magyarországi napilap olvasóival. Most elérkezettnek találta az időt, hogy a háromszékiek is megismerjék ezt a történetet.
Fogság, katonaság, munkaszolgálat
– Édesapám mindkét világháborúban hadifogságba került. Első ízben 1916-ban, amikor a románok a betörést követően falunkat, Nyujtódot is megszállták. A magyar hadsereg visszavonulásra kényszerítette őket, de apámat, aki akkor 14 éves volt, és egy földbirtokosnál szolgált, a visszavonuló román katonák muníciószállításra kényszerítették a földbirtokos elkobzott ökörszekerével – ecsetelte. 
Dani János Moldva fővárosában, Jászvásárban került fogolytáborba, ahonnan hamarosan megszökött, de mivel nem tudott a Kárpátokban húzódó fronton keresztül hazajutni, egy gazdag moldvai juhásznál szolgált 1921-ig, amikor végre hazatérhetett. Hamarosan háromévi szolgálat következett a román hadseregben.
– Mivel ismerte a román nyelvet, hónapokig őrt állt a román hadügyminiszter, Averescu tábornok irodája előtt, ő keresett a tábornoknak Nyujtódról főszakácsot – részletezte Dani Béla.
1939–1940-ben, a Károly-féle román királyi diktatúra alatt munkaszolgálatot teljesített, tankcsapdákat mélyítettek a Besszarábia–Oroszország vonalon, mígnem 1940-ben az oroszok hazakergették őket.
A nyujtódi hatok
Miután Észak-Erdély 1940-ben felszabadult, a nyujtódi Dani János, Csiki Mihály, Jakabos András, Jakabos György, Kádár Gáspár, Máté László pótcsendőröket 1942-ben kéthónapos átképzésre hívták Ungvárra, ahonnan egy részüket a 2. hadseregbe osztották be, a többieket hazaküldték. A front közeledtekor, 1944 nyarán végül őket is mozgósították Bereck–Ojtoz védelmére. Részt vettek az ojtozi és a berecki–lemhényi harcokban, a beszivárgott partizánok felszámolásában. Máté László Ojtoznál életét vesztette, míg parancsnokuk, a vitézül harcoló Fekete János csendőr alezredes Bereck mellett esett el.
1944. szeptember 8-án, feladva Háromszéket, a nyujtódiak Pest felé vonultak, miközben többször is összecsapásokba keveredtek. Nyujtódot utolsóként hagyták el 1944. szeptember 8-án 10 órakor. 
– 11 órakor már az orosz előőrs géppuskával és egy ló vontatta páncéltörő ágyúval a kapunk előtt állt meg. Apámék szakaszából – habár megvolt erre a lehetőség – senki sem szökött meg – mesélte a honvéd fia.
Peches sorban állás
1944 decemberében Budapestre vezényelték őket, karácsonykor az oroszok gyűrűjébe kerültek. Előbb a pesti, majd a budai oldalon védték a fővárost, aztán 1945. február 7-én, a Sashegy oldalában lévő épületet körülzárva, az oroszok foglyul ejtették őket. Mindannyian a Farkasréti temetőbeli fogolygyűjtőbe kerültek, ahol a szovjet tiszti küldöttség felszólította őket, álljanak át a szovjet hadsereg oldalára, és felfegyverzetten járuljanak hozzá Budapest felszabadításához a német fasiszták és nyilas magyar ellenállók uralma alól, majd hazabocsátják őket.
– Édesapám nem volt azok között, akik rövid gondolkodási idő után a szovjetek oldalára álltak, sőt erélyesen rákiáltott a falujabeli Jakabos Lajos hivatásos csendőr őrmesterre, hogy ne tegyen ilyet.
Nem talált meghallgatásra, Jakabos részt vett az egy hétig tartó orosz ostromban. Ennek ellenére később egy kaukázusi útépítő fogolytáborban találkoztak, ugyanis, amint azt Jakabos 1950-ben Nyujtódon elmesélte egykori bajtársának, a budai harcok befejezése után az oroszok lefegyverezték és belökték őket is a német és magyar foglyok közé, így öt évig Jereván mellett, a Kaukázusban törte a követ.
– 1947-ben kivitték az állomásra azzal, hogy hazaviszik. Felsorakoztatták őket, és édesapám épp maga elé állította a gyomorbajos Csiki Misit, hogy együtt szálljanak fel a vonatra, amikor megjelent egy terepjáró, amelyből kiugrott egy orosz tiszt, aki Csiki háta mögött »elvágta a sort«. Előbbieket felterelték a vonatra, apám meg még egy évet fogságban maradt, 1948-ban engedték csak haza” – fejezte be a történetet Béla bácsi. 
Dani János 1902-ben született Nyujtódon. Mindössze tíznaposan veszítette el édesanyját, miután az asszonyt húsvéti locsolkodáskor a szomszéd a kút melletti vályúba dobta, és a tüdőgyulladás három nap alatt végzett vele. Mostohája elűzte otthonról, egy cigányasszony szoptatta. Tizenketten voltak testvérek, minden jussából kisemmizték, ingatlan javait csak a fogságból való hazakerülését követően, 1949-ben kaphatta meg. Három gyereket nevelt és taníttatott. 1967-ben, 65 évesen, bélcsavarodásban halt meg szülőfalujában.
Daczó H. Barna. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Zászlóözön a Gábor Áron téren
Legnagyobb nemzeti ünnepünkön, az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc 168. évfordulóján Kézdivásárhely díszbe öltözött, a villanyoszlopokon nemzeti színű és székely zászlókat, valamint a város lobogóit lengette a Nemere. A magyarországi testvérvárosok közül Szentendre, Hatvan, Paks, Terézváros, Mezőhegyes, Gyöngyös és Mezőkövesd küldöttei ünnepeltek együtt a céhes város lakóival.  
Az ünnepségsorozat a református templomban ökumenikus istentisztelettel kezdődött, majd a hagyományhoz híven a főtéri rendezvény megkezdése előtt a város iskoláinak küldöttei rótták le kegyeletüket, és helyezték el az emlékezés koszorúit Bem József, Petőfi Sándor, Kossuth Lajos, Turóczi Mózes szobránál és kriptájánál, illetve a Szacsvay-domborműnél, a Molnár Józsiás-mauzóleumnál, a világháborús hősök emlékművénél. 
A főtéren mintegy négy-ötezer fős tömeg gyűlt össze, az ünnepség az általános és középiskolák felvonulásával kezdődött – több tanintézmény magyarországi testvériskolája küldöttségével közösen vonult fel –, majd a hagyományőrzők, a civil szervezetek – a Kézdiváshelyi Nők Egyesülete, a Történelmi Vitézi Rend – és a huszárok következtek. Felvonultak a Székely Virtus kézdiszéki huszárjai, a torjai huszárcsapat, a Vetró András százados vezette Hagyományőrző Csapat, a Vass László ezredes által vezetett Szegedi 3-as Honvéd Zászlóalj Hagyományőrző Egyesület, a 15. Székely Határőr Gyalogezred bélafalvi Tuzson János Szakasza, a tápióbicskei tüzérek és betyárok, a 15. Székely Határőr Gyalogezred gelencei ütege. Felvonultak Bélafalva, Bereck, Kézdimartonos, Kézdisárfalva, Csernáton, Esztelnek, Gelence, Kézdiszárazpatak, Kézdiszentkereszt, Kézdiszentlélek, Lemhény, Kézdialmás, Ozsdola, Szentkatolna, Futásfalva és Torja lovas-szekeres küldöttségei. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi tagjai nagy méretű székely zászlót vittek. A zászlós felvonulás immár második éve a leglátványosabb momentuma az ünnepségnek, ezúttal ötven kézdiszéki lovas vonult fel nagy méretű székely és magyar lobogóval kezében.  A központi ünnepség a Református Kollégium zenekarának és tanulóinak dalával kezdődött, a rendezvényen, mint minden évben, közreműködött a Tanulók Klubja fúvószenekara. „Lészen ágyú – mondotta Gábor Áron, és ezzel a mondattal gyakorlatilag aláírta a halálos ítéletét” – hangoztatta beszédében Bokor Tibor polgármester. Ma nem fegyverektől, összecsapásoktól kell tartanunk, folytatta, ma annak vagyunk tanúi, hogy ha valaki a hatalomnak nem tetsző véleményt vállal fel, kitartóan képviseli egy közösség álmát, vagy egyszerűen csak magyar, Gábor Áronhoz hasonlóan végzi. „Viszont nem csatában, tisztességgel adja életét, mint a berecki ágyúöntő, nem emelt fővel vonul be a hősök panteonjába, hanem bíróságon, ügyészségen, titkosszolgák által meghurcolva, becsületében megsértve folytat szélmalomharcot a hatalommal, így ott tartunk, mint 1848-ban” – hangsúlyozta Bokor.
Ünnepi beszédet mondott Horváth Zoltán atya, a terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-templom plébánosa, Molnár Balázs, a Nagy Mózes Elméleti Líceum tizenegyedikes tanulója, a Zúg március szónokverseny idei győztese pedig az ifjúság gondolatait fogalmazta meg. A rendezvény díszmeghívottja, Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője arról szólt, hogy napjainkban a bürokrácia miatt mennyire nehézkes az örökbefogadás, és azt is kiemelte, hogy az iskolát végzett ifjak kirepülnek a nagyvilágba, ahol mások szolgái lesznek, nekik itthon, a szülőföldön kellene megtalálniuk a megélhetést becsületes munkával.  Ezt követően a Csíki Játékszín művészei léptek a pódiumra, Márdírosz Ágnes népdalt énekelt, Puskás László pedig Tompa László versét mondta el. Mitykó Zsolt, Mezőhegyes testvérváros polgármestere egy nemzeti lobogót adott át Bokor Tibornak, amelyet Kövér László, a magyar országgyűlés elnöke adományozott a kézdivásárhelyieknek. Az ünnepség végén áldást mondott Horváth Zoltán atya és Beder Imre református lelkipásztor, majd koszorúzás és himnuszaink eléneklése következett.
Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Összefognak a románok a magyar jelöltek ellenében
Közös jelölteket indítanak a helyhatósági választásokon a román pártok több Kovászna megyei településen, ahol kisebbségben él a románság – hivatkozik az Agerpres hírügynökség hétfői jelentésére az MTI.
A román összefogást kezdeményező civilek szerint az utóbbi 26 évben a térségben mindig etnikai alapon voksoltak a választók. Kezdeményezésükkel növelni akarják annak az esélyét, hogy képviselethez jussanak a településükön kisebbségben élő román közösségek.
Eddig Kézdivásárhelyen, Baróton, Bölönben, Zágonban, Hídvégen, Zabolán, Bereckben, Uzonban, Illyefalván, Ozsdolán és Nagyajtán született megállapodás a román pártok között arról, hogy egymás esélyesebb jelöltjeit támogatják. Előpatakon, Kökösön és Kovászna városában küszöbön áll az összefogás megkötése. A megyeszékhely Sepsiszentgyörgyön a Szociáldemokrata Párt (PSD) már korábban leszögezte, hogy önállóan indul.
„Követjük mások példáját, akik nemzeti ügyekben félre tudják tenni az ideológiai szempontokat és indulatokat: ugyanezt kell tenniük a román pártoknak is” – hangoztatta Ioan Sabau Pop, a Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fórumának elnöke.
A 2012-es választásokon az RMDSZ, a Néppárt és az MPP együtt 23 helyet szerzett meg a Kovászna megyei tanácsban, míg a PSD és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ötöt – idézte fel az Agerpres. A hírügynökség szerint a megye 45 települése közül 38-ban a magyar pártok jelöltjei szerezték meg a polgármesteri tisztséget, egyes településeken pedig egyetlen román etnikumú képviselőt sem választottak a helyi tanácsba.
Június 5-én – akárcsak a 2012-es választásokon – egyetlen fordulóban döntenek az önkormányzati tisztségről, így minden településen az a jelölt lesz – akár 20–30 százalékos támogatottsággal is – polgármester, akire a legtöbben voksolnak.
MTI. Székelyhon.ro

Az RMDSZ nyomon követi a nyelvi jogok gyakorlatba ültetését
Eddig négy megye – Arad, Kovászna, Hunyad, Szeben –, illetve Történelmi Máramaros adatait dolgozta fel az RMDSZ ügyvezető elnöksége annak a felmérésnek a keretében, amely a kisebbségi nyelvi jogok gyakorlatba ültetését monitorizálja – jelentette be csütörtökön Székely István, az RMDSZ Kulturális Autonómia Tanácsának (KAT) elnöke.
Az ügyvezető elnökség a helységnévtáblák, az önkormányzatok és ezek intézményeinek névtáblái, valamint a minisztériumok alá tartozó megyei intézmények feliratozását vizsgálja. Székely István elmondta: a KAT által megrendelt monitorizálás eddig feldolgozott adataiból világosan látszik, hogy egyes esetekben mulasztások és hiányosságok tapasztalhatóak, pedig a kisebbségi nyelvi jogok gyakorlatba ültetését a törvény előírja, és ez mindenki számára kötelező. ,,A törvény betartásában jó példát kell mutatnia minden olyan település polgármesterének, alpolgármesterének, tanácsosának, ahol többségében magyarok laknak” – tette hozzá.
Típushibák vannak
A következetes monitorizálásnak köszönhetően számos szabálysértést, helytelen vagy hiányos feliratozást dokumentáltak. Több visszatérő típushiba is fellelhető: például csak románul szerepel a helységnévtábla vagy az önkormányzati intézmények neve, ilyen eset Kisvarjapuszta és Küküllőalmás. Van, ahol teljesen hiányzik a helységnévtábla a településről, például Fotosmartonoson és Kispatakon. Számos esetben helytelenül szerepel a település neve, például csupán Besenyő szerepel a hivatalos Sepsibesenyő helyett, Nagyzerénden pedig i-vel szerepel a település neve mind a településtáblán, mind az önkormányzati intézmények tábláin – derül ki a felmérésből.
Az önkormányzatok többsége eleget tesz a kétnyelvűségre vonatkozó jogszabályi előírásoknak, de van olyan település is, például Somogyom, ahol az iskolán és a kultúrházon csak román nyelvű intézménytábla van, vagy Fazekasvarsánd és Szinte esetében az összes önkormányzati intézmény felirata csak románul szerepel. ,,Számos helytelen feliratot is találtunk, például Majláthfalván és Nagyzerénden a Művelődési ház felirat rövid ü-vel és ö-vel, Zimándújfaluban a Kultúrotthon rövid u-val, a Községi Könyvtár o-val, a település neve pedig ékezetek nélkül szerepel, illetve Nagyajta helyett Nagy Ajta látható a polgármesteri hivatalon. Bereck esetében a Művelődési központ intézménynév szerepel helytelenül, rövid ü-vel; Csomakőrösön pedig az iskolán rövid ö-vel díszeleg a település neve” – számolt be.
Értesítik a hatóságokat
Székely István szerint az eddig tudomásukra jutott esetekben, amelyekben a kisebbségi jogok terén jogsérelmet észleltek, levélben fordulnak az illetékes hatóságokhoz. ,,Ismertetjük az érvényben lévő jogszabályok rendelkezéseit, felhívjuk a figyelmet a dokumentált rendellenességekre, a helyes névhasználatra, és kérjük a kétnyelvűség előírásainak betartását. Reméljük, hogy az esetek többségében nem szándékosságról, hanem inkább a kellő odafigyelés hiányáról, hanyagságról van szó, tehát ezek helyben orvosolhatóak. Azokban az esetekben, ahol az illetékes hatóságok nem kívánják alkalmazni a jogszabályok előírásait, bírósági úton fogunk érvényt szerezni jogainknak” – hangsúlyozta a KAT elnöke. maszol.ro

Rendellenességek a kisebbségi nyelvi jogok gyakorlatba ültetésében
Eddig négy megye – Arad, Kovászna, Hunyad, Szeben –, illetve Történelmi Máramaros adatait dolgozta fel az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége annak a felmérésnek a keretében, amely a kisebbségi nyelvi jogok gyakorlatba ültetését monitorizálja, a helységnévtáblák, az önkormányzatok és ezek intézményeinek névtáblái, valamint a minisztériumok alá tartozó megyei intézmények feliratozását vizsgálva – jelentette be Székely István, az RMDSZ Kulturális Autonómia Tanácsának (KAT) elnöke. Elmondta: a KAT által megrendelt monitorizálás eddig feldolgozott adataiból világosan látszik, sajnos egyes esetekben mulasztások és hiányosságok tapasztalhatóak, pedig a kisebbségi nyelvi jogok gyakorlatba ültetését a törvény előírja, és ez mindenki számára kötelező. „A törvény betartásában jó példát kell mutatnia minden olyan település polgármesterének, alpolgármesterének, tanácsosának, ahol többségében magyarok laknak” – tette hozzá.
A következetes monitorizálásnak köszönhetően számos szabálysértést, helytelen vagy hiányos feliratozást dokumentáltak. Több visszatérő típushiba is fellelhető: például csak románul szerepel a helységnévtábla vagy az önkormányzati intézmények neve, ilyen eset Kisvarjapuszta és Küküllőalmás. Van, ahol teljesen hiányzik a helységnévtábla a településről, például Fotosmartonoson és Kispatakon. Számos esetben helytelenül szerepel a település neve, például csupán Besenyő szerepel a hivatalos Sepsibesenyő helyett, Nagyzerénden pedig i-vel szerepel a település neve mind a településtáblán, mind az önkormányzati intézmények tábláin – derül ki a felmérésből.
Az önkormányzatok többsége eleget tesz a kétnyelvűségre vonatkozó jogszabályi előírásoknak, de van olyan település is, például Somogyom, ahol az iskolán és a kultúrházon csak román nyelvű intézménytábla van, vagy Fazekasvarsánd és Szinte esetében az összes önkormányzati intézmény felirata csak románul szerepel. „Számos helytelen feliratot is találtunk, például Majláthfalván és Nagyzerénden a Művelődési ház felirat rövid ü-vel és ö-vel, Zimándújfaluban a Kultúrotthon rövid u-val, a Községi Könyvtár o-val, a település neve pedig ékezetek nélkül szerepel, illetve Nagyajta helyett Nagy Ajta látható a polgármesteri hivatalon. Bereck esetében a Művelődési központ intézménynév szerepel helytelenül, rövid ü-vel; Csomakőrösön pedig az iskolán rövid ö-vel díszeleg a település neve” – számolt be.
Székely István szerint az eddig tudomásukra jutott esetekben, amelyekben a kisebbségi jogok terén jogsérelmet észleltek, levélben fordulnak az illetékes hatóságokhoz. „Ismertetjük az érvényben lévő jogszabályok rendelkezéseit, felhívjuk a figyelmet a dokumentált rendellenességekre, a helyes névhasználatra, és kérjük a kétnyelvűség előírásainak betartását. Reméljük, hogy az esetek többségében nem szándékosságról, hanem inkább a kellő odafigyelés hiányáról, hanyagságról van szó, tehát ezek helyben orvosolhatóak. Azokban az esetekben, ahol az illetékes hatóságok nem kívánják alkalmazni a jogszabályok előírásait, bírósági úton fogunk érvényt szerezni jogainknak” – hangsúlyozta. Közlemény
Erdély.ma

Maraton negyedszer Székelyföld autonómiájáért
Juhos Gábor budapesti maratonfutó, akinek tavaly óta második otthona Bereck, vasárnap negyedszer tette meg gyalog az 56 kilométeres távot Kököstől Bereckig. Juhos egyik évben Bereckből, a következő évben pedig Kökösből indulva teljesíti 2013-ban vállalt célkitűzését, amelynek a Maraton Székelyföld autonómiájáért nevet adta, ezzel járulva hozzá az oszthatatlan és egységes Székelyföld megmaradásához, az önrendelkezéshez.
A maratonfutót Kökösben Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke, Péter János, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke és Vass Imre, a Kézdivásárhelyi Székely Tanács képviselője fogadta, utóbbiak személygépkocsival kísérték végig az egész útvonalon. A délelőtt fél tízes induláskor a kökösi református lelkész mondott útjára áldást. Szentivánlaborfalván a Beke csárdánál annak tulajdonosai, Beke Tibor és családja kürtőskaláccsal, házikenyérrel és hűsítővel várták. A következő megálló Réty volt, ahol a 2013-ban általa ültetett és kőtáblával megjelölt kis fenyőfát nézte meg, majd a kézdivásárhelyi református templomnál tartott rövid szünetet, ahol 2013-ban a Maraton Székelyföldért emlékére szintén fenyőcsemetét ültetett. Itt Beder Imre református tiszteletes fogadta. Juhos Gábor és kísérői, Péter János és Vass Imre, miután tettek egy tiszteletkört a Gábor Áron téren és közös fotót készítettek a szobornál, Bereck felé indultak. A kézdioroszfalvi hídnál Beke Ernő egykori atléta várta őket, az ágyúöntő szülőfalujának táblájánál két berecki tanuló csatlakozott hozzá. Az idei maratonfutás a Juhos Gábor által tavaly megvásárolt és emléktáblával ellátott Gábor Áron-háznál ért véget.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ítéletidő sepert végig Kézdiszéken
Hétfő délután jégeső pusztított Felső- Háromszéken, a legnagyobb károkat Nyujtódon, Kézdimartonoson, Bereckben és Ozsdolán jegyezték. A medréből kikelt Kurta-pataka elmosta a Kézdimartonos és Ozsdola közötti hidat (felvételünk), így megszűnt a járműforgalom a két település között. Értesüléseink szerint a vihar a legnagyobb kárt a termőföldeken Nyujtódon okozta.
Tegnapi terepszemlénket Kézdioroszfaluban kezdtük, ahol, habár a Kászon-pataka látványosan megduzzadt, a múlt évben elvégzett patakszabályozásnak köszönhetően nem lépett ki medréből. Nyujtódon a jégeső 16 óra után pusztított, és Boros Vilmos római katolikus plébános beszámolója szerint az ítéletidő másfél óráig tartott. A jégeső jelentős kárt okozott a háztáji kertekben, a gyümölcsösökben, de a falu határát sem kímélte. A nagy mennyiségű esővíz a Temető utcából érkezett, és a sánc hamar megtelt, ezért a volt szövetkezeti kocsmáig a házak pincéit elárasztotta az iszapos víz, amely több portán a házakba is behatolt.
A lakosság a polgármesteri hivatal segítségét kérte. A városháza munkatársain kívül a katonai tűzoltók is segítettek, késő éjszakáig szivattyúzták a vizet a pincékből. A plébános szerint a sáncokat nem takarították ki, a mezőn pedig a levezető árkokat és csatornákat legtöbb helyen felszántották, ennek is köszönhető, hogy a felhőszakadás nagy károkat okozott. A 101. szám alatt lakó nyolcvanéves Bács János elmondása szerint amióta az eszét tudja, hasonló vihar nem sújtotta Nyujtódot. A 100. szám alatti portán a ház melletti járda eltűnt és a pince beomlott, a ház betonalapja beszakadt, a fölötte lévő szobában jelenleg életveszélyes tartózkodni.
A házban, ahol a Kocsis házaspár, Béla és Zita lakik három apró gyermekkel, tegnap délelőtt majdnem térdig ért a víz, a három apróságot a szülők az asztalra menekítették. A három szobából egy maradt lakható állapotban. Lőrincz József falufelelős gyűjtést kezdeményezett a károsultak megsegítésére. Az Ozsdolán lakó Bakk-Dávid Tímea újságíró Facebook-bejegyzése szerint a lezúduló víz folyóvá változtatta a községközpont utcáit és udvarait.
Bereckben és Kézdimartonoson 17 és 18 óra között pusztított a jégeső. Dimény Zoltán polgármester beszámolója szerint a felhőszakadás nyomán a határ víz alatt volt.
A legnagyobb kár a Kurta-hídjánál történt, ahol a víz szabályosan elsodorta a hidat. Az elöljáró szerint legalább harminc udvart és veteményest öntött el a víz Bereckben, de Kézdimartonoson az utcákat is megrongálta, mintegy három-négy kilométeres szakaszt kell kijavítani. Fél óra alatt akkora vízmennyiség érkezett, amit az itt élők eddig még soha nem tapasztaltak – mondotta az elöljáró. Ami a Kurta-hídját illeti, első lépésként egy tervezőt visznek a helyszínre, aki egy új hidat tervez, amit Ozsdolával közösen vagy a saját költségvetésükből építenek fel.
A két település között egyelőre lebénult a közlekedés, ideiglenes megoldásként valahol az egykori híd környékén átjárót alakítanak ki, de az is időbe telik, mivel magánterületekről van szó, ezért a tulajdonosok jóváhagyása is szükséges. Dimény Zoltán szerint egy új híd több százezer lejbe kerül, de pontos összeget nem tudott mondani. A nyujtódi Lukács László önkormányzati képviselő arra kéri a károsultakat, hogy írásban jelentsék a kárt a kézdivásárhelyi polgármesteri hivatalnál, hogy a kormányhivatal által kinevezett különbizottság felmérhesse a kárt.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Újrázik Antal Árpád és Bokor Tibor Háromszéken
Több háromszéki település nem hivatalos választási eredményeit is közzétette az RMDSZ közösségi oldalán. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere újabb négy éves mandátumot nyert, ahogy Bokor Tibor Kézdivásárhely polgármestere is.
Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán is RMDSZ-es jelölt gyűjtötte be a szavazatok többségét, így Antal Árpád és Bokor Tibor régi-új polgármestere a megyeszékhelynek, valamint a céhes városnak, míg Gyerő József a fürdőváros elöljárója lesz az elkövetkező négy évben – tájékoztat az RMDSZ közösségi oldalán. Baróton is régi-új a polgármester, Lázár-Kiss Barna András személyében.
Az RMDSZ háromszéki szervezete ugyanakkor még hat települést is kiemelt, ahol a nem hivatalos adatok alapján ugyancsak saját jelöltjük nyerte az önkormányzati választásokat: a román többségű Előpatakon Kovács László, Sepsiillyefalván Fodor Imre, Maksán Deszke János, Sepsikőröspatakon Kisgyörgy Sándor, Sepsibükszádon Bács Márton Csaba, valamint Ozsdolán Brandus Szilveszter.
Háromszék több településén is csupán egy jelölt indult az önkormányzati választásokon vasárnap, mindannyiukat az RMDSZ indította: Simon András Baconban, Fodor István Bodokon, Tánczos Ferenc-Szabolcs Barátoson, Balázsi Dénes Bardócon, Bölöni Dávid Csernátonban, Kocsis Béla Kommandón, Domokos Ferenc Esztelneken, Lukács Róbert Lemhényben, Molnár István Kézdialmáson, Demeter Ferenc Mikóújfaluban, Páll Endre Kézdiszenkereszten, Dombora Lehel-Lajos Rétyen, Balogh Tibor Kézdiszentléleken, Daragus Attila Torján – tájékoztat az RMDSZ. Hozzáteszik: a felsorolt tizennégy településen is biztos, hogy az említett személyek fognak polgármesterként tevékenykedni az elkövetkező négy évben.
Bereckben Dimény Zoltán, Nagyajtán Bihari Edömér, Bölönben Sikó Imre, Gidófalván Berde József nyert a helyhatósági választásokon. Uzonban Ráduly István, Kökösben pedig Sántha Gyula újrázott.
Szentkatolnán Tusa Levente, Dálnokon Bartók Ede-Ottó nyerték az önkormányzati választásokat, míg Gelencén és Málnáson az RMDSZ által is támogatott, a Magyar Polgári Párt színeiben indult Cseh József és Szotyori Angéla.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Választási eredmények Kézdiszéken
A kézdivásárhelyiek újabb négy évre szavaztak bizalmat Bokor Tibor RMDSZ-es polgármesternek a vasárnapi helyhatósági választásokon. A régi-új városvezető elmondta: megértette a választók üzenetét, a munkát tegnaptól folytatja, mert rengeteg még a tennivaló a céhes városban. Bokor Tibor a szavazatok 54,28 százalékát kapta meg, az RMDSZ tanácsi listája 56,21 százalékot ért el. Paks testvérváros küldöttsége együtt drukkolt a jelenlegi városvezetéssel annak választási győzelméért.
Kézdivásárhelyen a szavazásra jogosultak 37,73 százaléka járult az urnák elé, a polgármesterjelöltekre összesen 6413 szavazatot, míg a tanácsi listára 6411 szavazatot adtak le. Bokor Tibor 3407 vokssal nyerte meg a választást, őt követi Johann Taierling 1896 (30,21 százalék) szavazattal, a harmadik helyen a Kézdivásárhelyi Választási Szövetség képviselője, Constantin Pătru végzett 451 (7,18 százalék) szavazattal, negyedik lett Szigethy Kálmán, a Magyar Polgári Párt jelöltje 403 (6,42 százalék) vokssal, Rákosi János független jelölt 120 (1,91 százalék) szavazatot kapott. Az érvénytelen szavazatok száma 136.
A városi tanácsi listákra 6188 érvényes szavazatot adtak le (225 voks érvénytelen volt). Ebből az RMDSZ listája 3478 szavazatot vitt el (56,21%), az EMNP 1681 voksot kapott (27,17%), a román pártok Kézdivásárhelyi Választási Szövetsége 497 voksot zsebelt be (8,03%), az MPP listájára 452-en (7,30%), Rákosi Jánosra 80-an pecsételtek (1,29%). Kézdivásárhely tanácsának 19 helyét várhatóan 11 RMDSZ-es, 5 néppártos, 2 román képviselő és 1 polgári pártos foglalhatja el. Az RMDSZ 11 tanácstagja: Hegedüs Ferenc, dr. Kelemen András, Szöllősi Tamás, Fejér Melinda, Nagy Babos Tamás, Bejan András, Szilveszter Szabolcs, Lőrincz József, Derzsi Gyula, Szabó Vincze és Kiss Levente Csaba. Az EMNP öt várható tanácstagja Johann Taierling, Illyés Botond, Szima Csaba, Gál Elemér László és Czipa Lóránt. A Kézdivásárhelyi Választási Szövetség két várható képviselője Constantin Pătru és Ionuț Budău. Az MPP egyetlen várható tanácstagja Szigethy Kálmán. Eddig négy önkormányzati képviselőjük volt.
Az eredményvárón Bokor Tibor azoknak is köszönetet mondott, akik nem rá szavaztak, hiszen ez is egy üzenet volt irányába. „A munka hétfő reggeltől folytatódik, az a célom, hogy megmutassam, a csapatom nem csak kampányban dolgozik. Sokszor mondtam, hogy az elmúlt négy év a megalapozásé volt, most elkezdhetjük házunkat felépíteni. Köszönöm a kézdivásárhelyiek, a nyujtódiak, az oroszfalviak, a sárfalviak és a szászfalusiak támogatását. Őszintén megmondom, ilyen mocskos kampányban életemben nem volt részem. Nagyon nehéz lesz nekem ezekkel az emberekkel szembenézni, és Taierlingre gondolok elsősorban. Az, amit elművelt, amiket írt rólam és csapatomról, nehezemre esik elmondani. Ő nem gondolkodik azon, hogy a következő négy évben, ha tényleg feladatot vállal – nem úgy, mint az elmúlt években, amikor semmit nem csinált –, együtt kell dolgoznunk. Nehéz lesz. Egyértelmű számomra, hogy az Erdélyi Magyar Néppárttal nem fogok együttműködni semmilyen áron. Meg vagyok győződve, hogy az MPP-vel és akár a román tanácsosokkal közös nevezőre tudunk jutni” – fogalmazott Kézdivásárhely újraválasztott polgármestere. Felső- Háromszék minden községében az RMDSZ polgármesterjelöltje győzött, és a helyi tanácsokban is mindenhol megszerezték a többséget. Kézdiszék hét településén csak egy polgármesterjelölt indult az önkormányzati választásokon, mindannyian az RMDSZ színeiben: Bölöni Dávid Csernátonban, Domokos Ferenc Esztelneken, Lukács Róbert Lemhényben, Molnár István Kézdialmáson, Páll Endre Kézdiszenkereszten, Balogh Tibor Kézdiszentléleken, Daragus Attila Torján. Közülük a korelnök Bölöni Dávid, aki huszonhat éve vezeti Csernátont, és most hetedik mandátumánál tart. Az újonc Domokos Ferenc, Esztelnek eddigi alpolgármestere, aki első polgármesteri mandátumát kezdi. Bereckben két jelölt volt: Dimény Zoltán (RMDSZ), Páll János pedig függetlenként vett részt a megmérettetésen. Dimény Zoltán fölényesen, közel kilencven százalékkal győzött. Szentkatolnán is volt egy független jelölt, Bende Emil; az RMDSZ-es Tusa Levente fölényes győzelmet aratott. Ozsdolán is egy RMDSZ-es és egy független jelölt volt, előbbi Brănduş-Dendyuk Vasile Silvestru, utóbbi Gondos Judit. Itt is az RMDSZ jelöltje győzött több mint 800 szavazattal, a független jelölt 573 voksot kapott. Dálnokon egy független és egy RMDSZ-es jelölt volt, ifj. Márton László, illetve Bartók Ede Ottó. Hatvan-negyven százalékos eredménnyel az RMDSZ jelöltje marad a községvezető. Az MPP–RMDSZ Cseh Józsefet, az EMNP pedig Kocsis Gézát indította az idei önkormányzati választásokon Gelencén. Cseh József 1239, míg ellenjelöltje 620 voksot összesített. Szentkatolnán a tizenhárom önkormányzati képviselő közül tíz RMDSZ-es, két EMNP-s és egy független, Bereckben tíz RMDSZ-es, egy SZDP-s, egy román és egy magyar független alkotja a majdani tanácsot. Csernátonban kilenc RMDSZ-es, három MPP-s és egy néppárti jelölt jutott mandátumhoz, Dálnokon hat RMDSZ-es, egy MPP-s és két független, Ozsdolán hét RMDSZ-es, négy Néppárti, egy független és egy romapárti, Torján 12 RMDSZ-es és egy független, Esztelneken hét RMDSZ-es és két néppárti, Kézdiszentléleken 11 RMDSZ-es és két néppárti, Kézdiszentkereszten kilenc RMDSZ-es és két MPP-s, Kézdialmáson kilenc RMDSZ-es, Gelencén kilenc RMDSZ–MPP-s, négy néppárti és két romapárti, Lemhényben nyolc RMDSZ-es, két néppárti és egy független jutott önkormányzati képviselői mandátumhoz. Felső- Háromszéken Gelencén és Kézdiszentléleken jegyeztek ötven százalék fölötti részvételt.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Árvízkárok a megyében
Több mint 1700 ha terület víz alatt
Kovászna megyében összesítették a május végi és a június eleji erős esőzések következtében keletkezett árvízkárokat. Több száz hektár mezőgazdasági területet és legelőt öntött el a víz, de egy kisebb hidat is elsodort.
Kovászna megye prefektusa, Sebastian Cucu sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy több háromszéki településen pincékbe, udvarokra, mezőgazdasági területekre hatolt be a víz. Szerencsére az Olt és a Feketeügy nem okozott jelentős gondokat, ellenben kiöntöttek a helyi patakok, miután óriási vízmennyiséggel járó felhőszakadások voltak a május 24.–június 5. közötti időszakban. A legérintettebb települések Bardoc, Bereck, Ozsdola és Bacon, de Kézdivásárhelyen is jegyeztek károkat.
Háromszéken az áradások összesen 76 gazdaságot érintettek, 43 lakóház pincéjét árasztotta el a víz, de 1521 hektár szántóföld és 217 hektár kaszáló is víz alá került. Ugyanakkor az árvíz 2 kilométer megyei utat tett tönkre, három településen a községi utat, és elmosott egy hidat is Ozsdola és Kézdimartonos között. A kormánymegbízott megjegyezte, nemcsak az áradások, hanem a jégeső is okozott károkat a termőföldeken, elsősorban Kézdivásárhelyen és Ozsdolán.
(ke)
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Erdészeti vándorgyűlés Háromszéken
Emléktáblát és termet avattak Bedő Albert tiszteletére
Sikeresnek minősítette Lomniczi Gergely, az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) főtitkára a szervezet megalakulásának 150. évfordulója alkalmából Háromszéken tartott jubileumi Vándorgyűlést. A kétnapos rendezvény Bedő Albert-emléktábla avatásával, múzeumterem „keresztelőjével” és szakmai kirándulással ért véget.
Minden emléktábla értéket őriz és alkalmat ad arra, hogy a mai ifjúság követendő, méltó példaképet válasszon elődei közül – mondta Kondor Ágota. A Székely Mikó Kollégium igazgatója annak az emléktáblának az avatásán beszélt, amely megemlékezik arról, hogy 1898-ban, kálnoki dr. Bedő Albert akkori főerdőmester kezdeményezésére, az iskola dísztermében tartották az OEE Vándorgyűlését. Az igazgatóasszony szerint Bedő Albert életútját minden mai gyereknek ismernie kell.
Az erdélyi gyökerekkel rendelkező dr. Bitay Márton Örs, állami földprogramért felelős államtitkár köszöntőjében kifejtette: az 1848-as forradalom és szabadságharc után a bánya- és erdőgazdálkodás mentén állt talpra Magyarország.
– 118 évvel ezelőtt Bedőék a fejlődés motorját képviselték, pontosan tudták, mit és hogyan kell tenni ahhoz, hogy hosszú távon fenntartható, emelkedő pályára állítsák az országot – jelentette ki az államtitkár.
Újvárossy 200 hektár erdőt adott el az iskoláért
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke úgy fogalmazott: „egy történelmi egyesületnek, egy történelmi helyszínen, történelmi eseményt megörökítő rendezvényén veszünk részt”. Tóth Bartos András történész az eredeti helyszínen, az egykor karzatos díszteremben ismertette az 1898-as évi közgyűlés történetét. Bedő Alberték munkája már csak azért is meghatározó volt, mert az akkori Magyarország területének több mint 60 százalékát erdő borította – mutatott rá a történész. Kifejtette: bár Székelyföldön évszázadok óta a faipar volt a meghatározó, ennek modern, gépesített formájáról csak a 19. század végétől beszélhetünk. Az OEE vándorgyűlése akkor, éppen úgy, mint napjainkban, alkalmat adott a komoly szakmai vélemények megfogalmazása mellett a vidék megismerésére, de találkozásra, szórakozásra is.
A díszterem történetét, amelynek karzatát azután kellett elbontani, hogy az 1940-es földrengésben erősen megsérült, Kondor Ágota mutatta be, nem feledkezve meg Újvárossy Józsefről, aki miután a selmecbányai erdészeti akadémián oklevelet szerzett, az iskola főgondnoka lett, és 200 hektár erdejét adta el azért, hogy anyagi segítséget adjon a kollégiumnak.
Magyarrá tette az erdészetet
A rendezvény a Székelyföldi Vadászati Kiállítás épületében folytatódott, ahol tárlatot nyitottak és termet neveztek el Bedő Albertről. Ennek kapcsán Demeter János, az intézmény igazgatója elmondta: most, hogy a kiállítási anyag elkészült és jó helyre került, más szellemisége van a helynek, „amiről meggyőződésem,
hogy a Vadon Egyesület és a Székelyföldi Vadászati Kiállítás oktató-nevelő munkája is új lendületet kap”. Az intézmény oktatóterme, amelyben a természet, a növény- és állatvilág, az erdő szeretetére, a tudomány tiszteletére oktatják a fiatalokat, nem is viselhetne a Bedő Alberténél méltóbb nevet – mondta az igazgató.
A teremben az igényesen összeállított kiállítást Oroszi Sándor erdészettörténész ismertette. Külön tabló foglalkozik Bedő Albert sepsiszéki gyökereivel, pályájának indulásával, a székely nép iránti elkötelezett ragaszkodásával. Megtudjuk, hogy amikor 1902-ben, Székelykeresztúr országgyűlési képviselőjeként megnyitotta a Székely Kongresszust, a legégetőbb gondnak a fiatalok elvándorlását nevezte.
A falon helyet kap a magyar állam összes erdőségeinek Bedő Albert által kidolgozott, lenyűgöző pontosságú térképe, amelyen a mai ultramodern, műholdas technikával is alig találnánk javítani valót, részletezik a tudós hivatali munkáját. 1893-ban, Bedő Albert állami szolgálatának 25. jubileumán, az ország minden jelentős személyisége – a miniszterelnökkel az élen – köszöntötte az akkori államtitkárt. Érdemeit ekképpen foglalták össze: „az erdészet magyarrá tétele, erdészeti irodalmunk jelenlegi polcára emelése, az erdőtörvény sikeres és eredményes végrehajtása, erdészetünk tekintélyének és társadalmi állásának megteremtése, a lelkes, odaadó és önfeláldozó munkásságnak meghonosítása, az erdőkultúrának általánossá tétele, a szakképzettség magas fokra való fejlesztése, az erdő védelmének kellő szervezése és szakképzett erdőtiszti személyzet teremtése – egyedül az ő soha el nem vitatható, örökké élő érdeme marad”.
Erdei tanösvény a Kormos-völgyében
Külön pannó foglalja össze tudományos szervező, akadémikusi munkáját (ő indította és több mint egy évtizedig szerkesztette a ma is működő Erdészeti Lapokat), az országos Erdészeti Egyesület megalakításának körülményeit, az erdészeti oktatás alapjainak lerakását, a társszakokat összefogó tevékenységét, politikai és egyéb társadalmi tevékenységeit, valamint egész Kárpát-medencére kiterjedő emlékezetét.
Az OEE 147. Vándorgyűlésén résztvevő mintegy ezer erdész és egyéb szakember különböző csoportokban látogatást tett Sepsiszentgyörgy központjában, a Székely Nemzeti Múzeumban és ellátogatott Háromszék különböző településeire.
A választható tizenegy kirándulás közül mintegy 70 anyaországi résztvevő az erdővidéki Kormos-völgyében található erdei tanösvény meglátogatására voksolt.
– A nagy érdeklődésnek örvendő folyamatos erdőborítás és szálaló erdőgazdálkodási mód időszerűsége miatt a szakma számos elismert és kiemelkedő egyénisége választotta ezt a programot. A téma azért is aktuális, mivel a székelyföldi erdőgazdálkodás reformja halaszthatatlan, és a kutatások szerint a fenti gazdálkodási modell lenne a leghatékonyabb, és székelyföldi adottságainknak legmegfelelőbb – mondta el lapunknak Kádár Tibor Sándor erdőmérnök.
„Meglepetés”-kiállítás Csernátonban
A berecki magánerdészet udvarán Dimény György bemutatta az általa vezetett hivatalt, majd emléklapot adott át a hetvenhat magyarországi vendégnek. Ezt követően a résztvevők Ojtozba utaztak, ahol előbb a Hármashalom-emlékműnél helyeztek el koszorút, majd meglátogatták a helyi fűrésztelepet. A visszaúton a Mogyorós-tetőn terülj asztalkám várta a látogatókat, az ebédet a hirtelen kerekedett zápor sem zavarhatta meg a szervezők által felállított sátraknak köszönhetően. Bereckbe visszatérve a Commenius-iskola diákjai és a polyáni tánccsoport kedveskedett előadással a meghívottaknak.
A Gelencére érkezett hetvenöt magyarországi vendég előbb a Szent Imre műemlék templomot látogatta meg, majd kiszálltak terepre, ahol Szmolka Péter erdőmérnök a bükk–fenyő-elegyerdőkről, míg Bartha Zsolt geológus az erdős területeken folytatott kőolaj-kitermelésről tartott előadást. A kézdivásárhelyi magánerdészet által szervezett programot friss sajt- és ordakóstolóval fűszerezett esztenalátogatás is színesítette, végül a csernátoni Haszmann Pál Múzeumot is meglátogatta a csapat. Akárcsak a többi, közel tíz autóbusznyi erdész, akiket többek között egy, az erdőgazdálkodással és erdőkiéléssel kapcsolatos alkalmi kiállítással várták, melyet Haszmann Pál és Haszmann József szakmai irányításával állítottak össze a múzeum munkatársai.
A zágoni magánerdészet részéről Bessenyi István és Porzsolt Levente, Mocan Ervin, Péterfy Zsolt kalauzolta a gondjaira bízott, 55, Kovászna és más megyéből érkező erdészt. Kisgyörgy Zoltán geológus vezetésével ellátogattak a Rétyi Nyírbe, majd Zágonban megnézték a Mikes Kulturális Központot, és koszorút helyeztek el Mikes mellszobránál. Csomakőrösön, a keletkutató emlékét őrző szobában egy rövidfilmet tekintettek meg Kőrösi Csoma Sándor életútjáról, ezt követően megkoszorúzták a szobrát. Átutaztak Kovásznán, majd a Nyergestetőn hajtottak főt a 48-as hősök előtti tiszteletadásképpen.
Összesen 71 vendégerdész tekintette meg Miklós Barna felsőlemhényi erdész kalauzolásában a Veresvizet, aki a láp keletkezésének történetét ismertette, beszélt az ottani védett növényekről. A kisebb-nagyobb szünetekkel eleredő eső miatt az erdészek már csak ebéden vettek részt, a kézdiszentléleki kirándulás elmaradt, majd a Nyergestető érintésével Tusnádfürdőre mentek.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Petőfi – a költő, aki szimbólummá vált
A fehéregyházi Petőfi Múzeum fontos helyszíne az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékápolásának: az intézmény kertjében nemcsak a költő, hanem a számos névtelen katona emlékét is őrzik. Az évek során kopjafák, domborművek, szobrok tették sokszínűvé a helyszínt, ahol közel 500 ember gyűlt össze, hogy az 1849. július 31-én elhunyt Petőfi Sándorra emlékezzen.
Szimbolikus, de annál fontosabb volt a július 31-i ünnepség is, hiszen Székelyföld mindhárom megyéjének tanácselnöke részt vett a rézfúvósokkal, versekkel tarkított programon. A közönség jelentős része nemzeti színű kokárdával érkezett, a különleges alkalomra közel 50 biciklis karikázott át Fehéregyházára Székelykeresztúrról.
Az esemény kezdetét képező koszorúzáson jelen volt számos Petőfi nevét viselő egyesület képviselője, valamint több hazai és magyarországi önkormányzat küldöttsége is.
Magyarországot dr. Farkas Balázs Csíkszeredai konzul képviselte, aki rámutatott: bár 1849-ben sokan nem tudták, hogy Petőfi ott harcolt oldalukon a csatában, az idő múlásával sokan és sok helyen vélték felfedezni, hiszen olyasvalamit képviselt, amire szükség volt. Petőfinek, akinek nem mindennapi sors adatott, egy célja volt, amelyet írásban meg is fogalmazott: a zsarnokság ellen küzdeni. Petőfi az igazmondás hőse – fogalmazott a konzul.
Péter Ferenc, Maros Megye Tanácsának elnöke rámutatott: nagy öröm, hogy mindhárom magyar többségű megye újra együtt ünnepelhet. A fehéregyházi csatával kapcsolatban a tanácselnök kifejtette: „Én tudom, hogy a költő nem eshetett el sem itt, sem máshol. Csak az embert érhette el a kozák lándzsája. Az embert, aki 27 évet sem tölthetett. Bár léte csak egy villanás volt, kész életművet hagyott ránk. Ahogy Jókai Mór fogalmazott: Az a bolond kozák, aki Petőfit leszúrta, egy egész templomot ölt meg, tele istenséggel. „
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke beszédében elmondta: eleink az 1848–49-es forradalomban vállalták az áldozatot, mert hittek abban, hogy lehet, reménykedtek, terveztek és odafigyeltek egymásra. „Nekünk 167 évvel az esemény után az a dolgunk, hogy a hit, a remény, a szeretet jegyében próbáljunk meg összetartani, próbáljunk meg dolgozni, és higgyünk abban, hogy lehet. Én és még sokan hittünk ebben, ezért tudott előttem Péter Ferenc immár nem Szováta polgármestereként, hanem Maros megye Tanácsa elnökeként felszólalni. Hiszünk abban, hogy az összefogás jegyében megkeressük a legjobb megoldásokat, akár a szórványban élő nemzettársaink mindennapi dolgaira, ahogy tettük azt Tamás Sándor elnökkel együtt, és ahogy folytatnunk kell azt. Büszkeséggel tölt el, hogy történelmünkben vannak olyan dicső pillanatok, amelyek erőt adnak ahhoz, hogy ma is legyen hitünk, és ma is tudjunk egymás felé fordulni. Így sok minden lehetséges, ha együtt megkeressük a megoldásokat, kicsiből, kevesebből is lehet több és nagyobb, vagyis lehetséges minden remény teljesülése, ha összetartunk és összefogunk” – jelentette ki a Hargita megyei elnök.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke ünnepi köszöntőjében a költőt idézte, aki a fehéregyházi csatát megelőző napokban Háromszék több települését is végigjárta, eljutott a Magyarország akkori déli határát jelző Bereckbe is „... ha dicsőséggel nem harcolhatok, gyalázatot sem akarok nevemre hozni, s mostanában véleményem szerint, gyalázat nélkül csak Bem oldala mellett lehet az ember”. Tamás Sándor elmondta: „azokra kell emlékezzünk, akik állva mAradtak a vas előtt, küzdöttek az utolsó percükig. Azokra emlékezünk, akik nem futamodtak meg, hanem szembefordultak a halállal is. Petőfi példája mutatja: a jövőnk a hitünk függvényében alakul: ha hiszünk benne, akkor nekünk kedvez!
Közlemény
rmdsz.ro

„A barátság hozott minket ide”
IX. Csillagösvény Motorostalálkozó és Székely Hagyományőrző Tábor
A címben szereplő választ kaptam, amikor magyarországi motorosoktól kérdeztem, miért tettek meg sok száz kilométert azért, hogy a Katrosában tölthessék a hétvégét, a Flagellum Dei MC által már kilencedik alkalommal megszervezett rendezvényen. A szórakozás és kikapcsolódás mellett különben a barátság és kölcsönös tisztelet volt a Csillagösvény tábor két fő ismérve: sokan ismerősként köszöntötték egymást, akik pedig esetleg első alkalommal jöttek el, barátként távozhattak a két nap elteltével.
Ha valakinek téves előítélete lenne a motorosok marconaságáról, igencsak meglepődött volna, ha látja, mennyi apróság volt jelen, a pár hónapostól a tipegőn át az ovisig, kisiskolásig mindenféle korú gyerek megfordult ott.
A nagyobbacskák saját mini motraikon száguldoztak körbe (szigorúan megfelelő védőöltözékben!), az ennél is nagyobbak, tizenévesek pedig már aktív résztvevőként színpadra is álltak, három zenekar a soraikból került ki.
Erdélytől Skandináviáig
Akadtak résztvevők az egész országból, magyar és román motorosklubokból egyaránt, továbbá Magyarországról, Szlovéniából, egy vendég egyenesen a messzi Skandináviából érkezett.
– A közönséggel teljes mértékben elégedettek vagyunk, patikatisztaságot találunk minden sátor körül, nem történt semmiféle rendbontás, zavargás. A viszonylagos jó idő ellenére azonban kevesen voltunk, ami feltehetőleg a nyári fesztiválok, zenés rendezvények nagy számának tudható be, de ugyanolyan mértékben a pénztelenségnek és az érdektelenségnek is – vélekedett Rancz Dezső, a szervező Flagellum Dei MC képviseletében. Ez azonban nyilvánvalóan nem szegi a klub kedvét, jövőre is megszervezik a rendezvényt.
A program összeállításában figyeltek arra, hogy a gyerekek számára is akadjon koruknak megfelelő elfoglaltság, Hubbes Kinga a Caritast képviselve szombaton kézműves- és alkotósarkot rendezett be számukra. Sőt, a kicsiknek ingyen fagyival és csokival is kedveskedtek! A tábor hagyományőrző jellegét igazolandó, legnépszerűbbnek az íjászverseny bizonyult, melyet négy kategóriában hirdettek meg: gyerek, női, vadászreflex és hagyományos; mindhárom kategória első három helyezettjét díjazták, a gyerekeknél két harmadik díjat osztottak.
Legnépszerűbb versenyszám az íjászkodás volt
Az elmúlt években megszokott, szórakoztató jellegű erő- és ügyességi versenyek sajnos elmAradtak, mivel a szombatot bő kétórás eső vágta félbe, amit nagyon sokan nem is bántak, hiszen kellemesen enyhült a kánikula, újult erővel lehetett az esti koncertekre készülni.
Dübörgött a rockzene
Végig jó hangulat uralkodott, a pénteket a Sepsiszentgyörgyi, Kézdivásárhelyi és berecki diákokból álló, ígéretes Hyper Taboo robbantotta be, amit a Sepsiszentgyörgyi Domination követett a színpadon, majd a sokéves múltra visszatekintő, szászrégeni Black Diamond zárta a sort.
Szombaton is fiatal, mondhatni gyerekzenekar indította a koncertek sorát, a kovásznai Pince Band, amelynek saját száma is elnyerte a közönség tetszését, a nap fénypontját azonban – érthető módon – a Flagellum együttes jelentette, amelynek pörgős számai a legtöbb embert csalták a színpad elé, a kis Rancz Ilka „beugró énekes” pedig mindenkit levett a lábáról. Utolsóként a népszerű Nightwish számait feldolgozó New Proscenium csapott a húrok közé, lezárva a rendezvény koncertjeinek sorát.
A két nap alatt ugyancsak kevés pihenőt engedélyeztek a gyönyörű lovak gondozóinak, akiket megállás nélkül ostromoltak a gyerekek – és nem csak –, hogy biztonságos körülmények között kipróbálhassák a lovaglást, szintén sokan voltak kíváncsiak a helyszínen felállított jurta szerkezetére. Kézműves árusok kínálták portékájukat, volt például fa- és csontfaragó, az egyik standnál pedig még ingyenes arcfestést is kérhettek a kicsik.
Összegezve, aki ott volt, biztosan jó élményekkel tért haza, hiszen pozitív hangulatú rendezvényt sikerült tető alá hozni, ahol egyaránt lehetett bulizni, pihenni, tartalmas időt tölteni családdal, barátokkal.
A szervezők köszönik a támogatóknak, hogy felkarolták a tábort: Tex Kft., Trans ABS, I.T.P. Váncsa, Nemo Autóstrand, Bene Levente, Brooklyn Kft., Mi-Tu-Ház Kft.
F. I.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Túszok az égedelemben (1.)
Egy Biblia hátsó lapjairól, 1916. október 29.
Taplós szívvel írom belé ezt a levelet abba a semmiségbe, amivé vált az én szerelmetes életem, hogy odaleve az én egyetlen leányom. Úgy vivék el, mint egy ribancot. Hanyatt vetették a szekérbe másik két leány mellé a rablott holmijukra, megkötözve, szája is bekötve, úgy, 17 esztendősön, s neki Berecknek, neki az átjáró szorosnak, neki Ojtoznak az én szekeremvel, az én két gyönyörű lovammal. Reszketeggé vált vala az én két kezem s a szívem is akkor. A két szemem még jó, hogy átalláthassak a mindenségen, el addig a napig, amikor bérontottak a faluba, s lőtték az elevent, felgyújtották, ami égedelem volt, vitték, ami megfogható volt, átal az emberi határon, bé a Regátba, Molduvába.
– Jaj, tudhattuk volna, uram Istenem, tudhatta volna már a gyermek is, hogy ez lesz belőle, hiszen a Molduvába menő, s onnan jövő vonatok ablakai mind le voltak meszelve kívülről, hogy ki ne láthasson az utas a hadi készülődésre. Jaj, anyám, mire jutottunk… – Ezt lehetett hallani Székelyföldön mindenütt, erdőn s mezőn, ordításoktól és sikoltozásoktól hangos utcákon, amikor 1916. augusztus 27-én hajnalban elszabadult a pokol. A román seregek a Tölgyesi-, Békási-, Gyimesi-, Ojtozi-szorosokon, az Uz-völgyében is átsettenkedve, aztán a Magyar Királyság határőrségeit lelövöldözve, a pénzügyőrséget is kirabolva berohantak Erdélybe.
– Tudhattuk volna, mert a suttyombani készülődést láttuk, de nem hittük. – Major Ádám ezt is csak magában ordította, miközben a menekülő családot sürgette szekérre. – Ágnes, merre vagy, leányom, szentem, a szent szenvedelmit, ne pakoljatok annyi mindent, most futni kell fel az erdőbe, a tetőre, mindenki!
Felszeg már égett, s odafenn a szoros fölött az erdő is.
– Amáli, semmit többet ne pakolj, csak a kölyköket, s Ágneskét.
A lány a csűr mögött csókkal búcsúzott Feritől, vőlegénye lévendőtől, merthogy annak a családja más irányba menekült, fel Gyertyános felé. S akkor zúdult be az oláh csapat a hegy s a gyümölcsös irányából. Vége mindennek, már nem volt ideje Ágnesnek visszamenni az udvarba, ott fogták meg, ahol hagyta a legény menekültében. Valamit ordítottak, valamivel megkötözték két kezét, rohantak be véle együtt az udvarba, de ott is már a rablás volt az úr.
Már többen is lőttek a csűrön keresztül menet, huszonnégyen rontottak a családra, a három fiú már a szekéren, Amáli asszony is. Fegyveresek rontottak rájuk. A házra is. A kaput valóságoson kitörték, a gazda Major Ádámot leütötték. A befogott lovakat s a szekeret birtokba, a ganyédombra vetették a félig eszméletlen gazdát, három fegyveres oláh hajtotta a lovat ordítva és lövöldözve. Katonák. Egyenruhában, rakottan rablott szekeret ki tudja mire s merre.
Rekettyés falu ostrom alatt. Sorozatlövés a Faluháza felől. És égett szag. A jegyző teteme a hídon hevert, a bíróé a patakban, holtan.
– Vajon kik mAradtak életben? Vajon leég-e minden? – Fenn a tetőn, még a Vizeslokon is fennebb, ezt kérdezte, aki mert szólalni. Ki kit siratott jajongva némán, de mindenki siratta az életet jelentő falvakat, amelyeket fentről be lehetett látni a füstben, lángban. És dőlt szerte az ágyúk hangja, a patak mentén rohanást a bejövő román csapatok, s a kifelé menekülő helybéliek.
– Ilyesmit az Isten is csak bosszúból rendezhet. De mit bosszul meg? Mit vétettünk?
Egyetlen őrült rohanás szerte minden falu. A jegyző holtteste az úton, a hídon, a Faluháza mellett a bíró, Nemes Ignác testét, átszúrva a mellkasa, s igen, a nyaka is szuronnyal, a patak vize rengette. Sem Isten, sem ember nem foglalkozott mással, csak a rohanással, fel, el, ki a világból a gyilkos, rabló sereg elől.
És a bekötött szájú s szemű lányok a csergepokróc alatt csak reszkettek, azt sem tudván, merre viszik, és miért viszik őket ki égő falujukból, átvágtatva más, égő falvakon, üvöltve meg ezt-azt vetve fel a szekérre.
(folytatása holnapi lapszámunkban)
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), 2016. aug. 9.
Túszok az égedelemben (2.)
(folytatás tegnapi lapszámunkból)
Túl a hegyeken megcsendesedett a világ, ahogy béereszkedett a szekérkaraván. Berontottak a katonák, de vélük együtt s mögöttük a regátból a civil parasztszekerek meg másmilyenek, öltek, gyújtottak, vitték, amit értékesnek találtak, bankokat, boltokat raboltak és gyújtottak. Ágnes nem szólhatott, nem is láthatott, másik kettő sem. Nyöszörögtek, maguk alá vizeltek a riadalomban. Úgy délután lehetett, amikor valahol megálltak. Akkor a takarót a testükről, szemükről le.
Valóságoson lehengerítették-vetették a három lányt a szekérről. Akkor a szemükről is le a kötést. Valamilyen vegyített nyelven értésükre adták a sorsukat.
– Te fogod be szátok, iszol víz, eszel mit, kiáltolsz, s mi lelő, puff, puff.
Izzadtak voltak, de röhögtek, a szekérről szedtek élelmet, amit találtak a családiból.
Izabella volt, Felszegből, barátnője Ágneskének, de hát a faluban mindenki fiatal barátnő. Szólni se mertek egymáshoz. A harmadik Ilonka, a jegyző leánya. Aznap este álltak meg még egyszer. A lányok addig is bekötött szemmel, ne látnák az utat s falvakat. Erdős liget volt az álló hely.
Akkor a három lányt külön vetették más-más férfiak, tova a fák alá, pokrócra. Amit műveltek velük meztelenül, azt az ördög is reszketegen látta s futtában. Mert az ördög emberi világban koslat koncért. Amit látnia kellett, azon vicsorogni se mert ő maga.
Aztán a lábuk közé egy favederből vizet öntöttek, s kacagva visszakötözték őket a Majorék s más falubeliek szekerébe. Másnap reggel mentek odébb. Ágneske azt se tudta, melyik világon van, s van-e egyáltalán. Katonák lépteit hallották, időnként le-lerántotta egyik-másik a pokrócot, megnézték őket. A zsákmányt. Mintha az benne lenne a világ rendjében, ha oldalozva is, ha ferdén is.
És a háború, az ment tovább, Székelyföld nyögte a nagyobb részt, mert az neki jutott. Brassóból szerteszóródott a népség, fel a hegyekbe. Menekültek mindenek, és százakról, ezrekről nem lehetett tudni semmit.
Major Ádám nem halt meg a ganyédombon, három kis fiából kettőt a szeme előtt sújtottak le puskatussal, mert nem tudott pénzt adni az újabb szakasz, félig egyenruhás, félig civil rohamosztagnak. A harmadik megúszta.
– Tiszteletes úr, nem tudok bennebb menni – kiáltotta Major Ádám, azzal lerogyott a kapu s a papilak ajtaja között a gyepre.
A pap szaladt ki a presbiterhez, fölszedte a félholtat, cipelte a tornácra.
– Nem jönnek már vissza, Ádám, menekülnek most ők is, vissza, mert jön a mi seregünk… Üljön nyugton.
– Elbúcsúzni jöttem. Vár valahol Ágneském. Valahol. Immár csak Bélával mAradtunk, más senkim. Meg kell keressem odabenn, valahol…
A tiszteletes kővé dermedt: azt hiszi ez a szerencsétlen, hogy megtalálja? Azt, hogy visszaadják a leány-túszokat? Uram, uram! Mit tettél velünk?
1916. november 5.
Azt mondotta a tiszteletes úr, hogy van, minden körülmények között van Isten, s ha van, s ha az engem megnyugtat, nekiindulhatok az útnak, megkeresni. Addig ő gondját viseli Bélacskámnak, ha már ketten mAradánk a nagycsaládból. ’Isze’ már házunk sincs, leégették, a nyári konyhában vagyunk. A falu fele oda.
Írtam, s elindulok. A klézsei csángó, a sós barátom, mert örökkétig sót hozott, s pityókát vitt Molduvába, hogy azt mondja, nyomon van. Hát legyünk. HA ISTEN VELÜNK, KICSODA ELLENÜNK? Ez vagyon írva a templomunk homlokára, s az enyémre is. Hát abba az irányba…
Major Ádám átzötyögött Bákóba azzal a szekérrel, ami megmAradt valahogy a pap csűrjében, a nagy zivatarban. A sós Gyuri barátjáig csak kétszer állt meg, itatni s falni valamit. Minden faluban érdeklődött, vaj’ nem látta-e annak idején valaki… Három elrabolt leány, vitték szekérvel bé… De senki. Harmadnap mondotta György, a sós, hogy mennének ketten, hátha… Belé a háthába. Kóválygunk, barátocskám, mint gólyafos a levegőben, de én reménykedem, értetted-e?
Nem lehet csak úgy három leányt, egy rakott szekéren!
Hatodnapon Uszturény nevű falu kocsmájában érdeklődvén, egyszerre felállt az egyik gazda, intett, menjenek vele. Fél liter cujkát is vitt. Némán, végig a falun. Ki a temetőn túlra, a pusztába.
Ott egyszerre letérdelt a román gazda, mondta, ott van három halom.
Ott. Azok.
– Én tovább nem. Itt megvárlak titeket.
Ott mAradt, térden. A másik kettő, a székely meg a csángó is úgy, naplementéig.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Egymás erősítésére éljünk
CSAládban Keresztényként IStennel
Augusztus 11-e és 13-a között rendezték meg Kézdivásárhelyen a CSAKIS Családos Keresztény Fesztivált. A három nap alatt mintegy hétszázan regisztráltak a sportcsarnokban és annak környékén lebonyolított – tudomásunk szerint a maga nemében magyar nyelvterületen egyedülálló – programra, ahol nemcsak a szülők, hanem a gyermekek is kikapcsolódhattak.
A Manna Egyesület és a Kézdivásárhelyi önkormányzat által tető alá hozott családos fesztivál csütörtök esti megnyitóján Beder Imre helybeli református lelkész, illetve dr. Kerekes László római katolikus plébános adta áldását a jelen levő családokra, ezt követően a Kovászna Belvárosi Ifjúsági Zenekar keresztény dalokkal teremtett imádságos hangulatot.
Pénteken délelőtt dr. Komlósi Piroska családterapeuta, a Károli Gáspár Református Egyetem docense, a Budapesti Bethesda Gyermekkórház vezető pszichológusa a családi élet áldásai kapcsán tartott előadást a szülőknek, a gyerekek ez idő alatt négy korcsoportban, gyermek- és ifjúsági munkások által vezetett foglalkozásokon vehettek részt.
– A családi élet keretet és lehetőséget ad arra, hogy szeretetben és egymás erősítésére, épülésére, örömére éljünk. A keresztény ember, ha hitben tud élni, és naponta „újratöltődik” az általa megélt krisztusi szeretettel, akkor talán a lelke nem fárad el, és a családi élet nehézségeit, kríziseit – a buktatókat, betegségeket – könnyebben tudja kezelni, mederben tartani – mondta el lapunknak a fesztivál fő előadója.
A délelőtti előadások után páros és csoportbeszélgetésekre is lehetőséget adtak, a délután folyamán a felnőttek mentálhigiénés beszélgetéseken, műhelymunkákon vehettek részt, ahol többek között a családi élet ciklusai, a szerető kommunikáció, a feleségek, anyák, illetve a kamaszkorúakat nevelő családok nehézségei kerültek terítékre. A lazítás és tartalmas szórakozás sem mAradt ki a programból: a szervezők cserkészfoglalkozásokkal, „zöld” játékokkal, családos vetélkedőkkel, kézművessarokkal, de sportolási lehetőséggel és táncoktatással is készültek.
– Olyan szakembereket, családokat hívtunk meg, akik már megtalálták a kiutat egy-egy nehéz helyzetből, és beszéltek is erről. Hiszem, hogy ennek a hatására továbbléphetnek a gondokkal küzdők – mondta el érdeklődésünkre Bardócz Csaba ikafalvi református lelkipásztor, a rendezvény főszervezője, aki szerint az idei a fesztivál megalapozó kiadása volt, épp ezért túl sok résztvevőre nem is számítottak.
Azzal számolnak, hogy akik most jól érezték magukat, továbbviszik a hírt, a következő programra is eljönnek, és másokat is magukkal hoznak. Raff Róbert berecki református missziós lelkipásztor, a Manna Egyesület titkára kiemelte, az Istent dicsőítő koncertekre is olyan előadókat választottak, akik példás családi életet élnek.
Péntek este a magyarországi Pécelről érkezett Kármel együttes, szombaton Balogh Zoltán kézdi-orbai református esperes és Farkas Alajos katolikus segédlelkész elbocsátó áldása után a Reménység együttes, majd Csiszér László, Magyarország egyik legelismertebb dicsőítésvezetője és zenekara lépett színpadra.
Kertész Tibor
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Gyáli diákok Kézdivásárhelyen
Tegnap reggel érkezett meg a céhes városba a magyarországi Gyál város Zrínyi Miklós Általános Iskolájának tizenhét tanulója két pedagógus kíséretében. A Kézdiszéki Székely Tanács első alkalommal látja vendégül a gyáli gyermekeket, akikkel már három alkalommal közösen táboroztak a Kézdivásárhelyeik Révfülöpön.
A vendégeket a Gábor Árok Szakképző Líceum felújított bentlakásában szállásolták el. Délután a városháza dísztermében Derzsi Gyula alpolgármester fogadta a gyáli tanulókat, akik ezután meglátogatták az Incze László Céhtörténeti Múzeumot és Tolvaj József fafaragó műhelyét. Este a Zöld Nap Egyesület önkéntesei tartottak előadást, majd zöld játékokat készítettek. A mai nap programjában csernátoni múzeumlátogatás, ikavári kirándulás, a Kézdivásárhelyi Gyűjtemények Házának a megtekintése szerepel. Holnap vendéglátóikkal együtt a perkői búcsún lesznek jelen, vasárnap Gelencére, Zabolára, Kovásznára, Csomakőrösre és Zágonba, hétfőn a Nyergestetőre és Bereckbe kirándulnak. Péter János, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke, a tábor házigazdája elmondta: a gyáli gyermekek hazatérésük után egy-egy dolgozatban írják le kézdiszéki élményeiket, amelyeket szerkesztőségünk újságírói bírálnak majd el. A három legjobb írás szerzőjét Gyálon díjazzák.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Őrtűzgyújtás és kilátóavatás az Avas-tetőn
Augusztus 20-án este több száz érdeklődő jelenlétében a Kézdialmás fölötti Avas-tetőn lovas kaszkadőrbemutatóra, ünnepi szentmisére, kilátóavatásra és őrtűzgyújtásra került sor. Az Avas-tetőre a kézdiszéki Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület lovasai Pál Olivér hagyományőrző főhadnagy vezetésével nagy méretű székely és magyar zászlókkal vonultak fel, ahol délután a nyujtódi Ugron Attila és az Erdélyi Lovaskaszkadőr Egyesület tagjai kápráztatták el mutatványaikkal a nagyszámú közönséget. Az ünnepi szentmisét Kopácsi Ferenc és Sánta Pál kézdialmási, illetve lemhényi plébános celebrálta, amelynek keretében Cserei Lázár, a kézdialmási római katolikus egyházközség gondnoka osztotta meg gondolatait, miszerint a hegy, a magaslat kapcsolódik az imádsághoz, Istenhez, akit dicsérve lehetünk méltó utódai István királynak. „Az Avas-tetőn közelebb vagyunk a teremtő Istenhez” – hangsúlyozta a gondnok. A szentmisén házigazdaként Molnár István kézdialmási polgármester köszöntötte a két díszmeghívottat, Demeter Jánost, a Vadon Egyesület ügyvezető igazgatóját, a megyei önkormányzat egykori elnökét, „az őrtüzek gyújtásának kilenc évvel ezelőtti mentorát” és Baka Mátyás ny. tanárt, a megyei tanács volt alelnökét. Demeter János kiemelte: míg az őrtüzek egykor a keleti határokat védték, ma fontos lélekben hazavinni azt, mert: „élni és dolgozni érdemes”. A polgármester elmondta: Szent István napjára elkészült az Avas-tetőn a Csatlós Huba és Ferenczi Kálmán Sepsiszentgyörgyi mérnökök által tervezett kilátó, amelyet Pál Andor berecki vállalkozó emberei készítettek el a kézdialmási Jakab Albert közreműködésével. Az ünneplőket a Bene László lemhényi mesterszakács által bográcsban készített vaddisznópörkölt várta, majd kilenc órakor Demeter János meggyújtotta az őrtüzet.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A titokzatos „diplomata” (Egy megfigyelt család /21.)
A hetvenes években nem mindenkinek – és nem akármikor – lehetett külföldre eljutni. Ez a megszorítás fokozottan érvényes volt családunkra, különösen családunk férfi tagjaira. A világot mégis látni akarók, különösen a fiatalok körében (de nem csak) elterjedt a városokat, tájakat ábrázoló színes üdvözlőlapok cseréje.
Amolyan gyűjtőszenvedéllyé vált akkoriban. Árpád öcsém is javában hódolt ennek a szenvedélynek, és szerteágazó levelezést folytatott belföldi és külföldi levelezőtársakkal, akikkel kapcsolata jórészt csak a cserére szorítkozott. Ebből az ártatlan szenvedélyéből aztán a Securitate ostobaságának vagy rémlátomásának köszönhetően évekig tartó meghurcolás következett. Lássuk, hogyan. Nekem címzett leveléből (1974. május 16.) másolom ki a következő szövegrészt: „Lenne egy kérésem, ami viszont nem sürgős. Egyik levelezőtársam, aki volt itt, Kolozsváron nálunk tavaly (diplomata), össze akarja állítani az erdélyi városokról készült képeslapok albumát. (...) Leírom, hogy mi érdekelné őt, igaz, lehet, hogy egyes helységekről nem is létezik felvétel: Hosszúfalu, Székelyudvarhely, Székelykeresztúr, Parajd, Korond, Homoród, Farkaslaka, Tolvajos-hágó, Csíkszereda, Gyimesi szoros, Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy, Kovászna, Bereck, Torja, Bálványos, Szent Anna-tó.” Öcsém ugyan (tévesen) úgy emlékezett, hogy „diplomás” megnevezést használt, de mivel valamennyi nekem írt levelet megőriztem, kiderül az idézetből, hogy bizony, ő „diplomatát” írt. Ezzel a szóval kiváltotta a Securitate élénk érdeklődését, és mindenképpen igyekeztek kideríteni, ki a „diplomata”, és melyik országot képviseli. Ezek az „ördögöt falra festő”, nevetséges barmok, az öcsémre állított informátorok és operatív tisztek hada készült a (velem is kiegészülő) „kémhálózat” titkára rájönni. Idézzünk tehát tőlük...
Három részletet közlünk a több tucat anyagból csupán a „nagy felderítés” érzékeltetésére. Az elsőben különleges nyomozati eszközök bevetését kérik „Gyógyszerész” („Farmacistul”), azaz öcsém ellen, különös tekintettel a külföldi diplomatával létrejött kapcsolatára, a Kolozsvári magyar nemzetiségűek és az Orvosi Kutatóintézet vonatkozásában. A másodikban több feladatot rónak az operatív részlegre (pl. titkos munkahelyi és házkutatás); terjedjen ki jól képzett vagy kompromittált informátorokkal („Valentina”) a megfigyelés a szüleinkre is. A harmadikban feltételezik egy információkat gyűjtő kémhálózat létrejöttét. Ezért a Bukaresti nyilvántartásban ellenőrizni P. Árpádot, továbbá tájékozódni Puskás Attiláról (Sepsiszentgyörgy) és Vajda Éváról (Szatmár). Van-e olyan személy P. Árpád környezetében, akinek hozzáférése van titkos aktákhoz? Ezt az IMF (Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet) I-es Igazgatóságának (külföldi hírszerzés) tisztje nyomozza ki.
Puskás Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A román betörés Háromszéki emlékezete
Románia ünnepi „színjátékkal” is emlékeztetett arra, hogy a román hadsereg száz évvel ezelőtt, az antanttal területszerzés reményében kötött titkos megállapodás alapján 1916. augusztus 27-én betört Erdélybe, annak magyar lakosságát menekülésre kényszerítve. Célja Erdély és az Alföld Tiszáig terjedő részének megszerzése volt.
A hadüzenet pillanatában a Kárpátok szorosain, hágóin – Orsovától a Tölgyesi-hágóig – az előnyomuló románok a legtöbb helyen könnyen, néhol harcok közepette törtek be Erdélybe, így a Barcaságba és Székelyföldre is. Alcsíkba az Úz völgyében, a szomszédos Csobányos-patak mentén, Háromszékre Sósmezőn és onnan az Ojtozi-szoroson át Bereck és Kézdivásárhely felé. Putna völgyéből Ozsdola volt a legközelebbi célpont, a Musa-hágón át a Zernye fűrésztelep, majd Gelence volt az útvonal, Kommandóról Kovászna, majd Kézdivásárhely, illetve Sepsiszentgyörgy felé, a Bodzai-szoroson Magyarbodza, s onnan Nagyborosnyó irányába, a Tömösi-szoroson Brassó felé nyomultak a román csapatok.
A betörést megélők feljegyzései
A betörés és az ezt követő események történelmi leírása közismert, de az azt megélők emlékei, feljegyzései, naplói alapján történő tanulmányozása adatgazdagságuk miatt még ma is újdonságokkal, érdekes részletekkel szerezhetnek meglepetéseket. Elég, ha itt a Székelyföld című folyóirat ez évi augusztusi számával példázódunk, mely teljes anyagát épp az erdélyi betörés eseményeinek szenteli, vagy ha a Sapientia Magyar Tudományegyetem ez alkalommal szervezett kétnyelvű szimpóziumának tárgykörét tanulmányozzuk.
Az alábbiakban a Háromszéki betörés néhány vonatkozását kevésbé vagy egyáltalán nem ismert idézettel próbálom árnyalni, érzékeltetni az olvasóval a történtek lakosságra gyakorolt mélyen megrázó hatását. (Itt jegyezzük meg, hogy a Sepsiszentgyörgyi megszállás napjairól Balázsovits Sándor gyógyszerész naplójából tudhatunk meg érdekes részleteket. A naplóról a Székely Nemzeti Múzeum Acta Siculica című 2011. évi évkönyvében Nagy Szabolcs tollából olvashatunk tanulmányt.)
Dimény Jánosék a legelőn voltak
A világháborúban őrvezetőként szolgáló, rétyi származású Dimény János a hadüzenet napján néhány bajtársával együtt mezőgazdasági munkálatokra kapott szabadságát töltötte otthon. Visszaemlékezéseiben olvashatjuk:
„… Augusztus 27-én vasárnap este édesanyámhoz mentem haza tisztálkodni és látom, hogy egy repülőgép kereng Komolló felett. Ez a repülőgép nekem nagyon gyanús volt, hisz ide a legközelebbi front is nagyon messze volt… Úgy terveztük, reggel megyünk sarjú kaszálni, el is indultam a rétre. Mikor a vizen átmentem, hallok két ágyúdörgést Bodza felől… Alig tíz percet kaszáltam, hát a faluban hirdetnek, hogy kiütött a háború az Osztrák Magyar Monárkia és Románia között és azonnal meneküljön mindenki… Édesanyám sírt, én vigasztaltam, ne sírjanak, mAradjanak idehaza, ne meneküljenek el. Én katona vagyok, nekem menni kell. Nem mAradunk, mindenki készül, mi is megyünk. Akkor éjjel megháltunk az oltszemi réten, az egész falu menekült. Nagy szekértáborok voltak, másnap elértünk a Hatodon keresztül a nagybaczoni méhes kertbe. Az uton tovább menni nem lehetett, az asszonyok sírtak. Édesanya, mi indulunk most vissza. Mikor látták a többiek, egy részük megtért, így a falunak több mint fele visszatért. Mi, akik katonák voltunk, egy kicsit féltünk, hogy nehogy fogságba essünk, de azért a szekereket még hazakisértük. A román katonák már megjárták volt a falut, de kimentek, üres volt a falu. Másnap korán reggel keltünk, s kezdtünk készülődni… este felé indultunk Angyalos felé. A román csapatok előőrsei előttünk haladtak el, egy csapat lándzsás Szentgyörgy felé haladt, egy másik Besenyőtől Angyalos felé tartott... Megvártuk, amíg elhaladtak, aztán indultunk Angyalos, Gidófalva, Körispatak felé. Körispatakon megháltunk, reggel korán a Vadason keresztül Középajtára értünk, innen Mikósvárra, ahol megháltunk. Másnap aztán több falun keresztül Homoródkőhalomba értünk, itt már nagyon sok német és osztrák-magyar csapat volt, akik készültek a román előnyomulást megállítani…”
Sepsiszentgyörgy kiürült
A Budapesten megjelenő Az Est című napilap 1916. szept. 6-i számának beszámolója szerint a mintegy tizenegyezer főt számláló Sepsiszentgyörgyön ötszáznyolcvanhárman mAradtak vissza. A Sepsi Református Egyházmegyéhez tartozó községeket ért károkat összegző esperesi jelentés szerint az egyházmegyéhez tartozó harminckilenc település közül harmincból menekült el a lakosság nagy többsége, hatba a menekülők jó része még a megszállás alatt visszatért, illetve háromból eleve nem menekültek el nagy számban.
Dr. Király Aladár megyei alispán 1917. jan. 20-i jelentésében így emlékezik:
„1916. aug. 28-án fél egy órakor Gábor Péter szolgabíró azzal költött fel lakásomon, hogy a románok betörtek a vármegyénkbe. Azonnal felöltözködtem, feljöttem a vármegyeházához, gondoskodtam arról, hogy... a sepsi járási, a Sepsiszentgyörgy városi tisztviselők készenlétben legyenek és reggel 9 órakor a betörés körülményeire vonatkozóan kérdést intéztem távbeszélőn a helybeli csendőrszárny parancsnoksághoz. Ez a szomorú hír valódiságát megerősítette, és egyben távbeszélőn értésemre adta azt is, hogy a románok több oldalról törtek be a megyébe, hogy a Tatárszoros, a Kisbotán és Musatelepen levő, körülbelül 40-40 főből álló őrségünket az ellenség elfogta, és Bodza-Krasznatelep lángokban áll. Ezen értesítés alapján fél 2 órakor a m. kir. belügyminiszter úrhoz távbeszélőn jelentést tettem és egyben a kormánybiztos úrral is összeköttetést kerestem. A belügyminiszter úr nyomban rendelkezett az államjavak biztonságba helyezésére vonatkozóan, elrendelte a fontosabb közigazgatási iratok, értékek biztosítását és azzal, hogy a kiürítés tekintetében később fog intézkedést kiadni. Kérésemre kilátásba helyezte, hogy a menekülő közönség részére körülbelül 1000 vasúti kocsit fog rendelkezésre bocsátani... S elindult a menekülők áradata… ment a székelység gyalog, kocsin, szekéren a bizonytalan jövő elé, alig alig mentve meg valamit, hátrahagyva minden vagyonát, dús termését, ősi házát, apái temetőjét a martalócoknak. Én augusztus 28-án du. 6 órakor hagytam el Sepsiszentgyörgyöt... Balavásáron útközben sikerült a kormánybiztossággal távbeszélőn összeköttetésbe jutni s így tudtam meg, hogy Békés megyében kell letelepednünk.”
Pusztítottak, raboltak
A jelentéséből azt is megtudjuk, hogy „az ellenség nagy mennyiségű gabonát élt fel és vitt el. Hasonlóan a szövetséges német hadsereg is… Állatállományunk tönkrement. A menekülés alkalmával elszállított állatok elhulltak, vagy olcsón túladtak rajtuk, az itthon mAradtat pedig az ellenség elvitte, leölte, elfogyasztotta, a csőcselék ellopta, a hadsereg állandóan requirálja.”
Végh Endre, a Székely Mikó Kollégium rajztanárának feljegyzése a fentiekre rádupláz: „...a termést pusztította és rabolta az ellenség, erőszakkal veszi el szövetségesünk, saját katonaságunk is rabolta, az itthon mAradtak megrabolták az elmenekültek gabonáját, s mikor a menekültek visszatértek, hogy ne kerüljenek az igazságszolgáltatás kezére, a gabonát mázsaszámra a patakba, a folyóba öntötte.”
Az alispán kitér a román katonaság és a helyi románság közötti viszonyra, és a katonák tetteire is: „Az oláh papok és tanítók – 2-3 kivétellel – mindebben előljártak, még a lopások, fosztogatások irányításánál is, mire bizonyíték, hogy az ellopott tárgyak jelentékeny része az oláhok által lakott vidékeken van. A megyénkben lakó oláhság... a bevonuló ellenséget örömmel fogadta, felvirágozta, ünnepelte, sok helyen pedig a bevonulásnál vezette. Részt vett az ellenség által szervezett táncmulatságokon, népünnepélyeken. Rávezette azt polgártársai vagyonára, segédkezett a középületek, gyárak lisztraktárak feltörésénél. Árulkodott az itthon mAradt magyarságra és állandóan rettegésben tartotta azt az ellenséggel való folytonos érintkezésével
A köpeczi honvéd emlékoszlopot meggyalázták, összetörték, s körülötte oláh papok, tanítók jártak körtáncot. Az árapataki, hidvégi, szászmogyorósi és ágostonfalvi hidakat felégették, részben felrobbantották. A kökösi Gábor Áron híd vasszerkezetét felrobbantották, az Ojtoz patakán és a Brassó–Bodzakraszna útvonalon számos hidat megsemmisítettek. Bereckben, Sósmezőn, Rétyen, Kézdivásárhelyen mintegy 200 épületet égettek fel.”
Sepsiszentgyörgyről vonatokat nem indítottak
Sepsiszentgyörgy megyei főjegyzője, dr. Béldi Pál és dr. Demeter Gyula másodfőjegyző Az Est szerkesztőségének közlésre küldött beszámolójából idézünk: „A váratlanul ért oláh orvtámadás virágzó székely otthonunkat, Sepsiszentgyörgy szintiszta székely várost éjjeli nyugalmából verte fel. A hajnali óráik bizonytalansága után reggel 6 óra tájban vette a közönség a felsőbb helyről jött rendelkezést a kiürítésre vonatkozólag, mely szerint három óra alatt a várost el kell hagynia. Sepsiszentgyörgy város közönségének nagy részét a vármegye székhelyén kereskedők s iparosok teszik ki s központján elhelyezett hivatalok tisztviselői s kultúrintézmények hivatalnokai, s a közönség alig egy negyed része foglalkozik földműveléssel. Ezt előre kell bocsátani azért, mert a kora reggeli órákban a város lakosságának háromnegyed része a vasúti állomásra tolult vonaton remélvén a továbbításukat. Köztudomású, hogy Sepsiszentgyörgyről – még ma is közelebbről nem ismert okból – vonatokat nem indítottak, a közönséget azzal utasították vissza, hogy »ma vonat nem indul«. Elképzelhető a podgyászokkal kihurcolkodott közönség rémülete arra a gondolatra, hogy tengelyen, fuvarokkal kell menekülnie, mikor a fuvarosokra a földművelő lakosságnak magának is szüksége volt, s már elterjedt a híre annak, hogy a fuvarok még a közjavak elszállítására sem voltak elegendők, s hogy a közeli földvári állomásig 1000 koronákat kínáltak egy bérkocsinak. Csak így lehet megérteni, hogy mindenki igyekezett a podgyászt redukálni, s a lakosság legnagyobb része a legszükségesebb ruházatokat is visszahagyta s gyalog indult a nagy útnak, s ha valamit még magával hozott, azt útközben fáradtságtól megtörve dobta el magától. Így magyarázható az út szélén heverő csomagok, utazótáskák s batyuk sokasága. S mintha a sors kétszeresen verte volna székelyeinket, aki útközben elérte a vonatot, a felszálláskor hagyta el csomagjait, hogy a túlzsúfolt vonatokon bár személyének helyet könyörögjön a már a kocsin podgyásszal elhelyezkedet utasok között…”
Meneküljünk, mert jő az ellenség!
Jakab István zajzoni születésű tizedes és katonatársai frontszolgálat közben szereztek tudomást a történtekről. Naplójában 1916. augusztus 28-ról így ír:
„…hogy megérkeztem, bementem a József kaszárnyába, utána összejártam az egész várost, minden meg volt zavarodva az új hírre, hogy az oláhok betörtek Erdélybe, talán épp ezekben az órákban tör be az oláh hadsereg Erdélybe, ezekben az órákban kondult meg a vészharang sokaknak, meneküljünk, mert jő az ellenség, ekkor szedte össze magát az én jó anyám és menekült ő is, ott hagyva mindent mije volt, ugyan nem sokat, hisz szegény asszony özvegy, a gazdaságot el nem lopják, nem ez vitte őt, hanem a magyar érzelme, nem tűrhette az ellenséget és még félt is, mert az a hír járt a nép száján, előre jönnek a muszkák, ezek meg veszedelmes népek visszagondolva a 48-as időkre, miket az öregek meséltek úgy téli estéken.”
1916. szept. 4-i keltezéssel pedig így folytatja:
„...raporton kértem szabadságot Pestre a szülőm után érdeklődni, hír szerint a románok elfoglalták Brassót és vidékét, erősen nyomulnak előre, csupa bocskorban…”
A szintén rétyi Kovács László tizedes 1984-ben írt visszaemlékezésében kitér a hadszíntereken az erdélyi katonák egyre eluralkodó, szülőföldjük felszabadításáért harcolni kívánó követeléseire:
„...más nap jött a bévagonérozás olyan hatalmas szerelvény állt elé, hogy elöl is hátul is két mozdony állt. Irány Erdély, de mikor elindult nem Erdély, hanem az olasz front az irány, megvolt a nagy zavargás puskatussal és gyalogsági csákányokkal mind beverték a vagonok oldalát.
A leibaki (Leibach – ma Ljubljana, Szlovénia fővárosa – J. Á. megj.) állomásnál kiszállt az egész legénység, nem tovább, vissza innen Erdélybe, Isztriát védje meg az osztrák, hangzott a kiabálás, mi Erdélyt kell védjük a románok ellen ….. Jött egy tábornok, tartott egy nagy beszédet, hogy lemegyünk a frontig, ott az ezredet kiegészítik és onnan le fognak vinni Erdélybe, a tisztjeink is rajta voltak, a századunk parancsnoka egy Kézdivásárhelyi Bors nevű főhadnagy aszongya, nem megyünk, a századját sorakoztatta, a sínekre fektette és ő feküdt elöl. Őrnagy úr mehet, mi nem megyünk, itt mAradunk. A tábornok kijött az állomásra, több törzstiszt itt megint nagy buzdító beszédet mondott, Bors főhadnagyot körülfogták, úgy beszéltek neki, míg ö is bele egyezett, az összetört vagonokat kicserélték és ujra bévagonéroztak...”
A megszállás utolsó órái
Németország és az Osztrák–Magyar Monarchia csapatai szeptemberben indították az ellentámadást. Az idegen megszállást előbb a nagyszebeni (szeptember 25–29.), majd a Brassói csata (október 5–7.) pecsételte meg. Kelemenné Zathureczky Berta Sepsiszentgyörgyi író, a háború alatt önkéntes betegápoló, a helyi Vöröskereszt alelnöke naplójában a megszállás utolsó óráit idézi:
„Október 10. Az Olt hídjától Kilyénig van felállítva a visszavonulást fedező román hadsereg. Tűzérségük nincs. A távolban dörögnek a nehéz ágyuk,….. Ebbe beleszól az Olt-menti malomból a városnak irányított román fegyverek kattogása, a huszárkarabélyok ropogása, a vágtató lovak dübörgése. Solymossy kapitány olyan eréllyel, olyan tűzzel vezeti az ő huszárjait, hogy az ellenség tévedésbe jő és több századnak minősíti őket. Erre a „román sasok” szép csendesen elrepülnek a határról.
Október 11. Ma délelőtt megszólalt a harang a katolikus templomban, hírdetve Isten jóságát és kegyelmét….. Dícsőség az Úrnak a magas egekben, ki visszaadott nekünk téged, te áldott Székelyföld!”
József Álmos
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Életet mentettek a magyar orvosok Háromszéken
Közel ezer személyt vizsgáltak meg négy nap alatt a Bács-Kiskun megyei Kórház szakorvosai és asszisztensei a Háromszéki Bereck kultúrotthonában kialakított ideiglenes rendelőben.
Belgyógyászati, kardiológiai, bőrgyógyászati, fül-orr-gégészeti, gyerekgyógyászati, sebészeti, nőgyógyászati, ideggyógyászati és ultrahangvizsgálatokat, valamint reumatológiai és laborvizsgálatokat végeztek, amelyeket, ha ki kellene fizetni több tízezer forintba kerülnének, mutatott rá Svébis Mihály, a Bács-Kiskun Megyei Kórház főigazgatója. Hozzátette, a román lakosság köréből is sokan részt vesznek ezeken
Idén is sikerült életet menteniük, egy 11 éves kislány laboreredményéből ugyanis kiderült, hogy rosszindulatú nyirokmirigy-daganata van, már a Temesvári kórházban kezelik. A főorvos elmondta, Kecskeméten biztosítják a gyerek további kezelését, és addig jönnek a Székelyföldre, amíg szükség lesz rájuk. A tervek szerint jövő évtől kétszer látogatnak a térségbe, egy alkalommal Hargita, egyszer pedig Kovászna megyébe.
Tamás Sándor tanácselnök emlékeztetett, hogy a magyarországi testvérmegyékkel évekkel ezelőtt kezdték el az ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatot. Két évig Szolnok megye kórházának szakorvosai végeztek vizsgálatokat Kommandón és Barátoson, Vargyason, Köpecen és Felsőrákoson. Tavaly Bács-Kiskun megyével és a Kecskeméti megyei kórházzal közösen Sepsibodok községben szervezték meg a programot, míg idén Bereck, Ojtoz és Kézdimartonos lakói élhettek a lehetőséggel.
Bíró Blanka |
Krónika (Kolozsvár)

Házavató Bereckben
Felújították a Gábor Áron-emlékházat
Tegnap 15 órakor Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkár és dr. Grezsa István, a határon átnyúló beruházások ellenőrzéséért felelős miniszteri biztos jelenlétében megtartották a magyarországi támogatással megújult berecki Gábor Áron-emlékház avatóünnepségét.
A Gábor Áron Alapítvány által működtetett, az ágyúöntő nevét viselő emlékház frissen kialakított tornáca fölött a legendássá vált Lészen ágyú felirat olvasható, így az átutazó már messziről láthatja, hogy az ingatlan a falu nagy szülöttéhez kötődik.
– A felújítás lehetősége tavaly nyáron körvonalazódott, amikor Potápi Árpád és dr. Grezsa István több alkalommal is ellátogatott Bereckbe – tudtuk meg Bodó Csabától, a Gábor Áron Alapítvány titkárától.
A felújítás során megnagyobbították a kiállítótermet, megerősítették a pince ácsolatát, új tető került az épületre, amit nemes vakolat borít stb.
Az épület felújításához Bodó Csaba is hozzájárult, ő készítette az épület tornácát, és azon munkálkodott, hogy a paraszti házaktól kölcsönzött modell mellett a verandaoszlopok találkozásához helyezett cirádákkal némi előkelőséget is adjon az épületnek.
Bartos Lóránt
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Gábor Áron újjáépített szellemi hajléka
Épült 2016-ban a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának támogatásával – régi szokás szerint a mestergerendába belevésik a ház építőjének nevét és az építés dátumát, ám ilyen tartalmú köszönőmondatot még egyetlen épület sem birtokol. A vasárnap délután Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár és Grezsa István miniszteri biztos jelenlétében felavatott berecki Gábor Áron Emlékház viszont büszkén viselheti e feliratot.
A berecki Gábor Áron Alapítvány 1991. március 6-án jött létre azzal a céllal, hogy végre szobrot állíthassanak szülőhelyén a székely nemzet hősének. Az alapítvány felhívására a földkerekség magyarjai lelkesen válaszoltak, olyannyira, hogy még nagyobb összeg is összegyűlt, mint amekkorára a szoborállításhoz szükségük volt. Ekkor határozták el, hogy megvásárolják a Gábor Áron egykori szülőházának közelében levő faházat, amelyben az emlékházat kialakították – elevenítette fel megnyitóbeszédében Bodó Csaba, az alapítvány titkára. A régi épület azonban már nem sokáig bírta, faszerkezete egyre több javítást igényelt, ehhez kérték a tavaly Bereckbe látogató Potápi Árpád János és Grezsa István segítségét – az államtitkár azonban azt javasolta, ne csak toldozzanak-foldozzanak, hanem végezzenek teljes felújítást. Így születhetett újjá az emlékház, ami „felmérhetetlen megvalósítás: nemcsak az épület újult meg, hogy még sok ideig betölthesse régi szerepét, hanem kisarjadt egy gyökér a jövő számára”, mondta Bodó Csaba, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának támogatása mellett megköszönve a Toro Kft. és dr. Pál Andor segítségét, aki „mindvégig dédelgette a közös ügyet”.
Hogy miért javasolta Potápi Árpád János tavalyi látogatásakor, ne legyenek szerények a bereckiek, azt ünnepi beszédében fogalmazta meg: „Bereck olyan szimbolikus hely, amelyet minden magyarnak látnia kell, melyet még jobban be kell kapcsolni a magyar vérkeringésbe”. A felújított emlékházról elmondta, belépni olyan érzés, mintha a régibe jönne vissza a látogató, ami azt bizonyítja, a székely embernek jó szeme, jó keze van. A múlttal párhuzamot vonva, kiemelve Ojtoz történelmi szerepét – mint fogalmazott, nemcsak népek hadi útja vezetett át évszázadokon itt, hanem a szoros a népek közötti kapu szerepét is betöltötte – emlékeztetett, őseinknek oly sokszor kellett itt védeniük a hazát, és egyszer sem adták fel önként, harc nélkül e gyepűt, átengedve mindent a bejövőknek. „Úgy vélem, keresztény hitünknek nem mond ellent, ha elsősorban családunk, aztán településünk, majd nemzetünk védelmére gondolunk, és csak utána foglalkozunk a többiekkel”, utalt az államtitkár a kényszerbetelepítés ellen szervezett népszavazásra, hozzátéve, az erdélyi magyarság számára legalább annyira fontos a voksoláson részt venni, mint az anyaországban. Végezetül felhívással fordult a jelenlévőkhöz: „ha ezer évig kitartottak itt, még ezer évig tartsanak ki, csak fogalmazzák meg céljaikat, és mi ehhez minden segítséget megadunk, mert van még dolgunk ezen a tájon”. Az emlékház felújításához nyújtott támogatásért köszönetet mondott Dimény Zoltán polgármester is, kiemelve, nagy dolog ez Bereck számára, „egy alapköve a magyar nemzet együvé tartozásának”. Máté Róbert plébános áldását követően Sarány Kriszta szavalta el Magyari Lajos Nem a fenyők című versét, majd Kozma Bernadett énekelte el a Hazám, hazám, édes hazám kezdetű népdalt (mindketten a helybéli Comenius Általános Iskola diákjai), a Tibád Sándor nyugalmazott történelemtanár által konferált avatóünnepség a székely és a magyar himnusz közös eléneklésével zárult.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Merre tovább, Kézdivásárhely?
A céhes hagyatékot ma is őrzik, ápolják és határozottan kiállnak a székely szimbólumok mellett. Kézdivásárhely az utóbbi években sokat fejlődött, a várt színvonal elérése azonban még messze van. Riportunkban a továbblépés esélyeit latolgatjuk.
Sepsiszentgyörgytől északkeleti irányba haladva, 30 kilométer után a Fekete-ügy lapályához érkezünk, oda, ahol Gábor Áron ágyúit öntötték. A patinás, macskaköves utcák, a szinte mesélő udvarterek a nagyobbrészt barokk és klasszicista épületek népi ihletésű homlokzati díszítéseivel olyan érzést keltenek a látogatóban, mintha mézeskalácsvárosba érkezett volna. Pláne, ha a főtéren az 1907-ben felhúzott, kétemeletes szecessziós alkotmány előtt halad el.
„A semmiből teremtett mindent Háromszék Párizsa” – írja Orbán Balázs az évszázadok óta székely városként működő településről, amely Luxemburgi Zsigmond király idejében, 1427-ben kapta meg vásári jogát. Az akkor még Thorya Wására néven ismert, később, 1562-től Kézdivásárhelyként fejlődő város története a bronzkorig nyúlik vissza, a 19. század közepe táján pedig területén római kori leleteket találtak. Orbán Balázs A Székelyföld leírásában olyan településként említi, amelynek helyén egykor a Praetoria Augusta nevű római város állt.
Ma a település arculatát a Közép-Európában egyedi, hetvenkét udvartér teszi jellegzetessé, azaz a főteret övező, keskeny, sikátorszerű utcává alakult udvarok. Ezeket a megkopott utcákat járta a Bereckben született, de Kézdivásárhelyen ágyút öntő Gábor Áron tüzérőrnagy és segédje, Turóczy Mózes, Benkő Dániel mezőgazdasági szakíró, Bányai János geológus vagy járja Fekete Vince költő.
Vargák és céhek városa
Orbán Balázs leginkább a helyi lakosság hazafiasságáról és nemzetvédelmi talpraesettségéről ír. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején Székelyföld védelmében Kézdivásárhely vezető szerepet töltött be: Gábor Áron parancsára Turóczy Mózes 64 ágyút öntetett a városban. A harcok és a tűzvészek az évszázadok során az egykori Kézdiszék központjaként működő települést is megtépázták, az urbánus fejlődés megszakadásához azonban ez kevésnek bizonyult, ugyanis később Háromszék egyik legjelentősebb városává nőtte ki magát. A Brassót Moldvával összekötő Ojtozi-szorosi kereskedelmi útvonal mentén fekvő helység a 16. és 18. század között Erdély egyik legfontosabb kézműves és kereskedelmi központjává alakult, céhipara híressé tette a környéken. Kázdivásárhelyt gyakran emlegetik manapság is a vargák és a céhek városaként.
Alacsony bérezésű munkahelyek
A múltból a jelenbe a város polgármestere, Bokor Tibor próbál átvezetni. Az örökség megtartása, megóvása az ő vállára is nehezedik. Ezelőtt három évvel kezdték el a Kézdivásárhely névjegyeiként is felfogható udvarterek felújítását, azonban a munkálatok nehézkesen haladnak. Az udvarterek mellett számos más történelmi épület is felújításra vár, és összességében az egész főtérre ráférne a munkáskéz. Egy szép kinézetű városban azonban meg is kell élni valamiből: Bokor Tibor egyik legnagyobb sikerének a közelmúltban létesített két ipari parkot tartja, bár megjegyzi, a csekély román állami és EU-s támogatás miatt a város önkormányzatának 50 százalékban kellett hozzájárulnia a terv kivitelezéséhez. Egy Székelyföldi város sportolói számára mégis a korcsolyapálya az egyik legfontosabb létesítmény, de erre egyelőre még várni kell, ugyanis a fedett jégpálya építése jövő év márciusára fejeződik be.
Kézdivásárhelyen, akárcsak a legtöbb Székelyföldi településen a legnagyobb gond az alacsony fizetés. Azt tartják, aki Kézdivásárhelyen vagy környékén dolgozni akar, az biztosan talál munkát a nadrágok völgyének nevezett városkában, ahol az országszerte ismert nadrágok készülnek. A textilipari vállalkozásoknak köszönhetően sikerült ugyan visszaszorítani a munkanélküliséget, az alkalmazottak többsége azonban jóval az országos átlag alatti, alacsony bérekre panaszkodik. A polgármester szerint a nemrég elkészült ipari parkokba igyekeznek olyan vállalatokat – főleg nehézgépipari cégeket – bevonni, ahol a bérek színvonala is magasabb lenne.
Néhány agrárvállalkozó kivételével a szebb időket megért mezőgazdaság az emberek többsége számára már nem tényező. A mezőgazdaság jó esetben is csak kiegészítő tevékenység olyan családoknak, akik a településen vagy annak környékén kisebb-nagyobb földterületekkel rendelkeznek.
Együttműködést szorgalmaz a Néppárt
Nem fest túl jó képet az RMDSZ-es városvezetésről az Erdélyi Magyar Néppárt helyi önkormányzati képviselője és a párt országos alelnöke, Taierling Johann. Az ellenzéki politikus szerint a legnagyobb gond a fiatalok tömeges kivándorlása. „Ha valamit tenni akar a városvezetés az érdekükben, akkor azt sürgősen el kell kezdenie. Ehhez jól fizető munkahelyek kellenek. Az ipari parkba mindenekelőtt olyan cégekre van szükség, amelyek hajlandók fejleszteni, és olyan munkahelyeket teremtenek, amelyek otthonmAradásra bírhatják a helyi és a környékbeli fiatalokat” – fogalmaz a tanácsos. Ehhez azonban olyan döntések szükségesek, amelyek a közérdeket, és nem egy szűk gazdasági réteg előnyeit támogatják – véli. A városvezetés jelenleg 120 állás megteremtését célozta meg, valójában azonban több száz jól fizetett munkahelyre volna szükség ahhoz, hogy a fiatalokat itthon lehessen tartani. A néppárti képviselő szerint az ipari park benépesítésében pártjának szakemberei is támogatják a polgármestert, de együttműködés mégsincs, ezt ugyanis az RMDSZ-es polgármester folyamatosan elutasította.
Pezsgő kultúra és turistaözön
Ha valami igazán jól működik Kézdivásárhelyen, az a kulturális élet. A Vigadó Művelődési Egyesület míves homlokzatú épülete mindig zajos az egymást váltó kulturális rendezvényektől. A 2009-ben indult Városi Színház előadásain kívül az impozáns épület könyvbemutatóknak, zenés és táncos esteknek, fotókiállításnak, költői-írói felolvasó esteknek, filmvetítéseknek és interaktív gyermekműsoroknak ad helyet. Az egyesület elnökétől, Lung László Zsolttól megtudtuk, alkalmanként kétnyelvű programokat is biztosítanak a helyi román lakosság számára. A könnyűzene és folklórdallamok mellett rendszerint operett- és opera-előadások is felkerülnek egy-egy kulturális évad repertoárjára.
„Az Őszi Sokadalomra már közel 16 éve gyűlnek össze a város és a környék lakói” – mondotta lapunknak Ménessy Kinga főszervező, a Polgármesteri Hivatal szóvivője. Kézdivásárhely céhes múltjának okán a koncerteken és kulturális programokon kívül a hagyományos termékek vásárára fektetik a hangsúlyt minden év augusztusában. A kézműves termékek és finomságok végeláthatatlan serege, a történelmet szinte mesélő látnivalók a környék borvizeivel is vonzzák a turistákat, idén augusztus végéig már több mint 130 ezren látogatták meg a települést. Idéntől a frissen kaput nyitott turisztikai iroda is hozzájárul az idegenforgalom fellendüléséhez.
Nem adják fel a zászlóügyet
Az elmúlt két esztendőben a céhes város a magyarság elégedetlenségétől volt hangos, miután a folyamatosan cserélődő megyei prefektusok újra és újra levétették a középületekre kitűzött székely zászlót. „A román tévécsatornák által gerjesztett feszültség teljesen ellentmond a tényeknek, hiszen a román és magyar városlakók egymás közt békés kapcsolatot ápolnak” – mondta a polgármester, aki a bizonyíték híján revizionista merényletkísérlettel vádolt Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjainak ügyét is túlzásnak tartja. A több mint húszezer lakost számláló városnak ma 6,2 százaléka román, akiknek mind a Vigadóban, mind az Őszi Sokadalom és a hagyományos termékvásárok során helyet, illetve programokat biztosítanak.
Bokor Tibor szerint békés együttélésről akkor beszélhetünk, ha mindkét nemzet kölcsönösen tiszteli egymás történelmi szimbólumait. „Belefáradtam a peres ügyek huzavonájába, így, ha a végszükség úgy hozza, magánterületek bevonásával, de mindenképpen kitűzik a székely zászlókat” – magyarázza a polgármester. Azt viszont ő sem érti, hogy számtalan más romániai településtől eltérően Kézdivásárhely miért nem tűzheti ki saját városi lobogóját annak ellenére sem, hogy ezt a helyi önkormányzat törvényesen megszavazta.
Kádár Hanga |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Az SZNT felhívása a nagyvilág magyar, keresztény gyülekezeteihez
2003. október 26-án alakult meg Sepsiszentgyörgyön, a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termében a Székely Nemzeti Tanács. Ezt követően, október végén több alkalommal is olyan nagyszabású rendezvényt szervezett a testület, amely a székely autonómiatörekvés felmutatását, a Székelyföldön és nagyvilágban élő székelyek, magyarok mozgósítását tűzte ki célként.
Így indult útjára 2006 októberében a népszavazás megszervezése, amelynek során több mint 200 000 Székelyföldi lakos mondott igent a területi autonómiára. 2013. október 27-én pedig a Székelyek Nagy Menetelésére került sor a Háromszéki Bereck és Kökös között, amely az erdélyi magyarság mindmáig legnagyobb politikai tömegrendezvénye volt a rendszerváltás után.
2015. október 24-én Székelyföld határának kivilágításával arra a történelmileg kialakult nyelvi és kulturális határra hívtuk fel a figyelmet, amelynek közigazgatási határrá is kell válnia. Mindezeket a rendezvényeket Erdélyben és szerte a nagyvilágban élő székelyek/magyarok szolidaritási rendezvényei kísérték. Ezek figyelembevételével döntött úgy a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága, hogy Székelyföld és a nagyvilág keresztény, magyar gyülekezeteihez fordul: tegyük közös imádkozással október utolsó vasárnapját Székelyföld autonómiájának napjává.
Az elmúlt évek során bebizonyosodott, hogy az autonómiáért folytatott küzdelem hosszú lesz, és próbára teszi magának az érintett közösségnek a kitartását, elkötelezettségét. Ezért nem lehet ez a küzdelem pusztán néhány ezer ember felelőssége. Szükség van arra, hogy legyen – túl a népszavazáson kinyilvánított népakaraton – a székely autonómiaküzdelemnek egy szilárd alapja, egészen az autonómia megvalósításáig. Nyilvánvaló, hogy ez az alap nem lehet más, mint a keresztény hit és a belőle fakadó szabadságeszmény. Ennek megfelelően egyedül az emberi méltóság megbecsülése szavatolhatja az emberek közötti teljes és tényleges jogegyenlőséget, annak a tudatos hirdetése, hogy hívő keresztény ember maga fölé csak a teremtő Istent helyezheti.
Kérjük tehát Székelyföld és a nagyvilág keresztény, magyar gyülekezeteit, hogy október 30-án templomaikban imádkozzanak a székely szabadságért, Székelyföld autonómiájáért, hogy soha nem látott számban kapcsolódjanak székelyek, magyarok, ugyanazon a napon, olyan lelki egységbe, amely a küzdelem folytatásának tartós alapja lehet. Imádkozzunk együtt, hogy ezen a földrészen fennmAradjon az a sokszínű, európai keresztény hagyományokban gyökerező rend, amely nélkül nem lehet demokratikus alapértékekről beszélni, ezek nélkül pedig az autonómia megvalósítása is kétséges. Imádkozzunk azért, hogy Magyarország mAradjon meg magyarnak és szuverén államként tudja viselni a határon túl élő magyarok iránti alkotmányos felelősségét.
Izsák Balázs
a Székely Nemzeti Tanács elnöke
Erdély.ma

Az igazság védelmében, a szeretet szolgálatában (Márton Áronra emlékeztek)
Kereken száz esztendővel ezelőtt kezdte el katonai szolgálatát Ojtozban (1916. szeptember – 1917. december) Márton Áron püspök, aki nem sokkal ezután már a soproni hadosztály katonáival együtt védte a magyar haza egységét az ellenséggel szemben. Ennek tiszteletére Fejér László Ödön képviselő, Kovászna Megye Tanácsa és a magyarországi Nemzetpolitikai Államtitkárság szervezésében Ojtozban hálaadó szentmisét és koszorúzást tartottak, Kézdivásárhelyen pedig kiállítással és főtéri szobrának megkoszorúzásával (fotó) emlékeztek Erdély nagy püspökére.
Az Ojtozban beszolgáló Kovács Zsolt kézdimartonosi plébános az 1824-ben épített római katolikus templomban celebrált hálaadó szentmisén azt emelte ki, hogy példaadásban volt nagy ember Márton Áron püspök, aki ne csak emlék legyen, hanem mindennapi életünk része. Dimény Zoltán, Bereck község polgármesterének köszöntője után Gaal Gergely, a Márton Áron Programbizottság elnöke arról szólt, hogy nehéz időszak volt a száz évvel ezelőtti, az első világháború következményei a magyarság számára katasztrofálisak voltak. Márton Áron pappá szentelése előtti időszakáról nem sokat tudunk, de az isteni gondviselés az emberi rosszaságból is tudott jót kovácsolni – erre bizonyíték a nagy püspök, aki a katonai szolgálat után elfogadta Isten hívó szavát, a papi szolgálatot. A háború szörnyűségeit és nehézségeit megtapasztalva a későbbiekben népének és egyházának vezetését erős lelkülettel tudta végezni. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke Márton Áron személyiségét méltatta: „Felszólalt a világháborút lezáró békék igazságtalanságaival szemben, nyilvánosan elítélte Erdély magyarjainak megaláztatását, szolgasorsba taszítását. Ha ma itt lenne közöttünk, akkor sem hallgatna. Szóvá tenné azokat a sérelmeket, amelyeket ma az erdélyi magyar közösségnek el kell szenvednie. Szóvá tenné azt a kettős mércét, amit velünk szemben alkalmaznak. Kimondaná úgy, ahogy mi is kimondjuk, hogy Székelyföld létezik, hiszen itt állunk Ojtozban, Székelyföld keleti kapujában, ahol a szent életű püspök egykor védte a magyar hazát.” A hálaadó szentmise után a jelenlevők megkoszorúzták a templom udvarán 2004-ben a két világháború emlékére állított emlékművet.
A rendezvénysorozat délután Kézdivásárhelyen folytatódott, ahol a Vigadó Galériában megnyílt a nyolc nagyméretű pannóból álló kiállítás, amely a nagy püspök életútját mutatja be dióhéjban. Fejér László Ödön rövid beszédében Erdély utolsó fejedelmének nevezte Márton Áront. Gaal Gergely bemutatta a tárlatot, amit a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum anyaga alapján és az ő közreműködésükkel, illetve a budavári Magyarság Háza segítségével állítottak össze. Az anyagot vándorkiállítás során európai nagyvárosokban is bemutatják. A megnyitót követően a résztvevők Márton Áron főtéri szobrához vonultak, ahol Vargha Béla kézdi-orbaiszéki római katolikus főesperes mondott áldást. A megemlékezés koszorúzással ért véget.
Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy)