Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2001. május 2.
"Egy lejes kártérítést követel Kincses Előd a román államtól abban a perben, amelyet a strasbourgi Európai Emberjogi Bíróságon azért indított, mert a marosvásárhelyi bíróság és az ítélőtábla kettős állampolgársága okán megakadályozták abban, hogy a parlamenti választásokon részt vehessen. Kincses kijelentette: azt szeretné bebizonyítani egyfelől, hogy a román választási törvény alkotmányellenes, és előírásai legalább öt nemzetközi jogszabállyal is ellentétesek. Másfelől Kincses azt is sérelmezi, hogy Ilie Ilascunak és Leonida Larinak kettős állampolgárságuk miatt nem tiltották meg a jelölését, miközben diszkriminatív módon, Dinu Zamfirescunak és neki nem tették ugyanezt lehetővé. /Kincses kontra Románia. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 2./"
2001. május 2.
"A Brassó megyei Szecselevárosban bemutatták Horger Antal mesegyűjteményt, Hochbauer Gyula tanár gondozásában, jelen volt Dávid István nyomdatulajdonos. Ezelőtt 100 esztendővel gyűjtötte össze e meséket Horger Antal. Horger Antal ugyanis 1896-tól kezdve majdnem kerek egy évtizeden át tanárkodott Brassóban, ekkor gyűjtötte a népmeséket. Horger Antal meséiből 53-at könyv formában kinyomtatott a Kisfaludy Társaság támogatásával, mely 1908-ban jelent meg. Ebből választottak most ki 29 mesét. Horger Antal volt az első, aki komolyan tanulmányozta a hétfalusi csángó nyelvjárást. E tanulmánya is helyet kap egy készülő könyvben, valamint azt a helytörténeti munkája is. Dávid István nyomdájában (Disz Tipo) adták ki a könyvet. /(Tóásó Áron Zoltán): Horger Antal mesegyűjteménye. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 2./"
2001. május 2.
"Elhunyt Maksay Ádám építészmérnök, a Transylvania Trust lelkes tagja, aki sokat tett az erdélyi műemlékek felújításáért. Asztalán maradt a bonchidai Bánffy-kastély és a kolozsvári Unitárius Kollégium felújításának terve, éppen ezen dolgozott. /MAKSAY ÁDÁM építőmérnök 1937- 2001. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 2./"
2001. május 2.
"Orbán Viktor miniszterelnököt máj. 1-jén a Fehér Házban fogadta George W. Bush amerikai elnök és Dick Cheney alelnök. A térség biztonságpolitikai problémáinak megbeszélése mellett arra is maradt idő, hogy Bush röviden ismertesse a néhány órával később bejelentett rakétavédelmi program alapvető elemeit. A beszélgetés egyik kulcstémája a NATO-bővítés volt. /Orbán-Bush találkozó. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 2./"
2001. május 2.
"Nemzeti Kisebbségi Színházak Kollokviuma megjelöléssel idén Gyergyószentmiklóson életre keltik az egykor Sepsiszentgyörgyön rendezett színházi fesztivált. Ennek, a Tájékoztatási Minisztérium részéről javasolt (és támogatott) találkozónak a megrendezési jogát az idén a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház nyerte el. A fesztiválnak utoljára - a 90-es évek elején - Sepsiszentgyörgy adott otthont. Annak idején a találkozó 1979-ben és 80-ban sikeres volt, majd az akkori politika elsorvasztotta. A szept. 29-e közötti Kollokviumnak hivatalból vendége lesz a kilenc hivatásos állami magyar nyelvű színház és a marosvásárhelyi színiakadémia, ezenkívül a két német színház (a Temesváron működő önálló, valamint a Szebeni Színház német szekciója), valamint a Bukaresti Zsidó Színház. Ezek az intézmények hamarosan átiratot is kapnak a Minisztériumtól. /Gergely Edit: Elfelejtették megrendezni. Gyergyószentmiklóson élesztik fel az egykori színházi fesztivált. = Krónika (Kolozsvár), máj. 2./ "
2001. május 3.
"Marosvásárhelyre szállt ki az akadémiai akkreditációs bizottság szakcsoportja, hogy megvizsgálja, biztosítottak-e a megfelelő körülmények a Sapientia Alapítvány kérte szakok beindítására a magyar tannyelvű erdélyi magánegyetemen. Tonk Sándor, az alapítvány elnöke jelezte: Csíkszeredában, Marosvásárhelyen biztosított a megfelelő infrastruktúra (épület, tanterem) a kért szakok beindítására. Jóllehet a tanszemélyzet is nagyrészt kialakult, a versenyvizsga mindaddig nem hirdethető meg, amíg az akkreditációs bizottság nem hagyja jóvá az ideiglenes működési engedélyt. Kolozsváron többek között, egy környezettudományi, egy közgazdász és egy média szak beindítását helyezték kilátásba. Tervezik ugyanakkor egyetemi könyvtár létrehozását Kolozsváron, jelenleg az erre megfelelő ingatlant keresik. /Papp Annamária: Marosvásárhelyen az akkreditációs bizottság Könyvtár létrehozását tervezik Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 3./"
2001. május 3.
"Tavaly - a Magyar Újságírók Országos Szövetsége, a Magyar Újságírók Közössége, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) és a Magyar Sajtószakszervezet tagjainak részvételével - megalakult a Magyar Újságírók Etikai Együttműködési Testülete. A korábban egymással Magyarországon rivalizáló újságíró-szervezetek rájöttek: közös szakmai érdekeik messze fontosabbak, mint az, ami ideológiai alapállásuk révén elválasztja őket. A MÚRE hozzájárulása az együttműködési szándék megfogalmazásához amolyan kovászként érvényesült. - A megállapodás első gyakorlati továbblépéseként az elmúlt hét végén Félixfürdőn Közös nyilvánosság elnevezéssel találkoztak az együttműködés öt részvevő szervezetének képviselői. Az elfogadott Félixfürdői Nyilatkozat nemcsak további konkrét lépéseket határozott meg - a közös magyar sajtóetikai kódex megszövegezése, a közös Sajtóetikai Tanács létrehozása -, hanem jelezte a Kárpát-medence egészére kiterjedő bővülés valós igényét is. A Magyar Internetes Tartalomszolgáltatók Egyesületének csatlakozási szándéka ugyanis találkozik a Magyar Újságírók Kárpátaljai Szövetségének, valamint a Magyar Újságírók Szlovákiai Szövetségének ilyen irányú törekvésével is. /Kárpát-medencei magyar sajtóetikai összefogás. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 3./"
2001. május 3.
"Az RMDSZ és az EMKE által kiadott, 2001-re szóló Eseménynaptárból válogatott a lap májusi rendezvényeket. Máj. 6-án Tordaszentlászlón a Kalotaszegi Tájházmúzeum újraindítására. - 7-14. között Vajdahunyadon a dévai Szivárvány Irodalombarátok Kör vendégszerepel "Éltem én, Márai Sándor" című előadásával. - 17-én Temesváron a 120 éve született Jakabffy Elemérre, Szatmárnémetiben Dsida Jenőre, május 18-án Szatmárhegyen Páskándi Gézára emlékeznek az irodalomkedvelők. 18-20. között Szatmárnémetiben zajlanak a VI. Jakabffy Napok. 24-27. között Csíksomlyón építészkonferenciára kerül sor. * Május 25-27. között rendezik meg Vajdahunyadon a Hunyadi János Zenei Napokat, május 26-27-én kerül sor Kolozsváron a Balázs Ferenc emléknapra, május 27-én pedig Dévavári ünnepségek zajlanak Vajdahunyadon. Diákrendezvények: 3-6. között Temesváron a IX. TMD Nyári Olimpia. - Május 4-5. között a Dicsőszentmártonban tartják a Küküllő menti líceumi és általános iskolások szavalóversenyét. -. Középiskolások balladamondó versenyét rendezik meg Sepsiszentgyörgyön 11-13. között, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének szervezésében. /(Mezei Kinga): Májusi történések, események. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 3./"
2001. május 3.
"Új folyóirat jelent meg a napokban, a Jádzó Társaság kiadásában, a közművelődési és helytörténeti "Vidék" /Sepsiszentgyörgy/, amely tartalmazza a "Vidéki Gazda" mezőgazdasági mellékletet. A lapot Hargita és Kovászna megyében terjesztik. Az összesen 16 oldalon megjelenő folyóiratnak két irányvonalának megfelelően két címoldala van, tartalmai középen találkoznak. A "Vidék" cikket közöl Uzon kulturális életéről, a Mikes Kelemen vegyeskarról, a "Vidéki Gazda" a mezőgazdaság és a takarmányozás tudományáról értekezett. A bemutatkozó, ingyenes lapszámban Bokor Gábor főszerkesztő megfogalmazta: "A Vidéki Gazda célja információkkal ellátni a gazdatársadalmat." Az új lapot egyelőre a gazdaegyesületek keretein belül terjesztik, s ha igény lesz rá, átalakul hetilappá. /Új lap: a Vidéki Gazda. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 3./"
2001. május 3.
" Románián múlik, hogy lekerüljön az EU vízumkötelességi listájáról. Ehhez teljesítenie kell azokat a feltételeket, amelyeket az unió előírt - nyilatkozta Emma Nicholson de Winterbourne bárónő, az Európai Parlament tagja, az Európai Unió romániai raportőre Kolozsvárra érkezését követően, máj. 1-jén. Máj. 2-án előadást tartott a szervezet által a Babes-Bolyai Tudományegyetemen rendezett Határok nélküli Európa konferencián. A raportőr kijelentette: máj. 3-án Bukarestben Andrian Nastase miniszterelnökkel tárgyal, és több miniszterrel találkozik. Románia uniós csatlakozási dátumával kapcsolatban kijelentette: a következő két választásra 2004-ben, illetve 2009-ben kerül sor. - Az Európa Parlament még mindig aggodalommal figyeli a romániai korrupciót. /K. O. - T. SZ. Z: EU-csatlakozási kulcsidőpont Romániának 2004 vagy 2009. Emma Nicholson de Winterbourne Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 3./ "
2001. május 3.
"Románia a NATO-csatlakozás útján fog haladni akkor is, ha a szövetség nem veszi fel tagjai közé a 2002-es prágai csúcstalálkozón - jelentette ki máj. 1-jén Mircea Geoana. Geoana szerint Románia csatlakozási esélyei komolyan megnövekedhetnek, ha időközben megtörténne a katonai reform, illetve a gazdasági növekedés. Ugyanakkor visszautasította a Washington Post újság múlt heti vezércikkében megjelenteket, miszerint a romániai politikai helyzet törékeny, és így nincs túl sok esély arra, hogy 2002-ben Románia csatlakozhasson az észak-atlanti szövetséghez. - A diplomáciai hadjárat része, hogy Adrian Nastase miniszterelnök máj. 14-én részt vesz a brüsszeli NATO-összejövetelen, amely a 2000-2001-es Nemzeti Csatlakozási Tervezet teljesítését vizsgálja majd. /NATO-csatlakozás akár 2002 után is. Nastase Brüsszelbe látogat. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 3./ "
2001. május 3.
"A határokon kívül élő lengyelek létszámát 16 millióra becsülik, ez több mint egynegyede az összlengyelségnek (az anyaországban 38 millióan élnek). A legnagyobb diaszpóra az Egyesült Államokban (9,4 millió), továbbá Brazíliában (1,2 millió), Németországban (1 millió), Franciaországban (1 millió) és Kanadában (800 ezer) található. Az anyaország határaitól keletre (történelmi lengyel területeken) további százezrek élnek - változó önazonosságtudattal és anyanyelvtudással -, akik lengyelnek vallják magukat: Litvániában 280 ezerre, Fehéroroszországban 5-600 ezerre, Ukrajnában 500 ezerre becsülik létszámukat. A külföldön élő lengyelek jogállását, támogatásukat a lengyel parlament felsőháza, a szenátus által kezdeményezett három törvényjavaslat fogja rendezni. A státustörvény, a lengyel igazolványról (Karta Polaka) szóló jogszabály egyelőre a szakbizottságok asztalán van. A visszahonosításról szóló törvény egyelőre csak a volt Szovjetunió közép-ázsiai és kaukázusi utódállamaiból hazatelepülni szándékozó lengyelekre vonatkozik. Jelentős állami segítséget irányoz ugyanis elő a hazatelepülők számára, és a költségvetés egyelőre nem bír el nagyobb terhet. Az érkezőknek az önkormányzatok keresnek munkahelyet és lakást, de ehhez jelentős állami dotációt kapnak. A "lengyel igazolványt" a végleg hazatelepülni nem szándékozó külhoni lengyelek (főleg a Litvániában, Fehéroroszországban és Ukrajnában élőkről van szó) kapnák: ezzel többször átléphetnék a határt, és korlátozás nélküli időtartamra tartózkodhatnának Lengyelországban. Nem kellene meghívót felmutatniuk, és azt sem kellene bizonyítaniuk, hogy megfelelő pénzeszközökkel rendelkeznek. Lengyelországban jogukban állna igénybe venni az ingyenes orvosi ellátást és az összes állami iskolát. Az okmányért a konzulátusokon folyamodhatnának, miután bizonyították lengyel származásukat. /(Kovács Péter, Varsó / MTI): Határon túli lengyelek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 3./ "
2001. május 4.
"Az RMDSZ politikusai közül egyesek pozitívan vélekednek a státustörvény által biztosított kedvezményekről, mások szerint azonban a jogszabály viszonylag "szerény" előnyökben részesíti a határon túli magyarokat, jelentette a Mediafax. Székely Ervin Bihar megyei képviselő a hírügynökségnek kijelentette: valamely nemzethez való tartozás az állampolgárnak kizárólagos, személyes ügye, amit törvényben nem lehet szabályozni. Mint fogalmazott, magyar igazolvány nélkül is magyarnak tartja magát. A képviselő a törvénytervezet egyik hibájának tekinti, hogy ezáltal lehetőség nyílik az "álmagyarok" megjelenésére, akik a jogszabály biztosította kedvezmények reményében vallják magyarnak magukat. Kovács Csaba Brassó megyei képviselő szerint a státustörvény a Fidesz választási ígéreteinek a megvalósítását jelenti. Az RMDSZ képviselőházi frakciójának az elnöke, Kelemen Attila (Maros megye) a Mediafaxnak kijelentette: a román és a magyar diplomácia közti egyeztetésre azelőtt kellett volna sor kerülnie, mielőtt a magyar országgyűlés napirendre tűzte volna a törvénytervezet vitáját. A képviselő természetesnek tartja a jogszabályban megfogalmazottakat, mivel szerinte minden államnak meg kell védenie a határain túl élő nemzettársait. Kelemen úgy véli, Romániának is követnie kellene a példát. Asztalos Ferenc Hargita megyei képviselő szerint a kedvezmények biztosításával a magyar állam elsősorban a szülőföldön való maradást kívánja elősegíteni. Kónya-Hamar Sándor szerint a jogszabály egy olyan politikai és történelmi helyzetet próbál orvosolni, amelyben a nemzet határai nem esnek egybe az anyaország határaival. - A magyarországi státustörvénnyel kapcsolatos román hivatalos kifogások nem veszélyeztetik az RTDP és az RMDSZ közti parlamenti együttműködési megállapodást - hangoztatta Toró T. Tibor Temes megyei parlamenti képviselő. Az RMDSZ Reform Tömörülés nevű platformjának vezetője a Cotidianul kérdéseire adott válaszában úgy vélte, hasznos, ha a törvény kapcsán a magyar és a román kormány konzultációt folytat egymással. Toró annak a meggyőződésének adott hangot, hogy ezeknek a konzultációknak a nyomán - tekintettel arra, hogy a magyar kormány milyen kedvező tapasztalatokat szerzett az Európai Unióval való viszonyban - Romániában is megszületik a határon túli románok érdekeit védelmező, a magyar státustörvényhez hasonló jogszabály. Úgy vélte, a magyar státustörvénnyel szembeni támadásokat az is magyarázza, hogy a román kormány tagjainak nincs elegendő információja. /Nincs konszenzus az RMDSZ-ben a státustörvényről. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 4./"
2001. május 4.
"Maroshévíz Hargita megye egyetlen városa, amelyben kisebbségben él a magyar lakosság. Szabó Kálmán RMDSZ-elnök bemutatta jelenüket. Maroshévízen a lakosság 29%-a magyar nemzetiségű, ez 1992-es adat, amikor 4970 magyar élt a városban, de ma már nincsenek ennyien, a létszám ma hozzávetőleg 4000 fő. Az RMDSZ taglétszáma csökkenőben van, nagyon kevesen fizetnek tagsági díjat. A munkanélküliség a magyarságot jobban érinti, mint a többségi nemzetet. Nagyon ritka eset, hogy vegyes családból valaki tagja legyen az RMDSZ-nek. A városi tanácsban hatan RMDSZ-tanácsosok, ez 30%, tehát a lakossági aránynak megfelel. Mohacsek Ákos igazgató ismertette a Kemény János Általános Iskola jelenlegi helyzetét. A maroshévízi magyar iskola 1990-ban alakult meg, sok ember áldozatos munkája, küzdelme árán. A legnagyobb gondot az épülethiány jelentette: az elemi és az V-VIII. osztály két épületben, 2 kilométer távolságra van egymástól. Az új iskola építése több mint egy évtizedes kérdés. Az iskolaépítés végre bekerült a Világbank programjába. A tanulók létszáma évről évre csökken, minden évben gondot jelent a két párhuzamos első osztály beindítása. Tanárhiány van, elsősorban magyar, román, és idegen nyelv szakos tanárra, és informatikusra lenne szükségük. - A magyar diákok egyharmada román tagozatra jár. - Sokan elköltöztek Maroshévízről, a tehetősebbek, értelmiségiek kimentek Magyarországra, és az ezekből a családokból származó jobb tanulók is hiányoznak. /Gál Éva Emese Magyarság Maroshévízen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 4./"
2001. május 4.
"Kolozsvárnak 15 évet kellett várnia, hogy megrendezhesse a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny országos szakaszát. A program két kolozsvári iskolára koncentrált, a Báthory István Elméleti Líceumra és a Brassai Sámuel Elméleti Líceumra. A megjelenteket, diákokat és kísérő tanárokat, több mint kétszáz személyt, Mariana Dragomir megyei főtanfelügyelő üdvözölte. A Nevelési és Kutatási Minisztérium üdvözletét Gászpor Réka, a magyar nyelv és irodalom oktatásáért felelős országos tanfelügyelő tolmácsolta. Az értékelő bizottság elnöke dr. Egyed Emese, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtudományi Tanszékének vezetője volt. A tantárgyversenyen résztvevők közösen átvonultak a Szent Mihály-plébániatemplomba. Dr. Czirják Árpád pápai prelátus a nyelv tisztaságáról, a nyelvi fertőzés veszélyéről, az idegen hatásokról, a nyelv megóvásáról tartott rövid beszédet. /A magyar nyelv országos versenye. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 4./"
2001. május 4.
"Máj. 2-án Kolozsváron, a Györkös-Mányi Albert-emlékházban, a Kolozsvári Népfőiskola összejövetelén, Dávid Gyula, a Polis Könyvkiadó vezetője bemutatta dr. Gaal György Kolozsvár - Millenniumi kalauz című kötetét. /Gyökereink ápolása. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 4./"
2001. május 4.
"Máj. 2-án Marosvásárhelyen, a Bernády Házban bemutatták dr. Kiss Elemér matematikus-professzor, a helyi Petru Maior Egyetem professzora, a matematikatudomány doktora munkáját: Matematikai kincsek. Bolyai János kéziratos hagyatékából /Akadémiai Kiadó, Budapest, 1999/. Kiss Elemér /sz. 1929/ 1992 óta foglalkozik behatóan Bolyai János munkásságával. 2000-ben a Magyar Tudományos Akadémia nívódíjjal jutalmazta a kötetet. /Vastaps a matematikusnak. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 4./ Ez a könyv magyarországi tudománykutatók szerint tudománytörténeti szenzáció, egyikük úgy véli: "az utolsó 100 év legjelentősebb tudománytörténeti felfedezéseit" tartalmazza. A könyvből kiderült, hogy Bolyai János olyan matematikai diszciplínákkal is foglalkozott, amiről eddig nem tudtak a kutatók. A Magyar Tudományos Akadémia a magyar kiadást megelőzően angol nyelven is megjelentette a kötetet, hogy tudományos közkinccsé válhasson. Dr. Kiss Elemér elkezdte feldolgozni a ládákban heverő hatalmas, feltáratlan, kéziratos Bolyai János-hagyatékot. A tízezernél több kézirat azért maradt meg, mert 1860-ban, Bolyai halála után, a vásárhelyi várkapitány bekérte a hatalmas anyagot, hogy azt átvizsgálják, és megállapítsák: nem tartalmaz-e katonai titkokat. Valószínűleg senki sem volt képes átrágni magát a nehezen kisilabizálható anyagon, az bekerült a Bolyai Könyvtárba. Az anyag részleges feldolgozása során kiderült, hogy Bolyai jóval későbbi matematikai felfedezéseket már a maga idején megtett, csakhogy nem volt pénze eredményei publikálásához. /Máthé Éva: Tudománytörténeti szenzáció. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 4./"
2001. május 4.
" Elismerő oklevéllel tüntette ki a múlt héten a román Utazási Irodák Szövetsége (ANT) a Magyar Turizmus Rt. romániai képviseletét a kétoldalú idegenforgalmi kapcsolatok fejlesztése terén tanúsított rendkívüli nyitottságáért. Az oklevelet Bukarestben most harmadik alkalommal megrendezett Román Idegenforgalmi Szakvásár keretében vette át Biró Gáspár, a képviselet vezetője. Biró hangsúlyozta, hogy az elmúlt három évben jelentősen növekedett a Romániából Magyarországra utazó turisták száma. A statisztikákban ezt az mutatja, hogy 130 ezerről 170 ezerre nőtt a vendégéjszakák száma. A valóság ennek a kétszerese lehet, mivel a hivatalos nyilvántartásokban nem szerepelnek azok a romániai turisták, akik magánszállásokat, vagy egycsillagos szálláshelyeket vesznek igénybe. /Elismerés a Magyar Turizmus Rt. Nyitottságáért. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 4./"
2001. május 4.
"Sabin Gherman máj. 3-án Sepsiszentgyörgyön mutatta be az általa gondozott Luxushaza című könyvet, mely egy hatvan éven át tiltott és titokban tartott dokumentum kiadása. II. Károly királynak 1938. dec. 15-én felterjesztett memorandumról van szó, szerzője Iuliu Maniu, és kereken ötven erdélyi román értelmiségi írta alá. A könyv mottójául Ion Antonescu marsalltól idézett Gherman: "Így nevelkedtem, a törökökkel, zsidókkal és magyarokkal szembeni gyűlöletben. Ezt az utálatot a végsőkig kell vinni. Vállalom ennek felelősségét." (1941) Az előszó mottója Nicolae Iorga történésztől, miniszterelnöktől származik: "Egy bukaresti poros utcácska többet ér, mint Erdély és Bánság összes vára, városa." (1931) Nos, ez a két ember - egyikük háborús bűnös - egyáltalán nem érdemel szobrot, s a mai Romániában mégis megörökítették őket - állapította meg Gherman. Iuliu Maniu memoranduma az idézetekkel ellentétes. A könyv szerint nem egyesülésről volt szó, hanem Erdély katonai megszállásáról, kiszipolyozásáról. A helyzet a két világháború közötti idők óta alig változott - fűzte hozzá Gherman. Erdély luxushaza, amelyet Bukarest a mai napig kifoszt, az itt megtermelt értékeket a Kárpátokon túlra irányítják. /Szekeres Attila: Sabin Gherman Sepsiszentgyörgyön. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 4./ "
2001. május 4.
"Dr. György Antal egyetemi docens, a Pro Hargitae Universitas Alapítvány elnöke bemutatta a Csíkszeredában folyó oktatást. A tíz tanterem egyike a számítógépes terem 20 géppel, képkivetítő berendezéssel. Csíkszeredában beül ebbe a terembe az egyetemista, és látja, hallgatja a Gödöllői Szent István Egyetem professzorának előadását. Két ilyen teremmel rendelkeznek. Háromszéki egyetemisták is járnak át, évfolyamonként öt-hat. Idén vadgazdamérnöki szakot indítanak a Soproni Nyugat-Magyarországi Egyetem erdőmérnöki karával közösen, 40 hallgató felvételére lesz lehetőségük. Csíkszeredában a Babes-Bolyai Tudományegyetem kihelyezett tagozatain jelenleg négy évfolyamon 73-an tanulnak, ezek közül 17-en tandíjfizetők, 19-en tanulmányi ösztöndíjasok, négyen részesülnek szociális segélyben. A Babes-Bolyai Tudományegyetem kihelyezett tagozatai körül sok volt a vita, az RMDSZ egyes képviselői úgy látták, hogy ez az önálló állami magyar egyetem megteremtését gyengíti. A feltételezett igény, a román szak indítása egybeesik azzal a törekvéssel, hogy a Hargita megyében több mint hétszáz szakképesítetlen és elsősorban a román nyelvet és irodalmat tanító pedagógus diplomát szerezhessen. A helyzet az ugyanis, hogy a román nyelv tanítása Székelyföldön valóban problematikus, éppen a szakemberek hiánya miatt. És hiába neveznek ki az itteni iskolákhoz moldvai, havaselvi román szakos tanárt, aki egy mukkot sem tud magyarul, nem érzékeli az itteni helyzet specifikus voltát. - Csíkszeredában alapképzésben részesült és oklevelet szerzett eddig: a mezőgazdasági gépészmérnökin, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem tagozatán 30 fő (két évfolyam, 1991-97 között), mezőgazdasági üzemmérnökin 12 fő, agrár-közgazdaságin 92 fő (3 évfolyam, angol, földrajz, biológia), az Egri Tanítóképző Főiskolán 48, a Jászberényi Tanítóképző főiskolán 81, az egri szociálpedagógián 31, a Soproni Egyetem erdőmérnöki karán 13, angol-földrajz, biológián 54 fő. A folyamatban lévő képzésekben az agrárközgazdász szak öt évfolyamán 122-en tanulnak. A soproni környezetmérnöki két évfolyamán 37-en, ugyanennek az egyetemnek a vadgazdamérnöki szakán 73-an. A Csíkszeredai Oktatási Központ biztosít otthont a Babes-Bolyai Tudományegyetem Informatikai Főiskolájának, amelyen 73-an tanulnak (I-II. évfolyam). /Sylvester Lajos: Szellemi ködoszlatás Csíkban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 4./ "
2001. május 4.
"A tizedik Varadinum-hét előkészületeiről és programjáról tartottak sajtótájékoztatót máj. 3-án Nagyváradon, az RMDSZ új székhelyén, a Sas palotában. A főszervezők, dr. Fleisz János és Kapy István alpolgármester ismertették a jubileumi rendezvénysorozat programját. A Festum Varadinum máj. 13-án, vasárnap ünnepi szentmisével és az azt követő Szent László-körmenettel veszi kezdetét. Egyebek között lesz könyvbemutató, fotótárlat, színházi előadás, komolyzenei koncert és a költők seregszemléje. Fleisz kiemelte máj. 16-át, a Tudomány napja című rendezvényt, melyen a Magyar Tudományos Akadémia Elnöki Bizottsága is részt vesz a Körösvidéki Múzeumban. /Varadinum 2001. Nyolc nap - negyven rendezvény. = Bihari Napló (Nagyvárad), máj. 4./ "
2001. május 5
"A Duna Televízió közvélemény-kutatást rendezett Erdélyben. Máthé Éva újságíró sietett jelenteni, a kérdések között igenis volt olyan, amelyik azt tudakolta, hogy az illető mennyire elégedett a mostani magyar kormány határon túli magyarokat érintő intézkedéseivel, továbbá a státusz törvénytervezetével. /Máthé Éva: Kiderült! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 5/ "
2001. május 5.
"Kárpát-medencei információs irodahálózatot hoz létre Agora elnevezéssel a határon túli magyar fiatalok számára az ifjúsági és az oktatási tárca, valamint a Határon Túli Magyarok Hivatala (HTMH). A 75 millió forintos támogatással megvalósuló oktatási és kulturális szolgáltató-hálózat első négy központját májusban, illetve júniusban adják át. Az erdélyi iroda Kolozsváron, a kárpátaljai Beregszászon, a vajdasági Szabadkán, a felvidéki pedig Pozsonyban nyílik. A tájékoztatási központok feladata az lesz, hogy a tárcáktól érkező, a magyar fiatalok számára fontos információkat - így például ösztöndíj-lehetőségeket vagy ifjúsági és kulturális rendezvények programjait - közvetítse az érintettek felé. A program a korábban megkezdett szülőföld-stratégia folytatása, melynek célja, hogy a határon túli magyar fiatalok szülőföldjükön kamatoztassák Magyarországon megszerzett tudásukat. Az információs központok feladatai közé tartozik az is, hogy pontos adatokkal szolgáljanak a státustörvény lehetőségeiről. /Kárpát-medencei információs hálózat. = Krónika (Kolozsvár), máj. 5./"
2001. május 5.
"Elekes Botond, az NKÖM főosztályvezetője a vele készült beszélgetésben leszögezte, hogy az esetek döntő többségében a támogatásokat rendeltetésszerűen használják fel a nyertesek. Természetesen esetenként előfordulhatnak visszaélések is. Azt például nem tudják ellenőrizni, hogy a kiadó a kötetet valóban annyi példányban jelentette-e meg, ahány példányt a pályázat benyújtásakor a költségvetésben feltüntetett. - Nem lehet eltekinteni az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, vajdasági magyarok kultúrájának sajátosságaitól, konkrét igényeiktől. - A minisztérium nem kizárólag esztétikai vagy minőségi kritériumok alapján dönt. - A könyvtámogatásokat elosztó kuratóriumban a magyarországi, illetve határon túli könyvszakma legelismertebb alakjai ülnek. Nem létezik olyan támogatási rendszer, amelynek kritériumait ne lehetne bírálattal illetni. Az NKÖM Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Főosztálya nem csupán támogatásokat nyújt, hanem szakmai és informális segítséget is biztosít. Szakmai továbbképzéseket szerveznek, határon túli programokat közvetítenek a magyarországi önkormányzatoknak, és a civil szférának, lehetőséget biztosítanak a magyar kultúrát bemutató nemzetközi rendezvényeken, valamint a külföldön működő magyar kulturális intézményekben a különböző határon túli kulturális és művészeti teljesítmények megjelenítésére. Kapcsolatot tartanak fenn a határon túli alapítványokkal, egyesületekkel, intézményekkel, ennek keretében tájékoztatjuk őket az éppen aktuális pályázatokról és támogatási lehetőségekről. - A marosvásárhelyi Teleki Téka esetében segítettek az intézménynek abban, hogy infrastruktúráját korszerűsítse, támogatásukkal jelentősen bővítették a könyvtár állományát. /Demény Péter: Intézményünk nem gyámhatóság. Beszélgetés Elekes Botonddal, az NKÖM főosztályvezetőjével. = Krónika (Kolozsvár), máj. 5./"
2001. május 5.
" Az RMDSZ javaslatot dolgozott ki arról, hogy miként bővítsék a közszolgálati rádió magyar nyelvű adását az országnak azon területein, ahol jelentős számban élnek magyar nemzetiségűek - közölte máj. 4-én Kelemen Hunor Hargita megyei parlamenti képviselő. Ez a tavalyi választásokra kidolgozott programjában is szerepelt. A kormányzó Társadalmi Demokrácia Romániai Pártjával (PDSR) kötött megállapodásba is bekerült az, hogy megvizsgálják a közszolgálati rádió 24 órás magyar nyelvű adásának lehetőségét. A javaslat kidolgozására az RMDSZ munkacsoportot hozott létre, amelynek munkáját Kelemen Hunor koordinálta. Az RMDSZ elképzelését eljuttattatta Adrian Nastase miniszterelnöknek. Az elképzelés lényege a román rádió jelenlegi négy magyar nyelvű területi adásának összekapcsolása, ennek eredményeként Romániában azokon a területeken, ahol jelentős számban élnek magyarok, egész nap hallható lenne magyar nyelvű rádióadás. /Egész napos magyar (nyelvű) rádióadás készül. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 5./"
2001. május 5.
"Balázs János, a Román Televízió brassói munkatársa riportot készített a moldvai csángókról, bemutatta a magyar nyelvű adásban. A film hatására Nistor Ilona, az egyik szereplő hálálkodó levelet írt a szerzőnek, ezt a Brassói Lapok (április 20-án) betűhíven közölte, így: "Kedves Balázs János ur Hamarébes szárátném meg koszonnii a szép áldodást a csángöröl. Az a igaz hogymásokes kisziteták riportot a csángökröl dá a lág jökokot Ön kiszitii mánem mait nám az agész fel van vévál video kaszetára. Nagyon örvántám hogy a néproiziinok es a béláményit meg kérta. Jo idöbá jott az áléodás lág oláb lásák meg az ágész hogy milián magyarok vagyunk munk, hagy meg láhát értenii mit mondunk. A gyármekek már a tánkotes tanöliák nám csok az énákeket. Es nagyon rámélem hogy egy év mulval ha igy haladunk akör nagy árádményt érunk. Örvendem hogy nám hogynok abba és idönként hirdetik a csángö élátet es. Még ecer nagyon szépen köszönyuk és köszönöm kévánunk ágéséget hogy még tudyon készétenii ilyán jo riportokot rölunk. Nistor Ilona."A csángók előtt a janicsár szellemben nevelt papok a magyart az ördög nyelvének nevezték. Nistor Ilonának köszönhetően látható, hogyan is hangzik az ördög nyelve. A gyimesbükki szülőknek lehetőségük van gyermekeiket anyanyelvükön taníttatni, mégis román iskolába íratják őket. Milyen lesz évek múltán a gyimesbükki iskola? Barabás István szerint keresett, virágzó iskola lesz, mint amilyenné a szórványok minden magyar oktatási intézménye is válik. Ilyen csodát művel Moldvában és Erdélyben a státustörvény, illetve a velejáró magyar igazolvány, amellyel ma még nyomorgó családok magyarországi keresetükkel hazatértük után emberhez méltó életkörülményeket teremthetnek maguknak őseik földjén. /Barabás István: Nyelves ördög. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 5./"
2001. május 5.
"Asztalos Lajos elutasította Tibori Szabó Zoltánnak a státusztörvényt semmibe vevő, a magyar kormány kedvező döntését hevesen bíráló cikkét /Státus - egyik magyarországi választási kampánytól a másikig, ápr. 24./, anélkül, hogy megnevezte volna Tiborit. Elkészült a státusztörvény tervezete. Amikor a Fidesz - még ellenzéki pártként - felvetette, az akkor kormányon levő MSZP és SZDSZ hallani sem akart erről. Most pedig az MSZP, föladva eddigi álláspontját, nem egy esetben többet is javasolt a tervezetnél. Alig készült el a tervezet, akár a magyar magánegyetemnek nyújtandó első kétmilliárd forint megajánlása után, "huhogni kezdtek a halálmadarak": mindez csak a magyarországi választási kampány céljait szolgálja, a magyar adófizetőknek elegük van az erdélyi magyarokból, szemfényvesztés, etnokorrupció, etnobiznisz, és így tovább. Asztalos sorra megcáfolta az ellenzők érveit. A halálmadarak "nem veszik észre, hogy épp a határ két oldalán élők összetartozás-érzését akarják ismét fölébreszteni, erősíteni." Az ellenzők Martonyi János külügyminiszterre hivatkoznak, holott ő nyíltan a nemzeti összetartozás törvényének nevezte a tervezetet. Tabajdi Csaba /MSZP/ bírálatként megemlítette, hogy az előterjesztők "nem egyeztettek eleget az Európai Unióval, illetőleg a szomszédos országokkal". Ugyanakkor Martonyi János külügyminiszter szerint "változóban van a nemzetközi jog. Nemzetközi téren egyre inkább előtérbe kerülnek az emberi és a kisebbségi jogok. A törvényjavaslat minden szempontból összhangban van a nemzetközi jog előírásaival, valamint a szomszédos országokkal kötött kétoldalú szerződésekkel". Ezenkívül Németh Zsolt közölte, hogy a törvénytervezet tartalmáról "több ízben is tájékoztatták az Európai Unió és az Észak-Atlanti Szövetség tagországainak budapesti nagyköveteit, és a megbeszélések során soha nem hangzott el kifogás, sem pedig aggodalom". Az EU több tagállama is alkalmaz előnyös megkülönböztetést mind az állampolgárságot, mind a vízumpolitikát illetően. Asztalos hozott példákat. Spanyolország előnyös megkülönböztetésben részesíti a latin-amerikai országok polgárait. Portugália Brazíliával és volt gyarmataival tart fönn különleges kapcsolatokat. Brazíliával vízummentességi megállapodást kötött. Írországban alanyi jogon ír útlevél jár annak, aki bebizonyítja, hogy legalább egyik nagyszüleje ír. Ausztria a romániai német nemzetiségűek számára egy évig érvényes nemzeti vízumot ad. Az albániai görögök hat hónapig érvényes görögországi vízumot kapnak. Románia az elmúlt években román állampolgárságot adott a Moldovai Köztársaság polgárainak, akik ezt kérték. /Asztalos Lajos: Státustörvény és huhogás. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 5., folyt.: máj. 7./"
2001. május 7.
"Markó Béla, RMDSZ-elnök máj. 5-én részt vett a Fidesz - Magyar Polgári Párt tisztújító kongresszusán. Felszólalásában úgy vélekedett, egy évtizeddel a kommunista rendszerek bukása után időszerű számvetést készíteni a térség országainak előrehaladásáról. Megítélése szerint Magyarország ezen a listán a listavezetők közé tartozik, a Fidesznek pedig jelentős érdeme van ebben. Hangsúlyozta: "a térség legsúlyosabb problémája nem gazdasági, hanem etnikai jellegű, és minden országnak szembe kell néznie azzal, hogy állam és nemzet határai nem esnek egybe". - A magyar kormánypárt XIII. kongresszusán a küldöttek Pokorni Zoltán oktatási minisztert - az egyetlen jelöltet - választották meg a párt élére a leköszönő Kövér László helyett. /Térségünk legsúlyosabb problémája etnikai jellegű - jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök Szegeden. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 7./"
2001. május 7.
"Máj. 4-én Marosvásárhelyen a Deus Providebit katolikus házban mutatták be Markó Béla negyedik verskötetét, mely a gyermekekhez szól, címe: Ha varázsló lennék (Pallas Akadémia Kiadó, Csíkszereda). Gyermekhallgatóság is volt: mintegy 100-120 óvodást és kisiskolást hoztak az óvó- és tanító nénik az eseményre. A marosvásárhelyi Kővirág együttes László József fizikatanár vezetésével megzenésített Markó- és Kovács András Ferenc-verseket adott elő. /Markó, a "varázsló" = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 7./"
2001. május 7.
"Az idén négynaposra sikeredett a szamosújvári V. Nemzetközi Ifjúsági Néptáncfesztivál. A rendezvényről Balázs Bécsi Attila, a Téka Alapítvány elnöke számolt be. A szamosújvári Téka Művelődési Alapítvány és a Kaláka Néptánc-együttes az idén immár ötödik alkalommal szervezte meg a Nemzetközi Ifjúsági Néptáncfesztivált. A rendezvényen három külföldi és tíz romániai amatőr néptánccsoport vett részt. Százharminc család fogadott vendéget. "Sikerült elérnünk, hogy a találkozó összvárosi rendezvénnyé váljék. Ezenkívül örömömre szolgált, hogy a meghirdetett programokat betartottuk: kirándultunk, várost néztünk, Tálas Ágnes és Kolozsi Attila gyermektáncházat tartott, a játszóház is működött, bemutattuk Lengyel Mária varrottasgyűjteményét, szabadtéri, valamint gálaelőadásokat, reggelig tartó táncházakat tartottunk" - újságolta. /Szamosújváron hajnalig ropták a táncot. Véget ért az V. Nemzetközi Ifjúsági Néptáncfesztivál. = Krónika (Kolozsvár), máj. 7./"