Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Zöld Mihály
70670 tétel
2000. május 11.
Fődíjat kapott Schiffer Pál: Mari - Fejezetek egy széki család történetéből című alkotása az Olomouci Nemzetközi Fesztiválon. A csehországi városban tartották meg az immár 35. alkalommal megrendezett dokumentum-, népszerű-tudományos és ismeretterjesztő filmek versenyét. A film mintegy néprajzkutatói szemszögből követte nyomon a széki Balogh család életét 1992 és 1997 között. Balogh Márton családfő egy időben Magyarországra járt dolgozni, felesége pedig széki termékek eladásával próbált javítani a család anyagi helyzetén. Korniss Péter fotóművész szintén "szereplője" a filmnek. A kolozsvári születésű alkotó gyakorta megfordult a széki családnál a filmforgatás alatt is, hiszen keresztapja a kis Marinak. /Fődíjas lett a Fejezetek egy széki család életéből Schiffer-film. = Szabadság (Kolozsvár), május 11./
2000. május 12.
Dr. Christoph Pan professzor, a Dél-Tiroli Népcsoport Intézet vezetője - a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke, Szabó Tibor meghívására - május 8-9-én szakmai látogatásra érkezett Budapestre. A vendéget fogadta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium politikai államtitkára is. Christoph Pan /sz. Bozen, 1938/ tanít az innsbrucki, illetve a salzburgi egyetemen. Az általa vezetett intézet a tartományban kisebbségben élő németek és ladinok (rétorománok) társadalmi problémáinak feldolgozására alakul és napjainkra - a dél-tiroli autonómia fokozatos kiépülésével - jelentős nemzetközi tevékenységet is kifejt, segítséget nyújt az európai kisebbségi problémák megoldásához. A professzor különféle nemzetközi szervezetek konfliktuskezelő tevékenységében vesz részt szerte a világban, a távolkeleti térségtől kezdve Oroszországon át Amerikáig és Afrikáig. Kisebbségi szakértőként Európa számos államában igénylik szakértelmét, akárcsak az EBEÉ, az Európa Tanács és az Európa Parlament munkálatain, megfigyelőbizottsági tagként pedig Szlovákiában és Romániában. 1994-96 között az Európai Népcsoportok Föderális Uniójának (FUEV) elnöke volt. Pan professzor Budapesten, a Teleki László Alapítvány székhelyén A dél-trioli autonómia jogi keretei címmel tartott előadást. Máj. 9-én a HTMH-ban határon túli magyar politikusokkal találkozott. Az RMDSZ-t Székely István, önkormányzati ügyvezető alelnök képviselte. A találkozót sajtóbeszélgetés követte, ugyancsak a Határon Túli Magyarok Hivatalában. Christoph Pan professzor kifejtette, hogy a tömegtájékoztatásnak igen fontos szerepe van a kisebbség és többség közötti híd kiépítésében. Egész Európa számára pozitív példaként értékelte a Magyarországon működő kisebbségi önkormányzatokat. - Az Európai Unió nem rendelkezik egységes kisebbségi törvénnyel, ennek megalkotása még várat magára. Európát nem egyirányú utcának kell tekinteni - jelentette ki a professzor. Elmondta, hogy amikor hét évvel ezelőtt Bukarestben sajtókonferenciát tartott az RMDSZ-nél, ezt a román lapok provokációnak fogták fel, etnikai bombát emlegetve. Ideje lenne, mondotta, hogy az érintett országok végre felfogják, hogy a kisebbségek autonómiája - bizonyíthatóan, a már élő példák alapján - csökkentik az országok közötti és az országokon belüli etnikai alapú konfliktusokat, konfliktusveszélyeket. Ha vannak ilyen eszközök, akkor érdemes ezeket politikailag kihasználni. /Guther M. Ilona: Európa nem egyirányú utca. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 12./
2000. május 12.
Máj. 10-én az RMDSZ bukaresti elnöki hivatalában Markó Béla találkozott a bukaresti magyar sajtó képviselőivel. Az önkormányzati választások, előválasztások, és a Marosvásárhelyen kialakult helyzet volt a téma. Az RMDSZ színeiben indul 313 polgármester-jelölt, 6817 helyi tanácsosjelölt és 652 megyei tanácsosjelölt. Az előválasztások ellenére akadnak helyenként független indulók is. Marosvásárhelyen rosszul szervezték meg az előválasztásokat. Baj volt a kampányolással, de a szavazók felkészítésével is. Becsapták az előválasztókat. Nem mondták meg nekik, hogy szavazólapjuk csak úgy érvényes, ha azon egy bizonyos számú név marad. Az érvénytelen előválasztás után dönteni kellett a jelöltlista felől. Szabály szerint ezt már csak a TKT tehette meg. Nagy viták, végül megtette. A végső határidő előtt pár perccel Kincses Előd, a megyei szervezet elnöke a választási körzethez olyan városi tanácsosi jelöltlistát adott le, amelyen megváltoztatott a TKT listájával szemben néhány nevet és sorrendet. Kincses Elődtől megvonták a delegáltság jogát. Ezt a döntést a Reform Tömörülés állásfoglalása másként gondolkodás elleni merényletnek minősítette. Cseke Péter, a Romániai Magyar Szó főtitkára szerint az RMDSZ-nek nem szabad engednie, hogy belső életét megfertőzze az ún. balkáni politizálási stílus. "A csalás, a hazugság." /Cseke Gábor: Feljegyzések egy töprengő vitáról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 12./
2000. május 12.
Idén születésének tízéves évfordulóját ünnepli az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT). A jelentősebb szakosztályai: számítástechnika, fizika, kémia, gépészet, földmérés, faipar, bányász-kohász-földtan. Dr. Bíró Károly EMT-elnök kifejtette, hogy a társaság megalakulása után fiókszervezetek jöttek létre Brassóban, Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson, Csíkszeredában, Szatmárnémetiben és más nagyobb városban. Idővel szinte valamennyi szakosztály saját konferenciát szervezett. Az erdélyi résztvevők költségeit a Pro Technika Alapítvány támogatja. Az EMT szervezte konferenciákra évente átlagban 80-100 résztvevő jön el, ebből 30% magyarországi, 70% pedig hazai. Az utóbbi időben a fizika és a kémia szakosztály konferenciáin az egyetemi hallgatók is részt vesznek. - Az EMT a középiskolások számára kiadja a Firka című lapot. Évente kémia, fizika és informatika diákversenyeket szerveznek. A döntő magyarországi városokban zajlik. - Az EMT egyik fő célkitűzése a tudományszervezés, tudományos kutatást viszont nem végeznek, erre egyelőre nincs meg a megfelelő keret. A Műszaki Szemlén keresztül az EMT lehetőséget biztosít a megfelelő szintű tudományos dolgozatok közlésére. Örvendetes, hogy a nagyobb könyvtáraknak is postázott Műszaki Szemlében nagyon sok fiatal közöl. - A Magyar Mérnökök és Építészek Világszövetségével, illetve a Bay Zoltán Kutatási Intézettel kötött megállapodás lehetővé teszi azt, hogy évente tíz kutatási ösztöndíjat tudnak biztosítani. - Az EMT rendszeresen megszervezi az OGÉT-et (Országos Gépész Találkozó), az ÉPKO-t (Építész Konferencia), a CompNews-t. Szintén megrendezésre kerül a Kémia, a Fizika, a Bányász-kohász-földtan Konferencia, Faipari Szaktalálkozó, Civil Konferencia, Földmérő találkozó és az Országos Szakmai Napok (OSZN). - Az Illyés Közalapítvány a különböző rendezvények költségeinek körülbelül 60%-át fedezi, a fennmaradó hányadot saját forrásokból kell fedezniük. Az EMT próbál élni a román kormány által felkínált lehetőségekkel: pályáznak az Országos Tudományos, Technológiai és Innovációs Ügynökségnél is. - Az EMT közoktatási stratégiájának másik fontos eleme az internetes távoktatási rendszer beindítása. /Kiss Olivér: Tízéves az EMT. Lejártak a feketetáblás, krétás és kispados idők. Interjú dr. Bíró Károly EMT-elnökkel. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 12./
2000. május 12.
Tőkés László püspök beszélt a Varadinum-hét első napjára tervezett rendezvényekről, melyek megszervezésében a Királyhágómelléki Református Egyházkerület az idén is oroszlánrészt vállalt. A kezdőnap hagyományosan az egyik nagy váradi magyar egyháznak, éspedig a reformátusnak jut, míg a zárónap a katolikus körmenettel és Szent László-nappal zárul. Az élet védelmét, értelmét, tartalmát, és ezen belül is a gyermekáldást helyezték a nyitóünnepély középpontjába, akkor, amikor a nemzetfogyás aggasztó méreteket ölt határon innen és túl. A katolikus egyházmegyék és a protestáns egyházkerületek egy-egy millenniumi zászlót vehetnek át a magyar államiság ezredik évfordulója alkalmából. Idén ezzel a zászlóátadással kezdődik az ünnepély. Németh Zsolt, a magyar Külügyminisztérium politikai államtitkára adja át a zászlót az egyházkerület elnökségének. A mintegy 290 gyülekezetükből mindössze 20-ban van növekedés, s ezek közül is mintegy 10-11-ben érdemleges a növekedés. Ennek a 10-11 gyülekezetnek a képviselői jönnek el az istentiszteletre, hogy átvegyék nemcsak az oklevelet, hanem az Illyés Közalapítvány ajándékát is. A Partiumi Keresztény Egyetem műsora fogja zárni az együttlétet. Délután a hagyományossá váló Kárpát-medencei politikai fórumra kerül sor, amelynek tematikája önmagában is izgalmas: a kerekasztal központi témája a kisebbség és az integráció. Az előző évektől eltérően nem a határon túli magyar nemzeti közösségek képviselőit hívtuk meg, hanem kivételesen a magyarországi pártok vezető reprezentánsait, a Magyar Állandó Értekezlet alkotó tagjainak képviseletét. /Wagner István: Millenniumi zászló átadásával indul a Varadinum. "Méltóképpen fogjuk megadni az alaphangot" = Bihari Napló (Nagyvárad), máj. 12./
2000. május 12.
Az idei Varadinum zárónapján, május 21-én szentelik fel a bazilika kertjében Szent László barokk korból fennmaradt kőszobrát. Máj. 11-én a helyszínen Kőrösi Antal magyarországi kőrestaurátor az utolsó simításokat végezte a szobron. Felhelyezte a keresztet a koronára meg az országalmára, és a király kezébe helyezte a szintén rézből készített csatabárdot. A szobrot tavaly ásták ki Jakobovits Miklós irányításával a régi múzeum kertjéből. Áprilisban restaurálta a magyarországi szakember: miután letisztította és konzerválta, pótolta a hiányzó részeket is. Az eredetileg 1738-ban, a Szent László téren felállított szobor történeti értéke elvitathatatlan. Minden váradi büszke lehet arra, hogy megmaradt egy barokk szobrunk, ilyesmivel ma már nem sok város dicsekedhet. /Újra áll Szent László szobra. = Bihari Napló (Nagyvárad), máj. 12./
2000. május 12.
A máj. 6-án Kolozsváron, a Romániai Magyar Középiskolás Szövetség (RMKSZ) szervezésében megrendezett oktatási-ifjúsági fórumon először mondta ki egy oktatási szakember, Asztalos Ferenc képviselő: badarság elvárni a szülőtől, hogy egy rossz minőségű magyar tagozatra írassa gyerekét csak azért, mert ott magyarul tanítanak Ez a megközelítési mód lényegesen befolyásolhatja majd az eljövendő években a vidéki és város-lakótelepi magyar tagozatos iskolák jövőjét. Ez a fórum volt a nemrégiben alakult RMKSZ első komoly rendezvénye. Tavaly őszig a Magyar Középiskolás Szövetség (MAKOSZ) volt az egyetlen ilyen jellegű ifjúsági tömörülés. /Szabó Csaba: Megjegyzések egy oktatási fórumról. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 12./
2000. május 12.
Az Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület /Brassó/ szervezésében máj. 12-én köszöntik a városban élő Lendvay Éva költőnőt 65 év a gyermekkor útvesztőiben címmel. Lendvay Éva (Szemlér Ferenc leánya) költő, szerkesztő. Brassóban született 1935. április 24-én. 1959-ben szerzett oklevelet a Kolozsvári Babes-Bolyai TE magyar szakán. 1959-63 között az Utunk, 63-65 között pedig az Új Idő szerkesztője, majd 1968-77 a Brassói Lapok szerkesztője, a bukaresti Művelődés munkatársa. Verseskötetei: Bájoló ének (Forrás-sorozat, Buk. 1967), A második kérdés (1977), A földtől a homlokunkig (1981) Felszálló füst(1986), Árnyék a falon (Br. 1993). I.Grigorescu, H.P. Bengescu, Ana Blandiana, Anghel Dumbraveanu, Mircea Ciobanu műveit fordítja magyar nyelvre. A Magyar Írószövetség fordítói szakosztályának díjában részesült 1991-ben, valamint a Brassói Írótársaság díjában 1984-ben. /(Tóásó Áron Zoltán): Lendvay Éva köszöntése. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 12./ Lendvay Évát ünnepelte a brassói magyar közösség máj. 12-én a Reménység Házában. A találkozó váratlan vendége volt Markó Béla, aki bevallotta: Lendvay Éva volt az, aki kinyitotta számára a versírás kapuját. Markó Béla rögtönzött laudációjában elmondta: "Azt hiszem, Lendvay Évának a legnagyobb öröme az lehet, hogy ekkora közönség gyűl egybe ma még itt Erdélyben, Brassóban a költő tiszteletére. Ez a tíz esztendő, s mi magunk mindent megtettünk azért, hogy leszoktassuk az embereket a versről, s rászoktassuk más, kevésbé fontos dolgokra. Én dicsérem a brassóiak konokságát, vers iránti szeretetét." /Brassói Lapok (Brassó), máj. 12./
2000. május 12.
Idén május 6-8-a között tartották a Mezőfényi Napokat a Nagykárolytól hat kilométerre levő, mezőfényi nagyerdő melletti tisztáson. Évtizedek óta kijárnak ide majálisozni a nagykárolyiak, hiszen ez az egyetlen nagyerdő az egész környéken. Ez a méhészek paradicsoma. Jöttek Magyarországról, a szomszédos falvakból, a magyarországi testvérvárosokból, Szatmárnémetiből, a környékbeli sváb és magyar községekből és természetesen a Németországba kivándoroltak közül is sokan hazalátogattak. A fúvószenekarok és mazsorettek felvonulásai után szabadtéri színpadon különböző kulturális rendezvények váltották egymást /néptánccsoportok, furulyás iskoláscsoportok, hagyományőrző gyermekjátékokat bemutató tanulók/. /Nagy Ágnes: Mezőfényi Napok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 12./
2000. május 12.
"Kárp-szín Fesztivál címmel május 16-21-e között rendezik meg a Kárpát-medence magyar színi növendékeinek találkozóját Budapesten. A találkozónak a XVI. kerületi Hunyadvár utcai Erzsébet-ligeti Színház lesz a helyszíne. Kovács Raymund, a kerület alpolgármestere, az esemény egyik védnöke szerint tavaly a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem vendégjátéka kapcsán született meg a magyar színészhallgatók egész Kápát-medencére kiterjedő fesztiváljának ötlete és igénye. Ezentúl évente szeretnének lehetőséget és otthont teremteni a határon túli magyar színiakadémiások anyaországi összejövetelének. A vendégfellépők kérése alapján szakmai foglalkozásokra is sor kerül; így például zenés-színjátszás, mozgáskultúra és beszédtechnikai órákat tartanak majd magyar színészek, szakemberek. Az előadások sorát a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem bölcsészkara színházi tanszéke színészhallgatóinak Morokko című produkciója nyitja. - Mezei Kinga és Szorcsik Kriszta, az Újvidéki Színházban már fellépő főiskolások játsszák Jean Genet Cselédek című darabját. Magyar Attila és Nagypál Gábor /szintén újvidékiek/ Samuel Beckett A játszma vége, valamint Dorde Lebovic Az ezredik éjszaka című művéből készített Az ezredik játszma vége című produkciójukat jegyzik még rendezőként, díszlet- és jelmeztervezőként is.- A Babes-Bolyai Tudományegyetem színházművészeti tanszéke színész hallgatói Harold Pinter A születésnap című művével szerepelnek. - A Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem Szentgyörgyi István tagozatának másodévesei az Anna álma című előadásukkal lépnek fel. /A Kárpát-medence magyar színi növendékeinek találkozója. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 12./"
2000. május 12.
Bárdi Nándor /Budapest/ történész máj. 12-én és 13-án tart előadásokat Csíkszeredán, a Regionális Központ meghívásának eleget téve. Az első napon a magyar kérdésről lesz szó, majd a romániai magyar kisebbség történetének korszakait vázolja fel az előadó. Másnap az erdélyi magyar társadalom 1910-1940 közötti szerkezetváltásairól beszél, utána ugyanabból az időszakból az erdélyi jövőképek és stratégiák elevenednek fel. /Bárdi Nándor előadássorozata. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 12./
2000. május 13.
Máj. 12-én Mircea Ciumara gazdasági ügyekért felelős államminiszter Kolozsváron találkozott a magyar történelmi egyházak vezetőivel. A miniszter a püspökök támogatását kérte Románia középtávú gazdaságfejlesztési stratégiájához. A magyar egyházfők május 4-én úgy döntöttek, hogy noha az integrációt egyértelműen támogatják, nem írják alá a nyilatkozatot, és nem jelennek meg a snagovi ünnepségen. A kormányfőhöz eljuttatott nyilatkozatban a püspökök indokolták döntésüket. Öt pontba foglalták össze a kormány iránti elvárásaikat: az egyházak ingó és ingatlan javainak visszaadása, a felekezeti oktatás állami szubvencionálása, a lelkészek fizetésének rendezése, a felekezetek karitatív és szociális tevékenységének hathatós támogatása, minden felekezet számára elfogadható kultusztörvény kidolgozása. A kabinet nem nyugodott bele az egyházfők elutasításába, és a hét elején Kolozsvárra küldte vallásügyi államtitkárát. Nicolae Branzea az egyházfőknek kifejtette: a nyilatkozat aláírása feljogosítja az egyházakat, hogy részt vegyenek a stratégia kidolgozásában, azokon a területeken, amelyeken érintettek. A püspökségenként 10-10 ingatlan visszaszolgáltatását előirányzó kormányhatározat régebbi keletű. Kidolgozása a tavaly megkezdődött, de még nem került a kormány elé. Az egyházak kifogásolják ezt a rendeletet, mivel az az ingatlanok visszaadását a helyi önkormányzatok hatáskörébe utalja. Ugyanakkor az idei költségvetési törvény eltörli az egyházak lakbérek utáni profitadó kötelezettségét, abban az esetben, ha a bevételt egyházi célokra fordítják. 2000 januárjától hatályos, tehát visszamenőleg is. Dr. Szabó Árpád unitárius püspök elmondta, hogy a kabinet hozott ugyan pozitív döntéseket is, de ez nem helyettesítheti az általános érvényű rendezést. "A költségvetési törvény előírása kedvező az egyházaknak, de sajnos csak egy évre vonatkozik. /Gál Mária: Püspökökkel találkozott Ciumara. Az egyházak támogatását próbálja megnyerni a kormány. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 13./
2000. május 13.
Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke különvéleményt fogalmazott meg Kincses Előd Maros megyei RMDSZ-elnök tisztségéből való felfüggesztésével kapcsolatban. Tőkés László tagja az RMDSZ Operatív Tanácsának (OT), nem tudott részt venni a testület ülésén, mert a bukaresti tanácskozásra szóló meghívót késve kapta meg. A püspök sajtónyilatkozatában hangsúlyozta: kényszerű távolléte ellenére is fontosnak tartja véleményét megfogalmazni. Szerinte az OT döntése törvénytelen, mert az RMDSZ alapszabálya nem ad lehetőséget arra, hogy ez a testület egy területi elnököt tisztségéből felfüggesszen. Ha Kincses Előd vétett, ügyének elbírálása csakis a szövetség fegyelmi szerveire, vagy a megyei szervezet illetékes testületének hatáskörébe tartozik. Leszögezte: "Kincses Előd közigazgatási úton való önkényes eltávolítása a tíz évvel ezelőtt megdőlt rendszer rossz ízű módszereinek emlékét idézi és a politikai leszámolás szándékának gyanúja alá esik". Kincses az RMDSZ legutóbbi kongresszusán jelöltként indult a szövetégi elnöki posztért Markó Béla ellenében. Felfüggesztése után pedig azt a személyt, nevezetesen Kelemen Attila képviselőt bízták meg a Maros megyei elnöki teendőkkel, aki 1998-ban a megyei elnökválasztáson alulmaradt Kincsessel szemben. Tőkés úgy vélte, az OT döntése az RMDSZ-t a pártosodás irányába taszítja tovább, és az elhibázott intézkedés erkölcsi, politikai károsodást okoz. /Tőkés: Törvénytelen az OT döntése. A püspök szerint Kincses önkényes eltávolítása nagy kárt okoz. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 13./
2000. május 13.
Kincses Előd máj. 12-én tartott sajtóértekezletén kijelentette: felfüggesztése törvénytelen és megosztja a választókat. A törvényszékhez fordulhatna, de nem teszi, az RMDSZ-en belül keresi az igazát. Először az Operatív Tanácsot felkéri, tárgyalja újra az ügyét, végső esetben pedig az SZKT-hoz fordul. Kincses Előd Kelemen Attila kinevezett ideiglenes elnökkel nem akar vitába szállni, viszont a választások után, jún. 5-én felkéri őt, adja át a helyét. /Szucher Ervin: Ünnepi sajtóértekezlet a felfüggesztett elnöknél. Kincses pezsgőt bontott. = Krónika (Kolozsvár), máj. 13./
2000. május 13.
Máj. 7-én Csíkszeredában, a jégstadionban egy huligán széket dobott a pályára, megsebesítve Roxana Anzert, az Antena 1 tudósítóját. Még aznap este több bukaresti tévéadó és hírügynökség beszámolt az esetről, de a folytatásról is: helybeli szurkolók küldöttsége virágot vitt a tévériporternőnek, és a város nevében bocsánatot kért az incidensért. Két nap múlva, máj. 9-én a parlamentben Lazar Ladariu, a Román Nemzeti Egységpárt képviselője, a Vatra Romaneasca ideológusa, a soviniszta uszítása révén hírhedtté vált, marosvásárhelyi Cuvantul Liber napilap főszerkesztője, politikai nyilatkozatott tett. Noha nem volt jelen a színhelyen, részletes helyzetjelentést tárt a képviselőház plénuma elé oly módon, hogy a csíkszeredai hokimeccset Románia történelmének összefüggéseibe ágyazta. Szerinte: "Ezeken a mérkőzéseken túl gyakoriak a románellenes megnyilvánulások. Nem viselhetjük el tovább, hogy a piros-fehér-zöld zászlók alatt csúfot űzzenek belőlünk." "Mi történik Csíkszeredában? Meg kell kérdezni azokat, akik kidülledt szemmel üvöltenek, fütyülnek, hurrogják és sértegetik az egész román népet. Radikális intézkedésekre van szükség. A huligánoknak egyszer s mindenkorra meg kell tudniuk és legalább most, az utolsó órában hozzá kell szokniuk, hogy Csíkszereda Romániában van, tehát román föld. Következésképpen ott, Románia szívében nem a piros-fehér-zöld, hanem a piros-sárga-kék zászlónak kell lengenie. Ott nem egy másik ország és másik hivatalos nyelv van. Azokat, akik úgy gondolják, hogy minden Budapestről, Soros közvetítésével jön, emlékeztetjük, hogy a hatalmasok közönye miatt vált lehetségessé a bécsi döntés, a Nincs kegyelem című könyv megjelenése, az Ipp, Treznea és Moisei községekben történt mészárlás, a románok elűzése Hargita és Kovászna megyéből, az elképzelhetetlen események Zetelakán és Oroszhegyen, Erdély történetének meghamisítása, a budapesti nyilatkozat és Marosvásárhely 1990-es tragédiája, Kolomban Gabor (!) és Tokes Laszlo gyújtó hatású nyilatkozatai, az ősi román vidékek elmagyarosítása, egy második hivatalos nyelv bevezetésének kísérlete..." Egy szó sem arról, hogy este a csíkszeredai közönség bocsánatot kért a megsebesül riporternőtől. Egy nappal előbb, május 8-án a Jurnalul National hírül adta: a képviselőházba beérkezett egy törvénymódosító javaslat, mely szerint Hargita és Kovászna megye román lakossága soron kívül kapjon egy-egy képviselőt és szenátort. /Barabás István: Szeredai veszedelem. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 13./
2000. május 13.
Máj. 5-én Felvidék és Erdély nyújtott egymásnak jelképesen kezet Kolozsváron, a Diákművelődési Ház nagytermében. Erről írta meg gondolatait Pillich László. "Hol a haza? Itthon, Erdélyben? Vagy talán otthon, Felvidéken? És hol van az otthon? Ahol élünk, vagy talán ott, ahol élni szeretnénk?" "A haza elveszítette Erdélyt, Felvidéket, Vajdaságot vagy Kárpátalját, de mi jogos, elvitathatatlan birtokosai vagyunk, maradtunk e régióknak." "Felvidék és Erdély, a magyar szellemi haza kincsesbányái és talán éppen emiatt történelmileg sokat szenvedett, sokat vesztett régiói. Sokat adtak a nemzeti kultúrának, sok is lett a vesztenivalójuk." Az alig 15 ezer lakosú, még ma is 70%-ban magyar ajkú Somorján virágozni kezd egy új szellemi élet: hagyományőrzés, kórusmozgalom, könyvtári élet (Biblioteca Hungarica), egyházi és világi kapcsolatépítés. Somorján lelt partnerekre, immár közel egy évtizeddel ezelőtt a Heltai Alapítvány is. - Egy hét telt el a Felvidék-Erdély találkozó óta. A sajtó nem reagált az eseményre. /Pillich László: "Hazádnak rendületlenül..." (Gondolatok egy Felvidék-Erdély találkozó margójára) = Szabadság (Kolozsvár), máj. 13./
2000. május 13.
Csép Sándor nyugdíjba készül, elég keserű hangulatban. Máj. 5-től Bardocz Sándor vette át a Román Televízió Kolozsvári Területi Stúdiója nemzetiségi adásának vezetését. Versenyvizsgával került ebben a beosztásba. - Értékes volt a legutóbbi adásban a Galbács Pál-produkció a párját ritkító brassói létesítményről, a Reménység Házáról. Pozitív vonása volt az adásnak, hogy Pákai Enikő riportjából, mely a magyar professzorok kolozsvári találkozójáról szól, sokkal többet tudott meg a néző. Márkus Etelka a Linder Alapítvány szatmári létesítményét, a Szent Benedek Otthont mutatta be, mely a hajléktalanoknak ad ideiglenes menedéket. /Máthé Éva: Valami történt... = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 13./
2000. május 13.
A Misztótfalusi Kis Miklós Egyesület /Nagybánya/ kiadja a tragikus sorsú Szász Károly /Nagybánya, 1919. júl. 23. - Nagybánya, 1965. máj. 15./ kismonográfiáját, melyet a nagybányai Szent István templomról írt. Szász Károly 1940-ben kezdet egyetemi tanulmányait Kolozsváron, művészettörténetet, ókori történelmet, latint és irodalmat tanult. 1950-ben a Nagybányán akkor alapított tartományi múzeum igazgatójává nevezték ki, de hamarosan leváltották. 1952-től a nagyváradi levéltárban dolgozott, 1956-ban kinevezték a nagybányai Állami Levéltár tartományi igazgatójának. Szorgalmasan gyűjtötte az adatokat Nagybánya városmonográfiája megírásához. A folyóiratokban a régi épületek, kastélyok restaurálását szorgalmazta. 1963-ban újra leváltották és támadások sorozatát indították ellene. "Nacionalista" kitételeket mutattak ki írásaiban. Az ügyét kivizsgáló Bucicov kijelentette: Szász, takarodj a levéltárból, leváltottak! Szász Károlyt kitiltották a levéltárból, megfosztották attól, ami számára a legfontosabb volt. Tanárnak kinevezték a felsőbányai gimnáziumba. Szász Károly egyre jobban elkeseredett, 1965-ben felakasztotta magát. /Dávid Lajos: Kiadvány készül Szász Károly emlékére. Egy erdélyi történész tragédiája. = Krónika (Kolozsvár), máj. 13./
2000. május 15.
A tisztségéből felfüggesztett Kincses Előddel való szolidaritás jegyében lemondott tisztségéről a Maros megyei ügyvezető elnökség négy tagja: Magos György, Ölvedi Zsolt, dr. Ráduly Levente és dr. Vass Levente alelnök. Szerintük mivel a megyei elnököt a megyei küldöttgyűlés választotta meg, csak ennek van joga őt leváltani e tisztségből. A négy aláíró a sajtónak eljuttatott levele szerint az RMDSZ Operatív Tanácsának eljárása megoszthatja a marosvásárhelyi és a Maros megyei magyarságot. Egyelőre megmaradt tisztségében Szente Ibolya ügyvezető elnök, akit erre a megbízott új elnök, dr. Kelemen Atilla kért fel, hiszen neki van könyvelőségi aláírási joga. - Az RMDSZ Maros megyei Reform Tömörülése nyilatkozatot adott ki, amelyben "önkényesnek és szabályzatellenesnek" tartja Kincses Előd megyei elnök felfüggesztését, de a választások közelsége miatt azok sikeréért igyekeznek tenni, együttműködve az újonnan kinevezett kampánybiztossal. "Felkérünk minden magyar egyházat, civil szervezetet, választópolgárt, hogy fenntartásaik, kételyeik, illetve negatív tapasztalataik, csalódásaik ellenére támogassák, szavazataikért erősítsék az RMDSZ-t" - áll az RT nyilatkozatában. /Az ügyvezető elnökök is távoztak. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 15./
2000. május 15.
Máj. 13-án Kolozsváron, a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) aulájában tartotta évi legrangosabb rendezvényét az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT). Idén az Országos Szakmai Napok a társaság tizedik születésnapjának megünneplését is jelentette. A megnyitó beszédet dr. Bíró Károly EMT-elnök tartotta, majd Székely Zsuzsanna, az EMT volt elnökhelyettese és dr. Kása Zoltán, a BBTE rektor-helyettese következett. Az ünnepi ülésen az EMT alapítói oklevelet, az erdélyi tudományszervezés érdekében kifejtett tevékenységért díszoklevelet, illetve az EMT elnöksége részéről Pro Scientia Transsylvanica érmet kaptak. - Havass Miklós, a budapesti MTESZ alelnöke elismeréssel szólt az EMT-ről. Nincsenek elégséges anyagi és kísérleti eszközök, szegényesek vannak ellátva a laboratóriumok, ezek ellenére az erdélyi magyar műszakiak, tudományos kutatók bebizonyították, hogy van képességük. /Kiss Olivér: Tízéves az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság. Ünnepi Országos Szakmai Napok - 2000. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 15./
2000. május 15.
Máj. 14-én, vasárnap kezdődött a Festum Varadinum nyolcnapos ünnepségsorozata: a nagyvárad-olaszi református templomban a Himnusz éneklése közben vonultak be a Lorántffy Zsuzsanna Gimnázium diákjai a millenniumi zászlóval. A magyar kormány ajándékát minden határon túli magyar történelmi egyháztest megkapja az ezeréves magyar államiság egyetemes jelképeként, mondta beszédében Németh Zsolt politikai államtitkár. Elsőként a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek adják át, a Festum Varadinum megnyitása alkalmával, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye pedig a jövő vasárnapi zárónapon, máj. 21-én, a Bazilikában veheti át az őt megillető millenniumi lobogót. Tőkés László püspök párhuzamot vont a fogságból szabaduló zsidóság és a magyar nép sorsa között: ahogy a "választott népnek" az újbóli honfoglalás során hite mellett az építkezés, a család, a gyermek vált megtartó erejévé, ugyanúgy a magyarságnak is építkeznie kell a sok évtizedes rabság után, s Isten áldásaként a gyermekáldással járó terheket is fel kell vállalnia. Tempfli József megyés püspök hangsúlyozta, hogy Erdély a nemzeti és a vallási türelem földje volt, és annak is kell maradnia. Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társaságának elnöke rámutatott, hogy az apadás oly mértékig fokozódott, hogy az utóbbi húsz évben kétmegyényit fogyott a magyarság, s ennek ellenpéldájaként az 1867-1910 közötti időszakot idézte fel, amikor a magyar nemzet megkétszereződött. Az MVSZ, összefogva a történelmi egyházakkal, elvégezte az erdélyi magyar nagycsaládok zömének összeírását, megsegítésük végett. Forró László egyházkerületi tanácsos olvasta fel a Varadinum 2000 alkalmából megfogalmazott közös nyilatkozatot, amely rámutat, hogy az ünnepi hét eszmei központjában a gyermekek, az ifjúság, a család ügye áll. Ezt követően Halzl József, az Illyés Közalapítvány elnöke és Tőkés László püspök díszoklevéllel tüntette ki azokat a gyülekezeteket, ahol az 1999. évben apadás helyett jelentős lélekszám gyarapodás volt. /Szilágyi Aladár: Varadinum-megnyitó. Zászlóátadás és istentisztelet. = Bihari Napló (Nagyvárad), máj. 15./
2000. május 15.
"Máj. 13-án zárt ajtók mögött tartott rendkívüli ülést az RMDSZ Maros megyei szervezetének döntéshozó testülete, a Területi Képviselők Tanácsa (TKT). Az értekezlet után Markó Béla szövetségi elnök elmondta: nehezére esik nem válaszolni Kincses Előd legutóbbi kijelentéseire, mégis tartózkodik a véleménynyilvánítástól, mert úgy gondolja, jelenleg nem a polémia korszakát éli az RMDSZ, hanem a választási kampányét. Markó kifejtette, hogy a Romániai Magyar Szabaddemokrata Pártról nagyon rossz a véleménye, és elítéli azokat a magyar embereket, akik az RMSZDP listáján jelöltették magukat. E párt csak a választások idején jelenik meg a politikai színtéren, és az a célja, hogy megossza a magyarságot, de ez általában nem sikerül neki. A pártot 1990-ben azért hozták létre, hogy megbontsa az erdélyi magyarság egységét. Köztudott, hogy ez a párt erkölcsi és talán más természetű támogatást is kapott azoktól, akiknek ez érdeke. - Székelyudvarhelyen nem egy új magyar párt, hanem csak egy egyesület jött létre, mely külön listát állított az önkormányzati választásra. "Ehhez joga van, de a cél ugyancsak a magyarság megosztása", mondotta a szövetségi elnök. - Dr. Kelemen Atilla, a TKT elnöke, ideiglenesen megbízott megyei elnök elmondta, hogy máj. 13-án a TKT megválasztotta az ügyvezető elnökséget és kijelölte az új kampánystábot. Az ideiglenesség arra vonatkozik, hogy közvetlenül az önkormányzati választás után Maros megyében küldöttgyűlést tartanak, várhatóan június 30-án, ahol megválasztják az új megyei RMDSZ-elnököt. Az új ideiglenes ügyvezető elnök Tatár Béla, alelnökök: Gál Éva (szervezés), dr. Kakassy Sándor (Dicsőszentmárton), dr. Iszlai Árpád (Szászrégen), dr. Benedek Erzsébet - önkormányzati alelnökök; dr. Benedek Imre (szociális ügyek, egészségvédelem), Kiss Annamária (kultúra, ifjúság). Kincses Előd ügyvezető elnöke, Szente Ibolya pénteken beadta lemondását. Az eddigi ügyvezető elnökségből senkit nem választottak be az új, ideiglenes elnökségbe. A TKT áttekintette a kampány jelenlegi helyzetét. Az RMDSZ-nek Maros megyében 51 polgármester-jelöltje van, és hetven helységben van részleges vagy teljes tanácsosi lajstroma, hatvanban teljes listával indul a szövetség. Összesen 1033 tanácsosjelölt indul Maros megyében a júniusi megmérettetésen, akik ellen sehol nem nyújtottak be óvást. A megyei kampánystáb elnökévé Virág Györgyöt, a Maros megyei tanács eddigi alelnökét nevezték ki. - Máj. 12-én a megyei elnöki és kampánystáb-elnöki tisztségéből felfüggesztett Kincses Előd tartott sajtótájékoztatót. Elmondta: felfüggesztését törvénytelennek tartja, de a törvényszéki jogorvoslat helyett inkább a szövetségen belül keresi a megoldást; felkéri az Operatív Tanácsot, vizsgálja felül döntését, s ha ez nem jár eredménnyel, úgy a Szövetségi Képviselők Tanácsához (SZKT) fordul. A helyette kinevezett Kelemen Atillával az önkormányzati választások előtt nem kíván vitázni, de június ötödike után visszaköveteli megyei elnöki helyét, mert jogtalanul állították félre, addig ennél fontosabb az önkormányzati választások jó kimenetele. /(Máthé Éva): Kampánycirkuszok. Kizárólag a választásra koncentrálnak. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 15./"
2000. május 15.
Az RMDSZ Székelyudvarhely városi szervezete nevében Sófalvi László ügyvezető közleményt adott ki, melyből kiderült, hogy a város 11 RMDSZ-körzetében sikeres előválasztásokat tartottak. Az előválasztáson 3839 választó vett részt, az 1996-os helyhatósági választáson résztvett 19 090 szavazó 20,11 %-a. A hivatalos jelöltlisták benyújtása után megtudták, hogy a városi RMDSZ néhány körzeti tisztségviselője és választmányi tagja egy független csoport tagjaiként. A választmány ezt az RMDSZ belülről jövő megosztási kísérleteként értelmezi. /Kampánycirkuszok. Belülről jövő megosztási kísérlet. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 15./
2000. május 15.
Megjelent a Vidékfejlesztés, a Regionális Képzési Központ Hírlevele 4. száma. Témái között szerepelnek a szociális problémák és a szociálpolitikai képzés fontossága. /Megjelent a Vidékfejlesztés. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 15./
2000. május 16.
Máj. 14-én Nagyváradon a Varadinum rendezvényei keretében Kisebbség és integráció című politikai fórumon öt magyarországi párt képviselője fejtette ki hol egymást kiegészítő, hol egymást kioltó véleményét. A szimpózium idejének egy részét a politikusok "hazulról hozott" pártvitákkal töltötték ki, olyan problémák feszegetésével, amelyek legfeljebb csak közvetve vonatkoztak az adott tematikára. Tőkés László püspök felidézte, hogy az 1996-ban kezdeményezett Magyar Állandó Értekezlet intézményesülését akkor "elverte a politikai fagy", a jelenlegi budapesti kormányzat viszont el tudta fogadtatni a Nyugattal, hogy a magyar-magyar integrációs törekvések nem irányulnak senki ellen, hanem a Kárpát-medence magyarságának mint sajátos entitásnak a nemzetpolitikai egységét hivatottak megjeleníteni. Németh Zsolt államtitkár (FIDESZ - MPP) kifejtette, hogy Magyarország az EU-ba való gyorsabb beilleszkedés esélyese, regionális súlya megnövekedett. Szomszédainak fáziseltolódása és az EU-határok várható keletre tolódása viszont veszélyezteti a Kárpát-medencei magyarság akadálymentes kapcsolatainak fenntartását az anyaországgal. Béres Béla országgyűlési képviselő (Független Kisgazda Párt) szerint alakulata elsősorban a Romániai Magyar Gazdák Egyesületével együttműködve segítheti elő a fellendülést. Dr. Csapody Miklós (Magyar Demokrata Fórum) kifejezte aggodalmát amiatt, hogy a Nyugat leegyszerűsíti a Magyarország integrációjával járó gondokat. A nyugati partnerekben tudatosítani kell, hogy nem homogén nemzetállamok rekednének kívül az Unión, hanem a magyar nemzetnek is jelentős részei. Kocsi László (Magyar Szocialista Párt) szerint a sokat kifogásolt alapszerződések a reálpolitika eredményei. Szerinte az utóbbi tíz évben soha nem volt akkora feszültség a magyar belpolitikában, mint most, holott nagyobb egyetértésre volna szükség. Csurka István képviselő, a Magyar Igazság és Élet Pártjának elnöke kifejtette, hogy "először Magyarországon kell rendet teremteni". Szerinte az integrációs törekvések mögött "kimondatlan célok rejtőznek". Trianon a II. világháborút eredményezte, és az újbóli elszakadás szerinte "újabb Trianont jelenthet." /Szilágyi Aladár: Kárpát-medencei nemzetközi politikai fórum. = Bihari Napló (Nagyvárad), máj. 16./
2000. május 16.
/ A Festum Varadinum keretében máj. 19-én mutatják be Bunyitay Vince A váradi püspökség története című munkája reprint kiadásának első kötetét. Tempfli József megyés püspök Szilágyi Aladár javaslatára felvállalta a torzó voltában is monumentális, négykötetes mű egy-egy kötetének évenkénti kiadatását. Az első könyv, mely a Váradi püspökök a püspökség alapításától 1566 évig címet viseli, 1883-ban jelent meg Nagyváradon. Az akkoriban Debrecentől Kőrösfőig terjedő, országnyi egyházmegye történetének első része, mely az előzményekkel és Szent László alapításával egyetemben az első 47 püspök ténykedését dolgozza fel. Egy-egy terjedelmes fejezet ismerteti a Káptalan Chartulariumát, az úgynevezett istenítéletek történetét, a Váradi Regestrumot, az egyetemes magyar történelem és a szűkebb vidék történetének megannyi kútfejét. /Szilágyi Aladár: Bunyitay, a bővizű forrás. = Bihari Napló (Nagyvárad), máj. 16./
2000. május 16.
A jelenleg Magyarországon élő, Bánffyhunyadról elindult Lovász Krisztina Csillagok szöges ágyán című verseskötetét Bánffyhunyadon, a Ravasz-Kós-emlékházban mutatták be. A szerző az előszó szerint: "Ingázik a Kalota és a Duna között. Tüzeket gyújt a közöny, az elidegenedés, az önzés és a gyűlölet bozótjaiban." A könyvet Kudor István (Bánffyhunyad) lenyomatai és Sinkó Kalló Katalin Kalotaszegi nagyírásos című könyvének mintái illusztrálják. /Költészet a szülőföldről. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 16./
2000. május 17.
Máj. 16-án az RMDSZ bukaresti székházában Markó Béla elnök tartotta szokásos heti tanácskozását az RMDSZ kormányzati tisztségviselőivel, amelyen jelen voltak a parlamenti frakciók vezetői, más szenátorok és képviselők is. Markó Béla beszámolt a máj. 15-i koalíciós egyeztetésről, amelyen a törvényhozás prioritásairól folyt konzultáció. Egyetértés alakult ki abban, hogy a legsürgősebb az állami gazdaságok privatizációjának törvénye, az államosított ingatlanok törvénye, valamint a helyi közigazgatás törvénytervezetének elfogadása. Az RMDSZ szerint amennyiben egy hónapon belül nem sikerül elfogadtatni ezeket a törvénytervezeteket, a megoldás csakis a kormány felelősségvállalása lehet e törvények tekintetében. Dr. Kötő József oktatásügyi államtitkár bejelentette, hogy az Oktatásügyi Minisztérium rendelete értelmében, amely már eljutott a Babes-Bolyai Egyetemre, az idén ősztől három magyar csoport indul a kolozsvári BBTE Közgazdasági Karán, éspedig a Bank és Pénzügy, a Menedzsment, valamint a Gazdasági Informatika szakon. E csoportok mindegyikében 25, összesen tehát 75 diák tanulhat magyarul, és a felvételi vizsgát is magyar nyelven lehet letenni. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), máj. 17./
2000. május 17.
Máj. 16-án Mugur Isarescu miniszterelnök, Petre Roman külügyminiszter és Ion Diaconescu, a Képviselőház elnöke részvételével a tizenhat romániai felekezet képviselői aláírták az ország Európai Unióhoz való csatlakozását támogató Nyilatkozatot. Tőkés Elek, a vallásügyi államtitkárság osztályvezetője elmondta, hogy a dokumentum szövegébe - a magyar történelmi egyházak feltételeként - bekerült az az igény is, amely szerint a kormány kötelezettséget vállal arra, hogy az integrációs folyamat lebonyolítása idején megoldja az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának kérdését, a felekezeti oktatási rendszer fejlesztésének biztosítását és az egyházak szociális-karitatív tevékenységének állami alapokból történő támogatását. A találkozón felszólalásaik során az egyházi vezetők újból megfogalmazták konkrét elvárásaikat az állammal szemben, s nyomatékosították, hogy csak e feltételek teljesítése függvényében hajlandók aláírni a támogató nyilatkozatot. /Szilágyi Aladár: Aláírták a Snagovi Nyilatkozatot. = Bihari Napló (Nagyvárad), máj. 17./ Egyedül Tőkés László püspök maradt távol, nem utazott el Snagovba. Tőkés püspök leszögezte: azon a hétórás megbeszélésen, amelyet Mircea Ciumara államminiszter folytatott a múlt hét végén a magyar egyházi vezetőkkel "semmiféle olyan egyezmény, amely megváltoztatta volna álláspontunkat. /Szabadság (Kolozsvár), máj. 17./
2000. május 17.
Az Új Kézfogás Alapítvány a mikrohitelezés övezetre szabott - erdélyi - támogatási rendszerét a Sepsiszentgyörgyön szervezett összejövetellel indította el. A támogatás mechanizmusának újdonsága a törpevállalkozók hitelhez juttatási feltételeinek megteremtése. A kísérleti program haszonélvezői indulásként öt megye: Hargita, Kovászna, Máramaros, Szilágy és Szatmár a szó szűkebb értelmében is kisvállalkozóknak tekinthető befektetői, hiszen a támogatást a tíz főnél kevesebb alkalmazottat foglalkoztató és az évi ötszázezer dollár bevételt meg nem haladó "cégek" vehetik igénybe. Ehhez arányosított a hitelérték is, amely kétezer-ötezer dolláros szintet képviselhet, s amely kamatmentesen kétévi futamidővel (hat hónapos türelmi idővel) valóban a törpevállalkozókat segíti. A rendelkezésre álló keret háromszázezer dollár, amelyből indulásként a két régió között elosztva 175 ezer dollárt folyósítanak. /Flóra Gábor: Mikrohitel - makrokihívások. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 17./