„Az Úr legteljesebb, legkifogástalanabb szolgája”
Márton Áron püspököt méltatta ezekkel a szavakkal Szent II. János Pál pápa az erdélyi főpásztor nyugdíjba vonulási kérelmét jóváhagyó táviratában. Ezeket a szavakat idézte ft. Szilvágyi Zsolt kanonok, temesvár-józsefvárosi plébános is azon az imával, előadással és filmvetítéssel egybekötött megemlékezésen, amelyet szeptember 29-én, csütörtökön, Márton Áron halálának idei évfordulóján délután 6 órakor tartottak a helyi plébánia közösségi termében. Mint azt a lelkipásztor elmondta, ezen a napon, ebben az órában a világ több pontján gyertyagyújtással emlékeztek a példás életű főpásztorra, az erdélyi egyházmegye 74. püspökére, aki 1938 decemberétől 1980 áprilisáig foglalta el a gyulafehérvári főpásztori széket.
– „Emberkatedrális” volt, írta Márton Áronról Illyés Gyula költő, megtörhetetlen fenyő, mint az a püspöki címerében is szerepel – fogalmazott a megemlékezés kezdetén ft. Szilvágyi Zsolt plébános, majd a vetítővásznon peregni kezdtek A Hegy – Mozaikképek Márton Áron életéből című dokumentumfilm képkockái. A Nagy Zoltán hittanár által szerkesztett és összeállított dokumentumfilm részletesen mutatta be a Csíkszentdomokoson székely földművelő családba született püspök gyermekkorát, tanulóéveit, papi pályáját, továbbá a kommunista diktatúra éveiben elszenvedett megpróbáltatásokat, a rabság, illetve a több mint egy évtizedes házi őrizet idejét.
A vetített filmkockák kiegészítéseként Marty Gábor egyháztanácsos tartott átfogó előadást Márton Áron főpásztorról. – Negyvenkét évesen lett püspök, főpásztorrá a kolozsvári Szent Mihály-templomban szentelték, püspöki jelmondata: „Non recuso laborem” vagyis nem futamodom meg a munkától, amely akár így is értelmezhető: nem utasítom el a nehézségeket, a szenvedést. És valóban, Márton Áront a börtönévek, az akkori hatalom zaklatása sem törte meg, semmiféle megalkuvásra vagy szabadságáért cserébe megszabott feltétel elfogadására nem volt hajlandó – hangzott el a tartalmas előadásban. Végezetül Marty Gábor az erdélyi főpásztor utolsó körleveléből idézett: „Szeretett Híveim, mint főpásztorotok elsősorban a hitet akartam megerősíteni lelketekben és a hithez való ragaszkodást hagyom rátok örökségül.”
Ezt követően Szekernyés Irén ny. tanárnő osztotta meg Márton Áron püspökhöz fűződő személyes élményeit. – Kislányként egy bérmaútja alkalmával láttam őt először Csíkdelnén, amikor magam is a bérmálkozók csoportjában álltam. Utoljára pedig 1970-ben, amikor emelvény híján egy székre állva beszélt az egybegyűlt hívekhez. Akkor már a lányom is velem volt, így ő is láthatta Erdély nagy püspökét – mondotta Szekernyés Irén tanárnő, aki a visszaemlékezése végén kérte az egybegyűlteket, imádkozzanak Márton Áron boldoggá avatásáért.
A megemlékezés imával zárult. A Miatyánk mellett a hívek közösen mondták el azt az imát is, amelyet, mint azt ft. Szilvágyi Zsolt plébános említette, a teológiai hallgatók is gyakran imádkoznak: „Istenünk, te Áron püspököt arra választottad ki, hogy igazságodnak őre, az üldözötteknek védelmezője és népednek jó pásztora legyen. Add, hogy mielőbb szentjeid között tisztelhessük, tanítása és példája világító jel legyen mindannyiunk számára. Ámen.”
Nyugati Jelen (Arad)

Ifjú Helytörténészek Találkozója
Vannak gyökereink és van történelmünk
Aradi és vidéki magyar tannyelvű iskolák egyháztörténeti bemutatója volt pénteken délelőtt a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében. Az esemény az Aradi Magyar Napok programjában szerepelt, szervező a Szabadság-szobor Egyesület.
Lehoczky Attila történelem szakos tanár a Nyugati Jelen kérdésére elmondta, hogy Arad megyében majdnem minden iskolában vannak helytörténeti körök, amit történelem szakos pedagógusok vezetnek. „A Szabadság-szobor Egyesület kezdeményezésére a körök tagjainak minden évben szervezünk egy találkozót. Általában még a tanév elején kiosztunk egy témát a diákoknak – most éppen az egyháztörténetet –, amit feldolgozásra javaslunk vezető tanár irányítása alatt. Tulajdonképpen a diákok munkájából összeáll egy kötetnyi anyag, amit megjelentetünk, hogy megmaradjon. Ezeken a találkozókon bemutatjuk egymásnak az éppen megjelent könyv anyagából készült kisfilmet. Nagyjából erről szól, de természetesen az is fontos, hogy a gyermekek ismerkedjenek egymással, a Csiky Gergely Főgimnáziummal” – foglalta össze Lehoczky az esemény lényegét.
Pénteken délelőtt ágyai, aradi, erdőhegyi, kisiratosi, pécskai, nagyzerindi és simonyifalvi diákok adtak rövid egyháztörténeti bemutatót, a Csiky dísztermében többek között jelen volt Király András tanügyi államtitkár, a Szabadság-szobor Egyesület elnöke, valamint Matúz András képzőművész, restaurátor, egykori csikys diák, aki nagyon sok olyan templomban dolgozott, melyet kiselőadásaikban említettek a tanulók.
„Nagyon örülök, hogy a megye magyar tannyelvű iskolái is összeszedték magukat erre az alkalomra, és ilyen színvonalas, szép és jó bemutatóval készültek. Úgy érzem, hogy mindannyiunkat megerősített ez a találkozó”  – mondta a simonyifalvi diákok előadásán elhangzott kifejezés („az evangélikusok összeszedték magukat” – szerk. megj.) apropóján Király András.
Amint azt Lehoczky Attila említette, minden évben más és más helytörténeti téma kerül terítékre, idén az egyházakra fókuszáltak.
„Nem véletlenül választottuk az egyházakat, hiszen egyházaink története egy kicsit a mi történetünk is. Ahogy a templomunk kinéz, körülbelül úgy nézünk ki mi is, amilyen sorsa van, az emlékeztet a mi sorsunkra is. Én nagyon örülök annak, amikor templomok szépülnek, mert az azt jelenti, hogy a közösségben van erő és akarat ezekre a dolgokra” – indokolta a témaválasztást a történelem szakos tanár.
Takáts D. Ágnes
Nyugati Jelen (Arad),

Birtokba veszik a főteret a Temesvári Magyar Napok szervezői
„Szeretnénk megmutatni a többségi lakosságnak a magyar kultúrát”
Lázas készülődés folyt pénteken délelőtt a temesvári Opera téren, ahol „sátrat bontottak” az első Temesvári Magyar Napok szervezői, a nagyszínpadon kipróbálták a hangosítást, benépesültek a faházikók, felállították a lacikonyhákat, a hagyományos kézművestermékeket forgalmazó standokat. A péntek délután rajtoló háromnapos rendezvénysorozat fő támogatója, a Nemzetpolitikai Államtitkárság nevében Potápi Árpád államtitkár tartott sajtótájékoztatót a főtéri óra tőszomszédságában.
A szervezők nevében Tamás Péter tiszteletbeli konzul köszönte meg Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkárnak a támogatást, amely nélkül nem jöhetett volna létre a rendezvénysorozat. „Ez a rendezvény a Kolozsvári Magyar Napok mintájára jött létre, ott hetedik alkalommal rendezték meg az idén, itt első alkalommal – nyilatkozta a sajtó képviselőinek Potápi Árpád államtitkár úr. – A rendezvények fő szervezője a Várbástya Egyesület, amelynek 28 tagja van és akik különböző szervezeteket, egyesületeket, intézményeket jelenítenek meg, illetve képviselnek. Széles civil összefogáson alapul az eseménysorozat, ezért is gondolta a magyar kormány, a Nemzetpolitikai Államtitkárságán keresztül, hogy támogatja ezt a rendezvényt. Reméljük, hogy sikerül megmutatni, nem csak az itteni magyaroknak, hanem a többségi lakosságnak is a magyar kultúrát, az itteni magyarságot. Szeretnénk, ha ez a rendezvénysorozat a többnemzetiségű Temesvár kulturális életének kiemelt rendezvénye lenne szeptemberben.”
Az első Temesvári Magyar Napokra két héttel az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerésének kihirdetése után kerül sor. „Nagyon örülök annak, hogy a magyarság számára is nagyon fontos város kapta meg ezt a címet – nyilatkozta Potápi Árpád. – Temesvár az újkori történelemben többnemzetiségű város, amelyet magukénak vallhatják a németek, a románok, a magyarok, de a szerbek, a bolgárok és a többi itt élő nemzetiség is. A temesvári magyarok aránya ma már csak 5-10 százalék közé tehető, de nagyon remélem, hogy a kulturális életben és a gazdasági életben ennél fontosabb a magyarság szerepe. Temesvár 2021-ben lesz Európa Kulturális Fővárosa, ezt hosszas előkészítő munka előzi majd meg, aminek a gyümölcse talán nem is 2021-ben, hanem a következő években fog beérni. Ez meg fog mutatkozni intézmények, épületek, terek, rendezvénytereknek a felújításában, ami a külső szemlélőnek látványos, ugyanakkor fontos, hogy magával a rendezvénysorozattal ne csak maga a város tudjon bemutatkozni, hanem az egész régió, a történelmi Bánság. Ez jó alkalom lesz arra, hogy Temesvár mellett Arad, Szeged, Hódmezővásárhely, Nagybecskerek, Nagykikinda, Lugos, Resicabánya is megmutassa magát, és a román kultúra mellett a magyar, a német, a szerb, a bolgár, a szlovák, a cseh kultúra is bemutatkozhasson.”
A sajtótájékoztatón azt is megtudtuk: Temesvár központjában az utóbbi száz évben nem volt ilyen többnapos szabadtéri magyar rendezvény, ahol hangosan zenghet a magyar szó, a magyar dal, méghozzá rendőrségi-csendőrségi védelem, biztosítás mellett. Tamás Péter, a fő szervező Várbástya Egyesület elnöke a Nyugati Jelennek elmondta: itt a Bánságban egyértelműen pozitív fogadtatásra számít a többségi román lakosság részéről, mert erről a vidékről nagyon sokan járnak át Szegedre, Makóra, Budapestre, a Balatonra és nagyra értékelik a magyar gasztronómiát, a fürdőket, a magyar vendéglátást. A Temesvári Magyar Napok költségvetéséről csak annyit tudtunk meg, hogy a példaképül szolgáló kolozsvári rendezvénysorozat költségeinek az egynyolcadánál tartanak a szervezők, de az összeg még nem végleges. 
A pénteken 17.30 órától kezdődött megnyitóünnepség után 19 órakor a Csárdáskirálynő 100. operettelőadására invitálják a temesváriakat (és nem csak) a szervezők. 20.30 órától néptánc-találkozó, és kiállításmegnyitó volt a kínálatban, 22.30-tól táncház a magyar színházban. Szombaton és vasárnap délelőtt 10 órától éjfél utánig zajlanak a programok: délelőttönként családi és gyermekprogramok, tematikus városnéző séták, délután harcművészeti bemutatók, könyvbemutatók, színházi és bábelőadások, bor-, sör- és pálinkakóstolók, koncertek stb. Részletes program a www.temesvarimagyarnapok.ro honlapon, illetve a közösségi oldalon.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad),

Az újratalálkozás öröme a „violásokkal”
Fergeteges nosztalgia-ünnepségen emlékeztek meg csütörtökön délután a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád Termében az egykori (1975-ben a Művelődési Házban alakult) aradi Viola néptáncegyüttesről. A néptánccsoport egyik egykori alapítója, Szabó András táncos-koreográfus vezetésével hangulatos és egyben megható rendezvényre toborozták össze a régi tagokat (táncosokat, énekeseket, zenészeket stb.), akikkel felelevenítették az emlékeket a Viola megalakulásától annak alkonyáig. A Viola néptánccsoport történetére most nem térünk vissza, hiszen a szeptember 28-i lapszámunkban Juhász Béla terjedelmes beszélgetést készített Szabó Andrással erről, annyit azért mindenképp megemlítenénk, hogy sokan könnyes szemmel, baráti öleléssel üdvözölték egymást. A közönség 15 év történetét láthatta egybesűrítve „a volt violásokkal”, Szabó András felkonferálásával. Az eseményt Faragó Péter Arad megyei RMDSZ-elnök nyitotta meg. Megszervezésének oroszlánrészét Farkas Viktória ötletgazda, az RMDSZ Arad megyei szociális szakbizottságának elnöke és a Máltai Szeretetszolgálat Arad megyei vezetője vállalta magára. Utóbbi elmondta, tekintve, hogy az Aradi Magyar Napok is az október 6-i megemlékezések köré épülnek, a nosztalgiaműsor középpontjában is az emlékezés áll. „Úgy gondoltam, emlékezzünk meg azokról, akik annak idején, a régi rendszerben is vállalták magyarságukat, néphagyományaikat, múltjukat. Az újratalálkozás öröme ez, hiszen volt, aki Magyarországról és Ausztriából érkezett, hogy együtt ünnepelhessen egykori kollégáival, barátokkal. A Viola óta természetesen szinte minden magyarlakta vidéken alakultak tánccsoportok, viszont az ő munkájuk kimagasló, hiszen az alapokat ők helyezték el” – nyilatkozta Viktória.
A rendezvény végén az ünneplők egy gyönyörű tortával koronázták meg az emlékezetes estet. 
Sólya Emília
Nyugati Jelen (Arad

Ernelláék és sok érdekesség a Filmtettfeszten
Ezúttal is színvonalas új magyar filmek szerepelnek a 16. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle kínálatában; október 5-e és 9-e között Kolozsváron és tíz erdélyi városban, majd 13-án és 14-én Aradon is várják az érdeklődőket a Filmtett Egyesület munkatársai, partnereikkel együttműködve többek között a csíkszeredai Csíki Székely Múzeumban, a nagyszebeni Habitus Könyvesboltban, a szatmárnémeti G. M. Zamfirescu Városi Művelődési Házban és a besztercei Zsinagóga Multikulturális Központban tartanak vetítéseket.
A fesztivál két Kolozs megyei községbe is ellátogat: a Cinemobil névre keresztelt egyszemélyes utazó mozi révén jövő pénteken Kalotaszentkirályon, másnap Tordaszentlászlón látható Fekete Ibolya Anyám és más futóbolondok a családbólcímű játékfilmje – ha a vénasszonyok nyara kedvez, mindkét vetítés szabadtéri lesz; hideg vagy rossz idő esetén fedél alá vonulnak.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár),

Tizenhárom év a Szabadságnál, tizenhárom év távlatából
Dózsa Sándor: „Elégtétel számomra, hogy ezt az életpróbát teljesíteni tudtam”
FOLYTATÁS SZEPTEMBER 30-I LAPSZÁMUNKBÓL
– Néhány órával később pedig eljutott az olvasókhoz a legelső Szabadság, benne többek között Cs. Gyimesi Éva cikkével is, aki azt írta: „sírva nevetünk, nevetve sírunk, hogy megérhettük ezt is. Hogy Karácsonyra a SZABADSÁGGAL, eljött az Igazság napja”. Kétségtelen, hogy örömteli pillanat volt ez a szerkesztőség tagjai számára és az olvasók körében egyaránt, de ugye hozzászokhattunk ahhoz, hogy a legnagyobb örömben sem hiányozhat a fejcsóválás, az elmarasztalás. Voltak-e akkoriban ilyen vélemények?
– Persze, volt, aki felháborodott, közöltük is a szövegét: mit keresnek ezek a nevek a lapban, hát olvastuk őket addig is, amíg még Ceauşescu élt?! Ki onnan mindenkit, és tessék új szerkesztőséget alapítani – valami ilyesmire ösztönöztek bennünket. Ami pedig a szerkesztőség tagjait illeti, idővel nyilván cserélődtek az emberek, a munkatársak többsége nyugdíjba vonult, és újak jöttek a helyükbe, sok minden történt. Olyan emberek is megfordultak, akik megpróbálták ráerőszakolni a saját álláspontjukat bizonyos helyzetekre, azt viszont pozitívumnak tartom, hogy a lapnak, mindennek ellenére, sikerült megőriznie a mértéktartását. Soha nem váltott ki olyan reakciót, ami esetleg kellemetlen helyzetbe hozta volna a szerkesztőséget.
– Nem fenékig tejfel az újságírás és egy szerkesztőség működése, ez nyilvánvaló, viszont érdekelne, hogy a kilencvenes években, amikor még nap mint nap része volt ennek a taposómalomnak, hogyan tapasztalta, milyen nehézségekkel kellett szembenéznie aSzabadságnak?
– Adott pillanatban a Szabadságot is rá akarták venni, hogy hódoljon be a magyarországi Inform Média nevű médiatrösztnek, és adja fel a függetlenségét. Ez szerencsére nem történt meg, bár egyeseknek nagyon is tetszett volna. A másik fő gond, amivel már a kilencvenes években szembe kellett nézni, hogy elkezdett beszűkülni a terjesztés, és sokan lemondták a lapot. Azok a nyugdíjasok, akik korábban eltartották, a kilencvenes évekre elszegényedtek, és már nem tudtak előfizetni. Ez magával hozta, hogy önerőből szinte lehetetlen fenntartani az újságot, nem beszélve a munkatársak anyagi honorálásáról – ha pedig kevés a fizetés, akkor olyan a hozzáállás is, sajnos. Én ezt nem érzem, mert 2003-ban kiléptem, akkor volt egy műtétem, utoljára már csak tisztafejként dolgoztam, fél normával. Azután is hívtak vissza, de nem tudtam vállalni, a feleségem állapota is egyre inkább romlott. Visszatekintve, úgy érzem, jó, hogy így döntöttem. Azóta párszor még felhívtam a figyelmüket egy-két hibára, és nem föltétlenül vették jó néven. A másik dolog, hogy néhány kolléga esetében nem láttam megnyilvánulni a laphoz való kötődést, az érdekkapcsolódást, és ez időnként elszomorított…
– Mert mindenkinek ott a család, kevés a fizetés, megannyi magyarázatot lehet találni…
– Nézze, az ötvenes, hatvanas években is mindenkinek kijutott a problémákból, de amikor a lapról volt szó, akkor teljes odaadással dolgoztunk. Egy történet mindenképp ide kívánkozik, hogy érthető legyen, miről beszélek. Ha úgy tetszik, ezek az események is befolyásolták, hogy 1989 decemberében, egyik napról a másikra megjelenhetett a Szabadság. 1968-ban konfliktusba kerültem a városi pártbizottság első titkárával, Bucşa Remusszal, neki is „köszönhetjük” amúgy kincses városunk nevének Napoca toldalékkal való kiegészítését. Egyik nap telefonon értesítettek, hogy dél körül rövid gyűlésre hívják össze a két lap, az Igazság és a Făclia pártalapszervezetek büróit és a lapok főszerkesztőit. Átmentünk a Făcliához. Bucşa Remus és az értünk felelős pártinstruktor fogadott, de jelen volt ”¨ is, a megyei pártbizottság propaganda és agitációs osztályának vezetője, zsdánovi exaspiráns és Mihalcea Aurelia, azaz Varga Aranka, a megyei pártbizottság sajtómegbízottja.
Bucşa rövid bevezetőként közölte, hogy a városi pártbizottság bürója elhatározta a két lap alapszervezeteinek egyesítését. Az egyesítést a két alapszervezet tagságának kell határozatban „kérnie” a városi pártbizottság bürójától, és meg is indokolta az elképzelését: fölösleges a külön-külön alapszervezet, együtt eredményesebb munkát tudunk kifejteni, és jobban megismerjük egymást. Kinek van hozzászólnivalója, tette fel a szokványos kérdést.
Vállaltam a vita megnyitását, és leszögeztem, hogy nem értek egyet az indítvánnyal. Magyarázatomat a szervezeti szabályzat azon előírására alapoztam, amely eldönti, hogy pártalapszervezetet munkahely szerint kell létrehozni. Az indítvány ezzel szöges ellentétben volt. Elmondtam, hogy az Igazság alapszervezetében a gyűlések magyarul folynak, a dokumentumokat is anyanyelvünkön készítjük, a pártoktatás, a továbbképzés is úgy zajlik, mindez az ideológiai kérdések jobb megértése, alaposabb megismerése, munkánk során történő felhasználása miatt is fölöttébb indokolt. Bucşa rám ripakodott: „Măi mustăciosule (te, bajuszos), mit képzelsz, mi nem ismerjük a szervezeti szabályzatot? Értsétek meg, ez jól átgondolt, új irányzat, amit el kell fogadnotok!” Felháborodottan replikáztam, hogy ne gúnyolódjon, van nekem tisztességes nevem, és különben is, nem bokszmeccsen vagyunk, hogy így beszéljen velem. Különben tegeződtünk, régebbről ismertük egymást, de ilyen gyűléseken illett betartani a szabályt.
Szerencsémre utánam Ion Arcaş, a Făclia alapszerveze-tének titkárhelyettese kért szót, és bejelentette, hogy ő sem ért egyet az egyesítéssel. „Ce dumnezeu (mi az isten), ti összebeszéltetek a párthatározat ellen?”, kérdezte Bucşa, mire Arcaş csak annyit válaszolt: senki sem értesített előre a gyűlés témájáról, így nem volt miről összebeszéljünk. „Itt és most szembesültünk első kézből a témával. Egyébként, amit kollégámmal – talán elvtársad, vetette gúnyosan közbe Bucşa – elmondtunk, az egyéni vélemény, a kérdésről az alapszervezetek tagságának kell kimondania a végső szót.” „Ez így igaz, de teszünk mi róla, hogy a felsőbb szerv véleménye érvényesüljön”, fejezte be Bucşa a vitát.
Kovács András főszerkesztőm csak néhány szót szólt, kifejezte meggyőződését, hogy a jelenlegi forma eddig jól működött, nem tartja indokoltnak a változtatást. Szabó Sándor nem vett részt a vitában, csupán bejelentette: tájékoztatja a megyei pártbizottságot a javaslat fogadásáról. Aztán napok múlva Crişan Adalbert, a megyei szervezési titkár telefonált, és megnyugtatott: maradunk a külön alapszervezetekkel.
– Ez a része inkább „előtérben” zajlott, de mi minden rejlett a dolgok mögött, melyek voltak ennek az elképzelésnek a mozgatórugói az adott helyzetben?
– A témafelvetés elsősorban ellenünk irányult: kis magyar szigetecske voltunk a városi pártszervezetben, és ez zavarta Bucşát. Nekünk az Igazságnál nagy nehézséget jelentett volna a „közös”, mert ott csak románul fejezhettük volna ki magunkat, ami egyeseknek nem lett volna könnyű, de különben is, egyetlen porcikánk sem kívánta a vegyülést a szomszéd lap munkatársaival. Ők más okból ellenezték az egyesülést: nem akarták kiteregetni a szennyesüket, nagymérvű alkoholizmusukat és az ebből fakadó erkölcsi romlást, a sok kilengést, fegyelmezetlenséget. Ezek a kendőzött problémák állították mellénk őket az egységes álláspont meghozatalában. Kiküldött megfigyelő aktivisták jelenlétében tartott alapszervezeti közgyűléseinken a tagság egyöntetűen elvetette a városi pártszerv indítványát. Ezzel a döntéssel magunkra/magamra haragítottuk elsősorban a kezdeményező Bucşát, de voltak ott mások is, akik nem nézték jó szemmel a „függetlenségünket”.
– Pontosan mi történt ezután?
– Rövidesen lecsapott rám Bucşa bosszúja. A következő választási közgyűlésen megjelent küldött, akit Bucşa előtte jól felkészített, úgy manőverezett a jelöltlista összeállítása során, hogy én lemaradjak róla. Így végül megszabadultam tízévnyi alapszervezeti titkárságtól, és egyben a városi pártbizottsági póttagságtól, ami nemcsak terhes volt, de a szabadidőmet is igénybe vette. Leváltásomért amúgy hálás voltam Bucşának, de ezt soha nem közöltem vele.
Az alapszervezeti titkár pozíciójától való mentesítés mellé kaptam egy szakmai pofont is: a főszerkesztő közölte, hogy a nyugdíjba vonuló Erős László külpolitikus helyét felsőbb javaslatra nekem kell átvennem, így megszűnik a rovatvezetői tisztségem. Ennek következtében a rovatvezetői fizetésem különbözetét is az utódomnak, Kiss Sőni Erzsébetnek adják, én pedig csak főmunkatársi besorolásért járó javadalmazást kapok. Mit mondjak, ezt nem vártam volna a szerkesztőség vezetőségétől, de az is lehet, hogy összefüggött a lecserélésem a Bucşával való konfliktusommal. Örvendtem annak, hogy a külpolitikához kerültem, ami sokkal nyugodtabb körülményeket biztosított, nem kellett terepre mennem, és többet lehettem a családommal; nem örvendtem viszont a fizetési besorolásom megváltoztatásának, így néhány száz lejjel kevesebb jutott a családi kasszába. A pénzmegvonáson túltettem magam, a leváltásomon sokat gyötrődtem, de el kellett fogadnom. Az emésztett, hogy a felettes szervekkel szembeni jogos magatartásom miatt jártak el így velem, viszont elégtétellel töltött el, hogy kicsi magyar közösségünk felszámolását megakadályoztuk.
Többé nem is kísérleteztek velünk. Így őriztük a függetlenségünket további 21 éven át, amikor a múltat és vele a pártot is elsöpörte a ’89-es decemberi rendszerváltó „forradalom”. Én voltam a szenvedő alany, engem rugdostak, de az alapszervezet megmaradt külön, a lap is megmaradt külön, és ennek köszönhetjük, hogy Szabadság is lehetett. Mert ha egyetlen „fordított” lap lett volna 1989. december 22-ig, akkor a Szabadság nem jelent volna meg, és nem lenne Kolozsvár magyarságának ez a kiváltsága, hogy immár 27. éve van magyar nyelvű napisajtója.
– Sokat kellett nyelni 37 éven keresztül, mondjuk ki…
– Volt, sok volt…
FERENCZ ZSOLT
 FOLYTATJUK
Szabadság (Kolozsvár),

Emléktárlattal nyitott a Báthory Klubgalériája
Emléktárlattal nyitott tegnap a Báthory István Elméleti Líceum Klubgalériája: a líceum idén tavasszal elhunyt rajztanárának, Orbán Istvánnak a fiatalkori, 16 éves kora körül, az 1960-as évek végén készített munkáiból állítottak ki a kolozsvári rakodó pályaudvart ábrázoló pasztelleket, akvarelleket és szénrajzokat.
Kollégák és munkatársak, családtagok, közeli barátok, ismerősök és természetesen volt diákjai zsúfolódtak be az elegáns Klubgalériába – emlékezni, ahogyan azt a kiállítás tervezője és szervezője, Murádin Lovász Noémi képzőművész-rajztanár megnyitó beszédében elmondta. Orbán István tanítványának tekinti magát, magyarázta, hiszen sokszor és sokat dolgoztak együtt. Most átvette a hagyatékát, és úgy érzi, tartozik a tanár kollégának ezzel a kiállítással, amellyel most ismét beindul a galéria tevékenysége.
(Ú. I.)
Szabadság (Kolozsvár),

Ünnepi Báthory Napok Szilágysomlyón
Báthory István lengyel trónra lépésének 440., halálának 430. évfordulójára emlékeztek
Múlt hét végén, szeptember 23-a és 25-e között immár XXIV. alkalommal szervezte meg a Báthory István Alapítvány Szilágysomlyón a Báthory Napokat, amelynek a kerek évfordulók mellett ünnepi hangulatot adott az is, hogy a rendezvények egy része végre visszatérhetett az eredeti helyszínre, a Várkertbe. Pénteken délután egyszerre két helyszínen, három eseménnyel kezdődött a program. A Ioan Ossian Technológiai Líceum dísztermében a XXIII. Orvostovábbképző nyitotta meg kapuit a három országból jött vendégek, előadók és résztvevők előtt. Az EMKE–Magyar Házban ezzel egy időben indult az EMKE Ifjúsági Szervezetének Könyvturi|élőKönyvtár programja, valamint a már hagyományossá vált anyanyelvi játékok.
Szabadság (Kolozsvár),

Sütő Andrásra emlékeztek halálának 10. évfordulóján
Halálának 10. évfordulóján Sütő Andrásra emlékezett péntek délután az író nevét viselő baráti társaság a marosvásárhelyi református temetőben.
Sírjánál Demeter József lelkész, a Sütő András Baráti Társaság elnöke beszélt. Felidézte: egy évtizeddel ezelőtt nagyon sokan állták körül a sírt, amelyhez ma már csak a szűk baráti kör tagjai jöttek el leróni tiszteletüket. A református lelkipásztor úgy fogalmazott: „tudjuk, ki volt Sütő András és mit hagyott ránk, és azt is, hogy az eltelt tíz év alatt mi történt vele” – utalva az irodalmi munkásságát negatívan megítélő véleményekre.
Demeter József szerint egyre kevésbé van benne a köztudatban Sütő András, sőt már a legújabb magyar irodalmi lexikonban sem szerepel a neve. „Számunkra mégis létezik” – hangsúlyozta a baráti társaság elnöke, Demeter József, hozzátéve, úgy érzi, amíg lesz magyar ember a földön, addig lesz Sütő Andrásnak is olvasója. „Hisszük, hogy nem hiábavaló a munkánk, megpróbálunk szembemenni az árral, ami őt próbálja elsodorni” – fogalmazott a baráti kör elnöke.
A rövid megemlékezés a Sütő András kedvenc zsoltára, a Tebenned bíztunk kezdetű zsoltár eléneklésével ért véget. A legvégén a jelenlevők koszorút helyeztek el a síremléken.
Október 9-én, vasárnap Pusztakamaráson, az író szülőfalujában is tartanak egy megemlékezést, Sütő András szülői házánál, ahol az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület jóvoltából felújították a ház után a régi nyári konyhát és az udvaron álló kútkávát is. 
Antal Erika
maszol.ro,

Autonómia, szeparatizmus, vagy amit akartok
Vitathatatlanul hiánypótló a Rise Project oknyomozó portál munkássága Romániában – de az Autonómia és petárdák című, a HVIM-ről szóló dokumentumfilmjük csalódást okoz.
„Egy fantomszervezet, amely több száz székely fiatalt vonzott köreibe Erdélyben. Az utóbbi években vezetői tüntetéseket térítettek el, összetűzésbe kerültek a csendőrséggel, házi készítésű bombát akartak robbantani egy katonai parádé kellős közepében, s levegőbe akartak röpíteni egy gázvezetéket, mely összeköti Erdélyt az ország többi részével. HVIM néven ismertek, azaz Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomként” – így kezdődik a felvezetője annak a dokumentumfilmnek, amely sajnálatos módon nemcsak a tényeket és a még le nem zárult bírósági tárgyaláson vizsgált vádakat, hanem a revizionizmust, szeparatizmust és az autonómiatörekvéseket is összemossa. 
Azt ígéri, leleplezi a mozgalom hátterében álló érdekeket, „a Budapest-Moszkva tengelyt”, de közben, még ha akaratlanul is, a magyarokkal és főleg a székelyekkel kapcsolatos sztereotípiákra erősít rá. 
Más kérdés, hogy ebben mennyire ludas az a kommunikációs gyakorlat, amelyet a székely autonómiatörekvéseket zászlajára tűző szervezetek alkalmaznak a román közvélemény és média felé. Ha ők sem magyarázzák el – ha kell, újra meg újra – koherens módon, hogy mi az autonómiatörekvések lényege, és ők maguk sem választják le ezekről az Erdély és/vagy Székelyföld elcsatolását és Nagy-Magyarországot vizionáló szeparatista diskurzusokat, hanem párhuzamosan tolják a kettőt, akkor álságos azon csodálkozni, miért „nem értik a románok”, voltaképpen mi is a céljuk.  A román néző a filmből annyit tud meg, hogy a HVIM célja Nagy-Magyarország visszaállítása, de addig is a legreálisabb célt, a székelyföldi területi autonómiát támogatják – de hogy ez utóbbi miről is szól, az nem derül ki, csak annyit közölnek, hogy az „autonómiaterveket” titkos, zárt táborokban vitatják meg a HVIM-esek, ahol többek között katonai kiképzés folyik. 
Autonomisták, szeparatisták, vagy valami ilyesmi: a HVIM-től az SZNT-n keresztül a református egyházig  Az Autonómia és petárdák című dokumentumfilmjében a Rise Project többek között próbálja összefoglalni a szélsőjobboldali szervezet közvetett magyar állami finanszírozásáról korábban már az Átlátszó Erdély által kikért és közölt adatokat, és melléje teszi, hogy az autonómiamozgalmat felvállaló Székely Nemzeti Tanács (SZNT) is kap magyar állami támogatást elsősorban a tömegrendezvényeik logisztikai költségeire. A március 10-i Székely Szabadság Napjáról közölnek képsorokat, a békésnek indult rendezvény kapcsán a HVIM tagjait teszik felelőssé mind az „Autonómiát!” skandálásért, mind pedig a csendőrökkel való összetűzésért (mintha a két showelemet egy lapon lehetne emlegetni). Szőcs Zoltánt láthatjuk egy pár másodperces részleten, amint magából kikelve üvölti valakinek (feltehetően egy csendőrnek), hogy „Megöllek”. A nyomaték kedvéért ez a jelenet kétszer is megismétlődik a filmben. 
A Rise Project dokumentumfilmje nagyjából próbálja összefoglalni mindazt, ami a magyar radikális szervezetekről az utóbbi időszakban a magyar oknyomozó portálokon megjelent. Emellett a Beke István és Szőcs Zoltán elleni vádiratból idéznek bőségesen. A terrorizmussal vádolt két kézdivásárhelyi HVIM-es vezetőről gyakorlatilag ugyanazt elmondják, mint a DIICOT, kvázi tényként kezelik, hogy bombamerényletet terveztek. Ugyanakkor a Beke és később Szőcs letartóztatásának megszüntetését követelő, spontán kézdivásárhelyi tüntetésekről azt sugallják, megszervezésüket a Jobbik pénzelte. 
A filmben megjelenik a Bethlen Gábor Alap, amely autonomista szervezeteket is támogat Erdélyben, Semjén Zsolt, aki Kézdivásárhelyen egy ünnepség keretében hatalmas székely zászlót vont föl „Beke István és Szőcs Zoltán jelenlétében”, illetve a református egyház és Kató Béla, mint az autonómiaprojekt támogatói és a HVIM kvázi partnerei. Tény, hogy a Jobbik és a HVIM Marosvásárhelyen a református egyház adminisztrálása alá tartozó vár épületében szervezett találkozót Beke és Szőcs letartóztatása után, mindazonáltal a filmben szereplő szervezeteket és személyeket túlságosan leegyszerűsítő módon hozzák kapcsolatba egymással. 
A Rise szerint a HVIM „legaktívabb sejtje” a kézdivásárhelyi, ahonnan Beke István, Szőcs Zoltán és testvére, a HVIM jelenlegi erdélyi elnöke, Szőcs Csongor irányítja a „fantomszervezet” aktivitását. A szervezet második embere a nagyváradi Lokodi Ferenc Attila, aki sokáig elnöke is volt a HVIM-nek. A szervezet tagjai közt kisvállalkozók és állami alkalmazottak egyaránt vannak, mint ahogy a helyi politikai szerepvállalás sem idegen tőlük. 
Az orosz kapcsolat 
A Rise Project riporterei azért nevezik fantomszervezetnek a HVIM-et, mert azt hivatalosan Romániában soha nem jegyezték be. Felelevenítik, hogy az alapítók Magyarországon élnek, és nemkívánatos személyekként ki vannak tiltva Románia, Szerbia és Szlovákia területéről – Toroczkai Lászlóról és Zagyva György Gyuláról van szó, akik a maguk során időközben a Jobbik soraiba integrálódtak, előbbi Ásotthalom polgármestere a szélsőjobboldali párt színeiben, utóbbi pedig képviselő volt négy évig az Országgyűlésben. A Jobbik és a HVIM között szoros kapcsolat van – erősíti meg ezt Szőcs Csongor is, a HVIM erdélyi elnöke a filmben, aki azt sem tagadja, az ukrajnai konfliktusban a HVIM Oroszország álláspontjával szimpatizál. 
A legaktívabb HVIM-esek az Avram Iancu-bábu égetéséről Románia-szerte hírhedt Csibi Barnával együtt érdekeltek egy zászlókkal, Nagy-Magyarország- és Székelyföld-térképekkel, ultranacionalista magyar írók könyveivel és Nagy-Magyarország-térképes ruhaneművel kereskedő vállalkozásban – írják. Márpedig Csibi – aki közben 2013-ban Ukrajnába (Káprátaljára) költözött és ott bloggerkedik – még 2014-ben azt nyilatkozta a Rise-nak, Moszkva szövetségeseket keres a Székelyföldön, és hogy Oroszország támogatja „Székelyföld függetlenségét”. 
A Rise Project az orosz kapcsolatot egy másik mellékszállal is igyekszik alátámasztani, és behozza a képbe a CIS-EMO nevű, egy orosz házaspár által alapított civil szervezetet, amely választási megfigyelésekkel foglalkozott nemzetközi szinten. Ugyancsak hozzájuk köthető a European Center for Geopolitical Analysis nevű szervezet is. A Kochetkov házaspár mellett ennek dolgozott egy Mateusz Piskorski nevű volt lengyel parlamenti képviselő is, akit aztán később azzal vádoltak meg, hogy Oroszországnak kémkedik. Ezek a személyek a Kreml-közeli médiában gyakran megszólaltak szakértőként – emeli ki a Rise Project cikke. Egy volt belga parlamenti képviselő, Luc Michel, EU-ellenes politikus és franciaországi szélsőséges politikai mozgalmak támogatója is része a csapatnak, akinek a birtokában van egy könyvkiadó-hálózat is (például a brüsszeli Centre Multimedia l’ASBL), mely „az orosz expanzió politikáját” népszerűsíti. 
A négy „szakértőt” már többször vádolta a nyugati sajtó azzal, hogy Vlagyimir Putyint és külpolitikáját támogatja, sőt, attól sem riadnak vissza, hogy az általuk megfigyelt választásokról az orosz érdekeknek megfelelően jelentsék ki, hogy demokratikusak voltak vagy sem. Az általuk delegált személyek nagy múltú nyugati demokráciák független megfigyelőiként jelennek meg az orosz sajtóban, amint nyilatkoznak ezekről a választásokról, de közben a háttérben egy nagyobb játszma zajlik. A külföldi megfigyelőket ugyanis többnyire nyugati országok – például Anglia vagy Franciaország – szélsőjobboldali politikai alakulataiból toborozzák, amelyek egyébként a maguk részéről orosz finanszírozást kapnak működésükhöz – hivatkozik a Rise Project több, a témát kutató szociológus megfigyeléseire. 
De hogy kapcsolódik mindez a HVIM-hez? Ezek a „szakértők” szeparatista régiókról – mint amilyen Abházia, Dél-Oszétia, Transznisztria, Donyeck – szoktak nyilatkozgatni. Például ők monitorizálták a 2011-es transznisztriai választásokat is. Ugyanakkor 2011-ben az abháziai választásokkor többek között Zagyva György Gyulát és más jobbikos politikusokat is alkalmazták választási megfigyelőként. Ezt egy interjúban maga Zagyva mondta el a romániai oknyomozóknak még 2014-ben, ám utólag korrigálta nyilatkozatát, és azt állította, nem a European Center for Geopolitical Analysis, hanem a budapesti Országgyűlés képviseletében utazott a Grúziától elszakadt tartományba. A másik szál, hogy több jobbikos politikus – maga Vona Gábor pártelnök is – részt vesz gyanús Kreml-párti tanácskozásokon, eseményeken. Kovács Béla jobbikos politikus is feltűnik, akit Oroszországnak történő kémkedéssel vádoltak Magyarországon. 
A HVIM-hez köthető jobbikos politikusok illegális függetlenségi népszavazásokon játszott megfigyelői szerepe és oroszbarátsága összefügg azzal, hogy ezeket a szeparatista régiókat kvázi precedensként akarják felhasználni a székelyföldi autonómiamozgalomban – vonja le a következtetést a dokumentumfilm. Ezt Szőcs Csongor is megerősíti olyan értelemben, hogy az idegen elnyomás alatt álló népek közös érdekéről beszél a filmben. Bekerül a képsorok közé az SZNT skóciai függetlenségi népszavazást támogató szórólapja is, valamint elhangzik, hogy ugyanezek a körök ebből az okból a Brexitre is rokonszenvvel tekintenek. 
A SRI által közzétett lehallgatási jegyzőkönyvek alapján is előkerül a feltételezett orosz finanszírozás, és közzéteszik annak a személynek a nevét, akivel Szőcs Zoltán állítólag erről beszélgetett. Sebestyén Teleki István mondta tehát állítólag azt, hogy az oroszok biztosan támogatnák a HVIM-et, de arra várnak, hogy a szervezet bebizonyítsa, hogy „erős”, amely „már fel tud mutatni valamit”. Sebestyén Teleki István Svájcban él, és hozzá kötik a HVIM tagjai által forgatott, „A magyar szabadságharcos kézikönyve” című, szabotázstechnikákról is leírást adó könyv szerzőségét. 
Nemrég a Maszol közölt terjedelmes cikket Sebestyén-Teleki István és a jelenleg házi őrizetben lévő két HVIM-es vezető kapcsolatáról. Eszerint a vádiratban „az erdélyi HVIM-vezetők mentora”-ként említett Sebestyén-Teleki ténylegesen találkozott HVIM-esekkel 2015. augusztus 19-én, amikor először lehallgatták a HVIM tagjait – bár Beke István a találkozón nem volt jelen –, és hogy ezzel kapcsolatban a svájci hatóságok kihallgatták. Rákérdeztek egy esetleges romániai fegyveres ellenállás szervezésére, amit Sebestyén határozottan cáfolt. 
A férfi a Maszol kérdésére közölte, kétségbe vonja a vádiratban ismertetett lehallgatási jegyzőkönyv valódiságát, szerinte a dokumentumban valótlanságok is szerepelnek; azt mondta, bár már nem emlékszik pontosan arra, hogy ki mit mondott a találkozón, de szerinte semmi olyan nem hangzott el, ami „veszélyes” lenne. Sebestyén-Teleki István kapcsán a Maszol levélben kért információkat a DIICOT-tól, de a választ elutasították arra hivatkozva, hogy azok nem közérdekű információk. 
Lehallgatásból rádiójáték 
Ami a Rise Project dokumentumfilmjében talán leginkább zavaró, hogy a Szőcs Zoltán és Sebestyén-Teleki István, Szőcs Csongor, valamint egy meg nem nevezett HVIM-tag között a lehallgatási jegyzőkönyvek szerint elhangzott párbeszédeket rádiójáték-szerűen felolvassák, románul. A Beke család és számos, a HVIM-mel nem feltétlenül szimpatizáló, viszont a terrorvádat nem eléggé megalapozottnak tartó személy hívta fel már arra a figyelmet, hogy a kulcsfontosságú bizonyítéknak tekintett állítólagos hangfelvételt közzé kellene tenni, vagy nemcsak a román fordítást, hanem legalább a magyar átiratot, ugyanis korábban számos esetben volt már arra példa, hogy magyarról románra tolmácsolás közben félrefordítottak szövegeket. Többen úgy vélik, az lenne igazán oknyomozói teljesítmény, ha ezeket a hangfelvételeket megszereznék, és legalább magyar átiratban közzétennék.  A dokumentumfilm epilógusában Sipos Zoltán, az Átlátszó Erdély alapítója – a magyarországi finanszírozásokat feltáró oknyomozó anyagok szerzője – annyiban árnyalja a kibontakozó képet, hogy a román hatóságok Beke- és Szőcs-ügyben tanúsított eljárását bírálja. A román hatóságok annyit értek el, hogy a HVIM eltűnt a közéletből és a közösségi hálózatokról, viszont nagyban nőtt a népszerűségük, letartóztatott vezetőit egyre többen mártíroknak tekintik; dilettáns szervezetből a HVIM valószínűleg valami sokkal veszélyesebbé alakul át ezek után – nyilatkozta Sipos.
B. D. T.
[Bakk-Dávid Tímea]
Transindex.ro,

A hatóságok elszabotálták a transzilvanisták találkozóját Kolozsváron
Mihály vajda szobra helyett csak egy gyorsétterem előtti járdán demonstrálhattak volna.
A transzilvanisták harmadik találkozójának színhelye volt péntek délután a kolozsvári Széchenyi/Mihai Viteazul tér, amint arról korábban beszámoltunk – azaz csak lett volna.
A Főtér munkatársa a meghirdetett időpont előtt megjelent a helyszínen, de csak pár lézengő rendőrt (a hozzájuk tartozó rendőrautóval) és járókelőt talált ott.
Munkatársunk több mint félórányi kitartó várakozás után, a rendőrökkel együtt elhagyta a teret.
Később kiderült, hogy mi történt. Fancsali Ernő szervező a Facebookon közzétett bejegyzésében számolt be arról, hogy miután a rendőrség, csendőrség és az önkormányzat képviselőiből álló bizottság engedélyezte az eseményt, az utolsó pillanatban váratlanul mégis módosították az engedélyt, és „egy félreeső helyre” engedélyezték a találkozót.
Mint megtudtuk, ez a félreeső hely a tér másik felén lévő McDonald's gyorsétterem előtti járdát jelentette, amely a legjobb indulattal sem számít utcai rendezvények megtartására alkalmas helyszínnek.
Fancsali telefonon jelezte, hogy nem fogadja el a helyszínmódosítást. Az esemény előtt az utólag modosított helyszínre ment, egyeztetni a karhatalmi erőkkel, akiktől azt a választ kapta, hogy amennyiben a Széchenyi térre megy, megbüntetik, de még mielőtt odaérne, előállítják. Ezért azt javasolták, telefonon jelezze az érintettekkel a módosulást, amit ő részben meg is tett – többen viszont, akik az eredeti helyszínre érkeztek, hazamentek, mert senkit nem találtak ott. Az eseményt végül lefújták, és azokkal a résztvevőkkel, akiket sikerült összeszedniük, a demonstráció utánra betervezett zártkörű eseményre távoztak.
Arra a kérdésünkre, hogy milyen indoklással módosították az engedélyt, Fancsali elmondta: semmilyen indoklást nem kapott, a helyszínen lévő csendőrök és rendőrök sem tudtak magyarázatot adni a történtekre. „Sikerült széttrolkodniuk az egészet” – mondja.
Fancsali szerint utoljára történt meg, hogy a hatóságok korrektségében bízva ők is korrektül jártak el. „Ezután a saját játékszabályaink szerint játszunk. Kerül, amibe kerül” – szögezte le.
foter.ro

Lendületbe hoznák a Nagy Románia Pártot
Újra lendületbe hoznák a Nagy Románia Pártot. Az elnöki tisztséget a pártalapító Corneliu Vadim Tudor lánya tölti be. Lidia Vadim Tudor kijelentette: nem térnek el az édesapja által képviselt eszmétől, de fiatalos, lendületes pártot fog vezetni. Célja, hogy ismét bejussanak a parlamentbe, ezért ő maga is képviselői mandátumért indul a december 11-i választásokon. A szélsőjobboldali, soviniszta eszméket képviselő pártot 1991-ben alapították, egészen a 2008-as választásokig minden évben átlépte az 5%-os küszöböt.
Marosvásárhelyi Rádió
Erdély.ma

Elhunyt Vofkori György helytörténész
Életének 78. évében vasárnap hajnalban hosszú betegség után meghalt Vofkori György. Helytörténeti alapműveket köszönhetünk neki.
1938-ban született Brassóban, Székelyudvarhelyen végezte a középiskolát, egyetemi oklevelét pedig a Babeș–Bolyai Tudományegyetem történelem–filozófia karán szerezte meg 1960-ban. Tanári pályafutása a zetelaki gimnáziumban kezdődött, ahol tizenkét évig tanított. 1972-ben került a Tompa László Általános Iskolába, ahol egészen nyugdíjazásáig, 1998-ig történelemtanárként dolgozott.
Vofkori György első, Székelyudvarhely múltjáról szóló képes kötete 1995-ben jelent meg, ezt három évvel később a második, bővített kiadás követte, majd 2009-ben a bővített, kétkötetes harmadik kiadást is kezükbe vehették az olvasók (Székelyudvarhely - Várostörténet képekben). Az udvarhelyi után Székelykeresztúr, Gyergyószentmiklós és Csíkszereda képes történetét is elkészítette. 1960-tól gyűjtötte a helytörténeti anyagokat, 1974-től végezte Udvarhelyszék hely-, kultúr- és gazdaságtörténeti felmérését. Pedagógiai, néprajzi, hely- és művelődéstörténeti írásait számos hazai lapban (Hargita, Ifjúmunkás, Hídfő, Székelység, Székely Útkereső) közölte.
1998-ban a város történetével kapcsolatos tudományos és ismeretterjesztő munkásságáért Székelyudvarhely városa Pro Urbe Díjjal, tanári munkája elismeréséül a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége pedig Ezüstgyopár díjjal tüntette ki. 2006-ban a Príma Rádió hallgatói és a rádió vezetősége a Legprímább Polgár díjával tüntette ki.
Vofkori György évek óta súlyos betegséggel küzdött, vasárnapra virradóra érte a halál, temetéséről később intézkednek.
KATONA ZOLTÁN
Kötetei:
Székelyudvarhely. Várostörténet képekben (Polis, Kolozsvár, 1995); 2. bővített kiadás uo. 1998; 3. kiadás két kötetben, Békéscsaba, 2009);
Székelykeresztúr képes története (Polis, Kolozsvár, 2002);
Gyergyószentmiklós – Gyilkos tó – Békás szoros (Polis, Kolozsvár, 2004);
Csíkszereda és környéke (Békéscsaba, 2007).
uh.ro,

Lányokat használt ki szexuálisan egy székelyföldi szekta
Szektába toboroztak lányokat, akiket szexuálisan kihaszáltak, éheztettek és fogva tartottak. Az éjféli szexuális szertartások éveken át zajlottak a szerte Székelyföldön, többek közt Nyárádremetén fellelhető „szent házakban” anélkül, hogy a különböző helyi közösségeknek ez feltűnjön.
Megdöbbentő történetre derült fény a hét végén, amelynek helyszínei többek között a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, illetve egy marosszéki, katolikusok lakta falu, Nyárádremete. Szerdán és csütörtökön a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT) ügyészei öt személyt vettek 24 órára őrizetbe: Eusebiu Sebastian Apostolachet, Sinoai Ildikót, Pápai Mártát, Birtalan Villőt és Gothard Veronikát. Az igazgatóság közleménye szerint alapos a gyanú arra vonatkozóan, hogy a nevezettek (Birtalan Villőt leszámítva) egy további, a közleményben K. N. A. monogrammal jelölt gyanúsítottal együtt szervezett bűnözői csoportot hoztak létre és elkövették az ember- és kiskorú-kereskedelem bűntettét.
A vizsgálatok eddigi szakasza folyamán kiderült, hogy az ügy szálai egészen 2008-ig nyúlnak vissza. Ekkor hozta létre a zenész és koreográfus Eusebiu Sebastian Apostolache a Kört – egy szektát –, amelybe a tagok segítségével Apostolache több fiatal nőt toborzott többnyire a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem diáklányainak köréből. Apostolachét „szellemi mesterként”, guruként mutatták be a lányoknak. A mester utóbb „befogadta” őket abba a lakásba, amelyben maga is tartózkodott (s amelyet az ő jelenléte miatt „szent háznak” neveztek). Az áldozatok rövidesen teljesen kiszolgáltatottá váltak Apostolacheval szemben, neki teljes engedelmességgel tartoztak. Ezt a rendőrség szerint K. N. A. gyanúsított és Sinoai Ildikó és Pápai Márta vádlottak közvetlen segítségével valósították meg, ők vitelezték ki a toborzást, alkalmazták a félrevezető tanokat oly módon, hogy az áldozatokat elszigetelték a családjuktól, társadalmi környezetüktől, munkahelyüktől zárt közösségbe való elhelyezéssel. Az úgynevezett szent házakban bizonytalan körülmények között tartották őket, megtiltva számukra szinte minden kapcsolatot a Körön kívüli személyekkel.
Ebben a kontextusban a vádlottak szexuálisan kihasználták az áldozatokat, de kihasználták anyagilag is őket, ugyanis kötelezték, hogy a teljes keresetüket vagy a szüleiktől kapott pénzt bevigyék a fogvatartásukra szolgáló házakba azzal az ürüggyel, hogy hozzá kell járulniuk a közös étkeztetés költségeihez (annak ellenére, hogy a sértettek nyilatkozataiból az derült ki, hogy naponta egyszer kaptak enni túrós makarónit, éjszaka pedig, a szexuális szertartások után mindössze dzsemes kenyeret). Az ügy mindezen részletei a DIICOT pénteki közleményében találhatóak meg.
A vizsgálat során arra is fény derült, hogy eredetileg Birtalan Villő vádlott is kiskorú áldozat volt, akit Apostolache a csökkent határozatképessége, élettapasztalatának hiánya (ő 11-12 éves korától tartózkodott a „szent házban”), valamint érzelmi labilitása miatt sikerült meggyőznie, hogy a vele, mint szellemi mesterrel való szexuális kapcsolata folytán lehetősége nyílik, hogy spirituálisan előrehaladjon. Egyébként nem csak ő, de valamennyi áldozat istenségként tekintett a mesterre. Utóbb Birtalan Villő vádlott teljes függőségbe (mentális, érzelmi, szexuális) került a mesterrel. Ehhez hozzájárult az anya távolléte az országból. Mindez a függőség oda vezetett, hogy kiskorú áldozatból fiatal lányok toborzójává vált, akiket bemutatott Apostolache vádlottnak.
Sajtóinformációk szerint Birtalan Villő anyja az ötödik gyanúsított, akit K. N. A. monogrammal jelölnek a közleményben, Apostolache legelső „munkatársa” volt a lányok toborzásában, legelőször akkor még csak 11 éves lányát vitte a „mesterhez”. Több román sajtóorgánum beszámolója szerint ő a csak Nusiként becézett Kelemen Anna, akit most nem találnak a hatóságok. Kelemen Anna a Művészeti Egyetem honlapján jelenleg is a munkatársak között szerepel fodrászként.
Az ügyben négy helyszínen tartottak házkutatásokat, amelyek alatt adathordozókat és -tárolókat foglaltak le, számos olyan követ, amit a szertartásoknál használtak, az éjféli szexuális szertartásoknál a fiatal lányok által használt tárgyakat, zacskókat, amelyekben valamennyi fiatal lánynak bele kellett tennie a levágott haját vagy körmét, egy asztalt, amelyet Apostolache arra használt, hogy betűket tegyen rá, majd a kezével egy poharat úgy mozgatott, hogy a betűkből különböző szavak alakuljanak ki, amelyekről azt állította, hogy azok egy „természetfeletti személy”, Csehov 1 üzenetei a fiatal lányokhoz, továbbá lefoglaltak olyan cédulákat, amelyekre ezek az üzenetek voltak írva. Úgy tudjuk, hogy az egyik házkutatás helyszíne, a legtöbbször használt ilyen „szent ház” Nyárádremete központjában, a falu templomától pár száz méterre található.
Szeptember 29-én Eusebiu Sebastian Apostolache, Sinoai Ildikó, Pápai Márta és Birtalan Villő vádlottakat előállították a megyei ügyészségen előzetes letartóztatásba vétel elrendelésének javaslatával (Gothard Veronika esetében már elrendelték a bírói felügyeletet). A törvényszéki bírói testület Apostolache esetében elrendelte a 30 napra szóló előzetes letartóztatást, Pápai Márta és Sinoai Ildikó esetében 30 napra szóló házi őrizetet, Birtalan Villő esetében 60 napra szóló bírói felügyeletet.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro 

Megérte, hogy kitüntessék
Emléktárgyat adományozott a tusnádi Domokos Dénes második világháborús veterán katonának Simicskó István magyar honvédelmi miniszter a Magyar Honvédelem Napja (május 21.) alkalmából. Az átadó ünnepséget vasárnap tartották, a Tusnádon megrendezett búcsúval egybekötött községi napon.
Tusnádon az Assisi Szent Ferenc tiszteletére tartott ünnepi szentmise előtt a hősi emlékműnél magyar állami elismerésben részesült a helybéli 92 éves Domokos Dénes. Amint azt Berencsi Attila, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Országos Szövetségének alelnöke beszédében elmondta, céljuk felkeresni azokat az embereket, akik szolgáltak, harcoltak a hazáért, és még életben vannak.
Az átadó ünnepséget a Pro Musica Egyesület fúvószenekara nyitotta meg a székely himnusz eljátszásával, majd Molnár József, a helyi önkormányzat munkatársa köszöntötte az ünneplőket. „Amikor kitüntetést adunk és kapunk, akkor az arra kötelez bennünket, hogy hozzámérjük magunkat ahhoz a tetthez, életpályához, amit jelen esetben Dénes bácsi megélt. Ez a mérce nagyon magas, de ha alatta maradunk is, mégis megkérdem, szabad-e kevesebbet akarni ebben az országban, ezért a nemzetért, mint amit Domokos Dénes tusnádi polgár megtett?” – vetette fel a kérdést Molnár.
A továbbiakban György József, Tusnád község polgármestere szólt a jelenlévőkhöz. „Az ünnep fénypontja Dénes bácsi, úgy gondolom, megérdemli, hogy főhajtással tisztelegjünk előtte. Örvendünk, hogy egy ilyen ember él még ma is közöttünk”.
A helytállás fontosságát hangsúlyozta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. „Ez a globalizálódó világ egyre kevésbe szól a bizalomról, a hitről és az egymásért vállalt kötelességről. Azt gondolom, hogy a mai nap kitüntetettje pont az ellenkezőjét tette az életben. A helytállás azt jelenti, hogy vállaljuk a távlatos céljainkat akkor is, ha azok nehezen megvalósíthatók, hogy felelősséget vállalunk egymásért, és nem azt keressük, ami elválaszt, ami sért, ami bánt, hanem próbáljuk megtalálni azt a morzsát, ami összeköt. Ez a kitüntetés mindannyiunk számára nagy elismerés, arra biztatok mindenkit, hogy a fiataljainkat neveljük a helytállásra” – hívta fel a figyelmet Borboly.
Csont Ede tusnádi plébános beszédének elején a világháborús kor hangulatának felelevenítése céljából a Domus Historiából idézett. „A hazának a szeretete, az áldozatkészség él Dénes bácsi szívében” – tette hozzá a plébános.
A közös imát követően Magyarország Bukaresti Nagykövetségének katonai és légügyi attaséja, Kóka Zoltán alezredes adta át az emléktárgyat. „Ebben az évben a kitüntetéssel járó megtiszteltetés Domokos Dénes urat illeti, aki 1943 októberétől 1945 szeptemberéig volt katona, és Gyimesen teljesített szolgálatot. 1945-ben hadifogságba esett, ahol hat hónapig volt, majd Szegedre került, és onnan visszatért lakhelyére, Tusnádra. Domokos Dénes úrnak a honvédelem ügye iránti elkötelezettségének, tevékenységének elismeréseként a Magyar Honvédelem Napja alkalmából emléktárgyat adományoz Dr. Simicskó István, Magyarország honvédelmi minisztere” – ismertette Kóka.
Domokos Dénes könnyekkel küszködve vette át az elismerést, amely szerinte „a szeretet jelképe”. Az ünnepélyes átadót koszorúzással és a magyar himnusz eléneklésével zárták.
Községi napot tartottak
A templombúcsú mellett vasárnap községi napot is szerveztek Tusnádon, ahol enni- és innivaló, valamint vásár várta az érdeklődőket. A délelőtti órákban főzőversenyt tartottak, amelyre hét csapat nevezett be. A kitüntetés és szentmise után a délutáni órákban fogathajtóversenyt és lovasíjász-bemutatót tartottak, az esti órákban pedig néptánccsoportok előadását tekinthették meg a résztvevők. A községi nap bállal zárult.
Iszlai Katalin
Székelyhon.ro 

Székely vásár, székely sajátossággal: sok a nézelődő, kevés a vásárló
A hetedik Székely Termékek Fesztiváljának, valamint a tizenharmadik Borfesztiválnak is teret adott a városi minifocipályán a hét végén a székelyudvarhelyi Őszi Vásár. A szép idő sok érdeklődőt vonzott a rendezvényre, azonban a kiállítók és termelők szerint vásárló meglehetősen kevés volt.
A negyvenöt udvarhely-, gyergyó-, csík-, maros- és háromszéki termelő egyebek közt gyümölcslevet, szörpöt, lekvárt, tejterméket, teakeveréket, kézműves csokoládét, házi süteményt, méhészeti terméket, valamint szappant, natúr kozmetikumot és tisztítószert, ékszereket, népi motívummal díszített üvegpoharakat, bőrdíszműveket, levendulatermékeket próbált értékesíteni.
A háromnapos rendezvényeket túl hosszúnak tartja Mózes Enikő kénosi sajtkészítő. Úgy tapasztalta, hogy a legtöbb látogató gyerekével sétált egyet a szép időben, aztán hazament anélkül, hogy vásárolt volna. A termelő jobban kedveli a hagyományos hó végi vásárt, ahol nem ül hiába napokig, hanem pár óra alatt eladja termékeit visszajáró vásárlóinak.
Noha idén nem kedvezett az időjárás a méhészeknek, mégis legalább négy standon kínáltak méhészeti termékeket. Az akác a tavalyi készletből került értékesítésre, ebben az évben még kóstolásra sem jutott – mondta Salat Emília udvarhelyi méhész. Repce-, hárs-, illetve havasi méz is szűkösen lett: hét éve, mióta méhészettel foglalkoznak, az idei szezon volt a leggyengébb. A vásári forgalommal kapcsolatban elmondta, hogy sok volt a látogató, de nem igazán vásároltak.
„Van, hogy szép idő van, mégis kevés a vásárló, máskor meg szakadó esőben találnak kedvükre való ékszert” – Verestóy Éva udvarhelyi kézműves úgy gondolja, hogy a vásár sikere főként a szerencsén múlik. Pénteken alig pár vevője volt Zillmann Zsuzsa marosvásárhelyi kozmetikumkészítőnek, azonban ez nem okozott neki meglepetést, hiszen már kitapasztalta a többnapos rendezvények dinamikáját. Mint mondta, nála első két nap ismerkednek a kínálattal az érdeklődők, beszélgetnek, kérdeznek, majd hazamenve dokumentálódnak a termékekről, és többnyire utolsó nap vásárolnak.
Pénteken borkülönlegességeket is kóstolhattak az Őszi Vásár látogatói. A Székely Dalegylet Kovács László karnagy vezetésével bordalokkal nyitotta meg nemcsak a Borfesztivált, hanem ezzel együtt a kulturális programok sorát is. Idén két tokaji pincészet mellett budai, szekszárdi, etyeki, kunsági, illetve Balaton-felvidéki és somlói nedűket kortyolhattak a borkedvelő vásárlátogatók.
Gyerekek meséltek
Hetedik alkalommal rendezték meg a gyerekek mesemondó versenyét az Őszi Vásáron szombaton. A legfiatalabb mesélő öt-, a legidősebb tizenegy éves volt. Az öttagú zsűri az előadások mellett a gyerekek öltözetét is figyelte, valamint hogy mennyire illett a választott mese az előadó életkorához. A főként székely népviseletbe öltözött gyerekek többsége jól ráérzett a magyar nyelv sajátosságaira, ereszkedő dallamára, megfelelő hangszínnel sikerült visszaadniuk a megjelenített szerepeket. Jobbára hosszú, tréfás mesékkel szórakoztatták az egybegyűlteket, teletűzdelve ízes, népi kifejezésekkel. Minden részvevő emléklapot kapott, a három dobogós és a három különdíjas pedig mesekönyvet, játékot és írószert tartalmazó ajándékcsomagot vihetett haza. A verseny győztese a hatéves Jónás György Balázs, a zeteváraljai Jókai Mór Általános Iskola előkészítős diákja, a második helyezett Waum Réka Gyopár, a harmadik pedig Simon Tímea lett, míg Gedő Krisztina Enikő, Hajdó Gábor és Barabás Kristóf különdíjban részesült.
Dósa Ildikó
Székelyhon.ro 

Három kisteherautónyi adomány a Szent Anna-otthonnak
Ipari gáztűzhely is volt abban a három kisteherautónyi adománycsomagban, amit Békésről juttattak el a hét végén a Szent Anna Gyermekvédelmi Központba. Gyergyószentmiklós testvérvárosából nem először érkezik támogatás Böjte atya otthonába, mindannyiszor olyasmiket gyűjtenek az anyaországi pártolók, amire épp a legnagyobb szükség van a gyergyói „nagycsaládban”. A gáztűzhely megvásárlását a Testvérváros kenyere program tette lehetővé.
Amióta működik a Szent Anna-ház, azóta gondoskodik lakóiról egy békési baráti társaság. Kezdetekben évente kétszer hozták el az otthon összegyűjtött adományokat, az utóbbi években három-négy alkalommal jönnek, hogy célba juttassák az egyre gyarapodó felajánlásokat.
„Idén harmadszor látogatunk ide, de még egyszer biztosan jövünk, mert nagyon sok minden otthon maradt, nem fért be a kocsikba” – mondta Hegyesiné Edit. Férjével, illetve az Öreg és a Paulcsik családdal közösen kezdeményezték a jótékonykodást, miután Gyergyószentmiklóson kirándulva egy olyan személlyel ismerkedtek meg, aki alkalmazottként dolgozott a Dévai Szent Ferenc Alapítvány otthonában. „Azóta vallom, hogy nincsenek véletlenek” – mondta lapunknak Hegyesiné, elmesélve, hogy szűk társaságuk mára harmincfősre gyarapodott, mindannyian segítő szándékkal munkálkodnak a Szent Anna-otthon javára.
Hagyománnyá vált az évek alatt, hogy a Testvérvárosok kenyere program során összegyűlt pénzből valamilyen háztartási gépet vásárolnak az otthonnak – tavaly két, félipari mosógépet sikerült vásárolniuk, idén a szükséglistára felvett ipari gáztűzhelyet szerezték be. Megvásárlásához ezer, egyenként félkilós cipót értékesítettek a Testvérvárosok kenyere programhoz kötött augusztusi jótékonysági rendezvényen, a cipókhoz a lisztet békési és gyergyói búzából őröltették. Maradt készleten is a felajánlásokból összegyűlt mintegy 30 mázsányi búzából, lisztté őrölve ezt is a Szent Anna-otthonnak juttatják el. Pénteken 15 mázsányit hoztak, a maradék egy következő alkalommal érkezik.
Eljutott azonban sok zsáknyi ruhanemű, lábbeli, játék, amit a békésiek küldtek Böjte atya gyermekeinek. „Sehol nem hirdetjük az adománygyűjtést, szájról szájra terjed, és mivel megbízhatók vagyunk, folyamatosan hozzák a felajánlásokat az emberek” – mondta Hegyesiné. Hozzátette, valahányszor Gyergyóba indulnak, igyekeznek olyan személyeket elhozni magukkal, akik még nem jártak itt. „Próbálunk fertőzni. Célként fogalmazódott meg bennünk az is, hogy minél több békésit hozzunk ide, és hogy minél több gyergyói eljöjjön hozzánk. A testvérvárosi kapcsolatban ez a lényeg” – fogalmazott.
Pénteken tizenegy békési segítő érkezett. Külön ajándékkal pótolták meg a három autónyi adományt: tisztító- és tisztálkodószereket vásároltak az otthonnak, és több láda friss zöldséget is hoztak. Nem várnak köszönetet semmiért, azt vallják, másokon segíteni a legtermészetesebb dolog. Köszönetüket tolmácsolják azonban a búzát felajánló gyergyószentmiklósi Aranykalász és Agromec mezőgazdasági társasoknak, illetve a gáztűzhely beszerzésében segítő, békési Bimetal Bt.-nek.
„Mostanáig egy háztartási aragázkályhánk volt, nem fértünk rajta a nagy edényekkel, úgy hogy a most kapott ipari gáztűzhely hatalmas segítség. Megkönnyíti a reggeli teafőzést, de napközben az étel elkészítése is sokkal hamarabb fog menni” – mondta a Szent Anna-otthon vezetője. László Orsolya minden ajándékért háláját fejezte ki. Állandóan szükség van ruhákra, cipőkre a 35 gyereknek – mondta, a mindennapi kenyérhez – amit házilag állítanak elő az otthon udvarán lévő kemencében –, bizony sok liszt szükséges – tette hozzá. A közelgő télre tűzifára lenne szüksége az otthonnak, és bár gazdálkodnak, nem lesz elegendő a megtermesztett zöldség sem – mondta el kérdésünkre László Orsolya.
Pethő Melánia | 
Székelyhon.ro

Felzúdulás a SZÁT listaátrendezése miatt
„Az RMDSZ bukaresti szervezete semmiképp nem fogadja el, hogy felülírják a helyi döntést” – szögezte le a Krónikának Buday Richárd, akinek a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) döntése értelmében a befutónak számító parlamenti képviselői helyet az esélytelen szenátorira kellene cserélnie. Amint arról beszámoltunk, a SZÁT döntése alapján a Hargita megyei képviselőjelöltek rangsorában a 4., befutó helyre kerül a szórványmagyarság képviselője, Benedek Zakariás építkezési vállalkozó, a szövetség Szeben városi szervezetének elnöke. A korábban az udvarhelyszéki területi szervezet által befutó helyre jelölt Birtalan József ugyanakkor az RMDSZ bukaresti képviselőjelölt-listáját vezeti majd. Eredetileg erre a helyre Buday Richárd bukaresti RMDSZ-elnököt rangsorolták, ő azonban átkerült a fővárosi szenátusi lista élére, ami már nem számít befutónak. A Krónika információi szerint az RMDSZ vezetősége semmiképpen sem támogatta, hogy Buday mandátumhoz jusson.
A bukaresti szervezet elnöke a Krónikának kifejtette, reméli, hogy a SZÁT nem végleges döntést hozott, hanem csak javaslat fogalmazódott meg, melyre a bukarestieknek is rá kell bólintani. „Itt nem az én személyemről van szó, hanem elvekről. Folyamatosan arról beszélünk, hogy decentralizáció kell, hogy ne Bukarestben döntsenek a települések sorsáról. Akkor a szövetségen belül is a decentralizáció elve kellene érvényesüljön. Felelőtlenségnek tartom, ha felülírjuk a helyi döntést” – mondta Buday Richárd. Hozzátette, azt sem érti, hogy ha a szebeni jelölt Hargita megyében indul, akkor a hargitai miért nem Szebenben, és miért Bukarestben kerül fel a listára.
„Nem vagyunk mi másodrangú RMDSZ-esek. Ha az a jelszavunk, hogy minden magyar számít, akkor minden szervezet is egyformán számít” – hangsúlyozta a fővárosi szervezet elnöke, aki szerint, ha a szövetség központi vezetősége így folytatja, veszélybe kerülhet az ötszázalékos bejutási küszöb. A Krónikának kifejtette: szombaton a bukaresti választmány megerősítette, hogy nem fogadja el a SZÁT módosítását, de a küldöttgyűlés is dönteni fog. „Ha nem a mi döntésünk érvényesül, nem mi lépünk ki az RMDSZ-ből, hanem tulajdonképpen kizárnak minket” – jelentette ki Buday, aki szerint a szövetség vezetősége valószínűleg nem bánná, ha lemondana. Sok mindenben nem értenek egyet, hiszen ő nem látja az oly sokszor hangsúlyozott megújulást. „Gyenge vezető, aki nem meri széles körben átengedni a döntés jogát, inkább központosít” – jelentette ki Buday.
A SZÁT döntését az érintetteken kívül a szövetség számos neves politikusa is kifogásolta. Miközben Kovács Péter ügyvezető elnök a Facebookon „szolidaritáson alapuló, merész, bölcs és több szempontból is kiegyensúlyozott” döntésként jellemezte a határozatot, Frunda György egykori szenátor és államfőjelölt hozzászólásában „antidemokratikus, gyalázatos döntésnek” minősítette azt.
„Rangsorolás volt Kolozsváron. A rangsorolók magukat minősítették” – fogalmazott a közösségi portálon közzétett bejegyzésében Eckstein Kovács Péter volt szenátor is. A volt kisebbségügyi miniszter több Maros megyei RMDSZ-eshez hasonlóan Jakab Istvánnak, a Környezetvédelmi Alap elnökének a félreállítását kifogásolta. Úgy vélte, kiváló, külföldön is elismert szakemberként Jakab befutó helyet érdemelt volna. „Mivel garantáltabb Biró Zsolt, vagy Vass Levente frakcióhűsége, mint a Jakabé, vagy hátrányt jelent, ha valaki jó szakember és nem megélhetési politikus?” – tette fel a kérdést Eckstein-Kovács arra utalva, hogy sajtóinformációk szerint a SZÁT tagjai attól tartottak, Jakab szakpolitikusként nem biztos, hogy betartaná a frakciófegyelmet, illetve visszaköltözhet Brüsszelbe. Jakab István a Transindex kérdésére nem kívánta kommentálni a számára kedvezőtlen döntést. Biró Zsolt MPP-elnök ezzel szemben a hírportálnak nyilatkozva üdvözölte a SZÁT határozatát, kijelentve: bölcsnek tekinti azt. „Szavazatmaximalizálás szempontjából is fontos döntés a SZÁT döntése, de természetesen továbbra is minden MPP-szimpatizáns és minden magyar szavazó jelöltjeként fogok kampányolni. A közös lista lényege, hogy a teljes közösséget képviseljük” – mondta a Transindexnek Biró Zsolt.
Bíró Blanka, Pap Melinda
kronika.ro
Erdély.ma

Helyet a spágagyűjtögetőnek
Az RMDSZ Maros megyei szervezetének elmúlt negyedszázados tevékenységéről sokat elmond, hogy innen kerültek ki vagy ide kötődtek a szövetséget éveken, évtizedeken át irányító nagy öregek – Borbély László, Frunda György, Markó Béla –, akik ráadásul fontos kormányzati tisztségeket is kaptak, valahányszor a magyar szervezet hatalomra került valamely román koalíciós partnerével, ugyanakkor ez a csapat – nagyon úgy tűnik immár, végleg – elveszítette Marosvásárhely irányítását, s Székelyföld fővárosát képtelen visszafoglalni egy korrupcióval gyanúsított, nyíltan magyarellenes liberális politikustól.
Érthető hát, hogy pár nappal korábban, amikor nyilvánosságra hozták az RMDSZ Maros megyei képviselő- és szenátorjelöltjeinek neveit, sokak megkönnyebbülten sóhajtottak fel: végre egy olyan lista, amelyen nincsenek rajta a rég elkoptatott arcok, végre valamiféle megújulás jeleit látni. Aztán csakhamar kiderült: korai volt az öröm, a Maros megyei küldöttgyűlés ugyanis inkább jól megrendezett színjáték volt, semmint valós, demokratikus választás, s a szálakat éppen úgy a régi vagy új nagy öregek – Borbély László, Markó Béla, Kelemen Hunor – rángatták, mint korábban.  Az RMDSZ udvarhelyszéki szervezete évek, évtizedek óta összefonódott Verestóy Attila nevével. A szövetség szenátora elmozdíthatatlan, megrendíthetetlen, örök, és azonnal kijózanítja mindazokat, akik hisznek vagy legalábbis reménykednek az újratervezésben, az RMDSZ megújulásában. Ezúttal azonban nemcsak az örök szenátor, hanem Udvarhelyszék RMDSZ-es polgármesterei is teljes joggal csaptak az asztalra, amikor a Szövetségi Állandó Tanács korábban úgy döntött, Biró Zsolt MPP-elnök számára ott biztosítanak befutó helyet a szövetség listáin. Jogos felháborodásukat követően a Szövetségi Állandó Tanács is módosítani kényszerült korábbi döntését, s Biró Zsoltot végül mégiscsak otthonából, Maros megyéből juttatják be a bukaresti parlamentbe. Kétségkívül ott a helye, legalábbis, ha az MPP elnökének eddigi tevékenységét és kijelentéseit nézzük: a pártot sikeresen visszaterelte az RMDSZ ernyője alá, miközben kollegáit azzal igyekezett meggyőzni a kiegyezés szükségességéről, hogy ily módon a polgáriak polgármesterei által összegyűjtött „spágát” könnyebben eljuttathatják a megfelelő helyre.
Nagyjából ennyi tehát, itt egyelőre véget érni látszik a szövevényes történet az igazi érdekképviseletről, a magyar szövetségen belüli demokráciáról, a helyi szervezetek autonómiájáról, szakmaiságról, megújulásról, hitelességről…
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Transzszilvanizmus és nemzeti közösségek – elmélet és gyakorlat
Kisebbségi szeminárium a Bernády Házban
Pénteken a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány szervezésében került sor a Transzszilvanizmus és nemzeti közösségek – elmélet és gyakorlat című kisebbségi szemináriumra, amelyet az alapítvány több mint másfél évtizede évente megszervez.
Az előző évi szemináriumsorozat célja konstruktív kommunikációs felület biztosítása volt a többségi és a kisebbségi társadalom képviselői számára a múlt eseményeinek kiértékelésére és közös jövőkép megalkotására. Ennek folytatásaként az idei szeminárium témája a regionalizmus és a régiók nemzetiségi jellemzői, illetve ezen belül a transzszilvanizmus és a nemzeti közösségek volt.
A kerekasztal-beszélgetésen részt vett Gabriel Andreescu egyetemi tanár, politológus, Horváth István, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöke, Amet Aledin államtitkár (Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala), Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke, Pîrvulescu Cristian egyetemi tanár, a Pro Democratia elnöke, Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke, Sigmirean Cornel történész, egyetemi tanár, Vincze Lóránt, a FUEN elnöke, Novák Zoltán történész, Borbély László képviselő, az alapítvány elnöke és a hazai nemzeti kisebbségek, illetve kisebbségi szervezetek képviselői.
Markó Béla a nemzetállam fogalmára és elvére, a nemzetállami törekvések egyre erősödő tendenciájára figyelmeztetett, majd miután felidézte a rendszerváltás utáni időszak kisebbségi vonatkozású eseményeit, rámutatott, hogy bár nem képezi sem hazai, sem európai szinten közbeszéd tárgyát, a transzszilvanizmus témája mindig időszerű. Arról is beszélt, hogy a 2018-ban sorra kerülő, a román nemzetállam létrejötte századik évfordulójának előkészületeiből nem derül ki, hogy mi lehet a tartalma ennek az évfordulónak, és a komoly elemzés szándéka sem, ami a román–magyar együttélést jelenti.
Amet Aledin tatár nemzetiségűként az anyanyelv, a vallás és a nemzeti hagyományok, illetve a nemzeti identitás megőrzésének és egy közös kisebbségi törvény fontosságáról beszélt. Gabriel Andreescu szerint a román hatalom és politikum a transzszilvanizmust Székelyfölddel és az autonómia úgymond veszélyével mossa össze, és ez a folyamatosan visszatérő téma maximális nemzeti feszültséget kreál.
Vincze Lóránt európai szempontból közelítette meg a kisebbségvédelem problematikáját, Cristian Pîrvulescu az illiberalizmus térnyerésének veszélyeire hívta fel a figyelmet, Cornel Sigmirean a román nemzettudat erdélyi vonatkozásairól beszélt.
Smaranda Enache a Népújságnak nyilatkozva fontosnak tartotta, hogy szóljon a transzszilvanizmus politikai dimenziójáról is, megemlített minden olyan kezdeményezést, ami az utóbbi 25 évben történt Romániában, főleg a civil társadalom részéről, a magyar közösség részéről a regionalizáció témájában. "Elég kellemetlen megállapítani, hogy nem sikerült kimozdítani a holtpontról a regionalizációs folyamatokat, és hogy a transzszilvanizmusról, a regionalizációról szóló diskurzus mindig válságban volt, mert a szecesszióval hozták kapcsolatba. A délszláv válság idején, de most is, amikor a geopolitikai helyzet nagyon nehéz, és Oroszországnak új ambíciói vannak, az Európai Unió pedig nem talál megoldásokat, a regionalizációról beszélni nehéz, mert a nemzetállamok az autoritárius utat szeretnék újra követni." Horváth István statisztikai adatokkal próbálta érzékeltetni, Novák Zoltán történelmi szempontból elemezte a transzszilvanizmus fogalmát.
Borbély László a tanácskozást követően kijelentette, folytatni kívánják a szemináriumsorozatot, azt tervezi, hogy a regionalizmus, transzszilvanizmus témájába bevonja a többi történelmi régió – Moldova, Havasalföld, Bukovina, Partium stb. – képviselőit, "hátha tovább tudunk lépni". A Bernády Alapítványon keresztül megpróbál egy olyan keretet biztosítani ennek, ami nemcsak évi egy szemináriumot jelentene, hanem sokkal több megbeszélést, amelybe be kell vonni a többi régiót is, ahová mindenki "jönne a saját hozzáadott értékével, amivel egy kicsit átalakíthatnánk a közbeszédet". Véleménye szerint nem többnapos szemináriumokra lenne szükség, "ahol lenne időnk ebben a rohanó társadalomban egymás szemébe nézni, megismerni egymás értékeit, és a székely zászló nem keltene senkiben gyanút, hogy itt valaki valami rosszat akar".
A Népújság felvetésére, hogy ezeken a szemináriumokon mindig olyan személyiségek vesznek részt, akik egyet akarnak, egyetértenek, ugyanazokat vagy hasonló demokratikus elveket vallanak, viszont azokat, akik ellenzik ezeket az elveket, még nem láttuk ezeken a rendezvényeken, Borbély kijelentette: – Ez így van, nyitni kellene a politikum felé, csak persze most megint kampány előtt vagyunk. Be kell vonni a politikumot, ezért is szeretnénk kiadni ennek és a két előző szemináriumnak az anyagát egyelőre román nyelven, és ezt próbálnánk szórni, hogy olvassák el, és értsék meg, hogy miről van szó. Utána bevonni lépésről lépésre a politikumot, ami nem lesz egyszerű dolog, mert, amint látjuk, nem csak Romániában lelhető fel az intolerancia, a másság elutasítása.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Európának a kis közösségek versenyképes felzárkózására van szüksége
Az Európai Parlament néppárti frakciójának vezető testülete ülésezett szeptember 29-én és 30-án Bukarestben. A tanácskozás fő témája a kohéziós politikák jövője volt. Az eseményen, amelynek házigazdája többek között Winkler Gyula és Sógor Csaba EP-képviselő volt, az RMDSZ-t Biró Rozália és Korodi Attila képviselte.
A péntek délelőtti panelt Marian-Jean Marinescu, az Európai Parlament néppárti csoportjának alelnöke moderálta. A beszélgetésen Korodi a Régiók Bizottsága néppárti csoportjának elnökével, Michael Schneiderrel, valamint Cristian Ghinea európai pénzalapokért felelős miniszterrel együtt vett részt.
Felszólalásában az RMDSZ-es képviselő elmondta, kohéziós, illetve régiófejlesztési alapok hiányában az infrastruktúra-fejlesztés Romániában nem haladt volna. Kitért arra, hogy a kohézió, a felzárkóztatás lehetőséget kínál egy régió, egy vállalkozás vagy egy munkavállaló számára, viszont ahhoz, hogy erről beszéljünk, jobban be kell azonosítani a régiókat. A beazonosításon túl ezeket emberközpontúvá és közösségközelivé kell formálni, másként nem azt az eredményt fogják hozni, amit kellene. Sőt, a szegény közösségek hátán lesznek még gazdagabbak olyan közösségek, amelyek már így is gazdagok. Régiókon belül pedig nagyobb arányban kell olyan támogatási programokat lefolytatni, amelyek egy-egy sajátos közösségnek szólnak.
Korodi beszélt arról is, hogy több régiófejlesztési, vidékfejlesztési és szociális alapot kell juttatni azoknak a közösségeknek, amelyek távol élnek az újonnan kiépülő kereskedelmi útvonalaktól, és emiatt nem élvezhetik ezek gazdasági előnyeit. Itt a gazdasági fejlődés a helyi tudáson, találékonyságon, tapasztalaton, hatékonyságon és versenyképességen múlik.
Hangsúlyozta azt is, hogy a hétéves pénzlehívási időszak során a tagálla- moknak nagyobb lehetőséget kell adni arra, hogy az operatív programjaik összegeit átcsoportosíthassák azokra a területekre, ahol ezek a leghasznosabbak. Ha ez megtörténne, nem maradnának a központi európai költségvetésben el nem költött eurók.
A pályázatok körüli bürokrácia visszaszorításának szükségességére is felhívta a figyelmet, de itt kiemelte, hogy erre nemcsak az unióban, hanem az egyes tagállamokban is szükség van, hiszen például a romániai bürokrácia még mindig nagyobb, mint az uniós. Javasolta, hogy a frakció kezdeményezzen időszakos auditokat a tagállamok bürokráciájára vonatkozóan, és azokat hasonlítsák össze. Ez tanulási lehetőséget nyújtana mind a tagálla-mok kormányainak, mind pedig az önkormányzatoknak.
A csíki parlamenti képviselő arra biztatta a néppárti frakciót, hogy a kohéziós politikák átalakításáról szóló döntések előkészítésében legyenek bátrak. Arra kérte a vezetőséget, ne az Egyesült Államokban látható kohéziós politikát támogassák. Tudjuk, hogy ott óriási szakadék van nagyon erős és nagyon elszigetelt, elszakadt, lemaradt közösségek között. Korodi Attila szerint viszont Európának arra van szüksége, hogy minden kis közösség felzárkózzon és versenyképes legyen, különben az európai társadalom az összeomlás fele tart. Népújság (Marosvásárhely)

Megjelent az Erdélyi Gyopár idei 5. lapszáma
A távol- és közelmúltra egyaránt visszatekint az Erdélyi Gyopár idei ötödik lapszáma. Mégsem a múltidézés a legfőbb jellemzője az Erdélyi Kárpát-Egyesület kéthavi kiadványának: megmutatja az utat, amely a jövőbe vezet. Nem a légifolyosót, nem is az autópályákat, hanem azokat a keskeny ösvényeket, ahol a bakancsos turista barátok társaságában járhatja a hegyeket és völgyeket, megismerheti Erdélyt és a nagyvilágot. Mert Herrmann Antal szavai ma is aktuálisak, nem csak az EKE porosodó mottóját képezik: "A világból annyi a miénk, amennyit látunk belőle".
Jó volt ennyi embert Borszéken látni – összegzik az EKE XXV. vándortáborának szervezői, egyetértve a borvizek királynéjával büszkélkedő város vezetőségével. A jubileumi vándortábor 1500 érdeklődőt vonzott, köztük volt Zákonyi Botond nagykövet is. A tábori tudósítás és statisztikai adatok mellett a vele készült interjút is olvashatják.
A kiadványban újra jutott hely az EKE-napi pályázatra beküldött legjobb gyerekfogalmazásoknak, illetve az EKE-osztályok híreinek is. Túrákban és élményekben gazdag nyár van a hátunk mögött – szögezhetjük le. A beszámolók ugyanakkor ötletadók is lehetnek, hogy még mit érdemes közelről megnéznünk az őszi napok során. Ilyen például a Retyezát- hegységről szóló leírás, vagy a Szent Anna-tó és a Mohos tőzegláp bemutatása, de vonzónak tűnik a Ceszna-völgy természetvédelmi terület is.
Aki útnak indul, mindenképp jó, ha tud tájékozódni, nemcsak térképen, hanem az "idők jeleiből" is. Magas hegyen járóknak – és nem csak – érdemes elolvasni a fény- és elektromos légköri jelenségekről szóló írást. De az égre se felejtsenek el fel-felnézni, hiszen látványokban gazdag az ősz.
Az Erdélyi Gyopárból megismerhetik a fehérkői borvizet, és társuk lehet e kiadvány az őszi gombásztúrák során is. Ha viszont az esős napokon inkább a lakásban maradnának, idézzék fel a múltat, járják be Reményik Sándorral a Nagykőhavast, engedjék, hogy az utat a természet egyengesse, és ismerjék meg a hősi halált halt természetjárót, akinek sírját hamarosan megkoszorúzzák az EKE-sek a Házsongárdi temetőben. Mert ez is része az október közepi ünnepségnek, amikor felelevenítik a néprajzi bálok hagyományát Kolozsváron, aztán pedig Várfalván közmunkáznak együtt a termésnapon. Csatlakozzon az ünneplőkhöz, az EKE-sek családjához! Ezért is érdemes az EKE- kiadványt keresni az egyesület tagszervezeteinél, vagy előfizetni rá akár egy egész esztendőre. Népújság (Marosvásárhely)

Határok fölött is egymást erősítve, megmaradásunkért
Történelmi egyházmegyék sikeres találkozója Aradon
Határok fölött is egymást erősítve, megmaradásunkért
Szombaton az arad-belvárosi református templomban 10 órakor kezdődött istentisztelettel indult a Történelmi Békés-Bánáti Református Egyházmegye IV. Találkozója. A jelzett egyházmegyének az impériumváltáskor 3 ország, 5 egyházmegyére tagolódott espereseinek, illetve Ft. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökének az ünnepélyes bevonulásakor az eredeti egyházmegye zászlaját Venter Miklós, az Aradi Egyházmegye főgondnoka vitte elöl.
Igehirdetésében Ft. Csűry István püspök Ezsdrás könyve VII. része 9-10. verseiből kiindulva az írástudó papról beszélt, aki a babilóniai fogságból szabadulva indult Jeruzsálembe, hogy teljesítse Isten rendeleteit. Örömének adott hangot, amiért ilyen sokan összegyűltek ünnepelni, hogy Isten szeret bennünket. Ebből viszont nekünk is fel kell ismernünk, hogy a modern világban hogyan kell az élethez, a testvéreinkhez, főképpen az Úrhoz viszonyulnunk. Ő ebben az újfajta világban sem hagy magunkra, akárcsak Ezsdrást, az írástudó papot, aki nem talál meghallgatásra. Az Úr azonban nem hagyta magára, akárcsak bennünket, modern világi embereket, akiknek Isten mindig biztosítja a túlélést, a szabadságot, illetve ha fogságba esünk, a szabadulás reménységét. Ne a babilóniai fogságra, hanem mindennapi életünk fogságaira gondoljunk, ahonnan a kiutat Isten előbb vagy utóbb megmutatja. Kerülhetnek utunkba áthághatatlannak tűnő akadályok, szenvedések, megpróbáltatások, az Isten által nekünk szánt célba, mindenképp eljutunk. Ehhez azonban feltétlenül szükséges: hogy soha ne kételkedjünk Istenben, mindig az Ő törvényei szerint éljünk, cselekedjünk, mindig a szívünkben hordozzuk és a testvéreinket, a környezetünket is az istenhívő életre, az egymás iránti önzetlen szeretetre ösztönözzük.
Ünnepi műsor, köszöntések
Kiss Zsuzsanna egyetemista mély átéléssel szavalta el Radnóti Miklós, Nem tudhatom című költeményét, ezt követően nt. Módi József esperes Ézsaiás próféta könyvéből vett igével köszöntötte a maga és a szervezők nevében a Történelmi Békés-Bánáti Egyházmegye IV. Találkozójának a résztvevőit, megköszönve ft. Csűry István püspöknek az igei szolgálatot, majd tolmácsolta ft. Halász Béla, a Szerbiai Keresztyén Egyház püspökének az üdvözletét, aki egészségi okok miatt nem tudott jelen lenni. Köszöntötte nt. Katona Gyulát, a Békési Református egyházmegye esperesét; nt. Juhász Andrást, a Csongrádi Egyházmegye esperesét; nt. Fazakas Csabát, a Temesi Egyházmegye esperesét, valamint nt. Kiss Nándort, a Bánáti Református egyházmegye esperesét. Köszöntötte Berkesi Sándor Liszt-díjas karnagyot, valamint Nagy Szabó Kornélia karnagyot, a főtiszteletű és a nagytiszteletű asszonyokat, lelkipásztor testvéreket, a presbitereket, valamint a gyülekezetek küldötteit. Köszöntötte a testvéregyházak képviselőit, nt, Jakab István evangélikus-lutheránus lelkészt; Kulcsár Barnát, a magyar baptista gyülekezet részéről, valamint a katolikus egyház képviselőjét; dr. Hegyi Ádám történészt; Király András oktatási államtitkárt, Bognár Levente aradi alpolgármestert, aki éppen aznap ünnepelte a születésnapját, Faragó Pétert, az RMDSZ Arad megyei elnökét, továbbá a politikai és a civilszervezetek képviselőit. Megköszönte Kiss Zsuzsa szavalatát, köszöntötte Éder Enikő színművészt és Borsos Pál zenészt, zeneszerzőt; Dinnyés József énekes, daltulajdonost.
Az esperes a továbbiakban kifejtette: nagy örömükre szolgál, hogy az idei találkozót az Aradi Egyházmegye szervezhette, amire az arad-belvárosi gyülekezetben kerül sor. Köszönetet mondott a lelkipásztoroknak, a presbitereknek, a nőszövetségi tagoknak a szervezéssel járó áldozatos munkáért. Az Aradi Egyházmegye gyülekezeteinek jelentős része szórványközösség, amelynek tagjai az imaházban gyakorolják anyanyelvű kultúrájukat, egymást bátorítva, Isten segítségével a szebb jövőben bizakodva. A megyében 16 lelkipásztor jó szívvel, élő hittel végzi a lélekmentő szolgálatot. A gyülekezetek lelkesedését jellemzi a jól működő diakóniai szolgálat, illetve az egyházi ingatlanok iránti fokozott gondoskodás. Bemutatkozását azzal zárta, hogy az egyházmegyéről részletes tájékoztatót kaphatnak az alkalommal kiadott füzetecskében. Arad megye lakosságát a békés egymás mellett élés jellemzi, jó kapcsolatokat ápolnak a többi felekezettel.
A továbbiakban kitért az 1848–49-es magyar forradalomra és szabadságharcra, aminek gyászos végét képezi 1849. október 6-a, amikor Aradon kivégezték a 13 hős tábornokot. Az esemény örökre bevéste magát a magyar történelembe. Az utána 71 évvel bekövetkezett trianoni diktátum szinte a kilátástalanságba sodorta a nemzetet, a tény viszont, hogy ma itt, a Történelmi Békés-Bánáti Református Egyházmegye IV. Találkozójára kerülhet sor, Isten végtelen jóságát, irántunk megnyilvánuló szeretetét példázza.
A továbbiakban kivetített képekkel alátámasztva nt. Katona Gyula, a Békési Egyházmegye; nt. Juhász András, a Csongrádi Egyházmegye; nt. Fazakas Csaba a Temesi Egyházmegye, nt. Kiss Nándor a szerbiai Bánáti Egyházmegye életét, működési feltételeit ismertette. Helyhiány miatt nem térhetünk ki az esperesek beszámolóinak az ismertetésére, de nt. Fazakas Csaba, a Temesi Egyházmegye esperesének a megjegyzése mindenképp ide kívánkozik: az egyházkerületi elektronikus nyilvántartás miatt tegnap este még a Temesi Egyházmegye espereseként feküdt le, ma reggel viszont temesvár-belvárosi lelkipásztorként ébredt, ugyanis az egyházmegyében megejtett esperes-választást nt. Bódis Ferenc végvári lelkipásztor nyerte, tehát ma már ő az esperes, akinek a munkájára Isten áldását kéri. Megköszöni nt. Módi József esperesnek, amiért a  találkozón még esperesként képviselhette egyházmegyéjét.
A jelen lévő világiak közül Bognár Levente aradi alpolgármester kifejtette: Arad számára nagyon fontosak a református közösségek, akik komoly örökséggel gazdagítják a városi értékeket. Kiemelkedő fontosságú a belvárosi gyülekezet és a több mint 160 éves temploma, de a többi református gyülekezet is építkezett. Az aradi magyarok számára nagyon fontos a református közösségekből kisugárzó megtartó erő. Ehhez kívánt nekik további sok sikert, Isten áldását.
Király András oktatási államtitkár, arad-belvárosi presbiter fontosnak tartotta megjegyezni: a belvárosi egyházközségben született, most is itt él. Csatlakozott az elhangzott igehirdetéshez: nem elég a templomban reformátusnak lenni, itt meghallgatni az igét, hanem az ige szerint kell élnünk, cselekednünk. Ha így teszünk, nem kell fogyásról, szórványosodásról beszélünk. Ehhez viszont a versidézetet is szem előtt kell tartanunk: ne hagyjátok a templomot és az iskolát. Mivel jövőre lesz 500 éves a reformáció, azt szeretné, ha új, megerősödött hittel dolgoznánk nemzetünk megtartásáért.
Nt. Módi József esperes, miután köszönetet mondott Király András lelkesítő szavaiért, gratulált neki és munkatársainak az Arad halad c. hiánypótló kiadvány megalkotásáért.
Faragó Péter RMDSZ megyei elnök hozzászólásában az Aradi Magyar Napok kéthetes rendezvénysorozatnak a felekezetekkel, a civilszervezetekkel közösen történt megszervezését méltatta. Az Aradi Magyar Napok legfontosabb üzenete az értékteremtés kell, hogy legyen: vagyis itt voltunk, vagyunk és lenni is akarunk. Abban a reményben zárta, hogy összefogva meg tudnak felelni e faladatnak, amiben nagy segítség lesz a mai értékteremtő találkozó is.
Ezt követően dr. Hegyi Ádám történész-kutató a Békés-Bánáti Református Egyházmegyéről végzett kutatásairól számolt be. Reményei szerint munkatársaival közösen végzett kutatás eredményei hamarosan kötetben is napvilágot látnak.
A továbbiakban Éder Enikő, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház színművésze, az Aradi Kamaraszínház tagja, Borsos Pál zenész, zeneszerző orgonakíséretével, nagy sikerrel mutatta be a Figyel az Isten című szavalatokkal, énekekkel színezett, a legmélyebb érzelemtől a legmagasabb dinamikáig váltakozó, nemzeti töltetű, istenhívő szellemben összeállított műsorát.
Koszorúzás
Nt. Módi József esperes, programvezető köszöntötte az időközben megérkezett ft. dr. Fekete Károlyt, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökét, majd nemzeti imánknak közös megszólaltatásával záruló istentisztelet után a házigazda esperes és a jelzett püspök nyomában mindnyájan kivonultak a Megbékélési Parkba. Ott Ujj János helytörténész tartott rövid előadást a Szabadság-szobor viszontagságos történetéről, illetve Arad történetéről, majd közösen elénekelték a 90. zsoltárt, ft. dr. Fekete Károly püspök áldást mondott a Szabadság-szoborra és a jelen lévő nagy számú hívekre, majd a két huszár tisztelgése közepette az egyházmegyék esperesei és főgondnokai egyenként megkoszorúzták az emlékművet. Az Aradi Egyházmegye koszorúját nt. Módi József esperes és Venter Miklós főgondnok, míg a Temesi Egyházmegye koszorúját nt. Fazakas Csaba leköszönő és nt. Bódis Ferenc megválasztott esperes helyezte el.
Közös ebéd, záró istentisztelet
A hívek átvonultak a Csiky Gergely Főgimnázium udvarára, ahol a felállított asztaloknál a Jelen Ház vendéglőjének a jóvoltából megebédeltek, illetve kedvükre vásárolhattak a nagyzerindi Szénási-házaspár mézeskalácsaiból, a Szellelki Erzsébet által árusított, a Nőszövetség tagjai által hímzett könyvjelzőkből, poháralátétekből, zsoltárborítókból, képeslapokból, a feketegyarmati Ambrus Rozália által készített szőttesekből. Gyertyás falvédőket, felakasztós szatyrokat Bondár Katalin, míg emlékborokat Mészáros László  forgalmazott A vendégek ellátásáért köszönet jár a belvárosi nőszövetség tagjainak, illetve a presbitereknek. A találkozón részt vett egyházi elöljárók és fellépők, valamint a meghívott vendégek a Jelen Ház nagytermében ebédeltek meg.
Ebéd után a templomban 15 órától Dinnyés József daltulajdonos, énekes előadása hangzott el Huszár Gálnak az 1560-ból származó énekeskönyve dalaiból válogatva.
A záró istentiszteleten igét hirdetett ft. dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke Lukács Evangéliuma 11. része, 29–32. versei alapján. Áldást mondott nt. Kiss Nándor, a szerbiai Bánáti Egyházmegye esperese, úrvacsorai ágendát nt. Tóbiás Tibor György kisperegi lelkipásztor. Az úrvacsora kiszolgálásának a rendjét nt. Baracsi Levente arad-belvárosi lelkipásztor ismertette, a templomban, illetve az imateremben is úrvacsorához lehetett járulni. Ebben tevékenyen részt vett ft. dr. Fekete Károly püspök, illetve az esperesek és az erre kijelölt lelkipásztorok.
A záró istentisztelet végén ünnepélyesen átadták a Történelmi Békés-Bánáti Egyházmegye zászlaját a jövő évi szervezőnek, a Bánáti Egyházmegye elöljáróinak.
A záró áldással végződött találkozó mintegy 600 résztvevője lélekben feltöltődve, hitben erősödve, Istenbe vetett bizalommal, a baráti találkozások, a viszontlátás örömével és reményével tért haza. Mert a határok fölött is egymást erősítve, sokkal többet tehetnek a megmaradásunkért.
Balta János Nyugati Jelen (Arad),

Könyvbemutató az Aradi Magyar Napokon
Arad halad!
A helybelieknek a cím olvastán alighanem az Arad marad mondás jut eszébe, amelyet az idők során sokan többféle módon értelmeztek. Úgy, például, hogy Arad lemarad, elmarad a fejlődésben. Holott eredetileg, II. József Habsburg-császár, a kalapos király olyan értelemben mondta ki (ha valóban így mondta), hogy Arad megmarad régi helyén, nem költöztetik a mai Zimánd helyére, a hatalmas vár megépítése és védhetősége kapcsán.
A pénteken bemutatott 250 oldalas, igen jó kiállítású, kemény fedőlapos könyv a Szabadság-szobor Egyesület kiadásában, a Miniszterelnökség – Nemzetpolitikai Államtitkárság, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., az Arad Megyei Kulturális Központ támogatásával jelent meg, és egy kötetben foglalja össze mindazt, amit Arad múltjával kapcsolatban szükséges és érdemes tudni. A öt szerző nagyjából a város kb. hetvenéves történetét dolgozza fel a XIX. század közepétől a XX. század elejéig), bár a bevezető tanulmány (Király András) visszatekint a város távolabbi múltjára is, a XII. századig. Az említett bő fél-háromnegyed század volt azonban az, amely a város történetében meghatározónak bizonyult, hisz akkor alakult ki a (nagyjából mai) városkép, akkor vált Arad igazi várossá, akkortól alakultak ki (a szabad királyi várossá nyilvánításától  – 1834 – kezdődően) fontos intézményei, s akkor indult meg, először bátortalanul, majd a kiegyezést követően egyre erőteljesebben a modernizáció útján. Erről Ujj János tanulmánya szól – a városi és vármegyei közigazgatásról –, majd Puskel Péter összefoglalója következik a közművesítésről, a Muntean Tiboré a város gazdasági életéről, a Lehockzy Attiláé a bankokról és hitelintézetekről  stb. Valamennyi szerző több résztanulmányt is közöl, s ezekből, mondhatni, teljes és átfogó kép bontakozik ki a város történetéről (csak példaképpen: egyházakról,  a színházi és sajtóéletről, egyesületekről, civil és társasági életről, az aradi építészekről, az egészségügyről, jótékonysági egyesületekről, sportéletről stb. Terjedelemben jelentős (mintegy nyolcvan oldat) tesznek ki a mellékletek, amelyek, többek között, az egykori aradi polgármesterekről, az utcák beosztásáról, az igazságszolgáltatásról (egykori bírák, ügyészek, ügyvédek), a közjegyzőkről, az egészségügyben tevékenykedő orvosokról, fogorvosokról, gyógyszerészekről, emberbaráti intézményekről, gyermekvédelemről, kulturális intézményekről, hírlapokról, kereskedőkről mesteremberekről van szó).
A péntek késő délutáni, a Csiky Gergely Főgimnázium zsúfolásig megtelt dísztermében (az előcsarnokban is ültek jónéhányan) megtartott könyvbemutatót Horváth Levente a Szabadság-szobor Egyesület képviselőjeként vezette le – kitűnően, igen jó összekötő szöveggel, s kérte sorra a szerzőket a felszólalásra. Puskel Péter örömét fejezte ki, hogy az „öregeken” kívül két fiatal történész-kolléga  (Lehocky, Muntean) is jelen van a kötetben, s reményének adott hangot, hogy lesz kinek átadni a stafétabotot.
És végül ne feledkezzünk meg Nagy István tanárról, aki – nem először! – önzetlenül vállalta az éppen soron lévő (s a most megjelent) értékes kötet nyomdai előkészítő munkálatait is (itt-ott, ha szükségesnek mutatkozott, a szövegbe és a képanyagba is „belenyúlt”), a korrektúrát végző Bölöni Györgyről és Matúz Andrásról, aki a kötet igen érdekes borítóját tervezte, amelyen az A betű Arad kezdőbetűjének, de alfának, a görög ábécé kezdő betűjének is felfogható, alatta a vár körüli Maros-kanyart, de ómegát, a görög ábécé utolsó betűjét, a közbeszédben a véget is jelképezheti. A kezdet immár a múlté, a befejezés, remélhetőleg, még nem következett be. Király András, a kötet felelős szerkesztője szerint Aradnak – bár adottságai a mostaninál többre predesztinálják – képesnek kell lennie a haladásra.
Maradjunk ennyiben, nem feledkezve meg arról, hogy Arad múltjára vonatkozóan – sok, a történelmet hiányosan vagy ferdítve bemutató kötet után –, egy dokumentumokra támaszkodó, hiteles könyvet vehet kezébe az olvasó. Vegye kezébe, érdemes!
Jámbor Gyula
ARAD HALAD! – Fejezetek a város történetéből a XIX. század közepétől a XX. század elejéig /Arad, 2016 Nyugati Jelen (Arad)/

Jegenye új pappal ünnepelte 150 éves templomát
Hármas ünnepre gyülekeztek a jegenyeiek szombaton. 150 éves római katolikus templomuk búcsúünnepe egyúttal új lelkipásztoruk, a kolozsvári születésű ifj. Kádár István plébános beiktatási szertartására is alkalmat adott. A mintegy 400 lelkes falu életében nem oly mindennaposak a közösségi ünneplések, az emberek nem szoktak hozzá, de a hitéhez ragaszkodó gyülekezet az ünnepi szentmisén zsúfolásig megtöltötte a templomot. A délutáni településtörténeti bemutatóra főleg az ifjúság jött el, este pedig az Operettissimo előadásán mozdulni is alig lehetett a faluházában. Vasárnap verses-zenés előadáson mutatkoztak be a falu tehetségei, a köztudomásúan sok helybeli zenész közül is felléptek néhányan. Az új lelkész és a közösség nagy nyitottsággal fordul egymás felé, bízva a fejlődés ígéretét magában hordozó, gyümölcsöző együtt munkálkodás lehetőségében.
Talán az idei utolsó nyárias hétvégére ébredt szombaton Kalotaszeg egyetlen színtiszta római katolikus faluja. Mától esőket és lehűlést jósolnak, de szombaton és vasárnap még cirógató napsütésben ünnepelhette a jegenyei közösség Szent Mihálynak szentelt templomát, amelynek jelenlegi épületét 150 évvel ezelőtt emelték. Egyben búcsúünnep is volt a hétvégén, és ez alkalommal köszöntötték új lelkipásztorukat is: ifj. Kádár István paptársai és főesperese jelenlétében tett fogadalmat új szolgálati helyén.
Templom és vallás
Bizonyos források szerint 1062-ben, más írások szerint a XIII. században már létező településen 1250 körül emeltek kőtemplomot Szent Mihály tiszteletére. A reformáció Jegenyét sem kerülte el, de temploma csak rövid ideig volt a reformátusoké, 1579-ben Báthori István fejedelem visszavásárolta és a jezsuitáknak adományozta. Később ismét református templom volt, de 1615-ben Bethlen Gábor újra a jezsuitáknak adományozta. A lakosság többsége mindvégig megmaradt katolikus hitében.
Az 1629-ben vagy 1630-ban született, majd röviddel azután Jegenyén megkeresztelt híres szerzetes, építész, botanikus, zeneszerző és zenegyűjtő Kájoni János nevezetes könyvében, a Libernegrában így ír a születése körüli időszakban Jegenyén uralkodó vallási állapotokról: „A [jegenyei] katolikus egyház ama igen gyászos és szűkölködő helyzetben semmiképpen sem tudott katolikus papot szerezni, de még a plébánia hívei között sem volt egy tanult ember, az Egeres nevű szomszéd falu kálvinista lelkészét fogadta föl a katolikus lelkésznek járó teljes bérért, de azzal a szigorú kikötéssel, hogy a meghatározott napokon eljővén hirdesse nekik az ünnepnapokat, a böjtöket, hogy kereszteljen, eskessen és a halottakat temesse el stb., de soha ne merészeljen prédikálni vagy a képeket megérinteni.” (Fordította: Madas Edit, a Kájoni-kézirat 1991-es szegedi kiadásának szerkesztője.) A hagyomány szerint, amikor a református pap mégis prédikációval próbálkozott, a hívek alaposan megkergették. A jelenlegi templom 1866-ban, Boér János plébános idején épült.
 Szabadság (Kolozsvár)

Családias magyar ünnep a Bánságban
Több ezer érdeklődőt mozgatott meg hétvégén a Bánság magyar ünnepének is szánt, első alkalommal megszervezett Temesvári Magyar Napok.
Az Opera téren és a környező kis utcákban megtartott háromnapos rendezvényen számos program közül válogathattak a helyi és környékbeli magyarok, de Magyarországról is szép számmal érkeztek érdeklődők, és a más nemzetiségű helybeliek is kíváncsiak voltak az egyébként körükben is népszerűsített magyar ünnepre.
A Temesvári Magyar Napok célja épp a magyar kisebbség értékeinek, hagyományainak a megismertetése volt, a rendezvény a magyar kormány támogatásával valósult meg. A szervező Várbástya egyesület, illetve a többi civil szervezet, intézmény színes programkínálattal várta az érdeklődőket, néptáncos, könnyűzenei, gasztronómiai, irodalmi, képzőművészeti és színházi programok egyaránt szerepeltek a kínálatban, de a hagyományos mesterségekkel is megismerkedhetnek a látogatók.
A magyar napok rendezvényei előtt tartott sajtótájékoztatón Potápi Árpád János, a magyar miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára támogatást ígért Temesvárnak a magyar programokra 2021-re is, amikor a bánsági város Európa egyik kulturális fővárosa lesz. Elmondta: bízik abban, hogy a kulturális fővárosi cím és az ehhez kapcsolódó programsorozat a tágabban vett bánsági régió és az ott élő valamennyi népcsoport számára bemutatkozási lehetőséget biztosít.
Potápi Árpád János gratulált a temesváriaknak a kulturális fővárosi címhez, és örömét fejezte ki, hogy olyan város kapta a címet, amelyben több nemzetiség él, és amelyet a románok, a németek, a magyarok és a szerbek egyaránt magukénak éreznek. Úgy vélte: az Európa Kulturális Fővárosa program alkalom lehet majd arra, hogy a magyar, a német, a szerb, de akár a bolgár, a szlovák és a cseh kultúra is bemutatkozzék. „Remélem, hogy nemcsak Temesvár, hanem az a régió, amely tágabb értelemben hozzátartozik: Kikinda, Nagybecskerek, Arad, Resicabánya, Szeged és Hódmezővásárhely is be tud mutatkozni, mert Temesvár kulturális, gazdasági szerepe a tágabb térségre is kihatással volt az idők során” – fogalmazott az államtitkár.
Megjegyezte: a kolozsvári magyar napok példája azt mutatja, hogy a rendezvénysorozat a többségi lakosságot is képes megszólítani. Ezeknek a rendezvényeknek az a fő céljuk, hogy megmutassuk magunkat, de ne csak önmagunknak, hanem másoknak is, jelentette ki az államtitkár, aki szerint a rendezvény nemcsak a kultúrának, hanem a gazdaságnak is jót tesz. Tamás Péter, Magyarország temesvári tiszteletbeli konzulja, a Temesvári Magyar Napokat szervező Várbástya egyesület elnöke elmondta, az elmúlt évtizedekben nem volt arra példa, hogy három napra a magyar kultúra foglalja el a város főterét.
A Temesvári Magyar Napok megnyitóját pénteken este tartották az Opera téren, az itt felállított szabadtéri színpadon a Budapesti Operettszínház előadásában a Csárdáskirálynő 100 című produkciót tekinthették meg az operettkedvelők. Másnap a családokat kívánták megszólítani a szervezők az Alma együttes koncertjével, majd este a Republic zenekar áll közönség elé. Vasárnap a szegedi Molnár Dixieland Band, illetve a Bikini együttes koncertjével zárul a háromnapos ünnep. Krónika (Kolozsvár)

„Idejétmúlttá válnak” Sütő András művei?
Sütő Andrásra emlékeztek halálának 10. évfordulóján Marosvásárhelyen szeptember utolsó napján, a Sütő András Baráti Társaság tagjai az író alakját, irodalmi és közéleti tevékenységét idézték fel. Az író sírjánál tartott megemlékezésen alig húszan vettek részt.
Demeter József lelkipásztor, a baráti társaság elnöke arról beszélt, többen is megpróbálják kétségbevonni az író irodalmi munkásságának értékét, mondván, művei immár „lecsengtek”, idejétmúlttá váltak. Az egyik, nemrég megjelent magyar irodalmi lexikonból a szerkesztők kihagyták a nevét, a baráti társaság elnöke azonban hiszi, hogy a munkájuk és a törődésük nem hiábavaló. Demeter József úgy fogalmazott, amíg lesz magyar ember a földön, addig lesz Sütő Andrásnak olvasója.
Az emlékezők az író kedvenc zsoltárát, Tebenned bíztunk kezdetűt énekelték el. A koszorúzást követően Demeter József kihirdette, hogy október 9-én, vasárnap Pusztakamaráson is tartanak egy megemlékezést a Sütő András szülőházánál, ahol az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület a ház felújítását követően rendbe tette a régi nyári konyhát és az udvaron álló kútkáváját is. Az emlékezők a helyi református templomban ünnepi istentiszteleten vehetnek részt, majd a szülői háznál róják le tiszteletüket.
Érdeklődésünkre, hogy vajon mikor lesz Sütőnek szobra Marosvásárhelyen, hiszen az önkormányzat költségvetésében idén immár harmadik éve szerepelt a terv, a baráti társaság tagjai szkeptikusan válaszoltak. Kilyén Ilka színművésznő elmondta, úgy látja, még csak utalás sem történik az utóbbi időben a szobor felállítására: „Sajnálatos módon ahányszor változik a képviseletünk az önkormányzatban, feledésbe merül a terv, aztán elölről kell kezdeni mindent” – mondta a baráti társaság tagja.
A mezőségi Pusztakamaráson 1927. június 17.-én született Herder-és Kossuth-díjas író, drámaíró 2006. szeptember 30-án hunyt el Budapesten. Ismertebb művei közé tartozik az Anyám könnyű álmot ígér című regény, az Egy lócsiszár virágvasárnapja, a Csillag a máglyán, a Káin és Ábel, A szuzai menyegző, az Advent a Hargitán és Az álomkommandó című dráma.
Antal Erika | Krónika (Kolozsvár)

Virtuóz hegedűhangverseny az összefogásért
Mága Zoltán hegedűművész lépett fel szombaton, a várad-olaszi templomban. Mint elhangzott, a művész ötmillió forinttal támogatja a nagyváradi és erdélyi rászoruló iskolás gyermekeket.
A híres hegedűművész augusztus 21-én indította el Hangok és harangok  elnevezésű jótékonysági koncertsorozatát, melynek utolsó állomása volt a várad-olaszi református templom. A koncertsorozat fővédnöke Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, védnöke pedig Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere és Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, a nagyváradi hangverseny védnöke pedig Tőkés László európai parlamenti képviselő volt.
Konkrét segítség
A szombati hangverseny házigazdájaként, a zsúfolásig telt várad-olaszi református templomban Török Sándor mutatta be a Prima Primissima-díjas hegedűművészt, továbbá vendégeit – Lukács Gyöngyi operaénekesnőt, Kossuth-díjas érdemes művészt, valamint Alexandru Agache operaénekest, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem professzorát, a Állami Operaház erdélyi születésű baritonját.
A váradi hangversenyen összegyűlt adományokból a resicabányai, illetve a Krassó-Szörény megyei iskolásokat, magyar közösségeket, továbbá az újmoldovai Magyar Kulturális Központ felújítását támogatta. A későbbiekben felszólalt az említett területek támogatásáért létesült egyesület vezetője is, részletezte, miért van szükségük segítségre és egyben köszönetet mondott érte.
Felajánlás
Tőkés László, az esemény védnöke a gyülekezet nevében sok szeretettel üdvözölte a magyarországi vendégeket, akik határon innen és túl hirdetik testvéri együvé tartozásunkat, a „harang szavával és a muzsika hangjával”. Az 56-os nándorfehérvári győzelem megünneplése, a hálaadás harangja mellett ma Trianon gyászharangja is a szívünkben kondul – mondta Tőkés László – a gyászos békediktátum óta a nemzet részeit határok választják el. Most viszont az újbóli egymásra találást ünnepeljük – Mága Zoltán e koncertsorozata során is rámutatott arra, hogy a siker kulcsa az összefogásban és egymás kölcsönös megsegítésében található. A Krisztusi Példát követve adakozzunk a resicabányai gyülekezetért, s legyünk – akárcsak egykor a macedóniai gyülekezet – az örömteli összefogás példája. Mága Zoltán és a Budapesti Primarius Szimfonikus Zenekar tolmácsolásában először a Himnusz csendült fel, majd a hegedűművész elmondta: a koncertsorozat 26. állomása Nagyvárad, s mivel ez egy jótékonysági koncert, ő maga is felajánl ötmillió forintot a nagyváradi és Erdélyben élő rászoruló iskolásoknak.
Állva tapsoltak
Albinioni Adagio, majd Bach Air című művével folytatódott a hangverseny, s a későbbiek során többek között Brahms és Liszt műveket adott elő, de elhangzott  a Schindler listája című film fő betétdala is. Lukács Gyöngyi és Alexandru Agache tolmácsolásában operaáriák csendültek fel, s a hegedűművész bemutatta, hogy a cimbalmon is virtuóz módon tud játszani. Vadász Károly, a cimbalom nagymestere is fellépett, majd elhangzott a Kossuth Lajos azt üzente című dal is, melynek kapcsán a hegedűművész megjegyezte: ezúttal az üzenet az, hogy menjenek el szavazni. A közönség többször is állva tapsolta meg az előadókat, s Mága ZOltán elmondta, hogy száz darab tiszteletjegyet ajánl fel a helybélieknek.
De a két és fél órás hangverseny még nem ért véget, előadták Vittorio Monti Csárdás  című szerzeményét, a Radetzky-indulót , majd a Székely Himnusszal zárult a program, amelyet követően a közönség sokadjára tapsolta meg állva az előadókat. Végül  mindenki  ajándék CD-t kapott, melyet a hegedűművész kérésre dedikált is.
Százmillió forint
Mint elhangzott, az egy hónapos fesztiválon Magyarország minden megyéjében, Kárpátalján, Erdélyben, a Vajdaságban és a Felvidéken egyaránt felcsendültek zenei kincseink, erősítve a magyar kulturális közösségi tudatot. Mága Zoltán a jótékonysági jellegű koncertekkel nem csak a magyar zenei kultúrát kívánta népszerűsíteni, hanem konkrét segítséget is nyújtott a hangversenyeknek otthont adó településeknek. A koncertsorozaton több mint százmillió forint értékű adomány gyűlt össze, melyből több mint tízezer embernek nyújtott segítséget a művész..
Neumann Andrea Krónika (Kolozsvár)

Most az unió vizsgázik
Már fertőtlenítik a népszavaztató irodákat, humorommal még azt is hozzátehetem, hogy a volt és mai emeszpések, volt és makacs kommunisták ezúttal megkímélték a fülkéket, nem szemeteltek a szavazáson. Ami mocskot elművelhettek, az mind az övék.
Minap ismét Székelyudvarhelyen hallgattam reggel a Szarkakő felőli erkélyen a szolgálatos kutyák ugatását. Minden reggel hallatnak magukról, elvégzik a reggeli jelzéseket, azzal annyi. És arra gondoltam, mi is a különbség a házi kutyák és a neokommunisták között. A kutya végzi a szolgálatot, azzal elhallgat. A kommunista nyomorultak viszont egész áldott nap ugatnak! Külföldi barátom itt elhűlve magyarázta nekünk, hogy hiszen mindaz, amit ezek meg mertek tenni, hazaárulás. Igen, az!
A tegnapi referendum a hon(unkat)foglalók beözönlése ellen történt. Az utóbbi hetekben igent vonítók vagy távolmaradásra biztatók hangja vajon elcsitul-e mára? Nyugtalanítóként megjegyzem: ezek sosem csitulnak. Hogy nem az övék a győzelem? Orcátlanul végzik az aknamunkát továbbra is.
Honvesztésben, hazafúrásban kiválóan vizsgáztak most is. Vannak nálunk, Erdélyben is politikusok, akik távolmaradásra intették az itteni magyar állampolgárokat, ne szóljanak bele egy másik (magyar!) ország dolgába. A szégyen állít számukra itt kopjafát.
Ezen a szavazáson a nemzeti oldal is vizsgázott. Minden, de minden benne volt a serpenyőben. És vizsgázik a hírhedt Európai Unió is: vajon megértik-e, hogy negyven esztendei szovjet uralom után a magyarság és más nációk sem kívánják az újabb idegen jelenlét dirigációját?
Aki anyját, apját, népét és nemzetét közepes hőfokon szereti, nem a mi utcánkból való – ezen a népszavazáson ez is kiderült. Szeretni hazát és nemzetet csak szélsőségesen tudok. És magam ismerem legjobban ama hőfokot is, amelyen igenelek vagy tagadok. Nagyon szép lenne közvélemény-kutatáson faggatni e (a) népet: győzelem volt s van, mit érez, nénikém, bátyám, mit érzel, babám?
Nem ittunk előre a medve bőrére, de azt tudhattuk, hogy ezúttal a nemzetietlenek, az idegenséget igenelők, az egész nap ugatók nem ússzák meg ép bőrrel. Áldásom a jobb oldalamról!
Czegő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 

Sok van a rovásunkon…
Sohasem kényeztette el a székelyt az élet. Komoly próbatételek elé állította már kisgyermekkorától kezdve. Gyakorta kín volt számára a munka. Amint erre a szó egyik jelentése is figyelmeztet. Szinte észrevétlenül, de valóságosan belenőtt a családi munkamegosztásba, illetve a társadalom „öntőformáiba” a szülők és nagyszülők mellett a gyermek. Felnőtt és gyermek a humor és a mókázás vagy az ugratás által vehetett elégtételt nyomasztó egzisztenciális helyzetén. Így érzékeltette ugyanis fölényét. Példák sokaságát találni erre az irodalomban is, mondjuk Tamásinál, akinek híres gyermekhőse, Ábel általában különleges észjárásának, találékonyságának és talpraesettségének köszönhetően tudja kivédeni a külvilág, egy ellenséges társadalmi rend és idegen államhatalom állította csapdákat.
De bármely szokványos élethelyzetben is feltört a humor a székelyeknél. Jól szemlélteti ezt például a viccben szereplő gyermek esete, aki frappáns feleletet tud adni aggódó nagyapjának. Ketten kaszálnak tudniillik a havason, a teljesítményükkel viszont egyáltalán nincs megelégedve az élete alkonyán járó nagyapa. Mondja is unokájának félnapi kaszálás után: 
– Te fiam, erősen rosszul haladtunk ezzel a munkával!
Az unokának azonnal kéznél a felelet:
– Hát mit akar, nagyapa, ’iszen gyenge legények vagyunk, maga már öreg és tehetetlen, én pedig még gyermek volnék.
Aztán eljön az este, a nagyapa odateszi a vizet az üstbe, hogy forrjon, s megkérdezi unokáját, mennyi puliszkalisztet tegyen belé.
– Hát mennyit! Mint két kaszásnak, nagyapa! – jön a határozott válasz az unoka részéről…
A szülő és gyermek viszonyában, persze, nagyobb volt a szigor. A kiszabott feladatokat teljesítenie kellett a gyermeknek, különben nem maradt el a fenyítés, a büntetés. Ha pedig „helytelenkedett” a gyermek, ugyancsak kijárt neki a szülői „adakozásból”, gyorsan elcsattant az atyai pofon. Nemigen tért el ilyen tekintetben az otthonitól az iskolai nevelésben követett irány sem. Mi több, a nevelés terén végrehajtott annyi reform után, ma is előfordul, hogy egy-egy intő, tanári írásos figyelmeztetés nyomán „jogosítványt” kap a nevelő a szülőtől, saját kezű aláírásával hitelesítvén állásfoglalását az adott ügyben, hogy aszongya: ha nem jól viselkedik a fiam, üsse csak pofon a tanár úr!
Összecseng ez a szülői álláspont egy nem is olyan régen, a szocializmus építése (!?) idején sokat idézett szovjet pedagógus nézetével, akit kiváló művelődéstörténészünk, Benkő Samu idéz egy, a verés és verekedés kultúrtörténetét áttekintő tanulmányában, miszerint „ahol büntetni kell, a pedagógusnak sem áll jogában nem büntetni.”
Érdemes lenne mérlegre tenni, hogy az effajta, valóságos élethelyzetekben érvényesített nevelői eljárások szülnek-e több és nagyobb arányú erőszakot, vagy a szenzációhajhász média által tálaltak, illetve egyes számítógépes „játékok”? Az talán nem kétséges, mindkét iránynak sok van a rovásán…
Borcsa János Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)