Mezőség megmentett magyarjai (Beszélgetés a kilencvenéves Kallós Zoltán néprajzkutatóval)
Tizennégyezerre tehető az általa összegyűjtött népzenei alkotások száma, amellyel messze meghaladja a magyar néprajzkutatás eddigi összteljesítményét. A kilencvenesztendős Kallós Zoltán életműve azonban nem korlátozódik a múlt kincseinek összegyűjtésére: az általa létrehozott szórványkollégium ma a lélekmentés leghatékonyabb hazai modellje.
– Barátja és kollégája, Andrásfalvy Bertalan néprajzos, az Antall-kormány művelődési és közoktatási minisztere így fogalmazott: Kallós Zoltán vezetett rá arra, hogy meggyőződéssel valljam, a művészet nem szabadidős tevékenység, hanem szükséglet. Sőt, roppant fontos egyénlélektani, emberi magatartásbeli módszer. Gondolta volna, amikor feljegyezte az első népdalokat, rigmusokat? – Gondolhatott ilyesmire egy középiskolás diák? Még a kis magyar világban Kolozsváron fogadtuk a debreceni református kollégium regös cserkészcsapatát, a vendégek hortobágyi dalokat énekeltek, anekdotákat meséltek, aztán arra kértek bennünket, hogy énekeljünk mi is valamit. Jó hangú gyerek voltam, rám esett a választás. Én addig a pillanatig azt hittem, hogy amit én tudok, azt mindenki ismeri. Kiderült azonban, hogy bizony senki sem hallotta az általam előadott dalokat. A magyartanárom, Nagy Géza meg is bízott azzal, hogy írjam össze, amit otthon, Válaszúton énekelünk. Így kezdődött. 
– A kolozsvári középiskola után rövid ideig Sepsiszentgyörgyön is megfordult. Hogyan keveredett ilyen messzire szülőhelyétől, Mezőségtől?
– Két oka volt. Az egyik, hogy hatodik osztályban megbuktam latinból, s mivel úgy láttam, hogy soha nem leszek nagy barátja ennek a klasszikus nyelvnek, 1944-ben a sepsiszentgyörgyi tanítóképzőbe „menekültem” előle. Ha Nagyenyed nem marad Romániánál, valószínű, oda megyek. De Szentgyörggyel sem volt szerencsém, közeledett az orosz front, az 1944–45-ös tanévet már el sem kezdtük. Elindult a menekülés, amely engem is Budapestig sodort, de már ott sem nyitott ki a tanítóképző. – Rövid háromszéki tartózkodása során maradt ideje néprajzi gyűjtésekre?
– Időm lett volna, de legnagyobb megdöbbenésemre azzal kellett szembesülnöm, hogy szinte senki nem énekelt már eredeti népdalokat, a táncok pedig egyértelműen polgári táncok voltak. Ezért aztán ebből a szempontból a későbbiekben sem vonzott ez a vidék, meghagytam másoknak. Ott volt nekem Mezőség, Kalotaszeg és a csángók.
– Miért éppen a mezőségi, illetve csángó népi kultúrához szegődött?
– Mert rájöttem, hogy a Mezőség ismeretlen világ a néprajzosok előtt. Palotai Gertrúdnak a széki rámás írásosokról a 40-es évek elején megjelent tanulmányát megelőzően gyakorlatilag említés sem esett erről a világról. A tanulmány elolvasása után mondta Kodály Zoltán Lajtha Lászlónak: ahol ilyen varrottasok vannak, ott jó zenének is lennie kell. Lajtha ezt követően kezdte el gyűjtéseit Széken. Moldvával a kolozsvári kollégiumban találkoztam először Domokos Pál Péter révén. A moldvai magyarság című könyvében elsősorban a leírt nyelvjárás, a szöveg szépsége, az érzékletesen ábrázolt életmód ragadott meg. Tanítónak jelentkeztem az akkor még működő moldvai magyar nyelvű oktatásba, de szűk két éven belül megszüntették a lészpedi iskolát, így költöztem délebbre, s éltem közel kilenc éven át Gyimesben.
– Moldvai periódusából eredeztethető viszont élete egyik legfontosabb találkozása a már említett Andrásfalvy Bertalannal, hiszen általa ismerte önt meg a magyarországi szakma. Mit jelentett önnek ez a „hátország”?
– Mindenekelőtt szakmai segítséget, az addigi munkám visszaigazolását. Annak lehetőségét, hogy megismerkedjem Martin Györggyel, a magyar néptánckutatás megteremtőjével, az ő tudása és intézményi háttere rendkívül fontos volt a további gyűjtések irányának bemérésében. Felhívta a figyelmemet például a tánc fontosságára, arra a tényre, hogy a zene nem tanulmányozható a tánc ismerete és alapos vizsgálata nélkül.
– Kortársai, tanítványai legendákat mesélnek az ön gyűjtési tudásáról, egyedi stílusáról. Mit tudott, amit más nem?
– Nem hiszem, hogy bármivel is többet tudtam volna, mint a többiek. Nagy előnyöm volt azonban, hogy mezőségi vagyok, a környéken igen sok embert ismertem. Rendszerint rokonoknál kezdtem a gyűjtést, tőlük kértem és kaptam meg további énekes-táncos emberek nevét is. Tudtam, kitől mit kérhetek, egy-egy ének sok változatát ismertem, így aztán egyrészt rájöttem az újabbra is, másrészt a különbségeket is érzékelni tudtam. Általában megbíztak bennem az emberek. Moldvai tanítóskodásom alatt a házigazdáim olyannyira családtagként kezeltek, hogy a lányaik esküvőjén még zsebkendőt is kaptam, ami csak a legközelebbi rokonoknak jár.
– Ellenszélben, hatósági zaklatások közepette gyűjtötte össze azt a hatalmas anyagot, amelyből aztán megszületett a műfaj talán legvisszhangosabb kiadványa, a Balladák könyve. Mit remélt tőle? – Nem voltak különösebb terveim vele, amikor leadtam a kéziratot a Kriterionnál. Illetve annyi mindenképpen, hogy legalább a gyűjtéseim töredéke váljék közkinccsé. Soha nem lehetek eléggé hálás Domokos Gézának, a kiadó igazgatójának, hogy vállalta a megjelentetés kockázatát. De azzal a Hargita, Kolozs és Bákó megyére érvényes kutatási szerződéssel is sokszor volt szerencsém, amelyet a Balladák könyve kiadása kapcsán állított ki és újított meg évente Domokos, hiszen munkaviszonyt igazolt. Ellenkező esetben egykettőre rám sütötték volna a közveszélyes munkakerülést, így viszont kénytelenek voltak szabadon engedni.
– Válaszúti múzeumában a népi kultúra tárgyi bizonyítékainak páratlan gyűjteménye látható. Honnan a varrottasok, edények iránti érdeklődése?
– Minden bizonnyal még édesanyámtól örököltem, aki jócskán megelőzte a korát azzal, hogy kancsókat és bokályokat vásárolt – értékmentésből, nem pedig szükségből. Haragudott is érte az apám, hogy minek az a sok kacat. Útjaim során én is megnéztem mindig az abroszt, falvédőt, bokályt, azt is, ki mit vett magára, mit és hogyan táncol. Minden részlet érdekelt, hiszen ezekből áll össze a népi kultúra teljessége. Magam is sok mindent megtanultam, tanító koromban Magyarvistán egy-egy kiló vajért sok mejjrevaló mintáját rajzoltam meg, varrni pedig egyenesen a legendás Pendzsi nénitől tanultam. – A rendszerváltás után a magyar állam több alkalommal is elismerte életművét. A 2005-ben önnek ítélt Csángó Kultúráért Díjat azonban visszautasította. Miért?
– Azt mondtam Bozóki Andrásnak, az akkori kulturális miniszternek, hogy a kitüntetések osztogatása helyett inkább készítsenek egy jól átgondolt támogatási rendszert. Persze, semmi foganatja nem volt, hacsak az nem, hogy a visszautasítás eléggé nehézkessé tette a szocialista kormánnyal való viszonyomat. Nemrég azonban, amikor felmerült a Hagyományok Háza megszüntetésének, illetve más intézménybe való besorolásának terve, Orbán Viktorhoz is levelet írtam, arra kérve, gondolják át alaposan a dolgot.
– Családja válaszúti birtokát ma a Kallós Alapítvány gondozza, benne a néprajzi múzeummal. Régóta ápolgatott terv volt, amely csak a megfelelő korra várt?
– A múzeum létesítése gyermekkori álmom volt. Már a kommunista időkben is megpróbálkoztam egyszer, az akkori válaszúti lelkésszel, Gudor Lajossal megbeszéltem, hogy erre a célra felújítjuk az üresen álló  kántori lakot. A megyei kultuszinspektor azonban tudomást szerzett róla, s megtiltotta a papnak a velem való közösködést. Pedig az anyag egy részét már ki is hordtam Válaszútra. Ezt követően kolozsvári lakásomba is kiszálltak leltározni a néprajzi múzeum emberei, cserepeket, textileket, mindent lajstromba vettek. Meggyújtom őket, de akkor sem adom oda, mondtam nekik. A csángó anyagot elrejtettem a padláson, majd Andrásfalvy tanácsára kijuttattam a pécsi múzeumhoz. Nagyon boldog voltam, amikor 2010-ben sikerült megnyitnunk a múzeumot. Akkor hatalmasnak láttam, de hamar rá kellett jönnünk, hogy még mindig nem elegendő, rengeteg fontos darabot őriznek még a ládák.
– Az ugyancsak az ön nevéhez fűződő szórványkollégium működtetésével immár a jövőt célozza. Milyen holnapot képzel a mezőségi szórványmagyarságnak?
– Amikor visszakaptam a válaszúti házat és birtokot, felajánlottam az Erdélyi Református Egyházkerületnek. Csiha Kálmán püspök idősek házát szeretett volna berendezni Válaszúton, én azonban már akkor határozottan elutasítottam a tervet, azt mondtam, a fiatalok nagyobb veszélyben vannak, mint az öregek. Végül magunk indítottuk el 1999-ben a szórványiskolát, meglehetősen drámai körülmények között, mivel az öt beiratkozottból csak három gyermek jelent meg az első tanítási napon. Akkor Balázs-Bécsi Gyöngyi tanítónővel, az alapítvány mai elnökével elindultunk körme alá nézni a dolognak. Az 1989-es fordulat utáni egyházi összeírás alig huszonöt gyermeket „talált” a környéken. Mi viszont kilencvennyolcat. A különbség abból adódott, hogy a lelkészek a keresztelési nyilvántartást vették alapul, márpedig a vegyes házasságokban született gyerekek egy részét vagy ortodoxnak, vagy meg sem keresztelték. A harminc magyar lelket számláló Esztényben például a pap szerint nem volt magyar gyermek. A román óvodában tanító magyar óvó nénitől viszont megtudtuk, hogy a vegyes családokba születőket a közösség románként tartja nyilván. Így bukkant fel az esztényi völgyben kilenc gyermek – a semmiből. Ma százhúszan vannak az első négy osztályban, illetve a mezőgazdasági iskola kilenc-tizedikes osztályában. Sokan közülük nálunk találkoznak először a magyar nyelvvel. Ők a mi gyermekeink, ha őket elveszítjük, a jelenlegi családjaikról és az általuk alapítandó családokról is lemondhatunk.
Kallós Zoltán
Néprajzkutató, népzenegyűjtő, Válaszúton született 1926. március 26-án.  Legfontosabb könyvek: Balladák könyve: élő hazai magyar népballadák (Kriterion Kiadó, 1970; Helikon Kiadó, 1974), Új guzsalyam mellett, éneklettem én özvegyasszon Miklós Gyurkáné Szájka Rózsa... (Kriterion Kiadó, 1973), Tegnap a Gyimesben jártam, Gyimes-völgyi lírai dalok (Martin Györggyel közösen, Budapest, 1989), Ez az utazólevelem: Balladák új könyve kazettával (Akadémiai Kiadó, 1996), Világszárnya: moldvai magyar népmesék (Stúdium, Kolozsvár, 2003), Elindulék este guzsalyasba… – moldvai magyar népköltészet (Stúdium, Kolozsvár, 2004). Legfontosabb díjak, elismerések: Magyar Művészetért Díj (1993), Kossuth-díj (1996), Julianus-díj (1996), Martin György-díj (1997), Magyar Örökség Díj (2000), Corvin-lánc (2001), a Csángó Kultúráért Díj (2005 – visszautasította), Hazám-díj (2006), a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2010), a Köztársaság Elnökének Érdemérme (2011), a Nemzet Művésze (2014), a Magyarországi Református Egyház tiszteletbeli presbitere, a Magyar Néprajzi Társaság tiszteletbeli tagja, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Válaszúton él és alkot.
 Csinta Samu. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Iancu Laura: Virágzó keresztfa (Húsvét)
„Tavasz, tavasz, gyenge tavasz, te mindeneket újítasz, csak ingemet szomorítasz” – sírja a népdal, és mily igaza van! Valami ifjú zsenge mosoly helyreújul reményünkön a tavaszok hajnalán, de mégis elmúlásunk tavasza az egész életünk. Rettenetes együtt élni a végzettel! Kaparni a templomfalak porát, megvakulni a tudástól, hinni azt, a virágok örömünkre s mi Isten dicsőségére vagyunk. Fölhúzni minden vasárnap az ünnep színpadát és eljátszani az aranykor, az éden varázsát! Tavasz, feltámadás! Kivirágzik a keresztfa, nincs rajta kígyó, sem alma, megkegyelmezett az Isten.
De hol van a „holt fa”, a keresztfa alól, melynek ágai közt legfőbb reménységünk, az örök élet ígérete fészkel, hol van alóla az ember? Az evangélisták azt írják, asszonyok (hárman) álltak Jézus keresztje alatt (János a „szeretett tanítványt” is ott tudja). Az asszonyok szeretete erős, tekintetük elbírja a szenvedést. Talán meghalni szerettek volna a Megváltóval. És ki látja meg először a Feltámadtat? Az asszonyok. Mi hát az asszony sorsa? Vándorlás keresztről keresztre, sziklától szikláig. Elpusztul a világ, és nincsenek virrasztói, őrzői a kegyelemnek, ha nem újul meg az asszony! A megváltás művében a szeretetnek (az anyai szeretetnek) megadatott a kiválasztottság. Mialatt az Atya elhagyta, hagyta meghalni Fiát, s szeretetében napfogyatkozás állott be, addig az asszonyok sárba ragadtan tapadtak a kereszthez. Ha menni akartak volna, sem lehetett, egy pontba zsugorodtak az irányok, azon az éjen nem volt mozdulat. Az asszony nem küldetés, és nem tanúság, tanúskodás. Életének tükre a feltámadás. Nem politikai feminizmust művelek, és nem teológiai nőképet ábrázolok. Az elnémított hangok sóhaját hallottam meg és súgom tovább. Fekete kendőik alatt bújják a templom padjait. Még nem is harangoztak, s már veszi útját, az Úrig meg sem áll, mert útközben beszélni nem illő. A vallásgyakorlásban az asszony tömeg, testvér, a profán társadalomban pedig még az sem. Méltóak vagyunk-e még? Méltóak vagyunk-e a ránk bízott keresztre, elgördített sziklára? És él-e még a hírhedt szó s az állapot, ami a méltóságé?
Szent György hava is közelg. A szent napján – bár jelenleg törölve van a szentek jegyzékéből – Magyarfaluban a kapukra zöld ágakat akasztanak a tavasz érkezésének jeléül. E nap minden ellentmondásosságával együtt kétségkívül a parasztkalendárium egyik legjelesebb napja. Nagyanyám hajnalban kiment a mezőre, Szent György-harmattal megmosta arcát, hátán pedig hozta a „fél erdőt”, ahogy játszva mondottuk neki. Végórái felé már bocskorát sem tartotta érdemlegesnek felhúzni – mezítláb élte világát, szerette érezni a földet. Fogta az ágakat, s beöltöztette a ház minden bejáratát velük. „Leszáradnak ujjaitok – mondta –, ha elveszitek onnét az ágat.” Sem gyermek, sem annak szülője nem kockáztatott az átokkal, ott száradtak rozsdásra házunkon a törölt szent hiedelmei. Aztán tüzet gyújtott a félkegyelmű zsenge ágacskákkal, és művét elvégzettnek gondolta magában. Még abban a hónapban „megsikárta” tűzhelyét, kisöpörte szobáját, új vizet merített, behúzta függönyét, és kilehelte lelkét.
Végrendeletét majdnem rám bízta, azóta Moldváról örökké a nagyanyám jut eszembe! Én még az ő lábai alatt botladoztam, birkóztam a léttel, az ő árnyékába bújtam a mezőn, míg eljutottunk az erdőig, ahol a gombaszedésben úgy elveszítettük egymást, hogy engem a farkasok, őt a kígyók terelték ki a napvilágra. Forrnak bennem igéi, és egyre többet akarnak. Az idő szakít a jövő felé, s az emlék aprít a múltnak. Tán nincs is idő, csak váltják egymást a sorsok, és embernek lenni annyi, mint vinni a múltat, s átadni magunk a holnapnak, ami már a másoké.
A nagyhét a szeretet legvalóságosabb hete. A halál burka alatt érik a legvakítóbb fény, Isten és ember közös hajnala. S e föltámadt véres szeretet-drámában az asszony a hűség fája. Nem lehet másként újjászületni, mint lehullatva aszú voltunk, a tavasz keresztjéből részt vállalva, annak tövében maradni, míg kihajt rajtunk a szeretet ága. És újra láthatjuk az elgurult sziklát, életünk értelmét. S majd elrepíti Róma a fogoly harangszókat, és föltámadnak a meghaltak. Mert tavasz van, s az újulással jön a remény. Maradjatok a Fa tövénél, keserves véreim. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Új tábla a MOGYE valós történetéről
A történelmi tényeket pontosan felsorakoztató kétnyelvű táblát helyeztek el szerdán a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem előcsarnokában. Az újabb tábla Mihály király bronz képmása alá került, amelyet a valóságnak nem megfelelő felirattal leplezett le Margit hercegnő tavaly májusban, amikor az egyetem vezetősége a MOGYE fennállásának a 70. évfordulóját ünnepelte. Holott a magyar tannyelvű kolozsvári egyetem megalakulásának a 70. évfordulója volt, amelynek az orvosi kara kényszerűségből költözött Marosvásárhelyre, ahol 1946 februárjában indult be a magyar nyelvű orvosi oktatás.
Miután a tanügyminisztérium nem válaszolt a beadványukra, a magyar tagozat képviselői írásban, Borbély László képviselő szóbeli tárgyalás során jelezte a Királyi Háznak, hogy a szöveg meghamisítja a történelmi tényeket. Ezt követően jogi képviselőjük Marosvásárhelyre érkezett, tárgyalt mind a két féllel, és korrekt jogi megoldást ígért. Kissé későn, de az egyetem előcsarnokának és lépcsőházának a felújítása után erre sor került.
Az eredeti táblán megmaradt ugyan a kifogásolt szöveg, de az alája elhelyezett új tábla román és magyar felirata pontosan tükrözi a történelmi eseményeket.
Elsősorban azt, hogy az egyetem központi épülete 110 évvel ezelőtt, 1906–07-ben épült, dr. Bernády György polgármestersége idején. 1909–19 között császári és királyi alreáliskola működött benne, 1920–40 között a Mihai Viteazul katonaiskola, 1941–45 között a Csaba királyfi Királyi Hadapródiskola, 1945–48 között a kolozsvári Bolyai Egyetem Magyar Orvosi Kara, 1948–91 között az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet, ami 1991-től viseli a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem nevet.
Az új tábla igazolja, hogy így is lehet. Nehezen érthető viszont, hogy az egyetem vezetősége, amely minden tevékenységében az akadémiai pontosságra kellene törekedjen, és azt várja el az ott dolgozóktól is, miért vállalta a jelentős tekintélyvesztéssel járó korábbi felirat kifüggesztését. Amelynek utólagos helyesbítése érdekében a Királyi Ház jogi képviselőjének kellett közbeavatkoznia.
(bodolai) Népújság (Marosvásárhely)

Móricz Zsigmond és Sinka István műveiből készült filmet mutat be a Duna
Móricz Zsigmond Barbárok című novellája és Sinka István Fekete bojtár vallomásai című önéletrajzi regénye szolgál alapjául a Balázs Béla-díjas Vitézy László új filmjének, A fekete bojtárnak, amelyet ma, március 26-án mutatnak be a Duna csatornán.
Az 1930-as évek paraszti világában játszódó film egy Sinka István nevét viselő bihari juhászról szól, aki beleszeret Pap Piroskába, az őt egy balesetet követően ápoló árva szolgálólányba. A fiatal házaspár épp belekezd közös életébe, amikor az időközben költővé váló, a pusztán legeltető juhászt Móricz novellája cselekményéhez hasonlóan megölik, az általa őrzött nyájat pedig elhajtják.
A fekete bojtár szerdai budapesti sajtóvetítését követően Vitézy László az MTI-nek elmondta: mindig is szeretett volna játékfilmet készíteni a Barbárokból, de a novella rövidsége miatt ez nem volt lehetséges. Évekkel ezelőtt azonban kezébe akadt Sinka István Ábrányka alszik kezdetű verse, amely teljesen megrendítette. "Elkezdtem utánanézni, hogy itt ez a fantasztikus költő, és igaz-e, hogy egy pásztor volt. És igaz, minden igaz" – fogalmazott. Hozzáfűzte: a Fekete bojtár vallomásainak elolvasása után már csak egy nagy adag merészség kellett a döntéshez, hogy lehetséges-e egy ennyire jelentős költőt "egyszerűen megölni a film közepén".
Vitézy László elmondta: noha a film eltér Sinka István valódi élettörténetétől, mégis hordoz egyfajta igazságot, hiszen a ridegpásztor családból származó költőt "művészi értelemben a kortársai irigységből, a lehető legelképesztőbb módon" gyilkolták meg.
A fekete bojtár készítésekor a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy miként lehet valódi költők igazi verseit szervesen beépíteni a filmbe, anélkül, hogy azok kilógnának a többi jelenet közül – mondta el az eddig öt Móricz Zsigmond- filmadaptációt készítő rendező. A most is alkalmazott megoldást Vitézy László előző filmjében, A galamb papnéban próbálta ki először. "Ha tudom a verseket belső monológként megjeleníteni, akkor az nem csupán elfogadható lesz a néző számára, hanem nagyon is átélhető, komoly lelki hatást tud kelteni" – hangsúlyozta. Mint fogalmazott, a forgatás alatt nem ütközött nagyobb nehézségekbe, "bár ahol állat van, ott mindig előfordul valami probléma".
A főszerepet játszó Adorjáni Bálint az MTI- nek arról beszélt, hogy úgy érzi, nem állt távol tőle Sinka István természet-közeli karaktere, nagyon élvezte a forgatást, az állatok közelségét, az esőgépet. Soha nem hajtott még birkát, így a forgatás egyből "mélyvizet" jelentett, nagy kihívás volt fel- és lehajtani a nyájat az első jelenetekben látható vasúti töltésen.
A film jeleneteit ősszel vették fel, hidegben, viszonylag mostoha körülmények között. "Hála istennek az öltöztetőim nagyon jó szakemberek, úgyhogy volt egy búvárruha rajtam, amely melegen tartott" – jegyezte meg a fiatal színész, akinek A fekete bojtár volt a harmadik filmje, amelyet Vitézy László rendezett.
A film főbb szerepeiben Adorjáni Bálint mellett Bánovits Vivianne, Reviczky Gábor, Koncz Gábor, Szirtes Ági, Szarvas József és Tenki Réka látható. A forgatókönyvet Vitézy László Pozsgai Zsolt íróval közösen készítette. Az operatőri munkát Pap Ferenc és Markert Károly végezte, a vágó Csillag Manó, a narrátor Székely B. Miklós volt. A film producere Kálomista Gábor.
A fekete bojtárt március 26-án, ma 20 óra 30 perckor mutatják be a Duna csatornán, ugyanezen a napon 23 óra 10 perctől látható ismétlése a Duna World csatornán. A Megafilm Kft. által gyártott film megszületését a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa támogatta a Mecenatúra program keretében. Népújság (Marosvásárhely)

Húsvéti készülődés a dévai Baba-Mama klubban
Vidám zsongás töltötte be a dévai Szent Antal Házat a Baba-Mama klub legutóbbi találkozóján is. Húsvétra készülve, kézműves foglalkozást ajánlottak kicsiknek és nagyoknak a klub vezetői, Daradics Annamária és Boboc Csilla. A forgószínpad-szerűen zajló foglalkozáson mindenki elkészíthette húsvéti ajtódíszét, vászonpocakos nyulacskáját, ujjal festett csibéjét és ünnepi üdvözlőlapját. A gyerkőcök igazi odaadással vetették bele magukat a munkába: szabtak, varrtak, vágtak, színeztek, az anyukák gondos, irányító keze alatt. A foglalkozás végére mindenki sokféle húsvéti kézműves dísztárggyal büszkélkedhetett. S míg a gyermekek egy kis hancúrozással oldották a kézimunkára fordított feszült figyelmet, az anyukáknak alkalmuk nyílt megbeszélni az egészséges táplálkozás alapelveit. Kiderült: a répa, alma, spenót stb. nem sok gyerkőcnek tartozik a kedvenc menüjéhez, de a rendszeres és tudatos étkeztetés idővel kiegyensúlyozott táplálkozáshoz vezet. A csokidömpinggel járó húsvét persze nem kedvez az ilyen jellegű szülői törekvéseknek, de az ünnep lejártával érdemes körülnézni a friss zöldségek, gyümölcsök kínálatában. Boboc Csilla néhány jó recept kiosztásával is igyekezett besegíteni az egészséges menük összeállításába. S néhány lelkes kismama megígérte: a következő találkozóra elkészíti a receptben kínálkozó finomságokat és kóstolót is hoz belőle, így április 13-án vidám falatozás várható a dévai Baba-Mama klubban. 
Gáspár-Barra Réka. Nyugati Jelen (Arad)

Potozky László kapta a Békés Pál-díjat
A csíkszeredai születésű, Budapesten élő Potozky László vehette át a Békés Pál-díjat csütörtökön a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM). Az elismerés odaítéléséről a Békés Pál Civil Társaság szakmai kuratóriuma – Závada Pál író, Merényi Ágnes szerkesztő és Reményi József Tamás irodalomtörténész – döntött.
A PIM honlapján olvasható tájékoztatás szerint 2013 januárjában, a Békés Pál Civil Társaság az író végakaratához híven alapított díjat, amelyet évente oszt ki. A díjat minden évben az író, drámaíró, műfordító születésnapjához, március 27-hez közel eső időpontban adják át. Szabadság (Kolozsvár)

Református Híradó.
HÚSVÉTI CSOMAG HAJLÉKTALANOKNAK A Hajléktalan Misszió n keretében a Kolozsvári Református Egyházmegye 14 gyü- lekezete és a teológiai hallgatók közösen 50 hajléktalan számára készítettek élelmiszercsomagot húsvét ünnepe alkalmából. A csomagokat a törökvágási egyházközség udvarán osztották ki 2016. március 21-én. A Protestáns Teológiai Intézet teológus hallgatói is kivették a részüket a misszióból. Ők úgy siettek a hajléktalanok segítségére, hogy a nagyböjt idején lemondtak az ebédjükről az otthontalanok, szűkölködők javára. Szabadság (Kolozsvár)

Erdélyben dolgozik a legtöbb traktor és kombájn
A hazai gazdák 80 százalékának semmilyen munkagépe nincs. Az 1 millió nyilvántartott mezőgazdasági termelő évente 2000 új traktort vásárol.  
193 ezer traktor és valamivel kevesebb, mint 24 ezer, kalászosok betakarítására alkalmas kombájn van Romániában a Mezőgazdasági Minisztérium adatai szerint. Mivel a nyilvántartott mezőgazdasági termelők száma 1 millió körül mozog, ez azt jelenti, hogy átlagosan minden ötödik gazdaságnak van csak munkagépe. A valós arány ennél is rosszabb, hiszen a farmok egy részének egynél több traktora van. A mezőgazdaság gépesítése évek óta enyhén emelkedő tendenciát mutat, 2011-ben például még csak 183 volt a nyilvántartott traktorok száma.
A teljes járműparkhoz képest az eladott új mezőgazdasági munkagépek száma elenyésző. A fő forgalmazók által nyilvánosságra hozott adatokra támaszkodva, a Ziarul Financiar gazdasági napilap úgy becsüli, hogy 2014-ben 1800, tavaly pedig 2000 vadonatúj traktort vásároltak a hazai mezőgazdászok.
„Ez egy katasztrófális szám. Szerintem a valóságban kevesebb traktor van Romániában, mint papíron, de ha csak 100 ezerrel számolunk is, évi 2000 újjal 50 év alatt újul meg az állomány” – mondja Monika Puiu, az egyik fő forgalmazónak számító NHR Agropartners vezérigazgatója. A piacot a külföldi márkák uralják: New Holland, John Deere, case és Claas. Az ország egyetlen traktorgyára Régenben működik. Az Irum Rt. licensz alapján szerel össze belorusz traktorokat.
Géczi Sándor értékesítési igazgató elmondása szerint a vállalat legkelendőbb traktora a 95 lóerős, melynek ára, az agrointel.ro szakportál szerint 16 ezer euró. A nagy nyugati gyártók azonos kategóriájú termékei lényegesen drágábbak, használtan 16-20 ezer eurónál kezdődik az áruk, a gyártási évtől függően. Ugyancsak az agrointel.ro információi szerint az idehaza kapható legolcsóbb új traktor  25 lóerős, és 6400 euróba kerül.
Temes megyében van a legtöbb traktor
A mezőgazdasági munkagépekkel való ellátottság tekintetében az erdélyi megyék állnak a legjobban. Valamennyi megye közül Temesben van a legtöbb traktor, 10592 darab, a legtöbb kombájn pedig, 1561, Biharban. Magas fokon gépesített megyének minősül Szatmár is, mely a maga 7377 traktorával és 1111 kombájnjával olyan, kiterjedt termőterületekkel rendelkező megyéket előz meg, mint Olt (6658 traktor), Teleorman (7258 traktor), Giurgiu (3561 traktor, 978 kombájn), Călărași (5009 traktor, 914 kombájn), Ialomița (3503 traktor, 433 kombájn) és Brăila (3062 traktor, 599 kombájn).
Moldva a mezőgazdasági géppark tekintetében is a legelmaradottabb régiónak számít. A térségben nincs egyetlen megye sem, ahol a traktorok száma elérné az ötezret, a listavezető Suceava 4651 munkagéppel. A legtöbb kombájn Botoșani megyében van, 504 darab, ami alig valamivel több, mint ahánnyal a nem a kedvező mezőgazdasági adottságairól ismert Hargita megye gazdái rendelkeznek.
maszol.ro

Ana Blandiana – apáról, Írószövetségről, kiábrándulásról és egy zsarnok kandúrról
Kolozsváron járt Ana Blandiana költő, író, a Ceaușescu-rezsimmel szembeni ellenállás egyik legismertebb alakja. A Babeș-Bolyai Tudományegyetemen Doctor Honoris Causa címet kapott, pénteken pedig a Bölcsészkar Eminescu termében lehetett személyesen találkozni vele.
Azt hiszem, a nagy amfiteátrumot zsúfolásig megtöltő tömeg szívesebben csapott volna a lovak közé ahelyett, hogy az egyetem dékánja, Corin Braga és egyik tanára, Ioana Both hosszas és érdektelen felvezetőjét hallgatná – annál is inkább, mert mint kiderült, az Ana Blandianával való találkozás az egyetemi órarend keretei közé volt szorítva, így sok kérdést nem volt idő feltenni, sok téma kibeszéletlen maradt. A 74 éves, Herder-díjas költőnő úgy meghatódott egykori Alma Materében, hogy szinte elsírta magát, amikor a katedráról szembenézett a padokban szorongó, lépcsőkön ülő, fal mellett álló tömeggel.  „Jobban felkavar ez engem, mintha mondjuk a Harvard Egyetem tüntetett volna ki!” – mondta olyan megindultan, hogy el is hittük neki.
Apja lánya
Ana Blandianának, akit diáklány korában még Otilia Valeria Coman-nak hívtak, nagyon nehéz volt bejutni a kolozsvári Bölcsészkarra, ortodox pap édesapját ugyanis a kommunista rendszer „a nép ellenségének” bélyegezte és hosszú évekig börtönben ült. Egy politikai fogoly lányának lenni nem jelentett éppen ideális káderlapot abban az időben, ha az ember publikálni akart, így lett Otilia Valeria Coman-ból – Ana Blandiana (édesanyja Fehér megyei szülőfalujának nevét vette fel).
Apja emléke, majd hiánya meghatározta életét. Amikor még otthon volt, az a boldog gyerekkort jelentette a későbbi költőnő számára, és ugyanakkor annak megtapasztalását is, milyen az igazi egyenlőség két ember között. „Apám úgy bánt velem, mint egyenlő féllel, és ez már 4-5 éves koromban is így volt. Soha nem kezelt le senkit, és nem ismert el feljebbvalójának senkit. Számára csak egy emberi viszony létezett: az egyenlő, emberi viszony. Olyannyira, hogy hazudni se tudott nekem. Karácsonykor édesanyám elküldött kettőnket sétálni, hogy díszítse fel titokban a karácsonyfát, apám viszont séta közben megmondta, hogy nem létezik Télapó. Szégyellte, hogy hazudozzon nekem.  Amikor hazaértünk, anyám tovább játszotta a színjátékot, lelkendezve mondta, hogy amíg mi odavoltunk, nálunk járt a Télapó, és né, mit hozott. Abban a pillanatban megsajnáltam a szüleimet. Öt éves voltam, de akkor úgy éreztem, én vagyok a felnőtt, aki mindkettejük igazságát érti és ismeri.”
 Utána azonban szomorú évek jöttek. Apja börtönben ült, „nekem meg minden pillanatban hiányzott. Abban az életkorban, amikor a serdülőnek annyi kérdése van, biztos voltam benne, hogy apám mindenre tudta volna a választ – de nem volt ott. Soha nem hittem egy percig sem, hogy nem tér vissza a börtönből. Vártam haza, hogy tehessem fel neki összegyűjtött kérdéseimet.”
Ami ez után következett, az minden fiktív tragédiát fölülmúl. Ana Blandiana most, 52 év után sem tudta visszatartani a könnyeit, amikor imádott apja tragikus halálát mesélte el. 1964-ben végre kiengedték a börtönből, és otthon, egy ostoba baleset folytán (magára húzta az égő paraffin-benzin oldatot, amelyet a parketta fényezésére használtak) elevenen megégett, a házuk udvarán, a család szeme láttára. „Elégett apám, mint egy fáklya.”
Az Írószövetség ma: homályos szakszervezet
Ana Blandianát háromszor tiltotta el a hatalom a publikálástól: először a „népellenség” apja miatt, 1959 és 1964 között, majd saját maga, azaz írásainak többé-kevésbé burkolt rendszerellenessége miatt 1985-ben, majd 1988-89-ben. Amikor éppen nem volt eltiltva, sorra kapta a díjakat: a Román Írószövetség költészeti díját 1969-ben, a Román Akadémia díját 1970-ben, a Bukaresti Írók Egyesületének díját 1982-ben. És Bécsben, ugyanebben az évben, a Herder-díjat.
„Abban az időben végtelen büszkeséggel töltött el, hogy a Román Írószövetség tagja lehettem – mesélte pénteken a Bölcsészkaron. – Az egyetlen hely volt az akkori Romániában, ahol szabadon szavaztunk. A gyűléseken persze mindig részt vettek úgynevezett hivatalos személyek, de a vezetőségbe soha nem választottunk be olyan személyeket, akik a Nagy Nemzetgyűlés tagjai voltak.” A rendszerváltás után sokadmagával abban reménykedett, hogy az Írószövetség a kulturális és közélet szóvivő intézményévé válik. „Annyi hibát, sokszor egyenesen bűnt követnek el a kulturális élet és az örökség terén!Műemlék épületeket hagynak összedőlni. Helyettük sokszor tömbházakat építenek, mert az megtérülő befektetés. Nem is beszélve a tankönyvek és a közoktatás körül kialakult helyzetről…Mindezekért az értelmiségi embereket nagyobb felelősség terheli, mert ők tudják, milyen értékeket veszítünk el, és nekik a dolguk a többiekkel is megértetni ezt” – mondta.
Nehezményezte, hogy az Írószövetség mára egy „homályos szakszervezet” szintjére süllyedt, amely soha nem emeli fel hangját a kulturális örökség rombolása ellen. „Minden hatalommal, kormánnyal egyformán jóban van, hogy a nyugdíjak emelését tudja kicsikarni” – jelentette ki Ana Blandiana az Írószövetségről, amely szerinte korunk értékvesztését, a szólásszabadság értékének felhígulását is tükrözi.
Egy gyerekkönyv hőse és Ceaușescu
A költőnő mesélt Arpagic nevű képzeletbeli kandúrjáról, „akit” gyerekeknek szóló verseskönyvben énekelt meg, és akinek a jelleme annyira kísértetiesen hasonlított a Ceaușescuéhoz, hogy az elvtársak, néhány nappal megjelenése után, bevonták a forgalomból és bezúzatták. „Nekem nem adták ki a szekusdossziémat a CNSAS-től. Valószínűleg megsemmisítették. Más dossziék rám vonatkozó lapjait viszont elolvashattam, például Vlad szekusezredes parancsát is, amelyben kiadja az ukázt, hogy az ország minden könyvesboltjából azonnal tüntessék el az Arpagic-könyvemet. Elképesztő a temesvári szekuritáté-parancsnok bocsánatkérő, alázatos válasza, amelyben mentegetőzik, hogy nem tudta teljesíteni a parancsot, mert a könyveket már mind megvásárolták!” – mesélte a költőnő nevetve.
Irodalomból közéletbe, majd vissza az irodalomba
Ana Blandiana bevallotta: élete legnehezebb éve 1990 volt. Nehezebb volt, mint 1988-89, amikor alig tudtak megélni, amikor tiltólistán volt, nem publikálhatott, és a házból is alig járt ki, mert az ismerősök nem mertek köszönni neki az utcán, mindenki gyanús volt a hatalom szemében, aki kapcsolatba lépett vele. Minden lépését a szekuritáté kísérte, éjjel-nappal a szekusok autója állt a ház előtt. Igyekeztek halálhírét kelteni, majd mikor ez nem sikerült, elhíresztelték, hogy Nyugat-Európába távoztak férjével. „Akkor tanultam meg, hogy a pletyka, a rémhír olyan, mint egy állat: alkalmazkodik a körülményekhez, hogy életben tudjon maradni.”
Mégis a rendszerváltás utáni hónapok voltak a legnehezebbek. A csalódás, és annak felismerése, hogy a Ceaușescu-házaspár eltűnésével nem szűnt meg mindaz, amely ellen apja és ő évtizedeken át harcoltak. Megkérdezése nélkül beválasztották a Nemzeti Megmentési Front (FSN) vezetőbizottságába, ahonnan még 1990. januárjában lemondott, tiltakozásképpen, amikor Iliescu bejelentette, hogy a FSN részt vesz a választásokon. „Attól a pillanattól kezdve, hogy lemondtam, újrakezdődött minden: ismét a nép ellensége lettem, hazaáruló, a hatalom kerékkötője.”
Ezt követően több mint tíz éven át a közéletnek szentelte ideje nagy részét. Megalapította a Polgári Szövetséget (Alianța Civică), majd 1993-ban létrehozta a máramarosszigeti Memorial múzeumot, a kommunista rezsim elleni ellenállás emlékhelyét. A sok kiábrándulás, csalódás azonban elvette a kedvét a közélettől, amelyre most már így emlékezik: „Az a fajta szerepvállalás, amely nagy gyűléseket, nyilvánosságot, pártokkal való egyezkedést feltételezett, olyan volt nekem, mint egy ideiglenes öngyilkosság.”
A máramarosszigeti múzeumot most is vezeti, de azon kívül csak az írással foglalkozik. Ha iskolákba hívják meg előadást tartani, azt soha nem utasítja vissza. „El kell mondanom a fiataloknak, hogy a legnagyobb ajándék, amit az életben kaptam, az, hogy tudok olvasni. Ne fosszák meg magukat ettől a csodától!”
Legújabb könyvéért (Patria mea A4) idén megkapta Lengyelországban az Európai Szabadság Költője kitüntetést. A könyvet már öt nyelvre lefordították. Az akadémiai órarend miatt szűkre szabott kolozsvári szereplését ezzel zárta: „Legnagyobb győzelmem saját magam fölött az, hogy sikerült teljességgel visszatérnem az irodalomhoz.” maszol.ro

Erdélyi kastélyok a Cotroceni Nemzeti Múzeumban
A Cotroceni Nemzeti Múzeum, az ARCHÉ egyesület és a PONT Csoport 2016. március 24-én kerekasztal-beszélgetést szervezett a bukaresti Cotroceni Nemzeti Múzeumban, az épített örökség megőrzése és értékesítése témakörében.
„Aggodalmat keltő az, ami épített kulturális örökségünkkel történik országszerte, és nagyon sok múlik rajtunk, hogy ezt tudatosítsuk és egy stratégiát körvonalazzunk, amely alapján megmenthetjük ezeket az értékeket” – mondta az eseményt megnyitó Cristina Verona Tobi, a Cotroceni Nemzeti Múzeum menedzsere.
A PONT Csoport részéről Farkas András mutatta be a Kastély Erdélyben – stratégiák és fejlesztési modellek projektet, illetve azt a stratégiát, amit a projekt alatt dolgoztak ki.
„Miért foglalkozik egy kolozsvári fiatal csoport az erdélyi kastélyokkal? A folyamat 2010-ben indult, amikor arra adtuk a fejünket, hogy kicsit másképp közelítsük meg a kastélyok kérdését. Például, amikor helyi közösségeknek szerveztünk online vetélkedőt, akik a verseny kedvéért kastélyokat fogadtak örökbe, azt vettük észre, hogy az emberek készek arra, hogy tegyenek valamit ezekért az épületekért, hogy szabadidőt fordítsanak erre az ügyre. Tehát közösségeket építhetünk ezen épületek köré és azon értékek köré, amelyeket ezek az épületek képviselnek. Minden kastély helyzete különleges, de létezhetnek olyan problémák, ügyek is, amelyeket általánosan kezelhetünk, így nagyobb hatást érhetünk el. Azért, hogy mindehhez stratégiai hátteret biztosítsunk, a Norvég Alap által finanszírozott, Románia Kulturális Minisztériumának Projektmenedzsmenti Osztályán keresztül, a Kulturális és Természeti Örökségek Megőrzése és Felélesztése Program által kínált pályázati lehetőséggel éltünk. Megpróbáltuk a puzzle-darabokat kirakni, így a stratégia egy olyan dokumentum lett, ami folyamatok, konkrét jövőbeni projektek alapját képezheti. A problémát nem mi vagy mások fogják megoldani, megoldást csak széleskörű összefogással érhetünk el, civil szervezetek és intézmények együttműködése és közösségi mozgalmak által. Mi pedig mostantól ezt az üzenetet fogjuk népszerűsíteni”.
Az ARCHÉ egyesületet képviselő Anamaria Sidonia Răvar az általuk szervezett kulturális túrákról, a Castle Break-ről beszélt: „Arra jöttünk rá, hogy az emberek nem azért jönnek el ezekre a kirándulásokra, hogy egy épületet lássanak és néhány fotót készítsenek, ők inkább az élményt keresik, és valami újat akarnak megismerni”.
A kerekasztal-beszélgetésen két pozitív példát is bemutattak: az olaszteleki Daniel kastélyt és a bonchidai Bánffy kastélyt.
Rácz Attila, az olaszteleki Daniel kastély tulajdonosa és adminisztrátora azt mesélte el, hogyan döntötték el feleségével, hogy kastélyszállót indítanak: „2009-ben döntöttünk úgy, hogy egy XVI. századi épületbe fektetünk be, és ekkor egy igazi kalandba csöppentünk. Mivel a feleségem és én közgazdászok vagyunk, egy művészettörténész segítségét kértük, aki az egész úton fogta a kezünket, nélküle katasztrofális dolgokat követtünk volna el, ha a saját fejünk után megyünk. Azt tanácsolom minden jövendőbeli kastélytulajdonosnak, hogy kérjék ők is szakemberek segítségét”.
A Transylvania Trust Alapítvány képviselője, Berki Tímea azt hangsúlyozta, hogy nagy szükség van a közösség bevonására és önkéntesekre ahhoz, hogy épített örökségünket megőrizzük. A bonchidai Bánffy kastélynál minden évben fiatal restaurátoroknak szerveznek tábort, akik az épület bizonyos részeinek konkrét helyreállításán dolgoznak. „A műemlékek restaurálására egyre kevesebb a támogatás, az államnak illeték- és adókedvezményekkel kellene segítenie a kastélytulajdonosokat, illetve nemzeti szintű promoválási stratégiára lenne szükség, a kastélyok ügyét nemzeti fontosságú ügyként kellene kezelnünk” – összegezte.
A kerekasztal-beszélgetésen szó volt még kultúraoktatásról, pályázati lehetőségekről, illetve az ezekhez kapcsolódó problémákról és lépésekről. Összegzésként, a résztvevők megegyeztek abban, csak akkor lehetnek hosszútávon fenntarthatóak a revitalizált kastélyok, ha szociális és gazdasági szerepet töltenek be.
A Kastély Erdélyben – stratégiák és fejlesztési modellek projektet az izlandi, liechtensteini és norvég alapok támogatják, Románia Kulturális Minisztériumának Projektmenedzsmenti Osztályán keresztül, a Kulturális és Természeti Örökségek Megőrzése és Felélesztése Program keretében.
 T. Koós Imola. maszol.ro

Nagypénteki látogatás a tenkei szeretetotthonban
Minden évben, húsvét előtt Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke felkeres olyan közösségeket, amelyek különösképpen rászorulnak társadalmunk és egyházaink gondoskodó figyelmére. 
Tavaly a Caritas Catolica által működtetett nagyváradi Szent Erzsébet Öregotthonba látogatott el, hogy igei alapú köszöntésben és bátorításban részesítse annak lakóit, illetve Bihardiószegen kereste fel az ottani népes roma közösség kisiskolásait. Idén, március 25-én az ugyancsak Bihar megyei Tenke református szeretetotthonába látogatott el néhány munkatársával. A Fekete-Körös völgyi, egykor színmagyar településen a helybéli református egyházközség hozta létre 1994-ben és működteti azóta is – többnyire önerőből – a családias hangulatú, kéttucatnyi rászorulót befogadni képes szociális intézményt.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület előző püspöke úgy időzítette tenkei látogatását, hogy az a szeretetotthonbeli nagypénteki áhítat idejére essék. A déli harangszó után Berke Sándor lelkipásztor köszöntötte a nagyváradi, bélfenyéri és helybéli vendégeket, akik az otthon lakóival együtt vettek részt az igehirdetésen a hajlék étkezőjében. A tiszteletes a Máté evangéliuma 27. részében leírtak alapján idézte fel a kereszténység eme globális gyásznapján Jézus Krisztus koncepciós perének és elítéltetésének tragikus körülményeit, az emberi döntések felelősségének indítékait és súlyát fejtegetve.
Tőkés László Ézsaiás próféta könyvének 53. fejezetét idézve emlékeztetett Isten fiára: „…pedig a mi betegségeinket viselte, és a mi fájdalmainkat hordozta. De mi azt gondoltuk, hogy Isten ostorozza, veri és kínozza, jóllehet a mi bűneinkért kapott sebeket, a mi vétkeinkért törték össze. Őt érte a büntetés, hogy nekünk békességünk legyen, és az ő sebei árán gyógyultunk meg.” Két évezred múltán viszont azt kell látnunk napjainkban is – utalt a püspök a pár nappal korábban történt brüsszeli véres eseményekre –, hogy sem a gyógyulásunk nem sikerült tökéletesen, sem pedig békességben nem tudunk élni. És nem azért, mert a krisztusi áldozat lett volna hiábavaló, hanem azért, mert a gyarló, irigy, önző ember nem hajlandó az isteni törvények szerint élni. Márpedig – mint látjuk – a világi törvények s hatalmak nem képesek kordában tartani az emberben lakozó gonoszt.
Krisztusi indulat, érzés, szeretet nélkül csak sokasodnak a gondjaink szűkebb és tágabb környezetünkben egyaránt – folytatta Tőkés László –, s a darabjaikra hullott kis- és nagy közösségeink óriási feladatokat rónak a ma emberére, közösségi és egyházi elöljáróinkra. Nagypénteken arra is gondolnunk kell, hogy a vértanúságot szenvedett Krisztus mindenki halottja, minden keresztény családé. A gyászban osztozva kell előre tekintenünk, a feltámadás örömhírefelé, bízva az isteni gondviselésben, ami a szenvedéseket enyhíti, a nélkülözőket megsegíti, az életünket megóvja.
A közös imádkozás és éneklés után áldásmondás következett, majd beszélgetéssel, versmondással és jelképes ajándékok átnyújtásával zárult Tőkés László szeretetotthonbeli látogatása, akit elkísért Tenkére Nagy József Barna, a Magyar Polgári Egyesület elnöke is.
tokeslaszlo.eu

Húsvéti eledelszentelés Csíkszeredában
Rendezett sorokban várta több ezer hívő vasárnap reggel a csíkszeredai Szabadság téren, hogy püspöki áldásban részesüljenek a kosarakban hozott eledelek.
Húsvétvasárnap, Jézus Krisztus feltámadásának ünnepén Csíkszeredában tartják a Kárpát-medence legnagyobb hagyományos ételszentelését, amelyre több ezren gyűlnek össze. Kereszténységünk legnagyobb ünnepén a föltámadt Krisztus szavaival köszöntötte az összesereglett sokaságot Tamás József püspök: „Békesség veletek!”. Rövid elmélkedésében rámutatott arra, hogy az ételszentelés szokásának megvannak a szentírási alapjai Jézus feltámadásának történetében.
Arra bátorította a híveket, hogy a föltámadt Krisztusnak szentelve fogyasszák a megszentelt eledeleket az ő emlékezetére, örvendezéssel és igen nagy hálával. A püspök Isten áldását kérte a bárány- és a tojáseledelekre, a húsvéti kalácsokra és az italokra. „Aki ebből hívő lélekkel eszik az testének erőt, lelkének üdvösséget nyer. Áldj meg minden eledelt, amelyet tőled kaptunk, hogy az emberi nem fenntartására és üdvösségére szolgáljon. Szent neved segítségül hívására adj testi erőt és lelki oltalmat mindazoknak, akik azokból táplálkoznak” – kérte Isten áldását Tamás József püspök.
Ezt követően a téren kialakított sorok között vonult el a papság a ministránsokkal és meghintették szenteltvízzel a kosarakat. Az áldás után az ételszentelés nemzeti imádságaink eléneklésével ért véget.
„Az ételszenteléskor ma is kitűnt, hogy a székely katona nemzet. Tud fegyelmezett lenni, és rendezett sorokban ünnepelni” – fogalmazott Darvas-Kozma József esperes-plébános.
Iochom Zsolt. Székelyhon.ro

Összefognak a románok a magyar jelöltek ellenében
Közös jelölteket indítanak a helyhatósági választásokon a román pártok több Kovászna megyei településen, ahol kisebbségben él a románság – hivatkozik az Agerpres hírügynökség hétfői jelentésére az MTI.
A román összefogást kezdeményező civilek szerint az utóbbi 26 évben a térségben mindig etnikai alapon voksoltak a választók. Kezdeményezésükkel növelni akarják annak az esélyét, hogy képviselethez jussanak a településükön kisebbségben élő román közösségek.
Eddig Kézdivásárhelyen, Baróton, Bölönben, Zágonban, Hídvégen, Zabolán, Bereckben, Uzonban, Illyefalván, Ozsdolán és Nagyajtán született megállapodás a román pártok között arról, hogy egymás esélyesebb jelöltjeit támogatják. Előpatakon, Kökösön és Kovászna városában küszöbön áll az összefogás megkötése. A megyeszékhely Sepsiszentgyörgyön a Szociáldemokrata Párt (PSD) már korábban leszögezte, hogy önállóan indul.
„Követjük mások példáját, akik nemzeti ügyekben félre tudják tenni az ideológiai szempontokat és indulatokat: ugyanezt kell tenniük a román pártoknak is” – hangoztatta Ioan Sabau Pop, a Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fórumának elnöke.
A 2012-es választásokon az RMDSZ, a Néppárt és az MPP együtt 23 helyet szerzett meg a Kovászna megyei tanácsban, míg a PSD és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ötöt – idézte fel az Agerpres. A hírügynökség szerint a megye 45 települése közül 38-ban a magyar pártok jelöltjei szerezték meg a polgármesteri tisztséget, egyes településeken pedig egyetlen román etnikumú képviselőt sem választottak a helyi tanácsba.
Június 5-én – akárcsak a 2012-es választásokon – egyetlen fordulóban döntenek az önkormányzati tisztségről, így minden településen az a jelölt lesz – akár 20–30 százalékos támogatottsággal is – polgármester, akire a legtöbben voksolnak.
MTI. Székelyhon.ro

„Megkerülték” a szentegyházi határt
A téli időjárás sem szegte kedvét vasárnap annak a több tucatnyi szentegyházinak, akik a hagyományt ápolva idén is részt vettek a húsvéti határkerülésen. Fotókkal számolunk be az eseményről.
A rendszerváltás után támasztották fel a határkerülés hagyományát Szentegyházán, azóta is töretlen lelkesedéssel, több-kevesebb résztvevővel minden évben megtartják. Az egyházi megmozduláson a résztvevők jelképesen bejárják a határt: a szentegyházasfalvi templomtól a település Madarasi-Hargita felőli kijáratáig, majd a mezőkön keresztül tesznek meg egy nagy kört, ez idő alatt pedig a határkereszteknél imádkozva kérik Isten áldását a termésre és a település lakóira. Útközben egyházi énekeket énekelnek és rózsafüzért imádkoznak. Idén a kedvezőtlen időjárás miatt alternatív útvonalon, a falu között vonultak végig a határkerülők.
Tamás Attila. Székelyhon.ro

Elutasította a bukaresti törvényszék Tőkés László erkölcsi kártérítési keresetét
Megalapozatlannak minősítette és elutasította a bukaresti törvényszék Tőkés László erkölcsi kártérítési keresetét, amelyet az EP-képviselő másfél éve nyújtott be az 1989-es temesvári forradalmi szerepét elvitató, őt hazaárulónak és idegen kémnek nevező volt Securitate-tisztek ellen – tudta meg az MTI hétfőn a törvényszék elnökétől.
Filip Teodorescu, a Securitate kémelhárításának korábbi helyettes parancsnoka és Ioan Talpeș, a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) volt igazgatója azt állították 2014 szeptemberében az Antena 3 hírtelevízió műsorában, hogy Tőkés László 1989-ben a magyar titkosszolgálat fizetett ügynöke volt. Tőkés László 30-30 ezer eurós kártérítést követelt rágalmazásért Filip Teodorescutól és az Antena 3 hírtelevíziótól, illetve 15 ezer eurót Ioan Talpestől.
A törvényszék háromszori halasztás után pénteken meghozott döntése nem jogerős.
Kincses Előd, az EP-képviselő ügyvédje a kereset elutasítását az MTI-nek kommentálva „egészen elképesztőnek” nevezte az ítéletet, amely azonban „a jelenlegi magyarellenes hangulatkeltésbe beleillik”. A végzés szerinte jogilag csak úgy értelmezhető, hogy a törvényszék is idegen kémnek és hazaárulónak tartja Tőkés Lászlót.
Felidézte: a per érdemi tárgyalása során Tapleș és Teodorescu a volt temesvári lelkésznek egy magyarországi egyházi adomány átvételéről 1989-ben írt elismervényével próbálták alátámasztani azt az állításukat, hogy Tőkés László a magyar titkosszolgálatnak dolgozott, és ezért pénzt is kapott.
„Ha minden pap, aki a Ceaușescu korszakban támogatást kapott külföldről, hazaáruló lenne, akkor azt hiszem, egy pap sem maradt volna Romániában, főleg ortodox” – jegyezte meg Kincses Előd.
Az ügyvéd elmondta: a felperes azzal bizonyította a kémvád megalapozatlanságát, hogy Tőkés Lászlót – az európai parlamenti képviselői mandátumra pályázó jelöltként – átvilágította az egykori Securitate levéltárát vizsgáló testület (CNSAS) és megállapította, hogy Tőkés László, nem volt kommunista titkosszolgálati ügynök.
„Becsatoltam továbbá a Bihar megyei táblabíróság egy ítéletét, amelyben elmarasztalták azt a nagyváradi újságírót, aki ugyanezeket a rágalmakat terjesztette Tőkésről és abban benne van, hogy Tőkés egy történelmi személyiség és teljességgel megalapozatlanok azok a hazugságok, amelyeket újra felmelegítettek a volt szekusok” – magyarázta Kincses Előd.
Az ügyvéd szerint befolyásolhatta a bíró – általa törvénytelennek tartott – döntését az, hogy a per érdemi tárgyalása utáni napokban, az ítélethozatal előtt három héttel Klaus Johannis román államfő visszavonta Tőkés Lászlótól a Románia csillaga érdemrendet, amellyel 2009-ben, a forradalom huszadik évfordulóján a rendszerváltozás elindításában játszott történelmi szerepéért tüntették ki.
Kincses felidézte: azt is törvénytelennek tartják, hogy az államfő megfosztotta Tőkés Lászlót a román állami kitüntetéstől és hivatalos megkeresésben kérték az elnöki rendelet visszavonását. Mint mondta, a mostani erkölcsi kártérítési perben is javasolni fogja Tőkés Lászlónak, hogy fellebbezzen. Ebben az esetben a jogerős ítéletet a bukaresti táblabíróság fogja meghozni.
MTI. Székelyhon.ro

Finanszírozzák a romániai terrorizmust?
Daniel Horodniceanu, a Szervezett Bűnözés- és Terrorizmusellenes Ügyosztály (DIICOT) főügyésze szerint fennáll a gyanú, hogy finanszírozzák a romániai terrorizmust. Bejelentette: újra létrehozták a terrorizmussal kapcsolatos ügyekkel foglalkozó osztályt a DIICOT keretein belül.
„A DIICOT újra létrehozták a terrorizmussal kapcsolatos ügyekkel foglalkozó osztályt, és részt vett abban a munkacsoportban, ami az 535-ös számú törvény módosításán dolgozott, ami a terrorizmus elleni küzdelemről szól. Egyik javaslatunk az volt, hogy legyen bűncselekmény a dszihadista jellegű honlapok ismételt látogatása. További bűncselekmény terrorizmusra szakosodott bűnszervezet létrehozása, és büntetni kell az idegen harcosokkal kapcsolatos bűncselekményeket is. Mostanáig ez Romániában nem volt része a törvénykezésnek, miközben Románia 2005-ben aláírta a nemzetközi terrorizmusellenes megállapodást az Európai Tanács keretében, és 2007-től részese annak” – fejtette ki Horodniceanu.
nyugatijelen.com / Mediafax. Erdély.ma

RMDSZ: a kisebbségi nyelvi jogok alkalmazása nem opcionális 
A törvény által szavatolt kisebbségi nyelvi jogok gyakorlatba ültetése mindenki számára kötelező, legyen az magyar vagy román anyanyelvű választott tisztségviselő – nyilatkozta március 29-én, Kovács Péter ügyvezető elnök, aki szerint a magyar többségű települések polgármestereinek, alpolgármestereinek és tanácsosainak elöl kell járniuk a nyelvhasználati küszöb által szavatolt jogok alkalmazásában, ezáltal is biztatva minden magyar embert, hogy éljenek ezen jogaikkal.
„Jelenleg is folyik tisztségviselőink munkájának kiértékelése, amely ki kell térjen arra is, hogy az önkormányzati vezetők mandátumuk alatt milyen mértékben érvényesítették a nyelvi jogokat. Az RMDSZ Kulturális Autonómia Tanácsa által megrendelt, a kisebbségi nyelvi jogok gyakorlatba ültetéséről végzett felmérés eddig feldolgozott adataiból kiderül, sajnos egyes esetekben mulasztások és hiányosságok tapasztalhatók” – fejtette ki a monitorizáció első szakaszának megfigyeléseit, amelyek a helységnévtáblákat, az önkormányzatok és ezek intézményeinek névtábláit, valamint a minisztériumok alárendeltségébe tartozó megyei intézmények feliratozását összegzik.
Kovács Péter úgy véli, orvosolni kell azokat a helyzeteket, amelyek esetén magyar politikus által vezetett településeken, a kétnyelvűségre vonatkozó jogszabályi előírásokat figyelmen kívül hagyva, csak románul vagy magyarul, de helytelenül szerepelnek a helységnévtáblák, ahogyan akkor is fel kell lépni, ha az iskolák és kultúrotthonok intézménytáblái csak román nyelven vannak feltüntetve vagy magyar nyelven, de helyesírási hibákkal tűzdelve.
„Komolyan vesszük a kérdést, nem tudjuk elfogadni, amennyiben RMDSZ-tisztségviselők mulasztása vezetett oda, hogy a nyelvi jogok e fejezete nem valósult meg. Azért, hogy a jövőben ezt kiküszöbölhessük, az önkormányzati listáinkon induló összes jelöltünk nyilatkozatot ír alá, amelyben vállalja, hogy megválasztása esetén, saját hatáskörében, eleget tesz a nyelvi jogok érvényesítésének jogszabályi kitételeinek, szorgalmazza a nyelvi jogok minél szélesebb körű gyakorlását.”– ismertette a Szövetségi Képviselők Tanácsának tavaly novemberi, a helyhatósági választások előkészítésével kapcsolatos határozatát.
Kovács Péter továbbá bejelentette, a jövő héten mutatják be a nyelvhasználat és a kétnyelvű feliratok témáira is kitérő árnyékjelentést. Mint ismeretes, a Szövetség a dokumentumot ahhoz a jelentéshez készítette, amelyet Románia a kisebbségvédelmi keretegyezmény végrehajtásáról nyújtott be az Európa Tanácshoz úgy, hogy kidolgozása során a romániai magyar közösség érdekképviseletével való konzultációt nem tartotta fontosnak.
Közlemény. Erdély.ma

Kató Béla: nem feltétlen célunk a PKE beolvasztása a Sapientába
Harminc százalékos költséglefaragásról szóló tervet kell elfogadnia a magyar állami támogatásból működő Partiumi Keresztény Egyetemnek április közepéig, ha meg akarja őrizni önállóságát. A magyarországi pénzeket kezelő Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnöke, Kató Béla a Maszolnak adott interjúban hangsúlyozta: nem feltétlenül céljuk az, hogy a PKE a Sapientia nagyváradi oktatási helyszínévé alakuljon át.
Hogyan és mikor értesült a Sapientia Alapítvány először arról, hogy hiányosságok vannak a PKE gazdálkodásában és pénzügyvitelében?
Elöljáróban elmondanám: a Sapientia Alapítvány hatásköre arra korlátozódik, hogy a magyarországi finanszírozást folyósítja a PKE-nek is. Nekünk az a feladatunk, hogy a rajtunk keresztül történt kifizetéseket a nagyváradi egyetemtől kapott számlák alapján tisztességesen elszámoljuk Budapestnek. Ez teljes mértékben működött is. Akkor fogtunk gyanút, hogy valami nincs rendben a PKE-nél, amikor előlegeket kezdtek felvenni az alapítványtól. Vagyis a tervezett átutalásnál korábban lekértek egy összeget az éppen esedékes pénzrészletből. Ez talán tavaly nyáron történt meg először. Átutaltuk a kért összeget, amit az esedékes átutaláskor visszatartottunk. Nem volt semmi rizikó, az alapítvány teljesen fedezve volt, mert nálunk volt a pénzük. Csakhogy utóbb újabb és újabb előlegeket kértek. Ekkor szereztünk tudomást arról, hogy a PKE-nek van egy bankhitele is, aminek a részleteit törlesztenie kell. Számunkra ez volt az a pillanat, amikor a féket behúztuk. Akkor kezdtük kérdezni, hogy mire van az a bankhitel, mekkora kölcsönről van szó. Kiderült számunkra, hogy a PKE túlköltekezik, és ezt a folyamatot úgy kell megállítani, hogy a költségvetési pénz, amiért mi felelősek vagyunk, legyen rendben. Ezért született a döntés, hogy addig nem utalunk további részleteket támogatásból, amíg meg nem győződünk arról, hogy a pénzt villanyszámla kifizetésére, bérekre költik el.
Ezt a döntést tavaly szeptemberben hozta meg a Sapientia Alapítvány, amikor még nem tűnt akkorának a baj. Mára azonban már kiderült, hogy a PKE önálló működése forog veszélyben, „túlélési terv” készül az intézmény megmentésére. Az alapítvány számára mikor és hogyan derült ki, hogy nagyobbak a gondok, mint sejtették?
Amikor tudomást szereztünk a bankkölcsönről és kamatai nagyságrendjéről, az mondtuk, hogy meg kell nézni, milyen lehetősége van a PKE-nek a folyamat megállítására. Kilátásba helyeztük, hogy nem utaljuk át az esedékes támogatást, ha nem tesznek elénk egy túlélési tervet, amellyel megállítják a túlköltekezést, és csökkentik az adósságaikat. Ezt személyesen közöltem az egyetem vezetőivel februárban Nagyváradon. Közöltem azt is, hogy a PKE három variáns közül választhat a jövőjét illetően, és a döntés felelőssége teljes mértékben az övék. Az első forgatókönyv az volt, hogy az egyetem megszűnik. Ezt a variánst azért senki sem szeretné. A második variáns az, hogy olyan mértékű levágásokat hajtanak végre, amivel beférnek a támogatási keretbe, illetve nem növelik a jelenlegi adósságaikat. A harmadik forgatókönyv szerint a PKE önállósága megszűnik, az intézmény beolvad a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetembe.
Mekkora támogatást kap idén a Sapientia Egyetem és mekkorát a PKE a magyar államtól?
Évi 2 és fél milliárd forinttal támogatja a magyar állam az erdélyi felsőoktatási intézményeket, ennek az összegnek a 30 százalékát adja a PKE-nak.
Hogyan halmozta fel a PKE a 3,5 millió lejes hiányt?
Több tényező is közrejátszott ebben. Az volt a probléma gyökere, hogy tíz fő alatti évfolyamokat indítottak, emellett veszteséges ágazataik voltak, a konviktus, az étkezde, a bentlakás vagy a pályázatok soha nem hozták a tervezett jövedelmet. Tudni kell ugyanis, hogy a költségvetésük a magyar állam által biztosított, fejpénz szerint kiszámított fix összegből és a saját bevételeikből áll. Ők mindig túl rózsaszínesen tervezték be a saját bevételeiket, ami nem jött be, sőt veszteségeik voltak. Ezt tetézte, hogy rosszul pályáztak meg uniós pénzeket, amiket nem tudtak elszámolni, így az összeget vissza kellett fizetni. Ezek fedezésére vették fel a bankkölcsönt.
A PKE március 15-ik kapott határidőt a túlélési terv elkészítésére. Elkészült határidőre ez a terv?
Igen, ezt a kérést teljesítették. A tervet határidőre megkaptuk, csakhogy nem volt elég konkrétum benne. Ezért visszaküldtük, és azt mondtuk, hogy kapnak még egy hónapot egy részletesebb terv kidolgozására. Ebben szerepelniük kell időpontokhoz kötve a konkrét lépéseknek. Például annak, hogy melyek a veszteséges szakok, amelyeket felszámolnak, természetesen úgy, hogy az évfolyamot még végigviszik ezeken a szakokon. Költséglefaragási intézkedéseket várunk tőlük. A mi számításaink szerint mintegy harminc százalékos csökkentésre van szükség arra, hogy beleférjenek ezután a magyar állam által biztosított támogatási keretbe.  
Lát-e esélyt arra, hogy április közepéig megszülessen a 30 százalékos lefaragásokat tartalmazó terv?
Vannak bennem kérdőjelek. A döntéshozók valamennyien érintett személyek: az ők szakjukról, tanári normájukról, állásukról van szó. Úgy is fogalmazhatnék: ahhoz, hogy a beteget megmentsék, amputálni kell egy testrészét. A szenátusnak arról kell döntenie, hogy melyik lábat vágják le, hogy el ne pusztuljon a test. Ha nem képesek meghozni ezt a döntést, akkor jön a harmadik variáns: egyesülnek a Sapientiával, és a Sapientia elrendezi a maga dolgaikat. Ugyanúgy működnek majd tovább, mint Marosvásárhelyen, Kolozsváron és Csíkszeredában a Sapientia karai. Nem az ördögtől való lenne ez a megoldás. Hangsúlyoznám azonban, hogy az alapítvány és személyesen én sem ragaszkodom mindenáron a két intézmény egyesüléséhez. A döntést ráhagyjuk a nagyváradi egyetem oktatói közösségére. Akkor szűnik meg az önállóságuk, ha nem képesek maguk megoldani ezt a problémát.
Ha ki is dolgozza a költséglefaragási stratégiát a PKE, az adósságait miből fogja kifizetni?
Két dologról beszélünk, az egyik adósság törlesztése, a másik az egyetem hosszú távú fenntarthatósága. Ha úgy döntünk, a Sapientia Alapítvány meghitelezi a PKE-nek azt a pénzt, amivel az adósságait törleszteni tudja. A nagyváradi intézménynek pedig úgy kell működnie, hogy ne mínusza, hanem plusza legyen. Ebből a pluszból visszafizetheti a kölcsönt az alapítványnak. Emellett a PKE értékesíteni is tudja a javai egy részét. A Sapientia Alapítvány építtetett számukra egy új székházat, amely hamarosan elkészül. Ebbe az épületbe a karcsúsított egyetem bele fog férni, tehát nem kell többé bérelniük ingatlanokat.
Hallottam olyan forgatókönyvet, hogy a magyar állam a zsebébe nyúl, kifizeti a PKE adósságait, és megmenti az egyetemet. Ismert, hogy a PKE Alapítók Tanácsának elnöke Tőkés László, aki akár számíthat Orbán Viktor kormányfő segítségére. Van alapjuk ezeknek a híreszteléseknek?
Nincs, erről nem lehet szó. A magyarországi finanszírozó többször egyértelműsítette, hogy a PKE nem számíthat ilyen segítségre Budapestről. Ezt én sem tartanám megoldásnak. Nem is lenne fair, a PKE támadhatóvá válna. Ezek a spekulációk Tőkés László és Orbán Viktor személyes kapcsolatára alapoztak.
Tőkés László szerint már kiderült, hogy a tavaly novemberben lemondásra felszólított volt gazdasági igazgató, Berei Annamária mintegy 56 ezer lejt vett fel „előlegként”, a volt rektor, János Szabolcs körülbelül ennek az összegnek a felét. Elhangzott az is, hogy az érintettekkel szemben nem szeretnének bírósághoz fordulni, ha békés úton rendezni tudják az általuk felvett kinnlevőségeket. Erről ön mit tud?
Itt nem arról van szó, hogy valaki ellopta a pénzt. Nem erről szól a történet. Az egyetem vezetői felelőtlenül költekeztek. És erről a PKE Alapítók Tanácsa is tudott, hiszen a bankkölcsönt nekik is jóvá kellett hagyniuk. A rektor és gazdasági igazgató által felvett előlegek pedig nagyon jól tükrözik az egyetemen uralkodó állapotokat, az egyetemi vezetők hozzáállását. Ezért is jutott oda az intézmény, ahova jutott. Úgy tudom, hogy János Szabolcs és Berei Annamária elmentek külföldre, tanulmányi útra egy autóbusznyi diákkal, és az útra a rektor előleget vett fel, de nem számolta el. Ezt az esetet ismertette Tőkés László. A rektor és az igazgató sem tagadta, hogy adóssága van. Ha nem tudják felmutatni a számlát, akkor kifizetik a saját zsebükből az összeget. De nem ezek az előlegek juttatták válságba a PKE-t. Az egész rendszert hibásan működtették, beleértve minden testületet, akik ezzel kapcsolatban voltak.
Hogyan befolyásolná a Sapientia működését, ha a PKE az Erdélyi Magyar Tudományegyetem egyik részlegeként működnek tovább?
A Sapientia működését sehogy, több munkát adna a rektornak, az egyetemi vezetőknek. A PKE-nél egy az egyben át kell ültetni azt a rendszert, ami a Sapientián működik. Attól kezdve az elszámolások, a mindennapos tevékenységek a központi irodán keresztül történnek.
Nem húzná le a Sapientia színvonalát a PKE színvonala?
Nem, nem húzná le, mert nem engedheti meg a Sapientia, hogy a nagyváradi részlege más kritériumrendszer szerint működjön, mint a többi oktatási helyszín. A Sapientia a világrangsorban évente 500 helyezést szokott előrelépni, és ez egy évek óta tartó folyamat, és ezt nem befolyásolná az, ha egy új helyszínnel bővülne az oktatás az egyetemen. Viszont ne szaladjunk ennyire előre, mert nem feltétlenül célunk az, hogy a PKE a Sapientia részlegévé alakuljon át. Partium elveszítene egy önálló magyar felsőoktatási intézményt, amelynek 25 éve folyik a valamilyen módon való alakítása. Az intézményépítés nagyon szép szándék volt, csak nem figyeltek eléggé oda a szabályozásokra, a minőségre, a rendre. Az intézményépítéshez kell kitartás és szakmaiság is. Ez a PKE-nél történtek tanulsága.
Cseke Péter Tamás. maszol.ro

Maelbeek/Maalbeek
Farkas András Brüsszelben tartózkodott a merényletek idején, saját bőrén tapasztalta meg a város lebénulását.
Ez a  két neve (francia/flamand) az európai negyed közepén levő metrómegállónak, amelyet így senki nem írt le, mert a részletek egy nagy esemény tükrében elenyésznek, de amely mindenki számára ismertté vált a brüsszeli terrortámadásokkor. 
Brüsszel mélyebb nyomokat hagyhat, mint akár Párizs, Madrid vagy London, mert bár méreteiben kisebb, a hely, ahol történt, sokkal jobban kötődik sok más területhez. A brüsszeli támadás halottjai talán nemzetközileg a legdiverzifikáltabbak. A két hely, ahol támadás volt, az európai intézményrendszer két gócpontja. A reptér, mert az Brüsszel kapuja, a Maelbeek/Maalbeek azért, mert az meg az európai negyed egyik kapuja, a metrómegálló (nem tartom kizártnak, hogy még kiderül, a Schuman megállóban is robbantani akartak, az a másik metrómegálló).
Ami sajátos, és a médiában nem látszik, az az első nap megélése a helyi emberek szempontjából. A média a történetekről csak a második-harmadik nap után kezd írni, egyedül a közösségi média és a személyes élmény az, amely az akkor lezajló mellékhatásokat érzékeli. 
Számomra a reptéri robbantás elég messze volt, hogy ne érezzem közvetlen hatását. Más is így gondolta, a találkozóink még mindig aktuálisak voltak, rövid levélváltások történtek ez irányban. Annyi tudatosult bennem, hogy aznap metróba szállni nem fogok (mert mi van, ha a reptéri esettel nincs vége igazából a támadásoknak, minden más esetben is 3-5 helyszín volt), de számomra csak annyi kérdőjeleződött meg, hogy másnap talán nem fogunk onnan repülni, ahogy eredetileg terveztük).
Az igazi ütés azonban a metrórobbantás volt, mert az már a város szívében és az európai intézmények szívében történt. Számomra akkor tudatosult, hogy várhatóan minden leáll, a találkozók lefújódnak, és a város maga is le fog állni, vagyis a megszokott menet, a megszokott környezet hirtelen teljesen átíródik. Megjegyzem, mintegy tíz perccel az európai negyedbe való indulásunk előtt vált bizonyossá, hogy amit elterveztünk, az nem történik meg, és saját megítélés alapján is, de a számos külső, közvetlen jelzés alapján is nem mozdulunk el a szállodától. 
A folyamatot valahogy így láttam, és akár így általánosítható bármilyen hasonló eseményre: megtörténik az első zavar a rendszerben (a robbantás), a rendszer pedig újra kell helyezkedjen, meg kell védje magát. Az első kérdés, hogy a zavar lejárt-e. Egyrészt a reptér utáni hatvan percben nem lehetett tudni, hogy még van folytatás, vagy nincs (egy zajló vagy lejárt támadásról van szó). Ezért mint hatóság, mit tehetsz? Lezárod a várost és mindenkit ott tartasz, ahol van, lehetőleg távol a tömeges helyektől. Ezért lezárod a közszállítást, villamost, metrót, buszt, vonatokat. Emellett azt javaslod mindenkinek, maradjon ott, ahol van. Ez azt jelenti, hogy az ösztönös emberi cselekedet, ami a család összegyűjtését, az otthon biztonságába való menekvést jelenti, nem történhet meg. Te a munkahelyen, gyereked az oviban, iskolában, párod egy másik munkahelyen. És mind vártok. És nézitek a tévét, követitek a Twittert, és igen feszült helyzetben várjátok, hogy mikor lehet mozdulni, mi van. És szívjátok magatokba a helyzetet. 
A legsajátosabb élmény számomra a belga krízisközpont, a reptér és aközszállítás Twitter-folyamának a követése volt. Pontosan azért, mert nem egy lejárt, hanem egy zajló eseményben voltam magam is benne. És azok az apróságok, amik nagyon is számítottak. Például a telefonhálózat túlterheltté vált. Csak magamból kiindulva, az aznapi Facebook-jelenlétem tízszerese volt a megszokottnak. Úgy, hogy nekem semmi helyi közvetlen sürgősségem nem volt. Ezt ragozva ötmillió emberre elhihetitek, milyen ugrást okoztak az események az információáramlásban. A krízisközpont folyamatosan jelezte, „ne telefonálj, hanem SMS-ezz és chatet használj a közösségi médián”. Eközben az az apró részlet, hogy a majdnem mindenütt jelen levő, amúgy fizetős Telenet szolgáltató WiFi-jét már mintegy fél órával a Maelbeek/Maalbeek támadás után teljesen ingyenessé tették, talán kritikus elem volt abban, hogy ne legyen káosz. Brüsszelben folyamatosan lehetett kommunikálni a keddi nap folyamán. 
Vissza az intenzitásra. Délután 4 órakor jelezte a krízisközpont, hogy lehet menni a gyerekek után, a közszállítás részlegesen beindul, (többnyire az éjszakai járatok, és azok a villamosok, amelyek nem mennek föld alá), a munkahelyeket el lehet hagyni. Vagyis az az elrendezés, ami ösztönösen azonnal megtörténne, ekkor zajlott le. És úgy gondolom, a reggel beállt feszültség csak délután 4 után hagyott alább. És amikor nyolc órán keresztül pattanásig feszült állapotban vagy, akkor utána az alábbhagyás annál mélyebb, és a feszültséget átváltja egy üresség, amiben az egész nap eseményei, hírei a saját élményeiddel keverve vannak jelen. 
Kétszer jártam kint aznap. Egyszer délelőtt 11 óra körül, amikor Ágnes kolléganőmmel, akivel együtt mentünk végig ezen az egészen, elmentünk a királyi park sarkáig (ez mintegy 800 méterre és két állomásnyira van a Maelbeek/Maalbeek megállótól), egyszer pedig este, amikor elmentünk vacsorázni vendéglőbe (amiatt is, mert bent ülni a szállodában és egész nap szirénákat hallgatni őrületbe tud kergetni). Délelőtt még viszonylag sok ember volt az utcán, fokozott rendőri és alkalomadtán katonai jelenlét volt. Estére viszont (mikor az emberek visszarendeződtek családi módra) teljesen kiürült, zárt vagy vendégek nélküli vendéglőket lehetett látni, és viszonylag csendben haladó katonai teherautókból álló konvojt. 
(Megjegyzem, a város azóta sem állt vissza a normál kerékvágásba, a reptér hat nappal a robbantás után is messze áll attól, hogy ismét működjön, az emberek csak hétvégétől kezdhették el a reptéren maradt csomagjaikat visszaszerezni. Az alagútban is járó villamosok is csak szombaton kezdtek el járni.)  Az európai intézmények alkalmazottai közvetlenül voltak kitéve a helyzetnek. Már nem parlamenti alkalmazottak, számos követség és képviselet munkatársai voltak. Hanem anyák, apák, ismerősök, akik mintegy hét órán keresztül nem juthattak el a gyerekekhez. Ők azok, akik a legerősebb üzenethordozói lesznek a terror által keltett átmeneti brüsszeli valóságnak. A támadás utózöngéje majd tökéletesen ábrázolhatja, hogy miként működik a „New Power”, most viszont a félelem és bizonytalanság terjesztésében érezhető. Alulról építkező, ösztönös információs kampány ez most a terror hatásairól, és senkinek nem kellett politikai döntéseket hoznia ehhez, senkinek nem kellett egy cent reklámpénzt fizetnie. És most először minket is elért, mert a közülünk levő emberek is ott helyben élték át a keddi napot. Már úgy tevődött fel a kérdés, hogy Gyuszi vagy Csaba ott voltak-e, vagy stábjukból Margó, István, Gyöngyi jól vannak-e. Corina hívott fel, hogy rendben vagyunk-e, és maradjunk a helyünkön, míg Davidről, akivel intézményes kapcsolatunk van öt éve az ifjúsági fővárosos történetek miatt, csak annyit tudtam meg, hogy a Zaventem Departures zónájában volt, telefon és minden nélkül maradt, de valahogy annyit tudott posztolni, hogy leszámítva a szédülést, semmi baja nem esett. Emberek történeteivé vált, funkciók nélkül. 
Ez a szöveg is élő példája annak, hogy elért minket, hiszen jómagam benne voltam, hazajöttem, és íme, a médiát használva eljuttatom hozzátok az élményt. Terjesszétek ki ezt az összes brüsszeli bürokratára, aki (talán) ezekkel a friss élményekkel hazaért Húsvétot ünnepelni Európa minden egyes sarkába, és a hatás európai léptékű lesz, csakis emberi interakciók révén. 
Most már látom, egyszerűen nincs, ahogy átérezze valaki azt, ami olyankor ott helyben adott, ha nincs vagy nem volt már benne egyszer. Visszatekintve rá, úgy érzem, itthon mindenekelőtt nagyon hálásak kellene legyünk annak, hogy itt annyira békés a hangulat. Ugyanakkor éppen azért, mert nem vagyunk igazán benne, megfelelő mérlegeléssel, visszafogottsággal kellene értelmezzünk. Számomra elszomorító volt az, amiket olvastam a közösségi médián itthon élő emberektől alig néhány órával az események után (akkor, amikor Brüsszelben még teljes leállásban, „shutdown”-ban voltunk. Az, hogy megmondjuk a „tutit”, egyre sarkalatosabb véleményeket formálunk, csakis radikalizálódáshoz vezet, és az egymástól való elidegenedéshez. Unfollowokhoz és unfriendekhez Facebookon, kevesebb objektív, szemközti beszélgetéshez és civilizált egyet-nem-értéshez, és ha elérjük a kritikus pontot, akkor egy teljes társadalmi letargiához. 
Lehet, hogy most, ha Húsvétkor írom le mindezt, akkor – az otthon és család melegében – kicsit másként reflektálunk majd rá. Persze lehet, hogy tévedek. Azonban azért éreztem, hogy így le kell írnom, mert én magam gőzt kell kiengedjek egy olyan hét után, amit én nincs hogy elfelejtsek, mert (ironikus módon) az erdélyi kastélyok helyzete miatt alkalmam volt átélni a brüsszeli terrortámadásokat. Majd a jövő mondja meg, hogy inkább jó volt így átélni, vagy jobb lett volna, ha nem élem át. 
Farkas András. Transindex.ro

A politika belülről: a szabadság vagy a biztonság előbbre való?
A brüsszeli merénylet következményeiről, zászlóügyekről, Borboly és Ráduly viszonyáról, Mezei visszatéréséről beszélgettünk Kelemen Hunorral.
A brüsszeli merénylet rövid- és hosszútávú hatásairól, azok minket is érintő következményeiről, a márciusi tömegrendezvényeken történt bírságolásokról és a helyhatósági választások előkészületeiről - különös tekintettel Csíkszeredára, Sepsiszentgyörgyre és Gyergyószentmiklósra - beszélgetett a Transindex felelős szerkesztője, Balázsi-Pál Előd az RMDSZ elnökével, Kelemen Hunorral A politika belülről friss kiadásában. A műsor kedden, március 29-én 21.35-től nézhető meg az Erdély TV-n, illetve szerdán hallgatható meg az Erdély FM-en, összefoglalója alább olvasható. 
Brüsszeli merényletek 
Európa fővárosát érte terrortámadás egy hete. Mik lesznek a következmények? 
„A következő időszakban elképzelhető, hogy Európa különböző nagyvárosait támadások fogják érni az iszlám fundamentalisták részéről, és egyértelművé vált, hogy az Európai Unió nincs felkészülve erre a hibrid háborúra.” 
„Bennünket, európai polgárokat lehallgatnak, megfigyelnek, mégsem képesek kiszűrni azokat, akik az európai polgárok életére törnek, ez pedig bizonytalansághoz vezet. A legfontosabb, hogy milyen választ képes adni az Európai Unió és a tagállamok erre a bizonytalanságra.” 
„Nagyon határozottan annak vagyok a híve, hogy közös választ kell adni. Az egyéni megoldások nem fognak eredményre vezetni, mert a mostani események az európai konstrukció alapjait rengetik meg, és a tagállamok előbb-utóbb csak vesztesei lehetnek ennek a konfliktusnak.” 
„Az európai tagállamok vezetői a népeik elé kell álljanak, és azt kell mondaniuk, hogy nincs alternatívája annak, hogy az európai határokat közösen kell megvédeni, nincs alternatívája annak, hogy az európai védelmi politikát össze kell hangolni, nincs annak alternatívája, hogy a titkos szolgálatok közötti együttműködést ne tudják úgy összehangolni, hogy az információcsere pillanatok alatt megtörténjen, és nincsen annak alternatívája, hogy hosszútávon egy olyan megoldást találjunk, amely az Európai Unióba belépő különböző közösségek tagjainak az integrációját biztosítja. 
Be kell látni, hogy csőd az, ami Európában történt, csőd az, ami Párizsban történt az elmúlt hetven esztendőben, ami Németországban történt, ami Belgiumban történt, és ami Dániában történt. Ki kell mondani, tetszik vagy nem tetszik, hogy az erős muszlim közösségeket a nyugati jóléti államok nem tudták integrálni. Olyan erős párhuzamos társadalmak alakultak ki, amelyek előbb-utóbb konfliktusba kerülnek. Ezt nem lehet elmaszatolni, ezt ki kell mondani. 
Ezért van szükség a közös megoldásra. Ha külön-külön keresnek a tagállamok megoldást, lehet, hogy egyik-másik a periférián megoldást talál, de csak ideiglenesen. Abban a pillanatban, ha azok a közös értékek, amelyek a szabadságjogokra vonatkoznak, a mozgásszabadság, a munkavállalás, az áruk és a tőke szabad mozgása elbukik, ha a schengeni határok megkérdőjeleződnek, ha a dublini egyezmény szétrombolódik, akkor előbb-utóbb az Európai Unió alapjai esnek szét.” 
„Szabadság versus biztonság: ez az, ami foglalkoztatja az európai polgárokat és a vezetőket egyaránt. Az Európai Unió vezetőinek kell jó választ adni. Én azt mondom, nem szabad a szabadságjogokat a biztonság oltárán feláldozni, mert előbb-utóbb egy diktatúrába, egy autokratikus rendszerbe kerülünk, de nem szabad azt sem elfogadni, hogy a biztonságot nem képesek szavatolni a hivatalos intézmények, a tagállami és az európai uniós intézmények. Mert ha nem lesznek képesek biztosítani, akkor a különböző közösségek maguk fognak igazságot szolgáltatni vagy maguk fogják megkeresni azokat a megoldásokat, amelyek a biztonság szavatolásához látszólag elvezetnek, de azok a megoldások mindig polgárháborús konfliktusokba torkollnak.”
Zászlóügyek  Marosvásárhelyen, a március 10-i Székely Szabadság Napján 85 személy bírságoltak meg a felvonulás szervezéséért vagy csendháborításért. Kolozsváron március 15-én arra kötelezték a felvonulókat, hogy vonják be az Erdély-zászlót. 
„Elfogadhatatlan, hogy olyanokat bírságoljanak meg, akik élnek a szabadságjogaikkal, a véleménynyilvánítás szabadságával, a gyülekezési joggal. Mivel nem történt semmi olyan, ami törvénysértő lett volna, azt gondolom, hogy ezeket a bírságolásokat meg kell támadni a bíróságon, és meg lehet őket nyerni. Az első pillanattól kezdve elítéltük és elfogadhatatlannak tartjuk ezt a gyakorlatot, amit a román hatóságoknak be kell fejezniük. Ezt nem kell évente megismételni, mert ez nem vezet ahhoz, hogy a román és a magyar közösség viszonya javuljon és jobbá váljon. 
Mert ebben a pillanatban, be kell látni, van egy erős bizalmatlanság a két közösség között: a magyarok egyre kevésbé bíznak a bíróságban, az ügyészségben, a rendőrségben, az olyan intézményekben, amelyek a polgárok biztonságát és a jogállam működését kellene, hogy garantálják. S valóban, ezek miatt Románia jogállamiságát meg lehet kérdőjelezni.” 
„A jogállamot sértő intézkedésnek tartjuk azt is, ami Marosvásárhelyen történt, de azt is, ami az Erdély-zászlóval történt Kolozsváron március 15.-én. Ez megint csak azt mutatja, hogy a hatóságok, ha nem kapnak egyértelmű jelzést a politika részéről, hogy merre kell menni, akkor hajlamosak a túlkapásra, főleg az erőszakszervek. A politika részéről az elmúlt években arra kaptak indíttatást, hogy lehet így viselkedni a magyar kisebbséggel, s lehet, hogy most nem kaptak semmiféle útmutatást vagy ösztönzést, és a régi gyakorlatot viszik tovább.” 
„A titkosszolgálatoknak itt Közép-Kelet-Európában mindig erősebb volt a befolyása és a hatalma, mint egy-egy jogállami, normális berendezkedésű államban kell, hogy legyen, és minden ürügyet megragadnak, hogy próbálják meg kiterjeszteni a hatalmukat. A kérdés csak az, hogy a civil és a parlamenti kontroll mennyire erős, mert azt gondolom, hogy ez a különbség egy klasszikus, hosszú múlttal rendelkező demokratikus állam és egy új demokratikus állam között. Itt nekünk, politikusoknak is óriási a szerepünk, de a civil társadalomnak is legalább akkora a szerepe, hogy hogyan viszonyul az emberi jogokhoz.” 
Csíkszereda: Borboly vagy Ráduly? 
Csíkszeredában Borboly Csaba egyedüliként jelentkezett polgármester-jelöltnek az RMDSZ színeiben.  „Én még nem zárnám ki, hogy Ráduly Róbert indul polgármesternek Csíkszeredában, hisz a bírósági felügyelet megszűnt, és én azon leszek, hogy meggyőzzem őt, hogy induljon és az RMDSZ színeiben megszerezze a polgármesterséget. Maga Borboly Csaba is azt mondta, hogy ha Ráduly indul, akkor ő vissza fog lépni. Ez nem egy lezárt ügy, itt még azért a következő napokban változhatnak a dolgok.” 
Én nem látom rossznak a Borboly – Ráduly viszonyt. (...) Az RMDSZ az a szervezet, ahol nincsen egyhangúság, nincsen semmiféle egy véleményre való törekvés. Vannak különböző vélemények. Ami Csíkszeredát és Hargita megyét illeti, voltak véleménykülönbségek, de ezek sosem nyomták rá a bélyeget a döntéshozatalra.” 
Gyergyószentmiklós – Mezei visszatér? 
Mezei János MPP-s politikus visszatérhetett hivatalába, és ez alapjaiban változtathatja meg a polgármesteri székért folyó versenyt. 
„Lássuk, hogy Mezei János mit dönt, indul vagy nem indul. Ha igen, akkor neki van esélye megnyerni a választást. A gyergyószentmiklósi RMDSZ-szervezet sietett, nagyon előre szaladt, meg kellett volna várják a közvélemény-kutatás eredményét. Ők valamiért nagyon igyekeztek előre, nem tudom, hogy miért, engem sem kérdeztek meg. Az biztos, hogy ha Mezei indul, akkor megnyeri a választást. Hogy az RMDSZ jelöltjével mi történik, azt még nem tudom megmondani.” 
Sepsiszentgyörgy – Antal Árpádra várva 
„Amennyiben a bírósági felügyeletet feloldják, akkor Antal Árpád el fog indulni a választásokon. Ez volt a mi kérésünk, ez volt az ő szándéka is. Amennyiben nem oldják fel a a felügyeletet, akkor Antal Árpádnak az az álláspontja – és ezt nyilvánosan is elmondta –, hogy nem fog indulni, nem kockáztatja, nem akarja megtenni Sepsiszentgyörggyel, hogy a választások után a polgármester ne tudjon bemenni a hivatalba és letenni az esküt.” 
A vádakról 
„Sem Borbolyt, sem Antal Árpádot, sem Mezeit, sem Rádulyt nem korrupcióval vádolják. Nem azzal vádolják, hogy a közpénzt hazavitték, elköltötték saját célra. Ezért én azt mondtam, hogy ameddig nincsen bírósági ítélet, addig én mindenkit ártatlannak tekintek, és ez jogilag is így helyes. Azt tapasztaltam ezeknek az embereknek az esetében, hogy mindenhol élvezik a közösség bizalmát. Ha most választásokat tartanának Sepsiszentgyörgyön, Antal Árpád nem ötven százalékkal, hanem kilencven százalékkal nyerné meg a választást. Ha ma választást tartanának Gyergyószentmiklóson, Mezei János megnyerné, Csíkszeredában Ráduly Róbert megnyerné, és ha Hargita megyében a megyei tanácselnök választás úgy lenne, mint eddig, akkor Borboly Csabát megválasztanák.” 
Hogyan áll az RMDSZ az EMNP-vel és az MPP-vel szemben? 
„Az ellenjelöltekkel nem foglalkozunk. Egy politikai jelöltnek az lehet a legnagyobb hibája, ha nem a közösséggel foglalkozik, hanem azzal, hogy az ő versenytársa hol született, kivel él, kivel nem. Ilyen emberekre nem lehet rábízni egy közösséget, mert nem a közösséggel vannak elfoglalva, hanem magukkal. Én minden jelöltünknek azt mondom, hogy hagyják az ellenfeleket, nem egymást kell legyőzni, a közösséget kell szolgálni, megbízhatóan, jól, és akkor a dolgok a helyükre kerülnek.” Transindex.ro

Hosszúra nyúlt fordítás után magyarul is szól a hangosbemondó
Több mint tíz hónap szünet után ismét bemondják magyarul a vonatok érkezését és indulását a csíkszeredai vasútállomáson.
A változás még múlt héten, húsvét előtt következett be. Kérdésünkre Cornel Roșu, a vasútállomás infrastruktúráért felelős vezetője azt mondta, a hangos utastájékoztatáshoz használt számítógépes program fordítását Brassóban végezték el.
A magyar szó azután tűnt el a csíkszeredai vasútállomás hangosbemondásából, hogy tavaly májusban bevezették az új utastájékoztatási rendszert, amely előre elkészített hanganyagokból játssza le az információkat. Azóta a korábbitól eltérő hangjelzés után női hang sorolja, hogy melyik vonat érkezik vagy indul, és melyik vágányról. Mivel azonnal felmerült az igény az utasok részéről a magyar nyelvű tájékoztatásra, a vasútállomás vezetői tavaly júniusban fordultak a brassói területi vasúti igazgatósághoz, kérve a szoftver magyar nyelvre történő fordítását.
Mivel nem történt változás, idén januárban a brassói vezérigazgatót, majd Bukarestben a Román Vasúttársaságot is (CFR) kerestük az ügyben. A CFR sajtóosztálya március elején azt közölte, a szoftver fordítását az Informatică Feroviară Rt. brassói ügynöksége végzi. Határidőt nem jelöltek meg, de a fordítás elkészült, és már alkalmazzák.
Kovács Attila. Székelyhon.ro

Elítélték Ion Ficior munkatábor-parancsnokot
Emberiesség elleni bűncselekményekért húsz év börtönbüntetésre ítélte a bukaresti táblabíróság szerdán Ion Ficiort, a Duna-deltában felállított peripravai munkatábor egykori parancsnokát, akit több mint száz politikai fogoly haláláért tartanak felelősnek. Az ítélet nem jogerős.
Peripraván főleg a rendszer által ellenforradalmároknak tartott elítélteket, közöttük erdélyi ötvenhatosokat tartottak fogva, például Páskándi Géza írót, Páll Lajos festőművészt, Dávid Gyula irodalomtörténészt. A vád szerint a peripravai munkatábort azzal a céllal működtették, hogy „megsemmisítsék" a fogvatartottakat, akiket a kommunista rendszer ellenségeinek tekintettek. Az embertelen fogvatartási körülmények, rendszeres verések, az ivóvíz, az élelem és az orvosi ellátás hiánya miatt 103 fogoly halt meg Ficior parancsnoksága idején a peripravai munkatáborban – olvasható a vádiratban.
A román büntető törvénykönyv életfogytiglani, vagy 15-től 25 évig terjedő börtönbüntetéssel sújtja azt, aki – politikai, faji, vallási, etnikai, szexuális, vagy más, a nemzetközi jog szerint elfogadhatatlan okok miatt – alapvető emberi jogaitól megfosztja egy csoport tagjait. Mivel Ficior túl van 60. életévén, esetében 25 év börtön lett volna a kiszabható maximális büntetés.
A két éve kezdődött perben a vádlott végig ártatlannak vallotta magát. Ellene tanúskodó áldozatai, illetve azok leszármazottai nem követeltek anyagi kárpótlást, csak azt, hogy ítéljék el bűneiért.
A Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) három éve tett büntetőjogi feljelentést több – a sajtó által „kommunista pribéknek" nevezett -, még életben lévő volt börtönőr és munkatábor-parancsnok ellen.
A 88 éves Ficior a második, bíróság elé állított volt kommunista börtönparancsnok. A hírhedt Ramnicu Sarat-i börtön egykori parancsnokát, Alexandru Visinescut idén februárban jogerősen húsz év börtönbüntetésre ítélték.
Romániában a kommunista rezsim idején több mint félmillió, a rendszer ellenségének tekintett embert börtönöztek be. A történészek becslése szerint közülük mintegy százezren nem élték túl az embertelen fogva tartási körülményeket.
MTI. Erdély.ma

Készül a magyar–román jó együttélési kódex
Elkezdődött Hargita Megye Tanácsa magyar–román jó együttélési kódexe kidolgozásának a folyamata, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézettel együttműködve, miután közel három év alatt sikerült elhárítani a jogi akadályokat. A napokban találkozott Borboly Csaba megyeelnök az intézet vezetőjével, Horváth Istvánnal, aki arról tájékoztatta, hogy hamarosan négy fókuszcsoportos interjút szerveznek magyar ajkú résztvevőkkel Csík-, Udvarhely-, Gyergyó-, Maroshévíz-területen, majd ugyanennyi készül román ajkúakkal is ugyanezekben a térségekben.
A kezdeményező Borboly Csaba szerint a gazdasági kérdéseken túl szükség van egy helyes útmutatásra, melynek segítségével ténylegesen megvalósulhat a békés együttélés. Erre született meg válaszként a dokumentum ötlete, amely remélhetőleg jó példaként szolgál más megyék számára, ahol a magyarság számarányában kisebbségben él. A Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elemzéseket készít és egyeztetéseket folytat e célból, az összes érintett felet megkeresve, a végső, kidolgozott szöveget pedig a megyei tanács határozatban erősíti majd meg.
A kódexet valamennyi helyi tanács elfogadhatja határozatban, így az beépülhet a megye jogrendjébe, ugyanakkor a megye alapszabályának melléklete is lesz a dokumentum. Remélhetőleg a kormány Hargita megyei intézményei, a prefektus, a rendőrség és a szakigazgatóságok is csatlakoznak majd a kódexhez, amely által hatékonyabban lehet kezelni a különböző érzékenységek és hiányos jogi szabályozás miatt keletkezett problémákat, etnikai színezettől mentesen.
Hargita Megye Tanácsa a 2016. február 29-i soros ülésén hagyta jóvá a vonatkozó határozatot, amely kutatásokhoz biztosít jogi és pénzügyi keretet. Borboly Csaba három éve jelentette be a jó együttélési kódex elkészítésének szándékát, de a bürokrácia miatt három év kellett, hogy végre érdemben el tudják kezdeni: mostanra lett teljes a jogi dokumentáció, így a négy szereplő – Hargita Megye Tanácsa, a kolozsvári székhelyű Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, a kormány Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala és a Hargita Megyéért Egyesület – a határozat elfogadását követően partnerségben kivitelezi a kódexet.
Közlemény
Erdély.ma

Támogatják a diákok továbbtanulását
Ismét átadták a Moldvai Csángómagyar Oktatási Programból kikerülő moldvai magyar diákok továbbtanulásának támogatására 2013-ban alapított Jáki Sándor Teodóz-ösztöndíjat.
Az eseményről közleményben számolt be a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ), kitérve arra, hogy az általa gondozott és Pillangó Alapítvány által támogatott ösztöndíjra azok a moldvai csángómagyar diákok pályázhattak, akik tanulmányaikat Romániában, főiskolai vagy felsőoktatási intézményben magyar nyelven folytatják.
Heten nyújtottak be pályázatot az RMPSZ alapította ösztöndíjra. A 2015–2016-os tanév első félévének tanulmányi eredményei alapján, március–július időszakra (öt hónapra) az alább felsoroltak részesülnek támogatásban: Tímár Andrea Karina, Györgyice Lívia, András Raluka Alexandra, Gyurka Klaudia, Kiss Annamária, Balázs Mária-Nikoletta.
Lászlófy Pál István tiszteletbeli elnök megköszönte az amerikai illetőségű Pillangó Alapítvány támogatását. Az ösztöndíjakat Burus-Siklódi Botond RMPSZ-elnök adta át. Székelyhon.ro

A családfakutatás érdekességei
Változó, hogy hány generációra visszamenőleg ismerjük őseink kilétét, nemzetiségét, vallását, esetleg foglalkozását. Hidvéghy Norberttel, aki bár magyarországi, munkája kapcsán gyakran látogat Székelyföldre. Különleges munkájáról beszélgettünk.
– Ki és miért tartja fontosnak manapság családfája felkutatását?
– Van, akit csupán a kíváncsiság vezérel: milyen nemzetiségű, vallású felmenői voltak, illetve hol laktak, mi volt a foglalkozásuk; voltak-e kiemelkedő személyiségek, esetleg nemesek az ősök között. Nagyon népszerű, hogy ajándékba készíttetik el a családfát, születésnapra, házassági évfordulóra például, de az is előfordult már, hogy állampolgárság felvételéhez kérték a kutatást. Sokan vannak, akik nemesi származásukat szeretnék igazolni, de előfordul, hogy ennek nincs valóságalapja. Másik eset, hogy a megrendelő nem tud nemesi származásról, de kutatás közben kiderül, hogy mégis voltak ilyen ősei.
– Kerülnek-e elő érdekes történetek egy ilyen munka során?
– Természetesen igen. Előfordult, hogy az anyakönyvbe be volt írva: a földesúrnak törvénytelen gyermeke született a cselédlányától, és így egy, 1500-as évekig visszavezethető székely nemes család került bele a képbe. Bizonyítékot találtam Hunyadi János román származására, de nem a „törökverőére”. Egy Békés megyei településen élt egy Hunyadi János nevű férfi a XVIII. században, akinek a foglalkozásához azt jegyezték fel, hogy oláh juhász, ortodox vallású. A feleségét pedig egyszer Oláh, egyszer Juhász Mária néven említették, aminek az oka lehetett, hogy eredeti nevét nehezen tudták kimondani, és Hunyad megyéből származó román pásztor volt. Egy németországi hölgy a fiának ajándékba készíttette el a családfáját, kiderült, hogy Madách Imre testvérének a leszármazottja. Említhetném, hogy egyik esetben a megrendelő őse abból az anyaországi városból került Erdélybe 200 évvel ezelőtt, ahol ő most él. Volt rá példa, hogy családfakutató fórumon találkoztam olyannal, akivel összeér a családfánk, és eddig nem ismertük egymást. Találtam XIX. században bejegyezve sziámi ikreket, vagy 18 éves ifjú legényt, aki 48 éves nőt vett feleségül, vagy éppen 75 éves vőlegényt, akinek 30 éves felesége volt.
– Mi okozhat nehézséget?
– Sok buktató van. A sokszor pontatlanul vezetett, sőt olykor megsemmisült anyakönyvek, máskor egy-egy vezetéknév túl gyakori előfordulása egy településen szintén nehezíti a keresett személy beazonosítását. Példaként említhetem még, hogy ha az ősök a történelmi Magyarország különböző pontjairól származtak, akkor például több országba is utazni kell (mert ezek az anyagok sokszor csak személyesen hozzáférhetők). Egyes országokban csak állami engedéllyel kutathatók az anyakönyvek. Volt rá példa hogy azért nem tudtam elkészíteni a családfát, mert Avram Iancuék az 1848-49-es szabadságharc idején felgyújtották a templomokat és az iratok is ott égtek.
– Mennyiben tér el a romániai családok esetében a kutató munka?
– Romániában sokkal kedvezőtlenebbek a kutatás körülményei mint Magyarországon, és rengeteg utazást is igényel – én egyébként Szilágy megye kivételével az összes erdélyi megyében kutattam már. Az első komoly feladat, hogy egyáltalán kiderítse az ember, hol találhatók azok az anyakönyvek, amelyekből dolgozni lehet, ugyanis egy részüket beszedte az állam vagy az önkormányzatok, másik részét meghagyták az egyháznál – ez településfüggő. Sok anyakönyv elveszett: a rendszerváltás előtt a papok sok anyakönyvet eldugtak, hogy ne tudják tőlük elvenni, a következő lelkészek viszont már nem tudták, hogy az iratokat hová rejtették, így nyomuk veszett. Az erdélyi családok esetében külön kell beszélnünk a különböző felekezetekről. A római katolikus anyakönyveket többségében latinul vezették, az unitáriusokat és reformátusokat magyarul, a román ortodox anyakönyveket pedig román nyelven, de cirill betűkkel. A görög katolikus anyakönyv nyelve és írásmódja területenként változó volt. A székely családok esetében egyébként az a tapasztalatom, hogy nagyon ritka volt a beházasodás Székelyföldön kívülről.
– Általában mennyi időt vesz fel egy család esetében ez a kutatás, és mennyire lehet visszamenni az időben, hányadíziglen, hány évre?
– 1-2 hónaptól kezdve egy évig is terjedhet a családfa elkészülte. Az átlag családfát 250-300 évre lehet visszavezetni. A nemeseket a nemesség szerzéséig, ami sokkal távolabbi időpont is lehet. Sikerült már egyszerű földműves családot visszavezetnem 13. generációig.
Izsák-Székely Judith. Székelyhon.ro

Jogerős szekusnézetek
Miközben az erdélyi, székelyföldi magyar emberek tekintélyes része húsvétra figyelt, e csendes, feltámadásra szólító ünnep sem múlhatott el újabb, hivalkodóan magyarellenes cselekmény nélkül. Ez követi az elkezdett, veszélyesen „perverz” módszertant, és ismételten a jogszerűség köntösébe csomagolt. A bukaresti törvényszék ugyanis elutasította Tőkés László erkölcsi kártérítési keresetét, amelyet a politikus másfél éve nyújtott be az 1989-es temesvári forradalmi szerepét elvitató, őt hazaárulónak és idegen kémnek nevező egykori szekus főtisztek ellen.
A független honi igazságszolgáltatás újra olyan döntéssel rukkol elő, mely mértékletesség és megfontoltság helyett az áporodottság érzetét kelti. Mert a bukaresti törvényszék határozata arról is szól, hogy amikor Tőkés kapcsán a főszekusok cizellált és elfelejtettnek hitt rágalmakat fogalmaztak meg az Antena3 hírtelevízió műsorában – ó, te féltett és oltalmazott sajtószabadság, melyért választottjaink dicső serege nem rest ódákat zengedezni és kardot rántani! –, valójában helyesen cselekedtek, jól beszéltek, s igen, lehet bátran készülni a folytatásra. Következhetnek a sértő, uszító szóvirágok, mert a magyarellenes szólamok mindig értő fülekre s íme, helyeslő bírákra találnak. Hogy Filip Teodorescu, a Securitate kémelhárításának korábbi helyettes parancsnoka és Ioan Talpeş, a Külföldi Hírszerző Szolgálat volt igazgatója éppen azt a képtelenséget állította 2014 szeptemberében (nem a kilencvenes évek nacionalista hullámverésében!), hogy Tőkés László 1989-ben a magyar titkosszolgálat fizetett ügynöke volt, ez a jelek szerint az igazságszolgáltatók számára mellékes.  És nem az a legnagyobb gond, hogy a törvényszék döntésével nem kényszeríti kártérítésre a valótlant állítókat, illetve, hogy Tőkés László a helyzet jelenlegi állása szerint vélhetően nem részesülhet a kért kártérítésben. Ennél sokkal súlyosabb, hogy az efféle határozatokkal szép csendesen jogerőre emelkedik a hazugság, az aljas rágalmazás, a nacionálkommunista uszítás. Még erősebben felvértezik az egykori kommunista titkosrendőrség szemérmetlen korifeusait – kik eddig is nyeregben érezhették magukat –, folytassák csak bátran. S hogy Tőkés Lászlónak a rendszerváltozás elindításában játszott történelmi szerepéért adományozott Románia csillaga érdemrendjét visszavonva maga Klaus Iohannis államfő is Talpeşék malmára hajtotta a vizet, az szinte evidencia.
Összenő, ami összetartozik.
Mózes László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Regruta-locsolás Mikóújfaluban
Régi, több éve szünetelő helyi húsvéti szokást elevenítettek fel Mikóújfaluban: húsvéthétfő kora délelőttjén kezükben kis kosárkával indultak a regruta korú fiatalok közös locsolásra. Szerencséjük volt, mert régi időkbe is visszanyúló történetű fúvószenekar kísérte őket.
A csapat megállt a leányos házak előtt, s a rezesek rázendítettek a Nyisd ki, babám, az ajtót kezdetű népdalra. Meglocsolták nemcsak a lányokat, hanem a ház asszonynépét is, és elköltötték az ünnepi kínálmációt, a kalácsot és a kedvcsináló, ünnepi hangulatot erősítő innivalót. A kiskasornya – kosárka – már csak azért is fontos volt, mert a regruta-jelöltek piros tojást is kaptak, s szokás szerint ebből készíti a polgármester, Nyáguly Vilmos családja az ünnepi tojáspaprikást, ebben az évben – kivételesen – az előételnek számító tojáspástétomot. Ha hagyomány, akkor azt meg kell becsülni még akkor is, ha ki tudná már megmondani, hogy a sok nemzetiségű, de elmagyarosodott egykori üveggyári munkások honnan hozhatták magukkal, honnan menthették meg a regruta-locsolást? Néprajzkutatók dolga. A hagyományőrzés azonban az újfalusi fiatalok dicséretére váljék!
Kisgyörgy Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kincses Előd a március 10-i megbírságoltak jogi képviselője
Aláírták a megbízatási szerződést
Vetítéssel egybekötött találkozót tartott a Vártemplom Gótikus termében csütörtök este a Székely Kaszinó. A találkozón bemutatták Kerekes Péter Pál március 10-én, a székely szabadság napján készített fotóit, és megbeszélték a történteket. A találkozón közel ötven személy jelent meg, akiket a csendőrség a rendezvényt követően megbírságolt. Az érintetteket arra kérték, vigyék magukkal a személyi igazolványukat, valamint a jegyzőkönyv és a kézbesítési boríték másolatát is.
A Gótikus teremben megjelenteket Gáspár Sándor, az SZNT vezetőségi tagja fogadta, majd több mint 150 fotót vetített le a Székely vértanúk emlékműve előtti megemlékezésről, a felvonulásról, illetve a prefektúra előtti tüntetésről és a petíció átadásáról.
László György, a Marosszéki Székely Tanács elnöke elmondta, hogy a március 10-i rendezvényt megelőzően több egyeztetést folytattak a csendőrséggel, főleg a felvonulásról. Azt is elmondta – ami egyébként a fényképeken is világosan látszott –, hogy a csendőrök az útvonal mindkét oldalán felsorakoztak, és csak a közöttük levő sávon vonulhattak a résztvevők. Ennek ellenére sokan kaptak büntetést rendbontás, csendháborítás miatt, vagy egyszerűen azért, mert részt vettek a rendezvényen.
A jelenlevők között olyan személyek is voltak, akik Vásárhelyen tartózkodtak ugyan, de nem vettek részt a felvonuláson, de olyanok is voltak, akik szállodai vagy benzinkúti számlákkal, vonatjeggyel tudták igazolni, hogy a rendezvény idején több száz kilométerre voltak a várostól. Ennek ellenére megbírságolták őket, sőt a csendőrségi jegyzőkönyv szerint videofelvételek készültek róluk az adott időpontban.
Jogilag a helyzet tiszta
A találkozón jelen volt Kincses Előd ügyvéd, aki elvállalta a panaszosok jogi képviseletét, és röviden vázolta a jogi helyzetet. Tájékoztatott, hogy a gyülekezési törvény értelmében 48 óra áll a polgármester rendelkezésére, hogy betiltson egy bejelentett felvonulást. Amikor az SZNT letette az előzetes bejelentést, ilyen tiltás nem született a törvényes határidőn belül, az ügyvéd szerint semmilyen törvényes indokot nem talált erre, nem volt jogalapja. Kincses ezt próbálta elmagyarázni a csendőröknek, akik ennek ellenére engedélyeztetést követeltek.
"Jogilag a helyzet tiszta. A szervező a Siculitas, mást szervezőként – ahogy a büntetési jegyzőkönyvekben szerepel – megbüntetni nem lehet. A gyülekezési törvénybe belefér az éneklés, kiabálás, a csendháborítás különleges esetekre vonatkozik" – jelentette ki, hozzátéve, hogy kiabálás nélkül a tiltakozás értelmetlen.
A találkozón a megjelentek aláírták az ügyvédi megbízatási szerződést.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)

Unitárius egyházközségek
A Passió éltetői
Múlt hét nagypéntekén, a délutáni istentisztelet keretében a Bolyai téri unitárius egyházközség énekkara ez évben is előadta Jézus elítéltetésének, keresztre feszítésének, szenvedésének és halálának evangéliumi elbeszélését, az unitárius Passiót.
Marosvásárhelyen 1970-ben alakult meg a Bolyai téri unitárius egyházközség énekkara, azóta minden nagypénteken előadják a Passiót. Kísérőzenéjét Kozma Mátyás szerezte, aki pár évig az egyházközség énekvezére is volt. A múlt pénteken a Szabó Hajnal kórusvezető irányításával előadott Passió zenei kíséretét Molnár Tünde orgonaművész biztosította. Az esti liturgia áhítatát Benedek Csongor ötödéves teológiai hallgató tartotta. Nagypénteket az unitáriusok is gyásznapnak tekintik, s a kialakult hagyományok nyomán a hívek magatartásukban, viselkedésükben, ruházatukban a gyásznap jellegéhez alkalmazkodtak a megemlékezésen.
320 éves hagyomány
Míg más protestáns felekezetek hosszú harcot vívtak a passióéneklés megszüntetését szorgalmazva, az unitárius templomokban mindmáig fennmaradt ennek hagyománya. A kolozsvári akadémiai könyvtárban őriznek egy 1622-ben írott, szász graduálban fennmaradt német nyelvű passiót, ugyancsak ott található a legrégibb ismert, 1696-ból való magyar nyelvű unitárius passió is. A Passió szövege ma is ugyanaz, mint a középkorban volt, eredete ugyanis a IV. századba nyúlik vissza. Nem tudható, milyen volt előadása, éneklése, mert a középkor első évszázadából írott zenei anyag nem maradt fenn. Bizonyos azonban, hogy a keresztények hosszú évszázadokon át az emberi hangra szorítkoztak szertartásaikon. A több száz éves passióemlékek ezt az ősi előadásformát mutatják. Időrendben, magyar nyelvénél és protestáns jelképénél fogva számunkra közelálló az 1635—1650 között lutheránusok számára készült Eperjesi Graduál, melynek jelentősége abban rejlik, hogy míg a protestáns passiók általában egyszólamúak, a magyar nyelvű többszólamúság első emléke az Eperjesi Graduálban fellelhető, ugyanakkor mind a négy evangélistára figyelmez. A régi passió szövegét id. Péterffy Gyula, Torockó egykori híres kántortanítójának fia, ifj. Péterffy Gyula kolozsvári teológiai zenetanár átdolgozta és férfikarra alkalmazta. "Ezt az emléket Torockóról hoztam, ahol Jóapám, id. Péterffy Gyula egy fél évszázadon át rendkívül jó hangadottsággal, igen szépen énekelte. Magam mint rövidnadrágos fiúcska a csűrben levő szekérbe felállva, már írás nélkül is tudtam énekelni "a mi Urunk Jézusnak kínszenvedését", azzal a dallammal, amit apámtól hallottam, tanultam… apám is gyermekkorában megtanulta és úgy énekelte a passiót, ahogyan Tóth Vilmostól hallotta… a gyermekkoromban már tudott dallam jó pár száz éves. Az 1957-ben kiadott passió kidolgozásánál több száz éves passiónkhoz alkalmazkodtunk. Szövegét a négy evangélium alapján rövidebb, egységes és összefüggő formában dr. Erdő János és Lőrinczi László állította össze" – írta Péterffy Gyula a Keresztény Magvető 1979. évi 4. számában.
Több mint öt évtizedes passióéneklés
Amint Nagy László unitárius lelkipásztor hangsúlyozta, az unitárius egyház templomaiban 58 éve minden nagypénteken felcsendül a Passió. Az unitárius egyház szervezeti és működési szabályzata a kántorok számára kötelezővé teszi a Passió éneklését, ezért az énekvezérek vizsgáján számon kérik annak ismeretét. "Én 1983 óta minden évben éneklem a Passiót. Míg itt, a Bolyai téri egyházközségben segédlelkészként szolgáltam, a Pilátust énekeltem, majd elkerültem Szőkefalvára, ahol addig nem énekelték azt, így egy-két évig egyedül énekeltem, majd Szász Mihály kántorral ketten. 1997 óta pedig a Bolyai téri unitárius egyházközségben az evangélistát szólaltatom meg" – mondta a lelkipásztor.
"A Passió énekeseit úgy kell megválogatni, hogy azok minden évben ne változzanak, mert csak így lesz az előadás évről évre jobb, szebb és tökéletesebb" – tanácsolta az unitárius Passió előszavában Péterffy Gyula teológiai zenetanár. A Bolyai téri unitárius egyházközség egyik legrégibb kórustagja, Csíki János a főpapot személyesítette meg. Mint kérdésünkre elmondta, negyvenhat év alatt egyszer sem hiányzott, örül, ha a Passió előadásán szólót énekelhet a harminckét évig presbiteri és egykor keblitanácsos kötelezettségeket is ellátó egyháztag. Csíki Judit negyven éve kórustag, visszaemlékezése szerint Kozma Mátyás énekvezér irányítása alatt is lelkesen tanultak és vettek részt kórustalálkozókon, - versenyeken, ez mindmáig fennmaradt. Szilágyi Margit kisebb-nagyobb megszakításokkal tagja az énekkarnak, ez évben pedig nyolcvanhét évesen újra bekapcsolódott a nagypénteki Passió- éneklésbe, mint jelezte, teljes felfrissülést és kikapcsolódást nyújtott számára a közösségi éneklés. Konrád Tünde szül. Kelemen is egyik legrégebbi kórustagnak számít, mint mondta, a megalakulástól aktív tag, rövidebb kimaradást leszámítva közel ötven éve a kóruséneklés elkötelezettje. "Szüleim papi emberek voltak, gyermekkorom óta ismerem a Passió szövegét, személyes ismeretség fűz a szerzőkhöz: Péterffy Gyulához és Erdő Jánoshoz. Sajnos, nincs utánpótlás, pedig jó volna fiatalítani, azonban az ifjúság nehézkesen kapcsolódik be a kóruséneklésbe, más jellegű csoporttevékenységekkel foglalkoznak."
Szer Pálosy Piroska. Népújság (Marosvásárhely)

Fedák Sári és Csehov a Spectrum színpadán
Két különleges vendégelőadást fogad április folyamán a marosvásárhelyi Spectrum Színház. A közönség egyrészt a Fedák Sári című önálló estet, a budapesti Nemzeti Színház produkcióját láthatja, másrészt pedig Anton Pavlovics Csehov három egyfelvonásos művét mutatja be a beregszászi színház társulata Vidnyánszki Attila rendezésében.
Még a mikházi Csűrszínház kapcsán ismerkedett össze a Spectrum Színház vezetője, Török István Vidnyánszki Attila rendezővel, akit meg is hívott Marosvásárhelyre. Mivel Vidnyánszki Attila a budapesti Nemzeti Színház vezetője, valamint alapítóként ma is főrendezője a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színháznak, a rendező ebből a két színházból választott két olyan előadást, amelyet bemutatnak a marosvásárhelyi Spectrum Színházban is. A vendégelőadásokat április 19-én és 20-án kétszer tűzi műsorára a Spectrum Színház.
Előadás a primadonnáról
Az egyik vendégjáték a Fedák Sári című önálló est. A Budapesti Nemzeti Színház produkcióját Szűcs Nelli mutatja be. Az egyéni előadás feleleveníti a 20. század egyik legnagyobb magyar színésznőjének emlékét, bemutatja nem mindennapi életét. Fedák Sári nem csupán kiemelkedő színésznő volt, ő volt a primadonna. Az emlékiratok anyagaiból, megemlékezésekből, levelekből összeállított előadás dalokkal színesítve mutatja be a magyar operett eme nagyaszonnyának alakját.
„Aki színpadon látta őt, soha nem felejti el. Rendkívüli személyisége, kivételes egyénisége kitörölhetetlen nyomot hagyott színházi életünkben. Külön érdekesség, hogy a Fedák Sárit elénk varázsoló művésznő, Szűcs Nelli szintén Beregszász szülöttje, akárcsak nagy elődje Fedák Sári” – olvasható a produkció ismertetőjében. Szűcs Nelli önálló estjét április 19-én 17 órától, majd április 20-án 20 órától lehet megtekinteni a Specrtum Színházban.
Nevettető egyfelvonásosok
A beregszászi színház társulata Anton Pavlovics Csehov három egyfelvonásos művét mutatja be, a Budapesti Nemzeti Színház és a Beregszászi Színház művészeivel. A Vidnyánszki Attila rendezte előadásban öten játsszák el Csehov három jelenetét, A medve, A dohányzás ártalmairól, valamint a Leánykérés című komédiákat. Csehov egyfelvonásos komédiáit előbb április 19-én 20 órától, majd április 20-án 17 órától lehet megtekinteni a Spectrum színpadán.
Az előadásokra már lehet jegyet váltani elővételben a biletmaster.ro honlapon, valamint a Spectrum Színház Rózsák tere 13. szám alatti helyszínén is hétköznaponként 10 és 12 óra között. 
Antal Erika. Krónika (Kolozsvár)