Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2016. március 19.
Március fekete napjai
Huszonhat év. Azóta már egyetemet is végzett az 1990-ben született ifjúság, és túlnyomó többségüket a pályakezdés nehézségei és reménységei között egyáltalán nem foglalkoztatja, hogy mi történt a kommunista diktatúra utáni első szabad március 15-ei ünnepséget követően Marosvásárhelyen. A helybeliek valószínűleg tudják, hogy volt valami zűr a magyarokkal, de hát az egyik fél így meséli, a másik úgy, nem lehet tudni az igazságot. Nagyobb gond manapság, hogy az áhított jólét megteremtésére csak a nyugati országokban kínálkozik lehetőség.
A kivándorlás ijesztő méreteket öltött, és nemcsak az anyagi érdek hajtja el Romániából az embereket, hanem az a megrekedt, befülledt, bénító hangulat is, amely a közéletet uralja. Az állam alig-alig működik – a független kormányfő szerint az intézményvezetők közel kilencven százalékát politikai alapon, szakértelem nélkül nevezték ki az elmúlt években, és ez meg is látszik a dolgok menetén –, és változásnak semmi jele, még mindig nem a rendteremtésen, hanem a feszültségkeltésen és a zavaros állapotok fenntartásán dolgoznak az illetékes szervek. Hitele már semminek sincs, a korrupcióellenes harc is átláthatatlanná vált, gyanús elemek keveredtek bele, néhány ügyből több lóláb is kilóg, miközben világos törvénysértések maradnak büntetlenül. Itt tartunk most, a hat ember halálát – és százak sebesülését, ezrek meghurcoltatását – követelő 1990-es etnikai összecsapás, Marosvásárhely fekete márciusa után huszonhat évvel. Az idő nem gyógyított ezen a sérülésen, csak elmélyítette, és most újra piszkálják, mérgezik a lelkeket ugyanazok az okos fiúk. Tudjuk, hogy akkor a volt Securitate rendezte a véres előadást, amelynek eddig csak néhány magyar szereplőjét ítélték el. Azóta Erdély legnagyobb magyar többségű városa román többségűvé vált, de úgy tűnik, ez sem elég, most is zaklatni kell a szabadságot, anyanyelv-használatot, önrendelkezést, lényegében 98 éve megígért jogokat követelő magyarokat. A parasztokat, bányászokat már nem lehet felültetni ellenük, de a karhatalom mindig kéznél van, jobb híján a bírság is megteszi...
Semmi kétség: lényeges, gyökeres változás nem történt a látszólag fejlődő román demokráciában, ma is sötét erők feketítik be a magyarok napjait. A legrosszabb mégis az, hogy nincs védelem: noha az RMDSZ legismertebb vezetőiből többen is Marosvásárhelyen élnek, milliméternyi előrelépést sem tudtak elérni a közösségi jogokban, sem a magyar feliratok, sem az orvos- és gyógyszerészképzés, sem a történelmi rehabilitáció terén. Sőt! A csütörtöki bírságözön után Kelemen Hunor boszorkányüldözést emlegetett, és megállapította, hogy „tovább csökkent a magyarok biztonságérzete”. Úgy tűnik, hátrálunk. És ez nagy baj.
Demeter J. Ildikó. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Huszonhat év. Azóta már egyetemet is végzett az 1990-ben született ifjúság, és túlnyomó többségüket a pályakezdés nehézségei és reménységei között egyáltalán nem foglalkoztatja, hogy mi történt a kommunista diktatúra utáni első szabad március 15-ei ünnepséget követően Marosvásárhelyen. A helybeliek valószínűleg tudják, hogy volt valami zűr a magyarokkal, de hát az egyik fél így meséli, a másik úgy, nem lehet tudni az igazságot. Nagyobb gond manapság, hogy az áhított jólét megteremtésére csak a nyugati országokban kínálkozik lehetőség.
A kivándorlás ijesztő méreteket öltött, és nemcsak az anyagi érdek hajtja el Romániából az embereket, hanem az a megrekedt, befülledt, bénító hangulat is, amely a közéletet uralja. Az állam alig-alig működik – a független kormányfő szerint az intézményvezetők közel kilencven százalékát politikai alapon, szakértelem nélkül nevezték ki az elmúlt években, és ez meg is látszik a dolgok menetén –, és változásnak semmi jele, még mindig nem a rendteremtésen, hanem a feszültségkeltésen és a zavaros állapotok fenntartásán dolgoznak az illetékes szervek. Hitele már semminek sincs, a korrupcióellenes harc is átláthatatlanná vált, gyanús elemek keveredtek bele, néhány ügyből több lóláb is kilóg, miközben világos törvénysértések maradnak büntetlenül. Itt tartunk most, a hat ember halálát – és százak sebesülését, ezrek meghurcoltatását – követelő 1990-es etnikai összecsapás, Marosvásárhely fekete márciusa után huszonhat évvel. Az idő nem gyógyított ezen a sérülésen, csak elmélyítette, és most újra piszkálják, mérgezik a lelkeket ugyanazok az okos fiúk. Tudjuk, hogy akkor a volt Securitate rendezte a véres előadást, amelynek eddig csak néhány magyar szereplőjét ítélték el. Azóta Erdély legnagyobb magyar többségű városa román többségűvé vált, de úgy tűnik, ez sem elég, most is zaklatni kell a szabadságot, anyanyelv-használatot, önrendelkezést, lényegében 98 éve megígért jogokat követelő magyarokat. A parasztokat, bányászokat már nem lehet felültetni ellenük, de a karhatalom mindig kéznél van, jobb híján a bírság is megteszi...
Semmi kétség: lényeges, gyökeres változás nem történt a látszólag fejlődő román demokráciában, ma is sötét erők feketítik be a magyarok napjait. A legrosszabb mégis az, hogy nincs védelem: noha az RMDSZ legismertebb vezetőiből többen is Marosvásárhelyen élnek, milliméternyi előrelépést sem tudtak elérni a közösségi jogokban, sem a magyar feliratok, sem az orvos- és gyógyszerészképzés, sem a történelmi rehabilitáció terén. Sőt! A csütörtöki bírságözön után Kelemen Hunor boszorkányüldözést emlegetett, és megállapította, hogy „tovább csökkent a magyarok biztonságérzete”. Úgy tűnik, hátrálunk. És ez nagy baj.
Demeter J. Ildikó. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. március 19.
Régészeti kutatások Zabolán
A zabolai Tatárdombon feltárt 218 és a petőfalvi Alsóhatárban kiásott 238 sír értelmezése kapcsán két elmélet született arról, ki is volt ott előbb. A témához kapcsolhatóan csütörtök este mutatták be Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban Székely Zsolt Régészeti kutatások az orbaiszéki Zabolán című könyvét.
Házigazdaként Sztáncsuj Sándor József régész, főmuzeológus tartott bevezetőt az őskori és Árpád-kori kultúrákról, lelőhelyekről. A bemutatandó könyvet lelőhely-monográfiaként határozta meg. Székely Zsolt felelevenítette, a Tatárdombon apja, Székely Zoltán, a múzeum volt igazgatója végzett ásatásokat 1969-ben és 1970-ben. Tény, hogy 1196 előtti település temetőjéről van szó, és az is, hogy keresztényeket hantoltak el oda. A leletek kapcsán két elmélet körvonalazódott arról, kik is nyugodtak ott. Egyik szerint ősi székely település temetkezési helye. A másik, melyet elemzések, DNS-vizsgálatok is megerősítenek, hogy honfoglalás utáni, még a székelyek betelepedése előtti magyarokról van szó, akik majd a székelyek érkezésének következtében a Keleti-Kárpátokon túlra költöztek. Karácsonykő környékén feltártak a következő évtizedekre jellemző magyar települést. Ezek alapján Székely Zsolt arra következtetett, a székelyek nem őshonosak Székelyföldön, előttük már voltak itt magyarok. Párhuzamot is vont néhány nyugat-magyarországi leletanyag üzenetével. A székelyeket az Őrségben, Zalában, Szombathely vidékén is kimutatták. Az antropológiai és DNS-vizsgálatok szerint a székelyekben hatodik századig visszanyúló avar, besenyő, kun gének is megtalálhatóak, viszont hun vagy török nem. Nyugat-Magyarország térségéből Közép-Erdélyen délkeletre telepítették át a székelyeket.
Az anyag úgy született, hogy a szerzőt felkérték a készülő Zabola-monográfia régészeti fejezetének összeállítására. Ő a feladatot elvégezte, mondotta Székely Zsolt, de közben kiderült, hogy Pozsony Ferenc akadémikus tíz éve dolgozik saját településmonográfiáján, amely meg is jelent. Így az általa összeállított tanulmány most önállóan, a zabolai Csángó Múzeum és a kolozsvári székhelyű Kriza János Néprajzi Társaság közös kiadásában látott napvilágot.
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A zabolai Tatárdombon feltárt 218 és a petőfalvi Alsóhatárban kiásott 238 sír értelmezése kapcsán két elmélet született arról, ki is volt ott előbb. A témához kapcsolhatóan csütörtök este mutatták be Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban Székely Zsolt Régészeti kutatások az orbaiszéki Zabolán című könyvét.
Házigazdaként Sztáncsuj Sándor József régész, főmuzeológus tartott bevezetőt az őskori és Árpád-kori kultúrákról, lelőhelyekről. A bemutatandó könyvet lelőhely-monográfiaként határozta meg. Székely Zsolt felelevenítette, a Tatárdombon apja, Székely Zoltán, a múzeum volt igazgatója végzett ásatásokat 1969-ben és 1970-ben. Tény, hogy 1196 előtti település temetőjéről van szó, és az is, hogy keresztényeket hantoltak el oda. A leletek kapcsán két elmélet körvonalazódott arról, kik is nyugodtak ott. Egyik szerint ősi székely település temetkezési helye. A másik, melyet elemzések, DNS-vizsgálatok is megerősítenek, hogy honfoglalás utáni, még a székelyek betelepedése előtti magyarokról van szó, akik majd a székelyek érkezésének következtében a Keleti-Kárpátokon túlra költöztek. Karácsonykő környékén feltártak a következő évtizedekre jellemző magyar települést. Ezek alapján Székely Zsolt arra következtetett, a székelyek nem őshonosak Székelyföldön, előttük már voltak itt magyarok. Párhuzamot is vont néhány nyugat-magyarországi leletanyag üzenetével. A székelyeket az Őrségben, Zalában, Szombathely vidékén is kimutatták. Az antropológiai és DNS-vizsgálatok szerint a székelyekben hatodik századig visszanyúló avar, besenyő, kun gének is megtalálhatóak, viszont hun vagy török nem. Nyugat-Magyarország térségéből Közép-Erdélyen délkeletre telepítették át a székelyeket.
Az anyag úgy született, hogy a szerzőt felkérték a készülő Zabola-monográfia régészeti fejezetének összeállítására. Ő a feladatot elvégezte, mondotta Székely Zsolt, de közben kiderült, hogy Pozsony Ferenc akadémikus tíz éve dolgozik saját településmonográfiáján, amely meg is jelent. Így az általa összeállított tanulmány most önállóan, a zabolai Csángó Múzeum és a kolozsvári székhelyű Kriza János Néprajzi Társaság közös kiadásában látott napvilágot.
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. március 19.
Kezdődik Ponta pere
Megkezdődött tegnap Victor Ponta volt kormányfő korrupciós ügyének érdemi tárgyalása a legfelsőbb bíróságon. A politikus ártatlannak vallotta magát, és nem járult hozzá, hogy ügyét az esetleges börtönbüntetés időtartamát egyharmaddal csökkentő, egyszerűsített eljárásban tárgyalják. Ezt az ajánlatot az ügy másik vádlottja, Dan Şova szenátor is elhárította.
Az úgynevezett Turceni–Rovinari-ügyben a korrupcióellenes ügyészség többrendbeli okirat-hamisítás, pénzmosás és adócsalásban való bűnrészesség gyanújával tavaly szeptemberben küldte bíróság elé az akkor még miniszterelnöki tisztséget betöltő Pontát. A per eddig előzetes szakaszában volt: a bíróság zárt ülésen formai szempontból ellenőrizte a vádirat törvényességét. Victor Ponta továbbra is mentelmi joggal rendelkező parlamenti képviselő, akit csak azért állíthattak bíróság elé, mert olyan bűncselekményekkel vádolják, amelyeket ügyvédi minőségében követett el. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Megkezdődött tegnap Victor Ponta volt kormányfő korrupciós ügyének érdemi tárgyalása a legfelsőbb bíróságon. A politikus ártatlannak vallotta magát, és nem járult hozzá, hogy ügyét az esetleges börtönbüntetés időtartamát egyharmaddal csökkentő, egyszerűsített eljárásban tárgyalják. Ezt az ajánlatot az ügy másik vádlottja, Dan Şova szenátor is elhárította.
Az úgynevezett Turceni–Rovinari-ügyben a korrupcióellenes ügyészség többrendbeli okirat-hamisítás, pénzmosás és adócsalásban való bűnrészesség gyanújával tavaly szeptemberben küldte bíróság elé az akkor még miniszterelnöki tisztséget betöltő Pontát. A per eddig előzetes szakaszában volt: a bíróság zárt ülésen formai szempontból ellenőrizte a vádirat törvényességét. Victor Ponta továbbra is mentelmi joggal rendelkező parlamenti képviselő, akit csak azért állíthattak bíróság elé, mert olyan bűncselekményekkel vádolják, amelyeket ügyvédi minőségében követett el. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. március 19.
Cristian Câmpeanu: Tőkés, a székely terror és a hírszerzők
Amikor a forradalom győzelmében játszott „meghatározó szerepéért” kitünteted a román Eugen Nicoliceát, ugyanakkor visszavonod a magyar Tőkés Lászlótól az ugyanezekért az érdemekért kapott kitüntetését, akkor nagy gondod van a valósághoz való igazodásban, és tökéletesen hiányzik a nevetségességet érzékelő szerved.
Iohannis mandátuma alatt – nem világos, milyen okokból – az idegengyűlölő nacionalizmus felkorbácsolásának vagyunk tanúi, melynek a demokratikus intézmények és a jogállamiság aláásása az egyetlen célja. A nacionalizmus felerősödése kifinomult kapcsolatban áll a Román Hírszerző Szolgálat (RHSZ) megerősödésével, ezért üdvözölendő az Alkotmánybíróság az RHSZ hatalmát csökkentő – talán váratlan – legutóbbi döntése. Felvethetik, hogy milyen kapcsolat lehet a nacionalizmus és a lehallgatásokra vonatkozó döntés között, mellyel a hírszerző szolgálatot kizárták a büntetőügyek bizonyítási eljárásából. Látszólag semmilyen, de szerintük mégis. Íme:
Az RHSZ-nek gyakorlatilag monopóliuma van Románia területén, ami a nemzetbiztonságot illeti. Máris óriási hatalma van egy olyan intézménynek, amely bizonyos nagyon tág határok között gyakorlatilag bármit megtehet a nemzetbiztonság védelmében. Ezt a korlátlan hatalmat a valódi civil ellenőrzés hiánya erősíti fel végletesen, tekintettel arra, hogy a parlamenti ellenőrző bizottságok inkább a hírszerző szolgálat ügyvédjeiből és befolyásolási ügynökeiből állnak, semmint a civil ellenőrzés szerepének tudatában lévő felelős személyekből. A NATO és a partner államok sokkal hatékonyabb korlátozást képviselnek, mint a román demokratikus intézmények. Az RHSZ civil ellenőrzésének radarját elkerülő működési mód oda vezet, hogy ez az intézmény könnyen áldozatául eshet a visszaélés és túlkapás csábításának. Ilyenfajta lehetséges túlkapás annak a magyar fiatalnak az ügye, akit terrorizmussal vádolnak, mert egy tűzijátékos „bombát” akart robbantani a nemzeti ünnepkor tartott katonai parádén. A kérdéses fiatalt meg lehet vádolni szélsőségességgel, egy magyar idegengyűlölő csoportosuláshoz való tartozással, huliganizmussal és más, talán még súlyosabb dolgokkal is, melyek veszélyes anyagok kezelésével kapcsolatosak, de nem terrorizmussal. A világon sehol, soha nem került sor terrorista merényletre vagy merényletkísérletre tűzijátékkal, a kérdéses fiatal viselkedése és lehallgatott beszélgetései nagyon távol állnak annak az összeesküvésnek az igazolásától, melyet a Román Hírszerző Szolgálat sugallt nekünk.
Ez a példa önmagáért beszél. A hírszerző szolgálatnak monopóliuma van a nemzetbiztonság védelme terén, de egy jogállamban nem rendelkezhet és nem is szabad monopóliummal rendelkeznie a „nemzetbiztonság” kifejezési határai vagy értelmezési keretei felett. Az említett esetben minden okunk megvan azt hinni, köztörvényes bűncselekményekről van szó, márpedig akkor az RHSZ-nek ki kell szállnia ebből. Tekintettel, hogy az RHSZ-nek eddig a nemzetbiztonsági és a büntetőügyi esetekkel kapcsolatos lehallgatásokban is monopóliuma volt, az ügyészek fenntartották a terrorizmus vádját, holott nyilvánvalóan túlzás. Ezért állítjuk, hogy egyetlen hatalmi monopólium gyakorlása a jogállamiság egészsége és az RHSZ egészsége szempontjából is elegendő. Káros, ha túl nagy hatalom összpontosul egyetlen intézmény kezében
Akárhogy is lenne, visszaélés esetén az ügyészek szigorúbb ellenőrzés alatt állnak, mint az RHSZ, így hát – elvileg – üdvözölendő, ha ők veszik át a lehallgatások feladatkörét. Persze, az Alkotmánybíróság döntésével kapcsolatosan vannak tisztázatlan dolgok, melyek súlyos korrupciós vagy akár szervezett bűnözési ügyeket kompromittálhatnak. Ugyanakkor semmi kétségünk afelől, hogy egy rakás bűnöző és védelmezőik (akik közé nemrég, szégyenletes és megbocsáthatatlan módon, Traian Băsescu is feliratkozott) megpróbálják majd ezt kihasználni. De ha az igazságszolgáltatási és a korrupció elleni harcon belüli reformok visszafordíthatatlanok, akkor a rendszer végül behangolja magát, még akkor is, ha ez idő alatt néhány cápa is átjut a háló szemein. Végül is bízunk abban, hogy az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság megfelelőbben kezeli majd a lehallgatásokat, mint ahogy azt az RHSZ bármikor is tette.
És van még egy ok. A kézdivásárhelyi epizód csak egy az RHSZ által ápolt nacionalizmus megnyilvánulásai közül. Rendszeresen lehet továbbiakat is találni a szolgálat folyóirata, az Intelligence által túlságosan is nagylelkűen befogadott idegengyűlölő és primitív cikkekben. A jelenlegi RHSZ-igazgató „újságíró” barátai olyan tévéműsorokat készítenek, melyek nem állnak túl messze a România Mare (a néhai Corneliu Vadim Tudor magyarellenes és antiszemita hetilapja – a szerk.) erőszakos nyelvezetétől és uszításaitól. A parlamenti képviselők tavaly börtönnel akarták büntetni a zászlóégetést, holott Románia legfontosabb stratégiai partnerénél, az Egyesült Államokban ezt a szólásszabadság kifejezésének tartják. Újabban a himnusz kötelező éneklését és Székelyföld zászlajának betiltását akarják elérni. És mindezek tetejében került sor Iohannis szégyenletes gesztusára is, mellyel visszavonta Tőkés László kitüntetését, akit sok mindennel meg lehet vádolni, de azzal nem, hogy ne lett volna meghatározó szerepe a forradalomban. A kisebbségi Iohannis mandátuma alatt és az RHSZ gyámkodása mellett a primitív román nacionalizmus rendkívül bizarr feltámadásának vagyunk tanúi. És, ha netán elfelejtette, az RHSZ-nek minél távolabb kell tartania magát ettől a jelenségtől, mert intézményként az 1990. márciusi, marosvásárhelyi iszonyatos etnikumok közötti konfliktusból született, és ezt az eredendő bűnt nem lehet semmissé tenni. Könnyű megzakkanni és azt hinni, hogy ha monopóliummal rendelkezel a nemzetbiztonság fölött, akkor ez a hazafiságra és a románizmusra is érvényes, és akkor már csak egy lépés a demokratikus intézmények aláásása. Mert, apropó, tudják, hogy ki válhat még az új nyugatellenes nacionalizmus áldozatává? Éppen a korrupcióellenes igazgatóság, melyről egyre több vadromán állítja burkoltan, a parlamentben vagy sokkal érzékelhetőbben, a közéletben, hogy egy brüsszeli és washingtoni imperialisták által ránk kényszerített „idegen” intézmény.
(Főtér/România liberă) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Amikor a forradalom győzelmében játszott „meghatározó szerepéért” kitünteted a román Eugen Nicoliceát, ugyanakkor visszavonod a magyar Tőkés Lászlótól az ugyanezekért az érdemekért kapott kitüntetését, akkor nagy gondod van a valósághoz való igazodásban, és tökéletesen hiányzik a nevetségességet érzékelő szerved.
Iohannis mandátuma alatt – nem világos, milyen okokból – az idegengyűlölő nacionalizmus felkorbácsolásának vagyunk tanúi, melynek a demokratikus intézmények és a jogállamiság aláásása az egyetlen célja. A nacionalizmus felerősödése kifinomult kapcsolatban áll a Román Hírszerző Szolgálat (RHSZ) megerősödésével, ezért üdvözölendő az Alkotmánybíróság az RHSZ hatalmát csökkentő – talán váratlan – legutóbbi döntése. Felvethetik, hogy milyen kapcsolat lehet a nacionalizmus és a lehallgatásokra vonatkozó döntés között, mellyel a hírszerző szolgálatot kizárták a büntetőügyek bizonyítási eljárásából. Látszólag semmilyen, de szerintük mégis. Íme:
Az RHSZ-nek gyakorlatilag monopóliuma van Románia területén, ami a nemzetbiztonságot illeti. Máris óriási hatalma van egy olyan intézménynek, amely bizonyos nagyon tág határok között gyakorlatilag bármit megtehet a nemzetbiztonság védelmében. Ezt a korlátlan hatalmat a valódi civil ellenőrzés hiánya erősíti fel végletesen, tekintettel arra, hogy a parlamenti ellenőrző bizottságok inkább a hírszerző szolgálat ügyvédjeiből és befolyásolási ügynökeiből állnak, semmint a civil ellenőrzés szerepének tudatában lévő felelős személyekből. A NATO és a partner államok sokkal hatékonyabb korlátozást képviselnek, mint a román demokratikus intézmények. Az RHSZ civil ellenőrzésének radarját elkerülő működési mód oda vezet, hogy ez az intézmény könnyen áldozatául eshet a visszaélés és túlkapás csábításának. Ilyenfajta lehetséges túlkapás annak a magyar fiatalnak az ügye, akit terrorizmussal vádolnak, mert egy tűzijátékos „bombát” akart robbantani a nemzeti ünnepkor tartott katonai parádén. A kérdéses fiatalt meg lehet vádolni szélsőségességgel, egy magyar idegengyűlölő csoportosuláshoz való tartozással, huliganizmussal és más, talán még súlyosabb dolgokkal is, melyek veszélyes anyagok kezelésével kapcsolatosak, de nem terrorizmussal. A világon sehol, soha nem került sor terrorista merényletre vagy merényletkísérletre tűzijátékkal, a kérdéses fiatal viselkedése és lehallgatott beszélgetései nagyon távol állnak annak az összeesküvésnek az igazolásától, melyet a Román Hírszerző Szolgálat sugallt nekünk.
Ez a példa önmagáért beszél. A hírszerző szolgálatnak monopóliuma van a nemzetbiztonság védelme terén, de egy jogállamban nem rendelkezhet és nem is szabad monopóliummal rendelkeznie a „nemzetbiztonság” kifejezési határai vagy értelmezési keretei felett. Az említett esetben minden okunk megvan azt hinni, köztörvényes bűncselekményekről van szó, márpedig akkor az RHSZ-nek ki kell szállnia ebből. Tekintettel, hogy az RHSZ-nek eddig a nemzetbiztonsági és a büntetőügyi esetekkel kapcsolatos lehallgatásokban is monopóliuma volt, az ügyészek fenntartották a terrorizmus vádját, holott nyilvánvalóan túlzás. Ezért állítjuk, hogy egyetlen hatalmi monopólium gyakorlása a jogállamiság egészsége és az RHSZ egészsége szempontjából is elegendő. Káros, ha túl nagy hatalom összpontosul egyetlen intézmény kezében
Akárhogy is lenne, visszaélés esetén az ügyészek szigorúbb ellenőrzés alatt állnak, mint az RHSZ, így hát – elvileg – üdvözölendő, ha ők veszik át a lehallgatások feladatkörét. Persze, az Alkotmánybíróság döntésével kapcsolatosan vannak tisztázatlan dolgok, melyek súlyos korrupciós vagy akár szervezett bűnözési ügyeket kompromittálhatnak. Ugyanakkor semmi kétségünk afelől, hogy egy rakás bűnöző és védelmezőik (akik közé nemrég, szégyenletes és megbocsáthatatlan módon, Traian Băsescu is feliratkozott) megpróbálják majd ezt kihasználni. De ha az igazságszolgáltatási és a korrupció elleni harcon belüli reformok visszafordíthatatlanok, akkor a rendszer végül behangolja magát, még akkor is, ha ez idő alatt néhány cápa is átjut a háló szemein. Végül is bízunk abban, hogy az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság megfelelőbben kezeli majd a lehallgatásokat, mint ahogy azt az RHSZ bármikor is tette.
És van még egy ok. A kézdivásárhelyi epizód csak egy az RHSZ által ápolt nacionalizmus megnyilvánulásai közül. Rendszeresen lehet továbbiakat is találni a szolgálat folyóirata, az Intelligence által túlságosan is nagylelkűen befogadott idegengyűlölő és primitív cikkekben. A jelenlegi RHSZ-igazgató „újságíró” barátai olyan tévéműsorokat készítenek, melyek nem állnak túl messze a România Mare (a néhai Corneliu Vadim Tudor magyarellenes és antiszemita hetilapja – a szerk.) erőszakos nyelvezetétől és uszításaitól. A parlamenti képviselők tavaly börtönnel akarták büntetni a zászlóégetést, holott Románia legfontosabb stratégiai partnerénél, az Egyesült Államokban ezt a szólásszabadság kifejezésének tartják. Újabban a himnusz kötelező éneklését és Székelyföld zászlajának betiltását akarják elérni. És mindezek tetejében került sor Iohannis szégyenletes gesztusára is, mellyel visszavonta Tőkés László kitüntetését, akit sok mindennel meg lehet vádolni, de azzal nem, hogy ne lett volna meghatározó szerepe a forradalomban. A kisebbségi Iohannis mandátuma alatt és az RHSZ gyámkodása mellett a primitív román nacionalizmus rendkívül bizarr feltámadásának vagyunk tanúi. És, ha netán elfelejtette, az RHSZ-nek minél távolabb kell tartania magát ettől a jelenségtől, mert intézményként az 1990. márciusi, marosvásárhelyi iszonyatos etnikumok közötti konfliktusból született, és ezt az eredendő bűnt nem lehet semmissé tenni. Könnyű megzakkanni és azt hinni, hogy ha monopóliummal rendelkezel a nemzetbiztonság fölött, akkor ez a hazafiságra és a románizmusra is érvényes, és akkor már csak egy lépés a demokratikus intézmények aláásása. Mert, apropó, tudják, hogy ki válhat még az új nyugatellenes nacionalizmus áldozatává? Éppen a korrupcióellenes igazgatóság, melyről egyre több vadromán állítja burkoltan, a parlamentben vagy sokkal érzékelhetőbben, a közéletben, hogy egy brüsszeli és washingtoni imperialisták által ránk kényszerített „idegen” intézmény.
(Főtér/România liberă) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. március 19.
Jó lehallgatást!
Kató Béla, az Erdélyi Egyházkerület püspöke március 15-én Sepsiszentgyörgyön imigyen szólott: „Fenséges Istenünk, köszönjük, hogy meghallgatsz és nem lehallgatsz minket…” Szerencsére azt is tudjuk, hogy a Román Hírszerző Szolgálatnak (RHSZ) kell megköszönnünk, hogy gondunkat viseli, vigyáz ránk, és ennek érdekében lehallgat bennünket, nehogy mind hazaárulóvá vagy terroristává váljunk. Eddig temérdek volt a dolguk, az összes bűnözőt, a korruptakat, politikusokat nekik kellett megfigyelniük, lehallgatniuk vagy lenézniük.
Az alkotmánybíróság eldöntötte, hogy csak a terrorizmussal kapcsolatos vagy az ország biztonságát érintő tettek gyanúsítottjait figyelhetik meg. Így a romániai magyarokra – akik nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek – több idejük jut majd. A rács mögé zártak egyelőre még csak repesnek a boldogságtól, mert abban reménykednek, hogy mivel legtöbbjüket az RHSZ lehallgatásai és megfigyelései alapján ítélték börtönre, most kiszabadulnak. Sokan, akik ellen bűnvádi eljárás folyik, fellélegezhetnek, és vidáman intézhetik sötét ügyeiket, amíg pontosan el nem dől, hogy kik is fogják ismét lefülelni őket. Abban bíznak, hogy az ország javainak szétlopása nem számít majd nemzetbiztonsági kockázatnak, így megfigyelésük nem tartozik az RHSZ hatáskörébe. Az eddigi bizonyítékokat törvénytelenül gyűjtötték, és így semmisnek kell tekinteni azokat.
Most, hogy az RHSZ megszabadul a köztörvényes bűnözők megfigyelésének nyűgétől, vigyázó szemeit és füleit még jobban a magyarokra irányíthatja. A bűnüldöző szervek sokkal hatékonyabban tudnak fellépni és megelőzni olyan kellemetlenségeket, mint amilyenek a székely szabadság napján is történtek a Marosvásárhelyre tartókkal. Mint ismeretes, a törvény emberei az utolsó percben léptek fel a bajok megelőzése érdekében az autóbuszokra, és akkor derült ki, hogy az ünnepelni készülőknél olyan zászlók vannak, amelyek nyele a megengedettnél hosszabb, vastagabb vagy hegyesebb. Ha a hírszerzők nagyobb hangsúlyt tudnak fektetni az ilyen ünnepségeken részt venni szándékozók megfigyelésére (amire – reméljük – ettől arrafelé lesz lehetőségük), akkor a zászlónyélgyártás folyamatába is idejében beavatkozhatnak, hogy azok rövidebbek, vékonyabbak és tompábbak legyenek. A vásárhelyi ünnepségek szervezőit is idejében le lehetett volna fülelni és begyűjteni 29 napra, s nem került volna sor a törvénytelen felvonulás megszervezésére és lebonyolítására. Kolozsváron is el lehetett volna érni néhány házkutatás elrendelésével és az Erdély-zászlók lefoglalásával, hogy ne az ünnepségen kelljen törvénytelenül intézkedni. A magukkal bicskát vinni akarókat még odahaza, a konyhában fel tudták volna tartóztatni, amikor éppen zsebükbe akarták rejteni zsebkésüket. S a székely terroristákat is még idejében meg lehet akadályozni, hogy tűzijátékot vásároljanak bombagyártás céljából.
Ha elegendő szakember szabadul fel, az is megoldható, hogy az ünnepelni érkezőket ugyanolyan kapukon át engedjék az események helyszínére, amilyenek a repülőtereken vannak. Így ki lehetne szúrni azokat, akik különféle vágó- vagy szúrószerszámmal érkeznek. El kell kobozni a kisollókat, körömvágókat, körömreszelőket. Csomagjaikat meg ugyanúgy át lehet világítani, akár a reptereken, és az egy decinél több folyadékot is el kell konfiskálni, mert előfordulhat, hogy az nem víz vagy hűsítő, hanem folyékony robbanóanyag, például nitroglicerin. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Kató Béla, az Erdélyi Egyházkerület püspöke március 15-én Sepsiszentgyörgyön imigyen szólott: „Fenséges Istenünk, köszönjük, hogy meghallgatsz és nem lehallgatsz minket…” Szerencsére azt is tudjuk, hogy a Román Hírszerző Szolgálatnak (RHSZ) kell megköszönnünk, hogy gondunkat viseli, vigyáz ránk, és ennek érdekében lehallgat bennünket, nehogy mind hazaárulóvá vagy terroristává váljunk. Eddig temérdek volt a dolguk, az összes bűnözőt, a korruptakat, politikusokat nekik kellett megfigyelniük, lehallgatniuk vagy lenézniük.
Az alkotmánybíróság eldöntötte, hogy csak a terrorizmussal kapcsolatos vagy az ország biztonságát érintő tettek gyanúsítottjait figyelhetik meg. Így a romániai magyarokra – akik nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek – több idejük jut majd. A rács mögé zártak egyelőre még csak repesnek a boldogságtól, mert abban reménykednek, hogy mivel legtöbbjüket az RHSZ lehallgatásai és megfigyelései alapján ítélték börtönre, most kiszabadulnak. Sokan, akik ellen bűnvádi eljárás folyik, fellélegezhetnek, és vidáman intézhetik sötét ügyeiket, amíg pontosan el nem dől, hogy kik is fogják ismét lefülelni őket. Abban bíznak, hogy az ország javainak szétlopása nem számít majd nemzetbiztonsági kockázatnak, így megfigyelésük nem tartozik az RHSZ hatáskörébe. Az eddigi bizonyítékokat törvénytelenül gyűjtötték, és így semmisnek kell tekinteni azokat.
Most, hogy az RHSZ megszabadul a köztörvényes bűnözők megfigyelésének nyűgétől, vigyázó szemeit és füleit még jobban a magyarokra irányíthatja. A bűnüldöző szervek sokkal hatékonyabban tudnak fellépni és megelőzni olyan kellemetlenségeket, mint amilyenek a székely szabadság napján is történtek a Marosvásárhelyre tartókkal. Mint ismeretes, a törvény emberei az utolsó percben léptek fel a bajok megelőzése érdekében az autóbuszokra, és akkor derült ki, hogy az ünnepelni készülőknél olyan zászlók vannak, amelyek nyele a megengedettnél hosszabb, vastagabb vagy hegyesebb. Ha a hírszerzők nagyobb hangsúlyt tudnak fektetni az ilyen ünnepségeken részt venni szándékozók megfigyelésére (amire – reméljük – ettől arrafelé lesz lehetőségük), akkor a zászlónyélgyártás folyamatába is idejében beavatkozhatnak, hogy azok rövidebbek, vékonyabbak és tompábbak legyenek. A vásárhelyi ünnepségek szervezőit is idejében le lehetett volna fülelni és begyűjteni 29 napra, s nem került volna sor a törvénytelen felvonulás megszervezésére és lebonyolítására. Kolozsváron is el lehetett volna érni néhány házkutatás elrendelésével és az Erdély-zászlók lefoglalásával, hogy ne az ünnepségen kelljen törvénytelenül intézkedni. A magukkal bicskát vinni akarókat még odahaza, a konyhában fel tudták volna tartóztatni, amikor éppen zsebükbe akarták rejteni zsebkésüket. S a székely terroristákat is még idejében meg lehet akadályozni, hogy tűzijátékot vásároljanak bombagyártás céljából.
Ha elegendő szakember szabadul fel, az is megoldható, hogy az ünnepelni érkezőket ugyanolyan kapukon át engedjék az események helyszínére, amilyenek a repülőtereken vannak. Így ki lehetne szúrni azokat, akik különféle vágó- vagy szúrószerszámmal érkeznek. El kell kobozni a kisollókat, körömvágókat, körömreszelőket. Csomagjaikat meg ugyanúgy át lehet világítani, akár a reptereken, és az egy decinél több folyadékot is el kell konfiskálni, mert előfordulhat, hogy az nem víz vagy hűsítő, hanem folyékony robbanóanyag, például nitroglicerin. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. március 19.
Hencz Hilda : Magyar Bukarest (Részletek 1.)
Mikor, hogyan kerültek a magyarok a román fővárosba? Hagytak-e százados nyomot maguk után, sikerült-e összetartó közösséggé verődniük? Az ott maradók számára létezett-e más út, mint a beolvadás? – ezekre a kérdésekre keresi a választ Hencz Hilda Magyar Bukarest című könyve, mely mindeddig csak románul jelent meg, Lucian Boia ajánlásával. Érdekes részletekben gazdag, sok dokumentumra alapozott munka, mely bemutatja, miként találtak otthont, megélhetést a levert szabadságharcok utáni megtorlások elől, illetve a gazdasági válságok szorításából menekülő székelyek, magyarok, hogyan próbálták megvetni lábukat, templomot, iskolát, közművelődési egyesületeket alapítva miként hagytak nyomot a főváros építészetében, iparában, tudományos, művészeti életében. Megtudhatjuk, hogyan alakult, fokozódott a magyarellenesség, miként kellett megküzdeniük a vezető szerepet vállalóknak minden tégláért, minden magyar betűért. Betekintést nyerünk a hajdani, soknemzetiségű, balkáni habzású Bukarest ellentmondásoktól terhes életébe magyar szemszögből, és az itt átmenetileg vagy végleg letelepedettek román megítélésébe. A nemzetiségi létünket hosszú időszakokon át, s így ma is meghatározó, a román főváros több évszázados történelmének magyar vonatkozásait számba vevő, júniusban végre magyar nyelven is napvilágot látó könyvből nyújtunk ízelítőt a következő hetekben.
Az 1848/49-es forradalmi megmozdulások majdnem egész Európát érintették. A magyar forradalom leverését követően indult el az egyik legnagyobb magyar kivándorlási hullám. A Törökországba menekülteknek az iszlámra való áttérés nyújtott volna nagyobb védelmet; ezt a tanácsot Bem tábornok is megfogadta. Mások inkább a Kárpátokon túli román vidékre vonultak vissza, elsősorban Erdély földrajzi közelsége miatt, stratégiai szempontból ezt a területet tartották legjobbnak a szabadságharc folytatása szempontjából. Az integráció a román társadalomba egyszerűbbnek tűnt, figyelembe véve a társadalom minden rétegében fellelhető nagyszámú külföldit és a vegyes házasságok gyakoriságát. Az osztrákellenes magyar emigráció, az oroszellenes lengyel emigráció, valamint Garibaldi és Mazzini aspirációi 1850–1860 között a Habsburg és az orosz birodalmak gyengítésében érdekelt Franciaország támogatását élvezték.
1850-ben, nem sokkal a forradalom leverése után, az erdélyi református konzisztórium Dimény Józsefet nevezte ki a bukaresti hitközséghez. Dimény nem vett részt a forradalomban, de szimpatizánsa volt, és menedéket nyújtott a megtorlások elől menekülő honfitársainak. Ez elég kockázatos volt, mivel az osztrák ügynökök szoros megfigyelés alatt tartották, még a presbiteri gyűléseken is részt vettek. Egyik ilyen menekültet, Váradi Józsefet, aki a bukaresti papi lakban rejtőzködött, el is fogták, Sepsiszentgyörgyre vitték és 1854-ben kivégezték. Dimény sem úszta meg büntetlenül; bebörtönözték, és rövidesen meghalt a gyulafehérvári börtönben, de halála előtt még sikerült Koós Ferencnek, utódjának megüzennie, hogy nagyon ügyeljen, mert saját hívei is elárulhatják. Dimény azt gyanította, hogy őt Szőllősy József, a hitközség pénztárosa jelentette föl, aki megtagadta az elszámolást az egyház pénzügyi helyzetéről, úgyhogy előbb az osztrák konzulátusnak, később a kolozsvári főkonzisztóriumnak is közbe kellett lépnie, hogy az 1000 piaszter visszaszolgáltatására kényszerítsék. A konfliktusnak csak 1857-ben, Koós idejében lett vége.
A bukaresti magyar bevándorlási hullám késve tetőzött, csak miután a forradalmárok visszatértek törökországi vagy európai vándorútjukról. Ekkor azonban olyan sokan találnak a helybeli lakosságnál menedékre, hogy 1852-ben a rendőrparancsnok kötelezővé teszi az itt tartózkodó idegenek bejelentését; ez a rendelet még 1856-ban is életben volt. Az újonnan bevándorló magyarok között meglehetősen sok az értelmiségi: papok, tanítók, orvosok, gyógyszerészek, mérnökök, műépítészek vagy újságírók, akik csatlakoztak a már itt élőkhöz, és alig pár év alatt virágzó kulturális és társasági életet hoztak létre, megteremtve egyúttal a magyar nyelvű sajtó létfeltételeit is. Sokan közülük közvetlenül is hozzájárultak Románia fejlődéséhez. Kirívó Udvarhelyi Karácsonyi Károly (Udvarhely, 1809–?) esete, aki bányamérnökként érkezett Bukarestbe 1852-ben, Barbu Ştirbei fejedelem osztrák udvarhoz intézett felkérésére. 19 évig dolgozott román állami alkalmazottként a slănici, telegai, Ocnele Mari-i stb. sóbánya megszervezésénél, üzemeltetésénél, és egyúttal földtani méréseket is végzett. Minderről könyve is megjelent (Carol Karatşioni, Istoricul salineloru din România, Bucuresci, 1870).
Neve gyakran előfordul korabeli román kiadványokban. Van, hogy magasztalják, például a Naţionalul, Ilustraţiunea vagy a Reforma, máshol egyenesen rágalmazzák. A Reforma folyóirat (1863. évf., 14. sz.) őt idézi: „Sokat szenvedtem, rágalmaztak, szidalmaztak, kitámadtak, számos nehézséggel kellett megküzdenem, számos akadályt legyőznöm, de célom sikerült elérnem; megtettem minden tőlem telhetőt fogadott testvéreimért, a románokért...”. Egy 1865-ös levelében Titu Maiorescu is megemlítette, hogy attól fél, a mérnök esetleg nem fizet vissza bizonyos kölcsönt a szüleinek. Itt nevét többféle helyesírással írta: Coraczony, Koratsoni, Coracioni, Koraczony. Karácsonyi, mivel nem jogosult állami nyugdíjra, 1871-ben életjáradékot kért, azzal érvelvén, hogy vagyontalan, beteg, és képtelen családját fenntartani (betegesen félt a szegénységtől). Végső érvként anyai ági román származását hozta fel: „bánsági román eredetű családba születtem...”. Ez a beadvány csak a támogatói által 1871-ben kiadott könyvben lelhető fel. Származására utaló kijelentése a körülmények nyomására születhetett, csakis az egyébként kiérdemelt román állami nyugdíj reményében. A Reforma folyóirat (1863. évf. 24. szám) is úgy véli, az idegen származású, de románbarát mérnök méltó a román állam hálájára: ,,Habár idegen származású, Caracioni úr filoromán érzelmeivel és pátriánknak nyújtott szolgálataival tagadhatatlanul méltóvá vált országunk hálájára, és teljességgel jogosult arra, hogy hazánk azon legyen, hogy román állampolgársággal ruházza őt fel.” A parlament mégis elutasította nyugdíjkérését, úgyhogy végül felszámolta több mint 30 ezer lejes befektetéseit, és 1873-ban elhagyta Romániát, annak ellenére, hogy egy évtizeddel korábban még úgy hagyatkozott, hogy a slănici sóbánya, „szellemem alkotása, életem fő műve” elé temessék.
Máskülönben egyáltalán nem volt szegény: mérnöki fizetése havi 2227 lej volt (egy állami alkalmazott orvos 800 lejt kapott), és elég sok pénzt fektetett ingatlanokba. A kertész Pákozdi János házát is megvette a Cişmigiu déli felén, a Schitu Măgureanu utca 20. szám alatt, ahol Ianoş magyar báljait tartották. 1867-ben a Hunnia Egyesület is tőle bérelte székházát egy évre. Mikor elhagyta az országot, házát honfitársainak adta el, így előbb egy szabó (Nagy József), később egy kőműves lett a tulajdonos. Karácsonyi életéről és tevékenységéről dr. Nicolae Leonăchescu mérnök, a termotechnika szakértője írt monográfiát, 2005-ben ő alapította meg a Carol Crăciun Sószövetséget; Slănic egyik utcája ma ezt a románosított nevet viseli. A Nagyrománia Párt képviselőjeként (három mandátumon keresztül), Leonăchescu Karácsonyit erőszakosan elmagyarosított románként állítja be, és mint megfogalmazza, célja helyreállítani az igazságot etnikai származásával kapcsolatban. Ennek érdekében fantaszta családnév-etimológiába bocsátkozik, önkényesen átkeresztelve őt Crăciunra, a Karácsonyi név román megfelelőjére, annak ellenére, hogy a mérnök román nevet soha nem használt, soha sem kért román állampolgárságot és románnak sem vallotta soha magát, a fent említett beadvány lenne az egyetlen kivétel. (...) 1854 és 1856 között a Román Fejedelemségek az osztrák monarchia protektorátusa alatt állottak, az itt szolgáló osztrák tiszteknek feladata volt a román közhangulat, valamint az osztrákokkal és oroszokkal szembeni magatartás megfigyelése is. Az egykori honvédeknek ez időben tanácsos volt az életüket is félteni. Feltehetően nagy számban tartózkodtak itt osztrák tisztek, hogyha a román fejedelem egy palotát is rendelkezésükre bocsátott, hogy tiszti kaszinót rendezhessenek be. Bukarest legérdekesebb leírásai – amelyek utalnak a magyarokra és a román arisztokrácia klubjának helyet adó Török házra – osztrák tisztek, Stefan Dietrich kapitány (1855), illetve Wilhelm Derblich katonai orvos (1857) tollából származnak. A magyarok nagy számát megemlíti az amerikai sebész, James Oscar Noyes is, aki szerint sok köztük a szolgaként vagy kocsisként alkalmazott egykori honvéd. Ezeket a megfigyeléseket kiegészítik olyan reprezentatív bevándorlók, akik 1855–1860 között érkeztek: Koós Ferenc lelkipásztor, Veress Sándor mérnök, Fialla Lajos és Oroszhegyi (Szabó) Józsa orvosok. A XIX. század vége felé és a XX. század elején Kertész József tanító gyűjtötte össze és egészítette ki a negyvennyolcasok bukaresti írásait, könyve Kolozsváron jelent meg 1913-ban Tíz év a romániai magyar misszióban címmel.
Dietrich kapitány feljegyezte, hogy a fejedelemségek feltűnően gazdagok természeti kincsekben, még a mezítlábas cigány lányok is aranypénzekből készült nyakláncot hordanak. „Az Édenkert darabjai” lehetnének egy olyan „szorgos és bölcs kultúra” számára, mint Ausztria, a főváros „nagy értékű gyémánt a legkezdetlegesebb foglalatban”.
JÁNOS ANDRÁS fordítása
(folytatjuk)
Hilda Hencz: Bucureştul maghiar /Editura Biblioteca Bucureştilor/ Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Mikor, hogyan kerültek a magyarok a román fővárosba? Hagytak-e százados nyomot maguk után, sikerült-e összetartó közösséggé verődniük? Az ott maradók számára létezett-e más út, mint a beolvadás? – ezekre a kérdésekre keresi a választ Hencz Hilda Magyar Bukarest című könyve, mely mindeddig csak románul jelent meg, Lucian Boia ajánlásával. Érdekes részletekben gazdag, sok dokumentumra alapozott munka, mely bemutatja, miként találtak otthont, megélhetést a levert szabadságharcok utáni megtorlások elől, illetve a gazdasági válságok szorításából menekülő székelyek, magyarok, hogyan próbálták megvetni lábukat, templomot, iskolát, közművelődési egyesületeket alapítva miként hagytak nyomot a főváros építészetében, iparában, tudományos, művészeti életében. Megtudhatjuk, hogyan alakult, fokozódott a magyarellenesség, miként kellett megküzdeniük a vezető szerepet vállalóknak minden tégláért, minden magyar betűért. Betekintést nyerünk a hajdani, soknemzetiségű, balkáni habzású Bukarest ellentmondásoktól terhes életébe magyar szemszögből, és az itt átmenetileg vagy végleg letelepedettek román megítélésébe. A nemzetiségi létünket hosszú időszakokon át, s így ma is meghatározó, a román főváros több évszázados történelmének magyar vonatkozásait számba vevő, júniusban végre magyar nyelven is napvilágot látó könyvből nyújtunk ízelítőt a következő hetekben.
Az 1848/49-es forradalmi megmozdulások majdnem egész Európát érintették. A magyar forradalom leverését követően indult el az egyik legnagyobb magyar kivándorlási hullám. A Törökországba menekülteknek az iszlámra való áttérés nyújtott volna nagyobb védelmet; ezt a tanácsot Bem tábornok is megfogadta. Mások inkább a Kárpátokon túli román vidékre vonultak vissza, elsősorban Erdély földrajzi közelsége miatt, stratégiai szempontból ezt a területet tartották legjobbnak a szabadságharc folytatása szempontjából. Az integráció a román társadalomba egyszerűbbnek tűnt, figyelembe véve a társadalom minden rétegében fellelhető nagyszámú külföldit és a vegyes házasságok gyakoriságát. Az osztrákellenes magyar emigráció, az oroszellenes lengyel emigráció, valamint Garibaldi és Mazzini aspirációi 1850–1860 között a Habsburg és az orosz birodalmak gyengítésében érdekelt Franciaország támogatását élvezték.
1850-ben, nem sokkal a forradalom leverése után, az erdélyi református konzisztórium Dimény Józsefet nevezte ki a bukaresti hitközséghez. Dimény nem vett részt a forradalomban, de szimpatizánsa volt, és menedéket nyújtott a megtorlások elől menekülő honfitársainak. Ez elég kockázatos volt, mivel az osztrák ügynökök szoros megfigyelés alatt tartották, még a presbiteri gyűléseken is részt vettek. Egyik ilyen menekültet, Váradi Józsefet, aki a bukaresti papi lakban rejtőzködött, el is fogták, Sepsiszentgyörgyre vitték és 1854-ben kivégezték. Dimény sem úszta meg büntetlenül; bebörtönözték, és rövidesen meghalt a gyulafehérvári börtönben, de halála előtt még sikerült Koós Ferencnek, utódjának megüzennie, hogy nagyon ügyeljen, mert saját hívei is elárulhatják. Dimény azt gyanította, hogy őt Szőllősy József, a hitközség pénztárosa jelentette föl, aki megtagadta az elszámolást az egyház pénzügyi helyzetéről, úgyhogy előbb az osztrák konzulátusnak, később a kolozsvári főkonzisztóriumnak is közbe kellett lépnie, hogy az 1000 piaszter visszaszolgáltatására kényszerítsék. A konfliktusnak csak 1857-ben, Koós idejében lett vége.
A bukaresti magyar bevándorlási hullám késve tetőzött, csak miután a forradalmárok visszatértek törökországi vagy európai vándorútjukról. Ekkor azonban olyan sokan találnak a helybeli lakosságnál menedékre, hogy 1852-ben a rendőrparancsnok kötelezővé teszi az itt tartózkodó idegenek bejelentését; ez a rendelet még 1856-ban is életben volt. Az újonnan bevándorló magyarok között meglehetősen sok az értelmiségi: papok, tanítók, orvosok, gyógyszerészek, mérnökök, műépítészek vagy újságírók, akik csatlakoztak a már itt élőkhöz, és alig pár év alatt virágzó kulturális és társasági életet hoztak létre, megteremtve egyúttal a magyar nyelvű sajtó létfeltételeit is. Sokan közülük közvetlenül is hozzájárultak Románia fejlődéséhez. Kirívó Udvarhelyi Karácsonyi Károly (Udvarhely, 1809–?) esete, aki bányamérnökként érkezett Bukarestbe 1852-ben, Barbu Ştirbei fejedelem osztrák udvarhoz intézett felkérésére. 19 évig dolgozott román állami alkalmazottként a slănici, telegai, Ocnele Mari-i stb. sóbánya megszervezésénél, üzemeltetésénél, és egyúttal földtani méréseket is végzett. Minderről könyve is megjelent (Carol Karatşioni, Istoricul salineloru din România, Bucuresci, 1870).
Neve gyakran előfordul korabeli román kiadványokban. Van, hogy magasztalják, például a Naţionalul, Ilustraţiunea vagy a Reforma, máshol egyenesen rágalmazzák. A Reforma folyóirat (1863. évf., 14. sz.) őt idézi: „Sokat szenvedtem, rágalmaztak, szidalmaztak, kitámadtak, számos nehézséggel kellett megküzdenem, számos akadályt legyőznöm, de célom sikerült elérnem; megtettem minden tőlem telhetőt fogadott testvéreimért, a románokért...”. Egy 1865-ös levelében Titu Maiorescu is megemlítette, hogy attól fél, a mérnök esetleg nem fizet vissza bizonyos kölcsönt a szüleinek. Itt nevét többféle helyesírással írta: Coraczony, Koratsoni, Coracioni, Koraczony. Karácsonyi, mivel nem jogosult állami nyugdíjra, 1871-ben életjáradékot kért, azzal érvelvén, hogy vagyontalan, beteg, és képtelen családját fenntartani (betegesen félt a szegénységtől). Végső érvként anyai ági román származását hozta fel: „bánsági román eredetű családba születtem...”. Ez a beadvány csak a támogatói által 1871-ben kiadott könyvben lelhető fel. Származására utaló kijelentése a körülmények nyomására születhetett, csakis az egyébként kiérdemelt román állami nyugdíj reményében. A Reforma folyóirat (1863. évf. 24. szám) is úgy véli, az idegen származású, de románbarát mérnök méltó a román állam hálájára: ,,Habár idegen származású, Caracioni úr filoromán érzelmeivel és pátriánknak nyújtott szolgálataival tagadhatatlanul méltóvá vált országunk hálájára, és teljességgel jogosult arra, hogy hazánk azon legyen, hogy román állampolgársággal ruházza őt fel.” A parlament mégis elutasította nyugdíjkérését, úgyhogy végül felszámolta több mint 30 ezer lejes befektetéseit, és 1873-ban elhagyta Romániát, annak ellenére, hogy egy évtizeddel korábban még úgy hagyatkozott, hogy a slănici sóbánya, „szellemem alkotása, életem fő műve” elé temessék.
Máskülönben egyáltalán nem volt szegény: mérnöki fizetése havi 2227 lej volt (egy állami alkalmazott orvos 800 lejt kapott), és elég sok pénzt fektetett ingatlanokba. A kertész Pákozdi János házát is megvette a Cişmigiu déli felén, a Schitu Măgureanu utca 20. szám alatt, ahol Ianoş magyar báljait tartották. 1867-ben a Hunnia Egyesület is tőle bérelte székházát egy évre. Mikor elhagyta az országot, házát honfitársainak adta el, így előbb egy szabó (Nagy József), később egy kőműves lett a tulajdonos. Karácsonyi életéről és tevékenységéről dr. Nicolae Leonăchescu mérnök, a termotechnika szakértője írt monográfiát, 2005-ben ő alapította meg a Carol Crăciun Sószövetséget; Slănic egyik utcája ma ezt a románosított nevet viseli. A Nagyrománia Párt képviselőjeként (három mandátumon keresztül), Leonăchescu Karácsonyit erőszakosan elmagyarosított románként állítja be, és mint megfogalmazza, célja helyreállítani az igazságot etnikai származásával kapcsolatban. Ennek érdekében fantaszta családnév-etimológiába bocsátkozik, önkényesen átkeresztelve őt Crăciunra, a Karácsonyi név román megfelelőjére, annak ellenére, hogy a mérnök román nevet soha nem használt, soha sem kért román állampolgárságot és románnak sem vallotta soha magát, a fent említett beadvány lenne az egyetlen kivétel. (...) 1854 és 1856 között a Román Fejedelemségek az osztrák monarchia protektorátusa alatt állottak, az itt szolgáló osztrák tiszteknek feladata volt a román közhangulat, valamint az osztrákokkal és oroszokkal szembeni magatartás megfigyelése is. Az egykori honvédeknek ez időben tanácsos volt az életüket is félteni. Feltehetően nagy számban tartózkodtak itt osztrák tisztek, hogyha a román fejedelem egy palotát is rendelkezésükre bocsátott, hogy tiszti kaszinót rendezhessenek be. Bukarest legérdekesebb leírásai – amelyek utalnak a magyarokra és a román arisztokrácia klubjának helyet adó Török házra – osztrák tisztek, Stefan Dietrich kapitány (1855), illetve Wilhelm Derblich katonai orvos (1857) tollából származnak. A magyarok nagy számát megemlíti az amerikai sebész, James Oscar Noyes is, aki szerint sok köztük a szolgaként vagy kocsisként alkalmazott egykori honvéd. Ezeket a megfigyeléseket kiegészítik olyan reprezentatív bevándorlók, akik 1855–1860 között érkeztek: Koós Ferenc lelkipásztor, Veress Sándor mérnök, Fialla Lajos és Oroszhegyi (Szabó) Józsa orvosok. A XIX. század vége felé és a XX. század elején Kertész József tanító gyűjtötte össze és egészítette ki a negyvennyolcasok bukaresti írásait, könyve Kolozsváron jelent meg 1913-ban Tíz év a romániai magyar misszióban címmel.
Dietrich kapitány feljegyezte, hogy a fejedelemségek feltűnően gazdagok természeti kincsekben, még a mezítlábas cigány lányok is aranypénzekből készült nyakláncot hordanak. „Az Édenkert darabjai” lehetnének egy olyan „szorgos és bölcs kultúra” számára, mint Ausztria, a főváros „nagy értékű gyémánt a legkezdetlegesebb foglalatban”.
JÁNOS ANDRÁS fordítása
(folytatjuk)
Hilda Hencz: Bucureştul maghiar /Editura Biblioteca Bucureştilor/ Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. március 19.
Dunántúli ugrós rockzenére (Novák Ferenc „Tata”, a táncanyanyelvi szótár újraértelmezője)
Nem kapott oktatói oklevelet, mert nem tisztelte a „tájjelleget”, miközben Széken ihletődött a néptáncos Rómeó és Júliához. A nyolcvanöt esztendős néptáncikon, az erdélyi származású Novák Ferenc „Tata” szerint soha nem szűnő feladatunk megküzdeni a felettünk eluralkodni igyekvő idegen kultúrákkal. – Nagyszabású műsorral ünneplik nyolcvanötödik születésnapját március 22-én a budapesti Művészetek Palotájában. Mit gondol, meg tudják még lepni valamivel a tisztelői? – Az majd kiderül, az én meglepetésemet viszont már most elárulhatom. Az est első felében végre nem engem fognak „blamálni”, ahogy ez eddig zajlott, hanem én a többieket. A fiammal, Novák Péterrel beszélgetünk majd a színpadon múltat, jelent és talán részben a jövendőt is velem, körülöttem megélő emberekről. Kapkodhatják majd a fejüket. A műsor második felében pedig a Forrószegiek című táncjátékot láthatja a közönség, az egyik legkedvesebb munkámat.
– Hogyan született meg ez a táncjáték, amelyet a széki Rómeó és Júliaként is emlegetnek?
– Elsősorban úgy, hogy 1958-ban én már Széken gyűjtöttem, onnan származik az anyag, amelyből az egyetemi szakdolgozatomat írtam a tánc társadalmi szerepéről. Szék társadalmi szegmentáltsága, az ebből fakadó drámák ihlettek a Forrószegiek című táncjáték megkomponálására.
– Feltételezem, elsősorban gyökerei vonzották Erdélybe gyűjteni.
– Természetesen. Nagyenyedhez amúgy csak véletlenszerű kapcsolat fűz, épp ott dolgozott az apám, amikor a világra kérezkedtem. A Novák felmenőim dicsőszentmártoniak, az anyai ág, a Makkaiak pedig kolozsváriak. A Makkai nagypapáé volt Közép-Európa első alumíniumedény-gyára, az az épület ma a Tranzitház. Románul is beszélek, ezért már a kezdetektől roppant értékes embernek számítottam Martin György, a magyar tánckutatás megteremtője számára, az ő megbízásából a mezőségi vegyes lakosságú falvakban is sokat gyűjtöttem. Éveken át általam juttatott ki erdélyi munkatársainak magnószalagokat, filmnyersanyagot. Talán kétszer kaptak el a több mint ötven esetből, ma is büszke vagyok az ügy szolgálatába állított csempésztudományomra.
– Mindig tánckutatónak, koreográfusnak készült?
– Egy-két dolog történhetett volna másként is, de utólag azt mondom, így volt jól. Amikor 1949-ben felvettek az egyetemre, majd két hónap múlva kitettek onnan, mondván, nem jó a káderlapom, nagyon el voltam keseredve. Nyolc évvel később aztán mégiscsak elkezdhettem, de akkor már nem irodalomszakra mentem, hanem néprajzra. Közben pedig dolgoztam egy gyárban, ma már nem győzök hálálkodni érte a sorsnak, másként soha nem ismerhettem volna meg az életet alulnézetből. Táncolni a katonaságnál kezdtünk, már akkoriban igyekeztünk itt-ott átértelmezni a néptáncot. Mondhatni megelőztük a korunkat. Már megalapítottam a Bihari János Táncegyüttest, amikor 1955-ben vizsgabizottság elé kellett állnom táncoktatói engedélyért. Elutasítottak, nem tisztelem a „tájjelleget”, erre hivatkoztak. Mi az, hogy verbunkfantázia? Ugyanolyan érthetetlen volt számukra, mint egy absztrakt festmény.
– A tiszta forrás „megbecstelenítése”, a táncszínházi vonulat változatlanul viták forrása a szakemberek között. Ön hogyan érvel a néptánc újraértelmezése mellett?
– A különböző néptáncok felgyűjtése az a folyamat volt, amelynek során összeállt táncanyanyelvünk szótára. Azóta is ebből építkezünk, ezeket a „kifejezéseket” használjuk, filozofikus dolgokat igyekszünk megfogalmazni általuk. Más kérdés, hogy ki hogyan használja a szótárt, mert aki hiányos műveltséggel nyúl hozzá, a legtisztább kifejezésekkel is nagy butaságokat tud állítani. A mai mezőnyben sok a csodálatos táncos, de többségük műveltsége erősen hiányos. Ha rajtam múlna, minden koreográfus számára kötelezővé tenném a művészettörténet tanulmányozását. Szergej Gyagilev, a Cári Orosz Balett igazgatója, a világhírű orosz balett megteremtője nem véletlenül járatta be táncosaival Párizs összes múzeumát. Az én olvasatomban sima plagizálás a különböző tájegységek táncainak eredetiben való színpadra állítása. Csoóriéknak mondtam egyszer, hogy ez olyan, mintha ti változatlan formában leírnátok a Toldit, s alája biggyesztenétek a neveteket.
– A Csíksomlyói passiótól az István, a királyig meglehetősen széles a paletta. Támadták is érte sokan. Hogyan viselte?
– Köszönöm, jól. A táncot ugyanolyan alapossággal és lelkiismeretességgel kell megtanulni, mint az anyanyelvet, de nekünk nem imitálni kell a paraszti kultúrát. A filmművészetben vagy képzőművészetben dolgozókhoz hasonlóan a koreográfusnak, a színházi rendezőnek is legyen korszerű mondanivalója. Színházat akartunk csinálni, csak a mi anyanyelvünk nem a klasszikus balett vagy a dzsesszbalett, hanem a néptánc. És ettől abszolút nem volt idegen az István, a király vagy a Kőműves Kelemen. A Csíksomlyói passióban persze a paraszti gesztusrendszert kellett megjelenítenünk, de ha a néptánc és annak struktúrája belehelyezhető egy rockoperába, akkor nem szabad tétovázni. Mesterem, Molnár István annak idején a sárga földig lehordott, hogy mit keresek én a beatnikek között. Pista bácsi, mondtam, itt tíz estén keresztül tízezer ember nézi ezt, olyanok, akik soha nem találkoztak a néptánccal. Jöjjön el, nézze meg, rockzenére színtiszta dunántúli ugróst és mezőségi sorozatokat táncolnak. Ez akkor jó néhány folklorista számára döbbenetként hatott, ma már sokkal jobb a helyzet.
– Az István, a király rockopera által kiváltott „döbbenet” viszont azóta sem csitul. Hogyan keveredett annak a produkciónak a környékére?
A Kőműves Kelemennek köszönhetően, amit Zalaegerszegen állítottunk színpadra a nyolcvanas évek elején. Sokat gondolkodtam, hogyan „végezzük ki” az asszonyt, aztán az lett belőle, hogy négy férfi derékszögben előrehajolva összekapaszkodik, malomkereket formál, s bedarálja Kőműves Kelemennét. Ez tetszett meg Szörényiéknek, s meghívtak a produkcióba. Gyakorlatilag az alkotás teljes folyamatában részt vettem, sok mindent megvétóztam, míg kialakult a végső forma. Elég szép siker lett belőle.
– Azoknak a koroknak a tanúi ma sem értik, hogyan csúszhattak át a kádári cenzúrán az István erős szimbólumai… – Ennek érdekében nagyon sokat tett Nemeskürty István, aki stúdióvezetőként vett részt a produkcióban, hiszen az István, a király eredetileg filmnek indult. De kaptunk zuhanyt minden oldalról, a szamizdatként megjelenő Beszélőben például azt írták, a rockoperával felmentettük a kádári rezsimet. Azt is beszélték, hogy van valami titkos diliflepnim. Tényleg mondtam néhány elképesztő dolgot a pártvezetőknek. A fő kultúrideológus, Aczél György például az István, a király bemutatója után megkérdezte tőlem: maga olyan jól elvan Hollandiában, nem akarja a családját is kivinni? Mondtam, Gyuri bácsi, én nem szerzek maguknak ekkora örömet. Egyébként is, minek mentem volna el? Koreográfiáim, rendezéseim mindenhol sikert arattak, minden megtörtént velem, amire vágyhat egy magamfajta, táncból és színházból élő művész. Az utóbbi években az igazi boldogságot tanítványaim jelentik. Ráadásul két szerencsés tulajdonsággal is megáldott az Isten: nem vagyok hiú és nem vagyok féltékeny.
– A Háromszék Táncegyüttessel is dolgozott már együtt. Szerette azt a munkát?
– Alapvetően igen, fogékony, szakmailag is jól képzett társaság van ott. A Sepsiszentgyörgyön összerakott, A magyar tánc évszázadai című produkcióra mindig jó érzéssel gondolok. A társulat igazgatója, Deák Gyula ugyanakkor azon ritka emberek közé tartozik, aki fontosnak tartja az állandó képzést, meg is hívott egy Bikfalván szervezett elemzésre, sajnos, nagyon kevesen éltek a lehetőséggel. – Szoros szakmai, barátinak is mondható viszonyt ápol a népzene és néptáncgyűjtés nagy erdélyi mesterével, Kallós Zoltánnal. Mit köszönhetnek egymásnak?
– Én neki sok mindent. A hatvanas évek végétől állandó látogatója vagyok Kallósnak. Többször elkísértem különböző beszerzőkörutakra is, amelyeket az idő aztán óriási jelentőségűvé duzzasztott, hiszen így gyűlt össze a válaszúti múzeum hatalmas anyaga. Egyszer szólt, hogy Bonchidán van egy cigány lakodalom, ahol egy nagyon érdekes férfitáncot járnak. Martinnal és Pesovár Ferenccel akkor láttunk először „korcsos” zenére táncolt ritka magyart. Szenzációs volt az a furcsa ritmikai csapásolás, a mozgalomban villámgyorsan el is terjedt a „korcsos” tánc. Bő tíz évvel ezelőtt összeültettek kettőnket egy beszélgetés erejéig a Duna Televízióban. Ma is érvényesnek tartom, amit akkor üzentünk a fiataloknak: tartsanak ki, ez a kultúra nem hal el. Soha nem szűnő feladatunk megküzdeni a felettünk eluralkodni igyekvő idegen kultúrákkal. Az egységesség hirdetésében sem kellett egyeztetnünk Kallóssal. Az 1990 tavaszán rendezett, Magyar menyegző című gála végén – amelyre első alkalommal sikerült hivatalosan is összeverbuválnom erdélyi és felvidéki együtteseket – azt mondtam a Budapest Sportcsarnok nyolcezer nézőjének: örülök, hogy színpadra vihettük ezt a kultúrát, amelynek egységességét mindig is ismertük, boldog vagyok, hogy ezt az egységet most önöknek is be tudtuk bizonyítani.
Novák Ferenc „Tata”
A Nemzet Művésze, Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas koreográfus, rendező, etnográfus. Nagyenyeden született 1931. március 27-én. A Bihari János Táncegyüttes alapítója, a Honvéd Együttes tánckarvezetője, majd művészeti igazgatója. A Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivál művészeti vezetője, az amszterdami Folklór Táncszínház koreográfus-rendezője, 1996-tól a Magyar Művészeti Akadémia tagja, 2012 decemberében kilépett a testületből. Legfontosabb kitüntetései: Erkel Ferenc-díj (1975); Munka Érdemrend Arany fokozata (1980); Érdemes művész (1985); Ifjúsági Díj (1987); Magyar Művészetért Díj (1988); Juhász Gyula-díj (1988); Magyar Köztársaság aranykoszorúval díszített Csillagrendje (1991); Kossuth-díj (1993); Magyar Örökség díj (1999); Kölcsey Ferenc Millenniumi-díj (2001); Hazám-díj (2003); Prima-díj (2003); Hevesi Sándor-díj (2003); A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (2005); Jubileum Prima Primissima-díj (2007); A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja (2010); A Nemzet Művésze (2014). Legjelentősebb művei: Antigoné, Magyar Electra, Forrószegiek, Lúdas Matyi, János vitéz, Magyar menyegző, Keleti táncvihar, Évszázadok táncai, Kocsonya Mihály házassága, A helység kalapácsa, Kőműves Kelemen. Legfontosabb koreográfiái: István, a király (rockopera, 1983); Szarvassá változott fiak (Markó Ivánnal, 1985); József és testvérei (Markó Ivánnal, 1994); Egri csillagok (Zsuráfszky Zoltánnal, 1997); Duna-rapszódia (dramatikus néptáncok, 2002). Felesége, Foltin Jolán a Nemzet Művésze, Kossuth- és Erkel-díjas táncművész, koreográfus-rendező, lányuk, Novák Eszter színházi rendező, fia, Novák Péter énekes, műsorvezető.
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Nem kapott oktatói oklevelet, mert nem tisztelte a „tájjelleget”, miközben Széken ihletődött a néptáncos Rómeó és Júliához. A nyolcvanöt esztendős néptáncikon, az erdélyi származású Novák Ferenc „Tata” szerint soha nem szűnő feladatunk megküzdeni a felettünk eluralkodni igyekvő idegen kultúrákkal. – Nagyszabású műsorral ünneplik nyolcvanötödik születésnapját március 22-én a budapesti Művészetek Palotájában. Mit gondol, meg tudják még lepni valamivel a tisztelői? – Az majd kiderül, az én meglepetésemet viszont már most elárulhatom. Az est első felében végre nem engem fognak „blamálni”, ahogy ez eddig zajlott, hanem én a többieket. A fiammal, Novák Péterrel beszélgetünk majd a színpadon múltat, jelent és talán részben a jövendőt is velem, körülöttem megélő emberekről. Kapkodhatják majd a fejüket. A műsor második felében pedig a Forrószegiek című táncjátékot láthatja a közönség, az egyik legkedvesebb munkámat.
– Hogyan született meg ez a táncjáték, amelyet a széki Rómeó és Júliaként is emlegetnek?
– Elsősorban úgy, hogy 1958-ban én már Széken gyűjtöttem, onnan származik az anyag, amelyből az egyetemi szakdolgozatomat írtam a tánc társadalmi szerepéről. Szék társadalmi szegmentáltsága, az ebből fakadó drámák ihlettek a Forrószegiek című táncjáték megkomponálására.
– Feltételezem, elsősorban gyökerei vonzották Erdélybe gyűjteni.
– Természetesen. Nagyenyedhez amúgy csak véletlenszerű kapcsolat fűz, épp ott dolgozott az apám, amikor a világra kérezkedtem. A Novák felmenőim dicsőszentmártoniak, az anyai ág, a Makkaiak pedig kolozsváriak. A Makkai nagypapáé volt Közép-Európa első alumíniumedény-gyára, az az épület ma a Tranzitház. Románul is beszélek, ezért már a kezdetektől roppant értékes embernek számítottam Martin György, a magyar tánckutatás megteremtője számára, az ő megbízásából a mezőségi vegyes lakosságú falvakban is sokat gyűjtöttem. Éveken át általam juttatott ki erdélyi munkatársainak magnószalagokat, filmnyersanyagot. Talán kétszer kaptak el a több mint ötven esetből, ma is büszke vagyok az ügy szolgálatába állított csempésztudományomra.
– Mindig tánckutatónak, koreográfusnak készült?
– Egy-két dolog történhetett volna másként is, de utólag azt mondom, így volt jól. Amikor 1949-ben felvettek az egyetemre, majd két hónap múlva kitettek onnan, mondván, nem jó a káderlapom, nagyon el voltam keseredve. Nyolc évvel később aztán mégiscsak elkezdhettem, de akkor már nem irodalomszakra mentem, hanem néprajzra. Közben pedig dolgoztam egy gyárban, ma már nem győzök hálálkodni érte a sorsnak, másként soha nem ismerhettem volna meg az életet alulnézetből. Táncolni a katonaságnál kezdtünk, már akkoriban igyekeztünk itt-ott átértelmezni a néptáncot. Mondhatni megelőztük a korunkat. Már megalapítottam a Bihari János Táncegyüttest, amikor 1955-ben vizsgabizottság elé kellett állnom táncoktatói engedélyért. Elutasítottak, nem tisztelem a „tájjelleget”, erre hivatkoztak. Mi az, hogy verbunkfantázia? Ugyanolyan érthetetlen volt számukra, mint egy absztrakt festmény.
– A tiszta forrás „megbecstelenítése”, a táncszínházi vonulat változatlanul viták forrása a szakemberek között. Ön hogyan érvel a néptánc újraértelmezése mellett?
– A különböző néptáncok felgyűjtése az a folyamat volt, amelynek során összeállt táncanyanyelvünk szótára. Azóta is ebből építkezünk, ezeket a „kifejezéseket” használjuk, filozofikus dolgokat igyekszünk megfogalmazni általuk. Más kérdés, hogy ki hogyan használja a szótárt, mert aki hiányos műveltséggel nyúl hozzá, a legtisztább kifejezésekkel is nagy butaságokat tud állítani. A mai mezőnyben sok a csodálatos táncos, de többségük műveltsége erősen hiányos. Ha rajtam múlna, minden koreográfus számára kötelezővé tenném a művészettörténet tanulmányozását. Szergej Gyagilev, a Cári Orosz Balett igazgatója, a világhírű orosz balett megteremtője nem véletlenül járatta be táncosaival Párizs összes múzeumát. Az én olvasatomban sima plagizálás a különböző tájegységek táncainak eredetiben való színpadra állítása. Csoóriéknak mondtam egyszer, hogy ez olyan, mintha ti változatlan formában leírnátok a Toldit, s alája biggyesztenétek a neveteket.
– A Csíksomlyói passiótól az István, a királyig meglehetősen széles a paletta. Támadták is érte sokan. Hogyan viselte?
– Köszönöm, jól. A táncot ugyanolyan alapossággal és lelkiismeretességgel kell megtanulni, mint az anyanyelvet, de nekünk nem imitálni kell a paraszti kultúrát. A filmművészetben vagy képzőművészetben dolgozókhoz hasonlóan a koreográfusnak, a színházi rendezőnek is legyen korszerű mondanivalója. Színházat akartunk csinálni, csak a mi anyanyelvünk nem a klasszikus balett vagy a dzsesszbalett, hanem a néptánc. És ettől abszolút nem volt idegen az István, a király vagy a Kőműves Kelemen. A Csíksomlyói passióban persze a paraszti gesztusrendszert kellett megjelenítenünk, de ha a néptánc és annak struktúrája belehelyezhető egy rockoperába, akkor nem szabad tétovázni. Mesterem, Molnár István annak idején a sárga földig lehordott, hogy mit keresek én a beatnikek között. Pista bácsi, mondtam, itt tíz estén keresztül tízezer ember nézi ezt, olyanok, akik soha nem találkoztak a néptánccal. Jöjjön el, nézze meg, rockzenére színtiszta dunántúli ugróst és mezőségi sorozatokat táncolnak. Ez akkor jó néhány folklorista számára döbbenetként hatott, ma már sokkal jobb a helyzet.
– Az István, a király rockopera által kiváltott „döbbenet” viszont azóta sem csitul. Hogyan keveredett annak a produkciónak a környékére?
A Kőműves Kelemennek köszönhetően, amit Zalaegerszegen állítottunk színpadra a nyolcvanas évek elején. Sokat gondolkodtam, hogyan „végezzük ki” az asszonyt, aztán az lett belőle, hogy négy férfi derékszögben előrehajolva összekapaszkodik, malomkereket formál, s bedarálja Kőműves Kelemennét. Ez tetszett meg Szörényiéknek, s meghívtak a produkcióba. Gyakorlatilag az alkotás teljes folyamatában részt vettem, sok mindent megvétóztam, míg kialakult a végső forma. Elég szép siker lett belőle.
– Azoknak a koroknak a tanúi ma sem értik, hogyan csúszhattak át a kádári cenzúrán az István erős szimbólumai… – Ennek érdekében nagyon sokat tett Nemeskürty István, aki stúdióvezetőként vett részt a produkcióban, hiszen az István, a király eredetileg filmnek indult. De kaptunk zuhanyt minden oldalról, a szamizdatként megjelenő Beszélőben például azt írták, a rockoperával felmentettük a kádári rezsimet. Azt is beszélték, hogy van valami titkos diliflepnim. Tényleg mondtam néhány elképesztő dolgot a pártvezetőknek. A fő kultúrideológus, Aczél György például az István, a király bemutatója után megkérdezte tőlem: maga olyan jól elvan Hollandiában, nem akarja a családját is kivinni? Mondtam, Gyuri bácsi, én nem szerzek maguknak ekkora örömet. Egyébként is, minek mentem volna el? Koreográfiáim, rendezéseim mindenhol sikert arattak, minden megtörtént velem, amire vágyhat egy magamfajta, táncból és színházból élő művész. Az utóbbi években az igazi boldogságot tanítványaim jelentik. Ráadásul két szerencsés tulajdonsággal is megáldott az Isten: nem vagyok hiú és nem vagyok féltékeny.
– A Háromszék Táncegyüttessel is dolgozott már együtt. Szerette azt a munkát?
– Alapvetően igen, fogékony, szakmailag is jól képzett társaság van ott. A Sepsiszentgyörgyön összerakott, A magyar tánc évszázadai című produkcióra mindig jó érzéssel gondolok. A társulat igazgatója, Deák Gyula ugyanakkor azon ritka emberek közé tartozik, aki fontosnak tartja az állandó képzést, meg is hívott egy Bikfalván szervezett elemzésre, sajnos, nagyon kevesen éltek a lehetőséggel. – Szoros szakmai, barátinak is mondható viszonyt ápol a népzene és néptáncgyűjtés nagy erdélyi mesterével, Kallós Zoltánnal. Mit köszönhetnek egymásnak?
– Én neki sok mindent. A hatvanas évek végétől állandó látogatója vagyok Kallósnak. Többször elkísértem különböző beszerzőkörutakra is, amelyeket az idő aztán óriási jelentőségűvé duzzasztott, hiszen így gyűlt össze a válaszúti múzeum hatalmas anyaga. Egyszer szólt, hogy Bonchidán van egy cigány lakodalom, ahol egy nagyon érdekes férfitáncot járnak. Martinnal és Pesovár Ferenccel akkor láttunk először „korcsos” zenére táncolt ritka magyart. Szenzációs volt az a furcsa ritmikai csapásolás, a mozgalomban villámgyorsan el is terjedt a „korcsos” tánc. Bő tíz évvel ezelőtt összeültettek kettőnket egy beszélgetés erejéig a Duna Televízióban. Ma is érvényesnek tartom, amit akkor üzentünk a fiataloknak: tartsanak ki, ez a kultúra nem hal el. Soha nem szűnő feladatunk megküzdeni a felettünk eluralkodni igyekvő idegen kultúrákkal. Az egységesség hirdetésében sem kellett egyeztetnünk Kallóssal. Az 1990 tavaszán rendezett, Magyar menyegző című gála végén – amelyre első alkalommal sikerült hivatalosan is összeverbuválnom erdélyi és felvidéki együtteseket – azt mondtam a Budapest Sportcsarnok nyolcezer nézőjének: örülök, hogy színpadra vihettük ezt a kultúrát, amelynek egységességét mindig is ismertük, boldog vagyok, hogy ezt az egységet most önöknek is be tudtuk bizonyítani.
Novák Ferenc „Tata”
A Nemzet Művésze, Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas koreográfus, rendező, etnográfus. Nagyenyeden született 1931. március 27-én. A Bihari János Táncegyüttes alapítója, a Honvéd Együttes tánckarvezetője, majd művészeti igazgatója. A Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivál művészeti vezetője, az amszterdami Folklór Táncszínház koreográfus-rendezője, 1996-tól a Magyar Művészeti Akadémia tagja, 2012 decemberében kilépett a testületből. Legfontosabb kitüntetései: Erkel Ferenc-díj (1975); Munka Érdemrend Arany fokozata (1980); Érdemes művész (1985); Ifjúsági Díj (1987); Magyar Művészetért Díj (1988); Juhász Gyula-díj (1988); Magyar Köztársaság aranykoszorúval díszített Csillagrendje (1991); Kossuth-díj (1993); Magyar Örökség díj (1999); Kölcsey Ferenc Millenniumi-díj (2001); Hazám-díj (2003); Prima-díj (2003); Hevesi Sándor-díj (2003); A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (2005); Jubileum Prima Primissima-díj (2007); A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja (2010); A Nemzet Művésze (2014). Legjelentősebb művei: Antigoné, Magyar Electra, Forrószegiek, Lúdas Matyi, János vitéz, Magyar menyegző, Keleti táncvihar, Évszázadok táncai, Kocsonya Mihály házassága, A helység kalapácsa, Kőműves Kelemen. Legfontosabb koreográfiái: István, a király (rockopera, 1983); Szarvassá változott fiak (Markó Ivánnal, 1985); József és testvérei (Markó Ivánnal, 1994); Egri csillagok (Zsuráfszky Zoltánnal, 1997); Duna-rapszódia (dramatikus néptáncok, 2002). Felesége, Foltin Jolán a Nemzet Művésze, Kossuth- és Erkel-díjas táncművész, koreográfus-rendező, lányuk, Novák Eszter színházi rendező, fia, Novák Péter énekes, műsorvezető.
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. március 19.
A 27. ünnepi tárlat Kézdivásárhelyen
A közel három évtizedes múltra tekintő kézdivásárhelyi márciusi ünnepi tárlat saját történelmet ír, az Incze László Céhtörténeti Múzeumban alapító művészek és újabb nemzedékek képviselőinek ad megmutatkozási felületet, s az évek során művészi pályák alakulástörténetét is végigkísérhettük. Közösséggé formálja a művészek egyszemélyes világát, az egyéni stílus felmutatásán túl a kisvárosi létet az ide kötődő képzőművészeti élet fölülírja. Életművek, alkotói pályák és egymást követő nemzedékek jeles tagjai jelzik, a művészetre szükség van. Az utódok az elődök kitaposott útján indulva keresik saját művészi ormaikat. A nagyvárosok művészeti központjaitól távoli kisváros nem elvon, hanem trendektől felszabadított egyéni világlátást ad hozzá művészetükhöz. Március 15-e a felemelkedés szép gesztusát, elfogadást és kitartó akaratot vált ki mindannyiunkból. A művész megajándékoz egy alkotássá formált meghatározó élménnyel, általa a felismerés üzenetté szilárdult. Kísértjük a lehetetlent: mind a 31 kiállítóról szólni legalább egy mondatban.
Albert Levente Végtelen tervek munkája elvonatkoztató konstrukciót tár fel, az egymás kontextusában megjelenő síkok a véletlen és mégis törvényszerű jelek rendjét teremtik meg. Ábrahám Imola Golyó című vegyes technikája a képi és idősíkok lendületes játékát kelti életre. A kiemelés az egész megbontását, a filmes nagyítás a többértelműség lehetőségét vázolja.
Ábrahám Jakab Száguldás szénrajza az Incitato-táborok által városunkhoz való kötődését is felmutatja. Bravúros lóalakja a tisztaság és a szabadság korlátokat nem ismerő érzését tárja fel. Figuratív képe lehet az alkotó teremtő szabadsága is. Így a művészben munkáló őserő kitölti a teret és súrolja a felső határt.
Balázs István Távolban olajképe jól megtervezett, lakható világ. Az erdélyi táj bukolikus szépségébe rejtett otthon és a megtalált középpont vágyképeként jelenik meg.
Bartha Árpád Madár-táv vegyes technikája rámutat, hogy a művésznek létezik egyéni, egyszemélyes jelképrendszere, amely a nézőt a meglepetés friss élményével elragadtatja, szórakoztatja és megfejtésre ingerli.
Csutak Levente A szabadság mártírjai tus- és temperarajza a magyar forradalmak identitásteremtő folyamatának láncszemeit illeszti össze. ’56 szabadságvágya ’48 szellemiségét kelti életre. A forradalmak itt az öntudatra ébredt tiszta rend állásfoglalását teszik láthatóvá. Deák Barna életművében az utóbbi években a drótlenyomat kedvelt technika, ahol iróniával és önreflexióval elragadó vallomásos képtörténeteket vázol fel. Ragadozók című alkotásán nincs sorsszerűség, csak pillanatnyi előny, és a megszerzett szerepkörök kijelölik egymás szabadságát. Deák M. Ria textilje a létezés rétegzettségének keresztmetszetéből feltárt, finoman árnyalt poétika. Egymás folytonosságában megjelenő ritmusok, váltások, görbületek a felszín mögött rejtőző csendes csodákat, eleven sebeket, lángoló igéket (Kosztolányit idézve) és töprengő várakozásokat kelti bennem életre.
Éltes Barna Harcos szobra a sakkfigura szerepkörére és természeti népek totemjeire emlékeztet. A diófa rétegeinek árnyalatai mélyebb jelentéssel és személyes aurával keltik életre a figurát. Hajdú Enikő szimbolikus kapuja a székely örökség jelképét a művészi létezés színes és varázslatos képtárává értelmezi.
Haszmann Júlia Réka akrilképei a népi kultúrából hozott jelképek variációi. Az egyéni stilizáció szintjére kidolgozott színtanulmányok az alkotó harmóniavágyát, a létezés egyetemességének hitét és a bontatlan rend keresését mutatja fel.
Hervai Katalin Az üdvösség útja tusrajza a megtalált és elkötelezett hit képi megfogalmazása. Ikonjának szimbolikus tér- és idővonatkozásai a földi vágyak sarától (Dsidát idézve) megtisztult alkotó transzcendens élményét közvetíti.
Jakabos Olsefszky Imola Ősz című pasztell színtanulmányai érdekes befogadói játékra hívják a nézőt: megismételni három változatában a rendet teremtő változatlan struktúrát. Színek ritmusával képezi le a hangulatok intenzitását.
Koszta Ervin 1848 című olajképének párhuzamos mezőkbe rejtett képtöredékei idézetek korábbi képeiből. A történelmi mítosz díszletébe rejtőzködő, vallomásos töredékeket helyez.
Kosztándi Jenő Hidamról olajképe személyes vallomás az otthont és műtermet adó régi városrész felé. A színek kavalkádja szokatlan a gyakran monokróm képi megoldásokat előtérbe helyező művésztől. Az érzések, emlékképek gazdag izzása felfokozott élményről szól. A műteremhez vezető híd beazonosítható vaskorlátján elidéző veréb nosztalgikus szemlélődése gyöngédséget és együtt érző azonosulást vált ki a nézőből. O Tannenbaum az ünnep utáni fölöslegessé vált, értékevesztett állapotot emeli ki.
Kosztándi B. Katalin Kedvenceim akvarellje az életműben többször ábrázolt bükkfa finom hangulatiságát jeleníti meg. A kedvelt szürke árnyalatok itt mély hangulati tónussal, a zöld érzelmi gazdagságával és a kék beszűrődő tisztánlátásával adnak lírai jellemzést. A felfelé nyúló törzsek a két világszint között teremtenek kapcsolatot.
Kovács Géza Küzdelem acélplasztikája a képzettársítás gazdagságával illeszt össze fölöslegessé vált ipari termékeket, és ad átvitt jelentést.
Köllő Margit Földtől az égig szénrajza a gyimesi tájhoz hasonló teret idéz számomra. Az emelkedő szintek összhangja felemelő érzést ad otthonról, kötődésről és megmaradásról. Az erdélyi sorsvállalás nem patetikus, hanem árnyalatok kitartó, szelíd ragyogásában jelenik meg. Máthé László nagyméretű olajképe tettértékű állásfoglalást mutat, és ugyanezt kéri számon a befogadótól is. Komfortzónánk válik kényelmetlenné a kiszolgáltatott gyereksorsokat látva. A kutya jóllakott alakja szemben az emberi nyomorral. A kép kidolgozatlan része nem von le a mű értékéből, a néző számára lehetőséget ad a beillesztésre. A hiányt tematizáló alkotás a kidolgozottság megvonásával üzen.
Miklóssy Mária Útban Szent Anna felé vegyes képe az erdélyi festészet jelképeit modern felbontásban tárja fel, tájra vetített emlékképeket hív elő. A táj határtalan változatára egy erős, rácsszerű kontroll-kontúr vetül és ad keretes szerkezetet.
Petrovics István Laborfalvi Berde Mózes gipszszobra a személyi kultusz heroizálása helyett egy életérzést, életmódot és árnyalt személyiséget ábrázol.
Sárosi Csaba monotípiáin ironikus távolságtartás ismétlődik az ideológiák sémáit életre keltő rendszerektől. A hatalmi jelképekkel szemben az egyén sérül, s fő sikere a túlélés lehet. A megbomlott világrend párhuzamos történetein a kikacsintás leleplező fölénye teremt felülemelkedést. Sárosi Mátyás Zsolt Nyersanyag akrilképe a totalitárius rendszer személytelenségét karikírozza. Nem köti korhoz és rendszerhez utalásokkal alkotása jelen idejét. Az üzem lehet a mi metaforikus belső terünk is.
Simó Enikő A szabadság szele című szőtt gyapjúcérnaképe az életmű eddig is ismert madár-motívumát bravúros és időigényes hagyományos technikával ötvözi. A figura absztrakció felé haladó nyitottsága és az anyag adta kötöttség találkozik ebben az alkotásban.
Szabó H. Tünde dekoratív stilizációin a kompozíciós eljárásokkal kísérletező játék jelenik meg. Színélményére a kiegyensúlyozott könnyedség jellemző.
Tomos Tünde Portré című akrilja az életmű egyik gyakori képi eleme. Egyetemes jelképek modern felbontásban az álombeli és tudatos én határain keresik a személyiség megragadhatóságát.
Vajna László Halászkirály akrilképe rejtett mitológiájával és visszafogott jelképeivel mégis az egész leképezését és az összhang életre hívását mutatja fel.
Vargha Mihály az organikus szobrászat letisztult formájából adódó szabad képzettársítás nyitottságát bontja ki és viszi át az emberi létezés leképzésére.
Vetró András In memoriam Petrás Ince János patinázott gipsze román kori templomablak kontúrjába helyezi a Megfeszített és hívő meghitt kapcsolatteremtését.
Vetró B. Sebestyén András Akrobatika című digitális printje a megsokszorosíthatóságot tematizálja. Minden rész a beállíthatóság által lehet a meglévő átértékelése. A művészi elrendezés a véletlenszerűből teremt értelemadó rendet.
Vetró Bodoni Zsuzsa Micsoda idők pasztellje az életmű utóbbi éveinek két gyakori motívumát állítja párhuzamba. A karosszéket a szemlélődő alkotó jelenlétének is megfeleltetem. Az óra viszont a külső változásokra való reflektálás eleme is lehet. Ezen a képen a megbomlott külső renddel szembehelyezkedő alkotó állásfoglalása sejlik fel.
Március 15-e az utókor számára a kulturális emlékezetből való szellemi megerősödést is jelenti. Ilyenkor a kortárs székelyföldi képzőművészeti élet felmutatása értékteremtő és értékőrző állásfoglalás alkotó, néző részéről egyaránt.
DEÁK FERENC. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A közel három évtizedes múltra tekintő kézdivásárhelyi márciusi ünnepi tárlat saját történelmet ír, az Incze László Céhtörténeti Múzeumban alapító művészek és újabb nemzedékek képviselőinek ad megmutatkozási felületet, s az évek során művészi pályák alakulástörténetét is végigkísérhettük. Közösséggé formálja a művészek egyszemélyes világát, az egyéni stílus felmutatásán túl a kisvárosi létet az ide kötődő képzőművészeti élet fölülírja. Életművek, alkotói pályák és egymást követő nemzedékek jeles tagjai jelzik, a művészetre szükség van. Az utódok az elődök kitaposott útján indulva keresik saját művészi ormaikat. A nagyvárosok művészeti központjaitól távoli kisváros nem elvon, hanem trendektől felszabadított egyéni világlátást ad hozzá művészetükhöz. Március 15-e a felemelkedés szép gesztusát, elfogadást és kitartó akaratot vált ki mindannyiunkból. A művész megajándékoz egy alkotássá formált meghatározó élménnyel, általa a felismerés üzenetté szilárdult. Kísértjük a lehetetlent: mind a 31 kiállítóról szólni legalább egy mondatban.
Albert Levente Végtelen tervek munkája elvonatkoztató konstrukciót tár fel, az egymás kontextusában megjelenő síkok a véletlen és mégis törvényszerű jelek rendjét teremtik meg. Ábrahám Imola Golyó című vegyes technikája a képi és idősíkok lendületes játékát kelti életre. A kiemelés az egész megbontását, a filmes nagyítás a többértelműség lehetőségét vázolja.
Ábrahám Jakab Száguldás szénrajza az Incitato-táborok által városunkhoz való kötődését is felmutatja. Bravúros lóalakja a tisztaság és a szabadság korlátokat nem ismerő érzését tárja fel. Figuratív képe lehet az alkotó teremtő szabadsága is. Így a művészben munkáló őserő kitölti a teret és súrolja a felső határt.
Balázs István Távolban olajképe jól megtervezett, lakható világ. Az erdélyi táj bukolikus szépségébe rejtett otthon és a megtalált középpont vágyképeként jelenik meg.
Bartha Árpád Madár-táv vegyes technikája rámutat, hogy a művésznek létezik egyéni, egyszemélyes jelképrendszere, amely a nézőt a meglepetés friss élményével elragadtatja, szórakoztatja és megfejtésre ingerli.
Csutak Levente A szabadság mártírjai tus- és temperarajza a magyar forradalmak identitásteremtő folyamatának láncszemeit illeszti össze. ’56 szabadságvágya ’48 szellemiségét kelti életre. A forradalmak itt az öntudatra ébredt tiszta rend állásfoglalását teszik láthatóvá. Deák Barna életművében az utóbbi években a drótlenyomat kedvelt technika, ahol iróniával és önreflexióval elragadó vallomásos képtörténeteket vázol fel. Ragadozók című alkotásán nincs sorsszerűség, csak pillanatnyi előny, és a megszerzett szerepkörök kijelölik egymás szabadságát. Deák M. Ria textilje a létezés rétegzettségének keresztmetszetéből feltárt, finoman árnyalt poétika. Egymás folytonosságában megjelenő ritmusok, váltások, görbületek a felszín mögött rejtőző csendes csodákat, eleven sebeket, lángoló igéket (Kosztolányit idézve) és töprengő várakozásokat kelti bennem életre.
Éltes Barna Harcos szobra a sakkfigura szerepkörére és természeti népek totemjeire emlékeztet. A diófa rétegeinek árnyalatai mélyebb jelentéssel és személyes aurával keltik életre a figurát. Hajdú Enikő szimbolikus kapuja a székely örökség jelképét a művészi létezés színes és varázslatos képtárává értelmezi.
Haszmann Júlia Réka akrilképei a népi kultúrából hozott jelképek variációi. Az egyéni stilizáció szintjére kidolgozott színtanulmányok az alkotó harmóniavágyát, a létezés egyetemességének hitét és a bontatlan rend keresését mutatja fel.
Hervai Katalin Az üdvösség útja tusrajza a megtalált és elkötelezett hit képi megfogalmazása. Ikonjának szimbolikus tér- és idővonatkozásai a földi vágyak sarától (Dsidát idézve) megtisztult alkotó transzcendens élményét közvetíti.
Jakabos Olsefszky Imola Ősz című pasztell színtanulmányai érdekes befogadói játékra hívják a nézőt: megismételni három változatában a rendet teremtő változatlan struktúrát. Színek ritmusával képezi le a hangulatok intenzitását.
Koszta Ervin 1848 című olajképének párhuzamos mezőkbe rejtett képtöredékei idézetek korábbi képeiből. A történelmi mítosz díszletébe rejtőzködő, vallomásos töredékeket helyez.
Kosztándi Jenő Hidamról olajképe személyes vallomás az otthont és műtermet adó régi városrész felé. A színek kavalkádja szokatlan a gyakran monokróm képi megoldásokat előtérbe helyező művésztől. Az érzések, emlékképek gazdag izzása felfokozott élményről szól. A műteremhez vezető híd beazonosítható vaskorlátján elidéző veréb nosztalgikus szemlélődése gyöngédséget és együtt érző azonosulást vált ki a nézőből. O Tannenbaum az ünnep utáni fölöslegessé vált, értékevesztett állapotot emeli ki.
Kosztándi B. Katalin Kedvenceim akvarellje az életműben többször ábrázolt bükkfa finom hangulatiságát jeleníti meg. A kedvelt szürke árnyalatok itt mély hangulati tónussal, a zöld érzelmi gazdagságával és a kék beszűrődő tisztánlátásával adnak lírai jellemzést. A felfelé nyúló törzsek a két világszint között teremtenek kapcsolatot.
Kovács Géza Küzdelem acélplasztikája a képzettársítás gazdagságával illeszt össze fölöslegessé vált ipari termékeket, és ad átvitt jelentést.
Köllő Margit Földtől az égig szénrajza a gyimesi tájhoz hasonló teret idéz számomra. Az emelkedő szintek összhangja felemelő érzést ad otthonról, kötődésről és megmaradásról. Az erdélyi sorsvállalás nem patetikus, hanem árnyalatok kitartó, szelíd ragyogásában jelenik meg. Máthé László nagyméretű olajképe tettértékű állásfoglalást mutat, és ugyanezt kéri számon a befogadótól is. Komfortzónánk válik kényelmetlenné a kiszolgáltatott gyereksorsokat látva. A kutya jóllakott alakja szemben az emberi nyomorral. A kép kidolgozatlan része nem von le a mű értékéből, a néző számára lehetőséget ad a beillesztésre. A hiányt tematizáló alkotás a kidolgozottság megvonásával üzen.
Miklóssy Mária Útban Szent Anna felé vegyes képe az erdélyi festészet jelképeit modern felbontásban tárja fel, tájra vetített emlékképeket hív elő. A táj határtalan változatára egy erős, rácsszerű kontroll-kontúr vetül és ad keretes szerkezetet.
Petrovics István Laborfalvi Berde Mózes gipszszobra a személyi kultusz heroizálása helyett egy életérzést, életmódot és árnyalt személyiséget ábrázol.
Sárosi Csaba monotípiáin ironikus távolságtartás ismétlődik az ideológiák sémáit életre keltő rendszerektől. A hatalmi jelképekkel szemben az egyén sérül, s fő sikere a túlélés lehet. A megbomlott világrend párhuzamos történetein a kikacsintás leleplező fölénye teremt felülemelkedést. Sárosi Mátyás Zsolt Nyersanyag akrilképe a totalitárius rendszer személytelenségét karikírozza. Nem köti korhoz és rendszerhez utalásokkal alkotása jelen idejét. Az üzem lehet a mi metaforikus belső terünk is.
Simó Enikő A szabadság szele című szőtt gyapjúcérnaképe az életmű eddig is ismert madár-motívumát bravúros és időigényes hagyományos technikával ötvözi. A figura absztrakció felé haladó nyitottsága és az anyag adta kötöttség találkozik ebben az alkotásban.
Szabó H. Tünde dekoratív stilizációin a kompozíciós eljárásokkal kísérletező játék jelenik meg. Színélményére a kiegyensúlyozott könnyedség jellemző.
Tomos Tünde Portré című akrilja az életmű egyik gyakori képi eleme. Egyetemes jelképek modern felbontásban az álombeli és tudatos én határain keresik a személyiség megragadhatóságát.
Vajna László Halászkirály akrilképe rejtett mitológiájával és visszafogott jelképeivel mégis az egész leképezését és az összhang életre hívását mutatja fel.
Vargha Mihály az organikus szobrászat letisztult formájából adódó szabad képzettársítás nyitottságát bontja ki és viszi át az emberi létezés leképzésére.
Vetró András In memoriam Petrás Ince János patinázott gipsze román kori templomablak kontúrjába helyezi a Megfeszített és hívő meghitt kapcsolatteremtését.
Vetró B. Sebestyén András Akrobatika című digitális printje a megsokszorosíthatóságot tematizálja. Minden rész a beállíthatóság által lehet a meglévő átértékelése. A művészi elrendezés a véletlenszerűből teremt értelemadó rendet.
Vetró Bodoni Zsuzsa Micsoda idők pasztellje az életmű utóbbi éveinek két gyakori motívumát állítja párhuzamba. A karosszéket a szemlélődő alkotó jelenlétének is megfeleltetem. Az óra viszont a külső változásokra való reflektálás eleme is lehet. Ezen a képen a megbomlott külső renddel szembehelyezkedő alkotó állásfoglalása sejlik fel.
Március 15-e az utókor számára a kulturális emlékezetből való szellemi megerősödést is jelenti. Ilyenkor a kortárs székelyföldi képzőművészeti élet felmutatása értékteremtő és értékőrző állásfoglalás alkotó, néző részéről egyaránt.
DEÁK FERENC. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. március 19.
Soós Zoltán szolidarizál a megbírságoltakkal
A szolidaritás mindennél erősebb, ha baj van. Lehetőségeket keresek a március 10-i esemény után jogtalanul megbüntetett több mint 80 magyar ember megsegítésére. Bízom benne, hogy sokan mások is csatlakoznak, akik elítélik a hatósági túlkapásokat, és egyetértenek azzal, hogy a kisebbségek gyülekezési és szimbólumaihoz való jogát korlátozni nem lehet. Ezt a jogot Románia alkotmánya szavatolja!
A Florea-féle multikulturalitás Marosvásárhelyen újból csődöt mondott. Az alaptalan szankciók kirovása pedig ellentmond a jogállamiság elveinek.
Véget kell vetnünk a szándékosan szított etnikai konfliktusoknak, véget kell vetnünk a magyarság ellen indított hadjáratnak. Marosvásárhely mindannyiunk otthona. A város lakói egyenlő jogúak. Nem tűrhetjük tovább, hogy olyan polgármester vezesse, aki mindezt nem tartja tiszteletben – olvasható Soós Zoltán polgármesterjelölt közleményében. Népújság (Marosvásárhely)
A szolidaritás mindennél erősebb, ha baj van. Lehetőségeket keresek a március 10-i esemény után jogtalanul megbüntetett több mint 80 magyar ember megsegítésére. Bízom benne, hogy sokan mások is csatlakoznak, akik elítélik a hatósági túlkapásokat, és egyetértenek azzal, hogy a kisebbségek gyülekezési és szimbólumaihoz való jogát korlátozni nem lehet. Ezt a jogot Románia alkotmánya szavatolja!
A Florea-féle multikulturalitás Marosvásárhelyen újból csődöt mondott. Az alaptalan szankciók kirovása pedig ellentmond a jogállamiság elveinek.
Véget kell vetnünk a szándékosan szított etnikai konfliktusoknak, véget kell vetnünk a magyarság ellen indított hadjáratnak. Marosvásárhely mindannyiunk otthona. A város lakói egyenlő jogúak. Nem tűrhetjük tovább, hogy olyan polgármester vezesse, aki mindezt nem tartja tiszteletben – olvasható Soós Zoltán polgármesterjelölt közleményében. Népújság (Marosvásárhely)
2016. március 19.
Ott él, ahol szeretik és meg is becsülik
Kovrig Magdolna köszöntése
"Mint az égő fáklya, mely setétben lángol, S magát megemésztve másoknak világol..." Batsányi Jánosnak A magyar író című verse érvényes a népnevelőre, a tanítóra is, akiről később Gárdonyi Géza, mintegy a felvilágosodás nagy költőjének magasztos gondolatát folytatva, azt írta, hogy olyan lámpás, mely minél inkább világít másnak, annál inkább fogyasztja önmagát. Azt is tőle idézem, hogy a néptanító szívét vasból alkotta az Isten, hogy elbírja azt a sok kegyetlen lábat, amivel a sorsa meggázolja.
Kovrig Magdolna szíve valamiféle rendkívüli, nagyon időtálló nemesacélból lehet. A szó legnemesebb értelmében népe nevelője – talán mostohán indult gyermek- és ifjúkora is erre a nehéz feladatra jelölte, a nem kevés szenvedés fokozott beleérzőképességgel gazdagította lelkét, kitűnő pedagógiai érzéke a mesterség iránti kellő szakmai alázattal párosult, személyisége pedig sajátos vonzerőt sugárzott; tanítványai, a gyermekek, a tanulók, a diákok: felnőtt korukra is tisztelettel és szeretettel emlegetik, számosan rajongva köszöntik, valahányszor alkalom nyílik rá. Most alkalom nyílhat, hiszen a kedves tanárnő élete újabb fordulóhoz jutott, március 20-án, születésnapján köszönthetjük.
Környezetét, mint jó kertész a gyümölcsöst, szorgalmas és hűséges munkával gyarapította; közösségépítő és - összefogó, -megtartó volt és maradt pályájának mindenik stációján, különösen pedig Erdőszentgyörgyön.
Személyében a Kis-Küküllő menti városka művelődési életének kiemelkedő alakját, a műkedvelő színjátszó mozgalom örökmozgó szervezőjét, a térség egyik legismertebb és legmegbecsültebb tanárát tiszteljük és szeretjük.
Közíróként, újságíróként pedig a szűkebb pátria 2002-ben indult kulturális és közéleti lapjának, a kéthavonta megjelenő Erdőszentgyörgyi Figyelőnek egyik alapítóját, mindmáig szorgos és kitartó főszerkesztőjét is ünnepeljük. (A lap közelesen eljut a 160. számához.)
Mindkét szakma teljes joggal tarthatja magáénak a tanárt és az újságszerkesztőt-újságírót.
Öt éve, a hetvenedik születésnapon többek között így summázta életét a századik számához érkezett kiadványnak adott interjújában: "Én úgy érzem, örömöt leltem abban, amit végeztem. Ha újrakezdeném, akkor is tanár lennék. Lehet, ha ép, egészséges vagyok, talán a színészi vagy rendezői pálya csábított volna, de ezek szóba se jöhettek az én esetemben. Viszont a tanári hivatás is adott annyi elégtételt és örömet, mint az előzőek, ha nem többet".
Bongárdon született, Jobbágyfalván, Nyárádszeredában, Marosvásárhelyen, Erdőszentgyörgyön járt iskolába. Kolozsvárhoz kapcsolták egyetemi évei, mondja Székely Ferenc, a riporter. Majd ezt kérdi: "A te szülőfölded hol van?"
"Nem egyszerű eldöntenem – válaszolja a kérdezett. – Mégis azt hiszem, a szülőföld ott van, ahol az ember leéli életét, szeret, szeretik és ..."
Kedves Tanárnő, drága Magdika, Isten éltessen sokáig!
Bölöni Domokos. Népújság (Marosvásárhely)
Kovrig Magdolna köszöntése
"Mint az égő fáklya, mely setétben lángol, S magát megemésztve másoknak világol..." Batsányi Jánosnak A magyar író című verse érvényes a népnevelőre, a tanítóra is, akiről később Gárdonyi Géza, mintegy a felvilágosodás nagy költőjének magasztos gondolatát folytatva, azt írta, hogy olyan lámpás, mely minél inkább világít másnak, annál inkább fogyasztja önmagát. Azt is tőle idézem, hogy a néptanító szívét vasból alkotta az Isten, hogy elbírja azt a sok kegyetlen lábat, amivel a sorsa meggázolja.
Kovrig Magdolna szíve valamiféle rendkívüli, nagyon időtálló nemesacélból lehet. A szó legnemesebb értelmében népe nevelője – talán mostohán indult gyermek- és ifjúkora is erre a nehéz feladatra jelölte, a nem kevés szenvedés fokozott beleérzőképességgel gazdagította lelkét, kitűnő pedagógiai érzéke a mesterség iránti kellő szakmai alázattal párosult, személyisége pedig sajátos vonzerőt sugárzott; tanítványai, a gyermekek, a tanulók, a diákok: felnőtt korukra is tisztelettel és szeretettel emlegetik, számosan rajongva köszöntik, valahányszor alkalom nyílik rá. Most alkalom nyílhat, hiszen a kedves tanárnő élete újabb fordulóhoz jutott, március 20-án, születésnapján köszönthetjük.
Környezetét, mint jó kertész a gyümölcsöst, szorgalmas és hűséges munkával gyarapította; közösségépítő és - összefogó, -megtartó volt és maradt pályájának mindenik stációján, különösen pedig Erdőszentgyörgyön.
Személyében a Kis-Küküllő menti városka művelődési életének kiemelkedő alakját, a műkedvelő színjátszó mozgalom örökmozgó szervezőjét, a térség egyik legismertebb és legmegbecsültebb tanárát tiszteljük és szeretjük.
Közíróként, újságíróként pedig a szűkebb pátria 2002-ben indult kulturális és közéleti lapjának, a kéthavonta megjelenő Erdőszentgyörgyi Figyelőnek egyik alapítóját, mindmáig szorgos és kitartó főszerkesztőjét is ünnepeljük. (A lap közelesen eljut a 160. számához.)
Mindkét szakma teljes joggal tarthatja magáénak a tanárt és az újságszerkesztőt-újságírót.
Öt éve, a hetvenedik születésnapon többek között így summázta életét a századik számához érkezett kiadványnak adott interjújában: "Én úgy érzem, örömöt leltem abban, amit végeztem. Ha újrakezdeném, akkor is tanár lennék. Lehet, ha ép, egészséges vagyok, talán a színészi vagy rendezői pálya csábított volna, de ezek szóba se jöhettek az én esetemben. Viszont a tanári hivatás is adott annyi elégtételt és örömet, mint az előzőek, ha nem többet".
Bongárdon született, Jobbágyfalván, Nyárádszeredában, Marosvásárhelyen, Erdőszentgyörgyön járt iskolába. Kolozsvárhoz kapcsolták egyetemi évei, mondja Székely Ferenc, a riporter. Majd ezt kérdi: "A te szülőfölded hol van?"
"Nem egyszerű eldöntenem – válaszolja a kérdezett. – Mégis azt hiszem, a szülőföld ott van, ahol az ember leéli életét, szeret, szeretik és ..."
Kedves Tanárnő, drága Magdika, Isten éltessen sokáig!
Bölöni Domokos. Népújság (Marosvásárhely)
2016. március 19.
EMME-premier a fény jegyében
Marosvásárhelyen is bemutatkozott az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete (EMME). A Bernády Házban nyílt kiállításukra sokan voltak kíváncsiak. Híre már megelőzte a fennállása 16. évébe lépett alakulatot, az pedig, amit a március 11-én nyílt tárlaton a vásárhelyi közönség elé vittek, nem okozott csalódást. Sokféleségében is színvonalas, érdekes anyaggal nyújtanak betekintést az EMME-tagok alkotói világába. A vizuális művészetek megannyi válfaja képviselteti magát a kiállításon, nemzedéki, területi hovatartozás tekintetében is átfogó a jelenlét. A legidősebb kiállító, a kolozsvári Gedeon Zoltán 94, a legifjabb, a marosvásárhelyi Kentelki Gábor18 éves. A tömörü-lést 2000-ben hozták létre Csíkszeredában, Kolozsváron talált igazán otthonra, rendezvényeit legtöbb esetben a vele egyidős Apáczai Galéria látja vendégül. A kincses városban lakik, dolgozik a tagság legnépesebb csoportja, de máshonnan is egyre többen csatlakoznak hozzájuk. A mostani kiállításon nyolc marosvásárhelyi művész munkái láthatók. Mellettük brassói, sepsiszentgyörgyi, szatmárnémeti, felvinci, szegedi, debreceni, budapesti, bajai, miskolci művészpedagógusok küldték el műveiket a tárlatra, és a Felvidék, Délvidék egy- két reprezentánsa se maradt ki a bemutatkozásból, sőt még a távoli Montreal is hallat magáról Sipos Sándor digitális nyomatai által. Mintegy félszáz névvel találkozhatnak a művészetkedvelők, nincs módunk valamennyiüket felsorolni. Azt viszont el kell mondanunk, hogy az EMME évente két nagy seregszemlét rendez, tavasszal és ősszel, és tárlataik egységét mindig a közös tematika biztosítja. A tavalyi őszi tárlatot a Fény és talaj címmel hirdették meg, három rendkívüli jelentőségű alkotóegyéniségre, Johann Sebastian Bachra, Orbán Balázsra és Moholy Nagy Lászlóra összpontosítva, akiket 2015-ben kerek évforduló állított a közérdeklődés előterébe. Hármuk életműve ihlette meg a benevezőket, s hogy miképpen, azt a művészetkedvelők immár Marosvásárhelyen is megtapasztalhatják.
A kiállítást a megnyitón házigazdaként méltató Nagy Miklós Kund művészeti író a fentieken kívül arra is felhívta a figyelmet, hogy az EMME a műalkotásokban megidézettek révén akárha hazaérkezett volna, hiszen a barokk muzsika óriása, Bach a vásárhelyi zenebarátoknak is nagyrabecsült kedvence, s a d-moll toccata és fúga című szerzemény mindegyre felcsendül a Kultúrpalota orgonáján. A fotográfia hőskorában a fényképezést Victor Hugótól tanuló legnagyobb székely, Orbán Balázs kivételes jelentőségű fényképeit vásárhelyiek – a hagyatékot felfedező Mészáros József s a "fényíró" anyagát feldolgozó, könyvben megjelentető Erdélyi Lajos – mentették meg az utókor számára. A XX. század első felének sokoldalú avantgárd művésze, a híres Bauhaus egyik alapembere, Moholy Nagy László pedig a Marosvásárhelyről indult, hasonlóan újító szellemű művész, Bortnyik Sándor személyében talált olyan követőre, aki a Bauhaus elvei szerint tanított Műhely elnevezésű budapesti grafikai magániskolájában. A hármas főhajtáson túl azonban, amint a cím is sugallja, a tárlat fő jellemzője a fény, amely földtől az égig, álomtól a valóságig valamiképpen meghatározza, beragyogja az életünket. A kiállított munkák is fényben fogantak, fényt árasztanak, a lét, a lélek árnyékos oldalát felmutató művek is a fénynek köszönhetően képesek igazán "életre kelni".
"Csak a derű óráit számolom" – hangzott el a továbbiakban költői megfogalmazásban. A kiállítás főszervezője, az EMME kolozsvári irányítója, Székely Géza képzőművész versmondással lepte meg a hallgatóságot. Annak a szellemnek a jellemzésére, amelyben a tárlat született, Szabó Lőrinc Mozart hallgatása közben című versét érezte a legtalálóbbnak. A fényt s a zenét, a lélek muzsikáját magasztalja az is. Másképp persze, mint a műtárgyak, de hasonló indíttatásból, ugyanolyan érzékenységgel. Székely Géza festménnyel, grafikával is kapcsolódott a kiállítás témájához. Van még példa a kettős megközelítésre. De nem csak ez adja a tárlat egyik fő sajátosságát: a változatosságot. Ez főleg a műfaji sokszínűségből fakad. Festészet (olaj, akril, akvarell, pasztell, tempera), szobrászat, egyedi és sokszorosított grafika, számítógépes, kísérleti grafika, kerámia- és textilművészet, fotográfia, digitális művészet egyaránt fellelhető a galériában, és mégsem zavaró az ilyenkor elkerülhetetlen eklektika, a Bernády Házban harmóniát érzékelünk. Egyéntől, szemlélőtől függően mindez színekből, ritmusokból, formákból összeálló egységes dallammá is összeállhat. Ki lehet próbálni a kiállítótermek csendjében, ha egy újabb látogatás során több időt tudnak szentelni rá.
Azt még tegyük hozzá, hogy a közönség személyesen is köszönthette a megnyitón a vásárhelyieket: az EMME-tagokhoz ezúttal társult Kákonyi Csilla festőművészt, Bálint Zsigmond fotóművészt, a város művészközösségébe nemrég beilleszkedett Eperjesi Noémi grafikust, valamint a korábbi résztvevőket, Hunyadi László szobrászművészt, a festő Gergely Erikát, Czirjék Lajost és Kentelki Gábort, a textilművész Kozma Rozáliát. A kolozsváriak közül Székely Géza mellett a korábban itt egyéni kiállításon is bemutatkozott Horváth Gyöngyvér grafikus és Palkó Ernő keramikus is részese volt a jó hangulatú, baráti találkozásnak. A következő években talán még sor kerülhet a folytatásra is.
(N.M.K.) Népújság (Marosvásárhely)
Marosvásárhelyen is bemutatkozott az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete (EMME). A Bernády Házban nyílt kiállításukra sokan voltak kíváncsiak. Híre már megelőzte a fennállása 16. évébe lépett alakulatot, az pedig, amit a március 11-én nyílt tárlaton a vásárhelyi közönség elé vittek, nem okozott csalódást. Sokféleségében is színvonalas, érdekes anyaggal nyújtanak betekintést az EMME-tagok alkotói világába. A vizuális művészetek megannyi válfaja képviselteti magát a kiállításon, nemzedéki, területi hovatartozás tekintetében is átfogó a jelenlét. A legidősebb kiállító, a kolozsvári Gedeon Zoltán 94, a legifjabb, a marosvásárhelyi Kentelki Gábor18 éves. A tömörü-lést 2000-ben hozták létre Csíkszeredában, Kolozsváron talált igazán otthonra, rendezvényeit legtöbb esetben a vele egyidős Apáczai Galéria látja vendégül. A kincses városban lakik, dolgozik a tagság legnépesebb csoportja, de máshonnan is egyre többen csatlakoznak hozzájuk. A mostani kiállításon nyolc marosvásárhelyi művész munkái láthatók. Mellettük brassói, sepsiszentgyörgyi, szatmárnémeti, felvinci, szegedi, debreceni, budapesti, bajai, miskolci művészpedagógusok küldték el műveiket a tárlatra, és a Felvidék, Délvidék egy- két reprezentánsa se maradt ki a bemutatkozásból, sőt még a távoli Montreal is hallat magáról Sipos Sándor digitális nyomatai által. Mintegy félszáz névvel találkozhatnak a művészetkedvelők, nincs módunk valamennyiüket felsorolni. Azt viszont el kell mondanunk, hogy az EMME évente két nagy seregszemlét rendez, tavasszal és ősszel, és tárlataik egységét mindig a közös tematika biztosítja. A tavalyi őszi tárlatot a Fény és talaj címmel hirdették meg, három rendkívüli jelentőségű alkotóegyéniségre, Johann Sebastian Bachra, Orbán Balázsra és Moholy Nagy Lászlóra összpontosítva, akiket 2015-ben kerek évforduló állított a közérdeklődés előterébe. Hármuk életműve ihlette meg a benevezőket, s hogy miképpen, azt a művészetkedvelők immár Marosvásárhelyen is megtapasztalhatják.
A kiállítást a megnyitón házigazdaként méltató Nagy Miklós Kund művészeti író a fentieken kívül arra is felhívta a figyelmet, hogy az EMME a műalkotásokban megidézettek révén akárha hazaérkezett volna, hiszen a barokk muzsika óriása, Bach a vásárhelyi zenebarátoknak is nagyrabecsült kedvence, s a d-moll toccata és fúga című szerzemény mindegyre felcsendül a Kultúrpalota orgonáján. A fotográfia hőskorában a fényképezést Victor Hugótól tanuló legnagyobb székely, Orbán Balázs kivételes jelentőségű fényképeit vásárhelyiek – a hagyatékot felfedező Mészáros József s a "fényíró" anyagát feldolgozó, könyvben megjelentető Erdélyi Lajos – mentették meg az utókor számára. A XX. század első felének sokoldalú avantgárd művésze, a híres Bauhaus egyik alapembere, Moholy Nagy László pedig a Marosvásárhelyről indult, hasonlóan újító szellemű művész, Bortnyik Sándor személyében talált olyan követőre, aki a Bauhaus elvei szerint tanított Műhely elnevezésű budapesti grafikai magániskolájában. A hármas főhajtáson túl azonban, amint a cím is sugallja, a tárlat fő jellemzője a fény, amely földtől az égig, álomtól a valóságig valamiképpen meghatározza, beragyogja az életünket. A kiállított munkák is fényben fogantak, fényt árasztanak, a lét, a lélek árnyékos oldalát felmutató művek is a fénynek köszönhetően képesek igazán "életre kelni".
"Csak a derű óráit számolom" – hangzott el a továbbiakban költői megfogalmazásban. A kiállítás főszervezője, az EMME kolozsvári irányítója, Székely Géza képzőművész versmondással lepte meg a hallgatóságot. Annak a szellemnek a jellemzésére, amelyben a tárlat született, Szabó Lőrinc Mozart hallgatása közben című versét érezte a legtalálóbbnak. A fényt s a zenét, a lélek muzsikáját magasztalja az is. Másképp persze, mint a műtárgyak, de hasonló indíttatásból, ugyanolyan érzékenységgel. Székely Géza festménnyel, grafikával is kapcsolódott a kiállítás témájához. Van még példa a kettős megközelítésre. De nem csak ez adja a tárlat egyik fő sajátosságát: a változatosságot. Ez főleg a műfaji sokszínűségből fakad. Festészet (olaj, akril, akvarell, pasztell, tempera), szobrászat, egyedi és sokszorosított grafika, számítógépes, kísérleti grafika, kerámia- és textilművészet, fotográfia, digitális művészet egyaránt fellelhető a galériában, és mégsem zavaró az ilyenkor elkerülhetetlen eklektika, a Bernády Házban harmóniát érzékelünk. Egyéntől, szemlélőtől függően mindez színekből, ritmusokból, formákból összeálló egységes dallammá is összeállhat. Ki lehet próbálni a kiállítótermek csendjében, ha egy újabb látogatás során több időt tudnak szentelni rá.
Azt még tegyük hozzá, hogy a közönség személyesen is köszönthette a megnyitón a vásárhelyieket: az EMME-tagokhoz ezúttal társult Kákonyi Csilla festőművészt, Bálint Zsigmond fotóművészt, a város művészközösségébe nemrég beilleszkedett Eperjesi Noémi grafikust, valamint a korábbi résztvevőket, Hunyadi László szobrászművészt, a festő Gergely Erikát, Czirjék Lajost és Kentelki Gábort, a textilművész Kozma Rozáliát. A kolozsváriak közül Székely Géza mellett a korábban itt egyéni kiállításon is bemutatkozott Horváth Gyöngyvér grafikus és Palkó Ernő keramikus is részese volt a jó hangulatú, baráti találkozásnak. A következő években talán még sor kerülhet a folytatásra is.
(N.M.K.) Népújság (Marosvásárhely)
2016. március 19.
Sikeres szakmai fórum Aradon
Nagyobb hozamok, támogatások a terítéken
Ahogyan azt meghirdettük, pénteken az RMDSZ Arad megyei székházának az üléstermében, az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének a szervezésében Vetőmagok, technológiák és mezőgazdasági termesztési támogatások a 2016-os évben témakörben nemzetközi szakmai fórumot tartottak. Azon a megyebeli szakemberek, gazdálkodók mellett az anyaországiak is részt vettek.
A prezídiumból Horváth Imre AMMGE-alelnök üdvözölte a résztvevőket, majd Faragó Péter RMDSZ-megyei elnököt kérte fel a fórum vendégeinek az üdvözlésére.
A külpiacokon csak nagy tételű ajánlatokkal lehet részt venni
Faragó Péter elmondta, Arad megye magyarságának mintegy 60%-a vidéken él, ezért a mezőgazdaság képezi számukra a megélhetés fő területét. Éppen ezért, az érdekvédelmi szövetség munkájában is egyik legfontosabb célkitűzés, a gazdálkodók munkájának, az életkörülményeinek a javítása, a fiatal gazdáknak a szülőföldön történő megtartása, boldogulásuknak az előmozdítása. Ebben fontos szerepet játszik az EU-támogatások lehívása, a pályázatok megírásának a támogatása. A maga, illetve a megyei szervezet nevében további teljes támogatásáról biztosította a gazdálkodókat, sok sikert kívánt a fórum munkálataihoz.
Ezt követően Horváth Imre Skapinyecz Pétert, a Magyar Nemzeti Kereskedő Ház, Közép-európai Kereskedésfejlesztési Hálózat Kft. ügyvezetőjét kérte szólásra. A Kárpát-medence 7 országában megnyílt 22 iroda munkájának az ismertetése során hozzáfűzte: a világ 25 országában működő irodák a jelzett térségek, illetve az anyaországi vállalkozók közötti hosszú távú együttműködésen dolgoznak, de a közeljövőben szeretnének bekapcsolódni a közbeszerzésekbe is. Mert a világ különböző részein működő irodák, számos gazdasági lehetőségekre derítenek fényt. Példának okáért, Kínában, bizonyos mezőgazdasági termékekből akkora mennyiségre lenne szükség, amit az anyaországiak egyedül nem lennének képesek lefedni, de Törökországban, vágómarhára is komoly igény mutatkozik. A külpiacokon csak nagy tételű ajánlatokkal vehetnek részt, ezért van szükség a határon túli magyar gazdálkodókra is. A továbbiakban a Magyar Kormánynak a Vajdaságban 50 milliárd forint tőkével beindított gazdaságserkentő programjáról beszélt, amiben egyelőre a kettős állampolgárságú gazdák vehetnek részt. Tehát mindenhol keresik a magyar gazdálkodók, vállalkozók támogatásának a lehetőségét.
Horváth Imre a hazai állattartás visszaesését a vágóhidak felszámolásával indokolta.
Kísérleti parcellák bevetésével segítenének
A továbbiakban Virágné Pintér Gabriella, a Szegedi Gabonakutató Intézet szakembere Fókuszban a szójacímmel, a fehérjékben gazdag gabonának a világon, illetve az anyaországban való termesztése között vont párhuzamot. A világ nagy szójatermelői az USA, Brazília, Argentína és Kína, csakhogy a terményeik nagy része génmódosított. Magyarországban jelenleg 77 ezer hektáron termesztenek, génmódosítástól mentes szóját, amit egyre érdemesebb vetni, hiszen az EU-támogatás hektáronként 325 euró. A továbbiakban ismertette a Szegeden előállított szójafajták tulajdonságait, termesztési technológiáját, de kiemelte a köles, illetve az olajlen termesztésének az előnyeit is. Ha Arad megyei vállalkozók kerülnek e haszonnövények termesztésére, kísérleti parcellák bevetésével a segítségükre sietnek.
Horváth Imre a gazdák nevében a Kutatóintézet kultúráinak a megtekintése, a helyszíni tapasztalatcsere iránt érdeklődött.
Ezt követően ugyancsak a kutatóintézet munkatársa, Szanyi István tartott előadást Gazdaságos kukoricatermesztés címmel, amiben előrebocsátotta: az 1960-as évekig a térségünkben hektáronként mintegy 2 ezer kiló szemes kukoricát állítottak elő. A beindult kísérletezés jóvoltából azonban a rendszerváltásig a többszörösére emelték a termést, az manapság 8-9 ezer kiló között mozog, miközben Amerikában a legutóbbi kukoricatermesztő versenyen 32 tonna terméssel nyert az egyik farmer, tehát van hova fejlődni. A Szegedi Gabonakutató Intézetben kései vetésű, tehát rövid termésidejű fajtákat állítottak elő, amelyekből akár a búzaaratás után vetve is megterem hektáronként 8-9 tonna.
Előadása után Horváth Imre aziránt érdeklődött, hogy az AMMGE közreműködésével hogyan lehetne ilyen kukoricafajtákat behozni az Arad megyei gazdálkodók számára. Kocsik József elnök rögtön felhívással fordult az aradiakhoz: akit érdekel, jelentkezzen az irodájukon!
Utána Kocsy Béla, a Nemzeti Agráripari Kamara külkapcsolatokért felelős igazgatója tolmácsolta Györffy Balázs elnök üdvözletét, majd a Brüsszelben dolgozó munkatársaik segítségét is felajánlotta a gazdálkodóknak. Amint kifejtette, Kínában összefüggést találtak a génmódosított gabonák fogyasztása és a daganatos betegségek elterjedése között, ezért fontolják az ilyen termékek előállításának a leállítását.
Bartok András pécskai gazdálkodó a téma kapcsán érdeklődött: a génmódosított gabonával nevelt, hozzánk nagy mennyiségben érkező állati eredetű termékek fogyasztása nem társul-e a daganatos betegségekkel?
Sarusi Kiss Róbert, a Naturagra Hungárai Kft. képviseletében a talaj tápanyag-gazdálkodása, a talajelőkészítés területén elért eredményekről, az e célból előállított termékeikről beszélt.
Mărgean Nicolae, Farkas Viktória tolmácsolásában az AXEREAL Romania francia anyavállalt kirendeltségének a munkáját ismertette. A jelzett cég Franciaország egyik legnagyobb termelőszövetkezete, 1,5 millió hektáron gazdálko,dik, kirendeltségei vannak Romániában, Magyarországon, Szerbiában, Horvátországban, Bulgáriában legújabban Lengyelországban is. A vállalat hatalmas gabonatárolókkal rendelkezik, gabonakereskedelemmel, illetve gabonakutatással és termesztéstechnológiák kidolgozásával is foglalkozik. Ebben fontos szerepe van a durum-búza termesztésének, ami a sütőipar jövője szempontjából fontos lehet.
Utána Miszkuly Sándor, a RAMI AGRO által forgalmazott, Angliában előállított energianád termesztésének az előnyeit ecsetelte. A rendkívül olcsó rostos növény száraz változatának kilójában annyi energia van, mint 1 köbméter földgázban, aminél azonban jóval olcsóbb, mintegy 10 forint az önköltségi ára. A jelzett energianövény iránt óriási érdeklődés nyilvánul meg, Ausztriában 24 ezer forintot fizetnek tonnájáért. A 15-20 évig újraültetés nélkül termő rostos növény hektáronként, a harmadik évtől 12-15 tonnát is terem, lekaszálva, bebálázva forgalmazzák.
Az előadásokról Gáll Tamás Mihály, az Aradi Kereskedelmi Ipar- és Mezőgazdasági Kamara képviselője vonta le a végső következtetést: az elhangzott magas terméshozamok hallatán a gazdálkodóknak nem szabad ábrándokat kergetniük, mert a magas hozamú fajták nem biztos, hogy többet hoznak a házhoz, mint a megszokottak. Azokat már ismerik, miközben a magas hozamot ígérők sokkal igényesebbek. Szerinte, inkább a szegedi kutatóintézet fajtáival próbálkozzanak, hiszen ott több évtizedes munka eredményeivel ismerkedhetnek. A sikeres szakmai fórum végén a hazai és az anyaországi szakemberek, gazdálkodók a Jelen Házban feltálalt közös ebéden folytatták az eszmecserét, tervezték a közös jövőt.
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)
Nagyobb hozamok, támogatások a terítéken
Ahogyan azt meghirdettük, pénteken az RMDSZ Arad megyei székházának az üléstermében, az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének a szervezésében Vetőmagok, technológiák és mezőgazdasági termesztési támogatások a 2016-os évben témakörben nemzetközi szakmai fórumot tartottak. Azon a megyebeli szakemberek, gazdálkodók mellett az anyaországiak is részt vettek.
A prezídiumból Horváth Imre AMMGE-alelnök üdvözölte a résztvevőket, majd Faragó Péter RMDSZ-megyei elnököt kérte fel a fórum vendégeinek az üdvözlésére.
A külpiacokon csak nagy tételű ajánlatokkal lehet részt venni
Faragó Péter elmondta, Arad megye magyarságának mintegy 60%-a vidéken él, ezért a mezőgazdaság képezi számukra a megélhetés fő területét. Éppen ezért, az érdekvédelmi szövetség munkájában is egyik legfontosabb célkitűzés, a gazdálkodók munkájának, az életkörülményeinek a javítása, a fiatal gazdáknak a szülőföldön történő megtartása, boldogulásuknak az előmozdítása. Ebben fontos szerepet játszik az EU-támogatások lehívása, a pályázatok megírásának a támogatása. A maga, illetve a megyei szervezet nevében további teljes támogatásáról biztosította a gazdálkodókat, sok sikert kívánt a fórum munkálataihoz.
Ezt követően Horváth Imre Skapinyecz Pétert, a Magyar Nemzeti Kereskedő Ház, Közép-európai Kereskedésfejlesztési Hálózat Kft. ügyvezetőjét kérte szólásra. A Kárpát-medence 7 országában megnyílt 22 iroda munkájának az ismertetése során hozzáfűzte: a világ 25 országában működő irodák a jelzett térségek, illetve az anyaországi vállalkozók közötti hosszú távú együttműködésen dolgoznak, de a közeljövőben szeretnének bekapcsolódni a közbeszerzésekbe is. Mert a világ különböző részein működő irodák, számos gazdasági lehetőségekre derítenek fényt. Példának okáért, Kínában, bizonyos mezőgazdasági termékekből akkora mennyiségre lenne szükség, amit az anyaországiak egyedül nem lennének képesek lefedni, de Törökországban, vágómarhára is komoly igény mutatkozik. A külpiacokon csak nagy tételű ajánlatokkal vehetnek részt, ezért van szükség a határon túli magyar gazdálkodókra is. A továbbiakban a Magyar Kormánynak a Vajdaságban 50 milliárd forint tőkével beindított gazdaságserkentő programjáról beszélt, amiben egyelőre a kettős állampolgárságú gazdák vehetnek részt. Tehát mindenhol keresik a magyar gazdálkodók, vállalkozók támogatásának a lehetőségét.
Horváth Imre a hazai állattartás visszaesését a vágóhidak felszámolásával indokolta.
Kísérleti parcellák bevetésével segítenének
A továbbiakban Virágné Pintér Gabriella, a Szegedi Gabonakutató Intézet szakembere Fókuszban a szójacímmel, a fehérjékben gazdag gabonának a világon, illetve az anyaországban való termesztése között vont párhuzamot. A világ nagy szójatermelői az USA, Brazília, Argentína és Kína, csakhogy a terményeik nagy része génmódosított. Magyarországban jelenleg 77 ezer hektáron termesztenek, génmódosítástól mentes szóját, amit egyre érdemesebb vetni, hiszen az EU-támogatás hektáronként 325 euró. A továbbiakban ismertette a Szegeden előállított szójafajták tulajdonságait, termesztési technológiáját, de kiemelte a köles, illetve az olajlen termesztésének az előnyeit is. Ha Arad megyei vállalkozók kerülnek e haszonnövények termesztésére, kísérleti parcellák bevetésével a segítségükre sietnek.
Horváth Imre a gazdák nevében a Kutatóintézet kultúráinak a megtekintése, a helyszíni tapasztalatcsere iránt érdeklődött.
Ezt követően ugyancsak a kutatóintézet munkatársa, Szanyi István tartott előadást Gazdaságos kukoricatermesztés címmel, amiben előrebocsátotta: az 1960-as évekig a térségünkben hektáronként mintegy 2 ezer kiló szemes kukoricát állítottak elő. A beindult kísérletezés jóvoltából azonban a rendszerváltásig a többszörösére emelték a termést, az manapság 8-9 ezer kiló között mozog, miközben Amerikában a legutóbbi kukoricatermesztő versenyen 32 tonna terméssel nyert az egyik farmer, tehát van hova fejlődni. A Szegedi Gabonakutató Intézetben kései vetésű, tehát rövid termésidejű fajtákat állítottak elő, amelyekből akár a búzaaratás után vetve is megterem hektáronként 8-9 tonna.
Előadása után Horváth Imre aziránt érdeklődött, hogy az AMMGE közreműködésével hogyan lehetne ilyen kukoricafajtákat behozni az Arad megyei gazdálkodók számára. Kocsik József elnök rögtön felhívással fordult az aradiakhoz: akit érdekel, jelentkezzen az irodájukon!
Utána Kocsy Béla, a Nemzeti Agráripari Kamara külkapcsolatokért felelős igazgatója tolmácsolta Györffy Balázs elnök üdvözletét, majd a Brüsszelben dolgozó munkatársaik segítségét is felajánlotta a gazdálkodóknak. Amint kifejtette, Kínában összefüggést találtak a génmódosított gabonák fogyasztása és a daganatos betegségek elterjedése között, ezért fontolják az ilyen termékek előállításának a leállítását.
Bartok András pécskai gazdálkodó a téma kapcsán érdeklődött: a génmódosított gabonával nevelt, hozzánk nagy mennyiségben érkező állati eredetű termékek fogyasztása nem társul-e a daganatos betegségekkel?
Sarusi Kiss Róbert, a Naturagra Hungárai Kft. képviseletében a talaj tápanyag-gazdálkodása, a talajelőkészítés területén elért eredményekről, az e célból előállított termékeikről beszélt.
Mărgean Nicolae, Farkas Viktória tolmácsolásában az AXEREAL Romania francia anyavállalt kirendeltségének a munkáját ismertette. A jelzett cég Franciaország egyik legnagyobb termelőszövetkezete, 1,5 millió hektáron gazdálko,dik, kirendeltségei vannak Romániában, Magyarországon, Szerbiában, Horvátországban, Bulgáriában legújabban Lengyelországban is. A vállalat hatalmas gabonatárolókkal rendelkezik, gabonakereskedelemmel, illetve gabonakutatással és termesztéstechnológiák kidolgozásával is foglalkozik. Ebben fontos szerepe van a durum-búza termesztésének, ami a sütőipar jövője szempontjából fontos lehet.
Utána Miszkuly Sándor, a RAMI AGRO által forgalmazott, Angliában előállított energianád termesztésének az előnyeit ecsetelte. A rendkívül olcsó rostos növény száraz változatának kilójában annyi energia van, mint 1 köbméter földgázban, aminél azonban jóval olcsóbb, mintegy 10 forint az önköltségi ára. A jelzett energianövény iránt óriási érdeklődés nyilvánul meg, Ausztriában 24 ezer forintot fizetnek tonnájáért. A 15-20 évig újraültetés nélkül termő rostos növény hektáronként, a harmadik évtől 12-15 tonnát is terem, lekaszálva, bebálázva forgalmazzák.
Az előadásokról Gáll Tamás Mihály, az Aradi Kereskedelmi Ipar- és Mezőgazdasági Kamara képviselője vonta le a végső következtetést: az elhangzott magas terméshozamok hallatán a gazdálkodóknak nem szabad ábrándokat kergetniük, mert a magas hozamú fajták nem biztos, hogy többet hoznak a házhoz, mint a megszokottak. Azokat már ismerik, miközben a magas hozamot ígérők sokkal igényesebbek. Szerinte, inkább a szegedi kutatóintézet fajtáival próbálkozzanak, hiszen ott több évtizedes munka eredményeivel ismerkedhetnek. A sikeres szakmai fórum végén a hazai és az anyaországi szakemberek, gazdálkodók a Jelen Házban feltálalt közös ebéden folytatták az eszmecserét, tervezték a közös jövőt.
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)
2016. március 19.
Gálfalvi György: el kell számolnunk az életünkkel
Kacagásaink címmel jelent meg a budapesti Noran Libro Kiadó és a nagyváradi Holnap Kulturális Egyesület gondozásában Gálfalvi György József Attila-díjas marosvásárhelyi író, szerkesztő emlékiratait közreadó kötet, amelyet tegnap este mutattak be Budapesten. A kiadványt Markó Béla ismertette, a szerzővel Szűcs László költő, a kötet szerkesztője beszélgetett.
– Régi rögeszméim közé tartozik, hogy mindenkinek, főleg ha írástudó az ember, kötelessége elszámolni az életével – nyilatkozta az MTI-nek Gálfalvi György a tíz különböző időszakban született, eltérő műfajú írást magába foglaló kötet összeállításának okáról. Hozzáfűzte azt is, hogy úgy véli, tulajdonképpen egész életében emlékiratait írta. Szabadság (Kolozsvár)
Kacagásaink címmel jelent meg a budapesti Noran Libro Kiadó és a nagyváradi Holnap Kulturális Egyesület gondozásában Gálfalvi György József Attila-díjas marosvásárhelyi író, szerkesztő emlékiratait közreadó kötet, amelyet tegnap este mutattak be Budapesten. A kiadványt Markó Béla ismertette, a szerzővel Szűcs László költő, a kötet szerkesztője beszélgetett.
– Régi rögeszméim közé tartozik, hogy mindenkinek, főleg ha írástudó az ember, kötelessége elszámolni az életével – nyilatkozta az MTI-nek Gálfalvi György a tíz különböző időszakban született, eltérő műfajú írást magába foglaló kötet összeállításának okáról. Hozzáfűzte azt is, hogy úgy véli, tulajdonképpen egész életében emlékiratait írta. Szabadság (Kolozsvár)
2016. március 19.
Anyaországi támogatás az erdélyi magyar gazdáknak
Több mint egymillió forinttal támogathatja 2017-ben a magyar Földművelésügyi Minisztérium az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületeinek Szövetségét – nyilatkozta pénteki kolozsvári sajtótájékoztatóján Tóth Katalin, a tárca nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára. Tóth Katalin kolozsvári látogatásának célja az, hogy felvegye a kapcsolatot az idén januárban alakult Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületeinek Szövetségével, habár 2012-től kezdődően más erdélyi gazdaszervezeteket is támogattak.
„Az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületeinek Szövetségétől azt várjuk el, hogy mérje fel az erdélyi magyar gazdatársadalmat, összesítse a gondokat és javasoljon általa fontosnak ítélt projekteket. Nincsenek pontos információink az erdélyi mezőgazdasági vállalkozásokról. Szabadság (Kolozsvár)
Több mint egymillió forinttal támogathatja 2017-ben a magyar Földművelésügyi Minisztérium az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületeinek Szövetségét – nyilatkozta pénteki kolozsvári sajtótájékoztatóján Tóth Katalin, a tárca nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára. Tóth Katalin kolozsvári látogatásának célja az, hogy felvegye a kapcsolatot az idén januárban alakult Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületeinek Szövetségével, habár 2012-től kezdődően más erdélyi gazdaszervezeteket is támogattak.
„Az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületeinek Szövetségétől azt várjuk el, hogy mérje fel az erdélyi magyar gazdatársadalmat, összesítse a gondokat és javasoljon általa fontosnak ítélt projekteket. Nincsenek pontos információink az erdélyi mezőgazdasági vállalkozásokról. Szabadság (Kolozsvár)
2016. március 20.
A szabad sajtó napját ünnepelték Csíkszeredában
Hatodik alkalommal szervezte meg Hargita Megye Tanácsa – partnerségben a Magyar Újságírók Romániai Egyesületével (MÚRE) – pénteken A szabad sajtó napja Székelyföldön című rendezvényt Csíkszeredában. Az előző évekhez képest idén már délután is programmal várták a székelyföldi sajtósokat. A sajtógála előtti délutáni programban a meghívott újságírók, Kommentszabadság? címmel a megyeháza márványtermében. A vitát Rácz Éva MÚRE-elnök moderálta, Kokoly Zsolt médiajogász és Szucher Ervin, a MÚRE becsületbíróságának elnöke pedig ismertették a vonatkozó sajtóetikai és jogi szabályokat. Azt a kérdést járták körbe, hogy mit lehet tenni az interneten gyakran álnéven írt gyalázkodó tartalmú hozzászólások ellen, illetve hol húzódik a szólásszabadság és a rágalmazás közti határ. A beszélgetők egyetértettek abban, nem fogadható el az az érvelés, hogy sok szerkesztőség a szűkös költségvetéssel indokolja a tartalomszűrés hiányát, miszerint nincs pénz moderátor alkalmazására. Az esti gálán Rácz Éva, a MÚRE elnöke köszönetet mondott mindazoknak, akik megszervezték a sajtógálát, bizakodásának adott hangot, hogy ez a jövőben is folytatódik.
A sajtógálát megtisztelte jelenlétével Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, aki maga is hét éven át újságíróként dolgozott. Beszédében az empátia fontosságát hangsúlyozta. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke beszédében kifejtette, azt szeretnék, hogy a sajtógálát mindenki a magáénak érezze. Reményének adott hangot, hogy Kovászna és Maros megye még erőteljesebben bekapcsolódik a sajtógálán való részvételbe.
– Nyolcéves megyeitanács-elnöki tapasztalatom alapján azt tudom mondani, hogy a sajtóra szükség van. Ha egy problémát ki tudunk beszélni, az sokkal több eredményt hoz, mi partnerként kezeljük a sajtót – fogalmazott Borboly Csaba.
A zsűri részéről Bögözi Attila, a MÚRE Becsületbíróságának titkára osztotta meg észrevételeit a beérkezett pályaművekkel kapcsolatosan, főleg a nyelvi elemekre, a közhelyek indokolatlan használatára térve ki. Az est folyamán a jó hangulatról Muszka Sándor és az Evilági zenekar gondoskodott.
A jelen lévő újságírók értékelése alapján az alábbi alkotásokat díjazták:
Televíziós riport, portré kategória: I. Kostelek újabb büszkesége – Magyari Tekla, Simon Csaba (Aves Media) II. Őseink nyomában – Bíró Levente III. Keresztes Lajos – Az első székely olimpiai bajnok – Becze Zoltán (Olimpia Stúdió Filmegyesület) Televíziós híradó kategória: I. Bivalymúzeum – Digital 3 Tv II. Blénesi István utódai találkoztak – Gyergyó Tv Próza kategória: I. Gyógyulást, Béla bácsi! – Daczó Katalin II. Ki az a Petőfi, mi az a kossuth? – Szucher Ervin III. Lelkészlak a zsákfaluban – Magyari Tekla Rádiós kategória: I. Lukács Gergely egykori honvéd kitüntetése Csíkszentimrén – Oláh-Gál Elvira II. Focista leszek, vagy traktorista – Bándi-Keszey Judit III. Tündérkert – Burszán Zsuzsanna Sajtófotó kategória: László Róbert. Erdély.ma
Hatodik alkalommal szervezte meg Hargita Megye Tanácsa – partnerségben a Magyar Újságírók Romániai Egyesületével (MÚRE) – pénteken A szabad sajtó napja Székelyföldön című rendezvényt Csíkszeredában. Az előző évekhez képest idén már délután is programmal várták a székelyföldi sajtósokat. A sajtógála előtti délutáni programban a meghívott újságírók, Kommentszabadság? címmel a megyeháza márványtermében. A vitát Rácz Éva MÚRE-elnök moderálta, Kokoly Zsolt médiajogász és Szucher Ervin, a MÚRE becsületbíróságának elnöke pedig ismertették a vonatkozó sajtóetikai és jogi szabályokat. Azt a kérdést járták körbe, hogy mit lehet tenni az interneten gyakran álnéven írt gyalázkodó tartalmú hozzászólások ellen, illetve hol húzódik a szólásszabadság és a rágalmazás közti határ. A beszélgetők egyetértettek abban, nem fogadható el az az érvelés, hogy sok szerkesztőség a szűkös költségvetéssel indokolja a tartalomszűrés hiányát, miszerint nincs pénz moderátor alkalmazására. Az esti gálán Rácz Éva, a MÚRE elnöke köszönetet mondott mindazoknak, akik megszervezték a sajtógálát, bizakodásának adott hangot, hogy ez a jövőben is folytatódik.
A sajtógálát megtisztelte jelenlétével Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, aki maga is hét éven át újságíróként dolgozott. Beszédében az empátia fontosságát hangsúlyozta. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke beszédében kifejtette, azt szeretnék, hogy a sajtógálát mindenki a magáénak érezze. Reményének adott hangot, hogy Kovászna és Maros megye még erőteljesebben bekapcsolódik a sajtógálán való részvételbe.
– Nyolcéves megyeitanács-elnöki tapasztalatom alapján azt tudom mondani, hogy a sajtóra szükség van. Ha egy problémát ki tudunk beszélni, az sokkal több eredményt hoz, mi partnerként kezeljük a sajtót – fogalmazott Borboly Csaba.
A zsűri részéről Bögözi Attila, a MÚRE Becsületbíróságának titkára osztotta meg észrevételeit a beérkezett pályaművekkel kapcsolatosan, főleg a nyelvi elemekre, a közhelyek indokolatlan használatára térve ki. Az est folyamán a jó hangulatról Muszka Sándor és az Evilági zenekar gondoskodott.
A jelen lévő újságírók értékelése alapján az alábbi alkotásokat díjazták:
Televíziós riport, portré kategória: I. Kostelek újabb büszkesége – Magyari Tekla, Simon Csaba (Aves Media) II. Őseink nyomában – Bíró Levente III. Keresztes Lajos – Az első székely olimpiai bajnok – Becze Zoltán (Olimpia Stúdió Filmegyesület) Televíziós híradó kategória: I. Bivalymúzeum – Digital 3 Tv II. Blénesi István utódai találkoztak – Gyergyó Tv Próza kategória: I. Gyógyulást, Béla bácsi! – Daczó Katalin II. Ki az a Petőfi, mi az a kossuth? – Szucher Ervin III. Lelkészlak a zsákfaluban – Magyari Tekla Rádiós kategória: I. Lukács Gergely egykori honvéd kitüntetése Csíkszentimrén – Oláh-Gál Elvira II. Focista leszek, vagy traktorista – Bándi-Keszey Judit III. Tündérkert – Burszán Zsuzsanna Sajtófotó kategória: László Róbert. Erdély.ma
2016. március 20.
Jézus kereszthalálának története Csíksomlyón
Tíz év után, virágvasárnap újra bemutatta Jézus bevonulását Jeruzsálembe és a szenvedéstörténetet a Csíksomlyói Passió Csoport. Nagyon sokan kilátogattak a csíksomlyói kegytemplom előtti térre.
A passiót bemutató fiatalok a Csíksomlyó táblától indulva vonultak fel a Szék útján a kegytemplomig, ahol Urbán Erik ferences templomigazgató Isten Igéjét tolmácsolva megáldotta a barkákat. A barkaszentelést követően Jézus szenvedéstörténetét kísérhették figyelemmel a templomtéren összegyűlt hívek.
A helybéli fiatalokból álló Csíksomlyói Passió Csoport először 1996 virágvasárnapját mutatta be a misztériumjátékot Svella Adél balett-tanárnő rendezésében. Az akkori csapat tizenéves szereplői a művészeti népiskola balett karából, valamint a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium diákjaiból és csíksomlyói önkéntesekből verbuválódott.
Tíz éven át minden évben megelevenítették a szenvedéstörténetet, virágvasárnap a csíksomlyói kegytemplom előtt, pünkösd szombatján a csíksomlyói Hármashalom-oltárnál. Ez idő alatt Magyarországon, Ausztriában, Hollandiában, Franciaországban és Németországban is bemutatták a passiójátékot. 2000-ben Krakkóban a csapat elnyerte a Passió-díjat. Többek között ezt a díjat, régi fotókat, korabeli újságokat is közszemlére állítottak a kegytemplom bejárata előtt.
2006 után a csapat tagjainak különböző elfoglaltsága miatt megszakadt az előadások sorozata. Az ősbemutató húsz éves évfordulójára újból összeállt a régi csoport új tagokkal bővülve, így virágvasárnap újból részesei lehettek a hívek az 1700-as évekre visszamenő hagyománnyal rendelkező passiójátéknak.
Bilibók Attila, a Csíki Játékszín színésze elmondta: nagy családként tekintenek a csoportra, ha évekig nem is találkoztak, most ott folytatják, ahol abbahagyták. „Örvendünk egymásnak, és úgy érezzük méltó tolmácsai tudunk lenni a krisztusi üzenetnek. Jézus szenvedéstörténete olyan üzenet, melyet immár saját gyerekeinknek és a fiatalabb generációnak is át szeretnénk adni” – fogalmazott a színész.
Jézus kereszthalálát követően testét leemelték a keresztről, betakarták és a kegytemplomba vitték. A passiócsoport és a hívek sokasága töltötte meg a templomot, ahol bemutatták a legszentebb áldozatot.
Iochom Zsolt. Székelyhon.ro
Tíz év után, virágvasárnap újra bemutatta Jézus bevonulását Jeruzsálembe és a szenvedéstörténetet a Csíksomlyói Passió Csoport. Nagyon sokan kilátogattak a csíksomlyói kegytemplom előtti térre.
A passiót bemutató fiatalok a Csíksomlyó táblától indulva vonultak fel a Szék útján a kegytemplomig, ahol Urbán Erik ferences templomigazgató Isten Igéjét tolmácsolva megáldotta a barkákat. A barkaszentelést követően Jézus szenvedéstörténetét kísérhették figyelemmel a templomtéren összegyűlt hívek.
A helybéli fiatalokból álló Csíksomlyói Passió Csoport először 1996 virágvasárnapját mutatta be a misztériumjátékot Svella Adél balett-tanárnő rendezésében. Az akkori csapat tizenéves szereplői a művészeti népiskola balett karából, valamint a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium diákjaiból és csíksomlyói önkéntesekből verbuválódott.
Tíz éven át minden évben megelevenítették a szenvedéstörténetet, virágvasárnap a csíksomlyói kegytemplom előtt, pünkösd szombatján a csíksomlyói Hármashalom-oltárnál. Ez idő alatt Magyarországon, Ausztriában, Hollandiában, Franciaországban és Németországban is bemutatták a passiójátékot. 2000-ben Krakkóban a csapat elnyerte a Passió-díjat. Többek között ezt a díjat, régi fotókat, korabeli újságokat is közszemlére állítottak a kegytemplom bejárata előtt.
2006 után a csapat tagjainak különböző elfoglaltsága miatt megszakadt az előadások sorozata. Az ősbemutató húsz éves évfordulójára újból összeállt a régi csoport új tagokkal bővülve, így virágvasárnap újból részesei lehettek a hívek az 1700-as évekre visszamenő hagyománnyal rendelkező passiójátéknak.
Bilibók Attila, a Csíki Játékszín színésze elmondta: nagy családként tekintenek a csoportra, ha évekig nem is találkoztak, most ott folytatják, ahol abbahagyták. „Örvendünk egymásnak, és úgy érezzük méltó tolmácsai tudunk lenni a krisztusi üzenetnek. Jézus szenvedéstörténete olyan üzenet, melyet immár saját gyerekeinknek és a fiatalabb generációnak is át szeretnénk adni” – fogalmazott a színész.
Jézus kereszthalálát követően testét leemelték a keresztről, betakarták és a kegytemplomba vitték. A passiócsoport és a hívek sokasága töltötte meg a templomot, ahol bemutatták a legszentebb áldozatot.
Iochom Zsolt. Székelyhon.ro
2016. március 20.
Románia hetven embert és két őrhajót küld Görögországba
Románia hatvan határőrt, tíz menekültügyi szakértőt, hat gépjárművet, két őrhajót és egyéb felszereléseket küld Görögországba - közölte vasárnap Petre Toba bukaresti belügyminiszter, aki szerint ez a harmadik legjelentősebb hozzájárulás Németország és Franciaország után a migránshullám megfékezését célzó közös erőfeszítésekhez.
Románia a brüsszeli EU-csúcs után szombaton tartott telefonértekezleten tudatta az Európai Bizottsággal, milyen további segítséget tud felajánlani Görögország számára a Törökországgal kötött menekültügyi megállapodás teljesítése érdekében.
Az Agerpres hírügynökség által idézett román tárcavezető szerint a román belügyi erők jövő héten megkezdhetik szolgálatukat Görögországban. Toba közleményében emlékeztetett, hogy Románia az uniós határvédelmi ügynökségben (Frontex) is jelentős szerepet játszik és a második legjelentősebb hozzájáruló Németország után. szatmar.ro
Románia hatvan határőrt, tíz menekültügyi szakértőt, hat gépjárművet, két őrhajót és egyéb felszereléseket küld Görögországba - közölte vasárnap Petre Toba bukaresti belügyminiszter, aki szerint ez a harmadik legjelentősebb hozzájárulás Németország és Franciaország után a migránshullám megfékezését célzó közös erőfeszítésekhez.
Románia a brüsszeli EU-csúcs után szombaton tartott telefonértekezleten tudatta az Európai Bizottsággal, milyen további segítséget tud felajánlani Görögország számára a Törökországgal kötött menekültügyi megállapodás teljesítése érdekében.
Az Agerpres hírügynökség által idézett román tárcavezető szerint a román belügyi erők jövő héten megkezdhetik szolgálatukat Görögországban. Toba közleményében emlékeztetett, hogy Románia az uniós határvédelmi ügynökségben (Frontex) is jelentős szerepet játszik és a második legjelentősebb hozzájáruló Németország után. szatmar.ro
2016. március 20.
Református vallás tantárgyversenyt tartottak
Tizenhetedik alkalommal szervezték meg a megyei református vallás-tantárgyversenyt, melynek idén a gyöngyőrűen felújított 10-es Számú Általános Iskola adott otthont.
Szombaton délelőtt Szatmár megye református vallástanárai mintegy húsz iskolából 76 jól felkészült diákkal jelentek meg a tanfelügyelőség és tanügyminisztérium által elismert eseményen. Rácz Ervin erdődi lelkipásztor, a Szatmári Református Egyházmegye sajtóreferense tartotta a nyitó áhítatot a Napi Ige alapján, melyben Jézus így bátorít: „Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen nem múlnak el." (Mt 24,35) A diákok erről az el nem múlóról tehetnek tanúbizonyságot a verseny alatt, aminek már mindenképpen győztesei akkor, ha felkészültek. A lelkipásztor elmondta, az lenne az igazi, hogyha vágyat éreznének Isten szavára, életük minden szakaszában kérve, hogy soha se szűnjön meg az Istennel való kapcsolatuk.
Győrbíró Csilla szaktanfelügyelő elmondta, hogy a megye legtávolabbi pontjairól is hoznak tanulókat, szinte minden iskolából, ahol van magyar református oktatás. A kollegák és a szülők számára is nagyon fontos ez. A versenyre megadott tételekben a hangsúly, az országos verseny követelményeihez hasonlóan, a bibliaismeretre került. Elengedhetetlenül szükséges, hogy a Szentírásból tanulják meg a gyerekek a történeteket. Ugyanakkor, mivel húsvét előtt vagyunk, az ünnepek jelentőségére is odafigyeltek a tételsor kialakításakor. A nyolcadikosok egy esszét, vagy fogalmazást kellett kidolgozzanak a család fontosságáról a tékozló fiú története alapján, a hetedikesek pedig Péter bőrébe kellett bújjanak: Tégy engem békeköveteddé címmel írhattak fogalmazást. A verseny végén minden gyermek egy értékes, Isten üzenetét hordozó ajándékot kapott ajándékba.
Ötödikesek és a hatodikosok is szép számmal indultak a versenyen, de a hetedikesek és a nyolcadikosok kategóriájának nyertesei vehetnek részt Kolozsváron április 21. és 24. között az országos versenyen, ahol a Római Katolikus és Unitárius Egyház képviselői is jelen lesznek.
Az eredményt tekintve érdekesség, hogy a négy korosztályból három első helyezést a szamoskrassói iskola nyert. Ilyen még nem volt. A nyolcadikosok országos résztvevője: Megyesi Árpád, Szamoskrassó, míg a hetedikesek nyertese Erdei Eszter, a 10-es Iskolából. Ők vesznek részt Kolozsváron az országos döntőn. szatmar.ro
Tizenhetedik alkalommal szervezték meg a megyei református vallás-tantárgyversenyt, melynek idén a gyöngyőrűen felújított 10-es Számú Általános Iskola adott otthont.
Szombaton délelőtt Szatmár megye református vallástanárai mintegy húsz iskolából 76 jól felkészült diákkal jelentek meg a tanfelügyelőség és tanügyminisztérium által elismert eseményen. Rácz Ervin erdődi lelkipásztor, a Szatmári Református Egyházmegye sajtóreferense tartotta a nyitó áhítatot a Napi Ige alapján, melyben Jézus így bátorít: „Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen nem múlnak el." (Mt 24,35) A diákok erről az el nem múlóról tehetnek tanúbizonyságot a verseny alatt, aminek már mindenképpen győztesei akkor, ha felkészültek. A lelkipásztor elmondta, az lenne az igazi, hogyha vágyat éreznének Isten szavára, életük minden szakaszában kérve, hogy soha se szűnjön meg az Istennel való kapcsolatuk.
Győrbíró Csilla szaktanfelügyelő elmondta, hogy a megye legtávolabbi pontjairól is hoznak tanulókat, szinte minden iskolából, ahol van magyar református oktatás. A kollegák és a szülők számára is nagyon fontos ez. A versenyre megadott tételekben a hangsúly, az országos verseny követelményeihez hasonlóan, a bibliaismeretre került. Elengedhetetlenül szükséges, hogy a Szentírásból tanulják meg a gyerekek a történeteket. Ugyanakkor, mivel húsvét előtt vagyunk, az ünnepek jelentőségére is odafigyeltek a tételsor kialakításakor. A nyolcadikosok egy esszét, vagy fogalmazást kellett kidolgozzanak a család fontosságáról a tékozló fiú története alapján, a hetedikesek pedig Péter bőrébe kellett bújjanak: Tégy engem békeköveteddé címmel írhattak fogalmazást. A verseny végén minden gyermek egy értékes, Isten üzenetét hordozó ajándékot kapott ajándékba.
Ötödikesek és a hatodikosok is szép számmal indultak a versenyen, de a hetedikesek és a nyolcadikosok kategóriájának nyertesei vehetnek részt Kolozsváron április 21. és 24. között az országos versenyen, ahol a Római Katolikus és Unitárius Egyház képviselői is jelen lesznek.
Az eredményt tekintve érdekesség, hogy a négy korosztályból három első helyezést a szamoskrassói iskola nyert. Ilyen még nem volt. A nyolcadikosok országos résztvevője: Megyesi Árpád, Szamoskrassó, míg a hetedikesek nyertese Erdei Eszter, a 10-es Iskolából. Ők vesznek részt Kolozsváron az országos döntőn. szatmar.ro
2016. március 20.
A fejlődésben nem a sebesség, hanem az irány a lényeg
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi karán idén Mobilkorszak alcímmel megszervezett Új média konferencián az érdeklődők digitális ifjúság, digitális életmód, digitális normák és digitális tér-idő témákban hallgathattak előadásokat.
A Sapientia koronkai kampusza kilencedik alkalommal adott otthont az Új média konferenciának a hétvégén. A megnyitón az egyetem rektora, Dávid László a műszaki tudományok, a kultúra és az új média kapcsolatáról szólt.
„A kommunikációs és az új média immár tudomány lett, a Sapientia pedig tizenöt-tizenhat éve szegődött a fejlődés mellé: a 135 romániai egyetem közül a 34., a világban pedig a 6100. helyen állunk, de 500 helyet ugrottunk előre. Márpedig a fejlődésben nem a sebesség, hanem az irány a lényeg, és mi ezáltal próbálunk jövőképet nyújtani a fiataloknak, hogy itthon is lehet érvényesülni” – mondta a rektor, hozzátéve, még kétségei vannak arról, hogy milyen lesz a jövő oktatási módja, és abban milyen szerepet tölt majd be az új média.
Az idei konferencia szervezését vállaló Zsigmond István elmondta, a szakmai találkozó célja, hogy lehetőséget biztosítsanak a találkozásra és az eszmecserére a szakterületen oktatókkal, valamint hogy a kommunikációt mint szakmát, tudományt elfogadtassák a társadalommal. A bárki számára ingyenes kilencedik Új média konferencia négy szekcióülésén – digitális ifjúság, digitális életmód, digitális normák és digitális tér-idő – huszonkét tanulmányt mutattak be a hazai és külföldi főiskolai és egyetemi hallgatók, oktatók és kutatók, a helyszínen vagy élő online-kapcsolással. Emellett két plenáris előadás is elhangzott. A szervezők szerint jövőre, szintén március utolsó előtti hétvégéjén a jubileumi tizedik konferencián torta is lesz.
Gáspár Botond. Székelyhon.ro
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi karán idén Mobilkorszak alcímmel megszervezett Új média konferencián az érdeklődők digitális ifjúság, digitális életmód, digitális normák és digitális tér-idő témákban hallgathattak előadásokat.
A Sapientia koronkai kampusza kilencedik alkalommal adott otthont az Új média konferenciának a hétvégén. A megnyitón az egyetem rektora, Dávid László a műszaki tudományok, a kultúra és az új média kapcsolatáról szólt.
„A kommunikációs és az új média immár tudomány lett, a Sapientia pedig tizenöt-tizenhat éve szegődött a fejlődés mellé: a 135 romániai egyetem közül a 34., a világban pedig a 6100. helyen állunk, de 500 helyet ugrottunk előre. Márpedig a fejlődésben nem a sebesség, hanem az irány a lényeg, és mi ezáltal próbálunk jövőképet nyújtani a fiataloknak, hogy itthon is lehet érvényesülni” – mondta a rektor, hozzátéve, még kétségei vannak arról, hogy milyen lesz a jövő oktatási módja, és abban milyen szerepet tölt majd be az új média.
Az idei konferencia szervezését vállaló Zsigmond István elmondta, a szakmai találkozó célja, hogy lehetőséget biztosítsanak a találkozásra és az eszmecserére a szakterületen oktatókkal, valamint hogy a kommunikációt mint szakmát, tudományt elfogadtassák a társadalommal. A bárki számára ingyenes kilencedik Új média konferencia négy szekcióülésén – digitális ifjúság, digitális életmód, digitális normák és digitális tér-idő – huszonkét tanulmányt mutattak be a hazai és külföldi főiskolai és egyetemi hallgatók, oktatók és kutatók, a helyszínen vagy élő online-kapcsolással. Emellett két plenáris előadás is elhangzott. A szervezők szerint jövőre, szintén március utolsó előtti hétvégéjén a jubileumi tizedik konferencián torta is lesz.
Gáspár Botond. Székelyhon.ro
2016. március 20.
Támaszt nyújtani önerőből
Tőkés Attila fiatal lelkipásztorként került 2007-ben a Havad községhez tartozó, félreeső, elöregedő Gegesbe. Jól szervezett szociális hálót alakított ki: már van támaszuk az időseknek és fiataloknak egyaránt.
A semmiből nem teremtett új világot, de kiépített egy olyan helyi szociális programot, amely minden korosztályát felkarolja a kétszáz lelkes településnek. Ma a falu bármely gyereke, fiatalja zenét és idegen nyelvet tanulhat otthon, a diákok tanszertámogatást kapnak, aki műtétre szorul, annak anyagi segítséget nyújtanak, de megoldották az óvodai oktatás, otthoni beteggondozás kérdését is a sok egyéb mellett. Mindezt helyi munkaerővel, hittel, szeretettel – gegesiekkel a gegesiek érdekében.
Látva, hogy nagyon sok az idős – főleg férfi –, aki nem tud főzni, akinek gyerekei messze költöztek és ritkán járnak haza, az egyházközségben 2010-ben elindítottak egy ebédszolgáltatási programot, azaz hetente kétszer meleg ételt szállítanak ki az igénylőknek. Az anyagi háttér megteremtése érdekében külföldi támogatóknál pályáznak, emellett a helyiek is besegítenek terményekkel. A jövedelmet próbálják kiegészíteni tombolázással és használt ruhák kiárusításával is, hogy mindig kikerüljön a főznivaló. A „kedvezményezettektől” nem várnak el fizetséget, hiszen olyan személyekről van szó, akiken segíteni kell. Ezek az emberek évente egyszer adományozhatnak lehetőségük szerint, egy borítékba névtelenül betett összeggel. Jelenleg tizenhét idősről gondoskodnak. Hogy ki kaphat ingyen ennivalót, azt az egyházközség keretében működő héttagú diakóniai bizottság dönti el, ők vizsgálják meg a kérelmeket.
Két éve nagyobb anyagi megterhelést jelentő program is indult a faluban. Jelenleg hat helyi egyetemista fiatal tanulását segítik, erre külön alapot nyitottak, és legalább öt évre megoldottnak látszik támogatási rendszer működése. Hosszú távon és folytonosságban gondolkodnak, ezért a hallgatóktól nem várják el, hogy tanulmányaik után visszafizessék a támogatást. Azt viszont írásban felvállalják a fiatalok, hogy amikor már keresnek, megállnak a saját lábukon, támogatni fogják egy másik gegesi fiatal továbbtanulását.
Egyházi beteggondozást is folytatnak a faluban, egy helyi alkalmazott hetente négy-öt alkalommal látogatja meg és látja el lakhelyükön a betegeket. A szolgáltatás jogi hátterét egy éve átengedték a Diakónia Keresztyén Alapítványnak, de a szakképzett alkalmazott fizetését az egyházközség biztosítja.
Ugyanakkor a legkisebbekre is figyelnek. Mivel kevés a gyerek, csak fél állásban fizeti az állam az óvónőt, ezért bérének felkerekítésével megoldották, hogy ne csak kétnaponta járhassanak a gyerekek óvodába. Tavaly az elemisek számára délutáni oktatást, a másnapi iskolára való felkészülést is biztosították.
Gligor Róbert László. Székelyhon.ro
Tőkés Attila fiatal lelkipásztorként került 2007-ben a Havad községhez tartozó, félreeső, elöregedő Gegesbe. Jól szervezett szociális hálót alakított ki: már van támaszuk az időseknek és fiataloknak egyaránt.
A semmiből nem teremtett új világot, de kiépített egy olyan helyi szociális programot, amely minden korosztályát felkarolja a kétszáz lelkes településnek. Ma a falu bármely gyereke, fiatalja zenét és idegen nyelvet tanulhat otthon, a diákok tanszertámogatást kapnak, aki műtétre szorul, annak anyagi segítséget nyújtanak, de megoldották az óvodai oktatás, otthoni beteggondozás kérdését is a sok egyéb mellett. Mindezt helyi munkaerővel, hittel, szeretettel – gegesiekkel a gegesiek érdekében.
Látva, hogy nagyon sok az idős – főleg férfi –, aki nem tud főzni, akinek gyerekei messze költöztek és ritkán járnak haza, az egyházközségben 2010-ben elindítottak egy ebédszolgáltatási programot, azaz hetente kétszer meleg ételt szállítanak ki az igénylőknek. Az anyagi háttér megteremtése érdekében külföldi támogatóknál pályáznak, emellett a helyiek is besegítenek terményekkel. A jövedelmet próbálják kiegészíteni tombolázással és használt ruhák kiárusításával is, hogy mindig kikerüljön a főznivaló. A „kedvezményezettektől” nem várnak el fizetséget, hiszen olyan személyekről van szó, akiken segíteni kell. Ezek az emberek évente egyszer adományozhatnak lehetőségük szerint, egy borítékba névtelenül betett összeggel. Jelenleg tizenhét idősről gondoskodnak. Hogy ki kaphat ingyen ennivalót, azt az egyházközség keretében működő héttagú diakóniai bizottság dönti el, ők vizsgálják meg a kérelmeket.
Két éve nagyobb anyagi megterhelést jelentő program is indult a faluban. Jelenleg hat helyi egyetemista fiatal tanulását segítik, erre külön alapot nyitottak, és legalább öt évre megoldottnak látszik támogatási rendszer működése. Hosszú távon és folytonosságban gondolkodnak, ezért a hallgatóktól nem várják el, hogy tanulmányaik után visszafizessék a támogatást. Azt viszont írásban felvállalják a fiatalok, hogy amikor már keresnek, megállnak a saját lábukon, támogatni fogják egy másik gegesi fiatal továbbtanulását.
Egyházi beteggondozást is folytatnak a faluban, egy helyi alkalmazott hetente négy-öt alkalommal látogatja meg és látja el lakhelyükön a betegeket. A szolgáltatás jogi hátterét egy éve átengedték a Diakónia Keresztyén Alapítványnak, de a szakképzett alkalmazott fizetését az egyházközség biztosítja.
Ugyanakkor a legkisebbekre is figyelnek. Mivel kevés a gyerek, csak fél állásban fizeti az állam az óvónőt, ezért bérének felkerekítésével megoldották, hogy ne csak kétnaponta járhassanak a gyerekek óvodába. Tavaly az elemisek számára délutáni oktatást, a másnapi iskolára való felkészülést is biztosították.
Gligor Róbert László. Székelyhon.ro
2016. március 21.
Dacian Ciolos: fáj a rasszizmus
A sportesemények lelátóin és az internetes hozzászólásokban megnyilvánuló rasszizmus ellen emelt szót Dacian Ciolos román miniszterelnök abban az üzenetben, amelyet a rasszizmus elleni világnap alkalmából hozott nyilvánosságra közösségi oldalán.
„A rasszizmus fáj. Legjobban akkor fáj, amikor te, vagy a hozzátartozóid az elszenvedői. Megsebzik az embereket a stadionok lelátóin skandált rasszista rigmusok, az interneten közzétett gyűlölettel teli bejegyzések, a populista nyilatkozatok vagy a rossz viccek azokról, akiknek más a bőrszíne, a nemzetisége vagy az állampolgársága. A rasszizmus radikalizál, megoszt, embertelenné tesz" – közölte a román miniszterelnök.
Dacian Ciolos megemlítette, hogy sok évet töltött életéből más nemzetiségű emberek között. „Olyan dolgokat tanultam (tőlük) amelyeket különben aligha, vagy egyáltalán nem tanulhattam volna meg. Sokakat (közülük) csodálok, és egyesek közülük jó barátaim. Hozzásegítettek ahhoz, hogy jobban megértsem ezt a világot" – állapította meg.
Hozzátette, a rasszizmus elleni világnapon fel kellene idézni, hogy az eltelt évszázadban a rasszizmus emberek tízmillióinak az életét követelte.
„A gyűlölet soha nem tesz jobbá, és békét sem hoz" – zárta bejegyzését a kormányfő.
Dacian Ciolos Szilágysomlyón román-magyar tannyelvű iskolában tanult és érettségizett. Osztályfőnöke magyar volt. Gyermekkora nyarait a magyar többségű Szilágyperecsenben, anyai nagyszüleinél töltötte. Egyetemi tanulmányait Franciaországban végezte. Felesége francia.
MTI. Erdély.ma
A sportesemények lelátóin és az internetes hozzászólásokban megnyilvánuló rasszizmus ellen emelt szót Dacian Ciolos román miniszterelnök abban az üzenetben, amelyet a rasszizmus elleni világnap alkalmából hozott nyilvánosságra közösségi oldalán.
„A rasszizmus fáj. Legjobban akkor fáj, amikor te, vagy a hozzátartozóid az elszenvedői. Megsebzik az embereket a stadionok lelátóin skandált rasszista rigmusok, az interneten közzétett gyűlölettel teli bejegyzések, a populista nyilatkozatok vagy a rossz viccek azokról, akiknek más a bőrszíne, a nemzetisége vagy az állampolgársága. A rasszizmus radikalizál, megoszt, embertelenné tesz" – közölte a román miniszterelnök.
Dacian Ciolos megemlítette, hogy sok évet töltött életéből más nemzetiségű emberek között. „Olyan dolgokat tanultam (tőlük) amelyeket különben aligha, vagy egyáltalán nem tanulhattam volna meg. Sokakat (közülük) csodálok, és egyesek közülük jó barátaim. Hozzásegítettek ahhoz, hogy jobban megértsem ezt a világot" – állapította meg.
Hozzátette, a rasszizmus elleni világnapon fel kellene idézni, hogy az eltelt évszázadban a rasszizmus emberek tízmillióinak az életét követelte.
„A gyűlölet soha nem tesz jobbá, és békét sem hoz" – zárta bejegyzését a kormányfő.
Dacian Ciolos Szilágysomlyón román-magyar tannyelvű iskolában tanult és érettségizett. Osztályfőnöke magyar volt. Gyermekkora nyarait a magyar többségű Szilágyperecsenben, anyai nagyszüleinél töltötte. Egyetemi tanulmányait Franciaországban végezte. Felesége francia.
MTI. Erdély.ma
2016. március 21.
Értékeinkről az olaszteleki Daniel-kastélyban
Több száz év történelmének apró, de igencsak érdekes és elgondolkodtató részleteit ismerhette meg az, aki részt vett az Élő Kastély, 1680–2016 eseménysorozatot záró konferencián, és a hétvégét Olaszteleken töltötte. A Danielek néhai hajlékában – mely fejedelmet is fogadott egykor – terítékre került a műemlékvédelem számos oldala, kastélyokat látogattak, könyvet mutattak be, kiállításokat tekintettek meg, épített örökségünket képező ingatlanok tulajdonosai kerekasztal-beszélgetésen osztották meg tapasztalatukat fenntarthatóságról, közhasznúságról, falut és tájegységet széles körben elismertté tevő vendégfogadásról.
Péntek délelőtt Rácz Lilla házigazda és Fehér János művészettörténész vezetésével a Daniel-kastélyt és az enyészettől megmentett falképeit csodálták meg a látogatók, majd a köszöntőt követően elismert szakemberek tartottak előadásokat. Kovács András érdemes egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja arról beszélt, hogy a XVII. századi Erdélyben az otthonaikat díszíteni kívánó főurak milyen lehetőségek közül választhattak, s kiderült az is, kik voltak azok a mesterek, akik elkészítették az igencsak dekoratív munkákat, illetve a míves darabok múltjáról, sorsukról és jelenükről mit lehet tudni, még sokáig beszélnek-e megrendelőik ízléséről és életfelfogásáról, vagy elpusztulnak az évszázados falakkal együtt.
Megújuló falfestmények
Kiss Loránd restaurátor az erdélyi késő reneszánsz falfestményekről, Tüzes István az altorjai Apor-kúria reneszánsz falképeiről, Czimbalmos Attila restaurátor az olaszteleki Daniel-kastély falképeinek restaurálásáról beszélt. Mint egybehangzóan állították, az elmúlt évtizedek igencsak mostohán bántak a valaha nagy igényességgel alkotott falfestményekkel – megtörtént, hogy szegekkel verték tele a szobát, hogy legyen fogas, amelyre a munkások holmijukat akasszák, máshol a „jobb” vakolás érdekében kalapáccsal estek neki a falaknak –, így igencsak jelentős károkat szenvedtek. Bár sok minden végleg elveszett, de az elmúlt tíz-tizenöt esztendőben elvégzett beavatkozásnak köszönhetően menekültek is meg értékeink közül – mondották.
A Daniel-kastély tíz falképe közül alig egy-két olyan darab maradt meg, amely aránylag elfogadható állapotban van, s a külső szemlélődő által is némiképp értelmezhető, hogy a Danielek felemelkedésének melyik állomását mutatja. A Fehér János művészettörténész és Gyöngyössy János történeti grafikus által készített grafikai rekonstrukciók ehhez az értelmezéshez kínálnak fogódzót és hidat. Azért e visszafogott kijelentések – hangsúlyozta a szerzőpáros –, mert ez a feladatvállalás a szakmaiságuk határát jelenti: rengeteg volt a kiegészítésre váró fehér folt, azaz ha más művészettörténész és más grafikus vág bele a munkába, egész biztosan sok esetben más következtetésre is jutott volna, mint ők. Az olaszteleki Daniel-kastély és 17. századi falképei című 174 oldalas, 234 illusztrációt tartalmazó kötetének bemutatását vállaló egyetemi adjunktus, P. Kovács Klára művészettörténész lelkesen dicsérte a Fehér–Gyöngyössy páros alapos, család- és birtoktörténeti, a kastély évszázadokon átívelő építésének folyamatát dokumentáló és a falképek értelmezését, illetve erdélyi analógiába való helyezését.
Közösség és kastély
A szombati program legtöbb kérdőjelre választ próbálni adó mozzanata a műemlékek hasznosításáról és közhasznúságáról szóló kerekasztal-beszélgetés volt. Magyarósi Imola (Kálnoky Alapítvány, miklósvári Kálnoky-kastély), Kolumbán Sándor bardoci alpolgármester (erdőfülei Boda-kúria), Bánffy Farkas (vargyasi Daniel-kastély, fugadi Bánffy-kastély), Henning László megyeitanács-alelnök (oltszemi Mikó-kastély), Incze Réka (dálnoki Gaál-kúria), az olasztelekiek képviseletében pedig Rácz Lilla beszélt azon nehézségekről és örömökről, amelyeket egy-egy történelmi múlttal rendelkező épület birtoklása jelent. Bánffy Farkas kivételével, aki fugadi birtokukról úgy nyilatkozott, hogy a család saját használatra tartja fenn, ezért a turistákat és az érdeklődő idegeneket „csak távolabbról szeretik”, azt mondták: igenis jó, ha a helyi közösséggel együttműködve programokat alakítanak ki, helyt adnak a kulturális és közösségi ügyeknek. Ez a vendégfogadásnak is jót tesz, hiszen a vidéket megismerni kívánóknak nemcsak szállást és ételt kell adni – itt hangsúlyozták: jó lenne, ha portájukon több helyi gazdasszony jelentkezne, saját készítésű ételkülönlegességek készítését vállalná –, hanem élményt is. Olasztelek továbbra is helyszínt biztosít faluünnepkor a régizene-fesztiválnak és művészeti alkotótáboroknak, felújítását követően a miklósvári kastély és rekonstruált reneszánsz kertje élő múzeumként működik, Vargyas elsősorban az esztergomiak igényét fogja szolgálni, de a helyiek számíthatnak az együttműködésre, Erdőfülében pedig minden bizonnyal tájházként is működik majd. Oltszemen tizenhét hektáron két nemzetközi fogathajtópályát, illetve kézművesműhelyeket, szálláshelyeket, éttermet, borozót és gyümölcsöskertet álmodnak, s remélik, a befektetés jótékony hatását érzik majd a környező településeken is.
A konferenciasorozat részeként kirándulást szerveztek Bibarcfalvára és Magyarhermányba, ahol a református templomok falfestményeit tekintették meg, és meglátogatták a vargyasi Daniel-kastélyt is. A Pro Arte et Natura Alapítvány jóvoltából megtekinthető volt a Magyar Restaurátorok Egyesületének vándorkiállítása, az elmúlt év Olaszteleken tartott alkotótáborainak anyagából pedig az Élő kastély fotókiállítás. A reneszánsz hangulathoz hozzájárult az olaszteleki Cygnini furulya- és reneszánsz tánccsoport előadása, valamint a baróti Kájoni Consort régizene-együttes koncertje.
Hecser László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Több száz év történelmének apró, de igencsak érdekes és elgondolkodtató részleteit ismerhette meg az, aki részt vett az Élő Kastély, 1680–2016 eseménysorozatot záró konferencián, és a hétvégét Olaszteleken töltötte. A Danielek néhai hajlékában – mely fejedelmet is fogadott egykor – terítékre került a műemlékvédelem számos oldala, kastélyokat látogattak, könyvet mutattak be, kiállításokat tekintettek meg, épített örökségünket képező ingatlanok tulajdonosai kerekasztal-beszélgetésen osztották meg tapasztalatukat fenntarthatóságról, közhasznúságról, falut és tájegységet széles körben elismertté tevő vendégfogadásról.
Péntek délelőtt Rácz Lilla házigazda és Fehér János művészettörténész vezetésével a Daniel-kastélyt és az enyészettől megmentett falképeit csodálták meg a látogatók, majd a köszöntőt követően elismert szakemberek tartottak előadásokat. Kovács András érdemes egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja arról beszélt, hogy a XVII. századi Erdélyben az otthonaikat díszíteni kívánó főurak milyen lehetőségek közül választhattak, s kiderült az is, kik voltak azok a mesterek, akik elkészítették az igencsak dekoratív munkákat, illetve a míves darabok múltjáról, sorsukról és jelenükről mit lehet tudni, még sokáig beszélnek-e megrendelőik ízléséről és életfelfogásáról, vagy elpusztulnak az évszázados falakkal együtt.
Megújuló falfestmények
Kiss Loránd restaurátor az erdélyi késő reneszánsz falfestményekről, Tüzes István az altorjai Apor-kúria reneszánsz falképeiről, Czimbalmos Attila restaurátor az olaszteleki Daniel-kastély falképeinek restaurálásáról beszélt. Mint egybehangzóan állították, az elmúlt évtizedek igencsak mostohán bántak a valaha nagy igényességgel alkotott falfestményekkel – megtörtént, hogy szegekkel verték tele a szobát, hogy legyen fogas, amelyre a munkások holmijukat akasszák, máshol a „jobb” vakolás érdekében kalapáccsal estek neki a falaknak –, így igencsak jelentős károkat szenvedtek. Bár sok minden végleg elveszett, de az elmúlt tíz-tizenöt esztendőben elvégzett beavatkozásnak köszönhetően menekültek is meg értékeink közül – mondották.
A Daniel-kastély tíz falképe közül alig egy-két olyan darab maradt meg, amely aránylag elfogadható állapotban van, s a külső szemlélődő által is némiképp értelmezhető, hogy a Danielek felemelkedésének melyik állomását mutatja. A Fehér János művészettörténész és Gyöngyössy János történeti grafikus által készített grafikai rekonstrukciók ehhez az értelmezéshez kínálnak fogódzót és hidat. Azért e visszafogott kijelentések – hangsúlyozta a szerzőpáros –, mert ez a feladatvállalás a szakmaiságuk határát jelenti: rengeteg volt a kiegészítésre váró fehér folt, azaz ha más művészettörténész és más grafikus vág bele a munkába, egész biztosan sok esetben más következtetésre is jutott volna, mint ők. Az olaszteleki Daniel-kastély és 17. századi falképei című 174 oldalas, 234 illusztrációt tartalmazó kötetének bemutatását vállaló egyetemi adjunktus, P. Kovács Klára művészettörténész lelkesen dicsérte a Fehér–Gyöngyössy páros alapos, család- és birtoktörténeti, a kastély évszázadokon átívelő építésének folyamatát dokumentáló és a falképek értelmezését, illetve erdélyi analógiába való helyezését.
Közösség és kastély
A szombati program legtöbb kérdőjelre választ próbálni adó mozzanata a műemlékek hasznosításáról és közhasznúságáról szóló kerekasztal-beszélgetés volt. Magyarósi Imola (Kálnoky Alapítvány, miklósvári Kálnoky-kastély), Kolumbán Sándor bardoci alpolgármester (erdőfülei Boda-kúria), Bánffy Farkas (vargyasi Daniel-kastély, fugadi Bánffy-kastély), Henning László megyeitanács-alelnök (oltszemi Mikó-kastély), Incze Réka (dálnoki Gaál-kúria), az olasztelekiek képviseletében pedig Rácz Lilla beszélt azon nehézségekről és örömökről, amelyeket egy-egy történelmi múlttal rendelkező épület birtoklása jelent. Bánffy Farkas kivételével, aki fugadi birtokukról úgy nyilatkozott, hogy a család saját használatra tartja fenn, ezért a turistákat és az érdeklődő idegeneket „csak távolabbról szeretik”, azt mondták: igenis jó, ha a helyi közösséggel együttműködve programokat alakítanak ki, helyt adnak a kulturális és közösségi ügyeknek. Ez a vendégfogadásnak is jót tesz, hiszen a vidéket megismerni kívánóknak nemcsak szállást és ételt kell adni – itt hangsúlyozták: jó lenne, ha portájukon több helyi gazdasszony jelentkezne, saját készítésű ételkülönlegességek készítését vállalná –, hanem élményt is. Olasztelek továbbra is helyszínt biztosít faluünnepkor a régizene-fesztiválnak és művészeti alkotótáboroknak, felújítását követően a miklósvári kastély és rekonstruált reneszánsz kertje élő múzeumként működik, Vargyas elsősorban az esztergomiak igényét fogja szolgálni, de a helyiek számíthatnak az együttműködésre, Erdőfülében pedig minden bizonnyal tájházként is működik majd. Oltszemen tizenhét hektáron két nemzetközi fogathajtópályát, illetve kézművesműhelyeket, szálláshelyeket, éttermet, borozót és gyümölcsöskertet álmodnak, s remélik, a befektetés jótékony hatását érzik majd a környező településeken is.
A konferenciasorozat részeként kirándulást szerveztek Bibarcfalvára és Magyarhermányba, ahol a református templomok falfestményeit tekintették meg, és meglátogatták a vargyasi Daniel-kastélyt is. A Pro Arte et Natura Alapítvány jóvoltából megtekinthető volt a Magyar Restaurátorok Egyesületének vándorkiállítása, az elmúlt év Olaszteleken tartott alkotótáborainak anyagából pedig az Élő kastély fotókiállítás. A reneszánsz hangulathoz hozzájárult az olaszteleki Cygnini furulya- és reneszánsz tánccsoport előadása, valamint a baróti Kájoni Consort régizene-együttes koncertje.
Hecser László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. március 21.
Vinczeffy hetven
Azon töprengek, ha Vinczeffy László ebben a korban ugyan, de nem Európának e sok, sötét vihar pusztította szegelletében születik hetven esztendőkkel ezelőtt, ma hol lenne. Minden bizonnyal ugyanúgy kétlaki életet élne, telente ugyanúgy városi műtermébe húzódna, nyaranta ugyanúgy bölcsőhelyi magányában alkotna. És minden bizonnyal alkotásai a földkerekség múzeumainak modern művészeti alapkiállításait gazdagítanák, és minden bizonnyal azon kellene gondolkodnia szabad ideje java részében, hogyan tegyen eleget a kiállításmeghívásoknak.
De a Sors úgy alakította, hogy Vinczeffy László hetven esztendeje a Sóvidék egy kicsinyke falujában lássa meg a napvilágot. Annak a vidéknek furcsa nevű települései gyönyörű teremtéslegendába sorolva teszik mitikussá a tájat – és embereit. Annak a vidéknek az átlag székelyföldihez képest is zordabb viszonyai határozzák meg lakóinak mindennapi életét – és gondolkodásmódját. Ott a kapa nagyobb lendülettel vágja a rögöt, mert keményebb a föld, ott a kasza nagyobb ívvel suhan a domboldalon, mert szálasabb a fű. És ilyenekké váltak az évszázadok alatt a táj emberei is: konokakká, kitartókká. Sodorja bárhová a sors őket, az áldásként – vagy átokként – vérükbe ivódott múlttal kell élniük.
Vinczeffy László abban a korban érett művésszé, amikor az olyasfajta alkotóknak, mint ő, nem a pártoló szó jutott osztályrészül. De végezte konokul, kitartóan dolgát, mert másként nem tehetett. Ha abban a korban kiállításra nem hívták, akkor sem pihentette az ecsetet, ha abban a korban szobraiért nem versengtek a múzeumok, akkor sem tette le a vésőt. Vízióit, sajátos világlátását hatalmas vásznakon és miniatűrökön örökítette meg, absztrakt formavilágba menekítette át. Aztán változtak az idők, és Vinczeffy László már elkezdhetett egy másik világot is felépíteni, egy olyan földi világot, melyben nem kisebb célt tűzött ki magának, mint szülőfaluja megmentését. S ha olykor Vörösmartyval gyötri a kétely, hogy „ment-e a könyvek által a világ elébb”, hát a konokság és kitartás zsigerből adja a választ: „és mégis – mégis fáradozni kell”.
Tíz esztendejénél is több annak, hogy Ádi bácsi egy februári napon, kedves-hamiskás mosolyával szája szélén, csendesen megjegyezte: most már „hetvenkedhetek”. Soha nem tette, miként Vinczeffy László sem fog soha hetvenkedni. Talán, olykor, az atyhai diófa alatt – az ő „könyvtárában” – meditálva felötlik benne a Vörösmarty-vers záró sora: „Ez jó mulatság, férfimunka volt!” Igen, Vinczeffy László: amit teszel, jó mulatság, férfimunka. S mert konokságban, kitartásban nem találtatsz híjával, a Teremtő adjon erőt folytatásához.
Váry O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Azon töprengek, ha Vinczeffy László ebben a korban ugyan, de nem Európának e sok, sötét vihar pusztította szegelletében születik hetven esztendőkkel ezelőtt, ma hol lenne. Minden bizonnyal ugyanúgy kétlaki életet élne, telente ugyanúgy városi műtermébe húzódna, nyaranta ugyanúgy bölcsőhelyi magányában alkotna. És minden bizonnyal alkotásai a földkerekség múzeumainak modern művészeti alapkiállításait gazdagítanák, és minden bizonnyal azon kellene gondolkodnia szabad ideje java részében, hogyan tegyen eleget a kiállításmeghívásoknak.
De a Sors úgy alakította, hogy Vinczeffy László hetven esztendeje a Sóvidék egy kicsinyke falujában lássa meg a napvilágot. Annak a vidéknek furcsa nevű települései gyönyörű teremtéslegendába sorolva teszik mitikussá a tájat – és embereit. Annak a vidéknek az átlag székelyföldihez képest is zordabb viszonyai határozzák meg lakóinak mindennapi életét – és gondolkodásmódját. Ott a kapa nagyobb lendülettel vágja a rögöt, mert keményebb a föld, ott a kasza nagyobb ívvel suhan a domboldalon, mert szálasabb a fű. És ilyenekké váltak az évszázadok alatt a táj emberei is: konokakká, kitartókká. Sodorja bárhová a sors őket, az áldásként – vagy átokként – vérükbe ivódott múlttal kell élniük.
Vinczeffy László abban a korban érett művésszé, amikor az olyasfajta alkotóknak, mint ő, nem a pártoló szó jutott osztályrészül. De végezte konokul, kitartóan dolgát, mert másként nem tehetett. Ha abban a korban kiállításra nem hívták, akkor sem pihentette az ecsetet, ha abban a korban szobraiért nem versengtek a múzeumok, akkor sem tette le a vésőt. Vízióit, sajátos világlátását hatalmas vásznakon és miniatűrökön örökítette meg, absztrakt formavilágba menekítette át. Aztán változtak az idők, és Vinczeffy László már elkezdhetett egy másik világot is felépíteni, egy olyan földi világot, melyben nem kisebb célt tűzött ki magának, mint szülőfaluja megmentését. S ha olykor Vörösmartyval gyötri a kétely, hogy „ment-e a könyvek által a világ elébb”, hát a konokság és kitartás zsigerből adja a választ: „és mégis – mégis fáradozni kell”.
Tíz esztendejénél is több annak, hogy Ádi bácsi egy februári napon, kedves-hamiskás mosolyával szája szélén, csendesen megjegyezte: most már „hetvenkedhetek”. Soha nem tette, miként Vinczeffy László sem fog soha hetvenkedni. Talán, olykor, az atyhai diófa alatt – az ő „könyvtárában” – meditálva felötlik benne a Vörösmarty-vers záró sora: „Ez jó mulatság, férfimunka volt!” Igen, Vinczeffy László: amit teszel, jó mulatság, férfimunka. S mert konokságban, kitartásban nem találtatsz híjával, a Teremtő adjon erőt folytatásához.
Váry O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. március 21.
Szervezett megfélemlítés
Az uszító szándék március 20-át megelőzően az idén is felerősödött. A jelek szerint a karhatalom továbbra is ragaszkodik az 1990-ben kitervelt forgatókönyvhöz. Azzal a különbséggel, hogy 26 évvel ezelőtt álhírekkel a helyi nemzetvédők mellett a Görgény-völgyi, mezőségi parasztembereket használták fel, vetették be a jogait követelő marosvásárhelyi magyarság ellen. Mostanában a többi karhatalmi szerv támogatásával a csendőrség jár el alattomban. A videofelvételek tanulmányozása után a székelyföldi autonómiáért tüntető mintegy négyezer emberből 84-re utólagosan bírságot róttak ki be nem jelentett, "tiltott" tüntetés szervezése, másrészt csendháborítás miatt. Teljesen jogtalanul, hiszen a tavaly benyújtott kérés kapcsán a megyei törvényszék a törvényes előírásoknak megfelelően állapította meg, hogy a március 10-re tervezett tüntetés betiltásának nincs jogalapja. Az is szemenszedett hazugság, hogy a tüntetés nem volt bejelentve, és útvonalát nem ismerték a hatóságok. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke többször tárgyalt a csendőrséggel, legutóbb március 7-én, tanúk jelenlétében, amit egyébként jegyzőkönyvbe is foglaltak.
A tüntetés civilizált módon, rendbontás nélkül zajlott le, a vállalt időpontokat pontosan betartották. Azt kifogásolni, hogy csendháborítás történt, miközben közismert, hogy a tüntetetéseket nem azért szervezik, hogy némán tátogjanak az egybegyűltek, mondvacsinált oknak tekinthető. És elfogadhatatlan, hogy egy magát demokratikusnak nevező országban a gyülekezéshez, a szabad véleménynyilvánításhoz való jogot korlátozzák. Ahogy az a mód is, ahogy egy Magyarországról érkező autóbusz hazatérő utasait zaklatták, útközben többször megállították, a személyeket és irataikat lefilmezték. A tüntetésre érkező helyiek közül pedig egyesektől elkobozták a zászlórudat, és a rendőrségnek adták át azt a személyt, aki zsebkésével lefaragta a zászlórúd kifogásolt hegyes végét. A csendőrség "hozzáértését" minősíti, hogy olyan személyre is róttak ki büntetést, aki bizonyíthatóan nem volt jelen a tüntetésen.
A történtekből világosan kitűnik, hogy rosszhiszeműségről van szó, a karhatalmi szervek ezúttal is a magyarságot akarták megfélemlíteni, hogy hagyja abba a jogaiért való kiállást – vélekedik Kincses Előd ügyvéd, aki a szervezők megbízásából a hatalommal való visszaélés miatt bűnvádi feljelentést tesz a csendőrség ellen. A szervezők és résztvevők nevére kiállított kihágási jegyzőkönyvek kapcsán pedig panaszt nyújtanak be a marosvásárhelyi bíróságra.
26 év telt el 1990 fekete márciusa óta. A gyűlöletbeszédet, az ellenünk irányuló alattomos szándékot illetően azonban "állni látszik az idő". Vajon meddig lehet még csúfot űzni törvény biztosította jogainkból, nemzeti szimbólumainkból a Janus-arcú romániai demokrácia leple alatt?
Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely)
Az uszító szándék március 20-át megelőzően az idén is felerősödött. A jelek szerint a karhatalom továbbra is ragaszkodik az 1990-ben kitervelt forgatókönyvhöz. Azzal a különbséggel, hogy 26 évvel ezelőtt álhírekkel a helyi nemzetvédők mellett a Görgény-völgyi, mezőségi parasztembereket használták fel, vetették be a jogait követelő marosvásárhelyi magyarság ellen. Mostanában a többi karhatalmi szerv támogatásával a csendőrség jár el alattomban. A videofelvételek tanulmányozása után a székelyföldi autonómiáért tüntető mintegy négyezer emberből 84-re utólagosan bírságot róttak ki be nem jelentett, "tiltott" tüntetés szervezése, másrészt csendháborítás miatt. Teljesen jogtalanul, hiszen a tavaly benyújtott kérés kapcsán a megyei törvényszék a törvényes előírásoknak megfelelően állapította meg, hogy a március 10-re tervezett tüntetés betiltásának nincs jogalapja. Az is szemenszedett hazugság, hogy a tüntetés nem volt bejelentve, és útvonalát nem ismerték a hatóságok. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke többször tárgyalt a csendőrséggel, legutóbb március 7-én, tanúk jelenlétében, amit egyébként jegyzőkönyvbe is foglaltak.
A tüntetés civilizált módon, rendbontás nélkül zajlott le, a vállalt időpontokat pontosan betartották. Azt kifogásolni, hogy csendháborítás történt, miközben közismert, hogy a tüntetetéseket nem azért szervezik, hogy némán tátogjanak az egybegyűltek, mondvacsinált oknak tekinthető. És elfogadhatatlan, hogy egy magát demokratikusnak nevező országban a gyülekezéshez, a szabad véleménynyilvánításhoz való jogot korlátozzák. Ahogy az a mód is, ahogy egy Magyarországról érkező autóbusz hazatérő utasait zaklatták, útközben többször megállították, a személyeket és irataikat lefilmezték. A tüntetésre érkező helyiek közül pedig egyesektől elkobozták a zászlórudat, és a rendőrségnek adták át azt a személyt, aki zsebkésével lefaragta a zászlórúd kifogásolt hegyes végét. A csendőrség "hozzáértését" minősíti, hogy olyan személyre is róttak ki büntetést, aki bizonyíthatóan nem volt jelen a tüntetésen.
A történtekből világosan kitűnik, hogy rosszhiszeműségről van szó, a karhatalmi szervek ezúttal is a magyarságot akarták megfélemlíteni, hogy hagyja abba a jogaiért való kiállást – vélekedik Kincses Előd ügyvéd, aki a szervezők megbízásából a hatalommal való visszaélés miatt bűnvádi feljelentést tesz a csendőrség ellen. A szervezők és résztvevők nevére kiállított kihágási jegyzőkönyvek kapcsán pedig panaszt nyújtanak be a marosvásárhelyi bíróságra.
26 év telt el 1990 fekete márciusa óta. A gyűlöletbeszédet, az ellenünk irányuló alattomos szándékot illetően azonban "állni látszik az idő". Vajon meddig lehet még csúfot űzni törvény biztosította jogainkból, nemzeti szimbólumainkból a Janus-arcú romániai demokrácia leple alatt?
Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely)
2016. március 21.
A magyar közösség biztonsága elsőrendű célunk
Marosvásárhely fekete márciusa kötelez
A romániai magyar közösség történelmének sorsfordító pillanatai voltak azok, amelyeknek közvetlen tanúja és elszenvedője Marosvásárhely magyarsága volt 1990 márciusában, nemzeti ünnepünk után.
A közösség érdekvédelmi szervezete, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség számára ez a fordulópont egyben mércéje is annak, hogy mit sikerült megvalósítani az akkori követelésekből, és melyek azok a célok, amelyekért továbbra sem adhatjuk fel a küzdelmet, még akkor sem, ha a körülmények kedvezőtlenek, a támadások egyre több irányból jönnek.
Huszonhat évvel ezelőtt a magyarság jogos kiállása vezetett etnikai összecsapásokhoz.
Sütő András író, az RMDSZ Maros megyei elnökének felhívására százezer magyar ember válaszolt azóta is példátlan szolidaritással: Marosvásárhely utcáin gyertyával és könyvvel követelte a békésen felvonuló tömeg az önálló magyar iskolahálózatot, a magyar nyelv szabad használatát és jogvédelmet a romániai magyar közösségnek.
1990 februárjának és márciusának követeléseiről egy 2016 márciusában készített leltár után kijelenthetjük: az önálló magyar iskolahálózat javarészt kiépült, bár fájó pont, hogy Besztercén és Dicsőszentmártonban akadozik a magyar iskola létrehozása, a tanügyi törvényt pedig nem alkalmazzák a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen. Törvény szabályozza a kisebbségek szabad nyelvhasználati jogát is, azonban ezt az utóbbi években egyre-másra igyekeznek korlátozni intézményi szinten. Benyújtottuk a parlamentbe a kisebbségi törvénytervezetet, amellyel 2005 óta adósunk a romániai törvénykezés.
Bőven van még teendőnk a magyar közösség jogbiztonsága megteremtésének terén, és ettől még az sem tántoríthat el bennünket, hogy az 1990-es években tapasztaltakhoz hasonló ellenállásba ütközünk, hogy a jogállamiságot számon kérve gyakorta ingereljük a többségi politikumot. De nem engedhetünk az akkori követelésekből.
Marosvásárhely magas vérdíjat fizetett azért, hogy a romániai magyar közösség jogköveteléseinek súlyuk legyen az országos politikában.
Marosvásárhely hőseinek tartozunk azzal, hogy az akkor megfogalmazott közösségi célok mellett továbbra is konokul kiálljunk, ezredszer is megvédjük azt, ami a miénk.
Marosvásárhelynek azonban legfőképpen az igazsággal, az akkori történések feltárásával, hiteles vizsgálatával tartozik a hazai igazságszolgáltatás.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség fontosnak tartja, hogy az igazság kiderüljön. Tudnunk kell, hogy valójában mi történt 1990 fekete márciusában Marosvásárhelyen.
Hiszen erre a történelmi igazságra kell alapoznunk a magyarok és románok közötti tartós etnikai békét mindannyiunk jóléte, biztonsága érdekében.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke. Népújság (Marosvásárhely)
Marosvásárhely fekete márciusa kötelez
A romániai magyar közösség történelmének sorsfordító pillanatai voltak azok, amelyeknek közvetlen tanúja és elszenvedője Marosvásárhely magyarsága volt 1990 márciusában, nemzeti ünnepünk után.
A közösség érdekvédelmi szervezete, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség számára ez a fordulópont egyben mércéje is annak, hogy mit sikerült megvalósítani az akkori követelésekből, és melyek azok a célok, amelyekért továbbra sem adhatjuk fel a küzdelmet, még akkor sem, ha a körülmények kedvezőtlenek, a támadások egyre több irányból jönnek.
Huszonhat évvel ezelőtt a magyarság jogos kiállása vezetett etnikai összecsapásokhoz.
Sütő András író, az RMDSZ Maros megyei elnökének felhívására százezer magyar ember válaszolt azóta is példátlan szolidaritással: Marosvásárhely utcáin gyertyával és könyvvel követelte a békésen felvonuló tömeg az önálló magyar iskolahálózatot, a magyar nyelv szabad használatát és jogvédelmet a romániai magyar közösségnek.
1990 februárjának és márciusának követeléseiről egy 2016 márciusában készített leltár után kijelenthetjük: az önálló magyar iskolahálózat javarészt kiépült, bár fájó pont, hogy Besztercén és Dicsőszentmártonban akadozik a magyar iskola létrehozása, a tanügyi törvényt pedig nem alkalmazzák a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen. Törvény szabályozza a kisebbségek szabad nyelvhasználati jogát is, azonban ezt az utóbbi években egyre-másra igyekeznek korlátozni intézményi szinten. Benyújtottuk a parlamentbe a kisebbségi törvénytervezetet, amellyel 2005 óta adósunk a romániai törvénykezés.
Bőven van még teendőnk a magyar közösség jogbiztonsága megteremtésének terén, és ettől még az sem tántoríthat el bennünket, hogy az 1990-es években tapasztaltakhoz hasonló ellenállásba ütközünk, hogy a jogállamiságot számon kérve gyakorta ingereljük a többségi politikumot. De nem engedhetünk az akkori követelésekből.
Marosvásárhely magas vérdíjat fizetett azért, hogy a romániai magyar közösség jogköveteléseinek súlyuk legyen az országos politikában.
Marosvásárhely hőseinek tartozunk azzal, hogy az akkor megfogalmazott közösségi célok mellett továbbra is konokul kiálljunk, ezredszer is megvédjük azt, ami a miénk.
Marosvásárhelynek azonban legfőképpen az igazsággal, az akkori történések feltárásával, hiteles vizsgálatával tartozik a hazai igazságszolgáltatás.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség fontosnak tartja, hogy az igazság kiderüljön. Tudnunk kell, hogy valójában mi történt 1990 fekete márciusában Marosvásárhelyen.
Hiszen erre a történelmi igazságra kell alapoznunk a magyarok és románok közötti tartós etnikai békét mindannyiunk jóléte, biztonsága érdekében.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke. Népújság (Marosvásárhely)
2016. március 21.
Sas Péter új könyveit mutatták be a húsvéti könyvvásáron
Sas Péter két új kötetét (A Farkas utcai református templom történelmi emlékei, Kós András életútja Sztánától Sztánáig) mutatták be pénteken délután a Kolozsvár Társaság főtéri székházában, a Stúdium és Művelődés által szervezett húsvéti könyvvásár keretében. Az est folyamán a kiadók további újdonságait is megismerhették az érdeklődők.
Tőkés Erika, a Stúdium vezetője örömmel nyugtázta, hogy 2016 ünnep a kiadó számára, mivel 25 évvel ezelőtt, 1991 nyarán létesült. Hűséges szerzőjük Hantz Lám Irén nyugalmazott földrajztanár, aki az évek során több könyvet is szerkesztett, ezek közül a Reményik Sándorról szóló, immár a második kiadást is megért A lámpagyújtogató című művet, valamint az Emlékek búvópatakja és a Keresztül-kasul Amerikán című köteteket ajánlotta Tőkés Erika az egybegyűltek figyelmébe. Mint mondta, hűséges szerzőjük Asztalos Lajos helytörténész is, vele kapcsolatban a turisták körében is közkedvelt Kolozsvár épített öröksége és a Kolozsvár – közelről című kiadványokról ejtett szót, ugyanakkor Dsida Jenő Ének az egész világnak, Páll Lajos Szivárványrend és Kiss Bitay Éva Rejtelmes állatvilág című köteteire is kitért.
FERENCZ ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár)
Sas Péter két új kötetét (A Farkas utcai református templom történelmi emlékei, Kós András életútja Sztánától Sztánáig) mutatták be pénteken délután a Kolozsvár Társaság főtéri székházában, a Stúdium és Művelődés által szervezett húsvéti könyvvásár keretében. Az est folyamán a kiadók további újdonságait is megismerhették az érdeklődők.
Tőkés Erika, a Stúdium vezetője örömmel nyugtázta, hogy 2016 ünnep a kiadó számára, mivel 25 évvel ezelőtt, 1991 nyarán létesült. Hűséges szerzőjük Hantz Lám Irén nyugalmazott földrajztanár, aki az évek során több könyvet is szerkesztett, ezek közül a Reményik Sándorról szóló, immár a második kiadást is megért A lámpagyújtogató című művet, valamint az Emlékek búvópatakja és a Keresztül-kasul Amerikán című köteteket ajánlotta Tőkés Erika az egybegyűltek figyelmébe. Mint mondta, hűséges szerzőjük Asztalos Lajos helytörténész is, vele kapcsolatban a turisták körében is közkedvelt Kolozsvár épített öröksége és a Kolozsvár – közelről című kiadványokról ejtett szót, ugyanakkor Dsida Jenő Ének az egész világnak, Páll Lajos Szivárványrend és Kiss Bitay Éva Rejtelmes állatvilág című köteteire is kitért.
FERENCZ ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár)
2016. március 21.
Időutazás: párbaj a Főtéren, le a kalapokkal az Urániában
Az unitárius kollégisták vitték el a fődíjat, ők mennek Brüsszelbe
Zónapörkölt, még tán az eredetinél is hitelesebb rikkancs, idővonat, párbaj – mindenből hoztak a kolozsvári műemlék épületeket örökbefogadó diákok szombaton a Kolozsvári Magyar Opera színpadára. Az RMDSZ Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket című programjának kolozsvári döntőjén hat iskola csapata öt épületet mutatott be, és nagyon nem bántuk, hogy egyiküknek sem sikerült betartania a hétperces időkeretet. Ahogyan Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke, az Örökségünk őrei program egyik kezdeményezője elmondta: „Megnyugodhatunk, mert van, aki átvegye a stafétát, és nem nyugodhatunk meg, mert ezek a fiatalok nem fognak békén hagyni, amíg el nem végezzük a feladatot”. A zsűri döntése szerint a Winkler Gyula EP-képviselő által felajánlott brüsszeli utazás fődíját a János Zsigmond Unitárius Kollégiumnak a New York szállót örökbefogadó csapata kapta.
Csókok, randik, épületek, mosolyok
Korábbi megyei döntők nyertesei, a dévai Téglás Gábor iskola és a nagyenyedi Bethlen kollégium legjobbjai is eljöttek a szombaton bő félházat vonzott kolozsvári döntőre, ahol a város hat csapata mutatta be az ősz óta gondjaikba vett műemléket. A megnyitón Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere arról az örömről beszélt, ami abból fakad, hogy ennek a rendkívül sikeres programnak a kezdeményezője az RMDSZ, amellyel az emberek többsége leginkább csak a politikát asszociálja, amelytől többnyire elfordulnak. És valóban, ha visszatekintünk az elmúlt hónapokra, kétségtelen: a 2012-ben útjára indított programba először bekapcsolódó kolozsváriak fergeteges lelkesedéssel vetették bele magukat az értékmentő szolgálatba, egyik jobb ötletet újabb zseniális követte. Filmeket forgattak, performanszot vittek a New York elé, táncoltak a vasútállomáson, száz évvel visszaforgatták az idő kerekét az Uránia palotában, megfőzték Bornemissza Anna receptjét, sok újdonságot mondtak el az embereknek közel s távol a műemlékekről, történelmi adatokat, érdekességeket, kutattak és sok felfedezést tettek, és közben kétségtelenül beleszerettek a projektjükbe. Szabadság (Kolozsvár)
Az unitárius kollégisták vitték el a fődíjat, ők mennek Brüsszelbe
Zónapörkölt, még tán az eredetinél is hitelesebb rikkancs, idővonat, párbaj – mindenből hoztak a kolozsvári műemlék épületeket örökbefogadó diákok szombaton a Kolozsvári Magyar Opera színpadára. Az RMDSZ Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket című programjának kolozsvári döntőjén hat iskola csapata öt épületet mutatott be, és nagyon nem bántuk, hogy egyiküknek sem sikerült betartania a hétperces időkeretet. Ahogyan Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke, az Örökségünk őrei program egyik kezdeményezője elmondta: „Megnyugodhatunk, mert van, aki átvegye a stafétát, és nem nyugodhatunk meg, mert ezek a fiatalok nem fognak békén hagyni, amíg el nem végezzük a feladatot”. A zsűri döntése szerint a Winkler Gyula EP-képviselő által felajánlott brüsszeli utazás fődíját a János Zsigmond Unitárius Kollégiumnak a New York szállót örökbefogadó csapata kapta.
Csókok, randik, épületek, mosolyok
Korábbi megyei döntők nyertesei, a dévai Téglás Gábor iskola és a nagyenyedi Bethlen kollégium legjobbjai is eljöttek a szombaton bő félházat vonzott kolozsvári döntőre, ahol a város hat csapata mutatta be az ősz óta gondjaikba vett műemléket. A megnyitón Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere arról az örömről beszélt, ami abból fakad, hogy ennek a rendkívül sikeres programnak a kezdeményezője az RMDSZ, amellyel az emberek többsége leginkább csak a politikát asszociálja, amelytől többnyire elfordulnak. És valóban, ha visszatekintünk az elmúlt hónapokra, kétségtelen: a 2012-ben útjára indított programba először bekapcsolódó kolozsváriak fergeteges lelkesedéssel vetették bele magukat az értékmentő szolgálatba, egyik jobb ötletet újabb zseniális követte. Filmeket forgattak, performanszot vittek a New York elé, táncoltak a vasútállomáson, száz évvel visszaforgatták az idő kerekét az Uránia palotában, megfőzték Bornemissza Anna receptjét, sok újdonságot mondtak el az embereknek közel s távol a műemlékekről, történelmi adatokat, érdekességeket, kutattak és sok felfedezést tettek, és közben kétségtelenül beleszerettek a projektjükbe. Szabadság (Kolozsvár)
2016. március 21.
A túlélés etikája az erkölccsel szemben
Szét lehet-e választani a túlélés etikáját az abszolút értelemben vett erkölcstől, elítélhető-e valaki, ha engedett a Szekuritáté zsarolásának, de közben népét szolgálta? – ilyen és ehhez hasonló kérdésekről esett szó hétvégén Kolozsváron, a Sapientia EMTE főépületében megtartott beszélgetésen, amelynek felvezetőjeként Domokos János Mikó Imre életét bemutató, Túlélés vagy népszolgálat című dokumentumfilmjét vetítették le.
A beszélgetést Veress Emőd jogász, a Sapientia oktatója moderálta, elsőként pedig Buzogány Dezső teológus szólalt fel, aki az egyház belső átvilágítása kapcsán elmondta: az egykori titkosrendőrséggel folytatott kollaborálásnak voltak fokozatai a semmitmondó jelentések írásától a súlyos következményekkel járó beszámolók „gyártásáig”. A teológus úgy vélte: Mikó Imre jogász, politikus, író a naivak közé tartozott, akik elhitték, a rendszerrel lehet párbeszédet kezdeményezni.
Veress Emőd rámutatott: a Mikó Imre beszervezésére irányuló három próbálkozás közül az első egyértelműen zsarolással történt, amikor pedig Mikó megtagadta az együttműködést, elveszítette tanári állását.
Veress Emőd szerint az erkölcsi szempontból legaggályosabb időszak a harmadik beszervezés utáni, amikor Mikó a nyugati emigrációban élő értelmiségiekről készített jelentéseket.
Vekov Károly történész arról beszélt: Mikó célja szerinte a népszolgálat volt, nem pedig az alkalmazkodás. Herédi Zsolt szociológus úgy vélte: rossz húzás volt a film készítőitől, hogy leegyszerűsítették a kérdést a szolgálni akarás és a túlélés kettősére.
Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)
Szét lehet-e választani a túlélés etikáját az abszolút értelemben vett erkölcstől, elítélhető-e valaki, ha engedett a Szekuritáté zsarolásának, de közben népét szolgálta? – ilyen és ehhez hasonló kérdésekről esett szó hétvégén Kolozsváron, a Sapientia EMTE főépületében megtartott beszélgetésen, amelynek felvezetőjeként Domokos János Mikó Imre életét bemutató, Túlélés vagy népszolgálat című dokumentumfilmjét vetítették le.
A beszélgetést Veress Emőd jogász, a Sapientia oktatója moderálta, elsőként pedig Buzogány Dezső teológus szólalt fel, aki az egyház belső átvilágítása kapcsán elmondta: az egykori titkosrendőrséggel folytatott kollaborálásnak voltak fokozatai a semmitmondó jelentések írásától a súlyos következményekkel járó beszámolók „gyártásáig”. A teológus úgy vélte: Mikó Imre jogász, politikus, író a naivak közé tartozott, akik elhitték, a rendszerrel lehet párbeszédet kezdeményezni.
Veress Emőd rámutatott: a Mikó Imre beszervezésére irányuló három próbálkozás közül az első egyértelműen zsarolással történt, amikor pedig Mikó megtagadta az együttműködést, elveszítette tanári állását.
Veress Emőd szerint az erkölcsi szempontból legaggályosabb időszak a harmadik beszervezés utáni, amikor Mikó a nyugati emigrációban élő értelmiségiekről készített jelentéseket.
Vekov Károly történész arról beszélt: Mikó célja szerinte a népszolgálat volt, nem pedig az alkalmazkodás. Herédi Zsolt szociológus úgy vélte: rossz húzás volt a film készítőitől, hogy leegyszerűsítették a kérdést a szolgálni akarás és a túlélés kettősére.
Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)
2016. március 21.
Örökségünk őrei: győztest hirdettek Kolozsváron
Látványos, izgalmas kiselőadásokkal rukkoltak elő a kolozsvári magyar középiskolák diákjai az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket elnevezésű vetélkedő szombati döntőjében.
A Kolozsvári Magyar Operában tartott rendezvény végén a legjobban a János Zsigmond Unitárius Kollégium diákjai örülhettek, ugyanis ők nyerték el a vetélkedő fődíját, azaz utazhatnak Brüsszelbe. A versenyen részt vevő többi kincses városi gimnáziumnak sem kellett szomorkodnia: jutott díj mindenkinek.
Ifjúsági mozgalommá vált a műemlékvédelem
„Az Örökségünk őrei program Erdély-szerte valóságos ifjúsági mozgalommá nőtte ki magát, így volt ez Kolozsváron is" – értékelte Horváth Anna, a kincses város alpolgármestere az RMDSZ által 2012-ben indított műemlékvédő projektet. Rámutatott, műemlékeinket, műemlék jellegű épületeinket meg kell ismernünk, meg kell szeretnünk, felelősséget kell vállalnunk értük, hiszen csak így válhatunk valódi őrökké.
Winkler Gyula európai parlamenti képviselő a vetélkedő megnyitóján úgy fogalmazott, a kezdeményezésben részt vállalók egész Erdélyt „felforgatták": nemcsak Kolozsváron, de Déván, Kalotaszentkirályon és Nagyenyeden is megméretkeztek a műemlékek őrei. Arra is kitért, külön öröm számára, hogy részt vállalt a kezdeményezésben, hiszen szívügyének érzi Erdély és Európa épített öröksége helyzetének feltérképezését, orvoslását. „Elszomorít, amikor hetente arról számol be az erdélyi sajtó, hogy falak repednek meg, templomtornyok omlanak, esők mosnak el olyan épületeket, amelyekben még megannyi kincs rejtőzik" – mondta Winkler. Kitért arra is, stratégiával vagy valós cselekvés útján lehet az épített örökség helyzetét előremozdítani.
Jelelőkórus a Farkas utcai templomról
Majdnem telt ház előtt méretkeztek meg a diákcsapatok az opera színpadán, hiszen sokan voltak kíváncsiak arra, mit tettek a gimnazisták az elmúlt időszakban az általuk örökbe fogadott műemlékek megmentéséért. A középiskolások számára meghirdetett vetélkedő döntőjében hat kolozsvári gimnázium egy-egy csapata mutatta be látványos, színdarabszerű vagy éppen történelmi információkat felsorakoztató produkció keretében azt a műemléket, amelynek népszerűsítésére vállalkozott.
Az Apáczai Csere János Gimnázium és a Báthory István Gimnázium a Farkas utcai református templomot fogadta örökbe, előadásaikból a közönség megismerhette a nemrég felújított műemlék templom történetét. Ők végül a hatodik, illetve ötödik helyezettek lettek, jutalmul részt vehetnek a nyári Örökség őrei erdélyi táborban. Említésre méltó, hogy a Báthory diákjai a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájában tanuló diákokat is bevonták produkciójukba, így jelelőkórus is „énekelte" a diákok által írt dalt.
A Kolozsvári Református Kollégium diákcsapata a Nemzeti Színházról szóló produkciót mutatott be. Ma a román operának és színháznak ad otthont a műemlék épület, amelyben egykor a magyar színház működött. Hogy előadásuk interaktív legyen, többen közülük a nézőtéren foglaltak helyet. A végén innen kiabálták hangosan kórusban, hogy a „színház mindenkié". Előadásukkal végül a dobogó harmadik helyét érdemelték ki. Ők a közös nyári tábor mellé egy háromnapos csapatépítő kirándulást is nyertek a dévai Téglás Gábor Gimnázium és Horváth Anna kolozsvári alpolgármester felajánlásának köszönhetően.
Diákok fekete-fehér némafilmje
Ekkor került sor a végül a fődíjat is elnyerő János Zsigmond Unitárius Kollégium gimnazistáinak előadására. A diákok, mint arról lapunk több ízben is beszámolt, az egykor patinás New York Szálló és kávézó ma romos állapotban lévő épületét vették védelmükbe. Ők is az interaktív előadásmódot választották, dinamikus, a huszadik század történelmének különböző korszakait felvillantó előadásuk végén a szebb napokat megélt műemlék épület jelenlegi, lepusztult állapotát is megmutatták. Joggal készülhetnek a Winkler Gyula európai parlamenti képviselő által felajánlott brüsszeli tanulmányútra.
Negyedik lett, így épp csak leszorult a dobogóról a Brassai Sámuel Gimnázium, melynek diákjai az Uránia-palotát fogadták örökbe. Az egykori moziról is megemlékező előadásukat stílszerűen egy saját készítésű fekete-fehér némafilm vetítésével zárták. Jutalmul belépőt nyertek a Magyar Ifjúsági Értekezlet szervezte EU-táborba.
Végül az Onisifor Ghibu Gimnázium magyar tagozatos diákjai léptek fel, választásuk a kolozsvári vasútállomás épületére esett: időutazásról szóló produkcióval elevenítették fel az épület történetét. Ezzel a második helyet nyerték el.
Hegedüs Csilla, az Örökségünk őrei program kezdeményezője és irányítója, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke ezúttal a Transylvania Trust műemlékvédő egyesület nevében közölte: a második hellyel ingyenbelépő jár a bonchidai Electric Castle fesztiválra. Az eredményhirdetést megelőzően Szeretlek Kolozsvár! címmel egy kvízszerű vetélkedőre is sor került, ebben az Apáczai Csere János Gimnázium diákjai bizonyultak a legjobbnak, így ők vehetnek részt ingyen az áprilisi erdélyi humorfesztiválon.
A zsűri tagja volt Gaál György, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság elnöke, Maksay Ágnes, a kolozsvári Video Pontes Stúdió vezetője, Kádár Magor, a BBTE Kommunikáció, Közkapcsolatok és Reklám Intézetének tagozatvezetője, Makkai Bence vizuális kommunikációs szakértő, Hegedüs Csilla, az Örökségünk őrei program irányítója, Winkler Gyula európai parlamenti képviselő és Hagymás Gabriella, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium diákja.
Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)
Látványos, izgalmas kiselőadásokkal rukkoltak elő a kolozsvári magyar középiskolák diákjai az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket elnevezésű vetélkedő szombati döntőjében.
A Kolozsvári Magyar Operában tartott rendezvény végén a legjobban a János Zsigmond Unitárius Kollégium diákjai örülhettek, ugyanis ők nyerték el a vetélkedő fődíját, azaz utazhatnak Brüsszelbe. A versenyen részt vevő többi kincses városi gimnáziumnak sem kellett szomorkodnia: jutott díj mindenkinek.
Ifjúsági mozgalommá vált a műemlékvédelem
„Az Örökségünk őrei program Erdély-szerte valóságos ifjúsági mozgalommá nőtte ki magát, így volt ez Kolozsváron is" – értékelte Horváth Anna, a kincses város alpolgármestere az RMDSZ által 2012-ben indított műemlékvédő projektet. Rámutatott, műemlékeinket, műemlék jellegű épületeinket meg kell ismernünk, meg kell szeretnünk, felelősséget kell vállalnunk értük, hiszen csak így válhatunk valódi őrökké.
Winkler Gyula európai parlamenti képviselő a vetélkedő megnyitóján úgy fogalmazott, a kezdeményezésben részt vállalók egész Erdélyt „felforgatták": nemcsak Kolozsváron, de Déván, Kalotaszentkirályon és Nagyenyeden is megméretkeztek a műemlékek őrei. Arra is kitért, külön öröm számára, hogy részt vállalt a kezdeményezésben, hiszen szívügyének érzi Erdély és Európa épített öröksége helyzetének feltérképezését, orvoslását. „Elszomorít, amikor hetente arról számol be az erdélyi sajtó, hogy falak repednek meg, templomtornyok omlanak, esők mosnak el olyan épületeket, amelyekben még megannyi kincs rejtőzik" – mondta Winkler. Kitért arra is, stratégiával vagy valós cselekvés útján lehet az épített örökség helyzetét előremozdítani.
Jelelőkórus a Farkas utcai templomról
Majdnem telt ház előtt méretkeztek meg a diákcsapatok az opera színpadán, hiszen sokan voltak kíváncsiak arra, mit tettek a gimnazisták az elmúlt időszakban az általuk örökbe fogadott műemlékek megmentéséért. A középiskolások számára meghirdetett vetélkedő döntőjében hat kolozsvári gimnázium egy-egy csapata mutatta be látványos, színdarabszerű vagy éppen történelmi információkat felsorakoztató produkció keretében azt a műemléket, amelynek népszerűsítésére vállalkozott.
Az Apáczai Csere János Gimnázium és a Báthory István Gimnázium a Farkas utcai református templomot fogadta örökbe, előadásaikból a közönség megismerhette a nemrég felújított műemlék templom történetét. Ők végül a hatodik, illetve ötödik helyezettek lettek, jutalmul részt vehetnek a nyári Örökség őrei erdélyi táborban. Említésre méltó, hogy a Báthory diákjai a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájában tanuló diákokat is bevonták produkciójukba, így jelelőkórus is „énekelte" a diákok által írt dalt.
A Kolozsvári Református Kollégium diákcsapata a Nemzeti Színházról szóló produkciót mutatott be. Ma a román operának és színháznak ad otthont a műemlék épület, amelyben egykor a magyar színház működött. Hogy előadásuk interaktív legyen, többen közülük a nézőtéren foglaltak helyet. A végén innen kiabálták hangosan kórusban, hogy a „színház mindenkié". Előadásukkal végül a dobogó harmadik helyét érdemelték ki. Ők a közös nyári tábor mellé egy háromnapos csapatépítő kirándulást is nyertek a dévai Téglás Gábor Gimnázium és Horváth Anna kolozsvári alpolgármester felajánlásának köszönhetően.
Diákok fekete-fehér némafilmje
Ekkor került sor a végül a fődíjat is elnyerő János Zsigmond Unitárius Kollégium gimnazistáinak előadására. A diákok, mint arról lapunk több ízben is beszámolt, az egykor patinás New York Szálló és kávézó ma romos állapotban lévő épületét vették védelmükbe. Ők is az interaktív előadásmódot választották, dinamikus, a huszadik század történelmének különböző korszakait felvillantó előadásuk végén a szebb napokat megélt műemlék épület jelenlegi, lepusztult állapotát is megmutatták. Joggal készülhetnek a Winkler Gyula európai parlamenti képviselő által felajánlott brüsszeli tanulmányútra.
Negyedik lett, így épp csak leszorult a dobogóról a Brassai Sámuel Gimnázium, melynek diákjai az Uránia-palotát fogadták örökbe. Az egykori moziról is megemlékező előadásukat stílszerűen egy saját készítésű fekete-fehér némafilm vetítésével zárták. Jutalmul belépőt nyertek a Magyar Ifjúsági Értekezlet szervezte EU-táborba.
Végül az Onisifor Ghibu Gimnázium magyar tagozatos diákjai léptek fel, választásuk a kolozsvári vasútállomás épületére esett: időutazásról szóló produkcióval elevenítették fel az épület történetét. Ezzel a második helyet nyerték el.
Hegedüs Csilla, az Örökségünk őrei program kezdeményezője és irányítója, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke ezúttal a Transylvania Trust műemlékvédő egyesület nevében közölte: a második hellyel ingyenbelépő jár a bonchidai Electric Castle fesztiválra. Az eredményhirdetést megelőzően Szeretlek Kolozsvár! címmel egy kvízszerű vetélkedőre is sor került, ebben az Apáczai Csere János Gimnázium diákjai bizonyultak a legjobbnak, így ők vehetnek részt ingyen az áprilisi erdélyi humorfesztiválon.
A zsűri tagja volt Gaál György, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság elnöke, Maksay Ágnes, a kolozsvári Video Pontes Stúdió vezetője, Kádár Magor, a BBTE Kommunikáció, Közkapcsolatok és Reklám Intézetének tagozatvezetője, Makkai Bence vizuális kommunikációs szakértő, Hegedüs Csilla, az Örökségünk őrei program irányítója, Winkler Gyula európai parlamenti képviselő és Hagymás Gabriella, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium diákja.
Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)
2016. március 21.
Pataki Csaba szenátor hazajönne Bukarestből
Pataki Csaba, az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének elnöke pályázza meg a megyei tanácselnöki tisztséget – erről csütörtökön este döntött egyhangúlag a Megyei Képviselők Tanácsa (MKT) a 22 megyei tanácsosjelölt rangsorolása alkalmával.
Bár az RMDSZ alapszabályzata értelmében Patakinak – a szervezet megyei elnökeként – alanyi jogon jár a listavezetői pozíció, a szenátor ragaszkodott ahhoz, hogy erről a testület is szavazzon.
Az RMDSZ-nek jelenleg tíz képviselője van a megyei tanácsban, ezt a számot a szövetség felfele kerekítené június 5-én. A megyei tanácsok elnökét – mint ismeretes – a választási törvény értelmében a képviselőtestület választja meg.
Pataki szerint az RMDSZ-nek azt kell ismét bebizonyítania a helyhatósági választáson, hogy a szövetség a legfontosabb politikai tényező Szatmár megyében. „A közigazgatási intézmények élére nem magányos harcosok kellenek, hanem olyan vezetők, akik képesek irányítani a hozzájuk tartozó intézményeket, emellett csapatban tudnak és akarnak dolgozni. Az egyik legfontosabb csapat a megyei tanácsosi frakció” – nyilatkozta Pataki Csaba.
Az RMDSZ hat háromszéki településen jelentette be polgármesterjelöltjét a hétvégén. Csernátonban Bölöni Dávid, Barátoson Tánczos Szabolcs, Bardócon Balázsi Dénes, Ozsdolán Brânduș-Dendyuk Szilveszter, Uzonban Ráduly István és Zágonban Kis József indul RMDSZ-színekben a polgármesteri címért az idei helyhatósági választásokon. Barátoson Kerestély Csaba jelenlegi polgármester nem vállalt további mandátumot, ezért jelölték Tánczos Szabolcsot a tisztségre. Krónika (Kolozsvár)
Pataki Csaba, az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének elnöke pályázza meg a megyei tanácselnöki tisztséget – erről csütörtökön este döntött egyhangúlag a Megyei Képviselők Tanácsa (MKT) a 22 megyei tanácsosjelölt rangsorolása alkalmával.
Bár az RMDSZ alapszabályzata értelmében Patakinak – a szervezet megyei elnökeként – alanyi jogon jár a listavezetői pozíció, a szenátor ragaszkodott ahhoz, hogy erről a testület is szavazzon.
Az RMDSZ-nek jelenleg tíz képviselője van a megyei tanácsban, ezt a számot a szövetség felfele kerekítené június 5-én. A megyei tanácsok elnökét – mint ismeretes – a választási törvény értelmében a képviselőtestület választja meg.
Pataki szerint az RMDSZ-nek azt kell ismét bebizonyítania a helyhatósági választáson, hogy a szövetség a legfontosabb politikai tényező Szatmár megyében. „A közigazgatási intézmények élére nem magányos harcosok kellenek, hanem olyan vezetők, akik képesek irányítani a hozzájuk tartozó intézményeket, emellett csapatban tudnak és akarnak dolgozni. Az egyik legfontosabb csapat a megyei tanácsosi frakció” – nyilatkozta Pataki Csaba.
Az RMDSZ hat háromszéki településen jelentette be polgármesterjelöltjét a hétvégén. Csernátonban Bölöni Dávid, Barátoson Tánczos Szabolcs, Bardócon Balázsi Dénes, Ozsdolán Brânduș-Dendyuk Szilveszter, Uzonban Ráduly István és Zágonban Kis József indul RMDSZ-színekben a polgármesteri címért az idei helyhatósági választásokon. Barátoson Kerestély Csaba jelenlegi polgármester nem vállalt további mandátumot, ezért jelölték Tánczos Szabolcsot a tisztségre. Krónika (Kolozsvár)