Polémia a Parászka Boróka elleni petíció mentén
Indulatos, helyenként az eltérő véleményt megfogalmazók szidalmazásában és becsmérlésében kimerülő vita zajlik az erdélyi magyar portálokon, illetve közösségi oldalakon egy petíció kapcsán, amely Parászka Boróka marosvásárhelyi újságírónak a sajtóból való eltávolítását javasolja.
Csütörtök késő délutánig több mint 700 aláíró támogatta a kezdeményezést, amely arra kéri a szerintük „magyarellenességéről elhíresült” újságírónak közvetett vagy közvetlen formában médiafelületet biztosító személyeket, hogy lehetőségük szerint ne járuljanak hozzá a „bomlasztó, közösségromboló és általános ellenszenvet kiváltó cikkeinek, műsorainak, üzeneteinek a népszerűsítéséhez”.
„Az erdélyi magyar közéletben nincs szükség a behozott ideológiák erőszakos meghonosítására, a nemzeti értékek kigúnyolására, a székely autonómiatörekvések – magyarok által irányított – megakadályozására, a közösségi érdekek lenullázására. Parászka az eddigi ideológiai vesszőfutását mindössze az őt tudatosan befogadó és felfuttató sajtóorgánumoknak köszönheti, de mivel egyre agresszívebben és egyre sértőbben támadja mindazt, ami erdélyi és magyar, legyen az szimbólum, állampolgársági jog vagy Wass Albert-regény, most már elegünk van az erdélyi magyar közéleti szerepléséből” – áll az Elegünk van Parászkából! elnevezésű, a marosvásárhelyi Ferencz Zsombor kezdeményezte petícióban. Az ötletgazda egyébként szakmáját tekintve nem újságíró, alkalmi írásai ugyanakkor több erdélyi magyar sajtóorgánumban – köztük a Krónikában – is megjelentek.
Parászka Boróka a Transindex portálnak úgy nyilatkozott, ez az ügy túlmutat az ő személyén, és az ilyen megnyilvánulások már „szindrómaszintűek”, mivel szerinte volt példa arra, hogy lejáratókampány indult olyan személyek ellen, akiket ezért vagy azért magyarellenesnek bélyegeztek meg. A Vásárhely.ro  – ahol a marosvásárhelyi közszolgálati rádió munkatársának több publicisztikája is megjelent – csütörtökön elítélte a Parászka elleni petíciót és minden olyan kezdeményezést, amely a vélemény- és szólásszabadság ellen irányul.
Vélhetően a témához kívánt hozzászólni a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete is, amely – nevek említése nélkül – leszögezte: elutasít a véleménynyilvánítás korlátozására törekvő bármely kezdeményezést. Krónika (Kolozsvár)

Folytatást!
Kétség sem fér hozzá, hogy a rendszerváltás utáni időszak egyik legfontosabb eseménye az a bírói döntés, amellyel jogerősen húszéves szabadságvesztésre ítélték Alexandru Vişinescut, a Râmnicu Sărat-i börtön egykori parancsnokát.
Az, hogy a bíróság kimondta: akkor sem mentesülhet senki az emberiesség elleni bűncselekmények miatti felelősségre vonás alól, ha 90 éves, a történtek óta pedig több mint ötven év eltelt, nem csupán azok vagy leszármazottaik számára szolgálhat elégtétellel, akiket annak idején politikai okokból zártak be valamelyik kommunista börtönbe, hanem mindenkinek, aki legalább részben megérte a velejéig embertelen kommunista rezsimet.
Azon persze lehet vitatkozni, milyen mértékben tétetett igazság, hiszen Vişinescu és a gyilkos rendszer egykori kiszolgálói békés öregkort és csillagászati összegű nyugdíjat érhettek meg, amelyet a rendszerváltás után még 26 évig élvezhettek. A lényeg mégis az, hogy – ha későn, és ha talán csak rövid időre is – felelősségre vonták, és ő is kipróbálhatja, milyen az élet a cellaajtó másik oldalán. Igaz, mindezt úgy, hogy még a jelenlegi siralmas romániai börtönviszonyok közepette is összehasonlíthatatlanul jobb dolga van, mint egykori áldozatainak, akik fölött élet-halál urának számított.
A folytatásban remélhetőleg minél több egykori kollégája tapasztalja meg, hogyan működik a 21. században a romániai büntetés-végrehajtás. Ugyanakkor azt is reméljük, nem áll meg itt a kommunista bűnösök felelősségre vonása. Propagandaszempontból ugyan látványos és hangzatos, ahogy politikai nézeteik miatt elítélt emberek haláláért és megkínzásáért felelős egykori pribékeket visznek el bilincsbe verve.
Csakhogy a börtönparancsnokoknak feletteseik is voltak – a belügyminisztériumban, a kormányban és természetesen a mindenható kommunista pártban. Az irányvonalat a legfelsőbb szinteken szabták meg, a parancsot a „burzsoá-földesúri-klerikális reakció” képviselőinek kiiktatására ott adták ki. Az ezen körbe tartozó, ma is élő főbűnösöknek, illetve a rendszer többi működtetőjének – például a bűnös munkájuk gyümölcsét mai napig élvező szekusoknak – a felelősségre vonása nélkül nem lehet teljes az elszámoltatás.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)

Sok a ki nem fizetett munka
Lassan halad a megyei könyvtár épületének felújítása 
Támogatás hiányában és főleg adminisztratív akadályok miatt lassan haladnak a 2012 tavaszán elkezdett felújítási munkálatok a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárnál.
Szonda Szabolcs könyvtárigazgató lapunk érdeklődésére elmondta, eddig a műemlék épület úgynevezett adminisztratív szárnyát sikerült felújítani, kezdve a mélyraktártól egészen a manzárd kialakításáig, és bár itt vannak még kisebb, befejezésre váró munkálatok, zömében használni tudják ezt az épületrészt. Az igazgató szerint, ha lett volna egy ütemezett támogatás, akkor négy-öt év alatt le lehetett volna zárni a teljes projektet, amit a tervek szerint szakaszosan kellett volna elvégezni: az adminisztratív részt követte volna a déli szárny felújítása, majd a főépületé. Első évben közel egymillió lejes finanszírozásról lehetett beszélni, azt követően azonban ezen összeg felét vagy rosszabb esetben alig egyharmadát folyósították, de voltak hosszabb időszakok, amikor egyáltalán nem volt pénz a munkálatok folytatására.
Szonda leszögezte, nem is a finanszírozás lassú üteme jelentette a legnagyobb gondot, hanem az adminisztratív buktatók. A könyvtár felújítását a szakminisztérium alárendeltségébe tartozó Országos Kulturális Örökség Intézete (Institutul Naţional al Patrimoniului – INP) bonyolítja le: ők hirdették meg a közbeszerzési eljárást, és ők választották ki a kivitelezőt. 
– Nekünk azért nehéz ez a helyzet, mert hiába vagyunk mi ennek a beruházásnak a haszonélvezői, nincs ellenőrzésünk fölötte, de sokszor még nem is tájékoztatnak róla – magyarázta.
Nagyon megnehezítette a projekt előrehaladását, hogy változott az intézetnél az elszámolási módszertan, és bizonyos típusú számlákat már nem fogadtak el. Ez azt jelenti, hogy sok ki nem fizetett munkával maradt a kivitelező, és innentől kezdődtek aztán a gondok. Az évek során cserélődtek az ellenmérnökök is, de az is bonyolította a helyzetet, hogy az a minisztériumi szakbizottság, amelynek feladata lenne jóváhagyni bizonyos költségek elszámolását, sokáig nem ült össze. 
Emiatt a két fék miatt nagyon össze van gubancolódva a beruházás, és ezt ki kellene valahogy simítani, megnézni, hogyan lehetne az elmaradt kifizetéseket rendezni, azonban a könyvtárigazgató úgy látja, hogy erre egyelőre nincs kellő akarat az INP-nél. Azt is megjegyezte, a tervezőkkel közösen felvállalták, hogy a könyvtár működését folyamatosan biztosítják. Ezt a vállalást sikerült tartani még akkor is, ha például az elmúlt két évben előfordult, hogy az olvasóteremnek le kellett állnia egy hónapig. Szonda reméli, legalább arra megoldást találnak, hogy a már elkezdett munkálatokat befejezhessék, ami a tárhelyet érinti.
Arra vonatkozó információval nem rendelkezik, hogy a művelődési minisztérium idei költségvetésében szerepel-e vagy sem a könyvtár felújítása, ellenben a Kulturális Örökség Intézete továbbra is foglalkozik vele, ugyanis kértek bizonyos dokumentumokat. 
– Tehát nem kizárt, hogy lesz idén is finanszírozás, de mindhiába jön a pénz, ha nem mozdítják ki a technikai részét a holtpontról–hívja fel a figyelmet Szonda Szabolcs. 
Kiss Edit. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kísért a múlt
A kommunista román hatalom legrettegettebb szerve, a Securitate pribékjeivel első alkalommal másodéves középiskolásként találkoztam, 1976-ban. Akkor még nem tudtam, hogy ettől a pillanattól meghatározó szerepük lesz az életemben. Pedig sejthettem volna, ha egyszer a látókörükbe kerültem, akkor többé nem fognak szem elől téveszteni.
A kilétükkel viszont tisztában voltam, mert azokban az időkben az asszonyok már tatárok helyett a Securitatéval riogatták egymást és a gyerekeket. A kegyetlen és gyűlöletes román titkosrendőrség ugyanis a saját belátása, valamint kénye-kedve szerint járhatott el bárkivel szemben, és ezt fenntartások nélkül meg is tette. 
Ezért kísérhettek be engem is alig 17 éves fejjel a milíciára, és ezért faggathatott ott három szekustiszt az olvasmányaimról. Az már csak a lelki tortúra végeztével derült ki, hogy Móricz Zsigmond Erdély című regénytrilógiájának a népszerűsítése miatt vallattak órákon keresztül a vastag és rideg falak között. Az inkriminált köteteket annak rendje és módja szerint el is kobozták tőlem, és ráadásul még a magaviseleti jegyemet is lehúzatták, ami akkor nagyon súlyos büntetésnek számított. 
Hogy miért emlegetem fel a történteket? Mert napjainkban egyre több jel utal arra, hogy a diktatúra fenyegető árnyéka még mindig reánk vetül, és a történelem ismétli önmagát. Ismét könyveket, nemzetiszínű szalagokat és szobrokat koboznak el honfitársainktól, embereket tartanak megalapozatlan vizsgálati fogságban hónapokig, de az igazságtalan ítéletek kimondásától sem riadnak vissza, ugyanúgy, mint akkor.
Éppen ezért most, amikor egyre erőteljesebben kísért a múlt, az áldemokrácia leple alatt folyó visszarendeződést csak úgy tudjuk megakadályozni, ha szembenézünk annak veszélyével. Ha belátjuk, hogy napról napra kiszolgáltatottabbá és üldözöttebbé válunk. Ha mindezek tudatában megfogjuk egymás kezét, és közösen nekifeszülünk a zsarnokságnak, amíg még van, aki ezt megtegye.
Bedő Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Meddig süllyedhet a színház?
Olvasói levél 
A minap színházi előadásra invitáltak. Tekintettel arra, hogy kultúrestről volt szó, alkalomhoz illően öltözködtem. Hét óra előtt 10 perccel érkeztünk, szívélyesen fogadtak az ajtóban, majd miután kényelmesen elhelyezkedtünk székeinkben, türelmesen vártunk a kultúrbombára.
Az egérlyukba is bebújtam volna szégyenemben, szégyelltem magam mások előtt is, hogy kultúrszomjam enyhítésére ezt az előadást választottam. Bánkódtam az elveszített három óráért, bánkódtam a ruházatomért – jöhettem volna bátran koszos cipőben is –, hiszen az előadás körülbelül ezen a szinten volt. A primitív emberi viselkedés (böfögés, köpködés, szellentés) még színvonalas megnyilvánulás volt az elhangzó trágár beszédhez képest.
Merre tart a teátrum? Én vagyok maradi vagy a világ fejlődése vett más irányt? Van-e még közösségnevelő szerepe a színháznak? Kultúrszomjunk enyhítésére hová kellene fordulnunk? A színháznak a legprimitívebb emberi megnyilvánulásokból kell tőkét és megélhetést kovácsolnia magának? Vannak még igazi kultúrakedvelő emberek, akik éltetni tudnák az igazi színházat? Vajon a színháznak azt kell üzennie, hogy bátran lehet bárhol, bármikor, bármilyen közösségben szellenteni, böfögni, hátulsó zápfogat gyűrűs ujjal piszkálni, és persze szitkozódni, szidni a szenteket, lehozni a Jóistent az égből? 
Hol van az a kultúrbizottság, amely cenzúrázná, és megkímélne minket, átlag kultúrakedvelőket az ilyen jellegű előadásoktól?
A minap olvastam, hogy nem a szavak vagy cselekedetek maradnak meg, hanem az az élmény, amit egy ember vagy esemény nyújt. Nagyon szomorú élménnyel maradtam az előadás után, és sajnálom a mai fiatalságot, hiszen ha a színház ezt az utat követi, lehetőségük sem lesz az igazi értékek megismerésére.
Dr. András Pál, Sepsiszentgyörgy. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Az erdélyi magyarság problémáival szemben érzéketlen a nemzetközi közösség
A kisebbségi jogérvényesítés nemzetközi lehetőségeiről beszélgettek a Kulturális Autonómia Tanács rendezvényén. Számon kérhetőek még az 1918-as ígéretek?
Az erdélyi magyar kisebbség nem ugyanazt a nyelvet beszéli, mint a nemzetközi kisebbségvédő szervezetek, amikor jogérvényesítésről van szó, és már nem érdekeljük annyira ezeket a fórumokat, mint a kilencvenes évek elején, amikor a kisebbségi kérdést biztonságpolitikai kérdésként kezelték – derült ki a Kulturális Autonómia Tanács nemzetpolitikai kerekasztalán. 
A nemzetpolitika nemzetközi környezete volt a témája a rendezvénysorozat harmadik beszélgetésének, a meghívottak pedig Herner Kovács Eszter az MTA – Társadalomtudományi Kutatóközpont – Kisebbségkutató Intézetétől, Fábián Gyula, a Sapientia EMTE oktatója, nemzetközi jogász, Kántor Zoltán, a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet vezetője, Horváth István, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vezetője és Magyari Tivadar, a BBTE oktatója voltak. 
Cél a külhoni magyarok megerősödése 
Hogyan definiáljuk a nemzetpolitikát a kisebbségi magyarok esetében – tette fel az első kérdést Pap-Zakor András, a Kolozsvári Rádió munkatársa, a beszélgetés moderátora.
Kántor Zoltán megfogalmazása szerint a nemzetpolitika a magyar állam és a külhoni magyar kisebbségek azon törekvése, hogy a külhoni magyarok megerősödjenek. A nemzetpolitika össznemzeti együttműködés, és eszményi esetben magába foglalja az összes szintet, és mindenki részt vesz ebben a nemzetépítésben. 
Ugyanakkor a nemzetpolitika további célja, hogy a külhoni magyar közösségek az összmagyar nemzetbe tartozzanak. 
Fábián Gyula nemzetközi jogász szerint minden népcsoport a másságának a megőrzésére törekszik, ezt a másságot pedig egy saját államban lehet a legjobb körülmények között megőrizni. Ezt nevezi a nemzetközi jog az önrendelkezés elvének, ugyanakkor nem minden népcsoportnak van megadva a lehetőség a külső önrendelkezésre, a nemzetközi jog megkülönböztet etnikai és nemzeti kisebbségeket, akik a belső önrendelkezés elérésére törekednek. A romániai magyar kisebbség egy állammal rendelkező, az önrendelkezés elérésére törekedő nemzeti kisebbség. 
Nincsen pontos nemzetközi jogi keret 
Arra a kérdésre, hogy ennek a belső önrendelkezésnek az elérésére milyen és mekkora teret biztosít a nemzetközi jogi keret, Horváth István elmondta, hogy az évek során sokat változott a helyzet, hiszen a kilencvenes évek elején Románia belügyként kezelte a kisebbségi kérdést, amelynek az alakításába nem szólhat bele külső tényező. Az akkori hatalom vélekedése szerint a kisebbségi kérdést a többség és kisebbség között kell megoldani, még akkor is, ha a kisebbség egyes kulturális, társadalmi és politikai, történelmi hagyományokon keresztül egy másik centrumhoz kapcsolódik. 
Ezzel szemben a kilencvenes évek közepén ez megváltozik, amikor nemzetközi nyomásra kétoldalú szerződéseken keresztül rendezték a kisebbségi kérdést. 
Nincsen pontosan rögzített jogi keret, és nincsenek egyértelmű tartalmi keretek sem– fogalmazott a szakember, viszont létrejött egy elvi keret, amely három szereplőt ismer el: a román és magyar államot, valamint a romániai magyar kisebbséget. Ennek az elvi keretnek a tartalma viszont mindig függ a két ország közötti viszonytól és a nemzetközi hangulattól egyaránt. A kisebbségpolitika alkufolyamatok sorozata egy változó viszonyrendszerben – fogalmazta meg álláspontját Horváth. 
A nemzetközi jogban alkalmazott be nem avatkozás elvét hozta fel Fábián, aki azt is megjegyezte, hogy a romániai magyar kisebbség szempontjából Magyarország nem sérti ezt az elvet, ugyanis az erdélyi magyarokkal kapcsolatos észrevételei még nem befolyásolják a román kormány működését. 
Az Európai Unió nem akar a kisebbségi kérdéssel foglalkozni 
Az Európai Unió nem szeretne „főállásban” a kisebbségi kérdéssel foglalkozni, az egyéb nemzetközi fórumok pedig csak ajánlásokat tesznek, amelyek viszont nem kötelező érvényűek az államokra nézve. A kisebbségi jog fejlesztésére nincsenek lehetőségek, és Románia nagyon ügyel arra, hogy ne legyenek a kollektív jogok elismerve. Ezt bizonyítja az is, hogy Romániában 800 olyan jogszabály született, amely a kisebbségi helyzetet szabályozza, de ezzel szemben nincsen egy kisebbségi kerettörvény, ami szilárd alapot adhatna az esetleges további tárgyalásokra. 
Herner Kovács Eszter, az MTA kutatója hozzátette, hogy a nemzetközi fórumok csak ajánlásokat tettek a kisebbségi politikával kapcsolatban, ezek az ajánlások azonban nem voltak kötelező érvényűek, és be nem tartásuk nem járt semmilyen szankcióval. Ugyanakkor maga az ellenőrzési mechanizmus sem a kisebbségeket védi, hiszen az államok maguk készítik el a jelentéseket az országuk kisebbségvédelmi politikájáról, amelyet árnyékjelentésekkel csak módosítani lehet. 
A nagy történelmi helyzetek ideje lejárt 
Horváth István szerint az őshonos kisebbségek az elmúlt tizenöt évben kevesebb teret kaptak, hiszen amíg a kilencvenes években biztonságpolitikai kérdésként kezelték ezeket a csoportokat, addig az elmúlt években más nemzetközi események hatására háttérbe szorult az ügyük. A nagy történelmi helyzetek ideje lejárt – fogalmazott a szociológus. 
Magyari Tivadar szerint azonban azt, hogy mit tehettünk volna másképp, más történelmi kontextusban, már nem érdemes feszegetni, mert mind Magyarország, mind pedig a romániai magyar kisebbségi elit azt tette, amit abban a pillanatban a legjobb tudása szerint a legjobbnak vélt. 
A kisebbségvédő fórumok érzéketlenek az erdélyi magyar kisebbségek problémáival szemben 
A nemzetközi kisebbségvédő fórumok érzéketlenek lettek az erdélyi magyar kisebbség problémáira, és ez azért van, mert nem azon a nyelven mondjuk el a követeléseinket, amelyet ezek a fórumok is megértenek. Nem fogékonyak a mi fejlesztési igényeikre, mert mi az ideális állapotokhoz képest mondjuk el a gondjainkat, ezzel szemben ők folyamatos előrelépésnek látják a romániai kisebbség jogi kereteit. Az erdélyi magyarság intézményes követeléseit nem értik - mondta el a véleményét Magyari.  Hasonló véleményen volt Horváth István is, aki szerint a nemzetközi fórumok csak egyéni jogsérelemmel foglalkoznak. 
Stratégiaváltás szükséges 
Meg kellene találni a közös nyelvet a nemzetközi fórumokkal, vélik a szakértők: stratégiaváltásra lenne szükség, és az egyéni jogsérelmeket kellene előtérbe helyezni. Így sokkal többet kellene beszélni a mindennapi diszkriminációról vagy akár a restitúcióról, mert ezekre még fogékonyak ezek a szervek. 
Magyari ugyanakkor hibának tartja azt, hogy a köztudatban elterjedt az a nézet, hogy kisebbségi kérdésben nem volt illő a történelmi érvet felhozni. Szerinte igenis érvelni kellett volna azzal, hogy az erdélyi kisebbségnek azért van szüksége önálló intézményrendszerre, mert az évszázadok alatt ebben szocializálódott, ebben polgárosodott vagyis valamikor kiépítette ezt, ezért továbbra is igénye van rá. 
Számon lehet-e kérni az 1918-as román ígéreteket? 
A beszélgetés talán legérdekesebb felvetése Fábián Gyula jogásztól származott, aki elmondta, hogy a nemzetközi jogban a különböző nemzetközi egyezmények mellett az egyoldalú nyilatkozatok is jogforrásnak számítanak. Ezért akár kezdeményezni is lehetne az erdélyi, bánsági és magyarországi románok 1918-as ígéretének a nemzetközi fórumokon való számonkérését. Fábián ugyanakkor elmondta, hogy a nemzetközi jogban száz év az elévülési idő, ezért csak két évig lehetne még hivatkozni arra, hogy az 1918-as gyulafehérvári nagygyűlésen a Romániával való egyesülést támogatók teljes szabadságot, anyanyelvű közigazgatást és igazságszolgáltatást, valamint arányos képviseletet ígértek a Romániához csatlakozó népeknek. 
Simon Mária Tímea. Transindex.ro

Akkor lehetünk hűek Márton Áron emlékéhez, ha vállaljuk örökségét
Megkezdődtek a Márton Áron-emlékév rendezvényei pénteken Csíkszeredában, a római katolikus püspök felszentelésének a 77. évfordulóján. „Ha Márton Áron közöttünk lenne, szóvá tenné azokat a sérelmeket, amelyeket az erdélyi magyar embereknek el kell szenvedniük” – jelentette ki Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár.
A magyar kormány nemzetpolitikai államtitkársága a püspök születése 120. évfordulója alkalmából nyilvánította Márton Áron-emlékévvé a 2016-os évet, az ebből az alkalomból tartott rendezvények fővédnökségét Áder János köztársasági elnök és Jakubinyi György, a gyulafehérvári római katolikus főegyházmegye érseke vállalta.
A csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziumban tartott péntek délutáni ünnepi rendezvényen Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár a püspököt olyan emberként mutatta be, aki „nemcsak a gyulafehérvári püspökség, hanem az erdélyi magyarság és az egész magyar nemzet sorsát a vállára vette”. Tulajdonságai közül az alázatosságot és szókimondást emelte ki, megjegyezvén, hogy ha Márton Áron közöttünk lenne, ma sem hallgatna.
„Szóvá tenné azokat a sérelmeket, amelyeket az erdélyi magyar embereknek el kell szenvedniük – jelentette ki az államtitkár. – Kimondaná, ahogy nekünk is ki kell mondanunk, hogy hiába állítják hivatalos szervek, hogy Székelyföld nevű területi egység nem létezik, és jelképei ezért nem is számítanak regionális jelképeknek. Mi tudjuk, hogy ez nem igaz. Sőt hisszük és valljuk, hogy a székelyeknek elidegeníthetetlen joguk van ahhoz, hogy ezen a területen önállóan döntsenek ügyeikről” – fogalmazott Potápi Árpád. „Szóvá tenné azokat a sérelmeket, amelyeket az erdélyi magyar embereknek el kell szenvedniük – jelentette ki az államtitkár. – Kimondaná, ahogy nekünk is ki kell mondanunk, hogy hiába állítják hivatalos szervek, hogy Székelyföld nevű területi egység nem létezik, és jelképei ezért nem is számítanak regionális jelképeknek. Mi tudjuk, hogy ez nem igaz. Sőt hisszük és valljuk, hogy a székelyeknek elidegeníthetetlen joguk van ahhoz, hogy ezen a területen önállóan döntsenek ügyeikről” – fogalmazott Potápi Árpád.
„Szóvá tenné azokat a sérelmeket, amelyeket az erdélyi magyar embereknek el kell szenvedniük – jelentette ki az államtitkár. – Kimondaná, ahogy nekünk is ki kell mondanunk, hogy hiába állítják hivatalos szervek, hogy Székelyföld nevű területi egység nem létezik, és jelképei ezért nem is számítanak regionális jelképeknek. Mi tudjuk, hogy ez nem igaz. Sőt hisszük és valljuk, hogy a székelyeknek elidegeníthetetlen joguk van ahhoz, hogy ezen a területen önállóan döntsenek ügyeikről” – fogalmazott Potápi Árpád.
MTI. Székelyhon.ro

Összeültek, hogy elutasítsák Buntáék határozatát
Érvénytelenítette az RMDSZ udvarhelyszéki szervezete a városi szervezet azon határozatát, mely az idei önkormányzati választások előkészítését tárgyalta.
Egyetlen napirendi pont, az RMDSZ udvarhelyi városi szervezetének február 9-én elfogadott határozatának megvitatására ült össze csütörtökön a szövetség udvarhelyszéki elnöksége. A tizenöt tagú elnökségből csupán ketten hiányoztak, köztük Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármester – tájékoztatnak a széki szervezet közleményében. 
A kommünikében kitérnek, mivel a városi szervezet döntése több határozatnak ellentmond (említenek SZKT-határozatot, udvarhelyszéki területi elnökségi és választmányi határozatot, illetve működési szabályzatot), és hamarosan itt az előválasztás ideje, „az elnökség egyhangú szavazattal érvénytelenítette az RMDSZ székelyudvarhelyi városi szervezetének szóban forgó határozatát”.
A közleményben ugyanakkor hozzáteszik, hogy „a Szövetségi Szabályzatfelügyelő Bizottság február 8-án hozott értelmezési határozata szerint a területi szervezet elnöksége hatáskörének megfelelően, szabályszerűen rendelkezett az urnás előválasztás eljárási rendjéről”. A bizottságra hivatkozva írják, hogy az „előválasztási szabályzat szükségtelen módosítása sértené az előreláthatóság elvét, és ez által a személyek választásához, illetve választhatóságához való alapjogot”. Székelyhon.ro

Nagyon bizonyítani akar a rendőrség Székelyudvarhelyen
Egy hét alatt félmillió lejre bírságolt és ijesztően soknak tűnő közbiztonsági, közlekedési és gazdasági bűncselekményt tárt fel a Hargita megyei rendőrség Székelyudvarhelyen. Szóvivőjük szerint ellenőrzési akcióikat folytatják. „Nem igaz, hogy a hatóságok nem urai a helyzetnek a városban” – jelentette ki a Maszolnak az elmúlt hetek bűncselekményeinek visszhangjára utalva Gheorghe Filip.
A Hargita megyei rendőrség múlt csütörtök óta fokozta jelenlétét Székelyudvarhelyen. A szóvivőtől megtudtuk, hogy ezen a héten három bűncselekményt lepleztek le, 320 kihágást észleltek és összesen 256 ezer lej bírságot szabtak ki. Mint ismert, a múlt héten 270 ezer lej bírságot róttak ki, több mint egy tucat bűncselekményt lepleztek le, huszonöt gépjárművezetői jogosítványt vontak be, emellett házkutatásokat tartottak és több személyt előállítottak.
Ezen a héten a közbiztonság terén két bűncselekményt jegyeztek, hat kihágást büntettek, és 8600 lej értékben bírságoltak. Összesen 153 személyt igazoltattak, és 19 személyt kísértek be kihallgatásra, „rendőrségi ügyek” tisztázására.
Nem menekültek az autósok sem. A rendőrök 291 közlekedési kihágást büntettek, 82 ezer lej bírságot szabtak ki, 14 sofőr gépjárművezetői jogosítványát és 20 gépkocsi iratait vonták be különböző törvénysértések miatt az elmúlt négy napban.
Akár csak a múlt héten, a rendőrök ezen a héten is felkerestek kereskedelmi egységeket. Harminc vállalkozásnál tartottak ellenőrzéseket, 23 kihágást büntettek, 88 500 lejes bírságot szabtak ki, és 800 lej értékben koboztak el árut. A rendőrség ugyanakkor 41, fegyerviselési engedéllyel rendelkező személynél tartott ellenőrzést, és feltárt egy, a fegyverviseléssel kapcsolatos bűncselekményt.
"Székelyudvarhely biztonságos város"
„Azt akarjuk, hogy Székelyudvarhely polgárai biztonságban érezzék magukat” – jelentette ki az akcióikról a szóvivő. Gheorghe Filip elmondta, az ellenőrzéssorozat összefügg a városban az utóbbi időben történt bűncselekményekkel, többek között egy lövöldözős incidenssel. Nem tagadta: az intézkedés válasz a helyi civil társadalom néhány ismert személyiségének vádjára, miszerint a hatóságok tehetetlen szemlélői a városban elhatalmasodó erőszakos bűncselekményeknek.
A szóvivő azonban hangsúlyozta: a rendőrség eddig is végzett közúti, közbiztonsági és gazdasági ellenőrzéseket Székelyudvarhelyen, de ezt korábban nem verték nagydobra. „Most valóban nagyobb a rendőri jelenlét a városban, és szándékosan nagyobb nyilvánosságot biztosítunk a bűnüldözés terén elért eredményeinknek, az ismert okok miatt” – magyarázta. Hozzátette, meg akarják mutatni: nem igaz, hogy a hatóságok Székelyudvarhelyen nem urai a helyzetnek, és az erőszakos bűncselekmények ellenőrizhetetlenné váltak.
Gheorghe Filip cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy az ország minden sarkából, például Călărași megyéből érkező rendőrök is részt vesznek az ellenőrzéseken. Ugyanakkor leszögezte: lehet, hogy a sajtóközleményeikben ismertetett számok (egy hét alatt félmillió lejes bírság) ijesztőnek tűnnek, de Székelyudvarhely az egyik legbiztonságosabb város Székelyföldön, sőt országosan is azok közé a településekhez tartozik, amelyekben átlag alatti a bűncselekmények száma.
„Nem szabtunk határidőt”
Arra a kérdésünkre, miszerint nem áll fent a veszély, hogy átesnek a ló túlsó oldalára, és a folyamatosan érzékelt rendőri jelenlét miatt a székelyudvarhelyiek nem nagyobb biztonságban, hanem megfélemlítve érzik majd magukat, Gheorghe Filip kijelentette: a rendőrségi jelenléttől csak a törvényszegőknek kell tartaniuk. „A tisztességes polgároknak nincs okuk félelemre. Mi bármikor a rendelkezésükre állunk, amikor szükségük van segítségre” – fogalmazott a szóvivő.
Gheorghe Filip nem tudott válaszolni arra a kérdésünkre, hogy meddig tart a fokozott rendőri jelenlét a városban. „Nem szabtunk meg erre határidőt” – jelentette ki. maszol.ro

KMAT-ülés – Tőkés: az autonómia ügyében elengedhetetlen a nemzeti összefogás
Tőkés László, a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) elnöke szerint a külhoni magyarság önrendelkezése az, amelyen a nemzetpolitika nyugodhat, és ebben a kérdésben elengedhetetlen a nemzeti összefogás.
Tőkés László a KMAT pénteki, budapesti ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón elmondta: jó hangulatú ülésen tárgyaltak, amelyet Szilágyi Péter helyettes államtitkár nyitott meg, és jelen volt az autonómiaügyek koordinátoraként Szili Katalin miniszterelnöki megbízott is.
Az erdélyi politikus, aki részt vett a magyar kormánypártok lillafüredi kihelyezett frakcióülésén, a kormányfőt idézte, miszerint eljött ideje az improduktív belső konfliktusok lezárásának. Ez különösen fontos az autonómia ügyében - mutatott rá Tőkés László, kiemelve: felül kell emelkedni a pártpolitikán.
A külhoni magyarság önrendelkezése az a politikai intézmény és érték, amely a nemzeti felemelkedés célját szolgálja, és amelyen nyugodhat a nemzetpolitika, és ebben elengedhetetlen a nemzeti összefogás - összegzett. Hozzátette: folytatni kívánják a magyar önrendelkezés ügyében megkezdett munkát.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke a közelgő székely szabadság napjára hívta fel a figyelmet. Ez a március 10-e arról is szól, hogy Romániában érvényesül-e a gyülekezési jog - mutatott rá. Jelezte: megpróbálnak fellépni a tervezett közigazgatási átalakítás ellen, amely még mindig Damoklész kardjaként lebeg a fejük felett, és szeretnék kinyilvánítani a közösség akaratát Székelyföld autonómiájára. Egyértelmű, ezt otthon kell kiharcolni, és rájuk olyan mértékben figyelnek, amekkora súllyal megjelennek - mutatott rá, hozzátéve: bíznak abban, hogy be tudják bizonyítani, nem lankad az autonómiamozgalom.
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke arról beszélt, hogy a kárpátaljai magyar van a legnehezebb helyzetben a külhoni magyar közösségek közül. Ebben a nehéz helyzetben is meg kell tartani az ottani magyarságot - hangsúlyozta, hozzátéve: Ukrajnában az autonómiatörekvések szempontjából különösen nehéz a helyzet, az ukrán elit rendkívül érzékenyen viszonyul minden ilyen elképzeléshez. Kitért az ottani magyarság választási sikereire, és reményét fejezte ki, hogy a decentralizáció során olyan közigazgatási egységet lehet létrehozni, amely segíti a magyarság törekvéseit.
Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet (KJI) igazgatója szerint a teljes körű autonómia megvalósításáért kell harcolni. De ahhoz, hogy amikor ez megvalósul, még éljenek az adott külhoni területeken magyarok, tűzoltómunkára van szükség - közölte. Kitért az intézet tevékenységére, a jogsegélyszolgálatukra, és azt mondta: sokféle együttműködési lehetőség van a KMAT és a KJI között. Egyik ilyen lehetőségként vetette fel a kisebbségi monitoring rendszer - amelyet legutóbbi, tusnádfürdői ülésén hagyott jóvá a KMAT - területén való együttműködést. MTI

ESÉLY A CSÁNGÓ KULTÚRÁNAK
Írtam korábban e lap hasábjain Faragó Laura népdalékes és Lakatos Demeter csángó költő munkásságáról. A csángóság sorsával kapcsolatos, akkor fölmerült kérdéseinkre választ kaptunk Gábor Felicia Csángó élet című könyvének bemutatóján a Józsefvárosi Galériában.
Maga a kiadvány is egyfajta válasz: fönnmarad-e a teljesen egyedülálló, Árpád-kori (de bármilyen kormegjelölést alkalmazhatunk, mert igazából fogalmunk nincs, annyi bizonyos, hogy az Ómagyar Mária-siralomban egy csángót jóval kevesebb meglepetés ér, mint egy pestit) archaizmusokat tartalmazó csángó nyelvjárás? Létrejöhet-e újból egy nyelvet és hagyományokat gondozó, múltat és jelent jövővel összekötő csángó írástudó értelmiség?
Nem véletlen, hogy a könyv címe Csángó élet, nem pedig a Csángók pusztulása, hányattatásai, szenvedéstörténete, nyelvi genocídiuma, apokalipszise és nemzethalála. Miképpen az sem véletlen, hogy a borítón nem szomorú, az élet vad viharaiban megrendült, fekete-fehér nénik és bácsik szociofotója látható, hanem egy tündökletes szépségű asszony autentikus viseletben, ki büszkén, bizakodón, mosolyogva néz a jövőbe.
És ez most nem valamiféle álnaiv, direktmarketinges propagandalelkendezés, hanem pontosan az, amire a csángóknak igenis szükségük van.
Gábor Felicia 13 és fél évesen került Csíkszeredába, s kezdett magyar nyelven tanulni, majd Magyarországra jött, ma is Budapesten él. Bákó közelében, egy Lujzikalagor nevű kis faluban nőtt fel, tízgyermekes családban – ez utóbbi nem számított ritkaságnak. A rend kedvéért tegyük azért hozzá, hogy itt most kifejezetten a moldvai csángóságról beszélünk, a Kárpátok és az orosz határ között élőkről. Ahogy Gábor Felicia mondja: a nagymamák még élnek, mint a csángók, az unokák pedig olaszul beszélnek – a meglepőnek látszó tény a Ceausescu-rezsim bukása utáni időknek köszönhető, mikor a moldvai csángók jó része Olaszországban talált munkát. Itt a román nyelv ismerete miatt könnyen tanultak olaszul, becsületességük és szorgalmuk miatt hamar integrálódtak, másrészt szülőföldjüktől távol is őrizték szokásaikat, Felicia fel is idéz egy kedvesen abszurd jelenetet, mikor a csángó legények az egyik leány olasz vőlegényének kezébe nyomják a legkisebb harangot, s hejgetni tanítják, hogy az óévbúcsúztató, újévköszöntő, termékenységvarázsló urálásban részt vehessen.
Csuda dolog teljesen hiteles és személyes beszámolót olvasni egy olyan közösség életéről, ahol a fejfájást hatékonyan gyógyítják vízbe vetett égő üszökkel, keresztvetéssel vagy köpködéssel – csángó akupunktúra, kacag Gábor Felicia, aki ma is reflexből megköpköd minden újszülöttet megigézés ellen, s szörnyű lelkifurdalása támadna, ha nem tenné –, ahol másfél hétig tart a lakodalom, és ha ribancot kér valaki tőlünk, az nem hirtelen támadt gerjedelmét csillapítaná, csupán konyhatörlőre van szüksége.
Nemcsak remek beszélgetés esik a könyv kapcsán a szerző tapasztalatairól Csender Levente íróval, és nemcsak Mokány Róza énekli a hol nagymamájától, hol lujzikalagori kislányoktól tanult népdalokat, amikben Krisztus vére a szentkereszt fa tövébe hull, hanem bemutatják azt is, milyen összetett küldetés felölteni a könyvborítón is látható csángó ruhát.
Gábor Felicia percekig tekergeti magán a katrincát meg a bernécet, amit jaj, de szorosra kell húzni – a nyájas olvasó járjon csak utána, mi a katrinca meg a bernéc, de nem nehéz kitalálni –, és mesél a templomba menés előtti „kendőellenőrzésekről” is, a reggeli sorban állásról gondos édesanyjuk színe előtt: helyes-e a kendő?
A könyv kimondott célja, hogy a 29 faluban, ahol magyar nyelvű tanítás is folyik – ha küzdelmesen is, a román tanár több helyen köszönni sem hajlandó a magyarnak –, legyen a gyerekeknek az ő, eredeti nyelvükön íródott könyv a kezükben, hiszen a csángóknak se ábécéjük, se szótáruk… Ha Gábor Felicia, a könyv előszavát író, szintén csángó szerző Iancu Laura és a hozzájuk hasonló, elhivatott írástudók munkájának gyümölcse beérik, a csángó kultúrának nemcsak a múltjáról, hanem a jövőjéről is beszélhetünk.
Juhász Kristóf
Gábor Felicia: Csángó élet. Magyar Napló Kiadó, Budapest, 2015. Magyar Idők (Budapest)

Üdvözlet a nem létező régióból
A térség vendégforgalmi lehetőségeit népszerűsíteni hivatott Pro Turismo Terrae Siculorum szövetség bejegyzését elutasította a marosvásárhelyi táblabíróság, mert szerintük Székelyföld nevű közigazgatási egység nincs. Tehát nem létezik.
Márpedig ami nem létezik, azt népszerűsíteni sem lehet – érvelnek a Székelyföld fővárosában székelő bírák. Hogy például Bukovina sem közigazgatási egység, mégis lehet zászlaja, s lehet turisztikai célpontként népszerűsíteni?
Az más. Ők nem magyarok, nem másodrangú polgárok, nem nemzetbiztonsági kockázati tényezők. Lényegében ezt mondják ki a bírák, akik az ítélet indoklásában a kettős mérce alkalmazását úgy magyarázzák ki: Barcaság, Bukovina és más hasonló régiókkal szemben Székelyföldet azért nem lehet népszerűsíteni még vendégforgalmi célokkal sem, mert etnikai alapon „szerveződik”. Tehát alkotmányellenes.  Oly gyakran hangoztatják a fenti szavakat, oly jól ismerjük már ezt az egész, pofátlan, hazug, mélységesen felháborító és mélységesen megalázó érvelést, hogy azt is tudjuk: sem a jogegyenlőség, sem a tolerancia, sem a legközérthetőbben kifejtett történelmi-földrajzi-kulturális érvrendszer nem tudja azt megdönteni.
A beletörődés helyett talán nem volna érdektelen eljátszanunk az ötlettel, hogy milyen lehetőségeket rejt magában ez a valóságot, létünket is tagadó szentencia. Miként tudnánk például nem politikai, hanem kevésbé konvencionális eszközökkel rámutatni jogsérelmeinkre, a létünket is tagadó, bennünk kizárólag veszélyforrást látó hatalmi politikákra? Diplomáciai, politikai, gazdasági, társadalmi marketing-eszközként használhatnánk létünk tagadását, és a szlogenen sem kell törnünk a fejünket, hisz adott: Székelyföld, a nemlétező régió vagy Székelyföld, a régió, amely nem létezik. S ha már a román média félretájékoztat, érdemes volna más kommunikációs csatornákon is próbálkozni, hiszen a közösségi oldalak nyilvánossága rengeteg lehetőséget kínál arra, hogy rámutassunk és felhívjuk a román és a nemzetközi közvélemény figyelmét eme abszurditásra. Mi volna, ha felmutatnánk, hogy például a kürtőskalács, amit oly nagy kedvvel fogyasztanak, a borvíz, amivel szomjukat oltják – Székelyföldről származik, a nemlétező régióból. Vajon válthatna-e ki érdeklődést, szimpátiát, ha például a térség vendégforgalmi különlegességeit bemutató fotók, kiadványok, honlapok egy „nemlétező” térségbe csalogatnák az érdeklődőket? Vajon miként reagálnának többségi nemzettársaink, ha például képeslapokkal árasztanánk el és üdvözölnénk őket a szomszédból, a nem létező régióból? Vajon felkapnák-e fejüket az ország-világ más vidékeiről érkezők, ha azzal szembesítenénk, hogy nem létező helyre jöttek?
Vajon sikerülhetne-e a józan gondolkodás, a gúny fegyverével nevetségessé tenni és megtörni a nemzetféltés, a gátlástalan asszimilációs törekvés, a hatalmi gőg oly kemény falát?
Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jogainkról fiataloknak
Három ügyvéd, egy gyakorló jogász, valamint több jogtanhallgató összefogása révén született meg az elsősorban fiataloknak szóló Jogi Kisokos című zsebkönyv, melyet szerda este mutattak be a sepsiszentgyörgyi Lábas Házban. Ez a 2014-ben létrehozott Jogaink Egyesület első kiadványa, egyelőre korlátozott példányban érhető el, de szerkezetét, tartalmát tekintve nagy érdeklődésre számíthat. A sepsiszentgyörgyi Turulmadár Ifjúsági Iroda meghívására Takács Kató Kata, a Hunyad megyei ügyvédi kamara tagja, a kiadvány egyik szerzője ismertette egyrészt az általános megfogalmazás szerint az erdélyi magyarság jogainak védelmével foglalkozó egyesület tevékenységét, másrészt a Jogi Kisokost. Mint kiderült, az önkéntes alapon működő kolozsvári székhelyű szervezet tevékenysége a kisebbségi létből fakadó jogok védelme mellett tulajdonképpen több lábon álló tájékoztató és jogsegélyszolgálatot is végez. Előadásaikkal igyekeznek közelebb hozni a fiatalokhoz a jog, a törvényes rend világát – az iskolákban például interaktív szerepjátékok segítségével, pereket szimulálva, mesehősök büntetőjogi felelősségét vizsgálva –, illetve a nyári időszakban fesztiválokon külön sátort működtetnek, ahol a résztvevők kérdéseire igyekeznek válaszolni. Emellett az egyesület honlapján – a Jogaink.ro oldalon – online jogsegélyszolgálatot tartanak fent. Gyakorlatban ez úgy valósul meg, hogy az érdekeltek hátrahagyják kérdéseiket a rendelkezésükre bocsátott felületen, majd választ kapnak az önkéntesektől – a már gyakorló ügyvédektől, valamint a szintén önkéntesként tevékenykedő jogtanhallgatóktól. Takács Kató Kata szerint, amennyiben olyan panasszal fordulnak hozzájuk, amely az illető etnikai hovatartozása miatti hátrányos megkülönböztetéshez, meghurcoltatásához köthető, akkor díjmentesen vállalják a jogi képviseletet is. Az egyesület céljai között szerepel a kiadványok szerkesztése. A Jogi Kisokos az első ilyen, megjelenését pályázati forrásokból fedezték. A kiadványt Takács Kató mellett Kis Júlia és Silye Attila kolozsvári ügyvéd, valamint Bitai Tünde jogász jegyzi. A százoldalas, tizenkét fejezetre tagolt zsebkönyvből egyelőre háromezer példányt nyomtattak, elsősorban Kolozs megyei tanintézetek kapják ezeket, de hamarosan elektronikus formában is elérhető lesz. Takács Kató Kata szerint igyekeztek, hogy a fiatalokra vonatkozó jogok és kötelezettségek ismertetése mellett útmutatóval is szolgáljanak, hogy jogsérelem esetén kihez fordulhatnak segítségért, milyen lépéseket kell megtenniük. Olyan gyakorlati tudnivalókkal is szolgálnak, hogy például milyen jogokkal élhetnek, amennyiben megbírságolják, esetleg letartóztatják, vagy más hatósági eljárás indul ellenük.  A fejezetek témakörök szerintiek, melyek a gyerekeket, fiatalokat érinthetik. Az alapjogokon kívül az egészségvédelem, a szexualitás, a család, az oktatás, a tulajdon, a szerződések, az öröklés, a munka és az önkéntesség főbb jogi vonzatait taglalják. Külön fejezetek foglalkoznak a szabálysértésekkel, valamint a büntetőjogi felelősséggel, és mivel fiataloknak szól, az internethasználat és a szerzői jogok zárják a kiadványt.
Amint a bemutatón is elhangzott, olyan alapvető kérdésekre ad választ a zsebkönyv, mint például mikortól jogalany valaki, mi minősül kisebbségi jognak, milyen kortól felelős és miért a kiskorú, mit várhat el például az egészsége védelme szempontjából, diákként milyen specifikus előnyei vannak (így a vakációhoz való jog), tulajdont birtokolhat-e, örökölhet-e, illetve mit kezdhet a hagyatékkal és tulajdonával, szerződhet-e vagy sem. Emellett a 18 év alattiak munkavállalási lehetőségeit is tisztázza, amint azt is, hogy a szexuális élet milyen körülmények között lehet törvényes ezen korosztály esetében. Újságírói kérdésre válaszolva Takács Kató Kata elmondta: tankönyvként nem, de kiegészítőként el tudnák képzelni a zsebkönyv használatát az iskolákban. A szerzőknek ugyanakkor nincs lehetőségük oktatni, mivel az ügyvédi minőség összeegyeztethetetlen a közhivatalnokival, így a tanári pályával is.
Nagy D. István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Autonómia csak nemzeti összefogással
Másfél év után ült össze újra a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) tegnap Budapesten, a testület napirendjén szerepelt a Kárpát-medencében azóta történtek értékelése, az autonómia ügyének számbavétele a tagszervezetek beszámolója alapján, az európai, nemzetközi helyzet áttekintése az autonómiaküzdelem vonatkozásában.
Tőkés László, a KMAT elnöke szerint külhoni magyarság önrendelkezése az a politikai intézmény és érték, amely a nemzeti felemelkedés célját szolgálja, és amelyen nyugodhat a nemzetpolitika, és ebben elengedhetetlen a nemzeti összefogás. Orbán Viktort idézve, miszerint eljött az ideje az improduktív belső konfliktusok lezárásának, Tőkés kiemelte, az autonómia ügyében felül kell emelkedni a pártpolitikán. 
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke a közelgő székely szabadság napjára hívta fel a figyelmet. Ez a március 10-e arról is szól, hogy Romániában érvényesül-e a gyülekezési jog – mutatott rá. Jelezte: megpróbálnak fellépni a tervezett közigazgatási átalakítás ellen, és szeretnék kinyilvánítani a közösség akaratát Székelyföld autonómiájára. Egyértelmű, ezt otthon kell kiharcolni, és rájuk olyan mértékben figyelnek, amekkora súllyal megjelennek – mutatott rá, hozzátéve: bíznak abban, hogy be tudják bizonyítani, nem lankad az autonómiamozgalom. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke arról beszélt, hogy a kárpátaljai magyar van a legnehezebb helyzetben a külhoni magyar közösségek közül. Ebben a nehéz helyzetben is meg kell tartani az ottani magyarságot – hangsúlyozta, hozzátéve: Ukrajnában az autonómiatörekvések szempontjából különösen nehéz a helyzet, az ukrán elit rendkívül érzékenyen viszonyul minden ilyen elképzeléshez. Kitért az ottani magyarság választási sikereire, és reményét fejezte ki, hogy a decentralizáció során olyan közigazgatási egységet lehet létrehozni, amely segíti a magyarság törekvéseit.
Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet (KJI) igazgatója szerint a teljes körű autonómia megvalósításáért kell harcolni. De ahhoz, hogy amikor ez megvalósul, még éljenek az adott külhoni területeken magyarok, tűzoltómunkára van szükség – közölte. Kitért az intézet tevékenységére, a jogsegélyszolgálatukra, és azt mondta: sokféle együttműködési lehetőség van a KMAT és a KJI között. Egyik ilyen lehetőségként vetette fel a kisebbségi monitoring rendszer területén való. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Számonkérés vagy gyűlöletbeszéd?
Gyűlöletbeszéddel vádolja azokat a politikai ellenfeleit Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnöke, akik ráirányították a figyelmet a nagyváradi Ady-központ körüli rendellenességekre. Szabó Ödön a Bihari Napló tegnapi számában reagált Csomortányi Istvánnak, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezete elnökének vádjaira. Csomortányi kedden sajtótájékoztatón hívta fel arra a figyelmet, hogy Nagyváradon az elmúlt hetekben teljesen lebontották azt az Ady-központot, amelyet 2003–2004-ben a magyar állam támogatásával épített fel az RMDSZ-hez közel álló Mecénás Alapítvány. A politikus követelte, hogy az alapítványt létrehozó helyi RMDSZ-vezetők számoljanak el azzal a 800 ezer euróval, amely az Ady-központ felépítésére kapott magyar állami támogatásból szerinte eltűnt.
Szabó Ödön a Bihari Naplóban közölt írásában a választási kampányra időzített, a magyarságot megosztó gyűlöletkampánynak minősítette a számonkérést. „Mára kiderült egyértelműen, hogy nem mozgósít a több párt. Kiderült, hogy az RMDSZ folyamatos gyalázása csak elbizonytalanította a magyarokat” – állapította meg a politikus. Szabó Ödön úgy vélte, a szélsőségesen nacionalista román pártok gyűlöletbeszéde „nem ártott a magyarok önbizalmának, egységének, jövőbe vetett hitének annyit, mint az olyan emberek, mint Csomortányi (István), Szilágyi (Zsolt, az EMNP elnöke), Tőkés (László, az EMNT elnöke) magyar nyelvű, ezért hitelesebb gyűlöletbeszédei”. Szabó Ödön úgy vélte, hogy az Ady-központ ügyét felemlegető politikusok hazudnak, valós tényeket kavarnak valótlanokkal, válaszában azonban nem tért ki arra, hogy melyek a valótlan állítások. együttműködést. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A hetvenes évek politikai enyhülete: színén és fonákján (Átgondolt, célratörő asszimiláció Ceauşescu Romániájában 1.
Az időszak politikai kétarcúságának sajátságos tüneteként – a képlet, utólag nézve, valójában drámaian egyszerű – a rendre születő, s határozottan a nemzeti kisebbségek védelmét, támogatását célzó, deklaráltan többnyire diszkriminációellenes törvények és rendeletek a valóságban részben vagy egészében másképp valósultak meg, mint ahogy a papír szerint kellett (vagy épp nem is kellett) volna.
Esetleg megszületett a törvény, de nemhogy másképp, sehogy nem ültetik át gyakorlattá. Kihirdetik, de nem tartják (tartatják) be. Vagy nem hirdetik ki a törvényt, de betartatják. Aligha kell plagizálásnak tekinteni a főtitkár ország-irányítási metódusát, az a kommunizmus felé vivő út módszertanának, a taktikának és stratégiának mindenképp önálló, a hely sajátosságaihoz, politikai-társadalmi, de főként etnikai körülményeihez igazított, mondhatnánk, jogdíjas szellemi terméke, sok elemében mégis kísérteties hasonlóságot mutat a Rákosi-féle módszertannal. 
A pártállam egy kézben koncentrált hatalma; a félelemre épülő személyi kultusz; az irodalmi-művészeti élet, a sajtó fölötti párturalom; az embereket rettegésben tartó hatalmi gépezet, ott az ÁVÓ, emitt a Securitate; a folytonossá tett kiszámíthatatlanság és bizonytalanság a törvények önkényes alkalmazása miatt számos törvénykezési szokás szoros hasonlóságot mutat. S a háttérben mindkét országban Sztálin, a generalisszimusz ’53-as haláláig valós, Romániában ekkor már csak – bár igen virulens – szellemalakja sejlik. Néhány példával illusztrálhatjuk ezt a húzd meg, ereszd meg, egyet a nemzetállamért, egyet a kisebbségekért pártpolitikát. (A dokumentumokat, adatokat Vincze Gábor kisebbségtörténeti kronológiájából válogattuk: htp.//vicze.adatbank.transindex.ro).
1969 márciusában megjelenik a tanszemélyzet szabályozásáról szóló törvény, amely előírja, hogy azokban az iskolákban, ahol a tanítás az „együtt élő nemzetiségek” nyelvén történik, „az előadó személyzetnek és a kisegítő tanszemélyzetnek ismernie kell a tanítási nyelvet”. A július 3-ai minisztertanácsi rendelet megerősíti a nemzeti kisebbségeknek azt a jogát, hogy azokból a tantárgyakból, melyeket nem román nyelven tanultak, az anyanyelvükön vizsgázzanak. A jogszabálynak van egy kitétele is: szankciókat helyez kilátásba azok ellen, akik a rendeletet nem tartják tiszteletben, ez meglepőnek, reményre okot adónak tűnt egészen addig, amíg 1972-től el nem kezdődik a magyar iskolák általános romanizálása. 
1970. január 1-jén megalakul Bukarestben a Kriterion Könyvkiadó. Főszerkesztője Domokos Géza. A kiadó 1970 és 1989 között magyarul összesen 1974 művet jelentetett meg több mint 21 millió példányban, és hatalmas irodalmi föllendülést is hozott. A legtermékenyebb időszak 1972–1980 közé tehető, ám az 1985 utáni években már csak évi 68–86 művet adtak ki, a rendszerváltozás utáni nehéz gazdasági helyzetben pedig azzal próbálta fönntartani magát a kiadó, hogy a korábban a cenzúra által betiltott, azaz a kiadástól a nyolcvanas években eltiltott műveket rendezte sajtó alá (Tiltott könyvek – szabadon), azok pedig az évek során egyre szaporodtak: több mint ötven „index-kiadvány” bizonyítja ezt.  1970. október 23-án Bukarestben megjelenik a Szocialista Művelődési és Nevelési Tanács társadalmi-politikai-művelődési hetilapja, A Hét első száma. Főszerkesztője Huszár Sándor, helyettese Gálfalvi Zsolt. De már 1971. május 28-án a cenzúra kiveszi a lapból az egyik cikket, amely a magyar nyelvű feliratokról szól. Ilyen feliratok lényegében nincsenek is, csupán két megyében találhatóak – a Magyar Autonóm Tartomány véletlen hagyatékaként –, Hargita és Kovászna megyében, a témáról meg írni nem lehet, az tabu. Korábban, 1971 márciusában az MNDT (Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa) gyűlésén egy felszólaló tiltakozik a magyar helységnevek román írásmódja ellen. Fölöslegesen, mert 1971 októberében az RKP KB Sajtóosztályán (bizalmasan) közlik a magyar (és német) lapok főszerkesztőivel, hogy akkortól a nemzetiségek nyelvén csak abban az esetben lehet használni a települések nevét, ha az elnevezés románul és a nemzetiségek nyelvén azonosan hangzik (pl. Arad, Déva); ha a nemzetiségi elnevezés erősen hasonlít a románhoz (pl. Sighişoara – Segesvár – Schassburg); ha a nemzetiségi elnevezés a román elnevezés pontos, szöveghű fordítása (pl. Odorheiu Secuiesc – Székelyudvarhely). A tiltakozás hatására nem hirdetik ki a rendelkezést, de ettől még mintha megtették volna, általánossá kezd válni a román elnevezés használata. 1971 januárjában a magyar külügyminisztérium román referense az év végi erdélyi útjáról készült „hangulatjelentésében” leírja, hogy az erőszakos asszimiláció jelenleg is folyik, átgondolt, célratörő és állandó lett. Továbbá: a közhivatalokban az anyanyelv használatáról szó sem lehet, holott a román alkotmány biztosítja ezt a jogot. Biztosítaná, mert már a Nagy Nemzetgyűlés 1968. november 29-ei ünnepi ülésén (Erdély és Románia szabad és önkéntes „egyesülésének” 50. évfordulója alkalmából) Ceauşescu közel háromórás beszédben fejtegeti – többek közt –, hogy az országban „a nemzetiségi kérdés örökre megoldódott az állampolgárok teljes jogegyenlősége alapján”, de talán épp ez lehetett az asszimiláció hivatalos megnevezése. S ott van a kisebbségek képviselete is: két héttel korábban, 1968. november 15-én Bukarestben megtartja alakuló ülését a Magyar (és Német) Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa. E tanácsok feladata a törvény szerint „mind a központban, mind a megyék szintjén támogatni a párt-, az állami és a társadalmi szerveket a magyar lakosság sajátos kérdéseinek tanulmányozásában, hogy szocialista társadalmunk általános érdekeivel összhangban megtaláljuk a legjobb megoldásokat”. De a tanácsoknak nincs önállóságuk, infrastruktúrájuk, függetlenített apparátusuk, saját költségvetésük, városi, falusi alapszervezeteik sincsenek, csak megyei. Ezek tagságát viszont a helyi, megyei pártbizottságon állítják sorba, ülést csak akkor hívhatnak össze, ha azt előzetesen engedélyezik: a kisebbségek helyzetének tanulmányozása elé rögtön a gátakat is megépíti a párt. 1971. március 12-én Bukarestben a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa országos plénumán, melyen jelen van Nicolae Ceauşescu, közlik: a főtitkár utasította az Oktatásügyi Minisztériumot, hogy az 1971/72-es oktatási évtől kezdődően biztosítsa a magyar tannyelvű tagozatok vagy osztályok létrehozását egyes szakiskolákban és szaklíceumokban, s hogy a felvételiző magyar tanulók az összes tantárgyból magyarul vizsgázhatnak. (Korábban csak azokból, amelyeket magyarul tanultak.) Ez felemelően hangzott. Új, kizárólag magyar tannyelvű líceumok létrehozását tervezi a pártvezetés, már a következő tanévtől, ígérik. 1971 őszén valóban összesen hat önálló, csak magyar tanítási nyelvű líceum kezdi meg működését. Az is elhangzik: a tanács bürójának felterjesztése nyomán Ceauşescu februárban „konkrét utasításokat adott” az Oktatásügyi Minisztériumnak a magyar nyelvű oktatás kibővítésére a Babeş–Bolyai Egyetemen és a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetben. De az 1972. március 31-ei bukaresti MNDT-gyűlésen kiderül: a nyolcadik osztály után továbbtanuló magyar diákok 53 százaléka nem az anyanyelvén tanul, mert nincs hol.
(Történeti-társadalmi háttérrajz a Farkas Árpád-monográfiában)
CS. NAGY IBOLYA
(folytatjuk) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megkésett nekrológ Kusztos Endre sírjánál
"Mért van a nincs és mért nincs a van?" A költő szavai ismétlődnek a fejemben immár egy esztendeje, amióta Bandi bácsi nincs közöttünk. Nincs, mert hosszú életútján haladva egy emberszabású szörny az örökkévalóságba kényszerítette. Így már sohasem tudhatjuk meg, hogy mennyit gyalogolt volna még az általa jól kikövezett úton.
A múlt idő gyakran szomorú, különösen akkor, ha az ember költözik bele. Mindazonáltal a tények megmásíthatatlanok. Némelyek átsuhannak a kiszabott időtávon könnyedén, súlytalanul. Bandi bácsi – a madárcsontú ember – súlyos léptekkel gyalogolta végig a kilenc évtizedet, mély nyomokat hagyva az utána következőknek. Egész meggyötört életén át azonosulni tudott a ráosztott predesztinációval. Öntörvényű, megalkuvást nem tűrő, makacs ember volt. Művészete nem más, mint megpróbáltatásokkal tele élete tökéletes képi lenyomata. A leggazdagabb szegények egyike volt. Lerajzolván, minden a birtokába került, ami Isten teremtményének mondható. A valóságot egy darab szénen átszűrve fehér mezőbe vezette, hogy ott a kétszer kettő józanságával azonosuljon. Nem kellett keresgélnie a kifejezési formát, mert az könnyedén megtalálta őt. Rajzaiban élete tónusértéke képeződik le. Ő akkor is festő volt, amikor, szénnel rajzolván, a színeket bakacsinba vonta. Általában úgy tudják róla, hogy művészetének érett korszaka a tájkép műfajára korlátozódik. Ez csupán a felszín. A kusztosi életmű valójában mélyrehatóan emberközpontú. Minden alkotása néma sorsszimfónia. Azáltal élt, hogy rajzolt. Ő pedig mindennap rajzolt, hogy élhessen. Ébren alvó volt, miközben álmodozva töltötte ébrenléte minden idejét.
Keresztényekül hisszük az örök életet. Mindazonáltal az örök élet csak a kiváltságosoknak adatik meg. Bandi bácsit egy esztendeje eltemettük, minekutána közöttünk maradt. Megállapodott az Egyetemes Nagymesterrel. Nem látjuk Őt, mert besétált az erdő sűrűjébe kedvenc modelljei közé. Csakhogy rendhagyó módon már nem Ő rajzol. Most Ő a modell. Modellt áll a Kettétört fa című Kusztos-képhez, amely nyomatékkal íródik fehérre feketével.
Bocskay Vince, 2016. február. Népújság (Marosvásárhely)

Magyar–román gazdasági megállapodások
Magyar–román energetikai és közlekedésfejlesztési projektek előmozdításáról sikerült megállapodni Dacian Cioloş kormányával, amely elődjénél sokkal nyitottabban, pragmatikusabban viszonyul a közös projektekhez – jelentette be tegnap Magyar Levente, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára Bukarestben.
A magyar–román gazdasági vegyes bizottság ülését követően  beszámolt arról, hogy rövidesen megduplázódhat a határátkelők száma Románia és Magyarország között. A felek megegyeztek, három hónapon belül ütemtervet készítenek azon tíz, a határon áthaladó, európai uniós finanszírozásból megépült új út megnyitásáról, amelyeket Románia schengeni csatlakozásának késése miatt egyelőre nem lehet használni.  Jelenleg 10 közúti határátkelő működik, átlagosan 40 kilométerenként lehet átjárni, ami tipikus kelet-közép-európai probléma, hiszen Nyugat-Európában sokkal sűrűbbek az összeköttetési pontok. Szabadság (Kolozsvár)

Tőkés: elengedhetetlen a nemzeti összefogás
Tőkés László, a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) elnöke szerint a külhoni magyarság önrendelkezése az, amelyen a nemzetpolitika nyugodhat, és ebben a kérdésben elengedhetetlen a nemzeti összefogás.
Az EP-képviselő a KMAT pénteki, budapesti ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón elmondta: jó hangulatú ülésen tárgyaltak, amelyet Szilágyi Péter helyettes államtitkár nyitott meg, és jelen volt az autonómiaügyek koordinátoraként Szili Katalin miniszterelnöki megbízott is.  
Az erdélyi politikus, aki részt vett a magyar kormánypártok lillafüredi kihelyezett frakcióülésén, a kormányfőt idézte, miszerint eljött az ideje az improduktív belső konfliktusok lezárásának. Ez különösen fontos az autonómia ügyében – mutatott rá Tőkés László, kiemelve: felül kell emelkedni a pártpolitikán.
A külhoni magyarság önrendelkezése az a politikai intézmény és érték, amely a nemzeti felemelkedés célját szolgálja, s amelyen nyugodhat a nemzetpolitika, ebben pedig elengedhetetlen a nemzeti összefogás – összegzett. Hozzátette: folytatni kívánják a magyar önrendelkezés ügyében megkezdett munkát. Szabadság (Kolozsvár)

Csűry Bálintra emlékeztek 
Csűry Bálint nyelvészprofesszora emlékeztek szülőfalujában, Egriben születésének százharmincadik és halálának hetvenötödik évfordulója alkalmából a helyiek és máshonnan érkezett tisztelői.
Tegnap a helyi kultúrotthonban Nagy Andrea, a Csűry Bálint Általános Iskola igazgatója köszöntötte a résztvevőket, kifejezve örömét, hogy ilyen nagy számban jöttek el a falu nagy szülötte emlékére szervezett ünnepségre. Gáti Gábor felolvasta azt a verset, amit nagymamája írt egykoron Csűry Bálint emlékére. Muzsnay Árpád, az EMKE vezetőségi tagja köszöntötte a magyarországi Tolcsváról érkezett Kárpátok Gyűrűjében Alapítvány képviselőit, akik 2750 kötetből álló könyvadományt hoztak az iskolának. Szabó Elek, Egri község polgármestere elégedetten szólt arról, hogy egyre rangosabb eseményeket szerveznek a Csűry-életmű megismertetésére. A világszerte ismert professzor emlékét Egriben emléktábla és szobor őrzi és róla nevezték el az iskolát.
A megemlékezésen három előadás hangzott el, mindhárom Csűry nyelvészi munkásságát méltatta. Kiss Kálmán röviden ismertette Csűry életútját, kiemelve a Szamosháti Szótár jelentőségét. Hangsúlyozta, hogy Csűry nemcsak nyelvész volt, hanem kiváló pedagógus is, aki példaképe lehetne a mai pedagógusoknak. „Eleget tudunk-e tenni az elvárásoknak? — tette fel a kérdést Kiss Kálmán. — Vagyunk-e eléggé példamutatóan vallásosak, tiszteljük-e eléggé a reánk bízott és nevelésre szoruló diákot, kellő empátiával tudunk-e együttműködni a szülőkkel, a kollégákkal, eleget tudunk-e tenni az adminisztratív kihívásoknak? Mindennapi és mindenkori kötelességünket betartjuk-e, emberismeretünk kellően megalapozott és személyre szabott-e, hisz az ismeretátadásnak csak akkor van értelme, ha az kölcsönös. Az alapos tudás elsajátítása csak tudományos alapismeretek átadása által lehetséges. Ösztönözzük-e eléggé tanítványainkat, hogy elmélyüljenek a tudomány világában, hogy majdani felnőttként olyan tudományos munkákban, felfedezésekben és újításokban vegyenek részt, amelyek egész nemzetünk, sőt az emberiség szolgálatába állíthatók?”
Lovas János a Szamosháti Szótár jelentőségéről beszélt. Kiemelte, hogy minden későbbi nyelvészeti tanulmány erre a kétkötetes műre vezethető vissza. Mára már bebizonyosodott, hogy nem lehet úgy beszélni a nyelvészetről, hogy ne vegyük figyelembe a tájnyelveket, a népi kifejezéseket és azok értelmének a jelenig tartó fejlődését. Lovas János is sokat foglalkozott és foglalkozik ma is nyelvészettel, a szamosháti személynevekkel és azok használatával. Munkájának elismeréséül 2000-ben Budapesten megkapta a Csűry Bálint Emlékplakettet.
Bondici Nicolae helytörténészként sokat foglalkozott és foglalkozik ma is Csűry-kutatással. Kutatási eredményeit egy magyar és egy román nyelvű kötetben közölte. Azt vallja, hogy Szatmár megyében nem írhat helytörténeti munkát az, aki nem beszéli a magyar nyelvet.
A továbbiakban a résztvevők megkoszorúzták a Csűry Bálint-emléktáblát és az iskola udvarán lévő szobrot. A szobornál Nt. Kovács Sándor, a Szatmári Református Egyházmegye esperese rövid beszédében arra figyelmeztetett, hogy minden gyerek büszke kell legyen szüleire, minden közösség elődeire, az egrieknek büszkéknek kell lenniük Csűry Bálintra. A résztvevők végig járták a felújított és kibővített iskola folyosóit és tantermeit, a megemlékezés a himnusz eléneklésével ért véget.
Elek György. frissujsag.ro

Nincs szükség magyar nyelvű művészeti képzésre Kolozsváron?
Szerkesztőségünkhöz is eljutott az a körlevél, amiben a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum művészeti tagozata a tanügyminisztériumnak címzett beadványához gyűjt aláírásokat a tagozat fennmaradása érdekében. SZÉKELY GÉZA képzőművész-tanárt illetve TÖRÖK ZOLTÁN megyei főtanfelügyelő helyettest Tasnádi-Sáhy Péter kérdezte.
Székely Géza képzőművész-tanár az Erdélyi Riport megkeresésére először a tagozat történetéről beszélt: „1992-ben kerültem az Apáczai Csere János Elméleti Líceumba, és már néhány év alatt egy igencsak jól működő rajzkört hoztam létre, mindenfelől jártak hozzánk a gyerekek. Ezen felbuzdulva gondoltuk azt a kollégákkal, hogy érdemes lenne továbblépni, és átalakítani a szakkört művészeti tagozattá. Ezt több évnyi szervezkedés, aláírásgyűjtés után, 16 esztendeje sikerült elérnünk az V-VIII. osztályra, mert több iskolával folytatott sikertelen egyeztetés után Wolf Rudolf akkori igazgató vállalta, hogy befogadja a művészeti tagozatot, annak ellenére is, hogy akkor még az Apáczaiban tanítóképző működött, és műterem sem volt, tehát nem voltak ideális körülmények ehhez. Ezt ellensúlyozandó vállaltam, hogy „tanítok szekrényből ki, szekrénybe be”, csak fogjunk neki, mondjuk ez azóta is így maradt. Menet közben többször is próbálkoztunk, hogy a képzési formát a líceumi osztályokra is kiterjesszük, de sem a tanfelügyelőség, sem a minisztérium részéről nem kaptunk támogatást. Annyit sikerült elérnünk, hogy fél csoporttal fakultatív módon tudunk a líceumi osztályok számára is emelt óraszámban művészeti képzést biztosítani. Pedig igény is és terv is lenne, hiszen a felső tagozatból megteremtett alapokon lehetne akár a nyomdatechnika, a reklámgrafika, akár az építészet irányába is továbbmenni.”
Talán ebből is látszik, hogy az Apáczaiban működő művészeti tagozatnak nem az az elsődleges célja, hogy képzőművészeket neveljen, jóllehet – Székely Géza tanár úr friss számításai szerint – az elmúlt 16 év tanítványaiból több mint 30 diák került művészi pályára. „De mellettük volt számtalan olyan tanulónk, akik a más területeken szerzett jó tanulmányi eredményeik mellett fejlesztették művészi képességeiket, s számtalan tanulási problémával küzdő gyerek is járt hozzánk, akiknek az erős rajzkéssége volt az egyetlen terület, ahol sikerélményt szerezhettek. A diszlexiásoknak pedig kifejezetten jót tesz a rajzkészség fejlesztése, hogy egyéb területeken helytálljanak, több diákunk ennek köszönhetően tudott felfejlődni az elvárt szintre egyéb tárgyakból, és abszolválni a középiskolát.”
„Nem tudunk tervezni, nem merünk pályázni”
Az Apáczai művészeti tagozata ötödikben eddig is mindig kis létszámmal indult. Mint a tanár úrtól megtudom, 12 gyereknél többel nehéz foglalkozni, hiszen mindenki egyénileg dolgozik, így a tanárnak is sok időt kell külön-külön foglalkozni minden egyes tanulóval. Ennek ellenére a létszám nyolcadikig majd minden osztályban folyamatosan növekedett, aztán jellemzően lassan felduzzadt akár húsz főre is, mert minden évben érkeztek az osztályokba újabb és újabb gyerekek más iskolákból is.
„Ami nálunk folyt az elmúlt 16 évben, az egy egész Közép-Erdélyben egyedülálló oktatási forma, főleg azért is, mert magyar nyelven zajlik a képzés. Egyébként éppen ezért érnek minket támadások, hiszen az Apáczai felé irányítjuk tovább középiskolába a gyerekeket, és nem a román tannyelvű Ladea Líceumba. A velünk kapcsolatos ellenszenvüket a Ladea vezetősége több gyűlésen is kinyilvánította már korábban. Részben ennek is a következménye, hogy ötödik osztályt már a tavaly sem indíthattunk, viszont akkor azt az ígéretet kaptuk a tanfelügyelőségtől, hogy idén mindenképpen lesz erre lehetőségünk, amivel, ha rajtunk múlik, könnyedén élni is tudnánk. A 29 negyedikesünk közül nyolcan jelezték, hogy jönnének, és más iskolákból is többen érdeklődtek, szóval a létszám meglenne, de nagyon úgy néz ki, hogy a magyar szaktanfelügyelők sem állnak ki a magyar nyelvű művészeti képzés mellett.”
Mint Székely tanár úr elmondta, az ellenállás már csak azért is érthetetlen, mert pluszforrásokat sosem igényeltek a minisztériumtól, hanem pályázatokból és szponzorok segítségével fedezték az anyagi igényeket, pedig rengeteg eszközre volna szükségük: papír, festékek, vésők, linóleum. A linómetszetekkel még nemzetközi elismeréseket is nyertek, olyan magas színvonalú munka folyt és folyik ezen a téren.
 A művészeti képzéssel egy időben alapították az Apáczai Galériát, ahol a tanévben, mondhatni minden hónapban újabb kiállítást szerveznek. Jelen pillanatban Testvéreink a csángómagyarok címen van egy néprajzi jellegű kiállításuk, Petres László lujzikalagori magyartanár fotódokumentációval gazdagított gyűjteményéből, ehhez színvonalas konferenciát is szerveztek, dr. Péntek János, dr. Pozsony Ferenc, dr. Tánczos Vilmos, dr. Zakariás Erzsébet részvételével.
„Most, hogy a helyzetünk bizonytalan, nem tudunk tervezni, nem merünk pályázni. Pedig az mind a kiállításoknak, mind a rendszeres alkotótáboroknak elengedhetetlen feltétele. A tanfelügyelőség részéről az elmúlt 16 évben semmiféle támogatást nem kaptunk, most az egyszer legalább kiállhatnának mellettünk” – zárja a beszélgetést Székely Géza.
Járható út lehet az aláírásgyűjtés
A Kolozs megyei tanfelügyelőségtől Török Zoltán főtanfelügyelő helyettest kérdeztük, mi az ő hivatalos álláspontjuk az Apáczai Csere János Elméleti Líceum művészeti tagozatának ügyében:
„Az iskola vezetősége által benyújtott beiskolázási tervből az derül ki, hogy két osztályt szeretnének indítani a következő évben: egy intenzív angolt, illetve a képzőművészeti osztályt. Viszont az iskolának jelenleg 29 negyedik osztályos tanulója van, ami nem teszi ezt lehetővé. Ha mondjuk, 40 gyerek lenne negyedikben, minden további nélkül jóváhagyhattuk volna a kérést. A minisztérium minden megyének kioszt évente egy normát, azaz meghatároz egy bizonyos beiskolázandó, beiskolázható diákszámot, amit a tanfelügyelőség átlagol, és leoszt osztályokra. Ebből kijön, hogy például egy ötödik osztály indításához harminc diák szükséges, ez az előírás, ettől alapesetben nem lehet eltérni. Több helyen előfordul, hogy nem gyűl össze harminc, hanem mondjuk csak huszonöt gyerek, az osztály természetesen akkor is elindul, az osztályra kiosztott normából pedig megmaradnak helyek. Ezeket ősszel, amikor látjuk a teljes képet, a tanfelügyelőség újraoszthatja. Művészeti tagozatra nincs külön szabályozás, velük is csak ez alapján tudunk eljárni. Tehát én az igazgató úrnak azt mondtam, két eshetőség van. Eldöntik, hogy az egy induló osztály legyen teljesen művészeti szakirányú, de akkor le kell mondani az intenzív angolról idén, vagy ha az intenzív angol osztályra fel tudják duzzasztani a létszámot húsz fő fölöttire, illetve emellett a művészeti osztályba is lenne tízegynéhány iratkozó, akkor szeptemberben a tanfelügyelőségen tudjuk tárgyalni az ügyet, és lehet, hogy tudunk segíteni, de csak akkor. Ez nem csak halogatás, tavaly is tíz magyar iskolában indulhattak osztályok a fel nem töltött helyek újraosztásának köszönhetően. Nekik egyik megoldás sem elfogadható, ezért úgy döntöttek, hogy aláírásokat gyűjtenek, és felterjesztik az ügyet a minisztériumhoz, ami járható út lehet, meg kell próbálni. Ha a minisztérium küld a tanfelügyelőségnek egy átiratot, hogy az Apáczai Csere János Elméleti Líceumban jóváhagynak ötödikben 12 fővel egy művészeti osztályt, 16 fővel pedig egy intenzív angol osztályt, akkor nálunk ennek semmi akadálya nincs. Egyéb esetben tartani kell magunkat a normához, mert így is folyamatosan küzdünk a finanszírozással. A 2016-os évre jelen pillanatban úgy állunk, hogy decemberre öt napra elegendő fizetés marad, a többi 25 napra pedig nincsen keret.” erdelyiriport.ro

Csíkszeredában megkezdődtek a Márton Áron-emlékév rendezvényei
MTI - Megkezdődtek a Márton Áron-emlékév rendezvényei pénteken Csíkszeredában, Márton Áron erdélyi római katolikus püspök felszentelésének a 77. évfordulóján.
A magyar kormány nemzetpolitikai államtitkársága a püspök születése 120. évfordulója alkalmából nyilvánította Márton Áron-emlékévvé a 2016-os évet, az ebből az alkalomból tartott rendezvények fővédnökségét Áder János köztársasági elnök és Jakubinyi György, a Gyulafehérvári római katolikus főegyházmegye érseke vállalta.
A csíkszeredai Márton Áron főgimnáziumban tartott péntek délutáni ünnepi rendezvényen Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár a püspököt olyan emberként mutatta be, aki "nemcsak a gyulafehérvári püspökség, hanem az erdélyi magyarság és az egész magyar nemzet sorsát a vállára vette". Tulajdonságai közül az alázatosságot és szókimondást emelte ki, megjegyezvén, hogy ha Márton Áron közöttünk lenne, ma sem hallgatna.
"Szóvá tenné azokat a sérelmeket, amelyeket az erdélyi magyar embereknek el kell szenvedniük - jelentette ki az államtitkár – fogalmazott Potápi Árpád. – Kimondaná, ahogy nekünk is ki kell mondanunk, hogy hiába állítják hivatalos szervek, hogy Székelyföld nevű területi egység nem létezik, és jelképei ezért nem is számítanak regionális jelképeknek. Mi tudjuk, hogy ez nem igaz. Sőt hisszük és valljuk, hogy a székelyeknek elidegeníthetetlen joguk van ahhoz, hogy ezen a területen önállóan döntsenek ügyeikről".
Az államtitkár úgy vélekedett, hogy akkor lehetünk hűek Márton Áron emlékéhez, ha vállaljuk örökségét, "ha nem hallgatunk, hanem bátran felszólalunk, hitünk, és nemzetünk megtartása érdekében".
Az emlékév keretében megannyi rendezvényt tartanak Erdélyben. Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke úgy vélekedett: "a 2016-os év legnagyobb kalákája lesz" az emlékév rendezvényeinek a megszervezése. Márton Áron püspökké szentelésének a 77. évfordulója alkalmából péntek délelőtt a csíksomlyói kegytemplomban tartottak ünnepi szent misét, melyet Jakubinyi György érsek celebrált.
Életfogytiglanra ítélték
A gyulafehérvári római katolikus főegyházmegyét 1939 és 1980 között vezető Márton Áron püspök a 20. századi erdélyi magyar közélet egyik legkiemelkedőbb alakja volt. 1944-ben felemelte szavát a zsidók deportálása ellen, amiért az akkori magyar hatóságok kiutasították Kolozsvárról, ám 1999-ben a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet a Világ Igaza címet adományozta neki.
A kommunista hatalommal szemben is állást foglalt. 1949-ben letartóztatták, 1951-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, majd 1955-ben nemzetközi nyomásra szabadon bocsátották. 1956-tól 1967-ig nem hagyhatta el a gyulafehérvári püspökség épületét, de látogatókat fogadhatott. Püspöksége idején az erdélyi római katolikus egyház nem kötött konkordátumot a román kommunista állammal.
maszol.ro

Székely Fesztivál másodszor
A tavalyi hagyományteremtő próbálkozás után, idén is tartanak Székely Fesztivált Budapesten. A rendezvény fővédnöke Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Bár az első is sikeres volt, a másodikat még inkább a magas színvonal és az értékfelmutatás jegyében kívánják lebonyolítani. Lukács Csaba újságíróval, a Székely Szeretetszolgálat Alapítvány vezetőjével, a fesztivál ötletgazdájával beszélgettünk az idei tervekről és a szervezési folyamat jelenlegi állásáról.
A második kerületben, Budán található Millenáris kitűnő helyszínnek bizonyult – mondotta Lukács Csaba –, viszonylag könnyen megközelíthető, kellőképpen tágas, jelentős külső és belső terek állnak rendelkezésre. Magát a fesztivált május 5. és 8. között tartjuk, egy olyan hétvégén, amikor az emberek túl vannak május 1-jén, ami idén vasárnapra esik, úgyhogy nem kell munkaszüneti adni Magyarországon, s egy héttel előzi meg pünkösd ünnepét, ami tudvalevőleg többszázezer Kárpát-medencében élő ember számára immár rendszerint és természetes módon magába foglalja a Csíksomlyóra irányuló zarándokutat.
Kiváló az időzítés
Ebben az időszakban felértékelődik, rendszerint előtérbe kerül a Székelyföld, úgyhogy akár a tervezett utazás bevezetője, testi-lelki ráhangolódás ez a négy, illetőleg három nap, s ekkor lehet tájékozódni és akár tervezni egy nagyobb nyári utazást is.
– Mi jellemzi az idei fesztivált? Miben fog különbözni a tavalyitól?
– Idén Kovászna megye a díszvendég. Az első napon, május 5-én, csütörtökön zártkörű szakmai napot tartunk. Mivel most az egészségturizmus a központi téma, a mofetták, a sós- és borvízes fürdők, az ásványvizek, a gyógyiszapok, a gyógynövények szolgáltatják a központi témakört, s azok a vállalkozások, amelyek e szegmensekben tevékenykednek. A következő három nap folyamán – tehát május 6. és 8. között – a lehető legszínesebb kulturális kínálatot szeretnénk biztosítani.
A Székelyföld nem csak az Erdély-romantika része
Mivel a D épületben vetítőterem van, kihasználjuk a lehetőséget és egyúttal olyan természet- és dokumentumfilmeket mutatunk be, melyek jelentős sikereket értek el a különböző seregszemléken, s amelyek reprezentatív módon vallanak a Székelyföldről (Méregzöld mesék, Két székely, Párhuzamos múlt, Ha nem használ, nem is árt stb.). Meg akarjuk mutatni a turisztikai szakmának Magyarországon, hogy a Székelyföld nem csak rokoni látogatást jelent, nem csak az Erdély-romantika része, hanem annál jóval több.
Ebben a fontos régióban komoly lehetőségek vannak és egyre nagyobb a kapacitás az egészségturizmus terén is… És sok gyermekprogramot tervezünk. A két megye – Hargita és Kovászna – csapata mellett, itt lesz a Székelyföldi Legendárium; a Nőileg magazinnal közösen pedig beszélgetéseket tartunk „székelyföldi celebekkel”. Ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy a gasztrokulturális majális ne csak a magyaroké, ne csak a budapestieké legyen, hanem alkalmat kínáljon azok számára is, akik elköltöztek a Székelyföldről, meg azoknak is, akiknek már a felmenői telepedtek le az anyaországban. Ilyen vonatkozásból a gyökerek megkeresését és erősítését szolgálná a rendezvénysorozat.
– Hogyan lehet jelentkezni?
– Működik a honlapunk: www.szekelyfesztival.hu. Elektronikus úton kínáljuk fel a nevezés lehetőséget, villanyposta-fiókokon, mobil-telefonszámokon lehet hívni a szervezőket; értelemszerűen ki kell tölteni a portálon található felületet, és a megadott címre vissza kell küldeni nekünk a kiállító adatait tartalmazó űrlapot.
Prémium-kategória és Nagy Találkozás
Hangsúlyozom, hogy fenntartjuk magunknak a jogot a prémium-kategóriás termékek megválogatására. Száz kiállító egységet tudunk fogadni. Csak akkor jöhet egy-egy kiállító, ha a saját portékáját hozza! A Nagy Találkozáshoz virtuális falusgazdákat keresünk, akik a közösségi hálózatok révén, interneten, ismeretségi körben, a rokonságban összegyűjtik a földijeiket.
A települések szervezetten érkező képviselőinek kedvezményes belépőt biztosítunk. A Székelyudvarhelyről, Szovátáról, Bölönből elszármazottak már jelentkeztek. A fesztivál harmadik napján majd időpontokat sorsolunk ki, amikor a települések képviselői összegyűlhetnek ismerkedni és közös fényképet készíttetni. Rendezvényünk hivatalos fotósa a csoportok rendelkezésére fog majd állni.
– Van-e bérleti díj a cégek számára? Milyen áron lehet belépőt venni?
– A száz kiválasztott bemutatkozó a székely kézművesség, a helyipar, a kultúra és a vendéglátás elitjét fogja képviselni. Számukra a bemutatkozási és árusítási lehetőség ingyenes. A belépő, azaz a napijegy ára 1000 Ft, tíz év alatti gyermekek számára ingyenes. Jelentkezni, úgy a kiállítóknak, mint a települések képviselőinek február 28-ig lehet.
Simó Márton. Székelyhon.ro

Pásztor Sándor vezeti az RMDSZ megyeitanácsos-listáját
Nagyvárad- Péntek délután küldöttgyűlést tartott a megyei RMDSZ, amelyen Kiss Sándor elnök azt javasolta: az önkormányzati választáson Pásztor Sándor legyen a megyei tanácsosjelölt-lista élén.
A küldöttgyűlésen Kiss Sándor megyei RMDSZ-elnök úgy fogalmazott: nem indul a megyei önkormányzati választáson, hiszen támadható ellene egy olyan lista, melynek élén egy olyan személy áll, aki ellen bűnvádi eljárás folyik, függetlenül attól, hogy ennek a végkimenetele bizonytalan. Azt mondta: már négy évvel ezelőtt is azt szerette volna, hogy más legyen helyette, ezért pályázta meg végül Pásztor Sándor a megyei tanácselnöki funkciót, illetve indult a tisztségért. Azért esett akkor rá a választása, mert még fiatal, energikus, megvalósított dolgokat, és közmegelégedésre vezeti a Körösök Vízügyi Igazgatóságát. Aztán bebizonyosodott, hogy jó döntést hozott, hiszen több szavazatot kapott, mint az RMDSZ. A helyzet Kiss Sándor szerint azóta se változott, ezért annak alapján, hogy az országos RMDSZ alapszabályzata értelmében a Megyei Tanács-lista első helyén a megyei RMDSZ-elnöknek kell állnia, azonban ha ezt nem vállalja, javasolhat másvalakit maga helyett, azt indítványozta: a küldöttek fogadják el azt, hogy Pásztor Sándor legyen a Bihar megyei RMDSZ tanácselnök-jelölje. Hozzátette: bár még több hónap van a választásig, szükséges tudni, hogy kit indítanak a megfelelő stratégia és taktika kidolgozása érdekében.
A jelenlevők egyetértettek ezzel. Pásztor Sándor megköszönte a bizalmat, és reményét fejezte ki, hogy Huszár Istvánnal együtt- aki Várad polgármesteri tisztségét pályázza meg- sikeresen fognak szerepelni a választásokon.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ma

Ülésezett a KMAT
Másfél éves szünet után ült össze a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanácsa (KMAT) 2016. február 12-én Budapesten, a Magyarság Házában.
A testület 2004. június 16-án alakult meg Nagyváradon, több határon túli magyar politikai és polgári szervezet társulásával. Az alapítók célja az volt, hogy olyan fórumot hozzanak létre, amely lehetővé teszi a Kárpát-medencei magyarság autonómiatörekvéseinek egységes képviseletét. Ezen kívül a testület célul tűzte ki a magyar nemzeti közösségek diszkriminációjának megszüntetését, a teljes egyenlőséghez szükséges nemzetközi segítség biztosítását, egy átfogó Kárpát-medencei autonómiarendszer kidolgozását, valamint a nemzeti önazonosság megőrzésének elősegítését. A KMAT legutóbbi ülésére 2014 júliusában, Bálványosfürdőn került sor. Időszerű vált tehát a Kárpát-medencében azóta történtek értékelése, az autonómia ügyének számbavétele a tagszervezetek beszámolója alapján, az európai, nemzetközi helyzet áttekintése az autonómiaküzdelem vonatkozásban – állt a tagszervezeteknek küldött meghívóban. Az ülés házigazdája a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága volt, Potápi Árpád János államtitkár csíkszeredai munkalátogatásáról küldött levélben köszöntette a tanácskozókat. A Szilágyi Péter helyettes államtitkár által felolvasott üzenetben a nemzetpolitikáért felelős államtitkár megerősítette: alkotmányos kötelezettségeinek eleget téve a magyar kormány minden rendű és rangú támogatást igyekszik megadni a határon túli magyar nemzetrészeknek, éljenek azok kisebbségben, szórványban vagy diaszpórában. Ebbe szervesen beleillik az a támogatás, amit a kormányzat az autonómiatörekvéseknek, illetve ezek összehangolásának és egységesítésének ad. Schöpflin György politológust, európai parlamenti képviselőt idézve fejezte ki sajnálkozását az államtitkár, hogy a fejlett európai országok nem hajlandó tudomásul venni: a nyugati, működő autonómiák és a Kelet-Közép-Európában óhajtottak között nincs semmilyen különbség. Ami ott elfogadott és üdvös, annak itt is létjogosultsága van. A magyar kormánynak és a határon túli magyar autonomistáknak együttesen kell demonstrálniuk a nemzeti közösségek önrendelkezési törekvéseinek természetes és legitim voltát – utalt rá a KMAT-nak írott üzenetében Potápi Árpád János.
Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke vezette le a KMAT-ülést, a testület elnökeként üdvözölte a házigazdákat, a meghívottakat és a tagszervezetek küldötteit, sajnálattal állapítva meg, hogy a Magyar Közösség Pártja és a Magyar Polgári Párt ugyanúgy nem vesz részt a tanácskozáson, mint a megfigyelői státussal rendelkező RMDSZ. A felvidékiek a választási kampány hajrájára hivatkozva mentették ki magukat, a két erdélyi párt vissza sem jelzett. Holott az autonómia ügyében elengedhetetlen a nemzeti összefogás – hangzott el az ülés szünetében tartott sajtótájékoztatón is a konklúzió, amit a média jó érzékkel szűrt le és közvetített a tegnapi nap folyamán.
Az ülés első felében megtörtént az autonómia ügyének számbavétele a Kárpát-medencében, a tagszervezetek megjelent képviselőinek beszámolói alapján. A Székely Nemzeti Tanács nevében Izsák Balázs elnök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nevében Sándor Krisztina ügyvezető elnök, az Erdélyi Magyar Néppárt nevében Toró T. Tibor alelnök szólt. A Vajdasági Magyar Szövetség részéről Bús Ottó intézőbizottsági elnök, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt részéről Csorba Béla elnök, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége részéről Csonka Áron elnök tartott beszámolót. Brenzovics László elnök a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Jakab Sándor elnök a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége, Ábrahám Borisz alelnök a Muravidéki Magyar Nemzeti Önigazgatási Közösség, Deák Ernő volt elnök pedig az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége képviseletében szolgált tájékoztatással. Szinte egybehangzónak tűnt a beszámolók nyomán az a vélekedés, hogy a legutóbbi KMAT-ülés óta nem történt érdemi előrelépés autonómiaügyben, esetenként még visszalépés is tapasztalható a nemzetközi helyzet és a különféle regionális vagy kontinentális válságok miatt.
Az ülésen meghívottként részt vett Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, akit a határon túli magyar közösségek autonómiaügyeinek koordinálására kért fel Orbán Viktor kormányfő, s aki az örvendetesnek mondható konvergenciák leltározása és a sajnálatosan létező divergenciák áthidalása terén elértekről szólva emlékeztetett: neki a közvetítés és egyeztetés a feladata, nem a diktálás. A budapesti kormányzat nem gyámkodni, hanem segíteni akar az autonómiakérdésben, e tekintetben viszont mindent megtesz, amit megtehet.
Tőkés László – aki a magyar kormánypártok lillafüredi kihelyezett frakcióüléséről érkezett a KMAT-ülésre – elmondta: a kormányfő kifejtette ott, hogy eljött az ideje az improduktív belső konfliktusok lezárásának. Ez különösen fontos az autonómia ügyében – mutatott rá a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanácsának elnöke. Szerinte a határok fölötti nemzetegyesítés mellett a külhoni magyarság önrendelkezése az a politikai intézmény és érték, amelyen a nemzetpolitika nyugodhat, és ebben a kérdésben elengedhetetlen a nemzeti összefogás.  Felül kell emelkedni a pártpolitikán, és egységet kell teremteni a sokféleségben. Önösszeszedésre is szükség van, mert egy helyben topogás észlelhető az autonómia ügyében. A KMAT folytatni kívánja a megkezdett munkát, és kellő elszántságra buzdítja a tagszervezeteket.
Izsák Balázs a közelgő székely szabadság napjára hívta fel a figyelmet. Ez a március 10-e arról is szól, hogy a demokratikusnak és jogállamnak mondott Romániában érvényesül-e az egyik alapvető emberi jog, a gyülekezésé – mutatott rá. A tervezett nagyszabású marosvásárhelyi demonstráció azt is bizonyítani hivatott, hogy nem lankad az autonómiamozgalom Erdélyben. Szintén meghívottként vett részt az ülésen Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója, valamint Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója, aki bemutatta a magyar kormány által támogatott civil szervezetet és annak jogsegély-szolgáltató törekvéseit. Elmondta: sokféle együttműködési lehetőség van a KMAT és a KJI között, az egyik ilyen pászma az a kisebbségvédelmi monitoring-rendszer, amelynek létrehozásáról a 2014-es bálványosfürdői ülésen döntött tanács. A KMAT pénteki ülésén megválasztották a testület új titkárát Bedő Árpád személyében, megköszönve a visszavonult Mécs László jó évtizedes önzetlen munkáját. Döntés született arról, hogy ebben az évben két nagyszabású autonómiakonferenciát is szerveznek, egy Kárpát-medenceit és egy nemzetközit.
Budapest, 2016. február. 13.
Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája. erdon.ma

Így dolgozik a román titkosszolgálat Székelyföldön
A Székelyföldön a román titkosszolgálatok által odatelepített ügynökök, megbízást teljesítő állami hivatalnokok, főállású provokátorok dolgoznak azon, hogy egyrészt megfélemlítsék a magyarokat, másrészt kiprovokáljanak valamit, amire hivatkozva majd jól odacsaphat a bukaresti hatalom. A parajdi származású budapesti újságíró, Lukács Csaba a Magyar Nemzet hasábjain közölt erről egy összegző ismertetést, alább olvasható.
Február hatodikán boldogan jelentette be Facebook-oldalán Dan Tanasă román újságíró, hogy elérte a tízezer lájkot, vagyis ennyien kedvelik a szakmai oldalát. Négy nappal korábban arról írt büszkén, hogy blogját (dantanasa.ro) a tavalyi esztendőben 372 ezer ember látogatta meg, akik közel hétszázezer oldalletöltést produkáltak. Ezzel egy román internetelemző szolgáltatás szerint az egyik legolvasottabb szerző a helyi blogszférában, egyre növekvő nézettséggel: az oldal idén januárban már 99 ezer egyéni látogatót és 151 ezer oldalletöltést hozott a konyhára.
De ki ez a 34 esztendős fiatalember, aki évente a székelyföldi magyar önkormányzatok tucatjait citálja bíróság elé, és annyit publikál, mint máshol egy egész szerkesztőség? Aki ismeri a családját, azt mondja: a nyolcvanas években, a Ceaușescu-féle iparosításkor Moldvából Sepsiszentgyörgyre betelepített egyszerű román munkásszülők gyereke. Ő már a székelyföldi településen született, ott végzett (román nyelvű) középiskolát, aztán a Facebook-profilja szerint a brassói Transilvania Egyetem pszichológia és neveléstudományi karán diplomázott, majd 2011-ben mesterfokozatot szerzett kommunikációból és PR-ból. A szakdolgozata a Románia és a románok a romániai magyar nyelvű sajtóban címet viselte.
Dan Tanasă saját bevallása szerint 2008 óta ír az „RMDSZ és a Magyar Polgári Párt által ellenőrzött helyi önkormányzatok vaskos visszaéléseiről”, amelyeket Hargita és Kovászna megye román lakosai ellen követnek el. Jó ideje nemcsak cikkeket, hanem feljelentéseket is szövegez, hogy megállítsa az említett megyékben azt az „etnikai tisztogatást, amelynek ki vannak téve a románok”. Büszkén idézi Antal Árpádot, Sepsiszentgyörgy polgármesterét, aki egy helyi lapnak azt nyilatkozta: „egy vagy két ember a hivatalban gyakorlatilag csak azzal foglalkozik, hogy megválaszolja Dan Tanasă vagy más hasonlók kéréseit”. Lia Olguța Vasilescu korábbi nagy-romániás, majd szociáldemokrata szenátor, jelenlegi craiovai polgármester szerint „ha Dan Tanasă nem lenne, akkor ki kellene találni”.
A feljelentéseket gyakran egy hangzatos nevű szervezet, a Civil Egyesület a Büszkeségért Európában (ADEC) nevében teszi meg. Ezt a román cégbíróság adatai szerint négyen alapították: a blogger az elnök, Cristina Florentina Stancu a főtitkár és Adina Tanasă az alelnök. Sem a legnépszerűbb kereső, sem a közösségi oldal nem ad releváns találatot ezekre a nevekre, és a negyedik tagra Valentin Călugăru néven (ez magyarul Bálint szerzetest jelent) is csak egy zárt Facebook-csoportot találtunk. Az egyesület célkitűzései között a román nemzetállam népszerűsítését, az alapvető emberi jogok védelmét nevezik meg, kiemelve, hogy utóbbiakat a román nyelvű román állampolgárok esetében tartják fontosnak, éljenek a határokon belül vagy a diaszpórában.
Sok embert, köztük több kollégát megkérdeztem Erdélyben a Dan Tanasă-jelenségről. Kevesen merik névvel vállalni az elmondottakat, mert attól tartanak, a notórius feljelentő azonnal bíróság elé citálja őket. Abban szinte mindenki egyetért: a férfinak köze van valamelyik titkosszolgálathoz. Mivel úgy védi a székelyföldi románok jogait, hogy közben előbb Spanyolországban töltött éveket, most pedig éppen Németországban él, nagy valószínűséggel a román külügyi hírszerzés (SIE) embere. Külföldről másképpen egyszerűen nem lehetne ilyen hatékonyan értesülni arról, ha egy eldugott kis falu polgármestere kitűzi a székely lobogót – napokon belül megy a blogger által aláírt feljelentés a bíróságra a helyszínen készült fotókkal.
Akad, aki úgy véli, a romániai citizen journalism, egyfajta civil újságírás egy eléggé idegesítő és elfogult előfutára, de mindenképpen úttörő munkát végez. Ő állította össze az első adatigénylés-útmutatót is Romániában, utat nyitva egyrészt a tényfeltárással foglalkozni vágyó kollégáknak, másrészt azon civileknek, akik kérdésekkel szeretik bombázni a hivatalokat.
Szőke László erdélyi újságíró a Székelyhon portálon megjelent írásában összeszedte, hogy a bloggerre valóságos díjeső hull: tavalyelőtt a Hargita–Kovászna megyei románok védelmében kifejtett bátorságáért a Voiculescu család alapítványa 50 ezer lejes (három és fél millió forintos) pénzjutalommal járó elismerésben részesítette, mellette megkapta a szabad sajtóért kifejtett Bátorság díjat, valamint a Hargita–Kovászna–Maros megyei románok civil fóruma elismerő oklevelét is. A Ceaușescu-rendszer egykori működtetőjéből lett médiamágnás és nagyvállalkozó oligarcháról, Dan Voiculescuról jó tudni, hogy korrupció miatt tízéves börtönbüntetését tölti. Úgy tudjuk, a blogger már az egyetemi tanulmányai alatt kapott az üzletember-politikus alapítványától ösztöndíjat – az biztos, hogy Voiculescu médiatermékeinek, így például az Antena 3 televízió nem éppen magyarbarátságáról híres beszélgetőműsorainak is gyakori vendége.
Több erdélyi kolléga megpróbálta interjúra kérni a férfit, de nekik még csak nem is válaszolt a megkeresésre. Mi szerencsésebbek voltunk, ímélben feltehettünk neki kérdéseket. Arról érdeklődtünk, eddig összesen hány feljelentést, észrevételt, panaszt és kérdést fogalmazott meg a székelyföldi magyar önkormányzatok és más magyar vezetésű hatóságok ellen, és honnan van ideje ennyi papír legyártására a rengeteg blogbejegyzés megírása közben. Azt is megkérdeztük, honnan jönnek a tuti tippek, és ezekben hogyan tud megbízni, hiszen ő külföldön él. Az utolsó kérdésünk arra vonatkozott, nem gondolja-e gyávaságnak, hogy Nyugat-Európában él, miközben – szerinte legalábbis – a Székelyföldön élő románoknak segítségre van szükségük. Kérdéseinkre lapzártáig nem kaptunk választ.
Ha aprólékosan végigkövetjük több ember Facebook-profilját, megnézzük a keresztlájkokat, a posztolások idejét, összeáll a kép: Dan Tanasă napi kapcsolatban van a magyarlakta megyék egykori és jelenlegi román prefektusaival, a Kovászna megyei főfogyasztóvédővel (róla mindjárt bővebben), Ioan Selejan egykori székelyföldi ortodox püspökkel, valamint az érintett megyékben lakó románok különféle szervezeteivel. És nem hallgathatjuk el azt sem, hogy Dan Tanasă aknamunkáját nagy valószínűséggel segíti sok sértett vagy csak egyszerűen rosszindulatú székelyföldi magyar ember is.
Miközben nagyon sok pert megnyer (ilyenkor diadalittas poszt születik a blogján), néha balul sül el a feljelentése. 2014-ben a gyergyószentmiklósi Nyírő József-emlékünnepséget támadta meg, beadványában azt sérelmezve, hogy a magyarok olyan rendezvényt szerveztek, ahol fasiszta, románellenes és antiszemita eszméket népszerűsítettek. A gyergyószentmiklósi ügyészség elutasító határozatában kimondta: „Az Elie Wiesel Országos Holokausztkutató Intézet nem rendelkezik olyan dokumentumokkal, melyek nevezett Nyírő Józsefről azt bizonyítanák, hogy bármely román vagy nemzetközi bíróság elítélte volna fasizmus, rasszizmus vagy emberiesség elleni bűntett vádjában.” A Nyírő-híveknek immár román hatósági papírjuk van arról, hogy az íróval kapcsolatos események nem büntethetők.
Dan Tanasă professzionális módon használja ki azt a tényt, hogy a román törvények és szabályok sok esetben egymásnak ellentmondanak, így a bíró kétféleképpen dönthet, és jellemzően a bloggernek ad igazat.
A blogger bejegyzéseinek lelkes lájkolója és megosztója egy Háromszékre küldött állami alkalmazott, Gheorghe-Mircea Diacon. Ő a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal vezetője, és mindent megtesz azért, hogy bekerüljön a központi román sajtóba mint a székelyek könyörtelen Cattani felügyelője, aki azonnal lecsap minden vélt vagy valós törvénytelenségre. Az Ébredj, román! nemzeti himnusz szellemében indult megbírságolni az ellenséget, vagyis a magyarokat. Egyszer a „székely ízvilág” miatt büntet, máskor a taxisok SIC matricája szúrja a szemét, a lényeg a show és a több ezer lejes bírság.
A Háromszék napilapban Szekeres Attila tollából alaposan dokumentált írás jelent meg arról, hogy a hős moldvai fogyasztóvédő rendőrnek nem volt jó: fogdaőri állásából kirúgták, mert egy bezárt nő feljelentést tett ellene nemi erőszak vádjával. Utána a polgárőrségtől is mennie kellett, mert részegen többször lejáratta magát saját kollégái előtt, ezért átnyergelt a politikusi karrierre a kommunista utódpárthoz. Aztán eltűnt, Spanyolországba ment dolgozni, ahol különösen jól sikerült neki valami, mert egyetlen év alatt, 2010-ben szülővárosában egy beltelket, egy házat és öt kültelki parcellát írattak a nevére. Egy székelyföldi faluban is kapott telket, Sepsiszentgyörgyön pedig összesen négy tömbházlakás birtokosa – igaz, ezeket korábban vette. A vagyonnyilatkozatában egyébként nem tesz említést külföldön szerzett jövedelemről. 2013 óta vezeti a hivatalt. Amikor megbüntette a „székely íz” szókapcsolat használatáért a háromszéki hentesüzemet, a Marosvásárhelyi Rádió érdeklődésére kifejtette, hogy nem létezik „székely íz”, egy élelmiszer édes, keserű vagy savanyú lehet. „Manapság egyre képtelenebb helyeken használják a székely megnevezést, lehet, hogy majd megjelenik a székely vécé vagy székely temető is” – nyilatkozta, de nem reagált arra a kérdésre, hogy mi van a román áruházakban bőven megtalálható, „tradicionális román ízeket” tartalmazó élelmiszerekkel.
Buzgalma néha már tragikomikus: mivel ragaszkodik minden egyes termék nevének román feliratozásához, a kézdivásárhelyi Rigó Jancsi cukrászdában a névadó édesség, vagyis a cigányprímásról, Rigó Jancsiról elnevezett rigójancsi termékcímkéjét is kicseréltette. „Mierla Ionică” van felül, alatta pedig a magyar megnevezés szerepel.
Amikor a Háromszék egy publicisztikában megírta, hogy az igazgató közröhej tárgyává tette az állam egyik fontos intézményét, a felügyelőség ellenőrei rászálltak az újságosbódékra. Figyelmeztetéseket osztottak és bírságokat róttak ki, azt is kifogásolva, hogy hiányzik a román felirat például a székely és a magyar kártyáról, a vécépapírról, valamint a szemetes zacskóról. A kiadó hat jegyzőkönyvet megtámadott a bíróságon, négy esetben már alapfokon nyert.
Az állami alkalmazott Gheorghe-Mircea Diacon Facebook-profilján a megosztások zöme magyarellenes tartalmú, és néha becsúszik egy-egy, a saját fogyasztóvédelmi fellépését dicsőítő közlés. És persze állandó vendégként Dan Tanasă blogposztjai. Némi keresés után találunk közös képet is a bloggerrel, amelyen a castellóni Vermut Playa bejáratánál pózolnak.
A hivatalnok egyértelmű magyarellenességének nincsenek jogi következményei, hiába kérték ezt többször például a megyei tanácsban, arra is hivatkozva, hogy ilyen rovott múlttal nem is tölthetné be az adott tisztséget. „Mircea Diacon magaviselete tulajdonképpen Románia mai államigazgatását jellemzi” – olvashatjuk a Háromszék cikkének utolsó megállapítását.
Funartól Tudoron át Tepesig
Gheorghe Funar
1992-ben választották meg Kolozsvár polgármesterévé a „magyar veszéllyel” kampányoló Gheorghe Funart, aki 12 évet töltött a város élén. El akarta távolítani a főtérről Mátyás szobrát, később „csak” román zászlóerdővel vette körül, s magyarázó tábla került talapzatára. Idővel nemcsak a padokat, a város utcáit akkoriban behálózó égősorokat, hanem az utcai hulladékgyűjtőket is román nemzeti színekkel díszítette, kisebb zavart okozva egyébként viszonylag mérsékeltebb hívei körében. Funar 2004-es bukása után is a régi maradt: néhány éve Jézus dáciai eredetét bizonygatta, egy esztendeje pedig azért ítélte pénzbüntetésre a bukaresti diszkriminációellenes tanács, mert a magyart a „lovak nyelvének” nevezte. Máig élénken tiltakozik, ha magyarellenességgel vádolják; ő csupán az RMDSZ szeparatizmusára kíván figyelmeztetni.
Corneliu Vadim Tudor
2000-ben bejutott az elnökválasztás második fordulójába a nagy-romániás Corneliu Vadim Tudor, Ceausescu korábbi „udvari költője”, akit Ion Iliescu végül legyőzött. A megszállott nacionalista politikus nemcsak a magyarellenességgel tudott szavazatokat szerezni magának – az RMDSZ betiltása, az „illojális magyarok” kitoloncolása visszatérő témája volt –, hanem antiszemitizmusával is. Az ezredforduló utáni években gyors népszerűségvesztését az sem állította meg, hogy például 2012-ben megfenyegette Vass Ádámot, a kolozsvári CFR-hez igazolt focistát, hogy „elvágja a nyakát”, mert arra a magyar címer volt tetoválva. 2013-ban összeveszett Gheorghe Funarral, akit a 2014-es elnökválasztási kampányban „elmebeteg kolozsvári disznónak” nevezett, míg a voksoláson győzelmet arató Klaus Johannist nemes egyszerűséggel Hitler kretén unokájaként aposztrofálta.
Vissza Ionesti-et! 
2012 januárjában alakult meg az a szélsőséges, jelentéktelen, leginkább az abszurd kategóriájába tartozó, ám eszmeileg több újságcikkel megtámogatott Facebook-csoport, amely bejelentette „Románia területi igényét” többek között Ionesti-re (Hódmezővásárhely), Debretinre (Debrecen), Macaura (Makó), Mestecanesti-re (Nyíregyháza) s az egész „elmagyarosított” Tiszántúlra.
Új vasgárdisták
2015 novemberében hivatalosan is párttá alakult az ezredforduló óta működő vasgárdista Új Jobboldal (Dreapta Noua). A szervezet aktivistái az 1918. december 1-jei gyulafehérvári határozatra emlékező román nemzeti ünnepen Sepsiszentgyörgyön tartottak magyarellenes felvonulást.
Drakula ükunokái
2016 januárjában Vlad Tepes Őrjárata néven félkatonai szervezetet hozott létre a szélsőjobboldali Egyesült Románia Párt (PRU), amelyet a jelenleg független parlamenti képviselő, Bogdan Diaconu alapított, aki Funarhoz hasonlóan szintén élénken tiltakozik a magyarellenesség vádja ellen. Régi műsor új emberrel: terítékén az RMDSZ és a magyar feliratok betiltása, a „románellenes” külföldiek kiutasítása szerepel.
Lukács Csaba. mno.hu

Izsák Balázs azt üzeni… 
Izsák Balázs azt üzeni,  Vásárhelyre fel kell menni. Ha még egyszer azt üzeni,  Mindnyájunknak el kell menni!  Éljen a székely szabadság, s a magyar haza!  „Ejsze” jobb lesz most elmenni,  Az ügyünkért síkra szállni,  Mert, ha nem lesz több üzenet,  Mindnyájunkat elvesztenek!  Éljen a székely szabadság, s a magyar haza!
Már előre látom némely kedves olvasó rosszallását és tiltakozását, hogy Kossuth Lajost sejtetem összehasonlítani Izsák Balázs úrral, de ez túlzás, mert Kossuth Lajos csak egy van, úgy ahogy Batthyányi, Széchenyi és Petőfi Sándor is csak egy volt és van. És ebben igazat is adnék a kedves olvasónak, mert a jelenlegi előjáróink közül nincs olyan személyiség, aki nyomukba léphetne. De bátorkodom felhívni mindenkinek szíves figyelmét, hogy ennek alapján megvizsgálhatjuk a másik oldalon történő, egyszerű emberek hozzáállását is. 
Vajon a hőskorbeli székelyeket is nem lehetne ugyanígy egyedieknek nyilvánítani? A népet, mely odaadta saját fiait, s ha kellett önmaga is elment, hogy szaporítsa a magyar honvédek számát. És nem holmi szombat, vasárnapi békés felvonulásokra, zászlólengetésekre, hanem élet-halál harcokra. Levette harangjait, hogy ágyúkat öntsenek belőle, odaadta állatait, és búzáját, hogy a honvédeket élelmezni tudják. Mert, ahogy a korabeli krónikások írták, Bem apó nem engedélyezte a székely honvédeknek a rablást. Áldozatokat hozván tehát végig a történelem folyamán, még az értelmetlen háborúkban is. 
Nem lett volna nekik is biztonságosabb az a megalkuvó magatartás, amelyet sajnos ma egyre több magyar követ, hogy, feladom, nem küszködöm többet, török, tatár, osztrák, orosz vagy román alattvaló leszek? Családot nevelek, földet művelek más nemzetek szolgálatában, és fejet hajtok a hódítók előtt. Adót fizetek, és csendes nyugalomban sínylődöm életem végéig! 
Ők maguk is hősök voltak, nemcsak a nemzet nagyjai, mert átvészelni annyi szenvedést, bánatot és csalódást hatalmas, hősiességig menő kitartást igényelt. És akkor fel lehet tenni újra az előbb elhangzott kérdést: nekünk, közszékelyeknek, jogunkban áll, hogy nyomukba léphessünk? 
Ha őszinték akarunk lenni, akkor be kell vallanunk, hogy jelen pillanatban kisebbségi magyar sorsunk bármennyire is sanyarú, nem kér olyan nagy erőpróbákat, mint őseinktől kért. A mostani nemzetmentő akcióink sikerét nem szuronyrohamok döntik el, taposó aknák kerülgetése, illetve mások öldöklése, hanem egyszerű demokratikus jogainkkal való békés élés. Ha még azt sem bírjuk megtenni, akkor ez nagyon szomorú, mert elmondhatjuk, mint ahogy az előbb utaltam rá, hogy a székely ember is olyan egyedi, amely csak volt, de már nincs, mert nem üti a mércét úgy, mint elöljáróink sem ütik a Kossuth, Széchenyi és a Batthyányi mércéjét! 
A lelátókról nagyképűen lekiabált bírálatokat hallgatok, vagy olvasok, miszerint nevetségesek azok a módszerek, melyekkel az SZNT harcol. Ilyen a menetelés, a határok kivilágítása, felvonulás, tüntetés, nemzetközi fórumokhoz intézett panaszok és a többi. De arra a kérdésre, hogy szerintük hogyan kellene, komolyan harcolni nem adnak semmilyen választ. A bírálat javaslat nélkül olyan, mint az okoskodás megvalósítás hiányában. De egy szempontból még rosszabb, ugyanis nemcsak félrevezet, hanem elbizonytalanítja, elkedvetleníti azokat az embereket is, akik tennének valamit az ügyért. A magyarság demoralizálása egyike a legtöbbet ártó eszközöknek, fakadjon egyszerű feltűnőségi viszketegségből, rosszindulatból, vagy hatalmi és anyagi érdekből! Olyan, mint egy rákos daganat az élő szervezetben, amit azonnal el kell, távolítani mielőtt összeomlást okozna, és amit hadiállapot esetén egyszerű főbelövéssel távolítottak el.
Az erdélyi magyarok problémái csupán abból az egyszerű okból fakadnak, hogy léteznek. Most nem arról beszélünk, hogy Erdély területén a történelmi időkben mindig is ne lettek volna különböző nemzetiségek, mint a szászok, magyarok, románok, szláv népek, örmények, zsidók és mások. De voltak okos fejedelmek, akik a különböző népeket úgy vezettek és koordináltak, hogy ne egymás rovására szaporodjon el számuk, és mások elnyomásával erősödjenek meg. Hanem, hogy egyforma jogokkal rendelkezzenek, és minden nép tehetsége szerint járuljon hozzá kincses Erdély fejlődéséhez. Lásd Bethlen Gábor korát, aki, amikor a több nemzetiség veszélyével riogatták így válaszolt: egy szép, gazdag ország olyan, mint egy virágos rét és annál szebb minél változatosabb virágok pompáznak benne. Jó is lett volna a sokszínűség, és még magasabbra ívelt volna Erdély gazdagsága, ha megmaradt volna az egyetértés is. Csakhogy egy nép jobban elszaporodott, mint a többi, kivált a közösségből, és hiába éltek magasabb életszínvonalon, mint a környező országokban élő testvéreik, egyesült nemzetet alkotott velük, és ettől a perctől véget ért Erdély virágzása.
A nemzetállam féltékenységből, bizalmatlanságból nem tűri meg a nemzeti kisebbségeket, még akkor, sem ha ez gazdasági és kulturális visszaeséssel jár. Lépésről, lépésre szorította ki önmagából a más nemzetiségieket, minden történelmi fordulatot felhasználva erre a célra, eszközökben nem válogatva, a világ szeme láttára és hallgatólagos beleegyezésével olyan fondorlatos módon, amire talán nincs példa a történelemben. 
Az utolsó roham most Székelyföld mielőbbi beolvasztásáért folyik, és ebben ne kételkedjen senki, mert ugyan most, azután, hogy elnyelték majdnem egész Erdély területét, pontosan velünk tennének kivételt? Akkora veszélyt látnak bennünk, hogy még a nagyobbat jelentő migránsáradattal sem törődnek. Minden lehetséges erőt bevetnek ellenünk: a politikum zömét, a vérszomjas nacionalistákat, a hírszerzőszolgálatot, de még az ortodox egyházat is.
És mégsem ez a legnagyobb veszély. A legnagyobb veszélyt egy nemzetre nem a külvilág jelenti, amint már említettem, hanem a belső, saját testünkben ártó rákos daganatok. A különböző politikai pártok széthúzása, kik akarva, akaratlanul ellenségeink vágya szerint cselekednek. Mint például a marosvásárhelyi történések, hogy inkább vesszen a székelyek fővárosa, mint Mohács annak idején, ha nem én leszek a polgármester! Vagy vágjuk ketté az élő gyermeket, ha nem lehet az enyém! De még itt sincs vége, mert az állandó civakodás és a „devidá et impera” hatására is napról napra demoralizálódik a székely közösség. Az a közösség, aki alig négy emberöltővel ezelőtt nyomorékra verte a Habsburgokat és a forradalom ellen garázdálkodó martalócokat, és bizonyára nem győzte volna le senki, ha meg nem töri őt az orosz túlerő. Annak a maroknyi embernek a leszármazottjait is kik megadás helyett inkább hősi halált haltak a Nyerges-tetőn! 
Talán lesz, aki megéri közülünk, de ne úgy érje meg, hogy olyan ötven év teltével kényelmetlen kérdést szegezzen neki történelmünket olvasó unokája: 
- Nagyapa, hol voltatok ti, amikor népünk megsemmisítése folyt? Milyen jogon korcsosítottatok el bennünket? Úgy, ahogy őseitek megőrizték számotokra a földet, nyelvet, kultúrát és virtust, úgy nem lett volna kötelességetek nekünk átadjátok?
Székely testvéreim! Nem hiszem, hogy ezt akarjuk, és ha nem ezt akarjuk, akkor legyünk ott március tizedikén, a vásárhelyi Postaréten és mindenütt ott legyünk, amikor és ahol szükség lesz ránk, hogy lelkiismeretünk tiszta maradjon! 
Sebők Mihály. Erdély.ma

Cselekedni kell a szórványmagyarságért (Barót)
Hunyad, Szeben és Fehér megyei magyarokat képviselő szervezetek vezetői találkoztak szombaton Baróton, hogy megbeszéljék az idei szórványstratégiát. A felszólalók a tömbmagyarságban és a szórványban élők közötti együttműködés fontosságát hangsúlyozták: csakis akkor sikerül a fogyóban levő közösségek gyors elvesztését megakadályoznunk, ha közösen cselekszünk – vallották egyöntetűen a résztvevők.
Az eseményt üdvözölte Barót polgármestere, Lázár-Kiss Barna András, aki a szórványban élők magyarságáért küzdők megbecsülésére szólított fel, Grüman Róbert, a háromszéki megyei RMDSZ ügyvezető elnöke pedig a civil szervezeteknek mondott köszönetet munkájukért. Demeter László, a szórvánnyal való kapcsolattartásért felelős Kún Kocsárd Egyesület elnöke szervezetük megalakításának előzményeire, majd a 2010-es bejegyzésére emlékezett. Kiemelte: azóta számos magyarságerősítő programot szerveztek: koncerteket, színházi és bábszínházi produkciókat vittek el az évtizedek óta magyar nyelvű előadást nem élvező közösségekhez, konferenciákat tartottak, emlékjeleket állítottak, és közvetítettek a háromszéki és a szórvány diákjai között. Bár igaz, hogy a tömbben élőkhöz viszonyítva a Hunyad, Szeben és Fehér megyei magyarság sokkal jobban zsugorodik, a visszajelzések azt mutatják, komoly igény van a magyar szóra. Fogyásuk némileg visszafogható lenne, ha nemcsak a megyei tanácsok, hanem a székelyföldi és az anyaországi önkormányzatok is bekapcsolódnának a szórvánnyal való együttműködési programokba. Amennyiben testvértelepülési kapcsolatok alakulnának ki a döntően románok lakta városokkal és községekkel, többszörös lenne a nyeresége a magyarságnak: nemcsak segíteni tudnák önazonosságuk megőrzésében az egyre gyengülő közösségeket, hanem a magyarságot is megismertetnék a többségi nemzettel, így az előítélet falainak lebontását is elősegítenék.
Fazakas Attila Szeben megyei RMDSZ-elnök a hozzájuk eljuttatott programok fontosságát emelte ki, mondván, nekik a táborok és képzések többet jelentenek, mint a tömbben élőknek: az együttlétek nemcsak néptánctanulásról vagy táborozásról, hanem magyarságuk megéléséről szólnak. Széll Lőrincz Hunyad megyei RMDSZ-elnök a Székelyföldtől és Magyarországtól kapott támogatás meghatározó, közösségegyesítő szerepét emelte ki, majd a Hunyad Megyei Magyar Napokról szólt. Mint mondotta, az elmúlt hat évben megszervezett esemény nagyon fontos szerepet játszik életükben: közös gondolkodás és cselekvés hozta létre, s összetartó ereje van, ráadásul – mivel látványos részét az utcára is kivitték – kultúránkat és értékeinket a románsággal is megismerteti. Kun-Gazda Viola Kinga, a dévai Téglás Gábor Elméleti Középiskola magyar szakos tanára a Hunyad Megyei Magyar Napok megszervezéséhez kapott segítséget köszönte meg a háromszékieknek: egymaguk nem tudnának ilyen rangos eseményt évről évre megszervezni. Antal Amália Zsil-völgyi nőszövetségi elnök úgy fogalmazott: számukra nem a nagy és látványos, hanem a gyakori kis lépések megtétele a fontos ahhoz, hogy az ezeréves magyar jelenlét „ne maradjon abba”. Régi tervüknek mondta egy lupényi szórványközpont létrehozását, amely a magyarságtudat ápolása révén a közösség megmaradásához járulhatna hozzá. Wersánszky Eduárd petrozsényi RMDSZ-elnök az alig ötszázaléknyi magyarság magmaradásában kulcsszerepet játszó egyházi vezetők helyi magyar közéletben vállalt szerepének fontosságát és a háromszékiekkel való együttműködés jelentőségét emelte ki. Gúdor Botond nagyenyedi református esperes a 350 ezres Fehér megyében élő tizennégyezer magyar mindennapjairól szólt. Mint mondotta: arra van szükségük, hogy a politikum, az egyházak és a civil szervezetek minél inkább fogjanak össze, s tartalommal megtöltött programokat dolgozzanak ki és ültessenek gyakorlatba. Serfőző Levente, a nagyszebeni Híd Egyesület elnöke a dél-erdélyiek nevében mondott köszönetet Kovászna és Hargita megye tanácsának, amiért a szórványt segítik, és lehetővé teszik a Hungaricum Napokhoz hasonló események megszervezését. Szabó Gábor RMDSZ-elnök arra kérte a háromszékieket, ha Brassó és Nagyszeben között utaznak, ne hajtsanak át városukon, hanem álljanak meg, s csodálják meg a gazdag magyar történelmi emlékekkel rendelkező Fogarast. Arra figyelmeztetett, a tömbmagyarság szélén lakók igényeire igencsak oda kell figyelnünk, mert ellenkező esetben ott is felgyorsulhat az elszórványosodás: 1910-ben még nem számított szórványnak Fogaras, hiszen hatezer lakosából négyezer volt magyar, s csak kétezer román, mára viszont jóformán teljesen felszívódott az alig száz éve még erős közösségünk, a 45 ezer lakosból alig ezer magyar. Hasonló helyzet játszódott le az iskolákban is – a kilencvenes évek elején még 126-an tanultak magyarul, mára viszont már nem létezik anyanyelvi oktatás a magyarok számára. Ezért gyakoribbá kell tenni a nemrég elkezdett fakultatív magyaroktatást a még meglévő fiataljaink számára. A Petőfi-program Fogarason tevékenykedő baróti ösztöndíjasa, Bokor Csongor a Babits Mihály Önképzőkör hasznosságát emelte ki, s bejelentette a május 7-ére tervezett Fogarasi Magyar Napok megszervezését. Puskás Attila, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet munkatársa a Magyar gyermek – magyar iskola program sokszor félreértelmezett céljáról beszélt. Nem az a céljuk, hogy a szórványban élő magyar gyermekeket „elszippantsák” a tömbmagyarság számára: a magyar környezetben való szocializálódás lehetőségét csakis azok kapják meg a Székelyudvarhelyen való továbbtanulás által, akik számára otthon hiányzik az. A baróti származású Puskás Attila a program másik fontos célját is hangsúlyozta: pénzt szerezni és minden egyéb, a megmaradásukhoz hozzájáruló eszközt nyújtani a szórványban működő magyar intézmények megtartásához. Az esemény sajtónyilvános részét követően a szervezetek vezetői belső tanácskozáson tárgyalták meg a szórványstratégia idei célkitűzéseit. Mint Demeter Lászlótól megtudtuk, a szervezetek együttműködésének módozatai, illetve a gyermekekkel való foglalkozás kérdésköre került terítékre. Folytatni akarják, sőt, hangsúlyosabbá kívánják tenni a kulturális vonzata miatt megtartó erővel bíró magyar napokat, a fiatalok számára pedig olyan programok kidolgozását tennék lehetővé, amelyek magyarságtudatukat erősítik.
Hecser László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kitartanak a tüntetők
Kitartanak a terrorvád ügyében letartóztatott kézdivásárhelyi fiatalok, Szőcs Zoltán és Beke István Attila mellett tüntetők: szombat délután a kézdivásárhelyi Gábor Áron-szobornál sorban a huszonkilencedik szimpátiatüntetés zajlott, amelyen nagyjából ugyanazok gyűltek össze, mint hetek óta. Számuk alig haladta meg az ötvenet. A szervezők csalódásuknak adtak hangot, hiszen a távolmaradást nem lehetett a kedvezőtlen időjárásra fogni, és a városháza által beígért hangosítás is elmaradt.  Tóth Bálint, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom erdélyi szóvivője a központi román médiát és annak romboló eszközeit bírálta. Mint mondotta, Beke István esetében elefántot csináltak a bolhából, és a többség szentül elhitte, hogy amit mondanak vagy leírnak, mind igaz. Szőcs Zoltán esetében már nem voltak annyira „szorgalmasak”, de a hazugsággyár akkor sem maradt tétlen. „Mindazoknak, akikben tudatosult, hogy ők ártatlanok – hangsúlyozta –, ez az ügy a legjobb példa arra, hogy észrevegyék: minket megvezetnek, naponta hazudnak nekünk, és ezt addig teszik, míg megszokjuk, és az igazságot már nem fogadjuk el.” Szerinte a székely nép huszonhat évvel ezelőtt nem így viselkedett volna, ha két fiát ártatlanul meghurcolják. „Azokba kell bátorságot önteni, akik nincsenek jelen, és azoknak üzenem, ne féljenek és hallgassanak önmagukra, legyenek erősek és kitartóak, vegyenek példát, ha már így hozta a sors, Istvánról és Zoltánról, akik akkor is megmaradnak székelynek, ha szíjat hasítanak a hátukból.” Az erdélyi szóvivő azt is bejelentette, hogy vasárnap a vármegyések gyalogtúrát szerveznek a katrosai Cecevára aljától egészen a Perkőig, ezzel emlékezve azokra a hősi halottakra, akik a szovjet horda ellen Budapesten kitörtek. Február 19-én, pénteken a kézdisárfalvi római katolikus kápolnában a székelyföldi betyárok emlékére tartanak szentmisét. Ezt követően feliratos táblákkal a kezükben, rendőri és csendőri kísérettel megtették a szokásos útvonalat, majd onnan visszatérve elénekelték a magyar és a székely himnuszt. A tiltakozók nem mondanak le a további tüntetésről, szombaton ismét találkoznak.
 Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bemutatkozott a Lector Kiadó
„Bevallom, már régóta szerettem volna eljutni ide a Lector Kiadóval, mert rokonságot érzek a kiadó törekvései és aközött, ami Sepsiszentgyörgyön zajlik az utóbbi évtizedekben, gondolok itt elsősorban az interkulturális mozgásra, a más kultúrák iránti nyitottságra” – kezdte a marosvásárhelyi Lector Kiadó bemutatását Gálfalvi Ágnes szerkesztő a Bod Péter Megyei Könyvtárban pénteken este tartott rendezvényen. A házigazda Szonda Szabolcs könyvtárigazgató szerint „kombinált” esemény zajlott, ugyanis a kiadó tevékenysége mellett két szerző, Cseh Katalin költő és Dimény Lóránt író, költő szerzői világával is megismerkedhettek az érdeklődők, a beszélgetések és felolvasások végén pedig a szokásos könyvvásár és dedikációk sem maradtak el.
Cseh Katalin Napraforgók a kertben című verseskötete egy kolozsborsai elmegyógyintézetben tett látogatás nyomán született meg, ahol a betegek világa mély benyomást tett rá. A versekben az intézet különböző korú, nemű és társadalmi helyzetből érkező lakói fogalmazzák meg érzelmeiket, vágyaikat, hangulataikat, a kirekesztettségből eredő hiányérzetüket. Gálfalvi Ágnes kérdéseire válaszolva a költőnő elmesélte, hogy Forró Ágnes művészetterapeuta segítségével jutott be az intézetbe, ahol egy teljes napot töltött el. Mindig érdekelték a problémás emberek, és szereti megörökíteni az extrém helyzeteket, s bár a köznapi beszédhez hasonló, egyszerű formát választott verseinek, három évig dolgozott a köteten, amelybe egy édesanyja halálakor írt verset is belefoglalt, mely szinte elmeháborodott állapotban született. A kötetet Forró Ágnes pácienseinek képei illusztrálják. Dimény Lórántot Ha elhal című, tavaly megjelent novelláskötete kapcsán Szonda Szabolcs mutatta be a közönségnek. Az író – polgári foglalkozása szerint informatikus, szoftverfejlesztő – elmondta, egyelőre úgy érzi, versben már mindent leírt, amit tudott, ezért két verseskötet után a próza irányába fordult, filmforgatókönyveket, majd rövidprózát kezdett írni. Egy rövidprózai műve bővítgetése nyomán született meg 2012-ben első, önéletrajzi jellegű regénye, a Tizenegy, majd a többi írásból állt össze a tavaly megjelent novellagyűjtemény. Mint elhangzott, a regény a rendszerváltás körüli években játszódik, és marosvásárhelyi tömbháznegyedekben kóborló, olykor aljas dolgokat művelő gyerekfalkák története, a novellák pedig többnyire groteszk, abszurd sorsdilemmák, erdélyi kisemberek olykor irrealitásba hajló élethelyzeteinek leírásai. Dimény Lóránt elmondta, egyre kevesebb idő áll rendelkezésére az íráshoz, ezért igyekszik céltudatosan dolgozni. Mosolyogva jegyezte meg, hogy bár az informatika és az irodalom nem áll kölcsönhatásban egymással, egyszer talán sikerül megteremtenie a „korporációs prózát”, és ebből bestsellert alkotnia.
Nagy B. Sándor. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)