Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Zöld Mihály
70670 tétel
2016. február 22.
Úgy tűnik, csak román turistákat várnak a várba
Vrem bilingvism! Kétnyelvűséget akarunk! – ez a szöveg olvasható a már korábban és más helyeken is felbukkant piros matricán, amelyet anonim civilek ragasztottak a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal által a vár környékére kihelyezett pannókra. A Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen gerillacsoport azok után lépett, miután a városháza egynyelvű jelmagyarázattal próbálja megértetni a várról készült térképet.
A városházi vezetők egyébként azt ígérték, kiköszörülik a csorbát, de sem a térkép egynyelvű jelmagyarázatán, sem a hátán lévő háromnyelvű, de pontatlanságokat tartalmazó szövegen nem módosítottak.
„A turistatérképek egynyelvűsége sajnos tovább gyengíti a város magyar lakosságának helyzetét. Fontos kiemelni, hogy Marosvásárhely Polgármesteri Hivatalában és a városi tanácsban az RMDSZ jelentős számban van jelen, a városnak RMDSZ-es alpolgármestere van és a tanács legnagyobb frakcióját (a testület 47 százaléka) is az RMDSZ-képviselők képezik. Csoportunk célja, hogy Marosvásárhelyen minél előbb megjelenjenek a kétnyelvű utcanévtáblák, de törekvéseinkkel egy időben szomorúan tapasztaljuk a magyar nyelv folyamatos kiszorulását a város állami intézményeiből, a magyarul beszélő alkalmazottak számának csökkenését. Azt is látjuk, hogy a közigazgatáson belül egyre felerősödő egynyelvűség ellen nem emelnek szót választott elöljáróink, pedig tiltakozásukra óriási szükség van” – olvasható az anonim szervezet közleményében. A csoport tagjai szomorúan állapítják meg, hogy Marosvásárhelyen nem igazán kellett várni Bogdan Diaconu törvénytervezetének elfogadására, hisz az önkormányzat már évek óta az egynyelvűségre szavazott, és ehhez megkapta az RMDSZ tanácsosok és alpolgármester hallgatólagos hozzájárulását.
A Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen gerillacsoport nemcsak a magyar feliratokat hiányolja a térkép jelmagyarázatából, hanem a külföldi turistáknak szánt angolt, esetleg németet is.
Az RMDSZ tanácsosa és polgármesterjelöltje, Soós Zoltán rövid közleményben reagált a történtekre, közvetlenül Dorin Floreát téve felelőssé a magyarságot ért újabb pofonért. A magyar politikus már a táblák megjelenése után a városháza illetékes szakosztályához fordult, ahol azt ígérték, haladéktalanul kicserélik azokat, ám néhány nap elteltével sem történt semmi. „Ez is jól mutatja Dorin Florea polgármester multikulturalitás iránti mély elkötelezettségét. Mint szokásos, maszatolnak ez ügyben is” – állítja Soós.
Szucher Ervin. Székelyhon.ro
2016. február 22.
Választási adok-kapok – Egyeztet az MPP és az RMDSZ Háromszéken
Eddig három településen kötött választási együttműködést az RMDSZ és az MPP Kovászna megyei szervezete – hétfői sajtótájékoztatójukon viszont a megyei pártelnökök úgy nyilatkoztak, az egyeztetést folytatják, még nem véglegesítették mindenhol a jelöltlistákat.
Kiderült, Zabolán, Málnáson és Gelencén az RMDSZ támogatja az MPP-s polgármesterjelölteket, míg az MPP-s tanácstagok RMDSZ-listán méretkeznek meg, tehát az egyik alakulat indítja a polgármesterjelöltet, a másik a tanácsoslistát. Gelencén – mint ismeretes – jelenleg is MPP-s a polgármester, mögéje sorakozik fel az RMDSZ is, ám Málnáson és Zabolán RMDSZ-es elöljárók vannak, ezúttal viszont már nem őket támogatja a szövetség.
Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki elnöke kifejtette, a 45 Kovászna megyei közigazgatási egységből a szövetség negyven településen indít saját jelöltet, becsléseik szerint 39 önkormányzat élén magyar elöljáró lesz, „tehát RMDSZ-es vagy MPP-s”. A szövetség színeiben megméretkezők 25 százaléka új jelölt, a megyei tanácsosi listán pedig több mint 50 százalék az új név – mondta a politikus. Hangsúlyozta, minden településen más a helyzet, elsősorban ott törekednek együttműködésre, ahol az „értelmetlen szembe állás a fejlődést gátolja”.
Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei szervezetének elnöke fontosnak tartotta leszögezni, pártja nem olvadt be az RMDSZ-be, nem kívánja arculatát elveszíteni, de „az utálatpolitikának véget kell vetni”. Elmondta, valószínűleg húsz településen önállóan indulnak, és nem tartják kizártnak, hogy még máshol is támogatják majd az RMDSZ-jelöltet.
A sajtótájékoztatón jelen volt Bedő Zoltán, a néppárt kirúgott sepsiszéki elnöke is, aki a Magyarság Megmaradásáért Mozgalom képviselőjeként támogatja az együttműködést.
Tamás Sándor egyébként azt mondja, az említett három településen jól haladnak a tárgyalások az EMNP képviselőivel, viszont – tette hozzá – a néppárt országos vezetése ellenzi az együttműködést. Kérdésünkre, hogy megyei szinten kezdeményeztek-e tárgyalásokat a néppárttal, Tamás leszögezte, egyszer az EMNP-nek rendet kellene tennie saját háza táján, hogy tudják, kivel kell egyeztetni. „Különben a jelenlegi néppártos megyei vezetők megüzenték, hogy nem akarnak tárgyalni” – szögezte le az RMDSZ háromszéki elnöke.
Bíró Blanka. Székelyhon.ro
2016. február 22.
Keresztek domborműveit rongálták meg
A gyergyószentmiklósi Csobot-hegyi Szent Anna-kápolnákhoz felé vezető úton a keresztút 14 stációját jelképező keresztek domborműveit rongálták meg. Nem ez az első eset.
A gyergyóiak 2012-es esztendőben a kápolna felújítását követően az elődök törekvésének folytatásaként alakították ki a keresztutat. A hajdani kálvária útvonalát követve állították fel a 2,40 méter magas andezitből faragott 14 keresztet. A talapzatokon állítójuk neve és a 2012-es évszám szerepel. A keresztek metszéspontjába Krisztus arcképét ábrázoló, az alsó részén pedig szenvedésének állomásait illusztráló domborművet helyeztek el. Ismételten a fehér márványhoz hasonlító plakettek estek áldozatul.
A rongálásról a gyergyószentmiklósi Lőrincz András számolt be. „Vasárnap tapasztaltuk, hogy több kereszten is meg van rongálva a dombormű. Két keresztről hiányzik a plakett, és hármon tönkre van téve a dísz. A családunk által állított kereszthez szoktunk járni, a környékét rendbe tesszük.” Hozzátette, talán kamerák felszerelése segítene megfékezni a rongálásokat.
„Minden kereszt mellé nem lehet őrt állítani” – mondta Csata Levente, aki a keresztek állításakor is szóvivője volt a csapatnak. „Ez a keresztút mindenkié, egy keresztény értéket képvisel, tiszteletben kellene tartani. Keserű szájízzel vagyok, mert egy összefogás eredményeként született dologról beszélünk, amit meg kellene őrizni. Egy tett sem marad büntetlenül” – tette hozzá Csata Levente.
A keresztút kialakításán a polgármesteri hivatal is segédkezett. A rongálás kapcsán Madaras Szidónia, a városháza sajtószóvivője elmondta, az önkormányzathoz és a helyi rendőrséghez még nem érkezett bejelentés a rongálásról. Jelezte, a helyi rendőrség járőrei gyakrabban ellenőrzik majd az útvonalat, ám ha bárki garázdálkodókat észlel a keresztek körül, azonnal értesítse a helyi rendőröket a 0726–123 776-os számon, akár hétvégén is, hogy a tetteseket még a helyszínen számon kérhessék.
Baricz Tamás Imola. Székelyhon.ro
2016. február 22.
A bécsi békekötésre emlékeztek
A Bocskai Napok keretében a vallásszabadságról is megemlékeztek Nyárádszeredában. Négyszáztíz éve a bécsi békével ért véget a nemzet egyetlen győztes szabadságharca.
Isten emlékezni tanítja az ő népét, mert emlék nélkül gyökértelen lesz egy nemzet. Ha úgy emlékezik egy nép, hogy Istenről sem feledkezik meg, akkor lesz ereje a jövendőre, és lesz megtartatása is – hangoztatta Székely Endre lelkész a református templomban tartott istentiszteleten. A Bocskai Dalkör műsora után a templom előtti téren álló szobornál helyezték el az emlékezés koszorúit Nyárádszereda anyaországi testvértelepüléseinek, a szeredai egyházak, iskolák, civil és politikai szervezetek képviselői, önkormányzati és megyei elöljárók, valamint a Történelmi Vitézi Rend képviselői.
Bocskai István nyárádszeredai szobra időrendben a harmadik a tiszteletére állítottak sorában: ezelőtt száztíz esztendővel, 1906-ban, a bécsi béke évfordulóján készítette a székely nép. Az elsőt az Országházban állították fel, a másodikat a Hősök terén, Budapesten. A nyárádmenti településen eredetileg csupán egy szerény emlékoszlopot állítottak volna a fejedelmi béke tiszteletére, de annyi pénz gyűlt, hogy a fiatal marosvásárhelyi szobrász, Horváth Géza bronzszobrot készített. Ahogyan Bocskait háromszor kiáltották ki uralkodónak, úgy nyárádszeredai szobrát is háromszor állították fel a város főterén, hisz a két világháborút követő impériumváltáskor a román hatalom egyik első intézkedése a székely jelkép eltüntetése volt. Egyébként a „szablyás fejedelemnek” Genfben, a reformáció emlékfalánál is szobra áll, ezt azzal érdemelte ki, hogy kivívta a vallásszabadságot biztosító bécsi békét.
Gligor Róbert László. Székelyhon.ro
2016. február 22.
Kultúrával tisztelegtek a Bocskai Napokon
Kulturális és közéleti programokkal ünnepelték pénteken és szombaton a nyárádszeredaiak és vendégeik a huszonharmadik alkalommal rendezett Bocskai Napokat.
Pénteken labdarúgó tornával és történelmi vetélkedővel vette kezdetét a rendezvénysorozat. Tóth Sándor polgármester méltán nevezte nívósnak azt a két-három napot, amikor a kultúra révén „tiszteljük a múltunkat, értékeljük jelenünket, hogy holnaptól a jövőn munkálkodhassunk”. A művelődési ház előcsarnokában irodalmi műsorral köszöntötték az egykori fejedelmet ünneplő szeredaiakat és vendégeiket a középiskolások.
Ezt követően Kelemen Ferenc mutatta be munkatársunk, Szucher Ervin Toronyba zárt anyanyelvünk című riportkötetét. A szerző a mai Románia különböző szegleteibe vetődött, szórványban élő magyarokról készített száznál több dokumentumriportot, ebből huszonötöt fűzött össze ebben a kötetben. Anyanyelvünk segélykiáltásait hallatja a szerző torokszorítóan fájdalmas és lélektisztítóan felemelő riportokban.
Első alkalommal mutatkozott be Nyárádszeredában Dávid Júlia festőművész is, akit gyökerei idekötnek. Ő a festészet nyelvén, a lelken „átszűrve” láttatja a világot, munkáival is figyelmeztetve, hogy mennyire fontos megőrizni és alkalomadtán felmutatni sajátos értékeinket. A most kiállított hatvan munka a honfoglaláskorig visszanyúló gazdag népművészet elemeit hordozza, egy szép és sejtelmes világot tár fel – mondta el Nagy Miklós Kund művészeti író.
Szombat délután díszüléssel avatták fel a helyi tanács megújult termét a városházán. A napirenden egyetlen határozattervezet szerepelt, amelyet egyöntetűen fogadott el a grémium: a város fejlesztésében, az élet különböző területein végzett kiemelkedően hasznos munkája elismeréséül az önkormányzat Bocskai-díjjal tüntette ki Jakab Tamást. Jakab 1920-ban született Gegesben, 1949-ben ott volt a Nyárád kisipari termelőszövetkezet alapítói között, majd 1954-től szinte harminc évig volt a vállalat vezetője, amely az ő irányítása alatt felvirágzott, az 1970-es években már másfél ezer alkalmazottja volt. Ügybuzgó és jó gazda volt, vasakarattal és nemes lélekkel vezette a gyárrá fejlődött szövetkezetet, jelentős érdemeket szerzett a településnek, és minden politikai gáncs ellenére maradandó értékeket hozott létre. A 96 éves Jakab Tamás meghatódva, és nagy hálával vette át a díjat, megígérve, hogy élete hátra levő részét is becsülettel, hittel éli. Mivel 1941-48 között a marosvásárhelyi magyar királyi 23. honvéd határvadász zászlóaljban teljesített katonai szolgálatot, a hasonló nevű hagyományőrző egyesület is elismerő oklevelet nyújtott át neki.
Szombat este táncgálára hívták a közönséget. A műsor első felében a Bekecs Néptáncegyüttes öt korosztálya vonult színpadra, bemutatva az elmúlt egy év munkáját. Az est második felében a marosvásárhelyi Maros Művészegyüttes mutatta be az Itt a farsang, áll a bál című nagyműsorát, amelyben a néptáncok mellett farsangi játékokkal is szórakoztatták a nagyérdeműt, és nem hiányzott az egykori Széllyes Sándor „utóda”, a makfalvi Gyepesi László sem, aki a nagy mókamester monológjaival mulattatta a háromszáz nézőt.
Gligor Róbert László. Székelyhon.ro
2016. február 22.
Oktatás képkeretben
Ahhoz, hogy valós reformról beszéljünk a hazai oktatásban, falra kellene akasztani a jelenlegi tanterveket, tantárgyi programokat, és újakat alkotni, amelyek az óvodától érettségiig egységes koncepció alapján követik a gyermek élettani sajátosságait, a korának megfelelő érdeklődést, és a tantárgyakba tömörített ismeretek, miként egy épület kövei, épülnének egymásra.
Egy ilyen tudásvár minden bizonnyal  jobban kiállná az idő múlását: amit a gyermek elsőben megtanul, azt tudná negyedikben, ötödikben is, amit pedig nyolc év alatt magába szív, abból táplálkozhatna a középiskolában, majd az érettségi vizsgán valóban érettségről tenne tanúbizonyságot. Arról, hogy értően olvas, művelten beszél, ismeri települése történetét, iskolája, utcája névadójának életét, munkásságát, ha elmegy egy építkezés mellett, ráeszmél, hogy amit matematikából, fizikából tanult, annak haszna van a mindennapokban, tájékozott a kultúrában, művészetekben. Tizennyolc-tizenkilenc évesen érti és érzi, hová tartozik, ismeri családja és nemzete múltját, történelmét, vállalja döntéseit, és nem a szülők, a társadalom elvárásait követi, hanem saját útját. Eme ideálishoz közeli fiatalokat ellenben nem lehet kitermelni olyan oktatási rendszerben, ahol nincs csöppnyi állandóság, reform leple alatt csak a régi bútordarabokat tologatják egyik sarokból a másikba, az új kerettantervek csupán a régiek kikozmetikázásai, a tartalmak semmit nem változtak, a számonkérés a magolást ellenőrzi, és nem a tudást. 
Annyit bukott már ez a rendszer, annyiszor ígérte a tizedik, huszadik miniszter, hogy gyermek- és értékközpontú lesz az oktatás, színvonalas az egyetemi képzés, és lám, ott vagyunk, vagy még ott sem, ahol harminc-negyven évvel ezelőtt. Íme egy példa: az agyonvitatott és mégsem véglegesített V–VIII. osztályos kerettanterv-változatok egyikében sem szerepel a törzsanyagban az anyanyelv, mintha nem is léteznénk. Való igaz, egyre fogyatkozóban a gyermekvállalás, szórványban pedig gyakori, hogy már ötödik osztálytól román tannyelvű iskolába íratják a szülők gyermeküket, hogy a középiskolában, ahol csak az állam nyelvén tanulhatnak, jobban boldoguljanak – de az mégiscsak az átkos időkre emlékeztet, hogy több mint negyvenezer magyar V–VIII. osztályos tanulóról tudomást sem vesz a minisztérium, vagy ha igen, azzal bünteti őket, hogy az anyanyelvi órákat érezzék tehernek, legyen pluszmunka számukra.
Tizennyolcezren véleményezték az említett kerettantervet, többségük pedagógus, aki félti a katedráját, nem szeretne váltani, összevont tárgyakat tanítani, tömbösített órákat tartani. Aki pedig bízik saját képességeiben, felkészültségében, az értékorientált oktatásban, az vagy már régóta a belső hangját követi, és bátran használ tankönyvön kívüli eszközöket is a tudásátadáshoz, vagy tapasztalat alapján nem bízik abban, hogy a hatalom valós reformot kíván véghezvinni.
 Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. február 22.
Rendszer-terror
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség közleményében Antal Árpád polgármestert vádlottként nevezik meg, majd kijelentik, hogy a vizsgálatok során tiszteletben tartják az ártatlanság vélelmét. Felmerül a kérdés: kies hazánkban az ártatlanság vélelme és a hivatalos vádemelés előtti vádlottá minősítés egy lapon emlegethető?
Ha a közlemény logikáját elfogadjuk, akkor ebből – különösebb jogi ismeretek nélkül is – az következik, hogy nem létezik gyanúsítotti státusz, hiszen ha egy vádhatóság a vádemeléshez szükséges bizonyítékok beszerzési folyamatában már vádlottként kezeli az érintett(nek vélt) személyt, akkor nem gyanúsít, hanem már a vizsgálódás időszakában vádol, minősít.  Ha elvonatkoztatunk a konkrét esettől, mindez egy normális igazságszolgáltatási rendszer alapelveit kérdőjelezi meg. Hiszen bíróságra vagy törvényszékre benyújtott bűnvádi kereset nélküli vádemelésről beszélhetünk. Holott a vádhatóság ebben a szakaszban vizsgálódik, bizonyítékokat gyűjt, értelmez, tehát egyelőre nem lehetne abban a helyzetben, hogy vádoljon. Ha valaki azt gondolja, mindez csak játék a szavakkal, nagyon téved. Mert ha rendszerszerű (magyarán törvényes, miként Sabin Calinic ügyvéd értelmezi), akkor nem csupán az igazságszolgáltatási gyakorlat „hiányosságaira”, netán az azt működtető személyek tévedésére, rosszhiszeműségére vezethető vissza, hanem egy olyan rendszert feltételez, amely köszönőviszonyban sincs az alapvető emberi jogokkal. Vagyis a jogállamiságra, a hatalmi ágak szétválasztásának elvére fittyet hányva rendszer-terrort működtet.  Ha valakinek, a kommunista időket megélteknek elsősorban, e gondolatmenet kapcsán déjà vu érzése támadna, a hiba nem a saját „készülékükben” keresendő.
Ferencz Csaba. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. február 22.
Hetvenöt éve született Baász Imre (Kereplő és Tükörút)
(...) Baász Imre nagy művész volt, emellett pedig – és távolról sem törvényszerű, hogy ez így legyen – nagyformátumú ember, toronymagasan kiemelkedő személyiség. Elmosódott, szürke arcokkal teli világunkban hallatlanul ritkának számít az olyan markáns, az olyan összetéveszthetetlen, az olyan sugárzó megjelenés, fellépés és életstílus, mint amilyen az övé volt. Komplex, nyughatatlan lényéből fakadt, hogy nemcsak művészként élt és alkotott, hanem mint művészetszervező, mint elméleti szerző, mint kovász, közügyek ügynöke, mint démon, nonkonform fenegyerek és katalizátor, egyszóval mint olyan hajtómotor, amilyenből nincs még egy. SZŐCS GÉZA
Próbálom megérteni, ki volt Baász Imre. Számomra ez elsősorban műfaji probléma: ha rájövök, hogy milyen műfajban kell írnom, máris könnyebb megoldani ezt a – szinte lehetetlennek látszó – feladatot. (...) Teoretikus esszé volna jó, vagy művészettörténeti összefoglalás, mely kijelölné Baász helyét, jelentőségét a késő újkori közép-kelet-európai művészetben, de ezt ő maga mindenkinél pontosabban fogalmazta meg maga számára – feladatként: „...önálló értékeket kell teremtenünk, és ezt nem erdélyi magyarként, hanem romániai magyarként és európai románként és európai magyarként hirdetném, szeretném hirdetni”. Ezt a tömör ars poeticát monográfusa, Chikán Bálint idézi, aki – úgy tűnik – minden lényegeset megírt már a művészről, aztán maga is meghalt.
Nekem tehát az a lehetőség maradt, hogy reprodukciók és a kevés megmaradt írás alapján összegyúrjak egy olyan személyiségképet, amely lehetőség szerint hiteles és még inkább: érvényes. Ez annyit jelent, hogy halála után is segít életben tartani és továbbvinni az életművét meg a szellemiségét. Nem tudom, végül is ez milyen műfaj...
Hogy ennek a lehetetlen feladatnak elvégzésébe mégis belevágtam, köszönhetem Baász Szigeti Pálma fáradhatatlan unszolásának, és még inkább egy Apám, Baász című döbbenetes írásnak, amelynek szerzője Baász Orsolya. Ezt a vallomást nem akarom kommentálni, de aki olvasta (sokszorosítva volt!), egyet fog érteni velem, hogy erről a művészről csak úgy lehet írni, hogy megküzd vele.  Mégis megtaláltam volna a műfajt: küzdelem. Vagy inkább küszködés?
Baász Imre a jelek szerint – a reprodukciók, az írások, az elmondások alapján – óriási energiákat vetett be az erdélyi/romániai/magyar/román művészet, a saját művészete és élete megszervezésébe, azaz időnként helyesebb a kézbevételét mondani.
Megszervezte maga körül a művészeti életet (kísérletek fesztiválja, a Médium és a Médium2 című kiállítás, 1981, 1991), 1990-ben beindította az AnnART performanszfesztiválokat a Szent Anna-tónál, megpróbált performanszaival utat mutatni. Mindezek a törekvések reprezentálhatóak egy sereg művével: a Rácstörő című linómetszeten (1976) valóban látható egy rács, mely egy zsaníros ajtófélfára van erősítve, e mögött egy ülő királyfigura kehellyel vagy még inkább szócsővel, s ami a leglátványosabb: balra egy szeszélyesen szögletes kontúrú, absztrakt alakzat. Hogy miről is van szó, értelmezi egy fotó (Cím nélkül, évszám nélkül): két összekötött kéz egy kereplőt markol, a kötelék – ha jól látom – gyújtózsinór. Ezzel a két képpel az írást akár abba is lehetne hagyni, a metafora vagy még inkább parabola annyira tömény.
Ugyanakkor nem feledhetjük, hogy Baász jelképei meghatározott rendszert alkotnak, melyhez grafikai jelek és háromdimenziós tárgyak mint jelek egyaránt tartoznak. Egyszerűbbnek látszanak ebből a szempontból a 70-es évekbeli grafikák, főleg, ha alig többek, mint zaklatott firkák vagy faktúrák, melyek között időnként számok bukkannak fel, vagy grafikonszerű képződmények, sőt, a grafikai jelek helyébe lépő, árnyékot vető grafikai ál-jelek. A konceptualizmussal és a fotóhasználattal kacérkodó kísérleti grafikai biennálék virágkorát éljük (lásd még Magyarországról Kondor Béla, Maurer Dóra vagy Szabados Árpád ekkori munkásságát), és ebben a szellemben nyílik meg 1974-ben a szárhegyi alkotótelep, melynek létrehívásában Baász kezdettől fogva részt vesz!
De menjünk tovább: a grafikák igen gyakran tárgyak képét mutatják fel, melyek eredeti formájukban environmentek vagy performanszok részei. Folytassuk felsorolásukat: a kereplőn, a kötélen és szögesdróton túl, az összekötözött, használhatatlanná tett olló, a járom, a kerék, a kocsi, a szék (utóbbi három kombinációinak és variációinak jelentéseit a monográfus Chikán Bálint elemzi szépen), a kulcs, a kard, a trombita, a (felhúzós) madár, a biztosítótű, a vaskampók. Nyilvánvaló itt a pop art, majd a punk Kelet-Európát meghódító hatása, de még fontosabb számunkra a Hajas Tiborral, Altorjai Sándorral és más hiperexpresszív, olykor öndestruktív művészekkel öntudatlanul létesített – s mindeddig regisztrálatlan – szellemi rokonság. „Egy motívumrendszerben építkezem, ezt bele lehet építeni hagyományosba, performanszba, videóba… A jelképeim? Agresszívek. Kötél, biztosítótű, szögesdrót” – állapítja meg tárgyilagosan Baász Imre. De mond még valamit, ami radikalizmusával akár a szemiotika arculcsapásaként is felfogható. Ha legalább Wittgenstein óta tudjuk, hogy a jelentés a kontextustól függ, Baász felforgatja a közhellyé váló összefüggést, mondván: „A jel pusztítója mindig a közeg, megszokott közegéből kell kivonni tehát, s egészen friss jelentéstartalommal feltölteni.” Gúlát építeni ágakból a réten, s még mielőtt sátorrá válna, szekér tetején újra felépíteni – a műveletet ő Házi feladatnak nevezi –, s még mielőtt a jelentés rögződnék, a felaprított faágakat egy Tükörúton egy tükrös szekér hátoldalán tükröztetni.
 Persze az első és az utolsó állomás között a valóságban nyolc év telt el, jelenlétbeli összefüggéseket pedig én állapítottam meg önkényesen, hozzákapcsolva őket ahhoz a sorshoz, mely Munkácsy rőzsehordó asszonyától Ady „rőzsedalain”, Erdély Miklós rőzséből „összeszerelt” költeményein át vezet. A Tükörút a művész halálának évében készült –, egyelőre nem világos, hogy merre vezet.
BEKE LÁSZLÓ
Budapest, 2003. október
(1941. február 22., Arad – 1991. július 16., Sepsiszentgyörgy) grafikus, képzőművész, művészetszervező. 1972-ben végzett a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán, számos díjat nyert grafikáival, többek közt Kalevala-illusztrációiért. 1976 és 1982 között a sepsiszentgyörgyi képtárat vezeti, ő kezdeményezi a Zenélő Képek sorozatot, 1981-ben megszervezi a Médium1 országos, 1991-ben a Médium2 nemzetközi kísérleti kortárs művészeti kiállítást Sepsiszentgyörgyön. A Médium1 után kirúgják, 1983 és 1990 között hivatalosan munkanélküli. 1990-ben a Kolozsvári Állami Magyar Színház díszlettervezője, attól az évtől haláláig a bukaresti Képzőművészeti Főiskola tanára. 1990-ben ő szervezi meg az akkor még egynapos AnnART performansznapot, amely később nemzetközi élőművészeti fesztivállá fejlődik Ütő Gusztáv és társai gondozásában. 1991-ben, nem sokkal a második AnnART előtt, szerencsétlen baleset (sterilizálatlan fecskendőtől kapott vérmérgezés) következtében hunyt el. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. február 22.
Nyelvismeretfüggő sürgősségi ellátás
Egy friss külföldi tapasztalat jut eszembe, ahogy a kolozsvári sürgősségi gyermekkórházban megalázott kislány esetét olvasom. A svájci kórházban, ahol ismerősömet megműtötték, az ágyához ki volt függesztve, hogy angol nyelven lehet hozzászólni, műtét előtt pedig megkérték az intézmény magyar nemzetiségű asszisztensét, hogy a betegnek anyanyelvén is pontosan magyarázza el, hogy mi vár rá. Hol áll ettől a kolozsvári sürgősségi gyermekkórház, ahol a balesetet szenvedett olaszteleki 17 éves lánnyal, aki az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) által meghirdetett versenyen népdaléneklésben az első lett, sértő módon bántak. Állítólag azért, mert ő és szülei nem beszélnek jól románul, és segítőkész emberek vállalták, hogy fordítanak. A lányt egyébként Kolozsvár egyik főtéri átjáróján ütötte el egy szabálytalanul közlekedő autóbusz, amely áthajtott a lábfején, s összetörte annak csontjait. A kolozsvári sebészorvost, aki ellen indult már eljárás azért, mert a hálapénztől tette függővé a gyermekek ellátását, annyira feldühítette, hogy a verseny szervezői is segíteni akartak a fordításban, hogy a szerencsétlenül járt lányt kiutalta a kórházból.
Korábban Marosvásárhelyen is tudósítottunk olyan esetekről, amikor a beteg nemzetisége miatt utasították el az orvosi ellátását, vagy a kórházba utalt vidéki székely asszonyra napokig rá se néztek, életfontosságú gyógyszereit sem biztosították. És voltak mások is, akik elpanaszolták, hogy emberi méltóságukban sértették meg őket, de nem merték vállalni a nyilvánosságot. Ha a kolozsvári eset nyomán nem mondják ki tisztán és világosan az egészségügyi szolgáltatásokhoz való feltétel nélküli hozzáférés jogát Romániában, akkor hasonló történetek fogják még borzolni a kedélyeket. Annál is inkább, mivel a nemzeti türelmetlenségről tanúskodó szellemiség a legfelsőbb fórumokról indul. Emlékezzünk csak vissza, hogy a Felsőoktatás Minőségét Biztosító Hatóság az alkotmány, a betegjogi törvény és a nemzetközi egyezségek előírásait figyelmen kívül hagyva a MOGYE chartája kapcsán megtiltotta a magyar nyelv használatát egyetemi hallgató és beteg között. Ilyen előzmények után miért ne basáskodhatna a kolozsvári sebészorvos? És vajon nem ebbe az irányba tartanak-e azokon a marosvásárhelyi klinikákon is, ahonnan módszeresen kiiktatták a magyar alkalmazottakat? A Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház 2-es Számú Általános Sebészetén például 18 sebészorvosból egy magyar nemzetiségű, a 31 középkáderből pedig hat-hét. Az Ortopédiai és Traumatológiai Klinikán 11 orvosból egy magyart találunk, 22 középkáderből öt-hatot. A dialízis részlegen a 11 alkalmazottból mindössze egy magyar nővér dolgozik, és említhetnénk még az intenzív terápiai klinikát, és néhány kivételtől eltekintve másokat is. Ilyen káderpolitika láttán nem nehéz elképzelni, hogy a szóban forgó egységekben, ahonnan fokozatosan kiszorul a magyar személyzet, hogyan fognak viszonyulni, szót érteni azokkal a betegekkel, akik a román nyelv hiányos ismerete mellett a nemzeti különbözőség feloldására alkalmas hála eszközével sem rendelkeznek.
Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely)
2016. február 22.
Bocskai Napok Nyárádszeredában
A múlt tiszteletének jegyében
Az idei, 23. Bocskai Napok talán legünnepélyesebb mozzanata volt a nyárádszeredai tanács szombati díszülése, amikor Bocskai-díjat adtak át a 96 éves Jakab Tamásnak, a volt Nyárád szövetkezet egykori elnökének. A meghitt, családias hangulatban zajló eseményen jelen voltak a testvértelepülések képviselői, akik egytől egyig elismeréssel szóltak aszembetűnő fejlődésről, ami Nyárádszeredában az utóbbi években tapasztalható.
Az eseményre megérkezett az ünnepelt is, Jakab Tamás, aki, bár nehezen mozog, minden alkalommal megadta a kellő tiszteletet és felállt, amikor valaki hozzá szólt és köszöntötte. A 96 éves Tamás bácsi, ahogyan a szeredaiak emlegetik, a mai napig a szívén viseli a város sorsát, miközben köszönetet mondott az elismerésért, több alkalommal is Isten áldását kérte a város vezetőségének a munkájára. Tóth Sándor polgármester elmondta, Szereda utcáin sokan megállították, és neki szegezték a kérdést, hogy mikor ismerik már el díjjal annak az embernek a munkásságát, aki évtizedeken át dolgozott a város fejlesztése érdekében és maradandó értékeket teremtett. A polgármester által felolvasott laudációban elhangzott: Jakab Tamás a nyárádszeredai Nyárád Kisipari Termelőszövetkezet alapító tagja, majd elnöke volt. 1920-ban született Gegesben. 1941-ben önkéntesen jelentkezett a hadseregbe, majd leszerelése után Nyárádszeredában a bőrszakmában dolgozott kereskedőként. 1949-ben alakult meg a Nyárád Kisipari Termelőszövetkezet, ahová őt is alapító tagnak hívták. Félszáz cipésszel indult a termelés. Jakab Tamás kezdetben anyagbeszerző volt, majd egy év múlva műszaki vezetője lett a csoportnak, 1954-ben nevezték ki a szövetkezet elnökének. Ezekben az években a magániparosoknak nagyon nehéz volt a megélhetés. Látván, hogy a szövetkezet biztos kenyeret ad, egyre többen jelentkeztek és álltak be: asztalosok, kőművesek, festők-mázolók, szabók. Rohamosan fejlődött a szövetkezet, bővült a termelési és kiszolgálási egységek száma, megélhetést biztosított sok családnak, nemcsak a helybelieknek, hanem a bekecsalji kis falvak lakóinak is. A hetvenes években már több mint másfél ezer alkalmazottja volt, termékeiket az ország határain túl is vásárolták. A szövetkezet derekasan hozzájárult a település fejlesztéséhez, támogatta a község közművesítését, leaszfaltoztatta a szövetkezethez vezető utat. Kezdeményezte és közmunkával járult hozzá az iskola tornaterme, valamint a járóbeteg-rendelő és fektető építéséhez. Az alkalmazottak gyermekeinek napközi otthont működtetett. A kultúr-otthon felépítését és berendezését anyagiakkal segítette. Jakab Tamás ügybuzgó és jó gazda volt, sikeresen szervezte és irányította a szinte gyárrá növekedett szövetkezet tevékenységét. Vasakarattal, nemes lélekkel vezetett. A nép nyelvén szólva: "csúf szája, de jó szíve volt" – hangzott a méltatás, majd Tóth Sándor ünnepélyesen átadta a Bocskai-plakettet és az oklevelet méltó tulajdonosának.
Az ünnepeltet Szabó Árpád, a Maros Megyei Tanács alelnöke is köszöntötte, és rámutatott, Tamás bácsi a város és annak lakói életében meghatározó szerepet töltött be, a helyieknek munkát adott és sokakat vonzott Nyárádszeredába.
A város múltja képekben
Az ünnepi tanácsülést a felújított és ízlésesen berendezett gyűlésteremben tartották meg, amelynek avatójára ezúttal került sor. Az önkormányzati székház felújítása során az emeleti részen padlót és nyílászárókat cseréltek, és a város múltja iránti tisztelet jeléül a gyűlésterem egyik falát, illetve a folyosó falát borító tapétán régi nyárádszeredai fényképekből készült, hangulatos montázs látható.
Gazdasági együttműködések a láthatáron
A családias hangulatú eseményen jelen voltak a testvértelepülések, Hajdúdorog, Mór, Aszód, Simontornya, Örkény és Szerencs képviselői, akik már szinte hazajárnak Nyárádszeredába. Aszód polgármestere, Sztán István és Kulcsár István, Örkény alpolgármestere elismerően szóltak a látványos fejlődésről, amely az utóbbi évek során Nyárádszeredára jellemző volt. Simontornya polgármester asszonya a két település közötti diákcsereprogram jelentőségéről szólt, Fenyves Péter, Mór polgármestere pedig egy kiépülőfélben lévő gazdasági együttműködésről. Szerencs polgármestere, Egeli Zsolt egy százötvenezer eurós projektet ismertetett, amelynek keretében szeredai fiatalok Luxemburgba látogathatnak. A testvértelepülési kapcsolatok a kirándulásokon és kulturális tevékenységeken túl gazdasági irányba is elágaznak. Tóth Sándor polgármestertől megtudtuk, egy móri vállalkozó, aki százhatvan hektáron termeszt szőlőt, a segítségüket kérte, hogy helyi alkoholforgalmazó vállalkozókkal lépjen kapcsolatba. Ugyancsak egy móri, asztalossággal foglalkozó vállalkozás tulajdonosának segítettek üzleti kapcsolatot létesíteni egy szovátai asztaloscéggel, amely nyárádszeredai munkaerőt foglalkoztat. A Bocskai Napokra érkezett küldöttségeket a szeredai önkormányzat Bocskai- plakettel, valamint a Nyárádmentét népszerűsítő kiadványokkal ajándékozta meg.
Szombaton este a Bekecs néptáncegyüttes, valamint a Maros Művészegyüttes előadásával folytatódott a rendezvénysorozat, majd vasárnap, az ünnepi istentiszteletet követően megkoszorúzták Bocskai fejedelem szobrát, délután pedig szalagavató ünnepséggel zárult a műsor.
Menyhárt Borbála. Népújság (Marosvásárhely)
2016. február 22.
Irodalmi projekttel indul a Kárpát-medencei Tehetséggondozó
Rejtő Jenő Előretolt helyőrség című könyvének nevét viseli a Kárpát-medencei Tehetséggondozó első irodalmi projektje. Az első pályázaton pályakezdő fiatal tehetségeket és író mentorokat várnak.
"Az Íróakadémia elsősorban esélyegyenlőséget próbál teremteni, áthidalni a távolságokat és legyűrni a szociális helyzetből adódó akadályokat. Bármelyik magyarlakta településről jelentkező tehetségnek meg akarjuk adni az esélyt és a lehetőséget, hogy megvalósíthassa elképzeléseit" – szerepel a Kárpát- medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. MTI-hez eljuttatott közleményében.
Az első pályázat két kategóriát szólít meg: az egyikben olyan szakmailag már elismert fiatal írókat, akik szeretnének pályakezdők mentorai lenni, példát mutatni nekik az írói kiteljesedés szakaszairól, majd a képzés elvégzése után csatlakozni az Íróakadémia oktatói köréhez.
Az alapoktatást az Íróakadémia állandó oktatói biztosítják, melléjük a nyertes pályázók igényeinek megfelelően újabb oktatókat szerződtetnek. Az íróakadémia hallgatói megtanulhatják a könyv-, folyóirat- és portálszerkesztést, műszaki szerkesztést, kulturális újságírást, művelődés- szervezést. A Tehetséggondozó szükséges informatikai, szerzői jogi és pénzügyi képzésről is gondoskodik, biztosítja a szerzők műveinek megjelentetését rangos könyvkiadóknál, író-olvasó találkozókat szervez, folyamatos médiajelenlétet kínál, valamint szakmai érdekképviseletet nyújt.
A mentornak pályázónak legalább két megjelent, önálló szépirodalmi kötet szerzőjének kell lennie. Mindazok pályázhatnak ebben a kategóriában, akik a pályázati határidő napjáig nem töltik be a 40. életévüket és még nem rendelkeznek állami művészeti középdíjjal. A pályázat tíz nyertesével a Kárpát- medencei Tehetséggondozó egy évre szóló szerződést köt, havi bruttó 150 ezer-250 ezer forint erejéig.
A másik kategória pályakezdő tehetségeknek szól, akik írói pályára szeretnének lépni. Ebbe a kategóriába olyan pályakezdő tehetségek jelentkezését várják, akik kötettel még nem rendelkeznek, de már fel tudnak mutatni tehetségüket bizonyító írásműveket. E pályázat húsz nyertesének a Tehetséggondozó egy évre szóló tanulmányi ösztöndíjat ítél meg, havi nettó 40 ezer-100 ezer forint erejéig, ezzel az oktatásban való részvétel feltételeit biztosítja. Mindazok pályázhatnak, akik a pályázati határidő napjáig betöltik 18. életévüket, de 25 évnél nem idősebbek.
A pályázatokat elektronikus formában a palyazat@kmtg.hu, illetve palyazat.eloretolt.helyorseg@gmail.com címekre várják. A beadási határidő 2016. március 10. éjfél; a pályázatot a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. által felkért szakmai-szakértői zsűri bírálja el.
Részletek az intézmény honlapján, a www.kmtg.hu-n találhatók.
A Kárpát-medencei Tehetséggondozót a magyar kormány hozta létre 2015-ben. Célja a magyar nyelvterület tehetségeinek felkutatása és szakmai kiteljesedésük elősegítése. Népújság (Marosvásárhely)
2016. február 22.
Antiújságírás
A manipuláció, a tények elferdítése és – nem kertelünk – a szemérmetlen hazudozás magasiskolájából tart demonstrációt a Dan Voiculescu üzletember-politikus tulajdonában álló Intact médiatröszt zászlóshajója, az Antena 3 „hírcsatorna” ezekben a napokban.
Az már régóta evidencia, hogy a magyarellenes uszítás terén is élen járó adótól nem idegen ez a „műfaj”, ám azt, amit most annak kapcsán művelnek a csatorna szerkesztői, hogy az adóhivatal egy jogerős bírósági ítélet nyomán kilakoltatási végzést kézbesített a tröszt öt televíziós csatornájának, a világ összes újságíró-iskolájában elrettentő példaként taníthatnák, Hogyan nem szabad az újságírói szakmát művelni címmel.
Ugyanis csupán annyi történt, hogy a pedigrés egykori szekus Voiculescu ellen született jogerős ítélet értelmében nem csupán őt zárták be tíz évre, de az általa az államnak egy, törvénytelen privatizációs tranzakció során okozott 60 millió eurós kárt is behajtják. Többek között úgy, hogy az érdekeltségébe tartozó csatornáknak otthont adó székházat is lefoglalják, hogy legalább az okozott anyagi kár egy részét behajthassák.
Csakhogy az Intact tröszt csatornái a sajtószabadság elleni merényletként próbálják beállítani az akciót. Napok óta azt harsogják, hogy a kormány meg akarja szüntetni a csatornákat, hogy elrettentő példát statuáljon a kabinet intézkedéseit bíráló média számára.
Az Antena 3 retorikáját átvették a csatorna kedvencei, a szociáldemokrata párt elnöke, Liviu Dragnea és az utóbbi hónapokban hűséges csatlósává vált, egykor szebb napokat is látott exkormányfő, Călin Popescu-Tăriceanu is, ami nem véletlen, hiszen ez a hivatalos szócsövük. Utóbbi a sajtószabadság halálát vizionálja, előbbi pedig már attól sem riad vissza, hogy bizalmatlansági indítvánnyal zsarolja a kormányt a kilakoltatás esetére. Az pedig, hogy az államfő is az Antenák mellett állt ki, nem egyéb, mint az arcul csapása mindazoknak, akik másfél éve egy szekus manipulációtól és tempótól mentes ország reményében szavaztak rá. Pedig az ötnapos kilakoltatási határidő akár több hónapos is lehet, hiszen megfellebbezhető.
Arról nem is beszélve, hogy a csatornák már másfél éve tudják, hogy az ingatlan az ítélet nyomán állami tulajdonba került. Szó sincs tehát a sajtószabadság korlátozásáról, törvénytelenségről és jogtiprásról. Sőt a romániai demokrácia és a törvények uralmának szilárdságát épp az bizonyítja, ha az adóhivatal következetesen végigviszi a jogerős bírósági ítélet gyakorlatba ültetését.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)
2016. február 22.
Várat magára a többnyelvűség
A képviselőházban hallgatólagosan elfogadott Bogdan Diaconu-féle magyarellenes törvénytervezet eredményeit vélik felfedezni a Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen „gerillacsoport” tagjai. A civilek a városháza által a restaurált vár köré kitett tájékoztató táblákon megjelenő térképek egynyelvűségét kifogásolják.
Odafricskáztak az RMDSZ-nek
„Vrem bilingvism! Kétnyelvűséget akarunk!” – ez a szöveg olvasható azokon a piros matricákon, amelyeket a kizárólag román nyelvű pannókra ragasztottak fel. A civilek ugyanakkor nemcsak a magyar feliratokat hiányolják, hanem a külföldi turistáknak szánt angol, esetleg német nyelvű tájékoztatást is. A városházi vezetők még a múlt hét elején megígérték, hogy megoldják a problémát, de sem a térkép egynyelvű jelmagyarázatán, sem a hátán lévő háromnyelvű, de pontatlanságokat tartalmazó szövegen nem módosítottak.
„A turistatérképek egynyelvűsége sajnos tovább gyengíti a város magyar lakosságának helyzetét. Fontos kiemelni, hogy Marosvásárhely polgármesteri hivatalában és a városi tanácsban az RMDSZ jelentős számban van jelen, a városnak RMDSZ-es alpolgármestere van és a tanács legnagyobb frakcióját (a testület 47 százaléka) is az RMDSZ-képviselők képezik – olvasható a civilek közleményében. – Célunk, hogy Marosvásárhelyen minél előbb megjelenjenek a kétnyelvű utcanévtáblák, de törekvéseinkkel egy időben szomorúan tapasztaljuk a magyar nyelv folyamatos kiszorulását a város állami intézményeiből, a magyarul beszélő alkalmazottak számának csökkenését. Azt is látjuk, hogy a közigazgatáson belül egyre felerősödő egynyelvűség ellen nem emelnek szót választott elöljáróink, pedig tiltakozásukra óriási szükség van.”
A csoport képviselői rámutatnak, Marosvásárhelyen nem igazán kellett várni Bogdan Diaconu törvénytervezetének elfogadására – amely törölné a kétnyelvű feliratozás és anyanyelvhasználat jogát a közigazgatásban –, hisz „az önkormányzat már évek óta az egynyelvűségre szavazott, és ehhez megkapta az RMDSZ-tanácsosok és -alpolgármester hallgatólagos hozzájárulását”.  Soóst is zavarja
Az RMDSZ tanácsosa és polgármesterjelöltje, Soós Zoltán rövid közleményben reagált a történtekre, közvetlenül Dorin Floreát téve felelőssé a magyarságot ért újabb pofonért. Soós már a táblák megjelenése után a városháza illetékes szakosztályához fordult, ahol azt ígérték, haladéktalanul kicserélik a feliratokat, ám néhány nap elteltével sem történt semmi. „Ez is jól mutatja Dorin Florea polgármester multikulturalitás iránti mély elkötelezettségét. Mint szokásos, maszatolnak ez ügyben is” – állítja Soós.
Be nem tartott városházi ígéretek
Nem először fordul elő, hogy a városháza megígéri, bizonyos táblákról „lefelejtett” magyar nyelvet maradéktalanul pótolja. Két év telt el, amióta az iskolákért felelős igazgatóság azóta szülési, majd gyermeknevelési szabadságra távozott igazgatónője lapunk észrevételére megígérte, hogy azokban a tanintézetekben is kifüggesztik a kétnyelvű táblát, ahol addig még nem tették ki. 
Még ennél is régebbi az az ígéret, amelyet a polgármesteri hivatal volt sajtószóvivője tett, amelynek értelmében a Dózsa György úton felszerelt jelzőlámpákhoz, a gyalogosok tájékoztatására készült egynyelvű táblácskákat kétnyelvűekre cserélik ki.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)
2016. február 22.
Elitek Háromszéken: önmagával rímelő történelem
Az 1848-49-es forradalom, szabadságharc és a második világháború közti időszak eseményeit és a társadalom meghatározó szereplőinek viszonyát elemzi az Elitek Háromszéken a 19–20. században című kötet, amelyet hétvégén mutattak be Sepsiszentgyörgyön.
A Háromszék Vármegye Kiadó gondozásában megjelent kötet tanulmányait Tóth Szabolcs, Tăraș Silviu, Nagy Éva, Lőrinczi Dénes, Tóth Bartos András, Kelemen Kálmán, Nagy Botond, Gazda Enikő, Tóth Levente, Pál Judit, Pál János és Gidó Csaba írta. A 2014-ben megkezdett kutatásokat Novák Csaba Zoltán vezette.
Az egyes fejezetek Háromszék történelmének egy szeletét vizsgálják, bemutatva, hogy a székely többségű megye miként kapcsolódott be a magyarországi és romániai politikai, gazdasági és szellemi életbe. A tizenkét tanulmány szerzői rávilágítanak, hogy a helyi vezetők és értelmiségiek miként képzelték el a régió jövőképét, illetve ezt a változó történelmi időszakok során milyen teremtették meg.
„Nem szakavatott személyek számára első olvasatra talán száraz lehet a kötet tartalma, viszont szakavatott történész számára fontos, új megvilágítást nyújt” – összegzett Sztáncsuly Sándor történész. Elmondta, a kiadvány nagyon sokszínű, hisz a nemesi létforma utóéletétől az egyházi elitet, a közművelődési intézményeket, a gazdaság szempontjából meghatározó szereplőket, a kisebbségi érdekképviseletet, valamint a helyi szocialista vezetők identitástudatát is taglalja. „Összességében elmondhatjuk, hogy a székelyföldi elitről a modern székelyföldi elit készített egy minden szempontból igényes kötetet” – méltatta a történész a tanulmányokat.
Novák Zoltán kifejtette, a kiadványnak van egy kerete, azaz az elit szemszögéből közelítik meg a tanulmányok témáit, és olyan problémákat járnak körbe, mint a kormányválság, a földtulajdon helyzete, a munkahelyteremtés, az egyház és közösség viszonya, a közszállítás kérdése vagy a mezőgazdaság problémája. „A történelem, ha nem is ismétli önmagát, de rímel önmagával, így aki ezt a kiadványt a kezébe veszi és olvasni fogja, az ma is aktuális kérdéseket találhat benne” – fogalmazott Novák Zoltán, kiemelve: egy kisrégiót, valamint egy közösséget érintő kérdésre elsőként az elit fogalmaz meg válaszokat.
„Tulajdonképpen egy sorozat újabb kiadványáról van szó, s a legfontosabb: ezek a könyvek a gyökereink hiteles történetét mutatják be. Fontos, hogy az újrakiadások helyett forrásfeltárásokat, alapkutatásokat és az ebből születő kiadványok megjelenését szorgalmazzuk, s ezúttal elérkeztünk a több éves munka szüretéhez” – méltatta a kötetet Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, hozzátéve: hasonló könyveket készülnek román és angol nyelven is kiadni.
Bencze Melinda. Krónika (Kolozsvár)
2016. február 22.
Kántor Melinda, a „stréber” színésznő
Pontosságnak márpedig lennie kell a színpadon, az előadáson a színésznek kutya kötelessége teljes mértékben jelen lenni – fejtette ki Kántor Melinda színművész, a Kolozsvári Állami Magyar Színház Livingroom beszélgetéssorozatának pénteki meghívottja.
A színésznő úgy fogalmazott, az, hogy mi a véleménye a színházról, a rendezőről, a kollégáról, az ő magánügye. Az eseményen Dimény Áron és Kali Andrea színművészek beszélgettek Kántor Melindával, a Livingroom hagyományaihoz híven végigkövették a meghívott életútját, így többek az is szóba került, hogyan lett belőle színész, miért ezt a pályát választatta.
„Stréber vagyok, szeretem amit csinálok, ezért dolgozom” – vallotta be Kántor Melinda. Elmondta, „több” szeretett volna lenni színésznél, gyerekként például orvos akart lenni, „mert a színész az színész”, később inkább atomfizikus. Gimnáziumban matek-fizika osztályba járt, ekkor megszerette a német nyelvet és német nyelvtanárnak készült. Ennek köszönhette, hogy megismerkedhetett Goethe műveivel, illetve a német kultúra más jeles alkotóival.
A beszélgetésből, amelyen sorra vették azokat az előadásokat, amelyekben a színművész játszott, kiderült az is, Kántor Melindának meglehetősen viszontagságos gyerekkora volt: szülei elváltak, édesapját csak látásból ismerte, édesanyját elvesztette, még mielőtt érettségizett volna. Az iskolában túlzott igazságérzete sodorta bajba, egy alkalommal hozzávágta a cipőjét tanárnőjéhez, mert úgy érezte, hogy az igazságtalanul „tépte meg” egyik osztálytársnőjét. Egy alkalommal pedig az osztálypénzből két zsák vállfát vásárolt egy utcai árustól.
A beszélgetésen szó esett bölcseleti kérdésekről is, például arról, hogy hogyan lehet az ember boldog. Kántor Melinda határozott álláspontot képvisel ebben a kérdésben. „Ha nem találod meg önmagadban a boldogság forrását, nincs az az atyaúristen, aki téged boldoggá tudna tenni” – szögezte le a színésznő.
Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)
2016. február 22.
Tartalommal megtölteni az életet – Jakubinyi György érseket köszöntötték
Hálaadó szentmisét mutattak be az elmúlt szombaton, február 13-án a gyulafehérvári székesegyházban Jakubinyi György római katolikus érsek 70. születésnapja alkalmából. A hittudományi főiskolán díszüléssel folytatódott az ünnepség.
sten jósága az embert élteti, és gonoszsága miatt kapta büntetésül az egyre rövidülő földi létet – mutatott rá bibliai példákat idézve Jakubinyi György érsek a székesegyházban őt köszönteni egybegyűltekhez intézett beszédében.
A Vasárnap katolikus hetilap beszámolója szerint az érsek azzal zárta homíliáját, hogy az ember életének lényege, bármennyit élne is, hogy a számára kiszabott időt tartalommal töltse el. A teológia dísztermében tartott ünnepi műsor végén az egyházi elöljáró Ferenc pápa szavaival azt kérte a hívektől: imádkozzanak érte.
Sokféle kihívással kell megküzdenie
Jakubinyi György érsek 70. születésnapja alkalmából Tamás József segédpüspök, általános érseki helynök körlevelet adott ki, amelyben arra kérte a híveket, imádkozzanak a főegyházmegye 87. főpásztoráért.
„Nagy múltú, immár ezerévesnél is régibb főegyházmegyénknek 22 éve főpásztora. Bár egészen más világ köszöntött ránk 1989-ben, neki sem jutott boldogabb jövendő elődeinél” – írja körlevelében a segédpüspök. Rámutat, Jakubinyi György jó néhány könyvnek és számtalan cikknek szerzőjeként nemcsak nálunk, de külföldön is ismertté tette nevét, munkásságáért több kitüntetést is kapott. „Globalizálódó mai világunk sokféle kihívásával kell megküzdenie, amit Istenbe vetett hittel tett és tesz. Amikor születésének 70. évfordulóján szeretettel köszöntjük, ennek a munkának folytatásához kívánunk sok erőt, egészséget, kitartást Istentől” – zárja a paptársakhoz és a hívekhez intézett körlevelét Tamás József.
A tanári katedra mellől a segédpüspöki székbe
Jakubinyi György Miklós 1946. február 13-án született Máramarosszigeten Jakubinyi István bíró, majd közjegyző és Kirchmayer Etelka Mária harmadik gyermekeként. 1963-ban érettségizett a Filimon Sîrbu Román–Magyar–Ukrán Vegyes Gimnázium magyar tagozatán. Teológiai tanulmányait 1963 és 1969 között a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán, 1970 és 1972 között a római Pápai Gergely Egyetemen, 1972 és 1974 között szintén Rómában, a Pápai Biblikus Intézetben végezte. A teológiai doktori fokozatot 1978. június 1-jén nyerte el a Pázmány Péter Hittudományi Akadémia hittudományi karán, Budapesten. Doktori értekezésének címe: A Jelenések könyve eukarisztikus tana a II. vatikáni zsinat fényében.
1969. április 13-án szentelték pappá. 1969-től 1970-ig szatmári püspöki titkár, 1974 és 1992 között a biblikus tudományok tanára volt a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán. Szent II. János Pál pápa 1990. március 14-én nevezte ki gyulafehérvári segédpüspöknek és Aquae Regiae címzetes püspökének, majd 1991. július 19-én – a segédpüspökség megtartása mellett – a romániai örmény katolikusok ideiglenes apostoli kormányzójának. A pápa 1994. április 8-án gyulafehérvári érsekké tette.
Munkásságát számos elismerésben részesítették: 2001-ben a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem díszdoktorrá avatta, 2002-ben elnyerte hittudományi munkásságáért a Szent István Társulat Stephanus-díját. 2003-ban Bethlen Gábor- és Fraknói Vilmos-díjat kapott a szórvány magyarságot mentő és Márton Áron emlékét ápoló tevékenységéért. 2006-ban Scheiber Sándor-díjat és Bartók Béla-emlékdíjat kapott, 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjével tüntették ki. Krónika (Kolozsvár)
2016. február 22.
Nehéz időket élünk
Kelemen Hunor: perverz eszköz lett az igazságszolgáltatás 
Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt a torjai disznótoros fesztiválon kérdeztük Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, illetve Beke István és Szőcs Zoltán ügyéről. Kelemen szerint mindez a magyar közösségek vezető személyiségeinek eltüntetési szándékáról szól.
– Mi az Ön véleménye az Antal Árpád elleni kivizsgálásról?
– Ami minket ebben az ügyben bosszant és felháborít, hogy a korrupcióellenes harc ürügyén olyan embereket próbálnak levenni a közösségek éléről, akik bebizonyították, hogy képesek hosszú távon tervezni, építkezni, jövőt teremteni: Mezei János, Ráduly Róbert és Antal Árpád. Mindegyik esetében bebizonyosodott vagy be fog bizonyosodni, hogy korrupcióról szó sincs. Ezek a folyamatos próbálkozások, hogy a magyar közösségek vezetőit eltüntessék a térképről, azt fogják eredményezni, hogy a magyar emberek bíróságba, ügyészségbe vetett cseppnyi, megmaradt bizalma is elpárolog. Elpárolog, mert azt látják, hogy a közösség számára eredményeket felmutató és nagy tiszteletnek örvendő személyeket olyasvalamivel támadnak, ami nem igaz. Ilyenkor mindenkiben felmerül a gyanú, hogy talán valami egyebet követnek, más szándékkal próbálnak eljárni.
– Mit javasolt Antal Árpádnak, mit tegyen? 
– Én azt mondtam Ráduly Róbertnek és Antal Árpádnak is, hogy ilyenkor két lehetőség merül fel. Hátralépünk, és feladjuk, vagy megyünk előre. Az utóbbit tartom helyesnek, mert ha nem hátrálunk, nem adunk lehetőséget céljuk elérésére. Ezt kell tennie minden olyan közösségi vezetőnek, akit teljesen indokolatlanul és alaptalanul próbálnak befeketíteni. Az, hogy Antal Árpádot az ügyész – a dokumentumokat látva – hazaengedte, a feljelentő érveit nagyon nagy mértékben érvénytelenítette. Nagyon nehéz időket élünk. Az igazságszolgáltatást használják fel olyan dolgok „elrendezésére”, amiket más eszközökkel, 20–25 éve nem tudtak elérni: megroppantani a magyar közösséget. Az egyházi ingatlanok államosításával, a Mikó-üggyel kezdődik, és eljutunk az Antal Árpádot ért támadásig. Mindig a bírósági eszközöket használják a szimbólumok, a nyelvhasználat, a himnuszéneklés és mindenféle megszerzett jogok semmissé tétele kapcsán. Az igazságszolgáltatás döntését a politikus nem tudja felülbírálni. Egy perverz eszközt találtak ki, és ennek van a legnagyobb kockázata mindenféle szempontból. Amint az emberek elveszítik a bizalmat az igazságszolgáltatásban, akkor előbb-utóbb ők maguk keresnek megoldásokat igazuk érvényesítésére.
– A magyar közösséget az ún. székely terroristák ügye is nagyon érzékenyen érinti…
– Ezt sem lehet másképpen nézni, mint abból a szemszögből, hogy az igazságszolgáltatás hogyan végzi a munkáját, hogyan jár el. A fontos az lenne, hogy az eljárás átlátható és gyors legyen, a bíró az igazságot mondja ki. Esetükben sem történhet meg, hogy ameddig nincs bírósági végzés, addig bűnösnek nyilvánítsák, és végképp nem vezethet odáig, hogy ezt az ügyet arra használják, hogy az egész erdélyi magyarságot kollektív bűnösséggel vádolja a román sajtó. Decemberben a Beke-ügy kapcsán arra kértem az államelnököt és a miniszterelnököt, hogy hassanak oda, hogy az ún. véleményformálók, akik azokban a napokban hihetetlenül aljas vádakat fogalmaztak meg, többé ne tehessék. 
Bartos Lóránt. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. február 22.
Kiállnak Antal mellett
Sztakics Éva vette át a polgármester feladatkörét 
A sepsiszentgyörgyi helyi tanács döntése értelmében Sztakics Éva alpolgármester veszi át ideiglenesen a városvezető jogkörét, miután a korrupcióellenes ügyészség (DNA) 60 napos bírósági felügyeletet rendelt el Antal Árpád ellen, aki április 17-ig nem gyakorolhatja polgármesteri hivatását.
A meglehetősen nyomott hangulatban lezajlott tanácsülésre egyértelműen rányomták bélyegüket az elmúlt napok történései, a viták helyét a szolidaritás hangja vette át, politikai hovatartozástól függetlenül minden felszólaló támogatásáról biztosította Antal Árpád polgármestert. Sztakics Éva alpolgármester nyomatékosította: Sepsiszentgyörgy polgármestere továbbra is Antal Árpád, és azt szerette volna, ha egy hasonló határozattervezet soha sem kerül a tanács napirendjére. Az esetleges félreértések elkerülése végett ugyanakkor azt is kihangsúlyozta, nem tervezte és nem is tervezi jelöltetni magát a polgármesteri tisztségre.
Miklós Zoltán, az RMDSZ-frakció vezetője megjegyezte, helyi tanácsos volt akkor is, amikor 2009-ben a tanács a 12 millió eurós EBRD-es hitelről szavazott. Leszögezte, a testület a szerződésmodell ismeretében döntött, tehát nincs semmi alapja a DNA azon vádjának, hogy Antal Árpád önkényesen változtatta volna meg egy bizonyos összeg rendeltetését.
– A legfontosabb az, hogy a korrupcióellenes ügyészség is visszaigazolta azt, amit mi is tudtunk: nincs korrupciós vád – húzta alá, hozzátéve: az RMDSZ-frakció tagjai példaértékűnek tartják Antal Árpád munkáját, személyét és elhivatottságát, és bíznak abban, hogy az ügy lezárása után megerősödve tér vissza a hivatalba. – A munka addig sem állhat meg, a két alpolgármestert maximális támogatásunkról biztosítjuk, hogy zökkenőmentes legyen ez a remélhetőleg rövid átmeneti időszak – fogalmazott Miklós Zoltán. 
Mădălin Guruianu liberális tanácsos nem kívánta kommentálni a DNA kivizsgálását, de fontosnak tartotta kiemelni, hogy „Antal Árpád álmai” gyökeresen megváltoztatták a város arculatát. 
– Szeretném mindezt megköszönni neki. És arra kérek mindenkit, kollégáimat, párttársaimat, a város lakosságát, ne feledjék, hogy nézett ki Sepsiszentgyörgy nyolc évvel ezelőtt – hangoztatta Guruianu.
– Nem tartozom azok közé, akik örvendenek a történtek miatt, Antal Árpád nem érdemelte meg ezt a bánásmódot. Személy szerint mellette állok, és úgy vélem, lesz elég ereje ahhoz, hogy túljusson a történteken – mondta Rodica Pârvan szociáldemokrata tanácsos. Megjegyezte: nem megköszönni kell a polgármesternek az eddigi munkáját, hanem visszavárni a hivatalba.
Tischler Ferenc alpolgármester azt üzente Antal Árpádnak, hogy a munkatársai „nyugodtan alszanak”, ugyanis tudják, hogy „ebben az ügyben nincs korrupció, üzérkedés vagy mesterkedés. Tudjuk, hogy a jóhiszeműség irányította őt is, és a munkatársakat is. Erős csapat vagyunk, és folytatjuk a munkát”, tette hozzá. 
Czegő Zoltán néppártos tanácsos azon reményét fejezte ki, hogy erőt ad az amúgy „derűs és erős” polgármesternek az, ahogy egy emberként állt melléje a város. 
Kiss Edit. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. február 22.
Független Színházi Napok: a váradi nézők harca a Harccal
A sepsiszentgyörgyi M Stúdió többszörös díjnyertes előadását, a Kampfot láthatta vasárnap este a váradi közönség a Szigligeti Stúdióban a Független Színházi Napok rendezvénysorozat keretében.
A vasárnap este látott mozgásszínházi produkció német címéről – Kampf (Harc) – óhatatlanul is a világtörténelem leghírhedtebb politikai könyvére, Hitler Mein Kampjára asszociálok, és a produkció jórészt éppen egy olyan elképesztően agresszív, durva, diktatórikus társadalmat jelenít meg, amelyben van egy mérhetetlenül gonosz, az emberek fölött álló teljhatalmú vezér, és vannak a bábként, puszta tárgyként kezelt emberek, akiket a diktátor arctalan tömeggé gyúr, és kénye-kedve szerint meneteltet, kínoz, aláz meg.
A gonosz megtestesülése
A körülbelül egy órás előadásnak több mint a felében ez az elnyomó rendszer jelenik meg, amelyben az emberre súlyként rátelepedő félelmet a monoton, zajos, nagyon hangos, és idegtépő zene, valamint kiabálások, pofoncsattogtatások érzékeltetik. Ennek a tobzódó durvaságnak a megkoronázása az Orbán Levente táncos által megformált mérhetetlenül gonosz alak: meztelen felsőtestének minden izma külön táncot jár, előretolt fejével egy óriás, púpos gólem megszemélyesítőjévé válik, nézésének és arcmimikájának pedig hihetetlenül agresszív és kegyetlen kisugárzása van. Ennek a figurának a megformálása kétségtelenül az elődadás legerősebb, legsikerültebb eleme. Az ellentétes póluson a Bajkó László által domborított figura áll, aki a darab elején többször is megjelenik egymagában ülve talán a tisztaság megtestesítőjeként, később azonban a bábemberek csoportjában találjuk őt. A darab legvégén, amikor a közösség fellázad a vezér ellen, és letaszítja őt, a pozitív és negatív alak összetalálkozik egy meg nem határozott helyen, és ezzel lesz vége az előadásnak, egyfajta jin-jang üzenetet fogalmazva meg.
Hangulati váltások
Az ellentétes erők egymásba fonódásának keleti bölcsessége tetten érhető az előadásban olyanformán is, hogy a durva, elnyomó társadalmat bemutató részeket könnyedebb, talán humorosnak is tekinthető jelenetekkel oldotta fel a rendező-koreográfus, Fehér Ferenc. Nekem az volt az érzésem a helyszínen, hogy a nyomasztó hangulat váltásaként egyfajta megváltásként hatottak ezek a részek, és a nézők mintegy felszabadulásként, védekezésként reagáltak nevetéssel azokra a nem is feltétlenül vicces jelenetekre. Ehhez a ponthoz érve kell megállapítani, hogy az előadásnak nagyobb volt a füstje, mint a lángja, hiszen egy idő után a hatásos jelenetek hatásvadásszá silányultak a folyamatos ismételgetés nyomán, és ahelyett, hogy előrelendítették volna a darabot, megrekesztették azt egy bizonyos állapotban, ráadásul az ismétlések azt a kellemetlen benyomást is keltették, hogy a rendezőnek nem volt több ötlete, amit beépítsen ebbe a produkcióba. Nem is beszélve a könnyedebb jelenetekről – a hálósipkás Döbrögi és a lány románca, a hárman egy ruhában eltaposnak egy kukacot jelenet –, amelyeket mintha egy másik előadásból emeltek volna be a Kampfba.
Hatásvadász
A következetlennek, hatásvadásznak tűnő előadásban azért a táncosok kitettek magukért: kiválóan összpontosítva mutatták be a közös mozgásokat, és a szinkronizálás is kifogástalan volt, hiszen a diktátort játszó Orbán Levente jelzéseire úgy mozogtak, hogy sikerült azt az érzetet kelteniük, hogy valóban egyfajta láthatatlan zsinóron, ellenállhatatlan erővel mozgatott marionettek ők a mindenható vezető kezében. A diktatúrát bemutató részek közötti közjáték jellegű táncjelenetek inkább érdekesnek, semmint hatásosnak voltak mondhatók, és a történetet is meglehetősen összezavarták. A Kampfban több volt a potenciál, mint amennyit sikerült megvalósítani belőle, nem kínálta fel a komoly problémafelvetések válaszkeresésének kellemes izgalmát, hanem a minden áron hatni akarás elbizonytalanító érzésével engedte útjukra a nézőket.
Pap István. erdon.ro
2016. február 22.
A tizedik Bocskai-zarándoklatról
Idén ismét megtartották, immár tizedik alkalommal, a Bocskai István emlékére szervezett zarándoklatot, melynek során a magyarországi hajdúvárosok és Hajdú-Bihar megye küldöttsége a fejedelem életéhez kapcsolódó egyes helyszíneket keresett fel február 20-án és 21-én.
2007 óta minden évben megszervezik a Bocskai-zarándoklat nevű körutazást, a történelmi Magyarország különböző régiót felkeresve, ráérés és lehetőség szerint. Ezeken rendszerint a Hajdú-Bihar megyei önkormányzat és a Bocskai István Emlékbizottság képviselői, a hajdúsági polgármesterek, önkormányzati képviselők és meghívottaik vesznek részt, köztük előadóművészek és újságírók is. Idén csupán másfél nap állt a zarándokok rendelkezésére, ez alatt Hajdúnánást, Debrecent, Kolozsvár, Gyulafehérvárt, Nagyenyedet és Nagyváradot tudták útba ejteni. Utóbbi városban Tőkés László püspök, európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke fogadta őket a Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházában, amely jelenleg a Partiumi Keresztény Egyetemnek is otthona. A díszteremben megtartott vasárnap déli kölcsönös köszöntésen az EMNT, a KREK, az Erdélyi Magyar Néppárt, a Pro Universitate Partium Alapítvány, az ifjúság és a váradi polgárok képviselői is jelen voltak. Az egyházkerület előző püspöke igei alapú üdvözlőbeszédében Dávid királytól Bocskai fejedelemig vont történelmi ívet, az ország- és nemzetegyesítés közös nevezője mentén.
Erdély egyik nagy politikai-katonai vezetőjét méltatva Tőkés László kiemelte: a fejedelemnek rövid uralkodása alatt ereje volt a szabadságharchoz éppúgy, mint az építkezéshez. Utalva a mai évfordulóra – 1605-ben épp ezen a napon választották fejedelemmé Bocskai Istvánt az erdélyiek Nyárádszeredában –, valamint a megemlékezés helyszínére, elmondta: Bihar megye egykori főispánjára, Várad kapitányára, az egész Partium urára, Erdély fejedelmére, Magyarország megkoronázott királyára úgy kell emlékeznünk, mint egy olyan reálpolitikusra, ügyes diplomatára és kiváló hadvezérre, aki a 17. század elejére szinte teljesen elpusztult magyar államiságot megmentette, folytonosságát biztosította. Erdély aranykorának megalapozójaként nagyformátumú államférfivá tette az is, hogy egyszerre védte és építette az országot és az egyházat. Bocskai Erdély szuverenitásának és a királyi Magyarország jogállásának megtartásában épp olyan elévülhetetlen érdemeket szerzett, mint a tizenöt éves háború lezárásában. A régió pacifikálásának és a hajdúk letelepítésének történelmi áthallása: mi magunk is a helytállás népe kellene legyünk, nem az elvándorlásé – mondotta európai képviselőnk napjaink kihívásaira, népmozgásaira utalva.
A határok fölötti nemzetegyesítés egyik jelképeként is felfogható a Bocskai-zarándoklat – mondotta köszöntésében Tasi Sándor, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés alelnöke, aki a körút utolsó állomásán is vázolta Bocskai életútját és tetteit, végül idézett a fejedelem politikai végrendeletéből. Kátai Zoltán Tinódi-lant díjas énekmondó, népzenész a 16-17. századból ránk maradt, ismert és ismeretlen szerzőktől származó históriás énekeket adott elő, legtöbbjük magáról Bocskairól és koráról szólt. Az emlékezők ezt követően a székház belső udvarán kialakított „partiumi panteonban” elhelyezték a tisztelgés koszorúit Bocskai István emléktáblája – Győrfi Lajos karcagi szobrászművész 2009-ben felavatott alkotása – alatt, és elénekelték a Himnuszt.
Nagyvárad, 2016. február 21.
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája. erdon.ro
2016. február 22.
Marosvásárhely: meggondolta magát az EMNP, a lista harmadik helyét kéri
A múlt heti eredménytelen tárgyalások után új javaslatot tett a marosvásárhelyi EMNP az RMDSZ-nek a tanácsosi jelöltlista összeállítására: többek között a harmadik és a kilencedik helyet kérik. Ezt az RMDSZ nevében nyilatkozó Vass Levente választmányi elnök elfogadhatatlannak tartja.
Jakab István, az EMNP marosvásárhelyi szervezetének elnöke hétfőn nyílt levélben új javaslatokat tett az RMDSZ-nek a tanácsosi jelöltlista összeállítására. A két fél múlt heti tárgyalásain az RMDSZ egy biztos befutó helyet, a nyolcadikat, illetve a tizenkettedik helyet ajánlotta fel jelöltlistáján, ám ezt akkor a Néppárt küldöttsége nem fogadta el.
Az EMNP most azt szeretné, ha a tavalyi előválasztások második helyezettje, Portik Vilmos megkapná a lista harmadik helyét.  Javaslatuk szerint a hatodik helyre a marosvásárhelyi történelmi egyházak közösen jelölnének valakit, a kilencedik helyre az EMNP marosvásárhelyi szervezete kapná meg, a tizenkettedik helyre pedig a marosvásárhelyi civil szervezetek által javasolt személy kerülne.
Jakab Istvánék javaslatukat a tavalyi előválasztás eredményére alapozzák. A nyílt levél szerint ugyanis ez volt „az egyetlen tényleges és számokban is mérhető megmérettetés” a politikai alakulatok marosvásárhelyi szervezetei között. „(Az előválasztás) eredményét figyelembe véve megállapíthatjuk, hogy tíz magyar ember közül négy nem az RMDSZ jelöltjére szavazott, illetve a közös dolgainkban véleményt nyilvánító marosvásárhelyi magyarok közül minden harmadik személy a néppárt jelöltjét támogatta szavazatával” – olvasható a levélben.
Az EMNP szerint ez a javaslat egyszerre teremthet hiteles összefogást és erősítheti meg az RMDSZ szövetségi jellegét is. „Ha pusztán az előválasztási matematikát vennénk alapul, a néppárt a tárgyalások során minden harmadik helyre igényt tarthatott volna, hiszen a párthovatartozásunk feladása a matematika mellett ehhez megteremtené az erkölcsi alapot is. Mi ugyanakkor fontosnak tartjuk azt, hogy a marosvásárhelyi összefogás ne csak politikai alkut tükrözzön, hanem a lehető legszélesebb mértékben érjen el a csalódottságával küzdő magyar közösséghez” – írják.
„Nehéz így az EMNP-vel tárgyalni”
Az EMNP-vel tárgyaló RMDSZ-es küldöttségnek tagja Vass Levente is. A marosvásárhelyi szervezet választmányi elnöke a Maszol megkeresésére elmondta, a néppárti javaslatot és a mellette felhozott érveket. „Nehéz egy olyan partnerrel tárgyalni, aki most a korábbi javaslataitól eltérő kéréseket fogalmaz meg” – mondta Vass Levente arra utalva, hogy az EMNP a múlt héten az RMDSZ listájának két befutó helyére, a nyolcadikra és a kilencedikre tartott igényt.
A választmányi elnök szerint téves az a néppárti érvelés, miszerint a lista összeállításakor a tavalyi előválasztás eredményét kell figyelembe venni. Szerinte a négy évvel ezelőtti önkormányzatok választások eredményei a mérvadóak. Akkor az RMDSZ tíz jelöltet juttatott be a marosvásárhelyi helyi tanácsba, és kilencszer annyi szavazatot kapott, mint az EMNP.
Vass Levente emlékeztetett arra, hogy Portik Vilmos tavaly maga hangsúlyozta, hogy nem a Néppárt jelöltjeként indult az előválasztáson, és a szavazócédulákon sem szerepelt a neve mellett a Néppárt jele. „Értelmetlen ilyen puffogtatásokkal ellehetetleníteni a tárgyalásokat, amelyek egyébként jó hangulatban zajlottak” – jelentette ki.
Az EMNP-nek arról a javaslatáról, hogy az egyházaknak is legyen szava a tanácsosi lista összeállításakor, a választmányi elnök kijelentette: az RMDSZ éppen múlt csütörtökön kezdeményezett egy találkozót a marosvásárhelyi történelmi egyházakkal az önkormányzati választások témájában. „Konzultálunk az egyházakkal, számítunk a támogatásukra” – fogalmazott.
Vass Levente kérdésünkre elmondta, a múlt héten nem tűztek ki új tárgyalási időpontot a felek, így nem tudni, hogy mikor ül ismét egy asztalhoz az EMNP és az RMDSZ küldöttsége. „Egy biztos: mi az utolsó pillanatig, a jelölési határidőig fenntartjuk azt az ajánlatunkat, hogy az EMNP kapja meg a lista nyolcadik és tizenkettedik helyét” – mondta az RMDSZ-szervezet választmányának elnöke. maszol.ro
2016. február 22.
Konferencia az anyanyelvhasználatról: Ne csak a családban, hanem a közigazgatásban is magyarul!
Fontos, hogy ösztönözzük a külhoni magyarokat az anyanyelvhasználatra, arra, hogy ne csak a családban és otthonaikban beszéljenek magyarul, hanem a közigazgatásban és a hivatalos érintkezések során is – jelentette ki Kántor Zoltán. A Nemzetpolitikai Kutatóintézet (NPKI) Kétnyelvűsítő küzdelmek a gyakorlatban és a digitális térben címmel rendezett konferenciát február 22-én, a komáromi Selye János Egyetem Teológiai Karán. 
Kántor Zoltán elmondta, a konferencia célja az volt, hogy képet adjanak azokról a jó kezdeményezésekről, amelyek hozzájárulnak az anyanyelvhasználat ösztönzéséhez. A Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója szerint a szomszédos országok "nem túl bőkezűek" a nyelvi jogok biztosításában, s a nemzetiségi nyelvhasználók "egyfajta elbátortalanítására játszanak". Éppen ezért örömteli, hogy egyre több külhoni magyar fiatal gondolja úgy, nem elegendők azok a jogszabályok, melyeket számukra a többségi nemzet biztosít, s igyekeznek tudatosabbá tenni az embereket, és bátorítani őket a magyar nyelv használatára.
A Kétnyelvű Dél-Szlovákia mozgalom tevékenységéről Orosz Örs és Kovács Balázs adott elő. Mint kiemelték, a magyar nyelv és identitás csak akkor őrizhető meg és adható tovább, ha a magyar nyelvhasználat a mindennapok részévé válik. "A nemzetállam kiépítése Szlovákiában átgondolt koncepció alapján zajlik, a nyelvpolitika ennek az egyik legfőbb eszköze. Az állam nem teszi lehetővé, hogy éljünk nyelvi jogainkkal, ezért távlati céljaink között szerepel egy olyan környezet kialakítása, ahol a magyar nyelv a mindennapok szerves részévé váljon Dél-Szlovákiában" - mondta el Kovács Balázs. Orosz Örs pedig arról beszélt, azután, hogy a Dél-Szlovákia mozgalom aktivistái felfedték kilétüket, csak tovább nőtt a népszerűségük. "Azzal, hogy kiléptünk az anonimitásból, most már egy valódi polgári engedetlenségi mozgalmat hirdethetünk" - tette hozzá.
A konferencián bemutatkozott az Igen, tessék! kezdeményezés, amely évekkel ezelőtt Kolozsvárról indult, ma azonban már Erdély-szerte jelen van. A mozgalom azokat a boltokat, szolgáltatói egységeket gyűjti össze és jelöli meg zöld színű matricáival, ahol anyanyelvüket használhatják az erdélyi magyarok. Talpas Botond, a mozgalom vezetője elmondta, céljuk az anyanyelvű kiszolgálás és tájékoztatás bátorítása a kereskedelmi életben és a nyilvános terekben. Az Igen, tessék tagjai gazdasági hálózatba gyűjtik azokat a cégeket, vállalkozókat, akik, a román mellett magyar nyelven is fogadják és kiszolgálják ügyfeleiket. Erre a célra egy internetes oldalt is létrehoztak, amely csak Kolozsváron több mint ötszáz olyan céget említ, amely felvállalja a magyar nyelvhasználatot - tette hozzá Bethlendi András, az Igen, tessék! munkatársa.
A konferencián egy egészen új kezdeményezésről, a felvidéki Velemjáró applikációról, valamint a hozzá kapcsolódó weblapról is szó esett. Az mobiltelefonos alkalmazást Horony Ákos és Lancz Attila mutatták be. Mint elhangzott, a Jurista polgári társulás által fejlesztett és működtetett alkalmazás segítségével bejelentést lehet tenni, ha valamelyik településen nem tartják be a magyar anyanyelvhasználattal kapcsolatos jogainkat. A panaszokat a Velemjáró szakértői megvizsgálják és továbbítják az illetékes hivataloknak.
A Velemjáró elsődleges funkciói, azaz a nyelvhasználati bejelentés, a nyelvhasználati útmutató, valamint a fontosabb törvényszögek magyar nyelvű fordítása mobiltelefonos alkalmazással érhetők el. Vannak azonban olyan funkciók is, így a hivatali ügyintézéssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat tartalmazó "Ügyintézési útmutató" és a magyar települések legfontosabb adatait rögzítő "Településtár", amely a velemjaro.com internetes oldalon érhető el. 
A fejlesztők elmondták, a Velemjáró egy olyan elektronikus zsebkönyvvé kíván válni, amely folyamatosan bővülő funkcióival és tartalmával hasznos segédeszköz lehet a mindennapokhoz. tiszanews.org.ua
2016. február 23.
Hírsaláta
ELKESEREDETT VÁJÁROK. Mintegy kétszáz bányász kezdett sztrájkba Hunyad megyében a Lónyay-bányában, mivel attól tartanak, hogy a bányát üzemeltető Hunyadi Hőerőmű csődbe megy, ők pedig elveszítik az állásukat. A vájárok elbarikádozták magukat az egyik tárnában, és közölték: addig nem jönnek fel, amíg a helyszínre nem látogat Victor Grigorescu energetikai miniszter, hogy tájékoztassa őket a hőerőmű helyzetéről.
A helyi bányász-szakszervezet vezetője, Vasile Păduraru elmondta: a felszínen dolgozó alkalmazottak is beszüntették a munkát. A Hunyadi Hőerőműnek jelenleg 6300 alkalmazottja van több bányában és két hőerőműben. A cég jelenleg csődvédelem alatt áll. (Főtér)
BECSÜLETES? NEM KELL. A Brassó megyei rendőrparancsnok a nyugdíjazását kérte, egy intézményvezető lemondott, az ügyészség pedig vizsgálatot indított, miután az ország legismertebb rendőre, Marian Godină feltárta: meghurcolták a felettesei, amiért megbírságolt egy befolyásos személyt. Ügye példátlan szolidaritáshullámot váltott ki. Godină akkor vált népszerűvé, amikor Facebook-oldalán járőrözései közben tapasztalt különös eseteket osztott meg, sajátos humorral fűszerezve. Legutóbb azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy keserű hangú bejegyzésben közölte: beadja a lemondását, mert elege van korrupcióval átitatott brassói rendőrségből. (Maszol)
HALADÉK TŰZVÉDELMI ENGEDÉLYRE. A képviselőház közigazgatási bizottsága elfogadott egy törvénymódosítást, amely év végéig haladékot ad a szórakozóhelyeknek és éttermeknek, hogy beszerezzék a tűzvédelmi engedélyt. Az intézkedést azzal indokolják: a katasztrófavédelmi felügyelőségeknek nincs elég alkalmazottjuk ahhoz, hogy elvégezzék a szükséges ellenőrzéseket és kibocsássák a tűzvédelmi engedélyeket azoknak a cégeknek, amelyek mostanáig nem rendelkeztek ezzel. A klubok és éttermek működését a Colectiv-tragédia óta ellenőrzik szigorúbban, s a megfelelő engedélyek hiányában az elmúlt hónapokban több vállalkozás is bezárt. (ErdélyFM) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. február 23.
Bodor Ádám nyolcvanéves
Tegnap ünnepelte nyolcvanadik születésnapját Bodor Ádám Kossuth-díjas író. Kolozsvárott született, a helyi Református Kollégium növendékeként 1952-ben, tizenhat éves korában államellenes szervezkedés és röpcédulák terjesztése vádjával elítélték, két évet töltött a szamosújvári politikai börtönben. Szabadulása után gyári munkásként dolgozott, majd a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet hallgatója lett.
A diploma megszerzése után a kolozsvári egyházkerületi levéltárban, majd egy fordító-másoló irodában dolgozott. Első novellája 1965-ben jelent meg az Utunk lapban, négy évvel később első novelláskötetét is kiadták A tanú címmel. Azóta szabadfoglalkozású író, 1970 és 1975 között tagja volt a Román Írószövetségnek. 1982-ben települt át Magyarországra, 1984-től 1988-ig a Magvető Könyvkiadó lektora, majd szerkesztője. 1998-tól egy éven át a berlini DAAD Művészi Program ösztöndíjasa, majd a Holmi folyóirat szerkesztőbizottságának tagja. Novellistaként indult, egymás után jelentek meg kötetei: Plusz-mínusz egy nap, Megérkezés északra, Milyen is egy hágó?, A Zangezur hegység. Az Eufrátesz Babilonnál című novelláskötetét már Magyarországon publikálta, de az itteni elismertségre 1991-ig várnia kellett, ekkor nyerte meg a Holmi novellapályázatát a később megjelent Sinistra körzet című kötetének egyik történetével. A sajátos irodalmi műfajú, valahol a Kárpátok mélyén, nem meghatározott időben játszódó regényszerű novellaciklus a totalitárius rendszer egyszerre abszurd és hátborzongató világát, a benne élők teljes kiszolgáltatottságát ábrázolja. A mű külföldön is nagy sikert aratott. 1992-ben adták ki a Vissza a fülesbagolyhoz című elbeszéléskötetét, majd 1999-ben újabb regénnyel jelentkezett: Az érsek látogatása, melynek fő ihletforrása a Kelet-Európában végbemenő felemás rendszerváltozás. 2001-ben látott napvilágot A börtön szaga című interjúkötet, amelyben a kolozsvári Balla Zsófia kérdezte az írót életéről. 2010-ben Az utolsó szénégetők címmel tárcáit adta közre, egy évvel később jelent meg a Verhovina madarai című, kisebb történetelemekből, elbeszélésmozaikokból panorámaszerűen felépülő regénye.
Tárgyilagos, távolságtartó környezetleírás, szűkszavú dialógusok, néhány életmozzanatra korlátozódó cselekvéssor, a rejtély, a titokzatosság légköre és nagyon finom humor jellemzi műveit, amelyekből több filmfeldolgozás is készült. Közülük is kiemelkedik A részleg, Gothár Péter 1994-es filmje, amely a következő évben a Magyar Filmszemlén elnyerte a fődíjat, a legjobb rendezés és a külföldi kritikusok díját is.
Bodor Ádám pályája során több rangos elismerést kapott, köztük 1970-ben és 1975-ben a Román Írószövetség prózadíját, 1985-ben, 1989-ben és 2002-ben az Év Könyve, 1986-ban a József Attila-, 1992-ben a Krúdy Gyula-, 1996-ban a Márai Sándor-, 2002-ben a Magyar Irodalmi Díjat. 2003 márciusában Kossuth-díjjal jutalmazták „a közép-kelet-európai történelem meghatározó léthelyzeteit modelláló, egyetemes érvényű zárt szisztémák irodalmi megjelenítéséért, ember és természet kiszolgáltatottságának nagy erejű ábrázolásáért”. 2012-ben megkapta a Szépirodalmi Figyelő Alapítvány díját, a Verhovina madarai című regényéért pedig a Szépíró Díjat. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. február 23.
Pusztuló műemlékeink
A radnóti kastély visszaszolgáltatására várva
A Maros partján álló négy sarokbástyás, kétszintes kastély a 16. században épült reneszánsz stílusban. A gyakran változó tulajdonosok között volt a Bogáthy és a Kornis család, majd a Rákóczi család tulajdonába került. Apafi Mihály erdélyi fejedelem is használta a kastélyt, amelynek nagytermében országgyűléseket is tartottak. 1887-ben a katolikus egyház tulajdonába került, 1948-ig, az államosításig a hét falura terjedő radnóti uradalom központja, a római katolikus státus birtoka volt. Az 1989-es változások után az egyház visszaigényelte az épületet, melyben 2002-ig mezőgazdasági iskola, továbbképző, majd kutatóállomás működött, a tulajdonviszony azonban mindmáig rendezetlen. Pár éve kigyulladt a kastély tetőzete, melynek nyomán a két, zsindellyel fedett északkeleti sarokbástya tetőszerkezete leégett, az épület födémrészébe is belekaptak a lángok, mintegy ezer négyzetméter gyulladt ki, kétszáz négyzetméteren pedig beszakadt a mennyezet. Az akkor keletkezett kár eszmei és anyagi értéke felbecsülhetetlen, akárcsak a gazdátlannak tűnő reneszánsz kastély pusztulása, ugyanis nemcsak a tűzvész tett kárt a kastélyban, hanem az enyészet is. A restitúciós törvények értelmében az egyház visszaigényelte a műemlék épületet, de mindmáig nem kapta vissza, így a tulajdonviszony egyelőre rendezetlen. A műemlékké nyilvánított kastély állami tulajdonnak számít, azonban állagmegőrzésre sem költenek, nemhogy a műemlék épület felújítását vállalnák. Az egyház, bár jogilag nincs a tulajdonában, felvállalta a tűzvész utáni helyreállítást, a két bástya befedését. Időközben azonban beszakadt az egykor impozáns kapuépület tetőszerkezete, és az ezen található tornyocska is összedőlt.
Amint a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekséghez intézett kérdésünkre Komáromi Attila ügyvéd kifejtette: – a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség 2003- ban visszaigényelte a kastélyt és a hozzá tartozó melléképületeket. Mivel a mezőgazdasági iskola kivonult a kastélyból, állagmegőrzés végett az érsekség őriztette az épületet. A visszaigénylési kérést a visszaszolgáltató bizottság mai napig nem oldotta meg, és sajnos nem is lehet tudni, mikor hoznak valamilyen döntést ez ügyben. Mivel nagyon sokba került az épület őrzése, és jogcímünk sem volt erre, kompromisszumos megoldást találtunk a helyi polgármesteri hivatallal, éspedig az érsekség felkameráztatta az épületet és átadta a felszerelést a helyi rendőrségnek, ahol monitorizálják az ingatlant.
Szer Pálosy Piroska. Népújság (Marosvásárhely)
2016. február 23.
"Elmúlt farsang el, el, el…"
Farsangi mulatság Désfalván
Az immár hagyománnyá vált húshagyókeddi mulatságra került sor február 16- án délután 5 órától a Désfalvi Általános Iskolában. A mulatságra szép számban gyűlt össze a falu apraja-nagyja, akiket a különböző korosztályok sokszínű és érdekes előadással: színdarabbal, tánccal, bohózattal, népi gyermekjátékokkal örvendeztettek meg.
A közönséget Balázs-Kovács Erzsébet igazgatónőnk köszöntötte. Elmondása alapján elsősorban ezen közös foglalkozások közösségformáló erejét lehet kiemelni, a színes, kulturális jellegű bemutatók nevelő hatásai mellett.
Az előadások sorozatát a népviseletbe öltözött kis óvodások ünnepi műsora indította, akik télkergető, tavaszváró mondókákkal, farsangi énekekkel és népi gyermekjátékokkal vidították fel a szülőket, nagyszülőket, a jelen levő közönséget egyaránt.
Őket követte a felkészítő és második osztályosok előadása, amelyben egy fonójelenet során felelevenítődtek a régi szokások, a hagyományos leánykérés és a tánc sem maradhatott el.
Majd az első és negyedik osztályosok előadták a Három selyp leány című népmese színpadi változatát. Zárásként táncra perdültek a moldvai táncok közé tartozó Hoina és Ördög útja dallamára.
A felsősök sem hagyták magukat, vidám pillanatokat varázsoltak körünkben. Néhány furulyázást kedvelő lány a zenetanár irányításával népdalokat mutatott be, míg a modern táncot kedvelők a testnevelő tanár segítségével egy ritmusos táncösszeállítást és egy paródiát is előadtak A désfalvi vénasszonyok címmel. Nagyon jól tükrözve napjaink nyugdíjasainak hétköznapjait, mosolyt varázsoltak mindenki arcára.
A magyartanár által felkészített tanulók egy érdekes, mai, modern jelenetben a tanulók viselkedését, de főleg a tanuláshoz való viszonyulásukat mutatták be. A tanulók tréfás bemutatás közben sajátítottak el fontos információkat Petőfi Sándorról, a magyar irodalom legnagyobb, legismertebb csillagáról.
A kedves és jó hangulat sugárzott mindenki arcáról, együtt ünnepelt kicsi és nagy, fiatal és idős a késő délutáni órában, amikor észrevétlenül telt az idő, és a finomabbnál finomabb süteményeket fogyasztottuk, amelyek a szülők, nagyszülők jóvoltából kerültek az asztalra. Köszönjük szépen a sok finomságot! Közben a jelmezbe bújt kicsinyek bálján is részt lehetett venni, amikor kedvükre táncolhattak a nyuszik, cicák, boszorkák…
Szintén köszönet illeti az iskola vezetőségét lelkes támogatásáért, valamint az együtt tevékenykedő pedagógusokat is, akik lehetővé tették ezen sokszínű, kulturális, hagyományápoló délután létrejöttét.
Kívánjuk, hogy még számos éven át meg tudjuk ünnepelni e szép, hagyománnyá vált húshagyókeddi mulatságot, amikor együtt lehet a falu közössége. Múlt és jelen együtt van, együtt ünnepel és egymásért tevékenykedik. Tegyünk érte, hogy ez a hagyomány fennmaradjon, fontos részévé váljon életünknek. Egy közösség csak akkor marad meg a sodró idő rohamában, ha megtanul együtt ünnepelni, együtt lenni és egymásért valamit tenni a rohanó hétközna-pokban.
Gagyi Erika és Végh Enikő pedagógusok. Népújság (Marosvásárhely)
2016. február 23.
A zádokfakürt híradása
Mit jelent a zádokfa? Ott áll a kötet szójegyzékében: zádokfa (szádok, száldok, szódok): hárs. A háncsából készített kürttel egymásnak adtak jelt, hírt veszedelem, baj esetén a hegyek pásztorai. Jó esetben viszont akár egy könyv is betöltheti a jeladó kürt szerepét.
Egy esős, borús szerda délután, 2016. február 3. Szépszámban érkeznek, gyülekezeti tagok és a bemutatóra sereglő irodalomkedvelő érdeklődők a Marosvásárhely-Felsővárosi Református Templomba, ahol a bibliaóra keretében, Kántor Attila lelkész, házigazda szolgálata után Donáth László lelkész-író Zádokfakürt című novelláskötetét ismerteti.
A Kriterion Könyvkiadónál tavaly megjelent könyv a 2013-as, A pap tehene című válogatást követi.
A szöveget gondozó Bölöni Domokos rövid méltatásával indul a bemutató,  ezáltal nyerünk rövid bepillantást a szerző írói világába, aki „későn érkezett utasként”, az irodalom perifériájára kényszerülve, a kiadóknál afféle írogató falusi papként elkönyvelve rótta elbeszéléseit, történeteit, többnyire az asztalfióknak, de rendíthetetlenül...
Kökényszüret című önéletírásának befejezéséhez közeledve keserűen fakad ki Donáth László: „Bizony, bizony, kökényt szüreteltem”, majd ezzel zárja: „Itt pontot tehetek. Életem regénye befejezéséhez közeledik.Valaki tán feljegyzi, ami még hátra van?”
Az író unokája, a Marosvásárhelyen élő Nagy Donáth Katalin meghatódva köszönte meg a Kriterion Kiadó igazgatójának, H.Szabó Gyulának a lehetőséget, a kiadásban nyújtott segítséget, valamint Bölöni Domokosnak a válogatás és szöveggondozás munkáját. Elmondta, hogy a könyvvásárok alkalmával, látogatóként hallotta, amint egyik-másik író, költő könyvbemutatójára hívják a résztvevőket. Eljátszott a gondolattal: mi lenne, ha egyszer a hangosbemondó  Donáth László kötetének bemutatóját hirdetné? Innentől kezdve küzdelmes, de egyenes út vezetett a 2013-as és 2015-ös bemutatókig. Családja segítségével és áldozatos munkájával, az álom valóra vált. A nagyapa kézirataiból előbb kézzel másolta át a szövegeket, majd számítógépre kerültek.  „Vannak még a kökénybokron leszedegetni való kökényszemek” – mondta befejezésképpen Nagy Donáth Katalin, jelezve hogy talán egy harmadik könyvre való anyag is összeáll majd. 
Ifjabb Nagy Donáth Katalin, a dédunoka felolvasta a kötetből A székely s a jókedvű úr című történetet. H. Szabó Gyula, a Kriterion Kiadó igazgatója méltatta Donáth László rokonszenves írói világát, gazdag és humoros, de a tragédiát sem kerülgető szemléletét, népi gyökerű elbeszélői stílusát. Példaértékűnek tartja Nagy Donáth Katalin konok kitartását a nagyapa munkásságának feltárásában, művei kiadásában. Jelzés ez az olyan utódoknak, akik kevésbé felelősen kezelik a hagyatékokat, pusztulni hagyják felmenőik munkáját, rosszul sáfárkodnak az ölükbe hullott tálentumokkal. Az igazgató nem érkezett üres kézzel, három másik kötetet is hozott magával, friss termést, Cseres Tibor: Őseink kertje, Erdély, Dienes András: Négy nap című regényeit, valamint Ambrus Lajosnak A sünkirályfi című mesekötetét.
Az estet beszivárványozta a Vártemplom Musica Humana  női kamarakórusa, amely Csíky Csaba karnagy vezetésével magas színvonalú műsorral foglalta kezdési-zárási keretbe az együttlétet (Bartók Béla: Bolyongás; Levél az otthoniakhoz, Kerényi György: Hej, tulipán, Csíky Boldizsár: Forgós-ropogós; Szól a nóta, Kodály Zoltán: Esti dal). Csíky Csaba karnagy érdekes adalékként jegyezte meg: az 1999-ben készült Erdélyi magyar novellafüzér című hármas tévéfilm zenéjét, melynek egyike éppen egy Donáth László-novellából készült, ő írta.
„Vissza szeretnénk adni Erdélynek Donáth Lászlót” – mondotta H.Szabó Gyula az első kötet megjelenésekor; és lám, immáron másodszorra is sikerült. 
A szűkebb pátria képviseletében megtisztelték jelenlétükkel a találkozást Gilyén Levente etédi, Gilyénné Bódi Katalin kőrispataki református lelkészek és Nagy Endre etédi önkormányzati tanácsos. Remélhetőleg A zádokfakürt, A pap tehene című kötethez hasonlóan, bemutatásra kerül majd az év folyamán az író szülőfalujában, Etéden is. 
Doszlop Imre, Lídia Naómi. Népújság (Marosvásárhely) 
2016. február 23.
Esély a bánsági magyar összefogásra
Az RMDSZ Temes megyei szervezete megtette az első lépést a bánsági magyar összefogás felé: felajánlott egy részmandátumot az Erdélyi Magyar Néppárt képviselőjének a Temes megyei, illetve a temesvári tanácsban. A Néppárt jelöltje az RMDSZ és a szláv nemzetiségek közös listáján indulna, annak érdekében, hogy megnőjön az esély az 5%-os választási küszöb teljesítésére és magyar képviselők bejuttatására a temesvári és a Temes megyei önkormányzatokba. A bánsági Magyar–magyar választási együttműködésre irányuló kezdeményezésről Halász Ferenc Temes Megyei RMDSZ-elnök és Kása Zsolt, az EMNP helyi vezetője nyilatkozott a Nyugati Jelennek.
– A mi ajánlatunk az összefogásról szól, a többi nemzetiséggel is, de ugyanakkor a Néppárttal, hisz ezáltal jöhet létre a magyar összefogás a Bánságban, amire szerintem nagyon nagy szükség lenne. A mi ajánlatunk arról szólt, hogy a városi tanácsosi listán és a megyei tanácsosi listán is egy-egy éves mandátumot ajánlottunk fel a Néppárt képviselőjének. Ezáltal legyen közös munka a kampányban és közösen hozzuk össze a voksokat az 5%-os küszöb teljesítésére. Mi már 2008-ban és 2012-ben is együtt indultunk a többi nemzeti kisebbséggel, a bolgárokkal, a szerbekkel és az ukránokkal, olyan feltételekkel hogy az RMDSZ-nek egy 4 éves mandátum jár, a többieknek pedig egy-egy éves mandátum. A három nemzetiség mellett még ott van egy „szabad év” mindkét lista esetében, és ezt ajánlottuk fel az EMNP-seknek, hogy nevesítsenek egy-egy képviselőjelöltet ezekre a helyekre. A szlávokkal való összefogás 10-15%-nyi szavazatot hozott az RMDSZ listára, ha ehhez hozzájárulna az EMNP is, akkor lehet, hogy teljesíteni tudjuk az 5%-ot, ami szükséges a bejutáshoz.
Az RMDSZ és az EMNP képviselői február 19-én, pénteken tárgyaltak először erről a kezdeményezésről, február 23-án szerdán az EMNP Temes megyei elnöksége megvitatja ezt a javaslatot, és február 24-én, csütörtökön kerül sor a tárgyalások második fordulójára.
– Meglepett minket az RMDSZ javaslata – nyilatkozta lapunknak Kása Zsolt Temes Megyei EMNP-elnök. – Mi ezelőtt négy évvel javasoltuk az RMDSZ-nek az együttműködést, amit ők akkor nem vettek figyelembe, nagyon örülök, hogy most megkerestek. Az RMDSZ is ráébredt arra, hogy a magyar–magyar összefogás is nagyon fontos és mozgósítási ereje lesz. A számunkra az a fontos, hogy Temesváron és a megyében olyan emberek kerüljenek az önkormányzatokba, akik a magyar közösségért dolgoznak, és akiknek a munkáján ez látszik. Ha együttműködünk, akkor azt szeretnénk, hogy mindenhol, a temesvári, a Temes megyei és a vidéki települések listáin olyan emberek legyenek, akiket mi el tudunk fogadni, és úgy látjuk, hogy a magyar közösségért dolgoznak, nem a saját meggazdagodásukért és a korrupciónak még csak a gyanúja sem vetül rájuk. Ez a számunkra sokkal fontosabb, mint az, hogy kapunk egy-egy helyet a temesvári és a megyei listán.
Pataki Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)
2016. február 23.
„Itt nyugszik Farkas Döme, megütötte 2016 mennyköve”
Téltemető farsangolás Torockón
A torockói népélet hagyománya a farsangtemetés napja, amikor összeáll a fiatalemberek szorgos csapata, hogy a régi szokásokhoz híven a kimondott szó és a látvány erejével szórakoztasson, neveljen, együtt tartsa a közösséget. A látványos felvonulást a falu utcáin sokan követték figyelemmel, amíg a vajornál szétverték Farkas Döme koporsóját. Ezzel jelképesen elűzték a telet, ami idén ritkán zavarta az embereket igazi „farkasordító” hideggel vagy hóhullással. Hacsak a természet nem ezután akarja majd pótolni.
A téltemető rituálé idén abban különbözött az előzőektől, hogy a Duna-házban előadást tartott a farsangi menet indulása előtt a Tordai Történeti Múzeum munkatársa, Fodor Attila a farsangi szokás eredetéről és fejlődéséről, különösen az Aranyos-vidéken.  Ezt a népszokást a torockói ifjak kemény munkával próbálják évről-évre ébren tartani. Megtudtuk többek között, hogy a farsangtemetés Erdélyben és Moldovában csak a magyar, szász és csángó kultúrában terjedt el, a többségi románság körében a téli napfordulóhoz, a karácsonyhoz és az újévhez kötődnek maszkos jellegű felvonulások. A világon hasonló szokások vannak az Egyesült Államokban, Németországban, Franciaországban, Brazíliában, Olaszországban és Magyarországon. A középkori hiedelem szerint a tél utolsó napján a Nap elgyengül, és ilyenkor a gonosz szellemek ellen szalmabábut égettek, doboltak, énekeltek és maszkokat viseltek. Mindez párosult bőséges étel- és italfogyasztással. Közben „megverték” a gyümölcsfákat és elvetették a mákot. A táncban a nagy ugrások segítettek a kender nagyra növekedésében. A farsang ugyanakkor az új párok egybekelésének időszaka. Mágikus kapcsolat van az ébredő természet és az új pár jövője között. A lányok, ha pártában maradtak, így gondolkodtak: „Várok még egy farsangot, /Tán majd valakit fogok / S ha vőlegényt nem kapok,/ Apácának beállok.” A fiúk pedig: „Rönköt emelj, / Szakadj meg,/ Mért nem házasodtál meg!”
BAKÓ BOTOND. Szabadság (Kolozsvár)
2016. február 23.
Bethlen/Mária-út: a dél-erdélyi szórványmagyarság megtartásáért
Hunyad megyei vendégek részvételével zajlott február 16-án a nagyenyedi dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban a Fehér Megyei Magyar Állandó Konferencia alakuló gyűlése, melyen az RMDSZ, a civil szervezetek, a pedagógusok és a történelmi magyar egyházak képviselői egyeztettek a 2016-os teendőkről. A rendezvény „első felvonására” január 9-én került sor, amikor Fehér megye delegációja látogatott el Dévára. A Bethlen út révén Budapest is felfigyel a dél-erdélyi szórványra.
A Hunyad megyei vendégek jelenléte nem volt véletlen, az egyik kiemelt célkitűzés ugyanis a Hunyad és Fehér megye szórványmagyarságát összekötő közös projekt, a Bethlen/Mária-út, amelyet  Gudor Botond Fehér megyei, és Zsargó János Hunyad megyei református esperes közösen mutattak be. Az út a két hasonló adottságú szórványmegye szellemi és gazdasági fellendülését célozza, a térség történelméhez szorosan kötődő Bethlen Gábor szellemi öröksége erdélyi és össznemzeti szimbólumnak felkarolása révén. Úgy szándékszik az anyaországi és tágabb erdélyi szintre emelni a két szórványmegye magyarságának ügyét, ahogy annak idején Bethlen Gábor a súlytalanságból az európai nagypolitika színpadjára emelte az aranykorát élő Erdélyt, hangsúlyozta Gudor Botond. A szórványban már amúgy is több olyan kezdeményezés indult el az utóbbi években (szórványnap, Szórvány–Székely Együttműködés, Hunyad megyei magyar napok), amelyekre a székely tömb és a kolozsvári erdélyi magyar szellemi központ is felfigyelt. A Böjte Csaba atya által működtetett Szent Ferenc Alapítvány áldásos munkája pedig Magyarországon is közismert.
BASA EMESE. Szabadság (Kolozsvár)