Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2016. február 11.
Maksai kihívások
A közeljövő lépései előtt jól jön egy futó, összegző visszapillantás, ugyanis a községfejlesztés dolgában egy sor megkezdett vagy megálmodott beruházás folytatása következne – derült ki a Bács-Benke Lászlóval folytatott beszélgetés során, aki az Erdélyi Magyar Néppárt színeiben megválasztott polgármesterként közel négy esztendő óta – politikai viták miatt – önkormányzati testület nélkül vezeti a községet, a polgármesteri hivatal beosztottjaival közösen végzi a közigazgatási munkát.
Nehézségek közepette
– Voltak olyan terveink és elképzeléseink, amelyeket községi tanácsi határozat hiányában nem tudtunk sem megkezdeni, sem megvalósítani – nyilatkozta Bács-Benke László. – Ezért sorolom csak a lehetőségek adta eredményeinket anélkül, hogy betartanám az időrendet. Jelentős mennyiségű tört kővel felújíttattuk a Sepsibesenyő felé tartó leromlott bekötőutat. Sajnos, a faluban sem jobb az út, de nem folytathattuk a kavicsozást, mert még nem zárult le az évekkel ezelőtt megkezdett és abbahagyott, a helyi ivóvízhálózat munkálatait végző céggel folyó perünk. Csak a törvényszéki eljárás eredménye láttán dőlhet majd el, miképpen alakul jövőben a falu ivóvízzel való ellátása. De önerőből elvégeztük a besenyői kultúrotthon teljes külső-belső felújítását, rendeztük környékét, és bekerítettük az azt körülvevő telket is. Hasonló beruházásra lenne szükség a közvetlen közelben levő iskolaépületnél is, ahol egyelőre csak állagmegőrzésre futotta, s így egyelőre esővízcsatornával vettük körül az épületet. Sepsibesenyő fejlesztését szolgálná a kiváló minőségű helyi kénes vizű Büdöskút értékesítése, erre megyei elképzelés és tanulmány is született a népi fürdők felújításának sorában. A tervről nem lehet lemondani, de az említett tanácsi határozatok hiányában nem tudtunk pályázni. Hangsúlyozom, az eddigieket mind önerőből végeztük. A Besenyői-tó maksai oldalán levő makadámút kátyúiba is került a tört kőből, s ugyancsak önerőből teljesen felújíttattuk a tóparti telkünkön álló, tanácsi tulajdonban levő hétvégi házat, korszerűsítettük belső felszerelését-bútorzatát. Minden irányba lépni
– Repülnek az évek, ivóvízre lenne szükség mindhárom településen, de nem működik a megépített szennyvízhálózat és derítőállomás.
– Az ivóvízrendszer kiépítése lenne soron pályázati pénzből, reméljük, lesz erre kiírás. Ez a legfontosabb feladat. A vezetékes ivóvízhálózat indokolná az említett – és már megépített – kanalizálási rendszer működtetését, beindítását, ami azonban műszaki változtatásokat igényelne: bővíteni kellene és rákötni Sepsibesenyő és tó környéki leendő szennyvízhálózatot, és fővezetékét behozni a Besenyő-patak völgyébe, hogy szabadeséssel rá lehessen kötni majd a magasabban fekvő községközpont és Eresztevény településrész szennyvizét is. A megépített derítőállomás beindítása és üzemeltetése külön költségeket követel, amelyekre azonban tanácsi határozatok nélkül nem volt lehetőség pályázni, ha nem is uniós, de legalább fejlesztési minisztériumi pénzalapokra. Vízföldtani tanulmányt kell megrendelni, mert ilyen globális klimatikai viszonyok mellett nem lehet megbízni a természetes vízforrások hozamában, a legbiztosabb a fúrások útján nyerhető mélységi vízréteg lenne. – Hogy áll Maksa a magántulajdon visszajuttatása ügyében?
– Rendbe tettünk minden középületet, így a polgármesteri hivatal és a községi tanács épületét is. Rendeztük a községi irattárat. Megfelelő helyiséget alakítottunk ki a Biblionetnek, amelyet visszaköltöztetünk a tanács udvarán levő épületbe, mert a felszabaduló szobákban hamarosan be tudunk indítani egy fogorvosi rendelőt, a szomszédos helyiségekben pedig gyógyítóközpont létesül (masszírozás, akupunktúra stb.) amolyan szociális juttatásként. Felújítottuk az eresztevényi határ mezei útjait, kavicsoztattuk a település mellékutcáit. Terveim között szerepel egy különálló kultúrotthon építése, amelyre megvan a saját területünk, előtanulmányunk és pénzalapunk is, de ez már a következő mandátumot betöltő feladata lesz. Segítettük a maksai református egyházközséget a helyi ravatalozó elkészítésében, s ebben az évben az eresztevényi egyházközséget akarjuk támogatni. Amennyiben választóim továbbra is bizalmat szavaznak, megvalósításukat vállalom. A legfontosabb az infrastruktúra lenne. Még mindig melengetem lelkemben egy eresztevényi szociális étkezde megteremtésének gondolatát, amely az ottani üresen maradt iskolaépületben kapna helyet. Egy Temes megyei, önerőből kivitelezett hasonló egységet volt alkalmam látni, és meggyőződtem arról, hogy hasznos és érdemes szociális létesítmény, és nálunk is kivitelezhető lenne. Ami a tulajdonba helyezést illeti, községi szinten zömében megoldódtak. Jelenleg folyamatban a község területén levő egykori Benke család részleges földterület-öröklése, amelyet az újabban jelentkező igénylők kérnek vissza.
Kisgyörgy Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyari Lajosra emlékeztek
Szonda Szabolcs könyvtárigazgató személyes hangú, rövid felvezetőjével indult Magyari Lajos gyűjteményes verskötetének bemutatója kedd este a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében. Az igazgató egyik meghatározó diákkori élményéről mesélt – melyet a nyolcvanas évek végén, Magyari Lajos A föld igézete című kötetének bemutatóján élt át –, majd átadta a szót azoknak, akik barátként, kollégaként ismerték és ennek megfelelően méltatták a tavaly elhunyt költőt, újságírót, a Háromszék volt főszerkesztőjét, az egykor magát baloldalinak valló politikust.
Czegő Zoltán költő-író-újságíró lírai hangvételű emlékezésében elmondta, Magyari Lajos életének hetvenhárom éve alatt állandó frontállapotot élt meg, akkor is, ha ebben volt egy-egy megnyugtató időszak. Mint mondta, a költő három társadalmi rendben és az ezeket követő háromféle rendetlenségben vállalta mindazt, amire elhivatott, amivel megbízatott, és bár költészete földrajzilag szűk körű, tenyerén tartja a magyar nemzet minden fiát szerte a földgolyóbison. Czegő szerint a szülőföld szeretete Magyari valamennyi versében föllelhető, ő volt a népi költészet egyik utolsó jelentős képviselője, akinek minden gondolatmenetében oszlopos erővel jelenik meg a megmaradás kérdése, de nem börtönfalakban és rácsokban, hanem a szabadság imádatában és óhajában. „Boldog lehet az a költő, akire egy nép emlékezik, akit egy nép tart magáénak” – zárta méltatását Czegő Zoltán. Willmann Walter újságíró-szerkesztő elmondta, akkor került közelebbi kapcsolatba Magyarival, amikor a hetvenes években kollégák lettek a Megyei Tükörnél, ahol Tompa Ernő azt mondta neki, ha valamit nem tud, kérdezze meg Lajostól. Willmann szerint hihetetlen tudása volt Magyari Lajosnak, aki a kilencvenes évek elején egy baráti beszélgetés során pontosan megjósolta, hogy mi fog történni Romániában a következő öt évben. Mint mondta, bár élete végéig tollal írt, öröm volt együtt dolgozni vele a Székely Hírmondónál is, mert hihetetlen logikával építette fel a szövegeit, amelyek mögött fegyelmezett, pontos, kitűnő megfigyelő- és íráskészséggel rendelkező embert ismerhetett meg az olvasó. B. Kovács András író-újságíró arról mesélt, hogy Magyari Lajost őstehetségnek tartotta, mert élőszóban is nyomdakészen fejezte ki magát, a vezércikkeit pedig úgy írta, hogy tíz percig sétált a folyosón, aztán leült, és negyedóra alatt elkészült a szöveggel. Szerinte páratlan értékű publicisztikai teljesítmény volt a Magyarié a romániai magyar újságírásban, nem véletlen, hogy vezércikkei – belső felépítésük, képdús nyelvezetük és a szerző rendkívüli fogalmazási készsége miatt – a tananyag részét képezték a kolozsvári egyetem újságírói tanszékén. B. Kovács elmondta, eljön az idő, amikor újra politizálni fognak a költők, és újra értékként tekintenek a lesajnált transzilvanista írókra, akik életművei közül a Magyari Lajosé az egyik legkimagaslóbb. Az est végén Czegő Zoltán, a kötet szerkesztője elmondta: eddig még kiadatlan versek is vannak benne, és bár a költő kézirataiban nincsenek évszámok, már megegyezett a kiadóval, hogy az utánnyomásnál a már kiadott költemények első megjelenésének dátuma is bekerül majd.
Nagy B. Sándor. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megújulhat a falumúzeum
Rendkívül leromlott állapotba került a kommandói falumúzeum – ahogyan a falubeliek mondják: a favágómúzeum – épületének tetőszerkezete. Nemcsak a zsindelytető ment tönkre, a szarufák, gerendák egy részét is ki kellene cserélni. Az ingatlan a községháza tulajdona, a helyi tanács a 2016-os költségvetésben megszabott összeget különített el a javításra.
Az épület Kommandó egyik legrégibb fennmaradt ingatlana, ezért a javítás során figyelnek majd, hogy ne sérüljön a stílusa, maradjon meg egykori arculata. A falumúzeumot szeretnék az épített örökség részévé nyilvánítani – mondta el érdeklődésünkre Kocsis Béla polgármester. A jelenleg a múzeumnak helyet adó épület a 19. század első éveiben épült. Horn Dávid létesítette vezérigazgatói épület céljából. Az évek során lakott benne katonatiszt, volt szövetkezeti épület, óvoda, posta, üzlet is. Szóbeszéd is fűződik hozzá. Többek között négy zsidó család is lakott az épületben. Mindannyiukat deportálták a németek, a megüresedett lakásba egy háromgyerekes család költözött be. Egyik reggelre virradóra mindhárom gyermeküket holtan találták – ezért mondták egykor a kommandóiak, hogy az épület elátkozott. 2013 elején ismeretlen tettesek betörtek a múzeumba, és több fémtárgyat elloptak – nyilvánvalóan hulladékként való értékesítés céljából. Szabó Mária, a múzeum önkéntes vezetője, helytörténész, Kommandó monográfiájának összeállítója akkor döbbenettel beszélt az esetről. Azt tartotta sajnálatosnak, hogy egyesek nem értékelik az elődöktől kapott örökséget, a falu történelmének tárgyi bizonyítékait – így tűnt el az évek során számos emléktárgy a faluból.
Bokor Gábor. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Csodasarkok Erdővidékre (Miénk a város vetélkedő)
A magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága által külhoni magyar óvodások és kisiskolások számára tavaly meghirdetett Miénk a város játékos vetélkedőn háromezernél többen vettek részt, ám Kárpát-medencei viszonylatban mindössze ötvenen kapták meg a százezer forint összértékű, könyvekből, fejlesztő- és társasjátékokból álló Csodasarkot. Az Erdélybe jutott harmincegy díjból több is Erdővidékre került.
Szarka Gábor konzul hétvégén Nagyajtán a Kriza János Általános Iskola II. osztályos tanulójának, Molnos Adrienn Katalinnak és Bardocon a Benkő József Általános Iskola IV. osztályos diákjának, Tokos Kincsőnek adta át jutalmukat, a közösségük által használható Csodasarkot, további két tanuló, a II. osztályos Tokos Dorottya, illetve a nagycsoportos Tokos Andrea könyvjutalomban részesült. Molnos Adrienn Katalin édesanyja, Molnos Ildikó elmondta: a felhívásra az interneten bukkant rá, majd rákérdezett lányánál, részt akar-e venni olyan versenyen, melyen dolgozni kell, de a nyeremény nem kizárólag az övé lesz, hanem meg kell osztania társaival. Kislánya igent mondott a kihívásra, s jó szívvel oldotta meg a naponta érkező feladatokat, válaszolt a kvízkérdésekre, rajzolt, gyurmázott és fogalmazást írt. „Jó érzés volt látnom, hogy az alig nyolcesztendős lányom milyen komolyan áll hozzá a feladathoz, s dolgozik kitartóan diáktársai érdekében. Nagy volt az öröm akkor is, amikor decemberben megkaptuk az értesítést, hogy mi is a jutalmazottak közé kerültünk, s akkor is, amikor megérkeztek az ajándékok – biztos vagyok benne, sokak lelik örömüket a hétvégén átvett Csodasarkokban” – nyilatkozta Molnos Katalin.
Hecser László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A kormányzó emlékét idézték
A Vitézi Rend által a kézdivásárhelyi református temetőben 2013. december 7-én felállított monumentális méretű, Horthy Miklós domborművével díszített kopjafánál a Történelmi Vitézi Rend és a Vitézi Rend képviselői közösen rótták le kegyeletüket a rend alapítójának emléke előtt kedd délután.
Megemlékeztek arról, hogy 1957. február 9-én hunyt el a portugáliai Estorilban vitéz nagybányai Horthy Miklós altengernagy, a Magyar Királyság kormányzója. Horthyról Ambrus Ágnes ny. egyetemi adjunktus, a Történelmi Vitézi Rend hadnagya tartott rövid méltatást, majd Mike Bernadett, a Református Kollégium tanulója Wass Albert Hová, Uram, hová... című versét adta elő. Az áldás és koszorúzás után ima és himnuszéneklés következett. Hasonló rendezvény zajlott Sepsiszentgyörgyön: a közös temető Hősök parcellájánál az Erdélyi Vitézi Rend (EVR) emlékezett – tájékoztatott Nyáguly Vilmos, a rend sajtóreferense. Dajka Mihály csíkszentkirályi tárogatós nyitó játéka után dr. Székely Zsolt, az EVR törzskapitánya emlékeztetett a kormányzó gazdasági haladást hozó 17 esztendejére, amely alatt „halálából feltámasztotta az akkori Kis-Magyarországot”. Ferencz Botond orbaiszéki hadnagy elmondta Kisfaludi Károly Rákosi szántó című versét. Áldást mondott Bucsi Zsolt Tamás sepsiszentgyörgyi vártemplomi lelkész.
(iochom/kgy. z.) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Marad a szégyenszobor
Úgy tűnik, sikeresen lobbizott a temesvári magyar közösség a Szégyenszobor ügyében: a város idei költségvetésében a Bălcescu térre – ahová a polgármester áttelepítette volna az emlékművet a Hősök temetőjéből – egy szökőkút építésének terve szerepel. A történet előzménye, hogy két évvel ezelőtt felújították a temesvári Bălcescu teret, és felmerült az osztrák Hűség emlékműve – amelyet a magyarok csak Szégyenszoborként emlegetnek – felállításának lehetősége a téren kialakított zöldövezet közepén.
A javaslatot akkor megszavazta a városi tanács, de a magyar közösség képviselői hevesen tiltakoztak az emlékmű közterületen való felállítása ellen. A Hűség emlékművét Ferenc József adományozta Temesvárnak a város védői által az 1849-es ostrom során tanúsított hősiesség jutalmául. Az emlékmű az osztrák abszolutista erők győzelmét jelképezte a magyar szabadságharcosok felett, a várost ostromló magyarokat az alkotók szörnyalakokként ábrázolták. A szörnyalakokat 1885-ben, Török János polgármester mandátuma idején eltávolították, a vitatott emlékművet végül az 1930-as években a Hősök temetőjébe költöztették. (Főtér)
DRAKULA HÓDÍT. Karóbahúzó Vlad (Vlad Ţepeş) lenne annak a fiktív elnökválasztásnak a győztese, amelyen román történelmi személyiségekre lehetne szavazni – derül ki az Infopolitic kutatóközpont felméréséből. Az intézet rámutat: a felmérés célja, hogy árnyalja a romániai szavazók által elképzelt ideális államfő képét. A szavazók 35 százaléka voksolna Vlad Ţepeşre, 21 százalék Alexandru Ioan Cuzára, 18 százalék Ştefan Cel Maréra, 9 százalék pedig Mihály vajdára. A toplistán szerepel még Constantin Brâncoveanu és Decebal is, egyenként 6 százalékos támogatottsággal, őket követi Tudor Vladimirescu két százalékkal. Az RMDSZ szavazóinak 27 százaléka is Ţepeşt választaná elnöknek, csaknem ugyanannyian, mint Ştefan cel Marét, akit 26 százalékuk támogat. A baloldali szavazók 40, a jobboldaliak 33 százaléka adná voksát Havasalföld uralkodójára. (Mediafax) TURKÁLNI ÉRDEMES. Háromtucatnyi gyémántot talált egy turkálóban vásárolt nadrágban egy szamosújvári nő. A nadrág kimosása előtt a zsebekben találta meg a két kis nejlontasakot, bennük 16, illetve 20 drágakővel. A nő ékszerészhez vitte a csillogó köveket, a szakember pedig megerősítette, valóban gyémántokat talált. A hölgy azt tervezi, hogy eladja az ékköveket, az árából pedig külföldre megy nyaralni a családjával. (Főtér) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

ODFIE Versmondó- és népdaléneklő verseny ODFIE Versmondó- és népdaléneklő verseny
Az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) február 12. és 14. között Kolozsváron szervezi meg a XIX. Versmondó- és népdaléneklő versenyének országos döntőjét.
A rendezvényre közel száz olyan fiatalt várnak, akik életük valós részét képező értékének tekintik a verssel és a népdallal való foglalkozást, és az ilyen rendezvényeken gazdagodásként élik meg a népi kultúrával, illetve a nemzeti irodalommal való közös, ünnepi találkozást. Szabadság (Kolozsvár)

Ötmillió eurót kap az RMDSZ a román kormánytól
Az egy évvel korábbi összeghez képest 15,3 százalékkal nőtt a nemzeti kisebbségek szervezeteinek 2016-ra nyújtott román állami támogatás. A költségvetési törvényben elkülönített kisebbségi keretösszeg elosztásáról szerdai ülésén döntött a bukaresti kabinet – írja az MTI.
A kormány honlapján közölt határozat szerint idén 109,4 millió lejt fordítanak a kisebbségek támogatására. Az összeg nagyobb részével, 105,4 millió lejjel a 19 elismert nemzeti kisebbség szervezetei gazdálkodhatnak, a fennmaradó részből az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala szervez kisebbségi programokat.
A magyar közösségnek szánt támogatás összege 22,87 millió lej (5,1 millió euró); ezt az RMDSZ-nek nyújtja a kormány. A roma közösséget megjelenítő Pro-Európa Roma Párt 14,8 millió, a Romániai Németek Demokrata Fóruma 8,3 millió lejt kapott.
Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke az MTI-nek elmondta, hogy az RMDSZ az eddigi évekhez hasonlóan idén is kulturális, oktatási és ifjúsági programokra, és a magyar média támogatásra költi az összeg legnagyobb részét, de ebből a pénzből fedezik az RMDSZ működési költségeit is. Hozzátette, idén is a támogatás húsz százalékát osztják ki pályázati úton. A pályázatok lebonyolítását a szövetség által létrehozott Communitas Alapítványra bízzák. „A 19 kisebbségi szervezet közül az RMDSZ az egyedüli, amelyik nyílt pályázati rendszeren keresztül nyújt finanszírozást” – tette hozzá az ügyvezető elnök.
Korábban az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) sérelmezte, hogy a román költségvetési támogatás fölött az RMDSZ egyedül rendelkezik, és a közösség számára átláthatatlanul kezeli ezeket a forrásokat. Az MTI kérdésére, hogy átláthatóvá kívánja-e tenni a szövetség a támogatás elköltését, Kovács Péter elmondta: nem titkos az RMDSZ elszámolása a román kormány felé. Hozzátette, a szövetség költségvetésére vonatkozó adatok rendszeresen megjelennek a Hivatalos Közlönyben, és ott bárki tanulmányozhatja ezeket. Krónika (Kolozsvár)

Előválasztás: folytatódik az RMDSZ-es huzavona
Úgy zajlott le az RMDSZ udvarhelyi szervezetének kedd esti gyűlése, ahogyan azt Bunta Levente polgármester korábban eltervezte: az elöljáró javaslatára a testület eldöntötte, kizárólag a szövetség tagjai voksolhatnak az előválasztáson.
Géczi Levente – aki 51 társával együtt részt vett a városi szervezet ülésén – érdeklődésünkre elmondta, a polgármester emellett azt is indítványozta, hogy az előválasztásra való jelentkezés határidejét február 12-éről március 11-ére módosítsák.
Az RMDSZ udvarhelyszéki szervezete azonban továbbra sem hajlandó módosítani a korábban rögzített szabályzaton: a megmérettetésre péntekig lehet jelentkezni, kilencszáz támogató aláírás összegyűjtését követően, március 13-án pedig tagságtól függetlenül bárki szavazhat a jelöltekre.
„A városi szervezet tiszteletben tartja és végrehajtja a széki szervezet döntéseit" – idézett a helyi szervezet működési szabályzatából szerdai sajtótájékoztatóján Bíró Barna Botond, az RMDSZ udvarhelyszéki szervezetének ügyvezető elnöke.
Hozzátette, amint a keddi küldöttgyűlés határozatát megkapják, azt azonnal érvényteleníteni fogják.
Legalább ezerháromszáz szavazót várnak
Bíró egyébként az előválasztások lebonyolításával kapcsolatban elmondta, az udvarhelyszéki szervezet korábban úgy döntött, hogy a 2012-es helyhatósági választásokon az RMDSZ-es tanácsosi listákra leadott voksok 15 százaléka lesz az érvényességi küszöb, ami azt jelenti, hogy Udvarhelyen legkevesebb 1300 résztvevőre van szükség ahhoz, hogy legitim eredmény szülessen a megmérettetésen. Elmondta továbbá, a megmérettetés lebonyolítása kapcsán kialakult vita miatt az RMDSZ szabályzatfelügyelő bizottságához fordult, a testület pedig megállapította, hogy a területi szervezet minden tekintetben megfelelően járt el.
Ezek után Bíró leszögezte: nyitott, előzetes regisztrációhoz kötött elválasztáson fogják eldönteni, hogy ki lesz az RMDSZ polgármesterjelöltje Udvarhelyen, ahogy Homoródszentmártonban és Máréfalván is. „Már nem változtatunk sem a procedúrán, sem a határidőkön, sem a módozaton" – szögezte le. Az udvarhelyi előválasztásra egyébként szerdáig 827-en regisztráltak.
Amint arról beszámoltunk, Bunta Leventén kívül Arros Orsolya, Benedek Árpád alpolgármester és Jakab Áron Csaba tanácsos is gyűjti az aláírásokat, hogy részt vehessen az RMDSZ udvarhelyi előválasztásán.
Arros Orsolya egyébként szerdán már be is mutatta választási programját egy sajtótájékoztató keretében. „Az én programom nem ígéreteket, hanem megoldásokat tartalmaz: konkrét, kézzel fogható válaszokat azokra a problémákra, amelyekkel a város szembenéz" – fogalmazott a polgármesteri tisztségre pályázó közgazdász. Mint mondta, szakemberekkel venné körül magát, hogy tudásukat és tapasztalatukat hasznosítva valósítsák meg a városfejlesztési projekteket.
Programtervezete szerint egyebek mellett azt szeretné, ha a beruházásokra szánt összegek elköltésébe a lakók is beleszólhatnának – a pénz 5–10 százalékából történő megvalósításokról a városiak döntenének –, de tervez pályázni, segítené a fiatalokat az otthonteremtésben, és több nagy beruházást is megvalósítana. Elmondta, programját a városlakók javaslatai alapján írta össze, és továbbra is várja a véleményeket. „Amikor azt látjuk, hogy a szomszédos községek is leköröznek bennünket, nagyobb pénzeket hívnak le, mint mi, akkor egy új szemléletmódra, városgazdára van szükség" – szögezte le Arros Orsolya.
Fülöp-Székely Botond. Krónika (Kolozsvár)

Romániai Vámpírok Egyesülete?
Nem az a dühítő, amikor egy törvény rossz, hiszen az mindenkinek egyformán rossz. Az igazán frusztráló az, amikor kettős mércét alkalmaznak, amikor egy jogi előírást nem úgy értelmeznek egyik esetben, mint a másikban. A marosvásárhelyi ítélőtábla szerint például Székelyföld nem létezik, mert Romániában a közigazgatási egységek a községek, városok és megyék, így a megnevezés nem használható turisztikai népszerűsítésben.
Először is: mi közük van hozzá? Kit és miért érdekel az, hogy mivel akarják idecsalogatni a turistákat? Legfentebb nem jönnek, miért fáj az nekik? Mit számít az, hogy Drakulának a világon semmi köze nem volt a törcsvári kastélyhoz, ha egyszer ez tízezrével hozza a turistákat a romantikus várhoz? Vagy hivatalosan bejegyezték volna a Romániai Vámpírok Országos Egyesületét? Nem akarnák megváltoztatni a Szent Anna-tó nevét, mert nincs hiteles bizonyíték arról, hogy vajon tényleg szép lányokat fogott-e a testvérével vetélkedő várúr a hintó elé? Arról nem is beszélve, hogy Székelyföld történetesen létezett és létezik, ezt olyan térképek százaival lehet bizonyítani, amelyeket nem az elmúlt fél évszázadban készítettek, mint a dákoromán kontinuitás történelemmé előlépett mítoszát.
Másodszor: hogyan lehet az, hogy 2015 novemberében Gura Humoruluion katonai tiszteletadással, miniszterek, helyi hivatalosságok és megszámlálhatatlan pópa jelenlétében ünnepélyesen felvonhatták Bukovina zászlóját? Bukovina megye, város vagy község?
Harmadszor: hogyan lehetséges, hogy a brassói kosárlabda Final Four újságírói akkreditációit hivatalossá tevő bélyegzőn az áll: Barcasági Sportegyesület?
Mostanában szidni illik az Egyesült Államokat, de az ott alkalmazott precedensjognak (a precedens olyan korábbi jogeset, amely lényegi elemeinél fogva egy újabb esetre alkalmazandó) van egy óriási előnye: következetes. Tehát kizárja a kettős mércét. Csakhogy egész Románia a kettős mércére épül, amelyet a törvényhozás legutóbb a speciális nyugdíjakkal is megerősített.
Erdély András. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Hiánypótló kezdeményezés
Kereseti lehetőséget adó szakképzés Háromszéken
A Kovászna Megye Tanácsa fenntartásában működő sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola az elmúlt év folyamán számos új képzési lehetőséget kínált a háromszékieknek: szabás-varrás, lakberendező-, szakács-, pincér-, oktatásianimátor-, fazekas- és projektmenedzser-képzéseket.
A felnőttoktatásnak számító képzések hiánypótló kezdeményezések Háromszéken, hiszen az elmúlt években a vállalkozók egyre inkább jól képzett szakembereket kerestek. Erre az igényre ad választ az intézmény képzéseivel és továbbképzéseivel. Az ajánlatok sokrétűek, vannak rövid, elsősorban európai uniós pályázati forrásokra koncentráló, egy hétvégés kurzusok, egyhetes, elsősorban vállalkozók munkáit elősegítő képzések és több hónapig tartó, az Oktatási és Szakképzési Programok Országos Hivatala által elismert oklevelet adó szakképesítések. A tizennyolc éven felüli személyeknek szóló, több hónapos elméleti és gyakorlati képzéseket az árkosi Felnőttoktatási Központban tartották, ahol az adott szakterület alapjait 114 résztvevő sajátította el az elmúlt évben.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke kiemelte, a jó szakemberre nemcsak Székelyföldön, hanem országszerte szükség van. „A romániai oktatási rendszer egyik nagy gyengesége a minőségi szakképzés. A ma még működő szakiskolák nem töltik be maradéktalanul rendeltetésüket, az ott tanuló gyerekeknek nincs mindig lehetőségük elsajátítani egy adott szakma gyakorlati alapjait, mert nem biztosítottak a feltételek. Asztalosokra, varrónőkre, fazekasokra és ácsokra, hogy csak néhányat említsek, mindig szükség lesz és van. A megyei önkormányzat fenntartásában működő népiskola ezeket a mesterségeket karolja fel és adja tovább, lehetőségét biztosítva ezáltal a háromszéki embereknek pénzkereseti lehetőséget adni, a szakmában elhelyezkedni.”
Gáj Nándor, a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola igazgatója elmondása szerint Háromszéken szükség van az ilyen jellegű, fejlődési lehetőséget biztosító tanfolyamokra. „Célunk minőségi, főleg a gyakorlati oktatásra kiélezett kurzusokat tartani, amelyek olyan szakembereket képeznek ki, akiket bármelyik kereskedelmi egység bátran alkalmazhat.” A nagy érdeklődésnek köszönhetően a tanfolyamok idén is folytatódnak. A szabás-varrásra február 15-ig, kávépincér-képzésre és a lakberendezői tanfolyamra február 29-ig lehet jelentkezni. Érdeklődni a felnottkepzes.sepsi@gmail.com e-mail címen lehet. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Fokozott NATO-védelmet kap Románia és Magyarország
A többi közt Románia, Magyarország, Ukrajna és a balti államok számára kíván fokozott katonai védelmet nyújtani a NATO, illetve az Egyesült Államok.
A hírt amerikai illetékes közölte az Észak-Atlanti Szövetség védelmi minisztereinek szerdai tanácskozása után. Jens Stoltenberg főtitkár pedig bejelentette, a részvevők egyhangúan jóváhagyták, hogy a szervezet forgó alapon kiterjessze jelenlétét a térségben, ideértve nehézfegyverzetet is – írja a 168ora.hu.
Hogy összesen hány katonát vezényelnek a régióba, az csak tavasszal dől el, de többnemzetiségű erőről van szó, hogy ez is mutassa: ha bármely tagországot támadás ér, akkor azért az összes többivel is szembe kell nézni.
A washingtoni kormányzat négyszeresére kívánja emelni az európai katonai kiadásokat, hogy elrettentse Oroszországot. Ám a mérték meglepte az elemzőket, mert az USA a Szovjetunió megszűnése óta nem folyamodott ilyen agresszív lépéshez a régióban. maszol.ro

A MÚRE elítéli a Parászka Boróka elleni indult petíciót Közleményben ítélte el szerdán a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) azt az internetes petíciót, amelynek aláírói Parászka Boróka újságíró kirekesztését kérik az erdélyi magyar sajtóból.
A MÚRE emlékeztetett arra, hogy a román alkotmány szavatolja a gondolati és a véleményszabadságot, valamint a véleménynyilvánítás szabadságát, illetve a tájékoztatáshoz és tájékozódáshoz való jogot. „Meggyőződésünk, hogy ezek a cikkelyek mindenkire érvényesek, de különösen fontosak a sajtó és annak munkatársai esetében” – fogalmazközleményében az egyesület.
Leszögezik: nem lehet korlátozni senki hozzáférését a nyilvánossághoz, sem jogát a véleménynyilvánításhoz, és az ilyen jellegű kezdeményezéseket elutasítják. Közleményében a MÚRE nem említi Parászka Boróka nevét, de elnöke, Rácz Éva Facebook-oldalát böngészve kiderül, hogy róla van szó.
Az internetes aláírásgyűjtést egy marosvásárhelyi férfi, Ferencz Zsombor indította, és szerda estig több mint ötszázan írták alá. A kezdeményező alkalmi újságíró, több írását közölte már a Központ hetilap és a Krónika napilap.
Az Elegünk van Parászkából! című petícióban azt kéri a Parászka Borókának „közvetlen formában médiafelületet biztosító érintett személyektől”, hogy „ne járuljanak hozzá a bomlasztó, közösségromboló és általános ellenszenvet kiváltó cikkeinek, műsorainak, üzeneteinek a népszerűsítéséhez”, mert szerinte az újságíró Magyarországról importált balliberális ideológiák mentén magyarellenes személeteket terjeszt.
Parászka Boróka a Transidexnek elmondta, ez az ügy túlmutat az ő személyén. Az ilyen megnyilvánulások szerinte már szindróma szintűek, volt példa arra, hogy lejárató kampány indult olyan személyek ellen, akiket ezért vagy azért magyarellenesnek bélyegeztek meg. Példaként említette Ilyen volt Török Zsolt hegymászót, akit azért gyaláztak, mert a román zászlót vitte fel a Mount Everestre, illetve Gyerő Dávid unitárius lelkészt, akit a melegházasság témájában írt állásfoglalása miatt támadtak.
peticiok.com
Elegünk van Parászkából!
Ezúton szeretnénk felkérni az érintett személyeket, akik közvetett vagy közvetlen formában médiafelületet biztosítanak a magyarellenességéről elhíresült - jelenleg Marosvásárhely közelében élő - újságírónak, Parászka Borókának, hogy lehetőségük szerint, ne járuljanak hozzá a bomlasztó, közösségromboló és általános ellenszenvet kiváltó cikkeinek, műsorainak, üzeneteinek a népszerűsítéséhez. Könnyen körülírható az a kis csoport (és a facebook-on is lekövethető), amely vevő még a Parászka-féle üzenetre: a balliberális magyarországi ellenzék maradéka, illetve annak kis létszámú erdélyi hozadéka.
Az erdélyi magyar közéletben nincs szükség a behozott ideológiák erőszakos meghonosítására, a nemzeti értékek kigúnyolására, a székely autonómiatörekvések - magyarok által irányított - megakadályozására, a közösségi érdekek lenullázására. Parászka, az eddigi ideológiai vesszőfutását mindössze az őt tudatosan befogadó és felfuttató sajtóorgánumoknak köszönheti, de mivel egyre agresszívebben és egyre sértőbben támadja mindazt, ami erdélyi és magyar, legyen az szimbólum, állampolgársági jog vagy Wass Albert regény, most már elegünk van az erdélyi magyar közéleti szerepléséből. Elég!
Ferencz Zsombor. maszol.ro

Parászka Boróka ellen indított petíciót egy hobbiújságíró
Ferencz Zsombor kirúgatná az újságírót, mert nem ért egyet az általa megfogalmazott véleményekkel. A szakma ezt a szólásszabadságot ért támadásként értékelte.
Internetes aláírásgyűjtést indított egy marosvásárhelyi lakos Parászka Boróka újságíró ellen. A petíció gyorsan téma lett a Facebookon az újságírók körében, mert a kezdeményező, Ferencz Zsombor - noha bevallása szerint nem tartja magát újságírónak - több ízben is publikált a Központ nevű Maros megyei hetilapban, és a Krónika is több alkalommal hozta írásait. A témához hozzászóló újságírók közül volt, aki azt találgatta, hogy valóban egy szakmán belüli személy kelti-e egy kollégája ellen a hangulatot, és kéri a kirúgatását az őt foglalkoztató médiumok vezetőitől, úgy, hogy ehhez online petícióban próbál tömegtámogatást szerezni. És teszi mindezt azért, mert nem ért egyet a Parászka Boróka írásainak, műsorainak a tartalmával.
Az Elegünk van Parászkából! című petícióban Ferencz nem nevezte meg a címzetteket, a Parászka Borókának „közvetlen formában médiafelületet biztosító érintett személyeket” emleget csupán, akiktől azt kéri, hogy „ne járuljanak hozzá a bomlasztó, közösségromboló és általános ellenszenvet kiváltó cikkeinek, műsorainak, üzeneteinek a népszerűsítéséhez”, mert szerinte az újságíró Magyarországról importált balliberális ideológiák mentén magyarellenes személeteket terjeszt.
“Az erdélyi magyar közéletben nincs szükség a behozott ideológiák erőszakos meghonosítására, a nemzeti értékek kigúnyolására, a székely autonómiatörekvések - magyarok által irányított - megakadályozására, a közösségi érdekek lenullázására. Parászka, az eddigi ideológiai vesszőfutását mindössze az őt tudatosan befogadó és felfuttató sajtóorgánumoknak köszönheti, de mivel egyre agresszívebben és egyre sértőbben támadja mindazt, ami erdélyi és magyar, legyen az szimbólum, állampolgársági jog vagy Wass Albert regény, most már elegünk van az erdélyi magyar közéleti szerepléséből. Elég!” - fogalmaz a petícióban Ferencz Zsombor.
Az ügy több szempontból is figyelemre érdemes: amellett, hogy a szólásszabadságot korlátozni kívánó kezdeményezésről van szó, súlyosbító körülmény, hogy célkeresztbe vesz egy személyt, egy újságírót, akire hangulatkeltéssel próbál nyomást gyakorolni, pusztán azért, mert az újságíró neki nem tetsző véleményt fogalmaz meg. Innen az internetes mobbingig eljutni már csak egy lépés, elég beleolvasni a petíció alatti kommentekbe.
Utánajártunk annak, hogy mi állhat a történet hátterében, és megkérdeztük az érintetteket.
Parászka Boróka megkeresésünkre elmondta, bár felismerné az utcán, személyesen nem ismeri Ferencz Zsombort, aki eddig semmilyen formában nem jelezte, hogy kifogása lenne az írásaival, munkájával kapcsolatosan. Azonban szerinte ez az ügy túlmutat az ő személyén. Az ilyen megnyilvánulások szerinte már szindróma szintűek, volt példa arra, hogy lejáratókampány indult olyan személyek ellen, akiket ezért vagy azért magyarellenesnek bélyegeztek meg. Ilyen volt Török Zsolt hegymászó esete, akit azért gyaláztak, mert a román zászlót vitte fel a Mount Everestre, illetve Nágó Zsuzsa is a célkeresztbe került, amikor kijelentette, hogy visszaadja magyar állampolgárságát, mert nem ért egyet a magyar kormány bevándorlóellenes politikájával. A napokban pedig Gyerő Dávid unitárius lelkész, főjegyző is „megkapta a magáét” a melegházasság témájában írt véleménynyilvánítása miatt.
Parászka Boróka szerint a közösséget minősíti, ha ezeket a megnyilvánulásokat tolerálja. A maga részéről fontolgatja, hogy hogyan fogja kezelni az ellene irányuló lejáratókampányt, azonban nem hagyja, hogy ez a napi munkájáról elvonja a figyelmét. Hangsúlyozta, közösségi felelősségnek tartja, hogy ha bántalmaznak valakit - akár a fizikai valóságban, akár az interneten - akkor fellépjünk az agresszor ellen, és ne fordítsuk el a fejünket.
Ferencz Zsombort szintén megkerestük az ügyben, a petíció indítója elmondta: kiáll a kezdeményezése mellett, sőt, megjegyezte, hogy sokan támogatják azt. A cikkünk megjelenésekor az aláírók száma már közelített az 500-hoz. Kérdésünkre elmondta, bár több éve írt és ír véleményanyagokat, nem tartja magát újságírónak, és jelenleg nem tartozik egyetlen laphoz sem. Elismerte, a petíció nem az első anyag, amit Parászka Boróka ellen írt, például a Központ hetilapban és a Krónikában is közölt olyan írásokat, amelyekben kritizálta az újságírót.
Rostás Szabolcs, a Krónika felelős szerkesztője megkeresésünkre elmondta, hogy noha Ferencz Zsombor véleményanyagait alkalomadtán leközölte a lap, semmilyen szerződéses viszonyban nem állnak vele. Elmondta, Ferencz minden egyes anyagáról külön dönt, hogy megjelenhet-e vagy sem a lapban. Arra a kérdésünkre, hogy ezek után Ferencz kap-e felületet publikálásra a Krónikában, Rostás elmondta, hogy nem látta a petíciót, informálódnia kell az ügyről.
A témára a Facebookon felhívták a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete vezetőségének is a figyelmét. Rácz Éva MÚRE-elnök megerősítette, hogy tudtával Ferencz Zsombor nem újságíró, és egészen biztosan nem MÚRE-tag.
A MÚRE szerdán délután állásfoglalást közölt a témában, amelyben elítélte a szólásszabadság és a véleménynyilvánítás korlátozására tett kísérletet.
Az állásfoglalásban felhívják a közvélemény figyelmét a gondolati és a véleményszabadság, valamint a véleménynyilvánítás szabadsága, illetve a tájékoztatáshoz és tájékozódáshoz való jog alkotmány által való garantálására. „Meggyőződésünk, hogy ezek a cikkelyek mindenkire érvényesek, de különösen fontosak a sajtó és annak munkatársai esetében. Az alkotmányos jogot senki nem írhatja felül: nem lehet korlátozni senki hozzáférését a nyilvánossághoz, sem jogát a véleménynyilvánításhoz” - áll a nyilatkozatban.
Az állásfoglalásban az egyesület etikai kódexének idevágó részét is idézik: „A sajtó szabadsága azt jelenti, hogy az állampolgárok alapvető joga a tájékozódás, a véleménynyilvánítás és az alkotások nyilvánosságra hozása. Az újságírók, mint állampolgárok számára, a sajtószabadság jogokat és kötelezettségeket jelent, de az újságírói szakma egyben előjogokkal és felelősséggel jár. Minden újságírónak etikai kötelezettsége, hogy ragaszkodjon a sajtószabadság által biztosított jogaihoz, hogy teljesítse kötelezettségeit.”
Kertész Melinda. Transindex.ro

KIK IS “AZ ERDÉLYI MAGYARSÁG LEGNAGYOBB ELLENSÉGEI”?
Kirekesztő és megbélyegző szövegek közlésével a sajtó felelőssége hatalmas abban, hogy egyszerű, derék emberek a nekik nem tetsző személyek megnyúzásáról diskurálnak kedélyesen.
Vannak emberek, akik nem bírják elviselni, ha valaki szembesíti őket kellemetlen igazságokkal vagy eltérő nézőpontokkal, horribile dictu a vélemények sokféleségével. Vannak emberek, akik a lehetőségét sem akarják annak, hogy fanatizmusuk falait más nézőpontok, racionális érvek, izgalmas párbeszédek esetleg megingathassák. Vannak emberek, akik azt akarják, a következő generáció is úgy nőjön föl, hogy a változó világ globális kihívásaira válaszképtelenné válva csak a köldöknéző, befele forduló közösségi önimádat maradjon számára egyetlen opcióként. Vannak emberek, akik megfojtanák, megerőszakolnák, felakasztanák a bűnbakoknak kikiáltott “árulókat”, azokat, akik nem zászlólobogtatással, uszítással, fröcsögő gyűlölettel, hanem a józan belátás, a párbeszéd, az empátia szelíd eszközeivel – vagy akár az “érted haragszom, nem ellened” szellemében született, provokatív, felrázó kritikai szövegekkel – dolgoznak azon, hogy ne süllyedjünk még mélyebbre ebbe a kollektív rémálomba, ahonnan már, lehet, nem lesz felébredés.
Parászka Boróka ellen (újabb) rágalomhadjárat indult, fenyegetik, el akarják lehetetleníteni a munkáját, és még petíciót is indítottak ellene, hogy kiszorítsák a közéletből. (Nem fogom most belinkelni ezeket a szennyoldalakat, aki borzadni akar, random görgessen le a Facebook-timeline-ján, biztosan talál megosztást, lájkokkal és gyűlölködő kommentekkel.)
Akár nevethetnénk is mindezen, keserűen, a tömeget lenéző, magát felsőbbrendűnek tekintő elit perspektívájából, mint ahogy néhányan teszik: ó, hát nem kell az ilyen szélsőjobbos nethuszárokkal foglalkozni, ők már csak ilyen kis bunkók, ni, még csak írni sem tudnak helyesen. Márpedig két nagyon fontos okunk van rá, hogy tegyünk is valamit.
A Marosvásárhelyi Rádió, Erdélyi Riport és Erdély TV munkatársát az utóbbi időszakban először egy szélsőjobb zugportálon nevezték magyarellenesnek, a posztot aztán többen továbbosztották, kész tényként fogadva el az abban szereplő, minősíthetetlen, gyalázkodó szöveget. A kritikai szemléletre és értő olvasásra képtelen, szánalomra méltó tömegből sokan voltak, akik még tovább mentek a megosztásnál, és gyűlölködő kommentekkel, erőszakra, gyilkosságra való buzdítással még egyet rúgtak a virtuális lincselés áldozatába, sőt egyesek odáig süllyedtek, hogy személyes üzenetben, kvázi szexuális erőszakra utaló szövegekkel zaklatták Parászka Borókát.
Az online erőszaknak ez a fajtája és más válfajai sajnos nem ismeretlen máshol sem, trollok voltak, vannak és lesznek. A támadás áldozata azonban sok esetben egyedül marad. Függetlenül az online erőszak jellegétől, a gyerekek és tinédzserek különösen sérülékenyek az ilyen fajta bántalmazásra: egyrészt nemcsak az elkövető, de az áldozatok vagy azok, akiktől segítséget kérnek kétségbeesésükben, sem ismerik fel gyakran, hogy ez bántalmazás. Egy-egy ilyen ügynek sok esetben az áldozat öngyilkossága vet tragikus véget. Amely elkerülhető lenne, ha a környezet komolyan veszi a jeleket, az explicit segítségkérést, és próbál tenni azért, hogy a bántalmazás lassan mindent megmérgező kultúrája visszaszoruljon, és az emberek rádöbbenjenek arra, hogy elkövetők és áldozatok egyaránt bármikor lehetnek, annak minden borzasztó velejárójával.
Nem véletlenül hoztam fel az iskolai bullying témáját, mert nagyon is köze van hozzá az erőszakos, a gyűlöletbeszéd kategóriájába tartozó kommentvilágnak, amely egyes erdélyi Facebook-csoportokban, online megjelent cikkek alatt vagy személyes, privát profilokon burjánzik. Egymásból következő folyamatokról van szó, arról a szellemiségről, amit átörökítünk generációról generációra.
Az autoriter, teljesen fanatizálódott, elvakult személyiségtípus szelleme járja át Erdélyt is, szétrombolva és saját képére formálva hagyományt, közösségi szolidaritást, közös értékeket. Rafináltan a “nemzetféltés” álarcával olyan szintekig rombol, hogy már talán nálunk sincs messze az az idő, amikor családtagokat, barátokat fordíthat egymás ellen.
“Az erdélyi magyarság legnagyobb ellenségei” nem azok, akik ezt a folyamatot felismerve megpróbálnak tenni ellene. Nem is azok, akiket elkap a gépszíj, és résztvesznek a gyűlöletkampányban: ők csupán bábok. Hanem, talán, a névtelen, profi vagy kevésbé profi manipulátorok, akik a barát-ellenség, hazafi-nemzetáruló dichotómiákkal látszólag logikusan, de valójában félrevezető módon abba a mederbe terelik ezeket a diskurzusokat, hogy ezek a címkék jól látható bélyegként onnantól megjelöljék a résztvevőket. És ha az előbbi mondat feltételes módját komolyan vesszük, bele is estünk az ellenségkép-generálás csapdájába. Milyen jó és megnyugtató lenne elhinni, hogy léteznek “az erdélyi magyarság legnagyobb ellenségei”, akikre bármit rá lehet fogni. De felnőttünk, és már nem hiszünk az egyszerű világmagyarázatokban, ugye?
Tehát két fontos okunk van, hogy kiálljunk Parászka Boróka mellett, legyünk bár kollégái, hallgatói, olvasói, volt vagy leendő interjúalanyai, vitapartnerei, vagy mindeddig bystanderként félreálló, egyszerű megfigyelők. Függetlenül attól, hogy milyen nézeteket vallunk, elemi érdekünk a szólásszabadság fenntartása: márpedig újságírók megfélemlítése nem igazán tesz jót a szólásszabadságnak. És bármikor akár mi is abba a helyzetbe kerülhetünk, hogy hangunkat az online térben szervezett módon megpróbálják elhallgattatni, akár úgy, hogy túlkiabálják (hányan szembesültünk azzal újságíróként, hogy a cikkünk alatti kommentek nagy része sértő, támadó, lekicsinylő, miközben egy “hallgatag többség” százai, ezrei lájkolták a tartalmat?), vagy ami Borókával történt, hogy lejárató, erőszakra buzdító kampány indul ellene. Demonstrálnunk kell tehát, hogy kollégánk, ismerősünk, barátunk vagy a számunkra ismeretlen áldozat nincs egyedül. (Itt ez a csoport kezdetnek: a Mondj nemet az internetes erőszakra közösségben az online agresszióval kapcsolatos témák kerülnek terítékre, stay tuned.)
Bakk-Dávid Tímea. Transindex.ro

Meglesznek a magyar osztályok
Adrian Curaj váradi látogatása során kijelentette: elegendő magyar tannyelvű osztály indul Bihar megyében a következő tanévben.
Nagyváradi látogatása során csütörtökön a Bihar megyei Tanfelügyelőségen szervezett sajtótájékoztatón beszélt Adrian Curaj tanügyminiszter többek között a Bihar megyei magyar tannyelvű oktatásról. Arra az újságírói felvetésre, miszerint a megyei tanfelügyelőség politikai nyomásra küldött egy második beiskolázási tervet a minisztériumhoz, Adrian Curaj azt mondta, hogy nem nyomásgyakorlásról, hanem párbeszédről volt szó az ügyben, és a beiskolázási terveket úgy kell kidolgozni, hogy 25–28 fős létszámú osztályok létesüljenek.
Végleges beiskolázási terv
Ehhez kapcsolódva azt kérdeztük a minisztertől, hogy garanciát vállal-e arra, hogy a Bihar megyei magyar szülők által a minisztériumhoz benyújtott petícióban kért magyar tannyelvű osztály fog indulni a következő tanévben az ötödik, illetve a kilencedik osztályban. Erre válaszolva Curaj azt mondta, hogy a minisztériumhoz a végleges beiskolázási terv jött el a megyei tanfelügyelőségtől, ugyanakkor minden tanfelügyelőségtől azt kéri, hogy a törvényeket nagy körültekintéssel kezeljék, és vegyék figyelembe például a kisebbségi oktatáshoz kapcsolódó sajátosságokat. Alin Iuhas-Novac megyei főtanfelügyelő a szót átvéve kijelentette: nem szeretné, ha az benyomás keletkezne, hogy egy beadvány, és nem az iskolaigazgatókkal folytatott egyeztetések nyomán dolgozták ki a második, végleges beiskolázási tervet, melynek értelmében a gimnáziumi oktatásban az idén végző 1158 magyar nyolcadik osztályos diák számára huszonnyolcas osztálylétszámmal számolva negyvenegy magyar tannyelvű osztályt indítását kérte a megyében a tanfelügyelőség. Hozzátette, hogy a földrajzi sajátosságokat is figyelembe vették, hogy minden magyar tannyelvű iskola beindíthassa osztályait.
Pap István. erdon.ro

Etnikai alapon szerveződik a nem létező Székelyföld?
A Pro Turismo Terrae Siculorum szövetség egy olyan Székelyföld nevű, nem létező területi egység turizmusát kívánja népszerűsíteni, amely etnikai alapon szerveződik – ezzel az enyhén szólva ellentmondásos magyarázattal utasította el a Maros megyei táblabíróság a szervezet bejegyzését.
A Pro Turismo Terrae Siculorum az interneten is elérhetővé tette a háromoldalas indoklást, amelyben a táblabíróság megjegyzi, egy nem létező régió népszerűsítése ellentmond az alaptörvény közigazgatási szerveződésre vonatkozó 3. cikkelyének, amely kimondja, az országot községek, városok és megyék alkotják.
A táblabíróság kitér arra is, hogy a Pro Turismo Terrae Siculorum által a fellebbezéshez csatolt dokumentumok – amelyek bizonyítják, hogy számos más történelmi régió nevét szabadon lehet használni – nem mérvadóak, mivel Bukovina, Barcaság, Naszód és Avasvidék nem etnikai alapon szerveződik.
Megjegyzik továbbá, az etnikai alapon szerveződő régió létrehozását korábban több bírósági döntés is elutasította. Példaként említik, hogy a marosvásárhelyi táblabíróság jogerős ítéletben érvénytelenítette a gyergyószentmiklósi önkormányzat autonómiapárti határozatát. A tavaly meghozott ítélet indoklása szerint a helyi tanács túllépte a hatáskörét azzal, hogy egy olyan közigazgatási régió létrehozásáról fogadott el határozatot, amely 153 település területi-közigazgatási hovatartozására vonatkozik, és ebből mindössze 68 található Hargita megye területén.
Amint arról beszámoltunk, a Hargita megyei törvényszék alapfokon elutasította a Székelyföld idegenforgalmi népszerűsítésére létrehozott Pro Turismo Terrae Siculorum szövetség bejegyzését arra hivatkozva, hogy Székelyföld nevű területi egység hivatalosan nem létezik. A szövetség alapítóinak a fellebbezését a marosvásárhelyi táblabíróság február 4-én utasította el.
A Pro Turismo Terrae Siculorum szövetség létrehozását 14 Hargita, Kovászna és Maros megyei turisztikai és vidékfejlesztési egyesület kezdeményezte tavaly októberben azzal a céllal, hogy székelyföldi turisztikai célpontokat népszerűsítsen Romániában és külföldön. A szövetséget a Hargita megyei törvényszéken szerették volna hivatalosan is bejegyeztetni az egyesületek képviselői. A Székelyföld szó használatát a szövetség alapszabályában a kérést megvizsgáló ügyész kifogásolta, aki szerint a megnevezés alkotmányellenes. A kezdeményezők a kifejezést Székelyföld turisztikai úti célra változtatták, de kérésüket így sem fogadta el a törvényszék.
Románia más történelmi régióinak a megnevezése egyébként mindennapos például a televíziók időjárás-jelentéseiben, és állami hivatalok is viselik közigazgatásilag nem létező történelmi régiók nevét. A belügyminisztérium alárendeltségében működő katasztrófavédelmi hatóság (ISU) egységei az ország több megyéjében a régió történelmi nevét viselik. Létezik például Bánsági, Körösvidéki és Dobrudzsai Katasztrófavédelmi Felügyelőség is.
Gyergyai Csaba. Székelyhon.ro

Oktatási rendszer: senkinek sincs teljes hatásköre
A csíki iskolák adminisztrációját át kellene adni az önkormányzatoknak – véli Korodi Attila parlamenti képviselő és Tánczos Barna szenátor. Az RMDSZ-es honatyák szerint a jelenlegi oktatási törvényt módosítani kell – ezért országos közvitát indítanának.
Több mint fél éve indította el konzultációsorozatát Korodi Attila és Tánczos Barna. Választókerületük településein különféle társadalmi csoportokkal találkoztak azzal a céllal, hogy felmérjék, melyek azok a területek, amelyeken szükséges törvénymódosító javaslatokat benyújtaniuk parlamenti munkájuk során. Csíki pedagógusokkal és oktatási intézmények vezetőivel is tanácskoztak, ennek eredményeiről csütörtöki sajtótájékoztatójukon számoltak be.
„Az oktatási rendszer minél több szereplőjével beszéltünk, annál inkább éreztük annak bonyolultságát” – fogalmazott Táncos Barna szenátor. Mint rámutatott, az iskolák hosszú távú fenntarthatósága és az oktatás minősége leginkább attól függ, hogy ki hozza meg az adminisztratív döntéseket a tanintézményekben. „Az, hogy például rendben van-e az iskola épülete, van-e tornaterem, sportpálya, vagy egyáltalán milyen körülmények között tanulnak a diákok, a települések önkormányzatait érinti” – mondta. De például, hogy van-e megfelelő számú kisegítő, illetve adminisztratív személyzet vagy oktató, az már az oktatási minisztérium hatáskörébe tartozik – tette hozzá, rávilágítva ezzel arra, hogy ezek az átfedések nagyon sok iskolát érintenek kellemetlenül.
Mint hangsúlyozta, a jelenlegi rendszer szerint a tanintézmények esetében nem az iskolaigazgató dönt a költségvetésről, hanem a helyi önkormányzat. Ezzel pedig az a gond – fűzte hozzá –, hogy ha az önkormányzat bele is foglalja költségvetésébe az iskolák felújítását, bővítését vagy akár karbantartási munkálatainak elvégeztetését, akkor sem dönthet úgy, hogy kiegészítené a tanintézmények személyzetét ennek érdekében, mivel ezt az oktatási tárca és a helyi tanfelügyelőségek berkeiben határozzák meg az illetékesek. „Ezért közvitát szeretnénk kezdeményezni, nem csak RMDSZ-en belül, hanem országos szinten is, feltéve a kérdést, hogy jó-e ez a vegyes átfedéses rendszer, amelyben nincs teljes hatásköre se az igazgatónak, se az önkormányzatnak” – tért a lényegre Tánczos.
Ez azt jelentené, hogy minden, nem nevelési, oktatási tevékenységgel kapcsolatos teendő – például fűtés, takarítás, beszerzés – a helyi önkormányzat, nem pedig az iskola feladata lenne. Térségi szakközépiskolák esetén – mint a csíkszentmártoni vagy a dánfalvi – ezekért a megyei önkormányzat felelne. Mind Korodi, mind Tánczos hangsúlyozta, bár ez a megoldás Csík térség esetében jó, életképes és szükségszerű, kisebbségügyi szempontból nem lenne szerencsés országos szinten mindenhol így cselekedni, mert szórványvidéken a magyar házként működő iskolákat, tanintézményeket egy ilyen intézkedés valószínűleg ellehetetlenítené. Szerinte egyes térségek szükségleteire szabott megoldásokban kell gondolkodni, és a törvényt is ilyen értelemben kell módosítani. A két elöljáró a legsürgetőbb teendőként az oktatási intézmények adminisztrációjának egyértelműsítését tartja, hiszen ettől függ az oktatás minősége is. Meglátásuk szerint a tanintézmények adminisztrációját át kell adni teljes mértékben az önkormányzatoknak.
Molnár Rajmond. Székelyhon.ro

Szükségét látnák a jogi oktatásnak
A romániai magyar fiataloknak készült Jogi kisokos című kézikönyvét mutatta be a Jogaink Egyesület tagja, Kató Kata szerdán Sepsiszentgyörgyön.
Az ebben található tartalmat egy négytagú jogász képzettségű csoport: Kis Júlia, Takács Kató Kata, Bitai Tünde és Silye Attila állította össze. A kiadvány tizenkét fejezetben foglalja össze az adott területek szabályozásait: alapjogok, egészségvédelem, szexualitás, család, oktatás, tulajdon, szerződések, öröklés, munka és önkéntesség, szabálysértések, büntetőjog, internet és szerzői jogok – sorolta Kató Kata, jogász. Az iskolai tantervben nincs jogi oktatás, viszont a fiataloknak van igénye erre – vélekedik a kötet társszerkesztője, aki elmondta: tapasztalatai alapján az iskolások olyan témák iránt érdeklődnek, mint például a szülők válása esetén hogyan működik a gyerekelhelyezés.
A Stúdium Kiadó gondozásában mintegy háromezer példányban megjelent ismeretterjesztő kiadvány ingyenes, megjelenését Kolozs Megye Tanácsa és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta. A Jogi Kisokos kiadványt a Turulmadár Ifjúsági Iroda székházában, a Lábas Ház 8-as termében igényelhetik azok, akik a bemutatón nem tudtak részt venni.
A Jogaink Egyesület célja, hogy az erdélyi magyar kisebbségi védeni – mondta Kató Kata, hozzátéve: sokan tevékenykednek ezen a területen Erdélyben, ugyanakkor a szervezet előadásokat, jogi órákat tart tanintézményekben, továbbá díjmentes jogi szolgálatot is biztosít a könyvszerkesztés mellett. Mint fogalmazott, a nyári időszakban több konferencián vettek részt, ugyanakkor fesztiválokon, így az EMI-táborban is naponta több órás programmal várták az érdeklődőket. Összesen hét tag tevékenykedik aktívan a szervezetben, ebből három jogász, illetve további négy joghallgató.
Bencze Melinda. Székelyhon.ro

Vasszékelyek az első világháborúban
Harminc pannóra szerkesztve mutatja be az 1914 és 1918 közötti, összes székelyföldi kiegészítésű, különböző fegyvernemekhez tartozó gyalogezredek és zászlóaljak történetét a Székelyek az első világháború harcterein című kiállítás. Harminc pannóra szerkesztve mutatja be az 1914 és 1918 közötti, összes székelyföldi kiegészítésű, különböző fegyvernemekhez tartozó gyalogezredek és zászlóaljak történetét a Székelyek az első világháború harcterein című kiállítás. A március 2-ig a Magyarság Házában látogatható tárlat Nagy József gyergyóremetei történész kutatásaiból, a Hargita Megyei Kulturális Központ támogatásával jött létre 2014 decemberében a centenáriumi évforduló alkalmából. A többéves kutatómunkával összeállított és rendszerezett információhalmaz fényképekkel, térképekkel, korabeli újságcikkekkel kiegészülve tárja elénk a székelyföldi katonák háborús éveit a hadba indulástól a különböző frontok csatáin át a hadifogság tapasztalatáig.
Az alapos hadtörténeti kutatás egyik érdeme, hogy nemcsak a nagy háború kontextusában vizsgálja a székelyföldi alakulatok ténykedését, hanem azt is elénk tárja, hogy az adott korszakban mindebből mi volt érzékelhető a hátországban, a korabeli székelyföldi sajtó miről és hogyan számol be. Például Egy székely repülőtiszt bombázta Milanót címmel a Székely Napló hasábjain már másodjára méltatják a bethlenfalvi P. A. huszár főhadnagyot, „aki hadseregünknek talán egyetlen székely származású repülőtisztje”, és közlik a „Milanó ellen intézett dicsőséges, fényes sikerű támadásáról” írt eredeti feljegyzéseit: „Közelednek már a kérdéses kémények, de igen a zöld-fehér-piros gépek is! Jobbról egy, balról kettő! Az ember nem is akarja hinni, hogy gonosz szándékkal közelednek, olyan helyesek, színesek és könnyedek. Akárcsak játékszerek volnának. De bizony ülnek is benne! […] Már itt a cél. Újra eldob a szél, – nem vagyok pontosan felette. Na, ha ez folyton így fog menni?! A dóm még nem érdekel, van egyéb látnivaló. Most már három direkt engem követ. Mindegyikhez szóródik egy kis seria. – Kettőnél tisztán látom a bennülőket! Újra itt a cél. Intek: kicsit balra, kicsit vissza, jobbra célzok, – most! Le mind az öttel. Egy helyen már nagy füst. Ég valami. Nagy robbanást látok az enyéimből. Jó helyen vannak. Ezeket már nem tehetik más helyre. Hosszú, rechts um! Nem látok egy ellenséges gépet se! Fotografálom a célt! Most látom a várost, a dómot; felséges kép! Ezt is rákapom a lemezre. Adieu híres város. Most már történhetik bármi. Azaz inkább ne, – menjünk csak szépen haza!”A cs. és kir. 82. gyalogezred bakáit a „vasszékelyek” névvel illették, ennek emlékét őrzi az 1917. december 8-án felavatott (majd 2000-ben visszaállított) szobor is Székelyudvarhely főterén. Vitézségük legendájának egyik fontos pillére, hogy parancs nélkül soha, a legválságosabb helyzetben sem hátráltak meg. Tamási Áron író 1916-tól szolgált az ezred soraiban, több írásában megemlékezik az áldozatokról és a túlélők küzdelmeiről. De nemcsak szépirodalmi munkák teszik átélhetővé a háborús évek megpróbáltatásait, hanem naplók, levelek, emlékiratok által is kirajzolódnak a világégés szemtanúinak emberi tapasztalatai. Olvashatjuk Imets Béla 22-es honvéd hadnagy visszaemlékezését az 1914. december 12-i neusandezi bevonulásra, vagy 1915-ből egy ruszin parasztház lakóira, az anyára és a lányára, akik „félelem nélküli nyugodtsággal” tekintenek az otthonukba lépő, sáros, elrongyolódott egyenruhájú ellenséges katonára.
Érzékletesen mutatja be a lövészárokban zajló életet Kémenes Mór tanító, 22-es honvéd hadapród 1915. április 20-án keltezett levelében: „Éjjel 11 óra van most. Künn gyönyörűen világít a hold. A csillagok, mint valami mennyei őrszemek, vigyáznak a két alvó rajvonalra. Mert az őrszemeken kívül, akiket épp most vizsgáltam meg, alszik itt mindenki és minden. Én meg idehúzódom lakosztályom nyitott kandallójához és levelet írok. […] Most künn a futóárokban lépéseket hallok. Csak a fölváltott tábori őrs. A parancsnok jelentkezik. Idegesen zavarom tovább. Megint csend. A tüzem is lankad. Meglököm a legényemet: – Friss gallyat a tűzre! A legény felriad: – Hadapród úr, azt álmodtam, hogy béke volt, s mi zeneszóval vonultunk be Vásárhelyre, s minden virágos volt, s a leányok meg az asszonyok integettek. Mi meg örültünk.”
Nagy József a marosvásárhelyi 22-es gyalogezredről szóló előadásában hangsúlyozta, hogy azért fontos a háború tanulmányozása, mert így érthetjük meg, mire képes az ember a békéért. A történész úgy véli, mindig fel kell eleveníteni a világháborúk tapasztalatait, hogy megérthessük, mekkora árat fizettek a múlt században élők azért a békére törekvésért, amely a mai európai gondolkodást meghatározza. A korábban Csíkszeredában, Gyergyóremetén, Csíkmadéfalván és Budapest Főváros Levéltárában kiállított vándortárlat a Magyarság Háza után valószínűleg Ópusztaszerre és Egerbe érkezik, majd visszatér Erdélybe. eloszekelyfold.com

Az igehirdetés mindenhol fenntartassék
Három éve, 2013. február elsején iktatták hivatalába a kolozsvári Farkas utcai templomban Kató Bélát. Az eltelt három évről, az egyházkerület megvalósításairól, a közeljövő terveiről, a reformáció közelgő 500 éves évfordulójáról beszélgettünk az Erdélyi Református Egyházkerület püspökével. Először arról kérdeztük, püspöki mandátuma felénél milyen mérleget vonna, hogyan értékelné az elmúlt időszakot.
– Egy értékelés többféle lehet. Az egyik az, amit az ember saját magáról gondol, a másik az, amit a külső világ állít ki rólunk. Van azonban egy harmadik – és ez az igazi –, amelyre érdemes odafigyelni, arra, ahogyan Isten látja a mi szolgálatunkat.
Ha a három évet röviden kellene összefoglalnom, akkor azt mondanám: iszonyatosan nehéz volt. Olyan változások és kihívások előtt áll népünk és egyházunk, olyan események sorozata történik naponta, hogy ez folyamatos kiállást, odafigyelést igényel. Ehhez pedig az erőt csak felülről kaphatjuk meg. Ugyanakkor a sok próbálkozás, útkeresés mellett elmondhatom: eredményeink és sikereink is voltak. Ezt természetesen nem a püspök személye érte el elsősorban, hanem egy egész közösség. Próbáltam a püspökbeiktatáskor megfogalmazott üzenetet, fogadalmat betölteni, és annak szellemében cselekedni. Akkor a csodálatos halfogás történetéről beszéltem. A programot úgy határoztam meg: minden esetben kivetem a hálót, mert tudom, hogy az Úr velem van. Úgy érzem, az elmúlt három évben ezt végig lehetett követni: semmiről le nem mondtunk, semmit el nem hagytunk, a halfogás pedig folyamatos.
Leginkább az ifjúsággal és a gyerekekkel foglalkoztunk, rájuk áldoztunk a legtöbbet. A másik fontos szempontunk az volt, hogy az igehirdetés mindenhol fenntartassék. Még akkor is, ha több kisebb településen erre már kevés anyagi lehetőség kínálkozott. Ez azt jelenti, nem számoltunk fel lelkészi állásokat, habár sok olyan gyülekezet létezik, amelyik teherbíró képességének határán vagy már azon túl van.
– „Püspöki tevékenységem egyik legfontosabb törekvése a közösségi lét fenntartása és megszervezése” – nyilatkozta nemrég. Mit sikerült ennek érdekében tenni?
– Közösségünket, a kohéziós erőt próbáltam erősíteni, megtartani. Talán azzal sikerült elérnem, hogy minden szolgatársam felé azt a bizalmat előlegeztem meg, ami az emberi összetartozáshoz elengedhetetlenül szükséges. Igyekeztem mindenkihez szeretettel közeledni, és senkit ki nem zárni a közösség(ek)ből, ugyanakkor léteznek egyházi törvények is, amelyeket mindenkinek be kell tartania. Természetesen nem a törvényeskedés volt az elsődleges, hanem a szeretetteljes lelkigondozás, megoldások keresése.
– A magyar népet a parasztság tartotta meg. A globalizálódás okozta elvándorlás azonban éppen a vidéki gyülekezeteket teszi tönkre. A városban az emberek elvesznek, a közösségi lét háttérbe szorul. Hogyan lehetne ebben a kérdésben előrelépni?
– Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, a falvak népe fogy, a városoké részben nő. Ezért a városi misszió megerősítésére kell törekedni. Nem hiába tűztem ki célul a 2016-os esztendőben azt, hogy egyházkerületünknek ez lesz a fő célja. Idén a püspöki vizitációk éppen erre fognak összpontosítani. Miután mindent át fogunk beszélni az érintettekkel, a városokat meglátogattuk, remélhetőleg év végére lesz egy következtetéseket levonó összegzésünk, amely által további feladatokat tudunk meghatározni, hogy változtatni tudjunk a helyzeten. Úgy látom, a városok közelében fekvő falvak, gyülekezetek kellő odafigyeléssel életképesek lehetnek akár hosszú távon is.
Minden előzetes felmérés előtt azonban kijelenthető: akár falun, akár városon csak akkor tartható meg a közösség, ha missziós lelkületű szolgatársak munkálkodnak. Ha közömbösek maradunk azok irányában, akik lemorzsolódnak, ha csak a szószék magasságából ismerjük a gyülekezetet, ha csak a mindennapi teendőinket végezzük el, és nem hagyunk fel ezzel a szemlélettel, akkor bármilyen terveket is szőnénk, nem tudunk eredményesek lenni. Ahogy a faluról a városra bevándorlók száma nő, úgy kell egyre több egyházi szolgának is dolgoznia a nagyvárosi gyülekezetekben. Városon a presbitériumoknak fel kell ismerniük azt, hogy egy lelkipásztor nem képes mindent egyedül elvégezni. Meg kell találni azokat a forrásokat, amelyekkel növelni lehet a munkatársak számát, hogy segítségükkel megkeressük az elkallódott lelkeket. A presbitereknek például nem egy fél városért kell felelniük, hanem csupán néhány családra kell gondot viselniük és azokhoz eljuttatni az egyház kéréseit, meghívókat vagy éppen segítségnyújtást. Akkor élő az egyház, ha minden sejtje mozog, él és együtt munkálkodik.
Azt is tudnunk kell, hogy ma csak úgy lehet megmaradni reformátusnak, ha az emberek legalább egy egyházi intézménnyel fenntartják a kapcsolatot.
– Melyek az idei év prioritásai?
– Az ifjúsággal továbbra is kiemelten szeretnénk foglalkozni. Remélem, a nyári szovátai ifjúsági találkozó több ezer fiatalt fog megmozgatni, és a rendezvények az együvé tartozás élményét fogják erősíteni bennük. A marosvásárhelyi református kollégium felújítását megkezdjük, a kolozsváriét és nagyenyediét pedig szeretnénk befejezni. Mindezek mellett számos olyan építkezés van terveink között, amelyek az igehirdetési szolgálat külső feltételeit szolgálják. Ugyanakkor bekapcsolódunk az 1956-os forradalom 60 éves évfordulójára rendezett megemlékezésekbe.
– Jövőben, 2017-ben jubileumiévfordulója lesz a reformációnak…
– Készülünk a reformáció 500 éves évfordulójának megünneplésére is, már idén is több előrendezvényt szervezünk. Május 22-t, a magyar református összetartozás napját szeretnénk ebben az esztendőben Kolozsváron megtartani. Reméljük, őszre be tudjuk fejezni a kolozsvári teológia felújítását, év végére pedig szeretnénk beindítani a mellette épülő egyházi múzeumot is. Egy külön projekt keretében felmérjük az egyház kulturális értékeit és történelmi műtárgyainak helyzetét, amely alapját képezi majd a beinduló múzeumunknak.
– Miután a titkosszolgálatok a magyar veszélyt és az autonómia kérdését nemzetbiztonsági kockázatként jelölték meg, az állami intézmények, de még az igazságszolgáltatás is másképp viszonyul az erdélyi magyarsághoz. Mennyiben érinti ez egyházunkat?
– Hogy mi a célja a román államnak velünk, azt pontosan nem tudjuk. Tény, hogy a döntések rendkívül érzékenyen érintenek minket – érzelmi szinten is. Nekünk azonban nem szabad meghátrálnunk, következetesen tovább kell haladnunk azon az úton, amelyen egyházi identitásunk szorosan összefügg nemzeti létünkkel. Ebből kifolyólag minden olyan ügyért küzdenünk kell, amely ezt a kapcsolatot megerősíti. Ezt kívülről nyilván veszélyforrásnak is lehet tekinteni, viszont mi nem ezzel a szándékkal élünk és dolgozunk. Mi nem valakik ellen harcolunk, hanem saját megmaradásunk érdekében. Ezért kiáltunk, ezért próbálkozunk segítséget kérni mindenhol a világon, hogy értsék meg: mi nem többet akarunk, hanem kulturális, vallási értékeinket megőrizni, és a jövendő nemzedéknek átadni.
– Milyen terveket kell a püspöki mandátum lejártáig feltétlenül megvalósítani?
– Szeretném úgy átadni az egyházkerületet, hogy minden olyan jelentős épületünk, intézményünk működőképes és felújított állapotba kerüljön, amely elengedhetetlenül fontos számunkra. Ugyanakkor olyan egyházi struktúrát kialakítani, amely a jövőben is életképes marad, és valamilyen szinten önfenntartóvá is válik. A lelkészképzés mellett fontos a laikusok (presbiterek, gondnokok) továbbképzése is, mert fel kell készíteni az egyházat arra, hogy egy idő után nem lesz minden gyülekezetben lelkipásztor. Szeretném kapcsolatainkat továbbra is élővé tenni a Kárpát-medencei, anyaországi magyarsággal, hiszen ez a család végre magára talált, ezt a kapcsolatot nem szabad elveszítenünk. És természetesen minden olyan problémára, kérdésre választ adni, amely a következő időszakban egyházkerületünk, erdélyi magyarságunk életében felvetődik.
Somogyi Botond. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A Kárpát-medencei gazdasági felsőoktatás aktuális kérdéseiről kezdődött konferencia Budapesten
A külhoni magyar közgazdász hallgatók oktatásáról, a magyarországi és külhoni egyetemek közötti együttműködés lehetőségéről, valamint a Kárpát-medencei térség gazdasági integrációjának elmélyítéséről cserélnek eszmét a kétnapos II. Kárpát-medencei közgazdász konferencia résztvevői a Budapesti Corvinus Egyetemen.
Rostoványi Zsolt, az egyetem rektora a konferencia megnyitójában azt hangsúlyozta, hogy felértékelődött a közgazdász-képzés jelenősége, "gyakorlatilag nem lehet elég közgazdászt képezni", mert a gazdasági és társadalmi élet szinte minden vonatkozásában szükség van gazdasági ismeretekre.
Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke arról beszélt, hogy a jegybanknak határozott, átgondolt oktatási programja van a közgazdasági gondolkodás, a gazdasági felsőoktatás megújítására, amely hosszabb távon az ország versenyképességének javítását, a fenntartható gazdasági növekedést szolgálja. A jegybanktörvény az MNB elsődleges céljának az árstabilitást írja elő, de az alapvető célok között szerepel a pénzügyi stabilitás elérése, megőrzése és a kormány gazdaságpolitikájának támogatása is - mondta. Az MNB alapvető érdeke, hogy jó színvonalú legyen a felsőoktatás az országban, ennek támogatására a jegybanknak megvan a lehetősége - mutatott rá. Hozzátette, az MNB a határon túli magyar közgazdasági és pénzügyi oktatásban is szerepet vállalna, az oktatás támogatása, a szülőföldön való tanulás elősegítése, az ottmaradás hosszú távú támogatása ugyanis hozzájárul a Kárpát-medencei térség gazdasági szereplőinek együttműködéséhez.
Azt is megemlítette, hogy a Pallas Athéné alapítványcsalád, amelynek egyik tagja, a konferenciát támogató Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítvány azzal a céllal jött létre, hogy az MNB társadalmi felelősségvállalási programját kiterjessze, és támogassa a határon túli magyarság oktatását, közgazdasági tudásának fejlesztését. Windisch László egyben ismételten hamisnak nevezte az összehasonlítást a Pallas Athéné alapítványok pénzügyi lehetőségei és a költségvetésben a felsőoktatásra évente rendelkezésre álló összegek között. Megismételte, az alapítványok vagyona 200 milliárd forintra tehető ugyan, de csak a vagyon hozamait használják fel társadalompolitikai célokra, így az oktatás, a tudásközpontok fejlesztésére. Így hosszú évtizedeken keresztül lehet az éves hozamokat a közgazdasági képzés támogatására felhasználni - tette hozzá.
Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár arról beszélt, hogy a szülőföldön maradás alapvető feltétele a társadalmi és gazdasági státusz megerősítése. Hozzátette: egy felmérés szerint a külhoni szakképző iskolás diákok államnyelv-ismerete a Délvidéken és Erdélyben 50 százalék alatt marad, a Felvidéken 50 százalék körüli, ez is azt mutatja, hogy nagyon fontos, hogy legyenek magyar nyelvű szakképzések.
A helyettes államtitkár jelezte: 2016 a külhoni fiatal magyar vállalkozók éve lesz, a kormány 750 millió forintot biztosít a programra. A támogatás fontos ahhoz, hogy legyen jövőképük, teremtsenek értékeket és munkahelyeket, így segítve megmaradásukat szülőföldjükön.
Horkay Nándor, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) igazgatója előadásában arról beszélt, hogy a külhoni magyarságra a magyar költségvetés elenyésző, kevesebb mint kéttized százalékát fordítja az ország. A jelenlegi 21 milliárd forintot legalább 100 milliárd forintra kellene növelni véleménye szerint. Mint mondta, a Kárpát-medencei magyarság legértékesebb erőforrása a humánvagyon, a magyar anyanyelvet beszélő, magyar kultúrkörhöz tartozó emberek, ugyanakkor 2001 és 2011 között 1,1 millióval csökkent a Kárpát-medencében magukat magyarnak vallók száma.
Kitért arra: míg a hagyományos támogatáspolitika "szokás alapon" támogatta a külhoni oktatást, kultúrát, ezt fel kell, hogy váltsa a fejlesztéspolitika, a gazdaság- és területfejlesztés, infrastruktúrafejlesztés és intézményfejlesztés politikája, amely garantálhatja a külhoni magyarság megmaradását a szülőföldjén.
Maruzsa Zoltán, az Oktatási Hivatal (OH) elnöke előadásában arról beszélt, egységes Kárpát-medencei oktatási teret kell kialakítani. Mint mondta, jelenleg 12 magyarországi felsőoktatási intézmény 15 alapképzéssel és 6 mesterképzéssel van jelen a határon túli területeken, összesen 1200 hallgatóval. A szomszédos államok jogrendje szerint további 20 intézmény működik, és biztosít 300 képzésen 16 ezer hallgatónak magyar nyelvű oktatást. Kitért arra, hogy sok helyen, ahol a Kárpát-medencében van magyar nyelvű lakosság, ott jellemzően van magyar nyelvű képzés is. Hozzátette: a Kárpát-medencei magyar nyelvű felsőoktatás minőségi és mennyiségi fejlesztése érdekében szükséges a külhoni magyar felsőoktatás képzési szerkezetének átalakítsa, kínálatának bővítése, a Kárpát-medencei hallgatói mobilitás javítása ösztöndíjakkal, valamint a szakemberpótlás érdekében az oktatói mobilitás bevezetése. MTI

2016. február 12.
Polémia a Parászka Boróka elleni petíció mentén
Indulatos, helyenként az eltérő véleményt megfogalmazók szidalmazásában és becsmérlésében kimerülő vita zajlik az erdélyi magyar portálokon, illetve közösségi oldalakon egy petíciókapcsán, amely Parászka Boróka marosvásárhelyi újságírónak a sajtóból való eltávolítását javasolja – adja hírül a kronika.ro.
Péntek délelőttig több mint 1000 aláíró támogatta a kezdeményezést, amely arra kéri a szerintük „magyarellenességéről elhíresült” újságírónak közvetett vagy közvetlen formában médiafelületet biztosító személyeket, hogy lehetőségük szerint ne járuljanak hozzá a „bomlasztó, közösségromboló és általános ellenszenvet kiváltó cikkeinek, műsorainak, üzeneteinek a népszerűsítéséhez”.
„Az erdélyi magyar közéletben nincs szükség a behozott ideológiák erőszakos meghonosítására, a nemzeti értékek kigúnyolására, a székely autonómiatörekvések – magyarok által irányított – megakadályozására, a közösségi érdekek lenullázására. Parászka az eddigi ideológiai vesszőfutását mindössze az őt tudatosan befogadó és felfuttató sajtóorgánumoknak köszönheti, de mivel egyre agresszívebben és egyre sértőbben támadja mindazt, ami erdélyi és magyar, legyen az szimbólum, állampolgársági jog vagy Wass Albert-regény, most már elegünk van az erdélyi magyar közéleti szerepléséből” – áll az Elegünk van Parászkából! elnevezésű, a marosvásárhelyi Ferencz Zsombor kezdeményezte petícióban. Az ötletgazda egyébként szakmáját tekintve nem újságíró, alkalmi írásai ugyanakkor több erdélyi magyar sajtóorgánumban – köztük a Krónikában – is megjelentek.
Parászka Boróka a Transindex portálnak úgy nyilatkozott, ez az ügy túlmutat az ő személyén, és az ilyen megnyilvánulások már „szindrómaszintűek”, mivel szerinte volt példa arra, hogy lejáratókampány indult olyan személyek ellen, akiket ezért vagy azért magyarellenesnek bélyegeztek meg. A Vásárhely.ro – ahol a marosvásárhelyi közszolgálati rádió munkatársának több publicisztikája is megjelent – csütörtökön elítélte a Parászka elleni petíciót és minden olyan kezdeményezést, amely a vélemény- és szólásszabadság ellen irányul.
Vélhetően a témához kívánt hozzászólni a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete is, amely – nevek említése nélkül – leszögezte: elutasít a véleménynyilvánítás korlátozására törekvő bármely kezdeményezést – írja a kronika.ro. Erdély.ma

Gyerő indul Kovásznán (Polgármester-választás)
Gyerő József ügyvéd lesz a kovásznai RMDSZ-szervezet polgármester-jelöltje a júniusi helyhatósági választásokon. Gyerő egyedüliként jelentkezett a megmérettetésre, a szervezet választmánya tegnapi ülésén egyhangúlag támogatta. Jelölését az RMDSZ megyei állandó bizottságának is el kell fogadnia.
A városi művelődési házban megtartott gyűlésen részt vett Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki szervezetének elnöke, a 32 fős választmányból 26-an jelentek meg. Bodó Lajos, a szövetség városi szervezetének elnöke köszöntötte az jelenlevőket, ismertette az összejövetel napirendi pontjait is: a polgármesterjelölt személyének elfogadása, valamint a városi és megyei tanácsba való jelentkezés módozata. Tamás Sándor röviden ismertette az RMDSZ által nemrég lebonyolított közvélemény-kutatás eredményeit. Kovásznán 867 magyar személyt kérdeztek meg. 81 százalékuk vélte úgy, hogy jó irányba halad a város fejlődése, a helyi RMDSZ-szervezet tevékenységével 54 százalék volt elégedett. A helyi politikusok megítélésében Gyerő József áll az élen, 89 százalékos kedvező véleménnyel, őt követi Thiesz János jelenlegi polgármester 81 százalékkal. A megkérdezettek döntő többsége úgy vélte, hogy a munkanélküliség kezelése prioritás kell hogy legyen a városban. A választmányból elsőként Csikós Tibor alpolgármester szólalt fel. A városban sok mindent mondanak, nem kell elsietni a jelölést, ahogy a tanácstagok esetében sem, be kell tartani a demokrácia elveit. Sokan úgy vélik, Sepsiszentgyörgyről, a szervezet orbaiszéki elnöksége részéről diktálnak – vetette fel. Bodó Lajos röviden válaszolt: mindenkinek megvolt a lehetősége, hogy jelöltesse magát, akár most is bárki megteheti. Tamás Sándor kijelentette: nem dúskálnak minőségi jelöltekben, nem lehet sokáig gondolkodni. Gyerő esetében találkozott a helyi, orbaiszéki és megyei RMDSZ-szervezet elképzelése. A magyarok, de a románok egy része szerint is jó a választás – hangsúlyozta. Gyerő kifejtette: nem szeretné, ha a statútum „megerőszakolásával” lenne jelölt, a választmány döntsön a kérdésben. Röviden vázolta elképzeléseit is. Több hónapos gondolkodás után döntött úgy, hogy vállalja a jelöltséget, nagyobb szerepet vállal a közigazgatásban és a politikában. Ezzel a vállalással – ha támogatják jelölését – a közállapotok változtatásán kíván dolgozni. Céljai közt a 2015–2020-as időszakra érvényes városfejlesztési stratégiában foglaltak megvalósítását említette, hangsúlyt fektetve a vendégforgalomra. Ösztönözni kívánja a fiatalok itthon maradását is – hangoztatta. Együtt kíván dolgozni és állandó kapcsolatot, párbeszédet tartani a város polgáraival, a választmánnyal, a városháza alkalmazottaival, a tanáccsal, a szövetség széki, megyei vezetőségével, a parlamenti képviselettel. Azt szeretné, ha hivatali ügyekben minden ajtó nyitva állna számára – jegyezte meg. Ha polgármesterként szembesül a pillanattal, amikor úgy látja, munkája elégtelen, elveszti támogatottságát, azonnal visszaadja megbízását – ígérte a jelenlevőknek. A gyűlésen elhangzott, a polgármesterjelöltnek vétójoga lesz a tanácstagok listájának összeállításánál, az alpolgármester személyének kijelölésében is. Gyerő kétharmados RMDSZ-többséget kíván a majdani tanácsban, a jelentkezők közül konzultáció során választják majd ki a jelölteket, akiket ott lát a közös munkában. A tagoknak a közösség támogatását kell élvezniük, pluszértéket kell teremteniük – hangsúlyozta. Tamás Sándor köszönetet mondott Thiesz János polgármester eddigi és az elkövetkező hónapokban folytatott munkájáért (az elöljáró nem volt jelen, külföldön tartózkodik). Nehéz időszakban került a város élére, de elvégezte feladatát – mondta Tamás. A megyei szövetség elnöke azt is megígérte: ha szükség lesz rá, a kampány idején akár Kovásznára is költözik ideiglenesen. Ez így volt az előző kampányban is, amikor naponta Kovásznán volt, minden támogatását megadja a magyar érdek érvényesüléséért – fűzte hozzá.

Visszaesett a születések és a házasságkötések száma
Csökken a születések és a házasságkötések száma Háromszéken. Utóbbi tekintetében Székelyföldön rosszabb a helyzet, mint a romániai átlag, egyben hasonló, mint Magyarországon, de ennél kedvezőtlenebb adatok is léteznek Európában.
A Kovászna megyei személynyilvántartó hivatal összesítése szerint Háromszéken tavaly 1972 születési bizonyítványt (egy évvel korábban 2122-t, 2008-ban 2337-et), 1047 házasságkötési bizonylatot (az előző évben 1216-ot, 2008-ban 1343-at, ám 2007-ben 2475-öt), 2367 elhalálozási bizonyítványt (egy évvel korábban 2355-öt, 2010-ben 2555-öt) állítottak ki. A 2007-től tavalyig terjedő, éves lebontásban közölt adatok alapján dr. Gergely Orsolya szociológust, egyetemi adjunktust kértük, értékelje a helyzetet. A számok mögött egy sor társadalmi átalakulás is áll – mondta. Egyrészt módosult a házasság, mint intézmény értékelése, megváltozott az egyedülállókkal szembeni társadalmi elvárás. Urbánusabb térségekben 1989 előtthöz képest szinte teljesen megszűnni látszanak olyan társadalmi íratlan szabályok, melyek korábban erősen éreztették hatásukat. Ma már lehet házasság nélküli párkapcsolatban élni, vagy egyedülállóként is gyereket vállalni, az egyházak által támasztott elvárásokat már nem érzi követelménynek a fiatalok jelentős része. Az ezer főre eső házassági arányszám 2014-ben Háromszéken 4,4, Hargita megyében 4,3, a romániai átlag 5,1 volt. Tehát itt alacsonyabb a házasságkötési arány, mint ami országos szinten tapasztalható, viszont hasonló ahhoz, amit Magyarország, Ausztria, Írország esetében jegyeztek. Léteznek negatívabb adatok is, például Olaszországban vagy Spanyolországban, ahol 2011-ben ez az arány 3,1, illetve 3,2 volt. Tény, hogy Európa-szerte ilyen trendek vannak, és ami nálunk tapasztalható, az nem tér el az átlagtól, és nem is a legrosszabb helyzet – magyarázza Gergely Orsolya. Magyarán, Románia „jobb” arányokat mutat, mint a legtöbb uniós ország, s úgy tűnik, Székelyföld „hamarabb felzárkózik” a nemzetközi trendekhez.
A születési adatok tekintetében hasonló a helyzet. Csökkenő tendencia tapasztalható, ahogy Románia más megyéiben is. Összehasonlító adatok hiányában a számok nem sokat mondanak. Az látszik, hogy a vidéki térségben élők körében stabilabb a születési arány, bár ott is van fogyás, viszont városon kevesebb gyerek születik. Ezt sem lehet általánosítani, mivel a városok között is megfigyelhetők kis eltérések, ahogy a falusi települések esetében is.
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Saját kolozsvári polgármesterjelöltet indítana az EMNP
Húsz Kolozs megyei községben lesz néppárti lista
Kolozsváron és további húsz községben indít jelöltlistát, nyolc településen pedig polgármesterjelöltet az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) – döntötte el a Kolozs megyei szervezet.
Elnöke, Soós Sándor szerint legalább kétszer annyi szavazatra számítanak az idei önkormányzati választásokon, mint amennyit 2012-ben sikerült megszerezniük. A magyar szavazatok maximálása érdekében a Kolozs megyei Néppárt továbbra is nyitott a többi magyar politikai szervezettel – az RMDSZ-szel és a Magyar Polgári Párttal (MPP) való egyeztetésre – áll közleményükben. Soós Sándor elmondta: március 5., az a határidő, ameddig tisztázni kellene a hogyan továbbot. Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke a Szabadságnak nyilatkozva sajnálatát fejezte ki, hogy a Néppárt saját kolozsvári jelölt indítása mellett döntött, úgy véli, hogy Horváth Anna személyének támogatásában megvalósulhatna a kolozsvári magyarok összefogása.
Sz. K. Szabadság (Kolozsvár)

Emlékezéssel tarkított doku-tárlat a Korunk 90 évéről
Plakátok, fényképek, szekus megfigyelési dokumentumok, festmények, grafikák és könyvek révén pillanthatnak be a Korunk 90 éves történetébe mindazok, akik március 18-ig ellátogatnak a Rákóczi (Eremia Grigorescu) út 52. szám alatti Korunk Stúdiógalériába. Jó apropót szolgáltatott a szerdai tárlatmegnyitó arra, hogy a folyóirat korábbi és jelenlegi szerkesztői, munkatársai találkozzanak, s a laphoz fűződő élményeiket megosszák egymással és az érdeklődőkkel.
A rendszerváltás óta eltelt időszakban, egészen 2008 májusáig Kántor Lajos irodalomtörténész volt a Korunk főszerkesztője, aki kifejtette: a gyűjtemény összeállításakor főként az vezérelte, hogy az elmúlt kilencven évből minél többet megmutassanak – nyilván, lehetőségeikhez mérten, hiszen a régi dokumentumok közül viszonylag kevés van már a birtokukban. Az 1926-os évfolyam borítói mellett megtekinthető a Kassák Lajos tervezte ’29-es lapszám fedőlapja, s néhány az 1957 és 1974 közötti időszak plakátjaiból is.
A megfigyelési dossziékból származó egyik dokumentum arról „tanúskodik”, hogy Gáll Ernő kapcsolatba lépett a lapot 1926-ban elindító Dienes László Amerikában élő fiával. Szabadság (Kolozsvár)

Képek és háttérképek
avagy, reminiszcenciák Erdély képzőművészetének budavári seregszemléjén
FOLYTATÁS LAPUNK FEBRUÁR 10-I SZÁMÁBÓL
Ha már amúgy is sorozatokról beszéltünk, vegyünk szemügyre egy eltérő jellegűt is, mégpedig azét a művészét, aki az egy személyhez köthető alkotások mennyiségének rekordere volt ezen a tárlaton. Cseh Gusztáv Hatvan főember és Jeles házak című rézkarc sorozatairól van szó, amelyek a címlapokkal együtt 61-61 nyomattal állítanak emléket nemzeti Pantheonunk példamutató alakjainak, illetve a történelem zivataraival ma még dacoló vagy éppen a régen porrá lett kultúrtörténeti jelentőségű építményeinknek. Az emlékezés asztala és az Önarckép Kafkával különálló grafikai lapok; mindkettő a szerző bravúros tollrajz-technikájának ikonikus darabjai. Guszti – akinek halk szavú édesapja id. Cseh Gusztáv, a Képzőművészeti Főiskola írásművészet tanára volt, és a betűk, a kalligráfia szeretetére engem is oktatott –, a tudatosan meglendülő vonalak világát már kisgyermekként jól ismerte, így korán megteremtette szellemi tartalommal átszőtt rajzkultúrájának összetéveszthetetlen jellemvonásait. S mihelyt a testet öltött forma parádéja a zenitre ért, csupán a tartalom elmélyítése nyújthatta számára a továbblépés valódi zálogát. A történelem mámorító aromája pedig, amely bűvkörébe vonta észrevétlenül, nemzeti fogantatású vallomásokat hívott életre portré- és műemléksorozatainak míves képtereiben.
Cseh igen szoros baráti kapcsolatot ápolt Gergely István elismert kolozsvári szobrászművésszel. Kettőjük világszemléletének lényegi azonossága, valamint műtermeik közvetlen szomszédsága motiválhatta Gergelyt is a hasonló tradíciókban gyökerező alkotások megálmodására. (A seregszemlén tizenhat hollófekete domborműve sorakozott a falakon: Ady Endre, Benedek Elek, Báthory István, Bethlen Gábor stb.). Végső soron így ölthettek alakot művelődéstörténetünk zászlóvivőinek hitelesen dokumentált, síkban és plasztikában is kivitelezett képmásciklusai. (Meglehet, talán épp akkoriban kezdett csírázni bennem is egy hasonló szándék – ami viszont csak évtizedekkel később valósult meg –, hogy a piktúra legnagyobbjainak állítsak emléket, ezúttal szélesebb értelmezésben, európai kitekintéssel, vászonra megfestve, miként azt nemrégiben a Nagymesterek című, reneszánsz és barokk festőművészek arcképcsarnokát felidéző kötetemben meg is tettem).
Cseh Gusztival és Gergely Pistával sűrűn bejártuk Székelyföld szép emlékhelyeit; ilyenkor többnyire Alsócsernátonban horgonyoztunk le a Haszmann család múzeumértékű néprajzi gyűjteménnyel hívogató, vendégszeretetéről elhíresült birtokán. Ott, ahol ma a szelek cibálta óriásfenyők alatt Gusztinak cserzett kopjafa állít emléket immár örökkön tartó vándorútján; Gergely Pistának pedig saját keze munkája, a székely kultúrhistória neves szülöttjét, Bod Pétert ábrázoló szobra, amellyel az 1973-ban hivatalosan is kapunyitó Csernátoni Múzeumot, valamint a becses szülöttről elnevezett Közművelődési Egyesületet ajándékozta meg.
Nyári alkotótáborok már akkor hívogattak művészeket szép számmal Erdély-szerte.
Talán a gyergyószárhegyi Lázár-kastélyban működő volt a legismertebb mindahány közül. De szép pillanatok emlékeztetnek a Sepsiszentgyörgytől alig három kilométernyire meghúzódó Árkos településen eltöltött napokra is, báró Szentkereszty Béla romantikus környezetben bujkáló, csónakázótóval, hidakkal, ligetekkel tarkított kastélyának idilli hangulatokat sugalmazó egykori birtokán. Plugor Sándor festőművész (becenevén: PöSö) – akinek jó néhány remekbe szabott munkájával a budavári seregszemlén is találkozhattunk (Olvasó, Illyés Gyula illusztráció, Szilágyi Domokos emlékére, Önarckép stb.) – maga is jelen volt több alkalommal Árkoson. Festő létére eminens rajzolóként és illusztrátorként is tekintettünk rá; jellemzően fekete alapú fehér érrendszerekben lüktető rajzai, olykor barokkosan, máskor puritán dallamvonalak szűkszavúságával elbeszélve, igen népszerűek lettek.
Árkosra érkezésünk után, még pár napig Plugor, Gergely, Cseh és jómagam is, a környékkel való ismerkedés közepette önfeledten „kortyolgattuk” a szellemlazító perceket – ahelyett, hogy verejtékes munkával ütöttük volna agyon a kacérkodó helybéli romantikát. Így aztán igencsak váratlanul ért, amikor Sylvester Lajos, a Sepsiszentgyörgyi Színház egykori színigazgatója, akkoriban a Művelődési Bizottság vezetője telefonon, némi aggodalommal a hangjában közölte: Nagy Ferdinánd, a megyei pártbizottság első embere egy órán belül látogatást kíván tenni a táborban, hogy bizonyságot nyerjen, miféle remekműveket hoztak létre a meginvitált mesterek. Persze bemutatható művek nem léteztek. Egyetlenegy sem. Legalábbis akkor még nem. A két fekete gépjármű pedig máris gördült befelé az egykor lópatákhoz szokott, békebeli időket megélt gyöngykavicsos ösvényszalagon.
Nem tehettünk mást: fogadnunk kellett az érkezőt. Méghozzá ott, ahol a kastély egyik szárnya alatt tisztes vinotéka húzódott meg, amely a téli hónapok mezőgazdasági konferenciáinak időszakában sokak kedvelt tartózkodási helye volt. Ominózus találkozásunkkor Gergely Pista, mihelyt mód nyílt rá, nyomban helyet foglalt Nagy Ferdinánd szomszédságában, a biztonsági legények pedig – borpince ide, borpince oda – (tán bizalom hiányában?) a magukkal hozott italosüvegeket helyezték el a terebélyes tölgyfaasztalon. S még mielőtt bármiféle diskurzus kezdetét vehette volna, Gergely határozott szókimondásával, eltaposhatatlan igazságérzetével, esélyt sem adva bárkinek a közbeszólásra, magával ragadón kezdte ecsetelni a Miklóssy Gábortól hallott teóriát, ami a „fejben” történő alkotás szükségességét helyezi mindenekkel szemben előtérbe. Ami közismerten arról szólt, hogy minél teljesebb művet szándékozunk létrehozni, annál elmélyültebben, időt sem kímélve érleljük bensőnkben az összerakható, apró részleteket. Eszerint tehát: azért nem láthatók még a művek, mert most készülnek. Mármint: mibennünk. Az elmélet újszerűségének meglepetése, úgy tűnt, váratlanul érte, és szíven is ütötte az első titkárt, aki ez irányú tájékozatlanságát palástolandó, már szóba se hozta a remélt látványképeket. Aztán jött még egy fagyott mosoly, még egy hűvös pohár bor, és további eredményes elmélyülést kívánva sietősen asztalt bontott, távozásra szánva el magát. Miközben a gépkocsi mélyfeketéje elnyelte testes sziluettjét, az egyik „közalkalmazott” még visszaröppent, az asztalról begyűjtötte az alig használt, kiváló párlattal töltött boros flaskókat, majd példás rendet hagyva maga után, csapattársaival tovaszállt.
Árkossy István
FOLYTATJUK. Szabadság (Kolozsvár)

Végre restaurálnák a történeti múzeumot
Az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum földszintjének és első emeletének teljes körű restaurálására készül az intézmény. Sanda Mantól, a múzeum szóvivőjétől megtudtuk: az ingatlan helyrehozatalához szükséges közbeszerzési eljárást a múzeum hirdeti meg, de a munkálatokat a Művelődésügyi Minisztérium finanszírozza közel hárommillió lejjel.
A közbeszerzést remélhetőleg e hónap végén vagy legkésőbb március elején hirdetik meg az Elektronikus Közbeszerzési Eljárások (SEAP) honlapján, jelenleg a feladatfüzeten dolgoznak. A múzeum vezetősége bizakodik abban, hogy a munkálatok már az idén elkezdődhetnek, ám ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy egy közbeszerzési eljárásra 45 napig lehet jelentkezni, majd ezt követően zajlik az elbírálás és az eredményhirdetés, illetve azt, hogy a vesztes cégek általában megfellebbezik a versenytárgyalás eredményét, akkor már nehezen valósítható meg az idei munkakezdés. A munkálatok becsült időtartama két év. Szabadság (Kolozsvár)

Apróka eszponka
– Ne, egy apróka eszponka! – kiáltottak fel a frumószai csángó lányok, amikor gyöngyfűzéskor meglátták a pici biztosítótűt. – A ziherejsztűre mondjátok? – kérdeztem csodálkozva.
Böjtös galuska
Történt, hogy 2010-ben egy vegetáriánus barátnőm vendégeskedett nálunk Frumószán. Ebédre mi galuskát ettünk, ő sajtot, túrót. Egyszer csak kérdezi, hogy kaphat-e egy galuskát...
– Ez apróka töltött káposzta, csak épp szőlőlapiba van tekerve – magyarázom.
Bólint, majd vesz egyet, villájával szétnyomkodja, megszaglássza, majd kijelenti:
– Ebben egy deka hús sincs!
– Óhhhh, már hogy ne lenne, nem épp vegetáriánusok az itteni emberek – okoskodok.
Addig-addig, hogy felhívom telefonon a galuska készítőjét, aki velem egyidős barátnőm egyben, és három éve gyakran főz nekünk. Ekkortájt még magázódunk, három esztendő nem elegendő számára, hogy egy tanárnőt letegezzen. Barátságunk negyedik évében adja be végül a derekát és tegezni kezd.
De vissza a galuskához...
– Mónika, kedves, megmondaná nekem, hogy mit tett a galuskába?
– Hogy mivel töltöttem meg?
– Igen.
– Hagymát dinszteltem, tettem belé még murkot, egy kis rizst.
– Zöldet?
– Petrezselymet, egy kis kaport.
– S még mit?
– Sót, borsot...
– Egyebet?
– Igen, még az apróra vágott káposztalapit, egy kanál zsírt. Ez a tötelékje...
– Húst nem tesznek belé? – kérdem kikerekedett szemekkel.
– Tonár néni, húst a böjtös galuskába?
– Tesznek belé?
– Nincs hús a böjtös galuskába!
– Hány esztendeje küldi Kend nekem a böjtös galuskát?
– Harmadik böjtben vagyunk belélépvel – mondja.
– Nem vettem számát eddig, hogy nincs benne hús, na mondja meg!
Nevet.
– Azt kell jelentse, hogy finom, kedvire való! –mondja.
– Igen! Isten fizejse! – köszönök el.
– Jó szűvel! – köszön.
Tudja meg, aki még nem tudta, hogy a böjtidőben, a böjtös galuskában nincs hús. De húsval vagy nélküle, akit Csángóföldön galuskával, geluskával kínálnak, az ki ne hagyja!
(2016. február 8.)
Egy húshagyó keddnek napjáról
2010-et írunk, csodás év, negyedik esztendeje élünk Frumószán, befogadott a falu. S egyszercsak egy napon mind csak nyitják a kaput s hojzák a geluskákat. A geluska tiszta magyarul: galuska, apróka töltött káposzta, kisujjnyi, szőlőlevélbe, martilapuba, édes vagy savanyú káposzta levelébe tekerve. Mesébe illő nagyságú fazekakban főzik, fáskályha szélén, lassú tűzön.
Azon a húshagyó kedden a harmadik galuskás tál átvételekor igazán értetlenül tettem fel a kérdést:
– Tatiána, mondja má’ meg nekem, hogy mi lelte az asszonyokat ma, hogy mind nekem hojzák, küdik a geluskákat, főtten, krudan, mindenképpen?
– Holnaptól sirülünk bé a böjtbe, Tanár né’, hát együnk húsból bőven a mai napon, ezért főjzük s küdjük es, hojzuk es! – mondja nevetve.
– Isten fizejse! S ne meséjze el másoknak es, me nem tudtam.
Meséjzte vagy sem, nem tudom, de immán elmeséltem én szeretetvel,
(2010, húshagyó keddnek napján)
MÁTHÉ KRISZTA. Szabadság (Kolozsvár)