Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2015. december 15.
A székelyföldi „terrorizmusról” Strasbourgban az antikommunista forradalom kitörésének évfordulóján
Tegnap késő este megtartott strasbourgi felszólalásában Tőkés László európai képviselő a temesvári felkelés évfordulójára emlékezve vetette fel a Ceauşescu-rezsim átkos örökségeként tovább kísértő hagyományos magyarellenesség kérdését – közölte a politikus sajtóirodája.
2015. november 30-án, Románia nemzeti ünnepének előestéjén, a Román Hírszerző Szolgálattal (SRI) együttműködve a Legfelsőbb Bíróság és Semmitőszék melletti Ügyészség (Parchetul de pe lângă Înalta Curte de Casație și Justiție) Szervezett Bűnözést és Terrorizmust Vizsgáló Igazgatóságával (Direcția de Investigare a Infracțiunilor de Criminalitate Organizată și Terorism (DIICOT) robbantásos terrorcselekmény előkészítésének vádjával vette őrizetbe Beke István Attila székely-magyar mozgalmi vezetőt, és helyezte őt harminc napos előzetes letartóztatásba.
A jól időzített terrorügy kísértetiesen emlékeztet arra az 1984-es „terrorcselekményre”, melyet nagy bizonyossággal a korabeli kommunista rezsim politikai rendőrsége, a Securitate diabolikus forgatókönyve alapján hajtottak végre Mihai Viteazul sepsiszentgyörgyi szobránál, s amelynek tragikus módon a kiskorú Vaszi János is áldozatául esett. Az ártatlan gyermek gyilkosainak, illetve a románellenesnek beállított cselekmény elkövetőinek a román hatóságok azóta sem leltek a nyomára. Tegnap késő este megtartott strasbourgi felszólalásában Tőkés László európai képviselő a temesvári felkelés évfordulójára emlékezve vetette fel a Ceauşescu-rezsim átkos örökségeként tovább kísértő hagyományos magyarellenesség kérdését.
Emlékezetes, hogy a ’80-as évek végén, nevezetesen 1989 csodálatos karácsonyán a hírhedt Szekuritáté a magyarellenes érzések felkorbácsolásával, illetve az ország épsége ellen törő „magyar veszéllyel” riogatva próbálta leszerelni a diktatúrával szembeni általános elégedetlenséget. Bevett gyakorlata szerint 1984-ben hasonló célzattal rendezte meg az „országegyesítő” Mihály vajda szobrát célba vevő „merényletet”, mintegy alkalmas ürügyként a székelység elleni represszív fellépésre. Nagy valószínűséggel hasonló meggondolások állnak a kézdivásárhelyi Beke-ügy hátterében. A gyulafehérvári „országegyesítéshez” kapcsolódó, december elsejei nemzeti ünnepen a Szekuritáté posztkommunista utódintézménye, a SRI az 1984-eshez hasonló terrorakcióval próbálta újból felheccelni a román közvéleményt, a „magyar kártya” sokadszori kijátszásával igyekezvén elterelni a figyelmet a kormányválságon alighogy átesett országot nyomasztó súlyos gondokról.
A migrációs válság és a nemzetközi terror elharapózása idején különösképpen fenyegető a terrorizmus kollektív bűnébe keverni a területi autonómiáért síkra szálló Székelyföldet. Ez a szándék húzódhat meg a kézdivásárhelyi terrorvád mögött, figyelembe véve azt is, hogy a SRI hangsúlyos módon „biztonsági kockázatként” kezeli a magyar önrendelkezési törekvéseket.
Erdélyi képviselőnk évfordulói hozzászólásában Temesvár megbékélést sugárzó szellemét idézte. A Temesvári Kiáltványra hivatkozva viszont annak fontosságát hangsúlyozta, hogy az 1989-es demokratikus rendszerváltozás hatályának a nemzeti kisebbségekre, nevezetesen erdélyi magyar közösségünkre is ki kell terjednie.
itthon.ma//erdelyorszag

Új parancsnok a csíkszeredai rendőrkapitányság élén
Huszonhárom éve szolgál Csíkszeredában, nemcsak a város, hanem az egész térség problémáit ismeri: Iordan Ștefan Mircea augusztusban vette át Fekete Kászoni Titusz leköszönt parancsnok helyét a csíkszeredai rendőrkapitányságon.
Fekete Kászoni Titusz korábbi városi rendőrparancsnok 2006 őszétől nyolc és fél éven át vezette a helyi kapitányságot, egészen idén márciusi nyugdíjazásáig. Iordan Ștefan Mircea augusztusban, a megüresedett parancsnoki állásra meghirdetett versenyvizsga megnyerése után vette át helyét.
A Vaslui megyében született 46 éves rendőrparancsnok Brassóban nevelkedett, huszonhárom éve onnan került a csíkszeredai rendőrkapitányságra. Korábban a bűnügyi nyomozóosztályon, majd a közrendészeti osztály irodavezetőjeként dolgozott, végül a városi kapitányság élére történt kinevezése előtt az 1-es számú körzeti rendőrséget irányította.
Mit tekint a legnagyobb kihívásnak? – tettük fel a kérdést. „A kihívás és cél ugyanaz, ami az országos főkapitányságé is: megóvni az állampolgárok biztonságát, és mérsékelni a közlekedésben résztvevőkre leselkedő veszélyt. Az utolsó öt év statisztikái, elemzései alapján kijelenthetjük, hogy Hargita megye és Csíkszereda közbiztonsága országos viszonylatban is kiemelkedően jó” – jelentette ki. Hozzátette, a kiváló statisztikai mutatókon túl a valóságban több probléma is létezik: első a régióra jellemző túlzott alkoholfogyasztás – ez kihat mind a közlekedésbiztonságra, mind az erőszakos cselekmények számára.
Elárulta, a jelenlegi városvezetéssel egy biztonságérzetet növelő, jelentős projektet is meg szeretnének valósítani. „Jelenleg közel húsz, a városházához tartozó térfigyelő kamera működik Csíkszeredában. A rendszert nem felügyeli állandó személyzet, hanem egy számítógép elraktározza a képeket, és csak igénylésre keresik elő egy adott időpont és helyszín felvételeit. A tervünk az, hogy a rendelkezésünkre álló anyagi keretek függvényében létrehozzunk egy, a rendőrség keretében működő éjjel-nappali szolgálatot, ahol valamennyi térfigyelő képét valós időben látjuk” – mondta el.
„Képzeljék el, milyen elrettentő hatása lehetne, ha valós időben látnánk egy vandál tettet vagy bűncselekményt, és rögtön a helyszínre tudnánk küldeni egy egységet” – emelte ki a szolgálat létrehozásának fontosságát.
Nincs veszélyben a város, ami az alvilági tevékenységeket illeti – válaszolt röviden a rendőrparancsnok arra a kérdésünkre, drog- esetleg emberkereskedelem terén mekkora a baj. Rögtön hozzátette, a városi kapitányság hatásköre ezekben a kérdésekben amúgy is korlátozott. Mint megtudtuk, a „súlyosabb ügyekkel” a szervezett bűnözés elleni igazgatóság (DIICOT) foglalkozik külön személyzettel, ügyészekkel.
Miként kívánja megerősíteni a kapcsolatot a lakosság és a rendőrség között? – kérdeztük. Iordan Ștefan Mircea válaszában hangsúlyozta: „azt szeretném, hogy az emberek szövetségesként tekintsenek ránk. Szükségünk van a civil éberségre, arra, hogy bármilyen kihágás, törvénysértés, bűncselekmény esetén azonnal értesítsenek – és kitartsanak mellettünk egy-egy bűnügy kivizsgálása, megoldása teljes folyamatában”.
A civil bizalmatlanság egyik okaként a hatósági túlkapást említettük a rendőrparancsnoknak. „Ami a rendőrök viselkedését illeti, ugyancsak arra bátorítom a csíkszeredaiakat, hogy a korrupciótól, csúszópénz elfogadásától kezdve a hatáskör-túllépésig és túlkapásig mindent jelezzenek felénk. Határozottan kijelentem: senki sem fog »megtorlásban részesülni« azért, mert rendőrt jelent fel” – jelentette ki.
Pinti Attila
Székelyhon.ro

Könyvet szánt a diktatúrának Tompa Andrea
Tompa Andrea Fejtől s lábtól − Kettő orvos Erdélyben című regényének felolvasószínházi előadását láthatja a közönség kedden 19 órától a Csíki Székely Múzeumban. „Az orvosi egyetem története nagyon jól tudja modellálni, ami végbement Erdélyben a századfordulótól a húszas évekig, másrészt ennek kapcsán sok minden elmondható az emberi testről és nem utolsósorban a nőkről, hiszen a női emancipációnak egy fontos sarokköve az, hogy ők elkezdhettek felsőfokon tanulni” – indokolta, miért éppen az orvosi életpálya kerül középpontba a Kolozsvárról származó, Budapesten élő írónő regényében.
– Egész fiatal korában voltak próbálkozásai, de az írói pályára valójában a harmincas éveiben lépett...
– Kamaszkoromban valóban írtam, és néhányan, akik látták, azt gondolták, hogy nem csak én, hanem azok a fiatalok, akik a lapok körül, tevékenykednek, ténylegesen írók-költők lehetnének. Iszonyú sok tényezőn múlik, hogy ez megtörténik-e egy emberrel vagy sem. Az én életem egész másfelé fordult azzal, hogy áttelepedtem Magyarországra, utána egy egészen más pálya indult el, színikritikus lettem. Közben majdnem mindig írtam, de nem tartottam fontosnak, hogy megjelenjen, meg nem is hittem abban, hogy annak meg kell jelennie. Az, hogy egy ember beáll egy könyv mögé, elsősorban önbizalom kérdése, önbizalom és hit, hogy amit mondani akar vagy amit csinál, az másokkal megosztható, másoknak is fontos lehet. Nálam ez az önbizalom és a hit sokáig váratott magára, de előny, hogy mire leültem írni, volt valamelyes élettapasztalatom, meg keresztülmentem elég sok mindenen, kezdve attól, hogy mégiscsak életem első két évtizedét egy diktatúrában éltem. Nem akkora baj, ha egy író későn indul, de minél később, valószínűleg annál nehezebb elindulni, mert annál kevésbé tud az ember váltani, nehezebben hiszi el azt, hogy vele még valami nagy és jelentős fordulat megtörténhet.
– Annyira meghatározta életet a diktatúra, hogy könyveiben visszatér ez a téma.
– Egy könyvet szántam annak a diktatúrának, amiben éltem, és talán más könyvekben más majd diktatúrákat fogok feldolgozni. Tulajdonképpen megdöbbentő volna, hogy egy ember két évtizedet él, felnövekszik egy ilyen környezetben, és aztán úgy lép tovább, mintha normalitásban élt volna. Mindig meghökkent, ha valaki azt mondja, hogy engem nem nem érdekel ez, én ezen már túlléptem. Noha én is azt gondolom, hogy túlléptem rajta, de annak árán, hogy megpróbáltam valamelyest feldolgozni a magam és a közösségem számára is ezt a diktatúrát. Azt a szabadsághiányt és tulajdonképpen azt a fajta iszonyatos kontrollt, amiben éltünk, soha nem lehet természetesnek elfogadni, és a világ időről időre létrehoz ilyen helyzeteket, amikor ennyire akar minket irányítani, ellenőrizni, mindent megmondani, hogy történjen. Ezeket a tapasztalatokat időről időre elő kell hozni, mert ez segít megérteni a jelenünket is.
– Valós személyek ihlették ezt a könyvet?
– Nem, inkább lehetséges figurákként definiálnám. Nekem nagyon fontos, hogy az ő létezésük lehetséges legyen, de ilyen figurákat nincs, honnan találni, hacsak nem valami önéletrajzból. Egyébként nem találkoztam erdélyi, zsidó származású, orvosi karon tanuló nő önéletrajzával.
– Ön is orvosnak készült valamikor. Miért mondott le erről a pályáról?
– Ahogy egy normális fiatal elég sok mindennek készül, én is átmentem ezeken a szakaszokon. '89-ben viszont az orvosi kar Kolozsváron zárva volt a magyarul tanulni vágyók előtt, és én valahogy sokkal fontosabbnak tartottam, hogy magyarul tanuljak, mint hogy mi legyen belőlem. Ez akkor egy normális attitűd volt. Ma furán hangzik, de akkoriban a nyelvnek prioritása volt.
– Milyen téma foglalkoztatja most, miről fog szólni a következő könyve?
– Az ötvenes-hatvanas évekkel foglalkozom, az is egy újabb diktatúra, más arculatú diktatúra, az érdekel, hogyan lehet ebben a diktatúrában érvényesülni, hogyan jön létre a Magyar Autonóm Tartomány, mi a célja. Nagyon érdekel az egyház, és az egyházhoz való viszony abban a korszakban. De hát az emberek érdekelnek elsősorban, tehát olyan történeteket keresek, amelyek emberek által mondhatók el múltba ágyazottan, mégis a jelen tapasztalatainkkal kötődnek össze.
Tompa Andrea 1971-ben született Kolozsváron. 1990-ben kezdte meg tanulmányait az ELTE Bölcsészkarának magyar–orosz szakán. 2004-ben doktorált az ELTE orosz irodalom szakán. 2000–2008 között az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet munkatársa, 2005-től a Színház folyóirat szerkesztője, 2008 ősze óta tanít a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karán. Eddig két regénye jelent meg, a Kalligram Kiadónál, A hóhér háza 2010-ben, a Fejtől s lábtól – Kettő orvos Erdélyben 2013-ban.
Izsák-Székely Judith

2015. december 16.
Az Európai Unió Bírósága, mint érvek, értékek és érdekek ütközésének fóruma
Kedden, Luxemburgban lezajlott a Székely Nemzeti Tanács által kidolgozott európai polgári kezdeményezés ügyében indított per tárgyalása az Európai Unió Bíróságán. A felperesek, Izsák Balázs és Dabis Attila azért indítottak pert az Európai Bizottság ellen, mivel az elutasította a „Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért" című polgári kezdeményezés nyilvántartásba vételét. A kereset a nyilvántartásba vételi kérelem elutasításáról szóló, 2013. július 25-én kelt bizottsági határozat megsemmisítésére irányult.
A tárgyaláson megjelent felpereseket Dr. Sobor Dávid ügyvéd képviselte, de jelen volt a felperesek oldalán beavatkozó Magyarország, illetve a Bizottság oldalán beavatkozó Románia és Szlovákia jogi képviselője is.
Beszédében Dr. Sobor Dávid az írásbeli szakaszból olyan fontos következtetéseket vont le, amelyek megerősítették a felperesek álláspontját, és ismételten kérte a keresetben megfogalamzott kérés jóváhagyását, azaz a bizottsági határozat megsemmisítését. Erre erősített rá Magyarország jogi képviselője is. A Bizottság, valamint Szlovákia és Románia képvielője a kereset elutasítását kérték.
A Bíróság Thomas Morus épületében folytatott két és félórás tárgyalás során számtalan olyan érv hangzott el, amely messze túlmutatott a per tárgyán, és a kezdeményezés célszerűségét vitatta, vagy támasztotta alá.
A felperesek egyetértenek abban, hogy függetlenül a per kimenetelétől, az elhangzott, egymással ütköző érvek, a bizonyítékként beterjesztett adatok ezt az ügyet az uniós esetjog fontos hivatkozási alapjává teszik. Ítéletet később írásban közlik ki.
A Székely Nemzeti Tanács sajtószolgálata
Erdély.ma

Tőkés és Sógor a kollektív megbélyegzés ellen
Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő és Tőkés László fideszes európai parlamenti képviselő is felszólalt hétfőn az EP strasbourgi plenáris ülésén, mindketten a romániai magyarság kollektív megbélyegzése ellen emelve szót. Sógor Csaba az ellehetetlenített román–magyar párbeszédet, Tőkés László a volt politikai titkosrendőrség, a Securitate módszereinek jelenkori alkalmazását emelte ki beszédében.
Egy közösség kollektív megbélyegzése ellehetetlenítheti a párbeszédet és a vitát a valóban fontos problémákról, amelyekről a mai napig kevés szó esik Romániában – hívta fel a figyelmet Sógor Csaba. Véleménye szerint ilyen az anyanyelvhasználati jog akadályozása, a kisebbségi közösség szimbólumainak kétségbe vonása, az oktatási törvény szelektív alkalmazása vagy az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatási folyamatának leállása. „Valós párbeszédre van szükség Romániában a többség és kisebbség között ezekről a kérdésekről, nem pedig médiamanipulációra és kollektív megbélyegzésre” – figyelmeztetett Sógor Csaba. Az RMDSZ politikusa úgy fogalmazott: az utóbbi hetekben a teljes romániai magyar közösség értetlenül figyeli, hogy a hatóságok terrorista merénylet elkövetésével vádolnak egy kisvárosi vállalkozót (a kézdivásárhelyi Beke István Attilát – szerk. meg.), aki egy szélsőjobboldali szervezet helyi vezetője, ám a házkutatás során csupán petárdákat és csillagszórókat találtak nála.
„A teljes igazságot majd kideríti a bíróság, de addig is elkeserítő hisztériakeltés folyik a román médiában, a célpont pedig a teljes romániai magyar közösség” – hangsúlyozta. Sógor Csaba arra hívta fel a figyelmet, hogy jelenleg olyan érzése van a magyar kisebbségnek, sőt, a román publicisták egy részének is, mintha valakiknek a szándékos interetnikus feszültségkeltés lenne a céljuk, erre pedig a jelenlegi bonyolult európai biztonsági helyzetben a terrorizmusnak már a vádja is elég.
Tőkés László felszólalásában a romániai antikommunista forradalom 26. évfordulójának kapcsán Temesvár megbékélést sugárzó szellemét idézte, a Temesvári Kiáltványra hivatkozva annak fontosságát hangsúlyozta, hogy az 1989-es demokratikus rendszerváltozás hatályának a nemzeti kisebbségekre, nevezetesen az erdélyi magyar közösségre is ki kell terjednie.
A képviselő sajtóirodája által kiadott közlemény párhuzamot von a kézdivásárhelyi „terrorügy” és az 1984-es sepsiszentgyörgyi szoborrobbantás között, „melyet nagy bizonyossággal a korabeli kommunista rezsim politikai rendőrsége, a Securitate diabolikus forgatókönyve alapján hajtottak végre”. Felhívják a figyelmet, hogy a Ceauşescu-rezsim átkos örökségeként tovább kísért a „hagyományos magyarellenesség, a Securitate posztkommunista utódintézménye most az 1984-eshez hasonló terrorakcióval próbálta újból felheccelni a román közvéleményt, a »magyar kártya« sokadszori kijátszásával igyekezvén elterelni a figyelmet a kormányválságon alighogy átesett országot nyomasztó súlyos gondokról.” A közlemény végül megállapítja, hogy „a migrációs válság és a nemzetközi terror elharapózása idején különösképpen fenyegető a terrorizmus kollektív bűnébe keverni a területi autonómiáért síkra szálló Székelyföldet. Ez a szándék húzódhat meg a kézdivásárhelyi terrorvád mögött, figyelembe véve azt is, hogy a Román Hírszerző Szolgálat hangsúlyos módon »biztonsági kockázatként« kezeli a magyar önrendelkezési törekvéseket.”

Súly alatt a pálma
Mintha a kilencvenes évek eleje tért volna vissza, úgy szabadultak el ismét a magyarellenes indulatok Romániában. Dühítő, elkeserítő és abszurd megnyilvánulásokban nem volt hiány az elmúlt hetekben, újra behálózta életünket a gyűlölet, egymást követik az aljas provokációk.
Ismét megjelentek a feketére mázolt magyar településnevek, s bár fényképek, felvételek örökítették meg az elkövetőket, gépkocsijuk rendszámát is átadva a hatóságoknak, a rendőrség nyomoz, de tettest sehogy nem talál. Hasonlóan más esetekhez – bemázolt SIC-tábla, letépett székely zászló, meggyalázott Gábor Áron-szobor –, nem tudnak az elkövető nyomára bukkanni. Mit gondolhat ilyenkor az államhatalom hitelességét amúgy is megkérdőjelező egyszerű halandó? Azért nem állítják elő a bűnösöket, mert közülük valóak, céljuk az indulatok és a félelem szítása. És nem hagyják csitulni a felkorbácsolt hangulatot, hétről hétre előállnak egy újabb húzással. Csak nyugalom ne legyen. 1990 márciusában a marosvásárhelyi események nemcsak az egykori Securitate utódja, a Román Hírszerző Szolgálat életre hívására szolgáltattak ürügyet, de alaposan megtorpantották a magyar jogköveteléseket is. A ’89-es fordulat után erőre kapott hangok elcsendesedtek, és tíz évnél is többnek kellett eltelnie, míg szépen, lassan az autonómiakövetelések ismét témává váltak. Előbb csak halkan, erőtlenül, aztán mind szélesebb körben, erőteljesebben, látványos akciókban csúcsosodva, külföldön is mind gyakrabban hangoztatva az erdélyi kisebbség jogsérelmeit. 2015 decemberében a huszonöt évvel ezelőtti történéseket felidéző akciók nemcsak a titkosszolgálatok több pénzhez jutását, megerősítését hivatottak szolgálni, hanem a magyar törekvések ismételt elfojtását is. Addig próbálják visszanyomni, míg túl nagyra nem növekszik.
A közelmúlt történelme igazolta, mennyire nem volt szerencsés a fekete március utáni megtorpanás, mily lassan és mily keveset hozott az óvatoskodás, a kis lépések politikája. Saját hibánkból okulva tudhatjuk, hogy most más utat lenne érdemes követni. Annál is inkább, mert a terror mostani kibontakozása nem véres, emberéleteket követelő eseményekben nyilvánul meg – valószínű, ma már ezt nem tudná eladni a magát demokratikus jogállamnak kikiáltó Románia Európában, a világban – , lelki jellegű, a félelemre alapoz. Céljaink, nyelvünk, identitásunk feladását szeretné elérni, hogy meneküljünk más tájakra, vagy húzzuk meg magunkat, érjük be annyival, amennyit koncként idedobnak, ne merjünk lázadozni, követelőzni, jogainkért szót emelni. Ha félünk, az ő érdekeiket szolgáljuk, ha meghátrálunk, ők győznek. A döntés rajtunk áll: lesunyt fejjel próbálunk túlélni, vagy mint súly alatt a pálma, erőt merítünk minden ellenünk irányuló támadásból, és folytatjuk a küzdelmet, amely esélyt adhat, hogy ez a táj gyermekeinknek, unokáinknak is szülőföldje, otthona legyen.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hogy érik el céljukat a titkosszolgálatok?
Ha felmerül a terrorista fenyegetés, a titkosszolgálatok válasza rendszerint abban merül ki, hogy megpróbálják elérni költségvetésük növelését (ez sikerült is, hiszen a tavalyihoz képest 22 százalékkal nagyobb pénzkeret áll rendelkezésükre), illetve az állampolgárok szabadságjogainak korlátozását – áll a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Demokráciatanulmányi Központjának kutatói által készített tanulmányban.
Eszerint terrorizmustámadás esetén az ország legnagyobb rizikófaktora a demokrácia működésével függ össze. A kutatócsoport szerint a craiovai és a kézdivásárhelyi akciói révén a Román Hírszerző Szolgálat azt az üzenetet próbálja elhinteni a társadalomban, hogy Románia terrorcselekmények célpontja lehet, holott ez nem így van. A tanulmány egyik készítője, George Jiglău adjunktus szerint a Hargita és Kovászna megyei lakosság egy részének radikalizálódása annak tudható be, hogy az emberek mellőzve érzik magukat, úgy érzik, képviseletük nincs hatékonyan ellátva, főleg ha azt is figyelembe vesszük, hogy csökkent az RMDSZ jelentősége a politikai szférában. Így megtörténhet, hogy a magyar kisebbség és a román állam között kiépült híd beszakad, ezzel párhuzamosan felerősödnek a radikális hangok, és olyan mozgalmak vehetik kezdetüket, amelyek a 20–30 évvel ezelőtti Európára voltak jellemzőek, amikor az ETA és az IRA aktív volt. (Transindex) NÖVEKVŐ MIGRÁNSELLENZÉS. A menekültek szétosztásáról szóló kötelező kvótatervek kapcsán a szeptemberi 56,2 százalékhoz képest most 75,8 százaléknyian gondolják úgy, hogy Romániának nem kellene őket befogadnia, míg csupán 19,2 százalék véli úgy, hogy igen – áll az Adevărul megrendelésére készült legújabb Inscop-kutatásban. Tizenöt százalékkal nőtt azok aránya is, akik ellenzik a migránsok romániai letelepedését, a szeptemberi 65,3 százalékról 80,2-re. Csupán 16,1 százalék gondolja úgy, hogy nem probléma, ha a migránsok Romániát választják lakóhelyül. Ennél is magasabb azok aránya, akik nem járulnának hozzá, hogy egy menekült-migráns az általuk lakott településen telepedjen le – ez az arány szeptemberben még csak 67,1 százalék volt, most 81,2 százalék. A letelepedést pártolók 14,2 százaléknyian vannak. (Transindex)

Igazát keresi az SZNT
Megtartották az Európai Unió luxemburgi bíróságán annak a pernek a tárgyalását, amelyet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kidolgozott európai polgári kezdeményezés bejegyzésének elutasítása miatt indítottak az Európai Bizottság (EB) ellen a kezdeményezők – tájékoztatta az MTI-t Izsák Balázs, az SZNT elnöke.
Az EU bíróságának joggyakorlata szerint a tárgyaláson a jogi képviselők beszéltek: a felperesek jogi képviselője mellett az ő oldalukon beavatkozó Magyarország, illetve az EB, valamint a bizottság oldalán beavatkozó Románia és Szlovákia jogi képviselője kapott szót. A szintén az EB oldalán beavatkozó Görögország nem képviseltette magát, és a tárgyalás korábbi írásos szakaszában sem tett le indoklást. A kezdeményezők annak a határozatnak a megsemmisítését kérték a bíróságtól, amellyel az EB „nyilvánvaló” kompetenciahiányra hivatkozva elutasította a nemzeti régiók védelméről szóló európai polgári kezdeményezés nyilvántartásba vételét.
Izsák Balázs elmondta, nemcsak Magyarországnak hálás, amiért támogatólag beavatkozott a perbe, hanem az EB oldalán beavatkozó Romániának és Szlovákiának is, mert ezzel elismerték a kérdés súlyát, segítettek bebizonyítani, hogy az EB kompetenciahiánya egyáltalán nem nyilvánvaló. Magyarázata szerint ugyanis, ha egyáltalán kétség merült fel, hogy az Európai Bizottság hatáskörébe tartozik-e az SZNT által felvetett jogalkotási igény, az EB-nek nem lett volna szabad megtagadnia a polgári kezdeményezés bejegyzését. A bíróság előtt olyan két és félórás vita zajlott le, amelyet nem ott, hanem az uniós jogalkotó előtt kellett volna lefolytatni – mondta Izsák Balázs. Úgy értékelte, több ez a per annál, kinek van igaza, bejegyzik-e a kezdeményezést vagy nem, hiszen az írásos szakaszban letett részletes dokumentáció és a tegnapi hosszas jogvita bekerül a luxemburgi bíróság esetjogába, hivatkozási alapot teremt akár Székelyföld, akár a hozzá hasonló régiók számára, amelyek másféle kohéziós politikát várnak el az EU-tól.
Az SZNT és partnerei 2013-ban terjesztették az EB elé a nemzeti régiók védelméről szóló jogalkotási kezdeményezést a Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatósága címmel. Ebben az unió kohéziós politikájának megújításáról kértek jogalkotást annak érdekében, hogy az unió kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. Az Európai Unió 2012 áprilisa óta teszi lehetővé, hogy polgárai az európai polgári kezdeményezés jogával éljenek. Olyan javaslat esetén, amelyet az unió egymillió polgára támogat aláírásával, az Európai Bizottság (EB) jogszabályt alkothat egy adott kérdéskörben, amely összhangban áll az európai uniós alapszerződéssel és irányelvekkel. Egy év alatt egymillió uniós polgár támogatását kell megszerezni ahhoz, hogy az EU figyelembe vegye a kezdeményezést. Az SZNT kezdeményezése azonban nem jutott el az aláírásgyűjtésig, mert az EB megtagadta bejegyzését. Ez ellen a döntés ellen perelnek a kezdeményezők az EU luxemburgi bíróságán. A bíróság ítélete egy-két hónapon belül várható.

A Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen gerillacsoport "ajándéka" a város tisztségviselőinek
A Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen gerillacsoport tagjai "karácsonyi ajándékot" küldtek Marosvásárhely román ajkú polgármesterének és magyar ajkú alpolgármesterének. Az ajándékokat postai küldeménnyel küldték el, mindkét személy egy-egy levelet és egy kétnyelvű utcanévtáblát kapott tőlük ajándékba.
Fejeződjön be a magyar közösség folyamatos diszkriminációja!
Tisztelt Dorin Florea!
A Kétnyelvű utcanévtáblaügyet 2014 májusában indítottuk el, azzal a céllal, hogy Marosvásárhelyen, ahol a város lakosságának majdnem fele, összesen hatvanezer személy magyar nemzetiségű, valódi kétnyelvűséget tükröző utcanévtáblák legyenek.
Amióta ez az ügy elkezdődött, Ön, a város polgármestere, minden eszközt bevetett, hogy a magyar közösség jogos követelményét semmibe vegye, megakadályozza a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezését, ezzel a magatartással minden bizonnyal az a célja, hogy a magyar lakosokat megalázza és diszkriminálja.
Felmerül a kérdés, Ön kinek a polgármestere? Ha nem tiszteli a magyar lakosságot, ha a kétnyelvűséget minden erejét bevetve akadályozza, akkor Ön nem lehet a magyar közösség polgármestere.
Önt már számtalanszor feljelentették az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál, és minden esetben kiderült, hogy polgármesterként a magyar közösséget diszkriminálja. Amióta Ön a város polgármestere, a magyar nyelvet beszélők adóját behajtja, ellenben a magyar közösség jogait nem érvényesíti.
13 évbe telt, hogy az Ön által vezetett hivatal kihelyezte a marosvásárhelyi iskolák homlokzatára a kétnyelvű táblákat, miközben adólejeinket arra használta, hogy román nyelven zajló programokat szervezzen.
Dorin Florea polgármester úr, Ön a magyar közösséget nem tiszteli, az adónkat méltatlanul és tisztességtelenül elkölti, és nekünk viszonzásul a munkatársai azt mondják, amikor belépünk a hivatalba, hogy "beszéljen románul". Miért nem tájékoztatja munkatársait a 215/2001-es törvénynek a magyar közösség anyanyelvhasználatát biztosító cikkelyeiről?
Amióta a kétnyelvű utcanévtáblák ügye elkezdődött, Ön nem volt hajlandó tenni semmit az ügy korrekt és európai módon történő megoldása érdekében, sőt folyamatosan akadályokat gördített az ügy elé.
Polgármester úr! Értse meg, hogy nekünk nem az kell, ami Ön szerint nekünk jár, legyen szíves, ellenőrizze még egyszer a törvényeket, és vegye már végre tudomásul, hogy nekünk, magyaroknak is VANNAK JOGAINK, ÉS ELEGÜNK VAN ABBÓL, HOGY MAROSVÁSÁRHELY POLGÁRMESTERE A MAGYAROKAT DISZKRIMINÁLJA!
Sajnálatos módon a februárban megszavazott városi költségvetés 1 millió lejes tétele, amelyet Peti András RMDSZ-es alpolgármester, az Ön kollegája szerint kétnyelvű utcanévtáblákra különítettek el, eltűnt. Bizonyára a pénzt más célokra költötték el, sajnálatos, hogy miközben a város európai kulturális főváros szeretett volna lenni, a többnyelvűséget nem értékeli, sőt, ha tehetné, minden egyes magyar feliratot eltüntetne a városból.
Végezetül kijelenthetjük, hogy a 2015-ös évben az Ön utasítására a helyi rendőrség üldözőbe vette a kétnyelvűséget, és bizony Ön nem tett semmit a rendőri túlkapások ellen, amelyeket mára már a bíróság is annak tart, hanem hagyta, hogy magyarok százait zaklassák. Reméljük, hogy 2016-ban több toleranciát és európaiságot fog tanúsítani, továbbá megtesz mindent azért, hogy Marosvásárhelyen, ahol a legnagyobb romániai magyar közösség él, megjelenhessenek már végre a kétnyelvű utcanévtáblák.
Boldog új évet kíván a
Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen gerillacsoport
Fejeződjön be a magyar közösség folyamatos elárulása!
Tisztelt Peti András !
A Kétnyelvű utcanévtábla civil érdekérvényesítő ügy 2014 májusában indult el, azzal a céllal, hogy Marosvásárhelyen – ahol a város lakosságának majdnem fele, összesen hatvanezer magyar nemzetiségű ember él – valódi kétnyelvűséget tükröző utcanévtáblák legyenek.
Amióta ez az ügy elkezdődött, Ön, a város magyar alpolgármestere, számtalan ígéretet tett arra, hogy hamarosan lesznek kétnyelvű utcanévtáblák Marosvásárhelyen. Sajnos, ezek az ígéretek mindmáig meghiúsultak. Úgy tűnik, hogy Ön és a városi tanács RMDSZ-es frakciója a magyar közösség egy teljesen jogos követelményét semmibe veszi, megakadályozza a kétnyelvű utcanév-táblák kihelyezését. Ezzel a magatartással újfent bebizonyították, hogy Önök a magyar közösség érdekeit nem akarják vagy nem képesek érdemben és eredményesen képviselni. Pedig a kétnyelvű utcanévtáblaügy egy valódi érdekvédelemmel foglalkozó szervezet számára nem kellene bonyolult legyen, az élet mégis azt bizonyítja, hogy Önök ezt az ügyet nem akarják felvállalni és sikerre vinni. Felmerül a kérdés, Ön kinek az alpolgármestere?
Az RMDSZ 25 éve vezető pozíciókat tölt be a város vezetésében, az Önök frakciója a városi tanács legnagyobb csoportja. Mégis, valahogy a magyar ügyek rendszerint elvéreznek és sikertelenek ebben a városban. A magyar közösség már nem tudja méltó módon megünnepelni az ünnepeit, mert a város főtere nem ad otthont magyar rendezvényeknek. A mostani karácsonyi program alkalmával, a magyarok adólejeit is felhasználva, kizárólag román közösséget megszólító rendezvényeket szervezett az Ön által (is) vezetett polgármesteri hivatal. A karácsonyi díszkivilágítástól kezdődően minden egyes méregdrága rendezvényen a programok egynyelvűek voltak, minden úgy zajlik és zajlott, mintha ebben a városban nem élnének magyarok.
Peti András alpolgármester úr és kedves magyar ajkú RMDSZ-es tanácsosok, Önök minden egyes választási kampány alkalmával megígérik nekünk, a magyar közösség tagjainak, hogy a romániai magyar közösség egyedüli érdekvédő szervezeteként érdekeinket megfelelő módon fogják képviselni a szavazataink által megszerzett állásaik betöltése után, a valóság viszont másként fest. Önök 25 éve rendszeresen becsapnak és elárulnak minket, a választópolgárokat, akik az Önök állásait szavazatainkkal biztosítjuk.
Miként higgyünk Önöknek, ha 25 év alatt nem sikerült Marosvásárhelyen kétnyelvű utcanév-táblákat kihelyezni, milyen érdekvédelem az, amelyik ezt a jogos kérést nem hajlandó a szavazópolgárok tisztelete jegyében megoldani? A kétnyelvű utcanévtáblaügy nem egy nehéz ügy, és Önök azt állítják, hogy munkahelyeket és jövőt akarnak biztosítani a magyar közösségnek. Hogyan akarják ezt tenni, miközben 25 éve nem mernek magyarul megszólalni a tanácsban, pedig ezt a jogot, ami az Önök kötelessége, törvények szavatolják!
Sajnálatos módon a februárban megszavazott városi költségvetés 1 millió lejes tétele, amelyet Ön szerint kétnyelvű utcanévtáblákra különítettek el, eltűnt. Bizonyára a pénzt más célokra költötték el, sajnálatos, hogy miközben a város európai kulturális főváros szeretett volna lenni, ennek vezetése a többnyelvűséget nem értékeli, sőt, ha tehetné, minden egyes magyar feliratot eltüntetne a városból.
Végezetül engedje meg, hogy boldog új évet kívánjunk, annak reményében, hogy 2016-ban Ön és RMDSZ-es munkatársai ígéreteik mellett mindent megtesznek azért, hogy Marosvásárhelyen, ahol a legnagyobb romániai magyar közösség él, megjelenhessenek már végre a kétnyelvű utcanévtáblák.
Üdvözlettel,
a Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen gerillacsoport
Népújság (Marosvásárhely)

Álomfarsang – Balázs Imre József új könyve
A Blanka birodalma és a Hanna hinta után új gyermekverskötettel jelentkezett Balázs Imre József, az Álomfarsang című könyv szintén a Koinónia Kiadó gondozásában látott napvilágot. Míg a szerző korábbi gyermekverseiben az otthon, a kisgyerek meglehetősen szűk, a lovardáig, jégpályáig terjedő tere jelenik meg, a nyolc-tíz évesek világa már kitágult, a badacsonyi vagy budapesti élmények felsorakoznak az otthon a szülőkkel töltött esték mellé. A mindennapok jelenségeiről szóló, játékos, tréfás hangú versek között időnként elvont, különös hangulatú műveket találunk, a gyermek szövegértését, a "felnőtt" irodalomba való bevezetését segítő szövegeket – ilyen vers például az elmúlásról rendkívül áttételesen szóló Elefántcsont babák. Balázs Imre József legújabb gyermekverskötete verselésében eklektikus: egyaránt találunk benne ritmusos, mondókaként mondogatható, tapsolható szövegeket, a magyar gyermekirodalom Weöres Sándor-i hagyományába illeszkedő szövegeket, valamint az északi gyermekversek prózai versformáját követő verseket. A kötet egy jelentős részét a farsangi versek képezik, a maszkot, jelmezt bemutató gyermek versei ezek: játék a maskarával, amely alól mindegyre előbukkan a gyerek igazi arca. A Farsang a királyi udvarban című versfüzérben az udvari személyiségek – a szakács, az udvari bolond, a kamarás – jelennek meg, a Farsang a csillagokban cím alatt pedig a Csillagok háborúja szereplői, Darth Vader, Leia, Yoda lépnek elénk. A kötetet egy, a ballagásról szóló vers zárja – a vers különben üde színfoltja lehet a kisiskolások egyre gyakoribb, ilyen jellegű ünnepélyeinek –, a búcsúzó kisdiák szavaiban, legalábbis felnőttszemmel a búcsúzó apa érzéseivel találkozunk: búcsú a gyermekeink gyerekkorától, az önfeledt játéktól, a mindent átlényegítő gyermeki látásmódtól.
Az Orosz Annabella illusztrációival készült kötetet Marosvásárhelyen többek között a Kobak és a Gutenberg könyvesboltban lehet megvásárolni, és megrendelhető a www.konyvter.ro oldalon.
Rostás-Péter Emese

Adventi Szövétnek
Adventi időben, december közepére jelent meg az aradi Szövétnek kulturális szemle legújabb száma. Gazdag tartalommal, sok jó és érdekes olvasnivalóval.
A közelgő ünnepet köszönti a főszerkesztő Juhász Béla Csodaváráscímű írása, amelyet, ha megszívlelnénk, soha nem lennénk irigyek egymásra. Az intés a jövő és azután következő esztendőkre is érvényes.
A mondjuk így: „irodalmi” blokkban Gál Z. Csaba, Brittich Erzsébet, Szabó Péter, Juhász Béla, Radnai István, Regéczy Szabina Perle kimondottan szépirodalmi jellegű írásai olvashatók, Ódry Mária Csernyánszky Judit képeiről, Ujj János Brauch Magda legújabb könyvének bemutatójáról és az Irodalmi Jelen-díjak kiosztásáról cikkezik. Olvashatjuk Tatár Etelka egykori aradi magyartanár Chigagói levelét Bartók emlékezetéről, folytatódik Nótáros Lajos Arad maradsorozata. Dr. Vajda Sándor most indult sorozata dr. Réthy László tudós akadémikusról, alias Lőwy Árpád pajzán költőről igen érdekesnek ígérkezik. Vajda Anna Noémi Csákányi Esztert, a neves színésznőt szólaltatja meg. A Hitélet ezúttal gazdag rovatában ft. Szilvágyi Zsolt a Véndiák kérdései, Blazovich László Karácsony előtt, Matekovits Mihály Éjféli misec. írásait olvashatjuk. Ez utóbbiból egy érdekes adat: felszentelése óta az aradi minorita templomban csupán kétszer, 1944-ben és 1989-ben nem tartottak éjféli misét.
Puskel Péter helytörténész, mint minden alkalommal, ezúttal is értékes adatokkal egészíti ki az aradi lokálpatrióta ismereteit: megtudjuk, például, hogy az egykori aradi autógyár kapuján összesen 800-nál több, különböző rendeltetésű kocsi gördült ki.
Arad vendége volt a közelmúltban Sarusi Mihály. Pataky Lehel Zsolt rövid ismertetőt közül az Illyés Gyula-díjas alkotóról, a szerkesztő pedig a Népi vallásosság Kisiratosonc. írását közli. A helytörténet rovatban olvasható még Piroska Katalin Gyermekelőadások a múlt századból Aradon c. írása.
A neves szegedi történészprofesszor, Blazovich László ezúttal egykori barátjára emlékezik Bánságtörténet és településtörténet Kovách Géza munkásságában címmel. Dr. Kovách Géza most, december 22-én lenne 90 esztendős.
Az Oktatás rovat számára ezúttal az Ezüstgyopár-díjak átadása szolgáltatott apropót: Szívós Helén és lánya, Péter (Szívós) Dalma (Kiss Anna), valamint Ilona János laudációját (Matekovits Mihály) jelenteti meg a lap, Sipos Szilárd pedig a magyar nyelv Csiky Gergely Főgimnáziumban megtartott napjáról ír.
Figyelmet érdemel a Memoár rovat Albert Ferenc, dr. Perneki-Simonsits Edit, Mandl Marietta, Piros Dénes és Móré-Sághi Annamária írásaival.
És persze van humor is, Piroska István révén (Mi kacagtatta meg Jézuskát, és gondolom, a Göltségjetyzék,egy sváb restauráló magyarul írott költségjegyzéke is az ő számlájára írható), van két vers Grosz Lászlótól (Válságos idők, A jampec). Aztán van Kövér Péter, s ahol ő van, ott szellemes és vaskos humorban biztosan nincs hiány. Ezúttal Flautus. A büdös életbe…! című írásával remekel. Még jó, hogy a nyomtatott írásnak nincs szaga.
Nyugati Jelen (Arad)

Újra megtelt a kultúrotthon nagyterme
Emlékezetes adventi előadás Feketegyarmaton
Vasárnap a feketegyarmati kultúrotthonban 19 órakor kezdődött az adventi táncműsor – vonzerejét jelzi, hogy az érdeklődőkkel megtelt a nagyterem.
Az adventi műsort nt. Nemes Emil helybeli református lelkipásztor nyitotta meg. Az egybegyűlteket köszöntve méltatta az Ibolyások, illetve a vendég, a sepsiszentgyörgyi Kék Virág néptáncegyüttes hagyományőrző munkáját, név szerint említve Nemes Elődöt, a Pál utcai fiúk Egyesület vezetőjét, és a Kovászna megyei küldöttségnek a nemzeti kultúránk megőrzéséért kifejtett fáradozását.
Köszöntőjét követően a 133. zsoltárból vett igeverssel járult hozzá az adventi hangulat megteremtéséhez, hangsúlyozva: nekünk is mindenben érzékelnünk kell a jót, a gyönyörűségest A műsorban elsőként az ibolyások 11 tagja mutatta be betlehemes játékát, ami a Székely Kapuk – Zöld Kapuk című pályázatra készült, igen rövid idő alatt. A Kiss Csilla és ifj. Szilágyi András által betanított színvonalas, vidám betlehemi játékot a fuvola- és furulyakíséret, illetve a szatmári pásztorbotolós tánc is fűszerezte. Fellépésük végén a Pap Alma által elszavalt Magyar áldás szemet nem hagyott szárazon. A közönség vastapssal jutalmazta a fiatalok munkáját, igazi nagy siker volt. Utánuk a Kék Virág néptáncegyüttes lépett színpadra. A csoport 2000-ben alakult Bölönben, 2014-ben megszűnt, de 2015 őszén Nemes Előd jóvoltából alakult újra. Feketegyarmatra az 1900-as évek elején még élő népszokást hoztak el Bölöni legényavató címmel, amit Akacsos Zsolt tanított be. A tréfás, de tanulságos történetet és táncukat hatalmas tapssal köszönte meg a közönség. Utánuk a Kék Virág néptáncegyüttes lépett színpadra. A csoport 2000-ben alakult Bölönben, 2014-ben megszűnt, de 2015 őszén Nemes Előd jóvoltából alakult újra. Feketegyarmatra az 1900-as évek elején még élő népszokást hoztak el Bölöni legényavató címmel, amit Akacsos Zsolt tanított be. A tréfás, de tanulságos történetet és táncukat hatalmas tapssal köszönte meg a közönség. A műsort az Ibolya néptáncegyüttes szilágysági és békési tánca zárta.
Az előadás végén Simándi Sándor polgármester és Komlósi Róbert alpolgármester megköszönték a kiváló adventi műsor megszervezését, a fellépők munkáját, a közönségnek a részvételt, kellemes ünnepeket kívántak mindenkinek.
A köszönethez és a jókívánságokhoz nt. Nemes Emil lelkipásztor is csatlakozott, elismerve mindkét táncegyüttesnek a néphagyományaink ápolásában kifejtett munkáját, kiemelve az ibolyások között szereplő feketegyarmati fiatalok igyekezetét is. Zárszavaiban azt kívánta, hogy a betlehemes játékok üzenetei jussanak el mindenki szívéhez.
Az est a táncosok közös vacsorájával zárult, amit a Nagyzerindi Polgármesteri Hivatal támogatásával Komlósi Imre községi tanácsos készített el.
Balta János

Dinnyés József „daltulajdonos” adventi jótékonysági koncertje
December 13-án, vasárnap „Betlehem, Betlehem a te határidban ...” címmel adott adventi koncertet Dinnyés József zeneszerző, daltulajdonos, előadóművész a temesvár-belvárosi református templomban. „Költők között zenész, zenészek között költő vagyok. Népem egyharmada szülőföldjétől megfosztottan, más népek fennhatósága alatt él. Önmagam veszteném el, ha a világízlést képviselném és elfutnék nemzeti hagyományaim elől” – ez Dinnyés József hitvallása, aki temesvári műsorát is ennek a hitvallásnak a szellemében állította össze.
A műsor első részében Rósz György gitárművész kíséretében megzenésített költeményeket, énekelt verseket adott elő. Bevallása szerint 50 esztendeje a Kárpát-medencét járja, és az igazságot hirdeti Kiss Jenő, Berde Mária, Füzesi Magda, Gál Éva Emese, Bogdán József, Gülch Csaba, Balogh József, Kányádi Sándor és más, számára kedves költők verseit adja elő gitárkísérettel, egy-egy történetet is hozzáfűzve az előadott versekhez, emberközelbe hozva a költemények szerzőit. A műsor második részében „a szívéhez közel álló hitvalló énekeket” adott elő Dinnyés József, amelyek „karácsony felé mutatnak”, majd „ádventi kicsi dalok” következtek, a Kárpát-medence magyar tájegységeinek a legkülönbözőbb részeiből. Adventi műsorukkal vastapsot arattak. Perselyes adományukkal az első temesvári Magyar Bölcsőde létrehozását támogatták a koncert résztvevői.
Pataki Zoltán

Nyugdíj-kiegészítés a honatyáknak
A parlament kedden újból megszavazta a törvényhozók nyugdíjának kiegészítéséről szóló törvényt, amelyet nyáron Klaus Johannis államelnök visszaküldött a törvényhozói testületnek. Az államfő a megfontolást kérő levelében „túlzónak és önkényesnek” minősítette az extra nyugdíjat, továbbá azt is kifogásolta, hogy a korrupcióért elítélt volt honatyáktól sem tagadták volna meg a juttatást. A parlament részben meghallgatta az elnöki kifogást, így az elítélt honatyák nem kaphatnak speciális nyugdíj-kiegészítést. A jogosult volt törvényhozók a nyugdíjkorhatár betöltése után igényelhetik a pótlékot, ha legalább egy teljes képviselői vagy szenátori mandátumot kitöltöttek.
A törvény korábbi változata szerint azok a képviselők vagy szenátorok is kaphattak volna nyugdíj-kiegészítést, akik minimum hat hónapig voltak választottak. Az elnök ezt az időtartamot túl rövidnek tartotta, ezért növelték egy teljes mandátumra a pótlékra feljogosító egyik meghatározó feltételt. A kiegészítés értéke egy mandátum esetén 1550 lej, két mandátum után 3100 lej, három után 4600 lej jár a rendes öregségi járandóság mellett egy nyugdíjas honatyának.
Szabadság (Kolozsvár)

Egy könyv, amely tele van zenével: ritmusokkal, versekkel, szójátékokkal
Megjelent Szabó T. Anna A Fűszermadár című meseregénye
Meseregényként látott napvilágot az ünnepekre a Magvető könyvkiadó gondozásában A Fűszermadár, amely Szabó T. Anna első színházban bemutatott darabjaként debütált pár éve. A napokban Indiából hazatért írónő az MTI-nek elmondta, hogy Újdelhiben a legnagyobb élménye a fűszerpiac volt.
„Életem egyik legizgalmasabb napja volt A Fűszermadár bemutatója a budaörsi színházban. A fiaim kicsik voltak még akkor, pontosan ezért mondtam igent a felkérésre, hogy megírjam első gyerekdarabomat. A gyerekközönség persze őszinte, és nagyon tartottam a reakcióiktól. Aztán, amikor az előttem ülő kislány odasúgta a kísérőjének, hogy »Nagyi, te is szerelmes vagy a Fűszermadárba«, akkor megnyugodtam végre” – idézte fel Szabó T. Anna hozzáfűzve, már nem játsszák a darabot, és nem szerette volna, hogy elsüllyedjen a szöveg, így mesekönyvet írt belőle.
Korábban már megjelentek gyerekkönyvei más kiadóknál is, ezt a tervét azonban a versesköteteit gondozó Magvetőnek mutatta meg először, és bár az első elgondolás változott, a kiadó végig támogatta. „Eredetileg egy kiskamaszoknak szóló kötetet kezdtem el írni, ez afféle időutazós sztori lett volna a napimádókról – a főszerepben a Fűszermadárral –, de egyszerűen nem volt elég időm kiérlelni. Végül vettem egy mély levegőt, és szétválasztottam a kettőt: az új ötletből lesz majd egy másik könyv, a régiből pedig megírtam ezt.”
Népmesei elemek, az eredetmondák világa, ősi mágia, a gyermeki gondolkodás teszik élővé és izgalmassá A Fűszermadár történetét, amelyben a csillámvölgyi birodalom uralkodójának ikergyermekei, Napsugár, az emberkislány és a Fűszermadár azért kel kalandos útra, hogy megmentsék a fényt a gonosz Morkolábtól.
Mély benyomást tett Szabó T. Annára a gyerekkorában Benedek Elek mesegyűjteményéből megismert világ, „ott hallottam először beszélő majmokról, ravasz kereskedőkről, egzotikus ételekről, fényűző pompáról” – sorolta a könyv lehetséges forrásait. De kutatta az indiai mítoszokat, ezek közül főleg a Garuda-történet ragadta meg, és a Markoláb-témájú magyar népmeséknek is utánanézett. „A világzenéhez hasonlóan valami fúziós hangzásra törekedtem, ami az uráli sámánizmust, az arab regéket és az indiai legendákat is egybeolvasztja.”

IV. Kiskurutty játéktanoda óvodásoknak
Szombaton, december 12-én szervezték meg az óvodásoknak szóló IV. Kiskurutty játéktanodát, a versenyre a kolozsvári Hársfaillat Napközi Óvodában került sor. Idén Kolozsvárról hat óvodai csapat jelentkezett, amelyeket a csíkszentdomokosi szervezők két körzetre osztottak. Az egyes körzetben megméretkező három csapatot Illyés Réka, Halmi Enikő, Jankó Hajnalka, Bartha Evelyn, Farkas Andrea és Gergely Erika óvónők kísérték.

Nem tanulhat ingyen románul Landman Gábor
Elutasította a tordai bíróság Landman Gábor holland állampolgár keresetét, amelyben a Kolozs megyei Tordaszentlászlón élő férfi ingyenes román nyelvtanfolyam biztosítását követelte maga számára a hatóságoktól.
Landman kedden tájékoztatta a Krónikát a december 12-én kihirdetett alapfokú ítéletről és a pereskedés hátteréről.
Az Európai Nyelvi Jogok (European Language Right) elnevezésű hollandiai alapítvány Erdélyben élő elnöke lapunknak elmondta, 2012-ben szándékosan telepedett le Tordaszentlászón, és nem a 23 kilométerre fekvő Kolozsváron. Ennek oka az, hogy a nagyközségben a magyar lakosság számaránya meghaladja az összlakosság 50 százalékát fölött van, ennek megfelelően a nyelvi jogokra vonatkozó hatályos romániai törvények értelmében minden közérdekű információt magyar nyelven is közzé kell tenni.
„Felháborodással vettem tudomásul, hogy ez nem így történik és próbáltam a tordaszentlászlói hatóságoknak elmagyarázni, hogy mi az alkotmányos kötelezettségük. Saját költségemből kétnyelvű pecséteket készítettem és lefordítottam magyar nyelvre hivatalos iratokat. Nagyon sok erőfeszítést tettem, hogy a hatóságokkal betartassam a törvényeket, viszont az erőfeszítéseimet rosszhiszeműen kezelték" – közölte lapunkkal a hitelesített magyar-holland fordító.
Miután azt tapasztalta, hogy a tordaszentlászlói önkormányzat nem fogja betartani a törvényt, úgy döntött, megtanul románul annak érdekében, hogy részt vehessen a község politikai, gazdasági és szociális életében, illetve hogy „gyakorolhassa polgári jogait és kötelezettségeit".
„Megkértem a hatóságokat, hogy biztosítsanak nekem egy ingyenes intenzív román nyelvtanfolyamot. Mivelhogy nem tisztelik a törvényt, ez az ő feladatuk lenne. Tekintettel arra, hogy jól beszélek hollandul, magyarul, angolul, németül, franciául és latint is tanultam, úgy érzem, képes vagyok a román nyelvet is elsajátítani" – magyarázta Landman Gábor.
Mivel a tordaszenltászlói polgármesteri hivatal nem válaszolt a kérésére, a holland állampolgár bíróságon követelte az ingyenes nyelvtanfolyamot. A felperes szerint az önkormányzat a per során azzal védekezett, hogy „az európai polgárok nem azonos jogúak a román állampolgárokkal", vagyis az ország magyar ajkú lakosaival.
December 12-én kihirdetett ítéletében azonban a tordai bíróság elutasította Landman keresetét. A határozat tételesen elfogadhatatlannak nevezte annak megállapítását, miszerint európai állampolgárként a felperest ugyanolyan nyelvi jogok illetik meg Romániában, mint bármely magyar nemzetiségű román állampolgárt.
Hasonlóképpen elutasította a bíróság azt is, hogy ok-okozati összefüggés lenne a felperes nyelvi jogainak be nem tartása, illetve a között, hogy képtelen beilleszkedni a tordaszentlászlói társadalomba. A bíróság mindazonáltal úgy véli: Landman Gábor Tordaszentlászlóról való végleges elköltözésének sincs köze ahhoz, hogy nem áll módjában folytatni fordítói tevékenységét.
„Kérelmem elutasításával a bíróság nem ítélte el a tordaszentlászlói törvénytelenséget. Ezáltal sérül ama jogom, hogy európai polgárként a romániai állampolgárokra vonatkozó normákat használjam" – kommentálta az ítéletet a felperes, aki a Kolozs megyei törvényszéken készül fellebezni az ügyben.
A holland állampolgárságú férfi egyébként korábban beperelte a marosvásárhelyi rendőrséget is amiatt, hogy állítása szerint 2013 decemberében azért bántalmazták a kapitányság székházában, mert nyelvi jogait próbálta érvényesíteni. A városi rendőrség bejáratánál azt kérte, biztosítsanak számára magyar nyelvű ügyfélszolgálatot. Amikor kérését nem teljesítették, felszólította a rendőrséget, tartsák tiszteletben a román alkotmány 120. cikkelyét, amely a kisebbségi anyanyelvhasználat önkormányzatokra vonatkozó kereteit rögzíti.
Állítása szerint kérését angol, német, francia és holland nyelven is megismételte, de válasz helyett a rendőrség rohamegysége megbilincselte és egy szobába tuszkolta, ahol azt tanácsolták neki, ne robbantson ki forradalmat. A tolmács egy, a nyelvi jogokat összegző füzetből próbálta idézni jogait, de megpróbálták kitépni a kezéből a füzetet, majd elsötétítették a szobát, és az egyik rendőr hátba vágta. A tolmács Hollandia bukaresti nagykövetének javaslatára perelte be a marosvásárhelyi intézményt.
Landman nevéhez fűződik az is, hogy első fokon a bíróság a kétnyelvű helységnévtáblák elhelyezésére kötelezte a kolozsvári polgármesteri hivatalt.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Székely ház: modern igények, vitatott tervek
Megszülettek azok a mintatervek, amelyekkel a Hargita Megyei Tanács segítené az otthonteremtést fontolgatókat, hogy modern, ám a székely tájba illő, a hagyományos építészeti stílusjegyeket megtartó házakat építsenek.
A kilenc terv, amely tájspecifikusan tükrözi Gyergyó, Csík, a Kászonok és Udvarhely vidékének jellegzetességeit, egyes szakmabeliek szerint átgondolásra szorul, ám a kezdeményező hangsúlyozza: azok nagy része átalakítható vázlat.
A Hargita megyei önkormányzat Faluképvédelmi és Modern székely ház programjába bekapcsolódó építészek városban és vidéken is felépíthető, a környék építkezési hagyományain alapuló házterveket dolgoztak ki. A 2011-ben indított, majd leállított Modern székely ház programról néhány hónapja ismét hallani: november elején a megyei önkormányzat arról tájékoztatott, újra egyeztetnek a székelyföldi polgármesterekkel és a térség tervezőivel annak érdekében, hogy tisztázzák a kezdeményezés részleteit.
Akkor még számos kérdés nyitott volt: nem lehetett például tudni, hogy milyen módon segítheti a megyei tanács a program résztvevőit, hiszen a törvények szerint az intézmény nem támogathat magánszemélyeket. Mostanra kiderült, a program valójában a tervezők és az igénylők között teremt kapcsolatot azáltal, hogy az építkezni szándékozóknak mintaterveket kínál, amelyeket véglegesíteni kell.
Egyes szakemberek szerint a tervek újragondolásra szorulnak, mások hiányolják belőlük a gazdasági épületeket, ami szerintük a vidéki élet, a mindennapi tevékenység beszűküléséhez vezethet. A projekt kezdeményezője azonban hangsúlyozza: egy kivételével ezek csupán vázlatok, így az adott terület és megrendelő igényei szerint alakíthatók.
Engedélyeket is tartalmaz a csomag
A Hargita megyei önkormányzat novemberben tudatta, hogy elkészült a kilenc terv megvalósíthatósági tanulmánya (ezek megtekinthetők az Épitettörökség.ro weboldalon), amely tájspecifikusan tükrözi Gyergyó, Csík, a Kászonok és Udvarhely vidékének jellegzetességeit. A tervekkel azokat támogatnák, akik hagyományos stílusban építenének modern, mai igényeknek megfelelő lakóházat, hozzájárulva a székely falukép és a népi építészeti jellegzetességek megőrzéséhez.
A tervek három különböző szerkezetű és beosztású mintaházat tartalmaznak, de igény szerint módosíthatók, a beépítendő területre „szabhatók”. A csomag tartalmazza az építészeti, statikai és gépészeti (víz, fűtés, villany) terveket, derült ki a legfrissebb tájékoztatóból. Ez kitér arra is, hogy a programba bekapcsolódni vágyóknak be kell szerezniük a helyi önkormányzattól a telekre vonatkozó urbanisztikai bizonylatot, szakembertől a kiválasztott területre vonatkozó topográfiai felmérést, talajtanulmányt, valamint a területre adaptált terv elkészítése után az engedélyeket.
A mintaterveket a 2009 és 2013 között lezajlott Faluképvédelmi program során végzett felmérések alapján állították össze, tudtuk meg Borboly Csaba megyei tanácselnöktől. A programban összesen 68 településen térképezték fel az építészeti értékeket, 20 környékbeli építész bevonásával. Az udvarhelyszéki tervek elkészítése előtt a körzet tizenhét falujában mérték fel a sajátosságokat.
Nem tudni, mikor indul
A tervekkel kapcsolatban megoszlanak a szakvélemények: egyes építészek szerint a mintatervek alkalmazása révén sikerülhet megőrizni a hagyományos faluképet, mások viszont úgy látják, azok újratervezésre szorulnak. Az Élő Székelyföld Munkacsoport (amely indulása óta támogatta, népszerűsítette a programot) blogján negatív példákat sorakoztatott fel arról, hogy Magyarországon gazdasági épületek nélkül építették fel hagyományos házak sorát, elvágva az ott élők előtt a hagyományos vidéki életforma megteremtésének lehetőségét.
Ezenkívül beszámolnak arról is, hogy a családi házat építők közül többen is hiába keresték a kapcsolatot a program koordinátoraival, illetve nem sikerült kézbe venniük a terveket. Arra a kérdésre, hogy igényelhetők-e már a tervek, illetve valaki igényelt-e, lapunk sem kapott választ a megyei tanácstól. Közleményükben ellenben azt írják, ezek nyomtatott formában elérhetők a megyeházán, a megyei tanács főépítészi hivatalában.
Egyre többen építkeznének hagyományosan
A Faluképvédelmi programban részt vevő Magyari István székelyudvarhelyi tervezőmérnök szerint a tervek megfelelnek a népi építészeti sajátosságoknak, ugyanakkor a mai ember igényeinek is. „Az erdélyi népi építészet formavilága soha nem volt kihívó, környezetébe nem illő, mert mindig múltjából és hagyományaiból táplálkozott. Felhasználta környezete adottságait, nyersanyagforrásait. Indokolatlanul nem használ új, oda nem illő formákat, sem építkezési anyagokat. A Modern székely ház programban megálmodott lakóházak jó példái annak a törekvésnek, hogy hagyományainkat megőrizve biztosítsunk életteret a mai embernek” – fejtette ki.
Hozzátette, a népi építészet számos műszaki szempontból sokszor megfelel a mai követelményeknek, ám a modern életformához igazodva ki kell egészíteni a régi elképzeléseket. Főként épületeink falazatának, alapozásának vízszigetelését, a ház hőszigetelő képességének javítását, illetve a héjazatok tűzbiztonsági teljesítményét szükséges növelni, fejleszteni, magyarázta.
Elmondta, nincs nagy különbség egy székely ház, illetve egy modernebb stílusú „kockaház” felépítésének költségei között, míg a régi székely ház felújítása sok esetben költségesebb az építésnél. A szakember szerint egyre nagyobb az érdeklődés a hagyományos építészet iránt. „A népi építészet a helyben hozzáférhető építőanyagokat részesíti előnyben, ami amellett, hogy gazdaságos, megfelel a mai ökológiai követelményeknek is” – ismertette.
„Belül” vannak gondok
Szikszay László csíkszeredai építész ellenben úgy véli, a tervek jó része újragondolásra szorul. A szakember a kezdeményezést értékelendőnek tartja, és úgy véli, a vázlattervek által meghatározott anyaghasználat is megfelel a hagyományos székely építkezés követelményeinek, ám szerinte a terek funkcionalitása és az alaprajzok is hagynak kívánnivalót maguk után.
A mintatervek közül a hármas számút (az egyik, Csíkszékre és Kászonszékre tervezett modellt) tartja a legélhetőbbnek – úgy tudja, tervezője már több megrendelést is kapott belőle –, a többi esetében azonban úgy véli, nem sikerült a hagyományos székely életérzést elegyíteni a modern, 21. századi igényekkel.
Némely látványtervben szűk, sötét, a természetes fényt nélkülöző folyosókat találni, egy másik olyan házat mutat be, amely tulajdonképpen két egymás fölé épített, lépcsővel összekötött garzonlakás, részletezte. Hozzátette, a házak használhatósága hibádzik a legtöbb esetben, ami alapkövetelmény volt a székely élettérben: néhol a hagyományos konyha – amely a régi házak egyik legforgalmasabb helyszíne volt –, kis főzőfülkévé degradálódott, ami a szakember szerint nem elfogadható.
Bálint Kinga Katalin

Luxemburgi SZNT-per: várni kell az ítéletre
Megtartották kedden az Európai Unió luxemburgi bíróságán annak a pernek a tárgyalását, amelyet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kidolgozott európai polgári kezdeményezés bejegyezésének elutasítása miatt indítottak az Európai Bizottság (EB) ellen a kezdeményezők – tájékoztatta az MTI-t Izsák Balázs, az SZNT elnöke.
A bíróság ítélete egy-két hónapon belül várható. A kezdeményezők annak a határozatnak a megsemmisítését kérték a bíróságtól, amellyel az EB „nyilvánvaló” kompetenciahiányra hivatkozva elutasította a nemzeti régiók védelméről szóló európai polgári kezdeményezés nyilvántartásba vételét.
Izsák Balázs elmondta, nemcsak Magyarországnak hálás, amiért támogatólag beavatkozott a perbe, hanem az EB oldalán beavatkozó Romániának és Szlovákiának is, mert ezzel elismerték a kérdés súlyát, segítettek bebizonyítani, hogy az EB kompetenciahiánya egyáltalán nem nyilvánvaló.
Az erdélyi magyar politikai és társadalmi szervezetek egyébként hétfőn szolidáritásukat fejezték ki az SZNT-vel a luxembourgi perben. Erről a Szili Katalin miniszterelnöki megbízottal Kolozsváron folytatak megbeszélésen fogadott el közös nyilatkozatot az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, az SZNT, az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt küldöttei a tárgyalás előestéjén.
Az aláírók szerint az Európai Bizottság kettős mércét alkalmaz, amikor hatáskörének korlátait értelmezi. Ezt az eljárást az aláírók elutasítják. A nyilatkozatban rámutatnak: az EB novemberben nyilvántartásba vette a brüsszeli székhelyű Európai Humanista Föderáció Wake Up Europe című európai polgári kezdeményezését, miközben az EB mind az SZNT Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért című, mind pedig az RMDSZ és partnerei Minority Safe Pack címet viselő európai polgári kezdeményezését arra hivatkozva utasította el, hogy az EU alapító szerződései állítólag nem nyújtanak jogalapot a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos uniós jogalkotáshoz.
„Amennyiben ezt a megszorító joggyakorlatot a Bizottság következetesen kívánja alkalmazni, akkor miként vehette nyilvántartásba a Magyarországgal szemben az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikkét, azaz az európai értékek betartásának kikényszerítését szolgáló eljárás életbe léptetéséről szóló indítványt” – mutat rá a nyilatkozat.
Mint ismeretes, az SZNT és partnerei azt kezdeményezték, hogy az EU kohéziós politikájában kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. A kezdeményezés elfogadása a székelyföldi autonómiatörekvéseket erősítette volna. Az RMDSZ uniós kisebbségvédelmi intézkedéseket szorgalmazott európai polgári kezdeményezésében. Az erdélyi magyarok mindkét európai polgári kezdeményezését elutasította az Európai Bizottság.

Díjat alapítottak Csép Sándor emlékére – Tévéünnep Kolozsváron
Fennállásának 25. évfordulóját ünnepli a Román Televízió (TVR) Kolozsvári Területi Stúdiója, és ezen belül a kisebbségi szerkesztőség.
Az ünnepséget két részre osztották: szerdán 17 órától a német, roma, zsidó, illetve ukrán szerkesztőségek, csütörtökön 18.30-tól pedig a magyar adás szerkesztői ünnepelnek a Kolozsvári Állami Magyar Színháznak, illetve a Kolozsvári Magyar Operának otthont adó sétatéri teátrumban.
Pákai Enikő, a kisebbségi szerkesztőség főszerkesztője lapunk megkeresésére elmondta: a csütörtöki esemény fénypontjaként első alkalommal adják át a Csép Sándor-emlékdíjat, amelyet a KTV Egyesület hozott létre, és amelyet ezentúl minden évben egy kiemelkedő teljesítményt nyújtó kolléga, illetve volt kolléga kap.
Az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala által szervezett Kisebbségi napok keretében tartott gálaestek egyébként nem az évforduló első „jelei”, hiszen egész évben igyekeztek felhívni a figyelmet a jubileumra.
Nemrégiben sikerült digitalizálni a 90-es évek elején készült műsoraik egy részét, ezekből számos részletet levetítettek az év során, sok volt kollégát is meghívtak, hogy felelevenítsék a szerkesztőség nagy pillanatait, de egy hosszabb filmet is forgattak a magyar adás történetéről, ebből egy 25 perces részletet a csütörtöki gálán is levetítenek, szerdán pedig a többi kisebbségi műsor történetét elevenítik fel hasonló vetítésekkel.
Pákai Enikő visszaemlékezett, hogy a területi stúdió megalakulása roppant sajátos történet. A rendszerváltás utáni napokban nemcsak a korábban megszüntetett Kolozsvári Rádió egykori szerkesztői kezdtek el gyülekezni a rádióépületben, hogy újraindítsák az adást, hanem a TVR kolozsvári közvetítőkocsijának alkalmazottai is – köztük Csép Sándor – akik önként, saját vagy kölcsönkért felszereléssel indították el a kolozsvári műsort, amely csak hónapok múltán vált hivatalossá.
Az évek során kialakult a most ismert kisebbségi szerkesztőség is – legutóbb 2008-ban bővültek ukrán nyelvű műsorral –, 2009-ben pedig saját regionális csatornát kaptak, amelynek következtében le kellett ugyan mondaniuk az országos szórásról, Erdély területén azonban több műsoridőt kaptak. 2010-től hétfőtől szombatig mindennap jelentkezik a magyar adás, jelenleg pedig a modern kor adta egyéb lehetőségeket igyekeznek kihasználni.
Próbálnak többek között jelen lenni a YouTube videomegosztó portálon, illetve az internetes közösségi térben – főleg a Facebookon – is. Pákai szerint egyre többet foglalkoznak a fiatalokkal is, szeretnék őket megszólítani. A belépés a gálákra díjtalan.
Varga László

Sepsiszentgyörgyön nyitottak irodát
Összekapcsolják a kínálatot a kereslettel
A magyarországi és háromszéki vállalkozások közötti üzletkötések fejlesztését, a kétoldalú gazdasági kapcsolatok erősítését, befektetések megtelepedését támogatja a sepsiszentgyörgyi Vállalkozói Inkubátorházban tegnap megnyitott Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH Zrt.) irodája.
Deák Gyöngyvér irodavezető elmondta, tevékenységükkel szeretnének hozzájárulni ahhoz, hogy növekedjen Székelyföld versenyképessége. Skapinyecz Péter, az MNKH igazgatója rámutatott, hogy 35 irodát működtetnek, és ebben az időszakban további 22 irodát nyitnak a Kárpát-medencében. Romániában 7 iroda kezdi meg működését, ennek egyike a tegnap megnyitott sepsiszentgyörgyi, de Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Aradon, Nagyváradon és Szatmáron is működnek hasonlók. Ezek hálózatban tevékenykedve járulnak hozzá, hogy új piacokat és üzleti lehetőségeket nyissanak a magyarországi, illetve a külhoni kis- és középvállalkozásoknak.
Skapinyecz Péter egy felmérésre hivatkozva elmondta, a cégeknek legfőképpen információkra, kapcsolatokra, külkereskedelmi tapasztalatokra, pénzügyi támogatásra és nemzetközi menedzsmentre van szükségük ahhoz, hogy exporttevékenységet folytassanak. Mindezeket tudja biztosítani a MNKH irodája, amely várja a háromszéki vállalkozók érdeklődését. Az igazgató szerint Románia harmadik legfontosabb gazdasági partnere Magyarországnak. Országunkban közel 13 ezer magyarországi cég működik, ezek 700 millió euró befektetést valósítottak meg.
Szabó József, a Külkereskedelmi és Külügyminisztérium Közép-Európai osztályvezetője szerint az irodához forduló cégek sok munkát és kockázatot megspórolhatnak. Emlékeztetett, hogy a magyar kormány a jövő évet a külhoni fiatal vállalkozók évének tekinti, amely során sok pályázatot és szakmai programot hirdetnek majd. Az iroda megnyitását üdvözölte Nagy József, a háromszéki önkormányzat alelnöke, Miklós Zoltán, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat gazdasági bizottságának elnöke, Bagoly Miklós Asimcov-elnök és Édler András, a háromszéki kereskedelmi kamara elnöke is.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Karácsonyi könyvbemutatók és könyvvásár az Erdélyi Múzeum-Egyesületben
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület idén is megtartja hagyományossá vált karácsonyi könyvbemutatóit. Bemutatásra kerülnek a következő kötetek:
Péntek János: Történések a nyelvben a keleti végeken
Sorbán Angella: Ó, a Nyugat, a Nyugat! Migráció és gazdasági kultúra.Az erdélyi perspektíva
Papp Kinga: Tollforgató Kálnokiak. Családi íráshasználat a 17-18. századi Erdélyben
A könyveket bemutatják: Tánczos Vilmos, Szilágyi N. Sándor, Luffy Katalin Helyszín és időpont: EME székház, Kolozsvár, Jókai/Napoca utca 2-4, 2015. december 18., péntek, 17 óra
eme.ro/servlet/eme

Kristófi János, akinek öröm volt a művészet
Kilencven éve, 1925. december 15-én született Monospetriben regiónk egyik legismertebb és legelismertebb huszadik századi festőművésze, Kristófi János.
Kristófi János az elemi- és középiskolai tanulmányait a római katolikus egyház oktatási intézményeiben folytatta 1949-ig, főiskolai tanulmányai megkezdéséig. 1949-54 között a kolozsvári „Ion Andreescu” Képzőművészeti Akadémián Abodi Nagy Béla, Petre Abrudan, Kovács Zoltán és Mohy Sándor voltak festészeti tanárai. 1954-től Nagyváradon élt. 1955-től nyugdíjba vonulásáig, 30 éven át a Városi majd Népi Művészeti Iskolának nevezett szabadiskola tanáraként nemzedékeket nevelt a művészet szeretetére, indított el a művészi pályán és folyamatosan részt vett a váradi és országos művészeti életben. Minden fontos csoportkiállításon szerepelt és jelentős számú egyéni kiállításon mutatkozott meg otthon és külföldön. 1956-ban feleségül veszi a tehetséges szobrász-kerámikust, Hoványi Juditot. Házasságukból tíz gyermekük született. A festőművész 2014. január 5-én hunyt el Nagyváradon.
Méltatás
Banner Zoltán művészettörténész a következőképpen méltatta Kristófi János munkásságát: „Festői stílusa több szálon kötődik a posztnagybányai törekvésekhez és az impresszionizmushoz. Kristófi János a természetelvű piktúra képviselője; képein a fénnyel telített színek a látvány természethű, mégis egyéni módon átköltött kifejezésével párosulnak. Életművét – mely több mint kétezer festményre becsülhető – két korszakra, ezen belül öt vonulatra tagolhatjuk, melyek ugyanakkor párhuzamosan, illetve egymásba fonódva, egymást keresztezve érvényesülnek munkásságában. Első korszakának első vonulatát: a falusi táj és ember, mindenekelőtt szülőfaluja, Monospetri megörökítése képezi. Szinte magában hordozza e sajátos, az alföld és a dombvidék találkozásában kialakult domborzati- és falukép formai elemeit és gyorsan meg is találja hozzá a kifejezési eszközöket: a bihari természtei és települési jelleg szigorú rajzát, a szélesen ívelő, egymásba hatoló építészeti formák kompozícióját, s a reggeli és alkonyi fényekbe ágyazott, tompított színakkordokat. (…) Még első korszakán belül kialakul festészetének második vonulata: az urbanisztikai táj képtípusa, középpontjában természetesen Nagyváraddal; de ezzel az 50-es évek végén – 60-as évek elején letisztult, romantikus ugyanakkor a történelmi hangulathoz hű dokumentáris szellemmel örökíti meg későbbi utazásai helyszíneit is: Budapest, Bécs, Győr, Miskolc, Kolozsvár, Stockholm stb. pittoreszk részleteit.”
Várad, mint múzsa
„Miután otthonra lelt Váradon, figyelme előbb a kis mellékutcák szerény, falusias házain meg a piac szintén gyermekkorára emlékeztető motívumain torpan meg s csak fokozatosan szokik hozzá a szeme és festői képzelete a nagyvárosi életforma, életritmus artisztikumához” – emeli ki Banner Zoltán művészettörténész, aki a továbbiakban ezt írja Kristófi Jánosról: „Végülis igazi váradi festő lett, a klasszikus váradi festők utóda és kortársa, a város hűséges polgára és krónikása egyszemélyben. „Mintha minden, amit megfest, valamilyen módon népes családjához tartozna; a váradi utcák, házak csakúgy, mint a bihari falu, ahol nagymama él, (…) a hangszerek, amelyekkel a családi kamarazenekar játszik; a képtári folyosó, ahol sokáig álldogálnak más festők képei előtt; a fák, a víz, a levegő, minden, ami természetszerűen váradi…” – írja 1975-ös kiállítása alkalmából Bölöni Sándor író. De ez már nem a föld-színek, hanem a fény-színek korszakában, tehát a kettébe osztott életmű-idő második periódusában bontakozik ki, nagyjából a 60-as és 70-es évek fordulójától.”
Második korszak
A második korszakba vezető fordulat jelképes mozzanata a Művészetek című ciklus (1967), amellyel szinte észrevétlenül lép be Kristófi festői kamarazenéjébe a harmadik vonulat szólama: a műterem és a művészet világa, tematikai változatai, amelyekben maga a művészet, az alkotás válik képeinek tárgyává. Az életöröm lesz ettől kezdve festészetének alaphangja”. A nagy pályatárs, Jakobovits Miklós így ír Kristófi János műveiről: „Piktúrájának harmónikus zenei hullámai olyan mélységről jönnek, az élet vállalásának olyan férfias jeleit hordják magukon, amelyek festői jelentésükben átsütnek a finom szürkészöldeken, okkeres barnákon. Lelke mélyéről olyan meghitt nyugalommal és szenvedéllyel tereli a színeket a kartonok lazúros felületére, mint felelősségteljes szülő szeretett gyermekeit, mint jó hadvezér féltett katonáit. (…)Kristófi nem képet fest elsősorban, hanem a súlyosan megérlelt élményt kívánja kivetíteni, melyet lelke mélyén hord és dédelget, amelyről álmodik és amellyel küszködik. Igy azt mondhatjuk, Kristófiban a motívum jelen van. A tájjal s az emberrel való közvetlen kapcsolat csak egy hirtelen szikrát ad a művésznek, hogy vászonra téve a motívumot, megszabaduljon belső kényszerétől. Ez a lelki feszültség adja meg képeinek a belső megbízhatóságot, valamint a szemlélőnek a befejezettség érzetét, mert a gyors ecsetvonások alatt nem a vázlat könnyűvérűségét érezzük, hanem egy mélyen érző művész súlyos lelki és emberi problémáit, örömeit és vívódásait.”
Vonulatok
Kristófi János művészetében nagy szerepet kap negyedik vonulatként az akt műfaja, ugyanakkor már 1957-től, első Szent Erzsébet-kompozíciójától átszövi egész életművét a szakrális téma feldolgozása is, nem csak szent királyaink portréinak megfestése, hanem a zászlós körmenetek, gótikus vagy barokk templomkapukon át haladó hívek ábrázolása által is. „Költői ihletettségű művész” – mondja róla Banner Zoltán: „látásmódja és stílusa tiszta, áttekinthető, minden képe ember és természet, ember és környezetének harmonikus kapcsolatáról mesél a nézőnek. Hagyomány és modern szemléletmód, közérthetőség és művészi magasabbrendűség nála egymást erősítő fogalmak. Képei nyugalmat és erőt sugallnak, élénk vörös és kék színharmóniái derűt sugároznak, míg a pasztell színvilág finom lírai hangulatot közvetít a néző felé, nosztalgikus érzéseket ébresztve”. Maga Kristófi János egy a 85. születésnapja alkalmából adott interjúban a következőképpen vallott a művészetről: „A művészet minden ága azért van, hogy az emberiségnek orvossága, lelki felüdülése legyen. Azért van a szép zene, azért van a tánc és sok minden más, hogy ezzel boldogítsa az embereket a napi munka után. (…) Egy napi szorgos munka után a művészet gyógyír.”
erdon.ro

Igényes az udvarhelyi olvasóközönség
Közel kétezren igényeltek idén új olvasói kártyát a székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban, több mint négyezer aktív olvasójuk van. Egyre többen nyitnak a szépirodalom felé, és nem csak a divatos szerzőket keresik.
A szép számú udvarhelyi könyvtárlátogató közösségre jól kialakult olvasókultúra jellemző – állítja Rendi Éva, a Városi Könyvtár adatösszesítő könyvtárosa. A szórakoztató irodalom mellett egyre többen olvasnak szépirodalmat, de szakkönyveket is. A könyvtárnak ebben az évben több mint négyezer aktív olvasója volt – többségük nő –, akik közel negyvenezer kötetet kölcsönöztek.
Mindamellett, hogy jobbára a média és a közösségi portálok alakítják az olvasói igényt, a könyvtár munkatársaitól is sokan kérnek és kapnak ajánlásokat. Ilyenformán részt vesznek a helyi olvasói kultúra formálásában. A legaktívabb könyvtárlátogatók a nyugdíjasok.
Bár nem lehet ugrásszerű növekedésről beszélni, az idén igényelt közel kétezer olvasókártya jó része gyerekekhez került. A helyi tanintézetek is rendszeresen szerveznek csoportos könyvtárlátogatásokat. Főként délutánonként látogatják a játéktermet felnőttek és gyerekek. „Kisgyerekes családok éppúgy eljönnek társas szórakozásra, mint a középiskolások vagy felnőtt baráti társaságok” – tájékoztatott Rendi Éva. Vannak pedagógusok, akik szervezett iskolai csoportokat kísérnek társasjátékozni.
Az intézmény munkatársa elmondta, saját forrásból ebben az évben csak tíz könyv megvásárlására futotta, azonban pályázatokból sikerült közel hatszáz kötettel gazdagítaniuk a meglévő állományt.
Dósa Ildikó

Vádat emeltek Dorin Floreáék ellen
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) közleményben jelezte, vádat emelt Marosvásárhely polgármestere és más személyek ellen a Marosvásárhelyi FCM labdarúgóklubnak nyújtott támogatások ügyében. A dossziét átküldték a Hargita Megyei Törvényszéknek, az ügyet ott fogják tárgyalni.
Dorin Florea polgármestert (képünkön) és Kiss Imola gazdasági igazgatót hivatali visszaéléssel vádolják, akárcsak Maria Ciobant, a városháza volt jegyzőjét, Claudiu Maior alpolgármestert, Benedek István és Fărcaș Ioan tanácsosokat, Bakó László Attila és Măceșanu Virgil osztályvezetőket. Nucu Ioan Mant, a klub elnökét pénzmosás és sikkasztás miatt állítják bíró elé.
A DNA közleménye szerint 2013 júliusában Dorin Florea polgármesterként és főhitel-utalványozóként megszegte azokat a jogszabályokat, amelyek megtiltják, hogy közpénzből kapjon kiutalást olyan egyesület, amely nem fizette be a helyi adókat és illetékeket, valamint a társadalombiztosítási kötelezettségeinek sem tett eleget.
A polgármester, Bakó László és Măceșanu Virgil osztályvezetőkkel közösen terjesztette a helyi tanács elé azt a határozattervezetet, amely alapján a Marosvásárhelyi FCM labdarúgóklub 7,5 millió lejt kapott. A határozatot megszavazó ülésen részt vett Kiss Imola gazdasági igazgató, Claudiu Maior, Benedek István és Fărcaș Ioan tanácsosok, akik a sportklub igazgatótanácsának is tagjai voltak, és akik tisztában voltak a klub anyagi helyzetével, tudomásuk volt a tartozásokról.
A vádirat szerint Dorin Florea és Kiss Imola törvénytelenül írta alá az városháza és a sportklub közötti együttműködési szerződést, amit Măceșanu Virgil jogász ellenjegyezett. A Marosvásárhelyi FCM labdarúgóklub vezetője a vádirat szerint szintén törvénytelenül járt el, amikor elhallgatta, hogy a sportklub 3 578 387 lejjel tartozik a városnak. Ugyanakkor hiányos volt az az iratcsomó is, amely alapján ő támogatást kért.
A DNA közleményből kiderül, hogy a városháza átutalt a sportklubnak a 7 053 000 lejt, amiből a klub elnöke 551 831 lejt fordított az állammal szemben fennálló adósságok törlesztésre, illetve 600 ezer lejből pedig bankhitelt törlesztett.
A korrupcióellenes ügyészek lefoglaltak több ingatlant, amelyek Nucu Ioan Man nevén szerepeltek és zárolták a sportklub számláit is.
A közlemény szerint a vádiratot tárgyalásra átküldték a Hargita Megyei Törvényszéknek, a vádlottak szabadlábon védekezhetnek.
Simon Virág

Johannis: az idei esztendő a normalitás helyreállításának éve volt
Az idei esztendő a normalitás helyreállításának éve volt Romániában, 2016-ot pedig a demokratikus intézményekbe vetett bizalom visszaszerzésének kell szentelni - hangoztatta Klaus Johannis államfő szerdán, mandátuma első évének mérlegéről tartott parlamenti beszédében.
Az elnök felidézte: megválasztásakor "másfajta politikát" ígért, amelyben a botrányok helyét a tisztelet és komolyság veszi át. Úgy vélte, a belpolitikában megszokottá váltak a konszenzuskereső konzultációk, a külpolitikában pedig Románia fontos lépéseket tett szövetségesi kapcsolatrendszere és regionális szerepe erősítése érdekében.
Johannis bejelentette: az oktatási rendszer reformjáról kezdeményez társadalmi vitát, és úgy vélte: a "Művelt Románia" lehetne az távlatos országprojekt, amelyet az 1918-as egyesülés centenáriumán kitűzhet maga elé az ország.
Külpolitikai vonatkozásban elnök az Egyesült Államokkal kialakított stratégiai partnerségi kapcsolat erősítését és bővítését emelte ki célkitűzései között, fontosnak nevezte az európai uniós és NATO-tagállamokkal, illetve a szomszédos országokkal ápolt kapcsolatok megszilárdítását, a Moldovai Köztársaság európai integrációjának támogatását.
A "legtragikusabb lecke"
Az államfő kitért arra, hogy Románia "legtragikusabb leckéje" idén a bukaresti Colectiv-klubban történt (62 életet követelő) tűzvész volt, amely rávilágított arra, hogy nem szabad szemet hunyni vagy tehetetlenül vállat vonni, amikor a polgárok vagy a hatóságok nem tartják be a törvényeket, mert bebizonyosodott: "a korrupció öl". A társadalomnak ezek után nagyon határozott elvárása, hogy a közügyek intézői, a választott képviselők felelősségteljesen és tisztességesen végezzék munkájukat, a politikai osztálynak elkerülhetetlenül meg kell újulnia, helyre kell állítani a bizalmat a társadalom és a politikai elit között - vonta le a következtetést Johannis.
Mint mondta: lehet, hogy az elmúlt esztendőre a levélben való szavazás bevezetése, vagy egy technokrata kormány megalakulásának éveként fognak emlékezni, de ő azt szeretné, ha úgy emlegetnék, hogy ebben az évben kezdődött a román politikai elit megújulása.
Az elnök beiktatásának évfordulója valójában december 21-én lesz, de akkor a parlament már vakáción lesz, ezért Johannis a költségvetés megszavazásának és az 1989-es temesvári forradalom kitörésének évfordulóján mondta el évértékelő beszédét.
"A változás 26 éve kezdődött Temesváron, ahol a lázadáshoz a szabadságvágy adott erőt az embereknek. A demokrácia véráldozatot követelt (...) Úgy tudunk méltóképpen tisztelegni a 26 évvel ezelőtti áldozat előtt, ha erősebbé tesszük a demokráciát. Ezért azt javaslom, hogy 2016 legyen a politikába, a demokratikus intézményekbe, a pártokba és képviselőikbe vetett bizalom megerősítésének éve" - hangoztatta évértékelőjében az államfő.
maszol.ro

1989. december 16-án nyertes csata, majd 22-e után hallgatólagos kiegyezés
Az utóbbi fél évezredben a magyarság sok csatát megnyert, de a háborúkat jellemzően elvesztette.
1989. december 16-án is volt egy számottevő csata: a Tőkés László parókiája körül gyülekező tömeg kemény magja, a Cina vendéglő nehézsúlyú belvárosi vagányokból álló törzsközönsége ötven méterrel arrébb helyezte a megmozdulás középpontját, hogy a nyílt kommunista- és kormánypárt-ellenességódiuma ne terhelje az elsősorban egyházi vonalon tiltakozó lelkészt.
A tüntetők megállították a villamosokat (a leszálló tömeg nem csekély része csatlakozott a demonstrálókhoz) és egyikük, Zaganescu Daniel felszállt a legelső villamos ütközőjére és onnan vezényelte a tömeg skandálását. Életre szóló élmény volt első ízben hallani azokat a jelszavakat, melyek egy része (például az, hogy „Szabadságot!”) még ma is aktuális. De lúdbőrözik az ember háta attól is, ha felidézi, miként vették át a tüntetők a „Le a Securitate-val”,„Le Ceausescuval”,„Le a kommunizmussal” jelszavakat.
A tízezresre duzzadt tömeg egy idő után elindult, megostromolta és bevette a pártházat, s megütközött a rendőrökkel. A rendfenntartó erők a nyílt utcai harcban vereséget szenvedtek. Viszont a szétszéledő tömegből többeket letartóztattak, Tőkés Lászlót feleségével együtt megverték, letartóztatták és menyői kényszerlakhelyére vitték, s mindazokat a közeli barátokat, akik épp vele voltak, bebörtönözték, majd december 20.-ig terrorizálták fizikailag és lelkileg. (Erről a legérzékletesebben és részletesebben Gazda Árpád írt a „Temesvár ostroma” című kötetben).
December 17.-én folytatódott a rendszerellenes megmozdulás, eldördültek az első lövések. Félelmetes, de való, a város központjában délután fél öttől hajnali fél négyig nem telt el öt perc, hogy ne hallatszott volna lövés. Magyarán éles töltényekkel a fegyvertelen tömeget csak akkor sikerült visszaszorítani és hazatérésre kényszeríteni, amikor egyébként békés körülmények között is jellemzően véget érnek a tüntetések.
December 18.-án és 19.-én általános sztrájk volt Temesváron, szórványos tüntetésekkel és lövöldözésekkel, majd 20-án győzött a népfelkelés, a hadsereg megtagadta a tűzparancsot. December 21.-én több városban is tüntetések zajlottak, s minden jel arra utal, hogy 22.-ére virradó éjjel a színfalak mögött megtörtént a második vonalbeli kommunisták pozícióba kerülését lehetővé tevő hatalomváltás, ami végül a diktátor menekülésébe, elfogásába és igen gyors, eljárásjogi szempontból vitatható kivégzésébe torkollott.
Az új rendszer lassan konszolidálódott, az első években a román „demokratúra” mindennapjait bányászjárások tarkították, hogy a marosvásárhelyi pogromról ne is szóljak. Sokáig úgy nézett ki, hogy a demokratikus mez a volt kommunisták diktatúráját fedi és mihelyt győz a demokratikus ellenzék, a rendszer katonai diktatúrává alakul, hogy az 1989. december 22. utáni vérengzésért felelős új vezetők irhájukat mentsék. Nos, nem így történt, a Demokratikus Konvenció 1996-os győzelme után az új elit kiegyezett a régivel, elmaradt az igazságtétel.
Az új rendszernek is megvannak a diktatorikus vonásai (gondoljunk csak a Mikó-kollégium ügyére vagy az utóbbi idők magyarellenes gesztusaira, a csíkkozmási „Községháza” felirat eltávolíttatására, a székely zászló elleni megújult erejű hadjáratra vagy a kézdivásárhelyi esetre, Beke István egyértelműen koholt váddal alapján való letartóztatására), de összességében sokkal elviselhetőbb a korábbinál, ha korlátok között is, de élhetünk szabadságjogaink nagy részével, köztük a mozgásszabadsággal, szólásszabadsággal. S bár minden bizonnyal hamisítanak a választásokon bizonyos mértékben, de azért mégiscsak működik a pártverseny.
26 év távlatából úgy tűnik, hogy 1989 december 16.-án a demokratikus erők csatát nyertek, majd háborút kihozták döntetlenre.
Más szóval: a régi elit nagy része átmentette magát és kiegyezett a társadalommal, illetve az új elittel. Borbély Zsolt Attila
itthon.ma//szerintunk

Erdélyi magyar kavar
Az erdélyi magyar sajtó gyakran állítja be az erdélyi magyar politikusokat úgy, mint akik időnként butaságokat beszélnek. Vagy azért, mert nagy a kavarodás a fejükben, vagy azért, mert nem tudják szabatos és értelmes magyar mondatokban elmondani, hogy mégis mi van a fejükben. De az is igen gyakori, hogy a politikus tudja, mit beszél mellé – azaz szándékosan maszatol, hallgat el dolgokat vagy csak sugall ezt-azt –, ám a sajtómunkás, a szerkesztő képtelen kiszűrni a lényeget és a konkrétat abból, ami elhangzik.
Itt van mindjárt két friss eset. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök sejtelmes és felemás kijelentéseket tett pártja egyik szócsövében a marosvásárhelyi önkormányzati választásokat megelőző „magyar összefogás” kapcsán. Eszerint az RMDSZ abban az esetben fogadja el az Erdélyi Magyar Néppárt javaslatát közös önkormányzati képviselői lista állítására Marosvásárhelyen és Maros megyében, ha az alakulat írásban vállalja, hogy nem indul a parlamenti választáson. A mérgezett almát tehát először Kelemen nyomta le a „gyanútlan” sajtó torkán e félbemaradt mondattal. A megszeppent, a fontos emberek mondanivalójától mindig elájuló médiának nem jutott eszébe azonnal visszakérdezni: hol is ne induljon az EMNP a parlamenti választásokon? Az egész országban, tehát egyáltalán? Vagy csak Marosban? Hiszen nagyon nem mindegy. Szilágyi Zsolt néppárti elnök erre ugyanilyen sejtelmesen, félreérthetően válaszolt: a párt azért jött létre, hogy a választásokon induljon, másrészt nehezen tartja elképzelhetőnek, hogy az RMDSZ elnökének kérésére a Néppárt „csak úgy leszerelje önmagát”. Mindazonáltal az EMNP hajlandó tárgyalni arról, hogy ne indítson önálló jelöltlistát a parlamenti megmérettetésen, itt vagy ott. Aki tud olvasni, látja és érti, hogy ezek ketten mellébeszélve és üzengetve kóstolgatják egymást úgy, hogy közben nem is ugyanarról beszélnek: Szilágyi az önkormányzati választásokról – amiket jövő nyáron –, Kelemen meg a parlamentiekről – amiket jövő ősszel – rendeznek, hacsak nem történik valami rendkívüli, amire Romániában mindig számítani kell.
Ehhez képest rögtön akadt egy másodrangú RMDSZ-aktivista, bizonyos Kovács Péter, aki sietett kioktatni a Néppárt elnökét, hogy az nem ismeri a választási törvényt, mivel nem úgy reagált Kelemen felvetésére, ahogy ez utóbbi szerette volna. Szilágyi viszont épp az sugallta az első hallásra komolytalannak tűnő reagálással, hogy az RMDSZ-elnök komolytalan felvetésére nem lehet komoly választ adni. Mert miközben ő a helyhatósági választások ügyében várt volna egy karakán választ Kelemen Hunortól, az a parlamenti választásokkal állt elő, összemosva az idősíkokat és a politikai célokat.
Hogy az RMDSZ-elöljárók és -aktivisták fejében micsoda zavar lehet, azt híven illusztrálja a legújabb eset. Egy másik Kovács, ezúttal Attila, lemondásra szólította a pártsajtón keresztül Toró Tamás brassói önkormányzati képviselőt valami jelentéktelen kocsmai affér kapcsán. (Az esetet agyoncsócsálta a balliberális média, gyalázatos részrehajlással és szakmai nívótlansággal, ahogy szokta: előbb ítélkezett, aztán kérdezett… volna, de még erre a minimumra sem volt hajlandó.) Kovács a Brassó megyei RMDSZ elnökeként még azzal sincs tisztában, hogy mi a különbség egy politikai párt és egy civil szervezet, egy mozgalom között. Volt parlamenti képviselőként, megyei tanácsi alelnökként nem ismeri a közigazgatási törvényt, ő és pártja úgy szólítja fel lemondásra „Toró Tamás EMNT-s városi tanácsost”, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak nincsenek is választott képviselői az önkormányzatokban. Az EMNT soha semmilyen választáson nem indult el. Az EMNT és az EMNP két külön entitás, ez utóbbinak vannak képviselői az önkormányzatokban, ez utóbbi indított jelölteket hivatalosan bejegyzett regionális pártként a romániai választásokon, mind helyi, mind országos szinten. Hogy a magyarországi sajtó nem képes disztingválni az erdélyi politikai spektrum tényezői között, az is eléggé bosszantó – nemzeti reintegráció ide vagy oda –, de hogy a „mieink” is maszatolnak, az már eléggé furcsa és aggasztó.
Hacsak nem szándékosak ezek az „elszólások”. Az RMDSZ saját kettősségét, felemásságát, kétarcúságát – ti. hogy amikor pártként szólítják meg, akkor szövetségnek mondja magát, amikor meg szövetségként várnak tőle kiállást, akkor pártként hivatkozik a szűk mozgástérre – netán azzal akarja palástolni, hogy tudatosan igyekszik összemosni mindent és mindenkit, ami és aki nem az „aklon belül” van?
R. Balogh Mihály

2015. december 17.
A parlament elfogadta a 2016-os évi állami költségvetést
A parlament megszavazta szerdán a 2016. évi állami költségvetést, amely szerint Romániának 2,95 százalékos államháztartási hiánya lesz jövőre.
A parlament nagy többséggel támogatta a büdzsét, 309 honatya szavazott mellette, 13-an ellene. Az állami költségvetés 4,1 százalékos gazdasági növekedéssel és 0,5 százalékos fogyasztói áremelkedéssel számol. Dacian Cioloş miniszterelnök korábban kifejtette, hogy a Ponta-kormánytól örökölt tervezet jelentős részét átvették, és a korábbi, béremeléseket előirányzó törvénymódosításokon sem változtattak.
Cioloş kifejtette, hogy mintegy 10 milliárd lej bevételkiesésre számítanak az adócsökkentések nyomán, emellett az idei utolsó negyedévtől hatályos, közszférában megadott béremelések miatt a kiadások is több mint 9 milliárd lejjel emelkednek. Összességében az adócsökkentéseknek és a béremeléseknek mintegy 20 milliárd lej a büdzsére kifejtett hatása – mondta a kormányfő.
Dacian Cioloş hangsúlyozta, hogy a kormány jövőre az oktatást, az egészségügyet, a közlekedést és a közberuházásokat tekinti kiemelt területnek.
A gazdaság várhatóan 3,4-3,7 százalékkal nő idén, az államháztartási hiányt pedig 1,83 százalékra tervezték, de az első tíz hónap után még 1,28 százalékos államháztartási többletről számolt be a pénzügyminisztérium, főleg azért, mert a tervezett közberuházások nem valósultak meg maradéktalanul. Az RMDSZ is támogatta
„Támogattuk szavazatunkkal a jövő évi állami költségvetést, mert felépítése biztosítja az állami intézmények zavartalan működését, folytatja a megkezdett beruházásokat és megteremti a jövő évi választásokhoz szükséges pénzkeretet. Továbbá kiszámítható, tartalmazza a fizetésemeléseket és az adótörvénykönyvben előírt adócsökkentéseket, ezzel megteremtve a költségvetési stabilitást” – ismertette Erdei-Dolóczki István, a Szövetség pénzügyi szakembere, parlamenti képviselője azt követően, hogy a parlament megszavazta a jövő évi állami költségvetést.
„A kormány által a parlamentnek küldött 2016-os költségvetés egy elfogadható, megszavazható dokumentum. Jelentősen nem változik a költségvetés struktúrája, de számos kritikával lehet illetni az államkasszában lévő pénzösszegek jövő évi elköltésére kidolgozott anyagot. Többek között a beruházásokra elkülönített összegekkel kapcsolatosan vannak fenntartásaink, hiszen az észak-erdélyi autópályára elkülönített pénzkeret kisebb a beígértnél. Egyértelmű, hogy nem elég előirányozni az összegeket, azokat el kell tudni költeni is, éppen ezért annak tekintetében, hogy mennyit költenek el az autópálya építésére, költségvetés-kiegészítéskor újabb összegeket lehet előírni” – fogalmazott Erdei-Dolóczki István.
A Szatmár megyei parlamenti képviselő ezt követően elmondta, hogy az önkormányzatok költségvetéseinek kiegyensúlyozására az általános forgalmi adóból elkülönített 2,23 milliárd lejből 374,1 millió lejt az önkormányzatok adósságainak kifizetésére irányoznak elő, 105 millió lejt pedig az akkreditált magán- és felekezeti oktatási intézmények finanszírozására.
A megyei tanácsok rendelkezésére bocsátják a hozzáadottérték-adóból fennmaradó 1,85 milliárd lej 27 százalékát, valamint a személyi jövedelemadó egy részét, visszaadva ezzel a lehetőséget a megyei tanácsoknak arra, hogy az önkormányzatok költségvetését kiegyensúlyozzák. Erdei-Dolóczki István parlamenti képviselő továbbá hangsúlyozta, hogy a jövő évi állami költségvetésben egyértelműbb és átláthatóbb az Etnikumközi Hivatal működésére vonatkozó rész is.
MTI

Közös listát kér az EMNP Kolozs megyében
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) továbbra is nyitott az RMDSZ-szel való egyeztetésre a koalíciós listák kialakításáról Kolozsváron és Kolozs megyében – jelentették ki a néppárt helyi képviselői a csütörtöki, évértékelő sajtótájékoztatón – adja hírül Kiss Előd-Gergely a kronika.ro-n.
Soós Sándor, az alakulat megyei elnöke emlékeztetett: legutóbb az augusztusban lezajlott Kolozsvári Magyar Napok alkalmával tárgyaltak a szövetség és a Magyar Polgári Párt (MPP) képviselőivel, azóta azonban az RMDSZ elzárkózott az egyeztetéstől.
„Már akkor is kijelentettük: Kolozsváron és Kolozs megyében is közös listát szeretnénk állítani a 2016-os önkormányzati választásokra, a további Kolozs megyei településeken pedig meg kell vizsgálnunk, hogy az összefogás a célravezetőbb – a minél erősebb magyar érdekképviselet megteremtésére –, vagy a magyar pártok versenyére is lehetőség nyílik. Egyelőre úgy tűnik, az RMDSZ-ben nincs meg az együttműködéshez szükséges szándék, s ha ez így is marad, készek leszünk saját listákat állítani” – jelentette kis Soós.
Ehhez kapcsolódva Fancsali Ernő, az EMNP kolozsvári elnöke elmondta: ő is az összefogás híve, s személyesen is megkereste Horváth Annát, Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármesterét, akitől másfél hónapja vár egy időpontot a további egyeztetésre. „Az egyértelmű, hogy a helyi RMDSZ-en van egy nyomás a párt országos vezetése részéről, akik akadályozzák a magyarság érdekeit szolgáló együttműködést. Ha rajtunk kívül álló okokból nem jöhet létre az összefogás, nem hagyjuk cserben szavazóinkat” – nyilatkozta Fancsali.
A néppárt kolozsvári szervezetének elnöke ugyanakkor arról számolt be, a még nyáron megkezdett konzultáció eredményei alapján, a közel kétezer választó megkérdezéséből egyértelműen kitűnik, hogy a választók 96 százaléka támogatna egy magyar koalíciós listát, s amennyiben nem lesz magyar összefogás, úgy vagy román pártra szavaznának, vagy nem vennének részt a voksoláson.
A néppárt elkészítette a város és a megye problématérképét is, amelyből kiderül: a magyar közösség hiányolja a magyar helységnévtáblákat, a kerékpárutakat, valamint több magyar alkalmazottat szeretnének az önkormányzatokban, s a közbiztonsággal és a köztisztasággal kapcsolatban is komoly kritikát fogalmaztak meg – írja a kronika.ro.