Csillagos tízes hangulatban fesztiváloztunk az Apáczaiban
Játszva gyűltek a csillagok az Adventi Gyermekfesztiválon
Az Életfa Családsegítő Egyesület, a Szabadság napilap és az Ifjúsági Keresztyén Egyesület által szervezett jubileumi fesztivál népszerű versenyének bizonyult ugyanis a Tízcsillagpróba, amely a gyerekek kézügyességét, rátermettségét és észjárását egyaránt igénybe vette. Gyurmáztak, társasjátékoztak, énekeltek, harangot varrtak, karácsonyfadíszt készítettek, a nagy elfoglaltságban nem volt idejük a fáradtságra gondolni; de nem is unatkoztak, hiszen úgy vették ki részüket a sokféle foglalkozásból, hogy közben egyre-másra gyűltek a csillagok. A vándorcsillagtól megszerzett jelszóval máris mehettek a nyereményük után.
Szabadság (Kolozsvár)

Kulturális fővárosi cím: Szentgyörgy a nagy vesztes
Négy romániai város, Bukarest, Nagybánya, Kolozsvár és Temesvár pályázhat az Európa Kulturális Fővárosa címre 2021-ben – jelentették be pénteken a kulturális minisztériumban.
2021-ben ismét egy romániai város lesz Európa kulturális fővárosa, miután 2007-ben Nagyszeben viselte egy éven át ezt a címet. A bukaresti kulturális minisztériumban pénteken tartottak sajtótájékoztatót, amelyen a zsűri tagjai kihirdették azon városok listáját, amelyek eséllyel mérettethetnek meg a cím elnyeréséért.
Romániából összesen tizennégy város pályázott, most ezek közül választották ki a négy jelöltet, amelyek tovább versenyeznek. Az előválogatáson továbbjutottak nevét Steve Green, a zsűri elnöke jelentette be. A négy városon kívül Sepsiszentgyörgy, Marosvásárhely, Gyulafehérvár, Arad, Bákó, Brassó, Brăila, Craiova, Jászvásár és Suceava pályázott még.
Az előzsűrizés eredményét azt követően jelentették be, hogy az előző két napon meghallgatták a pályázatok szóbeli bemutatását. A tizenkét tagú bizottság tíz tagját az Európai Unió különböző intézményei jelölték. A zsűri arra kérte a versenyben maradt városok képviselőit, hogy egészítsék ki és tegyék jobbá pályázataikat, hiszen a következő megmérettetés augusztus és szeptember között lesz. Így várhatóan 2016 szeptemberében hirdetik ki a győztes romániai várost, amely 2021-ben az Európa Kulturális Fővárosa címet viselheti. Abban az évben Románia mellett egy görög város, valamint az EU-tagságra pályázó Szerbia és Montenegró egyik települése viselheti a címet.
Szakáts István, Kolozsvár pályázatíró csapatának tagja a Transindexnek elmondta, az elkövetkező időszakot a pályázatuk feljavításával fogják tölteni. „Pár napon belül meg fogjuk kapni a zsűrinek az ajánlásait, hogy mivel érdemes foglalkozni. Aztán a következő fél évben nekifogunk feljavítani a pályázatot, elvégezzük az előkészülettel kapcsolatos teendőket: a kulturális tevékenységek, promóciós kampány, közpolitikák kidolgozását és a pénzügyi mechanizmusok kiépítését” – mondta Szakáts István.
A rövid listával kapcsolatban elmondta, hogy nagyon furcsállja, hogy Iaşi kiesett, ugyanis a moldvai városnak nem volt rossz pályázata. A Székelyföld kiesése az egyik szívfájdalma, hiszen nagyon számított arra, hogy bejön a pályázat, mert, ahogy fogalmazott, legalább anynyira drukkolt Sepsiszentgyörgynek, mint Kolozsvárnak. Viszont szerinte Craiova megérdemelten esett ki a versenyből.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szerint a háromszéki megyeszékhely volt a megmérettetés legnagyobb vesztese. Szerinte az, hogy Marosvásárhely kihátrált a közös pályázási kezdeményezésből, mindkét pályázat erejét gyengítette. A városvezető különben arra számított, hogy hat pályázó marad versenyben, és ezek között lesz Sepsiszentgyörgy is. Átnézte a pályázatokat, és úgy véli, Bukarest és Temesvár után a sepsiszentgyörgyi volt a legjobb.
A polgármester a Háromszék napilapnak úgy nyilatkozott, az elbíráló bizottság kételkedett abban, hogy Sepsiszentgyörgynek lenne kapacitása egy ilyen méretű rendezvény megszervezésére. „A verseny nagy kihívás volt, 13 Sepsiszentgyörgynél nagyobb várossal méretkeztünk meg, ezért a mellettük való versenyzést már építő jellegűnek ítéljük meg. A pályázás ténye számos pozitív kezdeményezést hozott felszínre, új szintre emelte a régió kulturális szereplői, intézményei közti együttműködést” – mondta a polgármester, aki ígéri, az előkészítés során megfogalmazott kezdeményezéseket folytatják.
Megköszönte mindenkinek, aki a Székelyföldön támogatta a kezdeményezést. Rámutatott, „a pályázat előkészítése szembesített azzal, hogy képesek vagyunk felsorakozni, erőnket egyesíteni, erőfeszítéseket hozni, és falakat ledönteni egy közös cél érdekében”.
A közösségi oldalon felvetődött, hogy a döntést befolyásolta-e a kézdivásárhelyi terrorügy, ám a csapat egyik tagja úgy fogalmazott, ódzkodna attól, hogy akár egy gondolat erejéig is összekössék a két dolgot.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Kereskényi: már elkezdődött az uszító kampány
Szatmárnémetit vissza kell nyerni, és ehhez mindenki segítségére szükség lesz, hogy a magyarság ismét otthon érezze magát a városban – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a szövetség szatmári szervezetének 25. évfordulóján tartott beszédében.
Mint mondta, az elmúlt évtizedekben számtalan olyan próbálkozás volt – Szatmárnémetitől Marosvásárhelyig –, amellyel megpróbálták megroppantani a „szövetség gerincét” azért, hogy elbizonytalanítsák a magyar közösséget.
„Most is van olyan szándék, hogy megszüntessék, megbüntessék az RMDSZ-t, ezzel egy időben pedig megpróbálnak békétlenséget kelteni magyarok és románok között. A többséget mi eddig is észérvekkel próbáltuk meggyőzni követeléseink jogosságáról, és a parlamentáris demokrácia eszközeit ezután sem fogjuk feladni” – szögezte le a szövetségi elnök. Szatmárnémetit ismét magyar embernek kell vezetnie, hiszen tapasztalható, hogy még a románság egy jó része is visszasírja az egykori magyar polgármestert – fogalmazott.
Kereskényi Gábor, az RMDSZ szatmárnémeti szervezetének elnöke, Szatmárnémeti polgármesterjelöltje beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a városban már elkezdődött a magyar–román békés együttélés elleni kampány, és csak az RMDSZ, a civil szervezetek, az egyházak és a szatmárnémeti magyar közösség összefogása jelenthet áttörést, változást Szatmárnémetiben.
Kereskényi arra is kitért, hogy a szatmárnémeti magyarság számára hatalmas öröm volt, amikor a rendszerváltás után előbb magyar alpolgármestere, majd polgármestere lett a városnak. „Fel kell ébrednünk a rémálomból, amelybe a jelenlegi városvezetés taszított mindnyájunkat. Konkrét és megvalósítható tervek alapján kell jövőt biztosítanunk, tennünk a fiatalok itthon maradásáért” – hangsúlyozta végezetül a szatmárnémeti polgármesterjelölt.
Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)

Programdömping a kolozsvári Téli fesztiválon
Változatos kulturális programok várták a nagyérdeműt a hétvégén a Kolozsvári Magyar Napok keretében: többek közt irodalmi estek, különleges tárlatnyitók gazdagították a pénteken kezdődött és december 20-áig tartó Téli fesztivál programját.
Tárlat nyílt Kós András szobrász alkotásaiból
Nem klasszikus értelemben vett tárlat a Kós András-emlékkiállítás, amelyet meghittség, bensőséges hangulat jellemez. A megtekinthető tárgyak nem a nagyközönségnek készültek, és az alkotó személyiségének rejtettebb rétegeibe engednek bepillantást – méltatta Mile Lajos kincses városbeli főkonzul a Farkas utcai református templom kerengőjében a Kolozsvári Magyar Napok keretében szombaton megnyílt tárlatot.
Mint kifejtette, a 100 éve született Kós András szobrász emblematikus figura volt, a kolozsvári szellemi élet alakítója, és mindenik kiállított tárgy önálló esztétikai értékkel bír, ugyanakkor a művészeti érték teljes megértésében segíthet a művész személyiségének megismerése.
Németh Júlia művészettörténész, műkritikus ugyanakkor Jakobovits Miklós Munkácsi-díjas festőművészt idézte, aki már 1979-ben úgy nyilatkozott Kós Andrásról, mint aki „a mai európai szobrászat egyik legnagyobb alakja”. Elmondta, a képzőművész életében fontos szerepet játszott a Farkas utca, hiszen a Református Kollégiumban végezte középiskolai tanulmányait.
Kolozsi Tibor szobrászművész elmondta, Kós életművének nagy része olyan korszakban született, amikor a politika diktált, de a szocialista realizmus nem tudta megtörni művészetét. A Magyarország kolozsvári főkonzulátusa, a kolozsvár-belvárosi református egyházközség, a budapesti Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, a Barabás Miklós Céh, a Carola Egyesület, valamint Kós András örökösei által szervezett tárlat december 20-áig tekinthető meg.
Több életre elegendő életmű, az irodalom „ízei”
Egyed Péter író, filozófus vette át szombat este az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) által odaítélt Méhes György Nagydíjat, a debütdíjat pedig Láng Orsolya kapta Tejszobor című bemutatkozó prózakötetéért.
Balázs Imre József Egyed Péter változatos, több életre is elegendő életművét vette számba laudációjában, kiemelve, a díjazott költőként, íróként, értő kritikusként és az erdélyi magyar filozófiaoktatás meghatározó pedagógusegyéniségeként is megkerülhetetlen szereplője kulturális életünknek. Kiemelte, hogy az Echinox magyar oldalainak egykori szerkesztőjeként Szőcs Gézával számos „rebellis szellemű” fiatal tehetségnek biztosított közlési lehetőséget, a Kriterion egykori szerkesztőjeként is jelentős munkát végzett, de Bretter György életművének gondozójaként is ismerheti a közönség.
László Noémi a debütdíjast rejtőzködő alkotóként mutatta be, akinek első kötetétért az E-MIL választmánya egyhangúlag ítélte oda az elismerést. A díjakat adományozó Nagy Elek, Méhes György fia egészségi okok miatt nem lehetett jelen a gálán. A díjátadást a Kolozsvári Kikötő. Kárpát-medencei fiatal írók találkozója című rendezvénysorozat előzte meg, amelyen 21 fiatal alkotó olvasott fel műveiből, köztük erdélyi, magyarországi, kárpátaljai és felvidéki szerzők.
A meghívottakkal Karácsonyi Zsolt főszervező, az E-MIL elnöke, illetve Balázs Imre József beszélgetett többek között az irodalom „helyi ízeiről”, a pályakezdés nehézségeiről és egyéb „művészbetegségekről”. A rendezvénysorozat a téli Kolozsvári Magyar Napok és a Kolozsvár 2015 – Európa Ifjúsági Fővárosa projekt keretében valósult meg.
A magyar napok keretében egyébként hétfőn és kedden is gazdag kulturális kínálat: irodalmi est, könyvbemutató, kiállításmegnyitó várja a közönséget. A részletes program a Téli.magyarnapok.rohonlapon olvasható.
Kiss Előd-Gergely, Varga László
Krónika (Kolozsvár)

Régi karácsonyi szokások nyomában
Jézus születéstörténetét idézték fel az elmúlt napokban székelyföldi családoknál, intézményeknél, illetve a nagyközönségnek is kecskeméti, szabadkai, beregszászi, csíktaplocai betlehemesek: december 9. és 13. között Csíktaploca volt a házigazdája a nyolcadik Kárpát-medencei Diákbetlehemes Találkozónak.
Összeragasztani, ami szétszakadt – ez is a célja a Kárpát-medence különböző vidékeit képviselő betlehemezők találkozójának, amely kecskeméti kezdeményezésre született. Vándortalálkozóról van szó, tudtuk meg Antal Imre csíkszeredai tanártól, aki elmesélte azt is, hogyan éledt újra ez a hagyomány nálunk.
„Néhány évvel ezelőtt Gergely István akkori csíksomlyói plébános könyvtárában kezembe akadt egy könyv, Magyar karácsony a címe. Belelapoztam, és megtaláltam benne a Csíktaploczai betlehemes leírását, rögtön gondoltam, jó lenne ezt betanítani. Mivel nem akadt jelentkező a szerepekre a felnőttek körében, eszembe jutott, hogy a csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskolába, ahol tanítok, több taplocai gyerek is jár, és betanítom nekik” – mesélte Antal Imre.
És mert nincsenek véletlenek, épp akkoriban érdeklődött tőle egy zsögödi ismerőse, hogy nem tud-e valakit Erdélyben, aki betlehemeseket tanítana be, merthogy kecskemétiek szeretnék felvenni azzal a kapcsolatot. A kecskeméti Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola részéről Papp Zsolt volt a kezdeményezője a találkozónak, amit ez alkalommal immár nyolcadszor szerveztek meg. Így több mint száz gyermek ismerkedett meg vidékünkkel a napokban, szerdán Parajdon fogadták őket, ahol meglátogatták a sóbányát, majd Csíktaplocán vettek részt a nyitó szentmisén.
Csütörtökön a Gyimesekbe látogattak, az ezeréves határhoz, ahol Bilibók Ágoston nyugdíjas vasutas mutatta meg nekik többek közt, hogy hol álltak a katonák, hol voltak a lövészárkok. A betlehemes játékokat felevenítő diákok nagy szánkózással zárták a Hargitán a kirándulást. Este karácsonyi szokásokat mutattak be a diáktalálkozó résztvevőinek a csíkszeredai Nagy Imre-iskola diákjai Antal Imre irányításával, a kénosi regölést, illetve a moldvai hejgetést – ami tulajdonképpen a gabona útját követi végig a kenyér elkészültéig.
Egy pusztinai lány, Kefap Johanna moldvai csángó dalokat énekelt. Péntek a betlehemezés napja volt, ellátogattak a csoportok a Nagy Imre-, illetve a taplocai Xántus János-iskolába, a kulturális központhoz, a konzulátusra, valamint a városházára. A délutáni városnézés után ismét útnak indultak a betlehemesek, taplocai házakhoz kérve bebocsátást. Szombaton Márton Áron életútjának megismerése volt a cél, a domokosi múzeumot, továbbá a madéfalvi veszedelem emlékművét keresték fel a vendégek. A délutáni gálaműsorra mindenkit meghívtak, kitették a betlehemeket a színpad elé, és mindenik csoport bemutatta a mostanra betanult dramatikus játékát.
Újdonságként Antal Imre vándorbotot készíttetett, melyet a beregszásziaknak nyújtottak át: jövőre ők lesznek a házigazdái a Kárpát-medencei Diákbetlehemes Találkozónak. A taplocai találkozó megszervezésében oroszlánrészt vállaltak a helybéliek, amiért köszönet illeti őket.
Izsák-Székely Judith
Krónika (Kolozsvár)

„Egy nemzet megmaradásában a hitnek és a hagyományoknak óriási a szerepe”
Interjú dr. Béres Józseffel, a Béres Gyógyszergyár elnökével és Mátyás Etelkával, Pürkerec evangélikus kántorával.
– Két interjúalanyunk Mátyás Etelka evangélikus kántor és dr. Béres József, a Béres Gyógyszergyár elnöke. Mátyás Etelka Erdélyből, a csángó Hétfaluhoz tartozó Pürkerecről (Brassó megye) érkezett, akivel itt ülünk Béres József irodájában, ahol egy nagyon érdekes történetet mesélnek el. A kezdetek kezdete egy levél volt. Mátyás Etelka evangélikus kántort kérdezem: miért is fordult levélben a Béres Gyógyszergyár elnökéhez?
– Mátyás Etelka: Az Evangélikus Élet című újság 2014. novemberi számában jelent meg Gazdag Zsuzsanna dr. Béres Józseffel készített írása. Világosan és érthetően kicsengett ebből az írásból, hogy Béres doktorék szeretettel viseltetnek a határon túli magyarok iránt. Kisebbségi sorsukat a szívükön viselik, nehézségeiket úgyszintén, s felekezeti különbség nélkül segítik, szeretik a határon túli magyarokat. Ez ragadott meg, ez késztetett arra, hogy bátorkodjam írni dr. Béres József úrnak.
– Mit írt ismeretlenül a Béres Gyógyszergyár elnökének?
– M. E.: Elsősorban megírtam, hogy jómagam egy nagyon kicsiny csavar vagyok Isten hatalmas gépezetében, hiszen 63 évesen a pürkereci gyülekezet kántoraként élek és dolgozom. Tisztában voltam azzal, hogy Béres úrék végzettsége, társadalmi pozíciója jóval magasabb ennél, de azzal is tisztában voltam, hogy Krisztusban testvérek vagyunk, hogy magyarként ott vagyok én is azon a magaslaton, ha nem kicsit magasabban annál.
Ilyen alapon bátorkodtam, elsősorban testvérükként Krisztusban, megszólítani Béres úrékat. Meggyőződésem egy élet munkája után, hogy nem csak nyelvében él az ember, hanem dalaiban is. Ez volt az a második nagyon fontos szempont, ami arra késztetett, hogy írjak, hiszen megtudtam ebből a vele készített interjúból, hogy nagyon szeretnek énekelni, sőt egy daloskönyvet is összeállított. Nagyon fontosnak tartottam, hogy egy ilyen énekgyűjteménynek a birtokába jussak.
– Mielőtt megkérdezném dr. Béres Józsefet, a levél fogadóját arról, miért is válaszolt, miért került kapcsolatba Mátyás Etelka evangélikus kántorral, szeretném megkérni Etelkát, mutassa be a Brassó melletti csángó Hétfaluhoz tartozó Pürkerecet.
– M. E.: Tiszta szívemből jön az a mondás, hogy Pürkerec a világ közepe. Ez nem lokálpatriotizmus, hanem az igazság, hiszen ez Erdély legdélkeletibb csücske, az utolsó falu, ahonnan továbbjutni már nem lehet. A falunk mellett húzódik valahol az ezeréves határ. Az a tény, hogy Pürkerecen ma is élnek magyarul beszélő, magyarul gondolkodó, magyarul érző és szeretni tudó magyarok, ráadásul Pürkerec egy csodálatos vidéknek a része, ez bizony feljogosít engem, hogy azt valljam, a mi kis falunk a világ közepe.
Példamutató az itt élők testvérszeretete az anyaországi magyarok felé, és a világon élő minden magyar felé. A harcaimnak, amit a magyarság ügyéért folytattam, igen sok csodálatos eredményét tapasztalhattam, amikor sikerült a magyar gyermekeket, a szülőket attól a gondolattól eltéríteni, hogy a könnyebbnek tűnő román iskolát válasszák, és inkább a magyar iskolában taníttassák a gyereküket.
– Közismert, hogy a Béres Részvénytársaság elnöke, dr. Béres József és felesége, Béres Klára, a gyógyszergyár kommunikációs igazgatója mindig nagy odafigyeléssel fordultak a rászorulókhoz, segítettek, amiben tudtak. Miért válaszolt Mátyás Etelka levélére?
– Béres József: Mátyás Etelka levele ez év januárjában futott be hozzám, és amit megfogalmazott ebben a levélben, az két kérés volt. Az egyik az, hogy határon túliak lévén termékadományokkal az ő közösségüket, a rászorulókat is támogassuk, a másik pedig az én szerény daloskönyvemre, a Szép magyar énekre vonatkozott. Gondolkodó emberként az utóbbi években megfogalmazódott bennem, hogy mi lehet igazán a megmaradásunknak a fő záloga, és oda egyszerűsítettem le ezt a képletet, hogy hit nélkül és a hagyományaink őrzése nélkül nem lehet a magyarságnak megmaradása.
Hagyományaink közé besorolhatjuk első helyen a magyar nyelvet, de énekeiben, népdalaiban is él a nemzet. Ebből a levélből egy igen erős istenhitű ember képe sugárzott felém, illetve az, hogy a nemzetünk megmaradása szempontjából kiemelkedően fontos dolgokat nemcsak ápolja, de tanítja, sok esetben visszatanítja ott, Pürkerecen. Bár a kérések folyamatosan érkeznek hozzánk, de ez egy különleges kérés volt: egy különleges termékkérés, egy különleges énekeskönyvkérés, azt is beleszőve, hogy természetesen meghív minket, és első kézből ismerkedhetünk meg a pürkereci magyarokkal, a hétfalusi csángókkal és ezzel a világgal.
Napjaink nem igazán a helyben maradásról, a hazaszeretetről ismerszenek meg, hanem mindenki egyfajta gazdasági menekültként egyre jobb életet szeretne valahol. Nos, ezek az emberek, akik ott maradtak csángóföldön, beleértve Mátyás Etelkát is, ott a végeken állnak ki magyarként.
– Ön nemcsak válaszolt erre a levélre, hanem személyesen vitte el a daloskönyvet és a termékadományt Pürkerecre. Milyen volt ez a találkozás?
– B. J.: Az utóbbi évtizedekben Erdély-járó emberekké váltunk. Ezt részben a csíksomlyói búcsú okozta, másrészt próbáljuk az utazásainkat is főleg érdekes emberi találkozásokkal kitölteni. A levél elolvasása után jött a gondolat, hogy az idei, pünkösdi kis kitérőnket a hétfalusi csángók földjére tegyük meg. És megfogalmazódott bennem az is, hogy nemcsak jómagam és szűkebb családom, hanem a baráti köröm is részt vehetne ezen az utazáson. Így egy kisebb csapattal, szám szerint nyolcan indultunk el pünkösd hétfőjén Pürkerecre.
– Most Mátyás Etelka kántor asszonyhoz fordulok: miután elküldte a levelét, megtörténhetett volna, hogy egy elfoglalt üzletember nem is válaszol...
– M. E.: Szívem minden szeretetével komoly meggyőződés élt bennem, hogy aki hitre jutott ember és szereti a magyarokat, az nem fog csalódást okozni annak a magyarnak, aki tiszta szívvel, szíve minden szeretetével hívta őket, s aki leírta levelében, hogy bizony minket, a végeken élő magyarokat éltet ez a szeretet. Az anyaországi magyaroktól kapott szeretet éltet, erősít, segít helytállni. Megmondom őszintén, eszembe sem jutott, hogy visszautasítaná a kérésemet, egyiket sem: azt sem, hogy adott esetben szeretett népemnek támogatást nyújtsanak gyógyszeradomány formájában, sem pedig azt, hogy kaphassak tőle egy daloskönyvet.
– Milyen érzés volt Béres József számára, amikor Klára asszonnyal és a barátaival megérkeztek Pürkerecre?
– B. J.: Mindenkinek a fejében vannak ilyenkor ideák a táj képéről, az épületekről, a faluképről. Sok tekintetben beigazolódott a várakozásunk, különösen abban a tekintetben, ami a néphagyományokat illeti. Hisz azt láttuk – bár Orbán Balázs erről majd 150 évvel ezelőtt írt –, hogy bizonyos néphagyományai, a húsvéti pirostojás-festéstől kezdve a táncokon át a szövésig, ezek így-úgy fönnmaradtak. Természetesen központi helye volt a belépésnek ebbe a faluba az Etivel való találkozás, és szemtől szembe látni azt, milyen hívő, kemény asszony ezen a tájon, aki küzd a hitéért, a magyarságáért.
– Mit jelent Béres József számára a pürkereciek és Mátyás Etelka ölelése?
– B. J.: Annak a beteljesülését, hogy egymásra találtunk, és amit egy levél sugallt, amelyet Etelka írt, és amit Orbán Balázs ezekről az emberekről – bár másfél évszázaddal korábbi állapotokról – írt, ezek beigazolták önmagukat. A pürkereci magyarokban, csángókban, Etelka szűkebb baráti környezetében, akik fogadtak bennünket igaz örömmel és tiszta szívből, odaadással, és az ő személyisége, hite és a magyar kultúra, nyelv, ének és irodalom iránti elkötelezettsége mind visszaigazolódik ebben az ölelésben.
– És milyen volt Mátyás Etelka számára ez a találkozás Béres Józseffel, Béres Klárával és a barátaikkal?
– M. E.: Olyan megható szeretettel öleltük meg egymást, amit könnyek nélkül el sem lehet képzelni. Mintha mindig ismertük volna egymást, mintha mindig barátok lettünk volna, sőt átéreztük, hogy bizony minden akadály ellenére mindig is igazi testvérei voltunk egymásnak. A kezdet volt a legcsodálatosabb, amikor az udvaromra, Pürkerecen tizenketten ültünk le a Béres úr által erre az alkalomra készített énekes füzettel, amit a daloskönyvből állított össze. Ez a közös éneklés volt a kezdete, egyben a pecsétje annak, hogy most már ők Magyarországon, mi Pürkerecen szívünk minden szeretetével együtt énekelünk. Ez az éneklés a szíveinket kapcsolta össze, hiszen úgy éreztük, egyek vagyunk ebben is.
– B. J.: Valóban, ha hisszük azt, amit kifejtettem korábban, hogy egy nép, egy nemzet megmaradásában a hitnek és a hagyományoknak óriási szerepe, vezető szerepe van, akkor nagyon fontos, hogy valóban azokat az énekeinket is énekeljük, amelyek patinásak, nemesek. Hisz az ének csak akkor gyógyít, szól a lelkünkhöz, hogyha az valóban a mi lelkünkből fakadt egykoron.
Hadd említsek meg még egy motívumot, ami érzelmileg rendkívüli módon megérintette a mi nyolcfős csapatunkat. A pürkereci evangélikus templomban történt, ami az egyik legrégebbi a hétfalusi csángó evangélikus templomok köréből, legalábbis az alapítását és alapjait tekintve, hiszen 1444-ben épült. A templomban a kántor asszony titokban – mi azt nem sejtettük, mert a templombelsőt néztük – odalopakodott az orgonához, amelynek kíséretével elénekeltük az Erős vár a mi Istenünk himnuszt. Ebben a környezetben szem valóban nem maradhatott szárazon. Aztán a székely himnusz éneklésével tetőztük be a pürkereci evangélikus templomban a közös éneklést.
– Megkerülhetetlen a kérdés: milyen Csángóföldre lépett 2015 pünkösdjén Béres József?
– B. J.: Engem az is nagyon érdekelt, pontosan a daloskönyvem alapján, hogy a néphagyományok, kezdve az öltözködési viselettől, a húsvéti pirostojás-festésen át egészen a táncokig, például a boricáig, hogyan élnek napjainkban. Nagy örömmel konstatáltuk, és köszönjük Etelkának most is, hogy a hagyományőrzőket megszervezte, eljöttek; és vagy a lakásán, vagy a falu kultúrházában bemutatták a tudásukat, amiről Orbán Balázs közel 150 éve tudósított.
– Mátyás Etelka evangélikus kántor miben látja a magyarázatát annak, hogy a fiatalokat be tudják vonni a táncba, a közösségi életbe, éneklésbe?
– M. E.: Gyökerek nélkül nincs élet. Azt tapasztalom, azt látom, és hálás vagyok érte, hogy amit tanultunk és tudunk, azt a szüleinknek köszönhetjük, az idősebb generációnak. És itt most név szerint kiemelném Barkó Etelka tanárnő szerepét, akit Négyfalu nagyasszonyának neveznek éppen azért, mert a szüleitől örökölve teljes szívvel adta vissza, adja tovább a fiataloknak a tudását, komoly hagyományokat őrző csoportokat hozott létre. Ugyanígy Pürkerecen a lelkész bátyám egyik lánya, Mátyás Vilmika szintén a szülőktől kapva az indíttatást, alapította az első nagyon komoly ifjúsági tánccsoportot. Ebből nőttek ki a fiatalok, akik ma már a következő tánccsoportot tanítják.
– Egy Béres Józsefhez hasonló sikeres üzletember számára miért fontos a magyar dal, a magyar hagyományok őrzése? És miért fontos, hogy – bár eddig is segítette a határon túliakat – most még inkább támogassa őket?
– B. J.: Életünket egyrészt tudatosan, másrészt értékorientáltan próbáljuk az értékek mentén élni és vezetni, főleg most, hogy így bölcsülünk és öregszünk. Ha az ember kellően tudatos és értékekben – legalábbis saját definícióm szerinti értékekben – tud gondolkodni, akkor elkerül ezekhez az ügyekhez. Nem hagyja érintetlenül sem a hit kérdése, sem a hagyományaink. Ezek vezettek el bennünket oda, hogy foglalkozni kezdjünk azzal, milyen fontos az ének és a néptánc napjainkban.
Ha hisszük azt a gondolatot, amit a nagy elődök: Kodály, Bartók, Járdányi és mások megfogalmaztak, miszerint az ének lelki termék, és hogyha magyarként magunkhoz vesszük szép magyar énekeinket, akkor biztosan a lelkünket istápoljuk. Látjuk az emberek erőfeszítését, ahogyan próbálják a környezetüket hitben tartani. Feleségemmel és a családommal úgy gondoljuk, nekünk kutyakötelességünk ezen emberek mögé beállni, és ezeket az emberi erőfeszítéseket a magunk szerény eszközeivel támogatni.
– Többször említette az elnök úr az interjú során a fiatalokat, milyen örömmel látta, hogy Pürkerecen a fiatalok maguk is ismerik és továbbadják a néphagyományokat, a táncokat. Milyennek látja Magyarországon a helyzetet?
– B. J.: Úgy gondolom, mindig lesznek olyan gondolkodó emberek, akik megtanulják, megtartják ezt a kultúrát, és képesek vissza is tanítani mindezt. Jó példa erre a ma már a szellemi kulturális világörökség részévé vált magyar táncházmozgalom módszere, ami képes volt újraértelmezni ezeket a dolgokat városi körülmények között is.
– És miként került aztán Mátyás Etelka pürkereci kántor Budapestre, dr. Béres József irodájába?
– M. E.: Bizony, nagyon közel kerültünk egymáshoz, ezért megírtam Béreséknek, hogy magyarországi evangélikus testvéreim jóvoltából Piliscsabán két konferencián fogok részt venni, utána még három napig leszek Budapesten. Megírtam azzal a huncut erdélyi gondolattal, hogy talán megértik ebből, de jó lenne találkozni! Reméltem, hogy jön az ajánlat, és jött is: ha már itt vagyok, szeretnének velem találkozni. Így ölelhettük meg újra egymást testvéri szeretettel itt, Budapesten is.
– Mit jelent Mátyás Etelka kántor asszony számára, hogy megkaphatta a magyar állampolgárságot?
– M. E.: Neveltetésemből, adottságaimból fakadóan elég könnyen tudok beszélni, de vannak dolgok, amit az összes szót birtokolva sem tudok kifejezni. Beszélhetnék arról, mekkora szenvedést jelentett lemetszett végtagként élni, mert a határon túl rettenetes elnyomásnak, veszélynek voltunk kitéve. A remény pislákolt a szívünkben, s azt senki nem tudja elmondani, még jómagam sem, hogy mit jelentett, amikor ez ilyen formában megvalósult. Hihetetlen, szavakkal valóban kifejezhetetlen öröm volt számomra, hogy magyar állampolgár lehetek, és nagy örömöt élek meg azóta is.
Sallai Éva
(A beszélgetés a Magyar Katolikus Rádió Délutáni találkozás című közéleti műsorában elhangzott interjúk szerkesztett változata)
Krónika (Kolozsvár)

Petőfi és a trikolór
Egészen sajátos, más országok gyakorlatától idegen Románia nemzeti ünnepének időpontja és jelentése. A többség számára a kisebbség által hosszú századokon át uralt terület egyesítésének ünnepe, míg a kisebbség számára – belőle logikusan következik – annak a gyásznapja, hogy közel száz esztendeje Erdéllyel együtt bekebelezte őt is a többség homogenizáló törekvése. Papíron megadott, a gyakorlatban minél inkább leszűkített jogokkal. Megjegyzem: Európa szellemiségével elméletileg nem egyeznek az ehhez hasonló üzenetek.
A román nemzeti ünnepet követő napokban Szovátán jártam. Nicolae Bălcescu trikolórral feldíszített szobra előtt nyolc-tíz koszorú „büszkélkedett", de Petőfi Sándor kőszobra elé is elhelyeztek hármat. Kettőnek a nemzeti szalagja felirat nélküli volt, miközben a középsőn jól olvashatóan hivalkodott a tulajdonos, a megrendelő neve: Hotel Aluniş. Reklámnak vagy antireklámnak szánták a koszorúkat a szálloda elöljárói? A magyar turisták előtt nyitva áll-e az ajtajuk, vagy azt üzenik nekik: ki az országból!
Az természetes, hogy Bălcescut megkoszorúzták: ő is álmodott a román nemzeti egység ideáljáról, bár annak 1918. december elsejei megvalósulása még távolinak tűnt számára 1848–49 távlatából. A magyar önállóság és a világszabadság hirdetője szobrának az ilyenfajta megkoszorúzása viszont – provokáció. Eszme- és erőfitogtatás.
Amúgy támogatnám, sőt akár kezdeményezhetném is a Petőfi-szobor december elsejei megkoszorúzását. Két feltétellel. Egyrészt azt javasolnám a magát többnyire demokratikusnak valló román (politikai) elitnek, hogy december elsejét ezentúl Románia nemzeti ünnepnapja helyett a romániai nemzetiségek összetartozása napjává változtassuk meg. (Amiként június negyedike nemcsak a kesergés gyásznapja számunkra, hanem elsősorban a nemzeti összetartozás erősítésének a lehetősége.)
Másrészt, ha színeket társítunk Petőfihez, akkor a piros-fehér-zöld elsődleges, a többi esetleg kísérőszín lehet. (Vagy egyesek valóban csak három színt ismernek a világon?) Ugyanis Petőfi magyarnak vallotta magát, életében pedig Szováta Magyarország része volt.
Ahhoz, hogy a fenti vágyam teljesülhessen, azt kívánom, hogy grandoromán nacionalista szólamok helyett és egyoldalúságra hajlamosító szívügyek mellett minél több polgártársamnak „helyén legyen az esze".
Ábrám Zoltán
A szerző marosvásárhelyi egyetemi tanár
Krónika (Kolozsvár)

A nemzetért imádkoztak
Tizedik alkalommal tartották meg december 6-án a Kárpát-medencei imanapot, melyet minden évben a december 4-éhez legközelebb eső vasárnapon szerveznek meg, és minden református gyülekezet bekapcsolódhat.
Az imanapot a Kárpát-medencei nőszövetségi vezetők kezdeményezték 2005 júliusában a sikertelen 2004. decemberi 4-ei, a kettős állampolgárságról (is) szóló népszavazást követően, és 2006-ban tartották meg először.
Az imanapon minden évben más-más református egyházkerületért imádkoznak a gyülekezetek. Az érintett egyházkerület nőszövetsége állít össze liturgiajavaslatot, valamint a terület múltját és kulturális értékeit is bemutató segédanyagokat, melyeket a gyülekezetek felhasználhatnak. Idén a Szerbiai Református Keresztyén Egyház nőszövetsége készítette el az imanapi füzetet.
Erdőszentgyörgyön minden évben megtartják az imanapot, és hogy az ideit színesebbé tegyék, meghívták a nyárádszeredai Bocskai István Dalkart is. Gáspár György lelkész szószéki szolgálata után a szertartás keretében felolvasták a délvidéki nőszövetség üzenetét, szavalatok hangzottak el, majd a helyi nőszövetség öt tagja felolvasott egy-egy célimát, amelyet ugyancsak délvidékiek írtak, és amelyben a nemzetért, annak egységéért, a gyerekekért és fiatalokért, a szegényekért és a találkozásért fohászkodnak.
A nyárádszeredai kórus egyházi dalokat adott elő, szolgálatukat és a kezdeményezést Csalóka Zoltán nyugalmazott esperes köszönte meg. Az esemény a szemközti Rhédey-kastélyban folytatódott, ahol a Bocskai-dalkar világi énekei nyitották meg Dávid Júlia festészeti kiállítását. A Nyárád-menti gyökerű, ma Szeged közelében élő Dávid Júliát, pályáját és munkáit Nagy Miklós Kund méltatta.
Marosvásárhelyen, a Gecse utcai kistemplomban a délelőtti istentisztelet keretében tartották meg az imanapi programot. Borsos Melinda, az egyházkerület nőszövetségi elnöke bemutatta a vajdasági református templomokat, majd Fekete Márton lelkész prédikált, és az általa írt rövid imákat mondták el a gyülekezet fiatalabb és idősebb tagjai.
Gligor Róbert László
Krónika (Kolozsvár)

Felkérés kutatókhoz
Ismét kialakítják az egykori székeket
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke évértékelő, sepsiszentgyörgyi sajtóértekezletén jelentette be, hogy 2016-ot a székely székek évének nyilvánítják, és arról is beszélt, hogy készülnek a Harmadik Székely Kongresszusra.
Az idei sikeres esztendőnek tekinthető, Székelyföld határainak kivilágítása nem csak egy pozitív közösségi élményt jelentett, hanem lehetőséget teremtett arra is, hogy az SZNT vezetői szűkebb pátriánk településeinek vezetőivel, lelkészeivel, civil aktivistáival találkozzanak, és megalapozzák a 21. századi határőrmozgalmat – jelentette ki Izsák Balázs. A következő esztendőre célul tűzik ki, hogy a székely önazonosság megtartása érdekében, az önkormányzatok társulásával ismét kialakítsák az egykori székeket, ezért meghirdetik a székely székek évét. Elhatározták azt is, hogy az 1902-es és 2002-es tusnádi, illetve tusnádfürdői kiadások után 2016-ban megtartják a Harmadik Székely Kongresszust.
– Fontosnak tartjuk, hogy az autonómiamozgalomba bevonjuk a szakmai elitet, amely a politikum esetleges kampány ízű megnyilvánulásaitól függetlenül választ keres a legfontosabb kérdésekre – mondta Izsák.
Az SZNT elnöke a fontos kérdések közé sorolta, hogy milyen Székelyföld valós gazdasági helyzete, milyenek a tulajdonviszonyok, milyen regionális gazdaságpolitika alkalmazása lenne hatékony, mit lehet tenni most, és melyek azok az intézkedések, amelyek csak az autonómia kivívása után alkalmazandók, hogyan lehet gátat szabni a negatív demográfiai folyamatoknak. Arra kéri a témában jártas kutatókat, a fiatalokat is, hogy egy év alatt fogalmazzák meg szakmai álláspontjukat ebben a tárgykörben.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Lesz-e visszatántorgás?
„Kitántorgott Amerikába másfélmillió emberünk” – írta olyan fájdalommal, amilyent csak az édesanyák és a költők ismernek, József Attila. Nem volt másfélmillió, de félmillió biztosan. És a mai Magyarország adatai még lehangolóbbak. Csupán Londonban állítólag mintegy háromszázezer anyaországi találta meg a betevő falatot, ha nem is a boldogságot.
Nem állok be a vészmadarak sorába, akik a jelenségben feltétlenül egy tragédiát látnak. Elvégre annyi ideig vágytunk erre a szabadságra! A hetvenes években Tito Jugoszláviája éppen azért lett irigységünk tárgya, mert az ottani vezetők józanul belátták: mi nem adhatunk nektek nyugati szintű fizetést, aki akar, menjen oda, aztán küldje haza a pénzt. Így teltek meg a határközeli falvak gyönyörű házakkal, amíg a művelt Nyugat úgy nem döntött, hogy eljött az idő azokat szétbombázni.
A kérdés inkább az: nyer-e valamit az ország ebből a szabad mozgásból? Mert nyilvánvaló, hogy van mit tanulni a fejlettebb világtól. Már III. Béla számos főpapja Párizsban tanult, és maga P. mester, Anonymus is utal párizsi tanulmányaira. Apáczai Csere János, Misztótfalusi Kis Miklós és még annyi erdélyi személyiség nem érvényesülhetett volna németalföldi vagy németországi tanulmányút nélkül. Oroszország megújítója, Nagy Péter cár nem restellett álnéven hajóácsként dolgozni Hollandiában és Angliában, csakhogy lásson és tanuljon, hogy aztán a szúnyogos mocsárból megalapítsa Oroszföld gyöngyét, Szentpétervárt!
Igen, ha valaki látni és tanulni megy el, hogy aztán meggazdagodva hazahozza erejét és tudását, hogy az anyaföldet egy picit lakhatóbbá tegye ott, ahol letelepedik, rendben van. Mérhetetlen öröm tölt el, amikor arról hallok, hogy valaki hazajött, és a kint keresett pénzzel műhelyt alapít, vagy vendéglőt, panziót nyit, vagy egy kis állatfarmot modern módszerekkel. De amikor egy szülő arra buzdítja a gyerekét, hogy menjen el, mert itt „nincs jövője”, vagy a hazalátogató hazánkfia tört magyarsággal fanyalog látván szerénységünket-szegénységünket, mert itt rossz a – hogyismondják a management, „nem úgy, mint nálunk, Frankfurtban”, az szerintem önfeladás, önpusztítás.
Zubreczky Antal
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Mire is int Tamási szállóigéje?
Egyik leggyakrabban elhangzó szállóigénk Tamási Árontól származik. Gyakran érvelünk a minden emberben fellelhető otthonérzést emlékezetes formában megfogalmazó mondatával, hogy tudniillik „azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”. Időről időre beépítjük ünnepi beszédekbe, de ha pusztán önmagában, szövegkörnyezetéből kiszakítva fogadjuk el e mondat tartalmát, jelentését, téves útra terelhet, arra biztathat, hogy bárhol otthonra találhatunk, netán bárhol meg is valósíthatjuk önmagunkat magyarként.
Azokat erősítheti meg választásukban, akik minden nyomós ok híján – mint amilyennek minősülhetnek például a sorsfordító történelmi események vagy a végzetesnek számító egyéni léthelyzetek – otthont teremteni bárhol készek, északon vagy délen, távol-keleti tájakon vagy a szintoly távoli nyugaton egyaránt. Sőt, tapasztalni s hallani ma is nap mint nap, hogy sokan, főleg ifjú értelmiségiek meg is teszik – annak a lelki, kulturális és földrajzi kategóriának, a hazának a gyöngítésére, amelynek a közismert költői felhívás értelmében rendületlenül kellene híve legyen a magyar...
Aztán e nevezetes szállóigét, mielőtt szövegkörnyezetét felidézném, még ki is egészíteném, mi több, a haza melletti döntés Vörösmarty által megfogalmazott drámai figyelmeztetését helyezném eléje, tekintettel a válaszút előtt álló keresztény Európa s benne a magyarság pillanatnyi körülményeire. Vitathatatlan tehát, hogy „azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”, de meg kell fontolnia a magyarságát vállaló embernek azt a tényállást is, amit Vörösmarty szögezett le: „a nagy világon e kívül nincsen számodra hely”.
Visszatérve most az idézett szállóigéhez, figyelembe kell vennünk, hogy Tamási hőse, Ábel – akit Amerikában is mélyen foglalkoztat a „mi célra vagyunk a világon” kérdése –, rátalálva a neki tetsző válaszra, s azt magáévá téve, azonnal és latolgatás nélkül cselekszik. Azt gondolja, hogy „nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges (...), s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk.”
Azt gondolom, érvelésünk így lehet érvényes és helytálló, hivatkozzunk ugyan Tamási Áronra, de tartsuk magunkat ugyanakkor a Szózat figyelmeztetéséhez, vagyis hogy jó esetben ne a nagyvilágban, hanem itthon keressük helyünket. Tamási hőse esetében gondolat, szó és tett nem válik el egymástól, vagyis Ábel, mihelyt a kapott válasz fényében végiggondolta a maga helyzetét a nagyvilágban, késlekedés nélkül hazatér szülőfalujába, s újból birtokba veszi a Hargitát.
Persze jó tudnunk, hogy mindig voltak és vannak köztünk farizeusok, hitelüket vesztett, álszent vezérek például, akiket éppen Tamási nevezett – nem kis gúnnyal! – népszakértőknek, s akik magukra nézve nem tartják kötelezőnek a szó és tett egységét, így pedig üres szólam részükről a haza és a szülőföldhöz való hűség hirdetése. Mint ahogy van hamis próféta is, aki kész például dalt is komponálni a székelyek mitikus hegyéről – olyat, hogy megkönnyezi a székely a tévé előtt ülve vagy falunapi serezés közben! –, csakhogy éppen kiénekelt érzéseit és gondolatait választásaival, élete példájával soha nem próbálta hitelesíteni. Nem vitás, kinek szava és cselekedete ilyen vonatkozásban nincs összhangban, könnyen elbukhat a hazához való állhatatos hűség próbáján…
Borcsa János
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Eredmény nélkül
Összegyűltek az autonomisták
Az erdélyi autonómiamozgalom román és magyar képviselőinek az összefogását szorgalmazták az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által szervezett brassói román–magyar kerekasztal-beszélgetés résztvevői.
Bakk Miklós politológus arra hívta fel a figyelmet a beszélgetésen, hogy a romániai társadalom széles rétegei érzik úgy, rés keletkezett a politikai struktúrában, ahová új üzeneteket megfogalmazó szereplők törhetnek be. Hozzátette: az erdélyi autonómiát zászlajukra tűző mozgalmak strukturálódása folyamatban van.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke viszont úgy látta, a 2016 végén tartandó romániai parlamenti választásokig nincs már elég idő ahhoz, hogy az autonómiát vagy föderalizmust képviselő pártok megalakuljanak és megerősödjenek, így ezek várhatóan csak a 2020-as választások után „rúghatnak igazán labdába”. Adrian Szelmenczi újságíró, az ActiveWatch bukaresti emberjogi szervezet aktivistája arra figyelmeztetett, az erdélyi autonómia híveinek gondolniuk kell Románia szegényebb régióira is, amelyek saját bevételeikből képtelenek lennének fenntartani önmagukat. Hans Hedrich civil aktivista, a Neuer Weg Egyesület alelnöke úgy vélte: a föderalizmus lenne a román társadalom felnőttségi bizonyítványa. Arra is figyelmeztetett azonban, hogy ha Románia úgy tekint a föderalizmusra, mint a széthullás első lépésére, ez a jóslat beteljesítheti önmagát.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke amellett érvelt, hogy a jelenlegi román alkotmány is lehetővé teszi az autonóm régiók létrejöttét. Kijelentette, Olaszország is egységes államnak határozza meg magát, pedig autonóm területei is vannak.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Marosvásárhelyiek taroltak a Gúzsba kötve táncolni fordítóversenyen
Hetedszerre szervezte meg középiskolásoknak szóló, nagysikerű műfordító-versenyét Csíkszeredában a Sapientia EMTE. A szombati döntőre bejutók között a marosvásárhelyi diákok taroltak.
Csak a szombati eredményhirdetésen derült ki a csíkszeredai Sapientia egyetem épülete 12-es termében, kik is a nyertesei a jeligésen lebonyolított idei fordítói versenynek. A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kar Humántudományok Tanszéke hetedszerre szervezte meg a „Gúzsba kötve táncolni” fordítóversenyt, a középiskolák XI–XII. osztálya számára.
A december 12-i döntőn a kategóriánkénti első három helyezett, angol-magyar kategóriában pedig a résztvevők nagy számára való tekintettel az első négy helyezett vett részt helyszíni fordításon.
Az eredményhirdetésen a szervezők részéről dr. Lajos Katalin egyetemi adjunktus rámutatott: a Kosztolányi Dezső hódításról írt gondolatából kölcsönzött „Gúzsba kötve táncolni” cím pontosan idomul ahhoz, amit a műfordítónak tennie kell: „a táncos szabadságának kell látszania, miközben a fordítót kötik a forrásszöveg mondatai”. Az adjunktus felkérte a döntősöket: válasszák továbbtanulásként a Sapientia intézményét – mint ismeretes, a verseny nyertesei alanyi jogon kiválthatják a felvételi-jegy egyik komponensét egy 10-es jeggyel.
A dolgozatokat elbíráló tanárok összefoglalván a dolgozatok típushibáit és az erényeket, sorra szólították a nyertes jeligéket – ekkor derült ki, melyik diák munkája rejtőzik mögötte.
A magyarról-románra fordítók kategóriájában a marosvásárhelyi Bodó Annamária lett a nyertes. A románról-magyarra fordítók között ugyan erősebb mezőny alakult ki, az első díjjal járó értékes könyvjutalmat a marosvásárhelyi Érsek Réka nyerte el.
Az angolról magyarra fordítók munkájáról a javítói méltatásban elhangzott: élmény volt olvasni a fordításokat. Az első díjat a marosvásárhelyi Fülöp Dorottya nyerte, a magyarról-angolra fordítók között pedig idén újrázott a marosvásárhelyi Lazsádi Áron.
Áron és Dorottya kapta idén a táblagép-nyereménnyel járó, a legjobb anyanyelvre- illetve legjobb idegen nyelvre elkészült fordításért járó idei különdíjakat is.
Az egyetem díjazta a kísérőtanárokat is, közöttük Kádár Adrienn marosvásárhelyi tanárt.
Lajos Katalin a Maszolnak elmondta: a kortárs rövidpróza fordítások versenye évről-évre népszerűbb, és, az a tapasztalat, hogy a diákok egyre inkább egyénileg, önállóan fognak neki fordítani és neveznek be. Mint megtudtuk, az idei versenyre például a kolozsvári versenyző, a magyar-angol kategóriában második díjas Győrkős Erika egyedül utazott is a helyszínre.
A Sapientia tanárai minden egyes versenyzőnek tolmácsolták a köszönetüket, és ígérték, jövőre is lehet „Gúzsba kötve táncolni”.
A vetélkedő első szakasza interneten zajlott október-novemberben, amikor a négy kategóriában (román–magyar, magyar–román, angol–magyar és magyar–angol irányban) összesen 53 tanuló 59 jeligével ellátott fordítást küldött be a versenyre. Csíkszeredán kívül Barótról, Dicsőszentmártonból, Gyergyószentmiklósról, Kézdivásárhelyről, Kolozsvárról, Marosvásárhelyről, Nagyváradról, Sepsiszentgyörgyről, Székelyudvarhelyről és Temesvárról érkeztek szövegek. A döntőben Barótról, Csíkszeredából, Kolozsvárról és Marosvásárhelyről érkező középiskolások mérkőztek meg december 12-én.
Gellért Edit
maszol.ro

Ingyenes érettségi felkészítőket szervez az NSKI
Ingyenes érettségi felkészítőket indítanak román nyelv és irodalomból, valamint matematikából a székelyudvarhelyi MÜTF Oktatási Központban. A kurzusokra, melyeket a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) finanszíroz, még lehet jelentkezni.
Noha a matematika tantárgy oktatási tervében nem történtek nagyobb változtatások, román nyelv és irodalomból idéntől nagyobb hangsúlyt fognak fektetni a tananyag nehezebb fejezeteire, valamint a tanulásmódszertani órák számát is növelik – nyilatkozta az Udvarhelyi Híradónak Ilyés Ferenc, a MÜTF Oktatási Központ igazgatója, hozzátéve, hogy a kurzusok a korábbiaknál interaktívabbak lesznek. A felkészítőkre ezen a héten péntekig, illetve január 4. és 8. között bárki jelentkezhet, aki jövőre érettségizne. Ez még nem jelent felvételt a képzésre: mivel a helyek száma korlátozott, januárban szintfelmérőt tartanak.
Tavalyhoz képest két új településen indítják el az ingyenes képzéseket: a Bihar megyei Nagyszalontán, valamint a Maros megyei Szovátán – tudtuk meg Göthér Orsolya projektfelelőstől, aki hozzátette, utóbbi kisvárosban csak románból szerveznek tanfolyamot. A képzésekről érdeklődni Udvarhely, Szentegyháza, Székelykeresztúr és Szováta esetében a 0266-219760-as, Csíkszeredában a 0266-312111-es, Gyergyóalfaluban, Gyergyószentmiklóson a 0741-081604-es, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Baróton, Kovásznán a 0267-351959-es, Nagyszalontán pedig a 0745-624519-es telefonszámon lehet.
Az említett településeken összesen hétszáz diák nyerhet felvételt a programba. Kiss Mária, a nagyszalontai Pro Lyceum Alapítvány vezetője lapunknak elmondta, különösen örültek, hogy bevonták őket az ingyenes felkészítők megszervezésébe, hiszen náluk is hatalmas gondokat jelent például a román érettségire való felkészülés.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro

Lefestették Bikfalva helységnévtáblájának magyar feliratait
Ismeretlen tettesek festékszóróval fújták le Bikfalva egyik, a helységnévtáblájának magyar feliratát a hétvégén. Az ügyben feljelentést tett a település polgármestere.
Sepsiszentgyörgytől 19 kilométerre található Bikfalva uzoni kijáratánál található helységnévtáblájának magyar feliratát fújták le fekete festékkel hétvégén. Ráduly István, a település polgármestere érdeklődésünkre elmondta, még vasárnap feljelentést tett a rendőrségen, olyan szóbeli megfogalmazás kíséretében, miszerint kérik a hatóságokat, hogy minél gyorsabban és szakszerű hozzáállással találják meg az ismeretlen tetteseket.
A településvezető úgy tudja, névtelenül jelentkező szemtanúk is vannak, akik láttak egy gépjárművet, amellyel az elkövetők utazhattak, ugyanakkor hozzátette: a megrongált tábla közelében nincs, viszont az uzoni elágazásnál van kihelyezve térfigyelő kamera, ennek felvételeit pedig már elemzik a hatóságok.
„Nem idevalósi tettesek követhették el a rongálást, vélhetően az Ojtoz szorost Bikfalva irányából megközelítő, román vidék felé átutazók fújhatták le a helységnév táblát. Ezek közel tíz éve vannak kihelyezve, több mint egy tucat tábla van Uzon, illetve a közigazgatásilag hozzá tartozó Bikfalván, ám még sosem történt hasonló rongálás” – hangsúlyozta Ráduly István. Az elöljáró kifejtette, a táblákat még nem cserélték ki, nem is tisztították le, mintegy közszemlére téve a vandalizmust.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Az erdélyi magyar szervezetek szolidárisak az SZNT-vel az EB ellen indított perben
Az erdélyi magyar politikai és társadalmi szervezetek szolidárisak a Székely Nemzeti Tanáccsal (SZNT) abban a perben, amelyet az SZNT-nek a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezésének elutasítása miatt indítottak a kezdeményezők – Izsák Balázs és Dabis Attila – az Európai Unió luxembourgi bíróságán.
Erről a Szili Katalin miniszterelnöki megbízottal Kolozsváron folytatott hétfői megbeszélésen fogadott el közös nyilatkozatot az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), az SZNT, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) küldöttei a per luxembourgi tárgyalásának előestéjén.
Az aláírók szerint az Európai Bizottság kettős mércét alkalmaz, amikor hatáskörének korlátait értelmezi. Ezt az eljárást az aláírók elutasítják.
A nyilatkozatban rámutatnak: az EB novemberben nyilvántartásba vette a brüsszeli székhelyű Európai Humanista Föderáció Wake up Europe című európai polgári kezdeményezését, miközben az EB mind az SZNT Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért című, mind pedig az RMDSZ és partnerei Minority Safe Pack címet viselő európai polgári kezdeményezését arra hivatkozva utasította el, hogy az EU alapító szerződései állítólag nem nyújtanak jogalapot a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos uniós jogalkotáshoz.
„Amennyiben ezt a megszorító joggyakorlatot a Bizottság következetesen kívánja alkalmazni, akkor miként vehette nyilvántartásba a Magyarországgal szemben az Európai Unióról szóló Szerződés 7. cikkét, azaz az európai értékek betartásának kikényszerítését szolgáló eljárás életbe léptetéséről szóló indítványt" – hívták fel a figyelmet az EB jogalkalmazásának visszásságaira az erdélyi magyar szervezetek. Hozzáteszik: az uniós intézmények személyzeti szabálya már tiltja a nemzeti kisebbségek diszkriminálását, amit álláspontjuk szerint az Európai Unió más politikái és rendelkezései terén is érvényesíteni kellene.
Az SZNT és partnerei azt kezdeményezték, hogy az EU kohéziós politikájában kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. A kezdeményezés elfogadása a székelyföldi autonómiatörekvéseket erősítette volna. Az RMDSZ uniós kisebbségvédelmi intézkedéseket szorgalmazott európai polgári kezdeményezésében.
Az erdélyi magyarok mindkét európai polgári kezdeményezését elutasította az Európai Bizottság. Mindkét elutasító határozatot az EU luxembourgi bíróságán támadták meg a kezdeményezők. Románia mindkét perbe az EB oldalán lépett be, Magyarország mindkét esetben a kezdeményezők oldalán avatkozott be.
MTI
Székelyhon.ro

Meggyalázott magyar feliratok ( Helységnévtáblákat fújtak le Háromszéken)
Minden jel szerint összehangolt akció során több háromszéki helységnévtábla magyar feliratát meggyalázták a hétvégén. Egy szemtanú szerint az elkövetők a szélsőséges Új Jobboldal Párt tagjai lehettek.
Vasárnap fényes nappal gyalázták meg a Bikfalva uzoni kijáratánál álló falutáblát. Eddig ismeretlen tettesek fekete festékkel húzták át a Bikfalva feliratot, sértetlenül hagyva a román Bicfalău megnevezést. A megyecímert is lefestették, viszont nem bántották Uzon címerét. A székely kapura emlékeztető falutábla alsó részén Bikfalva testvértelepülése, a magyarországi Alsótold nevére is fekete festék került, de az alkalmi művészek odafigyeltek, hogy a Localităţi infrăţite szövegrész ne tűnjön el. Dr. Ráduly István uzoni polgármester szóban és írásban is panaszt emelt ismeretlen elkövetők ellen a rendőrségen. Ő maga vasárnap kora délután szembesült az esettel. Reggel már járt Bikfalván, akkor nem volt lefestve a tábla, így feltételezi, hogy a rongálást kilenc és 13 óra között követték el. A falujelző táblákat tíz évvel ezelőtt helyezték el a községhez tartozó minden településen, román és magyar felirattal, a testvértelepülések megnevezésével. „Tíz évig senkit nem bántottak a táblák, meggyőződésem, hogy az elkövető nem helybeli, se nem megyebeli” – jelentette ki a polgármester. Feltételezése szerint az Uzon–Bikfalva útvonalon Brassó megye felé tartó személy vagy személyek lehetnek a táblarongálók. Mivel Felső-Háromszéken is történt hasonló eset, úgy véli, megeshet, hogy összehangolt akcióról van szó.
Egy nevét nem vállaló személy gyanús, bukaresti rendszámú autót tart az elkövető(k) járművének. Uzonban a polgármesteri hivatal melletti parkban felszerelt térfigyelő kamera rögzíti a bikfalvi út forgalmát, a polgármester elrendelte, írják össze a vasárnapi forgalomban részt vevő járművek rendszámát – talán az autók között lesz az elkövetők járműve is. „Nem akarok provokációt a községben, az emberek máris mindenfélét beszélnek. Nincs szükség arra, hogy az ilyen esetek más szélsőséges megnyilvánulásokat vonjanak maguk után” – szögezte le a községvezető. Ugyancsak vasárnap délután 15 óra körül fekete festékpermettel lefújták Kézdiszárazpatak Katrosa bejáratánál álló helységnévtábla magyar feliratát és az alatta lévő testvérközség, Piliscsaba táblát. A felső táblára magyarokat szidalmazó szöveget írtak („muie Ungaria”). Kézdiszentléleken nem firkáltak, ellenben a Kézdivásárhely Kézdiszentlélek felőli bejáratánál lévő két helységtábla magyar feliratát ugyanazzal a fekete festékpermettel fújták le. Az elkövetőket „munkájukban” megzavarta egy szemtanú, aki mobiltelefonjával rögzítette a három jármű rendszámát, és követte őket a céhes városba is. Tegnap a szemtanú megkereste Szigethy Kálmánt, a Magyar Polgári Párt kézdivásárhelyi szervezetének elnökét. Az önkormányzati képviselői tisztséget is betöltő politikus elmondta: a fotók alapján két Dacia Logan és egy furgon érkezett Katrosa irányából Kézdivásárhelyre. Megálltak a céhes város végén, és az egyik járműből kiszállók lefújták a két helységtáblát. A nevét nem vállaló szemtanú szerint az elkövetők a szélsőséges, magyarellenes Új Jobboldal Párt tagjai lehettek, és saját magukat is lefilmezték, amikor lefújták a táblákat. A bukaresti rendszámú járművek a városi rendőrség épülete előtt is megálltak – állította a szemtanú, aki követte őket. A két Dacia Logan rendszáma: B 200 DNO és B 201 DNO.
Szigethy Kálmán azt is elmondta, ők azért vonulnak fel naponta Kézdivásárhelyen, hogy derüljön ki az igazság, a román néppel a békés együttélést keresik, és elítélik a szélsőséges megnyilvánulásokat. Nem tett feljelentést a rendőrségen, de reményét fejezte ki, hogy a rendőrség pontosan úgy jár el, mint más esetekben, amikor a sajtóból értesült az eseményekről, azaz kivizsgálást indít. Balogh Tibor, Kézdiszentlélek polgármestere arról számolt be, hogy tegnap délelőtt a bűnügyi rendőrség munkatársai kiszálltak a helyszínre, és kivizsgálás indult egyelőre ismeretlen tettes ellen. Kézdivásárhelyen a város öt kijárata közül csak a Kézdiszentlélek felőli helységtáblákat festették le.
Bokor Gábor, Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székelyföldről másként
Egy szakmai konferencia, amelynek a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem adna otthont, és amelyen kutatók, a legkülönfélébb tudományágak képviselői tanulmányaikat, kutatásaik eredményeit mutatják be, minden bizonnyal kevésbé látványos akció, mint egy tízezreket, százezreket megmozdító tüntetés.
A Székely Nemzeti Tanács által jövő évre meghirdetett székely kongresszus hozadéka azonban – ha a kezdeményezéshez csatlakozik a térségben vagy a nagyvilágban élő tudományos elit – legalább annyira fontos lehet, mint az önrendelkezési törekvések hírét a nagyvilágba is eljuttató, illetve a mozgalom közösségi támogatottságát mindennél élesebben megvilágító székelyek nagy menetelése. Azért például, mert azokra a kérdésekre, amelyeket Izsák Balázs felvetett, jó volna tudományos alapokon nyugvó válaszokat adni. Közösségünk tagjaiban is felmerülnek ezek, s ha megnyugtató válaszok nincsenek, akkor bizony felüti fejét a bizonytalanság, a kétely: vajon valóban jobb lesz-e nekünk, ha Székelyföld autonómmá válik, vajon mit jelent mindez gazdasági szempontból, vajon mennyire életképes a régió, kik és miként termelik ki természeti erőforrásainkat? Márpedig a küzdelemben oly fontos elszántsághoz, a hithez szükség van arra a bizonyosságra is, amit közgazdászok, szociológusok, társadalomkutatók, más szakmák képviselői nyújthatnak. De jól jön a kezdeményezés azért is, mert közös gondolkodásra hív, megszólítja a Székelyföldön élőket, az innen származó, jelenleg a világ különféle részein élő kutatókat és mindazokat, akik érzelmileg talán nem kötődnek a régióhoz, de valamiképpen kapcsolódnak ahhoz kutatásaik révén. Ugyanakkor a konferencia bekapcsolná az autonómiamozgalomba azt a szakmai, tudományos elitet is, amelyet eddig mindig elnyomott a politikum hangja.
Legnagyobb hozadéka pedig kétségkívül az lehet a tervezett székely kongresszusnak, ha sikerülne kimozdítani az autonómiáról szóló diskurzust és gondolkodást abból a zsákutcából, ahová a politikum terelte, és Székelyföldről másként is tudnánk szólni. Ha ugyanis kimondottan a politikai kereteket nézzük, akkor a helyzet nem túl biztató: a legnagyobb politikai szervezet, az RMDSZ csak ímmel-ámmal vállalja fel e törekvés képviseletét, a gyengülő magyar ellenzék eszközei korlátozottak, a románsággal érdemi párbeszédet nem nagyon kezdeményez senki, így aztán autonómiaigényünk változatlanul a bukaresti elit kemény ellenállásába ütközik. Ideje volna viszont e politikai béklyókat lerázni, önrendelkezésünkért ugyanis a parlamenten kívül is sokat, többet tehetünk. Számba kell vennünk a rendelkezésünkre álló eszközöket, építeni kellene intézményeinket, szervezeteinket, gyakorolnunk kellene az egymással történő szövetkezést, az együttműködés különféle formáit oktatásban, mezőgazdaságban, vendégforgalomban, önkormányzati szinten, hiszen a régió fejlesztésében Bukarestre nem, csak önmagunkra számíthatunk.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A tüntetés tizenharmadik napja
Ismét tüntettek Beke István Attila szabadon bocsátását követelve tegnap délután Kézdivásárhelyen. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi elnökét immár tizennégy napja tartják vizsgálati fogságban a bukaresti rendőrség fogdájában.
Tegnapra a tüntetők száma ötvenre apadt. Beke Ernő, István Attila édesapja fia és a család kálváriájáról szólva többek között azt mondta el: „kezdetben egy székely embert, annak családját tették fel az áldozati padra, majd következett városának és annak lakóinak a megbélyegzése, hogy majd messzemenően az egész székelységet terrorista népnek pecsételje meg a román hatalom”. Arról is szólt, hogy fia érdekében nemcsak Háromszéken és Hargita megyében, hanem Angliában, Magyarországon, Lengyelországban és Olaszországban is tüntettek. Bejelentette továbbá: hogy mától december 22-ig újabb egyhetes utcai tüntetésre kért és kapott engedélyt Bíró Levente és Varga Zsolt. A különbség annyi lesz, hogy mától lerövidítik az útszakaszt, a rendőrség épületétől nem mennek tovább, hanem megfordulnak, a bíróság és ügyészség érintésével térnek vissza a Gábor Áron térre. A Beke család kérésére már nem gyűjtenek pénzt az ügyvédi költségek fedezésére. A felvonulók menetelés közben és a három intézmény előtt a már megszokott jelszavak mellett újdonságként az Igazságos tárgyalást! és Le a kettős mércével! szlogeneket skandálták. A forgalmi rendőrök a felvonulás útszakaszán mindenhol jelen voltak, a civil ruhás rendőrök és a titkosszolgálat emberei a járdán követték a felvonulókat. A tüntetés tizenharmadik napja himnuszaink eléneklésével ért véget.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Zord idők csillaga
Csíkszereda után a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-templom adott otthont annak a jótékonysági koncertnek, amely a Zord idők csillaga című film közösségépítő missziós munkáját segíti.
A készülő játékfilm nagytiszteletű Márton Áron püspök alakját és szolgálatát idézi meg. Az alkotók szándéka szerint, miként a nagy hatású személyiség életében, úgy ma is, a filmkészítés előkészületei és folyamata kapcsán is lehetőség nyílik arra, hogy köréje tömörülve újra közösséggé váljunk, önerőre ébredjünk, felismerjük a közösségben rejlő lehetőségeinket. A Marosvásárhelyen élő Papp László római katolikus lelkész, a Mustármag megújulás-szolgálat vezetője, a film ötletgazdája a péntek esti jótékonysági koncerten Márton Áron közösségépítő szolgálatát állította példaképként. Csakis így tudunk ellenállni annak a napjainkban egyre erőteljesebben jelentkező törekvésnek, hogy közösségeinket – a családot, az egyházat, a nemzetet – szétzilálják – fogalmazott a lelkipásztor. Sepsiszentgyörgyön a film kapcsán kibontakozó összefogás egyik állomását a Pál Utcai Fiúk Egyesület szervezésében a helyi művésztársadalom valósította meg. A jótékonysági koncerten fellépett az Evilági együttes, a Harmónia kórus, a Székely Mikó Kollégium diákkórusa, Török Ákos fiatal zongorista, a Voces női kar, a Mácsafej zenekar, a Canticorum női kar, valamint a Vox Humana kamarakórus. A szervezők közlése szerint a megvásárolható filmkockajegyek révén az est folyamán 3300 lej gyűlt össze.
Ferencz Csaba
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vida Gábor íróasztala mellett
Már az alföldön felismerte, Erdélyben akar élni, gyermekkorának nyarait Baróton töltötte, és örökre elkötelezte magát a hegyek s az erdők mellett – hangoztatta Sepsiszentgyörgyön életéről, írásairól mesélve Vida Gábor. A marosvásárhelyi prózaíróval vasárnap délután a Tein Teaházban találkozhattak az érdeklődők – igen kevesen voltak –, ahol Hubbes László, a Sapientia EMTE tanára beszélgetett vele.
Vida Gábor 1994 óta a marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztője, hagyományos prózát ír, több regény és novelláskötet szerzője. Hubbes László megjegyezte az Arany János- és Artisjus-díjas szerzőről: kritikusai „mágikus realizmust” emlegetnek prózája kapcsán. Indulásáról szólva a kisjenői születésű Vida elmondta, Aradon egy hetedikes kori vers után meglehetősen rossz bentlakásba kerülve kezdte írni emlékiratait, s miután emlékei elfogytak, következő tanévben egy regénnyel folytatta, így a kezdet koncepció nélküli volt. Elsőként Az utolsó mohikán című regényt olvasta el, s hogy az indiánkönyveket később végigolvasta, az a Baróton (édesanyja ugyanis Barótról „emigrált” Arad környékére) töltött nyári szünidőket is meghatározta: indiáncsapatba kerülve megszerette az erdőt, bolyongva a Kakukkhegyen, a Murgón, a Szárazajta környéki rengetegeket, egy életre a cserkészés, cserkelés, horgászat, vadles, a hegy lett a szenvedélye, „medvét először nem az állatkertben és nem a tévében láttam”.
– Anyám tudta, hogy a Székelyföld az igazi, ezt én is megtanultam, s azt gondoltam, az alföldön nincs semmi, a valami Erdélyben van – magyarázta Vida Gábor. Eldöntötte, kolozsvári diákévei (magyar–francia szakra járt 1990–1994 között) után Erdélyben akar élni, „nekem ezt meg sem kellene magyaráznom, ez így természetes”. Kolozsvárt kicsit össze is tévesztette a szabadsággal, mert úgy látja, kolozsvári egyetemistának lenni a világ legjobb, legideálisabb állapota. Aztán Marosvásárhelyre költözött, 1994 óta a Látó szerkesztője. Noha gyermekkorában falun élt, erdőhöz, tanyához köti a lelke, szíve és a múltja, de nagyon foglalkoztatja az erdélyi urbánusság kérdése, a városi emberek sorsa az elmúlt évszázadban, mert „egy önreflexív, városi kultúrából próbáljuk megérteni a falut”, s az erdélyi városok legalább annyira fontosak, mint a falu. Marosvásárhely Erdélyben az egyetlen nagyobb szabásúvá fejlesztett magyar város, amiből lett is valami, de miután kitört az első világháború, ez a fejlődés megállt – vélekedett.
Ahol az ő lelke című „terápiás” regénye kapcsán megjegyezte, ismer egy afrikai törzstől származó bölcsességet, miszerint ne siessünk túlságosan, mert elmarad a lélek mögöttünk. Regényhőse Afrikába kerül, ám nem halhat meg úgy, hogy nincs ott a lelke, mely Kolozsváron maradt... Egyébként regénye írásakor egy évtizednél hosszabb ideig tanulmányozta szenvedélyesen az első világháborút, annak dokumentumait, eközben az az alapdilemma foglalkoztatta: miközben Trianonban átvertek, kisemmiztek bennünket, mi mit tettünk? Vida Gábor válasza: semmit. Bár a történetek foglalkoztatják, narratológiájáról nem szívesen beszél. Legsikeresebb, Kelj fel és járj című novellájának írása előtt egy nappal kirándult a Kelemen-havasokban, mínusz harminc fokban, amikor még a hagyma is megfagyott, s leérkezve egy faluban látott egy embert. Következő nap is túrázni indult volna, de elaludt, így aztán papírt fűzött az írógépbe, és együltében megírta novelláját. Ez jött rám egy hajnalban, mondta, megjegyezve, ha van az írásnak mágikus dimenziója, akkor ezek a nagy pillanatok, amikor ír, és valami történik vele belül... Vida Gábor nézete szerint transzilván terünkben magyar erdélyi prózában csak magyar Erdélyről tudunk mesélni, noha románok mellett élnek itt cigányok, örmények, zsidók már alig, németek, ruszinok, ezért úgy véli, nagyon nehéz elmesélni azt, hogy rajtunk kívül is vannak értelmes emberek ezen az „Erdély-kontinensen”. Narratív képessége akkor éri el a határát, amikor egy valódi román figurát kell megformálnia – magyarázta. Most családtörténeten dolgozik, s mint fogalmazott, bármit ír, „belelóg a nagyapja és azok, akik letagadhatatlanok.”
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Alkotók és befogadók között (pulzArt)
Ez a negyedévente megjelenő színházi periodika azzal a céllal jött létre, hogy közös platformon lehetőséget kínáljon a megmutatkozásra az erdélyi színházaknak, színházkritikának, mindenfajta színházi kezdeményezésnek – mondta Zsigmond Andrea, a Játéktér folyóirat könyvrecenzió rovatának szerkesztője a pulzArt kortárs összművészeti fesztiválon vasárnap délben tartott lapbemutatón. Mint kifejtette, sok színházra érzékeny ember van Erdélyben, a szerkesztők pedig örömmel veszik, ha közülük bárki megkeresi őket mondanivalójával.
A színház büféjében tartott Játéktér-lapbemutató első felében a szerkesztők – Zsigmond Andrea mellett László Beáta Lídia, az interjú rovat, valamint Adorjáni Panna, a Határátlépések és a Talált kép rovat szerkesztője – röviden ismertették a folyóirat, valamint az általuk vezetett sorozatok sajátosságait, céljait, szerkesztési elveit. A bemutatkozás során elmondták, minden lapszámot próbálnak tematizálni, és ezen belül a teljesség igénye nélkül tárgyalnak bizonyos előadásokról, társulatokról, szólítanak meg alkotókat. Mivel igyekeznek minél szélesebb olvasóréteghez eljutni, arra törekednek, hogy a megszokott színvonalat tartva vizuálisabbá, könnyedebbé, olvashatóbbá tegyék a folyóiratot, adott esetben akár a képzőművészet vagy a szépirodalom bevonásával is. Mint mondták, még csak három- éves a Játéktér, most tanul járni, és úgy érzik, állandó nyitottság szükséges ahhoz, hogy messzire eljuthasson.
Az első hozzászóló a gyermekszínházról szóló írásokat vagy éppenséggel az állandó rovatot hiányolta a Játéktérből, mely gondolat nyomán mások is bekapcsolódtak a beszélgetésbe, előbb csak a gyermekszínház, gyermekszínházi képzés, és az erről szóló kritikaírás kérdéskörét tárgyalva, majd áttérve az őszi és nyári, testszínházról szóló lapszámok vélt hiányosságaira és az általános kritikaírás problémáira, miszerint a kritikusokat általában a színházak szokták meghívni, vendégül látni és megbízni, így ők az illető társulatok produkciói iránt általában elnézőbbek, mint lenniük kellene. Később még több irányba elmozdult a beszélgetés, egyre több nézőpont fogalmazódott meg a kritikaírásról, a jó és rossz bírálatról, arról, hogyan lehetne az átlagos nézőt közelebb hozni a színházhoz, esetleg előre felkészíteni egy-egy előadás befogadására, és hogy ennek az egykor szertartásjellegű művészetnek nem az eredményorientációról vagy ítélkezésről kellene szólnia. Mint elhangzott, a Játéktér általában olyan kritikákat közöl, amelyek új hangot ütnek meg, vagy amelyek jó előadásokról szólnak, nem a negatív dolgok felmutatására törekszik, inkább értékeket próbál keresni. Ezenkívül támogat, és igyekszik részt venni különböző szakmai eszmecseréken, közönségtalálkozókon, és színházi táborokat is szervezne, hisz éppen azt tekinti legfőbb céljának, hogy segítse a kommunikációt színházi alkotók és befogadók között.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elutasítják a brüsszeli kettős mércét
Az erdélyi magyar politikai és társadalmi szervezetek szolidárisak a Székely Nemzeti Tanáccsal abban a perben, amelyet az SZNT nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezésének elutasítása miatt indítottak a kezdeményezők – Izsák Balázs és Dabis Attila – az Európai Unió luxembourgi bíróságán. Erről a Szili Katalin miniszterelnöki megbízottal Kolozsváron folytatott tegnapi megbeszélésen fogadtak el közös nyilatkozatot az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), az SZNT, az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) küldöttei a per luxembourgi tárgyalásának előestéjén.
Az aláírók szerint az Európai Bizottság kettős mércét alkalmaz, amikor hatáskörének korlátait értelmezi, ezt az eljárást pedig az aláírók elutasítják. Nyilatkozatukban rámutatnak: az EB novemberben nyilvántartásba vette a brüsszeli székhelyű Európai Humanista Föderáció Wake up Europe című európai polgári kezdeményezését, miközben az SZNT Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért című, valamint az RMDSZ és partnerei Minority Safe Pack címet viselő európai polgári kezdeményezését is arra hivatkozva utasította el, hogy az EU alapító szerződései állítólag nem nyújtanak alapot a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos uniós jogalkotáshoz. Hozzáteszik: az uniós intézmények személyzeti szabálya már tiltja a nemzeti kisebbségek diszkriminálását, amit álláspontjuk szerint az Európai Unió más politikái és rendelkezései terén is érvényesíteni kellene.
Az SZNT és partnerei azt kezdeményezték, hogy az EU kohéziós politikájában kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. A kezdeményezés elfogadása a székelyföldi autonómiatörekvéseket erősítette volna. Az RMDSZ uniós kisebbségvédelmi intézkedéseket szorgalmazott európai polgári kezdeményezésében. Az EB mindkét európai polgári kezdeményezést elutasította, a kezdeményezők az elutasító határozatokat az EU luxembourgi bíróságán támadták meg. Románia mindkét perbe az EB oldalán lépett be, Magyarország mindkét esetben a kezdeményezők oldalán avatkozott be.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Késő bánat
Átalakítanák a kontinens határőrizeti ügynökségét a brüsszeli bürokraták. Erről valószínűleg nagyon sokat fogunk hallani a héten, hiszen máris ellenkezést váltott ki a migránsválság kezelésére hivatott terv, amely most sem több tüneti kezelésnél. Ennél jóval többre és jóval régebben lett volna szükség. Mert akkor agyalni az öreg kontinens közös határvédelmének átszervezésén, amikor már milliós nagyságrendben vannak hívatlan vendégek a képzeletbeli kapun belül, az bizony szegénységi bizonyítvány. Bár még ez is jobb, mint az elhíresült kvótarendszer ötlete, amely nemcsak az egyes tagállamok akaratát, hanem maguknak a migránsoknak az emberi jogait sem veszi figyelembe, úgy szortírozva őket, akár a vásári állatokat. És érdekes módon ez minthanem zavarná még a jogvédőket sem .
Értelmes embernek nehéz elhinnie, hogy a fejlett nyugati államok mindenféle szakértői és szolgálatai ne mérték volna fel másfél évtizede, amikor elkezdődtek az afganisztáni, majd az iraki háborúk, hogy ezek többmilliós embertömeget tehetnek földönfutóvá. Mint ahogyan a már lassan fél évtizede dúló szíriai konfliktus is csak a szomszédos államokba kergetett már át egy kisebb állam lakosságának megfelelő számú menekültet. Hogy a mostani, a szomszédságunkban átvonuló áradat hátterét firtató elméletekben mennyi az igazság, azt nehéz eldönteni, de az tény, hogy az amerikaiak terrorellenes háborúi, az arab tavasz és a szíriai válság lehetséges humanitárius következményeit az európai politikusok vagy nem, vagy nagyon rosszul mérték fel. És most is csak gyengébbnél gyengébb megoldásokkal képesek előállni, mert a kerítés vagy a határőrizet csak felszíni kezeléstjelent erre a válságra, a valódi megoldás az említett konfliktusok békés lezárása és az ezek által sújtott övezetek újjáépítése lenne, hogy senki ne kényszerüljön a nyakába venni a világot, hanem békében élhessen a szülőföldjén.
De nem azt látjuk, hogy a valódi megoldáson dolgoznának a kontinens irányítói, inkább csak kapkodnak. Ugyanígy kapkodtak még nemrégiben, amikor a görög válság legújabb fejezete során kiderült, hogy a valutaunióból még saját akaratából sem távozhat valamely tagállam, nemhogy a többiek tehetnének ki egy szándékos rakoncátlankodót, egyszerűen azért, mert erre nincs szabály. Ezek a válságok mutatnak rá, hogy a már huszonnyolc csillagos lobogóba csomagolt európai álom messzire nem olyan fényes, mint azt a belépés előtt nekünk is lefestették. A kontinens keleti felén felnőtteket egyre inkább egy másik unióra emlékezteti, amiből negyed évszázada nagy örömmel szabadultunk.
Benedek István
Népújság (Marosvásárhely)

Színikör indul Marosszentgyörgyön!
Jövő év elejétől új, hasznos, életre és művészetre egyaránt nevelő elfoglaltságot találhatnak maguknak a marosszentgyörgyi és környékbeli gyerekek: a Familia Centrum Egyesület keretében január 9-étől színikör indul Marosszentgyörgyön.
Mint azt Fekete István programvezető elmondta, régi tervük a helyi gyerekszínikör megszervezése, e terv a soron következő esztendő elejétől valósággá válik: a 10 és 14-15 éves kor között leledző, érdeklődő gyermekek Bonczidai Dezső és Halmágyi Éva bábszínészek irányítása alatt vehetnek majd részt az induló kör foglalkozásain, amelynek végén, jövő év júniusának tájékán bemutatót terveznek. A színikörös foglalkozásokra hetente egyszer, minden héten szombaton délelőtt 10 órakor kerül sor, a legelső alkalomra, az ismerkedő találkozásra január 9-én délelőtt 10 órakor várják a gyerekeket és a szülőket a marosszentgyörgyi kultúrotthonban.
A Becsky Borbála klinikai pszichológus, mentálhigiénés szakember, pszichoterapeuta által 2007-ben Marosszentgyörgyön alapított és azóta elnökölt Familia Centrum Egyesület tagjai pszichológusok, orvosok, szociális munkások, lelkipásztorok, pedagógusok és gyógypedagógusok. Az egyesület célja segíteni a családokat, házaspárokat lelki egészségük megőrzésében, gondjaik, problémáik, krízishelyzeteik felismerésében és megoldásában, továbbá részt vállalni a szakma fejlődésében, a szakmai párbeszédekben. A marosszentgyörgyi igényeknek megfelelően az idei évben jött létre az Égig érő fa című program, melynek vezérgondolata, hogy a jól működő társadalom alapja az erős család, mely egészséges egyéneket és gyermekeket feltételez. Ennek alapvető követelménye a biztonságérzet, ami a felnövő gyermek lelki egészségének döntő tényezője. Az egyesület tevékenységei is ezt a célt szolgálják: játékos tanulás és fejlesztés segítségével a gyermekek megőrzik spontaneitásukat, kreativitásukat, boldog felnőttekké válnak, és megtalálják helyüket a munkában, a társadalomban.
A Familia Centrum a hamarosan induló színikör mellett további, igen sikeres tevékenységeket is végez. Ide tartozik a Gézengúzok nevű ovisklub, melynek keretében 3-6 éves gyerekeknek szóló, óvodai tevékenységet kiegészítő, játékos készség- és képességfejlesztő foglalkozásokat tartanak, valamint kisiskolás (7-11 éves) gyerekeknek a Kiscsillag klub, melynek célja az általános képesség- és személyiségfejlesztés strukturált játékok, szerepjátékok, drámajátékok és művészetterápia által. Akit érdekel a januárban kezdődő színikör, valamint az egyesület további tevékenységei, az a 0745-895-608-as telefonszámon veheti fel a kapcsolatot Fekete István programvezetővel.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

Közösségi est Szapáryfalván
„Ez a program egy élni akaró közösséget ébresztett fel”
A szórványgondnok program keretében december 11-én Értékmentés Szapáryfalván címmel közösségi estet szerveztek a bánsági település óvodájában. A sikeres rendezvény résztvevői valóságos időutazáson vehettek részt, amelynek során megismerhették a faluban felkutatott értékes, régi használati tárgyakat és a hozzájuk fűződő izgalmas történeteket. Az értékmentő akció során lefotózott ritkaságok egy 2016-os falinaptár képanyagában fognak visszaköszönni.
A közösségi est szép számú résztvevőjét dr. Bodó Barna, a szórványgondnok programot működtető Szórvány Alapítvány elnöke köszöntötte, aki a helyi értékek felkutatásának és megőrzésének fontosságáról beszélt. Létezik egy erdélyi szintű törekvés a még fellelhető helyi értékek felkutatására és megmentésére, a helyi értéktárak létrehozására – mondta a Szórvány Alapítvány elnöke.
Madaras Andrea szórványgondnok elmondta: a tavaly régi fényképekkel díszített 2015-ös falinaptárt készítettek Szapáryfalván, az idén pedig úgy döntöttek, hogy a 2016-os falinaptárt régi használati tárgyak fotói fogják illusztrálni. A gyűjtés során Madaras Andrea szórványgondnok és segítőtársai több mint 200 különleges régiséget leltároztak fel, amelyeket Keresztes Péter televíziós szerkesztő művészi kivitelezésű fotókon örökített meg.
Madaras Andrea vetített képes előadás keretében mutatta be az 1881-ben létesített telepes falu, Szapáryfalva történetét, a Csizmadia Ferenc lelkipásztortól kapott információk alapján és a helybeli családoknál felkutatott régiségeket. A vetítés során láttunk kb. 85 éves komatálat (szilke), 100 éves kávé- és cukortartót, 150 éves köcsögöt, fonott tojástartót, kefekötőt, petróleumlámpákat, kenyérdagasztó teknőt, régi bölcsőt és mezőgazdasági eszközöket, cukor- és kávédarálókat, mozsarakat, konyhamérleget, varrógépet, de még egy Bégakörtés feliratú helységnévtáblát is. A vetített fotókból megismerhettük az 1909-ben felszentelt szapáryfalvi református templom kegytárgyait, magát a templomot és a harangot is. A régiségekhez érdekes történetek is kapcsolódtak, így megelevenedett az erdőirtás árán verejtékes munkával létrehozott és felvirágoztatott telepes falu múltja. 100 esztendővel ezelőtt szinte színmagyar református település volt Szapáryfalva, közel 1700 magyar ajkú lakossal, műhelyekkel, szülészettel, községházával, iparosokkal, mesteremberekkel, helyi értelmiséggel, akik erős közösséget képeztek. A vetítés után beindult a beszélgetés a látottak kapcsán, mindenki elmondta, amit tudott a falu múltjáról és kiderült, hogy a fiatalok is kíváncsiak a gyökereikre, a régiségek kapcsán felelevenített történetekre. Egyelőre még csak az ötlet szintjén esett szó egy helytörténeti gyűjtemény létrehozásáról, amely ezeket a régiségeket és rajtuk keresztül Szapáryfalva múltját is bemutatná az érdeklődőknek.
Az értékmentő akcióról Madaras Andrea szórványgondnok nyilatkozott lapunknak. Megtudtuk, hogy a tavalyi ötletet folytatva, amikor régi fényképeket gyűjtöttek össze és abból állt össze az idei naptár, idén a régi tárgyakat gyűjtötték össze a jövő évi falinaptár számára. A gyűjtés nehezen indult, mindenki azt mondta, nincsenek már régiségek a házában, eldobták a régi kacatokat, de végül, amikor már lejárt a határidő, mindenkinek eszébe jutott, hogy ez is lenne, az is lenne. „Tavaly a fényképekkel is így jártunk, eleinte az emberek nem értették, hogy milyen fényképek kellenének, de végül a 2015-ös naptár is a személyekről, az itt élő emberekről, a közösségről szólt és mindenki feltalálja benne saját magát, ha nem is személyesen, de a rokonain, az ősein keresztül. Remélem, az idei naptár is ilyen sikernek örvend majd!” – mondta Madaras Andrea, aki végül hozzátette: „Úgy érzem, hogy a szórványgondnoki program és az előző civilgondnok program egy élni akaró közösséget ébresztett fel Szapáryfalván!”
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Gyulafehérvár: kétéves a Csűrdöngölő néptáncegyüttes
A gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Teológiai Líceum (GMGK) dísztermében mostanában igencsak nagy a forgalom. Még el sem múlt a hagyományos Mikulás ünnepség hangulata, és újra megtelt a díszterem, hogy a líceum kisdiákjaiból alakított „Csűrdöngölő” együttes kétéves évfordulóját megünnepeljék. Sokan eljöttek megcsodálni a magyarlapádi népi kultúrából merítkező diákegyüttes látványos bemutatóját, ami egybeesett az adventi várakozás időszakával.
A lapádi hatás onnan adódik, hogy az együttes odaadó vezetője, Szilágyi Loránd, a Bethlen Kollégiumi tanítóképzős véndiákja „táncmesterként” vette kezébe a gyulafehérvári kisdiákok ügyét. A lapádi származású fiatalember az eltelt két év alatt eredményes munkát végzett, szakmailag is minőségi tánccsoportot hozott létre, amire méltán lehetnek büszkék tanítóik, szüleik egyaránt. Munkájában szeptembertől besegített Molnár Balázs, aki a „Petőfi Sándor” program keretében közösségszervezőként tevékenykedik az iskolában. Miközben a tanulók elrendeződtek a színpadon, Loránd elmondta a két év történetét, amit sok-sok próba és sikeres fellépések kísértek. Kis jubileumi műsorukban ezúttal egy csokorra való válogatást mutattak be a közönségnek. Az együttes történetét egy kisfilmen is nyomon követhettük. Az iskolai bemutatkozásokon kívül eljutottak Vajasdra, ahonnan a magyar nyelvű tanulók a Majláthba járnak be iskolába. Ezen kívül Felvincen, Aranyosszék valamikori központjában is felléptek a Fehér megyei RMDSZ szervezésében lebonyolított hagyományos „Tavaszi szél vizet áraszt” fesztiválon. Közben az együttes létszámában is egyre gyarapodott, a szülők pedig egyre szívesebben követték csemetéik táncait a színpadokon.
Molnár Balázs Kárpát-Ukrajnából érkezett az iskolához, és főleg tánctanítással foglalkozott az első iskolai félévben. A csűrdöngölősök műsorában betanított egy úgynevezett Lucázást. December 13-án Szent Luciára emlékeznek és a naphoz világszerte sok szokás kapcsolódik. Egyik a „Luca-szék” készítése, amit 13-án kezdenek készíteni, és tizenhárom fából állítják össze úgy, hogy szeget sem használnak. A végén elégetik a székeket, ezzel űzve el a boszorkányokat. A táncok közötti időszakokban a csoport tagjai hagyományos karácsonyi énekeket adtak elő. Felcsendült a mennyből az angyal, majd a kis karácsony, nagy karácsony, amivel igazi ünnepi hangulatot teremtettek.
BAKÓ BOTOND
Szabadság (Kolozsvár)

A tasnádiak feje fölött döntöttek a menekülttáborról
Menekültközpontot alakítanának ki egy évekkel ezelőtt bezárt csendőrlaktanyában a Szatmár megyei Tasnádon, a településen azonban előzetesen senkivel nem egyeztettek a témában a kormány vagy a belügyminisztérium illetékesei, akik még az önkormányzat tagjait sem értesítették az elképzelésről.
A migránsokat befogadó, nyitott központ kialakítását Petre Tobă belügyminiszter jelentette be, aki azt is közölte, a bevándorlásügyi hivatal vezetője, Nelu Pop két héttel korábban járt a termálfürdőiről híres, a magyar és az ukrán határhoz is közel lévő településen, és a helyszíni terepszemle után rábólintott az elképzelésre.
„Az a minimum, hogy megkérdeznek”
Tasnádon egyébként hatszáz szíriai menekültet helyeznének el, a régi csendőrlaktanya azonban jelenlegi állapotában nem lenne erre alkalmas, hiszen korábban csak az épületegyüttes egy részét újították fel – tudtuk meg Véron András Levente alpolgármestertől, aki szerint egy ilyen horderejű, a helyi közösség egészét érintő döntés meghozatala előtt „az lett volna a minimum, hogy a városvezetés véleményét is kikérjék".
Az elöljáró bevallása szerint még nem találkozott olyan tasnádival, aki támogtná a migránsok befogadásának tervét. „Napok óta érdeklődik mindenki, hogy mit tudunk erről a menekültközpontról, de hát sajnos a városvezetés sem tud válaszolni a kérdésekre. Annyi biztos, mi is követjük a híreket, vannak Ausztriában, Németországban élő ismerőseink, rokonaink, is és hát nem sok jót hallottunk a szíriai menekültekről. Egy részük legalábbis nem kifejezetten kedves vendég" – fogalmazott Véron András Levente, aki szerint a valamivel több mint 8400 lakosú város nincs felkészülve arra, hogy nyitott menekülttábor működjön a területén.
„Egy állandó létszámú csoporttal még lehetne valamit kezdeni, de attól tartok, nagy lesz itt a jövés-menés, és kezelhetetlenné válik a probléma" – fogalmazott. Az alpolgármester szerint aggodalomra ad okot, hogy a menekültközpont a város legfőbb bevételi forrásától, a termálstrandtól alig száz méterre működne, a menekültekkel való szomszédság pedig elriaszthatja a turistákat. „Ebbe még belegondolni se jó" – jegyezte meg.
Tasnádra egyébként Vasile Mitraşca polgármester szerint évente 250 ezer fürdőlátogató turista érkezik, a Vocea Transilvaniei oldalnak nyilatkozó elöljáró szerint azonban ez a szám drasztikusan csökkenni fog, amennyiben a városnak migránsokat kell befogadnia.
Derült égből villámcsapás
Bendel József, a helyi tanács öttagú RMDSZ-frakciójának vezetője egyenesen hülyeségnek nevezte a belügyminisztérium tervét. „Egy olyan városról beszélünk, ahol a helybeliek közül nem tudunk mindenkinek munkát biztosítani, s ahol a roma kisebbség problémáit sem tudjuk megoldani évtizedek óta – mutatott rá a Krónika érdeklődésére Bendel. – Egyértelmű egyébként, hogy a menekülteknek nem fog tetszeni a csendőrlaktanya, ahol nem kifejezetten szállodai körülmények uralkodnak, közös mosdók vannak és az ingatlan felét nem is újították fel. Az első dolguk az lesz, hogy megpróbálnak innen elmenekülni."
Pakulár István tasnádi református lelkész szerint a Szatmár megyei kisváros lakosságát derült égből villámcsapásként érte a menekülttábor létesítéséről szóló hír. Az RMDSZ városi tanácsosaként is tevékenykedő tiszteletes hétfőn a Krónikának elmondta, egyházkössége egyik híve éppen hétfőn érdeklődött nála az erről szóló szóbeszéd kapcsán, és bár ő sem tud semmit a részletekről, sejtette, hogy helyszínként a termálfürdő tőszomszédságában lévő egykori csendőrlaktanyát szemelték ki.
Ama megjegyzésünkre pedig keserűen kacagott egyet, miszerint a több száz bevándorlót nyitott menekülttáborban szállásolnák el. „Sajnálatos, hogy miközben erre a nemzetpolitikai és -stratégiai szempontból egyaránt kockázatos kérdésre nincs felkészülve az ország, kormányzati szinten olyanok határoztak a menekülttábor létrehozásáról, akik nem fogják viselni a felszínes döntés kezelésének a felelősségét" – állapította meg Pakulár István.
Hozzátette, nincsenek illúziói annak kapcsán, hogy a bukaresti hatóságok esetleg a helyi lakosság ellenkezésének hatására meggondolnák magukat, mivel Ausztriában is létesítettek már menekülttábort az érintett település lakosainak tiltakozása ellenére. Szerinte a helyi képviselő-testületnek mindenképpen meg kellene vitatnia az ügyet, hiszen a település infrastrukturális és gazdasági helyzete sem teszi lehetővé a menekültek befogadását, arról nem beszélve, hogy mindössze két-három orvos látja el a város lakosságát.
„Még hatszáz román, magyar ember vagy ugyanennyi gyerek idetelepítése is terhelné a város működését, hát még az olyanoké, akik teljesen más kultúrát képviselnek" – jegyezte meg a református lelkész, akinek meggyőződése, hogy a létesítmény működése padlóra kényszeríti az idegenforgalmat Tasnádon.
Az országban egyébként hat menekültközpont működik: Bukarestben, Nagysomkúton, Radóczon, Giurgiuban, Galacon és Temesváron. Tasnádon kívül a belügyi tárca tervei szerint az Argeş megyei Câmpulung Muscelen, és a Gorj megyei Bumbeşti-Jiuban is menekültközpont nyílna.
Kvótarendszer: bukaresti következetlenség
Bár a bukaresti hatóságok többször hangsúlyozták, hogy nem értenek egyet a kötelező kvótarendszerrel, az Európai Bizottság döntése értelmében Romániának összesen 6351 migránst kell befogadnia. A román kormány korábban tett felajánlása 1785 bevándorló befogadásáról szólt, Victor Ponta volt kormányfő és Klaus Johannis államfő hónapokkal ezelőtt kifejtett álláspontja szerint ugyanis ennél több menekült elszállásolására nincs kapacitása az országnak.
Az Európai Parlament által megszavazott kvótarendszer alapján Romániának újabb mintegy 4600 menekültet kellene befogadnia az 1700-on felül. A mechanizmusban részt vevő tagállamok áttelepített menedékkérőnként 6 ezer eurót kapnának, amelynek felét előfinanszírozás keretében fizetné az Unió. Johannis szeptemberben leszögezte: Bukarest elutasítja a Brüsszelben kidolgozott kvótarendszert, ellenzi ugyanis, hogy a tagállamokkal való egyeztetés nélkül, „könyvelői módszerekkel" szétosztott embereket fogadjon be.
Románia ebben a szellemben a szeptemberben rendezett európai uniós belügyminiszteri fórumon – Magyarországgal, Csehországgal és Szlovákiával együtt – a kötelező kvótarendszer ellen szavazott. Ehhez képest novemberben, a párizsi terrortámadás után az államfő már úgy vélekedett: Romániának szolidárisnak kell lennie, gyakorlatba kell ültetnie a meghozott döntéseket és alkalmaznia kell a kvótákat.
Dacian Cioloş miniszterelnök – aki Románia képviseletében vesz részt az EU állam- és kormányfőinek december 17–18-án tartandó tanácskozásán – a múlt héten közölte, a migránsok állandósított elosztási rendszere nem oldhatja meg a probléma okait, csak a következmények kezelésére alkalmas. Magyarország és Szlovákia a múlt héten megtámadta az Európai Bíróságon a kötelező kvótarendszerről szóló határozatot.
Gyergyai Csaba, Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Zenészt bántalmazott Toró Tamás brassói tanácsos?
Bántalmazták Márkos Albert csellistát, zeneszerzőt a hétvégén Sepsiszentgyörgyön. Az esetről a zenész felesége, Tijana Stanković számolt be a Facebook közösségi oldalon.
Az angol nyelvű bejegyzésben azt írja, férjét megtámadták, ő nem ütött vissza, neki azonban kiütötték a fogait. „Sepsiszentgyörgyön történt, miközben a férjem a zenekar zsidó tagját védte egyértelműen antiszemita támadásoktól” – írja Stanković, hozzátéve, hogy a támadó politikus.
A közösségi oldalon nagy felháborodást váltott ki a bejegyzés, többen együttérzésükről biztosították a Budapesten élő zenész házaspárt, biztatva őket, hogy tegyenek feljelentést, és jogi segítséget is ajánlottak. A bejegyzésekből arra derült fény, hogy a támadó Toró Tamás brassói politikus lehetett, akit a helyszínen készített fotó alapján azonosítottak. Toró Tamás az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) színeiben politizál, a brassói megegyezés eredményeként RMDSZ-listán jutott be a Cenk alatti város önkormányzatába.
Toró Tamás lapunknak elmondta: önvédelemből lökte el a férfit, aki ittas volt, és beesett a székek közé, akkor törhetett ki a foga. „Nem is tudtam, ki, hiszen a koncerten nem is vettünk részt, egy másik rendezvényről érkeztünk. Két részeg férfi kötekedett, a velem lévő hölgyek több ízben visszautasították a közeledésüket, majd Orbán-bérencnek, mocskos RMDSZ-esnek neveztek, és azt fejtegették, hogy az erdélyieknek nem jár szavazati jog. Amikor egyikük a pulóveremet próbálta letépni, ellöktem” – mesélte az EMNP-s politikus, aki tagadja, hogy antiszemita megjegyzések hangzottak volna el.
Nicoleta Marin, a Kovászna megyei rendőrség szóvivője lapunknak elmondta, hogy az ügyben nem érkezett feljelentés, ám még hatvan napig van erre lehetőség. Márkos Albert és Tijana Stanković az ARGO zenekar tagjaiként szombat este a sepsiszentgyörgyi PulzArt fesztiválon léptek fel.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Provokatív vizuális világ
Apa és fia második közös tárlata
Vasárnap délben nagyszámú érdeklődő jelenlétében nyitották meg Sárosi Csaba és fia, Sárosi Mátyás képzőművészek közös tárlatát a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban.
Amint azt Dimény Attila múzeumigazgatótól megtudtuk, a pedagógusi pályának immár búcsút mondó Sárosi Csabának ez a tizedik kézdivásárhelyi tárlata, miközben a második közös bemutatkozása fiával.
– Sárosi Csaba és Sárosi Mátyás vizuális világa provokatívan tárul fel a néző előtt. Kimozdít megszokott komfortzónánkból, rácáfol kényelemben és közönyben eltompult érzékeinkre. Szembesít az értékek átértékelésének folyamatával, az erkölcs bizonytalansága válik biztos felismeréssé. Az álerények kerülnek a leleplező szembesítés porondjára – fogalmazott a kiállítás anyagát méltató dr. Deák Ferenc magyartanár.
Idős Sárosi nemcsak a technikával, az élettel is játszik alkotásaiban, de ezt a játékot komolyan kell venni, állapította meg a kritikus. Sárosi Mátyás nagyméretű, víziószerű akrilképei markáns üzenetet hordoznak, világlátása univerzális.
Jancsó Katalin
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely