Bíró Béla: Templomot vagy iskolát…
A XXI. század Romániáját aligha jellemezhetnők találóbban, mint – a Cioloș-kormány költségvetés-tervezetének kapcsán fellobbant – országra szóló dilemmával: templomot vagy iskolát (urbánusabban: templomot vagy autópályát). A kérdést a Ponta-kormányt megbuktató tüntetők élezték ki, és juttatták el a közvéleményhez a „Templom helyett iskolát” jelszavával. A több tucatnyi ember halálát követelő bukaresti tűzesetet megelőzően jutott ugyanis nyilvánosságra, hogy Romániában 18.000 templom működik (az éppen épülőkről nem is beszélve). Az általános iskolák száma azonban mindössze 4.700, a kórházaké 425.
S az európai uniós szabályok miatt a 4.700-ból 1.160 iskola is működési engedély nélkül üzemel, ugyanis az épületekben nincs vezetékes víz és vízöblítéses illemhely. S a tűzesetben megsérült betegek egy része sem csupán égési sérüléseibe, hanem a bukaresti kórházak katasztrofális higiéniás állapotaiba (értsd: a velük járó fertőzésekbe) halt bele.
Ezek mellett már csak másodlagos jelentőségűnek tűnhetne, hogy az épülő autópályák 2016-os finanszírozása helyenként egyharmada, másutt alig egynegyede a 2015-ösnek.
Magától értetődőnek, azaz a normalitás jelének tűnt, hogy a parlament elé terjesztett költségvetés-tervezetben a Cioloş-féle – szakértőnek aposztrofált – kormány egyetlen lejt sem irányzott elő templomépítésekre. Csakhogy a tény nyilvánosságra kerülését követően a frissen kinevezett européer államfőt (az Európai Bizottság volt mezőgazdasági biztosát) maga a román pátriárka hívta fel telefonon. És láss csodát, a román nemzeti érdekeket Brüsszelben oly határozottan képviselő Cioloş késedelem nélkül beadta a derekát. Folytatódnak a templomépítések. Be fogják fejezni a Nemzeti Üdvösség Katedrálisának címzett 120 méter hosszú, 120 méter magas és 70 méter széles, egy milliárd lejbe (tehát egy jókora autópálya-szakasz árába) kerülő megaépítményt, a Ceauşescu-féle Nép Palotájának méltó párját.
Igaz, az egyház pénzügyeit vizsgáló (!) Számvevőszéket a kormány még nem rendelte vissza. Annak ellenére sem, hogy kiderült: az egyház, miközben az országban milliók nyomorognak, meglehetősen nagyvonalúan bánik az adófizetők pénzével. Vannak olyan egyházi személyek, akik papi munkájuk mellett az egyház keretén belül folytatott laikus tevékenységek, úgymint könyvelés, adminisztráció, lapszerkesztés stb. után is felveszik a – 60-80 százalékban az adófizetők pénzéből finanszírozott – javadalmazásukat. Az állam által folyósított szubvenciók elköltése is homályos. Úgy tűnik, az egyháznak eleddig nemigen kellett elszámolnia az állami támogatásokkal. Persze, egyáltalán nem biztos, hogy ezután el kellene, hiszen az egyházfő őszentsége a pénzügyminisztert is felhívhatja telefonon, aki (ezek után) üdvözülésére való tekintettel, akárcsak Dacian Cioloş, késedelem nélkül beadja a derekát.
A magyarázat egyszerű. A román közvélemény számára – az üdvözülés kétségbe általam sem vont lehetőségétől (mert ugyebár ki tudja?) eltekintve is – a legfontosabb nemzeti intézmény nem az Elnöki Hivatal, nem a Kormány, még csak nem is a Parlament, hanem a Nemzeti Egyház és Hadsereg – a román nemzeti lélek, illetve a román föld legfőbb garantőrei.
Azaz, ismét ugyanahhoz a jól ismert nacionalizmushoz juthatunk vissza, melyből Románia minden problémája származik. Ez magyarázhatja azt a paradoxnak tűnő tényt is, hogy miközben országunk Európa egyik – természeti, sőt emberi adottságait tekintve is – leggazdagabb országa, a nemzeti jövedelem, s ebből következően az életszínvonal és az intézményi struktúra tekintetében az utolsók közé tartozik.
Az adófizetőknek nem csak egy túlméretezett egyházat és hadsereget kell üzemeltetniük, de egy szintén túlméretezett állami adminisztrációt is. A nemzet érdekeit kivont szablyával védelmező jó románokat ugyanis az államnak – kockázatos erőfeszítéseikért – valamivel kárpótolnia kell. Azaz: el kell tartania őket. Mert ha nem, a magyarok, a cigányok és más nemzetiségűek (a németek és zsidók immár kihulltak a pakliból) könnyen kiszoríthatják életterükből a „románokat”.
A nemzetinek deklarált egyház (a BOR) kiemelt szerepe és megbecsültsége „végső soron” érthető. Még akkor is, ha a román Alkotmány „nemzetállam” kitételét nyugatias „állampolgári nemzet” gyanánt aposztrofáló liberális értelmezéseket látványosan leleplezi. Az erdélyi románságot valóban (s itt iróniának nincs helye) évszázadokon át az ortodox egyház tartotta meg identitásában. S ezt a tényt a román értelmiség és – általa a román közvélemény – mindig is elismerte és értékelte. Rebreanu Ion című regényének Belciug pópája a regény zárlatában (mellesleg épp a templomépítés nagy művének köszönhetően) annak ellenére is egyfajta nemzeti hőssé magasztosul, hogy korábban a falu tetőtől talpig tisztességes tanítóját – közvetve ugyan, de tevékenyen – felfüggeszteti állásából és Iont, a regény imponálóan szorgalmas, bár Belciughoz hasonlóan rémisztően céltudatos paraszthősét magyar börtönbe juttatja. Ő, a román pópa!
A nemzeti egyház (immár a belciugi önvédelmen messze túllépve) azóta immár maga is a magyar hatalomnak egykor és azóta is joggal felrótt nemzeti térhódítás eszközévé vált. A horribilis templomszám egyebek közt abból is következik, hogy az ortodox egyház olyan településeken is templomokat épít, ahol ortodox hívők alig, vagy egyáltalán nincsenek, de a jövőben – a klérus felfokozottan szent meggyőződése szerint – lenniük kell majd.
A templom és – egy modern nemzet értékrendjében nem kevésbé szent – iskola, egészség- és közlekedésügy szembenállása tehát korántsem a román népesség (egyébként kétségtelen) vallásosságából, mint inkább az egyház nacionalizmusából következik. Ez az európai államok átlagához viszonyítva szinte már középkori, manapság legfeljebb a muszlimmal rokonítható, önmagában nem elítélendő vallásosság is magának a nacionalizmusnak az egyik következménye. Ebben a nem-román nyilvánosság elől gyakorlatilag elzárt szférában ugyanis a közbeszédből az Európai Unió elvárásai miatt némileg kirekesztett nemzeti elfogultságok továbbra is akadálytalanul virágozhatnak. S a román nacionalizmust a román átlagember épp úgy szívébe zárta, mint a magyar a sajátját. Legfeljebb az különös kissé, hogy mindezt az eltökélten antiklerikális Unió a románok esetében zokszó nélkül veszi tudomásul.
maszol.ro

A moldovaiak több mint fele nem támogatja a Romániával való egyesülést
A moldovaiak 21 százaléka szavazna a Romániával való egyesülésre, derült ki a moldovai Közpolitikai Intézet legújabb közvélemény-kutatásából. A megkérdezettek 53 százaléka ellenezné az egyesülést, 9 százaléka nem venne részt a referendumom, míg 14 százalék volt az, aki nem tudja, hogy hogyan szavazna.
Ugyanakkor az is kiderült, hogy a moldovaiak inkább bíznak Oroszországban, mint az Európai Unióban. A kutatásból kiderült, hogy egy referendumon 42 százalék szavazna egy közös vámunióra, amely magába foglalja Oroszországot, Fehéroroszországot és Kazahsztánt, míg az Európai Unióhoz való csatlakozást 39 százalék támogatná.
A felmérést 2015. november 8. és december elseje között végezték, 1160 fő megkérdezésével, 3 százalékos hibahatárra.
(hírszerk.)
Transindex.ro

Székelyföldi terrorvád: az RMDSZ tárgyalt az államfővel és a miniszterelnökkel
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke Klaus Johannis államelnökkel és Dacian Ciolos kormányfővel folytatott tájékoztató beszélgetést a kézdivásárhelyi terrorvádról, és levélben tájékoztatta álláspontjáról az Európai Unió országainak bukaresti nagyköveteit. A szövetség csütörtöki közleménye szerint Kelemen Hunor a leghatározottabban visszautasította, hogy a román politika és média egyes képviselői a magyarság egészét próbálják terroristaként beállítani. „Komoly aggodalomra ad okot, hogy a kézdivásárhelyi történéseket az eljáró hatóságok nyomán a román média nagy része a kollektív bűnösség elve alapján tálalta. Ennek könnyen belátható eredménye lehet, hogy a jogos magyar követeléseket is veszélyként könyveli el a román társadalom" – idézett a nagyköveteknek küldött levélből az RMDSZ közleménye.
Az RMDSZ elnöke közölte, hogy az elmúlt napokban mind Klaus Iohannis államfőt, mind pedig Dacian Ciolos miniszterelnököt tájékoztatta a szövetség álláspontjáról, és mindketten osztották aggályait. Hozzátette, Románia vezetői megnyugtatták abban a tekintetben, hogy a történtek nem jelentenek irányváltást a romániai magyar kisebbséghez való viszonyulásban. „Ezért talán nem ok nélkül bízhatunk abban, hogy az elmúlt napok turbulenciái nyomán a román és a magyar közösség viszonya ismét normalizálódik" – hangoztatta Kelemen Hunor a nagyköveteknek szerdán eljuttatott levélben.
Az RMDSZ elnöke jelezte: a médiamanipuláció miatt tartotta fontosnak a tájékoztatást. Kitért azokra a súlyos torzításokra és manipulatív értelmezésekre, amelyek hosszú távon meghatározhatják többség és kisebbség viszonyát. Nehezményezte egyúttal azt is, hogy az illetékes hatóságok által még nem tisztázott ügyet a közéleti fórumokon azonnal összekapcsolták a párizsi terrorcselekményekkel, a sajtó pedig napokig a romániai magyarokra vonatkozó összeesküvés-elméletekkel volt tele. „A DIICOT eljárása és a kialakuló médiahisztéria nem maradt nyom nélkül a többségében magyarok lakta Kézdivásárhely közösségében sem. Az elmúlt napokban százak tüntettek folyamatosan Beke István szabadon bocsátása mellett és a média méltatlan támadásai ellen" – hívta fel az uniós diplomácia figyelmét az RMDSZ elnöke. Megerősítette. az általa vezetett érdekvédelmi szervezet elutasít mindenfajta, bármilyen irányból érkező szélsőséget, hiszen bebizonyosodott, 26 év alatt nem ezek határozták meg többség és kisebbség együttélését.
„A leghatározottabban visszautasítjuk azt, hogy a román politika és média egyes képviselői (…) a magyarság egészét próbálják terroristaként beállítani. Ez a fajta gondolkodásmód nemcsak hibás, hanem káros is. Képes lerombolni mindazt, amit az elmúlt negyed század során a román és magyar közösség közösen kialakított, mert aláássa a toleranciát és a társadalmi békét" – szögezte le tájékoztató levelében Kelemen Hunor.
MTI
Erdély.ma

Kiakadt és kínos helyzetbe hozta Orbán Viktort Tőkés László
Nem volt hajlandó felszólalni és nem írta alá az összes Kárpát-medencei magyar párt által szignált, autonómiát követelő nyilatkozatot sem Tőkés a Magyar Állandó Értekezlet ülésén.
A zárónyilatkozatot Tőkésen kívül mindenki aláírta, Orbán Viktor miniszterelnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, Kelemen Hunor. A Népszabadság információi szerint a volt erdélyi püspök nem véletlenül nem írta alá az ívet, a lapnak a Máért több résztvevője azt mondta, hogy az egykori református püspök megsértődött a szervezőkre, a beszédét sem volt hajlandó megtartani.
A dokumentumban egyébként szerepel Tőkés egyik legfontosabb követelése is, ami az összmagyarság autonómiája, ennek ellenére nem írta alá azt.
Tőkés közvetlenül Kelemen Hunor után szólalt volna fel, viszont ő csak annyit mondott, azt tanácsolták neki, spóroljon a szóval, nem jut mindenkire elég idő, így nem fogja megtartani a beszédét, majd kinyomta a mikrofonját.
A levezető elnök, a fideszes Potápi Árpád hiába mondta azt, hogy van idő Tőkésre, nem akart beszélni, pedig még Orbán is a teremben volt.
Két résztvevő is azt mondta a lapnak, a miniszterelnök kínos helyzetbe került, kényszeredetten nevetgélt. Többen úgy emlékeznek, Tőkés a szünet után ott is hagyta a rendezvényt.
Az egyik ellenzéki politikus a Népszabadságnak úgy fogalmazott, Orbán elég hosszan beszélt, Kelemen Hunor is túllépte pár perccel az időkeretét, a résztvevők attól tartottak, hogy kicsúsznak az időből, ezért jelezték a szónokoknak, hogy szorít az idő.
A résztvevők között az a feltételezés terjed, Tőkés azért is sértődött meg, mert az elmúlt években Orbán inkább az RMDSZ oldalára állt, a többi erdélyi szervezet – így a Tőkés által képviselt Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács – már nem jut akkora támogatáshoz, mint pár évig a Fidesz 2010-es kormányra jutása után.
24.hu
Erdély.ma

Két kisvárosnyi lakossal csökkent Románia népessége tavaly
Két kisvárosnyi lakossal, mintegy 80 ezer fővel csökkent Románia népessége tavaly – közölte csütörtökön Tudorel Andrei, a román statisztikai intézet (INS) elnöke a 2014-es esztendő demográfiai évkönyvét bemutató sajtóértekezletén.
Románia lakossága az 1990-ben regisztrált 23,2 milliós csúcsról az utóbbi negyed évszázadban az 1966-os év szintjére, 19,9 millióra csökkent, és jelentős mértékben elöregedett. Kevesebb mint fél évszázad alatt csaknem megduplázódott, az összlakosság több mint 15 százalékára emelkedett a 65 évnél idősebbek aránya. A 15 év alatti gyerekek 1970-ben még a lakosság több mint 25 százalékát tették ki, ma pedig arányuk nem éri el a 15 százalékot – tájékoztatott az INS elnöke.
Elmondása szerint 2013-ig a fogyáshoz a kivándorlás járult hozzá a legnagyobb, 70-80 százalékos mértékben, azóta viszont inkább ennek következményei okoznak gondot.
Romániából az elmúlt negyed században – de főleg az ország uniós csatlakozása, 2007 óta – vendégmunkások milliói költöztek Nyugatra, elsősorban Olaszországba és Spanyolországba. Bár ez a migrációs folyamat leállt – nem távoznak már lényegesen többen, mint ahányan visszatérnek Romániába – a jelenség továbbra is hozzájárul a népesség fogyásához, mivel a kivándorlók főleg a gyermekvállalás szempontjából fontos 25-45 év közötti korosztályból kerültek ki – emelte ki a szakember.
A Hotnews.ro hírportál további adatokat is közölt csütörtökön a demográfiai évkönyvből. Ezek szerint Romániában tavaly ezer lakosra 8,3 élve születés jutott. Magasabb, 9 feletti születési rátát a fővárost övező Ilfov, illetve Bihar, Besztece-Naszód, Brassó, Konstanca, Kovászna, Hargita, Iasi és Maros megyében regisztráltak, a legalacsonyabb arányt (6,1) Braila megyében jegyezték fel. A romániai nőknél a termékenységi ráta 1,3 gyermekre csökkent. A falun élők átlagosan 24,2 éves korukban, a városiak pedig csak 28,3 éves korukban szülték meg első gyermeküket.
MTI
Erdély.ma

Elviselhetetlen a bevándorlás szintje (David Cameron Bukarestben)
David Cameron brit miniszterelnök szerint Nagy-Britannia egy megreformált Európai Unió tagja szeretne maradni, de a „nettó bevándorlás” évi 300 ezer fős szintje tarthatatlan számára. A szigetország kormányfője tegnap Bukarestben járt, ahol Klaus Johannis államfővel, illetve Dacian Cioloş miniszterelnökkel találkozott.
Az elnöki hivatalban tartott közös sajtótájékoztatón Cameron kifejtette, maga is támogatja a polgárok szabad mozgásának elvét, elismeri, hogy a románok és más európaiak jelentősen hozzájárulnak a brit társadalom fejlődéshez, de megoldást kell találni arra, hogy csökkenjen az a nyomás, amely a migráció következtében nehezedik a brit szociális rendszerre. Johannisszal biztonsági kérdésekről és a migráció okairól is szót váltottak, egyetértve abban, hogy a legsürgősebb feladat megfékezni a konfliktusokat és enyhíteni a szegénységet, amelyek elűzik otthonaikból az embereket. Cameron szerint Románia és Nagy-Britannia nemcsak az EU-ban, a NATO-ban partnerek, hanem jó üzleti kapcsolatokat is ápolnak, együttműködnek az európai energetikai biztonság megerősítésében. Klaus Johannis rámutatott, hogy Cameron személyében tizenhat éve először érkezett brit kormányfő hivatalos látogatásra Romániába. Azt is hangoztatta, hogy a Nagy-Britanniában dolgozó román állampolgárok kiválóan beilleszkednek az ottani társadalomba, amelynek adófizető polgáraivá váltak. Az államfő kifejezte reményét, hogy az EU-nak saját alapelveit tiszteletben tartva sikerül olyan megoldásokat találnia, amelyek a brit népszavazást az unióban maradás javára döntik el. Nagy-Britanniának az európai közösségben a helye, az unió és a szigetország is erősebb lesz, ha a britek a bennmaradás mellett döntenek – fűzte hozzá.
Az elnök köszönetet mondott Cameronnak az október 30-i bukaresti tűzvész sebesült áldozatainak kezelésében nyújtott segítségért. A brit kormányfő egyébként személyesen felkereste a hatvan emberéletet követelő tragédia helyszínét, és virágot helyezett el a belvárosi Colectiv Klubnál kialakított kegyhelyen.
A brit miniszterelnök Dacian Cioloş kormányfőt is tájékoztatta az EU megújítását célzó brit javaslatokról. Cioloş később egy sajtótájékoztatón annyit mondott ezekről: Románia nagyjából mindenben támogatni tudja London elképzeléseit, az uniós polgárok mozgási szabadságának esetleges korlátozását kivéve.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Házat újított az önzetlenség
Új fejezethez érkezett a Kovászna Megyei Vöröskereszt és a Pro Nobis Egyesület bölönpataki romák számára indított, A település, ahol jól érzem magam nevű programja: kalákában újították fel a havi tizenkilenc lejes utódnyugdíjból élő 85 esztendős asszony házacskáját.
A falu felső végében, egy domboldal aljában található épület háznak alig nevezhető: 4x4 méteres „nagysága” miatt nyári konyhának is kicsi lenne, aki ajtaján belép, nem padlóra, hanem döngölt földre tapos, az ablakok töröttek, tetőzetén itt-ott ki lehet kukucskálni, mellékhelyisége nincs. Ezt fogják hamarosan újjávarázsolni. Az önkéntesek keze alatt csak úgy ég a munka. Bár egyikük sem szakképzett építész – akad köztük sofőr, vállalkozó és hivatali alkalmazott is –, a lécezéssel, a gipszkarton méretre vágásával és felcsavarozásával, a lyukak betömésével mind gond nélkül megbirkóztak. Hátravan a villany bekötése, a föld kihordása, illetve a padlózat kialakítása és az ablakok berakása, de a dolgos fiatalok azt állítják, ez sem okozhat majd gondot.
A segédkezők között van a kedvezményezett veje, Adrian Boros is. Mint mondotta, meggyőződése, az önkénteseket az Isten küldte, önerőből ők nem tudták volna a házat megújítani, a mostoha körülmények pedig egészen biztosan anyósa végzetét okozták volna. „Nem is tudom, miként köszönhetnénk meg mindazt, amit értünk tesznek... Fizesse vissza az Úr kamatostul mindazt a jót, amit cselekedtek.”
Kernászt Huba a helyiek együttműködési szándékát hangsúlyozta. A márciusig tartó programjukhoz remek partnerekre találtak a helyi közösségben, s szociális szolgáltatásaikat, házibeteg-ellátásukat, az egészségügyi közvetítést és a tanácsadást is jól fogadták. Az idős asszonyt szociális munkásuk azonosította, ők pedig csapatot toboroztak, megvásárolták a legszükségesebb alapanyagokat, s munkához láttak. Első lépésként az épületben talált holmit hordták ki, majd a belső szigetelésnek fogtak neki. „A holmi nagy része olyan gyenge minőségű, annyira elhasznált, hogy nem is kerül vissza, talán csak egy kályha lesz megmenthető. Beszéltünk Sikó Imre polgármesterrel, aki arról biztosított, szerez valami régebbi, de még használható bútordarabokat. Célunk, hogy élhetővé tegyük ezt a rozoga épületet, s ezáltal az idős asszonynak esélyt adjunk a hideg időszak átvészelésére. Úgy látom, családja mellette áll, jó szomszédjai is vannak, ha lesz elfogadható lakása, nem fog nélkülözni” – nyilatkozta a projektvezető.
A vöröskeresztesek azt tervezik, a tavasszal lejáró együttműködést meghosszabbítják a bölöniekkel, mert ha van fogadókészség és helyi támogatás, akkor érdemes dolgozni értük.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Rossz kompromisszum
Az oktatás és az egészségügy feleannyi pénzt kap jövőben, mint a szállításügyi tárca, és jóval kevesebbet, mint a hadsereg vagy a belügyminisztérium. Így néz ki a 2016-os állami költségvetési tervezet, és mivel ez a parlament által megszavazott törvények, illetve a pártokkal folytatott konzultációk után alakult ki, nagyot nem változhat már. A független kormány megpróbálkozott ezzel-azzal – például a grandomániás fővárosi katedrális támogatásának visszafogásával –, de nagy az ellenállás, és így bizony a felelős gazdálkodásért vívott háború kimenetele is kétségessé válhat.
Nem sok idő, bibliai negyven nap múlt el a Colectiv Klubban kitört tűzvész óta, és az állam tehetetlensége miatt felháborodott tömegeket újból arcul csapják az őket közvetlenül érintő, szégyenletesen alulméretezett keretekkel. Nem vet nagyon jó fényt Dacian Cioloş szakértői csapatára, hogy egyértelműen populista, fenntarthatatlan intézkedéseket fogad el különösebb ellenállás nélkül. Körbejárta már a világot, hogy Romániában 18 ezer templom van, és alig 425 kórház, utóbbiak állapota pedig csak kivételes esetben jó. Az iskolák korszerűsítésével valamivel jobban állunk, de ezek csak épületek: az oktatás és a betegellátás nagyon lemaradt az elvárható minőségtől, és senki nem ígéri javulásukat...
Egyelőre csak az ortodox egyházat vigasztalják, noha éppen ezt a felekezetet nem ellenőrzi sem külső, sem belső szerv, nem tudni, hogy valóban arra költik-e a kincstártól és a hívektől kapott pénzt, amire kapják. Igaz, hogy nem ez az egyetlen ilyen intézmény: az országos útügyi hatóság alkalmazottjainak mintegy fele 75 százalékos béremelést kapott idén, miközben az útépítés stagnált, a Szelistye–Konca autópályát pedig le kellett rombolni, mert az amúgy eleve jól fizetett hivatalnokok figyelme mind a 275 figyelmeztetés fölött elsiklott, amelyeket az építési hiányosságokra vonatkozóan küldtek nekik. Nem tudni, mivel foglalkoztak a munkahelyükön, de azt igen, hogy felhasználatlanul maradt 1,3 milliárd euró, miközben sok cég, köztük a több ezer embert foglalkoztató piteşti-i Dacia-gyár kitelepedést fontolgat, mert nem bírja kivárni az autópályát.
Az új kormány teljesítményarányos bérezést, hatékonyabb adminisztrációt, megfontoltabb pénzügyi politikát ígért. Valóban erre lenne szükség, csakhogy az elégedetlen választókra megharagudott pártok gondoskodtak arról, hogy hiteltelenítsék az ellenfélnek tekintett technokratákat: ennek köszönhetjük, hogy az állami szektorban egységesen megemelt bérek miatt nem marad pénz a kiemelkedő egyéni munka jutalmazására, azaz egyféle kommunista egyenlősdi gyakorlatot viszünk tovább, holott tudjuk már, hogy ez nem ösztönző, hanem visszahúzó hatású. Rosszul állunk, és ezen a beharangozott gazdasági növekedés sem segít majd: ez ugyanis fogyasztásra alapoz, és a vásárlástól nem lesz se kórházunk, se autópályánk.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Román forradalom magyar irányítással?
Mérsékelt érdeklődés közepette mutatta be tegnap délután a sepsiszentgyörgyi Tortoma Könyvesházban Szőczi Árpád újságíró (felvételünkön) a Temesvár – A romániai forradalom kitörésének valódi története című könyvét.
Az önmagát „német anyanyelvű, de magyar szívű”-nek tartó Szőczi az 1989-es romániai rendszerváltoztatás általa kiderített háttértörténetének felvezetőjét az ő és Hámos László szervezte 1985-ös ottawai Románia-ellenes tüntetéssel kezdte, szólt erőfeszítéséről, hogy az amerikai közvéleményt tájékoztassa a kommunista Romániában történtekről, és ismertette az 1988-ban a két kanadai újságíró által Tőkés Lászlóval készített filminterjú megszervezését is. A magyarországi történelmi levéltárban keresgélve talált egy dokumentumot, mely szerint a magyar titkosszolgálat embere szolgáltatta azt az adatot, hogy Ceauşescu utasítására hét rakétát Szászfenesen Paksra irányítottak. Ekkor kereste a lehetőséget, hogy beszélhessen Németh Miklós volt magyar kormányfővel – aki azonnal rá is állt, és teljes nyitottsággal tájékoztatta Szőczit a nagypolitika titkairól. Többek közt arról, hogy a magyar titkosszolgálat olyan hálózatot épített ki Romániában, mellyel lehallgatták a Securitatét, és ők szolgálták az adatokat a román hadseregnek a szeku működéséről, 1989 decemberében még azt is, hol rejtőzködnek a szekus mesterlövészek, hogyan mozognak a politikai rendőrség csapatai; hogy Tőkés László védelmével külön magyar titkosszolgálati csapat foglalkozott, közülük jó néhány lehet a temesvári névtelen halottak között is. Szőczi úgy véli, így már logikus mindaz, ami és ahogyan történt az 1989-es romániai rendszerváltoztatáskor.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Honismereti fotóalbumok a hazai Kárpát-koszorúról
Negyedszázat is meghaladta azoknak az Erdélyt bemutató színes és igényes kiállítású fotóalbumoknak a száma, amelyeket a Veszprém testvérvárosunkban működő PéterPál Könyvkiadó jelentetett meg a rendszerváltás óta eltelt negyedszázad alatt. Nincs olyan tája Erdélynek, ahol meg ne fordult volna a Tamási Áron- és Gizella-díjas szerzőpáros, a Magyar Örökség Díjas fotóművész Váradi Péter Pál és életpárja, Lőwey Lilla, aki a ragyogóan szép fényképfelvételeket hitelesen dokumentált és veretesen ványolt szövegekkel tette és teszi még mindig halhatatlanná. Mindketten kötődnek Erdély földjéhez, a férj bölcsőjét Nagyváradon, Lilla asszonyét Szovátán ringatták. Megszólal a szerkesztő
„Tavaly az erdélyi Alpokról, a sokak számára talán kevésbé ismert Déli-Kárpátokról készítettünk két albumot – nyilatkozta lapunk kérdésére Váradi Péter Pál –, ebben az évben pedig kiadtuk a Keleti-Kárpátok első vonulata, a Kárpát-kanyar albumát. Nem telt el évszak, hogy Erdély egy-egy ragyogóan szép vidékét meg ne örökítettük volna. Ez a hármas sorozat azonban sokkal több fotóalbumnál, a mi históriás szövegünk teszi súlyosabbá. Tudtuk, hogy szórványvidéken járunk, hogy mit kell lencsevégre kapni, miről kell nejemnek igazul és hitelesen dokumentálódnia. A Kárpátok Koronája – Keleti-Kárpátok 1. talán még az előzőknél is értékesebb életteret örökít meg, hiszen szívében fekszik a ragyogóan szép környezetben tündöklő Brassó, a soknemzetiségű város, Dél-Erdély gyöngyszeme. Bonckésünk alá vettük a hét- és tízfalusi csángó falvakat, a történelmi Háromszékhez, a mai Kovászna megyéhez tartozó Bodza-vidéket, de ezen túlmenően sokak számára meglepő, hogy átléptük a Kárpátok vízválasztóját azzal a céllal, hogy bemutathassuk a Kárpát-kanyar havasalföldi peremén elterülő egykori székely megyét, a legendás Luana földjét, amelyet a mai Prahova és Buzău megye hegy- és domblábi övezetei öleltek közre. Mintegy hatszáz évig éltek e tájon őseink, ragaszkodva a földhöz, melyre rendeltettek, melyet szülőföldjükként védelmeztek. Nem tudták túlélni a történelem viharait, s az erős beolvasztó politika következtében felmorzsolódtak a súlyos évszázadok alatt. Az örökséget, melyet utódaikra hagytak, nem sikerült megóvni, a megtartó erő gyengének bizonyult.”
Székely megye Havasalföld peremén
Sokunk számára jobbára ismeretlen a szóban forgó egykori megye históriája, pedig tájait-vidékeit bejárta, ismertette Gazda László (1933–2007) sepsiszentgyörgyi földrajz-geológia szakos tanár, néprajzkutató, közíró. Számos idevágó adatát, összegyűjtött emlékeit külön kiadványban jelentette meg (Székely megye a Havasalföldön, a Székelyföld déli meghosszabbítása, Sepsiszentgyörgy, 2007). Az egykori Saaka (Secuieni) – Székely nevű megye annak a korábbi kun-katolikus püspökségnek a területén feküdt, amelyről Középajta neves tudós papja, Benkő József külön tanulmányt írt (Bécs, 1781). A szerzők közlik az egykori megye címerét (képünk), amely Săcuieni néven látható Cantacuzino gróf egykori térképén is.
Szerintük a szóban forgó közigazgatási egység 1845-ben szűnt meg hivatalosan, „területén három új megyét alakítottak ki: Prahova (81 magyar településsel és földrajzi névvel), Bodza (77 magyar település és földrajzi név), valamint Ialomiţa. A Secuieni-nek nevezett Székely megye Havasalföld legjelentősebb gyümölcs- és szőlőtermő területe volt. (Címerképe a szőlő, s ez a szimbólum a két szomszédos megye címereiben meg is maradt).” Részletesen taglalják, miként terjedt ki az egykori magyar királyság a Kárpátokon túli havasi területekre a 11. században, s miként folytatta a terjeszkedést a Német Lovagrend. 1227-ben Milkó városában II. Endre magyar király és Róbert esztergomi püspök megalapította a milkói püspökséget a tatárok elől menekülő kun törzsek számára. Az új püspökség a barcasági Német Lovagrendnek is püspöksége lett. Milkó városát – írják – az 1241-es tatárjárás elpusztította. „A mohácsi csatavesztés után Magyarország megszűnt nagyhatalom lenni, s a Kárpátokon kívül rekedt magyarság védelem nélkül maradt. Havasalföldön a katolikus vallási élet korlátozódott, melynek következménye a korai évszázadokban való elrománosodás volt.” Számtalan fényképfelvételt közölnek az egykori székely eredetű településekről (Măneciu-Ungureni, Unguriu, Vălenii de Munte, amely 1431-ben Székelyvására névalakban jelent meg, tovabbá Posești-Ungureni és Calvin.) A 2011-es népszámláláskor Buzău megyében még 81-en vallották magukat magyar nemzetiségűnek. Az ócirill betűkkel ékített terméskőből faragott kereszteken gyakran kapták lencsevégre a székely faragók által kedvelt naprozettát, a székely faragóhagyományt utánzó díszes nagykapukat, a régi századokban szakrális célokra homokkő-sziklákba vájt barlangtemplomokat, amelyek Ilie Mandricel buzăui kutató szerint a „barbár hunok” idejéből származnak, s tele vannak eddig meg nem fejtett bekarcolásokkal, írásjelekkel. Mindezek friss, 2014 végén és ebben az esztendőben készült fényképfelvételekről tekintenek az olvasóra.
A hogyan tovább
„Folytatjuk, már dolgozunk is a Keleti- Kárpátok 2. albumon – meséli Váradi Péter Pál. – Bodola és Keresztvár térségétől indulunk bemutatni a Háromszéki-havasokat egészen a nagy Szamos völgyéig, úgy, hogy még megmaradjon számunkra hely ölelkezni azzal a Kárpát-szakasszal, amely innen Románia északkeleti határvonaláig tart.”
A veszprémi albumokat forgatva arról sem szabad megfeledkezni, hogy azok hiteles és magyar helynevezéktan szerint szerkesztett térképei nélkülözhetetlenek számunkra, miként a sok szép vers és versidézet is, ugyanis a Kárpát-kanyart bemutató albumból sem zárták ki a szerzők a Brassót és Barcaságot ízig-vérig szerető költőt, Áprily Lajost.
A PéterPál Könyvkiadó kötetei felbecsülhetetlen értékeket mentettek-mentenek meg számunkra, az egyszerű olvasó, az egyes vidékek után érdeklődők, de a tájimádó gyalogosok, az autós turizmus kedvelői, nemkülönben a régész-történész társadalom számára is, mert valljuk be, mikor volt és mennyit tartott az az időszak, amikor a kristálytiszta igazságot kereső régészeink-történészeink megélhetőségük biztosítása mellett korlátlanul belemerítkezhettek múltunk, őstörténetünk, a székelység eredetének s történetének kutatásába?! Miként a legújabb album előszavát író dr. Kovács Lehel István egyetemi oktató jegyzi, „a honismereti fotóalbumok a fényképek erejével állítanak emléket, mementóként őrzik meg e táj jelenlegi állapotát az eljövendőknek”.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Árnyékerők
Az ortodox egyház és a titkosszolgálat rángatja a román államgépezet gyeplőjét. Bizonyíték rá a most előterjesztett költségvetés-tervezet. Még érthető is lenne, hogy a bevándorlási hullám és a párizsi merényletek után a biztonsági szolgálatok megemelt büdzsével rendelkezhetnek. Ráadásul igényük jogosságát alátámasztandó feltálalták a Beke-ügyet, a magyar veszély bizonyítékaként. Hamis érvelés, viszont a szélsőjobbos érzelmek felé tolódó társadalomban nyerő ez a retorika. De az adófizetők pénzét hatékonyabban is felhasználhatnák, például a korrupcióellenes harcban. Többek közt ezt követelték alig egy hónapja az utcára vonult elégedetlen állampolgárok. Na meg azt, hogy ortodox katedrálisok helyet kórházakat építsenek. A technokratának nevezett kormányfő tett is egy bátort lépést, amikor a jövő évi költségvetésből kihagyta a templomépítésre szánt tételt. Lett is belőle kalamajka. Az ortodox egyházfő hatalma előtt fejet hajtva Ciolos visszakozásra kényszerült. Kénytelen volt megígérni, hogy a kormány a lehetőségekhez mérten támogatja a józan gondolkodású románok által is elutasított katedrálismonstrum építését. Tehát balgaság lenne radikális szemléletváltásra számítani. Még akkor is, ha léteznek bátortalan próbálkozások az ortodox egyház befolyásának mérséklésére. Nem hitbélikérdésről van szó, hanem hatalomról és kiváltságos módon összeharácsolt vagyonról. Tavaly vezérkari kitüntetésben részesítették a székelyföldi ortodox püspököt azért a két évtizedes munkájáért, amit a román nemzet megmaradásért végzett e tájon. Pontosabban azért, hogy minden kis székely településre ortodox papot küldött. Költségvetési pénzből nemcsak a fizetésükre, hanem esetenként templomépítésre is futotta. Senki nem vitatja a keresztény egyházak társadalmi szerepét. A magyar történelmi egyházak számos alkalommal bizonyították, bizonyítják ezt. Most, advent idején is gondolnak a nélkülözőkre. Nemcsak anyagi, hanem lelki támaszt is nyújtanak. Lassan újra kiépítik mind az oktatási, nevelési, mind a szociális hálózatukat. Nélkülük megszűnne közösségi létünk. Sajnos, az ortodox egyház hatalomfitogtató székesegyházterve elszívja az értelmes ügyre fordítható költségvetési pénzeket is. A parlamenti pártok lelkesen támogatják őket, hisz a jövő évi választásokon a leghatékonyabb kampányerőnek még mindig a pópák számítanak, na meg a titkosszolgálatok rejtett aktái.
Karácsonyi Zsigmond
Népújság (Marosvásárhely)

Székely népviselet a Nyárádmentén
A marosvásárhelyi könyvnapokra jelent meg Asztalos Enikő néprajzkutató könyve A Nyárádmenti székely népviselet a XIX. század végétől a XXI. századig. Kiadását a Beke Sándor vezette székelyudvarhelyi Erdélyi Gondolat Könyvkiadó vállalta, s ismertetése az egyik legnépesebb részvétellel tartott bemutatója volt a könyvünnepnek. A kiadó vezetőjét annyira megihlette Asztalos Enikő gyűjtőmunkájának az eredménye, hogy gyermekkori emlékeit felidéző novellaszületett az élményből, amit fel is olvasott a közönségnek. E sorok írója pedig a látszólag vékony kis fehér könyvjelentőségéről beszélt, ami a Népújság Harmónia rovatában sorozatban megjelent írásokat tartalmazza.
Asztalos Enikő magyar és néprajz szakos tanárként 1993-tól több mint húsz éven át vezette a marosvásárhelyi Népi Egyetem magyar néprajz és népművészet tanfolyamát. Az eltelt évtizedek alatt népi iparművészek, pedagógusok, lelkészek, diákok, egyetemi hallgatók számára tárta fel népi kultúránk hagyományait, üzenetét, a népszokásokat, a családi élet eseményeit, az ünnepeket, a népi mesterségeket, táncokat, viseletet stb. – nemzeti önazonosságunk szerves részeit. Tanítványait a népművészet iránti érdeklődés és szeretet szellemében vezette be a szakszerű gyűjtőmunkába, s nyilatkozata szerint aki elvégezte az általa vezetett tanfolyamot, az másképpen látja a körülöttünk levő világot. Néprajzi szakdolgozatait a szakma jelentős díjaival értékelték, s gyűjtéseiből több könyve jelent meg.
Miután éveken át együttműködött lapunkkal, közös munkánk a 2009 őszén induló rovattal kezdődött, amelyben az erdélyi, illetve a megyénkben varrt népi kézimunkákat vette számba, majd a nyárádmenti lakberendezésről készült sorozata következett. Ezt követően arra kértem, hogy gyűjtse össze a századforduló népi viseletét megyénkben. A gyűjtés szükségességéről ugyanaz a jelenség győzte meg, ami engem is bosszantott. A vidéki ünnepségeken szereplő iskolásokon több faluban is egyforma öltözet volt: "a fiúkon alsónadrágból készített harisnya inggel, a lányokon piros zászlóanyagból varrott szoknya, lájbi, fehér blúz, kötény", holott minden tájegységnek, minden településnek az említett "egyen-ruhától" eltérő sajátos viselete volt.
A sorozat első része Marosszék nyárádmenti falvainak a XIX. század végétől az 1960–70-es évekig tartó viseletét mutatta be. Ez került be a könyvecskébe is, aminek – reményeink szerint – folytatása következik.
Asztalos Enikő nehéz, néha szinte lehetetlennek tűnő feladatra vállalkozott. A gyűjtés során körvonalazódott, hogy az eredeti viseletüket büszkén őrző települések mellett ott vannak azok a falvak is, ahol a város közelsége a XX. század második felében feledtette a helyi viseletet. Helyébe a már említett leegyszerűsített "székely ruha" lépett. E falvak lakóinak szerettük volna a figyelmét az értékes örökségre felhívni, még akkor is, ha már lemondtak róla. Az elkötelezett néprajzkutatónak sikerült megtalálnia azokat az adatközlőket, akik emlékeztek még falujuk viseletére, sőt kiderült, hogy helyenként a szekrények mélyén rejtőzik egy- egy ruhadarab abból, amit hajdan a szülők, nagyszülők hordtak.
Idős emberek emlékezetéből előcsalogatni a legapróbb részleteket, az adatokat összevetni, s ebből megalkotni az eredeti viselet pontos leírását, hosszú, nehéz, körülményes munka volt. Elvégzéséhez az Erdély különböző tájegységeiben töltött gyermek- és ifjúkor tapasztalataira, a néprajzot és népművészetet éveken át lelkesen oktató tanár tudására, felkészültségére, lehetetlent nem ismerő kitartására volt szükség. Munkájában lelkészek, presbiterek, helyenként a polgármesteri hivatalok tisztviselői, aktív és nyugdíjas tanárok, tanítók is segítettek, s helyenként a falumúzeum gyűjteménye is eligazítást adott.
Együtt örültünk annak, amikor kiderült, hogy egy-egy faluban ma is hordják a szép eredeti viseletet, s együtt szurkolunk, hogy ahova az elfelejtett tudást megpróbáltuk visszaszármaztatni, a néprajzkutató szava meghallgatásra találjon. Ezt a célt szolgálja ez a könyv is, amelyben rácsodálkozhatunk a Nyárádmente színes, gazdag viseletére. Kár, hogy a támogatás hiányában kevés színes képpel sikerült ezt tükrözni.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Ünnepi ülés a Városházán
Megnyílt az MNKH aradi irodája
Kedden délután az aradi December 1. utca 4. szám alatt a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. (MNKH) Közép-európai Kereskedésfejlesztési Hálózat irodájának a felavatásán Skapinyecz Péter, a Hálózat igazgatója és Kranowszky Nagy Andrea irodavezető vágták át a magyar–román trikolórokkal ékesített avatószalagokat. Ezt követően a Városháza Ferdinánd Termében került sor az ünnepi ülésre, ahol a száznál több megjelentet Kranowszky Nagy Andrea irodavezető köszöntötte két nyelven, név szerint megemlítve a prezídiumban helyet foglaló 10 embert, valamint Korsós Tamás kolozsvári konzult.
Miután ismertette az ünnepi ülés célját, vagyis az MKH Közép-Európai Kereskedelemfejlesztési Hálózat aradi irodája megnyitásának az értékelését, a mikrofonhoz kérte Zákonyi Botondot, Magyarország Bukaresti Nagykövetségének rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, aki Pálfi Kinga román nyelvű tolmácsolásában köszöntötte az egybegyűlteket. Megtisztelő örömének adott hangot, amiért erre az ünnepi alkalomra jöhetett Aradra. Ismertette Magyarország kormányának azt a törekvését, miszerint a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. közreműködésével elősegítse a magas hozzáadott értékű, nemzetközileg is versenyképes termékeket és szolgáltatásokat előállító magyar kis- és középvállalkozások exporttevékenységének a bővítését. A Magyar Állam és Magyar Kereskedelmi és Iparkamara közösen alapította az MNKH Zrt.-t, amelynek tevékenysége két fő pillérre épül: felkutatni azokat a magyarországi vállalkozásokat, amelyek a külpiacon sikeresek lehetnek, másrészt, a célországokban létrehozott helyi kereskedőházak segítségével felmérni az adott piac igényeit. Az MNKH Zrt. az elmúlt két évben 4 földrész, csaknem 30 országában nyitott kereskedelmi képviseletet. Romániában a meglévő kolozsvári, nagyváradi, székelyudvarhelyi és sepsiszentgyörgyi irodák mellett, mostantól a vállalkozók rendelkezésére áll az aradi kirendeltség is, amelynek a munkájához sok sikert kívánt.
A befogadó város nevében Bognár Levente aradi alpolgármester két nyelven üdvözölte az egybegyűlteket, majd Aradnak a magyarországi önkormányzatokkal kiépített jó kapcsolatairól beszélt. Közöttük, a gyulaival 21 éve ápolt Kézfogások kapcsolatot a közeljövőben ünnepelik meg. Mától el lehet mondani, hogy Arad egyik központja lesz a regionális gazdasági kapcsolatoknak, amelyeknek a kiépítéséhez minden támogatást megad, sok sikert kívánva hozzá.
Arad Megye Tanácsának a nevében Gheorghe Stoian, megyei főügyintéző üdvözölte a regionális kereskedelmi központ megnyitását. Beszédét abban a reményben zárta, hogy az iroda megnyitásával új távlatok nyílnak a román–magyar kereskedelmi kapcsolatokban.
Marossy Zoltán Temes megyei alprefektus miután magyarul is üdvözölte az egybegyűlteket, románul, tolmács közreműködésével adott hangot örömének, amiért részt vehet a Partium déli részében, illetve a Bánságban lévő vállalatok felemelkedését szolgáló üzletkötő központ felavatásán. Hogy mennyire szükség van a hasonló üzletkötő központokra, a Temes megyei kimutatások is bizonyítják: idén több mint 250 ezer lej tőkebefektetést 3 luxemburgi, 2-2 olaszországi és németországi, továbbá 1-1 dán, holland, svájci, de szerbiai cég is tett, ezért várják az első, 250 ezer lej fölött befektető magyarországi vállalatot is. A rendszerváltás óta történt Temes megyei befektetések tekintetében a magyarországiak a 4. helyen állnak, több mint 20 millió lej beruházással. Beszédét magyarul fejezte be, kiemelve: ha a Bánságban magyarul beszélő partnerre van szükség, ott mindenben segítenek azzal együtt, hogy az utóbbi 26 évben a megye magyarsága a felére csökkent.
Joó István, a Duna Régió Stratégiáért felelős miniszteri biztos elégedetten nyilatkozott a két ország közötti kereskedelem fejlődéséről, hiszen idén a külkereskedelmi mérleg 3,2%-kal bővült tavalyhoz viszonyítva. Az országhatár két oldalán lévő 8 nagyváros, illetve mintegy 4 millió lakos komoly lehetőségekkel kecsegtet. Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma számára rendkívüli fontossággal bír a határ menti régióknak a fejlesztése, a határokon átnyúló kereskedelmi együttműködések kiszélesítése, amiben nagyon sokat tehet a most felavatott iroda.
Faragó Péter, az RMDSZ Arad megyei elnöke két nyelven elmondott üdvözlő szavait követően kifejtette: az iroda felavatása fontos lépés az országhatár két oldalán található megyék lakossága közötti együttműködésben. A rendszerváltás óta eltelt időszakban nagyon sok közös kulturális rendezvényt tudhatunk magunk mögött, sok hidat épült, ezért eljött az ideje a gazdasági téren történő együttműködések tovább bővítésére.
Tiberiu Ciul, az Arad Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ügyvezető igazgatója kézzelfogható adatokra támaszkodva méltatta a két ország között az utóbbi időben megnőtt kereskedelmi kapcsolatokat, amelyeket a megnyílt iroda tovább fokozhat.
Petru Buzzi, a Karassó-Szörény Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke kiválónak minősítette a két ország közötti gazdasági kapcsolatokat, amelyekben azonban a magyarországi fél pozitívuma érzékelhető, míg a román fél fejlesztései messze elmaradtak az elvárásoktól. Reméli, az iroda működése tovább serkentheti az együttműködést.
Sorin Maxim, a Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója megtiszteltetésnek érezte, amiért közebbről is megismerheti az MNKH működését, amiben reményei szerint fokozott szerep jut majd a határon átnyúló együttműködéseknek.
Skapinyecz Péter, az MNKH Közép-Európai Kereskedelemfejlesztési Hálózat Kft. igazgatója részt vett minden hasonló iroda beindításában, mindnek a munkáját jól ismeri. Kranowszky Nagy Andreát több mint 10 éve ismeri, eddig minden felvetődött kérdést meg tudtak oldani, ezért biztos benne, hogy az aradi iroda is zökkenőmentesen fog működni. Meggyőződése, hogy a tervezett 22 irodát feltételező kereskedelmi hálózat meghozza a hozzá fűzött reményeket. Az aradi iroda munkájához sok sikert kívánt. Végszavában megköszönte a hozzászólásokat, a jókívánságokat, majd minden jelenlévőt a helyszínen feltálalt állófogadásra, további beszélgetésre invitált.
Miután pezsgővel koccintottak az iroda hatékony működésére, sikerére, kellemes, baráti hangulatban beszélgetve falatoztak, tervezték a közös jövőt.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Tízéves Kolozsvár első tömegfesztiválja: az adventi sokadalom
Hannovertől gyerekműsoros vásáron át a sokadalomig
Képzeljék el Kolozsvárt, amikor még nem voltak Kolozsvári Magyar Napjai. Nem létezett még a kincses városban egyetlen fesztiválméretű, nagyszabású rendezvény sem, amely magyar bábelőadásokat, magyar koncerteket, a magyar kultúrkörre, hagyományokra jellemző, ünnepekhez kapcsolódó szabadidős foglalkozásokat kínált volna. Ma már szinte furcsálljuk, hogy alig egy évtizede még nem volt ilyen fesztiválja Kolozsvárnak – bár a heltaisok Szent István napi néptánctalálkozója akkor már a nyár kedvelt színfoltját képezte. Az első adventi gyermekfesztivál Adventi Vásár néven 2006-ban zajlott. Azt követően nagyon gyorsan egymásra talált a Szabadság napilap és az Életfa Családsegítő Egyesület közös álma, amelynek megvalósításához aztán együtt láttunk hozzá: 2007-ben már „magyar” gyermeknapot is szerveztünk. Most szombaton pedig itt a tizedik adventi gyermekfesztiválunk. Kezdetekről és a holnaputánról olvashatnak.
Félpénzzel az Adventi Vásárban
2006-ot írtunk, amikor Adorjáni Katalin úgy tért haza a németországi Hannoverből, hogy ott meglátogatott egy adventi bazárt: – Egy nagy csarnokban mindenféle foglalkozás zajlott, a templom bébibazárt szervezett, ahol az anyukák eladhatták gyerekeik kinőtt ruháit, az asztalfoglalóként kért tálnyi házisüteményt pedig a nagyközönség félpénzért megvásárolhatta. Itthon az IKE a Kétágú templomban szerette volna megszervezni a gyerekcsoportok karácsonyi műsorait bemutató Várom az urat fesztiválját, akkor felvetettem, hogy egészítsük ki egy bazárral a közeli Apafi kollégiumban. Az ötlet aztán tovább szülte a jobbnál jobb programokat az Életfa önkénteseinek sorában. A hannoveri példából mára a mi fesztiválunkon sütiverseny lett, a „mesterszakácsok” által otthon megsütött finomságokat félpénzért megvásárolhatja a fesztiválközönség, majd értékeléseik alapján díjazzuk is a legízletesebbet – mondta Adorjáni Katalin.
Így született meg az Adventi Vásár meseolvasással, barkácsolással, játékkal dalolással, tombolával és kirakodóvásárral. Ehhez az Ifjúsági Keresztyén Egyesülettel léptek partnerségre, jó kiindulópontot adott az IKE Várom az urat című gyermekfesztiválja, amelynek a kisebb gyerekeknek szánt változatában ovis-iskolás csoportok mutattak be adventi, karácsonyi, téli műsort, ám akkoriban úgy tűnt, magában már nem nagyon maradna meg ez a rendezvény. Rögtön az első vásárról beszámoltunk a Szabadság hasábjain, és vérszemet kaptunk: az Életfával összefogva együtt akár még utcai gyermeknapi fesztivált is szervezhetnénk! És az akkor még igencsak vakmerő álom megvalósult. Az egykori Adventi Vásárból pedig mára a hagyományos adventi ünnepkörhöz kapcsolódó nagyszabású rendezvény lett, állandó helyszíne pedig az Apáczai-líceum, amely mindig készségesen megnyitotta kapuit az adventezőknek. – Ezeknek a rendezvényeknek az az éltetője, hogy többen fognak össze, többféle csapat, többféle intézmény, akik többféle szempontból látják a témát, így színesebbé tehetik a kínálatot – mondta Adorjáni Katalin.
Az első adventi vásár óta eltelt tíz évben a legkülönfélébb módszereket találtuk ki a fesztivál szervezéséhez szükséges minimális anyagi háttér előteremtésére, a pályázatoktól a cégek megkeresésén át a kisebb támogatók felkutatásáig. A kolozsvári magyar vállalkozóknak tetszett az ötlet, általában nyitottak voltak, ki-ki azzal (pénzzel, termékkel) támogatta ezt a teljesen önkéntesek által szervezett, abszolút profitmentes rendezvényt, amivel éppen módjában állt.
Mi vár ránk szombaton?
Az idén tobzódunk majd a betlehemesekben, kettő is lesz belőle: a Sétáló bábszínházzal délután, este pedig Vincze Lászlóval nevethetünk a muris jeleneteken. Árgyélus királyfi is eljön hozzánk, a magyar opera művészei ugyanis ropogós frissen alig az elmúlt hétvégén mutatták be legeslegújabb zenés mesedarabjukat. Most szombaton pedig nagyon-nagyon közelről láthatjátok-hallhatjátok őket, veletek együtt énekelnek majd. Aki szombaton eljön, az napkeleti bölcsekkel és angyalokkal találkozhat – igazán!! Az egész nap egy nagy játék lesz, a Tízcsillagpróbán ugyanis majd pontosan tíz csillagot kell a gyerekeknek gyűjteniük úgy, hogy mindenféle segítséggel tíz tevékenységben részt vesznek. Ha ez mind kigyűlt, akkor a Tízcsillagtanyán ajándékot kapnak. Ehhez majd a földszinti standnál keresni kell a gyűjtőfigurát, lépten-nyomom kifüggesztjük a Tízcsillagtanya rövid, de velős törvénytárát, hogy mindenki felhőtlenül tudjon szórakozni és játszani – no meg ráérősen, ahogy ajánljuk minden kedves 0–99 éves vendégünknek! És ezek csak a legeslegeslegújdonságosabb újdonságok, hogy még mennyi minden fog történni, az megtalálható a részletes programban a Szabadság honlapján (www.szabadsag.ro), a keddi lapszámban, illetve az Életfa honlapján (www.eletfa.ro).
KEREKES EDIT
Szabadság (Kolozsvár)

Januártól 5 százalékkal nőnek a nyugdíjak
A Ponta-kormány által korábban megígért 4,31 százalék helyett 5 százalékkal nő január 1-től a nyugdíjpont értéke, amely 871,7 lejre emelkedik az idei 830,2 lejről. A kormány ugyanakkor a jövő évre befagyasztotta a közalkalmazottak jövedelmét, így nem részesülhetnek üdülési csekkekben, ebédjegyekben, pótlékokban és egyéb jövedelemkiegészítő prémiumokban.
A kormány tegnap fogadta el a jövő évi költségvetés-tervezetet, amelyről a parlamentnek is szavaznia kell még. A büdzsét szombaton hozták nyilvánosságra, így sokakat meglepett, hogy a kormány már tegnap elfogadta. Ugyanakkor az is igaz, hogy már nincs sok ideje a parlamentnek, hogy karácsony előtt megszavazza, így a kabinetnek igyekeznie kellett.
Szabadság (Kolozsvár)

Folytatódik a felújítás a csíkszeredai Sapientián
Számos külső és belső felújítást végeztek idén a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai épületén, a renoválásokat jövőre is folytatnák.
A magyar kormánytól kapott kétmillió eurós támogatásnak köszönhetően 2015-ben többek között befejezték a létesítmény hőszigetelését az első szinttől a hatodikig, elkészült szerkezetileg az épületbe tervezett planetárium, és számos belső felújítást is végrehajtottak.
„Jövő évben szeretnénk a bentlakási szinten lévő kis konyhákat, illetve az egyetemi étkezde konyháját is felújíttatni, emellett 2016 nyarán a földszinti részt és az első emeletet is renoválnánk, ha megkapjuk a támogatást, amire számítunk” – közölte megkeresésünkre Makó Zoltán dékán. Hozzátette, hogy tervben volt még az alagsor egy részének klubhelyiséggé való átalakítása az egyetemisták számára, de a bukaresti Colectiv klubban történt tragédia után elvetették az ötletet, mivel az alagsorban nincsenek kiépítve a menekülő-útvonalak.
A dékán arról is beszámolt, hogy ugyan a planetárium szerkezetileg elkészült, viszont a beüzemeléséhez még hiányoznak egyes kellékek. „A kupolát, a háromdimenziós technológiájú kivetítőgépet és egyéb berendezéseket kell még beszereznünk. Mivel az ilyen típusú kupolákat nanotechnológiával készítik el, a kialakíttatásához 200 ezer euróra lenne szükség, ezt pályázati úton szeretnénk megszerezni. Olyan pályázatra várunk, ahol a tudománynépszerűsítés a fő cél. Bízok benne, hogy ez már jövő év folyamán megvalósulhat” – fejtette ki Makó.
Rámutatott, ha megépül a planetárium, ebben a csillagászati mozgóképek mellett más tudományos jellegű filmek vetítésére is sor kerülhet, és az egyetem hallgatóin kívül ez a nagyközönség előtt is nyitva áll majd.
Molnár Rajmond
Krónika (Kolozsvár)

Van visszaút a könyvhöz?
Králik Lóránd nevét 1990 óta ismeri a nagyváradi közönség: vállalkozó, pénzügyi szakember, útikönyvek szerzője. Az utóbbi időben az írással más minőségben foglalkozik elsősorban: a nagyváradi Illyés Gyula Könyvesbolt vezetőjeként tevékenykedik. A bolt első évéről, a kortárs könyvfogyasztással kapcsolatos tapasztalatairól kérdeztük.
– Hogy jött a könyvkereskedés ötlete éppen most, amikor már világszerte egyre inkább kiszorítja a nyomtatott irodalmat a digitális?
– A könyvek világával természetesen nem most kerültem kapcsolatba, hiszen a 90-es években, 1994 és 2001 között a Bihari Napló vezérigazgatójaként könyvkiadással is foglalkoztam. Körülbelül 30 könyvet adtunk ki, akkor szűnt meg a kiadás, amikor külföldi tulajdonba került a lap. Egyébként Szilágyi Aladár szerkesztőkollégámmal letettük a könyvkiadói és terjesztési vizsgát Bukarestben, a könyvkiadáshoz ugyanis könyvkiadási tanácsos kellett, a vizsga épp ezt a képesítést biztosította.
A „mi időnkben" a Bihari Naplónak saját bódéhálózata volt, ahol a könyveinket is forgalmaztuk, illetve kb. négy éven át a szerkesztőség székhelyén a saját kiadású könyveken kívül nagyon sok más kiadványt is árultunk.
Akkoriban még egy ilyen, viszonylag kis stand is el tudott tartani egy embert, most már egy könyvesbolt is alig. 2007-ben pályát váltottam, Bukarestben dolgoztam pénzügyi területen, le is doktoráltam pénzügyből, a könyvektől viszont nem szakadtam el, a munkámhoz kötődő utazások tapasztalatait három könyvben írtam meg: Az én Amerikám, Muzulmán világ, illetve A sárkány fiai címmel.
2014-ben jöttem haza Bukarestből, azon a nyáron zárt be az Illyés Gyula Református Könyvesbolt, és jött egy megkeresés: nem vállalnám-e el a talpra állítását, egy fél év elteltével így nyílt meg újra az Illyés Gyula Könyvesbolt. Váradnak nem volt nagyobb magyar könyvesboltja, ennek kialakítása lett volna a cél, de naggyá nem igazán sikerült tenni, mert ahhoz nagyon sok pénz kellett volna, illetve ma már a váradi magyarság nem tud eltartani egy nagyszabású üzletet. Az erdélyi kiadók kínálata szinte teljesen hiányzott Nagyváradról, ezt a hiányosságot igyekeztünk pótolni, ugyanakkor arra is figyeltünk, hogy ne kelljen Debrecenbe mennie annak, aki meg akar vásárolni egy frissen megjelent magyarországi kiadványt.
Kezdetben túlságosan is a magyarországi olvasói szokásokra koncentráltam, elsősorban a felnőttirodalom toplistáit követve, de hamar kiderült, hogy ez itt egyáltalán nem érvényes: az ottani sikerkönyvekből mondhatni egyik sem lett igazán kelendő. Profilt kellett tehát módosítani, nagy hangsúlyt téve a gyermekkönyvekre. Jelenleg a forgalmunk 80 százalékát ezek a könyvek teszik ki. Érdekes, hogy a klasszikus gyermekkönyvekből kicsi az eladás, mostanában a Bogyó és Babóca a divat, a kamaszok körében a Móra Könyvkiadó LOL-könyvek sorozata megy, új ifjúsági szerzők, mint például Leiner Laura könyvei vagy az Egyesült Államokból „importált" Egy ropi naplója, illetve a rajzfilmsorozatok könyves feldolgozása a sláger.
– Az, hogy a gyermek- és ifjúsági könyvek a kelendők, akár azt is jelentheti, hogy belőlük egy könyvolvasó generáció cseperedik fel.
– Így van, ezért is elsődleges célunk a fiatal, gyermekes családok figyelmének felkeltése. Hűséges vásárlóink az idősebb nemzedék tagjai is, ők viszont az úgynevezett 5 lejes könyveket keresik, melyek ára még a felhasznált papírt sem téríti meg. Ezeket a kiadók végkiárúsításban adják el, havonta több ezer példányt kellene eladnunk, hogy rentábilis legyen.
– Ez a korosztály annak idején hozzászokott az Olcsó Könyvtár, a Milliók Könyve és nem utolsósorban a Tanulók Könyvtára sorozatokhoz, melyek alapvető célja éppen az volt, hogy olcsón lehessen könyvhöz jutni.
– Minden bizonnyal ez lehet az ok, de tény, hogy nagyon hiányzik az a bizonyos tehetősebb középosztály, amely tudna többet áldozni a minőségi könyvekre, de nem teszi. És hát nagyon hiányoznak a könyvterjesztő hálózatok (sorra megszűntek), és nincs erdélyi nagykereskedés sem, pedig szintén nagy szükség volna rá. Nekünk, váradiaknak sokkal könnyebb eljutni a budapesti nagykerbe, mint mondjuk a belső-erdélyieknek. Elkezdtük az internetes könyvárusítást is, felfutóban van, de látványos eredményeink még nincsenek. A piacon vannak olcsó könyváruházak, amelyek megpróbálnak 2-3 százalékkal a piaci árak alá menni. A magyarországi webes változatok kínálata is látszólag olcsóbb, de az árkedvezményt „elmossa" a felszámított postaköltség.
– A helyi sajtóban gyakran látni, hogy csoportos gyermekfoglalkozásokat hirdet a könyvesboltjuk. Milyen tapasztalataik vannak?
– Havonta tartunk foglalkozást kisgyermekeknek, illetve időszakosan jönnek osztályok, amikor színészek olvasnak fel az újonnan érkezett vagy már kapható kötetekből. Elsősorban kisiskolásokat várunk, mivel egészen más a „megfogható" könyvet látni, mint képen, mert sokszor okozhat csalódást, ha a meghirdetett kép alapján rendelt könyv a valóságban más méretű. Határozottan állítom, hogy szeretik a gyerekek a polcok közti bóklászást, levesznek egy-egy kötetet, nézegetik, kellemesen telik számukra is az idő.
Ehhez természetesen együtt kell működnünk az iskolákkal: nem is panaszkodom, mert jók a kapcsolataink. Igyekszem beszerezni a kötelező olvasmányokat, csoportos rendeléseknél kedvezményeink vannak, a tankönyvcsomagok terén is szívesen segítünk. A kiadók is megkeresik az iskolákat, e téren lehetne esetleg egyeztetni a tevékenységet, de mi is megyünk iskolákba, elsősorban jutalomkönyvek ajánlatával.
Összegezve: végső soron nem szeretnék panaszkodni, de azt sem mondhatom, hogy bombaüzlet manapság a könyvkereskedés. Akinek fölösleges pénze van, nyugodtan vágjon bele, hiszen a gyermekkönyvek terén kifejezetten jól állunk, vagyis reménykedhetünk, hogy van még visszaút a könyvhöz. Az új kiadványokat egyébként sem lehet azonnal letölteni az internetről, több évnek kell eltelnie, amíg felkerülnek a kalózoldalakra, és akit igazán érdekel egy-egy új könyv, az biztosan betér a könyvesboltba.
Molnár Judit
Krónika (Kolozsvár)

Egymást okolja Borboly Csaba és Bunta Levente
Tervezési-kivitelezési hiba csúszott a Hargita megyei 132-es számú megyei út Szentegyháza–Lövéte–Homoródalmás–Oklánd–megyehatár szakaszának felújításába: csak román nyelvű helység- és útjelző táblákat helyeztek ki, derült ki a testület legutóbbi rendkívüli ülésén.
Elhangzott: a megyei önkormányzat saját költségén cseréli kétnyelvűekre a feliratokat. Barti Tihamér, a Hargita Megyei Tanács alelnöke Borboly Csaba elnök jelenlétében a rendkívüli ülésen elmondta: az év végéig befejeződő, európai uniós finanszírozású korszerűsítést számos nehézség után sikerült elvégezni.
Felszámolták a munkálatokra 2009-ben szerződést kötő konzorcium cégeit, ami miatt nem lehetett folytatni a kivitelezést, így szerződést kellett bontani, amire 2012-ben került sor. 2012-től 2013 májusáig a folyamatos óvások miatt többször elindított közbeszerzési eljárásoknak nem volt eredményük, így két évig szünetelt a kivitelezés.
Még 2007-ben (Bunta Levente elnöksége idején) fogadta el az akkori megyei testület a tervet, amelyben egynyelvű helységnévtáblák kihelyezése szerepelt. A jelenlegi alelnök szerint nem kérdés, hogy a kétnyelvűséget be kell tartani. A felújított út hossza 26,6 kilométer, a projekt összértéke közel 65 millió lej. Jelenleg már csak a szentegyházi gyár előtti híd befejezése van hátra.
A megyei tanácsülésen elhangzottakkal szemben Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármester, a Hargita Megyei Tanács korábbi elnöke azt állítja: az elmúlt időszakban elég sok mellébeszélés jelent meg a jelenlegi megyei önkormányzat részéről, ez csak egy a sok közül.
„Tudni kell, hogy még 2008-ban hátra volt hagyva egy 15 millió eurós kivitelezési szerződés, de a munkát a mai napig nem tudták befejezni. Most egy nagyon furcsa magyarázkodásba kezdenek, amikor a törvényes előírásokat figyelmen kívül hagyva egynyelvű helységnévtáblákat helyeztek ki. Elég szánalmas, ilyenkor férfiasan be lehet ismerni, hogy tévedtünk" – mondta el Bunta.
Rámutatott, egyébként is tudnivaló, hogy a műszaki terv nem szokott kitérni ilyen részletekre, szerinte ezért is nevetséges a megyei tanács viszonyulása. „Szégyellni kellene, hogy egy ilyen beruházás kivitelezéséhez nyolc évre van szükségük, amit más körülmények között egy, esetleg két év alatt el lehetett volna végezni" – tette hozzá az elöljáró.
„Sajnos politikai rossz szándékot feltételezek, térségek közötti ambíciókat" – közölte Bunta Levente, aki szerint a Szentegyháza–Lövéte–Homoródalmás–Oklánd–megyehatár közti megyei földút inkább élvezett volna elsőbbséget, mint egy aszfaltozott út.
„A térségi ambíciókat félre kell tenni, és a közösség érdekét kellene szem előtt tartani. Nem méltó egy megyei vezetőhöz, hogy így viszonyuljon egy beruházáshoz. Mindez hozzá nem értésre utal" – közölte szerkesztőségünkkel a beruházási tervek elfogadásának idején tisztségben lévő egykori tanácselnök.
Szőke László
Krónika (Kolozsvár)

Az elbizonytalanodott politikum
Talán nem mondok újat azzal, hogy mára meglehetősen elbizonytalanodott a román és a romániai magyar politikai osztály egyaránt. Elég, ha csak a múlt esztendő végén történt államfőválasztáson meglepetésszerűen bekövetkezett fordulatra, az erőviszonyok mindenkit váratlanul ért felborulására utalok. Mindez elképzelhetetlen lett volna az utca emberének váratlanul bekövetkezett aktivizálása nélkül. Hogy ebben mennyi szerepe volt a tömegek elégedetlenségének, s mennyi a kétségtelenül tetten érhető manipulálási szándéknak, azt egyelőre nehéz eldönteni. Ami azóta történt, elsősorban a korrupcióellenes küzdelemben napi rendszerességgel „eleső” politikusok, az állammal annak kárára üzletelő újgazdagok lebukása, mind-mind azt bizonyítják: megérett a helyzet a politikai osztály lecserélésére.
Aztán következett a diszkótűz, ami a kormány bukásával járt. Azokban a napokban fehér hollónak számított a nyilvánosság elé merészkedő politikus, beleértve az erdélyi magyart is. Feltételezhetően érezték, érzik a mai napig, hogy eljátszották a mundér becsületét, méghozzá jó hosszú időre. A helyzet meglehetősen kényelmetlen, a probléma megoldására nincsenek kipróbált módszerek. Ezért kísérleteznek ezzel-azzal, ki-ki a maga képessége, találékonysága szerint.
Ide sorolhatók azok az RMDSZ-beli próbálkozások is, amelyek egyike a marosvásárhelyi polgármesterjelölt kiválasztására tartott előválasztás. Az előzmények ismeretében az lehet a benyomásunk, hogy az egészet arra találták ki, amikor a soron következő választási vereség után eljön a felelősség áthárításának ideje, legyen, akikre mutogatniuk. Hasonlóan gyanús az a kolozsvári ötlet is, hogy az egyházak válasszák ki a tanácsosi listavezető személyét. Ezek szerint a „szövetségben” nem találni politikust, aki a döntést felvállalná, természetesen annak következményeivel együtt.
Mindez azt jelzi, hogy a teljes erdélyi magyar politikai felépítmény változásért kiált. Ha a politikum ezt nem ismeri fel, akkor könnyen eljöhet a rendszeridegen függetlenek ideje. Nem állítom, hogy jobb lesz majd, de mindenképpen más.
Szentgyörgyi László
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Átadták a Beöthy Ödön-díjakat
Nagyvárad- Csütörtök délben az RMDSZ Sas-palotabeli székházában tartott ünnepség keretében átadták a Beöthy Ödön-díjakat. Az érmihályfalvi és a borsi önkormányzatok, illetve polgármesterek kapták.
Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke és Borsi Lóránt ügyvezető alelnök arra hívták fel a figyelmet: előterjesztések, illetve jelölések alapján az ügyvezető elnökség a tavalyi évtől kezdve két szempont alapján díjazza az önkormányzatokat és ezek vezetőit: az elmúlt tizenkét hónapban végzett tevékenységükért, valamint a kezdeményező készségükért. Teszi ezt azzal a céllal, hogy egyrészt emléket állítson a névadó Bihar megyei főispán emlékének, másfelől pedig amiatt, hogy sikeres, követendő példát mutasson a több helyhatóságnak, polgármesteri hivatalnak is. Az idén ötletgazdag tevékenységéért, illetve a Részek viadala kezdeményezésért Érmihályfalva önkormányzatát, illetve Nyakó József polgármestert illette az egyik elismerés, a másik díjban pedig Bors község önkormányzata, illetve Bátori Géza polgármester részesült, tulajdonképpen nem csupán az elmúlt egy esztendőben, hanem közel 26 éve kifejtett munkásságáért. Mindkét elöljáróról elmondható ugyanakkor, hogy azok az eseményekkel, melyeket munkatársaikkal, csapatmunkában megvalósítottak, hozzájárulnak ahhoz, hogy a helyi közösségek jobban összekovácsolódjanak, otthonosan érezzék magukat a településeiken. Elhangzott az is, hogy ötleteik még vannak, s ezek gyakorlatba ültetésében a helyiek támogatását is élvezik.
Részek viadala
Nyakó József érmihályfalvai polgármester elmondta: 2013-ban szervezték meg először a Részek viadala vetélkedőt, melyen a közel 10 ezer lélekszámú érmelléki városnak a szavazókörzetek alapján kijelölt hét „negyede” vesz részt. A megmérettetésen szerinte politikai és társadalmi hovatartozástól függetlenül mindenki örömmel vesz részt, a mihályfalvaiak engedik szabadon szárnyalni a fantáziájukat, ezért a kétnapos rendezvénynek az önkéntes vállalásokon túl közösségépítő, együtt gondolkodásra serkentő szerepe is van. Ugyanakkor az sem elhanyagolható szempont, hogy tulajdonképpen ezzel egy magyar ügyet támogatnak állami pénzből. A magyar emberek jól érzik magukat egymás társaságában, úgymond elmosódnak köztük a határok, és ha győznek, az összetartozásuk fokozódik, hiszen együtt kirándulhatnak, vagy arra számíthatnak, hogy újabb pozitív változások történnek a környékükön.
Emlékezés
Bátori Géza borsi polgármester felidézte, hogy a rendszerváltozáshoz a most 4 ezer lakosú községben nem voltak leaszfaltozott utcák, hiányzott a korszerű vízellátás, szennyezett volt az ivóvíz. Ezzel szemben napjainkban önkormányzati tulajdonban van a vízmű és a szemétbegyűjtő cég, napelem park csatornázza be a zöld energiát, 25 hektáros ipari park működik. Kiépült a vízhálózat, az utolsó utcában is teljes a gázellátás. Bővítették az iskolákat, rendbe tették a történelmi épületeket és közösségi házakat, sportcsarnok épült. Az elöljáró ugyanakkor a közelmúltban elhunyt Lőrincz Lajos alpolgármesterről is megemlékezett, aki tizenöt éven keresztül volt a közeli munkatársa, s akire mindenben számíthatott.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Akadozik a csángómagyar oktatási program – a helyszínen jártunk
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) optimista éves jelentéseivel ellentétben akadozik a magyar állami támogatással működtetett Moldvai Csángómagyar Oktatási Program. Már van olyan helyszín, ahol megszűnt az éveken keresztül működő magyar oktatás Csángóföldön, több településen pedig a megfelelő helyiség hiánya akadályozza az iskolán kívüli magyarnyelv-tanítást. Indult azonban magyar nyelvoktatás olyan faluban is, ahol pár évvel korábban ez még elképzelhetetlennek tűnt. A helyszínen jártunk.
Az RMPSZ a magyar parlament Nemzeti Összetartozás Bizottságának november 23-án tartott ülésén bemutatott jelentése szerint az oktatási program az idei tanévben már szinte mindenhol a román tannyelvű intézetekben, ennek már szerves, vagy még csak most megfoganó, megtűrt részeként működik Csángóföldön. „Az iskolai magyar anyanyelv oktatásának beindítására Ferdinándújfalu, valamint Bahána, Szitás és Újfalu községekben még nem nyílt meg a lehetőség, így ezeken az oktatási helyszíneken továbbra is délutáni foglalkozások keretében sajátítják el a gyermekek a helyi dialektus beszélt és írott formáját” – olvasható a dokumentumban.
Ezzel szemben a helyszíni tapasztalatok már mást mutatnak: Ferdinándújfaluban az idei tanévben gyakorlatilag megszűnt a magyar nyelvoktatás. Az iskolába még nem sikerült bevinni a magyar órákat, sőt a faluban már az iskolán kívüli magyar nyelvoktatás sem működik. Bahánán sem iskolai, sem délutáni magyar oktatás nincs, a gyerekeknek a harmadik faluig kell gyalogolni, ha az iskola utáni magyar órákon részt akarnak venni.
Az idén már többször is cserélődtek az oktatók Dioszénen – ahol emiatt az idei tanévben december elejéig gyakorlatilag alig volt magyartanítás. Egyelőre az iskolai heti néhány órára hagyatkoznak Nagypatakon is, itt ugyanis máig nem találtak megfelelő ingatlant a délutáni magyar oktatásnak, amire a gyerekeknek a szomszédos faluba kell járniuk. Folyamatos gondot jelent az oktatók fluktuációja, de sok helyen az állami hivatalok is igyekeznek akadályozni a magyar nyelv tanítását.
Ezek a problémák az oktatás minőségére is kihatnak. Akadnak helyszínek, ahol alaposan megcsappant a magyar oktatásra járó gyerekek száma. Ez azonban az egész programot jellemzi, a növekvő támogatások és egyre több oktatási helyszín ellenére a gyerekek létszáma az utóbbi években jelentősen csökkent.
Ferdinándújfalu: iskolában még nem, iskolán kívül már nem tanulnak magyarul
Idén már nem indult a gyerekek délutáni elfoglaltságával egybekötött magyar nyelvtanítás a Bákó melletti Ferdinándfaluban (a község román neve Nicolae Bălcescu). A tanítás itt egy iskolához közeli, jó állapotban levő emeletes ingatlanban zajlott éveken keresztül, amit 300 lejért bérelt az RMPSZ egy helyi lakostól. A nevét elmondani nem akaró tulajdonos szerint az ingatlanját bérlő oktató már hónapok óta elutazott, de a lakást még mindig nem tudja ismét birtokba venni az ott maradt felszerelést és a bútorzat miatt.
Emellett egyhavi bérrel és ugyancsak egyhavi költséggel el is vannak maradva, amit a tulajdonos szeretne megkapni, de azt sem tudja, kihez forduljon. „Már a tavaly fel akartam bontani a bérleti szerződést, de a tanító nagyon kért, hogy hagyjam még egy évet, utána úgyis hazautazik. Iskolakezdés után ki kellett írnom a kapura, hogy nincs már magyar oktatás, mivel folyamatosan jöttek a gyerekek” – magyarázta az elmaradt lakbér miatt meglehetősen ingerült hölgy, aki azzal fenyegetőzött, hogy kidobja az utcára és felgyújtja a nála maradt felszerelést, ha nem kapja meg a pénzét, és nem veheti ismét birtokba ingatlanját.
Az oktatás helyszínének ügye itt annak ellenére nem rendeződött, hogy a helybéliek közül sokan járatnák a korábban negyvennél több gyereket is foglalkoztató magyar oktatásra a gyereküket. A diákok magyar nyelvtudása elégé eltérő, a falut jól ismerők szerint van ugyan olyan gyerek, aki szépen beszél magyarul, de nagyon sokan gyakorlatilag csak köszönni tudnak.
Egy csángó nyelvjárásban beszélő helybéli férfi 12 éves kislánya évek óta járt az oktatásra és tovább is tanulna – ha volna hol. A kislány elmondása szerint szinte mindennap jártak az oktatásra, de magyarul sokat nem tanult. „Küldeném a fiam, mert így nem csak a megfelelő délutáni programja van biztosítva, hanem magyarul is megtanulhat, ami majd hasznára lehet” – mondja egy másik helybéli férfi, aki hozzá is teszi: maga ugyan ortodox vallású, de jónak tartja a magyartanítást, annak ellenére, hogy már a rendőrségtől többször is megkeresték. A hatóságok arra kérték, folyamatosan tájékoztatassa őket is arról, ami a magyar tanításon történik.
Dioszén – kimaradnak a gyerekek a gyakori oktatócsere miatt
Problémásan indult az iskolakezdés Dioszénen is. Itt már az iskolában anyanyelvként is tanítják heti néhány órában a magyar nyelvet, azonban a nyelvtanítás és a hagyományápolás legfontosabb részét kitevő délutáni oktatást idén csak decemberben tudták elkezdeni. A helységben 2002-től volt magyar oktatás, az órákra annyi gyerek járt, hogy folyamatosan két tanárra volt szükség.
A múlt tanévet már új oktatóval kezdték a diákok, az idei tanévben pedig ismét új pedagógust kellett megismerni, mivel a korábban kinevezett személy nem vállalta többet a tanítást. Az új oktatónak sem volt nagyobb sikere, pár héttel az tanítás megkezdése után már betegszabadságra hivatkozva hazautazott, onnan üzenve, hogy nem szeretne visszajönni. A magyar oktatás így egy hónapig szünetelt, míg néhány napja két székelyföldi tanító költözött be az elfogadható körülményeket nem biztosító, magyar házként ismert ingatlanba.
Az oktatók folyamatos cserélődése az oktatási programra is rányomja a bélyegét. Az új tanárokat fogadó 29 éves Bálint mondta el: a tavalyi tanítócserét követően már kevesebb gyerek jött a magyar órákra, ez a szám még jobban lecsökkent, miután az alig pár hetet maradó tanár vette át a tanítást. Mindezek következtében a korábbi 120-as gyereklétszám körülbelül felére csökkent.
Az új oktatóknak azonban örülnek a gyerekek. Alig pár nappal az érkezésük után már kórusban kiabálták a kapuban: „Tónitónéééniiii!”. A Gyergyóalfaluból érkezett Nagy Annamária pedig „Gyertek be, gyertek be” felkiáltással boldogan szaladt ki, és terelte be a 10-14 éves lányokat a még csomagokkal tele nagyszobán keresztül a belső, egyelőre még hűvös helyiségbe, ahol máris leült velük foglalkozni.
A két tanítón látszik a lelkesedés, pedig a körülmények ezt nem teszik indokolttá. Diószéni életük azzal kezdték, hogy első éjszaka szinte megfulladtak a fatüzelésű kályhából kiáramlott füstben. Ezt másnap egy helybéli kitisztította ugyan, de az elhanyagolt helyiség sürgős és alapos felújítást igényel. Ráadásul fürdőszoba sincs, az oktatók lakhatása mellett a délutáni tanításnak is helyet biztosító ház tulajdonosa nem egyezett bele, hogy akár egy kisebb fürdő költségeit apránként leszámolja a 300 lejes házbérből.
A lakbért minden esetben abból a 700 lejből kell fedezni, amit az RMPSZ oktatási helyszínenként biztosít. Habár a legtöbb helyen alig 300 lej körüli összegekről van szó, a 700 lejes keret meglehetősen szűknek bizonyul. Ebből ugyanis a lakbéren kívül a különböző költségeket is fizetni kell, mint áramfogyasztás és a tűzifa, e mellett pedig a gyerekek foglalkoztatásához szükséges kellékeket is meg kell vásárolni.
Rejtély, hogy a téli időszakban ezt ki miként gazdálkodja ki, hiszen a 300 lejes havi bér és az egy szekérnyi, 450-500 lejbe kerülő tűzifa megvásárlásával már ki is futottak a rendelkezésükre álló keretből. Ennyi tűzifa azonban minden téli hónapban szükséges, mivel a tanítási helyiséget és a tanár többnyire egyszobás lakását is ki kell fűteni. „Hogy gazdálkodunk ebből? Azt még nem tudjuk, de valahogy megoldjuk” – mondta bizakodva a másik oktató, a Gyergyóból érkezett Ugron József.
Nagypatak: nincs pénz, nincs iskolán kívüli magyar nyelvoktatás
Rendkívül lecsökkent a gyerekek létszáma az elmúlt években Nagypatakon is. A Maszolnak nyilatkozó oktatók szerint itt a szülők sorra vették ki a magyar oktatásról a gyerekeket, egyebek között az egyik oktató meglehetősen problémás viselkedése miatt. A tavaly ide érkező tanítónő alig 13 gyerekkel vette át a tanítást, ezt a számot sikerült húszra feltornásznia.
Nincs megoldva azonban a délutáni oktatás ügye. A korábban bérelt és időközben felmondott ingatlan helyébe ugyanis nem találtak újat, a tanítónőnek szállást biztosító gazda pedig már nem szeretné az oktatási tevékenységnek is átengedni az ingatlanját. Habár az új tanítónő az iskola mellett igyekszik minél több közös tevékenységet szervezni, az iskolán kívüli magyar oktatás Nagypatakon gyakorlatilag felszámolódott. A délutáni magyar foglalkoztatásra járni kívánó gyerekeknek nincs más választásuk, mint a közvetlen közel fekvő Forrófalvára menni, ahol Antal János foglalkozik velük. A népművelőként alkalmazott férfi eseményeket, kirándulásokat szervez, helyi hagyományokat oktat, a hozzá járóktól azonban elvárja, hogy aktívan vegyenek részt a foglalkozásokon, ezért akik nem teljesítettek, azokat eltanácsolta.
A forrófalvi férfi a nagypataki gyerekek sorsát is szívén viseli, ennek érdekében ott is bérelni akar egy ingatlant – erre azonban nincs pénz. Mint mondta, az RMPSZ nem tudja vállalni még egy lakás bérlésének költségeit. „Ház van elég, pénz azonban annál kevesebb. Legalább 400 lejre van szükség havonta ingatlanbérlésre. Abban reménykedem, hogy ezt a pénzt a saját kulturális egyesületem pályázatával elő tudjuk teremteni” – magyarázta Antal János. Megtudtuk, hogy Nagypatakról egyre többen járnának hozzá, s habár a két falu meglehetősen közel van egymáshoz, egy gyereknek ez mégis nagy távolságot jelent, télen pedig már el sem engedik a szülők, csak ha haza is tudja kísérni.
Bahána: messze még a magyar iskola
Bahánán sem rózsás a helyzet. A gyerekek iskolába is a szomszédos településre, Szitásra járnak – magyar oktatás azonban még nincs ebben a tanintézményben. Az iskolán kívüli magyar tanításra ugyanakkor még egy faluval távolabb, Újfaluig kell elgyalogolniuk. Ezek a települések közvetlenül egymás mellett vannak, ez mégis 20-30 perces mindennapos gyaloglást jelent, télen pedig rendszeresen a sötétben kell megtenni ezt a távot.
Bahánán a korábbi években működött a helyszíni magyar oktatás, de a bérelt ingatlant felmondták, újat pedig máig nem találtak. Az RMPSZ a polgármesteri hivatalt felkérte ugyan, hogy az óvoda épületében termet biztosítson a magyar nyelv tanításának, választ azonban még nem kaptak erre.
A helybéliek legfőbb kifogása a magyar oktatás kapcsán az, hogy a gyerekeknek a harmadik faluba kell gyalogolniuk, ha az iskolán kívüli magyar tanításon akarnak részt venni. „Messze van. Most még nincs hó, de amikor az is lesz … elmegy reggel és este hat után jön haza” - sorolta a kifogásait Lăcătuș Ionela, akinek egyik lánya mindezek ellenére jár a magyar oktatásra. Kisebbik fiát is küldené, de csak abban az esetben, ha a faluban újraindítanák a tanítást.
Hasonlóan érvelt Imre Agneza, akinek hat gyereke közül csak egyik jár a magyar órákra. „A kisebbek is be vannak íratva, mert azt mondták, hogy itt is csinálnak magyar iskolát, de még semmi nincs” – mondta. Hozzátette: „így nem tudom küldeni, mert messze van. Sok neki, hogy a harmadik faluba elmenjen.”
Folyamatos az oktatók fluktuációja és csökken a gyereklétszám
AZ RMPSZ a magyar országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának november23-i ülésén ismertetett összesítése szerint 2012-ben – amikor átvette a Moldvai Csángómagyarok Szövetségétől az oktatási program irányítását – 25 helyszínen zajlott magyar oktatás, összesen 42 oktatóval. Mindegyik helyszínen volt iskolán kívüli, ugyanakkor 18-ban iskolai oktatás is. Az idei tanévre az oktatási helyszínek száma 28-ra, az oktatók száma pedig 46-ra emelkedett.
Ezeken a helyszíneken van iskolán kívüli oktatás, ugyanakkor 24-ben iskolai magyartanítás is. 2012-ben a csángómagyar oktatási programra 85,6 millió forintot költő RMPSZ-nek a költségvetése is emelkedett: 2015-ben már 127,3 millió forintból gazdálkodhatott. Az évről évre növekvő költségvetés és a lejelentett iskolai helyszínek emelkedő száma ellenére feltűnő, hogy a foglalkoztatott gyerekek száma a 2012-es adatként feltüntetett „közel 2200” gyerekről a 2015/2016-os tanévre 1658-ra csökkent – ebből 1187 van beiratkozva az iskolai magyar oktatásba.
A jelentés három kategóriába sorolja az oktatási helyszíneket a lakhatási és az oktatási feltételek szerint. E szerint „megfelelő körülmények” között alig tíz helyszínen zajlik az oktatás, „elfogadható körülmények” tizenegy, „szerény körülmények”pedig kilenc helyszínt jellemeznek. Hogy érteni lehessen, mit jelentenek ezek a besorolások, az RMPSZ megmagyarázta: „ha a víz már be van vezetve, elfogadható körülmények közé soroltuk az ingatlant”.
Az RMPSZ reménykedik abban, hogy a továbbiakban nem az oktatók eddigi folyamatos fluktuációja fogja a legsúlyosabb problémát jelenteni. „A jelenlegi finanszírozás motiválja az oktatókat a hosszú távú maradásra és nem csak szorgalmazza, hanem lehetőséget is ad a közösségbe való behonosodásra.” Mint írják: ez már szinte szórványstratégia, hisz nem kitelepíteni kell a közösséget, hanem behonosítani egy-egy közösségszervező pedagógust, aki igyekszik a szórvány jelenlegi állapotát megtartani, a jelenlegi nyelvi állapotokat megőrizni.
A szervezet sikerként könyveli el, hogy „Lujzikalagorban sikerült az iskolán kívüli tevékenységeket, foglalkozásokat is bevinni a helyi hivatalos szervek fennhatósága alá, a lujzikalagori magyar oktatást a romén tannyelvű iskolához tartozó, a polgármesteri hivataltól szerződéses viszony alapján birtokolt bérleményben bonyolítottuk”. Hasonló megoldással Magyarfaluban is sikerrel próbálkoztak, ugyanis mint mondják, a román állami iskola igazgatója könnyebben el tudja fogadni a magyar anyanyelvi órák bevezetését, amennyiben meggyőződik ennek reális igényéről és létjogosultságáról.
Márton Attila: el kell dönteni, mit vállalunk fel
Márton Attila, az oktatási program RMPSZ-es koordinátora a Maszolnak megerősítette: valóban az oktatók fluktuációja jelenti a legnagyobb problémát. „Jó volna, ha mindenhol olyan tanítónk volna, akik minden körülmények között megállják a helyüket, az oktatók azonban időnként cserélődnek” – jelentette ki.
A programkoordinátor Ferdinándújfalu kapcsán azt mondta: hét év után már elérkezett az idő, hogy a szülők kérjék az állami iskolától a magyar anyanyelvi oktatás beindítását. „Nem mondanám, hogy itt megszűnt a magyar oktatás, ezt az időszakot kivárásnak nevezném. Ferdinéndújfaluban ugyanis ma már nem egy külső nyomás miatt kell magyar nyelvet oktatni, hanem azért, mert a szülők is ezt szeretnék. Ezért most már nekik kell kérni annak bevezetését az állami iskolától” – fogalmazott.
Mint mondta: hét év elteltével a ferdinándújfalui gyerekek azt sem tudják elmondani magyarul, hogy hány évesek vagy mi a nevük. „El kell dönteni: akarják-e a szülők az iskolai magyar oktatást vagy pedig mindössze egy délutánra küldenék be a gyerekeket románul beszélgetni – utóbbit az RMPSZ nem vállalja fel” – szögezte le. Hozzátette: Bahánán a polgármesteri hivatal folyamatosan tologatja annak a kérésüknek a megtárgyalását, hogy a már nem működő állami iskola egyik termét adják ki a magyar oktatásnak, habár itt annyiban jobb a helyzet, hogy a szülők korábban kérték, hogy a közeli Szitáson működő iskolában beinduljon a magyar oktatás – azonban valakik „rábeszélésére” már többször is meggondolták magukat.
„Már tanárt is kinevezett ide a tanfelügyelőség, de mire az igazgató asztalára letettem a dokumentumot, a szülők visszavonták kérésüket” – mesélte Márton Attila, aki a reméli, hogy nemsokára ismét lesz elegendő igénylés a magyar nyelvet oktató pedagógus kinevezésére.
A programkoordinátor a dioszéni és nagypataki jelentős létszámcsökkentésre is kitért. Mint mondta, valóban érezhető a gyereklétszám csökkenése, azonban az adatok pontatlanok és elnagyoltak, ugyanis mielőtt átvették volna az oktatási programot, nem volt pontos kimutatás a gyerekek számáról. Ez magyarázza a hivatalos jelentésükből is kitűnő, mintegy 400 fős létszámcsökkenést is, mivel szerinte a 2012 évi 2200 gyerek lejelentése még pontatlan adatokra támaszkodik.
„Korábban karácsony előtt szokták összesíteni a gyerekeket, ekkor rendszerint sokan jártak a délutáni magyar oktatásra, de például februárban már sokkal kevesebben voltak” – magyarázta Márton. A programkoordinátor szerint az iskolai oktatás tekinthető a stabil alapnak, ha a gyereket oda beíratják, az már a tanulóban is felelősséget ébreszt. Ezért tehát a magyar nyelvnek az állami iskolában anyanyelvként való oktatására igyekeznek nagy hangsúlyt fektetni a következő évben is. Az iskolában zajló magyar tanításnak legitimitása és társadalmi elfogadottsága ugyanis megkérdőjelezhetetlen. Ez emeli a program presztízsét is és elfogadottá teszi a magyar nyelvoktatás iránti igényt.
Lázár Lehel, Oborocea Mónika
maszol.ro

Kutatóközpont nyílt a MOGYE-n
A 70 éves fennállását ünneplő Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem egész éves rendezvénysorozattal ünnepli a kerek évfordulót. A december 7. és 11. közötti egyetemi napok keretében csütörtökön tartott Magas szintű orvosi és gyógyszerészeti kutatási központ avatóját az ünnepi év fénypontjaként tartják számon.
Romániában ez az első ilyen jellegű kutatóközpont, a beruházást európai uniós alapokból valósították meg. Ahogy a csütörtök délutáni ünnepélyes megnyitón Leonard Azamfirei rektor egy újságírót idézve értékelt: „egy tíz hónap alatt, tízmillió euróból elkészült, tízes minőségű projekt”. Az egyetem vezetője úgy fogalmazott: egy régi álmuk valósult meg, a következő kihívás pedig az, hogy a központban a munka ténylegesen elkezdődjön.
A következő felszólaló a központ igazgatója, Minodora Dobreanu professzor volt, aki kifejtette: egy ilyen projekt megvalósítása nem egyszemélyes feladat, és méltatta a kutatókból álló csoport, de a tervezők, kivitelezők, továbbá az orvosi felszereléseket biztosító cégek munkáját, hozzájárulását a projekt véghezviteléhez.
Az alagsorból és négy szintből álló korszerű új épületben kapnak majd helyet a páciensek vizsgálatára, a mintavételre, kutatásra szolgáló termek és egyéb helyiségek. A 4000 négyzetméteren elterülő központ felszerelése több mint 400 különböző kutatásokhoz szükséges eszközt foglal magába. Az ingatlan beosztását, felszereltségét Dobreanu részletesen bemutatta. A leginkább szívérrendszeri rendellenességekre odafigyelő kutatóközpontban korszerű, non-invazív mérőeszközök teszik lehetővé a vizsgálatokat, de van immunonológiai, citológiai, molekuláris biológiai laboratórium is, ugyanakkor egy sejt- és plazmabank is segíti a kutatók jövőbeni munkáját.
Az avatáson részt vett Ecaterina Andronescu volt tanügyminiszter, aki örömét fejezte ki, hogy jelen lehet az eseményen, és üdvözölte a projekt megvalósulását. Az egészségügyi szaktárcát Corina Pop államtitkár képviselte, és reményét fejezte ki, hogy a kutatások kivitelezésére az egyetem megkapja a szükséges anyagi támogatásokat. Képviseltette magát a pénzügyi menedzseri és ellenőri feladatokat ellátó „félelmetes” Országos Tudományos Kutatási és Innovációs Hatóság is, amely intézmény képviselője szintén gratulált a projekt befejezéséhez. Lucian Goga prefektus azt a következtetést vonta le, hogy ha van egy komoly csapat, amely tudja, hogy mit akar, és összpontosítja erőit, akkor véghez is viszi a tervét. A kormánybiztos úgy vélte, a központnak köszönhetően Marosvásárhely még elismertebb lesz országos és nemzetközi viszonylatban, és reményét fejezte ki, hogy kutatásaikhoz partnerekre is lelnek. Az ünnepi beszédek után szalagvágás következett, majd a résztvevők körbejárták az épületet.
Vass Gyopár
Székelyhon.ro

Az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum összehívását szorgalmazza az EMNT
A bevándorlási kvóták ellen megfogalmazott tiltakozási ívek aláírási folyamatáról, a honosítás eredményeiről és az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum összehívásának kezdeményezéséről számoltak be az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vezetői Marosvásárhelyen, az EMNT Klastrom utcai székházában.
Az ügyvezető elnök felhívta a figyelmet arra, hogy a tanács valamennyi irodájában alá lehet írni a kötelező bevándorlási kvóták elleni tiltakozó íveket. Sándor Krisztina elmondta – az eltelt három hét alatt már ötezer aláírást sikerült gyűjteniük. Az irodákon kívül a következő napokban utcákra, terekre is kimennek az EMNT önkéntesei, hogy aláírásokat gyűjtsenek. Az országos ügyvezető elnök a november 27. – december 7. közötti időszakban megnövekedett magyarellenes antidemokratikus és alkotmányt, valamint kisebbségi jogokat sértő akciókra is felhívta a figyelmet (a csíkkozmási községháza eltávolított felirata, a csíkmadarasi zászlóügy, a Bihar megyei törvényszék zászlóügyben hozott döntése, a Csibi Barna és a Kárpátia zenekar énekesével kapcsolatos vádaskodások, és a kézdivásárhelyi Beke István-ügy). Ezek ellen határozott és közös, az egész erdélyi magyarság képviseletét felvállaló szervezeteknek, pártoknak össze kell fogniuk – hangsúlyozta.
Tiboldi László alelnök a honosítási eljárás eddigi eredményeiről számolt be. A 2011 óta tartó, 31 irodában zajló eljárás során több mint 231 ezer személynek segítettek a honosítási eljárásban, az utóbbi egy év alatt több mint 28 ezer személynek az anyakönyvi iratok beszerzésében, a Nemzeti Választási Iroda által kiküldött kérdőívek kitöltésében – az esetleg változott személyi adatok kiigazításában – is segédkeznek. Nagy könnyebbséget jelent, hogy a nagyobb irodákban konzuli napot tartanak, így már nem kell az igénylőknek Csíkszeredába vagy Kolozsvárra utazniuk.
Sándor Krisztina szerint az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum összehívását szorgalmazza a tanács, december 10-i dátummal levelet küldött Kelemen Hunornak és Bíró Zsoltnak, azt remélve, hogy még az idén sikerül egy asztal mellé ültetni a magyar pártok vezetőit a soron kívüli kérdések megbeszélésére.
Cseh Gábor elmondta – nyílt levelet szándékoznak küldeni Kelemen Hunornak a marosvásárhelyieket sértő kijelentése ügyében. Elmondta: Marosvásárhely nem a bársonyszékek alkujának tárgya kell hogy legyen. És ne Bukarestből vagy Kolozsvárról mondják meg, hogy mi a jó nekünk. „Ebben a levélben felkérjük Kelemen Hunor országos RMDSZ elnököt, hogy kérjen bocsánatot a marosvásárhelyiektől, s amennyiben ezt nem teszi meg, nemkívánatos személynek nyilvánítja az EMNT Marosvásárhelyen” – jelentette ki Cseh Gábor. „Mi szeretjük a lecsót, még akkor is, ha Kelemen Hunor nem kedveli” – zárta a tárgyban tett felszólalását az EMNT alelnöke.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

Bizonyítékot és a kettős mérce felszámolását kérték a Beke-ügyben
Megközelítőleg százan vonultak utcára csütörtökön ismét a karácsonyát már biztos előzetes letartóztatásban töltő, terrorizmussal gyanúsított Beke Istvánért Sepsiszentgyörgyön. A december elsejei incidensek a megyei önkormányzat ülésén is szóba kerültek.
„Itt nem pártpolitikáról, propagandáról, vagy kampányról van szó, hanem egy nemes ügy melletti kiállásáról” – mondta el Bedő Zoltán közíró, az esemény kezdeményezője, hozzátéve: az első naphoz képest ismét kevesebben jelentek meg a tüntetésen, de mindig kellett egy mag, amely majd idővel nagyobb tömegeket is megmozdíthat, csak türelemre és kitartásra van szükség. A tömeg ezúttal is a „Beke Isti ártatlan”, a „Hazug román hatalom, engedjétek szabadon”, a „Hol a bomba?”, a „Hazug prefektus” jelszavakat skandálták. A tiltakozó akció pénteken is folytatódik, ugyancsak 16 órától találkoznak a résztvevők a sepsiszentgyörgyi főtéren.
Kovászna Megye Tanácsának csütörtöki soros ülése is a román nemzeti ünnep körüli történések kielemzésével kezdődött Sepsiszentgyörgyön. Kulcsár Terza József önkormányzati képviselő rámutatott: a közrendészeti hatóság (ATOP) ülésén az alprefektus nem kívánta napirendre tűzni a két Kovászna megyei incidens megtárgyalását, így a sepsiszentgyörgyi román katona emlékműve mellett felhúzott zászló ügyét és Beke István esetét. Az ATOP ülésén történtekről Sabin Calinic megyei önkormányzati képviselő elmondta: a rendőrség állítása szerint a katona szobrának környékén történt eseményekről léteznek felvételek, ezek azonban nem nyilvánosak – így a testületnek sem mutatták be.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke felszólalásában elmondta, elfogadhatatlannak tartja, hogy közszereplők vagy a sajtó egy része, egy feltételezett cselekvésre hivatkozva kollektíven terroristának bélyegezze meg Székelyföld lakóit. „Az sem normális, hogy ezeknek az eseteknek a felderítése kettős mércével történik: illegálisnak minősítik a székely zászlót, ugyanakkor Bukovina zászlóját, ami ugyanúgy történelmi régió és nem adminisztratív terület, szabad használni. Az igazságszolgáltatás újra részrehajló, a rendőrség például nem derítette ki, hogy ki volt az a személy, aki festéket öntött Sepsiszentgyörgyön a székely zászlós pannóra” – magyarázta Tamás Sándor, aki azt kérte: vessenek véget az államigazgatásban és az igazságszolgáltatásban a kettős mérce alkalmazásának.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Tankó Gyula és a gyimesi szokásvilág
A gyimesfelsőloki Tankó Gyula nyugalmazott tanár, iskolaigazgató, néprajzi író egész életútját meghatározta a gyimesi csángók sajátos kultúrája. Beleszületett abba a szokásvilágba, amelyből később avatott ismerőként igyekezett minél többet meríteni, és megismertetni írásai, könyvei segítségével.
1939-ben született Gyimesfelsőlokon, édesapja kisbíró, apja bíró volt a „kis magyar világban”. „Az oroszok bevonulása után apám volt az első bíró, amíg néptanács alakult, akkor kitették, és elment erdésznek” – elevenítette fel. Alig két éves korában gyermektelen nagynénje és nagybátyja vette örökbe, ez volt a szokás, ha „gyakran jöttek a gyermekek” a családban, de a földet sem akarták idegen kézre juttatni.
„Nevelőapám arra is gondolt, hogy lesz mellette valaki, aki őt felváltja. Vakációimban segítettem nekik a mezőgazdaságban, de a tanítóim arra ösztökélték őket is, hogy adjanak tovább iskolába. Saját gyermeküknek tekintettek, és egész egyetemig iskoláztattak. A nevelőanyám, aki csak négy osztályt végzett, gyönyörűen olvasott fel, emlékszem most is a versekre. Akkor kezdtem én is olvasni, megszeretni a verseket, és ez elkísért mostanig” – emlékezett.
Mint elmondta, Gyimesközéplokon a háború után olyan tantestület volt, akik közül sokakat büntetésből helyezett oda a rendszer. Nevelőanyját – aki nem engedte, hogy pionír legyen, mert akkor, a koreai háború idején valahonnan úgy értesültek, hogy a koreai gyermekeket a nyakkendőjüknél fogva akasztják fel – egy alkalommal elhívták a pedagógiai tanács elé. „Győzködték, hogy engedje meg, legyek pionír. Anyám tiltakozott. Az igazgató azt mondta, ha nem egyezik bele, akkor megállapítjuk, hogy maga egy reakciós. Anyám összehúzta a szemöldökét, s azt válaszolta, az lehet, de én nem tudom, az mi. Mint később megtudtam, alig bírták ki nevetés nélkül, s mikor kiment, az egyik jelenlévő megjegyezte, na, igazgató kartárs, jól megijesztette” – mondta el.
A középiskola elvégzése után az első felvételi vizsgája nem sikerült, most azt mondja, „hála Istennek”, mert akkor a jogra készült. Következett a katonai szolgálat, és a szocializmusból való kiábrándulás. „Elvittek Bukarestbe, majd a Duna-deltába. Akkor láttam meg én, hogy mit jelent a proletárdiktatúra” – emlékezett a politikai foglyokkal való találkozásra, akik több kényszermunka-táborban vágták a nádat.
Hazajött, elhelyezkedett, Csíkszentmihályon kultúrigazgató lett, és közben tanított. „Így jutottam el a tanügybe, mert a régi tanáraim is biztattak. Elvégeztem a marosvásárhelyi pedagógiai főiskola magyar-román szakát, majd Kolozsváron, a Babes-Bolyai egyetemen szereztem diplomát. Amikor államvizsgáztunk, jött az itteni főtanfelügyelő, Becze Antal, megkérdezte, a csíkiak közül ki szeretne haza menni tanítani – akkor még nem volt kényszerű elhelyezés. Azt monda nekem: fiúka, te jössz haza, én elintézem” – emlékezett. Legelőször a gyimesközéploki központi iskolában tanított, Hidegségre kinevezték iskolaigazgatónak, két év múlva pedig a központi iskola igazgatója lett. „Iskolát építettünk, és úgy kezdtük az építkezést, hogy senki sem tudott róla, az iskolánál mindenki segített, gyűjtöttek egy bizonyos összeget, egy építésztechnikus elkészítette a rajzot, és a tanácsot kész tények elé állítottuk, a pénzt is átadtuk. Akkor építették a középloki nagy bútorgyárat, onnan is kaptunk építkezési anyagot, a fát a szülők hozták, elkészült az iskola és hozzá a műhely. Utána megfenyegették az néptanácselnököt és engem is, hogy bezárnak, de 1975-ben ezt csak így lehetett megvalósítani” – elevenítette fel. Több mint negyven évet tanított, és közel harminc évig volt iskolaigazgató.
Tankó Gyula életét meghatározta a gyimesi szokásvilág, a tánc és az ének. „Én ebbe beleszülettem, mert úgy szervezték a közösséget, hogy mindene volt a tánc és a népdal. A szórakozás is erről szólt, ez megmaradt, és beleivódott a gyermekekbe. Nekünk külön mulatságot rendeztek, akár gyermeklakodalom, akár serketánc, minden olyan természetes volt, hogy nem kellett tanítani. Egy-két ember megmutatta, a lakodalomba is elvittek, a táncban is ott lehettünk. Ha jó szeme és ritmusérzéke volt valakinek, elsajátította azt, ha nem, a nagyobb testvérek tanították, még az istállóban is gyakorolták. Természetes volt, mint a népdalok éneklése is. Én közben szerelmese lettem a keserveseknek. Jött Kallós Zoltán bácsi, énekeltem neki, a táncokat végigfilmezték” – emlékezett.
Tankó Gyula szerint a több mint ötven keservesből fel lehet építeni az emberek sorsát. Néprajzi gyűjtéseinek alapját a megélt hagyományok jelentik. Írásaiban, köteteiben ez az egykor virágkorát élő szokásvilágot igyekezett felvillantani, amely, mint mondja, időközben lassan megváltozott, a táncok, énekek a mindennapokból felkerültek a színpadra. „Az én gyermekkoromban a tánc úgy kezdődött, hogy a zenész felült az őt megillető helyre, húzni kezdte a lassú magyarost, vagy ő vagy a felesége elkezdte az éneket, s akkor mindenki énekelt, és mindenki a saját sorsára gondolt azzal a keservessel, s ez egy közösséget összeölelt” – emlékezett.
Számos dolgozata, tanulmánya jelent meg különböző kiadványokban, könyveiben a gyimesi csángók életvitelét, szokásai örökítette meg, de gyűjtött népi humort, és társszerzője Gyimesközéplok monográfiájának is. Több alkalommal díjat nyert a Kriza János Néprajzi Társaság és a Budapesti Néprajzi Múzeum, valamint intézmények néprajzi gyűjtő pályázatain.
A Kriza János Néprajzi Társaságnál került kapcsolatba Nagy Olga folklórkutatóval, aki – miután elolvasta első könyvét – azt írta róla, hogy látszik az, hogy nem idegen jött gyűjteni a vidékre, hanem a szerző magától kérdezi azt, amit leír. Legújabb, megjelenés előtt levő könyvében azt igyekszik bemutatni, hogy a régi táncok, énekek, szokások által meghatározott csángó életforma miképpen változott, alakult át. „Nagyon szerencsés korban születtem, akkor amikor még a csúcson volt mindez. Azt éltem meg, ahogy minden lassan kimarad, megváltozik, és a színpadra kerülnek a táncok, énekek. Ott is gyönyörűek, a világ csodálja, de tanítani kell. S nekünk nem kellett, mert belénk ivódott” – zárta a beszélgetést Tankó Gyula.
Kovács Attila
Székelyhon.ro

Magyarnyelv-használat: megalázó döntések
Még kisebb vihart sem kavart a romániai magyarság körében a Hargita Megyei Törvényszék döntése, miszerint el kell távolítani a Községháza feliratot a Csíkkozmás Polgármesteri Hivatal homlokzatáról. A megfellebbezhető döntést a polgármester szó nélkül végre is hajtotta.
Az összes ujját megnyalhatta a feljelentő Dan Tănasă, hiszen azt még ő sem gondolhatta komolyan, hogy ennyire könnyen térdre kényszerítheti Bodó Dávidot, az „emberemlékezet óta” községvezetőként regnáló csíkkozmási elöljárót.
A csíkkozmási történet röviden: törvényszéki döntésekkel szeretné kikényszeríteni a feljelentéseiről ismert Dan Tănasă, hogy a csíki községek polgármesteri hivatalainak épületeiről eltűnjenek a Községháza feliratok. Ezt különösebb ellenállás nélkül Csíkkozmás polgármestere meg is tette, november végén létrára rendelte a hivatal egyik alkalmazottját és leszedette a magyar feliratot. Dan Tănasă érvelése szerint a romániai közigazgatásban a Községháza megnevezésnek nincs megfelelője, ezt meglátása szerint Magyarországról vették át és törvénytelenül használják. Őt egyébként már évek óta foglalkoztatja a kérdés. Először a prefektusi hivatalhoz fordult írásban, de mivel lépések nem történtek, ezért idén a Hargita Megyei Törvényszéken nyújtott be keresetet, amelynek eredményeként a csíkkozmási polgármesteri hivatalnak, közbirtokosságnak és óvodának is otthont adó, a közbirtokosság által 1943-ban épített közösségi házról el kellett távolítani az eredeti formájában helyreállított Községháza feliratot.
Bodó: nincs amiért
A felirat eltávolítása után két héttel arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen visszajelzéseket kapott Bodó Dávid a település lakóitól, illetve polgármesterkollégáitól. „Különösebben semmilyent” – érkezett a rövid válasz telefonon. Annyit azért még hozzátett, hogy a helybéliek sajnálják. Na de miért adta fel ilyen könnyen? – kérdeztük. „A törvény azt mondja, hogy így nem lehet kitenni. Nincs amiért továbbmenni, a törvényszék kimondta, hogy nincs rendjén, ezért nem is fellebbeztem. Nincs amiért.” Az elöljárót érezhetően zavarta a téma, ezért minél hamarabb túl szeretett volna lenni a rövid beszélgetésen. Azt azért még megkérdeztük: tervez-e más feliratot kihelyezni a községházára? „Én oda semmit nem fogok kitenni. A helyi képviselő-testületben is meg volt beszélve, hogy tovább nincs, amiért folytassuk a pert.”
Korodi: emberileg megértem
Az világos, hogy a polgármesteri hivatalnak ez a történet púp a hátára. De hol van ilyen esetben az érdekképviselet? Korodi Attilát, az RMDSZ csíki parlamenti képviselőjét szólaltattuk meg. Többek között arra voltunk kíváncsiak, hogy miben tudja segíteni az RMDSZ-színekben megválasztott polgármestert a szövetség? „Szakmailag kell támogatnunk a magyar önkormányzatokat, hogy az ilyen perekből ne jöhessenek ki vesztesként. Az ilyen típusú perek – mivel egy társaság rákapott ezekre az eljárásokra – a következő időszakban szaporodni fognak” – vezette fel Korodi, aki szerint a végleges bírói döntések esetében meg kell nézni, hogy a végzések pontosan mit tartalmaznak, és azt jogszabályilag lehet-e tisztázni. „Amúgy a személyes véleményem, hogy nem szabadna törvényekbe foglalni minden nyelvhasználati részletet, mert akkor a józan emberi mértékletesség és a társadalmi elfogadottság megszűnik, és mindent jogi szavak köré építünk fel, ami nem szolgálja a demokráciát. De ez a tendencia sajnos beindult.”
„Jól döntött a polgármester, hogy nem fellebbezett?” – szegeztük a kérdést a képviselőnek. „Mivel az önkormányzat két lépcsőfokot már végigjárt – a bíróságot és a törvényszéket –, ezért lehet egy olyan típusú keserűség az igazságszolgáltatás vaklátásában, amit emberileg megértek. Viszont volt nemrég egy polgármester-találkozónk, ahol ez a kozmási keserűség megerősítette a többi polgármestert, hogy azért se hagyják magukat.” Ezt az elhatározottságot erősíti az ugyancsak beperelt madéfalvi polgármester, Szentes Csaba minapi kijelentése is, hogy amennyiben elvesztik a kozmásihoz hasonló perüket, akkor sem távolítják el a feliratot, inkább románul is feliratozzák a madéfalvi községházát.
Segítség az RMDSZ részéről
Korodi Attila szerint az RMDSZ politikai szervezetként abban tud segíteni, hogy nem hagyja helyi történetként elhamvadni az ilyen eseteket. „El kell juttatnunk azokhoz a döntéshozókhoz, akik itthon vagy bárhol Európában demokratikus rendszerekben döntenek. A kozmási esetben már nem tudunk a strasbourgi emberjogi bírósághoz fordulni (ezt abban az esetben tehették volna meg, ha a polgármester nem távolítja el a feliratot és végigmegy a teljes jogi eljáráson – szerk. megj.), viszont az Európai Unió intézményein belül szólni tudunk. Nekünk most az a legfontosabb, hogy a kozmási eset kapjon megfelelő visszhangot, és az igazságszolgáltatás lássa, a bekötött szemmel hozott döntések nyilvánosságot kapnak, tehát nem maradnak rejtve az asztalfiókokban. Mindenképp lépni fogunk” – húzta alá a csíki politikus.
Kozán István
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Nyomot hagyni az időben
A háromszéki ember számára fontos a kultúra, ezért olyan vezetőket választ, akik számára a kultúra prioritást jelent. Ezért is jár ma Sepsiszentgyörgy jó úton, hogy kulturális nagyhatalom legyen Erdélyben – mondja Lakatos Mihály, aki idén szeptemberig a sepsiszentgyörgyi Kulturális Koordinációs Központnak volt az igazgatója.
– 2011 szeptemberétől 2015 őszéig a sepsiszentgyörgyi Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központjának vezetője volt. 2011 őszén azt nyilatkozta, hogy kis pénzből nagy focit szeretne játszani. Sikerült Szentgyörgyöt kulturális nagyhatalommá varázsolni?
– Szögezzük le először is, hogy a Puskás Öcsi-féle szállóige mögött nagy életbölcsesség lapul. Azt azonban rendszerint szem elől tévesztik, hogy ebben a szállóigében nem a „nagy pénz” a kulcsfogalom, hanem az, amelyik meg sem jelenik benne: a tehetség. Tehetség híján nagy pénzért sem tud senki nagy focit produkálni. Puskás ezt nyugodtan kijelenthette, de őutána bizony már elég kevesen… De mielőtt még az a benyomás keletkezne, hogy szerénytelenül az intézetvezetés Puskás Öcsijének képzelem magam, gyorsan pontosítanék: 2011-ben is arra gondoltam, hogy ha van elegendő kreativitás és merészség az emberben, akkor szerényebb eszközökkel is képes maradandót vagy legalább emlékezeteset alkotni. Más szóval: bíztam magamban, ami nem elítélendő tulajdonság, ha vezetői beosztást vállal az ember. Az önbizalom egyik pillére az volt, hogy a rendezvényszervezést húsz évvel korábban kezdtem, így már voltak némi ismereteim e téren, a másik meg, hogy a munkámból kifolyólag már korábban igen jó kapcsolatom alakult ki mind az anyaországi, mind a határon túli (nemcsak erdélyi) kulturális élet számos meghatározó szereplőjével. E kapcsolatrendszerben aztán nem is kellett csalódnom. Mindazonáltal Sepsiszentgyörgyöt nem én varázsoltam kulturális nagyhatalommá, s ha ma mutat efféle jeleket, akkor azt önmagának köszönheti. Ez nem udvariaskodás, semmi okom rá, nem akarok indulni a polgármesteri székért. Ez egy vegytiszta képlet eredménye: a szentgyörgyi, a háromszéki emberek számára fontos a kultúra, ezért olyan vezetőket választottak, akik számára a kultúra prioritást jelent. Ettől kezdve az út ki volt kövezve. A kultúra szerencsés csillagzatát csak erősítette az, hogy a helyi kulturális intézmények élére olyan fiatal, ambiciózus vezetők kerültek, akik akartak, mertek és tudtak tenni a térség kultúrájáért. És ehhez ötleteik is voltak. Egyszer mondtam is viccesen Antal Árpádnak, hogy valamikor úgy fogják számon tartani ezt az időszakot, mint Sepsiszentgyörgy fénykorát. De azt hiszem, ez nem vicc. Ennek a pezsgő életnek az én intézményem, mint az anyaország képviselője, egy sajátos színfoltja volt. Előzetes terveimnek mintegy nyolcvan százalékát sikerült megvalósítani. S ha a hátrahagyott, de már többé-kevésbé előkészített programok is megvalósulnak, ez a mutató fennebb is kúszhat. De számomra nem is a mennyiségi mutatók számítanak, hanem az, hogy sikerült-e nyomot hagynunk az időben. Bármilyen jó is egy rendezvény, a következő héten jön egy másik, és gyorsan feledteti az előzőt. Ez természetes. Ám ha sikerül olyat alkotnunk, ami átível az időn és összeköt bennünket az utánunk következő generációkkal, az már valami. Az egy olyan üzenet, ami a jövőben is visszhangzik. A négy évnyi programkavalkádban van néhány, amit mérföldkőként tartok számon: pl. a Siculicidium 250. című képzőművészeti pályázatunk nyomán keletkezett tematikus tárlat, hagyományos és digitális műalkotásokkal. Ez megmarad, és ötven–száz év múlva is tudni fogja az utókor, hogy korunk művészei hogyan vélekedtek a Siculicidiumról. De ilyen a Gábor Áron 200. című irodalmi pályázatunkra született egyfelvonásos színmű is, illetve az, hogy szívós munkával és némi anyagi támogatással sikerült áttörést elérnünk a Hamvas Béla-életmű tekintetében is: 2013 decemberében megjelent az első román nyelvű Hamvas-kötet, a Filosofia vinului. Amint az várható volt, a román értelmiség körében nagy sikert aratott a mű (külön öröm, hogy a Sepsiszentgyörgyön élő Hubbes László a fordítója!), és megnyitotta a kaput az életmű további darabjai számára is.
– A szentgyörgyi központ a bukaresti Balassi Intézet fiókjaként működik – hogyan kell elképzelni a két intézet közötti együttműködést?
– Az együttműködés a lehető legegyszerűbb módon történik: közös programokat tervezünk, „kölcsönadunk” egymásnak produkciókat (a költségek is megoszlanak így, és az előadók érdeke is az, hogy ha kiutaznak Romániába, minél több helyen tudjanak fellépni), minden úton-módon segítjük egymást. Az érdekek és a központi előírások is ezt diktálták számunkra. Az már csak ráadás, hogy Kósa Andrással emberileg is jó, baráti kapcsolatot ápoltunk. A munkamegosztás szerint a bukaresti intézet elsődleges célcsoportja a román nagyközönség és a román kulturális élet szereplői, míg a sepsiszentgyörgyi fiókintézeté az erdélyi magyar közösség és kultúrája. Ez természetesen nem jelent merev elhatárolást, ha lehetőség nyílt rá (márpedig nyílt), mindketten bekalandoztunk egymás „felségvizeire”. A bukaresti intézet számos programot bonyolított Erdélyben, mi román nyelvű Hamvas-művet jelentettünk meg, vagy román–magyar írótábort szerveztünk Árkoson. Sőt, kezdeményeztük, hogy közel fél évszázados kihagyás után kétkötetes román nyelvű antológiában juttassuk el a kortárs magyar irodalom értékeit a román olvasókhoz. Egy vers- és egy prózakötetről van szó. Az ehhez szükséges pénzt is elnyertük az NKA-tól, de a teljes körű megvalósításra már nem maradt időm. Bízom benne, hogy a bukarestiek valóra váltják ezt az álmomat… Úgy hiszem, a magyar–magyar kulturális kapcsolatokat is sikerült fejleszteni, hiszen számos olyan előadót hívtunk meg, aki korábban egyáltalán nem járt Erdélyben. Arra is hangsúlyt fektettem, hogy olyan műhelyek, alkotók is eljöjjenek, akik annak ellenére, hogy valódi értékeket alkottak, nem feltétlenül tartoztak a kánonalkotók preferáltjai közé, mint pl. a Hitel, a Kortárs, a Műút című folyóiratok, vagy Temesi Ferenc, Ács Margit, Hász Róbert, Ferdinándy György és mások. Úgy vélem, sikerült ezáltal némileg árnyalni pl. a kortárs magyar irodalomról kialakult összképet. De először járt a Székelyföldön az egri Gárdonyi Géza Színház vagy a Harlekin Bábszínház társulata is. A magyar nemzet története című, három éven át bonyolított előadássorozat folyamán pedig jeles kortárs történészek egész sora fordult meg a Székelyföld középiskoláiban, és e fellépéseknek feltehetőleg még lesz hasznos utóélete.
– Szentgyörgy is pályázik az Európai Kulturális Főváros címre – mennyiben növelheti az esélyeit az a tény, hogy a városban működik egy ilyen kulturális intézet?
– Az biztos, hogy az intézet létét nem fogják a negatívumok közé sorolni… Amiként az is biztos, hogy nem ez lesz a döntő tényező. Ez év elején fordítottam le Klaus Johannis Pas cu pas című könyvét, amiből az derült ki számomra, hogy a komoly munka, a vonzó programkínálat és a jó kapcsolatok együttesen segíthetnek hozzá egy várost a cím elnyeréséhez. Mindhárom tényező egyformán nyom a latban, és együtt kilencven százaléknyi esélyt biztosítanak a sikerre. A fennmaradó tízet jelenti a csillagok szerencsés együttállása… Szerencsére, egy ilyen munka eredményei nem mennek veszendőbe akkor sem, ha a végső siker elmarad. A kapcsolat a várossal élő volt a korábbi években is, a szervezők rendszeresen megkerestek bennünket, akkor is, ha ezek nem mindig materializálódtak konkrét programokban. Ám azt elmondhatom, hogy egyetlen olyan programunk sem volt a négy év alatt, mely során ne működtünk volna együtt valamely városi vagy megyei intézménnyel. Azt hiszem, ezt nevezik szerves kapcsolatnak…
– S ha már Szentgyörgy – mennyire volt szerencsés Szentgyörgyön létrehozni ezt az intézményt? Miért nem Vásárhely vagy Kolozsvár?
– Az, hogy Szentgyörgyre került, nem szerencse kérdése. A viccbeli négy pszichológus állítólag csak úgy tud becsavarni egy villanykörtét, ha a körte is akarja. Nos, a háromszékiek nagyon akarták ezt az intézményt, így lett az övék, és nem másé. Azt tapasztaltam, hogy a háromszékiek – és itt döntően a polgárosult, az effajta jó hagyományokat továbbéltető rétegről van szó – kultúraszerető, igényes és öntudatos emberek. Nem tudom, máshol előfordult-e már, hogy a közönség a szünetben faképnél hagyja egy budapesti társulat „szórakoztató” előadását csak azért, mert nem felel meg az igényszintjének…? Világos, hogy az évtizedek alatt a Tamási Áron Színház igényes előadásain, a Gyárfás Jenő Képtár, a Magma, a Székely Nemzeti Múzeum, újabban az Erdélyi Művészeti Központ stb. tárlatain nevelődött közönségnek bármit nem lehet „lenyomni a torkán”. És ez jó jel. Azt jelenti, hogy Szentgyörgynek felnőtt közönsége van. Ezek után nem lehet kérdés, hogy jó helyen van-e az intézet ebben a városban. Ami Vásárhelyt és Kolozsvárt illeti, ott nemcsak a rendezvények hatása, hanem maguk a rendezvények is gyakran „látszottak”. A helyi (városi, megyei) kulturális intézményektől eltérően mi mindig is Székelyföldben, Erdélyben gondolkodtunk. Fehér hollónak számít az a program, amelyet csak egy helyszínen mutattunk be. A magunk ereje szerint tehát bővítettük a Kárpát-medencei magyar kulturális teret, ha teljessé tenni nem is tudtuk. A Székelyföldön kívül voltak programjaink Brassóban, Nagyszebenben, Zilahon, de még Szilágycsehben is. Egy kétszemélyes intézmény esetében ez sem elhanyagolható teljesítmény.
– Négy év intézményvezetőként, de mégis a kultúra, az irodalom közelében: mennyire volt inspiráló saját alkotói énjére, sikerült-e Szentgyörgyön a prózának, a drámának is teret szentelni?
– Ez a munka a kreativitásról szól. Itt nincs rutin, nincs sorozatgyártás. Minden program, minden előadó más, mint az előző vagy a rákövetkező, egyéniséged más-más oldalát veszi igénybe, s neked rá kell hangolódnod, valamennyire bele kell ásnod magad minden témába, legyen az irodalom, sport, gasztronómia vagy építészet. Nem ültetheted ki a vendégedet a közönség elé, azzal, hogy mondja el, mit csinál, mert te nem értesz hozzá. Előtanulmányokat kell folytatni, szövegeket kell írni, kérdéssorokat összeállítani, úgy, hogy a színvonal se szenvedjen csorbát. Aztán le kell vezetni a műsort. Igen gyakran én láttam el a moderátori, műsorvezetői szerepkört is, de nem ritkán egész műsorok forgató- és szövegkönyvét magam írtam meg. És ez – hadd mondjam „pestiesen” – „leszívja az energiáidat”. Talán ennek is tudható be, hogy a négy év alatt mindössze három-négy vers, néhány műfordítás és nyolc-tíz tanulmány született a tollamból.
Demeter Zsuzsa
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Újrajátszási kísérlet
December 1., Románia nemzeti ünnepe. Két székelyföldi városban, Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen román tömegek vonulnak fel, amelyek magatartása, viselkedése nem annyira ünnepi. Inkább kihívó, provokatív.
A történet azonban valójában nem is itt kezdődik. November 30-án hajnalban „ismeretlenek” székely zászlóra cserélték a román zászlót Sepsiszentgyörgyön az ismeretlen katona szobránál. Látni ugyan nem látta senki az esetet, s fénykép vagy semmiféle más bizonyíték sem támasztja alá, de az Agerpres állami hírügynökség állítja, hogy így történt, a rendőrkapitány megerősítette, a román prefektus elítélte az esetet, és a zászlót kicserélte. November 24-én tette közzé „meglátásait” a mostanig totális ismeretlenségben leledző Ninel Peia nevezetű PSD-s képviselő arról, hogy szerinte a Colectiv Klubban történt tragédiát szándékosan okozták azért, hogy Erdélyt elszakítsák Romániától. Szintén november 30. az a nap, amikor ez az eszement gondolat végigsöpri a román sajtót.
A román nemzeti ünnep kellős közepén aztán robban a „médiabomba”: hatósági bejelentés arról, hogy magyar etnikumúak igazi bombát akartak volna robbantani a kézdiszéki város főterén. Az ezt követő médiacirkusz és uszító hadjárat már szinte törvényszerű. Az ettől eltérő, disszonáns román hangok azok, amitől ez a történet különlegessé válik.
Romániában a titkosszolgálatok aktívan befolyásolják a belpolitikai eseményeket. Éves jelentésében a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) illetékes vezetője mindig kitér arra, hogy milyen veszélyek leselkednek az országra. A székelyföldi autonómiatörekvések, bár sok román szerint is jogszerű követelések, mégis szerepelnek e veszélyek között. A SRI nyilvánosság előtt leszögezett célja – fogalmazott korábbi igazgatója, George Maior –, hogy „ne lehessen kierőszakolni területi autonómiát és más olyan dolgokat, amelyekre a szomszédainknak (Magyarországnak) ez az új, nemzetinek nevezett politikája irányul”.
Ebben a kontextusban is érdemes értelmezni a kézdivásárhelyi „meghiúsított merénylet” ügyét. Amelynek utóhangjai esetében is megfelelő szelektálással észrevehető egy tervezői szellem.
Gondolok arra, hogy december 2-án, tehát a médiacirkusz másnapján a Voiculescu-féle Antena 3-hoz köthető Radu Tudor „újságíró, politikai elemző és katona” blogján egy olyan írás jelent meg az 1984-es sepsiszentgyörgyi „magyar szoborrobbantásról”, amelyet, ahogy ő fogalmazott, „a titkosszolgálatok” archív felvételeivel illusztrált. Ezeken az eddig még soha nem látott felvételeken jól látszanak a robbantás következményei: Mihály vajda szobrának megrongált alapzata és a robbantás áldozatának, a 12 éves, egyébként magyar Vaszi Jánosnak a darabokra szaggatott holtteste. 1984-ben, mint tudjuk, a „titkosszolgálatokat”, amelyeknek az „archívumához” ily könnyedén és éppen ekkor hozzáfért Radu Tudor, Szekuritáténak hívták. Az „elemző” tényként állapítja meg, hogy a hatóságok akkor „beazonosították” a robbantás elkövetőjét, egy „magyar szélsőségest”, akit azonban nem fogtak el, mert „Magyarországra menekült”.
De vannak még érdekességek. Az állítólagos december 1-jei merénylő, Beke István elleni ügyben úgy tűnik, túl sok az elvarratlan szál, amelyet feltűnően sok román értelmiségi vett észre. A közismert román gazdasági újságíró, Moise Guran például figyelmeztette a SRI-t: a honi „terroristák” elleni „nagy hajszában” nehogy eltévesszék szem elől az igazi, Romániát fenyegető veszélyt, a korrupciót. De még mélyebbre hatolt a Cotidianul jegyzetírója, Lucian Gheorghiu. Neki többek között az tűnt fel, hogy a kézdivásárhelyi december 1-jei ünnepségen a katonai díszszemlén az egyenruhásokat egy 800–1000 fős román civil tömeg követte, amelynek tagjait az ország több részéből autóbuszokkal szállították a városba. Ezt a gesztust, mármint a „katonaság–felvonulók” párosítást provokatívnak értelmezi az író, aki szerint az esemény Mircea Duºa leköszönt nemzetvédelmi miniszter, egy, „az indulatait jól leplező ultranacionalista” hagyatéka lehetett. A szerző megállapítja, hogy a hatóságok által a Beke István-ügyben bemutatott részletek, bármennyire lebilincselőek, teljesen híján vannak a bizonyítékoknak, márpedig hasonló ügyekben ezek nem szoktak titokban maradni, lehallgatási jegyzőkönyvek szoktak bő lére engedve kiszivárogni, ezúttal azonban napok elteltével sincs semmi. Lucian Gheorghiu azonban még ennél is többet vél látni: egy igencsak aggasztó hasonlatosságot az 1990-es véres márciusi események felvezetése és lebonyolítása, illetve a mostani december 1-jei történések között. „Felmerülhet a gyanú, hogy december 1-jén 1990 márciusát akarták újrajátszani. Akkor a cél világos volt: a szekusok újrarendezése egy új intézménybe. És rögtön létrehozták a SRI-t. December 1-jén ismét előállították a puskaport: az »István-merényletet«. A többi hozzávalóval. De mi volt a mostani cél? Ezúttal a SRI-é” – fogalmaz Gheorghiu.
Kérdésére, gyanítom, sokáig várhatjuk a választ.
Rédai Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Ellenünk dolgozó államapparátus
Ha emlékezetem nem csal, 1986 nyarán történt, miután Magyarországon, az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent Erdély története három kötetben. A Bukarest melletti kaszárnya klubtermébe tereltek össze mindenkit egy hosszú agytágítóra, aminek előzményeiről akkor még semmit nem lehetett tudni. A tisztek körül ügyködő egyik román katonatársunk súgta oda a kisebb csoportba verődött magyaroknak, hogy titeket most kinyírnak. A szokásos bozgorozáson és egyéb megaláztatásokon edződött elsőéves erdélyi magyar sorkatonáknak nehéz volt elképzelniük, mi lehet még ennél is rosszabb. Nos, a következő két órában kiderült, hogy a szellemi terrornak olyan fokozatai vannak, amit erdélyi magyar fiatalemberek még nem tapasztaltak meg. A magyarság és a magyar nemzet történelme iránti gyűlölet fröcsögött a szólásra emelkedő ezredesek, politikai tisztek és egyéb ügynökök szájából. Röpködtek a súlyos szavak, miközben néhány székelyföldi katonatársammal döbbenten álltunk, mert a Ceauşescu-éra általunk megtapasztalt stílusához képest is elképesztők és fájdalmasak voltak az Erdély történelméről magyarul megjelent könyv margójára elhangzó vádak. Az országszerte megtartott elhatárolódó gyűlések nyílt magyarellenes uszításai hamar beivódtak a hétköznapokba, és a még normálisnak mondható magyar–román emberi kapcsolatokat is megmérgezték.
Én akkor, húszévesen ismertem meg a román nemzeti sovinizmus igazi arcát, és valamiért úgy gondoltam, ez lehet a mélypont. Sok idő azonban nem telt el, hogy rájöjjek: ennél van lejjebb is, az ízelítőt pedig meghozta 1990 véres marosvásárhelyi márciusa és az azt követő évek. Már nem zártkörű, belső gyűléseken folyt az uszítás, hanem milliós nagyságrendű nyilvánosság, a tv- és rádió-kerekasztalok nagyközönsége előtt.
A kilencvenes évek Har-Kov jelentése kapcsán csúcsra járatott magyarellenesség köszöntött vissza a napokban a román nemzeti ünnep táján hasonló intenzitással és alapos előkészítéssel. Ugyanazok a belügyi szervek és embereik, akik a nyolcvanas években ügyködtek, folytatják ott és ugyanazt, amit 1989 decemberében abbahagytak. A magyarellenesség színpadán csak a díszlet változott: a szereplők és a betanult szöveg ugyanaz.
Az ellenünk felhergelt közvélemény megvezetéséhez mindig elegendő egy könyv, egy magánterületen felállított szobor, egy bombának tűnő petárda, a székely zászló, a kétnyelvű felirat, de bármi, ami köré beteges képzelődéssel Erdély elszakadását lehet vizionálni. Egész államapparátus, hatalmas gépezet dolgozik ezen.
Csak mi bírjuk szusszal.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Maszatol és kekeckedik a magyarországi sajtó
Két napja köszörüli a nyelvét Tőkés László és Orbán Viktor viszonyán a magyarországi sajtó, megpróbálván ismét összeugrasztani őket. Aligha fog sikerülni.
Előbb a balliberális média kezdett el hisztizni szint egy héttel a Magyar Állandó Értekezlet december 4-i ülése után, amikor árgus szemek felfedezték, hogy a tanácskozás után kiadott zárónyilatkozat végén szereplő aláírások között nem szerepel a Tőkés Lászlóé. A dokumentum felsorolja a MÁÉRT-on részt vevő 26 szervezetet és azok képviselőit, akik szignálták azt. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nevében Tőkés László elnök kellett volna aláírja a zárónyilatkozatot, ám a neve fölött valóban nem szerepelt a saját kezű szignója. Aminek nagyon egyszerű magyarázata van: akkor éppen nem tartózkodott a teremben, amikor a szervezők körbeadták a dokumentumot aláírás végett.
Elsőre a szocialista Népszabadság harapott rá a szenzációra, aztán az egész balliberális média fölsorakozott a képzeletbeli botrány mögé, mi több, a Simicska-birodalom médiája is elkezdte verni a tamtamot. A Magyar Nemzet például ilyen épületes felvezető mondattal indította Tőkés kínos pillanatokat okozott Orbánnak című „leleplező’ írását: „Az erdélyi püspök nem írta alá a határon túli vezetők nyilatkozatát, beszédet sem mondott, és elviharzott a szünetben.” Ebben az egy mondatban több pontatlanság is van, a legdurvább az, hogy a nyilatkozatot nemcsak határon túli magyar vezetők írták alá, hanem elsődlegesen a magyar kormány feje és annak helyettese. Az „elviharzott a szünetben” hangulatfestő kifejezés pedig merő újságírói kitaláció, sőt blöff.
Amúgy a MÁÉRT-ülésnek csak az elején, Orbán Viktor nyitóbeszéd elhangzásakor volt jelen a sajtó, azt követően kitessékelték az újságírókat, napokkal később kerültek elő az „értesülések, híresztelések, jól értesült források”. A sajtópletykák és hírlapi kacsák közé gusztustalan spekulációk is vegyültek, a pesti média viszont még ahhoz sem vette a fáradságot, hogy tisztességesen leírja, ki és milyen minőségében vett részt a tanácskozáson. A Magyar Nemzet például „Tőkés László pártjának” nevezi a civil szervezetként létrejött Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot, a képviselőt pedig pártelnöknek.
Annak sem jártak utána, hogy miért nem szólalt fel a tanácskozáson a volt püspök, egyből Orbán-Tőkés-konfliktust próbáltak kreálni. Holott csak annyi történt, hogy a szervezők hibájából és a szónokok fegyelmezetlenség folytán csúszást szenvedett a program, emiatt aztán Semjén Zsolt csapata megpróbálta menet közben behozni a lemaradást, mégpedig úgy, hogy azt sugallták az Orbán Viktor és Kelemen Hunor után következő felszólalóknak, hogy rövidítsék le mondanivalójukat vagy álljanak el a hozzászólástól. Nem először próbálkoztak összemosni az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot az Erdélyi Magyar Néppárttal, miközben ugyanezt nem tették meg az RMDSZ-szel és csatlósával, a Magyar Polgári Párttal. Orbán is és Kelemen is kicsúszott a saját időkeretéből, az RMDSZ-elnök például húsz percen át nyomta a szöveget, ennek láttán Tőkés László a számára fenntartott időt átengedte az utána következő Néppárt-elnök Szilágyi Zsoltnak.
A bulvársajtó heccelődése láttán az EP-képviselő sajtóirodája rövid közleményben pontosított ma: „A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) legutóbbi, december 3-i ülésén elfogadott záródokumentum kapcsán megindult sajtóspekulációkra vonatkozóan mindenki szíves figyelmébe ajánljuk, hogy Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke kezdettől fogva egyetértett a zárónyilatkozatban foglaltakkal, támogatva annak elfogadását. Tekintettel arra, hogy a sajtóhoz a dokumentum aláíráslistájának egy korábbi, nem végleges változata jutott el, ezúton mellékeljük a Tőkés László szignóját is tartalmazó listát.”
Vagyis nincs semmilyen konfliktus Tőkés László és a magyar kormány vagy annak feje között, a MÁÉRT zárónyilatkozatának végleges változatán pedig mindenkinek ott szerepel az aláírása, akit felkértek aláírni azt, mondhatni „teljes nemzeti egységben”.
R. B. M.
itthon.ma//erdelyorszag