Amikor zene marad a kortárs zene...
Gyöngyösi Levente szerzői estje 40. születésnapja tiszteletére
Október 7 és 11 között Határtalan Kolozsvár címmel első alkalommal szerveztek zsidó kulturális fesztivált a kincses városban. A rendezvényeken a zene fontos szerepet töltött be, mivel régi sebeket gyógyított, új élményekben részesített és értékekkel gazdagított. Minden rendezvényre nem juthattam el, de két hangverseny emlékét örökre szívembe zártam. A budapesti negyvenéves múltra visszatekintő Muzsikás együttes és a fiatalokból álló kolozsvári Tokos együttes közös koncertjén a magyar, román, zsidó, szász és cigány népzene szépsége és az az örömzenélés töltötte be lelkemet, amely mindkét együttes előadását jellemezte.
A másik hangversenyen az emlékezés és ünneplés hangulatához egyaránt illő korunk zenéje szólt. Nem egyszer tesszük fel a kérdést: lehet-e szép a kortárs zene? A Gyöngyösi Levente 40. születésnapja tiszteletére elhangzó szerzői est meggyőzött. Igen, lehet, ha azt olyan szakértelemmel és olyan lelkülettel komponálták, ahogyan azt a kolozsvári születésű, jelenleg Budapesten tevékenykedő, Erkel Ferenc -, Talentum Művészeti -, és Bartók-Pásztory díjas zeneszerző tette.
KULCSÁR GABRIELLA
Szabadság (Kolozsvár)

Román Viktor-redivivus
Kései sorok egy emlékkiállítás ürügyén
A kolozsvári Minerva Galéria idei kimagasló rendezvényének számított a tavaszeleji, Homoródtól Párizsig című Román Viktor-emlékkiállítás, amely a művész testvérének, Román Elemérnek a segítségével jött létre. A megnyitón bemutatták Boros Zoltán és B. Nagy Veronika Attila szekere a Szajna partján című dokumentumfilmjét is, amelyben neves személyiségek, művészkollégák, barátok emlékeztek a Párizsban világhírűvé vált szobrászművészre.
A neves gondolkodó és jó barát Basarab Nicolescu akadémikus szerint „Román Viktor, a Franciaországban elismert szobrász a legmagyarabb román és a legrománabb magyar volt”, aki 1968-ben, 31 évesen a francia fővárosban lelt új otthonra, s akinek Franciaország kulturális minisztere 1994-ben a Művészet és az irodalom lovagja címet adományozta. S aki úgy szerette Párizst, hogy el nem feledhette szülőfaluját, Homoródszentmártont.
NÉMETH JÚLIA
Szabadság (Kolozsvár)

Ezüstakadémiát indít a Sapientia
Oktatási program keretében tudományt népszerűsítő előadásokon vehetnek részt az 50 év fölötti korosztály képviselői a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai karán.
A november 4-étől kezdődő, Ezüstakadémia elnevezésű program keretében csíkszeredai és környékbeli lakókat szeretnének megszólítani.
„Magyarországi egyetemek mintájára indítjuk el az előadás sorozatot, amely az idősebb, főként az 50 év feletti korosztálynak szól – tájékoztatott Makó Zoltán, a Sapientia egyetem csíkszeredai karának dékánja. – A program az egyetemi oktatáshoz hasonló rendszerben lesz megszervezve, azaz minden második héten, szerda délutánonként zajlanak majd a tudományt népszerűsítő, hatvanpercesre tervezett előadások. Olyan témákat érintenek, amelyek érdekelhetik az idősebb korosztályt.”
Hozzátette, az előadás sorozatok célja, hogy közelebb kerüljön az emberekhez a csíkszeredai egyetem helyszíne, s hogy lehetőséget biztosítson az egész életen át tartó tanulásra.
A program 14 előadást foglal magában, november 4-étől május 25-éig tart. Az előadásokat neves szakemberek tartják majd az egyetem csíkszeredai helyszínén, érintve többek között a pszichológia, politika, történelem, pénzügyek vagy a jogi kérdések témaköreit is. A megnyitó október 28-án lesz a felsőoktatási intézmény nagy aulájában, ezt követően a résztvevők egy ismertető séta keretében jobban megismerhetik az egyetemet – közölte a sajtó képviselőivel Tamás Zsuzsanna kari főtitkár.
„A programra keddtől október 22-éig lehet regisztrálni. Részvételi szándékukat az érdeklődők egy jelentkezési űrlap kitöltésével jelezhetik, amelyet az egyetem portáján az erre kijelölt gyűjtődobozba lehet leadni. Az űrlap megtalálható az egyetem honlapján, az intézmény portáján, az egyetem partnerintézményeinél, illetve újsághirdetés formájában is meg fog jelenni” – tájékoztatott a kari főtitkár.
A jelentkezők kapnak majd egy igazolványt is, amelyre a programokon való részvétel után pontokat gyűjthetnek. Az előadások 70 százalékát látogató Ezüstakadémia-hallgatók az év végén megrendezett tanévzáró ünnepségen díszoklevelet kapnak. „Az előadás-sorozat kellemes zárórészeként egy kirándulást tervezünk, amelynek részleteiről év közben egyezünk majd meg a résztvevőkkel” – emelte ki Tamás Zsuzsanna.
Molnár Rajmond
Krónika (Kolozsvár)

Község- és közösségépítés három pontban
„A rendszerváltás körül kiöregedett és kiüresedőben lévő település szépen újra feltöltődik: máris sokan visszajöttek és jönnek is vissza folyamatosan, mert látják, hogy meg tudnak élni, s a családi, rokoni közelség, a régi ismerősök jelenléte mindig segít átvészelni a bajt, mintha ismeretlenek közt kellene megküzdeni a nehézségekkel” – beszélgetés Fábián Tibor szentjobbi lelkésszel, újságíróval.
– Akárcsak az újságírásnak, különösképpen a felekezeti újságírásnak, a lelkészi szolgálatnak is egyik alapvető célpontja a tágabb vagy szűkebb közösség alakítása és megtartása. Ha egy községben történik mindez, akkor hatványozottan igaz – már csak a község-közösség azonos szótöve által felkínált lehetőség révén is. Mennyire tudatosan élte ezt meg Fábián Tibor a Szentjobbal való találkozásakor?
– A vidéki életet nagyon jól ismertem, hiszen Nagyvárad közelében, Fugyivásárhelyen nőttem fel egy hatgyermekes család második gyermekeként, a kissé távolabbi, már Érmelléknek számító Szentjobbal viszont a meghívásom után találkoztam először, s így azt sem mondhatom, hogy ilyen vagy olyan elvárásaim lettek volna. Az érmelléki települések zöme református, itt viszont épp fordítva van: az 1100 léleknek csak egyharmada református, 70–80 százaléka katolikus.
Egyébként zárt település, engem óvatos derűlátással hívtak és fogadtak, remélve, hogy hosszabb ideig leszek a lelkipásztoruk. Érdekes, én is nagyjából hasonló érzésekkel mentem Szentjobbra. Mivel feleségem is falusi származású, a környezet, az életmód nem okozott semmiféle gondot. Röviden úgy mondanám, hogy nem léptünk bele a gereblyébe, mint az a viccbeli leányzó, aki igyekezett gyorsan elfelejteni a gyökereit, és mivel állítólag nem ismerte fel a gereblyét, az jól arcul csapta, amikor rálépett.
– Más szóval azonnal otthon érezték magukat?
– Szerintem egy jó fél évnek kell eltelnie, hogy az ember érezni kezdje az otthon melegét, különösen, mert a parókia szolgálati lakás. Mi természetesen megtartottuk a nagyváradi tömbházlakásunkat, de ma már úgy mondjuk, hogy megyünk a blokkba. A telefonunkban is otthon címszó alatt három szám szerepel: Fugyivásárhely, Szentjobb és Nagyvárad.
– Zárt településnek mondta Szentjobbot, ugyanakkor kiderült, hogy kölcsönösen nagyon hamar elfogadták egymást. Nincs ebben egy kis ellentmondás?
– Nincs, mert a zártságot nem arra értettem, hogy elutasítana minden máshonnan jövőt, hanem a belső kohézióra.
A feleségemmel meg is lepődtünk a községnek ezen a rendkívül erős, összetartó, önszerveződő létformáján. Érződik a múlt öröksége, ragaszkodnak a hagyományokhoz, ugyanakkor jellemző a nyitás a világ felé. Jó látni ezt a pezsgő életet, habár természetesen Szentjobbon is megvannak az úgynevezett generációs hajszálrepedések: a fiatalok nagy része Váradon tanul tovább, inkább átveszik a városi szokásokat, sőt, nyugodtan végigmehetnek a városközponton, senki nem fogja azt mondani, hogy vidékiek.
A középkorúaknak többet jelentenek a hagyományok, de munkájuk révén nekik is nyitniuk kell. Az idősebbek azok, akiknek a szokások, a tradíciók leginkább számítanak. Számomra az volt a legkellemesebb csalódás, amikor megtudtam, hogy a rendszerváltás körül kiöregedett és kiüresedőben lévő település időközben szépen, újra feltöltődik: máris sokan visszajöttek és jönnek is vissza folyamatosan, mert látják, hogy meg tudnak élni, s a családi, rokoni közelség, a régi ismerősök jelenléte mindig jobban segít átvészelni a bajt, mint ha ismeretlenek közt kellene megküzdeni a nehézségekkel.
– Nagyváradon Szentjobbról legtöbbször az árvaházzal kapcsolatban lehet hallani. Van-e valamilyen kapcsolatuk az intézménnyel?
– A katolikus egyház működteti, teljes nevén Szentjobbi Szociális Központ, de mindenki inkább Caritasként emlegeti, a nagyváradi Caritasra utalva. Legnagyobb egysége az árvaház, de van idősgondozás is. Alapítása sokat lendített a községen, mindenekelőtt azzal, hogy helyben létesültek munkahelyek. A szakszemélyzet – pszichológusok, gyógypedagógusok – nem helybeliek, de különösen az asszonyok számára nagyon sokat jelent, hogy nem kell ingázniuk.
Elmondták, hogy eleinte voltak fenntartásaik, nem tudták, kik fognak a községbe kerülni, milyen hatással lesznek az itteni gyerekekre, de a jó szervezésnek és a megfelelő fegyelmezésnek köszönhetően az intézmény nagyon hamar el tudta magát fogadtatni a szentjobbiakkal és beilleszkedett a helyi közösségbe. Egyébként ökumenikus jellegű a Caritas, és nagyon örülök, hogy az egész településen az ökumenikus gondolkodás uralkodik.
– Magyarán: nincsenek felekezetközi súrlódások, melyekről sajnos időnként még manapság is lehet itt-ott hallani?
– Ha a múltban talán voltak is, most már nincsenek. Én magam is az ökumenikus gondolkodás híve vagyok, nagyon fontos a folyamatos és tudatos felekezetközi kapcsolattartás. A lakosságnak is ilyen a szellemisége, templomos emberek a szentjobbiak, akik ragaszkodnak a saját hitükhöz, de tisztelik mások hitét, és nincs igényük újító hittérítésre.
– A középkorú és idősebb emberek ragaszkodása a vallásukhoz mindig, mindenhol erősebb, mint a fiatalságé. Ma, amikor már a gyerekek is netfüggők, hogy lehet megközelíteni, illetve a hitben megtartani a fiatalságot?
– Minden lelkésznek nagy kihívás a fiatalsággal való szolgálat. A szokásos egyházi tevékenység, a hittanóra, az ifjúsági bibliaóra, a konfirmációra való előkészítés bejáratottan működik, vagyis ha a lelkésznek sikerül megragadnia a képzeletüket, szót ért a fiatalokkal, ők hozzák magukkal a barátokat, cimborákat. Vannak önkéntes segítőink, de fő szövetségeseink a szülők. Heti egy-két órában sok mindenre meg lehet tanítani a gyerekeket, sok mindent át lehet nekik adni, de ami igazán befolyásolja őket, az az otthoni légkör: ha a családban hit felé hajlást, illetve a hit hiányát látja-érzi, akkor ő is azt fogja követni. Különösen a legfiatalabb lelkésznemzedék tagjai közt vannak olyanok, akik például keresztyén könnyűzenével próbálják bevonzani a templomba a fiatalságot.
Én nem nagyon vagyok ennek a híve. Igaz, engem már nem tartanak túlságosan fiatal lelkipásztornak, de nem csupán ezért. Van egy hárompontos ifjúsági közösségépítő programom, eddig bevált, jól működik. Az első pont, hogy minden hétfőn ifjúsági szeretetszolgálatot tartunk, mondjam úgy, hogy ez diakóniai munka. Fűnyíró csoportunk van, a kertekben elvégezzük, ami szükséges, nagyon szeretik, délutáni, iskola utáni foglalkozás, remek csapatépítés. A második a Hittan F. C., ami tulajdonképpen egy focicsapat. Közel harminc tagja van, csütörtök délutánonként jövünk össze, a szabadban vannak, mozognak, együtt játszanak – valódi kilépésnek tartom ezt a szűken vett egyházi tevékenységből.
Fontos, hogy ne széledjenek szét, ne csámborogjanak el, az elveszett bárányok pedig találjanak vissza a nagy, közös akolba. A harmadik pont a honismereti foglalkozás: várad-olaszi segédlelkész koromban kerültem kapcsolatba a hajdúnánási gyülekezettel, és meghívtam őket Szentjobbra is. Szívesen jönnek, a hajdúnánási tanerők magyar történelmi előadásokat tartanak, néphagyományokról beszélnek, csapatjátékokat szervezünk – megszerették ők is, mi is ezt a folyamatos kapcsolattartást.
– Érzékeltem a mi személyes névmást, most már biztos, hogy Fábián Tibor lelkipásztor lélekben szentjobbinak tartja magát. Újabb váltás lehetősége fel sem merült?
– Inkább úgy mondanám, hogy jelenleg a helyemen vagyok, jól érzem magam Szentjobbon, de ha felbukkanna egyszer egy újabb kihívás, nem merem azt mondani, hogy gondolkodás nélkül elutasítanám. Minden bizonnyal alaposan végiggondolnám a hogyan tovább kérdését, és igyekeznék úgy dönteni, hogy azt majd később ne bánjam meg.
Fábián Tibor 1974. április 28-án született Nagyváradon. Fugyivásárhelyen nőtt fel, a nagyváradi Eminescu Főgimnáziumban érettségizett 1992-ben, Miskolcon vallástanári főiskolát végzett, majd az Ady Endre Sajtókollégiumot Nagyváradon, 2008-ban pedig a komáromi teológiát. 1999 óta dolgozott a Királyhágómelléki Egyházkerület sajtóosztályán, közel hét éven át a Harangszó, majd a kolozsvári Agnus Rádió főszerkesztője, különböző sajtóorgánumok külső munkatársa, közben párhuzamosan több helyen volt segédlelkész, 2014 őszén meghívták a Bihar megyei Szentjobb község lelkészének, azóta ott szolgál. Felesége a Debreceni Egyetemen oktatáspolitikai kutató.
Molnár Judit
Krónika (Kolozsvár)

Belső parancs a nemzetegység
Aki így tudja siratni a szabadságharcosok áldozatait, az igenis méltó a szabadságra. Való igaz, hogy a 18 éves korában császárrá koronázott, süvölvény I. Ferencz József és miniszterei, tábornokai mindent megtettek tervszerűen, hogy a magyarságot gyarmatosítsák, németesítsék, átkeresztelgessék idegen nevekre, kitörölve a közéletből is anyanyelvét. Ez a császároid legény utoljára Metternich nevű miniszterétől kapott könyveket, hadd tájékozódna. A szabadságharc idején a minisztert kiiktatták, de ő leveleiben óva intette az uralkodót a gyarmatosítástól, mint képtelen vállalkozástól, mert „a magyarságot soha nem bírja Felséged németté kényszergetni”.
Az AKCIÓnak mindig megvan a megfelelő REAKCIÓja, a visszahatása, akár a rugónak. A magyar nyelv lett az összefogó abroncs, mind Mohács, mind Világos után. Az egységet vállalta az arisztokrácia is, és nem az általános behódolást. Emlékeztetni szeretném a mostani magyarokat, szabadokat – ha vannak szabad magyarok Európában ma – és megkötötteket, Nemeskürty István történészünk, művelődéstörténészünk adataival arra az időszakra, amikor az anyanyelv volt az egyetlen kötelék a nemzettudatban. Na meg a 19. század irodalma. Medgyes Lajos, Lisznyai Damó Kálmán és számos középszerű, de lelkes magyar irodalmár vette a tollat, és a maga módján írt, írt, magyarul, nemzetgyászban, kevés reménnyel. Báró Kemény Zsigmond elismerte a szabadságharc leverése utáni kényszerhelyzetet, ám maga is tollat ragadott, tudván, hogy a szó maga a megtartó ige. Az elnyomók hirdették: Németország túlzsúfolt (!), tessék áttelepedni nyájas előjogokkal Magyarországra, birtokra és közéletre, ne pedig Amerikába! Íme, az emlékeztető, mára is érvényes, azóta is tervszerű megoldás a magyarság kinyírására kisebbségben, illetve anyaországában! Lásd, ahogy én látom, hogy összekovácsoló a nyelvünk. Nemeskürty István csodálatos érveléssel mutatja föl az „új háború” jelenségét 1850 után, melyben erőt adó részt vállalt a főnemesség is, noha onnan sokan ellenezték a 48-as szabadságháborút.
Rohamosan elterjed felsőbb körökben a 9 ezüstbetűs fekete karperec, nyakék. A 13 aradi vértanú kezdőbetűiből állott, és ez volt a szövege:
Pannonia Vergiss Deine Toten Nie Als Klager Leben Sie. Magyarul:
Pannónia, ne feledd halottaidat, mint vádlók, tovább élnek ők.
A cenzúra mindenütt működött, a magyar lapok megszűntek, és ennek arányában terjedt reményáradatként: Gyáva a császár! Sok százan hagyták el menekülve az országot, külföldön szervezkedve, sokan voltak börtönökben. Garay János megsegítésére az aradi várban raboskodó szabadságharcosok 61 forint 2 krajcárt gyűjtöttek össze, és a börtönőrökkel egyezkedve juttatták ki onnan. Arany János, Gyulai Pál, Tompa Mihály, Eötvös József írtak, A falu jegyzője c. regény meghódította Angliát, Amerikát. Általános megvetés illette Ferencz Józsefet. Kossuth Lajossal az élen a császár 36 magyar vezért, minisztert, kormánytagot ítélt kötél általi halálra „in effigie” (jelképesen, távollétükben), kötélen a névtábla. Haynau, a hóhértábornok európai körútján elment Londonba is. Ott a serfőzők fölismerték rettenetes bajuszáról, nosza, megkergették, utolérték és keményen megverték. Az angol miniszterelnök csak annyit mondott erre:
Elég lett volna, ha földobálják egy pokróccal a levegőbe...
Vörösmarty 1854-ben megírta A vén cigány c. versét, Arany János a Velszi bárdokat. Az anyanyelv élt, élt a maradék irodalom, képtelenség volt – igaza volt Metternichnek – megállítani a zászlóként hívogató anyanyelv uralmát. És törpült, egyre törpült a császár ázsiója.
1859-ben csúnyán kikapott Solferinónál, hadban, III. Napóleon és II. Viktor Emánuel piemonti király seregeitől. A sors kegyes volt... A magyar népdalkincs bosszút állt az elvesztett, koldusokká senyvedt honvédekért. Arany János Családi kör c. versében a meséltető gyermekre szólt szelíden: Nem mese az, gyermek. És mesélt a honvéd, magyarul.
Erős, életes nagy példa Mohács óta is a megtartó anyanyelv a magyarok számára.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Emlékezés a tizenkét mártírra
Nagyvárad- Hétfő délután a Premontrei Öregdiákok Egyesületének és a Bihar Megyei RMDSZ közös szervezésében koszorúzásra kerül sor a Szent László plébánia templom falán elhelyezett emléktáblánál.
Az emléktábla annak a tizenkét mártírnak az emlékét örökíti meg, akik 1944 őszén életüket áldozták a Körös-híd felrobbantásának megakadályozásáért.
Az egybegyűlteket Borsi Imre Lóránt, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének társadalomszervezésért felelős ügyvezető alelnöke köszöntötte.
Rövid beszédében Huszár István, Nagyvárad RMDSZ-es alpolgármestere arra hívta fel a figyelmet: a 12 polgár azért áldozta életét, hogy megvédjék azt a hidat, amelyet ma újból lerombolnak, de ezúttal jó cél érdekében. Reményét fejezte ki, hogy az újjáépítés során nemcsak ezt az átkelőt sikerül újjáépíteni, hanem átvitt értelemben sikerül új hidakat is építeni az anyaország és Várad között, melyek lehetőséget biztosítanak arra, hogy kulturális és nemzeti autonómiánkat tudjuk itt helyben megvalósítani, illetve megtartani.
Temetetlenül
Pásztai Ottó egyesületi elnök Katona Béla egykori újságíró Várad a viharban című könyvéből idézte fel a történteket. Mint elhangzott, 1944. október 12-én hajnalban robogtak keresztül Várad főútvonalán a magyar és azok a német gépesített egységek, amelyek a város külső peremén addig harcban állottak. Már csak utóvédjeik maradtak a városban, és néhány magyar népfelkelő szakasz, 45-60 évesek. Az egyik német utóvéd egység a Bémer téren és a Szent László teret összekötő Körös-hídnál helyezkedett el. Az volt a feladatuk, hogy ezt a hidat utasításuk értelmében reggel 7 órakor levegőbe röpítsék. A pár lépésre levő Szent János utcai sarki épületnél 15-20 idős magyar honvédet hagytak hátra utóvéd poszton. Ezek, amikor észrevették, hogy a németek fel akarják robbantani a hidat, aminek stratégiailag semmi értelme nem volt, hiszen a Körösnek mindkét partján özönlöttek már a város felé a szovjet csapatok, Boér Péter tartalékos hadnagy vezetésével igyekeztek megakadályozni a fölösleges rombolást. Ám kísérletükre gyászosan ráfizettek. 12 idős honvédet percek alatt ott helyben agyonlőttek. Majd reggel 7 órakor óriási detonációval felrobbant a híd. A mártír honvédek temetetlen holtteste két napig feküdt a Körös-parton, majd jóérzésű, bátor váradi polgárok földet hantoltak reájuk, s csak december hónapban exhumálták őket s helyezték el a temetőben. A sors fintora, hogy évtizedekig nem volt szabad beszélni róluk. „Az emlékezet véges. Ma már csak kevesen vagyunk a történelmi tanúságtételre. Éppen ezért a Premontrei Öregdiákok Egyesülete felvállalta a kezdeményezést, felkérve a római katolikus és a református püspökségeket, a civil szervezeteket, illetve Várad polgárait egy emléktábla állítására. 2001-ben siker koronázta kezdeményezésünket, s azóta minden év október 12-én kegyelettel adózhatunk mártírjaink emlékének, megkoszorúzva a Szent László falában elhelyezett emléktáblájukat”-fogalmazott az öregdiákok vezetője.
A rendezvényen közreműködött Meleg Vilmos színművész, végül pedig Pék Sándor esperes-plébános mondott áldást. Megjegyzendő, hogy annak idején, a híd megsemmisülését követően, még a kommunista városvezetés is pontonhidat biztosított az átkelésre, a mostani polgármester viszont nem képes arra, hogy valamilyen módon ideiglenesen megoldja az átkelést.
A névsor
A tizenkét hősi halott névsora a következő: Bereczki Sándor 47 éves kőműves mester, Béres Sándor 52 éves nyomdász mester, Boér Péter 51 éves gimnáziumi tanár, kántor, tartalékos hadnagy, Gurzó Imre 52 éves szakmunkás, Hant Elek 51 éves asztalos mester, Huszár István 48 éves szakaszvezető, Katona József 50 éves ácsmester, Krammer Ferenc 51 éves asztalos, Nagy Gyula 51 éves telekkönyvvezető, Seres János 49 éves révi földműves, őrvezető, Simonovits János 50 éves üzemlakatos, id. Sziki Gyula 43 éves jákóhodosi földműves.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Buborékok a Szigligetiben
A két felvonásban előadott vígjáték mókás buborékjai nagyot pukkantak péntek este a színházat megtöltő közönség előtt. A hétvége folyamán háromszor is bemutatott Buborékok Csiky Gergely egyik legismertebb munkája.
A Pankotán, Arad megyében született Csiky Gergely (1842) nyolcéves korától írt verseket, és bár a papi hivatást választotta, az első irodalmi és dramaturgiai sikerek után hamar bekövetkezett az elkerülhetetlen fordulat, amely életét végleg a színházművészet tartományába vezérelte. A Buborékokat 1884. április 18-án mutatták be először a Budapesti Nemzeti Színházban.
A cselekmény az Osztrák-Magyar Monarchia Magyarországában, a XIX. század utolsó évtizedeiben, a kül-és belpolitikailag egyaránt „boldog békeidőkben” játszódik, a kapitalizmus egyre fokozódó térhódításának bűvkörében. A társadalom a gazdasági fejlődés okozta átalakulások hatására változik – kedvező vagy kedvezőtlen irányba. A rafináltabb tulajdonosréteg (a főnemesség) az üzleti világban folyatja tetemes vagyonának további gyarapítását, míg a kevésbé leleményesek (a kis- és középnemesség) jelentős veszteségeket szenvednek, sőt, el is veszítik birtokaikat. Az állami és vármegyei adminisztrációs tisztségeket betöltő hivatalnoki pozíciókban tevékenykedve ez a dzsentri réteg továbbra is ragaszkodik rangjához és saját maga irányában rendkívül nagyvonalú életstílusához. Az őket majmoló, a felkapaszkodásban az utolsó helyek egyikén kullogó réteg képviselőjeként áll a történet középpontjában a Solmay család: a férj, Solmay Ignác és neje, Szidónia, valamint három leányuk és egyetlen fiuk, akik az öntudatlan önámítás varázslatában élnek.
A látszatot mindenáron fenn kell tartani, de ahhoz, hogy ennek a feleslegességét belássák, szükséges lenne némi előrelátás és józan önkritika. Az önfeledten tékozló család feje az egyetlen a családból, aki végig a realitás ösvényén lépeget, de gyengesége megakadályozza abban, hogy a sarkára álljon, ehelyett újra és újra kölcsönökért folyamodik, hogy a céltalan költekezés tovább folytatódjék – hiába tépelődik legbelül, hiába tudja, hogy egyedül neki van meg rá a kellő esze és családfőként a névleges hatalma, hogy változtasson. A kuporgatás, de legalább a mértékletesebb háztartásvezetés gondolata fel sem merülhet, hiszen a felesége külcsínt szolgáló akaratának képtelen nemet mondani. A bőség, a csillogás buborékjai egyenként pukkannak szét menthetetlenül.
Az emberi büszkeségből, vagy inkább butaságból fakadó tékozlást, a közvetlen környezetünknek és a társadalomnak való megfelelési kényszert lehet tragikusan és komikusan is ábrázolni. A Buborékok vígjáték, így a tragikumot közvetve, a komikum segítségével palástolja, és csak láthatatlan díszletként, a háttérből engedi az árnyékként lebegő bukás kísértetét felsejleni. A darab végén a kísértet az adósságokat igazoló dokumentumok előkerülő papírhalmazai formájában sújt le, de Solmayék esetében a beköszöntő csőd viszonylag olcsó áron váltja be a fenyegetést: két eljegyzéssel, egy igaz barát nem várt segítségével és egy kényszerű vidékre költözés jövőbeli képével adja a szabadulást.
Szamos Mariann
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Olcsóbb a román áram Magyarországon, mint idehaza
A magyarországi fogyasztók 0,11 eurót fizetnek 1 kWh áramért, melynek egy része Romániából származik. Nálunk 0,13 euróba került a hazai előállítású elektromos energia.
2015 első félévében Románia 27 millió euró értékben exportált áramot. Az idehaza megtermelt elektromos energia harmadik legnagyobb vásárlója Magyarország, a kivitel 20 százaléka az anyaországba irányul. A román áram első számú felvevő piaca Bulgária, a második pedig Szerbia.
Annak ellenére, hogy Magyarország tőlünk vásárol áramot, a magyar fogyasztók villanyszámlája kisebb, mint a hazaiaké. Az Európai Unió statisztikai hivatalának, az Eurostatnak az adatai szerint az idei első félévben a romániai háztartások átlagosan 0,13 eurót fizettek egy kWh-ért. A határ nyugati oldalán ennél kevesebb, mindössze 0,11 euróba került az egységnyi elektromos energia.
A különbség első látásra nem számottevő, ám egy átlagos romániai háztartás havonta 200 kWh áramot használ, ami éves szinten 48 eurós, vagyis mintegy 200 lejes pluszkiadást jelent. Figyelembe véve a hazai jövedelemszintet, ez nem elhanyagolható összeg.
A cseheknél és a bolgároknál is olcsóbb, mint nálunk
Egy évtizeddel korábban még nálunk volt olcsóbb az elektromos energia. 2005-ben Romániában csak 0,077 euróba került egy kWh, míg Magyarországon 0,106 euróba. Azóta azonban nálunk egy folyamatos dráguló tendencia érvényesül. Ezzel szemben Magyarországon 2010-ben volt maximumon (0,17 euró) a háztartási elektromos energia ára, azóta azonban, a rezsicsökkentési politikának betudhatóan évről-évre csökken. 2012 óta az anyaországban 27 százalékkal lett olcsóbb az áram. Ugyanazon időszakban nálunk szinte ugyanolyan mértékben, 24 százalékkal drágult a háztartási energia.
Az Eurostat legfrissebb adataiból kiderül, hogy nálunk nem csupán a magyarországiak fizetnek kevesebbet az áramért, hanem a csehek is, annak ellenére, hogy az átlagkeresetük a miénknél mintegy 80 százalékkal nagyobb. Az Európai Unión belül az legszegényebb tagországban, Bulgáriában a legkisebbek a villanyszámlák.
Kedvezőtlen kilátások
A hazai kilátások az elkövetkező időszakra nem kedvezőek, derül ki az Energetikai Hatékonyság – Országos prioritás az energetikai szegénység csökkentése, az életminőség és a fogyasztók biztonságának javítása szempontjából című, a jövő hónap elején bemutatásra kerülő tanulmányból.
„Románia integrációja az egységes európai energiapiacba, az EU várakozásaival ellentétben nem az árak csökkenését, hanem szinte duplájára történő emelkedésüket fogja eredményezni. Ez egy rövid, a 2015-től 2018-ig terjedő időszakban, sokkszerűen következik majd be, s valószínűleg az utolsó, politikai döntésnek betudható növekedés lesz. (…) A lakosság szegény rétegeire gyakorolt hatása nehezen elviselhető lesz. Az áremelkedés növelni fogja a sérülékeny fogyasztók számát, valamint a lakosság energetikai szegénységét” – olvasható az Energiaár-szabályozó Országos Hatóság és a Román Akadémia megrendelésére készített tanulmányban.
A dokumentum készítői megállapítják, hogy idehaza az energetikai beruházások költségeit áthárítják a fogyasztókra, bár méltányosabb volna, ha ezeket a beruházó vagy az állam állná.
Pengő Zoltán
maszol.ro

Bukarest visszautasítja a rakétapajzs telepítésével kapcsolatos orosz vádakat
Bukarest megalapozatlannak minősítette azokat az orosz vádakat, amelyek szerint az amerikai rakétavédelmi rendszer egyes részeinek Romániába telepítésével az Amerikai Egyesült Államok és Románia megsértené a közepes hatótávolságú nukleáris rakétákról szóló szerződést (INF).
A román külügyminisztérium kedden közleményben reagált arra, hogy Mihail Uljanov, a moszkvai külügyminisztérium fegyverkezéskorlátozási és fegyverzetellenőrzési osztályának vezetője az ENSZ-közgyűlés egyik bizottsági ülésén felhívta az Amerikai Egyesült Államokat és Romániát, hogy álljanak el terveiktől, „amíg nem túl késő”.
Uljanov – akinek a figyelmeztetését a moszkvai külügyminisztérium idézte internetes oldalán – azt állította, hogy közepes hatótávolságú célkövető rakétákat és felfegyverzett drónokat csak hadihajókra szabad telepíteni, szárazföldre nem. Úgy vélte: az Aegis rakétaelhárító rendszer szárazföldi alkalmazásával és az Mk-41-es függőleges rakétakilövők Romániába telepítésével Washington és Bukarest megsérti az INF-szerződést.
Korábban egy orosz tábornok azt állította, hogy az Aegis Ashore szárazföldi rakétavédelmi rendszer által használt, Romániába és Lengyelországba telepítendő Mk-41-es univerzális rakétakilövők nemcsak (robbanófej nélküli) SM-3-as elfogók, hanem Tomahawk manőverező robotrepülők kilövésére is alkalmasak – írta a diplomáciai csörtéről beszámoló román Agerpres hírügynökség.
A bukaresti közlemény rámutat: a rakétapajzs kizárólag önvédelmi célokat szolgál, az ENSZ Alapokmány és a nemzetközi jog előírásaival összhangban. A román külügyminisztérium arra emlékeztet, hogy az 1987-ben aláírt INF-szerződés a földi célpontok ellen bevethető fegyverzetre vonatkozik, nem pedig az olyan légi elfogókra, amilyenek a dél-romániai Deveseluba telepítendő SM-3-as I B típúsú rakéták. Bukarest szerint az Aegis Ashore rakétavédelmi rendszert kizárólag légi célpontok elfogására irányuló rakétákkal tesztelték, és ez a jövőben sem változik.
Az INF-szerződésre való hivatkozás azért is megalapozatlan, mert a rakétavédelmi rendszerről aláírt román-amerikai szerződés értelmében Romániába nem kerül nukleáris fegyverzet – szögezte le a bukaresti külügyminisztérium.
Az amerikai látogatatásáról hazaérkező Gabriel Oprea román miniszterelnök-helyettes vasárnap úgy nyilatkozott, hogy az eredeti ütemtervnek megfelelően még idén hadrendbe állítják a romániai Deveselun épülő rakétavédelmi támaszpontot.
MTI
Székelyhon.ro

Bezárt a “magyar szoba” Sepsiszentgyörgyön
A székelyudvarhelyiek közül sokan, miután (Magyarország felé dolgozó) területi tévéstúdiója lett a városnak, a csíkiak, miután ott magyar főkonzulátust nyitottak, kissé lekicsinylően mondták, hogy Szentgyörgyön “magyar szoba” nyílott, mert nekik csak annyi jutott. Tény, hogy a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi Magyar Kulturális és Koordinációs központja (2006 óta) komoly intézménnyé nőtte ki magát, amely igen jelentős eseményeknek adott otthont, illetve olyan programokat is kezdeményezett az évek során, amelyek maradandó hatásúak. Ezt az intézményt négy éven át – 2011 szeptembere és 2015 augusztusa között – Lakatos Mihály vezette.
Lakatos Mihály (1964) Székelyudvarhelyen született, magyar–francia szakos tanár, író, szerkesztő, műfordító, nagyon jól tudta, hová pályázik. Túl mindezeken, “odakint” is olyan munkakörben dolgozott, amelyben nemhogy elszakadt volna szülőhelyétől, hanem még inkább idekötötte magát a határ innenső oldalán levő magyar kultúrához, hiszen korábban, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának (NKÖM) főosztályvezetőjeként tevékenykedett. Annak idején tevőlegesen is hozzájárult, hogy ez az intézmény létrejöjjön Sepsiszentgyörgyön, de túl mindezeken, folyamatosan szervezett ösztöndíj-programokat, táborokat az erdélyi és székelyföldi írók részére. Mandátuma most lejárt, s ezzel a Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központja (MKK) sepsiszentgyörgyi kirendeltsége, legalábbis időlegesen, bezárta ajtaját. A magyar kormány egyelőre nem hirdette meg a megüresedett posztot.
Ez az intézmény annak idején azért jött létre, akkortájt a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma kezdeményezésére, hogy elsősorban a székelyföldi régióba juttasson el bizonyos kulturális programokat.
Az intézmény vezetője Romániába tizennyolc év után tért vissza, ahol, mint mondotta, a körülmények nem változtak meg annyira, hogy ne tudott volna könnyen beilleszkedni. Sűrű programja volt, általában heti egy tevékenységet szervezett, s a szűkös anyagi keret, meg az emberi korlátok ellenére is terveinek mintegy nyolcvan százalékát megvalósíthatta. Ilyen kiemelkedő program volt a „madéfalvi veszedelemmel” kapcsolatos képzőművészeti pályázat, amelyre 35 remek alkotást küldtek be, s amelyeket sikerült a helyi önkormányzat tulajdonába juttatni. Emlékezetes és fontos pillanat volt a közös román–magyar értékeket bemutató programok között a sepsiszentgyörgyi Hubbes László Hamvas Béla-fordítása, annak megjelentetése és bemutatása, és jó ötletnek tartja a Gábor Áron-pályázatot is. Fájlalja, hogy félbemaradt a magyar építészek bemutatása. Öt évre tervezett. Ha lett volna lehetőség akkor be tudna fejezni a magyarok történetéről szóló előadás-sorozatot is, amellyel csak a Horthy-korszakig sikerült eljutni, most következett volna az észak-erdélyi történet, ez kiemelten szerepelt volna mint az ittenieket különösen érdeklő fejezet, aztán a második világháború, a Rákosi-korszak, 1956, a Kádár-korszak és végül a rendszerváltás. “Így lett volna teljes a kép. – Így is örvendek – mondotta -, hogy Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen több ezren vettek részt a lezajlott előadásokon, s az is nagy elégtétel, hogy középiskolás diákoknak – rendhagyó történelem órák keretében – mutathattuk be a történelem bizonyos aspektusait, s talán felkelthettünk bennük a múlt iránti érdeklődést is.” Van egy másik projekt is, amely túllépi a mandátumot: az Erdélyi Magyar Írók Ligájával közösen szervezett, 2015. szeptember 3.és 5. között, Árkoson lezajlott zajló tábor, ahol jelen volt néhány magyarországi író, akit fordítottak román nyelvre, és román író, akinek műveit magyar nyelvre ültették át, valamint műfordítók is. Mindig jó, főleg, ha két olyan népről van szó, mint a román és a magyar, ha a művészek megismerik egymást, általában az ilyen barátságok jót tesznek a kétoldalú kapcsolatoknak. Ezt a tanácskozást követné egy kortárs magyar irodalmi antológia megjelentetése román nyelven. A Nemzeti Kulturális Alap támogatja a kezdeményezést, és a szervezés is elég jó szinten áll, feltehetőleg 2016 májusában a Bookfesten majd be lehet mutatni a két könyvet, egy verses- és egy prózakötetet, amely a kortárs magyar irodalom aktuális állapotát tükrözi.
Az intézmény jövőjéről egyelőre nem tudni semmit. Azt mondja Lakatos Mihály, hogy érkezése előtti is volt egy három hónapos időszak, amikor üres volt ez a poszt. Ő maga, lévén családos ember, aki három fiúgyermeket nevel, nem kíván a továbbiakban itt dolgozni, mert a gyermekeket megviselné az újabb környezetváltás, de minisztériumi beosztásában a jövőben is hasonló tevékenységet folytat majd, ezek után nem Sepsiszentgyörgyön, hanem ismét Budapesten.
Tegyünk hozzá még annyit, hogy reméljük, a közeljövőben is fog publikálni a Kultúrhonban, hiszen az elmúlt négy év során, több-kevesebb rendszerességgel jelen volt ebben a rovatban.
Simó Márton
Székelyhon.ro

Románia a migrációs válság megoldásának aktív szereplője akar lenni
Románia része akar lenni a migrációs válság megoldásának, szolidaritást vállalva az Európai Unió többi országával – hangoztatta Klaus Iohannis államfő szerdai sajtóértekezletén.
Iohannis az Európai Unió külső határai megerősítésének és a szíriai béke megteremtésének szükségességét hangoztatta, hozzátéve, hogy Románia mindkét kérdésben aktív szereplője lehet a megoldás megtalálásának.
Az elnök szerint országa „eddig is jól teljesített" a külső határok védelmét illetően, és úgy viselkedett, mintha már ténylegesen tagja lenne a schengeni övezetnek.
Szíriával kapcsolatban Iohannis elismerte, hogy Románia nem tartozik a legfontosabb szereplők közé, de rajta kívül nem sok olyan állam van, amelynek még van diplomáciai személyzete Damaszkuszban, és így hozzájárulhat a felek közötti közvetítéshez.
MTI
Erdély.ma

Hogyan gondolkozzunk nagyban helyi szinten is?
A Hargita megyei gazdaságfejlesztési törekvésekről, a helyi fejlesztésekről tartott előadást Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke október 14-én Brüsszelben, a Régiók Bizottsága (RB) négynapos Open Days rendezvényén.
A Hargita Megye Tanácsa által, három magyarországi testvérmegyéje – Békés, Hajdú-Bihar, Pest –, valamint Románia RB-delegációja partnerségével szervezett workshopot Twinned regions open for support of SMEs and urban-rural development through EU funded projects (Testvérmegyék a kkv-k és a vidéki-városi fejlesztések EU-s támogatásáért) címmel szervezték meg. A Hargita megyei tanácselnök rendkívül fontosnak nevezte a jó gyakorlatok és szakmai tapasztalatok megosztását a testvérmegyékkel, mert az hatékonyabb fejlesztést eredményezhet, és segít a hibák kijavításában.
Felsorolta a testvérmegyéket és az azokkal folytatott kiváló együttműködést kulturális, egészségügyi, turisztikai, mezőgazdasági téren. Példaként említette a magyarországi sajtkészítő mesterek székelyföldi gazdáknak tartott bemutatóit. Elmondta, hogy a megye gazdaságfejlesztési programja elsősorban a kistermelőket meg a kis- és középvállalkozókat célozza. Szólt a hatékony erdőgazdálkodásra irányuló lépésekről is, köztük a Robinwood Plus európai uniós pályázatról, és hangsúlyozta a nyersanyag helyi feldolgozásának fontosságát. Borboly Csaba felhívta a figyelmet a brüsszeli képviseleti irodára, amely segít az említett jó gyakorlatok átvételében, szakmai tapasztalatcserékben. A rendezvényt Alin Nica, az RB romániai delegációjának vezetője nyitotta meg. Hargita megye részéről beszélt még Csák László régiófejlesztési szakértő, aki elméleti előadást tartott a helyi fejlesztés témájában, amelyre – mint azt levezette – a régió a legmegfelelőbb szint. Azt is elmondta, hogy a régiók regionális hálózatok megteremtésével, tudásátadással és regionális arculat kialakításával segíthetik a kkv-kat. Kijelentette, hogy nemcsak az infrastruktúra-bővítésre kell összpontosítani, hanem a „szoft” fejlesztésekre is.
Pajna Zoltán hajdú-bihari és Zalai Mihály békési elnök a regionális együttműködésekről értekezett, Alin Nica pedig a Temes megyei Dobosdon egy volt téesz helyén, uniós forrásokból és magánbefektetésből létesített ipari parkról szóló esettanulmányt mutatta be. Jelen volt Sógor Csaba és Winkler Gyula európai parlamenti képviselő is. Sógor Csaba az optimális politikai környezet megteremtésének szükségességét hangsúlyozta a regionális fejlesztések terén, ehhez szükség van a román–magyar államközi egyezményben foglaltak gyakorlatba ültetésére, a közös infrastruktúra-fejlesztésre, és nem utolsósorban a schengeni övezethez való csatlakozás is előnyt jelentene. Winkler Gyula a decentralizáció fontosságát emelte ki az uniós források lehívása szempontjából, ugyanis Románia sokkal nagyobb potenciállal rendelkezik e források felhasználását illetően. A workshop után székelyföldi hagyományos termékeket kóstolhattak a résztvevők.
Az OPEN DAYS egy évente megrendezett négynapos, brüsszeli központú rendezvény, amelynek során a régiós és városi közigazgatásban dolgozó tisztviselők, valamint szakértők, oktatók és kutatók oszthatják meg egymással a regionális és városfejlesztés területén kialakult bevált módszereiket és ismereteiket. A rendezvény emellett az EU kohéziós politikájának fejlesztésével kapcsolatos politikai kommunikáció elismert fóruma is, amely ráirányítja a döntéshozók figyelmét arra, hogy az uniós döntéshozásban a régiók és városok szempontjait is figyelembe kell venni.
Az OPEN DAYS a legnagyobb ilyen jellegű európai nyilvános rendezvény. Idén október 12–15. között mintegy 6000 résztvevő és 600 felszólaló gyűlik össze Brüsszelben Európa minden részéből, sőt még Európán kívülről is, hogy részt vegyen a regionális és helyi fejlesztéshez kapcsolódó mintegy 100 workshopon, a vitákon és hálózatépítő programokon, illetve különböző kiállításokat tekintsen meg. A szervezők a programot minden évben az uniós menetrend aktuális súlypontjaihoz igazítják.
Közlemény
Erdély.ma

A minőségi oktatáshoz több kell
Régi adósságát törleszti a román állam a tanügyi bérek emelésével, és nem is teljes egészében, hiszen a hétfőn jóváhagyott 15 százalékos növelés jócskán elmarad attól az 50 százaléktól, amit 2008-ban egy emberként szavazott meg a parlament, csakhogy azt a törvényt nem alkalmazták, sőt: 2009-ben kormányhatározattal érvénytelenítették. Ez a módszer nem csupán a törvényhozó és a végrehajtó hatalom felelőtlenségét, hanem a hazai jogrendszer fonákságait is mutatja, és ne higgyük, hogy most a jobb belátás vezérelte a döntéshozókat: ismét választások következnek, így újra megpróbálják megvásárolni a pedagógusok jóindulatát.
Más emelésekkel együtt ugyanis idén összesen 26,7 százalékkal nő a tanügyiek bére, egy kezdő tanáré 200 lejt ugrik (havi 1580 bruttóra), a már hosszabb ideje oktató, jól képzett kollégáké pedig 3500 lejig, és azért ez már tisztes jövedelem Romániában, ha nem is nyugati színvonal. De hát mi az? Az oktatási rendszer biztosan nem, és ezt kellene végre belátni Bukarestben is. Fontos a tanítók, tanárok megbecsülése, de a tudásalapú társadalomhoz nem csupán pénz kell, és nem csak a bérekre. Hosszú távú tervezésre, kiszámíthatóságra, hatékonyságra van szükség az iskolai munkában, és eddig sokkal többet foglalkoztak a külsőségekkel, mint a lényeggel. Huszonöt évvel a kommunizmus bukása után a gyermekek többé-kevésbé szépen felújított épületekben töltik napjaikat, és ingyen tízórait kapnak, de a tanterv vajmi keveset változott, és ha igen, akkor sem mindig javára. A kisiskolások tízkilós táskák súlyától nyögnek, a tizenöt éves kamaszok pedig napi nyolc órát ülnek a padban (heti egy tornaóra mellett, aminek súlyos egészségügyi következményei már látszanak), és otthon még négyet görnyednek a házi feladatok fölött. Minden tanévkezdéskor hiányzik valamelyik tankönyv, a végzős évfolyamok számára sokszor tanév közben változnak a vizsgafeltételek, az érettségiig jutó diákok igen nagy hányada funkcionális analfabéta, a legkiválóbbak pedig nagyon jól tudják, hogy a beléjük sulykolt tananyag mennyire elavult és hasznavehetetlen. Ezzel kellene valamit kezdeni! A hazug román történelemoktatást már nem csupán a magyarok unják, és van más rendeznivaló is. Jó lenne előbb a történelemből megismerni a korszakokat, és csak utána foglalkozni ezek irodalmával, jó lenne előbb anyanyelven megbarátkozni a nyelvtani fogalmakkal, és csak azután románul, és azzal is jobban járna tanár és diák, ha a kilencedikes informatika és a tizedikes fizika megértéséhez szükséges matematikával nem tizenegyedik és tizenkettedik osztályban foglalkoznának. A sor folytatható, de minek? Ezekkel a visszásságokkal minden család szembesül, csak épp azok nem akarják látni, akik tehetnének is valamit azért, hogy javítsanak a helyzeten...
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Élünk s hallgatunk
Nemhogy veszti: épp visszakapja aktualitását a címben kiemelt szófordulat. Amit ugyebár egyfajta köszönésként használ(t)unk jobb sorsra érdemes tájainkon, s nem is ok nélkül. Hiszen alig múlt el – huszonöt év nem nagy idő – ama rettenetes korszak, mikor a szó szoros értelmében is az egészség alapfeltétele volt a hallgatás. És most újra. Újra?
A kormánypártok kemény (értsd: nacionalista) vonala visszatetetné a büntető törvénykönyvbe a nemzeti szimbólumokkal szembeni tiszteletlenség büntethetőségét. Ami benne volt régen a Btk.-ban, aztán a nagy kínnal, keservvel kinyögött új törvény (amúgy nem önszántukból vették rá magukat törvényhozóink a számos módosítást igénylő változtatásra, hanem európai nyomásra, a közös uniós törvénykezéshez való igazodás szükségessége miatt) már nem tartalmazza. De minek is? Valaki vagy tiszteli nemzeti jelképeit, vagy nem. Erőszakkal rávenni bárkit is, hogy megdobbanjon szíve szélben kifeszített trikolórja láttán – eleve kudarcra ítélt kísérletezés. Azonkívül, aki nem oly ájtatossággal megy el bármely, az ország címerét tartalmazó intézmény felirata mellett, mint a hívő ortodox, ki keresztet vet temploma előtt elhaladtában, lehet még jó hazafi. Azokról nem is beszélve, akik az ország nemzeti ünnepén otthon, a jó melegben üldögélnek, s a tévében kedvenc sorozatukat nézik. Az állam pecsétje meg jó helyt van, ahol épp, erről tudják a legkevesebben, hogy az alkotmányban rögzített nemzeti jelképek sorát zárja.
Persze, sem Botoşani-ban, sem Craiován nem fognak soha senkit börtönbe zárni azért, mert „becsmérlő arckifejezés” révén tiszteletlenséget követett el az állam valamely szimbóluma ellen. Merthogy a tisztelt honatyák, akik a nemzeti jelképekkel szembeni tiszteletlenség büntethetőségét oly hevesen szorgalmazzák, többek közt ilyképp határozzák meg azt, hogy mit értenek a tiszteletlenség fogalma alatt. Van azért konkrétabb megfogalmazás is a büntethetőségek felsorolásában, például a jelképeket vagy hatóságokat káromló szavak, beszédek, szlogenek. Amit rá lehet húzni bármely tüntetés résztvevőire, hiszen akár a gazdák tiltakoznak az alacsony tejfelvásárlási árak miatt, akár a kismamák követelik a semmire nem elég gyerekpénz emelését, mindannyian a kormányt szidják. A mindenkorit. Bár a szociáldemokraták és kitartó kiszolgálóik rendesen bebiztosították magukat, hogy még jó ideig ők kormányozhassák ezt az iránytű nélküli hajót.
Mit is mondhatnánk erre? Szerelem erőszakkal? És hogy továbbra is: élünk s hallgatunk? Drága jó Misi bácsi azt válaszolta a közhellyé vált hogyvagyra: élünk, míg élünk, de hallgatni, azt soha nem fogunk.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hogyan épült a Nép Háza?
Egy „koncsentrás” emlékei
Talán nincs még egy modern kori épület e földkerekségen, amely annyira vitatott lenne, mint a bukaresti parlament épülete. Melyet még a diktátor kezdett el építtetni, víziójában a Köztársaság Házának vagy Nép Házának – ahogy még harminc évvel ezelőtt nevezték – az általa átépítendő főváros leglátványosabb épületének kellett volna lennie, rendeltetése szerint az elnöki rezidencia mellett az összes központi irányító hatalom (Nagy Nemzetgyűlés, a Román Kommunista Párt Központi Bizottsága stb.) helyet kapott volna benne, illetve környékén épült volna fel még számos államhatalmi (minisztériumok), művelődési (akadémia, múzeumok, opera, nemzeti könyvtár stb.) intézmény székháza.
Lenyűgözőek az épülettel kapcsolatos számadatok: hossza 270, szélessége 240 méter, magassága a föld színétől 86 méter, mélysége az alatt 92 méter; építéséhez egymillió köbméter márványt, öt és fél ezer tonna cementet, húszezer tonna homokot, hétezer tonna vasat, ezer tonna bazaltot, három és fél ezer tonna kristályt, kilencszáz köbméter faanyagot, kétszázezer köbméter üveget, kétszázhúszezer négyzetméter szőnyeget, háromezer ötszáz négyzetméter bőrt használtak fel; az építkezésen hétszáz tervező és mintegy húszezer munkás dolgozott éjjel-nappal. A számos helyen hozzáférhető adatok egyike sem említi azonban, hogy a húszezer munkás jó része nem önszántából építette a Nép Házát: szakmunkások sokaságának – kiket az állami vállalatok „ajánlottak fel” – szabályos katonai behívó alapján kellett hónapokig Bukarestben dolgoznia. Ők voltak az erdélyi magyarság körében a concentrare (behívó) román szó átvételével „koncsentrásoknak” nevezett kényszermunkások. Így került a sepsiszentgyörgyi egykori gépkocsialkatrész gyárból, az IMASA-ból 1985 nyarán-őszén a Bukarest szívében kialakított hatalmas építőtelepre Elekes József is: magas képesítésű hegesztőként csoportvezető volt, tehát több, mint egyszerű munkás, az építendő monstrumról azonban mégis igen kevés ismerettel rendelkezett. Elekes József féléves bukaresti emlékeinek felelevenítése előtt azonban nézzük meg, hogyan született meg és mi is a Nép Háza.
Ötletadó földrengés
Nicolae Ceauşescuban már az 1970-es évek elején elhatalmasodó megalománia megszülte a főváros átalakításának ötletét, miután „felépítette” az országot – teleszórta Romániát észszerűtlenül, például a nyersanyaglelőhelyektől nagy távolságra telepített gyárakkal –, a történelemben mint a modern Bukarest megalkotója szeretett volna fennmaradni. Terve kivitelezéséhez a döntő lökést Észak-Koreában tett látogatása, a mintát az általa csodált és irigyelt Kim Ir Szen átépítette Phenjan, az alkalmat pedig az 1977. március 4-ei földrengés adta, mikor Bukarest egy része romba dőlt – illetve a „nem biztonságos épület” jelszóval ezt követően bontottak le pár, a kommunista hatalom számára „kényelmetlen” épületet, köztük templomokat is.
A Bukarest-projektnek nevezett fővárosi szisztematizálás tehát 1977-ben indulhatott el. Ceauşescu a főváros kormányzati negyedének kiépítéséhez keresett megfelelő helyet, és ezt az Arzenáldombon és környékén meg is találta. Pontosabban egy negyvenéves tervet vett át, hiszen II. Károly király még 1935-ben ugyanerre a természetes magaslatra (a terepszintből mintegy 18 méterre kiemelkedő domb megemelésére aztán az 1980-as évek építkezésekor egy kicsit még rásegítettek) szándékozott felépíttetni a képviselőház épületét, 1938-ban be is jelentették a bontások megkezdését, de a második világháború megakadályozta a folytatást.
Ceauşescu megalomániájára nem jellemző módon nem siette el az építkezést. Előbb a kormányzati negyed, majd a Nép Házának tervezésére országos versenyt hirdetett meg, a tetszését elnyerő munkát egy fiatal építész, Anca Petrescu készítette el. Petrescu és a mellé rendelt csapat a legapróbb részletekig mindent lerajzolt, emeletenként szétszedhető maketteket készítettek, sokszor a diktátor kérésének megfelelően átalakítva a terveket. Ez a folyamat közel öt esztendőn át tartott, 1977-től 1982-ig, közben pedig elkezdték az építőtelep kialakítását, a főváros régi központjában több mint hét négyzetkilométeres felületen mindent lebontottak, ekkor esett áldozatul számos műemlék épület – köztük 22 templom – is. Akadt köztük olyan, amely nem lett volna útjában a kialakítandó központnak, de a nagy buzgóságban vagy egyes állítások szerint éppen Elena Ceauşescu személyes utasítására ezeket is lerombolták. Volt, amelyet megmentettek, az 1990-es, 2000-es években többször és szívesen nyilatkozó Anca Petrescu például úgy emlékszik, a Mihály Vajda-templom megmentését ő érte el a diktátornál (ez lehetett az, amelynek költöztetésére a „koncsentrás” Elekes József is utal a későbbiekben). A rombolás egyébként több mint negyvenezer ember kitelepítését is jelentette, a munkát sorkatonákkal végeztették, így lehetett a költségeket minimálisra csökkenteni.
A legnagyobb titokban
A Nép Háza alapkőletételére 1984. június 25-én került sor, természetesen a kor szokásának megfelelő nagy ünnepség közepette. Az építkezés már következő hónaptól hatalmas ritmusban zajlott, egy év múlva, mikor Elekes József odakerült, már több tíz méter magasban dolgoztak. Jó munkaelosztással egyszerre többféle szakembert foglalkoztattak, az alsóbb szinteken már a belső kivitelezésen dolgoztak, mikor fenn még csak hegesztették az épület tartóvázának vasszerkezetét. Ugyancsak Anca Petrescu mondta el egy interjúban, hogy a tervezők nem győzték készíteni a részletrajzokat, nemcsak a munkások dolgoztak éjjel-nappal, hanem ők is. Ceauşescu nagyon igényes volt, minden fontosabb belső tér kialakítása előtt be kellett mutatni neki a több változatban elkészített terveket, „hasznos utasításai” alapján sokszor az utolsó percben módosítani. Olyan is előfordult, hogy már beöntött betonszerkezetet bontatott el, az épület struktúráját alakíttatva át menet közben. A civil alkalmazottak és a katonai behívóval dolgoztatott kényszermunkások csak az épület egy nagyon körülhatárolt részén mozoghattak, nem volt tudomásuk arról, tőlük pár méterre milyen építkezés zajlik. A tervrajzokat nem szabadott kivinni az irodából – mint az a későbbiekben Elekes József elbeszéléséből kiderül –, az építőtelepet katonai őrség felügyelte. A nagy titkolózás eredménye az lett, hogy például a krassó-szörényiek körében – akiket főként a Nép Háza földalatti szintjeinek kialakításakor rendeltek az építkezéshez – az a szóbeszéd terjedt el, hogy a bunkerek építésében részt vevők koporsóban térnek haza. A kommunisták ugyanis csak akkor voltak biztosak, hogy a „titok” nem kerül a „külföldi ügynökségek” kezébe, ha elteszik láb alól azokat, akik az építkezésben részt vettek. Ezért a krassó-szörényi „koncsentrások” sok mindent elkövettek, sok „ismerőst” megmozgattak, hogy kibújjanak a behívó kötelezettsége alól. Elekes József ilyen esetről nem tud, az viszont tény, hogy Bukarestbe érkezésekor neki is „feldolgozták”: vigyázzon, mit beszél. Ráadásul nyílt titok volt a besúgók léte: ilyen légkörben nem csoda, hogy a munkások egymás közt sem osztották meg tapasztalataikat, élményeiket.
Rekordok könyve
A terv szerint a Nép Házának 1990 augusztusára kellett volna elkészülnie. Az építkezés elkezdésétől, 1984 nyarától Ceauşescu minden szombaton meglátogatta az építőtelepet. Sorra vette a többi építkezést, a metró, a Nemzeti Könyvtár, a Nemzeti Múzeum után dél körül ért dédelgetett álmához, a Nép Házához. Utolsó látogatása különleges volt: 1989 novemberében vagy decemberében, egy hétköznapon ment az építőtelepre, Anca Petrescu visszaemlékezése szerint kíséret nélkül, csupán feleségével. Feltűnő volt az is, hogy a mindig ápolt kinézetű diktátor akkor borostásan jelent meg. Az épületre kitűzendő hatalmas trikolór elhelyezésére kért megoldást a tervezőtől, az a torony ugyanis, ahová Ceauşescu szánta a zászlót, olyannyira szélnek kitett, hogy ott semmilyen vászon nem bírta volna. Végül nem kellett új helyet találni a zászlónak, alig néhány hét múlva a diktátort és feleségét a forradalomnak álcázott államcsíny során a posztkommunista rögtönítélő bíróság kivégeztette. 1989 decemberére a Nép Háza mintegy 80 százalékban készült el. Akkori állapotában az építkezés összegét 19 milliárd lejre – más adatok szerint 1,75 milliárd amerikai dollárra – becsülték. Az épületben közel ezer helyiség található, ebből 440 irodáka, több mint harminc konferenciaterem. A felhasznált építőanyag mind Romániából származik, kivétel néhány mahagónifából készült ajtó, ezek anyagát Ceauşescu ajándékba kapta egy másik diktátor barátjától, az akkori Zaire (ma Kongói Demokratikus Köztársaság) elnökétől, Mobutu Sese Sekotól.
A Nép Háza a rekordok könyvébe is bekerült: 330 ezer négyzetméteres belső felületével a világ második legnagyobb középülete a Pentagon után, az elsőséget pedig két kategóriában is tartja: a világ legnehezebb épülete és Románia leglátogatottabb látványossága.
Felrobbantani vagy tovább építeni
Az épület sorsában 1989 töréspontot jelentett. A kommunista diktatúra megbuktatásakor közutálat tárgyát képezte, hiszen abban az „aranykorban” emelkedett látványos gyorsasággal, amikor az ország lakosságának a nem kiváltságosokhoz tartozó nagyobbik fele kemény nélkülözésre ítélve, szellemi terrornak kitéve tengette napjait – eközben, minden tiltás és titkolózás ellenére, köztudott volt, hogy a Nép Házába mekkora vagyont vert bele Ceauşescu. És közszájon forgott az is, hogy az épületben számos helyen különleges megoldásokat kellett alkalmazni, így például a zárt terek szellőztetését is természetes légáramoltatással kellett megoldani, Ceauşescu ugyanis betegesen félt attól, hogy a levegőn át megmérgezik.
Ekkoriban a kommunista múltat jelképező épület lerombolása (dinamittal való felrobbantása) is szóba került, mások éppen a kommunizmus múzeumának ideális székházát látták benne (ez az ötlet egyébként időnként felröppen, legutóbb éppen a frissen államfővé választott Klaus Johannis beszélt létrehozásának fontosságáról, megvalósítása azonban még idő kérdése). Az extrém ötletek között szerepelt kaszinóvá alakításának lehetősége is.
Végül az 1990 elejére felhagyott építkezést a gazdátlanná vált építőtelepek elkerülhetetlen sorsától, azaz a szétlopkodás veszélyétől a külföldi média mentette meg, számos televíziós és nyomtatott sajtótermék újságírója készített színes, olykor nem is nagyon objektív beszámolót „Ceauşescu megalomán álmáról”, a „diktátor palotájáról”. Rövid szünet után újrakezdték az építkezést (mely egyébként mai napig sem befejezett), pár év múlva a képviselőház, újabb néhány esztendő múlva másik szárnyába a szenátus is beköltözhetett. Elhelyezése a nép érzelmi skáláján még mindig inkább az elítélt múlt felé közelíti, ehhez nagymértékben hozzájárul a két intézményről, a parlament alsó és felső házáról kialakult kép is. Beszédes tény, hogy a – legfőképp bukaresti – köznyelvben mai napig is többen emlegetik a Nép Háza néven, mintsem mai hivatalos megnevezésén, a Parlament Palotájaként. De ez a fejezet már nem tartozik a „koncsentrások” történetéhez.
(folytatjuk)
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Huszonöt éve a község és a térség kulturális életében
Ünnepelt a fehéregyházi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület
Fennállásának 25. évfordulóját ünnepelte október 10-én a fehéregyházi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület. A rendezvénynek a segesvári Gaudeamus Ház adott helyet. "Szeretném, ha ez az egyesület még sok évig fennmaradna, már csak névadója iránti tiszteletből is" – jelentette ki Szabó József elnök.
Máthé Loránd diák Petőfi Sándor A nemzethez című versével nyitotta meg a rendezvényt, amelyen Nagy Judit, az egyesület kulturális alelnöke köszöntötte a meghívottakat: dr. Grezsa István miniszteri biztost, Brassai Zsombort, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnökét, Kispálné dr. Lucza Ilonát, a magyarországi Országos Petőfi Társaság elnökét, a kiskőrösi Petőfi- szülőház és emlékmúzeum igazgatóját, Kiskunfélegyházáról Tóth Imre Gyulánét – a Magyar Kultúráért Határok Nélkül 2001 Alapítvány elnökét, Csép Éva Andreát, az RMDSZ Maros megyei Nőszervezetének elnökét, Ferencz Orsolya énekművészt, a Petőfi-program ösztöndíjasát, az Országos Petőfi Sándor Társaság tagjait és minden jelenlevőt. Az egyesület elnöke, Szabó József az egyesület megalakulásának körülményeiről számolt be, ismertetve az elmúlt 25 év megvalósításait, a kulturális és gazdasági téren elért eredményeket. Köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatásukkal, hozzáállásukkal, kétkezi munkával lehetővé tették, hogy negyedszázados évfordulót ünnepelhessenek. A rendezvény résztvevői egy időszakos kiállítást is megtekinthettek Petőfi életéről és életművéről. Az ünnepség a segesvári Kikerics néptánccsoport és a Mircea Eliade Főgimnázium diákjainak előadásával zárult. A kettős ünnepről szólva Szabó József lapunknak elmondta, egyrészt az Országos Petőfi Sándor Társaság A költő öröksége határok nélkül című konferencia megszervezésére kérte fel a fehéregyházi Petőfi Sándor Művelődési Egyesületet, másrészt idén november 18-án lesz az egyesület 25 éves, ezért úgy gondolták, a két eseményt kissé korábban, egyszerre ünneplik meg.
– Negyed évszázad hosszú idő az egyesület életében. Melyek voltak a kiemelkedő tevékenységek az elmúlt évtizedek során?
– Valójában hosszú idő 25 év az egyesület életében, annál is inkább, hogy szórványban fejti ki tevékenységét. Megalakulásakor sem én, sem mások nem gondoltunk arra, hogy az egyesület 25 év múlva is szerepet vállal a község és a térség kulturális életében. Gábos Dezső, a fehéregyháziak tanító bácsija, a korábbi Petőfi- ünnepségek szervezője hívott meg engem is 1990. november 18-ra, a helyi iskola egyik tantermébe egy Petőfi témájú megbeszélésre. Lelkes fehéregyházi és segesvári emberek társaságában indítványozta a helyi Petőfi-kultusz ápolását célul kitűző művelődési egyesület létrehozását. Így alakult meg még ezen a napon a fehéregyházi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, és egy hónappal később jogi bejegyzést nyert a segesvári bíróságon. Amikor kiemelkedő tevékenységekről kell szóljak, elsősorban a minden évben sorra kerülő március 15-i és július végi Petőfi-ünnepélyek szervezésére gondolok. De, mint művelődési egyesület, Petőfi-vers- és prózamondó versenyeket, költőkről, írókról megemlékezéseket, esteket, zenehallgatást, vetítéseket, karácsonyi ünnepségeket, gyereknapokat, humanitárius akciókat is szerveztünk. Legutóbb két nagyobb rendezvényünkön az aradi vértanúkra emlékeztünk tizenkét diák szereplésével, majd a helyi pedagógus hölgyek a szabadságharc nagy asszonyainak sorsát, küzdelmes életét ismertették a hallgatósággal. Két nagyobb megvalósítást is említhetek az elmúlt években, melyben az egyesület tevékenyen részt vállalt: Kiskunfélegyháza városával közösen egész alakos Petőfi-szobrot illetve domborműveket állítottunk a múzeumkertben, illetve gondolok itt a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum által rendezett kiállításra, ahol szintén jelentősen közreműködtünk. A második nagyobb megvalósítás – a mindig fejlesztés alatt álló – Illyés Közalapítvány támogatásával létrehozott Petőfi Magyar Ház, mely nem csupán az egyesületünk székhelye, hanem más helyi magyar közületeknek, szervezeteknek, néha magánjellegű rendezvénynek is helyet ad.
– Hogyan tovább, milyen terveket dédelget mint a Petőfi-múzeum gondnoka, egyesületi elnök?
– Ha egy szórványban tevékenykedő magyar egyesület eléri a 25. évét, akkor talán eddigi tevékenysége nem bizonyult hiábavalónak. Szeretném, ha ez az egyesület még sok évig fennmaradna, már csak névadója iránti tiszteletből is. Az egyre nehezedő gazdasági helyzet, szórványlétünk miatt valójában a terveket csak dédelgetem mind egyesületelnöki, mind pedig emlékhelygondnoki minőségemben. Kulturális téren szeretném, ha az emlékezők kicsiny, de hűséges tábora újra bővülne. A rendszerváltást követően úgy éreztük, Petőfit idézve, hogy: "Föltámadott a tenger, a népek tengere". Alig fértünk a múzeumkertben. Mára viszont úgy érezzük, hogy ez a tenger visszahúzódott, és kellene, hiányzik valami, ami újra megmozdítsa. Gazdasági téren a Petőfi Magyar Ház és környezetének fejlesztése is foglalkoztat. Az utóbbi években az emlékhely, a múzeum állaga sokat fejlődött, mégis mindkettő segítségért kiált. A sokat megért évszázados tuják egyre nehezebben veszik fel a harcot a szélsőséges időjárással. A múzeum tetőszerkezete, falai, környezete felújítást igényel, a felületi tatarozások már nem vezetnek eredményre. Hiszem, hogy az emlékhely és múzeum segélykiáltása eljut azokhoz, akik tehetnek érte, és az 1848–49-es hősök és Petőfi Sándor emléke Segesvár–Fehéregyházán nem morzsolódik fel a közömbösség vagy az anyagiak oltárán. Látogatói vélemények szerint is: ez a hely többet érdemel.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Marosvásárhelyi műemléki topográfiák eredményeiből
A város színeváltozása II.
Immár másodjára tartanak művészettörténeti konferenciát a Marosvásárhely műemléki topográfiája program munkatársai A város színeváltozása címmel. A 2015. október 17-én, szombaton 9.30 órakor a Maros Megyei Múzeum várbeli épületének nagytermében kezdődő rendezvény főként a projekt keretei között zajló munka 2015-ös eredményeit tárja a közönség elé.
A konferencia a tavalyi rendezvény által teremtett hagyományhoz híven a Magyarországon működő hasonló programok ismertetésével indul. Entz Géza művészettörténész – a marosvásárhelyi program mentora – a műemléki topográfiák magyarországi helyzetéről és esélyeiről, Farbakyné Deklava Lilla, a Magyar Tudományos Akadémia BTK Művészettörténeti Intézetének munkatársa a budapesti Lipótváros műemléki adatbázisa összeállításának kezdeti tapasztalatairól tart előadást. A marosvásárhelyi témák irányába Orbán János projektvezető (a Maros Megyei Múzeum kutatója) előadása vezet majd át, aki a topográfiaprojekt 2015-ben elért eredményeit összegzi.
A projekt munkatársai az utóbbi hónapokban a Kossuth Lajos és az Arany János utcák környékének épületeit vették számba: az épületekről részletes művészettörténeti leírás és helyszíni fotódokumentáció készült, de a legtöbb esetben sikerült a történetükre vonatkozóan is új, eddig ismeretlen adatokat fellelni, gazdagítva a város historizáló és szecessziós építészetére vonatkozó ismereteket. Ezzel kapcsolatban Oniga Erika a Kossuth Lajos utca, Bordás Beáta az Arany János utca századfordulós lakóházairól tart előadást.
Ezzel egy időben 2015-ben néhány emblematikus vásárhelyi emlék történetének monografikus kutatása is zajlott. Ladó Ágota doktorandusz az Iskola utcai zsinagóga, Karácsony István pedig a régi vármegyeháza (a mai polgármesteri hivatal) történetét és stilisztikai összefüggéseit elemzi. A város első dualizmus kori köztéri alkotásának, a ma is kultuszhelyként működő Székely vértanúk emlékművének történetét Vécsei Hunor doktorandusz, Marosvásárhely szobrainak avatott kutatója dolgozza fel. Kiss Loránd restaurátor az épített örökség szinte teljesen elfeledett, ám annál sérülékenyebb kategóriáiról, a díszítőfestésekről és stukkókról beszél.
A rendezvényt a Maros Megyei Múzeum, a Marosvásárhelyi Kulturális Központ, valamint az Alapítvány a Magyar Műemléki Topográfia Támogatására (Budapest) szervezi. Támogatói a Maros Megyei Tanács, a Forster Központ (Budapest), valamint a Pro Professione Alapítvány (Budapest). A részletes program az alábbi linken érhető el: https://www.facebook.com/events/1015402938521522/
Népújság (Marosvásárhely)

Tudás, megújulás, jövő
Sikerrel zárult a Romániai Magyar Közgazdász Társaság által szervezett XXIV. Közgazdász- vándorgyűlés. Az október 9–11. között Marosvásárhelyen megrendezett konferencia a kis- és középvállalkozások versenyképességének témáját járta körbe két plenáris és öt szekcióülés alatt, 270 fő részvételével.
A találkozó programja a Kultúrpalota nagytermében kezdődött október 9-én, pénteken délután. A megnyitón Zolyomi Erika, az RMKT helyi szervezetének elnöke, Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere, dr. Kelemen András, a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának dékánja és Szécsi Kálmán, az RMKT országos elnöke köszöntötte a résztvevőket.
A megnyitót követő plenáris ülést dr. Nagy Ágnes, a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsi tagjának Miért van szüksége a reálgazdaságnak pénzügyi stabilitásra, és mi újat hoz a makroprudenciális politika? című előadása nyitotta. Dr. Lázár Ede, a Sapientia oktatója Üzleti intelligencia-megoldások az erdélyi kis- és középvállalatoknak? címmel, dr. Czakó Erzsébet, a Budapesti Corvinus Egyetem előadótanára pedig A 4. ipari forradalom és a versenyképesség – iparfejlesztés és újraiparosítás címmel tartott előadást. Az első plenáris ülésszakot Papp Szentannai György Innováció (hiánya) minden téren – a hazai kkv-k fejlődésének "záloga"! című előadása után Strausz Imre orgonaművész koncertje zárta.
A szombat délelőtti szekcióüléseket a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának épületében tartották meg. Az érdeklődők öt szekcióban (Marketing a vállalati vezetésben; Innováció és gazdaság – IoT, az eszközök hálózata; Vállalatok finanszírozása – a tőkebevonás alternatívái; A munkaerő "meg-nyerése"; Vállalkozások életciklusa) 17 meghívott előadását hallgathatták végig. A szekcióülések után a résztvevők rövid várostúrán vettek részt, melynek keretén belül a Kultúrpalotát és a Teleki Tékát látogatták meg.
A második plenáris ülésszakra a President Hotel Manadas konferenciatermében került sor. Az előadások előtt Szécsi Kálmán, az RMKT elnöke és Kerekes Kinga, a Közgazdász Fórum című folyóirat főszerkesztője átadta a Közgazdász Fórum Fiatal Szerző díját, melyet az elmúlt év szerzői közül Bíró Bíborka Eszter és Bíró Boróka Júlia nyert el Defining new borders for Romanian development regions című tanulmányával. A díjátadást a szekcióvezetők beszámolója követte, majd megkezdődött a plenáris ülésszak Gabriela Stanciulescu, a Bukaresti Közgazdasági Akadémia tanára Strategii moderne de afaceri în sectorul tertiar című előadásával. Ezután Peter Frank Critical Thinking in Business – Why It’s Needed Now More Than Ever in Romania című előadását hallgathatták meg az érdeklődők, végül Szécsi Kálmán Fejlődési irányok Erdély gazdaságában című előadásával fejeződött be a konferencia szakmai programja. A találkozó zárásaként este díszvacsorára várták a résztvevőket, melyen a Maros Művészegyüttes ünnepi műsora után a Titán zenekar biztosította a jó hangulatot.
Népújság (Marosvásárhely)

Bölcs diákok országos vetélkedője
Szeretem, hogy magyar vagyok
Feladatunk az erdélyi magyarok színes múltjának, jelenének, értékteremtő hozzájárulásának széleskörű megismertetése a fiatalok körében, hiszen: ha nem járulunk hozzá szülőföldünk berendezéséhez, eltávolodhatunk tőle. Nem szabad elidegenednünk szülőföldünktől akkor sem, ha mások idegenekként tekintenek ránk benne – tolmácsolta Takács Csaba, a Communitas Alapítvány elnökének szavait Márton Kata, az Alapítvány munkatársa a Bölcs diákok – országos vetélkedő sajtótájékoztatóján október 13-án, kedden. A hatodik alkalommal útnak induló eseménysorozat a Szeretem, hogy magyar vagyok címet viseli.
„A teljes tanévet felölelő interaktív verseny célja a tanulók olvasási készségének fejlesztése, de elősegíti az egyes tudományok szakterületeiről származó információk közötti összefüggések felismerését is” – fogalmazta meg a Bölcs diákok feladatát Kandó Noémi programkoordinátor. Rámutatott: a verseny az interdiszciplinaritásra törekszik, de szerepének tekinti az iskolások kitartásra, csapatmunkára és összefogásra való nevelését is.
Idéntől a szervezői csapat az RMDSZ kulturális főosztályával is bővült. Márton Kata ennek kapcsán hangsúlyozta: éppen ezért a versenyfeladatsora 2015-től műemlékvédelmi, épített- és szellemi örökséghez kapcsolódó feladványokat is tartalmaz. Az Alapítvány munkatársa elmondta, a győztesek jövő nyáron ismét élménytáborban vehetnek részt, ahol az Örökségünk Őrei díjazott csapatát is vendégül látják.
„Épített örökségünknek akkor van haszna, értelme, ha üzenetet fogalmaz meg a fiatal generáció számára is. Nem hiszem, hogy örökségünkre múzeumi-, netán száraz tananyagként kellene tekinteni, ellenben: úgy kell hasznosítanunk, hogy gyermekeink érzékenysége által kortársunkká tudjon válni” – vázolta az Örökségünk Őrei program célját az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke, Hegedüs Csilla. A gyermekek teljesen új, interaktív módon, kíváncsian álltak a feladathoz, ami azt is bizonyítja: a felnövő generáció éretten tudja kezelni az értékek védelmét, odafigyel azokra, átörökíti – ezt a szemléletet szeretné meghonosítani a kulturális főosztály a bölcs diákok körében is.
Mihályfalvi Katalin, a vetélkedő ötletgazdája a sajtótájékoztatón elmondta: háromfős, 9–13. osztályos diákcsapatok jelentkezését várják. „A feladatok struktúrája hasonló az előző évekéhez: kérdéseink több tudományágat érintenek, szerves összekapcsolásuk által játékos feladatokat fogalmazunk meg” – tette hozzá, kiemelve: az első forduló október 26-tól indul.
Kádár Magor, a BBTE Kommunikáció, Közkapcsolatok és Reklám Intézetének vezetője és Kovács Gábor, a BBTE Kémia és Vegyészmérnöki Karának kutatója kiemelték, a Bölcs diákok verseny híd szerepét tölti be az egyetem és a középiskolák között. „Ami számunkra annál is izgalmasabb: az idei téma, az erdélyiség identitásának kérdése. Kíváncsiak vagyunk, hogy bölcs diákjaink milyen erdélyi értékekre figyelnek fel, melyeket tartanak fontosnak, hogyan látják, ezek közül melyek tudnának márkaként működni” – összegzett Kádár Magor.
A 6. Bölcs diákok – országos szintű vetélkedő az RMDSZ Kulturális Főosztályának, a BBTE Magyar Biológiai és Ökológiai Intézetének, a BBTE Kommunikáció, Közkapcsolatok és Reklám Intézetének, a BBTE Kémia és Vegyészmérnöki Karának, valamint a BBTE Történelem–Filozófia Kar, Magyar Történeti Intézetének közreműködésével jön létre. További részletek: http://www.bod.communitas.ro/
Nyugati Jelen (Arad)

Băsescu: aki idehívta őket, az fogadja is be a menekülteket
Traian Băsescu szerint Romániának egyáltalán nem kellene menekülteket befogadnia. A volt államfő a közszolgálati televízió hétfő esti műsorában kijelentette: Románia hibázik, ha jövő héten nem módosítja álláspontját, és nem mondja azt, hogy nem fogad be menekülteket.

Nézem a szálkát a szemedben
Nemrég, mikor egy kis csapat ismerősöm felkerekedett és elment Moldova Köztársaságba a magyarok nyomai után kutatni, arról beszélgettünk, milyen szép is lenne, ha a Dnyeszter felső folyásánál levő Unguri határában egy Magyarfalu tábla is várná a vendégeket (és nyilván jó lenne, ha a közelben levő másik négy magyar eredetű falu: Verejeni /Veresfalva/, Boroșeni /Borosfalva/, Balinți /Bálintok/, Oclanda /Oklánd/ nevét is feltüntetnék magyarul). Mikor barátaim a helyszínre érkeztek, nemhogy nem ezt találták, de az unguri-i ukránok (akik most lakják a falut) bizalmatlanul fogadták őket, hogy mit akarnak ezek több mint kétszázötven év után?
Pedig egy ilyen kis gesztus semmi egyébbe nem kerül, mint a tábla árába, és akár a település sorsát is megváltoztathatja. Először azt mutatná, hogy az illető helyen megbecsülik az alapítók emlékét. Másodszor, hogy jó szívvel várják azok nemzettársait. És ha ez adott, akkor minden elképzelhető, például az, hogy a település turistalátványosság lesz, hogy akad egy magyar cég, amelyik Moldáviába fektet be, és azt mondja, inkább ide jön, mint a szomszéd településre.
Hogy ez nem elképzelhetetlen, mutatja az egykori bukovinai székelyek egyik falujának, Józseffalvának (Vorniceni, Suceava megye) az esete. Itt egy jóérzésű román ember, Brădățan Radu azzal kezdett foglalatoskodni, hogy a korhadó magyar keresztek helyére újakat állított, a feliratot gondosan lemásolva. Nagy volt egy odavetődő unoka meglepetése, mikor meglátta, nagyapja sírján új jel áll... Azóta ugyan nem érkeztek (még) magyar befektetők a faluba, ám egyre több bukovinai székely megy Józseffalvára, és egyre jobb szívvel, az illető férfira pedig – a sok turista miatt – közössége is felnéz.
És mi, székelyek, vajon megbecsüljük-e más népek azon fiait, akik közöttünk éltek valamikor? Sajnos, nem. Falumban, Szászfaluban négy évet bírt ki a helynévtáblán a Sachsendorf felirat, akkor azt előttem ismeretlen okokból levették. Az 1968-ig önálló faluként szereplő Oroszfalu is megérdemelne egy táblát (mert ma az sincs neki), s ha már azt, akkor az átutazó oroszoknak jól esne egy felirat a nyelvükön, mint ahogy az udvarhelyszéki Oroszhegyen is. Ártani nem árt, használni pedig használhat...
Sántha Attila
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Párbeszéd a múlttal
Értékmegőrzést közvetítő tárlat
Látványos eseményen vehettek részt mindazok, akik a hétvégén az Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében megtekintették a Megújuló Épített Örökségünk című tárlatot, amelyet a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Teleki László Alapítvány jóvoltából mutattak be.
Az 1999–2006 közt lebonyolított műemlékvédelmi programot szemléltető tárlat anyaga ízelítőt ad a Kárpát-medencei háromszáz állagmegóvó beavatkozásról vagy restaurátori feltárásról, valamint a húsz teljes körű felújításról. Az 1,3 milliárd forint értékű anyaországi támogatás több esetben is olyan helyzetben próbálta menteni a menthetőt, amikor az utódállam közönye mellett a helyi közösség megszűnése súlyosbította az épület romlását – tudtuk meg a munkával megbízott szakemberektől.
Dimény Attila múzeumigazgató elmondta, a 15. alkalommal, és Erdélyben immár nyolcadszor látható anyag ezúttal utolsó állomásához érkezett, lezárva az 1999-től 2006-ig tartó programot. Bokor Tibor polgármester köszöntőbeszédében rámutatott:
– Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nap mint nap egy olyan városban tevékenykedhetünk, amelynek épített öröksége jelentős, számunkra, természetesen, a legfontosabb. Néhány jellegzetessége egyedülálló a világon, ezt mi is tudjuk, büszkén dicsekszünk vele, ahol csak tehetjük.
A polgármester gondolatait folytatva Csibi Krisztina, a Magyarság Ház igazgatója elmondta, bukovinai székelyként tizedmagával érkezett itteni honfitársaihoz, majd a kiállítás eszmeiségét ecsetelve annak történetét ismertette. Szakmai részről a Teleki László Alapítvány igazgatója, dr. Diószegi László beszélt, sajnálatát fejezve ki a műemlékvédelemmel kapcsolatos általános ismeretek hiányosságait illetően, amelynek következtében még akkor is veszteségek érhetik az épített örökséget, ha annak a létét nem fenyegeti a pénzhiány. Bejelentette: 2016-tól Rómer Flóris néven újból beindul a program, ezért várják a javaslatokat a felújításra érdemes műemlékekkel kapcsolatban.
Kiss Loránd falkép- és Mihály Ferenc faanyag-restaurátor vetített képes előadásokban mutatták be a szakma szépségeit, az alkalmazott technikákat, valamint a műemlékmentés sikereit és határait, összefoglalva a tennivalók kifogyhatatlan tárházát. Kidomborították, a feladatok mértéke vidékenként változó: átívelnek a művészettörténeti feltáró munkától a másik végletig, a végleges enyészettel való szélmalomharcig, hiszen a műemlékek jelentős hányadánál a kisebbségbe szorult magyarok már nem tudják előteremteni a megfelelő erőforrásokat, vagy már át is adták helyüket más nemzetiségeknek, akik, ritka kivétellel, saját igényeikhez alakítják az épületeket, megszüntetve eredeti arculatukat. Több példát is felsoroltak, amikor már csak a romok konzerválását lehetett megoldani, ezért a fontossági sorrendet is ehhez igazítják. Megfogalmazásukban a restaurátor szakma a tudomány és a művészet olyan összekapcsolása, amely biztosítja a századokkal előttünk alkotó mesteremberekkel való párbeszédet.
A november 11-ig látogatható kiállítást a Molnár Józsiás Általános Iskola zenész gyerekeinek és tanáruknak, Diaconu Mónikának az előadása tette ünnepélyesebbé.
Jancsó Katalin
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Újabb összeférhetetlenségek: Kelemen Atilla is a listán
Újabb harminckét – köztük két RMDSZ-es – jelenlegi és volt honatyát vádolt meg szerdán az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) érdek-összeférhetetlenséggel arra hivatkozva, hogy az érintettek valamely rokonukat alkalmazták képviselői, vagy szenátori irodájukban.
A megállapítás tizenhárom jelenlegi képviselőt és egy szenátort – közöttük az RMDSZ-es Kelemen Atillát – érint, valamint tizenhét korábbi képviselőt, akik között ott van Béres István, valamint Relu Fenechiu, az azóta más ügyben ötéves szabadságvesztését töltő volt közlekedési miniszter is. Az ANI szerint az érintettek azon időszak alatt, amíg családtagjaikat alkalmazták, összesen 1 062 798 lejt fizettek ki törvénytelenül.
Kelemen Atilla feleségével kötött szerződést, aki referensként összesen 27 248 lej fizetést kapott. Béres István László – aki 2008 és 2012 között volt parlamenti képviselő – testvérét tanácsadóként, fiát pedig referensként alkalmazta, a két családtag pedig összesen 37 646, illetve 26 203 lejt keresett.
Az ANI közlése szerint három képviselő és egy szenátor ügyében felkérte a legfőbb ügyészséget annak kivizsgálására, hogy fennáll-e az érdek-összeférhetetlenség bűncselekménye. A többi esetben – így a magyar érintettek esetében is – letelt az ötéves elévülési időszak. Az ANI feljelentése alapján eddig 17 esetben szabott ki felfüggesztett börtönbüntetést a legfelsőbb bíróság, ebből 9 esetben jogerősen.
Az ANI a honatyák tiltakozása ellenére következetesen bűncselekménynek tekinti azt, hogy rokonaikat alkalmazzák képviselői vagy szenátori irodájukban, az ilyen ügyekben már több ízben is jogerős, felfüggesztett börtönbüntetésről szóló ítélet született. A magyar honatyák közül idén februárban ítélték jogerősen fél év felfüggesztett szabadságvesztésre Máté András Leventét, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetőjét, illetve másfél év felfüggesztett börtönre Kerekes Károly parlamenti képviselőt. Mátét a felesége, Kerekest a fia alkalmazása miatt marasztalták el.
Máté többször is jelezte: megalapozatlannak tartja a vádat, mert a jogszabály, amely alapján eljártak ellene, közalkalmazottakra vonatkozik, a törvényhozók pedig nem tartoznak ebbe a kategóriába.
A Kolozs megyei képviselő sérelmezte, hogy a bíróság annak ellenére hozott elmarasztaló ítéletet a magyar képviselők ellen, hogy korábban a hasonló helyzetben lévő Mircea Diaconu európai parlamenti képviselőt felmentette. Azt is furcsának találta, hogy az érintett képviselők közül csak egyeseket vontak felelősségre.
Kerekes Károly akkor úgy kommentálta az ítéletet: sehol a világon nincs olyan jogszabály, amely tiltaná a honatyáknak a rokonaik alkalmazását, és sejtetni engedte, hogy az ügynek politikai háttere lehet. Nagy-Britanniában nem tiltják a családtagok alkalmazását, csupán két főben maximalizálják a számukat. Franciaországban viszont a bérként fizethető összeg felső határát szabják meg.
Az RMDSZ részéről amúgy nem csupán Máté és Kerekes érintett: ugyanúgy vádat emeltek az elmúlt ciklusban nagyváradi parlamenti képviselőként tevékenykedő Pető Csilla ellen is, aki lányát alkalmazta képviselői irodájában, illetve Pál Árpád ellen is, aki szintén a lányát alkalmazta.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Kárpát-medencei Magyarok Zenéje
A Kárpát-medence magyarságának és nemzetiségeinek kulturális találkozását célul kitűző zenei rendezvénysorozat ez évben is ellátogat Nagyváradra. Az eseményre október 24-én, szombaton, 19 órától kerül sor a Szigligeti Színház nagytermében.
A 2001-ben indult Kárpát-medencei Magyarok Zenéje (KmMZ) sorozat az idei évben, szeptemberben és októberben ismét ünnepi koncerteket rendez Dunaszerdahely, Visk, Nagyvárad, Magyarkanizsa és Lendva településeken. A koncert állandó fellépői mellett (Agócs Gergely – Felvidék, Agócs Julianna és Kacsó Hanga Borbála, Pál István „Szalonna” és bandája-Kárpátalja) az adott település egy-egy jelentős helyi népi együttese is megmutatkozási lehetőséget kap. Nagyváradon a már említett vendégelőadók mellett a Nagyvárad Táncegyüttes, valamint a Soroglya Zenekar is fellép. A rendezvény fővédnöke Huszár István, Nagyvárad alpolgármestere, egyházi védnöke pedig Csűry István, királyhágómelléki református püspök.
Jegyek válthatók a Szigligeti Színház jegypénztárában a szokásos nyitvatartás szerint illetve a Nagyvárad-Olaszi Református Egyházközségben.
erdon.ro

Székely történész hunyt el
Október 13-án este életének 62. évében Sepsiszengyörgyön hirtelen elhunyt illyefalvi Kádár Gyula magyar történész, közíró, helytörténész, a székely szabadság élharcosa, a Háromszék című napilap munkatársa. /Sepsiszengyörgy, 1953. febr. 18. - Sepsiszengyörgy, 2015. okt. 13./
Sepsiszentgyörgyön érettségizett, néhány évig helyettes tanár Maksán, Dálnokon, Székelyszáldoboson, Felső- és Alsócsernátonban (1973–79), közben a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen történelem szakos tanári oklevelet szerzett (1979). Igazgató-tanár Lisznyóban (1980–82), Uzonban (1982–86), tanár Bodokon, majd Sepsiszentgyörgyön.
Már középiskolás korában megírta szülőfalujának történetét; város- és falutörténeti írásai A Hét, Művelődés, Előre, Brassói Lapok, Megyei Tükör című lapok hasábjain jelentek meg, feldolgozta a sepsiszéki lakodalmast és Illyefalva helyneveit. Nagyobb tanulmányait (Községi rendtartás Háromszéken; Sepsiszentgyörgy története; A székelyek törvénykezési joga; A háromszékiek harca a szabadságért – 1848–49) a Megyei Tükör közölte sorozatban 1981–82-ben, illetve a Brassói Lapok 1982-ben (A háromszéki városok és Brassó közti kereskedelmi ellentétek a középkorban).
Az 1989-es fordulat után középiskolában tanított Sepsiszentgyörgyön, tanfelügyelői feladatokat is ellátott, sokat tett a történelmi hagyományok ápolásáért, a szülőföld megismertetéséért. Az 1990-es években megalapította és szerkesztette Történelmünk, majd Történelmi Magazin című folyóiratát, létrehozta a Scribae Kádár Könyv- és Lapkiadó Kft-t, amely kiadta a korábban tiltott, de hézagpótló történelmi, néprajzi köteteket.
Főbb művei: A romániai magyarság rövid története, 1991, Váraink a századok sodrában: Sepsiillyefalva templomvára, 1992, Gál Dániel, 1993, Mátyás, a győzhetetlen hadvezér, 1993, Erdély és Háromszék népének szabadságharca 1848-1849-ben, 1994, Történelmi fogalomtár –Ókor, középkor: Történelmi események, kifejezések, események, nevek, 1995, Történelmi fogalomtár – Újkor: Történelmi események, kifejezések, események, nevek, 1995, Tanulmányok Székelyföld történetéből: város, népesség, iskola, 1996, Székelyföld határán, 2010, Sepsiszentgyörgy korai története és népessége. Székely vértanúk, 2013.
Kádár Gyula életében megjelent utolsó írását a Háromszék című lap közölte szeptember 26-án /Az erdélyi románok elnyomása
itthon.ma//erdelyorszag

Továbbra is hatósági felügyelet alatt Ráduly és Szőke
A Marosvásárhelyi Ítélőtábla megerősítette a Hargita Megyei Törvényszék múlt heti végzését, amelynek értelmében újabb két hónapra szükségesnek ítélték a hatósági felügyelet fenntartását Ráduly Róbert Kálmán és Szőke Domokos esetében. Csíkszereda volt polgármestere és hivatalának gyakorlásától bírói döntéssel eltiltott alpolgármestere így csak decemberben várhatja az előzetes kényszerintézkedés feloldását.
A hatósági felügyelet meghosszabbítását az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) kérte, erről múlt héten, a korábbi, két hónapra vonatkozó időszak lejárta előtt tárgyalt a Hargita Megyei Törvényszék. Akkor az ügyész indítványát fogadták el, a vádlottak fellebbeztek, de szerdán a másodfokú döntés megerősítette a törvényszéki végzést.
Az ítélőtábla honlapján megjelent információk szerint alaptalannak találták és elutasították Szőke és Ráduly fellebbezéseit a törvényszék október 7-én hozott ítélete ellen, és egyúttal egyenként 100 lej perköltség kifizetésére kötelezik őket. A döntés jogerős, így Szőke Domokos alpolgármester nem térhet vissza hivatalába, és nem gyakorolhatja tisztségét. A hatósági felügyelet időszakában a két vádlottnak idézésre meg kell jelennie a törvényszék vagy a bíró előtt, és a meghatározott program alapján vagy hatósági idézésre meg kell jelenniük a csíkszeredai rendőrségen. Nem hagyhatják el az ország területét, és nem találkozhatnak egymással, illetve más, tanúkként megnevezett személyekkel.
Ráduly és Szőke júniusban került hatósági felügyelet alá, miután a DNA vádat emelt ellenük, és az április végén történt házkutatások után alkalmazott házi őrizetet erre az enyhébb kényszerintézkedésre változtatták. A polgármestert akkor az ügyészség háromrendbeli hivatali visszaéléssel és érdekkonfliktussal, az alpolgármestert pedig négyrendbeli hivatali visszaéléssel és okirat-hamisításra való felbujtással vádolta meg. A vádemelés után Ráduly lemondott tisztségéről, Szőkét pedig a bíróság eltiltotta hivatali tisztségének gyakorlásától.
Kovács Attila
Székelyhon.ro

Balliberális felsereglés lesz Nagyváradon
A magyarországi szocialista és liberális politikai oldalhoz kötődő, illetve az RMDSZ révén ehhez a szellemi-ideológiai táborhoz becsatlakozott és becsatlakoztatott erdélyi értelmiségiek adnak egymásnak találkozót a hét második felében a Körös-parti városban, közönségérdeklődésre is számítva.
Október 15-17. között az úgynevezett Nagyváradi Könyvmaratont rendezik meg immár hetedik alkalommal az RMDSZ kultúrpolitikusai a párt által felügyelt intézményekben. Csütörtökön az Illyés Gyula Könyvesboltban – amelyet a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nemrég játszott át a pártnak – tartják a megnyitót, három kötetbemutatóval. Pénteken a színház új stúdiójában – amit egy romos bérpalotában rendeztek be – 17 órától tartanak tárlatnyitót és könyvbemutató, 19 órától pedig Spiró György a „sztárvendége” a Törzsasztal nevű sorozatnak, a Szépírók Társasága és a Várad folyóirat közös rendezvényének. Szombaton 10.30-tól purpárlé lesz a Silent nevű kávézóban néhány vendégíróval, ezzel párhuzamosan az Illyés-könyvesvoltban gyermekverskötetet mutatnak be 11 órától. Délután öttől ismét a stúdióban ajánlanak az érdeklődőknek néhány riportkötetet és helytörténeti munkát (pl. három brassói könyvújdonságot), de lesz felolvasószínház is 20 órától: Demény Péter Párizs című művét „adják elő” a Szigligeti Társulat tagjai.
Ugyancsak Nagyváradon tartja a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete október 16-18. között a Holnap sajtója, a sajtó holnapja című szakmai tanácskozását. (Az eredetileg civil szervezetnek indult egyesület ma már az RMDSZ közvetlen felügyelete alatt és támogatásával működik, vezetői és hangadói a párt volt kormányhivatalnokai, illetve a Communitas pártalapítvány által támogatott sajtóorgánumok emberei.) „A találkozón szó esik a nagyváradi Holnaposok hagyományairól éppúgy, mint a holnap médiájáról, annak lehetőségeiről. Az előadások és kerekasztal-beszélgetések érintik a gyűlöletbeszéd és a szólásszabadság viszonyát, a kisebbségek és a kisebbségi sajtó helyzetét, valamint megpróbálnak trendeket azonosítani a hazai magyar médiában” – áll a tagoknak kiküldött meghívóban. A részvevőknek RMDSZ-politikusok és -propagandisták tartanak előadásokat: Laczikó Enikő (Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala), Asztalos Csaba (Országos Diszkriminációellenes Tanács), Turos Lóránd (Országos Audiovizuális Tanács), Szász Attila (Marosvásárhelyi Rádió), Balázsi-Pál Előd (Transindex), Rácz Éva (Kolozsvári Rádió).

itthon.ma

Búcsú Kádár Gyula történésztől – Eltávozott a székely autonómia élharcosa
A földi létnek talán az ad értelmet, hogy a Mindenható végesre szabta, ezért nem engedhetjük meg magunknak a henyélést, jól és okosan kell gazdálkodjunk az időnkkel, ha valami maradandót is szeretnénk az utódainkra hagyni. Ezt az alapigazságot néhai Kádár Gyula tanár úr is felismerte, így ennek tudatában szervezte meg mindennapjait, és tette a dolgát a megszállottak következetességével, pedagógusként, történészként, közíróként, lapszerkesztőként és szerzőként egyaránt. Igen, megszállott volt, mert magyar nemzetének és székely népének olyan sors jutott, hogy őket szolgálni másképpen nem lehetett, és jelenleg sem lehet.
Kegyes volt hozzám az Isten, mert barátjának fogadott, és így alkalmam nyílt nemzetünk múltjának és jelenének, helyzetének és állapotának, valamint gondjainak és sebeinek vele közösen történő számbavételére. Ezt viszont sohasem a meddő kesergés, hanem a megfelelő tanulságok levonása, valamint a megoldások, gyógyír- és kiútkeresés szándékával tettük. Eme beszélgetéseink egy részét, éppen a tartalmuk okán magnóra is rögzítettem, így az alábbiakban önvallomásából idézek, hogy ily módon még most is ő szólhasson hozzánk.
„Nagyapámnak és mesélőkedvének köszönhetően, illetve színes nyelvezeten elmondott történetei hatására már 1965 táján, vagyis ötödikes koromban elhatároztam, hogy történész leszek. A pályán való elindulásom évének pedig 1970-et tekintem, ugyanis ekkor, X. osztályos fejjel írtam meg szülőfalum, Illyefalva monográfiáját, amit a következő esztendőben a Megyei Tükör folytatásokban le is közölt. Ettől kezdve pedig rendszeresen jelentek meg néprajzi, történelmi és kulturális jellegű cikkeim a már említett napilap, valamint a Brassói Lapok, Előre, Művelődés, és a változás után az Európai Idő, Háromszék, Székely Hírmondó, Budapesti Magyarok Lapja, Budapest Hangja, Romániai Magyar Szó és Új Idő hasábjain.
Tanárként és közíróként egyaránt az egészséges magyar öntudat kifejlesztése volt a legfontosabb célkitűzésem, melynek érdekében, a történelmünket közérthető nyelven népszerűsítő írásokon kívül, számos és különböző terjedelmű szaktanulmányt írtam. A romániai magyarság története például három kötetben jelent meg, de a teljesség igénye nélkül közéjük sorolhatom. Váraink a századok sodrában, Erdély és Háromszék népének szabadságharca, 1848–49, Gál Dániel, Mátyás, a győzhetetlen hadvezér, A fekete sereg, Háromszék oktatási intézményeinek története, A magyarok története a kezdetektől, Tanulmányok Székelyföld történetéből. Ezen kívül a 18 éven át megjelenő Történelmi Magazin szerkesztő-kiadója, valamint A székelység története tankönyv társszerzője voltam. Az utóbbi esztendőkben pedig többek között a Székelyföld határán, Székely hazát akarunk, Múltunk kötelez, Prés alatt a magyarság, Sepsiszentgyörgy korai története és népessége, valamint a Gábor Áron életútja című köteteket tettem le az olvasók asztalára.
Tudomásom 1973. november dereka óta van arról, hogy rendszeres megfigyelés alatt állok, ugyanis akkor keresett meg Maksán egy Tecuşan nevezetű szekustiszt, ígéretekkel, majd eredmény hiányában fenyegetőzéssel próbálván rávenni engem az együttműködésre, s mivel nem vállaltam, azóta is ellenségként tekintenek rám.”
Köszönjük neked, Gyula, a hűségedet, az elszántságodat, a népedért végzett kitartó munkásságodat, valamint a hitet, mellyel írásaidon és előadásaidon keresztül minket megajándékoztál. Végezetül, szintén a saját magad által szavakba öntött hitvallással búcsúzunk tőled, melyet nekem így fogalmaztál meg:
„Történelmünk, kultúránk ismerete nélkül nem maradhatunk meg őseink földjén, ezért fel kell vállalnunk egy olyan magyar értelmiség és ifjúság kinevelését, amely mindezek birtokában képes lesz kiharcolni azokat a közösségi jogokat, amelyek Románia területén az erdélyi magyarságot őshonos nemzetként megilletik.”
Adja a Fennvaló, hogy így legyen. Isten veled!
Bedő Zoltán
Kádár Gyulát pénteken 13 órától búcsúztatják a sepsiszentgyörgyi vártemplomi ravatalozóban, ezt követően az illyefalvi református temetőben helyezik örök nyugalomra.
Székely Hírmondó
Erdély.ma

Apró győzelem
Mégis van értelme a felhorgadásnak, a hangos tiltakozásnak, időnként a normalitás országának egyáltalán nem nevezhető Romániában is eredményt hozhat, ha felemeljük szavunk.
Nagy felháborodást váltott ki az erdélyi magyarság körében márciusban a belügyminisztérium honlapján közvitára bocsátott országos közbiztonsági stratégia, amely a polgárok biztonságát fenyegető veszélyek között első helyen említette „a rasszizmust, idegengyűlöletet, szélsőségességet és az intolerancia minden más formáját, amely etnikai autonómia elérését célozza egyes térségek vagy régiók számára”. Mindhárom romániai magyar párt és a Székely Nemzeti Tanács is tiltakozott, megfogalmazták, mennyire abszurd, ha egy ország veszélyforrásnak tekinti a területén élő kisebbségeket. Elfogadhatatlannak nevezték azt is, hogy az autonómia elérése érdekében szervezett békés és demokratikus utcai megmozdulásokat a rasszista, xenofób, szélsőséges és más ehhez hasonló intoleráns megnyilatkozások közé sorolják.
A közvita lezajlott, a kormány szeptember elején elfogadta a stratégiát, ám szövegét nem ismerhettük meg, csak egy általános összefoglalót tettek közzé és újabb bő hónap után, e hét keddjén megjelent a stratégia a Hivatalos Közlönyben is. S láss csodát: eltűnt a veszélyforrások közül az autonómia. Egy zavaros mondat szerepel, amely legfőbb kockázatként „a rasszista, xenofób, szélsőséges és más intoleráns megmozdulásokat” említi, amelyek megzavarhatják a közrendet, illetve erőszakos cselekménnyé fajulhatnak.
Nem tudni, mi késztette visszalépésre a dokumentum alkotóit. Nehezen hihető, hogy akik márciusban komolyan gondolták ama hírhedt passzust, szeptemberre megváltoztatták volna véleményüket. Annál is inkább, mert a Román Hírszerző Szolgálat nemrég nyilvánosságra került jelentése hasonló módon fogalmaz az autonómiakövetelésekről. Ugyanazon sötét erők irányítják a belügyet és a titkosszolgálatot, nem kétséges, ellenségnek tekintenek bennünket, erdélyi magyarokat, szívesen hangoztatják, mily vészesek önrendelkezési törekvéseink, ez mindig jó ürügy olajat önteni a nacionalista parázsra, hergelni a román közvéleményt.
S lám, most mégis visszakoztak, legalább a megfogalmazásból kifelejtették a nagy mumust, az autonómiát. Ha hallgatunk márciusban, ha nem csap égig a felháborodás, maradt volna. Apró győzelem, szerény elégtétel, de mégis eredmény. Igazolja, minden hasonló gesztus ellen szólnunk kell, minden bennünket érő sérelmet világgá kell kiáltanunk, és jogainkért következetesen ki kell állnunk. Egyszer talán nemcsak a papírról, de a fejekből is eltűnik a magyar ellenségkép, és megértik: Székelyföld autonómiáját nem Románia, a románság ellen akarjuk, ez megmaradásunk záloga.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kollégium lett a líceum (Székely Mikó)
Hivatalosan is visszanyerte történelmi nevét a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium, mert az iskola többrendbeli kérésére az oktatási minisztérium a kollégiumok, vagyis a legmagasabb rangú iskolák közé sorolta a nagy múltú sepsiszentgyörgyi alma matert – közölte tegnap lapunkkal Kondor Ágota iskolaigazgató.
A jogszabály szerint a colegiu naţional vagyis nemzeti kollégium, főgimnázium címet olyan iskolák kaphatják, amelyeket legkevesebb hetvenöt éve alapítottak, és azóta működnek, gimnáziumi és középiskolai tagozattal is rendelkeznek, diákjaik sikeresek a záróvizsgákon és jó eredményeket érnek el tanulmányi versenyeken, tantestületükben pedig kiváló teljesítményű, pedagógusi fokozatokkal rendelkező tanárokat jegyeznek.
A kollégiumi rangra 2005-től lehet pályázni, de korábban feltétel volt, hogy a kérvényező iskola nem működhet más tanintézménnyel közös épületben. Emiatt a Székely Mikó Kollégium nem volt jogosult a kollégium címre, de a Mikó pályázott, ellenben az önkormányzat vonatkozó határozatát tavaly a prefektus megtámadta, a városvezetés fellebbezett, ezt a bíróság elutasította, és csak idén júniusban nyílt lehetőség az újabb kérvényezésre.
Háromszéken korábban egyedüliként a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul Főgimnázium használhatta ezt az elnevezést és élhetett a besorolással. A szaktárca október 7-i határozata értelmében a Székely Mikó Kollégium is hivatalosan és törvényesen tüntetheti fel az iskola eredeti elnevezését.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)