Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Zöld Mihály
70670 tétel
2015. október 11.
Premontrei öregdiákoknak a műemlékvédelemről
A Nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesülete a szokásos havi találkozóját tartotta az elmúlt csütörtökön a Szent László Teológiai Líceumban. Dukrét Gézát, a PBMET elnökét hívták meg.
Az egybegyűlteket Pásztai Ottó, a Nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesületének elnöke köszöntötte. Nikolits Anna felolvasott egy-egy Mécs László- és Gorun Sándor-költeményt, majd Tóth L. Ágnes ismertette a 18. században élt Bod Péter református lelkész, polihisztor életútját (1712, Felsőcsernát- 1769, Magyarigen) az Erdélyi Magyar Breviáriumból. Többek közt elhangzott vele kapcsolatban, hogy ő volt a századának utolsó harmada és a 19. század eleje nagy magányosainak előképe, ott állt a Habsburg-lojalitással párosult református ortodoxia és a felvilágosodás mezsgyéjén. Azzal, amiben szelleme a legmerészebben szárnyalt, már a felvilágosodás kezdődik. Az ország minden számottevő könyvtárának szenvedélyes olvasója volt, a levéltárak szorgalmas tanulmányozója, mindenféle írásnak, még a sírfeliratoknak is állhatatos búvárkodója. Ugyanakkor viszont kifejezetten befelé forduló embernek bizonyult. Nem érzett különösebb kísértést sem a grófi udvar fényűzése, sem pedig a főiskolai katedra iránt: egy háromszéki kis faluban kezdte és a székesfőváros árnyékában lévő sáros faluban végezte életét.
Gazdag tevékenység
A találkozó második felében Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke beszélt a PBMET több mint húsz éves múlttal rendelkező, kitűnő és végtelenül eredményes tevékenységéről. Felidézte, hogy 1993-ban alapították az egyesületüket 12 alapító taggal. Jelenleg 120 munkatársuk van: tanárok, orvosok, mérnökök, műemlékes szakemberek, néprajzosok, honismereti nevelők Arad, Bihar, Máramaros, Szatmár, Szilágy, Temes és Kolozs megyékből, valamint Magyarországról. Elsődleges feladatuknak tekintik a műemlékvédelmet, vagyis (épített) történelmi örökségünk megismerését, megismertetését és védelmét, másik jelentős tevékenységük pedig a helytörténeti kutatómunka. Ennek, illetve a felmérő programok eredményeinek összefoglalója márciusban partiumi honismereti találkozón, szeptemberben háromnapos konferencián történik. Az évek folyamán honismereti táborokat rendeztek fiataloknak, és számos pusztulásra ítélt, omladozó romos épületet azonosítottak be, hívták fel az állapotukra a figyelmet, s így a PBMET-nek köszönhetően ezek szépen fel lettek újítva, és/vagy ismét tevékenység folyik bennük.
Ugyanakkor 1994. április 14-én honismereti lapot indítottak, Partium néven. Könyvkiadásuk 1997-ben kristályosodott ki, azóta 83 kötet jelent meg a Partiumi füzetek sorozatban (18 falumonográfia, 21 műemlékkel foglalkozó kötet, 22 történelmi és néprajzi jellegű, 13 kötet nagy személyiségeinkről, 5 temetőinkről, és 5 iskolatörténet), s ezen kívül még 19 kötet látott napvilágot, melyből négy hasonmás kiadás, vagyis összesen 102 kiadvány. Emellett 24 emléktábla elkészítéséhez járult hozzá a PBMET és avatott fel. Emellett minden évben számos emlékülést, koszorúzási ünnepséget és könyvbemutatót szerveznek, még felsorolni is nehéz. Együttműködnek számos egyesülettel és intézménnyel, honlapot működtetnek, sokrétű tevékenységeik elismeréseként pedig az egyesület és tagjai számos kitüntetésben, díjban részesültek, díszokleveleket vehettek át.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2015. október 11.
Kinek ünnep, kinek gyász
Október 12. a váradi magyarság számára gyásznap, a románoknak pedig ünnep. 1944-ben ezen a napon ért véget a „magyar világ” a Körös-parti városban, amelyet addigra már-már bekerített a „felszabadító” Vörös Hadsereg.
Az utolsó német-magyar csapategységek ekkor hagyták el a várost, a szovjetek és a nyomukban-védelmükben megérkező román királyi alakulatok gyakorlatilag harc nélkül foglalták el, gyújtogattak, öltek-raboltak, nőket erőszakoltak meg.
Azóta a mára többségivé vált románság Nagyvárad „felszabadulását”, Romániához való visszatérését ünnepli október 12-én, ráadásul ezt a napot nyilvánította a rendszerváltás után a „demokratikus” önkormányzat a város napjává. Az őshonos magyar lakosság érzékenységét semmibe véve döntött így a román többségű képviselőtestület, azóta minden évben egy többnapos rendezvénysorozatot, a Nagyváradi Ősz fesztivált szervezik meg úgy, hogy a zárónap 12-re essen, amikor is díszüléssel, katonai parádéval, ingyenebéd-osztással, koncertekkel és tűzijátékkal ünnepelnek a román politikusok és választóik. Az egésznek az a célja, hogy demonstrálhassák: ki az úr a háznál.
Ha már a Nagyvárad lakosságának jó egynegyedét kitevő magyarokat nem lehet a román bevonulás évfordulóján erőszakkal ünnepeltetni, legalább azt a gesztust megtehették volna a mindenkori városvezetők, hogy október 12-én egyformán és együtt emlékeznek meg azokról a hősökről, akik mindkét oldalon életüket áldozták a harcokban. De mivel a románok külön emlékeznek és ünnepelnek, a magyar közösség civil képviselői úgy döntöttek, hogy ők is megemlékeznek ezen a napon az impériumváltás magyar áldozatairól. 2001-ben a Nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesülete egy emléktáblát helyezett el a főtéri Szent László-templom falán, az 1944. október 12-én mártírhalált halt 12 idős honvéd emlékére, akik meg akarták akadályozni a közeli Körös-híd felrobbantását. Azóta minden évben itt emlékeznek és koszorúznak, bár azt meg kell említeni, hogy az RMDSZ erre a polgári kezdeményezésre is rátelepedett, mintegy kisajátítva azt. A holnap 14 órára tervezett főhajtásra is a párt helyi, korrupciós ügyekbe keveredett vezetői hívogatják a sajtóban a város polgárait, „nemzetiségre és felekezetre való tekintet nélkül”.
A történeti hűség kedvéért azt is hozzá kell tenni, hogy ennek az emléktáblának a kihelyezése annak idején vitát váltott ki a magyar közösségen belül, ugyanis azt máig nem sikerült hitelt érdemlően dokumentálni, hogy a rá felvésett szöveg helytálló-e. Egyelőre csak „kizárásos alapon” feltételezhető, hogy a visszavonulóban lévő hitlerista csapatok végezték ki azokat az ún. népfelkelőket, akiket a honvédség azzal bízott meg, hogy felrobbantsák az aláaknázott Kishidat. A parancsmegtagadókra mindenesetre felkoncolás várt azokban a háborús időkben, a hidat valakik mégis felrobbantották, de hogy az emléktáblára valóban a „hidat megmenteni akaró hősök” nevei kerültek-e fel, meg hogy azokban a zűrzavaros napokban hány magyar embert gyilkoltak meg a városban és kik voltak a tettesek, azt máig nem sikerült megnyugtatóan tisztázni. Tény, hogy Nagyváradon ma nincs a két világháborúban elpusztult magyar katonáknak sem méltó emlékhelyük (temetőjük), sem tisztes köztéri emlékművük.
[R. B. M.]
itthon.ma/civilifi
2015. október 12.
Átadták a felújított emlékművet Madéfalván
Ünnepélyes dísztanácsülést tartottak október 11-én vasárnap a madéfalvi kultúrotthonban, ahol a helyi tanács egyetlen napirendi pontja a település díszpolgári címének odaítélése volt Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár részére.
Szentes Csaba polgármester köszönetét fejezte ki a helyi döntéshozó tesületnek valamint Hargita Megye Tanácsának, Magyarország kormányának, a Csíkszeredai Főkonzulátusának, valamint a Siculicidium emlékmű felújítását végző vállalkozásoknak, hogy régi pompáját nyerte vissza a 251 évvel ezelőtti vérengzésre emlékeztető oszlop és tetején a Köllő Miklós által készített turulmadár. A Siculicidium emlékmű 110. évfordulóján Szentes Csaba polgármester emléklapot nyújtott át Borboly Csaba megyeitanács-elnöknek, köszönetet mondva Hargita Megye Tanácsának az anyagi és erkölcsi támogatásért. Az ünnepi szentmisét a Siculicidium-kápolnában tartották, ahol a szentbeszédet Darvas-Kozma József esperes-plébános tartotta. A szentmisét követően a gyülekezet az emlékműhöz vonult át, ahol sor került annak újjáavatási ünnepségére. Mint elhangzott, 110 év elteltével az emlékmű teljes felújításon esett át, ami nemzeti összefogás és közös munka gyümölcse. A három évig elhúzódó restaurálás során sikerült az emlékoszlopot rendeltetéséhez méltó formájába visszaállítani, hogy további évszázadokon át az önfeláldozás és önzetlen hazaszeretet jelképeként hirdesse a székely ősi erényt utódaink számára.
Szentes Csaba polgármester köszöntő szavai után, Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök osztotta meg ünnepi gondolatait. Ráduly Róbert Kálmán felolvasta Zsögön Zoltán azon versét, amelyet 1910-ben olvasott fel és amiért le is tartóztatták. Az ünnepség végén Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Becze István megyei tanácsos, Korodi Attila parlamenti képviselő, Tánczos Barna szenátor és Ráduly Róbert Kálmán közösen helyezték el a kegyelet koszorúját és hajtottak fejet a székely mártírok emléke előtt. Közlemény
Erdély.ma
2015. október 12.
Napének zord hidegben (Székelyföld Napok és őszi vásár)
A sepsiszentgyörgyiek kitettek magukért. A szervezők és előadók nem mondták le a hétvégi programokat, fújhatott szél, eshetett eső, kabáthideget hozott a hétvégi időjárás, az őszi vásárt és rendezvényeit megtartották. Megtöltöttek több mint száz méter kolbászt, elkészült tizenhat üstnyi káposztaétel, háromszáznál több kézműveskedő és ügyességét kipróbáló gyermek váltotta be garasait ajándékra, az őstermelők és kézművesek pedig jövedelmet alig, de annál több ismeretséget és barátságot szereztek.
Megszoktuk, hogy az őszi vásárban tankolunk a gyógynövényekből készült vitaminbombákból, mézből, különféle praktikákkal elkészített házi szörpökből, válogatunk a fűszerezett, sajátos módon érlelt sajtokból. Az erdei gyümölcsök is nehezen elérhetőek számunkra, így az ezekből préselt levekből, lekvárokból is megvásárolunk egyet-egyet. Kipróbáljuk a háziszappanokat, kötött kesztyűt, sapkát ajándékozunk, és a gyöngy ékszerekből is válogatunk. A nemezelt, korongozott és égetett darabok is csábítanak, a népi viselet is ínyünkre való, szeretnénk illatos gyertyát, meleg kötött papucsot, a szőrmékről nem is álmodunk, de csak megyünk tovább. Sok az áru, kevés a vevő. De ilyen a vásár.
A hétvégén bővelkedtünk az említett kínálatból, tizenkilenc őstermelő és közel negyven kézműves állította ki portékáit. Szombaton nagyobb érdeklődés övezte a vásárt, vasárnap az esőlesésé volt a főszerep. Ami ellenben a hideg ellenére is melengette a lelkeket: a fellépő gyermek és felnőtt helyi és meghívott néptáncosok, énekesek, zenekarok, a családi koncertek, gyermekjátékok, a garasgyűjtő kézműves-foglalkozások, a gesztenyemalom, a paszulyos lépegetős, a filcbabakészítés, a bőrkulcstartó-varrás, a bábjáték, a helyi cserkészek által szervezett töklámpásfaragás és sok egyéb program kicsiknek-nagyoknak. Azonban foghíjas volt a budapesti Makám együttes szombat esti hallgatósága, tán nem volt elég a reklám, annak érzékeltetése, hogy itt nem a délelőtti Makám-gyermekműsor folytatásáról van szó, hanem egy olyan koncertről, amelyben a Napének zord hidegben is lelket melegít.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. október 12.
Csernátoni burrogtató
A VI. Székelyföld Napok programsorozat részeként a Csernátoni burrogtatóra szombaton került sor. A sikeres rendezvény két éve indult azzal a szándékkal, hogy évről évre megrendezendő őszi eseménye legyen a csernátoni Haszmann Pál Múzeumnak.
A burrogtató elsősorban gépésztalálkozó, ahol az Erdély-szerte egyedülálló mezőgazdasági szerszám- és gépgyűjtemény érdekes darabjai kerülnek látogatóközelbe. Magyarországi és hazai szakemberek közreműködésével kínáltak szombaton egész napos programot, a szakmai rész mellett az egész család számára biztosítottak elfoglaltságot. Idén a gyűjteményből a Hofherr-Schrantz-Clayton-Shuttleworth Magyar Gépgyári Művek által gyártott traktor volt a középpontban. A szombati nap folyamán volt traktorfelvonulás, gépbemutató, előadás, kiállítás és családos program. D. Haszmann Orsolya, a múzeum vezetője elmondta: ezek a gépek egy-egy falusi közösségben fontos szerepet töltöttek be, és a mai fiataloknak is tudniuk kell, hogy a régi gépeknek nemcsak hangjuk, hanem lelkük is van, nem ócskavasak, amelyek a gépszínek alatt állnak, hanem működőképes, „lelkes” gépek. Azt is bejelentette, hogy a burrogtató nem jöhetett volna létre két nagyon fontos partner nélkül, akiknek a buzdítására és segítségével zajlott a rendezvény, egyik a gyöngyösi Lévay Sándor vállalkozó, gépgyűjtő, aki magával hozta szakembereit és Magyarország legnagyobb Hofherr-gyűjteményének négy múlt századbeli traktorát is, másik pedig Kádár Zoltán, a mezőkövesdi Hajdu-Ráfis János Mezőgazdasági Gépmúzeum igazgatója. Idén már nemcsak a magyarországiak hozták el régi, működőképes gépeiket Csernátonba, hanem felső-háromszékiek, helybeliek, szentkatolnaiak, csíkszeredaiak és székelyudvarhelyiek is. A múzeum vezetője azt is elárulta, hogy a burrogtatót megelőzően az intézmény szakemberei darabokra szedték és összerakták a Hofherr-traktort, és el is indították, majd a gyöngyösi és mezőkövesdi szakemberekkel együtt készítették elő a „megszólaló” gépeket a szombati napra.
A rendezvény egyik fénypontját a veterán traktorok felvonulása jelentette. A sort a csernátoni múzeum százéves Hofherr-traktora vezette a Hősök emlékművéig, majd a tiszteletkör megtétele után a tíz traktor és a szintén százéves székelyudvarhelyi eke visszatért a skanzen udvarára, ahol a gépszínben megnyílt a Faekétől a Hofherr-gépig – Álomból lett valóság című vándorkiállítás. Ezt követően Kádár Zoltán és Lévay Sándor tartott a múzeum főépületében rövid előadást a bemutatott gépekről, a mezőkövesdi, illetve a gyöngyösi gyűjteményekről.
A szervezők gyermekprogramokról is gondoskodtak, voltak kézműves-foglalkozások és népi gyermekjátékok, illetve táncház a Folker együttessel, ugyanakkor bemutatták István Ildikó és barátai Utamra indulok című legújabb lemezét. A rendezvény végén a házigazdák mindenkit bográcsban készült tokánnyal kínáltak meg.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. október 12.
Fotósok, ha találkoznak (Székelyföldi fotóbiennálé)
A második Székelyföldi fotóbiennálé sepsiszentgyörgyi csúcsrendezvényei – díjkiosztás, gálaműsor, kiállítás – mellett a szervezők egy sor, nálunkfelé újdonságszámba menő kiegészítő programmal is kedveskedtek. Legnagyobb sikere az ingyenes Canon-szerviznek volt: a Székely Mikó Kollégium dísztermében a cég szakemberei másfél nap alatt 229 fényképezőgépet és objektívet vizsgáltak át és pucoltak meg.
Nem kevésbé volt sikeres a Samo Vidic és György Béla által tartott hat workshop, ahol közel 130 fotós próbálhatta ki a Canon bemutatóstandjára kitett legújabb felszereléseket, de a professzionális fotózás mesterfogásait is elleshették. Kovács László szervező szerint a kísérőrendezvények sikerét az is jelzi, hogy egész Székelyföldről, sőt, Brassóból is jöttek fotósok, s ha eleinte tartózkodással is vették kezükbe a termékbemutató darabjait, később szinte versengtek azért, hogy kipróbálhassák azokat.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. október 12.
Ünnepelt a Kolozsvári Református Kollégium
Újraindításának 25. évfordulóját ünnepelte szombaton és vasárnap a Kolozsvári Református Kollégium. Kató Béla püspök a Farkas utcai református templomban tegnap tartott hálaadó istentiszteleten emlékeztetett, hogy a kommunista diktatúra idején betiltott egyházi iskolák közül a Kolozsvári Református Kollégium volt az első, amelyik újraindult. Hangsúlyozta, hogy a kollégium újraindításához néhai Csiha Kálmán püspök állhatatossága kellett. A püspök úgy vélte, hogy Európát nem a muszlim bevándorlás fenyegeti, az igazi veszély bennünk, európaiakban van. Hangsúlyozta, hogy a keresztyén újjászületés az egyetlen esély Európa megerősödésére. Szerinte a kor kihívásaival szemben az szükséges, hogy éljünk egészségesen, teremtsünk rendet a fejünkben és a szívünkben, és helyezzük vissza az origót koordinátarendszerünk középpontjába. Kifejtette, ez a kezdőpont csakis Jézus lehet. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára kiemelte: a kollégium egykori diákjai elmentek tanulni Európa egyetemeire, de visszatértek szülőföldjükre a népüket szolgálni. Hozzátette: Magyarország kormánya minden segítséget megad ahhoz, hogy a szülőföldön való megmaradásban segítse az erdélyi fiatalokat.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. október 12.
Beperelte Kolozsvár elöljáróit
Fancsali Ernő, az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári szervezetének elnöke beperelte Emil Bocot, Kolozsvár polgármesterét, valamint a városi képviselő-testületet, mivel elutasították az Erdély autonómiáját három nyelven hirdető óriásplakát kitételét.
A Néppárt városi szervezetének vezetője azért döntött a plakátügy jogi útra terelése mellett, mert szerinte az önkormányzat nem illetékes alkotmányossági kérdésekben véleményt nyilvánítani. Az elutasító levélben a városvezetők etnikai autonómiáról beszélnek, holott a kérvényező Erdély közigazgatási és gazdasági autonómiáját támogatja, s ennek megfelelően az óriásplakáton is erre vonatkozó információk szerepeltek.
Fancsali Ernő az elmúlt időszakban többször is megszólalt autonómiaügyben, s a hatályos jogi kereteket betartva, több alkalommal és különböző módokon az erdélyi önrendelkezés, valamint a romániai kisebbségi jogok megsértésére hívta fel a közvélemény figyelmét.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. október 12.
Nem vicc!
Nem újdonság, hogy törvénytervezetek tucatjai porosodnak évek óta a parlament valamelyik fiókjában, és a képviselők/szenátorok nem veszik a fáradságot, hogy bár a látszat kedvéért "megvitassák". Egyetlen példát mondanék: az RMDSZ 1993-ban (!!!) elkészítette a nemzeti kisebbségekről és autonóm közösségekről szóló törvénytervezetet, amelyet a parlamentben törvényjavaslatként iktattak, majd egy évvel később benyújtották a kisebbségek egy közös törvényjavaslatát, amely a Kisebbségi Tanács keretében készült. Mondanom sem kell, bár több mint húsz év telt el azóta, nem került sor sem az RMDSZ, sem a Kisebbségi Tanács által benyújtott tervezet megvitatására, ne adj’Isten, elfogadására. Több mint tíz esztendővel ezelőtt, amikor 2004-ben megalakult a Tariceanu-kormány (amelyben részt vett az RMDSZ is), programjába iktatta a kisebbségek jogállását rögzítő törvénykezdeményezését, amely többek között a kulturális autonómia törvényi és intézményi keretét is megteremtette volna. Ám ennek a kezdeményezésnek sem lett jobb sorsa. Ma, 2015 októberében még mindig egy fiók mélyén lapul.
Csak egyetlen példa volt, de számtalan olyan törvénykezdeményezés sikkad el, marad "fiókban", amely az ország gazdasági fellendülése, infrastrukturális fejlesztése, a hazai és külföldi befektetések fellendítése, egyszóval "népjóléti" szempontból életbevágó lenne.
Úgy néz ki, hogy a legkevésbé sem zavarja ez a helyzet a honatyákat, mert időnként eleresztik a fantáziájukat, és olyan törvénytervezeteket "találnak ki", hogy még Fülig Jimmy is megirigyelné. Sőt, ha a kezdeményezők politikai hovatartozását nézzük, a szociáldemokraták fantáziája szárnyal a legmagasabban. Legutóbb a nagyobbik kormánypárt elnöke, Liviu Dragnea rukkolt elő egy úgynevezett viccellenes törvénytervezettel, amelynek a lényege, hogy az elkövetkezendőkben "társadalmi lejáratás" címén büntethetők legyenek azok, akik akár a szőke nőkről, akár a rendőrökről, székelyekről, oltyánokról, másokról szóló vicceket mondanak. A kezdeményező szerint a Diszkriminációellenes Tanács keretében létre kellene hozni egy emberi méltóság és tolerancia elnevezésű főosztályt, a médiában az emberi méltóságot népszerűsítő anyagokat, műsorokat kellene kötelező módon bevezetni, az iskolákban programba kellene foglalni, sőt a tankönyveket megjelenésük előtt az említett főosztálynak kellene láttamoznia. Azokat pedig, akik megsértik ezeket az elveket – és elmondanak egy viccet – komoly büntetésekkel sújtanák akár évekkel is az "elkövetés" után.
Nem vicc, valódi a tervezet. És az sem vicc, sajnos, hogy ezt a törvényt is, akárcsak a "keresztest", amelyről nemrég írtunk, és amely arról szól, hogy Bukarest közepébe egy 40 méteres éjjel-nappal kivilágított keresztet állítanának, elfogadta a felsőház. Ez az ötlet is egy szocialista szenátor agyából pattant ki.
Ezek után még csodálkozunk, hogy ebben az országban úgy mennek a dolgok, ahogyan?
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
2015. október 12.
Kultúrtörténeti morzsák
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezetének rendezésében – a VI. Székelyföld Napok keretében – érdekes kiállítás nyílt a Bolyai Farkas líceum második emeleti folyosóján. Hidak, korok, Budapest címmel hosszú vándorútja során érkezett meg a nagynevű alma materbe az a kultúrtörténeti fotótárlat, amely kísérőszöveggel együtt bemutatja Budapest fejlődésének 300 évét.
A kiállítást először az Európa-napon, 2007-ben mutatták be, majd több magyarországi településen is látható volt, 2011-ben Strasbourgban, az Európa Parlament székhelyén is hirdette a magyar főváros fejlődéstörténetének epizódjait. A Dunán átívelő hidak mindig is a város "artériái" voltak. Ahogy gróf Széchenyi István, a Lánchíd építtetője a fejlődés motorját látta abban, hogy a két városrészt összekössék, úgy a világégésekkor a hidak voltak azok a stratégiai létesítmények, amelyek tönkretételével az "ellenséget" gyengítették. Nem véletlenül, hiszen a Duna két partján levő Budapest ma is a hidaknak köszönhetően lett Európa egyik legszebb fővárosa… lélekben, kultúrában a miénk is.
Ennek adott hangot többek között a megnyitón Kilyén Ilka, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke, Módos Péter, az Európai Utas Alapítvány kuratóriumának elnöke – a kiállítás kurátora –, a házigazdák nevében pedig Benedek Zsolt történelemtanár, a Református Kollégium és Bálint István, a Bolyai Farkas Líceum igazgatója.
(-vagy-)
Népújság (Marosvásárhely)
2015. október 12.
EMT konferenciák a Csikyben
Aradon a Csiky Gergely Főgimnázium adott otthont a hétvégén zajló Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) konferenciájának. Ez lényegében nem is egy, hanem két esemény volt: a 16. Nemzetközi energetika-elektrotechnika konferencia (ENELKO) és a 25. Nemzetközi számítástechnika és oktatás konferencia (SzámOkt). A rendezvény társszervezői a Sapientia EMTE és a Magyar Energetikai Társaság.
A konferencián kívül a rendezvénynek kulturális vonatkozásai is voltak. Pénteken, az előadásokat megelőző napon minden résztvevő meglátogathatta Arad, Világos és Máriaradna nevezetességeit, este pedig Ópáloson, a Wine Princess pincéjében egy borkóstolóra is sor került. Szombat délelőtt a rendezvény elnökei, dr. Bíró Károly-Ágoston, az EMT Energetika-Elektrotechnika Szakosztályának elnöke és dr. Sebestyén-Pál György, az EMT Számítástechnika Szakosztályának elnöke nyitották meg a konferenciát.
„Mint minden évben, a tematika idén is az energetika. Három fő részre van felosztva a témakör, ezek az energia előállítása, szállítása és elosztása, takarékos felhasználása és az energia környezettől függő részének a javítása. A konferenciát 16.-szor rendezzük meg. Mindamellett, hogy ez szakmai konferencia, arra is szolgál, hogy a résztvevők megismerjék egymást, ezáltal kapcsolatok és együttműködési kapcsolatok alakuljanak ki.” – nyilatkozta dr. Bíró Károly.
Dr. Sebestyén-Pál György is azon a véleményen van, hogy elsősorban szakmabeliek jönnek el, de nemcsak a szűk réteg a cél, hanem az előző nap megszervezett kirándulás által Erdély fontosabb kulturális helyeit is próbálják ismertetni elsősorban a magyarországi kollégákkal. A konferenciával kapcsolatban úgy nyilatkozott: „Igyekszünk minden fejlesztési területet lefedni, tehát nem szakosítjuk a konferenciánkat egy szűkebb irányzat fele, amit délután is látni lehet a szekció-előadások alatt, amelyek tíz témakörben zajlanak. Az évek során egy bizonyos közösség alakult ki, sokan visszajárnak. Ez lehetőséget ad arra, hogy közös problémáinkra (szakmai, és nem csak) próbáljunk együtt megoldást találni. Ahogyan a plenáris előadásokon is elhangzott, vannak olyan európai projektek, kezdeményezések, ahol magyarországi és erdélyi szakemberek együtt oldhatják meg a problémákat. Szerencsére vannak fiatalok is, hiszen az idősebbek próbálják bevonni őket. Nagyrészük doktorandusz vagy mesteris diák, de vannak fiatal mérnökök, oktatók és informatikusok.”
A plenáris és a szekció-előadások között a Jelen Ház éttermében ebédeltek a részt vevők. Igazán itt lehetett megfigyelni, milyen jól összeszokott és társaság és baráti hangulat alakult ki a 25 év alatt. Az eseményt a Magyar Tudományos Akadémia, a Bethlen Gábor Alapkezelő zrt. és az RMDSZ támogatták.
Gál Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2015. október 12.
Beszélgetés Kelemen Hunor szövetségi elnökkel
Felszínen tartva igényeinket, tompítani a feszültségeket
Október 6-án, az RMDSZ Arad megyei szervezetének székházában tartott sajtóértekezletet Kelemen Hunor szövetségi elnök, aki a magyar sajtó, köztük a Nyugati Jelen kérdéseire külön is válaszolt.
– Elnök úr, hogyan értelmezi a megemlékezéssel párhuzamosan történő ünneplést?
– Különleges helyzetben vagyunk 2015. október 6-án, ami egyrészt gyásznap, mert a kivégzett aradi vértanúkra emlékezünk, ugyanakkor 125 éve annak, hogy a Szabadság-szobrot 1890-ben leleplezték Arad főterén. Arról a remekműről beszélünk, amiről nemcsak a XIX. században, hanem azóta is sok műkritikus véleménye szerint bebizonyosodott, hogy korokat túlélő kiváló műalkotás, ezért a XXI. században sem veszített semmit az értékéből. A fő- és mellékalakokkal, a finom kidolgozásával, az üzenetével, mindennel, ami a szoborhoz társítható. 125 éve alatt a Szabadság-szobor többet volt fogságban, mint szabad, mert a Brătianu-kormány 1923-ban azzal az indokkal, hogy megvédik a rongálástól, körbedeszkáztatta. Ez nevetséges indok volt, hiszen két év múlva lebontották, majd az utána következett minden hatalom rejtegette, mintha félt volna a szobortól. Az nehogy hatással legyen az emberekre. A Szabadság-szobor 74 évig volt fogságban. 1990-ben sikerült kiszabadítanunk az aradi vár árkából, majd 2004-ben újra köztérre került. Tehát a szabadban összesen eltöltött 44 évet, ha összehasonlítjuk a rabságban eltöltött 74-gyel, hosszabb ideig volt fogságban, mint ameddig látható volt. A 125. évfordulóra készítettünk egy olyan emlékérmét, amivel megköszönjük a munkáját mindazoknak, akik az elmúlt évtizedekben vagy években hozzájárultak a szobornak a várárokból való kiszabadításához, a köztéren történt elhelyezéséhez. Azt gondolom, időnként meg kell köszönni a munkát mindazoknak, akik a közösségért tettek valamit. A Szabadság-szobornak a rendszerváltástól kezdődött története azt bizonyítja, hogy vannak olyan időszakok, főleg eszmék, amelyeket nem lehet, nem szabad elfojtani, mert úgyis felszínre törnek. Ilyen a szabadság eszméjét megszemélyesítő alkotás is. Mivel a szabadságvágy is állandóan felszínre tör, az azt szimbolizáló emlékművek is előkerülnek. Annak örvendek, hogy tavaly sikerült a szoborcsoportot műemlékké nyilvánítatni, amivel megerősítettük a védett státusát. Az hosszú távon fog igazán érvényesülni, hiszen a szabadban lévő emlékművek időről időre restaurálásra szorulnak, és akkor nem mindegy, milyen védettséget élveznek. Tehát ma, az emlékezés mellett, kicsit ünnepeljük is a Szabadság-szobrot.
Kisebbségi kérdéseink
–Manapság, amikor a migrációs válság közepette, a kisebbségekkel szemben is nőhet az ellenszenv, hogy látja a romániai magyarság autonómia-törekvéseinek az alakulását?
– A kettőt nem szabad összekötni, a legnagyobb hiba lenne a menekülteket az őshonos kisebbségekkel egy kalap alá venni, mert akkor soha nem jutunk előre. Az őshonos kisebbségek ugyanis nem gazdasági bevándorlók, nem az életüket féltve menekültek, kerültek ebbe az országba, hanem minden elismerést megérdemlő módon itt vannak, amióta az őseink 1000 esztendővel ezelőtt ide telepedtek. Az országnak az alapítói, építői még akkor is, ha nem ők döntötték el, melyik országhoz tartozzanak. Szerintem teljesen külön kell kezelnünk attól függetlenül, hogy erdélyi magyarokról, dél-tiroli németekről, katalánokról, németországi dánokról vagy dániai németekről beszélünk. Ha az őshonos kisebbségeket a bevándorlókkal bármi módon is egybe próbálnánk mosni, hihetetlenül rossz következtetésekre jutnánk. Egy dolog biztos: amikor az idegengyűlölet, a kisebbségellenesség, a nacionalizmus fellángol, akkor az őshonos kisebbségek irányában is elfordulhat, érintheti őket is. Mert az érzelmek ilyenek, a gyűlölet olyan erős érzelem, amit nem lehet egyik napról a másikra a palackba visszadugni, miután a migráns-probléma megoldódott. Ezért mi azt mondtuk, most is azt mondjuk: ebben a régióban, egész Európában az a legnagyobb probléma, ha fellángol az idegengyűlölet, a nacionalizmus, ami előbb-utóbb olyan gondokat okozhat, amelyeket a társadalom nem tud kezelni. Az őshonos kisebbségek törekvéseit azért levenni a napirendről, mert éppen bevándorlási probléma merült fel, nem szabad, hanem körültekintően kell eljárni. Folyamatosan arra kel törekedni, hogy a többségnek a biztonságát, a jogait az autonómia törekvések ne sértsék, ne csorbítsák. Tudom, nem könnyű feladat, hiszen ha az lenne, már rég túl lennénk rajta. De olyan álláspontot képviselni, hogy a migráns-válság miatt nem beszélünk az őshonos kisebbségek jogsértéseiről, nem hasznos.
–Hogyan lehetne visszafogni a Hargita és Kovászna megyékben működő kormánymegbízottak magyarellenességét?
– Jobb belátásra kell bírnunk őket, ami, jól tudom, nem egyszerű. Előbb-utóbb nekik is be kell látniuk, hogy ez a hozzáállás eredményre nem vezet. Az elmúlt időszakban ezek az emberek elég éles megfogalmazásokat is nyilvánosságra hoztak, de ha visszatekintünk az elmúlt 25 évre, az ilyen esetek gyakoriak voltak, nem egy rendkívüli helyzet. Abban az értelemben rendkívüli, hogy volt néhány év, amikor úgy éreztük, túl vagyunk ezen a típusú nacionalizmuson. Én azoknak a románoknak, akik most is a magyarellenességhez nyúlnak, a magyar kártyát próbálják kijátszani, azt mondom, hogy alapvetően tévednek. Mert azonnali hatásuk nincs, hosszú távon viszont elrontják a viszonyokat. Nekünk azon kell lennünk, hogy a magunk módján ne élezzük a konfliktusokat, ugyanakkor nagyon határozottan fel kell hívnunk a figyelmet a kisebbségi jogsértésekre, megpróbálva megoldásokat felmutatni, javasolni.
– Azokat nehezítheti, hogy a két kormány között talán soha nem volt ennyire hideg a viszony, mint manapság?
– Ebben a pillanatban igen. Ezt tudomásul kell vennünk, a viszony egyik napról a másikra valószínűleg nem lesz javítható, de ez is el fog múlni. A mi feladatunk, hogy megpróbáljunk tompítani a feszültségen. Azt hiszem, hogy a két állam közötti közös érdekek felismerése, előbb vagy utóbb el fog vezetni oda, hogy egyszer túl leszünk ezen a nehéz időszakon is.
– Köszönöm a beszélgetést!
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2015. október 12.
Szabadságvesztés járna a trikolórsértésért
Kormánypárti honatyák egy csoportja ismét büntetőjogi kategóriába sorolná a román nemzeti jelképek megsértését, részben azzal érvelve, hogy sok esetben ennek a bűncselekménynek a dekriminalizálása vezetett a román zászló kitűzésének elmulasztásához.
A Mediafax hírügynökség tájékoztatása szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) és az Országos Szövetség Románia Haladásáért (UNPR) 36 képviselője és szenátora egytől három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtaná azt, aki nyilvánosan megsérti a román nemzeti jelképeket, vagy „tiszteletlenül viselkedik" ezekkel a szimbólumokkal szemben. Fél évtől két évig terjedő börtönbüntetés járna azoknak, akik ugyancsak nyilvánosan „megvetéssel viseltetnek az állami hatóságok által használt jelképekkel szemben".
A törvényalkotók szerint ezeknek a bűncselekményeknek a büntető törvénykönyvbe történő visszaemelése a román állam joghatóságát hivatott védeni. Tételesen felsorolják ugyanakkor, hogy az alkotmány alapján a román államot a nemzeti lobogó, Románia nemzeti ünnepe, az ország címere és pecsétje képviseli európai és nemzetközi szinten.
Kifejtik a kormánypárti politikusok azt is, mit értenek a nemzeti jelképekkel szembeni tiszteletlenség fogalma alatt. Szerintük az követ el ilyen bűncselekményt, aki szóban, nyilvános beszédek és szlogenek, sértő, támadó tartalmú írások, rajzok formájában, obszcén gesztusok, „becsmérlő arckifejezések" révén, vagy rongálás útján szidalmazza ezeket az állami szimbólumokat. Továbbá a Btk.-t módosító indítvány értelmében az is a nemzeti jelképek iránti tiszteletlenségnek számít, ha nem tűzik ki Románia zászlaját olyankor, amikor ezt a törvény előírja.
A szenátus által közvitára bocsátott tervezet szerint a rendelkezést a jelenlegi törvényi hiátus indokolja, a Btk. legutóbbi módosítása során ugyanis kikerült a büntetőjogi kategóriából a nemzeti és állami jelképek megsértése. A PSD-s és UNPR-s honatyák – egyértelműen a székelyföldi esetekre utalva – úgy vélik, azáltal, hogy ezek a bűncselekmények kikerültek a Btk.-ból, számos helyen elmulasztották kitűzni a román trikolórt.
Mint ismeretes, Kovászna megye prefektusa tavaly ötezer lejes bírságot rótt ki Kézdivásárhely polgármesteri hivatalára, mert úgy vélte, a város nem volt megfelelően fellobogózva román zászlókkal december elsején, a román nemzeti ünnepen. Idén szeptemberben ugyanakkor Gabriel Oprea belügyminiszter az érintettek felelősségre vonását és megbírságolását követelte amiatt, hogy a román csapatok 1944-es sepsiszentgyörgyi bevonulásának évfordulója alkalmából tartott ünnepségen a szervezők nem tűzhették ki a román zászlót a városháza tornyára.
A történtek nyomán Sebastian Cucu Kovászna megyei prefektus bejelentette, ügyészségi feljelentést tesz a sepsiszentgyörgyi elöljárók ellen a fasiszta, legionárius vagy xenofób szervezeteket, szimbólumokat és tetteket, illetve a háborús bűnösök kultuszát tiltó törvény megsértése miatt. A kormány területi képviselője ugyanakkor közölte, törvénymódosítást kezdeményez az igazságügyi minisztériumnál, tételesen javasolva, hogy ismét vezessék be a büntető törvénykönyvbe a román nemzeti jelképek megsértésének a bűntettét, a zászlótörvénybe pedig iktassanak be egy olyan cikkelyt is, amelyik előírja, hogy a megyeszékhelyek polgármesteri hivatalainak a legmagasabb pontjára is ki kell tűzni a román nemzeti lobogót.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2015. október 12.
DráMA: a rendezés mint szerep, közös kaland
Lezárult a hétvégén a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban hat napig tartó DráMA kortárs színházi találkozó.
A közönség hazai és határon túli drámaírók és rendezők munkáját tekinthette meg azokon az előadásokon, amelyek nem egyszer szembesítették a kérdéssel, hogy mit jelent a haza, a kisebbség és a hatalom.
Egyéves kihagyás után hívta ismét színházba a nagyérdeműt a hetedik kiadásához érkezett fesztivál, amely színvonalas programot kínált. Nagy Pál, a Tomcsa Sándor Színház igazgatója elmondta, szeretné, ha az elkövetkező években a román színházi szakma képviselőit is meghívnák a találkozóra.
A rendezvény keretében a színház szerelmesei többek közt Sardar Tagirovsky fiatal rendezővel találkozhattak, aki a nagyváradi Szigligeti Színházban vitte színpadra Szíjgyártó Tímea-Aletta Az eset című darabját, amellyel a dráMÁzat II. pályázat nyertese lett. „A rendezés is csak egy szerep, amit adott esetben elhitetek a színészekkel vagy a nézőkkel. Azonban nem szabad túlságosan éreztetnem ezt, azt az érzést kell közvetíteni, hogy együtt játszunk a színészekkel, egy közös kalandon veszünk részt” – fejtette ki.
A dráMA részt vevői Alina Nelegával is találkozhattak, aki a szintén marosvásárhelyi Kincses Rékával együtt „négykezesen” írta és vitte színre a Double Bind produkciót, feldolgozva a városban élő romániai magyarok és románok közötti kapcsolatot, és kimondatlan feszültségeket. A kétszeres UNITER-díjas rendező elmondta, számára a legfontosabb fejlődés az volt, amikor „elszakadt a laptól” és elkezdett „valóban” együtt dolgozni a színészekkel, ösztöneikre alapozva.
A magyar–román kapcsolatról szólva Alina Nelega úgy fogalmazott, amíg a románoknak nem lesz alkalma megtanulni magyarul, megismerni az erdélyi magyarok kultúráját, addig nem is ismerhetik meg a lelki világukat, és tulajdonképpen nem is érthetik meg egymást.
Önelemzésre és az értékek újraértelmezésére késztette nézőit az Újvidéki Színház Bánk bán-előadása. A klasszikus szöveget kortárs értelmezésben vitte színre Urbán András rendező, választ keresve arra, hogy mit jelent a nemzet fogalma, főként a kisebbségi létben.
A második alkalommal meghirdetett dráMÁzat nevű drámapályázatra érkezett írásokból született kiadvány bemutatóján Nagy Pál színházigazgató rámutatott, kevesen írnak drámát Erdélyben. Példaként említette, hogy a pályázat debüt kategóriájába érkezett 82 írás közül csupán 15 volt erdélyi, a drámaíró kategóriában pedig 35-ből csupán 5 szerző.
A találkozó utolsó napján, pénteken a kolozsvári GroundFloor Group Paralel című produkciója, valamint Székely Csaba Szeretik a banánt, elvtársak? című monodrámája hívta színházba a közönséget.
Veres Réka
Krónika (Kolozsvár)
2015. október 12.
Székelyföld autonóm régió létrejöttének esélyei (3.)
Románia közigazgatási átszervezése az Európa Tanács dokumentumainak a fényében – folytatás a múlt heti Szempontból.
A dokumentum leszögezi (13. pont), hogy a területi autonómia intézménye lényegében bármilyen szervezésű államban gyakorlatba ültethető, kezdve az egységes államokkal, s befejezve a szövetségi berendezkedésűekkel. Megállapítja ugyanakkor azt is (16. pont), hogy ha egy államnak célja a belső feszültségek megelőzése vagy csökkentése, akkor megértéssel kell kezelnie, ha egy kisebbségi csoport nagyobb önállóságra tart igényt.
Ez a megértés – jóhiszeműen értelmezve – természetesen nem merülhet ki abban, hogy nem alkalmaz retorziót azokkal szemben, akik az igényt megfogalmazzák. A pozitív példák említése nyilvánvalóvá teszi, hogy az önmagában nem elégséges, ha a közösségnek joga van kérni, a feszültség megoldásához szükség van arra, hogy az állam hallgassa meg a kéréseket, legyen hajlandó és képes azokról egyeztetni és megállapodásra jutni az adott közösség képviselőivel.
A határozat fontos hozadéka az, hogy nyilvánvalóvá teszi: ahol az állam autonómiát biztosított valamely közösségnek, ott ennek pozitív hatása volt az ország egészére. Egyrészt azért, mert a feszültségek megszűntek, másrészt azért, mert egy közösség autonómiája törvényszerűen vezet el alkotó energiák felszabadulásához, ami gazdasági fejlődést eredményez. Ilyen körülmények között elmondható, hogy ugyan ez a határozat nem kötelező jellegű, de teljesen figyelmen kívül sem hagyható, hisz az kínos kérdéseket vet fel azon országok viszonylatában, amelyek azt teszik.
Következésképpen egyfajta puha nyomásgyakorlásra mindenképp alkalmas. Azon államokat pedig, amelyek úgy döntenek, hogy autonómiát adnak valamely régiónak vagy közösségnek, a parlamenti közgyűlés felszólítja (22. pont), hogy tartsanak tiszteletben 9 alapelvet. Köztük azt, hogy a központi hatalom és a leendő autonóm közösség közötti megállapodás legfontosabb pontjait – a kellő garancia biztosítása érdekében – foglalják bele az ország alkotmányába. S hogy ezek nemcsak szavak a szélben, azt jól példázza az ukrajnai helyzet (lásd alább).
2.3. A miniszterek tanácsának 2004/12-es ajánlása
Ismét „csak” ajánlás, de az Európa Tanács legnagyobb súllyal rendelkező testülete, a miniszterek tanácsa adta ki, a témája pedig a helyi és regionális közigazgatás megszervezése, illetve átszervezése, különös tekintettel a közigazgatási egységek határaira. S azt még valóban csak ajánlja, hogy a közigazgatási reformba kezdő tagállamok nagyon körültekintően készítsék elő és vigyék végbe, szem előtt tartva a létező jó példákat, illetve azt, hogy amit tesznek, az legyen összhangban a Helyi Autonómia Európai Chartájával.
A következő bekezdés azonban már sokkal szigorúbb, amikor azt fogalmazza meg, hogy ahol az esedékes, az illető állam köteles tiszteletben tartani a nyelvi charta 7., illetve a kisebbségi keretegyezmény 16. pontjának az előírásait. Az ajánlás ugyanakkor igen hasznos dokumentum, mert egy nagyon részletes útmutatót, receptet kínál. Ha egy ország odafigyel az abban megfogalmazott gondolatokra, és betartja az általa ajánlott lépéseket, akkor jó eséllyel sikeres (át)szervezést fog végrehajtani. Többek közt arra is felhívják a figyelmet, hogy az összes érintett felet már a tervezés kezdetétől fogva be kell vonni a folyamatba, illetve hogy kudarcra van ítélve egy olyan közigazgatási reform, ami nem bírja az érintettek támogatását.
2.4. Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 2007/1811-es ajánlása
Lluís Maria de Puig katalán képviselő (a parlamenti közgyűlés elnöke) jelentése alapján készült ez az ajánlás, aminek a címe: Régiósítás Európában. A dokumentum megállapítja, hogy ugyan vannak még európai országok, amelyek elutasítanak mindenféle régiósítást, de ez a kivétel, a legtöbb állam a gyakorlatban is alkalmazza a szubszidiaritás elvét, közelebb viszi a döntéshozást és a végrehajtást az állampolgárokhoz, s ennek konkrét eredményei vannak.
Külön értékeli, hogy az Európai Unió a területfejlesztés és felzárkóztatás terén eleve a régiókat tekinti partnernek, azok számára biztosít forrásokat. Megállapítja, hogy Európa számos országában léteznek etnikai alapú, gyökerű belső konfliktusok, s meggyőződését fejezi ki, hogy ezeket meg lehet oldani demokratikus úton, tárgyalások, ha kell, alkotmányos vagy intézményi reform révén. A lényeg az, hogy mindez az állampolgárok akarata szerint, az ő bevonásukkal történjen meg. Azt pedig tényként állapítja meg, hogy kifejezetten sikeresek a szubszidiaritás elvét következetesen alkalmazó, régiósítást megvalósító államok, mint Ausztria, Belgium, Németország, Olaszország stb. Éppen ezért üdvözli a Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának azon kezdeményezését, hogy a Helyi Autonómia Európai Chartája mintájára kidolgozza a Regionális Autonómia Európai Chartáját, ami az előzőhöz hasonlóan kötelező érvényű dokumentum lenne.
Az ajánlás ezen megállapításokon túl felhívásokat, felkéréseket is megfogalmaz a miniszterek tanácsa, a parlamenti közgyűlés, illetve az Európai Unió irányába. Témánk szempontjából ezek közül kiemelendők a következők. A miniszterek tanácsa kövesse szigorúan figyelemmel, hogy a tagországok tartsák tiszteletben a kisebbségi jogokat, melyek konkrét gyakorlatba ültetésének egyik lehetséges módja pont az Európa Tanács elveivel összhangban megvalósított régiósítás. A miniszterek tanácsa szólítsa fel az ET azon tagországait amelyek még nem tették azt meg, hogy hozzák létre a közigazgatási régiókat. Ez kiemelten ajánlott olyan esetekben, amikor egy ország valamely régiója az önkormányzás igényével lép fel, hisz ily módon államon belüli megoldás révén lehet ezen igényt kielégíteni.
A képet árnyalandó hadd említsem meg itt, hogy az ajánlásban említett regionális autonómia charta kidolgozását még 1994-ben kezdeményezte, s a tervezetet 1997-ben jóvá is hagyta (34-es ajánlás) a Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa, ellenben az ügy ott elakadt, annak ellenére, hogy a parlamenti közgyűlésben volt támogatottsága, amint a tíz évvel később született 1811-es ajánlás is jelzi.
2.5. A Regionális Demokrácia Referencia Keretszabályzata
Az előző pontban említett regionális charta elfogadását a kongresszus és a parlamenti közgyűlés is újra meg újra szorgalmazta, s ugyan arra mindmáig nem került sor, a charta tervezete alapján 2009-ben Utrechtben a helyi és regionális kormányzásért felelős miniszterek elfogadták ezt a keretszabályzatot, aminek kettős szerepet szántak. Egyrészt ihletforrást jelent azon országok számára, amelyek közigazgatási régiókat szándékoznak létrehozni, másrészt – s ez témánk szempontjából legalább olyan fontos – olyan elvek gyűjteménye, amelyekre a kongresszus támaszkodni tud, amikor értékeli valamely tagországban a regionális demokrácia állapotát.
A keretszabályzat rögzíti, hogy a regionális kultúra promoválása, illetve a régió kulturális örökségének – beleértve a régió nyelvét – a védelme és fejlesztése a regionális hatóságok felelőssége. Ez természetesen azt feltételezi, hogy a régióhatárok essenek egybe a kulturális határokkal. A régióhatárok kapcsán a szabályzat ugyanazt az elvet fogalmazza meg, mint a helyi autonómia chartája: azokat módosítani (s nyilván kijelölni is) csak az érintettekkel egyetértésben szabad.
2.6. Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 2014/1985-ös határozata
Időrendben ez a legújabb dokumentum, Kalmár Ferenc jelentése alapján készült, s a testület nagy többséggel szavazta meg a román küldöttség erőfeszítései ellenére. (Ez azért fontos információ, mert arra mutat rá, hogy Románia ugyan mindig azzal dicsekszik, hogy eleget tesz minden európai elvárásnak, de ebből nem az következik elsősorban, hogy olyan nagyon barátságos környezetet teremt a területén élő nemzeti kisebbségeknek. Hanem sokkal inkább az, hogy komoly erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy ezek az európai elvárások a lehető legalacsonyabbak legyenek.) Bevezetőben egyfajta összegzését adja az itt fennebb említett dokumentumoknak, majd megállapítja, hogy ezek létezése ellenére a nemzeti kisebbségek egyéni és kollektív jogainak biztosítása terén bőven van még tennivaló.
Ezt követően konkrét cselekvésre szólítja fel az Európa Tanács tagállamait a nemzetközi jogi normák gyakorlatba ültetése, az identitáshoz való jog védelme a területmegállapodások és konfliktusmegelőzés, az oktatás és a nyelvhasználat, valamint a diszkrimináció elleni küzdelem terén. A területi megállapodások kapcsán a határozat felszólítja a tagállamokat, hogy az érdekelt közösségekkel egyetértésben ültessenek gyakorlatba területi önigazgatási megállapodásokat (magyarán hozzanak létre sajátos jogállású közigazgatási egységeket), illetve hogy – akár a gazdasági megfontolások ellenében is – területi közigazgatási struktúrák kialakításánál vagy megváltoztatásánál részesítsék előnyben a hagyományos, sajátos nyelvi, kulturális és vallási jellemzőkkel bíró történelmi régiókat.
3. Romániára vonatkozó dokumentumok
Külön kategóriát képeznek azok a dokumentumok, amelyeket az Európa Tanács különböző intézményei kifejezetten Románia vonatkozásában fogadtak el. Nem kevés ilyen van, itt csak azokra térek ki, amelyek közvetlen kapcsolatban vannak a közigazgatás átszervezésével.
3.1. A 2002-es, a romániai regionalizációról szervezett kollokvium konklúziói
A kollokviumot a Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa és Románia kormánya, valamint a helyi és a megyei önkormányzatok országos szövetségei szervezték 2002 őszén Sinaián. Minekutána rögzíti a közigazgatási régiók létrehozásának általánosan elfogadott előnyeit, illetve a kompetenciákat, amelyekkel a régióknak rendelkezniük kell, a dokumentum Románia konkrét esetében üdvözli a hatóságok nyitottságát, valamint azt, hogy a miniszterelnök széles körű konzultációt kezdeményezett annak érdekében, hogy a 2004-ben hivatalba lépő kormány tudja gyakorlatba ültetni a régiók létrehozásához szükséges intézkedéseket. (Ezt 2015-ben olvasva az emberben óhatatlanul az fogalmazódik meg, hogy igen, ez Románia!)
Témánk szempontjából fontos megállapítás, hogy a régiók létrehozásánál figyelembe kell venni a szociokulturális, gazdasági és történelmi szempontokat. Ugyanakkor felveti azt a gondolatot, amit később a Székely Nemzeti Tanács is lehetséges megoldásnak nevezett a Székelyföld autonóm régió létrehozása szempontjából: a régiósítás alkotmánymódosítás nélkül is végbevihető oly módon, hogy az említett szempontok figyelembevételével módosítják a létező megyék határait, majd az így létrejövő nagyobb megyéknek nagyobb hatásköröket és forrásokat juttatnak.
Fontos hangsúlyozni, hogy ez a kollokviumot szervező és azon részt vevő, elsősorban román politikusok és szakemberek felvetése, nem valami kívülről az országra erőltetett szabály, ami ellen később joggal tiltakoznak. A dokumentum azzal zárul, hogy az európai intézmények készek megadni minden szakmai segítséget ahhoz, hogy a régiósítás sikeres legyen. Ez fontos hivatkozási alap két szempontból is: egyrészt a kollokvium román résztvevői nem tiltakoztak ellene, tehát később sem utasíthatják el külső beavatkozásként az európai intézmények segítségét, másrészt pedig joggal lehet ezekhez fordulni azzal a kéréssel, hogy tegyenek eleget az ígéretnek és vállaljanak szerepet a romániai régiósítás folyamatában.
3.2. A Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának 2011/300-as ajánlása
Az ajánlás címe Helyi és regionális demokrácia Romániában, s minekutána jelzi, hogy a kongresszus megelégedéssel tapasztalja a Románia által 1995 után elért eredményeket (ezeket öt pontban nevesítve), következik a feketeleves: aggodalommal tapasztalja a továbbra is fennálló hiányosságokat (négy pontban), majd ajánlásokat fogalmaz meg a miniszterek tanácsának arra nézve, hogy ez milyen elvárásokat fogalmazzon meg Románia irányába. Ezen elvárások száma pedig nem kevesebb, mint pontosan egy tucat.
Ezek között első helyen (a. pont) szerepel, hogy Románia folytassa a megkezdett közigazgatási reformot, és hozza létre a közigazgatási régiókat összhangban a Regionális Demokrácia Referencia Keretszabályzatával. Az e. pontban az áll, hogy Románia javítsa a helyi autonómia chartája negyedik cikkelyének hatodik bekezdésében rögzített egyeztetési mechanizmusokat, hogy a helyi önkormányzatokat rendszeresen, időben és kellő módon konzultálják minden olyan kérdésben, ami azokat közvetlenül érinti. Végül az i. pont tételesen a nemzeti kisebbségekről szól, illetve arról, hogy meg kell könnyíteni számukra a közszolgáltatásokhoz való hozzáférést.
Hogyan működnek ezek az elvek és dokumentumok a gyakorlatban
Amint már korábban említettem, az Európa Tanács dokumentumainak a tiszteletben tartása – még azok esetében is, amelyek a tagállamok által aláírandó és ratifikálandó nemzetközi egyezmény formájában léteznek – az önkéntesség elvén alapszik. Téved azonban, aki erre legyint, s azt mondja, hogy akkor hagyjuk az egészet, hisz közismert és jellemző módon Románia erős oldala, hogy az ígéreteit nem tartja be. Annak alátámasztására, hogy ezek a dokumentumok mégis hatásosak tudnak lenni, álljon itt két releváns példa.
A szerző a Gyergyószéki Székely Tanács alelnöke
Árus Zsolt
Krónika (Kolozsvár)
2015. október 12.
Böszörményi Zoltán verseskötetét mutatják be a kolozsvári Bulgakovban
Októbert 14-én, szerdán este 19 órától a kolozsvári Bulgakov irodalmi kávézó emeleti termében Böszörményi Zoltán Lábatlan idő című verseskötetét mutatják be. A költővel Varga Melinda beszélget.
„Böszörményi Zoltán aforisztikus, filozofikus költészete az idők folyamán, például a Majorana-korszakban ezotériával és mélylélektannal gazdagodott. És egyre személyesebbé, fájdalmasabbá válik. Költőnk mélyebb és mélyebb rétegekig ás le, ugyanakkor egyre magasabbra szárnyal. Irigylésre méltó töretlen igyekezete, fáradhatatlansága, folyamatos megújulása és mindenekelőtt a mai világban már oly ritka hite a költészetben. E kötet egyik sorát parafrazálva: a líra ebben az évben is velünk marad!” – írja róla Orbán János Dénes.
maszol.ro
2015. október 12.
RMKT vándorgyűlés a tudásról, megújulásról és jövőről
Jól sikerült az idei, 24. Közgazdász Vándorgyűlés, amit Marosvásárhelyen szervezett meg a hétvégén a Romániai Magyar Közgazdász Társaság – közölte az RMKT.
A szakmai konferencia témája a tudás, a megújulás és a jövő volt, a kis- és középvállalkozások versenyképessége a globalizált világban. Az előadások a technológia legújabb vívmányaitól kezdve, a pénzügyön, az üzleti intelligencián az emberi elkötelezettségig, széles palettát jártak körül, valamennyi résztvevő megtalálta azt a témát, ami a legjobban érdekelte.
A háromnapos rendezvénysorozat sikeréhez hozzájárult a helyszín is, az, hogy első nap, a megnyitóra és a plenáris ülésre a Kultúrpalota nagytermében került sor. A megnyitón Peti András alpolgármester egy olyan gazdasági térképről beszélt, ahol Marosvásárhely a második rangsorolást kapta. Elmondta azt is, hogy egy nemzetközi kiadvány a várost az infrastruktúra, az adókedvezmények tekintetében országosan a 9. helyre sorolja.
Bár sokan úgy érzik, hogy Kolozsvár mellett háttérbe szorul, kapcsolatai által, akár abból is előnyt faraghatna, hogy közel van Kolozsvárhoz, Szebenhez, Brassóhoz, hogy számos jelentős külföldi várossal áll partneri viszonyban. Marosvásárhelyen jelenleg 18 ezer cég szerepel a céglistán, amelyből 8 ezer aktív. A 2014.es esztendőben 16 milliárd lej (közel 4 millió euró) volt az kereskedelmi forgalma – ismertetett néhány adatot az alpolgármester.
Kelemen András, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi karának dékánja arra hívta fel a figyelmet, hogy a kis- és középvállalkozókhoz hasonlóan a kis egyetemek is nagyon fontos szerepet tölthetnek be a társadalom gazdasági életében, ha azt teszik, amit kell. Ezt erősítette meg Szécsi Kálmán, az RMKT elnöke, aki arról beszélt, hogy minden vándorgyűlés alkalmával együttműködnek annak a városnak az egyetemével, amelyben gyűléseznek, illetve arra törekednek, hogy az erdélyi egyetemekről is legyenek előadóik.
Pénzügyi stabilitásról, gazdasági hanyatlásról
Miért van szüksége a reálgazdaságnak pénzügyi stabilitásra és mi újat hoz a makroprudenciális politika? – ez volt a témája Dr. Nagy Ágnesnek. A román nemzeti bank igazgatótanácsi tagja, egyetemi előadótanár egy történelmi hasonlattal vezette be az előadását: arról beszélt, hogy milyen pénzügyi deficit rázta meg a Római Birodalmat 33-ban, amely végül a bukásához vezetett. Kísérteties a hasonlóság a közel kétezer évvel ezelőtti események és a maiak között – hangsúlyozta az előadó, aki többek közt az átgondolatlan, mértéktelen, keresztül-kasul történő hitelezést, a likviditás elakadását, a pánikot említette az okok között.
Tiberius császár hatékonyan cselekedett: például likviditást pumpált a gazdaságba, hitelezői kamat nélküli kölcsönt nyújtott, a romlásért felelős személyeket pedig kivégeztette. Tehát a rendszerszintű pénzügyi válság a 21. században nem újdonság, a szélsőséges hitelezői lufik kipukkantak, az új normalitás pedig nagyon hasonlít a régi normalitáshoz, az adóhátrálékok csökkentéséhez időre van szükség – állapította meg a szakember. Előadását Romániára vonatkoztatta Nagy Ágnes, aki arról beszélt, hogy a fenntarthatatlan, túlzott hitelezés, a jelentős kockázatvállalás, a pénzügyi fegyelem hiánya vezetett többek közt a gazdaság romlásához.
A munkaerő megnyerése
A szekcióülések közül öt tematikai közül választhattak a résztvevők. A Sapientia EMTE koronkai kampuszában tartott szakmai konferencián a Marketing a vállalati vezetésben, Innováció és gazdaság: IOT, az eszközök hálózata, Vállalatok finanszírozása: a tőkebevonás alternatívái, A munkaerő „megnyerése”, valamint a Vállalkozások életciklusa szekciók szerepeltek a programban.
Kánya Hajnalka, a Partiumi Keresztény Egyetem Gazdálkodási és Menedzsment Tanszékének tanszékvezetője Az érzelmi kompetenciák fejlesztésének hasznossága az üzleti életben címet adta értekezésének. Az érzelmekről, az érzelmi intelligenciáról, azok fejleszthetőségéről beszélt az üzleti szempontból megközelítve. A magyar nyelvben számos kifejezés létezik, amely az érzelmet határozza meg: például ismerjük az érzelmek elfojtását, feldolgozását, kifejezését, beszélünk az érzelmi adottságokról, az érzelem kifejezéséről, érzelmi kiegyensúlyozottságról, kreativitásról, krízisról, érzelmi memóriáról – fejtegette.
Az előadása kulcsfogalmai az érzelmek, az érzelmi intelligencia és az érzelmi kompetencia voltak. Elmondta, hogy pszichológiai és közgazdasági szempontból is az érzelmeket mentális állapotként lehet meghatározni, illetve olyan folyamatnak, amely során az események értékelése történik. A munkahelyi érzelmek és a kompetenciák kötődése kapcsán az előadó rávilágított arra, hogy mindezt a menedzser tudja befolyásolni. Ha jó a szervezet érzelmi klímája, a dolgozók is jól érzik magukat és jobban teljesítenek, mint abban az esetben, amikor ez az érzelmi klíma nem megfelelő. Az érzelmileg intelligens menedzser legfontosabb jellemzői a konfliktustűrés, a kreativitás és innovációs képesség, lelkesedés, lelkierő, önismeret, önkontroll, szorgalom – mondta Kánya Hajnalka.
A munkahelyi elkötelezettségről tartott előadásában Szécsi Gyöngyike, a Coats Odorhei Kft. igazgatója az előtte elhangzottakhoz kapcsolódott. Arról beszélt, hogy egyre több vállalatnak fontos az alkalmazottak részéről történő visszajelzés. Ott, ahol elkötelezett alkalmazottak dolgoznak, a cégek 19 százalékkal növelték a munkahelyi profitjukat, és 28 százalékkal emelkedtek részvényeik értéke egy év alatt. Ahol viszont alacsony volt az elkötelezettség, 32 százalékkal csökkent a profit és 11 százalékkal a részvények értéke.
Antal Erika
maszol.ro
2015. október 12.
Konferenciával ünnepli jubileumát az EMKE
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület idén ünnepli fennállásának 130. évfordulóját. A jubileum tiszteletére interdiszciplináris konferenciát szerveznek az egyesület kolozsvári, Györkös Mányi Albertről elnevezett emlékházában október 15-én, csütörtökön.
A dualizmus korának legnagyobb, hatását és tevékenységét tekintve legátfogóbb magyar művelődési egyesülete, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület az idén áprilisban 130 éves kerek évfordulóját töltötte.
A tudományközi konferencia az évforduló kapcsán megvalósuló projekt része, és célja az EMKE egykori és mai értékeinek tudományos feltárása, bemutatása és népszerűsítése. Azt kívánja megvilágítani, hogy miben állt jelentősége, melyek voltak azok a szélesebb történeti-társadalmi hatóerők, melyek következtében az egyesület létrejöhetett, valamint milyen volt társadalmi támogatottsága, és az egyesület különböző korszakaiban milyen történeti változások befolyásolták működését, tevékenységi körének alakulását – olvasható a konferencia szervezőinek Maszolhoz eljuttatott közleményében.
Október 15-én, csütörtökön 10 órától Széman Péter EMKE-elnök és Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum Egyesület elnöke, valamint Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke mond köszöntő beszédet.
maszol.ro
2015. október 12.
Szatmárnémeti „visszahódítható” – Kereskényi Gábort kérdeztük
Van esély arra, hogy Szatmárnémetinek ismét magyar polgármestere legyen. Ennek az egyik legfontosabb feltétele, hogy a város magyar közössége egy irányban húzza a szekeret. Kereskényi Gábort, az RMDSZ polgármesterjelöltjét kérdeztük.
A városi RMDSZ-szervezet elnöke, képviselő, alpolgármesterként már jelentős tapasztalatokat szerzett a közigazgatásban. Megfordult-e egyáltalán a fejében, hogy alulmaradhat a polgármester-jelölt személyéről döntő küldöttgyűlésen?
Amikor kézilabdáztam, akkor is úgy álltam hozzá a küzdelmekhez, hogy egy mérkőzés hatvan percig tart. Mindvégig törekedtem arra, hogy meggyőzzem a küldötteket az alkalmasságomról, számomra ez nem volt egy előre lejátszott meccs. Tény, hogy a küldöttek nem outsiderek voltak, jól ismerték a jelöltek képességeit, szakmai, közigazgatási múltját, s ezek alapján mérlegeltek, de én nem tartottam magam biztos befutónak.
A szavazás előtt bemutatták azt a felmérést, amely szerint a szatmárnémeti magyarok Kereskényi Gábort akarják jelöltnek. Mekkora volt az esélye annak, hogy a „népakaratot” a küldöttgyűlés felülbírálja?
Az egyik jelölt, Maskulik Csaba kollégám ötlete volt a felmérés eredményeinek bemutatása a küldötteknek. Hamarabb nem akartuk nyilvánosságra hozni, holott az adatokat már egy héttel korábban ismertük. Maskulik javaslatával a többi jelölt is egyetértett, nekem sem volt kifogásom ellene. Azt gondolom, hogy a felmérés eredményeinek ismeretében a küldöttek dönthettek volna másképp is. Ha csak a közvélemény-kutatásokra támaszkodtunk volna, akkor a szatmármémeti RMDSZ megrendelhetett volna egy felmérést, és ennek alapján dönthetett volna a jelöltről. Ám az a döntés született, hogy a huszonöt éve először vonjuk be a civil szervezeteket, egyházainkat, a partner kisebbségi szervezeteket is a jelöltállításba. Ők részt is vettek a küldöttgyűlésen, ami azt jelenti, hogy ennek az útnak van jövője, és kell hogy legyen folytatása. A fontos döntések meghozatalakor kell támaszkodnunk a civil szervezetekre és az egyházakra.
Az MPP-s Zazula Béla és Günthner Tibor szenátor visszalépett az ön javára. Ezt hogyan kommentálja?
Megtisztelő számomra, hogy azt nyilatkozták: szeretnének a csapatomban dolgozni. De szerintem nem lett volna semmi probléma, ha végig részt vesznek a küzdelemben. Részvételük – úgy gondolom – nem befolyásolta volna a végeredményt.
Összefoglalásképpen: hogy érzi, valódi verseny volt múlt pénteken a küldöttgyűlésen?
Természetesen, és olyannyira értelmét látom, hogy ez a fajta konzultációt folytatandónak és kibővítendőnek tartom. Sikerült a döntésbe bevonnunk a szatmári közösségnek azokat a tagjait, akik évek óta kitartó munkát végeznek nem csak az RMDSZ-ben, hanem a szövetségen kívül is.
Felmerült-e amúgy korábban, hogy a marosvásárhelyiekhez hasonlóan urnás előválasztást szervezzenek Szatmárnémetiben?
Szatmár megyében és a megyeszékhelyen, ahol a magyarság aránya 35 százalék körüli, nem igazán javallott a marosvásárhelyihez hasonló előválasztás, nincs is hagyománya. Nem akarok senkit sem megbántani, de szerintem ezzel a módszerrel a marosvásárhelyi magyarok túl sok sebet ejtenek egymáson. Szatmárnémetiben nem hárompólusú a magyar politika, mint Marosvásárhelyen, és nálunk egyértelmű volt, hogy a polgármesterjelölt az RMDSZ jelöltje lesz. Az MPP-s Zazula Bélán kívül az összes jelölt-aspiráns az RMDSZ-hez köthető személy volt, és nem volt az egymásnak feszülés, amit Marosvásárhelyen. Hangsúlyoznám ugyanakkor azt is, hogy nem egy előválasztást kell megnyerni, függetlenül attól, hogy melyik településről van szó. A választásokat kell megnyerni, és ezért fontos, hogy ne okozzunk olyan sebeket, amelyek nehezen gyógyulnak be. Három éve egyébként egy felmérés alapján dőlt el, hogy Ilyés Gyula lesz a polgármesterjelölt, mert ő volt a legesélyesebb. Akkor a szatmárnémeti RMDSZ egy emberként mögéje állt.
A felmérés szerint az RMDSZ támogatottsága erős, a városban a dolgok rossz irányba mennek, a polgármester munkájával pedig nagyon elégedetlenek, a váltó-hangulat nagyon erős Szatmárnémetiben. Mi kell még ezen kívül a győzelemhez?
Nagyon megtisztelő, hogy a szatmárnémeti RMDSZ-ben sokan bíznak, ez kötelez is minket. Ugyanakkor azt is jelenti, hogy az elmúlt évek építkezései során jó úton jártunk. Ez a bizalom az, amire elsősorban építenünk kell. Mindenkinek elmondtam, hogy a polgármester-választás nem egyszemélyes játék. A küldöttgyűlés végén kijelentettem, és ezt komolyan is gondoltam, hogy mindenkire számítunk a csapatban. A jelenlegi felmérések szerint van esélyünk legyőzni a román pártok polgármesterjelöltjeit. Ahhoz, hogy ez az esély valóssággá váljon, elsősorban az kell, hogy mindannyian egy irányba húzzuk a szekeret. Ez a szándék most létezik, és ez a küldöttgyűlésen is megmutatkozott. Vannak azonban a győzelemnek olyan feltételei is, amelyek nem csak rajtunk múlnak.
Mi az, ami nem az RMDSZ-en és a jelöltjén múlik?
A román politika nagyon képlékeny, sok minden csak az utolsó pillanatban dőlhet el. Elsősorban a román pártok jelöltjeire gondolok. Ha bármilyen – akár formális, akár informális szintű – összefogás lesz a román pártok között az önkormányzati választáson, az nyilvánvalóan nem nekünk kedvez. A román pártok összefogása a magyar polgármesterjelölt ellen csak 2012-ben valósult meg a gyakorlatban is, de a szándék 1992 óta folyamatosan létezett Szatmárnémetiben. Mindig voltak, akik azon dolgoztak, akár nyilvánosan, akár a háttérben, hogy a városnak ne legyen magyar polgármestere. Ezek az erők most is ezen dolgoznak, a propagandagépezeteiket beindították. Ez számomra csak azt erősíti meg, hogy nekünk nagyon nagy a felelősségünk. Emellett, úgy gondolom, ebben a történetben nagy felelőssége lesz a médiának is.
Kik jelenleg a potenciális román ellenjelöltjei a választásokon?
Az ellenzéki Nemzeti Liberális Pártnál (PNL) öten jelezték, hogy megpályáznák a tisztséget, csak a későbbiekben dől el, hogy ki lesz a jelöljük. A Szociáldemokrata Párt (PSD) sem döntött még, de nagy valószínűséggel a hivatalban lévő polgármester, Dorel Coica lesz a jelöltjük. A Călin Popescu Tăriceanu szenátusi házelnök vezette ALDE-nek is van egy potenciális jelöltje, de ők végig azt hangoztatják, hogy Szatmárnémetiben az egykori szociálliberális szövetség (USL) nem halt meg, és valószínűsíthető, hogy a választások előtt a magyarellenes koalíció létrehozását fogják erőltetni.
Matematikailag akár harminc százalékkal is nyerhet az egyfordulós polgármester-választáson, ha a román szavazatok megoszlanak a román jelölteken. Jól számolok?
Jól. De a matematika más módon is beleszólhat a választások kimenetelébe. A Szatmár megyei szavazatok egyharmadát Szatmárnémetiben adják le. Az új választási rendszerben már csak egyetlen személy lehet a mozdonya a pártjának, a polgármesterjelölt, míg a korábbi rendszerben húzóerőnek számított a megyeitanácselnök-jelölt is. Számunkra így bizakodásra adhat okot, hogy gyengülnek a más román pártokkal szembeni alkupozíciói azoknak a román pártoknak, amelyeknek nincs erős polgármesterjelöltje. Magyarul: a román pártok arra kényszerülnek, hogy erős polgármesterjelöltet állítsanak, hiszen az az érdekük, ha minél több városi tanácsosi és megyei tanácsosi tisztséget szerezzenek. Ez a kényszer pedig nekünk kedvez.
Miről fog szólni Kereskényi Gábor polgármesterjelölt számára a következő időszak?
Végzem a dolgomat. Még aktívabban venném ki a részem a helyi önkormányzattal összefüggő feladatokból. Nyilvánvalóan ezzel párhuzamosan folytatom a képviselői munkámat. A két tevékenység között van átjárás, mert számos interpellációmban, napirend előtti felszólalásban rendszerint Szatmárnémeti és Szatmár megyei problémákkal foglalkozom. Tehát egyelőre dolgoznom kell, nem kampányolni.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro
2015. október 12.
Gyárfás Elemér tiszteletére rendeztek konferenciát Kolozsváron
Október 9. és 11. között Erdély huszadik századi közéleti személyisége, Gyárfás Elemér tiszteletére rendeztek konferenciát Kolozsváron, az Erdélyi Római Katolikus Státus épületében, a Római Katolikus Teológiai Kar székhelyén.
Gyárfás Elemér a huszadik század első felében az erdélyi közélet egyik legnagyobb formátumú közéleti személyisége volt. A két világháború között 1931-től az Erdélyi Római Katholikus Státus, illetve 1932-től a Gyulafehérvári Latin Szertartású Katholikus Egyházmegye Tanácsa névre átkeresztelt katolikus autonómia világi elnöki tisztségét töltötte be. Egyházi tevékenysége mellett olyan jelentős kisebbségpolitikai szerepeket vállalt, mint az Erdélyi Bankszindikátus (az erdélyi magyar pénzintézetek ernyőszervezete) elnöksége, valamint Csík megye szenátusi képviselete. A nagy jogász, politikus, közgazdász halálának 70. évfordulója alkalmából rendezett emlékkonferenciát az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kara, a kolozsvári Szent Mihály Római Katolikus-plébánia, valamint az Erdélyi Római Katolikus Státus Szakkollégiuma.
A konferencia védnökei Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke, Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese és Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke voltak.
A Státus egykori elnökének emlékére szervezett kolozsvári konferencia szombati napját Romsics Ignác egyetemi tanár, a MTA rendes tagja nyitotta meg, aki A magyar kormány két világháború közötti Erdély-politikája című előadásában az erdélyi és a magyar külpolitikai gondolkodás 1918 és 1946 közötti főbb irányvonalait mutatta be.
Rávilágított arra, milyen területi követelések születtek román részről 1918-ban, de bemutatta a történelmi és a trianoni Magyarország etnikai viszonyait is. Már 1919 áprilisában megszületett a Székely Köztársaság terve, majd 1920. április-májusában a magyar területi igények földrajzi képe is kirajzolódott. A második világháborúig több tíz határrevíziós terv, memorandum is született, s ezek a második bécsi döntésig nemcsak az itthoni politikusokat, hanem azt a teljes életteret foglalkoztatták, s közvetlenül érintették, ahol Gyárfás Elemér élt és tevékenykedett. Mint kitűnt, 1946-ban a közvélemény, a magyar főváros lakosságának szinte a fele úgy gondolkodott az erdélyi kérdésről, hogy azt meg kell felezni. A második világháborút lezáró békekonferenciára is több magyar javaslat született határmódosításokra, területi autonómiára, de 1947. február 10-én Gyöngyösi János aláírta a párizsi békeszerződést, mely visszaállította a trianoni határokat.
Balogh Béni főosztályvezető-helyettes, a Magyar Nemzeti Levéltár munkatára Gyárfás Elemér és a dél-erdélyi magyarság 1940-1944 között címmel tartott előadásában Romsics Ignác témájának mintegy folytatásaként és kiegészítőjeként arra mutatott rá, hogy miként alakult Dél-Erdély sorsa a második bécsi döntést (1940. augusztus) követően. A változásokat követően Gyárfás Elemér vált a dél-erdélyi magyarok politikai vezetőjévé, de ő maga nemzetvezetőnek Márton Áront ismerte el. Mindvégig a magyar érdekeket képviselte a világháború zűrzavaros időszakában, akár Ion Antonecu marsallal szemben is, visszautasította a megtorlásokat Dél-Erdélyben, ugyanakkor kérte a magyar kormánytól északon az erdélyi románok életminőségének a javítását is.
Marton József professzor a kor két kiemelkedő vezető személyiségének viszonyát mutatta be Gyárfás Elemér és Márton Áron kapcsolata című előadásában. Hét évig tartó kapcsolatukat a barátság és a nagyrabecsülés jellemezte, erről árulkodnak a beszédek, a levéltári források.
Csucsuja István nyugalmazott professzor, történész Gyárfás Elemér „hazaárulási” pere címmel a világháború utáni „földi büntetés”, a retorzió, a háborús bűnösök vadászatának áldozatául esett Gyárfás Elemérről beszélt, aki ellen – dacára annak, hogy többen is bizonyították ártatlanságát – fasisztának titulálva, hazaárulás címen per indult. A per és az ellene felhozott vádak, a vádlókat mozgató erők, az anyagi érdekek bemutatása mind tárgyát képezték Csucsuja professzor előadásának.
Erdélyi Római Katolikus Státus
1653 – 1932. nov. 17. között működő katolikus önkormányzat az erdélyi püspökségben. Szervezete az erdélyi katolikusok összességét képviselő státusgyűlés és a határozatokat végrehajtó igazgatótanács. Természetes és törvényes feje a mindenkori erdélyi (gyulafehérvári) megyéspüspök.
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon
Fábián Róbert/Vasárnap
(előzmény)
romkat.ro/hu/
Gyárfás Elemér emlékkonferencia Kolozsváron
Dr. Gyárfás Elemér a 20. század első felében az erdélyi közélet egyik legnagyobb formátumú közéleti személyisége volt. A két világháború között 1931-től az Erdélyi Római Katholikus Státus, illetve 1932-től a Gyulafehérvári Latin Szertartású Katholikus Egyházmegye Tanácsa névre átkeresztelt katolikus autonómia világi elnöki tisztségét töltötte be. Egyházi tevékenysége mellett, olyan jelentős kisebbségpolitikai szerepeket vállalt, mint az Erdélyi Bankszindikátus (az erdélyi magyar pénzintézetek ernyőszervezete) elnöksége, valamint Csík megye szenátusi képviselete. A nagy jogász, politikus, közgazdász halálának 70. évfordulója folyó év október 4-én lesz. Ebből az alkalomból alapítványunk Kolozsváron egy emlékkonferenciával kíván tisztelegni hajdani világi elnökének emléke előtt.
A konferencia védnökei:
Dr. Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke
Dr. Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke
Szervezők:
Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány
Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Római Katolikus Teológia Kar
Szent Mihály Római Katolikus Plébánia – Kolozsvár
Erdélyi Római Katolikus Státus Szakkollégium
Felkért előadók:
Dr. L. Balogh Béni, főosztályvezető-helyettes, Magyar Nemzeti Levéltár, Budapest
Dr. Bárdi Nándor, osztályvezető, MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézet
Dr. Csucsuja István nyugalmazott professzor, BBTE, Történelem és Filozófia Kar
Dr. Holló László egyetemi docens, BBTE, Római Katolikus Teológia Kar, az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány Igazgatótanácsának elnöke
Dr. habil. K. Lengyel Zsolt igazgató, Müncheni Magyar Intézet a Regensburgi Egyetemen
Dr. Marton József professzor, BBTE, Római Katolikus Teológia Kar
Dr. Máthé András, adjunktus, BBTE, Földrajz Kar
Dr. Romsics Ignác, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja
Dr. Tamási Zsolt, óraadó tanár, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Marosvásárhely
Időpont: 2015. október 9–11.
Helyszín: Erdélyi Római Katolikus Státus épülete (Római Katolikus Teológia Kar székhelye), Kolozsvár, Szentegyház/Iuliu Maniu utca 5. szám,
Báthory István Elméleti Líceum díszterme (volt Római Katolikus Státus Főgimnázium), Kolozsvár, Farkas/Mihail Kogălniceanu utca 2. szám.
Kérjük részvételi szándékát jelezze a hollo_laszlo@yahoo.com címen.
Dr. Holló László, elnök
Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány
magyarkurir.hu
2015. október 12.
Politikai összefogással készülnek az őrtűzgyújtásra
Közös sajtótájékoztató keretében beszéltek az SZNT, az RMDSZ, az MPP, valamint az EMNP háromszéki vezetői az október 24-ére tervezett, Székelyföld határait megvilágító őrtűzgyújtási akcióval kapcsolatban. Kovászna megye több településén is lehet csatlakozni a kezdeményezéshez.
Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Nemzeti Tanács elnöke elmondta, még 12 nap van hátra a Székelyföld határának őrtüzekkel való kivilágításáig, és úgy érzi: a szervezésben erőt ad az a tény, hogy az erdélyi magyar politikai alakulatok együtt dolgoznak. Kifejtette, megközelítőleg 750 kilométer hosszan, összesen 59 településen szervezik meg az eseményt Erdély-szerte. 17 óra 30 perc és 18 óra 30 perc között ökumenikus istentiszteletet vagy misét tartanak, majd a székely és magyar himnusz eléneklését követően felolvassák a székelység jogait követelő kiáltványt. Az őrtűzgyújtás, illetve a reflektorok vagy más világító eszközök felkapcsolása 18 óra 45 perctől kezdődik.
„Bízom benne, hogy az emberek érezni és tudni fogják, fontos, hogy minél többen hallassuk a hangunkat arról, hogy nem értünk egyet a román régiósítási szándékkal, ugyanakkor van alternatívánk, amelyet felkínálunk: Székelyföld autonómiája” – fejtette ki Gazda Zoltán. Elmondta, még mindig problémát okoz a műholdfelvétel elkészíttetése, ám a Maros megyei Vármezőn működő hőlégballon-mozgalom tagjaival is tárgyalnak, hogy egy-egy szakaszról készítsenek fotókat hőlégballonból. Az eseményt különben plakátokkal, szórólapokkal, valamint a helyi önkormányzati képviselőkön keresztül népszerűsítik. Arra a kérdésre, hogy mi történik, amennyiben október 24-én az akció alkalmával esni fog az eső, Gazda Zoltán úgy válaszolt: a tűzgyújtást mindenképp megoldják, inkább azért aggódnak, hogy az esőzés során felázott terep miatt lesz, ahol nehezebben megközelíthetővé válnak egyes helyszínek.
„Annak ellenére is vállaljuk a közös munkát, hogy Izsák Balázs, az SZNT elnöke a legutóbbi választások alkalmával lecövekelt az egyik erdélyi magyar párt mellett, és ezzel aláaknázta az SZNT azon imázsát, miszerint független bármely politikai alakulattól” – magyarázta Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki szervezetének elnöke. „Székelyföld ügye fontosabb, mint az, hogy az adott politikusok hogyan látják az aktuálpolitikai kérdéseket” – tette hozzá Tamás Sándor, aki arra is kitért, hogy az önkormányzatok vezetőivel már folynak a tárgyalások az SZNT kezdeményezésébe való bekapcsolódással kapcsolatban.
Balázs Attila, az EMNP háromszéki vezetője elmondta, korábban, illetve az elkövetkezendőkben is stratégiai partnerei lesznek a Székely Nemzeti Tanácsnak. „Nemzeti ügyekben nem csupán az SZNT, hanem a további politikai alakulatok mellett is dolgozni fogunk” – jelentette ki Balázs Attila. „Ha közösen lépünk, ha együttműködünk, akkor van eredmény” – utalt a kovásznai Benedek Géza Szív- és érrendszeri Rehabilitációs Kórház, illetve a himnuszper esetére Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt Kovászna megyei elnöke, aki ugyancsak úgy vélekedik: nemzeti ügyekben nem lehet különutas politikát folytatni.
Sepsiszéken egyébként Hidvégen, Előpatakon, Sepsiilyefalván, Kökösben, Uzonban, Zabolán, Kézdiszéken Gelencén, Ozsdolán, Bereckben, Lemhényben, Esztelneken, ugyanakkor Orbaiszéken Nagyborosnyón, Zágonban, Kommandón, Kovásznán, Zabolán, míg Bardóc-Miklósvárszéken Apácán, Alsórákoson, Ürmösön és Bölönben gyújtanak tüzeket.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro
2015. október 13.
Erdélyi karizmatikus közösségek találkozója
Szentlélek és küldetés – e téma köré épült az Erdélyi Katolikus Karizmatikus Megújulás tizenkettedik találkozója, amelynek ezúttal a kézdivásárhelyi sportcsarnok adott otthont szombaton. Az egész napos rendezvényen Erdély számos településéről mintegy ezerkétszázan vettek részt. Az Erdélyi Katolikus Karizmatikus Megújulás találkozóit 2004 óta szervezik különböző helyszíneken, ezzel is evangelizálva. Csíkszeredán kívül már Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson, Marosvásárhelyen, de Brassóban és Aradon is találkoztak. A lelkiség-mozgalom a kilencvenes évek elejétől van jelen Erdélyben, 2000-ben alakult meg az Erdélyi Katolikus Karizmatikus Megújulás Tanácsa, amelyhez több mint tizenkét közösség csatlakozott.
A találkozókon rendszerint jelen van Tamás József püspök is, aki idén egy kolozsvári konferenciára volt hivatalos, így nem tudott részt venni az eseményen. Köszöntőlevelét Fülöp László gelencei segédlelkész tolmácsolta. A nap előadója Kunszabó Zoltán állandó diakónus, ötgyermekes családapa, a budapesti Új Jeruzsálem Közösség egyik alapítója volt, aki feleségével, egyik lányával, valamint édesanyjával érkezett Kézdivásárhelyre. Előadásának első felében a magyarországi és erdélyi karizmatikus közösségek egymásra találásáról, majd saját megtérésének történetéből kiindulva az evangelizáció mikéntjéről, a megszentelődés folyamatáról, az Istennel való találkozásról beszélt. Ferencz Evelin, a csíkszeredai Búzamag Közösség ifjúsági csoportjának vezetője arról tett tanúságot, hogy Isten hogyan változtatta meg az életét, hogyan lett a célok nélkül élő, külsejével elégedetlen, magányos és zárkózott lányból Isten feltétel nélküli szeretetének megtapasztalása után nyitott, bátor, több száz fős hallgatóság előtt is beszélni tudó ember – új barátokkal, új tervekkel és álmokkal. A délelőtti programot imaszolgálat zárta, a délután folyamán tíznél is több lelkipásztor szolgáltatta ki a bűnbocsánat szentségét.
A szervezők az előadások ideje alatt gyermekfelügyeletről is gondoskodtak, a kicsiknek az előcsarnokban mesét olvastak. Az ebédszünet utáni program újabb dicsőítéssel, majd a nap előadójának tanításával folytatódott. A találkozót jellemző fiatalos hangulathoz a csíkszeredai Búzamag Közösség csapata járult hozzá, a gelencei ificsoport tagjainak és a székelyudvarhelyi Pitypang Közösség ifjúságának mímelve eljátszott műsora a hátráltató befolyásokkal szembeni kiszolgáltatottságot mutatta be, kiemelve, hogy Isten folyamatosan harcol minden egyes emberért. A Erdélyi Katolikus Karizmatikus Megújulás országos találkozójának egyik utolsó momentumaként a marosvásárhelyi ificsoport vezetésével szentségimádásra került sor. A Mária Rádió által élőben közvetített ünnepélyes hálaadó szentmisét Hölgyes Pál Zsolt zágoni plébános mutatta be, a prédikációban Kunszabó Zoltán foglalta össze az egy évre szóló üzenetet. A karizmatikus találkozót nagyobbrészt a kézdivásárhelyi Boldog Özséb-plébánián működő Sion Közösség, a gelencei és ozsdolai közösségek, valamint a csíkszeredai Búzamag közösség szervezte meg.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. október 13.
A Háromszék a Nemzetiben
A sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes A banda című előadásával kezdődött a határon túli színházak előadás-sorozata pénteken a budapesti Nemzeti Színházban. A Könczei Árpád által rendezett és koreografált előadás a palatkai zenészek világába vezet egy lakodalom révén.
A Háromszék Táncegyüttes és a Heveder előadását a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György társulatának előadása követte, vasárnap bemutatták I. L. Caragiale Az elveszett levél című komédiáját, október végén a komáromi Jókai Színház vendégszerepel a Nemzetiben, a sort novemberben a Zentai Magyar Kamaraszínház zárja. A határon túli színházi sorozat ismertetőjében Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója úgy fogalmazott, „azért különleges színházak ezek, mert azon túl, hogy magyarok, megtermékenyülnek egy másik nemzet kultúrájával is, és ezáltal egy nagyon erőteljes jó hatás érvényesül bennük”. Kulcsár Edit, a Nemzeti dramaturgja szerint pedig ezek az előadások reprezentatív mintát adnak a környező országokban működő magyar színházi törekvésekből.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. október 13.
Elkészült a tanterv (Románoktatás magyaroknak)
Speciális románoktatási tervet dolgoztak ki a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanárai a nem román anyanyelvű V–VIII. és IX–XII. osztályos diákok számára, a román mint második nyelv oktatását szorgalmazva. A tervet Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke Victor Ponta miniszterelnök figyelmébe ajánlotta, leveléhez mellékelve a teljes, több tíz oldalas dokumentumot.
A programot elkészítő csapat tagjai a Sapientia csíkszeredai Gazdasági és Humán Tudományok Karának oktatói: Balázs Lajos, a csapat vezetője, valamint Tódor Erika Mária és Lajos Katalin. A megyeelnök arra kéri a kormányfőt, támogassa a program mihamarabbi gyakorlatba ültetését és a speciális tankönyvek használatba kerülését, mert ezáltal „elősegítik a kisebbségekhez tartozó diákok nyelvi, társadalmi és szakmai integrációját”. Borboly Csaba levelében hangsúlyozza: Hargita megyei román oktatók is hasznosnak tartják a speciális programok bevezetését, mert azokkal hatékonyabbá tehetik a nem román ajkú diákok kommunikációs készségét. A kidolgozott program ugyanis a kommunikációra helyezi a hangsúlyt.
Hargita Megye Tanácsának elnöke korábban is felhívta Victor Ponta figyelmét a problémára: 2014 őszén Csíkkozmáson átadta a miniszterelnöknek azt az oktatási segédanyagot, amely nem román anyanyelvű középiskolások romántanulását segíti, a kommunikációra helyezve a hangsúlyt, és amelyet Hargita megyei romántanárok szerkesztettek Maria Sturzu irányításával.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. október 13.
A kisebbségi nyelvek védelmében
Október 10-én Bukarestben találkoztak az európai országok kisebbségi nyelvek védelmével foglalkozó képviselői. Az Európai Nyelvi Egyenlőségért Hálózathoz (European Language Equality Network – ELEN) csatlakozott kisebbségi szervezetek és intézmények célja, hogy felhívják az Európai Unió, valamint az ENSZ figyelmét a kisebbségi nyelvek helyzetére, és a többséggel azonos jogokat követeljenek az azokat beszélők számára.
Az ELEN soros küldöttgyűlésének házigazdája ezúttal a Macedón-aromán Tanács volt, amely szintén tagja a hálózatnak, Dobrudzsában alkotnak nagyobb közösséget, de a román kormány nem ismeri el külön népcsoportként. A bukaresti találkozón részt vettek a nagyobb nyelvterületet és közösséget képviselő skót, katalán, baszk, ír, gall és magyar nyelv népszerűsítéséért dolgozó szervezetek munkatársai, akárcsak a kisebb nyelvcsoportokat képviselő asztúriai, galíciai, gael, galego, walesi, okszitán, aromán nyelv képviselői is.
A jelen levő küldöttgyűlési tagok és meghívottak rendre beszámoltak tevékenységükről és vázolták jövőbeli terveiket, majd támogató nyilatkozatot fogadtak el az aromán közösség, valamint a franciaországi regionális nyelvek hivatalos elismerése érdekében.
A romániai magyarságot az EMNT képviselte, amely tavaly csatlakozott az ELEN-hez. Sándor Krisztina ügyvezető elnök beszámolt a folyamatban levő perről, melyet a nagyváradi utcanévtáblák kihelyezése kapcsán indítottak a helyi önkormányzat ellen, és kiemelte a nemzeti jelképek használata tárgyában nemrég született kedvező bírósági ítéleteket. Kolozsvár idei ifjúsági fővárosi címe kapcsán tájékoztatta az ELEN vezetőségét, hogy az európai uniós forrásból támogatott események többségét csak román és angol nyelven népszerűsítik. Az EMNT továbbra is kéri a magyar nyelv hivatalos nyelvként való elismerését, a cél pedig az erdélyi autonómiaformák elérése. Végezetül felhívta a figyelmet az október 24-i, a Székely Nemzeti Tanács által kezdeményezett székelyföldi határok kivilágítását célzó megmozdulásra.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. október 13.
XVIII. Bernády Napok
Idéntől ölti magára a nagykorúság jelzőjét a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kezdeményezte őszi rendezvénysorozat, de már régóta rászolgált arra, hogy a marosvásárhelyi magyarság úgy tartsa számon, mint a város egyik legrangosabb hagyományos ünnepi eseményét. A közönség mindig nagy érdeklődéssel övezte és igen szép számban tisztelte meg jelenlétével a városépítő polgármester emlékét idéző megnyilvánulásokat. Hisszük, hogy most sem lesz másképp, számítunk aktív részvételére, hiszen ez teheti valóban élményteljessé a műsorokat, amelyekkel minden korosztályt szeretnénk megszólítani.
Ezúttal három napon át, október 22., 23., 24- én zajlanak a rendezvények a Bernády Házban, amely immár két évtizede sokoldalú szellemi központként változatos programokkal igyekszik megfelelni a vásárhelyi magyarok elvárásainak, illetve a Kultúrpalotában, ahol a tradícióknak megfelelően a Napok záróeseményére a Nagyteremben kerül sor.
Az első nap, október 22. a fiataloké. A diákvetélkedők, amelyeket minden évben megszerveztünk, igen népszerűek, kedvelik a kicsik, nagyok is. Sikerüket a szülők, tanárok támogatása is elősegíti. A szakemberek is szívesen bekapcsolódnak a versenyek előkészítésébe, lebonyolításába, mert tudják, hogy ezek a vetélkedők is nemzedékről nemzedékre tovább éltetik Bernády szellemét, ápolják örökségét az ifjak körében. A Simon György magyar szakos tanár patronálta idei diákvetélkedő várostörténeti jellegű, a címe: Bernády nyomában. Az V-VIII. osztályosok a Fodor János történész vezette városnézés után 15 órától a Bernády Házban versengenek az elsőségért. A IX–XII. osztályos középiskolások interjúkkal, riportokkal, más műfajú munkákkal, filmes összeállításokkal bizonyíthatják felkészültségüket, tehetségüket. A nyertesek értékes díjaknak örülhetnek.
A Bernády Napok ünnepélyes megnyitója október 23-án, pénteken 17 órai kezdettel zajlik a Bernády Házban. Majd könyvbemutató és tárlatnyitás tarthat számot a művészetkedvelők figyelmére. A közművelődési központ kiállításaival is komoly hírnevet és rangot szerzett magának. A kortárs képzőművészet számos hazai és külföldi kiválósága állította itt ki alkotásait, és adományozott értékes műveket az alapítványnak. Így a létesítmény műgyűjteménye folyamatosan gazdagodik. A kollekciót 2009-ben a Galéria a Bernády Házban című albumban mutattuk be a nagyközönségnek. Most az érdeklődők megismerhetik a gyűjteménynek azt a részét is, amellyel az azóta eltelt időszakban lett gazdagabb a Ház. A rendezvényen az ugyancsak Nagy Miklós Kund szerkesztette Galéria a Bernády Házban 2. című igényes kiadvány bemutatása mellett kiállítást is nyitunk a kötetbe foglalt munkákból.
Október 24-én, szombaton 10 órakor a református temetőben folytatódik a megemlékezés. Dr. Bernády György sírját koszorúzzák meg az emlékezők. Majd 10.30-tól a Bernády téren a polgármester szobránál helyezzük el a koszorúkat.
18 órakor a Kultúrpalota nagytermében kezdődik a gálaest. Mint mindig, ennek egyik fénypontja ezúttal is a Bernády-emlékplakett átadása. A Gyarmathy János szobrászművész alkotta bronzplasztikát és az oklevelet a város egyik olyan személyisége kapja, aki sokat tett a Városépítő hagyatékának megőrzéséért, továbbadásáért. Az idei kitüntetett már a 17. a díjazottak sorában.
Ezt követően a költészet és a zene barátainak lesz része emlékezetes élményben. A Csíky Boldizsár zeneszerző koncepciója alapján létrejött, A lélek anyanyelvén című verses-zenés összeállítás két nagy tehetségű előadóművész, Bogdán Zsolt kolozsvári színművész és ifj. Csíky Boldizsár zongoraművész tolmácsolásában szólaltat meg olyan szerzőket, mint a költő Dante, Ady, József Attila, Kosztolányi, Tarkovszkij, Szilágyi Domokos, Székely János, Tóth Árpád, Radnóti és Kányádi, illetve a zeneszerző Liszt, Chopin, Brahms, Szkrjabin, Rachmaninov, Gershwin és Bartók Béla. Minél több embernek szeretnénk örömet szerezni az esttel. Ahogyan eddig is, a belépés díjtalan.
Borbély László, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány elnöke
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. október 13.
Ipartörténeti múzeum ötletét kiviteleznék
Már Lokodi Edit-Emőke tanácselnöksége idején felmerült az ötlet, hogy újra életre kellene hívni az egykori székely ipartörténeti múzeumot – mondta Szabó Árpád, a Maros Megyei Tanács alelnöke. Az ötletet Vasile Bolos megyei tanácsos a tavasz folyamán egy ülésen újra felvetette. A tanácselnök nem zárkózott el tőle, úgy értékelte, kár lenne, hogy Marosvásárhely ipartörténetének tárgyi emlékei veszendőbe és feledésbe menjenek.
A székely iparmúzeum gyűjteményének jelentős része megvan
Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója lapunk megkeresésére elmondta, hogy az iparmúzeum újralétesítéséről lenne szó tulajdonképpen, hiszen a marosvásárhelyi múzeumélet a Baross Gábor (Horea) utcai székely iparmúzeum indításával kezdődött 1893-ban.
A műemlékekre vonatkozó szakirodalomban olvasható, hogy a marosvásárhelyi Székelyföldi Iparmúzeum építését az 1875-ös tűzvészt követő építkezési hullám kontextusában kezdték el, historizáló, illetve eklektikus irányelveket követve. A múzeum szükségességének gondolatát 1885-től a Székely Művelődési és Közgazdasági Egylet támogatta. 1889-ben központilag is felkarolták az ügyet, a kereskedelmi, valamint pénzügyminisztérium 1600 koronával támogatta az építkezést, a helyi adományokból is segített kezdeményezés 1890-ben jutott el a kivitelezésig. A terveket Kiss István építész végezte, az építkezési munkálatok Soós Pál építőmester nevéhez fűződnek, de a homlokzati plasztika kivitelezésében szerepet kap Szabó Antal szobrász is. Ebben az épületben ma a Természettudományi Múzeum működik, holott iparmúzeumnak tervezték, és számos ipartörténeti érdekesség is fűződik hozzá.
Soós Zoltán kitért arra is, hogy a székely iparmúzeum gyűjteményének jelentős része itt maradt, a másik része 1918 után Kolozsvárra került.
Új épület kell a Természetrajzi Múzeumnak
– Mikor lehetne szó a marosvásárhelyi ipartörténeti múzeum létrehozásáról? – kérdeztük az igazgatót.
– Ahhoz, hogy a természetrajzi múzeumot kiköltöztessük, egy új épület szükséges. Mi a somostetői egykori vendéglő üresen álló épületét javasoltuk, hiszen abban kiváló múzeumot lehetne létrehozni. A természetrajzi múzeumot jól össze lehetne kapcsolni az állatkert profiljával. Tudomásom szerint a szóban forgó épület még mindig a Romarta Rt. tulajdonában van. A cég hajlandóságot mutat az eladásra, az áráról nincs tudomásom, ezt a Maros Megyei Tanácsnak kell megtárgyalnia s a költségvetésbe befoglalnia.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)
2015. október 13.
Adalék a XVI. Magyar-magyar Gazdatalálkozóhoz (I.)
Értékelő Sebestyén Csaba RMGE országos elnökkel
A XVI. Magyar-magyar Gazdatalálkozóról szóló helyszíni tudósításban azt ígértük, hogy az ott elhangzott érdekesebb előadásokról, a jelen volt személyiségek véleményéről is beszámolunk. Sebestyén Csaba RMGE országos elnökkel nemcsak a Gazdatalálkozót, hanem a folyó év eddigi mezőgazdasági vonatkozású történéseit is értékeljük.
– Mi a véleménye az idei Magyar-magyar Gazdatalálkozóról?
– XVI. alkalommal szerveztük meg, a fontosságát jelzi, hogy a magyar és a román kormány is képviseltette magát rajta, az utóbbi államtitkári szinten. Ez reménnyel tölt el, hogy a hazai minisztériummal néhány éve kiépített jó kapcsolatok újraéledhetnek. Az államtitkár asszonnyal már egyeztettünk is bizonyos dolgokat a kapcsolattartás érdekében. Azt is értékelem, hogy az államtitkár asszony kijelentette: a gazdaszervezetek ne ellenségnek, hanem partnerüknek tekintsék a Minisztériumot. Nos, ez visszafelé is érvényes, mi is az együttműködést szorgalmazzuk velük, hiszen a cél közös, csak mások az eszközök.
– Az idei aszály miatt valószínűleg sok gazda szorul majd segítségre. A Minisztérium képviselője szerint számíthatnak valós kártérítésre?
– Ez ügyben történt egyeztetés a szakmai szervezetek és a Minisztérium között. Ezzel együtt, nem akarok vészharang lenni, de szerintem nem sok jóra számíthatunk. Azt a gazdák is tudják, hogy a Minisztérium költségvetése is véges, különösen a kártérítésre fordítható alap. Mert az 500-600 lejes hektáronkénti kártérítés egy kaszáló vagy legelő esetében pótolja a veszteséget, szántóföld esetében azonban távolról sem…
– Az EU költségvetésében sincs kárpótlási alap?
– Abból lehet, csakhogy ott is megvannak a szigorú feltételek. Nem ismerem a Minisztérium költségvetését, azt azonban tudom, hogy „aki bajban gyorsan ad, az kétszer ad”. Itt viszont ami keveset adnak, azt is megkésve fogják megtenni, noha már el kell kezdeni az őszi szántásokat és a vetéseket, amelyekhez pénzre van szükség. Az aszály miatt adódik a terméskiesés, de a búza értékesítésével is gondok vannak. Máshol az állattenyésztéssel vannak gondok. Úgy tűnik, ez az ágazat lesz az egyik legnagyobb vesztes.
– Az állattenyésztést nem serkentené-e, ha enyhítenének a vágóhidakra vonatkozó uniós szabályozáson? Áldatlan helyzetet teremt, hogy példának okáért, Arad megyében egyetlen engedélyezett vágóhíd működik, tehát a gazdálkodók képtelenek értékesíteni az állataikat. Erről mi a véleménye?
– Végül is engedélyezik a kisebb vágóhidak működését, csakhogy kevesen mernek belevágni. Mert a húsfeldolgozásnak nem a szabályain, hanem a szokásain kellene változtatni. Nem tudjuk elfogadni, hogy a sertést a vágóhídon kell feldolgozni. Megszoktuk ugyanis, hogy otthon dolgozzuk fel, ami viszont hosszú távon nem fog működni, mert a hulladékkal nem tudunk mit kezdeni. A nagy húsfeldolgozók lobbija jól működik, nagyon erős, de a kisebb vágóhidakra is ugyanazok a szabályok érvényesek. Már nagyon régóta mondjuk, hogy a kis hús-, esetleg tejfeldolgozókra, a kisebb pékségekre másfajta szabályozást kellene alkalmazni, mint a nagyokra, amelyek talán külföldön értékesítik a készítményeiket. Másrészt a kis vágóhidakon hagyományos termékeket kellene előállítani, hagyományos technológiákkal, amelyekre más szabályokat is kellene alkalmazni. Szerintem e szabályzatot a témában jártas szakembereknek kellene kidolgozniuk. Mert való igaz, hogy nálunk a legnagyobb baj a piaccal van. Néhányan próbálkoztak kisebb vágóhidak beindításával, de belebuktak. A szarvasmarha-tenyésztők viszont a borjút nem tudják eladni, de a tejet is nevetséges áron, tudtommal literét 0,4 lejért vesztegetik.
–Térjünk vissza az idei Magyar-magyar Gazdatalálkozóra. Arról mi a véleménye?
– Aki itt volt, láthatta, mennyire komoly dolgokat vitattunk meg, hiszen terítéken voltak az uniós csatlakozás, a közös agrárstratégia kidolgozásának a kérdései is. A vízkérdésnek az idei feldolgozása kiemelten fontos. Mindez nemcsak a kutatók, a technológusok, a gazdák számára elgondolkoztató, hanem az érdekvédelmi szervezetek vezetői számára is, hiszen utóbbiaknak úgy kell megszervezniük a tevékenységüket, hogy az új kihívásoknak is megfeleljenek.
– Véleménye szerint a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma az előbbi kérdések orvoslását fel tudja-e vállalni?
– Úgy gondolom, hogy egyelőre nem találtuk meg azokat az eszközöket, amelyekkel a Kárpát-medencében egy közös úton tudnánk menni. Nagyon hasznosnak tartom, hogy ezúttal megismerkedtünk a muravidéki magyar gazdák munkájával, velük jó kapcsolatok alakultak ki. Reméljük, ezek gazdasági vetületet is kapnak majd. Véleményem szerint a kapcsolatfelvétel fázisán túl kellene lépnünk, a hivatalosan bejegyzett gazdaszervezetekkel közös pályázatokon kellene részt venniük. Mert a Fórumban részt vevő gazdaszervezetek különböző elbírálás alatt, különböző viszonyokban vagyunk az egyes országok hatóságaival.
Kerékpár áron traktort?
– Erre tudna példát mondani?
– Példának okáért itthon idén indult be a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv, ahol a pályázási lehetőségek hatalmas esélyt kínálnak a gazdáknak. Most ugyanis egy gépnek a beszerzéséhez egy hátrányos térségben tevékenykedő fiatal gazdának 90%-os támogatást biztosít. Röviden: kerékpár áron traktort lehet vásárolni. E hatalmas lehetőségeket a gazdák, sajnos, nem merik elhinni.
– Meglehet, félnek a szigorú elszámolási feltételektől…
– Valóban, sok fiatal gazdával találkoztam, akik azt mondták: túl sok ügyintézéssel jár a pályázat. Erre azt mondtam nekik: valóban, de 50 ezer euróról van szó, aminek a lefutási ideje 3 év. Ha ennyi idő alatt a családnak egy tagja folyton ügyintézéssel foglalkozik is, havi 1250 euróért teszi, ami bizonyára megéri. Természetesen, a pályázatok nem fizetésről szólnak, de ezt is bele kell számolni, manapság ez a jövő útja, alkalmazkodni kell a feltételekhez, hiszen a gazdának adó- és pénzügyeket, illetve más adminisztratív dolgokat kell intéznie. Tehát a gazdálkodónak menedzsernek is kell lennie…
– Apropó, menedzser. A gazdák számára eddig sokféle szakképzést szerveztek, nem lehetne-e gazdálkodói menedzserképzéssel is próbálkozni? Ha ez megtörténne, bizonyára bátrabban vállalkoznának a pályázatírásra is.
– Az RMGE szervezett pályázatíró-képzést, amit nyilván nem lehet megtanulni kéthetes tanfolyamon. A gazdaszervezetnek nem a képzés megszervezése a feladata, hanem hogy a képzést kritizálja. Mert azáltal, hogy építő jellegű kritikát fogalmaz meg a képzés, a szaktanácsadás, a népszerűsítés területén, hozzájárul a jobbá tételükhöz. Az RMGE kényszerűségből felvállalta a szakmai képzést is, amit, tudjuk, nem teszünk eléggé hatékonyan, de azért, mert nincs rá pénzünk. Erre igazán a kormánynak, illetve a szakminisztériumnak van pénze, amelyek, sajnos, politikai célzatú vagy már lejárt pályázatok karavánjaira költik a pénzüket. Abban reménykedem, hogy az államtitkár asszonnyal most folytatott beszélgetés eredményeképpen a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériummal sikerül új alapokra helyezni a kapcsolatainkat, amelyekbe talán a szakképzésnek az általuk történő felvállalása is bele fog férni. Az RMGE tagja az Országos Parasztszövetségnek, ezért abban reménykedem, hogy a pályázati procedúrán javítani tudunk, tehát a pályázatok hozzáférhetőbbek lesznek a gazdálkodóknak.
– Köszönöm szépen a beszélgetést.
– Én köszönöm a lehetőséget.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2015. október 13.
Nemzetközi konferencia Temesváron
Emléktábla Járosy Dezsőnek
Járosy Dezső temesvári római katolikus pap, muzikológus, karnagy, zenekritikus, orgonista, akadémiai tanár, zenei kiadó a világháború közötti temesvári zenei élet legmarkánsabb egyénisége.
Csatádon (ma Lenauheim) született 1882-ben, azonos generációhoz tartozik Bartók Bélával, kevéssel fiatalabb, mint Tiberiu Brediceanu (sz. 1877), kevéssel idősebb, mint Sabin Drăgoi (sz. 1894) – akik valamennyien közismertek nemcsak a zenekedvelők köreiben, hanem mindenki számára, akiket érdekel a régió kultúrája.
Járosyt újra fel kell fedezni, be kell mutatni, és részévé tenni a jelenkor és a jövő kulturális világának. Járosy Dezső kimagasló alkotó volt a zene minden területén, meghatározó szerepet játszott a világháborúk közötti idők magyar zenéjében és Temesvár zenei életében egyaránt, egy negyedszázadon keresztül.
A Szórvány Alapítvány emléktábla elhelyezésével kívánja ennek a jeles alkotónak az emlékét felidézni, az emléktábla felavatására nemzetközi zenetudományi konferencia keretében kerül sor. A kezdeményezést társszervezőként támogatja a temesvári Nyugati Tudományegyetem keretében működő Zeneművészeti Kar, a rendezvényt anyagilag támogatja a bukaresti kormány keretében működő Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala, Temes Megye Tanácsa és a Magyar Tudományos Akadémia.
Az emléktábla felavatására 2015. október 16-án 14.00 órai kezdettel kerül sor az Új Ezredév Református Központban. (Spaiul Morarilor/Molnárok rp. 1/b), ahol folytatásként a nemzetközi konferencia első napi előadásai következnek jeles, magyarországi, németországi, szerbiai és természetesen romániai előadókkal. A konferencia másnap, október 17-én a Zeneművészeti Kar Orpheum termében folytatódik (P-ţa Libertăţii / Szabadság tér 1). A rendezvény orgonakoncerttel ér véget, amelyre a Temesvár belvárosi Piarista templomban kerül sor.
A rendezvény nyitott, minden érdeklődőt szeretettel várunk.
Szórvány Alapítvány Temesvár
Zeneművészeti Kar, Nyugati Tudományegyetem Temesvár
Nyugati Jelen (Arad)
2015. október 13.
15 százalékos béremelés a tanügyben
Tizenöt százalékkal nő december 1-től a romániai oktatásban dolgozók bére, ami 304 000 személyt érint – jelentette be Mihai Cîmpeanu oktatási tárcavezető a tanügyi szakszervezetekkel folytatott tegnapi tárgyalások után. Idén már 10 százalékkal nőtt a tanügyben dolgozók bére – 5 százalékkal márciustól és 5 százalékkal szeptembertől –, és további 12 százalékos béremelést hajtottak végre augusztus 1-től az oktatási folyamatot segítő személyzet esetében.
Ezek után december 1-től újabb 15 százalékos emelés várható függetlenül attól, hogy az illető személy pedagógus, kisegítő személyzet vagy nem oktatást végző alkalmazott. Következésképpen idén 26,7 százalékkal nőttek az oktatásban a bérek, ami 1,7 milliárdos költséget jelent a 304 000 alkalmazott esetében. A közoktatásban jelenleg 221 000 pedagógus és az oktatási folyamatot segítő személy dolgozik. Ehhez még hozzá kell adnunk 53 000 személyt, akik a közoktatásban dolgoznak, de nem végeznek oktatási tevékenységet. A béremelés még további 30 000 felsőoktatásban tevékenykedő személyt érint, pontosabban 23 000 oktatót és 7000 nem oktatói munkát végző alkalmazottat.
Szabadság (Kolozsvár)