Régmúlt idők bodoki színjátszása
interjú Tömösi Erzsébet óvónővel –
Tömösi Erzsébet óvónő, a bodoki kulturális élet egykori mozgatórugója mosollyal az arcán mesél a régi időkről. A gyerekkorában négy testvérével a nagymama malomkertjében a virágbokrok árnyékában játszó, délben pedig a porondon pajtásaival fürdő kislány felnőtté válva a bodoki színjátszó csoport mindennapjait terelgette.
Tömösi Erzsébet 1933. január 9-én született Zágonban. 1952-ben érettségizett, majd helyettesítő tanárként Sepsibükszádon fizikát, kémiát, magyart és természetrajzot oktatott. Ott ismerte meg férjét, Gábort, akit 1959-ben Bodokra helyeztek igazgatónak, ő pedig óvónői állást kapott.
Kultúrára neveltek
– Miként működött az akkori oktatási rendszer?
– Bodokon minden a rendjén volt, a gyerekek rendszeresen látogatták az akkor már működő I–VIII. osztályos iskolát. Az óvodában hárman dolgoztunk, tankönyvek álltak a rendelkezésünkre. Becsülettel fel kellett készülnünk, abban az időben is kötelező volt az évi munkaterv elkészítése, amelyet évharmadokra osztottunk. Többször jött ellenőrzés a megyétől, de mindig jó véleménnyel távoztak.
– A tanítók a közösség megbecsült tagjai voltak, ugyanakkor tevékenységük nem merült ki az oktatásban.
– A napi tevékenység mellett a tanügyieknek kötelességük volt részt venni a kulturális programokban. Tanévkezdéskor összehívták a nevelőtanácsot, ahol az évi leosztás szerint mindenki megkapta a rá kiszabott tevékenységet. Tudtuk, ki miért felel, ki melyik hónapban tanít színdarabot, ki tanít 3–4 felvonásos darabot és ki rövidebbet. A gyerekek kulturális nevelése már kicsi korban elkezdődött: az óvodában a szülőértekezletek alkalmával rendszeresen kisebb darabokat, táncokat adtak elő, az iskolai ünnepségeken pedig a diákok gyerekműsorokat tanultak be. Így nőttek fel a kultúraszerető fiatalok, akik később a felnőtt színjátszó csoporthoz csatlakoztak.
Minden hónapban volt legalább egy tánccal, mulatsággal összekötött színdarabos bál, amelyre általában egyfelvonásos darabokat tanítottunk be. A tanítók közül páran székely táncot és verseket is tanítottak a bálokra, és fellépett az id. Székely János által vezetett férfi dalárda is. Az oktatóknak akkoriban sokat kellett dolgozniuk a tanítás mellett, nem volt sok szabadidőnk. A néptanács és a szövetkezet részéről folyamatosan közmunkára osztottak be vasárnaponként. Például tojást kellett gyűjtenünk a falu központjában található Tojásos-híd megépítésére, vagy ősszel burgonyát szedtünk a gyermekekkel.
Pánkó és forralt bor
– Ön több évtizeden át fontos szerepet vállalt a felnőtt színjátszó csoport működtetésében. Kérem, beszéljen a kezdetekről.
– Bodokra költözésünk előtt már megvolt a csoport, mi csupán a folytatást segítettük előre. Nem volt nehéz dolgunk, a község lakói igényelték a kulturális életet. Egy télen 2–3 nagyobb színdarabot is betanítottunk, amelyeket mindig teltházas közönség fogadott a helyi kultúrotthonban, még a karzat is tele volt! A jegyeket elővételben lehetett megvásárolni a pénztárostól. A bevételt az előadások után jegyzőkönyv alapján átadtuk a kulturális igazgatónak, az összeget az újonnan felépített művelődési ház berendezési tárgyainak a megvásárlására fordították. A jövedelemből elkészíttettük a színdarabhoz szükséges kulisszákat, drapériákat, függönyöket. De emellett rendszeresen vittük otthonról az előadáshoz szükséges tárgyakat, a konyhánkból a varrottasokat és edényeket. A szereplők ruháit pedig a sepsiszentgyörgyi színháztól kölcsönöztük, vagy elkértük egymástól.
– Milyen volt az amatőr színjátszók élete?
– Két-három hónapba telt, míg megtanultunk egy nagyobb darabot. Olyanok voltunk, mint egy nagycsalád, megértés és egyetértés jellemezte. Összetartottunk. A próbák is mindig jó hangulatban zajlottak: néha vittünk pánkót vagy más süteményt, forralt bort, de arra is volt példa, hogy káposztalevet és sült pityókát ettünk a szünetben. Vendégszerepelni is sokat jártunk. Az első megállót mindig Oltszem és Zalán képezte, de a környező falvakba is ellátogattunk. Ez volt az életünk. Szerettük a falusi embereket, és ők is tiszteltek minket.
Színjátszás és mozizás
– Hogy zajlott le egy színdarabos est Bodokon?
– Az előadásokat a hét egyetlen szabadnapján, vasárnap tartottuk, amelyeket táncest követett. A mulatságon a színdarabokban is zenélő, helyi vonós-zenekar húzta a talpalávalót. Az első tánc mindig a szereplőket és a rendezőket illette meg. Természetesen a gyerekeket is bevontuk, ők a szombat délután megtartott főpróbán vehettek részt, de ilyenkor is tele volt a kultúrotthon.
– Van olyan darab, amelyik a szívéhez nőtt?
– Talán a Fehér Anna, de mindeniket szerettem, vidámakat és komolyabbakat egyaránt. Mielőtt férjemmel nyugdíjba jöttünk, folyamatosan tanítottunk színdarabokat, olyanokat, mint A tanítónő, A csikós, A cigány, Liliomfi, Fehér Anna, Nem élhetek muzsikaszó nélkül, A nagymama, és még sorolhatnám.
– Még milyen szórakozási lehetőségek voltak akkoriban?
– Bodok kulturális életéhez a színjátszás mellett a mozi rendszeres működése is hozzátartozott, ahol a kultúrotthonban külön vetítettek filmeket gyerekeknek és felnőtteknek. Emellett működött a Nők órája, ahova a falu fiatal és idős asszonyai eljártak, velük sokat kirándultunk.
Deák Mária
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A korrupció rákfenéje
Mindenkinek, még a nyomozó hatóságoknak is ajánlatos kellő fenntartásokkal kezelni Elena Udrea leleplezésnek szánt vádjait, ezzel együtt ha csak a fele is igaz az ellenzéki politikus állításainak, az katasztrofális képet fest a román államapparátus működéséről.
A Traian Băsescu volt államfő bizalmasának, egyfajta alternatív hírszerző szolgálatának számító Udrea először is saját magát leplezte le azzal, hogy az ellene indult bűnvádi eljárás hatására – korábbi amnéziája dacára – hirtelen emlékezni kezdett, előzetesben lévő dúsgazdag exférje kiket vesztegetett meg.
A korrupcióellenes ügyészségtől már tudjuk, hogy magas rangú politikusokat, a volt feleség révén most már azt is, hogy állítólag a titkosszolgálat második emberének közvetítésével egy, a kormányfőhöz közel álló szenátornak, médiamogulnak is jutott a kenőpénzből. Az egykori gazdasági és fejlesztési miniszter kései kitárulkozása kísértetiesen hasonlít arra, amikor egy hosszú időn keresztül zavartalanul ténykedő maffiahálózat, szervezett bűnbanda tagjai hirtelen hajba kapnak egymással, egyesek pedig utánam az özönvíz felkiáltással sorra kezdik „feldobni” a társakat.
Elképzelhető, mekkora rémület vette hatalmába most a valaha Udrea holdudvarába tartozó, kicsit is sebezhető közszereplőket, és az sem tűnik véletlennek, hogy a SRI igazgatója a botrány kirobbanása előtt mindössze néhány nappal látta elérkezettnek a pillanatot a távozásra.
Egy nemzet számára tragédiát jelent, ha vezetőit az ügyészségről bilincsben látja távozni. Az igazságszolgáltatás által alkalmazott kemoterápiát azonban nem szabad abbahagyni, amíg még észlelhető a korrupció rákos daganata – állapította meg a napokban az ügyészségi hadjárat kapcsán Cătălin Predoiu volt igazságügy-miniszter.
Napról napra világosabb, hogy a korrupció rákfenéje áttéttel a teljes hazai társadalmat megmételyezte, élen a politikai osztállyal, a gyógyulási folyamat során pedig elengedhetetlen kellékké vált a bilincs kattanása. A várt megtisztulás azonban csak akkor következhet be, ha a korrupcióellenes küzdelem közepette senki nem bizonyul érinthetetlennek.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Megtanultam leszámolni az illúzióimmal
Életműdíjat vett át KÁNTOR LAJOS az RMDSZ létrejöttének negyedszázados évfordulóját ünneplő gálán. A kolozsvári írót, szerkesztőt a huszonöt évvel ezelőtt történtekről, az értelmiség és a politika viszonyáról kérdezte Cseke Péter Tamás.
Egyik megfogalmazója volt 1989 karácsonyakor a Hívó szó című kiáltványnak. Ezt sokan az RMDSZ születési bizonyítványának is nevezik. Helytálló ez a megállapítás?
Közvetlenül a rendszerváltáskor párhuzamosan beindult az erdélyi magyarság szerveződése különböző nagyvárosokban, Bukarestben, Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Kolozsváron és Székelyföldön is. Ám tudomásom szerint Kolozsváron született meg az első írásos, átgondolt, programatikus elképzelés a romániai magyar közösség jövőjéről. Ez volt a Hívó szó. Nem tudok arról, hogy a Domokos Géza nevéhez fűződő szervezkedés során a kolozsvárihoz hasonlóan átfogó, a múltra visszatekintő, de inkább a jövőt megcélzó, a romániai magyar közösség elképzeléseit megfogalmazó szöveg született volna. Akkor, a legelső napokban keveset tudtak egymásról ezeknek a szerveződéseknek a kezdeményezői. Hiszen a diktatúra összeomlása mindenkit nagyon váratlanul ért. Talán Silviu Brucanon kívül senki sem számított erre Romániában, romániai magyar biztosan nem. Brucan tudott a legtöbbet, mert ő Washingtonból ment Moszkvába és onnan jött vissza.
Hogyan készült a kiáltvány?
December 22-én Balázs Sándor és Nagy György körbejárt néhány kolozsvári magyar értelmiségit, akiket elhívtak másnapra Gáll Ernő lakására. Erre a megbeszélésére Balogh Edgár hozott egy szöveget, amely a jelenlévők mindegyike szerint használhatatlan volt. Úgy véltük, ez egy „térden állva lázadó” szöveg volt, a régi kísérletek szellemében fogalmazta meg a szerzője. Aki ismeri Balogh Edgár rendszerváltás előtti elképzeléseit arról, hogyan lehetne javítani a romániai magyarság helyzetén, az tudja, mire gondolok. Végül a Gáll Ernő lakására összegyűlt társaság Balázs Sándort és engem jelölt ki arra, hogy fogalmazzuk meg a kiáltványt. Ketten átmentünk a másik szobába, és megírtunk egy szöveget. Ezt aztán megvitattuk, itt-ott módosult, és megszületett a Hívó szó, amelyet tizenöten írtunk alá. A kiáltvány meg is jelent a Szabadság december 24-i számában. Aznap alakult meg a Kolozsvári Magyar Demokrata Tanács is, amelynek elnöke lettem.
Milyen szerepe volt RMDSZ megalakulásában?
A különböző önszerveződések felvették egymással a kapcsolatot. Január 7-én tartottunk egy küldöttgyűlést a kolozsvári színházban, majd 13-án Marosvásárhelyen tartották meg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség első országos küldöttértekezletét. Horváth Andort és engem kértek fel, hogy a Vásárhelyen elhangzottak alapján írjuk meg az alapszabály-tervezetet, amelyet később Nagyváradon, az alakuló kongresszus elé terjesztettek. Ezen az országos elnökség tagjává választottak, s az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének az elnöke is voltam a megyei szervezet első tisztújító közgyűléséig. Akkor Balázs Sándor lett az elnök, én egy darabig alelnök maradtam. Inkább a Korunkkal szerettem volna foglalkozni. Az első parlamenti választások előtt rá akartak beszélni, hogy vállaljak képviselői vagy szenátori mandátumot. Nemet mondtam, akárcsak akkor, amikor egy államtitkári tisztség elvállalására kértek fel, mert nem akartam Bukarestbe menni. De azért a politikából egy darabig nem szálltam ki. Legalább egy éven át Budapesten, Bukaresten, Párizsban fontos találkozókon képviseltem az RMDSZ-t. Amikor megtartották az első román-magyar értelmiségi találkozót Budapesten, engem kértek, hogy hívjam meg azokat a kolozsvári románokat, akikről úgy gondoljuk, le lehet ülni velük konstruktívan tárgyalni. Emellett részt vettem az RMDSZ kemény belső vitáiban is. Néhányan nem értettünk egyet azzal, hogy Domokos Géza – aki amúgy nagyon jó barátom volt – Ion Iliescu mellé akarta faroltatni az RMDSZ-t. Voltak személyes ambíciókból fakadó konfliktusok is abban a korszakban. Szőcs Géza magatartása mellett vita lett abból is, hogy Kincses Előd szerette volna, ha Tőkés László mellé Király Károlyt is az RMDSZ tiszteletbeli elnökké választják.
Mikor szállt ki a politikából és miért?
Sokáig választott tagja voltam a Szövetségi Képviselők Tanácsának, akkor még Küldöttek Országos Tanácsának hívták. Az egyik kolozsvári ülésen – talán 1994-ben – bejelentettem, hogy kilépek a testületből, miután Tőkés László megfogalmazta azt, hogy az RMDSZ-nek szakítania kell a románokkal szembeni „kézfogás-politikával”. Ezt éppen akkor tette, amikor a román értelmiségiek részéről volt egy pozitív visszajelzés, ami némi biztatást jelentett. Az ülésen azt kértem, Tőkés álláspontját vitassuk meg, ám ezt a testület – kis szavazatkülönbséggel – leszavazta. Ekkor beadtam írásban a felmondásomat, és erre a mai napig büszke vagyok. Ez jelentette a szakításomat a nagypolitikával. Azóta csak civilként fogalmazom meg a véleményemet, illetve még egy darabig MÚRE-elnökként tagja voltam a Szövetségi Egyeztető Tanácsnak is, amelyet a mai napig sóhivatalnak tartok. Nekem már a rendszerváltás előtt nagyon jók voltak a román kapcsolataim, az irodalmon keresztül. Jó viszonyt ápoltam román csúcsértelmiségiekkel, D. R. Popescuval, Adrian Marinoval, Augustin Buzurával. Sokat beszélgettem annak idején Ioan Aluas szociológia professzorral, többször találkoztam Ana Blandianával is.
2012-ben megfogalmazott a Kolozsvár Társaság nevében egy másik kiáltványt, az Új Hívó szót, amely nevében is utal az 1989-es dokumentumra. Mi késztette arra, hogy közzétegye ezt a szöveget?
Elsősorban az RMDSZ ellenében alakított árnyékszervezetek, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt megalakulása. Ugyanakkor úgy éreztem, az RMDSZ politizálásán is változtatni kellene.
Bár néha bíráltam, egy pillanatig sem fordítottam hátat az RMDSZ-nek. Soha nem gondoltam azt, hogy a szövetségnek van alternatívája Erdélyben az érdekképviseletre.
Dilettánsnak tartom a szervezeteket, amelyek alternatívaként kínálják magukat. Ettől függetlenül néhány ember e szervezetek vezetői közül – például Szilágyi Zsolt – kifejezetten rokonszenves volt számomra, amíg az RMDSZ tagja volt. Szerintem Tőkés László hergelte őket végig, mert nem bírta elviselni, hogy ne ő legyen a megmondóember. Az Új Hívó szó megfogalmazására késztetett az is, hogy azt tapasztaltam: az RMDSZ-ben is egyre nagyobb szerepet kaptak az úgynevezett megélhetési politikusok. Nyilván naivitás volt azt hinni, hogy az RMDSZ sokáig megmarad ernyőszervezetnek. Jómagam soha nem voltam híve a pártosodásnak, de elfogadom, hogy ebben az országos politikai felállásban más lehetőség nem volt.
Az úgynevezett külhoni magyar közösségek politikailag mindenütt megosztottak. Hogyan lehetne összebékíteni egy nagy létszámú nemzeti közösség politikai sokszínűségét az egységes politikai érdekképviselet szükségszerűségével?
Az az érzésem, erre nincs recept.
Nem erdélyi magyar sajátosság, hogy a rendszerváltáskor aktív politikai szerepet vállaló értelmiségiek kivonulnak a politikából, és csak néha hallatják hangjukat. A 2012-es felhívásának kezdeti visszhangja hamar elcsitult. Meghallgatja-e mostanában az RMDSZ az értelmiségiek véleményét?
Én megtanultam leszámolni az illúzióimmal. Persze, ettől még néha úgy érzem, érdemes megszólalnom. Meglepett, amikor megtudtam, hogy életműdíjat kapok az RMDSZ-től. Ebben nem tudom, mekkora súlya volt a rendszerváltás utáni politikai szerepvállalásomnak és mekkora az irodalmi munkásságomnak. Lehet, hogy ez is egy illúzió, de pozitív folyamatnak látom, hogy az RMDSZ – elsősorban néhány fiatal politikusa révén – egyre inkább hallgat a civil társadalomra. Ezt tapasztalom a Kolozsvár Európa Ifjúsági Fővárosa program megszervezése kapcsán. Tamás Gáspár Miklós írta, hogy a pártok erodálásával párhuzamosan a társadalom egyre inkább a civil önszerveződés irányában mozdul el. Az ifjúsági főváros program esetében egy újfajta magatartást láttam az RMDSZ néhány politikusa részéről. Fogalmazhatnék úgy is, hogy bevonták az ügyek intézésébe, a tervezésbe a civileket is. És nagy dolognak tartom, hogy a mai fiatalok természetesnek veszik: beleszólásuk van, lehet saját ügyeikbe, ügyeinkbe. Kolozsvár az övék is, erre nem kell engedélyt kérniük a többségtől.
Milyennek látja most az RMDSZ-t és a szervezet jövőjét?
Sok mindent vállalnak ott, ahol érdemben jelen tudnak lenni. Kolozsváron régóta nem volt tartósan ennyire jó az RMDSZ néhány politikusának megítélése, elsősorban Horváth Annának köszönhetően. Az alpolgármester olyan fiatalokat vett maga mellé, akikkel együtt el tudott érni valamit. A két előző magyar alpolgármester semmit nem tudott elérni. Az RMDSZ hátországát ugyanakkor hiányolom. Annak idején, Kolozsváron, rövid idő alatt 50-60 ezer ember iratkozott be az RMDSZ-be. Nem kellett győzködni őket, sorban álltak a színház pénztáránál és adták le a belépési nyilatkozatukat. Akkor volt tömegalapja az RMDSZ-nek. Hozzám lassan másfél évtizede senki nem jött megkérdezni, hogy nem fizetném be a tagsági díjat? Azt sem tudom, egyáltalán még van-e tagsági díj. Az RMDSZ lassan már csak a kampányban fordul az emberekhez. Ezért is gondolom úgy, hogy a szövetség és a civil szervezetek közötti viszony kulcsfontosságú lehet, a civileken keresztül meg lehet próbálni néhány érdeket érvényesíteni.
Az életműdíj is bizonyítja, hogy van tekintélye az RMDSZ-ben. Elképzelhető, hogy előbbi kifogásait szóvá tegye egy harmadik Új Hívó szóban?
Elképzelhető. De nem szeretnék muníciót szolgáltatni azoknak, akikkel messzemenően nem értek egyet. A kritikát szükségesnek tartom, de nehéz ezeket úgy megfogalmazni, hogy ne az RMDSZ ellenfeleinek malmára hajtsa a vizet. Az egyik RMDSZ-kongresszuson a küldötteknek járó húsz másodperc alatt meg is fogalmaztam azt a kritikámat, hogy a Szövetségi Egyeztető Tanács eljelentéktelenedett. Egy bírálatot meg lehet fogalmazni húsz másodpercben vagy húsz oldalas kiáltványban, én inkább a könyveimben fogom elmondani a véleményemet.
Visszakanyarodnék a 25 évvel ezelőtt történtekre. Az 1989-ben táplált reményekhez képest mi okozta Kántor Lajos számára a legnagyobb csalódást?
A kultúra háttérbe szorulását fájlalom, és nem csak magyar vonatkozásban. A Ceauşescu-időkben tekintélye volt a kultúrát, irodalmat képviselő személyeknek, intézményeknek. Néhány szerencsés helyzet kivételével ezek az emberek, intézmények a háttérbe szorultak. Mondok egy példát: egy év múlva 1200 lej lesz a minimálbér Romániában, ma alig 200 lejjel nagyobb a Korunk főszerkesztőjének a fizetése. Ezt én szégyenletesnek tartom. Csalódtam a magyar-magyar kapcsolatok alakulásában is. Huszonöt éve el nem tudtam volna képzelni ekkora megosztottságot.
Csalódottan veszem tudomásul azt is, hogy a politikai elit és az értelmiség a 25 év alatt mennyire eltávolodott az emberektől.
A Hívó szóban megfogalmazott célkitűzések közül az önálló állami magyar egyetem létrehozásának elmulasztását fájlalom.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Törékeny demokrácia
Megfélemlítési kísérlet, kettős mérce alkalmazása, tudatos provokáció – csak így lehet értelmezni Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester döntését, mellyel betiltotta a március 10-i, székely szabadság napján esedékes tiltakozó felvonulást.
A megfélemlítési kísérlet célja, hogy a tiltás, az azt követő reakciók révén bizonytalanságot, zavart keltsenek, eltántorítsák a résztvevőket. Kettős mércéről azért beszélhetünk, mert egyetlen román hatóság sem lép fel például az Új Jobboldal szélsőséges szervezet székelyföldi városokban tartott masírozásai ellen, de – hogy maradjunk Marosvásárhelyen – a Vatra Românească tüntetését sem tiltották be tavaly. Akkor meg miért nem lehet békés, senkit nem sértő, senki ellen nem irányuló felvonulást tartaniuk a székelyföldi magyaroknak?
És hogy provokációra gyanakodhatunk, arra a tavalyelőtti és a tavalyi rendezvények lefolyásának összehasonlítása ad okot. 2013-ban ugyanis – amikor az SZNT első alkalommal szervezett tiltakozó felvonulást a székely szabadság napján – minden kétséget kizárólag bebizonyosodott, hogy a rendezvény békés, méltóságteljes, nem történt semmiféle rendbontás. Különösebb incidensek 2014-ben sem történtek – amikor a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal nem engedélyezte a felvonulást –, de a polgári sétává szelídített eseményen a járdára kényszerített résztvevők és a hatóságok is sokkal idegesebbek voltak, a rendvédelmi szervek meg is bírságoltak néhány tüntetőt, de ezeket megfellebbezték. Álságos, félrevezető és igaztalan tehát Dorin Florea érvelése, melyben a rendbontásokra hivatkozik a tiltás indoklásaként, az pedig egyenesen nevetséges, hogy egy, a húsvétot megelőző böjti időszak szokásaival kapcsolatos rendezvény helyszíne a felvonulás útjába esne. Mindezeken túlmenően azonban a tiltakozás betiltásában a leginkább felháborító az olyan alapvető jogok – a gyülekezési jog, a szabad véleménynyilvánítás joga, a tiltakozáshoz való jog – semmibevétele, amelyek a demokrácia legfőbb ismérvei, és amelyekért 1989-ben például sokan életüket áldozták.
Éppen ezért a március 10-ét megelőző időszak egyik legfőbb feladata ezen példátlan jogfosztás, antidemokratikus eljárás ismertetése minél több nemzetközi fórumon. A jogállamiság csorbulására, a demokráciát ért sérelmekre ugyanis talán érzékenyebbek a világ nagyhatalmai, mint a kisebbségben élő nemzeti közösségek bajaira. E korántsem egyszerű feladat elvégzésében pedig az erdélyi magyar pártok mindenikének támogatnia kellene az SZNT-t.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hírsaláta
JOHANNIS ÉS A MAGYAR PÜSPÖKÖK. A restitúciós panaszok képeznék a tárgyalás fő témáját az államfő és a magyar történelmi egyházak képviselői közötti, az utóbbiak által kezdeményezett egyeztetésnek. Reményre adott okot Klaus Johannis államfővé választása, ezért Csűry István, a Királyhágó-melléki és Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület vezetője levelet írt neki, melyben jelezték az ingatlan-, föld- és erdő-visszaszolgáltatásokkal kapcsolatos problémákat.
Ezt Csűry István mondta el az Erdon.ro-nak. Az átirat megérkezett a címzetthez, de visszajelzés egyelőre nincs. Emellett az erdélyi magyar egyházak püspökei elhatározták, hogy a közeljövőben együttes ülést tartanak problémáik megvitatása végett. Amennyiben pedig sikerül időpontot egyeztetni a köztársasági elnökkel, együtt utaznak Bukarestbe tárgyalni.
SOK A KORRUPT RENDŐR. Tavaly nőtt a korrupcióellenes ügyészség által vizsgált rendőrségi vezetők száma – ismertette Codruţa Kövesi főügyész. Mint mondta, a rendőri tisztség nem csupán jogokat jelent, hanem megszorításokat is, például azt, hogy maradjanak távol a politikai osztálytól. Tavaly több mint nyolcvan rendőr ellen indult vizsgálat, a főügyész szerint azok kapcsolatban álltak mind a politikai, mind az üzleti szférával. (Agerpres)
NEM TETSZIK A JOGVÉDELMI SZOLGÁLAT. Zavarja Kovászna, Hargita és Maros Megye Civil Fórumát, hogy a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat angol nyelvű hírlevelekben tájékoztatja a közvéleményt a magyarellenes intézkedésekről. Elferdíti a valóságot, és hamisan diszkriminációt kiált a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat háromszéki szervezete – állítják. A magyarellenességéről elhíresült alakulatot a szolgálat angol nyelvű nemzetközi hírlevele bántja, amelyben hetente tájékoztatják a romániai és magyarországi nagykövetségek munkatársait, emberjogi szervezetek és külföldi politikai pártok képviselőit a székelyföldi, erdélyi magyarsággal szembeni visszaélésekről, jogtiprásokról. A Fórum közleménye szerint a hírlevél írói kitalálják a jogfosztást, hiszen azokban a megyékben, ahol többségben élnek a magyarok, minden törvény által biztosított jogot élveznek, inkább a kisebbségben élő románokat diszkriminálják. Továbbá felszólítják a magyar politikai vezetőket, véleményformálókat, civileket és a sajtót, hogy ne népszerűsítsék a románellenes gyűlöletet, és „tisztességesen tájékoztassanak a térség történelmi valóságáról”. (Főtér)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Berde Mózsa itthon
Az 1848–49-es háromszéki önvédelmi harc jeles alakjának emlékévébe léptünk. Laborfalva nagy szülöttjére, Berde Mózsára (1815–1893) emlékeztet lapunk ez évi falinaptára is. Berde Mózsát a székely katonaság választotta meg népképviseleti országgyűlési követének, részt vett a kolozsvári országgyűlés jobbágyfelszabadítási törvénytervezetének összeállításában, s küzdelme eredményeként a képviselőház kimondta a határőrrendszer megszüntetését. Kormánybiztosként résztvevője volt az Agyagfalvi Nemzeti Gyűlésnek, szervezője Háromszék önvédelmi harcának, jótevője egyházának.
Barangolás a bölcsőhelyen
Egymást követik a rohanó gépkocsik a Laborfalvát átszelő nemzetközi úton. Rohan a nagyvilág, pereg az egyre gyorsuló jelen, s mi ebben a zajban keressük Berde Mózsa emlékét. Segítségül hívtuk életrajzíróit, néhai Benczédi Gergely unitárius főgimnáziumi tanárt, Jakab Eleket, a maiak közül pedig Egyed Ákost.
A kicsi Mózsa szülei, Berde Mózes és Márkos Krisztina a laborfalvi szájhagyomány szerint az unitárius templom mögötti régi temetőrészen pihennek, sírhalmukat tumba, a régiek nevén haskő, fedi. Tavasz keltével védelemre szorul. Az apa idős fejjel állt be a szabadságharcba. A gyerek Mózsa hétévesen ment a falusi iskolába, húszéves korában küldik szülei a Székelykeresztúri Unitárius Gimnáziumba (az intézmény ma az ő nevét viseli). Gyermekként és serdülőként volt alkalma, hogy megismerje, lelkileg is kötődjön szülőfalujához. Nyáron hozzászokott a munkás vakációkhoz, szülei takarékosságra nevelték: tudnia kellett, hogy csak a munka hozhat eredményt, csak dolgozva lehet javakat teremteni. Kilenc évig szívta magába a tudományt, s lelkébe a neves gimnázium szellemét. Családja székely nemes volt, oklevelüket a nagy református fejedelem, Bethlen Gábor adta „harci szolgálataik elismeréseként.” Két évszázad távlatából nem könnyű feladat Berde emlékét keresni szülőfalujában. Egykori lakóháza helyére a Sükösd család emelt új házat, ennek a családnak kell megköszönni az egykori régi Berde-udvarházról készített fényképfelvételt is. Az új ház előtt néhány éve még állt a két régi eredeti kapuláb, mára már csak Berde Mózsa cserefája maradt.
„Koránál fogva még láthatta az alatta játszadozó kicsi Mózsát. Mi úgy tartjuk, hogy olyan háromszáz éves lehet ez a fa – tájékoztatott 2008-ban az ott lakó Sükösd Gábor. – Ez a hely a Labor völgyétől fel a Seethal-tagig és ki egészen a Magyarok útja kanyarulatáig – mind Berde-birtok volt. Ők adták el a Bedőknek, s tőlük mi vásároltuk meg. Amikor a régi házat bontottuk, megtaláltuk azt a rejtekhelyet, ahol Berde a kincseit tartotta. Itt, az udvaron található még egy kőből rakott kút. Egy háromszögű kőre, lenn a kőrakatban, az 1837-es esztendő van bevésve, és egy W betű, lehet, hogy a kőfaragó monogramja” – mesélte e sorok írójának az azóta elhunyt Sükösd Gábor falutudós. Tőle tudjuk az anekdotává szentesült Berde Mózsa-történetet, miszerint egy nyári napon lovasfogatával bekocsikázott dolgait intézni Brassóba. Mikor hazajött, összegyűjtette udvarnépét, akiknek azt mondta: No ezt tegyétek ti meg, két kiflivel mejártam Brassót! Berde Mózsa emlékét keresve az egykori funduson Sükösdné Szőcs Erzsébet fogadott, aki elmondta: az emlékfát menteni-gyógyítani, nyesni kellene, az említett eredeti kapuláb pedig a vízvezeték lefektetésének lett az áldozata.
Berde Lenke és első unokatestvére, Kóródi Sándor (229. szám) segítségével összeállítottuk a jelenlegi szentivánlaborfalvi Berdék névsorát, akik közül néhány család Uzonban és Sepsiszentgyörgyön él. Családtörténeti adatok szerint a ma élő laborfalvi Berdék Berde Mózsa első unokatestvérének, a főiskolai tanár Berde Áronnak (1819–1891) lehetnek a leszármazottai. Hihető, mert ezen a falurészen, Laborfalva északi felében állt Berde Mózsa udvarháza, körülötte mind Berde nevű családok laktak s laknak ma is. Itt, a Kicsivíz utca 329. szám alatt állt a tudós-tanár Berde Áron kúriája. Innen egy dobásnyira nyílik a Berde utca, ahol ma is Berdék élnek. Élő tehát ma is, de számában apadó a laborfalvi Berdék nemzetsége.
A forradalom forgatagában
Berdét képességei, nem utolsósorban egyfajta aszketizmussal társuló szigora és mértéktartása miatt választotta fia, Daniel Gábor tanítójául báró Daniel Elek unitárius főgondnok. Egyházához és a valláshoz való ragaszkodását édesanyja famíliájának is köszönhette, amelyből az egyház egykori jeles püspöke, Szentiványi Márkos Dániel is származott.
Berde kolozsvári ügyvédként, jogászként mint katonacsalád sarja került a forradalom forgatagába. Agyagfalva után Háromszéken egyike az önvédelem megszervezőinek. A Sepsiszentgyörgyön székelő Kormányzó Hivatal, az ún. Berde–Horváth-féle Bizottmány vezetője, s kormánybiztosi minőségében is példátlan bizonyítékát adta a hazafiúi szolgálatnak.
„Az önvédelmi harc társadalmi-politikai hátterének kialakítója volt. Az egységfront érdekében küzdő Berde Mózsa révén Háromszéken csak azután válhatott teljessé a haladó erők szövetsége, összefogása a külső ellenség ellen, miután a szabadelvű nemesség csatlakozott e szövetséghez. Ez pedig Berde Mózes politikájának gyümölcse volt” – írja Egyed Ákos. 1848 tavaszán a katonarend követévé választották Háromszéken, mint katonaivadék, élvezte a katonarend bizalmát, szerették benne a nemes embert, a katonafiút. Ő élesztette újra az akkori nép- és falugyűléseket. Egyed Ákos szerint „a nemesség Háromszéken csak egy személyre volt hajlandó hallgatni: ez a személy Berde Mózsa volt!” Politikai bölcsessége abban állt, hogy látta: a sikerhez nem elég a lelkesültség, harci felszerelés is kell, ebben segítette a háromszékieket. Törekvéseit, eredményeit Orbán Balázs is méltatta. Berde Mózsa már Agyagfalván találkozott Gábor Áronnal, s itthon közösen tárgyaltak a lőszer- és ágyúgyártásról, megbízta Szacsvait, hogy szervezze meg a puskaporgyártást, s ekképpen szökkent szárba a székely hadiipar. Forradalmi tevékenysége eléggé ismert, most inkább „bűnhődéséről” szólunk, ugyanis a Habsburg-hatalom halálbüntetést rótt ki rá, melyet később várfogságra változtattak. A négyesztendei súlyos várfogság a josefstadti börtönben megviselte, s az isteni gondviselésnek tudható be, hogy megmenekült a haláltól. A Kincses városban és a laborfalvi birtokon pihente ki börtönéveit. Csak a kiegyezés után volt alkalma folytatni jogászi tevékenységét. 1872 után Sepsi- és Miklósvár-szék országgyűlési képviselőjének választották Sepsiszentgyörgyön. Ekkor huzamos ideig újra szeretett Háromszékjének volt a lakója. Ebből az időből Kádár Lajos korabeli laborfalvi tanító és rokona, Berde Ferenc adatai alapján Kiss Sándor akkori laborfalvi unitárius lelkész közölt adatokat.
A Berde-cipó
Illő, hogy röviden szóljunk „a legnagyobb jótevő” egyházi tevékenységéről. 1845-ben beválasztották az unitárius egyházi főtanácsba, a forradalom előestéjén az egyház jogtanácsosa volt. Fukar természetéről szóló szájhagyományok ellenére nemcsak egyházának volt jótevője, hanem egy sor korabeli közületnek, intézménynek, köztük az Erdélyi Múzeum, EKE, EGE, Székely Nemzeti Múzeum, Kézdivásárhelyi Erzsébet Leányárvaház és Szentkereszti Stefánia Menház, amelyeket pénzadományokkal segített. Végrendeletében jelentős vagyonát az unitárius egyházra hagyományozta. Hagyatékának felhasználásával épült fel a háromszéki származású neves műépítész, Pákéi Pakey Lajos tervei alapján a kolozsvári Unitárius Gimnázium, majd 1914-ben a székelykeresztúri Unitárius Gimnázium új épülete. Birtokainak jövedelméből a kolozsvári, tordai és székelykeresztúri iskolák diákjainak naponta egy-egy ingyencipót juttattak. Ez volt az a bizonyos híres Berde-cipó, melyet diákok nemzedékei, szegény sorsú és arra érdemes tanulók vehettek igénybe. Berde előrehaladott kora okozta, hogy elborult elmével hunyt el életének 78. évében 1893. szeptember 22-én egy budapesti magánklinikán. Kívánsága szerint a Házsongárdi temetőben, földije, az unitárius Bölöni Farkas Sándor sírja mellé helyezték örök nyugalomra. Temetésén a háromszéki származású unitárius püspök, a kilyéni Ferencz József mondott gyászbeszédet. Az unitárius egyház 1901-ben mellszobrot állított Berde Mózsának a Kolozsvári Unitárius Kollégium épületében. Margó Ede (1872–1946) budapesti szobrász alkotása. Háromszéken nincs emlékszobra.
Emlékezete Berde nem feledkezett meg szülőfaluja iskolájáról sem, amely a rendszerváltás utáni időktől az ő nevét viseli. Támogatta a laborfalvi unitárius eklézsiát, amiért az utókor, de a jelenkor is hálás. A laborfalvi unitárius templomban és az iskola falán emléktábla őrzi emlékét. A bécsi döntés előestéjén Szentiványi Gábor (1888–1950) jogász, közgazdász, Háromszék vármegye főispánja, állíttatott emléktáblát a laborfalvi unitárius templomban ezzel a felirattal:
E község hallhatatlan szülöttje
a legnagyobb unitárius jótevő
laborfalvi Berde Mózsa
emlékére Dr. Szentiványi Gábor 1939
1993. október 30-án, néhai Szalad Sándor iskolaigazgató idején, a szentivánlaborfalvi iskola felvette a Berde Mózsa nevét, s az egykori unitárius felekezeti iskola épületének falára elhelyezték Petrovits István sepsiszentgyörgyi szobrászművész Berdét ábrázoló bronz domborművét. Jeles szülöttjére halálának 120. évfordulója alkalmával is emlékezett a szülőfalu, a helybeli unitárius egyházközség 2013 novemberében. Ekkor állítottak Berde-emlékkopját a laborfalvi unitárius templom előterébe (Bálint Zoltán alkotása).
– Születésnapjához közeledve mi is ünnepi istentiszteleten emlékezünk Berde Mózsára – tájékoztatott Buzogány-Csoma István szentivánlaborfalvi unitárius lelkész –, s ez alkalommal szeretnénk átadni a szentivánlaborfalvi iskolában berendezett Berde-emlékszoba szomszédságába tervezett állandó jellegű falutörténeti kiállítást. Berde, mint a forradalmi események szervezője és aktív résztvevője megszámlálhatatlan alkalommal fordult meg Sepsiszentgyörgyön, örömmel-reménységgel fogadott személyisége volt a városnak. Éppen ezért lapunk úgy gondolja, hogy az egykori szabadságharcosok utódai, akik ma Háromszék székely-magyar közösségét alkotják, megye- és városvezetésünk, az unitárius egyház és helybeli egyházközség egy Berde-mellszoborral tudna méltó módon tisztelegni az önvédelmi harc jeles személyisége előtt születésének 200. évfordulója alkalmával.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az egymás elleni hadakozást csak abbahagyni lehet (Csoóri Sándor nyolcvanöt esztendős)
Ma már nem ír rendszeresen, de sokat gondolkodik például az elmúlásról és a kultúra helyzetéről Csoóri Sándor, a Nemzet Művésze, aki tegnap ünnepelte 85. születésnapját Budapesten a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A kétszeres Kossuth-díjas alkotó az MTI-nek adott interjúban beszélt arról, hogy a magas kultúra lassan a népi kultúra sorsára jut: eltűnik, és arról a meggyőződéséről is, hogy nemzeti önképünkhöz nélkülözhetetlen a költészet.
Mint elmondta, a születésnapokat rendszerint felesége, Balogh Júlia szervezi, akinek mindig sikerül meglepetést okoznia. Az Akadémián, „ebben a csodás épületben, 2010-ben, úgy emlegették az elmúlt 80 esztendőmet, hogy teljesen összezavarodtam. Mire ébredtem rá azon a napon? Arra, hogy az elmúlt nyolc évtized alatt nem a lendületes és szikrázó élet forgatagában élhettem, hanem a dac, az ellenállás, az elkeseredés ponyvasátorában, ahol többnyire csak az elégiák vettek körül, nem a küzdelem férfiassága. Azért segítettem mindenkinek, hogy magamon segíthessek. S ezt ma, 85 évesen is így érzem” – fogalmazott Csoóri Sándor.
A 85 esztendő nagy idő! Sokszor azon kapom magam rajta, hogy az elmúláson gondolkodom, pedig tudom, hogy a halált csak a művészet tudja szabadon kezelni – mondta. A korával kapcsolatban megjegyezte: az élet azonnal összezavarodik előtte: fejvesztetten vagy gyáván megadja magát neki. „Bizonyára nem ártana gyakrabban olvasgatnunk Adyt, aki így kezdi egyik versét: Én a halál rokona vagyok”. Arra a kérdésre, hogy valóban dolgozik-e regényes életrajzán, azt felelte, hogy bár régebben valóban volt ilyen terve, már letett róla. „Valóban, nagyon szerettem volna megírni egy olyan könyvet, amelyikben a saját életemen keresztül mutathattam volna be Magyarország nagy politikai kalandjait. De ezzel adós maradok. Pálfy G. István készít egy olyan beszélgetőkönyv-féleséget velem. Hetente-kéthetente meglátogat, akkor kikérdez, közösen emlékezünk. Juli naplóit vesszük elő, s rácsodálkozunk régmúlt időkre” – tette hozzá. Megjegyezte, hogy sajnos, ma már nem ír rendszeresen. „De sokat gondolkodom, például azon is, hogy lassan az úgynevezett magas kultúra olyan sorsra jut, mint a népi kultúra. Fölbomlanak a közösségei, elnémulnak a nótafái. Majd gyűjtenünk kell őket, mint ahogyan Bartók és Kodály gyűjtötték a népdalokat, a népzenét, a siratókat, a balladákat. Csak az a kérdés, hogy lesznek-e új Bartókok és Kodályok? Fölszáll-e újra és újra a páva?” – tette fel a kérdést.
Csoóri Sándor szólt arról is, hogy bár gyorsan ismertté vált verseivel, a pályáját rendszerint megakasztotta valamilyen hiba. Arra a kérdésére, miszerint lát-e bármilyen esélyt, hogy a magyar irodalom olyan egységesen álljon ki fontos ügyek mellett, mint a rendszerváltás előtt, azt felelte: „az egymás elleni hadakozást csak abbahagyni lehet, megreformálni vagy megszelídíteni nem”. Ugyanakkor felidézte, hogy a rendszerváltás előtt még egymást is védték az írók, ha kellett. „Ez valóban így volt mindaddig, amíg csak a fennálló politikai hatalom ellen küzdöttünk, de abban a pillanatban, amikor az értelmiség bizonyos rétegei kerültek hatalmi helyzetbe, ez a »barátság« alábbhagyott. Mindig úgy gondoltam, hogy ott, ahol a társas beszélgetés közben nem vigyáznak az igazságra, abban a társadalomban nincs »közbiztonság«! A közbiztonság megteremtéséhez komoly szellemi életre lenne szükség” – vélekedett.
Az író 2012-ben Már én se volnék címmel adta közre az elmúlt harminc évben írt verseinek legjavát, köztük a Balogh Júliához írt szerelmes versek egy részét. Arra a kérdésre, hogy mostanában melyik műfaj foglalkoztatja a leginkább, azt felelte, hogy a születő gondolat választ műfajt magának. „A hetvenes és a nyolcvanas években nagyon sok előadást tartottam idehaza és külföldön is. Előadásaim közben akkor éreztem jól magam, ha különleges célom is volt a beszéddel. Például amikor az erőszakos téeszesítés rombolásairól beszéltem, sose maradtam meg a politikai kárhoztatás szűk határain belül, hanem előhozakodtam a népdalok, népmesék s a népi bölcsességek tágas világával, amely Balassi, Csokonai, Petőfi, Arany határain túlra is elcsapongott”. Példaként hozta fel erre a Hallod-e te szelídecske... című mezőségi népdal néhány sorát: „kinek nincsen kedve itt lakni, menjen mennyországba lakni, építsen az égre házat, ott nem éri semmi bánat. Építsen az ég szélére, ott nem éri semmiféle”. Mint mondta, ez a módszer nemcsak a közönségre hatott, hanem rá is. „Akkor értettem meg igazán, hogy milyen komoly cselekvés lehet maga a beszéd is, amikor egy szelíd dombvidékről a gondolkodás magas csúcsáig jutunk el. Az írással ugyanígy vagyok. Ez nem annak a kérdése, hogy melyik műfaj áll közelebb hozzám, hanem a gondolaté” – fogalmazott, s elárulta azt is, hogy ma talán az életműből a Nomád napló, a versek vagy a Szétzilált nemzet című kötete áll hozzá legközelebb.
A közéleti költészet jelentőségéről szólva megjegyezte: nemzeti önképünkhöz minden órában nélkülözhetetlen volna a költészet. „Kezdjük egy Ady idézettel: Sose tudott az igazsághoz / Igazunk minket eljuttatni… Folytassuk tovább Adyval, A hőkölés népe két sorával: Sose harcolt még harcot végig / Csak léhán és gyáván kavarta. Olyan érvényű sorok ezek, mint a 18. században Berzsenyi vagy később Kölcsey, Vörösmarty vagy Petőfi sorai. A profetikus hang legelőször Berzsenyiből tör föl, a magányosból. Posztmodern ide vagy oda, a kérdés az, hogy vannak-e még olyan fiatal magyarok, akiket megdöbbentenek az efféle költői üzenetek? De hadd álljon itt az igazság másik fele is: igazi olvasókat csak igazi írók teremthetnek” – fogalmazott Csoóri Sándor.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ezer diákkal kevesebben (Elkészült a beiskolázási terv)
Egy év alatt majdnem ezerrel csökkent a háromszéki oktatási intézményekbe járó gyermekek száma: a 2014 szeptemberében megkezdődött tanévben 978-cal kevesebben kerültek a megyei tanfelügyelőség nyilvántartásába, mint 2013 őszén. Öt év alatt 2855-tel, 114 osztálynyi létszámmal apadt a megye diáksága: 2010-ben ennyivel többen jártak óvodába, iskolába és posztlíceumba. Keresztély Irma megyei főtanfelügyelő szerint a szomorú statisztika és a fejkvóta alapú iskolafenntartás miatt már sok helyütt csontig ért a kés. Annyira lecsökkentették a tanügyi alkalmazottak számát, hogy már nincs, hová leépíteni, pedig papírforma szerint többen dolgoznak az oktatásban, mint amennyi állást az egyre fogyó gyermeksereg számára elegendőnek ítélnek Bukarestben. 2010-ben 4192 tanügyi alkalmazott volt Háromszéken, a következő évben 4137, azóta ez nem változott, bár tavaly 197 állás felszámolását kérte a minisztérium. Ez teljesíthetetlen: falvakon minimális személyzettel működnek a tanodák, csak Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen túlméretezett az iskolarendszer – ám az újraszervezés az önkormányzatok feladata. Keresztély Irma főtanfelügyelő úgy látja, a helyi önkormányzatok különféle megfontolások alapján folyamatosan halasztják az iskolarendszer átszervezését. Valószínűleg akkor foglalkoznak majd az iskolarendszer átszervezésének kétségtelenül kényes kérdésével, amikor anyagilag túlságosan megterhelő lesz a félig üres iskolák fenntartása. A bérek évek óta bizonytalanok: a fejkvóta szerint egész évre 93,44 millió lej lenne a megye összes tanügyi dolgozójának egész évi bére, de a minisztérium ezt már indulásból felpótolta 104 millióra, és ez is csak novemberig elég, a nyári költségvetés-kiegészítéstől remélik a felkerekítést a szükséges 114 millió lejre. Idén ugyanis emelkedik a minimálbér (azaz a takarítónők juttatása), a pedagógusok fizetése két lépcsőben (márciusban és szeptemberben) összesen tíz százalékkal, és a kisegítő személyzetnek is ígértek valamit. Keresztély Irma úgy véli: elhibázott a fejkvóta alapú finanszírozás, hiszen a kisebb falusi iskolákat eleve kínlódásra ítéli, de a nagyokban – például az ezernél több diákkal működő Székely Mikó Kollégiumban – sem elegendő a béralap, mert a jól képzett tanároknak sokkal több jár, mint egy-egy kezdő kollégának.
Az őszire tervezett beiskolázási számokat ismertetve a főtanfelügyelő hangsúlyozta: szakemberek egész sora által végzett tanulmányok, elemzések, megbeszélések, szigorúan szabályozott eljárások állnak a döntések mögött, a tanfelügyelőség nem választott helyi hatóság, nem szervez közvitát és nem folytat választási kampányt. A 2015–16-os tanévben 87 önálló jogi személyiséggel rendelkező tanügyi intézmény lesz Háromszéken, ebből a legtöbb iskola, de a pedagógusok háza, a tanulók palotája, a sportiskola, a magántőkéjű kézdivásárhelyi egészségügyi posztlíceum és a tanfelügyelőség is közéjük tartozik. Falvakon az óvodák, iskolák az ottani gyermekekkel indulnak az új tanévben, a városokban a várható létszám alakítja a hálózatot. Óvodai csoportot Sepsiszentgyörgyön 77-et indítanak, ebből 56 magyar, 21 román nyelvű lesz; Kézdivásárhelyen 30 csoportból 3 román, Kovásznán 14-ből 6 román, Baróton 8 magyar, Bodzafordulón 8 román csoportra van elegendő gyermek. Az előkészítő osztályokba február 16-tól lehet beíratni a szeptember 15-ig hatéves kort betöltő gyermekeket. Sepsiszentgyörgyön 467 magyar és 126 román kisiskolás számára 18 magyar és 6 román nyelvű osztályt indítanak, Kézdivásárhelyen 7 magyar és 1 román osztály lesz (utóbbi 20 gyermekkel), Kovásznán 3,5 magyar és 2 román, Bodzafordulón 4 román, Baróton 3 magyar tannyelvű előkészítőt hagyott jóvá a minisztérium. Az ötödik osztályok száma kisebb, mert ott már nem 25, hanem 28 a megengedett osztálylétszám.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Égetővé válik a romakérdés rendezése
Nem elég stratégiákban gondolkodni
Nemrég az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) arról döntött, hogy kétszázezer euró értékű kártérítést kell adjon a román állam annak a 27 szászrégeni (abafáji) romának, akikkel szemben a bíróság szerint atrocitásokat követtek el a hatóságok képviselői. Az történt ugyanis, hogy 2006.szeptember 7- én egy kocsmai összeszólalkozást követően tettlegességre került sor. Kivonult a rohamrendőrség és a csendőrség. A rend helyreállításakor 15 polgári személy és két rendőr sérült meg. 27-en beperelték az államot hivatali túlkapás miatt. Túl az eset jogi vetületein, a határozat ismét a közvélemény fókuszába állította a romák helyzetét, amelynek háttere nem annyira etnikai, mint inkább szociális, gazdasági és oktatási jellegű. Románia kormánya kidolgozott egy beilleszkedési stratégiát, ennek első lépéseként a Maros megyei prefektúra romaügyekkel foglalkozó irodája kimutatást készített a valós helyzetről. Az alábbiakban ezt ismertetjük. A felvetettekről Nagy Zsigmond alprefektussal beszélgettünk.
A megye közel fele roma
A kormány kidolgozta a romák társadalmi beilleszkedésének stratégiáját a 2012–2020-as időszakra, annak érdekében, hogy a konkrét programokra akár uniós pályázatok révén támogatást nyerjenek. Ennek első lépéseként a prefektúrákon létrehozták a romák kérdésével foglalkozó irodát (1221/2011-es kormányrendelet). Maros megyében 2013-ban jött létre ez az iroda, ahol három alkalmazott dolgozik, köztük a szaktanácsadó, Românu Ioan roma nemzetiségű jogász. Az említett osztály kormánystratégiai alkalmazásának első lépéseként tavaly augusztus 19. és szeptember 12. között felmérést készített a megyénkbeli romák helyzetéről. A 2011-es népszámlálás adatai szerint Maros megyében 46.947-en vallották magukat romának, azaz az összlakosság (550.380) 8,52%-a. A prefektúra munkatársainak becslése szerint azonban jóval többen, mintegy 80-85.000-en vannak, ami a lakosság 47%-át is elérheti, ez derült ki az iroda alternatív felméréséből is. A felmérést készítők az említett időszakban 36, többségükben romák által lakott helységet látogattak meg. Ezek között hat város volt (Segesvár, Dicsőszentmárton, Marosludas, Nyárádtő, Szováta, Sármás). A következő községekbe jutottak el: Apold, Dános, Nádas, Nagyernye, Petele, Mikefalva, Marosugra, Kerelőszentpál, Maroskece, Sárpatak, Vajdaszentivány, Gernyeszeg, Déda, Mezőbánd, Mezősályi, Mezőpagocsa, Bonyha, Zágor, Csatófalva, Fehéregyháza, Ádámos, Vámosgálfalva, Bogács, Jedd, Csíkfalva, Mezőtóhát, Mezőzáh és Mezőméhes.
A látogatások során találkoztak a romák helyi képviselőivel, az önkormányzati képviselőkkel, és a cigánytelepeket is felkeresték. A tapasztalatokat tavaly év végén összesítették. Több nagyobb témakört vizsgáltak, mint az oktatás, egészségügy, lakhatósági feltételek, személyazonossági- ügyintézés.
Nincsenek iskolai közvetítők
Többek között megállapították, hogy ahol nincsen iskolai közvetítő, ott nagyobb az iskolakerülés, kevesebben íratják be gyerekeiket az alsóbb osztályokba. A roma hagyományok miatt leginkább a lányok kerülnek ki az iskolából, hiszen őket igen korán férjhez adják. Hogy némiképpen növeljék az iskolázottságot, szükség lenne bevezetni, kiterjeszteni az ún. "Második esély" oktatási programot, amelynek keretében sajátos körülmények között lehetővé tennék, hogy a tanterv szerinti oktatás mellett alapképzésben, vagy adott esetben akár szakmai képzésben részesítsék a romákat. Az iroda jelezte a főtanfelügyelőségnek, hogy a koordinálásával több helyen is szerveznének ilyen "tan-folyamokat". A szakhatóságtól azonban azt a választ kapták, hogy nincsen erre állami keret, így a programot csak pályázat alapján, uniós finanszírozással lehet fenntartani. Jelenleg ugyanis van már erre példa. Nyolc iskolában (Marosvásárhelyen, Szászrégenben, Segesváron, Mezőbándon, Bonyhán, Sáromberkén, Dédán és Mezőzáhon) beindult ez a fajta oktatás, ehhez még társul az iskola utáni foglalkozás négy marosvásárhelyi és egy-egy szászrégeni, dicsőszentmártoni és gernyeszegi iskolában, ahol az órák után tanárok, tanítók felügyelete alatt végzik el házi feladataikat a roma diákok. Pozitív példaként említi a felmérés azokat a helységeket (Marosvásárhely, Szászrégen, Dicsőszentmárton, Marosludas, Mezőbánd, Héjjasfalva és Zágor), ahol hét iskolai mediátor dolgozik, akik elsősorban a romatelepeken keresik fel az iskolaköteles gyerekeket, szüleiket, és meggyőzik őket az oktatás fontosságáról. Még 14 településen kellene ilyen alkalmazottakat foglalkoztatni – vonták le a felmérés egyik következtetését. Erre azonban sem személyzet, sem pénz. Összesen 22 roma nemzetiségű tanügyi alkalmazott dolgozik a megyében, tevékenységük megkönnyíti a kapcsolattartást a közösséggel. Az említett iskolai közvetítők is a szászrégeni FAER Alapítvány által működtetett program révén fejthetik ki tevékenységeiket. Annál a 14 iskolánál, amelynek körzetében dolgoznak a mediátorok, érezhetően megnőtt a romák iskolalátogatottsága.
Ugyancsak uniós támogatással három településen (Szászrégen, Marosludas és Nagyernye) sikerült beindítani olyan oktatási központokat, ahova elsősorban a városban kolduló gyerekeket gyűjtik be. Itt étkezést biztosítanak és oktatási tevékenységeket is szerveznek.
Szerencsésnek mondható, hogy ahol a romák neoprotestáns vallásokat (adventisták, baptisták, pünkösdisták) gyakorolnak, ott csökkent a bűnözés, jobban együttműködnek a helyhatóságokkal, és a gyerekeket is járatják iskolába.
Az oktatási közvetítők mellett a megyénkbeli roma közösségeket 38 egészségügyi alkalmazott is látogatja, a lakosságot elsősorban az alapvető higiéniai szabályok betartására ösztönzik. Ugyanakkor nemkormányzati szervezetek támogatásával sikerült például Bonyhán a gyerekeket védőoltásban részesíteni, Dánoson és Nádason a nőknek különböző fogamzásgátló módszereket ismertettek a nem kívánt gyarapodás csökkentése érdekében.
Lakáshelyzet, személyi nyilvántartás
Lakáshelyzetük rendezésével is gondok vannak, ugyanis a különböző romatelepeken törvénytelenül felhúzott viskókban túlzsúfolva élnek a cigányok. Vannak olyan telepek – mint a marosvásárhelyi Hidegvölgyben, vagy Ludason, Gernyeszegen, Mezőzáhon, Petelén, Sárpatakon –, ahol két, három helyiségből álló épületben 20-25-en is meghúzódnak. Azok a polgármesteri hivatalok, ahova a romák személyazonossági igazolvány kibocsátásáért fordulnak, operatívan, a megyei lakosság-nyilvántartó hivatallal közösen, a romák irodájának segítségével igyekeznek segíteni a kérvényezőkön. Több településen (pl. Dicső-szentmárton, Nyárádszereda, Szászrégen), ahol működnek a kirendeltségek, jelentősen nőtt a személyazonossági igazolvánnyal rendelkező romák száma.
A prefektúra romairodája beindított egy programot, amelyet hazai kormányprogram támogat, s ezáltal Dédán és Mezőzáhon 150 romának telekeltetik a házát és az udvarát. Előkészület alatt áll a telekelésre vonatkozó törvénytervezet, amely a 2015–2020-as időszakban lehetővé teszi majd az ingatlanok rendezését. Vannak olyan települések, mint Apold, Kerelőszentpál, Bogács és Mezősármás, ahol a polgármesteri hivatalok telkeket bocsátottak a romák rendelkezésére, ahova rendezett körülmények között házat építhettek maguknak. Nagy gondot jelent azonban a közművek használati díjának a törlesztése. Ugyanis nagyon sok cigánynak óriási állami adósságai vannak. Ezek elsősorban a bírságokból (tűzifa, mezőgazdasági termények lopása és közlekedési kihágások) gyűltek össze.
Több településen a polgármesteri hivatalok állják a villany- és gázfogyasztási költségeket, illetve a vízhasználati díjat (Dicsőszentmárton, Radnót, Szászrégen). Van ahol nemkormányzati szervezetek is bekapcsolódtak a szociális támogatásba, mint a dicsőszentmártoni Buckner, a marosvásárhelyi Alpha Transilvana, vagy akár a már említett szászrégeni FAER Alapítvány. Vannak szociális és kifejezetten a romák helyzetén javító uniós pályázatok, azonban a polgármesteri hivatalokban nincsenek pályázatíró szakértők.
Fokozottabb társadalmi felelősségvállalást!
A felmérést követően a prefektúra romákkal foglalkozó irodája tárgyalásokat folytatott a főtanfelügyelőséggel az iskolai közvetítők ügyében, a közegészségügyi hatósággal egyes oktató-nevelő programok kezdeményezéséért, kivitelezéséért, felvették a kapcsolatot több, romákkal foglalkozó civil szervezettel, a hatóságokat pedig arra kérték, hogy alakítsák meg a romák problémáit kezelő helyi akciócsoportokat, s ahol lehetőség van, ott alkalmazzanak egy romaszakértőt, aki követi a kormány stratégiájának a gyakorlatba ültetését.
Nagy Zsigmond alprefektus kifejtette, a romakérdések megoldására nem elég stratégiákban gondolkodni, hanem olyan konkrét programokat kell kidolgozni, amelyeket akár uniós támogatással kivitelezhetnek. Erre van már példa, hiszen ezeket is felsorolta a kimutatás, de jóval többet tehet a társadalom ezen a téren. Még a kormány meghirdetett stratégiája előtt tettek lépéseket a Maros megyei önkormányzatok. Nyárádszeredában és Jedden is rendezték egyes romák tulajdonjogi viszonyát, személyazonossági iratait, és ez elindított egy folyamatot. Zágorban kifejezetten jó a polgármesteri hivatal és a roma közösség közötti kapcsolat, mert sikerült elintézni, hogy sokan közülük Németországba járjanak idénymunkára. És ezt meg is hálálják azáltal, hogy igyekeznek beilleszkedni. Marosbogáton és Apoldon is az egyházak és nemkormányzati szervezetek közösen vesznek részt a szociális-oktatási gondok rendezésében. Vannak olyan önkormányzatok (Mezőbánd, Szászbogács, Alsóbölkény, Görgényszentimre, Szásznádas és Marosfelfalu), ahol romani (cigány) nyelven lehet a helyhatósághoz fordulni.
Nagy Zsigmond a Marosi Unitárius Egyházkör felügyelő gondnokaként, zsinati tagként, illetve a jogügyi bizottság elnökeként kifejtette, hogy nemcsak a neoprotestáns egyházak kellene befogadják a romákat, hanem, főleg vidéken, a szórványtelepüléseken a történelmi erdélyi egyházaknak is nyitniuk kell. Konkrétan: elmehetnének a lelkészek a roma közösségekbe, és bevonhatnák őket az egyházi programokba. Nem etnikai megközelítésből kellene kezelni a romakérdést, hanem elsősorban szociális, oktatási és egészségügyi-nevelési jelleggel, irányból. Akár a lelkészek is személyes példájukkal kínálhatnának megoldást az egész közösségnek. S ez nem is annyira anyagiaktól függ, hanem hozzáállás kérdése. Mert a roma közösség részéről megvan ez az igény, de az egyházak nem minden esetben viszonyulnak hozzájuk pozitívan, sőt elutasítják, elzárkóznak előlük.
A gazdasági okok – megelőzés, nem tűzoltás
Az esetek többségében a romák nem hibásak azért, hogy ilyen helyzetbe kerültek – fejtette ki az alprefektus. Ha az utóbbi 25 év társadalmi, gazdasági változásait elemezzük, megállapíthatjuk, hogy ez a közösség képtelen volt alkalmazkodni. Gondoljuk el, 1989 előtt a romák nagy része építkezéseken, a kollektív gazdaságban dolgozott. A rendszerváltást követően csődbe mentek a nagyvállalatok, megszűntek a kollektív gazdaságok, és így azok is, akik a minimális jövedelmet munkával szerezték meg, állás nélkül maradtak. Mivel alacsonyan képzettek, már nem feleltek meg az új munkapiaci elvárásoknak. Aztán úgy felgyorsult az élet, hogy a társadalomnak egyszerűen nem volt ideje velük foglalkozni. A középiskolát (egyetemet) végzettek is nehezen kaptak munkahelyet, hát még a szakképzetlen kategória! Persze van szociális segély, integrálási programok, de ameddig az önkormányzatok nem ösztönzik őket arra, hogy legalább a nyolc osztályt elvégezzék, és utána olyan szakmát tanuljanak, mint az építői, vagy autószerelő-bádogos, amire volna igény, addig egy helyben topogunk. Aztán meg ott van a nagy népszaporulat, ami szintén növeli a szegénységet, hiszen a gyerekeket gondozni kell, ellátni, mert ugye "sok gyerek szegénység", s ez így is van. Ezen a téren is többet lehetne tenni azokkal a felvilágosító programokkal, amelyekre a kimutatás is utalt.
Sok függ attól is, hogy a roma közösség miként neveli ki saját értelmiségi rétegét, amely az új társadalmi helyzetben elvállalja a vezető szerepet. A rossz tapasztalat az, hogy a "kiemelkedett" roma értelmiségeik többnyire nem akarják vállalni az identitásukat, elhatárolódnak a közösségtől, holott ők kellene legyenek a pozitív példák, a húzóerő. Ezen a mentalitáson is változtatni kellene, mint ahogy a társadalom is érzékenyebben oda kellene figyeljen az említett gondokra, jelenségekre, mert lassan nem csak a roma közösséget érintik. És az abafáji esetből kiindulva, egyik fél részéről sem az erőszakos beavatkozás, a tűzoltás a megoldás, hanem az említett okok feltárása, orvoslása. Ha nem kezdünk ezekkel idejében foglalkozni, oda jutunk, hogy mind az állami, mind a helyi közösségek képességeit meghaladják ezek a kérdések, amelyek a radikalizálódott társadalomban veszélyes precedenst teremthetnek, mint például az említett konfliktus. Mindennél fontosabb a megelőzés! – összegzett az alprefektus.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

„A tavalyi év legnagyobb megvalósítása: három új román–szerb határátkelő megnyitása!”
Temes – 2014 márciusában, az RMDSZ kormányra lépésének köszönhetően Marossy Zoltánt harmadszor nevezték ki Temes megye alprefektusi tisztségébe. A magyar alprefektusnak oroszlánrésze volt abban, hogy a kinevezése óta eltelt rövid időszakban megnyílt három állandó határátkelő a román–szerb határ Temes megyei szakaszán, és közelebb kerültek egymáshoz a határ két oldalán élő magyar közösségek. Marossy Zoltán a tavalyi év megvalósításairól és a 2015-ös esztendő kihívásairól nyilatkozott a Nyugati Jelennek.
– A prefektusi hivatalban a tevékenység attól érdekes, hogy rendkívül változatos! Olykor remélt vagy nem is remélt esélyeket kap az ember és az a közösség, amelyet képvisel, máskor hónapokig, évekig tartó munkával próbálunk egy keveset előrelépni. A tavalyi év legnagyobb megvalósítása a számomra a három állandó román–szerb határátkelő megnyitása 2014. november 12-én Fénynél, Kunszőlősnél és Valkánynál. Óriási szerencse és konjunkturális egybecsengések tették lehetővé, hogy ez meg is valósuljon. Semleges megfigyelők mondták, hogy pár hónap alatt annyit valósítottunk meg, mint mások az ország más régióiban 5 év alatt!
A határátkelők megnyitásának rövid története: 2009-ben írtuk meg az első leveleket Bukarestbe az Országos Határrendészet vezetőinek, hogy új határátkelőket kellene nyitni. A Vajdasági Bánsággal ugyanakkor kezdtük a kapcsolatainkat bővíteni. 2012-re aláírtunk egy egyezséget a Temes és Krassó-Szörény-i prefektúrák, illetve Észak-, Közép- és Dél-Bánát prefektusai között. Azután mennem kellett a prefektúráról, mire visszajöttem tavaly márciusban, az egyezmény alapján elkezdődött az együttműködés. Eugen Dogariu prefektus egyetértett azzal, hogy határátkelőket kell nyitni. Végül minden szerencsésen összejött! Ez óriási megvalósítás minden bánságinak, de a magyaroknak is, hisz Észak-Bánát körzetben (a volt Temes –Torontál vármegyében) a lakosság 70%-a magyar.
A magyar közösségek számára nagyon fontos, hogy átjárhatunk mindennap 5 határátkelőhelyen a Vajdasági Bánságba és fordítva. A következő lépés az lenne, hogy dolgozhassunk is a történelmi Bánságban bárhol, lakóhelytől függetlenül. 2014. november 28-án lépett életbe az új idegenrendészeti törvény, ebben szó esik a határon át ingázó munkásokról is. A Munkatörvényt is ezzel összhangba kell hozni és akkor remélhetjük, hogy nyugodtan átjárhatunk dolgozni és tanulni a szomszédos országba. 2015 eleje nem indult jól ebből a szempontból, mert Horváth Levente államtitkár, aki a Munkaügyi Minisztériumban dolgozott és sokat segített ebben a folyamatban, visszajött Aradra.
– Megvalósulni látszik Marossy Zoltán régi álma: az egykor virágzó történelmi Bánság területén élő magyar közösségeket újból összehozni, az erőszakkal elvágott szálakat újból összekötni.
– A Bánság egész területén elő magyar közösségeket próbáljuk összefogni, ezért tavaly nyáron harmadik alkalommal tartottuk meg a bánsági helyi közösségek vezetőinek a találkozóját Végváron. Itt döntöttük el, hogy ezentúl szakmai csoportokban fogunk együttműködni. Októberben Zsombolyán megalapítottuk az összbánsági gazdasági csoportot, ahová meghívtuk az Arad és a Krassó-Szörény megyei településeket is. Nem könnyű ez a folyamat, hiszen önkéntes munkát végez mindenki, aki ebben részt vesz, még akkor is, ha gazdasági együttműködésről lévén szó, egyszer talán majd pénzre válthatják ezt a tevékenységet. Február elején a vajdasági Torontáltordán találkoznak 16 bánsági település képviselői, ez alkalommal a néptánc-mozgalmak munkacsoportja fog létrejönni.
Nem felejtettük el a Csongrád megyei határszakaszt se, de ők az önkormányzati választások miatt még nem kapcsolódtak be ebbe az együttműködésbe. Nekem az a véleményem: ahhoz, hogy az ember jól érezze magát a saját házában, ahhoz minden szomszédjával jóban kell lennie!
– Melyek a 2015-ös év legnagyobb kihívásai Marossy Zoltán számára?
– Ősszel megvoltak az önkormányzati választások Magyarországon is, újból lehetőség nyílik a hosszú távú együttműködésre. Csongrád megyei önkormányzatokkal léteznek testvérkapcsolataink a 90-es évek végétől. Ezek zömmel a közös pályázatokra korlátozódtak, most szeretnénk az együttműködésekbe a magyar közösségek közötti kapcsolatépítést beépíteni. Tavaly Zsombón (Csongrád megye) egyhetes iskolapótló tábort szerveztek olyan Temes megyei gyerekek számára, akik fakultatív órákon tanulják a magyar nyelvet. A zsombói polgármester úrnak köszönhetően idén is lesz ilyen tábor, ezt a programot szeretnénk kibővíteni és még három-négy ilyen tábort szervezni, hiszen sok gyerek jár Temes megyében a fakultatív magyar órákra. Ezeknek a határon átnyúló magyar–magyar együttműködéseknek a segítését fontos feladatnak tartom, ugyanakkor, mivel az új elnök Románia schengeni csatlakozását szorgalmazza, aktuális két új román–magyar találkozópont kiépítése Óbébánál és Pusztakeresztúrnál.
– Alprefektus úr, Ön hogyan látja a Duna–Maros–Körös–Tisza Eurorégió jövőjét?
– Az 1990-es évek közepén mi alkudtuk ki a DKMT Eurorégió alapszabályzatát, a programját és az elképzeléseit. 2015-re ezeknek az elképzeléseknek a 75-80%-a meg is valósult. A kapcsolatrendszert kiépítettük az egyetemek, kórházak és más intézmények között, ez már működik magától. Nincsenek új célok, csak pontszerű együttműködés van, legyen még egy közös projekt, esetleg még egy… Véleményem szerint le kellene ülni és a következő 15 évre – ahogyan ezt akkor tettük – meghatározni, hogy miért kell a DKMT! Amit eddig megvalósítottunk, arra kellene ráépíteni egy hosszabb távú programot.
Nekem a Prefektúrán akkor lehet ebben szerepem, ha sikerül a szerb megyékhez hasonlóan a magyar megyékkel is a prefektúrák közötti együttműködést intézményesíteni. Egy tervezetet el is küldtünk Szegedre dr. Juhász Tünde kormánybiztos asszonynak. Ez több mint egy tervezet, erre jóváhagyásunk is van Bukarestből. Az elképzelés az lenne, hogy Temes, Csongrád, Arad és Békés megyék kormányhivatalai között aláírnánk egy egyezményt, amelyet felhasználhatnánk a megyék közötti együttműködésben. Ez 2015 tavaszán meg kellene történjen, és akkor mi is rákapcsolódhatnánk a DKMT-re, beleszólhatnánk a játékba. Nekem ez nagy öröm lenne, mert annak idején én voltam az „eurorégiós alkusza” Temes megyének.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Nem illegális a Városháza folyosóján függő magyar oklevél
Nem minősül bűncselekménynek vagy szabálysértésnek az Atzél Péter egykori aradi polgármester magyar nyelvű díszpolgári címéről készült, bekeretezett másolat kifüggesztése Bognár Levente alpolgármester irodájánál, állapította meg a rendőrség, mely a vizsgálatok eredményéről tájékoztatta a prefektúrát. A kormányhivatal tudomásul vette, hogy egy idegen nyelvű dokumentumról készült másolat közintézményen belüli kifüggesztése nem sérti a hatályban lévő törvényeket. Minderről közleményben számolt be a prefektúra sajtóosztálya.
A magyar nyelvű díszpolgári címbe az Új Jobboldal/Noua Dreaptă szélsőséges nacionalista szervezet aradi vezetője kötött bele, értesítve a prefektúrát, mint később kiderült, fölöslegesen.
Sólya R. Emília
Nyugati Jelen (Arad)

Szent földünk rajza
A Kárpát-medence működésmódja
Meglepetésben volt részük azoknak, akik kedden késő délután a Jelen Házban az Aradi hagyományőrző Polgárok Egyesülete által rendezett előadásra eljöttek, méghozzá igen szép számban: kiderült, hogy a meghívott előadó, a budapesti Szántai Lajos hirtelen megbetegedett, és helyette egy székelyudvarhelyi szakrálisföldrajz-kutató ugrott be. Dicséret illeti a szervezőt, hogy ilyen hirtelen helyettesíteni tudott.
A házigazda, Murvai Róbert Dávid (aki nagyapja helyébe lépett a műsorvezetői poszton, nagyapjának meghagyva a műsorfüzet-szerkesztés és a technika kezelésének feladatát) bemutatta a vendéget, Balla Ede Zsoltot, aki aztán elmondta magáról: 32 éves, két gyermek apja, és 2010-ben kezdett el mesterei, Pap Gábor és Szántai Lajos (ez utóbbinak kellett volna előadást tartania Aradon) hatására megszületett a Szent földünk rajza c. könyve. (Írt egy másikat is, Oltáron az Olt címmel.) Ezzel kapcsolatban kifejtette: a szülőföld szent föld, akárhol is van, majd kutatási területe, a szakrális földrajz „működését” próbálta bemutatni. Megjegyezném mindjárt az elején: előadását nyomon követni, de pláne jegyezni nem bizonyult egyszerű feladatnak, mert egyrészt nagyon tömör, másrészt helyenként szokatlan logikájú és szóhasználatú eszmefuttatásokat hallottunk.
De mi is az a szakrális földrajz? Egybevetve a tudományos földrajzzal, azt mondhatnánk: a kettőnek más a kiindulópontja. A tudományos észak felé tájékozódik, az észak pedig a sötétség és a hűvös minősége (ha csak, mondhatja a kívülálló, nem a déli féltekéről nézzük, mert ott az észak a meleg és fényes Egyenlítőt jelentené), a szakrális a keletet veszi alapul, „a kelet pedig keletkezik”, onnan kapjuk a világ világosságát. A hallgató pedig azon kapta az előadót, hogy játszik a szavakkal, fogalmakkal, hangzás alapján társít különben nem társíthatókat, például így: a mai világ fogyasztói – fagyasztói társadalom, kevés benne a fény; a „legyen világosság” helyett azt is mondhatnánk, hogy „legyen világ” (?); a szablya: szabály, a tőr tör, jegyezte meg egy magyar királyt ábrázoló kép kapcsán; ha van képem a világról, képes vagyok megérteni a világot, ha nem, képtelen vagyok stb.
Az ilyen eszmefuttatások hallatán némelyik ember azt mondja: jé, valóban, én nem is gondoltam volna ilyen összefüggésekre, míg a másik esetleg így reagálna: ez csupa badarság.
Szó volt a továbbiakban a másfél órás előadásban a Keletet és Nyugatot elválasztó Kárpát-medence poláris erőtereiről, a Székelyföld egyik folyójáról, az Oltról (amely az oltani, beoltani fogalmával hozható összefüggésbe), aztán a gátról és gátlásról, a feszültség és harmónia energiájáról, hogy aztán igazán bomba információt halljunk: lesz még magyar király, biztosan lesz, akit – miután Mátyás királyt nagypénteken választották meg – húsvétkor fognak megkoronázni (nem is merem leírni, pontosan hol), de nem messze tőlünk, a Kárpát-medence poláris erőterében.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Kisebbségi filmfesztivál öt városban
Négy romániai városban – Marosvásárhely, Konstanca, Temesvár, Bukarest – és Oslóban szervezik meg május 19-e és június 28-a között a Nomád névre keresztelt Kisebbségi Filmfesztivált – jelentette be Daniel Mitulescu, a bukaresti Metropolis Kulturális Egyesület elnöke.
Mint kiderült, a fesztivál keretében helyi és nemzetközi vonatkozásban egyaránt fontos témákkal igyekeznek foglalkozni, amelyek Romániában masszív gyökerekkel rendelkező kisebbségi csoportok történelmére világítanak rá, emellett a különböző rituálékra és hitvallásokra, valamint az identitás megőrzése érdekében folytatott harcokra is megpróbálnak odafigyelni.
Szabadság (Kolozsvár)

Nem kötelező a vallásóra
Az iskolák baját gyűjtheti meg a döntés
Az alkotmánybíróság január 27-én úgy döntött, a jövő tanévtől egyetlen tanuló sem kötelezhető arra, hogy részt vegyen az iskolai vallásórákon. Eddig a szülő kérhette, hogy gyereke ne járjon be az órákra, most fordítva lesz: kérni kell, ha azt akarják, hogy a diákok tanuljanak hitről, bibliai eseményekről.
Szaktanfelügyelőt, katolikus hitoktatót, plébánost és református lelkipásztort kerestünk meg, hogy fejtsék ki véleményüket az üggyel kapcsolatban.
– Egyelőre még semmi gyakorlati előrelépés nem történt ebben az ügyben, tudniillik még érvényes a régi kerettanterv, amely egyértelműen előírja, hogy a diákok órarendjében egy vallásórának kell szerepelnie. Az alkotmánybíróság döntését követően még külön módszertant kell kidolgozni erre vonatkozóan – mondta megkeresésünkre Bokor Attila, a magyar vonal speciális, roma- és vallásügyi szaktanfelügyelője.
Szerinte az új döntés egy sor szervezési problémát vet fel az iskolák esetében, hiszen nem lehet a vallásórákat mindig az utolsó helyre tenni, hogy aki nem jár, hazamehessen, viszont ha egyéb tanórák közé iktatják, akkor megoldást kell találni arra, hogy milyen elfoglaltságot adjanak a vallásoktatást nem igénylő diákoknak.
– Azt javasolom, hogy mielőtt a szülők meghoznák a döntésüket, olvassanak utána, mit is tanítanak a vallásórákon a 7–8. osztályosoknak vagy a középiskolásoknak, hiszen többnyire személyiségfejlesztő tevékenységek szerepelnek a programban, nem kimondottan bibliai ismeretek átadása vagy dogmatikai kérdések felvetése. A kollégák a vallási és világi nézet kialakítására törekszenek, egy sor olyan témát beszélnek meg, ami szerintem nagyon fontos, és akár az osztályfőnöki órákon is fel lehetne vetni – véli Bokor Attila, hozzátéve, a programok teljesen nyilvánosak. A szaktanfelügyelő elmondta: eddig nagyon kevés háromszéki szülő kérte azt, hogy gyereke ne járjon vallásórára.
Biszak Zsuzsa, a Turóczi Mózes Általános Iskola katolikus hitoktatója úgy véli, ez a döntés elsősorban a nagyvárosokban tanító kollégákat érintheti kellemetlenül, mivel a kisebb közösségekben az emberek ragaszkodnak a valláshoz, tudják, hogy a gyerekek rosszat nem tanulnak hittanórán. Azt is biztosítani kellene, hogy ha csak egy gyerek is szeretne vallásórára járni, akkor legyen arra lehetősége.
Berecz István gelencei plébános is úgy gondolja, falun és általában Székelyföldön nagy változást nem fog okozni ez a rendelkezés, ám elvi szinten nem ért vele egyet, mivel nem tartja helyesnek, hogy a vallásórákat úgynevezett lyukasórákra lehessen váltani, mert a gyerekek hajlamosak arra, hogy ezt válasszák, a szülők egy része meg kímélni szeretné csemetéjét a „terheléstől”.
Bardócz Csaba ikafalvi református lelkész reméli, a magyar szülők érdemben fogják kezelni a választás lehetőségét, és felelősségteljesen döntenek, mert a kisebbségi létben a vallásoktatás többet jelent, a megmaradás egyik záloga is. Erdély földjén a hit mindig is összekapcsolódott a nyelvvel, éppen ezért a szórványvidékeken ez a rendelkezés még súlyosabb következményekkel járhat, mint a tömbmagyarság esetében – állapította meg.
Lévai Barna, Jancsó Katalin
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Amerikai apanázs a „neptunos” RMDSZ-eseknek
Kisebb szolgálatokkal, esetenként pénzzel honorálta a Project on Ethnic Relations (PER) amerikai szervezet a kilencvenes években lezajlott román–magyar tárgyalások magyar résztvevőit – derítette ki az Átlátszó Erdély.
Az űrlap teteje
Az űrlap alja
A nemrég beindított oknyomozó blog több száz oldalnyi, eddig nem publikált dokumentum alapján közölt cikksorozatot a bukaresti hatalom képviselői és az RMDSZ politikusai közötti egyeztetésekről.
A találkozók egyik helyszíne, a fekete-tenger-parti üdülőtelep neve alapján Neptun-tárgyalásokként elhíresült találkozók annak idején heves vitát váltottak ki erdélyi magyar politikai körökben.
Miközben az RMDSZ-es tárgyalók nem rendelkeztek a szövetség meghatalmazásával, az alakulat vezető politikusai a román–magyar kiegyezés első lépéseként, az RMDSZ Tőkés László vezette belső ellenzéke viszont a magyar érdek elárulásaként értékelte a Neptunban kötött megállapodást.
Az Átlátszó Erdély most feltárta, hogy az egyeztetések egyik résztvevője, az RMDSZ politikai alelnöki tisztségét betöltő Borbély László parlamenti képviselő amerikai ösztöndíj megpályázásához kapott ajánlást 1992-ben a PER-től. A szervezet 1993 októberétől tanácsadói szerződéssel alkalmazta a politikust, akinek jelentéseket kellett írnia a romániai politikai helyzetről.
Hogy az évek során mennyit kapott Borbély, az nem derül ki, az oknyomozó blogon közzétett dokumentumok egyike szerint viszont 1993-ban 500 dollár honoráriumot utaltak át neki azért, mert közreműködése nyomán a marosvásárhelyi önkormányzat bérmentve bocsátott irodát a PER számára a városban. Borbély egyébként az Átlátszónak tagadta, hogy megnyert volna amerikai ösztöndíjat, a blog munkatársának adott interjúját ugyanakkor visszavonta.
A jelenleg Victor Ponta kormányfő tanácsadójaként tevékenykedő Frunda György volt szenátort 1996-ban a „romániai magyarsággal kapcsolatos projektek tanácsadójaként" alkalmazták az amerikaiak. A magyar–román egyeztetések másik résztvevője 2400 dollár értékű számítógépet is kapott, amely a blog megállapítása szerint akkor két évi nettó átlagfizetésnek felelt meg Romániában.
Az Átlátszó Erdély egyébként problémásnak nevezi a kifizetések és ajándékok elfogadását, mert az említett találkozókon nem tudományos vita, hanem érdekérvényesítés folyt és politikai alkuk köttettek. „Kérdés, hogy az RMDSZ politikusai mennyire tudták hatékonyan képviselni a közösség érdekeit akkor, amikor el voltak köteleződve a PER felé, mely szervezetnek érdeke az, hogy a felek minél hamarabb megegyezzenek" – jegyzi meg a cikkíró.
Mint ismert, a PER-féle találkozókhoz hasonlóan tavaly a Friends of The Project on Ethnic Relations (FPER) néven bejegyzett egyesület égisze alatt Brassópojánán rendeztek találkozókat a román–magyar párbeszéd jegyében, az RMDSZ számos politikusának részvételével.
Kiderült azonban, hogy a szervezet mögött Viorel Hrebenciuc volt szociáldemokrata (PSD) képviselőhöz közel álló politikusok és ügyvédek húzódnak meg. Ellenük a kormánypárt egykori befolyásos alelnökéhez hasonlóan pénzmosás és szervezett bűnözői csoport létrehozása gyanújával indult bűnvádi eljárás októberben, amikor valamennyiüket előzetes letartóztatásba helyezték.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Székely szabadság napja: ismét betiltották a felvonulást
Az előző évhez hasonlóan Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere ismét megtiltotta, hogy a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) március 10-én felvonulást szervezzen a székely vértanúk emlékművétől a város főteréig, és tiltakozó megmozdulást tartson a prefektúra előtt – jelentette be Izsák Balázs SZNT-elnök keddi marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján. A polgármester csak a székely vértanúk emlékművénél tartandó megemlékezéshez adta hozzájárulását.
A rendezvény ötletgazdája írásban kérte Maros megye prefektusát, hogy támadja meg a törvényszék közigazgatási osztályán a – megítélése szerint – törvénytelen döntést, ám maga is a törvényszékhez fordult a dokumentum érvénytelenítése céljával.
Izsák Balázs rámutatott: a polgármesteri hivatal „indoklásában az 1991-es keltezésű 60-as törvény nem létező cikkelyeire, valamint vélt vagy valós csendőrségi jegyzőkönyvekre hivatkozva” próbálja megtiltani a székely szabadság napján tervezett felvonulást.
„Dorin Florea polgármester az utcai tiltakozó akciókat szabályozó törvényre, valamint a csendőrség 2013-as és 2014-es jegyzőkönyveire hivatkozik. Egyrészt egy kegyeleti helynél történő megemlékezés esetében nincs szükség a városháza engedélyére, hisz azt még csak be sem kell jelenteni. Másrészt egy tüntetést sem kell engedélyezni, legfeljebb be lehet tiltani, de csak akkor, ha a hatóságoknak erre nyomós okuk van. Ilyen például az, ha tudomást szereznek a résztvevők esetleges államcsíny-kísérletéről. Ami meg a csendőrség elmarasztaló jegyzőkönyveit illeti, ilyenek 2013-ban nem készültek, a tavalyi perek pedig még folyamatban vannak” – mutatott rá Izsák Balázs, aki szerint a polgármester döntése „a román demokrácia általános állapotát mutatja”.
Az SZNT-elnök egyébként furcsának találja azt is, hogy Florea polgármester közölte, március 9. és 11. között a húsvétot megelőző böjti szokásokkal kapcsolatos rendezvényt engedélyeztek a tervezett felvonulás útvonalába eső helyszínen.
Izsák meghívta Floreát is
Izsák – aki bevallása szerint a tavalyi tiltás ellenére is meglepődött Florea lépésén – úgy véli, a decentralizáció és a regionalizáció ügye nem etnikai kérdés, hanem közös érdek. „Ezelőtt két évvel úgy tűnt, a polgármester úr is megértette, mindannyiunk célja, hogy Marosvásárhely legyen a régió központja. Egy múlt heti személyes beszélgetés alkalmából meg is hívtam Floreát a március 10-ei eseményre, ő viszont elutasította, mondván, ennek még nem érkezett el az ideje. Szerintem ez akkor jön el, amikor román és magyar közéleti személyiségek úgy érzik, itt az ideje” – fogalmazott Izsák Balázs.
Arra is figyelmeztetett, hogy a kormány korábbi ígérete ellenére nem szervezett közvitát a regionális átalakítás kérdésében, és nem konzultált az érintett önkormányzatokkal a tervezett átalakításról. Megjegyezte: 45 székelyföldi önkormányzat fogadott el olyan határozatot, amelyben kinyilvánította, hogy a Székelyföld régióhoz szeretne tartozni. Ezek a határozatok az Európa Tanács (ET) keretében működő Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának a napirendjére kerültek.
Mossa kezeit a prefektus
Lucian Goga prefektus érdeklődésünkre elmondta, nem kíván beavatkozni az SZNT és a városháza közötti konfliktusba. A kormánymegbízott rámutatott: a hatályos törvények értelmében az ügy nem tartozik a prefektusi hivatal hatáskörébe, a döntési jog az igazságszolgáltatást illeti meg.
A székely szabadság napja elnevezésű rendezvényen az SZNT az 1852-ben felgöngyölített Habsburg-ellenes székely szervezkedés 1854. március 10-én kivégzett három vezetője – Török János, Gálfi Mihály és Horváth Károly – marosvásárhelyi emlékoszlopánál szervez 2004 óta megemlékezést.
A polgármesteri hivatal az elmúlt évben sem engedélyezte a résztvevők felvonulását, ennek ellenére a több ezren a járdán haladva tette meg az utat a prefektúráig. Bár a helyi csendőrség szerint csak kisebb rendbontások történtek a megmozduláson, a hatóság később súlyos pénzbírsággal sújtotta a rendezvény szervezőit és egyes résztvevőit. Többek közt egy olyan személy is bírságot kapott, aki ott sem volt a marosvásárhelyi rendezvényen.
A tavalyi felvonulást követően a belügyminisztérium közölte, hogy négy magyar állampolgár, köztük a Jobbik két országgyűlési képviselője, Szávay István és Zagyva György Gyula egy évig nem léphet be Romániába. Ugyancsak egy évre kitiltották Tyirityán Zsoltot, a Betyársereg tagját, Mikola Bélát, az Új Magyar Gárda tagját pedig öt évre nemkívánatos személlyé nyilvánították. A négy magyar állampolgárt azzal gyanúsítják, hogy szélsőségesen nacionalista tevékenységet folytató szervezetek tagjai, amelyek Románia nemzetbiztonságát és közrendjét veszélyeztetik.
Gyergyai Csaba, Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Meghonosítják a néptáncot – Gálaesttel zárják az udvarhelyszéki táncházkaravánt
Nagyszabású gálaesttel zárja az idei táncházkaravánt az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács (UIET) és a máréfalvi rozetta ifjúsági egyesület a hétvégén Székelyudvarhelyen.
A néptáncos mulatságsorozat nyolc helyszínen körülbelül ezer érdeklődőt vonzott – a program idei, azaz harmadik kiadása keretében főként a gyerekek megszólítására törekedtek a szervezők. Mint mondták, rendkívül sikeresnek bizonyult a táncházsorozat, amely tavaly december 5-én indult udvarhelyszéki útjára.
Az első mulatságot Szentegyházán tartották, majd Zetelakán, Vágásban, Agyagfalván, Homoródszentpálon, Székelyszenterzsébeten, Oroszhegyen és Farkaslakán rophattak főként széki táncokat a népi kultúra kedvelői. „A helyszínek többségén néptáncoktatással egybekötött gyerek- vagy ifjúsági táncházakat tartottak, és minden helyszínen valamiért emlékezetes volt a mulatság” – számolt be András Loránd programfelelős.
Mint elmondta, az immár harmadik kiadást megért karaván célja a táncház minél szélesebb körben való népszerűsítése – akár „visszatelepítése” a falvakba. A szervezők ugyanis bevontak a karavánba olyan településeket is, amelyekben nem terjedt el a néptáncmozgalom. Idén például Vágás is szerepelt a helyszínek között, ahol nemrég alakult újra a néptánccsoport, ám ehhez képest sok fiatalt sikerült mozgósítaniuk.
„Ismét bebizonyosodott, hogy a térségnek szüksége van egy ilyen rendezvényre, hiszen sok fiatal nem találkozik élő népzenével” – mondta el András Loránd, hozzáfűzve, a szervezők a lehető legtöbb érdeklődőnek szeretnék megmutatni, hogy a népzenét nemcsak hallgatni lehet, hanem kitűnő szórakozási lehetőséget nyújthat, sőt „csajozni is lehet vele”.
A karaván záróakkordjaként a székelyudvarhelyi Filharmónia Teremben (volt Stúdió mozi nagytermében) február 7-én, szombaton este hét órakor szerveznek gálaműsort, amelyen felnőttek és gyerekek alkotta udvarhelyszéki néptánccsoportok, illetve távolabbról érkező tehetségek is közreműködnek.
A gálaműsort kosaras táncház követi a Márton Áron Ifjúsági Házban – zenész-házigazda a Kedves zenekar. A szervezők felkérnek mindenkit, hogy az este tíz órakor kezdődő mulatságon fogyasztásra szánt enni- és innivalót kosárban hozzák – hangsúlyozta András Loránd, hozzáfűzve, csütörtökig asztalt is foglalhatnak az érdeklődők a 0740-127412-es telefonszámon. A gálaestre és a kosaras táncházra is díjtalan a belépés.
Bálint Kinga Katalin
Krónika (Kolozsvár)

Elárverezik az ortodoxok egy görög katolikus közösség templomát
A görög katolikus egyház kásvai közössége 13 évi pereskedés után 2008-ban nyerte vissza a tulajdonjogot a hatvan évvel korábban elvett ingatlanai fölött, de azóta sem vehette birtokba tulajdonát. Egy törvényszéki végrehajtó árverésen próbálja értékesíteni a Maros megyei Kásva falu görög katolikus templomát, parókiáját és a hozzájuk tartozó telket – hívta fel a figyelmet Smaranda Enache, a marosvásárhelyi Pro Európa Liga emberi jogi szervezet társelnöke szerdai sajtótájékoztatóján. Az 1858-ban épített templom kikiáltási ára 810 ezer lej„ a parókiáé és a hozzá tartozó teleké pedig 90 ezer lej lesz a jövő hét keddjére meghirdetett árverésen. A törvényszéki végrehajtó azt az összeget próbálja ekképpen behajtani, amelyikkel – egy bírósági ítélet szerint – a helyi görög katolikus közösség tartozik a helyi ortodox közösségnek azokért az átalakításokért, amelyeket az államosítás óta az épületeken végeztek.
Amint a Pro Europa Liga közleménye felidézi, a romániai görög katolikus egyházat 1948-ban betiltotta a kommunista hatalom, vagyonát az ortodox egyháznak adta. Az 1992-ben újraalakult kásvai görög katolikus közösség 13 évi pereskedés után 2008-ban nyerte vissza a tulajdonjogot a hatvan évvel korábban elvett ingatlanai fölött, de azóta sem vehette birtokba tulajdonát. Az ortodox egyház ugyanis peres úton követelte az épületekben elvégzett átalakítások ellenértékét, és a bíróság el is ismerte a követelés nagyobb részének a jogosságát. A bíróság egy olyan, 498 négyzetméteres falfestménynek az árát is jogos követelésnek fogadta el, amelyet 1998-ban a görög katolikus egyház tiltakozása ellenére festetett az ortodox egyház a per tárgyát képező templom falára.
A Pro Európa Liga a görög katolikus közösség elleni rendszeressé vált diszkrimináció újabb eseteként mutatta be a történetet. Úgy vélte, a görög katolikus egyház jogkövetelésének a meghiúsítása új szakaszba érkezett. Az erdélyi egyházat számára kifizethetetlen kártérítés megállapításával sodorják abba a helyzetbe, hogy ne vehesse birtokba a visszaszolgáltatott javait. MTI
Erdély.ma

Jogerősen elutasították a kolozsvári kétnyelvű helységnévtáblát
A kolozsvári táblabíróság jogerős ítéletben érvénytelenítette csütörtökön azt a korábbi törvényszéki ítéletet, mely magyar nyelvű helységnévtáblák kihelyezésére kötelezte a polgármesteri hivatalt.
A táblabíróság – a honlapján közölt, az MTI által idézett ítélet szerint – úgy értékelte, hogy a Hollandiában bejegyzett Európai Magyar Emberjogi Alapítvány nem illetékes pereskedni a kolozsvári magyar feliratok ügyében.
A Kolozs megyei törvényszék 2014 júliusában az alapítvány keresete alapján azt állapította meg, hogy Kolozsváron annak ellenére ki kell tenni a magyar feliratokat, hogy a város magyar lakosságának a számaránya alul marad a törvényben rögzített húsz százalékon.
A város önkormányzatában koalíciós feszültséget keltett az RMDSZ és a román koalíciós partnerek között, hogy a polgármesteri hivatal fellebbezett a magyar közösség számára kedvező alapfokú ítélet ellen. Az alapítvány jogi képviselője kolozsvári magyarok ezreinek az aláírását is csatolta a perirathoz, hogy ezzel tanúsítsa, Kolozsvár lakói is igénylik a magyar helységnévtáblákat.
Emil Boc polgármester korábban az MTI-nek elmondta, az önkormányzati testület hamarosan többnyelvű városkapuk felállításáról hoz határozatot. Hozzátette, 2015-ben, amikor Kolozsvár Európa ifjúsági fővárosa, olyan városkapukat akarnak felállítani, amelyek európai módon jelzik a város multikulturális jellegét.
A román közigazgatási törvény azokon a településeken írja elő a kétnyelvű feliratozást, ahol valamely kisebbség teszi ki a lakosság legalább egyötödét, de húszszázalékos kisebbségarány alatt sem tiltja az anyanyelvű feliratozást.
A Románia által ratifikált Kisebbségi Keretegyezményben rögzített elvek alapján ez a jog ott sem tagadható meg, ahol olyan jelentős lélekszámú őshonos közösség kéri, amelynek kulturális értékei nyomot hagytak a település arculatán.
A legutóbbi népszámlálás szerint a kolozsvári a második legnagyobb magyar közösség Erdélyben a marosvásárhelyi után. A csaknem 50 ezer kolozsvári magyar azonban a város 310 ezres összlakossághoz viszonyítva csak 16 százalékot tesz ki. A városháza több ízben azzal hárította el a kétnyelvű feliratozásra vonatkozó magyar kéréseket, hogy a törvény nem kötelezi erre.
Székelyhon.ro

Levél Nagy Zsoltnak
Tisztelt miniszter úr, kedves Zsolt! Nem tagadom, többször találkoztam az Írj levelet Nagy Zsoltnak facebookos felhívással, az RMDSZ jubileumi ünnepségén felállított pannót is nehéz lett volna nem észrevenni, mégsem ezért írok most levelet önnek. Mondhatnám, hogy a sajnálat vitt rá, annak is a legnemesebb fajtája, de belátom, az emberek többnyire utálják, ha sajnálják őket. Ezért aztán az önnel kapcsolatos érzéseimről, de még inkább indulataimról beszélnék.
Törvénytisztelő emberként igyekszem – bár nem mindig sikerül – valamennyi bírósági ítélethez jóhiszeműen, az igazságosságba és pártatlanságba vetett hit pillérein egyensúlyozva viszonyulni. Azaz abból az alapállásból, hogy nem nélkülözhet minden alapot egy olyan ítélet, amely súlyos börtönévekre kárhoztatja az érintettet. Innen kezdve aztán már bennem is túlteng a megértés, készen állok ezer enyhítő körülményt felsorakoztatni, amelyek a vétkességet konjunkturális környezetbe helyezik.
Azon nem túl számosak közé tartozom, aki soha nem irigyeltem a romániai magyar minisztereket. Sem a pozíciójukat, sem a hatalmukat, sem a szerepvállalásért járó honoráriumot. A kihívást elfogadókat viszont tisztelem, ugyanakkor féltem. Féltem a hatalom arroganciájának elhatalmasodásától, a különböző veszélyes játékokba való bocsátkozástól – kalandvágyból, pénzsóvárságból, egyéb emberi gyengeségekből fakadóan. Akkor is féltem, ha pártfegyelemből, netán karrierféltésből tesz eleget a felkérésnek. Mert számtalan példa bizonyítja, hogy egy ilyen tisztség felkínálása egyenértékű a selyemzsinór elküldésével, főleg, ha előzetesen az illető veszélyeztetni látszik a pártnomenklatúra biztonságát.
Talán egyet tudunk érteni: ön évekkel ezelőtt elvesztette a realitásérzékét. Közel kilenc évvel ezelőtt a Félszigeten egy nemzedékinek tekinthető csoport képviseletében óvatlanul az mondta, elérkezett az idő az RMDSZ megreformálására. Nem sokkal később vizsgálat indult ön ellen stratégiai privatizációs ügyekben, amelynek végkifejleteként néhány hete börtönbe kényszerült vonulni. Mindeközben szinte semmi sem tudhattunk önről, a szövetség egyik legreményteljesebb ifja eltűnt a gazdasági magánszféra rétegeiben. Nem feszítettek alá védőhálót, nem készültek állásfoglalások, nem szerveztek szimpátiatüntetést az érdekében, nem hangzott el, hogy veled vagyunk, Zsolt. Mint például Markó Attila, vagy mások esetében.
Ezért én most nem ígérhetem meg, hogy beállok a levelet írók sorába. Csak annyit mondhatok, hogy szorítok önnek, egészséget, kitartást, mielőbbi amnesztialehetőséget kívánok jelenlegi állapota elviseléséhez. Bölcsességet a megbocsátáshoz, az eddig hibák elemzéséhez, a továbbiak elkerüléséhez. És erőt egy mihamarabbi őszinte kitárulkozáshoz.
Csinta Samu
Székelyhon.ro

Tizenhárom tanintézetben szűnik meg az igazgatóhelyettesi állás
A hétfőn kezdődő második iskolai félévtől megszüntetik tizenhárom Hargita megyei tanintézetben az igazgatóhelyettesi tisztségeket. Azt, hogy milyen tanintézetekben dolgozhat aligazgató is, az iskolák rendszabályzatára vonatkozó miniszteri rendelet írta elő, a tanfelügyelőség vezetőtanácsa pedig szerdán megállapította, mely iskolák nem felelnek meg az előírásoknak.
Február 9-től tizenhárom megyebeli iskolában szűnik meg az igazgatóhelyettesi állás – nyilatkozta portálunknak Aurora Parfeni, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség főtanfelügyelő-helyettese, aki ideiglenes jelleggel – Bartolf Hedvig főtanfelügyelő lemondása után – vezeti az intézményt.
Amint arról beszámoltunk, az óvodák és iskolák szervezésére és működésére vonatkozó, miniszteri rendelettel meghozott, januárban életbe lépett szabályzat előírja, hogy a működő osztályok száma alapján a tanintézeteknek hány igazgatóhelyettesük lehet. A feltételeknek több Hargita megyei tanintézet, köztük nagy létszámú iskolák nem felelnek meg, ami azt jelenti, hogy a szabályzat értelmében esetükben meg kell szüntetni az igazgatóhelyettesi tisztségeket. Az előírás nagy felháborodást váltott ki, több tanintézet vezetője nyilatkozta korábban azt, hogy ellehetetlenül az intézmény vezetői tevékenysége, ha azt az eddig kettő helyett egy ember kell végezze. Ugyanakkor rámutattak, hogy az intézkedés tanév közbeni alkalmazása zavart okoz, hiszen ha az aligazgatók visszatérnek a katedrára, a helyükön dolgozók maradnak állás vagy elegendő óraszám nélkül. Arra is felhívták ugyanakkor a figyelmet, hogy a diákokat közvetlenül érinteni fogja a változás, mert lehet, hogy érettségi előtt álló tanulók maradnak eddigi tanáruk nélkül. Bartolf Hedvig korábbi főtanfelügyelő pontosításokat, illetve az intézkedés tanév végéig való elhalasztását kérte az oktatási tárcától.
A Hargita Megyei Tanfelügyelőség vezetőtanácsa szerdai ülésén elemezte az előírásokat és mindenik érintett iskola helyzetét külön-külön – nyilatkozta csütörtökön kérdésünkre válaszolva Aurora Parfeni. A főtanfelügyelő-helyettes azt mondta, várnak még az oktatási tárca pontosításaira, de dönteni kellett az ügyben, mert kezdődik hétfőn a második félév, ezért rendezni kellett a helyzetet. A miniszteri rendelet érvényben van, nincs mit tenni, ezért vezetőtanácsi döntéssel megállapították, hogy a megyében mely iskolák nem felelnek meg a rendszabályzatba foglalt feltételeknek, hol nem lehet eszerint igazgatóhelyettesi tisztség – közölte. A csíkszeredai Márton Áron és Segítő Mária gimnáziumok, a Venczel József Szakközépiskola, a dánfalvi Petőfi Sándor Szakközépiskola, a maroshévízi Mihai Eminescu és Kemény János középiskolák, továbbá a Sfîntu Ilie Általános Iskola, a gyergyóditrói Puskás Tivadar Szakközépiskola, a gyergyóhollói szakközépiskola, a székelyudvarhelyi Benedek Elek és Marin Preda középiskolák, a székelykeresztúri Zelyk Domokos és Berde Mózes középiskolák érintettek. Ezen tanintézetekben február kilencedikétől megszűnik az igazgatóhelyettesi tisztség.
Mint Aurora Parfeni mondta, ők sem szívesen hozták meg a döntést, főként, hogy vannak visszásságok a szabályokban, így például a mintegy háromszáz diákkal rendelkező borszéki középiskolában maradhat az aligazgató, mert két tannyelvű az iskola, a mintegy ötszáz diákot oktató gyergyóhollói középiskolában viszont mennie kell az igazgatóhelyettesnek. A tanfelügyelőségről még megtudtuk, az esetek többségében nem marad állás nélkül az, aki az érintett igazgatóhelyettesek helyén tanított, hanem csak az óraszáma csökken. Van ugyanakkor olyan eset, hogy az aligazgató katedráján tanító helyettesítőnek megszűnik a munkaszerződése, ebben egyébként az illetékesek szerint szerepelt, hogy a szerződés meghatározott időre vagy addig szól, amíg az igazgatóhelyettes visszatér a helyére.
Meglepte és felháborította több érintett iskola vezetőjét, hogy hétfőtől megszűnik az aligazgatói tisztség intézményükben. Bálint Gabriella, a csíkszeredai Venczel József Szakközépiskolai igazgatója érdeklődésünkkor a hivatalos értesítést a döntésről még nem kapta meg, de szerinte ijesztő és felháborító, ami történik. Rámutatott, náluk szakiskolai osztályok működnek, a gyermekek gyakorlati képzésüket cégeknél végzik, műhelyek vannak, az oktatási tevékenység mellett ezt is koordinálni kell. Szintén nem kapta még meg megkeresésünkkor a hivatalos értesítést Varga László, a Márton Áron Gimnázium igazgatója, aki elmondta, ha megkapják ezt, akkor összehívják az iskola vezetőtanácsát, hogy elemezzék a helyzetet.
Varga azt mondta, eddig el sem merte képzelni, hogy egy ilyen intézkedést meghoznak, ráadásul tanév közben. „Az az anyagi megtakarítás, amit ettől az intézkedéstől remélnek, messze elmarad annak káros hatása mellett. Gyakorlatilag ellehetetlenítik az iskolák vezetését. Közismert, hogy egy ekkora iskolában ez milyen komplex tevékenységet jelent” – fejtette ki. Tamás Levente, a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium igazgatója már az aligazgatói tisztség megszűnéséről szóló tanfelügyelőségi értesítés ismeretében nyilatkozott portálunknak. Közölte, konzultálni fognak ők is, de mindenképpen próbálkozni akarnak még az intézkedés hatálytalanításával. Póra Fülöp, a Tanügyi Szabad Szakszervezeti Szövetség csíkszéki szervezetének elnöke szerint az iskolák működését szabályzó rendelethez annak közvitája alkalmával számos módosítást benyújtottak, amikor viszont ez végül megjelent, semmit nem tartalmazott az általuk tett javaslatokból.
R. Kiss Edit
Székelyhon.ro

Fejetlen fejkvóta
Jellemző Romániára, hogy akkor vezeti be és erőlteti valaminek az alkalmazását, amikor már Európában mindenütt bebizonyosodott, hogy nem jó, és lemondtak róla. Reformként adták el 2010-ben az új oktatási törvény vitája során a fejkvótarendszert, aztán minden évben toldozták-foldozták, igazítgatták, hogy mára kiderüljön: ésszerűsítése esélytelen, hisz apad a lakosság, egyre kevesebb az iskolás. Ugyanezen ok miatt Európa okosabb részén már rég lemondtak a gyermeklétszám alapján történő finanszírozásról, nálunk azonban erőltetik azt.
Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő fejtette ki minap sajtótájékoztatóján, hogy fenntarthatatlan a fejkvótarendszer, ám hiába jelezte ezt Bukarestben, fölöslegesen sorakoztatott fel érveket, a legújabb miniszter sem bizonyult nyitottnak. Pedig ha Háromszéken a legnagyobb iskoláknak sem elég a pénz, nem lehet jobb a helyzet a moldvai vagy déli megyékben sem. De inkább újabb és újabb költségvetés-kiegészítésekkel egyensúlyoznak, mintsem változtatnának. Öt évvel ezelőtt, amikor még csak tervezték az új finanszírozás bevezetését, a kormánytag RMDSZ rendkívül elégedett volt, és még az életbe lépés után is bizakodóan nyilatkozott Keresztély Irma. Pedig a népességfogyás, a gyermeklétszám megállíthatatlan apadása már akkor sem volt újdonság, és az is egyértelműen látszott, ez a folyamat egyhamar nem fordul meg, tehát a fejkvóta szerint leosztott pénz mind nehezebben lesz elég ugyanakkora épület, ugyanannyi pedagógus fenntartására. Karcsúsítani próbálták valamelyest a tanári kart, ám főként falvakon ez alig lehetséges, városon pedig az iskolák összevonása, a lakótelepi kisebb intézmények felszámolása ütközött ellenállásba. Mára ott tartunk, ami gyermeklétszám alapján járna, 80 százalékát sem teszi ki a szükségletnek. Négy évvel ezelőtt lépett életbe az új tanügyi törvény, és a fejkvóta alapján bevezetett finanszírozás jól tükrözi, mennyire hiányzott belőle a koncepció, a hosszú távra tervezés. Számos más változást is előírt, többségük azonban megrekedt a minisztériumban, megtörténhet, mire előállnak azokkal az új tantervekkel, melyeket akkor kezdtek kidolgozni, rég elavulttá válnak. Pénz kellene bevezetésükhöz, de abból van a legkevesebb.
Továbbra is mostohagyerek az oktatás Romániában, reformokkal ágáló, hozzá nem értő miniszterek sora kísérletezik, hogy minél kevesebből életben tartsa a rendszert. Pedig a világ okosabb részén már azt is bebizonyították, hogy érdemes befektetni az oktatásba, valós fejlődést, fellendülést hoz. A szűk látókörű garasoskodásért, az elképzelés és távlatnélküliségért azonban rövid és hosszú távon is nagy árat fizetünk majd.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Van-e élet kultúrházainkban?
Az utóbbi időszakban több háromszéki kultúrotthont felújítottak, bővítettek. A helyi erőforrások mellett európai uniós alapokból, kormányzati pénzekből, önkormányzatok által kiírt pályázatokon elnyert forrásokból dolgoztak.
Fontos szerepet játszott a Kovászna Megye Tanácsa által meghirdetett pályázat, melyen tízezer lejes támogatást kaphattak az igénylők – legalább ugyanekkora önrész biztosításával. Annak próbáltunk utánajárni, van-e élet a használhatóvá tett kultúrotthonokban, kihasználják-e a helyi közösségek a létesítmények által nyújtott lehetőségeket. Elsőként Orbaiszéken néztünk körül.
Kovászna élen jár
Az elmúlt évek során látványosan nőtt a művelődési élet szerepe Kovásznán. Egymást követik a rendezvények, hetente több előadás, foglalkozás, szórakozási lehetőség közül válogathatnak az érdeklődők. Nem véletlen: a művelődési ház, a kultúrközpont, a csomakőrösi kultúrotthon, a vajnafalvi közösségi ház, a városi képtár megfelelő helyszíne a művelődési eseményeknek. „Igyekszünk változatossá tenni Kovászna és Csomakőrös kulturális életét, bátorítjuk a helyieket, vendégeket hívunk meg. Amíg a közösség is felkarolja a kultúrát, úgy érzi, hogy számára fontos a művelődés, működnek a város kultúrintézményei” – vélekedett Czilli Balázs, a városi művelődési ház igazgatója.
A legnagyobb tömegeket a művelődési központ mozgatja meg. Nemcsak a helybeli csoportok – a Diákszínpad, a Pódium, a Pokolsár Egyesület színjátszói, kórusok, fúvószenekar, táncegyletek – kapnak itt szereplési lehetőséget. Szinte folyamatosan lépnek fel meghívott, idegenből érkező előadók, társulatok – magyar és román részről egyaránt. Nemrégiben a Hahota társulat nevettette a közönséget. Mindkét előadás telt házas volt, nemcsak kovásznaiak, a környékbeli falvakból is érkeztek nézők. Ez mutatja: a kovásznai létesítmény lassan egész Orbaiszék kulturális központjává, színházává válik. A városi művelődési ház kisebb rendezvényeknek ad otthont. Óvodások, iskolások léphetnek fel. Havonta itt tartja összejöveteleit az Ignácz Rózsa Irodalmi Klub, a Fábián Ernő Népfőiskola. Hetente zajlanak a sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola kihelyezett tagozatainak órái – fúvószene, zongora, gitár, kóruséneklés szerepel az ajánlatban, idéntől szülői igényre megkezdődött a hegedűoktatás is. Részt lehet venni heti rendszerességgel tartott rajzórákon, kézműveskörökön. A Konnát Rita vezette Kádár László Városi Képtárban havonta szerveznek tárlatokat, könyvbemutatókat, fotókiállításokat. Kialakultnak mondható a látogatók közössége, de egyre több fiatal jelenik meg a képtárban szervezett eseményeken.
Csomakőrösön tavaly adták át a felújított kultúrotthont. Az avatón a kovásznai Diákszínpad lépett fel, egy héttel korábban szüreti bált tartottak. Karácsonyi, szilveszteri események nem zajlottak. Az idei tervek: februárban farsangi mulatságot szerveznek, következik a nőnapi kosaras bál, majd a Csoma-napok alkalmával is szerepet kap a kultúrotthon, itt tudnak próbálni a helyi táncegyüttes tagjai is – mondta el érdeklődésünkre Kosztándi Annamária, a kultúrház felelőse.
Vidéken is igyekeznek
Zágon egykor élen járt a háromszéki művelődési életben. Ma ez már nem mondható el, különféle okok miatt. A feltételek adottak, de a közönség kiábrándult, ha helyiek lépnek fel, azt megnézik, de ha pénzt kell kiadni egy előadásért, oda már nehéz nézőket toborozni – véli Kis József polgármester. A szervezés dolgában is akadna javítanivaló.
Az értelmiségiek – főként a tanügyiek – nem tekintik szívügyüknek a művelődést, legtöbben ingáznak, jönnek, s minél előbb mennek is, nem vesznek részt a kulturális életben. A pedagógusok részéről Beder Melinda és Csoma Ibolya vállal szerepet a szervezésben – jegyezte meg a polgármester. Dezső Tibor Attila református lelkész is bekapcsolódik a művelődési élet felrázásába. A községközponti kultúrházban néptáncot oktat, a népzenét is próbálja belopni a helyiek szívébe. Ehhez az irányvonalhoz kapcsolódik a múlt szombati előadás: a Székely Mikó Kollégium és a Százlábú táncegyüttes adta elő az Ide, lábam, ne tova című produkciót, muzsikált Dezső Attila és barátai. A polgármesteri hivatal igyekszik gondot fordítani a zágoni és a papolci kultúrotthonra. Most a Progressio Leader-csoportnál megnyert pályázati pénzből újítják fel a két létesítményt, bútorzatot cserélnek, hangosítást szerelnek. Nem elégszenek meg ennyivel, tovább keresik a kultúrotthonok fejlesztésére felhasználható pénzforrásokat – jelentette ki Kis József polgármester. Nagyborosnyó polgármesteri hivatala öt kultúrotthon működéséért felel. A községközponti termet öt éve újították fel saját erőből. Ifjúsági rendezvényeknek, gyerekcsoportok fellépésének ad helyet. A színházi előadásokat is szeretnék meghonosítani, éppen a szentivánlaborfalvi színjátszókat várták Kelemen Alpár vezetésével – mondta el Szőcs Levente polgármester. Kisborosnyón tavaly újították fel a kultúrotthont. 80 ezer lej volt a költség, tízezer lejt a megyeháza pályázatán nyertek el. Öltözőt építettek, kutat fúrtak, vizet vezettek, illemhelyet építettek, az öltözőből konyhát alakítottak ki. Egyelőre iskolások fellépéseinek ad helyet, emellett esküvők, torok, mulatságok rendezésére igényelhető.
Lécfalván három évvel ezelőtt fektettek be a kultúrotthon fejlesztésébe. Szerepet vállal itt a Leza Egyesület, a megyei tanácsnál és a Leader-alapoknál pályáztak sikeresen. A kultúrotthonban tartja próbáit a Nemere táncegyüttes.
Cófalván 2011-ben javították a kultúrotthont, azóta van ott is konyha, így a hagyományos mulatságok mellett akár esküvők is tarthatók.
A feldobolyi kultúrotthon egyelőre használhatatlan állapotban. A napokban írják alá a 145 ezer eurós finanszírozási szerződést, így alapjától a tetőig megújulhat. Ha elkészül, helyet adhatnak különféle kultúrcsoportok fellépésének, magánrendezvények részére is bérbe lehet adni a kultúrotthont – jelezte Szőcs Levente.
Más orbaiszéki községekben is hasonló a kultúrházak helyzete. Kisebb-nagyobb megvalósításokról majdnem mindenhol lehet beszélni, néhol a kultúrcsoportok tevékenysége, fejlődése és közösségi szerepvállalása is megmutatkozik. Látható és figyelemre méltó az igyekezet, hogy pályázati pénzeket használjanak fel korszerűsítésre, felújításra – az viszont sajnálatos, hogy esetenként a fejlesztések fő célja nem más, mint lakodalmak, keresztelők, más bulik szervezésére alkalmassá tenni a kultúra hajlékait…
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Drága bukta a fejkvóta
Négy év alatt 114 osztályt veszítettünk!
A megyei tanfelügyelőség sajtótájékoztatóján ismét terítékre került, hogy Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely iskolahálózata túlméretezett, ezért előbb-utóbb elengedhetetlen az átszervezés. Keresztély Irma szerint ez nagyon nehéz lesz, mert mindenki harcolni fog a „maga igazáért”. A tanfelügyelő ugyanakkor úgy véli, meg kell szüntetni a fejkvóta-alapú rendszert, ahogyan azt az európai országok többsége már évekkel ezelőtt megtette, mivel az iskolák többsége képtelen beilleszkedni a keretbe.
Keresztély Irma elmondta, az utóbbi öt évben folyamatosan csökkent Kovászna megyében a diáklétszám. A tavalyi tanévhez képest idén összesen 978 gyerekkel kevesebb található az iskolákban, az óvodától egészen a posztlíceumokig. Az azelőtti tanévben 799-cel csökkent a nebulók száma. A 2010/2011-es, valamint az idei tanév között 2855 iskolással apadt a létszám! Ha ezt elosztjuk 25-tel, akkor 114 osztályt jelent – ennyivel van kevesebb jelenleg. A minisztérium pedig – tetszik, nem tetszik – a diáklétszám alapján állapítja meg a fenntartási költségeket, a béreket, azt, hogy hány teljes, kisegítői tanügyi állás lehet, hány fős nem didaktikai személyzetnek lesz fizetése.
A diáklétszám alapján, a fejkvóta-rendszerben Háromszéknek több mint 93 millió lej jutna a béralapra, a tanügyi tárca már indulásból 104 millióra növelte az összeget, de ez is csak ez év novemberéig fedezi a fizetéseket. Ahhoz, hogy 2015-re mindenki megkapja a bérét, megyénknek 114 millió lejre lenne szüksége. Remélhetőleg a nyári költségvetés-kiegészítéskor megkapják a hiányzó 10 millió lejt, mint ahogy ez a korábbi években is történt.
Az oktatásban dolgozók bére azért is emészt fel többet az alapból, mert január 1-jétől megemelték a minimálbért, így például a takarítónők juttatása is nőtt, de a kezdő tanárok is többet kapnak – ez összesen mintegy ezer állást érint. Emellett olyan ígéret is van, hogy a tanárok bére március 1-jétől 5 százalékkal nő, és szeptember 1-jétől további 5 százalékos emelésre számíthatnak.
Keresztély Irma szerint márciusban derül ki, hogy a következő tanévre hány tanügyi állást hagy jóvá a szaktárca. Annak ellenére, hogy majdnem háromezer gyerekkel van kevesebb az oktatási rendszerben, a tanügyi állások száma (4137) három éve változatlan.
– Tavaly kaptunk egy minisztériumi értesítést, amelyben az állt, hogy 197 állást fel kell számolni. Ez nem sikerült. Most várjuk, hogy megint hány helyet kell megszüntetni – mondta Keresztély.
Szerinte bármit is kérjenek, teljesíthetetlen, főleg falvakon, ahol már semmilyen összevonást nem tudnak véghezvinni, viszont Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen a gyereklétszámhoz képest több iskola működik. Itt az önkormányzatoknak kell eldönteniük, miként szervezik át a rendszert. A főtanfelügyelő szerint a fejkvóta nem jó megoldás, ezt már több európai országban felismerték, mivel a kontinens öregszik, kevesebb a gyerek, így az iskolák működtetése ezzel a módszerrel fenntarthatatlan.
Lévai Barna
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

25 éves a HTE
– beszélgetés Deák Gyula intézményvezetővel –
Május 1-jén lesz 25 éve, hogy Sepsiszentgyörgyön megalakult a Háromszék Táncegyüttes. Az autentikus magyar néptánc-előadásokat bemutató együttes célja, hogy tartsa a lépést a folyamatosan változó kulturális világgal. Az intézmény élén, két évet leszámítva, amíg aligazgatói tisztséget töltött be, Deák Gyula állt. Vele tekintettünk vissza az elmúlt negyedszázadra.
– Hogyan értékeli az elmúlt 25 évet?
– Az 1990-es években elsősorban a hagyományos folklórral, néptánccal foglalkoztunk, ami mind a mai napig az anyanyelvünk maradt, ez fontos. Az első táncjátékunkat, ami már a színházi világgal volt összekapcsolható, 1993-ban állítottuk színpadra, és onnantól kezdve előadásaink voltaképpen táncszínházi produkciók, amelyeknek a lényege, hogy az autentikus folklóron kívül van mondanivalójuk. Úgy érzem, a műfaji bővítéssel többet tudunk a nézőnek adni. Ehhez a nyitáshoz csak az kellett, hogy haladjunk mi is a világgal, hiszen akármilyen hagyományról beszélünk, annak meg kell találnia a helyét az új világban. Hamar felismertük, hogy mesejátékokra is szükség van, a gyermekközönséget is meg kell szólítani, hiszen ha csak felnőttként találkozik ezzel a kultúrával, az régen rossz, nevelnünk kell őket, mert az iskolákban nincs néptáncoktatás.
– Melyek voltak a nehézségek? Milyen irányba tart a táncegyüttes?
– Sajnos, sohasem volt saját székházunk. Ez óriási gond egy társulatnak, amely építkezik, próbál kultúrát teremteni. Most ezmegoldódni látszik, jelenleg az új stúdióban vagyunk, szeretnénk, hogy itt legyen az állandó játszóhelyünk. Itt állandó kiállításokat is szervezhetünk, éppen szombaton nyílik egy új tárlat. Évadonként két bemutatót készítünk, lassan közeledik az ötvenedik. Évente 20–25 ezer nézőnk van, ez szép szám. Ma már kevesebb kiszállást vállalunk, mivel csökkent az érdeklődés, a szállítási költségek meg, a jegyárakkal ellentétben, emelkedtek. 1990-ben nem volt egy villanyégőnk sem, ma már egy hordozható infrastruktúrával, gazdag audio-videó, kellék- és díszlettárral rendelkezünk. Erős az együttes munkásságát támogató Lajtha László Alapítványunk is, továbbá az alapítványnak van egy 15 éves lemezkiadója, a Tempó, amely az egyetlen Erdélyben, autentikus magyar népzenét ad ki. A jövőt nehéz meghatározni, nem tudjuk, hogy mi lesz 10 év múlva, de nem is ez a fontos, hanem az, hogy lépést tartsunk a korral, hogy éljünk azokkal a lehetőségekkel, amelyekkel élni kell.
Lévai Barna
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Ünnepeljünk együtt?
Évtizedek óta lappangó sérelmek kerültek terítékre a minap azon a sepsiszentgyörgyi vitafórumon, amelyen a helyi magyar és román közösség képviselői mondták el a véleményüket nemzeti ünnepükről.
Pontosabban annak kapcsán alakult ki vita, hogy miért nem üli meg a két nép egymás ünnepét, miért nem képesek elfogadni a magyarok december elsejét, a románok pedig március 15-öt.
Nem tudni, mennyire sikerült közelíteni az álláspontokat a hagyományteremtőnek szánt, egymás jobb megismerését szolgáló rendezvényen, az viszont biztos, hogy az effajta „kibeszélés” enyhítheti az etnikai nézeteltéréseket. Különösen most, az erdélyi jelképháború idején.
A románok ugye gyakran hangoztatják, hogy számukra semmilyen pozitív üzenettel nem bír az 1848-as magyar forradalom, amelynek nyomán nem a Kossuthék által hirdetett népek szabadságának eszméje maradt meg bennük, hanem az erdélyi polgárháború általuk negyvenezer főre becsült román áldozatának emléke.
Ne feszegessük, hogy ennyien még a magyarbarátsággal egyáltalán nem vádolható osztrákok szerint sem estek el annak idején; inkább reménykedjünk, hogyha a többségi társadalom soha nem is fogja megkedvelni ‘48-at, legalább mi nyugodtan megünnepelhetjük március idusát. Másrészt általános elvárás a románság részéről, hogy a magyaroknak is tisztelettel kell viseltetniük december 1., a Román Királyság és Erdély egyesülésének évfordulója iránt, mivelhogy az valamennyi román állampolgárhoz szól.
Természetesen nem szól, legalábbis nem úgy, ahogy a többségiek gondolják, de nem is ez a lényeg, hagyjuk, hogy üljék meg ők az ünnepüket. A bökkenő ott van, hogy miközben például március 15-öt minden magyar a magáénak vallja, december elseje a románokat is megosztja.
Például egy őshonos külhoni (értsd: egykori magyarországi) románt ez a dátum legfeljebb amiatt tölthet el nemzeti büszkeséggel, hogy az újkori Románia megalakulását jelöli, de mivel őseivel együtt az akkor létrejött anyaország határain kívül ragadt, számára december 1. nem piros betűs ünnep. Aki nem hiszi, kérdezzen meg mondjuk egy méhkeréki románt. Ezért kell hát csínján bánni egymás ünnepének megünnepeltetésével.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Pontot tesz a kiadás végére a Mentor
Több mint húsz év munkája és egy kiváló csapat odaadása vész el a marosvásárhelyi Mentor Kiadó megszűntével, amely ellen csődeljárás indult.
Mintegy 65 ezer könyv kerül állami kézbe, ami akár azt is jelentheti, hogy papírhulladék lesz belőle. A kiadó vásárhelyi könyvesboltja bezár, a Mentorból így az eddig felmutatott érték és néhány örök érvényű kiadvány marad fenn. A 23 éve működő kiadó 1998-tól kezdődően hozta igazán a formáját, öt év tevékenység után évi 40–50 könyvet adott ki – tudtuk meg a kiadó vezetőjétől, Káli Király Istvántól.
„Elkötelezetten közszolgálati jellegű kiadóként mi voltunk azok, akik olyan könyvek megjelentetését vállaltuk, amelyek nagy valószínűséggel nem lehettek nyereségesek. Ezt 1999 és 2006 között a Wass Albert életmű-sorozat jövedelméből fedeztük. Amikor a sorozat kiadása befulladni látszott, a jövedelmek egyre csökkentek és lassan nem tudtuk fedezni a történelmi, néprajzi, művészettörténeti könyvek kiadási költségeit” – ecsetelte Káli Király István.
Rámutatott, a gondok 2007-ben kezdődtek igazán – ez nagy vonalakban egybeesik a könyv válságának kezdetével is. „Magyarországi terjesztőnk csődöt jelentett, több millió forintunk odaveszett. Ez a terjesztő vállalt garanciát egy debreceni nyomda számláinak kifizetésére, erre nem volt lehetősége, ezért viszszaadta a nyomdának a Wass Albert életműsorozat könyveit. A nyomda pedig ahelyett, hogy szólt volna nekünk, továbbadta egy magyarországi terjesztőnek, így abban a pillanatban, amikor megpróbáltunk az anyaországban könyveket terjeszteni, azt mondták, a piac telített” – fejtette ki Káli.
Mint fogalmazott, több mint 9 millió forintjuk és a kiadó piaca is odaveszett, ráadásul volt egy hibás könyvelésük is. Hangsúlyozta, a román államot nem csapták be, csak valamit rosszul könyveltek el, emiatt elvitték körülbelül egy évi forgótőkéjüket. „Ennek következtében 2007 szeptemberében odajutottunk, hogy nem tudtuk fizetni az adókat és illetékeket, emiatt lefoglalták a kiadó vagyonát. Akkor kölcsön kértem, kifizettem az adósságokat, utána pedig eladtam a családi házat, hogy viszszafizessem a kölcsönt, és annyira finanszírozhassam a kiadót, hogy működőképes legyen” – panaszolta a kiadó vezetője.
Elmondása szerint így a 2008-as és 2009-es évet jobban zárták, majd 2010-ben, amikor begyűrűzött a gazdasági válság a könyvszakmába is, ismét bajba kerültek. Zárolták a számlájukat, el kellett bocsátaniuk az alkalmazottakat, le kellett csökkenteniük a kiadott könyvek számát.
„Az adósságok halmozódtak, 2013 májusa végén kénytelenek voltunk fizetésképtelenséget jelenteni. 2013. június 12-től jóváhagyták a három éves átszervezési tervet, illetve az adósság-kifizetés átütemezésének tervét, amivel a csődtörvény előírásai alapján próbáltuk megmenteni a kiadót. Becsülettel tartottuk is a vállalásainkat, de aztán ráébredtünk, hogy az állammal szembeni adósságunk nőtt, holott fizettük a tartozást” – mondta Káli.
Egyre nehezebbé vált a helyzet annak ellenére, hogy igyekeztek legalább a napi kötelezettségeket kifizetni, végül idén január végén kimondták a csődeljárás megkezdését és a cég felszámolását. Mint mondta, kiváló közösség munkája válik semmivé.
„Nagyszerű szerkesztők, kiadói munkatársak tevékenysége vész oda, hiszen több mint 65 ezer könyv az állam birtokába kerül. Nem volna gond, ha értékesíteni tudnák, de úgy gondolom, nem ezt teszik, az is lehet, hogy elkótyavetyélik hulladékpapír-áron. Ez az én nagy fájdalmam, hiszen több mint 20 éven keresztül szenvedéllyel, odaadással szolgáltam a szakmát, és közös munkával igazi értéket teremtettünk” – tette hozzá a kiadó. Legalább 200-250 olyan kötetet adott ki a Mentor, amelyek több évtized múlva is forrásként használhatók, úgyhogy a munka kézzelfogható nyoma nem vész el teljesen.
„Az, hogy a csődöt kimondták, az én személyes hibám, ugyanis adott pillanatban felvetődött a kérdés: áttérjünk-e olcsóbb kiadványok megjelentetésére. Így nagyobb lett volna a bevétel, kifizethettük volna az adókat, és a kiadó működhetett volna tovább. Én azonban úgy találtam, hogy a Mentornak olyan neve van – elsősorban a tényirodalomban –, hogy ezt a fajta váltást nem vállalhatjuk” – mondta a kiadóvezető.
A Mentor megjelentette azokat a könyveket, amelyek 2014-es tervükben szerepeltek, 2015-ben is pályáztak, és támogatja őket a Nemzeti Kulturális Alap. Káli kifejtette, azokat a kéziratokat, amelyek szerzőivel szerződést kötöttek, mindenképp megjelentetik idén. A folytatást illetően még elmondta, felkérték, hogy vállalja el egy másik kiadó felelős szerkesztői munkáját, amire igent mondott.
Becze Dalma
Krónika (Kolozsvár)

Egyik fontos értékünk a béke
Nagyvárad- Kedd délután Kanonok sori székhelyükön gyűlésüket tartották a partiumi és erdélyi nemeseket tömörítő Nobilitas Egyesület tagjai. Dr. Fleisz János tartott előadást az I. világháborúról.
A megjelenteket Mons. Fodor József vikárius, a Nobilitas Egyesület vezetője üdvözölte. Röviden beszélt a szentségekről és a szentelményekről, az áldásról és a gyertyaszentelésről, majd Szent Balázs életét ismertette. Többek közt elmondta róla: a 4. században élt Örményországban, ahol még tartott a keresztények üldözése, ugyanis a Nagy Konstantin által 313-ban kibocsátott szabadságlevél egyelőre csak Nyugaton fejtette ki hatását. Élete a legendák világában „vész el”, a 6-7. században terjedt el a tisztelete. Valószínűleg tényleg létezett egy ilyen szent ember, akit a nép választott meg püspöknek, és vértanú halált halt. Eredetileg orvos volt, gyógyított, vagyis jót tett az emberekkel, ezért gondolták róla, hogy csodatevő. Állítólag kézrátétellel megmentette egy gyermeknek az életét, aki halszálkát nyelt le. A balázsáldás szokása jóval később, az 1100-as években alakult ki, lett általános, amikor a római szertartáskönyvben függelékként megjelent. „Most is, amikor vírusok terjednek, nem árt a mennyei segítség”- mondta az általános helynök. Ezt követően Szabó István ügyvezető elnök is köszöntötte az egybegyűlteket, Széll Katalin, az egyesület krónikása pedig felolvasta- az amúgy gégerákban szenvedett- Babits Mihály Balázsolás című költeményét.
Nagyhatalmi egyensúly
A február havi meghívott, dr. Fleisz János történész, egyetemi oktató az első világháborúról tartott előadást - annak kapcsán, hogy tavaly volt a kitörésének 100. évfordulója - a megszokottnál kicsit másképp, inkább az összefüggésekre világítva rá, és tisztelegve a hősök emléke előtt, akik szerinte nem részesültek méltó elismerésben. Először az előzményeiről beszélt, azaz arról, mit jelentenek az emberiség történelmében a modern háborúk. Arra hívta fel a figyelmet: a nemzetközi kapcsolatok kialakulásának szempontjából meghatározónak bizonyult a harmincéves háború (1618-1648) végét jelentő vesztfáliai béke, mely két új, máig érvényes alapelvet rögzített: az államérdek a diplomáciában mindent felülír, valamint ekkor alakult ki az a nagyhatalmi egyensúly, mely 1920-ig a napóleoni korszakot lezáró bécsi kongresszust (1815) leszámítva nem változott. A köztudatban boldog békeidőkként fennmaradt időszakban aztán két katonai tömbbe (központi hatalmak és antant) tömörültek az európai országok, s főleg politikai okok miatt tulajdonképpen mindenki készült a háború kitörésére, arra számítva, hogy ettől minden megváltozik. Mint ismert, ennek kirobbanása szempontjából aztán meghatározó ürügynek bizonyult a szarajevói merénylet, vagy ha úgy tetszik, divatos szóval élve terrorcselekmény.
A történész dióhéjban ismertette Gavrilo Princip életét, a Fekete Kéz tevékenységét. Úgy fogalmazott: akkor nem tudta még senki, hogy mi lesz a Szerbiának küldött hadüzenet következménye, de mindenki „ráugrott” a lehetőségre. Ezt megelőzően ugyanis 43 évig nem volt jelentősebb háború, és ezért lelkesek voltak, mert azt hitték, hogy ez valamilyen kreatív erő, ami megoldja majd minden problémáikat. Ezután dr. Fleisz János röviden beszélt még az 1914-es év mérlegéről, a jelentősebb frontvonalakról és helyszínekről, a magyar katonák szerepéről, Románia belépéséről és a háború végéről is. Hangsúlyozta: az első világháború hatalmas pusztítást okozott, 15 millió ember esett el, az emberiség pedig megtanulta- bár nem okult belőle- hogy egy háborúnak nincs semmi értelme, mert csak nélkülözést, fájdalmat és szenvedést hoz. Úgy fogalmazott: a történtek örök tanulsága kell legyen, hogy egyik legfontosabb értékünk a béke.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

A Szentszék esete Erdéllyel
Az egyház örök. Időről időre változó gondjai azonban új kihívások elé állítják a vezetést. Jakubinyi György gyulafehérvári érsekkel többek között az erdélyi egyházi önrendelkezési törekvésekről, a csángókérdésről, a magyar lobbi szerepéről és a mindannyiunkat fenyegető szórványosodásról beszélgettünk.
– Az érseki palota fele tartva benéztem a Batthyáneumba. Kiderült, a kultuszminisztériumtól kell engedélyt kérnem, ha bepillantást akarok nyerni a messze földön híres középkori gyűjteménybe. Önöknek is ilyen nehéz bejutni a két és fél évszázadon át a püspökség tulajdonában levő könyvtárba?
– Az érsekség munkatársainak annyiban könnyebb, hogy már a kérés benyújtásának napján elküldik Bukarestből a belépési engedélyt. Kultuszminisztériumi jóváhagyás nélkül mi sem tanulmányozhatunk semmit abban a Batthyáneumban, amely 1948-ig volt a tulajdonunk, amikor a kommunisták megszállták az épületet. Államosításáról csak később, 1960-ban döntött a dévai tartományi bíróság.
– Vajon mikorra várható, hogy a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség tulajdonába visszakerülő Batthyáneumot szabadon lehessen látogatni?
– A romániai restitúció uniós kényszer alatt született. Amit a román állam a királyi vagy a kommunista időkben kobozott el, ma sem szívesen adja vissza. A Batthyáneum iskolapéldája annak, ahogy a bukaresti hatalom mindent elkövet az elsősorban kisebbségi egyházi vagyonok visszaszolgáltatásának késleltetésére vagy megtagadására. A visszaigénylési kérelmet közvetlenül a rendszerváltás után nyújtottuk be, a kormány 2008-ban reagált rá sürgősségi kormányrendelettel, amelynek záró rendelkezései a döntés elleni fellebbezés lehetőségét is biztosították. A kormány helyi megbízottja, a Fehér megyei prefektus, Ioan Rus ügyvéd bíróságon meg is támadta a kormányrendeletet. Hosszas pereskedés után valamennyi bírósági szinten veszítettünk, mintegy tíz éve fordultunk jogorvoslatért a strasbourgi emberjogi bírósághoz
– Egyes hírek szerint tavaly már érkezett jó hír Strasbourgból…
– A nemzetközi bíróság érdemben még nem tárgyalta az ügyünket, de arra kötelezte a román államot, hogy a vissza nem szolgáltatás miatt eltelt időszakra 8 ezer eurónyi késedelmi büntetést fizessen ki a gyulafehérvári érsekségnek. Ennyi fájdalomdíj jár 17 évnyi pereskedés után. Strasbourgban nagyon elhúzódnak a restituciós perek: Romániából annyi kereset érkezett az elmúlt tíz évben, hogy a bíróság képtelen megbirkózni velük.
– Miért ragaszkodik ennyire a Batthyáneumhoz a román állam?
– Ezt a kérdést én is feltettem néhány évvel ezelőtt a Gyulafehérváron járó akkori miniszternek, Răzvan Theodorescunak. A válasz így hangzott: „Értse meg, ha visszaszolgáltatunk a római katolikus egyháznak egy olyan intézményt, amely világviszonylatban is nemzeti kincsként van számon tartva – benne például a romániai középkori kéziratok mintegy hetven százalékával –, az országos botrányt okozna.” Hiába magyaráztam a miniszternek, hogy itt nem botrányról, hanem kőkemény jogi helyzetről van szó, nem sikerült jobb belátásra bírni. Amúgy a jogi hercehurca oda nyúlik vissza, hogy a híres könyvtár alapítója, Batthyány Ignác erdélyi római katolikus püspök 1798-ban kelt latin nyelvű végrendeletét Ioan Rus gyulafehérvári ügyvéd sajátos módon értelmezve fordította románra. Érdekes, hogy a román bíróság az ő latin értelmezését vette alapul – amely úgy vezeti le a tulajdonjog öröklődését, hogy az a román államra szállt –, holott az eredeti szöveg szerint a Batthyáneum a mindenkori római katolikus püspök tulajdona marad.
A kegyvesztett egyház
– A római katolikus egyház Trianon utáni története amúgy is egyféle szenvedéstörténet. Az elmúlt 95 évben mindig közelharcot kellett vívniuk a román hatóságokkal. Általában ki került ki győztesen?
– Márton Áron püspököt idézem, aki a ’48-ban elkezdődött kommunista időszakról így beszélt: „Az egyetemes bizonytalanság napjaiban megbizonyosodtunk afelől, hogy egyedül vagyunk, és a magunk erején kívül csak Istenre támaszkodhatunk.” 1990-ig a katolikus egyház nem szerepelt az államilag jóváhagyott 13 egyházfelekezet között. A Nagy Nemzetgyűlés a kötelezően újra bejegyzendő egyházaknak csak olyan szervezeti szabályzatot hagyott jóvá, amely garanciát jelentett arra, hogy az illető felekezet nem függ külföldtől, az egyház legmagasabb vezetője Romániában él, román állampolgár. A római katolikus egyház által benyújtott statútumtervezetet a kommunista hatalom nem fogadta el, így 1948 és 1990 között törvényen kívüli felekezetként tartottak nyilván bennünket. Ez a kommunista éra első évtizedében nagyon kemény megpróbáltatásokkal járt, hiszen 293 papunkból 130-an kerültek börtönbe, sokan ott haltak meg. De nem volt könnyű időszak a Trianon utáni évtized sem. A négy erdélyi római katolikus püspökség – a gyulafehérvári, a temesvári, a nagyváradi és a szatmári – egyházi-közigazgatásilag a kalocsai püspökséghez tartozott. A romániai államegyház, az ortodox mellett támogatott vallás lett a görög katolikus és megtűrt státust kapott a római katolikus, annak minden következményével együtt. A Vatikánnak 1929-ben sikerült egyezségre jutnia a román állammal, a közösen elfogadott konkordátum 1930-tól lépett érvénybe. A Szentszéknek azóta van nunciusa, azaz nagykövete Bukarestben.
– Hogyan fogadták ezelőtt nyolcvanöt évvel az erdélyi magyar hívők, hogy a négy római katolikus püspökségük bukaresti román érsek felügyelete alá került?
– Ha abból indulunk ki, hogy 900 éven át a csanádi püspökséghez tartozó erdélyi magyar katolikusok egyetlen tollvonással bukaresti hatáskörbe kerültek át, akkor ez az erdélyi hívek számára nem volt jó hír. Erről paptársaimmal évtizedekkel később is sokat beszélgettünk. Mindig azon az állásponton voltam, hogy a Bukaresthez való tartozás inkább formális döntés. Aki az egyház belső törvénykönyvét ismeri, tudja, hogy a püspökség belső dolgaiba nem szólhat bele a bukaresti érsek. A katolikus egyházon belül a püspökségek igen jelentős belső autonómiával rendelkeznek. A metropolita a tartományi zsinaton elnököl, és csak egészen kivételes esetekben van lehetősége átmeneti periódusra személyi ügyekben dönteni. Például amikor egy püspöki szék haláleset vagy nyugdíjba vonulás miatt megüresedik. De a döntés csak addig érvényes, amíg a Vatikán kinevezi az új elöljárót.
– A négy erdélyi római katolikus püspökség az 1989-es rendszerváltás után a Bukaresttől való függetlenedést kérte. Erre hogyan reagált a Vatikán?
– A négy erdélyi megyéspüspök – Tempfli József, Reizer Pál, Kräuter Sebestyén és Bálint Lajos – közös kérést nyújtott be a Szentszékhez 1990-ben. Ebben vázolták az előzményeket is, miszerint a romániai magyar katolikusok régóta sérelmezik a Vatikán és a román állam között 1930-ban megkötött konkordátumot, és azt kérik, hogy a négy egyházmegye, Gyulafehérvár székhellyel létrehozandó új erdélyi érsekséghez tartozzék. A Kárpátokon túli területeken a bukaresti érsekség hatáskörében csak a iasi-i püspökség maradt volna. Az erdélyi püspökök kérésére válaszul Bukarest azonnal tiltakozott a Szentszéknél. Az ügy 1991-ig húzódott: II. János Pál pápa első magyarországi látogatása előtt irodájától azt kérdezte, hogy ebből az alkalomból mit tehetne a Magyarország határain kívül élő magyar katolikusokért? Munkatársai akkor mutatták meg a szentatyának az erdélyi püspökök levelét, illetve a bukaresti román válaszreakciót. A pápa ekkor feladatként kiadta irodájának, hogy magyarországi látogatásáig találjanak erre megoldást. Végül olyan kompromisszumos javaslatot dolgoztak ki, amellyel egyik fél sem volt elégedett. Egy salamoni ítélettel az akkoriban még félmilliós magyar katolikus közösség gyulafehérvári püspökségét érsekségi rangra emelték, a mintegy 150-150 ezer magyar római katolikus hívővel rendelkező szatmári és nagyváradi püspökséget, valamint a 300 ezres létszámú, akkoriban még félig szász temesvári püspökséget viszont meghagyták Bukarest fennhatósága alatt, akárcsak a iasi-it. Gyulafehérvár úgy lett érsekség, hogy egyetlen más püspökség sem tartozik a fennhatósága alá. Kicsit olyan ma a romániai római katolikus térképünk, mint egy lyukas garas, közepén egy lyukkal: az erdélyi egyházmegyével...
Csángó-magyar román mise
– Ezek szerint nem túl erős a magyar lobbi a Vatikánban. Mit tehetne többet ez ügyben a magyarországi római katolikus egyház felső vezetése, a magyar püspöki kar?
– Ezzel kapcsolatban elmesélek egy történetet. II. János Pál pápa magyarországi látogatásán részt vettek a romániai püspökök is, többek között Petru Gherghel iasi-i püspök, akinek a fennhatósága alá tartoznak a csángóvidéki katolikusok. A szentatya Máriapócson köszöntötte az Erdélyből és Románia más részeiből érkezett katolikus hívőket is. A szentatya kíséretében, a püspöki kar tagjaként fültanúja voltam egy érdekes beszélgetésnek. A magyarországi nuncius mindannyiunk előtt azt kérdezte Gherghel püspöktől: ha magyar hívei is vannak, miért nem szolgálják ki őket anyanyelvükön? Gherghel püspök azt válaszolta, hogy eddig egyetlen erre vonatkozó kérés sem érkezett hozzá. A Vatikán magyarországi nagykövete, a budapesti nuncius erre így reagált: „Ne haragudjon, püspök úr, de egy papnak nem arra kell várnia, hogy hívei kérjék a magyar misét, ha látja, hogy erre szükség van”. Később hallottam, hogy a Szentszék arra utasította magyarországi nunciusát, hogy csak magyarországi ügyekkel foglalkozzon, a romániai ügyek nem tartoznak hozzá. Ez is jól érzékelteti az egyházon belüli munkamegosztást, a nuncius, az érsek és a püspökök hatáskörét.
– Ön nem is beszélhet Gherghel püspökkel a csángó-magyarok anyanyelvű misézéséről?
– Beszélni éppen beszélhetek, de ennek semmi hatása, mert mi, püspökök nem szólhatunk bele egymás ügyeibe. Valamennyi püspök a pápának tartozik felelősséggel, hiszen mindannyiunkat a szentatya nevez ki.
– Vannak viszont katolikus papjai, akik aláírásokat gyűjtöttek, sőt, olyanról is hallottam, aki egyszerűen átment a csángóvidékre magyarul misézni...
– Valóban van olyan papunk, aki saját szakállára elment magyar misét tartani csángó faluba, de mivel a templomba nem jutott be, úgy gondolta, erre a kocsma is megfelelő hely. Akadt ugyan néhány híve, de a többség által mozgósított helyi pap a rendőrrel karöltve távolította el a kocsmából. A szentmise nem arra való, hogy nemzetiségi kérdésben fegyverként használjuk. A négy egyházmegyénkből 25 csángó származású pap kérvényezte a Iasi-i Római Katolikus Püspökségnél a magyar mise bevezetését csángó-magyar falvakban. A püspök válasza: az aláírásgyűjtők nem moldvai papok, csak ott születtek, viszont más egyházmegyékhez tartoznak. Amikor a csángó-magyar szövetség kérte ugyanezt, a válasz az volt: a hívek nem igénylik, nem kérvényezik a magyar misét.
– Valóban senki nem igényli?
– A moldvai papok közül senki nem mer kiállni a magyar mise mellett. Nem újkeletű történet ez, évszázados múltja van. A második világháború befejezése után, amikor a szovjet csapatok kiverték Székelyföldről a Maniu-gárdistákat, és helyi katonai kormányzatot állítottak fel a magyarság megvédésére, csángó-magyar rendőröket telepítettek a székely falvakba és városokba, hogy kommunikálni tudjanak a helyi lakossággal. Velük legalább románul tudott értekezni néhány szovjet tiszt. Ez a történet és a közelgő párizsi békekonferencia ugyanakkor arra késztette a bukaresti pártvezetést, hogy gesztusokat tegyen nemcsak a székelyek, hanem a csángó-magyarok irányába is. A magyarok által Dupla Gyuri bácsinak becézett, magyarul tökéletesen beszélő Gheorghe Gheorghiu-Dej 150-es létszámú magyar tanerőt irányított Csángóföldre. Ekkor kezdődött el a levelezés a román pártfőtitkár, Gheorghe Gheorghiu-Dej és a későbbi vértanú, iasi-i római katolikus püspök, Anton Durcovici között. A pártfőtitkár azt követelte a püspöktől, ha már van magyar oktatás, legyen magyar mise is. Erre a püspök a következő vasárnapra az egyik legnagyobb csángó faluban, Forrófalván a templomban felállított két urnát, amibe szavazatokat kellett bedobni: ki akar és ki nem magyar misét? Az embereket előzőleg nyilván megdolgozták, a végeredmény lesújtó volt: az ötezres lélekszámú csángó-magyar katolikus közösségben 4 szavazatot kapott a magyar mise. Kemény hangú válaszlevél kíséretében a püspök ezt a szavazási eredményt küldte el a pártfőtitkárnak, Bukarest pedig többé nem erőltette a magyar misét.
– És megszűnt a magyar iskolahálózat is...
– Azt nyilvánvalóan propagandacéllal hozta létre a bukaresti hatalom, de nemcsak ezen múlott a sikertelensége. A csángók mélyen katolikus és templomba járó emberek. A román papok minden vasárnap kiprédikálták, hogy amíg a román oktatók jelen vannak a szentmisén, a magyar oktatók nem jönnek el. Azt mondták az embereknek, gondolják meg jól, hogy jöttment ateisták kezére bízzák-e gyerekeiket? Ez megpecsételte a magyar oktatás sorsát. Sajnos a hirtelen felduzzasztott csángóoktatói közösség sem állt a helyzet magaslatán...
Felcserélt nyelv a végeken
– Dél-Erdély bányavidékein sok a letelepedett csángó. Velük milyen a római katolikus egyház kapcsolata?
– A Zsil-völgyi Vulkánba a hatvanas és hetvenes években mintegy négyezer csángó-magyar telepedett le családostól. Bányászként akkoriban jól meg lehetett élni. A városban szolgáló székelyföldi származású plébános, Sántha István különösen kedvelte a csángókat, bátorította is az érkezésüket. Egy idő után azonban azzal a számára furcsa követeléssel találta szembe magát, hogy több ezer csángó híve román misét követel. Otthon, a családban csángó-magyarul beszéltek, de az irodalmi magyar nyelvet nem értették. Számukra az egyházi nyelv továbbra is a román maradt. De van újabb keletű történetem is. A rendszerváltás előtt, az Aninószára költözött mintegy háromszáz klézsei csángó a rendszerváltás után kezdte el követelni a román misét. Oláh Dénes korondi származású plébános rögtön kérte az áthelyezését, mert mint fogalmazott, számára képtelenség magyar embereknek románul misézni. Ma az egyházmegyében 22 helyen mintegy tízezer római-katolikusnak szolgáltatunk román nyelvű misét...
– Visszafordíthatatlan folyamatnak tartja a csángók elrománosodását?
– Azt szokták mondani, hogy a tizenkettedik óra előtt vagyunk. Én azt mondom, már rég meghaladtuk az egy órát is... Ez a folyamat visszafordíthatatlan. A csángó elsősorban római katolikus, de nemzeti tudata nincs. Első lelki élményeik, az első áldozás, az első szent gyónás, a bérmálás, a vasárnapi szentmisék mind románul rögzültek. Ezt a kívülállók nehezen értik meg.
– Mit tart ma az egyházmegye legnagyobb gondjának?
– A gyors ütemű szórványosodás a legnagyobb gondunk. Az 1940 után Dél-Erdélyből elmenekülő magyarok többsége soha nem tért haza. Ötvenegy évvel ezelőtt, 1961-ben 17 éves fejjel, friss érettségizőként jöttem Gyulafehérvárra kispapnak, ötven év alatt a környék 15 katolikus plébániája szűnt meg, többek között Alvincen, Abrudbányán, Aranyosbányán, Topánfalván, Zalatnán. Gyulafehérvár 58 ezer lakosából ma már csak 2300 a magyar, a népszámlálás adatai szerint fele-fele arányban református és római katolikus. Az egyházi nyilvántartásunkban azonban mindössze 707 római katolikus szerepel. Híveink folyamatosan öregednek, egyre kevesebb a gyerek, a vegyes családban élők pedig elrománosodnak. De hasonlóan aggasztó jelenség, hogy megindult a Székelyföld nagyarányú fogyása is.
– A papi hivatás iránti érdeklődés csökkenése mennyire hazai jelenség?
– Valóban gyenge az utánpótlás mind a szerzetesrendekbe, mind pedig a papi hivatásra, de ez európai jelenség. A világ többi részén ez a folyamat stagnál, Európában viszont az utóbbi időben zuhanás tapasztalható. Papi szemináriumunkban a négy egyházmegye növendékei tanulnak. A tetőzés az 1981-1982-es tanévben volt: akkoriban a hat évfolyamon 170 kispap tanult. Ma a gyulafehérvári papképzés hét évfolyamán összesen 54 diákunk van. Harminc év alatt gyakorlatilag a harmadára-negyedére csökkent az érdeklődés.
– A világsajtó felkapta a fejét a Vatikánban legutóbb megtartott püspöki szinódus vitáin. Például azon, hogy a katolikus egyház átértékelheti álláspontját a párkapcsolati kérdésekben....
– Mennybemenetele előtt az Úr Jézus élő egyházat alapított, majd tíz nappal később elküldte a Szentlelket azzal az üzenettel, hogy ő majd bevezet titeket a teljes igazságba. Szent Ágoston azt mondta, nem hinnék a négy szent evangéliumnak sem, ha nem az egyház adná a kezembe. Az élő egyház szerepe tehát vitathatatlan. Általa mutatja meg nekünk az Úr, hogyan kell értelmeznünk a szentírást. A Szentszék eddig 21 egyetemes zsinaton foglalkozott az Úr igéjével. A dogmákat újabb és újabb nyelvezettel, kortárs nyelven tudjuk előadni, de azok megváltoztatásáról nem lehet szó.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Lendület és tapasztalat
Az Erdélyi Magyar Néppárt rendkívüli kongresszusa előtt a sajtóban megjelent híresztelések már megelőlegezték a váltást a párt élén, ami meg is történt. „Véget ért a Toró-korszak”, fogalmazhatnánk, ha csak a külcsínt néznénk. Ismerve viszont Toró T. Tibor és utódja, Szilágyi Zsolt politikai habitusát, eddigi közéleti pályafutását, s nem utolsósorban tudva kettejük mély barátságáról, hiba lenne ezt a következtetést levonni. Annál is inkább, mert a párt politikai színezete továbbra is homogén, Toró távozása mögött nem egy más értékelvi alapon megfogalmazódott politikai alternatíva feltűnése keresendő.
A Toró-korszak
A Toró-korszakot nem az első számú vezetőhöz kell kötni, hanem eszmei, értékvilágbeli, ideológiai és taktikai jegyek alapján kell meghatározni. Világnézeti szinten a nemzeti elkötelezettség és ideológiai dogmamentesség az, mely e politikai mentalitást és értékvilágot áthatja. Az említett dogmamentességet jól illusztrálja a néppárt eddigi politikai partnerkeresési gyakorlata: a be nem tartott, de fennen hirdetett „egyenlő távolság” RMDSZ-es elve helyett a nemzetpolitikai, autonómiacentrikus szövetségkötést és politikai párbeszédet helyezte előtérbe a magyarországi politikai erőkkel. A nyíltan nemzetellenes pártokat (MSZP, DK, Együtt, PM) leszámítva minden politikai párttal kapcsolatot kívánnak tartani, tehát a stratégiai szövetségesnek számító kormánypártokon kívül az LMP-vel és a Jobbikkal is.
Belső és külső viszonylatban fokozott empátia és célorientált kompromisszumkészség jellemzi e politikát, ami viszont kőkemény elvi következetességgel párosul. Fontos jegye a Toró-féle politizálásnak az önzetlenség, a saját érdek háttérbe tolásának hajlandósága. Ezt szimbolizálja az is, hogy Toró, mihelyt úgy látta, hogy a párt a vezetőváltástól remélhet nagyobb sikert, nagyobb politikai hatékonyságot, nem fogott hatalomtechnikai manőverekbe, nem hajszolta bele szervezetét ex lex állapotba és bírósági perbe, hanem önként félreállt. Nem sértetten, hanem méltósággal, elfogadva a neki felajánlott, testhezálló új szerepet a stratégiai bizottság élén. De ugyanezt a hozzáállást tapasztalhattuk meg „nagyban” akkor is, amikor a 2012-es választásokon a pártérdek háttérbe szorításával s a nemzeti érdek előtérbe helyezésével a jól teljesítő magyar polgármesterek ellen (lásd Antal Árpád sepsiszentgyörgyi RMDSZ-es és Mezei János gyergyószentmiklósi MPP-s városi elöljáró esetét) a néppárt nem indított jelöltet. Vitatható e gesztus taktikai helyessége, de értékelvi motivációja aligha.
E politikának a kezdete nem esik egybe az Erdélyi Magyar Néppárt megalakulásával, hiszen Toró ugyanezt képviselte az RMDSZ-en belül a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetségének élén, a Reform Tömörülés elnökeként, majd az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöki, illetve később ügyvezető elnöki pozíciójában. E politikának ugyanakkor nincs is vége az EMNP életében: Szilágyi Zsolt Toró politikai ikertestvérének tekinthető, kettejük politikai pályája szorosan összefonódott az elmúlt negyed évszázadban úgy, hogy közöttük politikai és/vagy emberi feszültségről nemcsak a sajtó nem értesült, de bennfentesek sem tudnak.
Új csomagolásban
Rosszmájúak bizonyára megállapítják majd, hogy csak a csomagolás változott, s ezúttal igazuk lesz. De ennek így is kell lenni. Ha az EMNP feladná azt az eszmei örökséget, amit megalakulása óta képvisel, hasonlatos lenne a politikai cikk-cakkokat leíró másik két erdélyi magyar párthoz. „Tisztességgel, következetesen” – ez volt a jelszava az EMNP elődszervezetének, a Reform Tömörülésnek, s e jelszó értékkettőse határozta meg a néppárt politikai mozgását is. Az EMNP eddigi politikájának ebben az elvi koordinátarendszerben nincs alternatívája.
Szilágyi Zsolt sem ígért váltást elnökké választása után. Ígért viszont munkát, felelősségvállalást, fegyelmet és számonkérést. Mindebből az utolsó mozzanat új. Toró, a béke embere mindig integrációra, minden harcostársnak pozícióban való megtartására törekedett, akkor is, ha ez elégedetlenséget szült az illetők nem megfelelő teljesítménye miatt. Szilágyi Zsolt e kérdésben poroszosabbnak, határozottabbnak tűnik elődjénél, s ha komolyan veszi elnöki székfoglalójának ígéretét, akkor a párt hatékonyságát, sikerességét is növelheti.
Összefogás, szövetség
Szilágyi Zsolt bejelentette, hogy felkéri a Magyar Polgári Pártot választási szövetség létrehozására, amit a közéletben egy mindkét politikai erő táborában elfogadott, köztiszteletben álló személyiség is megjeleníthetne. Olyan személyiség, mint például Gergely István „Tiszti”. Hiba lenne azonban ezt úgy értékelni, mintha az eddigi vezetés ne támogatta volna az összefogást az MPP-vel. Toró is megpróbált gesztusokat tenni az MPP irányába, de mindhiába, azok kudarcot vallottak az elnök ellenállása miatt. Most is csak az lehet a reményünk, hogy az autonómiában és nem kisstílű taktikázgatásban, az RMDSZ-szel való kokettálásban gondolkodó MPP-s középvezetők kényszerítik ki aváltást. Azok a középvezetők, akik már korábban is megmutatták elvi következetességüket, amikor nyílt levélben bírálták az MPP elnökének a 2012-es parlamenti választásokon az RMDSZ jelöltjeinek támogatására irányuló felhívását. Ha ez nem sikerül, marad a jelenlegi felállás: az MPP–RMDSZ stratégiai szövetség, mely megszülte a Székelyföld ezer sebből vérző, jövőt nem ígérő, a román fél és a hiteles magyar autonomisták által egyaránt elutasított autonómiastatútumát. Azt a statútumot,amit Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke joggal nevezett közvitára alkalmatlannak.
Az új elnökség névsorát végigolvasva helytállónak tűnik az új elnök megállapítása: sikerült ötvözni a veteránok tapasztalatát a megújításra törekvők lendületével. Megőrizte pozícióját Zatykó Gyula, aki a párt partiumi s azon belül bihari vezetőjeként komoly sikereket ért el, Zakariás Zoltán, akit a minap leváltottak a választmány éléről, s implicit az alelnökségből, de most kongresszusi legitimitással lett ismét elnökségi tag, alelnök lett Mátis Jenő, akit az utóbbi időben az EMNT élén láthattunk, de gazdasági szakértőként és kabinetvezetőként a néppárthoz is kötődött. Új arc az elnökségben a gyergyószéki Kolcsár András, valamint a néppárt megújításával tavaly az év végén megbízott hatos csapat tagja, Taierling Johann, végül nem utolsósorban az elnökség tagja maradt alelnöki rangban stratégiai bizottsági elnökként Toró T. Tibor.
E csapatra, a negyed évszázada következetesen képviselt autonómiaprogramra, az igazságba vetett hitre, Tőkés László védnökségére és a Fidesz újfent megerősített stratégiai partnerségére támaszkodhat az új elnök, amikor nekifog a 2016-is helyhatósági megmérettetésre való felkészülésnek.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)