Bukovinai Székely Találkozó
Előadásokkal és koncertekkel is várják az érdeklődőket szombaton és vasárnap a Szent László-napi Bukovinai Székely Találkozón a budapesti Reménység Szigetén.
A találkozó hivatalosan szombaton 13 órakor nyílik: köszöntőt mond Kóka Rozália Magyar Örökség-díjas mesemondó, népdal- és népmesegyűjtő, Ferencz Vilmos, a Budapesti Székely Kör elnöke és Zalatnay István, az Erdélyi Gyülekezet vezető lelkésze. Az ünnepségen közreműködik az Osztováta Együttes – közölték a szervezők az MTI-vel.
Délelőtt megrendezik a Szent László labdarúgó kupa elődöntőit, emellett fotókiállítás és a Hidas-Bonyhád Székelykör bemutatója is szerepel a programok között. Szent László és a Magyar Királyság mint európai hatalom címmel Hévizi Józsa, az Erdélyi Szövetség elnöke tart előadást, majd Medvigy Endre irodalomkutató Nyirő József Madéfalvi veszedelem című művét mutatja be.
Horváth Zoltán Szent László legendájáról és az erdélyi freskókról beszél.
Vasárnap A magyar szakrális királyok címmel Kocsis István író, Madéfalva és következményei címmel Tamás Menyhért József Attila-díjas író tart előadást. Az eseményen fellép Meister Éva színművésznő, az Érdi Népdalkör, a Monori Strázsa Néptáncegyüttes, Dévai Nagy Kamilla és növendékei, valamint a Siculus Együttes. Népújság (Marosvásárhely)

Otthonom a magyar nyelv
Beszélgetés a 75 éves Lászlóffy Csaba költővel, íróval
– Egy harmincöt évvel ezelőtt megjelent könyvére, az Apokrif (1979) címűre figyelt fel a közvélemény, amellyel új műfajt teremtett a groteszk és az ironikus történelmi jelenítések formájában. Egyfajta "történelmi álruhába" menekült, sikerült kijátszania a hatalom cenzúráját olyan időkben, amikor a napi sajtóban például nem lehetett leírni azt, hogy "református lelkész".
– A groteszk, az irónia hangja, néhány korai drámámtól eltérően, valójában később vált jellemzővé prózai műveimben; itt még a múltidézés tragikusabb analógiájáról van szó, melyet a távolabb élő, akkor még ismeretlen írótárs, Varga Zoltán is lereagált volt nyomban az 1979-es újvidéki Periszkópban, miszerint sajátos módját választottam a múlttal való szembesülésnek, mindannak – idézem tőle –: "ami a letiportak tömegében általában öntudatlanul és ösztönösen szokott munkálni, kiemelkedő értelmiségiek, csúcsemberek esetében a tudatos magatartás sajátos formáit kristályosítja ki: mimikri mögé rejtett, kivezető utakat kereső «csendes politizálást«, kulturális értékmegőrző munkát, utókorra apelláló tanúszerepet, életérzést kivetítő és szimbólumokba sűrítő művészi alkotásokat… Felmerült, baráti ötletként, három évtized múltán, hogy az Apokrifot ki kéne adni újra, az akkori visszhangjára is gondolva, hisz nem csupán itthon és Magyarországon jelent meg róla egy tucat értékelés, elemzés, de még a Cs. Szabó Lászlónak eljuttatott példányra is tüneményes válasz érkezett, a levél egyik kitétele szerint Cs. Szabó londoni emigrációjában Kós Károly munkássága mellett, ebben a ritka könyvben talált enyhülést súlyos betegsége idején.
– Tordán született, majdnem azon a napon, amikor költő bátyja, Lászlóffy Aladár. Kérem, meséljen gyermekéveiről!
– Legszívesebben vallomás- és versidézetekkel válaszolnék. A honnan?-ra egyértelmű a válasz. A géneknek nem a "játékára" gondolok ezúttal, hanem arra, hogy egy belső égtájnak, a benned élő természet viszontagságainak vagy kitéve, melynek köszönhetően szívednek nem véletlenül lett ilyen a ritmusa, akárcsak szellemedben a rend. Halottaidra gondolsz, s látod gyermekeidet. Néha elég egy kései felismerés, egy megbocsátással fölérő "tapasz", hisz többnyire már csak hegeket találsz… Torda. Ahol már sejtettem, hogy lekaszált fényben (szemüreg-mélyben) lányok feküsznek dideregve… (Mellük havából ha ki lehetett volna olvasztani a megígért világot!)
… Amire nem emlékszel / vagy nem akarsz / emlékezni a sólyomréten át / klasszikus szimptomák // a rég beomlott tetejű / udvarház a mohás igék / a hosszúfarkú citromsármányt / rejtő tarló a cickány rágás-/ nyoma a rovarok páncélján /– minden kódolva testem préda / májam préda a gondolatok / könyvtára is iszapos hallgatás / mint árvizek után s a gyermek- / korod is végképp (…) Szellemi szülővárosom Kolozsvár lett; tágabb szülőföldem s állandó otthonom a magyar nyelv… Addig élsz, míg gyermekkorod látomása az ólomszél, a sejtek kiszáradása ellenére visszatér; csak bírja a szíved.
– Több drámáját mutatták be Erdélyben, Magyarországon és másutt. "Szellemes dramaturgiáról és erőteljes drámai nyelvről tanúskodnak ezek a darabok: szinte kiáltanak a színházi előadás után – írta Pomogáts Béla 1981-ben. – A Nappali virrasztás 1976 nyarán a Gyulai Várszínházban aratott sikert, remélhetőleg Lászlóffy Csaba többi műve is meg fog elevenedni a hazai színpadokon…"
– Nappali virrasztás című drámám Vörösmarty s Bajza bujdosásáról szól a szabadságharc 1849-es bukása után. Dokumentum értékű idézetek és utalások mellett – vagy inkább ellenére – allegorikussá, áthallásossá tette a drámát a két bujdosó író és a Mészáros (potenciális besúgó, jóllehet a Korunkban megjelent előtte egy jó része) – így itthon, mint több más magyar történelmi tárgyú mű eljátszására, nem volt esély. Sík Ferenc rendezőnek köszönhetően a nyári gyulai szabadtéri színpadon került sor az ősbemutatójára, majd egymás után több magyarországi társulat játszotta.
Pápán aztán ezzel a darabbal avatták volt fel az új színház épületét, s habár a budapesti főrendező ígérete dacára a Kádár-rendszer idején, "baráti figyelmeztetésre" '56-ra való utalásokat gyanítva benne (holott az erdélyi magyar kisebbség helyzetéről szólt valójában), eltanácsolták a színrevitelét, közvetlen a rendszerváltozás után a Nemzeti Színház kamaraszínpadán csaknem két tucatszor játszották sikerrel. Itthon csak egy pódium- előadást ért meg 1981-ben, a medgyesi református parókián.
– Bertha Csilla, aki Sütő- és Székely János-drámát is fordított angol nyelvre, Donald E. Morse-zal lefordította Az eretnek c. drámáját. Miről szól ez a színmű és milyen volt a mű fogadtatása?
– Mintegy negyven drámát írtam eddig, a budapesti Mundus Kiadó vállalt harminckettőt két kötetben… Abszurd színműveimre, bár kötetben még a hetvenes évek elején megjelentek, még mostohább sors várt: volt, amelyik el is "kallódott" a cenzúraviszonyok miatt. A legrégebbi, még a történelmi drámák előtt, az Akit a kereszten felejtettek "comico- tragoedia", még 1971-ből – magyarországi diákszínjátszók előadták volt, igaz. Bertha Zoltán: Profán passió – a modern erdélyi Krisztusdráma változatairól szóló tanulmányában ezt a groteszk színpadi művet tragikomikus bohózatnak nevezi, amely tele van "a fekete humort, a karikaturisztikus groteszket markírozó, cikázó anakronizmusokkal, utalásos szóviccekkel, maró iróniájú szójátékokkal: azért is neoavantgárd jellegű, mert a kihívó »proteszt« hangütést kottázza", s a szarkasztikus szenvedély kapcsán Donald. E Morse angol nyelvű tanulmányára hivatkozva kiemeli Lászlóffy abszurdjainak bizonyos világirodalmi rokoníthatóságát Mrozek, Havel, Genet, Albee, Beckett stb. némely műveivel…
Az eretnek, egyén és hatalom, erkölcs és elnyomás, eszmény és valóság ellentétét az abszurdlátomásig fokozva azt sugallta, csupán a kortárs olvasóknak (mert saját költségemen sikerült megjelentetni a Bolondok játékai című drámagyűjteményben), hogy a totalitárius hatalmi rendszerek tragikus történelmi szituációiban nemcsak az alattvalók szabadság-, autonómia- és szubjektumvesztése, az egyszerű és a szellemi ember megsemmisülése a nyilvánvaló és tragikus, hanem magának az öntömjénező, imádatot követelő hatalomnak a groteszk felőrlődése is.
A jég 1990 után tört meg, miután Floridában, egy nemzetközi találkozón bemutatták angolul Az eretnek vagy csórécsigavész című drámámat, amely a Kádár-rezsim idején odaát is elutasításra talált. De – az angliai, írországi s a 2006-os New York-i előadások után és dacára – itthon nem került színre még. Holott a szellem korlátozásának, a terror rejtettebb formáinak akár, a történelmi visszajátszása aligha megy újdonságszámba – Kelet-Európában különösképp –, s nem csupán bohózat formájában, de olykor bumerángként hat tartós gyógyulást remélő tudatunkra.
– Nagy Pál írta 1986-ban Lászlóffy Csabáról: "A minap még, jó évtizede, Balassi Bálinttól, Bethlen Miklóstól, Mikestől, Apáczaitól hozott címünkre verses üzenetet (…), most pedig, legutóbb a sztregovai udvarház gazdáját, Madách Imrét, Az ember tragédiája költőjét kereste fel, de csak átutazóban, mert már várta őt itthon a 20. sz. második felében egy zilált külsejű férfiú, aki novellafüzérnek álcázott vallomásai továbbítását kérte tőle sürgősen…" Kiről van szó, és mennyire sikerült a "továbbítás"?
– Először is, Nagy Pál magyartanárom volt a kolozsvári Apáczai, akkoriban még 2-es számú fiúlíceumban.
UDVARHÁZ SZTREGOVÁN c. kötetemről írt a megjelenés után. A Madách-regény mellett egy elbeszélésfüzér: az emlékezésből fakadó szaggatott időkezeléses technikával megalkotott történet. A méltatások szerint az író a spionoktól körülvett, magányos, beteg, csalódott Madáchnak nemcsak gondolatait, de egész életterhét is mintegy magára veszi, szuverén módon bánik azzal, mintha saját naplóját írná, saját rettegéseit vetné papírra, s egyszerre közelíti és távolítja az olvasót ehhez a világhoz és ettől a világtól, melyben már-már mellékes körülmény, hogy egy Madách nevű író élhette meg egy sztregovai udvarházban.
– Szintén Nagy Páltól tudjuk, hogy milyen sokakkal találkozott ’86-ig: Ovidiusszal, Mirabeau-val, Johann Sebastian Bachhal, Herzennel, Kossuth Lajossal, Mazzinival. Azóta eltelt még közel 30 év. Kiket "keresett" fel még térben és időben?
– Csupán egyetlen kötetem – a Bestseller- avagy a bestia nem alszik – szerkesztési koncepciójának jegyében került egymás mellé Cervantes, Zách Klára és … Márai Sándor sőt Hemingway és Örkény, archaizáló szövegfikciók és szerepjátékok, vagy például a bibliai Támár, Egon Schiele, Thomas Mann, Tintoretto, Vajda János, Cervantes, a bizarrá és morbiddá alakuló perverz Zách Klára történelmi parafrázis, Renan, és kedvenc szellemtársam: Romain Rolland, II. Szilveszter pápa, Bonaparte Napóleon, Bolyai János, Siegmund Freud, Eugénie császárné, Klaus Mann, Chamberlain – hadd ne folytassam. Ezt egy ifjú költőtárs, Korpa Tamás összegezéséből idéztem, aki Párhuzamos életrajzok – egy metapillanat kulisszái című tanulmányában az emlékezet hatástörténetéről értekezve prózaírói módszeremről azt állítja, hogy nem az ars memoriae által jellemzően kanonizált szituációkat és tereket tematizálom és foglalom fikcióba, hanem szubjektív emlékezet-apokrifeket hozok létre, radikálisan szakítva a konvencionális nemzedéki közérzetrögzítés sematikájával. Egyfajta idősík(el)tolódással bizonyos egyidejűség megteremtésére törekedtem. A különböző korok személyiségei így váltak kortársaimmá – anélkül, hogy aktualizáltam volna valamit is a korból, amelyben éltek…
Valahogy így kezdődött az én "reinkarnációs" galoppom az időben.
– Némelykor nehéz meghúzni a határvonalat a műfajok között. Egy másik elbeszéléskötetének, a 2003-ban megjelent Valami másnak a hátlapján Józsa István ajánlásában olvasható: a kötet prózafutamai "elsősorban nem az alkotásról szólnak, hanem néhány nagy személyiség (Xenophón, Dosztojevszkij, a vandálok uralmával szembesített bizánci Prokópiosz, Casanova, Ady) érzelmi szenvedélyéről, lelki pokláról… A sajátosan Lászlóffy Csabá-s, halált s halhatatlanságot kísértő reflexió nyilván itt is tetten érhető."… Valójában itt is a – mostani májusi Korunk-szintézistanulmányban olvasható – "reinkarnációs" szerepjátékára történik utalás?
– Kísérletező fajtának érzem magam; művészi útkereséseim könnyen indultak, formai kísérletezéssel. Sok kísérletezés után a műfaji határokat kezdtem lerombolni. Ezek a lebontások először csak szakmai kockázattal jártak. Aztán rájöttem, hogy az időben… bennem is minden megismétlődik, persze nem ugyanúgy, egy más szinten. Így eljutottam az egyidejűség határáig: valamilyen formában egyazon időben éltem át a megtörtént dolgokat. Úgy érzem, ez már nem egyszerű formai játék… A művészetek kalandja az idő csapdájából ered. Kilépni önmagunkból, ahányszor csak lehet, az alkotó ember kihívása ez a korlátozó mindenkori társadalmi léttel szemben. Nagy az út a megközelítéstől a megjelenítésig a különböző, olykor egymást keresztező idősíkokban. Át kell lépnem tudatommal máshova, másvalakibe…
– Egyik legújabb versében írja, hogy nyugodtnak kell maradni mindhalálig, nem kell bepá-nikolni… Fél a haláltól?
– Az évtizedek során számtalan verset, esszét, szöveget írtam – több mint játékos kihívást: őszinte szembenézést a halállal, az elmúlással. De ugyancsak ehhez fogható a Freudról szóló dramolettem, A roskatag bálvány, vagy a Jelenetek egy aggastyán estvéli órái című háromfelvonásos drámám Goethéről. Ez már "a reinkarnáció" szövegtenger hullámzása; persze kérdés, hogyan él a szerző az irodalomtörténetbe besorolni hivatott kortárs kritikusok tudatában… A nyugodtság vagy a pánik említéskor sohasem csak a magam életére, örökségére, reszkijére gondolok. S viszonyomat a halállal is nagyon emberinek érzem.
Székely Ferenc. Népújság (Marosvásárhely)

Elekes Ferenc két könyvéről
2013 jó év volt, mondaná a gazdaember, ha valóban jó volt a termés. Az íróember sem fukarkodhat ezt megállapítani, ha két könyve jelenik meg ugyanabban az évben. Nem semmi. A 80-hoz közeledő marosvásárhelyi Elekes Ferencnek (sz. 1935, Siménfalva) sikeres éve volt a 2013-as, először az Útszéli szobraim című kisprózakötete, utána a Mediterrán sóhajtások verses kötete került olvasólámpa alá. Mindkettőt Bölöni Domokos szerkesztette, mindkettő saját kiadás, ami jól illusztrálja, hogy az állami paternalizmus jórészt megszűnt a kultúrában. A támogatható írások kiadási költségeit a szerzőnek kellett kigazdálkodnia, előteremtenie. Kibogozhatatlan, kiismerhetetlen lett az ilyen-olyan szubjektív ítészség tárgyilagosra beállított kiadói támogatás-szimpátia hínárzó útja, amelybe bárki belegabalyodhat, ha könyve kiadására adja a fejét, így az egyszerű alkotónak, a kapcsolati tőkehiátus elszenvedőjének, általánosabban fogalmazva a "közönséges" kultúracsinálónak, jelen esetben a "közönséges" tollforgatónak nem marad más hátra, mint felismerni a piac csínját- bínját, és egye fene, kiéhezi a megmutatkozást. Ezeket a gondolatokat nyilván Elekes könyvei élesztették fel bennem, oxigén a hamu alatti parázsnak. 2013-ban tehát, Elekes Ferenc íróasztaláról, saját költségen, összesen 435 oldal élvezhető olvasnivaló került kiadásra.
Miért élvezhető az, amit Elekes Ferenc csinál? Mert őszinte, célratörő, olvasható, és mindemellett vigyáz az olvasóra, hogy mértékkel fogyassza. Nem jár úgy az olvasó, mint ama prédikáló mollah Peseschkian egyik történetében, ahol a mollah, belépvén a terembe, hogy megtartsa beszédét, mindössze egyetlen istállómestert talált. A dilemmája az volt, hogy megtartsa-e a beszédét, vagy ne. Az istállómestertől kért igazítást. Az istállómester így szólt: ő bizony ha bemegy egy istállóba, és látja, hogy az összes ló elszökött, egy kivételével, bizony azt is megeteti-megitatja. A mollah elhatározta, hogy megtartja a beszédet. Az előadás végén elégedetten kérdezte az istállómestert az előadásról. A válasz így hangzott: "Mondtam már, hogy én egy egyszerű ember vagyok, aki az ilyesmihez nem sokat értek. És ha bemegyek az istállóba, és azt látom, hogy az összes ló elszökött, egyet kivéve, azt az egyet is meg fogom etetni. De azért az összes zabot, ami valamennyi lónak járt volna, nem adom oda neki." Elekes mértékkel merítkezik, és töprengésre, emlékezésre késztet. Olyan irodalmat művel, amit szeretni lehet és utálni is, mert igaz. Nem akar túljárni az olvasó eszén, mert az olvasóhoz szól, a lefele csúszó középréteghez, olykor a lecsúszotthoz is. Egyszerűen beszél, de jár az esze kereke. Magával ragadnak ízes nyelvezetű karcolatai, amelyeket úgy fűz egybe, mintha egy hosszú novellát írna, de azért, hogy a rohanó idővel szembemenjen, kiszabja az olvasónak a két buszmegálló között elolvasható terjedelmet, ne kelljen szamárfüleket tűrni a lapokon. Prózakötete két ilyen novellakoszorút tartalmaz, az egyik bözödi tanárkodásának humoros emlékezete, a másik a mamával folytatott "beszélgetésben" kibontakozó életfilozófiája.
Verseskötete tartalmilag ez utóbbinak a meghosszabbodása, a novellaírás feszültségében földuzzadó eszmélkedések kicsapódásai, a poézis formanyelvén. Sallangmentes versbeszéde nem mellőzi a hagyományos költői eszközöket, helyenként szép pentaton sorokat rögzít, rímei természetességét az alig észrevehetőség jellemzi, nem a hivalkodás. "Aki barátom, / ha bánt se bánom./ Ki nem barátom, /s útjában állok, / annak kő vagyok,/ betörhet vélem / minden ablakot." (A barátságról). Szatirikus-humora Sziveri Jánosra emlékeztet, vele teszi rokonná. Nem ágál verstani tudományával, sok helyütt nyoma sincs, de sok helyütt rábukkansz akaratlan. Nem is firtatom. Nem az a fontos számára, hogy a tanult kollégák kritikája hol szúrja szíven azért, mert műfajilag nehezen kanonizálható (a prózakötet) és verstanilag a verseskötet. Számára az olvasható és érthető irodalomcsinálás fontosabb, mint az akadémikus ködvárcizellálás. Nem modernkedik, de nagyon is mai. "Stollwerk-verseket ír a modern költő,/ azt hiszi, minden sora jó falat,/ míg kihámoznád, mit akar mondani,/ fölgyűl a papír a körmöd alatt." (Modern). Végtére is az olvasó teszi íróvá az embert (ez áll a Kaláka című online szépirodalmi folyóirat logójában), és nem a kritika. Elekesnek vannak olvasói. Amit ő képvisel az erdélyi irodalom piacán, az az, hogy a publicisztika erényeit, azaz a jó publicisztika igazságát irodalmi ruhába bújtatja. Azért fogalmazok így, mert történeteiben csontig lerágja a húst, verseiből kidobja a régi divatú költői eszközöket, egyenesen beszél, a szemedbe néz. És van őszinte humor, és van népi elköteleződés, és úgy szereti Marosvásárhelyt, hogy el nem feledheti Siménfalvát vagy Bözödöt (Mikest parafrazálva), és úgy politizál, hogy nem politizál, de láthatóvá teszi, hogy fáj az ostobaság, a szegénység, a kiszolgáltatottság. Vegyétek és egyétek, ezek vagyunk mi.
Elekes Ferencre tulajdonképpen akkor kezdtem figyelni, amikor közös fórumokon jelentünk meg verseinkkel. Abból az időből, amikor az Ifjúmunkást olvastam, csak a neve foszlányaira emlékszem. Írásaira nem. Valószínűleg azért, mert az újságírói műfajok sohasem vonzottak. Cseke Gábor azonban azt írja, hogy "írói tapasztalata következetesen két forrásból táplálkozott: szülőfaluja éltető erkölcsi hagyományaiból, illetve ország- és világjárásai tanulságaiból." Így van, ezt lehet érezni Elekest olvasván. Nos, ami ebben a két könyvecskében benne van, az már az újságíróvénában kifejlődött szépírói megmutatkozás. Árnyékban meglépett-lépkedett munkásság áll mögötte, de újfent a fényre kívánkozott. "Az égvilágon a minden,/ s a semmi az égvilágon/ ott fönn és itt lenn,/ rokonok valamilyen ágon./ Mit hoz a szél s mit visz el,/ marad-e lábnyom?/ Piciny pecsétet csak visel,/ amit az idő rányom ..." (Filozófia).
Így legyen!
1 Marosvásárhely, 2013, a magánkiadást a költő felesége, Szentpétery Piroska támogatta
2 Marosvásárhely, 2013, KorkéP könyvek, a magánkiadás a FERIFORMA blog kedvelőinek egy csoportja támogatta
3 Peseschkian: A tudós meg a tevehajcsár, Helikon Kiadó, Budapest, 1991, 207. oldal
4 Cseke Gábor: Néhány szó a szerzőről és az ő könyvéről. In. Elekes Ferenc: Útszéli szobraim, 309. oldal.
Albert-Lőrincz Márton. Népújság (Marosvásárhely)

Tanyaszínház indul Temes megyében
„A projekt résztvevői belekóstolnak a vándorszínészek életébe”
A temesvári Bánsági Közösségért Egyesület és a Temes megyei RMDSZ július elején indítja el Tanyaszínház programját, amelynek célja magyar kulturális élményt nyújtani a vidéki szórványközösségeknek. A vajdasági mintára júliusban beinduló Tanyaszínház program részleteiről Molnár Zsolt, az RMDSZ Temes megyei parlamenti képviselője, az egyesület elnöke, Aszalos Géza színművész, a Tanyaszínház szakmai vezetője és Andrásy Noémi projektfelelős számolt be.
Molnár Zsolt parlamenti képviselő, a projekt kezdeményezője elmondta: „A Bánsági Közösségért Egyesület célkitűzése, hogy hiánypótló magyar kulturális és közösségi élményeket tudjon biztosítani a bánsági magyar közösség számára. Ebbe a stratégiába illeszkedik bele a Tanyaszínház program, amely magyar élményt tud majd nyújtani a Temes és Arad megyében levő magyar szórványközösségek számára. Megpróbáljuk a vidéki magyar közösségek számára a magyar kultúrát, a magyar előadó-művészetet közelebb hozni, és kézzelfoghatóvá tenni”. A Temes megyei képviselő hozzátette: „A Tanyaszínház projekt a Vajdaságban már közel 40 éve sikeresen működik. Fontos az, hogy egymástól tanuljunk, átvegyük azokat a jó gyakorlatokat, azokat a jó példákat, amelyek hozzájárulnak közösségi életünk gazdagításához. A Tanyaszínház egy olyan modell, amelyet nagy készséggel veszünk át a vajdasági magyar közösségtől, és reméljük, hogy az egész nyugati régióban is ugyanolyan sikerrel és legalább ugyanolyan hosszú ideig fut majd a program!”
Aszalos Géza, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház művésze a Tanyaszínház projekt hátteréről beszélt: „2008-ban, amikor először kaptam meghívást a vajdasági Tanyaszínházba, eléggé szkeptikus voltam, mert nem nagyon hittem, hogy egy ilyen nonkonformista intézmény létezni és működni tud. Elmentem másfél hónapra, utána meg úgy jöttem haza, hogy azt mondtam: soha többé nem akarom azt hallani a színház berkein belül, hogy valamit nem lehet. Bármit lehet! Nekem ez egy olyan élmény volt, hogy azt mondtam, ha egyszer lehetőség lesz rá, akkor ezt itthon is meg kell csinálni, mert ebből mindenki nyertesként jöhet ki. 2012-ben is voltam a vajdasági Tanyaszínházban, akkor már mozgolódott bennem a gondolat, hogy minél több dolgot „ellopjak” onnan, mert biztos voltam benne, hogy előbb-utóbb itt is meg tudjuk ezt valósítani. És íme, ha minden igaz, ebben az évben meg is valósítjuk!”
A bánsági Tanyaszínház első előadása Nagybodófalván születik meg a július 7–28. időszakban, ahol Aszalos Géza szakmai irányító, Mátyás Zsolt Imre rendező, Albert Alpár díszlet- és jelmeztervező, valamint Kiss Attila zeneszerző közreműködésével 8 kolozsvári és marosvásárhelyi színművészeti főiskolás hallgató színpadra állítja az ókori római komikus színműíró, Plautus Casina című vásári komédiáját. A Tanyaszínház első előadásának bemutatójára július 28-án kerül sor Nagybodófalván, majd ezt követően Temes és Arad megyei turnéra indul a fiatal társulat. A turné tervezett állomásai: Temes megyében Nagybodófalva, Igazfalva, Lugos, Végvár, Újmosnica, Újszentes, Újvár, Ótelek, Zsombolya, Nagyszentmiklós, majd Arad megyében Pécska, Szentpál, Kisiratos, Simonyifalva, Arad és Majlátfalva. „A projekt résztvevői belekóstolnak a régi vándorszínészek életébe, mindent ők csinálnak: a színészek építik a díszletet, ők főznek maguknak, ők játsszák az előadást, ők pakolják fel a díszletet az utánfutóra, reklámozzák a faluban az esti előadást, stb. Betekintést nyújt ez nekik a színházi életbe és véleményem szerint úgy kerülnek ki egy ilyen projektből, hogy utána meg tudják állni a helyüket a színpadon!” – mondta befejezésül Aszalos Géza színművész.
A Bánsági Közösségért Egyesület Tanyaszínház programja az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala támogatásával valósul meg.
Pataki Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)

Három az egyben
Borbély Zsolt Attila könyveinek bemutatója Kisjenőben
Baráti hangulatú beszélgetés keretében mutatta be kedden a kisjenői Ifjúsági Házban Borbély Zsolt Attila politológus, az Erdély Magyar Nemzeti Tanács Arad megyei elnöke a múlt esztendő második felében megjelent három könyvét. A beszélgetés moderátora Burián Sándor, az Erdélyi Magyar Néppárt Arad megyei elnöke volt, akinek első kérdése az autonómia mibenlétére vonatkozott.
A szerző elmondta, hogy az autonómia lényege az, hogy mi magyarok döntsünk saját ügyeinkben. Területi autonómia esetében a külügy és a hadügy kivételével minden fontos államszervezési kompetencia az adott terület lakosságát képviselő testület kezébe kerülne, a Partiumra és a Bánságra kiterjedő kulturális autonómia esetében a magyarság által megválasztott testület döntene arról, hogy milyen intézményrendszer keretekben, mit kíván tanítani a felnövekvő generációknak, a forrást pedig ehhez a központi költségvetésből, a magyarság által befizetett adórész kultúrára szánt hányada képezné, amit a közösség visszakapna.
A továbbiakban a szerző részletesen szólt mindhárom kötetéről: a Neptun-ügyről szóló dokumentumokat azért tartotta fontosnak összegyűjteni, mert 1996 óta a Neptun-logika határozza meg az RMDSZ politikáját. Ennek lényege, hogy a szervezet legitimálja – jellemzően kormányszinten – az elnyomó román hatalmat, kisebb-nagyobb, de az autonómiát és általában közösségi létünk alapvető peremfeltételeit nem érintő engedmények fejében. Eleve ki van zárva e paradigmán belül az erdélyi kérdés nemzetköziesítése és a külpolitikai nyomásgyakorlás, ami első számú fegyverünk lehetne egy olyan ügyben, melyben egyetlen román politikai erő sem mutat engedékenységet.
A Nemzeti önrendelkezés – a magyar jövő útja című munkáról szólva, a szerző kiemelte az Erdélyi Napló nevű hetilapnak az elmúlt húsz esztendőben az erdélyi közéletben betöltött kiemelt szerepét, és szólt arról is, hogy miért válogatta be a kötetbe az anyaországi, valamint a felvidéki magyarság sorsával foglalkozó írásait. Célja az volt, hogy a múlt tükörcserepeiből egységes képet rajzoljon ki a 1993 és 2013 között eltelt két évtized magyar vonatkozású Kárpát-medencei történéseiről.
A harmadik kötet az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megalakulásának tizedik évfordulója alkalmából látott napvilágot. A 2003 és 2013 között eltelt tíz esztendő erdélyi magyar politikatörténetét az EMNT szemszögéből összefoglaló monográfia értelemszerűen szól az RMDSZ-ről és az MPP-ről is, hiszen, mint a szerző rámutatott, az EMNT nem légüres térben mozog. Az EMNT megalakulását az tette szükségessé, hogy 2003-ban az RMDSZ Szatmárnémetiben egyszerre számolt le a nemzeti önkormányzati struktúrával, a belső választások és a nemzeti kataszter 1993-ben elhatározott célkitűzésével és a kommunista múlttal való szembenállás eszmei-politikai örökségével.
A családias hangulatú könyvbemutató dedikálással végződött.
Nyugati Jelen (Arad)

Kisérettségi: Kolozs megye hajszálnyival lekörözte Bukarestet
Kétezer videokamera „vigyáz” jövő héten az érettségizőkre
Országszerte tegnap kora délután tették közzé a nyolcadikosok szakaszzáró vizsgáinak eredményét. Valentin Cuibus Kolozs megyei főtanfelügyelő látható elégedettséggel közölte a sajtóval, hogy Kolozs megye 0,2 százalékkal jobb eredményt ért el, mint Bukarest, és elképzelhető, hogy az erdélyi megyék között is dobogós helyezést ért el. Kolozs megyében a nyolcadikosok 82,79 százaléka írta meg az átmenő 5-öst, míg Bukarestben ez az arány 82,77%.
Cuibus arról biztosított: eredménytől függetlenül minden nyolcadik osztályt végzett tanulónak helyet biztosítanak a kilencedik osztályban. A megyében 20 színtízes átlag „született”, egyikük sem magyar nemzetiségű. A magyar tannyelvű iskolák hozták a korábbi évekbeli formát, magyar nyelvből négy tízes született. Cuibus a hétfőn kezdődő írásbeli érettségiről elmondta: több mint 2000 videokamera ügyel az érettségi tisztaságára, de 200 tartalék-videokamerával is rendelkeznek. Szabadság (Kolozsvár)

Megkezdődtek a nagyváradi Szent László Napok
Gyermekkórussal és Ujvárossy László nagyváradi képzőművész kitüntetésével kezdődött meg a váradi magyarság legnagyobb kulturális rendezvénysorozata. A Szent László Napok nyitógáláján Sebestyén Márta és zenésztársai Üdvözlégy Szent László király! című előadása jelentette a fénypontot.
Sosem adott még át magyar állami kitüntetést ilyen szokatlan helyszínen, „romgalériában” – mondta csütörtök délután Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja, aki Ujvárossy László nagyváradi képzőművésznek nyújtotta át a magyar érdemrend tisztikeresztjét. A kitüntetés átadására a Szent László Napokon került sor, a Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészet tanszékének tíz éves fennállását ünneplő, Alkalmazott víziók című tárlat megnyitóján. A Himnusz közös éneklése és főkonzul köszöntője után Ujvárossy László laudációját Jakobovits Márta kerámiaművész olvasta fel, s a kitüntetés átadása után ugyancsak ő nyitotta meg a Moszkva kávézó galériájában egy héten át látható tárlatot, melyen többek között plakáttervek, installációk szerepelnek.
„Ez a kitüntetés mindannyiunké” – mondta az érdemrend átvétele után Ujvárossy László. A képzőművész szavai szerint ahhoz, hogy most a szak fennállását megünnepelhessék, szükség volt a PKE nyitottságára, a román és magyarországi kollégák odaadására, akik vállalták az oktatást, és természetesen a diákokra is. Szavait vastapssal fogadták a megjelentek.
Az ünnepség a római katolikus bazilika udvarán található Szent László-szobor megkoszorúzásával folytatódott, majd a nagyváradi színházban megtartott gálaesttel, Sebestyén Márta és barátai fellépésével fejeződött be.
A gálaest első, protokollárisabb részét a nyíregyházi Cantemus Gyermekkórus fellépése színesítette. A megnyitón elsőként Zatykó Gyula, a Szent László-napok főszervezője, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke mondott beszédet, ő a közösségi ünnepek fontosságára hívta fel a figyelmet és bejelentette: elvi beleegyezést kaptak a rendezvényt is támogató váradi önkormányzattól Rhédey Lajos gróf szobrának felállítására, e célból közadakozást hirdettek. Száz év óta folyik a harc városaink megtartásáért, melyek szellemiségét sok támadás érte, fogalmazott Toró T. Tibor EMNP-elnök, aki a magyar napokat megszervező városok sorában Kolozsvár, Marosvásárhely és Brassó mellett Nagyváradot is köszöntötte.
„Várad Szent László városa” – fogalmazott Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár, aki az igazságos király és bátor államvezető alakját idézte fel, és azt is elmondta, az elmúlt években egyetemet és orvosi lakásokat egyaránt építettek, a magyarság pedig „közjogilag egyesített, lélekben összeforrott nemzeti közösségé” vált. Magdó János főkonzul egyebek mellett arról is beszámolt, hogy találkozott Ilie Bolojan polgármesterrel, akinek felpanaszolta a magyarság számára fontos problémákat, mint például a magyar nyelvhasználat visszaszorulása vagy a közösségi terek átépítése. Szent László és Ady városában a magyarságnak „láthatóvá kell válnia”, mondta a diplomata.
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke köszöntötte a szervezőket, mint mondta, dicséretesek felvállalt céljaik, a jótékonyság és környezetünk megóvása, ugyanakkor nekünk vigyáznunk kell, mert a „humán szférát is beszennyezhetik”. Az EP-képviselő a holokauszt 70. évfordulóját említve megemlékezett a váradi zsidóságról is, ugyanakkor azt is hozzátette: „mi nem szeretnénk zsidó testvéreik sorsára jutni”. Az unió nem fordít kellő figyelmet a nemzeti kisebbségek sorsára, a megoldást az autonómia különböző formái jelenthetik, tette hozzá.
A gálaest fénypontját kétségtelenül Sebestyén Mártának és zenésztársainak Üdvözlégy Szent László király! című előadása jelentette. A Kossuth-, Liszt Ferenc- és UNESCO-díjas előadóművész társaival, Andrejszki Judit régizenei előadóművésszel (ének, csemballó, dob) valamint Havasréti Pállal (tekerőlant, bőgő) és a temesvári Caius Herával (lant, teorba, barokk gitár) csodálatos hangulatú estét ajándékozott a közönségnek. Többek közötti húsvéti és pünkösdi összeállítás csendült fel a Szent Lászlót dicsőítő énekek mellett, Sebestyén Márta pedig a régizenei és népzenei elemek összefonódásáról, a dalok eredetéről szóló ismertetőivel rövid kultúrtörténeti csemegét is átnyújtott a közönségnek, mely az est végén állva ünnepelte a művészeket.
Fried Noémi Lujza. maszol.ro

Novák Csaba Zoltán
VESZÉLYES VISZONYOK
Hogyan látta a román külpolitikai gondolkodás a magyar kérdést 1956 után?
Trianon-fóbia, kommunista ideológia, világ- és gazdaságpolitikai értelmezési különbségek bonyolították a kérdést.
A román külpolitikai gondolkodás magyarságképét 1956 után (is) rendkívül komplex ok-okozati tényezők befolyásolták, határozták meg. A kommunista ideológia, a világ- és gazdaságpolitikai értelmezési különbségek mellett meghatározó volt a két ország történelmi öröksége, a Romániában élő magyar kisebbség helyzete, az 1918 utáni utódállamokra jellemző Trianon-fóbiából fakadó bizalmatlanság, valamint a román kül- és belpolitikai élet változásai.
„Ezek mindenképpen azt akarják, hogy vitába szálljunk velük.” Az 1956-os forradalmat és szabadságharcot követő időszak Románia Magyarországgal való viszonyát, a román külpolitikai gondolkodást nagymértékben próbára tette és maghatározta az 1956-os magyarországi forradalom és szabadságharc. A román pártvezetés két okból is kitüntetett figyelemmel kísérte a magyarországi eseményeket. A desztalinizációt eddig sikeresen elkerülő deji vezetésnek számolnia kellett az események ún. ideológiai következményeivel, másrészt pedig a romániai magyarokra kifejtett esetleges hatásával, a fegyveres lázadás Romániába, elsősorban Erdély magyarlakta részeire való átterjedésével. A pártvezetés ebből kifolyólag kitüntetett figyelemmel kísérte a budapesti eseményeket, megpróbált megfigyelni, kielemezni minden apró kis részletet.
Magyarországról kapott információk alapján a román pártvezetés azt a következtetést vonta le, hogy a magyarországi események Románia területi épségét is veszélyeztethetik. Valter Roman (a nagyváradi születésű Neulander Ernő), aki anyanyelvi szinten beszélt magyarul és kitűnően ismerte a budapesti közéletet, visszatérése után egy, november 2-án tartott KB ülésen megerősítette párttársaiban ezt a veszélyérzetet. Roman beszámolója azt jelezte, hogy a román csúcsvezetést már a forradalom napjaiban eluralta egyfajta fogadókészség minden, Erdélyre vonatkozó rémhírt illetően.
Az RMP-nek az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc jellegéről és annak a határokon túl kifejtett hatásáról leszűrt következtései hosszú ideig meghatározták Magyarország és az erdélyi magyarságról kialakított álláspontját.
A magyar forradalmárok iránt, az erdélyi magyar társadalom nagy többsége által táplált szimpátia és a forradalmi események és az azt megelőző folyamatok hatására aktiválódott erdélyi magyar értelmiségiek hozzáállása számos esetben kivívta magának a nemzetbiztonság szempontjából is veszélyes nacionalista vagy akár revizionista jelzőt.
A Securitate által 1957-ben kijelölt potenciális ellenségek listájára felkerült az ún. „magyar nacionalisták” csoport is és ugyanakkor a tömbmagyar területek is speciális megfigyelés alá kerültek. Ugyancsak 1956 után került sor a többségében magyarok által lakott területek informátorokkal való behálózása, a Securitate ottani működésnek tökéletesítésére.
1956 után a román titkosrendőrség és általában a politikai vezetés érzékenyebben reagált az ún. „magyar nacionalizmushoz” kapcsolódó kérdésekre. Annak ellenére, hogy az erdélyi magyar társadalom jelentős többségét érintő osztályharc során az osztályideológiára ellenséges elemek többsége teljesen eltűnt a döntéshozó vagy végrehajtó pozíciókból, a magyar nacionalizmus kérdése állandó témája volt, nem csak a belügyi munkának, hanem a politikai életnek is. Úgy is fogalmazhatunk az erdélyi magyarság ügye állambiztonsági kérdéssé vált.
Az új magyar kormány egy teljesen antinacionalista diskurzus alapján próbált berendezkedni és, 1956 után Magyarország egyfajta defenzív külpolitizálásra szorult, az első években arra kellett koncentrálnia, hogy megszilárdítsa belső hatalmát és újjáépítse külkapcsolatait. Ennek ellenére a román pártvezetés a Magyarországról átszüremlő hatásokban látta az ún. nacionalizmus probléma egyik fő okát.
A magyar forradalom utáni kedvező kül- és belpolitikai helyzetét a román pártvezetés arra próbálta kihasználni, hogy a saját szempontjából minél előnyösebben rendezze az ún. magyar ügyet. Belpolitikai szinten az ötvenes évek végén nagyfokú megtorló-tisztogató hadjáratot indított az összes, a pártvezetésre potenciálisan „veszélyes elemek” ellen, amelyből nem maradt ki az erdélyi magyarság sem. A letartóztatásokat, pereket, tisztogatásokat újabb lépések követték. Az eddig önálló státussal rendelkező, a nacionalizmus és szeparatizmus melegágyaként értékelt magyar kulturális intézmények jelentős hányadát felszámolták vagy hasonló román intézményekbe olvasztották be. A defenzívába kényszerült magyar külpolitikától pedig a román pártvezetés azt próbálta meg kisajtolni – sikeresen –, hogy elfogadja az eddig foganatosított, az erdélyi magyarságot érintő belpolitikai lépéseket, hogy a határokon túli magyarsággal való kapcsolattartást visszaterelje a hivatalos, a román fél által ellenőrzött és jóváhagyott keretek közé és mindezt szimbolikusan meg is jelenítse úgy a román és magyar közvélemény előtt, mint a szocialista táboron belül is.
A Kádár János vezette magyar pártküldöttség 1958-as romániai és Kállai Gyula 1959-es bukaresti látogatása híven tükrözi ezt az állapotot. Az 1958 februárjában lezajlott román-magyar találkozón az 1956-os események kerültek előtérbe, a magyarországi helyzet stabilizálásával kapcsolatos beszámolók, Románia segítségnyújtása, a nemzetközi helyzet értékelése.
A tárgyalás során a román fél különösebb problémákat nem vetett fel, a látogatást inkább saját kül- és belpolitikai pozíciói stabilitásának bizonyítására használta fel. Ilyen volt, pl. a két pártvezetés közös nyilatkozata, amely lényegében megerősítette a román fél számára előnyös politikai status quo-t. Ide sorolható, pl. a magyar fél azon kijelentése, hogy Magyarországnak nincsenek területi követelései Romániával szemben, vagy a magyar küldöttség erdélyi körútja is, amellyel a román fél a külvilág számára is bizonyíthatta, kül- és belpolitikai pozíciói a lehető legbiztosabb alapokon nyugszanak. A román pártvezetés, ráérezve a számára kedvező lehetőségekre határozott, megingathatatlannak tűnő állásponttal rendelkezett a magyar kérdést illetően.
Ez Kállai Gyula, az MSZMP PB titkára 1959-es bukaresti látogatása során ismét bebizonyosodott. A Kállaival tárgyaló román pártvezetők (Nicolae Ceauşescu, Vass Gizella, Leonte Răutu, Iosif Ardeleanu) alapos háttérmunkát igénylő felkészültséggel, helyzetismerettel lepték meg a magyar tárgyalófelet. A két ország kapcsolatát érintő összes kérdésben dominált a román nézőpont.
A budapesti román nagykövet beszámolóiból és a PB néhány ülésén elhangzottakból kiderült azonban, hogy a román pártvezetés Magyarországgal kapcsolatos aggodalmait az említett két találkozón elért diplomáciai sikerek sem szüntették meg.
Annak ellenére, hogy elismerték, a kádári vezetés számos, a román fél számára kielégítő lépést tett (kijelentette, pl., hogy Magyarországnak nincsenek területi igényei Romániával szemben, Magyarország gyakorlatilag elismerte a két egyetem összevonását is) úgy vélték, a magyarországi értelmiségi, kispolgári körökben, sőt a pártapparátus bizonyos szegmenseiben is románellenes, nacionalista légkör uralkodik.
A román félnek a Magyarországgal szemben tanúsított politikai hozzáállását Dej egyik 1959-es megjegyzése nagyon jól tükrözi. A román pártvezér a következő utasítást adta Pogăceanu nagykövetnek: „Nem szabad politikai vitába bocsátkoznod velük semmilyen kérdésben, sem a nemzetiségi politikát illetően, sem pedig a párt- és a kormánypolitikai kérdésekben.”
A trianoni határok békés eltüntetésén fáradoznak...” A hatvanas évek
Romániának a hatvanas évek második felében tapasztalható nagyon aktív külpolitikai szereplése és az ország belpolitikai életében bekövetkezett ideológiai fordulat nem eredményezett látványos javulást Magyarország és általában a magyarság megítélésében.
A magyar nacionalisták kérdése továbbra is külön hangsúlyt kapott a nemzeti érzésnek a hatvanas évek elejétől tapasztalható újszerű feléledésében is. A szocialista táboron belül „külön vizekre” evező Romániájában egyrészt megerősödött a hazafias érzés és ezzel párhuzamosan az attól való félelem is, hogy a különutas Románia pozícióit, lehetőségeit, sőt bizonyos esetekben akár területi integritását is veszélyeztetheti az esetleg a szovjetek által is támogatott magyar revizionizmus.
A Securitate központi és tartományi vezetőinek 1964-es megbeszéléséről készült jegyzőkönyvből kiderül, hogy a román állambiztonsági szervek komolyan számoltak az ún. „magyar nacionalizmus és irredentizmus” országhatárokon belüli tevékenységén túl, annak külföldön folytatott propaganda tevékenységéről is. A magyar nacionalizmus veszélyéről kialakult nézetet nem csak a belügyi szervek, hanem a legfelsőbb szintű pártvezetés is magáénak vallotta.
1960-ban egy a bukaresti magyar nagykövetségen adott fogadáson maga Mogyorós Sándor, az RMP PB-nek magyar származású tagja jelentette ki, hogy Magyarországon nem fordítanak kellő hangsúlyt a főleg 1956-ban jelentkező nacionalizmus és revizionizmus ellen. Mogyorós azt is kiemelte, hogy nem jó, ha a magyar hivatalnokoknak azt hangoztatják, hogy Magyarország szegény, kevés nyersanyaggal rendelkezik és, hogy Trianon miatt lettek ily szegények, mert az a reakciósok malmára hajtja a vizet.”
A magyar hivatalosságokat még nem vádolták azzal, hogy nyíltan támogatják románellenes megnyilvánulásokat, tehetetlenségüket, esetleges hallgatólagos beleegyezésüket viszont gyakran kiemelték. A román külpolitikai gondolkodás tehát továbbra is gyanakvóan szemlélte a magyarországi történéseket és a magyar külpolitika lépéseit. A magyar és román történelemszemlélet közötti markáns szemléleti eltérésből fakadó különbözőségek is gyakran eredményeztek nacionalista vádaskodást. Annak ellenére, hogy a történelem, mint a két nemzetfelfogás közötti szimbolikus csatatér inkább a nyolcvanas években jelentkezett markánsabban, a román pártvezetés kényesen vigyázott az általa elfogadott szemléletmóddal ellentmondó irányzatok, nézetek számbavételével és ellensúlyozásával. A Magyarországgal fenntartott kulturális kapcsolatok jelentős része is irredenta-nacionalista jelzőt kapott. A román pártvezetés továbbra is azt tartotta prioritásnak, hogy egyrészt a titkosszolgálati szervek igénybevételével hatékonyan fellépjen az általa nacionalistának bélyegzett magyarországi és romániai magyar nacionalista elemek ellen, másrészt továbbra is igyekezett minimalizálni, minél szűkebb mederbe terelni megakadályozzon minden olyan jellegű magyar közeledést, amely a kétoldalú (tudományos, tömegszervezeti, kulturális stb.) kapcsolatok elmélyítését, kiszélesítését célozta meg. „Bizonyos magyar körökben nagyon erősen jelentkeztek föderalista tendenciák. Ez a magyar hegemónia kiterjesztését követi. A trianoni határok békés eltüntetésén fáradoznak, hogy ily módon nyersanyagforrásokhoz jussanak”, emeli ki a Magyarországról szóló politikai jelentés.
Az RKP KB 1971. júliusi plenáris ülésén Nicolae Ceauşescu hangzatos beszédet mondott el a politikai-ideológiai tevékenység és a párttagok marxista nevelésének feljavításáról, amely később a „júliusi tézisek” néven vonult be a köztudatba. A „júliusi tézisek” és azok hosszú távú kihatásai érzékelhető töréspontot okoztak. A Dej-korszak végén és a Ceauşescu-időszak elején tapasztalható részleges nyitást egy újabb ideológiai szigor váltotta fel, amelynek gyakorlatba ültetése és alkalmazása a későbbiekben (hangsúlyosabban a hetvenes évek végétől) egyre súlyosabban érintette az egész román társadalmat. A társadalmi, gazdasági és politikai reformokat ily módon elutasító pártvezetés merev ideológiai szigorral kezelte az összes bel- és külpolitikai reakciót.
A különutas politikát továbbra is külpolitiaki dogmaként kezelő pártvezetés szocialista táboron belüli megítélése semmit sem javult. A KGST törekvéseit továbbra sem támogatta, sőt a teljes elutasítás jegyei is megmutatkoztak. Az egyre rosszabodó belpolitikai helyzet miatt az eddig sikeresnek nevezhető Nyugattal szembeni külpolitika is fokozatosan csődöt mondott. Az ország külpolitikai elszigetelődést a Harmadik Világ országai felé történő nyitással próbálta kompenzálni.
A hetvenes évek közepétől a rendszer működésének logikájában beállt változások (a reformok elutasítása, a merev dogmatikus irányvonal térhódítása, a személyi kultusz erősödése) újabb bizalmatlansági krízist eredményeztek a pártvezetésben. A belügyi szervek a politikai fordulatokat nyíltan vagy burkoltan, esetleg potenciálisan ellenző személyek, csoportok, közösségek személyében újabb célpontokat találtak. A pártvezetés és személyesen a Ceauşescu részéről megnyilvánuló bizalmatlanság új dimenzióba helyezte a magyar kérdés kezelését is.
Az ötvenes évek közepétől a nacionalistának, revizionistának tekintett magyar célszemélyek, csoportok (egyház, különböző értelmiségiek) képezték a belügy szervek megfigyelő munkájának fő célpontjait. Az általános bizalmatlanság növekedése közepette a potenciálisan megbízhatatlan elemek közé soroltak olyan értelmiségieket is, akik eddig (főleg a hatvanas évek végén) szocializációjuk, kulturális politikai tevékenységük révén is élvezték a pártszervek bizalmát (Domokos Géza, Huszár Sándor, Sütő András).
Újra a Securitate célkeresztjébe kerültek azok a magyar értelmiségiek is, akiket hazaárulás és kémkedés hamis vádjával elítéltek aztán a hatvanas években részben rehabilitáltak (Balogh Edgár, Demeter János). Amíg a hatvanas években a magyar pártvezetés szerepét a román fél abban látta, hogy szemet huny a román fél számára elfogadhatatlan megnyilvánulások fölött, addig a hetvenes évek közepétől szándékos és irányított beavatkozással vádolta.
Domokos esetében, pl. a hetvenes évek közepén a magyar nagykövetség embereivel való bizalmas kapcsolat és az erdélyi körútjain kifejtett a „a társadalmi rend ellen kifejtett propaganda” volt.
A romániai magyarsággal szemben tanúsított diszkriminatív politika kettős mozgást váltott ki. Egyrészt világossá tette az integrációban eddig hívő romániai magyar elit számára is, hogy mindennél nagyobb szüksége van Magyarország közbenjárására. Másrszt pedig a magyar pártvezetés is belátta, hogy a kétoldalú kapcsolatok elmélyítését erőltető politikája nem eredményes. Kádár az 1972-es román-magyar találkozón továbbra is a kétoldalú kapcsolatok elmélyítését, a konzulátus felállítását szorgalmazta, de már felvetette a kisebbségi kérdést is. A román fél taktikája változatlan maradt, igyekezett megnyugtató, ugyanakkor kitérő válaszokat adni. Az ideológiailag egyre merevebb pártvezetés legitimációját szolgáló új tézisek, a pártnak a nemzeti társadalmi felszabadításért vívott küzdelméről, az idegen elnyomás elleni felszabadító harcról, megjelenése Erdély és Magyarország esetében akár burkolt utalásként is értelmezhetőek.
A magyarországi vagy a nyugati magyar média érdeklődését a romániai magyarság helyzete iránt és annak kritikai megítélését szintén nacionalista és államellenes megnyilvánulásként értékelte a román államvédelmi hatóság. „Az utóbbi években néhány magyar újságíró és szökevény a horthysta propagandát teljese újjáélesztve sajtókampányba kezdett országunk ellen a magyar kisebbség állítólagos üldözése ürügyén. De mindez valójában Erdélyre vonatkozó revizionista kampánycélokat szolgál.”
A nyolcvanas évektől egyre inkább elszietelődő Ceauşescu-vezetés már nyíltan kinyivánított magyar- és Magyarország ellenes álláspontját. Az erdélyi magyarság ügyének megsegítésében aktiválódott magyar pártvezetében és értelmiségiekben nyílt ellenséget véltek felfedezni.
Az 1965 utáni időszakra vonatkozóan a magyar állam számlájára négy pontban fogalmazódtak meg vádak: a történelmi tények tudatos meghamisítása, az egyház és az írók nacionalista propagandára való felhasználása, a nyugati magyar emigráció revizionista szellemben történő megszervezése, államilag irányított propaganda megszervezése az USA-ban és Nyugaton.
Novák Csaba Zoltán
1975-ben született Nyárádszeredában. Középiskolai tanulmányait a székelyudvarhelyi Benedek Eelek Tanítóképzőben végezte. 2002-ben történelem szakos oklevelet szerzett, majd 2002-2003 között mesteri képzésen vett részt a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen. 2004-től doktori tanulmányokat folytat a Román Akadémia Nicolae Iorga Történettudományi Intézetében Bukarestben. Jelenleg a Román Akadémia Gheorghe Şincai Társadalomtudományi Kutatóintézet munkatársa Marosvásárhelyen. Kutatási területe: nemzetiségpolitika Romániában a 20. sz. második felében, román-magyar kapcsolatok, Kelet-Európa története, baloldaliság, rendszerváltás 1989. Fontosabb publikációk:
Raport final. (A romániai kommunizmust elemző Tismăneanu Bizottság jelentése) társszerző Fejezetek Marosvásárhely új- és legújabb kori történetéből. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2007. társszerkesztő Aranykorszak? A Ceausescu-rendszer magyarságpolitikája 1965-1974. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2010.
Rendszerváltás és politikai átmenet Marosvásárhelyen 1945-1948. In: Marosvásárhely új és legújabb kori történetéből. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2007.
„A nyitás éve”, 1968. A romániai magyar értelmiségiek találkozója Nicolae Ceausescuval. Múltunk 2008/2. 229-266. pp.
A román külpolitikai gondolkodás magyarságképe 1956 után. Limes, 3-4/2008. 52-68. pp.
A romániai magyar kisebbség helyzete. Petru Groza politikájának magyar támogatása. In. Kisebbségi magyar közösségek a 20. században. Budapest, 2008. 204-210. pp.
A Brezsnyev doktrína és a szovjet nemzetiségpolitikai fordulat kelet-közép-európai következményei. In. Kisebbségi magyar közösségek a 20. században. Budapest, 2008. 274- 278. pp.
Revoluţia din decembrie 1989 în judeţele Harghita, Covasna şi Mureş. Clio 1989, 2008/2. Bucureşti. 48-59. pp.
Udvarhely vagy Csíkszereda? Harc a megyeszékhelyért. (Egy csíkszeredai küldöttség Nicolae Ceauşescunal 1968-ban). Székelyföld, 2008/július.
Anul posibilităţilor? 1968 în România şi problema naţională. In: Partide politice şi minorităţile naţionale din România în secolul XX. 4. Techno Media, Sibiu, 2009. 299-319. pp. Politica naţională a PCR la sfârşitul anilor ’60 la începutul deceniulul următor. In: Minoritatea Maghiară în perioada comunistă.” Institutul pentru Studierea Problemelor Minorităţii Naţionale, Cluj-Napoca, 2009.
Impactul reformei administrative don 1968 asupra politicii faţă de minoritatea maghiară. In: Minoritatea Maghiară în perioada comunistă.” Institutul pentru Studierea Problemelor Minorităţii Naţionale, Cluj-Napoca, 2009.
Faţă în faţă. Întâlnirea dintre conducerea de partid şi elita intelectuală maghiară din România la 28 iunie 1968. Anuarul Institului de Istorie „Nicolae Iorga”. A Székelyföld és az 1968-as közigazgatási reform. Székelyföld, 8/2010, 91-111. pp.
În slujba naţiunii şi a partidului. Dubla identitate a unui activist maghiar. Exemplul lui Janos Fazekas. Partide politice şi minorităţi naţionale din România în secolul XX., Techno Media, Sibiu, 2010, 316-329. pp. Trasindex.ro

Magyar helységnévtábla jelent meg Kolozsváron
Az ismeretlenek által létrehozott Most-Acum csoport magyar–német nyelvű helységnévtáblát helyezett ki Kolozsvár Torda felőli bejáratához – közölte a Maszol.ro portál.
A szabad nyelvhasználatért küzdő csoport szombaton az egyik közösségi portálon felvételt is közölt a román nyelvű Cluj Napoca helységnévtábla alá kihelyezett magyar Kolozsvár és német Klausenburg feliratról.
A Maszol.ro a csoport közleményét idézve közölte, az akcióval Kolozsvár többnemzetiségű jellegére kívánják ráirányítani a figyelmet, és bátorítani szeretnék a kolozsvári polgárok szabad anyanyelvhasználatát. „Úgy gondoljuk, hogy a Kolozsváron élő 49 ezer magyarnak ugyanaz a tisztelet jár, mint a románságnak, és ehhez kell igazítani nyelvi környezetünket is. A szász eredetű Klausenburg megnevezés feltüntetésével pedig városunk multikulturális történelmi hagyományai előtt tisztelgünk” – írja közleményében a Most csoport. Emlékeztetnek arra, hogy a jelenlegi törvények lehetővé teszik hivatalos többnyelvű helységnévtáblák kihelyezését.
Arra kérik a helyi elöljárókat, cseréltessék le a jelenlegi egynyelvű helységnévtáblákat a város hagyományaihoz, jelenéhez és jövőjéhez méltó, háromnyelvű táblákra. „A Most mozgalom magyar és román nemzetiségű tagjai a nemzetek közötti egyenrangú partnerség előmozdítása érdekében a jövőben is törekedni fognak a többnyelvűség ösztönzésére. Tevékenységünket civilként, a politikától távol maradva, békés eszközökkel kívánjuk folytatni” – idézte a mozgalom bemutatkozó közleményét a kolozsvári portál.
MTI. Erdély.ma

Turulmadaras emlékművet avattak a Partiumban
A partiumi Hegyközpályi református templomának kertjében turulmadaras emlékművet avattak szombaton a második világháborúban elesett kilenc helyi áldozat emlékére.
A szoboravatás ünnepi istentisztelettel kezdődött a zsúfolásig megtelt templomban, ahol Katona János lelkész hirdetett igét. A reformátusok himnuszának kezdősorát – Tebenned bíztunk eleitől fogva! – ismételte többször, hangsúlyozva azt, hogy a magyarság többször kényszerült – reménytelen helyzetből is – újrakezdeni az életet, mint ahogy Hegyközpályi is. A falu 1685-ben, a török időkben elpusztult, ám egy maroknyi lakos megmenekült és visszatért, s Lipót császár alapító levelének köszönhetően újból felépítették a templomot, majd a többi épületet.
A 70 évvel ezelőtt elesett hegyközpályi hősöknek most állítanak méltó emléket, köszönhetően a református egyházközségnek – hangzott el a rendezvényen. Az emlékmű tetején elhelyezett turulmadarat egy határon túli hívő adományozta, aki nevének titokban tartását kérte.
Somogyi Lajos polgármester köszöntötte Kriza Ákost (Fidesz-KDNP), Miskolc, Berényi Andrást (Fidesz-KDNP), Hosszúpályi és Kovács Kálmánt (független), Zsáka polgármesterét.
Ünnepi beszédükben Cseke Attila és Szabó Ödön, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség parlamenti képviselői hangsúlyozták: a romániai magyar közösség mindenkire számít a megmaradás érdekében.
MTI. Erdély.ma

Igényekre odafigyelő Csűrszínház
A hétvégén került megrendezésre a mikházi Csűrszínházi Egyesület idei évadjának legjelentősebb mozzanata, a Csűrszínházi Napok. A szervezők idén kevesebb, de tartalmasabb eseményt tartalmazó programcsomaggal jelentkeztek.
Pénteken délután a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub tagjainak munkáiból nyílt fényképkiállítás az iskolában. Both Gyula elnök elmondta: Nyárádremete községet ábrázoló, főleg tavalyi és 2012-es fotókat akasztottak a falakra, de vannak olyanok is, amelyeket a tárlat napjának reggelén készítettek a művészek. Ezek a képek nemcsak a táj, hanem az emberek révén próbálják bemutatni a Nyárádmentét. Vajda György fotós szerint is az volt a cél, hogy a figyelmet ráirányítsák a Bekecs környéki értékekre. A csűrszínházi rendezvénysorozat immár kamaszkorba lépett, tizenkét éves, amit minden körülmény között vállalni és folytatni kell, mert ez a vidék megérdemli, hogy a figyelem középpontjába kerüljön.
Hithűség vagy boldogság?
A Széllyes Sándor Csűrszínház idei első színházi előadása Tamási Áron Vitéz lélek című darabja volt péntek este, a hit és hűség drámájának nevezett álomvilági kép. A telt házas előadáson főleg marosvásárhelyi, szovátai és nyárádszeredai nézők voltak. Egyikük, a szovátai Bocskai Vince szobászművész lapunknak elmondta: régen látta ezt a darabot, egész más feldolgozásban, szerinte kitűnően alakítottak a hétvégén a színészek.
Ugyancsak pénteken Székely János Dózsa című monodrámáját adta elő Sebestyén Aba, szombaton a Mentor Kiadó mutatta be a Székelyföld című lap munkatársainak jelenlétében Székely Szabó Zoltán legújabb, Végtelen farsang című kötetét. A soproni Petőfi Színház Katona Imre A zuhanás második pillanata című darabjával jelentkezett, míg este a Csíki Játékszín a Napsugár fiúkat mutatta be. Vasárnap délelőtt a marosvásárhelyi Artecotur színjátszó társulat Alice Tükörországban című mesejátékát adta elő, amelynek célközönsége természetesen a gyerekek voltak.
Csoportosították a programokat
A tizenkettedik csűrszínházi évadban igyekeztek visszafogni magukat, mert az elmúlt két évben „túlszerveztek”, ezért idén megpróbálták csoportosítani a programokat a közönség számára – mondta érdeklődésünkre a szervezők nevében Szélyes Ferenc, a Csűrszínházi Egyesület elnöke. A Csűrszínházi Napok után július végén A vihar című Shakespeare-darab kerül bemutatásra, és a napokban meglepetésként a nyári programba bekapcsolódott a Szentegyházi Gyermekfilharmónia, és eljön Marosvásárhelyről a Bányavakság is. Augusztus közepén ismét megrendezik a Római Napot, amely idén középkori résszel gazdagodik, a kolostor udvarán állítják fel a középkori, reneszánsz sarkot. Szeptemberben pedig gasztronómiai és gazdanappal zárják az évadot. Így minden korosztály ízlését kielégítik: kortárs dráma, hagyományos és modern színjátszás, népi kultúra, képkiállítás egyaránt szerepel a kínálatban.
Gligor Róbert László. Székelyhon.ro

Találkozó és búcsú
Öt Madaras nevet viselő település találkozóját tartják a hétvégén Csíkmadarason. A kilencedik Madarasok találkozójára Kunmadarasról, Mezőmadarasról, Bácsmadarasról és Backamadarasról több mint kétszázan érkeztek a házigazda Csíkmadarasra.
„2006-ban született egy együttműködési megállapodás az öt község között. Ennek alapján minden évben az egyik település vendégül látja a Madarasokat és ez képezi a Madarasok találkozóját. Minden alkalommal megtartjuk a dísztanácsülést, ezen elhangzanak az elmúlt egy évben történtek. Ilyenkor szögezzük le azt is, hogy a következő évben hol fogunk találkozni, és minden évben alá szoktunk írni egy szándéknyilatkozatot, amellyel továbbra is fenntartjuk az elmúlt időszakban keretszerződésekben megfogalmazott pontokat, gondolatokat” – magyarázta Bíró László, Csíkmadaras polgármestere.
Míg a pénteki nap főként a sportesemények kerültek előtérbe, szombaton többnyire kulturális programokon vehettek részt a vendégek és a helybéliek. A helyi kulturotthonban a történelmi szimbólumokról hallhattak előadást, majd ezt követően gyermeklakodalmat tartottak. Az esemény külön érdekessége volt, hogy a menyasszony csíkmadarasi, a vőlegény pedig Backamadarasról érkezett. „Ezzel az volt a cél, hogy jobban betekinthessünk egymás szokásaiba, mert hiába, hogy szomszédos megyében lakunk, a népszokásaink különbözőek. Ez így van rendjén, ettől szép. Most a hagyományos felvonulást, amelyet minden településen meg szoktak szervezni, összekapcsoltuk a gyermeklakodalommal” – mondta el Bíró Éva főszervező. A leánykikérésnek Blága Borbála portája adott otthont, a községen végigvonuló vőlegény mögé a vendég községek képviselői násznépként csatlakoztak. A leánykikérés backamadarasi, a búcsúztatás csíkmadarasi szokás szerint történt, majd a „násznép” a központi parkban közös tánccal ünnepelte az ifjú párt. A gyermeklakodalom után a települések bemutatkozó műsorait lehetett megtekinteni. Az estet Vikidál Gyula koncertje és szabadtéri buli zárta, melyhez a zenét a Crisis Band biztosította.
A Madarasok találkozója lehetőséget biztosít arra, hogy különböző kapcsolatok szülessenek a községek lakói között – véli a polgármester. Jövőben Kunmadarason tartják a találkozót.
Szent Péter és Pál ünnepén, vasárnap a település egyházi ünnepét ülik. Reggel hét órakor a madarasi fúvószenekar ébresztette a falu népét. Fél egytől kezdődik a búcsús szentmise, majd délután hét órakor könyvbemutatót tartanak a helyi kultúrotthonban. Az este nyolc órától kezdődő nótaesten a Csíkmadarasi Népi Zenekar közreműködésével fellép Koós Éva, Buta Árpád, Kádár Zsolt és Petres Tibor nótaénekes.
Péter Beáta. Székelyhon.ro

Mikor lesz itthon a román zászló?
Lehet bármilyen vonatkozású és nemzeti ünnep, román vagy magyar egyre megy az, valaki, vagy valakik mindig alkalmas pillanatnak vélik, hogy finomul vagy durván, de belecsípjenek az erdélyi magyarság fenekébe.
Azért, hogy ne legyen nyugodt a magyar percet sem, érezze, hogy éber szemek figyelik, suhogjon a feje fölött a korbács, ha kell bőrébe, hasítson, hogy féljen, rettegjen akkor is, ha nem ad okot a megtorlásra, mert csak így ajánlatos bánni velük. („Să se ştie de frică!") Rettegjen minket!
Sokat gondolkodtam azon, honnan eredhet ez, az otromba praktika, talán fanariota örökség? „Nincs rosszabb a világon, mint gyáva, tehetetlen ember igáslova lenni – tartja egy székely közmondás." Mert a gyáva, tehetetlen ember pánikrohamában a legkegyetlenebb.
Mircea Duşa szerint „a román zászlónak Székelyföldön is otthon kell lennie”. Íme a román zászló napján Mircea Duşa mint egy nemzeti hős megvédi a román zászló becsületét, mert lévén nagy veszélyben Székelyföld ellenséges területén!
Egyben burkolt célzás arra, hogy a szóban forgó nemzeti jelképet kötelesek lennénk elfogadni, magunkévá tenni vagy tiszta szívből szeretni. Habár Duşa úr az erdélyi magyarság szakértője, bátorkodom én magam röviden jellemezni a román nemzeti lobogó és a székelység viszonyát: mi a román zászlót megtűrjük, a béke érdekében kényszerből tiszteljük, de mint az önök ellenségei (az önök verziója szerint) nem érezzük magunkénak.
De toleranciánkkal még így is jóval önök fölött állunk! Mert megtűrik-e önök a mi székely zászlónkat, legalább annyira, mint mi az önökét? Tisztelik-e nemzeti szimbólumainkat, bár annyira mint mi? Hogy lehet ön az erdélyi magyarság szakértője, amikor nem is ismer bennünket? Ön közöttünk élt bizonyos ideig de nem velünk, mert ha ismerne tudná, hogy befogadó türelmes emberek vagyunk, egy bizonyos pontig! Az önök őseit befogadtuk, de nemzeti szimbólumaikat nem bírjuk befogadni. A sajátunkat viszont szívünkben hordozzuk, és ezek között van a zászlónk is.
A székely és magyar zászló tehát a szívünkben van otthon, és ezért nem lehet az a román trikolór otthona is. És ezért is nincs „otthon” Székelyföldön a román zászló, mert mi más nemzet vagyunk, azok, akik önöket befogadták! Önök pedig, hálájuk jeléül másodrangú állampolgárként, ami még rosszabb ellenségként kezelnek.
Minket nemzeti ünnepeink megünneplésére nem a töltött káposzta, fasírt, tokány és babfőzelék csábít, hanem fejlett nemzeti öntudatunk belső ösztöne hajt, amivel önök még jelenleg nem rendelkeznek. Most próbálják mesterségesen beültetni a románokba.
Ez a magyarázata annak, hogy minden évben változatlanul óvakodnak nemzeti ünnepeinktől, mert az említett érzelmek és tolerancia hiányában nem bírnak minket megérteni. Ehhez önök fel kell nőjenek, és nem vonom kétségbe, hogy idővel fel is fognak nőni. Önöknek is át kell élniük egy fejlődési szakaszt sok-sok csalódással, fájdalommal, küzdelemmel és az egymásra találás örömével, valamint saját valódi történelmük ismeretével.
Ha csak az önök számára jelent a román zászló „szuverenitást, függetlenséget és teljes Romániát”, akkor számunkra mit jelenthet? Már csak a logika szerint is szétdaraboltságot, elnyomást, függőséget és másodrendűséget jelent, és ezért is nem lehet otthon az önök lobogója a székelység szívében! A miniszter úr gyergyótölgyesi beszéde szerint – amelyet én a magyarok elleni meggondolatlan támadásnak és a velünk élő románok hergelésének minősítek – „a román hatóságoknak, civil szervezeteknek és iskoláknak is sokat kell még tenniük a nemzeti szimbólumok iránti tisztelet elmélyítéséért!” Itt én először is kizárnám az erőszakot, másod sorban pedig a kölcsönösséget is elvárnám. Különben olyan lenne a módszer, amilyent első Frigyes-Vilmos porosz király alkalmazott az alattvalóin, amikor is saját kezűleg vert végig az elmaradhatatlan nádpálcájával hátukon, közben így ordítozott:
– Szeressetek, parancsolom, hogy szeressetek, mert én vagyok a ti uralkodótok!
Lehet, hogy nem az én logikám szerint értelmezte a mondottakat, de igazat adok a miniszter úrnak. Ahhoz, hogy kapjunk valamit, előbb adnunk is kel: először is meg kell szüntetni a gyűlölet és az egymás iránti bizalmatlanság forrását, amely nagyobb részt a rosszul értelmezett, félremagyarázott, és legtöbb esetben tudatosan meghamisított történelem terjesztéséből fakad. A román népet informálni kell a történelmi időkben oly sokszor létkérdéssé vált román-magyar egymásra-utaltságáról, ami valószínűleg az elkövetkezendő időkben is fenn fog állni.
Romániának beláthatatlan és pótolhatatlan veszteségei származtak abból a sajnálatos esetből is, ahogy a szászokat eladták a kommunizmus éveiben, mint a barmokat. Majdnem végzetes késéssel fedezték fel a német-szász civilizáció és infrastruktúra lélegzetelállító szépségét, turistacsalogató különlegességét, és most kétségbeesetten, fűhöz-fához kapkodva próbálják megmenteni azt, mint az „ősrégi román kultúra emlékét!” A valós történelem megvilágításában minden túlzás nélkül el lehet gondolkodni azon, hogy a magyarok és a székelyek feltételezett hiányával talán ma nem is volna román nemzet, aki a trikolórt büszkén hordozza.
Egy ilyen forrás az is, ahogy Selejan-püspök úr lépten-nyomon megszegi a kereszténység második törvényét, amely így hangzik: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!”
Püspök úr, az Isten előtt minden ember egyforma, nincs magyar, vagy román, mert mi mindannyian a gyermekei vagyunk. Ezt ön nagyon jól tudja, mivel egy bibliát olvasunk. Miért gyűlöli ön a magyart, miért vét a törvény ellen? És miért viszi bűnbe a híveit is azzal, hogy gyűlöletet sugall nekik a magyarok ellen? Esténként milyen lelkiismerettel hajtja álomra fejét? Ne tőlünk féljen, hanem a Jóistentől, minket ki tud játszani de Őt nem, és a számonkérés pillanata bármikor bekövetkezhet! Gondolja, hogy a túlvilágon majd megveregetik a vállát, amiért két nemzetet összeugrasztott? Tegye ön azt, amire papi palástja kötelezi, lépjen Krisztus Urunk nyomdokába, hirdesse az igét, a szeretetet, a megbocsátást, az eljövendő örök életet, segítsen a rászorultakon. Gyógyítsa meg a lelkibetegeket, adja át nekik a szentlelket, úgy ahogy Krisztus mondta: „Ingyen kaptátok, ingyen adjátok!”
Mi bizakodó emberek vagyunk, azt gondoljuk, hogy egymás kölcsönös elismerésével és elfogadásával többre mennénk, mint az állandó, véget nem érő háborúskodással. Ha béke lesz, megnyugvás és kölcsönös tisztelet, talán a román lobogó is itthon tudna lenni Hargita és Kovászna megyében, mert ha szívünkben nincs is hely számára de, van itt terület elég, és mi elférnénk tőle. Ne akarjanak az urak mindenképpen békétlenséget és háborút, mert ez mindkét fél számára veszteség lenne, csupán arányaikban különböznének.
Sebők Mihály. Erdély.ma

Közvitára bocsátja az RMDSZ az autonómiastatútumot
Az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökeinek e hétre tervezett egyeztetése után közvitára bocsátják a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó RMDSZ-es törvénytervezetet – mondta el vasárnap az MTI-nek Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke Magyarfenesen egy szoborpark megnyitóján vett részt, ekkor válaszolt az újságírók aktuálpolitikai kérdéseire is. „Miután megkapjuk a Magyar Polgári Párt javaslatait, mi is elemezzük ezeket, de azután rögtön fel fog kerülni az RMDSZ honlapjára a tervezet” – jelezte Kelemen Hunor. A miniszterelnök-helyettes hozzátette, a törvénytervezet mellett az RMDSZ alkotmánymódosító javaslatait is nyilvánosságra hozzák.
„Egyértelmű, hogy a mostani alkotmányos keretek közé nem fér be az autonómiatervezetnek az a változata, amely számunkra elfogadható lenne” – mondta Kelemen. Hozzátette, az alkotmánymódosító elképzelések nem fognak nagymértékben különbözni azoktól az elvektől, amelyeket a szövetség már korábban is ismertetett. Ez tartalmazni fogja az RMDSZ regionális elképzeléseit, és a dél-tirolihoz hasonló régión belüli autonóm alrégió kialakításával kapcsolatos gondolatait.
Újságírói kérdésre, hogy tartható-e még a szövetségnek az az ígérete, miszerint a jelenlegi parlamenti ülésszakban benyújtják a törvényt, Kelemen kijelentette, nincs jelentősége annak, mikor nyújtják be. Hozzátette, a parlament titkársága az ülésszakok közötti nyári szünetben is dolgozik, ebben az időszakban is iktattatni lehet a törvénytervezetet.
Mint ismeretes, az RMDSZ 2013 májusában tartott csíkszeredai kongresszusán döntött arról, hogy törvénytervezetet nyújt be Székelyföld területi autonómiájáról. Kelemen Hunor előbb 2013 végére, majd 2014. január végére ígérte a tervezet közvitára bocsátását, hogy egyhónapos nyilvános vita után a tervezetet még a nyári szünet előtt benyújthassák a parlamentben.
A törvénytervezet alakulását az is befolyásolta, hogy az RMDSZ márciusban belépett a bukaresti kormányba, Erdélyben pedig politikai együttműködési megállapodást kötött a Magyar Polgári Párttal, mely beleszólási jogot kért és kapott a törvénytervezet megszövegezésébe.
Mint ismeretes, a román média a székelyföldi területi autonómia követelését rendszerint olyan „csaliként” mutatja be, amelyet a magyar pártok csupán a választási kampányokban vesznek elő, hogy megszerezzék vele a magyarság szavazatait. A parlamentben az RMDSZ belső ellenzékéhez tartozó képviselők nyújtottak be két alkalommal autonómiatervezetet. Ezeket azonban a szövetség vezetése nem támogatta, a parlament pedig vita nélkül elutasította. Székelyhon.ro

Csiky-kert: jöhetnek az egyetemisták
A Babes-Bolyai Tudományegyetem Gyergyószentmiklósi Kihelyezett Tagozatán nem szűnnek meg szakok, alapképzésre és mesterire egyaránt lehet iratkozni július 14-18. között. A bejutást viszont idéntől új tényezők is befolyásolják.
Dr. Dombay István egyetemi adjunktus, a BBTE kihelyezett tagozatok intézetének igazgatója, a gyergyószentmiklósi egyetem vezetője tájékoztatott a beiratkozás részleteiről. Július 14–18. között 9-től 13 óráig lehet jelentkezni a Csiky-kerti egyetem titkárságán. A szükséges iratok listája megtalálható a kihelyezett tagozat honlapján.
Fontos tudni, hogy nemcsak beiratkozásra, felvételire is sor kerül. Az alapképzés esetén egy, a weboldalról letölthető szándéknyilatkozatot kell kitölteni, olyan kérdésekre válaszolva, melyek által felmérhető a jelentkezők általános műveltsége és célja ezen egyetem elvégzésével. „Nem kell tankönyvből tanulni, olyan válaszokra kell felelni, mint: mi az, hogy földrajz, mit fed a turizmus és a turizmusföldrajz, mit szeretne kezdeni tudásával, ha elvégzi az egyetemet. Azt szeretnénk kivédeni, hogy ne a félév végén jöjjön rá a diák, nem ilyen szakon akar tanulni, hanem legyen fogalma arról, mit választott, mire számíthat” – tájékoztatott Dombay.
Az adott válaszokra nem kap jegyet a jelentkező, a hallgatók besorolása az érettségi vizsga eredménye alapján történik száz százalékban. A magyar tagozaton 20 ingyenes és 80 tandíjas hely van, román tagozaton 10 ingyenes és 74 tandíjas. A tandíj összege ezúttal is 2400 lej egy évre, amit négy részletben fizethet ki a hallgató.
Az alapképzés keretében mód van továbbra is a pedagógiai modul felvételére, sikeres vizsgákat követően, aki ezen oklevél birtokában van, V-X. osztályos diákokat taníthat földrajzra. Érvényessége viszont korlátozott: a diplomaszerzéstől számított három éven belül el kell kezdeni az oktatást. A diploma aktiválásához akár helyettesi állás is megfelel, és mindössze fél éves tanítás is elegendő. A mesteri képzésre, az ökoturizmus és fenntartható fejlesztés szakra 25 ingyenes és 25 tandíjas hely van, ugyanennyi a tandíj, a jelentkezők viszont egy tudásfelmérő interjún is részt kell vegyenek július 21-én. „Ez egy tudásszint-felmérés ökoturizmusról, környezetvédelemről, az alapképzésen elsajátított ismeretekből kell számot adni. Ez teszi ki a felvételi jegy ötven százalékát, és ugyanennyit nyom a latban az államvizsga dolgozatra kapott jegy.”
A végleges eredmények ismertetésére július 30-án kerül sor, ekkor kell elfoglalniuk helyüket is egy űrlap kitöltésével.
Az intézményvezető elmondta, az a tény, hogy ősztől megszűnik a BBTE néhány szaka, nem érinti a gyergyószentmiklósi tagozatot és általánosan a földrajz kart, a besztercei, zilahi, máramarosszigeti tagozatokat sem.
Hogy miért érdemes a gyergyószentmiklósi egyetemet választani? Dombai több érvvel válaszolt e kérdésre: „Kis közösség van itt, kétszáz hallgató. Ez közvetlenséget eredményez, a tanárt emberként is megismerik, a kommunikáció nem fogadóórákon történik, hanem naponta találkozunk, megbeszélhetünk magánjellegű problémákat is. Előny az is, hogy a jól működő diákszövetség számos programot szervez, Gyergyó környékén számtalan kirándulási lehetőség is adott. Kilencezer fölötti kötet van a könyvtárunkban, elismert tanárkollégákkal dolgozunk, minden lehetőség adott itt a tanulásra. Nem kell elfelejteni, hogy az albérletárak sem mérhetők a nagyobb városokéhoz, mert ennek a tagozatnak a céljai közé tartozik, hogy a székelyföldi, szerényebb anyagi lehetőségekkel rendelkező fiatalok is továbbtanulhassanak. Ugyanakkor nem részletkérdés az sem, hogy kapcsolataink révén számos lehetőség van cserediák-kapcsolatra, külföldi szakgyakorlatra, külföldi diákmunkára.”
Balázs Katalin. Székelyhon.ro

Széllyes Sándorra emlékeztek Mikházán
A Csűrszínházi Napok záróakkordjaként a népdal csendült fel Mikházán: kilenc mikrotérség énekesei hozták el kincseiket a második alkalommal megrendezett Széllyes Sándor népdalvetélkedőre.
A sokak által ismert Széllyes Sándor egykori mókamesterre, népdalénekesre emlékezve Mikházára sereglettek az énekesek, hisz az emlékezést nem is tudják másutt elképzelni, mint ahonnan Sándor bácsi elindult meghódítani a világot: Kínától Kanadáig is eljutott és székely kultúránk igazi nagykövete volt. Emlékére immár második alkalommal szervezett népdalvetélkedő megnyitóján Barabási Attila, a szervező Maros Művészegyüttes igazgatója elmondta: fontos, hogy a néptánc, népzene, népdal része legyen az életünknek, megerősítse nemzeti létünket, továbbá alkalmat kell teremteni az éneklésre. Csíky Csaba, a hétvégi verseny zsűrijének elnöke kifejtette: a tavalyi megmérettetés folytatásaként egyfajta anyanyelvi vetélkedő ez, és akkor, amikor egyes népek népdalaikat keresik, nekünk csak éltetni kell a mieinket.
Megnyíltak a kincsesbányák
A vetélkedőre a Kis- és Nagy Küküllő, a Nyárád, a Maros alsó és felső folyásától és a Székely-Mezőségről egyaránt érkeztek a népdalénekesek, és már az első dal Kodály nyárádmenti gyűjtéséből csendült fel. Ezután tizennyolcan adtak munkát a Csíky Csaba, Kásler Magda, Kacsó Ildikó, Török Viola, Kilyén Ilka alkotta zsűrinek, a közel három órás műsort pedig a marosvásárhelyi Napsugár néptáncegyüttes fellépései gazdagították. A gyerekek korcsoportjában Aszalos Hilda és Veress Kincső dicséretben részesült, a legjobbaknak pedig Gálfalvi Evelin, Berekméri Réka és Lénárt Imelda bizonyult. A felnőttek között Aszalos Erika, Pál Imola és Baróti Debora nyerte el leginkább a pontozók tetszését, Veress Orsolya dicséretet érdemelt. A többi énekes a szép helyezésért kapott oklevelet.
A második osztályos csittszentiványi Gálfalvi Evelin számára jó érzés volt a legjobbak között lenni, és nem is kellett sokat készülnie, hiszen sok népdalt ismer, amelyeket Bartha Ilona tanítónővel közösen tanulnak, énekelnek. A nyárádszeredai Aszalos Erika első alkalommal jelentkezett be a vetélkedőre ismerősei biztatására, mivel nagyon szeret énekelni. Lánykora óta nem énekelt színpadon, ezért izgult, de egyben jó érzés is volt lányával együtt közönség elé lépni, hiszen együtt készültek, sokat tanultak egymástól – árulta el portálunknak.
Folytatnák és kiterjesztenék
A verseny végén Csíky Csaba kifejtette: a mikházi azoknak a a népdalvetélkedőknek a sorába tartozik, ahol az „aranybányáknak” nyílik lehetőségük továbbadniuk örökölt kincseiket. Jövőre viszont három korcsoportba osztják majd az énekeseket, hogy a gyerekek főleg gyerekdalt énekeljenek, ne pedig felnőtt behatásra olyan népdalokat, amelyek még nem állnak egészen közel hozzájuk. Vajda György kezdetben újságíróként kapcsolódott be a csűrszínházi munkába. Amikor az intézmény felvette Széllyes Sándor nevét, akkor született az ötlet, hogy az épület élővé váljon azáltal, hogy Sándor bácsit „megidézik” itt. Az Artecotur elnöke szerint elérték céljukat, hiszen jónéhány tehetséges fiatal előtt nyílt meg itt a lehetőség. Kásler Magda népdalénekes szerint minden fellépő a maga nemében egyedi, ezért igen nehéz rangsorolni, és éppen ezért a zsűri nem is ezt akarja, hanem jó tanácsokat adni, és van aki a tavalyi énekesek közül meg is fogadta azokat.
A Csűrszínházi Egyesület elnöke, Szélyes Ferenc érdemesnek és szükségesnek tartja a verseny folytatását, elsősorban a gyerekekért, mert ez olyan lehetőség, amely egyeseknek akár a jövőjét is jelentheti: az itt szerzett díj lendületet, kedvet ad nekik, hogy ezt érdemes csinálni. Barabási Attilától megtudtuk: Maros megye jól áll a néptánc tekintetében, de a népdal kissé háttérbe szorult, ezért ilyen alkalmak révén is fel kell zárkóztatni. Bár az idén egyelőre nem sikerült, jövőre a versenyt mindenképp ki szeretnék terjeszteni a Székelyföldre és a szórványra, hiszen Széllyes Sándort egész Erdély ismerte, szerette.
Gligor Róbert László. Székelyhon.ro

Kárpát-medencei fiatalok összefogása
Magyarországi, felvidéki és vajdasági ifjúsági szervezetek vezetői is kiállnak a székelyföldi autonómiatörekvések mellett.
Tőke Ervin, az Erdélyi Magyar Néppárt ifjúsági partnerszervezete, a Minta elnöke tegnapi közleményében tudatta: részt vettek a Fidesz ifjúsági szervezete, a Fidelitas nyári szabadegyetemén a mátrafüredi Sástón, és magukkal vitték az SZNT által szorgalmazott és több székelyföldi önkormányzat által elfogadott autonómiapárti petíciót. „Bíztunk abban, hogy az elnyeri a jelen lévő ifjúsági vezetők támogatását szerte a Kárpát-medencéből. És így is történt, kézjegyével látta el a dokumentumot Szegedinszki Krisztián a Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Fórum tanácstagjaként, Nagy Richárd önkormányzati képviselő a Magyar Közösség Pártja Ifjúsági Csoport nevében és Kurucz Dániel, a budapesti Fidelitas nemzetpolitikai munkacsoportjának vezetőjeként” – áll a közleményben. A Minta ugyanakkor reményét fejezi ki, hogy a 153 székely önkormányzat mindegyike elfogadja a határozatot. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Autonómiapárti határozatot fogadtak el
Székelyudvarhely és Csíkszereda önkormányzata is elfogadta a Székely Nemzeti Tanács által javasolt autonómiapárti határozatot.
A székelyudvarhelyi önkormányzati testület csütörtöki, a csíkszeredai pénteki ülésén nyilvánította ki, hogy a Székelyföld régióba akar tartozni, és többlethatásköröket kér a régió számára. Csíkszereda az első székelyföldi megyeszékhely, amely autonómiapárti határozatot fogad el. A tervezetet Veress Dávid RMDSZ-es önkormányzati képviselő, a Csíki Székely Tanács (az SZNT csíkszéki szervezete) elnöke és a Magyar Polgári Párt (MPP) képviselőcsoportja terjesztette be. Veress Dávid elmondta, hogy a testület egyhangúlag támogatta a kezdeményezést, azt még Traian Chindea, a kormányzó Szociáldemokrata Párt helyi képviselője is megszavazta, és a város jegyzője sem emelt ellene kifogást. "Ez üzenet a csíki polgármesterek felé is, hogy ők is tűzzék napirendre a kérdést. Nem várhatjuk, hogy helyettünk mások mondják el: mit akarunk" – nyilatkozta Veress Dávid. Népújság (Marosvásárhely)

Klaus Johannis lett a PNL elnöke
A parlament épületében zajló kongresszuson Johannisnak egy kihívója volt Ioan Ghise személyében, de ő csak 144 szavazatot kapott, miközben Johannis pártelnökké választását 1334-en támogatták.
A liberálisok megszavazták azt is, hogy összeolvadnak a szintén ellenzéki Demokrata Liberális Párttal (PDL), amellyel várhatóan közös jelöltet állítanak a novemberi államelnök- választáson. A kongresszus nem döntötte el, hogy Johannist vagy a párt leköszönt elnökét, Crin Antonescut javasolják erre a tisztségre. Eredetileg erről is határozatot kellett volna elfogadniuk a küldötteknek, de kiderült, elég népes az a tábor is, amely Antonescut javasolná államelnökjelöltnek. Johannis ezért bejelentette, hogy még van idejük megvitatni ezt a kérdést, amelyről a párt egy szűkebb testülete fog határozni. A kongresszuson azt is megszavazták, hogy kilépnek az európai liberálisok frakciójából az Európai Parlamentben, és az Európai Néppártba (EPP) iratkoznak. Népújság (Marosvásárhely)

Románból az idén is "elvetették a sulykot"
A szülők a dolgozatok újraértékelését kérik
Pénteken hozták nyilvánosságra a nyolcadik osztályos diákok képességvizsgájának az eredményeit, a végső általános közzététele hétfőre várható. Az eredmények valamivel gyengébbek voltak, mint az elmúlt évben.
A kisérettségire állt 159.953 tanulóból 113.250-en értek el ötösön fölüli átlagot a két, illetve három tantárgyból, ami a tanulók 70,8 százalékát jelenti. 46.703 vizsgázó diák (29,25 %) ötös átlag alatt teljesített. Megyénkben az eredmények gyengébbek az országos átlagnál, mivel a diákok 68 százaléka ért el átmenő jegyet. A többségében magyarok lakta megyékben ennél is alacsonyabb az 5-ös fölötti médiák száma, elsősorban a román tételsor miatt. Ami a román szülőket is felháborította, s a szülői bizottságok országos szövetsége beadvánnyal fordult a tanügyminiszterhez és a román dolgozatok újraértékelését kérték, továbbá annak a pedagógusnak a leváltását, aki a tételsort összeállította. Véleményük szerint a tételsor összeállítója nem vette figyelembe a tantervet és az iskolai valóságot (realitatea din scolile romanesti). A bukaresti 99-es számú iskola román szakos tanárnője nyílt levélben kért elnézést tanítványaitól, és mutatott rá, hogy Ion Minulescu szimbolista verse (Sorok az új évhez) középiskolai anyag, ami meghaladja egy nyolcadik osztályt végzett 14 éves gyermek képességeit. Stíluseszközökben viszont szegény, holott azok oktatása fontos részét képezte a nyolcadikos tananyagnak. A tanterv mindössze egy tanórát ír elő a véleményformálás tanítására, ennek ellenére ebből négy kérdés szerepelt a tételben. Sok egyéb kifogás mellett a bukaresti tanárnő szóvá teszi, hogy a II. tétel B pontjában kért fogalmazás, 80-150 szavas beszámoló arról, hogy mi történt egy kortárs íróval tartott iskolai találkozón, sem volt szerencsés választás, mivel a diákok nagy része nem ismeri még a kortárs (contemporan) szó jelentését sem, és soha nem vett részt író-olvasó találkozón. És még sorolhatnánk a kifogásokat, amelyek hatványozottan érvényesek a nemzetiségi iskolák végzettjeire. Az átlagos vagy annál gyengébb képességű magyar gyermekek számára nagyon nehéz, sőt érthetetlen, megközelíthetetlen volt a román feladat több pontja is.
Míg a tanárok szerint könnyű volt a matematika tételsor, a gyermekek azt kifogásolták, hogy a rajz és a szöveg nem talált, ahol négyzetnek látszott a rajz, a szövegben téglalap szerepel, s ahol téglalapot mutatott az ábra, a vizsgázótól négyzet kiszámítását kérték. A mértanfeladattal pedig sok közepes tanuló sem tudott megbirkózni.
A román tétellel kapcsolatos kifogásokat egyébként az eredmények is tükrözik. Országos szinten 4235 tanuló írt 10-est matematikából, románból viszont csak 583-an érték el a maximális jegyet. Országos szinten 219 diák ért el 10-es átlagot.
Megyénkben a vizsgázók 68,20 százaléka ért el ötösnél nagyobb jegyet románból, 70,25 százalékuk írt ötösön felüli dolgozatot matematikából – nyilatkozta a főtanfelügyelő. Öt színtízes általános volt megyei szinten, matematikából 95-en, románból 11-en írtak tízes dolgozatot.
Magyarból viszonylag jól teljesítettek a diákok, a tétel hozzáférhető volt, a mondattani elemzést kivéve, amelynél lehetett volna egy konkrétabb, könnyebben elemezhető mondat, és az egyébként érdekes Rejtő-szöveg is lehetett volna egy kicsit rövidebb.
A végleges eredmények közlése nyomán július 4-én kell a diákoknak feltüntetni, hogy melyik iskolákban szeretnének tovább tanulni. Érdemes minél több iskolát beírni, hogy ne maradjanak ki a besorolásból. A képességvizsgán elért eredmény a végleges jegy háromnegyedét, a négy általános iskolai év átlaga az egynegyedét jelenti. Annak a diáknak is kiszámítják az általánosát, aki nem érte el az ötöst a kisérettségin, s a végső átlag alapján sorolja be a számítógép a feltüntetett iskolák közül abba, ahol még van szabad hely.
A képességvizsgával kapcsolatosan az idén is több kifogás merült fel. Többen is felvetik, hogy nem egy felmérő alapján kellene a középiskolákba felvenni a tanulókat, helyesebb lenne visszavezetni a felvételi vizsgát, megadva a lehetőséget a középiskoláknak, hogy az általuk megszabott feltételek szerint válogassanak. Csakhogy a központosítás lebontását az oktatásügyben sokan nem akarják. Nem kellene figyelmen kívül hagyni, hogy közel ötvenezer diák nem érte el az ötös jegyet, és ha odaszámítjuk azokat is, akiket nem is engedtek kisérettségire állni, akkor ez a szám sokkal nagyobb lenne. Ettől függetlenül az illetékesek a tudás tárgyilagos felmérésére a bekamerázott osztálytermekben látják az egyedüli megoldást, ami immár harmadik éve működik. Az egyéb fontos részletek figyelmen kívül maradnak. És milyen alapon várják el a maximális teljesítményt a diákoktól, ha évről évre megismétlődnek az ideihez hasonló bakik? És lépni kellene már a magyar diákok románoktatásának ügyében is!
(bodolai) Népújság (Marosvásárhely)

Követésre méltó kezdeményezés Nagyiratoson
Megható megemlékezés a világháborús hősökről
Az első világháború kirobbantásáról emlékeztek meg szombaton délután Nagyiratoson, az RMDSZ helybeli szervezete és a római katolikus egyházközség közös rendezvényén. A falu bejáratánál álló emlékkeresztet Jézus Krisztus megfeszítésének évfordulóján, 1933-ban emelte a helyi római katolikus közösség. Az eseményre a keresztet, illetve annak környékét is példásan rendbe tették.
Papp Attila polgármester a településnek a rendszerváltás óta első ilyen jellegű megemlékezését a világháborút elindító szarajevói merénylet évfordulójára időzítette. A község lakosságából szép számmal, hatvannál többen vettek részt, köztük többen olyanok is, akiknek elődei a háború áldozatai között voltak. Ők virágot is hoztak.
A megemlékezés a Forray Népdalkör szolgálatával kezdődött. A ft. György Zoltán plébános celebrálta szertartáson az első világháborúban a településről elesett negyven férfi áldozatvállalásáról beszélt. Mint kifejtette, valamennyien tették a hazával szembeni kötelességüket, hittek abban, hogy szolgálatukkal hasznára válnak az egész nemzetnek, annak a közösségnek, amelyből származtak. Ezt követően felolvasta az emlékkeresztre erősített három márványlapon szereplő negyven személy nevét. Megemlítette: sokukról azt sem lehet tudni, hol van a végső nyughelyük. A Mindenható jóindulatát kérte, hogy mindnyájan elnyerjék méltó jutalmukat a túlvilágon.
Megható pillanat volt, amikor Bartha Mária (Maris) az alkalomra írott versét olvasta fel.
A Szózat elhangzását követően Ujj János aradi helytörténész szólt a világháború kitöréséről, az azt követő több mint négy év véres csatáiról, amelyek annyi szenvedést hoztak az emberiségnek. És azokról az első és második világháborús emberáldozatokról, akiknek nem maradtak utódaik. „A leszármazottaik hiányoznak ma a nemzetiségi iskoláink padjaiból” – sommázta a következményeket.
Az emlékmű megáldását követően elhangzott nemzeti imánk, majd a nagyiratosi hívek nevében ft. György Zoltán plébános, az RMDSZ helybeli szervezete nevében Papp Attila polgármester, Barta Szabolcs községi tanácsos és Nagy Tivadar RMDSZ vezetőségi tag, míg a Forray Népdalkör nevében Nagy Melinda elnök és Búza Erzsébet koszorúzták az emlékművet, a továbbiakban a hősök leszármazottai is elhelyezték a kegyelet virágait.
Szép kezdeményezés volt, reméljük, hagyományteremtő szándékkal. Más magyarlakta településeken is követhetnék a nagyiratosiak példáját. Ahol a világháborús hősöknek még nem állítottak emlékművet, sürgősen tegyék meg, mert közösségépítő hatása mindenképp meghozza gyümölcsét.
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)

Szeben – Hungarikum Napok a kulturális értékek jegyében
A mindenkori magyar értékek, a hungarikumok kapták a főszerepet az ötödik nagyszebeni Hungarikum Napokon, amely az előző évekhez hasonlóan minden korosztály számára kínált programot.
A péntek délutáni szakmai találkozó a helyi értékek és a közművelődés fontosságára hívta fel a figyelmet, míg a nagyszebeni Astra Falumúzeumban helyet kapó szombati gulyásfőzőverseny és kézművesvásár kiváló szabadtéri programnak bizonyult a helyi és a térségbe látogató szemlélődők számára. A kisebbek sem unatkoztak, őket a sepsiszentgyörgyi Guzsalyas Alapítvány jurtájába várták. A kézművesvásáron idén ki is próbálhatták a gipszfestést, a szőnyegszövést, a fafaragást.
Serfőző Levente a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesületének elnöke, a rendezvény főszervezője elmondta: a rendezvény ugyan nem számít nemzetközinek, de az etnikumközi határokat sikerült átlépni az elmúlt években.
DÉZSI ILDIKÓ. Szabadság (Kolozsvár)

Kényelmetlen „nagy öregek” – Interjú Brassai Zsomborral
Alig valamivel több, mint egy éve áll az RMDSZ Maros megyei szervezetének élén Brassai Zsombor, mégis egyre gyakrabban merül fel a leváltásának lehetősége. A fiatal elnökkel főként azok elégedetlenkednek, akik 2013 tavaszán felkérték, hogy vállalja el a tisztséget. Brassai szerint a szervezet „nagy öregjei” főleg azt kifogásolják, hogy bizonyos kérdésekben nem egyeztet velük.
– Több mint egy éve vezeti a szövetség Maros megyei szervezetét, ez idő alatt azonban – hol halkabban, hol hangosabban – elég gyakran felmerült, hogy elveszíti a tisztséget. Mégis hogyan tud ilyen ellenszélben dolgozni?
– Maros megyében több politikai erőtényező is működik, ami lehet jó is, meg rossz is egy újonnan megválasztott RMDSZ-elnök számára. Nem túl kényelmes feladat erős egyéniségekkel dolgozni, ellenben komoly véleményformálókként lehet őket hasznosítani, sőt optimális esetben az általuk képviselt erőt össze lehetne hangolni, és egy sokkal hatékonyabb érdekképviseletet lehetne megvalósítani.
Belátom, hogy az utóbbi évek választási eredményei nem feltétlenül igazolják ezt a felvetést, de bízom abban, hogy előbb-utóbb mégiscsak sikerülni fog az összhang megteremtése. Ezért sem kifogásolom azt, hogy időnként össztűz alá kerülök. Egy jól kezelt konfliktus akár hasznos is lehet, hiszen előhozza a megoldásra váró gondokat vagy azokat a nézeteltéréseket, melyeket érdemes az ügy érdekében tisztázni.
– Diplomatikus választ adott, de úgy tűnik, Ön is tisztában van azzal, hogy eltávolítása nemcsak szóbeszéd...
– Valóban voltak olyan esetek, amikor hol kifogások, hol bizonyíték nélküli gyanúk merültek fel személyemmel vagy döntéseimmel kapcsolatban. Végül is nem baj, ezeket ki kell beszélni.
– Melyek a legsűrűbben emlegetett kifogások?
– Vannak idősebb politikuskollégák, akik több mint két évtizeden keresztül meghatározták a Maros megyei közéletet, és elvárják, hogy szorosabb és intenzívebb kapcsolatot ápoljak velük, gyakrabban kérjem ki a tanácsukat. Mindezt jogosnak tartom, sőt azt is meg tudom érteni, hogy felmerült bennük egyfajta gyanú, miszerint én mellőzném őket. Talán ezért is fokozottabban érzékenyek az olyan dolgokra, mint például arra, hogy hányszor beszélünk, hányszor egyeztetünk bizonyos kérdéskörökben.
Pedig szó sincs a mellőzésükről! Az RMDSZ megyei elnökének is fontos, hogy az ő tekintélyüket, tapasztalatukat és kapcsolatrendszerüket kihasználva, együttműködjön velük. Felmerült az is, hogy a nemzedékváltással egy időben irányváltás is történt, holott ez sem így van. Már csak azért sem, mert én idestova tizenhárom éve tagja vagyok a Maros megyei RMDSZ vezetőcsapatának. Persze bizonyos dolgokat az egyéniségemből fakadóan „újrahangoltam". Ez viszont még nem jelent irányváltást.
– Amikor a tavaly arról kérdeztem, hogy fiatal elnökként hogyan sikerül majd kézben tartani a szervezet nagy öregeit, rendkívül derűlátónak bizonyult.
– Dacára annak, hogy az utóbbi időben egyre több kritika és bírálat ér egyes idősebb kollégák részéről, azóta sem csökkent az optimizmusom. Meggyőződésem, hogy előbb-utóbb mindenki belátja, hogy nem ellenük ténykedek, hanem az engem megbízó közösségért dolgozom.
– Egy pillanatig sem merült fel önben, hogy valamelyik idősebb kolléga a megyei RMDSZ élén szeretné „levezetni" a parlamentben töltött közel negyed évszázad után, vagy netán utódjának szemelte ki az elnöki széket?
– Nem féltem a székemet annál is inkább, mert annak idején nem könyököltem érte. A korábbi megyei elnök, Kelemen Atilla – aki mellett hosszú időn keresztül ügyvezetőként dolgoztam – kért fel, hogy vállaljam a vezetői tisztséget. A közgyűlés majdnem teljes tagsága támogatott, így akár azt is mondhatnám, hogy az idősebb nemzedéktől kaptam ezt a megbízatást. Nem hinném, hogy alig valamivel több, mint egy év után valamelyik idősebb kollégában felmerülne, hogy tévedés volt rám bízni az RMDSZ gyeplőit.
– A tagság és a térség magyarsága is egyre sűrűbben ad hangot elégedetlenségének egy egészen más kérdéskörben. Ugyanis a közember még semmit nem érez, semmit nem lát az RMDSZ által kötött politikai egyezségekből.
– Ez a bírálat érthető. De ne feledkezzünk meg arról, hogy az elmúlt hónapok választási kampánnyal teltek el, amelyek magát a kormányzási folyamatot is fékezték, sőt esetenként szabotálták. Így az egyezség érvényesítése megyei szinten is sokkal korlátozottabbnak bizonyult. Ugyan túljutottunk az európai parlamenti megmérettetésen, de előttünk áll az államfőválasztás, ami a hazai politikai paletta, a tortaszelethez való hozzáférés átrendeződéséhez fog vezetni.
Ugyanakkor azt is figyelembe kell vennünk, hogy a kampány miatt az amúgy kristálytiszta magyar ügyekben is nehéz román partnereket találni. Különben meggyőződésem, hogy ez az egyre erősödő magyarellenesség, vagy legalábbis tartózkodás a magyar ügyektől, hogy finomabban fogalmazzak, csak a politikumra jellemző. Az tapasztalható, hogy a különböző oldalon álló román pártok attól tartanak, nehogy a magyar ügyek – amúgy elvárható és jogos – felkarolása miatt a másik fél árulónak kiáltsa ki őket.
Tudomásul kell vennünk, hogy kisebbségi kérdésben romániai politikai partnert ugyanolyan nehéz találni, mint a 90-es évek elején. Magyarán: újból csak magunkra számíthatunk. Ez egyfajta figyelemfelhívás is, ha a 2016-os választásokra gondolunk. Nem akarom az ördögöt festeni a falra, de lelki szemeim előtt látom azt a polarizált nagy román összefogást, melynek Maros megyében egyetlen célja lesz: a magyar politikai érdekképviselet „lenyomása".
– Ennek jegyében akár el is köszönhetünk az RMDSZ-nek beígért magyar prefektusi tisztségtől Maros megyében?
– Meggyőződésem, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) tartja magát a megállapodáshoz. Ugyanakkor a politika természetéhez tartozik az alkudozás is. Tekintettel a Maros megyei kollégák frusztrációira – vagyis, hogy pártjuk nem erőtényező sem a vásárhelyi, sem a megyei tanácsban –, el tudom képzelni, hogy előrukkolnak egy csereajánlattal. Nekünk elsősorban a magyarok a partnereink és a magyar ügy a legfontosabb, ezért nem zárkózunk el a jobb alternatíváktól.
– Ha már az RMDSZ elnöke is belátja, hogy csak önmagunkra számíthatunk, a Demokrata–Liberális Párttal (PDL) kötött marosvásárhelyi egyezség és Claudiu Maior alpolgármesteri megválasztásának támogatása nem számít afféle biankó csekknek?
– De igen. Egy olyan biankó csekknek, amit hamarosan számon kérünk. Mindannyian, akik úgy döntöttünk, hogy vásárhelyi szinten támogatjuk a demokrata-liberálisok ambícióit, tisztában vagyunk azzal, hogy ez egy kockázatos vállalkozás. Mint ahogy azzal is, hogy mind a megyei, mind a városi önkormányzatban a mi frakciónk a legerősebb, és ebből kifolyólag megkerülhetetlen. Ezt a partnereink is jól tudják, mégis fontos, hogy nyilvánvalóvá tegyük.
Úgy érzem, ez a pillanat elérkezett, itt az ideje a biankó csekk beváltásának. Már az elkövetkezendő napokban-hetekben számítunk a partnereink támogatására a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium újraindításában. Ez az iskolaügy egyben afféle mérföldkő lesz a politikai partnereinkkel való együttműködésben, melynek függvényében eldöntjük majd, hogyan tovább.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Összehoz a városünnep – Tízezrek a váradi Szent László Napokon
Ezúttal is több generáció gyűlt össze Nagyváradon, hogy együtt ünnepeljenek, nosztalgiázzanak és szórakozzanak a hétvégén immár másodjára megrendezett Szent László Napokon.
A Szent László Alapítvány által szervezett magyar fesztivál valódi kis „bulioázissá” változtatta át a Rhédey-kertet (Bălcescu park), ahol a sátrak árnyékában rég nem látott ismerősök köszöntötték egymást újra, kortól és nemzetiségtől függetlenül már koradélután javában „hangoltak” a pénteki blues-rock koncertekre.
Aznap ugyanis ritka vendégeket köszönthettek a nagyszínpadon: a város szülöttje, az Amerikai Egyesült Államokban is elismert A. G. Weinberger és a Magyarországról érkező basszusgitáros, a Hobo Blues Band és a P-Mobil egykori oszlopos tagja, Póka Egon lépett fel elsőként, hogy saját szerzeményekkel és közismert blues-dalok átdolgozásával csődítsék össze az eleinte még kóválygó tömeget.
Az emberek pedig lassan, de biztosan egyre közelebb húzódtak a színpadhoz, így mire a magyar rock-blues ikonikus nagyja, Deák Bill Gyula köszöntötte őket, már dinamikusabbnak hangzott a közös tapsolás.
Bill kapitány pedig korát meghazudtoló energiával sorra énekelte a csápoló közönség kedvenceit, az Édes otthontól a Rossz véren át a Hosszúlábú asszonyig több klasszikus nóta is felcsendült, de az István a király rockopera sámán-dalai sem hiányoztak és még egy Weinbergerékkel közös produkció is belefért a koncertbe, hogy aztán a Kőbánya blues-zal és egy „Hajrá magyarok! Hajrá Ferencváros!” felkiáltással záruljon a fellépés. A váradi bulit dicsérő kapitány energiája titkát is elárulta a Krónikának, a szívére mutatva közölte: az éneklése onnan jön.
Büszke váradiak
Már a Rhédey-kertben járva-kelve is sok, Váradról elszármazott arcot lehetett újra látni, ám szombat délben, a Moszkva Gardenben (volt Promesse-nyárikert) már kimondottan számukra rendeztek találkozót, és a legendás Metropol együttest a középpontba helyezve „idézték meg a múltat”.
„Ugyanaz a szellemiség köt össze minket, és ezt képviselte a zene, a Metropol” – mutatott rá Szilágyi Zsolt. Az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke szerint ugyanis a váradiak büszkék származásukra, és bárhová is kerüljenek a nagyvilágban, közös hullámhosszon vannak. Ő volt az, aki születésnapja alkalmából méltatta Boros Zoltánt, a román közszolgálati televízió volt zenei szerkesztőjét, aki a Metropol Groupról készült, Égig érhetne az ének című filmjét bemutatva és az egybegyűlt ős-Metropol-tagokat megszólaltatva hozta picit még közelebb egymáshoz az együttes köré fonódott baráti társaságot.
Emlékeztetett arra, hogy a ’70-es években a zeneszöveg rendre hátsó üzenetet is hordozott magában. „Többet éreztünk belőle” – magyarázta. A találkozó jó alkalom volt arra is, hogy Trifán Laci egyperceseiből is ízelítőt kapjon a közönség, de egy közös „rum dalra” is összeállt a hallgatóság, amely aztán egy Trifán-Weinberger blues-improvizációra ütötte a ritmust.
Kapocs és önbecsülés
Amint azt már a csütörtök esti megnyitón a főszervező Zatykó Gyula megfogalmazta, a Szent László Napok „az önbecsülésünk megerősítéséről szól”, híd és kapocs kell hogy legyen a Váradon élő más nemzetiségűek felé. Tőkés László európai parlamenti képviselő a Szent László Napok értékfelmutatását és a megmaradás üzenetét hangsúlyozta, míg Répás Zsuzsanna, Magyarország nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára szerint ez az ünnepség tükrözi azt hogy a váradi magyarok „otthon érzik magukat városukban, és be akarják lakni annak tereit, meg akarják mutatni magukat, megmutatni, hogy mennyien vannak, megmutatni, hogy milyenek.”
Hagyományok útján
A programok is erre utalnak, hiszen a kulturális kiállításoktól, a történelmi bemutatókon át a népi hagyományok átadásáig minden igényt kielégítő eseményt vonultattak fel a szervezők. „Jobb, mint a tavalyi” – mutatott rá lapunknak az egyik váradi hölgy, miközben épp a főzőversenyen látványkonyhát biztosító Andrea Mandara olasz mesterszakács standjánál állt sorban spagettiért.
Volt fogyasztó vendégük a magyaros ételeket készítő „amatőr” csapatoknak is, mint ahogyan a magyarországi Karosi Turul Hagyományőrző Íjász Egyesület ősi receptje is jól sikerült. A kalodában fotózkodók mellett az egyesület mongol típusú jurtája küszöbét is egymás után lépték át a lábbeliket kívül hagyó látogatók, hogy utána bent megismerkedhessenek a honfoglaláskori szokásokkal.
A hagyományok mentén haladva a színes viseletbe öltözött néptáncosok fellépése mellett a park kézművessétánya is tartogatott érdekességet, hiszen nem mindennapi élményt nyújtott például a kiaggatott ostorok látványa, vagy épp a szarufaragó- és üvegfújómesterek portékái.
Találkozhattunk Nagyvárad egyetlen kalapkészítőjével, Dorina Mornával is, aki a Krónikának elárulta, miután divatházban dolgozott, a bankszakmát cserélte fel a kalapkészítésre, amelyet még szomszédjától, Kovács nénitől tanult ki majd húsz évvel ezelőtt. Mindent kézzel készít és minden portékája egyedi, hiszen bevallása szerint még ha akarna se tudna két teljesen egyforma fejfedőt készíteni.
„A kalap mindig is divatos volt, de sajnos a mai rohanásban elmarad ez a kiegészítő, de az igazi hölgyek, akik imádnak öltözni, azoknak legalább öt kalapjuk van” – magyarázta. Elárulta, hogy épp a héten vár egy fiatalt a műhelyébe, aki fürdőruhájához rendelt három különböző fejfedőt, de sokat dolgozik külföldi megrendelésre is. Talán amiatt is, mert árait a több napos kézimunka ellenére is reálisan szabja meg, nem szeretné ugyanis, ha a „szűk pénztárca” akadálya lenne a klasszikus kiegészítő viselésének. A mesterségét kis unokája folytathatja, aki már most nagy lelkesedéssel segít a nagymamának.
Bőségzavar társszervezőkkel
Idén a fesztiválhoz csatlakozó társszervezők révén a tavalyinál is bővebb volt a programkínálat, a három nap alatt egymást váltották a különböző típusú események. A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem gyülekezete például elhívta a magyarországi írót, Kubiszyn Viktort, akivel drogokról, irodalomról, függőségekről, szenvedélyről és hitről beszélgettek.
„Ez olyan téma, amely valamilyen szinten mindenkit érint” – mutatott rá a házigazda, Ráksi Lajos református lelkész. A függőséget őszintén bemutató Drognapló és Foglaltház szerzője pedig belső késztetésnek érzi, hogy újra és újra, saját tapasztalatait megosztva próbáljon meg másoknak is segíteni. „Olyan témák, amelyekről folyamatosan érdemes beszélni” – magyarázta.
Számára mélypontok sorozata, hosszú folyamat vezetett ahhoz, hogy kilábaljon a kábítószer éveken át tartó fogságából. „A legszomorúbb az volt, amikor ráébredtem arra, hogy belülről halott vagyok” – emlékezett vissza. Rámutatott, hogy ebből csak segítséggel lehet felépülni. „A legtöbbet sorstársak, leállt anyagosok tudnak segíteni. A kulcsszó viszont a hitelesség, ez pedig emberfüggő, attól függ, hogy ki kit tud hitelesnek elfogadni” – magyarázta. Tapasztalata szerint a legnagyobb veszély abban rejlik, ha az ember „nincs rendben önmagával”, ezért azt üzeni, hogy „ismerjük meg magunkat, mert ha már van egy belső tudatosság, akkor másképp viszonyulunk a kábítószerhez”.
Hölgyek örömére
A Moszkva kávézó Rhédey-kertben felállított sátrában mutatkozott be a Nőileg című magazin is, amely székelyudvarhelyi kiadójából erdélyi témákat és erdélyi személyiségeket hivatott bemutatni. „Mutassuk meg, amink van. Azokat az értékes embereket, akik nap mint nap tesznek valamit a közösségükben a közösségükért, miközben mi nem tudunk róla” – magyarázta Sebestyén Kinga felelős kiadó.
Női magazin lévén, nyilván a tipikusan hölgyeknek szánt témák, a divat, a mozgás, a gasztronómia, a kultúra sem hiányzik a tartalomból, és úgy érzik, hogy ilyen típusú magazinra is van igény a hazai piacon. Ismertségük növelésén folyamatosan dolgoznak, de az eddigi viszszajelzések pozitívak. Ahogy az a váradi közönségtalálkozó közvetlen beszélgetésén is kiderül célközönségük örömmel fogadta a magazint.
Úgy fogalmaztak, hogy végre van valami, ami közelebb hozza Erdélyt, mert kicsit úgy érzik, hogy „Erdély szétszórt, nem tudunk eleget egymásról, és ez a lap kicsit közelebb hoz minket egymáshoz” – mutatott rá Sebestyén. Szintén főként a nőket célozta meg a szinte egy időben zajló irodalmi délután is, amelyen Ugron Zsolna Erdélyi mennyegző című könyvéről beszélgetett a szerzővel Orbán Viktorné Lévai Anikó és Monár-Bánffy Kata.
A Quimby is összeráz
Ezalatt a Magyarországról hozott régi típusú fajátékok környéke gyermekzsivajtól volt hangos, mások pedig a lacikonyhák árnyékában várták a szombat esti Quimby-koncertet, amely alatt már közösen skandálták a jól ismert alternatív rock banda nevét, és majd dúdolták Kiss Tiborral és a szokás szerint vaduló Varga Liviusszal együtt a slágereket.
A koncerten – amelyre zsúfolásig megtelt a nagyszínpad előtti küzdőtér – ezrek csápoltak a jellegzetes hangzású dalokra. Az újabb számok mellett olyan klasszikusok is felhangzottak, mint a Fekete L’amour, a Hoppá vagy az Autó egy szerpentinen, sőt – miután Kiss Tibor egy ideig „sztrájkolt”, és nem volt hajlandó a koncerteken elénekelni a Csík zenekar által alaposan áthangszerelt dalt, arra hivatkozva, hogy azt már „elvették” a Quimbytől – a koncert végi ráadásban a jól ismert, „érfelvágósan” melankolikus, lassú szám, a Most múlik pontosan is fölcsendült.
A magyar napok vasárnap este is zajlottak, de ahogy arra Tőkés László már a megnyitó alkalmával rámutatott: önerőből is folytatni kell a harcot a szabadságért, meg kell találni a megfelelő eszközöket, amelyek a szülőföldön való megmaradást és boldogulást garantálnak.
Vásárhelyi-Nyemec Réka. Krónika (Kolozsvár)

A megmaradás és a jövőépítés a feladatunk
A színházban csütörtökön este megtartott ünnepi műsorral vette kezdetét a II. Szent László Napok, amelyen fellépett Sebestyén Márta és a Cantemus gyermekkórus. A lovagkirály olyan történelmi személyiség, akire kötelességünk emlékezni, hangzott el a megnyitón.
A felszólalások sorát Zatykó Gyula főszervező kezdte meg, aki köszönetet mondott a rendezvény megvalósításában szerepet vállalóknak, valamint a városvezetőknek, akik idén partnerként járulnak hozzá a programhoz. „A Szent László Napok önbecslésünk megerősítéséről szól, a Nagyváradon élő más nemzetiségűek felé pedig híd és kapocs kell legyen” – hangsúlyozta Zatykó Gyula. Kiemelte: a rendezvény legfőbb feladata elérni azt, hogy a várost alapító, itt eltemetett Árpád-házi Szent László magyar király alakja mindenki számára természetes módon hozzátartozzon a város arculatához. A lovagkirály megkerülhetetlen alakja Nagyvárad múltjának, olyan történelmi személyiség, akire kötelességünk emlékezni. „Szent László magyar király minden vallásos emberé, minden magyar emberé, minden lovagias emberé. Akit bámulatra gerjeszt a hősiesség, aki szereti magyar hazáját, az mind tisztelettel tekint föl a hős Szent László magyar királyra” – idézte Zatykó Gyula a nagyváradi Jogakadémia első dékánjának, Hoványi Gyulának a szavait. A városalapító lovagkirály emlékének ápolása mellett a Nagyváradi Magyar Napok céljai között szerepel az önkéntesség, a környezettudatosság, valamint a jótékonykodás népszerűsítése is – mondta Zatykó Gyula.
Magyar városok
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt országos elnöke ünnepi köszöntőjében kifejtette: „Száz évvel ezelőtt az erdélyi és partiumi városok többsége, köztük a Partium fővárosaként emlegetett Nagyvárad is a magyar kultúra fellegvárai és a tudományosság laboratóriumai, az erdélyi identitás őrzői voltak. Trianon után városaink szellemiségét sok támadás érte, és amit nem tettek tönkre a két világháború közötti időszakban, majd az azt követő kommunizmus értékromboló évei alatt, azt napjainkban próbálják semmisé tenni. A Kolozsvári Magyar Napok nyomdokait követő Szent László Napok üzenete, hogy megvédjük bástyáinkat, felemelt fejjel küzdjünk a megmaradásért, hiszen értékteremtő közösség vagyunk” – fogalmazott a Néppárt elnöke. „Üzenetértéke van annak, hogy a váradiak ’magyar napokat’ szerveznek, és azt Szent László Napoknak nevezik. Az a legfőbb üzenete, hogy otthon érzik magukat városukban, és be akarják lakni annak tereit, meg akarják mutatni magukat, megmutatni, hogy mennyien vannak, megmutatni, hogy milyenek” – hangsúlyozta Répás Zsuzsanna, Magyarország nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára megnyitóbeszédében.
Elutasított kitüntetés
Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja elmondta: hármas céllal érkezett Nagyváradra, a Szent László Napokra. Az ünnepélyes megnyitón való részvétel mellett állami kitüntetést adott át Ujvárossy László grafikusnak, a Partiumi Keresztény Egyetem professzorának az Alkalmazott víziók elnevezésű jubileumi tárlaton. Kitüntetést szeretett volna átnyújtani Fejes Rudolf Anzelm premontrei apátnak is, aki azonban úgy érezte, hogy nem érdemli meg, mivel elmondása szerint kudarcot vallott a premontrei rend egykori gimnáziumának restitúciója ügyében. Magdó reményét fejezte ki, hogy Fejes Rudolf Anzelm a későbbiekben elfogadja a magyar állam kitüntetését. Úgy vélekedett: „nem mindig csak az eredményt kell értékelni, hanem néha a küzdelmet is”.
Hatékony eszközöket
Végül Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke szólalt fel. Köszöntőbeszédében a volt királyhágómelléki református püspök a múlt történéseit, küzdelmeit, tragédiáit is felelevenítve hangsúlyozta, hogy a jövőbe nézve kell cselekednünk – felelősséggel minden iránt, ami napjainkban emberi és nemzeti kihívásnak számít, a környezettudatos életviteltől az értékek megőrzésén át a gazdag örökség továbbadásáig. Felidézte a holokausztot, melynek során „a magyar zsidókat kiirtotta az idő gazul, és kiket nem irtottak ki, azokat eladtak kemény valutáért. A holokauszt hetvenedik évfordulóján őket is itt érezzük a nagyváradi magyarság körében, mert nagy gazdagságai voltak Nagyváradnak. Ugyanakkor hozzátesszük, hogy nem akarunk a zsidók sorsára jutni, és azért is érzem azt, hogy a Szent László Napoknak élő üzenete a megmaradás. Nem törődnek velünk eléggé Európában, nehezen tudjuk érvényre juttatni az érdekeinket, miközben minden brüsszeli csapból a multikulturalitás és a mások kultúrája iránti tisztelet folyik, ennek ellenére nagyon gyakran ügyet sem vetnek a nemzeti kisebbségi közösségekre, arra a negyven-ötven milliónyi európai polgárra, akik közé mi is tartozunk itt, Románia területén. Ezen is változtatni kell. (…) A Szent László Napok ennek az élni akarásának, a küzdelem vállalásának legyenek a bizonyságai. (…) Nekünk hatékony eszközöket kell találnunk arra, hogy Szent László városa ne süllyedjen el. És ez az eszköz az autonómia” – fogalmazott Tőkés László.

Ezt azért csináltuk, mert a vérünkben volt
Szombaton délben a Moszkva Gardenben rendezték meg a Nagyváradról elszármazottak találkozóját.
A Szent László Napok keretében megrendezett találkozó a legendás Metropol együttesre való emlékezés jegyében telt, hiszen az együttes zenéje által közvetített, a szabadságot idéző életérzés meghatározó jelentőségű volt a hetvenes-myolcvanas években Nagyváradon élő fiatalok számára. Az esemény moderátora Boros Zoltán televíziós műsorvezető, a Román Televízió magyar adásának egykori szerkesztője volt, akinek köszönhetően a nagyközönség is megismerhette a nagyváradi fiatalokból álló, akkoriban még teljesen ismeretlen együttest. A találkozón részleteket vetítettek le a Metropol filmből, illetve Boros Zoltán megszólaltatta mindazokat, akiknek valamilyen formában közük volt a Metropol együtteshez. Felszólalt többek között Mátza Gyula, az együttes szövegírója, továbbá Trifán László, az együttes egyik meghatározó tagja, valamint AG Weinberger gitáros is, aki 1984-88 között volt a Metropol tagja. Megemlékeztek a Metropol tragikusan fiatalon, autóbalesetben meghalt dobosára, Ráduly Bélára is. Az együttes lelkületéről, motivációjáról Trifán László vallott az egybegyűlteknek: „Ezt azért csináltuk, mert a vérünkben volt. Ha nem csináltuk volna, úgy éreztük volna, hogy valami bennünk maradt” – fogalmazott. A beszélgetés végén a Metropol egykori, az eseményen jelen lévő tagjai kiálltak a közönség elé, és előadták a Rum bluest, majd Trifán László AG Weibergerrel közösen adott elő egy blues improvizációt. Az esemény zárásaképpen Zatykó Gyula a Szent László Napok főszervezője szólt a megjelentekhez, megköszönve a Metropolnak az évtizedek alatt kifejtett munkásságát. Mint mondta, már csak azért is hálásak kell lennünk, mert „a Metropol együttes egy-két szeget bevert a kommunizmus koporsójába.”
Pap István. erdon.ro

A Tanyaszínházé a kisvárdai fődíj, Kötő József életműdíjat kapott
Az eredeti drámaértelmezésért és a kiváló együttes teljesítményért a Vajdasági Tanyaszínház Ilja próféta című előadása kapta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által felajánlott fődíjat a Magyar Színházak XXVI. Kisvárdai Fesztiválján.
A június 28-án, szombat este, a Művészetek Házában megtartott záróünnepségen a fődíjon kívül több díjat az Emberi Erőforrások Minisztériuma ajánlott fel, ezek közül életmű díjat vehetett át Kötő József színháztörténész és Mokos Attila, a Komáromi Jókai Színház művésze - tájékoztatták a szervezők vasárnap az MTI-t.
Az Emmi által adott, a legígéretesebb fiatal színész számára alapított Teplánszky Kati-díjban A halál nem bicikli és a Tapasztalt asszony című előadásokban nyújtott alakításaiért a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának művésze, Pámer Csilla részesült. A tárca másik díját megosztva a Vörös, A halál nem bicikli és a Tapasztalt asszony című előadásokban nyújtott alakításaiért G. Erdélyi Hermina, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának színművésze, valamint a Portugálban nyújtott alakításáért a Kassai Thália színház tagja, Lax Judit kapta.
Budapest Főváros Önkormányzata két díjat is felajánlott: a magas színvonalú rendezői, színészi és társulati munkájáért a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Hamlet című előadását díjazták, illetve elismerést kapott a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata és a Katona József Színház Vörös című produkciója a történelmi múlt drámai feldolgozásáért és a két társulat közös teljesítményéért.
Kisvárda díját megosztva a Vajdasági Tanyaszínház Ilja Próféta című előadásának díszletéért Boros Viktória, jelmezeiért pedig Janovics Erika vihette haza.
Kisvárda polgármesterének díját az Ember komédiája című előadás rendezéséért a Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház tagja, Táborosi Margaréta kapta, a közönség pedig az Újvidéki Színház A patkányok című előadását találta a legjobb produkciónak a színházi fesztiválon. maszol/MTI

Akkreditálták a Diplomácia és interkulturális tanulmányok magiszteri képzésünket!
Nemrég érkezett a hír, hogy pozitívan bírálta el új mesteri képzésünket az Akkreditációs Bizottság Bukarestben.
Június 19-20 között járt le a Diplomácia és interkulturális tanulmányok mesterképző indítását felmérő akkreditációs bizottság helyszíni látogatása. A helyszínen tapasztalt körülmények és feltételek eredményeképpen a bizottság akkreditálásra javasolta a mesteri szakot. A szakindítási kérelem pozitív elbírálásáról a Romániai Felsőoktatási Minőségbiztosítási Hatóság (ARACIS) június 25-i ülésén döntött. A képzés a Nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok szak keretében 2014 őszétől indul.
Korunk gazdasági és társadalmi folyamatai azt jelzik, hogy Európának is mindinkább szembe kell néznie a különböző, a térségben nem hagyományos kultúrák megjelenésével, és ennek a folyamatnak komoly kihatásai lesznek az EU belső építkezésére. Korunk eme kihívására próbál választ adni ez a teljes idejű szakirányú mesterképzés azáltal, hogy betekintést nyújt a kortárs diplomáciai gyakorlatba, hogy olyan szakemberek képzését tűzte ki célul, akik tudatosan kezelik a plurális társadalomban megjelenő értékek sokféleségét, nyitottak mások véleményének, kultúrájának megismerésére.
A hallgatók betekintést nyerhetnek a diplomáciai jog és a protokoll, az interkulturális kommunikáció és tárgyalások nyújtotta lehetőségekbe. Továbbá elmélyíthetik tudásukat a nemzetközi döntéshozatal, a geopolitika, a tárgyalástechnika stb. területén is.
Meghirdetett helyek száma: 6 tandíjmentes, 9 költség-hozzájárulásos Képzés időtartama, formája: 2 éves nappali képzés
Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – Természettudományi és Művészeti Kar, Kolozsvár. kv.sapientia.ro/hu/hirek

A bukaresti magyarok nyomában
Hézagpótló munka jelent meg románul a bukaresti magyarok történelmi útjáról a kezdetektől napjainkig Bucureştiul maghiar (A magyar Bukarest) címmel. Első kiadása 2011-ben, a második javított és bővített kiadása 2013-ban látott napvilágot. Szerzője, Hencz Hilda könyvtárosként kezdett foglalkozni évekkel ezelőtt a bukaresti magyar élettel. Hosszas, kitartó kutatásainak betetőzése ez a kötet, amellyel nagyanyja, Márkus Julianna emlékének adózik.
Korábbi kutatásainak összegzését a szerző olyan kötetekben tette le az asztalra, mint a Magyarok román világban című kétnyelvű (2009), majd a román nyelvű Bucureştiul maghiar című munka (2011), illetve a Bukaresti magyar időszaki kiadványok 1860–2010 című leíró sajtóbibliográfia (2011).
A Bucureştiul maghiar 2013-ban megjelent második, javított és bővített kiadása új köntösben látott napvilágot, borítóján Szathmáry Papp Károly fényképével. A kötet új alcímet is kapott: A bukaresti magyarok nyomában a kezdetektől napjainkig. A szerző terjedelmes bevezetőben tájékoztat a második kiadás megírásáról, tartalmi gazdagodásáról. Az átdolgozás folyamán figyelembe vette az első kiadáshoz fűzött megjegyzéseket, észrevételeket, kiegészítéseket, javaslatokat, így a könyvnek mintegy harmadát új adalékok alkotják. A könyv négy fejezetre tagolódik: az első a kezdetektől az első világháborúig terjedő időszakot, a második a két világháború közöttit, a harmadik a kommunista időszakot, a negyedik pedig az 1989 decembere utáni közel két és fél évtizedet taglalja. E korszakolás szerint mutatja be a szerző a bukaresti magyarok jogállapotában bekövetkezett változás következményeit: míg az első világháborúig idegen állampolgárokként tartották számon őket, az első világháború óta már román állampolgárok nemzeti kisebbségi sorsban. A kommunista pártállam keretében a hatalom árnyékában hol kedvezőbb, hol jogfosztott volt a helyzetük, az 1989 decembere utáni korszak kedvezőtlen kihatásai dacára a számbelileg és intézményeiben is apadó bukaresti magyarságnak volt elég ereje és akarata a túlélésre.
A könyv első fejezetének alapgondolata az a felismerés, hogy közösségi intézmények nélkül egyetlen közösség, így a szórványban élő magyarság sem őrizheti meg nemzetiségét, nyelvét, vallását. Ezeknek az intézményeknek a létrehozására és tevékenységére irányul a szerző figyelme. Adatok, tények sokaságára alapozva ismerteti a római katolikus és a protestáns felekezetek egyházépítő munkáját, templomok és iskolák létrehozását, társadalmi és művelődési egyesületek megalakítását és működtetését. Mindezt kiegészíti azoknak az értelmiségieknek a bemutatásával, akiknek eme intézmények megalakítása és irányítása a nevükhöz fűződik.
A szellemi élet gyarapodásaként mutatja be a bukaresti első magyar hírlapok, a képes kalendáriumok, az egyesületi értesítők, évkönyvek megjelenését. A szerző nagy érdeme, hogy felkutatott és közzétesz figyelmet érdemlő eseményeket, újabb adatokat, téves dátumokat pontosít, hiányos tényközléseket egészít ki. Forrásmunkákra hivatkozva megerősíti például, hogy Fekete József szobrászművész az alkotója a fővárosi Repülősök emlékművének. Tisztázza például a magyar műépítészek és építészmérnökök szerepét, akik középületek, szállodák, magánházak tervezése és kivitelezése révén járultak hozzá Bukarest városképének kialakításához. A magyar értelmiségiek szakok szerinti csoportosítása révén lehetővé teszi annak áttekintését, hogy a Bukarestbe került magyar orvosok, gyógyszerészek, mérnökök, festőművészek, ügyvédek, zenészek, közgazdászok, munkások milyen munkahelyeken dolgoztak; így tudjuk meg például azt, hogy milyen tisztségeket töltöttek be magyar gazdasági és pénzügyi szakemberek román és osztrák-magyar érdekeltségű vállalatok vezetőségében. Forrásmunkák révén mutatja be, hogy milyen anyagi és szellemi értékekkel gazdagították a magyar szakemberek saját közösségüket, miként járultak hozzá Bukarest fejlődéséhez, milyen ágazatokban és szolgáltatásokban helyezkedtek el a nagy számban idetelepült magyarok.
A szerző részletesen ír a református és főleg a katolikus egyház, valamint a felekezeti oktatás helyzetéről, hitéleti tevékenységéről. Beszámol a 20. század eleji önálló magyar egyházépítésről, a Bálinth János lelkészről szóló titkosszolgálati jelentésekről, a Cuza utcai katolikus templom és iskola létrejöttéről, részleteket ismertet Raymund Netzhammer püspök emlékiratából. Nem hallgatja el azokat a korabeli, idegen állampolgárokra és intézményekre vonatkozó hivatalos rendelkezéseket, amelyek meghatározták a már a 19. század közepén jelentkező magyarellenes előírásokat, intézkedéseket, és a korabeli román sajtó magyarok elleni rendszeres uszításait is ecseteli.
Mint ismeretes, gyökeresen megváltozott a bukaresti magyarság helyzete az első világháború után. Könyvében Hencz Hilda arra keres választ, hogy miként élte meg a bukaresti magyarság ezt a változást, miként hatott ki sorsa alakulására a nacionalista országvezetés szaporodó és szigorodó jogfosztó intézkedéssorozata. A szerző taglalja azokat a nagy erőfeszítéseket, amelyekkel a bukaresti magyarságnak sikerült életre keltenie a túléléshez szükséges közösségi intézményeit. Kimutatja, hogy a jogfosztó törvények dacára a túlélésre berendezkedett szórvány meg tudott maradni életképes közösségnek egyházában és társadalmi, művelődési egyesületeiben; elvesztette ugyan önálló katolikus egyházát, katolikus iskoláit, de megerősödött református egyháza, megőrizte magyar iskoláját, létrejöttek az anyanyelvet és kultúrát ápoló egyesületei. Mindezekre nagy szükség volt ahhoz, hogy ellensúlyozni lehessen az állandóan leselkedő asszimiláció veszélyét.
Újabb nagy megrázkódtatás volt a második bécsi döntés nyomán előállt helyzet. Ez tömeges visszatelepedéseket váltott ki, vagyonok elprédálását okozta, egyéni tragédiákhoz vezetett, szétzilált egy kialakult közösséget, intézményei betiltását, épületei zárolását vonta maga után. Alig maradt helyben magyar értelmiségi. Az itt maradottak helyzetét súlyosbította a felkorbácsolt magyargyűlölet, sokan még otthonukban is félve szólaltak meg magyarul. A háború nagy anyagi veszteségeket is okozott, közösségi épületek pusztultak el. Az 1944. augusztus 23-i fordulat a jobb élet reményét villantotta fel a sokat próbált bukaresti magyarok körében. Életük egyik biztató eseménye volt, hogy a lebontásra ítélt, de a háború kitörése miatt épen maradt református templomot újra birtokukba vehették, a megmaradt iskolaépületben pedig ősszel megkezdődhetett a tanítás Az új politikai-társadalmi körülmények között megalakult a Magyar Népi Szövetség helyi szervezete, beindult a román rádió magyar adása, megjelent az országos magyar napilap, megkezdődött a tevékenység a Zalomit utcai magyar házban. Mindezt egy újabb korszak nyitányaként taglalja könyvében Hencz Hilda.
Ezt az új korszakot a könyv harmadik fejezete tárja elénk A kommunizmus korszaka címmel. Ebben az időszakban az új hatalom felszámolta a hagyományos magyar közösségi intézményeket, fokozatosan elsorvasztotta az egyházak életét, céljai szolgálatába állította az iskolát, a közművelődést. Új magyar intézményeket hozott létre – lapszerkesztőségeket, könyvkiadói részlegeket, minisztériumi nemzetiségi igazgatóságokat, bővítette a rádió magyar szerkesztőségét. Ezek a későbbi évek folyamán újabbakkal bővültek (Kriterion Könyvkiadó, a Román Televízió magyar adása, A Hét c. hetilap stb.). Ezek működéséhez jelentős számú értelmiségit helyeztek Bukarestbe. Soha olyan sok magyar értelmiségi nem dolgozott a fővárosban, mint azokban az években. Számos erdélyi magyar író, költő, szerkesztő élt és alkotott itt, de szép számú képzőművész, zenész, sportoló is. Egyetemi oktatók tanítottak a felsőoktatásban, szakemberek munkálkodtak a tudományos kutató intézetekben, jelen voltak minisztériumokban, a felső pártszervekben. Szakmunkások, mérnökök, technikusok százai dolgoztak ipari vállalatokban, építkezéseken, szolgáltatásokban. Figyelmet érdemlő megállapítás, hogy bár számbelileg megnőtt a szórvány, társadalmi szerkezete pedig minőségileg javult az értelmiségi réteg gyarapodásával, mégsem alakulhatott ki közösségi élet, mert a hatalom nem engedélyezte magyar társadalmi, művelődési, szakmai egyesületek megalapítását. Csak az egyházak keretében zajlott erősen korlátozott közösségi élet és a Petőfi Művelődési Házban időnként élénkülő művelődési tevékenység. A lapok, a rádió, a tévé, a könyvkiadók szerkesztőségeinek bemutatásával, a társadalmi, felsőoktatási, tudományos, művészeti intézményekben dolgozó szakemberek számbavételével a szerző képet ad arról az értékmegőrző és -teremtő szellemi munkáról, amely ebben az időszakban Bukarestben kibontakozott.
Könyvének utolsó fejezete a bukaresti magyarság 1989 decembere utáni időszakát taglalja. Elemzésének sommás következtetése, hogy elkezdődött a szórvány gyorsuló leépülésének folyamata, amely végül is felszámolódásához vezet. Az okok között említi a magyarok számának nagymértékű csökkenését a hazatelepedések okán, az államilag támogatott intézmények megszűnését, a vállalatok csődjét, az építkezések leállását, a kutatóintézetek elsorvadását. A megfogyatkozott szórványnak sikerült ugyan újrateremtenie bizonyos közösségi intézményeket, megerősítenie egyházai életét, száma gyarapodott az RMDSZ parlamentben és államigazgatási intézményekben dolgozóival, ami viszont az elemző szerint nem ellensúlyozza a felgyorsult asszimilációt. A szerző érvelései, minősítései között óhatatlanul felbukkannak vitathatók, szubjektív fogantatásúak, személyiségek megítélésében, a helyi és országos problémák tárgyalásában aránytalanságok is tapasztalhatók, ez viszont semmit nem von le a kötet értékéből.
Hencz Hilda könyve gazdagon dokumentált, szakmai igényességgel összeállított, fényképekkel bőven illusztrált munka, amely terjedelmes bibliográfiát és névjegyzéket is tartalmaz. Recenzesei dr. Lucian Boia egyetemi tanár, dr. Mihai Chioveanu egyetemi docens. A kötet alapgondolata az anyanyelvben és nemzeti kultúrában való megmaradásért folytatott küzdelem a román állam magyarellenes törvényhozása és a folytonosan leselkedő asszimiláció ellenében. Legyen szabad válaszolnom az utolsó fejezet kérdőjeles alcímére: lesz-e még holnap? Igen, lesz magyar holnap Bukarestben. A történelem fondorlatai kiszámíthatatlanok.
Bántó István
* Hilda Hencz: Bucureştiul maghiar. Pe urmele a maghiarilor din Bucureşti de la începuturi până în prezent (A magyar Bukarest. A bukaresti magyarok nyomában a kezdetektől napjainkig – sz. m. ), Pro Universitaria Kiadó, Bukarest, 2013. Művelődés (Kolozsvár)

Anyanyelvű oktatásunk sarkalatos kérdései – Interjú Király András államtitkárral
Túl vagyunk egy tanéven, megtörténtek az ünnepélyes kicsengetések, a ballagások minden szinten. Azon viszont érdemes elgondolkozni, hogy anyanyelvű oktatásunkban előrelépést, stagnálást, netalán leépülést hozott-e a mögöttünk lévő időszak. A mérlegeléshez felkértük Király András oktatási államtitkárt.
Új oktatási törvény, dilemmákkal
– Államtitkár úr, hogy értékeli a mögöttünk lévő tanévet, illetve anyanyelvű oktatásunknak a helyzetét?
– Minden tanévkezdésnek vagy -zárásnak vannak olyan pillanatai, amikor az ember úgy érzi, valami olyan dolog fog történni, ami meghatározó lehet az oktatásban, főként a számunkra nagyon fontos, kisebbségi oktatásban. A Tanügy Minisztériumban eltöltött első éveim az új tanügyi törvény kialakításával teltek el, azzal a reménnyel, hogy lesz egy reform. Közben azonban rájöttünk: Romániában nagyon lassan forognak azok a bizonyos „malomkerekek”, amelyek még lassabban őrölnek. Most viszont, egy aránylag új miniszterrel úgy gondoltuk, hogy valami fel fog gyorsulni. Kettős érzése van az embernek: egyrészt úgy érzi, valami lassan elindult, kialakul. Amit szerettünk volna, az oktatás tartalmának a megváltoztatása, arra sor kerülhet, de sokkal lassabban, mint ahogyan az elvárható lenne.
A 2011-es tanügyi törvénybe szó szerint bevittük, hogy a kisebbségi nyelven történő oktatásban a román nyelv és irodalmat speciális tanterv alapján tanítják. Azóta eltelt néhány év, és most jutottunk oda, hogy az előkészítő, illetve az I. és II. osztályban specifikus tantervek alapján oktatják a román nyelvet és irodalmat. Abban reménykedem, hogy a 2015/2016-os tanévtől az V., illetve a IX. osztály az új tantervek alapján fog tanulni nemcsak román nyelvet, hanem minden tantárgyat. A nagyon rossz vizsgaeredmények miatt eljutottunk oda, hogy ne mindig a diákot vagy a pedagógust okoljuk, hanem nézzük meg, mi a tanterv.
Éppen ezért, a 2015/2016-os tanévtől új tantervek lesznek. Olyanok, amelyeket a 2011-es tanügyi törvény előír, ahol a vizsgáztatás az értelmezésre, az érthetőségre fog épülni. Vagyis az európai trend valósul meg, a vizsgafelmérések nem a kimondott anyagtudásra összpontosítanak, hanem az anyag érthetőségére, alkalmazhatóságára. Ha lassan is, de pozitív változás várható azzal együtt, hogy a pedagógustársadalom is elég merev ilyen tekintetben. Mert akiknek hosszú évtizedes pedagógus tapasztalatai vannak, megszoktak egy bizonyos munkaritmust, de a jól felkészült pedagógusok át tudnak majd állni. Az új tantervek mindenképp az oktatás hatékonyságát fogják serkenteni. Sokat vitatott kérdések a felmérések. A tanügyi törvényben benne van, hogy II., IV., VI., VIII. osztályokban periodikus felmérésekre kerül sor, amelyeket nem osztályoznak.
– Ha nem osztályoznak, miért van rájuk szükség?
– Aki megnézte az idei felmérő teszteket, amelyek nem a tananyagra épültek, láthatta, hogy a gyereknek fel kellett olvasnia egy szöveget, amiből magának kellett kiválasztania a helyes feleletet. Tehát érdekes, teljesen eltérő az eddigi gyakorlattól, de rájövünk belőle, hogy a másodikos gyermek lemaradt-e vagy előbb áll a tanulásban. Ugyanúgy, a IV. vagy a VI. osztályos is, ezért el tudjuk készíteni a tudásukról a szükséges tükörképet, ami alapján a diákot irányítani lehet szakiskola, esetleg valamilyen profilú líceum felé. Az összetett munka megerősíti a pedagógushivatást, csakhogy a juttatások terén nehezen tudunk eljutni a pedagógusmunka méltányos honorálásához.
– Tekintve, hogy nálunk teljesen szétverték a szakoktatást, aktuális lehet a kérdés: vannak-e elképzelések egy megalapozott szakmai tudást biztosító, piacorientált szakoktatás kiépítésére?
– Jogos a kérdés, amihez hozzátenném: a szakoktatás magát verte szét. A módot ugyanis, ahogy 2009-ben folyt a szakoktatás, azt értelmetlen volt megtartani. Mivel gyorsan nem lehetett újat kitalálni, megszüntették, ami nem volt jó megoldás, mert minden diák a líceumba került. Ennek viszont manapság isszuk meg a levét. Most született egy olyan döntés, miszerint a szakoktatás 3 éves, amiben az I. évben az elméleti oktatás 70%-ot tesz ki, II. évben fele-fele, majd az utolsó évben 70% az elméleti, a gyakorlati oktatáshoz viszonyítva. Ezzel elszakadtunk attól az elképzeléstől, miszerint minden iskolában műhelynek kell lennie. Most ott lehet szakiskolát létrehozni, ahol szaklíceum van. Ehhez mérten, a megfelelő profilokban lehet szakiskolai oktatást beindítani. Az iskolának meg kell szerveznie az elméleti oktatást, míg a gyakorlati rész oktatásához partnert kell keresnie. Ez a duális képzés. Előnyben vannak azok a települések, ahol praktizálni lehet. Vagyis működő vállalatokkal rendelkezik, ahol a diákok nem csupán praktizálhatnak, hanem a végzősökkel akár munkaszerződést is kötnek. Ha e lehetőségekkel jól tudunk sáfárkodni, a szakoktatásnak visszaadhatjuk a becsületét, ami oda fog vezetni, hogy a gimnáziumot végzett diákoknak egy része természetes módon szakiskolákban fog továbbtanulni, mert abban lát lehetőséget, de felnőtt szakképzés is folyik.
– Anyanyelven is történik szakoktatás bármilyen szakmában?
– Természetesen, igen.
– Az új oktatási törvény, az érettségi levezetésében hozott-e változást? – Valószínűleg lesz változtatás, jelenleg azonban 2009/2010 óta az érettségit úgy szervezik, hogy a szóbeli vizsgák elveszítették a jelentőségüket, mert csak az írásbeli vizsgáknak az eredménye számít, amitől nehezebb lett a vizsga. A régi rend szerint, a 6-os osztályzat az átmenő jegy. Eddig azért volt könnyebb, mert a szóbelin egyszerűbb volt jobb osztályzatot szerezni. A vizsgák tisztaságának a biztosítása érdekében bevezették a kamerás rendszert…
– Ez nincs zavaró hatással vizsgázókra, nem fokozza a stresszt?
– A kamerák tudatának eleinte bizonyára volt, de hát megszokták, a diák igazából nem is veszi figyelembe a kamerák létét.
– Az oktatási törvény módosulása, tankönyvkiadással is jár. Biztosított-e az anyanyelvű tankönyveknek a kiadása?
– A tanügyi törvénybe bevittük, hogy a kisebbségi oktatás számára az oktatás nyelvén lehet tankönyveket írni. 3 típusú tankönyvet lehet használni: a kisebbségek nyelvén írnak, lefordítják őket románból vagy behoznak az anyaországból. Utóbbiak főleg az anyanyelv tankönyvei vagy szakkönyvek, amelyeket a szakoktatásban használnak. Ezek, főleg kis létszámú nemzetiségeknél igen alacsony példányszámot, akár 70-80 tankönyvet is jelentenek egy oktatási évben egy-egy osztálynak. Mint minden törvény, ez is módszertanok alapján lett életbe léptetve, ezért a módszerét próbálták megváltoztatni. Az indítvány viszont mindig a kisebbségi államtitkárságra jutott, ezért folyamatosan visszautasítottuk a törvény módosítását szolgáló módszertant, ami olajozottá teszi a törvényt, nem változtathat a lényegén.
Ebben az évben eljutottunk oda, hogy a miniszter úr aláírta a módszertant a három típusú tankönyv használatára, csakhogy az általa aláírt jegyzékbe azt is beszúrta, hogy a kisebbségi nyelveken írt tankönyveket le kell fordítani románra. Sajnálatosnak tartom, amiért a kezdeményezők nem csatolták hozzá, hogy a rendelet nem vonatkozik az irodalom, a vallás vagy a zene tankönyvekre. Erre jött a felhördülés, mert példának okáért, az ukrán ábécés könyvet hogyan fordítják le románra, nem beszélve a magyarról, amiben ő, illetve ű betű is van, de a nyelv rendszere is egészen más.
Emiatt patthelyzet alakult ki, áll a tankönyv-nyomtatás, de nem csak azért, hanem a közbeszerzési versenytárgyalás helytelen meghirdetése miatt is. Ezek olyan dolgok, amelyek nem mennek jól a Minisztériumban, ezért a 2013/2014-es tanévben az I. osztálynak nem volt tankönyve. Ilyen még nem volt, mert ugye, új program van, kifutottak az időből. Remélhetőleg július 8-ig megszűnik a licittel kapcsolatos cirkusz, ezért az I., illetve a II. osztály megkaphatja az új tantervek alapján elkészített tankönyveket. Remélem, hogy a továbbiakban sikerül majd megértetni, ha másképp nem, hát politikailag kell ráhatni a kérdésre. Mert a kisebbségi oktatásban részt vevőknek szükségük van az illető kisebbségek nyelvein megírt tankönyvekre. Más kérdés, hogy találunk-e olyan szakértőket, akik e könyveket megírják.
Beiskolázásban tartjuk a szintet
– Megvannak-e a végleges eredményei a magyar nyelvű előkészítő osztályok beiskolázási adatainak? – Természetesen, mert az előkészítő osztályok beiskolázási időszaka lezárult. A magyar beiskolázási arány az általában valamivel magasabb, mint 10 ezer fő. Ez idén is megvan. Erre azért nem lehet pontos adatot mondani, mert a szülők számára adott a lehetőség az I. osztályba való beíratásra is. Lényeg, hogy nem esik a diáklétszámunk. Ez talán annak is köszönhető, hogy az RMDSZ-en kívül már sokan foglalkoznak a beiskolázással, tehát a magyarság jó részét megmozgatja, mert az oktatás az a terület kell hogy legyen, ami mindenki számára fontos, tehát közügynek számít.
– Milyen stádiumban van a MOGYE-ügy?
– Ott a magyar vezetőség lemondott, tehát maguk közül ki kellene jelölniük az új vezetőséget, de hát nem teszik, ezért a MOGYE-ügy patthelyzetben van, de szerintem ez annyira összetett dolog, hogy „megér egy külön misét”.
– El kell ismernünk, hogy az anyanyelvű oktatásunk sok helyen a magyar romák jelenlétén múlik, közülük azonban sokan lemorzsolódnak. Mit lehetne tenni az integrálásukért?
– Ez országos gond, ezért kisebbségi államtitkárként szoros kapcsolatban állok az Országos Roma Ügynökséggel. Az elmúlt héten Magyar Bálinttal találkoztam, aki Soros György megbízásából roma integráció ügyben kereste meg a Tanügy Minisztériumot és az Európai Integrációs Minisztériumot. Vannak roma szervezetek, amelyek kiállnak az integrálódás mellett, mások viszont külön roma iskolákat óhajtanak. Hogy ki, mennyit tesz az integrációért, megérne egy külön vitát, de szerintem elsősorban a romákat befogadó iskoláknak kell lépniük ez ügyben. Külön programokat kell szerveznünk a felzárkóztatásukhoz, ne zárjuk ki őket. A helyi tanácsoknak is bele kellene kapaszkodniuk minden olyan programba, amihez végül is finanszírozásra számíthatnak. Tehát a magyar romákkal kezdenünk kell valamit, mert nagyon sok helyen iskolafenntartókká váltak. A közeljövőben fogok tárgyalni a romaszervezetek vezetőivel, ezért megpróbálok valamilyen felzárkóztatási projekteket elhozni Arad megyébe is, a mi roma közösségeink felé.
Felújított iskolaépületek, kevés gyermek
– Mit lehet elmondani a régiónkbeli iskolaépületek felújításáról? – 2004–2008 között, amikor parlamenti képviselő voltam, került pénz iskolaépület felújításra, ezért aki komolyan akarta, fel is újíthatta azokat. Az is igaz, hogy egy román–magyar kormányközi egyezmény jóvoltából a dévai Téglás Gábor Líceum minden pénzt megkapott az építkezéshez, és Temesváron a Bartók Béla Líceum épületét is újra tudták építeni. Arad megyében szinte minden iskolaépületet fel tudtunk újítani, három kivétellel: az erdőhegyi, a pécskai 2-es iskolának a kisépülete, illetve a kisperegi iskolaépület felújításával vannak gondok.
A pécskaiak pénzt kaptak a kis sportteremre, csakhogy időközben leállt a pénzosztás. Az erdőhegyi és a kisperegi iskolák később kerültek be a támogatottak körébe. Most viszont, a Minisztérium költségvetésében már nincs iskola-felújítási keret, mivel az iskolák a helyi tanácsok, illetve a Vidékfejlesztési Minisztérium hatáskörébe kerültek. Ami az erdőhegyit illeti, a polgármesteri hivatal nem tud pályázni rá, mert a projektet nem ők indították el, de a polgármester megígérte, hogy a befejezéshez szükséges, mintegy 200 ezer lejt a helyi tanács finanszírozza. A kisperegi iskola felújítási projektjét a Nyugati Fejlesztési Régió dobta vissza, azért mert nem a polgármesteri hivatal szervezte a közbeszerzési eljárást, hanem a tanfelügyelőség. Tehát a mi iskoláink általában rendben vannak, ahova lehetett 2009-ig egy-egy sporttermet is építettünk.
Legnagyobb problémánk a gyermeklétszám. Éppen ezért örvendek, amiért Aradon elindult valami, amit oktatási stratégiának nevezünk. Azt életbe kell léptetnünk, csakhogy országos viszonylatban megváltoztak az opciók. Azáltal, hogy nagyvárosokban nagyon sok líceumunk van, azok elszívják a kerületi iskoláktól a gyerekeket. E tendencia óriási veszélyt rejteget. Ez Aradon is bebizonyosodott, ahol egy népes magyar közösség a mikelakai iskola nélkül maradt. Egyesek a gyereküket beviszik a központba, mások viszont román nyelvű iskolába íratják. Éppen ezért, az egykori kerületekben működött iskolák magyar tagozatai magukat számolhatják fel. Valamikor a `90-es években rossz döntés volt az I–XII. osztályos iskolacsoportoknak a létrehozása. Emiatt Arad kerületeiben csak az Aurel Vlaicu Általános Iskola magyar tagozata tartja magát, ezen kívül a Mosóczy-telepen, illetve Gájban működik még egy-egy vékony elemis tagozatunk. Hasonló helyzetbe ütközünk szinte minden nagyvárosban, ahol a nagy iskolacsoportok miatt megszűnnek a kerületi iskolák. Sok diákunk kimarad az anyanyelvű oktatásból.
– Az Arad megyei oktatási stratégia kivitelezhető-e vagy újra kell gondolni?
– A stratégia nem rossz, csakhogy gond a közösség és a szülők hozzáállása. Ha komolyan beszélünk a stratégiáról, meg kell néznünk Arad megye specifikumát, ami alapján iskolát kellene létrehozni Fazekasvarsándon, mert Borosjenő vagy Pankota jobb megoldás lehetne, de nincs tradíció, ezért ott már elemi iskolát sem lehet fenntartani. Ezeket az iskolákat nem az állam zárta be, hanem magunk számoltuk fel őket azzal, hogy valami oknál fogva a gyermekeinket a többségi oktatásba írattuk, vagy a pedagógus megunta az ingázást, ezért magára hagyta az iskolát, diákjai pedig lemorzsolódtak. Hasonló a helyzet a Körösközben, ahol négy iskolát működtetünk a magunk közösségeire épülve.
Azzal a veszéllyel tesszük, hogy összevont osztályok alakulnak, vagy ki tudjuk járni a létszám alatti működtetést. Ehelyett talán jobb lenne Erdőhegyen kialakítani egy erős gimnazista iskolát, miközben a környező településeknek elemi iskolái maradnának. E felfogást meg kellene értetni, el kellene fogadtatni a szülőkkel, mert akkor arról is beszélhetnénk, hogy Erdőhegyen kialakítjuk a magyar nyelvű szakoktatást. Amikor képviselő voltam, sikerült kijárni, hogy Kisjenőn beinduljon a magyar nyelvű szakoktatás, csakhogy a szülők vagy nem tudták, vagy nem akarták, de kimúlt az elképzelés. Szerintem a kisrégiókban kiépítendő erős iskolaközpontok jelenthetnék az anyanyelvű oktatásunknak a hosszú távú megmaradását. Aradon és környékén, szívem szerint a kerületi általános iskolákat próbálnám életre kelteni.
– Köszönöm a beszélgetést.
Balta János
nyugatijelen.com; Erdély.ma