Tervez és szervez az EMI
A tavasszal diákok által kitöltött kérdőívekről, a jövő hét végi Szent Iván-éjszakáról és az EMI-tábor tervezett koncertjeiről számolt be Incze Johanna, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) kézdivásárhelyi elnöke és Csillag Adrienn EMI-tag.
A kérdőíveket az EMI önkéntesei az Iskola másként hét alatt töltették ki a Molnár Józsiás-, Petőfi Sándor-, Nagy Mózes- és Turóczi Mózes-iskola hetedik és nyolcadik osztályos tanulóival. A feldolgozás után kitűnik, hogy a 13–16 éves korosztály rendszeresen olvas, és a tantárgyak közül elsősorban a magyar, angol, történelem, testnevelés és biológia érdekli őket. Nagy többségük (72 százalék) követi a civil szervezetek tevékenységeit, melyekről a Facebookról és plakátról értesülnek. Több mint háromnegyedük kíváncsi az EMI-re, és akár csatlakozna is hozzá. A magyar nyelvterületeken a szertartásos tűzgyújtás legfőbb időpontja Szent Iván éjszakájára tehető – mondotta Incze Johanna. Ez a szokás a 16. században már általánosan ismert volt, napjainkban azonban eltűnőben. Ezt a hagyományt továbbadva és ápolva a kézdivásárhelyi EMI csapata június 29-én 20 órától a Gábor Áron-szoborhoz hívja az érdeklődőket egy lampionokkal, beteljesülésre váró kívánságokkal és sok más érdekességgel egybekötött Szentiván éji álomra. A lampionokra székely zászlót szeretnének festeni, hogy ezen a rendezvényen is hangsúlyozzák autonómiaigényüket. A lampionok a helyszínen igényelhetőek.
Idén tizedik alkalommal szervezik meg az EMI-tábort a Gyergyószentmiklós melletti Borzonton augusztus 5–10. között. Már végleges a koncertlista, amelyet a plakátokon meg is lehet tekinteni Kézdivásárhely különböző pontjain. Az idei EMI-táborban a Kárpátia, az Ismerős Arcok, a Beatrice, a Pokolgép, a Road, a P. Mobil, a Nevergreen, a Leander Rising, az Attila Fiai Társulat, a Transylmania és a Bagossy Brothers Company koncertezik. A nagyszínpados koncertek előtt a kis színpadon is lesznek fellépők, ide várják a diákzenekarok jelentkezését is. Hamarosan Kézdivásárhelyen is igényelhetőek lesznek a kedvezményes heti belépők, melyek ára 80 lej, az egész jegy 93 lejbe kerül. A kedvezményes heti belépőket Lupán Kriszta EMI-titkárnál lehet megvásárolni, elérhetőségeit időben közlik.
Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Újságíró kollégánk emlékére
Szabó Piroska (1947–2014)
Egykori kolléga csengetett meg, hogy közölje, mint „régivel”, akik még emlékszünk egymásra, hogy – meghalt Szabó Piri. Az ilyen hír hallatán beálló pillanatnyi csend mindent magában foglal: elakadó lélegzetet, döbbenetet, s a hirtelen, szinte másodpercek alatt felpörgő emlékfoszlányokat, amelyekben feltűnnek képek, mozdulatok, hangok, események, színek és fények. A hírrel együtt jár a hitetlenkedés, majd a megrendülés, hogy váratlanul és hirtelen, ő is idejekorán ment el.
Azóta emlékezünk, és az emlékekkel együtt megelevenedett a régi szerkesztőség: hosszú, sötét folyosójával, irodákkal, régi asztalaival és mindenki külön írógépével, amelybe szakszerűen tudtuk befűzni a sárgás lapot, meg kicserélni a megkopott írógépszalagot. Az emlékeket belengi az enyhe cigarettafüst illata, és Piroska ismert mozdulata, ahogy rágyújt. Meg ahogy mesél közben. Jó mesélő volt, és mindig jókedvű.
A képi emlékek kitörölhetetlen velejárója a meleg hangja, szép kiejtése, türelmes beszédstílusa. Mindig nyugodtnak látszott, és sokszor nevetett: a komoly témákat is úgy tudta megírni, hogy a bosszúságot, kiábrándultságot, elégedetlenséget feloldotta jó humorával, ízes megfogalmazásával, és a cikk végén az olvasó fellélegezhetett, hogy mindenek ellenére a világ mégsem teljesen sötét. Mert az élet dolgait sokféleképpen lehet megélni és átélni, erről sokszor mesélt a fiatalabb kollégáknak – róla pedig az írásai meséltek. Jegyzetei tanúskodtak arról, hogy a körülvevő világ apró kis részletei is érdekelték, meglátta a szépet az egyszerűben, a jóságot az emberben, a boldogságot a gyermekben. Újraolvasva néhány vezércikkét, az a megdöbbentő, hogy annyi év után is aktuálisak az általa tárgyalt, elemzett problémák, meglátásai ma is helyénvalóak.
Szabó Piroska Nagyilondán született 1947. január 16-án, Kolozsváron érettségizett a 3-as számú líceumban, majd szintén Kolozsváron végezte el a Közgazdasági Egyetemet. Előbb a Kisipari, utána a Rokkantak Szövetkezeténél dolgozott, 1978–89 között főkönyvelő volt. 1989-től dolgozott az Igazságnál, majd pedig a Szabadságnál 1998-ig: politikai rovatvezető, szerkesztőbizottsági tag, 1997–98 között pedig az újság főszerkesztője. 1998–2001 között a Stúdium Kiadó szerkesztő munkatársa. Szabadság (Kolozsvár)

Megszüntetnek hat magyar szakot a BBTE-n
Hat magyar tannyelvű szakot szüntetnek meg a következő tanévtől a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) az oktatási minisztérium által kedden közvitára bocsátott határozattervezet alapján.
A szaktárca elképzelése szerint ősztől az ország 33 állami és magán felsőoktatási intézményében összesen 120 – főként idegen tannyelvű – szakot törölnének el, a korábbi években beiratkozott hallgatók ugyanakkor még befejezhetnék a képzést.
Az intézkedés a BBTE Közgazdaság és Gazdálkodástudományi, valamint a Pszichológia és Neveléstudományok Karát érinti: ez utóbbin a magyar tannyelvű pedagógia szakon nem indítanak már új évfolyamot.
A közgazdasági kar esetében a tervezet több szakot is érint: a kereskedelem, a turizmus és szolgáltatások gazdaságtana szakon megszüntetik a magyar tannyelvű nappali és levelező tagozatot is, emellett a marketing, valamint a pénzügy és bank szakokon is felfüggesztik a levelező tagozatot, de ősztől már a sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozaton működő vállalatgazdaságot sem indítják el.
Soós Anna, a BBTE rektorhelyettese a Krónikának elmondta: az egyetemen csak azok a szakok fognak megszűnni, amelyek felfüggesztését a felsőoktatási intézmény igényelte, ezeknek a listáját tartalmazza a tervezet. Mint kifejtette: nem volt értelme olyan szakokat továbbvinni, amelyek nem felelnek meg a tudományos igényeknek, nem életképesek, illetve alacsony velük szemben a piaci kereslet. „Mi kértük, hogy szüntessék meg ezeket a szakokat, nem arról van szó, hogy felülről diktáltak az egyetemnek” – szögezte le a rektorhelyettes.
Soós Anna hangsúlyozta: a megszűnő tagozatok helyett a BBTE ősztől új magyar tannyelvű szakokat indít, így a diákok várhatóan ugyanannyi helyre jelentkezhetnek, amennyire eddig. „Az igazi gondot az jelenti, hogy az újonnan jóváhagyott szakok még nem jelentek meg a Hivatalos Közlönyben” – tette hozzá Soós Anna.
Ősztől alapképzésen három, magiszteri szinten pedig két új magyar szakot indít a BBTE. A Közgazdasági Karon gazdasági informatika, a Bölcsészettudományi Karon kultúratudomány/művelődésszervező szak indul, Sepsiszentgyörgyön pedig környezettudomány-képzésre jelentkezhetnek a diákok. A magiszteri képzésen a Matematika és Informatika Karon indul adatelemzés- és modellezés szak, pszichológia karon pedig a hatékony tanulási stratégiák szakra lehet jelentkezni.
A BBTE-n emellett megszűnik két német tannyelvű szak a Közgazdaság, kettő a Történelem és Filozófia, egy pedig a Kémia és Vegyészmérnöki Karon, ez utóbbin pedig egy angol szakot is felfüggesztenek, a Fizika Karon pedig egy román szakkal indul kevesebb. Kolozsváron ugyanakkor az Agrártudományi és Állatorvosi Egyetemen négy levelező és egy nappali tagozatos szakot függesztenek fel.
Az oktatási tárca intézkedése más erdélyi városokban is több felsőoktatási intézményt érint: a tervek szerint szakokat szüntetnek meg az aradi Aurel Vlaicu és a Vasile Goldiş Nyugati Egyetemen, a brassói Transilvania Egyetemen és a George Bariţiu Egyetemen, illetve a nagyszebeni Lucian Blaga és a Román-Német Egyetemen.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen és a Petru Maior Tudományegyetemen is kevesebb szak indul, Temesváron pedig a Műszaki Egyetem, a Bánsági Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem, valamint a Nyugati Tudományegyetem érintett.
Kiss Előd-Gergely, Kőrössy Andrea. Krónika (Kolozsvár)

Nagykárolyi vita Ferdinánd király szobráról
Heves, etnikai felhangoktól sem mentes vitába torkollt a nagykárolyi képviselő-testületben a Nemzeti Liberális Párt (PNL) helyi szervezetének arra vonatkozó javaslata, hogy Károlyi-kastély parkjában, a főbejárattal szemben állítsanak szobrot I. Ferdinánd román királynak.
A kezdeményezésre az RMDSZ-es többségű tanács – a szociáldemokraták tartózkodása mellett – végül rábólintott, azonban a kastélykert helyett a városközpontban levő román katona emlékműve körüli parkban jelölte ki a büszt helyét. A liberálisok azonban a monumentális Vida Géza-szobor melletti területet elfogadhatatlannak tartják.
Lapunk érdeklődésére Ilie Ciută pártelnök elmondta: úgy vélik, eltörpülne a király mellszobra a 18 méter hosszú és 6 méter magas alkotás közelében. „Gúnyt űznek belőlünk, úgy érzem, és nagyon sajnálom, hogy ilyen a városban a közvélekedés” – panaszolt a szoborállítás kezdeményezője, aki szerint létezett egy előzetes megállapodás ez ügyben, melyet felrúgtak a tárgyalópartnereik. Hozzátette: az emlékmű mellett nem hajlandók felállítani a büsztöt, melyet a megyei önkormányzat támogatásával már el is készíttettek.
„Nem vitatom, hogy helye van a román király szobrának a városban, de ezt nem a kastélykertben kell felállítani” – fejtette ki kérdésünkre Kovács Jenő polgármester, aki szerint a nagykárolyiak a mai napig nem felejtették el, hogy az első világháborút követően a városban felrobbantották Kossuth szobrát, a Kölcseyét pedig lebontották, ezért érzékenyek az ilyesmire.
Elismerte ugyanakkor, hogy a Károlyi-leszármazottak véleményének is szerepe volt a döntésben, akik azt kérték, hogy a kastély kertjébe, ha egy mód van rá, “ne vigyék be a politikát”. Az elöljáró elmondta: nem áll szándékukban eltitkolni a történelmet, hisz a Károlyi-kastélyban készülő panoptikumban helyet kap a Ferdinánd és Mária királyné 1919-es nagykárolyi fogadását megörökítő életkép is. Hozzátette: elkeseríti, hogy a városi tanácsban a liberálisok részéről egyre gyakoribbak a soviniszta kirohanások mind a magyarok, mind a svábok ellen.
Thoroczkay Sándor szatmárnémeti történész üdvözölte a nagykárolyi tanács döntését, mint kifejtette, a román katona emlékműve melletti tér megfelelőbb a szobor számára, mint a kastélykert. Elmondta: a románok I. Ferdinándban nemzetegyesítő királyukat, Nagyrománia megteremtőjét tisztelik, akinek szobra számára a Vida-emlékmű melletti tér nem méltatlan hely, és nem is sértő a tanács döntése, ha figyelembe vesszük, hogy a monumentális alkotás épp „az utolsó román barázdának a fasiszta iga alól való felszabadítását” jelképezi.
Babos Krisztina. Krónika (Kolozsvár)

Mentalitástörténeti kuriózum – Beszélgetés Lövétei Lázár Lászlóval
Immár komoly hagyományokkal rendelkező folyóiratnak számít a Székelyföld, hiszen 17 éve jelenik meg, nemrég pedig a 200. lapszám is az olvasók elé került. A főszerkesztővel, Lövétei Lázár Lászlóval a kulturális periodika ünnepi lapszámáról, népszerűségéről, illetve a nyomtatott folyóiratok eszmei és gyakorlati fontosságáról beszélgettünk.
– A 200. lapszámban 60, korábban Székelyföld-díjjal jutalmazott szerzőt kértek fel, hogy írják meg a földrajzi Székelyföldhöz fűződő gondolataikat. Mennyire lett átfogó a lapszám? Voltak ellentmondások?
– Annak ellenére, hogy az az általános kép él az emberek fejében a Székelyföldről, hogy egy zárt és egységes vidék, nagyon tiritarkára sikeredtek az írások. Ellentmondás nincs, egyik írás nagyon jól kiegészíti a másikat. Ha konklúziót kéne levonni – a visszajelzéseket is figyelembe véve – én azt mondanám, hogy gyakorlatilag szinte minden, ami a székelységgel kapcsolatban fontos – legyen az közhely, toposz, bármi – az megtalálható ebben a lapszámban.
Az egyik kolléga meg is jegyezte, hogy ha ne adj’ isten eltűnnének a földgolyóról a székelyek, akkor 50–100 év múlva ennek a lapszámnak az alapján is kikövetkeztethető lenne, hogy mi is volt jellemző erre a népcsoportra. Valóban nagyon színesek az írások, mindenki őszintén leírta, hogy mit gondol a témával kapcsolatban, és komolyan vette a feladatát, úgy látszik, hogy ez a kérdés már eleve foglalkoztatta a társaságot.
Persze hosszasan lehetne sorolni, ki mit mondott, az egyik szerző, Oláh Sándor társadalomkutató az mondta a lapszámról, hogy ez tényleg mentalitástörténeti kuriózum, Egyed Emese pedig az mondta, hogy gyűjteni fogják majd, el fogják lopkodni a könyvtárból. Én minden esetre meg vagyok elégedve.
– A magyarországi vagy egyáltalán a nem székelyföldi szerzők hogyan közelítettek a témához?
– Én is arra voltam a legkíváncsibb, hogy ők hogyan látnak bennünket, és roppant érdekes dolgok születtek. Ajánlom mindenkinek például a kecskeméti Forrás című folyóirat főszerkesztője, Füzi László írását. Szerinte elfedi a székelyeket az, ami körülveszi őket. Szinte csak utoljára jut eszébe mondjuk a magyarországiaknak, hogy hoppá-hoppá, itt akár emberek is élhetnek, hiszen a turista figyelmét először is eltereli a táj, az egyik nagy közhely, hogy milyen szép a Székelyföld.
Aztán elvonja a turista figyelmét a történelem is, az, ami megmaradt. Úgyhogy – és ezt nagyon szépen leírja Füzi László barátunk – szinte csak utoljára jut eszébe a kívülállónak, hogy emberek is élnek ezen a vidéken, és vajon hogy élnek ezen a vidéken.
– Nemrég a Pesti Vigadóban is bemutatták a lapszámot és egyáltalán azt, hogy miről is szól ez a folyóirat. Mit gondol, az utóbbi években hogyan változott az erdélyi irodalommal kapcsolatos érdeklődés, recepció az anyaországban?
– A változások óta, ’90 óta – azt mondják legalábbis – egységesült a magyar irodalom, aztán, hogy ez így van-e, mennyire van így, nem az én tisztem eldönteni. Visszalépés szerintem semmi esetre sem történt az utóbbi időben.
– Legendásan hosszú egy-egy kézirat „átfutási ideje” a Székelyföldnél, nem ritka, hogy négy-öt hónapot is vár egy szerző a megjelenésre. Minek köszönhető ez a népszerűség a szerzők részéről?
– Hogy őszinte legyek, erre nem tudok válaszolni. Ha hízelegni akarok magamnak, akkor azt mondom, hogy azért, mert annyira jó a lap, hogy rangot jelent e szerzők számára, ha megjelennek a Székelyföldben. De éppen az anyagbőséggel van a legnagyobb probléma, hiszen minden szerző türelmetlen, mi pedig nem csak szépirodalmi folyóirat vagyunk, hanem kulturális, ami azt jelenti, hogy a szépirodalmi rész alig 35-40 oldal, a többit, a folyóirat nagyobbik részét pedig kitöltik az egyéb, többek között történelmi, néprajzi tematikájú írások.
– Előfizetők dolgában nem állnak rosszul, sok folyóirat irigykedhet önökre. Viszont egyre többen és egyre többet beszélnek a nyomtatott sajtó haláláról. Érzik-e már, hogy ez a Székelyföldet is érinti?
– Hallom én is a különféle terveket, elgondolásokat ezzel kapcsolatban, egy kicsit meg is vagyok ijedve. Persze lehetne elektronikusan is szerkeszteni, tudom jól, hogy működnek online folyóiratok, és nem is feltétlenül hasonlít egyik a másikra. Én viszont mániákus printfolyóirat-olvasó vagyok, nem tudok számítógépen szépirodalmat olvasni, és valószínűleg jó páran vagyunk még így ezzel. Nem mondhatom azt XY bácsinak, hogy tessék számítógépet vásárolni, és szélessávú internetvonalat vezettetni be, mert valószínűleg azt fogja, mondani, hogy inkább nem.
Úgyhogy remélem, hogy csak marad jó néhány folyóirat, pláne a magyar irodalomban, amelyről mindig elmondják, hogy az par excellence folyóirat-irodalom. Meg kéne becsülni tehát a nyomtatott lapokat, hogy ezt milyen formában és hogy találják ki, milyen támogatási rendszer mellet, az meg nem az én problémám, csak annyiban, hogy minket is érint.
– A júliusi lapszámuk az első világháború kitörésének századik évfordulója kapcsán ezzel a témakörrel fog foglalkozni. Milyen érdekességekre számíthatnak az olvasók?
– Feltétlenül ajánlom olvasásra Oláh Sándor tanulmányát. Szerintem világszenzáció, hogy Homoródalmáson az egyik ház padlásáról előkerült egy 344 levélből, illetve tábori levelezőlapból álló gyűjtemény. A fiatalembert elvitték ’14-ben a frontra és ’18 novemberéig levelezett a feleségével, valami csodás véletlen folytán pedig mindkettőjüknek megmaradtak a levelei.
Ennek kapcsán írt Oláh Sándor barátunk egy nagyszerű tanulmányt, hiszen nagyon szépen kiolvasható ezekből a levelekből, hogy milyen volt az élet a fronton – bár tudjuk, hogy a katonák leveleit azért cenzúrázták, bármit nem lehetett leírni. Az asszony leveleiből viszont szépen kitűnik, hogyan élték át a hátországban a mindennapokat, azt hogy mi történt például a ’16-os román betöréskor, és egyáltalán a család, a falu, a régió élete került dokumentálásra.
Varga László. Krónika (Kolozsvár)

Szünetjel a szórványban
Az eddigiekkel ellentétben idén csak az év második felében írja ki az RMDSZ a Kisebbségi Tanács alapjából finanszírozott, az anyanyelvükön tanuló, szórványtelepülésekről származó diákok és a szórványban oktató pedagógusok támogatását célzó pályázatot. Okokat és következményeket kutattunk Erdély szerte.
A szórványban folyó oktatási tevékenységek támogatása az utóbbi években hangsúlyos helyet foglalt el az RMDSZ támogatáspolitikájában, a pályázatok lebonyolításával a Communitas Alapítvány foglalkozott. A szórványoktatást támogató pályázatot minden évben három témakörben hirdették meg: iskolaköteles diákok számára (elsőtől tizedik osztályig, majd később előkészítő osztálytól tizenkettedikes korig) bentlakási költségekhez való hozzájárulásként, illetve ingázási költségekhez való hozzájárulás formájában, valamint szórványban dolgozó pedagógusok ingázási költségeihez való hozzájárulásként. Mindhárom kategória szociális feltételekhez kötött. Tavaly 314 027 lejjel támogatta a Communitas a szórványban tanuló diákok utazását (25 nyertes pályázat közt elosztva), bentlakás támogatásra pedig 167 555 lejt osztottak ki (28 nyertes pályázat között), míg 28 pedagógus összesen 18 814 lejt kapott. A pályáztató 2007 óta február-márciusban hirdette meg a támogatási lehetőséget, március-áprilisig várták a pályázatokat, majd május közepéig történt meg az elbírálás. A kifizetések még a második tanügyi félév során megtörténtek. A legutóbbi kiírás viszont már egyúttal azt a feltételt is tartalmazta, hogy a megítélt összeget két részletben számolják el – egyharmadot a 2012–2013-as tanévre 2013. július 31-ig, az összeg kétharmadát pedig a 2013-2014-es tanévre 2014. január 20-ig –, valamint azt a közlést, hogy a Szórvány Szaktestület Oktatási Kuratóriuma a következő pályázati kiírását 2014 szeptemberére tervezi. Ennek értemében 2014 eleje és szeptembere közt a Communitas támogatásban évente részesülők nem használhattak a szórványkuratórium által megítélt összeget.
Ki így, ki úgy
Besztercén különböző támogatásokból általában teljes mértékben ellentételezik az ingázó gyerekek útiköltségét – tudtuk meg az Andrei Mureşanu Főgimnázium aligazgatójától, Antal Attilától. A 2013-14-es tanév mindkét félévében azonban csak résztámogatást kaptak az ingázó gyerekek. A besztercei iskolát az idei kiíráson a Pro Hereditatem Egyesület képviselte, a szervezet mindkét félévre juttatott résztámogatást az összegből, összesen 40 023 lejt. A szintén Beszterce-Naszód megyei Vicén a Bástya Egyesület 6 248 lejt nyert a tavalyi kiíráson a havonta megtett 6 376 kilométer térítéseként. A nemzeti jelentőségű intézmény elnöke, Kerekes Zoltán elmondta: nem támaszkodnak nagyon a Communitas támogatására. „A nagy gond, hogy a rendszerünk működtetése jóval többet igényel, mint amit a mindenféle pályázatokból kapunk” – fogalmazott Kerekes. Vicén igyekeznek az ingázást más pályázati összegekből finanszírozni, szerencsére olyan szállítási céggel van szerződésük, amelyik megérti, hogy civilként a pályázati pénzekből való gazdálkodás ingadozó anyagi helyzetet jelent. „Ha így hirdették meg, alkalmazkodnunk kell és reméljük, hogy a továbbiakban is sikeresen pályázunk” – összegzett Kerekes Zoltán.
A temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum a legutóbbi Communitas-kiíráson 36 309 lejes támogatásban részesült 71 diák utazási költségeinek támogatására. A Temes megyei iskola mindezidáig évente számíthatott a támogatásra, 2010-től fogva pedig egyre több diák számára kértek hozzájárulást az ingázási költségekhez. Egyrészt azért, mert növekvő számban vesznek részt diákok a meleg ebéd programban, másrészt a városban megszűnt a tagozatos oktatás, így a más iskolákban tanuló diákok is bartókosok lettek. Hogy ez így is maradjon – azaz ne a közelebbi román tannyelvű iskolába járjanak a különböző negyedekben és a közeli településeken élő gyerekek –, iskolabusz-programot indítottak, így biztosítják a diákok ingyenes eljuttatását a szórványközpontnak számító oktatási intézménybe. A Communitas pénze főleg az iskolabusz költségeinek tekintetében lényeges, a program keretében ugyanis 150 diák utazik naponta három útvonalon egy, a város által fenntartott kisbusszal, illetve két, az iskola által bérelt nagy busszal. Utóbbiak biztosítása főként a Bethlen Gábor Alap és a Communitas révén válik lehetővé. „Előző években május végéig megszülettek a döntések, így olyan alappal rendelkeztünk, amellyel biztonságosan el tudtuk kezdeni a következő tanévet, s ha kellett, kifizethettük belőle az aktuális tanév második félévének utolsó részleteit. Érthető az indoklás, hogy a támogatási rendszert összhangba kell állítani a tanévvel, de nehéz lesz úgy tanévet indítani, hogy nem tudjuk, egyáltalán lesz-e, illetve mennyi lesz a támogatás. Az indoklás szerint az évfolyamok közti diáklétszám különbség miatt van szükség az őszi kiírásra, ám nincs számottevő különbség az egyes tanévek között, az idei kiírás elmaradása pedig mégiscsak féléves támogatáskiesést jelent” – vázolta a helyzetet Erdei Ildikó iskolaigazgató. Temesváron is igyekeznek további forrásokat bevonni a buszok működtetésébe, ám azt mindenképp szeretnék elkerülni, hogy a szülők kényszerüljenek fizetni a szállítási költségeket.
Nézőpontok és ésszerűségek
A szamosújvári Téka Alapítvány a Kallós Alapítvánnyal közösen szervezi a több mint száz gyerek utaztatását, a Téka tavaly 33 069 lejt költhetett Communitas szórványtámogatásból erre a célra. Szamosújváron is több forrásból áll össze az ingáztatás költsége, és normatív támogatáshoz is juthatnak, ennek ellenére Balázs Bécsi Attila elnök – egyúttal a Communitas Szórványoktatás szaktestületének tagja – szerint a Tékát is érinti, hogy a naptári év első felére nem jutott Communitas támogatás.
A Szórványoktatás szaktestület elnöke a kalotaszentkirályi Ady Endre iskola igazgatója, Lakatos András. A tanintézmény elsősorban Kalotaszeg felszegi régióját fedi le, tizenkét település gyermekei tanulnak Szentkirályon. 1993 óta iskolabusszal biztosítják a gyerekek ingáztatását, a Communitas – amely tavaly 60 diák számára 21 317 lejt jelentett – és más pályázatok révén mindezt ingyenesen tudták biztosítani. „A 2011/1-es számú tanügyi törvény amúgy előírja, hogy a bentlakás és a gyerekek ingázása ingyenes, csak a román állam erről elfeledkezik gondoskodni” – vázolta Lakatos.
A szaktestületi elnök a Communitas pályázati kiírásának módosítását adminisztrációs és kivitelezési okokkal magyarázza. Mivel a költségvetési és az iskolai év nem fedi egymást, gondot jelentett, hogy a tavasszal véglegesített támogatási lista nem egyezik az őszivel, miközben az alapítvány végső soron az egyes diákokat támogatja egyfajta ösztöndíj formájában. „Az elszámolás és lebonyolítás érdekében döntöttünk úgy, hogy ezentúl iskolai évre szól a pályázat. Így valóban kiesik egy fél év, de erről értesítettük az érdekelteket, és mindenki ennek megfelelően ütemezte és tervezte meg a költségvetését. Jóval ésszerűbb így, mert a távolságok és a gyereklétszám is óhatatlanul változott júniustól szeptemberig” – vázolta Lakatos, aki szerint „miután végigfut a rendszer, valahol kompenzálódik a végén.”
A kalotaszentkirályi iskolában tájékoztatták a szülőket, hogy átmeneti periódusra számítsanak. „Az elmúlt években a szórványoktatás az RMDSZ és a Communitas szempontjából prioritást élvezett. Soha nem csökkent az összeg, inkább a lehetőségekhez mérten növeltük, és ez idén sem lesz másként” – zárta szavait Lakatos.
Ellenvélemény Takács Csabától, a Szórvány Szaktestület elnökétől, illetve a Communitas Alapítvány kuratóriumi elnökétől azt kérdeztük: a szeptemberi kiírás számol-e majd a kimaradt félévvel, vagy teljesen új lapot jelent? Takács szerint „mind a két megközelítése a témának nagyon rossz”. Ugyanakkor a szeptemberi kiírást nem a kuratórium, hanem a szaktestület javasolta, amelyben Erdély szerte működő szórványiskolák igazgatói vesznek részt. „A beiskolázási számok ismeretében tudják pontosabban meghatározni iskolánként a pályázatok értékét. Egyrészt a keretet, mintegy hatmilliárd lejt elkülönítettünk, és ez az összeg ugyanannyi lesz a 2014–15-ös évre, mint amennyi volt a 2013-14-es tanévre. Mindössze a tavalyi kiírásnak megfelelően folytatódott az idei kifizetés, itt semmiféle támogatás-kiesésről nem volt szó”. Csakhogy a legutóbbi támogatást az elmúlt év végéig el kellett számolni, az őszi kiírás pedig azt jelenti, hogy csak hónapok múlva lesz döntés – próbáltuk tisztázni az álláspontot. „A 2013-as kiírásnál a 2013–14-es, tehát a folyó tanévre megkapták a támogatást. A következő évben, szeptemberre, miután ismerik a beiskolázási számokat, pontosan fogják tudni a szükséges támogatás nagyságrendjét iskolánként, tehát nincs kiesés, és erre a félévre természetesen a tavalyi pályázatok alapján kapták meg az ingázási, bentlakás- és egyéb támogatást szintén hatmilliárd lejes keretből” – hangzott a meglehetősen zavaros válasz. Adalékul azzal a megállapítással, hogy valószínűleg azért visszhangzik a telefon, mert nagyon fals, amit a kérdező mond. Takács ezután afelől érdeklődött, hogy mely iskolaigazgatókkal beszéltünk, lévén, hogy a szaktestület javasolta a változtatást. „A tavalyi, 2013-as évre, még egyszer elmondom, egészen két hét múlváig, amíg vége lesz az oktatásnak, a teljes támogatási keret – nyilván annyi, amennyivel hozzá tudunk járulni – biztosított minden iskola számára a tavalyi pályázati kiírás során. A beiskolázási számok már augusztusban meglesznek, minden a szaktestülettől függ, hogy ők augusztusban 25-én, vagy szeptember 10-én ülnek le, és határozzák meg a kereteket iskolánként. És olyan, hogy szeptember 15-étől ne legyen támogatás, csak abban az esetben történik meg – nyilván ezt úgysem fogom hagyni –, ha különböző okokból nem végzik el a dolgukat. Mert az a hatmilliárd lej ott van félretéve erre a célra. Azt sem mondhatják a szülőknek, hogy nem lesz támogatás, azt sem mondhatják a szülőknek, hogy nem tudják, hogy mennyi lesz, mindent tudnak, ki voltak értesítve. A kilencmilliárdos szórványtámogatásból majdnem hat oktatási program” – hangzott Takács Csaba álláspontja. Ő teljes mértékben egyetért az őszi kiírás tervével, mert az új beiskolázási számok ismeretében sokkal méltányosabban lehet dönteni.
Dénes Ida. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Elnökjelölés pro és kontra
Amellett érvelt Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Szövetségi Képviselők Tanácsának legutóbbi gyűlésén, hogy az általa vezetett szervezet állítson ismét elnökjelöltet az őszi megmérettetésen. Érveinek lényege, hogy az elnökjelöltség kitágítja a kommunikációs lehetőségeket, s nagyobb súllyal fogalmazhatók meg az erdélyi magyarság jogkövetelései. Ennek a gondolatnak van egy racionális magja, amit el lehet fogadni. Elvi síkon viszont feltehető a kérdés: mit keres egy magyar politikus a román elnökjelöltek versenyében, hogy akarjuk-e egyáltalán Romániát vezetni, hogy célunk-e egy ilyen hatalmas feladat ellátása. Az az álláspont, miszerint ugyanolyan állampolgárok vagyunk, mint a románok, s ezért természetesnek kellene lennie, hogy akár az államelnöki tisztséget is elláthassa magyar ember. Ez azonban épp olyan valóságidegen és álságos, mint a másik véglet, amely nemzetbiztonsági kockázatnak tekint román szempontból minden köztisztségben levő magyar embert.
Társadalommérnöki kitaláció
Az ugyanis tagadhatatlan, hogy a demokratikus normarendszeren alapuló közös érdekeken túl léteznek olyan, elsősorban kulturális témák, amelyekben a román és a magyar érdek ütközik. Románok és magyarok értelemszerűen eltérő érzelmi, szolidaritási kötelékhez tartoznak. Ködevők papírszagú irreális vágyálma, hogy valaha az erdélyi magyarság magáénak érzi azt az államot, amelynek uralma alá a történelem vaskényszere utalta. Ebből valóság nem lesz soha. A román állam román jellegének megőrzése a románoknak természetes érdeke és törekvése, a magyarság azonban – a közel évszázados, válogatott eszközökkel történő elnyomatásának tapasztalatával – ebben veszélyt érzékel.
A nemzeti, világnézeti szempontból semleges állam doktriner, társadalommérnöki kitaláció, amelyet érthető okokból felkaptak a globalizátorok kommunikációs hadtestjei. Románok és magyarok közötti korrekt egyezségre lenne szükség, amelynek lényege, hogy mindkét elit foglalkozzon a maga nemzetének építésével. Mivel a területi revízió a jelenlegi geopolitikai feltételek között teljességgel irreális, e peremfeltételek pedig aligha változnak meg középtávon, a románságnak nincs miért tartania a magyar autonómiától. Egy ilyen korrekt egyezség esetében felesleges lenne, hogy az erdélyi magyarok jelöltet állítsanak egy olyan posztra, amelyet természetes módon olyan embernek kell betöltenie, akinek szemei előtt a román, és nem a magyar érdekek lebegnek. Más kérdés, hogy az RMDSZ eddigi jelöltjei közül ki és mennyire képviselt bármiféle nemzeti érdeket.
A szervezet első ízben 1996-ban állított elnökjelöltet Frunda György személyében, aki a még Markóék által is szekusgyanúsnak tartott Független Magyar Párt jelöltjeként került az RMDSZ listájára, majd a parlamentbe. Frunda a továbbiakban sem bizonyult alkalmasnak arra, hogy minden magyart megszólítson, különösképpen azokat nem, akik az erdélyi magyarság hosszú távú megmaradását az RMDSZ programjában mindmáig előkelő helyen szereplő háromszintű autonómia megvalósításától remélik. Előbb az általa is megszavazott, valójában mintegy három év késéssel elfogadott Kolozsvári (autonómia) nyilatkozatot nevezte elsietettnek egy interjúban, majd a brassói kongresszuson az ő javaslatára került ki a programból a területi autonómia, 1993-ban pedig részt vett a gyászos neptuni tárgyaláson – csak néhány epizód, amely alkalmatlanná tette a „sztárszenátort” az erdélyi magyarság szavazatainak maximalizálására.
De nem is az volt a cél. Nyilvánvalóan az sem, hogy az erdélyi magyarság érdekeinek megfelelően az autonómiát állítsa választási programjának középpontjába. A cél a választói bázis megpuhítása volt a tervezett kormányzati szerepvállalás érdekében. Az elnökválasztási kampány szinte nem is szólt másról, mint a választások győzteseivel való közös kormányzás várható előnyeiről, megfűszerezve némi uniós hurráoptimizmussal.
Abszurdumok és kulcsszavak
Elméletileg is abszurd, hogy egy merőben eszközjellegű kérdést emeljünk centrális kampányüzenetté, hát még taktikailag: miképpen kérhette volna meg az RMDSZ a kormányra lépés árát a koalíciós tárgyalásokon, ha a választást megelőzően hónapokig azt harsogta, hogy márpedig ő kormányra akar kerülni? Azt már csak a kisördög íratja le velem, hogy az SZKT nyilvánossága előtt a választások után Frunda György azzal a bonmot-val örvendeztette meg a másik tábort, miszerint „ő nem hiszi, hogy kevesebb szavazatot kapott volna, mint az RMDSZ”. Mondhatnánk, hogy Frunda György ezzel kétségbe vonta a szavazás tisztaságát, azt állítva, hogy tőle elcsaltak szavazatokat. Vélhetően inkább tájékozatlanságról van szó, valamint arról, hogy annak idején nem volt Frunda számára egyszerű feladat a magyar nyelven való helyes és szabatos önartikuláció, s a pillanatnyi stressz hozta ki belőle a szórakoztató mondatot.
A magyar elnökjelöltek a továbbiakban is rendre kevesebb szavazatot kaptak a szövetségnél. 2000-ben ismét Frunda volt a jelölt, aki nem kisebb tekintélyű politikussal mérkőzött a jelöltségért, mint Tőkés László. De akkorra az SZKT-ban megkötött már a nómenklatúra betonja, a neptuni ihletettségű politikának, a román nemzetstratégiai érdekek gátlástalan kiszolgálásának és a román eurocsatlakozás feltételek nélküli támogatásának az SZKT-ban megvolt a masszív többsége. A küldöttek nagyobbik része érdekelt volt e politika folytatásában. (Ugyanez a helyzet tette esélytelenné Kincses Elődöt egy évvel korábban 1999-ben a Markóval szembeni megmérettetésen. Így is sokan meglepődtek a barikádon innen és túl, hogy Kincses elnyerte a szavazatok mintegy 40 százalékát.) 2004-ben, amikor az MPP a Népi Akció pártjának segítségével stresszessé tette a választást, biztos, ami biztos, Markó Béla indult elnökjelöltként versenybe, a kampányban a nemzeti érdekeknek megfelelő kulcsszavakat használt a szervezet: kettős állampolgárság és autonómia. 2009-ben pedig Kelemen Hunor volt az RMDSZ jelöltje, aki negatív rekordot döntött ugyan a maga 3,83 százalékot jelentő 372 764 szavazatával, de mégiscsak elég volt ahhoz, hogy két év elteltével ne úgy válasszák az RMDSZ elnökévé, mint a választók nagy többsége számára ismeretlen politikust.
A remény hal meg utoljára
A román elnökválasztási kampányban való részvétel mindenkoron eszközjellegű volt, s jellemzően egy, az erdélyi magyarság jövőjét, szülőföldön való megmaradását közvetlenül nem érintő kicsinyes taktika része. Arra mindenképpen jó volt, hogy az RMDSZ fel tudja ajánlani a saját jelölt által összegyűjtött szavazatokat a preferált román jelöltnek – más kérdés, hogy a választók nem egyszer rácáfoltak a várakozásokra, és nem szavaztak az RMDSZ vezetőinek iránymutatása szerint. Jó esély van rá, hogy Victor Ponta se kapja majd meg a magyarság, azon belül a székelység voksainak többségét. A választók bizonyos mértékben megvezethetők, de bármit nem lehet velük lenyeletni.
Mindazonáltal, ha az RMDSZ talál egy megfelelő jelöltet, akit mind az egyre apadó törzsszavazói gárda, mind pedig az autonomisták jó szívvel támogatni tudnak, nem elképzelhetetlen, hogy a szervezet képes legyen megmozgatni a választókat. Persze nem ez az alapvető kérdés, hanem hogy továbbhalad-e az RMDSZ a neptuni sugárúton, és az autonómiapolitikát csak kényszerből veszi elő, vagy paradigmát vált. Utóbbi fordulatra kevés az esély, de ahogy a szólás tartja: a lepényhal megy elöl, s a remény hal meg utoljára.
Borbély Zsolt Attila. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Világégés emberi reakciók tükrében
A fiatalabb történészgenerációk alapélménye az, hogy az egymás mellett élő európai nemzetek mégiscsak partnerek, az egymás ellen elkövetett történelmi sérelmeket pedig nem lehet érvként felhasználni – tartja ifj. Bertényi Iván. A történésszel az első világháború kitörésének századik évfordulója alkalmából beszélgettünk.
– Egy „komoly” történész olvas történelmi tárgyú regényeket? Például Bánffy Miklós Erdély-trilógiáját, amely révén bepillantást nyerhetünk az első világháború előestéjének magyarországi politikai viszonyaiba is.
– Természetesen olvastam, kiváló műnek tartom, majdnem forrásmunkának tekintem. Hiteles, hangulatos regény, nagyon szeretem.
– Pedig sokak szerint a történelmi ihletésű fikciós regények táplálják a legtöbb történelmi sémát. Mit tart az első világháborúval kapcsolatos legtipikusabb téveszmének?
– Elsősorban azt a típusú gondolkodást, amely kicsi, esetenként személyes dologhoz köt nagy történelmi kataklizmákat: egy személy, politikus, párt tehet az ország széthullásáról, felelős Trianonért. Ezek leegyszerűsítő sémák, amelyek a korabeli politikai élet működési mechanizmusának félreértéséből fakadnak, másrészt annak félremagyarázásából, hogy mi milyen mértékben fontos egy eseménysorozatban. Mert nyilván nagyon fontos, hogy ki volt az első számú vezető Magyarországon, de jóval fontosabb, hogy ki nyerte meg a világháborút. Ezekben a kérdésekben kellene megpróbálni előre lépni, a tisztán látás a történelemtudományban is sokat segíthet. Sajnos részben a múltbeli játszmákat játsszák ma is újra: a mai magyar jobboldal Tisza Istvánt tartja példaképének, a baloldal pedig Károlyi Mihály mögé sorakozik fel, és utálják egymás példaképeit. Ezeknek a dolgoknak ma már semmi értelmük. Már a korabeli viszonyok között is sokkal összetettebb volt ez a kérdés, e viták mában való tovább éltetésének pedig végképp semmi értelmük, és sehová sem vezetnek.
– A sekélyes témakezelés „bűnét” a kiváltó okként kezelt szarajevói merényletre is érvényesnek tartja?
– A merénylet mint kiváltó ok, illetve ürügy már egy hosszabb ideje húzódó súlyos probléma egyik lecsapódásának tekinthető – de csak az egyiknek. A Monarchia számára megoldásra váró súlyos probléma volt a délszláv kérdés, megoldása azonban nem kellett feltétlenül egy világháborúhoz vezetnie, illetve a Monarchia és a történelmi Magyarország – amely sokkal szilárdabb lábakon állt akkor – széteséséhez, ugyanakkor nem tekinthető véletlennek. Bár a merénylet bizonyíthatóan szerencsés – vagy szerencsétlen – véletlenek összjátéka révén sikerült, nem derült égből jövő villámcsapásként érkezett, s nem lehet azt állítani, hogy ha nincs Gavrilo Princip, akkor nem lesz semmi probléma a szerbekkel. Jó ürügy volt viszont azok számára, akik e probléma erőszakos, háborús megoldását akarták, de a történelem a szarajevói események nélkül is alakulhatott volna így.
– Hozott-e a kérdés kutatásában áttörést az elmúlt ötven év?
– Miután megszűntek a diktatórikus rendszerek történetírásra is rákényszerített politikai-gondolati sémái, az amúgy ismert tények sokkal szabadabb interpretációja vált lehetségessé, és ennek fontos pozitív hozadékai voltak. A nemzeti történelemben e kérdés valós súlyának megfelelő kezeléséről beszélhetünk, nevén lehetett például nevezni, hogy Trianonban nagyon súlyos nemzeti katasztrófa következett be. A szabadabb témakezelés pedig egy sor fontos részletkutatást is lehetővé tett, amelyek gazdagították az összképet.
– Vannak-e ellentétek e téma megítélésében az idősebb történészek és az ön által képviselt fiatalabb történészgeneráció között?
– A meglévő különbségeket elsősorban generációs élmények táplálják. Az idősebb kollégák – akik a Trianon-problémáról alkotott véleményüket annak idején politikai okok miatt nem publikálhatták – valószínűleg sokkal nagyobb felszabadító élményként élték meg a rendszerváltozást. Talán ezért aztán sokkal több indulattal telítve hozták napvilágra esetleges, néha nem is sejtett sérelmeiket, stílusuk érzelmekkel átitatott, konfrontatív. Mi, akik az elmúlt huszonöt évben jártunk egyetemre, már azt gondolhattunk és írhattunk, amit akartunk. A mi generációnk alapélménye inkább az, hogy az egymás mellett élő európai nemzetek mégiscsak partnerek, az egymás ellen elkövetett történelmi sérelmeket pedig nem lehet érvként felhasználni. Ez nem azt jelenti, hogy szőnyeg alá kell söpörni őket, de olyan kérdésfelvetéssel kell közelíteni hozzájuk, amiből nem újabb konfliktus származik. Meg kell próbálni megérteni a másik felfogását.
– Ezt a nézetet itt, Erdélyben kissé nehezebben tudjuk a magunkévá tenni...
– Akkor valószínűleg nem leszek túl népszerű a következő személyes élményemmel. Egyetemista koromban Gyulafehérváron a román történelmi szoborparkban járva olyan érzés támadt bennem, hogy ha én román lennék, most nagyon büszke lennék ezekre az emberekre. Korabeli magyar őseim számára nyilván ellenfelek voltak, de ma már meg tudom érteni a románok büszkeségét és örömét. Ez nem azt jelenti, hogy koccintanék december elsején, de a magyar identitásomból kilépve, meg tudom érteni, mit jelenthetett az a momentum a románok számára. Ha egy történész képes kilépni ebből az identitásából, akkor a munkájában is képes lesz ezt ütköztetni egyéb nemzeti narratívákkal, segíthet a másik nézőpontjába való belehelyezkedésben, kevésbé konfrontatív nézőpont, vélemény megfogalmazásában.
– Egyetemi tanárként talán meg tudja válaszolni: hogyan hangzanak a mai fiatalok legsűrűbben megfogalmazott kérdései az első világháborúval összefüggésben?
– Azt tapasztalom, hogy visszaszorul a nemzet-politikai nézőpont, és bekerül egyfajta hétköznapi életre, a kisember életére koncentráló. Milyen volt egy frontharcos élete a lövészárokban, milyen volt az apát, a férjet, a testvért éveken át nélkülözni, egy asszonynak elvégezni a férfiak dolgát is, milyen következményekkel járt a jegyrendszer bevezetése a háborús országokban, mit kezdtek a csonkán-bénán hazatérő hadifoglyokkal? Ez a bizonyos értelemben apolitikus kérdésfelvetés új irány, hiszen ily módon egy fiatalnak nem egy száz évvel ezelőtti politikai konfliktusmezőbe kell belehelyeznie magát, hanem a lehetséges, könnyebben átélhető emberi reakciók felé fordulhat. Ez azonban korántsem azt jelenti, hogy a mai fiatalokat nem érdeklik a nagy nemzeti sorskérdések.
– Az elmúlt száz év tanulmányozásában azonosított-e olyan pillanatokat, eseményeket, amelyek a szarajevói merénylethez hasonlóan felvillantották egy újabb világháború veszélyét?
– Nem nagyon. Különösen a mi európai világunk nagyon megváltozott, a világpolitika hajtóerői egészen másak, mint száz évvel ezelőtt. Akkoriban az állami, katonai vezetők, a politikusok sokkal inkább meghatározták egész nemzetek, kontinensek jövőjét. Manapság alapvetően a pénz, az üzleti szempontok, a profit diktál, nem nemzeti alapon működnek a nagyvállalatok. Ez bizonyos mértékben garancia is arra, hogy nem fordulhatnak elő olyan, a nemzetállamok érdek-összeütközéseiből származó nagy konfrontációk, mint az első vagy a második világháború. A mai, gazdaságilag is nagyhatalomnak számító országok érdekérvényesítő képessége sokkal több szinten megmutatkozik, mintsem hogy kizárólag a fegyveres összecsapás legyen a megoldás. Nemzeti-etnikai konfliktusok persze előfordulhatnak, de azokból nem lesz világháború. A kilencvenes évekbeli balkáni háborúk elképesztő szörnyűségeket hoztak, s az Európán kívüli világ hordozza még hasonló konfliktusok veszélyét, de ezek nem társulnak olyan világhatalmi érdekekkel, amelyek ezeket a háborúkat nagyobb léptékű háborúvá akarnák átalakítani. Az ukrán konfliktus is ezt látszik bizonyítani. Ám ha világháború nem is lesz, egyéb problémák válhatnak világléptékűvé, mint például a terrorizmus, bár azok hátterében nem államok, hanem különböző szervezetek állnak. De ez már ilyen értelemben nem a 20., hanem a 21. század, amelynek működési szabályait és mechanizmusait még nem is ismerjük.
Ifj. Bertényi Iván
Történész, Budapesten született 1975. február 9-én. 1993-ban érettségizett az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumban. Miután megnyerte az 1993-as „Ki miben tudós?” televíziós történelmi vetélkedőt, felvételi nélkül került az Eötvös Loránd Tudományegyetemre. Ötször szerzett tudományos ösztöndíjat az egyetemen, kétszer részesült Köztársasági Ösztöndíjban. 1999-ben szerzett történelemtanári diplomát, majd 2002-ben művészettörténet szakon tanári diplomát. Doktori munkájának témája a századforduló magyar nacionalizmusa és Bánffy Dezső báró politikai pályája volt. Egyetemi tanár – 2009 áprilisában, majd 2009 októberében CEEPUS-ösztöndíjjal a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen volt vendégtanár –, az MTA BTK Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa. Kutatási területe a 19-20. század magyar politika- és művelődéstörténete, elsősorban a dualizmus kora, ezen belül a magyar nacionalizmus és nemzetiségi politika elmélete és gyakorlata.
Csinta Samu. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A virágkor vége, a szolgaság kezdete
Erdély kiegyezés utáni rohamos fejlődésének az első világháború vetett véget. A súlyos emberi veszteségek mellett Erdély gazdaságilag is teljesen tönkrement, az újjáépítést pedig a bukaresti hatalom szisztematikusan bojkottálta. Az első világégést és annak erdélyi vonatkozásait Murádin János történész, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatója segítségével elevenítettük fel.
Köszönhetően annak is, hogy 1867. után az országot és Erdélyt érintő katonai konfliktus nem volt, a kiegyezés utáni évtizedekben Erdély minden téren jelentős fejlődésnek indult. Az is igaz, hogy ezt megelőzően Erdély és a déli peremvidékek az Osztrák–Magyar Monarchia legelmaradottabb részei voltak. Nem csoda, hogy ezeknek a térségeknek a gazdasági fellendülése volt a leglátványosabb a századfordulón.
Murádin János történész szerint „az 1880-as évektől kezdődik el az a folyamat, amikor nagyobb ütemben fejlődik a Királyság és annak peremvidékei, mint a Cseh-medence, az osztrák örököstartományok. Nem csupán az ipar fejlődött rohamosan, hanem az ezzel összefüggő ágazatok is, például az építőipar. Ekkor alakul ki a nagyvárosi polgáriasodás modellje Erdélyben. A régi, középkori hálózatokkal bíró kisebb települések nagyvárosokká fejlődnek.” Az ipar megtelepszik Kolozsváron, Temesváron, Brassóban, Vajdahunyadon, a bányászati-kohászati szegmens, a mezőgazdaság erőteljes fejlődést mutat a térségben. Ezzel együtt jár a tőkefelhalmozás, és ennek következtében nagyobb anyagi rész jut a kultúrának is. Virágkorát éli a magyar mellett a román és a szász művelődési élet is. Ennek a minden szempontból jelentős fejlődésnek vet véget szinte kataklizmaszerűen az 1914-es válság. Senki nem is sejtette, hogy ennyire egyből érkezik, és ilyen elhúzódó háború lesz, és a vége az lesz, hogy e jól fejlődő térség szétrobban, és ezt azóta is traumaként éli meg az erdélyi ember (és nem csak). „Magát a háborút évtizedekig az erdélyi románság is traumaként élte meg, a két világháború közötti visszaemlékezésekben vagy sajtótermékekben mindig is jelen van a Nagy Háború által okozott veszteségeknek a felsorolása. Ne feledjük, a háborúban nagyon sok erdélyi román katona is elesett, aki az Osztrák–Magyar Monarchia seregeiben szolgált, majd később a román királyi hadseregben, amikor a román–magyar háború volt 1919-ben” – mondja a történész. Az 1914–1918 közötti időszak gyakorlatilag korszakváltást hozott. Erdélyre hatványozottan igaz a történészek azon elmélete, miszerint a „hosszú 19. század” a francia forradalomtól 1914-ig tartott Európában, a „rövid 20. század” pedig az első világháborútól 1989-ig. Ez különösen igaz Erdély szempontjából – véli Murádin. A francia forradalom hatására az 1800-as évek elején, a reformkorban indul meg a magyar nemzeti öntudatra való ébredés Magyarországon. Erdélyben, ahol már vegyes lakosság él, de a magyarok még mindig 45 százalékot tesznek ki, szintén ekkor kezdődik a nemzeti érzés kialakulása. Ez zárul le, és ér egyből véget 1914-ben.
Sorozások, dezertőrök
A háború kitörésekor katonai szempontból felemás helyzetben volt Erdély. Európai szemszögből nézve 1914-ben nem egy vezető nagyhatalom az Osztrák–Magyar Monarchia, de nem is kis állam. Egy regionális, középhatalom, amely katonai szempontból körülbelül a negyedik, ötödik hadsereggel bír Európában, a haditechnikai felszereltsége pedig a hetedik, nyolcadik szinten mozog. Gyarmatai nincsenek, az osztrák–magyar hadiflotta ráadásul későre épül ki, stratégiai szempontból pedig nagyon kényes helyzetben van. Egyszerre a Kelet és a Nyugat közötti átjáró Európában, az Oroszországgal szembenálló első olyan ellenfél, akivel annak a terjeszkedés folyamán meg kell vívnia. Ugyanakkor a Balkán kapuja, nem beszélve arról, hogy az etnikai kérdést belsőleg nem tudta rendesen megoldani. Belső stabilitása viszonylag kiforratlan, így katonailag nem számítható a vezető hatalmak közé. Érdekes kérdés, hogyan fogadták a románok a besorozást a monarchia hadseregébe. Murádin János szerint ez régió kérdése volt: ha a dél-erdélyi területeket – Fogaras környékét – nézzük, nagyon sok volt a dezertőr. Inkább átmenekültek a Kárpátokon, hogy megszabaduljanak a besorozástól. A belső-erdélyi térségekben, ahol jóval kevertebb volt lakosság – nem beszélve a Partiumról, ahol nem nagyon volt olyan román ember, aki ne beszélt volna magyarul – egészen másként tevődött fel a kérdés. Utóbbi régiók ugyanis mindig fejlettebbek voltak, és a románság számára is nagyobb munkalehetőségek kínálkoztak. Számukra fontos volt az, hogy társadalmilag elismert pozíciókba kerüljenek, illetve a hadseregen belüli ranglétrán való emelkedéssel – ami háború esetén felgyorsul – olyan társadalmi pozíciókra tegyenek szert, amit a háború után gazdasági előnyökre válthatnak. Összességében az Osztrák–Magyar Monarchián belül 250 ezer erdélyi román katona harcolt, ami masszív tömegnek számít. Noha ezt a számot a román történészek később cáfolták, a bécsi archívumokban pontosan le van írva minden, foglakozástól a vallásig. Bár a vezérkarban nem voltak románok, de főtisztek, akik ezredeket, hadosztályokat vezényeltek, voltak közöttük. A vezérkar 80 százaléka német volt, illetve erdélyi szász vagy sváb, egy külön kaszt, ahová nehéz volt bekerülni.
A hadsereg összetétele
Az osztrák–magyar hadsereg hármas osztású volt: a közös, vagyis a Kaiserlich und Königliche Armee (császári és királyi) hadsereg, aminek elit alakulatai, tüzérsége, légiereje, haditengerészete volt. Külön volt Landwehr, az osztrák fél saját honi hadserege, és a Magyar Királyi Honvédség, a Monarchia magyar elemeinek hadserege. Ez számbelileg a közös hadsereg mindössze 20 százalékát tette ki, hadi eszközeik pedig korlátozottak voltak. A háború elején csupán a közös hadsereg vett részt a harcokban, majd a veszteségek pótlására bevetették a Honvédség és a Landwehr alakulatait is. A Királyi Honvédség a magyar katonai hagyományokra épült, a honvédség vezéralakulata a huszárság volt. Haditechnikai szempontból felvehették a versenyt a közös hadsereggel, de számbelileg jóval elmaradtak attól. A Magyar Királyi Hadseregben kivételesen a vezényleti nyelv is magyar volt. Erdélyben a Honvédség volt számottevő, tagjainak 38-40 százalékát Erdélyből toborozták. Ugyanakkor az erdélyi románok és egyéb nemzetiségek általában a közös hadseregbe kérték felvételüket. A Székely Hadosztály 12 ezer főt tett ki, és három nagyobb szegmensből tevődött össze: a kolozsvári ezredtörzsből, a nagyszámú székelyföldi határezredek maradványaiból, valamint a menetközben a frontról hazatérő és melléjük csapódó hadosztálytöredékekből. 1919. januárjában a Székely hadosztály sikeresen állt ellen Csucsánál a bevonuló Román Királyi Hadseregnek.
Félmillió erdélyi áldozat
Ferenc Ferdinánd meggyilkolása után, tehát 1914. június 28-át követően a Monarchia megosztott volt politikailag. A császár hajlott a háborúra, de csak abban az esetben, ha német támogatást kap. A Monarchiának szüksége lett volna egy gyors győzelemre, hogy a belső széthúzó erőket is visszafogja. Gróf Tisza István ki is fejezte aggodalmát, miszerint nem biztos, hogy jó ötlet háborút indítani. Úgy vélte, a Monarchiába bekerülhet egy óriási szerb tömeg, ezáltal pedig tovább csökkenne a magyar lakosság aránya. A viták miatt kerül sor csak július 28-án a hadüzenetre. Ezután már felgyorsulnak az események, és elkezdődnek a sorozások. Ezek egyenlő arányban érintették a Monarchia különböző régióit, tehát ugyanúgy vittek el erdélyi magyarokat, románokat, szászokat, svábokat, mint cseheket, dél-szlávokat, olasz vagy szlovén nemzetiségűeket. Erdély akkori lakossága, az 1910-es népszámlálás szerint 5 millió 250 ezer fő volt. Az erdélyi részekből 840 ezer embert vittek el – az aktív lakosság zömét. Az Osztrák–Magyar Monarchia nagy veszteségei már a háború elején megnyilvánultak, a szerbek ugyanis sikeresen állnak ellen, bevonulnak a hegyekbe, elhúzódik a déli frontnak a lerendezése, az oroszok ellen pedig egy hatalmas vereség következik be. 1914. szeptemberében a Monarchia jelentős személyi veszteséget könyvelhetett el. A háború Erdély teljes gazdasági összeomlásához vezetett. A hadiipar szükségletei miatt átalakul az ipari termelés, a mezőgazdaságból kivonódik a munkaerő, a háború utolsó éveiben már a termést sem volt ki learassa, és a háború után gazdaságilag igencsak megterhelő volt visszaállítani mindent a háborút megelőző állapotokra. 1919 után a bevonuló román hadsereg elhordott mindent, ami mozdítható volt hadizsákmány fejében. A friss bukaresti adminisztráció gyanakvással tekintett új „gyarmatára”, befektetni nem akart, nagyobb beruházásokra sem pénz, sem politikai akarat nem volt. Gyakorlatilag itt már tragikus fordulatot vesz a háború, ugyanis a Monarchia a hadseregének egynegyedét elveszítette – a katonák meghaltak, fogságba estek. Méghozzá a veszteség nagy része az elit alakulatokat érintette. Az egész háborút tekintve a besorozott erdélyiek 60 százaléka vagy elesett, vagy fogságba került, illetve sebesülten érkezett haza. „Nagyjából félmillió erdélyi halt meg vagy a háborúban, vagy azt követően, a fogságból betegen hazatértek közül”– mondja Murádin János. Ráadásul az erdélyi szászokat ezek a veszteségek különösképpen érintették: nemzeti öntudatból, de a német vezényleti nyelv miatt is, tömegesen jelentkeztek önkéntesen a hadseregbe.
Nanó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Nemzetpolitika: Répás Zsuzsannát félreállították
Répás Zsuzsanna helyett Wetzel Tamás, az egyszerűsített honosításért felelős korábbi miniszteri biztos felel a nemzetpolitikáért helyettes államtitkári szinten az új Orbán-kormányban. Kinevezése a szerdai Magyar Közlönyben jelent meg.
Az új Orbán-kabinetben teljesen átalakult a nemzetpolitika irányítása. A korábbi kormányban a területtel foglalkozó államtitkárság a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban működött, mint Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes irányítása alá tartozó szervezeti egység. Az államtitkárságot Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár vezette.
Az új kormányban ez a szervezeti egység már a Lázár János vezette Miniszterelnökséghez került, és szintén Semjén Zsolt felügyelete alá tartozik. Az államtitkárságot közvetlenül Potápi Árpád, a parlament nemzeti összetartozás bizottságának volt vezetője irányítja. Őt június 12-én nevezte ki államtitkárnak Orbán Viktor. Potápi munkáját szerdától Wetzel Tamás helyettes államtitkár segíti.
Lapunk már korábban arról értesült, hogy Répás Zsuzsanna már nem kap fontosabb tisztséget az új budapesti kormányzati struktúrában. A volt helyettes államtitkárt ezért már szerdán megkérdeztük arról, hogy igazak-e az értesüléseink. Répás kérdésünket azzal hárította, hogy várjuk meg a helyettes államtitkárok kinevezését.
Csütörtöki újabb megkeresésünkre a politikus már idegesen reagált. Azt szerettük volna megtudni tőle, hogy számít-e valamilyen tisztségre a nemzetpolitikai államtitkárságon, miután a helyettes államtitkári posztot más kapta meg. "Kérdezzék Wetzel Tamást, ha már őt nevezték ki" - jelentette ki a maszol.ro-nak, és elzárkózott a további kérdéseink elől.
Lapunk úgy tudja, a nemzetpolitikai államtitkárságon bekövetkezett változások összefüggnek a Fideszen belüli politikai viszonyokkal. Értesüléseink szerint Kövér László házelnök párton belüli megerősödésével egy időben háttérbe szorult Németh Zsolt volt külügyminisztériumi államtitkár, aki az új kormányban már nem kapott tisztséget. Répás Zsuzsannát Németh Zsolt "emberének" tartják - korábban a kabinetvezetője volt -, ezzel magyarázható a félreállítása.
Mi lesz a támogatáspolitikával?
Az nem világos még, hogy ezek a változások mennyire érintik majd a budapesti támogatáspolitikát. A határon túli támogatásokat kifizető Bethlen Gábor Alap szakmai felügyeletét eddig ugyanis Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium látta el, ám ez a tárca megszűnt. A pályázatokról pedig tavaly júliustól egy négyfős bizottság döntött, melynek tagja volt Semjén Zsolt, Banai Péter Benő helyettes államtitkár és Biró Marcell közigazgatási államtitkár mellett Répás Zsuzsanna is.
Az valószínűsíthető, hogy Németh Zsolt térvesztésének és Répás félreállításának az Erdélyi Magyar Néppártban sem örülnek. A Fidesz "stratégiai partnere" ugyanis fontos kormányzati, vagyis pénzközeli támogatóit veszítette el Budapesten. Kövér László befolyásának növekedésével együtt járhat, hogy a Fideszben a korábbinál nagyobb - támogatásban is megmutatkozó - figyelmet kap majd a Magyar Polgári Párt.
Cseke Péter Tamás. maszol.ro

CONLOCUITOARE Az a fránya román nemzetállam
„Ukrán, tatár, lipován nemzetiségű románok”: egy aberráció, amely rövid távon felemésztette őket.
Lipovánok, ukránok, tatárok énekelnek, népviseletben, lelkesen. Bukarestiek, erdélyiek, bánátiak hallgatják. Köztük mi, magyarok. És majdnem minden esetben kissé megilletődve, keserűen távozok. Kedvesek, megetetnek. Elmondják, hogy amikor elkezdték az iskolát, akkor nekik nagyon nehéz volt. És mert nem akarták ezt a fiaiknak, lányaiknak, az utánuk következő generációk már alig tudnak a nyelvükön. Már csak „români, de etnie lipoveană, ucraineană, tătară”. Az öregek is azok voltak, annak vallották magukat, de tudtak az anyanyelvükön, ismerték a szokásaikat, a népdalaikat. Szemben a mostani generációkkal, akik Innát hallgatnak és Copilul Minunet, és – kevés kivétellel – csak románul tudnak.
Ahány ilyen előadást meghallgattam, mindannyiszor úgy éreztem, hogy csak egy mondat fogalmazódik meg bennem: az a fránya román nemzetállam. Meg az idők. Meg úgy minden.
Az a nacionálkommunizmus idején sikeresen elterjesztett aberráció, hogy „ukrán, tatár, lipován nemzetiségű román”, rövid távon felemésztette őket. A nagyanyáik még tudtak az anyanyelvükön, ők már nem. Még egy generáció, és maximum legenda lesz, hogy milyen nemzetiségűek voltak. A magát a francia nemzetállam-modell értelmében az állampolgárok közösségének meghatározó román állam a román, kulturális értelemben vett nemzet asszimilációs eszközévé vált.
Szóba álltunk a dobrudzsai vendéglátókkal, mint a kisebbségi a kisebbségivel. Őszinték voltak, barátságosak. A román volt a lingua francánk, és ők kevésbé kínlódtak vele, mint mi. Igaz, hogy mi kevesebbet is tudtunk mondani. Kérdezni annál többet. De a kérdések végül óhatatlanul a hallgatásba vezettek. Felsejlett a gyanú, nem vagyunk-e ugyanannak a kisebbségi helyzetnek a különböző asszimilációs stádiumaiban.
A következtetés azonban csak akkor fogalmazódott meg bennem, amikor eljutott hozzánk, fű alatt, hogy egyes többségi kollégák számára zavaró, hogy magunk között magyarul beszélünk. Mert talán megtörténhet, hogy a beszélgetés éppen róluk folyik, és ellenük irányul.
A román nemzetiségpolitika tudathasadásos, ez lenne a következtetés. Az ehhez hasonló, a multikulturalitás jegyében szervezett rendezvények résztvevői közül néhányan felszínesen toleránsak, eléggé sokszor kibújik a szög a zsákból. Az évek során a mindenkori román kormány által a kisebbségek felé tett gesztusok, kiharcolt kompromisszumok inkább taktikai engedmények, mint stratégiai megfontolás szüleményei. A jogaink nagyrészt az érdekképviseletünknek köszönhetőek, amely értesítette a hatalmat, hogy vannak nemzetközi szerződések, amelyek ránk is vonatkoznak. Ezekkel szemben, ebből a szempontból egyetlen igazán eredményes cikkely van az alkotmányban. Az, hogy Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam.
És legtöbbször ekként is lép fel. Nemcsak állampolgári közösségként, hanem nemzetállamként. És akkor fog neki ukránt támogatni, mikor már alig van ukrán. És akkor fog lipovánt támogatni, mikor már alig van belőlük. Pontosabban akkor is csak beszél arról, hogy szeretné támogatni a kisebbségi kultúrákat. De eközben, míg a beszédből esetleg tett lesz, Dobrudzsában az ominózus cikkely és annak szelleme nagyon közel van ahhoz, hogy célt érjen. Szépen, csendben, halkan teljes generációk vesznek el a kisebbségi közösségek számára, és ezen fennhangon senki sem szomorkodik. Beletörődtek, és nem is látnak más kiutat. Az „állampolgárok közössége” pedig egyszer csak rájött (?), hogy bennük érték van. És most, hogy már nem igazán van tétje, kiállítaná őket az anyanyelvükön énekelni népviseletben, hogy turistákat vonzzon az elnéptelenedő vidékekre.
Közben pedig nekünk és más turistáknak az ukrán nénik kifogták a halukat, és kisütötték tojásban. Felhozták a pincéjükből a borukat, és ideadták nekünk. Megsütötték a jellegzetes süteményüket, és megkínáltak belőle.
Mi meg megettük az ételeiket, felhörpintettük az italaikat, és továbbálltunk. Igaz, hogy tapsoltunk és integettünk. Ennyi jusson nekik is. Kiérdemelték. De vajon mi, kisebbségiek és többségiek – fotógépes-kamerás turisták, hivatalnokok, a rendszer működtetői és fenntartói – megérdemeltük ezt az önzetlenséget? Főcze János
Transindex.ro

Együttműködési megállapodás az Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Nemzeti Művelődési Intézet között
A Kárpát-medence magyarságának egységes oktatási, közművelődési és kulturális fejlesztése érdekében stratégiai szintű együttműködési megállapodást írt alá a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) és a Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) csütörtökön a fővárosban.
Szász Jenő, az NSKI elnöke az aláírás kapcsán rámutatott: olvasatukban a nemzetegyesítés összefüggő kárpát-medencei rendszerek, hálózatok kiépítését jelenti.
Ha nemzetegyesítésről beszélnek, akkor a magyar nemzetre egységes kultúrnemzetként kell tekinteni, hiszen a nemzeti kultúrkincs közös. Ennek jegyében természetes, hogy a kultúra területén intézményesítik hálózatépítési szándékukat - tette hozzá.
Rámutatott: a megállapodás általános keretet biztosít az együttműködésre. Fel kell térképezni a külhoni területek valamennyi kulturális intézetét és azokat tevékenységi területük alapján csoportosítani kell, majd rá kell csatlakoztatni a magyarországi szervezeti hálózatokra. Azt a fajta közgondolkodást kell megtestesíteni, hogy nincsenek határaink - fogalmazott.
Felidézte az elmúlt időszakban a nemzetpolitika területén született jogszabályokat is, közte a nemzeti összetartozásról szóló törvényt, az alaptörvényt, hangsúlyozva, hogy utóbbi kimondja: az anyaország nemcsak felelősséget érez, hanem visel is a külhoni magyarság iránt. A közjogi alapokat felállította az Országgyűlés, de a munka java most következik - hangsúlyozta az elnök.
Hoppál Péter, kulturális államtitkár örömét fejezte ki, hogy az NSKI céljai megvalósításában úgy halad előre, hogy egyik legfontosabb partnerének tekinti a kulturális intézményrendszert. Reméli, egy év múlva az együttműködés eredményeit már láthatják. A következő négy évben az együttműködések egyik legfontosabb szereplőjének a kulturális ágazatnak kell lennie, hiszen a kultúra szinte az élet minden területével kapcsolatban van - fejtette ki.
Fontosnak tartotta még, a kulturális javakkal a minél korábbi életkorban és minél gyakoribb találkozás ne születési privilégium legyen.
A megállapodást Szász Jenő és Závorgyán Magdolna, az NMI főigazgatója látta el kézjegyével. A kiosztott háttéranyag szerint a felek a közös célok érdekében összehangolt tevékenységet folytatnak, beleértve az uniós, állami, önkormányzati, gazdasági és civil erőforrások felkutatását. Együttműködnek szakmai kiadványok megjelentetése, rendezvények szervezése és elektronikus felületek megjelenítése területén. A megállapodás öt évre szól, ezt követően a partnerek felülvizsgálják tapasztalatokat és döntenek a további együttműködésről. MTI

Nem háborús bűnös Wass Albert – Szemelvények Románia Legfőbb Ügyészsége határozatából
ROMÁNIA Legfőbb Ügyészség (Ministerul Public) Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék melletti Ügyészség (Parchetul de pe lângă Înalta Curte de Casaţie și Justiţie) Bűnügyi nyomozási és kriminalisztikai osztály (Secţia de urmărire penală și criminalistică) Sz.: 168/P/2004.
H A T Á R O Z A T 2004. június 21.
ION MARIȚA, a Legfelső Semmitő- és Ítélőszék melletti Ügyészség – Bűnügyi nyomozási és kriminalisztikai osztály ügyésze a 168/P/2004-es számú ügyben jegyzett előzetes cselekményeket vizsgálva,
M E G Á L L A P Í T O M: 2004. június 21.
Kolozsvár megyei jogú város polgármestere, a Főügyészhez intézett keresetében kérte bíróság elé állítás végett a bűnvádi eljárás megindítását a Carpatok Nép egyesület tagjai ellen, az állammal szemben folytatott ellenséges akciók, totalitárius államot támogató propaganda, alkotmányos rend elleni fellépés cselekmények és bűncselekmények elkövetésének céljával való egyesülés bűncselekmények elkövetéséért, a Büntető törvénykönyv... megszegése miatt...
Ugyanakkor a keresetben a felperes azt állította, hogy... a Carpatok Nep entitás tagjai, a Romániai Magyar Ifjúsági Szervezet (Organizaţia Tinerilor Maghiari din România) támogatásával egy háborús bűnös író rehabilitációját, és az író műveiből bizonyos részeknek az iskolai tankönyvekbe történő bevezetését szeretnék elérni... Továbbá azt is állították, hogy Wass Albert 1946-ban halálra volt ítélve, mivel 1940-ben Vasszentgothárdon (Sucutard) és Omboztelkén (Mureşenii de Câmpie) uszított néhány román állampolgár meggyilkolására.
* * * A vizsgálatokból kiderül, hogy a Kolozs megyei Törvényszék – Népbíróság 1/1946-os ügyiratában kihirdetett 1946.03.13-i 1-es számú ítéletében Wass Albertet, távollétében, az országot érő katasztrófák vagy háborús bűnök miatt vétkes személyek körözésére és büntetésére vonatkozó 312/1945-ös számú törvény 3. cikk 2. bek. foglalt rendelkezések alapján, vonatkozva a 2. cikk e) pontjára, halálbüntetésre ítélték.
Terhére azon tényt jegyezték, hogy 1940. szeptemberében, rendelkezésére, Vasszentgothárd (Sucutard) község katonai parancsnoksága letartóztatta Moldovan Josif-ot és Cîţ Ioan-t – akik előzőleg bíróságra idézték testi sértés elkövetése miatt – és Mihály Rozalia és Estera testvéreket, akikről feltételezte, hogy kommunista tevékenységeket végeztek és előzőleg feljelentették őt a román hatóságnál.
1940. 09. 22-én a négy letartóztatottat őrizet alatt Cege (Ţaga) községbe vitték, ahol a következő nap kilőtték és egy közös sírba dobták.
Ugyanakkor még jegyzésre került, hogy Wass Albert ellenséges kapcsolatban volt a Vasszentgothárd (Sucutard) község szomszédos községének, Omboztelke (Mureşenii de Câmpie) papjával, Andrei Bujorral, egy vadászterület miatt, és azért mert ez egy „nagy román" volt.
Ezen okból a katonai parancsnokot felbujtotta, hogy ölje meg a papot és a feleségéből és 3 gyermekéből álló családját, valamint még 6 személyt – összesen 11 személyt.
Az elítélt terhére jegyzett bűncselekmény tartalma a következő: „2. cikk. Azok vétkesek a háborús bűncselekmények miatt az országot érő katasztrófáért, akik:
... e) kollektív vagy egyéni megtorlásokat rendeltek el vagy valósítottak meg a polgári lakosság ellen, politikai vagy faji üldöztetés céljából...
Az érvényes Büntető-törvénykönyv, „A béke és az emberiség ellen elkövetett bűncselekmények” fejezetben, mint bűncselekményt bünteti a háborús propagandát (356. cikk), a népirtást (357. cikk), embertelen bánásmódot (358. cikk), bizonyos célpontok/létesítmények megsemmisítését és egyes javak eltulajdonítását (359. cikk) és egyes kulturális értékek megsemmisítését, kifosztását és eltulajdonítását (360. cikk).
Az említett jogi szövegek tartalmának, azon cikkelyhez való hasonlítása, amely alapján Wass Albertet elítélték, lényeges különbséget eredményez és a 2002. évi 31-es számú sürgősségi kormányrendelet elfogadásakor csak azon elítéltek voltak figyelembe véve, akiket a Büntető törvénykönyv 356–360. cikkeibe foglalt bűncselekmények egyikéért ítéltek el.
A háborús bűnökre és a béke, illetve az emberek ellen elkövetett bűnökre vonatkozó nemzetközi jogi eszközök elemzéséből, amelyhez Románia is csatlakozott (a hadifoglyokkal való bánásmódról, a polgári lakosság háború idején való védelméről, a népirtás bűntettének megelőzéséről és büntetéséről szóló 1949.08.12-én megkötött Genfi Egyezmény) az következik, hogy Wass Albert elítélt cselekedetei nem sorolhatók ezen nemzetközi szerződésekbe foglalt bűncselekmények közé.
Következve: a megvádolt személyek és a 2004.02.20. és 21. napokon szervezett felolvasó-maratonon résztvevő személyek terhére nem jegyezhető a 2002. évi 31-es számú sürgősségi kormányrendelet 5. cikkébe foglalt bűncselekmény, mivel Wass Albert nem volt elítélve a béke és az emberiség ellen elkövetett bűncselekményért – amely elengedhetetlen eleme annak jegyzéséhez.
A dokumentum forrása: Tóth Ferenc népművész, Szováta. Erdély.ma

Hogyan gazdálkodnak a pénzünkkel?
Most éppen a földgáz és a villanyáram drágulása. De felidézhetnénk akár az üzemanyagra kivetett illetéket, a társadalombiztosítási járulék csökkentésének évek óta tartó halogatását, az autópálya-álmok meghiúsulását – a sor folytatható, megannyi kézzelfogható jele annak, hogy az ország lakosainak érdekeire fittyet hányó, hozzá nem értő társaság vezeti Romániát.
Aztán az immár naponta robbanó korrupciós botrányok. A gengszterfilmek alkotói által is megirigyelhető autentikus balkáni történetek az alvilág és a legfelső politikai elit összefonódásáról. Őrizetbe vett polgármesterről – tegnap épp a bákóira került sor –, tanácselnökről – legutóbb a Kolozs megyeit csukták le –, kenőpénzről, lopásról, euró-százezrekről – megannyi kézzelfogható jele annak, hogy velejéig korrupt vezetők saját birtokukként tekintenek az országra, gátlástalanul lopják a közpénzt.
De ami talán a legfájóbb: sehol semmi nyoma a felháborodásnak, semmiféle ellenvetés, tiltakozás. Hallgatnak a szakszervezetek – igaz, hitelét vesztette a mozgalom egésze, miután vezetői vagy beálltak politizálni, vagy maguk is korrupciós botrányba keveredtek, alig emelik fel szavukat a szakmai szervezetek, a civil társadalom mélyen hallgat – legutóbb a verespataki beruházás elleni tiltakozáshullám során adta némi jelét létezésének, a hétköznapok gondjaiba belefáradt lakosság pedig rezignáltan veszi tudomásul a történéseket.
Pedig talán csak annyi kellene, hogy mindenkiben tudatosuljon: a közpénz az ő pénze is. Az állam nem valamiféle feneketlen zsákból gazdálkodik, hanem abból, amit az ő zsebéből kivesz. Ha rosszul teszi, azonnal visszahat az adófizető polgár életminőségére: kevesebb jut egészségügyi ellátásra, oktatásra, kevesebb utat építenek. Ha pedig visszaélések történnek a közpénzzel, ha korrupciós bűncselekményt követnek el, az bizony éppen olyan, mintha az adófizető polgár becsületes munkájáért járó jól megérdemelt fizetséget lopnák el tőle. És nem igaz, hogy változtatni nem lehet, elég csak a szomszédos államokra vetnünk egy pillantást: Bulgáriában nem is olyan régen kormányt buktattak azért, mert emelni akarták az energiaárakat, Magyarországon pedig demokratikus választások során úgy megleckéztették az országot és lakosságát eladósító, a közpénzeket felelőtlenül kezelő, a polgárok érdekeit semmibe vevő baloldali pártokat, hogy azóta sem tértek magukhoz.
De amíg nincs felháborodás, nincs tiltakozás, addig marad minden a régiben: folytatódik a pénzünkből finanszírozott klánháború, napról napra fokozódik a hatalom cinizmusa – és azzal együtt nő kiszolgáltatottságunk.
Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nem indul eljárás Boldizsár Béla ellen
A Bélafalván élő Boldizsár Béla, a Tuzson János Hagyományőrző Társaság vezetője a minap kapta kézhez a marosvásárhelyi ügyészség végzését, amelyben arról értesítették, hogy lemondtak a bűnügyi nyomozásról, és nem indítanak ellene bűnvádi eljárást.
A Daniela Călin ügyész által aláírt végzésben az olvasható, hogy március 24-én iktatták a marosvásárhelyi rendőrségen a Maros Megyei Sabin Motora Ezredes Csendőrfelügyelőség panaszát azzal kapcsolatban, hogy a székely szabadság napján, március 10-én 20 óra körül Boldizsár Béla egy csoport élén kihúzta kardját, és azzal tüntetőleg hadonászott a kocsiban ülő személyek felé. Az ügyészség március 31-i döntése nyomán elrendelte a bűnvádi nyomozás elindítását Boldizsár Béla ellen veszélyes tárgyak jogtalan birtoklásáért és használatáért, amiért legtöbb hét év börtönbüntetés szabható ki. A nyomozásból és a helyszínen készített videofelvételből az derült ki, hogy Boldizsár Béla tette nem összesíti a bűnvádi eljárás elkezdéséhez szükséges elemeket, ezért arra a következtetésre jutottak, hogy megszüntetik ellene a bűnvádi eljárást. A húszlejes eljárási költséget az államkasszából fedezik – olvasható az ügyészségi végzésben.
Mint már hírül adtuk, Vetró András szobrász, hagyományőrző pénzbüntetéséről szóló jegyzőkönyvet a csendőrség kérésére a bíróság megsemmisítette. A kilenc, pénzbírsággal sújtott vármegyés fellebbezési tárgyalásai is elkezdődtek, Hodor István óvását június 10-én és 24-én július 1-jére napolták, Demeter Dénesét június 20-án szintén elhalasztották, szeptember 19-én tűzik ismét napirendre. Varga András fellebbezését július 4-re, a Szőcs Csongorét szeptember 4-re, a Salamon Csaba Attiláét szeptember 15-re, a Szőcs Zoltánét október 20-ra tűzték ki, Tóth Bálint, Papp Ferenc és Varga László Előd esetében pedig még nem tűzték ki a tárgyalás időpontját.
Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nemes Előd helyét Váncsa Albert vette át (Személycsere a sepsiszentgyörgyi tanácsban)
Megvonta Nemes Előd mandátumát az EMNP háromszéki szervezete, ezért a sepsiszentgyörgyi tanács tegnapi ülése azzal kezdődött, hogy a testület tudomásul vette a Néppárt átiratát, és igazolta az alakulat választási listáján következő személyt. Váncsa Albert nyugalmazott tornatanár nyomban letette az esküt, megköszönte a bizalmat, és a következő határozattervezetről már szavazott is.
Nemes Előd – aki nem jelent meg a tegnapi ülésen – rövid állásfoglalásban közölte: meg kívánja támadni a határozatot a bíróságon, mert úgy érzi, megdolgozott a mandátumáért, az emberek nem az üres pártlistára szavaztak, amit az is bizonyít, hogy ő maga ezerrel több szavazatot kapott megyei jelöltként, mint az EMNP. Megemlíti, hogy megválasztása után is félezernél többen keresték fel ügyes-bajos dolgaikkal, és mindenkit arra kér, hogy továbbra is bizalommal forduljanak hozzá. Az EMNP volt sepsiszentgyörgyi elnökét a megyei szervezet februárban zárta ki a pártból, miután Nemest az RMDSZ megbízta a magyarországi választások előtti regisztráció irányításával. Nem sokkal ezután az Erdélyi Magyar Ifjak is kizárta soraiból egykori elnökét. Nemes Előddel már az ötödik személycserére kerül sor a helyi tanácsban a 2012-es választások óta: tavaly az RMDSZ-frakció három tagja távozott (ketten tisztségeik összeférhetetlensége, a harmadik diplomahamisítás gyanúja miatt), az idén az egyik NLP-s tanácstag engedte át helyét a soron következő jelöltnek szakmai elfoglaltságára hivatkozva.
Demeter J. Ildikó. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A városi közgyűlésen múlik a katolikus iskola és az Egyesülés kollégium ügye
Hétfőn végül is eljutott a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalba a tanfelügyelőség jóváhagyása, amelynek hiányában a városi tanács júniusi ülésének napirendjéről törölni kellett a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium megalakítására vonatkozó határozattervezet megvitatását. Így tehát a júliusi tanácsülésen dől majd el, hogy helyhatósági döntés birtokában az eljárást, amelynek következő lépése a szaktárca jóváhagyása lenne, folytathatja-e az iskolaalapítással megbízott Erdélyi Római Katolikus Státus – tájékoztatott dr. Tamás Zsolt, a státus megbízottja. Elképzelésük szerint 0–12-ig egy sor osztályt működtetnének, s a jelenlegi katolikus osztályok a Bolyai Farkas középiskola helyett az egyház saját épületében tanulnának. Ha sikerül az iskolának jogi személyiséggé válnia, a négy középiskolai osztály egy évre valószínűleg még a Bolyaiban marad, s az előkészítő osztályt is a jövő ősztől indíthatnák.
A hírt, hogy a tanfelügyelőség is beleegyezett a római katolikus gimnázium indításába, Peti András alpolgármester is megerősítette, aki reménykedik abban, hogy az ígéretek szerint a városi tanács is kedvezően viszonyul a kéréshez. Az alpolgármester cáfolta azokat a rémhíreket, amelyek szerint a katolikus gimnázium megalapításával az Egyesülés Nemzeti Kollégiumnak nem lenne többé helye az épületben. Sőt, ha a státus megkapja a jóváhagyást, akkor új szerződést kötne a polgármesteri hivatallal, hogy az Egyesülés középiskola helyben maradhasson, s közösen uniós alapokra pályázva felújítanák az épületet – cáfolta a nemzeti kollégium kiűzéséről keltett rémhíreket Peti András.
A Római Katolikus Egyház 2004-ben kormányhatározat alapján kapta vissza az épületet, amelyet hosszú lejáratú bérletbe adott a városnak, hogy az Egyesülés középiskola tovább működhessen benne. Időközben hiába próbálkozott, hogy a saját tulajdonú épületében önálló iskolát működtessen, kérése nem talált meghallgatásra. Ha a tanács mégsem szavazza meg az önálló jogi személyiséggel rendelkező római katolikus gimnázium megalapítását, az Egyesülés középiskola működése továbbra is törvénytelen marad. Az iskolafenntartó helyhatóság ugyanis a szerződésben megfogalmazott feltételeknek nem tett eleget, és hosszú ideig nem fizette a bérleti díjat, ezért a bérleti szerződést felbontották, a státusnak tehát joga van azt tenni az épülettel, amit akar. A különböző politikai fórumokon egészen a kormányfőig állítólag már megegyeztek, hogy a jelenlegi kellemetlen helyzetből a katolikus iskola engedélyezése lehet a kiút, amit a tanfelügyelőség késleltetett a hétfői beleegyezést megelőzően.
A kényszerhelyzetet valószínűleg meglovagolják a nemzetféltő román politikusok, ahogy ezt tegnapi közleményében Marius Pascan demokrata párti szenátor tette, aki valótlanságok egész sorával érvel az ellen, hogy a katolikus egyház legalább részlegesen birtokába vehesse a saját épületét. A szenátor az állítólag a végsőkig elkeseredett tanügyiek, szülők és diákok nevében állítja, hogy a státus felvette a tetemes bérleti díjat, és abból nem fordított vissza semmit az épület karbantartására, holott közismert, hogy felújították a tetőzetet, a dísztermet, a mellékhelyiségeket és elvégezték a legsürgősebb állagmegőrző munkálatokat is.
A szenátor szerint az épületet, ahova 1.200 diák jár a 70 százalékban román tannyelvű osztályokba, nem lehet megosztani a tulajdonossal, mivel nincsen elég hely. A közlemény végén a toleranciára, a szeparatizmus, a politikai viszály elkerülésére, a harmóniára, az egymás iránti szeretetre vonatkozó szlogeneket használ. Mindez nagyon is kétségbe vonható, ha arra gondolunk, hogy az évek során az iskolából egyre jobban kiszorították a magyar diákokat. A legutolsó példa erre, hogy az Elektromarosból odaköltöztetett informatikaosztály folytonosságát is megszüntették a jövő tanévtől, s a magyar feliratokat még a mellékhelyiségekről is letépdesték. Ha mindezt figyelembe vesszük, akkor hamisan hangzanak azok az érzelgős szavak, amelyekkel a szenátor az iskola ügyéért felelős tisztségviselőkre akar hatni.
Józan ésszel tekintve a helyzetet, a testvériség jegyében mindkét iskola megfér egymás mellett, s a tulajdonostól semmilyen hatalom nem veheti el a jogot, hogy a saját épületét használatba vegye. Ami egy normális országban természetes lenne, az Marosvásárhelyen hosszú vesszőfutás árán valósulhat meg.
(bodolai) Népújság (Marosvásárhely)

Fey Laci is elment
Csendesen, diszkréten, fegyelmezetten. Ahogy illik egy órás fiához. Megbízhatóan, pontosan. Túlélt fogságot, diktatúrát, nélkülözést. Belerokkant a csalódásba, hogy mégsem jött el az a világ, amelyben senki sem alázza meg az embertársát. Nem győzte kivárni a becsület világát, a szolidaritásét. Sok mindent túlélt ez az én tisztelt és tisztalelkű barátom, akinél jobb embert nem ismertem. Túlélte mindezt haragosan és szomorúan. Amit nem akart túlélni, az a testi szenvedésnél is gyötrelmesebb: a tehetetlenség, a hűtlenné vált szervek csődje, az élet apadása, az emberhez méltó életé. Ismerte a türelmet, és amikor az elfogyott, hát fellázadt saját türelmetlensége ellen.
Amit a Bolyai Egyetemen kapott, a szakma iránti szenvedéllyel, az okosan és lelkiismeresetesen elsajátított és gyakorolt tudást becsülettel tovább adta. Az osztályban, mondják, ha olykor indulatosan is, de mindenekelőtt az alapos gondolkodás elkötelezettjeként igényes, jó tanár volt. És jó kiránduló, jó pajtás. Mindent szeretett, amiért élni érdemes. A zenét, a természetet, a hűséget, a humort, a barátságot, a kitartást. Hibáit felismerte, küzdött ellenük. Tudtommal az egyetlen oktató volt, aki pedagógiai körbe gyűjtötte maga köré a gyerekeket, hogy megértsék: ha nehéz is, öröm lehet tanulni és tanítani. Hogy a bajban is összetartani, harag múltával kibékülni, megbocsájtani: lehetőség és kötelesség. Ugyanazon célokért kétnyelvű lapot szerkesztett azután, amit sokan hittünk rendszerváltásnak, az értelem és a békesség nevében szólt az emberekhez. Nézeteivel nem mindenki értett egyet, de ő vállalta a máig tartó és mérgező előítéletek ellenfelének népszerűtlenségét. Őt viszont időnként napilapunk, a Szabadság nem vállalta. Sokféle igazság van és sokféle tévedés. Ez a felismerés is az élettapasztalat és a jellemerő tanúságtétele volt életében.
Néhányunknak, különböző korúaknak, akik átéltünk vele komisz éveket, felejthetetlen órákat Erdély tájain és ebben az emlékeivel küzdő városban, ahol a természet törvénye szerint egymást váltják szembenálló, bizakodó és bizalmatlan nemzedékek – Fey László jelenléte hiányozni fog.
Szilágyi Júlia. Szabadság (Kolozsvár)

Szent László ünnepe Nagyváradon
Jubileumi kiállítással, koszorúzással, valamint Sebestyén Márta és Andrejszki Judit régi és népzenei koncertjével vette kezdetét csütörtökön délután Nagyváradon a vasárnap estig tartó Szent László Napok, a partiumi megyeszékhely immár másodjára megszervezett magyar rendezvénysorozata.
A rendezésben aktív szerepet vállaló Partiumi Keresztény Egyetem épp a fesztiválra időzítette az Alkalmazott víziók című kiállításának megnyitóját, amelynek keretében a felsőoktatási intézet reklámgrafika szakának professzora, Ujvárossy László átvehette a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést. A képzőművész a váradi egyetemen végzett munkájáért és az erdélyi kortárs művészeti életben betöltött meghatározó szerepéért részesült az elismerésben.
Kerékpáron melegítettek
Noha a fesztivált csupán csütörtökön kora este nyitották meg, szerdán már biciklitúrával melegítettek, a szakadó eső ellenére mintegy harmincan tekertek át a határ másik oldalán, Nagyváradtól mintegy húsz kilométerre található Biharkeresztesre, hogy ott is megkoszorúzzák a partiumi megyeszékhelyt alapító lovagkirály szobrát.
A programmal nem csupán Szent László emlékének adóztak a résztvevők, a határon átívelő összefogást is népszerűsítették, ugyanakkor a környezettudatos életstílust, a mozgás fontosságát hangsúlyozták. Utóbbira a teljes fesztivál ideje alatt nagy hangsúlyt fektetnek, de Zatykó Gyula főszervező tájékoztatása szerint fontos pillére még a rendezvénynek az önkéntesség és a karitatív tevékenységek népszerűsítése is.
Koncertcsemege a Rhédey-kertben
„Igazából nem tudnék egyetlen programot sem kiemelni, hiszen mind a mi gyermekünk, mindegyiket szeretjük” – szögezte le lapunknak Zatykó. Hozzátette, a legnagyobb tömegre természetesen a Rhédey-kertben (Bălcescu park) tartandó esti koncerteken számítanak. Idén ráadásul a partiumi megyeszékhely szülöttje, az Amerikai Egyesült Államokban is elismert blueszenész, A. G. Weinberger is közönség elé lép a Hobo Blues Band és a P-Mobil basszusgitárosaként rocktörténelmet író Póka Egon mellett.
Weinberger külön dallal is készült a hazai zenélésre: a Váradi Blues című nóta a fesztivál közösségi oldalán már meghallgatható, és várhatóan a pénteken 19 órakor kezdő koncerten is elhangzik. A pénteki bluesest ezzel még nem ér véget, 21 órától a magyar blueszene ikonikus alakja, Deák Bill Gyula koncertezik.
Szombaton az alternatív zenéé lesz a főszerep, 21 órától a magyarországi Quimby együttes lép fel. Vasárnap 19 órakor a Hot Jazz Banddel dzsesszre vált a fesztivál, majd 21 órától a nagy népszerűségnek örvendő Budapest Bár lép színpadra. A Farkas Róbert által alapított zenekar több neves magyarországi előadóval kiegészülve lép fel a váradi színpadon.
Negyvenezer résztvevőre számítanak
A nagykoncertek sikerén kívül Zatykó Gyula szerint a Nagyváradról elszármazottak szombat déli találkozója is népszerűnek bizonyulhat, ezt a Moszkva Gardenben (volt Promesse-kert) tartják. Szombaton 17 órától a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében Ugron Zsolna Erdélyi menyegző című könyvének bemutatója is többeket vonzhat, hiszen az egyik meghívott beszélgetőpartner Orbán Viktorné Lévai Anikó lesz.
Összességében a főszervező a tavalyihoz hasonló méltóságteljes ünneplésre és mintegy 40 ezer részvevőre számít. Elmondta, bár a szervezés során akadtak nehézségek, megérte dolgozni, és reméli, hogy azok is rájönnek a Szent László Napok jelentőségére, akik eddig rossz szemmel tekintettek a rendezvénysorozatra.
Vásárhelyi-Nyemec Réka. Krónika (Kolozsvár)

Székelyudvarhelyi igen az autonómiára
A székelyudvarhelyi önkormányzati képviselő-testület egyöntetűen elfogadta csütörtöki ülésén a Magyar Polgári Párt (MPP) frakciója által beterjesztett autonómia-határozattervezetet, mely szerint a település a székelyföldi önkormányzatokkal együtt egyetlen, de különálló közigazgatási egységbe akar tartozni.
Az ülésen felszólaló Bodnár László jegyző megjegyezte, véleménye szerint a tárgyalt téma meghaladja a helyi önkormányzat hatáskörét, hisz a városatyák csak olyan ügyekben dönthetnek, melyeket megvalósíthatnak.
Biró Edit, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) tanácsosa arra mutatott rá, hogy a prefektusi elutasítástól eltekintve a határozatot azért is fontos elfogadni, hogy Székelyudvarhely példát mutasson a Székelyföld határvidékein lévő települések önkormányzatai számára.
Csütörtökön egyébként az MPP csíkszeredai önkormányzati frakciója is benyújtotta a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kezdeményezett autonómiapárti határozatot, mely várhatóan a következő tanácsülésen kerül napirendre.
Mint ismeretes, az SZNT február 12-én fordult nyílt levéllel a székelyföldi önkormányzatokhoz, arra kérve ezeket, hogy fogadjanak el autonómiapárti határozatot. A szervezet a határozat szövegtervezetét is mellékelte. A felhívásnak eddig 12 település önkormányzata tett eleget.
Kovács Eszter. Székelyhon.ro

Csíkszereda az autonómia ügye mellett
A csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület pénteki soros ülésén elfogadta a Székely Nemzeti Tanács által javasolt, a Székelyföld jogállására vonatkozó tanácsi határozattervezetet.
A Magyar Polgári Párt képviselői, illetve Veress Dávid RMDSZ-es önkormányzati képviselő, a Székely Nemzeti Tanács csíkszéki szervezetének elnöke terjesztették be az SZNT felhívására alapuló határozattervezetet. A Székely Nemzeti Tanács arra kéri a 153 székelyföldi önkormányzatot, hogy határozatban fejezzék ki igényüket, hogy egyetlen, önálló közigazgatási régióba akarnak tartozni, amelynek különleges jogállását sarkalatos törvény szabályozza, és ahol az állam nyelve mellett a magyar nyelv is hivatalos. Az ülés utolsó napirendi pontjaként előterjesztett határozati javaslatot ellenszavazat nélkül fogadta el a testület.
Szétküldik a határozatot
Veress Dávid képviselő szerint ezzel az igény kinyilvánítása megtörtént, és Csíkszéken elsőként Csíkszereda jelezte az autonómia iránti elkötelezettségét. „Reméljük, példánkat követni fogják a csíki települések is, és egyre többen leszünk a 153 székelyföldi önkormányzat között azok, amelyek helyi határozattal is bizonyítani tudják, szükségük van az önrendelkezésre, az autonóm Székelyföldre”. Hozzátette, a határozatot eljuttatják a parlamenthez, az Európa Tanácshoz, és több más európai intézményhez, olyan választ remélve, mint amilyent Makfalva önkormányzata kapott az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának főtitkárságától, és ha így lesz, akkor ezzel kapcsolatban a román kormánynak is meg kell fogalmaznia álláspontját.
Kovács Attila. Székelyhon.ro

Sógor: nem sokat változott az erdélyi magyarság helyzete
A közel 15 százalékkal kisebb részvételi arány az EP-választásokon annak köszönhető, hogy nem sokat változott az erdélyi magyarság egyéni és közösségi helyzete – vélte Sógor Csaba az Erdélyi és felvidéki magyar érdekképviselet az Európai Parlamentben címmel pénteken Budapesten rendezett konferencián.
Az RMDSZ EP-képviselője arról beszélt az MTI beszámolója szerint, nem voltak kényszerhelyzetben, hogy egyezkedjenek politikai ellenfeleikkel. Hozzátette, ahol volt kapcsolattartás az emberekkel, ott a magyar részvétel is nagyobb volt.
A közel 15 százalékkal kisebb részvételi arány annak köszönhető, hogy nem sokat változott az erdélyi magyarság egyéni és közösségi helyzete – vélte Sógor Csaba, hozzátéve: az idei választáson hozták az országos átlagot. A románság elnökválasztási előjátéknak tekintette az EP-kampányt és az RMDSZ volt az egyetlen politikai alakulat amely európai témákat hozott – jelentette ki.
Sógor Csaba kitért arra: a legfontosabb feladat, hogy a kisebbségi kérdést állandóan napirenden tartsák, e nélkül nem lesz nyugalom és béke Európában. Brüsszelben az apró lépések politikáját lehet folytatni, és minden lehetőséget ki kell használni – értékelte. Megjegyezte, hogy 3,46 százaléknyi a magyar képviselők aránya az EP-ben.
A konferencián Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár kifejtette, a most induló kormányzati ciklusban új lehetőségek nyílnak meg a magyar nemzetpolitikában.
A Nemzetpolitikai Kutatóintézet tanácskozásán elmondott köszöntőjében rámutatott: közel 600 ezer új magyar állampolgár van, és a magyar kormány másként tud kiállni az ő érdekeiért is.
Azt mondta, az elmúlt években nagyon megerősödtek azok a szálak, amelyek a külhoni közösségeket és embereket Magyarországhoz kötik, és ezzel más, új érdek-képviseleti lehetőségek nyílnak az Unióban is. A munkát ugyanakkor csak összefogással és folyamatos párbeszéd mellett lehet végezni, az együttműködés a nemzetpolitika alapelve – hangsúlyozta a helyettes államtitkár, kijelentve: nem lehet úgy nemzetpolitikát csinálni, hogy Budapestről egy íróasztal mellett találják ki, mire van szükségük a külhoniaknak.
Répás fontosnak tartotta, hogy a jövőben az Unióban jobban figyeljenek oda az őshonos kisebbségek jogaira, és ehhez a magyar képviselők megtalálják partnereiket. Székelyhon.ro

Agrárképzés magyar nyelven
Erdély egyedüli magyar nyelvű nappali tagozatos agrárképzése a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi karán zajlik, a 2002 óta működő kertészmérnöki szakon már több mint százötvenen végeztek, s most termelők, borászok, növénynemesítők szerte az országban.
A Kertészmérnöki Tanszék tanársegédje, Bálint János rámutat: magyar nyelvű, nappali tagozaton agrárképzés csak a Sapientián folyik, s azután, hogy a nyárádszeredai kertészképzés megszűnik, ez talán még fontosabb. A marosvásárhelyi Sapientián még 2002-ben indult a Kertészmérnöki szak, a kar 2012-ben tájépítészet szakkal bővült alapképzésen, múlt évben elindult a növényorvos mesterképzés is.
A kertészmérnöki szakon agrárértelmiségi szakembereket képeznek, akik a tudományág legújabb eredményeit ismerik meg, és azokat hasznosítják a kertészet különböző ágazataiban, vagyis a gyümölcs-, zöldség-, dísznövény-, gyógynövény- és szőlőtermesztésben. Azáltal, hogy korszerű növényvédelmi, növényföldrajzi, ökológiai, természetvédelmi, botanikai, szaporodás- és szaporításbiológiai ismeretek birtokába kerülnek, a diákok rálátást nyernek a hazai mezőgazdaság és élelmiszer-gazdálkodás sajátosságaira.
„A kertészmérnöki szakon már kilenc évfolyamon több mint százötvenen végeztek, ezek nagy része a szakmában helyezkedett el. Legtöbben saját vállalkozást indítottak, növénytermeléssel, növényvédelemmel vagy épp kertépítéssel, borászattal foglalkoznak, de néhány végzettünk kertészeti cégeknél vezető beosztásba is került” – magyarázta az oktató. Hozzátette: a tájépítészeti szakon olyan felsőfokú szakembereket képeznek, akik megfelelő ökológiai, környezettudományi, agrártudományi, műszaki, építészeti és esztétikai ismeretekkel és kreatív tervezői készségekkel rendelkeznek a tájépítészeti feladatkörök magas színvonalú ellátásához. „Az Európai Unió nagy hangsúlyt fektet a mezőgazdaságra és a minőségi élelmiszerekre, ebben van a jövő. Nálunk még népszerűsíteni kell azt, hogy a sok Nyugatról és Keletről importált, bizonytalan minőségű zöldség-gyümölcs helyett a megbízható, helyi terméket keressük. Márpedig a kertészmérnökeink erről gondoskodnak” – fogalmazott Bálint János.
A két alapképzésre, valamint a növényorvosi mesterképzésre felvételit hirdet idén az egyetem: alapképzésen összesen 90 diákot tudnak felvenni, míg mesterképzésen 15 helyet hirdetnek.
Szász Cs. Emese. Székelyhon.ro

Beszélgetve a rendőrséggel
Újabb felhördülést okozott a csíkszeredai rendőrség: a városi önkormányzattal folytatott levelezés megkésve érkezett válaszait fogadta szemöldök-felvonva a közvélemény, s nemcsak a helyi. Az országos magyar nyelvű nyilvánosságnál a biztosítékot az a passzus ütötte ki, amely arról szól, hogy miért csak román nyelvű a rendőrség honlapja, holott a megye magyar lakosságának számaránya bőven indokolttá tenné azt is, hogy magyarul is tájékozódhasson a polgár a rend őreinek dolgairól. A városi rendőrség parancsnoka erre a témakörre azt válaszolta köznyelvre lefordítva, hogy a kisebbségi nyelvhasználatra vonatkozó törvények, szabályozások rájuk nem vonatkoznak, mivel ők nem minősülnek a helyi közigazgatási hatóságok alárendeltségébe tartozó „közszolgálatnak”.
A válasz, attól függetlenül, hogy cinikusnak volt-e szánva vagy sem, és minden jogos felháborodás ellenére, igaz. De a kutya épp itt van elásva.
Mert ez az a válasz, amely rámutat arra, hogy jelenleg a rendőrség pusztán berendezkedése folytán sem a helyi közösséget szolgálja, hanem egy bukaresti, központi intézményt. Mert ugyan lehet igaza valakinek a törvény betűje szerint, ha a lényeget ezzel kikerüli. Mit számít, hogy mit ír elő kötelezővé egy más helyzetre vonatkozó törvény, amikor a lényeg az volna, hogy Hargita megye 85 százalékban magyar nemzetiségű polgárai megfelelően, anyanyelvükön el legyenek látva az őket érintő információkkal? Miért ne lehetne magyar nyelven őket tájékoztatni annak ellenére, hogy ez a rendőrség számára törvény által nincs kötelezve, de tiltva sem?
Hogy ez ma Csíkszeredában nemzetiségi, nyelvi kérdés, az csak a helyi sajátosság, a probléma veleje az, hogy ma a rendőrség és a rendőrök Bukarestnek felelnek, s nem a település vagy a megye vezetőjének. Pedig az országban van már egy másik, szintén Bukaresthez tartózó fegyveres testület, amelyik a közrenddel foglalkozik: a csendőrség. Velük párhuzamosan működik tulajdonképpen ez a papíron polgári, de valójában ugyanolyan katonai jellegű szervezet, amely a helyi, választott polgári vezetőknek közvetlenül nem felelve, egy párhuzamos hierarchikus rendszerben dönt, jár el a helyi közösséget a lehető legfájóbban érintő dolgokban úgy, hogy ha tagjai rosszul végzik munkájukat, helyben nem is tartoznak elszámolással.
Azt mondja a csíkszeredai városi kapitány válaszában, hogy a március 15-ei, ominózus, rendőr által okozott, három halálos áldozattal járó csíkszeredai baleset kérdésében „elindították a belső vizsgálatot”, ami után „a rendőröknek oktatást tartottak az említett eset bemutatásával”, s hogy „hetente közúti ellenőrzéseket végeznek a rendőrségi alkalmazottak között”. Ennyi idő elteltével, nyilván, jobb szeretnénk, ha a belső vizsgálat következtetéseivel szolgálnának, rámutatva a felelősség kérdésére, de az ügyről csak annyit tudunk meg, hogy az ügyészség foglalkozik vele. Ez viszont a köz számára sötét verem, hisz a legfontosabb részletkérdés az volna ebben az ügyben, hogy alkohol befolyása alatt állt-e a rendőr, aki a balesetet okozta, kioltva egy civil életet is, vagy sem? Pedig feltettük (mi, azaz a Csíki Hírlap és a Székelyhon szerkesztősége) a kérdést hivatalosan, írásban is, méghozzá kétszer: először formailag kaptunk ugyan egy választ, ami arra hivatkozva hárította el a tájékoztatást, hogy még nem érkezett meg hozzájuk a laboratóriumi eredmény. A május 15-én másodszor feltett kérdésünkre viszont csütörtökig még formai válasz sem érkezett.
A városi rendőrség – parancsnoka, Fekete Kászoni Titusz révén – a csíkszeredai önkormányzati képviselőknek legalább válaszolt. Ezt lehet értékelni a jóindulat jeleként, biztató előjelként, hogy mégiscsak van párbeszéd a közösség képviselői s a rend őrei között. Ahhoz azonban, hogy valódi válaszokat kapjunk, alighanem az egész berendezkedés kell megváltozzon, hogy ne csak beszélő, hanem függőségi viszony legyen a rendőrkapitányság és az önkormányzat között. Ennek az útja azonban továbbra is Bukaresten keresztül vezet, ahol viszont ülnek jó néhányan, akiknek ez nem hogy nem érdekük: megvalósulása maga volna a katasztrófa.
Rédai Attila. Székelyhon.ro

Ismét volt egy „fekete kedd” a parlamentben
Tavaly decemberben 10-én, kedden próbálták biztosítani büntetlenségüket a honatyák a büntető törvénykönyv módosításával. Most pedig, június 24-én, az újabb „fekete kedden”, megszavazták azt a törvényt, amelynek értelmében a megyei tanácselnökök és a polgármesterek mentesülnének az érdekkonfliktusoktól.
A sajtó „bekavart”
A törvénynek látszólag nincs semmiféle köze az érdekkonfliktusokhoz. A jogszabály értelmében a megyei tanácselnökök és polgármesterek jog szerinti tagjaivá válnak a községi, városi, municípiumi és megyei közüzemi szolgáltatások és helyi közhasznú társaságok igazgató tanácsainak. Ha pedig ha másvalakit jelölnének ki e tisztségre, akkor ők maguk határozhatják meg helyettesük személyét. A jelenlegi törvény szerint erről a helyi vagy a megyei tanács dönt.
A most megszavazott jogszabály a közüzemi szolgáltatásokat szabályozó, 2006-ban elfogadott törvényt módosítja. A módosításokat azonban a szenátus 2013 novemberében elutasította. A tervezetet ezt követően a szociáldemokrata honatyák még az európai parlamenti választások előtt készítették elő a képviselőházi végső szavazásra.
A május 27-i ülésen azonban a szociáldemokrata képviselő, Iulian Iancu minden külön magyarázat nélkül a jogszabálytervezet visszaküldését kérte az általa elnökölt ipari szakbizottságba. Ennek feltehetőleg az lehetett az oka, hogy a bukaresti sajtó már május közepén felhívta a figyelmet: a módosítások kidolgozásánál a szociáldemokrata honatyák nem konzultáltak az Országos Feddhetetlenségi Ügynökséggel (ANI), jóllehet a módosítások megváltoztatják az összeférhetetlenség kritériumait.
1200 „büntetlen”
A tervezetet hat szociáldemokrata képviselő nyújtotta be a képviselőházba. Kidolgozói között van Florin Iordache, aki a tavalyi, decemberi „fekete kedd” alkalmával egyik fő hangadója volt az amnesztiáról és kegyelemről szóló törvénytervezet, illetve a Büntető Törvénykönyv módosításai elfogadásának. De a tervezethez nevét adta a szociáldemokraták képviselőházi frakciójának vezetője, Marian Neacşu is.
A jogszabályt a hatalom képviselői – a Szociáldemokrata Párt, az Országos Szövetség Románia Haladásáért, az RMDSZ, a Konzervatív Párt, és a Victor Ponta kormányfővel újabban lepaktáló Dan Diaconescu Néppárt – szavazták meg.
Ha a képviselőházi szavazást követően Traian Băsescu államfő kihirdeti a törvényt, akkor a legfelsőbb bíróság elé terjesztett több száz ügycsomót érvényteleníthetnek. Az Országos Összeférhetetlenségi Ügynökség elnöke, Horia Georgescu szerint az összeférhetetlenséggel gyanúsított helyi választottak ellen leállnának a kivizsgálások, több mint 1200 helyi választott mentesülhetne az összeférhetetlenség vádjától.
Közéjük tartoznak olyan nevek is, mint Nagyszeben polgármestere, Klaus Iohannis, a Brassó megyei tanács elnöke, Aristotel Câncescu, Konstanca polgármestere, Radu Mazăre, a Konstanca megyei tanács elnöke, Nicuşor Constantinescu, a Hunyad megyei tanács elnöke, Mircea Moloţ.
A legtöbben azonban kisvárosok és községek polgármesterei, elsősorban a szociáldemokraták részéről, akik egyébként – mindenekelőtt a választási kampány során – igen nagy nyomást gyakoroltak a párt központi vezetésére a törvény elfogadása érdekében. Victor Ponta kormánya egyébként tavaly sürgősségi kormányrendelettel kívánta keresztülvinni a parlamenten a jogszabályt, ám Brüsszel negatív véleményezése kapcsán felhagyott a kísérlettel. Liviu Dragnea kormányfő-helyettes utoljára idén áprilisban tett ígéretet pártja kiskirályainak, egy brassói összejövetel alkalmával a törvénymódosítások mielőbbi elfogadására.
A módosítások rövid története
A Szociáldemokrata Párt már régebben igyekszik megszabadítani helyi választottjait az összeférhetetlenség vádjától. A próbálkozások már 2008-ban megindultak, amikor az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség elkezdte kivizsgálni az összeférhetetlenséggel gyanúsított megyei tanácselnökök és polgármesterek helyzetét. A kivizsgálások számának szaporodásával egyenes arányban nőtt a megyei kiskirályok tiltakozása is.
Liviu Dragnea 2013 júliusában megígérte a Szociál-Liberális Szövetség (USL) helyi választottjainak, hogy a kormány megváltoztatja majd az ügynökség működését szabályozó törvényt, pontosabban világosabbá teszi az összeférhetetlenség ismérveit. Brüsszel – korábban már említett – fejcsóválása miatt azonban az Igazságügyi Minisztérium nem hagyta jóvá a módosításokat.
Tavaly októberben, a polgármesterek nyomására, a Szociál-Liberális Szövetség a helyi közigazgatási törvény esetében három, nagyjából azonos tartalmú módosítással kívánta kielégíteni a pártszövetség választottjainak igényét. A módosítások közül az egyiket a kormányhoz, a másik kettőt pedig a törvényhozás két házához nyújtották be.
Idén márciusban furcsa dolog történt: az Európai Bizottság közigazgatási hatáskörökkel foglalkozó bizottságának igazgatója, Vittora Alliata de Villafranca egymás után két levéllel fordult Bukaresthez. Március 11-i levelében azon a véleményen volt, hogy kulcsfontosságú lehet bizonyos helyi választottak részvétele az igazgatótanácsokban, abban tehát nincsen semmi rendkívüli, ha közüzemi szolgáltatások vezető tanácsának tagjai. Március 21-i levelében viszont már az összeférhetetlenséget szabályozó törvénykezés szigorú alkalmazását követelte.
Úgy tűnik, hogy Bukarest végül is a brüsszeli tisztségviselő első levelét vette komolyan, és a képviselőház most elfogadott törvénymódosításokkal lehetővé tette a vezetőtanácsi részvételt, vagyis a büntetlenséget a helyi választottak számára.
Bogdán Tibor. maszol.ro

Illegális határozatok a Schweighofernek
Egy bíró, egy ügyész és egy üzletember letartóztatását kérte az Országos Korrupcióellenes Ügyészség, miután a nyomozás során kiderítette, hogy egy osztrák, fafeldogozásra szakosodott cég számára 69 illegális határozat született – adja hírül a Transindex internetes portál.
Noha a vádirat nyilvános változatából törölték az érintett cég nevét, kikövetkeztethető, hogy a Holzindustrie Schweighoferről van szó, ugyanis ez a cég nyitott fafeldolgozó telepet az illető településen. Az ügyészek által összeállított vádirat szerint 2004-ben az osztrák cég 100 millió euróra rúgó befektetést tervezett Suceava megyében, és Constantin Gavril Babiuc üzletembert a beruházáshoz szükséges 130 hektárnyi szántóföld megvásárlásával bízta meg. Babiuc azt a látszatot keltette, hogy a területet egy ménes számára fogja felhasználni, és alacsony áron vásárolt. 79 parcella tulajdonjoga rendezetlen volt, ezért Babiuc a rădăuţi-i bíróságon szolgáló Bărbuţă bíróhoz fordult, aki 2005 márciusában, májusában, szeptemberében és októberében összesen 69 törvénytelen bírósági határozatot bocsátott ki. Ugyanebben az ügyben Dumitru Dîmbu suceavai ügyész őrizetbe vételét is javasolták, befolyással való üzérkedéssel, zsarolásban való bűnrészességgel, az elkövető favorizálásával és az igazságszolgáltatás érdekeinek kompromittálására való felbujtással vádolják.
Babiucot hivatali visszaélésre való felbujtással, zsarolással, csúszópénz nyújtásával, befolyásvásárlással, hivatalos nyilatkozattétel befolyásolásával, hamis nyilatkozattételre való felbujtással vádolják. A bírót hivatali visszaélés, csúszópénz elfogadása és zsarolás kapcsán bűnrészességgel, befolyással való üzérkedéssel és hivatali visszaéléssel állítják bíróság elé. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Románból buktak a legtöbben (Képességvizsga)
Nehéz volt az idei felmérő a nyolcadik osztályt végzettek számára, különösen a magyar tagozaton rontotta le a jegyeket a románból kapott minősítés.
A tegnap délután közzétett ideiglenes eredmények szerint az 1527 vizsgázó diák közül mindössze 1095 érte el az átmenő átlagot (72%), de ennél kevesebb, szám szerint 855 tanuló ment át románból is (56%). A legjobb eredményt magyarból érte el a megye diáksága, anyanyelvén 1127-ből 1015 (92%) tudott legalább ötösre, matematikából pedig összesen 1095 diák (73%). A számok különösen a tavalyi eredményekkel összehasonlítva érdekesek: 2013 júniusában románból 64, magyarból 90, matematikából pedig 70 százalékos volt az átjutás, azaz a magyar- és a matekteljesítmény 2–3 százalékot javult, a román pedig 8 százalékot romlott Háromszéken. Ez a fellebbezések után változhat még, a végleges eredményeket július 1-jén, kedden teszik közzé. Országos átlagot lapzártáig nem közöltek, az egyes megyéket összehasonlítva úgy tűnik, hogy nagyjából a középmezőnyben helyezkedünk el: Kolozs megyében 82, Vaslui-ban pedig 61 százalékos az átmenő jegyet szerző diákok aránya.
Demeter J. Ildikó. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Köpecről indulva…
A nép ajkán élő mondák serkentőleg hatnak a vendégforgalomra. Jó példa erre Erdővidék északnyugati sarka, Attila hun király feleségének – a székelyek Réka királynéjának – állítólagos sírhelye, ahová egyre nagyobb számú turista látogat.
A Rika-hegységben látható Árpád-kori várromok, a népi képzelet által odavarázsolt mondai alakok felkeltik a múlt iránt érdeklődők kíváncsiságát. Természetes, hogy a mondák valóságtartalma vitatható, de érdemes elgondolkodni azon, hogy Izraelben három helyen mutogatják Mózes sírját, és körülötte virágzik a turizmus. A magyar királyság törcsvári kastélyában Drakula uralkodik, pedig a kegyetlen vajda soha nem járt ott. A nagyszámú turista, illetve zarándok nem rágódik a mondák valóságtartalmán. Ismerünk olyan magyarországi magyar szakos tanárnőt, aki műemléknézés helyett Drakula inget vásárol.
Mielőtt továbbhaladnánk, meghatározzuk a Rika-hegység földrajzi fekvését, mert a bemutatásra kerülő turistaút, gyalogtúra fő célja eljutni a Rikába. A Rika viszont tág körű megnevezés, van, aki a felsőrákosi keresztút környékét is így nevezi. Valójában a Rika az Észak-Persány-hegység Olt-szoros és Hagymási-hágó közti szakaszát jelöli. A népi etimológia szerint mi sem természetesebb annál, hogy e hegy Réka királyné nevét viseli. A gyalogtúrára fel lehet kerekedni a közeli Baróton, Vargyason, Felsőrákoson, illetve Köpecen. Nyilván Udvarhely és Brassó megye irányából is megközelíthető. A kirándulásokon lehetőség adódik a székely települések értékeinek megismerésére. Köpec és környéke
A legideálisabb gyülekezőhelyek egyike Köpec központja, a buszmegálló, a honvédő háborúkban elesett köpeci hősök emlékműve előtti tér. Köpec a honfoglalástól kezdve magyar, később székely település. A Kőcsuk hegyén a székely letelepedés előtti három évszázadban magyar közösségek éltek, ezt igazolják a régészeti kutatások. Itt az első világháború előtt a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója Csutak Vilmos, majd 1927-ben a köpecbányai mérnök, Hoffman Géza honfoglalás kori, azaz 10. századi magyar honfoglalókra jellemző lovas sírokat tárt fel. Mielőtt a falut északi irányba elhagynánk, bal kéz felől érdemes benézni a közeli református templomba. A 14. századi alapokon álló és a 19. században átépített templomot a déli oldalon (1926-ban) kibővítik egy bejárati szárnnyal. Ennek kazettás mennyezetén a köpeci nemesi családok címerei láthatóak, melyeket Keöpeczi Sebestyén József – a történelmi Magyarország és Nagyrománia címerét is tervező – hírneves heraldikus készített. Érdekességük, hogy a feliratokat csak tükörolvasással lehet elolvasni. A nyugati karzat mellvédjére festett címerek, valamint az orgonakarzat alatti három kazetta is az ő munkája. Keöpeczi Sebestyén Józsefet neve alapján köpecinek gondolnánk, de ő a történelem furcsa játékaként 1919-ben került a faluba. A háború végén a szülőföld védelmére önkéntes alapon szerveződő Székely Hadosztály hadnagya volt. Miután a többszörös túlerővel küzdő hadtest egy része megadja magát az Erdélyt megszálló román hadseregnek, rövid fogság után kényszerlakhelyre internálják őket. Keöpeczi Sebestyén kényszerlakhelyeként – neve alapján – Köpecet jelölik ki.
A templomnéző után – a Barót felé vezető úton északra haladva – a falut elhagyva, a Köpec patakán – amelyet gyakran neveznek Barót patakának, a hidat Barót hídjának – átvezető híd után, bal oldalon megtekinthető a 300 éves, 35 méter magas, 7,3 méter kerületű famatuzsálem, a köpeci szil, amely 2011-ben Romániában elnyerte az Év fája címet.
1848-ban vívott csaták
A köpeci szil tanúja volt a székelyek két, szabadságért folytatott csatájának. Az elsőt közvetlen közelében vívták 1848. december 9-én. Az első osztrák katonai egységek Erdővidéken törnek be, mert a szomszédos Udvarhelyszéket Heydte osztrák katonai parancsnok tartja megszállás alatt, ugyanakkor Brassó irányából is érkeznek csapatok. Heydte, miután a november 30-i, Hidvégnél zajló csatában visszavonulásra kényszerül, december 9-én a köpeci híd közelében megtámadja az erdővidéki őrséget, és kisebb győzelmet arat. Heydte a háromszéki székely önvédelmi harc megtörésére, a székelység megfélemlítésére adja ki a parancsot Köpec elpusztítására. Miután mindenkit a saját házába rendel, este felgyújtatja a falut, és ördögi megfontolásból a szomszédos Ágostonfalva román népét (is) odarendeli a székelyek és a románok közti feszültség gerjesztésére. Az éjszakai rablás-fosztogatás idején sorra kerülő öldöklésben félszáz köpeci civilt, asszonyt, gyermeket és öreget mészárolnak le.
Köpec hídját elhagyva, az út jobb oldalán álló közeli kopjafa jelzi a csata helyét. Mivel a székely nép köztudottan makacs, szabadságvágya jóval erősebb, mint ahogy azt a megszállók gondolják, alig négy nap múlva – a felsőrákosi bekötőút környékén, a Véczer nevű domb nyergénél, másképp Rikánál –, 1848. november 13-án megbosszulják Köpec pusztulását. A székely határőr-katonaság, a frissen alakult nemzetőrök csapatai és a Gábor Áron öntötte ágyúk tüzérei, élükön az ágyúöntő tüzérparancsnokkal, néhány órás csatában tönkreverik Heydte nyolcezer fős seregét. (folytatjuk)
Kádár Gyula. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Álszent aggodalom
Ne tegyétek tönkre az Unirea kollégiumot! címmel közleményt tett közzé az egyik román szenátorunk, aki a marosvásárhelyi oktatás etalonjának nevezte az Unirea kollégiumot, ahol 1200 román és magyar nyelven tanuló diák öregbíti az oktatás és a tanintézmény hírnevét. Eddig nincs is gond. Ám a honatya szerint az iskola a szakadék szélére került, ami kétségbeesésbe kergeti a szülőket, tanulókat egyaránt.
Hamar kiderült, hogy a "katasztrófa", amely a szenátor szerint a szakadék szélére sodorta az intézményt, nem egyéb, mint az, hogy, "a Bolyai Farkas Elméleti Líceum mintájára", az RMDSZ arra készül, hogy "kiebrudalja a román tagozatot, és egy új, római katolikus teológiai profilú líceumot hozzon létre". Ugyanis az épületcsoportot, amelyben az iskola működik, visszaszolgáltatták a római katolikus egyháznak. Ebből pedig, köztudott, nagy bajok következtek.
A szenátor az RMDSZ álláspontját kifogásolja, amely szerint a katolikus elméleti líceum létrehozásával, jobban mondva visszaállításával a magyar közösség jogos igényének tesznek eleget, mert szerinte nincs is erre igény.
Persze tiltakozik ez ellen, mint ahogy korábban, amikor a kormány helyi megbízottja volt, vehemensen tiltakozott az erdők visszaszolgáltatása ellen is, és sorozatban támadta meg a bíróságon a magyar grófok szerinte jogtalan restitúciós igényét. Argumentumként egyebek között a megyei tanfelügyelőség álláspontját idézi, amely szerint "ebben a pillanatban nem lehet pluszposztokat és jogi személyiséggel rendelkező oktatási intézményeket létrehozni", mert a beiskolázási tervet már elfogadta az oktatási tárca, amiről kormányhatározat is született. Azonban politikai nyomásra – szerinte az RMDSZ sarokba szorította PSD-t, és ezáltal veszélybe került a főtanfelügyelő bársonyszéke is – a megyei tanfelügyelőség vezetője is visszakozott korábbi álláspontjáról, és a helyi adminisztrációra bízza, oldja meg.
A szenátor felszólítja az illetékeseket, "ne politikai vagy etnikai meggondolások alapján döntsenek", a katolikus egyháztól pedig toleranciát, megértést, felebaráti szeretetet követel: "ne hagyják, hogy az etnikai szeparatizmus és a politikai viszályok áldozatává váljék", ne tegyék tönkre az oly sok nehézség árán felépített Egyesülés líceumot.
A farizeusság magasiskolájaként lehetne tanítani ezt az álszent aggodalmat. Mert miközben a román tagozat sorsát siratja, egyetlen szóval sem említi, hogy ez az oktatási intézmény valamikor színmagyar katolikus főgimnázium volt, mint ahogy a Bolyai is tiszta magyar oktatási intézményként működött. Ha nem volna farizeus, az ellen is tiltakoznia kellene, hogy például az ortodox egyház máig sem adta vissza a görög katolikusoknak a főtéri alsó katedrálist.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)

"A sors kereke a végzetre forog?" – Erdély a Nagy Háborúban
Csütörtökön délután, az első világháború kitörésének századik évfordulójára időzítve, a Bernády Házban mutatták be Koszta István bölcsész-újságírónak A sors kereke a végzetre forog? – Erdély a Nagy Háborúban című könyvét, amely egy háromkötetes mű első része. A művet Pál Antal Sándor akadémikus méltatta, aki nem a könyv tartalmáról beszélt – arról részletesen maga a szerző szólt – hanem egyfajta bevezetőt tartott a kötet születésének körülményeiről.
Véleménye szerint Koszta István jól dokumentáltan – román, német, magyar hadtörténeti anyagok alapján – írt fontos dolgokról, érdekesen, olvasmányosan. Olyan hiánykönyvnek nevezte, amelyre szükség volt, és amelynek már nagyon régen meg kellett volna születnie.
Koszta István elmondta, hogy a kezdő fejezet címe – Mi dolgunk volt a háborúban? – pontosan tájékoztat a három kötetre tervezett írás első könyvének tartalmáról. Burián István, Őfelsége személye körüli miniszterünk, a forgatókönyv egyik szerkesztője, akitől a trilógia címét is kölcsönözte, egyféle válasza: "Az egész egy borzasztó istenítélete, mely győztessé teszi azt az oldalt, amelynek igaza van." Mint mondta, nem szerkesztői fondorlatként idézi meg Tisza Istvánt is, akinek a korrespondenciájában, parlamenti válaszaiban, kortesbeszédeiben nem mindig tételesen ugyan, de kivehetően ott vannak a Nagy Háború erdélyi "történeteinek" értelmezési esélyei a maguk valós összefüggéseiben és dimenzióiban. Az első fejezetben idézett Tisza- szövegekben néhány kulcsszó, sőt mondat van, amelyeket tájékoztató kiegészítéssel továbbgondolásra ajánlott, még mielőtt a következő két kötetben a téma teljes feldolgozásába kezdene.
Pollmann Ferenc tudományos kutató, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársa a könyv hátsó borítóján olvasható méltatásában kijelenti: "Mindaz, amiről Koszta István legújabb könyve íródott, éppen kereken száz esztendeje történt: 1914-ben, amikor a világ még mindig nem szembesült azzal a döbbenetes felismeréssel, hogy képes elpusztítani önmagát. A rákövetkező bő négy esztendő azután meghozta ezt a felismerést is. Van valami végzetszerű az első világháború keletkezéstörténetében, mintha csak a sors akarata lett volna, hogy Európa, majd a világ büszke nemzetei és birodalmai egymásnak essenek; okos és tekintélyes politikusok alvajárók módjára vezessék tévútra a rájuk bízott milliókat; rettenthetetlen hadvezérek küldjék vágóhídra legkiválóbb katonáikat; a világ legokosabb koponyái és legkiválóbb művészei acsarkodjanak egymásra a nem is olyan képzeletbeli frontvonal két oldalán. Hogyan történhetett ez? – kérdezik azóta is, akik számára nem csupán ócska jelszó, miszerint "múlt nélkül nincs jövendő", és ezt kérdezi Koszta István is. A tőle megszokott szívóssággal és alapossággal faggatja a száz év előtti történések emlékeit, és amit talál, legott megosztja olvasóival. Ami talál, leginkább elborzasztó, néha komikus, és néha felemelő, mégis – Nietzsche szavaival élve – emberi, nagyon is emberi.
A szerző hasonló tárgyú, megjelent könyvei:
HUSZÁRTÖRTÉNET (2008) – A marosvásárhelyi 9. hv. huszárezred története
Nem (csak) Erdély volt a tét I. (2010) – Kései tudósítás a párizsi konferenciáról
Nem (csak) Erdély volt a tét II. (2011) – Mária román királynő párizsi követsége
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)