Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2014. május 26.
„Nagyobb részvétellel lehetett volna három is" – Vélemények Hargita megyéből
Az erdélyi megyék közül csak Fehér teljesített jobban (36,46%), mint Hargita, ahol 35,69 százalék volt a részvételi arány. Ezzel kapcsolatban vasárnap este Borboly Csaba tanácselnök így nyilatkozott: „a térség eredményei bizakodásra és új lendületre adnak okot, hiszen ez a részvételi arány egy óriási csapatmunka eredménye. Bebizonyosodott, hogy minimális pénzből is lehet kampányt csinálni: ha megfelelő módon folytatunk párbeszédet a választókkal, elmennek szavazni. A mindennapi munka, a partnerség meghozza gyümölcsét”.
A magyarság számára ezúttal csak az volt a kérdés, hogy az RMDSZ élvezi-e még a magyarság bizalmát. „Mi a munkára és nem a nagyotmondásra fektettük a hangsúlyt, és ennek lett meg az eredménye" – fogalmazott Borboly.
Tánczos Barna szenátor elmondta: „ma kiderült, mennyire bíznak a választópolgárok abban, aki szavazásra buzdítja őket. Örülünk a két mandátumnak, habár nagyobb magyar részvétellel lehetett volna három is”.
„Az Európai Unió nehezen megfogható, hiszen Brüsszel messze van tőlünk, nem érezzük mindig közvetlenül a döntések hatását. De az elmúlt időszakban képesek voltunk arra, hogy közelebb hozzuk Brüsszelt Székelyföldhöz, és az emberek megértették, hogy a magyarság számára fontos témákban kell dönteniük. Bennünket is segít a bukaresti munkavégzésben, ha érezzük a magyar emberek erejét, támogatását” – fogalmazott Korodi Attila környezetvédelmi miniszter.
Forrás: RMDSZ-közlemény. Erdély.ma

Akik nemet mondtak
Meglepetés nem született a tegnapi EP-választásokon – ha csak azt nem soroljuk ide, hogy a román pártok az előző voksolásokhoz képest jobban mozgósították híveiket, így nagyobb volt a részvételi arány. A szociáldemokraták taroltak, a liberálisok leszerepeltek, a jobboldal megosztottsága rányomta bélyegét eredményeikre, Traian Băsescu új pártja erőteljes rajtot vett, igaz, főként a demokrata-liberálisok kárára. Az RMDSZ minden, tegnap este rendelkezésre álló exit poll adat szerint elérte az 5 százalékot.
Elmaradt viszont a katarzis. Melyet azért az előző két európai parlamenti választás során átélt a magyar közösség, hiszen 2007-ben és 2009-ben is jóval nagyobb volt a részvételi arány a magyarság körében, mint a románság soraiban. Előbb a verseny, rá két évre az összefogás mozgósított – és mindkettő meghozta az eredményt: sikerült felrázni a magyar közösséget. Ezzel szemben tegnap az erdélyi magyarok jelentős hányada – gyakorlatilag tízből hét – nemet mondott. Nemet mindenekelőtt a magyar képviseletet kisajátító RMDSZ-re, az emberek gondjaitól hovatovább eltávolodó Európai Parlamentre, a válság sújtotta unióra magára, a koncsitásodó Európára. A magyarok majdnem háromnegyede félreérthetetlenül jelezte: csalódottak, nincs, kire szavazniuk, úgy gondolják, az ő érdekeiket nem képviselik a versenybe szállt alakulatok, az ő gondjaikkal nem foglalkozik a voksáért kuncsorgó politikus, ez az Európai Parlament nem a demokrácia egyik alapintézménye, és talán ez az Európa sem az már, ami volt egykoron. Persze, az EP-választásokon hagyományosan alacsony a részvétel. És az is igaz, más országokban sem tolongtak oly nagyon az urnáknál. Meg aztán inkább átlagosnak minősíthető a székelyföldi megyék teljesítménye, mintsem katasztrofálisnak. Hargita például eléggé elöl járt a rangsorban, de a háromszéki jelenlét nem csak az előző évekhez képest gyengébb: elmaradt az országos átlagtól, de a helyi RMDSZ-vezetők által várt szinttől is, és hasonló a helyzet Maros megyében is. Mégis, végzetes tévedés volna, ha vezetőink – magyarok, románok, Európa más országaiban élők – megelégednének az ilyen magyarázatokkal. Sokkal inkább arról van szó ugyanis, hogy a választópolgárok távolmaradás révén kongatták meg a vészharangot. Melyre nem ártana odafigyelni Brüsszelben, Bukarestben, de Kolozsváron vagy éppen Sepsiszentgyörgyön. Amíg nem késő.
Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gyümölcsöző testvérkapcsolat – együtt tervez Pécs és Kolozsvár
Több száz adag magyar ételkülönlegesség fogyott el hétvégén
Közel harminctagú küldöttséggel látogatott Kolozsvárra a hét végén Páva Zsolt, Pécs polgármestere, aki szombaton délután félórás megbeszélést folytatott Emil Bockal.
A két városvezető ezt követően számolt be a sajtó képviselőinek a találkozóról. A Szabadság kérdésére Páva Zsolt kijelentette: Emil Boc mindig szívesen látott vendég Pécsen, és meghívta kollégáját az idei Pécsi Városnapokra. Boc válaszában hangsúlyozta: Kolozsvár az elmúlt időszakban is képviseltette magát a baranyai megyeszékhely ünnepi rendezvényén. Később a kolozsvári önkormányzat közleményéből megtudhattuk: a polgármester elfogadta Páva Zsolt meghívását, és részt vesz az idei Pécsi Városnapokon, amelyet ezúttal augusztus végén–szeptember elején szerveznek meg. Szombaton több száz adag magyar ételt szolgáltak fel a pécsi mesterszakácsok a Kolozsvári Városnapok keretében – délelőtt az Unió utca 10. szám alatti étkezdében, kora délután pedig a Búza/I. M. Klein utcában. Szabadság (Kolozsvár)

Erőltetett emlékeztetés
A bukaresti Elie Wiesel Nemzeti Holokausztkutató Intézet és a közlekedési minisztérium emléktáblákat helyezett el 12 vasútállomás homlokzatán az onnan deportált zsidók emlékére. Rendkívül szomorúnak tartom, hogy az emléktáblák „a fasiszta Horthy rezsimre” emlékeztető szövegük által magyargyűlöletre és történelemhamisításra szólítanak fel, ráadásul a táblaavató akció csupán Észak-Erdély vasútállomásaira vonatkozik.
Még elszomorítóbb, hogy mindez akkor történik, amikor európai parlamenti választásokra készül Románia is, ráadásul az RMDSZ kormányzati szerepvállalása mellett asszisztenciájával és egyelőre tiltakozása nélkül.
Fájdalom és ítélet társítása
A holokauszt hetvenedik évfordulója alkalmából Marosvásárhely és annak lakossága is újabb emléktáblával „gazdagodott”. Ezúttal a nagyállomás kétnyelvű felirata közelében szintén román és magyar nyelven hirdeti a szöveg az utazó vagy az emléktábla iránt érdeklődő számára az észak-erdélyi holokauszt fájdalmát és egyúttal az akkoriban hatalmon lévő horthysta-fasiszta magyar csendőrség embertelenségét.
A pontos szöveg: „A magyar csendőrség a Horthy-rezsim fasiszta jellegű uralma alatt álló Észak-Erdélyből 131 639 zsidót – férfiakat, nőket, gyerekeket – deportált 1944 május-júniusában. A náci hatóságoknak átadott zsidók többsége haláltáborokban pusztult el. Marosvásárhely vasútállomásáról 1944. május 27-én és 30-án összesen 6386 zsidót deportáltak. Emlékezetünkben őrizzük e szörnyű tragédiát a jövő generációk okulására. Elie Wiesel Romániai Holokausztkutató Intézet – 2014. május”.
A közösségi fájdalom és a közösségi ítélet társítása nem idegen a marosvásárhelyiek számára. A Kossuth (bocsánat: Călăraşilor) utcában, nem messze a világszabadság diadalában bízó Petőfi szobrától, a 2003. május 3-án felállított holokauszt-emlékmű, a zsidó származású Izsák Márton szobrászművész alkotása mellett román nyelvű fekete márványtábla emlékezik meg a marosvásárhelyi és környékbeli zsidó áldozatokról, „akiket a fasiszta Magyar kormány deportált 1944 tavaszán”.
Megjegyzendő: bár a tavalyi emlékmű-felújításkor az illetékesek eltüntették az eredeti gyalázó szöveget, és úgy tűnt, hogy „lemondanak róla”, mindez csak az ígéret megszokott be nem tartásának bizonyult. És ha visszamegyünk az időben, egyéb emléktáblák már román közösségi hősiességről és fájdalomról szólnak, miközben szándékos társításképpen a magyargyűlölet éppúgy közvetlenül felsejlik bennük. Horthysta-fasiszta ősei bűneiről a Bernády György polgármester által építtetett egykori városháza, mai megyeháza bejárati falára elhelyezett „emléktábla-gyűjtemény” emlékezteti az egykori székely főváros arra haladó magyar polgárait.
A főbejárat két oldalán elhelyezett két márványtábla az első és a második világháborúban a nemzet újraegyesítéséért küzdő román katonáknak állít emléket. Mivel 1918. december elsején még nem lehetett szidni sem Horthyt, sem a magyarok fasiszta ideológiáját, ezért az emléktábla felállítói szokatlan „bravúros húzással” csempészték üzenetüket a szöveg utolsó részébe.
Azt tudatván, hogy az emlékművet 1919. december 2-án állították fel Marosvásárhely polgárai, majd 1940 őszén megsemmisítették a horthysták, végül 1991. szeptember 28-án újraállították. Ugyanaznap, egyszerre avatták a második világháborús emléktáblát, amelynek főszövegébe már be lehetett írni a „horthysta terror” és a „4 év megaláztatás” üzeneteit.
Érdekes egybeesés, hogy egy héttel a marosvásárhelyi holokauszt-emlékmű avatása előtt jelent meg egy újabb tábla a megyeházán. Ez az itt raboskodó 35 román személynek állít emléket, miközben nem felejtkezik el megemlíteni, hogy az eredetileg 1936-ban, a szomorú esemény húszéves évfordulóján emelt táblát a horthysták 1940 szeptemberében megsemmisítették. Hogy a megnevezettek léteztek-e, vagy sem, azt nem tudom, de valószínűleg azok állíthatták az emléktáblát, akik akkoriban negyvenezer román áldozatot sirattak el a kossuthista (-horthysta-fasiszta) magyar kormány bűneként. Érdekes egybeesések, szomorú hasonlóságok...
Kivándoroltak „népszámlálása”
Kérdem én: az emléktábla-állíttatók számára mi volt fontosabb: az őszinte megemlékezésre, „a jövő generációk okulására” való felhívás vagy a horthysta gyökerű-ősű magyarok, a leszármazottak számára frusztráló üzenet megfogalmazása? Szeretném hinni: az előbbi volt az indíték. De miért van szükség Marosvásárhelyen, az együttélés és együttgondolkodás szempontjából amúgyis „beteges” városban a hasonló szöveg- és képzettársításokra?
Akár akarva, akár – legyünk jóhiszeműek – akaratlanul, a válasz borítékolható: mert az 1992 és 2011 közötti népszámlálások huszonötezres vesztesége ellenére még mindig sokan élünk magyarok ebben a városban. Vagy más szavakkal: a legtöbb magyar egy tömbben még mindig Marosvásárhelyen él a magyar államhatárokon túl.
Esetleg továbbgondolva: miközben nekünk minden itthon maradt magyar számít, addig a román nacionalizmus azokat számlálgatja, akik tudatos-tudattalan megalázottságukban, frusztráltságukban, másodrendűségükben örökre elhagyják a várost. Akik nem azért akarnak gyermeket maguknak, hogy emléktáblák szövegei üzenjenek számukra az idők végtelenségéig, felelevenítve nagyapáik, dédapáik, ükapáik bűneit.
A román grandomán, történelemhamisító, hangulatkeltő törekvéseket már jól ismerjük. A legnagyobb nemzeti zászló birtokosaként Guiness-rekorderek lettünk, kétezer-ötszáz éves történelmet kreáltunk, kitaláltuk a kontinuitáselméletet és az utólag tudatosult nemzetegyesítő törekvéseket – sorolhatja büszkén az elmúlt száz év propagandapolitikáján nevelkedett hazafi. Sajnos kevesen hallgatnak az eszükre a szívük helyett.
Pedig nemcsak a román állampolgárokról kialakított külföldi összkép szégyellnivaló időnként, hanem az is szegénységi bizonyítvány, hogy a román nemzeti hősökre leadott szavazatok listáján 4. helyezett Nicolae Ceauşescu, 6. Vlad Ţepeş és 10. Ion Antonescu.
Bár a történelem egy rendkívül képlékeny és politikafüggő tudományágazat, engedtessék megjegyezni, hogy azért történelmi tények is léteznek. Ilyen vitathatatlan történelmi tény, hogy Ion Antonescu tábornokot háborús bűnösként kivégezték. De az is, hogy miközben Nürnbergben a fasiszta bűnösök felett ítélkeztek, a német, majd amerikai fogságba került Horthy Miklóst tanúként hallgatta ki a nemzetközi törvényszék.
Sokféle érzés, vélemény fogalmazódhat meg románnak, magyarnak, zsidónak, németnek, cigánynak a szívében és az agyában, de aki a történelmi tényeket nem tiszteli, vagy legalábbis nem veszi figyelembe, akár Antonescuról vagy Horthyról legyen szó, az történelemhamisító. Képviselhet bármely hatalmat, mégis saját árnyékának a korlátai között él.
De lépjünk csak ki városunk nacionalista, az európaiságtól távol álló szűklátókörűségéből! Vajon az Európai Unió világháborút viselt országainak a vasútállomásai és megyeházai a fasiszta terror túlkapásaira figyelmeztetik lépten-nyomon saját lakosaikat és egyúttal az európai polgárt, a világpolgárt is? Vagy közelebbről: hol található vagy mikor lesz felállítva az Észak-Erdély nélküli Románia zsidó áldozatainak az emléktáblája?
Hirsch Lili hajtincsei
Nemrég jártam a Suceava megyei Radócon (Rădăuţi), és megcsodálhattam a Tăriceanu-kormány által felújított zsinagógát – másokat gyalázó emléktábla nélkül.
Az éjszakát Hadikfalva utolsó zsidó lakosánál, a bukovinai magyar értékeket mentő Furman Radunál töltöttem, vendégszeretetét és barátságát élvezve. Jeruzsálembe is elzarándokoltam, keresztyén emberként Krisztus útját járva.
De nem feledkeztem el magammal vinni néhány kavicsot az udvarunkról, melyeket az Aranykapu megnyitására, a Messiás érkezésére váró holtak sírjára helyeztem el.
És elérzékenyültem a Yad Vashem Holokausztmúzeumban, amikor Radnóti Miklós kézírását és a szilágysomlyói Markovits család szomorú történetét olvastam, de legfőképpen akkor, amikor a tizenkét éves marosvásárhelyi kislány, az ártatlan áldozat, Hirsch Lili gyönyörű hajtincseit szemléltem a tárlóban.
Horthyról sem Jeruzsálemben, sem Auschwitzban nem írnak annyi rosszat, mint Marosvásárhelyen. Még ott is elismerik, hogy amíg ő volt az ország valós ura, az 1944. március 19-ei német megszállásig a zsidók viszonylagos biztonságban, bár kétségtelenül hátrányosan megkülönböztetve élhettek Magyarország területén. Az erőskezű tengernagy kormányzói gyengesége ütközött ki, amikor a nyilas hatalomátvételig elfogadta a kompromisszumot és annak deportálási szörnyűségeit, képtelen volt kitörni ebből a kényszerhelyzetből. Vajon az ő helyében más mit tehetett, mit tett volna?
Miért emlékeztetnek engem mások büntetlenül az őseim állítólagos bűneire? Éppen ott, ahol élek. És ha igen, számukra – legyenek keresztyének vagy zsidók – miért nincs bűnbocsánat? A győztes szégyenét meddig kell még elhordoznia a vesztesnek? Vajon a valós megbékélést vagy a szélsőjobboldali eszmék ellenreakciószerű terjedését szolgálják az ilyen és ehhez hasonló tettek, emléktábla-avatások?
Mi, észak-erdélyi és dél-erdélyi magyarok nem ilyen egyenjogúságot és nem ilyen kétnyelvűséget akarunk! A „strada Gării utcán” nem óhajtunk olyan kétnyelvű táblát, amilyet a minap avattak! Mint jogállamban élők, uniós tagország polgárai nem szeretnénk az elítélteket összemosni a tanúkkal. Mélységesen szégyelljük, közösségünkre nézve rendkívül megalázónak tartjuk, hogy negyedszázados demokrácia és tizenöt éves kormányzati szereplés után Ion Antonescu és nemzeti költőnk-írónk, Wass Albert közzé még ma is egyenlőségjelet tesznek: háborús bűnösök mindketten!
Nem hinném, hogy nekünk is provokáló emléktáblákat kellene felállítanunk, vagy eltüntetett szobrainkat lépten-nyomon megjelölnünk olyan feliratokkal, miszerint a nacionalista román kormányzat semmisítette meg azokat. Sokkal inkább békességre, szeretetre, egymás tiszteletére kellene felszólítanunk embertársainkat. Nemzetiségre és vallásra való tekintet nélkül. Békességet! Shalom!
Dr. Ábrám Zoltán
A szerző marosvásárhelyi egyetemi tanár. Krónika (Kolozsvár)

Tőkés: Európában is rendszerváltozás kell
Európának is rendszerváltozásra van szüksége – mondta Tőkés László vasárnap este az MTI-nek nyilatkozva.
Az erdélyi politikus, aki a harmadik helyen indult a Fidesz-KDNP európai parlamenti listáján, a tervekről szólva a magyar kormányfőt idézve úgy fogalmazott: „folytatjuk a magyar második rendszerváltoztatás szellemében, és megvédjük az elért eredményeket".
A határon túli magyaroknál még nem fejeződött be a rendszerváltozás – mondta, hozzátéve: Európának is szüksége van rendszerváltozásra. A vasfüggöny lebontása után ugyanis még mindig ott magasodik a virtuális vasfüggöny Kelet és Nyugat között – fogalmazott Tőkés László.
Az országot járva erre az eredményre számított – mondta –, mert nem volt oka annak, hogy ne így történjen. Hozzátette: ha valamiben csalódott, az az, hogy még mindig vannak tartalékai a Demokratikus Koalíciónak, illetve „a Bajnai-féle társaságnak". Ez eléggé lehangoló – mondta Tőkés László, hozzáfűzve: mások „elnyerték méltó büntetésüket".
Hangsúlyozta: a lista harmadik helyezettjeként különösen boldog, hogy egy, a futballválogatott létszámát meghaladó nagy csapatban játszhat a következő években. Egy ilyen csapat nagy nyereséget jelent az Európai Néppártnak és rajta keresztül az uniónak is – mondta. Krónika (Kolozsvár)

Fontos a szociális kérdés
Sikertörténet a kettős állampolgárság
A kettős állampolgárság egy sikertörténet, és remélem, hogy az erdélyi magyarok megbocsátották már azt az iszonyú tévedést, amit korábban Magyarország elkövetett – mondta Soltész Miklós. A magyar államtitkár pénteken beszélt múltról, jelenről és jövőről Sepsiszentgyörgyön.
A magyar kormány célja, hogy a gazdaság, az oktatás, a turizmus és minden más területen együttműködjön a határokon túl élő magyarokkal – jelentette ki az államtitkár. Soltész úgy vélte, bár kevesebbet szokták emlegetni, a szociális kérdés igenis fontos tényezője a nemzet megmaradásának és megerősödésének.
– Ha magyar nyelven működik Erdélyben a gyerekvédelem, akkor szívesebben itt marad a magyar család. Például ha a hallássérült magyar gyerek Kolozsváron magyar szakintézetben nevelkedhet, anyanyelvi környezetben, akkor nem gondolkodik azon, hogy elmenjen. Ha a szociális védelem megbízható módon, magyar nyelven működik, biztonságban érezheti magát szülőföldjén – sorolta a politikus.
A FIDESZ-KDNP szociális és családügyért felelős államtitkára arra tett ígéretet, hogy a magyar kormány mindehhez maximális módon megpróbál hozzájárulni.
Erdély András. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Béke a hazatérőknek
Vannak választott hazák és hazafiak. Czetz János felmenői örmény bevándorlók voltak, menekültek a török népirtás elől, remek magyar hon- és hadfiak váltak belőlük. A mi gidófalvi emberünk 1822-ben született, a szabadságharcban tábornoki rangig vitte az erdélyi hadseregben, Argentínába menekült a kivégzés elől, ott megalapította az argentin katonai akadémiát, legyen nekik. Újabb időnkben gyakori a Székelyföld választása új és örökös hazának.
Vad László a magyarországi vitézi rend egyik főembere volt. Három évvel ezelőtt választotta Kézdivásárhelyt. Nem gondolta, hogy 59 évesen elmegy az egykori vitézek tábori karába. Jó itt nyugodni? – már sosem kérdezhetjük meg tőlük, Kossuthtól máig, Turintól Budapestig, Eresztevényig. A helyzet az, hogy a nyugtalan székelyek ma sem nyugszanak létező és nem létező babérjaikon. Nem akarja a román elnyomó hatalom, hogy megnyugodnánk, pedig nagyon ránk férne egy kevés béke, szántás, vetés, erdőlés.
Vad Lászlót személyesen ismerhettem, magam a sepsiszentgyörgyi vártemplomban foghattam vele kezet. Termetre, szervező és irányító tehetségre is kiváló férfi volt. Sokat tett a több, sokféle vitézi rend egyesítéséért. Nem sikerült neki. Előszeretettel kutatta a székelység történetét, rajongva szerette Erdélyországot. Így, legalább így egyesítette válla alatt az ősi magyar földet, ám ez bennünket ne vigasztaljon, hiszen használhatott volna még bőven az egységesben, nem csak odalenn.
És ha már egység, akkor a fájdalom s a gyász mellett azt is latolgatnom kellett a koporsó meg a sír mellett, hogy bizony itt, Háromszéken, Eresztevény temetőjében, pár méterre Gábor Áron sírjától is fanyalognak, kifarolnak a mai vitézek, el sem jöttek a temetésre a MÁSIK rendbéliek, s a harmadik hányadikiak. Miféle zászló alól s hová bújnak léha önérzetben a MÁSságiak? És a széthúzókat hátha be sem fogadja ez a föld, mely nyugodalmat nyújtott az élő és a holt hazatérőnek?
Czegő Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Répás: Folyamatosan napirenden kell tartani a magyarságot érintő kérdéseket
Folyamatosan napirenden szeretnék tartani a magyarságot érintő kérdéseket a következő években Európában és az Európai Parlamentben - emelte ki a nemzetpolitikai helyettes államtitkár a Választások után: magyar érdekképviselet az Európai Parlamentben címmel rendezett tanácskozáson hétfőn, a fővárosi Magyarság Házában.
Répás Zsuzsanna a Nemzetpolitikai Kutatóintézet konferenciáján azt mondta: újra ünnepelnek, ez a második olyan nagy győzelem, amelyet egy össznemzeti lista ért el. Nagyon örül - folytatta -, hogy a Fidesz-KDNP az össznemzeti lista állításával megmutatta a külhoni magyarság iránti elkötelezettségét. Ez fontos üzenet Európának, azt jelenti, hogy a magyar ügyet szeretnék folyamatosan napirenden tartani - fogalmazott a helyettes államtitkár.
Meg kell mutatni a világnak, hogy vannak olyan kérdések, amelyek folyamatosan terhelik az ottani közösségek életét, és ezekre szeretnének közös gondolkodással és közös európai jogalkotással választ találni - fejtette ki Répás Zsuzsanna. Fontos, hogy legyen olyan képviselő az Európai Parlamentben, aki közvetlenül el tudja mondani a vajdasági és kárpátaljai magyarság problémáit - tette hozzá.
Répás Zsuzsanna a Magyar Közösség Pártja által elért eredmény kapcsán azt mondta: felívelő szakaszt lát, sok eredményt értek el az elmúlt időszakban, s ez visszaigazolja az építkezést.
Erdély esetében várják, hogy két vagy három képviselője lesz az RMDSZ-nek - jelezte, hozzátéve: a megosztott belpolitikai helyzet ellenére értek el nagyon jó eredményt. Fontos, hogy az erdélyi magyarság kellő erővel legyen jelen az EP-ben - hangsúlyozta.
Schöpflin György, a nyugati magyarság képviselője arról beszélt, kialakulófélben van a kisebbségekkel szemben egyfajta türelmetlenség, és az új EP-ben nagy csatákat kell majd vívni. Bár teljes visszarendeződést a korábbi állapotokhoz képest nehezen tudott elképzelni, de azt megjegyezte: a liberálisok és a nacionalisták nézetei, ami a nyelvi kisebbségeket illeti, közel állnak egymáshoz. Szerinte az Európai Bizottság technokrata testület, amelyik valójában az egységre helyezi a hangsúlyt.
Bocskor Andrea, aki a kárpátaljai magyarságot képviseli, azt mondta: kiemelt jelentősége van a Fidesz-KDNP által állított nemzeti listának. Szavai szerint ő egyfajta híd szerepet tölt be, s nagyon fontosnak tartotta, hogy rajta keresztül autentikus információk juthatnak el Brüsszelbe a kárpátaljai helyzetről. Ez a jelenlegi ukrajnai belpolitikai helyzet miatt is fontos - jegyezte meg, és kitért a határ menti együttműködések jelentőségére is.
A vajdasági Deli Andor azt mondta: a nemzeti lista állítása történelmi pillanat. Ez alapot teremt az összmagyar érdekérvényesítéshez - mutatott rá, hozzátéve: valós munkára kaptak lehetőséget. Kiemelt céljai között említette, hogy a szerb integrációs folyamatok során az emberi jogi fejezetet - amely érinti az ottani magyarságot - megfelelően tárgyalják meg. A kisebbségi témák - anyanyelvű oktatás, tájékoztatás - mellett a mindennapokat érintő kérdések is megjelennek majd - mondta, s példaként foglakoztatási, egészségügyi témákat említett.
Gubík László felvidéki EP-jelölt szintén üdvözölte a nemzeti listát. Kiemelte: ezt óriási gesztusként értékelték a határon túli magyarok. Mint mondta, néhány nappal a választások előtt aláírták volna azt az eredményt, amely született. Az adott politikai helyzetben sikerként könyvelhetik el a képviselői helyet, amelyet megszereztek. Amit nem minősíthetnek sikernek, az a rendkívül alacsony részvételi arány - jegyezte meg.
A Magyar Közösség Pártja programját idézve a célok között a kohéziós politika hatékonyabbá tételét, az egyes régiók közötti különbségek megszüntetését és a nyelvi jogok, az autonómia kérdését jelölte meg, hangsúlyozva, hogy e témáknak reményei szerint méltó képviselője lesz Csáky Pál. A Most-Híd eredményéről szólva elmondta: kíváncsi, hogy a képviselőjük hogyan járul majd hozzá Brüsszelben a magyar ügyek felkarolásához, egyúttal sok sikert kívánt hozzá. hirado.hu

Tusványos udvarhelyi főszervezővel
„Történetekből történelemmé” nőtte ki magát a Tusványos: az idén immár 25. alkalommal megrendezendő tábor főszervezője ismét az udvarhelyi ifjúsági civil szférából került ki. Vass Orsolya főszervezővel, az Udvarhelyi Fiatal Fórum elnökével beszélgettünk a feladat kihívásairól, a negyed évszázados évfordulóról, valamint arról, hogy mi a jelentősége annak, hogy egy helyi ifjúsági szervezet országos, sőt nemzetközi fesztivál szervezésében vállalhat szerepet.
– Hogyan esett rád a választás, és miért vállaltad a főszervezést?
– Egy idő után magától értetődő volt. A Tusványosnak rendszerint van egy erdélyi és egy magyarországi főszervezője. Tavaly köztes megoldás született, hisz főszervezők nem voltak kinevezve, de már akkor felmerült, hogy én lehetnék az egyik. Akkor úgy gondoltam, hogy – mivel tavaly választottak meg az UFF elnökének – korai lett volna újabb feladatot elvállalni, viszont megígértem, hogy amennyiben idénre nem kerül alkalmasabb személy, akkor elvállalom. A szervezőcsapat tagja vagyok, mióta a Magyar Ifjúsági Tanács vállalta fel Erdély-szinten a Tusványos szervezését. 2008-ban volt az első ilyen tábor. A MIT-nek közvetve az UFF is tagja, így kerültünk egy csapatba. Az első időszakban négy évig recepciófelelős voltam, utána a szervezői irodában dolgoztam, ahonnan a tábor ügyes-bajos dolgait irányítottuk.
– Melyek a főszervezői feladatkör legnagyobb kihívásai?
– Kihívás megtalálni az egyensúlyt, hogy ne csak a részvevőknek, hanem a táborlakóknak is egy különleges hét legyen ez. Továbbá az erdélyi ifjúsági szervezeteket annyira láthatóvá tenni a táborban, hogy a táborozóknak teljesen egyértelmű legyen, Erdély-szinten kik rendezik a Tusványost. Ezenkívül nagyon fontos, hogy a 130 fős szervezői csapatnak is megfelelők legyenek az életkörülményei, a lehetőségei és a munkakörülményei. Azoknak a fiataloknak, akik napi 10–12 vagy akár több órát is dolgoznak a tábor ideje alatt, nagy kihívás, ha túlélőtábori körülmények között kell eredményes munkát végezniük. Ez is egy fontos feladat számomra.
– Idén lesz 25 éves a Tusványos. Hogyan ünneplitek az évfordulót?
– A koncertek mellett a legérdekesebb, hogy idén egy olyan csapatot verbuváltunk össze saját szervezeteink soraiból, amely kifejezetten azzal fog foglalkozni a tábor ideje alatt, hogy a 25-ös számmal játsszon: a 25. évforduló kapcsán meglepetéseket, játékokat rendezzen a táborozóknak. Többnyire flash-mob szerű megmozdulásokat kell elképzelni. A lényeg az, hogy azokban az órákban, amikor holtidő van, legyen valami plusz program, amely a 25. évforduló megünneplésével kapcsolatos. Tervezzük, hogy a Tusványos hetén 25. születésnapjukat ünneplőket meglepjük és felköszöntjük.
– A fellépők közül kiket emelnél ki?
– A Tankcsapda az egyik érdekes meghívott, hisz ők is 25. születésnapjukat ünneplik idén. De jön az Intim Torna Illegál, akik lassan hagyományos tusványosozók, illetve először lép fel a Tusványoson Baricz Gergő és a 30Y.
– Főszervezőként milyen saját ötlettel rukkoltál elő?
– Egyik elképzelésünk volt, hogy legyen egy csapat, amely csak azzal foglalkozik, hogy a legfiatalabb korosztályt valahogyan megszólítsa. Mert vannak előadások, amelyek nem feltétlenül a tizenéves korosztálynak szólnak, ezért nekik is akartunk valamilyen programot szervezni. A tábor tele van olyan eseményekkel, amelyek nekik is szólnak, de általában ezeket a partnersátrak szervezik. Tehát ez volt a terv, hogy a csapatunkból néhány ember erre fordítsa energiáját, hogy szánjunk időt arra, hogy kitaláljunk egy-két olyan játékos programot, amellyel bele tudjuk vezetni a tizenéveseket a tábor hangulatába. Igyekszünk rávezetni őket arra, hogy vannak olyan programok, amelyeken érdemes részt venni, annak ellenére, hogy táborozási időszámítás szerint korán kezdődnek.
– Hogyan lehet elérni, hogy a szervezőcsapat is frissüljön? Honnan az utánpótlás?
– A MIT egy ernyőszervezet, és további négy másik ifjúsági szervezetet foglal magában, tehát Erdély-szinten le vagyunk fedve: Nagyváradtól és Temesvártól egészen Tusnádfürdőig vagy Brassóig több vidékről vannak szervezőink. A tagszervezetek tehát folyamatosan frissítik magukat, ők megoldják maguknak az utánpótlást, így ezzel párhuzamosan tud zajlani a vérfrissítés a Tusványos szervező- és önkéntescsapatánál is. De természetesen kell azon dolgozni, hogy valóban értékes és megbízható embereket vonjunk be a csapatba, viszont egy Tusványos alatt rendszerint kiderül, hogy ki való oda.
– Mi a jelentősége annak, hogy helyi ifjúsági szervezetként részt vesztek a Tusányos szervezésében?
– Nyilván elsősorban az, hogy saját programjainkat is a Tusványoshoz kellett igazítanunk, mert a tábor időpontját nem Udvarhelyről szoktuk befolyásolni, tehát nekünk kellett igazodnunk. A legkézzelfoghatóbb haszon abból, hogy az UFF nyakig benne van a szervezésben, az, hogy jó kapcsolat tudott kialakulni azokkal a szervezetekkel és egyesületekkel, amelyek részt vesznek a táborban. Így egész évben lehetnek közös programjaink, tudunk partnereket találni egész Erdélyben.
Ebben az évben például a Közéleti Vándortábor megszervezésében segítettek különböző szervezetek. Az UFF-tagok mindig középiskolásokként kapcsolódnak be a tevékenységekbe, de az iskolai évek végesek. A Tusványos ilyen szempontból is nagyon jó lehetőség, hisz az egyetemi évek alatt és akár utána is tudjuk tartani a kapcsolatot a volt tagokkal. Sokszor Tusványos miatt tudjuk visszaszerezni a volt UFF-tagokat: a szervezés során fel tudjuk keresni azokat a volt tagokat, akiknek végzettsége, szakismerete bizonyos programokhoz szükséges. Idén is sok volt UFF-os van a szervezőcsapatban, például a MIT elnöke is tagunk volt. Mások már maguk is megtalálják a helyüket, esetleg munkalehetőséget a Tusványoson szerzett kapcsolatoknak, ismeretségeknek köszönhetően.
Kovács Eszter. Székelyhon.ro

2014. május 27.
Kurucok, székelyek és csángók Dél-Ukrajnában
Dél-Ukrajna sztyeppéin bőven találhatók magyar helynevek, amelyeket az 1750-es években magyarországi szerb kitelepülők vittek magukkal az oroszok által frissen gyarmatosított provinciába, Új Szerbiába. Nos, nemcsak szerbek mentek arrafelé, hanem tekintélyes számú magyarság is – az ő nyomukat próbáljuk most követni.
1751–52-ben települtek ki a bánsági szerbek, hogy ellássák a Jeliszavetgrad központú terület katonai védelmét. A város körül huszártelepek létesültek, délebbre pedig a pandúrezred helyezkedett el. A területre az orosz vezetőség ortodoxokat várt, az új Eldorádó csábítása pedig azt eredményezte, hogy románok, ukránok és bolgárok is betelepedtek, ezért 1757-ben a népesség 75 százalékát románok (származásilag moldvaiak és erdélyi mokányok), 11 százalékát pedig szerbek teszik ki.
A magyarok elsősorban nem erre a – magyar helynevekben bővelkedő – területre telepedtek le, hanem az 1753-ban létrehozott Szlavo-Szerbiába, amelyet 1764-ben donyecki járásnak neveztek át (ez ma a Dnyipropetrovszki terület részét képezi). 1756-ban a Jovanević által vezetett csapatok nemzetiségi megoszlása így nézett ki: 38% szerb, 23% vlah, 9% magyar, 22% egyéb. Nos, kik voltak ezek a magyarok, kik a vallásukat is feladták, és átálltak ortodoxnak, hogy itt letelepedjenek?
A huszárok dicsősége
A kuruc mozgalom 1711-es leverése után ezrével rekednek az országhatárokon kívül magyar szabadságharcosok, akiknek olyan megalázó módon nyújtana kegyelmet az osztrák kormány, hogy azt jóformán senki sem vállalja. Ismeretes, a II. Rákóczi Ferenc udvarához tartozó Mikes Kelemen 1761-es haláláig sem térhetett haza, annak ellenére, hogy Magyarországon számos alkalommal megpróbáltak közbenjárni hazatérése érdekében: azt sem III. Károly (ur. 1711–1740), sem Mária Terézia (ur. 1740–1780) nem engedélyezte.
A kint rekedt magyarok hamarosan hihetetlen katonai hírnévre tesznek szert, köszönhetően gróf Bercsényi Lászlónak, aki Franciaországban 1720-ra már ezredtulajdonos, az úgynevezett Bercsényi-huszárok vezetője, 1738-ban pedig Franciaország marsallja lesz. A Bercsényi-huszároké ma is létező ezred a francia katonaságban, nevük: Les hussards de Bercheny vagy 1er Régiment de Hussards Parachutistes (1er RHP), azaz Első huszár ejtőernyős ezred.
A lengyelországi kurucok
Így nem csoda, ha az oroszok is magyarokat próbáltak letelepíteni az új területekre, elsősorban kuruc harcosokat, akik Lengyelországban és Moldvában tengették életüket. Sokan közülük végleg Lengyelországban rekedtek (2009-ben Sólyom László akkori magyar köztársasági elnök is találkozott a Lengyelországban letelepedett kuruc emigránsok leszármazottaival), ugyanakkor elképzelhető, hogy egy részük elment új Eldorádóba.
Kurucok és csángók
A kint rekedt kurucok közül legjobban dokumentált az úgynevezett sztojcsini magyarok esete, akik a hihetetlenül veszélyes lengyel-török-orosz határvidéken éltek. A ma Ukrajnához tartozó, Hotintól 18 km-re fekvő Stăuceni faluról Patai András 1743-as jelentésében olvashatjuk, hogy Sztojcsin „nagy katolikus magyar falu Hotin megyében, amelyről a (de Propaganda Fide) atyái nem is tudnak”, s akik mély fizikai és szellemi nyomorban élnek. Patait Constantin Mavrocordat vajda hívta Moldvába, így jutott el Sztojcsinba, ahonnan viszont az olasz katolikus atyák kitessékelik.
Szegedi János így számolt be 1744-ben a faluról, feltehetően Patai beszámolója alapján: „Moldávia... sok magyar lakost fogadott be a különböző erdélyi zavargások és belső forradalmak, legutoljára a Rákóczi-féle felkelés alatt, amikor Ilosvai nem fogadván el VI. Károly császár kegyelmét és az általános amnesztiát, több társával a koczimi vagy hutini pasának a védelme alatt, a Prut és a Nyeszter folyók között, Podólia határán, a Sztöjcsinnak mondott nevezetes faluban telepedett le, magához fogadva sok más magyar menekültet és kun-magyart /= csángót/ is.”
Giovanni Maria Ausilia minorita szerzetes 1745-ben már mint missziós székhelyet említi a falut, amelyben 60 katolikus család él (azaz jóval több, mint ugyanabban az időben a csángók fellegvárának számító moldvai Lujzikalagorban vagy Huşi-ban). Nos, ezekről a sztojcsini magyarokról többé semmi hír nincsen, eltűnnek a történelem színpadáról – több mint valószínű, hogy egy emberibb élet reményében azon magyarok sorait gyarapították, akik Új-Szerbiában és Szlavo-Szerbiában találtak új otthonra.
Egy régi csángó falu: Sztojcsin
Ugyanakkor lehetséges, hogy a kurucok azért telepedtek éppen Sztojcsinba, mert ott már eleve egy csángó magyar közösség élt, erre nézve vannak is utalások. 1588-ban Petre Şchiopul vajda hívására egy háromfős lengyel jezsuita küldöttség utazik Moldvába, hogy a protestáns eretnekséget megállítsa. Ők elmondják, hogy Hotinban, valamint Hotin és Szeretvásár között egy „Zarnoucim” nevű településen katolikusok, azaz magyarok laknak. Mivel a lengyel atyák feltehetően az udvari könyvtárból szerzik be értesüléseiket, könnyen elképzelhető, hogy egy cirkalmas t betűt ar-nak olvasnak, így a Zarnoucim igazából Ztuoucim-et, azaz Stăuceni-t takarja.
Székelyek és románok a Bugon túl
Ám úgy tűnik, nemcsak kuruc harcosok és hozzájuk csapódott csángók, hanem székelyek is gyarapították a dél-ukrajnai magyarok sorait. A II. világháborúban a németek oldalán harcoló románok kapják meg a Dnyeszter és a Bug folyók közti terület adminisztrálását (azaz a mai Transznisztriát és a rajta túl levő területeket). Akkor Anton Golopenția vezetésével egy román szociológus-csapat elindul, hogy feltérképezze a Bug folyón túli, a németek által elfoglalt dél-ukrán területeken levő románokat, a hazatelepítési program keretében. Ők százával fedeznek fel román falvakat nemcsak a Dnyeszter és a Bug folyók közti területen, hanem a Bugon túl is. Megállapítják, hogy a kivándorlás 1750 és 1831 között történt.
Magyar nevek ukrajnai román falvakban
Ugyan nem volt célja a magyarok nyomainak megtalálása, mégis Golopenția, ez a Domokos Pál Péter formátumú román tudós többször említi jelentéseiben, hogy a románok mellett székelyek is emigráltak erre a vidékre. Így 1950-ben, a Szekuritáté kihallgatásain említi, hogy Erdélyből a románok és a székelyek emigrálása egészen 1919-ig folyt a zöldhatáron („vama cucului”) keresztül (ezen adatot Golopențiának nem volt honnan az ujjából szopnia, feltehetően valahol az útjai során hallotta). Feltehetően ezzel magyarázható az is, hogy a Bug folyótól északra levő 25 román falu neveinek feltérképezésében olyanok is szerepelnek, mint Zachei (értsd: Székely) Serbulovka faluban, Arcuș (értsd: Árkos) és Casap (Kaszap, csak a csángók közt előforduló név, jelentése: mészáros, kaszaboló) Alexandrovka faluban, Barabas (Barabás) és Băț (feltehetően Becz, Becze) Lisa Gora nevű faluban, Caracaș (Kerekes) az új-szerbiai Martinos (a magyar Martonosból) faluban, Chioșa (Kósa) Arnăutovka és Belousovka falvakban, Farcaș (Farkas) Belousovka faluban, Ghebe, Ghiaba (Gebe) Alexandrovka és Arnăutovka falvakban, Matiaș, Mateiaș (Mátyás) Noua Grigorovka, Pancsova, Martonos és Bulgarka falvakban, Mărcuș (Márkos) Novo Ukrainka faluban, Pârca (Perka, kizárólag csángó név) Pancsova faluban stb. Akár az is elképzelhető, hogy ezeknek a magyaroknak egy része még 1926-ban is magyarként határozta meg magát, ugyanis Golopenția közli az 1926-os ukrán népszámlálás adatait, amely nem kevesebb, mint 869 magyart mutat ki az országban, 480-at városi és 389-et falusi környezetben (1926-ban Kárpátalja még nem tartozott Ukrajnához). Ugyan biztosan kerültek oda is magyarok hadifogolyként és esetleg munkásként, ám kivált a falvakban élő nagyszámú magyar arra utalhat, hogy ők akár másképpen is odajuthattak, például 1919 előtti kivándorlással. Sántha Attila
Székely Hírmondó. Erdély.ma

Visszakerült a helyére a székely lobogó Sepsiszentgyörgyön
Kétnapnyi keresés után előkerült a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkból eltűnt óriás székely zászló. Állítólag a szél fújta el. A Magyar Polgári Párt háromszéki elnöke, Kulcsár Terza József hétfőn reggel figyelt fel arra, hogy a központi parki oszlopról eltűnt az általuk tavaly felállított óriás székely zászló. Mivel annak eltávolításáról nemrégiben a brassói táblabíróság is rendelkezett, a polgári párti elnöke Antal Árpád polgármestert hívta telefonon, hogy mi történt a lobogóval. Az elöljáró azonban tájékoztatta, hogy nem ő rendelte el a székely zászló bevonását.
Kulcsár Terza József a rendőrségen készült panaszt tenni, amikor kiderült, hogy a lobogó vasárnap óta a helyi rendőrségen van. Nicoleta Marin rendőrségi szóvivő a keddi sajtótájékoztatón újságírói kérésre érdeklődött kollégáinál, de ők nem tudtak semmit a lobogóról. Később telefonon értesítette a Sláger Rádiót, hogy nem az állami-, hanem a helyi érdekeltségű – közösségi – rendőrségnél kell azt keresni.
A szóvivő szerint vasárnap délután az Erzsébet parkban lévő virágárusok egyike jelentette be az 112-es hívószámon, hogy a szél elfújta a székely zászlót. Azt a helyi rendőrség dolgozói szedték össze, és a székházukba szállították. Kulcsár Terza József elmondta: kedden a helyi rendőrségről átvette a lobogót, és annak további sorsáról hamarosan egyeztet a polgármesterrel.
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat egyébként már megkapta a bírósági döntést, arról, hogy a zászlót be kell vonni. Hasonló bírósági ítélet született a kézdivásárhelyi Gábor Áron téren és a város polgármesteri hivatalának homlokzatára kihelyezett székely zászlók ügyében is. A háromszéki elöljárók furcsállják azt, hogy a bíróság nem csak a hivatalokon, hanem köztereken is megtiltja a székely zászló használatát.
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) pedig már szervezett tüntetést Sepsiszentgyörgyön a lobogó védelmében, csütörtökön pedig este 7 órára a kézdivásárhelyi Gábor Áron szobornál szerveznek hasonló megmozdulást.
Kovács Zsolt
slagerradio.ro. Erdély.ma

Újabb román képviselő letartóztatását akadályozta meg a parlament
A bukaresti képviselőház nem járult hozzá, hogy a korrupcióellenes ügyészség (DNA) kérésére előzetes letartóztatásba helyezzenek egy befolyással való üzérkedéssel gyanúsított ellenzéki képviselőt: a keddi szavazáson a honatyák nagy többsége elutasította társuk kiadását.
Florin Popescut, a Traian Basescu jobboldali államfő védnökségével alakult ellenzéki Népi Mozgalom Párt (PMP) parlamenti képviselőjét azzal gyanúsítja a DNA, hogy a 2012-es választási kampány idején 60 ezer grillcsirkét kapott a választók megvesztegetése céljából egy üzletembertől, akinek előnyös állami szerződéseket ígért.
Popescu a jobbközép Demokrata Liberális Párt (PDL) színeiben szerzett mandátumot. A szavazás előtt az ellenzéki pártok szónokai arról beszéltek, hogy nem a parlament, hanem a bíróság dolga a képviselők felett ítélkezni, és a törvényhozóknak nem szabad hátráltatni az igazságszolgáltatás munkáját.
A titkos szavazáson 224 honatya ellenezte és csak 78 támogatta, hogy a parlament hozzájáruljon Popescu előzetes letartóztatásához. A bukaresti parlamentben a kormányzó szociáldemokraták vannak többségben.
Traian Basescu államfő rendszeresen bírálja a román parlamentet, amiért „bújtatja" az igazságszolgáltatás elől a korrupcióval gyanúsított politikusokat. Az ilyen esteket az Európai Bizottság is nehezményezte az évente kétszer publikált igazságügyi országjelentéseiben.
MTI. Erdély.ma

Holokauszt emlékművet avattak Kolozsvárott
„Minden többség kollektív módon felelős azért, ami a vele együtt élő kisebbséggel történik. Ez is a XX. század üzenete számunkra, a XXI. század emberei számára. A holokauszt áldozataira emlékezve el kell gondolkodnunk az emberiség legfontosabb értékeiről: az emberi életről, az emberi méltóságról, az emberi szabadságról, az egyéni és kollektív felelősségről, illetve a szolidaritásról – és amennyiben a hetven évvel ezelőtti eseményekre gondolunk, a szolidaritás hiányáról is. Az egyéni, és kollektív felelősségről sokat lehet beszélni, nem biztos, hogy a XXI. századi ember valóban megérti: miként történhetett meg, hogy emberek millióit gettóba zártak, haláltáborba küldtek, csak azért, mert zsidók voltak, mert más nyelvet beszéltek.
A szolidaritás hiánya volt az, ami miatt nagyon rövid idő alatt hatalmas területről sikerült összegyűjteni a Kolozsváron és a környéken élő zsidó lakosságot, és elküldeni őket a halálvonatokkal. Kolozsváron azonban két nevet mindenképpen meg kell említenem: Márton Áron püspökét és Járosi Andor lelkészét, akik felelősséggel, szolidaritással emberi életeket mentettek meg” – hangsúlyozta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, miniszterelnök-helyettes ma Kolozsvárott, ahol a Posta kertben avatták fel a holokauszt emlékművét. A 70 évvel ezelőtt – 1944 májusában – elkezdődött kolozsvári zsidók deportálása során az akkor alig 80.000 lakosú városból több mint 16 ezer gyereket, nőt, és férfit küldtek haláltáborokba az akkori hatóságok.
„A holokausztra emlékezve nem lehetünk felületesek. Nekünk kötelességünk arról gondoskodni, hogy ébren tartsuk a kollektív memóriát azért, hogy ilyen tragédiák ne történhessenek meg. És ezzel együtt fel kell tennünk a kérdést: hogyan létezett a Gulag, a kommunista munkatáborok, a Balkánon megtörtént etnikai tisztogatás. És erre a kérdésre nincsenek jó válaszaink. Most, amikor az Európai Parlamentben előretört a szélsőjobb és a szélsőbal, nekünk képesnek kell lennünk megállítani őket. Ez a feltétele annak, hogy a XX. századi tragédiák ne ismétlődjenek meg. A magam, a kormány, és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség nevében biztosíthatom Önöket, hogy mi mindig nemet mondunk minden szélsőséges eszmére” – mondta mai felszólalásában Kelemen Hunor.
A holokauszt emlékmű avatóünnepségén Schwartz Róbert, a Kolozsvári Zsidó Hitközség elnöke köszöntötte a népes számú közönséget, majd köszönetet mondott Horváth Anna alpolgármesternek és a városi tanács RMDSZ frakciójának, akik felkarolták és napirendre tűzték a kültéri emlékmű felállítását, illetve Kolozsvár helyi önkormányzatának, amiért egyhangúan megszavazta ezt a tervezetet. A hivatalos felszólalásokat követően Balázs Edit kolozsvári holokauszt túlélő emlékezett a 70 évvel ezelőtti tragédiára. A 85 éves művészettörténész az Egyesült Amerikai Államokból jött vissza szülővárosába azért, hogy megoszthassa emlékeit az összegyűltekkel. A három koncentrációs tábort megjárt Balázs Edit Kolozsvár nevét könnyeivel küszködve ejtette ki, majd elmondta, három kolozsvári család élte túl a holokausztot, az egyik az ő családja volt.
A Kolozsvári Polgármesteri Hivatal és a Kolozsvári Zsidó Hitközség által közösen állított köztéri emlékmű Löwith Egon kolozsvári képzőművész, holokauszt-túlélő vázlatai alapján készült, és Kolozsi Tibor szobrászművész alkotása.
RMDSZ közlemény. Erdély.ma

Győzött a román baloldal, lemondott a PNL vezetősége
Fölényes baloldali győzelmet hozott Romániában a vasárnapi európai parlamenti (EP) választás: 99,99 százalékos feldolgozottság mellett a kormányzó Szociáldemokrata Párt – Románia Fejlődéséért Országos Szövetség – Konzervatív Párt (PSD-UNPR-PC) szövetség 2 093 132 vokssal, a szavazatok 37,60 százalékát beseperve a legtöbb – szám szerint 16 – képviselőt küldheti az Európai Parlamentbe.
Az RMDSZ 6,3 százalékos eredményt ért el. Korábbi feldolgozottságnál egy ideig úgy tűnt, esély lehet arra, hogy három képviselőt delegáljon az európai törvényhozásba, így a Fidesz–KDNP-listáról bejutott Tőkés Lászlóval együtt összesen négyen képviselhették volna az erdélyi magyar közösséget az EP-ben. A délutáni feldolgozottsági adatok alapján azonban bizonyosnak tűnik, végül két mandátuma marad.
A második helyen a kormányból márciusban kilépett Nemzeti Liberális Párt (PNL) végzett 835.453 szavazattal, 15 százalékkal, ami 6 mandátumot jelent, a harmadik a Demokrata-Liberális Párt (680 759 voks, 12,23 százalék, 5 mandátum), mandátumhoz jut a Traian Băsescuhoz közeli erők által nemrég létrehozott Népi Mozgalom Párt (PMP) is (345 908 voks, 6,21 százalék, 2 mandátum), sikeres volt az RMDSZ is, amely 6,30 százalékot ért el, és egyetlen független jelöltként a PNL-ből összeférhetetlenségi ügyei miatt kilépett volt művelődési miniszter, Mircea Diaconu is bejutott az EP-be, 379.528 szavazattal, 6,81 százalékkal.
Victor Ponta miniszterelnök, a PSD elnöke már vasárnap este, az exit-poll eredmények közzé tételét követően ajánlatot tett a PNL-nek a liberálisok márciusi kilépésével megszűnt Szociálliberális Unió (USL) helyreállítására, Emellett az ország ügyeiről szóló egyeztetésre hívta a PDL-t és a Dan Diaconescu Néppártot (PPDD) is.
Lemondott a PNL vezetősége, a párt átlép az EPP-be
Crin Antonescu PNL-elnök viszont leszögezte: a PNL-t nem lehet megszelídíteni langyos kormányzati pozíciókkal, és a párt nem hagyja, hogy az ország a „vörös bárók” kezébe kerüljön, ezért az ország PSD-sítésének legfőbb ellenfele kíván lenni. Közölte: vállalja a felelősséget kudarc miatt, ugyanakkor a PNL mégiscsak a legjobb eredményt elérő jobbközép párt.
A felelősségvállalás azt jelenti, hogy vele együtt hétfőn a párt teljes vezetősége felajánlotta lemondását, ám mivel nem akadt olyan politikus, aki vállalta volna a PNL ideiglenes irányítását, Antonescu tovább vezeti a pártot a következő kongresszusig.
Antonescu leszögezte: egyesíteni kell a jobboldali erőket, és elmondta: a PNL a liberálisoktól átigazol a jobbközép erőket tömörítő Európai Néppártba (EPP). Erről hétfőn döntött is a pártelnökség. Egyes források szerint ezzel a PDL-vel való fúziót készítenék elő, amit azonban még egyik párt vezetői sem erősítettek meg.
A kudarc nyomán amúgy Klaus Johannis, a PNL első alelnöke jelentette be először: távozik tisztségéből.
Közben a pártvezetés döntött a Szatmár megyei szervezet feloszlatásáról, amiért az felajánlotta a visszafogadást Călin Popescu Tăriceanu volt pártelnök-kormányfő számára, aki azt követően lépett ki a pártból, hogy az felrúgta a koalíciót. Tăriceanut ki is küldték az ülésről, mondván: visszalépése, így párttagsága is szabályellenes.
Marasztalná a PNL-t az ALDE
Antonescu bejelentésére egyébként közleményben reagáltak az európai liberálisok (ALDE) vezetői, Guy Verhofstadt EP-frakcióvezető és Graham Watson elnök. Megfogalmazásuk szerint a „szerencsétlen” döntés figyelmen kívül hagyja, hogy a PNL még így is az egyik legerősebb párt lenne az ALDE-n belül, ami jelentős vezető tisztségeket hozna magával. A közlemény szerint az átállással a PNL a gyenge oldalát domborítaná ki az erősségei helyett, és Traian Băsescu oldalára állna.
Vasile Blaga PDL-elnök szerint elfogadható a pártja által elért eredmény, de lehetett volna jobb. Közölte: a jobboldal egyesítéséről szóló tárgyalásokkal megvárják a végeredményt.
Az egykori PDL-s Elena Udrea, aki nemrég állt át a PMP-be, úgy fogalmazott, a párt számára győzelem az eredmény, hiszen sikeresen teljesítette első választási megmérettetését. Felkérte a többi jobbközép pártot, hogy tárgyaljanak, és lépjenek fel közösen a novemberi államfőválasztáson.
Nagyobb választási részvétel
A részvételi arány 32,44 százalék volt, ami lényegesen jobb, mint öt évvel ezelőtt, amikor csupán a választók 27,2 százalékos volt a részvétel. Vasárnap városon 28,69, vidéken átlag fölötti, 36,88 százalékos volt a részvételi arány.
A legnagyobb arányban a PSD felségterületének számító dél-romániai megyékben járultak urnához, Olt megyében 46,57 százalékos volt a részvétel. A további éllovasok: Ilfov (42,26), Mehedinți 840,17), Teleorman (39,84) és Giurgiu (39,12). A legalacsonyabb Máramaros megyében volt a részvételi arány (25,31). További sereghajtók: Tulcea (27,12), Ialomița (27,66), Temes (27,94) és Vaslui (28,22).
Balogh Levente. Székelyhon.ro

Gábor Áron Budapesten
Lehet, nem sok újdonságot, de a további kutatásokra való ösztönzést helyezte előtérbe a május 22-én Gábor Áron, a székely tüzérség megteremtője címmel Budapesten tartott konferencia, ahol a fogadó intézmény, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum hadtörténészei, illetve háromszéki történészek tartottak előadásokat.
A rendezvény a Gábor Áron Emlékév részeként, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum és Kovászna Megye Tanácsa rendezésében zajlott, ezúttal a budapesti közönség előtt, hogy majd októberben a sepsiszentgyörgyiek is megismerkedhessenek ugyanezekkel az előadásokkal. A konferencia fővédnöke, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nem lehetett jelen a rendezvényen, üzenetében azonban megfogalmazta: „Ahogy utazunk Háromszéken (…), mindenhol felragyog a legendás ágyúöntő szelleme. Háromszék kiváló ezermestere azonban mindnyájunké.” Hasonlóképp az összmagyarság kincseként értékelte Gábor Áron alakját Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára is, kijelentve, az őrnagy nemcsak a székelység önbizalmát, de nemzetünk jövőbe vetett hitét is visszaadta. A köszöntőbeszédek sorát Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke zárta, kiemelve: Gábor Áron nagysága abban rejlik, hogy megmutatta, reménytelennek hitt helyzetből is ki lehet törni.
A konferencia első ülésszakát levezető Balla Tibor alezredes mintegy érdekességként felemlítette, 1913. március 1. a magyar honvédtüzérség megszervezésének időpontja, Gábor Áron mégis annak előtte bő hat évtizeddel már megteremtette a székely tüzérséget. A konferencián elhangzott előadásokat csupán felsorolásként idézzük ezúttal, az érdeklődők októberben a Székely Nemzeti Múzeumban úgyis meghallgathatják: Egyed Ákos a forradalmár Gábor Áronról beszélt, Süli Attila őrnagy Gábor Áron első ágyúinak történetét elevenítette fel, Bán Attila őrnagy az ágyúgyártás folyamatát, ennek kapcsán az 1848–49-ben a háromszékiek rendelkezésére álló kohászati lehetőségeket ismertette, Bordi Zsigmond Lóránd régész-történész pedig az 1849. július 2-i kökösi csatát ismertette. A második ülésszakban Csikány Tamás ezredes Gábor Áron tüzér kézikönyvét mutatta be, taglalva, abból mily mértékű ismeretekre tehetett szert Gábor Áron, Demeter Lajos helytörténész a székely nemzet hőse kultuszának kialakulását vázolta, alulírott a háromszéki Gábor Áron-szobrok, -emlékművek történetét ismertette, Négyesi Lajos hadtörténész a Rikában elásott/felrobbantott ágyúk keresésére indult expedícióról beszélt. Összefoglalóként Egyed Ákos professzor megállapította, az előadók a mélyfúrás módszerével egy-egy résztörténetet emeltek ki, igyekezve azokat az összképbe helyezni, és aláhúzta – miként előadása bevezetőjében is elmondta, hogy az ötven esztendeje írott könyve, a Háromszék, 1848–1849 című történelmi munkája megjelenése óta eltelt időszakban újabb adatok kerültek elő, ezek ismeretében ő maga is sok mindent ágondolt –, van még kutatnivaló Gábor Áronnal és korának történéseivel kapcsolatban is, hiszen sok még a nyitott kérdés.
Váry O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Eltűnt a székely zászló a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkból
Eltűnt a székely zászló a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkból, hétfő reggel vette észre Kulcsár-Terza József, a lobogót egy évvel ezelőtt kihelyező MPP háromszéki elnöke, hogy nincs a helyén, ám tegnap estig nem sikerült megtudni, ki és miért vette le. Antal Árpádnak, a város polgármesterének szintén nem volt tudomása a székely zászló leszedéséről, és leszögezte: nem az önkormányzat rendelte el azt, nem ő adott utasítást eltávolítására. Hogy ki lehet a tettes, annak neki sem sikerült nyomára bukkannia.
Kulcsár-Terza József hétfő reggel iskolába vitte gyermekeit, és akkor tűnt fel neki a székely zászló hiánya, mint mondotta, szokásává vált minden alkalommal felpillantani, hogy még ott van-e, hisz a brassói táblabíróság nemrég utasította az önkormányzatot, hogy távolíttassa el a megítélésük szerint törvénytelenül kirakott székely jelképet. Rögtön telefonált a polgármesternek, aki semmit nem tudott a történtekről, arról azonban biztosította Kulcsárt, hogy nem ő rendelte el a zászló levételét. Egyelőre a lobogó eltűnésének időpontja sem egyértelmű, szombaton estefelé még a helyén volt, ezt követően vehette le valaki.
Kulcsár-Terza József szerint a tett illeszkedik a székely zászlókat érintő sorozatba, tavaly a Székely Nemzeti Tanács sepsiszentgyörgyi székházáról lopták le a jelképet, és nemrég Mikóújfaluban is eltűnt több, házakra kitűzött lobogó. „Olyanok tehették, akik nem tisztelik, nem tűrik el jelképeinket, így minket sem tisztelnek” – fogalmazott az MPP megyei elnöke. Kijelentette, fontolóra veszi, hogy bejelentést tesz a rendőrségen, és kéri, azonosítsák az elkövetőt.
Az Erzsébet parkban, az egykori Országzászló helyére tavaly június 4-én, a trianoni megemlékezés alkalmával húzta fel a nagyméretű székely zászlót az MPP. Dumitru Marinescu akkori prefektus a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalt jelentette fel a lobogó miatt, keresete nyomán előbb a Kovászna Megyei Törvényszék határozott a parkban és a városháza homlokzatán található székely zászlók eltávolításáról, majd a polgármester fellebbezését követően a Brassói Táblabíróság is így döntött. Antal Árpád polgármester a Háromszéknek elmondta, a bírósági végzést megkapta, a prefektúráról azonban újabb felszólítás nem érkezett. Még nem döntöttek arról, mit tesznek, amikor eltűnt a parkban felhúzott lobogó.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Magyar Polgári Párt közleménye
Bölcsességről tettek tanúbizonyságot az erdélyi magyar szavazók azáltal, hogy részvételükkel, voksaikkal a magyar listát támogatták.
Meggyőződésünk, hogy nemcsak az erdélyi, de egész Kárpát-medencei magyarságunk megmaradása és jövője szempontjából hosszú távon csakis az erős magyar etnikai alapokon álló politizálásra lehet és kell építeni. Külön köszönetet érdemelnek a Magyar Polgári Párt tagjai, szimpatizánsai, azok, akik mindezt felismerve, a pártpolitikai és egyéni sérelmeken felülemelkedve nem hagyták cserben a magyar listát. Nagy szükség volt rájuk, hogy továbbra is biztosítva legyen az erdélyi magyarok európai parlamenti részvétele.
A siker egyben kötelez is!
A Magyar Polgári Párt nevében reményünket fejezzük ki, hogy Erdély és Székelyföld ügyének képviselete nem szenved csorbát a következő öt évben. Elvárjuk, hogy most mandátumot szerzett képviselőink bátor és következetes szószólói legyenek az erdélyi magyar érdeknek, legyen szó nyelvi jogokról, gazdasági érdekérvényesítésről vagy Székelyföld autonómiájának kérdéséről.
A magunk részéről mindig figyelmeztetni fogunk a kampányban tett ígéretekre!
Ugyanakkor a Magyar Polgári Párt nevében gratulálunk minden magyar képviselőnek, aki az európai parlamenti választások alkalmával mandátumot szerzett. Bízunk benne, hogy mindannyian elsődleges szempontjuknak tekintik a magyar ügy képviseletét a nemzetközi politikai színtéren.
Külön öröm számunkra, hogy az anyaországban a Fidesz-KDNP pártszövetség ismételten elsöprő sikert aratva, Európában a legnagyobb arányban járult hozzá az néppárti frakció sikeréhez.
A Fidesz-KDNP nemzeti listája megteremti annak lehetőségét, hogy az Európai Unió szintjén is bizonyítsuk a magyar nemzet egységét, hiszen immár a vajdasági és kárpátaljai magyarok is képviselőt küldhetnek Brüsszelbe. Ez a frakció, kiegészülve az Erdélyben és Felvidéken mandátumot szerzett képviselőkkel, közösen teremti meg azt az erős magyar etnikai alapon nyugvó politizálást, amely együttes erővel képviselheti kultúránkat, értékeinket és érdekeinket!
A Magyar Polgári Párt nevében
Biró Zsolt elnök. Népújság (Marosvásárhely)

Dózsa
A Yorick Stúdió rendhagyó bemutatója
Nemes kezdeményezésbe fogott nemrégiben a Yorick Stúdió. A Sebestyén Aba vezette, igen sikeres marosvásárhelyi zsebszínház Történelmi személyiségek a Yorick színpadán címmel új projektet indított, amely – mint azt a cím is sugallja – híres személyiségeink alakját idézi meg. E kezdeményezés keretében mutatta be a Yorick Stúdió a Bolyai című, széles körben is nagy sikernek örvendő monodrámát, amely Bolyai János életét mutatja be, és hamarosan új premier születik: szintén Sebestyén Aba viszi színre a Dózsa című monodrámát, amely az idén pontosan ötszáz éve, 1514. július 20-án, Temesváron kivégzett Makfalvi Dózsa György, az 1514-es parasztháború vezérének emléke előtt tiszteleg. Az előadandó mű Székely János Dózsa György című drámai monológja, amelyet rendhagyó színházi eseményként, ezúttal a marosvásárhelyi Református Kollégiumban, a diákok körében mutatnak be május 28-án, szerdán délelőtt 10 órakor. A részletekről Sebestyén Aba számolt be.
– Monodráma formában, a Yorick Stúdió premierjeként adom elő Székely János Dózsa György című költeményét egy rendhagyó történelmi és irodalomóra keretében, elsőként a Református Kollégium diákjainak. Ezt a nyári, mikházi Csűrszínházi Napok keretében lezajló előadás követi, majd ősztől rendszeresen műsorra tűzi a Yorick Stúdió. Régóta tetszenek Székely János szövegei, legutóbb a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Hugenották című előadása kapcsán találkoztam a marosvásárhelyi költő és drámaíró munkásságával. Székely János zseniális szerző volt, műveiben örök érvényű kérdéseket feszeget, a Dózsa György a vezér alakjáról és az e mögött húzódó tartalmakról szól: mit jelent számára és számunkra a vezérség, ki és mi a vezér, mi volt akkor és mi ma, melyek az előnyei, melyek a buktatói? Az, hogy pontosan ötszáz éve végezték ki Dózsa Györgyöt, még aktuálisabbá teszi e kérdéskört, amelyet Székely János művének segítségével próbálunk bejárni, pedagógiai célzattal is – kivisszük a színházat az iskolába. A Történelmi személyiségek a Yorick színpadán című projektünk keretében ez a második bemutatónk, az első a Bolyai volt, amely nagy sikernek örvend: továbbra is műsoron tartjuk, előadtam Brüsszelben, az ottani Balassi Intézetben és készülök vele Amerikába: a detroit-i magyar közösség hívott meg. Remélem, hogy a Dózsa is hasonlóan sikeres lesz, a bemutatandó produkciót a Bethlen Gábor Alap és a Communitas Alapítvány támogatta.
Knb. Népújság (Marosvásárhely)

Református Egység Fesztivált tartottak Debrecenben
Református Egység Fesztivált tartottak Debrecenben, az egységes Magyar Református Egyház létrejöttének ötödik évfordulója alkalmából megrendezett szombati esemény résztvevőit Bölcskei Gusztáv tiszántúli református püspök és Kósa Lajos, a város polgármestere köszöntötte.
Bölcskei Gusztáv püspök emlékeztetett arra, hogy öt évvel ezelőtt, 2009. május 22-én alakították meg Debrecenben a Kárpát-medencei magyar református egyházak az egységes Magyar Református Egyházat.
"Krisztus a jövő, együtt követjük őt" – idézte a püspök az öt évvel ezelőtti egyesítő zsinat jelmondatát a magyar reformátusok hetedik világtalálkozója egyik központi eseményeként megrendezett fesztivál megnyitóján.
Kósa Lajos, Debrecen polgármestere köszöntőjében kijelentette: a Kárpát- medencei református egységnek most van igazán jelentősége, amikor "az Európai Unió olyan mély válságban szenved, hogy elfelejti, hol vannak a gyökerei".
Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke kiemelte: 2009-ben egy igazi, valós, történelmi közösség talált újra egymásra, s "a református egyház olyan példát mutatott, ami kiteljesedett a politikai összefogásban".
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke felolvasta azt a nyilatkozatot, amelyet az egységfesztivál alkalmából fogadott el a Generális Konvent elnöksége.
A nyilatkozatban azt írták: "a politikai határok elválasztó valóságát is meghaladhattuk a Magyar Református Egyház közösségében. Ugyanaz a zsinati közösség, amely kimondta az egységes Magyar Református Egyház létrejöttét, 2013-ban elfogadta és új fordításban hitvallásaként megerősítette a Heidelbergi Káté szövegét, melyre nemcsak keresztyén tanításként, hanem mint a reformáció kulcsfontosságú, Európa egyéni és közösségi értékeit gyökeresen megújító dokumentumára is tekintünk".
A megnyitó után a Református Kollégium dísztermében nyolc magyarországi, illetve határon túli magyar református püspök részvételével rendeztek fórumot az egység eddigi tapasztalatairól és jövőjéről. Az egyházi vezetők egybehangzóan történelmi tettnek nevezték a Magyar Református Egyház öt évvel ezelőtti magalakítását.
Az egységes egyház jövőjével összefüggésben a gyülekezeti élet fontosságát, a hűséget, a reményt, a gyógyítást, az építkezést, a nagyobb szervezeti egységbe tömörülést, a missziós munkát, az őszinteséget, a gondoskodást, a hitelességet, a sokkal inkább Krisztus-arcú, a hitet hitelesen kommunikáló Magyar Református Egyházat jelölték meg.
A fesztivál résztvevői egész nap kulturális programokon – kiállításokon, tánc- és zenekari bemutatókon, irodalmi műsorokon, játszóházakon – vehettek részt a város több pontján. Az öt évvel ezelőtt elfogadott egyházi alkotmány szerint a Magyar Református Egyház tagja minden keresztyén, aki ahhoz tartozónak vallja magát, éljen bárhol a világban és legyen magyar vagy más anyanyelvű. Népújság (Marosvásárhely)

Az eurorégió színházait összekötő Határutak
Határutak címmel hiánypótló kiadványt mutattak be vasárnap a Temesvári Eurorégiós Színház Találkozó (TESZT) keretében, amelynek célja a régió színházi kultúrájának a bemutatása, illetve egy minél teljesebb színházi adatbázis létrehozása.
A bemutatón Balázs Attila színházigazgató, a kötet kiadója elmondta: a Határutak a tavalyi TESZT keretében megtartott régiós színházi konferencia nyomán született meg, ahol a térség színházainak a képviselői elhatározták egy eurorégiós színházi munkacsoport létrehozását is, de utóbbi különböző okokból még nem valósult meg. Megszületett azonban a Határutak, egy többnyelvű színházi kiadvány, amelynek része egy régiós (és nemcsak) színházi körkép, egy interjúkat tartalmazó fejezet a színházak közötti együttműködésekről, egy drámafordításokat tartalmazó fejezet és végül egy színházi adatbázis. A kiadvány az eurorégió főbb nyelvein (magyar, román, szerb) íródott, a közös nyelv azonban az angol.
A kötet szerkesztője Varga Anikó, aki Gálovits Zoltánnal közösen kidolgozott koncepció alapján szerkesztette meg a Határutakat. „A hiánypótló kiadvány a térség magyar, román, német és szerb színházi kultúráját hivatott egymáshoz közelebb hozni – mondja a Határutak előszavában Gálovits Zoltán –, úgy gondoljuk, hogy valós, sokak által megfogalmazott igénynek tettünk eleget, amikor eldöntöttük, hogy az egyre jelentősebb Temesvári Eurorégiós Színház Találkozó megszervezésével párhuzamosan egy olyan kiadványt is létrehozunk, amelyben teret biztosítunk az elmélyültebb tanulmányoknak, elemző írásoknak, interjúknak. Reméljük, ezáltal olyan hagyományt teremtünk, amely beépül a köztudatba és a TESZT-hez hasonlóan meghatározó tényezőjévé válik a térség színházi életének, hiszen ugyanazzal a céllal hoztuk létre mindkettőt.”
A Határutak bemutatóján Gálovits Zoltán azt is elmondta: tervben van egy online felület létrehozása, ahol a kiadványban közölt írások megjelennek, kiegészülve egy eseménynaptárral, az állandóan frissíthető, aktualizálható színházi adatbázissal és egy dinamikusabb felülettel, ahová rövidebb színházi hírek is felkerülhetnének.
A kötet szerzői közül Daniela Magiaru és Claudiu Groza színikritikusok is részt vettek a bemutatón, akik egyetértettek azzal, hogy hiánypótló kiadvány született, amely hozzájárul a régió különböző nyelvű színházai közötti együttműködések bővítéséhez, egymás jobb megismeréséhez. A Határutak című színházi kiadványt ingyen megkaphatják a régió kulturális intézményei, színházi szakemberei.
Pataki Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)

Aggasztó a magyarok távolmaradása az urnáktól
„A magyar lakosság részvétele 10 százalékkal alacsonyabbra becsülhető az országos átlaghoz képest” – mutatott rá Barna Gergő szociológus. Hozzátette: ez az eredmény két szempontból is aggasztónak tekinthető. A magyar részvétel abszolút értékben is alatta marad az országos részvételnek, de a különbség sokkal jelentősebb, ha figyelembe vesszük, hogy mind 2007-ben, mind pedig 2009-ben a magyar lakosság jelentősen mobilizáltabb volt a románokhoz képest. A legnagyobb gond Székelyföldön tapasztalható, mind Hargita, Maros és Kovászna megye jelentősen alacsonyabb a részvétel, mint a korábbi években.
Míg 2009-ben Hargita megyében 10 órakor a lakosság 5,7 százaléka szavazott, addig idén csupán 4,5 százalék. Kovászna megyében 2009-ben 5,1 százalékos volt a részvétel a reggeli órákban, most vasárnap alig 3,9 százalék.
Maros megyében is nagyobb volt az érdeklődés az EP-választások iránt 2009-ben, akkor 4,7 százalékos volt a részvétel 10 órakor, idén ez csupán 4,1 százalék. Nyugati Jelen (Arad)

Délvidéki testvérek jártak a Mosóczy-telepen
Muzslyai gyermekek lélekemelő ajándéka
Tegnap a Mosóczy-telepi katolikus templomban 10.30 órakor kezdődött szentmisére kevés késéssel megérkezett a testvér-egyházközség, a délvidéki Muzslya fős küldöttsége, Kalapis Stoian atya vezetésével. Szentbeszédének elején Stoian atya kifejtette: nagy szeretettel jöttek újra a régi baráti kapcsolatot ápolni, a Mosóczy-telepi egyházközségbe. Éppen ezért, a szeptemberre tervezett muzslyai ünnepségre újra meghívta a vendéglátó plébánost, ft. Kalapis Damiánt és híveit. A két egyházközség tagjai a találkozók alkalmával egyre jobban megismerik, elfogadják egymást, kifejezik a két közösség között megerősödő barátságot, szeretetet. Ezt fejezi ki a szentmisén feldolgozott evangéliumi rész is: Jézus köztünk marad. A többi vallásalapító közül egyik sem mondta, amit Jézus: „Én veletek vagyok”. Mert Ő, Isten fiaként megígérte, meg is tette, hogy köztünk, velünk marad. Szombaton tartották a Segítő Szűzanya ünnepét, hiszen a Szalézi szerzetesek neki köszönhetik a létüket. Bosco Szent János a Segítő Szűzanya hatalmával alapította a Szalézi Társaság férfi szerzetesrendet, amelyiknek maga is a tagja. Először Bosco Szent János a papjaiban, majd a híveiben is megpróbálta felépíteni azt a nagy szeretetet, amit sikerült elpalántálni a Szalézi Családban is. Manapság a Szalézi Társaság 17 ezer papot és szerzetest, továbbá 16 ezer szerzetes nővért tudhat a magáénak. A Szűzanya oltalmába ajánlott szerzetesrendek az elmúlt 150 évben csodákat vittek véghez a hívek érdekében. Sok helyen, illetve helyzetben kérdezhetjük: velünk van-e, fontosak vagyunk-e a Szűzanya számára, akinek Szent István az oltalmába helyezte országunkat, nemzetünket. Ne veszítsük el a hitünket, mert a Szűzanya számtalan helyzetben bebizonyította, hogy fontosak vagyunk számára, az ő gyermekei vagyunk. Ő mindig ott van, ahol az emberek keresik, ahol valóban szükségük van rá, az Ő közbenjárását kérik. Éppen ezért, kérjük a Szűzanyát, hogy segítse meg a mi népünket, az országunkat. Segítse a családjainkat, az ifjúságunkat. Mert a Szűzanya mindig ott jelenik meg, ott segít, ahol a nép kéri, valóban szüksége van rá – összegezte mondanivalóját p. Kalapis Stoian szerzetes. A szentmisét nagymértékben dinamizálta, emlékezetesen lélekemelővé tette a Mezei Szimóna által felkészített, vezetett 44 tagú muzslyai gyermekkórus. Villanyorgona-, gitár-, illetve dobkísérettel Aradon példátlan lelkesedéssel énekeltek, töltötték meg felszabadult életkedvvel, gyermeki szeretettel a templomot, a hívek lelkeit.
A szertartás végén ft. Kalapis Damián plébános mondott köszönetet a prédikációért Stoian atyának, a szép énekekért a gyermekkórusnak, az őket elkísérő hozzátartozóknak az általuk hozott, tolmácsolt szeretetet. Mivel a Szent Család mintájára a magyarság is egyetlen összetartó család szeretne lenni, a Mosóczy-telepi egyházközség, illetve saját nevében a Szent Családot ábrázoló képet adományozta Stoian atyának és híveinek. A Jó Isten bőséges áldását kérte a két közösség hívei közötti testvéri szeretet, barátság elmélyülésére.
Tekintve, hogy a délvidéki Muzslya Nagybecskerek járáshoz tartozik, amelyik testvér-települési kapcsolatokat ápol Araddal, szólásra kérte a jelen lévő Bognár Levente aradi alpolgármestert, aki örömének adott hangot, amiért részt vehetett a két testvérváros híveinek a közös ünnepén. Miután a két város közötti kapcsolatokat vázolta, az ottani, illetve az itteni magyarság közötti kulturális kapcsolatok elmélyítésének a szükségességét ecsetelte. Mondanivalóját abban a reményben zárta, hogy hamarosan várakozás nélkül, két óra alatt juthat el majd egymáshoz a két magyar, katolikus közösség, egyazon nemzet részeiként. Az élő kapcsolat ápolásához, elmélyítéséhez kérte Isten áldását, segedelmét.
A lélekemelő szentmise után ft. Kalapis Damján plébános és az egyháztanács ebédet adtak a délvidéki, illetve a helybeli vendégek tiszteletére.
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)

Winkler Gyula és Sógor Csaba újrázott
A leadott voksok 99,99 százalékának összesítése alapján az RMDSZ a szavazatok 6,30 százalékát gyűjtötte be a vasárnapi európai parlamenti választásokon, így biztosra vehető, hogy két képviselőt küldhet Brüsszelbe. A mandátumok elosztása azonban az ötszázalékos küszöböt át nem lépő pártok és független jelöltek szavazatainak újraosztása nyomán válik véglegessé.
Egy ideig úgy tűnt, hogy az RMDSZ három képviselőt is delegálhat Brüsszelbe, ahol a Fidesz–KDNP-listáról bejutott Tőkés Lászlóval összesen négyen képviselhették volna az erdélyi magyarságot. A közel százszázalékos feldolgozottság alapján azonban a szövetségnek be kell érnie két mandátummal.
Az RMDSZ jelöltlistáján Winkler Gyula és Sógor Csaba jelenlegi EP-képviselők foglalják el az első két helyet, harmadik Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának alelnöke.
A hétfő kora estig beérkezett adatok alapján az RMDSZ országos szinten 350 659 szavazatot kapott, 81 080 vokssal kevesebbet, mint az öt évvel korábban megszervezett EP-választáson.
A megyei választási irodák által közölt végleges adatok azt mutatják, az RMDSZ öt megyében szerezte meg a voksok többségét. Hargita megyében a szövetség jelöltlistája a szavazatok 87 százalékát kapta meg, Kovászna megyében pedig az urnához járuló választópolgárok 76 százaléka voksolt a tulipánra.
A szövetség emellett Maros (40 százalékkal), Szatmár (35,5) és Szilágy megyében (27) is győzni tudott. Az RMDSZ 21,5, illetve 16,4 százalékkal a második helyen végzett Bihar és Kolozs megyében. Brassó megyében a végeredmény alapján az RMDSZ a negyedik legjobb teljesítményt tudta felmutatni, miután a voksok 6,8 százalékát kapta meg.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök urnazárás után jónak ítélte az RMDSZ választási szereplését; úgy vélte, az megfelelt a várakozásoknak. Szerinte az erdélyi magyar szavazók ezúton is megerősítették, hogy az RMDSZ mind az önkormányzatokban, mind a parlamentben, mind pedig az Európai Parlamentben hiteles képviselője az erdélyi magyarságnak.
Külön köszönetet mondott az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőinek, valamint „magyarországi barátainknak”, mindenekelőtt Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy a megmérettetés előtt néhány nappal szavazásra buzdították a romániai magyarokat. Kelemen úgy értékelte, hasznosnak bizonyult a Magyar Polgári Párttal korábban kötött megállapodás, hozzátéve: a további együttműködés garantált a polgári alakulattal.
Winkler Gyula szerint ezen a megmérettetésen is bebizonyosodott, hogy az RMDSZ bírja az erdélyi magyar, a székely emberek bizalmát, szavazataik pedig visszaigazolták az alakulatnak az elmúlt 25 évben végzett munkáját. Sógor Csaba ugyancsak megköszönte a magyar közösség támogatását, a „felelős szavazatokat”.
Borboly: jobb lett volna összefogni
Az RMDSZ elsöprő győzelmet aratott Hargita megyében, a 2009-es eurovoksoláshoz viszonyítva azonban a szövetség kevesebb szavazatot kapott: míg vasárnap 80 708-an pecsételtek az RMDSZ-re, öt évvel ezelőtt 97 164 választópolgár támogatta a szövetség jelöltlistáját.
A székelyföldi megyében gyengébb volt a részvételi arány is, mint 2009-ben: vasárnap a szavazásra jogosultak 35,6 százaléka élt állampolgári kötelezettségével, öt évvel ezelőtt ez az arány 40 százalékos volt. A megyei választási iroda által közölt adatok szerint Hargita megyében a PSD–UNPR–PC választási szövetség 3553, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) pedig 1385 voksot kapott.
Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke hétfőn arra mutatott rá, hogy az RMDSZ szavazatainak több mint felét a székelyföldi megyékből kapta. Ezzel együtt gondnak nevezte, hogy nem tudtak az etnikai arányt meghaladó eredményt elérni, és azt is, hogy összefogásra irányuló javaslatait a szövetségen belül nem támogatták. Szerinte a „jajveszékelés” nem lehet kampányeszköz, a szavazást pedig nem lehet „alamizsnaként kérni”.
„A politikus ne könyörögjön, hanem sugározzon erőt, ne a félelemre, hanem a jó hangulatra, bizalomra, párbeszédre alapozzunk. Nem a választók a hibásak, ha nem mennek el szavazni, hanem a politikus, akinek nincs hitele” – jelentette ki az RMDSZ-es politikus, aki új irányt sürgetett a politikai diskurzusban, amelyben szerinte a választók mindennapi gondjai, ügyei is helyet kell kapjanak.
Kérdésünkre, hogy mivel magyarázható Hargita megyében a 2009-es EP-választásokhoz viszonyítva a mostani alacsonyabb részvétel, és az RMDSZ-re leadott kevesebb szavazat, Borboly azt mondta, ezúttal hiányoztak az Erdélyi Magyar Néppárt szavazói, akik akkor Tőkés Lászlót támogatták.
Az előző EP-választásokhoz képest jóval kisebb volt a részvételi arány Kovászna megyében is: 2009-ben a háromszéki választópolgárok 36,9 százaléka szavazott, míg vasárnap csupán 29 százalékot mértek.
Az RMDSZ-listát Háromszéken 39 700 választó támogatta, míg a korábbi EP-választáson a szövetség 13 615 szavazattal kapott többet. Második helyen itt is a szociáldemokraták végeztek 4075 vokssal, a demokrata-liberálisok pedig 1616 szavazatot kaptak.
Antal Árpád, az RMDSZ sepsiszéki elnöke a Krónikának elmondta, bár jóval nagyobb részvételi arányra számítottak Háromszéken, az eredmény a magyarok számarányának megfelelően alakult. A sepsiszentgyörgyi polgármester rámutatott: bár az erdélyi magyarság ilyen szempontból felülteljesített, 2007-ben az RMDSZ és Tőkés László közötti verseny, majd 2009-ben az összefogás listája eredményesebben mozgósított.
Dicséret és bírálat Maros megyében
Az öt évvel ezelőtti eredményekhez képest kevesebb szavazatot kapott az RMDSZ Maros megyében is: vasárnap 57 082 választó támogatta a szövetség listáját, míg 2009-ben a szervezet 75 516 szavazatot kapott.
A május 25-én mért részvételi arány 30 százalékos volt, míg 2009-ben a szavazatra jogosultak valamivel több, mint 32 százaléka járult urnákhoz – közölte a megyei választási iroda. Maros megyében egyébként a PSD–UNPR–PC szövetség végzett az RMDSZ mögött 20,7 százalékkal, a liberálisok a voksok 11 százalékát kapták meg.
Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke úgy értékelte, a megyében sikerült az érdekvédelem minden egyes láncszemét összekapcsolni, és ezáltal megerősíteni a magyarság társadalmi is politikai tekintélyét.
Az RMDSZ-es Vass Levente azonban a szövetségi listára leadott szavazatok drasztikus csökkenésére mutatott rá hétfői Facebook-bejegyzésében. A leendő államtitkár szerint az 55 ezer potenciális marosvásárhelyi szavazó kétharmadának távolmaradása többféleképpen is magyarázható: a szövetség helyi szervezetének a vezetői tapasztalatlanok, kirekesztették a belső ellenzéket, és elmaradt a valós megújulás a szervezeten belül.
Győzni tudott a szövetség Szatmár megyében is: a tulipános jelöltlista 35 754 szavazatot, míg a PSD–UNPR–PC 28 642 voksot kapott (a szavazatok 28 százalékát). Itt a részvételi arány 33 százalékos volt.
Pataki Csaba szatmári RMDSZ-es szenátor a Krónikának elmondta, elégedett a vasárnapi eredménnyel. „A népesség fogyását is figyelembe véve elmondható, a szervezet lényegében 2 százalékkal több szavazatot kapott, mint amekkora a magyarság aránya a megyében, ennek függvényében bátran kijelenthetjük, hogy hasonló eredményt értünk el, mint 2009-ben” – kommentálta a végeredményt a szatmári politikus.
A Winkler Gyula vezette lista kapta a legtöbb szavazatot Szilágy megyében is, ahol 66 242 szavazóból 18 173-an támogatták az RMDSZ listáját. Második helyre itt is a PSD–UNPR–PC futott be a szavazatok 26 százalékával. A Szilágy megyei választási iroda által közölt adatok szerint a részvételi arány meghaladta a 33 százalékot.
Mozgósítás az utolsó száz méteren
Az RMDSZ-nek a választás napján „apait-anyait” bele kellett adnia ahhoz, hogy az erdélyi magyarlakta megyékben a részvétel elérje az országos átlagot. Amikor a szövetség vezetői azt tapasztalták, hogy a magyar választópolgárok szavazókedve elmarad a románokétól, a helyi és megyei szervezetek által terepre küldött aktivisták felmérés készítése ürügyén házról házra járva buzdították a magyarokat arra, hogy járuljanak urnák elé.
Hasonlóan agresszív kampány zajlott az interneten is. Kora délután az RMDSZ hírlevélben, valamint a közösségi oldalakon figyelmeztetett, hogy aggasztó a magyarok távolmaradása az urnáktól. Az alakulat híveinek szavazókedvét követő Barna Gergő szociológus adott pillanatban megkongatta a vészharangot, miszerint a magyar lakosság részvétele 10 százalékkal alacsonyabbra becsülhető az országos átlagnál.
A szakértő szerint ez az eredmény azért tekinthető aggasztónak, mert a magyar részvétel abszolút értékben is alatta maradt az országos részvételnek, de a különbség ennél is jelentősebb, ha figyelembe vesszük, hogy a 2007-ben és 2009-ben rendezett EP-választáson a magyar lakosság jelentősen mobilizáltabb volt a románokhoz képest.
Barna Gergő értékelése szerint a legnagyobb gond a nap első felében a Székelyföldön mutatkozott, ekkor Hargita, Maros és Kovászna megyében egyaránt sokkal alacsonyabb részvételt mértek, mint a korábbi megmérettetéseken. Két órával az urnazárás előtt ugyancsak olyan vészjelzést küldött szét az RMDSZ, miszerint a székelyföldi megyék idén rosszul teljesítenek, a régióban gyenge a választási részvétel, leginkább Kovászna és Maros megyében tapasztalható visszaesés e téren.
„Még vissza tudjuk fordítani a lemaradást! Az utolsó néhány órán nagyon sok minden múlhat! Számítunk Rád! Kérünk, tegyél meg te is mindent az erdélyi magyarság európai képviseletéért! Néhány szavazaton múlhat a választások sikere!” – hangzott a szövetség szavazásra buzdító felhívása.
Vasárnap egyébként Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke több Facebook-bejegyzésben is élesen bírta az RMDSZ honlapján napközben közzétett mozgósító anyagokat, melyek szerint a választásokon való részvétel tekintetében a székelyföldi megyék rosszul teljesítenek.
A csíkszéki RMDSZ-elnök szerint „az ilyen irományok azok hangját erősítik fel, akik azt mondják az RMDSZ-ben, hogy a főtitkárság, úgy ahogy van fölösleges pénzkidobás.” A Hargita és Kovászna megyében mért alacsony részvételi arányra vonatkozó másik hír kapcsán Borboly megjegyezte: „Aki az alábbit írta, az RMDSZ honlapjára, annak kár a továbbiakban a magyarságnak szánt, állami költségvetési forrásból fedezni a fizetését.”
Egy újabb bejegyzésben Borboly úgy fogalmazott, ha minden megyei RMDSZ-szervezet „úgy muzsikált volna”, mint a Hargita megyei területi szervezetek, az RMDSZ három mandátumot is szerezhetett volna.
RMDSZ-es EP-szereplés: beszédes számok
Romániában először 2007. november 25-én rendeztek európai parlamenti választást, az akkor eurohonatyává választott képviselők még csak kétéves „csonka” mandátumot szereztek. Az RMDSZ Frunda György vezette listájára 282 929-en szavaztak, ami a leadott voksok 5,52 százalékát jelentette, és két mandátumra volt elegendő.
Frunda a megmérettetés után lemondott brüsszeli mandátumáról, így a listán őt követő Sógor Csaba és Winkler Gyula kezdhette meg európai parlamenti pályafutását. A hét évvel ezelőtt függetlenként indult Tőkés László 176 533 szavazatot gyűjtött be (a voksok 3,44 százalékát), ezzel egyedüli romániai párton kívüliként bejutott az EP-be.
A 2007-es megmérettetésen 29,46 százalékos volt a részvétel. Két évvel később, 2009. június 7-én rendezték az első, „teljes értékű” EP-választást, ekkor szereztek Romániában először teljes, ötéves mandátumot az eurohonatyák, számszerint 33-an.
A 2007-es euromegmérettetéshez képest öt évvel ezelőtt létrejött a választási megállapodás a szövetség és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) között, ennek megfelelően a Tőkés László vezette tulipános lista 431 739 voksot kapott, ami a leadott szavazatok 8,92 százalékát jelentette. Második és harmadik helyen Sógor és Winkler újrázott.
Az együttműködéssel nem sikerült maximalizálni az erdélyi magyar szavazatokat, hiszen közel 28 ezerrel kevesebb magyar voksolt 2009-ben az összefogás listájára, mint két évvel korábban Tőkésre és az RMDSZ-re együttvéve. Akkor országos szinten a szavazásra jogosultak 27,67 százaléka (5 035 297 szavazó) járult urnák elé. Krónika (Kolozsvár)

Baloldali siker az időközi választásokon is
Hét újabb parlamenti képviselői mandátumot sikerült megszereznie a baloldali pártszövetségnek (PSD–UNPR–PC) a vasárnapi EP-választásokkal egyidőben rendezett időközi parlamenti választásokon.
rendezett időközi parlamenti választásokon.
Victor Ponta elmondta, jelöltjeik közül csupán Gabriela Szabónak nem sikerült mandátumot szereznie Ilfovban, a másik sportikon, Ilie Năstase ellenben bukaresti kerületben győzött. A polgármesteri mandátumokért folyó versenyből is a baloldali pártszövetség került ki győztesen: a 17 önkormányzatból 13-nak a vezetését sikerült megszereznie, közölte Ponta, az erdélyi megyékben elért jó eredményt hangsúlyozva.
A baloldali pártszövetség jelöltje, Ovidiu Sliaghi volt közlekedési miniszter győzött a Szatmár megyei 2-es választókerületben, ahol az érvényes voksok közel 36 százalékát szerezte meg. Az RMDSZ jelöltje, Nagy Szabolcs mindössze a szavazatok 28 százalékát tudhatta magáénak.
„Nyerhettünk volna, ha a magyarság nagyobb arányban vesz részt a választáson” – fejtette ki Pataki Csaba megyei RMDSZ-elnök, aki szerint a szövetség táborának kishitűsége vezetett ehhez az eredményhez. Úgy vélte, ha minden második magyar megjelenik az urnáknál, és az RMDSZ jelöltjére szavaz, első helyen végezhetett volna jelöltjük.
A kettes körzet a közel 30 százalékos magyar lakossággal hagyományosan az úgynevezett billegő körzetek közé tartozik, ahol az első körben általában egyik jelölt sem lépi át az 50 százalékot, így országos visszaosztással dől el a képviselői tisztség sorsa.
A 2008-as voksoláson az RMDSZ-es színekben induló Kovács Máté végzett az első helyen 30 százalék körüli eredménnyel, azonban akkor külön jelöltet állított a Szociáldemokrata Párt (PSD), illetve a Nemzeti Liberális Párt (PNL). Az elhagyott körzetében újfent induló Ovidiu Silaghi most a PSD–UNPR–PC jelöltjeként szállt ringbe, jelölt nélkül hagyva a PNL-t.
A riválisok között egyébként felbukkant Dan Diaconescu, a PPDD elnöke is, aki mindössze paraszthajszállal (11,8%) maradt le a 12 százalékkal végzett demokrata-liberális párti induló, Ileana Blidar mögött. A kettes körzetben a Polgári Erő (FC) jelöltje 7, míg a Népi Mozgalom Pártja (PMP) közel 5 százalékot szerzett.
Bár Szatmár megyében nem, a Brassó megyei Apácán sikerült nyernie az RMDSZ-nek, ahol Bölöni Lászlót választották polgármesternek. A hírt Kovács Péter adta hírül Facebook bejegyzésében.
„A Brassó megyei Apáca községben megnyertük az időközi polgármester-választásokat. Bölöni László, az RMDSZ jelöltje a szavazatok 53%-át szerezte meg egy olyan településen, ahol a magyarok aránya csupán 36,8%” – fogalmazott a szövetség főtitkára.
Apácán azért kellett kiírni időközi választásokat, mert tavaly áprilisban, 53 évesen elhunyt Bölöni Gyula polgármester. Az elöljáró három mandátumot szerzett az RMDSZ színeiben, 2000 óta állt a település élén. A tisztséget utána ideiglenes jelleggel Bölöni László töltötte be.
Apáca jelenlegi polgármestere korábban alpolgármesterként és településmenedzserként dolgozott. A vasárnapi időközi választáson rajta kívül még hárman indultak: Corneliu Morar, a Polgári Erő (FC) színeiben méretkezett meg, Gheorghe Dorin Ganeát a szociáldemokraták, míg Gheorghe Drăgant a demokrata-liberálisok indították.
Babos Krisztina, Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)

Kovács Péter replikázott Borboly Csabának
Feszültség alakult ki az európai választások után Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök és a RMDSZ főtitkárságának – tudomásunk szerint amúgy sem felhőtlen – viszonyában.
A székelyföldi politikus zokon vette, hogy a szövetség kampánystábja a választások napján – nyilvánvaló mozgósító szándékkal – becsült adatokat közölt a magyarok aggasztóan alacsony részvételi arányáról, külön kiemelve, hogy az arány Hargita és Kovászna megyében is elmarad a várttól.
„Riogatással nem lehet mozgósítani”
Borboly ezt már a választások éjszakáján kifogásolta Facebook-oldalán, fölösleges intézménynek nevezve az RMDSZ főtitkárságát. „Ha minden megyei RMDSZ szervezet úgy muzsikált volna ma, mint a hargitai területi szervezetek, simán meglenne a három mandátum” – írt a tanácselnök.
Ezt az álláspontját hétfőn sajtótájékoztatón is megfogalmazta. „Egyesek riogatással, félelemkeltéssel, jajveszékeléssel próbálnak mozgósítani a szavazás napján, pedig riogatásból nem lesz szavazat, és a jajveszékelés Székelyföldön nem tartozik a kampányeszközök közé” – idézte Borboly szavait a megyei önkormányzat sajtóirodájának közleménye.
Érdemeit domborítva a tanácselnök kifejtette: minden ötödik romániai magyar Hargita megyében él, és közel minden negyedik RMDSZ-szavazat Hargita megyei. Ugyanakkor kifogásolta, hogy az RMDSZ nem vette figyelembe a Tőkés Lászlóékkal való összefogásról szóló javaslatát, amelynek megvalósulása szerinte három mandátumot jelentett volna.
Borboly „politikai szűklátókörűsége”
„Mi nem riogattunk vasárnap, hanem valós képet mutattunk a részvételről a választóknak” – reagált Borboly nyilatkozatára Kovács Péter. Az RMDSZ főtitkára emlékeztetett arra, hogy a választások napján reggel tíz órakor a magyar részvétel elmaradt az országos átlagtól, és délután két órakor a szövetség szakértőinek becslései szerint még veszélyben forgott az öt százalékos küszöb elérése.
„Ezért közöltük azokat az adatokat, amelyeket Borboly Csaba kifogásol. Úgy gondolom, hogy szembe kellett néznünk a valósággal, nem festhetünk rózsaszín képet a választóknak a részvételi arányokról” – mondta Kovács Péter.
A politikus kijelentette: szerinte Borboly a „pozitív eredményt követő euforikus hangulatban” posztolta Facebookra a főtitkársággal szembeni megfogalmazott kritikáit. „Politikai szűklátókörűségre vall a tanácselnöknek az a kijelentése, hogy neki köszönhető jó eredmény. Igenis az utolsó Tulcea megyei magyar szavazat is segített abban, hogy az RMDSZ jól szerepeljen” – fogalmazott Kovács.
A főtitkár szerint Borboly ezzel a magatartásával kétségbe vonta a többi megyei RMDSZ-elnök érdemeit a mozgósításban. „Semmit sem vétett szerintem Seres Dénes, hogy huszonöt év után először első helyen végzett az RMDSZ Szilágy megyében. Nem vétett semmit a bihari RMDSZ sem, hogy miután átment rajtuk a szociálliberális úthenger, sikerült a második politikai erővé emelni a szövetséget a megyéjükben, nem beszélve a Maros megyeiekről, akik toronymagasan elsők lettek” – jelentette ki.
Azt is megjegyezte: az udvarhelyszéki RMDSZ-szervezet a választások napján jobban teljesített, mint a csíkszéki szervezet, amelynek Borboly az elnöke. A Hargita megyei tanácselnöknek a főtitkárság létjogosultságát firtató bejegyzéséről Kovács kijelentette: jövőre kongresszust tart az RMDSZ, amelyen ki lehet majd alakítani ütőképesebb szervezeti struktúrát. „Ezeket a dolgokat közösen kell megbeszéljük” – tette hozzá.
Cs. P. T. maszol.ro

EMNP: új korszak kezdődik a nemzetpolitikai érdekérvényesítésben
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) értékelése szerint az európai parlamenti választások után új korszak kezdődik a nemzetközi érdekérvényesítésben.
A Toró T. Tibor elnök által aláírt keddi nyilatkozatban az EMNP sok sikert kívánt valamennyi EP-képviselőnek, aki a Kárpát-medencei magyarok szavazataival szerzett mandátumot. Örömmel nyugtázta, hogy a Magyarországon elsöprő támogatást nyerő nemzeti lista biztosította a néppárt védnökének, Tőkés Lászlónak, hogy folytassa a hét évvel ezelőtt megkezdett munkáját. Megállapította, hogy a Délvidék, Kárpátalja és Felvidék képviselőivel kiegészült jelöltlista egyértelművé tette a nemzetegyesítés folytatását.
„A Néppárt elnöksége őszintén reméli, hogy az erdélyi magyarok szavazatai által mandátumhoz jutott képviselők is beilleszkednek a nagyszabású, az egész magyarságot érintő nemzetpolitikai érdekérvényesítő munkába, és egy olyan magyar frakció alakul ki az Európai Parlamentben, amely egységes egészként képviseli a mára európai szintűvé vált magyar ügyet, újabb esélyt adva a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács keretében megfogalmazott autonómiatörekvéseknek” – áll a nyilatkozatban.
Az EMNP megköszönte szavazótáborának a megértést, hogy nem kívánta saját jelöltlista állításával veszélyeztetni az erdélyi magyarok közvetlen szavazatával szerzett EP-mandátumokat.
„Nyugodt, kitartó szervezetépítő munkával folytatjuk felkészülésünket a 2016-os önkormányzati választásokon való megmérettetésre, hogy az erdélyi magyar autonómia ügye ne maradhasson képviselet nélkül” – üzente választóinak az RMDSZ ellenzékeként 2012-ben alakult erdélyi magyar párt. Székelyhon.ro

Ceauşescu szellemiségét hordozó PSD-s himnusz- és zászlótörvény
A soviniszta Ceauşescu-diktatúra gyakorlatát idéző Szociáldemokrata Párti (PSD) törvényjavaslatot fogadott el kedden hallgatólagosan a szenátus.
A tervezet, amely a nemzeti jelképekről szóló törvényt módosítaná, mindennap kötelezővé tenné a román himnusz eléneklését az iskolákban.
Egyúttal kötelezné a közintézményeket, művelődési intézményeket és iskolákat, hogy folyamatosan tűzzék ki a román zászlót. Megtiltaná egyúttal a románon kívül más zászlók kitűzését még a magánterületeken is.
A tervezetet még a képviselőháznak is meg kell vitatnia. Székelyhon.ro

Hegedűvel az erdélyi iskolákért
Nyolcállomásos erdélyi koncertkörútját Marosvásárhelyen kezdi június 1-jén Mága Zoltán. A magyarországi virtuóz hegedűművész az erdélyi magyar iskolákért koncertezik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács társszervezésében.
A rendkívüli koncertkörút szervezésére a Kárpát-medencében Élő Magyarokért Kiemelten Közhasznú Alapítvány kérte fel az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot (EMNT) – tudtuk meg az EMNT irodavezetőjétől, Kirsch Attilától. Mága Zoltán nem először járja be Erdélyt, múlt évben is hangversenyezett, de újból felmerült az igény, mivel sokan kérték, hogy jöjjön el megint. A művész nagyon szívesen fogadta a felkérést, ugyanis szereti Erdélyt, Székelyföldet, annyira, hogy a mostani körút érdekében lemondott egy amerikai fellépéssorozatot is.
Mága Zoltán szegény családból emelkedett ki, épen ezért gyakran nyújt segítséget a rászorulóknak. Kórházakat, iskolákat, gyerekeket, felnőtteket támogat jelentős összegekkel, ezért is emlegetik a szeretet hegedűseként. Az újabb erdélyi koncertkörútja is jótékonysági céllal született.
„Az erdélyi nyolcállomásos turné Marosvásárhelyen kezdődik. A rendezvénysorozat célja, hogy segítse az erdélyi magyar iskolákat, ezért belépőjegyet árusítunk, de azt majd a Kárpát-medencében Élő Magyarokért Kiemelten Közhasznú Alapítvány dönti el, hogy melyik erdélyi magyar iskolákat támogatják a befolyt összegből” – mondta Kirsch Attila.
A Hegedűvel a világ körül című koncertkörút Budapesten kezdődött május 26-án, amelynek kapcsán Mága Zoltán így nyilatkozott: „Egész zenei pályafutásomat meghatározta az a küldetéstudat, hogy a világ minden táján képviseljem a magyar kulturális tradíciókat, és erősítsem a magyarságról kialakult pozitív képet. Idén jubiláltam, immár 30 éve népszerűsítem a magyar zenei kultúrát a világban (...)”
Az erdélyi első állomást Marosvásárhelyen a Vártemplomban tartják június 1-jén 19 órától. A 30 lejes belépőt meg lehet vásárolni a Klastrom (Mihai Viteazul) utca 40. szám alatti Demokráciaközpontban hétfőtől csütörtökig 9 és 17 óra között, pénteken 9-14 óra között, illetve a koncert előtt is.
A koncertkörút állomásai:
Június 1., 19 óra: Marosvásárhely, Vártemplom Június 2., 19 óra: Székelyudvarhely, Szent Miklós Plébániatemplom Június 3., 19 óra: Csíkszereda, Unitárius templom Június 4., 19 óra: Gyergyószentmiklós, Művelődési központ Június 5., 19 óra: Kézdivásárhely, Vigadó Művelődési Ház Június 6., 19 óra: Barót, Városi Művelődési Ház Június 7., 19 óra: Brassó, Reménység Háza Június 8., 19 óra: Sepsiszentgyörgy, Belvárosi Református Templom
Szász Cs. Emese. Székelyhon.ro

Európa választ, vagy Európa-szerte válogatnak?
Átestünk a Krisztus után huszonegyedik évszázad második évtizedének első, csaknem összeurópai választásán. A „csaknem" arra vonatkozik, hogy csupán azon a területen létező államokban nem választottak képviselőket az Európai Parlamentbe, amelyek a korábbi ezer évben nem vettek részt az Európai együttműködésben.
Vannak határesetek. Egyik Románia – az 1920 óta létező állam területének nyugati fele a történelmi Európa része volt mindig, a keleti része csak az elmúlt két évszázadban lopta be magát a hagyományos Európába, ennek köszönhetőn ma már (2007-től) az EU tagja és fekvésének köszönhetően Bulgária is. A másik terület Szerbia, amelynek a ma Vajdaságnak nevezett része mindig az európai együttműködéshez tartozott, de egy ideje a szerb politika kivonta onnan. A harmadik a Kárpátok észak-keleti karéjában lévő terület, amely ma Ukrajna felségterülete – történelmileg Ung, Bereg, Ugocsa és Máramaros egy része. A jelenleg zajló politikai és hatalmi mérkőzés (pl. az ukrajnai válság és az elhúzódó tárgyalások Szerbia és az EU között) éppen arról szól, hogy ez a két utóbbi térség is ennek az európai együttműködésnek a részévé váljon. Mindhárom említett állam területén kisebb, nagyobb lélekszámú magyar közösség él 1920, a történelmi Magyarország feldarabolása óta.
Csak emlékeztetőül: a francia enciklopedisták a 18. század második harmadában európai kultúrvidék keleti határát a gótika keleti irányú elterjedésével szabták meg, ami egybeesett a történelmi Magyarország észak-keleti, keleti és dél-keleti határával. A most lezajlott Európai Parlamenti választásnak magyar szempontból volt egy olyan sajátossága, ami nem túlságosan keltette fel a közérdeklődést. A magyarországi EP mandátumok egy részét a Fidesz-KDNP jóvoltából, nemzetpolitikai megfontolással hozzáférhetővé tették az ukrajnai és a szerbiai magyaroknak is, egy-egy befutó helyre tett jelölt által. Ez a nagyvonalú cselekedet két szempontot vesz figyelembe: az EU-n kívül rekedt magyarok érdekképviseletét, és az ukrán és a szerb szempontoknak a megjelenítését is az EU-ban. Ez utóbbi szempont fontosságát kevesen érzékelik. Magyarország valamint a magyar nemzet érdekeinek a megjelenítésével egyetemben lehet képviselni azokat az ukrán, ukrajnai valamin szerb és szerbiai érdekeket az EU-ban, amelyek összhangba hozhatók az európai szellemiséggel. Ez a megoldás kissé hasonlít Horvátország E-uniós csatlakozásához, amelynek legelkötelezettebb támogatója Magyarország volt (akárcsak az 1990-es évek első harmadában Horvátország függetlenségének is, ami „kalasnyikov-ügyként" híresült el). Ez kimondatlanul a társnemzeti szellemiség gyakorlati megjelenése. A Visegrádi országok körének kiteljesedésével, akár egy történelmileg is meghatározott térség együttműködését vetíti előre. A mostani Európai Parlamentbe megválasztható képviselőkre leadott szavazatok kapcsán azonban elmondható sok egyéb tapasztalat is. A térségünknél maradva két szempontra kell felhívni a figyelmet. Lengyelországban, Magyarországon és Horvátországban, tehát a több mint ezeréves európai államiságra visszatekintő Kelet Közép-európai államokban és országokban a konzervatív és a néppárti irányultságú politikai erők voltak a legsikeresebbek. A térségnek történelmi szempontból kevéssé súlyos államaiban, Szlovákiában és Romániában a szocialisták győztek viszonylagosan, de a megválasztott EP képviselők nagyobb része feltehetően a néppárti csoportba fogja kérni a felvételét, ami a hagyományos európai együttműködéshez való felzárkózást jelenti. A liberálisok súlya mindenütt csökkent a neoliberalizmus irányába való eltolódás miatt. Az Európai Uniót különböző szempontból bíráló és elmarasztaló politikai erők, amiket helytelenül euro-szkeptikusoknak neveznek, noha közelebb állnak az euro-realista állásponthoz, mindenütt megerősödtek, volt ahol győztek is.
Összeurópai viszonylatban, azaz az EU egészére kiterjedően az Európai Unióval kapcsolatos kritikai szemléletnek a megerősödése a jellemző, aminek az elmúlt mintegy nyolc éves (2008-2014 és további) időszak áll a célkeresztjében. Egy biztos, hogy az európai liberálisok és a magyarországi Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció kivételével ma már senki sem hozakodik elő az európai egyesült államok eszméjével. Ugyanakkor tisztázatlan a nemzetek Európája fogalom is. Európa nyugati felében az abszolutizmus fasizmusba hajló kibontakozásával a nemzet és a nemzetállam fogalma azonossá vált, ami sem akkor, ma már pedig biztosan nem fedi a Nyugat-európai valóságot pl. a skót önállósulási népszavazás, a spanyolországi baszk vagy katalán törekvések, esetleg a lehetséges bajor önállósulás tükrében. Kelet-Közép-Európában pedig soha sem voltak nemzetállamok. Igaz volt egy középkori magyar állam, Rex Hungariae, ami az újkorban
Magyarország volt, de nem nemzetállam – esetleg a képzeletben – és ma sem az. Mint ahogy a többi Kelet Közép-európai állam sem nemzetállam, csak szeretne azzá válni – emiatt virágzik errefelé a túlélő fasizmus. A nemzetek Európája csak a régiók Európája révén teremthető meg, ami átlép az államhatárok fölött, de nem vonja kétségbe az államok jogát, csupán az egyeduralmukat gyengíti, de nem a központ, hanem a térségi szubszidiaritás javára. Most, 2014-ben alakul úgy az európai helyzet, azaz az Európai Unió, aminek alapját jelenti a parlament, még ha a kormányfők tanácsa vindikálja is magának a döntési jogot. Talán lehetőség nyílik arra, hogy az Európai Unió visszatérjen az eddigi globalista irányból a hagyományos, a keresztény Európa kerékvágásába, aminek ma már több mint egy évezredes hagyománya van (Quedlinburg 973), még ha többször el is tértünk ettől az iránytól. Megválasztott képviselőnkre tehát nagy feladat vár. Reméljük, alkalmasak lesznek a helytállásra.
Duray Miklós. Felvidék.ma

2014. május 28.
Nem temethetik újra Nyirő Józsefet
Helyben hagyta szerdán a marosvásárhelyi táblabíróság a Hargita megyei törvényszék két évvel ezelőtti ítéletét, semmisnek nyilvánítva a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal által kibocsátott, Nyirő József nevére szóló temetkezési engedélyt – írja a kronika.ro.
Viorela Bejan, a táblabíróság szóvivője az Agerpres hírügynökségnek leszögezte: az ítélőtábla elutasította az udvarhelyi önkormányzat jogi képviselőjének az alapfokú ítélet eltörlésére vonatkozó javaslatát, a mostani határozat pedig végleges és megfellebbezhetetlen.
A csíkszeredai törvényszék 2012. júniusában a Hargita megyei prefektúra keresete nyomán formai okokra hivatkozva semmisítette meg az író nevére kibocsátott székelyudvarhelyi temetkezési engedélyt. Bár akkoriban Szász Jenő volt polgármester, a Nyirő újratemetését kezdeményező Székelyudvarhelyért Egyesület elnöke azt szorgalmazta, hogy utódja, Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármester ne fellebbezzen a döntés ellen, hanem állítson ki egy hibátlan igazolást, az elöljáró a további pereskedés mellett döntött.
Nyirő József Madridból Budapestre szállított hamvainak 2012. május 27-ére tervezett székelyudvarhelyi eltemetése amiatt hiúsult meg, mivel az író nevére a polgármesteri hivatal által kibocsátott temetési engedély egy 2012-ben kiállított dokumentumra (vélhetően a hamvasztására) hivatkozott, és nem az 1953-ban kiállított elhalálozási anyakönyvi kivonatra, amint azt a törvény előírja. Az emigrációban elhunyt író madridi sírjának feltárását annak idején a magyar Országgyűlés kezdeményezte, a később meghiúsult újratemetést pedig az Országgyűlés Hivatalának közreműködésével a Szász vezette alapítvány szervezte.
Az író földi maradványait jelenleg meg nem erősített információk szerint Budapesten őrzik. Szőcs Géza, az Emberi Erőforrások Minisztériumának volt kulturális államtitkára később sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta, hogy a hamvak a táskájában lapultak a meghiúsult újratemetés helyett rendezett megemlékezésen – számol be a kronika.ro portál. Erdély.ma