Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2013. június 29.
Csak vasárnap beszélnek magyarul?
Kincses Előd feljelentést tesz a Diszkriminációellenes Tanácsnál
Olvasóinkat már tájékoztattuk, hogy a múlt héten incidens történt a marosvásárhelyiek egyik kedvenc szabadidőközpontjában, a Víkendtelepen. Egy magyarul és németül beszélő hatéves kisgyerek eltűnt a csúszdánál, és a nagyapa kérését, hogy a hangosbemondón magyarul mondják be, hogy keresik és jelentkezzen, a vakációs rádió szolgálatos szerkesztője megtagadta, kizárólag románul volt hajlandó megszólalni.
Az eset főszereplője Kincses Előd, a közismert vásárhelyi ügyvéd, illetve az unokája volt. Kincses tegnapelőtt megkereste a rádióst, és a Népújság kérdésére elmondta, hogy magyar emberről van szó. – Nagy István Zsoltnak hívják, az SBS Romániánál dolgozik. Azzal érvelt, hogy ők mindig csak románul mondják be, mert a gyermekek úgy meg vannak ijedve, hogy úgysem értenék meg a szöveget, a románt meg mindenki érti, és az emberek majd megkeresik a gyermekeket.
Az ügyvéd kérdését, hogy miért állította, hogy nem tud magyarul, illetve miért mondta, hogy nem tudja magyarul beolvasni, Kincses Előd szerint elengedte a füle mellett. – Mondtam neki, hogy leírom fonetikusan, s annyit kértem, olvassa be: "Vince jöjjön a csúszdához". Ezt tagadta meg.
Azt próbálta magyarázni, hogy nem azt mondta nekem: "în aceasta zona se vorbeste numai româneste", hanem azt, hogy "în aceasta zi se vorbeste numai româneste". Ez nem igaz, én attól akadtam ki, amikor azt mondta, hogy "în aceasta zona".
– Ha zona, ha zi, mindenképpen hülyeség.
– Az illető úgy magyarázta, hogy az ő cégük csak románul szórja az adást, ha többet járnék a víkendre, tudnám, hogy például vasárnap magyarul is beszélnek, és semmiféle diszkriminációról nincs szó. Véleményem szerint igenis diszkrimináció, fel fogom jelenteni őket a Diszkriminációellenes Tanácsnál, azonkívül pedig az Audiovizuális Tanácsnál is, mert az SBS Románia országos szórási engedéllyel rendelkezik, tehát nem bújhat az ujja mögé, hogy ez egy kicsi víkendrádió. Véleményem szerint a főbűnös a cégvezető, mert Nagy István csak egy beosztott janicsár. Ezt úgy fogom fel, hogy olyan jellegű a román nemzetiségi politika, hogy ilyen janicsárokká is válhatnak a magyarok, mert ha nem nyomorítanák meg a lelküket, akkor nem lennének janicsárok.
– Pontosan mikor és hogyan történt az incidens?
– Múlt pénteken délután 4 óra után kimentünk négyen a víkendre: Réka lányom, Kinga, a 13 hónapos kisunokám, Vince, a hatéves unokám és én. Vincét elvittem a csúszdához, és visszamentem a lányomhoz, hogy segítsek a kicsi felügyeletében. Kifizettem az egyórás jegyet, megnéztem, hogy csúszdázik – egyébként a gyermek tud úszni –, s utána elmentem. 40 perc múlva tértem vissza, és Vince nem volt sehol, mert kiderült, hiába fizettem ki egy órát, 30 perc után elkergették a gyermeket a csúszdától. Ő pedig odament, ahol minket utoljára látott. De mi már máshol voltunk, tehát a gyermeket nem lehet hibáztatni.
A másik dolog: a csúszdánál azt mondják, az egész napos jegy 10 lej, és egy óra 15 perc után bezárták a csúszdát. Ha kifizettem volna a 10 lejt, akkor egylejnyit tudott volna csúszkálni. Szóval furcsa dolgok történnek.
Elfelejtettem mondani, hogy leteszek egy beadványt a polgármesteri hivatalhoz és a helyi tanácshoz, hogy a műsorszórókkal kötendő szerződésekbe foglalják bele: kötelező módon olyan nyelven is el kell mondani a segélykérést, amilyen nyelven ért a segítségre szoruló.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
Kincses Előd feljelentést tesz a Diszkriminációellenes Tanácsnál
Olvasóinkat már tájékoztattuk, hogy a múlt héten incidens történt a marosvásárhelyiek egyik kedvenc szabadidőközpontjában, a Víkendtelepen. Egy magyarul és németül beszélő hatéves kisgyerek eltűnt a csúszdánál, és a nagyapa kérését, hogy a hangosbemondón magyarul mondják be, hogy keresik és jelentkezzen, a vakációs rádió szolgálatos szerkesztője megtagadta, kizárólag románul volt hajlandó megszólalni.
Az eset főszereplője Kincses Előd, a közismert vásárhelyi ügyvéd, illetve az unokája volt. Kincses tegnapelőtt megkereste a rádióst, és a Népújság kérdésére elmondta, hogy magyar emberről van szó. – Nagy István Zsoltnak hívják, az SBS Romániánál dolgozik. Azzal érvelt, hogy ők mindig csak románul mondják be, mert a gyermekek úgy meg vannak ijedve, hogy úgysem értenék meg a szöveget, a románt meg mindenki érti, és az emberek majd megkeresik a gyermekeket.
Az ügyvéd kérdését, hogy miért állította, hogy nem tud magyarul, illetve miért mondta, hogy nem tudja magyarul beolvasni, Kincses Előd szerint elengedte a füle mellett. – Mondtam neki, hogy leírom fonetikusan, s annyit kértem, olvassa be: "Vince jöjjön a csúszdához". Ezt tagadta meg.
Azt próbálta magyarázni, hogy nem azt mondta nekem: "în aceasta zona se vorbeste numai româneste", hanem azt, hogy "în aceasta zi se vorbeste numai româneste". Ez nem igaz, én attól akadtam ki, amikor azt mondta, hogy "în aceasta zona".
– Ha zona, ha zi, mindenképpen hülyeség.
– Az illető úgy magyarázta, hogy az ő cégük csak románul szórja az adást, ha többet járnék a víkendre, tudnám, hogy például vasárnap magyarul is beszélnek, és semmiféle diszkriminációról nincs szó. Véleményem szerint igenis diszkrimináció, fel fogom jelenteni őket a Diszkriminációellenes Tanácsnál, azonkívül pedig az Audiovizuális Tanácsnál is, mert az SBS Románia országos szórási engedéllyel rendelkezik, tehát nem bújhat az ujja mögé, hogy ez egy kicsi víkendrádió. Véleményem szerint a főbűnös a cégvezető, mert Nagy István csak egy beosztott janicsár. Ezt úgy fogom fel, hogy olyan jellegű a román nemzetiségi politika, hogy ilyen janicsárokká is válhatnak a magyarok, mert ha nem nyomorítanák meg a lelküket, akkor nem lennének janicsárok.
– Pontosan mikor és hogyan történt az incidens?
– Múlt pénteken délután 4 óra után kimentünk négyen a víkendre: Réka lányom, Kinga, a 13 hónapos kisunokám, Vince, a hatéves unokám és én. Vincét elvittem a csúszdához, és visszamentem a lányomhoz, hogy segítsek a kicsi felügyeletében. Kifizettem az egyórás jegyet, megnéztem, hogy csúszdázik – egyébként a gyermek tud úszni –, s utána elmentem. 40 perc múlva tértem vissza, és Vince nem volt sehol, mert kiderült, hiába fizettem ki egy órát, 30 perc után elkergették a gyermeket a csúszdától. Ő pedig odament, ahol minket utoljára látott. De mi már máshol voltunk, tehát a gyermeket nem lehet hibáztatni.
A másik dolog: a csúszdánál azt mondják, az egész napos jegy 10 lej, és egy óra 15 perc után bezárták a csúszdát. Ha kifizettem volna a 10 lejt, akkor egylejnyit tudott volna csúszkálni. Szóval furcsa dolgok történnek.
Elfelejtettem mondani, hogy leteszek egy beadványt a polgármesteri hivatalhoz és a helyi tanácshoz, hogy a műsorszórókkal kötendő szerződésekbe foglalják bele: kötelező módon olyan nyelven is el kell mondani a segélykérést, amilyen nyelven ért a segítségre szoruló.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
2013. június 29.
Dr. Rácz Gábor professzor
1928–2013
A XX. századi erdélyi gyógyszerészképzés és gyógynövényismeret kiemelkedő egyéniségét veszítettük el 2013 júniusában.
Dr. Rácz Gábor professzor az 1948-ban létesült magyar oktatási nyelvű Marosvásárhelyi Gyógyszerészeti Kar első évfolyamának végzettje volt 1950-ben. Az aradi Rozsnyay Mátyás gyógyszertár egykori gyakornoka tehetsége révén a kar oktatói testületének tagja, majd meghatározó egyénisége lett. Kivételes műveltsége, nyelvismerete a gyógynövények, a természet szenvedélyes szeretetével párosult. Ez szolgált oktatói működésében lenyűgöző előadásainak hátteréül is. Négy évtizedes gazdag marosvásárhelyi tevékenysége mély nyomot, felejthetetlen emléket hagyott és példaképet szolgáltatott a gyógynövényismeret és - kutatás területén megannyi ifjú gyógyszerésznemzedéknek. Lelkes kutatók egész sorát nevelte ki, doktorandusai élvezhették igényes szakmaszeretetének varázserejét.
Tanszék-, katedravezetői teendői mellett több időszakban, összesen 18 éven át dékáni megbízatása is volt. Mindemellett örök értékű szakkönyvek, kutatási eredmények tették ismertté nevét, hűséges és méltó társával, feleségével, dr. Rácz Kotilla Erzsébettel együtt, hazai és nemzetközi szinten egyaránt, a gyógynövényismeret és -kutatás területén.
Széles szakmai látókörének, szakértelmének az utóbbi közel negyedszázadban a magyarországi intézetek, egyetemek is haszonélvezői lehettek.
Rácz Gábor professzor számos szakmai, tudományos társaság tagja volt, melyek részéről több kitüntetésben is részesült. A teljesség igénye nélkül, a román és a magyar gyógyszerésztudományi társaságok mellett tagja volt a Román Orvostudományi Akadémiának. A tevékenységét 1990-ben újrakezdő Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) alapítói közé tartozott. Tevékenységének elismeréseképpen előbb a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (1998), majd a Nagyváradi Egyetem díszdoktora lett (2010). Az EME Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztálya által Pápai Páriz Ferenc-díjban részesült. A nemzetközi és a Magyar Gyógyszerésztörténeti Társaság is kiemelten értékelte munkásságát.
Elhivatottságát, hajdani iskolájához, tudományos műhelyéhez való ragaszkodását példázza a 2013 februárjában Pécsről küldött üzenete: "85 éves koromban szívvel-lélekkel gondolataimban a Marosvásárhelyi Gyógyszerésztudományi Karon maradtam…"
Mindenkori marosvásárhelyi tanítványai megrendülten vesznek búcsút a Mestertől, munkásságának példamutató jellege kitörölhetetlen emlék marad számukra.
Kivételes szakmai, tudományos öröksége, egyénisége révén méltó helyen lesz a marosvásárhelyi Gyógyszerészeti Kar aranykönyvében.
Emlékét kegyelettel és tisztelettel megőrizzük.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Gyógyszerészeti Karának oktatói
Népújság (Marosvásárhely)
1928–2013
A XX. századi erdélyi gyógyszerészképzés és gyógynövényismeret kiemelkedő egyéniségét veszítettük el 2013 júniusában.
Dr. Rácz Gábor professzor az 1948-ban létesült magyar oktatási nyelvű Marosvásárhelyi Gyógyszerészeti Kar első évfolyamának végzettje volt 1950-ben. Az aradi Rozsnyay Mátyás gyógyszertár egykori gyakornoka tehetsége révén a kar oktatói testületének tagja, majd meghatározó egyénisége lett. Kivételes műveltsége, nyelvismerete a gyógynövények, a természet szenvedélyes szeretetével párosult. Ez szolgált oktatói működésében lenyűgöző előadásainak hátteréül is. Négy évtizedes gazdag marosvásárhelyi tevékenysége mély nyomot, felejthetetlen emléket hagyott és példaképet szolgáltatott a gyógynövényismeret és - kutatás területén megannyi ifjú gyógyszerésznemzedéknek. Lelkes kutatók egész sorát nevelte ki, doktorandusai élvezhették igényes szakmaszeretetének varázserejét.
Tanszék-, katedravezetői teendői mellett több időszakban, összesen 18 éven át dékáni megbízatása is volt. Mindemellett örök értékű szakkönyvek, kutatási eredmények tették ismertté nevét, hűséges és méltó társával, feleségével, dr. Rácz Kotilla Erzsébettel együtt, hazai és nemzetközi szinten egyaránt, a gyógynövényismeret és -kutatás területén.
Széles szakmai látókörének, szakértelmének az utóbbi közel negyedszázadban a magyarországi intézetek, egyetemek is haszonélvezői lehettek.
Rácz Gábor professzor számos szakmai, tudományos társaság tagja volt, melyek részéről több kitüntetésben is részesült. A teljesség igénye nélkül, a román és a magyar gyógyszerésztudományi társaságok mellett tagja volt a Román Orvostudományi Akadémiának. A tevékenységét 1990-ben újrakezdő Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) alapítói közé tartozott. Tevékenységének elismeréseképpen előbb a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (1998), majd a Nagyváradi Egyetem díszdoktora lett (2010). Az EME Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztálya által Pápai Páriz Ferenc-díjban részesült. A nemzetközi és a Magyar Gyógyszerésztörténeti Társaság is kiemelten értékelte munkásságát.
Elhivatottságát, hajdani iskolájához, tudományos műhelyéhez való ragaszkodását példázza a 2013 februárjában Pécsről küldött üzenete: "85 éves koromban szívvel-lélekkel gondolataimban a Marosvásárhelyi Gyógyszerésztudományi Karon maradtam…"
Mindenkori marosvásárhelyi tanítványai megrendülten vesznek búcsút a Mestertől, munkásságának példamutató jellege kitörölhetetlen emlék marad számukra.
Kivételes szakmai, tudományos öröksége, egyénisége révén méltó helyen lesz a marosvásárhelyi Gyógyszerészeti Kar aranykönyvében.
Emlékét kegyelettel és tisztelettel megőrizzük.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Gyógyszerészeti Karának oktatói
Népújság (Marosvásárhely)
2013. június 29.
Daczó Árpád (P. Lukács OFM) élete
Négyszáz oldalon, naplólapokba, levelekbe és más feljegyzésekbe, fényképekbe, kéziratokba ágyazva. Itt-ott, ahol feltétlenül szükséges, rövid szerzői eligazítás, tárgyszerű pontosító magyarázat segíti a netalán elbizonytalanodó olvasót. És máris elbizonytalanodik a recenzens maga is, hiszen szerzőként Kozma Máriára gondolt, akinek óriási türelmet, kutatói kitartást, kiadói, szerkesztői hozzáértést és kellő szakmai alázatot, meg persze sok-sok időt és energiát igénylő munkája nélkül nem születhetett volna meg ez az értékes, izgalmas könyv, de a szerző tulajdonképpen Lukács atya, aki írásban és néha hangfelvételen rögzített minden fontosat, ami őt hányatott, megpróbáltatásokkal nehezített, mégis oly példásan kiteljesített, felemelő életében érte, és mint becses hagyatékot bízta az egész kisilabizálandó, megszerkesztendő paksamétát az írónőre. Bizonyára azért, mert benne fenntartások nélkül megbízott, és tisztában volt fentebb említett kvalitásaival is, amelyek korábban is segítették a ferences rendi barátpapot, P. Daczó Árpád Lukácsot abban, hogy a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadónál megjelentetett két kötete, a Csíksomlyó titka (2000) és a Csíksomlyó ragyogása (2010) sikerkönyv legyen.
Kilencvenedik esztendején túl, hanyatló egészségi állapotban bízta Kozma Máriára ezt a különös hagyatékot, amely – mint 1994-es nyugdíjazása utáni otthonából, a dési kolostorból küldött levelében írja – "ha egyébre nem is lesz jó, bizonyítani fogja, hogy Erdélyben volt egy ferences szerzetespap, aki ilyesmikkel bajlódott már kisdiák kora óta!". Nem csak ezt bizonyítja, és nem csupán ezért jelentős ez a kiadvány, amelynek biztos nagy visszhangja lesz. Az önmagáról a legnagyobb őszinteséggel, nyíltsággal valló ember, a hitében, elhivatottágában rendíthetetlen lelkész egyéni sorsán túl, azon keresztül egy áldozathozatalra mindig kész közösség, a Ferenc- rend életébe, romániai történetébe, meghurcoltatásába is betekinthetünk. És ennél is többe, hiszen nehéz gyermek- és ifjúkoráról, a szászrégeni, a székelyudvarhelyi évekről is részletesen beszél. Az embereket – szüleit, hozzátartozóit, tanárait, nevelőit, osztálytársait – is alaposan bemutatja. Sokfelé megfordult, pappá szentelése után is számos helyre vetette a kényszerűség. Az egyházakat, a katolikus rendeket folyamatosan zaklató új hatalom, a diktatúra önkényeskedése a ferencesek felszámolásához is felhasznált minden eszközt. Az ifjú páter már első szolgálati helyén, Marosvásárhelyen is megtapasztalhatta ezt. Hányattatásaik során neki is meg kellett ismerkednie a börtönnel is. És bárhova került a későbbiekben, a gondok mindenütt rájuk találtak: Esztelneken, Radnán, a gyimesi Kosteleken, Csíksomlyón, Marosillyén, ismét Marosvásárhelyen, Fogarason. De mindenhol a végsőkig kitartottak, helytálltak. Lukács atyának pedig külön erőt adott Csíksomlyó ragyogása, illetve lelki, hitbeli őrzője, Babba Mária. E csillapíthatatlan vonzalom jegyében bontokoztatta ki tudományos munkásságát is, amelyért 2012-ben a Kriza János Néprajzi Társaság Életműdíjjal jutalmazta P. Daczó Árpádot.
Tánczos Vilmos néprajzkutató laudálta akkor, ez a méltatás is benne van a kötetben. Idézzünk belőle: "A csíksomlyói kegytemplomban és kolostorban kezdődött el P. Daczó Árpád Lukács vallási néprajzi munkássága, mégpedig a vallási néprajzi tárgyi értékek gyakorlati megmentése terén: összegyűjtötte a kolostor szétszóródott értékeit, csíki népművészetbe öltöztette a kegytemplomot, visszaállította a Kis- Somlyó keresztúti stációit és ledöntött keresztjeit. A kommunista diktatúra nehéz éveiben itt ismerkedett meg a népi Mária-tisztelet mélységével is". És még mennyi mindent tett, miközben a somlyói kegyhely titka, az ott kialakult és máig eleven napkultusz is foglalkoztatta, és írta tanulmányait, közleményeit az ősi gyimesi hiedelemvilágról. Naplóját, miként a kötet hátsó borítója is tanúsítja, 1937. november 1-jén kezdte el. Tiszta, gyermeki írással. Így szól: "A tegnap elhatároztam, hogy az iskolai év alatti események megjegyzése végett naplót írok. Mivel a tegnap vasárnap volt, nem voltak nyitva az üzletek és így nem tudtam beszerezni a szükséges füzetet, amibe írhatok. Ma kértem pénzt a Prefektus úrtól, vettem füzetet és az Isten segítségével nekikezdtem a napló írásának". Nem írt naponta, és az idő teltével a megkapó gyermeki naivitás is eltűnt a szövegekből, az őszinteség, az igazmondás önmagával szemben is kíméletlen igénye azonban, az önvizsgálat kényszere mindvégig megmaradt jegyzeteiben az utolsó, 2011. május 3-i naplóbeírásig. "Babba Mária! Őrangyalom! Mondjátok ti is Jézusnak, segítsen, hogy elvégzetlen, rám bízott feladat ne maradjon utánam" – hangzik fohászában. Aki végigolvassa a könyvet, azzal a meggyőződéssel teszi majd le, hogy Lukács atya elvégezte a rá bízott feladatot.
A kiadványban nagyjából időrendbe kerültek a dolgok, de ahol jónak látta, Kozma Mária időben egymástól távol eső, ám összetartozó eseményeket, történéseket, gondolatokat is társított. Így könnyebb az olvasónak átlátni, egybekapcsolni a főbb vonulatokat ebben az "életregényben". Vagy miben is? Nehéz műfajilag besorolni a kötetet. De nem is lényeges. Jó, hogy az írónő, aki megszoktatott, hogy regényei sorát mindegyre valamilyen rendhagyó ötlettel, próbálkozással megszakítva lepi meg közönségét, e problémamentesnek egyáltalán nem nevezhető, nemes kihívásnak is elébe állt. Abból az örömteli érzésből is átadhatott valamit az olvasóknak, ami akkor tölthette el, amikor az atya "spárgával, cipőfűzővel, szalaggal, gumiszalaggal stb. összekötött csomagocskáit" bontogatva, nyitogatva, kézbe vehette az iskolai füzeteket, más lapocskákat, és felfedezhette P. Lukács kincseit. "Aranyásó" könyves ösztöne most sem csalta meg.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely).
Négyszáz oldalon, naplólapokba, levelekbe és más feljegyzésekbe, fényképekbe, kéziratokba ágyazva. Itt-ott, ahol feltétlenül szükséges, rövid szerzői eligazítás, tárgyszerű pontosító magyarázat segíti a netalán elbizonytalanodó olvasót. És máris elbizonytalanodik a recenzens maga is, hiszen szerzőként Kozma Máriára gondolt, akinek óriási türelmet, kutatói kitartást, kiadói, szerkesztői hozzáértést és kellő szakmai alázatot, meg persze sok-sok időt és energiát igénylő munkája nélkül nem születhetett volna meg ez az értékes, izgalmas könyv, de a szerző tulajdonképpen Lukács atya, aki írásban és néha hangfelvételen rögzített minden fontosat, ami őt hányatott, megpróbáltatásokkal nehezített, mégis oly példásan kiteljesített, felemelő életében érte, és mint becses hagyatékot bízta az egész kisilabizálandó, megszerkesztendő paksamétát az írónőre. Bizonyára azért, mert benne fenntartások nélkül megbízott, és tisztában volt fentebb említett kvalitásaival is, amelyek korábban is segítették a ferences rendi barátpapot, P. Daczó Árpád Lukácsot abban, hogy a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadónál megjelentetett két kötete, a Csíksomlyó titka (2000) és a Csíksomlyó ragyogása (2010) sikerkönyv legyen.
Kilencvenedik esztendején túl, hanyatló egészségi állapotban bízta Kozma Máriára ezt a különös hagyatékot, amely – mint 1994-es nyugdíjazása utáni otthonából, a dési kolostorból küldött levelében írja – "ha egyébre nem is lesz jó, bizonyítani fogja, hogy Erdélyben volt egy ferences szerzetespap, aki ilyesmikkel bajlódott már kisdiák kora óta!". Nem csak ezt bizonyítja, és nem csupán ezért jelentős ez a kiadvány, amelynek biztos nagy visszhangja lesz. Az önmagáról a legnagyobb őszinteséggel, nyíltsággal valló ember, a hitében, elhivatottágában rendíthetetlen lelkész egyéni sorsán túl, azon keresztül egy áldozathozatalra mindig kész közösség, a Ferenc- rend életébe, romániai történetébe, meghurcoltatásába is betekinthetünk. És ennél is többe, hiszen nehéz gyermek- és ifjúkoráról, a szászrégeni, a székelyudvarhelyi évekről is részletesen beszél. Az embereket – szüleit, hozzátartozóit, tanárait, nevelőit, osztálytársait – is alaposan bemutatja. Sokfelé megfordult, pappá szentelése után is számos helyre vetette a kényszerűség. Az egyházakat, a katolikus rendeket folyamatosan zaklató új hatalom, a diktatúra önkényeskedése a ferencesek felszámolásához is felhasznált minden eszközt. Az ifjú páter már első szolgálati helyén, Marosvásárhelyen is megtapasztalhatta ezt. Hányattatásaik során neki is meg kellett ismerkednie a börtönnel is. És bárhova került a későbbiekben, a gondok mindenütt rájuk találtak: Esztelneken, Radnán, a gyimesi Kosteleken, Csíksomlyón, Marosillyén, ismét Marosvásárhelyen, Fogarason. De mindenhol a végsőkig kitartottak, helytálltak. Lukács atyának pedig külön erőt adott Csíksomlyó ragyogása, illetve lelki, hitbeli őrzője, Babba Mária. E csillapíthatatlan vonzalom jegyében bontokoztatta ki tudományos munkásságát is, amelyért 2012-ben a Kriza János Néprajzi Társaság Életműdíjjal jutalmazta P. Daczó Árpádot.
Tánczos Vilmos néprajzkutató laudálta akkor, ez a méltatás is benne van a kötetben. Idézzünk belőle: "A csíksomlyói kegytemplomban és kolostorban kezdődött el P. Daczó Árpád Lukács vallási néprajzi munkássága, mégpedig a vallási néprajzi tárgyi értékek gyakorlati megmentése terén: összegyűjtötte a kolostor szétszóródott értékeit, csíki népművészetbe öltöztette a kegytemplomot, visszaállította a Kis- Somlyó keresztúti stációit és ledöntött keresztjeit. A kommunista diktatúra nehéz éveiben itt ismerkedett meg a népi Mária-tisztelet mélységével is". És még mennyi mindent tett, miközben a somlyói kegyhely titka, az ott kialakult és máig eleven napkultusz is foglalkoztatta, és írta tanulmányait, közleményeit az ősi gyimesi hiedelemvilágról. Naplóját, miként a kötet hátsó borítója is tanúsítja, 1937. november 1-jén kezdte el. Tiszta, gyermeki írással. Így szól: "A tegnap elhatároztam, hogy az iskolai év alatti események megjegyzése végett naplót írok. Mivel a tegnap vasárnap volt, nem voltak nyitva az üzletek és így nem tudtam beszerezni a szükséges füzetet, amibe írhatok. Ma kértem pénzt a Prefektus úrtól, vettem füzetet és az Isten segítségével nekikezdtem a napló írásának". Nem írt naponta, és az idő teltével a megkapó gyermeki naivitás is eltűnt a szövegekből, az őszinteség, az igazmondás önmagával szemben is kíméletlen igénye azonban, az önvizsgálat kényszere mindvégig megmaradt jegyzeteiben az utolsó, 2011. május 3-i naplóbeírásig. "Babba Mária! Őrangyalom! Mondjátok ti is Jézusnak, segítsen, hogy elvégzetlen, rám bízott feladat ne maradjon utánam" – hangzik fohászában. Aki végigolvassa a könyvet, azzal a meggyőződéssel teszi majd le, hogy Lukács atya elvégezte a rá bízott feladatot.
A kiadványban nagyjából időrendbe kerültek a dolgok, de ahol jónak látta, Kozma Mária időben egymástól távol eső, ám összetartozó eseményeket, történéseket, gondolatokat is társított. Így könnyebb az olvasónak átlátni, egybekapcsolni a főbb vonulatokat ebben az "életregényben". Vagy miben is? Nehéz műfajilag besorolni a kötetet. De nem is lényeges. Jó, hogy az írónő, aki megszoktatott, hogy regényei sorát mindegyre valamilyen rendhagyó ötlettel, próbálkozással megszakítva lepi meg közönségét, e problémamentesnek egyáltalán nem nevezhető, nemes kihívásnak is elébe állt. Abból az örömteli érzésből is átadhatott valamit az olvasóknak, ami akkor tölthette el, amikor az atya "spárgával, cipőfűzővel, szalaggal, gumiszalaggal stb. összekötött csomagocskáit" bontogatva, nyitogatva, kézbe vehette az iskolai füzeteket, más lapocskákat, és felfedezhette P. Lukács kincseit. "Aranyásó" könyves ösztöne most sem csalta meg.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely).
2013. június 29.
Sápadt fényben gyertya ég
Székely Ferenc újabb könyve kapta e sokat sejtető címet. Röviddel sikeres interjúkötete, A megmentett hűség megjelenése után naplójegyzetekkel jelentkezett az erdőszentgyörgyi néprajzi író, helytörténész, szerkesztő. Kiadványa alcímében tájékoztatja az olvasót, hogy Sütő András utolsó éveiről jegyzett le személyes, de a szélesebb közönség érdeklődésére is számot tartható dolgokat. A kötetet Bölöni Domokos szerkesztette, és gazdag képanyaggal is ellátták. A hátsó borítón az író fotóportréja látható, 75. születésnapján készült a pusztakamarási szülői ház tornácán. A felvétel alatt Sütő András szállóigévé vált pár sora: "A szülőföldnek sírhantjelöltjei vagyunk, őrzői és nevének fényesítői…, s amikor mindenütt elfelejtettek, a szülőföldnek még mindig akad mondandója rólunk". A naplójegyzetek ennek szellemében mindenekelőtt a család és a szűkebb pátria viszonylatában követik nyomon 2000. december 28- tól 2006. október 7-ig, az író temetésének napjáig, hogyan teltek Sütő életének megpróbáltatásokkal teli záróesztendei, mik határozták meg mindennapjait, miképpen küzdött meg betegségével, és igyekezett túllépni egyéni bajain, hogy annál hathatósabban szolgálhassa közösségét. Rég tisztában volt azzal, hogy "mindannyiunk háta mögött felgyűlt az idő: szép csendesen ereszkedünk alá, mint a harangóra súlya. Mind közelebb a földhöz, azután kopp! – megérkeztünk, s nincs kéz, amely az órát még egyszer fölhúzná". Ezt már 1970-ben megírta korszakos könyvében, az Anyám könnyű álmot ígér-ben, de mint a naplóból is egyértelműen kiderül, szinte utolsó pillanatig kitartott, harcát reménytelen helyzetben sem adta fel. E kötet szerzője számára külön elégtétel lehet, hogy munkáját az író székelyudvarhelyi szobrának avatásakor mutathatta be a közönségnek.
Székely Ferenc Sütő András unokaöccse, annak a pusztakamarási Székely Gergelynek a fia, aki az író említett könyvében Gyümölcsoltó Gergely néven szerepel. Gyakran megfordult nagybátyjáék marosvásárhelyi otthonában, elég sűrűn találkoztak Pusztakamaráson is, családi összejövetelek alkalmával, olykor ügyes-bajos ügyekben, utaztatásokban is igyekezett hasznossá tenni magát. A nagy családi találkozások, a "Tártkarú Találkozó" szervezése is lehetővé tette, hogy Székely Ferenc mélyebben betekintsen Sütőék életébe. Amikor úgy látta, valami fontosnak nem szabad feledésbe mennie, naplójához fordult. Volt esemény, amit két- három sorban rögzített, másoknak ugyanennyi, vagy még több oldalt szentelt. A naplójegyzetek nem csupán színesítik az íróról kialakult korábbi képünket, azok is találhatnak benne érdekességeket, figyelemre méltó dolgokat, akik alaposabban, szakszerűbben foglalkoznak a sütői hagyatékkal. Sokatmondó például, hogy az író az idő teltével milyen fontosságot tulajdonított a rokoni kapcsolatok ápolásának. Idézzünk a szerzőnek címzett és a napló függelékében közölt levélből: "Személyes vágyam és rokonsági megbízatásom szerint fordulok hozzátok, a Székely- családnak szerteszóródott tagjaihoz, akik lélekben és egymás iránti ragaszkodásban mindig legyűrtétek az elidegenedés veszedelmeit. Így őseink kegyeletében is megmaradván magatok is láthatjátok, miként lépdel fölöttünk és rajtunk az Idő, és szól hozzánk figyelmeztetőleg: soha, semmilyen körülmények között ne tévesszük egymást szem elől. Teljesítsük ki a vérségi kapcsolat néhol szakadt hálózatát!
Gyűljünk hát egybe minden eddiginél nagyobb sereglésben!
Kényszerű mulasztások után, szülők, nagyszülők elmúltával, mikor az ő vigyázó szemeiket is oly nagyon hiányoljuk: szeretettel és reménnyel hívlak, hívunk benneteket apáink, a Székely-család nemzedékeinek forrástájékára.
Pusztakamaráson, Marosvásárhelyen és Szászrégenben rendezzük meg mindannyiunk Tártkarú Találkozóját!
Ajándékozzuk meg egymást a viszontlátás, az együttlét örömével!"
A könyv függelékeként Székely Gergely és Dezméri Mária szerteágazó családfáját is megismerhetjük. A Sütő- levélből azonban, akárcsak a kötet egészéből, az is kirajzolódik az olvasók előtt, hogy az írót nemcsak a közvetlen közeliek és a tágas rokonság, hanem a sokkal kiterjedtebb nagy család sorsa is izgatta. Nemzetben gondolkozott, és a Szabó Dezső-i elvet vallotta ő is, miszerint "minden magyar felelős minden magyarért". Életének, életművének ez is megszívlelendő tanulsága.
(nmk)
A könyv beszerezhető a szerzőnél az erdőszentgyörgyi iskolai könyvtárban illetve Marosvásárhelyen, a Bernády Házban.
Népújság (Marosvásárhely)
Székely Ferenc újabb könyve kapta e sokat sejtető címet. Röviddel sikeres interjúkötete, A megmentett hűség megjelenése után naplójegyzetekkel jelentkezett az erdőszentgyörgyi néprajzi író, helytörténész, szerkesztő. Kiadványa alcímében tájékoztatja az olvasót, hogy Sütő András utolsó éveiről jegyzett le személyes, de a szélesebb közönség érdeklődésére is számot tartható dolgokat. A kötetet Bölöni Domokos szerkesztette, és gazdag képanyaggal is ellátták. A hátsó borítón az író fotóportréja látható, 75. születésnapján készült a pusztakamarási szülői ház tornácán. A felvétel alatt Sütő András szállóigévé vált pár sora: "A szülőföldnek sírhantjelöltjei vagyunk, őrzői és nevének fényesítői…, s amikor mindenütt elfelejtettek, a szülőföldnek még mindig akad mondandója rólunk". A naplójegyzetek ennek szellemében mindenekelőtt a család és a szűkebb pátria viszonylatában követik nyomon 2000. december 28- tól 2006. október 7-ig, az író temetésének napjáig, hogyan teltek Sütő életének megpróbáltatásokkal teli záróesztendei, mik határozták meg mindennapjait, miképpen küzdött meg betegségével, és igyekezett túllépni egyéni bajain, hogy annál hathatósabban szolgálhassa közösségét. Rég tisztában volt azzal, hogy "mindannyiunk háta mögött felgyűlt az idő: szép csendesen ereszkedünk alá, mint a harangóra súlya. Mind közelebb a földhöz, azután kopp! – megérkeztünk, s nincs kéz, amely az órát még egyszer fölhúzná". Ezt már 1970-ben megírta korszakos könyvében, az Anyám könnyű álmot ígér-ben, de mint a naplóból is egyértelműen kiderül, szinte utolsó pillanatig kitartott, harcát reménytelen helyzetben sem adta fel. E kötet szerzője számára külön elégtétel lehet, hogy munkáját az író székelyudvarhelyi szobrának avatásakor mutathatta be a közönségnek.
Székely Ferenc Sütő András unokaöccse, annak a pusztakamarási Székely Gergelynek a fia, aki az író említett könyvében Gyümölcsoltó Gergely néven szerepel. Gyakran megfordult nagybátyjáék marosvásárhelyi otthonában, elég sűrűn találkoztak Pusztakamaráson is, családi összejövetelek alkalmával, olykor ügyes-bajos ügyekben, utaztatásokban is igyekezett hasznossá tenni magát. A nagy családi találkozások, a "Tártkarú Találkozó" szervezése is lehetővé tette, hogy Székely Ferenc mélyebben betekintsen Sütőék életébe. Amikor úgy látta, valami fontosnak nem szabad feledésbe mennie, naplójához fordult. Volt esemény, amit két- három sorban rögzített, másoknak ugyanennyi, vagy még több oldalt szentelt. A naplójegyzetek nem csupán színesítik az íróról kialakult korábbi képünket, azok is találhatnak benne érdekességeket, figyelemre méltó dolgokat, akik alaposabban, szakszerűbben foglalkoznak a sütői hagyatékkal. Sokatmondó például, hogy az író az idő teltével milyen fontosságot tulajdonított a rokoni kapcsolatok ápolásának. Idézzünk a szerzőnek címzett és a napló függelékében közölt levélből: "Személyes vágyam és rokonsági megbízatásom szerint fordulok hozzátok, a Székely- családnak szerteszóródott tagjaihoz, akik lélekben és egymás iránti ragaszkodásban mindig legyűrtétek az elidegenedés veszedelmeit. Így őseink kegyeletében is megmaradván magatok is láthatjátok, miként lépdel fölöttünk és rajtunk az Idő, és szól hozzánk figyelmeztetőleg: soha, semmilyen körülmények között ne tévesszük egymást szem elől. Teljesítsük ki a vérségi kapcsolat néhol szakadt hálózatát!
Gyűljünk hát egybe minden eddiginél nagyobb sereglésben!
Kényszerű mulasztások után, szülők, nagyszülők elmúltával, mikor az ő vigyázó szemeiket is oly nagyon hiányoljuk: szeretettel és reménnyel hívlak, hívunk benneteket apáink, a Székely-család nemzedékeinek forrástájékára.
Pusztakamaráson, Marosvásárhelyen és Szászrégenben rendezzük meg mindannyiunk Tártkarú Találkozóját!
Ajándékozzuk meg egymást a viszontlátás, az együttlét örömével!"
A könyv függelékeként Székely Gergely és Dezméri Mária szerteágazó családfáját is megismerhetjük. A Sütő- levélből azonban, akárcsak a kötet egészéből, az is kirajzolódik az olvasók előtt, hogy az írót nemcsak a közvetlen közeliek és a tágas rokonság, hanem a sokkal kiterjedtebb nagy család sorsa is izgatta. Nemzetben gondolkozott, és a Szabó Dezső-i elvet vallotta ő is, miszerint "minden magyar felelős minden magyarért". Életének, életművének ez is megszívlelendő tanulsága.
(nmk)
A könyv beszerezhető a szerzőnél az erdőszentgyörgyi iskolai könyvtárban illetve Marosvásárhelyen, a Bernády Házban.
Népújság (Marosvásárhely)
2013. június 29.
Szaporodnak irodalmi zarándokhelyeink
Igen, székelyföldi kiruccanásai során aki csak teheti, egy megállót Udvarhelyre is beiktat ezután, hogy legalább egy főhajtásnyira elidőzzön Sütő András szobránál a művelődési ház előtti téren. A vasárnapi avatóünnepségen az író számos tisztelője ott volt. Helybeliek és környékbeliek, marosvásárhelyiek, kolozsváriak, sepsiszentgyörgyiek, magyarországiak, amerikaiak, és még ki tudja hányan és honnan a tömegben. Sokan méltatták az eseményt, dicsérték a kezdeményező udvarhelyieket, dr. Ferenczy Ferencet, a Sütő András Baráti Egyesület tagját és az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány elnökét, Lőrincz Györgyöt, a helyi önkormányzatot és mindazokat, akik adományaikkal, másfajta hozzájárulásukkal lehetővé tették a szoborállítást. Jutott az elismerésből az emlékmű alkotójának, Zavaczki Walter fiatal szobrászművésznek is. De a tisztelgés mindenekelőtt "szavaink Nagyfejedelmét" illette.
Közben sokunk fejében az is megfordult, hogy Sopron után minket, marosvásárhelyieket Székelyudvarhely is megelőzött. Pedig úgy illett volna, hogy elsőként az író városa tegye ily módon is nyilvánvalóvá: időtől, koroktól függetlenül elevenen kívánja tartani Sütő András emlékét. Illő helyen álló, méltó köztéri alkotással! De hol vagyunk még ettől?! És bár igaz az, amit az író, irodalomkritikus barát, Gálfalvi Zsolt mondott az avatáson, miszerint szavakból, gondolatokból formálva, jelképesen mindenütt, ahol magyarok élnek, áll egy-egy Sütő-szobor, azért az olvasók, az utókor tiszteletének szobormások alakjában is testet kell öltenie. Marosvásárhelyen mindenképpen. Erre mégsem kellene időtlen időkig várnunk!
De idézzük is Gálfalvi Zsoltot a Lényeglátó jelentések című írásából. A június 23-i eseményre megjelentetett tartalmas kiadványban olvasható: "Ha van értelmes emberi élet, ha van az elmúlással perelő életmű, a Sütő Andrásé ezek sorában világít. Szárnyas szavai létünkbe ivódva példázzák az írástudó törékeny és mégis lélekerősítő lehetőségeit. A kíméletlen történelem szorításában is lehet az emberség, az értelem becsületérzé-sének, az emberi- közösségi értékek őrzésének, teremtő lombosításának az esélyeit egyengetve élni és munkálni". És tovább: "…az értékteremtő képességet és életrevalóságot sűrítő nyelvet éltette, gyarapította, művelte szállóigékké nemesedett, lényeglátó jelentésekkel tartalmasodott szókapcsolatokkal. És ezt óvta, őrizte konokul, következetes elszántsággal, teremtő képzelettel, sokrétű tudással, szivárványos kedéllyel – és személyes áldozatvállalással.
Korunkban a sietős szoborállítók és szoborrombolók elfogult buzgalma és felszínes frázisokba burkolt erőszakos igyekezete miatt néha kétessé válik az emlékjelek értelme. Sütő András rég várt szobra azonban maradandó szavakból, gondolatokból épül és lelkünkben formálódik klasszikus értékű, igehirdető, megtartó művének jelképévé".
A Sütő András munkásságát, egyéniségét fotókkal is felidőző kötet tizenöt író, költő, pályatárs esszéjével, visszaemlékezésével, vallomásával, értékelő soraival vázolja fel mindazt, amit Pusztakamarás 2006-ban elhunyt fia élete nyolcvan esztendeje alatt nyújtott közösségének, könyvei olvasóinak, drámái nézőinek.
A vasárnapi avatóünnepség jóformán még véget sem ért, a kisgyerekek máris ott viháncoltak a méretes bronzszobor talapzata körül. Az író talán épp ennek örülne a legjobban: a legtermészetesebb módon jelen lehet az emberek mindennapjaiban, s ércmása révén talán szellemi létünk köznapi vérkeringésébe is szervesebben bekapcsolódhat.
(nk)
Népújság (Marosvásárhely)
Igen, székelyföldi kiruccanásai során aki csak teheti, egy megállót Udvarhelyre is beiktat ezután, hogy legalább egy főhajtásnyira elidőzzön Sütő András szobránál a művelődési ház előtti téren. A vasárnapi avatóünnepségen az író számos tisztelője ott volt. Helybeliek és környékbeliek, marosvásárhelyiek, kolozsváriak, sepsiszentgyörgyiek, magyarországiak, amerikaiak, és még ki tudja hányan és honnan a tömegben. Sokan méltatták az eseményt, dicsérték a kezdeményező udvarhelyieket, dr. Ferenczy Ferencet, a Sütő András Baráti Egyesület tagját és az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány elnökét, Lőrincz Györgyöt, a helyi önkormányzatot és mindazokat, akik adományaikkal, másfajta hozzájárulásukkal lehetővé tették a szoborállítást. Jutott az elismerésből az emlékmű alkotójának, Zavaczki Walter fiatal szobrászművésznek is. De a tisztelgés mindenekelőtt "szavaink Nagyfejedelmét" illette.
Közben sokunk fejében az is megfordult, hogy Sopron után minket, marosvásárhelyieket Székelyudvarhely is megelőzött. Pedig úgy illett volna, hogy elsőként az író városa tegye ily módon is nyilvánvalóvá: időtől, koroktól függetlenül elevenen kívánja tartani Sütő András emlékét. Illő helyen álló, méltó köztéri alkotással! De hol vagyunk még ettől?! És bár igaz az, amit az író, irodalomkritikus barát, Gálfalvi Zsolt mondott az avatáson, miszerint szavakból, gondolatokból formálva, jelképesen mindenütt, ahol magyarok élnek, áll egy-egy Sütő-szobor, azért az olvasók, az utókor tiszteletének szobormások alakjában is testet kell öltenie. Marosvásárhelyen mindenképpen. Erre mégsem kellene időtlen időkig várnunk!
De idézzük is Gálfalvi Zsoltot a Lényeglátó jelentések című írásából. A június 23-i eseményre megjelentetett tartalmas kiadványban olvasható: "Ha van értelmes emberi élet, ha van az elmúlással perelő életmű, a Sütő Andrásé ezek sorában világít. Szárnyas szavai létünkbe ivódva példázzák az írástudó törékeny és mégis lélekerősítő lehetőségeit. A kíméletlen történelem szorításában is lehet az emberség, az értelem becsületérzé-sének, az emberi- közösségi értékek őrzésének, teremtő lombosításának az esélyeit egyengetve élni és munkálni". És tovább: "…az értékteremtő képességet és életrevalóságot sűrítő nyelvet éltette, gyarapította, művelte szállóigékké nemesedett, lényeglátó jelentésekkel tartalmasodott szókapcsolatokkal. És ezt óvta, őrizte konokul, következetes elszántsággal, teremtő képzelettel, sokrétű tudással, szivárványos kedéllyel – és személyes áldozatvállalással.
Korunkban a sietős szoborállítók és szoborrombolók elfogult buzgalma és felszínes frázisokba burkolt erőszakos igyekezete miatt néha kétessé válik az emlékjelek értelme. Sütő András rég várt szobra azonban maradandó szavakból, gondolatokból épül és lelkünkben formálódik klasszikus értékű, igehirdető, megtartó művének jelképévé".
A Sütő András munkásságát, egyéniségét fotókkal is felidőző kötet tizenöt író, költő, pályatárs esszéjével, visszaemlékezésével, vallomásával, értékelő soraival vázolja fel mindazt, amit Pusztakamarás 2006-ban elhunyt fia élete nyolcvan esztendeje alatt nyújtott közösségének, könyvei olvasóinak, drámái nézőinek.
A vasárnapi avatóünnepség jóformán még véget sem ért, a kisgyerekek máris ott viháncoltak a méretes bronzszobor talapzata körül. Az író talán épp ennek örülne a legjobban: a legtermészetesebb módon jelen lehet az emberek mindennapjaiban, s ércmása révén talán szellemi létünk köznapi vérkeringésébe is szervesebben bekapcsolódhat.
(nk)
Népújság (Marosvásárhely)
2013. június 29.
A Civil Tanács 2013-as Díjkönyv-programja
A 2000 óta működő díjkönyv program célja a tehetséggondozás, díjkönyvekkel jutalmazzuk a magyar nyelven tanuló jó eredményeket elérő diákokat.
Az idei évben 2300 lej és 83 könyv gyűlt össze a következő adományozók jóvoltából: Bartók Béla Alapítvány, Integratio Alapítvány, Bánsági Kárpát Egyesület, Szórvány Alapítvány, Józsefvárosi Római Katolikus Plébánia, Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács – Temes megyei szervezete, Temesvári Magyar Nőszövetség, Kohézió Egyesület, Temesvár-Belvárosi Református Egyházközség és magánszemélyek. A program révén 453 könyvet juttattunk el a megye 13 iskolájába, az iskolába járó tanulók számával arányosan. Ezúton is köszönjük az adományozók és a program lebonyolításában segítő önkéntesek önzetlen segítségét.
E. I.
Nyugati Jelen (Arad)
A 2000 óta működő díjkönyv program célja a tehetséggondozás, díjkönyvekkel jutalmazzuk a magyar nyelven tanuló jó eredményeket elérő diákokat.
Az idei évben 2300 lej és 83 könyv gyűlt össze a következő adományozók jóvoltából: Bartók Béla Alapítvány, Integratio Alapítvány, Bánsági Kárpát Egyesület, Szórvány Alapítvány, Józsefvárosi Római Katolikus Plébánia, Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács – Temes megyei szervezete, Temesvári Magyar Nőszövetség, Kohézió Egyesület, Temesvár-Belvárosi Református Egyházközség és magánszemélyek. A program révén 453 könyvet juttattunk el a megye 13 iskolájába, az iskolába járó tanulók számával arányosan. Ezúton is köszönjük az adományozók és a program lebonyolításában segítő önkéntesek önzetlen segítségét.
E. I.
Nyugati Jelen (Arad)
2013. június 29.
Ifjúság – Múlt – jelen – jövő: mit jelent magyarnak lenni?
Apáczai Csere János Elméleti Líceum
A Magyar Országgyűlés által kiírt Múlt – jelen – jövő tematikájú esszépályázatra beküldött erdélyi dolgozatok szerzőit is díjazták a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium és a kolozsvári Apáczai Csere János Líceum tanévzáróján. A kiérdemelt díjakat Pappné Farkas Klára, az országgyűlés Külügyi Igazgatóságának főosztályvezető-helyettese adta át. A diákok ajándékcsomagja többek között személyre szóló értékelést tartalmazott az írásukról, és országházi emléktárgyat is kaptak, továbbá három nagyenyedi és két kolozsvári diák a közeljövőben egyhetes parlamenti kiránduláson vehet részt Budapesten. A Budapestre látogató csapatba Lukács Dániel Mátyás X. B és Jánosi Zsuzsa Anna XI. B osztályos apáczais tanuló került be, az elkövetkezőkben a legjobb pályaműveket olvashatjátok.
Magyarnak lenni: tudod mit jelent? – kérdi Sajó Sándor Magyarnak lenni című költeményében. Talán nem ez az első alkalom, hogy ezzel a kérdéssel szembenézünk. Valószínűleg minden magyar ember már feltette magában ezt a kérdést. De vajon választ talált rá? Vagy retorikus kérdés maradt? Egy, ami biztos, hogy nem könnyű kérdés, választ találni rá nem egyszerű...
Szerencsés gyereknek érzem magam. Hogy miért? Mert már születésemkor is édesanyám így szólt hozzám: „Kislányom!”. Majd pedig az első értelmes szó, amit kimondtam, az „Anya” szó volt. Az óvodában az óvó néni ezt mondta: „Gyerekek!”. Elsős koromban pedig a tanító néni így szólított fel: „Gyertek!”. Mindezekre így visszagondolva most úgy tűnik, hogy milyen természetes dolog. Természetes, ha valaki mindezekben az emlékezetes pillanatokban a saját anyanyelvét hallhatja. De vajon tényleg ennyire természetes? Vagy talán inkább megszokott... Itt már talán felmerülhet egy probléma. Megszoktuk és természetesnek vesszük, ha valaki hozzánk magyarul szól. Magyarul kérdi meg a tanár, hogy van-e házid, magyarul kérdi meg nagymama, hogy ebédeltél-e. Magyarul olvashatod a tankönyved, magyarul olvashatod a településed nevét, magyarul hallgathatod meg a vasárnapi istentiszteletet. De vajon ez mindenhol ilyen természetes, mint nálam?
Gyerekkorom óta Kalotaszegen és Kolozsváron nevelkedtem. Sok ideig azt hittem, hogy körülöttem mindenki magyar. Néha nagyot néztem, ha románul kérdeztek tőlem valamit. De csak mosolyogva vállat vontam, mert fogalmam se volt arról, hogy vajon mit kérdeznek. Aztán emlékszem, amikor mezőségre mentünk látogatóba az ottani nagyszüleimhez. Én, aki teljesen a magyar kalotaszegi falut szoktam meg, nagyrészt román faluba kerültem. Amikor a román szomszéd néni átjött, hogy megkérdezze hogy vagyok, én csak beszaladtam a legbelső szobába és elbújtam. Pedig kedves néni volt, de mégis...
Ahogy nőni kezdtem, rájöttem, hogy nem csak mi, magyarok vagyunk. Sőt, ahogy jobban kezdtem „megismerni” a világot, rájöttem, hogy a többiek, enyhén fogalmazva, többecskén vannak. Kínlódás volt az is, ameddig megtanultam románul, mivel elsős koromig egyetlen szót sem tudtam, maximum csak annyit, hogy „Lasă-mă în pace!” (Hagyj békén!). Hosszú időn keresztül óriási trauma volt számomra, amikor elküldtek az utca végén levő üzletbe kenyeret vásárolni. Szóval az egész úton azért izgultam, hogy azt az egyetlen mondatot el tudjam mondani helyesen, és véletlenül se kérdezzenek tőlem valamit, amit nem értenék. A mai napig megmaradtak bennem ezek a különös érzések, amikor ismeretlen helyzetben ismeretlen nyelven kell beszéljek. Ilyenkor igazán irigyeltem azokat a dédnagymamáimat, akik életük nagy részét úgy élték le, hogy egy szót sem kellett románul beszéljenek. Persze mindig voltak „magyarabb” és „románabb” vidékek. De szép volt, amikor inkább „magyarabb” volt. Csak aztán ahogy nagyon jól tudjuk, a történelem során mindez megváltozott. Jött a világháború, Trianon, kommunizmus. Akitől csak lehetett, elvették a kis/nagy vagyonát, elkergették a román királyt is, elmenekültek a grófok, bárók. Szóval a szegény proli (proletár – szegény munkásnép, ezek általában olyan szegény városiak, akik alig kaptak fizetést a gazdagok gyáraiban) és a szegény paraszt lett az úr. Sok kulákot, akiknek kicsivel többecske földjük volt, kitelepítettek szülőfalujából, miután többhektáros vagyonukat elkobozták. Aztán a sok magyar uraság szivesebben dolgoztatott oláhokkal, mert igénytelenebbek voltak, mint a magyarok (ahogy tapasztalom, manapság se igényesebbek). Ezért betelepítették a falvakat, lejött szépen Vasile bácsi feleségestől, gyerekestől, Viorica nagymamával együtt a hegyről, mivel egy kis hagyma, puliszka elég volt nekik a megélhetéshez. Ennek következtében, ha csak egy kicsit is körülnézünk, itt-ott találunk néhány olyan falut, ahol teljesen lerobbant az uradalom, ami valamikor még híres magyar grófé volt. S nem tagadhatjuk, a kommunizmusban is Ceauşescu bácsi arra törekedett, hogy minél több románt betelepítsen Erdélybe (miért is ne...). Még a magyarok áttelepítésével a Kárpátokon túl is próbálkozott, például munkahelyet biztosított az iskola/egyetem elvégzése után. Sajnos aztán 1989 után sokan külföldre indultak, hiszen azt gondolták, hogy ott „kolbászból van a kerítés”. Igaz, hogy egy kis százalékuk meg is tálalta a „boldogulása útját”, de bizony vannak, akik ott sem élnek sokkal jobban, mintha itthon maradtak volna. Valószínűleg nem olvasták Petőfinek a Fekete kenyér című versét, aki így ír: Itthon sokkal jobb ízű énnékem/A fekete, mint máshol a fehér.
Szóval ennyi minden után tényleg szerencsésnek érzem magam, hogy magyar közösséghez tartozhatok. Tulajdonképpen panaszra nem sok okom lenne, hiszen ha körülnézek, rájövök, hogy vannak olyan részek, ahol szomorúbb a helyzet. De az ember sosem elégedhet meg, hanem mindig küzdeni kell. A magyar ember örökös harcos kellene legyen. Igaz, néha nehéz kisebbségben élni, mert a „nagyobbak” döntenek helyettünk is. Megesik az is, hogy olykor nem tudják eldönteni, hogy mégis kik vagyunk, hol lakunk, mi a nemzetiségünk, na de milyen nyelvet is beszélünk. Pár éve egy budapesti gimnáziumba látogattunk, ahol egy baráti beszélgetés közben azt kérdezte egy diáklány tőlünk, hogy: „Ti milyen nyelven gondolkoztok?”. Ez volt az a pillanat az életemben, amikor rájöttem, hogy bajos ez a dolog. Őszintén megvallva, nagy csapás volt számomra. Szükség lenne változásra, de hogy milyenre, még én sem tudom pontosan. Valószínűleg az a baj, hogy mindenki nagyon jól megvan ott, ahol van; azzal, amit épp csinál. Az emberek többsége azt gondolja, hogy úgysem lehet tenni ez ellen semmit. Csak sajnos ezzel a hozzáállással tényleg nem.
Kölcsey Ferencet idézném: „Meleg szeretettel függj a hon nyelvén! – mert haza, nemzet és nyelv, három egymástól válhatatlan dolog; s ki e utolsóért nem buzog, a két elsőért áldozatokra kész lenni nehezen fog. És igen, ennek a mondatnak minden egyes szava igazság. Ugyebár, vegyük csak azt példának, hogy milyen jól esik az, amikor egy külföldi kirándulás során „otthonos” hangokat hall az ember, olyan szavakat, amiket ő is megérthet. De itt Erdélyben is sajnos nagyon sokszor megesik, hogy bár itthon vagyunk, mégis úgy érezzük, hogy mégsem. Mintha idegenek vennének körül, nem érezzük jól magunkat a bőrünkben, olyan közösségbe kívánkozunk, ahol minden szempontból megértenek minket.
A Föld azé, aki benépesíti és sajnos mi csak egyre fogyunk. De méltóságunkat, magyarságunkat mindig, bármilyen körülmények között megőrizhetjük. Talán minden csak akarat kérdése. Emberként kell élnünk és viselkednünk, harcolni azért, ami a miénk, amit őseinktől kaptunk. A magyarságnak szép múltja van, nagyon kár lenne mindezeket az emlékeket, hagyományokat csak úgy semmibe venni és elfeledni. Így talán lehet még aranykora a magyarságnak!
„Látom az arcodon rég a fájdalom ült meg,/Siratod a népet, a rosszat nem te kérted/Ne bánkódj magyar, jön még jobb is e világon!/Nem egyedül élsz törékeny lélek a szilánkon.../Magyar! Életen át ne bánkódj!/Magyar! Higgy és bízz, ez az országod, tarts ki amíg élsz!”
Végül, a Punnany Massif hiphop együttes szövegével üzennék: nem könnyű kisebbségként élni, sok a megpróbáltatás, viszont örökké küzdeni kell, türelemmel harcolni, összefogva szembeszállni a megpróbáltatásokkal, megküzdeni az akadályokkal. A saját jövőnk a mi kezünkben van, tehetünk róla, hogy a lehető legjobb legyen!
Szabadság (Kolozsvár)
Apáczai Csere János Elméleti Líceum
A Magyar Országgyűlés által kiírt Múlt – jelen – jövő tematikájú esszépályázatra beküldött erdélyi dolgozatok szerzőit is díjazták a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium és a kolozsvári Apáczai Csere János Líceum tanévzáróján. A kiérdemelt díjakat Pappné Farkas Klára, az országgyűlés Külügyi Igazgatóságának főosztályvezető-helyettese adta át. A diákok ajándékcsomagja többek között személyre szóló értékelést tartalmazott az írásukról, és országházi emléktárgyat is kaptak, továbbá három nagyenyedi és két kolozsvári diák a közeljövőben egyhetes parlamenti kiránduláson vehet részt Budapesten. A Budapestre látogató csapatba Lukács Dániel Mátyás X. B és Jánosi Zsuzsa Anna XI. B osztályos apáczais tanuló került be, az elkövetkezőkben a legjobb pályaműveket olvashatjátok.
Magyarnak lenni: tudod mit jelent? – kérdi Sajó Sándor Magyarnak lenni című költeményében. Talán nem ez az első alkalom, hogy ezzel a kérdéssel szembenézünk. Valószínűleg minden magyar ember már feltette magában ezt a kérdést. De vajon választ talált rá? Vagy retorikus kérdés maradt? Egy, ami biztos, hogy nem könnyű kérdés, választ találni rá nem egyszerű...
Szerencsés gyereknek érzem magam. Hogy miért? Mert már születésemkor is édesanyám így szólt hozzám: „Kislányom!”. Majd pedig az első értelmes szó, amit kimondtam, az „Anya” szó volt. Az óvodában az óvó néni ezt mondta: „Gyerekek!”. Elsős koromban pedig a tanító néni így szólított fel: „Gyertek!”. Mindezekre így visszagondolva most úgy tűnik, hogy milyen természetes dolog. Természetes, ha valaki mindezekben az emlékezetes pillanatokban a saját anyanyelvét hallhatja. De vajon tényleg ennyire természetes? Vagy talán inkább megszokott... Itt már talán felmerülhet egy probléma. Megszoktuk és természetesnek vesszük, ha valaki hozzánk magyarul szól. Magyarul kérdi meg a tanár, hogy van-e házid, magyarul kérdi meg nagymama, hogy ebédeltél-e. Magyarul olvashatod a tankönyved, magyarul olvashatod a településed nevét, magyarul hallgathatod meg a vasárnapi istentiszteletet. De vajon ez mindenhol ilyen természetes, mint nálam?
Gyerekkorom óta Kalotaszegen és Kolozsváron nevelkedtem. Sok ideig azt hittem, hogy körülöttem mindenki magyar. Néha nagyot néztem, ha románul kérdeztek tőlem valamit. De csak mosolyogva vállat vontam, mert fogalmam se volt arról, hogy vajon mit kérdeznek. Aztán emlékszem, amikor mezőségre mentünk látogatóba az ottani nagyszüleimhez. Én, aki teljesen a magyar kalotaszegi falut szoktam meg, nagyrészt román faluba kerültem. Amikor a román szomszéd néni átjött, hogy megkérdezze hogy vagyok, én csak beszaladtam a legbelső szobába és elbújtam. Pedig kedves néni volt, de mégis...
Ahogy nőni kezdtem, rájöttem, hogy nem csak mi, magyarok vagyunk. Sőt, ahogy jobban kezdtem „megismerni” a világot, rájöttem, hogy a többiek, enyhén fogalmazva, többecskén vannak. Kínlódás volt az is, ameddig megtanultam románul, mivel elsős koromig egyetlen szót sem tudtam, maximum csak annyit, hogy „Lasă-mă în pace!” (Hagyj békén!). Hosszú időn keresztül óriási trauma volt számomra, amikor elküldtek az utca végén levő üzletbe kenyeret vásárolni. Szóval az egész úton azért izgultam, hogy azt az egyetlen mondatot el tudjam mondani helyesen, és véletlenül se kérdezzenek tőlem valamit, amit nem értenék. A mai napig megmaradtak bennem ezek a különös érzések, amikor ismeretlen helyzetben ismeretlen nyelven kell beszéljek. Ilyenkor igazán irigyeltem azokat a dédnagymamáimat, akik életük nagy részét úgy élték le, hogy egy szót sem kellett románul beszéljenek. Persze mindig voltak „magyarabb” és „románabb” vidékek. De szép volt, amikor inkább „magyarabb” volt. Csak aztán ahogy nagyon jól tudjuk, a történelem során mindez megváltozott. Jött a világháború, Trianon, kommunizmus. Akitől csak lehetett, elvették a kis/nagy vagyonát, elkergették a román királyt is, elmenekültek a grófok, bárók. Szóval a szegény proli (proletár – szegény munkásnép, ezek általában olyan szegény városiak, akik alig kaptak fizetést a gazdagok gyáraiban) és a szegény paraszt lett az úr. Sok kulákot, akiknek kicsivel többecske földjük volt, kitelepítettek szülőfalujából, miután többhektáros vagyonukat elkobozták. Aztán a sok magyar uraság szivesebben dolgoztatott oláhokkal, mert igénytelenebbek voltak, mint a magyarok (ahogy tapasztalom, manapság se igényesebbek). Ezért betelepítették a falvakat, lejött szépen Vasile bácsi feleségestől, gyerekestől, Viorica nagymamával együtt a hegyről, mivel egy kis hagyma, puliszka elég volt nekik a megélhetéshez. Ennek következtében, ha csak egy kicsit is körülnézünk, itt-ott találunk néhány olyan falut, ahol teljesen lerobbant az uradalom, ami valamikor még híres magyar grófé volt. S nem tagadhatjuk, a kommunizmusban is Ceauşescu bácsi arra törekedett, hogy minél több románt betelepítsen Erdélybe (miért is ne...). Még a magyarok áttelepítésével a Kárpátokon túl is próbálkozott, például munkahelyet biztosított az iskola/egyetem elvégzése után. Sajnos aztán 1989 után sokan külföldre indultak, hiszen azt gondolták, hogy ott „kolbászból van a kerítés”. Igaz, hogy egy kis százalékuk meg is tálalta a „boldogulása útját”, de bizony vannak, akik ott sem élnek sokkal jobban, mintha itthon maradtak volna. Valószínűleg nem olvasták Petőfinek a Fekete kenyér című versét, aki így ír: Itthon sokkal jobb ízű énnékem/A fekete, mint máshol a fehér.
Szóval ennyi minden után tényleg szerencsésnek érzem magam, hogy magyar közösséghez tartozhatok. Tulajdonképpen panaszra nem sok okom lenne, hiszen ha körülnézek, rájövök, hogy vannak olyan részek, ahol szomorúbb a helyzet. De az ember sosem elégedhet meg, hanem mindig küzdeni kell. A magyar ember örökös harcos kellene legyen. Igaz, néha nehéz kisebbségben élni, mert a „nagyobbak” döntenek helyettünk is. Megesik az is, hogy olykor nem tudják eldönteni, hogy mégis kik vagyunk, hol lakunk, mi a nemzetiségünk, na de milyen nyelvet is beszélünk. Pár éve egy budapesti gimnáziumba látogattunk, ahol egy baráti beszélgetés közben azt kérdezte egy diáklány tőlünk, hogy: „Ti milyen nyelven gondolkoztok?”. Ez volt az a pillanat az életemben, amikor rájöttem, hogy bajos ez a dolog. Őszintén megvallva, nagy csapás volt számomra. Szükség lenne változásra, de hogy milyenre, még én sem tudom pontosan. Valószínűleg az a baj, hogy mindenki nagyon jól megvan ott, ahol van; azzal, amit épp csinál. Az emberek többsége azt gondolja, hogy úgysem lehet tenni ez ellen semmit. Csak sajnos ezzel a hozzáállással tényleg nem.
Kölcsey Ferencet idézném: „Meleg szeretettel függj a hon nyelvén! – mert haza, nemzet és nyelv, három egymástól válhatatlan dolog; s ki e utolsóért nem buzog, a két elsőért áldozatokra kész lenni nehezen fog. És igen, ennek a mondatnak minden egyes szava igazság. Ugyebár, vegyük csak azt példának, hogy milyen jól esik az, amikor egy külföldi kirándulás során „otthonos” hangokat hall az ember, olyan szavakat, amiket ő is megérthet. De itt Erdélyben is sajnos nagyon sokszor megesik, hogy bár itthon vagyunk, mégis úgy érezzük, hogy mégsem. Mintha idegenek vennének körül, nem érezzük jól magunkat a bőrünkben, olyan közösségbe kívánkozunk, ahol minden szempontból megértenek minket.
A Föld azé, aki benépesíti és sajnos mi csak egyre fogyunk. De méltóságunkat, magyarságunkat mindig, bármilyen körülmények között megőrizhetjük. Talán minden csak akarat kérdése. Emberként kell élnünk és viselkednünk, harcolni azért, ami a miénk, amit őseinktől kaptunk. A magyarságnak szép múltja van, nagyon kár lenne mindezeket az emlékeket, hagyományokat csak úgy semmibe venni és elfeledni. Így talán lehet még aranykora a magyarságnak!
„Látom az arcodon rég a fájdalom ült meg,/Siratod a népet, a rosszat nem te kérted/Ne bánkódj magyar, jön még jobb is e világon!/Nem egyedül élsz törékeny lélek a szilánkon.../Magyar! Életen át ne bánkódj!/Magyar! Higgy és bízz, ez az országod, tarts ki amíg élsz!”
Végül, a Punnany Massif hiphop együttes szövegével üzennék: nem könnyű kisebbségként élni, sok a megpróbáltatás, viszont örökké küzdeni kell, türelemmel harcolni, összefogva szembeszállni a megpróbáltatásokkal, megküzdeni az akadályokkal. A saját jövőnk a mi kezünkben van, tehetünk róla, hogy a lehető legjobb legyen!
Szabadság (Kolozsvár)
2013. június 29.
Séta Nagyvárad múltjában és jelenében
Kolozsvár, Marosvásárhely, Visegrád, Segesvár: ebbe a tekintélyes listába sorol be most Nagyvárad, azaz a Projectograph kiadó legújabb Kincses Képeskönyve*, amely ezúttal a Partium fővárosába kalauzol el. A kiadó kezdeményezése dicséretes, hiszen a gyerekek szintjén igyekszik emberközelbe hozni az kiválasztott városok történelmét, és teszi mindezt emészthető, szerethető módon, sok érdekes történettel, apró adalékkal fűszerezve. És persze, Jánosi Andrea remekbe szabott illusztrációt sem hagyhatjuk szó nélkül, hiszen ennek a sorozatnak a kezdetektől az a jellemzője, hogy kép és szöveg teljes egyenrangúságban szolgálja az olvasót.
Az összes, eddig megjelent Kincses Képeskönyv esetében jellegzetes a borító, úgy is fogalmazhatunk: felüti az alaphangot, hiszen igyekszik megragadni a városra leginkább jellemző helyet, ami a legtöbb esetben egy tér, rajta templommal. Nagyvárad esetében ez picit módosul, bár a tér stimmel, központi épülete azonban ezúttal nem az Isten, hanem inkább Thália papnőinek hajléka, azaz a színház. A Szigligeti Színház, amely az évek során mit sem veszített jelentőségéből, és ma is központi helyet foglal el a város életében. Ugyanakkor, ha Nagyváradról van szó, akkor semmiképp sem tekinthetünk el az alapítónak tartott Szent László királytól, akinek emlékét jelentős mértékben ápolják mind a mai napig. Nem véletlen, hiszen – amint arra a könyv szövege is rávilágít –, bár Várad egykori vára mellett már 900 esztendővel ezelőtt is szétszórtan ott állt néhány, apró kunyhókból álló falucska, a település felvirágoztatása valóban a szent királynak köszönhető, aki Bihar várából átköltöztette a püspökséget a kedvezőbb fekvésű és biztonságosabbnak ítélt Váradra, majd elrendelte egy pompás székesegyház megépítését. 1095-ben ide is temették el a nagy királyt, akinek ereklyéit még hosszú ideig őrizték Váradon, majd átkerültek a győri székesegyházba. 1390-ben pedig egyedülálló lovasszobrot is avattak (a Kolozsvári testvérek remekművét) a király emlékére, amely több száz évig őrködött éberen a város fölött, amíg végül a két világháború közötti zavaros időkben el nem távolították, az összes többi magyar szoborral együtt.
A könyv a város történetének többi jelentős mozzanatát is felidézi, pl. a kolostorok létrejöttét, a különféle szerzetesrendek megtelepedését és kultúraterjesztő szerepét, a gazdaság és kézművesség fejlődését, a reformáció terjedésével pedig az oktatás fellendülését. Arra is fény derül, honnan erednek a városnak és környékének olasz vonatkozású helynevei, és a jelenlegi városcímer előtörténetéről is értesülhet a kíváncsi olvasó.
Egy város történelme annyira komplex, hogy őrületes munka ebből egy kötetrevalót szűkíteni, ráadásul gyerekek számára is érthető formában, a könyv szerzői azonban minden szinten teljességre törekednek, így a végső kép, ha itt-ott hiányos is (mert nem is lehet másmilyen), mégis kikerekedik. Az olvasó úgy barangolhatja végig Nagyvárad izgalmas történetét, hogy számos apróságot megtud, pl. azt is, hogy a Szigligeti Színházat Jászai Mari egyik, zajos sikert aratott váradi fellépése után kezdték el építeni, a város színházszerető lakosságának határozott igényére, és 1900-ban már készen is lett az eklektikus épület, amely azóta is fontos meghatározója a település arculatának. A kultúra amúgy is fontos szerepet játszik itt, gondoljunk csak Adyra és a holnaposokra (akiknek újabb kori szobra már nem kerülhetett be a kötetbe, így ez a jövő feladata maradhat). A könyv ugyanis nagyjából a ’89-es változások utáni megújulással ér véget, kitérve a teljesen új képződményekre és a felújított állatkertre.
Zágoni Bálint (szövegben) és Jánosi Andrea (illusztrációban) ezúttal is igényes munkát végzett (eléggé rájuk jellemző módon), a könyv pedig minden bizonnyal azoknak is örömet fog okozni, akiknek nincs különösebb kötődésük a városhoz, de szeretnek tájékozódni a történelem és a helytörténet útvesztőiben. Vagy csak szeretnék kigyűjteni a sorozat darabjait, amelynek soron következő köteteit is érdeklődéssel várjuk.
SÁNDOR BOGLÁRKA ÁGNES
*Kincses Képeskönyv Nagyvárad. Projectograph kiadó, Kolozsvár, 2013.
Szabadság (Kolozsvár)
Kolozsvár, Marosvásárhely, Visegrád, Segesvár: ebbe a tekintélyes listába sorol be most Nagyvárad, azaz a Projectograph kiadó legújabb Kincses Képeskönyve*, amely ezúttal a Partium fővárosába kalauzol el. A kiadó kezdeményezése dicséretes, hiszen a gyerekek szintjén igyekszik emberközelbe hozni az kiválasztott városok történelmét, és teszi mindezt emészthető, szerethető módon, sok érdekes történettel, apró adalékkal fűszerezve. És persze, Jánosi Andrea remekbe szabott illusztrációt sem hagyhatjuk szó nélkül, hiszen ennek a sorozatnak a kezdetektől az a jellemzője, hogy kép és szöveg teljes egyenrangúságban szolgálja az olvasót.
Az összes, eddig megjelent Kincses Képeskönyv esetében jellegzetes a borító, úgy is fogalmazhatunk: felüti az alaphangot, hiszen igyekszik megragadni a városra leginkább jellemző helyet, ami a legtöbb esetben egy tér, rajta templommal. Nagyvárad esetében ez picit módosul, bár a tér stimmel, központi épülete azonban ezúttal nem az Isten, hanem inkább Thália papnőinek hajléka, azaz a színház. A Szigligeti Színház, amely az évek során mit sem veszített jelentőségéből, és ma is központi helyet foglal el a város életében. Ugyanakkor, ha Nagyváradról van szó, akkor semmiképp sem tekinthetünk el az alapítónak tartott Szent László királytól, akinek emlékét jelentős mértékben ápolják mind a mai napig. Nem véletlen, hiszen – amint arra a könyv szövege is rávilágít –, bár Várad egykori vára mellett már 900 esztendővel ezelőtt is szétszórtan ott állt néhány, apró kunyhókból álló falucska, a település felvirágoztatása valóban a szent királynak köszönhető, aki Bihar várából átköltöztette a püspökséget a kedvezőbb fekvésű és biztonságosabbnak ítélt Váradra, majd elrendelte egy pompás székesegyház megépítését. 1095-ben ide is temették el a nagy királyt, akinek ereklyéit még hosszú ideig őrizték Váradon, majd átkerültek a győri székesegyházba. 1390-ben pedig egyedülálló lovasszobrot is avattak (a Kolozsvári testvérek remekművét) a király emlékére, amely több száz évig őrködött éberen a város fölött, amíg végül a két világháború közötti zavaros időkben el nem távolították, az összes többi magyar szoborral együtt.
A könyv a város történetének többi jelentős mozzanatát is felidézi, pl. a kolostorok létrejöttét, a különféle szerzetesrendek megtelepedését és kultúraterjesztő szerepét, a gazdaság és kézművesség fejlődését, a reformáció terjedésével pedig az oktatás fellendülését. Arra is fény derül, honnan erednek a városnak és környékének olasz vonatkozású helynevei, és a jelenlegi városcímer előtörténetéről is értesülhet a kíváncsi olvasó.
Egy város történelme annyira komplex, hogy őrületes munka ebből egy kötetrevalót szűkíteni, ráadásul gyerekek számára is érthető formában, a könyv szerzői azonban minden szinten teljességre törekednek, így a végső kép, ha itt-ott hiányos is (mert nem is lehet másmilyen), mégis kikerekedik. Az olvasó úgy barangolhatja végig Nagyvárad izgalmas történetét, hogy számos apróságot megtud, pl. azt is, hogy a Szigligeti Színházat Jászai Mari egyik, zajos sikert aratott váradi fellépése után kezdték el építeni, a város színházszerető lakosságának határozott igényére, és 1900-ban már készen is lett az eklektikus épület, amely azóta is fontos meghatározója a település arculatának. A kultúra amúgy is fontos szerepet játszik itt, gondoljunk csak Adyra és a holnaposokra (akiknek újabb kori szobra már nem kerülhetett be a kötetbe, így ez a jövő feladata maradhat). A könyv ugyanis nagyjából a ’89-es változások utáni megújulással ér véget, kitérve a teljesen új képződményekre és a felújított állatkertre.
Zágoni Bálint (szövegben) és Jánosi Andrea (illusztrációban) ezúttal is igényes munkát végzett (eléggé rájuk jellemző módon), a könyv pedig minden bizonnyal azoknak is örömet fog okozni, akiknek nincs különösebb kötődésük a városhoz, de szeretnek tájékozódni a történelem és a helytörténet útvesztőiben. Vagy csak szeretnék kigyűjteni a sorozat darabjait, amelynek soron következő köteteit is érdeklődéssel várjuk.
SÁNDOR BOGLÁRKA ÁGNES
*Kincses Képeskönyv Nagyvárad. Projectograph kiadó, Kolozsvár, 2013.
Szabadság (Kolozsvár)
2013. június 29.
Bajnai Kolozsváron csak turista, nem magyar
Nem felejtik el a határon túli magyarok, hogyan viszonyult hozzá- juk az a kormány, amelynek Bajnai Gordon minisztere, majd miniszterelnöke volt – ezt üzenték a „Turista vagyok, nem magyar" feliratú póló átadásával az Erdélyi Magyar Ifjak.
Sorbán Attila Örs, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) egyesület elnöke, Turista vagyok, nem magyar feliratú pólót ajándékozott pénteken Bajnai Gordonnak Kolozsváron.
Sorbán Attila Örs az MTI-nek szombaton elmondta, azt szerették volna üzenni a pólóval, hogy az erdélyi magyarok vendégszeretők, de nem felejtették el, hogy az a kormány, amelynek Bajnai Gordon előbb minisztere, később miniszterelnöke volt, hogyan viszonyult a határon túli magyarokhoz. „Bajnai Gordon a miniszterelnöksége alatt egyszer sem látogatott el Erdélybe, csak most, a választások előtt egy évvel, szavazatokért kuncsorogni jött ide" – jelentette ki az EMI elnöke. Hozzátette, a felirattal a Magyar vagyok, nem turista szövegű pólókra kívántak visszautalni. Ezeket a pólókat a kettős állampolgárságról tartott 2004. december 5-i népszavazás után viselték előszeretettel Magyarországon az erdélyi magyarok, Erdélyben pedig a nemzeti összetartozás érzését fontosnak tartó magyarországiak.
Bajnai Gordon pénteken este az MTI-nek úgy vélekedett az „ajándékról", hogy az efféle eszközök megszokottak a modern politikában, „emiatt nem kell megsértődni". Hozzátette, a póló felirata rá nézve nem igaz, hiszen mind Erdélyben, mind Magyarországon magyarnak érzi magát. „Úgy kívánok politizálni, hogy mindenki lássa, az itt élő magyarokért is kellő felelősséggel járok el, és segítem őket abban, hogy magyarok lehessenek, és boldoguljanak a szülőföldjükön" – nyilatkozta az MTI-nek Bajnai Gordon.
Az Együtt-PM szövetség vezetője csütörtökön Marosvásárhelyen találkozott helyi értelmiségiekkel, a gazdasági élet képviselőivel, szombaton Kolozsváron együtt ebédelt Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével, ellátogatott a Nemzeti Kisebbségkutató Intézetbe, délután pedig kolozsvári értelmiségiekkel, üzletemberekkel találkozott. Amint az MTI-nek elmondta, tájékozódni, ismerkedni jött Erdélybe.
MTI
Erdély.ma
Nem felejtik el a határon túli magyarok, hogyan viszonyult hozzá- juk az a kormány, amelynek Bajnai Gordon minisztere, majd miniszterelnöke volt – ezt üzenték a „Turista vagyok, nem magyar" feliratú póló átadásával az Erdélyi Magyar Ifjak.
Sorbán Attila Örs, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) egyesület elnöke, Turista vagyok, nem magyar feliratú pólót ajándékozott pénteken Bajnai Gordonnak Kolozsváron.
Sorbán Attila Örs az MTI-nek szombaton elmondta, azt szerették volna üzenni a pólóval, hogy az erdélyi magyarok vendégszeretők, de nem felejtették el, hogy az a kormány, amelynek Bajnai Gordon előbb minisztere, később miniszterelnöke volt, hogyan viszonyult a határon túli magyarokhoz. „Bajnai Gordon a miniszterelnöksége alatt egyszer sem látogatott el Erdélybe, csak most, a választások előtt egy évvel, szavazatokért kuncsorogni jött ide" – jelentette ki az EMI elnöke. Hozzátette, a felirattal a Magyar vagyok, nem turista szövegű pólókra kívántak visszautalni. Ezeket a pólókat a kettős állampolgárságról tartott 2004. december 5-i népszavazás után viselték előszeretettel Magyarországon az erdélyi magyarok, Erdélyben pedig a nemzeti összetartozás érzését fontosnak tartó magyarországiak.
Bajnai Gordon pénteken este az MTI-nek úgy vélekedett az „ajándékról", hogy az efféle eszközök megszokottak a modern politikában, „emiatt nem kell megsértődni". Hozzátette, a póló felirata rá nézve nem igaz, hiszen mind Erdélyben, mind Magyarországon magyarnak érzi magát. „Úgy kívánok politizálni, hogy mindenki lássa, az itt élő magyarokért is kellő felelősséggel járok el, és segítem őket abban, hogy magyarok lehessenek, és boldoguljanak a szülőföldjükön" – nyilatkozta az MTI-nek Bajnai Gordon.
Az Együtt-PM szövetség vezetője csütörtökön Marosvásárhelyen találkozott helyi értelmiségiekkel, a gazdasági élet képviselőivel, szombaton Kolozsváron együtt ebédelt Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével, ellátogatott a Nemzeti Kisebbségkutató Intézetbe, délután pedig kolozsvári értelmiségiekkel, üzletemberekkel találkozott. Amint az MTI-nek elmondta, tájékozódni, ismerkedni jött Erdélybe.
MTI
Erdély.ma
2013. június 30.
Kerülte a nyilvánosságot Bajnai Erdélyben
Hírzárlat közepette látogatott az elmúlt napokban Erdélybe Bajnai Gordon, az Együtt-Párbeszéd Magyarországért elnöke. Az Erdélyi Magyar Ifjak tagjai Turista vagyok, nem magyar feliratú pólóval ajándékozták meg Kolozsváron a volt kormányfőt, aki az MTI-nek elmondta: nemzetpolitikai stratégiáját, terveit ismertetni érkezett.
Előzetes bejelentés nélkül, teljes hírzárlat közepette folytatott háttérbeszélgetéseket a napokban Marosvásárhelyen és Kolozsváron Bajnai Gordon, az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért elnöke. A volt miniszterelnök erdélyi látogatását kínosan igyekezték titokban tartani, előzetesen sem a helyi vendéglátók, sem a politikus alakulata nem harangozta be, és mindössze néhány szemfüles újságíró szerzett róla tudomást. Az üzletember-politikus csütörtökön Marosvásárhelyen találkozott helyi értelmiségiekkel, a gazdasági élet képviselőivel. Pénteken előbb a román kormány hatáskörében működő Nemzeti Kisebbségkutató Intézetet kereste fel. Hogy pontosan miről beszélgetett Bajnai Gordon a hazai nemzeti kisebbségek etnikai identitásmegőrzésének, -fejlesztésének, valamint ezek szociológiai, történelmi, kulturális, nyelvészeti, vallásos és más jellegű aspektusainak kutatására, tanulmányozására hivatott intézményben, azt homály fedi. Néhány újságíróhoz hasonlóan azonban az Erdélyi Magyar Ifjak tagjai is tudomást szereztek Bajnai kolozsvári jelenlétéről, és nem kis meglepetést szereztek a politikusnak. A Nemzeti Kisebbségkutató Intézetnél tett látogatása előtt az ifjúsági szervezet elnöke, Sorbán Attila Örs Turista vagyok, nem magyar feliratú pólót nyújtott át a volt miniszterelnöknek. Sorbán közölte: a gesztussal azt kívánták kifejezni, hogy nem látják szívesen Erdélyben az erdélyi magyar szavazatokra pályázó szocialista politikusokat.
„Amikor miniszterelnök volt, Bajnai Gordon egyszer sem látogatott Erdélybe, csak most, amikor rövidesen kezdődik a választási kampány a magyarországi országgyűlési választások előtt. Szeretnénk figyelmeztetni a Gyurcsány-kormány egykori kiszolgálóit, hogy az erdélyi nép vendégszerető, de nem felejt” – magyarázta az ifjúsági szervezet elnöke. Mint ismeretes, ugyancsak az EMI tagjai tüntettek januárban, amikor Mesterházy Attila elnök irányításával első külhoni kihelyezett elnökségi ülését rendezte a Magyar Szocialista Párt a kincses városban. Annak idején Mesterházy elnézést kért a párt nevében azért, hogy az állampolgárság kiterjesztéséről szóló 2004. december 5-i népszavazáson arra buzdította szavazóit, hogy nemmel voksoljanak. Bajnai Gordon pénteken délután Kolozsváron a Jókai utcai Minerva-házban is előadást tartott, azonban az előzőhöz hasonlóan ennek pontos témájáról sem lehet részleteket tudni, mivel a háttérbeszélgetésen megválogatták a részvevőket. Az Együtt-PM szövetség vezetője látogatása lezárultával az MTI-nek elmondta, tájékozódni, ismerkedni járt Erdélyben. Ő beszélt arról is, hogy pénteken Kolozsváron együtt ebédelt Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel. „Az a változás, amelyre Magyarországnak 2014 után szüksége van, kiterjed a nemzetpolitikára, az erdélyi magyarság és a mindenkori magyar kormány kapcsolatára is. Ehhez gyűjtöm az információkat egy hosszú távú építkezés első lépéseként” – közölte Bajnai. Hozzátette, beszélgetőpartnereinek azt is elmondta, bármilyen változás legyen is Magyarországon, a kettős állampolgárság ügyében kialakult helyzetet nem szabad megváltoztatni. (A volt kormányfő egyébként már korábban elmondta, hogy nem vett részt a 2004-ben rendezett népszavazáson, amit azzal indokolt, hogy „egy hamisan feltett kérdésre egy borzasztó, az önzés érvrendszerét használó politikai válasz született akkor a baloldalon, és ebből olyan mély, tartós megosztottság jött létre, ami azóta is osztja a magyar társadalmat”). A távirati iroda kérdésére, hogy miért nem hirdették meg nyilvánosan is a látogatást, azt mondta, „nem a hírverés, hanem a tájékozódás" volt a vizit célja; szerinte nem lehet titkosnak nevezni az útját. Az EMI-től kapott „ajándékról” az exkormányfő úgy vélekedett, hogy az efféle eszközök megszokottak a modern politikában, „emiatt nem kell megsértődni”. Hozzátette, a póló felirata rá nézve nem igaz, hiszen mind Erdélyben, mind Magyarországon magyarnak érzi magát. „Úgy kívánok politizálni, hogy mindenki lássa, az itt élő magyarokért is kellő felelősséggel járok el, és segítem őket abban, hogy magyarok lehessenek, és boldoguljanak a szülőföldjükön” – nyilatkozta az MTI-nek Bajnai.
Közben a Fidesz szerint a politikusnak ajándékozott póló arra figyelmeztet: nem jó, ha azok tesznek szavazatgyűjtő látogatást a külhoni magyarok körében, akik korábban „hisztériakampányt folytattak a kettős állampolgárság megadása ellen”. Hoppál Péter, a nagyobbik kormánypárt szóvivője szombaton közölte, a külhoni magyaroknak mélységesen igazuk van. „Az erdélyi, külhoni magyar emberek mélyen élték meg, és nem felejtették el, hogy a baloldal mai vezetői, az egykori kormányzati szereplők nagyon csúnya hadjáratot indítottak ellenük” – mondta a Fidesz szóvivője.
székelyhon.ro
Hírzárlat közepette látogatott az elmúlt napokban Erdélybe Bajnai Gordon, az Együtt-Párbeszéd Magyarországért elnöke. Az Erdélyi Magyar Ifjak tagjai Turista vagyok, nem magyar feliratú pólóval ajándékozták meg Kolozsváron a volt kormányfőt, aki az MTI-nek elmondta: nemzetpolitikai stratégiáját, terveit ismertetni érkezett.
Előzetes bejelentés nélkül, teljes hírzárlat közepette folytatott háttérbeszélgetéseket a napokban Marosvásárhelyen és Kolozsváron Bajnai Gordon, az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért elnöke. A volt miniszterelnök erdélyi látogatását kínosan igyekezték titokban tartani, előzetesen sem a helyi vendéglátók, sem a politikus alakulata nem harangozta be, és mindössze néhány szemfüles újságíró szerzett róla tudomást. Az üzletember-politikus csütörtökön Marosvásárhelyen találkozott helyi értelmiségiekkel, a gazdasági élet képviselőivel. Pénteken előbb a román kormány hatáskörében működő Nemzeti Kisebbségkutató Intézetet kereste fel. Hogy pontosan miről beszélgetett Bajnai Gordon a hazai nemzeti kisebbségek etnikai identitásmegőrzésének, -fejlesztésének, valamint ezek szociológiai, történelmi, kulturális, nyelvészeti, vallásos és más jellegű aspektusainak kutatására, tanulmányozására hivatott intézményben, azt homály fedi. Néhány újságíróhoz hasonlóan azonban az Erdélyi Magyar Ifjak tagjai is tudomást szereztek Bajnai kolozsvári jelenlétéről, és nem kis meglepetést szereztek a politikusnak. A Nemzeti Kisebbségkutató Intézetnél tett látogatása előtt az ifjúsági szervezet elnöke, Sorbán Attila Örs Turista vagyok, nem magyar feliratú pólót nyújtott át a volt miniszterelnöknek. Sorbán közölte: a gesztussal azt kívánták kifejezni, hogy nem látják szívesen Erdélyben az erdélyi magyar szavazatokra pályázó szocialista politikusokat.
„Amikor miniszterelnök volt, Bajnai Gordon egyszer sem látogatott Erdélybe, csak most, amikor rövidesen kezdődik a választási kampány a magyarországi országgyűlési választások előtt. Szeretnénk figyelmeztetni a Gyurcsány-kormány egykori kiszolgálóit, hogy az erdélyi nép vendégszerető, de nem felejt” – magyarázta az ifjúsági szervezet elnöke. Mint ismeretes, ugyancsak az EMI tagjai tüntettek januárban, amikor Mesterházy Attila elnök irányításával első külhoni kihelyezett elnökségi ülését rendezte a Magyar Szocialista Párt a kincses városban. Annak idején Mesterházy elnézést kért a párt nevében azért, hogy az állampolgárság kiterjesztéséről szóló 2004. december 5-i népszavazáson arra buzdította szavazóit, hogy nemmel voksoljanak. Bajnai Gordon pénteken délután Kolozsváron a Jókai utcai Minerva-házban is előadást tartott, azonban az előzőhöz hasonlóan ennek pontos témájáról sem lehet részleteket tudni, mivel a háttérbeszélgetésen megválogatták a részvevőket. Az Együtt-PM szövetség vezetője látogatása lezárultával az MTI-nek elmondta, tájékozódni, ismerkedni járt Erdélyben. Ő beszélt arról is, hogy pénteken Kolozsváron együtt ebédelt Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel. „Az a változás, amelyre Magyarországnak 2014 után szüksége van, kiterjed a nemzetpolitikára, az erdélyi magyarság és a mindenkori magyar kormány kapcsolatára is. Ehhez gyűjtöm az információkat egy hosszú távú építkezés első lépéseként” – közölte Bajnai. Hozzátette, beszélgetőpartnereinek azt is elmondta, bármilyen változás legyen is Magyarországon, a kettős állampolgárság ügyében kialakult helyzetet nem szabad megváltoztatni. (A volt kormányfő egyébként már korábban elmondta, hogy nem vett részt a 2004-ben rendezett népszavazáson, amit azzal indokolt, hogy „egy hamisan feltett kérdésre egy borzasztó, az önzés érvrendszerét használó politikai válasz született akkor a baloldalon, és ebből olyan mély, tartós megosztottság jött létre, ami azóta is osztja a magyar társadalmat”). A távirati iroda kérdésére, hogy miért nem hirdették meg nyilvánosan is a látogatást, azt mondta, „nem a hírverés, hanem a tájékozódás" volt a vizit célja; szerinte nem lehet titkosnak nevezni az útját. Az EMI-től kapott „ajándékról” az exkormányfő úgy vélekedett, hogy az efféle eszközök megszokottak a modern politikában, „emiatt nem kell megsértődni”. Hozzátette, a póló felirata rá nézve nem igaz, hiszen mind Erdélyben, mind Magyarországon magyarnak érzi magát. „Úgy kívánok politizálni, hogy mindenki lássa, az itt élő magyarokért is kellő felelősséggel járok el, és segítem őket abban, hogy magyarok lehessenek, és boldoguljanak a szülőföldjükön” – nyilatkozta az MTI-nek Bajnai.
Közben a Fidesz szerint a politikusnak ajándékozott póló arra figyelmeztet: nem jó, ha azok tesznek szavazatgyűjtő látogatást a külhoni magyarok körében, akik korábban „hisztériakampányt folytattak a kettős állampolgárság megadása ellen”. Hoppál Péter, a nagyobbik kormánypárt szóvivője szombaton közölte, a külhoni magyaroknak mélységesen igazuk van. „Az erdélyi, külhoni magyar emberek mélyen élték meg, és nem felejtették el, hogy a baloldal mai vezetői, az egykori kormányzati szereplők nagyon csúnya hadjáratot indítottak ellenük” – mondta a Fidesz szóvivője.
székelyhon.ro
2013. június 30.
Újvidéki győztes, erdélyi díjözön a színházi fesztiválon
Sorsszerűség a köbön: a 25. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja programjának utolsó, ráadásul Opera ultima címet viselő versenyelőadásának, az Újvidéki Színház produkciójának ítélték oda a seregszemle fődíját. A kitüntetések túlnyomó része Erdélybe „utazott”.
Lehetne spekulálni, hogy a szervezők direkt szánták-e az újvidékiek slusszpoénját a kisvárdai fesztivál végére, de alighanem a klasszikus „gondolta a fene” választ kapnánk az érintettektől. Annál is inkább, mivel az anyagi okokból minden korábbinál „fapadosabbra” hangolt fesztivál résztvevői többnyire „forró ágyváltással” cserélték egymást. Az újvidékiek Opera ultimája mindenesetre a versenyszegmens méltó befejezése volt, s a várszínpadi előadás végén bizony sokakban megfogalmazódott: ezzel az előadással még bármi megtörténhet. Meg is történt: fődíjas lett. Nemcsak a szinte émelygést okozó tömény kérdésfelvetéssel, amelyek éppen igazságuk révén közelített vészesen a demagógiához. Szerencsére még idejében behúzta a vészféket, s így teljesen alkalmasnak bizonyult arra, hogy sokáig emésszük magunkat a hallott-felvázolt helyzeteken, amelyek térségünkben bárhol maximálisan aktuálisnak tűnhetnek.
Beaumarchais szövegei – A sevillai borbély és Figaro házassága – már történelmileg forradalminak számítanak, s mint kiderült, Gyarmati Kata dramaturg és Kokan Mladenovics rendező radikális újraértelmezésére is alkalmasak. A keretül szolgáló aktuálhelyzet ismerős: egyre inkább elharapózik az a gyakorlat, hogy a színházfenntartó beleszól a műsorpolitikába. Az intézmény válasza két, merőben ellentétes töltetű és stílusú felvonásban érkezik. Az első – a mozarti sevillai borbély – remek paródiája a történetnek és operának egyaránt, sok jó ötlettel és egyensúlyérzékkel.
Szünetben nem is sejtjük, mi vár ránk a folytatásban. A Figaro házassága csak laza keret térségünk alapvető társadalmi, művészi, szociális problémáinak kimondásához, a maradék művészi szabadsággal megfogalmazott forradalmi kiáltvány közzétételéhez. Sötét, elkeserítő üzenet, erősen határos a kocsmapolitizálással, alaposan próbára teszi befogadóképességünket. A feszes szerkezet, a remek színészi játék azonban „eladja” a talán nem is annyira túlrajzolt képet. A tapsrend után szinte szövetségesként álltunk fel helyünkről: meg kell próbálni, ellenkező esetben szinte nem érdemes színházat csinálni. És Kisvárdát játszani sem.
Kisvárdai dicsőséglista
Életmű-díj: Fülöp Zoltán (színművész, Csíki Játékszín), Hernyák György (Újvidéki Művészeti Akadémia osztályvezető tanára)
Fődíj: Ultima című (az Újvidéki Színház Opera ultima című előadása)
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának díja: Bányavakság (a marosvásárhelyi Yorick Stúdió és a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata)
Legjobb alakítás (megosztva): Nagy Dorottya és Bányai Kelemen Barna (Bányavakság – a marosvásárhelyi Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata) Kisvárda Város Díja: Tokai Andrea (Parasztopera – temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház)
Kisvárda város polgármesterének díj: Béres Márta (szabadkai Kosztolányi Dezső Színház) A legígéretesebb fiatal színész számára alapított Teplánszky Kati-díj: Egger Géza (a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata – A nyugati világ bajnoka című előadása) A Kisvárdai Várszínház által felajánlott egyéni díj: D. Albu Annamária (sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház – Az imposztor című előadása)
A Kisvárdai Várszínház által felajánlott egyéni díj: Szakács László (Az imposztor, valamint a Bányavakság című előadásban nyújtott alakításáért)
Közönségdíj: a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Az imposztor című előadása
Csinta Samu
székelyhon.ro
Sorsszerűség a köbön: a 25. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja programjának utolsó, ráadásul Opera ultima címet viselő versenyelőadásának, az Újvidéki Színház produkciójának ítélték oda a seregszemle fődíját. A kitüntetések túlnyomó része Erdélybe „utazott”.
Lehetne spekulálni, hogy a szervezők direkt szánták-e az újvidékiek slusszpoénját a kisvárdai fesztivál végére, de alighanem a klasszikus „gondolta a fene” választ kapnánk az érintettektől. Annál is inkább, mivel az anyagi okokból minden korábbinál „fapadosabbra” hangolt fesztivál résztvevői többnyire „forró ágyváltással” cserélték egymást. Az újvidékiek Opera ultimája mindenesetre a versenyszegmens méltó befejezése volt, s a várszínpadi előadás végén bizony sokakban megfogalmazódott: ezzel az előadással még bármi megtörténhet. Meg is történt: fődíjas lett. Nemcsak a szinte émelygést okozó tömény kérdésfelvetéssel, amelyek éppen igazságuk révén közelített vészesen a demagógiához. Szerencsére még idejében behúzta a vészféket, s így teljesen alkalmasnak bizonyult arra, hogy sokáig emésszük magunkat a hallott-felvázolt helyzeteken, amelyek térségünkben bárhol maximálisan aktuálisnak tűnhetnek.
Beaumarchais szövegei – A sevillai borbély és Figaro házassága – már történelmileg forradalminak számítanak, s mint kiderült, Gyarmati Kata dramaturg és Kokan Mladenovics rendező radikális újraértelmezésére is alkalmasak. A keretül szolgáló aktuálhelyzet ismerős: egyre inkább elharapózik az a gyakorlat, hogy a színházfenntartó beleszól a műsorpolitikába. Az intézmény válasza két, merőben ellentétes töltetű és stílusú felvonásban érkezik. Az első – a mozarti sevillai borbély – remek paródiája a történetnek és operának egyaránt, sok jó ötlettel és egyensúlyérzékkel.
Szünetben nem is sejtjük, mi vár ránk a folytatásban. A Figaro házassága csak laza keret térségünk alapvető társadalmi, művészi, szociális problémáinak kimondásához, a maradék művészi szabadsággal megfogalmazott forradalmi kiáltvány közzétételéhez. Sötét, elkeserítő üzenet, erősen határos a kocsmapolitizálással, alaposan próbára teszi befogadóképességünket. A feszes szerkezet, a remek színészi játék azonban „eladja” a talán nem is annyira túlrajzolt képet. A tapsrend után szinte szövetségesként álltunk fel helyünkről: meg kell próbálni, ellenkező esetben szinte nem érdemes színházat csinálni. És Kisvárdát játszani sem.
Kisvárdai dicsőséglista
Életmű-díj: Fülöp Zoltán (színművész, Csíki Játékszín), Hernyák György (Újvidéki Művészeti Akadémia osztályvezető tanára)
Fődíj: Ultima című (az Újvidéki Színház Opera ultima című előadása)
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának díja: Bányavakság (a marosvásárhelyi Yorick Stúdió és a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata)
Legjobb alakítás (megosztva): Nagy Dorottya és Bányai Kelemen Barna (Bányavakság – a marosvásárhelyi Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata) Kisvárda Város Díja: Tokai Andrea (Parasztopera – temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház)
Kisvárda város polgármesterének díj: Béres Márta (szabadkai Kosztolányi Dezső Színház) A legígéretesebb fiatal színész számára alapított Teplánszky Kati-díj: Egger Géza (a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata – A nyugati világ bajnoka című előadása) A Kisvárdai Várszínház által felajánlott egyéni díj: D. Albu Annamária (sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház – Az imposztor című előadása)
A Kisvárdai Várszínház által felajánlott egyéni díj: Szakács László (Az imposztor, valamint a Bányavakság című előadásban nyújtott alakításáért)
Közönségdíj: a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Az imposztor című előadása
Csinta Samu
székelyhon.ro
2013. június 30.
Szent László Napokat tartottak Nagyváradon
A Szent László Napok – Nagyváradi Magyar Napok rendezvénysorozata révén felpezsdült az élet a hétvégén a Körös-parti városban. Kulturális és szórakoztató rendezvények egész sora várta az érdeklődőket, hogy méltó módon emlékezzenek meg a várost alapító Szent László királyról és koráról – tájékoztattak június 30-án, vasárnap a szervezők.
A Szent László Egyesület, továbbá tizenegy társszervező és tizenhét partnerszervezet által összeállított igényes program kicsalogatta a váradiakat a rendezvény fő helyszíneire – a Rhédey kertbe, a Partiumi Keresztény Egyetem termeibe, a Moszkva Kávézóba, a Góbé Csárdába és a többi helyszínre. Ugyanakkor sokan érkeztek a határon túlról, valamint Erdély más városaiból is a rendezvénysorozatra.
Június 28-án kora délután a Csökmői Ifjúsági Fúvószenekar toborzójával indult a programsorozat, majd jelzésértékűen, a Szent László-szobor megkoszorúzásával folytatódott. Az ünnepélyes megnyitóra megtelt a Partiumi Keresztény Egyetem és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület közös székházának díszterme, ahol a díszvendégek és a váradiak közösségében a főszervező, Zatykó Gyula és a házigazda, Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke ünnepélyes keretek között megnyitotta a három napos rendezvénysorozatot.
Ezzel egyidőben benépesült a Rhédey kert (mai nevén Bălcescu park): kézművesek tucatjai kínálták szebbnél szebb portékáikat az érdeklődőknek, valamint Seprődi József Kis-Küküllő menti borász borkóstolóján vehettek részt az érdeklődők. Az esti Rúzsa Magdi-koncerten mintegy hatezren voltak jelen. A koncertet megelőzően Zatykó Gyula, a Szent László Napok főszervezője „Jó estét Nagyvárad, jó estét Szent László városa!” szavakkal üdvözölte a közönséget és azt hangsúlyozta: a rendezvény hagyományteremtő céllal került megszervezésre, és remélhetőleg olyan sikertörténete lesz, mint amilyen az Erdély többi nagyvárosaiban megrendezett magyar kulturális napoknak.
Szombaton főzőversennyel, gyermekprogramokkal, Szent Lászlóról és koráról szóló előadásokkal, kiállításokkal, filmvetítéssel, kvízvetélkedővel, komolyzenei koncerttel folytatódott a program, párhuzamosan több helyszínen. Megható pillanatoknak lehettek szemtanúi a Nagyváradról elszármazottak találkozóján az érdeklődők, ahol közel száz – külföldről, illetve Erdély más városaiból hazatérő – vendéget köszönthettek a szervezők. Az sem unatkozhatott, aki turistaként érkezett Szent László városába, ugyanis magyar és román nyelvű idegenvezetéssel ismerhették meg a várost, illetve a nagyváradi várat.
A Szigligeti Színház emeleti előcsarnokában egy rendkívüli zenés születésnapi köszöntő keretében ünnepelték meg Az ifjú W. újabb szenvedései című előadás váradi bemutatójának 40. évfordulóját, a Metropol Group fennállásának 45. évfordulóját, továbbá Szabó József Ódzsa rendező 85. születésnapját. A nagy érdeklődés mellett zajló zenés születésnapi köszöntő a nosztalgia jegyében telt, a hálás közönség fáradhatatlan vastapssal köszöntötte fel a 85. életévét betöltő Szabó József Ódzsát.
A Rhédey kertben zajló egész napos programok során a felnőttek és a gyerekek egyaránt megtalálhatták a számukra érdekes programot. A helyszín egyfajta szabadtéri alkotóműhellyé vált, ahol gondtalanul lehetett nemezelni, szövőszékben szőni, üveget fújni, festeni, csuhétárgyakat készíteni, varrni és hímezni. Képzett pedagógusok és önkéntesek foglalkoztak a gyerekekkel, olyan ötletes, a kézügyességet is fejlesztő foglalkozásokkal készülve, amelyek őseink mesterségét és tudását idézték. Játékos formában Szent László alakját és korát, illetve a lovagkirályhoz fűződő legendákat is felelevenítették.
Egy fura szerkezet is megtekinthető volt: a meseszekér. Ezt Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, EP-képviselő hivatalosan, de minden formalitást mellőzve avatta fel, aki a Partitipatio Alapítvány révén anyagilag támogatta a Székelyföldi Legendárium csapatát a meseszekér kivitelezésében. Az este során a debreceni Csokonai Színház, valamint a budapesti Magyar Állami Operaház művészei léptek fel egy fergeteges komédiával, valamint operettslágerekkel.
Az operettest keretében fellépő Bódi Marianna (szoprán), Haja Zsolt (bariton), Böjte Sándor (bariton), Balla Melinda (szoprán) nem okoztak csalódást a közönségnek: látványos táncelemekkel ötvözött igényes műsoruk nagy sikert aratott.
Maszol.ro
A Szent László Napok – Nagyváradi Magyar Napok rendezvénysorozata révén felpezsdült az élet a hétvégén a Körös-parti városban. Kulturális és szórakoztató rendezvények egész sora várta az érdeklődőket, hogy méltó módon emlékezzenek meg a várost alapító Szent László királyról és koráról – tájékoztattak június 30-án, vasárnap a szervezők.
A Szent László Egyesület, továbbá tizenegy társszervező és tizenhét partnerszervezet által összeállított igényes program kicsalogatta a váradiakat a rendezvény fő helyszíneire – a Rhédey kertbe, a Partiumi Keresztény Egyetem termeibe, a Moszkva Kávézóba, a Góbé Csárdába és a többi helyszínre. Ugyanakkor sokan érkeztek a határon túlról, valamint Erdély más városaiból is a rendezvénysorozatra.
Június 28-án kora délután a Csökmői Ifjúsági Fúvószenekar toborzójával indult a programsorozat, majd jelzésértékűen, a Szent László-szobor megkoszorúzásával folytatódott. Az ünnepélyes megnyitóra megtelt a Partiumi Keresztény Egyetem és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület közös székházának díszterme, ahol a díszvendégek és a váradiak közösségében a főszervező, Zatykó Gyula és a házigazda, Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke ünnepélyes keretek között megnyitotta a három napos rendezvénysorozatot.
Ezzel egyidőben benépesült a Rhédey kert (mai nevén Bălcescu park): kézművesek tucatjai kínálták szebbnél szebb portékáikat az érdeklődőknek, valamint Seprődi József Kis-Küküllő menti borász borkóstolóján vehettek részt az érdeklődők. Az esti Rúzsa Magdi-koncerten mintegy hatezren voltak jelen. A koncertet megelőzően Zatykó Gyula, a Szent László Napok főszervezője „Jó estét Nagyvárad, jó estét Szent László városa!” szavakkal üdvözölte a közönséget és azt hangsúlyozta: a rendezvény hagyományteremtő céllal került megszervezésre, és remélhetőleg olyan sikertörténete lesz, mint amilyen az Erdély többi nagyvárosaiban megrendezett magyar kulturális napoknak.
Szombaton főzőversennyel, gyermekprogramokkal, Szent Lászlóról és koráról szóló előadásokkal, kiállításokkal, filmvetítéssel, kvízvetélkedővel, komolyzenei koncerttel folytatódott a program, párhuzamosan több helyszínen. Megható pillanatoknak lehettek szemtanúi a Nagyváradról elszármazottak találkozóján az érdeklődők, ahol közel száz – külföldről, illetve Erdély más városaiból hazatérő – vendéget köszönthettek a szervezők. Az sem unatkozhatott, aki turistaként érkezett Szent László városába, ugyanis magyar és román nyelvű idegenvezetéssel ismerhették meg a várost, illetve a nagyváradi várat.
A Szigligeti Színház emeleti előcsarnokában egy rendkívüli zenés születésnapi köszöntő keretében ünnepelték meg Az ifjú W. újabb szenvedései című előadás váradi bemutatójának 40. évfordulóját, a Metropol Group fennállásának 45. évfordulóját, továbbá Szabó József Ódzsa rendező 85. születésnapját. A nagy érdeklődés mellett zajló zenés születésnapi köszöntő a nosztalgia jegyében telt, a hálás közönség fáradhatatlan vastapssal köszöntötte fel a 85. életévét betöltő Szabó József Ódzsát.
A Rhédey kertben zajló egész napos programok során a felnőttek és a gyerekek egyaránt megtalálhatták a számukra érdekes programot. A helyszín egyfajta szabadtéri alkotóműhellyé vált, ahol gondtalanul lehetett nemezelni, szövőszékben szőni, üveget fújni, festeni, csuhétárgyakat készíteni, varrni és hímezni. Képzett pedagógusok és önkéntesek foglalkoztak a gyerekekkel, olyan ötletes, a kézügyességet is fejlesztő foglalkozásokkal készülve, amelyek őseink mesterségét és tudását idézték. Játékos formában Szent László alakját és korát, illetve a lovagkirályhoz fűződő legendákat is felelevenítették.
Egy fura szerkezet is megtekinthető volt: a meseszekér. Ezt Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, EP-képviselő hivatalosan, de minden formalitást mellőzve avatta fel, aki a Partitipatio Alapítvány révén anyagilag támogatta a Székelyföldi Legendárium csapatát a meseszekér kivitelezésében. Az este során a debreceni Csokonai Színház, valamint a budapesti Magyar Állami Operaház művészei léptek fel egy fergeteges komédiával, valamint operettslágerekkel.
Az operettest keretében fellépő Bódi Marianna (szoprán), Haja Zsolt (bariton), Böjte Sándor (bariton), Balla Melinda (szoprán) nem okoztak csalódást a közönségnek: látványos táncelemekkel ötvözött igényes műsoruk nagy sikert aratott.
Maszol.ro
2013. június 30.
Partium: egy bizonytalan identitású régió
Dr. Szilágyi Ferenc Közigazgatás a Partiumban című kötetét mutatták be szombaton délután a Szent László Napok keretében a Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE).
A nagyváradi Partium Kiadó gondozásában megjelent könyvről, és annak szerzőjéről Demeter Szilárd a PKE egyetemi adjunktusa beszélt a könyvbemutatón megjelent közönségnek. Elmondta, hogy amikor politikusoknak készít elő jövőt vizionáló kommunikációs paneleket, akkor szokott olyan gondolat- és információgazdag könyvekhez fordulni, mint a Szilágyi Ferencé. Az egyetemi adjunktus kifejtette, hogy a Partium sokszínű régió, amelyik érdemtelenül került le a kulturális térképről, pedig ez a térség jó helyen fekszik, és izgalmas gyűjtőhelye a kultúráknak. Szilágyi Ferenc könyvét aktuálissá teszi a romániai regionalizálási folyamat, melynek során a fővárosban lévő döntéshozók akarnak természetellenes módon összekapcsolni régiókat régiókat úgy, hogy erről nem kérdeznek meg senkit. Demeter Szilárd szerint a kötet jó támpontokat nyújt ahhoz, hogy miképpen lehetne megfelelő módon megvalósítani a regionalizálást az országban.
Partium rövid története
Szilágyi Ferenc Partium történetéről beszélt a könyvbemutatón. Aláhúzta, hogy a Partium fogalma ellentmondásos. A magyar államalapítás idején az Alföld és Erdély közötti területsávot Szilvániának hívták, és az Alföldről nézve ettől keletre fekvő térséget nevezték Transzilvániának. Szilvánia az államalapítás óta közvetítő szerepet töltött be Magyarország és Transzilvánia között, de önálló közigazgatási funkciója nem volt. A Mohács előtt időkben nem létezett a Partium fogalma, ez csak a török uralom idején alakult ki, amikor is azokat a Kelet-magyarországi területeket kezdték jelölni vele, melyeket az erdélyi fejedelmek igazgattak. A Partiumot nem tartományként kormányozták, és nem is alakult ki sajátos identitástudat itt. A Habsburg uralom idején nem egyesítették Erdélyt Magyarországgal, sőt, egyes Kelet-magyarországi megyék közvetlen Habsburg fennhatóság alatt állnak. A Habsburg fennhatóság idején ezt a térséget hívták Partiumnak. Mindez nagy elégedetlenséget váltott ki a magyarok körében, akik harcoltak annak érdekében, hogy a közvetlenül Habsburg irányítás alatt lévő térségek ismét magyar befolyás alá kerüljenek. Vagyis a Habsburg korban negatív töltete volt a Partium fogalmának. Ez a helyzet az 1920-as impériumváltás idején fordul át ellentétébe, az új, román fennhatóság alatt ugyanis a Partium azt a területet fogja jelölni, amely korábban Magyarország része volt, tehát az itt élő magyarok számára a Partiumnak identitásmegtartó szerepe lesz. Szilágyi Ferenc elmondta, hogy Partium tartomány sohasem létezett, nem volt belső koherenciája, viszont jó fekvése van, ezért jók a kilátásai arra, hogy az az autonómia valamilyen formáját kivívja. Mint mondta, a román-magyar határ légiessé válása után a Partium természetes módon fog nyugat felé integrálódni. A regionalizálásról szólva Szilágyi Ferenc leszögezte, hogy csak az alulról építkező regionalizálás életképes, a tárgyalótermekben, térképszobákban kialakított régiók működőképessége igencsak kérdéses. Az egy órás kötetbemutató dedikációval zárult.
Pap István
Erdon.ro
Dr. Szilágyi Ferenc Közigazgatás a Partiumban című kötetét mutatták be szombaton délután a Szent László Napok keretében a Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE).
A nagyváradi Partium Kiadó gondozásában megjelent könyvről, és annak szerzőjéről Demeter Szilárd a PKE egyetemi adjunktusa beszélt a könyvbemutatón megjelent közönségnek. Elmondta, hogy amikor politikusoknak készít elő jövőt vizionáló kommunikációs paneleket, akkor szokott olyan gondolat- és információgazdag könyvekhez fordulni, mint a Szilágyi Ferencé. Az egyetemi adjunktus kifejtette, hogy a Partium sokszínű régió, amelyik érdemtelenül került le a kulturális térképről, pedig ez a térség jó helyen fekszik, és izgalmas gyűjtőhelye a kultúráknak. Szilágyi Ferenc könyvét aktuálissá teszi a romániai regionalizálási folyamat, melynek során a fővárosban lévő döntéshozók akarnak természetellenes módon összekapcsolni régiókat régiókat úgy, hogy erről nem kérdeznek meg senkit. Demeter Szilárd szerint a kötet jó támpontokat nyújt ahhoz, hogy miképpen lehetne megfelelő módon megvalósítani a regionalizálást az országban.
Partium rövid története
Szilágyi Ferenc Partium történetéről beszélt a könyvbemutatón. Aláhúzta, hogy a Partium fogalma ellentmondásos. A magyar államalapítás idején az Alföld és Erdély közötti területsávot Szilvániának hívták, és az Alföldről nézve ettől keletre fekvő térséget nevezték Transzilvániának. Szilvánia az államalapítás óta közvetítő szerepet töltött be Magyarország és Transzilvánia között, de önálló közigazgatási funkciója nem volt. A Mohács előtt időkben nem létezett a Partium fogalma, ez csak a török uralom idején alakult ki, amikor is azokat a Kelet-magyarországi területeket kezdték jelölni vele, melyeket az erdélyi fejedelmek igazgattak. A Partiumot nem tartományként kormányozták, és nem is alakult ki sajátos identitástudat itt. A Habsburg uralom idején nem egyesítették Erdélyt Magyarországgal, sőt, egyes Kelet-magyarországi megyék közvetlen Habsburg fennhatóság alatt állnak. A Habsburg fennhatóság idején ezt a térséget hívták Partiumnak. Mindez nagy elégedetlenséget váltott ki a magyarok körében, akik harcoltak annak érdekében, hogy a közvetlenül Habsburg irányítás alatt lévő térségek ismét magyar befolyás alá kerüljenek. Vagyis a Habsburg korban negatív töltete volt a Partium fogalmának. Ez a helyzet az 1920-as impériumváltás idején fordul át ellentétébe, az új, román fennhatóság alatt ugyanis a Partium azt a területet fogja jelölni, amely korábban Magyarország része volt, tehát az itt élő magyarok számára a Partiumnak identitásmegtartó szerepe lesz. Szilágyi Ferenc elmondta, hogy Partium tartomány sohasem létezett, nem volt belső koherenciája, viszont jó fekvése van, ezért jók a kilátásai arra, hogy az az autonómia valamilyen formáját kivívja. Mint mondta, a román-magyar határ légiessé válása után a Partium természetes módon fog nyugat felé integrálódni. A regionalizálásról szólva Szilágyi Ferenc leszögezte, hogy csak az alulról építkező regionalizálás életképes, a tárgyalótermekben, térképszobákban kialakított régiók működőképessége igencsak kérdéses. Az egy órás kötetbemutató dedikációval zárult.
Pap István
Erdon.ro
2013. június 30.
Nagyváradról elszármazottak találkozója
A Szent László Napok keretében június 29-én délelőtt szervezték meg a Nagyváradról elszármazottak találkozóját a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében.
Nem csak elszármazottak, hanem váradi érdeklődők is jelen voltak a szombat délelőtti eseményen, amely közös beszélgetéssel és kávézással indult. A díszterem előtti csarnok két kiállításnak is helyet adott: szentekhez köthető bélyegterveket tekinthettek meg a találkozóra érkezők, amelyeket az egyetem hallgatói készítettek, valamint a Régi Nagyvárad című válogatott képeslap-kiállítást is. A találkozón Nagy-József Barna, a rendezvény egyik szervezője köszöntötte a szívükben mindig nagyváradinak maradó elszármazottakat, majd Zatykó Gyula főszervező osztotta meg gondolatait a Szent László Napokkal kapcsolatban: „Ez egy hiánypótló rendezvénysorozat, melyet Szent László király alakja köré és emlékének ápolásáért hoztunk létre. A programok között minden korosztály találhat kedvére valót. Ez a három nap ünnep mindannyiunknak, amely ünnepet jövőre is meg fogjuk szervezni”.
Váradi emlékek
A köszöntő beszédeket követően Boros Zoltán – zongora, Kinda Péter – nagybőgő és Trendler József – dob zenélt, majd Boros Zoltán televíziós szakember Nagyváradról szóló filmjeiből tekinthettek meg a jelenlevők egy összeállítást. A 30-40 éves filmkockák igazi kultúrtörténeti emlékek, amelyek visszarepítették a nézőket egészen a rendszerváltás előtti Nagyváradig és Romániáig. A többek között irodalmi és színházi emlékeket felelevenítő filmecskék több szereplője is jelen volt a vetítésen, akik meghatottan nézték a múlt újból életre kelő emlékeit. Boros Zoltán az 1944-es gyantai tragikus eseményekről szóló filmjéből is vetített részletet, megosztva a hallgatósággal személyes emlékeit is, hiszen a borzalmas eseményeket, mint az akkori gyantai lelkész fia élte át és élte túl. „A filmben elhangzik az is, hogy Leonard Mociulschi tábornok adott parancsot a mészárlásra, az az ember, akiről Nagyváradon mindmáig utca van elnevezve” – fejtette ki Boros Zoltán.
Zenés könyvbemutató
A filmvetítést követően zenés könyvbemutatóra került sor, melynek során Boros Zoltán Énekben hallottam című könyvéből mutatott be dalokat Kinda Péter, Trifán László és Szilágyi Ágnes. A találkozó végén Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke osztotta meg gondolatait, megköszönve Boros Zoltán szívhez szóló előadását, amely megerősítette a tudatot: több hasonló eseményre van még szükség. Ezzel a gondolattal egyetértettek a találkozón résztvevő elszármazottak is, akik mindig szívesen térnek vissza Nagyváradra. Szombat délelőtt még számos eseményen vehettek részt az érdeklődők: városnézés magyar és román nyelvű idegenvezetéssel, várlátogatás, újból levetítették a Nagyváradot és Bihar megyét bemutató Erdély nyugati ablakában című filmet, valamint Ismerd meg Szent László városát címmel kvízvetélkedő is zajlott.
Nagy Noémi
Erdon.ro
A Szent László Napok keretében június 29-én délelőtt szervezték meg a Nagyváradról elszármazottak találkozóját a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében.
Nem csak elszármazottak, hanem váradi érdeklődők is jelen voltak a szombat délelőtti eseményen, amely közös beszélgetéssel és kávézással indult. A díszterem előtti csarnok két kiállításnak is helyet adott: szentekhez köthető bélyegterveket tekinthettek meg a találkozóra érkezők, amelyeket az egyetem hallgatói készítettek, valamint a Régi Nagyvárad című válogatott képeslap-kiállítást is. A találkozón Nagy-József Barna, a rendezvény egyik szervezője köszöntötte a szívükben mindig nagyváradinak maradó elszármazottakat, majd Zatykó Gyula főszervező osztotta meg gondolatait a Szent László Napokkal kapcsolatban: „Ez egy hiánypótló rendezvénysorozat, melyet Szent László király alakja köré és emlékének ápolásáért hoztunk létre. A programok között minden korosztály találhat kedvére valót. Ez a három nap ünnep mindannyiunknak, amely ünnepet jövőre is meg fogjuk szervezni”.
Váradi emlékek
A köszöntő beszédeket követően Boros Zoltán – zongora, Kinda Péter – nagybőgő és Trendler József – dob zenélt, majd Boros Zoltán televíziós szakember Nagyváradról szóló filmjeiből tekinthettek meg a jelenlevők egy összeállítást. A 30-40 éves filmkockák igazi kultúrtörténeti emlékek, amelyek visszarepítették a nézőket egészen a rendszerváltás előtti Nagyváradig és Romániáig. A többek között irodalmi és színházi emlékeket felelevenítő filmecskék több szereplője is jelen volt a vetítésen, akik meghatottan nézték a múlt újból életre kelő emlékeit. Boros Zoltán az 1944-es gyantai tragikus eseményekről szóló filmjéből is vetített részletet, megosztva a hallgatósággal személyes emlékeit is, hiszen a borzalmas eseményeket, mint az akkori gyantai lelkész fia élte át és élte túl. „A filmben elhangzik az is, hogy Leonard Mociulschi tábornok adott parancsot a mészárlásra, az az ember, akiről Nagyváradon mindmáig utca van elnevezve” – fejtette ki Boros Zoltán.
Zenés könyvbemutató
A filmvetítést követően zenés könyvbemutatóra került sor, melynek során Boros Zoltán Énekben hallottam című könyvéből mutatott be dalokat Kinda Péter, Trifán László és Szilágyi Ágnes. A találkozó végén Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke osztotta meg gondolatait, megköszönve Boros Zoltán szívhez szóló előadását, amely megerősítette a tudatot: több hasonló eseményre van még szükség. Ezzel a gondolattal egyetértettek a találkozón résztvevő elszármazottak is, akik mindig szívesen térnek vissza Nagyváradra. Szombat délelőtt még számos eseményen vehettek részt az érdeklődők: városnézés magyar és román nyelvű idegenvezetéssel, várlátogatás, újból levetítették a Nagyváradot és Bihar megyét bemutató Erdély nyugati ablakában című filmet, valamint Ismerd meg Szent László városát címmel kvízvetélkedő is zajlott.
Nagy Noémi
Erdon.ro
2013. június 30.
Kónya-Hamar Sándor: Adalékok és feljegyzések a Nyírő-ügyhöz
Még a Nyírő József temetés-botránya előtt került a birtokomba Szerb Antal, az Erdélyi Helikon pályázatát megnyerő – és 1934-ben kötetben kiadott – Magyar irodalomtörténetének hasonmása. Birtokomban volt ugyan egy 1945 után kiadott változat, csakhogy abból eleve hiányzott A mai irodalom c. fejezet 3. alfejezete, Az utódállamok magyar irodalma című és abban Tamási Áron és Nyírő József méltatása is. Volt alkalmam tehát összehasonlítani az eredeti és megcenzúrázott változatot. És végképp elvetni a Hegedűs Géza- és Ungvári Tamás-féle „Nyírő-minősítéseket”, melyek lényegében még az 1945-ben Brassóban megjelenő Népi Egység (a Magyar Népi Szövetség lapja) június 15-i számában és Szász István (későbbi Utunk-szerkesztő) tollából, Isten igájától Hitler igájáig (Nyírő József népáruló író politikai pályájáról) címen megjelent tendenciózus írásra alapoztak. A korabeli elismerés és méltatás tehát nagyon jókor jött!
Mert a Bárdi Nándor Az Erdélyi Párt és a regionális politika, Egry Gábor Az „erdélyiség” színeváltozása és Horváth Szabolcs Ferenc Népcsoportpolitika, szociális kompenzáció és gazdasági jóvátétel – A holokauszt Észak-Erdélyben, valamint Elutasítás és alkalmazkodás között című könyvekben leírt vagy manipulált igazságok ugyancsak felkeltették érdeklődésemet, mivel éppen akkor Albrecht Dezső és Vita Sándor, a második, a „nagy” Hitel szerkesztőinek, később országgyűlési képviselőknek és az Erdélyi Párt prominenseinek életét és életművét kutattam. Látókörömbe így került bele időnként Nyírő József is. Az erdélyi, kolozsvári holokauszt-ügyet viszont nem lehetett nem figyelemmel tanulmányozni, hiszen említetteket amiatt sikerült a legjobban besározni.
Kezdjük Albrecht Dezsővel. Az említett szerző-hármas nem kisebb dolgot állít, mint azt, hogy Albrecht Dezső (1907–1976) radikális antiszemita volt, és a harmadik magyar zsidótörvényt (1941. évi XV. tc. „a házassági jogról szóló 1894. évi XXXI. tc. kiegészítéséről, valamint az ezzel kapcsolatban szükséges fajvédelmi intézkedésekről”) erőteljesen támogatta, a törvényvitában szerepet vállalt, érvelésében pedig kimutathatóak antiszemitizmusának gazdasági, politikai, demográfiai és ideológiai összetevői. És zsidógyűlöletét az is világosan kifejezi, ahogyan a sárga csillag viselése ellen tiltakozott.
Albrecht Dezső nem vett részt a törvény vitájában. Az 1941 tavaszán-nyarán folyó parlamenti szópárbajban az országgyűlési jegyzőkönyvek szerint a vezérszónok Paál Árpád volt. Érvelésével még jelen volt László Dezső, Bánffy Dániel és Braunecher Antal. Vita Sándor emlékirata szerint pedig, azokban a napokban Albrecht Dezső Kövér Gusztáv képviselőtársával próbálta megértetni, hogy amennyiben nem változtat éles véleményén (ellenezte a zsidótörvény erdélyiek szerinti, külön kiegészítését), úgy Teleki Pál miniszterelnök kérésére ki kell zárni az Erdélyi Pártból (ami később meg is történt).
Nyírő József nem vehetett részt a vitában, hiszen őt (miután 1941-ben Kolozsvárott megszervezte az EP tagozatát és annak elnöke lett) csak 1942. február 14-én hívja be öt társával együtt Bárdossy László miniszterelnök, a behívott román képviselők üresen maradt helyére. Az 1942-ben megvitatott és elfogadott negyedik zsidótörvény (1942. évi XV. tc) vitájában viszont már szót kért. A vezérszónok Bánffy Dániel, a törvény pedig a zsidóság mezőgazdasági ingatlanjairól és földterületeiről szólt. Nyírő József az országgyűlés 1942. november 20-i ülésén nemzetnevelésről szónokolt, s a „levitézlett liberális zsidó felfogást” bírálta, aminek nyilván semmi köze nem volt a törvényvita tárgyához.
Szónoki fogás és szereplés? Feleletként idézhetjük az Országgyűlés jegyzőkönyvéből az inkriminált részletet: „Félre az útból a magyar lelkiségtől idegenkedőkkel. Azokkal, akik az úgynevezett humánum álorcájában a sajtó, az irodalom, a művészet, a lélek és a szellem területén olyan hosszú ideig büntetlenül pusztítottak bennünket a saját hazánkban. Ennek a felfogásnak, ennek a levitézlett liberális zsidó hagyatéknak, ami sok jóhiszemű magyart is megfertőzött köztünk, ennek a burkolt propagandának a magyar életből el kell tűnnie.”
Nyírő József 1943. november 24-én felszólalt a honvédelmi költségvetés plenáris vitáján is, és a leventemozgalom hasznosságáról és fontosságáról szónokolt, minden antiszemita utalás vagy felhang nélkül. Ilyesmit azelőtti és azutáni 3-4 felszólalásában sem találni.
De térjünk vissza Albrecht Dezső kimagyarázott tiltakozásához. Jóval a törvény zárószavazása után, egy „türelmetlen sárgacsillagos” napirendi pont kapcsán kért szót és mondta el a következőket 1941. december 2-án: „Nem akarom és nem kívánom a sárga folt (Dávid-csillag) kötelező viselésének bevezetését, egyfelől azért, mert ezt túlságosan látszat megoldásnak tartom, de másfelől azért sem, mert e nélkül még elhihetem például, hogy Budapesten itthon vagyok. Goethének egy mondása jut eszembe: »Lasst mich scheinen, bist ich verde.« Legalább látszódj kereszténynek és magyarnak, Budapest, míg tényleg azzá válhatsz. Aki pedig keresztény, az soha nem lehet antiszemita! Tehát nincs keresztény antiszemitizmus. Ne tagadjuk így a kereszténység zsidó eredetét!”
Nem ezt idézte később Esterházy János a pozsonyi zsidótörvény vitájában?
Albrecht Dezső ezt petíció formájában is benyújtotta, több EP-képviselő támogató aláírásával, így legelsőnek a Kövér Gusztávéval stb. De Nyírő József ezt még nem írhatta alá. Amit ő aláírt¸ az az 1944. április 5-e (a sárga csillag kötelező viselésének premiernapja) után Albrecht Dezső és Mikó Imre által fogalmazott memorandum, melyet a pártelnök gr. Teleki Béla adott át Sztójay Döme miniszterelnöknek. Vita Sándor emlékiratában erre így emlékezik: 1944. március 19-e után az országgyűlésnek már semmi jelentősége nem volt, a jobboldali pártok demagógiája uralkodott itt is és a sajtóban is. Láttuk, hogy ez a helyzet (s a terjedő gettósítás-hír) Erdélyre nézve mennyi veszedelmet rejt magában, ezért Albrecht Dezső, a párt ügyvezető alelnöke és Mikó Imre, a párt parlamenti csoportjának főtitkára, április 5-ke után egy nagy emlékiratot szerkesztettek a miniszterelnökhöz, s ebben szóvá tették, hogy az új kormány teljesen tehetetlen a féktelen demagógiával szemben, az erdélyi problémákkal egyáltalán nem foglalkozik, érveléseinket senki meg nem hallgatja, a zsidókérdést brutálisan kezelik, közéleti férfiakat (zsidók és nem zsidók), köztük képviselőket is, letartóztattak, elhurcoltak, a belpolitikában áldatlan kötélhúzás folyik a pártok között, és uralkodóvá igyekeznek tenni a nemzetiszocialista gondolatot. Ezt az emlékiratot (melyet az EP minden képviselője aláírt) május első napjaiban Teleki Béla adta át Sztójay miniszterelnöknek.” (Vita Sándor önéletírása, kiadatlan kézirat, 118. l.) Az emlékiratot az EP minden képviselője aláírta tehát, így gondolom, Nyírő József is.
Nyírő József életének 1942 előtti mozzanataira is szeretném felhívni a figyelmet. Az első az Uz Bence c. regényében a zsidó Róth Sámi alakjának igencsak rokonszenves megrajzolása. A könyv megjelenése után, még 1940 előtt, a nagyváradi Új Kelet című cionista lapban Benamy Sándor szólaltatja meg egy interjú keretében őt és feleségét is, melyben világosan kiáll a zsidóság mellett. Ezt a szöveget meg kellene találni (az Országgyűlés legteljesebb sajtógyűjteményében például) és újra közzétenni. Úgyszintén a Kádár Imre emlékiratát, melyben, akárcsak korábban Ligeti Ernő, mint az egykori Erdélyi Szépműves Céh alapító tagtársára emlékezik, és nem is akárhogyan. Nem hallgathatom el, hogy Kádár Imre rendkívül gyalázatos módon viselkedett például Vita Sándorral 1945 után (aki pedig kiállította számára az életmentő mentesítő levelet Kolozsváron).
Nyírő József életében bizonyára nagy élmény volt az 1941-42-es weimari író- és költőtalálkozó, melynek házigazdája maga Goebbels propagandaminiszter, s melynek Szabó Lőrinccel együtt volt meghívottja.
Radnóti Miklós naplóbejegyzését szokás rosszindulatúan idézgetni, ám Nyírő József Keleti Újságban közölt háromkolumnás beszámolóját már nem. Pedig érdemes volna. Még akkor is, ha Medvigy Endre irodalomkutató és az újabb Nyírő-összkiadás szerkesztője szerint, ami abban található, az „a házigazda iránti udvariasság szerencsétlen lenyomata”.
És most elérkeztünk Ligeti Ernő ügyéhez, melyben Mester Miklóssal és Albrecht Dezsővel együtt, Nyírő Józsefnek is szerepe volt.
Rugonfalvi Mester Miklósnak a Magyar Tudományos Akadémia kézirattárában lévő hagyatékában (MX5462. jelzettel őrzött), a Bokor Péternek adott interjújából (Végjáték a Duna-mentén) idézve, a következőket tudjuk meg: 1944. április 30-án nevezik ki államtitkárnak a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumba. Elmondása szerint erre Albrecht Dezső, az Erdélyi Párt ügyvezető elnöke, a Hitel c. folyóirat szerkesztője kérte fel képviselőtársát, Mester Miklóst, mondván, hogy „üresen áll a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban a politikai államtitkári állás és az Erdélyi Pártnak van felajánlva. Mi nem fogjuk betölteni, benned megbízunk, vállald el!” (Megjegyzem: az 1989-ben elhunyt Mester Miklós 1945 előtt az imrédysta párt képviselője volt. És csak 2012-ben jelenhetett meg az 1971-ben befejezett emlékirata a Tarsoly kiadónál 816 oldalon Arcképek – két tragikus kor árnyékában címen.)
A müncheni Új Látóhatár 1985. októberi számában megjelent Zsidókérdés Magyarországon 1944 c. tanulmány igazolja e felkérés előrelátó voltát. „Mester Miklós teljes erővel védelmébe vette a zsidó származású művészeket és írókat. Mindenki, aki beadta kérését a kultuszminisztérium útján megkapta a kormányzói mentesítést.”
A Bokor Péternek adott interjújában mondja el Mester Miklós: „Április 2-án hozzám jött Ligeti Ernő erdélyi írónak a felesége. Letartóztatták a férjét és segítséget kért tőlem. Ligeti Ernőt jól ismertem mint kiváló erdélyi írót, publicistát. Megígértem a feleségének, hogy segíteni fogok. Ugyanakkor érkezett hozzám dr. Gyöngyössy István, aki akkor az Egyesült Izzó jogtanácsosa volt, és kérte, hogy újságíró barátját, Arató András publicistát vegyem pártfogásba. A kettőt együtt vettem védelembe. Azonnal táviratszöveget diktáltam Baky Lászlóhoz, hogy engedje ki a letartóztatásból Ligeti Ernőt és Arató Andrást. Megkértem Ligetinét, hogy a távirat szövegét vigye le az Erdélyi Pártba. Őt ismerték ott, és tudták, hogy a férje milyen nagy szolgálatot tett az erdélyi magyar kultúrának, és kértem, szerezzen az enyém mellé még egynéhány aláírást. Visszajött délután két aláírással, Albrecht Dezső és Gaál Alajos írták alá, (…) közben Nyírő is utána küldte aláírását, tehát hárman. Ligetiné megmondta őszintén, voltak még az irodában, akik féltek és nem merték aláírni.(…) Óvatosságból Ligetiné távirat helyett levelet adott fel Baky László címére. Előzőleg lefényképezték a szöveget s az aláírásokat. Talán két nap múlva felhív Baky s megfenyegetett, hogyan merek ilyen levelet feladni a címére. Ekkor megmondtam, hogy az Erdélyi Párt támogatja ezt az ügyet. Két erdélyi íróról, újságíróról van szó. Én is erdélyi vagyok és szolidaritást vállaltam velük. Dühösen lecsapta a telefonkagylót. De az akció tovább folytatódott, mert közben államtitkár lettem és Ambrózynál is közbeléptem. Mind a kettő kikerült az internálásból, és meg is menekültek egészen 1944. október 15-ig.”
Időközben Vita Sándort május közepén Jaross Andor belügyminiszter kinevezte kormánybiztosnak, aki Kolozsváron június végéig állíthatta ki a mentesítő leveleket (igazolványokat). Emlékirata szerint, mert Ligeti Ernő nem kérte, Nyírő József levélben kérte Vita Sándortól a Ligeti Ernő, felesége és 13 éves fia, Bíró József művészettörténész és Tamási Áron (második felesége szüleinek) apósáék számára a mentesítő levelet. Vita Sándor Ligeti Ernőéknek és Bíró Józsefnek ki is állíttatta azt – Ligeti Ernő mentesítő igazolványát, 1945 januárjában még a nyilas kormány is tiszteletben tartotta, csak a suhancokból álló nyilas csőcselék nem, ahogyan a Bíró Józsefét sem –, Tamási apósáékat pedig (Endre László tanácsára) beutaltatta Haynal Imre klinikájára, és így menekülnek meg.
Amit még a Mester Miklós esetében meg kell említeni, 1982. június 19-i keltezéssel feljegyzést fogalmazott Nyírő József emberi és írói érdemeiről, valamint arról, hogy mi is volt a Magyar Erő című kiadvány. Az MTA kézirattára az MX5462/54 jelzettel őrzi ezt Feljegyzés címmel. Ezt közli teljes egészében Marosi Ildikó az Uz Bence esetei című könyvének előszavában a 8. oldalon: „Ma Nyírő József írói érdemeit elhallgatják, sőt mi több, fasiszta írónak minősítik teljesen igazságtalanul. Nyírő József az első és második világháború közt az Erdélyi Helikon munkaközösségéhez tartozott. Könyveit az Erdélyi Szépmíves Céh Kolozsváron és a Révai Cég Budapesten adta ki. Műveiben egyetlen antiszemita vagy politikai diktatúrát dicsőítő mondatot le nem írt. 1940-ben Észak-Erdély visszatérésekor országgyűlési képviselő lett [csak 1942-ben! – K-H. S.], de soha a parlamentben és sehol másutt politikai beszédet nem tartott. Mint az Erdélyi Párt alelnöke mérsékelt politikai irányzatot képviselt.
A második világháború alatt a Magyar Erő című folyóiratot szerkesztette. Ezt a folyóiratot a hivatalos körök a nagyon szélsőséges antiszemita és náci németbarát Rajniss-féle lappal, a Magyar Futárral szemben hozták létre. Igaz, 1944 végén Nyírő József Nyugatra menekült és többé nem tért vissza. De az is igaz – minden ellenkező híreszteléssel szemben –, hogy Nyírő Józsefet 1945-ben Magyarországon nem nyilvánították háborús és népellenes bűnösnek.
Ma is mint a legsikeresebb filmet tartják nyilván Nyírő Józsefnek Emberek a havason című filmjét (Szőts István rendezésében, s a Velencei Biennálé kitüntetésével), amely a második világháború alatt készült és többször szerepel jelenleg is a Film Múzeum műsorán Budapesten.
Dr. Mester Miklós
Budapest, 1982. VI. 19.”
Amit pedig a Nyírő József 1944. október 15-e utáni életéről és tevékenységéről tudni lehet: a nyilas puccs után, azok az erdélyi EP-képviselők, akik nem követték Nyugat-Magyarországra az Országgyűlést, Albrecht Dezsőtől, Pál Gáborig mind katonai behívót kaptak. Akik bevonultak, mint például Pál Gábor, elestek, vagy fogságba kerültek, más pedig fütyölt a behívóra, mint Albrecht Dezső, aki felvonult a Mátrába fát kitermelni. De az Erdélyi Párt képviselői közül többen nem mertek lemondani, féltek a katonai behívótól és Sopronig meg sem álltak, mint Nyírő József is, ám nem léptek be a nyilas pártba, hanem a nemzeti frakciók töredékéből létrehozták a Nemzeti Szövetség nevű ellenzéki parlamenti csoportjukat. Ennek a csoportnak lett sajtófelelőse Nyírő József. Az Eleven Újság című propagandaműsor, amely elsősorban az erdélyi és felvidéki menekülteknek szólt, hetente háromszor, hangos bemondóval közölte hír- és tájékoztató anyagát. Az országgyűlési dokumentumok között, és az Országos Levéltárban nem egy eredeti dokumentum található, melyben Nyírő József arról tesz panaszt, hogy a tájékoztató akcióban a nyilasok nemegyszer megelőzték őket korszerűbb rádiótechnikájukkal. Ezért technikai segítséget kér, és hiába.
A többi már az emigrációs lét és sors tartozéka.
Utóirat: az egyeseknek botrányt jelentő Nyírő-temetésen jelen volt és emlékbeszédet mondott Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke. Emiatt tiltakozásul Elie Wiesel holokauszt-túlélő visszaadta a Magyar Állam kitüntetését, amire Kövér László azonnal nyílt levélben reagált, és kijelentette, hogy sajnálja, de Nyírő József sem fasiszta, sem antiszemita nem volt, legfeljebb politikába tévedt írója-krónikása az erdélyi székely népnek. S ezt Elie Wieselnek is tudnia kellene, hogy mit jelent, hiszen maga is erdélyi volna.
Az erdélyi és „igazi” Elie (Elizier vagy Lázár) Wiesel pedig, ha élne, idén, 2013-ban töltené a 100. életévét. Hiszen nemcsak Grüner Miklós, az auschwitzi és buchenwaldi fogoly- és túlélőtárs – aki több mint 20 éve próbálja bizonyítani, hogy a Máramarosszigeten született zsidó rabtársa 1944-ben 31 éves volt –, hanem Carlo Mattogno olasz újságíró szerint is, a hiteles auschwitzi dokumentumokban, Lázár Wiesel születési adata 1913. 09. 04. Tetoválási száma A-7713. S azt is megállapítja, hogy Elie Wiesel nevű fogoly nem volt Auschwitzban, Elizier Wiesel viszont igen. Ki lehet a „világhírű” Elie Wiesel (sz. 1928. 10., vagy 09. hó 4-én vagy 30-án?), aki a tetovált sorszámot sohasem tudta bal alkar
Még a Nyírő József temetés-botránya előtt került a birtokomba Szerb Antal, az Erdélyi Helikon pályázatát megnyerő – és 1934-ben kötetben kiadott – Magyar irodalomtörténetének hasonmása. Birtokomban volt ugyan egy 1945 után kiadott változat, csakhogy abból eleve hiányzott A mai irodalom c. fejezet 3. alfejezete, Az utódállamok magyar irodalma című és abban Tamási Áron és Nyírő József méltatása is. Volt alkalmam tehát összehasonlítani az eredeti és megcenzúrázott változatot. És végképp elvetni a Hegedűs Géza- és Ungvári Tamás-féle „Nyírő-minősítéseket”, melyek lényegében még az 1945-ben Brassóban megjelenő Népi Egység (a Magyar Népi Szövetség lapja) június 15-i számában és Szász István (későbbi Utunk-szerkesztő) tollából, Isten igájától Hitler igájáig (Nyírő József népáruló író politikai pályájáról) címen megjelent tendenciózus írásra alapoztak. A korabeli elismerés és méltatás tehát nagyon jókor jött!
Mert a Bárdi Nándor Az Erdélyi Párt és a regionális politika, Egry Gábor Az „erdélyiség” színeváltozása és Horváth Szabolcs Ferenc Népcsoportpolitika, szociális kompenzáció és gazdasági jóvátétel – A holokauszt Észak-Erdélyben, valamint Elutasítás és alkalmazkodás között című könyvekben leírt vagy manipulált igazságok ugyancsak felkeltették érdeklődésemet, mivel éppen akkor Albrecht Dezső és Vita Sándor, a második, a „nagy” Hitel szerkesztőinek, később országgyűlési képviselőknek és az Erdélyi Párt prominenseinek életét és életművét kutattam. Látókörömbe így került bele időnként Nyírő József is. Az erdélyi, kolozsvári holokauszt-ügyet viszont nem lehetett nem figyelemmel tanulmányozni, hiszen említetteket amiatt sikerült a legjobban besározni.
Kezdjük Albrecht Dezsővel. Az említett szerző-hármas nem kisebb dolgot állít, mint azt, hogy Albrecht Dezső (1907–1976) radikális antiszemita volt, és a harmadik magyar zsidótörvényt (1941. évi XV. tc. „a házassági jogról szóló 1894. évi XXXI. tc. kiegészítéséről, valamint az ezzel kapcsolatban szükséges fajvédelmi intézkedésekről”) erőteljesen támogatta, a törvényvitában szerepet vállalt, érvelésében pedig kimutathatóak antiszemitizmusának gazdasági, politikai, demográfiai és ideológiai összetevői. És zsidógyűlöletét az is világosan kifejezi, ahogyan a sárga csillag viselése ellen tiltakozott.
Albrecht Dezső nem vett részt a törvény vitájában. Az 1941 tavaszán-nyarán folyó parlamenti szópárbajban az országgyűlési jegyzőkönyvek szerint a vezérszónok Paál Árpád volt. Érvelésével még jelen volt László Dezső, Bánffy Dániel és Braunecher Antal. Vita Sándor emlékirata szerint pedig, azokban a napokban Albrecht Dezső Kövér Gusztáv képviselőtársával próbálta megértetni, hogy amennyiben nem változtat éles véleményén (ellenezte a zsidótörvény erdélyiek szerinti, külön kiegészítését), úgy Teleki Pál miniszterelnök kérésére ki kell zárni az Erdélyi Pártból (ami később meg is történt).
Nyírő József nem vehetett részt a vitában, hiszen őt (miután 1941-ben Kolozsvárott megszervezte az EP tagozatát és annak elnöke lett) csak 1942. február 14-én hívja be öt társával együtt Bárdossy László miniszterelnök, a behívott román képviselők üresen maradt helyére. Az 1942-ben megvitatott és elfogadott negyedik zsidótörvény (1942. évi XV. tc) vitájában viszont már szót kért. A vezérszónok Bánffy Dániel, a törvény pedig a zsidóság mezőgazdasági ingatlanjairól és földterületeiről szólt. Nyírő József az országgyűlés 1942. november 20-i ülésén nemzetnevelésről szónokolt, s a „levitézlett liberális zsidó felfogást” bírálta, aminek nyilván semmi köze nem volt a törvényvita tárgyához.
Szónoki fogás és szereplés? Feleletként idézhetjük az Országgyűlés jegyzőkönyvéből az inkriminált részletet: „Félre az útból a magyar lelkiségtől idegenkedőkkel. Azokkal, akik az úgynevezett humánum álorcájában a sajtó, az irodalom, a művészet, a lélek és a szellem területén olyan hosszú ideig büntetlenül pusztítottak bennünket a saját hazánkban. Ennek a felfogásnak, ennek a levitézlett liberális zsidó hagyatéknak, ami sok jóhiszemű magyart is megfertőzött köztünk, ennek a burkolt propagandának a magyar életből el kell tűnnie.”
Nyírő József 1943. november 24-én felszólalt a honvédelmi költségvetés plenáris vitáján is, és a leventemozgalom hasznosságáról és fontosságáról szónokolt, minden antiszemita utalás vagy felhang nélkül. Ilyesmit azelőtti és azutáni 3-4 felszólalásában sem találni.
De térjünk vissza Albrecht Dezső kimagyarázott tiltakozásához. Jóval a törvény zárószavazása után, egy „türelmetlen sárgacsillagos” napirendi pont kapcsán kért szót és mondta el a következőket 1941. december 2-án: „Nem akarom és nem kívánom a sárga folt (Dávid-csillag) kötelező viselésének bevezetését, egyfelől azért, mert ezt túlságosan látszat megoldásnak tartom, de másfelől azért sem, mert e nélkül még elhihetem például, hogy Budapesten itthon vagyok. Goethének egy mondása jut eszembe: »Lasst mich scheinen, bist ich verde.« Legalább látszódj kereszténynek és magyarnak, Budapest, míg tényleg azzá válhatsz. Aki pedig keresztény, az soha nem lehet antiszemita! Tehát nincs keresztény antiszemitizmus. Ne tagadjuk így a kereszténység zsidó eredetét!”
Nem ezt idézte később Esterházy János a pozsonyi zsidótörvény vitájában?
Albrecht Dezső ezt petíció formájában is benyújtotta, több EP-képviselő támogató aláírásával, így legelsőnek a Kövér Gusztávéval stb. De Nyírő József ezt még nem írhatta alá. Amit ő aláírt¸ az az 1944. április 5-e (a sárga csillag kötelező viselésének premiernapja) után Albrecht Dezső és Mikó Imre által fogalmazott memorandum, melyet a pártelnök gr. Teleki Béla adott át Sztójay Döme miniszterelnöknek. Vita Sándor emlékiratában erre így emlékezik: 1944. március 19-e után az országgyűlésnek már semmi jelentősége nem volt, a jobboldali pártok demagógiája uralkodott itt is és a sajtóban is. Láttuk, hogy ez a helyzet (s a terjedő gettósítás-hír) Erdélyre nézve mennyi veszedelmet rejt magában, ezért Albrecht Dezső, a párt ügyvezető alelnöke és Mikó Imre, a párt parlamenti csoportjának főtitkára, április 5-ke után egy nagy emlékiratot szerkesztettek a miniszterelnökhöz, s ebben szóvá tették, hogy az új kormány teljesen tehetetlen a féktelen demagógiával szemben, az erdélyi problémákkal egyáltalán nem foglalkozik, érveléseinket senki meg nem hallgatja, a zsidókérdést brutálisan kezelik, közéleti férfiakat (zsidók és nem zsidók), köztük képviselőket is, letartóztattak, elhurcoltak, a belpolitikában áldatlan kötélhúzás folyik a pártok között, és uralkodóvá igyekeznek tenni a nemzetiszocialista gondolatot. Ezt az emlékiratot (melyet az EP minden képviselője aláírt) május első napjaiban Teleki Béla adta át Sztójay miniszterelnöknek.” (Vita Sándor önéletírása, kiadatlan kézirat, 118. l.) Az emlékiratot az EP minden képviselője aláírta tehát, így gondolom, Nyírő József is.
Nyírő József életének 1942 előtti mozzanataira is szeretném felhívni a figyelmet. Az első az Uz Bence c. regényében a zsidó Róth Sámi alakjának igencsak rokonszenves megrajzolása. A könyv megjelenése után, még 1940 előtt, a nagyváradi Új Kelet című cionista lapban Benamy Sándor szólaltatja meg egy interjú keretében őt és feleségét is, melyben világosan kiáll a zsidóság mellett. Ezt a szöveget meg kellene találni (az Országgyűlés legteljesebb sajtógyűjteményében például) és újra közzétenni. Úgyszintén a Kádár Imre emlékiratát, melyben, akárcsak korábban Ligeti Ernő, mint az egykori Erdélyi Szépműves Céh alapító tagtársára emlékezik, és nem is akárhogyan. Nem hallgathatom el, hogy Kádár Imre rendkívül gyalázatos módon viselkedett például Vita Sándorral 1945 után (aki pedig kiállította számára az életmentő mentesítő levelet Kolozsváron).
Nyírő József életében bizonyára nagy élmény volt az 1941-42-es weimari író- és költőtalálkozó, melynek házigazdája maga Goebbels propagandaminiszter, s melynek Szabó Lőrinccel együtt volt meghívottja.
Radnóti Miklós naplóbejegyzését szokás rosszindulatúan idézgetni, ám Nyírő József Keleti Újságban közölt háromkolumnás beszámolóját már nem. Pedig érdemes volna. Még akkor is, ha Medvigy Endre irodalomkutató és az újabb Nyírő-összkiadás szerkesztője szerint, ami abban található, az „a házigazda iránti udvariasság szerencsétlen lenyomata”.
És most elérkeztünk Ligeti Ernő ügyéhez, melyben Mester Miklóssal és Albrecht Dezsővel együtt, Nyírő Józsefnek is szerepe volt.
Rugonfalvi Mester Miklósnak a Magyar Tudományos Akadémia kézirattárában lévő hagyatékában (MX5462. jelzettel őrzött), a Bokor Péternek adott interjújából (Végjáték a Duna-mentén) idézve, a következőket tudjuk meg: 1944. április 30-án nevezik ki államtitkárnak a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumba. Elmondása szerint erre Albrecht Dezső, az Erdélyi Párt ügyvezető elnöke, a Hitel c. folyóirat szerkesztője kérte fel képviselőtársát, Mester Miklóst, mondván, hogy „üresen áll a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban a politikai államtitkári állás és az Erdélyi Pártnak van felajánlva. Mi nem fogjuk betölteni, benned megbízunk, vállald el!” (Megjegyzem: az 1989-ben elhunyt Mester Miklós 1945 előtt az imrédysta párt képviselője volt. És csak 2012-ben jelenhetett meg az 1971-ben befejezett emlékirata a Tarsoly kiadónál 816 oldalon Arcképek – két tragikus kor árnyékában címen.)
A müncheni Új Látóhatár 1985. októberi számában megjelent Zsidókérdés Magyarországon 1944 c. tanulmány igazolja e felkérés előrelátó voltát. „Mester Miklós teljes erővel védelmébe vette a zsidó származású művészeket és írókat. Mindenki, aki beadta kérését a kultuszminisztérium útján megkapta a kormányzói mentesítést.”
A Bokor Péternek adott interjújában mondja el Mester Miklós: „Április 2-án hozzám jött Ligeti Ernő erdélyi írónak a felesége. Letartóztatták a férjét és segítséget kért tőlem. Ligeti Ernőt jól ismertem mint kiváló erdélyi írót, publicistát. Megígértem a feleségének, hogy segíteni fogok. Ugyanakkor érkezett hozzám dr. Gyöngyössy István, aki akkor az Egyesült Izzó jogtanácsosa volt, és kérte, hogy újságíró barátját, Arató András publicistát vegyem pártfogásba. A kettőt együtt vettem védelembe. Azonnal táviratszöveget diktáltam Baky Lászlóhoz, hogy engedje ki a letartóztatásból Ligeti Ernőt és Arató Andrást. Megkértem Ligetinét, hogy a távirat szövegét vigye le az Erdélyi Pártba. Őt ismerték ott, és tudták, hogy a férje milyen nagy szolgálatot tett az erdélyi magyar kultúrának, és kértem, szerezzen az enyém mellé még egynéhány aláírást. Visszajött délután két aláírással, Albrecht Dezső és Gaál Alajos írták alá, (…) közben Nyírő is utána küldte aláírását, tehát hárman. Ligetiné megmondta őszintén, voltak még az irodában, akik féltek és nem merték aláírni.(…) Óvatosságból Ligetiné távirat helyett levelet adott fel Baky László címére. Előzőleg lefényképezték a szöveget s az aláírásokat. Talán két nap múlva felhív Baky s megfenyegetett, hogyan merek ilyen levelet feladni a címére. Ekkor megmondtam, hogy az Erdélyi Párt támogatja ezt az ügyet. Két erdélyi íróról, újságíróról van szó. Én is erdélyi vagyok és szolidaritást vállaltam velük. Dühösen lecsapta a telefonkagylót. De az akció tovább folytatódott, mert közben államtitkár lettem és Ambrózynál is közbeléptem. Mind a kettő kikerült az internálásból, és meg is menekültek egészen 1944. október 15-ig.”
Időközben Vita Sándort május közepén Jaross Andor belügyminiszter kinevezte kormánybiztosnak, aki Kolozsváron június végéig állíthatta ki a mentesítő leveleket (igazolványokat). Emlékirata szerint, mert Ligeti Ernő nem kérte, Nyírő József levélben kérte Vita Sándortól a Ligeti Ernő, felesége és 13 éves fia, Bíró József művészettörténész és Tamási Áron (második felesége szüleinek) apósáék számára a mentesítő levelet. Vita Sándor Ligeti Ernőéknek és Bíró Józsefnek ki is állíttatta azt – Ligeti Ernő mentesítő igazolványát, 1945 januárjában még a nyilas kormány is tiszteletben tartotta, csak a suhancokból álló nyilas csőcselék nem, ahogyan a Bíró Józsefét sem –, Tamási apósáékat pedig (Endre László tanácsára) beutaltatta Haynal Imre klinikájára, és így menekülnek meg.
Amit még a Mester Miklós esetében meg kell említeni, 1982. június 19-i keltezéssel feljegyzést fogalmazott Nyírő József emberi és írói érdemeiről, valamint arról, hogy mi is volt a Magyar Erő című kiadvány. Az MTA kézirattára az MX5462/54 jelzettel őrzi ezt Feljegyzés címmel. Ezt közli teljes egészében Marosi Ildikó az Uz Bence esetei című könyvének előszavában a 8. oldalon: „Ma Nyírő József írói érdemeit elhallgatják, sőt mi több, fasiszta írónak minősítik teljesen igazságtalanul. Nyírő József az első és második világháború közt az Erdélyi Helikon munkaközösségéhez tartozott. Könyveit az Erdélyi Szépmíves Céh Kolozsváron és a Révai Cég Budapesten adta ki. Műveiben egyetlen antiszemita vagy politikai diktatúrát dicsőítő mondatot le nem írt. 1940-ben Észak-Erdély visszatérésekor országgyűlési képviselő lett [csak 1942-ben! – K-H. S.], de soha a parlamentben és sehol másutt politikai beszédet nem tartott. Mint az Erdélyi Párt alelnöke mérsékelt politikai irányzatot képviselt.
A második világháború alatt a Magyar Erő című folyóiratot szerkesztette. Ezt a folyóiratot a hivatalos körök a nagyon szélsőséges antiszemita és náci németbarát Rajniss-féle lappal, a Magyar Futárral szemben hozták létre. Igaz, 1944 végén Nyírő József Nyugatra menekült és többé nem tért vissza. De az is igaz – minden ellenkező híreszteléssel szemben –, hogy Nyírő Józsefet 1945-ben Magyarországon nem nyilvánították háborús és népellenes bűnösnek.
Ma is mint a legsikeresebb filmet tartják nyilván Nyírő Józsefnek Emberek a havason című filmjét (Szőts István rendezésében, s a Velencei Biennálé kitüntetésével), amely a második világháború alatt készült és többször szerepel jelenleg is a Film Múzeum műsorán Budapesten.
Dr. Mester Miklós
Budapest, 1982. VI. 19.”
Amit pedig a Nyírő József 1944. október 15-e utáni életéről és tevékenységéről tudni lehet: a nyilas puccs után, azok az erdélyi EP-képviselők, akik nem követték Nyugat-Magyarországra az Országgyűlést, Albrecht Dezsőtől, Pál Gáborig mind katonai behívót kaptak. Akik bevonultak, mint például Pál Gábor, elestek, vagy fogságba kerültek, más pedig fütyölt a behívóra, mint Albrecht Dezső, aki felvonult a Mátrába fát kitermelni. De az Erdélyi Párt képviselői közül többen nem mertek lemondani, féltek a katonai behívótól és Sopronig meg sem álltak, mint Nyírő József is, ám nem léptek be a nyilas pártba, hanem a nemzeti frakciók töredékéből létrehozták a Nemzeti Szövetség nevű ellenzéki parlamenti csoportjukat. Ennek a csoportnak lett sajtófelelőse Nyírő József. Az Eleven Újság című propagandaműsor, amely elsősorban az erdélyi és felvidéki menekülteknek szólt, hetente háromszor, hangos bemondóval közölte hír- és tájékoztató anyagát. Az országgyűlési dokumentumok között, és az Országos Levéltárban nem egy eredeti dokumentum található, melyben Nyírő József arról tesz panaszt, hogy a tájékoztató akcióban a nyilasok nemegyszer megelőzték őket korszerűbb rádiótechnikájukkal. Ezért technikai segítséget kér, és hiába.
A többi már az emigrációs lét és sors tartozéka.
Utóirat: az egyeseknek botrányt jelentő Nyírő-temetésen jelen volt és emlékbeszédet mondott Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke. Emiatt tiltakozásul Elie Wiesel holokauszt-túlélő visszaadta a Magyar Állam kitüntetését, amire Kövér László azonnal nyílt levélben reagált, és kijelentette, hogy sajnálja, de Nyírő József sem fasiszta, sem antiszemita nem volt, legfeljebb politikába tévedt írója-krónikása az erdélyi székely népnek. S ezt Elie Wieselnek is tudnia kellene, hogy mit jelent, hiszen maga is erdélyi volna.
Az erdélyi és „igazi” Elie (Elizier vagy Lázár) Wiesel pedig, ha élne, idén, 2013-ban töltené a 100. életévét. Hiszen nemcsak Grüner Miklós, az auschwitzi és buchenwaldi fogoly- és túlélőtárs – aki több mint 20 éve próbálja bizonyítani, hogy a Máramarosszigeten született zsidó rabtársa 1944-ben 31 éves volt –, hanem Carlo Mattogno olasz újságíró szerint is, a hiteles auschwitzi dokumentumokban, Lázár Wiesel születési adata 1913. 09. 04. Tetoválási száma A-7713. S azt is megállapítja, hogy Elie Wiesel nevű fogoly nem volt Auschwitzban, Elizier Wiesel viszont igen. Ki lehet a „világhírű” Elie Wiesel (sz. 1928. 10., vagy 09. hó 4-én vagy 30-án?), aki a tetovált sorszámot sohasem tudta bal alkar
2013. július 1.
Gödörben
Nap mint nap tapasztalhatjuk, érezhetjük saját bőrünkön, de rávilágítanak az európai statisztikák is: az unió legszegényebb országa vagyunk. Sok szempontból még Bulgária is leköröz bennünket. Az oly nagyon áhított, sokat ígért felzárkózás sehogy sem sikerül, s bár Európa nyugatibb fele is válsággal küzd, a távolság mégis egyre növekszik, mintha mind távolabb kerülnénk a jóléti társadalmaktól. Csodálkoznunk nincs, amiért, a kétharmados többségű kormány nem akar, nem mer, nem tud mit kezdeni az ország gazdaságával. A történelemkönyvekbe szeretnének bekerülni, államreformot, közigazgatási átalakítást terveznek, minden energiájukat politikai csatározásokba ölik, s közben szépen lassan kimúlik az ipar, folyamatosan alulteljesít az időjárás kénye-kedvének kitett mezőgazdaság, pénz hiányában állnak a beruházások. Sokáig készültek a kormányzásra a szociál-liberálisok, ellenzékből harsányan bírálták az akkori hatalom minden lépését, tele voltak ötletekkel, most azonban mintha lefagytak volna, ködbe vész sok szép ígéretük.
Egy hideg, egy meleg – így köszönt be július, ötven lejjel emelkedik a minimálbér, de drágul a gáz, s ezt várhatóan nemcsak a fűtésszámlákon, de a napi élelmiszerkosáron is keményen megérezzük majd. Szakértők szerint év végéig legalább 15 százalékkal nő a húsfélék és tejtermékek ára. Ilyen körülmények között sovány vigasz az országos minimálbér kis kiigazítása, hisz aki abból kénytelen megélni, mélyen a létminimum alatt tengődik, az amúgy is alig lélegző vállalatokra azonban olyan újabb terhet ró, amellyel sokan nehezen birkóznak meg. Leépítésekre kényszerülnek, hogy a víz fölött maradhassanak, s bőséggel lesznek, akik a feketén alkalmazásban találják a megoldást.
Sok szép ígérettel került kormányra a jelenlegi hatalom, egyelőre azonban semmit nem valósított meg ezekből. Nincs elképzelésük, tudásuk vagy bátorságuk hiányzik, de tény egy olyan útra álltak, amely semmi jóval nem kecsegtet. Bólogató kiskutyaként teljesítik az unió, a nemzetközi fórumok követeléseit, elkótyavetyélik a még állami kézben levő vagyont, európaira igazítják az energiaárakat, s még a kenyér áfájának nagy garral beharangozott csökkentéséről is lemondanak, ha a külföldi nagyurak összeráncolják szemöldöküket.
Kiszolgáltatott, gyarmati sorsba fuldoklik Románia, egyre szegényebben, egyre mélyebben a gödörben. Ideig-óráig be lehet tömni a nép száját cirkusszal, magyarellenes riogatással, botrányokkal, de előbb-utóbb kenyeret is követelni fognak. S nem Brüsszeltől, hanem a bukaresti hatalmasoktól. Farkas Réka
Háromszék
Erdély.ma
Nap mint nap tapasztalhatjuk, érezhetjük saját bőrünkön, de rávilágítanak az európai statisztikák is: az unió legszegényebb országa vagyunk. Sok szempontból még Bulgária is leköröz bennünket. Az oly nagyon áhított, sokat ígért felzárkózás sehogy sem sikerül, s bár Európa nyugatibb fele is válsággal küzd, a távolság mégis egyre növekszik, mintha mind távolabb kerülnénk a jóléti társadalmaktól. Csodálkoznunk nincs, amiért, a kétharmados többségű kormány nem akar, nem mer, nem tud mit kezdeni az ország gazdaságával. A történelemkönyvekbe szeretnének bekerülni, államreformot, közigazgatási átalakítást terveznek, minden energiájukat politikai csatározásokba ölik, s közben szépen lassan kimúlik az ipar, folyamatosan alulteljesít az időjárás kénye-kedvének kitett mezőgazdaság, pénz hiányában állnak a beruházások. Sokáig készültek a kormányzásra a szociál-liberálisok, ellenzékből harsányan bírálták az akkori hatalom minden lépését, tele voltak ötletekkel, most azonban mintha lefagytak volna, ködbe vész sok szép ígéretük.
Egy hideg, egy meleg – így köszönt be július, ötven lejjel emelkedik a minimálbér, de drágul a gáz, s ezt várhatóan nemcsak a fűtésszámlákon, de a napi élelmiszerkosáron is keményen megérezzük majd. Szakértők szerint év végéig legalább 15 százalékkal nő a húsfélék és tejtermékek ára. Ilyen körülmények között sovány vigasz az országos minimálbér kis kiigazítása, hisz aki abból kénytelen megélni, mélyen a létminimum alatt tengődik, az amúgy is alig lélegző vállalatokra azonban olyan újabb terhet ró, amellyel sokan nehezen birkóznak meg. Leépítésekre kényszerülnek, hogy a víz fölött maradhassanak, s bőséggel lesznek, akik a feketén alkalmazásban találják a megoldást.
Sok szép ígérettel került kormányra a jelenlegi hatalom, egyelőre azonban semmit nem valósított meg ezekből. Nincs elképzelésük, tudásuk vagy bátorságuk hiányzik, de tény egy olyan útra álltak, amely semmi jóval nem kecsegtet. Bólogató kiskutyaként teljesítik az unió, a nemzetközi fórumok követeléseit, elkótyavetyélik a még állami kézben levő vagyont, európaira igazítják az energiaárakat, s még a kenyér áfájának nagy garral beharangozott csökkentéséről is lemondanak, ha a külföldi nagyurak összeráncolják szemöldöküket.
Kiszolgáltatott, gyarmati sorsba fuldoklik Románia, egyre szegényebben, egyre mélyebben a gödörben. Ideig-óráig be lehet tömni a nép száját cirkusszal, magyarellenes riogatással, botrányokkal, de előbb-utóbb kenyeret is követelni fognak. S nem Brüsszeltől, hanem a bukaresti hatalmasoktól. Farkas Réka
Háromszék
Erdély.ma
2013. július 1.
Turulmadaras emlékművet avattak Gelencén
A tizennegyedik gelencei falunapok legkiemelkedőbb eseményére, a Bodor György Művelődési Otthon előtt felállított turulmadár-avatásra tegnap került sor a Bereczi István plébános által a Szent Imre-templomban celebrált ünnepi szentmise után.
Az ünnepségen Gelence két anyaországi testvértelepülése, Encs és Várvölgy küldöttei is jelen voltak. Magyarországot Partl Alexandra Petra konzul, a Csíkszeredai Főkonzulátus munkatársa képviselte. A bronzszobrot Gáspár Géza szobrász készítette, kőtalapzata Gráncsa László (Putyi) munkáját dicséri. Az emlékmű talapzatán Gelence címere és a község bejáratánál található székely kapu mása látható, továbbá egy Jancsó Benedek-idézet olvasható.
Cseh József polgármester köszöntötte a nagy számban megjelenteket, és bejelentette: a faluközösség régóta dédelgetett álma vált valóra a magyarság ősi szimbólumának, nemzeti azonosságunk jelképének felavatásával. Köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik hozzájárultak a szobor elkészítéséhez, a hazai és határon túli támogatóknak.
Fehér Róbert ötödik osztályos tanuló szavalata után a Jancsó Benedek-iskola énekkara Khell Gabriella karnagy vezényletével A Kárpátokon című dalt adta elő. Fejér László Ödön parlamenti képviselő beszéde után Finta Karina hatodik osztályos tanuló szavalt.
Az emlékművet Fejér László Ödön és Cseh József leplezte le, és Bereczi István plébános áldotta meg. Tamás Ferenc vőfély az Ott, ahol zúg az a négy folyó című dalt énekelte el. A turulmadárról Szakács Gabriella történelem szakos tanár tartott rövid ismertetőt, majd Lukács Mihály Erkel Ferenc Bánk bán című operájából a Hazám, hazám című dalt adta elő Lukács Attila kíséretében. A magyar és a székely himnusz eléneklésével és koszorúzással zárult a rendezvény. Közreműködött a kézdivásárhelyi Tanulók Klubjának fúvószenekara.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A tizennegyedik gelencei falunapok legkiemelkedőbb eseményére, a Bodor György Művelődési Otthon előtt felállított turulmadár-avatásra tegnap került sor a Bereczi István plébános által a Szent Imre-templomban celebrált ünnepi szentmise után.
Az ünnepségen Gelence két anyaországi testvértelepülése, Encs és Várvölgy küldöttei is jelen voltak. Magyarországot Partl Alexandra Petra konzul, a Csíkszeredai Főkonzulátus munkatársa képviselte. A bronzszobrot Gáspár Géza szobrász készítette, kőtalapzata Gráncsa László (Putyi) munkáját dicséri. Az emlékmű talapzatán Gelence címere és a község bejáratánál található székely kapu mása látható, továbbá egy Jancsó Benedek-idézet olvasható.
Cseh József polgármester köszöntötte a nagy számban megjelenteket, és bejelentette: a faluközösség régóta dédelgetett álma vált valóra a magyarság ősi szimbólumának, nemzeti azonosságunk jelképének felavatásával. Köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik hozzájárultak a szobor elkészítéséhez, a hazai és határon túli támogatóknak.
Fehér Róbert ötödik osztályos tanuló szavalata után a Jancsó Benedek-iskola énekkara Khell Gabriella karnagy vezényletével A Kárpátokon című dalt adta elő. Fejér László Ödön parlamenti képviselő beszéde után Finta Karina hatodik osztályos tanuló szavalt.
Az emlékművet Fejér László Ödön és Cseh József leplezte le, és Bereczi István plébános áldotta meg. Tamás Ferenc vőfély az Ott, ahol zúg az a négy folyó című dalt énekelte el. A turulmadárról Szakács Gabriella történelem szakos tanár tartott rövid ismertetőt, majd Lukács Mihály Erkel Ferenc Bánk bán című operájából a Hazám, hazám című dalt adta elő Lukács Attila kíséretében. A magyar és a székely himnusz eléneklésével és koszorúzással zárult a rendezvény. Közreműködött a kézdivásárhelyi Tanulók Klubjának fúvószenekara.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. július 1.
A hétvége hírei
Márton Áron-szobrot avattak
Márton Áron-szobrot avattak szombaton Gyulafehérváron a római katolikus érseki palota udvarán. A Magyarország Külügyminisztériumának támogatásával készült szobrot, Gergely Zoltán kolozsvári szobrászművész alkotását Jakubinyi György érsek szentelte meg.
A Bánság jelképes egyesítéséért
Nyolc szerbiai és tizenkét romániai bánsági település magyar közösségeinek a képviselői tanácskoztak pénteken és szombaton a Temes megyei Buziásfürdőn. Az RMDSZ Temes megyei szervezete és Molnár Zsolt RMDSZ-es parlamenti képviselő a szerbiai és romániai Bánság magyar közösségei közötti kapcsolatépítés szándékával szervezte meg a találkozót. A rendezvény résztvevői az együttműködés lehetséges területeiről tárgyaltak, és testvér-települési kapcsolatok alapjait rakták le. Szerbia fontos lépéseket tett az Európai Unió felé, és mély szimbolikus gesztussal fordult a szerbiai magyar közösség felé a közelmúltban, így elérkezettnek láttuk az időt, hogy a határ két oldalán rekedt magyar közösségeink által szimbolikusan újraegyesítsük a történelmi Bánságot – nyilatkozta Molnár Zsolt. Hozzátette, az Európai Unióban számos példa van arra, hogy a határ két oldalán élő kisebbségi közösségek uniós forrásokat használtak fel identitásuk megóvására. A résztvevők által aláírt közös nyilatkozat szerint a bánsági magyar közösségek együttműködése híd lehet a Belgrádban, Budapesten és Bukarestben tevékenykedő államvezetők között.
Az elnöki hivatal elnézte a naptárt
Július 29. helyett egy hónappal korábban, június 29-én közölt a román himnusz napja alkalmából üzenetet Traian Băsescu államfő. Az elnöki hivatal honlapján szombaton megjelent üzenetben az elnök nyomatékosította: „június 29., amikor minden román a nemzeti himnuszt ünnepli, jó alkalom arra, hogy megértsük, milyen fontos az összefogás a nemzeti értékek ügyében”. Băsescu azt is hangsúlyozta, az állampolgárok szerepvállalása nélkül az ország nem lehet stabil, gazdag és büszke. Azt követően, hogy a hazai hírtelevíziók kiszúrták a kínos bakit, az elnöki hivatal hibaigazítást közölt, amelyben „sajnálatos technikai hibára” hivatkozva ismerte el a tévedést, és kért bocsánatot. Az újságírók által később elért Băsescu megengedhetetlennek tartotta a hibát, és hozzátette, tízszázalékos fizetésmegvonással fogja büntetni a felelősöket.
Turista vagyok, nem magyar
Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) egyesülete Turista vagyok, nem magyar feliratú pólót ajándékozott pénteken Bajnai Gordonnak Kolozsváron. Sorbán Attila Örs, az egyesület elnöke elmondta, azt kívánták üzenni a pólóval, hogy az erdélyi magyarok vendégszeretők, de nem felejtették el, hogy az a kormány, amelynek Bajnai Gordon előbb minisztere, később miniszterelnöke volt, hogyan viszonyult a határon túli magyarokhoz. Bajnai Gordon a miniszterelnöksége alatt egyszer sem látogatott el Erdélybe, csak most, a választások előtt egy évvel szavazatokért kuncsorogni jött ide – jelentette ki az EMI elnöke. Hozzátette, a felirattal a Magyar vagyok, nem turista szövegű pólókra kívántak visszautalni. Ezeket a pólókat a kettős állampolgárságról tartott 2004. december 5-i népszavazás után viselték előszeretettel Magyarországon az erdélyi magyarok, Erdélyben pedig a nemzeti összetartozás érzését fontosnak tartó magyarországiak. Bajnai Gordon úgy vélekedett az ajándékról, hogy az efféle eszközök megszokottak a modern politikában, emiatt nem kell megsértődni.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Márton Áron-szobrot avattak
Márton Áron-szobrot avattak szombaton Gyulafehérváron a római katolikus érseki palota udvarán. A Magyarország Külügyminisztériumának támogatásával készült szobrot, Gergely Zoltán kolozsvári szobrászművész alkotását Jakubinyi György érsek szentelte meg.
A Bánság jelképes egyesítéséért
Nyolc szerbiai és tizenkét romániai bánsági település magyar közösségeinek a képviselői tanácskoztak pénteken és szombaton a Temes megyei Buziásfürdőn. Az RMDSZ Temes megyei szervezete és Molnár Zsolt RMDSZ-es parlamenti képviselő a szerbiai és romániai Bánság magyar közösségei közötti kapcsolatépítés szándékával szervezte meg a találkozót. A rendezvény résztvevői az együttműködés lehetséges területeiről tárgyaltak, és testvér-települési kapcsolatok alapjait rakták le. Szerbia fontos lépéseket tett az Európai Unió felé, és mély szimbolikus gesztussal fordult a szerbiai magyar közösség felé a közelmúltban, így elérkezettnek láttuk az időt, hogy a határ két oldalán rekedt magyar közösségeink által szimbolikusan újraegyesítsük a történelmi Bánságot – nyilatkozta Molnár Zsolt. Hozzátette, az Európai Unióban számos példa van arra, hogy a határ két oldalán élő kisebbségi közösségek uniós forrásokat használtak fel identitásuk megóvására. A résztvevők által aláírt közös nyilatkozat szerint a bánsági magyar közösségek együttműködése híd lehet a Belgrádban, Budapesten és Bukarestben tevékenykedő államvezetők között.
Az elnöki hivatal elnézte a naptárt
Július 29. helyett egy hónappal korábban, június 29-én közölt a román himnusz napja alkalmából üzenetet Traian Băsescu államfő. Az elnöki hivatal honlapján szombaton megjelent üzenetben az elnök nyomatékosította: „június 29., amikor minden román a nemzeti himnuszt ünnepli, jó alkalom arra, hogy megértsük, milyen fontos az összefogás a nemzeti értékek ügyében”. Băsescu azt is hangsúlyozta, az állampolgárok szerepvállalása nélkül az ország nem lehet stabil, gazdag és büszke. Azt követően, hogy a hazai hírtelevíziók kiszúrták a kínos bakit, az elnöki hivatal hibaigazítást közölt, amelyben „sajnálatos technikai hibára” hivatkozva ismerte el a tévedést, és kért bocsánatot. Az újságírók által később elért Băsescu megengedhetetlennek tartotta a hibát, és hozzátette, tízszázalékos fizetésmegvonással fogja büntetni a felelősöket.
Turista vagyok, nem magyar
Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) egyesülete Turista vagyok, nem magyar feliratú pólót ajándékozott pénteken Bajnai Gordonnak Kolozsváron. Sorbán Attila Örs, az egyesület elnöke elmondta, azt kívánták üzenni a pólóval, hogy az erdélyi magyarok vendégszeretők, de nem felejtették el, hogy az a kormány, amelynek Bajnai Gordon előbb minisztere, később miniszterelnöke volt, hogyan viszonyult a határon túli magyarokhoz. Bajnai Gordon a miniszterelnöksége alatt egyszer sem látogatott el Erdélybe, csak most, a választások előtt egy évvel szavazatokért kuncsorogni jött ide – jelentette ki az EMI elnöke. Hozzátette, a felirattal a Magyar vagyok, nem turista szövegű pólókra kívántak visszautalni. Ezeket a pólókat a kettős állampolgárságról tartott 2004. december 5-i népszavazás után viselték előszeretettel Magyarországon az erdélyi magyarok, Erdélyben pedig a nemzeti összetartozás érzését fontosnak tartó magyarországiak. Bajnai Gordon úgy vélekedett az ajándékról, hogy az efféle eszközök megszokottak a modern politikában, emiatt nem kell megsértődni.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. július 1.
Székely sziget családi nap
Elsősorban azért, mert a katrosai táborhelyet nem vehették bérbe, másodsorban a hatóságok állandó zaklatása miatt a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi szervezete idén lemondott az V. Székely sziget megszervezéséről, s helyette – úgymond kárpótlásként – Székely sziget családi napot tartottak szombaton a kézdivásárhelyi sportcsarnokban. A látogatók a nap folyamán megtekinthették a két lemhényi régiséggyűjtő, Bene Zoltán és Bíró Attila hadtörténeti kiállítását, helyi termelők portékáiból válogathattak, részt vehettek rovásírás-oktatáson, míg a kicsiknek a gyereksarokban kézműves-foglalkozásokat szerveztek. A Határőrség rádióműsor élő adásban hangzott el Szőcs Zoltán, Tóth Bálint, Kiss Zsófia, Szőcs Csongor és Bartos Géza szerkesztésében, majd ifj. Tompó László budapesti irodalomtörténész Székely sors Nyirő József műveiben címmel tartott előadást, Zagyva György Gyula, a Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselője a nemzeti ellenállásról beszélt. A zabolai Gyöngyharmat Néptáncegyüttes után a Kárpátia, majd a Romantikus Erőszak nemzetirock-együttes csapott a húrok közé. Napközben a vártnál kevesebben fordultak meg a rendezvény helyszínén, ám estére megtelt rockzenerajongókkal a sportcsarnok.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Elsősorban azért, mert a katrosai táborhelyet nem vehették bérbe, másodsorban a hatóságok állandó zaklatása miatt a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi szervezete idén lemondott az V. Székely sziget megszervezéséről, s helyette – úgymond kárpótlásként – Székely sziget családi napot tartottak szombaton a kézdivásárhelyi sportcsarnokban. A látogatók a nap folyamán megtekinthették a két lemhényi régiséggyűjtő, Bene Zoltán és Bíró Attila hadtörténeti kiállítását, helyi termelők portékáiból válogathattak, részt vehettek rovásírás-oktatáson, míg a kicsiknek a gyereksarokban kézműves-foglalkozásokat szerveztek. A Határőrség rádióműsor élő adásban hangzott el Szőcs Zoltán, Tóth Bálint, Kiss Zsófia, Szőcs Csongor és Bartos Géza szerkesztésében, majd ifj. Tompó László budapesti irodalomtörténész Székely sors Nyirő József műveiben címmel tartott előadást, Zagyva György Gyula, a Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselője a nemzeti ellenállásról beszélt. A zabolai Gyöngyharmat Néptáncegyüttes után a Kárpátia, majd a Romantikus Erőszak nemzetirock-együttes csapott a húrok közé. Napközben a vártnál kevesebben fordultak meg a rendezvény helyszínén, ám estére megtelt rockzenerajongókkal a sportcsarnok.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. július 1.
Húszéves a nyárádszeredai kertészeti egyetem
Szombaton nagyszabású "szülinapos hangulatú" rendezvény keretében ünnepelték meg a nyárádszeredai kertészeti egyetem megalakulásának 20. évfordulóját. Az egyetem hivatalos neve ma: a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kara Határon Túli Levelező Tagozata, ahol eddig 414 diplomás kertészmérnököt neveltek. További 600-an fordultak meg még az egyetemen, akik nem szereztek oklevelet, de ők sem távoztak üres tarsollyal. A rendezvényre meghívták mindazokat, akik segítettek a tagozat létrehozásában, akik működéséhez hozzájárultak, akik tanítottak, akik anyagi és szellemi támogatást nyújtottak. Az ünnepség, amelyre a Bekecs étteremben került sor, Móré Levente lelkész, kertészmérnök igehirdetésével és a Bocskai Dalkar női karának fellépésével vette kezdetét.
– Húsz évvel ezelőtt egy szükségszülte oktatási formát indítottunk el az akkori Budapesti Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Határon Túli Tagozataként, a hétvégeken működő kertészmérnök képzést. Szakadékot áthidaló, vagy űrkitöltő képzésnek is nevezhető. Azért volt szükség erre a képzésre, mert Erdélyben a Bolyai Egyetemmel egy időben megszüntették a magyar nyelvű felsőfokú agrároktatást. Mély szakadék, nagy űr keletkezett az erdélyi magyar agrárszakember- képzésben. Megöregedtek agronómusaink. Márpedig egy kiöregedett, kihalófélben lévő szakembergárdával nem lehet versenyképes, korszerű mezőgazdaságról álmodni, életképes magángazdaságot szervezni, működtetni. Ezt a szakadékot kellett valamiképpen áthidalni. Ez volt a 20 évvel ezelőtt megálmodott képzésünk célkitűzése, küldetése. Magyarügy, misszió a javából. Olyan felsőfokú képzési forma szervezésére kellett törekednünk, amely az adott politikai légkörben, gazdasági helyzetben megvalósítható, amely kis és gyorsan megtérülő befektetéssel rövid idő alatt jövedelmet, megélhetést biztosít a végzetteknek. Ezt ismerte fel az RMGE akkori országos vezetősége. Tudtuk, hogy az önálló Bolyai Egyetem, s a felsőfokú magyar nyelvű állami agrároktatás újraindítására sokat kell várni. Lépni kellett. Mi léptünk az aggályoskodók, a kishitűek, nemzetféltők riogatása, acsarkodása ellenére is. Idővel elcsitultak a nemzetféltők harsonái, mi meg végeztük csendben, szerényen, a jó ügy szolgálatának tudatában a magunk dolgát. Megteremtettük a magunk kis helyi autonómiáját. A semmiből indultunk, felkarolta ügyünket a Bocskai István Alapítvány, jól jött az anyagi támogatás az anyaországtól, a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem szellemi segítsége, ami nélkül ma nem lenne mit ünnepelni. 414 diplomás magyar kertészmérnököt képeztünk Erdélynek, 95 százalékuk a szülőföldön maradt, tizenöt fiatal oktatót és volt tanítványt irányítottunk doktori iskolába, 13-an meg is szerezték ezt a tudományos fokozatot – mondta dr. Jakab Sámuel, a tagozat vezetője, aki hozzátette Nyárádszeredának köszönheti a Sapientia EMTE, hogy marosvásárhelyi karán ma akkreditált nappali kertészmérnöki képzés folyik. Tantestületének törzsgárdája az itt oktató konzulensek közül verbuválódott. S ha nincs az egyesek által "burjánegyetemnek" gúnyolt képzés, akkor ma nem lenne a Sapientián akkreditált nappali kertészmérnöki és tájtervezői szak.
Az ünnepi beszédek során elmondták, hogy a kertészmérnöki képzés révén Nyárádszeredát sokkal többen ismerik országszerte és a határon túl is, mint valaha.
– Hosszú távon biztosan megtérülő befektetés volt, nem volt elfecsérelt pénz, amivel az anyaországiak támogatták, hiszen nem csak az erdélyieket szolgálja, hanem az anyaországbelieket is. A végzettek számos magyarországi cég kihelyezett fiókvállalatainak vezetői, összeköttetői. Kitárultak a romániai piac kapui a magyarországi kertészek, faiskolások előtt, mindkét ország előnyére.
Az ünnepség során felszólalt még Tóth Sándor polgármester. Dr Hrotkó Károly dékán, Halászné Zelnik Katalin, aki oroszlánrészt vállalt a Budapesti Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Határon Túli Tagozatának létrehozásában. Nevének említésekor, beszéde végén, a teremben helyet foglaló oktatók, volt és jelenlegi diákok a köszönet jeléül, hosszasan tapsolták.
Az üdvözlőbeszédeket követően számos oklevelet osztottak ki.
Az ünnepség díszebéddel és vigalommal folytatódott. Fellépett a Bekecs Néptáncegyüttes.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)
Szombaton nagyszabású "szülinapos hangulatú" rendezvény keretében ünnepelték meg a nyárádszeredai kertészeti egyetem megalakulásának 20. évfordulóját. Az egyetem hivatalos neve ma: a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kara Határon Túli Levelező Tagozata, ahol eddig 414 diplomás kertészmérnököt neveltek. További 600-an fordultak meg még az egyetemen, akik nem szereztek oklevelet, de ők sem távoztak üres tarsollyal. A rendezvényre meghívták mindazokat, akik segítettek a tagozat létrehozásában, akik működéséhez hozzájárultak, akik tanítottak, akik anyagi és szellemi támogatást nyújtottak. Az ünnepség, amelyre a Bekecs étteremben került sor, Móré Levente lelkész, kertészmérnök igehirdetésével és a Bocskai Dalkar női karának fellépésével vette kezdetét.
– Húsz évvel ezelőtt egy szükségszülte oktatási formát indítottunk el az akkori Budapesti Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Határon Túli Tagozataként, a hétvégeken működő kertészmérnök képzést. Szakadékot áthidaló, vagy űrkitöltő képzésnek is nevezhető. Azért volt szükség erre a képzésre, mert Erdélyben a Bolyai Egyetemmel egy időben megszüntették a magyar nyelvű felsőfokú agrároktatást. Mély szakadék, nagy űr keletkezett az erdélyi magyar agrárszakember- képzésben. Megöregedtek agronómusaink. Márpedig egy kiöregedett, kihalófélben lévő szakembergárdával nem lehet versenyképes, korszerű mezőgazdaságról álmodni, életképes magángazdaságot szervezni, működtetni. Ezt a szakadékot kellett valamiképpen áthidalni. Ez volt a 20 évvel ezelőtt megálmodott képzésünk célkitűzése, küldetése. Magyarügy, misszió a javából. Olyan felsőfokú képzési forma szervezésére kellett törekednünk, amely az adott politikai légkörben, gazdasági helyzetben megvalósítható, amely kis és gyorsan megtérülő befektetéssel rövid idő alatt jövedelmet, megélhetést biztosít a végzetteknek. Ezt ismerte fel az RMGE akkori országos vezetősége. Tudtuk, hogy az önálló Bolyai Egyetem, s a felsőfokú magyar nyelvű állami agrároktatás újraindítására sokat kell várni. Lépni kellett. Mi léptünk az aggályoskodók, a kishitűek, nemzetféltők riogatása, acsarkodása ellenére is. Idővel elcsitultak a nemzetféltők harsonái, mi meg végeztük csendben, szerényen, a jó ügy szolgálatának tudatában a magunk dolgát. Megteremtettük a magunk kis helyi autonómiáját. A semmiből indultunk, felkarolta ügyünket a Bocskai István Alapítvány, jól jött az anyagi támogatás az anyaországtól, a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem szellemi segítsége, ami nélkül ma nem lenne mit ünnepelni. 414 diplomás magyar kertészmérnököt képeztünk Erdélynek, 95 százalékuk a szülőföldön maradt, tizenöt fiatal oktatót és volt tanítványt irányítottunk doktori iskolába, 13-an meg is szerezték ezt a tudományos fokozatot – mondta dr. Jakab Sámuel, a tagozat vezetője, aki hozzátette Nyárádszeredának köszönheti a Sapientia EMTE, hogy marosvásárhelyi karán ma akkreditált nappali kertészmérnöki képzés folyik. Tantestületének törzsgárdája az itt oktató konzulensek közül verbuválódott. S ha nincs az egyesek által "burjánegyetemnek" gúnyolt képzés, akkor ma nem lenne a Sapientián akkreditált nappali kertészmérnöki és tájtervezői szak.
Az ünnepi beszédek során elmondták, hogy a kertészmérnöki képzés révén Nyárádszeredát sokkal többen ismerik országszerte és a határon túl is, mint valaha.
– Hosszú távon biztosan megtérülő befektetés volt, nem volt elfecsérelt pénz, amivel az anyaországiak támogatták, hiszen nem csak az erdélyieket szolgálja, hanem az anyaországbelieket is. A végzettek számos magyarországi cég kihelyezett fiókvállalatainak vezetői, összeköttetői. Kitárultak a romániai piac kapui a magyarországi kertészek, faiskolások előtt, mindkét ország előnyére.
Az ünnepség során felszólalt még Tóth Sándor polgármester. Dr Hrotkó Károly dékán, Halászné Zelnik Katalin, aki oroszlánrészt vállalt a Budapesti Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Határon Túli Tagozatának létrehozásában. Nevének említésekor, beszéde végén, a teremben helyet foglaló oktatók, volt és jelenlegi diákok a köszönet jeléül, hosszasan tapsolták.
Az üdvözlőbeszédeket követően számos oklevelet osztottak ki.
Az ünnepség díszebéddel és vigalommal folytatódott. Fellépett a Bekecs Néptáncegyüttes.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)
2013. július 1.
Egymásra találtak a történelmi Bánság magyarjai Buziásfürdőn
Történelmi találkozóra került sor június 29-én, szombaton a buziásfürdői CARP-panzióban: a Temesi Bánság és a Szerbiai Bánság magyarlakta településeinek képviselői közös konferenciát tartottak, ahol bemutatták a határ két oldalán élő magyar közösségek helyzetét, a magyarlakta városokat és községeket, majd a résztvevők kétoldalú megbeszéléseken keresték a további együttműködési lehetőségeket.
A Marossy Zoltán kormányfelügyelő kezdeményezte magyar–magyar találkozó létrejöttét a Bánsági Közösségért Egyesület, a Temes megyei RMDSZ Önkormányzati Tanácsa, a Communitas Alapítvány, a Buziásfürdői RMDSZ és Molnár Zsolt országgyűlési képviselő támogatta.
A vajdasági vendégek nyolc településről érkeztek, míg a házigazda Temes megyeiek 12 magyarlakta települést képviseltek. Buziásfürdőt Molnár József mutatta be, a Temesi Bánság magyar közösségeinek helyzetéről Kiss Ferenc tanfelügyelő tartott előadást. A Szerbiai Bánság magyarságát Dobai János torontáltordai polgármester mutatta be a jelenlevőknek. A sok hasonlóság mellett feltűnő különbségek is vannak a határ két oldalán élő magyar közösségek között: több vajdasági magyar településen többségben vannak a magyarok, közöttük néhány olyan is van, ahol 80% feletti a magyar lakosság aránya (Hódegyháza, Magyarittabé, Torontáltorda stb). A határ innenső oldalán viszont egy-két település (Ótelek, Végvár) kivételével már mindenütt kisebbségben élnek a magyarok, közigazgatási szinten nincs már magyar többségű község a Temesi Bánságban.
A konferencia befejező részében a zsombolyai Kaba Gábor ismertette a határon átnyúló román–szerb projektek tapasztalatait, az EGTC-k (Európai Területi Társulások) létrehozásában rejlő lehetőségeket. Nagy Emil, a hódegyházi helyi közösség Tanácsának elnöke meghívta a találkozó valamennyi résztvevőjét a hódegyházi (Csóka község) Falunapra, hogy ott folytassák a Buziásfürdőn elkezdett megbeszéléseket. A romániai és szerbiai bánsági magyarok első találkozójának tapasztalatait összefoglalva, Marossy Zoltán kormányfelügyelő azt javasolta, hogy augusztus 4-én, Hódegyházán az alábbi területeken keressék az együttműködési lehetőségeket a határ két oldalán található magyarlakta települések képviselői: gazdaság, magyar nyelvű oktatás, kultúra–hagyományőrzés, az ifjúság és az idősek közötti kapcsolatfelvétel.
A találkozó végén a résztvevő települések képviselői közös Közleményt fogadtak el, amelyben a további együttműködés szükségessége mellett foglalnak állást:
„A vízumkényszer megszűnése 2010. június 12-én, valamint Szerbia EU-jelöltségének elfogadása 2012 márciusában új helyzetet teremtett régiónkban.
A Temesi Bánság és a Vajdasági Bánság magyar közösségeinek együttműködése elől nem csak elhárult az akadály, de ez a kívánatos együttműködés híd is lehet a Belgrádban, Budapesten és Bukarestben tevékenykedő államvezetők között.
A Bánságban 14 nemzetiség közösségeivel folytatott együttélés sajátos tapasztalatokkal gazdagíthatja az új Európában helyét építő magyarságot.
Ezért legalább olyan fontosnak tartjuk a velünk élő nemzetiségektől, mint a szomszédos magyarlakta régiók – Bácska, Dél-Alföld, Erdély, Partium – közösségeitől átvehető tapasztalatokat.
Mindehhez szervezett együttműködés szükséges. Ez a találkozó csak egy kezdet, a folytatás rajtunk múlik.
Buziásfürdő, 2013. június 29.
Képviselt települések: Bodófalva, Buziásfürdő, Nagycsanád, Csóka, Detta, Fejértelep, Hódegyháza, Nagykikinda, Magyarittabé, Máriafölde, Ótelek, Ötvösd, Temesság, Szapáryfalva, Temesvár, Temerin, Tiszaszentmiklós, Torontáltorda, Újszentes, Végvár és Zsombolya
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
Történelmi találkozóra került sor június 29-én, szombaton a buziásfürdői CARP-panzióban: a Temesi Bánság és a Szerbiai Bánság magyarlakta településeinek képviselői közös konferenciát tartottak, ahol bemutatták a határ két oldalán élő magyar közösségek helyzetét, a magyarlakta városokat és községeket, majd a résztvevők kétoldalú megbeszéléseken keresték a további együttműködési lehetőségeket.
A Marossy Zoltán kormányfelügyelő kezdeményezte magyar–magyar találkozó létrejöttét a Bánsági Közösségért Egyesület, a Temes megyei RMDSZ Önkormányzati Tanácsa, a Communitas Alapítvány, a Buziásfürdői RMDSZ és Molnár Zsolt országgyűlési képviselő támogatta.
A vajdasági vendégek nyolc településről érkeztek, míg a házigazda Temes megyeiek 12 magyarlakta települést képviseltek. Buziásfürdőt Molnár József mutatta be, a Temesi Bánság magyar közösségeinek helyzetéről Kiss Ferenc tanfelügyelő tartott előadást. A Szerbiai Bánság magyarságát Dobai János torontáltordai polgármester mutatta be a jelenlevőknek. A sok hasonlóság mellett feltűnő különbségek is vannak a határ két oldalán élő magyar közösségek között: több vajdasági magyar településen többségben vannak a magyarok, közöttük néhány olyan is van, ahol 80% feletti a magyar lakosság aránya (Hódegyháza, Magyarittabé, Torontáltorda stb). A határ innenső oldalán viszont egy-két település (Ótelek, Végvár) kivételével már mindenütt kisebbségben élnek a magyarok, közigazgatási szinten nincs már magyar többségű község a Temesi Bánságban.
A konferencia befejező részében a zsombolyai Kaba Gábor ismertette a határon átnyúló román–szerb projektek tapasztalatait, az EGTC-k (Európai Területi Társulások) létrehozásában rejlő lehetőségeket. Nagy Emil, a hódegyházi helyi közösség Tanácsának elnöke meghívta a találkozó valamennyi résztvevőjét a hódegyházi (Csóka község) Falunapra, hogy ott folytassák a Buziásfürdőn elkezdett megbeszéléseket. A romániai és szerbiai bánsági magyarok első találkozójának tapasztalatait összefoglalva, Marossy Zoltán kormányfelügyelő azt javasolta, hogy augusztus 4-én, Hódegyházán az alábbi területeken keressék az együttműködési lehetőségeket a határ két oldalán található magyarlakta települések képviselői: gazdaság, magyar nyelvű oktatás, kultúra–hagyományőrzés, az ifjúság és az idősek közötti kapcsolatfelvétel.
A találkozó végén a résztvevő települések képviselői közös Közleményt fogadtak el, amelyben a további együttműködés szükségessége mellett foglalnak állást:
„A vízumkényszer megszűnése 2010. június 12-én, valamint Szerbia EU-jelöltségének elfogadása 2012 márciusában új helyzetet teremtett régiónkban.
A Temesi Bánság és a Vajdasági Bánság magyar közösségeinek együttműködése elől nem csak elhárult az akadály, de ez a kívánatos együttműködés híd is lehet a Belgrádban, Budapesten és Bukarestben tevékenykedő államvezetők között.
A Bánságban 14 nemzetiség közösségeivel folytatott együttélés sajátos tapasztalatokkal gazdagíthatja az új Európában helyét építő magyarságot.
Ezért legalább olyan fontosnak tartjuk a velünk élő nemzetiségektől, mint a szomszédos magyarlakta régiók – Bácska, Dél-Alföld, Erdély, Partium – közösségeitől átvehető tapasztalatokat.
Mindehhez szervezett együttműködés szükséges. Ez a találkozó csak egy kezdet, a folytatás rajtunk múlik.
Buziásfürdő, 2013. június 29.
Képviselt települések: Bodófalva, Buziásfürdő, Nagycsanád, Csóka, Detta, Fejértelep, Hódegyháza, Nagykikinda, Magyarittabé, Máriafölde, Ótelek, Ötvösd, Temesság, Szapáryfalva, Temesvár, Temerin, Tiszaszentmiklós, Torontáltorda, Újszentes, Végvár és Zsombolya
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2013. július 1.
Újra énekeltek Bartók és Kodály erdélyi örökösei
Félezren vettek részt a XXIV. Tordaszentlászlói Kórustalálkozón
A tordaszentlászlói kórusmozgalom az idén 125 éves, a helyi női kar pedig 25 esztendős – ilyen jeles évfordulókkal ünnepelték szombaton a hagyományos Tordaszentlászlói Kórustalálkozót, amely jövőre lesz negyed évszázados. A szervezők – az RMDSZ, az EMKE és a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) – meghívására 19 kórus és egy hangszeres előadócsoport jelentkezett: mintegy félezer ember Nagybányától Marosújvárig. Az esemény a hagyományhoz hűen a helyi református templomban megtartott istentisztelettel kezdődött, majd a templomkertben, Szent László szobránál folytatódott közös énekléssel, beszéddel, szavalattal. A találkozó egyik leglátványosabb pontja a felvonulás: a színpompás csoportok a község utcáit végigjárva jutottak el a helyi művelődési házba, ahol aztán sorra előadták válogatott kórusműveiket. Jó hangulatban, a magyar dal közösségteremtő erejétől áthatva távozott a közel ötszáz résztvevő az eseményről.
Szabadság (Kolozsvár)
Félezren vettek részt a XXIV. Tordaszentlászlói Kórustalálkozón
A tordaszentlászlói kórusmozgalom az idén 125 éves, a helyi női kar pedig 25 esztendős – ilyen jeles évfordulókkal ünnepelték szombaton a hagyományos Tordaszentlászlói Kórustalálkozót, amely jövőre lesz negyed évszázados. A szervezők – az RMDSZ, az EMKE és a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) – meghívására 19 kórus és egy hangszeres előadócsoport jelentkezett: mintegy félezer ember Nagybányától Marosújvárig. Az esemény a hagyományhoz hűen a helyi református templomban megtartott istentisztelettel kezdődött, majd a templomkertben, Szent László szobránál folytatódott közös énekléssel, beszéddel, szavalattal. A találkozó egyik leglátványosabb pontja a felvonulás: a színpompás csoportok a község utcáit végigjárva jutottak el a helyi művelődési házba, ahol aztán sorra előadták válogatott kórusműveiket. Jó hangulatban, a magyar dal közösségteremtő erejétől áthatva távozott a közel ötszáz résztvevő az eseményről.
Szabadság (Kolozsvár)
2013. július 1.
Budapest ne gyarmatosítson!
Rendszeresen jönne Erdélybe Bajnai Gordon
„A mindenkori magyar kormány munkájának a mércéje, hogy attól, amit csinál, könnyebb lesz-e magyarként boldogulni a szülőföldön, vagy nehezebb” – nyilatkozta lapunknak Bajnai Gordon, Magyarország volt miniszterelnöke, az Együtt 2014–Párbeszéd Magyarországért Választói Szövetség vezetője pénteken este, miután kolozsvári értelmiségiekkel találkozott a Minerva-házban szervezett zártkörű beszélgetésen. A politikus csütörtökön Marosvásárhelyen helyi értelmiségiekkel és a gazdasági élet képviselőivel, pénteken pedig Kolozsváron az RMDSZ vezető politikusaival és a Kisebbségkutató Intézet munkatársaival találkozott.
Most tájékozódni, tanulni, figyelni és kérdezni jött Erdélybe Bajnai Gordon volt magyar miniszterelnök, aki pénteken este nyilatkozott a Szabadságnak.
– Ugyanakkor világos szándék is vezérelt: az, hogy az erdélyi magyarság és a mindenkori magyar kormány kapcsolatát új alapokra kell helyezni. Azt is ki kell mondani, és mi már kimondtuk, hogy a kettős állampolgárság ügye nyugvópontra jutott, sok év, a nemzetet mélyen megosztó, helyenként megalázó vitái után ezt a kérdést lezártnak tekintjük. Nem akarjuk újra nyitni sem a kettős állampolgárság kérdését, sem azt az elvet, hogy az állampolgársághoz szavazati jog is társul. Ez tény. A másik fontos dolog, és ebben már újítani kell: hogy ne Budapestről próbálják megmondani a tutit az itteniek számára, hanem az itt élő emberek demokratikusan megválasztott képviselői, szervezetei által képviselt politikát kell tiszteletben tartania a mindenkori magyar kormánynak. Szóval, fordítsuk meg a viszonyt! Budapestnek az a dolga, hogy segítsen, nem pedig az, hogy megpróbáljon gyarmatosítani vagy kontrollálni mindenkit. A mindenkori magyar kormány munkájának a mércéje, hogy attól, amit csinál, könnyebb lesz-e magyarnak megmaradni, és magyarként boldogulni a szülőföldön, vagy nehezebb. Attól tartok, hogy néha a nagy kardcsörtetés, kiabálás közepette valójában nehezíti ezt Magyarországról a kormány. Például akkor, amikor a belpolitikai konfliktusokat exportálja ide, és ezzel gyengíti a magyarság érdekérvényesítő képességeit. Ennek véget kell vetni. A támogatáspolitikát is úgy kell meghatározni, hogy az itt élők szempontjait szolgálja, ne a hazai klientúra építését, legalábbis mi ezt szeretnénk.
– Milyen következtetések vonhatók le a mostani látogatása kapcsán?
– Nem szabad rövidtávon gondolkodni. Nem kampányolni vagy szavazatot gyűjteni jöttem, hanem tájékozódni és partneri viszonyt építeni. Ez hosszú távra szól, és azt gondolom, hogy ez egy hosszú távú, nyugodt partneri építkezés kell hogy legyen. Azt szeretném, hogy az erdélyi magyarság támogatásának kérdése ne párthovatartozás ügye legyen. Nem szabad, hogy négyévente a politikai változások felforgassák, tönkretegyék ezt a viszonyt.
– Mi várható ebben a tekintetben az elkövetkező időszakban, a megismerést és az úgymond anyaggyűjtést illetően?
– Szeretnénk élő kapcsolatokat teremteni: ezt az jelenti, hogy rendszeresen jönni, beszélgetni, sokszor csak zárt körben, nem reklámcélból. Szeretnénk továbbá, hogy azok a szempontok, amelyek itt fontosak, Magyarországon is fontosak legyenek. A folyamatos megismerés és erős egyeztetés révén kívánjuk ezeket a szempontokat beépíteni a programunkba.
Szabadság (Kolozsvár)
Rendszeresen jönne Erdélybe Bajnai Gordon
„A mindenkori magyar kormány munkájának a mércéje, hogy attól, amit csinál, könnyebb lesz-e magyarként boldogulni a szülőföldön, vagy nehezebb” – nyilatkozta lapunknak Bajnai Gordon, Magyarország volt miniszterelnöke, az Együtt 2014–Párbeszéd Magyarországért Választói Szövetség vezetője pénteken este, miután kolozsvári értelmiségiekkel találkozott a Minerva-házban szervezett zártkörű beszélgetésen. A politikus csütörtökön Marosvásárhelyen helyi értelmiségiekkel és a gazdasági élet képviselőivel, pénteken pedig Kolozsváron az RMDSZ vezető politikusaival és a Kisebbségkutató Intézet munkatársaival találkozott.
Most tájékozódni, tanulni, figyelni és kérdezni jött Erdélybe Bajnai Gordon volt magyar miniszterelnök, aki pénteken este nyilatkozott a Szabadságnak.
– Ugyanakkor világos szándék is vezérelt: az, hogy az erdélyi magyarság és a mindenkori magyar kormány kapcsolatát új alapokra kell helyezni. Azt is ki kell mondani, és mi már kimondtuk, hogy a kettős állampolgárság ügye nyugvópontra jutott, sok év, a nemzetet mélyen megosztó, helyenként megalázó vitái után ezt a kérdést lezártnak tekintjük. Nem akarjuk újra nyitni sem a kettős állampolgárság kérdését, sem azt az elvet, hogy az állampolgársághoz szavazati jog is társul. Ez tény. A másik fontos dolog, és ebben már újítani kell: hogy ne Budapestről próbálják megmondani a tutit az itteniek számára, hanem az itt élő emberek demokratikusan megválasztott képviselői, szervezetei által képviselt politikát kell tiszteletben tartania a mindenkori magyar kormánynak. Szóval, fordítsuk meg a viszonyt! Budapestnek az a dolga, hogy segítsen, nem pedig az, hogy megpróbáljon gyarmatosítani vagy kontrollálni mindenkit. A mindenkori magyar kormány munkájának a mércéje, hogy attól, amit csinál, könnyebb lesz-e magyarnak megmaradni, és magyarként boldogulni a szülőföldön, vagy nehezebb. Attól tartok, hogy néha a nagy kardcsörtetés, kiabálás közepette valójában nehezíti ezt Magyarországról a kormány. Például akkor, amikor a belpolitikai konfliktusokat exportálja ide, és ezzel gyengíti a magyarság érdekérvényesítő képességeit. Ennek véget kell vetni. A támogatáspolitikát is úgy kell meghatározni, hogy az itt élők szempontjait szolgálja, ne a hazai klientúra építését, legalábbis mi ezt szeretnénk.
– Milyen következtetések vonhatók le a mostani látogatása kapcsán?
– Nem szabad rövidtávon gondolkodni. Nem kampányolni vagy szavazatot gyűjteni jöttem, hanem tájékozódni és partneri viszonyt építeni. Ez hosszú távra szól, és azt gondolom, hogy ez egy hosszú távú, nyugodt partneri építkezés kell hogy legyen. Azt szeretném, hogy az erdélyi magyarság támogatásának kérdése ne párthovatartozás ügye legyen. Nem szabad, hogy négyévente a politikai változások felforgassák, tönkretegyék ezt a viszonyt.
– Mi várható ebben a tekintetben az elkövetkező időszakban, a megismerést és az úgymond anyaggyűjtést illetően?
– Szeretnénk élő kapcsolatokat teremteni: ezt az jelenti, hogy rendszeresen jönni, beszélgetni, sokszor csak zárt körben, nem reklámcélból. Szeretnénk továbbá, hogy azok a szempontok, amelyek itt fontosak, Magyarországon is fontosak legyenek. A folyamatos megismerés és erős egyeztetés révén kívánjuk ezeket a szempontokat beépíteni a programunkba.
Szabadság (Kolozsvár)
2013. július 1.
Fidesz: figyelmeztetés a Bajnainak ajándékozott póló
A Bajnai Gordonnak Erdélyben ajándékozott póló arra figyelmezet: nem jó, ha azok tesznek szavazatgyűjtő látogatást a külhoni magyarok körében, akik korábban hisztériakampányt folytattak a kettős állampolgárság megadása ellen – jelentette ki a Fidesz szóvivője szombaton Pécsen.
Hoppál Péter (képünkön) arra utalt, hogy – mint arról beszámoltunk – Sorbán Attila Örs, az Erdélyi Magyar Ifjak elnöke Turista vagyok, nem magyar feliratú pólót ajándékozott pénteken Bajnai Gordonnak, az Együtt-PM szövetség vezetőjének Kolozsváron. Ezzel a szervezet jelezte, az erdélyi magyarok vendégszeretők, de nem felejtették el, hogy az a kormány, amelynek Bajnai Gordon előbb minisztere, később miniszterelnöke volt, hogyan viszonyult a határon túli magyarokhoz.
„Az erdélyi, külhoni magyar emberek mélyen élték meg, és nem felejtették el, hogy a baloldal mai vezetői, az egykori kormányzati szereplők nagyon csúnya hadjáratot indítottak ellenük" – mondta a Fidesz szóvivője, emlékeztetve a 2004. december 5-i kettős állampolgárságról szóló népszavazást megelőző kampányra. Hoppál Péter úgy véli, a külhoni magyaroknak mélységesen igazuk van.
Krónika (Kolozsvár)
A Bajnai Gordonnak Erdélyben ajándékozott póló arra figyelmezet: nem jó, ha azok tesznek szavazatgyűjtő látogatást a külhoni magyarok körében, akik korábban hisztériakampányt folytattak a kettős állampolgárság megadása ellen – jelentette ki a Fidesz szóvivője szombaton Pécsen.
Hoppál Péter (képünkön) arra utalt, hogy – mint arról beszámoltunk – Sorbán Attila Örs, az Erdélyi Magyar Ifjak elnöke Turista vagyok, nem magyar feliratú pólót ajándékozott pénteken Bajnai Gordonnak, az Együtt-PM szövetség vezetőjének Kolozsváron. Ezzel a szervezet jelezte, az erdélyi magyarok vendégszeretők, de nem felejtették el, hogy az a kormány, amelynek Bajnai Gordon előbb minisztere, később miniszterelnöke volt, hogyan viszonyult a határon túli magyarokhoz.
„Az erdélyi, külhoni magyar emberek mélyen élték meg, és nem felejtették el, hogy a baloldal mai vezetői, az egykori kormányzati szereplők nagyon csúnya hadjáratot indítottak ellenük" – mondta a Fidesz szóvivője, emlékeztetve a 2004. december 5-i kettős állampolgárságról szóló népszavazást megelőző kampányra. Hoppál Péter úgy véli, a külhoni magyaroknak mélységesen igazuk van.
Krónika (Kolozsvár)
2013. július 1.
Álruhában
Az elmúlt években nem jelentett sétagaloppot anyaországi szocialista, liberális politikusként a határon túli magyarsághoz látogatni.
Eörsi Mátyás, Demszky Gábor vagy Mesterházy Attila egyaránt mesélhetne arról, milyen – kellemesnek egyáltalán nem nevezhető – fogadtatásban részesült erdélyi útja során. Ezeket az élményeket egyikük sem teszi ki az ablakba, hiszen egy politikus sokszor nem veszi jó néven, ha évekkel korábban tett kijelentéseivel szembesítik. Márpedig a magyarországi balliberális politikusok – tisztelet a kevés kivételnek – a kettős állampolgárságról szóló 2004. december 5-i népszavazás idején olyan álláspontot képviseltek, amellyel nem lopták be magukat a külhoni magyarok szívébe.
És azóta is ennek isszák a levét, valahányszor a nemzetpolitika kerül terítékre. Maroknyi ellenzéki politikus után most Bajnai Gordon érezte elérkezettnek az időt, hogy a határon túlra látogasson. Miközben rövid életű miniszterelnöksége idején nem tartotta fontosnak, májusban a felvidéki Dunaszerdahelyre vezetett az útja, ahol gépkocsija eltulajdonításán és egy kisszámú tüntetésen kívül nem érte nagyobb kellemetlenség.
Mostani erdélyi vizitje azonban visszhangosabbra sikeredett, még akkor is, ha alakulatához, az Együtt 2014-hez hasonlóan helyi vendéglátói, beszélgetőpartnerei is igyekeztek nem nagydobra verni a látogatást. Ami már csak azért is furcsa, mivel a Bajnait megajándékozó EMI-vel ellentétben az erdélyi magyarok többsége mégsem állítja a volt miniszterelnökről, hogy nem magyar, vagy hogy nemkívánatos lenne tájainkon. Éppen ellenkezőleg: többször kellene felkeresnie a határon túli vidékeket, és akkor megbizonyosodna afelől, nem magyarul beszélő románok, szerbek, szlovákok lakják, hanem egyszerű magyarok, akik nem anyagi támogatásban mérik a nemzethez tartozást.
Szerencsésebb lett volna, ha kétnapos útja során nemcsak zártkörű háttérbeszélgetéseken fejti ki a nemzetpolitikáról alkotott véleményét, hanem a nyilvánosság előtt is, amire ellenzéki ellenfelének, Mesterházy Attila MSZP-elnöknek januárban legalább volt bátorsága. Sőt Bajnainak bocsánatkérésre sem kellett volna váltania a nagy titkolózást, mert a szocialisták még kikérték volna maguknak ezt a politikai Canossát.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
Az elmúlt években nem jelentett sétagaloppot anyaországi szocialista, liberális politikusként a határon túli magyarsághoz látogatni.
Eörsi Mátyás, Demszky Gábor vagy Mesterházy Attila egyaránt mesélhetne arról, milyen – kellemesnek egyáltalán nem nevezhető – fogadtatásban részesült erdélyi útja során. Ezeket az élményeket egyikük sem teszi ki az ablakba, hiszen egy politikus sokszor nem veszi jó néven, ha évekkel korábban tett kijelentéseivel szembesítik. Márpedig a magyarországi balliberális politikusok – tisztelet a kevés kivételnek – a kettős állampolgárságról szóló 2004. december 5-i népszavazás idején olyan álláspontot képviseltek, amellyel nem lopták be magukat a külhoni magyarok szívébe.
És azóta is ennek isszák a levét, valahányszor a nemzetpolitika kerül terítékre. Maroknyi ellenzéki politikus után most Bajnai Gordon érezte elérkezettnek az időt, hogy a határon túlra látogasson. Miközben rövid életű miniszterelnöksége idején nem tartotta fontosnak, májusban a felvidéki Dunaszerdahelyre vezetett az útja, ahol gépkocsija eltulajdonításán és egy kisszámú tüntetésen kívül nem érte nagyobb kellemetlenség.
Mostani erdélyi vizitje azonban visszhangosabbra sikeredett, még akkor is, ha alakulatához, az Együtt 2014-hez hasonlóan helyi vendéglátói, beszélgetőpartnerei is igyekeztek nem nagydobra verni a látogatást. Ami már csak azért is furcsa, mivel a Bajnait megajándékozó EMI-vel ellentétben az erdélyi magyarok többsége mégsem állítja a volt miniszterelnökről, hogy nem magyar, vagy hogy nemkívánatos lenne tájainkon. Éppen ellenkezőleg: többször kellene felkeresnie a határon túli vidékeket, és akkor megbizonyosodna afelől, nem magyarul beszélő románok, szerbek, szlovákok lakják, hanem egyszerű magyarok, akik nem anyagi támogatásban mérik a nemzethez tartozást.
Szerencsésebb lett volna, ha kétnapos útja során nemcsak zártkörű háttérbeszélgetéseken fejti ki a nemzetpolitikáról alkotott véleményét, hanem a nyilvánosság előtt is, amire ellenzéki ellenfelének, Mesterházy Attila MSZP-elnöknek januárban legalább volt bátorsága. Sőt Bajnainak bocsánatkérésre sem kellett volna váltania a nagy titkolózást, mert a szocialisták még kikérték volna maguknak ezt a politikai Canossát.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2013. július 1.
Vitaindító tanulmánykötetet adott ki Winkler Gyula
Az elmúlt napokban több erdélyi városban, többek között Kolozsváron és Déván is bemutatták Winkler Gyula RMDSZ-es és Frank Engel luxemburgi európai parlamenti képviselő Új Európát most című tanulmánykötetét.
A szerzők szombaton a vajdahunyadi Magyar Házban ismertették a Kós Károly Akadémia Alapítvány gondozásában megjelent kötetüket. Véleményük szerint a globális versenyben Európa sikerét a politikai unió biztosítja, a gazdasági válság legyőzése érdekében ugyanakkor mélyreható változásokra van szükség.
„Sokunkat kiábrándít az, ahogyan ma az Unió működik, a jövő Európájának felépítése viszont közös feladatunk. Most, amikor a csatlakozás a hátunk mögött van, amikor az integrációt igyekszünk elmélyíteni, elérkezett az ideje, hogy mi is alakítsuk az EU-t, melynek tagjai vagyunk. Hozzá kell szokni ahhoz, hogy a mi véleményünk is számít. Részt kell vennünk az európai vitában, el kell mondanunk véleményünket az Unió jövőjével kapcsolatban" – fogalmazott Winkler Gyula.
Mint rámutatott: tanulmánykötete vitaindító szándékkal született, hiszen Nyugat-Európában egyre élénkebb vita folyik az EU jövőjével kapcsolatosan, ehhez a diskurzushoz pedig a közép- és kelet-európai polgároknak is csatlakozniuk kell. Úgy véli az európai nemzetállamok elavultak, nem képesek már választ adni a globális kihívásokra, ezért csakis a politikailag egyesült Európa képes talpon maradni a világszintű, globalizációs nyomás közepette.
Krónika (Kolozsvár)
Az elmúlt napokban több erdélyi városban, többek között Kolozsváron és Déván is bemutatták Winkler Gyula RMDSZ-es és Frank Engel luxemburgi európai parlamenti képviselő Új Európát most című tanulmánykötetét.
A szerzők szombaton a vajdahunyadi Magyar Házban ismertették a Kós Károly Akadémia Alapítvány gondozásában megjelent kötetüket. Véleményük szerint a globális versenyben Európa sikerét a politikai unió biztosítja, a gazdasági válság legyőzése érdekében ugyanakkor mélyreható változásokra van szükség.
„Sokunkat kiábrándít az, ahogyan ma az Unió működik, a jövő Európájának felépítése viszont közös feladatunk. Most, amikor a csatlakozás a hátunk mögött van, amikor az integrációt igyekszünk elmélyíteni, elérkezett az ideje, hogy mi is alakítsuk az EU-t, melynek tagjai vagyunk. Hozzá kell szokni ahhoz, hogy a mi véleményünk is számít. Részt kell vennünk az európai vitában, el kell mondanunk véleményünket az Unió jövőjével kapcsolatban" – fogalmazott Winkler Gyula.
Mint rámutatott: tanulmánykötete vitaindító szándékkal született, hiszen Nyugat-Európában egyre élénkebb vita folyik az EU jövőjével kapcsolatosan, ehhez a diskurzushoz pedig a közép- és kelet-európai polgároknak is csatlakozniuk kell. Úgy véli az európai nemzetállamok elavultak, nem képesek már választ adni a globális kihívásokra, ezért csakis a politikailag egyesült Európa képes talpon maradni a világszintű, globalizációs nyomás közepette.
Krónika (Kolozsvár)
2013. július 1.
Felavatták Márton Áron szobrát Gyulafehérváron
Felavatták Márton Áron püspök egészalakos szobrát a gyulafehérvári érseki palota udvarán június 29-én. A kolozsvári Gergely Zoltán szobrászművész alkotását Jakubinyi György érsek szentelte fel.
Potyó Ferenc érseki helynök az MTI-nek úgy nyilatkozott: ugyan az érseki székesegyház csonka tornya alatt berendeztek egy szobát Márton Áron emlékére, de fontos, hogy a püspök szellemisége az érsekségen is jelen legyen. „A püspök hellyel kínál bárkit, aki ott jár. Ez az ő jóságára, atyai gondoskodására, szeretetére utal" – értékelte az alkotást Potyó Ferenc. Mint rámutatott: Márton Áron – a börtönéveit leszámítva – Gyulafehérváron töltötte püspöki szolgálatának idejét, és akkor is a román többségű dél-erdélyi városban maradt, amikor a második bécsi döntés következtében Észak-Erdély magyar közigazgatás alá került.
„Őt már életében nagyon tisztelték, nemcsak a katolikusok, hanem a más felekezetűek is. Hithű főpap volt, de feladatának tartotta, hogy szóvá tegye nemzetének gondját-baját" – idézte a püspök alakját az érseki helynök, aki szerint a mostani emlékállítás boldoggá avatásának folyamatát is szolgálja. Az érsekség tavaly hirdetett meghívásos pályázatot a szobor elkészítésére. A püspök alakjának megformálására Gergely Zoltán szobrászművész kapott megbízást, aki olyan kompozíciót javasolt, amelyben az ülő püspök közelében két szabad padot is elhelyeznek. A padokat a csíkszeredai Dóczy András készítette.
Krónika (Kolozsvár)
Felavatták Márton Áron püspök egészalakos szobrát a gyulafehérvári érseki palota udvarán június 29-én. A kolozsvári Gergely Zoltán szobrászművész alkotását Jakubinyi György érsek szentelte fel.
Potyó Ferenc érseki helynök az MTI-nek úgy nyilatkozott: ugyan az érseki székesegyház csonka tornya alatt berendeztek egy szobát Márton Áron emlékére, de fontos, hogy a püspök szellemisége az érsekségen is jelen legyen. „A püspök hellyel kínál bárkit, aki ott jár. Ez az ő jóságára, atyai gondoskodására, szeretetére utal" – értékelte az alkotást Potyó Ferenc. Mint rámutatott: Márton Áron – a börtönéveit leszámítva – Gyulafehérváron töltötte püspöki szolgálatának idejét, és akkor is a román többségű dél-erdélyi városban maradt, amikor a második bécsi döntés következtében Észak-Erdély magyar közigazgatás alá került.
„Őt már életében nagyon tisztelték, nemcsak a katolikusok, hanem a más felekezetűek is. Hithű főpap volt, de feladatának tartotta, hogy szóvá tegye nemzetének gondját-baját" – idézte a püspök alakját az érseki helynök, aki szerint a mostani emlékállítás boldoggá avatásának folyamatát is szolgálja. Az érsekség tavaly hirdetett meghívásos pályázatot a szobor elkészítésére. A püspök alakjának megformálására Gergely Zoltán szobrászművész kapott megbízást, aki olyan kompozíciót javasolt, amelyben az ülő püspök közelében két szabad padot is elhelyeznek. A padokat a csíkszeredai Dóczy András készítette.
Krónika (Kolozsvár)
2013. július 1.
Magasabb minimálbér, drágább gáz
Drágulásokat, illetve magasabb minimálbért hozott július. Növekedett például a földgáz ára a háztartások számára. Jó hír viszont, hogy emelkedett a garantált minimálbér is. Összegyűjtöttük a júliusi változásokat.
A legtöbb lakost a földgáz árának növekedése érinti: az Országos Energiaügynökség (ANRE) már korábban jelezte, hogy ez év közepén nyolc százalékkal emeli a földgáz árát a háztartási fogyasztók számára. Növekedik továbbá – három százalékkal – a jogi személyek által használt földgáz ára is. Ezzel a növekedéssel nem fejeződik be a földgáz idei drágítása, ősszel újabb kétszázalékos növekedést jelez előre az ANRE. A drágítást a Nemzetközi Valutaalappal szemben vállalt kötelezettségekkel indokolják.
Növekvő minimálbér
Ettől a hónaptól 750 lejről 800 lejre emelkedik az országos garantált minimálbér. Ebben az esztendőben immár második alkalommal növekedik a minimálbér, legutóbb február elsején növekedett, akkor 700 lejről 750 lejre. Az előírások értelmében azok a munkaadók, akik a garantált minimálbérnél alacsonyabb fizetésért dolgoztatják alkalmazottaikat, 1000 és 2000 lej közötti bírságolásra számíthatnak.
Drágább büntetőpontok
Az országos minimálbér megemelkedése magával hozta a közlekedési szabálysértésekért kirótt büntetőpontok értékének módosulását is, így egy büntetőpont értéke az eddigi 75 lejről 80 lejre emelkedik. Ezentúl a legkisebb, két büntetőponttal járó bírságért 160 lejt kell kifizetni, a legnagyobb bírság pedig elérheti az 1600 lejt is. A jogi személyek esetében a közlekedési szabálysértésekért 1680 és 8000 lej közötti összeg róható ki. A szabálysértések súlyosságára megállapított besorolások, illetve a fizetendő bírságok értéke a következőképpen alakulnak: 160–240 lej az elsőfokú kihágás esetén (2–3 büntetőpont); 320–400 lej másodfokú kihágás esetén (4–5 büntetőpont), 480–640 lej harmadfokú kihágáskor (6–8 pont); 720–1600 lej negyedfokú kihágáskor (9–20 pont); 1680–8000 lej ötödfokú kihágáskor (21–100 pont, jogi személyek esetén alkalmazandó).
Csökkenő roamingdíjak
Ugyancsak ettől a hónaptól olcsóbbá válnak a nemzetközi telefonhívások, üzenetváltások és az adatátvitel – erről egyébként nemrég az Európai Unió 27 tagállamának szakminiszterei döntöttek. A döntés értelmében egy roaming, azaz külföldi hívás ezentúl perecenként legtöbb 24 eurócentbe (plusz áfa) kerülhet, ami 17 százalékos csökkenést jelent. Hívásfogadás esetén egy percért 7 centet (plusz áfa) kell fizetni, 12,5 százalékkal kevesebbet, mint tavaly. SMS küldésekor ezentúl legtöbb 8 cent (plusz áfa) fizetendő. Telefonon keresztüli internethasználat esetén a kiszabott ár nem lehet több mint 45 cent/megabyte (plusz áfa). Az új szabályozás szerint a mobilszolgáltatóknak másodpercalapú számlázást kell alkalmazniuk a jelenlegi percalapú rendszerrel szemben.
Kozán István
Székelyhon.ro
Drágulásokat, illetve magasabb minimálbért hozott július. Növekedett például a földgáz ára a háztartások számára. Jó hír viszont, hogy emelkedett a garantált minimálbér is. Összegyűjtöttük a júliusi változásokat.
A legtöbb lakost a földgáz árának növekedése érinti: az Országos Energiaügynökség (ANRE) már korábban jelezte, hogy ez év közepén nyolc százalékkal emeli a földgáz árát a háztartási fogyasztók számára. Növekedik továbbá – három százalékkal – a jogi személyek által használt földgáz ára is. Ezzel a növekedéssel nem fejeződik be a földgáz idei drágítása, ősszel újabb kétszázalékos növekedést jelez előre az ANRE. A drágítást a Nemzetközi Valutaalappal szemben vállalt kötelezettségekkel indokolják.
Növekvő minimálbér
Ettől a hónaptól 750 lejről 800 lejre emelkedik az országos garantált minimálbér. Ebben az esztendőben immár második alkalommal növekedik a minimálbér, legutóbb február elsején növekedett, akkor 700 lejről 750 lejre. Az előírások értelmében azok a munkaadók, akik a garantált minimálbérnél alacsonyabb fizetésért dolgoztatják alkalmazottaikat, 1000 és 2000 lej közötti bírságolásra számíthatnak.
Drágább büntetőpontok
Az országos minimálbér megemelkedése magával hozta a közlekedési szabálysértésekért kirótt büntetőpontok értékének módosulását is, így egy büntetőpont értéke az eddigi 75 lejről 80 lejre emelkedik. Ezentúl a legkisebb, két büntetőponttal járó bírságért 160 lejt kell kifizetni, a legnagyobb bírság pedig elérheti az 1600 lejt is. A jogi személyek esetében a közlekedési szabálysértésekért 1680 és 8000 lej közötti összeg róható ki. A szabálysértések súlyosságára megállapított besorolások, illetve a fizetendő bírságok értéke a következőképpen alakulnak: 160–240 lej az elsőfokú kihágás esetén (2–3 büntetőpont); 320–400 lej másodfokú kihágás esetén (4–5 büntetőpont), 480–640 lej harmadfokú kihágáskor (6–8 pont); 720–1600 lej negyedfokú kihágáskor (9–20 pont); 1680–8000 lej ötödfokú kihágáskor (21–100 pont, jogi személyek esetén alkalmazandó).
Csökkenő roamingdíjak
Ugyancsak ettől a hónaptól olcsóbbá válnak a nemzetközi telefonhívások, üzenetváltások és az adatátvitel – erről egyébként nemrég az Európai Unió 27 tagállamának szakminiszterei döntöttek. A döntés értelmében egy roaming, azaz külföldi hívás ezentúl perecenként legtöbb 24 eurócentbe (plusz áfa) kerülhet, ami 17 százalékos csökkenést jelent. Hívásfogadás esetén egy percért 7 centet (plusz áfa) kell fizetni, 12,5 százalékkal kevesebbet, mint tavaly. SMS küldésekor ezentúl legtöbb 8 cent (plusz áfa) fizetendő. Telefonon keresztüli internethasználat esetén a kiszabott ár nem lehet több mint 45 cent/megabyte (plusz áfa). Az új szabályozás szerint a mobilszolgáltatóknak másodpercalapú számlázást kell alkalmazniuk a jelenlegi percalapú rendszerrel szemben.
Kozán István
Székelyhon.ro
2013. július 1.
Először szerveztek Szent László Napok – Nagyváradi Magyar Napok címen rendezvénysorozatot Nagyváradon. A fesztivált a Szent László Egyesület, továbbá tizenegy társszervező és tizenhét partnerszervezet hozta létre. A három nap alatt a Rhédey kertbe, a Partiumi Keresztény Egyetem termeibe, a Moszkva Kávézóba, a Góbé Csárdába látogathattak el a váradiak.
Péntek kora délután a Csökmői Ifjúsági Fúvószenekar toborzójával indult a programsorozat, majd a Szent László-szobor megkoszorúzásával folytatódott. Az ünnepélyes megnyitón Zatykó Gyula főszervező és Tőkés László házigazda indította a rendezvénysorozatot, az esti Rúzsa Magdi-koncert pedig mintegy hatezer résztvevőt vonzott.
Szombaton főzőversennyel, gyermekprogramokkal, Szent Lászlóról és koráról szóló előadásokkal, kiállításokkal, filmvetítéssel, kvízvetélkedővel, komolyzenei koncerttel folytatódott a program, párhuzamosan több helyszínen.
A Szigligeti Színház emeleti előcsarnokában egy rendkívüli zenés születésnapi köszöntő keretében ünnepelték meg Az ifjú W. újabb szenvedései című előadás váradi bemutatójának 40. évfordulóját, a Metropol Group fennállásának 45. évfordulóját, továbbá Szabó József Ódzsa rendező 85. születésnapját.
A Rhédey kertben zajló egész napos programok során a helyszín egyfajta szabadtéri alkotóműhellyé vált, ahol gondtalanul lehetett nemezelni, szövőszékben szőni, üveget fújni, festeni, csuhétárgyakat készíteni, varrni és hímezni. A játékok között Szent László alakját és korát, illetve a lovagkirályhoz fűződő legendákat is felelevenítették, valamint egy meseszekeret csodálhattak meg a gyerekek.
Az este során a debreceni Csokonai Színház, valamint a budapesti Magyar Állami Operaház művészei léptek fel egy fergeteges komédiával, valamint operettslágerekkel.
Zatykó Gyula EMNP-alelnök és főszervező a Transindexnek elmondta, mintegy harmincezren fordultak meg a három nap alatt a Szent László-napok rendezvényein, a legsikeresebbnek mindenképpen az esti koncertek bizonyultak. A Szent László-napokon Rúzsa Magdi mellett a Csík Zenekar és barátai (Lovasi András, Kiss Tibor) lépett fel, valamint operettestet is rendeztek Bódi Marianna (szoprán), Haja Zsolt (bariton), Böjte Sándor (bariton) és Balla Melinda (szoprán) részvételével.
Zatykó úgy véli, az idei kiadással bebizonyosodott, hogy van igény a Kolozsvári Magyar Napokhoz vagy a Kalotaszegi Magyar Napokhoz hasonló fesztiválra Nagyváradon is, és azt reméli, jövőre már önkormányzati támogatással valósulhat meg a rendezvény. Idén ugyanis pályázatokból és magántámogatásokból szervezték meg a Szent László-napokat; a támogatás pedig sokszor nem pénzben, hanem termékekben vagy infrastruktúrában nyilvánult meg – mondta Zatykó Gyula. A főszervező azt is kiemelte, hogy a fesztiválnak a városimázs-építésben is szerepe lehet, tehát mindenképpen számítanak következő kiadásra is.(közlemény/hírszerk.)
Transindex.ro
Péntek kora délután a Csökmői Ifjúsági Fúvószenekar toborzójával indult a programsorozat, majd a Szent László-szobor megkoszorúzásával folytatódott. Az ünnepélyes megnyitón Zatykó Gyula főszervező és Tőkés László házigazda indította a rendezvénysorozatot, az esti Rúzsa Magdi-koncert pedig mintegy hatezer résztvevőt vonzott.
Szombaton főzőversennyel, gyermekprogramokkal, Szent Lászlóról és koráról szóló előadásokkal, kiállításokkal, filmvetítéssel, kvízvetélkedővel, komolyzenei koncerttel folytatódott a program, párhuzamosan több helyszínen.
A Szigligeti Színház emeleti előcsarnokában egy rendkívüli zenés születésnapi köszöntő keretében ünnepelték meg Az ifjú W. újabb szenvedései című előadás váradi bemutatójának 40. évfordulóját, a Metropol Group fennállásának 45. évfordulóját, továbbá Szabó József Ódzsa rendező 85. születésnapját.
A Rhédey kertben zajló egész napos programok során a helyszín egyfajta szabadtéri alkotóműhellyé vált, ahol gondtalanul lehetett nemezelni, szövőszékben szőni, üveget fújni, festeni, csuhétárgyakat készíteni, varrni és hímezni. A játékok között Szent László alakját és korát, illetve a lovagkirályhoz fűződő legendákat is felelevenítették, valamint egy meseszekeret csodálhattak meg a gyerekek.
Az este során a debreceni Csokonai Színház, valamint a budapesti Magyar Állami Operaház művészei léptek fel egy fergeteges komédiával, valamint operettslágerekkel.
Zatykó Gyula EMNP-alelnök és főszervező a Transindexnek elmondta, mintegy harmincezren fordultak meg a három nap alatt a Szent László-napok rendezvényein, a legsikeresebbnek mindenképpen az esti koncertek bizonyultak. A Szent László-napokon Rúzsa Magdi mellett a Csík Zenekar és barátai (Lovasi András, Kiss Tibor) lépett fel, valamint operettestet is rendeztek Bódi Marianna (szoprán), Haja Zsolt (bariton), Böjte Sándor (bariton) és Balla Melinda (szoprán) részvételével.
Zatykó úgy véli, az idei kiadással bebizonyosodott, hogy van igény a Kolozsvári Magyar Napokhoz vagy a Kalotaszegi Magyar Napokhoz hasonló fesztiválra Nagyváradon is, és azt reméli, jövőre már önkormányzati támogatással valósulhat meg a rendezvény. Idén ugyanis pályázatokból és magántámogatásokból szervezték meg a Szent László-napokat; a támogatás pedig sokszor nem pénzben, hanem termékekben vagy infrastruktúrában nyilvánult meg – mondta Zatykó Gyula. A főszervező azt is kiemelte, hogy a fesztiválnak a városimázs-építésben is szerepe lehet, tehát mindenképpen számítanak következő kiadásra is.(közlemény/hírszerk.)
Transindex.ro
2013. július 2.
Famaffia Hargita megyében – Ahol a fák sírnak, és a rendőr hallgat
Szervezetten lopják a fát Hargita megyében, és a famaffia tagjai legfelsőbb szintű politikai védelmet élveznek – állítja az a jelentés, amit Hans Heidrich, az Asociaţia Sighişoara Durabilă (SD) megbízásából az EcoReporter2 projekt keretében készített.
A magyarok segítségével akarjuk tönkretenni Székelyföldet címet viselő jelentésben azt állítják, hogy a maffia legfőbb védelmezője Radu-Sandu Moldovan rendőrparancsnok, aki viszont Mircea Duşă volt prefektus, jelenlegi védelmi miniszter protezsáltja. A Hargita megye öt településén – Kászonaltízben, Szentegyházán, Csíkrákoson, Gyergyóalfaluban és Maroshévízen – végzett helyszíni munkát a csíkszeredai Polgár-Társ Alapítvány, valamint a CEE Trust finanszírozta.
Ezt írják: „Kivizsgálásaink eredetiségét jelzi, hogy rábukkantunk két kulcsszemélyiségre, akik évek óta a törvénytelenségeket elkövetőket védelmezik. Egyik közülük Hargita megye jelenlegi rendőrparancsnoka, Radu-Sandu Moldovan, aki 1989 előtt a csíkszeredai milicián verőlegény volt. A másik Mircea Duşă, aki 1989 előtt a maroshévízi (Topliţa) pártbizottságnál tevékenykedett, a változások után polgármesterként, 2000 és 2004 között prefektusként, 2004 decemberétől pedig parlamenti képviselőként, jelenleg Románia hadügyminisztere. Radu-Sandu Moldovant 2004-ben Mircea Duşă segítségével Hargita megye rendőrparancsnokává nevezték ki, aki cserében tolerálta a volt pefektushoz közel álló cégek törvénytelen erdőkitermeléseit. Így például, a feltételezések szerint, csak 2006-2007-ben a Brici patakánál (Maroshévíztől délnyugatra) végzett törvénytelen erdőkitermelések 4 millió euró értékű jövedelmét 2008 végén a Szociáldemokrata Párt (PSD), és természetesen Mircea Duşă választási kampányára használhatták fel. A törvénytelenségek elnézéséért köszönetképpen Mircea Duşă mint belügyminiszter tábornoki rangra emelte 2012-ben a csíkszeredai rendőrparancsnokot.
Azt állítják, a törvénytelen erdőkitermelésben valamilyen szinten részt vettek „községi tanácsok, polgármesteri hivatalok, a megyei tanács, a Romsilva, a kormánybiztosi hivatal, a rendőrség, annak a belső elhárítása, a DGIPI, az Ügyészség, a DNA, bíróságok, pénzügyi ellenőrző szervek (ANAF), politikai pártok, a parlament és a kormány is.”
A jelentés szerint a környékbeli gatterek egy része törvénytelenül működik. A lopott fát rendszerint éjszaka dolgozzák fel, emiatt ezekben a falvakban gyakoriak az áramingadozások. A gattertulajdonosok közt vannak alvilággal kapcsolatban álló személyek, rendőrök, erdészek. A rendőrök, ha nem is profitálnak direkt módon a gatterekből, gyakran az innen „ajándékba” kapott fából építik meg a házukat.
Ezt írják: „A képviselőházhoz, illetve a különféle minisztériumokhoz összesen mintegy 700 oldalnyi, a Hargita megyei famaffia tevékenységéről szóló dokumentumot küldtek be.” Heidrich megjegyzi, hogy bár sok képviselő nagyon tájékozottnak tűnt a témában, országos szinten semmi nem történt a probléma orvoslására. Mi több, a 2000-es és 2004-es választási kampányok során a képviselőház visszaélésekkel foglalkozó bizottságától famaffiára vonatkozó dokumentumok tűntek el”.
Székely Hírmondó
Erdély.ma
Szervezetten lopják a fát Hargita megyében, és a famaffia tagjai legfelsőbb szintű politikai védelmet élveznek – állítja az a jelentés, amit Hans Heidrich, az Asociaţia Sighişoara Durabilă (SD) megbízásából az EcoReporter2 projekt keretében készített.
A magyarok segítségével akarjuk tönkretenni Székelyföldet címet viselő jelentésben azt állítják, hogy a maffia legfőbb védelmezője Radu-Sandu Moldovan rendőrparancsnok, aki viszont Mircea Duşă volt prefektus, jelenlegi védelmi miniszter protezsáltja. A Hargita megye öt településén – Kászonaltízben, Szentegyházán, Csíkrákoson, Gyergyóalfaluban és Maroshévízen – végzett helyszíni munkát a csíkszeredai Polgár-Társ Alapítvány, valamint a CEE Trust finanszírozta.
Ezt írják: „Kivizsgálásaink eredetiségét jelzi, hogy rábukkantunk két kulcsszemélyiségre, akik évek óta a törvénytelenségeket elkövetőket védelmezik. Egyik közülük Hargita megye jelenlegi rendőrparancsnoka, Radu-Sandu Moldovan, aki 1989 előtt a csíkszeredai milicián verőlegény volt. A másik Mircea Duşă, aki 1989 előtt a maroshévízi (Topliţa) pártbizottságnál tevékenykedett, a változások után polgármesterként, 2000 és 2004 között prefektusként, 2004 decemberétől pedig parlamenti képviselőként, jelenleg Románia hadügyminisztere. Radu-Sandu Moldovant 2004-ben Mircea Duşă segítségével Hargita megye rendőrparancsnokává nevezték ki, aki cserében tolerálta a volt pefektushoz közel álló cégek törvénytelen erdőkitermeléseit. Így például, a feltételezések szerint, csak 2006-2007-ben a Brici patakánál (Maroshévíztől délnyugatra) végzett törvénytelen erdőkitermelések 4 millió euró értékű jövedelmét 2008 végén a Szociáldemokrata Párt (PSD), és természetesen Mircea Duşă választási kampányára használhatták fel. A törvénytelenségek elnézéséért köszönetképpen Mircea Duşă mint belügyminiszter tábornoki rangra emelte 2012-ben a csíkszeredai rendőrparancsnokot.
Azt állítják, a törvénytelen erdőkitermelésben valamilyen szinten részt vettek „községi tanácsok, polgármesteri hivatalok, a megyei tanács, a Romsilva, a kormánybiztosi hivatal, a rendőrség, annak a belső elhárítása, a DGIPI, az Ügyészség, a DNA, bíróságok, pénzügyi ellenőrző szervek (ANAF), politikai pártok, a parlament és a kormány is.”
A jelentés szerint a környékbeli gatterek egy része törvénytelenül működik. A lopott fát rendszerint éjszaka dolgozzák fel, emiatt ezekben a falvakban gyakoriak az áramingadozások. A gattertulajdonosok közt vannak alvilággal kapcsolatban álló személyek, rendőrök, erdészek. A rendőrök, ha nem is profitálnak direkt módon a gatterekből, gyakran az innen „ajándékba” kapott fából építik meg a házukat.
Ezt írják: „A képviselőházhoz, illetve a különféle minisztériumokhoz összesen mintegy 700 oldalnyi, a Hargita megyei famaffia tevékenységéről szóló dokumentumot küldtek be.” Heidrich megjegyzi, hogy bár sok képviselő nagyon tájékozottnak tűnt a témában, országos szinten semmi nem történt a probléma orvoslására. Mi több, a 2000-es és 2004-es választási kampányok során a képviselőház visszaélésekkel foglalkozó bizottságától famaffiára vonatkozó dokumentumok tűntek el”.
Székely Hírmondó
Erdély.ma