Dalos pacsirta, kilencedszer, új versenyszámokkal
Kilencedik alkalommal került sor október 12-e és 14-e között Marosszentgyörgyön a Dalos Pacsirta Országos Cserkész Dalversenyre. A hagyományokhoz híven, idén is sok dalos kedvű cserkész énektudása mérettetett meg, ugyanakkor ebben az évben két új versenyszámban, kézművesség és néptánc kategóriában is lehetőségük adódott a cserkészeknek arra, hogy összemérjék tudásukat.
A cserkészcsapatok küldöttségei péntek este és szombat reggel folyamán érkeztek meg Erdély különböző szegletéből. Összesen 11 helység 13 csapata jött el, akik a szombat reggeli regisztrációt követően a rendezvény hivatalos megnyitóján vettek részt, a Római Katolikus Plébánián. Molnár Szilárd, a rendezvény házigazdájának kedves és buzdító szavai után elkezdődött a verseny a kiscserkész (I–IV. osztályosok) és cserkész (V–VIII. osztályosok) korosztályok számára, cserkész, valamint népdal kategóriában. Ezután a résztvevők finom meleg ebédet fogyasztottak a Helyi Művelődési Otthonban, ahol egyúttal leadhatták szavazatukat a kézműves kategória 72 pályaművének egyikére. A délután folyamán sor került az ifjúsági-vallásos ének kategóriában fellépő 10 csoport előadására, illetve a három néptánccsoport bemutatójára. Az előadásokat követően a zsűri kiértékelte a fellépéseket, majd lezárta a versenyt.
Szombaton este a cserkészek a Kultúrotthonban gyűltek össze a hagyományos szüreti bálra, amelyet a marosszentgyörgyi csapat néptáncelőadása nyitott meg. Az éjszaka egy óráig tartó mulatozás után nyugovóra tértek a fáradt cserkészek, mivel vasárnap reggel a kilenc órától kezdődő szentmisén frissen, kipihenve kellett megjelenni. A római katolikus templomban, a több mint 150 résztvevő „cserkészies” áhítattal hallgatta a szívhez szóló igét. Az eredményhirdetés és díjkiosztás sem maradt el, amelynek során értékes díjakkal gazdagodtak a legügyesebb énekesek, táncosok és kézművesek, de senki nem tért haza üres kézzel.
A 2012-es dalversenyt értékes tapasztalatokkal, új ismeretségekkel, újramelegített régi barátságokkal gazdagodva zárták a cserkészek, izgatottan tervezve a következő országos cserkészrendezvényen való részvételt.
Szabadság (Kolozsvár)

Lezárult az Európai Néppárt bukaresti kongresszusa
Az új alapprogram és annak rövidített változatát tartalmazó politikai kiáltvány elfogadásával, valamint a tíz alelnök megválasztásával zárult csütörtökön Bukarestben az Európai Néppárt (EPP) kétnapos kongresszusa.
A voksolás nyomán kiderült: mostantól román alelnöke is lesz az Európai Parlament legnagyobb frakcióját adó, az európai konzervatív jobbközép erőket tömörítő alakulatnak. Anca Boagiu demokrata-liberális párti (PDL) szenátor személyében. Az EPP még szerdán este újraválasztotta pártelnökké az alakulatot 1992 óta irányító Wilfried Martenst.
Martens a csütörtöki záráson elmondta: az EPP politikai szolidaritásáról biztosítja Romániát, és azt szeretnék, ha az ország az európai projekt középpontjában maradna, és magáénak vallaná az európai értékeket. Úgy vélte, hiba lenne újabb felfüggesztési eljárást kezdeni Traian Băsescu államfő ellen, és fennállnak a  kormány és az államfő közötti együttműködés feltételei. A két romániai tagpárt, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) és az RMDSZ által szervezett kongresszuson délelőtt a résztvevő állam- és kormányfők is felszólaltak.
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke szerdán este mondott beszédében ijelentette: az Európai Unió rendkívül fontos Románia számára, Románia pedig fontos az EU számára. Barroso úgy vélte, az eurózóna és az EU válságát a magánszektor felelőtlensége okozta, és úgy vélte, Európának most nagyobb szüksége van a szolidaritásra és a felelősségre, gazdaságélénkítő intézkedésekre és megszorításokra, mint bármikor.
Barroso korábban, a Victor Ponta román kormányfővel folytatott bukaresti találkozón leszögezte: az új legfőbb ügyészt és az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) új vezetőjét objektív és átlátható eljárás keretében kell kijelölni. Barroso kijelentette: ez a két személy alapozza meg az igazságügyi rendszer hírnevét, ezért feddhetetlen szakmai karrierrel kell rendelkezniük. Azt is fontosnak nevezte, hogy az igazságszolgáltatás független legyen, a kormány pedig tartsa tiszteletben a demokrácia és a jogállamiság alapelveit. A megbeszélésen Barroso arra is rámutatott, létfontosságú, hogy Bukarest erőfeszítéseket tegyen az uniós alapok minél hatékonyabb felhasználására.
Angela Merkel német kancellár szintén politikai témákról szólt a kongresszuson szerda este, és a jelenlegi, Victor Ponta vezette balliberális román kormánykoalíciónak is üzent, amikor kijelentette: az EPP jelezni kívánja, hogy a demokratikus alapelveket tiszteletben kell tartani, és biztosítani is kívánja, hogy azokat a jövőben is tiszteletben tartsák. A német kancellár rámutatott: innováció, intelligencia és gazdasági növekedés nélkül nem érhető el a jólét.
A német kancellár a szociális piacgazdaság mellett állt ki, és a szükséges reformok kapcsán megdicsérte Traian Băsescu román államfőt is, aki szerinte „nem félt a jövőre gondolni, még ha ezen akciók nem is mindig népszerűek”. Leszögezte: az erős Európa érdekében új munkahelyeket kell teremteni. Merkel egyébként a találkozó előtt rövid megbeszélést is folytatott Băsescuval, aki megköszönte neki a leváltására irányuló kormányzati erőfeszítések idején nyújtott támogatást.
A rendezvényen felszólalt Traian Băsescu is, aki a mélyebb európai integráció mellett tört lándzsát. Úgy vélte, az Európai Egyesült Államok az a megoldás, amelyre Európának szüksége van. Azt is leszögezte, hogy Románia nem akarja, hogy egy olyan, a „másodosztályú” államokat tömörítő klub jöjjön létre az EU-n belül, amelyben az eurózónán kívüli tagállamok kapnak helyet. Ezért a minél mélyebb gazdasági, fiskális és politikai integrációt nevezte szükségesnek. Emellett felvetette az egységes munkaerőpiac fontosságát is.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Felszentelték a remeteszegi katolikus templomot
Amint az új élet fogadásának öröme felváltja a vajúdás fájdalmát, úgy változik át ünneppé a templomszentelés napján az építkezés minden fáradsága és nehézsége – mondta köszöntőjében Tamás József segédpüspök szombaton a marosvásárhely-remeteszegi plébánia templomának szentelésén.
Az ok, amiért az új templomot a szent család tiszteletére szentelték az, hogy a közösség plébánosa – Szénégető István – szívügyének tekinti a családot, az egyházmegyében ő a családpasztoráció felelőse. Az egyházmegye első, a szent családnak ajánlott temploma (csupán egy kápolna viseli még ezt a titulust Erdélyben) már puszta létével is az isteni családmodellt hirdeti.
A templom tervezője, a Makovecz-tanítvány Esztány Győző munkájában kettős célt követett: az Isten és ember, valamint az ember és ember közötti párbeszéd külső feltételeinek megteremtését, illetve a múlt idézését. A tetőszerkezet formája, illetve a fentről beáramló természetes fény az Istenre való nyitottságot jelképezi, a körforma pedig a közösségi jelleget hivatott erősíteni – mutatott rá rövid magyarázatában a műépítész.
Szénégető István plébános köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták a templomépítést: sokan pénzzel, mások kétkezi munkával, példás hozzáállásukkal, lelkesedésükkel és nem utolsósorban imájukkal, felajánlott szenvedésükkel, hiszen a templom nemcsak kőből, fából, téglából, hanem hitből is épült.
A templomépítéssel párhuzamosan Remeteszegen közösséget is építettek, amint az Ludescher Lászlónak a hívek nevében mondott köszönetéből kiderült. Miközben álmuk megvalósulásán dolgoztak, rendszeresen közösen imádkoztak, és az ünnepre imakilenceddel is készültek.
Krónika (Kolozsvár)

Beszélgetés Varga Károllyal, a dévai Corvin Könyvkiadó vezetőjével
Mentőöv a könyvpiacon: a gasztro-forradalom
Több tucatnyi helybeli, illetve más vidékről meghívott kiadó vett részt a XIII. alkalommal megrendezett Hunyad megyei könyvszalonon. A standokon azonban hiába kerestünk magyar kiadványokat.
Mint kiderült, a megye egyetlen magyar könyvkiadójának a szíves meghívás ellenére nyomós oka volt a távolmaradásra. Ám a kiadó vezetőjével, Varga Károllyal folytatott beszélgetés során az is kiderült, hogy immár a könyvpiacon is a gyomrunk és ízlelőbimbóink diktálják az irányt.
–Abszolút rajtunk múlt e könyvszalonon való részvétel vagy távolmaradás, hiszen a korábbi évekhez hasonlóan idén is meghívtak a szervezők. Néhányszor ott is voltunk. De sajnos, be kell látnunk, hogy olyan környezetben élünk, ahol egy effajta rendezvényen három nap alatt 8-10 magyar könyvet lehet eladni. Ez valahol megalázó is, meg gazdasági szempontból teljesen nonszensz – magyarázza a dévai Corvin Kiadó vezetője.
–Mi a tapasztalat a székelyföldi és magyarországi könyvvásárokon?
–Vegyes. Attól függ, milyen jellegű a rendezvény, illetve, hogy mibe kerül a részvétel. Manapság számunkra az is sikernek számít, ha a részvételi költségeket ki tudjuk hozni. Mert általában elég borsos árat kell fizeti az effajta rendezvényeken. És a könyvszakma amúgy is mélyrepülésben van. Ennek én kettős okát látom. Egyrészt a mai úgynevezett kultúrát teljes mértékben a vizuális média diktálja. Az emberek zömének bőségesen elég megnézni egy-két-három tévéműsort, s ezzel ki is merül a kultúra iránti igénye. Másrészt a könyvkiadás mélyrepülését idézi elő az is, hogy a könyvek előállítási, illetve terjesztési költsége olyan mértékben emelkedette, hogy egyszerűen lehetetlen manapság olcsó könyvet gyártani. Ha pedig nem olcsó a könyv, akkor nem számít tömegcikknek, és ettől kezdve csak kis példányszámú luxuskiadványokról beszélhetünk. Vannak persze csodaszép kivitelezésű könyvek a piacon, de ezeket multinacionális cégek gyártják, végigfuttatva őket a fél világon. Gyakorlatilag egyetlen szerző munkáját több nyelvre lefordítva adják ki.
–Ilyen körülmények között a Corvin Kiadó milyen címeket mert bevállalni az utóbbi időben?
–Mi mindig is kötődtünk az iskolákhoz, mivel tankönyveink, munkafüzeteink vannak, s odafigyelünk arra, hogy biztosítsuk az erdélyi könyvpiacon a kötelező házi olvasmánynak számító kiadványokat. Ezekre valós igény van és megpróbáljuk elérhető áron kínálni őket. Én mindig is az olcsó könyvkiadás híve voltam. 10-15 lejnél magasabb áron ritkán jelentetünk meg könyvet. Azonban ilyen keretek között, úgy érzem, minden lehetőséget kimerítettünk. Ami kiadható volt klasszikus magyar irodalomból, azt kiadtuk. Vannak persze még vonzó címek, mint például a Pál utcai fiúk, de ezek kiadásánál olyan szerzői jogi bonyodalmakba ütköztünk, hogy egyelőre le kellett mondanunk róla.
–A Corvin kiadó valójában a rejtvénymagazinok által vált ismertté. Az Erdély-szerte ismert jelszó is erre utal: Rejtvényben az élen! Mi a helyzet e kiadványokkal?
–Sajnos, a rejtvénylapok is mélyen az alatt a szint alatt vannak, mint ahol én látni szeretném őket. Itt azzal próbáltunk „élen” maradni, hogy mind több és több kiadvánnyal rukkoltunk elő. Míg valamikor 30-35 ezer példányban jelent meg egy-két rejtvénylapunk, manapság örülök a 6-8 ezres példányoknak. És igyekszünk minél több címmel jelen lenni a piacon. Ezért hetente akár 2-4 lapot is megjelentetünk. Próbálkozunk a magyarországi piaccal is, de ott a kétszáz rejtvénylap mellett kell kitartóan utat törni. Ezért inkább a hagyományos erdélyi piacot tartjuk szem előtt. Itt ismernek, szeretnek minket, s rejtvényben valóban élen járunk. Csak sajnos, egyre kevesebben választják ezt a fajta kikapcsolódást a sokkal könnyebben elérhető más szórakozási lehetőségek mellett.
–Az amúgy általánosságban leáldozó könyvszakma és rejtvényvilág mellett azonban a Corvin kiadónak ismét van egy világraszóló sikersztorija. Ez pedig az Erdélyi Konyha, ami néhány hónap alatt meghódította a hazai és magyarországi piacot. Hogyan született e lap? Kik a munkatársak? És hogyan alakul mostanában a sorsa?
– Ez valóban optimizmusra okot adó történet. Az Erdélyi Konyha idén decemberben lesz hároméves. E lap valahol a piac szülöttje. Ugyanis hosszú évekig próbálkoztunk a Köténykével, Gazdasszonnyal, de az innen-onnan összeollózott ötletekkel nem voltunk annyira autentikusak, ahogyan a piac ezt elvárta volna tőlünk. Úgy 3 évvel ezelőtt eszméltem rá arra, hogy a gasztronómiában igazi forradalom zajlik. És ez világjelenség. Ez a sejtésem beigazolódott. Így nagyjából egy időben indultunk a gasztro-forradalommal. Úgyhogy az erdélyi piacon egyedülállóak vagyunk, Magyarországon pedig a különlegesség kategóriájában jegyeznek. Tény, hogy igyekszünk a havonta megjelenő lapunkat minél több eredeti erdélyi recepttel megtölteni. Nagyon tartalmas és nagyon népszerű lett a lap. És olyan példányszámban nyomtatjuk, amit már én is szeretek. A havi 30 ezer példánynak nagyjából fele Magyarországon, fele Erdélyben talál gazdára. Ami a szerkesztőgárdát illeti, abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy Erdély majdnem minden gasztrobloggerét sikerült megnyernünk ez ügynek, így Aradtól Brassóig és Vásárhelytől Csíkszeredáig, aki ebben a szakmában él és mozog, az mind megfordult már a szerkesztőink körében. És a kör továbbra is nyitva áll. Továbbra is várunk gasztrobloggereket, hiszen ez ma már túlnőtt a hobbi szintjén, egyfajta szakmának számít. És aki követi a magyarországi gasztronómiai történéseket, az láthatja, hogy komoly sztárok nőtték ki magukat ebben a témában. Az Erdélyi Konyha mellett hasonló témájú könyvekkel arattunk még igazán sikert. Most a hetedik gasztronómiai kötetünk kiadására készülünk, és két-három héten belül kerül piacra a nagysikerű Erdélyi Konyha Kalendárium 2013-as kötete is.
Én azt hiszem: az, hogy a Corvin Kiadónak sikerült megmaradni és folyamatosan fejlődni, immár 24. éve, annak köszönhető, hogy mindig voltak megújulási lehetőségeink. És az Erdélyi Konyha határozottan egy ilyen!
Nyugati Jelen (Arad)

Szájtépők
Először nem hittem a szememnek: dugig volt az ország legnagyobb stadionja. De nem sportesemény zajlott, még csak nem is valamelyik vallásos szekta kongresszusa. Hanem csak egy sima politikai gyűlés, igaz, kétpárti. Jelöltbemutatónak mondták, de inkább kampányindítónak tűnt, emiatt persze illegálisnak is nevezhetnénk, mert a decemberi parlamenti választásokat megelőző kampány hivatalosan csak november 9-én indul(hat). Ám törvényességről beszélni a balkáni Romániában olyan, mintha világszínvonalú magyar futballról beszélnénk. Tény, hogy egyik napról a másikra félszázezernél is több pártaktivistát, politrukkot, közalkalmazottat, helyezkedő iparost és tizedrangú sztárocskát rendelt fel a két kormányzó párt Bukarestbe, becsődítették őket az új „nemzeti arénába”, ahol hosszan szidták-mocskolták az általuk meneszteni nem tudott államfőt, meg mindenkit, aki eszükbe jutott. A legundorítóbb kiállás azon vezérszónokoké volt, akik úgy méltatták és óhajtották és nyaldosták Európát meg az Uniót, hogy közben folyvást köpködték és fenyegették mindkettőt. Tették ezt annak ürügyén, hogy a legjelentősebb kontinentális politikai család, az Európai Néppárt épp akkor tartotta kétnapos kongresszusát pár kilométerrel arrább. Az USL nevű torzszülött (szocialistákkal cimboráló liberálisok érdekszövetsége) percre pontosan a vezető európai politikusok felszólalásának idősávjára szervezte rá a két román pártkorifeus, Ponta és Antonescu diskurzusát. A demagógiával, populizmussal, handabandázással átszőtt stadionbeli beszédek semmiről sem szóltak, a politikai elemzők nem is tudták érdemben értekelni őket. A nacionalista hörrentések hallatán már csak Vadim Tudort és Gigi Becalit hiányolták a balliberális társaságból, de előbb, mint utóbb összenő, ami összetartozik. „Ezekben a percekben Băsescu elnök két jó barátja, Tőkés László és Orbán Viktor Románia föderalizációjáról beszélnek a parlament épületében” – hazudta Ponta bele a mikrofonba, Antonescu meg azokat dicsérte, akik már rég elhagyták az országot, majd pedig az öklét rázta a nyugat felé. Nos, ezektől, pártjaiktól meg a mögöttük állóktól semmi jóra nem számíthatunk a következőkben, de félnünk nem érdemes, mert láttunk mi már karón varjút.
Dénes László
Székelyhon.ro

1956 Erdélyben (2012-es közelítésben)
Idézettel kezdem: „Ötvenhat persze gyűjtőfogalom. Medence. Tenger. Minden oldalról futottak belé a folyók. Ezért volt valóban mindenekelőtt nemzeti szabadságharc, ahogy régebb írtam: forradalmi szabadságharc. De elsőként nemzeti szabadságharc, mert hozzánk a diktatúrát idegen erők hozták, így a szabadságharc ab ovo a polgári demokráciáért is zajlott, hiszen utóbbit épp a Szovjetunió és a kommunista párt vette el tőlünk. (Mások rábólintásával persze.) Vagyis a szabadságharcban immanensen foglaltatott a demokráciáért vívott küzdelem.”
Költő szövegét idéztem, nem a magyar 1956 tudós kutatójáét, történészét. Akár vitatkozni lehetne ezzel az összefoglalással, legalábbis tágítva, árnyalva a „medencébe”, a „tengerbe” befutó folyók néven nevezését. Azt hiszem, mégis jól választottunk, amikor a forradalom 40. évfordulójára szerkesztett Korunk-számot (az 1996. októberit) Páskándi Géza mondataival indítottuk, hiszen a Szatmárhegyen született poéta, próza- és drámaíró jelképes alakja a múlt század második fele erdélyi magyar irodalmának, egyike e korszak legnagyobb tehetségeinek, hat évi börtönt szenvedett, 1957 márciusa és 1963 között megismerhette a Duna-deltai kényszermunkát, szabadulása után pedig Bukarestet jelölték ki számára kényszerlakhelyül. Személyes okokból is vele kezdem a múltidézést: a Bolyai Tudományegyetem magyar szakán évfolyamtársak voltunk, közülünk emelték ki a Szekuritáté emberei, éppen akkor, amikor első könyve, a Piros madár az olvasókhoz kerülhetett volna.
KÁNTOR LAJOS
Szabadság (Kolozsvár)

Könyvbemutató
Bartók Katalin: Románia természetvédelmi területei és fenntartásuk kezelési módszerei
Az emberiség létrejötte óta, mi képviseljük azt a generációt, melynek tudomásul kell vennie, hogy Földünk élővilága rohamosan pusztul, és erőforrásaink sem kimeríthetetlenek. Ezt a valós tényt ma már nemcsak szakembereink ismerik fel és vallják, hanem a médiának köszönhetően a nagyközönségben is tudatosodik, így lassan mindannyiunkat kezdi foglalkoztatni a természeti értékek védelme.
A hagyományos ún. passzív természetvédelem a húszadik század első felében volt jellemző és uralkodó. Ennek értelmében feladatunk nem volt egyéb, mint bizonyos területek törvények általi, hatósági védelme, őrzése és eredeti, természetközeli állapotában való fenntartása. Ezzel a felfogással szemben az 1970-es évektől kezdődően általános irányelvvé vált világszerte az ún. aktív természetvédelem, azaz a környezetváltozást ellensúlyozó és a természeti értékek megóvása érdekében történő tudatos, intenzív emberi beavatkozás. Napjainkban már ezen is túllépünk, mert ahhoz, hogy élőhelyeink és az azokat benépesítő élőlények fennmaradjanak, s védett ökoszisztémáink megfeleljenek rendeltetési céljuknak, jól meghatározott kezelésekre is szükségük van.
Dr. Bartók Katalin az elmúlt 15 évben a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Biológia és Geológia, valamint Környezettudomány és Környezetmérnöki Karának, egyetemi docenseként természetvédelemmel kapcsolatos tantárgyakat adott elő és e témakörrel kapcsolatos könyveket írt. Az élő természet védelme, a biodiverzitás védelme című könyve 2006-ban jelent meg (második kiadás 2009), majd 2012-ben látott napvilágot a most bemutatott Románia természetvédelmi területei és fenntartásuk kezelési módszerei című munkája. Könyvei a kolozsvári Ábel Kiadó gondozásában jelentek meg.
Bartók Katalin legfrissebb könyvének célja Románia természetvédelmi területeinek tudományos ismertetése, védettségi fokuk alapján való osztályozása és leírása, de nem utolsósorban a legfontosabb élőhelytípusok természetvédelmi kezelési módszereinek ismertetése.
A szerző meglehetősen terjedelmes munkája 324 oldalon, három nagy fejezet keretében foglalkozik természetvédelmi területeink jelenlegi helyzetével, aktív védelmével és a velük kapcsolatos jövőbeni feladatainkkal. Természetvédelmi fogalmak ismertetése vezeti be a könyvet, majd ezt követően 218 oldalon át foglalkozik Románia természetvédelmi területeivel. Az első fejezet magába foglalja a védett területek meghatározását, „születésük” történetét, osztályzásukat (IUCN és más nemzetközi egyezmények alapján). Ezek szerint 2011-ben Románia területének 22,7%-át nyilvánították természetvédelmi területté, mely lényegesen fölülmúlja az Európai 17%-os átlagot.
Románia természetvédelmi területei a következőképpen oszlanak meg: 55 tudományos rezervátum, 13 nemzeti park, 15 natúrpark (tájvédelmi körzet), 234 természeti emlék, 633 természeti rezervátum, 3 bioszféra-rezervátum, 5 ramsar-i terület, 7 Világörökséglistás érték (1 természeti, 6 kulturális), 529 „Natura 2000” ökológiai hálózathoz tartozó terület, melyek közül 148 Különleges Madárvédelmi Terület (SPA), 381 Különleges Védelem alatt álló Terület (SCI). Minden természetvédelmi kategóriához tartozó rezervátum esetében a szerző bemutatja azok földrajzi elhelyezkedését, megközelíthetőségüket, éghajlati-, vízrajzi-, geológiai- és biológiai jellemzőiket, de az őket veszélyeztető tényezőket is, és nem utolsósorban a védelmük és kezelésük lehetőségeit is.
Hogy mit védünk ezeken a természetvédelmi területeken? – Románia biodiverzitását, erről szól a következő fejezet (II). A gyakorlati természetvédelemről szóló fejezet (III), amely a különböző élőhelytípusok (gyepek, vizes területek, erdők, barlangok, vadászati területek stb.) kezelését taglalja, csaknem 100 oldalon, meghatározza a fenntartható turizmus és ökoturizmus fogalmát is. Bemutat egy turizmuskezelési modellt is kiemelt esettanulmány formájában a Radnai-havasok nemzeti park és bioszféra rezervátumra vonatkoztatva.
Bartók Katalin könyve gazdag világszintű szakirodalomra épült, mely az elmúlt években nem csupán külföldi alkotásokkal bővült, de szép számban járultak hozzá a Romániában megjelent természetvédelemmel kapcsolatos munkák is. A szerző felhasználta úgyszintén a világháló (internet) adta lehetőségeket is, hiszen csaknem minden nemzeti és natúrparknak saját honlapja van, többé-kevésbé aktualizált állapotban. Ezeken kívül az egyetemi hallgatók által e témakörben vizsgafeladatként elkészített legjobb referátumokból is idézett adatokat.
Meg kell említenünk még, hogy könyve hiánypótló a romániai magyar szakirodalomban, de ilyen jellegű és komplexitású könyv még román nyelven sem jelent meg. Kiemelném azt a tényt, hogy a magyarországi természetvédelmi szakemberek is igencsak pozitívan fogadták megjelenését.
Bár a könyv a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Környezettudomány Karának diákjai számára készült, a benne foglalt információk messze meghaladják a tanterv követelményeit. Bartók Katalin könyve igen hasznos forrásmunka a magiszteri fokozatot végző hallgatóknak, a doktorandusoknak, valamint a természet- és környezetvédelemben dolgozó szakembereknek, a nemkormányzati szervezetek tagjainak és nem utolsósorban, mindenkinek, aki a természetet nem csak szereti, de szívügyének tekinti, és aktívan hozzá akar járulni annak fennmaradásához.
Dr. Péterfi Leontin István a Román Akadémia levelező tagja
Szabadság (Kolozsvár)

Semjén Zsolt: ma a nemzet közjogi egyesítése a magyar megmaradás parancsa -A nemzet közjogi egyesítését, az állampolgárság kiterjesztését nevezte a magyar megmaradás mai parancsának Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a sepsiszentgyörgyi 1956-os emlékpark szombat esti avatóünnepségén mondott beszédében.
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes úgy véli, akkor maradhat meg a magyarság, ha minden magyar nemzetrész megmarad. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha Magyarország a közjog kötelékével, az állampolgársággal egyesíti a világ magyarságát. Semjén Zsolt hozzátette, a magyar állampolgársághoz az útlevél és a szavazati jog is hozzátartozik, az Országgyűlés 2014-től minden magyar politikai akaratát kifejezi, és az egyetemes magyarság Országgyűlése lesz.
Semjén Zsolt elmondta, az ünneplésnek egyfelől az az értelme, hogy hitet, erőt és büszkeséget lehessen meríteni a történelemből. Felidézte, az 1956-os magyar forradalom jelentett "halálos döfést" a kommunizmus, a bolsevizmus és a Szovjetunió számára. Úgy véli, Nyugat-Európa is hálás lehet a kis Magyarország szabadságharcának, mert az 56-os menekültek nyitották fel a nyugati világ szemét, az "hajlamos lett volna beleszédülni a kommunizmusba".
A tanulságok levonását tekintette az ünneplés másik értelmének. Úgy vélte, amint a történelemben számos más alkalommal, a feladat ma is a nemzeti megmaradás, és az ehhez szükséges jogok biztosítása. "Ha más népeknek lehet autonómiájuk, önrendelkezésük és lehetnek nyelvi jogaik, akkor nekünk, magyaroknak is ugyanígy jogunk van ehhez" - jelentette ki a miniszterelnök-helyettes a mintegy ötszáz fős hallgatóság tapsát kiváltva. Hozzátette: a magyarság soha nem követelt olyat, ami más népeknél ne lenne természetes. "Ha másoknak lehet, nekünk is lehet" - nyomatékosította.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere ünnepi beszédében arra figyelmeztetett, a szabadságnak ára van, azt soha nem adták ingyen. "Ne féljünk cselekedni!" - buzdította az ünneplőket a polgármester. Az 1956-os forradalom szellemét a romániai és a magyarországi volt politikai foglyok szervezeteinek képviselői idézték fel.
Az ünnepség végén leleplezték az erdélyi 56-osok emlékművét, amelynek kőoszlopaira az 1956-os forradalom valamennyi romániai áldozatának a nevét felvésték. A sepsiszentgyörgyi megemlékezés az ünneplők fáklyás felvonulásával zárult.
Gazda Árpád
(MTI)

Földes Károly-szórványdíjjal tüntették ki a Népújság szerkesztőjét, Bodolai Gyöngyit
Földes Károly a kalotaszegi Mérában született 1891-ben (meghalt Szatmárnémetiben 1968-ban). Tanítói oklevelet szerzett, az első világháborút követően orosz fogságba került, ahonnan 1921-ben szabadult. Mivel nem tette le a román állami esküt, tanítói hivatását nem gyakorolhatta. 1923-ban ún. lévita lelkészi képesítést nyert, rövid ideig a nyárádmenti Teremiújfaluban szolgált, majd 1927-40 között a mezőségi szórványokban. Ott írta 1934-ben Jajszó a pusztuló szórványokról című kiáltványát, amely első nagy, megrázó híradás volt az apadó magyar szórványokról.
1992 októberében Jenei Tamás petrozsényi református lelkipásztor levélben javasolta és kérte szórványdíj létrehozását és odaítélését olyan lelkipásztoroknak és nem lelkipásztoroknak, akik a végeken teljesítenek szolgálatot, és fölvállalják az apadó magyar református közösségek megtartásáért vívott küzdelmet. Ennek alapján alapították meg és osztották ki először 1993-ban a Czelder Márton- szórványdíjat Bányai Ferenc kérői lelkipásztornak és a Földes Károly-oklevelet Péter Jenő somogyomi gondnoknak. Az alapító Jenei Tamás húszéves visszatekintésében megállapította: "nagy dolog, hogy ez a díj húsz évet megélt, közben egy családdá formálódott ez a közösség. (…) Nincs isten háta mögötti hely, s ezzel a hittel szépen lehet szolgálni a szórványban is".
Távolról és szomszéd falvakból, szórványból és Kolozsvárról érkezett vendégek ültek együtt a helybéliekkel a tele templomban egy hétköznap délelőttön, mert a jubileumi díjkiosztásnak helyet adó Malozsa-völgyi falu, Istvánháza érezte, ünnep ez a találkozás. A Czelder Márton-díjjal kitüntetett Ady István magyarfülpösi lelkipásztor szolgált. Ady István lelkipásztor vezetésével a Mezőség széli Magyarfülpösön egy évtizeddel ezelőtt egy olyan szórványotthont létesítettek és működtetnek ma is, ahol számtalan magyar gyermeknek teremtettek lehetőséget anyanyelven való tanuláshoz, főleg olyan falvakból, ahol már egyáltalán nincs magyar iskola (Görgényszentimre, Unoka, Septér, Komlód).
A nem lelkipásztoroknak alapított Földes Károly- szórványdíjat Bodolai Gyöngyi újságírónak ítélték oda. Húsz év alatt először történik meg, hogy mind a két díjazott Maros megyei. Szórványosodó időben élünk, és az elöregedő vagy apadó falvakban már csak iskola vagy templom marad anyanyelv-kapaszkodónak. Bodolai Gyöngyi a megyei napilap újságírójaként találkozott Kövesdi Kiss Ferenccel, aki a mezőségi magyar szórványok felkeresőjeként útitársnak kérte fel, és az egykori magyar–francia szakos tanárnő "beleszerelmesedett" a sáros, pocsolyás mezőségi világba, járta/járja a kopár dombok mögé rejtőzött, még magyar közösségeket. Szórványokról szóló riportjait a kolozsvári Világhírnév Kiadó Fehér Hollók sorozata jelentette meg az elmúlt évben, és a magyar szórványokról szóló könyv azóta – másfél év alatt – még két kiadást megért, jelezve fontosságát és szükségességét.
Az istvánházi református templomban tartott díjkiosztó ünnepségre meghívták a húsz év alatt szórványmunkájukért kitüntetetteket. Így találkozott egy hétköznap délelőtti ünnepi istentisztelet keretében az istvánházi gyülekezet regáti és kolozsvári, mezőségi és székelyföldi emberekkel, akik valamit tettek és tesznek apadó, szórványosodó magyarságunk érdekében. Húsz év alatt kitüntetett 45 személy közül 11 már nem él.
Az ünnepség végén Vetési László szórványügyi előadó levetítette a húsz díjkiosztáson megörökített képeket. Jó volt látni és felismerni a Mezőség apostolának titulált néhai Herman János nagysármási lelkipásztort (1994-ben díjazták), a marosvásárhelyi Kövesdi Kiss Ferencet (1996-ban kapott Földes Károly-díjat) vagy az egykori görgényszentimrei gondnokot, Szabó Jánost (2001-ben tüntették ki). A 45 kitüntetett között négy nő nevét és arcát láthattuk, köztük a legfiatalabb díjazottat, Bodolai Gyöngyi újságírót.
Ennek a díjnak az átvétele alkalmából gratulálunk neki, és Isten áldását kérjük szórványszolgálata folytatására!
Ötvös József
Népújság (Marosvásárhely)

Főhajtás 1956 erdélyi mártírjai előtt
„…Mit tehet egy cseppnyi tiszta víz
A vörös pokol nagy tűzvésze ellen?
Ezrével hulltak – s ezrek szárnyszegetten
Futottak túlélni Moszkva tankjait.”
(Sziámi eredetiből fordította Makkai Ádám.
A jánossomorjai 1956-os emlékmű felirata.)
Bármely tanulmány szerzőjének ritkán adatik meg, hogy a leírt szöveg akkor lásson napvilágot, amikor az írásműben megidézett történés bekövetkezik. Ma kivételes, merjük kimondani az egyetemes magyarság egésze szempontjából kiemelkedő megemlékezésre kerül sor Sepsiszentgyörgyön: 1956 erdélyi kivégzettjei, elítéltjei, hónapokon vagy éveken át vizsgálati fogságban tartott meghurcoltjai tiszteletére a Plugor Sándor nevét viselő képzőművészeti gimnázium tőszomszédságában, előterében felavatják azt az egyedülálló, készülő emlékművet, amelynek „kőlapjain” 774 nevet olvashatunk majd, mindazokét, akik nemcsak együtt éreztek a magyar forradalom és szabadságharc eszméivel, hanem tevőlegesen is hozzájárultak azok megvalósításához. Az emlékművel átellenben készül az erdélyi 1956-os emlékház, Terror Háza, amely páratlan értékű dokumentumaival bizonyítja, hogy – az Illyés Gyulának tulajdonított metaforával szólva – „a tigris karmaiba esett énekes madár sikolyát” legelőször az erdélyi magyarok hallották meg. E sorok írója – aki történészként huszonkét éve kutatja a romániai, erdélyi ’56 szervezkedéseinek periratait – úgy értékeli: a Volt Politikai Foglyok Szövetsége háromszéki szervezetének elnöke, Török József ezzel a kezdeményezésével élete főművét alkotta meg. A következő években ebben az emlékházban fogunk összegyűlni, hogy erőt merítsünk az egykori kivégzettek, halálra szántak áldozatvállalásából, helytállásából. Ezért is ajánlottam fel az emlékháznak közel negyedszázados, több tízezer oldalt kitevő levéltári kutatásaim eredményeit. Minden megtalált dokumentum a legszemléletesebben bizonyítja: 1956-ban – reméljük nem utoljára! – világraszóló példaadással valósult meg a magyar nemzet egysége! 1956-ban a magyar nemzet és a magyar nép valóban világtörténelmi szerephez jutott!
A Gondviselés különös kegyeként ebben az esztendőben egyetlen napra eljutottam Capri szigetére. Meghatódtam, fényképen is megörökítettem: a kis sziget fővárosának, Caprinak tenyérnyi főterét 1956 magyar mártírjairól nevezték el! Ha egy kis sziget megtiszteltetésnek tartja, hogy legszebb terét, ahol a világ minden részéből turisták tíz- és százezrei fordulnak meg, az 1956-os magyar forradalom magyar mártírjairól nevezzék el, akkor méltó, hogy Sepsiszentgyörgy – ahol diákok, munkások, értelmiségiek olyan szervezeteket hoztak létre, mint a Kossuth Kör, a Székely Ifjak Társasága, a legendás SZIT, az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége tagjainak jelentős része is a megyeszékhelyről, illetve a környékéről származott – a forradalom 56. évfordulója tiszteletére egyedülálló emlékművet állítson, emlékházat avasson.
Ez a tanulmány egyfajta összegzése mindannak, ami 1956 őszén és az azt követő években Erdélyben, Romániában történt. Az Olvasó számszerű adatokat vár. Még csak a becsléseknél tartunk, mert a „sajátos” romániai jogalkotás eredményeként a politikai perek levéltári dokumentumai csak 2001-től váltak kutathatóvá. A Dávid Gyula szerkesztésében 2006-ban a Polis Könyvkiadó–Erdélyi Múzeum-Egyesület gondozásában megjelent 1956 Erdélyben. Politikai elítéltek életrajzi adattára 1956–1965 címet viselő kötetben 1200 egykori elítélt adatai szerepelnek. Azóta e sorok írója is több tucatnyi elítélt, meghurcolt ’56-os adatait azonosította. Teljes adatsort csak akkor állíthatunk össze, amikor valamennyi, 1956 történéseihez kapcsolódó politikai per levéltári dokumentumait sikerül áttanulmányozni. A félig olasz, félig magyar Stefano Bottoni történész főszerkesztésében 2006-ban a csíkszeredai Pro-Print Kiadónál megjelent Az 1956-os forradalom és a romániai magyarság című kötet 1962. decemberéig 24 249 román állampolgár elítéléséről tesz említést. Köztudomású, hogy 1956-ért 1966-ban is ítéltek el erdélyi magyarokat, köztük éppen a Török József nevével fémjelzett csoportot. Horváth Ágoston kiváló marosvásárhelyi tanárt pedig 1965-ben a hírhedt „társadalmi rend elleni szervezkedés” vádjával ítélték két év börtönbüntetésre. Az erdélyi magyarság számarányánál jóval nagyobb mértékben hozott véráldozatot azért, mert azonosult az 1956-os magyar forradalom eszméivel. A magyar anyanyelvű meghurcoltak, vizsgálati fogságban tartott, illetve börtönbüntetésre ítélt személyek száma több ezerre tehető.
Az is már-már törvényszerű, hogy a retorzió első romániai áldozatai is erdélyi magyarok voltak. Amikor a világ a magyar forradalom győzelmének eufóriájában élt, Kolozsváron már sor került az első letartóztatásokra: 1956. október 25-én reggel letartóztatták a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola három hallgatóját, Balázs Imre, Tirnován Vid és Walter Frigyes VI. éves hallgatót, mert előző este Mátyás király szülőházának lovagtermében tartott diákszövetségi gyűlésen az egyetemi autonómiával, a legfelsőbb pártvezetés által nyugati nyomásra szorgalmazott diákszövetségek létrehozásával kapcsolatosan valóban forradalmi követeléseket fogalmaztak meg. Azért is különös ez a letartóztatás, mert a Kolozsváron megjelenő napilap, az Igazság terjedelmes cikkben számolt be a Képzőművészeti Főiskolán lezajlott „törvény- és szocializmusellenes” rendezvényről. Walter Frigyest hamarosan szabadon engedték, Balázs Imrét – a szabadulása után nemzetközi hírnevet szerző festőművészt – és a bolgár származású Tirnován Vid szobrászművészt 1956. december 13-án a Kolozsvári Katonai Törvényszék hét, illetve hat év börtönbüntetésre ítélte. A diákszövetségi alakuló gyűlésen való részvétel volt az egyik vádpont Fülöp G. Dénes református teológus hallgató – a későbbi szászrégeni, marosvásárhelyi vártemplomi lelkész – és Páll Lajos, akkor I. éves képzőművészeti hallgató ellen, akiket 1959-ben ítéltek el tizenegy, illetve hat év börtönbüntetésre. Az ő perük önálló fejezetként szerepel a 2013-ra tervezett, és A Bolyai Tudományegyetem pere című, ezeroldalas kötetben.
A magyar forradalom és szabadságharc napjaiban a fürdőjéről világhírű Szovátán fegyveres felkelési kísérletre is sor került: Kelemen Imrét és csoportját „a népi demokratikus rendszer elleni szervezkedéssel és tiltott fegyvertartással” vádolták. A Btk. 227. és 315. szakasza, valamint az 1950/163-as törvényerejű rendelet 12–13. szakaszának előírásai alapján 1956. december 16-án Kelemen Imrét és Dósa Imrét első fokon tíz-tíz év szigorított fegyházbüntetésre, Magyari Ferencet és Tofán Mihályt nyolc-nyolc év, Fülöp Sándort és Páll Istvánt öt-öt év, Kelemen Lászlót és Tofán Sándort négy-négy év börtönbüntetésre ítélték. Másodfokon az ítéleteket valamelyest enyhítették: Kelemen Imre és Dósa Imre ítéletét hét-hét, Magyari Ferenc és Tofán Mihály büntetését hat-hat, Kelemen László és Tofán Sándor börtönbüntetését öt-öt évre csökkentették, míg Fülöp Sándor és Páll István büntetése változatlanul öt-öt év maradt. A periratukat nemrég találtam meg, a székelyföldi munkás fiatalok szervezkedéseit összesítő külön kötetben mutatom be. A Securitate félretájékoztatása még ma is hat: a szovátaiak egy részének kollektív emlékezete szerint Kelemen Imrét azért ítélték el, mert nem fizetett gyerektartást.
A kutató számára teljesen érthetetlen: a magyar–román kapcsolattörténetben kivételes egymásra találásként értékelhető 1956-ot miért nem használta és használja ki sem a diplomácia, sem a művelődési minisztérium, sem a kormányközi kapcsolatokért felelős tárcák bármelyike. A román köztudatban ma is úgy él: a kötelező termény- és húsbeszolgáltatást a magyar forradalomnak köszönhetően törölték el. Gimnazisták, egyetemi hallgatók, értelmiségiek tucatjait ítélték el azért, mert együtt éreztek, rokonszenveztek a magyar forradalommal. Az teljesen más kérdés, hogy a legfelsőbb román párt- és államvezetésnek háromhetes propaganda, félretájékoztatás révén – amelyben nagy szerepe volt Walter Romannak, Petre Roman egykori miniszterelnök apjának s Mihai Beniuc költőnek! – sikerült elhitetnie, hogy a magyarok valójában Erdélyt akarták. A karhatalommal való egyetlen nyílt összecsapásra Temesváron, a zömmel román anyanyelvű műegyetemi hallgatók programja révén került sor. A magyar forradalommal való teljes azonosulásukat a jelképes tizenkét pontos követelésük is bizonyítja. 1956. október 30-án a műegyetemi hallgatók diákgyűlést szerveztek, ahol a kötelező beszolgáltatás eltörlése mellett a diákság életkörülményeinek javítását sürgető követelések is elhangzottak. Legfontosabb követeléseik egyike – akárcsak a magyarországi egyetemeken és főiskolákon – a szovjet csapatok azonnali kivonása volt. Felszólalásaikban nyíltan kiálltak a magyar forradalom és szabadságharc mellett. A diákgyűlés szervezőit ott, helyben letartóztatták. Kiszabadításukért Romániában addig soha nem tapasztalt tüntetés kezdődött 1956. október 31-én Temesvár főterén. A diákok összecsaptak a Bánság fővárosába vezényelt karhatalmiakkal és belügyi alakulatokkal. A kollégiumokban valóságos ostromállapot alakult ki: a diáklányok befőttesüvegekkel dobálták meg a campust körbevevő és megostromló katonai egységeket. Némely visszaemlékezések szerint 2500, mások szerint 3000 egyetemi hallgatót tartóztattak le.
A katonai törvényszék gyorsított eljárásban 1956. november 15–16-án tárgyalta a főszervezők ügyét. Aurel Baghiu, Teodor Stanca és Caius Mutiu egyetemi hallgatót nyolc-nyolc, Valentin Rusu egyetemistát és Ilie Haiduc előadótanárt hét-hét, Friedrich Barth és Heinrich Drobny hallgatót hat-hat, Nagy László, Gheorghe Pop, Nicolae Balaci, Aurelian Pauna, Octavian Vulpe és Iulian Stanciu egyetemi hallgatót három-három, Gheorghe Pacuraru és Victor Daiciuc diákot két-két, Ioan Petca, Axente Treba, Ion Ilca, Alexandru Daraban, Mircea Moraru, Matei Cristian, Desideriu Lazar és Romulus Tasca egyetemistát egy-egy év, Cornel Cormos és Valentin Radu diákot hat-hat hónap, Nicolae Boldea és Gheorghe Tamas diákot három-három hónap börtönbüntetéssel sújtották. A temesvári diákgyűlés és tüntetés nyomán lemondatták az oktatásügyi miniszter helyettesét, mivel a diákok szóhoz sem engedték jutni, nem tudta kezelni az eseményeket. A bukaresti diákok közül V. Teodor Lupast, Stefan Negreát, valamint Adrian Ionescut három-három évre, Alexandru Ivasiuc költőt és Marian Petrisort öt-öt, Paul Goma írót – hogy csak a legismertebbeket említsem – két év börtönbüntetésre ítélték. Számításaim szerint a magyar forradalommal való azonosulásért 81 román anyanyelvű diákot, tanárt ítéltek hosszabb vagy rövidebb börtönbüntetésre. Meglepő az a sietség, amellyel a nacionál-kommunizmus útjára lépett román párt- és államvezetés leszámolt a belső ellenzékével. Kolozsváron a Bolyai Tudományegyetem négy diákját tartóztatták le 1956. november 17-én, 18-án és 24-én. Sorrendben: Várhegyi Istvánt, Koczka Györgyöt, Kelemen Kálmánt és Nagy Benedeket. Perükben 1957. február 27-én hirdették ki az elsőfokú ítéletet, amelyet a másodfokú katonai bíróság 1957. április 22-én megerősített. Várhegyi Istvánt hét, Nagy Benedeket öt, Kelemen Kálmánt és Koczka Györgyöt három-három év javító fegyházbüntetésre ítélték. Az utóbbi kettőnél a börtönbüntetést „megtoldották” két-két évi kényszerlakhellyel is.
A magyar forradalommal való azonosulás egyik legnagyobb hatósugarú tettére Háromszéken, egészen pontosan a néhány évvel korábban alakult baróti gimnáziumban került sor. Moyszesz Márton vezetésével négy, 15–16 éves baróti diák 1956. november 11-én elindult a román–magyar határ felé, hogy segítsék a magyar forradalmárokat. Közülük Bíró Benjáminnak és Józsa Csabának sikerült is átszöknie a szigorúan őrzött román–magyar határon. Egészen Debrecenig jutottak el. A Kádári hatóságok 1957. március 15-én – hogy soha ne felejtsék el a napot! – adták át a két diákot a Securitaténak. Gyorsított eljárással 3,5–3 év börtönbüntetéssel sújtották őket. Mojszesz Márton és Kovács János Érmihályfalváról – a sikertelen kísérlet után – visszafordult. Őket kizárták a baróti gimnáziumból. De akkor még működött a tanári szolidaritás: Mojszesz Mártont mint kiváló diákot átmentették a marosvásárhelyi Református Kollégiumba, a Bolyai Farkas nevét viselő gimnáziumba. Mojszesz Márton a börtönben a rabruhájából kitépett szálakkal levágta saját nyelvét, hogy ne tudjanak vallomást kicsikarni belőle. Négy zárkajelentés bizonyítja a kivételes hőstettet. A börtönből való szabadulása után 1970. február 13-án Brassó főterén, az akkori pártbizottság, a mai megyeháza épülete előtt benzinnel leöntötte, majd felgyújtotta önmagát. Egyedi hőstettét méltán említjük Jan Palach és Bauer Sándor tűzhalálával egyenlő rangú áldozatvállalásként. Mojszesz Márton perirata mellett megtaláltam Bíró Benjámin, Józsa Csaba és Szokoly Elek teljes periratát is, ezeket szintén külön kötetben ismertetem. A köztudatban úgy élt, hogy Bíró Benjámin is elhunyt a börtönből való szabadulása után. Nemrég találtam rá Orosházán. Olyan, eddig ismeretlen dokumentumokat találtam a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Bizottság bukaresti levéltárában, amelyek teljesen más megvilágításban bizonyítják a diákok kezdeményezésének emberi nagyságát. A magyar szervezkedések szinte mindenike az erdélyi kérdés megoldására kereste a választ. A trianoni békeszerződés után számtalan terv, javaslat született – magyar, román, német részről egyaránt –, amely a magyar–román, több évszázados „differendum”-ra próbált mindenki által elfogadható megoldást sugalmazni. Ma is különleges élmény olvasni a brassói, zömmel Háromszékről származó szakközépiskolások dolgozatait a szülőföldjükről, a magyar forradalom hatására írt verseiket. A létszámában legnagyobb politikai per, az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségének – az EMISZ-nek – vezéralakja, Orbán László úgy tudott szólni a magyar helyesírás szabályaival hadilábon álló szakmunkás tanulókhoz, hogy felkeltette bennük a magyar kultúrához, néphagyományokhoz, népviselethez, szellemi örökséghez való ragaszkodásukat. A maga nemében is páratlan az a dokumentum, amely szerint Márton Áron erdélyi római katolikus püspök, a huszadik század legnagyobb magyarja – aki politikusokat, egyházi és világi vezetőket megszégyenítően pontosan tudta: a kompromisszumok megkötésében meddig lehet elmenni! – két napon át fogadta a brassói Orbán Lászlót, és egyetértett az EMISZ programjával. A történelem keserű fintora: 1956-ban még volt értelme az erdélyi kérdés felvetésének, elméletileg legalább. Azóta az erdélyi magyarság vészes népességfogyása, a román kommunista és posztkommunista hatalom által tudatosan végrehajtott, megszervezett betelepítés, a magyarok kivándorlása már nem tesz lehetővé az 1956-os évhez hasonló méretű kérdésfelvetést. Éppen ezért tartom elengedhetetlenül fontosnak, hogy az Olvasó és a történész szakma számára átnyújtsam – közel negyedszázados kutatás után – az erdélyi kérdés kialakulását, kritikussá válását és megoldását sürgető tervek, kísérletek, javaslatok ezeroldalas korpuszát.
Tófalvi Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tőkés: ne legyenek az egyházak az RMDSZ választási kampányának eszközei!
Vissza kell utasítani, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) választási kampányában eszközként használja fel a történelmi egyházakat – hangsúlyozta Tőkés László európai parlamenti képviselő.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspöke az MTI-hez vasárnap eljuttatott nyilatkozatában úgy vélte, az egyházkerületben politikai „behódolási" folyamat megy végbe.
Tőkés László példaképpen megemlíti, hogy Seres Dénes szilágysági RMDSZ-elnök gyűlésezni hívta a Zilahi Református Egyházmegye esperesi hivatalába a lelkészi kar tagjait, „bitorolva" az esperes jogkörét. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke felidézi, hogy az év elején Biró Rozália az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának elnöke látogatta végig a nagyváradi református gyülekezetek presbiteri gyűléseit, „tolakodó választási kampányolásával igyekezvén leplezni korrupciós ügyleteit". A júniusi helyhatósági választások előtt pedig Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke és csapata az érmelléki egyházmegye lelkészértekezletén tartott „Anyaszentegyházunkra nézve megalázó" kampánytalálkozót – tette hozzá az EMNT elnöke.
Tőkés László szerint „a szintén református egyházi színekben színre lépő Ambrus Ferenc parlamenti képviselő-jelöltsége" is a Királyhágómelléki Református Egyházkerület „behódolását" bizonyítja. "Választások közeledtén világosan kell látnunk, hogy a magyarság nem azonos az RMDSZ-szel. A nemzet messze többet jelent, mint egy politikai párt. Se érdekből, se félelemből, se tunya megszokásból ne váljunk szekértolóivá azoknak, akik nemzeti érdekeink és önrendelkezésünk helyett – önző módon – saját érdekeiket tartják előbbre valónak. A történelmi Érmellék, Erdély és Partium múltja és jövője, krisztusi hitünk és nemzeti öntudatunk helytállásra és kiállásra köteleznek bennünket" – zárja nyilatkozatát Tőkés László.
MTI
Erdély.ma

Semjén: az állampolgársággal kell egyesíteni a világ magyarságát
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szerint 2014-től a parlament minden magyar politikai akaratát kifejezi majd, és az egyetemes magyarság Országgyűlése lesz.
A nemzet közjogi egyesítését, az állampolgárság kiterjesztését nevezte a magyar megmaradás mai parancsának Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a sepsiszentgyörgyi 1956-os emlékpark szombat esti avatóünnepségén mondott beszédében.
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes úgy véli, akkor maradhat meg a magyarság, ha minden magyar nemzetrész megmarad. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha Magyarország a közjog kötelékével, az állampolgársággal egyesíti a világ magyarságát. Semjén Zsolt hozzátette, a magyar állampolgársághoz az útlevél és a szavazati jog is hozzátartozik, az Országgyűlés 2014-től minden magyar politikai akaratát kifejezi, és az egyetemes magyarság Országgyűlése lesz. Semjén Zsolt elmondta, az ünneplésnek egyfelől az az értelme, hogy hitet, erőt és büszkeséget lehessen meríteni a történelemből. Felidézte, az 1956-os magyar forradalom jelentett „halálos döfést" a kommunizmus, a bolsevizmus és a Szovjetunió számára. Úgy véli, Nyugat-Európa is hálás lehet a kis Magyarország szabadságharcának, mert az 56-os menekültek nyitották fel a nyugati világ szemét, az „hajlamos lett volna beleszédülni a kommunizmusba".
A tanulságok levonását tekintette az ünneplés másik értelmének. Úgy vélte, amint a történelemben számos más alkalommal, a feladat ma is a nemzeti megmaradás, és az ehhez szükséges jogok biztosítása. „Ha más népeknek lehet autonómiájuk, önrendelkezésük és lehetnek nyelvi jogaik, akkor nekünk, magyaroknak is ugyanígy jogunk van ehhez" – jelentette ki a miniszterelnök-helyettes a mintegy ötszáz fős hallgatóság tapsát kiváltva. Hozzátette: a magyarság soha nem követelt olyat, ami más népeknél ne lenne természetes. „Ha másoknak lehet, nekünk is lehet" – nyomatékosította. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere ünnepi beszédében arra figyelmeztetett, a szabadságnak ára van, azt soha nem adták ingyen. „Ne féljünk cselekedni!" – buzdította az ünneplőket a polgármester. Az 1956-os forradalom szellemét a romániai és a magyarországi volt politikai foglyok szervezeteinek képviselői idézték fel.
Az ünnepség végén leleplezték az erdélyi 56-osok emlékművét, amelynek kőoszlopaira az 1956-os forradalom valamennyi romániai áldozatának a nevét felvésték. A sepsiszentgyörgyi megemlékezés az ünneplők fáklyás felvonulásával zárult.
MTI
Erdély.ma

Az ‘56-os hősökre emlékeztek
Az 1956-os szabadságharc eseményeire emlékeztek tegnap a Nagyvárad-Réti Református Templomban, majd a templomkertben felállított emlékkőnél helyezték el az emlékezés virágait.
Több éves hagyománynak megfelelően október 23-ához közeledve Nagyvárad-Rétenmegemlékeztek az 1956-os forradalom eseményeiről, hőseiről és mártírjairól. Az istentisztelet alkalmával igét hirdetett Tőkés László EP-képviselő Ézsaiás próféta könyvéből választott ige alapján: „Hát elfeledkezhetik-é az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián? És ha elfeledkeznének is ezek: én te rólad el nem feledkezem…” (Ézsaiás 49, 15). Tőkés László prédikációjában elmondta, hogy az 56-os események már gyermekkora óta nagy érzéseket váltottak ki belőle, amelyeket részben édesanyjával folytatott beszélgetésekből tudott meg. „A jelenben sem nyugodhatunk meg, mert még mindig mentességet élveznek azok, akik kezéhez vér tapad, de a kegyelem igéje vigasztal bennünket”-mondta el, majd hozzáfűzte, hogy Trianon után a magyar embert elhagyta az életkedve, de a mai embernek sorsa fölé kell emelkedjen és levetnie a visszahúzó örökség terhét, mely ellen 56-ban is fellázadtak. „Töretlenül kell tovább haladnunk az úton melyet a múlt eseményei is mutatnak, és nemzetünk, gyülekezeteink nagy családjában emlékezzünk és cselekedjünk.”
Megemlékezés
Az igehirdetést követően a Csillagocska zenekar és néptáncegyüttes ifjainak rövid megemlékező zenés-énekes előadására került sor, valamint a Nagyváradi Asszonykórus is énekelt. Pálfi József lelkipásztor köszönetet mondott mindazoknak, akik valamilyen formán hozzájárultak az alkalomhoz. Az ünnepi rendezvény keretében Wittner Mária 56-os halálraítélt osztotta meg gondolatait az egybegyűltekkel. A forradalom és szabadságharc kapcsán elmondta, hogy „az igazság előbb utóbb felszínre kerül, hiszen előkerülnek azon tizenéves krónikások akik gyermeki őszinteséggel írták meg a forradalom történetét. Nekünk túlélőknek akiket életre ítéltek a halálos ítélet után kötelességünk lemosni a mártírokról azt a gyalázatot, amit a társadalomba sulykoltak hosszú éveken át”. Elmondta, hogy a magyar zászlón a lyuk lehet Krisztus sebe és mindazok sebei, akik golyó által haltak meg a forradalomban. „Nem szabad félni, mert a félelem egy borzasztó dolog, ami bármire rá tudja venni az embert”. Végezetül beszédét Gérecz Attila Karácsonyi ének a börtönben című versével zárta.
Az emlékezés virágai
Az ünnepi, megemlékező istentiszteletet követően a templomkertben felállított 56-os emlékkőnél folytatódott a megemlékezés. A hat éve az 56-os események mementójaként felállított sztélének idén méltó környezetet biztosított a réti gyülekezet, emlékparkká alakítva azt. A vasárnapi hálaadó istentiszteletet követően az emlékezők ezen emlékparkban hajtottak fejet. Bába Iván Magyarország Külügyminisztériumának államtitkára beszédében elmondta, hogy „a szabadság egy villanására emlékezünk, amely az elnyomás sötétségében tört fel. Az 1956-os forradalom egy nagy pillanata egy hatalmas villanással ismét megvilágította az egész magyarságot a világ minden pontján, és láthatóvá vált a nemzet egysége, együttes öröme és aggodalma, reménykedése és félelme. A partiumi és erdélyi magyarság is megmozdult, nem tervezetten, nem hosszas előkészületek után”. A boldogság tíz napig tartott, de ez is elegendő volt, hogy megmutassuk, hogy élünk és meghalni is képesek vagyunk a szabadságért -tette hozzá az államtitkár.
Bába Iván végezetül elmondta, hogy „nem akartak hősök lenni, csak szabadok akartak lenni, csak emberhez méltó életet akartak maguknak és mindenkinek, de hősök lettek, az eltiport szabadság hősei. Mi, mai emlékezők egyet tehetünk: őrizzük az eszme tisztaságát és nem engedjük feledésbe hullani azok nevét, akik életüket, sorsukat áldozták érte, ez a mi munkánk!” A beszédet követően a Váradi Dalnokok énekeltek, majd akik elvitték az emlékezés virágait, csendben elhelyezték azokat az emlékkőnél.
Nagy Noémi
erdon.ro

Hármas PBMET-könyvbemutató
Nagyvárad- Péntek este a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) rendkívüli könyvbemutatót szervezett a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban. Három kiadványt mutattak be.
A megjelenteket Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke köszöntötte. Rendhagyónak nevezte a rendezvényt, több szempontból is: egyrészt azért, mivel egyszerre három könyvet is bemutatnak, másfelől pedig amiatt, mert egyik se része a PBMET-sorozatnak, hanem ezen kívül jelentek meg. Az egyiket mindjárt ő maga prezentálta. Arra hívta fel a figyelmet: a Jubileumi Rákóczi Évek V. kötete az előző négyhez hasonlóan az Istennel a hazáért és a szabadságért címmel látott napvilágot. A 2003-2011. között zajlott programsorozat a 1703-1711 közötti Rákóczi-szabadságharc nyolc évét követte, illetve dolgozta fel, a kiadványok pedig ezeket az írásokat tartalmazzák. Összesen 11 tudományos ülésszakot szerveztek különböző helyszíneken, és 60 előadást hallgathattak meg az érdeklődők. Az V. kötet egy bevezetővel indul, mely ezekről a tevékenységekről szól. Kiss Endre József két Rákóczi-dolgozatát is a könyvbe foglalták, ezek egyaránt mély és tanulságos eszmefuttatások. Dr. Várkonyi Ágnes jól dokumentált tanulmánya újszerű összefüggésekre világít rá a szatmári békével kapcsolatban, Lukács Olga pedig regényesen írja le a fejedelem sorsdöntő találkozását a kamalduliakkal. Kupán Árpád azt taglalja, miért aktuális és időtálló Rákóczi életműve, Tamás Edit pedig szokványos stílusban foglalja össze a Rákóczi-féle szabadságharc lényegét. Pálkovács István szemléleletesen kutatja, hova lett a Rákóczi-vagyon, Fazekas Lóránd érdekes értekezésének címe pedig: miért van két emlékműve Rákóczi tiszabecsi győztes ütközetének?
Születésnap
Péter I. Zoltán helytörténész a Dukrét Géza 70. születésnapja apropóján megjelent A honismeret szolgálatában című könyvről beszélt, tőle szokatlan módon József Attilának az alkalomhoz illő Születésnapomra című költeményének parafrázisával kezdve mondandóját. Az előzményekkel kapcsolatban megjegyezte: először úgy gondolták, hogy a kerek évfordulóra egy olyan könyvet adnak ki, mely az elismert műemlékvédő nyomtatásban eddig meg nem jelent gondolatait tartalmazza, azonban tudomást szerezve arról, hogy Ráday Mihályról egy olyan kiadványt szerkesztettek a barátai, mely a tanulmányai mellett köszöntőket is tartalmaz, ezt mintául véve hasonló kötetet állítottak össze Dukrét Gézáról. Amellett azonban, hogy Péter I. Zoltán, Bartos Elekes Ildikó, Halász Péter, Hasas János, Orth Ibolya, Hitter Ferenc, Kordics Imre, Kurta Kovács Rozália, Makai Zoltán, Pásztai Ottó, Stark Erzsébet, Tácsi Erika, Újvárosi Tibor és Fazekas Lóránd üdvözlik őt, a könyvben előkelő helyen olvashatóak: dr. Vajda Sándor ez alkalomra megfogalmazott különleges gondolatai, néhány tanulmány, Dukrét Géza élete és munkássága, illetve a publikációinak címlistája.
„ Sokoldalú, gazdag munkásságát nehéz volna alaposan felmérni, azt ellenben bátran kijelenthetjük, hogy megvalósításai a magyarság, a társadalmi és a tudományos élet számára is nagy jelentőséggel bírnak, túlmutatva a partiumi helytörténet provinciális jellegén. Hosszasan lehetne sorolni érdemeit az oktatás, a szervezés, a tudományos élet, a könyvkiadás terén, melyeket számos esetben díjakkal és oklevelekkel ismertek el”, hangsúlyozta Péter I. Zoltán.
Az evangélikusok
A harmadik kötet A Nagyváradi Evangélikus Egyházközség történetéről szólt, ezt a szerzője, Mátyás Attila lelkipásztor ismertette részletesen, megemlékezve egyúttal arról is, hogy miként alakult a váradi evangélikusok sorsa az elmúlt évszázadok folyamán. A könyvet a közelmúltban már bemutatták egyszer, a gyülekezet újraalakulása 200. évfordulójának jubileumi ünnepségén, ezért nem térünk ki újból rá. Az elmúlt pénteki rendezvényen közreműködtek Thurzó Sándor József és Bozsódi Beáta zeneművészek.
Ciucur Losonczi Antonius

erdon.ro

Fel kell emelni a Sóvidéket, a Nyárádmentét, a Mezőséget
„Nagy a feladat: a következő években gazdaságilag, infrastruktúra, úthálózat, meg hasonló kérdések szempontjából is föl kell emelni a Sóvidéket, a Nyárádmentét, a Mezőséget, egész Maros megyét, az RMDSZ szenátorainak és képviselőinek ugyanakkor nem csak a saját körzetükért kell dolgozniuk, hanem Erdély minden régiójára, településére oda kell figyelniük” – jelentette ki Markó Béla szenátor, az Erdélyi Magyar Televíziónak (ETV) adott interjújában.
Mint ismeretes, az RMDSZ volt elnöke a Nyárád-, Küküllő- és Marosmentét magába foglaló 2-es számú Maros megyei választókerületben indul szenátori tisztségért.
Úgy fogalmazott, akárcsak a Székelyföld egészét, ezt a régiót is jól megismerte, tudja, hogy milyen gondokkal küszködik. „Az elmúlt években sokat tettünk annak érdekében, hogy felemeljük ezt a régiót, utakat javítottunk, iskolákat korszerűsítettünk, de nem hiszem, hogy máris befejeztük a munkánkat" – mondta Markó Béla, aki úgy értékelte, az RMDSZ ütőképes csapatot indít a 2-es választókörzetben, hiszen itt indul képviselőként Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke, aki egy rendkívül hatékony politikus, és aki a körzete számára ki tudja küzdeni a megoldásokat. Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke pedig szakmájánál fogva is jól ismeri a vidéki emberek gondjait – hangsúlyozta.
Markó Béla élesen bírálta azokat az RMDSZ-en kívüli politikusokat és pártokat, amelyek a magyar közösség érdekei ellen dolgoznak azáltal, hogy minden áron meg akarják akadályozni, hogy a magyarságnak legyen a képviselete a parlamentben. Mint mondta, kissé kiábrándultan nézi, hogy egy RMDSZ-en kívüli csoportosulásnak, pártnak más mondandója nincsen, csupán az, hogy minden módon és minden eszközzel le akarja nyomni az RMDSZ-t.
„Az erdélyi magyarságnak létkérdés, hogy ott legyen a parlamentben: amikor alkortmánymódosítás lesz, amikor a közigazgatást át akarják szervezni, ha ez nélkülünk talál megtörténni, abból nagy baj lehet a magyarság számára. Ilyen körülmények között azzal foglalkozni, hogy melyik körzetben tudunk egy kis cirkuszt csinálni a választások során, és milyen mérkőzéseket képzelünk el különbnöző személyiségek között, ez kiábrándító. Tessék programokat ajánlani, tessék elmondani, mit csinálnának másképp, mint az RMDSZ, mit tennének a Sóvidékért, a Nyárádmentéért, a Mezőségért, Maros megyéért, és akkor arról beszélhetünk. De azzal foglalkozni, hogy miként vegyünk el szavazatokat az RMDSZ-től, miköben szó szincs arról, hogy az RMDSZ-en kívül valamelyik más pártnak, politikusnak esélye lenne bejutni a parlamentbe, ez kiábrándító" – szögezte le Markó Béla.
Híradásában az ETV kiemelte, az elmúlt négy év meghatározó volt a térség községeinek és falvainak fejlődése szempontjából. Az RMDSZ révén ugyanis jelentős összegű kormánytámogatásban részesült a régió: az utak javítására, víz- és csatornarendszer kiépítésére kiutalt tetemes összegek mellett, a magyar műemlékek felújítására, hatmillió, iskolák fejlesztésére pedig nyolcmillió lejt szerzett a szövetség. Ugyanakkor húsznál több Maros megyei magyar egyházi ingatlan az RMDSZ közbenjárására véglegesen visszakerült jogos tulajdonosához.
maszol.ro

Az autonómia mellett érvelt a bukaresti magyar nagykövet a román sajtóban
Semmi hátrányuk nem származna a románoknak abból, ha Székelyföld autonómiát kapna – hangsúlyozta Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet a Digi24 román televíziónak adott interjújában, amelynek átiratát hétfőn tette közzé a Hotnews hírportál.
A magyar diplomata ugyanakkor abszurdnak nevezte azt a felvetést, hogy az autonómia Erdély Magyarországhoz visszacsatolását készítené elő.
„Ez demográfiai és politikai szempontból is képtelenség. Ami pedig Székelyföldet illeti, ez a térség Románia közepén fekszik: aki elszakadási törekvéseket emleget, az vagy félrebeszél, vagy olyan politikai célból teszi, amihez a magyaroknak semmi közük" – mondta a nagykövet. Hozzátette: Magyarország szövetségese és barátja Romániának, és nincs semmilyen területi követelése Romániával szemben – a revizionista „idők" végleg elmúltak. Füzes Oszkár rámutatott, számos európai országban létezik etnikai alapon szervezett autonómia, ezért megmagyarázhatatlan számára, hogy ezt Romániában miért nem lehet megvalósítani.
„Az autonómia normális és logikus megoldás a romániai magyarok számára és ez egész Romániának hasznára válna. Mert ha az ország békésebb, demokratikusabb és a romániai magyarok biztonságban érzik magukat ebben az országban, akkor hasznára lenne és hasznára lesz magának, Romániának is" – érvelt a nagykövet.
Füzes Oszkárt az 1956-os magyar forradalom évfordulója kapcsán szólaltatta meg a román hírcsatorna. „1956 mai jelentősége éppen az a szolidaritás, amellyel az egész világ és a románok is viszonyultak a magyar szabadságharchoz. Nagyra becsüljük azokat, akik a forradalommal való rokonszenvüket itt, Romániában is kifejezték, hiszen tudjuk, mekkora kockázatot vállaltak ezzel. A szabadság és a szabadságért folytatott közdelem közös érték, amely összeköt" – mondta a román Digi24 televízió műsorában Füzes Oszkár magyar nagykövet.
MTI
Erdély.ma

Magyarországi történészt bántalmaztak az utcán Bukarestben
Az erdélyi magyar történelmi egyházak ingatlanainak restitúciójával foglalkozó Varga Andrea magyarországi történészt bántalmazta Romániában egy ismeretlen személy, aki arcul ütötte az utcán.
Az 1956-os magyarországi forradalomról Romániában korábban több kiállítást szervező történész – aki Bukarestben él – az MTI-nek elmondta: az incidens szerdán este történt, amikor Bukarest egyik, belvároshoz közeli utcáján haladt egyedül. Egy vele szembe jövő ismeretlen férfi hozzálépett, és arcul vágta. A férfi sem a támadás előtt, sem az után nem mondott semmit a történésznek.
Varga Andrea, aki 2004-ben megkapta a Román Tudományos Akadémia Eudoxiu Hurmuzachi-díját, valamint 2008-ban a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét, a rendőrségen tett feljelentést.
A bukaresti III. kerületi rendőrkapitányság 10-es számú alegysége által kiadott bizonylat szerint Varga Andrea október 17-én jelentkezett a rendőrségen, és feljelentést tett amiatt, hogy egy ismeretlen férfi még aznap este megütötte az utcán. A bizonylatot Dinu Nicolae Adrian rendőrfőbiztos írta alá.
2011-ben Varga Andrea már feljelentést tett a rendőrségen zaklatás miatt. Akkor két ismeretlen személy egy állítólagos közvélemény-kutatás során olyan kérdéseket tett fel neki, ami a történész szerint egyértelműen a megfélemlítésére irányult. A rendőrségtől végül azt a magyarázatot kapta, hogy egy „háromszemélyes felmérésnek” volt az egyik alanya, és a vizsgálatot lezárták – mondta a történész.
Varga Andrea a román állam által elkobzott ingatlanaiért küzdő nagyváradi premontrei rend ügyeivel foglalkozik. Az 1990 után újraalakult nagyváradi premontrei rend immár csaknem tizenöt éve küzd egykori ingatlanainak visszaszerzéséért.
A magyar történész jelenleg a rendet egy jogi eljárásban képviseli, amely három félixfürdői ingatlan visszaadásáért folyik. A vita tárgyát képező egyik ingatlant a román titkosszolgálat használja – közölte Varga Andrea.
(MTI)

Erdély és Partium több településén is megemlékeztek 1956-ról
A hétvégén Erdély és Partium több településén istentiszteletek keretében, emlékmű- és emlékpark-avatással emlékeztek az 1956-os forradalomra. “A magyarság megmaradása csak akkor lehetséges, ha Magyarország a közjog kötelékével, az állampolgársággal egyesíti a világ magyarságát” – jelentette ki Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes Sepsiszentgyörgyön, az 1956-os emlékpark szombati avatóünnepségén.
Nem csak emlék. Sepsiszentgyörgyön parkot avattak az '56-os magyar szabadságharc tiszteletére
“Ez a teljes állampolgárságot jelenti, útlevéllel és szavazati joggal. 2014-től a Magyar Országgyűlés az egyetemes magyarság Országgyűlése lesz, minden magyar politikai akaratát kifejezve” – szögezte le a magyarországi politikus. Semjén Zsolt szerint a történelemből hitet, erőt és büszkeséget kell meríteni, és le kell vonni a tanulságokat. “Van-e nagyobb büszkeség, mint 1956 örökösének lenni, annak az ’56-nak, amely halálos döfést mért a bolsevizmusra, a kommunizmusra és a Szovjetunióra. 1956-ban vált nyilvánvalóvá, hogy az a rendszer embertelen és istentelen – fogalmazott beszédében Semjén. – A Nyugat hálás lehet a kis Magyarország szabadságharcának, mert Mindszenty bíboros kálváriája és az ötvenhatos menekültek felnyitották annak a nyugatnak a szemét, amely Franciaországban és Olaszországban is hajlamos lett volna beleszédülni az eurokommunizmusba.”
„Jogunk van az önrendelkezéshez”
Semjén Zsolt szerint a magyar megmaradás kettős parancsa a nemzeti függetlenség és szabadság biztosítása és a szükséges társadalmi átalakulás végrehajtása. “Ma is ez a kettős feladat: a nemzeti megmaradás és a megmaradáshoz szükséges jogaink biztosítása. Mi sem vagyunk alábbvalók egyetlen népnél sem Európában: ami más népeknél természetes, nekünk is természetes kell hogy legyen, ha más népeknek lehet autonómiája, önrendelkezése és nyelvi jogai, akkor nekünk magyaroknak is jogunk van ehhez” – mondta Semjén Zsolt.
Az ünnepségen Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere hangsúlyozta, még mindig él egyesekben a kommunista diktatúra eszméje, hogy csírájában kell elfojtani minden a magyar közösség számára fontos kezdeményezést. “A Székely Mikó Kollégium ügye egyértelmű példája annak, hogy a régi beidegződések ma is élnek csak más módszerekkel. A Mikó-ügy precedens lehet arra, hogyan lehet még jobban kifosztani a magyar közösséget. A Székelyföldön állandóan a közösségünk szabadságáért és túléléséért küzdünk, nem mások ellen, hanem magunkért. Ez a park legyen emlékeztető mindenki számára, hogy semmi sem lehet elég drága, ha a szabadságról, a jogainkról van” – fogalmazta meg Antal Árpád.
Az ünnepségen az 1956-os forradalom szellemét a romániai és a magyarországi volt politikai foglyok szervezeteinek képviselői idézték fel. Leleplezték az erdélyi ötvenhatosok emlékművét, amelyre a forradalom valamennyi romániai áldozatának a nevét felvésték, majd a fáklyás körmenet átvonult az Erzsébet parkba, ahol megkoszorúzták a kommunizmus áldozatai tiszteletére emelt kopjafát. Este a Székely Nemzeti Múzeumban bemutatták Veress Sándor Hét esztendő kálváriája című könyvét.
Várad: megemlékezés az “ötvenhatos” istenházában
A nagyvárad-réti református istenházát “ötvenhatos” templomként tartja számon lelkipásztora és gyülekezete, ahol az 1956-os magyar szabadságharc évfordulójáról minden esztendőben hagyományosan megemlékeznek. Tegnap az ünnepi istentiszteleten Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspöke hirdette az igét. Tőkés visszaemlékezett a Reformátusok Világszövetségének 2002-es, váradi nagygyűlésére.
“A találkozó zárónyilatkozatának egy mondata a résztvevők egy részének ellenállásába ütközött, mivel az a kommunizmus áldozatainak állított volna emléket, és sokan úgy vélték, nincs rá bizonyíték, hogy áldozatok valójában voltak” – mutatott rá. Az EP-képviselő szerint ez a képtelen állítás még mindig él sokak tudatában, ezért lehetséges, hogy ma is mentességet élveznek a társadalomban azok, akiknek vér tapad a kezéhez. Tőkés úgy fogalmazott, jelenleg páratlan erőfeszítés részesei vagyunk, határon innen és túl, és ez az erőfeszítés arra irányul, hogy a múlt terheit végre levethessük.
Wittner Mária: ne féljetek!
Az évtizedeken át tartó hallgatás, a történelem meghamisítása ellen emelte fel szavát az istentiszteleten felszólaló Wittner Mária a forradalom egyik túlélő halálraítéltje, aki idén 75. életévét tölti be. Beszéde a hallgatóságot könnyekig meghatotta. Kijelentette: az 1956-ot követő véres megtorlások túlélőinek, illetve az utókornak kötelessége “lemosni a gyalázatot, a hazugságokat, amiket a világ legtisztább forradalmára rákentek, és amiket évtizedekig sulykoltak az emberekbe”.
Az egykori halálraítélt szerint valójában Krisztus ajándéka, a szeretet volt az, ami 1956-ban egybekovácsolta a magyar nemzetet, ám ezt a szeretetet ma sokan inkább felbontanák. Ezt pedig csak úgy tudjuk megakadályozni, ha száműzzük a félelmet az életünkből. “A félelem szörnyű. Azzal bármire rá lehet venni azt, aki fél” – mondta Wittner Mária, majd a bibliai és pápai üzenetet továbbította a gyülekezetnek: “Ne féljetek!” Az istentisztelet után Bába Iván magyar külügyminisztériumi államtitkár emlékeztetett arra, hogy az 1956-os forradalomnak erdélyi és partiumi vonzatai is voltak.
A templomkertben álló 56-os emlékkő körül idén a tárca támogatásával alakítottak ki emlékparkot, illetve egy olyan emléktáblát is elhelyeztek, amely a II. világháború végén lebombázott, majd 56-ban újjáépített templom történetére emlékezteti az erre járókat. A réti templom hagyományai szerint az államtitkár és Pálfi József lelkipásztor beszéde, illetve a Váradi Dalnokok szolgálata után a gyülekezet tagjai csendben helyezték el virágaikat az emlékmű mellé.
Főhajtás Zilahon
Zilahon tegnap kopjafaállítással emlékeztek meg az 1956-os forradalomra, az ünnepi eseményen Magdó János, Kolozsvár magyarországi főkonzulja is részt vett. Püsök Sándor Csaba zilahi református lelkipásztor a Krónikának elmondta, a Szilágyságban a zilahi az egyetlen kopjafa, amely az ’56-os forradalomnak állít emléket. Az emlékmű a város három református egyházközségének együttműködése nyomán valósult meg, több évvel az alapkőletétel után.
“Az alapkövet még 2006-ban raktuk le, a gyönyörű, emlékhelynek méltó kopjafa tulajdonképpen ebből nőtt ki. Azért tartottuk fontosnak a zilahi ’56-os emlékmű felállítását, hogy a mai nemzedék is összenőhessen ezzel az ünneppel, közösen emlékezhessen az akkor még egyetemi hallgató, ma már idősebb forradalmi résztvevőkkel, akiknek bőven részük volt a hatalmi megtorlásokban” – hangsúlyozta a lelkipásztor, aki azt is elmondta, a fiatalabb és az idősebb korosztály képviselői is szép számmal megjelentek az ünnepi eseményen.
Hozzátette, a kopjafaavatás az “Ötvenhatodik ’56” jelmondat alatt zajlott, hiszen éppen ennyi év telt el a forradalom óta. Magdó János főkonzul beszédében a szabadság és a forradalom eszmeiségének ápolására hívta fel a figyelmet. Mint mondta, korábban a forradalomra való megemlékezés eltért Erdélyben és Magyarországon, a diplomata azonban örvendetesnek találta, hogy most már a határ mindkét oldalán szabadon felidézhetők a fél évszázados események.
A főkonzul személyes kötődését is megemlítette a résztvevőknek, kiderült ugyanis, hogy édesapja a forradalmi események idején a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem harmadéves hallgatója, így a történtek résztvevője volt. A zilahi megemlékezésbe a gyermekek is bekapcsolódtak, a kopjafa koszorúzását megelőzően ugyanis nemzeti lobogókat készítettek. A vasárnap felavatott emlékműnél egyébként kedden délután gyertyagyújtásra várják a lakosságot.
Bíró Blanka, Kőrössy Andrea, Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

Toró T. Tibor megbeszélésre hívja Kelemen Hunort és Biró Zsoltot
„Együttgondolkodásra”, az erdélyi magyar nemzeti minimum kidolgozására hívja Kelemen Hunort és Biró Zsoltot Toró T. Tibor, a EMNP elnöke, aki nyílt levélben fordult az RMDSZ, illetve az MPP elnökéhez.
„Tisztelettel hívom Önöket együttgondolkodásra közös dolgainkról, mert hiszem, hogy vannak ilyenek. Ahogyan felvidéki nemzettársaink politikai szervezetei ki tudtak munkálni egy közös dokumentumot stratégiai céljaikról, amit aztán közösen próbálnak képviselni, hasonlóan mi is képesek vagyunk az erdélyi magyar nemzeti minimum kidolgozására” – írja nyílt levelében Toró T. Tibor.
Az EMNP elnöke úgy véli: „Lennie kell egy szintnek, amiből már nem szabad engedniük a bukaresti parlamentbe készülő erdélyi politikusoknak, induljanak bármelyik magyar párt jele alatt”.
Toró amiatt látja szükségesnek a nemzeti minimum elfogadását, mivel „a választások előtt élesedik a közbeszéd és a pártérdekek sokszor felülírják a közösségi érdeket”, és „az sem mellékes, ahogyan a „magyar kártya” kijátszása érinti a közösségi érdekérvényesítés hatékonyságát”.
Emellett – írja Toró – a három magyar párt a találkozón közös álláspontot alakíthatna ki az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum új tartalommal való feltöltéséről.
A megbeszélés helyszínéül az EMNP elnöke Kolozsvárt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Jókai utca 4 szám alatti tanácstermét javasolja. A találkozót Toró szerint október 25-én, „a húsz évvel ezelőtt ellenszavazat nélkül elfogadott és az autonómia-törekvéseink szempontjából referenciának számító Kolozsvári Nyilatkozat” napján kellene megtartani.
Krónika (Kolozsvár)

Lezárult az Európai Néppárt bukaresti kongresszusa
Az új alapprogram és annak rövidített változatát tartalmazó politikai kiáltvány elfogadásával, valamint a tíz alelnök megválasztásával zárult csütörtökön Bukarestben az Európai Néppárt (EPP) kétnapos kongresszusa.
A voksolás nyomán kiderült: mostantól román alelnöke is lesz az Európai Parlament legnagyobb frakcióját adó, az európai konzervatív jobbközép erőket tömörítő alakulatnak. Anca Boagiu demokrata-liberális párti (PDL) szenátor személyében. Az EPP még szerdán este újraválasztotta pártelnökké az alakulatot 1992 óta irányító Wilfried Martenst.
Martens a csütörtöki záráson elmondta: az EPP politikai szolidaritásáról biztosítja Romániát, és azt szeretnék, ha az ország az európai projekt középpontjában maradna, és magáénak vallaná az európai értékeket. Úgy vélte, hiba lenne újabb felfüggesztési eljárást kezdeni Traian Băsescu államfő ellen, és fennállnak a kormány és az államfő közötti együttműködés feltételei. A két romániai tagpárt, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) és az RMDSZ által szervezett kongresszuson délelőtt a résztvevő állam- és kormányfők is felszólaltak.
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke szerdán este mondott beszédében ijelentette: az Európai Unió rendkívül fontos Románia számára, Románia pedig fontos az EU számára. Barroso úgy vélte, az eurózóna és az EU válságát a magánszektor felelőtlensége okozta, és úgy vélte, Európának most nagyobb szüksége van a szolidaritásra és a felelősségre, gazdaságélénkítő intézkedésekre és megszorításokra, mint bármikor.
Barroso korábban, a Victor Ponta román kormányfővel folytatott bukaresti találkozón leszögezte: az új legfőbb ügyészt és az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) új vezetőjét objektív és átlátható eljárás keretében kell kijelölni. Barroso kijelentette: ez a két személy alapozza meg az igazságügyi rendszer hírnevét, ezért feddhetetlen szakmai karrierrel kell rendelkezniük. Azt is fontosnak nevezte, hogy az igazságszolgáltatás független legyen, a kormány pedig tartsa tiszteletben a demokrácia és a jogállamiság alapelveit. A megbeszélésen Barroso arra is rámutatott, létfontosságú, hogy Bukarest erőfeszítéseket tegyen az uniós alapok minél hatékonyabb felhasználására.
Angela Merkel német kancellár szintén politikai témákról szólt a kongresszuson szerda este, és a jelenlegi, Victor Ponta vezette balliberális román kormánykoalíciónak is üzent, amikor kijelentette: az EPP jelezni kívánja, hogy a demokratikus alapelveket tiszteletben kell tartani, és biztosítani is kívánja, hogy azokat a jövőben is tiszteletben tartsák. A német kancellár rámutatott: innováció, intelligencia és gazdasági növekedés nélkül nem érhető el a jólét.
A német kancellár a szociális piacgazdaság mellett állt ki, és a szükséges reformok kapcsán megdicsérte Traian Băsescu román államfőt is, aki szerinte „nem félt a jövőre gondolni, még ha ezen akciók nem is mindig népszerűek”. Leszögezte: az erős Európa érdekében új munkahelyeket kell teremteni. Merkel egyébként a találkozó előtt rövid megbeszélést is folytatott Băsescuval, aki megköszönte neki a leváltására irányuló kormányzati erőfeszítések idején nyújtott támogatást.
A rendezvényen felszólalt Traian Băsescu is, aki a mélyebb európai integráció mellett tört lándzsát. Úgy vélte, az Európai Egyesült Államok az a megoldás, amelyre Európának szüksége van. Azt is leszögezte, hogy Románia nem akarja, hogy egy olyan, a „másodosztályú” államokat tömörítő klub jöjjön létre az EU-n belül, amelyben az eurózónán kívüli tagállamok kapnak helyet. Ezért a minél mélyebb gazdasági, fiskális és politikai integrációt nevezte szükségesnek. Emellett felvetette az egységes munkaerőpiac fontosságát is.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Megjelent az első erdélyi magyar e-könyv
Megjelent az első erdélyi magyar e-könyv; a Markó Bélát politikusként, költőként és emberként ábrázoló mű Kelemen Attila Ármin munkája, amelyet pénteken mutattak be Kolozsváron.
Az Így működik Markó Béla tíz interjún keresztül próbálja megismertetni Markó Bélát az olvasókkal.
Tibori Szabó Zoltán újságíró a könyvbemutatón úgy fogalmazott, azt tartotta a mű erősségének, hogy a kérdező nem kerül meg semmilyen kényes kérdést, a kérdezett pedig a "legrázósabb" kérdéseket is megválaszolja. A könyvből kiderül, hogy mit gondol Markó Béla az erdélyi közéletről, Európáról, Amerikáról, mit gondol a romániai magyar és román politika egyes szereplőiről.
Markó Béla a könyvbemutatón elmondta: előbb elszörnyedt a szerző által adott cím és a borító illusztrációja láttán, amelyen a fejében forgó fogaskerekek látszanak, de ma már igazat ad Kelemen Attila Árminnak, aki ragaszkodott elképzeléséhez.
Az RMDSZ volt elnöke botcsinálta politikusnak nevezte magát. "Mire észrevettem magam, a többiek visszatértek az eredeti hivatásukhoz, és én ott ragadtam" – magyarázta politikai pályafutását Markó Béla.
Az RMDSZ volt vezetője elismerte: ma elhibázottnak látja azt a korábbi nézetét, hogy az értelmiségi és a politikusi státus összeférhetetlen. "Ennek issza ma a levét a társadalom" – jelentette ki. Hangsúlyozta: az értelmiségnek nem szabad leszoknia arról, hogy véleményt mondjon a politikáról.
A rendezvény után újságírói kérdésre Markó Béla elismerte: érzett "elvonási tüneteket" azóta, hogy 2011-ben – 18 évi RMDSZ-elnökség után – nem vállalt újabb mandátumot a szövetség élén. "A politikusok esetében azt tartom a legnagyobb veszélynek, hogy nem ismerik fel, hogy egy idő után át kell adni a stafétabotot és kétségbeesetten kezdenek ragaszkodni a székükhöz" – jelentette ki
Népújság (Marosvásárhely)

Tovább gyűrűzik a botrány az MPP- ben
Szombati lapszámunkban olvashatták a Magyar Polgári Párt Maros megyei elnökének a nyilatkozatát, aki szerint nem működik a demokrácia az MPP-ben. Ezért már a székelyudvarhelyi kongresszuson arra hívta fel a figyelmet, hogy "a Szász Jenő-féle folytonosságot mindenáron meg kell állítani, és egy olyan vezetőséget kell választani, amely nem korlátozza a demokráciát". Sajtótájékoztatón nyilatkozva kijelentette, az újonnan megválasztott pártelnöknek már az "első politikai döntése rossz volt", illetve, véleménye szerint "ugyanaz a diktatúra működik, mint Szász Jenő idején, sőt, még rosszabb idők várhatók".
Az MPP sajtóirodája a hét végén közleményt adott ki, amely szerint "a Magyar Polgári Párt országos elnöksége elemezve a szervezet Maros megyei elnökének, László Györgynek az országos tanácsot követő sajtónyilatkozatait megállapította, hogy azok nem csak a párt érdekeivel ellentétesek, de erkölcsileg is elfogadhatatlanok. László György viselkedésével és nyilatkozataival gyakorlatilag saját magát zárta ki a Magyar Polgári Párt soraiból".
Az elnökség közleménye értelmében "László György sajtótájékoztatón tett kijelentéseivel nemcsak a párt tárgyalópozícióját gyengítette, hanem az OT egyhangú határozatával is szembement a fúzió gondolatának felvetésével. Ilyen körülmények közt László György nem képviselheti a Magyar Polgári Pártot a tárgyalásokon".
A tárgyalásokat követően, az elnökségi ülésen a testület megállapította, hogy László György ezzel a lépésével nem csak a tárgyalóbizottság, hanem tulajdonképpen a Magyar Polgári Párt soraiból is kizárta saját magát. Az ügyben szükséges jogi lépések tekintetében az elnökség az alapszabályzat értelmében fog eljárni – olvasható egyebek között az MPP elnöksége által közzétett közleményben.
(mózes)
Népújság (Marosvásárhely)

Össze kell húzza magát az udvarhelyi könyvtár
Sokéves hercehurca után eldőlni látszik a székelyudvarhelyi városi könyvtár épületének tulajdonjogi kérdése: a legutóbbi bírói döntés értelmében a tulajdonosoknak vissza kell szolgáltatni az ingatlan egyharmadát. Az érintett épületszárnyban több raktár és vendégszoba is van, ezek elvesztése ugyan nem akadályozza a városi téka működését, a visszaszolgáltatás viszont nemcsak az intézetnek, hanem a városnak is nagy érvágás. Pánikra azonban Bunta Levente polgármester szerint nincs ok, a városvezetőség a mindenki számára megfelelő megoldás keresi.
„Tudomásom szerint júniusban járt le a tulajdonjogi per, minket nemrég értesítettek a polgármesteri hivataltól, hogy a visszaszolgáltatás módjára megoldásokat keressünk” – mondta el Szabó Károly könyvtárigazgató. A könyvtárépület históriája bonyodalmas, tudtuk meg az intézetvezetőtől, ugyanis a Kőkereszt téri ingatlan valamikor a MÜTF Oktatási Központot és egy másik épületet is magában foglalt. A tulajdonosok egy részét néhány éve sikerült kárpótolni, akkor azonban a könyvtár épületének ügye nem oldódott meg. „Elődöm a család egyik részét kárpótolta, a többi tulajdonos viszont kisemmizve érezte magát, ezért más megoldást nem látván peres úton próbálták visszaszerezni a könyvtár székhelyeként szolgáló épületet” – avatott be a részletekbe Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere.
Az említett épületszárnyban a két vendégszoba és társalgó mellett a kölcsönző egy része működik jelenleg, és többek közt az alagsorban két raktára is van a könyvtárnak. „Az régi épületet valamikor a város bővítette ki kétszeresére. Tehát a leválasztandó szárny egységes része az épületnek, az elválasztás több szempontból is körülményes lenne” – magyarázta Szabó Károly. Az intézetvezető egyébként javaslatot tett a városvezetésnek, hisz szerinte az ingatlan megvásárlása lenne az üdvös mind a város, mind a könyvtár szempontjából.
Egyelőre nem kell költözni
„Eléggé meggyötört ügy ez. Nehéz helyzetben vagyunk, mert az előző városvezetés viszonyulásának következtében sok keserűség felgyűlt a tulajdonosokban. Megpróbáljuk megtalálni az emberséges hangnemet és minél hamarabb a felek számára megfelelő megoldást keresni” – ígérte a polgármester. A legutóbbi bírósági döntés továbbá azt is kimondja, hogy a több száz négyzetméteres épületrészre a városnak visszamenőleg is ki kell fizetnie az évi közel 50 ezer lejes bért, az összeg pedig jelentősen megterheli majd a jövő évi városi kasszát, tudtuk meg Bunta Leventétől. Költözni azonban egyelőre nem kell – nyomatékosította a városvezető –, hisz az önkormányzat hároméves türelmi időt kapott, hogy az alárendelt városi könyvtár további sorsáról döntsön. „Két hét múlva ügyvédek jelenlétében találkozunk a tulajdonosokkal. A könyvtár sorsa iránt nem közömbös a város, folytatódik a visszaszolgáltatás feltételeinek egyeztetése, reméljük, a legjobb megoldás születik majd” – summázott Bunta.
Mellesleg Bunta Levente korábban portálunknak elmondta, hogy ingatlanhiánnyal küzd a város, hisz több iskola és alárendelt intézmény is bérelt épületekben működik. A városi könyvtáréhoz hasonló a Haáz Rezső Múzeum helyzete, melynek a jelenleg is székhelyéül szolgáló Kossuth Lajos utcai épületből jövő évig ki kell költöznie. Időközben azonban negyedmillió euróért az önkormányzat megvásárolta a Haberstumpf-villát, a tervek szerint jelentős felújítás után ide költözne a múzeum.
Kovács Eszter
Székelyhon.ro

Templom- és iskolaépítő nemzet vagyunk
Emléktábla leleplezéssel egybekötött ünnepi műsorral tisztelegtek vasárnap délben a csíkszentkirályiak községük első írásos említésének 680. évfordulója előtt. Ezzel együtt a 120 éve alapított csíkszentkirályi Népiskoláról is megemlékeztek a templomtéren tartott rendezvényen.
„Akinek nincs múltja, annak nem lesz jelene és jövője” – indította ünnepi beszédét Székely Ernő. Csíkszentkirály polgármestere úgy fogalmazott, ha születési bizonyítványt kellene kiállítani a településnek, akkor ebbe az 1332-es évszám kerülne, ugyanis ebből az évből származik a község első írásos emléke. „Ennek ellenére községünk területe több száz évvel azelőtt lakott terület volt, amelyet tárgyi leletek bizonyítanak” – nyomatékosított az elöljáró, majd rövid történelmi áttekintésbe kezdett. „Ha visszapillantunk a régmúlt időkre, láthatjuk, voltak a mainál nehezebb, ínségesebb időszakok is. De akkor sem a feladást választotta népünk, hanem ügyességének és leleményességének köszönhetően túlélte a válságos éveket” – zárta beszédét a polgármester, kihangsúlyozva: „minden nappal, minden évvel történelmet írunk a jövőnek”.
Az ünnepi köszöntők sorát Csató Béla folytatta. A csíkszentkirályiak római katolikus plébánosa az egyháznak a tanításban és nevelésben játszott szerepéről és kötelességéről beszélt. Majd a népiskola alapításáról is megemlékezett, mondván: „Mi magyarok templom- és iskolaépítők vagyunk. Szükségét látom annak, hogy a felnőtt nemzedékek népiskolák formájában kezdjenek újabb és újabb szakmákat megtanulni. Mert amint azt Márton Áron püspök mondta, kevesen vagyunk, és csak akkor becsülnek meg minket, ha sokat tudunk.” Az ünnepségen Tánczos Barna, az RMDSZ szenátorjelöltje is felszólalt. Az eseményt az elhangzott szavalatok, illetve a helyi Vadrózsa néptánccsoport fellépése és a fúvós zenekar előadása tették színesebbé. Az ünnepi program záróakkordjaként az első írásos emlék tiszteletére állított emléktáblát is leleplezték.
Pápai jegyzékben szerepel elsőként
1316-ban János pápa elrendelte a falvak jövedelmének egytizedét begyűjteni a Szentszék javára. Az adóbeszedés céljából biztosokat küldött Magyarországra és Erdélybe, akik beszedték a tizedet. Csíkszentkirály első írásos említését a tizedszedők összeírásában találjuk latinul, Sancto Rege néven. Az 1333-as pápai tizedjegyzékben a falu papja, Pál négy banálist fizetett. (forrás: csikszentiraly.ro)
Rédai Botond
Székelyhon.ro

Hit a büszkeségért és a megmaradásért (’56-os megemlékezés Sepsiszentgyörgyön)
Új helyszínen új hagyomány született: szombat délután, estébe hajlóan különleges, felemelő esemény részesei lehettek mindazok, akik az (előrehozott) ’56-os emlékünnepségen részt vettek. A felavatott emlékpark csak félig készült el ugyan, de már így is mutatja, több, mint építészeti kiválóság – igazi műalkotás. Az elhangzott beszédek pedig, különösképp a rendezvény fővédnökéé, nemcsak a múltat elevenítették fel, de hitet adtak a holnap, a holnapután megéléséhez – büszkén, emelt fővel.
Élni csak szabadon érdemes
A délután hat órai kezdettel meghirdetett emlékünnepségre számosan sereglettek össze, a frissen letett, még süppedő gyepszőnyeget kímélve, no meg az új helyszín be nem lakottsága miatt is a „régi” ’56-os emlékmű köré csoportosulva – holott a szónokok az új emlékmű, a pavilon túloldalán mondták majd el beszédeiket. Kissé zavaróan hatott (a tömegben néhány rosszalló megjegyzés is elhangzott emiatt), hogy a munkások hat előtt néhány perccel még nagy sebbel az utcát, járdát takarították, de az ünnepséget már nem zavarták.
A Kónya Ádám Művelődési Ház Cantus Firmus Vegyes Kara és Magyar Férfidalárdája a Szózat eléneklésével nyitotta meg az ünnepséget, „a lélekben felfakadó szabadságvágy tüzénél megtisztulni” összegyűlt közönséget László Károly színművész köszöntötte. Elsőként Dávid Gyula professzor, volt politikai fogoly szólalt fel, beszédében az emlékezés szilánkjait villantotta fel, kezdve: „amikor a szétdarabolt, megalázott nemzet kimondta: élni csak szabadon érdemes”, aztán a külföldi rádióadókra tapasztott füllel (mert „amit a mi újságjaink megírtak, a mi rádióink bemondtak, az színtiszta hazugság volt”) tájékozódni próbáló erdélyi magyarság, mely nemcsak együtt érzett, de segíteni is próbált – majd emiatt szenvedett, mert jöttek a letartóztatások, a kirakatperek, a kivégzések vagy a börtön, az éhezés, verés, kényszermunka szadista rabőrök hajszolásával, aztán „a szabadulás a szebbnek tűnő rabság külső világa”, majd lassan, sokak számára soha, a ’89-es változás a maga gyors kiábrándulásával, az új kiszolgáltatottság, a kor, melyben „az áldozat csak annyiban érték, amennyiben politikailag felhasználható”. Ilyen körülmények között „nem tehetünk mást, mint reméljük, unokáink, dédunokáink megérik mindannak a megvalósulását, amiért közülünk sokan életüket, még többen fiatalságukat áldozták” – zárta beszédét Dávid Gyula.
Küzdelmeink még nem értek véget
„Csak azért érdemes élni, amiért érdemes meghalni, ezt mi, székelyek úgy hívjuk: szabadság” – kezdte beszédét a budapesti Szent István Zeneiskola előadása után Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere párhuzamot vont ’56 és napjaink között, kiemelve, bár most békésebb időket élünk, de a rendszer ma is elroppantja azokat, akik szavukat emelik az igazságtalanság ellen, akik a közért cselekszenek. „Ma is megfigyelnek bennünket, ma is lehallgatnak bennünket, mert Ceauşescu szelleme továbbra is kísért, ott van a tévékben, a parlament padjaiban. A Székely Mikó Kollégium példája bizonyítja, a régi beidegződések ma is működnek, csak az eszközök változtak” – figyelmeztetett a polgármester. „Holott mi mindig a történelem folyamán nem mások ellen, hanem magunkért küzdöttünk, és küzdelmeink még mindig nem értek véget, még nincs autonómiánk, közösségünk tagjait még mindig védenünk kell, épp ezért az ’56-os emlékpark mindig arra emlékeztessen: semmi sem elég drága, ha jogainkról van szó. Ne alkudjunk meg, és ne féljünk cselekedni” – kérte az elöljáró.
Évszázadok múlva is meséljen
Ady Endre kortársa, a Holnaposok egyik alapítója, Dutka Ákos Ember és magyar című versét Darvas László színművész adta elő, majd Kiss Tamás, a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége (Pofosz) képviseletében szólalt fel. Kiemelte, az erdélyi bajtársak kegyetlenebb elbánásban részesültek a magyarországiaknál, holott „bűnük” annyi volt csupán: elénekelték a Himnuszt, vagy az éjszaka leple alatt gyertyát gyújtottak. Felidézve ’56 történéseit, a mérhetelen lelkesedést, szabadságvágyat emelte ki legfőbb értékként – de ugyanezt érezte az erdélyiek cselekedeteiben is, tette hozzá. „Köszönet a hősöknek, akik később áldozatokká váltak” – zárta beszédét, miután elmondta azt is, a Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szervezetének lyukas zászlót hozott ajándékba. Octav Bjoza, a Romániai Politikai Foglyok Egyesületének elnöke beszédében kiemelte, a magyarországi ’56-os forradalom és szabadságharc mély nyomot hagyott Európa történelmében. És hogy miért kellett bekövetkeznie? „Leigázva élni hazádban, miközben azt mondják neked, szabad vagy – hát ezt a fiataloknak igen nehéz elmagyarázni” – jelentette ki. Kifejtette, a kommunista rendszer politikai foglyainak pontos száma ma sem ismert, az 1944–1964 közötti időszakban mintegy tízezerre tehető számuk, a börtönökben pedig nem számított a nemzetiség, ott mindenki a kommunistaellenes harcosok nemzetiségéhez tartozott. „Büszke vagyok mindarra, amit nem tudtunk megvalósítani” – mondta, majd a felavatandó emlékparkra utalva reményét fejezte ki, évszázadok múlva is állni fog, mesélve a kommunista börtönök áldozatairól.
A magyarságnak köszönheti a Nyugat
A Szabad Európa Rádióhoz eljuttatott, ismeretlen politikai foglyok román nyelven írt versét Sergiu Aliuş színművész szavalta el, Ady Endre Fölszállott a páva című versét Gazda Zoltán színművész adta elő, majd a rendezvény fővédnöke, Semjén Zsolt, Magyarország nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettese lépett a mikrofon elé. Az emlékezésnek, az ’56-os megemlékezésnek az egyes ember és a közösség életében kettős az értelme: hitet, erőt, büszkeséget adni és a tanulságokat levonni – kezdte beszédét. Van-e nagyobb büszkeség, mint ’56 örökösének lenni? A szónoki kérdésre válaszként kifejtette, ’56 halálos döfést vitt be a kommunizmusba, melyet nem tudott kiheverni. Hogy itt lehetünk, hogy a bolsevizmus eltűnt a történelem süllyesztőjében, azért történhetett meg, mert volt ’56-ban a magyar szabadságharc, emiatt következhetett a Prágai Tavasz, a lengyel Solidarnosc, a temesvári forradalom. És hálás lehet a Nyugat is a magyarságnak, mert az ’56-os menekültek nyitották fel azoknak a nemzeteknek a szemét, melyek már-már hajlandóak lettek volna beleszédülni a kommunizmusba, micsoda embertelen és ezért istentelen, avagy istentelen és ezért embertelen rendszertől menekültek meg. Ami a tanulságokat illeti: ’56 szerencsésen illeszkedik a magyar történelem sodrába, miként Szent Istvántól napjainkig, a magyarság nem egyebet akar: függetlensége megmaradását, jogai biztosítását. Amit más népeknek lehet, nekünk is lehessen, az autonómia bennünket éppúgy megillet, mint Európa más népeit (szavait taps szakította félbe), soha semmit nem követeltünk, ami más népeknél már meg ne lenne – mondta. A magyar nemzet megmaradását a közjogi egyesítés teszi lehetővé, jelentette ki, e felismerés követeli meg a teljes állampolgárság megadását minden magyar számára. Végezetül arra szólította fel a jelenlevőket: tegyenek hitet, mindannyian ’56 örökösei akarunk lenni, mert ez a hit a büszkeségünket és a megmaradásunkat jelenti.
Intő példa az utókornak
A Kovács Kázmér tervei alapján készült új emlékművet, a pavilonszerűen kialakított építményt – melynek tartógerendáira magyar, román, német és angol nyelven Az 1956-os magyar forradalom romániai mártírjai és bebörtönzöttjei emlékére felirat, négy tartóoszlopán pedig 774 (és a névsor még nem teljes, talán soha nem is lesz az) név olvasható – Semjén Zsolt, Antal Árpád, Octav Bjoza és Török József leplezte le, Hajdú János római katolikus esperes szentelte fel és Bustya Dezső nyugalmazott református lelkész áldotta meg. A koszorúzás alatt a Cantus Firmus és a Magyar Férfidalárda énekelt, majd Török József, a Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szervezetének elnöke mondott köszönetet mindazoknak, akik az általa megálmodott emlékpark létrehozásában részt vettek, és reményét fejezte ki, a park intő példa lesz az utókornak arra, mit jelentett ’56. Egypercnyi néma tisztelgést kért még a kivégzettek emlékére, majd a magyar és a székely himnusz közös eléneklésével zárult az emlékünnepség első fele.
Hagyomány születik
Fáklyákkal kezükben vonultak át az ünnepség folytatásában részt venni szándékozók az Erzsébet parkbeli, a kommunista diktatúra áldozatainak emlékére állított kopjafához, ahol Márton Simon Anna mikós diák Faludy György: 1956, te csillag című versét szavalta el. Koszorúzás, gyertyagyújtás – és néhány fáklya földbe szúrása, ez a gesztus, önkéntelen cselekedet, mi új lehetőséget adhat az elkövetkező ’56-os megemlékezésekhez. És innen tovább, a Székely Nemzeti Múzeumig, szintén fáklyákkal a kézben. A Bartók Teremben Vargha Mihály köszöntőbeszédében kijelentette, az ’56-os emlékpark megvalósulásával a város és lakói kimondták: polgárok vagyunk. ’56 történései megismerésében, szellemének ébren tartásában nagy felelősség hárul az iskolákra, az egyházakra, de a múzeumra is – hívta fel a figyelmet. A Pofosz által meghirdetett esszépályázat nyerteseinek díjazása, Veress Sándor Hét esztendő kálváriája című könyvének Puskás Attila általi ismertetése után Antal Árpád polgármester és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a város nevében emléklapot és emlékérmet adott át az ’56-os Bajtársi Társaság sepsiszentgyörgyi tagjainak, azoknak, „akik megmutatták az irányt, melyet ígérem, követni fogunk” – indokolta a polgármester a kitüntetést.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyar ügynökök óhajtása
Megfogadtam az elnökválasztási kampány hivatalos startjának napján – amúgy nem hivatalosan, sőt nem is csak titkosan, de a kampány már hónapokkal a törvényes határidő előtt megindult Romániában, de ez a kutyát se érdekelte, törvényesség? ne tessék, kérem, itten viccelni! –, szóval megfogadtam akkor, hogy én Kelemen Hunor semmitmondó, kincstári szövegeléseivel nem foglalkozom.
Tudom ugyanis róla, hogy egyetlen saját gondolatot, meglátást, ötletet nem tud vagy nem mer a nyilvánosság előtt prezentálni. Vagy legalább néha egy-egy eredeti, jóízű, jópofa mondást, egy-két őszinte, keresetlen szót megengedni magának. Legalább pár dakota közmondást vagy hazulról hozott bölcs góbéságot. Nem, Kelementől csak arra lehet számítani, hogy mikrofonba mondja mindazt, amit neki is korábban mikrofonba mondtak vagy amit mostanság betanultattak vele.
Hát, istenem, nem mindenki született orátor, még kevésbé rétor, s pláne nem karizmatikus prédikátor. De annyi elvárásom csak lehetett volna egyszerű erdélyi magyar választópolgárként, hogy ha már a leckefelmondástól és handabandázástól Kelemen nem is tartóztathatja meg magát – hiszen elnökjelölt, muszáj neki szónokolnia, ha kérdezik, ha nem –, akkor legalább szagos sületlenségeket ne vágjon a fejemhez. Mint minap is, amikor azzal állt elő, hogy meggyőződése szerint az RMDSZ-be se a magyar, se a román titkosszolgálat ügynökei nem férkőztek be. Ami teljesen valószínűtlen, de hát Hunorka sietett leszögezni azt is: ez a személyes meggyőződése, konkrét információi azonban egyik ország hírszerzésére vonatkozóan sincsenek. No már most: ki a fenét érdekel az, hogy neki mi a személyes benyomása, sőt meggyőződése? És mi-ki-hogyan győzte meg erről őt, ha egyszer semmilyen konkrét információt senkitől, semmiről, sehogyan nem kapott arról, hogy az RMDSZ-ben kik a beépített román és magyar és más ügynökök? És egyáltalán: ha nem tudja, miért nem kérdezte meg az illetékest, a titkosszolgálatokat hosszú évek óta „felügyelő” Verestóy Attilát arról, hogy pl. hány román ügynök van beférkőzve a pártjukba? Mert azt mindenki tudja széles e világon, hogy nincs olyan zug ebben az országban, ahová a román titkosszolgálatok be ne épültek volna, már csak azért sincs, mert a száz lakosra eső titkos ügynökök száma épp Romániában a legnagyobb.
Nem is az a borzasztó, hogy Kelemen belenevet a képünkbe és hülyének néz minket, ezt a politikusoktól már megszoktuk. A durva az, ahogyan maszatol. Figyeljük csak meg! Egyszerre hárítja el a román és magyar ügynököket, puszta meggyőződésből. Egyenlőségjelet téve közéjük. Nem az lett volna a normális válasz, még ha provokálták is a román újságírók, hogy elmagyarázza: nem lenne semmi különös abban, ha a román titkosszolgálatok beépültek volna az RMDSZ-be is? Hiszen mindenhová beépültek, minden pártba, intézménybe, közösségbe, minden szinten és minden vonalon, ez a dolguk. Ha nem tudtak beépülni, akkor nem kell tartani őket. Nem kell folyton tetemes költségvetési kiutalásokkal kistafírozni őket, ha arra sem képesek, hogy beépüljenek mindenhová. Azért szavazza meg maga Kelemen is, a román hadsereg tartalékos ezredese minden évben azokat az iszonyú összegeket a büdzséből a megszámlálhatatlan román titkosszolgálatnak, hogy képesek legyenek mindenhová beszivárogni és felderíteni – például a társadalom alapszövetét pusztító korrupciót.
És nem az lett volna normális, ha beismeri: igen, a mi sorainkban, az erdélyi magyar közösségek és szervezetek soraiban is ott vannak a román titkosszolgálatok ügynökei, csak hát ők „természetesen” ugyanolyan magyarok (azaz magyar nemzetiségűek, de legalábbis magyar nevűek és magyarul beszélők), mint mi, mint én, Kelemen Hunor, mert máskülönben hogyan tudnának közénk beépülni, a zsoldjukat megszolgálni? Hogyan lehetne egy fekete bőrű, busmanul beszélő hottentottát beépíteni a székelyudvarhelyi RMDSZ-be például? (Bár ma már ezzel is meg lehet próbálkozni a Sorosék által oly nyitottá tett társadalomban…)
Summa summarum: Kelemen akkor tudott volna végre egy frappáns, egy magyar nemzetiségű román elnökjelölthöz méltó választ adni a provokatív kérdésre, ha rávágja: igen, valószínűleg az RMDSZ-be is beszivárogtak a román titkosszolgálatok magyar nemzetiségű ügynökei, sőt, benne voltak a kezdetektől. És utána rögtön vissza is kérdez: milyen magyar titkosszolgálatról tetszik beszélni? Hiszen maga az RMDSZ csupa magyar ügynökből áll, az erdélyi magyar ügy szolgálóiból, ilyen értelemben minden RMDSZ-es magyar ügynök. Remélhetőleg.
De ne álmodozzunk…
[R. Balogh Mihály]
itthon.ma/szerintunk

"Ötvenhatáron" túli történetek
Erdélyben a magyarországihoz hasonló súlyú perdömping és likvidálási hullám követte a budapesti forradalom hatására megindult szervezkedést. A csehszlovák államgépezet hatalomtechnikai eszközökkel igyekezett egymás ellen fordítani a magyarokat, a „béketeremtést” segítette a „megelőzés”; 1948-ra már nem viseltek hivatalt a nemzeti érdekeket képviselő felvidéki magyarok. A Vajdaságban sem fogtak fegyvert – akik igen, Budapesten akartak segíteni, de elkéstek. A kárpátaljai szervezkedést azonnal és könyörtelenül felmorzsolta a KGB. Ötvenhat a határon túl.
A lengyel ifjúsággal szolidáris magyar egyetemisták és a velük egyetértő munkások október 23-ai tüntetésének hatására megmozdult a határon túli magyarság (Erdély, Felvidék, Kárpátalja) is. De még korántsem minden szomszédos országban van dokumentálva alaposan az, ahogyan az elszakított nemzetrészek reagáltak a magyarországi eseményekre.
Erdély
A budapesti forradalomra Romániában „mozdultak rá” különösen érzékenyen, méghozzá Bukarestben és Temesváron, illetve Kolozsvárott, Marosvásárhelyen és Jászvásárban. A szervezkedést már írmagjában igyekezett lenyomni a kommunista hatalom, rengeteg diákot tartóztattak le és zártak ki az egyetemekről. A pályafutása is sokaknak már ekkor derékba tört.
A romániai (magyar és román) fiatalsághoz a lengyelekkel vállalt szolidaritás ügye természetesen rádión keresztül jutott el, így kezdtek párbeszédbe az említett városok egyetemeire járó diákok, tisztában lévén azzal, hogy közöttük vannak, akik majd elárulják őket. Október 28-án megkezdte sugárzását „A jövő Romániája – az ellenállás hangja” – erősen román nacionalista hangvételű – rádióadó. Az időzítés mindazonáltal már megkésett, a közben szerveződő temesvári felkeléssel összefüggésbe hozott kétezer diákot csípett meg a rendőrség, és a tétovázás miatt „csak” november 5-re tudták megszervezni a bukaresti tüntetést. Közben pedig ugye Budapestre bejöttek az oroszok.
A bukaresti Egyetem teret a tüntetés napján megszállta a román belügy, a demonstrációt mégis megtartották – a besúgók pedig annak rendje és módja szerint felírták mindenkinek a nevét. November 15-re újabb tüntetést hirdettek meg Bukarestben, addigra azonban már minden hangadót elfogtak. A megtorlás egyik vezéralakja Nicolae Ceausescu volt a Román Munkáspárt KB válságparancsnokságának „munkatársaként”. A letartóztatások 1957 végéig folytak, a „bűnösöket” évekre börtönbe csukták. A romániai eseményeket Hruscsov az oktatási intézményekben tapasztalható egészségtelen megnyilvánulások szóösszetétellel írta le, majd Moszkvából gratulált a Román Munkáspártnak a gyors és eredményes munkáért. A tüntetést a következő évtizedekben agyonhallgatták.
Noha az erdélyi magyarság körében a magyarországihoz hasonló megmozdulásokra, fegyveres összetűzésekre nem került sor, a romániai ötvenhatos eseményeket kiváló ürügynek tartotta arra a Gheorghiu-Dej-gépezet, hogy azonnali hatállyal felszámolja a magyar nyelvű oktatást, mondván, az a „szeparatizmus fészke”. A forradalom eseményeitől egyébként is megijedt Bányai László Bolyai-rektor a kolozsvári bölcsészkar dísztermében kérlelte az ott lévő magyarokat, hogy a közeli halottak napi gyertyagyújtásra ne menjenek ki a sírkertbe, a hír viszont sokakhoz nem jutott el, így a házsongárdi temető magyar Himnuszt éneklő népét végigfotózta a szekuritáte, a szeparatizmus vádja mellé pedig lassan bekúszott az antiszemitizmusé is.
Megannyi igaztalan vádaskodás és perek sokasága után 1959-ben szűnt meg az önálló kolozsvári Bolyai egyetem, ami ellen Csendes Zoltán prorektor öngyilkossággal tiltakozott, csakúgy mint Szabédi László költő – válogatás nélkül tettek földönfutóvá még marxista filozófiát tanító magyar nemzetiségű tanárokat is. A budapesti forradalom elfojtása után megkezdődött a magyar értelmiség szisztematikus likvidálása, az úgynevezett Szoboszlay-perben 11 halálos ítéletből 10-et végre is hajtottak (1000 ember meghurcolása, 77 bíróság elé állítása után); az érmihályfalvi csoport perében elítélt 31 értelmiségi közül kettővel végeztek. Hogy a börtönökben és a kínzások következtében pontosan hány magyar vesztette életét, nem fogjuk megtudni, és a zsilavai (romániai) gulágokon meghaltak száma is ismeretlen.
Jó néhányan a jobb élet reményében a magyar határon próbáltak szerencsét, de a szökevényeket már vagy a készülődéskor elkapták, vagy a magyar hatóságok toloncolták vissza, utóbbi esetben pedig „bónusz” börtönbüntetés is járt.
Kádár János 1958 februárjában hivatalos úton járt a „baráti” Romániában, ahol küldöttsége (köztük Apró Antal kormányalelnök és Kállai Gyula államminiszter) azt konstatálta: „Eddig is tudtuk és nagyra értékeltük, most személyesen is tapasztalhattuk, hogy a Román Népköztársaságban megvalósult a nemzetiségek jogegyenlősége a politikai, gazdasági és kulturális élet minden területén.”
Felvidék A csehszlovák állampártvezetés nyugtalankodva figyelte a lengyelországi és budapesti fejleményeket '56 őszén. A magyar lakosság körében mind népszerűbbé váló médiafogyasztásra reagálva az ország területén betiltották a Szabad Népet (október 19.), október 24-én pedig azonnal összeült a pozsonyi és prágai pártvezetés. 28-ára a teljes csehszlovák hadsereget „megelőző jelleggel” üzembe állították, közben iszonyatos propaganda indult a lakosság „tájékoztatására”. Nyomásgyakorlásként kvázi „feleskették” a felvidéki magyar sajtót és közéletet a csehszlovák kommunista pártra, és a forradalom idején elmenekült magyarországi kommunista politikusokat nagy számban állítottak a felvidéki magyarok „megtartásának” ügyére.
Létrehozták „a csehszlovákiai magyar KISZ”-t (CSISZ) is, nehogy az egyetemeken ordas eszmék terjedjenek, ám ezek nem működtek túl hatékonyan. A forradalom egyik legközvetlenebb – paradox – következménye az volt, hogy megerősödött a felvidéki sajtó, igaz ugyan, hogy a magyarországi lapok hozzáférhetősége szinte a nullára csökkent. Az államvezetés – hasonlóan a románhoz – folyamatosan riogatta a lakosságot a magyar revíziós törekvésekkel, az egyházat pedig arra használta fel, hogy csillapítsa a hangulatot a társadalomban.
Hogy miért nem okozott nagyobb vihart a felvidéki magyarság körében a forradalom? Az ötvenes években a sajtón kívül minden más kapcsolattartási lehetőség – elsősorban az utazás – megnehezült. Több tanulmány és beszámoló szól arról, hogy a felvidéki utcák a forradalom napjaiban kiürültek, mindenki a rádiókra tapadt, s ez kihatott a munkában töltött időre is. A szimpátiát a fegyverropogás hangja viszont félelemre változtatta, és csakhamar elnémultak az 1948-as lakosságcsere és jogfosztás, valamint a határkérdés revíziójáról szóló társalgások. Tüntetéseket egyáltalán nem szerveztek, a szimpátia kifejezésére a magyar Himnusz éneklését, gyászszalag kitűzését tartották alkalmasnak inkább.
A hatalom viszont nem elégedett meg azzal, hogy béke van: a Magyarországra beavatkozási céllal toborzott önkéntescsapatok élére nemritkán magyarokat állítottak, s az „expanzió” részévé tették csehszlovákiai magyar kommunista kiadványok magyarországi terjesztését is. A forradalom leverése után Csehszlovákia viszont nem verte el közvetlenül és nyíltan a port a magyarokon, de a felvidéki magyarság anyaországtól való elszigeteléséhez szélsebesen hozzálátott. Mivel a magyar vezetőket 1945 és 1948 között már kicserélték a nómenklatúra embereire, a felvidéki magyarság „engedelmes tömegnek” bizonyult. (Forrás: Az 1956-os magyar forradalom és Szlovákia. Szerk.: Simon Attila.)
Kárpátalja
A Szovjetunió természetesen mindent megtett azért, hogy eltitkolja a budapesti forradalmat a kárpátaljai magyarok elől; mivel azonban ez lehetetlen volt, kontroll alatt tartották a tartalmat, különösen ügyelve a szóhasználatra („ellenforradalom”). Sok írást lényegtelen felületeken helyeztek el vagy egyszerűen a hivatalos kommunista lapból (Pravda) kellett átvenni. A kárpátaljai lakosság azonban megérezte, hogy többet kell tennie a tájékozódásnál. Politikai csoportosulások szerveződtek Mezőszakonyban, Nagyszőlősön, Beregszászon, Ungváron és Gálocson is. Tagjaik csakhamar a KGB kezére kerültek, számukra hosszú börtönévek vártak – akik táborokba kerültek és onnan hazatértek, folyamatos megfigyelés alatt voltak.
Sokakat kizártak a felsőoktatásból, a volt „politikai foglyok” pedig általában munkát sem kaptak. A KGB-s hajsza áldozata lett Gálocsi Endre református lelkész is. Kárpátalján sem voltak fegyveres harcok; a tettre készebbek megpróbáltak átszökni a határon, hogy Budapesten segíthessenek. Viktor Juscsenko ukrán elnökként 2007-ben átadott egy háromezer nevet tartalmazó listát, akik Szovjet-Ukrajna börtöneibe kerültek a magyar forradalom után. (Forrás: Az 1956-os (...) kárpátaljai vonatkozásai. Szerző: Váradi Natália.)
Vajdaság
1956. október 22-én fejezte be jugoszláviai látogatását a magyar kormányküldöttség. Az újvidéki Magyar Szó – vélhetőleg azért, mert a hatalom nem sejtette, mi történik majd Budapesten 23-án – 25-éig nem közölt magyarországi híreket, aztán egyben közölt mindent, legvégül azt is, hogy Magyarország szovjet „segítséget kért”. Október 28-án közli a Nagy Imre-kormány megalakulását, 30-án pedig címlapon hozza Tito Kádárt és Nagyot támogató levelét. Jól értesült hírforrásként Gerő Ernőnek tulajdonítja a szovjet csapatok behívását. Magának a forradalomnak az eseménysora a Szabad Európán keresztül jutott el a Vajdaságba is.
Egy zombori tanú elbeszélései alapján a városban azonnal elkezdődött a szervezkedés, Refle László, a helyi Kaszinó elnöke, valamint Kolarity Gábor fiatalokat toborzott a pesti srácok megsegítésére. Mire végeztek a toborzással, már sajnos vérbe is fúlt Budapest, Zombor pedig a Magyarországot déli irányba elhagyó magyarok tízezrei közül mintegy négyezret fogadott be. Jugoszlávia vezetése a magyarokat igyekezett az ország belsejében elhelyezni, hogy még véletlenül se érintkezhessenek magyarokkal, illetve rokonaikkal. Mai szemmel nevetséges, hogy Zomborban szinte csak a forradalomról beszéltek a magyarok, a Zombori Újság viszont csak november 23-án szentelt egy írást az eseményeknek a hivatalos jugoszláv álláspontot tükrözve. (Forrás: Fókusz.info.)
Bucsy Levente
MNO

Magyarverés – felpofozták a történészt
Az erdélyi magyar történelmi egyházak ingatlanainak restitúciójával foglalkozó Varga Andrea magyarországi történészt bántalmazta Romániában egy ismeretlen személy, aki arcul ütötte az utcán – közölte hétfőn a történész.
Az 1956-os magyarországi forradalomról Romániában korábban több kiállítást szervező történész – aki Bukarestben él – elmondta: az incidens szerdán este történt, amikor Bukarest egyik, belvároshoz közeli utcáján haladt egyedül. Egy vele szembe jövő ismeretlen férfi hozzálépett, és arcul vágta. A férfi sem a támadás előtt, sem az után nem mondott semmit a történésznek.
Varga Andrea, aki 2004-ben megkapta a Román Tudományos Akadémia Eudoxiu Hurmuzachi-díját, valamint 2008-ban a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét, a rendőrségen tett feljelentést.
A bukaresti III. kerületi rendőrkapitányság 10-es számú alegysége által kiadott bizonylat szerint Varga Andrea október 17-én jelentkezett a rendőrségen, és feljelentést tett amiatt, hogy egy ismeretlen férfi még aznap este megütötte az utcán. A bizonylatot Dinu Nicolae Adrian rendőrfőbiztos írta alá.
Korábban is történt már hasonló
2011-ben Varga Andrea már feljelentést tett a rendőrségen zaklatás miatt. Akkor két ismeretlen személy egy állítólagos közvélemény-kutatás során olyan kérdéseket tett fel neki, amelyek a történész szerint egyértelműen a megfélemlítésére irányultak. A rendőrségtől végül azt a magyarázatot kapta, hogy egy „háromszemélyes felmérésnek” volt az egyik alanya, és a vizsgálatot lezárták – mondta a történész.
Varga Andrea a román állam által elkobzott ingatlanaiért küzdő nagyváradi premontrei rend ügyeivel foglalkozik. Az 1990 után újraalakult nagyváradi premontrei rend immár csaknem tizenöt éve küzd egykori ingatlanainak visszaszerzéséért. A magyar történész jelenleg a rendet egy jogi eljárásban képviseli, amely három félixfürdői ingatlan visszaadásáért folyik. A vita tárgyát képező egyik ingatlant a román titkosszolgálat használja – közölte Varga Andrea.
A közelmúltban történt bántalmazások
Időről időre történnek magyarok elleni atrocitások a környező országokban, legutóbb október elején, mikor négy férfi megfenyegette Asztalos Csabát, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnökét Bukarest belvárosában. „Trágár módon tudtomra adták, hogy magyarként hagyjam el az országot” – fogalmazott Asztalos, hozzátéve: őt és családját is fizikai erőszakkal fenyegették. Az esetet később Victor Ponta román miniszterelnök sajtóközleményében elítélte.
Szeptemberben a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács egy panasz nyomán megállapította: diszkriminatív, hogy a Kovászna megyei közintézmények többsége csak román nyelven teszi hozzáférhetővé a közérdekű információkat.
„Hazaküldték" Magyarországra
Augusztus elején Nagyváradon két romániai magyar fiatalt bántalmaztak azért, mert magyarul beszéltek. Az áldozatok szerint a támadók azt mondták nekik, hogy Romániában beszéljenek románul, vagy költözzenek el onnan. Úgyszintén Nagyváradon „hazaküldtek” Magyarországra egy helyi nyugdíjast, mert az egyik ottani patikában magyarul kért gyógyszert.
Májusban viperákkal és vasrudakkal vertek meg Szabadkán magyar fiatalokat, akik közül az egyik bordatörést szenvedett és kórházban került, később pedig a vajdasági Muzslyán vert meg hat magyar fiatalt egy ötfős szerb csoport, a támadásban egy fiatal súlyosan, egy pedig könnyebben sérült meg.
Úgyszintén májusban nyolc magyar fiatalra támadtak szlovák bőrfejűek Pozsonyban, amiért magyarul beszéltek. Az áldozatok közül néhányan olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy kórházba kellett szállítani őket.
(Ismert, Malina Hedvig magyar diáklányt 2006 augusztusában Nyitrán két férfi verte meg, a lány vallomása szerint azért, mert magyarul beszélt. Robert Fico nyilvánosan megvádolta őt azzal, hogy az eset nem történt meg. Fico alig egy hónappal azt követően tette ezt a kijelentését, hogy a szlovák kormány – a strasbourgi emberi jogi bíróság ezzel kapcsolatos döntését követően – sajtóközleményben fejezte ki sajnálkozását Malina Hedvig ügye miatt.)
MD
Forrás: MTI
MNO

Kis erdélyi magyar komédia!
Csoda lett volna, ha tegnap valamiféle egyezségre jut az EMNP és az MPP, hisz a napok óta csurranó-cseppenő információkból már kiderülni látszott, a polgári pártosoknak eszük ágában sincs tárgyalóasztalhoz ülni, csak hajtogatják a nemzeti minimum mentén kötendő összefogás szükségességét, de mint az ázott macskát, úgy vágták ki soraikból azt az egyetlen embert, ki az összefogás szükségességéről mert nyilatkozni a sajtónak.
Pedig jó ideje a könnyű népszerűség és közérthetőség kedvéért a focinyelven ismételgeti Szász Jenő, majd utódja, Bíró Zsolt, hogy a hazai parlamenti választásokon „erdélyi magyar válogatottat” kell indítani, azaz a legjobbaknál is jobbakat. Majd bejelentették, ők majd a független jelölteket támogatják. Nem lenne igazán kimagasló személyiség soraikban? Múlt héten azért mégis kicsit tárgyalgattak, igaz, sokra nem juthattak, csak bejelentették: néhány nap múlva ismét találkoznak. Közben a válogatott edzője lelépett, s távirányított csapata tegnap már annyi fáradságot sem vett, hogy megjelenjék Marosvásárhelyen. Megüzenték, hogy „okafogyottá” vált az újabb egyeztetés, és sajnálattal vették tudomásul, hogy az „EMNP a függetlenséget garantáló garanciák esetén is mereven elzárkózik az MPP színeiben való indulás gondolatától, és csak az önálló indulást tartja elfogadhatónak”. Mi több, hirtelen arra is ráébredtek: „három politikai párt versengése veszélybe sodorja a magyar parlamenti jelenlétet”, és kijelentették: „az MPP a magyar közélet minőségi és erkölcsi korrekciójának rendeli alá politikai cselekvését.” Közhely. Ráadásul a közlemény nagyfokú nyelvi szegénységről árulkodik, s nem leplezi, hogy az MPP, akár edzője, sikeresebb csapathoz csatlakozna.
Toró T. Tibor látván, hogy hoppon maradt, gyorsan, ki tudja hányadszor már, újabb egyeztetést ajánl, s ez alkalommal már nemcsak az MPP-vel, hanem az RMDSZ-szel is tárgyalna, mert mint írja: „lennie kell egy minimumnak, amiből már nem szabad engedniük a bukaresti parlamentbe készülő erdélyi politikusoknak, induljanak bármelyik magyar párt jele alatt”. Elindult a nyilatkozatháború. Papp Előd, a Néppárt alelnöke szerint a polgáriak „nemzeti válogatottját” „bundázó sztárjátékosai” miatt utasítják vissza, Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára ugyancsak idegesen hárította a nemzeti minimumra hívó egyeztetést: az RMDSZ úgymond maximalista, minimumról tehát nem tárgyal.
Így folyik mifelénk a szép kis erdélyi magyar komédia.
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szalay Attila mártíromsága
A Szalay Attilára vonatkozó dokumentumok szerint a textilgyári lakatos ellen 1958. április 12-én indította el a nyomozást Fábián Márton marosvásárhelyi szekus főhadnagy. A vád: ,,...a magyarországi ellenforradalmi események idején Szabó Lajossal közösen kommentálták a külföldi rádióadók híreit, felnagyították a Magyar N. K. ellenséges elemeinek tevékenységét, ellenségesen nyilvánultak meg a népi demokratikus rendszerrel szemben.
A beszélgetéseket követően Szalay Attila gyanúsított megegyezett Szabó Lajossal, hogy utóbbi létrehoz egy ellenforradalmi szervezetet, amelynek tagjai nacionalista, sovén érzelmű elemek. Szalay Attila megfogadta, hogy személyesen támogatja a szervezet felforgató tevékenységét, és mindvégig megfelelő tanácsokat ad ellenforradalmi működésük során.” Szalay Attila és társai perében a kilenc fiatal: Szalay Attila, Szabó Lajos, Bordás Attila, Gyertyánosi Csaba, Jancsó Csaba, Gyertyánosi Gábor, Jancsó Sándor, Molnár Béla és Sándor Csaba. A vádirat szerint Szalay Attila vezetésével egy nacionalista csoport létrehozta a Székely Ifjak Társasága nevű ellenforradalmi szervezetet. Az 1956-os, kapcsolódó politikai perek azonos klisék szerint zajlottak. Igyekeztek háromnál több személyt letartóztatni, vád alá helyezni, hogy rájuk süthessék a „szervezet” bélyegét. A vádirat sejteti, milyen brutális, szadista módszerekkel próbáltak vallomást kicsikarni a letartóztatottakból. A vádlott-társak kihallgatásainak jegyzőkönyvei alapján állították össze a vádiratot, a vádlott-társak voltak a tanúk. A bírói testület tagjai, az egykori börtönőrök, akik halálra kínozták Szalay Attilát, még élhetnek. A Volt Politikai Foglyok Szövetsége háromszéki szervezetének elnöke, Török József drámája is bizonyítja, hogy 1965-ben, 1966-ban is ítéltek el erdélyi magyarokat azért, mert tíz évvel korábban együtt éreztek magyarországi sorstársaikkal.
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)