Koss Gabriellát nevezték ki Maros megye új alprefektusává
Koos Gabriellát, a szászrégeni polgármesteri hivatal volt jegyzőjét nevezték Maros megye új alperektusává. A kinevezésre azért volt szükség, mert Manuel Butiulcă menesztését kérte, mivel képviselői mandátumért indul a december 9-i parlamenti választásokon. Az alprefektussal egyidőben Alexandru Petru Frătean prefektus is lemondott tisztségéről, helyére azonban még neveztek ki senkit. Sajtóinformációk szerint a tisztségre Corneliu Grosu a legesélyesebb. (vasarhely.ro)
Transindex.ro

Beszámoló az Erdélyi Múzeum-Egyesület bemutatkozásáról
A 2012. október 16-án tartott rendezvényt Fodor Pál, az MTA BTK mb. főigazgatója nyitotta meg, aki Ady Kocsiút az éjszakában című versét és Jakó Zsigmond Az erdélyi magyar történetírás kérdéseicímű tanulmányát nevezte meg mint az alkalomhoz illő szövegeket. A találkozó célja, emelte ki a főigazgató, hogy az Erdélyi Múzeum-Egyesület méltóképp bemutatkozhasson.
Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke megköszönte az MTA BTK TTI meghívását, majd röviden kitért az egyesület 150 éves történelmére. A szervezet változó formában 1859 óta tevékenykedik azzal a céllal, hogy összegyűjtse és megőrizze Erdély történetének írásos és tárgyi emlékeit. Többek között kézirattár, könyvtár, képzőművészeti és néprajzi gyűjtemény, paleontológiai és más természettudományi szekciók és egyéb részlegek működnek az egyesület keretében. Folyóiratok és gyűjtemények létrejötte kíséri a történetüket, mely a tudományos háttér megteremtésével fontos szerepet játszott abban is, hogy Kolozsváron annak idején egyetem alakult. A szervezet a két világháború közötti nehéz időszakban kieső tudományos hátteret is igyekezett pótolni, majd 1940–1944 között munkája új lendületet kapott. A szocializmus idején azután hosszú időre megszűntek a hivatalos keretek, és az egyesületi munka néhány személy kezében összpontosult. Az 1990-es évek, majd 2004 fémjelezte a közösségi munka megújulását. Kovács András vette át a szót, aki elmondta: az 1990-es évektől kezdve Jakó Zsigmondnak köszönhetően formálódni kezdett az intézet. Ezzel az újonnan létrejött, magyar oktatási nyelvű csoportoknak is munkát adtak. Fő kutatási irányuk a két kora újkori erdélyi hiteles hely, a gyulafehérvári káptalan és a kolozsmonostori konvent anyagának vizsgálata. A középkori forrásokkal Jakó Zsigmond foglalkozott. Az előadó a fiatal kollégák tevékenységét méltatta, majd rámutatott: forrás és munka akad bőven, optimális esetben a mai fiatalok nyugdíjas korukig dolgozhatnak a forrásanyag feldolgozásán. Hegyi Géza az okmánytárról beszélt, célja a középkori Erdély okleveles iratainak közlése. Erdély alatt a kutatók a történeti Erdélyt értik, középkor alatt pedig az 1541-ig terjedő időszakot. A kutatás egyre bővülő tárgykörébe oklevelek, misszilisek, gazdasági levelek tartoznak. A kutatás a teljesség igényével zajlik, 30-35 ezer oklevél kiadása a cél. A közlés regesztákban történik, a Jakó-féle módszerrel, majd az iratokat közlési jegyzetekkel, mutatóval, térképekkel látják el. Eddig 2896 regeszta készült el – a feldolgozómunka gyökerei 1943-ig nyúlnak vissza, Jakó Zsigmond a legnehezebb időszakokban egyedül folytatta a munkát. 2000 után már többeket bevonhatott ebbe. Az előadó a jövőre vonatkozó tervek között említette a 14. századi anyagok feldolgozásának befejezését. Hegyi Géza egyéni kutatása az egyházi tized történetével, bővebben a 13–14. századi Erdéllyel foglalkozik. W. Kovács András az okmánytár szerkesztésében vesz részt, melyhez segédleteket is készít, és az erdélyi vármegyék középkori archontológiájával foglalkozik. Sajnos néhány romániai levéltár anyaga még nem került be a gyűjteménybe. Emellett az erdélyi vajdai tisztség fejlődését és az azt érő hatásokat kutatja.
Fejér Tamás az erdélyi fejedelmek királyi könyveit vizsgálja 1999 óta, ezeket a fejedelmi kancellárián vezették. 1565 és 1602 között összesen 31 királyi könyv született, eddig 2540 regeszta készült ezekből. 5 királyi könyv feldolgozása már befejeződött 2 kötetben, és további kötetek vannak előkészítés alatt. Az előadó egyéni témája Fogarasfölde 16–17. századi történelme, különösen az egyház és az oktatás kérdései, valamint az úriszék intézménye.
Pakó László Kolozsvár szabad királyi város bírósági gyakorlatát kutatja, és a város bűnözőtársadalmát, valamint a „százférfiak” (centumvirátus) döntéshozását vizsgálja. Forráskiadási tervei között szerepel a korszak törvénykezési jegyzőkönyveinek feldolgozása, ezek mintegy 22 kötetre rúgnak, valamint a közügyigazgatók (direktorok) számadásai. Bogdándi Zsolt kolozsmonostori jegyzőkönyvek kiadásával foglalkozik. A szekularizáció utáni jegyzőkönyvek közzététele szintén regesztákban történik, a kutató Jakó Zsigmond munkáját szeretné folytatni. A kolozsmonostori konvent fejedelemség kori jegyzőkönyveit requisitorok (könyvkeresők) vezették, leginkább különféle ügyletek, eladások bevallásai szerepelnek bennük, többnyire bekötött formában. A tervezett kötetek az 1676–1690 közötti időszakot dolgozzák majd fel, mintegy 800 kivonat formájában, megjelenésük 2014-re várható.
Gálfi Emőke a gyulafehérvári káptalan fejedelemség kori jegyzőkönyveit kutatja. 27 kötet maradt fenn, ez mintegy 9-10 ezer lapot jelent. Az első kötet három jegyzőkönyvet „regesztázott” a 16. századból. Körülbelül 500 regeszta elkészítését tervezik az 1600–1613 közti időszakból. Fehér Andrea egyéni témái többek között a történetelmélet, a történeti reprezentáció és a gyermekszülés a 18. században. Ezenkívül Székely László (1716–1772) életével foglalkozik, egyelőre Székely önéletírását dolgozta fel, ezután a róla szóló forrásokat kutatja. Szász Anik a Wesselényi-kutatócsoport nevében ismertette annak munkáját. A kutatócsoport a Wesselényi család erdélyi ágára vonatkozó középkori és kora újkori levéltári anyagot tárja fel. Ennek regeszta-kiadvány formájában történő publikációját tervezik.
A bemutatkozáson szó esett még az „Intézmények és politikai vezetőréteg a Szilágyságban a XIV–XVII. században” című kutatási projektről. 2009-ben az EME-t a romániai Kutatási Tanács akkreditálta. A Kolozsváron és Budapesten zajló levéltári kutatások célja egy okmánytár kiadása. Eddigi eredményeik közé tartozik egy angol nyelvű tanulmánykötet megjelenése és nemzetközi konferencia szervezése, melyből szintén kötetet terveznek. A kutatásról Sipos Gábor tartott összefoglalót. Az ezt követő rövid beszélgetésben Fodor Pál mb. főigazgató és Oborni Teréz az MTA BTK TTI tudományos főmunkatársa néhány kérdést tett fel az egyesület munkájával kapcsolatban. Szó esett az egyesület és a Debreceni Egyetem kiváló kapcsolatairól, valamint a BTK Történettudományi Intézettel való együttműködés bővítéséről, a teljesebb körű forráskiadás esélyeiről és arról, hogy a csoport kutatói a forrásfeltárás feladatkörén dolgoznak, és ez határozza meg a további publikációs terveiket is. Ami az egyesületnek a romániai tudományos palettán elfoglalt helyét illeti, a román kollégákkal ápolt viszony udvarias, de egyelőre nem olyan gyümölcsöző, mint lehetne. Az egyesület tagjai mércét szeretnének állítani az erdélyi tudományosság elé: igényességre törekszenek, jól megszerkesztett folyóiratokkal, precíz publikációkkal szeretnének egyfajta etalont képezni a térség kultúrájában.
Péterfi András
tti.hu/esemenyek

Külhoni magyar képviselők szólaltak fel az Európai Parlamentben - A Szlovákiából származó Mészáros Alajos a diszkriminatív Benes-dekrétumok ügyére igyekezett felhívni az uniós illetékesek figyelmét, az RMDSZ-es Sógor Csaba pedig a romániai uniós támogatások kifizetésének elmaradása miatti nehézségeket hangsúlyozta csütörtökön késő este az Európai Parlament plenáris ülésének a képviselők számára egy perc felszólalási lehetőséget biztosító szakaszában.
Mészáros Alajos az Európai Néppárt, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának képviselője a "diszkriminatív" Benes-dekrétumok ügyében szólalt fel Strasbourgban. A képviselő kifejtette, hogy a második világháború utáni csehszlovák elnöki rendeletek alapot adtak a kollektív bűnösség elvének alkalmazására, ráadásul a képviselő szerint nem lehet kijelenteni, hogy napjainkban nincsen joghatásuk. A képviselő felszólította az uniós illetékeseket, hogy "vizsgálják meg azokat a jog ellentmondásokat, amelyek beárnyékolják egy igazságos Európa kiteljesedését".
Sógor Csaba, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség EP-képviselője arra igyekezett felhívni a figyelmet, hogy milyen gondokat okoz az, hogy visszaélések miatt Romániában befagyasztották a humán erőforrás fejlesztést támogatni hivatott operatív programok támogatását, a román hatóságok pedig jó ideje nem utalják a megítélt támogatásokat. Sógor méltatlannak nevezte, hogy néhány rosszhiszemű kedvezményezett, néhány visszaélő miatt civil szervezetek ezrei lehetetlenülnek el.
"Nem engedhetjük, hogy néhány csaló a teljes humán erőforrás fejlesztési operatív programot veszélybe sodorja" - hangoztatta Sógor Csaba.
Winkler Gyula, aki szintén az RMDSZ színeiben jutott be az EP-be, arról beszélt, hogy az Európai Unió fordulóponthoz érkezett, az európai projekt pedig veszélyben van, mert a válság hatására felerősödött a populizmus, a szélsőségesség és az idegengyűlölet. Winkler kifejtette, nem helyes, hogy az, ha a tagállamok kormányai az Európai Uniót hibáztatják az életszínvonal csökkentéséért. A romániai magyar képviselő szerint az uniós intézmények feladata az uniós identitás érzésének erősítése.
A fideszes Járóka Lívia szintén a válság hatásairól beszélt a strasbourgi plenáris ülésen. Mint fogalmazott, az adósságválság felgyorsította azokat a folyamatokat, amelyek miatt egyre kevesebben tudják fenntartani életszínvonalukat, és egyre több állampolgár számára a mindennapi megélhetés is óriási kihívást jelent - tette hozzá Járóka, aki reményét fejezte ki, hogy az Európai Unió következő hétéves pénzügyi kerete segít változtatni a legszegényebb európaiak kilátástalan helyzetén.
(MTI)

Nem lehetnek kétnyelvű utcanévtáblák Marosvásárhelyen
A Marosvásárhelyi önkormányzati testület elutasította a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által beterjesztett határozattervezetet, amelyben az utcanevek kétnyelvű kiírását kezdeményezték. A csütörtöki önkormányzati döntésről több erdélyi magyar napilap is beszámolt pénteken. A Krónika beszámolója szerint a határozattervezet annak ellenére nem kapta meg a szükséges szavazatszámot, hogy a marosvásárhelyi városi tanácsban az RMDSZ és a Szociál-Liberális Szövetség (USL) többséget alkot.
„Nem kétnyelvű utcanévtáblákra van szükség Marosvásárhelyen, hanem turisztikai célokat szolgáló, többnyelvű információs táblákra. Romániában a hivatalos nyelv a román, és román nyelvű utcanévtáblák már vannak" – idézte a Krónika Ionela Ciotlaust, az RMDSZ szövetségese által jelölt alpolgármestert. Peti András, az RMDSZ önkormányzati képviselője emlékeztette a testületet, az Európai Nyelvek Chartája – amelyet az ország parlamentje törvénnyel fogadott el – nemcsak megengedi, hanem elő is írja a kétnyelvű feliratozást.
A Népújság Maros megyei napilap arra emlékeztetett, hogy 2008-ban az önkormányzati testület már egyhangúlag elfogadott egy hasonló tervezetet, az akkori határozatot azonban soha nem hajtották végre. A lap beszámolója szerint a kétnyelvű feliratok ellenzői azzal vádolták az RMDSZ-t, hogy a decemberi parlamenti választások előtt politikai tőkére akart szert tenni, ezért terjesztette be a határozati javaslatot.
MTI
Erdély.ma

Elfelejtett romániai roma holokauszt – A túlélők megrázó vallomásai
Több, mint 35.000 cigányt deportáltak 1942-ben lágerekbe, Transzisztriába, Ion Antonescu marsall parancsára. A hatóságok sosem ismerték el a roma holokausztot, sőt az ígéreteiket is megszegték. Luminita Cioaba a Ion Cioaba Oktatási-Kulturális Alapítvány vezetője elmondta, hogy a romániai hivatali személyek érdeklődése a romák problémái iránt csak felszínes, és leginkább csak a választási kampányok idején lángol fel.
Utoljára Basescu államfő kért bocsánatot, 2007-ben. Azóta hivatalosan senki nem kért bocsánatot. Ez nagyon nehéz és szomorú, mert az emberek csak a választások idején gondolnak ránk. Mindenki elfeledkezik rólunk." – monta Luminita Cioaba a Ion Cioaba alapítvány elnöke.
Az elhagyott múzeum
Az első romániai Cigány Múzeumot bezárták, mivel nem volt pénz a működtetésére. A cigánymúzeum csak a projekt formájában volt meg, mert nincs pénzalapunk. Ott van az épület Szebenben, amit nehezen bérlünk a várostól, az alagsor és a dokumentáció kész van, de nincs pénzünk. A hivatalok nem segítenek, pedig szükség van egy ilyen múzeumra – mondta Luminita Cioaba. „Hogyha volna pénzünk és egy csapatunk, egy éven belül befejeznénk az épületet. Ez nagyon rossz, hogy a román állam nem biztosít egy épületet a romáknak, hiszen mi vagyunk a legnagyobb kisebbség az országban. Németországban van egy központ, egy múzeum, ami a romákról szól és a kormány finanszírozza."
Szebenben egy emlékművet is akarnak készíteni, a 35.000 deportált roma emlékére. A hivatali szervek bele is egyeztek egy ilyen emlékmű építésébe, de azt, hogy mikorra készül el, nem lehet tudni. Részlet a videóban látható vallomásokból
Cianghiri Lăţa 1942 július 17-én Telesti településen volt, Matache törzsénél (ahogy az akkori cigányvajda ismert volt, rendes nevén Iorgu Stănescu). Az öreg emlékei szerint csendőrök jöttek és azt hazudták, hogy Oroszországba viszik, és földbirtokos lesz. „Azt mondták nekünk, hagyjunk fel a vándorlási szokásokkal, mert el kell vigyenek minket oda, ahol adnak nekünk tejelő teheneket, földet, házat és vagyont. Így elmentünk törzsileg mind, 25 család a mi törzsünkből és másik 25 család Gorj-ból. Felpakoltunk a szekerekre és három hónap alatt értünk el Krivoi Rog-ba. Onnan Domanovka-ba vittek minket, ahol decemberig voltunk. Elkezdett havazni, mikor arra ébredtünk, hogy megjöttek a németek, és elvitték a szekereinket mindenestől, lovastól, sátrastól, a szekérrudakba rejtett arannyal együtt. Ott tartottuk a törzs aranyát és azt is elvitték mind – mondta az öreg a verticalonline.ro-nak.
„Aztán sokan meghaltak Kransnianska-ban, ahova az oroszok vittek minket. Százasával voltak a kunyhók, amelyeket három méter mélyre ástak a földbe, vasráccsal vettek körül, hideg volt és egy méteres hó, de a közelben volt egy erdő, ahonnan tudtunk fát hozni és tüzeltünk a kunyhókban. Nem volt mit megegyünk, így sokan éhen haltak, másokat lelőttek, ha elkapták a földeken a betakarítatlan kukoricacsövek lopása közben."
realitatea.net/provincianews.ro
Erdély.ma

Csángó balladaéneklő-verseny Moldvában
Klézse község Moldvában, Bákó megyében, a megyeszékhelytől, Bákó várostól mintegy 20 km-re délre fekszik. Klézse keleti részének a neve: Buda. Itt, Budán rendezik meg – immáron második alkalommal – a Csángó balladaéneklő-versenyt, 2012. október 27-én, szombaton.
A versenyt hirdető plakáton, a cím alatt ez áll: „Miklós Gyurkáné Szályka Rózsa emlékére". Miklós Gyurkáné Szályka Rózsa klézsei asszony 1894-ben született, és 1970-ben halt meg. Kilenc gyermeke volt. Az ének élete része volt, és rengeteg éneket tudott. Kallós Zoltán, a nemzetközi elismertségű folklorista, népdalgyűjtő már az 1950-es években felfedezte, és az évek folyamán jó másfél-száz dallal gazdagította a Kallós-archívumot.
A Csángó Balladaéneklő Verseny főszervezője ebben az évben is a helyi tanítónő, Botezatu Viktória, akinek hagyományőrző munkásságát, közösségformáló tevékenységét messze földön is sokan ismerik. Nem csak oktatja a gyermekeket, példamutatásával, életvitelével valódi közösségformáló erő. Ott, ahol tanít, a tanteremben a gyermekekkel közösen felállított egy szövőszéket, és néha elvitte az édesanyját is, aki szőtt, a gyermekek pedig szemük sarkából figyelték. A foglalkozások végén ki is próbálhatták szövő-tudásukat, egy-egy kicsit szőhetnek. Így lassan-lassan a szülők is megjelentek a szövőszék körül, elbeszélgettek, majd hoztak magukkal varrnivalót, és varrogattak. Ez egyre gyakrabban megismétlődött, és lassan minden este megjelentek a szülők; jó hangulatban szőttek, varrtak, beszélgettek, és egész télen guzsalyas volt.
A beszélgetések során felelevenedtek a gyermekkori élmények, és karácsonykor már együtt mentek kántálni. Ez valóban igazi közösségformáló ténykedés!
A tavalyi balladaéneklő versenyen sok szülő vett részt, és érezhető volt az, hogy milyen értékesnek tartják anyanyelvüket, hagyományaikat. Az idei versenyre különböző csángó falvakból 25 versenyzőt várnak. A rangos zsüri elnöke, mondhatjuk, a rendezvény díszvendége Kallós Zoltán.
A Csángó Rádió műsorában megismerkedhetünk Boetzatu Viktoria csángó tanítónővel, a második Csángó Balladaéneklő Verseny főszervezőjével.
csangoradio.ro
Erdély.ma

K...mint összekötő
Mi a magyar? Mi a román?
Stuttgartban egy kedves és intelligens, Kolozsvárról elszármazott asszony mesélte, amit a kisfia német (stuttgarti) tankönyvében olvasott: a Mercedes és a Porsche, no meg az igényes kultúra szép városa, a svábok központja a magyaroknak köszöni létét. A kalandozások (régi kalandozásaink) idején ugyanis a nehézkesen mozgó német gyalogos csapatok nem tudtak ellenállni a lovas magyarok támadásainak, szükségessé vált tehát, hogy német lovas hadsereg szülessen, ehhez viszont méntelepek létesítésére volt szükség. Stuttgart történelmi előzménye éppen egy ilyen méntelep. (Innen származik a Stuttgart városnév.)
KÁNTOR LAJOS
Szabadság (Kolozsvár)

Hitélet – Virtuális templomok – a gyülekezetről, a közösségért
Megszületett a Kalotaszegi Református Egyházmegye honlapja
Húsz évvel ezelőtt még nem is hallottunk róla, ám két évtized alatt a világháló elképesztő gyorsasággal a mindennapi életünk szerves részévé vált. Olyannyira, hogy mára a társadalom konzervatívabbként – tehát az újra kevésbé fogékonyként – észlelt-érzékelt intézményei, jelenségei is megteremtették a maguk virtuális világszeletét. Az egyházak sem maradtak távol a világhálótól: egyházi portálok tömkelege született, vallásos rádiók működnek szerte a világon, apácák blogot vezetnek. Erdélyben sincs ez másképp. Most a Kalotaszegi Református Egyházmegye honlapját üdvözölhetjük Virtuáliában.
Ma már az intézmények hasznos információkkal, tartalmakkal állnak az érdeklődők rendelkezésére a világhálón is, így például a Királyhágómelléki és az Erdélyi Református Egyházkerületnek (ERE) is külön honlapja van. Most az ERE részét képező Kalotaszegi Református Egyházmegye önálló honlapja is elkészült, legjobb tudásunk szerint az ERE 17 egyházmegyéje közül elsőként. A nyitólapon a kalotaszegi református templomok építészeti és művészettörténeti kincseit-érdekességeit ábrázoló mozgóképek sora üdvözli a látogatót.
– 2008-ban készült el az egyházmegye első honlapja, még régi technológiával, az döcögősen kb. egy évig működött, majd az ingyenes tárhely fizetőssé válásakor végleg megszűnt – beszélt a kezdetekről a honlap készítője, Hover Zsolt, Magyargyerőmonostor lelkipásztora, a kalotaszegi egyházmegye sajtószóvivője. – Egyházmegyénk vezetője, Vincze Minya István esperes a nyáron kezdeményezte egy új honlap elkészítését, így láttunk hát hozzá a megvalósításhoz. A kalotaszegieme.ro a kapcsolattartás kiváló eszköze, közli az egyházmegyét alkotó többtucatnyi egyházközség lelkipásztorainak elérhetőségét, ugyanakkor közéleti is szeretne lenni. Átfogóbban tükrözné a kalotaszegi kálvinisták világát, ám kitekintene a többi vallásra is – mondta az első honlap óta újságírói tanulmányait is elvégző Hover Zsolt.
A kalotaszegi egyházmegye honlapján színes híreket is találunk, itt például olvashatjuk Böjte atya gondolatait, de vallási hírt Kínából is. Az egyházmegye 32 temploma szerepel a lajstromban, egyelőre néhány fényképpel és a lelkipásztorok nevével, elérhetőségével, de a tervek szerint az adott gyülekezet aktuális helyzetét ismertető leírást is közölnének majd, néhány történelmi adattal együtt. A napi áhítat egy-egy igét kínál, a tervek szerint idővel ezt is az egyházmegye lelkészei szolgáltatnák.
Római katolikus, evangélikus, unitárius, református internetes felületek, ifjúsági egyházi szervezetek honlapjai mellett külön kategóriát képeznek a világhálón az egyházközségek – egy-egy település egy templomának, gyülekezetének – virtuális oldalai. Egy falu esetében ez többnyire a gyülekezet lelkipásztorának kezdeményezésére történik. Az ilyen honlapok száma, bár egyre nő, még nem számottevő. A kalotaszegi egyházmegyében is akad néhány, ezeknek a címét is megtaláljuk a honlapon. Az egyik legújabb a bánffyhunyadi református gyülekezet honlapja, amelyet az idén nyáron beiktatott Kiss-Cserey Tibor helybeli lelkipásztor hozott létre.
Az áttekinthető honlap igényes tálalásban gazdag és naprakész tartalommal készteti visszatérésre az olvasókat, akik közül sokan aligha gondolták volna, hogy ilyen pezsgő és szerteágazó egyházi élet zajlik Kalotaszeg egyetlen városában. Hasznos hírek a gyülekezeti-közösségi életről, beszámolók és fényképek az eseményekről, emellett a templomot is bemutatja a banffyparokia.hu címen böngészhető honlap. Magyarbikal, Magyargyerőmonostor, Nádasdaróc mellé így zárkózott fel most a virtuális térben Bánffyhunyad is, de minden bizonnyal korántsem zárja a kalotaszegi sort.
KEREKES EDIT
Szabadság (Kolozsvár)

Megjelent a KözMag antológiája
A Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) székhelyén szerda este mutatták be a KözMag tizedik születésnapjára készült KözMag antológiát.
A KözMag kezdetben a Brassai-líceum gazdasági diáklapjaként indult be, majd 2009-től az RMKT védnöksége alatt közérdekű gazdasági magazinná nőtte ki magát. Az eseményen Plesa Róbert főszerkesztő a lap megjelenésében közreműködő szerkesztők, diákok, közgazdászok és érdeklődők előtt ismertette az eltelt időszak fontosabb történéseit, majd azokat rövid filmvetítéssel is illusztrálta. A kiadvány ma már erdélyi jellegű, és hatással van az új hazai magyar közgazdásznemzedékek fejlődésére – tette hozzá.
A vaskos antológiát a Brassai-líceumban hosszú időn át tanároskodó Gaal György mutatta be, aki maga is tanúja volt a KözMag megszületésének és fejlődésének. A hét fejezet ízelítőt ad a tíz év alatt összesen 31 számmal, 1505 oldalon kiadott magazin tartalmából. Cikkek, tanulmányok és ismert szakemberekkel készített interjúk vezetik be az olvasót a szakma megannyi tematikájába, miközben a szerkesztők igyekeztek a közérthető magyar szaknyelvet népszerűsíteni. Az előadó meggyőződése, hogy lesz elegendő és megfelelő magyar szakember-utánpótlás.
Szőcs Endre, az RMKT ügyvezetője további támogatást helyezett kilátásba a lapnak, főleg a magazin www.kozmag.ro gazdasági portáljának fejlesztése érdekében. Tasnádi Zsolt, a portál szerkesztője elmondta, hogy a 2010-es beindulás óta látogatóik száma folyamatosan növekszik, és tervükben szerepel az interaktivitás bevezetése fórumok, viták stb. révén. Somai József, az RMKT tiszteletbeli elnöke arra emlékeztetett, hogy a 18. századtól összesen ötvenegynéhány gazdasági jellegű lap jelent meg tájainkon, majd ötven éven keresztül szinte semmi. Ezért is reméli, hogy a KözMag hosszú életű lesz.
Az ünnepséget Brahms egyik Magyar táncának feldolgozása (hegedűn előadta Deák Albert, gitáron Szalai Gyula) és Tóth Árpád Szivadar-keringő című verse (Benkő Levente tolmácsolásában) színezte.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)

Kontyolt tetők, faragott tornácok, díszes gyalogkapuk
Tanácskozás a nyárádmenti épített örökségről
Egyértelműen sikeres volt a Jövő a múltban – a hagyományos népi építészeti hagyaték felleltározása és hasznosítása a Nyárádmentén témájú konferencia, amelyet október 24-én tartottak a nyárádszeredai szép, tágas Bekecs vendéglőben. A romániai, magyarországi és francia szakemberek mellett jelen voltak a kistérség településeinek polgármesterei, településrendezési alkalmazottai, s a megyei tanács képviselői is, diákok, érdeklődők. A vendégeket két nagy pannón az e témában meghirdetett fotópályázat képei fogadták, a diákok jó szemmel éreztek rá a lényegre, s szinte profi módon örökítettek meg régi szép portákat a térség falvaiban.
A szervezőket dicséri, hogy az örökségvédelemre és hasznosításra vonatkozó nyárádmenti projekt helyből indult, a kistérségi társulás kereste meg a Transylvania Trust Alapítványt, és támogatónak sikerült megnyerniük a Román Nemzeti Kulturális Alapot, résztámogatóként pedig Franciaország romániai nagykövetségét – hangzott el Furu Árpád, az erdélyi építészeti örökség védelmét felvállaló alapítvány építőmérnökének előadásában. Az összegzésből az derült ki, hogy Balássy András kezdeményezése nemcsak azért sikeres, mert kiváló szakembereket sikerült megnyernie ennek a projektnek, hanem azért is, mert a fiatalokat is bevonta a munkába, akik megszerették és immár nem lebontandó régiségnek, hanem megőrzésre érdemes örökségnek tartják a népi építészet még létező emlékeit. Ezt bizonyította a Hodos – Venerque Baráti Társaságot képviselő két középiskolás fiatal, Bereczki Éva és Török Zsolt vallomása, akik a múlt évi székelyhodosi nemzetközi diáktáborban éreztek rá ennek a munkának a szépségére és fontosságára. Ezt az érzést egy találó idézettel is aláhúzták: a hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása. Ami túlmutat a szerdai konferencián, s előrevetíti, hogy a számba vett és megőrzött örökség, a jellegzetes falukép egyben gazdasági, turisztikai tevékenység kiindulópontja lehet, ahogy például Torockón is történik. Erről Furu Árpád számolt be, az énlaki példáról Albert-Homonnai Márton műemlékvédelmi szakmérnök, aki 1996-tól lelkes védője a korábban pusztulásra ítélt falu rendkívül értékes építészeti örökségének. Énlaka a Transylvania Truston keresztül Budapest V. kerületi önkormányzatának a támogatásával megmenekülni látszik, a 108 porta 70 százalékánál ugyanis már megtörtént a felújítás.
A tanácskozáson hasznos és érdekes volt hallani a francia vendégek előadását. Agnes Legendre okl. településmérnök és tájépítész elmondta, hogy Franciaország déli közép-pireneusi régiójában mennyire körültekintően leltározták fel az épített örökséget, hogyan nyerték meg a lakosság érdeklődését, képeztek ki a hagyományos építészetben jártas szakembereket, hogyan vitték be az érintett helységek településrendezési tervébe a feladatokat és hoztak létre segélyalapot az örökség restaurálása céljából. Hasonló tevékenységről számolt be Robert Marquie a művészet és a történelem földjének nevezett Aure és Louron völgyében kifejtett hasonló munkáról, ahol a nemzeti örökség részét képező települések állami támogatásban részesülnek.
Furu Árpád építőmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök érdekes előadásban ismertette a leltárt, amelynek során öt településen – Jobbágytelke, Székelyhodos, Nyárádköszvényes, Maja és Márkod – történt meg a meglévő hagyományos porták (házak, melléképületek), kapuk leltárba vétele. A legteljesebben Májában maradt meg a falukép, a többi településen szigetszerűen őrződtek meg a hagyományos nyárádmenti porták. Ezek jellegzetessége az utcára merőlegesen, kontyolt tetővel, cseréphéjazattal elhelyezett lakóépület, amelynek udvari bejáratánál kiugró tornác, veranda van. Ennek felületi oromfalát gazdag faragással díszítették, házról házra, faluról falura más-más mintával. Nem maradt el a melléképületek, a csűr díszítése sem. A tájegység másik jellegzetességét a szépen faragott fedeles gyalogkapuk jelentik, amelyekben Köszvényes a leggazdagabb. A székely és gyalogkapukról, e kapukat készítő mesterekről Balassa M. István néprajzkutató tartott előadást. A gazdasági épületekről Nagy Ákos néprajz szakos doktorandus, a népi örökséghez való viszonyulásról Vajda András néprajzkutató beszélt.
A szakemberek által készített leltárt kell kiterjeszteni a kistérség többi településére is, hogy elkezdődhessen a falukép és a kiemelt fontosságúnak tartott épületek védelme. Furu Árpád megfogalmazta a polgármesteri hivatalokra és a térség lakosaira vonatkozó tanácsokat is, miszerint meg kellene őrizni az épületek tömeges elhelyezkedésének módját, a régi házakat a hagyományos elemek megőrzésével kellene felújítani, s az új házak építésekor fel kellene használni a helyi örökség jellegzetes elemeit. Az előadó a negatív példákat is bemutatta: kirívó színekre festett, helyidegen tömegű és formahasználatú épületeket, amelyek tönkreteszik a hagyományos faluképet. Ezt kellene elkerülni a tízévente megújított általános területrendezési tervek segítségével, s a nyárádmenti kezdeményezést ki kellene terjeszteni a megye más kistérségeire is, hangzott el a megye főépítészének, építészeknek a hozzászólásában.
Az e téren folyó tevékenységet Hargita megyében Márton Ildikó építész ismertette, Ertsey Attila, a Magyar Építészkamara alelnöke az Országépítő Kós Károly Egyesülés terveiről szólt, amelyek célja az építészeti ízlés javítása. Ennek érdekében hirdettek pályázatot olyan épületek tervezésére, amelyek összekötik a múlt hagyományait a jövő építészetével, s amelyek úgy korszerűek, hogy a jellegzetes építészeti elemeket is felhasználják. Ezt példázza a Székelyház projekt, majd annak folytatásaként a Hargita megyei mintaház program és a 2012-ben bemutatott Magyar ház tervcsomag.
A vita során felmerült a kérdés, hogy mit ér az épített örökség megőrzése, ha nem lesz, aki a falvakban lakjon. Ha azonban Torockó példájára gondolunk, akkor a hagyományos falukép megtartása lehet a kiindulópont ennek az értéknek a gazdasági, jövedelmet hozó felhasználásában. Ez a feladata a fiatal polgármestereknek, az erős önkormányzatoknak – fogalmazott Lokodi Edit, a megyei tanács alelnöke, aki szerint, ha pusztulásra ítélt zsákfalvakat meg lehetett menteni, akkor erre sokkal több esély kínálkozik a Nyárádmentén.
Ezt erősítette meg kérdésünkre Antal Zoltán, a Nyárádmente Kistérségi Társulás vezetője is, aki elmondta, hogy míg az elmúlt tíz év alatt a infrastrukturális beruházások megvalósítását helyezték előtérbe, két éve a Leader fejlesztési stratégián dolgoznak, amibe beletartozik a kulturális és néprajzi örökség, a biodiverzitás, a természeti kincsek számba vétele mellett a népi építészeti örökségé is, amelyek együttesen a térség egyedi jellegét adják. A helyi sajátosságok megőrzése, kiemelése és értékesítése nélkül nem lehet faluturizmust elképzelni. A társulás célja az, hogy a lakosok mellett a helyi döntéshozókat is a szemléletváltásra ösztönözzék, s a településrendezési tervekben szabályokban is megjelenjen a faluképvédelem.
A szakmai előadások és viták hangulatát Lőrinczi György gitárjátéka és a Bekecs együttes tagjainak tánca színesítette. A fiatalok számára meghirdetett fotópályázat nyertesei: Fancsali Ferenc (Nyárádszereda), Gáspár Hajnalka (Koronka), Dávid Erika (Somosd), Erdős Szabolcs (Koronka), akiket osztálytársaik is elkísértek a díj átvételére.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Koss Gabriella Maros megye új helyettes prefektusa
Koss Gabriellát, a Szászrégeni Polgármesteri Hivatal volt jegyzőjét nevezték ki Maros megye új helyettes prefektusává. A kinevezésre azért volt szükség, mert Manuel Butiulcă menesztését kérte, mivel képviselői mandátumért indul a december 9-i parlamenti választásokon.
Az alprefektussal egy időben Alexandru Frătean prefektus is lemondott tisztségéről, helyére azonban még neveztek ki senkit.
A kormány szerdai ülésén döntött úgy, leváltja tisztségéből a Fehér, a Maros, illetve a Dâmboviţa megyei prefektust. Ennek értelmében a kormány felmentette tisztségéből Dan-Coriolan Simedru Fehér, Alexandru Frătean Maros és Emilian Rusu Dâmboviţa megyei prefektust.
Leváltotta ugyanakkor tisztségükből a következő alprefektusokat is: Gheorghe Marin (Argeş megye), Augustin Butiulcă (Maros megye) és Virgil Delureanu (Olt megye). Szintén a kormányülésen elfogadott határozattal a kormány kinevezte Dâmboviţa megye prefektusi tisztségébe Victor Sanda volt szociáldemokrata képviselőt, míg Maros megye alprefektusi tisztségébe Koss Gabriellát.
(Mediafax/vasarhely.ro)
Nyugati Jelen (Arad)

A román sajtó hőzöngése miatt idén nem avatják fel a nagyváradi honvédemlékművet
Két-három héten belül készen lesz a két világháborúban a környéken elhunyt magyar honvédek emlékműve a nagyváradi Rulikowski temetőben. Sárközi Zoltán nagyváradi RMDSZ-es önkormányzati képviselő azonban lapunknak azt mondta, nem tudni, hogy az avatásra mikor fog sor kerülni, azt ugyanis nem a – jelenleg a testületben ellenzékben lévő – RMDSZ-nek, hanem a város vezetőségének kellene megszerveznie.
Mint arról már beszámoltunk, a honvédemlékművet egy román–magyar kormányközi megegyezés nyomán építik a váradi köztemetőben. A megegyezés alapján Románia és Magyarország közpénzből állíthat emlékművet a szomszéd ország azon világháborús katonáinak, akik az ő területükön lelték halálukat. A váradi emlékmű ugyanakkor annak a több ezer váradi és Bihar megyei honvédnak is szól majd, akik az első világháború egyik legvéresebb csatájának helyszínén, a mai Olaszország területén található Doberdóban vesztették életüket. Ennek jegyében kap az emlékmű épp olyan gúlaformát, mint amilyeneket a korabeli nagyváradi önkormányzat közadakozásból a csaták négy helyszínén elhelyezett. A magyar Honvédelmi Minisztérium mindeközben vállalta, hogy finanszírozza egy, az emlékmű mögött helyet kapó emlékfal felállítását, amelyen valamennyi, Váradon egykor eltemetett, magyar és egyéb nemzetiségű háborús hős neve szerepel majd.
Az emlékgúla építése azonban máris negatív reakciókat váltott ki a román sajtóban. A Crişana című megyei napilap keddi cikkében minősíthetetlen hangnemben bírálta az emlékhelyet, kegyetlen tömeggyilkosoknak állítva be a magyar honvédeket, akik a lap szerint a két háború alatt számos ártatlan román nőt, gyereket és öreget lemészároltak. A cikk nyomán egyébként már érkezett feljelentés az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD) a napilap ellen.
Sárközi Zoltán egyébként azt mondja, az RMDSZ-frakció valószínűleg szervez majd egy nem hivatalos átadást az emlékműnek, az azonban, hogy a hivatalos leleplezésre mikor kerülhet sor, egyelőre bizonytalan, figyelembe véve, hogy a kétharmados USL-többségű városi tanács – az országos trendeknek megfelelően – az utóbbi időben nem mutatott különösebb magyarbarát gesztusokat.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

Felavatták Nagyváradon a holnapos költőket ábrázoló aktív műalkotást
Hosszas huzavona után csütörtökön leleplezték a Holnap irodalmi társaság négy tagját ábrázoló szoborcsoportot Nagyváradon. A sétálóutcára, az Ady Endre Gimnázium bejáratának közelébe elhelyezett műalkotás úgynevezett aktív szoborcsoport: a négy alak között, a kávézóasztaluk mellé elhelyezett, üres székre bárki leülhet és fényképet készíttethet magáról a magyar irodalom nagyjai körében.
Tekintélyes társaság. A szoborcsoportnak turistacsalogató szerepe is lehet
A szoborról Ilie Bolojan polgármester és Biró Rozália, a város korábbi alpolgármestere, a társmegrendelő Partium Alapítvány kuratóriumi tagja rántotta le a leplet. Bolojan a váradi magyar közösség érdemeit méltatta rövid beszédében, amelyek szerinte nagyban hozzájárultak a város kulturális fejlődéséhez. Másfelől a rendhagyó szobor turisztikai potenciálját emelte ki.
Az elöljáró azt is megígérte, hogy két éven belül a szobrot körülvevő terecske is új, a mostaninál tetszetősebb külsőt kap majd. Biró Rozália felidézte: annak ötlete, hogy a Váradon alakult Holnap irodalmi társaságnak valamilyen formában emléket állítsanak, két és fél évre tekint vissza, és ahhoz, hogy végül megvalósult – mégpedig állami költségvetésből –, sokak munkájára volt szükség. Beszéde végén kijelentette: „ma is azon kell munkálkodnunk, hogy egy mindenki számára élhető holnapot hozzunk létre”.
Az elmúlt időszak eseményei miatt politikai feszültségtől sem mentes, rövid szoboravató után előbb a polgármester, majd a volt alpolgármester foglalt helyet az üres széken, mintegy felavatva a szoborcsoportot. Amint arról korábban már beszámoltunk, a Holnaposok szobra már nyáron kész volt, akkor azonban a városvezetőség még nem készítette elő számára a közteret – ennek elsősorban egy ott terpeszkedő, illegális étteremterasz volt az oka, de valószínűleg a helyhatósági választások közelsége sem volt utolsó szempont. A szoborcsoport hónapokig az Ady Endre Emlékmúzeumban volt látható, és csak most kerülhetett ki az őt megillető helyre.
A hivatalos, önkormányzati avatót követően késő délután a váradi magyarok „vették birtokba” a szobrot, a szervezők az érdeklődőket arra kérték, hozzanak egy szál virágot vagy gyújtsanak gyertyát a holnaposok emléke előtt. Szombaton pedig az Ady Endre Emlékmúzeumban szerveznek ünnepi találkozót az alkalomra.
Nagy Orsolya
Kiegészítés: Ady Endre, Juhász Gyula, Dutka Ákos és Emőd Tamás bronzszobra – Deák Árpád szobrászművész alkotása. Egy korábbi felvétel
Krónika (Kolozsvár)

Elvetemült magyarok
Végre hátradőlhetünk. Sikerült a román közvéleménnyel megértetnünk, mit is akarunk elérni azzal, hogy visszaköveteljük a kommunisták által a magyar egyházaktól, szervezetektől, intézményektől ellopott ingatlanokat.
Szándékaink immár tiszták és világosak. Mindez egy kolozsvári hírportálnak köszönhető, amely a kincses városban a héten az elorzott egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását sürgető utcai akció nyomán a következő címet adta az eseményről szóló írásának: A magyarok ki akarják rúgni a KFC-t a Főtérről.
A címből csak úgy sugárzik az ügy iránti megértés és a jóindulat: nagyjából úgy interpretálható, hogy itt vannak ezek a mindig okvetetlenkedő, betolakodó magyarok, akik mindenféle lehetetlen követelésekkel állnak elő. Az még hagyján, hogy autonómiát követelnek, vagy esetleg egész Erdélyt, az még nem olyan nagy tragédia, de most ez az elvetemült társaság arra készül, hogy kiűzze a kolozsvári főtérről a KFC-t. (Amely amúgy a katolikus egyháztól ellopott ingatlanban tanyázik.)
Már várom, hogy ennek nyomán mikor vonul ki trikolórerdőkkel felfegyverkezve a soviniszta Új Jobboldal a Főtérre tüntetni, hogy a megmozduláson a lánglelkű szónok kiderítse: a panírozott baromfialkatrészeket forgalmazó cég a román identitás szerves és elidegeníthetetlen része, olyannyira, hogy a dákoromán kontinuitás megalapozásában élen járó egyik történész már azt is kiderítette, hogy Decebál dák király is rántott csirkeszárnyat majszolt papírvödörből pikáns mártással, miközben Traianus római császárral a román nép létrehozásán ügyködött.
Azt is elképzelem, hogy a rémült román közönség élénkebb fantáziával megáldott tagjai a portál riogatása nyomán már látják is lelki szemeik előtt, amint a Deák Ferenc utcából vadul hujjogatva egy csapatnyi magyar érkezik vágtázva a gyorsétkezde elé, és hátrafele nyilazva úgy űzik ki az éttermet az épületből, mint annak idején Jézus a kufárokat a templomból. Ezt követően pedig minden civilizált ember legmélyebb megbotránkozására olyan kifőzdévé alakítják a helyet, ahol csupán nyereg alatt puhított pacalpörköltet árulnak.
De mindez már nem valósulhat meg, mert a szemfüles hírportál jóvoltából lelepleződtünk. És joggal válunk közmegvetés tárgyává, hiszen egy világszerte elismert érték ellen próbáltunk orvtámadást intézni. Olyan érték ellen, amelyhez fogható az egész kolozsvári főtéren nincs.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Magyarországon kivégzett erdélyi ötvenhatosok (1.)
Ennek a tanulmánynak bevallott célja: a magyar forradalom és szabadságharc 56. évfordulóján tudatosítani a közvéleménnyel, de a történészszakmával is, hogy 1956-ban az erdélyi magyarság nemcsak idehaza, hanem Magyarországon is óriási véráldozatot hozott.
Nem sokkal azután, hogy a szovjet tankok segítségével hatalomra került, Kádár János első „ténykedései” közé tartozott a forradalom és szabadságharc még szabadlábon lévő, az országban maradt vezetőinek azonnali letartóztatása és gyorsított eljárással történő kivégzése. Közéjük tartozott a Marosvásárhelyen 1912-ben született Dudás József, a Magyar Nemzeti Forradalmi Bizottmány elnöke – aki 1956. október 30-án Függetlenség, 1956. október 31-én Magyar Függetlenség címen önálló lapot adott ki, és aki a legradikálisabb forradalmárok közé tartozott, nem ismerte el a Nagy Imre-kormányt –, valamint Szabó János, a Széna tér legendás parancsnoka. A szovjetek által hozott, letartóztatásra ítéltek névsorában is az ő nevük szerepelt az elsők között!
A tanulmány megírására az is ösztönzött, hogy a budapesti, Andrássy úti, nagy látogatottságnak örvendő, imponálóan berendezett, nemzetközi összehasonlításban is magasan jegyzett Terror Házában az 1956-os kivégzettek névsorából sajnálatosan hiányoznak az erdélyi, romániai magyar mártírok nevei. Az október 20-án Sepsiszentgyörgyön felavatott, Kovács Kázmér építész által tervezett, belső számvetésre késztető emlékpark 774 elítélt nevét tartalmazó kőtábláiról viszont hiányoznak a Magyarországon kivégzett erdélyi származású ötvenhatos forradalmárok!
Az építészeti, művészeti alkotásként is számottevő emlékmű újszerűsége abban áll, hogy a kivégzettek, bebörtönzöttek neve önmagában is sokkolja a nézőt. Akik látták az 1958-ban kivégzett Nagy Imre mártír miniszterelnök és társai 1989. június 18-ai budapesti újratemetését, azok hasonló élménynyel távoznak a sepsiszentgyörgyi 1956-os emlékparkból is. (Az újratemetésen a nevek puszta felsorolása úgy hatott, mintha egetverő robajjal többtonnányi földet szórtak volna az emberi csontokat tartalmazó koporsókra. A jelenlévők tízezrei, a tévéközvetítést néző milliók közül senki nem akadt, akinek a hátán ne futott volna végig a hideg veríték: a kivégzések, a szadista megtorlások szörnyűsége alig tizenkét évvel a második világháború borzalmai után Európa szívében, a nagyvilág szeme láttára megtörténhetett.)
A 774 magyar, román és német bebörtönzött, meghurcolt, kivégzett neve is azt sugallja: az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc olyan történelmi nóvum volt az emberiség históriájában, amelynek hatására tízezrek szervezkedtek, hogy megdöntsék, vagy legalább elviselhetővé tegyék a hatalom birtokosai által a legjobbnak kikiáltott „létező szocializmust”. E sorok írója az erdélyi, romániai ’56 kutatójaként reméli, hogy a tanulmány hozzájárul annak tudatosításához: csak egyetemes magyar ötvenhatról beszélhetünk, a megemlékezések rendjén Magyarországon, Erdélyben, Kárpátalján, a Felvidéken, bárhol a világban csak akkor leszünk méltóak a kivégzettek véráldozatához, ha egyenlő súllyal említjük valamennyiük nevét, egyetlen áldozatról sem feledkezve meg.
Román és magyar elvtársak
A száz éve született Dudás József 1944 őszén erdélyi magyarként, illegális kommunistaként tagja volt a Moszkvába küldött első nem hivatalos fegyverszüneti küldöttségnek, visszatértekor súlyosan megsebesült, 1944. október 10-étől az antifasiszta Magyar Nemzeti Felszabadító Mozgalomban (közismertebb nevén: Magyar Frontban) tevékenykedett, 1956 októberében–novemberében a magyar forradalom egyik legvitatottabb személyisége. Budapesti kivégzésének az ad különleges aktualitást, úgymond „történelmi hátszelet”, hogy a Szekuritáté Irattárát Tanulmányozó Országos Tanács (CNSAS) bukaresti levéltárában általam nemrég megtalált levéltári dokumentumok alapján az is valószínűsíthető: az említett szovjet „névsor” összeállításában, majd a kivégzésében a Gheorghe Gheorghiu-Dej vezette Román Munkáspárt bosszúja éppen úgy közrejátszott, mint a Rákosi Mátyás vezette Magyar Dolgozók Pártjának, valamint az 1949. október 15-én kivégzett Rajk László (Székelyudvarhely, 1909. március 8. – Budapest, 1949. október 15.) korábbi belügy- és külügyminiszter véres leszámolása. Dudás József túlságosan sokat tudott az RKP, a Kommunisták Magyarországi Pártja belső, úgynevezett piszkos ügyeiről.
A legfelsőbb román pártvezetés 1932 és 1936 közötti romániai magatartásáért, a román titkosrendőrséggel, a Sziguráncával való együttműködéséért kérte Dudás József budapesti letartóztatását. Rákosiék kapva kaptak a „román elvtársak” felkérésén, mert Dudás József tudott a Donáth György-féle „összeesküvésről”, kapcsolatban állt Demény Pállal, Weiszhausz Aladárral, akiket trockistáknak minősítettek. Ugyanakkor Dudást azzal is vádolták, hogy a budapesti amerikai konzulátus tisztviselőivel kétszer is tárgyalt. Ez utóbbit a bukaresti vallatása során be is ismerte! Rajk Lászlóval szemben elkövette azt a meggondolatlan lépést, hogy a budapesti közművek egyik nyilvános gyűlésén – ahol mérnökként dolgozott – félreérthetetlenül Rajk Endrére, a magyar belügyminiszter testvérére célzott, aki a Szálasi-kormány kormánybiztosa volt és most az NSZK-ban szabadon sétál, miközben másokat kivégeztek, elítéltek!
A Rajk-perben – a vádiratot Rákosi Mátyás állította össze, Sztálin hagyta jóvá – ez a vádpont külön fejezetként szerepelt. Rajk Endre 1899-ben született Székelyudvarhelyen, és 1960-ban „ágyban, párnák közt” halt meg az NSZK-ban. A trianoni békeszerződés kettészakította a tizenegy gyermekes családot. Rajk Endre a Hangya Szövetkezet egyik magyarországi vezetője lett. 1924-ben hazalátogatott Székelyudvarhelyre, és az édesapjuk – aki Reichről Rajkra magyarosította a nevét – halála után Lászlót Budapestre vitte, fizette az iskoláztatása, egyetemi tanulmányai költségeit. Rajk Endre a hungarista mozgalom elkötelezett híve lett, Szálasi Ferenc holdudvarába került, az 1944. október 15-ei nyilas puccs után készletgazdálkodási kormánybiztossá nevezték ki.
A két testvér, Endre és László 1935-ben több heves vita után 1945-ig megszakította egymással a kapcsolatot. Rajk Lászlót – aki részt vett a spanyol polgárháborúban, az 1944. október 10-én létrejött Magyar Front egyik vezetője, az ellenállási mozgalom egyik fő szervezője és vezetője volt – a nyilasok ki akarták végezni, ezért Sopronkőhidára, majd Németországba hurcolták, de a bátyja, a nyilas kormánybiztos, amikor a számon kérő szék nevű nyilas bíróság elé állították, 1945. március 23-án, teljes díszegyenruhában jelent meg tanúskodni az öccse mellett. Így Rajk László megmenekült az akasztástól. Bajcsy-Zsilinszky Endrét viszont kivégezték.
A második világháború után a háborús főbűnösökre szakosodott amerikai katonai egység őrizetbe vette Rajk Endre nyilas kormánybiztost. Két éven át a salzburgi internáló tábor foglya volt. Miközben fogolytársainak döntő többsége a különböző népbíróságok elé került, Rajk Endre megúszta a felelősségre vonást minden bizonnyal az 1946. március 20-án belügyminiszterré kinevezett öccse, Rajk László közreműködésének is köszönhetően. Rajk László belügyminiszterként a „fasiszta és reakciós csoportok” üldözése ürügyén létrehozta az ÁVO-t, mintegy 1500 vallásos, nemzeti és demokratikus szellemű intézményt tiltott be, illetve oszlatott fel.
Az ő nevéhez kapcsolódnak az első magyarországi koncepciós perek. A szóbeszéd szerint 1956. október 6-ai budapesti újratemetésén az egyik közeli munkatársa meg is jegyezte: „milyen szívesen közénk lövetne most”. 1948. augusztus 5-étől 1949. május 20-áig külügyminiszter is volt, Kossuth-érdemrenddel is kitüntették.
A magyar kommunisták körében rendkívül népszerű volt, ez váltotta ki Rákosi Mátyás és köre féltékenységét. Magas rangú KGB-tisztek közreműködésével, Sztálin jóváhagyásával a kémkedést, az „imperialisták bérencével”, Titoval való együttműködést a koncepciós per folyamán, utólag konstruálták. Rajk Lászlót a Horthy-korszak titkosrendőrségével, Dudást a román Sziguráncával való együttműködéssel vádolták.
A CNSAS-nál fellelt levéltári dokumentumok alapján elsősorban azt tisztázom, ami az életének romániai szakaszát illetően a magyarországi tanulmányokban, 1956-os kötetekben – a hiteles források hiányában – nemcsak hézagos, zavaros, hanem ellentmondásos is. A most megtalált dokumentumok azért is különleges jelentőségűek, mert bepillantást nyújtanak az illegális Román Kommunista Párton belüli kíméletlen hatalmi harcokba, a mozgalom fertőjébe, és ahol – a szocialista történetírás állításaival ellentétben – igen gyakori volt a titkosrendőrséggel való együttműködés.
Titkosrendőrök, komisszárok, kvesztorok
Dudás József 1912. szeptember 22-én született Marosvásárhelyen, József és Kovács Róza fia, foglalkozása mérnök, lakhelye Budapest, Tompa utca, 15. szám. Bernát Andor révén 1932-ben került kapcsolatba a kommunista és ifjúsági mozgalommal. 1932-ben tagja lett a KISZ-nek. Brassóban a helyi KISZ-bizottság tagja Bernát Andorral, egy Imre fedőnevű fiatalemberrel, Hegedüs nyomdásszal, Karácsony Máriával, aki később a felesége is volt.
A brassói Schill-gyárban Dudás szervezte be a fiatalokat, közös frontot alakítottak a Szociáldemokrata Párttal és a szász munkásszervezettel. 1932. december 26-án Brassóban utcai tüntetést szerveztek. Először 1932 októbere végén, november elején tartóztatták le. Ion Munteanu komisszár hallgatta ki. Információkat kértek a KISZ-ről, azt ígérték, szabadon engedik. A román kommunista titkosszolgálat rendkívüli gyorsasággal megtalálta, és írásbeli vallomásra bírta mindazokat a titkosrendőröket, komiszszárokat, kvesztorokat, akikkel Dudás romániai életútja során kapcsolatban állt vagy állhatott. Állításuk szerint Dudás már az első letartóztatásakor vállalkozott az ügynöki szerepre. Megígérte, hogy az RKP szervezeteiről is jelent. Előlegként ezer lejt kapott.
Dudás 1933-ban átment Temesvárra, onnan visszajött Brassóba, majd Papp Ilona és Mogyorós Sándor Kolozsvárra hívta, hogy a tartományi KISZ-nél dolgozzon. 1933 áprilisától 1933 szeptemberéig instruktor volt Kolozsváron, megszervezte a helyi KISZ-t. Kiadták a Studentul Revoluţionar és az Ifjúmunkás lapokat. A KISZ felső vezetése részéről Mogyorós Sándorral, a kommunista párt részéről Szenkovits Sándorral tartotta a kapcsolatot. Ion Munteanu komisszárról a Szekuritáté azt is kiderítette, hogy egyben ügynök is volt, aki Dudást ötször-hatszor a lakásán is felkereste, legtöbbször az utcán találkoztak.
A Román Központi Büntetés-végrehajtási Parancsnokság 1954. május 11-ei átiratából kiderül, hogy Dudás Józsefet 1948-tól Budapesten, 1951-től 1954-ig a jilavai börtönben tartották fogva és vallatták. Dudás a jilavai börtönben 1951. május 30-án részben beismerte az ellene felhozott vádakat: „A találkozó során nem mondtam pontos információkat, próbáltam semmit mondani vagy hamis információkat közölni. 1933-ban még átadtam neki (Munteanu komisszárnak – T. Z.) egy brosúrát és egy kiáltványt, de a tartalmukra nem emlékszem.
A párt kiadványai voltak. 1933 áprilisától próbáltam meggyőzni őt (Munteanut – T. Z.), hogy nincs megfelelő kapcsolatom a párt és a KISZ-vezetőségével, hogy csak a Munkás-Paraszt Blokk körül ügyködöm, a KISZ-szel csupán felszínes viszonyban vagyok. Munteanu mindig azzal vádolt, hogy nem vagyok őszinte.” Dudást Marosvásárhelyen is letartóztatták, de a brassói Sziguránca igazolta, hogy ügynökük, és ezért szabadon engedték. 1933 szeptemberétől Dudás újra Temesváron tevékenykedik, Szenkovits Sándor és Mogyorós Sándor küldte oda, hogy Encsel Mór, valamint a párt és a KISZ helyi vezetőinek letartóztatása után újraszervezze a KISZ-t. Novemberben megérkezett az RKP KB részéről Wurmbrandt, akit Dudás ideges emberként jellemzett, s aki szerinte nem tudott helytállni. A további kutatásnak kell tisztáznia, hogy ugyanarról a Wurmbrandtról van-e szó, aki a román kommunista börtönökben megszervezte a föld alatti egyházat, s akinek szabadon bocsátásáért Nyugaton gyűjtéseket szerveztek, tízezer dollárt fizettek érte! Kiszabadulása és Nyugatra való menekülése után könyvek sorában elsőként számolt be a román kommunista börtönökben, megsemmisítő munkatáborokban uralkodó iszonyatos állapotokról, megtorlásokról, gyilkosságokról.
Dudás József 1933 decemberében Temesváron az ipari üzemekben általános sztrájkot szervezett, amelyik 1934. január 15-éig tartott. Temesváron 1934. február 16-án letartóztatták. Marius Râmneanu rendőrfőnök és Ovidiu Gritta kvesztor nyolc napon át vallatta. Dudás tagadta, hogy egy illegális szervezet tagja. Gritta azt mondta: ha részletes beismerő vallomást tesz, nem állítják hadbíróság elé. Dudás nem vallott sem az aradi, sem a resicai, lupényi, petrozsényi, vajdahunyadi, zsombolyai, lippai, pécskai pártkapcsolatairól. Öt napon át láncokban tartották.
A hadbíróság börtönében éhségsztrájkba kezdett, amely kilenc napon át tartott. Ezzel csomagot, újságokat kapott, engedélyt a beszélőre. A hadbíróság előtt Wurmbrandtot elítélte azokért a kijelentésekért, amelyeket a párt és a Szovjetunió ellen tett, nem árulónak, hanem provokátornak nevezte. Dudás beismerte, hogy kommunista, a gazdasági világválság a kapitalizmus ellentmondásai miatt kezdődött, szociális forradalomra van szükség.
Méltatta a Szovjetunió fejlődését, majd arról beszélt, hogy Romániában földreformra van szükség, Erdélyben „a kisebbségeket minden jog nélkül kizsákmányolják”. A tárgyalás harminc napig tartott. Szembesítették Wurmbrandttal, aki a tárgyalás során is „fenntartotta a párttal kapcsolatos hazugságait”. „Nem hagytam Wurmbrandtot, lelepleztem mint a Sziguránca ügynökét” – vallotta Dudás József, aki a fő tárgyaláson nyolc órán át beszélt. Dudást nyolc év börtönbüntetésre ítélte a temesvári hadbíróság, és akkora pénzbüntetésre, amely egy évvel ért fel.
A craiovai börtönben raboskodott, Ana Pauker pere idején döntötte el, hogy nem teljesíti a Marius Râmneanunak és Ovidiu Grittának Temesváron megfogalmazott korábbi ígéretét, miszerint leleplezi a legfelsőbb kommunista pártvezetést: „A börtönben Ana Pauker felajánlotta, hogy megkereszteli a fiamat.” Büntetését öt évre csökkentették. Doftanán együtt raboskodott Gheorghe Gheorghiu-Dejzsel, a későbbi román pártvezetés prominens tagjaival. Bár jó kapcsolatban állt Ana Paukerrel, a per kapcsán a párt is elítélte, kizárták, de Doftanán együtt maradhatott az ott raboskodó kommunistákkal. Mogyorós Sándor tartotta vele a kapcsolatot.
1937 végén a legfelső pártvezetés megparancsolta, hogy Dudás hagyja el az illegalisták celláját, költözzön át a köztörvényesek közé, és győzze meg őket a kommunista párt fontosságáról. Gheorghiu Dej tanácsára a börtönben alabástrom műhelyt hozott létre, majd lefizette Săvinescu börtönigazgatót, erre Gheorghiu Dej korrupcióval vádolta a doftanai börtön parancsnokát. Gheorghiu Dej megígérte, hogy figyelembe veszik Dudás meggyőző munkáját a köztörvényesek körében, hogy a börtönévek alatt kitartott a kommunisták közössége mellett. Dudás József 1939-ben szabadult a doftanai börtönből. Vallomása pontosan jelzi: mennyi szenny, mocsok tapadt az „illegális kommunista mozgalomhoz”, a pillanatnyi hatalmi harcok „állásától” függött ki maradhatott a kommunista párt tagja, kit zártak ki.
Dudás József olyan sokat tudott minderről, hogy már-már törvényszerű volt az időközben hatalomra került román pártvezetés azon törekvése, hogy őt fizikailag is megsemmisítsék. A börtönben ismerte meg későbbi élettársát, a szatmárnémeti Pancea Máriát, aki a férje után viselte a Pancea vezetéknevet. (Dudás József egyetlen unokája, Szakács-Pancea Margit jelenleg Magyarországon él, gyakran váltunk e-maileket.)
Az ellenzék likvidálásának janicsármunkája
A második bécsi döntés után (1940. augusztus 30.) Dudás József Sepsiszentgyörgyön telepedett le. 1951. május 30-ai vallomása szerint azért telepedett át az akkori Magyarországra, hogy folytathassa műegyetemi tanulmányait, Romániában nem érezte biztonságban magát. 1940-ben és 1941-ben technikus a Magyar Acélműveknél, 1941-ben és 1942-ben a Szalay-gyárnál technikai tisztviselő, 1942 és 1946 szeptembere között mérnök a Magyar Fogaskerék gyárnál. 1945 elején főmérnöknek, 1945 júniusában gyárigazgatónak nevezték ki. 1944 októberétől a Magyar Front tagja, majd belépett a Nemzeti Frontba, az általa alakított szervezettel részt vett „Magyarország felszabadításában”.
1946-ban szabadságérdemrenddel tüntették ki, Budapest képviselőjeként beválasztották az Országgyűlésbe. Végül nem került be az Országgyűlésbe, pótképviselő lett. A magyar kommunista hatóságok 1946-ban azért vallatták, mert Horthy Miklós kormányzó megbízásából tagja volt a Moszkvába küldött első fegyverszüneti küldöttségnek, a Szovjetunióval szemben nem volt elvszerű a magatartása. A román kommunista hatóságok az 1932 és 1939 közötti romániai „viselt dolgai” miatt kerestették a magyar titkosrendőrséggel.
Az 1948. évi letartóztatás különös fintora, hogy Dudás Józsefet állandóan összetévesztették az ugyancsak marosvásárhelyi, szintén illegalista Szabados Lajossal, akit az ÁVH 1951 áprilisában tartóztatott le, majd adott át a román hatóságoknak. (Külön tanulmány témája: bármilyen volt a viszony Magyarország és Románia között, bármilyen ellentétek feszültek a két ország között, a kommunista titkosrendőrségek olyan „harmóniában” végezték a belső ellenzék likvidálásának janicsármunkáját, amire a történelemben alig van példa! Szadista kéjjel adták egymásnak a kegyvesztett egykori kommunistákat, a regnáló hatalommal szemben bármilyen bírálatot megfogalmazó ellenzékieket!
A Dudás-dokumentumok tanulmányozása során döbbentem rá: 1982. október 30-án axiómaszerű igazságot fogalmazott meg a nálam házkutatást vezető szekus tiszt. Szó szerint ezt mondta: nehogy olyan ábrándokat kergessen, hogy átszökik a román–magyar határon! „Magyar kollégáink és barátaink ugyanúgy járnak majd el, mint mi!”) Dudás Józsefet – miután átadták a román kommunista titkosrendőrségnek, a Szekuritáténak – azzal vádolta az ügyészség, hogy 1932 nyarától 1933 áprilisáig jelentett, és ezért összesen 5000 lejt kapott. (A mai pénzügyi ismereteink alapján csak akkor mérhetjük fel ennek az összegnek a nagyságát, ha megjegyezzük: az említett időszakban egy kiló hús ára egy lej volt!)
Dudást a román titkosrendőrség 1954-ben visszaadta Magyarországnak. A magyarországi és a romániai börtönökben végigjárt kálváriastációktól nyílegyenes út vezetett a Magyar Nemzeti Forradalmi Bizottmány 1956. október végi létrehozásáig, a Dudás-csoport radikalizálódásáig, majd a forradalom vérbe fojtása után a tőrbe csalásához, kivégzéséhez. Dudás József a Magyarországon kivégzett nyolc erdélyi származású egyike. Illő, hogy a magyar forradalom és szabadságharc 56. évfordulóján megemlékezzünk róluk is.
A magyar forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulója tiszteletére Dávid Gyula irodalomtörténész, egykori politikai elítélt szerkesztésében megjelent 1956 Erdélyben. Politikai elítéltek életrajzi adattára 1956–1965 című kötet – e sorok írója is egyik munkatársa a kiadványnak – 1200 elítélt életútjának személyi adatait, periratának, ítéletének, börtönből való szabadulásának legfontosabb ismertetőit közli. Ezzel végérvényesen megdőlt minden olyan lekicsinylő, elbagatellizáló állítás létjogosultsága, miszerint 1956-ban Erdélyben, a Partiumban, a Bánságban, a történelmi Máramarosban – néhány szervezkedési kísérletet leszámítva – valójában nem volt semmi.
Az említett régiókban valóban nem dörögtek a fegyverek, az utcákon nem dübörögtek a tankok, azonban az erdélyi magyarság – Illyés Gyulával szólva – már 1956. október 23-án este meghallotta „a tigris karmaiba esett énekesmadár sikolyát”. A kommunista diktatúrát kiszolgálókat leszámítva szinte egy emberként álltak a forradalom eszméi mellé. Az 1956-hoz kapcsolódó erdélyi, romániai szervezkedések, szervezkedési kísérletek, perek történetét – ha késéssel is – fokozatosan tárja fel a hazai román és magyar historiográfia.
Arról, hogy az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, délvidéki magyarság Budapesten, Magyarország nagyvárosaiban és vidéken milyen mértékű és mekkora véráldozatot hozott, a mindennapi közbeszédben, a tanulmányokban eddig teljesen megfeledkeztek: az anyaországban élő, különböző okokból ott rekedt „határon túliak” közül (a kifejezés megalázó jellegét éppen egy ilyen megemlékezés kapcsán szeretném hangsúlyozni) hányan fizettek az életükkel azért, mert számukra valóban szent volt a forradalom és szabadságharc.
Eörsi László történész, az 1956-os intézet munkatársa 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő címmel Szentpétery Tibornak Budapesten, a forradalom napjaiban készült döbbenetes fotóinak a „társaságában”, a Rubicon Könyvek sorozatban betűrendben és fényképekkel, valamint a periratok legfontosabb jelzeteinek ismertetésével tárja az olvasó elé az 1956. november 4-ét követő retorzió során kivégzett mártírok névsorát. A marosvásárhelyi Dudás József és a Krassó-Szörény vármegyei származású Szabó János, a Széna tér legendás parancsnoka perében 1957. január 19-én, a fellebbezési jog megtagadásával, a legelsők között hajtották végre a halálos ítéletet.
Az is közismert, hogy a Corvin közi harcok meghatározó egyéniségei, a magyar örmény származású Pongrácz fivérek ugyancsak Erdélyből, Szamosújvárról telepedtek át Magyarországra. Az utóbbi években egyre több hiteles dokumentum került nyilvánosságra arról, hogy neves értelmiségiek, írók, művészek, orvosok, kétkezi munkások, gazdálkodók igen nagy számban tartózkodtak Budapesten, illetve Magyarország különböző régióiban.
Az író, építész Kós Károly, aki éppen Budapesten élte át a forradalom és szabadságharc napjait, élete „legnagyobb és legmegrázóbb élményének” nevezte az 1956. október 23-a és november 4-e közötti időszakot. Ötvenhatos naplójegyzeteit a Korunk 2005. decemberi száma közölte. A magyar fővárosban a forradalmi események fül- és szemtanúja, Lászlóffy Aladár Kossuth-díjas költő külön ciklust szentelt a forradalmi harcoknak. Ébresztő a forradalom első reggelén című költeménye egyetlen forradalmi antológiából sem hiányozhat:
„Köd van és statárium. A kivégzőosztag
tán el se látna az elítéltig.
Egy nemzet tüdőgyulladása fő a ködben.
S egy tüdőlövés, ha köhögni mersz, már a gőztől.”
Tófalvi Zoltán
Krónika (Kolozsvár)

Megalakult az Erdélyi Művészeti Központ
Megalakult csütörtökön az Erdélyi Művészeti Központ. A Kovászna megyei tanács, a Székely Nemzeti Múzeum fenntartója a múzeumban tartott ülésén fogadta el az intézmény létrehozására vonatkozó határozatot.
Vargha Mihály múzeumigazgató a tanácsülést követő sajtótájékoztatón történelmi pillanatnak nevezte az Erdélyi Művészeti Központ létrehozását. Hangsúlyozta, az intézménynek székháza is lesz, de addig is elkezdi a munkát: a kallódó életművek felkutatását és megmentését, a Nyugatra irányuló műalkotások helyben tartását, a tudományos munkát, az erdélyi művészeti élet feltérképezését és a kanonizációs rend felállítását.
A központnak már van leltárkönyve, 45 alkotást kapott adományba, azonkívül a Székely Nemzeti Múzeum tulajdonában levű műtárgyak közül több százat meghatározott tematika szerint átadnak. A központ még ebben az évben megszervez egy kiállítást az eddig adományba kapott alkotásokból, azonkívül felkérték Vécsi Nagy Zoltán művészettörténészt, hogy állítson össze egy tárlatot Erdélyi Képzőművészet 1945–1965 címmel, majd tavasszal a MaMű Társaság tagjait látják vendégül, a munkáikat állítják ki. A tárlatokat Erdély és a Partium nagyvárosaiban és Bukarestben is bemutatják.
Tamás Sándor, a háromszéki közgyűlés elnöke hangsúlyozta, a közösségépítés része a kultúra támogatása, az Erdélyi Művészeti Központ székházának a telket megvásárolták, a rajta levő kisebb ingatlant annyira felújítják, hogy jövőre kiállítások megszervezésére alkalmas lesz.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere emlékeztetett, hogy a Székely Nemzeti Múzeum megalakulása után 37 évvel, 1912-ben épült meg a Kós Károly által tervezett múzeumépület, abban bíznak, hogy a központ székházára nem kell ennyit várni. „Lobbizunk, hogy a magyar kormány is kiemelt fontosságú intézményként kezelje az Erdélyi Művészeti Központot, de elsősorban a romániai közpénzekből, a székelyek és az erdélyi magyarok adólejeiből szeretnénk megépíteni.
Kérdés, hogy a román kormány csak csendőrlaktanyát és rendőrszékházat akar építeni a Székelyföldön vagy a kultúrát is hajlandó támogatni” – fogalmazta meg az elöljáró. Székely István, az RMDSZ főtitkárhelyettese, a Kulturális Autonómia Tanács (KAT) elnöke felidézte, hogy az erdélyi közgyűjtemény megvalósításának gondolata már a kilencvenes években megfogalmazódott, de a kivitelezés megtorpant, mert nem volt pénz arra, hogy Kolozsváron megvásároljanak egy hatalmas ingatlant.
„Ma már egyértelmű, hogy a civil szféra nem tud egy ilyen nagyságrendű intézmény létrehozására közpénzt bevonni, ezért erős önkormányzati hátteret kellett találni, csak Kovászna és Hargita megyék jöhettek számításba. A helyszín tekintetében is az erdélyi képzőművészek, művészettörténészek és intézményvezetők konszenzusára volt szükség, hogy az összerdélyi kitekintésű intézményt mindenki magáénak érezhesse” – szögezte le Székely István. Kósa András a Balassi Intézet Bukaresti Kulturális Központjának igazgatója kifejtette, az egyetemes magyar kultúra számára is fontos az intézmény megalakulása, meg kell találni a forrásokat, hogy megépüljön a székház is.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Belföldi hírek
Egynyelvűség Marosvásárhelyen
Nem szavazta meg a marosvásárhelyi tanács a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezéséről szóló határozattervezetet. Habár az RMDSZ–SZLSZ koalíciónak többsége van a testületben, csak egyetlen román tanácstag szavazott igennel, három nemmel, a többiek tartózkodtak. Ionela Ciotlăuş alpolgármester szerint nem két, hanem többnyelvű táblákra van szükség, turisztikai célokból.
Toró nem hátrál
Tévedés az a feltételezés, hogy az EMNP indulása a parlamenti választásokon a szórványvidékeken a román pártoknak kedvez – állítja az ENMP elnöke nyílt levélben, amelyben Winkler Gyula EP-képviselőnek, az RMDSZ szórványfrakció-elnökének válaszolt. Winkler Gyula nyílt levélben kérte fel Toró T. Tibort, hogy az EMNP ne indítson saját jelölteket azokban a megyékben, ahol a magyarság aránya tíz százaléknál alacsonyabb.
Magyar alprefektus
Koss Gabriellát, a szászrégeni polgármesteri hivatal volt jegyzőjét nevezték ki Maros megye új alprefektusának, miután Manuel Butiulcă lemondott, mert képviselői mandátumért indul a parlamenti választásokon.
Vasúti bűnbanda
Kommandósokkal állíttatta elő az ügyészség tegnap az állami vasúttársaság több mint nyolcvan ellenőrét és igazgatóját, akiket azzal gyanúsítanak, hogy szervezett bűnözői csoportot alkotva osztoztak a menetjegy nélkül utazóktól elfogadott csúszópénzeken. A gyanúsítottakat kisbuszokkal szállították kihallgatásra Kolozsvárról, Craiováról és a bukaresti közlekedési minisztériumból a brassói ügyészségre. Az intézmény szóvivője szerint csaknem egy éve nyomoznak az ügyben, a társaság több mint kétszáz alkalmazottja ellen folyik vizsgálat, hivatalos becslések szerint ugyanis az utasok 30 százaléka utazik menetjegy nélkül, s ez évente 100–150 millió lejes veszteséget okoz.
Hazazsuppolták, de nem maradnak
Százhetvenkilenc Franciaországból hazatelepített roma nemzetiségű román állampolgár érkezett tegnap a temesvári repülőtérre. A romák elmondták: vissza fognak menni, csak az ünnepekre jöttek. A charterjáratot, amellyel utaztak, a francia hatóságok bocsátották rendelkezésre. A kitoloncolt felnőttek egyenként 300 eurót kaptak a hazatérésért, a gyerekek pedig 100–100 eurót. A repülőtérről a csoportot a temesvári közszállítási vállalat által rendelkezésre bocsátott buszokkal az északi pályaudvarra szállították rendőri és csendőri kísérettel. Onnan a romák visszatérnek lakhelyeikre, többségük Kolozs és Bihar megyei.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Olvasótáborokra még mindig szükség van
A Hatvanban alapított Fábián Zoltán-olvasótábor 1992 óta működik Hatvan és Kézdivásárhely társszervezésében. Fennállása óta több száz középiskolás diáknak nyújtott felejthetetlen élményt a nyári kéthetes „lélekpendítés”.
Vasárnap a kettős évfordulót jubileumi konferenciával és fotókiállítással ünnepelték meg. A megemlékezésen az olvasótábor egykori és jelenlegi szervezői, támogatói és haszonélvezői vettek részt. Hatvan testvérvárost Nádas Sándor önkormányzati képviselő, Tóth Dávid diák-polgármester és több táborszervező és résztvevő képviselte. Az Olvasótáborokra még mindig szükség van nevet viselő jubileumi konferenciát megelőzően Fehér Ágnes és háromtagú zenekara lépett fel, Lestyán Attila pedig verset szavalt. A konferencia résztvevőit Nádas Sándor és Derzsi Gyula, a céhes város alpolgármestere köszöntötte. Kocsis István ny. könyvtárigazgató, a közös táborok ötletgazdája és mozgatórugója a negyven, illetve húsz évvel ezelőtti indulásról olvasta fel visszaemlékezéseit, majd Ambrus Ágnes, Nagy Babos Tamás, Nagy Babos Edit, Ferencz Attila, Ferencz Éva, Fehér Ágnes, Bakos András és Juhász Ferenc táborszervező az olvasótáborokhoz kapcsolódó élményeiről szólt. Délután a Vigadó földszinti kiállítási termében megnyílt az Olvasótábor képekben című, Antal Szabolcs és Fehér Ákos fotóiból összeállított, vetítéssel egybekötött tárlat, fellépett a Macskakő színjátszó csoport, majd a rendezvény táncházzal zárult.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Magyari Lajos 70 éves
Vannak olyan pontok az életünkben, amelyek előtt megállva kénytelenek vagyunk elgondolkodni azon, hogyan is tudtunk élni ilyen iszonyúan sokat. Ilyen pont egy-egy ifjúkori munkatárs, barát születésnapja. Most épp a Magyari Lajosé.
Szédületes messzeségben tűnik föl előttem mind az 55 kilójával és kifogyhatatlan golyóstollával, valahol Sepsiszentgyörgyön, egy Ifjúmunkás matinén, melyen szerepeltünk ifjú költőkként, mellettünk mások is, költők, újság-írók, szerkesztők annál a lapnál, melynek oldalain közöltünk (közölték) verseinket, jegyzeteinket. Egykori osztálytársa mesélte minap, hogyan jelentkezett már kamaszkorában a szülőföld, a szűkebb haza s maréknyi nemzetrész imádata a 13 éves Lajosban. 1955-ben „le akarták szakítani Székelyudvarhely rajon testéről” Székelykeresztúrt, és abból külön rajont alkotni. Az udvarhelyi iskola faliújságján megjelent Magyari verse, imígyen szólott vala a felháborodott mű utolsó két sora: „Hever a föld parlagon./ Nem lesz abból jó rajon!” Állítólag az udvarhelyi temetőben egy sírkövön ez áll: „Itt es jobb, mint Csíkban.” Ezt csupán azért idézem, mert mindmáig vissza-visszatér nála a szülőföld, majd később az anyanyelv imádata. Egy bolyban indult akkoriban, a 60-as évek derekán Molnos, Király, Farkas, Kenéz, befutottak, és ahogy az lenni szokott, a boly bomlott egy idő után. 1968-ban újabb alakult Sepsiszentgyörgyön az új területi felosztással, a Megyei Tükör lappal. Dali Sándor főszerkesztő az alakuláskor Magyarit vette maga mellé szerkesztőségi főtitkárnak. Akkoriban írta a Korunk folyóirat, hogy könnyű Dalinak öt költővel jó lapot csinálni.
Magyari Lajos ihletett költő volt, jó volt riporternek, szerkesztőnek. Emlékezetes verseit a szerelem, a szülőföld ihlette. És megírta a Csoma Sándor naplója című hosszabb elégiáját, melyet a Kriterion külön kötetben adott ki. Nyolc nyelvre fordították le a verset, szavalóművésznek ma is szép próba előadni azt.
1989 után a Háromszék főszerkesztője, majd Kovászna megyei szenátor Bukarestben. Visszatérve szülőföldjére, ismét a lap munkatársa, majd a Székely Hírmondó cikkírója. Költészete elapadónak tűnt, újabban csak alkalmanként jelentkezik lapjában lírai sorokkal. Ifjúkorában fordított is a román költészetből. Állta a próbát, hiszen ő ismerte legjobban a román nyelvet annál a hajdani lapnál, mely emlékeink kútjában várakozik egy következő élet újabb kiadására. Ha lesz reinkarnáció. Ha abból is ki nem maradunk. Isten éltesse az ünnepeltet családja és munkatársai körében, békességben!
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Tíz éves a máramarosszigeti Leöwey Klára Líceum
„1989 óta a magyar közösség több mint 100 magyar nyelvű iskolát indított el, az RMDSZ szórványprogramjai által kialakított intézményes keret pedig biztosítja az oktatási intézmények fennmaradását és működését a szórványban is. A Leöwey Klára Líceum diákjait és tanárait egyaránt kötelezi a névválasztás: Leöwey Klára pedagógusként, íróként és az 1848-as eszmék vallójaként a közösségépítés egyik példaképe számunkra. Ő a magyar közösség összefogásáért, a tudás biztosításáért dolgozott, ezt a gondolkodásmódot kell nekünk továbbvinnünk” - mondta el ünnepi beszédében Kelemen Hunor.
A rendezvényen jelen voltak és felszólaltak Béres István és Kötő József, az RMDSZ parlamenti képviselői, az iskola volt és jelenlegi tanárai, diákok és szülők.
Az önálló magyar tannyelvű iskola beindításának igénye már a 90-es évek elején megfogalmazódott a máramarosszigeti magyar közösségben, hiszen itt 1948-ban megszűntették a magyar nyelvű oktatást. Az iskola székhelye hosszas várakozás után végül a XVIII. század elején épült, egykori Haller vadászházba került, az épület megszerzésében és helyreállításában a Romániai Magyar Demokrata Szövetség országos és helyi szervezete nyújtott segítséget. A Leöwey Klára Líceum szórványkollégiumként is működik, hiszen a máramarosszigeti magyar gyerekek mellett ide járnak iskolába a pálosremetei, hosszúmezői, rónaszéki, aknasugatagi és nagybocskói diákok is.
 „A szórványban élő magyar közösségek számára kétszeresen fontos a parlamenti képviselet. Itt Máramarosban, Aradon, vagy Brassóban a helyi közösségek számára fokozott biztonságérzetet ad az a tény, hogy van saját képviselőjük a parlamentben. Óriási felelőtlenségnek, a nemzeti érdek semmibevételének tartom a szórványközösségek megosztására irányuló kísérleteket, főként a parlamenti választások alatt” – jelentette ki ma Máramarosszigeten Kelemen Hunor, a Szövetség területi szervezetének választmányi testületével való találkozón.
Kelemen Hunor kihangsúlyozta, azok, akik az alternatív bejutási küszöbről beszélnek, megtévesztik a romániai magyarokat. „Különösen igaz ez szórványban, itt Máramarosban, ahol minden egyes szavazat, amelyet nem az RMDSZ-re adnak el, a román jelölteket segíti. Veszélyes és romboló hatása van a szórványközösségek megosztásának, itt mindennél fontosabb az összefogás, a közös fellépés” – mondta az RMDSZ elnöke.
Maszol.ro

Román lap a Nyirő-ügyről
A Bukarestben kormányzó Szociál-Liberális Szövetséghez közel álló Jurnalul National című napilap a Nyírő-ügyről közölt írást hétvégi számában.
A román lap „A fasiszta Nyirő József a magyarországi színházakban!" című cikke kiemeli, hogy a budapesti Új Színház műsorra tűzte a Jézusfaragó ember című Nyirő-művet. A lap szerint Martonyi János külügyminiszternek magyarázkodnia kellett a múlt héten Washingtonban, a külpolitikai kutatóintézet rendezvényén: miért próbálja Magyarország a Horthy-rendszert és Nyirő Józsefet rehabilitálni. „Nem fogjuk rehabilitálni Horthy Miklóst vagy a rendszerét. Sehol sem fogunk hivatalos emlékművet állítani neki" – idézte a román lap a külügyminiszter válaszát.
A cikk szerint a Nyirő-üggyel kapcsolatban a külügyminiszter rámutatott: az újratemetés nem történt meg, Nyirő műveiben „nem volt fasizmus", azt pedig, hogy 1944 októbere után is a parlament tagja maradt, „elfogadhatatlan és megbocsáthatatlan".
Erdély.ma

Szórványban vitatott az ellenjelölt – Az EMNP visszavonulását kérik
Kilenc megye RMDSZ-szervezeteinek elnökei kérik a szórványban indított EMNP-jelöltek visszahívását egy Toró T. Tiborhoz intézett nyílt levélben. Az EMNP elnöke Winkler Gyulának küldött válaszlevelében elzárkózott ettől, és a Szeben, Krassó-Szörény, Máramaros, Arad, Beszterce-Naszód, Temes, Brassó, Fehér megyei, illetve Nagybánya körzeti RMDSZ-vezetők úgy vélik, Toró „sajnálatos módon a pártérdeket a szórványban élő magyar közösségek érdeke fölé helyezte”, mert „minden józanul gondolkodó és számolni tudó személy számára egyértelmű: a 6:3-as alternatív küszöb elérése az EMNP által csak akkor volna lehetséges, ha az RMDSZ nem indítana jelölteket. „Az óriásplakátokon reklámozott alternatív küszöb igazából a román pártoknak jelent mandátumot. A tét nem az, hogy az EMNP bejut vagy sem a parlamentbe, hanem hogy az RMDSZ vagy valamelyik román párt jelöltje szerez mandátumot” – áll a nyílt levélben. Az aláírók kijelentik: a jelöltlisták iktatásának törvényes határideje október 30., addig még meggondolhatják magukat az EMNP vezetői.
Ugyanezt szorgalmazza az RMDSZ politikai alelnöke is. Borbély László tegnap kijelentette: fennáll annak a lehetősége, hogy az MPP ne induljon „az RMDSZ ellen” a parlamenti választásokon, és az EMNP képviselőinek is „meg kellene gondolniuk kétszer-háromszor ezt a dolgot”, „nem beszélve egyesekről, akik most arra ébredtek, hogy függetlenként akarnak indulni, ellenünkben”. Borbély szerint semmi esélyük sincs a magyar pártoknak, amelyek indulnának a parlamenti választásokon, és ezt ők is tudják, de az indulásuk rossz szolgálatot tesz a magyar közösség érdekeinek. „Az önkormányzati választások bebizonyították, hogy mi vagyunk a romániai magyarság legitim képviselői, és ez továbbra is így lesz. Mi felhívjuk azoknak a figyelmét, akik ellenünk szándékoznak indulni, hogy semmi esélyük sincs. Ők is tudják ezt. Sajnálatos módon azonban elveszíthetünk néhány szavazatot, mely nagyon sokat jelent akkor, amikor el kell jutnod az 50 százalékig vagy az újrafelosztásig, hogy bejuss a parlamentbe.”
Demeter J. Ildikó
Háromszék
Erdély.ma

Áthidalhatatlan akadályok a megegyezés útjában?
Az erdélyi magyar pártok közötti viszony alakulásáról, a parlamenti választásokon való együttműködés elmaradásának okairól, a három politikai alakulatot megosztó tényezőkről kérdeztük Kovács Pétert, az RMDSZ főtitkárát, Toró T. Tibort, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és Bíró Zsoltot, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökét. Kovács Péter elmondta: a magyar választók júniusban bizalmat szavaztak a szövetségnek, az igazi összefogás tehát a választókkal való együttműködést jelenti. Toró T. Tibor szerint örvendetes, hogy az MPP és az RMDSZ közelít egymáshoz, ez megkönnyítheti a hárompárti együttműködés megvalósulását. Bíró Zsolt szerint a nemzeti érdek felülír minden nézeteltérést, ezzel magyarázza az MPP és RMDSZ közötti együttműködési tárgyalásokat, ugyanakkor kifogásolja a néppárt „sportszerűtlen” megnyilvánulásait.
Kovács: Az RMDSZ csak a választókkal működik együtt
– Együttműködni csak azzal lehet, aki erre hajlandó. Aki saját kudarcait az együttműködési szándék álcájával leplezi, inkább maradjon magára! – jelentette ki Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára. Emlékeztetett: a szövetség az elmúlt években igenis tett lépéseket az összefogásért, így lett Tőkés László az Európai Parlament tagja.
Az RMDSZ főtitkára szerint a júniusi önkormányzati választások eredményei azt igazolják, a magyar politikai képviselet megosztására nincs szükség; a választók az RMDSZ önálló indulását elfogadták, a szövetséget hitelesnek tekintik. – Hibáinkból tanulva azon vagyunk, hogy azoknak a magyaroknak az érdekeit is képviseljük, akik most más pártokat támogatnak – hangsúlyozta Kovács. Hozzátette, az RMDSZ nem pártokkal, hanem a választókkal működik együtt: ez az igazi összefogás.
Az RMDSZ politikusa szerint az EMNP-nek az alternatív választási küszöbre vonatkozó kampánya a magyar szavazók átverése. – Aki józanul gondolkodik, beláthatja, hogy a 6:3-as küszöb az EMNP által csak akkor érhető el, ha az RMDSZ ebben a kilenc választókerületben nem indít jelöltet, erről viszont nincs szó! – magyarázta. A főtitkár szerint amíg az EMNP egyedüli célja, hogy az RMDSZ-nek kevesebb parlamenti képviselője legyen, addig elképzelhetetlen bármiféle együttműködés.
Ami pedig az MPP-t illeti, Kovács szerint a polgári párt felismerte, hogy nincs lehetősége bejutni a parlamentbe. Ha indul, szavazatokat vesz el ugyan az RMDSZ-től, ezek viszont nem elegendőek a mandátumszerzéshez. – Az MPP-vel tudunk egyeztetni ilyen vonatkozásban, az EMNP-vel viszont nem, a néppárt így nem a magyar, hanem a román érdekeket képviseli – állapította meg.
Toró: jó hír az MPP-RMDSZ megegyezés
Toró T. Tibor, az EMNP elnöke nyílt levélben fordult a másik két párt elnökéhez, felszólítva őket, fogalmazzák meg a nemzeti minimumot, amelyet valamennyien képviselnek majd a parlamentben. A találkozó apropóját a Kolozsvári Nyilatkozat elfogadásának 20. évfordulója adta volna. Toró szerint Kelemen Hunor azzal utasította vissza a meghívást, hogy az EMNP tulajdonképpen saját kampányrendezvényére hívta vetélytársait. Toró szerint ez is azt bizonyítja, hogy az RMDSZ számára az autonómia és a kampány fogalma összekapcsolódik. Mindemellett úgy vélte, vannak olyanok az RMDSZ aktív tagságában, akik „komolyan gondolkodnak az autonómiáról”, és akikkel meg lehet egyezni a célkitűzések rendszeréről, amelyek a politikai megállapodások alapjául szolgálhatnak.
Toró szerint az EMNP-nek a 6:3 minden magyar nyer kampánya nem megosztó jellegű. Köztudott: az a párt is képviseletet nyerhet, amely legalább 6 képviselői, és 3 szenátori mandátumot szerez. A politikus szerint pártja teljesítheti ezt a küszöböt a biztos bejutó RMDSZ mellett. Úgy vélte, ehhez az szükséges, hogy a két szervezet ne egymás ellen folytasson kampányt.
A néppárt elnöke kifejtette: az EMNP örül annak, hogy az MPP és az RMDSZ megpróbál közös nevezőre jutni, ez csak megkönnyíti a jövőbeni három-párti egyeztetéseket.
Ami pedig a polgári párttal való viszonyt illeti: az EMNP és MPP együttműködése kiteljesedhet. Mint mondta, a két politikai alakulat megyei és regionális vezetőségei között egyre jobb az együttműködés, a jelöltállítás letisztulását követően országos szinten is létrejön a párbeszéd. Az EMNP hosszú távú partnerséget alakítana ki az MPP-vel. A hiteles, a nemzeti, autonomista vonal megalapozása szerves fejlődés eredményeként jöhet létre – fejtette ki Toró.
Bíró: Nem lehet szó az MPP önfeladásáról
– Az MPP azért jött létre, mert új utakat keresett. Amikor néppártos barátaink megalapították pártjukat, az MPP törekvését igazolták vissza, pontosabban azt, hogy az RMDSZ-en kívül is van élet. Ezek után minket azzal vádolni, hogy az RMDSZ irányába mozdulunk el, velük akarunk szoros kapcsolatot kialakítani, nem felel meg a valóságnak. Mi évek óta következetesen azt valljuk, hogy a választás szabadságát biztosítani kell. Elsősorban az önkormányzati választásokról van szó, a magyar–magyar versenynek itt van létjogosultsága, és akkor is a tömbmagyar részeken, a nemzeti érdeket nem írhatja felül semmilyen pártérdek, csoportérdek – vélekedik Bíró Zsolt.
Az MPP elnöke szerint pártja emiatt döntött úgy, hogy tárgyalni kell mindkét politikai párttal. – Kezdeményezésünket júliustól ismeri mind a közvélemény, mind a partnereink. Az RMDSZ azonban a maga 80 – az ő olvasatukban 86 százalékos – támogatottságának tudatában időhúzásra játszott, egy választási szövetség bejegyezése ugyanis időigényes dolog. Mi ennek ellenére továbbra is azt mondjuk: nem jó a megosztás. Az MPP nem szétverni, hanem megerősíteni akarja az erdélyi magyar közösséget. Ez viszont csak úgy jöhet létre, ha együtt gondolkodunk, együtt lépünk. A választói akarattal szembe menni nem lehet. Az pedig nagyon is világos: a választók egyértelműen az összefogás fele hajlanak, az együttműködést szorgalmazzák. Másrészt: a júniusi önkormányzati választások eredményeitől sem a 10 százalékos MPP, sem a 8 százalékos néppárt nem tekinthet el – magyarázta.
– Nyitottak vagyunk a párbeszédre az EMNP-vel, úgy vélem, nincsenek köztünk áthidalhatatlan akadályok. De olyan szövetségbe nem tudunk belemenni, ami az MPP önfeladását, identitása elvesztését jelenti. Néppártos barátaink folyamatosan fúzióról beszélnek, és eléggé sportszerűtlen módon próbálják embereinket „levadászni”. Olyan eszközöket vetnek be, amelyekkel szemben komoly fenntartásaink vannak – vélekedett.
SZ. K. – Z. É.
Szabadság (Kolozsvár)

Újabb eskütétel az autonómiáért
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) politikatörténeti konferenciával emlékezik arra az 1992. október 25-i eseményre, amikor az RMDSZ akkori vezetői a kolozsvári Szent Mihály-templomban esküt tettek az autonómia kivívásáért, illetve az RMDSZ Küldöttek Országos Tanácsának (KOT) ülésén elfogadták a Kolozsvári Nyilatkozat néven ismertté vált dokumentumot.
A tervek szerint a konferencián előadást tart többek között Tőkés László EP-képviselő, Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium államtitkára, és videóüzenetben szólal fel Gál Kinga magyarországi EP-képviselő.
A kolozsvári nyilatkozatról értekezik továbbá Borbély Zsolt Attila, az EMNP alelnöke, Bodó Barna és Bakk Miklós politológusok, valamint Szilágyi Zsolt, az EMNP alelnöke.
Az autonomista erők önálló politikai szerveződéséről Toró T. Tibor EMNP-elnök értekezik. A konferencia végén a zárónyilatkozat elfogadása után az EMNP képviselő- és szenátorjelöltjei újabb esküt tesznek az autonómiáért, majd megkoszorúzzák Márton Áron szobrát.
Szabadság (Kolozsvár)

Megalakult a Sapientia új Szenátusa
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem intézményi akkreditációját követően, a törvényes előírásoknak megfelelően az elmúlt hetekben vezetői választások zajlottak az felsőfokú tanintézményben. Az egyetem által szerkesztőségünkbe eljutatott közleményből az is kiderül: az egyetem legfelsőbb döntéshozó testülete, a Szenátus október 26-án tartotta alakuló ülését, amelynek első napirendi pontjaként a Szenátus elnökének megválasztása szerepelt.
Az új tisztséget a szavazatok alapján Kása Zoltán professzor, az egyetem tudományos igazgatója tölti be. A Szenátus elnökének feladata a testület üléseinek előkészítése és levezetése, valamint a rektorral való kapcsolattartás.
A választási folyamat a rektor, majd a dékánok és rektorhelyettesek nevesítésével zárul; a választások ütemezésének megfelelően erre még ebben a naptári évben sor kerül.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)

Kötet a Régi Városházáról
Elkezdődtek az idei Bernády Napok
Csütörtök délután két, egymást követő nívós rendezvénnyel vette kezdetét az idei Bernády Napok rendezvénysorozat. A Marosvásárhely szép hagyományává vált őszi eseményt a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány szervezi, az irodalmi esteket, vetélkedőket, koncerteket és a Bernády-emlékplakett évenkénti kiosztásának ünnepségét is magába foglaló program csütörtök délután könyvbemutatóval, majd tárlatnyitóval vette kezdetét, az alábbiakban az előzőről számolunk be.
A Bernády Ház földszinti termeiben házigazdaként Nagy Miklós Kund, valamint a Bernády Alapítvány elnöke, Borbély László fogadta a megjelenteket. Borbély László a könyv szeretetéről beszélt, arról a szeretetről, amelyet nem vehet el tőlünk senki.
– A kezemben tartom a Bernády Alapítvány és a Maros Megyei Múzeum közös gondozásában megjelent Marosvásárhely – Régi Városháza című kötetet. Régi Városháza, régi vásárhelyi hangulat, mondhatnánk, de sokat lehetne mesélni az új, helyi hangulatról is. Valószínűleg sok mindent vissza kell hozni abból, amit Bernády György megálmodott, de előre is kell nézni. Nagy kérdőjel, hogy most fel tudnánk-e építeni másfél év alatt egy olyan épületet, mint a Cifra Palota. Bernády egy új várost épített, a szóban forgó kiadványt olvasni pedig sokunknak élményt jelent majd.
Nagy Miklós Kund mint a kötet szerkesztője szólt. – A kötet úgy jelenhetett meg ilyen szép kivitelezésben, hogy társultunk a Maros Megyei Múzeummal. A Bernády Ház minden évben könyvekben is gondolkodik, nagyon fontos a számunkra, hogy az egykori polgármester hagyatékát megőrizzük, továbbadjuk. Mindeközben újabb és újabb szakmai és művészgenerációk nőnek fel, őket is igyekszünk bevonni ebbe a munkába. Fontos számunkra a színvonalas, tartalmas kiadványok megjelentetése és a város román lakosságának megszólítása is, hogy hozzájuk is eljuttassuk Bernády György szellemiségét. Ezért is kétnyelvű ez a kötet. A régi Városházáról Keresztes Gyula írt bevezetőt, a szerzők között pedig Oniga Erikát, a Maros Megyei Múzeum fiatal művészettörténészét is üdvözölhetjük, akivel kapcsolatosan szerzőavatást is ünnepelünk. Ő átfogó tanulmánnyal jelentkezett. A kötetet Plájás István fotói illusztrálják – mondta Nagy Miklós Kund, majd Keresztes Gyula szólt a közönséghez.
– Diákkoromban még találkozhattam olyanokkal, akik személyesen dolgoztak a Városháza épületén, bútorain. Amit lehetett, mindent lejegyeztem és máig gyakran használom ezeket a jegyzeteket. Szomorú emlék, hogy '54 és '58 között láttam, ahogyan széttörik a Városháza előcsarnokában elhelyezett rózsaszín márványtáblát. Kürti István akkori alpolgármester törette szét, hiába kértem, hogy ne tegye. A maradványait elszállították és valószínűleg megsemmisítették.
Oniga Erika a kötetről szólt. – Ez a könyv a 2008-as kötet második kiadása. Mára nem csak az építészek és a művészettörténészek, hanem a városlakók és a városvezetés is elismeri, hogy a Bernády idejében épített épületek képviselik Marosvásárhely kiemelkedő építészeti hagyatékát. Jelen kiadvány közelebb szeretné vinni az olvasót ezen reprezentatív épületek egyikéhez, amit ezáltal még jobban szerethetünk. A 2008-as kötethez képest az idei könyv sok dologgal kiegészült, bővebb a fényképanyag és újdonság a két nyelven – magyarul és románul – megjelent szöveg is.
Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója hozzátette: nagyon fontos, hogy mindkét közösség a magáénak érezze a város műemlékeit – pontosan kell mindenkit informálni, a kommunikáció a legfontosabb. – Nagyon jó volt együtt dolgozni a Bernády Alapítvány alkalmazottaival. Eddig egy fontos aspektus hiányzott, a művészettörténész véleménye, de ezt most pótoltuk. Az utóbbi öt-tíz évben nagyon sok új dolog előkerült, ezért is volt fontos a második kiadás megjelentetése, én pedig köszönöm Lokodi Editnek, hogy tanácselnöki mandátuma alatt nyugodtan és eredményesen tudtunk dolgozni – hallottuk Soós Zoltántól az idei Bernády Napok nyitóünnepségén, könyvbemutatóján.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

A mezőségi szórványok szószólója
Örök igazságként vagy elcsépelt mondásként hangzik: díjkiosztásban, kitüntetések ünnepélyes átadásában is az a szép, hogy mindenik sajátos, egyedi, megismételhetetlenül más. Csak a helyet tekintve is már önmagában egyedi találkozás, hiszen a Malozsa völgyi magyar református falvakban emberemlékezet óta nem történt ilyen esemény. Istvánháza történelmet él át, erdélyi történelmet, szórványosodó életünk táltos erejű őrállásának megható pillanatát. A jelzőt a Földes Károly-díjra kiválasztott Bodolai Gyöngyitől kölcsönöztem, akinek másfél évvel ezelőtt jelent meg Erdély e sajátos világáról szóló riportkötete Táltos erő címmel. Úgy gondolom, a díj odaítéléséhez – tudatosan vagy tudatlanul – hozzásegített a könyv alcíme is: Riportok a magyar szórványról. Akár ennyi is elég lenne magyarázatképpen, miért is szóltak egy őszi, keddi délelőttön a református templom hívó harangjai, és miért öltöttek ünnepi ruhát hétköznapon az istvánházi emberek.
Keresem azt a sajátosságát, azt a másságát e díjkiosztásnak, amitől szép és emlékezetes ünnepi jelenlétünk. Huszadik alkalommal osztják ki a Czelder Márton erdélyi szórványdíjat azoknak a lelkipásztoroknak, akik példaadó szolgálattal és helytállással végezték/végzik gyönyörűséges terhű hivatásukat a végeken. És huszadik – jubileumi – alkalommal osztják ki a Földes Károly- díjat olyan nem lelkipásztorok számára, akik önzetlen elhivatottsággal és önfeláldozó kitartással felvállalták/felvállalják nyelvvesztő falvakban a segítés szép szolgálatát, valamint a segélykiáltás továbbadását. Bodolai Gyöngyi, a Marosvásárhelyen megjelenő megyei napilap, a Népújság szerkesztőjeként az utóbbit tette: jól képzett újságíróként színvonalas riportokban örökítette meg sorvadó erdélyi régióban, főleg a Mezőségen élő magyar reformátusok vallásos életét, iskolába kapaszkodók anyanyelvmegtartó küzdelmét, és óvta meg a feledés homályától megpróbált népünkért küldetést végző emberek neveit: Herman János nagysármási, Zöld György mezőköbölkúti, Zoltán János mezőbodoni lelkipásztorok, vagy Kövesdi Kiss Ferenc vártemplomi presbiter, göczi Szabó István példamutató kitartását. A mezőségi szórványokról írt riportok, akár egy fotóművész felvételei, egy már elmúlt idő, letűnt kor megörökítése. Ő még kifaggatta a Mezőség apostolának nevezett nagysármási lelkipásztort, Herman Jánost, és legközvetlenebb társa, útitársa, munkatársa volt a Mezőség prófétájának titulált Kövesdi Kiss Ferencnek.
Hadd említsek meg egy személyes élményt. Úgy tíz évvel ezelőtt egy vártemplomi presbiteri gyűlés végén Kövesdi Kiss Ferenc presbiter a gótikus terem asztalára tette kalapját, és arra kérte a vártemplomi presbitereket, adakozzanak a mezőségi szórványba menéshez benzinpénzre. Látva, hogy vasárnap nem lesz elég a begyűlt adomány, Feri bácsi halkan megjegyezte: "Nem baj, Gyöngyi kipótolja"… és vasárnap Bodolai Gyöngyi vitte saját autóján a Mezőség apostolát nemzetfelrázó útjára Frátára vagy Noszolyba, Göczre vagy madarasi Feketére, ahová később az egykori magyartanárnő a magyar gyermekirodalom legszebb könyveiből közel ötszáz kötetes könyvtárat gyűjtött össze és adományozott e mezőségi elzárt falunak.
Amint – a jó öreg latin mondás szerint – a könyveknek megvan a maguk sorsa, úgy a szórványszerető újságíróknak is. Ő már gyermekkorában hallotta Földes Károly nevét, amikor anyai nagybátyja, Nagy Ödön, akkor mezőfelei lelkipásztor, a városba jövet rokoni látogatáson felkereste őket, és mesélt a szórványról, a Mezőségről. Közel fél évszázad telt el azóta, és Bodolai Gyöngyi ma, 2012-ben Földes Károly-díjban részesül abban a templomban, ahol egykor – 1950-58 között – rokona, Nagy Ödön szolgált.
Mi, erdélyi reformátusok, vastagnyakú kálvinisták, hisszük a predesztinációt, az eleve elrendelést. Hisszük, hogy Bodolai Gyöngyi lelkében, gyermekkorában elvetett magból felnőttkorára a szórványmagyarságért fölvállalt szép szolgálat nőtt ki, és így vállalta a kopár hegyek mögé megbújt mezőségi falvak felkeresését, néha hideg őszi esőben, máskor sofőrpróbáló pocsolyás utakon.
A kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemen végzett magyar-francia szakos tanárnő tízéves tanári pályája után került az egykori Vörös Zászló korrektoraként a megyei lap szerkesztőségébe, majd a ’89-es fordulat óta, húsz éve annak újságírója, riportere, szerkesztője. Kövesdi Kiss Ferenccel való találkozása óta pedig a mezőségi magyarság szószólója, a nagysármási, az urszujatelepi (Mezőbodon) és más mezőségi magyar iskolák megmentését felvállaló "Kiáltó Szó".
Mint ifjú szerelmes, úgy meséli a mezőségi élményeket: a vendégmarasztaló mezőségi sáros utakon való autózást, a késő éjszakai hazajöveteleket, de legnagyobb érzelemmel a két lélekre apadt Göczről ír és beszél, ahol legalább ötvenszer megfordult. Nem csoda, hiszen édesanyja mezőpaniti volt, a göczi templomot a mezőpanitiak javították meg, s ő A göczi csoda címen adta Erdély, a Kárpát-medence tudtára szórványról szóló riportjában, hogy az erdélyi reformátusok még ma is egymás terhét hordozzák (Gal 6,2). A kolozsvári Világhírnév Kiadónál, a Fehér Holló sorozatban megjelent, magyar szórványokról írt könyvéből egyetlen idézetként hadd álljon itt Bodolai Gyöngyi mezőségi szerelme, a göczi csoda: "A »suvadásos« sebektől tarkított csupasz dombok, a jobbágyi »esetlenségben« épült falvak láttán, a színtelenné vált nyelv »diribdarabjai« után kapdosva el is tűnődhet az alkalmi látogató: honnan ered e táj megmagyarázhatatlan vonzereje, amellyel néhány embert a múltban és ma is megbabonázott. Akik különös, konok szeretettel ragaszkodnak a Mezőséghez, mint kevésbé szép, kevésbé ügyes, kicsit fogyatékos gyermekéhez a szülő. Ennek a kötődésnek köszönhetjük a göczi templom feltámadását is." (Bodolai Gyöngy: Táltos erő, Kolozsvár, 2011, 32. o.)
Németh László-i mértékkel mérve is, Bodolai Gyöngyi közel két évtizedes újságírói szórványszolgálata "az értelmiség hivatása", az erdélyi magyar sajtó szép példája. Ezért érdemli meg, és ezért gratulálunk neki a jubileumi, huszadik Földes Károly-szórványdíj átvételekor!
Istvánháza, 2012. október 16-án
Ötvös József marosvásárhelyi lelkipásztor
Népújság (Marosvásárhely)

Könyv a népi építészetről
Székely Ferenc legújabb könyvének előtörténetéhez az is hozzátartozik, hogy a 2000-ben megjelent Változó népi kultúra. Társadalomnéprajzi vizsgálat Havadon című kötetben nem esett szó "a gazdasági élet két fontos foglalkozási" köréről, a nagyállattartásról és a népi építkezésről. Nagy Olga biztatására feldolgozta a két témát. A dolgozatok a Népi gazdálkodás Havadon (2002) című kötetben láttak napvilágot. De a szerző nem tekintette lezártnak a vizsgálódást. Nemrég ezt nyilatkozta: "Havadon az utóbbi időben új utcarészletek, új épületek jelentek meg, modernebb építkezési technikák alkalmazására került sor. Igyekeztem változásában megragadni a jelenkori építkezést, így összegyűlt adataimat tovább bővítettem, gazdagítottam mind leírásban, mind fényképanyagban."
Hasonló szellemű megfogalmazás olvasható a mostani kötet Bevezetőjében is: "Számtalan személyes megfigyelést végeztem a településen, s kijegyzeteltem a helyi református egyház levéltárában fellelhető idevágó adatokat is." Tehát: a recens (jelenkori) állapot bemutatása mellett a hozzáférhető történeti "tényeket" is hasznosította.
Elsőként három "kezdetleges" hajlékról szól: a kalibáról, a majorházról és a zsellérházról. A kaliba funkcióját így rajzolta körül: "Régebben, de napjainkban is, szinte minden magánbirtokra, kerthelyiségre tákolnak össze egy-egy kalibát, kalyibát, hogy az eső elől hajlékot nyújtson a mezőn dolgozóknak, s éjjeli menedéket biztosítson a kint hálóknak." Szót ejt a vadriasztó emberekről, a szőlőt őrző pásztorokról, és utal az újabban meghonosodó "hordozható házikókra." A majorház-hajlékot így minősíti: "fatákolmány, amelyben a juhász és családja lakik." A zsellérház "egy vagy két helyiségből állt," és rendszerint nem övezte kerítés, "szabadon lehetett megközelíteni." Használatáért "a zsellér 40 napszámot teljesített a gazda földjén."
A legkidolgozottabb – nyilván – a Lakóház című fejezet. Frappánsan sorakoztatta föl a szerző a lakóház fontosabb típusait: kétszobás lakások (első ház és lakószoba), három részből álló ház (pitvar, első szoba, lakószoba), manapság pedig négy, sőt több részre tagolódó lakóházakat építenek. Székely Ferenc megjegyzi: "A havadi ember, ha módjában állt, sosem fukarkodott az építőanyaggal! De hát nem is kellett, mert Havad, mint az egész Székelyföld, mindig bővelkedett építőanyagban, főleg fafélékben és kőben." Érdekes a tégla, a cserép használatának fokozatos meghonosodása: a XX. század elején még "a sárral való építkezés" volt divatban, ezt "lassan-lassan kiszorította a vályogtégla, majd az 1940-es évektől kezdődően szinte csak égetett téglából raktak falat." A szalmafedést pedig az 1930-as években a cseréppel való fedés váltotta föl.
Az építkezés technikájának terjedelmes fejezetet szentelt a szerző, majd rátér a lakás "mellékrészeinek" taglalására: a tornácra, a pincére, a nyári konyhára. Figyelemre méltónak vélem a tornác régebbi szerepének a taglalását, íme: "A tornác nyújt menedéket a ki- és bejáróknak rossz idő esetén (…) Itt beszélgetnek, tárgyalnak, továbbítanak (…) A tornácba kerül a száradni való gabona, paszuly (…) A tornácban kapnak helyet azok az edények, szerszámok, fahordókosarak, amelyek jó, ha kézügyben vannak."
A legújabb korban egyre ritkábban kerül sor tornácos ház építésére. Ugyanakkor megsűrűsödött a pincék "létrehozása", ma már beszélhetünk ún. "pincebútorokról is": a nyári konyhából kirostált tálasokról, kredencekről, fapolcokról, ládafélékről, amelyek "az elraktározott télirevalók tárolására szolgálnak."
A szerző kitér a ház előtti kapu, kapuszer bemutatására is, amely "a falusi udvar egyik legszebb dísze." Az úgynevezett kicsi kapu és a nagykapu megmunkálása nagy hozzáértést igényelt, funkcióját pedig így érzékeltette az egyik régi felirat: "Ember, e kapuszer nem akar kizárni, csak azt mutatja meg, merre kell bejárni."
Tanulságos adatokat kap az olvasó a Vakolás, meszelés, színezés, valamint a Szalmával való fedés fejezetekben. Ugyanakkor tizenkét, házhoz kapcsolódó hiedelmet is közöl a szerző. Íme az egyik: "A rossz szellemek távoltartása végett a ház küszöbére lópatkót szegeztek."
Külön jelentősége van A havadi templom építése című résznek, amely Függelékként szervesül a kötet anyagához. Megtudjuk, hogy "A templom helyét már 1615- ben megvásárolták", és hogy a mai templom építése "1800-ban fejeződött be." Szó esik az adakozókról, és számszerűen megjelöli, "mennyi mindenféle matéria ment fel" az épület építésekor.
A kötetet az Irodalom, illetve a Tájszójegyzék két fejezete zárja.
Egyik nagy erőssége a kiadványnak a számos rajz, ezeket a vadasdi születésű Molnár Dénes készítette. És több mint harminc – jobbára színes – fénykép is helyet kapott a kötetben, az archív felvétel mellett Marx József, Gál Éva, Veress Éva, Székely Ferenc fotói díszítik a nem mindennapi kiadványt. A kötet megjelenését a Havadi Polgármesteri Hivatal támogatta. (Székely Ferenc: Népi építészet és térkihasználás Havadon. Silver Tek Kiadó, Marosvásárhely, 2012).
Ráduly János
Népújság (Marosvásárhely)

Szép álmok a jövendőről
Beszélgetés a 75 éves Ráduly János népköltészet- és rovásíráskutatóval, költővel, fordítóval
– Kedves Ráduly János, 2012. október 27- én lesz 75 éves. Hogy érzi magát?
– Az elmúlt 2011-es esztendő végén ilyen elgondolásom született: "De hiszen jövőben töltöm a 75. életévemet. Milyen jó lenne, ha 75 önálló kötettel ünnepelhetném." Akkor a könyveim száma 70 körül volt. A szerencsés véletlenek folytán már befutott a 81. kötetem. Felajzott lelkiállapotomnak háromsoros versben, a Hetvenöt című haikumban adtam hangot. Íme: Hetvenöt évem: / Visszapillantó tükör / Aranykeretben.
– Kiszámítottam, hogy 1975-től, első kötete megjelenésétől a 37 év alatt megjelent 81 kötet több mint kétkötetes átlagtermést jelent évente. Persze, voltak "gazdagabb" és "szegényebb" évek is…
– Úgy van, de ne feledjük: első cikkem a sajtóban 22 éves koromban jelent meg, és már 38 esztendős voltam, amikor az első, Kibédi népballadák című gyűjteményem napvilágot látott. A kötetkésésnek egyszerű a magyarázata: a kibédi balladakincs első bemutatására 1966-ban került sor, ugyanis akkor védtem meg a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen Kibéd népballada-költészete című államvizsga- dolgozatomat. Ezt aztán bővítettem, fejlesztettem, tökéletesítettem tovább, hogy végül a bevezető tanulmányomat így kezdhessem: "Ez a balladagyűjtemény (...) a Maros megyei Kibéd (Chibed) élő népballada-költészetének bemutatására vállalkozik..." Könyvem tehát műfajmonográfia volt, első kísérlet egy adott faluközösség balladatudásának a taglalására. Érdekes a "gazdagabb" meg "szegényebb" termésű évekre való utalás: 1981-1984 között nem jelent meg könyvem, 2008-ban viszont 13 önálló kötet "birtokosa" lettem.
– Kérem, szíveskedjék megadni a 81 kötet műfaji besorolását.
– Elsőként a néprajzi/népköltészeti kiadványokat említem, ezek száma 48. Zömében népmese- és mondakötetekről, népi tréfákról van szó, ezek mintegy 1200 népi epikumot tartalmaznak. De vannak népballadákat, találós kérdéseket, népi imákat, szolgavallomásokat tartalmazó könyvek is, valamint három tanulmánykötet. A székely (magyar) rovásírást taglaló művek száma 11. Újabban fölfedezett rovásemlékeket (is) bemutatnak, valamint számos, nyelvtörténetileg is igazolható olvasattal vagy olvasatpontosítással hozakodnak elő. A szépirodalmat 22 kötet képviseli, ebből a verseskönyvek, fordításkötetek száma tizenhárom.
– Mint látjuk, a legtöbb néprajzi kiadvány, de nem elhanyagolandó a verseket, rovásírás-tanulmányokat és fordításokat tartalmazó kötetek száma sem. 1962-ben kezdte népköltészeti gyűjtéseit Kibéden, amiből aligha hiszem, hogy maradt volna még, ami nem került "ceruzavégre". Vagy mégis?...
– Sok anyag van, ami Kibéden nem került "ceruzavégre". A néprajz mint fogalom roppant tág, gyűjtése mai és eljövendő nemzedékek hosszú sorának alapos kutatómunkáját igényli. A magam pászmáján maradva: nem foglalkoztam – például – a gazdag szokásvilággal, a szokásvilág költészetét is csak itt-ott említettem – érintőlegesen. A tárgyi néprajz kérdésköre úgyszólván a figyelmemen kívül maradt. Csak bizonyos szellemi műfajokra "specializáltam" magamat, de ott sem végeztem teljes értékű munkát. A lehetőségeim már behatárolódtak. Ez a tény többirányú érdeklődési köröm/köreim természetes következménye is.
– Hol gyűjtött még Kibéden kívül?
– Elsősorban Hármasfaluban, ahol nevelkedtem, majd Erdőszentgyörgyön, ahol 1955-ben hivatali munkámat megkezdtem. Említésre méltó, hogy Erdőszentgyörgyön állt össze A tulipános láda című személyi mesemonográfiám (1958–1961-es gyűjtés), amely közel ötven esztendős késéssel látott napvilágot. Kibéden és Hármasfalun kívül anyagokat közöltem még Nagykendről, Bözödújfaluból, Székelyvéckéről, Havadról, Havadtőről, Egrestőről, Ravából, Szovátáról stb.
– Ismer-e olyan erdélyi magyar települést, ahol nem jártak még a "parlagtörők", azaz: találni mesét, balladát, lakodalmi búcsúztatót, sirató kesergőt vagy egyebet, ami még nincs lejegyezve?
– Igen, az úgynevezett "fehér foltok" eltüntetésében nagy feladataink vannak. A főutaktól távolabb levő kis települések folklórkincse elevenebb, ezt Bartók és Kodály is hangsúlyozta a XX. század elején. Ma Romániában van magyar néprajzi képzés, az iskola, a pedagógusok egyik szép feladata – a hivatali munka mellett – a gyűjtőmunka megsokszorozása. Az előjelek biztatóak: egyre több cikk, tanulmány, sőt gyűjtemény lát napvilágot a főiskolát/egyetemet végzett pedagógusok tollából. De nyilvánvaló: mint ahogy írónak/költőnek születni kell, jó gyűjtőnek is születni kell. Ők akadályozhatják meg a néphagyomány "sírba-vitelét".
– Amit eddig publikált, abból mi került tankönyvekbe, gyűjteményes válogatásokba, mit oktatnak a néprajzi egyetemen?
– Számos antológia, kalendárium, évkönyv, tankönyv stb. közölte már eddig – a gyermekversek mellett – meséimet, mondáimat, találós kérdéseimet. Íme néhány adalék: 1982-ben jelent meg a Nyitva van az aranykapu. Versek, mesék, játékok óvodásoknak című összeállítás, a munkaközösség irányítója Péterfy Emília volt. Kibédi anyagok is helyet kaptak benne. Megemlítem a Nagyapó mesefája új sorozatának Az égbe nyúló fa című kiadványát (10. kötet, 2003), amelyben az összeállító egyáltalán nem említette a nevemet és gyűjteményeimet, holott a könyvnek vaskos fele kibédi népmese. A kötetcím is kibédi mesecím. Roppant beszédes a következő adalék: Varga Ferencné: 1111 találós kérdés című, több kiadásban megjelent gyűjteménye (1998) 304 kibédi találós kérdést tartalmaz, a forrás pompás megjelölésével.
– Egyébként milyen a kapcsolata a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem néprajzi tanszékével?
– Jók a kapcsolataim a tudományegyetem néprajzi munkaközösségével és más egyetemek megfelelő tanszékeivel. Itt két, munkásságomról szóló dolgozatot említek. Az első: "Van itt mese zsákszámra". Ráduly János és a kibédi népmese hatása. Készítette Jenei- Szenner Emőke-Szende (2008). Babes-Bolyai Tudományegyetem. Kolozsvár-Marosvásárhely (a mellékletekkel együtt 118 old.). A második: A Ráduly János gyűjtötte kibédi népmesék az oktató-nevelő munkában. Készítette: Bereczki Erzsébet (2008). Károli Gáspár Református Egyetem, Nagykőrös-Marosvásárhely (a mellékletekkel együtt 67 old.).
– Gyűjtéseiből, verseiből bizonyára kazetták és CD-k is készültek...
– Hát igen, íme néhány kazetta: Szép Magdolna. Kibédi népmesék. Előadják Albert Júlia és Katona Éva (1997), Tündérszép Mosolygó Ilona. Kibédi magyar népmesék Katona Éva előadásában. Kibédi népmesék Katona Éva előadásában (2006). Most CD-k következnek: Válogatás Ráduly János népmeséiből (Csobánka, 2010), Kis- Küküllő menti népmesék (Csobánka, 2012). Előadják Bagi Rea és Koncz Hédy. Három megzenésített gyermekversem szerepel az Álomjáró című kiadványban, a zenét szerezte Székely Réka és Orsolya János (2009). Két felnőtteknek szóló versem is található az Üzenet, másként című CD-n, megzenésítette és előadja a budapesti Németh Viktor (2012). Külön kell megemlítenem azt a svéd sztereó lemezt, amelynek anyagában három kibédi népballada is szerepel a pécsi Janus Pannonius Női Kórus előadásában. Conductor: Mátyás Ivasivka (1976). Három kibédi népmese dramatizált változatáról is szólok, a szerzők: Bölöni Domokos, Kolcsár Irén, Jenei-Szenner Emőke- Szende. Ezek nyomtatásban is megjelentek.
– Régebbről tudom, hogy gyakran jönnek látogatói kibédi otthonába; ezek milyen "súlycsoportba" sorolandók?
– Elsősorban a baráti körömhöz tartozó belföldiek/külföldiek "ütik be" magukat hozzám, de lám, 1994-ben a japán Bartók- kutató Susumu Kuroishi látogatott meg, 2007-ben pedig az ugyancsak japán Takashi Yamazaki volt a vendégem. Bartók és Kibéd kapcsolata érdekelte őket. Takashi – Bartók életművének japán népszerűsítéséért – megkapta a magyar Pro Cultura Hungarica díjat. Az idén pedig a mongóliai Ulánbátorból érkeztek egyetemi tanárok, a rovásírás kérdésköre érdekelte őket. Rögtönzött előadásomat több tévékamerával rögzítették, a tolmács dr. Obrusánszky Borbála (Barbi) volt. Megkérdeztem, miért a több tévékamera? "Mert más-más egyetemeken tanítunk, s meg akarjuk őrizni találkozásunk félóráját /óráját" – válaszolták.
– Egy-egy székely rovásírásos emlék felkutatása akár több száz kilométeres út megtételét is megköveteli. Melyik volt a legtávolabbi pont Romániában, ahol ez ügyben megfordult?
– Számomra a legtávolabbi romániai rovásemlék a moldvabányai (Baia) volt, amelyet Tánczos Vilmos egyetemi tanár fedezett föl. 2006. augusztus 18-án magával vitt a helyszínre, ahol "meg- tanulmányoztam" a feliratot. Még aznap haza is hozott Kibédre (hatalmas vállalkozás volt!), így nem kényszerültem arra, hogy magammal vigyem félpatikányi gyógyszereimet. Persze, vonattal, busszal, alkalmikkal más rovásemlékgócokat is megközelítettem, például Székelyzsombort (Nyirő szülőfaluját), Sepsikilyént, Csíksomlyót, Bonyhát. Át a hegyeken sokszor jártam Berekeresztúron, rendszerint gyalog tettem meg a huszonvalahány kilométeres utat.
– Most min dolgozik?
– Pillanatnyilag bibliográfiámat állítom össze, a mintegy kétezer publikációból a néprajz és rovásírás témakörébe vágó közléseimet lajstromozom. Különben is: fel-felváltva mindig több kéziraton dolgoztam, kb. húsz újabb könyvkéziratom van kész, fokozatosan számítógépbe viszem át őket.
– Ha már "túlszárnyalta" a 75 kötetet, gondolt-e arra, hogy 75. születésnapja alkalmával egy többszáz oldalas válogatást tegyen le az olvasó asztalára, amelyben mindegyik Ön által művelt műfaj képviselve legyen?
– Ilyen típusú könyvre nem vágyom, a műfajmonográfiák híve maradok ezután is.
– Mit ajánl a most induló néprajzos(ok)nak?
– Nincs bátorságom az ajánlásokhoz, végül is – ahogy a sláger mondja – "mindenki másképp csinálja".
– Beszéltünk könyvekről, munkáiról, beszéljünk az életéről is. Hol született, s milyen volt a gyermekkora?
– A Hargita megyei Korondon születtem 1937. október 27- én. Édesapám akkor pénzügyi tisztviselő volt, s mint ilyent, minden két, két és fél év elteltével tovább helyezte a hatalom. Apám 35 éves korában meghalt, s Gizella édesanyám visszaköltözött három gyermekével Hármasfaluba (Csokfalvára). Itt végeztem elemi iskolai tanulmányaimat. Akkoriban faluhelyen is nagy volt a szegénység, varrónő édesanyám éjt nappallá téve dolgozott érettünk. Ilyen körülmények között is szép, nagyon szép álmokat dédelgettem a jövendőről.
– Korondon kívül Erdőszentgyörgy és Kibéd is fontos állomás az ön életében. Mit kapott a két helységtől?
– 1955. október 1-jén lettem – frissen érettségizettként – az induló erdőszent- györgyi líceum egyszemélyes "titkársága" (kívül ez volt az ajtóra felírva). Tizennyolc éves voltam akkor, már gyűjtöttem a népköltészetet, és folytattam a még harmadik osztályosként elkezdett versírást. 1957 őszétől bentlakási nevelő (pedagógus) lettem. Épp akkor felvételiztem a mai Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakára, a levelező tagozatra. Erdő-szentgyörgyön váltam érett legénnyé. Kezdtem közölni a sajtóban, a marosvásárhelyi Vörös Zászló lap hozta első cikkeimet, riportjaimat. Az erdőszentgyörgyi helyi rádióstúdióban egyre gyakrabban jelentkeztem könyvrecenziókkal, Kádár Klári, a szerkesztő épp hármasfalusi volt. 1960-ban, 51 éves korában elhunyt édesanyám, így egyik napról a másikra családfenntartó lettem, két húgom eltartásáról is gondoskodnom kellett. Anyám mondogatta volt: "Fiam, mikor bajba kerülsz, nehézség támad, szorítsd össze a fogaidat, a lelkedet acélosítsad, az Isten megsegít". Úgy cselekedtem, ahogy anyám mondta. 1962-ben, huszonöt évesen kerültem Kibédre, ahol magyartanárként dolgoztam nyugdíjas koromig. A község akkor még elevenen őrizte az évszázados hagyományokat. Csodavilágba csöppentem, már könyvekben kezdtem gondolkodni, döntöttem: fokozatosan megörökítem Kibéd szellemi arculatát. Erőfeszítéseim nem voltak/lettek hiábavalóak, ezt megjelent könyveim zömével igazolom. Különben: Kibéd vezetősége, önkormányzata díszpolgári címet adományozott 2009-ben.
– Gyerekei nem viszik tovább a néprajzkutatást, de mindannyian a tanári pályát választották…
– Úgy igaz: Jutka lányunk magyartanár, Ani lányunk matematikát tanít, Zoltán fiunk történelemtanár, több írása jelent meg a kolozsvári Korunkban.
– Milyen kapcsolatot ápol Koronddal, a Hazanéző folyóirattal és a "hazanéző" írókkal, művészekkel, a korondi táj szerelmeseivel?
– Amikor első írásaim kezdtek megjelenni, a korondi értelmiségiek újólag fölvették velem a kapcsolatot. Neveket mondok: Ambrus Lajos, Páll Lajos, Tófalvi Zoltán, István Lajos. Ez utóbbi azon is ügyködött, hogy kiderítse: melyik házban születtem? A szülőházam ma is áll a városiasodó nagyközség régi központjában, a volt patika épülete mellett, István Mihály bácsi lakik benne. A Hazanéző folyóiratnak indulása pillanatától állandó munkatársa lettem, egyben szerkesztőbizottsági tagsággal is megtiszteltek. Föltétlenül meg kell említenem, hogy a Hazanéző Könyvek sorozatban három könyvem is napvilágot látott: egy kibédi meséket tartalmazó kötet (1993) és két rovásíráskötet (1995, 1998). Aztán 2007 novemberében a Firtos Művelődési Egylet vezetőtanácsa tiszteletbeli tag címet adományozott. Az együttműködés azóta sem lanyhult. Ragaszkodásomat Serlegén című haikuversemben örökítettem meg, íme: Korond álmai / Aranypénzként csengenek / Sorsom serlegén.
– Köztudottan nem vállal nagy utazásokat, előadásokat, elég ritkán hagyja el a kibédi Belszeget. Ha mégis sikerülne, hová szeretne elmenni a nagyvilágban?
– Külföldre először 1990-ben jutottam el, Budapest, Pécs, Bonyhád, Mohács voltak állomáshelyeim. 1991-ben Szegeden részt vettem a III. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszuson, ahol előadást is tartottam. A futó évekkel már nem bírom a versenyt, úgyszólván sehová sem utazom. Kolozsváron például jó 25 éve nem jártam. Ha kimerészkedem is a közelebbi városokba, betegen térek haza. Itthoni munkálkodásom teljesen leköt. A legelső kibédi tanítványaim már 63 évesek, tehát ők a legfőbb adatközlőim. Mert ma is gyűjtök népköltészetet.
– Egyik régebbi könyvének ezt a címet adta: Siratóim lesznek az égi madarak. Ezt komolyan gondolta?
– Az elmúlás gondolata már apró gyermekségem idején foglalkoztatott. A siratóim lesznek motívuma azóta kísért. Ezt időskori lírám is tanúsítja. Íme a Fokozatosan című haikum: Most önmagamnak / Leszek – fokozatosan – / Végállomása.
Székely Ferenc
Népújság (Marosvásárhely)

Dr. Szabó Miklós köszöntése
Dr. Szabó Miklós tudományos kutató, neves történész nyolcvanéves. Ez alatt a több mint háromnegyed évszázad alatt – amikor hatalom- és rendszerváltozások tragikus körülmények között követték egymást – nemegyszer megpróbáltatásoknak kitéve ténykedett egy jobb, emberibb társadalomban való helytállásért. Tette ezt diákként, főiskolai oktatói, majd kutatói tevékenységével, magánéletével, az emberi közösségekhez való viszonyulásával. Kutatói tevékenységének köszönhetően az erdélyi magyar tudományos élet kimagasló képviselőjévé vált, és írásaival jelentősen hozzájárult történelmi ismereteink gazdagításához, feledésbe merült múltunk feltárásához.
Marosvásárhely mellett, Sáromberkén született sokgyermekes családban 1932. november 13-án. Elemi tanulmányait szülőfalujában végezte. Tehetségére már akkor felfigyelt tanítója, szülei pedig vállalták a továbbtanulás feltételeinek biztosítását. Középiskolába a neves Marosvásárhelyi Református Kollégiumba iratkozott be, és annak jogutódjában, a 2-es Számú Fiúiskolában folytatta. Pályaválasztásában jelentős szerepet játszott egykori iskolája, ahol kiváló tanárok oktattak. Itt bontakozott ki a társadalomtudományok iránti érdeklődése, történelemszeretete. Ehhez hozzájárult az is, hogy – vallomása szerint – matematikából nem mindig jeleskedett, ami befolyásolta későbbi szakmai irányultságát. Középiskolai tanulmányai után beiratkozott a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemre, ahol a nagy tekintélyű tudós történészprofesszoraink – Jakó Zsigmond, Pataki József, Bodor András, Imreh István és mások – óráit hallgathatta, megtöltve tarsolyát a tudományos élet elkezdéséhez szükséges ismeretekkel. 1957-ben államvizsgázott a Filozófia- Történelem Kar történelem szakán.
Történelemtanári oklevéllel és levéltárosi kinevezéssel 1957. július 15-én jelentkezett a Belügyminisztériumhoz tartozó Állami Levéltár marosvásárhelyi hivatalánál, ahol levéltárosként több évig tevékenykedett. Jakó Zsigmond professzor jóvoltából már egyetemista korában betekintést nyerhetett a levéltárba, a levéltárosi munka világába, amelyet megszeretve, örömmel választotta munkahelyeként. Első munkahelye tehát a levéltár lett.
Levéltárosként aktívan kivette részét az ötvenes években felmerülő levéltári kérdések intézéséből. Az 1952-ben alakult marosvásárhelyi Állami Levéltár (mai megnevezéssel Nemzeti Levéltár) akkor még a kezdeteknél tartott. Nem volt saját székhelye, nem rendelkezett megfelelő raktárakkal a begyűjtött levéltárak és iratok tárolására, és hiányoztak az egészséges, higiénikus munkafeltételek is. Mindezen hiányosságok ellenére az ott dolgozó néhány levéltáros méltányolandó munkát végzett, amely során Szabó Miklós az intézmény egyik alapemberévé vált. Ellenőrizték az akkori Magyar Autonóm Tartomány területén működő intézmények kialakulóban lévő irattárait, rendezték, cédulázták és leltározták a begyűjtött iratokat, és sok száz munkaigazolást adtak ki nyugdíjba készülő embereknek. Az akkori egészségtelen körülmények között végzett munka megviselte egészségét, és kénytelen volt más, egészségére kevésbé káros munkahelyet keresni. Végzettségének és képességeinek megfelelő új munkahely akkor adódott, amikor megalakult a marosvásárhelyi 3 éves Pedagógiai Főiskola, a mai Petru Maior Tudományegyetem jogelődje. Így ötévi levéltárosság után, 1962. október 1-től másfél évtizeden át főiskolai tanárként tevékenykedett. A levéltárral azonban szoros kapcsolatban maradt továbbra is, hiszen tudományos munkáinak fő forrása máig a levéltár maradt.
A főiskolán számtalan diák kapott tőle útravalót, amelynek birtokában tanárként oktathatták a történelmi ismeretek elsajátítására a tanulókat. Főiskolai oktatói pályafutása 1975 végéig tartott, addig, amíg az 1975/1976-os tanévben a főiskolán önkényesen fel nem számolták a magyar nyelvű oktatást. De nem vált munkanélkülivé. Elismerve eredményes oktatói tevékenységét, kutatói állást ajánlottak fel neki, amit szívesen vállalt, hiszen már a levéltárban, és ha jobban utánanézünk, diákként is kezdett forrásfeltárással foglalkozni.
1975. december 1-jén került a Társadalomtudományi Akadémia marosvásárhelyi részlegéhez, amely a továbbiakban meghatározta élete folyását. 1989 után az intézetet a Román Akadémiához csatolták, így akadémiai kutatóként folytatta tevékenységét 2003 decemberéig, nyugdíjazásáig. Nyugdíjazása azonban nem az aktív tevékenység végét jelentette, hanem annak folytatását, intézménnyel való munkaviszony nélkül. Csak egészségi állapotának a megromlása miatt kényszerült az utóbbi időben tevékenysége leszűkítésére.
A kutatóintézetben lehetősége adódott kutatói hajlama érvényesítésére, kedvenc kutatói témáinak ápolására. Származásánál fogva is érdekelte a falusi élet múltja, a paraszti gazdaság története, de emellett magáévá tette az oktatás- és értelmiségtörténethez kapcsolódó külföldi egyetemjárás kérdését. Ez utóbbit előbb munkahelyi feladatként végezte, de hamar megszerette, és máig tartó, pályafutását meghatározó kutatási témájává vált.
Már évekkel nyugdíjazása előtt, magyar történésztársaival együtt, bekapcsolódott az Erdélyi Múzeum Egyesület tevékenységébe. A Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztály, majd 1997-től a marosvásárhelyi fiókegyesület választmányi tagjaként aktív tevékenységet fejtett ki a tudományos ülésszakokon, a fiatal kutatók szakmai felkészítésében és irányításában.
Időközben, 1970-ben doktorátusra jelentkezett. Andrei Otetea bukaresti akadémikusnál felvételizett, ahol vizsgáit sikerrel letette. Az 1789-es nagy francia forradalom erdélyi hatásáról írt doktori disszertációját 1975-ben elkészítette és megvitatásra, illetve elfogadásra benyújtotta, de megvédenie hosszú ideig nem volt alkalma, mivel professzora időközben elhunyt, és nem volt aki átvegye azt. Hosszas halogatás után végül 1994-ben Kolozsváron, Camil Muresan akadémikus tudományos vezetése alatt sikerült megszereznie a történelemtudományok doktora címet.
Tudományos tevékenysége rendszeresen a munkahelyhez kötődött. Olyan kérdésekkel kellett foglalkoznia, amelyeket a munkaadó intézmény tervbe vett, igényelt vagy elfogadott. Első tanulmányát levéltárosként a marosvásárhelyi városi levéltár történetéről közölte 1960-ban. A pedagógiai főiskolán munkásmozgalmi, iparosodástörténeti, falusi gazdaságtörténeti és társadalmi kérdésekre vonatkozó cikkeket közölt. Meg szeretném jegyezni, hogy azok csak a korabeli ideológiai elvárások kielégítésével jelenhettek meg. Szerzőjük azonban a történelmi igazságot szem előtt tartva, mindig ügyelt az objektivitás kereteinek betartására.
Új munkahelyén, a kutatóintézetben bekapcsolódott az erdélyiek külföldi egyetemjárását feltáró tevékenységbe. Ez a nagy horderejű feladat csapatmunkát igényelt, hiszen – amint később beigazolódott – több évtizedes kitartó kutatás hozta meg az összességében értékelhető eredményt. A kérdés kutatásának elindítása Tonk Sándor nevéhez fűződik, aki kidolgozta a vizsgálódás módszertanát és megtette az első lépéseket. Feldolgozta az erdélyiek középkori külföldi egyetemjárásának történetét. A kutatóintézet új munkatársa, Szabó Miklós ezután kapcsolódott be a kutatásokba, és folytatja azt máig. Mivel a kutatóintézetben végzett kutatások eredményei többnyire kiadatlanok maradtak, ez a sors várt az egyetemjárás terén végzett kéziratokra is. Közben az intézet változó – a pártpolitikai útmutatásokat követő – elvárásai miatt kénytelen volt egyéb kérdésekkel is foglalkozni. Így került sor a falujegyzők, paraszti gazdálkodás, mezőségi életforma stb. kutatására, illetve egyes régebbi témák kutatásának folytatására is.
Az egyetemjárásra vonatkozóan az első, rövidebb lélegzetű munkáját, az Erdélyi diákok külföldi egyetemjárása a XVI–XVIII. században c. tanulmányát 1980-ban sikerül magyar nyelven közzétennie a Művelődéstörténeti Tanulmányokban. Munkái zömének a közzétételére az 1989 utáni megváltozott viszonyok teremtettek megfelelő körülményeket. Elsőként 1992-ben, Szegeden sikerült megjelentetni a Tonk Sándorral közösen összeállított kötetet, az Erdélyiek egyetemjárása a korai újkorban 1521–1700 címen. A szerzőtárs Marosvásárhelyről való távozása után tovább folytatta a szívügyévé vált oktatástörténeti kérdés vizsgálatát. Tisztában volt azzal, hogy nem lesz ideje egyedül befejezni ezt a rendkívül időrabló munkát. Ezért szívesen vette a hasonló kérdésekkel foglalkozó magyarországi kollégák közeledését és együttműködését. Máig tartó szoros szakmai és baráti kapcsolatba került Szögi László egyetemi tanárral, az ELTE könyvtárának és levéltárának igazgatójával és másokkal. Közös munkájuk eredménye az Erdélyi diákok európai egyetemeken 1701–1849 c. munka, amelyet a marosvásárhelyi Mentor Kiadó tett közzé 1998-ban.
Szükségesnek vélve az anyaországi egyetemeken tanult erdélyiek megismerését és a felsőoktatásban résztvevők között elfoglalt helyét és szerepét, külön kötetet szentelt e témának, amelyet 2005-ben közölt ugyancsak a Mentornál. Egyetemjárási kutatásainak befejező részeként az 1850–1918 időszakot kutatta, és folyó év elején sikerült befejeznie azt. Ez a hatalmas terjedelmű kézirat mintegy 9.500 erdélyi diák nevét tartalmazza, amelyben az egyetemjárási adatokat kiegészítette a diákok személyére vonatkozó egyéb információkkal is. Ilyenek a születési hely, az előtanulmányok, a hazatérés ideje, az itthoni pályafutás, az elhalálozás ideje stb.
Összességében nézve, a külföldi egyetemjárás feltárása terén kifejtett tevékenysége felbecsülhetetlen értékű, hiszen neki köszönhető, hogy ma már rendelkezünk azokkal a felsőfokú végzettségű erdélyi értelmiségiekre vonatkozó – mintegy négyszáz évet felölelő – forrás jellegű adatokkal, amelyek nélkülözhetetlenek az értelmiségtörténeti kutatások számára.
Amint már említettem, a paraszti gazdálkodás történetének kutatásáról sosem mondott le. E kérdésről több tanulmányt is írt, amelyeket többnyire román nyelven sikerült értékesítenie. A nyugdíjba vonulása előtti években elkészítette több tanulmánya magyar nyelvű változatát, és 2003- ban Művelődés és gazdálkodás az újkori Erdélyben címen tanulmánykötetben közzétette azokat.
Szabó Miklós tudományos tevékenységének a sommázását nem fejezhetjük be anélkül, hogy ne szólnánk helytörténeti kutatásairól, amelyek eredménye több falutörténet (Sáromberke, Csíkjenőfalva, Székelykál, Mezőmadaras). Írásai főként levéltári forrásokra alapozott magas tudományos szintű dolgozatok, amelyek követendő példaként szolgálnak a hasonló kérdésekkel foglalkozók és foglalkozni szándékozók előtt. Ő egyike a legalaposabb és legképzettebb helytörténet- kutatóinknak. És arról sem feledkezhetünk meg, hogy számos alkalommal irányított, tanácsokkal látott el vagy véleményezett helytörténet tartalmú kéziratokat, így igyekezve emelni azok tudományos értékét.
Szabó Miklós pályafutása során példamutató tevékenységet fejtett ki. Főiskolai tanárként tanítványai alapos felkészítését tekintette feladatának, és mindig támogatta azok szárnybontogatását. Kutatóként rendkívüli igényességgel készítette dolgozatait. Mindig a levéltári forrásokra alapozott. A más munkákban fellelhető adatokat – levéltárosi vénával megáldva – rendszeresen ellenőrizte, sohasem elégedett meg azok egyszerű idézésével, minduntalan az eredeti forrásokhoz fordult megbizonyosodás végett. Ezért vált a levéltárak állandó látogatójává itthon és külföldön. Következésképpen írásai nagyon jól dokumentáltak, megbízhatók és a tudományos igényeket kielégítők. Munkássága pedig követendő példa a pályafutásuk elején járó történészeknek.
Nem fejezhetem be köszöntőm kapcsolatunk, barátságunk megemlítése nélkül. Szinte ötven éve ismerjük egymást. A levéltár kutatótermében ismerkedtünk meg, ő mint kutató és én mint kezdő levéltáros. Kapcsolatunk szakmai vonalon indult, ami időközben személyes barátsággá vált. Történetírásunk, közművelődési tevékenységünk kérdéseit, tennivalóit – a konkrét lépések előtt – előbb megbeszéltük, és csak azután cselekedtünk. Több alkalommal szerveztünk tudományos ülésszakot, készítettünk tanulmányokat és ismertetőket, szerkesztettünk tanulmányköteteket. Őbenne mindig megbízhattam, vállalásait példamutatóan elvégezte. Jó volt vele barátként és szakemberként is együtt dolgozni. És szeretném, ha együttműködésünk tovább folytatódna, még ha öregesebben is, nem a valamikori fiatalos hévvel.
Pál-Antal Sándor
Népújság (Marosvásárhely)