Az EMNP rendőrségi zaklatásra panaszkodik
Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Toró T. Tibor szerint rendőrségi zaklatás folyik az EMNP támogatói ellen. Emlékeztetett, hogy a párt bejegyzésekor számtalan támadás érte őket. Többek között egy Buta Levente nevű egyén bűnügyi feljelentést tett, mert a marosvásárhelyi Demokráciaközpontban, állítólag, a honosítási kérelem kitöltését ahhoz kötötték, ha aláírja az EMNP támogató íveit.
A bűnügyi feljelentés következtében az erdélyi demokráciaközpontok munkatársait – szám szerint 23 iroda alkalmazottait – zaklatni kezdte a rendőrség. Ez tavaly augusztusban történt. Később azt hitték, mondta Toró, alaptalannak találva a vádakat, lezárult a folyamat, azonban most, a választási kampány idején, három megyében zajlik rendőrségi zaklatás részben azok ellen a személyek ellen, akik aláírást gyűjtöttek az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzéséhez, részben az aláírók ellen. Jelenleg Szatmár, Beszterce-Naszód és Szeben megyében keresik meg az embereket. Konkrétan a Bethlenvárosban jelenleg zajló akciót említette, ahol a rendőrség a támogató aláírások fénymásolatával jár, felkeresi a lakásukon, a munkahelyeiken, megállítja az utcán az embereket, akik rajta vannak, és nyilatkozatok aláírására kényszerítik őket. Egy nyilatkozatot ki is osztott a sajtónak.
Az elnök szerint pszichológiai nyomást gyakorolnak egyszerű emberekre. Egyelőre a közvélemény tudomására hozza a történteket, de ha nem találnak megoldást, feljelentést tesz a rendőrség ellen.
(mózes) Népújság (Marosvásárhely)

Budapesti búcsú Nyirő Józseftől
Számos tisztelője rótta le kegyeletét Nyirő József író hamvai előtt tegnap a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. Az 1953-ban Madridban elhunyt író munkásságát délután konferencia idézte fel a Magyar Írószövetségben. Boér Zoltán, az újratemetés egyik szervezője szerint Nyirő József dédunokái is megjelentek a ravatalnál. Az író földi maradványait április elején hozták Budapestre. A koporsót az eredeti tervek szerint a csütörtök reggel hatkor induló Boldogasszony-zarándokvonat szállította volna Romániába, ám a román vasúti igazgatóság bukaresti központja ehhez nem adta meg az engedélyt. A szervezők csütörtökre ígértek tájékoztatást, miként juttatják el a koporsót Székelyudvarhelyre, Nyirő József végső nyughelyére. Szabadság (Kolozsvár)

A holnapi Helikon tegnapja
Pénteken nyomtatják a Helikon irodalmi folyóirat 600. számát.
Pénteken nyomtatják a Helikon irodalmi folyóirat 600. számát. A Kolozsváron havonta kétszer, húsz oldalon megjelenő lap, a romániai írószövetség magyar nyelvű folyóirata az irodalom mellett a kultúra más területeivel is foglalkozik, ugyanakkor sem tematika, sem szerzők tekintetében nem marad kizárólag országhatárokon belül. Karácsonyi Zsolt főszerkesztő-helyettes meglátása szerint az erdélyi irodalmi, kulturális folyóiratok táborai meglehetősen átjárhatók, a Látóban, a Székelyföldben, a Helikonban vagy akár az Irodalmi Jelenben is közölnek ugyanazok a szerzők: „Nincsenek zárt ajtók közöttünk. Nyitott tornácokon álldogálunk mindannyian, és természetes, hogy átszólunk egymásnak vagy átsétálunk egymáshoz egy pohárka borra” – érzékeltette a helyzetet az MTI-nek nyilatkozva. Emellett úgy vélte, a Helikon az átjárhatóság ellenére műhelyként is képes működni.
A kolozsvári irodalmi lap időszámítása 1989-cel kezdődik, de rokonságban áll a korábbi Utunkkal, a két világháború közötti Erdélyi Helikonnal és valamennyi korábbi kolozsvári irodalmi folyóirattal kétszáz évre visszamenően. A most megjelenő 600. lapszámot hétfőn Budapesten ünnepelték a Magyar Művészeti Akadémia szervezte Kolozsvár irodalmi műhelye című rendezvényen, ahol Szilágyi István főszerkesztő, valamint a folyóirat volt és jelenlegi szerkesztői (Király László, Karácsonyi Zsolt, Papp Attila Zsolt) és jeles szerzői (Bogdán László és Ferenczes István) bemutatták a Helikon múltját és jelenét, illetve felolvastak saját irodalmi alkotásaikból. Új Magyar Szó (Bukarest)

Szobrozgatunk
Jeles német kutatóintézetek minden évben elkészítenek egy úgynevezett békejelentést. Az ideit kedden mutatták be Berlinben, néhány órával azután, hogy a chicagói NATO-csúcs résztvevői elégedetten álltak fel a tárgyalóasztaltól, remélve, hogy tettek valamit a világ biztonságáért, egy erősebb és hatékonyabb védelmi szervezet működéséért. A berlini jelentés alapján, sajnos, szükség is lehet rá.
Jeles német kutatóintézetek minden évben elkészítenek egy úgynevezett békejelentést. Az ideit kedden mutatták be Berlinben, néhány órával azután, hogy a chicagói NATO-csúcs résztvevői elégedetten álltak fel a tárgyalóasztaltól, remélve, hogy tettek valamit a világ biztonságáért, egy erősebb és hatékonyabb védelmi szervezet működéséért. A berlini jelentés alapján, sajnos, szükség is lehet rá.
A német kutatók szerint az európai gazdasági pénzügyi válság olyan méreteket öltött, hogy az már az öreg kontinens békéjét veszélyezteti. Európában akut szolidaritáshiány lépett fel, miközben rohamosan növekedett a rasszizmus és az idegengyűlölet, ami a megszorítások keltette társadalmi elégedetlenség talaján egyre nagyobb veszélyforrást jelent. Európát lefoglalja a válságkezelés, nincs ideje, ereje, energiája, megfelelő intézményrendszere az unión belüli feszültségek kezelésére, a Kelet–Nyugat, az Észak–Dél közötti fejlettségbeli különbségek kiküszöbölésére, s az ezzel járó belső frusztrációk orvoslására. Európa nemcsak fölényét veszíti el a feltörekvő országokkal szemben, hanem belső békéjét is, állítják.
Olyan érzésem támadt a jelentés kapcsán, mintha majd egy évszázadot visszamentünk volna az időben, odáig, amikor megjelent Oswald Spengler nyugtalanító műve, A Nyugat alkonya. Ez a keddi figyelmeztetés sem kétségbeejtőbb, mint a spengleri jóslat, ez is azt jelzi, hogy fejlett demokráciája és haladó politikai vívmányai ellenére a nyugati civilizációban kezdetét vette valamiféle bomlási folyamat. Ma azt látjuk, hogy eltűnt a szolidaritás, kihalóban a tolerancia – és ez már több is, mint bomlás, ez már maga a rothadás.
Még aggasztóbb a berlini kutatói figyelmeztetés, ha történelmi kontextusban szemléljük a mát. A második világháború előtti időszak, amelyben megszülethetett, elhatalmasodhatott és Németországból kiszabadulva Európa-szerte hódíthatott a nemzetiszocializmusnak becézett kollektív elmebaj, kísértetiesen hasonlít napjainkra. Gazdasági válság, nyomor, az első világháborút lezáró igazságtalan békeszerződések, társadalmi feszültségek és a másság iránti gyűlöletben levezett frusztráció torkollt a nemcsak Európa, hanem az egész világ békéjét felőrlő háborúba.
De maradjunk csak a saját kis szemétdombunkon. Mi, magyarok akkor is nagyon sértettek és megcsonkítottak voltunk. Most sem érezzük magunkat jobban, sőt azóta már a régi sérelmek mellé újakat, európai uniósakat is szereztünk. De a biztonság kedvéért élesztgetjük a régit is, felkaparjuk a hegedni készülő sebeket. És ebben az országhatár sem húz gátat közénk. Határon innen és túl reneszánszát éli a Horthy-korszak érzés- és jelképvilága. Budapesten hatalmi szóval élesztgetik mindezt, Erdélyben csak szolgálatkészen majmolják egyesek. A Magyar Országgyűlésnek helyet adó Kossuth teret épp most készülnek visszaállítani a negyvenes évek szerinti állapotába, amelyben nincs helye József Attila és Károlyi Mihály szobrának. Szaporodnak viszont a kormányzó emlékét megörökítő szobrok, emléktáblák, kötelezően helyet kap a nemzeti alaptantervben a nem éppen toleranciájáról és másságtiszteletéről elhíresült sokadrangú lektűrszerző, Wass Albert, vagy a nyilasok mellett mindvégig kitartó, vegyes értékű életművet maga után hagyó Nyirő József. Horthy Miklós szobrot kap (egyik ismerős szerint fehér lova pedig maholnap alanyi jogon páholyt a parlamentben) a 21. századi Magyarországon, ott, ahol a hivatkozott jelentés bemutatásával egy időben disznólábakat aggattak Raoul Wallenberg svéd diplomata szobrára, aki magyar zsidók ezreit mentette meg a deportálástól.
Nyirő dísztemetést kapna, „székely apostolként” minden bizonnyal előbb-utóbb szobrot is valahol a Székelyföldön. Mert nincs erőnk megálljt parancsolni az egyre inkább elhatalmasodó kötelező magyarkodásnak, mert nincs bátorságunk kimondani: ne kapjon szobrot, emléktáblát, dísztemetést, aki nem érdemel, és nem kevésbé magyar, aki vállalja, hogy a mi háborús bűnösünk sem különb a Deákné vásznánál. Mi kollektíve csak némán szobrozgatunk, vezetve az idegengyűlölet európai listáját.
Reméljük, ezúttal hülyeséget beszélnek a német társadalomtudósok.
Gál Mária. Új Magyar Szó (Bukarest)

Szerecsen(y)-mosdatás
Az ilyen típusú írások rendszerint a szerecsen(y) magamosdatásával kezdődnek. A szerző azonnal leszögezi, hogy ő nem, sőt, mi több, akár, de azért mégis... Én el szeretném kerülni annak látszatát, hogy ilyen rutinnal futok neki a plágiumról szóló tenyérértekezésemnek. Az utóbbi időben gyakoriak a plágiumvádak és a bizonyított illegális szellemi kölcsönzések.
Az ilyen típusú írások rendszerint a szerecsen(y) magamosdatásával kezdődnek. A szerző azonnal leszögezi, hogy ő nem, sőt, mi több, akár, de azért mégis... Én el szeretném kerülni annak látszatát, hogy ilyen rutinnal futok neki a plágiumról szóló tenyérértekezésemnek. Az utóbbi időben gyakoriak a plágiumvádak és a bizonyított illegális szellemi kölcsönzések. Az emberben az az érzet alakul ki, hogy a Platón által feltételezett őstudás alapján, amely az idők haladtával és a felejtéssel egyre csak fogy, egykor az istenközeli félistenek, múzsák egy-egy ősdolgozatot gyöngyöztek ki minden intellektuális ágazat-bogazat, szakma, foglalkozás számára. Ezek voltak a prototípusok. Azóta más sem folyik, mint a prototípus kikölcsönzése, lekoppintása, másolása, kibicskázása, átfaragása, fölszeletelése és átemelése más-más szerzőnév alatt. Eszerint Schmitt Buci dolgozata csak egy átrakóállomás a Bolgár Bubi dolgozatához viszonyítva, amely a maga során ugyancsak átvétel egy korábbi mestermívből, és így tovább, vissza egészen az Olümposzig. Mángált mester mángálmánya pedig visszanyúlik eredetében a tűz csiholójáig, aki az első műszaki zseni volt a felegyenesedett emberiség majomszabású történetében.
Persze, ha szigorúan egyetemi kritériumok közé helyezzük az ügyet, akkor van különbség plágium és plágium között. Hiszen míg Sch. Buci már fontos állami tisztségviselőként, sportdiplomataként végzett becsületes kutató és átlapátoló munkát egy tudományos rangért, tehát foglalkozása körében követett el szabálytalanságot, a tekintélyelvűség kapcsolta ki az egyetem készenléti és kritikai érzékét, addig Gyurcsi csak egy főiskola diplomadolgozatot vett át jövendő/volt sógorától. Az úgynevezett államvizsga-dolgozatok esetében a legtöbb egyetemen már annak is örülnek, ha a végzős ismerős a szakirodalommal, témáját össze tudja kaparni és állítani, leír ötven ép oldalt értelmes mondatokkal. Egyáltalán, a bolognai rendszer előtti egyetemi diplomadolgozatok tudományos színvonala rendszerint alacsony volt, keveset követeltek a végzős diáktól, akit az Isten se mentett meg attól, hogy diplomát kapjon, ha már eljutott valahogy a negyed-, ötödévig. Ritka az igazi és önálló kutatómunkára alapozott új mű. Persze akárhogyan is van, azt az átkozott két macskakörmöt illik kitenni, sőt lábjegyzettel is ellátni a dolgit a 18. század óta. Előtte a plágium jogi vétsége ismeretlen volt. Dúlt a szabadátvétel. Végeredményben Gyurcsiból nem lett Balatonfelvidék-fejlesztő, csak a diploma kellett a KISZ-titkárnak. Ezzel csupán jelezni kívánom az okozott erkölcsi kár mértékét.
Sebestyén Mihály. Új Magyar Szó (Bukarest)

Kiss László a gyökerei után kutat
Borossebesről minden egy kötetben
Kiss László budapesti nyugdíjas aktív korában műszerészként dolgozott, de régóta vonzalmat érzett a magyar kultúra erdélyi maradványainak a felkutatására, ezért szabad idejében 33 éven keresztül székelyföldi témákkal, néprajzzal, kerámiával foglalkozott.
Talán nincs még egy magyarországi ember, aki 33-szor járt volna Korondon, lassan azonban megért benne a felismerés, hogy ez már lerágott csont, szinte minden írástudó feldolgozta ezeket a témákat, ő itt nem tud labdába rúgni. A továbbiakban figyelme a borossebesi gyökerekre irányult, amit nagyban megkönnyített a tény, hogy 1961-ben a birtokába került a nagyapja által az első világháborúban, a harctérről írt leveleiből 50 darab. Ezeket áttanulmányozta, különös gondot fordítva a Borossebesre vonatkozó megjegyzésekre, leírásokra. Felmenői ugyanis mindig Borossebesen éltek, de a nagyapja az első világháborút követően Magyarországra távozott. A családnak ez az ága azóta ott él. Magának, amióta nyugdíjba vonult, kerül ideje régi, dédelgetett álmával, a borossebesi gyökerek felkutatásával foglalkozni. Eddig hatszor járt Borossebesen, ahol kutatómunkát folytatott, a szerzett ismereteket feldolgozta, megírta, de a világhálón, könyvekből, lexikonokból is megpróbált borossebesi adatokhoz jutni, amelyeket a forrás megjelölésével szintén felhasznált.
Legutóbb, május elején járt Borossebesen, ahol egyik rokonának a padlásán talált még egy tucatra valót a nagyapja által az első világháborúban írt levelek közül. Megkeresett idős embereket is, akiket a városka történetével kapcsolatos, a helybeli magyar kultúra emlékei felől faggatott. Mindehhez újabb adatokkal szolgálhat az a közelmúltban talált, 1823-ból származó, a borossebesi Plésu hegyközség viasz-pecsétnyomója, amit lefotózott, részletesen leírt. Mivel Borossebes címerében szerepel a szőlő, ugyanez az 5 centiméter átmérőjű, sárgarézből készült pecsétnyomón is fellelhető. A borossebesi városháza stukkóján is megtalálták az egykori szőlőmotívumokat. Ugyancsak szőlővel díszített a helybeli református egyházközség úrasztala is, ami a menyházai márványbányából származó alapanyagból készült. Az eddig fellelt 3 címeren, de azon a virágvázán is, amit Kiss Jenő készített 1941-ben fellelhető a szőlőtőke-ábrázolás. Eddig 4-5 szőlőábrázolást sikerült fellelni, de reménykedik, hogy még több is előkerül. Borossebes történetével kapcsolatban sikerült kiderítenie, hogy a millenniumi emlékművet az impériumváltás utáni hatalom első világháborús, román emlékművé alakíttatta át. A helybeli idősekkel folytatott beszélgetéseinek, kutatásainak az eredményeit megírta, egy kiadványban tette közzé a különféle történészek által írt, Borossebesre vonatkozó, a forrás megjelölésével leközölt anyagokkal együtt. A 3 saját írásai a címertörténettel, a millenniumi emlékmű átalakításával, illetve a Kiss Jenő által sárgarézből készített virágvázával foglalkozik. A leánya közreműködésével 3 példányban kiadott Képek és szemelvények Borossebes város múltjából című kötetben 15 olyan írás si szerepel, amelyeket az Internetről, lexikonokból, könyvekből, CD lemezekről átvett, Borossebessel kapcsolatban megjelent írásokat tartalmaz, a forrás megjelölésével, múzeális értékű fotókkal kiegészítve. Borossebes történetében ez az első olyan kiadvány, ami kizárólag a település történetével foglalkozik. Legutóbbi, borossebesi látogatása alkalmával belecsöppent egy 50 éves házassági évforduló ünnepségébe, ahol magyar és román lakosok ünnepeltek egy idős házaspárt. Köztük volt Gheorghe Fejes polgármester is, akinek nem csak megmutatta, de a kiadott 3 példány közül egyiket neki is ajándékozta. A polgármesterrel folytatott beszélgetés során kiderült, hogy a város valamilyen évfordulójára készülődve, egy román nyelvű monográfiafélének a kiadását tervezik. Igen ám, csakhogy a kötethez nincsenek forrásaik, tekintve, hogy a város minden híressége magyar eredetre utal. Nem véletlenül, hiszen a monarchia idején készített utolsó, hitelesnek tartott 1910. népszámlálás alkalmával a lakosságnak hozzávetőleg a fele magyar volt, a gyermekek létszáma 0-14 év között 400-400 volt, tehát a helybeli magyarság rendelkezett jövő-perspektívával. Manapság a helybeli református egyházközségben 3 gyermek él, a katolikus helyzetet nem ismeri, de az sem lehet rózsásabb. A legújabb gyűjtőútján sikerült olyan térképeket beszereznie, amelyeken a magyar nyelvű utcanevek is szerepelnek, további két térképet kapott ajándékba, amelyeket kinagyít, elemez. A városbeli idősekkel megpróbálta az utcaneveket azonosítani, de nehezen ment, mivel az elmúlt évszázad során többször is változtak e nevek. Megpróbálja Borossebes település-szerkezetét megírni, pontosítani, ami könnyebben mehet a régi térkép segítségével. A helybeli Zaránd Múzeumot eddig csak az internetről ismerte, most személyesen is volt alkalma megtekinteni: a kiállítás magyar anyaga csupán 8 fajansztányérból áll, nagyon jó minőségű alkotások. Amint a kiállító terembe lépünk, az ajtó mellett jobbról Avram Iancu, valamint a mostani polgármester olajjal készült portréja díszeleg, ami a régebbi időkre emlékeztet. A tervezett kiadványban a maga által gyűjtött témák feldolgozása mellett, szeretné leközölni mindazt, amit mások nagyon jól megírtak, csakhogy az átlagember számára ezek nem elérhetőek. Éppen ezért, a forrás megjelölésével, ezek az írások is szerepelni fognak benne, hogy aki Bosossebesről tudni szeretne minden eddig feltárt érdekességet, egyetlen kötetben jusson hozzá.
Borossebesen – a legutóbbi adatgyűjtés 3 napig tartott – Kiss László sok ismerettel gazdagodott. Idő és lehetőség lett volna a további ténykedésre, de ennek a fáradtság vetett véget. A felkelő nap sugarai vagy a Piliskén vagy a temető mohos sírkövei között találták. Egész napos programja lótás-futásból, a még meglévő adatközlők felkereséséből, a régi családi iratok, fotók, a bibliák fedelének belső oldalára írt családtörténeti, születési és halálozási bejegyzések fotózásából állt. Közben rájött: ezt a tevékenységet sokkal előbb kellett volna elkezdenie, mivel az idősebb adatközlők létszáma alaposan leapadt, a hozzá hasonló korúak nem sokat tudnak a születésük előtt 10-20 évvel lezajlott eseményekről.
Sajnos, a viaszpecsétnyomóról készített felvétele nem lett elég éles, noha ez jó téma lett volna a címertörténeti írás kiegészítéséhez. Majd legközelebb ügyesebb lesz.
Az új ismeretek birtokában az előző írásokat kijavítja, kiegészíti, mert más dolog helytörténettel a helyszínen foglalkozni, mint 300 kilométer távolságból. Szert tett régi térképre és eredeti képeslapokra, amelyekkel korhűen lehet illusztrálni az írásokat – mondta el legutóbbi, Borossebesen tett látogatásáról hazautazva Kiss László, aki még nem tudja, milyen pénzből fogja kinyomtatni a kibővített kötetet, de talán számos borossebesi, környékbeli, vagy onnan elszármazott magyarnak is fontos lehet közelebbről megismerni a gyökereit, nemzeti kultúránk veszendőben lévő helybeli értékeit átmenteni a jövő nemzedék számára.
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)

Csikys doktorok
Értékeink fölmutatása kötelességünk. Értékeink közé tartoznak kiművelt emberfőink is. A Csiky Gergely főgimnázium aligazgatója, Hadnagy Éva vetette föl, hogy írni kellene az 1990 óta a Csikyben érettségizett, de ma már a tudományuk doktorairól.
Munteán Norbert dr., vegyész
– Életkor?
– 30 éves vagyok.
– A családi háttér mivel járult hozzá ahhoz, hogy ma a tudományotok doktora vagy?
– Aradon születtem, anyukám német, apukám félig magyar, félig román származású. Én mindig is magyarnak tartottam magam.
Úgy gondolom, hogy három igazi érték létezik az emberiség számára: a nemzet, a vallás és a család. A nemzeti hovatartozás fontos tényező az életemben.
Szerencsémre jó és szerető családban nőttem fel. Szüleim kitartása és nevelése sokat segített nekem és a testvéremnek is abban, hogy mindketten ledoktoráljunk.
– Mit köszönhetsz óvónőidnek, tanítóidnak, általános és középiskolai tanáraidnak?
– Oviba nem jártam. Azt, hogy a természettudományos pályát választottam, két embernek köszönhetem, az egyik Gerald Durrell, akit csak a könyvein keresztül ismerek, a másik, akinek a legtöbbet köszönhetek, az Pattus Illés, a fizikatanárom. Ő volt az, aki megtanított logikusan, tudományosan gondolkodni.
A középiskolában két kiváló kémiatanárom volt: Réhon József és Hadnagy Éva. Nekik köszönhetem, hogy végül a kémiát, és azon belül a fizikai kémiát választottam. Réhon József nemcsak tanárként, de osztályfőnökként is sokat segített nekem.
– Az egyetem, mely ottani tanáraid tereltek arra a szakterületre, amelyen kikötöttél?
– Mikor az egyetemre kerültem, akkor már tudtam, hogy fizikai kémiával, és azon belül kinetikával fogok foglakozni. Így könnyű volt választani. Másodévtől kezdtem el Szabó Gabriella tanárnővel dolgozni. Tőle sokat tanultam, szakmailag és emberileg is sokat segített a doktorim alatt.
Fontos, hogy az egyetem ne csak szakmailag készítsen föl, hanem neveljen, nemzetépítő szerepet is vállaljon föl. Ezért kell minél nagyobb önállóságra törekednünk.
– Miért azt a témát választottad doktori tézisedül, amelyiket?
– Témám az oszcillációs reakciók tanulmányozása, ezek analitikai felhasználása.
Több tényező is szerepet játszott abban, hogy ezt válasszam. Elsőként: sok híres magyar kémikus foglakozott vele, aztán ez egy kevésbé népszerű téma, és így könnyebb eredményt elérni, és a harmadik ok pedig az, hogy a szó szoros értelmében szép, amit két videóval érzékeltethetek: www.youtube.com/watch?v=3JAqrRnKFHo, és www.youtube.com/watch?v=yNsCU-_V0oM.
– Mi újat adtál eddig a művelt tudománynak, és milyen kifutást jósolsz témaválasztásodnak?
– A doktorimban a Briggs-Rauscher oszcilláló reakciót tanulmányoztam. Két fontosabb eredmény született. Egyrészt a reakció során felszabadult széndioxid és szénmonoxid forrását találtuk meg, másrészt kidolgoztam egy gyors, olcsó és egyszerű módszert antioxidáns hatású anyagok vizsgálatára.
Kutató munkám során nagyszerű tanáraim és kollégáim voltak: Szabó Gabriella, Noszticziusz Zoltán, Thuy Lawson, Miklósi László és Bogya Erzsébet. Nélkülük semmilyen eredményt nem tudtam volna elérni.
Hogy milyen kifutást jósolok a témának? Semmi jót. Nagyon kevesen foglalkoznak kinetikával, és az oszcillációs reakciók iránti érdeklődés is lecsökkent.
– Milyen szakmai, tudományos és emberi pályaívet képzelsz ma magadnak?
– Remélem, hogy most is tartó posztdoktorim után az egyetemen maradhatok.
– A doktorin kívül mi az, amit fontosnak tartasz eddigi tevékenységedből?
– Rövid leszek: semmit.
– Milyennek ítéled romániai, erdélyi magyar közéleti érzékenységed?
– Túlságosan radikális, konzervatív ember vagyok, nem hiszem, hogy jó közéleti személy lennék, hisz lehet, hogy olyat mondanék, amivel megsértenék egyeseket, azt meg minek?
– Pillanatnyilag mivel foglalkozol?
– Most a Bolyai egyetemen posztdoktorálok, egy teljesen más témával foglalkozom.
– Hogyan látod az anyanyelven való tanulás szerepét pályaválasztásodban?
– Az anyanyelven való tanulás nagyon fontos, és szerintem normális is, hogy Erdélyben magyar iskolában/egyetemen magyarul tanuljunk. Emellet a szaknyelv elsajátítása angolul is része kell hogy legyen az egyetemi oktatásnak, de célirányosan, úgy, hogy cikkek lefordítása, értelmezése legyen a középpontban, és nem a nyelvtan.
Nagy István. Nyugati Jelen (Arad)

Gondolatok a székely irodalomról
Székely irodalom mint kép­ződmény, s mikortól is beszélünk róla? Hogyan fér össze az alkotás a többféle elfoglaltsággal, és milyen viszonyban vannak egymással? Humoros, ízes székely nyelven írt történetek, írások felolvasásával, de saját tapasztala­ta révén is kereste a válaszokat a házigazda, Szonda Szabolcs kitartó és visszatérő kérdéseire a Bod Péter Megyei Könyvtár kedd délutáni közönség­találkozóján Sántha Attila és Muszka Sándor költő-író.
A Mikes Kelemennél is tetten érhető sajátos észjárásról, a székely irodalomról és megjelenéséről is beszé­lő Sántha Attila a székely nyelvjárás kihalásának veszélyeire mutatott rá. Az általa szerkesztett Székely szótár egyfajta szélmalomharc a jelenség ellen, mondta, hacsak nem történnek olyan gesztusok, mint az Iszkiri a guruzsmás berbécs elől című antológia, tehát ha felmutatjuk, hogy ennek a székely nyelvjárásnak igenis, lehet értéke. Hozzáfűzte: az irodalmi magyar nyelv kizárólagos használatára buzdító pedagógusok egyfajta székely kulturális genocídiumot követtek el – az általunk vagy szüleink által használt kifejezések, szavak nem adódtak át, a mai gyermekek már nem használják azokat, s a folyamat erős hasonlóságot mutat a Csángóföldön történtekkel.
Aki az ifjúságot csizmaveréssel vagy huszárfelvonulással szeretné itthon tartani, az nem ismeri a fiatalokat, mond­ta a kultúrára fordított minimális anyagiak kapcsán Muszka Sándor, aki úgy véli: az irodalmi pálya ma már nem vonzó a fiatalok számára, de a jelenségen még a vidéki önkormányzatok is könnyen segíthetnek író-olvasó találkozók, kiállítások szervezésével. Hozzáfűzte: bár Székelyföldön tömbben él a magyarság, kultúra vonatkozásában ez mégis periféria.
Demeter Virág Katalin. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

LAM-történet: A mozgalom erkölcsi felelőse (Kató Béla kuratóriumi elnök vallomása)
A Kató Bélával folytatott interjú első részében a nevéhez fűződő, rendkívül termékenynek nevezhető újítás és kezdeményezéssorozat legszemélyesebb indítékairól vallott, valamint arról az erkölcsi fordulatról és felismerésről, mely az alapítványt a kedvező feltételek melletti hitelezés útján elindította.
Ezzel legalább két alapcéljához juttatta közelebb a mozgalmat, így valósítva meg a kis- és középvállalkozási szféra erősítése mellett a piacgazdasági feltételek ismeretébe való bevezetést, a szükséges szakmai és üzleti ismeretek terjesztését is azok körében, akik támogatásában részesültek. A viszonylag szerény anyagi eszközök fölött rendelkező mozgalom kisugárzása mondhatni fordított arányosságban áll pénztőkéje nagyságával. Ennek titkait is firtatjuk az alábbiakban.
Településfenntartók
– A riporter is tartozik egy vallomással. Nem állt szándékomban LAM-történetet írni, de a gazdatársadalomnak szentelt sorozataimban az utóbbi két évtizedben akarva-akaratlan mindenütt a megyében a LAM-kapcsolat példáira bukkantam. Azt kell mondanom, hogy a viszonylag szerény tőkét, mely azonban kezdetben relatíve többet nyomott a latban, mint ma, senki hatékonyabban nem forgatta, mint Önök, s az emberi kapcsolati háló mint bizalmi tőke legalább olyan szerepet játszott, mint a befektetésekre szánható kölcsönök. Azt a hitet sugározta, hogy lehet boldogulni az új világban, rámutatva a kiutak egyikére is. Ahol falvainkon valami-valaki mozog és mozgat, ahhoz, mint kisült, Önöknek mindig volt valami közük. Ahol kezdetben még csak egy gép, kaszáló vagy vetőgép, eke vásárlására mertek gondolni, Önök jelen voltak, de azok a használt svájci felszerelések is jó évtizedig vagy tovább kiválónak bizonyultak, és kiszolgálták az akkori igényt.
– Nem elhanyagolható az a 600 kint járt ember sem. Nem mindenki gazdálkodik ugyan közülük, de azok is világot láttak, és megismertek egy másik társadalmi berendezkedést.
– Továbbmennék: a svájci inaskodás hónapjai bekerültek a családi legendáriumba, valósággal folklorizálódtak. Amit korábban a katonatörténetek jelentettek, azok szerepét az alpesek alján termett tapasztalat adomái vették át a beszélgetésekben, a mesélésnek szentelt meghitt percekben.
– Igen, már nem a doberdói, hanem a svájci "kalandokat" hallgatják a gyerekek. Nekem akkora öröm, valahányszor nyaranta falun járok, és svájci rendszámú autót látok a kapuk előtt! Ezeket a kapcsolatokat már nem követtük, nem a mi dolgunk, de a svájci gazdák jönnek látogatóba, a kapcsolat kitart húsz év múltán is. Talán ha eltelik még egy kis idő, az is világosabb lesz, hogy ennek a befektetésnek – emberekbe fektettünk be – milyen óriási a hozadéka. Mert ezek a gazdák ama falu legértelmesebb rétegét képezik, ők az iskolafenntartók, ők alapítanak ott családot, ők gondolkodnak abban a faluban, ha egy emelő, egy traktor kell valamilyen közcélra, az náluk megtalálható. Ők az élet kútfeje. Erdélyben ugyanis nem egy olyan falu akad – sajnos –, ahol már nincs, akit megszólítani, nincs, akit összefogásra bírni. Nos, az említett réteg falufenntartóként élhet és dolgozhat.
Találkozás Sorossal a Gyimesekben
– Legyen szabad néhány olyan dologra rákérdeznem, mely tevékenységük vitatottabb oldalaira vonatkozik. Felkeltette a kíváncsiságomat, hogy Soros Györggyel is történt kapcsolatfelvétel, a plutokrata világmágnás mesés tőkéje egy részét a "nyitott társadalmat" építő alapítványai szolgálatába állította. Mintha lenne valami közük a Bangladesben működő, ún. népi bankokhoz...
– Nincs. A bangladesi hitelezés lényege az, hogy ők arra a világra kitalált rendszereket hoztak létre, melyek pici összegekkel dolgoznak. Ha például öt nőnek adnak száz rúpiát, és egy kecske húsz rúpiába kerül, akkor azok vesznek öt kecskét, és mindenkinek vissza kell fizetnie a rá eső részt, mert ha egy nem teszi, akkor nem kapnak többet. Ezek nagyon egyszerű dolgok. Egy másik modell, amit az amerikaiak akartak velünk gyakorolni, felajánlván a segítségüket, arra vonatkozott, hogy fogalmazzunk meg projekteket, és ők ehhez támoga­tást nyújtanak. Összehívtuk az embereket, hatalmas listám volt már, mit kellene tenni. S akkor megjöttek repülőgépen tizennégyen – csak a jegyek mibe kerülhettek? Hogy mennyire nem ide illő dolgot ajánlottak, az abból látszott, hogy 15 ezer dollárjuk volt összesen erre a célra. Akkor már viszont nálunk egy vállalkozást öt-, tízezer dollárból még csak megindítani sem lehetett. A felajánlott száz dollárokkal tehát nem lehetett semmire sem menni. Nem mérték fel: ez egy más kontinens, ez Európa, ez egy más ország, úgyhogy ezt el kellett utasítanunk. Nálunk a svájci támogatás volt az alap, ők végig itt voltak szakmai segítségükkel mind a mai napig. No de Soros: Romániában a Soros Alapítvány egy kiépített irodahálózatot működtetett. A kolozsvári fiókot Salat Levente irányította. Jó viszonyt ápoltam vele és sógorával, Zakariás Attilával is, akik annak idején az illyefalvi imaterem építésében is segédkeztek. Ezekben az években sok olyan konferenciát tartottunk Illyefalván, amelyet a Soros Alapítvány finanszírozott, és sokan reménykedtek ebben a támogatásban. Nekünk akkor nagyon kellett a pénz a fejlesztésekre, és megkértem őket, közvetítsenek, vessék fel: nem ajándékot kérnénk, hanem kölcsönt, kedvező kamattal. Soros ellátogatott Romániába az akkori feleségével és két kisgyerekével, kiment a Gyimesekbe, ahol Salatéknak házuk volt, és biztattak, itt az alkalom, gyere ki! Találkoztam vele, és elmondtam, mivel foglalkozunk, s hogy a pénzt visszafizetjük. Nagyságrendileg olyan három-négymillió dollárról lett volna szó. Ez a kilencvenes évek végén még mindig nagyon komoly összegnek számított a mi viszonyaink között. Azt felelte, nagyon tetszik neki a dolog, hazamegy, és küldi a megbízottjait. És itt történt a baj, mert a lengyel irodavezető, akit küldött, nem Kolozsvárra szólt be, hanem egyenesen Bukaresthez fordult, és a bukaresti ügyvédjei lebeszélték, mert mi az, hogy alapítvány, és nem is biztos, hogy legális, ki tudja... Ezzel a dolog be is fejeződött, hogy aztán értesüljünk, Moldovában ugyanabból a forrásból megcsinálták. Hogy azzal mi lett, nem tudom, de nem kizárt, a kész ötletet, a mienket használták fel hozzá.
– De siker esetén részükről vajon semmi feltételt nem támasztottak volna?
– Nem. Nekünk pedig a kedvező kamatlábra volt szükségünk, mert ma is úgy tudunk csak segíteni, ha kisebb kamattal kapjuk, és ehhez mi csak annyit teszünk hozzá, amennyibe a pénzkihelyezés kerül, és így a felvevők, az emberek is jól járnak.
Korrupciómentesen
– Munkatársa említette a hollandokat mint lehetséges partnereket.
– Történt kapcsolatfelvétel az Oikokredit holland egyházi pénzintézettel, amely az egyházban összegyűjtött tőkét adja tovább fejlesztésre. Velük sokat tárgyaltunk, de olyan kemény kapitalista feltételeket szabtak, hogy végül lemondtunk róla. Tárgyaltunk még néhány német és svájci alapkezelővel, jó együttműködés jött létre velük. Én ’90 után nem Magyarország, hanem a Nyugat irányába indultam el, sok erdélyi magyartól eltérően. Miért? Nekem nem voltak magyarországi ismerőseim. A másik: a nyelvtudásom, a korábbi egyházi kapcsolataim Svájc felé irányítottak. Magyarországon ráadásul eléggé zavaros volt a helyzet. És nem bántam meg, mert az első éveket teljesen korrupciómentesen és politikai befolyásolásoktól függetlenül, játszmák nélkül tudtuk végigvinni. Akkora szabadságot jelentett, amit csak ma tudunk igazán felbecsülni. A LAM a Horn-kormány idején is sokak érdeklődését felkeltette. Tabajdi Csaba többször személyesen is lejött, és akkor fogalmazta meg híres tézisét, miszerint Erdélyben autonómiaszigeteket kell építeni, és Illyefalva ebből ad példát. Elkezdtem gondolkodni: mi a svájci segítséget jól fel tudtuk használni, de milyen kár, hogy a magyar támogatások annyi csatornán keresztül annyifelé szétfolynak, és nem látszik semmi eredmény. Ha nem is voltak túl nagy összegek, de azért hol itt, hol ott jelent meg, hogy ennyit adtak, annyit adtak. Nem lehetne azt is tisztességesen kezelve valóban népünk hasznára fordítani? Kisebb-nagyobb próbálkozásokra sor került, de igazából soha nem értette meg senki, mi a teendő, mert a politika sajátos módon viszonyul az adakozáshoz, mindig elvár érte cserébe valamit. Nem értették meg, hogy nem kell egyre újabb bombasztikus ötleteket kiötölni, hanem a jól bejáratottakat kellene támogatni. Sokszor a támogatások a klientúraépítés eszközévé váltak.
"Csodálatos" dolgok
– Nagyon érdekes, hogy két évvel a mostani kormány hatalomra kerülése után nekünk lejárt az Új Kézfogással kötött egyik szerződésünk, amit azért kötöttünk, hogy segítsük a föld megtartását a régió gazdái kezén. A piacon ugyanis pontosan a tőkehiány miatt mások kezdték el felvásárolni a földeket, olyanok, akiknek semmi közük nem volt sem a faluhoz, sem a mezőgazdasághoz. Mi azoknak juttattunk hitelt, akik ott laktak helyben, és akik gazdálkodtak. A hitel garanciáját a föld képezte. Hét-nyolc éves bérlet fejében meg lehetett vásárolni azt a földet, arra János bácsinak nem volt pénze, hogy egyszerre kifizesse, ezért bérlethez folyamodott. Viszont ha tőlünk kölcsönt kap, és a bérrel azonos összeget nekünk törleszti, akkor a föld idővel az övé lesz. Nagyszerűen ki van gondolva. Tapasztalhatjuk a Székelyföldön, hogy évente olyan húsz hektárt "vernek dobra" falvanként, mert kihalnak a gazdák, és a földek gazdát cserélnek. Kiváló projekt volt, mi ehhez a pénzt az Új Kézfogástól kölcsönkaptuk tíz évre. A keretszerződés, úgy hiszem, talán 300 ezer dollárról szólt volna. Minden faluból bárki jöhetett, aki földet szeretett volna vásárolni. Az első kilencvenezret meg is kaptuk, azt gyümölcsözően forgattuk, aztán a szocialista kormány tovább nem folyósította a pénzt! No de eltelt tíz év, ismét Fidesz-kormány van. Mi a megállapodás szerint jártunk el, azt hiszem, 70–80 ember látta hasznát, mert a visszafizetett összegeket rögtön újra kiadtuk, jöhetett a régióból bárki. Tavaly lejárt a szerződés, és mi jelentkeztünk, hogy a kölcsönvett pénz megvan, és "csodálatos" dolog lett belőle. Az új kormány illetékesei nagyon csodálkoztak: Megvan az egész pénz? Hát hogy? Jaj, akkor gyorsan küldjük vissza!... És visszautaltuk mind az utolsó centig... Én azért megkérdezném, hogy azokból a támogatásokból, amiket nem ajándékként, hanem hitelként kaptak az emberek, hányat és mennyit fizettek vissza. Hányról hallottuk, hogy a projekt bebukott, hogy ellopták, hogy magánkézbe került a pénz... Tényleg az a kérdés: létezik-e egyáltalán erkölcsi tartás? Tényleg meg kell a pénz világában mindenkinek tébolyulnia? Vagy pedig lehet az egészet úgy kezelni, hogy abból a közösség is lásson valamit...
B. Kovács András
Előző rész: A mozgalom erkölcsi felelőse (LAM-történet), Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2012. május16.
(folytatjuk) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kövér: Valamennyi ügy közös
Forrás: MTI
Az erdélyi és a magyarországi magyarságnak nincsenek külön ügyeik, valamennyi ügy közös – jelentette ki a Magyar Polgári Párt (MPP) székelyudvarhelyi országos fórumán Kövér László, az Országgyűlés elnöke, az MPP tiszteletbeli elnöke.
Kövér László úgy vélte, nincsenek határon inneni és határon túli magyar emberek, csak magyar emberek vannak. A tiszteletbeli elnök önmagában is győzelemnek tartotta, hogy az MPP négy évvel a megalakulása után is talpon maradt, és megsokasodva, megerősödve állhat a választók elé. Ezt azért tartotta jelentős eredménynek, mert – mint fogalmazott – az MPP jelöltjének lenni négy éve sem volt jó üzlet, és most sem az.
„Aki ezekben a sorokban ül, az többet kockáztat, mint amennyit haszonként remélhet” – fogalmazott Kövér László. A házelnök mindezt nem tartotta bajnak, úgy vélte, mindez a jelöltek erkölcsi meggyőződését jelzi. Egy délvidéki falu tanítójának a szavait idézve kifejezte meggyőződését, hogy a világ jobb, szebb, emberibb, tisztességesebb a Fidesszel és az MPP-vel, mint e két párt nélkül.
„Megmutatjuk a helyes utat”
Az MPP jelöltjeihez szólva Szász Jenő pártelnök egy katalán parlamenti képviselő szavait idézte, aki szerint az erdélyi magyarságnak akkor lesz autonómiája, amikor leszámol saját árulóival. „Ahhoz, hogy az autonómiáért tehessünk, még fajsúlyosabban kell megjelennünk az önkormányzatokban” – jelentette ki Szász Jenő. Az elnök úgy vélte, az MPP-nek az erdélyi magyar közélet lelkiismeretévé kell válnia. „Megmutatjuk a helyes utat mind az RMDSZ-nek, mind az Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP)” – fogalmazott Szász Jenő.
A pártelnök elmesélte, hogy a rendőrök csütörtökön az autójában keresték Nyirő József hamvait. „Számomra megnyugtató, hogy figyelnek ránk, ez azt jelzi, hogy az MPP jó úton jár” – vonta le a következtetést az elnök. Megemlítette, hogy Nyirő Józsefet a Székelyudvarhelyen született Rajk László száműzte Magyarországról.
Kövér László korábbi, marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján arról beszélt: ajánlatos szétválasztani Nyirő József politikai és írói munkásságát. Elmondta még, hogy mindenkinek biztosítani kell, hogy anyanyelvén tanulhasson és hogy az anyaföldben nyugodhasson. A bukaresti kormányváltás kapcsán a fideszes politikus azt mondta, reméli, hogy feszültségmentes légkörben tudnak majd együttműködni. Az Országgyűlés elnöke szombaton a csíksomlyói búcsún, vasárnap Nyirő József hamvainak újratemetésén vesz részt.
Forrás: MTI. MNO

Furdalása van
Parászka Boróka
Andrassew Iván Tőkés László magánéletéről, válásáról és családtagjairól állított össze kötetet. Ki ítél és ki ítéltet? A kötet szerzőjével beszélgettünk.
Hogy érzed magad a könyv megjelenés után? Kaptál hideget-meleget egy hét alatt.
Azt nem mondom, hogy jól, mert nekem vannak itt furdalásaim. De örülök a sikernek, mert a bookline.hu és a bookline.ro oldalon is első helyen áll ez a könyv, ami azt jelenti, hogy nagyon nagy az érdeklődés.
Mire vártál, hogy fogják fogadni?
Amikor ezt elkezdtem írni, akkor megmérgedtem. Abban se voltam biztos, hogy megjelenik. Hosszú ideig vártam, vártam, hogy… aki elolvassa ezt a könyvet, az pontosan tudja, miért voltak kétségeim. Ezért semmire sem gondoltam, semmire se számítottam. Kétségeim azért vannak, mert ez egy nagyon brutális könyv. De brutális a téma.
Itt mindenféle gazembernek beállítanak engem, miközben van egy szakmai kötelességtudat az emberben, és van egy etikai érzék. A kettő küzd. Megtehetem-e azt, ami szakmai szempontból a kötelességem? Egy újságírónak, egy írónak az a kötelessége, hogy beszéljen arról, amiről nem lehet, és ha olyan információk jutnak elé, amelyek döntően befolyásolják egy olyan ember megítélését, aki emberek százezreire, millióira van hatással, akinek nagy hatalma van, akkor azt a következmények mérlegelése nélkül köteles nyilvánosságra hozni.
Másrészt tudom, hogy mindezzel embereket sértek. Nemcsak Tőkés Lászlót, hanem azokat, akiknek az a kincs jutott az életükbe, hogy őt szeretik. Azt ne felejtsük el, hogy ő egy hős, aki a példaképünk volt. Nagyon fura érzéseim voltak végig. Végülis Tőkés László magatartása bírt rá, hogy mindez jelenjen meg.
Kaptál-e visszajelzést a kötet szereplőitől?
Nem, csak Tőkés Lászlótól kaptam, aki följelentett. Ugyanaz fogja képviselni, aki Pörzse Sándort és a goj motorosokat képviselte.
Láttál-e ehhez hasonló könyvet magyar nyelven? Mi az a műfaj, amihez ezt a kötetet közel akartad vinni?
Egyrészt ezt nem néztem, valószínűleg nincs ilyen. Nem akartam semmit. Sorba raktam azokat a dokumentumokat, amelyek elém kerültek a világhálón, és kicsit kommentáltam őket. Én novellaíró vagyok, még csak regényben sem tudok gondolkodni. Egyszerűen összeállt ez a kép és ez a történet.
Persze nagyon sok mindent nem írtam meg, és nem hoztam nyilvánosságra. Például csak 1992-es anyagi ügyeket tárgyalok, nem véletlenül. Nem akarok beleszólni a mostani politikába azzal, hogy vizsgálatok induljanak. Nekem nem volt célom a közvetlen beavatkozás.
Mégis felmerült a gyanú, hogy ez egy kampánykötet, amely jelentős szerepet tölthet be a közelgő romániai választások során.
Valóban kampánykötetnek indult abban az értelemben, hogy én attól tartottam, hogy Tőkés Lászlót Magyarország köztársasági elnökévé választhatják. Volt erre esély. Látszott, hogy Schmitt Pál nem lesz sokáig köztársasági elnök, majd meg is bukott. Már olyan értelemben, hogy kiderült róla egy csomó dolog. Nagyon sok olyan utalás van Orbán Viktor beszédeiben, hogy ő a magyarság köztársasági elnöke is, nekünk is van olyan elnökünk, mint Václáv Havel.
Amikor ezt írtam, fogalmam sem volt, hogy mikor lesz választás Romániában. Amikor elkészült, már láttam, de ez engem egyszerűen nem befolyásolt. Bármikor jelenik meg egy könyv, azt lehet azzal vádolni, hogy kampánykötet. Az más kérdés, hogy mindig lesznek emberek, akik ezt kihasználják. Ha megjelenik egy ilyen könyv, akkor azt fel fogják használni hivatkozásként Tőkés László ellen azok, akik őt nem szeretik.
Nem érzed úgy, hogy beleavatkoztál egy olyan történetbe, amibe neked nem kellett volna? Mennyire vagy te kívülálló? A legtöbb erdélyi író és olvasó ember, akivel erről a könyvről beszélgettem, azt mondta: „hogy jön ehhez egy kívülálló, hogy ő írja meg”.
Miért nem írták meg ők? Ezek a történetek, dokumentumok szerteszét keringenek egész Erdélyben, Magyarországon is. Egyrészt.
Másrészt hadd legyen egy kicsi közöm Erdélyhez is. Kolozsvári származású vagyok. Éveken át dolgoztam az erdélyi és csángó költészet antológiáján, több száz költő több ezer versével. Életem jelentős részét Erdélyben töltöttem, gyerekkoromat a nagymamámnál, Erdélyhez nagyon erősen kötődöm. Egyébként meg az Európai Uniónak a polgára vagyok. Ugyanannak a birodalomnak, mint bárki más.
Harmadrészt meg azt is vegyük figyelembe, hogy Tőkés László EP-képviselő, volt alelnök. Azért az én sorsomra is meg a magyarországi magyarok sorsára is rendkívül jelentős befolyással van az, amit ő csinál.
Szerinted miért nem írták meg erdélyiek ezeket a történeteket? Azokat, amelyeket nagyon sokan ismertek, és amelyekről nagyon sokan beszéltek. Mi a véleményed arról, hogy a magánélet szentségét tiszteletben kell tartani?
Hogy miért nem írták meg? Erdélyben járva azt tapasztaltam, hogy Tőkés Lászlóról elképesztő dolgokat mesélnek. Amikor bekapcsolom a magnót, vagy föl akarom írni a mondottakat, akkor azonnal figyelmeztetnek, hogy jaj, „de nem én mondtam”. Újságírók is így viselkednek. Az volt az érzésem, mintha a magyarországi félelem, a Fidesz hatalma bekúszott volna Erdélybe is.
Amint viszont hazaérek, jönnek a telefonok, emailek, hogy ezt nézd meg, azt nézd meg, figyelj oda. Nem tudom, mi az alaphangulat Erdélyben, de valami nagyon-nagyon fura dolog történik. A magyaroszágihoz nagyon hasonló. Talán mások a függelmi viszonyok az újságírók között, vagy a hatalom és az újságírók között, pontosabban a vélt hatalom és az újságírók között.
Én azt gondolom, hogy ott is nagyon erős öncenzúra működik. Nem tudom, miért, de ezt érzem. Azt gondolom egyébként, hogy ezt a könyvet egy erdélyinek kellett volna megírnia, és nagyon sajnálom, hogy végülis nekem kellett megcsinálni. És bocsánatot kérek az erdélyi kollégáktól.
Igaz az, hogy ezt a könyvet több ezres példányszámban, ingyen szórják?
Hallottam, sőt azt hallottam, hogy Tőkés László följelenti azokat, akik ezt szórják. Én nem tudom…
Elképzelhetőnek tartod?
Igen. Hát miért ne? Bár milyen jog korlátozza, hogy fölvásárolják és szórják azoknak, akik hangadók? Fogalmam sincs, ki lehet, de hát bocsánat, de van ilyen a politikában.
Ha ez igaz, akkor ez a kötet propaganda anyaggá minősül, és egy csomó más dimenziója, amiről lehetne beszélni – szövegminőség, szerkesztés, módszertan, műfaj – mind eltörpül. És marad a kötet mint kampánytéma: az idei választásokkor megjelentek az óriásplakátok, a szórólapok, a rádiószpottok és a te műved. Mi lehet ennek a könyvnek a következménye?
Most ítéljem el azokat, akik terjesztik a könyvemet? Lehet bárki, ad absurdum Tőkés belső ellenségei. Majd biztos kiderül. Mindenesetre bocsánat, hogy nem ítélem el. Propaganda anyagként használják, de nem gondolom, hogy ez az érdeklődés fő csapásiránya, hiszen az eladási listán is vezet. Tehát valamiféle közérdeklődést is kifejez.
Elég fura, hogy bármilyen terjesztő ellen eljárást akar indítani Tőkés László. Ezek szerint együtt kerülünk a máglyára. Hát igen, vannak ilyen módszerek is. Elég régóta híre terjed annak, hogy írom ezt könyvet, valakik úgy gondolták, hogy akkor ez jó lesz.
Nem keresett meg írás közben senki, nem akart segíteni, megállítani? Éreztél bármilyen irányú pressziót?
Nem.
Nem válaszoltál a következményre vonatkozó kérdésemre.
Egyetlen célom van. Hogy kapjon mindenki reális képet erről az emberről. Az előbb kérdezted a magánélet szentségét. Igen, a magánélet szentsége megillet mindenkit mindaddig, amíg nem egy olyan jelentőségű politikusról van szó, aki döntően befolyásolja az életünket.
Itt kiderül, családon belüli erőszakról van szó, én annak nevezem. Magyarországon most készül az új büntető törvénykönyv. Ebben az úgynevezett „ridegen tartást”, a lelki nyomást, nyomasztást már büntettként nevezik meg. Ha Tőkés Lászlóról kiderülne, hogy a kutyáit úgy tartja, hogy bezárja őket, és soha nem szól hozzájuk, csak bedobja nekik a húst, és hogy a kutyakölykökkel is borzalmasan bánik, akkor egy idő után a romániai sajtó a lemondását követelné. És teljes joggal.
Na most, ha a feleségével, aki pontosan ugyanolyan hős volt, mint ő, hiszen terhesen végig küzdötte annak idején a forradalmat, így bánhat, akkor senki sem szólhat, mert úgy illik, hogy ne szóljunk. Valami közmegegyezés van, hogy a kutya még igen, a család meg már nem. Ez egyszerűen abszurdum.
Ez nem a magánéletről és a közéletről szól. Egy embert szembesíteni kell a saját tanaival, prédikációival, politikai megnyilvánulásaival, és azt gondolom, hogy amit ő leír, amit róla írnak, azt nem lehet, az tűrhetetlen. manna.ro

Kegyelet és politika
Tegnap Marosvásárhelyen járt Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke. Nincs ebben semmi különös, máskor is megfordultak mifelénk anyaországi politikusok. Most csak az egyik legkedvesebbet említeném, aki egyike volt azoknak, akik jelenlétükkel is a demokrácia mifelénk nehezen induló kibontakozását segítették. Göncz Árpád köztársasági elnökre gondolok, aki épp itt, Marosvásárhelyen találkozott az akkori román államfővel.
Mindig tisztelettel, szeretettel és örömmel fogadtuk egy- egy anyaországi politikus látogatását, akik néha örömet, de sokszor zavart okoztak az erdélyi magyarok körében és viszályt a politikusok között.
Az Országgyűlés elnökének látogatását is tisztelettel fogadjuk, hisz az anyaország egyik olyan közjogi méltóságáról van szó, akiről köztudott, szívügye a Magyarország határain kívül élő nemzettársai sorsa. Ez a látogatás azonban megzavarhatja az erdélyi magyarságot: egyrészt, mert éppen a választási kampány idejére esik, másrészt egy politikai pártnak kampányol, közbeiktatva a pünkösdi búcsút és Nyirő József író újratemetését. A politika és a kegyeleti aktus keveredik.
Persze, Kövér László kampányolhat, hiszen az MPP tiszteletbeli elnöke, ilyen minőségében kötelessége támogatni a saját szervezetét. Ám ennek ellenére nem jó, ha választási kampányban az Országgyűlés elnöke elkötelezettséget vállal egy szervezet mellett.
Mert az üzenet, még akkor is, ha szép szólamokba burkolják, az erdélyi magyarság megosztását jelenti. Kövér László állítja, nem közméltóságként, hanem pártpolitikusként, és a magyar nemzet erdélyi közössége egy részének a bizalmából, mint a Magyar Polgári Párt tiszteletbeli elnöke vesz részt a kampányrendezvényeken.
Csakhogy Kövér László akkor is Magyarország egyik legmagasabb rangú közméltósága, ha átjön a határon. Nincs olyan határ, hogy Budapesten az Országgyűlés elnöke, Marosvásárhelyen "csak" az MPP tiszteletbeli elnöke. Ez az érv azért sem elfogadható, mert az RMDSZ főtitkárához intézett levélben azt állítja, hogy az RMDSZ húszesztendős politizálásával "több mint félmillió magyar embert fordított el a közélettől és a szavazófülkéktől". Ez már kemény ellenkampány, amit az MPP hazai politikusaitól el lehet fogadni, de a magyar Országgyűlés elnöke szájából visszásan hangzik.
Az sem hiteles érv, hogy éppúgy meg kell adni a választás jogát az erdélyi magyarságnak, ahogy a román többségnek megadatik. A kulcsszó épp a kisebbség: a többség megengedheti magának, de egy fogyó kisebbség esetében túl nagy luxus.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)

Tovább szüneteltetnék a kárpótlást
Egy évvel hosszabbítaná meg a román kormány a kommunizmus idején elkobzott ingatlanok utáni kárpótlás felfüggesztését, arra hivatkozva, hogy a kifizetések felújítása tarthatatlanná teszi az idénre tervezett államháztartási hiánycélt.
A kormány márciusban függesztette fel először hat hónapra a kárpótlási folyamatot, miután a strasbourgi emberi jogi bíróság felszólította Bukarestet: vizsgálja felül – a jelenleg működésképtelen – restitúciós törvénykezését.
Romániában több mint tizenöt éve megoldatlan a kárpótlás. A strasbourgi bíróság azt követően szólította fel Romániát a jogi keret felülvizsgálatára, hogy a romániai perek túlterhelték a bírókat.
A 2013. május 15-ig tartó újabb egyéves felfüggesztés azt jelentené, hogy a szóban forgó időszakban sem bocsátanak ki értékjegyeket a kárpótlásra jogosultaknak. Ez a szándék egy sürgősségi rendelettervezetben szerepel, amelyben a kormány rámutat: 1,5 milliárd lej pluszkiadást jelentene a kifizetések folytatása.
Az új jogszabályt egyelőre nem tudni, mikor fogadja el a parlament, ezért Titus Corlatean igazságügyi miniszter májusban kilenc hónapos haladékot kért Strasbourgban a restitúciós törvénykezés újraalkotására. Népújság (Marosvásárhely)

Szeretjük a várost, szeretünk benne élni
Bemutatták a Kincses Kolozsvár Kalendáriumot
Minden résztvevő a bemutatott kiadvány egy-egy példányával távozhatott szerdán este a Reményik Galériából, ahol az Erdélyi Magyar Nemzeti tanács (EMNT) és a Kriterion Könyvkiadó közös munkája gyümölcsének örvendhettek a lokálpatrióták. A Kincses Kolozsvár Kalendárium 2012 hiánypótló kiadvány, amely a nehezebben megközelíthető rétegekhez, a külvárosokban élő, mindennapi gondokkal megterhelt magyarsághoz is kíván szólni.
– Másfél éve, az első Kolozsvári Magyar Napok sikeres megszervezése után megtapasztaltuk, mekkora igény van olyan közösségi terek kialakítására, amelyek túlmutatnak a rendezvényeken. Az értelmiségi réteg többnyire megtalálja az eszmecsere lehetőségét, a hétköznapi emberekkel azonban nehezebb a kapcsolattartás: ezért találtuk ki műfajilag a kalendáriumot, amelynek ötletét Éder Ottó tanár úr adta – elevenítette fel a kezdeteket Gergely Balázs, az EMNT Kolozs megyei alelnöke, a kötet egyik kezdeményezője, aki az előszóban is leszögezi: „Mi otthon vagyunk Kolozsváron.” Ezt követően felsorolta mindazon szerzők, szerkesztők és munkatársak nevét, akik részt vettek a kalendárium anyagának összeállításában. A tekintélyes névsor egyfajta garancia is arra, hogy a kötet gazdag tematikát ölel fel, a helytörténettől a sporton és gasztronómián át az irodalomig sok minden helyet kapott benne.
A kalendárium egyfajta lírai értékelésének feladatát Szántai János író-kritikus vállalta, Idők és marslakók című rövid jegyzete akár egy hagyományos évkönyv utolsó, üresen hagyott oldalaira kívánkozna. Az idő telésén-múlásán elmélázó írás végkövetkeztetése egy anekdota kapcsán: nem vagyunk marslakók, és az a dolgunk, hogy ne is váljunk azzá.
– Voltak időszakok, amikor kezdtük elhinni, hogy nincs helyünk Kolozsváron, meg kell húzódnunk, háttérben kell maradnunk. Ez a kötet annak a bizonyítéka, hogy be tudjuk lakni ezt a várost – fejtette ki H. Szabó Gyula, a Kriterion igazgatója, aki szerint Kolozsvár még számos kincset rejteget, ezért érdemes tovább kutakodni, és a kalendárium folytatásán gondolkodni. Kiemelte: a múltbéli események, épületek és emberek „csokorba gyűjtése” során a szerkesztők is rengeteg újdonsággal, érdekességgel szembesültek, és izgalmas anekdotákat is sikerült beemelni, amelyekből sokkal jobban megismerhető és megérezhető egy város hangulata. – Jó ebben a városban élni, szerethető a múltja és a jelene, és dolgoznunk kell a jövőjén – összegezte az igazgató.
A kalendárium egyik érdekessége és erőssége a kétnyelvű, műemlékjegyzékkel kiegészített várostérkép, amelyről Asztalos Lajos helytörténész elmondta: régi utcaneveink szellemi műemlékek, ilyenként pedig sérülékenyek, megőrzésre, védelemre szorulnak. A kötet igényes külleme Könczey Elemér munkáját dicséri, tartalma pedig a kellemes olvasnivalókon túl hasznos információkat is kínál politikai és civil szervezetekről, egyházakról és egyebekről.
SÁNDOR BOGLÁRKA ÁGNES. Szabadság (Kolozsvár)

Oktondi jelenünk
Először az újságírói reflexek kezdtek működni bennem. Gyerünk, mondtam magamban, nézzek utána mindennek, állítsam össze Nyirő József dossziéját, derüljön ki végre, aminek ki kell derülnie. Rövid i vagy hosszú? Mindent tudni akartam, és persze azonnal.
Aztán rájöttem, mindez teljesen fölösleges. A két oldal (s milyen mélyen jellemző, hogy ismét sikerült egy olyan helyzetet teremteni, amelyben két oldal van, ráadásul két nemzet oldala, mert az árnyaltabb véleményeket, ahogy az lenni szokott, kevesen hallgatják meg), a két oldal tehát politikai okokból mondja ezt vagy azt, s akik felsorakoznak mögöttük, maguk is politikai logikát követnek.
Így, ennek a politikai logikának köszönhetően lett az újratemetés Szász Jenő választási kampányának csúcsa, s ugyancsak ezt használja ki Victor Ponta kormánya, hogy megerősítse nacionalista táborát; mindkettő mandátumhoz, hatalomhoz szeretne jutni, vagy nem akarja elveszíteni a váratlanul ölébe pottyant hatalmat. Ha az újratemetést nem kötik össze a csíksomlyói búcsúval, nem lesz ekkora hatása, de hát mertek nagyot álmodni. Mindamellett az is világos, hogy a jelenlegi román kormány gyakran húzza elő a magyar kártyát, hiszen egyik első gesztusa az volt, hogy visszavonta a MOGYE magyar vonalát engedélyező határozatot, mintha mi sem lett volna fontosabb. A leginkább beszűkült gondolkodású, legsötétebb rétegnek kedvez ezáltal, melynek számára minden magyar „revizionista”, „gőgös” és természetesen „ellenség”.
Fanyarul mulatságos az a lelkesedés is, amellyel fasisztának neveznek egy magyar írót abban az országban, amelyben nemrég a legcsúcsabb értelmiségiek (Liiceanu, Pleşu, sőt, Cristian Mungiu!) védték meg Corneliu Zelea Codreanut, s amelyben Antonescu tábornokot sokan még mindig afféle nemzeti hősnek tekintik. Nem emlékszem, hogy a PSD vagy a PNL, az USL-t alkotó pártok olyan nagyon tiltakoztak volna bármelyik szépmúltú személyiség ellen.
Ez az egész botrány egyvalamire jó: hogy azok, akik amúgy is fröcsögnek, tovább fröcsögjenek. Minősíthetetlen hozzászólásokat olvas az ember mindenféle fórumokon: az egyiken Szász Jenő játssza a Megváltó szerepét, a másikon Bunta Levente, a harmadikon bárki, aki megmenti Romániát a magyaroktól, akik „ki akarnak harapni Románia testéből”. Az ilyenek számára áruló minden olyan ember, aki gondolkodni merészel.
De ha visszafogottabban fogalmazunk, akkor is legfeljebb azt mondhatjuk: az ügyben olykor bukkan csak fel olyan kiegyensúlyozott szöveg, mint a Lakatos Mihállyal készült interjú (Ocsú és búza. Kérdezett Sólyom István. Transindex). A reményt számomra az olyan jellegű hozzászólások jelentenék, mint amilyent Horváth István írt ehhez a cikkhez: „A tévelygéseiből is sokat tanulhattunk volna, de ha már a vita odafajult, hogy hős vagy hóhér volt, akkor már csak egy buta erdélyi megosztott jelen része lehet.” Egy bután megosztott erdélyi jelené.
DEMÉNY PÉTER. Szabadság (Kolozsvár)

Brudaşcu mondja: magyaroké a kultúrház!
A helyi tanács tegnapi ülésén tájékoztatták a városatyákat a Városi Művelődési Ház „száműzése” körül kialakult helyzetről, és felszólalt Dan Brudaşcu is, az intézmény vezetője. „Félrevezették az igazságszolgáltatást, hiteles dokumentumokkal rendelkezünk afelől, hogy a Munkaadók és Kisiparosok Egyesülete (Asociaţia Patronilor şi Meseriaşilor – APM) alaptalanul nyerte el a Főtér 24. szám alatti épületet, nem törvényes jogutódjai a Kolozsvári Iparos Egyletnek, amely számára épült az ingatlan” – közölte az igazgató, bemutatva a dokumentumokat. „Hiába kértük az illetékeseket, nem vették figyelembe ezeket az iratokat, két napja már be sem engednek az épületbe” – tette hozzá Brudaşcu, megjegyezve, hogy az esetet Brüsszelben is ismertetik júniusban.
A városi tanács nem sokat tehet az ügyben – a városházát nem vonták be korábban a perbe –, de számukra is világos, hogy „tolvajlás” történt. László Attila alpolgármester sem gondolja, hogy hiteles igazságszolgáltatás történt, de az érem másik oldalát világította meg, és meglepődésének adott hangot lapunknak tett nyilatkozatában: „Én arra számítottam, hogy Dan Brudaşcu azért jelent meg a tanácsülésen, mert benyújtja a felmondását. A bírósági végzés csak egyik vetülete az esetnek, ettől eltekintve azonban ne felejtsük el, hogy a Főtér 24. szám alatt kultúrház sem működött! Egyik szervezet sem jogutódja a Kolozsvári Iparos Egyletnek. Számunkra az a legfontosabb, hogy azt az épületet felújítsák – nekünk erre nincs keretünk –, és az APM éppen erre a célra pályázott és nyert el uniós pénzeket, amelyeket időben rá kell fordítaniuk a pályázatban megfogalmazottakra. Ráadásul felnőttképzést végeznének az épületben, vagyis azt a rendeltetést szolgálnák, amelyet az Iparosegylet is művelt”.
László Attila elmondta, a Dan Brudaşcu vezette intézménynek felajánlották a Diákművelődési Házat, ahol zavartalanul fejthetnék ki tevékenységüket. Brudaşcu több más helyszínt is kért a városházától, és az alpolgármester szerint bárhova ment volna, csak ne kelljen a városháza ügyintézése alá tartozó Diákművelődési Házba költöznie.
Dan Brudaşcu lapunk kérésére elmondta: „Két okból nem akartunk a Diákművelődési Házba költözni. Egyrészt két különböző profilú szervezet vagyunk, eltérő tevékenységekkel és közönséggel. Némileg konkurenciát is képezünk, és a látogatóink szemében is csorbulna a tekintélyünk, ha a diákok számára fenntartott művelődési házban működnénk. Másfelől reális esélyek vannak arra nézve, hogy olyan helyszínre költözzünk, ahol nem zavarjuk más intézmény működését. Ha erre nem lenne esély, akkor minden további nélkül a Diákművelődési Házba költöznénk” – nyilatkozta az igazgató.
„Nem értem, hogy teheti meg egy, a polgármesteri hivatalnak alárendelt intézmény vezetője, hogy ne engedelmeskedjen, és azt sem, hogy hogyan állhat egy ilyen intézmény élén olyan személy, aki a Funar-korszakban alapember volt” – közölte az alpolgármester, akivel Molnos Lajos RMDSZ-es tanácsos is egyetért: „Brudaşcu valóban nagy legény volt abban az időszakban, Funar egyfajta sajtószóvivője, egyik jobbkeze volt”. Szabadság (Kolozsvár)

Eckstein-Kovács Péter: Visszaadom a New York szállót!
Eladják a kolozsvári Continental szállodát a június 15-én megtartandó árverésen – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Eckstein-Kovács Péter. Az RMDSZ kolozsvári polgármesterjelöltje kifejtette: a helyi önkormányzatnak elővásárlási joga van, jómaga pedig élni fog ezzel, arra utalva, hogy a fentebbi időpontban már a város polgármestere lehet. Eckstein-Kovács az 1894-ben Pákey Lajos tervei alapján épült ingatlan földszintjén a hagyománynak megfelelően kávézót alakítana ki, az emeleten pedig civil szervezeteknek biztosítanának székhelylehetőséget, továbbá kulturális központként üzemeltetné az ingatlant.
Kolozsvár és Erdély szíveként romjaiból éled újjá az egykori New York, ma Continental szálló. Ez nemcsak a kolozsváriaknak tett ígéret itt, a Conti előtt: Kolozsvár polgármestereként ez az első megoldott feladatom lesz – mondta Eckstein-Kovács Péter.
Úgy vélte, a Continental szálló megérdemli, hogy hamvaiból újjáéledjen, és újra a kolozsváriaké legyen. Mivel a kulturális tárca nem gyakorolja elővásárlási jogát, a Polgármesteri Hivatal meg fogja vásárolni, és ezáltal visszaadja a kolozsváriaknak. Eckstein-Kovács tájékoztatása szerint elkészült a helyreállítási terv, a felújítás 6,7 millió euróba kerül, de ez a befektetés megtérül a kolozsváriaknak hozott haszonból.
– A felújítást európai uniós forrásokból kell megvalósítanunk. A Conti Kulturális Központnak a kolozsvári kultúra 0. kilométerkövévé kell válnia, azzá a jelképpé, amely magába sűrítené mindazokat az energiákat, amelyek hitelesen akarják Kolozsvárt élő, nyitott és kozmopolita európai fővárossá tenni. A Conti a „Kolozsvár Európai Kulturális Főváros 2020” projekt otthona lehet – mondta Eckstein.
Az RMDSZ polgármesterjelöltje leszögezte: ellenfelei, akik nem reális projektekben, hanem felmérésekben versenyeznek, és próbálják felhívni magukra a kolozsváriak figyelmét, arról beszélnek, hogy Kolozsvár 2020-ban Kulturális Főváros lesz, a sétatéri parkban található egykori Kaszinót kulturális központtá alakítják, mi több, hogy törődnek Kolozsvárral!
Nem telik el sok idő, és a bukaresti felfüggesztett utakat Kolozsváron is megépítjük. Nem részletezem, hogy mennyire légből kapottak és megfontolatlanok ezek az ígéretek. De azért mindenképpen meg kell említenem egy példát: áprilistól júliusig a Műcsarnok, Budapest legfontosabb kortárs művészeti galériája, a kolozsvári művészeti utóbbi tíz évének szentelt kiállításnak ad otthont. Ez nemzetközi elismerését jelenti azoknak a művészeknek, akikre Berlin, New York kiállítótermeiben figyelnek fel, de saját városukban, amely európai kulturális fővárosi címről álmodik, nincs egy reprezentatív kiállító terük – tette hozzá Eckstein-Kovács Péter. Szabadság (Kolozsvár)

Állóháború a sepsiszentgyörgyi városháza és az ortodox egyház között
Kompromitálja az ortodox egyház és a sepsiszentgyörgyi önkormányzat viszonyát, ha a város nem kapja meg a Román Nemzeti Bank egykori épületét, jelentette ki Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere rámutatott, a korábban elfogadott tanácshatározat értelmében elkészítették a kormányhatározat-tervezetet, miszerint a város igényt tart az ingatlanra.
törvény értelmében a tervezetet a megyei tanácselnök és a prefektus kell aláírja. A polgármester reméli, a kormánymegbízott nem akadályozza a procedúrát, bár tudomására jutott, hogy a prefektus levelet kapott Florin Tohănean Hargita–Kovászna megyei ortodox esperestől, aki arra kéri, támadja meg az ingatlanra vonatkozó helyi határozatot. Az esperes levelében az áll, hogy a háromszéki önkormányzat önkényesen használja az épületet, és az esperes szerint nem válik a prefektus becsületére, ha helyt ad az RMDSZ törvénytipró kezdeményezésének.
„Veszélyes precedenst teremt, ha az ortodox egyház megkapja az ingatlant, amely soha nem volt a tulajdonában, miközben a magyar történelmi egyházak még azokat az épületeket sem kapták vissza, amiket a kommunisták elkoboztak” – mondta Antal Árpád. Az ortodoxok bírósági döntésére hivatkozva kérik az egykori bankszékházat, de az ítélet azt mondja ki, hogy a román állam tulajdona a művelődési és egyházi minisztérium kezelésében, az ortodox egyház használatában, fejtette ki a polgármester. Antal szerint az ortodox egyház agresszív, kihasználja a politikai konjuktúrát, így szerezte meg az épületet az ügyvivő Năstase-kormány idejében, holott annak nem is lett volna joga tulajdonkérdésekben dönteni.
„Ha az állam a közérdeket nézi, az önkormányzatnak adja az ingatlant, ezt az ortodox egyház is beláthatná, ahelyett, hogy vérlázító módon kommunikál az ügyben”, szögezte le az elöljáró. Az egykori banképület használati jogáért már évek óta perel az ortodox egyház és Kovászna Megye Tanácsa, mert azt a Năstase-kabinet egyszer a megyének adományozta, ám a 2004-es választások utáni ügyvivő kormány viszszavette, s az ortodox egyháznak adta. Ezt később visszavonta a Tăriceanu-kormány, ám időközben az ortodox egyház már telekkönyveztette az ingatlant.
Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)

Autókat kutatnak át a hatóságok a Székelyföldön Nyirő hamvait keresve
Nyirő József hamvait keresve több autót is megállítottak a román hatóságok Székelyföldön csütörtökön – közölte Lukács Csaba, az erdélyi író újratemetéséért felelős kommunikációs vezető. Lukács szerint Korond közelében megállították a Nyirő-újratemetés országgyűlési hivatali megbízottjának Fráter Olivérnek az autóját, és fél órán keresztül vizsgálták civil ruhás rendőrök, akik konkrétan rá is kérdeztek, hogy ő szállítja-e Nyirő József hamvait az újratemetésre. Hozzá hasonlóan Marosvásárhely előtt Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökének gépjárművét is átvizsgálták.
Az Országgyűlés hivatala főszervezőként az előkészítés során különös figyelmet fordít a román és a magyar törvények maradéktalan betartására – nyilatkozta Lukács Csaba.
A székelyudvarhelyi szervezők nevében Szász Jenő, a Székelyudvarhelyért Alapítvány elnöke csütörtökön bejelentette: adottak Nyirő József újratemetésének kegyeleti feltételei és a pünkösd vasárnapra tervezett szertartásra sor fog kerülni.
„Olyan megoldás született, amely nem sérti sem román, sem a magyar jogrendet” – közölte Szász csütörtökön délben tartott sajtótájékoztatóján, de elhárította azokat a kérdéseket, amelyek azt firtatták, milyen módon szállítják Székelyudvarhelyre az emigrációban elhunyt erdélyi író földi maradványait. Mint kifejtette, a román féllel az Országgyűlés Hivatala tartja a kapcsolatot.
Mint ismeretes, a hét elején a román vasúti társaság közölte a szervezőkkel, hogy nem csatolhatják a csíksomlyói búcsúra érkező Boldogasszony-zarándokvonathoz azt a kegyeleti kocsit, amelyen az író hamvait akarták szállítani.
„Nyirő József földi maradványainak kegyeleti gondnokságát a magyar Országgyűlés Hivatala végzi, ennek megfelelően minden technikai kérdésre ők tudnak választ adni, amire legkésőbb vasárnap délelőtt sort is fognak keríteni. De az újratemetés kegyeleti feltételei adottak, és Kövér László házelnök védnökségével és jelenlétében vasárnap sor kerül az újratemetésre” – közölte Szász Jenő, hozzátéve, hogy a gyászszertartást a Duna Televízió élőben közvetíti.
A székelyudvarhelyi szervezőbizottság vezetője azt mondta: vasárnap 10 óra 30 perckor lesz a Papkertnél a kapunyitás, ahol 12 órakor kezdődik a szertartás.
„A fontos az, hogy minden fajta kétséget eloszlassunk, és mindenki, aki azzal számolt, hogy el szeretne jönni Székelyudvarhelyre, az legyen itt, mert Nyirő József újratemetésére sor kerül” – mondta Szász Jenő.
Kövér László: Szét kell választani Nyirő József politikai és írói munkásságát
Marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján Kövér László, az Országgyűlés elnöke célszerűnek tartotta Nyirő József politikai és írói munkásságának a szétválasztását.
Kövér László örvendetesnek és a normalitás jelének tartotta, hogy a román állam is tekintettel volt erre, hiszen – mint megemlítette – több iskola is viseli az író nevét. „Az én könyvespolcomon is ott vannak magyar fordításban Mircea Eliade román filozófus munkái. Én sem dobtam a szemétbe azokat, csak azért, mert a szerző valamikor a Vasgárda tagja volt” – jelentette ki Kövér László, utalván a két világháború közötti Románia antiszemita, náci mozgalmára.
Kövér László hangsúlyozta, a Magyar Polgári Párt (MPP) tiszteletbeli elnökeként érkezett Erdélybe, és akárcsak négy évvel ezelőtt, most is segíteni kívánja a hozzá hasonló értékrendet képviselő erdélyi magyar pártot a választási kampányban. Az európai normalitás jelének tartotta, hogy az azonos értékrendet valló politikusok támogassák egymást a választási kampányban.
Kövér azt is megjegyezte, két másik oka is van az erdélyi látogatásának. Pünkösd szombatján részt vesz a csíksomlyói búcsún, pünkösd vasárnapján pedig Székelyudvarhelyen Nyirő József hamvainak az újratemetésén. Hangsúlyozta, amikor a pünkösdi programot előkészítették, még nem lehetett tudni, hogy ebben az időszakban zajlik a romániai önkormányzati választások kampánya. Akkor az önkormányzati és a parlamenti választásokat is őszre tervezték. „Az lenne a helyes, ha nem is keveredne össze a politikai kampány és a kegyeleti esemény. Én ezt kívánom elősegíteni” – jelentette ki az Országgyűlés elnöke.
Smaranda Enache: választási célzattal „kisajátították” Nyirő újratemetését
Nyirő József újratemetése egy privát, családi esemény, kampánycélzattal történő „kisajátítása” pedig nem öregbíti az író emlékét, annál is inkább, hogy olyan személyről van szó, akinek közéleti tevékenysége a náci korszak Magyarországának szélsőjobb értékeihez kötődik – jelentette ki csütörtöki közleményében Smaranda Enache, a Pro Europa Liga társelnöke, független marosvásárhelyi polgármesterjelölt. Ez a kisajátítás nemkívánatos diplomáciai feszültséget teremtett Románia és Magyarország között – tette hozzá. Krónika (Kolozsvár)

Otthon a nyelvben – húszéves az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége
Huszonkét évvel ezelőtt a szabadság élménye volt a legfontosabb, a nyelvhasználat szabadságának, a magyar nyelv nyilvános megjelenésének az élménye. El is kápráztatott bennünket a kezdeti hősi időszak, amikor a román televízióban is szólni lehetett magyarul, közéleti személyiségeink, politikusaink is magyarul beszélhettek, sőt román honfitársaink közül is nagyon sokan vették elő rejtett magyar tudásukat, hogy aztán a későbbiekben és manapság is újra elrejtsék.
Velünk együtt a magyar nyelv is kikerült a diktatúra börtönéből, a nyilvánosság fényében tündökölhetett, természetes kapocs lehetett újra a magyarul beszélők teljes közösségével. Megszűnt a hatalom és a félelem skizofrén kettős beszéde, újra hitelesebbek lettek a szavaink, tisztábbak a mondataink. Gerincünkkel a beszédünk is kiegyenesedhetett. Amikor tudni lehetett, hogy nincs már akadálya az intézményesülésnek, háromszéki barátaink tették meg ezt a döntő lépést: húsz évvel ezelőtt hivatalosan is bejegyeztették az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségét.
Azért ők, és azért itt, mert a nyelvterületnek ebben a keleti zugában már 1990 előtt is több bátorsággal gondoskodtak tanítványaik anyanyelvi műveléséről. Tulit Ilona magyar szakos tanfelügyelő elnöke is lett az AESZ-nek, aztán Zsigmond Győző. A megye szaktanárai közül nagyon sokan játszottak kulcsszerepet a Szövetségben: Erdély Judit, Török Katalin és Péter Sándor, aztán Gazda József, Kőrösi Csoma emlékének ápolója, valamint Ördög-Gyárfás Lajos, aki mérnöki pontossággal és felelősséggel vette kezébe a szövetség ügyeinek intézését. Háromszéken a történelmi példa is több volt, mint máshol, a már-már héroszi példák: Apáczai Csere János, Mikes Kelemen, Bod Péter, Baróti Szabó Dávid, Kőrösi Csoma Sándor, akik emlékeikben kézzelfoghatóan helyiek, hűségükben és munkájukban egyetemesek, egyetemesen magyarok.
A névválasztásban is gondolni lehetett volna az erdélyi hagyományra, az említett nevekre vagy az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaságra. Annak kifejezése viszont szintén fontos volt, hogy az intézményesülő erdélyi anyanyelvi mozgalom csatlakozni kíván az anyaországihoz. Ezért a magyarországi Anyanyelvápolók Szövetsége neve egészült ki az erdélyi jelzővel. Így ebben a névben a természetes egység és a természetes különbözőség egyaránt kifejeződik. Azt látni lehetett már a 90-es évek elején, hogy a kisebbségpolitikának alapvető célkitűzése lesz az anyanyelvűség, a nyelvhasználati jogok kiterjesztése és védelme. Azt sem volt nehéz észrevenni, hogy az anyanyelvűségért folytatott harc mellett kisebb figyelemben fog részesülni maga az anyanyelv.
Pedig már akkor sem volt közömbös, milyen lesz az a nyelv, amelyet és amelyen tanítani fognak iskoláinkban, amely mintává válik a kiterjedő médiában, amely egyre nagyobb teret kap a nyilvánosságban, és egyre inkább feltűnik majd a közigazgatásban, a hivatalokban, amelynek dominánsnak kell maradnia a magyar–román kétnyelvűségben. E feladatok fölismerésének a jegyében fokozatosan alakult ki a szövetség munkájának három alapvető területe: maga a mozgalom; a magyar nyelv és irodalom iskolai és iskolán kívüli oktatása; a mindezt megalapozó szakmai munka: közösségeink nyelvi helyzetének és nyelvhasználatának tudományos igényű vizsgálata.
Magáról a mozgalomról
A szövetség vezetőtestületében már kezdettől képviseltette magát minden erdélyi régió, rendezvényeinkről pedig úgy döntöttünk, hogy folyamatosan változtatjuk a színhelyeket. Úgy gondoltuk, a mozgalom lényege éppen a mozgás, a jelenlét Erdély magyar közösségeiben. Magam ezt a tavaszi határjáráshoz hasonlítottam, ahhoz a mágikus rítushoz, amelynek szerepe szerint óvnia kell a közösséget, a falut, a település határát az ártó szellemektől, a mi esetünkben a nyelvhatárt, a veszélyeztetett peremrégiókat.
Fő rendezvényünkkel, a Magyar Nyelv Napjai ünnepével, az ehhez kapcsolódó szakmai konferenciával, a Nyelvőrzés Díjának átadásával, a Kőrösi Csoma Sándor anyanyelvi vetélkedővel, a mesemondó versennyel így jártuk végig két évtized alatt nyelvi régiónk foszló peremét és megtartó központjait: Nagybányát, Szatmárt, Nagyváradot, Aradot, Temesvárt, Dévát, Brassót, Csíkszeredát, de Udvarhelyt, Gyergyószentmiklóst, Nagyenyedet, Marosvásárhelyt és Zilahot is. És a magyar nyelvhatár tágabb körében, a Kárpát-medencei mozgalom résztvevőiként rendszeresen jelen voltunk Sátoraljaújhelyen, Széphalomban, Kassán, Győrben, Gyulán és Adán is.
A történelem kedvező fordulatával, a 90-es évek elején kölcsönös lehetett a felismerés, hogy a határnak túlsó oldala is van, született is mindjárt egy új nyelvi fordulat, a határon innen és túl, amely lassan sztereotípiává vált, az idő távlatában pedig mintha a népmesei fordulatok körébe kerülne. A magyarok felfedezték egymást. Felfedeztük egymást. Ennek a felfedezésnek is voltak szintjei és fokozatai. A magyarországiak közül sokan akkor szereztek tudomást arról, hogy a határon túl is van egy magyar világ, vannak olyan „románok”, „szlovákok” stb., akik – hogy, hogy nem – tudnak magyarul.
Azt is tapasztalhatták, hogy az ő magyar nyelvük jól érthető, de kissé más, hogy ők kétnyelvűek, hogy számukra fontos a magyar nyelv (ettől magyarok), hogy veszélyeztetettek magyar nyelvűségükben, de hogy ők meg akarják tartani nyelvüket. Aki pedig a határ innenső oldaláról jutott el Magyarországra, ott azt tapasztalhatta, hogy valóban van egy ország, ahol mindenki magyarul beszél, de az ottaniak ennek jószerével nincsenek is tudatában, emiatt számukra nem is fontos, hogy magyarul beszélnek.
A különböző régiók és az anyaország beszélői előbb némi meglepődéssel felfedezték egymást, rácsodálkoztak egymásra, élcelődtek egymással, lassan tudomásul vették, majd elfogadták egymást. Valóban elfogadták? Mi úgy gondoljuk, és ebben az anyanyelvi mozgalomnak is szerepe volt, hogy a versenyeinken szereplő, anyanyelvi táborainkat látogató, iskolai cserelátogatáson résztvevő fiatalok jártak elöl ebben az elfogadásban és elfogadtatásban. És talán nem túlozzuk el saját tevékenységünk jelentőségét, amikor azt mondjuk, hogy az AESZ fontos szereplője, kulcsszereplője volt a kapcsolatok építésének, az anyanyelvi mozgalom hálózatszerű kiterjesztésének.
Már jó ideje annak, hogy kitaposott útvonalak vezetnek Kézdivásárhelyről nemcsak Szentgyörgyre és Kolozsvárra, hanem Gyulára, Budapestre, Győrbe és Sátoraljaújhelyre is. És ez az út mindkét irányban járthatónak bizonyult. Már a kezdeti időszakban is tisztában voltunk azzal, hogy nem nekünk kell közvetlenül hatással lennünk az erdélyi magyarok nyelvhasználatára, a nyelvi tudatosságot és felelősséget sem leszünk képesek csak magunk terjeszteni: ehhez meg kellett nyernünk azokat, akiknek szakmája a beszéd és az írás, befolyásolói, mintaadói a nyelvi közösségnek. A pedagógusokon kívül ilyen szerepük van a papoknak, a színészeknek, a rádiók és a televíziók munkatársainak.
Ők mind professzionális használói a nyelvnek, tőlük – akik akkor is mintaadók, ha ennek éppen nincsenek tudatában – számon lehet kérni a mintaszerű nyelvhasználatot. Ezt tudatosítani kell bennük, és fel is kell készíteni erre őket. A 90-es években ilyen témájú szakmai konferenciákat és tanfolyamokat, beszédtechnikai képzést szerveztünk az éppen akkor szerveződő, induló rádió és televízió szerkesztőségek munkatársainak.
A 2. évtizedben mintha lankadt volna az erdélyi professzionális beszélők képzés iránti igénye, mintha túlságosan is tökéletesnek éreznék magukat, a nyomtatás és a könyvkiadás új technikai lehetőségeivel pedig a felületesség, a gondozatlanság és a gondatlanság terjed az írásbeliségben. Pedig erre nem terjed ki a regionalitás mentsége, ez már a restellnivaló provincialitás megnyilvánulása.
A magyar nyelv és irodalom iskolai és iskolán kívüli oktatása
Magának a mozgalomnak is az iskola volt a főszíntere, fő szereplői pedig a fiatalok. De közvetlenül érdekelt bennünket az is, hogyan folyik az iskolákban a magyar nyelv és irodalom oktatása, megvan-e a kellő tudatosság és felelősség abban, hogy milyen ennek az oktatásnak a nyelvi igényessége és tartalmi színvonala, eredményessége. Egyáltalán: milyen magyar nyelven és milyen magyar nyelvet oktatnak iskoláinkban? Az AESZ felelősnek érezte mindebben magát, a magyar szakos tanárok pedig ki is nyilvánították, hogy szakmai szervezetüket látják benne.
Az AESZ partner volt a tantervek készítésében; amíg lehetősége volt rá, a tankönyvek lektorálásában, ellenőrzésében; szakmai konferenciákat szervezett (több alkalommal is pl. a helyesírás tanításáról), vállalta az együttműködést az Romániai Magyar Pedagógusok Szövegségével a tanárok továbbképzésében (a Bolyai Akadémián vagy a Teleki Oktatási Központban). Igaz ugyan, és ez jelentős eredmény volt, hogy az anyanyelvi versenyeket „hivatalosként” ismerte el a minisztérium, a szövetség normatív támogatását is elértük a Communitas Alapítványnál, mindezek az együttműködések és partneri kapcsolatok mégsem bizonyultak kellően eredményesnek, hatékonynak.
Véleményünk szerint ennek alapvető oka az, hogy nem érvényesül kellő igényesség sem a pedagógusok kiválasztásában, sem a felkészítésükben. A másik, amire mindenképpen hivatkoznunk kell, a tankönyvek nyelvi igénytelensége, amelyre nekünk már jó néhány éve nincs befolyásunk, csak a sajtóban tehetjük szóvá, nem sok eredménnyel. Az ezzel kapcsolatos tapasztalatainknak és elemzéseinknek összegzése A romániai magyar közoktatás, különös tekintettel az oktatási nyelv(ek)re című tanulmányunk (Fóris-Ferenczi Rita és Péntek János írta, megjelent a Nyelv és oktatás kisebbségben.
Kárpát-medencei körkép című kötetben, szerk. Bartha Csilla–Nádor Orsolya–Péntek János, Budapest, Tinta Könyvkiadó, 2011). Az oktatással és az oktatás nyelvével való törődés folyamatosan jelen volt munkánkban, ennek további bizonyítéka a Bálint Emese és Péntek János szerkesztésében, a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet Kiadványai 5. köteteként megjelent Oktatás: nyelvek határán. Közelkép és helyzetkép a romániai magyar oktatásról című gyűjteményes kötet. De talán arra a szülőknek címzett levélre is hivatkozhatunk, amellyel a magyar nyelvnek mint tannyelvnek a fontosságára hívtuk föl azoknak a szülőknek a figyelmét, akiknek gyermeke most kezdi az iskolát (Milyen nyelven tanuljon a gyermek? Magyarul vagy románul?).
A közösségek nyelvi helyzetének tudományos igényű vizsgálata
A mozgalmat, az oktatást csak folyamatos szakmai munkával lehet megalapozni. A Kárpát-medencei szinten összehangolt élőnyelvi kutatások már a 90-es évek elején elkezdődtek. Fokozatosan épült ki a külső régiók szakmai központjaiban dolgozó magyar nyelvészek együttműködése a közös témákban, az azonos vagy hasonló nyelvi helyzetek és folyamatok vizsgálatában. A 2001-ben akadémiai háttérrel intézményesült kutatóállomások együttműködése az éppen itt, Illyefalván rendezett nyári szemináriumokon vált annyira szorossá, hogy létrehozhatták az első és máig egyetlen Kárpát-medencei magyar kutatóhálózatot, a Terminit.
Ennek a hálózatnak az erdélyi kutatóállomása a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet kolozsvári és sepsiszentgyörgyi munkatársakkal, szoros szimbiózisban az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségével. 1990 óta fokozott az az elvárás, hogy a nyelvészek közvetlenül járuljanak hozzá a közösség érdekeit szem előtt tartó nyelvstratégia kidolgozásához és megvalósításához. Ez a hozzájárulás elsősorban a nyelvi tervezésben valósul meg, és ennek alapvetően arra kell irányulnia, hogy minél kedvezőbbek legyenek a feltételei a magyar nyelv használatának és megtartásának. Ezeket a feltételeket nagyon tömören a következőkben határozhatjuk meg:
(1) Magukban a beszélőkben legyen meg a tudatos szándék és akarat, hogy meg akarjanak maradni a magyar nyelvben és magyar identitásukban. Ezért is különösen fontos, hogy a fiatalok fedezzék föl azt a többletet, amelyet csak anyanyelvük révén érhetnek el. (2) Legyenek meg a jogi, politikai, nyelvkörnyezeti feltételei a nyelvválasztásnak, ill. az anyanyelv szabad, teljes körű használatának. A beszélőknek minden támogatást meg kell adni ahhoz, hogy ismerjék nyelvi jogaikat, hogy éljenek, élhessenek velük, és legyenek érzékenyek minden korlátozásra vagy hátrányos megkülönböztetésre.
(3) Legyenek meg a feltételei, forrásai és eszközei annak, hogy a beszélők folyamatosan gazdagíthassák anyanyelvi műveltségüket; legyen meg a lehetőségük a nyelv áthagyományozására nem csupán a családban, hanem a teljes körű intézményes oktatásban is.
(4) Elengedhetetlen, hogy a magyar nyelv minden további korszerűsítése, szabályozása, a szaknyelvek bővítése és anyanyelvűsítése a magyar nyelv egészében történjék; ilyen értelemben folytatni kell a Kárpát-medencei magyar nyelvi tervezés legfontosabb programját, a határtalanítást. A nyelvi otthonosságot, a használt nyelvváltozat által is kifejezett közösségi szolidaritást csak a nyelvjárások, a helyi változatok használata biztosíthatja. A beszélőket bátorítani kell arra, hogy használják anyanyelvüket, beleértve a helyi változatot, és tartózkodni kell attól, hogy bárki is megbélyegezze e változatok beszélőit.
(5) Minden eszközzel javítani kell a magyar nyelv presztízsét, külső megítélését.
Számvetés a nyelvi hálózat eredményeiről
A Termini 10 éves jubileumán, a jubileumra kiadott kötetben és a Magyar Tudományos Akadémián 2011. november 24-én tartott konferenciánkon számvetést készítettünk a magyar nyelvi hálózat eredményeiről, fölvázoltuk azt is, melyek azok a témák, amelyekkel folyamatosan foglalkozni kell. Az AESZ-hez szorosan kapcsolódó Szabó T. Attila Nyelvi Intézet a következő témákban folytat kutatásokat (főállású kutató nélkül): nyelvi kapcsolatok, kölcsönhatások (Benő Attila); területi nyelvjárások, a moldvai magyarok és más peremszigetek nyelvi helyzete, nyelv és identitás (Péntek János); nyelvcsere, nyelvélesztés (Gál Noémi); tannyelvválasztás, kétnyelvű oktatás, revitalizációs oktatás, idegen nyelvek oktatása (Bálint Emese, Fodor Dóra, Sorbán Angella, Vremir Márta); szótárszerkesztés; fordítás; szaknyelvek (hivatali nyelv, közigazgatás stb.) (Fazakas Emese, Sárosi-Márdirosz Krisztina); interkulturalitás (kulturális szótár: Benő Attila és Péntek János).
A nyelvhasználat támogatásának és bátorításának szándékával az AESZ kiadásában jelentettük meg a román–magyar és a magyar–román közigazgatási szótárat, a román–magyar oktatásterminológiai szótárat, valamint a román–magyar kulturális szótárat. Ebbe a körbe tartozik az is, hogy folyamatosan közreműködtünk a kolozsvári kisebbségkutató intézet által magyar nyelven forgalmazott hivatalos szövegek és nyomtatványok nyelvi ellenőrzésében, eleget tettünk a hasonló céllal működő szerkesztői felkéréseinek. Mindez már közvetlen közönségszolgálatot jelent, azaz a közösség közvetlen szolgálatát.
Elhanyagoljuk a jelent, mert el vagyunk telve a múltunktól
A szövetség jelenlegi helyzetét, működésének hatékonyságát és eredményességét, tehetetlenségét vagy éppen kudarcait saját erőfeszítéseinken kívül, sőt annál valószínűleg nagyobb mértékben magyar közösségünk általános helyzete és hangulata határozza meg. A 20-22 évvel ezelőtti nagy reményekhez és célokhoz viszonyítva csalódással kell tapasztalnunk a kiegyensúlyozottság hiányát. Azt, hogy a szabadság kezdeti mámorától még mindig nem jutottunk el a felelősség józanságáig. A jogtól, a jog jogos igénylésétől a kötelesség, a kötelezettség vállalásáig. Azt, hogy még mindig alibiként kizárólag a többségiekre hárítjuk saját mulasztásainkat, rossz döntéseinket, végzetszerűnek tüntetjük föl a demográfiai kevesebbséget, saját kicsinységünket álcázzuk vele.
Azt, hogy még mindig beletörődünk a megaláztatásokba, hogy nem ismertük föl az emberi méltóság értékét, azt, amely kiemelhet bennünket a kisebbségi, a kisebbrendűségi helyzetből. Azt, hogy elhanyagoljuk a jelent, mert el vagyunk telve a múltunktól, és félve tekintünk a jövőre. Ennek az általános helyzetnek a következménye, hogy a csúsztatásokkal és mellébeszéléssel újra hitelüket veszítik szavaink, tabuk és eufemizmusok, fennkölt üresség és hamisság kezdik elhomályosítani a magyar nyilvánosság mondatait.
Ami pedig közvetlenül bennünket illet, életünk prózai részét: szövetségünk ügyintézése a két évtized alatt mindig korrekt és hatékony volt, ezzel kapcsolatban soha nem merült föl a gyanúja sem hibának, sem mulasztásnak. Voltak olyan időszakok, és ezek nem is múltak el véglegesen, amikor nekünk magunknak kellett megelőlegeznünk vagy éppen fedeznünk rendezvényeink vagy kiadványaink költségeit. Köszönöm a mindenkori munkatársaknak, hogy megtarthattuk hitelességünket. Nem harcoltunk, mint ahogy sokan állítják magukról Erdélyben, és hősök sem voltunk, de talán azt elmondhatjuk, hogy végeztük a dolgunkat, a közösségnek a nyelvvel foglalkozó, arra figyelő munkásai voltunk. Úgy gondoljuk, részünk van abban, hogy a nyelv belső mozgásában a korábbi, közel egy évszázados távolodás után a közeledés ideje következett el: a Kárpát-medencei magyarság nyelvi, kommunikációs közösséggé vált.
Erősödött az erdélyi magyarok nyelvi öntudata, tudatosabbá vált a nyelvhasználat, spontánabbá a váltás a helyi változatok és a közmagyar között. Erősödtek a nyelvi hűség kötelékei, növekedett a nyelvi igényesség a fiatalok körében. A meghívásunkat elfogadó kollégáink, barátaink már jelenlétükkel is azt igazolják, hogy együttműködésre és a nyitottságra törekedtünk, szövetségeseket kerestünk, és bennük, valamint az intézményekben, amelyeket ők képviselnek, meg is találtuk. Ez volt az egyetlen biztos tőkénk, amit úgy szokás nevezni, hogy „kapcsolati” tőke, a bizalom, ami hiánycikk mai világunkban, és ez kárpótolt bennünket azért is, hogy költségvetési, pályázati támogatottságunk mindig szűkös volt és bizonytalan. Ami volt, és ami van, azt mindenképpen köszönjük.
De csak most, a jubileumi visszaemlékezések időszakában érezzük igazán annak visszásságát, hogy noha a szakma és az erdélyi magyar nyilvánosság elismeri tevékenységünket, a politikai élet szereplői a jelek szerint nehezen tudnak megbarátkozni azzal, hogy mi csak a közösség iránti elkötelezettséget vállaljuk – véleményünk szerint az egyetlen lehetséges közös nevezőt a megosztott magyar világban – másfajta „lekötelezettséget” nem. Ezért történhetett meg az, hogy a támogatáspolitika erdélyi kedvezményezetti listáján nem kerülhettünk be még az 56 támogatott intézmény közé sem.
Csak abban reménykedhetünk, hogy azok, akik erről döntöttek, nem hasonlóképpen rangsorolják fontossági sorrendben 57-nek az erdélyi magyar nyelvet és nyelvhasználatot. Mindennél fontosabb azonban az, hogy ezalatt a közel egy emberöltőnyi idő alatt a fiatalok ezreit-tízezreit avathattuk be az anyanyelv bűvös körébe, a magyar kultúrába. És fiatalok új nemzedéke került be pedagógusként a magyar közoktatásba, közülük nagyon sokan az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége szakmai köréhez is csatlakozott.
A szakmabeliek, a nyelvészek körében is ott vannak már a fiatalok az idősebbek mellett, akik folytatják és megújítják, korszerűbbé és hatékonyabbá teszik elődeik munkáját. És ez az új nemzedék is tudatában van annak, hogy a nyelvet megtartó közösség és a közösséget éltető nyelv sorsa elválaszthatatlan egymástól.
Péntek János
A szerző az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének elnöke
A szöveg beszámolóként hangzott el a szövetség jubileumi rendezvényén Sepsiszentgyörgyön, 2012. május 18-án. Krónika (Kolozsvár)

Új iroda, nagy tervek (Gazdaságfejlesztés anyaországi segítséggel)
A Román–Magyar Kereskedelmi Kamara, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Demokrácia Központok közösen hoznak létre több gazdaságfejlesztő irodát Erdélyben, ezek feladata lesz a Mikó Imre Terv operatív életbeültetésén dolgozni – mondta el Jakabos Janka, a nagyszabású terv egyik kidolgozója. A sepsiszentgyörgyi irodát június 7-én avatják, a régi ITD Hungary-képviselet alakul át.
"Ez lesz az első lépése a Mikó Imre Terv operatív megvalósításának. A terv most már teljesen elkészült, de nem volt kivitelező csapat, amely életbe ültesse, ebben segítenek a HITA (Nemzeti Külgazdasági Hivatal) erdélyi irodái" – fejtette ki Jakabos Janka.
Kolozsváron már megnyílt az iroda, pénteken avatják Nagyváradon, majd Székelyudvarhelyen, 7-én pedig Sepsiszentgyörgyön, irányítója Ferenczi Ágnes lesz. Első feladatuk a magyar vállalkozók adatbázisának elkészítése, az egyezség értelmében azok a cégek vehetnek részt a programokban, az általuk meg­hirdetett pályázatokon, amelyeknek legalább 40 százaléka magyar tulajdonú. Ez elég nagy adminisztratív munka, tulajdonképpen leköti az első hónapokban az itteni munkatársakat, eközben Budapesten a nemzetgazdasági minisztériumban, a tervezési hivatalban a Mikó Imre Terv kidolgozói összeállítják a következő egy év konkrét programját – mondta el Jakabos Janka, aki a kapcsolatot tartja majd a budapesti központ és a sepsiszentgyörgyi iroda között. Folyamatosan figyelnek a helyi visszajelzésekre, az itthoni igényekre – ígérte. Elmagyarázta: jelen pillanatban nem volt arra forrás, hogy felállítsák a helyi szakértőket foglalkoztató erdélyi fejlesztési ügynökséget, ezért használják most a magyarországi szakértőket. Itthon összegyűjtik az információt, ott együtt összeállítják a programokat, majd itthon életbe ültetik – ismertette az elképzelést.
Már vannak pályázatok, folyamatosan próbálják azonosítani a potenciális külföldi befektetőket. Időközben kiderült, sokkal komolyabb üzleti terveket várnak, mint amit itthon elképzeltek, ezért elkészítették angol nyelven annak a pontos lebontását, hogy mit kell tartalmazniuk az üzleti terveknek, és a napokban már letölthető lesz honlapjukon.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kövér megerősítette az RMDSZ-nek, hogy részt vesz az MPP kampányrendezvényein.
Megerősítette Kövér László a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) főtitkárának írt válaszlevelében, hogy részt kíván venni a Magyar Polgári Párt (MPP) kampányrendezvényein. A házelnök, a Fidesz választmányi elnöke ezt azt követően tudatta Kovács Péterrel, hogy a főtitkár nyílt levélben kifogásolta, az Országgyűlés elnökének neve szerepel a júniusi romániai önkormányzati választások egyes kampányrendezvényeinek a programjában. Mint írta, pontos információval rendelkezik arról, hogy Kövér László neve megjelenik az MPP székelyföldi kampányrendezvényeinek meghívottjai között. "Bízunk benne, hogy ez nem felel meg a valóságnak! Meggyőződésünk, hogy minden anyaországi politikai vezető figyelembe veszi Martonyi János külügyminiszter kijelentését, mely szerint Magyarország nem szól bele az erdélyi magyar pártok választási versenyébe" - olvasható a nyílt levélben. A csütörtökön az MTI-hez is eljuttatott válaszlevelében Kövér László megerősítette az RMDSZ főtitkárának azt az értesülését, amely szerint meghívottként részt kíván venni a Magyar Polgári Párt esedékes kampányrendezvényein: nem közméltóságként, hanem pártpolitikusként, és a magyar nemzet erdélyi közössége egy részének a bizalmából, mint a Magyar Polgári Párt tiszteletbeli elnöke. "Teszem ezt - mint korábban is - azért, mert értékközösséget érzek és vállalok velük, és mert kitüntettek bizalmukkal" – írta (MTI) MTI

Nyirő József „ellenséges” irodalma
Idén két gólya költözött a katolikus templommal átellenben lévő, romosodó ház kéményére – a szomszédok örülnek, mert tavaly még nem volt párja a kelepelő madárnak. Nyirő József író nyomai után kutatva Székelyzsomboron járunk, a Kis-Homoród mentén, a színmagyar falut 1968-ban, a megyésítés idején leválasztották Székelyföldről, és Brassó megyéhez csatolták. Székelyudvarhely felől érkezve, Hargita megye határán, a falutól néhány kilométerre elfogy az aszfalt az autó kerekei alól. Nyirő, mit nyírsz?
Eredetileg szászok lakták, ez ma is jól látszik a porták erődítményszerű kapuin és a kontyos házakon. Egy pestisjárvány után jöttek homoródalmási székelyek a kiüresedett portákra, hogy aztán később Ceauşescu adja el márkáért a legutolsó német ajkú lakost is Németországnak. A 2002-es népszámlálás alapján a falut 483-an lakták, ebből 408 magyar. Kunos Lajos evangélikus lelkész fogad, ő huszonhárom esztendeje szolgál itt. Tavaly négyet temetett, kettőt keresztelt – a számok ellenére nem kihalásra ítélt falu, hiszen a fiatalok itt maradnak gazdálkodni. Annyi állatot tartanak, hogy négy vállalat is küld naponta tartálykocsit az itt lefejt tej elszállítására. A lelkész szerint a falu büszke nagy szülöttjére, Nyirő Józsefre. Már 1993-ban emléktábla került a kultúrotthonra, azóta az író születésének hónapjában minden évben tartanak kisebb-nagyobb megemlékező ünnepséget. 2004-ben mellszobrot is avattak. A katolikus egyház gondnoka kinyitja az egykori kántori lakot, amelyben az iskola is működött. Még megvan az egyik iskolapad, megmutatják azt a szobát is, amelyben a Nyirő család lakott. Előkerül az iskolanapló, benne Nyirő József neve mindjárt az első helyen azédesapa, a kántortanító gyöngybetűivel. Az első osztály bejegyzéseinél még július 26. a születési dátum, de a többi három esztendőben már 28. – ezek szerint az édesapa is rosszul emlékezett gyereke születésére. Jó és nagyon jó jegyek sorakoznak a különféle tantárgyaknál, a földrajz és a rajz volt a leggyengébb. Egy történetet is felemlegetnek: az akkori evangélikus pap „Nyirő, hogy nyírsz?”-szel cukkolta a kisfiút a kapuban, mire az követ dobott feléje. A pap elugrott, de a fejét beverte a kapu felső gerendájába, és elájult. A gyerek megijedt, és a szemben lévő templom tornyába menekült. Órákig tartott, amíg le tudták csalogatni, ám így sem úszta meg az atyai pofonokat. A verés nem viselte meg túlságosan, délután már csengő hangon szavalta a március 15-i ünnepségen a Nemzeti dalt. Kide, az utolsó sziget
Következő állomásunk Kide, ahol az író előbb katolikus papként, majd – immár megnősülve – molnárként szolgált. Aváltást okozó pillanatot, amely vészterhes időben, egy lélekerősítőnek szánt mise utolsó perceiben történt, így írja le Isten igájában című önéletrajzi ihletésű regényében: „Némelyike gondolkodva, mások ujjongva távoztak... Ekkor az embertömegen át a szószék lábáig jött egy fiatal, ismeretlen szép leány, a földről felvett egy arany falevelet, könyvébe tette, hálásan a szemembe nézett, pirulva egy »köszönöm«-öt susogott, és sietve eltűnt. Megbénulva állottam. Bensőmön végignyilallt valami csodálatos érzés, és önkéntelenül kérdeztem meg: – Ki volt?
A kántor mosolyogva hajlott a füleimhez:
– Székelyföldről menekült kisasszony. Azt mondják, hogy a bádoki tanítónő testvére. A leány eltűnt, de tudtam, éreztem, hogy abban az imakönyvbe rejtett kis aranykoporsóban egész életem boldogságát magával vitte.”
Csak harmincöt kilométerre vagyunk Kolozsvártól, de a távolság évtizedekben is mérhető. A szamosháti dombság zsákfalujába elképesztő állapotú úton lehet csak eljutni. Talán az elzártságának is tulajdonítható, hogy a magyar többségű falu megmaradt a román tengerben. A százötven fős településnek öt temploma is van (a református Árpád-kori eredetű), szilvapálinkájuk messze földön híres, a busz hetente kétszer, kedden és pénteken megy Kolozsvárra. Horváth István gondnok nyitja ki a katolikus templomot, ahol egykor Nyirő is szolgált – a falra akasztott listán huszonötödik az itt szolgáló papok sorában. Az idős férfi szomorúan mondja, hogy ma már csak nyolc katolikus él a faluban, a legfiatalabb is elmúlt ötven. Keresztelni? Hosszan gondolkodik, és azt mondja: talán akkor, amikor az ő legkisebb fiát keresztelték. Az akkori csecsemő ma negyvenegy esztendős... A faluból jelenleg négyen járnak bentlakásos iskolába Válaszútra, néhány gyermeket Kolozsvárra hordanak a szüleik. Egy román kisgyerekért minden nap iskolabusz érkezik, hogy a tizenöt kilométerre lévő Újfaluba vigye tanulni. Kidén nagyon büszkék az íróra, közéjük valónak tartják. Megőrizték azt a malomkövet is, amellyel a falu megélhetését biztosította a nagyon nehéz idők alatt: amikor kilépett a papságból és megnősült, azért lett molnár, hogy segítsen éhező népén. Uz Bence faluja
A Borsa-patak völgye után egy másik zsákfaluba, a Hargitán lévő Varságba igyekszünk. Hosszú kilométereken át kanyargunk az elszórt, inkább tanyavilágra emlékeztető házak között a Nagyküküllő mentén, a helyiek szerint településük hosszabb, mint Bukarest. Lehet benne valami, hiszen a Zsindelyországnak is nevezett település a hivatalos adatok szerint is hetvenhét négyzetkilométeren fekszik, de mindössze ezerötszáz székely lakja. Azért látogatunk ide, hogy felkutassuk Úz Bence nyomait: talán legismertebb regényének főhősét az író egy itt élő figuráról mintázta. A falu temetőjéhez érkezve egy néni, Finta Erzsébet készségesen igazít útba, hiszen ő kisgyerekként még ismerte Sári papót, a marhapásztort, aki állandóan vicces történeteket mesélt, és mindenre volt agyafúrt válasza. Amikor például a plébános számon kérte, hogy miért kerüli atemplomot, ő azonnal visszavágott: „A múlt héten (templomkerülés idején – a szerk. megj.) maguk is kerülgették, így nekem is szabad!” Pál Sári Dénes sírkövén fotó van az idős székelyről, ahogy kedves kutyájával áll, és a felirat, hogy ő volt Uz Bence. Nyirő figurái különben nem csak az olvasók emlékezetében élnek tovább, hanem az írói képzelet is élteti őket. A Sepsiszentgyörgyön élő író-költő, Czegő Zoltán tavaly megjelent regényébe, a Katonabogárba átemelt egy másik figurát, Üdő Mártont. A kafkai világot megjelenítő regény egy székely falu története, ahol egy közelgő nagy baj hírnökeiként megjelennek a katonabogarak. A tragédiát nem sikerült elkerülni: a hatalom – hogy egy új fegyvert próbáljon ki – behívja az összes férfit egy hadgyakorlatra, a kísérlet során az összes férfi elpusztul. A könyv nagy siker, hamar elkapkodták, mostanában nyomják a második kiadást. „Nyirő Úz Bencéje egész életemben végigkísért, kisgyerek koromban édesanyám ebből olvasott fel rendszeresen a konyhában nekem és nyolc testvéremnek. Később, az egyetemen egy zárt könyvtári részen juthattunk hozzá az „indexre tett” könyvekhez, így a tiltott gyümölcs ízének örömével is olvashattuk a regényeit. Amikor a Katonabogarat írtam, szükségem volt egy időtlen, a falu életét végigélt ősöreg emberre, akit soha senki az élők között nem látott fiatalon. Ennek a figurának az a szerepe, hogy a maradék hagyományrendszert képviselje, így az olvasó is elgondolkodhat rajta, mi is maradt abból a régi, valós értékeken alapuló világból. Üdő Márton a sejtjeimben él, egyesek szerint annyi éves, mint Dávid király a Bibliában. Olyan figura, aki a dupla fenekű ég lakóival szót tud érteni.
Bezúzott könyvek
A négy generáció óta fényképészettel foglalkozó székelyudvarhelyi Kováts-család napfénytetős műtermében megtudjuk: a nevesebb klienseknek saját dobozuk volt. Így aztán hamar megtalálták a Nyirő-fotográfiákat rejtő üveglapokat. Egyelőre húsz felvétel bukkant elő: az akkor már neves író udvarhelyi évei alatt a környéken gyűjtött anyagot könyveihez. Az egyik képen például három jó barát látható: az író társaságában a múzeumalapító Haáz Rezső tanár, valamint idős Kováts István fényképész áll. Ők hárman bejárták a vidéket, mindenki a saját műfajában próbálta felleltározni az értékeket. Kováts Árpádnál mintegy nyolcvanezer negatív vár még feldolgozásra, ezek nem csak egy fényképészdinasztia archívumát jelentik, hanem egész Udvarhelyszék kulturális, népművészeti és szociográfiai múltját is.
A Maros megyei Radnóton, Balázs Imre portáján szembesülhetünk azzal, hogy milyen megtorlástól kellett tartania annak, aki tiltott irodalmat, például Nyirő-könyveket birtokolt Ceauşescu Romániájában. A elyi hőerőműben dolgozó férfi zaklatása 1981-ben kezdődött egy tévéműsor után, amelyben a könyvek iránt érdeklődő munkásifjakat mutattak be. Előbb a helyi pártitkár és rendőrparancsnok érkezett leltározni a lakására, majd a megyei örökségvédő hivatal semmihez sem értő szakemberei. Aztán megérkezett három szekus.
„Soha nem felejtem el azt a napot, 1982. május huszadikát – meséli Balázs Imre. – Épp ebédeltünk a feleségemmel, amikor három ember érkezett. Egyikük bejött a konyhába, kettő őrt állt a kijáratnál. Egyből rájöttem, hogy kik ők, és mit akarnak. Házkutatási parancsuk volt, mindent feldúltak, a nejem intim holmijait is, még a kéménybe is benéztek tükörrel, hogy nincs-e ott valami tiltott tárgy. A házkutatás hat órán át tartott, sok mindent elvittek, köztük egy balatoni hangverseny fénymásolt, aláírt műsorfüzetét, szerintük az is provokatív propagandának számított. Természetesen a legféltettebb könyveimet is magukkal vitték, köztük hat halinakötéses Nyirő-kötetet. Utána volt még egy ellenőrző házkutatás, állandó megfigyelés alá kerültem, háromszor vittek be vallani a Szekuritátéra. Arra voltak kíváncsiak, hogy milyen erdélyi és magyarországi írókat és művészeket ismerek, ők milyen híreket hoznak-visznek, ki csempész aranyat, és én miért akarom eladni Erdélyt. A rendszerváltást követően Balázs Imre levelet írt a hatóságokhoz, hogy adják vissza a könyveit. A Maros megyei Nemzeti Megmentési Front akkori vezetője, Kincses Előd magyarul írott válaszában nem voltak jó hírek: a Szekuritáte jegyzőkönyvei szerint az elkobzott ellenséges irodalmat bezúzták. Megtagadott engedély
Nyirő József székelyudvarhelyi újratemetésének előkészületeit több sajnálatos esemény zavarta meg. Az esemény helyi szervezői a város RMDSZ-es polgármesterétől, Bunta Leventétől a válaszadási határidő utolsó napján elutasító választ kaptak közterület-foglalási kérelmükre. Sőt, az elöljáró azt is jelezte, hogy az emlékműsor színhelyének tervezett Márton Áron téren várhatóan felszedik a kockaköveket. A döntés hátterében kimondatlanul az áll, hogy a polgármester szólni szeretett volna az eseményen – a pünkösdvasárnapi újratemetés után két héttel helyhatósági választásokat tartanak –, ezt azonban sem a helyi szervezők, sem az újratemetést kezdeményező magyar Országgyűlési Hivatal nem támogatta. A politikus pártja néhány éve bíróságon támadta meg a Nyirő-szobornak is helyet adó Emlékezés parkjának a megvalósítását, Bunta többek közt azt nehezményezte, hogy Csaba királyfi szobra hasonlít Orbán Viktorra.
Lukács Csaba. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Búcsú: a büntetések elengedése
A csíksomlyói búcsú több száz éves múltra tekint vissza, nemzeti kegyhellyé pedig a 20. század elején vált. Tánczos Vilmos néprajzkutatóval, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem docensével a csíksomlyói búcsú eredetéről és hagyományos szokáselemeiről beszélgettünk. – Olyan magától értetődően mondjuk, s halljuk mindenhol, hogy „csíksomlyói búcsú”, hogy az értelmén tán el sem gondolkodunk. Mit jelent voltaképpen a búcsú? – A „búcsú” szónak több jelentése van, de a legalapvetőbb a „büntetéstől való szabadulás”, amit a latin „indulgentia” szó fejez ki. A katolikus egyház lehetővé teszi, hogy a hívek bizonyos körülmények között a már megbocsátott bűneikért kiszabott túlvilági büntetéseiktől megszabaduljanak. A búcsú tehát nem a bűnbocsánatot, hanem a büntetések elengedését jelenti. Előbbit ugyanis már a gyónás során el lehet nyerni, ám ezzel a bűnökért kiszabott túlvilági büntetés még nem szűnik meg, csak akkor, ha búcsút nyer az ember. Búcsút nyerni több úton lehet, mindenekelőtt a kiváltsággal rendelkező kegyhelyek meglátogatásával. Ilyen kiváltsággal rendelkeznek általában a ferences templomok, de saját búcsús ünnepén minden más templom is. A búcsúnyerés alapvetően tehát helyhez és időhöz kapcsolódik, de kötődhet személyhez – így az első misés pap áldásának is búcsúkiváltsága van – vagy tárgyakhoz is, például az ereklyekultusz esetében. A búcsút időben mérik, ezért létezik részleges és teljes búcsú, ami azt jelenti, hogy a búcsúnyerés által a hívő megszabadulhat egy bizonyos ideig tartó tisztítótűzben való szenvedéstől, vagy akár a teljes büntetését is elengedhetik. A búcsú fel is ajánlható – például a halottak tisztítótűzből való szabadulásáért. Mindennek dogmatikai alapja a szentek és vértanúk szenvedése és vértanúhalála által összegyűlt úgynevezett „thesaurus ecclesiae”, vagyis mennyei kincstár, amelyet az Anyaszentegyház megnyithat azon hívei számára, akik a búcsúnyerés feltételeinek eleget tesznek. Ezek a feltételek a következők: meg kell látogatni a kegyhelyet, ott szentmisét kell hallgatni, a kegyhelyen való gyónás és áldozás által el kell érni a kegyelmi és tiszta állapotot, és a „pápa szándékára” kell imádkozni. – Mit lehet tudni a csíksomlyói búcsú eredetéről? – A búcsúval kapcsolatos legelső adat 1444-ből származik: ekkor IV. Jenő pápai bullában adományozott búcsúkiváltságot Csíksomlyónak. Akkor a búcsú július 2-án, a templom búcsús ünnepén, azaz Sarlós Boldogasszony napján volt. Vagyis Csíksomlyó azon Mária-kegyhelyek közé tartozik, amelyek már a középkorban jelentősnek számítottak. A következő adat viszont csak 1649-ben kelt, tehát két évszázad búcsúiról semmit sem tudunk. A 17. század közepéről származó jezsuita források pedig már nem a Sarlós Boldogasszony napi búcsúról, hanem egyértelműen a pünkösd szombatiról tudósítanak. Az időpontváltozásra kétfajta magyarázat létezik: az egyik a nagyerdei – vagy hargitai – csata története, mely szerint 1567-ben János Zsigmond erdélyi fejedelem haddal akarta a katolikus székelységet az unitárius vallás felvételére kényszeríteni. Szűz Mária segedelmével viszont győztek a székelyek, ezért megfogadták, hogy minden évben búcsút tartanak a győzelem és a hit megőrzésének emlékére. Nem létezik hiteles történelmi bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a csata valóban megtörtént volna. Néprajzi szempontból hitelesebb az a magyarázat, ami a pünkösd szombati búcsú eredetét a napkultusszal kapcsolja össze, ez logikai összefüggésben áll a Szentlélek eljövetelének pünkösdi ünneplésével. A pünkösdi naptisztelet népi formáinak rítusára rakodhatott rá utólagosan a hargitai csata legendája. A napba nézésnek van teológiai magyarázata is, hisz a Szentlélek tüzes nyelvek formájában nyilvánult meg. De Csíksomlyón ez a keresztény gondolat egy ősibb napkultuszra épült rá. A nagyerdei csata ugyanakkor nem tisztán legenda, mivel a 16. század közepén az adott történelmi és társadalmi körülmények, vallásháborúk időszaka közepette egy valóban létező feszültség nyert magyarázatot ebben a legendában. Ám a csíksomlyói búcsújárás magyarázata kétségkívül nem ez, a búcsújárási gyakorlat ennél mélyebb gyökerű. – Csíksomlyó viszont mindenekelőtt Mária-kegyhely. Hogyan fejlődött a Mária-tisztelet? – A búcsú legelső, 1444-es említése kifejezetten ezzel kapcsolatos. Amikor a 17. században ismét megerősödött Székelyföldön a ferences rend, megerősödött a Mária-tisztelet is. 1744-ben Csíksomlyó már Erdély legjelentősebb búcsújáró helyei közé tartozott Máriaradna és Kolozsvár mellett. Csíksomlyó eredetileg még kizárólag Székelyföld és a moldvai csángóság búcsújáró helye volt, de a 19. század végén a kegyhelyen már megjelentek a román ókirályságból, a „Regátból” érkező magyarok, sőt később az „amerikázó” magyarok is, tehát a közlekedési viszonyok javulásának köszönhetően a regionális jelleg fokozatosan megszűnt. Nemzeti kegyhellyé Csíksomlyó csak a trianoni trauma után vált. Elég ellentmondásos módon a magyar nemzeti búcsújáróhely Románia közepén alakult ki... E tekintetben a búcsú egyik leglényegesebb vonatkozása a Regnum Marianum eszmeisége, amely a Szűzanyának felajánlott Szent Korona gondolatán alapul. Ez az eszme, amely szerint Mária megvédi a gondjaira bízott országot, történelmileg a középkorig nyúlik vissza, folytonossága pedig azóta is megszakítatlan maradt. Csíksomlyó mégis alapvetően a Segítő Máriával való találkozás helye, a búcsú pedig ennek alkalma. Pünkösdkor Csíksomlyón a „Maria advocata”, azaz a „Mária közbenjáró” dogma megnyilvánulását tapasztalhatjuk. Mária közbenjárásában pedig akkor lehet bizakodni, ha áldozatot is hozunk érte. Ezért a búcsúsok vállalják a „via sacra” áldozatát: többek közt ez különbözteti meg az igazi búcsújáró zarándokot az egyszerű turistától. – Melyek a búcsú hagyományos szokásrendjének főbb elemei? – A búcsú rendjéhez mindenképpen hozzátartozik a kegyszobor meglátogatása és annak megérintése. A kegyszoborhoz érintett tárgyaknak – az úgynevezett „búcsúágnak”, a ruhadaraboknak, a rózsafüzérnek vagy imakönyvnek – mágikus, gyógyító erőt tulajdonítanak. A búcsújárás hagyományos cselekvéssorának része a keresztútvégzés, a négy kápolna meglátogatása, a napvárás pünkösd szombat- és vasárnap hajnalban és a templomalvás, a vigília is. Ez utóbbi, archaikus gyökerű szokás különösen a moldvai csángókra és távolabbról érkezettekre jellemző. Mária közelében, Csíksomlyón a hagyományos ember nagyon otthonosan viselkedik a szent térben. Régebb a vigília alkalmával helyi vallásos népénekek sokasága hangzott el. Sajnálatosnak tartom, hogy a ferences rend igyekszik irányított liturgikus keretek közé szorítani és szabályozni ezeket a népi megnyilvánulásokat, azt pedig kifejezetten nehezményezem, hogy tévécsatornák a búcsúnak ezeket az éjszakai, legintimebb pillanatait is élőben közvetítik. Ez egyfajta merénylet az egyén személyes vallásosságával szemben. Végül pedig a búcsúvásár is lényeges szokáselem: a búcsú egy részét a hagyományos ember haza akarja vinni az otthon maradottaknak. Vannak, akik kifejezetten szentelt vallási tárgyakat visznek haza, akad, aki ajándékot vesz, sokan pedig nem is figyelnek arra, hogy voltaképpen szent eseményen vesznek részt.
Dénes Ida. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Frusztrációtörténet Nyirővel
Lassan és lehangolóan közép-kelet-európai frusztrációtörténeti körkép kerekedik Nyirő József újratemetéséből. A „székely apostolként” aposztrofált író nem csak életével és munkásságával osztotta meg a közvéleményt, hanem földi maradványaiban való hazatérésével is. Nyirő szülőföldjéhez való ragaszkodása, a végakaratot tiszteletben tartó újratemetési igyekezet ugyanis olyan előítéletekbe,félelmekbe és kicsinyes gáncsoskodásba ütközött, amitől a legnemzettagadóbbaknak is óhatatlanul a turáni átok jut az eszükbe. Pedig jóval egyszerűbb a magyarázat: a világ, amelyben élünk. Benne a regnáló hatalommal, amely mintha a tizenöt évnyi, kényszerűségből elviselt RMDSZ-kormányzati részvétel alatt elfojtott összes dühét most engedné szabadjára. Az eszköz perverz módon adminisztratív: az államvasutak nem engedélyezi a zarándokvonat belépését Románia területére, ha a Nyirő-csontok is a fedélzeten vannak. Az újratemetés engedélyeztetésének nyílt visszautasítása nem hangzott el, csak az időszerűtlenség tragikomikus érve cseng vissza külügyminisztériumi osztályvezetői szinten. Civil ember számára érthetetlen, hogy legalább pártideológiamentes kérdésekben miért nem nyilvánul meg az erdélyi magyar összefogás. Például a kormányzó szociáldemokratákkal élénk kommunikációs viszonyt szorgalmazó RMDSZ révén, jelezve, hogy vannak ügyek, amelyek felülírnak minden pártkötődést. A válasz kézenfekvő: a kezdeményezés egy konkurens formációhoz, az MPP-hez közelálló alapítvány nevéhez fűződik, amelynek szereplői minden bizonnyal választási tőkét is szívesen kovácsoltak volna a néplélek-simogató újratemetésből. Ez az „összeférhetetlenség” képes volt a román hatalom kiszorítósdiját is megelőzni, hiszen a Nyirő végső nyughelyeként kiszemelt város, Székelyudvarhely elöljárósága eleve megtagadta a végtisztességnyújtás kísérőrendezvényeihez szükséges közterület-foglalási engedély kibocsátását. A történet innentől vészesen kezd puskaporos hordóhoz hasonlítani. Ha ugyanis a szervezők továbbra is ragaszkodnak az újratemetéshez, könnyen tilosba tévedhetnek a nemkívánatos koporsóval. S ha az anyaországban Nyirő József elsősorban életműve okán veri ki egyes körökben a biztosítékot, itthon már az anyaföldben való pihenéshez kinyilvánított joga is közéleti harcokat gerjeszt. A hittel élő zarándokok a mindennapi bűnös életük nyomán kiszabott büntetésük elengedésében reménykedve kapaszkodnak fel évente a somlyói nyeregbe. A Nyirő-ügyben elkövetettekért azonban talán még a Szűzanya közbenjárása is kevésnek bizonyulhat.
Csinta Samu. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

„Új egységet” akar az EMNP
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) az „új egység” jegyében szeretne együttműködni a többi magyar politikai szervezettel, jelentette ki sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján Toró T. Tibor.
A néppárt országos elnöke szerint ez az együttműködés a jelenleg zajló választási kampány utáni békeidőben kell, hogy kicsúcsosodjon. Az „új egység” jegyében nem egy szűk keretbe szeretnék belevinni az embereket, hanem azt szeretnék, hogy a politikai pártok, egyházak és civil szervezetek partnerként működjenek együtt, mondta Toró T. Tibor, aki szerint az EMNP ellenfele nem a más pártok, hanem a probléma, amit meg kell oldani. Hozzátette: a jelenlegi román politikai pártokat és a kormány intézkedéseit figyelve attól tart, hogy ez több, mint a szokásos magyar kártya kijátszása. A néppárt elnöke szerint az RMDSZ hibája, hogy nem sikerült garanciákat kiharcolnia arra, hogy az elnyert jogokat ne lehessen megváltoztatni, az a baj, hogy az eddigi eredmények ingoványos talajra épültek. Toró T. Tibor szerint a választási törvényre a magyar politikai szervezeteknek együtt kell megoldást találniuk. Ezért felkéri az RMDSZ és az MPP vezetőit, hogy az önkormányzati választás után üljenek le, elemezzék a helyzetet és találjanak megoldást.
Kovács Zsolt. Új Magyar Szó (Bukarest)

Az RMDSZ szerint Gergely Balázs félretájékoztat a kolozsvári Kétágú templom ügyében
Gergely Balázs félretájékoztat, és a kolozsvári magyarság megvezetésén dolgozik - áll abban a közleményben, amelyet az RMDSZ elnöki hivatala bocsátott ki azok után, hogy az EMNP kolozsvári polgármester-jelöltje azt mondta egy sajtótájékoztatón, hogy Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszteri minőségében, illetve a város alpolgármestere rekord-idő alatt engedélyezte a templom mögötti telken történő építkezést. Kelemen Hunor szövetségi elnök, volt kulturális és örökségvédelmi miniszter arra figyelmeztet, hogy az önkormányzati választások kampány-hevében az EMNP a közvélemény megvezetésén dolgozik, teljes mértékben félretájékoztat. A Ne használják ócska kampányfogásokra a kolozsvári Kétágú Templomot! című közleményben a kolozsvári Kétágú templom ügyében a volt kulturális tárcavezető közli, tavaly került a Kulturális és Örökségvédelmi Minisztériumhoz az az engedélyeztetési dokumentáció, mely szerint a Kétágú templom mögé tornatermet építtetne a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség. A közlemény szerint, mivel a dokumentáció tartalmazta a Református Egyház képviselőjének az egyetértését (amelyet 2010. július 26-án írt alá a Kolozsvár Alsóvárosi Református Egyházközség nevében Székely József lelkész és Kudor Pál-András főkurátor), Kelemen Hunor tárcavezető jóváhagyta a tervet. "Miután Kolozsvár polgármesteri hivatala az építkezési engedélyt is kibocsátotta, kiderült, hogy a református egyház mégsem ért egyet a tervvel. Ekkor Kelemen Hunor 2011. július 26-án utasította a Megyei Kulturális és Örökségvédelmi Igazgatóságot, hogy állítsák le a munkálatokat, és régészeti kutatást rendelt el a területen" - áll a közleményben. A szövetségi elnöki hivatal által kibocsátott dokumentum szerint Kelemen Hunor miniszteri mandátuma alatt az építtető és a beruházó nem kapott jóváhagyást a kulturális tárcától a munkálatok folytatására, mivel valószínűsíthető volt, hogy a telken értékes régészeti leletek vannak, amelyeket in situ kell megőrizni. "Amennyiben a kolozsvári Alsóvárosi református egyházközség idejében, még az építkezési engedély kibocsájtása előtt jelezte volna írásban a polgármesteri hivatalnak, hogy nem ért egyet az építkezéssel, az el sem kezdődhetett volna. Azonban ez nem történt meg. Mindezek ellenére Kelemen Hunor tárcavezető mindent megtett annak érdekében, hogy az egyház utólagos kérését teljesítse, a műemlék templom környezetét megvédje" - áll a közleményben. A dokumentum szerint komoly tájékozatlanságra vall az a kijelentés, hogy a kulturális tárcavezető építkezési engedélyt ír alá. "Ugyanakkor visszautasítunk minden olyan félretájékoztatást, amely a tények elferdítésére és a kolozsvári magyar emberek megvezetésére összpontosulnak. Felhívjuk a politikai élet szereplőit, viselkedjenek és nyilatkozzanak felelős politikus módjára, hagyjanak fel a hamis kampánytémákkal!" - szólítja fel az illetékeseket a közlemény. A közlemény továbbá beszámol arról, hogy a kolozsvári Kétágú templom tornyainak helyreállítási munkálatai 2011 áprilisában kezdődtek el a Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium támogatásával. "A tárca fontosnak tartotta a templom felújítását, hisz annak építése és karbantartása mindeddig a felekezet tagjainak adományaiból történt, s emiatt is Kolozsvár magyar lakosságának egyik szívügye a templom. A tervezési költségeket az egyházközség fizette, a kulturális minisztérium pedig a kivitelezési munkálatokat támogatta 530.000 lej értékben. Ebből az összegből a tornyok helyreállítása valósul meg. Kelemen Hunort tavaly, a helyszínen tájékoztatták, hogy a helyreállítás során kiderült, a kőelemek károsodottabbak, mint gondolták, de ez csak a torony felállványozása után derült ki. A kőelemek javítási tervét tavaly májusban adták le az Országos Műemlékvédelmi Bizottsághoz engedélyeztetés végett. Az engedélyt néhány napra rá írta alá Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter. Emellett további 550 000 lejjel támogatta a tárca a tornyok kőelemeinek javítását, azaz összesen 1.080 000 lejjel támogattuk a templom helyreállítását. Kolozs megyében a kolozsvári Kétágú templom volt az első, elkezdődött kivitelezés, amelyet a Kelemen Hunor által vezetett tárca finanszírozott. A többi helyszínen - a kalotaszegi református templomok (Gyerőmonostor, Magyarvalkó), a tordai katolikus templom, az ótordai református templom, a kolozsvári unitárius püspöki palota, az evangélikus-lutheránus templom, a kolozsvári Kakasos templom, a kolozsmonostori Kálvária templom - esetében a tervek készítése illetve az engedélyeztetésük történik" - áll még a közleményben. (hírszerk.) Transindex.ro

Szép város Kolozsvár – hirdeti az EMNP
A kolozsvári Hója-erdőben tartott pénteken kora délután sajtótájékoztatót Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) kolozsvári polgármesterjelöltje. Kálmán Imre Marica grófnő című operettjéből az ismert sláger, a Szép város Kolozsvár csendült fel dzsesszesített változatban a polgármesterjelölt kampányautójából.
Gergely Balázs elmondta: a Hója-erdő elejének – azaz a sajtótájékoztató színhelyének – a tulajdonjoga még nem tisztázott. Mind a Kolozs Megyei Tanács, mind a Kolozsvári Városi Tanács magáénak akarja, és ezért pereskedik a városi és a megyei önkormányzat.
A Hója-erdőnek ez a része az egyik legjobb hely arra, hogy ifjúsági és diáktáborokat szervezzünk. Ha Tusványoson és a marosvásárhelyi Félszigeten lehet ifjúsági tábort szervezni, úgy Kolozsváron a Hója-erdő eleje lehetne a megfelelő helyszín. A tábor létesítéséhez elengedhetetlen a terület közművesítése és bekerítése. Továbbá, nem csak az ifjúság használhatná a területet, hanem a civil szervezetek is – hangsúlyozta Gergely Balázs.
Kifejtette: a Kolozsvári Városi Tanácsban a Hója-erdő közművesítése és táborhely létesítése lesz az első javaslata. Gergely Balázs kifejezte reményét, hogy mind a román pártok, mind pedig az RMDSZ felkarolja ezt. Továbbá, a falumúzeumnak is nőhet a látogatottsága az ifjúsági táborok résztvevőivel – tette hozzá Gergely Balázs.
Az EMNP alelnöke azt is elmondta, hogy a Kolozsvár környéki erdők – például a Hója és a Bükk – nagyon szemetesek. Főleg építkezési hulladékkal vannak tele, ez pedig felér egy óriási méretű természetrombolással.
– Az elkövetkező fél évben a tájfutókkal közösen elkészítjük a kolozsvári erdők szeméttérképét, ősszel pedig egy egyhetes program keretében összegyűjtjük az erdei szemetet – mondta Gergely Balázs.
A Marica grófnő operett ismert slágerét zenélő kampányautóról elmondta: már végigmentek ezzel a városon, és mindenkinek tetszett. Gergely Balázstól azt is megtudtuk, hogy a sláger dzsesszesített változatát a Hot Jazz Band készítette el számukra. Az elkövetkező napokban is ezzel az autóval járják majd a várost és a vidéket, szintén a Hot Jazz Band és a Dixieland zenével szórakoztatva a kolozsváriakat.
NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)

Állásfoglalás
Az RMDSZ Maros Megyei Területi Állandó Tanácsa elutasítja Dorin Florea 2012. május 22-én nyilvánosságra hozott nyílt levelében foglalt alaptalan és manipulatív rágalmakat, amelyekkel Borbély Lászlót, a szövetség politikai alelnökét és Frunda Györgyöt, az RMDSZ marosvásárhelyi polgármesterjelöltjét illeti.
A nyílt levélben foglaltakkal kapcsolatban pontosítjuk a következőket.
Dorin Florea polgármestersége tizenkét éve alatt egyetlen méter terelőutat sem épített. Az ő hibájából Marosvásárhely maradt az egyedüli romániai nagyváros, amelynek nincs terelőútja. A város polgárai tudják, hogy Borbély László fejlesztési miniszterként 2008-ban 800.000 lejt utalt ki a városnak, hogy elkészüljön a Segesvári úttól a Metro üzletközpontig vezető út terve, és megvolt annak lehetősége, hogy megépítésére a város európai uniós pénzre pályázzon. A polgármesteri hivatal nem volt képes időben elkészíteni a tervet, kifutott a törvényes határidőből, és a pénzt vissza kellett fizetni. A várost ért kárért Dorin Florea polgármestert terheli a felelősség. Mint ahogy azért is, hogy évek óta következetesen akadályozza a metropolitán övezet működését koordináló egyesület tevékenységét is, jóllehet Marosvásárhelynek ez egyetlen növekedési lehetősége.
Ami a Somostetőn át vezető utat illeti, két éve a minisztérium, a prefektus és a polgármester jelenlétében folytak tárgyalások, az RMDSZ minisztere mindvégig a terv megvalósítását szorgalmazta, egyetlen kérése az volt, hogy olyan útvonalat válasszanak, amely a lehető legkevesebb fakivágással jár. Mindezek ellenére a polgármesteri hivatal nem volt képes a feltételeknek megfelelő dokumentációt összeállítani. A szaktárca utoljára 2011 nyarán jelezte, hogy hiányos a dokumentáció, de választ nem kapott.
A marosvásárhelyi vegyi kombinát 2007-ben kapta meg a környezetvédelmi engedélyt, amely nagyon engedékeny előírásokat tartalmazott. 2010-ben a Borbély László által vezetett Környezetvédelmi Minisztérium indította el a környezetvédelmi engedély felülvizsgálatát. Az idén került sor az új engedély kibocsátására, amely sokkal szigorúbb kibocsátási határértékeket szab meg. Ahhoz, hogy eleget lehessen tenni a szigorúbb előírásoknak, a cégnek 2015-ig több mint 150 millió dolláros beruházást kell végrehajtania környezetkímélő eszközök és technológiák beszerzésére. Dorin Florea tizenkét évi polgármestersége alatt nem foglalkozott a marosvásárhelyiek számára nagyon fontos környezetszennyezési és közegészségügyi problémával.
Tiltakozunk az alaptalan vádaskodások ellen. Ezek lejárató szándékú kampánytámadások. Mi következetesen támogatjuk a marosvásárhelyiek érdekeit szolgáló terveket, és meggyőződésünk, hogy Frunda György Marosvásárhely polgármestereként gondoskodni fog arról, hogy ezek a tervek két évtized után végre megvalósuljanak.
Az RMDSZ Maros megyei
Területi Állandó Tanácsa. Népújság (Marosvásárhely)

Szobrot állítottak Vályi Gyulának
Újabb, ezúttal marosvásárhelyi születésű tudósnak avattak tegnap délben szobrot Marosvásárhelyen, azon a helyen, ahol korábban M. Eminescu román költő szobra állt. Vályi Gyula kiváló matematikus volt, kidolgozta a légcsavarok hatékonyságának elméletét, amely alapján elkezdték gyártani a motoros hajókat és a repülőgépeket. Tudományos munkássága és tanári tevékenységének elismeréseként a nevét viselő társaság kezdeményezésére leplezték le műemlékét a várfal tövében.
Az avatóünnepségen, a Vályi Gyula Társaság tagjai mellett, többek között tanárok, matematikusok, diákok voltak jelen. A város képviseletében részt vett Dorin Florea polgármester, Csegzi Sándor alpolgármester és több helyi tanácsos is. A rendezvény dobjátékkal kezdődött. Balázs Oszkár Triók című szerzeményét Domide Nichita, Ciulei Ionut, Ercsei Ferenc, a Művészeti Líceum zene szakos diákjai adták elő Kovács János tanár vezetésével, a líceum kórusa a Gaudeamust énekelte, majd Kilyén Ilka színművész Nagy Attila Da Vinci álma – In memoriam Vályi Gyula című versét tolmácsolta. Miután a műsorvezető Kárp György nyugalmazott színművész néhány szóban ismertette Vályi Gyula munkásságát, az alkotást Csegzi Sándor alpolgármester és Sebestyén Júlia tanárnő, a Vályi Gyula Társaság elnöke, az emlékműállítás kezdeményezője leplezte le. Sebestyén Júlia többek között elmondta: mindenkinek vannak álmai, célkitűzései, ő a tudós professzor emlékének ápolását tűzte ki zászlajára. Ezért alapította 1994-ben a Vályi Gyula Társaságot, és hét évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az emlékműállítás valóra váljon. A tanárnő kifejtette, ez méltó elismerése egy olyan tudósnak, aki az oszloptól nem messze levő házban látta meg a napvilágot, majd innen útja a református kollégiumon keresztül Kolozsvárra, majd Berlinbe vezette, hogy hazatérte után a kolozsvári tudományegyetemen tanítson. Ő dolgozta ki a légcsavarok hatékonyságának elméletét, amellyel jelentősen hozzájárult a technika fejlődéséhez, megalkotta a másodrendű parciális differenciális elméletet, tanulmányozta a perspektíva tetraédereket.
Sebestyén Júlia megköszönte az alkotónak, Miholcsa Józsefnek, hogy megértette a társaság szándékát, és nemcsak egy mellszobrot, hanem egy különleges alkotást hozott létre, valamint Balogh József öntőmesternek, Keresztes Géza építészmérnöknek és Csegzi Sándor alpolgármesternek, hogy támogatták ötlete kivitelezésében.
Kárp György a matematikus, költő Ion Barbu (Dan Barbilian): Panteism című versét olvasta fel, majd Csegzi Sándor alpolgármester lépett mikrofonhoz. Vályi Gyula a differenciálás és az integrálás elméletét fejlesztette ki. A jövő polgármesterének kell tudnia integrálni – ezt üzeni a szobor – mondta, majd hozzáfűzte: a Bolyai-emlékhelyek felállítása és ápolása mellett most már a Vályi Gyula szobra is megerősíti azt, hogy Marosvásárhely a tudományt, a technikát tisztelő városok sorába került. A szobor a tudományt, a matematikát és a műszakiságot jelképezi. Vályi Gyula matematikusként beépült a Bolyai szellemiségbe, ami több mint matematika, ez már egy elvont és valós értékrend, amely képes közösségünket, de az emberiséget is előremozdítani, jövőképet építeni – mondta többek között az alpolgármester, majd megköszönte Sebestyén Júlia kitartását, illetve a polgármesteri hivatal alkalmazottainak a munkáját, azt, hogy segítettek a talapzat kivitelezésében és a környék rendbetételében.
A beszédek sorát Kilyén Ilka Szőcs Kálmán: Csöndes kiáltvány című versének szavalata zárta, majd Nagy László főjegyző az unitárius, Ötvös József esperes a református és Oláh Dénes esperes a katolikus egyház nevében áldotta szentelte meg, majd a polgármesteri hivatal, a helyi tanács, a Vályi Gyula Társaság, oktatási intézmények képviselői és magánszemélyek megkoszorúzták a szobrot.
Az avatóünnepség végén a Művészeti Líceum kórusa Beethoven Örömódáját énekelte.
Vajda György. Népújság (Marosvásárhely)