Marosvásárhelyi magyar koalíciót sürget Tőkés László
A romániai magyar politikai szervezetek koalíciós szerződését sürgette Tőkés László annak érdekében, hogy közös magyar polgármester-jelöltet indítsanak Marosvásárhelyen az idei önkormányzati választásokon.
„Partnerséget és koalíciós szerződést kérünk” – jelentette ki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke Kolozsváron, az EMNT választmányi ülése szünetében tartott rögtönzött sajtótájékoztatón. „Az elkövetkező héten meg kell kötni a marosvásárhelyi koalíciós szerződést, nem lehet azt már tovább halogatni” – hangsúlyozta a volt püspök. Utalt arra, hogy a román alkotmánybíróság az elmúlt napokban alkotmányellenessé nyilvánította a kormányrendeletet, amely értelmében őszre halasztották volna és a parlamenti választásokkal egy időben tartották volna a romániai önkormányzati választásokat, így ezek megszervezése a nyári hónapokban esedékes. Tőkés úgy vélte, a marosvásárhelyi magyar koalíció például szolgálhatna ahhoz, hogy más településeken is összefogjanak a magyar szervezetek.
Tőkés értékelése szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) felelős azért, hogy elakadt a párbeszéd a magyar szervezetek között. Az RMDSZ ugyanis nem volt hajlandó partnerként elfogadni a rajta kívül szerveződő entitásokat. Kijelentette, a választási összefogás mellett a romániai magyar közösséget megillető román költségvetési támogatás elosztásáról is tárgyalni kell. „Fonák dolog, hogy például a magyar tannyelvű Partiumi Keresztény Egyetem nem kap támogatást a román költségvetésből, a magyarságnak szánt mintegy 3,5 millió eurós támogatás pedig az egyik magyar párt számlájára fut be. Azt kérjük, hogy a magyar társadalom minden szegmense részesüljön a támogatásból; ne sajátítsa azt ki az RMDSZ” – hangsúlyozta Tőkés László.
Az elmúlt év tevékenységét értékelve az EMNT elnöke fontos fejleménynek tartotta, hogy az EMNT kezdeményezésére megalakult az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). „Az EMNT a totális pártegység helyett a plurális nemzeti egység építésébe fogott” – értékelte. Hozzátette, már az RMDSZ megalakulásakor probléma volt, hogy összekeveredett a nemzeti közösségépítés és a politikai pártérdek. Meglátása szerint kár származott abból, hogy a közösség szolgálatát korlátozta a politikai érdek. Példaértékűnek tartotta azt, ahogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt viszonylatában elválik egymástól a politika és a nemzetépítő szolgálat.
A sajtótájékoztatón Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke elmondta, folyamatban van az EMNT struktúrájának az újraszervezése. Pénteken tartotta első ülését a tanács decemberben megválasztott elnöksége, a választmányi ülésen pedig a szakbizottságok megalakítása az egyik kiemelt téma.
MTI
Erdély.ma

Óriási acél Krisztus óvja Székelyföldet
Huszonkét méter magas, kitárt karú Krisztus-szobor uralja a tájat az erdélyi Farkaslaka határában. Rozsdamentes acélból készült és kilátóként is funkcionál.
Székelyország szívében, Székelyudvarhely és Parajd között fekszik Tamási Áron szülőfaluja, Farkaslaka. A település határában decemeber közepén állították fel a Jézus Szíve kilátót, Kelet-Európa legnagyobb, fémből készült Jézus-szobrát.
A havasokig ellátni
A monumentális alkotás helyét egy bogárfalvi vállalkozó jelölte ki, így lett az a 940 méter magas Gordon-tető, ugyanis ez a közigazgatásilag Farkaslaka részét képező Bogárfalvához legközelebb fekvő hegycsúcs – tudta meg az FN24 Albert Mátyástól, Farkaslaka polgármesterétől. A két méter magas beton alapon fém váz emelkedik, erre helyezték Jézus rozsdamentes acélból készült fejét, kezeit és palástját. Messzire csillog a napsütésben, és mivel nem korrodálódik, feltehetően felújítás nélkül is még hosszú ideig hanyatt esik rajta a fény.
Maga a szobor összesen 22 méter magas. A testben elhelyezett lépcsők segítségével bárki felmászhat egészen a szobor fejébe, ahonnan szép időben állítólag a Fogarasi havasokig lehet ellátni. A „kilátó-szobor” az erdélyi sajtó beszámolója szerint 200 ezer euróba került, ami 310 forinttal számolva 62 millió forintot tesz ki. Albert Mátyás lapunknak megerősítette, hogy az anyagi forrásokat közadakozásból fedezték. Helyi és környékbeli vállalkozók, a helyi közbirtokosság, a polgármesteri hivatal és magánszemélyek – főleg nyugdíjasok – fogtak össze a a szobor megszületéséért. Felállítását a Pro Temp Alapítvány kezdeményezte, a terveket Zawaczky Walter szobrászművész készítette.
A Jézus Szíve kilátó már több mint egy hónapja elfoglalta helyét a Gordon-tetőn, szép számmal látogatják is, ám ünnepélyes felavatása még várat magára. Nem tudni, meddig, hiszen még hátravan a munka utolsó része, a környezet rendbetétele: a kilátó felé vezető út feljavítása, gyalogos sétány kialakítása, az alap terméskővel való burkolása, park és parkoló kialakítása – sorolja Farkaslaka első embere.
Vegyes fogadtatás
A képek láttán nincs mit csodálni azon, hogy az óriási Krisztus a végletekig megosztotta a közvéleményt, bár Albert Mátyás szerint az emberek 80 százaléka helyesli, értékeli a kilátó megépítését. Az ellenzők egy része viszont egész egyszerűen giccsnek tartja, mások, akik árnyaltabban fogalmaznak anyagát és rendeltetését is szóvá teszik. Az acél szobor idegen a székely hagyományoktól és a tájtól, a kilátót kőből, de méginkább fából kellett volna megépíteni – vélik. Ugyanakkor abszurdnak tartják, hogy egy szakrális műtárgy egyben kilátóként is funkcionál: milyen „tiszteletlenség” belebújni Jézus fejébe?!
Sokaknak azonban igazi vallási élményt jelent az alkotás, számukra rajta keresztül urunk ismét a nép közé szállt. Érvelnek a Jézus Szíve kilátó turisztikai vonzerejével is, és nevezik a katolikus székelység vallási jelképének. Ítélni nem nekünk kell, az idő majd eldönti. Farkaslaka polgármesterének szavaival: a párizsi Eiffel-torony építése idején számtalan ellenzője volt, míg mára a város jelképévé vált.
fn.hir24.hu

Sepsiszentgyörgy népessége
A város etnikai összetétele
A román uralom kezdetéig Sepsiszentgyörgy magyar település volt, és még ma is (76,68 százalék arányban) magyar többségű. A 2011-es adatok alapján a románok számaránya 21,9 százalék. Az első román családokat a Daczó család telepítette be az 1600-as évek táján. Mivel a betelepedésük szórványos jellegű, hamar elszékelyesedtek.
Nagyobb lélekszámú gyarapodásra a XVIII. század utolsó harmadában került sor, amikor saját egyházközséget szerveztek, templomot és iskolát építettek. Hányan lehettek? Nem tudjuk. Rájuk vonatkozó adatok csak az 1848 utáni évekből maradtak fenn. Berecz Gyula 1893-ban írja: “A tanítás nyelve kezdetben román-magyar, később tisztán magyar, minthogy itt a görög keleti vallásúak is mind magyarul beszélnek. A román iskola 1871-ben szűnt meg.” Tény: századokon át a románokat a székelyektől csak a vallás különböztette meg. Az 1880-as népszámlálás idején a város népességének 0,58 százaléka, azaz 31 személy vallotta magát románnak. Az összeírók anyanyelvre vonatkozó felmérést is végeztek. Az anyanyelv bejegyzését a következő utasítás szabta meg: “A 6.ik rovatba az illető anya-nyelve írandó be. Mindenki oly nyelvűnek írandó be, aminőnek vallja magát, és ebbeli, határozottan teendő nyilatkozatára semmiféle befolyást sem szabad a számláló ügynöknek gyakorolni.” Ha a vallási arányokat elemezzük, akkor már jóval több a román származásúak száma. Azonban a származás és a nemzetiség megvallása, a valahová tartozás egyéni jog, tehát az adott korban is tiszteletben tartották azt. Amíg Berecz Gyula – a népszámlálási adatok alapján – az 1893-ban írt könyvében 38 román nemzetiségiről tud, addig a görögkeleti valláshoz tartozók lélekszáma 425, a görög katolikusoké 17 fő. Ez azt jelenti, hogy 1890-ben e két felekezethez tartozók lélekszáma az 5665 fős összlakosság keretében elérte a 8 százalékot. E sorok írója az 1970-es évek táján megvizsgálta a régi román, a mai Şaguna püspök szobra melletti templom körüli sírok feliratait, és azt tapasztalta, hogy a nevek, a feliratok döntő többsége magyar nyelvű. Több olyan személlyel is elbeszélgetett, akik vallásuk alapján román származásúak voltak, és többségük büszkén vallotta magát székelynek. A XX. századfordulón a város népessége rohamos gyarapodásnak indult, és 1910-ben elérte a 8665 főt. A románság számaránya az 1880. évihez mérve háromszorosára, azaz 1,24 százalékra emelkedett. Mivel a város területén állomásozó 111 fős katonaságot az 1910-es népszámláskor a város lakosságával együtt vették nyilvántartásba, nem tudjuk eldönteni, hogy a románok számaránya valóban ilyen nagymértékű volt-e, vagy a katonák etnikai összetétele befolyásolta azt. Ennek ellenére megállapítható, hogy a város mai román lakossága döntő többségében az 1920-as trianoni békediktátum után telepedett a városba. Nagyobb tömegük a kommunista parancsuralom idején érkezett. A szocialista iparosítás egyik célja épp a homogén nemzetállam megteremtése volt. Azonban az etnikai arányok megbontása, a székely városok elrománosítása az 1980-as években megtorpant. Ekkor a román nacionalista hatalom a nagyobb székely városokat – köztük Sepsiszentgyörgyöt is – zárt településsé nyilvánította. Adminisztratív módon akadályozták a magyarság betelepedését a székely városok természetes vonzáskörzetéből. Sepsiszentgyörgy esetében a tiltás a város 30 kilométeres körzetét foglalta magába, azaz a Kézdivásárhelyig és Kovásznáig terjedő területen élő magyarság betelepedését megakadályozták, így az etnikai arányok a magyarság rovására alakultak. Az elrománosítás, az etnikai arányok megbontása, a betelepítés nemcsak a várost, de az egész Székelyföldet érintette. Ennek eredményeképp Kovászna megyében 1977 és 1992 közt a románok számaránya 19 százalékról 23,4-re emelkedett. Megállapítható, hogy a ma itt élő románok többsége alig két-három generációs múlttal büszkélkedhet. Nem véletlen tehát az, hogy 2002 és 2011 között nagyobb arányban hagyták el a nagyobb székely városokat, mint az őshonos lakosság. A 93 éves román uralom után első ízben figyelhető meg a románok elvándorlása. A városban élő magyarok kivándorlása kisebb arányú volt, tekintélyes részük a környező falvakba: Árkosra, Illyefalvára, Kökösbe telepedett. A román elvándorlás 14,33 százalékos, a magyaroké 9,14, míg a város népességének együttes fogyása 11,21 százalék, abszolút számban 6902 fő. Jelenleg a város magyarsága (kerekítve) 42 ezer, a románoké 12 ezer fő. Az 1880-as adatokhoz mérve, az eltelt 130 év alatt a román népesség 387-szeresére emelkedett, míg a székelymagyarságé felfelé kerekítve is alig nyolc és félszeresére. Mindez mutatja, hogy a mai román népességi arány nem az organikus fejlődés, hanem az etnikai arányok államhatalmi eszközökkel való megbontása révén alakult ki. A várostörténeti oklevelek, a toponímia és a régészet tanúsága szerint egyértelműen megállapítható, hogy Sepsiszentgyörgy őshonos lakossága székelymagyar volt. A X. században itt élő néhány szláv családot leszámítva – a XVII. századfordulóig – csak székelymagyar lakosság itt élése bizonyítható. A románokra vonatkozó első adat 1614-ből származik. A korábbi időszakra vonatkoztatva a toponímia, valamint az oklevelekben és az összeírásokban szereplő családnevek nem utalnak a korabeli szóhasználatban ismert oláhokra (vlachokra), azaz románokra. A ma már jelentékeny lélekszámú román kisebbség nagyobb része az 1960-as évek után telepedett Sepsiszentgyörgyre. Természetesen a korábbi századokban más nemzetiségek is érkeztek. Számuk inkább a XVIII. és a XIX. században lehetett jelentékenyebb. Az 1890-es népszámláláskor 5665 lakost vettek nyilvántartásba, melyből 5480 tartozott a magyar nemzetiségű közé, míg a németek száma 90, a románoké 38, a szlovákoké 4 fő. Rajtuk kívül még élt 53 más nemzetiséghez tartozó személy is. Az elmagyarosodott zsidók száma is jelentős. Mivel ők nem szerepelnek a nemzetiségi táblázatokban, csak a vallás alapján tudunk arról, hogy a XIX. század végén 189 izraelita is élt Szentgyörgyön. Tény, a nemzetiségi bevallás szerint a nemzeti kisebbségek aránya Sepsiszentgyörgyön 3,26 százalék volt, míg az őshonos székelyeké 96,74. A székelymagyarság a románosítás következtében 1890-hez mérve tehát 20,06 százalékkal csökkent, míg a románok számaránya a 0,67 százalékról 21,9 százalékra emelkedett. A történeti forrásokban, az oklevelekben a legkorábban említett etnikai kisebbség a román és a cigány. Az első román és cigány családok sepsiszentgyörgyi megjelenését az 1614-es, az első, hitelesnek tekinthető név szerinti katonai összeírás alapján ismerjük. Más kisebbségek megtelepedése inkább a XVIII. század második felétől, a katonai határőrség 1764-es felállítása után figyelhető meg. Persze már korábban is említenek idegen nemzetiségűeket, de arányuk a népesség keretében mindvégig jelentéktelen maradt.
(folytatjuk)
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Európai Polgári Kezdeményezés – Már az elején széthúznak a magyarok?
Idéntől lehet élni az Európai Polgári Kezdeményezéssel, melynek eredményeként az Unió állampolgárai is kérvényezhetnek a Bizottságtól jogalkotást – meghatározott feltételek mellett.
A határon túli magyar szervezetek természetesen kapva kapnak az alkalmon, hogy európai szintű kisebbségvédelmi biztosítékot csikarjanak ki az EU-ból: Tőkés László a Kárpát-medencei Autonómia Tanács azonnali összehívását kezdeményezte az ügyben, a Székely Nemzeti Tanács Dél-Tirolban próbálkozik a potenciális szövetségesek megnyerésével, az RMDSZ-es EP-képviselő, Winkler Gyula pedig a Federal Union of European Nationalities (FUEN) vezetőit invitálta közös gondolkodásra és együttműködésre. De vajon hova fog vezetni a három külön utas szervezkedés?
Európai Polgári Kezdeményezés – a polgárok jogalkotási lehetősége
2012. április 1-étől megnyílik a lehetőség, hogy a Lisszaboni Szerződés által életre hívott Európai Polgári Kezdeményezéssel éljenek az Unió állampolgárai, vagyis arra, hogy egymillió európai polgár kérje a Bizottságtól, hogy a testület jogi keretet alkosson bizonyos kérdések rendezésére. A határon túli magyar kisebbségek önrendelkezéséhez, kisebbségi jogainak európai törvényi szintű szavatolásához az ECI nagyszerű lehetőséget teremt, így egyértelmű, hogy a határon túli magyar politikusok élni kívánnak az alkalommal. Nem mindegy azonban, hogy hogyan fog ez megtörténni. Nézzen szét az EU fővárosában!
Az Európai Polgári Kezdeményezés „játékszabálya” a következő: kezdeményezést olyan polgári bizottság szervezhet, amely legalább 7 olyan személyből áll, akik legalább 7 különböző tagállamban rendelkeznek lakóhellyel. A kezdeményezést az EU legalább 7 tagállamában legalább egymillió polgárnak kell támogatnia (aláírásával ellátnia).
A kérelem ezután befut a Bizottsághoz, aminek három hónap áll rendelkezésére, hogy döntsön a kérelem sorsáról, azaz, hogy kíván-e lépéseket tenni az ügyben, és ha igen, milyen formában.
Az ECI látszólag tehát nem egy bonyolult eljárás, és célja egyértelműen az, hogy az uniós jogalkotásba bevonja az állampolgárokat. Azonban több buktatót is rejt magában a dolog, elsőként is azt, hogy minimálisan hét országban szükséges megszervezni az együttműködést az ügy érdekében. Ez azt is jelenti, hogy bármilyen céllal is kezdeményezünk egy törvényalkotást (a határon túli magyarok esetében nyilván a nemzeti érdek a motiváló erő), a kérvényt univerzális jelleggel kell „eladni”, és olyan formában kell megfogalmazni, amelyet egész Európa saját érdekének tud tekinteni. Megfontolt, kidolgozott stratégiára van tehát szükség ahhoz, hogy egy – estünkben – kisebbségjogi törvényalkotási kérelmet sikerre vigyünk, amihez természetesen nélkülözhetetlenek a szövetségesek.
A magyarok nem szövetkeznek egymással?
Ennek a logikus következtetésnek ellentmondanak az utóbbi napok sajtóhírei: Tőkés László a KMAT összehívásával, az SZNT a dél-tiroliakkal, az RDMSZ pedig a FUEN-nel próbál „rászervezni” a másik kettő szervezésére. Vagy hát ki tudja ki kire... „Jó magyar szokás szerint” összefogás, összehangolt munka helyett mindenki járja a maga útját, azzal érvelve, hogy a másik törekvése hiteltelen. Szemezgessünk a nyilatkozatokból:
Tőkés: „Egymással összefogva és szorosan együttműködve erről a közös alapról kell kiindulnunk. A különutas kezdeményezések ellenben kölcsönösen gyengíthetik vagy éppenséggel kiolthatják egymást... legyen szó akár az SZNT-ről, akár az RMDSZ-ről, senki sem engedheti meg magának, hogy önös elképzeléseivel és terveivel a közös nemzeti célok eredményességét veszélyeztesse.”
Izsák Balázs (SZNT): „...a székely nép autonómiatörekvésének közképviseleteként, önálló testületként az SZNT nem fogadhat el alárendeltséget sem egyének, sem testületek részéről. Szerinte elfogadhatatlan, hogy Tőkés László különutasnak nevezi az SZNT-t, holott az út, amelyen közel egy évtizede jár a székelyek közképviselete, nem külön út, hanem a „helyes út”. Az uniós kezdeményezés a polgárok lehetősége, hogy közvetlenül bekapcsolódjanak az uniós jogalkotásba. Ezzel a lehetőséggel az európai parlamenti képviselők rendelkeztek eddig is... Úgy érzem, hogy ők féltékenységből megpróbálnak ennek is az élére állni, hogy itt is ők legyenek láthatóak. De nem fogják tőlünk elvenni ezt a lehetőséget.
Kovács Péter, RMDSZ: „Furcsának tartom Tőkés László megközelítését. Ha már különutasságról beszél, miért nem saját magát nevezi meg ebben a szerepben, miért képzeli azt, hogy mindenki más, aki nem sorakozik fel mögé, az különutas? Úgy vélem, ha nem az a célunk, hogy nagyokat mondjunk, akkor be kell vonjuk az összes európai kisebbséget ebbe a folyamatba. Éppen ezért megkerestük az Európai Nemzetek Föderális Unióját (FUEN), amely több mint 60 kisebbségi szervezetet tömörít, és felvállalja ezt az ügyet, képviseli, hogy az európai kisebbségek számára elfogadandó kezdeményezések érdekében aláírásokat lehessen gyűjteni és élni lehessen ezzel az európai állampolgári kezdeményezéssel. Mi úgy gondoljuk, hogy nem lehet csak a magyarokra vagy csak a székelyekre kiélezni ezt a kérdést. Csak így tudunk sikerre jutni.”
Jelenlegi állás szerint az RMDSZ taktikája tűnik célravezetőnek, hiszen a FUEN Európa 32 országának 86 kisebbségvédelmi szervezetének ernyőszerveként működik, s így valószínűleg könnyebben meg tudja szervezni az aláírásgyűjtési akciót, mint a nulláról induló KMAT vagy a Székely Nemzeti Tanács (persze hozzá kell tenni, hogy a KMAT-nak tagjai a Kárpát-medence országainak magyar autonomista szervezetei, taglétszáma viszont meg sem közelíti a FUEN-ét). Mindezzel együtt viszont azt is számításba kell venni, hogy a közös nevező megtalálása, vagyis egy közös indítvány beterjesztése nem lesz egyszerű feladat az RMDSZ és „szövetségesei” számára.
Messze vagyunk még attól, hogy egy magyar részről esetlegesen elindított polgári kezdeményezés sikerességét latolgassuk, egyet azonban már most leszögezhetünk: a magyar-magyar szembenállás már a kezdeteket megmérgezi, s Tőkés Lászlónak igaza lehet, hiszen a széthúzás elriaszthatja a potenciális szövetségeseket.
kitekinto.hu
Erdély.ma

Megtalálni az utat és az eszközöket a közös célokhoz
„Az Új Hívó szó időszerűségét nem kérdőjelezhetjük meg. 22 év után van egy hatalmas tapasztalatunk, vannak intézményeink, eszközeink, a kérdés az, hogy mindazzal, amit elértünk, tudunk-e valamit kezdeni, van-e elég erőnk és bölcsességünk ahhoz, hogy ezekre építsük a közvetkező éveket” – fogalmazott Kelemen Hunor szövetségi elnök január 27-én, pénteken, Kolozsváron azon a tanácskozáson, amelyet a Kolozsvár Társaság szervezett az erdélyi magyar politizálás múltjáról, jelenéről és jövőjéről.
Itt jelen voltak az erdélyi magyar közélet jeles képviselői, értelmiségiek, politikusok. A rendezvény nyitó mozzanataként elhangzott az erdélyi magyarsághoz intézett Új Hívó Szó, amely az összefogás, a közös cselekvés, valamint 2012 fontosságára hívja fel a figyelmet. 1989 decemberében kolozsvári értelmiségiek fogalmazták meg a Hívó Szót, az új felhívás megfogalmazását az elmúlt 22 esztendő történései tették aktuálissá.
„Amikor 1989-ben a Hívó Szó megszületett, egy halálra ítélt nemzeti közösség próbált kitörni egy zárt társadalomból, próbált utat keresni, anélkül, hogy lett volna egy pontos elképzelése arról, milyen változások elé néz, milyen eszközökkel próbálja a céljait elérni. Olyan illúziókat fogalmaztunk meg 22 évvel ezelőtt, amelyekről úgy gondoltuk, hogy elérhetőek, van erőnk, lesznek eszközeink, hogy azokat megvalósítsuk. Kiderült, hogy nem, mint ahogy az is, hogy csak saját magunkra számíthatunk” – jelentette ki Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke azonban emlékeztetett arra, hogy a történelem folyamán az Erdélyben élő magyar közösség mindig újra tudta teremteni a saját életét, a saját intézményeit. Úgy vélekedett: 2012 nagy kihívása, hogy tovább tudunk-e építkezni. Visszatérni a kilencvenes évek elejére, megpróbálni azokhoz az évekhez igazodni, és azokból kiindulni, nem volna túlságosan szerencsés.
„Ha megértjük, hogyan alakult át a társadalom, akkor a közös célokhoz az eszközöket és az utat is meg fogjuk találni” – fogalmazott. Kelemen Hunor arra hívta fel a figyelmet, hogy ma az erdélyi magyar emberek többsége azt várja el a politikusoktól, hogy elsősorban gazdasággal, munkahelyekkel, a létbiztonsággal foglalkozzanak. Csak ezek után következnek azok a kérdések, amelyek ugyanolyan fontosak, mint a gazdasági, szociális kérdések: az egyetem, az autonómia, mindazok, amelyek az erdélyi magyar identitásához kötődnek.
„Ez nem baj, de nem szabad szembeállítani a kettőt. Képesnek kell lennünk arra, hogy ezeket összeegyeztethessük” – mutatott rá a Szövetség elnöke. Hozzátette: „az erdélyi magyar emberek értékválasztása és a saját érdekeinek az ismerete egészen pontos: az egységes érdekképviseletet 22 esztendő után is értéknek tartják, erre a hátországra, erre a védettségre szükségük van, és nekünk az a feladunk, hogy ezt tudjuk biztosítani. Téves útnak tartják azt, hogy megosszuk a politikai képviseletet, érzik azt, hogy a kettő kevesebb, mint az egy, a három még kevesebb. Arra biztatnak minket, hogy őrizzük meg az egységes parlamenti képviseletet, és ha erre van szükség, akkor nem kell keresnünk más utat.” Kelemen szerint a programok, a politikusok hitelesek kell, hogy legyenek. „Illúziókat nem szabad táplálnunk, olyanokat, amelyekben csalódni fognak az emberek.
Az RMDSZ elnöke kitért az értelmiség szerepére is. Úgy érzékeli, ez visszavonult a közélettől, nem vesz részt ennek alakításában, nagyon ritkán és nagyon óvatosan mond véleményt. „Nekünk ezekre a véleményekre óriási szükségünk lenne, akkor is, ha kritikusak, ha bíztatóak, de azt mondják, hogy igenis, erre a kérdésre azért kell odafigyelni, mert másképpen nem lehet tervezni, nem lehet közösséget építeni” – mondta Kelemen Hunor.
Az értelmiség szerepének fontosságára hívta fel a figyelmet Markó Béla miniszterelnök-helyettes is. Véleménye szerint az Új Hívó Szó nem azt szorgalmazza, hogy politikusok politikai elemzést végezzenek, hanem arról a hiányról szól, amit ő maga is az utóbbi években egyre fájdalmasabban érzékel, azt, hogy az értelmiségiek ráhagyták a közéletet a politikusokra.
„Közösséget megtartó, fejlesztő, modernizáló stratégiákat önmagában és kizárólag a politika nem dolgozhat ki. Nem a teljes értelmiségi egyetértésre van szükség, hanem az együttmunkálkodásra” – mutatott rá a Szövetség volt elnöke. Markó nem értett teljes mértékben egyet az Új Hívó Szóból kicsengő üzenettel, miszerint változott állapotunk 1989-hez képest, megosztottabbak lettünk. Véleménye szerint a tétek változtak, a tétek érzékelése, a felelősségek, a megosztottságtól való félelmek, de nem hisz abban, hogy a képességünk az összefogásra, az egységre más lenne, mint 1989 decemberében. Emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ megalakulásakor kezdettől fogva óriásiak voltak a belső feszültségek, nagyon nagy volt a táborokra szakítottság, erőteljesek az eszközökről szóló viták.
„Minden pillanatban szétesni látszott ez a konstrukció, de nem esett szét, mert a célok nagyjából közösek voltak, a feszültségeknél sokkal nagyobbak voltak a kényszerek. Sokkal nagyobb volt a félelem, az aziránt érzett felelősség, hogy csak együtt rendezhetjük helyzetünket, teremthetjük meg a jövőnket. 22 év után lehet arról beszélni, hogy mit tudtunk lerendezni, hol voltunk együtt és hol nem, de nem hiszem, hogy alapvetően másak lettünk.” A politikus úgy vélekedett, ha tudatosítjuk, hogy a kényszerek ma is megvannak egészen más körülmények között, akkor nincs probléma az értelmiségi és a politikai együttmunkálkodással. Külön hangsúlyozta az önállóság kényszerének fontosságát, azaz, hogy nekünk magunknak kell megkeresni a megoldásokat, és nekünk kell ezeket érvényesíteni.
„Igaz, hogy 22 év alatt sok-sok illúziót szereztünk, de ezekkel lassan le kell számolnunk, például azzal, hogy mások Bukarestben, Budapesten, Brüsszelben a mi helyzetünket elrendezik. Akkor ezeknek a kezdeményezéseknek valóban lehet hatása” – összegzett Markó Béla.
erdon.ro

Továbbra is Váradon az orsolyiták
Nem szűnt meg az Orsolya-rend Váradon; bár szóba került ez is, semmilyen végleges döntés nem született ez ügyben, hangzott el többek között a vasárnapi, ünnepi szentmisét követően.
Szent Angélára, az Orsolya-rend alapítójára emlékeztek a ma délelőtti ünnepi szentmisén mindazok, akik eljöttek a váradi Szent Anna templomba. Szinte egyetlen szabad hely sem maradt a templomban. Mészáros Antal lelkipásztor, valamint Kolozsvári István parókus lelkész celebrálta a misét. A parókus lelkész szent beszéde során Merici Szent Angéla tevékenységét méltatta, aki a maga korában korszerű eszközökkel gyűjtötte maga köré azokat a szüzeket, akik később az Orsolya-rend tagjaivá váltak. Mindezzel párhuzamosan a parókus lelkész – mivel a napokban volt a Himnusz, valamint a Magyar Kultúra Napja – a Himnusz szövegéről is szólt, mely mélységes istenhitről és alázatról tesz tanubizonyságot, s azt is kihangsúlyozta: ahhoz, hogy valaki a nemzeti nyelvet tudja művelni, elengedhetetlen a hit és az alázat – olyan alapállásra van szükség, mely a szép nyelvet erkölcsileg is szolgálja.
Nyelv és erkölcs
A nyelvművelők tudják, mennyi idegen szó, idegen gondolat áramlik a nylevbe, mely megronthatja annak szépségét. Nagyváradon pedig az orsolyiták őrizték a közösséget, művleték az anyanyelvet, nevelték és művelték az ifjúságot mintegy 200 éven keresztül. Tanítványaikat szép életre, szép gondolkodára nevelték – s Nagyváradnak nagy szüksége volt olyan édesanyákra, akik gyermekeiket a szép szóra tudják megtanítani, s erkölcsi alappal is szolgálnak. Nekik köszönhetően ezt a munkát folytatták az Ady Endre Gimnázium pedagógusai a rákövetkező évtizedek során.
Szó esett Merici Szent Angéla életéről: miután árván maradt és maga is gondozásba került , rájött, milyen sok lánynak van szüksége lelki gondozásra; látomása során egy ég felé vezető látrát látott, melyen angyalok és leányok jártak fel s alá – ebből jött rá, mi az életfeladata.
„Maradjon egyházi és magyar”
A misét követően Matkovics Mária Emerica tartományfőnöknő szólalt fel. Elmondta: a váradi Ady Endre líceumot valóban átadják a nagyváradi római-katolikus püspökségnek, mivel gyengének érzik magukat, s a taglétszám csökkenése miatt a renden belüli tendencia az, hogy az e világi gondokat az e világiakra bízzák. Kívánságuk az, hogy a nagyváradi líceum továbbra is tisztelje az orsolyita hagyományt, s legyen magyar nyelvű katolikus, illetve ökumenikus tanintézet – hiszen az orsolyiták az ökumenizmus tekintetében modernek voltak, még mielőtt az ökumené gondolatát az egyház kihangsúlyozta volna. „Az irányadó szellem legyen keresztény és katolikus, az iskola maradjon egyházi és magyar” – mondta Emerica nővér, aki később megköszönte soeur Marie de la Trinité delegált házfőnöknő váradi munkáját.
Maradnának
A tartományfőnöknő azzal folytatta: az orsolyitáknak nincs párizsi anyaházuk, a központjuk – azaz a Generalátus – Rómában van. Ami pedig a lapunkban megjelent, távozásukról szóló információt illeti: nem szeretnék bezárni a nagyváradi házat, tovább szeretnék éltetni a kis váradi közösséget. Amint a későbbiekben megtudtuk, volt ugyan szó ilyesmiről, de végleges döntés nem született. Jogilag semmiképpen nem szűnik meg a közösség, s a Dózsa György úti rendházat is megtartják. Jelenleg hárman képviselik az Orsolya-rendet Váradon: soeur Marie de la Trinité Hubert delegált házfőnöknő, Lőre Erszébet Jozefa nővér, aki Győrött és Nagyváradon szolgál, valamint a tartományfőnöknő.
A szentimse szeretetvendégséggel folytatódott, ahol a jelenlévők elmondták: semmiképp sem szeretnék, ha megszűnne Váradon az Orsolya-rend, akár aláírásokat is gyűjtenek majd ennek érdekében.
Neumann Andrea
erdon.ro

A magyar autonómia ügye 2002-ben
Szomorú tény, hogy tényleges autonómiát az elmúlt több mint két évtizedben Kárpát-medencében élő magyar kisebbségi közösségek közül egynek sem sikerült megvalósítania. Az okok: a határon túli magyar politikai elitek megosztottsága, Budapest támogatásának hiánya, esetenként kemény ellenállása. A nemzetközi színtér szereplőinek a kollektív kisebbségi jogok iránti mostoha viszonya, pontosabban, határozott ellenzése. Végül – ezt talán nem kell hangsúlyozni – az utódállamok politikai elitjének az egész időszak alatt változatlan ellenállása.
Ami viszont szinte hihetetlen: a lényegében ellenséges politikai közegben 1990-től megjelennek előbb személyi elvű kisebbségi önkormányzatra, s ezzel szinte egy időben a területi autonómiára vonatkozó elképzelések. Nem kell sokáig várni, s a Vajdaságban az első háborús összecsapások közepette, talán a körülmények hozta esélyeket kihasználva, a történelmi VMDK-ban megszületett – ha lúd legyen kövér – a hármas autonómia modellje. Eközben Erdélyben is kialakul a viszonylag konkrét autonómiakoncepció. Felvidéken Duray Mikós kezdettől fogva szorgalmazza az autonómiát, s ami legalább olyan fontos, csakúgy, mint a történelmi VMDK, ő is hangoztatja: az autonómiának csak ellenzékben küzdve van esélye. Hiába. A Felvidéken ma sincs sem autonómiakoncepció, sem autonómiamodell.
A külső tényezőktől koránt sem függetlenül, a magukban hordozott belső ellentétek folytán a kisebbségi politikai elitek kétpólusúvá válnak. Ettől kezdve, a nemzeti közösségek vitathatatlan autonómiaigénye dacára, autonómiaügyben politikailag béna kacsává vált minden határon túli magyar közösség. A helyi hatalmakhoz húzó szárny, benne a balliberális csoporttal és a rendszerváltás morzsáié törleszkedő közönséges szerencselovagokkal, megkapta a szükséges támogatást. Leginkább Budapestről is. A nemzeti szárny máig csak az eszméi erejére támaszkodva tartja fenn magát.
A Vajdaságban 2008. évi választások után mintha megmozdult volna valami. Talán abban a reményben, hogy a nemzetközieknek példát mutatva Koszovót visszaszoríthatja a tényleges autonómia keretei közé, a szerb kormány a nemzeti tanácsokról szóló törvény tervezetével, majdnem lépett egyet a perszonális autonómia irányába. De, többek szerint, mert felmérte, hogy Koszovó esetében elment a vonat, mások szerint, mert úgy vélte, a valódi politikai autonómia – mivel lehetővé teszi egy nemzetrész akaratának a legitim feltárását, kifejezését és képviseletét – megnyitná a politikai lehetőségeket, a különben is elégedetlenkedő dél-szerbiai albánok és a szandzsáki bosnyákok előtt, visszahőkölt.
Egy éves „gondolkodás” után a VMSZ által is megszavazott nemzeti tanácsokról szóló törvény előirányozza ugyan a politikailag és jogilag a hatalom által többszörösen ellenőrzött választott képviseleti testületet, de a tényleges autonómia attribútumai nélkül. Ez az oka annak, hogy ma a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) se nem legitim, se nem legális.
Száz szónak is egy a vége: jelenleg csak a Vajdasági Magyar Demokrata Pártnak (VMDP) van a perszonális-, és Erdélyben a Székely Nemzeti Tanácsnak van, a nemzeti oldal által is többé-kevésbé támogatott hadra fogható, a területi autonómiára kidolgozott modellje. A Felvidéken a márciusi előrehozott választásokra készülő Magyar Koalíció Pártja jelezte, hogy nemzeti alapú önkormányzatokat is el tud képzelni. Egyelőre csak képzelni, de ez is jelent valamit.
Itt álljunk meg néhány szóra. A kérdés most már nem az, mi van a magyar autonómiákkal a Kárpát-medencében, hanem az, hogy mi lesz a létező és a tervezett tervekkel? A kérdés helyén való. Várható, hogy az Orbán-kormány miután sikeresen megvívja Magyarország politikai háborúját a nemzetköziekkel, minden bizonnyal tovább lép. A jelenlegi helyzetben ugyanis a Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER) csak részben állt fel. A versenypárttá avanzsálódott Erdélyi Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Vajdasági Magyar Szövetség kivárnak. Úgy vélik, Magyarország gyengesége alkalmassá teszi őket az ellenállásra. Arra, hogy megőrizzék jelenlegi immár csak névleges közvetítő szerepüket a helyi többségi elit és Budapest között. Az RMDSZ már „megszabadult” magyarországi támogatások célba juttatásának megpróbáltatásaitól, a VMSZ helyzete még bizonytalan. Igaz az általa igazgatott MNT eddig nem látott anyagiakkal rendelkezik, első sorban Budapestről, de Belgrádból is, ám ennek csak feltételesen van jelentősége. Ha ugyanis a VMSZ sikeresen összenő „stratégiai partnerével” a Tadic-féle Demokrata Párttal (DS), akkor világossá válik az, amit eddig is tudott mindenki, csak még nem lehetett intézkedni.
Melyek azok a politikai projektumok, amelyek akadályozzák a NER kiteljesedését?
A VMSZ projektuma az MNT.
Az RMDSZ és a politikai hátországa a balliberális magyarországi ellenzék sem nyugszik. Elterelő hadműveletbe kezdtek.
Logikus lenne, hogy ha ennek eljön az ideje, a magyar kisebbségek autonómia törekvéseivel a magyar kormány lépjen ki a nemzetközi politikai színtérre. Ennek vágott elébe a minap az Európai Nemzetiségek Föderális Uniója (FUEN) vezetősége és Winkler Gyula RMDSZ-es EP képviselő azzal a kerekasztal-megbeszéléssel, amelynek témája a kisebbségi tematikájú európai állampolgári kezdeményezés volt. (Az erről szóló információ az alábbiakban olvasható.) Közvetve, de lényegében elterelő hadműveletnek tekinthető a Bugár Béla vezette Híd-Most felvidéki párt kezdeményezése is, miszerint alkotmányos törvénnyel kell garantálni a kisebbségi jogokat Szlovákiában. (Ez az információ is alább olvasható.)
Összegezve: a Kárpát-medencében élő magyar közösségekben ugyan nem áll túl jól az autonómiatörekvések ügye, de van esély a jó irányú változtatásra. Miután Magyarország sikeresen elhárítja az európai támadásokat. Ha ezt az autonómia különböző ellenzői nem így látnák, nem kezdtek volna megelőző akciókba. Amelyek nem az autonómia-törekvések támogatását, hanem csak bizonytalan kisebbségjogi szabályozást sürgetnek. Mind az EU-ban, mind pedig Szlovákiában.
A küzdelem minden fronton folytatódik.
VMDP Hírlevél

Felmondott a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének teljes vezetősége
A Moldvai Csángó Oktatási Programot a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) alapította, bővítette és működtette az elmúlt 11 évben oly módon, hogy 0-ról 25 falura növekedett a helyszínek száma, 0-ról 2200-ra növekedett az oktatott diákok száma, közben működtettük a magyarul továbbtanuló diákokat befogadó Csíkszeredai Csángó Bentlakást, illetve sikerült 7 településen saját Magyar Házat építeni, vásárolni. Mindezt nagyon nehéz körülmények közt értük el – közben sikerült a román hatalommal, többséggel is kialakítani egy olyan viszonyt, amely a működésünkhöz szükséges (nem szeretnek, de elviselnek bennünket, hagynak működni). Idáig 61 alkalmazottal működünk, kb. 140 millió Ft-os éves költségvetéssel, amelynek felét biztosította a magyar állam, a másik felét kis támogatóktól gyűjtjük össze (keresztszülő program, 1%, cégek adománya stb.)
Az MCSMSZ támogatási szerződése a Bethlen Gábor Alapítvánnyal 2012. január 1-gyel lejárt, a KIM Nemzetpolitikai Államtitkársága részére küldött támogatási kérelmünkre választ nem kaptunk. 2012-es működésünk ellehetetlenült, mert – amint arról Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár asszony is tájékoztatott – két magyarországi alapítvány Romániában egy újabb alapítványt szeretne létrehozni, a moldvai magyar oktatás ügyére szánt állami támogatást pedig az MCSMSZ helyett ez az új szervezet kapja a továbbiakban.
A két alapítvány, amely át szeretné venni a programot:
- Teleki László Alapítvány – Budapest (vezetője Diószegi László), Fidesz-közeli alapítvány
- A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány – AMMOA – Budapest (alapítója: Petrás Róbert) – ezt az alapítványt az MCSMSZ felkérésére hozták létre a magyarországi magántámogatók adományainak gyűjtésére – azóta azonban felbontottuk a velük kötött szerződést, mert visszatartották az MCSMSZ-nek szánt támogatásokat
A magyar kormány átfogó ellenőrzésnek vetette alá az MCSMSZ-t a közelmúltban, vizsgálat elvégzésére a Teleki László Alapítványt kérték fel, a vizsgálat kimutatta, hogy az elmúlt években az MCSMSZ-nél nem volt visszaélés, nem számoltunk el bizonyos tételeket több helyre, a kapott támogatásokat rendeltetésszerűen használtuk fel. Ugyanakkor több formai hiba is a felszínre került (analitikák hiánya a könyvelésben, záradékolás, forrás szerinti kimutatás a könyvelésben, éves leltározás elmulasztása stb.), ezeknek helyrehozatalát haladéktalanul elkezdtük és néhány hónap leforgása alatt teljesen kiküszöböltük (az átvilágításról készült jelentést és annak mellékleteit alább megtekinthetik). Az MCSMSZ vezetősége tárgyalásokat kezdeményezett a KIM-mel a kialakult helyzet megnyugtató rendezése érdekében, legfőbb kérésünk az volt, hogy az elért eredményeket óvjuk, ne kockáztassuk a nehezen kiharcolt előrelépéseket. Sajnos a tárgyalások nem hoztak eredményt, ugyanis az MCSMSZ vezetőségétől lehetetlent kért a két említett alapítvány és a KIM Nemzetpolitikai Államtitkársága: – az MCSMSZ elnöke február 2-án Budapesten írjon alá egy olyan dokumentumot, amely révén a fenti két magyarországi alapítvánnyal szövetkezve legyünk társalapítói az új alapítványnak – a két alapítvány 1000-1000 lejes (75.000 Ft) alapítói tőkéje mellé kerüljön apportként az új alapítványba az MCSMSZ teljes vagyona (száz millió forintos nagyságrend) – az 5 fős kuratóriumban az MCSMSZ-nek egy képviselője volna
Az MCSMSZ vezetőségének azonban a szabályzatok és a romániai törvények értelmében nem áll módjában ilyen horderejű kérdésekről egyedül döntést hozni, ehhez az évente egyszer összehívandó küldöttgyűlés határozata szükséges, amelynek megszervezése az alapszabály szerint legalább egy havi előkészületet igényel.
Az MCSMSZ vezetősége azonban a küldöttgyűlés előtt sem tudná egyik változatot sem képviselni, ugyanis: 1. Ha igent mondunk, akkor az MCSMSZ oktatási programját és szellemi valamint anyagi tőkéjét át kell adni egy olyan szervezetnek, amelyben többségben vannak azok a magyarországi személyek, akik nem ismerik Csángóföldet, a moldvai helyzetet. Továbbá ebben az esetben az volna az etikus, ha azoknak a támogatóknak a beleegyezését is megszereznénk, akik ezeknek az ingó és ingatlan vagyontárgyaknak a létrejöttéhez hozzájárultak (a vagyonnak mindössze 1-2%-a magyar kormánytámogatás, a maradék érték magántámogatóktól származik, több ezer kisebb vagy nagyobb támogatóról van szó). 2. Ha nemet mondunk, akkor az MCSMSZ nem kapja meg sem a magyar kormánytól, sem az AMMOA-tól a támogatást – így ellehetetlenül a moldvai magyar oktatás és az MCSMSZ működése. Ezért a vezetőség úgy döntött, hogy tisztségből és munkaviszonyból egyaránt felmondunk.
A mostani vezetők sok éven át legjobb tudásunk szerint szolgáltuk a moldvai magyarság ügyét, most azonban vállalhatatlan döntés elé lettünk állítva.
Tisztelettel köszönjük sok-sok barátunk és támogatónk segítségét, öröm volt Önökkel együtt dolgozni! Köszönjük az évek során az MCSMSZ kötelékében dolgozó tanároknak is a munkát, szép volt!
A Fennvaló előtti felelősséggel és mindenki iránti hálával és megbecsüléssel, akivel ebben az ügyben a bizalom, tisztelet és kölcsönösség alapján együttműködtünk,
– Solomon Adrian, MCSMSZ elnök – Hegyeli Attila, ügyvezető – Dr. Kató Gyula, alelnök – Pogár László, alelnök – Bartha András, informatikus, az MCSMSZ korábbi elnöke – Ferencz Éva, oktatási felelős – Csillag Levente, pénzügyi igazgató – Vajda Éva, irodavezető – Solomon Mária, szociális ügyek felelőse, a Legyen Ön is Keresztszülő program koordinátora – Nagy Anna, pénzügyi referens – Szakács Károly, gazdasági felelős és adminisztrátor – Ferencz Gabriella, továbbtanulókért felelős, kollégiumvezető
csango.ro
Erdély.ma

Huszárakadémia Bálványosfürdőn
Először került sor Háromszéken, pontosabban Bálványosfürdőn a Huszárakadémiára, miután az előző négyet Hargita megyében tartották. Szombaton és vasárnap százhúsz huszár, gyalogos és huszárjelölt, valamint a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség elnöksége vett részt a nemzetközi rendezvényen.
Annak, hogy a rendezvény átkerült Háromszékre, három oka is van: a múlt évtől Altorján szolgál Hatos Mihály plébános, a huszárakadémia tábori lelkésze, a főszervezője Miholcsa József hagyományőrző őrnagy, aki pár évig Torján élt, és több köztéri szobra is van a község és a megye területén, Daragus Attila, Torja polgármestere, magánvállalkozó felajánlotta, ingyen szállásolja el a résztvevőket. Szombaton szakmai előadások hangzottak el Bem apó erdélyi hadjáratáról, a huszárok hétköznapjairól, a Székely Hadosztályról és a székely betyárokról. Este a talpalávalót Ábri Béla és zenekara biztosította, közreműködött Kátay István színművész. Miholcsa József főszervező tegnap délelőtt elmondta: az ötödik Huszárakadémián Háromszéket a gidófalvi huszárok, valamint a 15. székely határőrezred gelencei és kézdivásárhelyi ütege képviselte, Hargita és Maros megyéből több huszárcsapat is jelen volt, Magyarországról Debrecenből, Somogyból és Szegedről érkeztek előadók, illetve huszárok. Tegnap reggel, a három újabb szakmai előadást követően a huszárok Altorjára mentek, ahol felvonulás után a zsúfolásig telt templomban a Hatos Mihály plébános által celebrált ünnepi szentmisén vettek részt.
Daragus Attila polgármester bejelentette, hogy március 15-re elkészül nyolc huszárruha, amit torjai hagyományőrző huszárok lóháton Kézdivásárhely főterén mutatnak majd be első alkalommal. Ezt követően Daragus emléklapot és emléktárgyat nyújtott át Tamás Sándor megyeitanács-elnöknek és Olosz Gergely parlamenti képviselőnek. Tamás Sándor címeres megyezászlót (az 52.-et – szerk. megj.) adott át Hatos Mihály plébánosnak. Himnuszaink közös eléneklése után a templomkertben a huszárok együtt énekelték el a Gábor Áron rézágyúja című negyvennyolcas dalt, majd visszamentek Bálványosra, ahol Kádár Gyula történész bemutatta a Székelyföld határán és Székely hazát akarunk című könyvét, majd Székely Tibor hagyományőrző dandártábornok a vezérkari gyűlést követően bezárta az ötödik Huszárakadémiát.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egy visszahozhatatlan negyedszázad krónikája
Felejtés és irányvesztés elleni, új gondolatokat serkentő, erős “gyógyszert” ajánlott a marosvásárhelyiek figyelmébe dr. Novák Zoltán történész péntek délután a Bernády Házban.
Tapasztalt “gyártótól” származó terméket, amit az érdeklődés “súlyossága” függvényében kell használni, nagy mennyiségben nem mindenkinek javallott, mert eseménytorlódást idézhet elő, kisebb adagban viszont kötelező, függetlenül attól, sőt, annál is inkább, hogy elviselhető függőséget okoz. Sebestyén Spielmann Mihály harmadik Időtárának 674 oldalán az 1919-1944 közötti Vásárhely arculata rajzolódik ki. Két impériumváltás, Bernády második polgármestersége – amely érthető okokból nem lehetett annyira fényes, mint az 1900-1912 közötti első –, a marosvásárhelyi zsidók gettósítása és elhurcolása, gazdasági és kulturális mozzanatok – negyedszázad történései időrendben, napokra lebontva, úgy, hogy az események labirintusában az anyaországról leszakított város mindennapjait, egykori lüktetését is érzékelhesse az olvasó. A Mentor Kiadó gondozásában megjelent kötetből többek között az is megtudható, hogy 1919. április 21-én letartóztatták Csorba Andrást, a posta főnökét, 1922-ben 148 visszaadott iparűzési engedélyt regisztráltak a városban, de a Maros-völgyi famunkások tüntetéséről, a színházi élet nehézségeiről is beszámol, és arról is tájékoztat a szerző, hogy mennyibe került akkoriban a kenyér és mi történt az úri kaszinóval.
– Marosvásárhely büszke időszaka és bukása ez a huszonöt év – mondta Novák Zoltán színes, szórakoztató ismertetője végén, majd a kötet utolsó kétszáz oldalára, a helynév-, illetve személynévmutatóra és tárgymutatóra hívta fel a figyelmet, amely valóságos “manuális számítógépként” könnyíti meg a könyv használatát.
– Évekkel ezelőtt kétszer is úgy adódott, hogy városi tanácsos lettem, akkor szembesültem igazán azzal, hogy milyen gondokkal kell megküzdenie egy városnak. A könyv szereplői közül egyeseket személyesen ismertem, másokról szüleimtől hallottam, édesanyám 1940-től élt itt, de minden üzlet történetét ismerte. Ezt kellett megírnom, a város mindennapjait. Ez egy “volt” Vásárhely, egy visszahozhatatlan világ, és nekünk kötelességünk ebből a világból átadni valamit az érdeklődőknek – mondta Sebestyén Spielmann Mihály. A szerző az ismertetett kor jellegzetességeire, a Trianon utáni kétpólusú világ, a 20-as évekbeli lakásépítések – “lakást kellett adni a megszállónak, aki aztán 1940-ben elmegy, és jön helyette egy másik” –, a kevés élelem következtében megjelent kenyérjegyek és sorbanállások jelenségére – “1940-től sorban állunk, a sorbanállás bajnokai vagyunk” – is felhívta a figyelmet. Ezt követően a mű elsődleges forrásának számító sajtótermékekről, arról a hiú, kora negatívumait el nem fedő médiáról beszélt, amelyet az ötvenes évek közepétől a valóságot kilúgozó, hódolt nyelven írt szövegek váltanak fel.
– Ezért lesz hihetetlenül nehéz az 1945–1989. december 31. közötti időszakot tartalmazó következő kötet megírása, melyből eddig száz oldal készült el. Nincsenek dátumok, nem tudni, hogy pontosan mikor történtek az események, mikor indult egy gyár, egy autóbuszjárat. Nem találok megragadható napokat, órákat. Egy hazug időszak ez, amelynek a dokumentumai is hazugok, és valahogy le kell fejteni róluk az álcát – tette hozzá Spielmann Mihály, majd arra kérte a résztvevőket, ha módjukban áll, emlékekkel, dokumentumokkal járuljanak hozzá az elhallgatások, ismeretlenségek korának megfejtéséhez.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Előremenekül az RMDSZ?
Kényes helyzetbe hozta Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét az alakulat két vezető politikusa, Borbély László és Markó Béla, akik elég markánsan állást foglaltak az előre hozott választások megrendezése mellett. Az alaphangot Markó Béla kormányfőhelyettes, volt RMDSZ-elnök adta meg pénteken, amikor az Erdélyi Magyar Televíziónak úgy nyilatkozott: elvileg támogatja az előre hozott parlamenti megmérettetés lehetőségét. A politikus annak kapcsán nyilatkozott, hogy miután a román alkotmánybíróság alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította a helyhatósági és a parlamenti megmérettetés egy időben történő – novemberre vagy decemberre tervezett – rendezéséről szóló jogszabályt, az önkormányzati választást várhatóan júniusban tartják.
Markó kifejtette: el tudná fogadni, hogy a parlamenti választásokat is hozzák közelebb, és azokat is nyáron szervezzék meg, de ez csak előre hozott választások formájában lehetséges, ezért valamennyi romániai parlamenti pártnak egyet kell értenie ezzel. A politikus szerint azért kell mérlegelni az előre hozott választások lehetőségét, mert nagy az elégedetlenség a lakosság körében, sokan megkérdőjelezik a politikai vezetők munkáját, és ilyenkor hasznos minél hamarabb sort keríteni a választásokra.
Hasonlóképpen vélekedik Borbély László, a szövetség politikai alelnöke is, aki szerint a jelenlegi megváltozott romániai társadalmi-politikai helyzetben az RMDSZ-nek komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy nem lenne-e jobb előre hozott parlamenti választásokat tartani. A Boc-kormány környezetvédelmi minisztere a hétvégén előbb szintén az ETV-nek, majd tegnap a Mediafax hírügynökségnek elmondta, az utcai tüntetések mellett az alkotmánybíróság döntése is szükségessé teszi az idő előtti választások lehetőségének elemzését. Borbély szerint az előre hozott választások előnye az lenne, hogy az utcai tüntetések is elcsitulnának, de konszenzusra juthatnának a kormánypártok a balliberális ellenzékkel is, amely több hete követeli az előre hozott választásokat. A politikai alelnök szerint az erdélyi magyar politikában is elejét vennék a „parttalan vitáknak”, ha nem novemberben, hanem korábban lennének a törvényhozási választások. Borbély ugyanakkor a többi romániai magyar politikai szervezettel való együttműködés lehetőségéről az ETV-nek kifejtette, az önkormányzati választásokon szó lehet esetenként közös jelöltek állításáról, de azzal nem értenek egyet, hogy a parlamenti választáson pártkoalícióként induljanak. Ez utóbbi esetben ugyanis nem öt-, hanem nyolcszázalékos parlamenti küszöböt kell elérni.
Borbély és Markó kezdeményezéséhez képest Kelemen Hunor az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa (SZÁT) január 19-i, Kolozsvárt tartott ülése után még úgy nyilatkozott: az alakulat nem támogatja az előre hozott választásokat. A politikus azzal indokolta álláspontját, hogy a kormány által elért eredményeket – hogy idén ki lehet fizetni a nyugdíjakat, a béreket, hogy Románia képes fenntartani a költségvetési egyensúlyt – nem szabad kockáztatni, mert minden politikai instabilitás a gazdaság visszaeséséhez, az egyensúly felbomlásához vezet.
A szövetségi elnök tegnap elöljáróban úgy reagált két politikustársa kijelentéseire, hogy Borbély magánvéleményt és nem az RMDSZ álláspontját fogalmazta meg az ügyben. Kelemen közölte, az RMDSZ csúcsvezetősége és a jobbközép koalíció a napokban, a taláros testületnek a választások összevonásáról hozott döntése indoklása ismeretében fogja kialakítani végleges álláspontját, ám bármilyen alkotmányos és politikai megoldás szerinte kizárólag a koalíción belül születhet. „Mi nem fogunk dönteni e téren azelőtt, hogy ne egyeztetnénk a koalíciós partnereinkkel.
Az RMDSZ-nek nem áll szándékában felrúgni a jelenlegi koalíciót” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke, hozzátéve: bármilyen időpontban is rendezzék idén a törvényhozási megmérettetést, addig az időpontig a jelenlegi kormánynak kell irányítania az országot. Különben az RMDSZ berkeiben holnap, a SZÁT ülésén, valamint a parlamenti frakciók egyeztetésén szerepel majd napirenden a választások ügye. Édler András háromszéki képviselő tegnap úgy vélekedett: „populista döntés” lenne előre hozott választásokat kirobbantani mindössze néhány hónappal a rendes határidő előtt, ugyanakkor tudomása szerint a szövetségen belül eddig nem került terítékre a téma.
Meglepte Borbély és Markó álláspontja a koalíciós partner demokrata-liberálisokat is. Sorin Frunzăverde, a PDL első alelnöke úgy értékelte: politikai és etikai szempontból is az lenne a természetes, ha az idő előtti voksolás kérdését nem külön-külön a kormánypártokon belül, hanem a koalícióban vitatnák meg. Ioan Oltean, a PDL főtitkára szerint a koalíciós pártok az alkotmánybíróság indoklásának ismeretében fogják napirendre tűzni az előre hozott választások ügyét.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Feltámasztani az erdélyi magyar párbeszédet!
Kolozsváron az unitárius egyház tanácstermében tartotta meg pénteken első ülését az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) új országos elnöksége, szombaton pedig az új választmány gyűlésezett.
A tanácskozást követően Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke a sajtónak elmondta, hogy szervezési, ügyrendi kérdéseket tárgyaltak meg. A tevékenységük a következő szakbizottságok keretében szerveződik és zajlik majd: nemzetpolitikai, egyházi, szociális- és népegészségügyi, sport és ifjúsági, gazdasági, kulturális, környezetvédelmi, oktatási és média.
A választmány tagjai: az országos elnökség, a területi elnökök, a szakbizottsági elnökök, valamint egy-egy roma, illetve csángó kérdésekkel megbízott tisztségviselő.
Tőkés László elnök helyzetértékelő beszédét idézte, amelyben, többek között, nagy eredményként értékelte a demokrácia központok beindítását, és azt, hogy az EMNT a plurális nemzeti egység építésébe kezdett. Véleménye szerint az RMDSZ a nemzeti közszolgálat és a politikum összefonásával korlátozta az autonóm törekvés kibontakozását. Ezért fontos, hogy az EMNT és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) kiegészíti egymást. Tőkés László kudarcként értékelte, hogy tavaly nem sikerült folytatni az elkezdett erdélyi magyar párbeszédet, amelynek feltámasztására szólította fel az összes politikai szereplőt.
Az EMNT elnöke példaértékű országos ügynek tekinti a marosvásárhelyi helyhatósági választást, ezért szorgalmazza, hogy a közös magyar jelölt indítása érdekében a felek egy héten belül kössenek koalíciós megállapodást. „Nincs helye az önállóskodásnak” – mondta Tőkés, hozzáfűzve: a gondolatot különben a magyar kormány is támogatja. Ezt kell tudatosítani mindenkiben, legközelebb, például február 3-án, Budapesten a Kárpát-medencei Magyar Autonóm Tanács ülésén – szögezte le Tőkés
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)

Beiskolázási kampányrajt Hunyad megye iskoláiban
Egész napos szakmai találkozóval indult a hétvégén Hunyad megyében az RMDSZ beiskolázási kampánya, amelynek során beiskolázási kampányfelelősöket jelöltek ki minden olyan településen, ahol magyar oktatás zajlik.
Amint arról lapunkban már beszámolunk, az RMDSZ „Minden magyar gyermek számít” szlogennel indított beiskolázási kampányának célja meggyőzni a magyar vagy etnikai szempontból vegyes családokat, hogy írassák magyar osztályba gyerekeiket.
Iskolatáska-program Háromszéken
Az ősszel iskolába induló diákok tanévkezdését segítő iskolatáska-program elindítására kérte fel az RMDSZ háromszéki vezető testülete Kovászna Megye Tanácsát. A program keretében az önkormányzat iskolatáskát és tanfelszerelést vásárolna a gyermekeknek, ezáltal segítve a háromszéki családokat. Az új tanévben összesen 5270 kisiskolás kezdi el az első évfolyamot, amelyből 2670 gyermek előkészítő osztályba, és 2600 gyermek első osztályba fog iratkozni.
A Hunyad megyei tájékoztatási kampány felelősei szombaton Déván, a Téglás Gábor iskolaközpontban találkoztak, hogy a konkrét feladatokat, a további teendőket meghatározzák. Máthé Márta Hunyad megyei főtanfelügyelő-helyettes az új oktatási törvény rendelkezéseit ismertette, majd Lengyel Izabella kisebbségi tanfelügyelő, a beiskolázási kampány megyei felelőse a magyar közösség összes intézményének, a magyar egyházak együttműködésének fontosságát hangsúlyozta.
Winkler Gyula Hunyad megyei RMDSZ-elnök a Romániai Magyar Pedagógusszövetséggel való szoros együttműködésről, illetve a dévai Téglás Gábor Oktatási és Nevelési Központ szerepéről beszélt. „Hunyad megyében a Téglás Gábor Oktatási és Nevelési Központ több, mint egy magyar iskola, megalakulása óta minden évben erősödött, ma már indokoltan mondhatjuk azt, hogy megyénk legfontosabb magyar intézménye. Jelenleg a magyar családok megszólítása a prioritás, el kell érnünk a vegyes családokat is, erre az elképzelésre épül beiskolázási kampányunk. Ki kell lépni a közösség elé, személyesen kell megkeresni a családokat, eljuttatni hozzájuk üzenetünket” – mondta el Winkler Gyula. Az RMDSZ Hunyad megyei elnöke beszámolt a jelenlevőknek arról, hogy az idén harmadik alkalommal megszervezésre kerülő Hunyad megyei magyar napok fő üzenete a Hunyad megyei magyar családokat szólítja meg  épül, ezáltal is erősítve a magyar iskola jövőjéről szóló beiskolázási kampányt.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Kiss Tamás
ÚJ HÍVÓ SZÓ?
Kolozsvár, mint központ: lehetőség, vagy illúzió?
Kolozsvár esélyei arra, hogy az erdélyi magyarság központja legyen/maradjon, illetve a kolozsvári értelmiségnek, hogy az erdélyi magyar nemzeti mozgalom megújításában központi szerepet kapjon.
Írásomban megpróbálom röviden körbejárni, hogy milyen esélyei vannak Kolozsvárnak arra, hogy az erdélyi magyarság központja legyen/maradjon, illetve a kolozsvári értelmiségnek, hogy az erdélyi magyar nemzeti mozgalom megújításában központi (vagy legalább jelentős) szerepet kapjon. Kolozsvár hagyományosan Erdély centruma, a XIX.-XX. század fordulóján a magyar polgárosodás motorja, a két világháború között pedig a kisebbségi helyzetbe került közösség egyértelmű szellemi és politikai központja volt. A XX. század második felétől azonban egy sor olyan folyamat indult be, amelyek vezető szerepét gyengítették.
Új Hívó Szó
Központi tézisem, hogy a demográfiai, társadalomszerkezeti, majd az utóbbi két évtizedben a magyar közösségen belüli politikai folyamatok mára nagymértékben erodálták Kolozsvár (illetve a kolozsvári értelmiség) vezető szerepét a (tágan, nem pusztán pártpolitikai értelemben vett) erdélyi magyar nemzeti mozgalmon belül. Ezt az eróziót mi, a kolozsvári értelmiségiek jó ideje érezzük, de nyilvánosan nem vetettünk őszintén számot vele.
Írásom egyik apropója, hogy volt szerencsém részt venni a Kolozsvár Társaság 2012. január 27.-i megbeszélésén, ahol Kántor Lajos felolvasta a – később sajtóban is közzétett – Új Hívó Szót. Magát a tanácskozást, illetve a közlemény kibocsátását részben a központ-szerep eróziójának az érzete motiválta, amit a 2011-es népszámlálás Kolozsvárt érintő eredményeinek a nyilvánosságra kerülése fokozott. A közleményben és a tanácskozás során a magyar nemzeti mozgalom egysége feletti aggodalmak jutottak szóhoz. Magam úgy vélem, hogy ez a két dolog – vagyis Kolozsvár szerepe és a nemzeti mozgalom egysége – valóban összefügg. A józan gondolkodáshoz azonban túl kell lépnünk azokon a megközelítéseken, amelyek a kolozsvári értelmiség a priori vezető szerepéből indulnak ki. A következőkben azokat a tényezőket veszem sorra, amelyek Kolozsvár, illetve a kolozsvári értelmiségi perspektíva marginalizálódásához vezettek. Ezt követően azt próbálom vázlatosan végiggondolni, hogy – a vázolt folyamatokkal számot vetve – mi lehet egy új felállásban a kolozsvári értelmiség szerepe, megvillantva azt is, hogy a teljes marginalizálódással mit veszíthet a teljes erdélyi magyar nemzeti közösség.
Demográfiai háttér
A 2011-es népszámlálás nyilvánosságra szivárogtatott eredményei – miszerint az elmúlt kilenc évben Kolozsváron a magyarok száma 60 ezerről 49 ezerre, arányuk pedig 19 százalékról 16 százalékra csökkent – társadalomtörténetileg nem hoztak új fejleményt, hanem az évtizedes trendek folytatódását jelzik.
Részben új fejlemény viszont, hogy az erdélyi magyar népességfejlődésben az eddiginél sokkal élesebbé, kontrasztosabbá váltak a regionális különbségek. A Székelyföldön (Hargita és Kovászna megyét értve ez alatt) összességében nőtt a magyarok aránya, és igaz ez a regionális stratégia szempontjából kulcsfontosságú városok esetében is, mint Sepsiszentgyörgy, vagy Csíkszereda. Ez utóbbiak esetében ráadásul az előrejelzések nem voltak kedvezőek, hisz az 1980-as években betelepedett románság fiatal korszerkezete – masszív elvándorlás nélkül – aránycsökkenést vetített előre. Hasonlóan kedvezőek (az országos trendekhez, illetve az ottani románsághoz viszonyítva) a Nagyváradtól északra fekvő partiumi területek (Észak-Bihar, Szatmár, Szilágy) népesedési adatai. Az országosnál, vagy az erdélyinél ezeken a területeken is mérsékeltebb a népességfogyás és elképzelhető, hogy az adatok a magyar népesség arányának növekedését fogják mutatni. A kolozsvári fejlemények ezzel összevetve nagyon kontrasztosak, hisz míg 2002-ben a magyarok (aránybeli) térvesztése egyetemes volt, most a közösség népességfejlődését tekintve élesen kettéválik. A kolozsvári adatok pedig inkább a szórványterületek, mint a partiumi, vagy a székelyföldi tömb népesedési helyzetéhez állnak közelebb.
Ameddig az intézményes keretfeltételek (egyetemi tanszékek, egyéb állások stb.) adottak, a kolozsvári értelmiség képes arra, hogy – a Székelyföldről és Partiumból betelepülők által – bővítetten termelje magát újra. A probléma, hogy közben úgy tűnik, hogy az értelmiség alól elfogyóban a „nép”, ami által a kolozsvári értelmiség fokozatosan egy légüres térbe került. Ezzel a problémával a székelyföldi, vagy a partiumi értelmiségiek nem, vagy sokkal kisebb mértékben kell szembesüljenek. Eltérő társadalomszerkezet, eltérő tapasztalatok
A magyarok társadalmi státusa szintén erősen meghatározza Kolozsvár helyzetét. A két világháború között Kolozsvár (de hasonlóképpen Nagyvárad vagy Arad) magyarsága szociológiai értelemben nem volt kisebbségi helyzetben. A kisebbségi helyzetet ugyanis nem a számbeli csekélység, hanem az alávett pozíció hozza el. A két világháború között a románok adminisztráción és az állami intézményrendszeren belüli dominanciája ellenére a gazdasági/üzleti szférán belül megmaradt a magyarok (és tegyük hozzá, közöttük a magyar érzelmű és kultúrájú zsidók) dominanciája.
A tényleges kisebbségi helyzetet a második világháborút követő kommunista modernizáció hozta el a kolozsvári magyarok számára. Nem csupán azért, mert az erőltetett urbanizáció miatt számbeli fölénybe kerültek a románok, hanem mert az addigi etnikai rétegszerkezet is a visszájára fordult. Immár társadalmi értelemben is a románok kerültek felülre, ami megkönnyítette például a nyilvános nyelvhasználati normák átalakulását. A társadalmilag is alávetett magyarok nyelve a románok számára nem hordoz annyi presztízst, hogy (akár azok, akik vegyes házasságban élnek) megtanulják. A nyilvános nyelvhasználatban pedig mindenki számára természetes, hogy a román az alapértelmezett nyelv. Gyakran kapjuk magunkat azon, hogy egy ismeretlennel románul beszélünk, azt követően is, hogy kiderült: az illető magyar.
A székelyföldi, illetve a partiumi területeken az arányok mellett a nemzetiségek közötti társadalmi és gazdasági viszonyok is sokkal kiegyenlítettebbek. Szatmárnémetiben vagy Nagykárolyban a magyarok például nincsenek alulreprezentálva a magasabb státusú rétegeken belül, ami az erdélyitől eltérő nyelvhasználati normákban (kiegyenlítettebb kétnyelvűség), vagy a magyar politikai elit viszonylagos dominanciájában is megnyilvánul. Székelyföldön a román népesség elsősorban a városokban összpontosul és (a magyar elit önkormányzatokon belüli megerősödése ellenére) erősen kötődik az állami szférához (a dekoncentrált intézményekhez, illetve az igazságszolgáltatáshoz, rendőrséghez). Számbeli helyzetükből és a magyar elit erős pozícióiból fakadóan azonban a románok ebből a helyzetből sem tudják a mindennapokban megkérdőjelezni a magyar dominanciát.
A kiegyenlítettebb társadalmi-gazdasági viszonyok, a nyilvános nyelvhasználat, illetve a másként szerveződő etnikai viszonyok azt hozzák magukkal, hogy Székelyföldön, vagy akár a Partiumban mást jelent magyarnak lenni, mint Kolozsváron. Míg ott a kisebbségi helyzet sokkal inkább egy elvi besorolás, addig Kolozsvárott mindennapi tapasztalat.
Hangsúlyeltolódások az erdélyi magyar politikai és nemzeti mozgalmon belül
A fent vázolt demográfiai és társadalomszerkezeti háttér vezetett oda, hogy az erdélyi magyar társadalom-projekt Kolozsvár- és tegyük hozzá Marosvásárhely-centrikus víziója meghaladottá vált. A Kolozsvár Társaság tanácskozásán Eckstein-Kovács Péter nagyon helyesen állapította meg, hogy a jelenlegi helyzetben Kolozsvár természetes szövetségese Marosvásárhely. Időbeli eltolódással ugyanis Marosvásárhelyen is hasonló társadalomszerkezeti folyamatok játszódtak le, mint Kolozsváron. Ezek oda vezettek hogy (reálisan nézve) Vásárhely elvesztette az esélyét arra, hogy a Székelyföld központja legyen. A Kolozsvár-Marosvásárhely szövetség azonban az erdélyi magyar nemzeti mozgalmon belül feszülő látens és látható ellentétek feloldására már nem elégséges. Ez az érdekközösség és szövetség adta ugyanis az 1990-ben megszülető erdélyi magyar nemzeti mozgalom alaphangját és szabta meg a rendszerváltást követően kialakuló intézményes szerkezetet.
A Kisebbségi Társadalom koncepciója már a két világháború között kialakult. Lényege (például Sulyok Istvánnál) az volt, hogy a kisebbségi közösséget olymódon kell megszervezni, hogy a magyarok a lehető legtöbb élethelyzetet az etnikai közösségen belül tudjanak megélni, igényeiket lehetőleg ezen belül tudják kielégíteni. A kilencvenes években ugyanezt a koncepciót fogalmazták újra és változtatták több szempontból sikeresen intézményes gyakorlattá. Az újrafogalmazás nem jelentett mechanikus átvételt. Hamar beigazolódott például, hogy a gazdasági önállóság, ami a harmincas években fontos törekvés volt, az új körülmények között nem reális elképzelés. Más tekintetben azonban jelentős volt az előrelépés. Kiépült a magyar oktatási szerkezet, így a mai húszas, vagy harmincas generáción belül – a korábbiakhoz képest – többen vannak azok, akik a teljes oktatási vertikumot (illetve mobilitási pályájukat) egy magyar világon belül futották be. Hasonlóképpen a magyarok médiafogyasztási szokásai is fokozatosan a magyar-nyelvűség irányába tolódtak el, még ha nem is beszélhetünk egységes erdélyi magyar médiaszerkezetről. Az egyik legjelentősebb teljesítmény pedig talán az volt, hogy az erdélyi magyarokat politikai közösségként sikerült egyben tartani, egyetlen politikai pillérként betagolni a kialakuló román parlamentáris demokráciába. Az egységes politikai pilléren és a Kisebbségi Társadalom koncepcióján azonban repedések mutatkoznak, aminek oka nem is annyira az RMDSZ-szel konkurens politikai alakulatok megjelenése, hanem a kisebbségi lét teljesen eltérő tapasztalataiból adódó regionális szétfejlődés. Székelyföldnek és a Partiumnak jelenleg mások a természetes prioritásai mint Kolozsvárnak és Marosvásárhelynek (illetve a demográfiai értelemben olvadó szórványnak). (Megj: Ezen a ponton részben egyeznek az elképzeléseim Bakk Miklóssal, akinek így az írás sokat köszönhet.) A Partium, illetve a Székelyföld közösségen belüli politikai súlya pedig az eltérő népesedési pályák miatt elkerülhetetlenül növekedni fog.
A Székelyföld számára nem a Kisebbségi Társadalom (vagyis egy nagyobb/többségi társadalmon belüli etnikai intézményrendszer fenntartása, megerősítése) a kézenfekvő program. Itt a cél – ahogy ezt a székelyföldi magyar elit helyesen fel is ismerte – a régiószervezés: pontosabban a Székelyföld régió magyar dominancia alatti megszervezése. Ezen alap-elképzelés egy sokrétegű közpolitikai programon keresztül valósítható meg, aminek legfőbb pillére a gazdaságfejlesztés (hisz gazdasági értelemben leszakadó régióról van szó). E mellett hangsúlyos az egységes (széki ellentétek fölötti) regionális identitás megteremtése, de szerepet kell(ene) kapjon például a roma közösségek magyar intézményrendszeren keresztül történő integrációja is. Az autonómia valamilyen formája meglátásom szerint ezeknek a közpolitikáknak a jogi „megkoronázása” lehetne. A leírtak egyáltalán nem jelentenek újdonságot, hisz a székelyföldi elitek láthatóan ebbe az irányba mozdultak el.
A Partiumban az irányváltás az identitás-politikák, vagy explicit programok szintjén kevésbé látható, de egyfajta „külön-utasság” a politikai szerkezetet ismerők számára már jó ideje egyértelmű. Itt a helyi románsággal kötött többé-kevésbé paritásos alapú alkuknak lehet döntő szerepe abban, hogy egy, ha nem is magyar dominanciájú, de meghatározó magyar jelenléttel jellemezhető szerkezet kialakítható legyen. A fejlesztéspolitikában és a forrásszerzésben a határmentiségnek is kiemelt szerepe lehet.
Merre tovább kolozsvári értelmiség?
A demográfiai tények, illetve a magyar nemzeti mozgalmon (és itt elsősorban az RMDSZ-en belüli) csendes folyamatok olyan helyzetet teremtettek, amit a kolozsvári értelmiség (illetve a Kolozsvár-Marosvásárhely hátterű politikai elit) nem tud megkerülni. A Kolozsvár Istentől adott felsőbbségét és természetes központ-szerepét hangsúlyozó értelmiségi diskurzusok a nemzeti mozgalmon belüli fokozódó marginalizálódáshoz, majd intézményes leépüléshez fognak vezetni. Egy ilyen kimenetet azonban nem pusztán a kolozsvári értelmiségiek, hanem az erdélyi magyar nemzeti mozgalom szempontjából elkerülendőnek tartok. Kolozsvárnak továbbra is van legalább három olyan „aduja”, ami – ha nem is megkerülhetetlenné – felettébb hasznossá teheti a nemzeti mozgalom szempontjából. Az első a gazdasági centrum-szerepe. A Trianont követő demográfiai folyamatok sajnos a Temesvár-Arad-Nagyvárad-Kolozsvár-Marosvásárhely-Brassó félkörben voltak a legkedvezőtlenebbek a magyar közösség szempontjából, ami egyben a régió gazdasági fejlődésének a motorja volt. Az ezen kívül eső partiumi, illetve székelyföldi területsáv a periférikus régiók közé tartozik (a román többségű Máramarossal, Hunyaddal és Krassó-Szörénnyel, illetve Beszterce-Naszóddal együtt). A gazdasági különbségek a belső migráció irányát is megszabják, így Kolozsvár az a város, ahova mind Partiumból, mind Székelyföldről jelentős számban érkeznek magyar fiatalok. Ez a migrációs irány minden bizonnyal megmaradna akkor is, ha a kolozsvári magyar intézményrendszer leépülne. Emellett megerősödne Bukarest, Budapest, illetve a Kolozsvárnál románabb városok vonzereje. Így megszűnne annak a lehetősége, hogy a Székelyföldről és Partiumból elköltöző mobil fiatalok jelentős része egy magyar intézményi hálón belül éljen és nevelje fel a gyermekeit.
A második szempont ezzel összefügg. Összerdélyi, a Partiumot a Székelyfölddel összekapcsoló integráció nehezen képzelhető el máshonnan. Az egyetemisták és a mobilitási pályák találkozási pontjaként Kolozsvár az elmúlt húsz évben az erdélyi magyar identitások „melting pot”-jaként (olvasztótégelyeként) működött. Ha ilyenként kiesik, az a regionálisan továbbszerveződő nemzeti mozgalom teljes szétfejlődéséhez vezethet. De amennyiben nem egységes nemzeti mozgalomban, hanem a helyi szerveződések laza konföderációjában gondolkodunk (amire a román politikai rendszerben minimálisan szükség van), akkor is nehezen oldhatók meg máshonnan bizonyos logisztikai feladatok.
Végül Kolozsvár mégiscsak egy regionális és országos jelentőségű egyetemi központ. Ha nem számoljuk azt, hogy nincs olyan politikai szereplő, aki az egyetemi struktúrát uralná, vagy akár az önjáró fejlődési pályákat módosítani tudná, akkor sem tűnik jelentős veszteségek nélkül szétszervezhetőnek (mondjuk Szatmárra, Nagyváradra, Sepsiszentgyörgyre és Csíkszeredába) a magyar felsőoktatási rendszer. Ennek köszönhetően Kolozsváron továbbra is olyan mennyiségű szellemi tőke fog összpontosulni, amit a magyar nemzeti mozgalom nem hagyhat parlagon.
Ez alapján tehát a magyar nemzeti mozgalom számára létfontosságú egy Székelyföld-Kolozsvár (és Marosvásárhely)-Partium szövetség megkötése. Ebben a magam részéről nem tartom reálisnak azt, hogy a kolozsvári (és marosvásárhelyi) értelmiség 1990-hez hasonlóan „Belső-Erdély, Partium, Bánság mellett hangsúlyosan a Székelyföld magyarságát” (Új Hívó Szó 2012 január 27.) programadóként szólítsa meg. Sokkal reálisabbnak tartok egy újfajta szolgáltatói, illetve regionális közvetítői szerepet. A szolgáltatói szerep azt jelenthetné, hogy (amennyiben erre igény van) a kolozsvári értelmiségiek aktív részesei lehetnének a Székelyföld régió „kitalálásának”, az ezzel kapcsolatos közpolitikák megtervezésének és kivitelezésének. Hasonlóképpen a partiumiak számára is segítséget jelenthetnek a kolozsvári értelmiségiek (már ha mondjuk debreceni kollegáikkal fel tudják venni a versenyt). Ez a szerep éltethetné a kolozsvári magyar intézményrendszert azután is, hogy a helyi demográfiai alapja megcsappant, és annál is természetesebb lenne, mert a székelyföldi, vagy a partiumi régióba sokan nem idegenként érkeznek, hanem haza mennek. A közvetítői szerep pedig (bár nem hangzik olyan jól, mint az egységes program kidolgozása) mégiscsak segíthet fenntartani a nemzeti mozgalmon belüli egység szükséges minimumát.
Transindex.ro

Nemzetpolitikai államtitkár: folytatódik a moldvai magyar oktatási program
Folytatódik a moldvai csángó magyarok oktatási programja, a tanárok rendben megkapják a fizetésüket és a gyermekek is ugyanúgy részt vehetnek a magyar órákon mint eddig – mondta Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár kedden az MTI-nek.
Kiemelte: átmenetileg, az oktatási programot a jövőben működtető alapítvány létrejöttéig a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetség nyújt segítséget.
Nem lesz fennakadás a programban, a tanárok megkapják fizetésüket, a gyerekek pedig ugyanúgy részt vehetnek a magyar órákon mint eddig – szögezte le. Reményének adott hangot, hogy az új alapítványi forma egy-két hónapon belül létrejöhet. A programra a kormány az idén 70 millió forintot biztosít.
Répás Zsuzsanna leszögezte: nagyon fontos a moldvai magyar oktatási program, ez az oktatási forma még az előző Orbán-kormány idején indult el. A helyettes államtitkár hangsúlyozta: kiemelten fontosnak tartják a továbbvitelét és olyan értéknek tartják, ami sokat segíthet a moldvai magyar csángó közösségnek.
Felidézte, hogy amikor másfél éve átvették a kormányzást, átvilágították a támogatásokat, és a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) által működtetett program kapcsán gyanúk merültek fel, ezért vizsgálatot rendeltek el.
A vizsgálat azt mutatta, hogy teljes káosz és rendetlenség van az MCSMSZ elszámolásaiban. Nem volt szmsz, nem voltak meg a különböző elszámolási szabályzatok, nem követhető a könyvelés és a támogatások pontos elszámolása – fejtette ki.
Ezt nem lehet így hagyni, a magyar kormány nem csak azért tartozik felelősséggel, hogy működjön a moldvai csángó magyar oktatási program, hanem azért is, hogy a magyar állam által erre fordított összegeket pontosan követhető elszámolással mellett költsék el – szögezte le.
Tovább kell folytatni ezért a vizsgálatot – mondta, hozzátéve: jelezték az MCSMSZ-nek, hogy a feltárt hiányosságok miatt nem tudják az eddigi támogatási formát folytatni. Pénzügyileg sokkal jobban ellenőrizhető formát kell találni, és ezért javasolták az új alapítvány létrehozását.
Sajnálatának adott hangot, hogy az MCSMSZ vezetése erre lemondással reagált, „úgy érezzük, hogy cserben hagyták azokat a gyerekeket és szülőket, akik továbbra is számítanak az oktatásra.”
A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége a korábbi Fidesz-kormány idején indította el magyar állami támogatással a Moldvai Csángó Oktatási Programot. A program keretében ma 25 moldvai faluban oktatják mintegy 2200 csángó gyermeknek a magyar nyelvet. A csángó szövetség hét moldvai településen magyar házat épített vagy vásárolt, a magyarul továbbtanuló diákok számára pedig csángó bentlakást hozott létre Csíkszeredában. A szervezet vezetősége hétfőn tette közzé: a magyarországi költségvetésből nyújtott támogatás rendszerének tervezett átszervezése miatt testületileg lemondanak. A szövetség tizenkét vezető beosztású tisztségviselője által jegyzett dokumentum szerint 2012. január elsejével lejárt a csángó szövetség szerződése a Bethlen Gábor Alappal, és újabb szerződés hiányában a szövetség idei működése teljesen ellehetetlenült.
MTI 
Erdély.ma

Az MCSMSZ cserbenhagyta a moldvai magyar közösségeket
A nemzetpolitikai államtitkárság megdöbbenéssel értesült a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) hétfői közleményéről, illetve a szervezet vezetőségének lemondásáról. Az államtitkárság szerint az MCSMSZ vezetősége cserbenhagyta a moldvai magyar közösségeket, az oktatási programban részt vevő tanárokat és gyermekeket.
Ezt az államtitkárság hétfőn közölte az MTI-vel azt követően, hogy a moldvai magyar oktatási programot működtető Moldvai Csángómagyarok Szövetségének vezetősége közzétette: a magyarországi költségvetésből nyújtott támogatás rendszerének tervezett átszervezése miatt testületileg lemondanak. A szövetség tizenkét vezető beosztású tisztségviselője által jegyzett dokumentum szerint 2012. január elsejével lejárt a csángószövetség szerződése a Bethlen Gábor Alappal, és újabb szerződés hiányában a szövetség idei működése ellehetetlenült.
Az államtitkárság közleményében rámutatott: az MCSMSZ tizenegy éve jelentős magyarországi forrásokból tartja fenn a moldvai magyar oktatási programot. A kormány 2002 óta mintegy 360 millió forinttal, A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány (AMMOA) 2006 óta pedig 320 millió forinttal támogatta az MCSMSZ által működtetett oktatási programot. Ezenfelül az MCSMSZ jelentős romániai és nyugat-európai támogatásokat, tárgyi adományokat is kapott az oktatási program céljára – közölték.
Az államtitkárság szerint éppen ezért volt megdöbbentő Solomon Adriánnak, az MCSMSZ elnökének bejelentése; 2011 áprilisában arról tájékoztatta a nemzetpolitikáért felelős államtitkárságot, hogy az MCSMSZ mintegy 35-40 millió forintos adósságot halmozott fel az elmúlt években. Az MCSMSZ erre hivatkozással a 2011. évre a korábbi éveknek megfelelő mértékű, 70 millió forintos támogatáson felül az említett adósság kiegyenlítéséhez többlettámogatást igényelt a kormánytól.
A fentiek miatt 2011 nyarán átfogó gazdasági átvilágításról döntöttek a program fő támogatói, a magyar állam és az AMMOA. A vizsgálatot, amelyet bejegyzett romániai és magyarországi pénzügyi szakértők végeztek el, a Teleki László Alapítvány (TLA) bonyolította le. A 2011 novemberében lezárt ellenőrzés több súlyos hiányosságot tárt fel, többek között az említett 35-40 milliós adósság sem volt egyértelműen kimutatható. A vizsgálat a legfőbb hiányosságok között állapította meg, hogy az MCSMSZ nem rendelkezik a társadalmi szervezetek működésére vonatkozó megfelelő számviteli politikával, a könyvelési rendszer áttekinthetetlen, az aktuális likviditási helyzet nem megállapítható. Hiányzik a vagyonleltár, nem készült a beruházásokat megalapozó pénzügyi terv, hiányoznak a belső szabályzatok, például SZMSZ, nem érvénytelenítik a pályázatokhoz elszámolt bizonylatokat, nem különítik el a könyvelésben a pályázati elszámolásokat – sorolták a közleményben.
Mint kiemelték, a feltárt hiányosságok azt mutatták meg, hogy a nehezen áttekinthető, alulszabályozott, illetve több tekintetben hiányos könyvelés, a kiforratlan szervezeti kultúra súlyos visszaélésekre is alkalmat adhat. A jelentés arra is kitért, hogy a jelenlegi szerkezetben aggályos a támogatásokból megvásárolt, illetve felépített, az MCSMSZ tulajdonában lévő ingatlanok sorsa.
Az ellenőrzés után a támogatók átlátható nyilvántartási rendszert, a naprakész könyvelést, könyvelőváltást és létszámcsökkentést kértek az MCSMSZ-től. A kéréseknek az MCSMSZ vezetősége többszöri felszólításra és csak részlegesen kívánt eleget tenni, erre tekintettel nyilvánvalóvá vált, hogy a vezetőség akadályozza a támogatók által is átlátható gazdálkodási rendszer kialakítását. Ezért a magyar kormány 2012 januárjában arról döntött, hogy felkéri az MCSMSZ-t mint az oktatási program lebonyolítóját, az AMMOA-t mint az oktatási program civil támogatásainak összegyűjtőjét és továbbítóját, továbbá a TLA-t mint a moldvai magyar közösségekkel kapcsolatos kutatások, konferenciák, moldvai magyar nyelvű misék szervezőjét, levéltári dokumentumok publikálóját, hogy közösen hozzanak létre egy Romániában bejegyzett új alapítványt a moldvai magyar oktatási program támogatására. A javaslatról a nemzetpolitikai államtitkárság január 19-én tájékoztatta az MCSMSZ vezetőségét – olvasható a közleményben.
A kommünikében kiemelték: a magyar kormány továbbra is kész együttműködni a moldvai magyar oktatási programban részt vevő tanárokkal és szervezetekkel, így készen állnak az MCSMSZ-szel való további tárgyalásokra is. Az átláthatatlan, hanyag és pazarló gazdálkodásnak azonban véget kell vetni, „ez mindannyiunk alapvető érdeke” – olvasható.
A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége a korábbi Fidesz-kormány idején indította el magyar állami támogatással a Moldvai Csángó Oktatási Programot. A program keretében ma 25 moldvai faluban oktatják mintegy 2200 csángó gyermeknek a magyar nyelvet. A csángó szövetség hét moldvai településen magyar házat épített vagy vásárolt, a magyarul továbbtanuló diákoknak pedig bentlakást hozott létre Csíkszeredában.
A lemondást rögzítő dokumentum szerint Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár a támogatás tervezett átszervezéséről tájékoztatta az MCSMSZ vezetőit. Az elképzelés szerint az oktatási programra szánt magyar állami támogatást már nem a csángó szövetségnek juttatnák, hanem egy olyan alapítványnak, amelyet a csángó szövetség a budapesti Teleki László Alapítvánnyal és a szintén Magyarországon bejegyzett A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvánnyal közösen hozna létre Romániában.
Hegyeli Attila, a csángó szövetség ügyvezetője az MTI-nek elmondta, forrófejű lépésnek tűnhet a lemondásuk, de nem az. Az elmúlt hetekben folytatott tárgyalásaikon minden más lehetőséget kimerítettek a probléma rendezésére. Hozzátette: „nem azért mondtunk le, hogy ezzel valamilyen döntést kikényszerítsünk. Azért mondtunk le, mert nem volt más választásunk.”
MTI 
Erdély.ma

Frigyre lépni a szülőfölddel – Az ország peremén – a nemzet közepén
Húsvét előtt két vidéki rendezvény vendége voltam Szarvason, illetve Hódmezővásárhelyen és Földeákon. Szarvason, a Kárpát-medence mértani közepén a vidéki, illetve a kisebbségi sajtó és az anyaország kapcsolatrendszerét jártuk körbe, Hódmezővásárhelyen és Földeákon is a „vidék” volt a téma, a Magyar Mentálhigiénés Szövetség és a Földeáki Mentálhigiénés Egyesület A vidék megtartó ereje címmel szervezett kétnapos konferenciát. A két rendezvény több ponton is érintkezett vagy kiegészítette egymást. Mindkettő a vidékiség háztáján vert tanyát vagy keresett és talált menedékre, egyik is meg a másik is olyan településeken zajlott, amelyek a történelmi Magyarország centrumában voltak valaha, de Trianonban a politikai mészárlás olyan ország darabokat metszett le az egykori magyar földről, hogy az említett városok a Magyar Alföldön peremhelyzetbe kerültek. A „nemzet közepén” és az „ország peremén” voltunk, amint Grezsa Ferenc előadásának címéül kiemelve megjegyezte.
Az utóbbi években, az uniós csatlakozások következményeként mi, a Kárpát-medencében szétszabdalt és szétszórt magyarok inkább kedveljük „a nemzet közepe” formulát. Ezen a konferencián is ez az elv érvényesült. Az előadók és a szervezők zöme budapesti volt, de a földrajzi reprezentáció átölelte a mai csonka ország több tájegységét, Andrásfalvy Bertalan professzor, az Antall-kormány volt kulturális minisztere Pécsről érkezett, hogy Hagyomány és önazonosság címen ragyogó előadást tartson, Grezsa Ferenc Budapestet és Hódmezővásárhelyet is képviselte, jómagam a Falurombolás Romániában témát próbáltam kifejteni oly módon, hogy a romániai vidékfelforgatásnál és vidékpusztításnál is alattomosabb magyarországi folyamatokat is érzékeltessem. Dr. Grezsa István a konferenciát levezető elnök másnapra Földeákra invitálta a résztvevőket, ahol Győry Márta (Kárpátalja, Nagydobrony), Smidt Veronika Szőgyén (Felvidék), Somogyi Győző (Salföld), és Zaja Péter (Visnyeszéplak) földrajzi értelemben is átfogták és beterítették a Kárpát-medencét. Persze egy publicisztikai írásban nem közölhetek regisztrációs névsort, a mindkét napon zsúfoltházas rendezvényt sokan tisztelték meg részvételükkel. Amire viszont nyomatékkal kell felhívnom a figyelmet, az magyar vidék megtartó erejének a meggyőző demonstrálása volt. Ebben kapott szerepet a hódmezővásárhelyi és földeáki helyszín, amely egyben azt is bizonyította, hogy mit tehet a „vidék” saját értékeinek felmutatása és megőrzése, továbbfejlesztése vonatkozásában, olyan körülmények között is, amikor a fővárosba centralizált politikai és gazdasági nyomás a vidék ellehetetlenítése irányában hat.
Az sem véletlen, hogy a vidék témát vidéken kell és lehet kibontani. Budapest erre – tudjuk miért – alkalmatlan. A vidék egyébként a modern kommunikációs lehetőségeket figyelembe véve új minőségű szerepkörök betöltésére is alkalmassá válik. Megismétlődik – természetesen más szinten és más körülmények között -, ami a reformkorban történt. A magyar vidék Kazinczy, Kölcsey, Baróti Szabó Dávid korában a magyar kultúrát, a magyar nyelvet képviselte, és juttatta olyan szerephez, amely végül is Budapestet is magyar nagyvárossá változtatta. Erre a folyamatra az internetes kommunikáció korában azért kell odafigyelni, mert az elektronikus kapcsolatteremtés nem csupán a Kárpát-medencében élő magyarok rétegeit hozza –hozhatja – szellemi közelségbe, hanem a nagyvilágba szétszóródottakat is. A romániai falurombolásról legtöbbünknek a barbár, a buldózeres falurombolás jut eszébe. Ez valós helyzet volt ugyan, de, paradox módon ez a brutalitás hívta fel a világ figyelmét arra, ami Romániában történik, s végül is egyik kiváltó oka volt annak, hogy a közveszélyes diktátort eltakarítsák. A romániai falurombolás nem a buldózeres korszakban kezdődött. A magyar vidék elpusztításának szándéka tulajdonképpen Erdély bizonyos területein visszavezethető az 1921-es román „földreform” idejéig, amikor különösen a kompakt magyar lakosságú határ menti települések mellé „beültették” a román telepeseket. Évtizedek múltán, már a kommunista rezsim éveiben ezekből a telepekből alakították ki az új községközpontokat, s a több száz éves, már a 13. századtól írásosan is adatolt falvakat másodrendűvé degradálták. Az 1944 – 1953 közötti periódus Romániában is a legsötétebb időszak volt, ezekre az évekre datálható a sztálinista kommunista hatalomátvétel a népi demokratikus rendszer kiépítése ürügyén. A párton belül vagy ennek csatolt elemeinél ekkor zajlottak a nagy leszámolások, a koncepciós politikai kirakatperek, törvényszéki ítélet nélküli politikai gyilkosságok. A „Párt” – Román Kommunista Párt, Román Munkáspárt, mindegy minek nevezték – miközben a saját kebelébe befészkelődött „kígyókat” – a tegnapi elvtársait – a tisztogatás ürügyén pusztította, a párton kívüli társadalmi rétegek körében a legaljasabb galádsággal és vérengzéssel forgatta ki javaiból, toloncolta ki szülőföldjéről az élesedő osztályharc és az osztályellenséggel való lepaktálás, hazaárulás, a társadalmi rend felforgatása ürügyén a társadalom közép- és felső-közép rétegeit. 1946-ban „felszámolták” a nagybirtokot, kiosztották a háborús bűnökért „kijáró” büntetéseket, halmozták a távolléti halálos- és a vagyonelkobzással járó életfogytiglani ítéleteket, mindezt a következő években az államosítás, majd az erőszakos kollektivizálás követte. Romániáról lévén szó ezek az intézkedések tömegesen és a legkegyetlenebbül a magyar (és német) lakosságot sújtották, de az osztályharc jegyében a legpiszkosabb munkát a saját nemzetükhöz tartozó csoportokkal végeztették el. A magyar államvédelmisek, milicisták, hadbírók, törvénybírók, magyar börtönőrök kegyetlenkedései sok esetben felülmúlták a románokét. 1949-1950-re külön kategóriát képeztek a földbirtokosok és a kulákok, akik a háború utáni ingatlanelkobozások és kisajátítások után már legfeljebb 50 hektár földbirtokkal rendelkezhettek, ez azonban, különösen Székelyföldön, ahol a szó kárpát-medencei értelmében nagybirtok alig létezett, eléggé ritka volt, de az osztályharc leninista-sztálinista szellemében ők testesítették meg a burzsoá-földesúri rendszert, amelyet „végképp el kellett törülni” a múltjával együtt. Mivel az osztályharc nagy csatáinak megvívásához létszámuk kevésnek tűnt, ezért a birtoknagyság határát mind lejjebb szorították, s 1949-ben a kulákosításhoz elegendő volt három-négy hektár föld, és, mondjuk, egy cséplőgép garnitúra, amely mellé az őszi cséplési szezonban, aki két munkást (cséplőgép etetőt, eregetőt) alkalmazott, az már kizsákmányolónak minősült. A 20–50 holdas gazdák, akikre a székelyföldi falvak népe rendszerint modellként, mintagazdaként tekintett, s minden igyekezetével arra törekedett, hogy hozzájuk hasonlóvá válhasson, különösen irritálták a népi demokrácia elszánt harcosait, akik többnyire, a deklasszált lumpen rétegek közül kerültek ki.
Székelyföldön román földbirtokos gyakorlatilag nem is volt, ezért ebben a térségben az osztályharc a magyar gazdaembereket gyötörte és seperte el.
Háromszéknek természeti, társadalmi adottságaiból következően Székelyföldön belül is különleges helyzete volt, a földbirtokos réteg népesebb, jelenléte karakteresebb, mint más vidékeken. Emiatt az osztályharc csapásai is erőteljesebbek voltak. A háromszéki földbirtokosok külön utas történetéhez tartozik, hogy az 1949. június 3-án innen kényszerlakhelyre hurcolt 8o család állomáshelyéül előbb Sepsiszentgyörgyöt jelölték ki, ahol maguknak kellett munkát, szállást, megélhetést keresniük és hetente jelentkezniük kellett a rendőrségen, de másfél év múltán ismét összeszedték őket, és barmokként vagonokba zsúfolva általuk ismeretlen hely felé szállították a transzportot. A deportálás körülményei az irodalomból ismert szibériai utaztatási körülményekhez hasonlítottak, azért sokan azt hitték, hogy oda irányítják őket.
Ez nem következett be, Románia déli övezetében, a kietlen Dobrudzsában kötöttek ki, ahol Macin térségében kirakták őket, s ott kalyibákban, az állatok nyári szállásaként hevenyészett karámokban húzták meg magukat.
A háromszéki földbirtokosok kivételével a más vidéki sorstársaik Székelyföld és Erdély kényszerlakhelyként kijelölt városaiban maradhattak továbbra is. A háromszékieket annak ürügyén hurcolták el Dobrudzsába, hogy itthon kollektivizálás ellenes propagandát fejtenek ki, lázítják a „dolgozó népet” – amiből természetesen egyetlen szó sem volt igaz -, de néhány faluban a lakosság fellázadt (Gidófalván, Maksán) az erőszakos kollektivizálás ellen, a kivezényelt katonaság a tömegbe lőtt, halálos esetek is voltak, s „osztályellenségre” volt szükség, hogy a „balhét” ez vigye el.
A történteket falvakra lebontva kontrasztosan érdekes Dózsa szülőfalujának, a dálnokiaknak históriája. A legtöbb földbirtokost – hat család húsz tagját – innen telepítették ki és száműzték Dobrudzsába. Az elhurcoltak közül többen ma is élnek, vannak, akik 14 esztendő múltán kerültek haza, a száműzetésben gyermekeket szültek, halottaikat ott temették el.
Azon a szörnyűséges helyen, ahol fagytól, széltől, a rizsföldeken a piócáktól, rühtől, tetvesedéstől, mindenféle betegségtől és orvosi ellátás nélkül szenvedtek, a szó szoros értelmében éheztek, közösségi életet szerveztek, gyermekeiket ők tanították meg betűvetésre, hulladékanyagból, napraforgó szárból a kalyibák közé épített kerítéssor volt a „Váci utcájuk”, ahol a korzón szokásos élet zajlott.
A történetben külön szín, hogy a helyi, illetve a tőlük tisztes távolságban élő lakosság, akik a magyarokról vagy semmit, vagy csak rosszat hallott, segítette őket, ezért jegyzi meg keserűen az egyik deportált: „ A legnagyobb bűnnek azt tartom, hogy mindezt a sajátjaink tették. Dobrudzsa előtt mindenki, aki ellenünk vétkezett, magyar volt.”
A háromszéki földbirtokosok az eddigi történelmi visszapillantásokból többnyire kimaradtak. Zömük tulajdonképpen olyan gazdaember volt, aki a családtagjaival és szezonális napszámosokkal, esetleg néhány alkalmazottal munkálta meg a földjét. A fasizmus és a kommunizmus áldozatainak különböző kategóriáiról viszonylag sokat írtak, róluk dokumentum filmek, egyéb alkotások készültek, az erdélyi földművelő földbirtokosokról viszont alig esett szó.
Dálnok, Dózsa szülőfaluja eklatáns példája annak a pusztulásnak és pusztításnak, a település leépülésének, amelyet a Romániában dühöngő nacionál-kommunizmus véghez vitt. Dálnok a história folyamán neves értelmiségieket adott a magyarságnak, pedagógusokat, tudósokat, kiváló mezőgazdász szakembereket, jellemző, hogy a múlt század négy magyar hadügyminisztere vagy ezek felmenői is innen származtak (Bartha Károly, Dálnoki Miklós Béla, Dálnoki Veress Lajos), itt gyermekeskedett Barabás Miklós, innen került ki Bocskai István fejedelem testőrszázadának kapitánya is, Simon Péter.
Szóval Dálnok birtokos családjainak köszönhetően ma is sok műemlék- és műemlékjellegű kúriával, dendrológiai parkkal, híres templommal, szobrokkal és emlékművekkel rendelkezik, s ezek fizikai állagán is le lehet mérni, micsoda pusztítást vitt véghez a romániai kommunista rezsim. Bíztató jelzés, hogy ebből az állapotból most kezd újra feltápászkodni a település. Az 1968-ban a romániai falurombolás első rohamában a híres-neves községet – Dózsa szülőhelyét – faluvá degradálta. A parasztkirály osztályharcos emléke sem volt elegendő ahhoz, hogy a község elsorvasztását megakadályozzák. Két évvel ezelőtt Dálnok visszaszerezte községi rangját, s a helyi közösség önösszeszedésének példájává vált.
A romániai falurombolás tehát nem szűkíthető le ennek a buldózeres periódusára. Ez a szakasz jelentette a Ceauşescu-rendszer végét, de ezt megelőzően már lelkileg, erkölcsileg lezüllesztették az erdélyi vidéket, megalapozták a belső rombolást, amire a külső pusztítás ráépülhet. Megbomlott a falvak régi rendje, a lopás, rablás, tolvajlás mindennapos jelenséggé vált, s az egykori rendtartó székely falu, az önkormányzatiság megannyi telephelye züllésnek indult, s megkezdődött a vidéki tömegek városra áramlása, rossz minőségű ipari munkára fogása.
A falurombolás nemzetközi tiltakozási hullámot kiváltó zajos szakasza véget ért. A jelenlegi törvények lehetővé teszik, hogy az egykori községközpontok, amelyeket 1968-ban falvakká degradáltak visszaszerezhessék régi státusukat. Ez jó pár település esetében reménykeltő sikerrel járt, élénkült a közösségi élet. A romániai falvak leépülését jelenleg a tömeges elvándorlás, a lakosság elöregedése okozza. A vidéki intézményeket viszont az állam nem szorongatja olyan mértékben, mint Magyarországon, bár a közlekedés a magánvállalkozók kénye-kedvének kiszolgáltatott, az osztályonkénti gyereklétszám tekintetében is toleránsabb az állam, a posta is, úgy, ahogy működik.
Reményt keltőnek mondható az is, hogy elkezdődött és bizonyos övezetekben folyamattá erősödött a hétvégi házak felvásárlása, s a faluturizmus is életet képes lehelni a vidéki településekbe.
2007. április 13.
Sylvester Lajos
Írás a szerző Frigyre lépni a szülőfölddel – Az összetartozás tudati rezdülései című könyvéből  
Erdély.ma

Tőkés folytatná az egyházi átvilágítást
Az erdélyi magyar történelmi egyházak átvilágításának folytatását, valamint a határon túli magyar gazdasági elszámoltatást szorgalmazza Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, európai parlamenti képviselő – olvasható az EP-képviselő sajtóirodájának közleményében.
Az EMNT elnöke kedden Nagyváradon tartott sajtótájékoztatóján sajnálatosnak nevezte, hogy 22 évvel a rendszerváltás után még mindig lassan halad az egyházi átvilágítás, illetve a posztkommunista időszakban elkövetett anyagi visszaélések elszámoltatásának folyamata.
Mint mondta, nehezíti a pénzügyi számonkérést, hogy újabb és újabb korrupciós eset merül fel, majd hozzátette, hogy ezek kivizsgálásában a 2010-ben megválasztott magyar nemzeti kormány hatóságainak is szerepet kell vállalniuk.
Szerinte az elszámoltatás szükségességét példázza az a „korrupciós” eset, amelyben – mint mondta – a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bihar megyei szervezetének vezetői érintettek. Tőkés „nem hivatalos, de egészen bizonyos értesülése” szerint az RMDSZ Bihar megyei szervezete „Forró Tamás kétes hírű üzletember” közvetítésével 250 ezer euróért – mintegy 75 millió forintért – kínálta eladásra a Nagyváradon felépített Ady-központot.
Ezt az épületet a Mecénás Alapítvány építette abból a pénzből, amit az első Orbán-kormány eredetileg az akkor még Tőkés által irányított Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek ítélt meg, de a Medgyessy-kormány a támogatást hivatalba lépése után az alapítványnak ítélte.
Tőkés szerint az alapítvány 320 millió forintot kapott, és a lényegesen alacsonyabb eladási ár „okkal ébreszt gyanút” a pályázati pénz felhasználása iránt. Megállapította, hogy a magyarországi pénzekkel visszaélők elszámoltatásának ügye nem halad előre.
Tőkés ismét szorgalmazta az RMDSZ pénzügyi monopóliumának megtörését, hogy ne csak ők rendelkezzenek a romániai magyarságnak biztosított román állami támogatás felett.
MTI

Erdély.ma

Keresztútnál a moldvai magyar oktatás
Jogtalan és morálisan nem vállalható, hogy a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) teljes tárgyi és főként szellemi vagyonát átadjuk egy olyan, Magyarországról irányított alapítványnak, amelyben a döntési jog csupán ötödrésze illeti meg szervezetünket – nyilatkozta lapunknak Hegyeli Attila, az MCSMSZ ügyvezetője, a moldvai magyar nyelvű oktatási program korábbi koordinátora.
Tegnap lemondott az MCSMSZ tizenkét tisztségviselője, közülük tízen munkaszerződésüket is megszüntették a szervezettel, mert a magyar kormány úgy döntött, a moldvai magyar oktatásnak szánt támogatást ezentúl egy olyan alapítványnak folyósítja, amelyet két magyarországi magánalapítvány és az MCSMSZ közösen hoz létre a kormány által megszabott feltételek között.
Tavaly nyáron a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársága megbízta a Teleki László Alapítványt (TLA), hogy készítsen teljes körű pénzügyi és szakmai ellenőrzést az MCSMSZ működésével kapcsolatban az elmúlt három esztendőre vonatkozóan. A TLA az említett időszakban nyújtott támogatások jogszerű és rendeltetésszerű felhasználását vizsgálta azzal a céllal, hogy a fő támogatók (a magyar kormány és A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány – AMMOA –, amely a Keresztszülő Programban begyűlt pénzeket is kezeli) pontos képet kapjanak az MCSMSZ vagyoni helyzetéről, futó projektjeiről, azok költséghatékonyságáról, pénzügyi, szakmai vetületéről, valamint a szövetség által felhalmozott adósságról. A jelentéstevők többek között megállapították, hiányoznak a belső szabályzatok, a vagyonleltár, áttekinthetetlen a könyvelési rendszer, nem készült a beruházásokat megalapozó pénzügyi terv, “a vezetőség a kiemelt támogatás mellett sem volt képes a konszolidált működést biztosítani”.
Lapunk érdeklődésére Hegyeli Attila elmondta, a magyar kormánytól határidőkhöz kötött menetrendet kaptak a hibák orvoslására, azokat mind kijavították, helyrehozták, érthetetlen számukra, hogy azt a szellemi tőkét akarják tőlük kisajátítani, amit annyi év alatt létrehoztak, és ami a szervezet tárgyi vagyonánál is többet ér. Az MCSMSZ tegnap nyilvánosságra hozott közleménye szerint a szervezetet felszólították, az MCSMSZ legyen társalapítója egy új alapítványnak, amit az AMMOA, a Teleki László Alapítvány és az MCSMSZ hoz létre, amelyben az alaptőkét a két magyarországi alapítvány 75–75 ezer forintos hozzájárulása és az MCSMSZ teljes vagyona (százmillió forintos nagyságrendű) teszi ki, az ötfőnyi kuratóriumban egy hely illeti a csángószövetséget. Az alakuló ülés tervezett időpontja február 2.
Solomon Adrián, az MCSMSZ tegnap lemondott elnöke a Háromszék kérdésére leszögezte, nem kíván részt venni abban, amit a magyar kormány tervez a moldvai magyar oktatás ügyében, határozottan úgy véli, távirányítással nem lehet működtetni azt a programot, ami által tizenegy év alatt huszonöt faluban több mint kétezer csángó gyermeket sikerült bevonniuk a magyar nyelv oktatásába. Ha beleegyezünk abba, hogy a létesítendő alapítvány vegye át az oktatási programot, úgy magunk mondunk le arról, hogy folytassuk azt, amit eddig elértünk, ha nem megyünk bele, a program nem kap többé támogatást, és veszélybe kerülhet a magyar oktatás, ezért kell a középutat választanunk – hangsúlyozta Solomon Adrián.
Megkeresésünkre Antal Gábor, az AMMOA kommunikációért felelős kuratóriumi tagja leszögezte, a Teleki László Alapítvány által végzett átvilágításból egyértelműen kiderült, hogy hibás az a működési modell, szervezeti menedzsment, ami mentén az MCSMSZ irányítja az oktatási programot, ezért kell változtatni rajta, de céljuk, hogy a moldvai magyar oktatás zökkenőmentesen folytatódjék azzal a humánerőforrással, amivel a szervezet jelenleg is rendelkezik (jelenleg ötvenegy tanár tanít a huszonöt faluban – szerk. megj.).
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Lemondott a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége teljes vezetősége
Ellehetetlenítheti a moldvai magyar nyelvű oktatás helyzetét, hogy tegnap testületileg lemondott tisztségéből a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) vezetősége. A civil szervezet 12 tagú vezetősége azután döntött a távozás mellett, hogy a magyar kormány idéntől már nem biztosít támogatást a Moldvai Csángó Oktatási Programra, hanem egy új, ezután létrehozandó alapítványra bízná annak működtetését. A magyar kormány átvilágítása eközben számos rendellenességet tárt fel a csángószövetség tevékenységében.
„Azért döntöttünk a távozás mellett, mert a jelenlegi helyzetet kilátástalannak tartjuk. Nagyon remélem, hogy a következő vezetőség, a magyarországi alapítványok majd találnak egy megoldást, mert mi nem tudunk” – nyilatkozta a Krónikának Solomon Adrián, az MCSMSZ leköszönt elnöke. Emlékeztetett, hogy a civil szervezet indította be, bővítette és működtette az elmúlt 11 évben a moldvai csángó gyerekek magyar nyelvű taníttatását célzó programot, melynek keretében jelenleg 25 településen zajlik az oktatási tevékenység 2200 diák részvételével. A szervezet emellett Csíkszeredában létrehozta és működtette a magyarul továbbtanuló diákokat befogadó csángó bentlakást, továbbá hét moldvai településen saját Magyar Házat épített, vásárolt.
A távozó elnökség a szervezet honlapján közzétett közleményében arra is felhívja a figyelmet, hogy mindezt nagyon nehéz körülmények között sikerült elérni, a román hatóságok kezdetben akadályozták a tevékenységüket, és mint fogalmaznak, jelenleg „nem szeretnek, de elviselnek bennünket”. A közlemény szerint a civil szervezet jelenleg 61 alkalmazottat foglalkoztat, és körülbelül 2,1 millió lejes (140 millió forintos) éves költségvetéssel rendelkezik, melynek egy részét a magyar állam biztosította, a másik részét pedig támogatóktól gyűjtötték össze, többek között a keresztszülőprogram révén. Solomon Adrián lapunknak elmondta, az elmúlt évben a működéshez szükséges összeg fele-fele arányban érkezett a magyar államtól és a magántámogatóktól, míg a korábbi években az arány 35-65 százalékos volt az adományozók javára.
Budapestről irányítanának
A leköszönő vezetőség szerint az oktatási program további működtetését ellehetetleníti, hogy a 2012. január 1-jével lejárt a szövetségnek a Bethlen Gábor Alapítvánnyal kötött szerződése, és a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkársága nem válaszolt a támogatási kérelmükre. Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár ehelyett arról tájékoztatta őket, hogy két magyarországi szervezet – a Diószegi László vezette Teleki László Alapítvány és a Petrás Róbert által alapított A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány (AMMOA) – új alapítványt hozna létre Romániában, és a továbbiakban az MCSMSZ helyett ez kapná a moldvai magyar oktatásra szánt állami támogatást.
A leköszönő elnökség szerint a magyar kormány elfogadhatatlan választás elé állította őket, amikor felkérte: február 2-án Budapesten írjanak alá egy dokumentumot, amely szerint a két említett magyarországi szervezettel szövetkezve társalapítói az új alapítványnak.
A dokumentum szerint a budapesti alapítványok 1000-1000 lejes (75 ezer forint) alapítói tőkéje mellé apportként kerülne az MCSMSZ százmillió forintos nagyságrendű vagyona, miközben a szövetségnek csupán egyetlen képviselője lenne az ötfős kuratóriumban. A leköszönő elnökség hangsúlyozza, úgy érezte, nem áll módjában sem igent, sem nemet mondani erre a felkérésre, az ügyben az évente egyszer ülésező küldöttgyűlés hozhat döntést.
„Ha igent mondunk, akkor az MCSMSZ oktatási programját és szellemi, valamint anyagi tőkéjét át kell adni egy olyan szervezetnek, amelyben többségben vannak azok a magyarországi személyek, akik nem ismerik Csángóföldet, a moldvai helyzetet. (…) Ha nemet mondunk, akkor az MCSMSZ nem kapja meg sem a magyar kormánytól, sem az AMMOA-tól a támogatást – így ellehetetlenül a moldvai magyar oktatás és az MCSMSZ működése” –, fogalmaz az elnökség a közleményben.
Az oktatók is mennének?
„Nem azért mondtunk le, hogy ezzel bármit is elérjünk, hanem mert reménytelennek tartjuk a helyzetet. Ha a magyar kormány más alapítványra akarja bízni a tevékenységet, semmit sem tehetünk ez ellen. Nem hiszem, hogy Budapestről „távirányítással” működtetni lehetne a csángó oktatási programot, de amennyiben a magyarországiak találnak itteni embereket, mi átadjuk a stafétabotot” – nyilatkozta a Krónikának Solomon Adrián.
A leköszönő elnök kifejtette, a vezetőség – amelynek tagjai tegnap nemcsak tisztségükről mondtak le, hanem a munkaviszonyukról is – a napokban összehívandó küldöttgyűlésig látja el a feladatát, vagy amíg a magyarországi illetékesek ki nem jelölik az új vezetőséget. Mint mesélte, a zömében Erdélyből és Magyarországról érkezett oktatókat is tegnap értesítették döntésükről, és ezek közül sokan jelezték, hogy a továbbiakban ők sem szándékoznak Moldvában maradni. Solomon szerint azonban ez mindenkinek a saját döntése. Kérdésünkre elmondta, mivel a magyar állam idén nem utalt ki pénzt a tevékenységre, csupán a januári béreket és költségeket tudják kifizetni, februárra már nincs fedezetük.
Sok volt a rendellenesség
A magyar kormány egyébként 2011. június 14-én átfogó ellenőrzésnek vetette alá az MCSMSZ-t, a vizsgálat elvégzésére a Teleki László Alapítványt kérték fel, amely jelentésében összegezte az átvilágítás során tapasztaltakat. Ebben hiányosságként róják fel, hogy az MCSMSZ nem rendelkezik megfelelő számviteli politikával, hiányoznak a pénzkezelési szabályzat és a bérkiegészítések kifizetésének szabályozása (ezek megközelítik a bérkeret 50 százalékát).
Továbbá hiányolják a vagyonleltárt, áttekinthetetlennek és hiányosnak minősítik a könyvelést, melyből szerintük nem megállapítható az MCSMSZ aktuális likviditási helyzete, így ezzel kapcsolatban további vizsgálatot tartanak indokoltnak. Kifogásolják továbbá, hogy a bérkiegészítések kifizetése adózás nélkül történik, a beruházásokról nem készült pénzügyi terv, nincsenek érvénytelenítve a pályázatokhoz elszámolt bizonylatok, a könyvelésben nincsenek elkülönítve a pályázati elszámolások, nincs szabályozva a telefon- és gépkocsihasználat (például tíz liter benzint számolnak el száz kilométerre).
Az ellenőrök kiegészítő jelentésükben számos intézkedést javasoltak, például az új szabályzatok és pénzkezelési politika bevezetését, év végéig új könyvelő alkalmazását, míg mai határidővel kérték a vagyonleltár elkészítését. A további adósságok megelőzése érdekében kérték továbbá a beruházások, az utaztatások és a különböző melléktevékenységek (különórák, kiadványok megjelentetése) leállítását, a túl nagy összegűnek ítélt csíkszeredai és bákói lakhatási támogatások megszüntetését, ez ugyanis meghaladta az összes többi helyszín bérleti díját.
Solomon Adrián lapunknak kifejtette, jogosnak tartották, sőt örültek az átvilágításnak, melynek során fény derült formai hibákra, mulasztásokra, ezeket azonban betartva a kért határidőket korrigálták. „Ez nem jelenti azt, hogy a szövetség nem tudná tovább ellátni a feladatát” – fogalmazott a leköszönő elnök.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkársága megkeresésünkre elmondta, hivatalosan reagál a csángó szövetség vezetőségének lépésére, ez azonban lapzártánkig nem történt meg. Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

Marosvásárhely: nem akar magyar koalíciót az RMDSZ
Nem ír alá koalíciós megállapodást és nem fogadja el az előválasztások lehetőségét az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete a polgármesterjelölt ügyében. Benedek István elnök lapunknak elmondta: Vass Levente személyében már megvan a jelölt, akit az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megyei és helyi szervezete egyezmény nélkül is támogat, már csak a Magyar Polgári Párt (MPP) csatlakozását várják.
Mint ismeretes, Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a hétvégén Kolozsváron elmondta, Marosvásárhely esetében „partnerséget és koalíciós szerződést” kérnek, melynek létrejöttét nem lehet többé halogatni, még a héten meg kell állapodni. Tőkés megítélésében a szerződés megkötése más településeken is az összefogás létrejöttét szolgálná. A szervezet elnöke lényegében megismételte azt, amit az elmúlt év vége felé már egyszer szorgalmazott: az írásban való megállapodás megkötését. Ragaszkodik az írásbeli szerződéshez Kali István, az EMNP marosvásárhelyi alelnöke is.
„Nem attól tartunk, hogy a másik fél nem tartaná be az ígéretét, hanem azt mondjuk, hogy akkor van koalíció, ha létezik egy papírra vetett szerződés. Addig csak megegyezésről beszélhetünk” – vélekedett Kali. „Nem tudom, milyen szerződést akar aláíratni az EMNT vagy az EMNP, hisz mi már hónapokkal ezelőtt megegyeztünk. Van egy közös jelöltünk, akit egyelőre a két magyar párt, de remélhetőleg nemsokára a harmadik, az MPP is támogatni fog” – nyilatkozta lapunknak Benedek István.
Az RMDSZ marosvásárhelyi elnöke szerint a helyi EMNP „névtelen gyermekei fölöslegesen és károsan kavarják a dolgokat”. „Én eddig azt hittem, hogy mindenki számára a dolgok a lehető legtisztábbak, és az adott szó többet ér bármilyen aláírásnál” – tette hozzá a politikus. Ebből kifolyólag az RMDSZ nem hajlandó elfogadni az MPP javaslatát sem, miszerint előválasztásokon kellene dönteni a polgármesterjelölt személyéről. „Én nem zárkózom el a gondolattól, de az RMDSZ-en belül hosszas viták után elvetették az ötletet” – mondta Benedek István.
Marosvásárhelyen 2000-ben szerveztek először és utoljára előválasztásokat. Az akkori RMDSZ-elnök, Kincses Előd ma is azt állítja, hogy a legdemokratikusabb módszer volt a polgármester- és a tanácsosjelöltek megnevezésére. „Félreértés ne essék, én nem vagyok Vass Levente ellen, aki 2000-ben az egyik alelnököm volt, azonban akkor tudnám támogatni, ha megmérettetne, és meg is nyerné az előválasztást. Nem értem, az RMDSZ miért fél annyira az előválasztásoktól, miért olyannyira magabiztos abban, hogy Vass Levente a legmegfelelőbb jelölt” – tette fel a költői kérdést a szövetség egykori Maros megyei elnöke. Kincses szerint az előválasztásokon diadalmaskodó Vass megerősödve szállhatna harcba a szinte teljes román lakosság által támogatott Dorin Floreával.
Hozzáfűzte: az Amerikai Egyesült Államokban vagy Franciaországban sem hiába vezették be az előválasztási rendszert. A megmérettetést szorgalmazza az MPP is. László György megyei elnök ezt tartja a legdemokratikusabb és egyben a legeredményesebb jelöltállítási módszernek. A koalíciót illetően a lapunk által megkeresett polgári politikus üdvözlendőnek tartja Tőkés László felhívását. „Mi már a kezdet kezdetén közös, független jelöltben gondolkodtunk. De emlékeztetni szeretném a püspök urat, hogy annak idején, amikor Bölöni Lászlót kértük fel, az EMNT-s fiúk nem voltak hajlandók aláírni a levelet. Ők inkább vakon belementek mindabba, amit az RMDSZ megszabott” – fejtette ki László György.
Akárcsak RMDSZ-es kollégája, az EMNP marosvásárhelyi alelnöke, Kali István sem akar hallani az előválasztásokról. Szerinte erre már nincs sem idő, sem szükség. „Mikor, ki, hogyan szervezze meg? És egyáltalán miért? Ha két szervezetnek van egy közös jelöltje, akkor a harmadiknak fel kellene sorakoznia mögéje” – nyilatkozta a Krónikának Kali István.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Dokumentumfilm készült a 20. századi Sepsiszentgyörgyről
Sepsiszentgyörgy öregjei szólalnak meg Az én időmben Szentgyörgy című közel 80 perces dokumentumfilmben, amelyet vasárnap délután a Tamási Áron Színház nagytermében telt ház előtt mutattak be az alkotók. Összesen tízen – köztük tanár, orvos, színművész, labdarúgó, újságíró, mérnök, építész és közgazdász – emlékeznek és vallanak a város múltjáról és személyes élményeikről.
A riportalanyok az 1910 és 1989 közötti időszakról, a rendszerváltás általuk megélt élményeiről, az akkori eseményekről, a város múlt századi életéről mesélnek a filmben. A filmet a Focus Rectus Egyesület készítette az önkormányzat megbízásából, az 550 éve város Sepsiszentgyörgy című rendezvénysorozat részeként. Damokos Csaba képzőművész, a film egyik alkotója a vasárnapi bemutatón elmondta, fontosnak tartották, hogy a hetedik művészeti ág is lerója tiszteletét a város előtt.
Az alkotók több mint ötórányi nyersanyagból dolgoztak, a filmben a városról bemutatott régi fotókat József Álmos nyugalmazott tanár és helytörténész gyűjteményéből az ő segítségével válogatták össze. A filmben felidézik többek között II. Károly román király látogatását, Szőts Dániel nyugalmazott főorvos például elmesélte: diákként azon szórakoztak, hogy a cserkészek egyenruháját utánzó „străjer” rövidnadrágban milyen vörös és szőke szőrös volt a király térde.
A magyar katonák bevonulásáról Sylvester Lajos közíró meséli, hogy amikor édesapja meghallotta a hírt, bevágta a kalapját a veteményeskertbe, és azt mondta: „érdemes gyermeket csinálni”. Sinka Mózes volt labdarúgó arra emlékszik, hogy az akkor 19 ezer lakosú kisvárosban a hétvégi mérkőzésekre 3-4 ezer szurkoló is összegyűlt. Bogdán Rajcs Zsolt nyugalmazott főorvos elmondja, miként bontották le belvárosi családi házukat a katonaság segítségével, hogy megépíthessék a kommunista szállodát.
Török Áron építész pedig éppen arról beszél, hogyan épült a szálló, a kultúrpalota vagy az Olt-híd. László Károly színművész feleleveníti, hogy 1948-ban az ismeretlen kisvárosban műkedvelők és az új rendszerben megbélyegzett, ünnepelt budapesti primadonnák is vállalták a színházalapítás kockázatát. Bordás Attila mérnök arra emlékszik, hogyan rohanta le őket a Szekuritáté, amikor 1956-ban megkoszorúzták az 1848-as emlékművet.
Őt és diáktársait több évre bebörtönözték ekkor. Petke László közgazdász nevetve meséli, hogy a kommunizmusban egyenlők lettek, ám a munkás- és tisztviselőgyerekek „egyenlőbbek” voltak, mint a parasztgyerekek vagy a földbirtokosok csemetéi. A bemutató után többen felszólaltak, és több témát is javasoltak a film folytatására, majd Antal Árpád polgármester emlékérmet nyújtott át a film alkotóinak és szereplőinek.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Hármas nyelvtudományi könyvbemutató Kolozsváron
„A nyelvtudomány az egyetlen szakterület, amelynek van kutatóhálózata a Kárpát-medencében. A tárgy maga egyetemes a magyar kultúrában, a magyar identitásban, ezért megköveteli, hogy ne mindenki a maga módján, hanem lehetőleg egységesen, megfelelő szakmai nyomvonalon, közös programok szerint folytassa kutatásait” – mondta el Péntek János nyelvészprofesszor a Krónikának a Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat történetét leíró kötet bemutatóján Kolozsváron.
2001-ben, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Nyelvtudományi Intézete és Kisebbségkutató Intézete kezdeményezésére létrehozott kutatóhálózat történetéről szóló kiadványt a kolozsvári magyar főkonzulátus udvari termében ismertették. A Kolozsváron szerkesztett és tördelt kötetet a dunaszerdahelyi Gramma Nyelvi Iroda és a kolozsvári Szabó T. Attila Nyelvi Intézet adta ki, az Érdi Rózsa Nyomdában készült a Magyar Tudományos Akadémia és a Bethlen Gábor Alap támogatásával.
Ebből az alkalomból két további, a Korunk–Komp-Press Kiadó Ariadné-sorozatában megjelent nyelvészeti könyv bemutatására is sor került. Benő Attila A dolgok másik neve című könyvét Rigán Lóránd, míg Péntek János Változó korunk – változó nyelvünk című kötetét Keszeg Anna mutatta be. Mint részletezte: a nyelvészek korábban is együttműködtek egymással, 2001-ben azonban kutatóállomások alakultak valamennyi kisebbségi régióban: így jött létre a Gramma Nyelvi Iroda Dunaszerdahelyen, a Hodinka Antal Nyelvi Intézet Beregszászon, az Imre Samu Nyelvi Intézet Alsóőrön és a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön. A kutatóhálózat jelentősebb tevékenységeit sorolva Péntek János kiemelte a  határtalanítási programot, amelynek az a lényege, hogy  a különböző régiók nyelvi különbségeit úgy oldják fel, hogy valamennyi nyelvjárás elfogadott legyen.
„Normális, hogy mi erdélyiesen vagy  részben a kétnyelvi környezetnek megfelelően beszélünk, és ha bárhol Magyarországon megjelenik a magyar nyelv szótára vagy magyar nyelv kézikönyve, az ne csak a magyarországi nyelvet tartalmazza, hanem a mi nyelvünket is” – magyarázta Péntek János.  Rigán Lóránd Benő Attila A dolgok másik neve című könyvéről ugyanakkor elmondta: az a nyelvet mint a hozzánk tartozó létmódot mutatja be szemben a hagyományos nyelvfelfogásokkal. Ezek szerint a nyelv részint eszköz, amelyet az ember használ, másrészt pedig a nyelv korlátozza az embert: azaz csak az mondható el, amit a nyelv enged. Keszeg Anna Péntek János Változó korunk – változó nyelvünk című kötetét értelmiségi útinaplónak nevezte, amelyben Sütő András munkásságát, Kalotaszeg és az erdélyi tudományos élet múltját és jelenét tárgyalja a szerző.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Az oktatásügy aktuális kérdései
E témával tartott közgyűlést csütörtökön a Romániai Magyar Pedagógusszövetség megyei szervezete, amelyre meghívták a tanfelügyelőség képviselőit is. A rendezvényen a húsz éve működő RMPSZ nevében emléklappal és emlékéremmel tüntettek ki 15 Maros megyei pedagógust. A közgyűlés megerősítette tisztségében a volt elnökséget, amely a marosludasi és nyárádszeredai körzetek képviselőivel egészül ki.
Díjak és pereskedés
Kovács Júlia nyugalmazott tanfelügyelőnek a megyei óvodai oktatásért végzett munkáját virággal és külön köszönettel ismerték el.
Az elmúlt közgyűlés óta végzett tevékenységről Horváth Gabriella, a megyei szervezet elnöke számolt be. Az utóbbi időben kevésbé voltak népszerűek a Bolyai Nyári Akadémia tanfolyamai, mivel azokért nem járt kreditpont, de valószínű, hogy elismerik, s a múlt évi résztvevők mégis pontot kapnak. Megyénkből nagyon sokan tettek javaslatot az oktatási törvénytervezettel kapcsolatosan, az már más kérdés, hogy az országos elnökség által továbbított ötleteket milyen mértékben vették számba a jogszabály végleges szövegének a megfogalmazásakor. A megyei elnök beszámolt a szövetség által díjazott pedagógusukról (Ezüstgyopár, Apáczai-díj) és diákokról (Mákvirág-díj). Ez utóbbiak jelölése esetében több javaslatot várnak a megye valamennyi középiskolájából. Aláírásgyűjtés, pereskedés a diákok számának megfelelő magyar osztályokért, kirándulások, sportrendezvények, sorolhatnánk tovább a szövetség által szervezett rendezvényeket, amelyeket a Szászrégen illetve a Szováta környékéért felelős elnökségi tagok beszámolója egészített ki.
Veszélyes és erkölcstelen
Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes a diáklétszám csökkenését említette (a múlt évi 1995-höz képest 1731-en végzik a VIII. osztályt), továbbá ismertette, hogy milyen szempont alapján állították össze a beiskolázási tervezetet, amelyben 58 kilencedik osztály szerepel. Csíki Zsolt, a Szász Adalbert Sportiskola igazgatója nehezményezte, hogy csak egy-egy kilencedik osztályt indíthatnak, holott kettőre lenne igény, s ha így marad, bizonyos sportágakból katedrákat kell megszüntetni. Az Egyesülés középiskola magyar tagozatának elsorvasztása miatt emeltek szót az ott dolgozó pedagógusok is. Elhangzott, hogy milyen rossz hangulat uralkodik a szakközépiskolákban, amikor egy-egy magyar osztály megmaradásáról van szó. Az érvek hallatán, miszerint egyes iskoláknak le kellett volna mondani egy-egy kilencedik osztályról a másik javára, Murvai Éva, a Bolyai líceum magyar szakos tanára veszélyesnek és erkölcstelennek nevezte az iskolák egymás ellen uszítását. Különböző véleményen voltak a résztvevők azzal kapcsolatosan is, hogy a lakónegyedi vagy a központi iskolákat kell-e támogatni. Végül elhangzott, hogy minden lakónegyedben kellene legyen egy román és egy magyar tannyelvű iskola is.
Előkészítő osztályok a szórványban
A sporttagozatos és a művészeti iskolák nem szervezhetnek előkészítő osztályokat. Az előkészítő csoportos diákok együtt lesznek az osztatlan I–II.-os vagy az I–IV.-es kisiskolásokkal azokon a vidéki településeken, ahol a gyereklétszám nem teszi lehetővé, hogy önálló osztályokat alakítsanak. A legkisebbek számára a főtanfelügyelő-helyettes szerint külön bútorzatot és a koruknak megfelelő foglalkozást biztosítanak. Az aggodalmat, hogy az előkészítő osztályok a kis létszámú óvodák megszűnéséhez vezetnek, Illés Ildikó cáfolta. A jelen levő óvónők szavaiból kiderült, hogy az a pedagógus, aki az óvodásokkal való foglalkozáshoz szokott, nem szívesen vállalkozik arra, hogy tanítóként folytassa a pályáját.
Leépítés, áthelyezés, vezető tisztségek
Hogyan zajlanak a leépítések és hogyan történik a tanerők elhelyezése, hogyan szervezik meg a rendes (titular) tanári állások elnyerésére szóló versenyvizsgát, miért fontos, hogy mindazok a pedagógusok, akik vezetői állásra pályáznak, jelentkezzenek és bekerüljenek az oktatásban dolgozó menedzserek országos testületébe, milyen feltételek szükségesek a jelentkezéshez, továbbá, hogy menedzseri továbbképző tanfolyam indul a pedagógusok számára – ezekről a kérdésekről Fejes Réka és Ferenczi Margit tanfelügyelők számoltak be.
Elfogadhatatlan, hogy olyan tanárok oktassanak a magyar tagozaton, akik nem vagy nagyon rosszul beszélik a nyelvet – hangzott el a 2-es számú iskolában zajló botrány kapcsán. A szülőknek időben, még a tanév elején kellene jelezniük a tanfelügyelőségnek, ha változtatni szeretnének a helyzeten.
Vezető tanárok
Minden magyar gyermek számít – az RMDSZ által e címmel szervezett kampányról Kiss Tünde tanfelügyelő tájékoztatta a résztvevőket. A kisebbségi oktatás témakörében tartott kolozsvári tanácskozásról Murvai Éva közölt részleteket.
Elhangzott, hogy mennyire fontos az új iskolai vezetőtanácsok összetétele, amelyben a helyi tanács és a polgármesteri hivatal képviselője is részt vesz – ezzel kapcsolatosan Bálint István ismertette, hogy kollégái a városi tanácsból melyik tanintézményben képviselik a helyhatóságot.
A közgyűlésen minden lényeges kérdés felmerült, ami ebben az időszakban a pedagógusokat foglalkoztatja, bár nem mindenikre hangzott el megnyugtató válasz. Ahhoz, hogy kellő súllyal hallassák a szavuk, az RMPSZ által szervezett rendezvényeken is nagyobb érdeklődésre és népesebb részvételre lenne szükség.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Zárszámadás az aradi máltásoknál
Válság-költségvetésre tervezve
Szombaton az RMDSZ Arad megyei székhelyének a tárgyalótermében tartotta zárszámadó közgyűlését a Máltai Segélyszolgálat Aradi Kirendeltsége. 
Farkas Viktória kirendeltség-vezető üdvözölte a résztvevőket, kiemelve dr. Bárányi Ildikót, a Temesvári Egyházmegye elnökét, illetve dr. Bárányi Ferencet, a Romániai Máltai Segélyszolgálat alelnökét. A 11 pontból álló napirend ismertetése után felolvasta a 2011. évre szóló tevékenységi beszámolót, amelyiknek már az elején kiderült: a gazdasági világválság következtében, az elmúlt évben csupán 3 segélyszállítmányt kaptak a németországi partnerektől, 1-et a Schluchtern-i, 2 szállítmányt a Herzogerath Roumanian Hilfe szervezettől. A kapott segélyeket szétosztották a megyebeli rászoruló magánszemélyek, illetve intézmények között. 130, egyenként 6 kilós csomagot a simonyifalvi, illetve a munári iskolák rászoruló diákjainak adtak. A Billa nagyáruháztól kapott 30 segélycsomagot az arad-gáji rászorulóknak juttatták el. Az elmúlt évben magánszemélyeknek 16 825 kiló segélycsomagot kézbesítettek 34 993 lej értékben, jogi személyiségű intézményeknek 29 246 kilót, 138 405 lej értékben. A tevékenységhez szükséges pénzt falunapok alkalmával, a helyszínen sütött palacsintából, illetve a segélyből származó ruhaneműkből kiállított tombolák árusításával próbálják előteremteni. A felsorolásból nem maradhattak ki az olyan hagyományos Máltai programok, mint az évente, a csíksomlyói templombúcsúra, illetve október 8-án a máriaradnai kisbazilikához szervezett zarándoklatok, de lelki napot is szerveztek az arad-gáji székházban, a temesvári Bálint Klára nővér közreműködésével. Ugyanott, Florea Ilona szervezésében kézimunkázni is szoktak a Máltás asszonyok. Hozzáfogtak az aradi szervezet akkreditálási procedúrájához Boar Zeno közreműködésével, megalakulóban van az Elena Ghiba Birta Líceum 20 diákjára alapozó Máltás ifjúsági szervezet, Kiss Délia vezetésével. A Kirendeltség által működtetett fogorvosi rendelőben tavaly 159 személy fogait kezelték, jutányosan. A kisbuszukkal a szegedi klinikára 3 alkalommal vittek Máltás tagokat vizsgálatokra. Az elmúlt évben termelt 159 779,25 lej bevétellel szemben 187 224 lej kiadásuk keletkezett. A 2012-es pénzügyi tervezés is a gazdasági válság szellemében történt, ugyanis a 62 250 lej bevétellel szemben 66 150 lej kiadással számolnak. A borosjenői Pataki Ildikó, akinek könyvelőségi vállalkozása van azzal próbál segíteni az aradi Máltásokon, hogy számukra ingyen vállalta el a könyvelést.
Dr. Bárányi Ferenc országos alelnök az aradi és a kisiratosi Máltásokon számon kérte a 10 évvel ezelőtt történt szétválásuk hivatalos ügyintézésének a késlekedését. További hozzászólásában üdvözölte a tényt, amiért ilyen válságos időkben a segélyszervezetek még léteznek, ugyanakkor elégedetlenségének adott hangot a veszteséges pénzügyi terv hallatán. A továbbiakban kitért az országos szervezet 17 kirendeltségén folyó munkának az értékelésére. Dr. Bárányi Ildikó a temesvári szervezetnek a helybeli önkormányzattal való együttműködése példájának a követésére ösztönözte az aradiakat is. Simon Mária a szegedi klinikán szerzett kedvezőtlen tapasztalataira keresett választ. A cenzorbizottsági jelentést Verba Éva főkönyvelő távollétében ugyancsak Farkas Viktória ismertette. Az alapszabályzat szerint az időszerű tisztújítást, a kvórum ellenőrzését követően ejtették meg. A kirendeltség-vezetői tisztségre dr. Pálfi Ágnes, Farkas Viktóriát jelölte, akit egyhangúan megszavaztak. A kirendeltség-vezető helyettesi tisztségben megerősítették dr. Pálfi Ágnest, vezetőségi tagoknak választották Kiss Déliát, Kiss Annát, Boar Zenot és Kőműves Máriát. A szervezet lelki vezetőjének továbbra is ft. Király Árpád, marosi főesperest, arad-ségai plébánost jelölték, míg az ifjúsági szervezet e tisztségre ft. Sándor Tivadar, arad-gáji plébánost jelölte. Jelöléseket tettek a cenzorbizottság, illetve az országos konferencián résztvevő küldöttekre is. A több mint háromórás zárszámadó közgyűlés szeretetvendégséggel zárult.
Szerk. megj: A sokéves gyakorlat alapján hozzászoktunk, hogy a Máltás közgyűléseken a közel 40 résztvevő között található 2-3 nem magyar miatt az állam nyelvén zajlik minden, az utánpótlás-nevelés legújabb terve azonban, miszerint a Ghiba Birta Líceumból, nem katolikus környezetből toboroznak a katolikus szervezetbe, számomra érthetetlen.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Csángó skalpok a Fidesz övén
A Fidesz-kormány eddigi, lassan immár kétéves működésének legfőbb jellemzője az agresszivitás. A budapesti kormányzat nem tudta úgy kamatoztatni a választók által szavazott nagy bizalmat, ahogyan az egy kétharmados többséggel rendelkező, érett, megfontolt, felelősségteljes, európai politikai alakulathoz illő lenne: nagyvonalúsággal és jó szándékú magabiztossággal vezetni az országot, meghagyva, sőt tágítva a parlamenti ellenzék, a civil társadalom és a média által képviselt közvélemény mozgásterét. 
Orbánék ehelyett az akaratos, dühöngő, bosszúálló vezetési stílust alkalmazták, ami visszatetszést keltett külföldön, és félelmet otthon. A nyugati kancelláriákban Magyarország másfél év alatt gúny és megvetés tárgya lett, amit a hazai közvélemény Fidesz-párti része vagy nem hajlandó tudomásul venni, vagy okkult nemzetközi erők összeesküvéséről sző bonyolult elméleteket.
Ami a határon túli magyar közösségeket illeti, ezekkel már jóval bonyolultabb a dolog. A külhoni magyarok jelentős része ugyanis – a könnyített eljárással megszerezhető magyar állampolgárság miatt érzett hálából – valamiféle lekötelezettségi viszonyba került a Fidesz-kormánnyal, személyesen Orbán Viktorral szemben. A „jótevő” iránt érzett hála, a vele szembeni lekötelezettség – és nem a vele egyéb kérdésekben való feltétlen azonosulás – az, amely megakadályozza a határon túli magyarok e jelentős részét a helyzet józan megítélésében.
Megakadályozza őket abban, hogy felismerjék: a Fidesz-kormány határon túli politikája tulajdonképpen egyféle „lelki gyarmatosítás”. Megnyerik maguknak a „bennszülöttek” jóindulatát, vezetőiket lekenyerezik – megvonva a forrásokat a behódolni nem hajlandó „törzsektől”, majd elkezdenek parancsokat is osztogatni. Egyre többet, egyre gyakrabban, egyre követelőbben.
Erdélyben ennek a „lelki gyarmatosításnak” egészen konkrét, gyakorlati oldalai is vannak: a politikai élet kontrolljára és sajtódominanciára való törekvés – a Fidesz-hű csoportok erősítése, illetve a „lázadók” gyengítése révén. Ezt a célt szolgálta az új RMDSZ-ellenpárt infrastruktúrájának megteremtése magyar állami pénzből, az Iskola Alapítvány meglékelése, a kitartó média-bevásárlások, a nem baráti civil szféra és sajtó elvéreztetése.
És lám, már a Keleti-Kárpátok sem jelentenek akadályt Orbánék útjában: a Fidesz övén ott fityeg az éppen meghódított „csángó törzs” vezetőinek skalpja. Solomon Adriáné, Hegyeli Attiláé és mindazoké, akik a Csángószövetség vezetőiként tettek is valamit ennek a hányatott sorsú magyar népcsoportnak az érdekében.
Salamon Márton László
Új Magyar Szó (Bukarest)

Adatbank.ro: a kattintást hozó „netes akadémia”
Több mint egymillió látogatója volt tavaly a most megújult Adatbank Erdélyi Magyar Elektronikus Könyvtárnak – közölték tegnap az internetes portál működtetői.
Az erdélyi Jakabffy Elemér Alapítvány és a Transindex című hírportál 2001-ben indította el közös akadémiai portálját, amelynek célja, hogy lényegre törő és megbízható információkat nyújtson Erdélyről. Az Adatbank.ro oldalnak több aloldala (Szótár.ro, Lexikon.ro, Adatbankcafé.ro) is van.
Az átalakítás eredményeként az Adatbank.ro korszerűbb, átláthatóbb és használhatóbb felülettel gazdagodott – vélik a működtetők. A fontosabb bővítések között van a hírlevél, a kulcsszavas keresési lehetőségek, a név- és címmutatók kiemelése, illetve az oldal olyan sajátos tartalmakkal való színesítése, mint például a naponta meghallgatható madárhangok. Az adatbank fejlesztői elsősorban kutatóknak és oktatóknak szánják a portált, de azok számára is referenciakönyvtár lehet, akik böngészni szeretnek és kuriózumokat keresnek.
„Annak idején, mikor elindult az Adatbank.ro, kimondottan kutatók, akadémiai berkekben dolgozók számára érdekes tartalmak jelentek meg a felületen. Az idők során azonban főleg a szótárak és a lexikonok miatt bővült az érdeklődési köre a portálnak, és mára nagyon színes látogatói körrel számolunk” – magyarázta az ÚMSZ-nek Balázsi-Pál Ágnes, a Transindex portfólió-igazgatója. Tájékoztatása szerint a Szotar.ro és a Lexikon.ro oldalakat nagyon sok diák is látogatja. Mint mondta, a szótárak és lexikonok szócikkeinek szerzői szakemberek, de úgy állítják össze az oldalakon megjelenő anyagokat, hogy mindenki számára érthetőek, élvezhető legyenek. Mint megtudtuk, az oldalt sokáig a Szülőföld Alap, majd a Bethlen Gábor Alap is támogatta. Azonban nemcsak romániai és magyarországi pályázati források segítségével működtetik, hanem norvég és lichtensteini pályázati pénzekből is.
Györgyjakab Izabella, a projekt digitális vezetője szerint feladatuknak tekintik a digitalizált tartalom teljes értékű szövegként való biztosítását, így a szélesebb körű érdeklődésre számot tartó tartalmakat egyrétegű pdf fájlként, és html vagy dokumentumformátumban is hozzáférhetővé teszik olvasóik számára.
Az Adatbank.ro tartalma folyamatosan bővül. Jelenleg egyebek között kétnyelvű online lexikon, több száz kiemelten fontos Erdély-vonatkozású könyv, szótárak, térképgyűjtemények és fotótárak, kronológiák és statisztikák, folyóiratok és szövegtárak, természettudományi adatbázisok, írói és kutatói vendégoldalak alkotják a tartalmát.
S. M. Z.
Új Magyar Szó (Bukarest)

HONFOGLALÓSDI? Veszélyben lehet a csángómagyar oktatási program
A magyar kormány kivenné a tevékenységet az MCSMSZ kezéből: egy új alapítvány létrehozását tervezi, amely két magyarországi alapítványból és az MCSMSZ-ből állna. Ezt az MCSMSZ vezetősége nem bírta lenyelni.
A csángómagyar gyermekek számára magyar oktatási programot létrehozó és működtető Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) vezetősége ma testületileg lemondott a civil szervezet éléről. Döntésüket egy közleményben a hivatalos honlapjukon közölték. (A lemondott vezetőség névsora: Solomon Adrian, MCSMSZ elnök Hegyeli Attila, ügyvezető Dr. Kató Gyula, alelnök Pogár László, alelnök Bartha András, informatikus, az MCSMSZ korábbi elnöke Ferencz Éva, oktatási felelős Csillag Levente, pénzügyi igazgató Vajda Éva, irodavezető Solomon Mária, szociális ügyek felelőse, a Legyen Ön is Keresztszülő program koordinátora Nagy Anna, pénzügyi referens Szakács Károly, gazdasági felelős és adminisztrátor Ferencz Gabriella, továbbtanulókért felelős, kollégiumvezető)
A döntés hátterében egy számukra tarthatatlan állapot húzódik meg: nem kapták meg a működésükhöz elengedhetetlen éves támogatást a magyar kormány részéről a Bethlen Gábor Alapon (BGA) keresztül. A 61 alkalmazottat foglalkoztató civil szervezet mintegy 140 millió forintos éves költségvetéssel működött, amelynek felét tavaly a magyar állam biztosította, ennek az összegnek az átutalása idén nem történt meg, a BGA és az MCSMSZ közötti támogatási szerződés január 1-jén lejárt.
A vezetőség döntéséhez az is hozzájárult, hogy két magyarországi alapítvány – a Diószegi László vezette budapesti Teleki László Alapítvány, illetve a Petrás Róbert által alapított, ugyancsak budapesti Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány (AMMOA) – Romániában egy újabb alapítványt szeretne létrehozni, a moldvai magyar oktatás ügyére szánt állami támogatást pedig az MCSMSZ helyett a továbbiakban ez az új alapítvány kapná meg.
A magyar kormánynak erről a szándékáról Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár is tájékoztatta a MCSMSZ vezetőségét. A csángómagyar gyerekek magyar nyelvű taníttatásáért küzdő szövetség vezetői szerint a magyar kormány elfogadhatatlan választás elé állította őket, ugyanis azt kérte, hogy az MCSMSZ elnöke február 2-án Budapesten írjon alá egy olyan dokumentumot, amely révén két magyarországi alapítvánnyal szövetkezve legyenek társalapítói az új alapítványnak.
A dokumentum még azt is tartalmazta volna, hogy a két alapítvány 1000-1000 lejes, azaz 75 ezer forintos alapítói tőkéje mellé kerüljön apportként az új alapítványba az MCSMSZ teljes, száz millió forintos nagyságrendű vagyona. Ehhez képest az 5 fős kuratóriumban az MCSMSZ-nek csupán egy képviselője lett volna.
Az elnökség tagjai úgy érezték, akár igent, akár nemet mondanak erre az ajánlatra, lehetetlen helyzetbe kerülnek, ezért döntöttek amellett, hogy testületileg lemondanak. A kialakult helyzetről Solomon Adriánnal, az MCSMSZ távozó elnökével beszélgettünk.
Drasztikus döntést hozott a vezetőség. A történtek fényében hogyan látja ön a szövetség jövőjét?
A napokban meg fogjuk hirdetni a küldöttgyűlés dátumát, amelyre legkevesebb egy hónapon belül kerülhet sor. Remélem, hogy az újonnan megválasztott vezetőségnek lesz arra vonatkozóan ötlete, hogy miként vigye tovább az MCSMSZ tevékenységét. Abban is reménykedem, hogy annak a két magyarországi alapítványnak, akik létre akarták hozni az újabb alapítványt, van valamilyen elképzelésük a továbbiakról.
Lát ön arra lehetőséget, hogy a magyarországi alapítványok megfelelően fogják irányítani az önök által kiépített programot?
Ez az egyik oka annak, hogy a vezetőség testületileg felmondott: nem látjuk azt, hogy távirányítással, bárhonnan is irányítani lehetne ezt a programot. Eléggé kilátástalan a helyzet. Ha lenne ötletem, elképzelésem, akkor nem mondtam volna le, azonban az oktatási program és a szövetség olyan helyzetbe került, amelyből nem látunk kiutat.
A magyarországi Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkársága és A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány (AMMOA) tavaly júniusban megbízta a Teleki László Alapítványt, hogy folytasson teljes körű pénzügyi és szakmai ellenőrzést az Moldvai Csángómagyarok Szövetsége működésével kapcsolatosan. Az ellenőrzés a 2008-2010 évekre terjedt ki. Milyen alapon végeztetett ellenőrzést a magyar állam a MCSMSZ-ben, ha a támogatásnak csupán csak egy részét biztosította?
Az éves költségvetésnek a felét csak tavaly biztosította a magyar állam, azelőtt még kevesebbet kaptunk. Ahhoz, hogy tovább támogasson, a magyar kormány feltételként szabta meg az ellenőrzést, amivel egyet is értettünk, egy átvilágítás nem árt. Azonban nem a magyar kormány a legnagyobb probléma, hanem a Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány (AMMOA), amelyet a magyarországi magántámogatók adományainak gyűjtésére 2005-2006-ban hoztunk létre.
A magyarországi támogatás nem érkezett meg. Ön szerint ennek van ahhoz köze, hogy a megrendelt ellenőrzés során a MCSMSZ működésében bizonyos rendellenességek kerültek felszínre mind pénzügyi, mind pedig szervezési vonatkozásban?
(Részlet a Teleki László Alapítvány által végzett ellenőrzés jelentéséből. A teljes körű, több év működését vizsgáló ellenőrzés során a következő hiányosságokat tárta fel a megbízott Teleki László Alapítvány: A Teleki László Alapítvány a következő problémákat észlelte a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége 2008/2010 évi működése és gazdálkodása kapcsán:
– Az MCSMSZ nem rendelkezik a társadalmi szervezetek működésére vonatkozó megfelelő számviteli politikával. Hiányoznak a belső szabályzatok. Különösen fontos lenne a pénzkezelési szabályzat (utalványozási rend), és a bérkiegészítések kifizetésének szabályozása.
– Hiányzik a vagyonleltár (beruházások, vásárolt, támogatásként kapott eszközök).
– A könyvelési rendszer áttekinthetetlen, év közben nem teljes körű, ezért az MCSMSZ aktuális likviditási helyzete nem megállapítható.
– A bérkiegészítések kifizetése adózás nélkül történik. A bérkiegészítés (prémium) összege és annak megállapításának módja nem tisztázott.
– Nem készült a beruházásokat megalapozó pénzügyi terv.
– Nem érvénytelenítik a pályázatokhoz elszámolt bizonylatokat.
– Nem különítik el a könyvelésben a pályázati elszámolásokat.
– Nincs szabályozva a telefon és gépkocsi használat, nincs útnyilvántartás.
– Nincs nyilvántartva az egyes oktatási helyszínekre természetben kiszállított anyagok mennyisége (tűzifa).)
Azokat a hiányosságokat, rendellenességeket, amelyek az ellenőrzés során felmerültek, már pótoltuk, illetve rendbe hoztuk. Ezek a rendellenességek nem voltak olyan természetűek, amelyeket ne lehetett volna korrigálni. Nem azért merültek fel, mert rossz szándékkal vagy felelőtlenül járt volna el valaki, hanem azért, mert a mindennapi rohanás miatt belecsúsztak hibák a munkába. Csak az nem hibázik, aki nem dolgozik.
Ön tehát azt mondaná, hogy az ellenőrzés eredménye és a támogatás visszatartása között nem létezik korreláció?
Az ellenőrzés eredménye késleltette a támogatás megküldését. Viszont az, hogy a minisztériumtól a MCSMSZ már nem kap támogatást, hanem az új szervezetnek adnák, egy olyan patthelyzetet hozott létre, amellyel nem tudunk mit kezdeni. Amúgy az elképzelés szerint a szövetségünk is részt vett volna ebben az új alapítványban, viszont csak egyötöd részben, így gyakorlatilag nem lettünk volna döntési pozícióban.
Mi az oka annak, hogy az önök tevékenységébe ennyire “belenyúlnak” a határon túlról? Van önöknek ezzel kapcsolatosan valamilyen feltételezésük?
Feltételezésünk van, azonban most erre nem szívesen térnék ki. Személyes problémákról van szó.
Ön szerint ezek a személyes problémák kiküszöbölhetőek egy új vezetőség felállításával az MCSMSZ élére?
Nagyon remélem, ez egy megoldás lehetne. Azonban ebben a pillanatban nem látom azt az új vezetői gárdát, aki ezt a munkát tisztességgel tudná végezni, mindennek ellenére hiszek a csodákban. Ha ezt a munkát egy új vezetőség nem tudja folytatni, akkor gyakorlatilag lát arra esélyt, hogy a csángómagyar gyerekek oktatási programja túlélje ezt a szervezeti válságot?
Azt sem látom, hogy ilyen feltételek mellett úgy tudjunk tovább dolgozni, hogy közben ne szoruljon el a gyomrunk. Nekünk is megvannak a határaink.
A lemondott vezetőség meddig szándékozik implikálódni a program továbbvitelében?
Nyilván nem hagyunk ott csapot-papot egyik napról a másikra. Amíg a küldöttgyűlés meg nem választja az új vezetőséget, addig végezzük a munkánkat. De ha a küldöttgyűlésen nem sikerül helyettünk vezetőséget választani, akkor megnézzük, hogy az alapszabályzat szerint mi az eljárás.
Létezik olyan lehetőség, hogy más forrásokból gazdálkodják ki a működéshez szükséges összeget úgy, hogy ne legyenek rászorulva a Magyarországról jövő támogatásokra?
Erre nem látunk lehetőséget.
Kérdezett:Kertész Melinda
Transindex.ro

Csángóbotrány: miről szól a kormány nemzetpolitikája?
A külhoni magyarok vagy eljátsszák a nekik Budapesten írt szerepeket, vagy kiírják őket a forgatókönyvből – a moldvai csángók körüli botrány ezt bizonyítja az előző kormány két tisztségviselője, Törzsök Erika és Gémesi Ferenc szerint. A mostani nemzetpolitikai államtitkárság ellenben az átlátható gazdálkodás megteremtéséről beszél.
A moldvai magyar oktatási programot működtető Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) vezetősége hétfőn tette közzé: a magyarországi költségvetésből nyújtott támogatás rendszerének tervezett átszervezése miatt testületileg lemond.
A szövetség tizenkét vezető beosztású tisztségviselője által jegyzett dokumentum szerint 2012. január elsejével lejárt a csángó szövetség szerződése a Bethlen Gábor Alappal, és újabb szerződés hiányában a szövetség idei működése ellehetetlenült.
Hegyeli Attila, a csángó szövetség ügyvezetője a távirati irodának elmondta, hogy forrófejű lépésnek tűnhet a lemondásuk, de nem az. Az elmúlt hetekben folytatott tárgyalásaikon minden más lehetőséget kimerítettek a probléma rendezésére. Hozzátette: „nem azért mondtunk le, hogy ezzel valamilyen döntést kikényszerítsünk. Azért mondtunk le, mert nem volt más választásunk”.
A nemzetpolitikai államtitkárság megdöbbenéssel fogadta a hírt – tudatta az MTI. Az államtitkárság szerint az MCSMSZ vezetősége cserbenhagyta a moldvai magyar közösségeket, az oktatási programban részt vevő tanárokat és gyermekeket.
Az MCSMSZ tizenegy éve jelentős magyarországi forrásokból tartja fenn a moldvai magyar oktatási programot – hangsúlyozta az államtitkárság közleménye. A kormány 2002 óta mintegy 360 millió forinttal, A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány (AMMOA) 2006 óta pedig 320 millió forinttal támogatta az MCSMSZ által működtetett oktatási programot. Az MCSMSZ jelentős romániai és nyugat-európai támogatásokat, tárgyi adományokat is kapott.
Az államtitkárság éppen ezért megdöbbentőnek tartja Solomon Adriánnak, az MCSMSZ elnökének korábbi bejelentését is: a szövetség vezetője 2011 áprilisában arról tájékoztatta a nemzetpolitikáért felelős államtitkárságot, hogy az MCSMSZ mintegy 35-40 millió forintos adósságot halmozott fel az elmúlt években. Erre hivatkozva a 2011-re esedékes (a korábbi éveknek megfelelő mértékű, 70 millió forintos támogatáson felül) az adósság kiegyenlítéséhez többlettámogatást igényelt a kormánytól.
Tavaly nyáron átfogó gazdasági átvilágításról döntöttek a program fő támogatói, a magyar állam és az AMMOA. A vizsgálatot az államtitkárság közlése szerint romániai és magyarországi pénzügyi szakértők végeztek el, a Teleki László Alapítvány bonyolította le. Az ellenőrzés „több súlyos hiányosságot” tárt fel, egyebek mellett az „említett 35-40 milliós adósság sem volt egyértelműen kimutatható”.
A vizsgálat a legfőbb hiányosságok között említette, hogy az MCSMSZ „nem rendelkezik a társadalmi szervezetek működésére vonatkozó megfelelő számviteli politikával, a könyvelési rendszer áttekinthetetlen, az aktuális likviditási helyzet nem megállapítható”. Más szabálytalanságokkal együtt a „kiforratlan szervezeti kultúra súlyos visszaélésekre is alkalmat adhat”.
Az ellenőrzés után a támogatók átlátható nyilvántartási rendszert, naprakész könyvelést, könyvelőváltást és létszámcsökkentést kértek az MCSMSZ-től. A kéréseknek az MCSMSZ vezetősége „többszöri felszólításra és csak részlegesen kívánt eleget tenni”. Az államtitkárság szerint nyilvánvalóvá vált, hogy a vezetőség akadályozza az átlátható gazdálkodási rendszer kialakítását.A kormány – idézzük tovább az államtitkárság közleményét – 2012 januárjában arról döntött, hogy felkéri az MCSMSZ-t, az AMMOA-t és az ellenőrzést lebonyolító Teleki László Alapítványt, hogy „közösen hozzanak létre egy Romániában bejegyzett új alapítványt a moldvai magyar oktatási program támogatására”. (Az oktatási programra szánt állami támogatást a jövőben ennek az alapítványnak utalnák.)
Mint már tudjuk, mindennek a következménye a csángó szövetség vezetőségének lemondása lett.
Az ügy kapcsán állásfoglalást küldött szerkesztőségünknek Törzsök Erika és Gémesi Ferenc. Az előző kormány idején mindketten kisebbségi és nemzetpolitikai kérdésekkel foglalkoztak. (Törzsök az egykori Miniszterelnöki Hivatal nemzetpolitikai főosztályának főigazgatója, Gémesi kisebbség- és nemzetpolitikai szakállamtitkára volt.)
Ez a közlemény is hangsúlyozza, hogy az MCSMSZ szervezte, működtette az elmúlt években – magyar állami támogatással, a megelőző kormányzati ciklusban nemzeti jelentőségű programként – a moldvai csángó oktatási programot. Ennek keretében ma 25 moldvai faluban oktatják mintegy 2200 csángó gyermeknek a magyar nyelvet.
A csángó szövetség hét moldvai településen magyar házat épített vagy vásárolt, a magyarul továbbtanuló diákok számára pedig csángó bentlakást hozott létre Csíkszeredában. A szervezet mintegy 140 millió forintos éves költségvetésének felét biztosította a magyar állam, a másik felét támogatóktól gyűjtötték össze.
A moldvai magyar oktatási program körül – olvasható – szokatlan mértékű szolidaritás bontakozott ki. Sokan (fiatalok és idősebbek) nem a fizetségért utaztak a csángó településekre, hanem azért, hogy magyarul taníthassák a gyerekeket. Számos, Magyarországon és a világ más államában élő magyar járult hozzá anyagilag is a program sikeréhez. A MCSMSZ munkáját a romániai hivatalosságok is tudomásul vették.
Most mindennek vége – állítja Törzsök és Gémesi. „Miután az MCSMSZ nem szeretne kiszolgáltatott helyzetbe kerülve, szabadságát feladva a programra összegyűjtött javakat a Budapestről kijelölt és Budapesten működtetett alapítványoknak felajánlani, ellehetetlenült. Vezetői, munkatársai nem láttak más kiutat, mint a lemondást. Tették ezt azért, mert azt remélik, áldozatukkal legalább a csángó magyar oktatás támogatása fennmaradhat”.
A közlemény szerint már senki nem állíthatja, hogy nem látja, nem tudja, nem érti, miről is szól a kormány nemzetpolitikája, amelyben a „külhoni magyarok vagy eljátsszák a nekik Budapesten írt szerepeket vagy kiírják őket a forgatókönyvből”.
Az elmúlt másfél évben – folytatódik az állásfoglalás – sok olyan fejleménynek lehettünk tanúi a nemzetpolitikában is, ami okkal váltotta ki mind az érintettek, mind az eseményeket figyelemmel kísérők kritikáját, de most a legpőrébben mutatkozik meg a kormányzati politika mibenléte. Nem a külhoni magyarok a fontosak, hanem az, milyen politikai hasznot lehet húzni a rájuk való hivatkozásból, és milyen jól lehet tetszelegni a „nemzetvédő” szerepben.
A csángók pedig még csak nem is parasztok a sakktáblán – írja Törzsök Erika és Gémesi Ferenc.
Cz. G.
Népszabadság

A pedagógusszövetség révén biztosítják a csángómagyarokat oktatók fizetését
Miután a magyar kormány leállította az Oktatási Programnak a Moldvai Csángómagyar Szövetségen (MCSMSZ) keresztül történő finanszírozását, és miután az MCSMSZ teljes vezetősége felmondott, máris körvonalazódik a moldvai magyaroktatás folytonosságának biztosítása. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumból (KIM) származó információk szerint a Magyar Kormány a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségét kérte fel, hogy egy négyhónapos átmeneti időszakra kössön munkaszerződést a csángómagyarok oktatásában iskolán kívül tevékenykedő személyekkel. A kormány ehhez a fedezetet a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-n keresztül fogja biztosítani. Információink szerint a KIM és az RMPSZ között csütörtökön kerül sor a szerződéskötésre, amely után a legrövidebb időn belül megkötik a szerződéseket a tanárokkal.
Erdély.ma