A szórványba viszik a kultúrát
A Kolozs megyei RMDSZ és a Claudiopolis Egyesület által útjára indított, a szórványban élő magyar közösségeket felkaroló Kulturális Karaván rendezvénysorozat tavaly decemberben kezdődött. Akkor Magyarszarvaskend község magyarjait keresték fel, azóta Kolozs megye több települését bejárták. Többek közt a Puck bábszínház előadásait is elvitték a szórványban élő vidéki magyarságnak. Fekete Emőke, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke, a rendezvénysorozat ötletgazdája többek közt arról számol be lapunknak, hogy a Kulturális Karaván ősszel tovább halad, legközelebb Mákón tartanak nagyobb szabású kulturális rendezvényt.
Tavaly decemberben a kolozsvári filharmónia zenészeinek elődadásával kezdődött el a Kulturális Karaván útja a Szarvaskend községhez tartozó Alsótökön. Hogyan alakult azóta a kezdeményezés sorsa?
– Csak áprilisban tudtuk előteremteni a szükséges anyagi forrásokat, ezért idén egy kissé késve, de folytatni tudtuk a rendezvénysorozatot. Május 16. és 24. között bábszínházkaravánnal látogattunk el 12 Kolozs megyei településre, Körösfőre, Bánffyhunyadra, Kalotaszentkirályra, Tordaszentlászlóra, Tordára, Várfalvára, Mákóra, Mérára, Aranyosegerbegyre, Aranyosgyéresre, Szamosújvárra és Válaszútra. Az itt élő gyerekeknek a Csipike, a Jancsi és Juliska, valamint a Micimackó című bábjátékokat adta elő a kolozsvári Puck bábszínház.
– Miért épp a bábszínházra esett a választásuk?
– Az volt a célunk, hogy a vidéken élő gyerekek színvonalas, jó minőségű előadásokat láthassanak anélkül, hogy utazniuk kellene. Ez azért fontos, mert pontosan az ezzel járó költségek miatt nem tudják a vidéki szülők bábszínházba vinni a gyerekeiket, egy kolozsvári kiruccanás jelentős anyagi megterhelést jelent a számukra. Úgy szerveztük meg a karavánunkat, hogy lehetőleg községközpontokban legyenek az előadások, ahová a környező falvakból is könnyebb behozni a gyerekeket. Ezzel talán hozzájárultunk a gyerekek szellemi épüléséhez, ráadásul az anyanyelvük ápolása szempontjából sem közömbös, hogy megismerhették a minőségi bábszínházat.
– Hogyan fogadták a helyiek a „házhoz szállított kultúrát”?
– A szülők és a tanárok is nagy lelkesedéssel fogadták a bábszínház csapatát, olyannyira, hogy ősszel meg szeretnénk ezt ismételni. Lehet, hogy módosítunk az útvonalon, de a rendezvények menetét változatlanul hagyjuk. Általában mintegy hetven gyerek vett részt egy-egy előadáson, akiket természetesen elkísérték a szüleik vagy nagyszüleik, de ennél kevesebben biztosan nem voltak.
– Tapasztalatai szerint mennyire érződik a falvakon, szórványban elő magyarokon az elszigeteltség a nagyobb magyar közösségektől?
– Ilyen tekintetben különbséget kell tennünk azon települések között, ahol a mai napig él a magyar kultúra, azaz saját önálló rendezvényeik vannak – ilyen például Körösfő, Kalotaszentkirály, Tordaszentlászló –, illetve az olyan helységek közt, mint Aranyosgyéres, Aranyosegerbegy környéke, vagy akár Várfalva, ahol jóval kevesebb kulturális rendezvényen van lehetőségük részt venni a gyerekeknek. Ilyen szempontból hiánypótló is a Kulturális Karavánunk. Azt tapasztaltuk, a helyieknek valós igényük volt arra, hogy a környékbeli falvakból is vigyünk el egy-két gyereket az előadásokra, ugyanis ezekben az elszigetelt falvakban még a falunapi rendezvényekkor sem hallanak a helyi kultúrotthonban magyar szót, mert nagyon kevesen vannak.
– Említette, hogy csak áprilisban sikerült forrásokat találni a rendezvénysorozatra. Miből finanszírozzák a Kulturális Karavánt?
– A Kolozs megyei RMDSZ saját anyagi forrásaiból, illetve a Kolozs megyei önkormányzattól elnyert pályázatokból finanszírozzuk a rendezvényeket, kifizetjük a fellépők honoráriumát vagy annak egy részét, illetve egyéb járulékos költségeket. Ebből a szempontból egyébként fontosnak tartom az együttműködést a helyi egyházközségekkel, ugyanis több településen ingyen rendelkezésünkre bocsátották a tulajdonukban levő épületeket.
– Nyáron is folytatódik a rendezvénysorozat?
– Ebben az időszakban sok helyen falunapokat és más kulturális eseményeket szerveznek, így a Kulturális Karaván néhány településen a falunapok kulturális műsorát biztosította, a valkói falunapokat társfinanszíroztuk, illetve két diáktábort is támogattunk.
– Mit terveznek az őszre?
– A következő állomásunk minden valószínűséggel Mákó lesz, ahol egy nagyobb szabású kulturális rendezvényt szeretnénk lebonyolítani, a helyi RMDSZ-szel együttműködve. Mindezt úgy, hogy a helyi népművészetet is népszerűsítsük. Továbbá a korábbi sikerre tekintettel valószínűleg megismételjük ősszel is a bábszínházas karavánt, hisz igény is van rá. Ez ügyben tárgyalásokat folytatok a Puck bábszínházzal. Megpróbálunk az ifjúság felé is nyitni, és kimondottan ifjúsági kulturális hétvégét szeretnénk rendezni a vidéken élő, ugyanakkor a közösségükért tenni akaró fiataloknak.
Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)

Zizegő újságok múltja, jelene és jövője
„Amikor már hivatásos újságíróként dolgoztam, mindig az motoszkált bennem, vajon mikor jön el az az idő, amikor foglalkozhatok Arad magyar vonatkozású művelődéstörténetével, ami sok vonatkozásban még a mai napig is fehér folt, mert évtizedekig háttérbe szorult, szinte feledésbe merült. 1989 előtt az oral historyra alapoztam, és igyekeztem megkeresni azokat a régi aradiakat, akik sok érdekes dolgot tudtak, és nem is féltek ezeket elmondani.” - Beszélgetés Puskel Péter aradi közíróval, helytörténésszel. (1941. április 16-án született Aradon, a helyi magyar gimnáziumban érettségizett 1959-ben. Egyetemi tanulmányai után Nagyiratoson tanított, 1968–2003 között az aradi Vörös Lobogó, a Jelen, a Nyugati Jelen napilapok munkatársa, a művelődési rovat vezetője. Közírói munkája mellett az aradi magyar művelődéstörténet kutatójaként több száz cikket, tanulmányt jelentetett meg hazai és magyarországi lapokban, folyóiratokban, antológiákban. Szenvedélyes gyűjtője a kistérség anekdotakincsének. Tagja a Romániai Írószövetségnek. Önálló kötetei: Arad marad (1997), Arad redivivus (1998), Emléklapok a régi Aradról (2005) – a 2. Szegedi Könyvkiállításon 2006-ban és Vásáron megkapta a Legjobb Külföldi Könyv díját, 150 év a Gutenberg-galaxison – aradi napilapok és periodikák (2011). Díjai: Fényes Elek-, Kiválósági-, Kölcsey- és MÚRE-díj.)
150 év a Gutenberg-galaxison címmel foglalta kötetbe az aradi magyar sajtó történetet. Miért 1861. augusztus elsejétől számítják a kezdeteket, amikor már korábban is adtak ki lapot a vértanúk városában?
– Mert akkor jelent meg az Alföld, amely közel négy évtizedig az egyik legjelentősebb újság volt a 19. században. Ez az első vidéki magyar napilap, és bár Aradon adták ki, az egész régió lapja kívánt lenni. Az Alföld tekintélye, komolysága, súlya miatt tartjuk 1861. augusztus elsejét az aradi magyar sajtó kezdetének. Igaz, hogy 1839-ben már megjelent az Aradi Hirdető, és 1859-ig kisebb-nagyobb megszakításokkal napvilágot látott, de szerkesztése, grafikai kivitelezése és tartalma nem volt annyira komoly, hogy a lapot a modern aradi magyar újságírás igazi elődjének tekintsük.
– Voltak-e a versenytársai az Alföldnek?
– Némi lokálpatrióta büszkeséggel mondhatom, hogy a 19. század utolsó harmadában három rangos napilapot is rendszeresen kiadtak Aradon. Az Alföldön kívül az Arad és Vidékét, továbbá az Aradi Közlönyt, amely 1883-tól 1940-ig folyamatosan megjelent. De az Alföld volt az 1848-as eszméknek a szócsöve, és csak a megszűnése előtt öt-hat évvel vált a kiegyezést pártoló lappá. Emellett több olyan kezdeményezés fűződik az újsághoz, amely történelmi jelentőségű volt Aradon: a lap által 1867 nyarán közzétett felhívás nyomán országos gyűjtés indult az aradi tizenhárom vértanú emlékének tisztes megőrzésére, egy emlékoszlop, majd a vértanúszobor felállítására, és nem utolsósorban az országos hírű 1848-as Ereklyemúzeum létrehozására.
– Milyen volt akkoriban Arad lakosságának összetétele, vásárlóereje, és milyenek voltak az olvasói igények?
– A szabad királyi város kiváltságlevél megszerzése, 1834 után mezővárosból rohamosan fejlődött iparvárossá. Ehhez fogható gyors felemelkedést nem is tudok a többi erdélyi vagy partiumi, bánsági város fejlődéstörténetében. Nagyon sokáig nem volt hangsúlyosan magyar város: inkább németek és rácok, azaz szerbek lakták, illetve románok is éltek itt. A 19. század hatvanas–hetvenes éveiben viszont számbelileg is megerősödött a magyar lakosság, megjelent a tehetős polgárság, és az iparosok nemcsak sznobságból járattak lapokat, fitogtatták, hogy előfizetők, hanem a státusukhoz tartozott az újságolvasás, és valós szükségét érezték annak, hogy áldozzanak a kultúrára. Ennek jele, hogy a könyvekre előfizetők többsége is az iparosok közül került ki. A három aradi lapnak hat-hétezer állandó olvasója volt, ami egy hetvenezer lakosú városban jelentős szám. Főleg, hogy ugyanakkor létezett német nyelvű napilap, és megjelentek román újságok is.
– Szenvedélyes gyűjtője a város anekdotáinak is: fennmaradt valamilyen történet, sztori a három újság vetélkedéséről?
– Az Aradi Közlöny indulásakor a másik két napilap összefogott, hogy a kormánypártinak és konzervatívnak nevezett újságot ellehetetlenítsék. Például újságírókat csábítottak át a Közlöny szerkesztőségéből. Eleinte úgy tűnt, hogy sikerrel jár ez a „konspiráció”, de amikor a lap élére egy Budapestről érkezett, anyagilag is tehetős, kiváló gazdasági érzékkel rendelkező felelős szerkesztő, Stauber József került, olyan gyorsan fellendült a lap, hogy ezután az újságírók elszipkázása nem sok sikerrel járt.
– Kik azok a tollforgatók, hírlapírók és publicisták, akik beírták nevüket Arad sajtótörténetébe?
– Tiszti Lajost említeném mindenekelőtt, mert ő fogalmazta meg azt a kiáltványt, aminek nyomán kibontakozott az országos gyűjtés a vértanúk emlékműveire és az ereklyemúzeumra. Bolgár Lajos vagy a már említett Stauber József nevét emelném még ki, a későbbi időkből pedig Krenner Miklóst, aki Spectator néven jegyezte írásait, és aki harminc évig dolgozott Aradon. De említhetem Zima Tibort, Fekete Tivadart, Erdős Györgyöt – nagyon hosszú lenne a névsor. Tény, hogy Arad legalább egy tucat olyan újságírót adott a százötven év alatt, akik koruk bármelyik lapjánál megállták volna a helyüket, sőt az élvonalba tartoztak volna. Mindig voltak a lapokhoz közelálló, köztiszteletnek örvendő személyiségek, tanárok, ügyvédek, akik írásaikkal emelték az újság presztízsét és tekintélyét. Ilyen volt például Márki Sándor és Jancsó Benedek: előbbi országos hírű történész és akadémikus, utóbbi szintén neves irodalmár, de ide sorolhatom Lakatos Ottót, a minorita rendház tudós-főnökét is, aki Arad egyik monográfiáját írta meg.
– Milyen volt a sajtó és az újságíró megítélése a különböző időszakokban?
– A 19. század nyolcvanas–kilencvenes éveiben az erősödő polgárság felnézett a sajtómunkásokra. A korabeli főszerkesztők elvárták, hogy az újságíró mindig ápoltan, elegánsan, tekintélyt parancsolóan jelenjen meg, lehetőleg bérkocsival utazzék, noha nem voltak olyan jól megfizetve.
– Mit jelentett az impériumváltás az aradi magyar sajtó számára?
– Hidegzuhanyként érte a magyar értelmiséget, és el kellett telnie egy kis időnek, amíg ebből a sokkból magához tért. Kós Károly 1921-ben megjelentetett lelkes felhívása, a Kiáltó Szó megadta azt az irányt, amelyet a kisebbségbe került sajtónak követnie kellett, majd ehhez Krenner Miklós is hozzájárult, amikor megfogalmazta a „kisebbségi ildomot”, hogy nem a sebek nyalogatása, az örökös siránkozás a követendő út, hanem az, hogy a romániai magyarság megtartsa önazonosságát, nyelvét és kulturális intézményeit.
– A kisebbségi újságíró sorsát, az elnyomás éveit ismerte meg ön is…
– Nehézsége sok volt annak az időnek, szépsége már kevesebb. Arra törekedtünk, hogy a sorok közé mindig becsempésszünk valami üzenetet, és eljuttassuk a magyar olvasóhoz, de azért vigyáztunk, hogy ne okozzon botrányt, ne váltsa ki a Szekuritáté zaklatását. Talán dicsekvésnek tűnik, de már egészen sportot űztünk belőle, és volt, hogy kitaláltunk egy szót, amit a következő cikkbe valamelyikünknek bele kellett írnia…
– Mikor került kapcsolatba a sajtóval?
– Nagyon korán, ugyanis nyomdászcsaládban születtem, és apám mindig hazahozta az újságot. A háború utáni első magyar napilapból, a Jövőből tanultam meg olvasni, és nem az ábécéskönyvből. Amikor már ismertem a betűket, játékból mindig újságot szerkesztettem, egy nagy fehér lapra írtam. Hamar felébredt bennem az írásvágy – sokan úgy mondjak: grafománia –, és az 1950-es évek elején, egy elég sötét korszakban felkértek, hogy tudósítsam a Pionír című gyermeklapot. Kisiskolás voltam, és nagyon örvendtem. Akkor szakadt meg a kapcsolat, amikor azt akarták, hogy írjam meg, kik a rossz gyerekek, akik akadályozzák a jó tanulókat, amihez nekem nem fűlött a fogam. Minden politizálás nélkül, egyszerűen nem akartam, hogy kinézzenek maguk közül a társaim. A középiskolai, majd az egyetemi évek idején hamu alatt izzott ez a szenvedély, de négyéves tanári pályafutás után ismét fellángolt, és akkor végképp az újságírásra adtam a fejem. Több mint négy évtizede dolgozom a sajtóban, igaz, most már nyugdíjasként közlök. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy találkozhattam a régi neves újságírókkal és lapszerkesztőkkel: Erdős Györggyel, Schauer-Sós Aladárral, Messzer Sándorral, Franyó Zoltánnal, aki ugyan Temesváron élt, de Aradon is szerkesztett egy darabig, vagy Anavi Ádámmal. Igaz, akkor meg sem fordult a fejemben, hogy valaha róluk és az aradi magyar sajtó történetéről írhatok. Ha tudtam volna, sokkal jobban figyelek ezekre a baráti beszélgetésekre, a nosztalgiázásokra, több mindent kérdeztem volna.
– A helytörténészi pályára később már tudatosan készült az újságírás mellett?
– Kisdiákként felébredt bennem az érdeklődés, illetve felébresztették tudós tanáraim. Voltak időszakok, amikor alábbhagyott, hogy aztán fokozott erővel visszatérjen. Hivatásos újságíróként mindig az motoszkált bennem, vajon mikor jön el az az idő, amikor foglalkozhatok Arad magyar vonatkozású művelődéstörténetével, ami sok vonatkozásban még a mai napig is fehér folt, mert évtizedekig háttérbe szorult, szinte feledésbe merült. 1989 előtt az oral historyra alapoztam, és igyekeztem megkeresni azokat a régi aradiakat, akik sok érdekes dolgot tudtak, és nem is féltek ezeket elmondani. Az 1970-es évek elején volt egy – mai szemmel nézve szerény – próbálkozásom a lapban, amikor valamelyik régi aradi épületet lefényképeztettem a fotóssal, néhány sor építészeti-urbanisztikai érdekességet fűztem hozzá, és az olvasóknak kellett kitalálniuk, hol található az épület. Nagyon népszerű rovat volt, talán tovább is merészkedtem volna, de két év után felhívtak a megyei pártbizottsághoz, és rettenetesen leteremtettek, hogy visszasírom a múltat, az Osztrák–Magyar Monarchiát, és hajszálon múlt, hogy ki nem rúgtak.
– A százötven éves évfordulón mi a véleménye a mai aradi magyar újságírásról?
– Fáj, hogy megcsappant az olvasói érdeklődés, emiatt csökken a helyi lap példányszáma, aminek egyenes következménye, hogy kevesebb újságíróra van szükség. Amikor lehetőség nyílt arra, hogy mindent szabadon megírjunk, kimondjunk, egy szalmalángnyi fellángolás után lankadt az érdeklődés, és sajnos ma már temetik az írott sajtót. Ebben közrejátszott az is, hogy a rendszerváltás után sorra jelentek meg a különböző kiadványok, majd hangsúlyosabb szerepet kapott az emberek hétköznapjaiban a televízió, a számítógép és az internet. Ezekkel nehéz felvenni a versenyt, ráadásul a vásárlóerő is csökkent. De bízom benne, számít valamit, hogy négy és fél-öt évtől eltekintve, a százötven év alatt folyamatosan jelent meg magyar napilap Aradon. Remélem, jó néhány évig még szükség lesz arra, hogy az aradi magyarság kezébe vegye azt a nyomdafestékszagú, zizegő újságot, amelyben meg lehet keresni azokat az írásokat, amelyekre szüksége van az aradi magyarságnak ahhoz, hogy ne veszítse el hitét és bizakodását a jövőben.
Pataky Lehel Zsolt. Krónika (Kolozsvár)

Korrupciós botrányban Borbolyék
Elébe ment az ellene megfogalmazott korrupciós vádaknak Hargita megye tanácselnöke: Borboly Csaba családi házában hívott össze sajtótájékoztatót, hogy a házépítésével kapcsolatos vádakat ismertesse és azokat cáfolja. A Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Maros megyei, területileg illetékes ügyosztálya névtelen feljelentő panasza alapján folytat eljárást a politikus ellen.
Panorámás nézeteltérések
A Dénes László utcai ingatlan – amelyből panorámás kilátás nyílik Csíkszeredára és a város festői környékére – mutatós, de nem hivalkodó otthon. A DNA nyomozati anyaga szerint a ház tervezésének költségeit a megyei kórház új épületének tervezési költségeiből fedezték, és az építkezés egy részét is az önkormányzat által megbízott cég végezte. A feljelentés szerint jogszerűtlen volt Borboly Csaba csíkszeredai, Csoma Sándor utcai tömbházlakásának eladása is.
Az önkormányzati elnököt múlt héten idézte be a korrupcióellenes ügyészség; néhány nappal a hivatali meghallgatás után a politikus nyilvánosan kifejtette: egy évvel korábban készültek el a magánház tervei, mint a kórházépületé, ezért az utóbbi költségeit nem lehetett „visszaosztani”.
Borboly Csaba cáfolta azt is, hogy az építtető céggel bármilyen kapcsolatban volna. Emlékeztetett, hogy a kórházépítésre vonatkozó versenytárgyalást háromszor hirdették meg, mire sikerült megtalálni a megfelelő kivitelezőt.
A házeladással kapcsolatban a feleségével közösen tartott sajtótájékoztatón Borboly kifejtette: a megyei önkormányzat elnökének Kőrösi Csoma Sándor utcai tömbházlakását feleségének szülei vásárolták meg, ötvenezer euróért, ami nagyságrendileg hasonló érték, mint amennyire az ingatlant értékelte fel a bank.
„Szüleim jó anyagi körülmények között élnek, a pénzt adományként is felajánlották, de Csaba nem fogadta így el” – ismertette az adásvétel hátterét Borboly Melinda, a politikus felesége. Az új ingatlan értéke 86 ezer euró, a különbözetet pedig bankkölcsönből finanszírozta a Borboly család.
Fehérköpenyes hangulatkeltők?
Borboly Csaba szerint lejáratás folyik ellene, mert az önkormányzat a megyei kórház átvétele óta költségcsökkentésre törekedett. „Olyan kullancsokról van szó, amelyek rá vannak tapadva a megyei kórházra, és onnan szívják el a közpénzt” – fogalmazott a politikus, aki úgy véli: bosszúból vádolták meg.
Borboly hozzátette: a Csíki Csongor orvosigazgató lemondásával végződött „hangulatkeltésnek” is köze lehet a feljelentéshez, mint ahogyan a korrupcióellenes ügyészségnél tettek feljelentést ellene korábban az orvoslakások ügyében is.
Csíki Csongor orvosigazgató menesztését márciusban a megyei sürgőségi kórház osztályvezető főorvosai kérték, miután az intézményvezető – az érintettek szerint – szabályellenesen akarta megpályáztatni az vezetői posztokat. A vezetőváltást példátlan orvosszakmai összefogás előzte meg.
SMS-ek házasságtörésről
Borboly tegnapi sajtótájékoztatóján jelezte: politikai érdekek is állhatnak feljelentése mögött, mivel a közelmúltban jelentette be, hogy a következő önkormányzati választásokon ismét indulni szeretne a megyei tanácselnöki tisztségért.
A politikus szembesítést kért feljelentőjével az ügyészségtől; az érintettről Borboly annyit mondott el, hogy tudomása szerint „helyi magyar ember”. Az elöljáró emlékeztetett: feljelentéssel éltek már ellene mások is, most azonban „gyáva”, névtelen panaszosról van szó.
A tegnapi sajtótájékoztatón részt vevő Borboly Melinda elmondta: nem csak férjét, de a családjukat is zaklatják. A politikus feleség olyan sms-eket mutatott a sajtó képviselőinek, amelyek férje állítólagos, házasságon kívüli kalandjáról szólnak.
Lapunk tegnap megkereste a korrupcióellenes ügyészség területileg illetékes ügyosztályát is; a Maros megyei DNA-nál azt a felvilágosítást kaptuk, hogy érdemi információval csak augusztus végén szolgálhatnak.
Antal Erika. Új Magyar Szó (Bukarest)

Hetven éve települtek be Magyarországra a bukovinai székelyek 
A Bukovinai Találkozások Nemzetközi fesztiváljának célja, hogy összehozza az elszármazott bukovinai székelyeket. Hetven éve, hogy a bukovinai székelyeket az akkori magyar kormány Magyarországra telepítette. Ezt a jubileumot ünneplik idén a Bukovinai Találkozások Nemzetközi fesztiválján, Bonyhádon. Az öt országot átszelő rendezvény célja, hogy összehozza az elszármazott bukovinai székelyeket.
Dávid János mindössze 10 éves volt, amikor 1941-ben Andrásfalváról Magyarországra telepítették a családját. Velük együtt csaknem tízezer bukovinai székely érkezett az országba. Akkor a negyvenes években már több támadás is érte a székelyeket Romániában. Sokszor már anyanyelvüket sem használhatták, így azt mondja, boldogok voltak, hogy Magyarországra jöhettek.
„Nagy örömet érzett az ember, főleg amikor Bácskába odaértünk, még a nap is talán szebben sütött, mikor odakerültünk, szinte jobb kedvünk volt” – meséli Dávid János.
A bukovinai székelyeket az 1700-as években még a Habsburg Birodalom késztette menekülésre. Bácskából pedig 1945-ben Tito partizánjai elől kellett elmenekülniük. Végül Tolna és Baranya megyében telepítették le őket.
Bonyhádon már 2000 óta találkoznak a Lengyelországban, Szlovákiában, Ukrajnában, Romániában és Magyarországon élő bukovinai székelyek. A Bukovinai Találkozások fesztivál célja, hogy az elszármazott székelyek megismerjék egymást. A rendezvény évről-évre sikeresebb – véli a főszervező. „Egyre közelebb kerülünk egymáshoz, csoportok kapnak már meghívást csoportoktól és nem feltétlenül kell a Székely Szövetség közvetítése ehhez. Tanulmányok, konferenciák születnek ebből, kiállítást, fotókiállítást nyitottunk az eddigi fesztiválok fotóiból, tehát nagyon sok hozadéka van" – emelte ki Csibi Krisztina, a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének elnöke.
A Bukovinai Találkozások fesztivál augusztus 7-ig tart Bonyhádon. Ez idő alatt számos néptánc és népzenei előadás várja az érdeklődőket, vasárnap pedig kopjafa avatással zárul a rendezvény.
hirado.hu/Duna Tv. Erdély.ma

Az erdélyi magyarság (1918–2011)
Székelyföld is veszélyben!
"Dióhéjba" tömörítve bemutatjuk az elmúlt kilencvenegy év történelmét, a fő hangsúlyt a nemzetiségi elnyomásra, az asszimilációs politikára helyezve. Miért fontos ennek ismerete?
Mert sokan még mindig nem hiszik el, hogy Székelyföld is veszélyben van, ha nem vívjuk ki a belső önrendelkezés jogát. Ha nem harcoljuk ki Székelyföld területi autonómiáját. Nem hiszik el azt sem, hogy nemcsak gyermekeink, unokáink, hanem mi magunk is megtapasztalhatjuk az erdélyi szórványsors szomorú valóságát. Nem szabad ámítanunk magunkat, tudni kell, hogy az erdélyi színmagyar városokat néhány évtized alatt tették román többségűvé. Az olyan régiókban pedig, ahol számottevő magyarság élt, az számszerű kisebbségbe került. Ennek illusztrálására Barcaság etnikai változását mutatom be. A Háromszékkel szomszédos Brassó lakossága 1910-ben még 70 százalékban magyar és szász többségű volt, míg a román számarány mindössze 28,7 százalék. Mára a helyzet drasztikusan megváltozott: az említett két (többségi) népcsoport elenyésző kisebbséggé vált, alig 8 százalék. Ha Brassó város 1910-es népességi arányait hasonlítjuk össze a mai Sepsiszentgyörgyével, azt látjuk, hogy a nem románok számaránya 71,3 százalék, tehát közel azonos! Brassó megye 1910-ben szintén magyar és német többségű, 64,2 százalékkal. Ma már itt sem sokkal jobb a helyzet, mint a városban. Az elmúlt évszázad alatt az alig néhány százalékéban román lakosságú észak-erdélyi nagy magyar városok népességi arányai szintén megváltoztak. A népességváltozásra elsősorban az 1950-es és az 1960-as években került sor. Néhány példa: az 1941-es népszámlálás szerint a népességi arányok Észak-Erdély néhány nagy városában a következők: Marosvásárhely magyarságának aránya 95 százalék, a románoké 3,9. Szatmárnémeti magyarságának aránya 92,9 százalék, a románoké 4. Nagyvárad magyar népessége 91,8 százalék, a románoké 5,2. Kolozsvár magyar népessége 86,5 százalék, a románoké 8,9. Hogy ki kit olvasztott be – magyarosított vagy románosított –, bárki megadhatja a választ a kérdésre. A nagy tatárjárás (1241) utáni 639 év alatt az Erdélybe betelepedő románság nemhogy tömegesen elmagyarosodott volna, de 1880-ban is mindössze 5,7 százalékuk ismeri az állam nyelvét, a magyart. Ne feledjük: az alkotmányban meghirdetett "egységes és homogén nemzetállam" megteremtésének útjában ma már csupán Székelyföld magyar közössége áll! Nem véletlen az, hogy a hivatalos okmányokban, de még a megyehatáron elhelyezett turisztikai táblákon sem tűrik meg a Székelyföld név használatát! Sokan abban a hitben ringatják magukat, hogy ha az elmúlt huszonegy évben alig észlelhető az etnikai arányok megváltozása, akkor az a továbbiakban sem módosul. Elfelejtik azt, hogy ez a rendszerváltás, a volt szocialista vagyon megszerzésével való elfoglaltság, a nagy gazdasági világválság, valamint Székelyföld tudatos elszegényítésének taktikájával magyarázható. De ha Románia gazdaságilag talpra áll, a veszélyérzet és az önvédelem hiányában "békésen álmodozó" székelységet is gőzhengerként fogják kisebbségbe szorítani, etnikailag fellazítani. Tehát addig kell kiharcolni Székelyföld autonómiáját, amíg nem késő! Ha most nem teszünk meg mindent – természetesen törvényes eszközökkel –, akkor számításaim szerint Sepsiszentgyörgyön már a 2020-as választást nem mi nyerjük meg. Márpedig, ha nincsenek választott vezetőink, akkor – amint Marosvásárhely példája is mutatja – szülőföldünkön mások fognak intézkedni, de nem a mi érdekünkben! Ne feledjük, a Székelyföld akkor már nem a mi otthonunk lesz, nem az a hely, ahol jól érezhetjük magunkat! El kell dönteni: mit akarunk?
A román nacionalizmus 1918 előtt Ahhoz, hogy a mai agresszív, türelmetlen román nacionalizmust megértsük, ismernünk kell annak mély gyökereit. Nagyon sokan úgy gondolják, hogy a román nacionalizmus csak most, az elmúlt huszonegy évben nehezedik ránk, illetve annak gyökerei csak a Ceauşescu-diktatúráig vezethetőek vissza. A román nacionalizmus már korábban kialakult. Természetesen ennek elemzése nem célunk, csak néhány példával szeretnénk rávilágítani arra, hogy nem új keletű. Az intolerancia, az idegengyűlölet már a Horea vezette parasztzendülés és magyargyilkolás idején is létező valóság. Hasonlóképp az 1848–49-es erdélyi polgárháborús kilengések, magyarmészárlások is erre mutatnak. A két román fejedelemség egyesítése előtt (1857-ben) a jeles román politikus, Mihail Kogălniceanu a nem ortodox polgárok jogainak biztosítására, a jogfosztottság felszámolására az ideiglenesnek nevezett országgyűlésen 52 javaslatot terjesztett be. Az 1866-os román alkotmány némi könnyítéseket hoz a nem keresztény idegenek számára, de ellentüntetésekre, pogromokra került sor. Az 1878-as berlini kongresszus arra kötelezi az új és független Romániát, hogy a zsidóknak, a mohamedánoknak biztosítsa az állampolgári jogokat. 1879-ig csak keresztények kaphattak román állampolgárságot. Amikor 1918-ban Románia megkapta Erdélyt, a nemzetiségek felszámolásában már óriási tapasztalatok birtokában volt. Az 1877-ben megszerzett Dobrudzsa etnikai arányait 1900-ig 19 százalékról 48,2 százalékra emelte. Egy 1900-ban megjelent román kiadvány azt állítja, hogy Dobrudzsában még mindig 51,8 százalékban élnek "idegenek". Több módszert alkalmaztak. Nem adtak politikai jogokat a nem román lakosságnak, hivatalt sem viselhettek, tehát érdekeltté váltak abban, hogy a nyilvántartásokban románként szerepeljenek. Ugyanakkor nagyfokú telepítés folyt az etnikai arányok megváltoztatására. Legfontosabb eszköz az iskolai oktatásnak a román nacionalizmus szolgálatába állítása volt. 1897-ben Spiru Haret közoktatási miniszter körrendeletében nacionalista szellemű oktatásra buzdít: "Legyenek rajta, hogy a gyermekek történelmünk eseményeit sokkal többre becsüljék, mint más nemzetekét..., higgyék, hogy a román nemzet a legvitézebb és a legelőkelőbb minden nemzetek között. Ne féljenek attól, hogy túlzásokba esnek, sőt mentől tovább mennek, annál jobb lesz." Az óvodák többségét is a románosítás szolgálatába, a román nyelv terjesztésére állították fel. Az 1911-ig létrehozott 168 óvodából 133-at a csángó magyarok és bolgárok településein alapítottak. 1906-ban Konstancán (Küstendže) a gimnázium igazgatója, V. Dumitrescu ezt írja: "Ezen iskolának az oktatáson és nevelésen kívül az ország többi iskoláival együtt az is célja, hogy románokká változtassa át a gyermekeket, akik közül legtöbben otthon a szülőiknél csak görögül, bolgárul, örményül stb. beszélnek." 1900 körül a mintegy 75 000–100 000 főnyi csángó magyarnak nincs egyetlen magyar iskolája. (2011-ben sincs!) Van olyan feljegyzés, amely szerint a csángó gyermek addig ismételte az első osztályt, amíg megtanulta a román nyelvet. Egymás között még a szünetekben sem beszélhetnek magyarul. 1848 után a csángó magyarok közé már olyan papokat küldtek, akik nem ismerték a magyar nyelvet. 1886-tól kezdve a jászvásári papneveldében csak román nyelven oktatnak. Az utolsó magyar papnak, aki még a századfordulón Moldvában működött, a püspök megtiltotta a magyar nyelvű misét. Erdélyben ugyanebben az időben a románoknak több ezer iskolájuk van. Az erdélyi román papok híveikkel nemhogy magyarul nem beszéltek, de 80 százalékban ők maguk sem ismerték az állam nyelvét. A román nacionalizmus 1913-ban sem esett kétségbe, amikor Romániával "egyesül" a 98 százalékarányban nem románok által lakott Dél-Dobrudzsa. Habozás nélkül fogtak hozzá az új, azaz "ősi román" föld elrománosításához is.
Fegyverszünet és megszállás Amikor az Osztrák–Magyar Monarchia 1918. november 3-án Páduában aláírta a fegyverszünetet, elismerték az önálló Magyarországot. Azonban e fegyverszünet aláírását nem tekintették érvényesnek a szövetséges hatalmak, de a magyar területek megszerzését célul tűző országok sem. A történelmi Magyarország és Ausztria területén ekkor még idegen hadsereg nem tartózkodott. Tehát nem beszélhetünk a Monarchia katonai vereségéről. A vereség a fegyverszünet megkötése után alakult ki, amikor a magyar kormány látva a hadseregben terjedő anarchista és bolsevista mentalitást, feloszlatta azt, így akaratlanul lehetetlenné tette az aktív önvédelmet. Az új hadsereg megszervezése azonban nemcsak időigényes volt, de nagyrészt eredménytelen is. Minderre épp akkor került sor, amikor megindult a szerb, a csehszlovák és a román támadás. A magyar kormány másik nagy tévedése az volt, hogy bízott a győztes nagyhatalmakban, és úgy gondolta, ha Magyarország pacifista magatartást tanúsít, azt a béketárgyaláson méltányolni fogják. A területi egység megőrzésének céljából a magyar államvezetés a bolsevik és a szélsőjobboldali erők szervezkedései között fogott hozzá a svájci mintájú szövetségi államrendszer kiépítéséhez. Erdélyben a román, a magyar, a német és a vegyes önkormányzatú kantonok létrehozása azonban nem érdekelte a Iuliu Maniu vezette Erdélyi Román Nemzeti Tanácsot. De az előrenyomuló román hadsereget sem, sőt, igyekeztek felszámolni minden magyar önrendelkezési jellegű akciót. Ilyen történelmi helyzetben fogalmazódott meg a Székely Köztársaság megteremtésének gondolata. Néhány jeles erdélyi magyar vezető, köztük Paál Árpád politikus és újságíró is – 1918. november derekán, a Székelyudvarhelyen tartott gyűlésen – letette a hűségesküt a Székely Köztársaságra. Azonban a november 28-i marosvásárhelyi székely és a december 22-i kolozsvári magyar nagygyűlés már a magyar állam területi integritása mellett nyilatkozott. E politikai zűrzavarban, amikor az ország hadsereg nélkül maradt, miközben idegen haderők masíroztak, Kratochwil Károly vezetésével létrejött a székely és az erdélyi ezredekből, a székely önkéntesekből az a 12 000 főt számláló Székely Hadosztály, amely kis létszáma ellenére is megpróbálta a lehetetlent, szülőföldje védelmét az idegen hódító hadsereggel szemben. Nekik 1919 januárjában a Királyhágónál sikerült feltartóztatniuk a román királyi hadsereget. A magyarság jövőjének alakítására azonban nagy csapást mért az 1919. március 21-i Magyar Tanácsköztársaság megalakulása. A nagyhatalmak épp akkor vitatták meg a végleges határok kérdését. Úgy tűnik, hogy a bolsevizmus veszélye miatt még jobban büntették a magyar népet, Magyarországot. A székely hadsereggel ellenséges magatartású kommunista hatalom miatt 1919. április 25-én a Székely Hadosztály is feloszlott. A katonák némelyike beállt a Vörös Hadseregbe, és hősiesen harcolt az északi felszabadító hadjáratban, de többségüket a román hadsereg Brassóba internálta. A román hadsereg december 24-én megszállta Kolozsvárt, majd fokozatosan egész Kelet-Magyarországot. A magyarság vezetői hiába követelték Párizsban a határkérdés demokratikus, népszavazás, tehát a helyi lakosság megkérdezése általi meghúzását, kialakítását, hiába ajánlották fel, hogy a népszavazás eredményét, bármilyen is legyen, a magyarság tiszteletben fogja tartani, a magyarság meghallgatása nélkül megszületett a jelenkor történetének egyik legigazságtalanabb békediktátuma. Az 1920. június 4-én aláírt trianoni szerződés eredménye a kompakt magyar területek, köztük Székelyföld elcsatolása lett.
(folytatjuk)
Kádár Gyula. Háromszék (Sepsiszentgyörgy).

Miből lehetne magyar tanszék?
Molnár Szabolcs Zsigmond Mária és Zsigmond Győző társaságában
Dr. Molnár Szabolcs a Bihar megyei Mezőtelegden született (1943), apja református lelkész volt, ennek következményeit súlyában viselték gyermekei.
Aradon tanult. Ahhoz, hogy a szocialista diktatúrában egyetemre mehessen, nagybátyja vette örökbe a papi családból. A kolozsvári Babeş–Bolyai Egyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakon oklevelet (1966). Három éven át tanított a nagyiratosi általános iskolában. A bukaresti egyetemen tanársegéd, majd adjunktus, előadó tanár, professzor, katedrafőnök. Ő hozta létre a hungarológia tanszéket a bukaresti egyetemen.
A lexikális adatok mellett szólaljon dr. Molnár Szabolcs professzorról dr. Szonda Szabolcs, aki tanítványa volt, és nála doktorált. Jelenleg a Kovászna Megyei Bod Péter Könyvtár igazgatója. Óhatatlanul hozzá kell tennünk, hogy jelenleg, ugyanis a prefektúra megvétózta a versenyvizsgát és dr. Szonda Szabolcs igazgatói állását. Hogy mi végre, az világosnak látszik: miért nem román az igazgató? Szonda Szabolcs: Egyrészt szakmai mentorom volt dr. Molnár Szabolcs, nála írtam a magiszteri dolgozatomat, más jelentősebb munkáimat. Egyetemi tanulmányaim után a tanszéken marasztaltak, munkatársak is voltunk. Aztán mintegy tíz évig innen ingáztam az egyetemi tanszékre. Érdekes jelenség, hogy innen, magyar közösségből ingáznak többen, most már kevesebben Bukarestbe a hungarológiai tanszékre. Szerintem természetes lenne, hogy a Sepsiszentgyörgyön meglévő katedrák mellett működne magyar környezetben a magyar oktatás, mint Bukarestben. Volt is erről szó, ám ezt a változatot Bukarestben nem hagyták jóvá. Kezdetben a bukaresti egyetem zárkózott el mereven az átköltöztetéstől. Ma talán könnyebb lenne, ha a megye, a város is vállalná anyagilag az új tanszéket. Molnár Szabolcs irányította a figyelmem a régi magyar irodalomra és a verstanra. Lényegében minden dolgozatomat verstanról írtam. Molnár Szabolcs román környezetben is minden elismerést megkapott emberileg is. Ez az, ami megragadott mindenkit, és joggal, hiszen tartásában és tudásában nem mindennapi ember.
Mindezzel nem mondottunk sok rendkívülit, ha nem tesszük hozzá, hogy írónemzedékeket tanított, nála doktoráltak jeles emberek, valamint azt, hogy megpróbálta a lehetetlent is (mellesleg: miért volt lehetetlen?): áthozni a Kárpátokon a hungarológiai intézetet Sepsiszentgyörgyre, Székelyföldre, ahol számos kiváló és katedrán illetékes tanítványa állt volna méltó nemzeti szolgálatba. Nem sikerült végbevinnie ezt a tervét, noha városunk törekvéseivel egybeesik.
– Csíkszereda megelőzött, hamarább indult el ott a tárgyalás. Jelzem, akkor még nem volt ott Sapientia, ám készülőben voltak nagyon is. A mostani sepsiszentgyörgyi polgármester egyetemi város(-ká-)ban gondolkodik, ebben csak támogatni lehetne, kellene őt. Építkeznek, terveznek. Neked, mint egykori katedrafőnöknek, milyen elképzeléseid voltak, illetve vannak?
Molnár Szabolcs: Ott van a Bodok Szálloda lepusztult, elhanyagolt épülete, ott kellett volna szállást adni a Sapientiának, de elakadt ez is, talán pénz híján, talán a gáncsoskodó bukarestiek miatt. Megvolt az akarat, a szándék, pénz is volt hozzá magyarországi áldozatkészségből. De szerintem nem volt meg az az elszántság, a ha törik ha szakad merészség.
– Vajon végleg kútba esett ez az elképzelés? Hiszen magunkon akarunk segíteni. – Nem kell lemondanunk az egyetemről, hiszen vannak itt jól képzett tanítványaink, nem is kellene akkreditálni, itt élnek karnyújtásnyira azok, akik a bukaresti egyetemen tanítottak és tanítanak. A mostani tanügyi törvény is lehetővé teszi hungarológiai tanszék létesítését, viszont anyagiak híján ez valahogy nem sikerült még. De nem szabad lemondani róla, szerintem. Bukarestben a magyar tanszéket átminősítették magyar, cigány és zsidó tanulmányok tanszékévé. Ez így van.
– Érdekes összeállítás katedrán belül, a hungarológiai tanszék helyében. – Most Zsigmond Győző a tanszékvezető, neki adtam át a tanszéket, működik, élnek. Mondok egy példát az "áttűnésre". Teleormanból jött föl egy fiatalember, elvégezte az orosz–magyar szakot. Nagyon rendes hallgató volt, és olyan tanár is lett belőle. Szatmárra került, ott átvette a szatmári magyar tájnyelvet, a hanglejtést. Igen ám, de valahogy megtanulta a cigány nyelvet, rengeteget dolgozott, visszakerült Szatmárnémetiből Bukarestbe, megcsinálta a cigány ábécét, cigány nyelvészetből doktorált. Hogy kik előtt? A szanszkrit, a hindi, az általános nyelvészet no meg a román nyelv tudorai előtt védte meg disszertációját és kapta meg doktori címét. Nos, ő is ott van a közös tanszéken, nagyon ügyes egyébként, mert ő hívja le az európai uniós cigány támogatási pénzeket.
– Ezek a pénzek becsurognak-e a közös tanszék kasszájába?
– Hát ez az, hogy nem csurognak be. Azokat a pénzeket a cigányokra költik. Van cigány adjunktus is a katedrán, egy hölgy, vehemensen védi a maga ügyét, cigány öltözékben jár. És természetes módon védik és terjesztik, amennyire lehet, a cigány kultúrát, végzetteket helyeznek ki rendszeresen megyékbe, akik vállalják a saját feladataikat. Hatvankilencben létesítették a bukaresti egyetemen a magyar katedrát.
– Mindenképpen áldásos munka lehet. És hát bővül a tanszék, gondolom. – Épp az a gond, hogy szűkülnek a keretek. Tizenkilenc oktató tanár volt kezdetben, ma heten vannak.
– Nem mellékes kérdés, Aradon végezted az iskoláidat, majd Kolozsvárt szereztél diplomát, negyven bukaresti év után miért nem Arad felé irányultál, miért a Székelyföldre?
– Helyzet volt, apám esperes, négyen voltunk testvérek, nővérem úgymond szerencsés volt, mert úgynevezett vörös diplomával érettségizett, azzal felvételi nélkül jutott az orvosi egyetemre. A bátyám többször felvételizett, mindig a legjobb eredménnyel, mindig kiírták, hogy sajnos, hely híján nem vehetik fel. Hogy kinek jutott hely olyankor? Az elképzelhető. Ám az esperes fiának nem... Nyolcadszor aztán elfogadták a műegyetemen, fölvették. Engem már érettségi előtt örökbe vett a munkás nagybátyám, ne legyen gond a származásommal. Érettségi után tanítónak mentem, akkor adtak nekem is 25 ár földet, mint szokás volt az akkoriban falun. Ám a községi jegyző a termést egyszerűen elvitte haza magának. Aztán már az egyetemen meggyűlt a bajom azzal, hogy földbirtokosként jutottam be az egyetemre. Megadóztak, meg minden. Arad megyébe mentem vissza a diplomával, írásaim készültek vagy jelentek meg, ’69-ben megalakult a magyar tanszék Bukarestben, oda hívtak engem is.
– Nem is titok, nem is valami érdekesség, hogy a román papok gyermekeit minden további hercehurca nélkül vették föl még az ötvenes években is az egyetemekre. Magam is láttam ezt annak idején Kolozsváron.
– Megállapították egyszerűen, hogy az ortodox román egyház haladó, nemzetépítő, és a többi nem. Punktum. Szabó Zoltán hívott meg a tanszékre. Ingáztak sokan Bukarestbe Erdélyből, nagyszerű emberekkel dolgoztunk. Volt az úgynevezett A szak, azaz főszak, aztán a B. Lehetett választani angol, latin, kínai, arab szakok közt. És valóban gazdagabb volt a nyelvválaszték, mint a Babeş–Bolyain. Aztán egyre folyt a beolvasztás, végül már magyar és keleti nyelveket tanítottak, a szuahélitől kezdve... Szóval sorvadt mindaz, ami egykor sudár volt. – Hadd kérdezzem meg: ha már ilyen szépen fölfejlődött a tanszék egykor, milyen könyvtárhálózat állott a rendelkezésre?
– A Scânteia Ház pincéjében fedeztem föl egy könyvhalmazt. Az csodálatos volt, számtalan olyan könyvvel, amelyeket egyszerűen kitiltott, kiiktatott használatból a kommunista rendszer. Könyvritkaságokat találtam, nagyon értékes, több száz éves kiadványokat. Nos, ha nem is nyíltan, de hasznosítani tudtam azt a pincekönyvtárat a hallgatók meg a magam számára. A 68 éves egyetemi tanárnak még az elmúlt tanévben is voltak órái Bukarestben, doktorandusokat vizsgáztatni is be kellett járnia a fővárosba Sepsiszentgyörgyről. Ahol Molnár Szabolcs megtelepedett. Véle együtt nekünk is megfordul a fejünkben, milyen jó lenne errefelé hozni, át a Kárpátokon a magyar tanszék maradványait!
Czegő Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ki hitte volna, hogy ilyen is létezik? És létezik.
A bécsi Böhlau Kiadó gondozásában jelent meg az Elűzetések lexikona, a Lexikon der Vertreibungen, mely pontos áttekintést nyújt az 1912-től 1999-ig végrehajtott kegyetlen deportálásokról, kényszer-kitelepítésekről és egyéb etnikai tisztogatásokról.
Három nagy háború következményeként mintegy nyolcvanmillió európai polgár drámáját jelentik ezek az adatok, az 1912 és 1923, 1939, illetve 1991 és 1999 közötti időszakból. A jelszó mindig ugyanaz volt: Akié a terület, azé az egész népesség. Más szóval: Jaj a legyőzötteknek! A kisebbségre asszimiláció vár vagy elűzetés. Habár nehezen hihető, de az angolszászok szentesítették ezt az elvet, amikor a II. világháború után Churchill az alsóházban kijelentette, hogy "az elűzetés az az eszköz, amely mindazok után, amit eddig láttunk, a legkielégítőbbnek és legtartósabbnak fog bizonyulni. Megszűnik az a népkeveredés, amely vég nélküli harag forrása volt. Az asztalt újraterítjük." És megtették. Mintha csak Hitler üzent volna vissza a túlvilágról. A kijelentés elhangzott, és az sem tudta elfeledtetni, hogy a nürnbergi perben a nemzetközi katonai bíróság nem sokkal ezután leszögezte, hogy civilek deportálása és elűzése háborús és emberiség elleni bűntény. Ezt követte az 1948-as arab–izraeli háborúval kapcsolatban hozott ENSZ-határozat, mely tételesen elítélte a zsidó és az arab lakosság elűzését. De, mint azelőtt, úgy azután sem változott a helyzet sehol a világon. Az etnikai tisztogatás – nyíltan vagy burkoltan – ravaszabbnál ravaszabb módszerekkel, napjainkban is tovább folyik. Sajnos, tudnánk rá jó néhány példát mondani.
A törökök elűztek vagy meggyilkoltak egymillió örményt. Hitler lelkén hatmillió zsidó lelke szárad. Sztálin Szibériába deportálta a nem orosz etnikumú népesség százezreit. Antonescu kényszerlakhelyre hurcolta a zsidókat és Transznisztriában kétszázötvenezret gyilkoltatott le közülük. Benes százezrével telepítette ki Csehszlovákiából a magyarokat. Az 1992 és 1995 közötti, bosznia-hercegovinai harcok során mintegy kétmillió lakost űztek el otthonukból az egymással hadakozó szerb, horvát és muszlim csapatok. A Koszovó elleni 1998–99-es háború alatt másfél millió albán és száztízezer szerb került az utcára s lett hontalan. De ki tudná elmondani, hány roma nemzetiségű ember keres magának naponta új hazát?
Az elűzetések lexikona irtózatos sikoly, melynek el kell jutnia azok füléhez, akik az emberiségért felelősséget vállalnak – hivatásból vagy karrierizmusból – ma és a jövőben. Mert mindenkinek joga van egy hazához, egy otthonhoz, békés élethez, fajra, nemzetiségre és vallásra való tekintet nélkül, miként a természetben a fenyőnek és a csalánnak, a liliomnak és az ibolyának, az oroszlánnak és az apró katicabogárnak is. És ezt a jogot senki sem rabolhatja el tőlük.
A nemzeti türelmetlenség ideje lejárt, és ezt mindenkinek meg kell értenie, ha a többséghez, ha a kisebbséghez tartozik. Erre figyelmeztet az elűzetések lexikona.
Erőss Attila. Népújság (Marosvásárhely)

Dés város szerelmese
Budapesti levél
Meghalt Huber András, városának, Désnek szerelmese. Soha nem láttam, nem ismertem, csak az újságokban olvastam, hogy rendre jelennek meg komoly munkái. Huber András (Dés, 1942. nov. 11. – Dés, 2011. július17.) tanár, művelődés- és sajtótörténész 1995-ig, betegnyugdíjazásáig tanár, azóta főfoglalkozása az írás volt. Kötetei: Dési Huber István: Levelek a szülőföldre (sajtó alá rendezte, az előszót írta és a jegyzeteket összeállította. Bukarest, 1982), Cédula a virágon (karcolatok, elbeszélések. Garamond Kiadó, Kolozsvár, 1997), Százarcú nagyhatalom. Lapok az erdélyi magyar időszaki sajtó történetéből (Csíkszereda, 1997), Város az időben. Dési helytörténeti séták (Gloria Kiadó, Kolozsvár, 2002), Akikhez a múzsák bekopogtak. Szamos-völgyi írástudók (Stúdium Kiadó, Kolozsvár, 2004), Gyilkos nagy köd (novellák, Stúdium Könyvkiadó, Kolozsvár, 2006), Ház a Domb utcában (Grafycolor Kiadó, Kolozsvár, 2010). Néhány méltatás a szerző munkásságáról: Százarcú nagyhatalom. Sajtótörténet címmel a szerző több évtizedes kutatómunka eredményeként megírta Szilágy, Szolnok-Doboka, Beszterce-Naszód és Torda-Aranyos vármegyék sajtótörténetét a kezdetektől 1944 végéig. Igaz, hogy Erdély egy részéről van szó, de azt a teljesség igényével mutatja be Huber András. (Háromszék, 1998. jan. 16.) * Huber András író Akikhez a múzsák bekopogtak című legújabb könyvében a két Szamos egyesülése vidékének magyarul publikáló írástudóit vette számba. A Dés székhelyű egykori Szolnok-Doboka vármegye határvonala csupán keretet biztosított ahhoz, hogy fölmutassa az itt született jelentős szellemi értéket, mondta. A Magyar Tudományos Akadémia tizenhét hajdani tagjának életútja kapcsolódott az egykori Szolnok-Dobokához. Désen született. Huber András jó ismerője a város hely- és sajtótörténetének. Monografikus jellegű könyvekben adta közre kutatásainak eredményeit. 1997-ben megjelent Százarcú nagyhatalom című munkájában négy egykori jelentős erdélyi vármegye közel másfélszáz időszaki sajtótermé-kének útját tárta fel a kezdetektől 1944 végéig. Szolnok-Doboka vármegyében a XIX. század második felétől 1944 végéig két tucat nyomda volt, ezekben számos magyar nyelvű helyi hírlap és folyóirat készült, Désen például 36. Napjainkban azonban Désen már nincs potenciális magyar olvasóközönség, pedig a számadatokat tekintve még lehetne. 2002-ben megjelent várostörténeti könyve (Város az időben) viszont hat hét alatt elfogyott. Ennek az az oka, hogy Szabó T. Attila professzor 1944-ben közreadott dolgozatától eltekintve, anyanyelvű vonatkozásban nem látott napvilágot egyéb munka. Huber Andrást bántja, hogy Désen a helyi utánpótlás várat magára. (Lukács Éva: Ahány könyv, annyi szelete a létnek. Beszélgetés Huber András íróval. Szabadság, Kolozsvár, 2005. máj. 28.) * Huber András legújabb könyvét, a Ház a Domb utcában című regényét mutatták be a dési római katolikus plébánia dísztermében vasárnap délben. Annak ellenére, hogy ezzel egy időben a kackói felújított református templom felavatása zajlott, a könyvbemutatón szépszámú érdeklődő jelent meg. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul is. Gergely Margit ny. magyartanár fölvázolta a regény mint műfaj, s ezen belül a családregény fejlődését és sajátosságait a kezdetektől napjainkig. Jánossy Sándor, a nemrég Ezüst Gyopár-díjjal kitüntetett ny. tanár Huber András 44 éven átívelő írói, publicisztikai munkásságának felelevenítésével kezdte előadását. Elhangzott: Huber első írása 1966-ban jelent meg az akkori kolozsvári napilapban. Ezt követték különböző időszaki kiadványokban cikksorozatai, karcolatai és elbeszélései, valamint sajtó-, hely- és irodalomtörténeti tanulmányai. Első könyve 1982- ben jelent meg a Kriterionnál, 1989 után kétévenként jelentkezett újabb kötetekkel. A Ház a Domb utcában című családregényét a kolozsvári Grafycolor Kiadó jelentette meg igényes külalakban. Miután Jánossy Sándor néhány részletet is felolvasott a regényből, a házigazda Veres András a következő szavakkal indította érzelemtől sem mentes értékelését: "Megilletődéssel és némi félelemmel kezdtem a regény olvasásához, mivel a könyv majdnem ötszáz oldalas, s bizony az utóbbi időben egyre ritkábban merülünk el hosszabb művekben. Ám hamarosan rájöttem, jelentős munka van a kezemben, vonzó, erdélyi nyelvezettel megírt értékes regény. Négy generáció szereplői szólalnak meg, amit kiemel a bemutatott, máskor meg csak jelzett, történelmi-társadalmi változások következményeként megjelenő érdekes, nemegyszer váratlan családi események sorjázása. A regény cselekményének a linearitását a szerző helyenként ügyesen megtöri, a dőlt betűs beékelések például már-már ellenpontozásként hatnak, s a nemzedékek közötti mindenkori ellentétekre utalnak. Nehéz ezt a könyvet letenni, az ember egyre csak olvasná", magyarázta. Veres András ugyanakkor méltatta a regény tartalmához igen jól igazodó borítót, Lukács Solymossy Éva munkáját is. Ezután az író kifejtette, hogyan született meg a könyv. – A témát mindig alaposan körbe kell járnia a szerzőnek, ismerkedni, barátkozni kell vele, majd hosszabb-rövidebb ideig hordozni. Fárasztó, de izgalmas munka ez, néha egész fejezeteket kell újraírni, vissza-visszatérni a korábbiakra – hangzott el. A kérdésre, hogy mennyire van benne a regényében, Huber András azt felelte: "Annyira, hogy én írtam, ám jómagam csak meghúzódtam az elképzelt családban, és anélkül, hogy tudták volna, a család tagjaival együtt éltem. Fikció vagy valóság? Mikszáth Kálmánt parafrazálva, végül is nem az a fontos, hogy egy regényben a bemutatott események megtörténtek-e, hanem az, hogy megtörténhettek volna..." (Lukács Éva: Huber András könyvével ismerkedtek meg a désiek. Szabadság, Kolozsvár, 2010. jún. 8.)
A kolozsvári lap 2011. augusztus2-i számában olvasható Lászlóffy Csaba verse: Jelenések – Dialógustárs: a Halál Huber András emlékének. Ebből idézek: Fanatikus vagy – hogyha a / kérlelhetetlen blőd megfontoltság az –, / de őrültséget hajszoló soha. / A tények s szavak (küzdeni a látszat, / a feledés ellen / csak mi tudunk)! – a szellem / "tiltva is szabad" eszménye / akárhányszor hanyatlott is a mélybe, / mindig túlélte a szektás terrort.
Az erdélyi krónikások írhatnának bővebben is erről a kiváló emberről. Munkáit nem ismerem, de azok között van, akiket gondolatban a magyarság jó embereinek, őrzőinek tartok.
Számon kell tartani ezeket az embereket!
Udvardy Frigyes. Népújság (Marosvásárhely)

Történelmet ír a „legidősebb” gyulafehérvári templomlelet
Fontos adatokkal bővül az erdélyi kereszténység korai története
Ezer körüli, vagy akár néhány évtizeddel korábbi építésű, bizáncias alaprajzú templomot tárt fel a Daniela Marcu Istrate által vezetett régészcsoport a gyulafehérvári érseki székesegyház előtti térrészen. Az április–májusban, majd június–augusztusban végzett feltárási munkálatok során felszínre került a félköríves szentélyapszis alapozása, a hajó részlegesen megőrződött északi, nyugati és déli oldalfalainak maradványai, északnyugati sarka egy falrészlettel, illetve a hajó négy központi, egykor a kupolát hordozó pillérének alapozása – számolt be a régész szakértő a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségen tartott tegnapi sajtótájékoztatón. Istrate a kutatási eredmények alapján tényként szögezte le: Erdély, sőt talán az egész középkori magyar királyság legrégebbi temploma bukkant a felszínre, amelyet az erdélyi Gyula, vagy az államalapító Szent István építhetett, de amely a XI. század második felére, az új római katolikus székesegyház építésének idején már romokban állt.
Áprilisban az érseki székesegyház nyugati bejáratától 24 méterre, a vár járószint-visszabontási munkálatai során egy kőkút bukkant elő. Régészeti elhatárolása során felszínre került egy felköríves záródású apszis körülbelül hat méterre becsülhető nyílásszöggel. A lelet rétegtani vizsgálata nyomán a régész feltételezte, hogy az apszis egy X. század közepén, vagy a XI. század elején épült templom szentélye lehetett. A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség engedélyével és támogatásával április–májusban folytatódott további feltárása. A hajó régészeti kutatása június 12-én kezdődött, és a tervek szerint augusztus 13-án fejeződik be. A második szakaszban két észak-dél, illetve kelet-nyugat irányú szelvényt nyitottak, és azonosítani tudták az apszis oldalfalait, a hajó nyugati falának egy töredékét, valamint délnyugati sarokrészét – magyarázta Daniela Marcu Istrate. A szentélynél az alapozás, és falazatából két, 1,15 méter széles kőtömb őrzödött meg. Felszínre bukkantak a hajó egykori kőpadlózatának maradványai, és négy központi pilléréből kettőnek az alapozása. A következő szakaszban az érsekség támogatásával további két szelvényt nyitottak az északi és a déli oldalon, ezekben további töredékeket találtak a hajófalakból, illetve a másik két pillér alapjai is láthatóvá váltak.
Eredmények és feltevések
A feltárások eredményeként a régész megállapította: a templom hossza kelet-nyugati irányban 20,7, az észak-déli tengely mentén 12, falainak átlagos vastagsága 1,2 méter. A félköríves apszis nyílása a diadalív vonalában körülbelül 8, a hossztengely mentén 7,3 méter. A hajó oldalfalai 12 méter hosszúak, középrészén négy pillér állt, amelyek feltehetőleg a kupolát tartották. Ez az úgynevezett görögkereszt alaprajzi típus a bizánci építészetre jellemző, és valószínűsíti a templom X. századi keltezését, amely ebben az esetben az erdélyi Gyula, Szent István anyai nagyapja alapítása lehetett. Ha az épület a XI. század elején készült, akkor viszont már Szent István uralkodásához köthető – részletezte Istrate.
A hajó alapozása kőből és kevés téglából készült, kötőanyagként kevés kaviccsal kevert oltott meszet használtak. A nyugati és a déli oldalon az alapozáskor római falakra bukkantak, amelyeket újrahasznosítottak.
– Ez a feltárás azt bizonyítja, hogy az eddig ismert ún. I. Székesegyház (tehát a mai székesegyház alatti, keltezhető részletei alapján Szent László korára befejezett (?) háromhajós bazilika) előtt és az 1200 táján építeni kezdett, ún. II., azaz a mai székesegyház előtt, volt egy keresztény templom Gyulafehérváron s az előbbiek környezetében a XI. század utolsó évtizedeiben létrejött temető sírjai már az utóbbi romjai fölötti rétegben helyezkednek el – mondta lapunknak Kovács András, a BBTE művészettörténet professzora. Ilyen értelemben nem zárható ki, hogy esetleg az erdélyi Gyula –– a rendelkezésünkre álló források szerinti (II.) Gyula –– azaz Sarolt atyja, Szent István király nagyapja korának, a 950-es éveknek bizánci misszionáriusai emelték ezt a templomot. A kereszténység felvétele napirenden volt a X. század végén, így (forrásokkal bizonyíthatóan is) több kísérlet is zajlott az államalapítás korában, amelyek közül végül Szent István kezdeményezése győzött – magyarázta.
Nem egyértelmű az alaprajzi forma bizánci eredete
– A templom töredékesen és esetlegesen fennmaradt részletformái nagy vonalakban az ún. görögkereszt alaprajzú, Bizáncban kidolgozott, kedvelt templomtípusra emlékeztetnek. Erről a nagyon egyszerű alaprajzról azonban nem tételezhetjük fel egyértelműen, hogy csak Bizáncból, s például nem Itáliából, Velence környékéről vagy a Balkán nyugati részéből származott, s azt sem, hogy feltétlenül a görög rítusú egyház terjeszkedésének az emléke – részletezte Kovács András. Így az általunk ismert régészeti körülmények egyelőre azt sem teszik lehetővé, hogy válasszunk Gyula és Szent István kora között. Lerombolásának körülményeiről nem rendelkezünk adatokkal – tette hozzá. Ez a nagyon jelentős felfedezés mindenképpen cáfolja az 1970-es évek régészeti kutatásai kapcsán megfogalmazott felelőtlen és alaptalan vélekedéseket, de bonyolítja is a székesegyház épületegyüttesének eddig ismert történetét. Tudományos értelmezése fontos új adatokkal gazdagíthatja az erdélyi kereszténység és az erdélyi püspökség kezdeteinek a történetét – hangsúlyozta a művészettörténész.
A XI. század közepén már nem létezett
A feltárás során több mint száz pénzérmét találtak, továbbá bronzból és valamilyen ezüstös ötvözetből készült öv- és hajcsatokat, ékszereket, többek között S-végű hajkarikákat. A tárgyi leletek egy része, így a legrégibb pénzérmék, akárcsak a legkorábbi sírok a XI. század végéről származnak, bizonyságául annak, hogy a templom az említett század második felében már nem állt. A leletek tanúsága szerint elszórtan a XIV–XV. században is temetkeztek még a helyszínre. – A megvizsgált 400 sír fele közvetlen kapcsolatban áll a romokkal, egyetlen olyat sem találtunk, amelyet a templom alapozása átszelt, vagy azzal egyidős lett volna – jelentette ki Istrate. Szerinte a templomot 1050 tájára már lebonthatták, az új, már a nyugati kereszténység románkori építészeti stílusában tervezett székesegyház építése idején.
Marton József egyetemi professzor, a gyulafehérvári székeskáptalan nagyprépostja kiemelte: a templom építésének idején még nem határolódott el véglegesen a keleti és a nyugati kereszténység (amint azt Kovács András is kifejtette korábban lapunknak, számtalan példa bizonyítja görög szerzetesek, apácák – például Veszprémvölgyben – jelenlétét is a Magyar Királyság területén, mint ahogyan bizáncias alaprajzok is feltűnnek, így Feldebrőn). Marton József kiemelte: a lelet utal arra is, hogy a X. században már konkrétum volt a gyulafehérvári egyházi központ.
A kutatást a román és magyar szaktárcák is támogatják
Daniela Marcu Istrate elmondta: a feltárási felületet a modern kor számos átalakítása érintette, legtöbbet a nagyméretű gödrök ártottak. A templom állagát az 1970-es években Radu Heitel által vezetett régészeti kutakodás is befolyásolta.
Az ásatást augusztus 20-a után betömik, fölötte zöldövezetet létesítenek, a falak vonalát a felszínen jelzik ki – tájékoztatott Daniela Marcu Istrate, aki szerint az állagmegőrzésnek ez a legmegfelelőbb módja. Kovács András professzor hasonlóképpen úgy véli: betemetve megmarad az emlék, s ha lesz rá technológia, bármikor fel lehet ismét tárni és be is lehet mutatni.
Szász János kanonok, az érsekség gazdasági igazgatója elmondta: a feltárást részben az érsekség finanszírozta, teljes támogatására pedig a román művelődésügyi tárca, illetve a Magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium tett ígéretet. A sajtótájékoztatón jelen lévő Hegedüs Csilla, Kelemen Hunor miniszter műemlékvédelmi szaktanácsadója tényként erősítette meg a támogatás folyósítását, illetve elmondása szerint a szaktárca a további szakirányú tudományos kutatások elvégzéséhez is hozzájárul.
ZAY ÉVA. Szabadság (Kolozsvár)

Féligazságok, spekulációk, riogatások
Aki nem talál magának jobb elfoglaltságot, minthogy Románia területi-adminisztratív átszervezésének felmerült ötleteit csócsálgassa a politikusok által gerjesztett ál- és műviták nyomán, az nyilván naprakészen követi az ebben a témában előforduló történéseket. Tehát tudja, hogy az ügy nem került le a napirendről, már csak azért sem, mert az államfő utasítására Emil Boc miniszterelnök a múlt hónap közepén arra kérte kormánya tagjait, hogy augusztus folyamán mutassanak be megoldásokat a hatáskörök és a vagyon átadására nézve – hiszen úgymond az önkormányzatokat kell megerősíteni –, elsején pedig kijelentette, hogy a decentralizációval egyszerre kívánja kezelni a közigazgatási átszervezést is. Tegnapelőtt már bejelentették azt is: augusztus 8-án ül össze az a koalíciós bizottság, amely „kis lépésekkel” elemzi a területi-közigazgatási átszervezést, s a következtetéseket közlik majd az állampolgárokkal. Tehát továbbra is folyik a vita különböző szinteken a decentralizációról szóló tervezetről, amely jogszabállyá válva érinteni fogja a jelenlegi megyerendszert is, de hogy miként és merre és hogyan, ez a jövő zenéje.
Ha csak az ügy politikai hátterét nézzük, egyértelmű, hogy a hatalmi koalíciót alkotó erők abban érdekeltek, hogy a területi átszervezés lehetőleg előnyös helyzetbe hozza vidéki szervezeteiket az elkövetkező voksolásokon, akár a helyhatósági, akár a parlamenti választásokról van szó. S mivel az előbbire hamarosan sor kerül, az idő sürgeti a térképátrajzolókat. A gond az, hogy a Demokrata–Liberális Párt és az RMDSZ érdekei ebben az ügyben ütköznek, sőt, a nagyobbik kormánypárton belül is vannak komoly nézetkülönbségek, főként a helyi kiskirályok, a megyei bárók miatt. Traian Băsescu államfő aggodalmát fejezte ki a decentralizálás késése miatt, de pártbeli csicskásai nyíltabban fogalmaztak: „Mi, a Demokrata–Liberális Párt azt mondtuk már az elején, törvény révén hajtsuk végre a területi-közigazgatási átszervezést, hogy a 2012-es helyhatósági választásokat már az új jogszabály alapján szervezzük meg.”
Tehát szó sincs róla, hogy a hatalom letett volna Románia közigazgatási átszervezéséről, legföljebb odázódott egy csöppet a folyamat, amit persze az RMDSZ saját győzelmeként próbál kampányszerűen hasznosítani. Tegnapelőtt már arról cikkezett a tulipános nagyváradi sajtó, hogy „elhárult a területi átszervezés veszélye”, igaz, egy vékonyka kérdőjellel tompítva a csúsztatás élét. A cikkíró emlékeztetett, hogy ezelőtt kilencven évvel is napirenden volt a kérdés – nyilván, hiszen akkor jött létre az új Nagy-Románia, akkor kezdődött az új, területileg nagyot bővült állam megszervezése –, s már akkor felmerült a történelmi Biharország megcsonkítása úgy, hogy annak egyes részeit más szomszédos megyékhez csapták volna. A korabeli váradi magyar sajtó az Érmellék teljes egészének Biharhoz való tartozása mellett érvelt, mivel azt részben Szilágy megyének szánták. A tervezet szerencsére nem valósult meg – állítja a Bihari Napló cikkírója –, holott akkor már a történelmi Bihar vármegye nem is létezett. Ugyanis 1849 és 1860 között Debrecen, ill. Nagyvárad székhellyel Észak- és Dél-Biharra osztották, ezt Hajdú vármegye 1876-os alapítása módosította, majd a tíz és félezer négyzetkilométeres Bihart, Magyarország harmadik legnagyobb vármegyéjét a trianoni békeszerződés 3/4 részben Romániának adta, míg nyugati 1/4 része ma is Magyarország része. De ennek a háromnegyed romániai résznek is folyton változott a területe és státusa is, a két világháború közötti Körös (Crişana) tartomány ezt írta felül, olyan területekkel bővítve a történelmi Bihart északon, északnyugaton és délen, amelyek soha nem tartoztak hozzá, 1940-44 között részben visszaállt a trianoni állapot, de csak részben, mert a második bécsi döntés a Romániában maradt Dél-Erdélyben hagyta a megye déli fertályát. A háború utáni kommunista rendszer 1950-ben vezette be a 28 tartományból álló felosztást – visszaállítva Körös tartományt –, amit aztán folyton adjusztált: 1952-ben, 1956-ban, 1960-ban; végül 1968-ban létrehozta a jelenlegi megyerendszert (de még ezen is módosítottak 1981-ben, amikor két új megyét alakítottak ki a román alföldön). A történelmi Bihar egyes részei ma sincsenek a megyehatáron belül, például az Érmellék egyik sávja Szatmár, míg az egykori Béli járás Arad megyéhez tartozik.
Mihez képest jobb tehát a mai romániai Bihar megye alakja, rajza, miért kellene ragaszkodni az 1968-as ceauşescui örökséghez? A területi átszervezés veszélyével riogatni csak akkor ildomos, ha a riogató felsorakoztatja az intézkedés várható, előrejelezhető negatívumait is. Mert nem minden rossz, ami új, ami más.
D. L. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Magyar–magyar művésztalálkozó Marosvásárhelyen
Íme egy újabb ígéretes kezdeményezés, amelynek reális esélye van arra, hogy gyökeret eresszen a Bolyaiak városában. Három napon át jeles magyarországi és erdélyi magyar képzőművészek találkoztak itt, és kötetlen párbeszédet folytatva ismerkedtek egymás munkájával, lehetőségeivel, latolgatták, miként járulhatnának hozzá hivatásuk népszerűsítéséhez és ahhoz, hogy az általuk alkotott értékek méltóképpen illeszkedjenek a köztudatba, közösségeink életébe. 
A Magyar Művészeti Akadémia és a Maros Megyei Tanács támogatásával szervezett rendezvénysorozaton pénteken, szombaton és vasárnap rendkívül gazdag és változatos program során dialogizált közös dolgaikról a meghívott félszáznyi művész. Az MMA ügyvezető elnöke, Fekete György és a megyei önkormányzat elnöke, Lokodi Edit Emőke védnökségével zajló eseménysorozat augusztus 5-én délben kezdődött a marosvásárhelyi Kultúrpalota kistermében és augusztus 7-én késő este zárult Székelyvéckén.
A vendégeket, akik között Erdélyből elszármazott alkotók is voltak, például Péterfy László szobrász, Simon Endre festő és Katona Szabó Erzsébet textilművész, Farkas Ádám szobrászművész, budapesti egyetemi tanár vezette és mutatta be a jelenlevőknek. A találkozó megnyitóján hangsúlyozta, hogy szakmai testületük, amely több mint negyven erdélyi tagot is számlál, ily módon is szeretné segíteni az itteni képzőművészek közérzetének, érvényesülési lehetőségeinek javítását. Egyben az anyaországi művészeket is közelebb kívánják hozni Erdélyhez, a térség magyarságához. Ezt tanárként úgy is szorgalmazza, hogy nyaranta elhozza ide egyetemista tanítványai egy-egy csoportját dokumentálódni, élményeket gyűjteni. 
A lehetséges élmények egy részét Péterfy László villantotta fel, nem kis nosztalgiával idézve meg egykori vásárhelyi jelenlétének felejthetetlen mozzanatait. Simon Endre a város nagyhírű képtárát, ennek történetét ajánlotta a látogatók figyelmébe, a létesítmény helyszínén is méltatva a dr. Bernády György polgármester által létrehozott és azóta látványosan gazdagodott rangos gyűjteményt. Másnap délelőtt Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész beszélt Marosvásárhely egyik nagy nemzetközi visszhangú művészi mozgalmáról s az ezt megteremtő MAMŰ-ről. Farkas Ádám a művészet mai állásáról, a fenntartható fejlődés viszonylatrendszerében kirajzoló- dó távlatairól értekezett, majd az összejövetel résztvevői is elmondták ennek kapcsán gondolataikat.
Miután a Kultúrpalota földszinti galériáiban megtekintették a textilművészek XV. alkalommal megrendezett Ariadne kiállítását, szombat délután a magyarországiak és a több erdélyi központból érkezett művészek műterem-látogatásokon kaptak ízelítőt a Vásárhelyen zajló pezsgő alkotómunka színes, változatos kínálatából. Barabás Éva, Haller József, Fekete Zsolt, Bandi Kati, Kolozsvári Puskás Sándor, Kákonyi Csilla műhelyeinek újdonságait láthatták. Vasárnap pedig kirándulva, kötetlen eszmecsere során ismerkedhettek a környék műemlék épületeivel, helyi sajátosságaival, népművészeti kincseivel, a táj szépségeivel. Körútjukon eljutottak Nyárádszentsimonra, Erdőszentgyörgyre, Szovátára, Parajdra, Énlakára, végül Székelyvéckére, ahol Lokodi Emőke elnök asszony és Fekete Pál polgármester is csatlakozott a társasághoz, amely immár baráti közösségként ismételte meg a végkövetkeztetést: ilyen hasznos, tanulságos és kellemes rendezvényeket minél gyakrabban érdemes szervezni.
Nagy Miklós Kund
Népújság. Erdély.ma

Színe és fonákja
Az RMDSZ szeret kormányon lenni, s a hazai magyar közvélemény is jószerével elfogadta azt a tételt, miszerint kisebbségi szervezetnek, pártnak, ha közössége számára valamit el akar érni, részt kell vennie a hatalomban.
Ezekben a hetekben, hónapokban ellenben kiderült, dolgaink így sem haladnak. A kisebbségi törvényt nyolc éve már csalétekként használják az éppen hatalmat gyakorló román pártok; a tanügyi törvény, mely a szövetség egyik dédelgetett célkitűzése volt, néhol – például Marosvásárhelyen – visszájára fordult; a területi szervezetek együttműködése egyre döcögőbb – hallani, Kolozsvárott bomlik a koalíció, Biharban sem jobb a helyzet; a Mikó-kollégium körüli botrány után mintha teljesen leállt volna az egyházi javak visszaszolgáltatása. Atyánkfia, Benedek Levente igaz, rács mögé került egy korrupciós ügy miatt, de önző, elvakult harca ezt a folyamatot is látványosan visszavetette, s ma is, akár öt vagy tíz évvel ezelőtt, több mint nyolcezer egyházi ingatlan vár visszaszolgáltatásra. De nincs áldás azon sem, amit visszakaptunk, Bölönben például az RMDSZ-es polgármester fütyül arra, hogy tanácsilag elkülönített pénz szolgál az egyházi tulajdonba visszaszolgáltatott, felújított gyönyörű iskolaépület bérbevételére, póttanodát improvizál, bizonyítékául annak, hogy nem kell nekünk külső ellenség, magunk is fölfaljuk egymást. Király András államtitkár az idei botrányos érettségi után azzal dicsekedett, hogy az erdélyi magyar iskolákban él még a tanulás kultusza, azaz mi jobbak vagyunk. Aztán az egyetemi felvételik után kiderült: orvosira jelentkező gyermekeink eredménye jóval gyengébb román társaikénál. A kormány asztalának sarkán unatkozó miniszterelnök-helyettes kiharcolt pár tucat fizetéses helyet a magyaroknak, de sokan nem élhetnek a lehetőséggel, mert nincs pénz. Cseke lemondása kudarc, de tudnivaló, utódja sem jut többre, neve neki is kuss lesz, irányt a Cotroceni-palota szab. Közben ismét eluralkodott a közéletben a magyarellenes retorika. Szobrokat, helységnévtáblákat, emlékműveket gyaláznak meg, az igazságos Mátyás szobra előtt ott ágál Iorga nacionalista és hamis kinyilatkoztatása. Domnul Hunor Don Quijote-ként vív a szélmalmokkal, az RMDSZ kompromisszumokat köt, és nyakunkon a magyar megyéket a román tengerbe beolvasztani szándékozó területi átszervezés s a népszámlálás. A megye vezetői hatalmas sikerként élik meg, hogy lovasvágtát szervezhetnek, falunapokat tarthatnak, és soron kívül csöpögtetett kormánypénzekből egy-egy ebül szerzett épületből luxusirodaházat varázsolhatnak. Mert kormányban lenni jó! És hasznos. Nekik.
Simó Erzsébet. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jövő héten döntenek az EMNP bejegyzéséről
Augusztus 16-án tárgyalja a táblabíróság az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzésének ügyét.
Mint arról lapunkban beszámoltunk, július közepén a törvényszék alapfokon elutasította az alakulat bejegyzését. A bíróság indoklása szerint azért nem engedélyezték az új alakulat létrehozását, mert az alapvető emberi és közösségi jogok és szabadságjogok képviseletét vállalta fel programjában, és a törvényszék szerint ez ellentétes a 2003/14-es, pártokra vonatkozó törvény 1. és 2. cikkelyének előírásaival, amely szerint egy pártnak a nemzeti érdekek képviseletét kell felvállalnia, és nem egy közösség érdekeire koncentrálnia. A pártbejegyzéssel megbízott Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke lapunk érdeklődésére elmondta: egyelőre annyit tudnak, hogy nem csak az EMNP emelt óvást az alapfokú ítélet ellen, hanem fellebbezett a Néppárt (Partidul Popular) elnöke is, azt állítva, a néppárt kifejezést levédette a szabadalmi hivatalnál, így az ő szellemi tulajdonáról van szó. Toró a Háromszéknek kifejtette: várják, hogy a táblabíróság korrigálja a törvényszéki ítélet hibáját, az alapfokú döntést ugyanis a program felületes olvasásából fakadt tévedésnek tartják. Arra gondolni sem akarunk, hogy erre hivatkozva el lehet utasítani egy párt bejegyzését, ez ugyanis magát a politikai pluralizmust kérdőjelezné meg – kommentálta az EMNT ügyvezető elnöke a korábbi bírósági verdiktet.
Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Középpontban Erdővidék értékei
Talán nem sikerült minden úgy, ahogy a szervezők, illetve a résztvevők elképzelték, ám az első alkalommal Bölönben megrendezett Erdővidék az én hazám fesztivál a szerethető események közé sorolható.
Péntek délelőtt négy erdővidéki ifjúsági egyesület részvételével gondjaikról, munkájukról beszélgettek. A sepsiszentgyörgyi Demokrácia Központ ügyvezetője, Nemes Előd tartott előadást, majd együtt elemezték, mit lehetne tenni, hogy a régióban jelentősebb ifjúsági élet legyen. A délután folyamán ifj. Kozma Albert unitárius és Bartha Attila református lelkész a falu történetéről értekezett, este pedig mások mellett fellépett a kézdivásárhelyi Fejér Lilla és a Csillag születik idei győztese, László Attila.
Szombaton tartották a Kék Virág Szavaló- és Néptánctalálkozót, ezen a vártnál kevesebben jelentkeztek, mindössze nyolc település képviseltette magát, de a zsűri és a közönség is elégedett volt az előadásokkal. A szavalóknak Wass Albert Ébredj, magyar című versét és egy szabadon választott költeményt kellett előadniuk, legmeggyőzőbbnek a középajtai Bódi Rozália, a vargyasi Máthé Zsuzsa és a kökösi Györgyilyés Boróka bizonyult. A legjobb népdalénekesnek járó díjat a baróti Virág Csilla kapta, aki a szavalásban is bizonyító Bódi Rozáliát és a helybeli Gergely Erikát előzte meg, különdíjat a bölöni, de Nagyajtán tanuló Boda Szabina kapott. A községi könyvtárban Bölöni Farkas Sándor Kolozsvárról beszerzett kéziratának másolataiból – utazásairól, bölöni és kolozsvári életéről írt jegyzeteiből és öt végrendelet is megtekintető volt – nyílt kiállítás. Sikeresek voltak az Erzsébet parkban tartott tevékenységek, munkájukat népszerűsítették a baróti környezetvédő egyesület tagjai, az Izabella Alapítvány munkatársai és a vargyasi Rika Kulturális és Sportegyesület. Utóbbiak asztalánál több tucat gyermek és felnőtt gyűlt össze kézműveskedni, majd a hagyományos Szende-bálon nem volt hiány mulatni vágyókból és csinos lányokból sem, a legszebbnek járó elismerést a tizenöt esztendős, Sepsiszentgyörgyön tanuló bölöni Nagy Kinga kapta.
Hecser László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Derzsi Ákos nem vállalná…
Derzsi Ákos RMDSZ-es parlamenti képviselő szombaton közölte: a Szövetségen belül nem hivatalosan őt javasolták az egészségügyi tárca élére, de, amennyiben az ajánlat hivatalossá válik, arra hajlik, hogy elutasítsa azt, mivel az egészségügyi rendszer alulfinanszírozott.
„Ha hivatalosan javasolnak a tárca élére, sokkal valószínűbb, hogy elutasítom az ajánlatot, mintsem hogy elfogadjam azt. Az ok: a nem megfelelő körülmények, vagyis az egészségügyi rendszer finanszírozása, amely messze elmarad a szükséges szinttől” – nyilatkozta Derzsi Ákos, akinek a neve a lemondott Cseke Attila egészségügyi miniszter lehetséges utódjaként merült fel a sajtóban.
Cseke Attila egészségügyi miniszter csütörtökön jelentette be, hogy lemond, mert elégedetlen a költségvetés-kiigazításkor a tárcájának juttatott összeggel, melyről megkérdezése nélkül tárgyaltak, és elmondta, mandátuma idején többször nézeteltérésbe került a pénzügyminisztérium képviselőivel.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök csütörtökön a kijelentette: sajnálja Cseke Attila lemondását, megérti őt, és köszöni erőfeszítéseit. Mint mondta, az RMDSZ 15 napon belül nevesíti az új egészségügyi minisztert.
(Mediafax) Nyugati Jelen (Arad)

Elutasítják a pléhkrisztust
Elfogadhatatlannak tartják a Farkaslaka melletti Gordon-tetőre tervezett Krisztus-szobor és -kilátó tervét a Hargita Megyei Tanács Főépítészi Hivatalához tartozó Terület- és Városrendezési Bizottság tagjai. A szakemberek azzal vádolják a székelyföldi látványosságnak szánt alkotás megálmodóit és kivitelezőit, hogy nem tartották be az engedélyezési folyamatot. A főépítész láttamozásának szakmai megalapozását biztosító, elemző, tanácsadó és szakértő hatáskörben tevékenykedő konzultatív testület tagjai állásfoglalásukban kifejtik: megdöbbenéssel értesültek a 22 méter magas Krisztus-szobor és -kilátó tervéről.
Emlékeztetnek, hogy egy ilyen jellegű és méretű beruházás feltételezi az adott környezetbe való elhelyezés alapos vizsgálatát, és tudomásuk szerint ebben az esetben ez nem történt meg. „Alapvető követelmény, hogy építészeti szempontból egy koherens alkotás jöjjön létre. A médiában közölt vázlatterv és a kivitelezést dokumentáló fotók alapján egy Krisztus-szobornak és -kilátónak a giccs fogalmát kimerítő ötvözését látjuk” – áll a bizottság tagjai, Albert Márton építész, Berszán Ruxandra építész, Bogos Ernő építész, Csák László közgazdász, Demeter László biológus, Korodi Szabolcs építész, Köllő Miklós építész, Lukács Péter út-hídépítő mérnök, Márton Ildikó építész, Máthé Zoltán építész és Szép Róbert geológus mérnök által aláírt dokumentumban.
A szakemberek szerint a Krisztus-szobor és -kilátó egyetlen eddig ismert engedélyezési dokumentuma a területrendezési bizonylat (certificat de urbanism), melyet az övezeti rendezési tervnek (PUZ) kellett volna megelőznie. Mint írják, emellett szükséges a környezetvédelmi és a kulturális minisztérium engedélye, valamint a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségnek és más intézményeknek a jóváhagyásai. „Önök egyértelműen elutasító választ kaptak a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség egyházművészeti bizottságától” – áll a bizottság állásfoglalásában, mely szerint a többi engedély beszerzése még el sem kezdődött, ahogy az sem nyilvánvaló, hogy ki felügyeli a munkálatokat. „Ki az építész és ki az urbanisztikai szakértő, akik vezető tervezőkként a projektet irányítják, és ily módon felelősséget vállaltak a beruházás műszaki megalapozottságáért és társadalmi, gazdasági, környezeti minőségéért?” – teszik fel a kérdést a szakemberek, akik „ebben a méretben és formában” a javasolt szobrot elfogadhatatlannak tartják. Hozzáteszik, bár nyitottak a javaslat megvitatására, elvetik az utólagos beleegyezés lehetőségét. „A Székelyföld vonzerejét, beleértve a turisztikait is, javarészt az érintetlen táj, az abba simuló épített környezet, az emberléptékűség, a hagyományos tájhasználat jellemzi. Ennek védelme és szerves alakítása alapját képezi a bizottság munkájának” – hangsúlyozzák a szakemberek.
Mint arról beszámoltunk, a Zavaczky Walter székelyudvarhelyi szobrászművész tervezte Jézus szíve kilátó ötlete a bogárfalvi Protemp Alapítványtól származik, célja pedig, hogy a Székelyföldre csalogassa a turistákat. A 22 méter magas Krisztus-szobor rozsdamentes acélból készül, összköltsége meghaladja a kétszázezer eurót. Ezt többnyire farkaslaki vállalkozók fedezik, az avató ünnepséget augusztus 21-ére tervezik. Az alkotás hírére internetes portálokon élénk vita alakult ki, sokan ízléstelennek találják, pléhkrisztusnak gúnyolják a szobrot. Tamás József segédpüspök lapunknak korábban úgy nyilatkozott, bár az egyház nem adta áldását a monumentális alkotásra, nem is tiltotta meg kifejezetten annak felállítását. Krónika (Kolozsvár)

Magyar őstörténeti ismertető
Szatmárnémetiben mutatta be hétvégén új könyvét Radics Géza Amerikában élő magyarságkutató, eleget téve a Szatmári Híd Egyesület meghívásának. Az Eredetünk és őshazánk című köteten kívül a szerző három, korábban megjelent könyvéből is hozott magával jó néhányat, és 100-100 darabot ajándékozott belőlük a város középiskoláinak. Partiumi előadás-sorozata alkalmával a szerző megfordult Máramarosszigeten, Nagybányán, Nagykárolyban és Zilahon is, ahol szintén megajándékozta a gimnáziumokat.
Mint elmondta, eddig összesen 250 ezer kötetet adományozott magyarországi és határon túli iskoláknak, melynek költségeit amerikai magyar szervezetek illetve, magánszemélyek állták.
„Az őstörténet a birtoklás tudatának a megalapozása” – vallja a kutató, aki szerint a magyarság zöme nem Ázsiából érkezett a Kárpát-medencébe Árpád vezérletével, hanem tulajdonképpen Mezopotámia északi részéről származik. A térségben körülbelül 10 ezer éve kezdődött népesedési robbanás következtében az emberek kirajzottak a szélrózsa minden irányába, állítja a kutató, aki úgy véli, ez az elmélet magyarázatot ad a sumér–magyar nyelvrokonságra is, valamint a magyarok feltételezett vándorlásaira.
Radics szerint nem ugyanaz a népcsoport vonult végig Ázsián, hanem a leletek rokonnépektől származnak, akikkel együtt éltünk valamikor a Közel-Keleten. A kutató állítja: a magyar nép ősei az Észak-Mezopotámiából útnak indult úgynevezett ősparasztok, akik körülbelül 8 ezer éve élnek a Kárpát-medencében. Elmondta: genetikai vizsgálatokkal igazolták, hogy a magyarságnak csak igen kis hányada származik Árpád népétől, mely – a hunokkal együtt – őstörök nyelven beszélt. Árpád és a veleérkezettek lényegében megszervezték a Kárpát-medence népeit, és megalapozták a magyar nagyhatalmat, maga a magyar nép azonban már itt élt a bejövetelükkor.
A kutató arról is beszélt, hogy az írásbeliség tulajdonképpen a Kárpát-medencében alakult ki, melyre bizonyíték a tatárlaki lelet, valamint a boszniai piramisok környékén talált írásos emlékek, melyeken a magyar rovásírás egyes jelei felismerhetők. „Történelmet úgy kell írni, hogy az ne csak az agynak mondjon valamit, hanem a szívnek is. Meg kell, hogy ragadja az embert már iskolásgyermek korában, hogy érdemes volt magyarnak születni.” – vallja Radics Géza.
Póti Eduárd, a szatmárnémeti református gimnázium történelemtanára szerint a diákok és az oktatók egyaránt érdeklődnek a magyar őstörténet iránt, az internetes források, illetve az ismeretterjesztő kiadványok azonban nem mindig közvetítenek hiteles információkat. Ezért fontosnak tartja, hogy minden iskolában legyenek olyan könyvek, melyeket a múltunkra kíváncsi tanulók forgathatnak.
Babos Krisztina. Krónika (Kolozsvár)

Hamarosan Kolozsvár kerül a magyarságkutatás figyelmébe
Hungarológiai kongresszust rendeznek a kincses városban
Budapest (1981), Bécs (1986), Szeged (1991), Róma–Nápoly (1996), Jyvaskyla (Finnország, 2001), Debrecen (2006) után a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság augusztus 22. és 27. között Kolozsváron, illetve egy nap erejéig Marosvásárhelyen rendezi meg nagyszabású tudományos kongresszusát, amelyre a világ minden tájáról több mint hatszáz részvevő érkezik. Az idei rendezvény gyűjtőcíme Nyelv és kultúra a változó régióban. A helyszín megválasztása szakmai elismerést jelent az itteni kutatók, de ugyanakkor az erdélyi magyarság számára is. Kolozsvárra és Marosvásárhelyre irányul majd a közvélemény figyelme, a tudósok pedig tucatnyi tudományág hungarológiai vonatkozású kutatási eredményeit teszik közzé. A világ a magyar nyelv, irodalom és kultúra ötévenként ismétlődő legrangosabb seregszemléjét figyelheti majd a kincses városból a különböző szekcióelőadások, szimpóziumok közvetítésével. A szervezők összesen 616 részvevőre számítanak.
A szervezőbizottság egyik társelnökétől, Péntek Jánostól (elnök, Kolozsvári Akadémiai Bizottság) megtudtuk, hogy a nagyszabású rendezvény a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság kongresszusa. Ezt korábban Nemzetközi Magyar Filológiai Társaságnak nevezték, 1976-ban létesült, a professzor úr tíz évig volt az alelnöke. Nem mindig magyar az elnök, jelenleg Thuomo Lahdelma finn professzor tölti be ezt a tisztséget. Főtitkára viszont mindig magyarországi, jelen pillanatban Monok István. A magyar nyelv, irodalom, kultúra kutatásának legnagyobb kongresszusát ötévenként tartják meg, váltakozva Magyarországon és más államban. Most egy napra Marosvásárhely lesz a színhelye, amely az erdélyi magyarság életében fontos szerepet játszik. Főszervező a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (Pozsony Ferenc vezetésével), társszervező az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem. A szervezőmunka már két-három éve folyik, a város önkormányzata is támogatást ígért. Eddig minden kongresszuson, amit nem Magyarországon tartottak, jelen volt mindkét államfő, és remény van arra, hogy Kolozsvárra is eljön Schmitt Pál, illetve Traian Băsescu. A rendezvény védnöke a két tudományos akadémia elnöke, valamint a két művelődésügyi miniszter. Már augusztus 21-én választmányi ülést, a zárónapon, augusztus 27-én pedig tisztújító közgyűlést tart az NMFT. Szakmailag kitüntető Kolozsvárra és Marosvásárhelyre nézve, hogy otthona lehet ennek a nagyszabású eseménynek. Az ünnepélyes megnyitó a Kolozsvári Állami Magyar Színházban lesz, az előadások, szekcióülések egyetemi épületekben.
A szervezőbizottság főtitkára, Szabó Árpád Töhötöm (BBTE, Néprajz Szak) szerint összesen 616 részvevő előadóra számítanak, akik hungarológiában, nyelvészetben, irodalomtudományban, történelemben, néprajzban, képző- és iparművészetben, építészetben, zene-, színház- és filmtudományban, szociológiában, politológiában, demográfiában, filozófiában jeles szakemberek. A vendégek a következő államokból érkeznek: Románia, Magyarország, Szerbia, Szlovénia, Lengyelország, Litvánia, Finnország, Ukrajna, Szlovákia, Oroszország, Franciaország, Olaszország, Bulgária, Amerikai Egyesült Államok, Ausztria, Németország, Nagy-Britannia, Észtország, Hollandia, Norvégia, Japán, Dél-Korea. A főtitkár arra a kérdésre, hogy miért nem időzítették a kongresszust a Kolozsvári Magyar Napokra, azt válaszolta:
– Ekkora méretű rendezvény számára gondot okozhat a város elszállásolási kapacitásának végessége akkor, ha egybeesik valami más eseménysorozattal. Egyébként amikor évekkel ezelőtt elkezdődött a kongresszus megszervezése, még senki sem tudott a Kolozsvári Magyar Napok.
ÖRDÖG I. BÉLA. Szabadság (Kolozsvár)

Fogadd örökbe a múltad – kampány a történelmi iratokért
A történelmi iratok fontosságára kívánják ráirányítani a szakma és a széles közönség figyelmét a Fogadd örökbe a múltad elnevezésű kampány szervezői, az Erdélyi Magyar Levéltárosok Egyesületének munkatársai. „Fogadj örökbe egy oklevelet, és örökbe fogadod a múltad! – nem túlzás ezt kijelenteni, hiszen Kolozsvár város levéltárában az évszázadok során összegyűlt, közel 600 folyóméternyi irat mindegyikében ott van a múltunk”, olvasható a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben.
A Flóra Ágnes egyesületi elnök által jegyzett irat nyomatékosítja: az oklevélgyűjtemény a város évszázadokon át elnyert kiváltságleveleit, jogbiztosító okleveleit, iratait tartalmazza. Olyan jelentőségű iratokat, amelyek döntően befolyásolták a város fejlődését, történelmét. „Éppen emiatt, a gyűjtemény mindig kitüntetett figyelemnek örvendett, s történelmi értékük miatt évszázadokon át megőrizték. A gyűjtemény legrégibb eredeti oklevele 1326-ból való, azonban átiratban megtalálható az 1224-es Andreanum is. A fontosabb oklevelek közül, a teljesség igényét mellőzve, megemlíthető Zsigmond király 1405-ös kiváltságlevele, amellyel Kolozsvárt a szabad királyi városok sorába emelte, Mátyás tucatnyi különböző jogokat biztosító oklevelei. Szapolyai János oklevele, amelyben a várost a leghűségesebbnek nevezte, Izabella királyné adománylevelei vagy éppen Bethlen Gábor reneszánsz díszítésű oklevele, az 1668-as szabad királyi városi rang elvesztése utáni szabályrendelet, és annak visszaszerzésének bizonyítéka, az 1709-ik évi I. József kiváltságlevele”, írják. Emellett számos más, gazdasági és társadalmi, a város belső életét szabályozó oklevél és irat is gazdagítja a gyűjteményt.
A most induló kampány célja, hogy a Román Országos Levéltár Kolozs megyei levéltárában őrzött iratok egy részének, a rendkívül értékes oklevélgyűjteménynek, korszerű tárolást biztosítsanak. Elsősorban a korszerűtlen, savas papírból készült palliumokat és dobozokat szeretnék kicserélni jó minőségű és méretre szabott tároló anyagokkal. Egy korszerű, pergamen tárolására alkalmas doboz és pallium maximum 20 euróba kerül. Kolozsvár város levéltárának oklevélgyűjteménye közel 500 értékesebbnél értékesebb iratot tartalmaz, papír és pergamen irathordózón egyaránt, az 1224-től 1832-ig terjedő időszakra. Ez csupán egy töredéke a teljes városi anyagnak, de ha összefogással sikerül ezek tárolásán javítani, teljes sikerként értékelhető. A kolozsváriak, a történelem, a múlt iránt érdeklődők, valamint mindazok, akik a cél érdekében adományoztak, büszkén mesélhetik unokáiknak múltuk örökbefogadásának történetét. Hogy ezt elősegítsék, az örökbefogadói oklevél mellé elküldik Mátyás király azon oklevelének másolatát, amelyben a király büszkén utalt arra, hogy Isten kegyelméből ebben a városban született.
Az örökbefogadható oklevelek közül néhány, illetve Kolozsvár város levéltárában található régi iratok másolataiból összeállított kiállítás augusztus 18–19-én tekinthető meg a Román Országos Levéltár (Kogălniceanu/Farkas u. 10. szám) emeleti előcsarnokában. Csoportos tárlatvezetés augusztus 18-án és 19-én 13 és 14 órától. Tárlatvezető Flóra Ágnes levéltáros, találkozó a levéltár előtt. Az adományokat a Kolozsvári Magyar Napok keretében, az Erdélyi Magyar Levéltárosok Egyesületének standjánál, illetve banki átutalással tehetik meg. További információk a 0745-198501-es telefonszámon (Flóra Ágnes) és az emle.kvar@gmail.com címen igényelhetnek az érdeklődők. Szabadság (Kolozsvár)

Nyárádszeredai templomvita
Tárgyalóasztalhoz ülteti ma délelőtt Nyárádszereda önkormányzata az egyházi képviselőket, miután néhány héttel korábban „erőszakos asszimilációra” panaszkodtak a helyi ortodox egyház tagjai egy Traian Băsescu államelnökhöz címzett nyílt levélben. A találkozóra a magyar és a román egyházak képviselői is meghívót kaptak.
Tárgyalóasztalhoz ülteti ma délelőtt Nyárádszereda önkormányzata az egyházi képviselőket, miután néhány héttel korábban „erőszakos asszimilációra” panaszkodtak a helyi ortodox egyház tagjai egy Traian Băsescu államelnökhöz címzett nyílt levélben. A találkozóra a magyar és a román egyházak képviselői is meghívót kaptak.
Presztízs és törvény
A konfliktus a főtéri építkezési tilalom körül bontakozott ki, ide az ortodoxok szeretnének újabb templomot emelni. A helyi önkormányzat tagjai cáfolják, hogy vallási diszkrimináció miatt utasítják el a beruházást.
„Nem számít a pártszín, valamennyi tanácsos egyetért abban, hogy a törvényt be kell tartani, és Nyárádszereda főterén nem lehet semmit építeni, sem ortodox templomot, sem üzletet” – nyilatkozta lapunknak Csíki Sándor önkormányzati képviselő. A Cuvântul liber című marosvásárhelyi napilapban megjelent nyílt levélre a testület július végén válaszlevelet fogalmazott meg.
„Visszautasítjuk azt az alaptalan és méltatlan vádat, miszerint a Nyárádszeredában élő román lakosság „erőszakos asszimilációnak” lenne kitéve a magyar lakosság és az önkormányzat részéről. A nyárádszeredai tanács felajánlja az államfőnek, hogy amennyiben valóban hiteles módon kíván tájékozódni a város helyzetéről, látogasson el Nyárádszeredába, és győződjön meg személyesen afelől, hogy városunkban nincsenek etnikai feszültségek a magyar és román közösségek között, mint ahogy arról is, hogy míg a magyar történelmi egyházak egy-egy templommal rendelkeznek a városban, a kevés számú ortodox hívők két ortodox templomban is imádkozhatnak” – olvasható a nyárádszeredaiak közleményében.
„Döntsön a nép”
Csíki Sándor emlékeztetett: miután az ortodox egyház nem építhetett a kisváros főtéri parkjában templomot, az önkormányzat rendelkezésére bocsátotta a régi iskola területét, azzal a feltétellel, hogy a lebontásra szánt épület helyett egy újabbat építenek.
„Ezt vállalta is az egyház, ám az ígéretekkel ellentétben nemcsak az új szárny megépítésének nem fogtak neki, de továbbra is követelik, hogy a főtéren levő területet töröljük a közvagyon leltárából, hogy oda építhessék fel a templomot, és erre a tanácsot is felszólították” – nyilatkozta Csíki, aki úgy véli, népszavazást kellene tartani arról, hogy akarják-e a nyárádszeredaiak, hogy ortodox templom épüljön a városukba, vagy nem. Erre létezik egy tanácsi határozat, ha a prefektúra is beleegyezne, meg lehetne szervezni a népszavazást.
„Ha a lakosság zöme támogatja, hogy annak az ötven ortodox felekezetűnek új templom szükséges, akkor meg kell építeni” – fogalmazott Csíki. A nyárádszeredai önkormányzat RMDSZ-es, független és MPP-s tanácsosai is egyetértenek abban, hogy a közvagyonhoz tartozó főtéri park építkezésre nem alkalmas. A főtéri iskola udvarára tervezett templomépítést korábban a gyulafehérvári ortodox püspökség is támogatta, és ehhez a beruházáshoz kormányzati támogatást is ígért a Maros megyei prefektúra.
Tavaly több civil szervezet is szót emelt az évek óta tartó vitában, de akkor még konfliktus volt a helyi MPP és RMDSZ tagszervezetek között. A szövetség politikusai úgy nyilatkoztak: a nyárádszeredai konfliktus civil fórumok révén nem rendezhető.
Antal Erika. Új Magyar Szó (Bukarest)

Indul Székelyföld legnagyobb nemzeti fesztiválja
Nemrég ért véget a tusványosi diáktábor, de szerdán újabb közéleti sátorozásra várják a fiatalokat Székelyföldön: idén hetedik alkalommal szervezik meg a térség legnagyobb nemzeti fesztiválját, az Erdélyi Magyar Ifjak táborát. Az EMI kiemelt helyen kezeli az ősszel kezdődő romániai népszámlálás ügyét, és a Kárpát-medencei magyarság népesedésügyi kérdését, így a tábor mottója (Bánffy Miklós szavait kölcsönvéve) a Megszámláltattál. Híjával találtattál? gondolat lett.
A Gyergyószentmiklós melletti 3-as kilométernél sorra kerülő öt napos rendezvényen közéleti beszélgetéseket, történelmi előadásokat és egyéb szórakoztató programokat találnak az érdeklődők. Az eseményre számtalan neves előadót, közéleti szereplőt, újságírót és művészt várnak úgy Erdélyből, mint a Kárpát-medence egyéb részeiből. Előadást tart Kövér László magyar házelnök, aki szombaton beszél az állampolgárságról és a határon túl élő magyarok szavazati jogáról, de ott lesz többek között Berecz András, Böjte Csaba, Jókai Anna, Kovács „Kokó” István, Vona Gábor és még sokan mások is. Kilenc tematikus sátorban mindenki megtalálhatja a kedvére való témát, de akinek még így is marad ideje unatkozni, az bátran válogathat a különféle alternatív programok között, mint például az íjászkodás, túrázás, sportolás, néptáncolás.
A VII. EMI-tábor szervezői, erősítve a rendezvény nemzetpolitikai műhely jellegét, ez évben is nagy hangsúlyt fektettek a magyar közélet alakulásának elemzésére és a problémák továbbgondolására. Szó esik majd a közelgő marosvásárhelyi polgármester választásról, autonómiáról, népesedésről és népszámlálásról, de sok egyéb, a magyar közösség életét befolyásoló eseményről is. A tábor zenei kínálata is az előző évekhez hasonló: a rockzene a meghatározó, és a régi klasszikusok mellett a színpadon helyet kapnak az újonnan megjelent együttesek is. A táborral kapcsolatos összes információ megtalálható a www.emitabor.hu/erdely internetes címen.
Lukács Csaba. Magyar Nemzet

Dr. Vass Levente az EMNT polgármesterjelöltje Marosvásárhelyen
Dr. Vass Leventét, az egészségügyi minisztérium tanácsosát jelöli közös polgármesternek Marosvásárhelyen az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete.
Ezt mai sajtótájékoztatóján jelentette be Jakab István, az alakulat elnöke. Az elöljáró elmondta, eljött az ideje, hogy politikai és közösségi összefogással olyan városvezetése legyen Marosvásárhelynek, amely egyenjogúságot biztosít nem csak az itt élőknek, hanem a gazdasági szférának is. 
Az EMNT reméli, jelöltjüket az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt is támogatni fogja.
Dr. Vass Levente korábban úgy nyilatkozott, csak akkor fogadja el a felkérést, ha mindhárom politikai szervezet elfogadja jelöltségét. 
Marosvásárhelyi Rádió. Erdély.ma

Magyar-e a székely?
Az utóbbi időben egyre gyakrabban találkozom olyan megnyilatkozásokkal, amelyek szerint a székely nem magyar. Vagy ha az is, akkor egy egészen más minőségű magyar. Nemrégiben láttam egy magyar hírügynökségi anyagot, amelyet a magyar közszolgálati tévék is átvettek, bizonyára tudósítók helyi információival megspékelve feltuningoltak, Kárpát-medencei kitekintésűre szabták, s amelyben tételesen elhangzott, hogy négynyelvű helységnévtáblákat is látni Erdély több településén, ugyanis a helység nevét a román, magyar és német nyelven, illetve rovásírással is feltüntették rajta. Ebből én azt értem, hogy a négy nyelv a román, a magyar, a német és a székely.
Ha a sajtóanyag logikáját követem, s nézem a képanyagot is, látom, hogy Székelyudvarhely neve hogy néz ki leírva rovásírással, de nem derül ki, mi lehet a város székely neve, mert ezek szerint annak is kell lennie. Képzelem, mivel maradt a híranyagot látva az átlagos dunántúli néző, aki nem tud székelyül. Arról nem is beszélve, hogy miként bezzegelhetnek a románul értő magyarok: lám-lám, már Iorgáék megmondták, hogy a székelyek elmagyarosított románok. A szóban forgó sajtóanyag professzionalizmusáról még annyit, hogy kitetszik belőle: helyismerettel nem rendelkező szerkesztő megrendelésére készíthették csekély terepismerettel rendelkező helyi munkatársak. Olyan munkatársak, akik készpénznek vették azt a Magyarországról származó információt, hogy a táblaállítási divat 2003-ban indult Csíkszeredában. Nos, nem 2003-ban kezdeményezték először Csíkszeredában a településnevek rovásírással való feltüntetését, hanem már 1990-ben téma volt Székelykeresztúron a táblaállítás, az egyik helyi ifjúsági szervezet által állított tábla téma volt az akkori közéletben, sajtóban egyaránt.
Olyan – felelős politikus által nagy nyilvánosság előtt kifejtett – véleményt is hallottam, miszerint a székely nem magyar, s a népszámlálás alkalmával a Székelyföld lakói vallják magukat székelynek. Szíve joga mindenkinek annak vallani magát, aminek akarja – legalábbis ez a hivatalos megközelítés. A vállalás azonban kultúra, nyelv, vallás, családi háttér, neveltetés kérdése. Esetenként az érdeké – ilyenre is volt már példa. Tehát annak, aki nem csupán beleszületett egy kultúrába, hanem elsajátította annak normáit, megtanulta anyanyelvét, és eleget tesz a nemzeti hovatartozásból fakadó kötelezettségeknek is, nem lehet kérdés, hogy melyik nemzet tagja.
közel százesztendős kisebbségi lét, a kommunizmus agymosása azonban megtette hatását, az identitástudat lazult. Az emberek viszont szeretnek tartozni valahová, s ha kötelékeik nem elég erősek, akár mesterséges identitást is kreálhatnak maguknak. Mint a székely nemzeti identitás. Míg regionális, kulturális identitásról beszélnek a székelyek kapcsán, minden rendben, de nagy baj van akkor, amikor a székely–magyar különbözőséget nemzeti síkra próbálják vetíteni. A rendi nemzet fogalmát nem lehet összetéveszteni a politikai nemzet fogalmával. Aki ezzel a módszerrel él – érdekből vagy butaságból, teljesen mindegy – többet árt közösségének, mint amennyit használ.
Tehát a rovásírás a múlt – azaz a kultúra – része, nem a különállóság megtestesítője. Információhordozó szerepe azonban kimerül egy adott kultúrához való tartozás jelzésében, önmagában alkalmatlan például turistajelzések megjelölésére. Az információkat közöljük továbbra is magyarul, lehetőleg igényesen fejezve ki magunkat, figyelve arra, hogy mondandónk igaz legyen, s tartsuk tiszteletben legalább a helyesírási szabályokat. Ha ezt a minimumot teljesítjük, akkor írásainkból nem azt szűri le az olvasó, hogy a székely nem magyar.
Sarány István. Hargita Népe (Csíkszereda)

Az RMDSZ törvénytelenséggel vádolja Sorin Apostut, utóbbi szerint nagy siker a főtéri piac
A jóérzés ellen vétett Sorin Apostu kolozsvári polgármester és az önkormányzat demokrata-liberális párti (PDL) frakciója azzal, hogy hétvégi piacot létesített a Főtéren, a Szent Mihály-templom tövében – jelentette ki Kelemen Hunor kulturális miniszter, RMDSZ-elnök a kormánykoalíció tegnapi ülése után.
találkozón a kolozsvári főtéri piac ügye is szóba került, ugyanis miután Sorin Apostu polgármester nem kérte ki az RMDSZ véleményét az ügyben, a szövetség megyei vezetése úgy döntött, helyi szinten felbontja a koalíciós paktumot. Kelemen Hunor szerint a PDL-s városvezetés nemcsak a jóérzés, hanem a törvények ellen is vétett azzal, hogy nem kérte ki a Szent Mihály-plébánia véleményét a piaclétesítés ügyében.
„A törvény tiltja, hogy piacot létesítsenek egy templom mellett az illető felekezet beleegyezése nélkül, így itt nemcsak a jóérzés ellen vétettek, hanem a hatályban lévő jogszabályok ellen is” – hangsúlyozta Kelemen, hozzátéve, hogy a Széchenyi (Mihai Viteazu) tér sokkal jobban megfelel a célnak, ott amúgy is piac működik, de az őstermelők a lakónegyedekben is kínálhatnák portékáikat. „Én akkor sem egyeznék bele, ha az ortodox katedrális mellé tennék, hiszen nem szokás piacot létesíteni alig 50 méterre egy templomtól” – tette hozzá Kelemen. A szövetségi elnök elmondta, az RMDSZ vezetősége támogatja Máté András Kolozs megyei elnököt abban, hogy tárgyalásokat folytasson a PDL megyei vezetőségével a főtéri piac elköltöztetéséről. A megyei RMDSZ-elnök felvetésére, hogy a szövetség Kolozs megyei képviselői esetleg nem támogatják majd a koalíciós törvényjavaslatokat, elmondta: erről a képviselői frakció dönt Bukarestben.
Ioan Oltean, a PDL első alelnöke a kormánykoalíció ülése után úgy nyilatkozott, a két kormánypártnak helyben kell feloldania a piacnyitás miatti feszültséget. „Ők hozták létre, nekik is kell megoldaniuk” – sommázott a nagyobbik kormánypárt politikusa, aki szerint „Kolozsváron mindig is jó viszony volt a PDL és az RMDSZ között”. Ugyanakkor úgy vélte, Máté András „a levegőbe beszélt”, amikor azt mondta, hogy a Kolozs megyei RMDSZ-es parlamenti képviselők nem támogatják majd a kormánykoalíció döntéseit. Eközben Sorin Apostu polgármester tegnap közleményben számolt be a szombaton első alkalommal megnyílt piac „sikeréről”. Eszerint mintegy 2000-en látogattak ki a főtéri parkolóban 7 és 15 óra között nyitva tartó piacra, ahol 31 őstermelő kínálta eladásra áruját, és egyesek már 11 órakor túladtak portékájukon.
A kommüniké szerint a termelők nagyon örültek az árusítási lehetőségnek, a városháza sajtóosztálya ugyanakkor két, meglepő módon egy román és egy magyar őstermelőt is idéz, amint a polgármester ötletét dicsérik. Mint kifejtik, főleg azért örülnek a szombatonkénti piacnak, mert ingyen árulhatnak, ráadásul a városközpontban, ahol jóval többen látogatják azt. „A 2000 elégedett látogató azon reményének adott hangot, hogy a főtéri piac hagyománnyá válik Kolozsváron” – zárul a közlemény.
A PDL és az RMDSZ megyei vezetősége egyébként ma tárgyal a koalíció jövőjéről. Mint ismeretes, a koalíció felbontásának szükségessége már a Mátyás-szoborcsoport elé kihelyezett Iorga-tábla kapcsán felmerült, az ügyben azonban azóta sem született megoldás.
Pap Melinda. Krónika (Kolozsvár)

Megtartják a MOGYE miatti tiltakozást Vásárhelyen
Vállalja a hatóságokkal vívott csatát a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE), amely a rendőrségi tiltás és polgármesteri fenyegetőzés ellenére megszervezi a csütörtök estére tervezett főtéri körmenetet Marosvásárhelyen.
tervek szerint az imával egybekötött tiltakozó akciót azonos időpontban, Marosvásárhelyen kívül, Európa tizenkét fővárosában szerveznék meg, köztük Budapesten is. A többnyire egyetemi tanárokat tömörítő civil szervezet a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar pedagógusait és diákjait ért sorozatos diszkriminációra kívánja felhívni a közvélemény figyelmét. A RMOGYKE elsősorban az egyetem román többségű szenátusának a magyar tagozat megalakulása ellen irányuló akciója miatt tiltakozik.
Az augusztus 11-ei körmenet szervezését a RMOGYKE időben, július 15-én írásban jelezte. A városháza keretében működő, többnyire rendőrökből és csendőrökből álló, az elmúlt csütörtökön összeült illetékes bizottság azonban nem engedélyezte az akciót. Mind Valentin Bretfelean bizottsági elnök, mind Dorin Florea polgármester a magyarok jogainak tiszteletben tartására hivatkozott, mondván, egy ilyen típusú körmenet csak szítaná az etnikai feszültségeket. Hivatalosan a városháza formai hibákra hivatkozva utasította el az engedély kibocsátását. A bizottság szerint a RMOGYKE lényegében nem is folyamodott engedélyért, beadványában egyszerűen bejelentette szándékát. „A levelünkhöz csatolt 1991/60-as gyülekezési jogról szóló törvény kimondja, hogy 48 órával előbb bejelentést kell tenni a gyülekezésről. Annak ellenére, hogy az első beadványunk is megfelelt a jogi követelményeknek, nem ellenkeztünk, eleget tettünk a kérésüknek, és másodjára is beadtuk a kérelmet a tiltakozással egybekötött körmenet engedélyeztetésére. Éljünk jogainkkal, gyógyuljunk ki azon félelmünkből, hogy a városunk főterén, az évezredes szülőföldünkön nekünk, a magyaroknak tilos kifejeznünk akaratunkat” – áll a szervezet szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében.
Ádám Valérián, a RMOGYKE titkára a Krónikának kifejtette, hogy függetlenül az önkormányzat álláspontjától, sor kerül a főtéri körmenetre. „Senki nem szólhat bele, hogy a város magyarsága, a nemzet történelmét képező főtéren, a Kultúrpalota, a volt és jelenlegi városháza előtt nyilvánítsa ki tiltakozását a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen folyó diszkrimináció ellen” – mondta a főszervező, aki szerint sem egy polgármester, sem egy helyi rendőr és cinkosai nem foszthatják meg az erdélyi magyarságot a gyülekezéshez való jogtól és a szólásszabadságtól. Egyébként Ádám Valériánnak az a véleménye, hogy a hatóságok végül mégiscsak engedélyezik a körmenetet. Véleménye szerint a városháza csak azért húzza az időt, hogy fékezze a szervezési munkát, így akadályozva nagyobb tömeg jmegjelenését a városközpontban. A RMOGYKE azonban nem hátrált meg, és még a múlt hét végén hozzálátott a szervezéshez.
Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) tagjai, valamint az egyetem Vásárhelyen vakációzó hallgatói a város legtöbb postaládájába már eljuttatták a körmenetre való meghívás, de közösségi portálokon is terjed a hír. „Ha találkoznak román nemzetiségű szomszédokkal, munkatársakkal bátran hívják föl a figyelmüket, hogy a magyarság követelései nem a románság ellen irányulnak. (…) Ma a románságnak kötelessége felismerni az ősi lakosság által tanúsított befogadó magatartást, és ennek tiszteletében megteremteni az egyenjogúságot” – áll a felhívásban. A RMOGYKE közlése szerint mivel az egyházak képviselői csak a rendezvény engedélyezése esetén hajlandók részt venni a tiltakozó megmozduláson, városházi jóváhagyás hiányában ezt a vártemplom udvarán tartják meg, szükség esetén a szervezők mindenkit odairányítanak majd a főtérről.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Csütörtökön kezdődik a 21. Csángó Fesztivál Jászberényben
MTI - Népzenei koncertek és folklórműsorok sora, zenés-táncos felvonulás, valamint népművészeti vásár kínál szórakozást az augusztus 10. és 14. között tartandó 21. Csángó Fesztiválon Jászberényben.
 „A rendezvény fő célja kezdete óta változatlan, bemutatni a csángó magyarok mindennapjait, sajátos kultúráját, ezzel segítve a fennmaradásukért, hagyományaik megőrzéséért folytatott küzdelmüket” – mondta el Dudás Dóra, a magyarországi fesztivál kommunikációs vezetője. Tájékoztatása szerint a négy nap alatt több mint fél száz program, négy kísérőrendezvény lesz csaknem ezer közreműködővel. Húsz zenekar, tíz helyi, valamint Moldvából, Gyimesből és Erdélyből húsz hagyományőrző együttes lép fel a különböző programokon. Rajtuk kívül kenyai, spanyol, szerb és venezuelai művészeti csoportok érkeznek produkcióikkal a Jászság fővárosába. A csütörtöki nyitónap a Csík Zenekar koncertjével indul, majd Színes világ címmel külföldi együttesek adnak ízelítőt népük folklórjából. Pénteken a Jászság Népi Együttes Tiszta szívből című műsora látható Pál István Szalonna és bandája közreműködésével. Újabb külföldi fellépőkkel folytatódik a Színes világ, amelyet a Cimbaliband zenekar éjszakai koncertje követ.
Mindkét nap végén nemzetközi táncházat is szerveznek a tánckedvelőknek. Szombaton elsőként Lőrincz Györgyné Hodorog Luca moldvai csángó énekes emlékére tartanak szentmisét. Az idős nő az 1991-es Csángó Fesztiválon Jászberényben hunyt el, és kérésére a városban helyezték örök nyugalomra. Kellemes kikapcsolódást ígér a délutáni táncforgatag a város főterén. A hagyományos menettáncban, amelyet a lovasok kísérnek, több mint 500 zenész és táncos vesz részt. Este Csángó képek címmel a moldvai és gyimesi csángók, majd Értékeink címmel erdélyi, vajdasági és felvidéki hagyományőrző táncosok, zenészek adnak gálaműsort. A táncházban a Napra zenekar koncertezik. Vasárnap, a fesztivál zárónapján a hagyományőrzők, a külföldi együttesek és a Jászság Népi Együttes táncosai ismét a közönség elé lépnek a Viszontlátásra Jászberény elnevezésű gálaműsorban. A fesztiválhoz kapcsolódva magyar–magyar konferenciát is szerveznek, amelyen arra keresik a választ, hogyan segíthető elő a csángók megmaradása.
A Csángó Fesztivált, amely mára nem csupán a csángó magyarok, hanem a magyarországi hagyományőrzés egyik legfontosabb rendezvényévé nőtte ki magát, a Folklór Kulturális Közalapítvány és Jászság Népi Együttes rendezi. Krónika (Kolozsvár)

Magyar állampolgárokat kísértek be Kolozsváron
Magyar állampolgárokat kísértek be hétfőn hajnalban a rendőrségre Kolozsváron "közerkölcs elleni vétség és csendháborítás gyanújával", mivel a város bejáratánál fényképezkedni kezdtek egy magyar nyelvű "Kolozsvár" feliratú helységnévtáblával.
Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul az MTI- nek elmondta: egy magyar állampolgári bejelentés szerint hajnali két óra körül hat, magát magyar állampolgárnak valló személy magyar nyelvű feliratot helyezett el a város Torda felőli bejáratánál. A bejelentést tevő magyar állampolgár már a rendőrségről hívta a főkonzulátust. Elmondása szerint mind a hatan miskolciak, a rendőrség előállította őket, jelen pillanatban a kolozsvári rendőrségen tartózkodnak.
Az internetes híradások arról szóltak, hogy a magyarországi "kirándulócsoport" – négy férfi, egy nő és egy tízéves gyerek – erdélyi kirándulásról indult haza, megálltak Kolozsvár bejáratánál, ahol fényképezkedni kezdtek egy "Kolozsvár" feliratú helységnévtáblával, amit egy ócskapiacon vásároltak.
A manna.ro Miklós Árpád matematika-fizika tanárt idézi, aki a hírek szerint az előállított személyek között van. "Mi nem vagyunk románellenesek. Letartóztattak, mint valami bűnözőket, és ujjlenyomatot vettek tőlünk. Elvették az iratainkat, és nem tudjuk, mikor engednek el. Nem tettünk semmi rosszat. Nekünk 'Cluj-Napoca' nem jelent semmit, de "Kolozsvár" a történelmet jelenti. Csak fényképezkedni akartunk a táblával, nem otthagyni. Magunkkal vittük volna. Máskülönben van egy másik táblánk is, Torda magyar nevével. Magyarországon ezért nem büntetnének meg" – olvasható a magyar nyelvű portálon.
Alma Bruja Brehariu, a Kolozs megyei rendőrség szóvivője az MTI-nek telefonon azt mondta: nincs szó őrizetbevételről. A hivatalos rendőrségi közlés arról szól: a kolozsvári rendőrök "felderítették", hogy négy magyarországi illetőségű személy (az 56 éves M. Árpád, a 43 éves B. Lajos, a 27 éves M. Árpád Ferenc, valamint az 53 éves T. Levente magyar nyelvű helységnévtáblát helyezett el a helyszínen, majd gépkocsijukban (amelyben a 43 éves B. Ildikó és egy tízéves gyermek ült) találtak egy másik magyar nyelvű helységnévtáblát Torda felirattal. A rendőrségi szóvivő szerint a magyar állampolgárokat "közerkölcs elleni vétség és csendháborítás" gyanújával bekísérték a rendőrségre.
Szilágyi Mátyás az MTI-nek elmondta: a főkonzulátus mindent megtesz a történtek tisztázása érdekében, különös tekintettel arra, hogy az előállítottak között van egy tízéves gyermek is. A képviseletnek tájékozódnia kell arról is, hogy a hatóságok szerint a magyar állampolgárok milyen szabályokat sértettek meg, s hogy a rendőrségi intézkedésnek milyen jogi alapja van – mondta a főkonzul. Népújság (Marosvásárhely)

Határmenti táblamaffia
Nacionalista csoportok rongálják Váradon a magyar műemlékeket és emléktáblákat
„Szélsőséges nacionalista szervezet áll a váradi táblalopások hátterében” – jelentette ki lapunknak Gavrucza Tibor megyei tanácsos, annak kapcsán, hogy a határ menti városban az utóbbi időben elszaporodott az emléktáblák és szobrok megrongálása. Tegnap a Garasos hídról tűnt el, idén immár másodszor az emléktábla.
A nagyváradi Garasos hídról tegnapra virradóan ismét eltűnt a hajdani acélszerkezetű átkelő emlékét őrző, kétnyelvű emléktábla. Az ismeretlen tettesek ezúttal nemcsak a bronz domborművet, de a márványból készült táblát is eltüntették.
Elkeserítő intolerancia
„Elkeserítő, hogy a változás után húsz évvel Nagyváradon, a tolerancia városában ilyen történjen; egyre inkább körvonalazódik, hogy nem nemesfémmaffia áll a háttérben, hanem egy nacionalista szervezet, akik kizárólag a magyar emlékműveket gyalázzák meg” – fogalmazott lapunknak Gavrucza Tibor. Az RMDSZ-es megyei tanácsos rámutatott, a rongálót vagy rongálókat kimondottan a magyar nyelvű feliratok zavarják a hasonló román nyelvű bronztábláknak nem esik bántódásuk.
Mint ismeretes, a Garasos hídra fölszerelt emléktáblát tavaly helyezték el, az átkelő felavatásának századik évfordulóján. A táblán található bronzplakettet néhány hónapja ellopták, de azt az alkotó, Deák Árpád szobrászművész ismét elkészítette, így július 22-én újra elhelyezték a hídfőnél. A sors fintora, hogy a hídhoz épp tegnap szerelték fel azokat a térfigyelő kamerákat, amelyekkel a műemlékek rongálóit szeretnék tetten érni.
Amint arról lapunkban már beszámoltunk, a nagyváradi önkormányzat nemrégiben úgy döntött, hogy bekamerázzák a városban található emlékművek környékét, megelőzve ezzel a további rongálásokat. Gavrucza szerint nem lehetséges minden egyes műemlék körül a kamerás megfigyelés, a megoldás az „egymás terhét hordozzátok” elv lenne. „Fel kell hívni a lakosság figyelmét, hogy értesítsék a közösségi rendőrséget, bármi szokatlant látnak” – hangsúlyozta a városi tanácsos. Megtudtuk, a városi tanács ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz a rendőrségen.
Önkormányzati döbbenet
„A nagyváradi önkormányzat felháborodással és megdöbbenéssel vette tudomásul a Garasos híd emléktáblájának ismételt ellopását. Annál is inkább, hogy ma (tegnap – szerk. megj.) szereltük fel a térfigyelő kamerákat” – nyilatkozta az ÚMSZ-nek Petri Csilla a nagyváradi polgármesteri hivatal sajtószóvivője.
Elmondása szerint az önkormányzat és az RMDSZ-frakció mindent megtesz, hogy előkerítse a tetteseket, illetve, hogy pótolja az emléktáblát. Hozzátette, az ügy másik furcsasága, hogy a táblát annak ellenére lopták el, hogy a közösségi rendőrség minden este járőröz a környéken.
Érdeklődésünkre, hogy melyek lesznek azok a műemlékek, amelyek kamerás védelmet kapnak, Petri kijelentette: Nagyváradon több tucat köztéri szobor és emlékplakett van, így az önkormányzat részéről nagyon jelentős kiadás lenne, ha mindeniket bekameráznák. „Egyelőre tíz magyar és tíz román műemlék kamerás megfigyelését vették tervbe” – mondta a sajtószóvivő.
Totka László. Új Magyar Szó (Bukarest)

[a IV. részt nem lehetett lemásolni internetről]
Román rendőr az EMNP listáin
Tőkés-párti turpisságok – V. rész
Fellebbeztek a Bukaresti Táblabíróságon az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzését alapfokon elutasító ítélet ellen a Tőkés László volt püspök híveit tömörítő alakulat bejegyzésén fáradozók.
Fellebbeztek a Bukaresti Táblabíróságon az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzését alapfokon elutasító ítélet ellen a Tőkés László volt püspök híveit tömörítő alakulat bejegyzésén fáradozók. A Háromszék napilapnak nyilatkozó EMNP-s illetékesek szerint a táblabíróság augusztus 16-án tárgyalja az ügyet. Mint arról lapunkban hírt adtunk: a Bukaresti Törvényszék azzal indokolta a bejegyzés elutasítását, hogy a „Tőkés-párt” programja nem országos, hanem csoportérdekek képviseletét vállalja fel, ami ellentétes a párttörvény előírásaival.
Másodfokon azonban nemcsak az elsőfokú ítélet során kifogásolt kitételek kerülnek újravizsgálatra, hanem a teljes dosszié, az időközben felmerült esetleges újabb jogi fejlemények figyelembevételével. Így az Új Magyar Szó és a Jurnalul Naţional napilapok közös ankétja során napvilágra került – írásszakértők által alátámasztott – bizonyítékok is, melyek szerint az EMNP Kárpátokon kívüli megyékben, valamint Bukarestben gyűjtött támogatólistáin hemzsegnek a hamis aláírások.
Emellett – mint arról beszámoltunk – annak gyanúja is beigazolódott, hogy a „Tőkés-párt” támogatólistáin szereplő egyes személyek személyi adatai sem valósak: a bukaresti, több mint nyolcszáz támogató közül a tényfeltárást végző újságírók által szúrópróbaszerűen kiválasztott több személy lakhelye légből kapottnak bizonyult, miután az illető címeken ilyen nevű emberek nem laknak, és soha nem is laktak.
Árucsatolás: magyar állampolgárság és kötelező párttagság
A fellebbezés tárgyalásán egyébként az EMNP erdélyi aláíráslistáival kapcsolatos különböző panaszokat is a táblabíróság figyelmébe terelhet. Ilyen panaszt fogalmazott meg a perbe való felvételét június 27-én keltezett beadványában kérő Buta Levente marosvásárhelyi lakos, aki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által működtetett marosvásárhelyi demokrácia-központban vele történteket ajánlotta a Bukaresti Törvényszék figyelmébe.
A beadvány szerint Buta Levente április hónap folyamán az EMNT Mihai Viteazul (Klastrom) utca 40. szám alatti demokrácia-központjában érdeklődött a magyar állampolgárság megszerzésével kapcsolatos dokumentumok felől, ahol a központ munkatársai felszólították: írja alá egyúttal az Erdélyi Magyar Néppárt támogatólistáját is.
„Meglátásom szerint ez az eljárás ellenkezik az alkotmánnyal és az érvényes párttörvénnyel” – fogalmaz a perbe való felvételét kérő marosvásárhelyi lakos, aki nem tett ugyan eleget a demokráci-központban dolgozók felszólításának, ám később tudomására jutott, hogy nevét és személyi adatait felhasználták, aláírását meghamisították, és neve mégis szerepel a támogatólistákon.
Alapfokon hozott döntésében Buta Levente kérését a bíróság elutasította, mint ahogyan több olyan magánszemély vagy szervezet kérését is, akik/amelyek a „Tőkés-párt” bejegyzése ellen emeltek kifogást.
Hozzáfértek Tőkésék a lakosságnyilvántartóhoz?
Hasonló ügy annak a Râmnicu Vâlcea-i rendőraltisztnek az esete is, akinek neve tudta és beleegyezése nélkül került fel az EMNP Vâlcea megyei támogatólistáira. Az ő esetében a nevével való visszaélés, személyi adatainak illetéktelen felhasználása és aláírásának meghamisítása egyéb jogi problémákat is felvet, ugyanis a rendőrök jogállását szabályozó törvény számukra nem teszi lehetővé politikai párt támogatását, annak soraiba való belépést.
Mint lapunknak Mircea Vasile Ion elmondta: bűnvádi panaszt tett a Vâlcea megyei ügyészségen, aminek nyomán a bukaresti I. kerületi törvényszéken meghallgatták. Ugyanott aláírási címpéldányt tett le, amelyet grafológusi elemzésnek vetnek alá, és összehasonlítják az EMNP támogatólistáin a neve mellett szereplő aláírással. „Az ügyész szerint szabad szemmel is megállapítható, hogy a két aláírás teljes mértékben különbözik” – mondta az ÚMSZ-nek a Râmnicu Vâlcea-i rendőraltiszt.
Mircea Vasile Ion kérdésünkre határozottan kijelentette, hogy nem kereste meg őt senki a tavasz folyamán semmiféle pártlistával, amit aktív rendőrként amúgy sem írhatott volna alá. „Visszaéltek a nevemmel, személyes adataimmal, és emiatt erkölcsi kártérítést is követelek” – tette hozzá a rendőraltiszt.
Az ÚMSZ kérdésére Mircea Vasile Ion elmondta: nincsenek információi arról, hogy a neve és adatai hogyan kerültek az EMNP aláírásgyűjtőinek birtokába, de arra gyanakszik, hogy illetéktelenek hozzáfértek a lakossági nyilvántartási regiszterekhez. A rendőraltiszt tudomása szerint egyébként többedmagával van ebben a helyzetben: a törvényszéken vele együtt más rendőröket és hivatásos katonákat is meghallgattak, akiknek neve szintén szerepel a „Tőkés-párt” támogatói listáin.
Mint arról az Új Magyar Szó korábban hírt adott, az EMNP okirat-hamisítási ügyét a Bukaresti Törvényszék melletti ügyészség a harmadik kerületi bírósági ügyészség hatáskörébe utalta, amely a rendőrségnek továbbította a dossziét. A rendőrség okirathamisításra való felbujtás és hamis aláírások felhasználása címén indított vizsgálatot, ismeretlen elkövetők ellen. Minthogy a „Tőkés-párt” bejegyzésén fáradozó illetékesek lapunk ellen silentio stampát hirdettek, a vádakkal kapcsolatos álláspontjukat nem áll módunkban közölni.
Salamon Márton László. Új Magyar Szó (Bukarest)

Egyharmad jut katedrához
„Fogalmam sincs, mi lesz velem, számítottam rá, hogy jövőre már nem kapok állást, de egyelőre még csak nem is körvonalazódik, hol helyezkedhetem el. Tizenhat éve tanítottam helyettes tanárként” – nyilatkozta lapunknak egy marosvásárhelyi pedagógus, aki a tegnapi eredményhirdetéskor sokadmagával szembesült a ténnyel, hogy a tanári „pótversenyvizsgán” sem sikerült katedrafoglaláshoz elégséges eredményt elérnie.
„Fogalmam sincs, mi lesz velem, számítottam rá, hogy jövőre már nem kapok állást, de egyelőre még csak nem is körvonalazódik, hol helyezkedhetem el. Tizenhat éve tanítottam helyettes tanárként” – nyilatkozta lapunknak egy marosvásárhelyi pedagógus, aki a tegnapi eredményhirdetéskor sokadmagával szembesült a ténnyel, hogy a tanári „pótversenyvizsgán” sem sikerült katedrafoglaláshoz elégséges eredményt elérnie.
A 42 éves tanító idén szerzett egyetemi oklevelet is. Mint fogalmazott: a katedrán szerzett tapasztalata veszhet kárba. „Nehéz megérteni, hogy eddig kellettünk, nemzedékek nőttek fel a kezünk alatt, most meg teljesen máshoz kell fogjunk” – tette hozzá.
Nem ment a helyi mutyi
A júliusi megmérettetés után az augusztus 4-i tanári „pótversenyvizsga” is megdöbbentően rossz mérleggel zárult. A második fordulóra több, mint 19 ezer pedagógus iratkozott be, de a vizsgaközpontokban már csak tízezer jelölt jelent meg. Közülük is sokan visszaadták a tételeket, így a múlt heti megmérettetés után 8501 dolgozatot javítottak ki. Tízest csupán ketten kaptak, a vizsgázók több, mint egyharmada még az ötöst sem érte el.
Tavaly a pedagógusok 90 százaléka kapott ötösnél nagyobb jegyet. „Idén sokkal szigorúbban folyt a vizsgáztatás, a második fordulóban is egységes tételekkel szembesültek a jelöltek” – nyilatkozta Oana Badea, az államtitkára, aki szerint eddig a szóbeli ellenőrzés, illetve a helyileg összeállított kérdőívek miatt lehettek jobbak az eredmények.
Az idén a vizsgaközpontokat térfigyelő kamerákkal szerelték fel, 26 tanárt zártak ki csalásért, vagy csalási kísérlet miatt. Azok, akik nem elégednek meg a tegnap közzétett eredményekkel, ma 17 óráig élhetnek fellebbezési jogukkal, a végleges eredményeket 11-én teszik közzé. Az elmúlt évekhez képest idén kimagaslóan magas a sikertelenül vizsgázók aránya: 2008-ban a jelöltek 18 százaléka, 2009-ben 17, míg 2010-ben a vizsgázók 23 százaléka kapott 5-nél kisebb jegyet.
Szakmai tisztogatás
„Célunk, hogy a következő tanévtől csak azok foglalhassanak el katedrát, akik valóban megfelelő módon fel vannak készülve. Az idei tanári versenyvizsga eredményeit elnézve biztosan mondhatjuk, sikerült elérni azt, amit eredetileg az oktatási tárca célként megjelölt” – jelentette ki Oana Badea azzal kapcsolatban, hogy idén csupán a jelentkezők egyharmada, a legjobban felkészültek juthattak álláshoz. Szerinte várhatóan eltűnnek a tanügyi rendszerből azok, akik évtizedeken át szakképesítés nélkül láttak el tanári feladatokat.
Esély csak falvakban
Maros megyében 600 személy iratkozott be a vizsgára, de mindössze 360 maradt versenyben: ennyien pályázhatnak a még szabad állásokra – tudtuk meg a főtanfelügyelő helyettestől. Illés Ildikó emlékeztetett: sokan azok közül sem jutnak álláshoz, akik az előző, szakképzetteknek hirdetett vizsgán eredményesen szerepeltek. „Talán vannak még olyan eldugott kis falvak, ahol nem vállal tanítást a szakképzett pedagógus, ott lehet még esélye a szakképzetlen pályázóknak” – ismertette a Maros megyei helyzetet Illés.
Kovács Júlia óvodákért felelős tanfelügyelő elmondta, Maros megyében az óvónői helyekre is túljelentkezés van, sokan maradnak állás nélkül azok közül, akik vizsgáztak. „Még most is termelik az egyetemek az óvodapedagógusokat, pedig már most is nagyon sokan vannak, akiknek nincs ahol elhelyezkedniük” – mondta az ÚMSZ-nek Kovács Júlia.
Kolozs megyében az országos átlagnak megfelelően gyengék voltak a vizsgaeredmények, feltűnően sok volt a kettes és a hármas minősítés. „A külső szemlélő számára megdöbbentő lehet, hogy ennyire alacsonyak a vizsgajegyek, de sokan nem is értjük, mit várnak el tőlünk. A tételeknek nem sok köze van ahhoz, amit az iskolában a tanterv szerint leadunk” – panaszolta egy Kolozs megyei pedagógus, aki – mint fogalmazott – számított az alacsony osztályzásra, és „már csak dacból” jelent meg az augusztus elei vizsgán.
Király András oktatási államtitkár lapunknak korábban úgy nyilatkozott, a minisztérium elvárja, hogy a pedagógusok felkészültsége megfeleljen az oktatási reform alapelveinek, és a versenyvizsgára való felkészülést több szakmai programon is lehetővé tették az érdeklődők számára. „Aki akart, az fel tudott készülni a módszertani előkészítőkön” – összegezte az államtitkár.
Antal Erika, Sipos M. Zoltán. Új Magyar Szó (Bukarest)