Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2004. szeptember 18.
Markó Béla, az RMDSZ elnöke nehezményezte, hogy a 2005-ös magyarországi költségvetés tervezete szerint csökkentenék a határon túli magyarok támogatását. Úgy tűnik, hogy csökkenni fog a határon túli magyarokat támogató magyarországi közalapítványok költségvetése, valamint a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem működtetésére szánt összeg is. Markó Béla szerint egyes programok esetében a csökkenés eléri az ötven százalékot. Az RMDSZ elnöke azt kérte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölttől, hogy vizsgálják meg a kérdést, és térjenek vissza legalább a 2003 végén tervezett költségvetési összegekhez. Idén először a magyarul oktató egyetemi tanárok havi tízezer forint ösztöndíjat kapnak, októbertől kezdve tíz hónapon keresztül, a tanév során. A támogatás körülbelül 500 oktatót érint, akik a romániai állami egyetemeken tanítanak. Kelemen Hunor, az Iskola Alapítvány elnöke elmondta: az oktatási-nevelési támogatást a jogosultaknak eddig csak a 60 százaléka kapta kézhez. Hozzátette: a többi családnak október végéig tervezik kifizetni a gyermekenként járó 20 ezer forintot. /A magyar költségvetési megszorítások a határon túliakat is érintik. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 18./
2004. szeptember 18.
Tizenegy országból 26 professzor, illetve doktorandus részvételével kezdődött meg szept. 17-én Csíkszeredában az Európai Vidékszociológiai Társaság őszi iskolája. Rostás Zoltán professzor, a Sapientia–EMTE Csíkszeredai Karainak dékán-helyettese kifejezte örömét, hogy ilyen rangos nemzetközi szemináriumnak adhatnak otthont. A vidéki térségek kutatása és fejlesztése szakértőinek szemináriuma egyaránt tanulási alkalom és szakmai eszmecsere, hangsúlyozta a professzor. Kovách Imre, az MTA osztályvezetője elmondta, azért javasolta a megyeszékhelyet a rendezvény helyszínéül, mert a világ nem sokat tud erről a régióról, a helyi kultúráról. /Szüszer-Nagy Róbert: Sapientia–EMTE. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 18./
2004. szeptember 18.
Szept. 18-án az RMDSZ Szociáldemokrata Tömörülése kopjafát és emléktáblát avat Sárvásáron, a templomkertben Lakatos István politikus és közíró /Sárvásár, 1904 – Kolozsvár, 1993/ emlékére. Ő volt az elsőrendű vádlottja annak a pernek, amelyben Márton Áron püspököt, akihez személyes barátság is fűzte, Kurkó Gyárfást, Venczel József professzort és másokat elítéltek. 1950-ben Lakatos Istvánt 25 év kényszermunkára ítélték, ahonnan tizenöt év után, 1964-ben szabadult. 1934-től az Előre és a háromnyelvű (román, magyar és német) Tipograph című lap főszerkesztője, a Romániai Szociáldemokrata Párt magyar tagozatának országos titkára, majd elnöke, Emlékirata rövidesen megjelenik. /Bánhegyesi József: Egy igazi demokrata emlékezete. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 18./
2004. szeptember 20.
Szept. 17-18-án emlékeztek az ellenállási harc mártírjaira az 1989. decemberi forradalom egykori meghatározó személyiségei, a korábbi kommunistaellenes megmozdulások résztvevői és az érdeklődők Temesváron a református templomban, az Újvárossy Ernő nevét megörökítő gyülekezeti teremben. A sajtótájékoztatón Tőkés László püspök felolvasta a Református Világszövetség (amelynek elnöke) dokumentumát a vajdasági magyarokat ért atrocitásokról. – Tizenöt éve áldozta életét a decemberi forradalom előkészítésének szakaszában Újvárossy Ernő építészmérnök. A totalitárius rendszerrel való szembeszegülés első mártírjairól Péterszabó Ilona tartott előadást az ’56 után 57-en a temesvári perben /Arad, 2002/ című könyve alapján. A temesvári perben ártatlan embereket vetettek börtönbe, ítéltek halálra és végeztek ki feltehetőleg csak azért, hogy rettegésben tartsák a lakosságot. Erről az időszakról (1956) emlékeztek meg az egykori résztvevők, akik börtönnel, kényszerlakhellyel fizettek azért, mert volt bátorságuk felemelni szavukat a diktatúra törvénytelenségei ellen. Koczka György emlékezett arra, hogy főiskolai hallgatóként a kolozsvári Bolyai Egyetem 56-os rendezvényein vállalt szerepéért került börtönbe, majd kényszerlakhelyre a Baragánba. Oberten János líceumi diákként többedmagával kézzel írt háromnyelvű röpcédulát terjesztett az igazság védelmében. A büntetés börtön lett. Több szemtanú – Toró Tibor professzor, Wollner András, Tőkés László püspök – részletekkel egészítette ki az események résztvevőinek beszámolóját. Gazda József, aki elsőnek írt könyvet a temesvári forradalomról (Megváltó karácsony – erdélyi magyar túlélők emlékeznek, Aura Kiadó, Budapest, 1990) a város akkori hangulatát idézte fel. Szept. 18-án országos premieren bemutatták Koltai Gábor Trianon című filmjét. Neves magyar történészek – Raffay Ernő, Nemeskürthy István, Glatz Ferenc és mások – kommentálták a filmen bemutatott események hátterét. Tőkés László püspök felhívta a figyelmet: a filmet egyetlen tévéállomás sem volt hajlandó műsorába iktatni. A vetítést követően az 1989. decemberi események felidézése került előtérbe. Az egykori résztvevők és szemtanúk – Gazda Árpád, Balaton Zoltán, Makkai Zoltán és mások – elmondása nyomán számos fontos esemény háttere vált világosabbá a hallgatóság előtt. Többek között Újvárossy Ernő szerepe, akinek csupán annyi volt a “bűne”, hogy elvállalta a templom alagsora felújításának mérnöki tennivalóit, és cselekvően részt vett a (ma nevét viselő) gyülekezeti terem kialakításában. Tőkés László leszögezte: a kommunizmus elleni harc az országban még nem fejeződött be. Szégyellni valónak tartja, hogy a magyar közösséget képviselő RMDSZ vezetősége a kommunisták utódpártjával paktál. A rendezvénysorozat az erzsébetvárosi temetőben, Újvárossy Ernő sírjának megkoszorúzásával ért véget. /Sipos János: Mártírokra emlékeztek. Szemben a kommunizmussal. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 20./
2004. szeptember 20.
Idén második alkalommal szervezte meg szept. 17-19-e között Kolozsváron az Agnus Média Alapítvány és a Magyar Középiskolások Országos Szövetsége (MAKOSZ) az Iskolarádiósok és Diáklapszerkesztők Országos Találkozóját. A rendezvényen nyolc erdélyi város (Szováta, Marosvásárhely, Gyergyószentmiklós, Beszterce, Sepsiszentgyörgy, Nagyenyed, Temesvár és Kolozsvár) 18 középiskolás diákja vett részt, mindannyian különböző sulirádiók, diáklapok képviselőiként. Kiderült: a diáklapok általában ugyanazokkal a gondokkal szembesülnek: kevés a lelkes munkatárs, nincs pénz nyomdaköltségre, néha még a tanárok hozzáállása sem nevezhető túl pozitívnak. /Zakariás Regina: Összegyűltek az erdélyi diákújságírók. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 20./
2004. szeptember 20.
Szept. 17-19-e között háromnapos rendezvénysorozat várta azokat, akik elfogadták a Kolozsvár-Belvárosi Református Egyházközség meghívását. Egymást követték az előadások, filmvetítések, történeti ismertetők, vetélkedők. Balázs Attila segédlelkész közölte, 3700 lelket számlál a Kolozsvár-Belvárosi Református Egyházközség, azonban a gyülekezeti tagoknak csupán tíz százalékával van aktív kapcsolatuk. Ezért gondolta, hogy rendezvényt kellene szervezni, amely minden korosztályt megszólít. Elöregedő gyülekezetről van szó, nagyon sok az idős, egyedül élő ember. Az I. Farkas utcai napok rendezvény elérte célját. /F. I.: Véget értek az I. Farkas utcai napok. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 20./
2004. szeptember 21.
Szept. 18-án Iliescu államfő a Románia tér és az ott elhelyezett Eminescu-szobor felavatásán vett részt Montrealban, ahol több tízen tiltakoztak Iliescu látogatása ellen, lehurrogva és kifütyölve őt. Egy román származású emigráns kartontekerccsel verte fejbe Románia elnökét. Az elkövetőt a román és kanadai biztonsági erők azonnal elfogták. Utólag az államfő visszatért és a támadás okáról kérdezte a tiltakozót. Az emigráns felrótta Iliescunak, hogy miatta kényszerült elhagyni Romániát, a bányászhadjáratok után, ugyanakkor állatnak nevezte az ország vezetőjét, aki a maga során így válaszolt: épp az vagy, amit mondasz! /Megdobták és kifütyülték Iliescut Montrealban. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 20./ Az államelnöki hivatal szerint a montreali Románia tér felavatását megzavarta "egy agresszív tüntető csoport", de Ion Iliescu "állítólagos fizikai bántalmazása csak azok képzeletében történt meg, akik valószínűleg azt kívánták, hogy az incidensnek súlyosabb következményei legyenek". Az elnöki szept. 20-i közleménye szerint Iliescu elnök "mélységes megdöbbenésének" ad hangot médiában hivatalos kanadai látogatásának bizonyos mozzanatával kapcsolatban megjelent beszámolókat illetően. " /Nem bántalmazták Iliescu elnököt. Cáfol az államelnöki hivatal. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 21./
2004. szeptember 21.
Orbán Viktor, Magyarország volt miniszterelnöke jelenlétében avatták fel szept. 19-én Zilahon a zilahligeti református templomot. A mintegy félezer férőhelyes templom a felszentelés alkalmából zsúfolásig megtelt. A legnagyobb magyar ellenzéki párt elnöke a magyar nemzet újraegyesítéséről beszélt, kijelentette, hogy a polgári kormány által megindított békés, határok feletti nemzet-újraegyesítés nem futó kalandja volt az újabb kori magyar történelemnek, hanem csak előhang. Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke emlékeztetett: az elmúlt 14 esztendőben a Kárpát-medencei magyarság létszáma egymillió lélekkel apadt. Tőkés építkezésre buzdította a híveket, rámutatott: az erdélyi magyarság nem az embert és embert, népet és népet elválasztó falakra, hanem Istennek tetsző, békés építkezésre vágyik. A templom építését 1998-ban kezdték, tájékoztatott Oláh Mihály helybeli lelkipásztor. A Galvácsy László zilahi műépítész által tervezett templom többmilliárd lejbe került. Orbán Viktor kijelentette, komoly bajokat vél felfedezni a pártok világában. Mintha a magyar közösség akaratának a megismerése helyett az alkudozások, a címek megszerzéséért folytatott harc töltené be a magyar közéletet az egész Kárpát-medencében, mintha a romániai magyar politika is beszorult volna Budapest és Bukarest közé, s mi több, néha e két város szinte összekeveredik. A felszínen valóban az látszik – fejtegette -, hogy a státustörvényt ellehetetlenítették, a magyar egyetem támogatását megkurtítják, az autonómia ügyében hímeznek-hámoznak. De a felszín alatt készülőben van egy egységesülő magyar nemzetstratégia, amely valóban áthidal a határok felett – hangoztatta Orbán. Budapesten most zűrzavar, bizonytalanság és kiszámíthatatlanság uralkodik, jelentette ki Orbán Viktor. Lesz még Magyarországnak olyan kormánya, amely a határon kívüli magyarokat nem tehertételnek, hanem erőforrásnak tekinti – mondta. Ünnepi beszédet mondott többek között Erdélyi Géza felvidéki püspök, Oláh Mihály házigazda lelkipásztor, Molnár Kálmán leköszönő zilahi esperes, Bogdán Zsolt újonnan választott zilahi esperes és Kovács Zoltán, a királyhágómelléki egyházkerület főgondnoka. /Borbély Tamás: Készülő nemzetstratégiáról beszélt Orbán Viktor. Felszentelték a zilahligeti református templomot. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 20./ Orbán Viktor otthon felejtette útlevelét. Erről Nyakó István, az MSZP szóvivője így nyilatkozott: „A pimaszság nem ismer határokat.” /Útlevél nélkül jött Orbán Erdélybe. = Krónika (Kolozsvár), szept. 20./ A Romániai Magyar Szó nem ismertette Orbán beszédét, csak Nyakó István /MSZP/ reagálását: „A pimaszság nem ismer határokat, így útlevél nélkül is közlekedik, most éppen az erdélyi Zilahon tartott előadást.” Nyakó István közölte: Orbán Viktor „nemzeti egységről beszél, de előtte aláaknázta a romániai magyarság egységes politikai érdekképviseletét, az RMDSZ-t”. /Bukarestből intézkedtek, hogy Orbán Viktor útlevél nélkül is beléphessen Romániába. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 21./
2004. szeptember 21.
Befejeződött Barót első írásos említése emlékére rendezett háromnapos ünnepség. Fellépett a nagybaconi fúvószenekar, a vallásos beatzenét játszó Baki csoport (tagjai a baróti katolikus egyház ifjai), a Csipike bábcsoport, majd a Mozaik moderntánc-csoport. Bemutatták Veszely Károly A baróti plébánia, valamint Benkő József Filius Posthumus című, nemrég hasonmás kiadásban megjelentetett kötetét. A Kájoni Consort régizene-együttes hangulatos előadást tartott, volt utcabál is. Az ünnepség utolsó napja a néptáncosoké volt, fellépett az olaszteleki ifjúsági néptánccsoport, a Pásztortűz (Nagybacon), a Tulipán (baróti Tanulók Klubja), a Forrás (Bölön), az Erdővidék és Bene Erika, az Őrkő (sepsiszentgyörgyi romák) és a Csudálókő (Vargyas). Ezután a Háromszék Táncegyüttes egyórás előadása következett. /Hecser László: Sikeres Barót Napok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 20./ Demeter László baróti történész Veszely több mint 130 éve megírt könyvét a legteljesebb Barót-monográfiaként jellemezte, mely demográfiai és családtörténeti szempontból is fontos. Benkő József Filius Posthumus 1771-ben írt, de nyomtatásban még meg nem jelent munkáját Buzogány Dezső, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet egyetemi tanára, az Erdélyi Református Egyháztörténeti Füzetek szerkesztője és Csáki Árpád sepsiszentgyörgyi történész az első korszerű egyháztörténeti munkák közé sorolta. /(hecser): Szép könyvek szép szavai. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 21./
2004. szeptember 21.
A 15 milliós magyarság már emlék, a legfrissebb magyarországi összesítés szerint a Kárpát-medencében 1 millió lélekkel vagyunk kevesebben. A demográfiai helyzetről, illetve a kivezető utak megtalálásáról kérdezte Makkay József, a lap munkatársa zilahi látogatásán Orbán Viktort, a Fidesz Magyar Polgári Szövetség elnökét, illetve Tőkés László református püspököt. Orbán Viktor családi élete akár személyes példa is lehetne a gyerekvállalásra, hiszen nemrég született ötödik gyerekük. Kifejtette: "Kevesen látják be, hogy a XXI. században a legfontosabb tényező a demográfia lesz. A fogyatkozó nemzetek alulra kerülnek, amelyek gyarapodnak, viszont felemelkednek." A határon túli népességfogyás okait Orbán Viktor egyes szomszédos államok által tudatosan támogatott beolvadással, a Magyarországra történő kitelepedéssel, illetve a kevesebb gyerek vállalásával magyarázta. Kivezető út az egész Kárpát-medencében a magyar családokat támogató adó- és gazdaságpolitika lenne. Orbán Viktor szerint egy ilyen össznemzeti program elfogadása és finanszírozása megvalósítható a magyar költségvetésből. Mint fogalmazott "minden egyes állami forint kiadásakor azt kell megfontolni, hogy mennyi annak a megtérülése. Én jó lelkiismerettel mondom azt, hogy a határon túli magyar területeken a magyar népesség megtartására, a családtámogatásra, az iskoláztatásra, a határon túli magyar területeken történő beruházások támogatására elköltött forintok nagyon gazdagon megtérülnek. Ezek valójában nem kiadások, hanem befektetések". Tőkés László püspök rámutatott: "Ha feltételezzük, hogy a sorvasztó politikai kurzus, ami a mai Magyarországra jellemző, megváltozik, akkor el tudom képzelni, hogy például egy határon átívelő magyar nemzetpolitikai program keretében akár egy magyar Marshall-terv szülessen." /Makkay József: Gazdagon megtérülnek a ránk költött forintok. A népességfogyás megállításának Kárpát-medencei esélyei. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 21./
2004. szeptember 21.
Magyarországon a K&H-botrányban egyre többen firtatják Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt érintettségét. Az egyik lehallgatási jegyzőkönyv szerint ugyanis egy bizonyos „nagy embertől” függött a brókerügy több főszereplőjének a sorsa. A vezéralakot ugyan nem Gyurcsánynak, hanem Gyurcsányi Ferencnek hívták, de mind a lakcíme, mind az édesanyjának, mind a vagyonkezelő cégének a neve teljesen megegyezik a szocialista miniszterelnök-jelöltével. Demeter Ervin parlamenti Fidesz-képviselő szerint a miniszterelnök-jelöltnek nyilvánosan színt kellene vallania arról, hogy valóban ő-e „a legnagyobb ember” – Gyurcsányi. /Otthon történt. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), szept. 21./
2004. szeptember 21.
A Magyarok Világszövetsége összegyűjtötte az aláírásokat, ennek alapján meg kell szavazni a referendum kiírását. A népszavazáson felteendő kérdés így hangzik: ,,Akarja-e, hogy az Országgyűlés törvényt alkosson arról, hogy kedvezményes honosítással – kérelmére – magyar állampolgárságot kapjon az a magát magyar nemzetiségűnek valló, nem Magyarországon lakó, nem magyar állampolgár, aki magyar nemzetiségét a 2001. évi LXII. Tv. 19. paragrafusa szerint »Magyar Igazolvánnyal« vagy a megalkotandó törvényben meghatározott egyéb módon igazolja?” Eörsi Mátyás /SZDSZ/ képviselő kifejtette, hogy ő nemmel fog szavazni a népszavazáson. Szerinte Magyarország két szomszédjával együtt már belépett az unióba, sorra kerül majd Románia és Horvátország is, ezért a kettős állampolgárságnak nincs értelme. – Egy tipikusan budapesti balliberális polgártól nem is lehet elvárni, hogy érzékelje: az uniós csatlakozás közben éppen hogy rendezni kellene a nemzeti együvé tartozás ügyét, vállalni kellene a nemzetegyesítés feladatát, szögezte le írásában Sylvester Lajos. Szabó Vilmos államtitkár /MSZP/ szerint meg kell nézni, hogy a kettős állampolgárság bevezetése mit jelent az adott közösségre nézve. Ez a lépés vajon a szülőföldön maradást szolgálja-e? A Fidesz maradéktalanul támogatja a népszavazást, az MDF képviselői (Dávid Ibolya, Herényi Károly) a népszavazás mellett érveltek, bár Dávid Ibolya elnök asszonynak előbb kétségei voltak a szavazás kimenetele felől, a magyarországi lakosság egy részét nem tartja elég érettnek az ügy jelentőségének érzékelésére. Tizenöt év alatt ki juttatta oda a magyar társadalom bizonyos rétegeit, hogy a határon túl rekedt nemzetrészekkel kapcsolatban ellenszenvet éreznek? A ,,tízmilliós Magyarország”, a ,,Merjünk kicsik lenni”, a magyar nemzeti jelképek lejáratása és meggyalázása, a határon túli magyarok ügyének ébrentartása helyett a másságkeresés, a státustörvény kiherélése, a körülötte keltett, Magyarországról táplált nemzetközi botránysorozat, a szomszéd államok vezető köreivel való elvtelen lepaktálás egyaránt ludas ebben. A legnagyobb felelősség az írott és elektronikus sajtónak egy részét terheli, amely társult a balliberális és szocialista körökhöz, hangsúlyozta Sylvester Lajos. Jellemző, hogy a referendum kiírásának országgyűlési elfogadása után a Magyar Hírlap jegyzetírója, Nagy Iván Zsolt szerint ,,a dolgok jelenlegi állása szerint a nép bizony szavazni fog a kettős állampolgárságról, azután pedig vagy a határon túli magyarok utálják majd szívből a magyarországiakat, vagy fordítva, az itteniek egy része gyűlöli majd az erdélyieket. Ez a biztos.” (A nép baja). A szerző már százezres tömegek áttelepedésével számolt. Közben Magyarország lakossága rendkívüli mértékben fogy, öregedik. Nemzetstratégia? – minek az? A kettős állampolgárság könnyített megszerzése elleni merényletsorozatban a pálmát Aczél Endre vitte el, az MTV Napkelte műsorában Patrubány Miklóssal folytatott beszélgetésben mondta: Illyés szerint ,,magyar, aki magyarnak vallja magát”. Ha egy olyan pici előny származik abból, hogy én magyarnak vallom magamat, és nagyon távol vagyok még az Európai Uniótól, akkor meg fogom keresni azt a hetedik leágazású rokont, aki magyar, és arra hivatkozva fogom magamat magyarnak nevezni. De ne beszéljek a levegőbe, azt tudja például ugye, hogy hogyan történt az izraeli bevándorlás? Mentek az orosz zsidók tömegestül, de harminc százalékuk nem volt zsidó, se vallási, se faji tekintetben. Ennél aljasabb sértés eddig nem érhette a Magyarországon kívül élő nemzetrészeket, minősítette Aczél szavait Sylvester. /Sylvester Lajos: És mégis magyarnak, számkivetve… = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 21./
2004. szeptember 21.
Ifj. Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Ifjak elnöke /Kolozsvár/ elmondta, hogy körülnézett a létező szervezetek között, de sehol sem találta meg azokat az értékeket, amelyeket elvár volna. Többféle ifjúsági szervezet működik, de egyik sem a nemzeti értékekre épít. Ezt a hiányt akarták betölteni az Erdélyi Magyar Ifjak /EMI/ megalakításával. A magyarországi Egyesült Magyar Ifjúság (www.e-m-i.hu) összmagyar ifjúsági szervezet. 2003 decemberében volt az alakuló gyűlése Budapesten. Ez a szervezet magában foglalja az erdélyi EMI-t, a délvidéki DISZ-t (Délvidéki Ifjúsági Szervezet), a csonka-országiakat és a felvidékieket. Szeretnék, ha minden elcsatolt magyar területen létrejönne egy nemzeti érzelmű ifjúsági szervezet.. Fontos szerepet játszott az EMI a délvidéki atrocitások ügyében. Az összmagyar EMI oroszlánrészt vállalt az a kettős állampolgárság ügyében. Az EMI-sek többezer aláírást gyűjtöttek össze. Idén februárban egy 24 órás felolvasó-maratonnal hívták fel a közvélemény figyelmét Wass Albertre. A Kárpátok Népe Egyesület kezdeményezte ezt a felolvasó-maratont. Az EMI-sek vállalták a szervezést Végül két kontinensen, hét országban, 19 helyszínen több ezer embert gyűjtöttek össze ugyanabban az időben egy rendezvényre. Második éve Trianonról is megemlékeztek, tavaly szeptember 11-én pedig a honvédség 1940-es Kolozsvárra való bevonulásáról is emlékeztek egy vetítéssel egybekötött előadás erejéig. Ezekkel az előadásokkal a céljuk az, hogy emlékeztessenek és okuljanak mindebből. Idén a Házsongárdi temetőben rendeztek egy Trianon-körutat. Meglátogattak minden olyan sírhelyet, amelynek valamiféleképpen köze volt Trianonhoz. Az EMI már rengeteg könyvet gyűjtött és adott át a csángó-magyar gyerekeknek. Most úgy látják, hogy a szórványban élő gyerekeknek és fiataloknak kell segíteniük. Jövő nyáron Erdélyben szeretne az EMI egyhetes tábort szervezni. A magyar értékekre szeretnék felhívni a figyelmet. Idén a Bihar megyei Szentimre volt az EMI-tábor helyszíne. A szentimrei EMI az egyik legújabb EMI-tagszervezet. Az érdeklődők a honlapjukon találhatnak több információt: www.erdely.tk. Villámposta címük: (erdelyert@yahoo.com). /Fábián Tibor: Erdélyi Magyar Ifjak: „Nevet adtunk gondolatainknak”. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), szept. 21./
2004. szeptember 21.
A háromszéki vidéki iskolák igazgatóinak átnyújtotta a tanfelügyelőség képviselője az 1500 oktató segédkönyv címét tartalmazó katalógust, amelyből minden iskola a számára megszabott pénzkeret függvényében rendelhet. A minisztériumi ajándékcsomag választékból azonban magyar nyelven csak tizenhat cím található. A Cartographia Kiadó magyar atlaszai nincsenek a katalógusban, pedig a tankönyvek mellett ezeknek vennék leginkább hasznát a gyermekek. /(fekete): Segédkönyvek falusi iskoláknak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 21./
2004. szeptember 21.
Szept. 18-án dr. Ébner Jenő nevét vette fel a marosfői 4-es számú Általános Iskola, bensőséges ünnepség keretében. Dr. Ébner Jenő lazarita szerzetes 1907. április 22-én született Budapesten. A lazarita rend romániai feloszlatása után, 1953-ban költözött Marosfőre, 1989. december 27-én gyilkolták meg marosfői otthonában. A névadó ünnepségen a hű barát, a szatmárnémeti Willand Ferenc emlékezett dr. Ébner Jenőre. Dézsi Zoltán alprefektus hangsúlyozta, jelentős előrelépésnek tartja, hogy Vasláb községben, melyhez Marosfő tartozik, sikerült magyar nevet adni egy tanintézménynek (igaz, az iskolatábla még csak egy nyelven, románul hirdeti ezt), és úgy látja, egyre erősödik a marosfői magyar közösség. /Iskolanévadás Marosfőn. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 21./ Kiegészítés: Ébner Jenőt a kommunista diktatúra idején bebörtönözték. A nyolcvanas évek végén többször betörtek hozzá. A betörőkben többször felismerte a Szekuritate embereit. A végezetes napon öten rontottak rá, kihurcolták a kápolnába, összekötözték a kezeit és agyonverték. /Hetényi Varga Károly: Szerzetesek a horogkereszt és a vöröscsillag árnyékában 2. kötet /Lámpás Kiadó, Abaliget, 2002/
2004. szeptember 21.
Temesváron a Csiky Gergely Színház bábtagozata szept. 20-án indította idei évadját. Fodor Sándor népszerű meseregényéből, a Csipikéből Lábadi Éva bábszínész és rendező készített előadást. /(Szekernyés): Csipike marionett-előadásának bemutatója. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 21./
2004. szeptember 21.
Selymesilosván a helyi RMDSZ rendezésében tartották meg a Magurahegyi Napokat szept. 19-én, melyet ökumenikus istentisztelettel kezdtek meg a református templomban. Megkoszorúzták a második világháborúban elesettek síremlékét, valamint Ilosvai Selymes Péter emléktábláját. Az elmúlt esztendőben állított a helyi közösség a históriás énekszerző Ilosvainak emléktáblát, akinek nevét viseli az általános iskola. A rendezvény keretében mutatták be „Az idő akkoron szép folyással vala” címmel megjelentetett falumonográfiát, melynek szerzői Erdei Sándor és Szabó Éva. /Magurahegyi Napok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 21./
2004. szeptember 21.
Gub Jenő /sz. Szováta, 1929/ volt helyettes tanár, címzetes tanár és iskolaigazgató. Biológia-földrajz szakos tanári oklevelét a kolozsvári egyetemen szerezte. 1964 óta mindvégig szülővárosában tanított, forma szerinti 1989-es nyugdíjazásáig. Gub Jenő két évtizedes kitartó munkával öt kötetbe gyűjtötte össze és adta ki a Sóvidék embereinek az élő és élettelen természetre vonatkozó ismereteit, néphagyományait. (Erdő- mező növényei a Sóvidéken; Erdő- mező állatai a Sóvidéken; Háziállataink dicsérete; Kertek-mezők termesztett növényei a Sóvidéken; Természetismeret és néphagyomány a székely Sóvidéken.) Szakterülete: az etnobotanika és az etnozoológia. Újabb könyve szólásokat tartalmaz: Üres kalász fenn hordja a fejét. Székelyföldi szólásmondások, közmondások, találós kérdések, mondókák, rigmusok, táncszók, húsvéti locsolóversek, székelykapu-feliratok /Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2004/. /B. D.: A gyűjtőmunka hasznos hordaléka. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 21./
2004. szeptember 21.
A vajdasági magyar szervezetek az elmúlt fél évben közel 300 magyarellenes kilengést jegyeztek fel a Vajdaságban. Magyar fiatalok megverése, temetők és műemlékek megrongálása vagy katolikus és református templomok meggyalázása tartozik ide. A fizikai bántalmazás leginkább a fiatalokat éri. Mivel ez a korosztály a legmozgékonyabb, őket lehet legkönnyebben rábírni, hogy elhagyják szülőföldjüket és Magyarországra meneküljenek. Bár a cselekmények eltérő súlyúak és jellegűek, közös vonásuk, hogy egyetlenegy esetben sem talált felelőst a rendőrség, és a helyi hatóságok egyetlenegy esetben sem jutottak el a bírósági eljárásig. És bár a volt Jugoszláviában számos hasonló incidens történt a különféle etnikai háborúk kitörése előtt, a szerbiai sajtó minden egyes esetben igyekszik elkenni az ügyeket. /Szomorú mérleg. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), szept. 21./
2004. szeptember 22.
Nagyszebenben az új tanévben megmaradt a magyar óvoda, az általános iskola alsó és felső tagozata és a líceum egyaránt. Azonban maroknyian képviselik a magyar nyelvű közoktatást: 15 óvodás, 18 elemis – 2 osztályban, 36 V–VIII. osztályos, 25 középiskolás. A kilencedik osztályba iratkozott négy tanuló nem volt elegendő ahhoz, hogy magyar osztály alakuljon. A harcok tovább folynak azért, hogy "félmagyar" osztályba járjanak, vagyis a magyarul tanulandó tantárgyakat magyarul. A nagyszebeni iskola magyar osztályai fennmaradásához hozzájárul az RMDSZ mikrobusza, amely már több mint hat éve naponta hozza a környező falvak, városok diákjait. Idén megnyílt a református egyház bentlakása, melyben egyelőre hat diák kap szállást. Vízaknán már 32 óvodással foglalkozik az óvónő, az elemiben pedig 10 gyermek tanul magyarul. Bürkösön hat éve sikerült újraindítani a magyar nyelvű oktatást. Hat gyerek jár most iskolába, nyugdíjas tanítónőjük pedig több mint 50 km-ről ingázik azért, hogy anyanyelvükön tanulhassanak gyerekeink. Mihályfalván 10 gyerekkel működik a már 2 éve beindított magyar nyelvű óvoda. Idéntől elemi osztály is indulhatott volna, de egy szülő visszalépett, így a régi álom nem valósulhatott meg. Oltszakadáton 4 tanulóval működik az I–IV. osztály. /Mitrica Sanja, Szombatfalvi Török Réka: Nagyszeben. Harc a "félmagyar" osztályért. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 22./
2004. szeptember 22.
Magyarózdi általános iskolája augusztustól a település neves szülöttének, Horváth Istvánnak a nevét viseli. Külföldiek adományokkal is segítették a faluban élőket. Holland támogatással tanszereket, füzeteket, didaktikai eszközöket vásároltak és felújítást végeztek az iskolákban, mondta el Ferenczi Margit iskolaigazgató, aki immár hatodik éve vezeti a magyarbükkösin kívül Magyarózd, Gombostelke és Lándor iskoláját. Jelenleg a négy iskolában öt tanítónőt, négy óvónőt és tíz tanárt foglalkoztatnak. Magyarbükkösön 13 gyerekkel indul egy egy-négyes magyar tagozatú osztály, illetve 30-cal az öt-nyolc osztály román és magyar tagozattal. Gombostelkén és Lándoron is alacsony az osztálylétszám, az idei tanévre az előbbi településen 12 óvodás és 8 egy-négy osztályos, az utóbbin pedig 11 óvodás és 14 kisiskolás iratkozott be. Magyarózdon sikerült két I-IV. osztályos csoportot indítani, az V-VIII. osztályba 15-en jelentkeztek. A nagy távolságok miatt kardoskodtak amellett, hogy minden településnek maradjon meg a saját iskolája. /Mészely Réka: Kevés gyerekkel, de működnek Magyarbükkös község iskolái. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 22./
2004. szeptember 22.
A sepsiszentgyörgyi székhelyű, közel 200 tagot tömörítő László Kálmán Gombászegyesület szeptemberben rendezte meg a hagyományos gombásztábort a festői szépségű Ojtozon. Az időjárás is kedvezett, így a tavalyi nagyenyedi tábor eredményeit jóval túlhaladták. 134 fajt sikerült azonosítaniuk. Ellátogattak Gorzafalvára, a csángó faluba. /Dvorácsek Ágoston, Nagyenyed: Gombásztábor Erdély peremén. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 22./
2004. szeptember 22.
Király László erdélyi költőnek is odaítélték a Magyar Művészetért (MM) elismerést, amelyet majd dec. 2-án gálaünnepségen adnak át Budapesten, a Károlyi-palotában. Király mellett idén Bessenyei Ferenc színművészt, Jankovics Marcell filmrendezőt, Csoóri Sándor költőt, Ferencz István építészt, Marton László színházi rendezőt, Püski Sándor könyvkiadót, Sánta Ferenc írót, Szabó Szilárd és Németh Ildikó néptáncos-koreográfust, valamint Tőzsér Árpád felvidéki író-költőt részesítik az elismerésben. A Magyar Művészetért posztumusz díjat Dohnányi Ernő zeneszerzőnek és Weöres Sándor költőnek ítélték. Az elismerés célja az alkotóművészek és a hagyományos magyar művészet alkotásainak megbecsülése valamennyi műfajban, határokon innen és túl, az egész világban. /Odaítélték a Magyar Művészetért díjakat. = Krónika (Kolozsvár), szept. 22./
2004. szeptember 23.
Folytatódik a nyílt levelek háborúja az RMDSZ és a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) vezetői között. A szept. 22-i MPSZ-levél a Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester vezette párt parlamenti választásokon való indulását vetíti előre. A dokumentumban szerint a parlamenti választásokon való megmérettetés más módját kell választaniuk, mivel az RMDSZ semmibe vette a tisztességes közös előválasztásokra tett javaslatot. Legutóbb Markó Béla helyett Nagy Zsolt, az RMDSZ kampánystábjának vezetője felhívta az MPSZ tagjait, hogy vegyenek részt az RMDSZ előválasztásain, ezután Nagy Pál, az MPSZ ügyvezető "súlyához méltatlan, semmitmondó, félrevezető szándékúnak" nevezte az RMDSZ legutóbbi nyílt levelét. Az MPSZ-esek az RMDSZ szemére vetik, hogy az előválasztásokon csak azok vehetnek részt, akik eleget tesznek a szervezet által megállapított feltételeknek. Az MPSZ-esek szerint az RMDSZ nyitottsága amiatt is csorbát szenved, hogy "a területi szervezetek többségében nem tartanak urnás előválasztásokat, csak elektoros jelölőgyűléseket, ahol kizárólag az RMDSZ szűk tagsága dönti el a jelöltek kilétét." Szász Jenő, az MPSZ elnöke vallja: a romániai magyarságnak "belső választások" útján kellene meghatároznia, kik legyenek a romániai magyarság jelöltjei. A szervező lehetne egy harmadik fél is, példaként említette az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot, illetve a Székely Nemzeti Tanácsot. Szász Jenő szerint az RMDSZ tartósítani akarja az "egypártrendszert" a romániai magyarság körében. Markó Béla Kolozsváron tartott sajtótájékoztatóján közölte: Pécsi Ferenc parlamenti képviselő, a Szatmár Megyei Polgári Körök elnöke idén is az RMDSZ listáin igyekszik képviselői székhez jutni. Pécsin kívül Szondy Zoltán csíkszeredai újságíró is jelentkezett az előválasztásokra. /Borbély Tamás: Körvonalazódik az MPSZ részvétele a parlamenti választásokon. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 23./
2004. szeptember 23.
Viszályt keltett a Szatmár megyei RMDSZ-szervezet berkeiben az, hogy Kereskényi Sándor és fia, Kereskényi Gábor is bejelentette: indulni kíván a szövetség előválasztásain. Az idősebbik, Kereskényi Sándor jelenleg szenátor, és újabb felsőházi mandátumra pályázna, az ifjabbik pedig városi tanácsos, és képviselőnek jelölteti magát. Ilyés Gyula, Szatmár megyei RMDSZ elnöke „ízléstelennek” tartja Kereskényiék gesztusát. Kereskényi Sándor megpróbálta lebeszélni fiát az indulásról. Az ifjabbik Kereskényi „boszorkányüldözésnek” tartja Ilyés Gyula állásfoglalását az ügyben. /Cseke Péter Tamás: Apa és fia indul a Szatmár megyei előválasztásokon. = Krónika (Kolozsvár), szept. 23./
2004. szeptember 23.
A Szabadság napilap sorozatában kéri a Kolozs megyei RMDSZ-képviselőket, számoljanak be az utóbbi négy évben kifejtett tevékenységükről. Elsőnek Eckstein-Kovács Péter szenátor, az RMDSZ Szabadelvű körének elnöke válaszolt. Elmondta, hogy részt vett az alkotmánymódosító bizottság munkálataiban, a házszabály tervezetének megszerkesztésével megbízott külön bizottságban, valamint a közös házszabály-bizottságban. Az igazságügy reformjának tárgyalásánál ő volt az RMDSZ vezérszónoka. A jogi bizottságnak is tagja volt, egyetlen RMDSZ-képviselőként. Az európai integrációs bizottságba az RMDSZ szintén őt delegálta. Választókerületi fogadóóráin több mint 700 ember kereste fel. Az RMDSZ képviseletében, a szenátus póttagjaként vett részt az Európai Konvent munkálatain. Kiválóan együttműködött a magyar delegáció tagjaival. Az Emberjogi Charta szakbizottságban folytatott munkáját Szájer József (Fidesz), a magyar delegáció tagja ismerte el. A szenátor elismerte, hogy az RMDSZ néhány esetben olyan ügyben is a kormánypárt oldalára állt, amelyek nem voltak demokratikusak. Eckstein-Kovács Péter a második legaktívabb RMDSZ-honatya a felsőházban, őt csak Puskás Bálint, a szenátus alelnöke előzi meg. /Köllő Katalin: Mérlegen a parlamenti tevékenység. Kérdéseinkre Eckstein-Kovács Péter szenátor válaszol. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 23./
2004. szeptember 23.
A 2004-es parlamenti választások alkalmával meghirdetett jelölési időszakban Szilágy megyében két szenátorjelölt – Fekete Szabó András Levente jelenlegi alprefektus és Széman Péter orvos, valamint egy képviselőjelölt, Seres Dénes RMDSZ-szenátor nyújtották be a jelölésükhöz szükséges dokumentációt. Az elmúlt négy évben a Szilágy megyei RMDSZ-nek egy képviselője és egy szenátora volt, Vida Gyula, illetve a most képviselőjelöltként induló Seres Dénes személyében. A visszavonuló Vida Gyula 72 éves korára hivatkozott. Az elmúlt négy évben tovább fogyott a magyarság, ezért egyre kisebb az esélye annak, hogy a szövetségnek lesz egy szenátora Szilágy megyében. Fehér megyében négy pályázat érkezett Köble Csaba, Komáromi Attila SZKT-tagok, Rácz Levente megyei RMDSZ-elnök és Tóth Csaba a gyulafehérvári RMDSZ-szervezet vezetője részéről. A Fehér megyei RMDSZ-nek 1990–1992 között volt egy parlamenti képviselője Brendus Gyula személyében, 1992-től 1996-ig pedig egy szenátora, a marosújvári Incze Tibor. Az idei bejutási esélyek minimálisak. Beszterce-Naszód megyében egy szenátor (Koszorús Zoltán) és három képviselőjelölt (Szilágyi János megyei elnök, dr. Kocsis András megyei tanácsos, és Tók Katalin) jelentkezett, rangsorolásukra október 2-án kerül sor. Noha a Beszterce-Naszód megyei RMDSZ az elmúlt 15 évben egyszer nyert képviselői mandátumot 1992–1996 között, az ügyvezető elnök optimista. /Sz. K.: Csökkenhet az RMDSZ képviselete? Lezárultak a jelölések. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 23./
2004. szeptember 23.
Dr. Újvári Ferenc nyílt levelet írt dr. Frunda György szenátornak. Ebben emlékeztetett arra, hogy Frunda György átvette a Magyar Köztársaság Érdemrend Nagykeresztjét „Medgyessy Péter miniszterelnöktől, Kádár János egyik utódától.” Frunda beszédében arra kérte a magyar közélet szereplőit, hogy "Ne avatkozzanak be az erdélyi magyar belügyekbe, mert ezzel megosztják az erdélyi magyarságot, és kétségessé teszik a román parlamentbe való újra bejutásukat." Frundának ez a felhívása Újvárinak a Ceausescu rendszer politikai koncepcióját juttatja eszébe, vagy Kádár Jánost, aki kimondta: "Mindenki ott legyen lojális állampolgár, ahova a trianoni döntés besorolta". Nagy jelentőségű volt Antall József miniszterelnök, bejelentése: "Lélekben 15 millió magyarnak vagyok a miniszterelnöke", ezzel elindult a szétszaggatott magyar nemzet új, eszmei egyesítése, a magyarigazolvány, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a magyarul tanuló fiatalok forinttal történő támogatása stb. (Orbán Viktor miniszterelnök megvalósításai). Mindezek után Frunda arra kérte a magyar közélet vezetőit, hogy ne avatkozzanak be az erdélyi magyar belügyekbe. Az anyaország miért ne támogassa például Déván Böjthe Csaba emberfeletti munkásságát, a Válaszúti Kallós Alapítvány iskolahálózatát, vagy miért ne figyeljenek oda a délvidéki magyarok vérző sebeire? /Dr. Újvári Ferenc: Nyílt levél dr. Frunda György ügyvédnek, szenátornak. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 23./
2004. szeptember 23.
Nemrégen maga Markó Béla is nyomatékosan tiltakozott kolozsvári sajtóértekezletén az ellen, hogy az anyaország határain kívül élő magyarságra fordítandó magyar költségvetési keret egyes tervek szerint mintegy felére csökkenne. A mostani magyar kormánykoalíció vezetői kezdetben azt nyilatkozták, hogy a Kárpát-medencében kisebbségi sorban élő magyar közösségek számára a korábbi támogatási keretek nemhogy megmaradnának, de még növekedni is fognak. Azt hallani, hogy a határon túli magyarokkal foglalkozó közalapítványokat összevonják. Félő, hogy a Határon Túliakért Nagy Közalapítvány összköltségvetése majd kisebb lesz, mint a most létező Illyés, Apáczai, Új Kézfogás, Sapientia és más közalapítványok összesített tavalyi vagy akár idei költségvetése. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem támogatása már eddig is csökkent. Csökken a határon túli témával foglalkozó műsorok, itteni munkatársaktól kért tudósításra szóló megrendelések száma is. A fő ellenérv az, hogy az erdélyiek bízzanak saját erejükben, ismerjük fel rejtett tartalékaikat, írta Balló Áron főszerkesztő. /Balló Áron: Megmentjük Magyarországot! = Szabadság (Kolozsvár), szept. 23./
2004. szeptember 23.
Tovább csökken az első osztályosok száma. Kolozs megyében a 8896 nyolcadikat végzett diákhoz képest csak 6282 első osztályost jegyeztek be, emiatt a tavalyi 9057 állás az idén ősszel 8550 főre zsugorodott. Három átszervezett tanintézmény nyitott kaput szeptemberben: a Bánffyhunyadi Iskolaközpont (a környék igényeinek eleget téve), a Monostor negyedi Eugen Pora Elméleti Líceum (a negyedben eddig nem volt elméleti líceum) és a Mócsi Szakiskola (a környék diákjaira is számítva). A Zenelíceum épületét a ferencesek visszakérték. Corega elmondta: a Zenelíceumot nem fenyegeti "kilakoltatás". /Szabó Csaba: Tovább csökken az első osztályosok száma. Három átszervezett tanintézmény nyitott kaput. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 23./
