Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Zöld Mihály
70670 tétel
2004. augusztus 24.
Határon túli magyar tanítók egyhetes továbbképzése kezdődött meg aug. 23-án Debrecenben, a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskolán – tájékoztatta az MTI-t Nanszákné Cserfalvi Ilona főigazgató-helyettes. A kurzusra Szlovákiából, Kárpátaljáról, Erdélyből és Szerbiából negyven tanító érkezett. A nagyszámú jelentkező miatt idén először két továbbképző kurzust szerveztek: júniusban kilencven résztvevővel a nevelés-oktatás korszerű módszereiről cseréltek véleményt, míg a mostani továbbképzés negyven résztvevője az iskolákban jelentkező új típusú pedagógusi feladatokkal ismerkedik. /Határon túli magyar tanítók Debrecenben. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 24./
2004. augusztus 24.
A Budapest–Duna Rotary Club négytagú küldöttsége látogatta meg a dévai Szent Ferenc Alapítványt. A látogatás célja ezúttal az 55 ezer dolláros Rotary-támogatásból felszerelt, idén ősszel megnyíló faipari szakközépiskola megtekintése volt. A Rotary  Club három évvel ezelőtt döntötte el, hogy támogatni fogja a dévai Szent Ferenc Alapítványt egy szakközépiskola beindításában. Kell egy szakmunkásképző, amely egyrészt szaktudást, másrészt munkalehetőséget biztosít a fiataloknak – fogalmazta meg az indítékot Böjte Csaba ferences atya, a több száz gyermeknek oktatást, ellátást, biztosító Szent Ferenc Alapítvány elnöke. /GBR: Ősztől Déván magyar szakközépiskola. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 24./
2004. augusztus 24.
Sok helyről érkeztek Mezőbándra aug. 22-én. Erre az 1999 óta évről évre megrendezendő együttlétre, a múltra, elődeik példájára emlékezni idén 32-en jöttek. Őseink – köztük a mezőbándi Egerháziak – példáján okulhatunk, mondta egyikük. A templomkertben állították ki a Debrecenben élt és alkotott, tavaly elhunyt Égerházi Imrének pannókra elhelyezett, közel 80 alkotásáról készült reprodukciókat, hogy a mezőbándiak is büszkélkedhessenek azzal az európai hírű művésszel, akinek vásznain újra és újra az erdélyi, csíki táj bukkan fel. Az Egerházi házaspár a képanyagot az egyháznak ajándékozta. /Járay Fekete Katalin: Folytatódó hagyomány Mezőbándon. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 24./
2004. augusztus 24.
Széken a Pro Urbe Szék Alapítvány nem szokványos tánctábort szervezett. Itt nemcsak táncokat, zenét, énekeket tanulnak a résztvevők, de megismerkedhetnek a mezőségi nagyközség mindennapi életével is. Széken – ahol a középkorúak, idősebbek máig megőrizték a kizárólag erre a közösségre jellemző viseletet – a kilencvenes években csaknem teljesen kikopott a táncház. Az alapítvány a hagyományos széki kultúra életben tartását tűzte ki célul, ennek eszköze az immár ötödszörre megrendezett Széki Napok is. Filep Sándor, az alapítvány elnöke minél szélesebb körben szeretné megismertetni szülőfaluját, a tábor programjai is ezt a célt szolgálják. /(Rostás-Péter Emese): Széki Napok nemcsak székieknek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 24./
2004. augusztus 24.
Szabadkán ismét megtámadtak egy magyar fiatalt – írta aug. 23-án az újvidéki Magyar Szó című napilap. A megvert fiatal édesapja szerint fia barátaival együtt leszállt az autóbuszról a szálloda előtt, nem sokkal később megállt mellettük egy Mitsubishi típusú gépkocsi, kiugrott belőle négy-öt fiatalember. „Valamilyen Zsolt nevű ismeretlent kerestek, de a társaságon szemlét tartva látták, hogy itt nincs, akit keresnek, erre az egyikük a következőket mondta: »Nem számít, ez is magyar, üsd!« s azonnal nekiestek a két gyereknek. A többiek elfutottak” – idézi a Magyar Szó az édesapát, akinek fia, Denisz járt a legrosszabbul: ütni kezdték, s miután összerogyott, rugdosták. Társai az összevert fiút a közelben lévő szabadkai magyar főkonzulátus előtt posztoló rendőrhöz vitték, aki értesítette a járőröket. Az édesapa szerint a rendőrök nem akarták felírni a tettesek gépkocsijának rendszámát sem, noha a sértettek a járművet is megmutatták nekik. Hasonló, jobbára magyar fiatalok elleni támadásoknak se szeri, se száma Szabadkán, illetve a magyarok lakta Észak-Bácskában, ennek ellenére eddig egyetlen rendőrségi feljelentésben sem szerepelt az, hogy az atrocitásoknak etnikai hátterük lett volna vagy éppenséggel magyarellenesség lett volna az indoka. A szerb büntetőjog gyakorlatilag nem ismeri az etnikai indíttatású bűntény fogalmát. /Ismét magyarverésről ír az újvidéki Magyar Szó. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 24./
2004. augusztus 25.
Aug. 24-én tartott megbeszélést Adrian Nastase kormányfő és Markó Béla. Elégedett az idei együttműködéssel is az RMDSZ és a Szociáldemokrata Párt – hangzott el a két párt vezetőinek megbeszélése után. A tanácskozás témája az SZDP–RMDSZ közti protokollum kiértékelése volt. Borbély László elmondta: mindkét fél civilizált választási kampányt óhajt. Szó esett az RMDSZ elnökjelölési szándékáról is, amelyet a kormánypárt természetesnek tart. A választások utáni együttműködés nyitott kérdés marad, egyelőre mindenki a választásokra koncentrál, a kormánypárt szeretné folytatni az együttműködést. Markó Béla hangoztatta: folytatni kell a decentralizációt az oktatásban, a kultúrában, az egészségügyben és a gazdaságban, így lehetséges a közeledés a magyar kisebbség által kért autonómiához. /(köllő): Elégedett egymással az SZDP és az RMDSZ. November után is folytatnák az együttműködést. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 25./
2004. augusztus 25.
Melles Előd megdöbbenve olvasta Gál Éva Emesét írását /Várom az etikai bizottságtól a választ!, aug. 19./ és mostani reagálásában minden vádat elutasított. Ő nem kívánta magának az Ezüstfenyő díjat, őt a Gyergyó vidéki emberek, elismerik, állította. Garda Dezső képviselőt beteges, közönséges jelentgetőnek titulálta, aki „saját mandátuma megmentéséért képes feláldozni egész közösségeket.” /Melles Előd: Válasz Gál Éva Emese "Várom az etikai bizottságtól a választ!" c. cikkére. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 25./
2004. augusztus 25.
Aug. 24-én Szent Bertalan napján tatárdúlásra emlékeztek Széken. 1717. aug. 24-én, Szent Bertalan napján a tatárok megtámadták Szék városát, kirabolták a templomot, a menekülők nagy részét – mintegy hatszáz embert – lemészárolták; férfiakat, nőket, gyermekeket vittek magukkal Máramarosba, ahonnan nagyon kevesen szabadultak meg. Alig maradt Széken száz lélek életben. Szék megmaradt népe akkor fogadalmat tett, hogy a település fennmaradásáért Szent Bertalan napján a falu népe szigorú böjttel és háromszori istentisztelettel adózik, az idők végezetéig. A hagyománynak megfelelően aug. 24-én megtartották az istentiszteleteket, majd a szabadtéri színpadon ünnepi műsorra került sor. Jelen volt mások mellett Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke, Kónya László, a kolozsvári főkonzulátus gazdasági tanácsadója, Kónya-Hamar Sándor képviselő, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke és Eckstein-Kovács Péter szenátor. /Szent Bertalan-nap Széken. Száz lélek elég volt a széki "feltámadáshoz". = Szabadság (Kolozsvár), aug. 25./
2004. augusztus 25.
Fehér megyében aug. 20-án, Szent István ünnepén a megfogyatkozott lélekszámú településeken lévő templomokban tartanak ökumenikus istentiszteletet. Tavaly Marosszentimrén, idén Magyarigenben ünnepeltek, ahol Gudor Botond református lelkész teljesít, mondhatni, misszionárius szolgálatot. Rácz Levente, a Fehér megyei RMDSZ elnöke Deák Ferenc szavait idézte: “Amit elvesznek tőlünk, visszaszerezhetjük, csak az vész el, amit magunk adunk oda. Gudor Botond röviden ismertette a magyarigeni erődtemplom történetét és beszámolt a felújítási munkálatokról. Az ünnepségre Nagyenyed, Torockó, Felenyed, Marosújvár, Felvinc, Székelykocsárd és Marosdécse helységekből mintegy öt autóbusz szállította a különböző felekezetekhez tartozó híveket. /N. T.: “Csak az vész el, amit magunk adunk oda”. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 25./
2004. augusztus 25.
Felpofozták a csókai rendőrállomáson Komáromi Lászlót, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) politikusát, padei (Padej) polgármestert – írta aug. 24-én az újvidéki Magyar Szó. Komáromi nyolc éve polgármestere Padénak, a VMSZ helyi szervezetének elnöke, s a párt képviselőjelöltje a szept. 19-én esedékes vajdasági parlamenti választáson. A politikus aug. 20-án felkereste a csókai belügyi titkárságot, hogy átvegye a választási részvételhez szükséges lakóhely-igazolást. Várakozás közben az ügyeletes rendőr megkérte, hogy menjen vele, mivel hívatja a parancsnok. A rendőrparancsnok ráripakodott Komáromira, azzal vádolta, hogy rontja az emberek közötti kapcsolatokat. Miután a politikus tiltakozott, a rendőrparancsnok az ügyeletes rendőr és másik két belügyi dolgozó jelenlétében megpofozta, majd kituszkolta a folyosóra, s ott is kiabált rá. /Tisztségviselőt is bántalmaztak. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 25./
2004. augusztus 25.
Marosvásárhely nagy öregje, Kövesdi Kiss Ferenc áldásos, gazdag életének 92. évében 2004. július 22-én hunyt el. Tizenegy gyermekes földműves családban született Székelykövesden. Nagyenyeden a Bethlen Gábor Kollégium tanítóképzőjének diákja volt, a tanítói diplomát a kézdivásárhelyi képzőben kapta meg, ahol szintén felfigyeltek szorgalmára. Lévita tanító pályáját Maroskeresztúron kezdte, majd Székelyföldvárra s onnan a szórványok szórványába, Brailába helyezték, ahol csak egy évet tanított, de ez alatt is Felfedezte azon magyar családokat, kiknek gyermekeit a magyar elemi iskolába íratta. Visszatért, a Nyárád mente kicsiny, színmagyar falvaiban fogalmazta meg a kor parancsát, miszerint: "Elvész az a nép, amely elfelejti kultúráját, és nem vigyáz arra." Ott vált kultúrfelelőssé és közügyek intézőjévé. Magyar irodalomtanári diplomát szerzett Kolozsváron, majd megmaradt szórványban tanítónak. Sok évtizede foglalkoztatta a mezőségi szórvány sorsa. Ötven éven át gyalogolt mezőségi úttalan utakon. Több mint 270 települést ismert, járt be. 147 falu helyzetét mérte fel és írta meg konkrét dokumentumok alapján. Munkájából egy rövid ismertető rész jelent meg Még szólnak a harangok című kötetében. Halála előtt adták ki Budapesten hat kötetnyi könyvének első részét Riadóra szól a harang címmel. Fáradhatatlan szervező volt. Kicsiny mezőségi szórványfalvak református híveinek találkozókra, konferenciákra, zarándoklatokra való összegyűjtését vállalta. Nevéhez haranglábak, templomok összeomlásának megállítása fűződik, testvérgyülekezetek segítségével. Példa erre a Cege községbe olvasztott Göc falu összeomlással fenyegetett kis református temploma. /Kovács Zoltán: In memoriam Kövesdi Kiss Ferenc. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 25./
2004. augusztus 25.
Az utoljára másfél éve megtartott Magyar Állandó Értekezletet (MÁÉRT) ismét elhalaszthatják, tudósított a Népszabadság. A februárról szeptember 11-re áttett konferencia a kormányválság miatt tolódna későbbre. Az EU-n kívül maradt magyar közösségek vezetői konkrét választ várnak a MÁÉRT ülésén a kettős állampolgárságról és az autonómiával kapcsolatos magyar álláspontról. Hangsúlyozzák: érdemi ülést várnak, még ha csúszik is az ülés. – Az új kormányfő dönti el, hogy vállalja-e a Medgyessy Péter által megadott időpontot, vagy későbbit jelöl ki – jelezte Szabó Vilmos államtitkár. Hozzátette: az előkészítések július óta folynak, így nem elképzelhetetlen, hogy a MÁÉRT ülése a tervezett időpontban legyen. Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke szerint az ülés hosszas halasztása feszültséget teremtene a magyar közösségeken belül. Takács az ülésen választ vár arra, hogy az eddigi általánosságokon túl mit értenek Budapesten a kettős állampolgárság alatt. Kölcsönös tájékoztatás szükséges az autonómiatörekvésekről, ki kell alakítani az EU-integrációval kapcsolatos közös álláspontot, meghatározni a nemzeti minimumot, és tárgyalni kell a támogatási rendszerek részleteiről is. /Ismét elmarad a MÁÉRT? = Szabadság (Kolozsvár), aug. 26./ A Népszabadság cikke: Nyilas Gergely: Ismét elmarad a MÁÉRT? = Népszabadság, aug. 25./
2004. augusztus 26.
Az RMDSZ Operatív Tanácsa (OT) aug. 25-én ülésezett Marosvásárhelyen. Párbeszéd az autonómiáért címet viseli az RMDSZ választási programja – jelentették be az RMDSZ vezetői. Frunda György bejelentette: harmadszorra nem vállalja az államfő-jelöltséget, így egyelőre csak az biztos, hogy az RMDSZ-nek lesz jelöltje a novemberi államelnök-választáson. Az RMDSZ OT ülése után tartott sajtótájékoztatón Markó Béla RMDSZ-elnök leszögezte, hogy a következő parlamenti ciklusban jó esélyeket lát a kulturális autonómia megvalósítására, amelynek egyes elemei már léteznek, és a romániai közigazgatás decentralizálásával a területi autonómia is létrehozható. Elfogadták az előválasztásokra vonatkozó szabályzatot is. Markó Béla hangsúlyozta: az új szabályzat lehetővé teszi, hogy minden magyar beleszólhasson abba, hogy ki képviseli az erdélyi magyar közösséget a bukaresti törvényhozásban. Most nem csak az RMDSZ-tagok szavazhatnak a képviselő- és szenátorjelöltekre, hanem a magyarigazolvánnyal rendelkezők is részt vehetnek a belső előválasztásokon. Frunda György szenátor elmondta: nem volt semmilyen politikai üzenete annak, hogy nem vette át személyesen aug. 20-án a legmagasabb magyar állami kitüntetést. Markó Béla elmondta: még nem tudják, hogy mikor tartják meg a magyarországi és a határon túli magyar szervezetek találkozóját (MÁÉRT), hiszen az ülés a magyarországi kormányválság miatt várhatóan tolódni fog az eredeti időponthoz képest. /B. T.: Magyarigazolvánnyal is lehet szavazni az előválasztásokon. Frunda György harmadszor nem vállalja az államfő-jelöltséget. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 26./
2004. augusztus 26.
Nagy figyelmet szentelt az aug. 25-i román sajtó a Szociáldemokrata Párt (PSD) és az RMDSZ megbeszélésének. A PSD és az RMDSZ továbbra is együtt kíván maradni, az RMDSZ kész alkuba bocsátkozni az őszi választások utáni támogatását illetően mind a most kormányon levő PSD-vel, mind a feljövőben levő liberális és demokrata pártkoalícióval – írták a román lapok. A Cotidianul azt írta, hogy a magyar szövetség már most alkuba bocsátkozott esetleges kormányzati részvételéről, pedig a legfrissebb közvélemény-kutatások a parlamenti küszöböt jelentő 5 százalék körüli eredményt jósolnak számára. Közben az erdélyi magyar közösségen belül növekvőben van az elégedetlenség "a Markó-Verestóy-Borbély-Frunda csoporttal szemben". Ebben a pillanatban – a reformerek táborával történt szakításon túl – az RMDSZ nagy gondja saját államfőjelöltjének kiválasztása – írta a Cotidianul. A lap szerint a Markó Béla trónörökösének tekintett Kelemen Hunor, Hargita megye RMDSZ-képviselője is számításba jöhet a szerepre. /A román sajtó az RMDSZ választási és kormányzási esélyeit latolgatja. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 26./
2004. augusztus 27.
Gyurcsány Ferenc a szocialista párt fővezéreitől, Horn Gyulától, Kovács Lászlótól, Lendvay Ildikótól vagy a vidéki apparatcsikok jellegzetes bikfanyelvétől elütő, új stílust, szókimondó, nyers nyelvhasználatot meghonosító Gyurcsány maga lehet egy személyben az a csoda, ami megállítja az MSZP aggasztó népszerűségvesztését. Kérdés: kiállnak-e majd mellette azok, akik nem benne látták az új miniszterelnököt? Gyurcsánynak szembe kell néznie a múltjával is. Az ifjúsági mozgalom után a rendszerváltozás utáni zűrzavarban – kapcsolatrendszerét hasznosítva – hatalmas vagyont szerzett. Ennek eredetét már eddig is sokat firtatta az ellenzék, a Gyurcsány-dosszié újabb és újabb titkai kerülnek majd előtérbe. Tény, hogy az elszegényedő Magyarországon egy bankár miniszterelnök után egy baloldali milliárdos kormányfő mindig is problémákat fog okozni, írta Bogdán László. /Bogdán László: A magyar Berlusconi avagy a szocialista csodavárás. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 27./
2004. augusztus 27.
Ukrajna az amerikai és román környezetvédelmi aggályok ellenére aug. 26-án felavatta a Duna-delta rezervátumán áthaladó Bisztroje-csatornát. Az avatóünnepségen személyesen részt vett Leonyid Kucsma ukrán elnök, aki szerint a csatorna elleni bírálatok "nem környezetvédelmi, hanem politikai és gazdasági jellegűek". Románia a csatorna miatt pert indít Ukrajna ellen a Hágai Nemzetközi Bíróságon. A perben Bukarest nem csupán a csatorna, hanem a Kígyók-szigete kontinentális talapzata kijelölésének kérdését is megpróbálja rendezni. /Ukrajna a tiltakozások ellenére felavatta a Bisztroje-csatornát. Bukarest berendelte az ukrán nagykövetet, és pert indít. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 27./
2004. augusztus 27.
Az utóbbi hónapokban különböző ellenőrző hatóságok tizenhat alkalommal hajtottak végre kivizsgálást a zágoni polgármesteri hivatalban és a Kiss József polgármester felesége nevén szereplő Nely Kft.-nél. Az ellenőrzések hátterében Kiss József polgármester politikai bosszúállást lát.  Zágon polgármesterét előbb egy bizonyos Macovei Ioan jelentette fel, majd id. Kertész Tibor, ifj. Kertész Tibor, Jánó József és Török Zoltán. Kiss József elmondta, a helyhatósági választásokon a választási bizottságban a kormánypárt részéről Török Zoltán volt az egyik megbízott. Magyar emberek szegődtek magyarok ellen a kormánypárt szolgálatába. /(bodor): Feljelentették a zágoni polgármestert. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 27./
2004. augusztus 27.
Kötelező a tízosztályos oktatás, a tankönyvek ezen gyermekek számára ingyenesek. Maros megyében a tanfelügyelő elmondta, hogy a három alternatív változat közül egyetlen magyar ábécéskönyv sem érkezett meg, és hiányzik a második osztályos matematikakönyv is. Mivel a IX-X. osztályok számára a tankönyvek román változata is későn készült el, a magyar fordításra még várni kell. Valószínű, hogy a szeptemberben kezdődő tanévben könyv nélkül maradnak a magyar osztályok, és ilyenformán a múlt évi könyveket használhatják, amelyekből elegendő készlet halmozódott fel. /(b. gy.): Idén is gondot okoz a tankönyvellátás. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 27./
2004. augusztus 27.
Aug. 26-án került sor a már hagyományossá vált megemlékező ünnepségre az Úz völgyében, a második világháború idején zajlott véres csatákra. Emlékművet állíttattak tíz éve, itt róják le kegyeletüket. Az ünnepség keretében leleplezték a gelencei Kelemen Dénes fafaragó készítette kopjafát, megszentelték a csíkszentmártoni egyházkerület által állíttatott keresztfát, felavatták az emlékkert bejáratánál felállított székely kaput is, melyet Vass József készített. Jelen volt Jeszenszky Géza volt magyar külügyminiszter; Sógor Csaba szenátor és Kedves Imre képviselő, valamint számos hazai és magyarországi hagyomány- és emlékőrző egyesület képviselője. /Kovács Mária: Emlékezés az elhunyt magyar honvédekre. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 27./
2004. augusztus 27.
Élesen kirohant a szerb rendőrség ellen Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke, aki szerint a hatóságok nemtörődömsége és komolytalan hozzáállása csak szítja a bűntényeket és a magyarellenes kilengéseket a Vajdaságban. Kasza az elmúlt néhány napban történt incidensek miatt hívta össze szabadkai sajtótájékoztatóját. Emlékeztetett arra, hogy Szabadka központjában gyakorlatilag rendőrök szeme láttára vertek meg két magyar fiatalt. A rendőrök a sértettek szorgalmazására sem voltak hajlandóak feljegyezni a támadók gépkocsijának rendszámát, s máig nem kerítették kézre a tetteseket. A minap fényes nappal kirabolták a szabadkai önkormányzat titkárának, Vörös Kucsmik Gyöngyinek az otthonát: a behatoló megkötözte áldozatát, telefonon hívott taxit és azzal távozott, ujjlenyomatokat is hagyott, ennek ellenére a tettes kiléte mindmáig ismeretlen. A város melletti Bajsán egy idős asszonyt raboltak ki, a helyszínre érkező rendőrnek pedig az volt az első szava, hogy „a nagyanyó menjen inkább az öregek otthonába, mert ott nem érik támadások”. A csókai rendőrparancsnok saját irodájában, alkalmazottai szeme láttára megpofozta Komáromi Lászlót, a VMSZ politikusát, padei polgármestert. Kasza kirohant Rasim Ljajics szerbia-montenegrói emberi jogi és kisebbségügyi miniszter ellen, aki – szerinte – a problémák kezelése helyett azt hajtogatja, hogy a kisebbségellenes kilengések nemzetközi színtérre vitele kihegyezi a konfliktusokat. . /Kasza József élesen kirohant a szerb rendőrség ellen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 27./
2004. augusztus 28.
Az SZDP rendkívüli kongresszusának egyhangú szavazatával Adrian Nastase kormányfő a párt elnökjelöltje, Ion Iliescu államfőt pedig visszavárják a pártelnöki székbe. Nastase keményen bírálta a liberális-demokrata pártszövetséget, felidézve a Román Demokratikus Konvenció négy évi kormányzását, amelyre különben maga az NLP és a DP – mindketten az akkori koalíció tagjai – sem gondolnak vissza büszkeséggel. /Hivatalosan is Nastase az SZDP államfőjelöltje. Iliescut visszavárják a pártelnöki székbe. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 28./
2004. augusztus 28.
A Communitas Alapítvány támogatásával idén immár a második 48-as emlékhelyet avatták fel aug. aug. 22-én a Sebes-Körös menti szórványmagyar településen, Réven. Petőfi Sándor bronzba öntött mellszobrát ünnepélyes keretek között a református istenháza kertjében helyezték el. Beszédet mondott Hasas János, a szobor felállítását segítő helyi Pro Rév Alapítvány elnöke. Március 14-én Bersek József honvéd huszárezredesnek állítottak kopjafát Réven. /Balla Tünde: Petőfi szobra, a megmaradás jelképe Réven. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 28./
2004. augusztus 28.
Kolozsváron a Korunk Galériában megtekinthető az idei nyári IX. Zsoboki Alkotótáborban készült festményekből válogatott kiállítási anyag. Az alkotótábor válogatott képei harmadik alkalommal kerülnek a Korunk Galériába. Az Erdélyből elszármazott művészek szükségét érzik a szülőföldi elismerésnek. /Ö. I. B.: Korunk-beli zsoboki értékek. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 28./
2004. augusztus 30.
Márton Árpád RMDSZ-képviselő sajtótájékoztatóján összefoglalta tevékenységét, ugyanakkor bejelentette, hogy a következő négy évre is megpályáz egy törvényhozói helyet. Az idén a jogi egyetemet is elvégző Márton Árpád az RMDSZ képviselőházi frakciójának alelnöke, a képviselőház művelődési és sajtóbizottságának titkára, tizenhat egyeztetőbizottságnak volt tagja, és titkára a választási törvényeket kidolgozó különbizottságnak is. A parlamentben a legaktívabb képviselők közé tartozik, hozzászólásainak számát tekintve a kilencedik-tizedik helyen áll. Tizennyolc törvénytervezetet, öt interpellációt és kérdést nyújtott be, és megítélése szerint döntően járult hozzá még legalább húsz fontos törvény végső szövegének elfogadásához. Tagja a MÁÉRT művelődési szakbizottságának és a román–magyar kormányközi vegyes bizottság kisebbségi szaktestületének is. Márton Árpád legnagyobb sikerét az információhoz való jogot szabályozó törvénykeret megalkotásában látja, legnagyobb kudarcát a sorkatonaság eltörlésére vonatkozó kezdeményezésében. Márton Árpád negyedik parlamenti mandátumát zárja, 1990 óta képviselő. /Demeter J. Ildikó: Nehéz négy év volt, de vannak eredmények. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 30./
2004. augusztus 30.
Segesváron a 18 romániai kisebbség jött el a harmadik alkalommal megrendezett Pro Etnica kisebbségi fesztiválra. Idén a vers és a folkzene volt a rendezvény visszatérő eleme. A táncelőadások mellett kiállításon, kézműves vásárban mutatkozhattak be az etnikumok. Emellett tudományos értekezletre is sor került, ahol a kisebbségi jogokról, illetve a vallásgyakorlásról esett szó. Színpadon mutatták be műsoraikat az albán, örmény, aromán, bolgár, horvát, zsidó, szász, görög, olasz, macedón, magyar, lengyel, roma, lipován, rutén, szerb, tatár, török és ukrán tánccsoportok. A romániai magyarokat a segesvári Kikerics népes csoportja és a gyergyóalfalusi Domokos Péter Pál Együttes képviselte fergeteges sikerrel. /Vajda György: Átalakulóban a seregszemle. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 30./
2004. augusztus 30.
A dévai Segesvári Miklós Pál Egylet idén a Szent Ferenc Alapítvánnyal közösen szervezte meg a hagyományos anyanyelvápoló tábort, melyre ezúttal a temesvári Pántlika és a dettai Búzavirág néptánc-együtteseket is meghívták. A diákokat a Magyarok Nagyasszonya kollégiumban látták vendégül, teljes ellátást biztosítva számukra. Jutott idő városnézésre, a dévai Corvin Kiadó, a természetrajzi múzeum és persze a Déva fölött magasló középkori vár meglátogatására. A Magyar Házban táncházat szerveztek a diákoknak. /GBR: Néptánc- és anyanyelvőrző tábor Déván. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 30./
2004. augusztus 30.
Aug. 28-án Széchenyi–emlékünnepséget rendeztek Kőszegremetén. A falunappal egybekötött rendezvény keretében felavatták az újra cserélt millenniumi kopjafát, megnyitották Bú József amatőr fafaragó kiállítását, a legnagyobb magyar emlékoszlopánál sorra kerülő hagyományos megemlékezést gyermekműsorok követték. Az ünnepségen jelen voltak a budapesti Országos Széchényi Kör és a nyíregyházi csoport képviselői. Bú József a magyarság történelméhez kapcsolódó faragványaiból nyílt kiállítás. Erdélyi fejedelmek, a Szent Korona országainak és 72 vármegyéjének címerei, a hunok–magyarok rokon népeinek harci kultúráját idéző képek, az első magyar felelős minisztérium alakjai, honalapító atyáink, a Szent Korona és a koronázási jelképek – mind–mind szerepelnek az egyedülálló kollekcióban. /Fodor István: Falunap és Széchenyi–emlékünnepség Kőszegremetén. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 30./
2004. augusztus 30.
Marosfő lassanként hegyvidéki turistaközponttá válik. A falu s a táj arculatát az itt épült ortodox kolostor módosította lényegesen. Terjeszkednek a kolostor gazdái, sorra emelkednek a moldvai tájak építészetére emlékeztető házak. A falusi ember, a felcsíki gazda úgy jut némi bevételhez, ha eladja földjét. Az veszi meg, akinek pénze van. Lassanként gazdát cserél Marosfő. /Borbély László: Marosfői metamorfózis. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 30./
2004. augusztus 30.
Augusztus 28-án a kegytemplomban szentmisével ért véget a 28. Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó. A rendezvényen 900 bejelentkezett résztvevő volt, mellettük azonban sokan voltak olyanok, akik nem jelentkeztek a rendezőknél. Jöttek a fiatalok Erdély különböző városaiból, Magyarországról is érkezett egy csoport. Az idei CSIT témája a közösség volt, mottója: Egy szív, egy lélek. A tematikus programok két párhuzamos csoportban: azok számára, akik közösséget keresnek és azoknak, akik már valamilyen közösséghez tartoznak. /Takács Éva: 28. Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 30./
2004. augusztus 31.
A húsz évvel ezelőtt Ceausescu által átadott Duna–Fekete-tenger-csatorna abban az időben kétmilliárd dollárba került, az utóbbi tíz évben 176 millió dollár jövedelmet könyvelhettek el. A nyolc évig tartó intenzív építkezés mai napig nyolcvan százalékban fejeződött be, a kihasználtsági foka 40 százalékos. A működtetése ma sem nyereséges, a beruházások elvégzésére költségvetési pénzt juttatnak. /Húszéves a Duna-csatorna. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 31./