Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Zöld Mihály
70670 tétel
2004. október 1.
Horváth Szőke Gyöngyvér /Kolozsvár/ grafikáiból nyílt kiállítás szeptember 25-én Pécsett, a Várkonyi Nándor Könyvtárban. A kolozsvári Kuckó-játszóházas munkatársai a pécsi Szivárvány Gyermekház kézműves oktatóival közösen játszottak a pécsi gyermekekkel Pécsen. Az idén is Varga Ferenc, a Gyermekház igazgatója és lelkes segítőtársa, Horzsa Gábor volt a közös tevékenység szervezője, akiknek szívügye, hogy a két ház között 1991-ben született kapcsolat ne szűnjön meg. /(balogh): Kolozsvári jelenlét a Pécsi Napokon. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 1./
2004. október 2.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a Polgári Magyarországért Alapítvány szervezésében kezdődött okt. 1-jén Nagyváradon az Áldás, Népesség konferencia, amelyen részt vett Orbán Viktor, a Fidesz Magyar Polgári Szövetség elnöke, Németh Zsolt, a Fidesz alelnöke, az erdélyi magyar oktatás több kiemelkedő személyisége, számos hazai és külföldi előadó. A megnyitó beszédek után a konferencia Félixfürdőn folytatódott. Tőkés László református püspök utalt a levetített Trianon filmre, amelyet Magyarországon letiltottak a közszolgálati tv-adók műsoráról. Kolozsvár magyarsága néhány évtized alatt a mohácsi vésszel megegyező létszámban fogyatkozott. Orbán Viktor beszédében arra kereste a választ, hogy miként lehet megállítani a Kárpát-medencei népességfogyást. Mostanra mindenhol a politikai közgondolkodás középpontjába került a népességfogyás megállítása. A volt magyar miniszterelnök a határon túli magyarság megmaradását, illetve fejlődését autonómiájának megteremtésében látja, amelynek része a teljes körű oktatás biztosítása is. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem fejlesztéséhez elengedhetetlennek tartja az évi 4 milliárd forintos támogatást, amiből versenyképes oktatás biztosítható a romániai magyar fiatalok számára. Ehelyett a határon túli juttatásokat folyamatosan megnyirbálják. Tőkés László püspök nehezményezte, hogy valószínűleg magyarországi sugallatra a Partiumi Egyetem teljes költségvetési támogatását leállították a Sapientia Alapítvány kuratóriumi ülésén. Tették ezt annak ellenére, hogy jelenleg a nagyváradi magyar egyetem az egyetlen magyar felsőoktatási magánintézmény, amelyet hivatalosan akkreditáltak. Csép Sándor, az Áldás, Népesség mozgalom értelmi szerzőjének előadását követően Veres Valér Erdély demográfiai jelenéről és jövőjéről értekezett, Für Lajos pedig a Kárpát-medencei magyarság elmúlt 1100 esztendejének a népesedési mutatóit vette számba. /Makkay József: Népesedés- és új határon túli magyar támogatáspolitika. Orbán Viktor évi 4 milliárdot adna a Sapientiának. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 2./ Tőkés László rossz üzenetnek nevezte azt a "Budapestről eredeztetett" döntést, amely akkor szüntette meg a Sapientia Alapítvány támogatását, amikor sikerült az első magyar egyetemet akkreditáltatni. Tőkés László a helyzet rendezésére levélben fordult Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz. Ugyancsak kérte Gyurcsány Ferencet arra, hogy a Magyar Állandó Értekezlet novemberi ülésére hívják meg a Kárpát-medencei Magyar Autonómia-tanács szervezeteit is /Orbán Viktor és Tőkés László a határon túli magyar felsőoktatás támogatását szorgalmazza. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 2./
2004. október 2.
Okt. 1-jén nyílt meg a Marosvásárhely két felsőoktatási tanintézménye, a Színművészeti Egyetem és a Petru Maior Egyetem. A Színművészeti Egyetemen dr. Béres András rektor az idei tanév különlegességét hangsúlyozta, hiszen ez az utolsó évfolyam, amelyik az eddig megszokott tanrend szerint végzi az egyetemet, jövőre hároméves időtartamúak lesznek a felsőoktatási intézmények, ezt a mesteri és doktori képzés követi majd. A rektor beszélt az egyetem összművészeti törekvéseiről, arról, hogy a színházművészeti oktatás mellett a művészet többi ága oktatásának lehetőségét szeretnék elérni. E cél érdekében indult a bábszínész szak, idén pedig a zenepedagógia. /Nagy Botond: Jókedvű tanévnyitó. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 2./
2004. október 2.
Okt. 1-jén tartották Gyergyószentmiklóson a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem földrajz karának kihelyezett főiskoláján az immár hetedik ünnepélyes tanévnyitót. Dr. Garda Dezső képviselő, majd Dézsi Zoltán alprefektus a főiskola tanáraiként szóltak a hallgatókhoz. Dr. Dombay István, a főiskola igazgatója megnyitóbeszédében kitért az idén már 313 diákkal működő, intézmény jelenére és jövőjére. /Évnyitó a Csiky-kertben. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 2./
2004. október 2.
Okt. 1-jén ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját a Providenta-Gondviselés-Fürsorge Egyesület. A fogyatékkal élő személyek életén, helyzetén javítani igyekvő civil szervezet szakemberek segítségével működik a kolozsvári Munkaterápiás Rekuperációs Központban. Munkájukat külföldi szakemberek, főleg holland és osztrák gyógypedagógusok is támogatják. A rászorultak megsegítéséből oroszlánrészt vállalt magára Vizi Ildikó egyesületi elnök és Essig Andor magánvállalkozó, az egyesület alapító tagja. /Tízéves a Gondviselés Egyesület. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 2./
2004. október 2.
Jámbor Katalin súlyos autóbalesete után határozta el, hogy lakását felajánlja mások megsegítésére. A múlt hónap végén Nagyváradon ünnepélyesen átadták az öregek otthonának helyet adó ingatlant, mely a Királyhágómelléki Református Egyházkerület gondozásába került és négy idős nagyváradinak alakított ki benne hajlékot. Ez szép példája az emberi jóságnak és alapja lehet az egyházi idősgondozói rendszernek, vélekedett az otthont felavató Tőkés László püspök. /Öregotthont avattak Nagyváradon. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 2./
2004. október 2.
Az 1848–49-es forradalom ereklyéiből nyílt kiállítás okt. 1-jén az Arad Megyei Múzeumban. Az értékes darabok most először kerültek ki a nyilvánosság elé, a múzeum raktárából. A vitrinekben olyan tárgyak láthatók, mint például az aradi vértanúk személyes tárgyai, kitüntetései, fogházbeli feljegyzései, Damjanich olajportréja, a tábornokok nevét tartalmazó 1849–50-es aradi elítélések listája stb. Az intézmény raktárában több mint 17 ezer darab, az 1848–49-es forradalomból fennmaradt tárgy található, ezeket Hügel Péter igazgató szerint időnként cserélik majd a vitrinbeliekkel. Várhatóan a múzeum egy kétnyelvű katalógust is összeállít majd ezekről a tárgyakról. /(Sólya): Kiállították az aradi vértanúk emléktárgyait. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 2./
2004. október 2.
Okt. 4-én Aradon, a Jelen Házban dr. Bona Gábor budapesti hadtörténész bemutatja a budapesti Dinyés László Aradi rabok 1849–1858 c. történelmi tanulmánykötetét, melyet a Szabadság-szobor Egyesület adott ki. Dinyés László elmondta, hogy munkája másfél évszázados hiányt pótló tanulmány, amely a 48-as forradalom és szabadságharc leverése után Aradon, politikai okok miatt elítélt, kivégzett vagy fogva tartott katonákról és polgári személyekről szól. 642 személy neve, születésük dátuma, rangja, katonai beosztása, ítéletük, szabadon bocsátásuk ideje és helye található meg a könyvben. Azon személyek adatai, akik meghaltak a fogság alatt, vagy kivégezték őket: statisztikai jellegű összesítések, létszámról, rangokról, elítélésekről. A rabok sorsának alakulásáról szabadulásuk után. Akikről kép maradt – összesen 212 személyről – Dinyés László tusrajzot készített. A budapesti képzőművész elmondta, hogy tagja az Aradi Vértanúk Öröksége Egyesületnek. Következő munkája az Arad várából utolsónak –1858. június 2-án – szabadult rab, Virágh Gedeon őrnagy életrajzi kötete. /Nagyálmos Ildikó: Könyv az aradi rabokról. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 2./
2004. október 4.
 Theodor Stolojan bejelentette, hogy egészségi okok miatt visszalép az elnökválasztási versenyből és lemond a Nemzeti Liberális Párt (NLP) elnöki tisztségéről. Stolojan Calin Popescu Tariceanu NLP-alelnökre ruházta át a pártelnöki hatáskört, aki egyben az NLP–DP szövetség társelnöke is lesz. Theodor Stolojan 2000 és 2002 között a Nemzeti Liberális Párt Országos Tanácsának elnöke, 2002 augusztusától a párt elnöke volt. Theodor Stolojan 1991-ben pénzügyminiszter, 1991 és 1992 között pedig kormányfő volt. /Stolojan visszalépett. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 4./ A volt állampárt tagjainak továbbélése mind a jobb-, mind a baloldalon, a kommunizmus bűneinek takargatása még jó ideig zsarolhatóvá tesz sok-sok politikust, állapította meg Simó Erzsébet, a lap munkatársa. /Simó Erzsébet: Stolojant megzsarolták. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 4./
2004. október 4.
Okt. 2-án a városi rendőrjárőr előállította Szőcs Kálmán 63 éves borszéki nyugdíjast, aki Sógor Csaba Hargita megyei szenátor megbízásából az előválasztási plakátokat ragasztotta a nyilvános hirdetőhelyekre. A rendőrbiztos írásbeli nyilatkozatot kért a megbízásról, mert szerinte nincs kampányidő. Sógor Csaba szenátor sérelmezte a méltatlan eljárást és az eset hivatalos kivizsgálását kérte. /Borszéken előállították Sógor Csaba szenátor megbízottját. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 4./
2004. október 4.
Harmadik évfolyamát kezdi idén a Bukaresti Közgazdaságtudományi Egyetem (ASE) kovásznai távoktatási központja.    Az egyetem 2002 őszén indította távoktatási központját Kovásznán. Első évben mintegy 250 helyet hirdettek meg különböző gazdasági szakokra, a helyeket második évben növelték, és idén 600 helyet hirdettek könyvelés és vagyonkezelési informatika, kereskedelem (turizmus és szolgáltatások), kibernetika, statisztika és gazdasági informatika, valamint gazdasági és közigazgatási menedzsment szakokra. Ezenkívül lesz egyetem utáni képzés felsőfokú végzettséggel rendelkezők számára. /(bodor): Terjeszkedik a Bukaresti. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 4./
2004. október 4.
Okt. 3-án, vasárnap a Kolozsvári Magyar Színházban teltházzal, a tapssal köszöntötték a 90 éves Senkálszky Endrét, feltehetőleg ő a legidősebb aktív színész Európában, a színház szolgálatában eltöltött hét évtized önmagáért beszél. Felolvasták Hiller István kultuszminiszter köszöntését, Tompa Gábor igazgató üdvözletét. Senkálszky elmondta, hogy a színházat a rend, a tisztesség, a világosság, az igazság keresésének tartja. Az ő rendkívüli életművét formálta könyvvé Kötő József A színház fanatikusa /Korunk Baráti Társaság, Kompress, Kolozsvár/ címet viselő kötetében. Az est záróakkordjaként a monográfia-kötet dedikálására is sor került. /F. I.: Színház egy életen át. Senkálszky Endre 90 éves. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 4./
2004. október 4.
Gyergyószárhegyen, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) évente megtartott táborában osztották ki a hét végén a romániai magyar újságírók munkásságát honoráló nívódíjakat. A táborban jelen voltak a nemrég alakult Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének (VMÚE) képviselői is. A kétnapos MÚRE-táborban az újságírók a médiaetika és a professzionalizmus témakörben hallgathattak előadásokat. Nívódíjasok: az írott sajtó kategóriában Nagy-Miklós Kund, a marosvásárhelyi Népújság napilap Múzsa című kulturális mellékletének főszerkesztője, a rádiósoknál Vincze Lóránt, a román közszolgálati rádió bukaresti magyar adása szerkesztője, a televíziós kategóriában Baranyi László, az MTV2 marosvásárhelyi tudósítója, fotós kategóriában Egyed Ufó Zoltán, a nagyváradi Erdélyi Riport fényképésze. Idén Lendvay Évának, az Előre, a Brassói Lapok és a Művelődés nyugalmazott munkatársának ítélték az Életmű-díjat, az Ágoston Hugó publicista szorgalmazására alapított Pro Amicitia-díj új tulajdonosa pedig Ralu Filip, az Országos Audiovizuális Tanács elnöke lett. A kezdő rádiósoknak ítélt Tomcsányi-díjat Szőcs Levente, a román közszolgálati rádió bukaresti magyar adásának munkatársa vehette át, különdíjjal jutalmazták a marosvásárhelyi rádió csapatát. A csapat tagjai: Thuróczki Emese, Kulcsár Andrea, Rákóczi Kinga, Bíró Zsolt és Rákóczi Levente. A Gyergyószárhegyi Kulturális Központ által kiosztott díjat Ferencz Imre, a csíkszeredai Hargita Népe újságírója vehette át. – A vajdasági és a romániai magyar újságírók érdekvédelmi szövetsége együttműködési megállapodást írt alá. /B. T.: MÚRE nívódíjakat osztottak Gyergyószárhegyen. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 4./
2004. október 4.
Okt. 3-án félszáznál több, csatát és lágert megjárt ember gyűlt össze Baróton, a református templomban, s emlékezett bajtársaira. Az ötödik alkalommal megtartott találkozó nevét Rekviem a fronton, lágerekben és a Földváron elhaltakért, hálaadás a hazatértekért, megemlékezés a voroctai ütközetben elesettekről címre változtatták a szervezők.  Krizbai Imre református lelkipásztor üdvözölte a résztvevőket. Ifj. Csiki Béla, az MPSZ erdővidéki szervezetének ügyvezető elnöke az emlékezés fontosságáról beszélt. Boér Imre a Front­szolgálatosok Baráti Köre nevében az Úz-völgyi csatákra, majd a Földvár rabságát megjártakról emlékezett. Farkas Vilmos, Bardoc-Miklósvárszék Székely Nemzeti Tanácsának elnöke után volt honvédek vallottak az életükről. /(hecser): Bajtársak találkozója. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 4./
2004. október 4.
A Temesvár határában elterülő Újszentest a Szentesről áttelepült református közösség alapította. A római katolikus templom építése 1976-ban a Sztancsafalváról ide települt magyar családok kezdeményezésére indult. A kommunista hatalom ugyanis templom emelését csak akkor engedélyezte, ha azt egy másiknak a lerombolása, pusztulása előzte meg. Így a sztancsafalviak – úgymond – magukkal hozhatták a templomukat. Okt. 3-án ünnepelték a templom felszentelésének 25. évfordulóját. Heinrich József, a közösség papja köszöntötte az egybegyűlteket. A búcsús szentmisén részt vett Toró T. Tibor parlamenti képviselő, dr. Bárányi Ferenc, a Kereszténydemokrata Párt országos alelnöke és Jecza Péter képzőművész, a templom belső díszítésének tervezője és kivitelezője is. Végül a Csíkszeredából érkezett Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes táncosai léptek fel. /Sipos Enikő: Negyedszázados jubileum Újszentesen. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 4./
2004. október 4.
Kőhíd néven alapított egyesületet Sepsiszentkirály értelmisége. Az egyesület a falu közművelődési életét akarja fellendíteni, mutatott rá Vida Zsombor, az egyesület elnöke. Az egyesületben képviselteti magát a községközpont, Sepsiillyefalva önkormányzata is. /Kőhíd. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 4./
2004. október 4.
Takáts Sándor a legmagyarabb századnak nevezte a XVI. századot, ezzel az időszakkal foglalkozik a Hepehupa /Zilah/ folyóirat legújabb, 3. száma /július-szeptember/. László László Bocskai-összefoglalója mellett ugyanazon szerző Heltai, a tipográfus című drámája is olvasható. /Szabó Csaba: (Folyóirat)vágta a legmagyarabb században. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 4./
2004. október 5.
Orbán Viktor, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnöke szerint pártja azt fogja javasolni a magyarországi választópolgároknak, hogy szavazzák meg a kettős állampolgárságot, amennyiben azt akarják, hogy a határon túl élő magyarok biztonságban boldogulhassanak szülőföldjükön, s ne kelljen a biztonság keresése érdekében Magyarországra költözniük – nyilatkozta az újvidéki sajtónak a politikus. Orbán közölte: a Fidesz hajlandó egyeztetni a Magyar Szocialista Párttal, hogy közösen alkossák meg azokat a törvényeket, amelyek a kettős állampolgárság gyakorlásához szükségesek. "Mi ezt a pártok felett álló, nemzeti kérdésnek tekintjük" – tette hozzá a volt magyar miniszterelnök. A pártelnök szerint nincs létalapja annak a gondolkodásnak, amely szembeállítja a kettős állampolgárságot az autonómiával. /A Fidesz a kettős állampolgárság támogatására szólít. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 5./
2004. október 5.
Okt. 4-én Kézdivásárhelyen, a Bod Péter Tanítóképzőben Bajcsi Ildikó, a főiskola tanulmányi igazgatóhelyettese nyitotta meg az új tanévet. Az elmúlt négy év során 980 tanító és óvónő tette le a véglegesítő, egyes és kettes fokozati vizsgát. Idén csak nappali tagozattal indulnak, a három évfolyamon összesen hatvanhárom diák huszonkét oktatóval kezdi meg az új tanévet. /Iochom István: Tanévnyitó a tanítóképzőn (Kézdivásárhely). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 5./
2004. október 5.
A hét végén az Illyefalvi KIDA központ adott otthont az erdélyi tájházak irányítóinak, illetve vezető néprajzgyűjtők szakmai tanácskozásának. A bevezető előadást Pozsony Ferenc tartotta. Előadást tartottak magyarországi vendégek is. A székelyudvarhelyi Szabó Sámuel a tájházakról és a népi építészetről tartott előadást, a csíkszeredai Mihály Zita a műemlékvédelem és a tájházak Hargita megyei tapasztalatairól számolt be, Hlavathy Izabella a kulturális örökség romániai védelméről nyújtott tájékoztatót, Gazda Enikő a Székely Nemzeti Múzeum néprajzi gyűjteményéről tájékoztatott. /Néprajzi gyűjteményekről, tájházakról értekeztek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 5./
2004. október 5.
A temesvári körzeti televízió stúdió keretében hét éve szerkesztenek nemzetiségi, így magyar műsorokat is. Bartha Csaba, a temesvári körzeti televízió stúdió magyar műsorának vezető szerkesztője elmondta, hogy az első időszakban nem volt műszaki felszerelés. Rengeteg dokumentumfilmet készített. Abban az időben a műsor 15 perces volt. 2002-ben azután az Illyés Alapítványtól kaptak felszerelést, amellyel a temesvári stúdió magyar adását készítik. Bartha Csaba a műsort Molnár Krisztina riporterrel szerkeszti, a műsorvezető Bandi András Zsolt színművész, a vágó Cseresnyés Zsuzsa. A temesvári körzeti stúdió kétórás adásán belül a magyar adás 25 percét sokat változtatják. A román feliratozással olyan információk kerülnek be a magyarok reális problémáiról a román közvéleménybe, amelyek másként nem jutnának oda. /Szekernyés Irén: “Nem nyúlok kesztyűs kézzel a témákhoz” – Beszélgetés Bartha Csabával, a temesvári körzeti televízió stúdió magyar műsorának vezető szerkesztőjével. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 5./
2004. október 5.
Immár tizenkettedik esztendeje rendezték meg Szilágysomlyón a Báthory Napokat. Idén újabb program volt az Ifjúsági Báthory Napok. A szervezők: a szilágysomlyói Játékkuckó és a Szilágysomlyói Magyar Diákszövetség. Okt. 1-jén zsúfolásig megtelt az ez alkalomból előadóteremmé varázsolt tornaterem. A kolozsvári diákok előadása, a Karinthy Frigy-est élmény volt. A jelenlévők megtekinthették egy szilágysági népművészeti kiállítást, majd a Berekenye szilágycsehi néptánccsoport bemutatóját élvezhették. /Széman Emese Rózsa: Szilágysomlyó. Ifjúsági Báthory Napok. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 5./
2004. október 6
Románia lakosságának elsöprő többsége nem nézi jó szemmel a romákat. Az UNICEF által közzétett közvélemény-kutatás eredményei szerint a lakosság minél kevesebb roma nemzetiségűt szeretne a saját környezetében tudni, a megkérdezettek közel fele szaporodásukat is korlátozná. A romániai magyarság sem képez kivételt e tekintetben. A felmérés szerint Románia lakosságának 93,4 százaléka nem szeretné, ha családjának roma nemzetiségű személy lenne a tagja, 45,7 százalék pedig még azt sem szeretné, ha egyazon a településen kellene élnie a szóban forgó kisebbség tagjával. Az UNICEF szerint a romániai cigányok létszáma 10 százalékra tehető, ami körülbelül 2 millió fős közösséget jelent. Átlagéletkoruk mindössze 25 év, hiszen több mint egyharmaduk 14 év alatti gyerek. A magyarság körében csak bizonyos vidékekre vonatkozó felmérések készültek, amelyek hasonló eredményeket hoztak. Ez a szemlélet egész Kelet-Európában tapasztalható. /(borbély): / "Nem kell cigány szomszéd!" Többszörösen diszkriminált kisebbség a roma. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 6/
2004. október 6
Üdvözölték az európai parlamenti magyar képviselők, hogy az új Európai Bizottságban Olli Rehn személyében novembertől olyan ember veszi át a bővítési ügyek kezelését, aki kellő ismeretekkel és érzékenységgel rendelkezik a kisebbségi problémák iránt. Mindhárom magyar kérdező, Gál Kinga (Fidesz–MPSZ), Szent-Iványi István (SZDSZ) és Tabajdi Csaba (MSZP) elégedettségének adott hangot. /Üdvözlendő az új bővítési biztos kisebbségügyi érzékenysége. Günther Verhaugen utódja a finn Olli Rehn. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 6/
2004. október 6
A kolozsvári tanács április 29-én kelt határozatával hat magyar utcanevet /Bethlen Gábor erdélyi fejedelem, Dsida Jenő költő, Kós Károly építész, író, politikus, Mikó Imre politikus, történész, mecénás, Móricz Zsigmond író, II. Rákóczi Ferenc fejedelem/ hagyott jóvá. A névjelző táblák kifüggesztésére a napokban kerül sor. Ezeket az új magyar utcaneveket mind a város peremén, új, nyúlfarknyi utcák kapták. Bethlen Gábornak 1964-ig a várfal mellett volt, a róla elnevezett bástyától kiinduló utcája. Ugyancsak addig a Mikó-kerthez vezető utca viselte – még a két világháború között is! – az Erdélyi Múzeum-Egyesületet alapító Mikó Imre gróf nevét. Aránylag fontos utca jutott Móricz Zsigmondnak is. A Rákóczi utat a legtöbb kolozsvári még ma is e néven ismeri. Móricz Zsigmond a Monostor negyed egyik csücskében, Bethlen Gábor a bácsi út mellékén, Dsida Jenő a Hajnal negyed déli nyúlványában, Rákóczi Ferenc, Mikó Imre és Kós Károly a Tordai út vonzáskörében lesz új utcák névadója. /Gaal György: Hat magyar utcanév. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 6/
2004. október 6.
Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke részt vett a szövetség Bihar megyei küldötteinek jelölő gyűlésén. Kifejtette, hogy az országos vezetés elégedett a problémás megyék közé sorolt Bihar helyi RMDSZ-szervezetének munkájával. Kiss Sándor, a Bihar megyei választmány elnöke kifejtette, elállt attól, hogy bejutó helyet ajánljon a Szilágyi Zsolt képviselőnek a listán, mivel a politikus folytatta az aknakmunkát az RMDSZ ellen. Bihar megyében tíz személyt 373 küldött rangsorolt az október 2-i maratoni nagygyűlésen. A 371 érvényes szavazatból 332-t dr. Pete István szenátor kapott, listavezetőként a szenátusi munka mellett döntött. Lakatos Péter, a Bihar megyei RMDSZ elnöke, aki képviselői mandátumért fog indulni, 292 szavazattal lett második. Sóki Béla székelyhídi matematika-informatika szakos tanár 233 szavazatot kapott, ő ugyancsak a képviselőházi munkát választotta. Székely Ervinre 144-en voksoltak, harmadikként neki jutott még befutó hely a képviselői listán. /Balla Tünde: Takács Csaba elégedett a Bihar megyei RMDSZ munkájával. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 6./
2004. október 6.
Bizonytalan a Partiumi Keresztény Egyetem és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem közös jövője. Az egyetemek akkreditációjáról szóló törvény ugyanis kimondja, az egyesítéssel vagy szétválasztással létrejövő új egyetemeknek kötelező módon román tannyelvű karral is kell rendelkezniük. A PKE tanévnyitója alkalmából tartott sajtótájékoztatón Tőkés László püspök, a váradi egyetem életre hívója kijelentette: a Sapientia Alapítvány kuratóriuma magyarországi utasításra levágta a Pro Universitate Partium Alapítvány (PUPA) teljes költségvetését. Kató Béla, az EMTE működését irányító Sapientia Alapítvány elnöke szerint szó sincs arról, hogy a Partiumi Keresztény Egyetem támogatásának a megvonásáról döntöttek volna. Csupán a PKE-t működtető alapítvány működési költségeit, irodaköltségeit húzták le a listáról. Tolnai István, aki mind a PUPA, mind a Sapientia kurátora közölte, levélben kérte Bálint-Pataki Józsefet, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnökét, változtassa meg a finanszírozással kapcsolatos álláspontját. A Sapientia Alapítvány kimutatása szerint a magyarországi támogatás működési költségekre szánt részének több mint harmadrészét (36 százalékát) küldték Nagyváradra a 2003–2004-es tanévben. Ez az első félévben 235,91 millió forintot, a 2004-es költségvetési évhez tartozó második félévben 345,25 millió forintot tett ki. A PKE a múlt tanévben többet kapott működésre, mint a csíkszeredai vagy a marosvásárhelyi EMTE-karok. A 2000–2002 közötti időszakban építkezésre szánt hárommilliárd forintból 966,4 millió ment Nagyváradra, ahol a református püspökség épületét alakították egyetemmé, valamint az Arany János Kollégiumot újították fel és bővítették ki. 2003-ban és 2004-ben a marosvásárhelyi egyetemi campus vitte el a beruházási támogatások nagyobbik felét. A két intézmény távlati összevonásának alapjait a 2000. ápr. 15-én keltezett megállapodás fektette le. Ebben a PKE vállalta, hogy a leendő magánegyetembe intézményként betagolódik, és az akkreditációs folyamat során azzal egységes szervezetet alakít ki. Tőkés László, a PUPA elnöke úgy látta, az apróbb viták ellenére, nem jelent hátrányt a kétfejűség. Tolnai István szerint elméletileg is csak akkor egyesülhet a két egyetem, ha mindkettőt véglegesen akkreditálták. „A végleges akkreditáció megszerzése legkevesebb hét évbe telik, így a legjobb esetben is csak három év múlva vetődhet fel az egyetemegyesítés kérdése – magyarázta Szilágyi Pál, az EMTE rektora. Azt szeretnék, hogy addig töröljék a jogszabályból a román nyelvű fakultás létesítésének a követelményét. Szilágyi Pál szerint előny is származhat a jelenlegi kétfejűségből, mert elképzelhető, hogy a végleges akkreditáció előtti szakaszban egyes EMTE-szakok diákjai a PKE-n államvizsgázzanak. /Gazda Árpád: Összenőnek vagy szétfejlődnek? = Krónika (Kolozsvár), okt. 6./
2004. október 6.
Balogh Márton igazgató, Liviu Radu kancellár, Varga Attila egyetemi adjunktus és a közigazgatást képviselő Riedl Rudolf alprefektus jelenlétében okt. 5-én hivatalosan elkezdődött a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem szatmárnémeti Közigazgatási Kollégiumának 2004–2005–ös tanéve. Elsőévesként hetven fiatal kezdi meg az idei tanévet, a kollégiumnak összesen 250 hallgatója van. Varga Attila képviselő, egyetemi adjunktus románul megtartott beszédét követően, anyanyelvükön is köszöntötte a magyar tagozat diákjait. /(princz): Hetven elsőéves hallgató kezdi meg az idei tanévet a Közigazgatási Kollégiumban. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), okt. 6./
2004. október 6.
Budapesten, okt. 2-án tartotta soros, háromévente összehívott közgyűlését a 897 tagot számláló Magyar Írószövetség. Elnöki beszámolójában Kalász Márton végigvezetett a nehézségeken, szólva a 2004 januárjától beálló rendkívüli állapotról (Döbrentei Kornél beszéde elleni tiltakozásként rendre léptek ki tagok az Írószövetségből), továbbá arról, hogy a kilépések időszakában a székházat is el akarták venni. A vitában megfogalmazták: annak ellenére, hogy működnek más írószervezetek is, a Magyar Írószövetség az egész magyar írótársadalom érdekképviseleti szervezeteként működik tovább. Turcsány Péter szólt a Magyar Írószövetség és az irodalmi társaságok, az ITÁSZ, a Szépírók Társasága stb. közötti kapcsolatokról, kiemelve az együttműködő írótársadalom fontosságát. Végül a választásokon a 40 év fölöttiek listáján a legtöbb szavazatot kapta Kalász Márton leköszönő elnök, őt követi Lászlóffy Aladár, Mezey Katalin, Jókai Anna, Bella István. Lászlóffy Aladáron kívül további erdélyi választmányi tagok Farkas Árpád, Ferenczes István, Gálfalvi György, valamint Beke György, a 40 év alattiak listáján Fekete Vince, György Attila és Király Zoltán kerültek Erdélyből a választmányba. /Gál Éva Emese: A Magyar Írószövetség tisztújító közgyűlése. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 6./
2004. október 6.
Az Áldás, népesség konferencián, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület szervezte Kárpát-medencei magyar népesedésről szóló konferencián megdöbbentő statisztikai adatok láttak napvilágot: míg Erdélyben 1 millió 431 ezren maradtak, több mint 193 ezer fővel megfogyatkozva az elmúlt tíz évben, addig a Kárpát-medencében egymillió magyarral lett kevesebb. Szilágyi N. Sándor szociológiai felmérései kimutatták, hogy csak Erdélyben 40 ezer fős az asszimilációs veszteség. Az oktatási helyzetképet megrajzoló Halász Ferenc előadásából kitűnt, hogy 15 erdélyi megyében nemcsak hogy fogyatkozott a fiatalok száma, de a beiskolázásuk aránya is csökken. Temes megyében például a múlt tanévben 428 magyar gyermeket írattak román, 482-t magyar óvodába. Az elemiben már romlott az arány: 821-en román, 430-an magyar tagozaton tanulnak, az V.–VIII. osztályban pedig 1272-en román nyelven, és csak 259-en tanulnak magyarul. Kötő József kiemelte: „Minden magyar gyermeket meg kell menteni a magyarság számára”, az új nemzetstratégia kiépítésekor a családok gyermekvállalási kedvét kell ösztönözni. Für Lajos szerint az első konferencián még csak a diagnosztizálás fázisába jutottak. Az előadások után kis munkacsoportokban: gazdasági, településfejlesztési, oktatási és szórvány, család-, egészségügyi, egyházi-karitatív és média szekciókban folyt a cselekvési terv kidolgozása. Elhatározták, hogy évről évre rendszeresen megszervezik a tanácskozást, hiszen évtizedekbe telhet, amíg megfordíthatják a demográfiai mutatókat. /Balla Tünde: Egymillióval kevesebben vagyunk a Kárpát-medencében. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 6./