Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Zöld Mihály
70670 tétel
2003. október 20.
"Okt. 18-án Budapesten átadták a Déry Tibor Alapítvány díjait. A három díjazott közül egy erdélyi, Láng Zsolt író, a marosvásárhelyi Látó című szépirodalmi folyóirat szerkesztője.Láng Zsolt első novelláskötete Fuccsregény címmel 1989-ben látott napvilágot. Azóta több prózakötete jelent meg itthon és Magyarországon: esszék, publicisztikák, kisprózák, rövidtörténetek és regények: a Perényi szabadulása (1993) meg a Bestiárium Transylvaniae I. - Az ég madarai (1997) A tűz és a víz állatai. Bestiárium Transylvaniae II-III.(2003). Az utóbbi regényciklus az erdélyi emlékírás tradícióinak egyfajta posztmodern feldolgozása, amellyel egy régi műfajt, a bestiárium műfaját élesztette újjá. /B. A. M.: Elismerés Láng Zsoltnak. = Krónika (Kolozsvár), okt. 20./"
2003. október 20.
"Orbán Viktor szerint Magyarországon ma összefogásra van szükség annak érdekében, hogy meg lehessen állítani a "sodródást", s "ne tudjanak többet visszaélni az emberek bizalmával"; a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség elnöke erről a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorában beszélt okt. 19-én. "Határozott kormányzati intézkedéseket kell kikövetelni annak érdekében, hogy a következő esztendőben ne legyen nehezebb az élet Magyarországon, tehát úgy érzem, hogy ma a párbeszéd ideje következett el" - tette hozzá. Orbán Viktor szerint a problémák és gondok közösek, "az árak mindenkinek emelkednek, a munkahelyek elvesztése miatti bizonytalanság minden családot gyötör, függetlenül attól, hogy milyen politikai értékeket vall magáénak". Kérdésre válaszolva a Fidesz elnöke kitért a Deák Ferenc söjtöri emlékházának felavatásakor szombaton történt eseményekre, amikor MIÉP-hívek megakadályozták, hogy Medgyessy Péter kormányfő elmondja avatóbeszédét. Orbán Viktor megítélése szerint a szólásszabadság mindenkire, így a miniszterelnökre is vonatkozik. "Ha nem vágunk egymás szavába, akkor nem állnak elő ilyen méltatlan helyzetek" - összegezte álláspontját Orbán Viktor. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke szerint a "magyar közélet jelentős változás előtt áll, összeomlott a célok helyébe az ellenségképet helyező politika", s a jólétet nem ellenségekkel, hanem közös célokkal lehet megteremteni. Hozzátette: ezek megvalósításához határozott kormányzati lépésekre van szükség. /Orbán Viktor: Magyarországon ma összefogásra van szükség. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 20./"
2003. október 21.
"A kormánypárt vezető testülete okt. 20-án elfogadta a hosszabb ideje korrupcióval gyanúsított és vádolt Mihai Serbanescu kormányfőtitkár, Hildegard Puwak európai integrációs és Mircea Beuran egészségügyi miniszterek lemondását. Mindhárman arra hivatkoztak, hogy a kormánynak most sokkal fontosabb, sorsdöntő és komoly kérdésekre és nem arra kell összepontosítania, hogy tartalmatlan támadásokra választ fogalmazzon meg. Adrian Nastase kormányfő a lemondások tudomásul vette. /Menesztették a korrupcióval gyanúsított minisztereket! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 21./ Markó szerint az SZDP nem akart úgy hozzákezdeni a jövő évi választási kampányához, hogy korrupcióval gyanúsított miniszterek foglalnak helyet a kormányban. /Lemondott a kormány három minisztere. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 21./"
2003. október 21.
"Idén augusztus végén valamivel több mint 4,4 millió alkalmazottat tartottak számon Romániában, a jegyzett munkanélküliek száma 619 200 volt. Ugyanakkor összesen 4,563 millió nyugdíjas volt az országban. Az alkalmazottak csupán 2,5 százaléka dolgozik a mezőgazdaságban, a többi mintegy fele-fele arányban az iparban és a szolgáltatások területén helyezkedett el.Kovászna megyében valamivel több mint 50 ezer embernek van munkahelye, ez nem éri el a népesség-nyilvántartási jegyzékben szereplő 233 000 személy 22 százalékát. A regisztrált munkanélküliek száma 6606 volt, összesen 41 844 nyugdíjast jegyeztek a megyében (az összlakosság közel 18 százaléka). /(Ferencz): Hányan dolgozunk? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 21./"
2003. október 21.
"A határidő lejárta ellenére nem szereltek fel kétnyelvű helységnévtáblát a kolozsvári vasútállomáson. A Krónika értesülései szerint a rendőrség akadályozta meg a magyar felirat elhelyezését. /Benkő Levente: "Letartóztatott" névtáblák Kolozsváron. = Krónika (Kolozsvár), okt. 21./"
2003. október 21.
"Okt. 20-án megválasztotta erdővidéki vezetőit a Székely Nemzeti Tanács a baróti református templomban. Az elnök Krizbai Imre református lelkész, alelnökei Demeter József, Nagybacon volt polgármestere, valamint Bán István vállalkozó. Erdővidéken Bodos falu kivételével minden helységben megalakult a helyi Székely Nemzeti Tanács. A Brassó megyei falvak közül Ürmösön a magyarság egy része kitart az RMDSZ mellett, másik részét azonban román pártokba csalogatják át, Apáca pedig csak azután zárkózik fel, ha majd látja, hogy a kezdeményezés megerősödik. Örvendetesnek nevezte viszont, hogy Alsórákos csatlakozott a mozgalomhoz, és hogy Bardoc és Miklósvár fiúszékek immáron az ősök nyomdokain haladva fogalmazhatják meg autonómiaigényeiket. /Benkő Levente: Megválasztották a széki vezetőket. = Krónika (Kolozsvár), okt. 21./"
2003. október 21.
"Az egyik rendezvényen az alkotmánymódosítást tárgyalták, szakértők bevonásával, pro és kontra, melyet a hallgatóság kérdései, felszólalásai színesítettek. A Kovács Péter MIÉRT-elnök társaságában lévő ifjú hölgy kivágta a tromfot: az alkotmányból az is kiderül, hogy a romániai magyarságnak sokkal több joga van, mint a többségi nemzetnek! Ilyenkor Erdélyben rommagyarokat mondunk, olvasható a hetilapban. /F. T.: Rommagyarok és álmok álmodói. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 21./"
2003. október 21.
"Statisztikai adat arról, hogy 2003-ban milyen arányban támogatta az Illyés Közalapítvány a szórvány magyar közösséget és a magánérdekeket. Kallós Zoltán Alapítvány, Kolozsvár: a Válaszúti Szórványkollégium buszának karbantartási költségei - 70.000 Ft.Videopontes Alapítvány, Videoklipp Kft., Székelyudvarhelyért Alapítvány stúdiói: bérelt vonalas optikai képjelátvitelt biztosító kapcsolat 2003. évi előfizetési díja - 24.000.000 Ft.Videopontes Alapítvány, Székelyudvarhelyért Alapítvány: biztosítási díj - 1.073.781 Ft.,Határon Túli Magyarok Hivatala: műholdas hírellátás és fotószolgáltatás 2003. évi előfizetési díja - 38.755.200 Ft.Farkaslaki Római Katolikus Plébánia: szórványban történő templomépítés - 50.000 Ft.,Határon Túli Magyarok Hivatala: a határon túli magyar szervezetek és képviselőik magyarországi költségeire - 6.000.000 Ft.,Helikon Kulturális Egyesület: a Helikon című folyóirat szerzőinek ösztöndíja - 1.000.000 Ft.,Erdélyi Riport (Scripta Kiadó Rt.): 1 db Daewoo Matiz személygépkocsi beszerzése, valamint üzemanyag- és utcai bannerek költségeire - 3.000.000 Ft.,Progress Alapítvány: Mi számítunk (népszerűsítő és figyelemfelkeltő kampány a 2002-es romániai népszámlálás alkalmából) - 4.000.000 Ft.,A Hét szerkesztősége, Bukarest: A Hét című lap rendszeres megjelentetése - 1.990.000 Ft (szerk. megj.: már egy féléve halott).Helikon Kulturális Egyesület, Kolozsvár: a Helikon című, kéthetente megjelenő irodalmi lap működtetése - 1.000.000 Ft.,Helikon Kulturális Egyesület, Kolozsvár: a Helikon című, kéthetente megjelenő irodalmi lap infrastrukturális fejlesztésére - 300.000 Ft.,Korunk szerkesztősége, Kolozsvár: a Korunk című folyóirat kiadási költségei és összes számának elektronikus feldolgozása - 2.000.000 Ft.,Arad-Gáji Református Egyházközség: szórvány keresztyén gyermektábor - 50.000 Ft.,Görgényszentimrei Református Egyházkerület: Nárcisz Mező szórványkollégium működési költségeinek résztámogatása - 64.000 Ft.,A Videopontes magáncég, mely pénzért dolgozik a Duna TV-nek és melynek tulajdonosa Marius Tabacu. Az Erdélyi Riport 100 százalékban pártlap és a Scripta Kiadó szintén magáncég. Egy Daewoo Matiz Magyarországon 1.000.000 forintért megvásárolható. A Progress Alapítvány az RMDSZ alapítványa és Markó Béla az elnöke, a támogatás érdekessége, hogy a népszámlálás 2002-ben volt, a támogatás megítélése pedig 2003-ban. A nagy összegek mellett nevetséges az 50 ezer forint a szórványban templomépítésre. /Jakab István (Erdélyi Közélet): Magáncégek kapnak a legtöbbet az Illyéstől. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 21./"
2003. október 21.
"Az erdélyi szórványkollégiumok képviselői gyűltek össze október 18-19-én Segesváron. A rendezvény szervezője a tízéves segesvári Gaudeamus Alapítvány (GA). Dr. Murvai László szerint a szórványoktatást a kollégiumok menthetnék meg. Szükség van egy átfogó szórványstratégia kidolgozása. Farkas Miklós, a GA elnöke nyitotta meg a konferenciát. A tervek között szerepel egy Szórványkollégiumok c. kiadvány létrehozása, amelyben a rendezvényen jelen lévő kollégiumok mutatkoznának be. Dr. Szabados Tamás, az Oktatási Minisztérium politikai államtitkára közölte, hogy a 2004-es magyar költségvetésben százmillió forintot szánnak a szórványvidékeknek. A szórványiskolák a romániai magyar iskolák tizennégy százalékát teszik ki. Az utóbbi két évben tíz iskola szűnt meg. Mindent megtesznek, hogy a felszámolást megakadályozzák. Sok esetben sikerült miniszteri határozattal a létszám alatti iskolákat fenntartani. Dr. Kötő József, az RMDSZ oktatási főosztályának vezetője, az óvodai oktatás építésének fontosságát hangsúlyozta a szórványvidékeken, ahol a romániai magyarság egyharmada él. Ez a réteg gyorsan halad az identitásvesztés felé. Vetési László, a Szórványtanács elnöke örömmel számolt be arról, hogy az utóbbi hetekben több bentlakást és otthont avattak fel az Apáczai Közalapítvány jóvoltából. Kiemelte az árvaházi program, a nagyvárosi oktatás egyik feladatának, a "szilenciumi" otthonok létesítésének fontosságát. Szatmári Ildikó és Csete Örs, az Apáczai Közalapítvány küldöttei, Hadnagy Miklós, az Illyés Alapítvány irodaigazgatója, az általuk képviselt intézmény szórványprogramját mutatták be. Továbbra is támogatják a kollégiumok építését és működtetését, a pedagógusok bérkiegészítését, folytatják az iskolabusz- és ingázás-programokat. Az IKA anyanyelvi táborok szervezésében működik közre. Az Iskola Alapítványnak, mint ahogy annak ügyvezető elnöke, Somai József kifejtette, nincs külön szórványprogramja, de a szórványkérdés mindig prioritást élvez náluk. Emléktáblát avattak a régi kollégium épületén, amelyet az Illyés Közalapítvány és Iskola Alapítvány támogatásával sikerült megvásárolni. - A segesvári GA a helyben maradásért, az anyanyelv megőrzéséért folytatott küzdelmével az elmúlt tíz évben megbecsülendő és követendő példát mutatott az egész erdélyi magyarság számára - jelentette ki Markó Béla okt. 19-én, vasárnap Segesváron. Az ünnepség zárórendezvényén jelen volt Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke is. A GA vezetői elmondták, tízéves tevékenységük során több mint 200 diák számára biztosítottak bentlakást és tanulási lehetőséget. Jelenleg 50 nehéz szociális helyzetű magyar diák lakik a bentlakásban. /Mészely Réka: Összefogás a szórványért. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 21./"
2003. október 21.
"Aurel Chiriac, a nagyváradi Körösvidéki Múzeum igazgatója Pro Cultura Hungarica emlékplakettet kapott a közelmúltban Aurel Chiriac elmondta, hogy egyrészt a Déry Múzeummal való együttműködéséért kapta a díjat, másrészt pedig azért, ahogy a váradi múzeum a magyar kultúrát és történelmet bemutatja. Számára ez a díj annak az elismerése, hogy a Körösvidéki Múzeum munkaközössége európai módon gondolkodik. Úgy látja, hogy túl kell lépni a történelmi sérelmeken. /Pengő Zoltán: Túl kell lépni a történelmi sérelmeken. = Krónika (Kolozsvár), okt. 21./"
2003. október 21.
"Okt. 19-én, vasárnap az alig száz lelket számláló karatnai egyházközség református templomában hálaadó istentiszteletre került sor, mert befejezték a templom felújítását. A főjavításkor kiderül, hogy a karatnai templom 1450 körül épült. Jelen voltak a jelentős támogatást nyújtó két holland alapítvány képviselői is. /Iochom István: Hálaadó istentisztelet. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 21./"
2003. október 21.
"Okt. 18-19-én került sor Debrecenben a kolozsvári Reményik Sándor Művészstúdió Alapítvány, a Debreceni Református Kollégium és az Országos Református Tanáregyesület Debreceni Humán Műhelyének szervezésében a Reményik Sándor Emléknapokra. A Művészstúdió kezdeményezésére elindított emléknapokra immár ötödik alkalommal kerül sor, évente más helyszínen. Előadást tartott többek között Kántor Lajos irodalomtörténész, Dávid Gyula irodalomtörténész és Pomogáts Béla irodalomtörténész. A Művészstúdió Alapítvány létrehozói, Essig József és Essig Kacsó Klára, valamint az alapítvány igazgatója, Farkas Zoltán Reményik-emlékplakettel tüntetett ki számos kolozsvári és debreceni személyiséget, valamint könyvvel és Reményik Sándor verseit tartalmazó CD-vel ajándékozta meg a konferencián résztvevő diákokat. /Köllő Katalin: A továbbadott láng. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 21./"
2003. október 21.
"Másodízben tartott módszertani továbbképző tanfolyamot a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT). A háromnapos rendezvénysorozaton személyiségfejlesztési programok is szerepeltek. Kolozsváron a továbbképzésen (hasonlót szerveztek Nagyváradon és Csíkszeredában is) Erdély különböző vidékeiről tizenkét középiskolai szaktanár, fiatal egyetemi tanár és egyetemista diák vett részt. /Ö. I. B.: Közgazdász módszertani továbbképzés. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 21./"
2003. október 21.
"Tizenkettedik alkalommal szervezte meg a temesvári székhelyű Astra Romana kulturális szervezet okt. 18-19-én az összrománság találkozóját. Gheorghe Ciuhandu, Temesvár polgármestere, az Astra Romana elnöke, Nicolae Corneanu, Bánát ortodox érseke, az Astra alelnöke és más hivatalosságok jelenlétében megnyílt az összrománság kulturális életét bemutató fénykép-, könyv- és újságkiállítás. A kétnapos kongresszus idei tematikája A nemzeti önazonosság megőrzése a törvények ismerete révén, és ezek fegyverként való felhasználása az emberi és kisebbségi jogok megvédése érdekében címben fogalmazódott meg. /(Sipos): Az összrománság találkozója. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 21./"
2003. október 21.
"Győr és Zilah képzőművészei és irodalmárai első alkalommal tartottak közös kulturális rendezvényt nagyszámú érdeklődő jelenlétével: Zilahon tárlatot nyitottak meg, szilágysági és győri szerzők bemutatták könyveiket, s Győr városát bemutató fényképkiállítás, a település rövid várostörténeti ismertetője várta az érdeklődőket. Borbély Károly festőművész, a győri Tanítóképző Főiskola Vizuális nevelés tanszékének vezetője állította ki festményeit, aki 1980 óta rendszeresen szerepel egyéni és csoportos tárlatokon. Az Ipp Art művészcsoport tagjai közös kiállítással jelentkeztek, Sepsi József kis szobrokkal. Bemutatták Hajdu Attila szilágysomlyói orvos A kereszt című elbeszélés- és grafika kötetét, valamint a győri Devecseri Zoltán és Hatházi Áron versfüzeteit. Hatházi Áron Álmodó idő című verseskötete Zilahon jelent meg. Devecseri Zoltán Hármas ének című verskötete a Hepehupa /Zilah/ folyóirat kiadásában látott napvilágot./Fejér László: Győr-Zilah kulturális nap. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 21./"
2003. október 21.
"Bogdánffy Szilárd mártír püspökre emlékeztek Szerbiában. A nagyenyedi börtönben 1953. okt. 2-án halt meg dr. Bogdánffy Szilárd, akit 1949. febr. 12-én, Bukarestben titokban szentelt püspökké O Hara pápai nuncius. Az egyházüldözés idején vetették börtönbe, majd gyilkolták meg a tudós főpapot. Tempfli József nagyváradi megyéspüspök okt. 1-jén Bogdánffy Szilárd szülőföldjén járt, ahol emléktáblát avattak. Bogdánffy Szilárdra emlékezett a szülőföld azzal, hogy Bogdánffy évet hirdetett Huzsvár László, a nagybecskereki egyházmegye püspöke. Szerbia-Montenegró területén van ez az egyházmegye, a legkisebbik harmada a hajdani csanádi püspökségnek, amit Trianon szakított három részre. Az egyik /Temesvár /Erdélyben van, a másik rész a szegedi püspökség lett, s a harmadik a Nagybecskereki, amelynek harmincegynéhány plébániája van. Torontál vármegyében, egy Feketetó nevű falucskában született Bogdánffy Szilárd. A keresztelés a közeli nagyobb településen, Csókán volt 1911. márc. 4-én. Apja Feketetón kántortanító volt. Abban az épületben született Bogdánffy Szilárd, ahol az iskola és kápolna is volt. A Bogdánffy év befejező ünnepségét okt. 1-jén tartották Csókán, az ottani egyházmegye összes papjának jelenlétében. Bogdánffy Szilárdnak zseniális képességei voltak. Első elemitől a doktorátus befejezéséig színjeles. Mindegy volt, hogy románul, latinul, franciául kellett előadnia, csillagászattant, vagy kémiát, mindenhez értett. 1947-ig tanított Váradon, megszakításokkal. A Szentszék tudta, hogy a kommunisták mit művelnek az egyházzal, azért rendelkezett a titkosságról, mert előre biztosítani akarta, hogy legyen aki átvegye az egyházmegyék vezetését, ha a püspököket elviszik börtönbe. Bogdánffy Szilárd a Szatmár-Váradi Egyházmegyét vette volna át. A kommunista hatalom azonban megtudta ezt a tervet, ezért letartóztatták Bogdánffy Szilárdot. A diktatúra Márton Áron és Schffler János püspököt kiszemelte arra, hogy egy Rómától elszakított katolikus egyházat hozzanak létre, de ebbe egyik sem ment bele. Mindegyik vállalta a börtönt és többen a halált is. Márton Áron püspök kiszabadult, Pacha Ágostont is kiengedték meghalni, már teljesen megvakult akkorára, a többiek viszont ott pusztultak a börtönben. Bogdánffy Szilárd 1953. okt. 2-án a börtönben halt meg. 1992-ben kezdődött meg a boldoggá avatásához a kutatómunka. Fodor József tagja a boldoggá avatást megelőző vizsgálatvégző bizottságnak. A történelmi életrajz elkészítésében dr. Bura László segített, aki a Scheffler Jánosét is összeállította. /Balla Tünde: Egy boldoggá avatás nyomában. Bogdánffy Szilárd mártír püspökre emlékeztek Szerbiában. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 21./"
2003. október 21.
"Fennállásának negyedik évfordulóját ünnepelte okt. 18-án Marosvásárhelyen a Rádió GaGa. Ebből az alkalomból nyitották meg okt. 18-án Dombóvári Tibor búvárfotós kiállítását, majd este a sportcsarnokban Homonyik Sándor, Varga Miklós és Vikidál Gyula, valamint a Defender együttes koncertezett. Telt ház volt a sportcsarnokban, annyian voltak kíváncsiak a három magyarországi énekes fellépésére. A Rádió GaGa 1999. okt. 15-én sugározta első műsorait. Az azóta eltelt időben Marosvásárhely egyik leghallgatottabb rádiója lett. /F. A.: Négyéves a Rádió GaGa. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 21./"
2003. október 21.
"Mint egy nagy család, úgy ünnepelt okt. 19-én, vasárnap a nyárádtői református gyülekezet. A templom fennállásának 60., az egyházközség önállóvá válásának 10. évfordulója alkalmából szervezett ünnepségre sokan eljöttek. A templom udvarán leleplezték a kopjafát, amelyen egy ige áll: Bízzatok az Úrban örökké és egy időpont: 2003. /Simon Virág: Sziklaszilárdnak maradni. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 21./ "
2003. október 21.
"Harmadik éve a magyarrégeni Koós Ferenc és a vajdaszentiványi Horvát Károly cserkészcsapatok közösen táboroznak Kelemen-havasokban. Idén 54 résztvevővel mentek táborozni. A Kelemen- havasok gerincén tisztelettel adóztak a hősök emlékének, midőn a honvédek I. világháborús lövészárkait nézegették. /Samu Pál cs. cs. p.: Cserkésztábor a Kelemen-havasokban. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 21./ "
2003. október 22.
"Dr. B. Garda Dezső emlékezett okt. 21-én a képviselőház ülésén az 1956-os forradalomra, mellyel romániai értelmiségiek, tudósok és egyetemisták is szolidaritást vállaltak. Romániában a szolidaritási megnyilvánulásokat a legnagyobb kegyetlenséggel verték le: 14 személyt bírósági ítélet alapján végeztek ki, akik közül ketten román nemzetiségűek voltak. Több mint 10 000 szimpatizánst börtönöztek be, a Marosvásárhelyen börtönbüntetésre ítéltek száma elérte a 3 ezret. Emellett számos írót, tudóst, egyetemi tanárt és egyetemistát deportáltak, vagy vittek el kényszermunkára. "A kommunista hatalom vezető képviselői, mint Nicolae Ceausescu és Ion Iliescu elvtársak, arra használták ki a magyarországi forradalommal való szolidaritást, hogy csökkentsék a romániai magyar közösség állampolgárainak jogait. A magyarellenes intézkedések legdurvább megnyilvánulását a kolozsvári Bolyai Egyetem megszüntetése jelképezte, ami fokozatosan a romániai magyar felsőoktatás csökkentését jelentette, majd megszüntetéséhez járult hozzá." Az önálló romániai magyar állami egyetemi oktatás megszüntetésének 45. évfordulóján, mind a kormánypárt vezető tagjai, mind Adrian Nastase miniszterelnök megígérte a két önálló magyar kar létrehozását a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem keretén belül, ami részleges megoldást jelenthetne a magyar értelmiség ellen az 1950-es évek végén elkövetett igazságtalan döntés megszüntetésében. Sajnos úgy tűnik, hogy ez az RMDSZ-SZDP protokollumban is megfogalmazott ígéret sem fog beteljesülni." /Dr. B. Garda Dezső: Az 1956-os magyar forradalom 47. évfordulóján. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 22./"
2003. október 22.
"Az utóbbi három évben növekedésnek indult a román hadiipar és fegyverexport. Az ágazat termelésének zuhanásszerű csökkenése után, 2000 óta megfordultak a folyamatok. Amíg 2001-ben a védelmi ipar termelésének összértéke alig több mint 87 millió dollárt ért el, tavaly ez az érték megközelítette a 118 millió dollárt. Idén tovább növekszik a termelés, értéke 2003-ban várhatóan meghaladja a 152 millió dollárt. Az iparág kapacitásának mindössze 18 százalékát kötik le a megrendelések. Jelenleg a román fegyverexport 36 százaléka az Egyesült Államokba, 18 százaléka Izraelbe, 10 százaléka pedig Indiába és más országokba irányul. /Növekvő román fegyverexport. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 22./"
2003. október 22.
"Példaértékűnek nevezte Michael Guest amerikai nagykövet okt. 21-én a román kormány kisebbségpolitikáját. "Bár akadnak az országban olyan személyek, akiknek fenntartásai vannak a nemzeti kisebbségekkel szemben, és nem akarják, hogy azok a többséggel azonos jogokat élvezzenek, Románia bizonyított a kisebbségi problémák megoldása terén" - jelentette ki a diplomata. Guest hasznosnak minősítette a romák szociális integrálására vonatkozó terveket is. Szerinte az a multikulturalitásnak az ország büszkeségének kellene lennie. Guest a holokauszt kérdését is felvette: "Bizonyítékok vannak arról, hogy Ion Antonescu is részt vett a zsidók üldöztetésében. Ha bizalommal akarunk tekinteni a jövő felé, ugyanúgy kell néznünk a múltba is" - mondta az amerikai nagykövet. /B. Cs.: Guest dicséretei. = Krónika (Kolozsvár), okt. 22./"
2003. október 22.
"Csíkszeredában okt. 24-én tartják a helyi székely tanács alakuló ülését. A megyeszékhelyen a területi RMDSZ a politikamentesség feltételéhez szabta támogatását. Sántha Pál Vilmos, a Székely Nemzeti Tanács Kezdeményező Testületének Csíkszékért felelős tagja elmondta, eredeti elképzelések szerint Csíkszéken a helyi székely tanácsok szervezésébe az RMDSZ-t is be kívánták vonni, és erre Ráduly Róbert területi RMDSZ-elnök részéről volt is akarat. Időközben megszületett az SZKT döntése arról, hogy nem támogatják a székely tanácsokat; Ráduly Róbert ennek ellenére fenntartja az SZKT ülése előtt tett ígéretét, miszerint támogatja a csíki székely tanácsot, ha az nem politizál. /Balázs Ildikó: Politikamentes SZNT-t? = Krónika (Kolozsvár), okt. 22./"
2003. október 22.
"Fennállásának 10. évfordulóját ünnepelte a hét végén a Babes-Bolyai Tudományegyetem újságírói szakja. Az ez alkalommal szervezett Európai változások - változások a sajtóban című tudományos értekezletet rendeztek. A kar dékánja, dr. Cseke Péter szerint a rendezvények jól sikerültek. Úgy látja, hogy a Politikatudományok és Közigazgatás Kar, ahol az újságírói szak és újabban a kommunikáció szak működik, helyes irányt választott. Újdonság a kommunikáció szak megjelenése, erre van a legnagyobb igény, ettől a tanévtől magyarul is elindították. Idén beindult a doktori képzés is, egyelőre 5 jelöltük van a 15 helyre. Az akkreditáció megvan. Cseke Péter nem elégedett az elmúlt tíz esztendő eredményével. Egyrészt nem tudták kitölteni a létszámkeretet, másrészt azt tervezte, hogy a volt növendékek közül válasszanak a tanári karba olyanokat, akik elhivatottságot éreznek, de s ez az elképzelése nem vált valóra, főleg anyagi okokból. Az írott sajtó oktatása sikeres volt, viszont a rádiós és tévés képzést nem sikerült megoldaniuk: ez csak akkor lehetséges, ha didaktikai stúdiót tudnak összehozni. Gépekért, felszerelésekért háromszor is pályáztak, de hiába: állami intézményeket nem támogatnak - támogatták viszont a Sapientiát. /Kónya Klára: Hiányzik a szakszerű felszerelés. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 22./"
2003. október 22.
"Okt. 21-án Aradon negyedik alkalommal találkoztak a testvérvárosok /Gyula, Békéscsaba/ építészei, hogy megvitassák és véleményt cseréljenek szakterületük legfontosabb kérdéseiről. A központi téma az önkormányzatok szerepét taglalta a városkép kialakításában.- Arad városa 106 nemzeti kincsnek számító műemlék-épülettel rendelkezik, amelyből három - a vártemplom, a régi színház és a Preparandia - bármelyik pillanatban összeomolhat - jelezte Darida János tanácsos. Késik a főút műemlék-épületeinek teljes rehabilitációja, tette hozzá. /Irházi János:Arad-Gyula-Békéscsaba építésztanácskozás. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 22./"
2003. október 22.
"Az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége ifjúsági főosztályának egyik fontos célkitűzése a munkavállaló fiatalok - ezen belül a kolozsvári diákok - és a munkaadók közötti kapcsolatteremtés. Az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége ifjúsági főosztályának kezdeményezésére közel 20 fiatal gyűlt össze okt. 20-án a megbeszélésen. A tervek szerint gazdasági szakemberek, üzletemberek, politikusok, önkormányzati tisztségviselők, a sajtó képviselői találkoznak Kolozsváron egyetemistákkal, ahol a diákok igényei és elvárásai ütközhetnek a létező lehetőségekkel. Első körben a kolozsvári magyar politológus hallgatókat hívták el. A legtöbb fiatal csak azzal volt tisztában, hogy milyen területen szeretne dolgozni. Vizsgálták azt is, hogy a diákok mennyire hajlandóak áldozni a nyarukból, annak érdekében, hogy önkéntesként besegítsenek valamely intézmény, szervezet munkájába. Mint kiderült, nagyon sokan vállalnának ilyen jellegű feladatot. Hét munkacsoport alakult a szükségesnek ítélt szakterületek függvényében. Egyik munkacsoport a média képviselőivel hozza majd össze az érdeklődőket. Másik csapat feladata a civil szféra működésébe való betekintés elősegítése. Mások politikusokkal, köztisztviselőkkel való kötetlen beszélgetések keretében mérik fel a politikai szférában való elhelyezkedési lehetőségeket. Újabb csoport európai uniós szakemberekkel, valamint a diplomáciában dolgozó személyekkel való találkozás során méri fel ezen a területen létező elhelyezkedési lehetőségeket. /Nem akarok "somer" lenni. Kolozsvári diákok saját kezükbe veszik sorsukat. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 22./"
2003. október 22.
"Pert nyert a Krónika és munkatársa, Szucher Ervin a saját kollégáit és az egyházat támadó sóváradi tanárral szemben. Lakatos István sóváradi tanár rágalmazásért indított pert a lap és újságírója ellen, jelentős anyagi kártérítést követelve. Natalia Roman törvénybíró elvetette Lakatos vádjait, és a perköltségek megtérítésére kötelezte a sóváradi pedagógust.A marosvásárhelyi bíróság alaptalannak találta Lakatos István vádjait. A sóváradi tanár a Krónika 2002. okt. 5-6-ai számában megjelent, Elmérgesedett a sóváradi iskola helyzete - Lakatos István éhségsztrájkol című cikk nyomán indított bűnügyi pert. A Krónika beszámolt Lakatos tavalyi éhségsztrájkjáról, megszólaltatva az érintettet, aki a küküllőmenti település iskolájában uralkodó állapotok ellen tiltakozott. Tatár Tibor lelkész visszautasította Lakatos vádjait - a tanár tálibnak nevezte a sóváradi református egyházat a magyarellenességéről ismert Cuvantul Liber című napilap hasábjain. Románellenességgel vádolta az iskola vezetőit és tanárait, de bizonyos kábítószer-kereskedelemről is említést tett. Lakatos több ízben is feljelentette kollégáit, azonban a kivizsgálások során kiderült, vádjai alaptalanok. . Lakatos mindenkit valamivel megvádol - nyilatkozta a per lezárta után Dénes Sándor, az intézet igazgatója. Dénes Sándor egész dossziéval rendelkezik, amely a gyerekek és a szülők írásos panaszait tartalmazza. /A bíróság elutasította Lakatos István vádjait. = Krónika (Kolozsvár), okt. 22./"
2003. október 22.
"Beszterce-Naszód megyében az idén jó néhány olyan magyarlakta településen is sikerült állami óvodai csoportot indítani, vagy a meglévő egyházit "hivatalosítani", ahol már minden ilyen irányú reményt feladtak. Most viszont gondok vannak az óvónői állásokkal, jelezte Balázs Dénes, a magyar nyelvű oktatásért felelős tanfelügyelő. Tekében például egyik napról a másikra otthagyta az állását az ottani szakképzetlen óvónő. Az óradnai óvónő Németországba készül, ott is hiány lesz. Szakképzetlen óvónők tanítanak Magyarborzáson és Somkeréken is. Azt tervezik, hogy továbbképzésre küldik a szakképzetleneket. /Magyar óvónő nélkül az iskola. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 22./"
2003. október 22.
"A Beszterce-Naszód megyei magyar többségű Mezőköbölkúton egymás mellett két református templom van, az egyik öreg, tatarozásra szoruló, a másik modern, nyugatias. A holland és svájci testvérgyülekezet véleménye az volt, hogy nem érdemes felújítani a templomot, hanem egy újat, sokablakost, emeletest, alagsorában hasznos helyiségeket is magába foglalót kellene építeni. A köbölkútiak sokat dolgoztak a templom építésénél. 1996-ban felszentelték az új templomot. A 320 lelkes gyülekezet nehezen tud fenntartani két templomot. Az idősek ragaszkodnak a régihez, és annak minden kicsi részletéhez: a nehéz padokhoz, a súlyos falakhoz, a templomkapuhoz és harangtoronyhoz. Amikor halott van a faluban, a koporsót elhozzák a régi templomba. /Szabó Csaba: Nem az élet és nem a halál temploma. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 22./"
2003. október 22.
"Nagyváradon a város tudós püspökei közül idén dr. Széchenyi Miklósra (1868-1923) emlékeztek okt. 18-án a Posticum Ifjúsági Központban. Dr. Sándor Gábor győri teológiai tanár ismertette Széchenyi püspök életét, Fodor József vikárius beszélt Széchenyi Miklós tizenkét évig tartó váradi püspökségéről, aki Trianon után próbálta összetartani az egyházmegyét. Széchenyi Miklós művelődéstörténeti szerepének bemutatását dr. Fleisz János történész. Hangsúlyozta, hogy az ötödik alkalommal szervezett konferenciasorozat a régi Nagyvárad jeles szülötteinek, tudós egyházfőinek emlékét hivatott ápolni. Végezetül Dukrét Géza, a Partumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság elnöke mutatta be a 25. Partiumi Füzetként megjelent Nagyvárad tudós püspökei című gyűjteményes kiadványt. /(Balla Tünde): Széchenyi Milós, Várad tudós püspöke. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 22./"