Bizonyos, hogy Dan Voiculescu a Szekuritáté besúgója volt
Végleg bebizonyosodott, hogy Dan Voiculescu, a Konzervatív Párt (PC) alapító elnöke együttműködött a Szekuritátéval. A bukaresti táblabíróság tegnap elutasította a szenátori mandátumáról januárban másodízben lemondott médiamogul per-újrafelvételi kérelmét, amellyel a korábbi, a Szekuval való együttműködését kimondó ítélet megsemmisítését szerette volna elérni. Az együttműködés tényét először a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) mondta ki, majd a bizonyítékok alapján a legfelsőbb bíróság is megerősítette, hogy Voiculescu Felix fedőnéven besúgó volt.
Krónika (Kolozsvár),

Ágoston Hugó: Szekus titkok, összefonódások
Sebastian Ghiţă (SG) szociáldemokrata párti (PSD) képviselő, egy viszonylag új hírtévé, a jelek szerint sok tekintetben az OTV szerepét átvenni készülő România TV (RTV) tulajdonosa éles kirohanást intézett az Antena televíziókat is működtető Intact tröszt birtokosa, a Konzervatív Párt tiszteletbeli elnöke, Dan Voiculescu, valamint Sorin Roşca Stănescu (SRS), a régi sajtós és friss liberális szenátor és Ioan Niculae (IN) üzletember ellen. Voltaképpen ellentámadásról van szó, egészen pontosan nem lehet tudni, ki ütött vissza először.
A lényeg az, hogy SG és SRS többször harsányan leszekusozták egymást (az említettek mindegyike már korábban hírbe került a titkosszolgálatokkal, utóbbi be is ismerte, hogy külföldiekről tájékoztatta a román hírszerzést), és még inkább lényeg az, hogy SG a Victor Ponta embere, egyes újságírók szerint egyenesen barátok, összejárnak stb.; SRS pedig ugyebár Crin Antonescu embere, illetve ők ketten a Dan Voiculescu emberei – márpedig Ponta és Antonescu a Szociálliberális Szövetség (USL) társelnökei. „Családi" perpatvar, vagy több annál?
Titkok hordaléka
A vásári mocskolódás rengeteg sejtést és titkot kavart fel, s az ember önkéntelenül is hajlik arra, hogy az egymást gyalázó mindkét félnek igazat adjon abban, amit az a másikról mond. A pletykák és az összeesküvéselméletek kedvelőinek persze mindez valóságos csemege.
Mert miket is hallani? IN, az üzletember kijelenti, hogy a Román Hírszerző Szolgálatot (Serviciul Român de Informaţii, SRI) tulajdonképpen nem az államelnök által kinevezett (amúgy valamikor szintén szocialista, sőt szintén a Ponta baráti köréhez tartozó) George Maior igazgató vezeti, hanem annak helyettese, Florian Coldea tábornok, és Coldeán keresztül manipulálja az egészet – na, kicsoda? (Segy kis segítség: az a személy, aki a felfüggesztése előtti órákban találkozott tajtékozva az állambiztonság alfőnökével. Úgy látszik, Pontáék bravúrja nem csak a „puccs" volt, hanem az is, hogy a hírszolgálat nem derítette fel és nem figyelmeztette idejében az áldozatot. Rés a rendszeren: pánik!)
SRS alig néhány nappal ezelőtt azzal az értékes infóval támasztja alá IN véleményét, hogy Maior szinte állandóan hullarészeg, és valóban Coldea az igazi főnök. Ugyanakkor SRS viszontgyanúsítja SG-t azzal, hogy együttműködik a SRI-vel, sőt annak fedezett ügynöke, már a középiskolában beszervezték, és sikeres nagybani üzleteit is a SRI-n keresztül bonyolítja. Válaszul SG nemes egyszerűséggel kommunista fossziliáknak nevezi a SRS-Voiculescu-IN hármast: „Együttműködnek a csausiszta szekuritátéval. Oroszország sohasem vonult ki innen. Ott húzódik meg azeknek a kommunistoid őskövületeknek a bankszámláiban és érdekeltségeiben." Ebből minimálisan az következik, hogy a „csausiszta szekuritáté" ma is létezik. Szóljon valaki, ha érti...
Ha igaz, amit az egyik napilap főcímében hirdet, és ez a háborúskodás „a titkosszolgálatok ellenőrzéséért", értsd uralásáért folyik, akkor nagyon nagy baj van. SG és SRS azonban, bármennyire dörzsöltek és determináltak is, valahogy túl kicsiknek tűnnek egy ekkora célfeladathoz. Az illető napilap azonban, amely a perpatvarban szereplő egyik táborhoz sem tartozik, hanem az államelnöki hivatal szócsöve, cikke alcímében azt írja: „Az USL régi szekusai, SG-n keresztül támadják a SRI-t". Akkor hát SRS és Dan Voiculescu lenne a SRI? (Hiszen őket támadja SG!) Nehezen hihető.
Mindezt csak azért említem, hogy lássuk, mekkora a zűrzavar.
Kérdések
Bármennyire komikusnak tűnik is a helyzet (az USL-n belül amolyan „az én gyermekem és a te gyermeked veri a mi gyermekünket"), több fontos kérdést is felvet.
Vajon táborok harcáról van szó, vagy csak magukról megfeledkezett gyűlölködőkről? Romániában minden valamirevaló magasabb rangú politikai vezető bizalmasa, kegyeltje, esetleg dirigálója valamilyen titkosszolgálatnak. (Számomra az egyik legemlékezetesebb eset az volt, amikor az Elena Udrea akkori miniszter egyik feltételezett hivatali visszaélésének kivizsgálására megalakított parlamenti bizottságot a gyanúsított titokban egyszerűen lehallgatta, utána már a védekezés, illetve a bizottság munkájának ellehetetlenítése gyerekjáték volt számára. A lehallgatás körülményeinek tisztázása és nyomában a felelősségrevonás azóta is várat magára. Hangsúlyozom: a lehallgatás a parlament épületében történt.) Ha itt két szekus társaság csap össze, és közülük egyik sem az államelnöké, akkor könnyű belátni, hogy ki lesz a nevető harmadik, miután ezek kioltják egymást.
Vajon médiumok élethalálharcáról van szó? Igen, ez biztosan így van, bár valószínűbb, hogy mindkettőről: a titkosszolgálatok és a médiumok összefonódásáról és a dominanciáért folytatott harcáról.
Közhely immár, hogy Romániában hírtelevízió nélkül a háta mögött választásokat megnyerni egyetlen párt sem képes; a hírtelevízió: a diverzió, a manipuláció és a propaganda királycsináló eszköze. (Emlékezetes, amikor a felfüggesztett államfő a demokrácia fáklyájával a kezében – emlékszik még valaki a „demokrácia fáklyájára"? vajon hol lobog porosodva? – könyörgött a popornak, hogy ne nézze az Antena 3-at. Ilyesmit nyugaton egy állami méltóság aligha engedne meg magának.)
Kisebb mértékben már nem csak a nagy nézettségű tévékre, hanem a hírügynökségekre és az írott (immár internetes) sajtóra is érvényes mind a fennmaradásért vívott konkurenciaharc, mind a a titkosszolgálatokkal való összefonódás. (A Caţavencii liberális és mindenkit maró gúnnyal kezelő élclap érdekes felfedezése: miért is kezdte ki rágalmazó hamis „hírekkel" az egyik „összefonódott" újabb hírügynökség a munkaügyi minisztérium vezetőit? Nos, mit gondolnak, mi érdeke volt a „forró hírek" titkosan irányított szállítójának? Hát mondjuk az, hogy a közelmúltban, Ponta eljöveteléig, a minisztérium által inkasszált európai pénzek egy része – ha valakinek mond valamit az, hogy POS-DRU... – valahogy az eredeti programoktól eltérülve bizonyos szerkesztőségek (hús-vér újságírók) zsebébe került. Például a zseniális Sebastian Lăzăroiu minisztersége alatt – tudták, akik odarakták a bumburnyákot, hogy miért teszik. Amikor aztán jött Câmpeanu miniszter asszony, és még a pénzek visszakövetelése is felmerült, nosza, jött is a diverzió: ellehetetleníteni, hitelét rontani a miniszterájnak és fő szolgájának! Így megy ez. Ilyen ártatlan gyermekségeket követnek el a korrupcióellenes harc szünetében a hóttnyúzók... Persze ha nem állna a hátuk mögött az, aki áll, nehezen tehetnék.)
Egy alacsony röptű vitából indulunk ki, amely azonban minden vásári jellegével együtt jelzi: Romániában a politika, a titkosszolgálatok és az üzlet elválaszthatatlanul összefonódott, s ennek az összefonódásnak legújabb alapeleme, mintegy negyedik dimenziója: a sajtó. (Az ötödik pedig – amire itt most nincs időnk kitérni – az igazságszolgáltatás). Ebben a négy-öt dimenziós térben a harc, ha kell, szó szerint vérre megy.
A fő tét a hatalom, vagyis a pénz, a pénz, vagyis a hatalom megszerzése és megőrzése.
Vajon ez a konfliktus előjele-e az USL szakadásának? És ha szakad, hogyan szakad? Az egész liberális párt (PNL) távozik az USL-ből, vagy pedig először a PNL osztódik, és vagy az Antonescu-, vagy a Tăriceanu-szárny marad a PSD mellett, a másik meg megy a búsba? Hatalmas mozgások lehetségesek – nemzetközi beleszólással akár –, minthogy a kijelölt államelnök-jelöltről, Crin Antonescuról messziről lerí, hogy nem alkalmas erre a tisztségre. (Nem mintha duhaj elődje alkalmas lett volna, de ezen már nem lehet változtatni.) Eltűntetik, vagy kárpótolják? És ki lesz a fő jelölt, a befutó?
Szemmel látható, hogy bármelyik változat érvényesül, az RMDSZ számára megnőnek az esélyek a kormányra kerülésre. Más kérdés, hogy ez mivel jár.
(A magyar kapcsolat)
Demokráciában, mégha az nem egy szempontból látszat- is, mindenki olyan menetekben vesz részt (béke-, éhség-, szex-, box- stb.), amilyenekben akar és tud, és bármi lehet azokról vagy azok kapcsán bármiről a véleménye.
Szanyi Tibor engem például meggyőzött. A Transindex Murok-díjának át nem vétele alkalmából írt válasza meggyőzött arról, hogy nem érti, mi a lényege a helyzetnek, amiben vagyunk, és a történetnek, amelynek óvatlanul szereplőjévé tette magát. S mint aki a futóhomok csapdájába került, most minél jobban kapaszkodik, annál menthetetlenebbül, annál mélyebbre süllyed. Si tacuisses... Mindazonáltal – több figyelemreméltó megállapítása mellett – levelében van egy meggondolkoztató passzus egy olyan kérdésről, amelynek végső tisztázása mind a mai napig nem történt meg. És a témánkba vág.
Azt írja Szanyi Tibor: „(...) egyébként biztos vagyok abban, hogy ezek a dolgok a helyükre fognak kerülni, mert a többség nem is tud másként, mint normálisan gondolkodni, még ha időlegesen sajnos lehet becsapások, felültetések áldozata. Amint történt 2004-ben, amikor is alighanem néhány nemzetgyilkos „szekus", a „magyarság" akkori hamis szóvivői a magyarságot csőbe húzva kiagyalta és kierőszakolta azt az ominózus népszavazást, ami Trianont is túlmúló módon szinte végképp darabjaira szakította a magyarságot. Szégyen rájuk, de a tanulság legyen a miénk!"
Először a 2004-es népszavazás politikai kezeléséről. Az MSZP ostobán viselkedett, nem csak amiatt, hogy nem volt tekintettel a külhoni magyarok érzékenységére és méltóságérzetére, és még csak nem is pusztán azért, mert elfelejtette, hogy minél hatékonyabb a politikában egy hazugság rövid távon, annál inkább visszaüt hosszú távon (tapasztalják is keservesen jóideje és még jóideig a magyar szocialisták), de visszataszító volt a „Magyarországot elözönlő románokkal" való fenyegetőzés – igen, ez a valóság! – populizmusa miatt is. Mert elébe mentek a többség helytelen véleményének. Félreérthetetlen felmérések mutatták ugyanis, hogy a magyarországi szavazóképes polgárok közül jóval többen nem akarták a határon túli magyarok honosítását, mint ahányan akarták. Vagy többen inkább nem akarták, mint akarták – és a dilemmát azzal oldották fel, hogy távolmaradásukkal tüntettek. Az MSZP inkább meglovagolta, mint kiváltotta – pánikot keltve – a közhangulatot. S most másokat vádol amiatt, hogy a többség „becsapások, felültetések áldozata" lett – holott ő maga is keményen „becsapott" és „felültetett". (Nem pompás a párhuzam – kár, hogy ez viszont nem vág a témánkba – azzal, ahogyan most a brit konzervatívok ijesztegetik a lakosságot a beözönlő román meg bolgár, alighanem cigánynak gondolt olcsó munkások milliós tömegével? Aligha a történelem ismétli itt önmagát, egyszerűen a politikusok ismétlik a hülyeségeiket.)
Másodszor a 2004-es népszavazás kierőszakolásáról. Jómagam – az óvatos „alighanem" védelme nélkül is – azon a véleményen vagyok, hogy azt a végül mindenkinek katasztrofálisan rossz népszavazást igenis felépített diverzió révén kényszerítették ki. Természetesen nincsenek adataim, honnan is lennének, de ha az eredményt nézzük (ami – szintén egyetértek Szanyi Tiborral – „Trianont is túlmúló módon szinte végképp darabjaira szakította a magyarságot"), a cui prodest azokra vall, akiknek mindig is célja volt a magyarság korlátozása, tönkretétele, megsemmisítése. Igen, a szekusokra!
A jelenkor vagy a közeljövő lelkiismeretes, elfogulatlan, lehetőleg politikailag befolyásolatlan kutatóinak, történészeinek hatalmas, katartikus feladatuk van: feltárni az akkor történtek teljes valóságát, és kimondani az igazságot! A politikusok mindkét oldalon képtelenek rá, mert egyedüli céljuk a profitálás, az ellenfél bűnbakká tétele.
De egyszer erre is, mint mindenre, fény derül.
Legyünk erősek!
PS. Ebben a pillanatban olvastam el Benkő Levente válaszát bizonyos reagáló, elmarasztaló cikkekre. Mondtam én, hogy rendes ember! El is hiszem minden sorát. A baj azonban nem az, Levente, hogy mi – akiket felsorolsz – hogy gondoljuk. Hiszen mi tudjuk, hogy te hogy gondolod. A baj az, ahogy az uszítók gondolják és ahogy ők elvárják. Persze, hogy neked az „idegenszívű" nem jelent zsidót – de aki kitalálta, annak zsidót jelent. Persze, hogy te jóhiszeműségedben fel sem tételezed, hogy – elegáns magyarsággal – el van várva tőled és elégedettséggel van nyugtázva, amit (teljes belső meggyőződésből) írsz. De az történik, erre az azonosulásra kell jobban vigyázni. Nem tanulságul és még kevésbé célzásból (nem vág fenti cikkem témájába sem, bár sok minden sok mindennel összefügg), de azért futó mementóként, kollégáidnak is, az olvasónak pedig szórakoztatásul, mellékelek egy pazar kis írást egy nagy szkeptikus publicistától. Legyünk jók!
Maszol.ro,

Ki kit provokál?
A székely zászlók ügyében igazi diplomáciai hidegháború alakult ki Románia és Magyarország között. A diplomaták még úgy-ahogy visszafognák magukat, de a bukaresti román írott és elektronikus sajtó egyszerűen nem hagyja, hogy hamvába temetkezzék a mesterségesen fölszított parázs, s a három napig tartó csodák panoptikumába vonuljon az egész zászló-ügy. A sajtó oldalán a zászlóellenességben az Antena 3 nevű, egyébként is sovén hangvételű tévéadó viszi a prímet, s egy verébfejű műsorvezető hölgyemény, valamint egy stréber riporter vezényletével – nyilván gazdájuk, a magyargyűlöletéről is elhíresült Dan Voiculescu megrendelésére! – erősen fújják a kását, szítják a hangulatot, s ha úgy érzik, ők maguk nem eléggé hitelesek, erősek és meggyőzőek, odarendelik Vadim Tudort s más díszpintyeit a román politikai mocsárnak. Azok csak hitelesek!
A dolog hullámverésének az adott újabb tápot, hogy rengeteg magyarországi önkormányzat – szolidaritásból! – kitűzte a székely zászlót, sőt a lobogó a magyar Parlament épületére is felkerült. Ezt a gesztust Romániában a vérmesebbek úgy értékelik, hogy Magyarország provokálja, sőt lekezeli Romániát. Ez újra okot szolgáltat a híres „magyar arrogancia” fölemlegetésére, mellyel a szomszédos stratégiai partner belekontárkodik Románia belügyeibe. A régi jó nacionál-kommunista szöveg, új tartalmakkal és új felhangokkal. Egy 95 esztendeje tartó megaláztatás újabb fejezete, melynek során az úgynevezett „utódállamok” nyíltan vagy burkoltabban a területükre szakadt magyarság felszámolására, beolvasztására, elnemzetlenítésére törekedtek. A magyarságot egyetlen utódállamban sem tartották és tartják a többséggel egyenrangú közösségnek, melynek elidegeníthetetlen joga van nyelvéhez, ezer esztendős kultúrájához, a közösségi önrendelkezés természetes megéléséhez, az autonómiához. Ez utóbbinak szerves része lenne a saját nemzeti szimbólumok szabad és háborítatlan használata is, s ezt végre már a nemzetközi jogban is kodifikálni kellene. Ha a sasmadár nem akar varjú lenni, a ló pedig kecske, akkor ezt a jogát senki nem vitathatja el. Még fenyegetőzéssel sem.
Ami a budapesti Országházra kitűzött székely lobogót illeti, jó helyen van az ott. Ha nem sérti a budapestiek szemét, hát ne sértse a bukarestiekét sem.
Magyari Lajos
Székely Hírmondó
Erdély.ma,

Hírsaláta
FELHÁBORÍTÓ PROVOKÁCIÓ. Az Erdélyi Magyar Televízió Sajtóprés című műsorában Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője, Farkas István EMT-szerkesztő és Parászka Boróka publicista személyes véleményként, egyértelműen fogalmazta meg az RMDSZ ama álláspontját, miszerint felháborító provokációnak tartják a Székely Vértanúk Napjára Marosvásárhelyre, „az akasztott ember városába” szervezett autonómiatüntetést. Az RMDSZ törekvései szempontjából rendkívül károsnak tartják az úgynevezett Székelyföldre és az úgynevezett székely zászlóra hivatkozó, szimbolikus külsőségekben megnyilvánuló politizálást. A nemzeti kultúra és egység megbontásának tartják a regionális székelyföldi törekvéseket, különutas vezetőivel együtt. Közösségi szándékok manifesztálása helyett további tárgyalásokat javasolnak.
BESÚGÓK, KIK MA IS KÖZTÜNK JÁRNAK. A Ceauşescu-rezsim titkosszolgálatának felépítését és a legismertebb, a közéletben máig jelentős szerepet betöltő besúgók névsorát tette közzé az Adevărul csütörtöki száma. Így ismét szembesülünk azzal, hogy Felix és Mircea néven Dan Voiculescu szorgalmas munkatárs volt, s e státusát több, végleges bírósági döntés is megerősítette. A zenei világ ügyeiről Ducu Bertzi Victoria néven tájékoztatta a szekut, Paula Iacob ügyvéd Gabriela és Ioana fedőnévvel kollégáit és külföldi kapcsolatait volt hivatott megfigyelni, Sorin Roşca Stănescu H15 és Deleanu néven maga jelentkezett a szekuritáténál, mert tudomást szerzett arról, hogy egy arab barátja terrorista akcióra készül más országban, Alex Mihai Stoenescu történész Adrian Gavrilescu néven jelentett, mióta e feladata megszűnt, történelemhamisítással foglalkozik, Gheorghe Nichita, Jászvásár polgármestere nemcsak figyelte, de be is szervezte kollégáit a Securitate külmunkatársaivá. A liberálisok nagy öregje, Mircea Ionescu-Quintus is szolgálta őket, Ioan Ghişe liberális brassói szenátor is. Ion Besoiu ismert színművész a film és a színházak világának volt a megfigyelője, Andrei Marga Horia Mureşan és M. A. néven német ösztöndíjasként szolgálta a Securitatét, s ugyanezt tette Őszentsége Teodosie, Tomis püspöke is – igaz, ő már az ortodox papokat tartotta szemmel. NEM EGYEZKEDTEK. Leszavazta a szenátus mezőgazdasági bizottsága azokat a javaslatokat, amelyeket az RMDSZ terjesztett elő. Tánczos Barna, a szenátus mezőgazdasági bizottságának titkára egy Facebook-bejegyzésben felháborodásának adva hangot arról ír, hogy a javaslatokat politikai okokból, nem pedig tartalmi, szakmai kifogások alapján utasították el a kormánypárti törvényhozók. (Transindex)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Hírszerzők és hírgyárak
Ádáz küzdelem folyik a bukaresti hírtelevíziók között a nézettségi mutatók feltornászásáért, a hirdetési piacból történő minél nagyobb részesedésért. A tévécsatornák tulajdonosai politikai játszmákra, leszámolásokra használják az általuk működtetett sajtóvállalkozásokat, médiaháborút gerjesztve a trösztök között.
Victor Ponta miniszterelnököt, sőt a titkosszolgálat parancsnokát is állásfoglalásra kényszerítette a bukaresti médiamogulok nyílt, a politika vizeit is alaposan felkavaró harca. A közvélemény formálása terén az írott sajtóhoz képest sokkal nagyobb befolyással bíró audiovizuális média jelentős szeletét politikusok vagy hozzájuk megannyi szállal kötődő üzletemberek birtokolják az országban.
A leghatékonyabb és közkedveltebb információforrásnak a hírtelevíziók számítanak: a hat országos lefedettségű hírcsatorna „sokarcú” profilja révén a politikai és közéletre is igyekszik a lehető legnagyobb hatást gyakorolni, miközben egyre inkább „eleszi” a nyomtatott és a bulvársajtó kenyerét. Miközben a hírtévék a képernyőn és az interneten egyaránt minden fogyasztói igényt igyekeznek kielégíteni, a romániai nyomtatott sajtó példányszáma meredeken zuhan. A napokban közzétett adatok szerint a legolvasottabb minőségi napilap, a România Liberă eladott példányszáma az elmúlt egy évben 36 ezerről 22 ezerre csökkent. Ugyanebben az időszakban a legnagyobb bukaresti bulvárlap, a 139 ezer példányban eladott Click! közel 14 ezer olvasót veszített.
Szakmai szervezetek már korábban felhívták a figyelmet, hogy a bukaresti médiatrösztök célja elsősorban nem a hírszolgáltatás, hanem hogy gazdasági és politikai nyomást gyakoroljanak a konkurenciára, a tulajdonos érdekeit zavaró rivális csoportosulásokra. A leírás tökéletesen illik a két legnagyobb román hírtévé, a volt szekus ügynök, Dan Voiculescu üzletember-politikus Antena 3-jának, illetve Sebastian Ghiţă szociáldemokrata szenátor România Tv-jének műsorpolitikájára. Mindkét sajtómágnás a balliberális kormánykoalíció (USL) tagja, ennek megfelelően az Antena 3 Crin Antonescu, az USL liberális társelnöke, államfőjelöltje „házi tévéjének” számít, míg a România Tv Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő szócsöve. Ennek ellenére a két csatorna naponta vádolja egymást a nézők manipulálásával, félretájékoztatásával, például annak apropóján, hogy az Antena 3 megkérdőjelezte a România Tv által megrendelt, Antonescu népszerűségének zuhanásáról árulkodó felmérés hitelességét. Ám mindez csak enyhe torzsalkodás ahhoz képest, hogy Voiculescu és a szintén besúgói „bizonyítvánnyal” rendelkező volt újságíró, Sorin Roşca Stănescu liberális szenátor a belföldi hírszerzés (SRI) sajtóba beépített ügynökének nevezte Ghiţát. Aki ugyanakkor azzal vádolja Voiculescuékat, hogy egykori titkosszolgálati kapcsolataikat felhasználva tettek szert mesés vagyonra, és ezeket a kapcsolatokat ma is pénzügyi-politikai befolyásszerzésre használják.
Miután a médiamogulok harca rendkívül rossz fényt vetett a bukaresti kormánykoalícióra – rávilágítva a szociáldemokraták és a liberálisok között dúló ellentétekre is –, Victor Ponta nyilvánosan felszólította Roşcáékat: szüntessék be egymás támadását, különben kizárják őket az USL-ből. Ráadásul a kormányfő mindezt semleges terepen, a Realitatea hírtévé műsorában tette. Bizonyítja a disputa súlyosságát, hogy megszólalt az ügyben a román titkosszolgálatnak a nyilvánosságot általában kerülő igazgatója, aki a România Liberának és a Teszári Zoltán nagyváradi üzletember tulajdonában lévő Digi 24 hírcsatornának is interjút adott. George Maiornál vélhetően azzal telt be a pohár, hogy a balliberális hatalmat kiszolgáló média, valamint Románia egyik leggazdagabb embere, a Ponta vezette Szociáldemokrata Párt (PSD) mecénásának számító Ioan Niculae – nem mellékesen szintén Ceauşescu titkosszolgálatának volt ügynöke – politikai rendőrségi tevékenységgel, a román politikai élet befolyásolásával vádolta meg a SRI-t. „Engem nem nagyon érdekel, mi történik a pártok háza táján. Azt viszont nem hagyhatom szó nélkül, ha a Szekuritáte egykori emberei politikai rendőrségi tevékenységet tulajdonítanak a jelenlegi hírszerzésnek, miközben annak idején ők éppen ebből éltek. És közben leradírozták Romániát a civilizált világ politikai térképéről” – jelentette ki a román hírszerzőparancsnok. Maior – akit 2006-ban Traian Băsescu államfő történetesen a PSD-ből emelt a titkosszolgálat élére – szerint bizonyos érdekcsoportok fel akarják használni a SRI-t a 2014-es romániai államfőválasztáson, sőt arra is panaszkodott, hogy nyugalmazott magas rangú hírszerző tisztek gazdasági-politikai köröknek szolgáltatnak ki információkat. Noha nem mondott neveket, egyértelmű, hogy kire gondolt: sajtóértesülések szerint a román belföldi és külföldi hírszerzés három egykori parancsnoka is Crin Antonescu tanácsadójának szegődött.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár),

Velejéig korrupt a román igazságszolgáltatás?
Romániában olyan magas szintre emelkedett a korrupció, hogy a magas rangú igazságszolgáltatási tisztségviselőket is megfertőzte.
Bűnhálózat az igazságszolgáltatásban
Nem csak az igazságszolgáltatásban, de a román közvéleményben – elsősorban a sajtóban – is nagy port vert fel két bíró, Viorica Dinu és Antonela Costache előzetes letartóztatása. Mindketten valóságos hálózatot építettek ki bűnözők felmentése érdekében, amelyben bíróktól kezdve bírósági jegyzőkön át egészen az ügyvédekig, más közvetítőkig bezáróan vettek részt igazságszolgáltatási szakemberek. A két ügyvédnek úgymond kész díjszabásaik is voltak a kedvező ítéletek – legtöbbször az előzetes letartóztatás feloldása – meghozataláért. Amennyiben mégis képtelenek voltak más ügyvédeket befolyásolni a bűnözők számára kedvező ítélet elérése céljából, olyankor visszaadták a pénzt a megvesztegetőnek, ezzel mintegy mentesítve magukat a felelősség alól.
Viorica Dinu és Antonela Costache több ügy kapcsán is jelentős csúszópénzeket vett fel. A korrupcióelleni ügyészek kimutatása szerint a két bírót csupán az utóbbi négy hónap során mintegy 800 ezer euróval vesztegették meg: Viorica Dinu 109 ezer eurót kapott és további 345 ezer euróra tettek számára ígéretet, Antonela Costachénak pedig 300 ezer eurót ígértek meg kedvező ítéletek megszületése esetén és 32 ezer eurót vett fel.
Így például 150 ezer eurót ígért nekik Dinel (Staicu) Nuţu szabadlábra helyeztetése érdekében az állami pénzeket lenyúló bűnöző testvére, Marian Staicu, aki, a testvére két ügyvédjének átadott 50-50 ezer euró mellett ugyanennyit fizetett Sorin Vasilescu bírósági jegyzőnek. Dinel (Staicu) Nuţut 2007-ben azzal vádolták meg, hogy több mint 11 millió euróval károsította meg a szászmedgyesi Transgaz vállalatot.
ECRIS: korrupt – ha korruptak használják
A korrupció elleni ügyészek vádirata szerint a két bírónő idén, januárban kísérletet tett Staicu kiszabadítására, az ügyben illetékes ítélőtanács azonban fenntartotta az előzetes letartóztatást. Staicu két ügyvédjének, Ileana Raducannak és Petre Danielnek sikerült azonban 5000 euróval megvesztegetniük Sorin Vasilescu bírósági jegyzőt, aki „elintézte", hogy a dosszié februárban már Viorica Dinuhoz és Antonela Costachéhoz kerüljön.
A bírósági jegyzőnek valóban nem lehetett könnyű dolga: az ECRIS nevű számítógépes rendszer ugyanis – amennyiben „békén hagyják" – véletlenszerűen jelöli ki a különböző dossziékat elbíráló ítélőtanács bíráit. Azonban nem csak a hackerek, de a bíróságon is szinte mindenki tudja, hogy a rendszer kijátszásának legalább tíz kiskapuja van; ezekről már 2011-ben jelentést készített a Számvevőszék. E kiskapuk egyikét használta ki Sorin Vasilescu. A hiba természetesen nem elsősorban a rendszerben van, mert az eleve nem korrupt – bár a rendszeren is lehetne már javítani – hanem azok felhasználóiban van.
„Möbius, vagy mi a fene"
A két bírónő „nehézsúlyú" volt a pályán, igen komoly ügyek kerültek hozzájuk. Így például ott kellett volna lenniük a korrupció elleni ügyészek Adrian Nastase feltételes szabadon bocsátása elleni fellebbezéséről döntő ítélőtanácsban is – letartóztatásuk miatt azonban erre már nem került sor.
Viorica Dinu foglalkozott Dan Voiculescu ügycsomójával is, amelyben a politikust az Élelmiszeripari Kutatóintézet lenyúlásával vádolják, és hozzá került Sorin Ovidiu Vantu egyik bűnvádi esete is.
A két bírónő neve ott szerepelt Vasile Balint, azaz Sile Camataru szavadon bocsátásnak zavaros ügyében is, miszerint a hírhedett maffiózót nem azért engedték ki büntetése letöltése előtt a börtönből, mert példás magaviseletű fogoly volt és kifestette saját celláját, hanem azért – mert egészségi állapota erősen megrendült. Viorica Dinut és Antonela Costachét az sem zavarta, hogy Sile Camataru „nagybetegen" nyomban elhelyezkedett egy kereskedelmi társaságnál.
Antonela Cosctache volt az, aki letartóztatási parancsot adott ki a guru, Gregorian Bicolaru ellen és tagja volt annak az ítélőtanácsnak, amely a volt kormánytanácsos, a korrupcióval megvádolt Fanel Pavalache ügyében döntött.
A két bírónő érdekelt volt az úgynevezett Mobins-dosszéban is: konkrétan az öt év börtönbüntetésre ítélt Stefan Radulescu ügycsomójáról van szó, akit a Mobins bútorgyár megkárosításáért ítéltek el. (A két bírónőt az igazság kiderítése olyannyira foglalkoztatta, hogy még magának a gyárnak a nevével sem voltak tisztában, Antonela Costache egyebesen „Möbius, vagy mi a fenének" emítette a dossziét).
Továbbá, jókora csúszópénzért felvállalták a bűnüldözők által a Stroe és a Gusti néven emlegetett két dossziét is, amelyet végül is Eduard Gusti és Dan Stroe bűnvádi dossziéja néven sikerült azonosítaniuk.
A hiszékeny bírónők
Ennek ellenére mindketten igen hiszékenyek voltak. A korrupció elleni ügyészekkel folytatott „magánbeszélgetések" kapcsán például elhitték azt, hogy a bukaresti bíróság alumíniummal bélelt, kibádogozott liftjeit nem lehet lehallgatni. Így ügyeiket rendszerint a felvonóban beszélték meg – a korrupció elleni ügyészek legnagyobb örömére, akik itt helyzeték el mikrofonjaikat, és akiknek így sikerül perdöntő bizonyítékokat felvenniük.
Elhitték azt is, hogy a régebbi típusú mobiltelefonok úgyszintén lehallgathatatlanok. Ezért mindketten régi mobiltelefonokon át beszélték meg egymással a megvesztegetés részleteit, a pénzek elosztását, aminek a vádhatóságok még akkor is örvendtek, ha mindez kissé a hang minőségére ment.
Az ügyészeknek így tudomására jutottak a pénzek elosztása körüli manőverek, a két bírónő „etikai kódexe", miszerint a megvesztegetést elfogadó csupán némi kenyeret biztosít magának, és „munkaerkölcse", miszerint „túlságosan hülyék azok a bírók", akik nem akarnak ily módon pénzhez jutni. Mindemellett Antonela Costache, a botrány kitörésekor felhívta személyes varázslónőjét, akit felelősségre vont azért, hogy jóslataiban nem figyelmeztette a korrupció elleni ügyészek akciójára.
A korrupció elleni ügyészek szerint az összegyűjtött anyag – a telefonbeszélgetések hanganyaga mellett fotók, videófelvételek, tanúk vallomása, több feljelentés – megdönthetetlen vádat jelent annak bizonyítására, hogy a két bírónő széles körű hálózatot épített ki az ítéletek meghamisítása céljából, jól kiépített rendszert hozott létre a megvesztegethetőségükért járó összegek begyűjtésére.
Az ügyben, a két bírónő mellett vádlottként szerepel Vasilescu Sorin bírósági jegyző, Raducan Ileana és Petre Daniel Costel ügyvéd, Petre Daniel Costel felesége, aki ellen megvesztegetésben való bűnrészesség miatt indult eljárás, illetve Dinel (Staicu) Nutu testvére, Staicu Marin, megvesztegetés miatt.
A dobogó harmadik helye
A két bírónő rövid idő alatt csinos vagyonra tett szert. Viorica Dinu Bukarestben három lakással, 800 négyzetméteres telekkel rendelkezik. Volkswagen Golf típusú gépkocsija van, ékszereinek értékét 10 ezer euróra teszi.
Antonela Costache a Bukarest melletti Voluntari községben 200 négyzetméteres villával, csaknem 600 négyzetméteres telekkel, Audi TT gépkocsival rendelkezik. Emellett két bankbetéte is van, 132 ezer lejjel, illetve 62 224 euróval.
Antonela Costache egyébként 1400 eurós szőrmekabátot vásárolt magának, de ezzel nem tett túl Dinu Vioricán, aki azzal kérkedett, hogy 3500 eurós kabátja van – igaz, eddig még nem vett fel, mert nagy és súlyos".
Mindeddig az igazságszolgáltatási rendszerben adott legnagyobb megvesztegetés egyébként a Szociáldemokrata Párt volt szenátora, Cătălin Voicu nevéhez fűződik, aki 260 ezer eurót adott Florin Costiniu egykori magas rangú igazságszolgáltatási tisztségviselőnek. A negatív rangsorban Maria David korábbi bírónő következik, aki 200 eurós csúszópénzt kért. A moszani 150 ezer eurós megvesztegetési összeggel Viorica Dinuhoz és Antonela Costachéhoz elfoglalta a dobogó harmadik helyét, amelyen eddig a temesvári táblabíróság volt alelnöke, Nicolae Costantin Serban állt – nyamvadt 50 ezer euróval.
Maszol.ro,

Médiajustitia
A román médiáról hosszú ideje közismert, hogy mértéktelenül túlpolitizált (értsd: pártpolitikai érdekek mentén „tájékoztat”), nem ismeri az ártatlanság vélelmének fogalmát, és mondhatni kéjjel gyakorol nyomást az igazságszolgáltatásra.
A helyzet súlyosságát és tarthatatlanságát bizonyítja, hogy februárban közzétett országjelentésében az Európai Bizottság is szóvá tette: a bukaresti sajtóban szervezett kampány zajlik bírák és ügyészek ellen.
Az igazságszolgáltatás elleni lejárató akció terén a balliberális koalíció vezető politikusainak tulajdonában lévő médiatrösztök vitték/viszik a prímet, amelyek képesek még az ügyészek, bírák, alkotmánybírák gyerekkori csínytevéseit is „feltárni”, ha kiderül róluk, hogy olyan ítéletet, döntést hoznak, amely egyezik ugyan a jogszabályok és az alaptörvény szellemével, ám történetesen Traian Băsescunak ad igazat. Ez a propaganda leginkább az észak-koreai pártállami média agymosásához hasonlít, amely hetek óta azt bizonygatja a kommunista ország lakosságának, miért indokolt, hogy Phenjan megtámadja az imperialista Amerikát. A legpikánsabb az, amikor az USL házicsatornájának számító – a magyarellenes megnyilvánulásokban élen járó, a Kovászna Megyei Tanács honlapja ügyében nemrég hazugságon kapott, és emiatt elmarasztalt – Antena 3 hírtévé ízekre szedi, sőt fenyegeti Victor Pontát, mert megfordult a fejében, hogy az államfő emberének tartott Laura Kövesire bízza a korrupcióellenes ügyészség irányítását. A demokratikus országban normális médiaviszonyok közepette megengedhetetlen nyomásgyakorlás hatására a kormányfő tegnap el is állt eredeti szándékától, és a leendő, a liberálisok által preferált igazságügy-miniszterre testálta a főügyészek nevesítésének feladatát. Ponta kapitulációjából is kitűnik, hogy a hazai igazságszolgáltatás továbbra is a televízió képernyője előtt zajlik, de ami ennél is rosszabb: a háttérből olyan ellentmondásos politikusok mozgatják a szálakat, mint a bizonyítottan szekus múlttal rendelkező Antena 3-tulajdonos Dan Voiculescu. Belegondolni is rossz, mivé züllik majd a román nyomozó hatóság, ha ismét az egykori kommunista titkosszolgálat embereinek irányítása alá kerül. És hogy mit szól majd ehhez Brüsszel…
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár).

Politikai megrendelésre készült? (EMNP-RMDSZ vita egy Transindex-cikk miatt)
A Transindex portál tegnap közzétett terjedelmes tényfeltáró anyaga szerint a tavalyi választási évben közel egymillió euró támogatást kaptak a magyar költségvetésből és az állami tulajdonban levő magyarországi vállalatoktól az Erdélyi Magyar Néppárthoz (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácshoz (EMNT) kötődő civil szervezetek.
Az írás máris politikai vitát keltett, az EMNP azt állítja, a cikk politikai megrendelésre készült (lévén, hogy a Transindex portál tulajdonosa Kelemen Hunor), míg az RMDSZ elnöke határozottan visszautasítja a vádat. A Dan Voiculescu alapította Konzervatív Párt viszont máris feljelentést tett az illetékes román hatóságoknál az EMNP vélt magyar finanszírozása miatt. A Magyar állami vállalatok adományai segítik az EMNP-projektet? című, Sipos Zoltán által jegyzett tényfeltáró írás szerint a magyar költségvetésből és az állami tulajdonban levő magyarországi vállalatoktól kapott közel egymillió eurós támogatásokat egyfelől a magyar állampolgárság igénylésének folyamatában segédkező – az EMNT által létrehozott – demokrácia-központok, másfelől az EMNT-hez és az EMNP-hez kötődő személyek által bejegyzett civil szervezetek kapták. A támogatások egy része a magyar költségvetésből származik, de jelentős összegeket juttattak e civil szervezeteknek állami tulajdonban levő magyar vállalatok is, mint a Szerencsejáték Zrt., a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. és a Magyar Villamosművek Zrt. A portál közlése szerint a támogatott civil szervezetek – Civil Kurázsi Egyesület, Identitas Egyesület, 16 Patak Egyesület, Kézdiszékért Egyesület, Mikó Imre Egyesület, Pro Partium Egyesület, Reconstructio Egyesület – mindenikét 2011-ben vagy 2012-ben alapították szinte kivétel nélkül az EMNT-ben és/vagy az EMNP-ben aktiváló politikusok, és egyiknek sincs olyan tevékenysége, amely indokolttá tenné a támogatási összegeket. Az írás megállapítja azt is, a demokrácia-központok megannyi EMNP-politikusnak biztosítanak megélhetést, illetve kitér a szerző által EMNT–EMNP közelinek tartott erdélyi magyar sajtó magyarországi támogatására is. Állítása szerint ezek a sajtóorgánumok 1,86 millió eurós támogatást könyvelhettek el ugyanezekből a forrásokból. Utalva arra, hogy a Transindex tulajdonosa az RMDSZ elnöke, a hírportálon tegnap közzétett írást politikai támadásnak minősítette az EMNP, a Néppárt sajtóirodája által kiadott közlemény szerint „a Transindexen közölt írás politikai megrendelésre készült: a portál tulajdonosa Kelemen Hunor”. Az EMNP úgy véli, „az RMDSZ így próbálja támadni a Néppártot, mivel másképpen nem tud kifogást találni rajta és programján. A politikai megrendelést bizonyítja a cikk közzétételének időzítése is: egyértelmű, hogy a két nappal a Néppárt országos küldöttgyűlése előtt publikált írás célja RMDSZ-vezénylettel lejáratni a politikai ellenfelet, és megzavarni a Néppárt kongresszusát.” A közlemény szerint azonban az EMNP politikusai jelenleg a szombati küldöttgyűlés sikeres lebonyolítására összpontosítanak, és csak a kongresszus után kívánnak „az RMDSZ irányából érkező támadással” foglalkozni. A közleményhez azt a levelet is csatolták, amellyel Toró T. Tibor, az EMNP elnöke a tényfeltáró írás szerzőjének az interjúkérésére válaszolt. Toró azt javasolta, hogy Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel közösen válaszoljanak a pártfinanszírozásra vonatkozó újságírói kérdésekre. Kelemen Hunor nyilatkozatban reagált a Néppárt vádjára, határozottan visszautasítva az EMNP állítását, hogy politikai megrendelésre készült volna a Transindex tényfeltáró írása. „Hangsúlyozom, hogy a megjelent írás nem az én személyes kérésemre készült, hanem amint azt a honlapon is olvashatják, a tényfeltáró riportot a Freedom House Romania Alapítvány által szervezett Grants for Investigative Journalism program keretein belül írta a szerző, az amerikai külügyminisztérium és Franciaország bukaresti nagykövetségének anyagi támogatásával” – írja az RMDSZ elnöke. Toró T. Tibor azon felvetésére reagálva, hogy közösen nyilatkozzanak pártjaik finanszírozásáról, Kelemen Hunor kijelentette: „bízom abban, hogy az elkövetkezőkben Toró T. Tibor elnök úr anélkül is tud interjút adni, hogy fognám a kezét”. Az írás rövidített változatát az Adevărul napilap internetes kiadása is közölte tegnap. Ennek nyomán a Dan Voiculescu alapította, a kormánykoalícióban részt vevő Konzervatív Párt (KP) a korrupcióellenes ügyészséghez, a választási hatósághoz és a hírszerzéshez fordult az EMNP vélt magyar finanszírozása miatt. A párt közleményében azt írta, hogy a pártfinanszírozási törvény értelmében Romániában tilos a pártok külföldi támogatása. „A Székelyföld autonómiájáért és Románia föderalizálásáért küzdő párt hálózatát tulajdonképpen a magyar állam finanszírozza, közvetett csatornákon juttatva el a pénzeket, megkerülve a törvényt” – áll a KP közleményében.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy).

Mi nem vagyunk hajlamosak a megalkuvásra – Tőkés László beszéde
Az Erdélyi Magyar Néppárt II. országos küldöttgyűlése
Kolozsvár, 2013. április 20.
Kegyelem néktek és békesség, Istentől!
Magam is részvétemet fejezem ki Füzes Oszkár nagykövet úrnak, akinek felesége bensőséges testvéri érzéseket lopott a kegyetlen politika világába, és Erdély egyfajta nagyasszonyaként buzgólkodott minden jó ügyben, a határok feletti nemzetegyesítés szellemében.
Államtitkár úr, külön is részvétemet fejezem ki Szalai Annamária halála miatt a Fidesz–KDNP-szövetségnek. Kérem, tolmácsolja mindannyiunk részvétét!
Csép Sándorra pedig az általa meghonosított jelmondattal emlékezem: Áldást, népességet! – az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt stratégiai programjába is szorosan beletartozik, amit ez a jelszó kifejez.
Hölgyeim és Uraim, Tisztelt Küldöttgyűlés, kedves Testvéreim!
Mindenekelőtt röviden kitérnék a legutóbbi napok eseményeire, egyben azt is remélve, hogy mai felsereglésünk alkalmából ezután az érdemi dolgokkal tudjunk foglalkozni, rövid értékelésem tehát egyben a felvetett témakör lezárását is célozza.
Az elmúlt napokban az anyaországi magyar, az erdélyi magyar és a román médiában összehangolt módon támadták az Erdélyi Magyar Néppártot, melynek védnöke vagyok. A logika kísértetiesen hasonlít a pártbejegyzést követő médiahadjáratra: ha még emlékszünk rá, Kelemen Hunor tanácsosa, illetve az RMDSZ bukaresti szervezetének vezetője egy román ügyvéd megbízásából vizsgálta át a pártbejegyzést támogató aláírásokat, ezt követően pedig az Új Magyar Szó főszerkesztője Dan Voiculescu címzetes szekuskollaboráns lapjával, a Jurnalul Nationallal közösen „tényfeltáró” riportsorozatban tett meg mindent a Néppárt ellehetetlenítéséért. Az akkori célzatos támadássorozat következményeit a mai napig szenvedjük. Együttérzésemet és szolidaritásomat fejezem ki a meghurcoltak iránt. Azóta is néppártosokat hurcolnak a rendőrségre, mindezt egy mindez ideig még senki által nem azonosított személy feljelentésére hivatkozva.
Most, a Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tulajdonában lévő Transindex újságírója tett közzé „tényfeltáró” riportot magyarul, illetve a székely zászló elleni hecckampány zászlóvivő médiumában, az Adevărul című bukaresti napilapban, románul. Majd ezt követően – minő meglepetés – a fentebb említett szekusbesúgó, Dan „Felix” Voiculescu zsebpártja, a Konzervatív Párt tett feljelentést az Erdélyi Magyar Néppárt ellen az Országos Választási Hatóságnál, a Korrupcióellenes Ügyészségnél és a Román Hírszerző Szolgálatnál.
Ezzel az ügy oda került, ahová való: szekusok zsebpártja támadja Románia egyetlen autonomista és föderalista pártját – Önökkel együtt –, az RMDSZ elnöke tulajdonában lévő lap információi alapján, és ezzel a kör bezárult.
De emlékszünk még arra is, amikor az RMDSZ vezetésével működő pénzügyőrség vizsgálgatta a demokrácia-központjaink működését, a vizsgálat eredményeit pedig egy másik bukaresti központi napilap hasábjain láttuk viszont.
Tanulságképpen megfogalmazhatjuk: kényelmetlen pártot hoztunk létre. Kényelmetlen elsősorban az RMDSZ-nek, mert vetélytársa akadt – és nem is akármilyen, hiszen amíg az Erdélyi Magyar Néppárt majdhogynem megduplázta támogatottságát, közel hetvenezer szavazatot szerezve a föderalizmus és az autonómia ügyének, a magát magyar érdekvédelmi szervezetnek nevező formáció a tavaly az önkormányzati választásokhoz képest az őszi parlamenti választásokra már rengeteg választót elveszített, gyakorlatilag a Kárpátokon túli, vélhetőleg román szavazatokkal csúsztak be éppenhogy, a küszöb fölött a román parlamentbe. Nem véletlenül köttetett a választások előtt a titkos paktum az RMDSZ és a Szociálliberális Unió között. Itt tartunk tehát: román szavazatokkal, hatalmi segédlettel tartják bent a parlamentben a számukra kényelmes magyar pártot és azokat, akik a román kormány magyar hangjaként szoktak működni. A román posztkommunista hatalomnak tehát kényelmetlen az autonomista nemzeti oldal. Azért kényelmetlen, mert minket nem tudnak megvásárolni. Mert mi nem vagyunk hajlamosak a megalkuvásra.
A román hatalom mindenkor talált magának komprádorokat, olyan magyarokat, akiknek fontosabb az önérdek, mint a köz java: a Bukarestben átnevelődött magyarjainkról van szó. Az egészben az a leginkább abszurd, hogy: tolvaj kiált tolvajt! Bizonyítottan korrupt hatalmasságaink a mi adónkból évente mintegy 3,5 milliónyi eurót kapnak – és ezekkel az összegekkel még soha nem számoltak el az adófizető magyar közösségünk előtt. Ennyi az ára annak, hogy Bukarestben elfelejtsék az autonómiát, hogy ne legyenek ott a Szenátusban, ha netalán a Székelyföld autonómiájáról szóló törvénytervezetet tárgyalják, ennyi az ára annak, hogy itthon elmagyarázzák: éppenséggel miért nem időszerű az önrendelkezés ügye.
Valószínűleg az is fáj nekik, hogy korábban a balliberális magyar kormányzat számolatlanul öntötte az adófizetők forintjait az ő alapítványaikba, példának okáért: csak 2008 és 2010 között az Iskola és a Progress Alapítványok összesen 763.428.832 forintot, azaz mintegy 2.567.000 eurót zsebeltek be. (Csak tájékoztatásul jegyzem meg: az Iskola Alapítványnak például az oktatási-nevelési támogatás „menedzseléséhez” több mint 200 millió forintra volt szüksége évente, míg a Romániai Magyar Pedagógusszövetség ugyanezt a munkát, az összeg egyötödéért tudja elvégezni.) Ezt különösképpen a figyelmébe ajánlom Répás Zsuzsanna államtitkár asszonynak, aki ebben az ügyben közvetlenül illetékes.
Mindezeket szükséges volt ennyire részletekbe menően tisztáznunk, hogy világosan lássuk: az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elleni támadások mögött a román hatalom és az őt kiszolgáló magyar pártelit összjátéka áll. Valószínűleg a magyarországi elvtársak is fel fogják használni ezeket a nemzeti kormány elleni nemtelen harcukban, nem véletlenül borult egymás nyakába Markó Béla volt RMDSZ-elnök és Mesterházy Attila MSZP-elnök. Ennek a jelenségkörnek azonban egy másik dimenziója is van, éspedig az az általánosan jellemző magyarellenesség, mely a maga helyén az antiszemitizmushoz, a cigányellenességhez, vagy nyugati viszonylatban az iszlamofóbiához hasonlítható.
Közismert, hogy a 19. és 20. század fordulóján ‒ okkal vagy egy átfogó nemzetközi politikai manipuláció következményeképpen ‒ egy általánosan felgerjesztett nemzetközi magyarellenes közhangulat kialakításának is döntő szerepe volt Magyarország megbüntetésében, a nemzet szétszaggatásában. Ezeknek az időknek az emlékét idézi fel mindaz, ami éppen mostanság, az utóbbi két-három évben megy végbe nemzetközi téren, az Európai Unióban, és az Egyesült Államok viszonylatában, az Orbán Viktor vezette nemzeti kormány, illetve Magyarország ellenében. Nemrégen elfogadtunk egy határozatot az Európai Parlamentben, a xenofóbia, a rasszizmus, az iszlamofóbia, a homofóbia ellenében lépve fel. Ekkor kezdtem irigyelni a homoszexuálisokat… Tudatom önökkel, hogy módosítónkat nem voltunk képesek keresztülvinni. A határozat elfogadását megelőzően, nem tudtuk bevenni ebbe a határozati szövegbe, hogy az Európai Unió fokozott mértékben lépjen fel a kisebbségellenes irányzatok ellen. Ezért irigyeltük az iszlám követőit, vagy a homoszexuálisokat, mert őket megvédik, de a hagyományos történelmi kisebbségek védelme még csak egy mellékmondat erejéig sem talált helyet egy európai alapdokumentumban.
Találóan mondja Gál Kinga EP-képviselő épp a napokban: milyen érdekes, hogy Reding asszony páratlan szigorúsággal védelmezi a jogállamot és a kisebbségeket Magyarország, a magyar kormány ellenében, de amikor a szlovákiai, felvidéki, romániai magyarokról van szó, panaszainkat, közbenjárásunkat, folyamodványainkat rendre visszautasítja, és ezeket az ügyeket az egyes tagországok illetékességi körébe utalja, vagyis kettős mércét használ.
Ugyanez a közvetett magyarellenesség nyilvánul meg abban a diverzióban, melynek éppen a múlt héten lehettünk tanúi Strasbourgban, illetve Bukarestben. Amint tudjuk, az Új Magyar Szó internetes kiadása, a maszol.ro a Fidesz ellen terjeszt tévhíreket – valószínűleg politikai megrendelésre –, azt állítva, hogy a Fideszt ki akarják tenni az Európai Néppártból, illetve hogy a Fidesz már titkos tárgyalásokat folytat az Európai Konzervatívok Pártjával, hogy átlépjen az ő frakciójukba, illetve pártjukba. Olyannyira elmérgesedett ez a helyzet, hogy Joseph Daul néppárti frakcióvezető külön cáfolatot intézett az Új Magyar Szóhoz. Íme, a sajtómanipuláció milyen méreteket ölt, és hol üti fel a fejét. Feltevődik a kérdés: kik juttatták el a diverziókeltő RMDSZ-es újságírót – mert hiszen az Új Magyar Szó bevallottan RMDSZ-es újság – Dubrovnikba, az Európai Néppárt büróülésének helyszínére? Kiknek a pénzén utazott oda ez az újságíró? Kik adták a transindexes Sipos nevű újságírónak a sípot a szájába? Kérdezem már csak a személyes érintettség jogán is, hiszen a napokban éppen engem gyaláztak az Adevărul és az Antena3 médiák.
Hölgyeim és Uraim, száz szónak is egy a vége: politikai és nacionál-kommunista visszarendeződésnek vagyunk tanúi Romániában. Erre nézve elég, hogyha néhány példát sorolok fel: a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem kálváriája a Bolyai Egyetem megszüntetésének időszakára emlékeztet bennünket. A területrendezési tervek a Ceauşescu-korabeli megyésítés időszakát juttatják eszünkbe. Magyar vidékeink elidegenítése, folytatódó asszimilációja, már-már az egykor tervbe vett falurombolás fenyegetésével veszélyeztetnek bennünket. Vagy itt van a tulajdonaink ügye: a restitúció kérdése. Huszonnégy év után még mindig ott tartunk, hogy teljesen bizonytalanná vált továbbra is birtokban tartott, elorozott épületeink sorsa. Elég, ha a Székely Mikó Kollégiumra, vagy a Zilahi Református Wesselényi Kollégiumra emlékeztetek. És errefel megint az RMDSZ megalkuvásával találjuk szembe magunkat a restitúció kérdésében. De itt van a kétágú templom ügye, ahol egy újabb bukaresti plaza-botrány árnyéka vetül reánk. Még szerencse, hogy tó fakadt az építkezések helyszínén, és a romániai korrupció megintcsak hátráltatta a kétágú templom történelmi helyszínének a tönkretételét. A legrosszabb álmaimban sem gondoltam továbbá arra, hogy az az egyházkerület, amelynek én voltam közel két évtizedig a püspöke, paktumot köt az RMDSZ nomenklatúrájával, és abban a teremben, amelynek épületét mi szereztük vissza a megyei kommunista pártkabinet tulajdonából, most ott grasszálnak az RMDSZ etnobizniszen alapuló elitjének, illetve nomenklatúrájának a tagjai. Íme, már egyházaink közé is bevette magát ez a fajta visszarendeződés.
Nos, ebben a helyzetben, a nacionalizmusnak és a posztkommunizmusnak ebben az átmenetinek tekintett, de túlságosan hosszúra nyúlott időszakában, Kós Károly kiáltó szava juthat eszünkbe. Mi, mai magyarok, mai nagybányaiak, mai erdélyiek és partiumiak, újból felemelhetjük kiáltó szavunkat hitünk védelmében és érdekében. Makkai Sándorral együtt mondhatjuk azt, hogy így nem lehet, és nem mehet tovább. Márton Áronnal együtt mondjuk, aki nemcsak a zsidókat vette védelmébe, ahogy méltán emlegetni szokták, hanem magyarsága érdekében is felemelte szavát Gróza Péter kormánya előtt. Velük együtt, az ő példájukat követve, egyházaink erkölcsi többletével és hitével kell felemelnünk kiáltó szavunkat a magyarság védelmében és érdekében is. Ezt teszi az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Néppárt.
De egyházainkra most is számítani akarunk. Előkerestem a romániai magyar történelmi egyházak vezetőinek 2006. november 3-án kelt támogató nyilatkozatát. Ebből idézek: „Romániában élő magyar nemzeti közösségünk szolgálatában álló egyházaink képviselőiként, hitből fakadó köteleztetésből kinyilvánítjuk a következőket: határozottan kiállunk az erdélyi magyar közösség önkormányzati jogai mellett, és teljes mértékben támogatjuk az autonómia kialakítására irányuló jogos igényét. Ezen belül szintén erkölcsi támogatásunkról biztosítjuk Székelyföld területi önrendelkezésének ügyét. Úgy ítéljük, hogy mindezek biztosítása egyben egész országunk javát és érdekét szolgálja a küszöbön álló európai csatlakozás keretei között.” Az idézett szavak magukért beszélnek, és mi magunk is az Európai Parlamentben petíciót nyújtottunk be egyházi ingatlanaink ügyében. Várjuk a választ erre a petícióra. Segítségünkre volt ebben az Emberi Méltóság Tanácsa, az aláírók pedig: Sándor Krisztina, valamint Erdélyi Géza nyugalmazott felvidéki püspök. Örömmel nyugtázom, hogy Victor Ponta miniszterelnök megkövette a román görögkatolikus egyházat az elkobzott tulajdonaik miatt. De pont így meg kellene követnie magyar egyházainkat, mint ahogy a Tismăneanu-jelentés is elismerte, hogy településeinket mesterséges módon románosították el. Már régóta várat magára egy román bocsánatkérés az elszenvedett hátrányok és elnyomatás miatt.
Hölgyeim és Uraim!
Az elmondottak arra vallanak, hogy jó úton járunk. Nemcsak magyar szempontból fontos, amit cselekszik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és és az Erdélyi Magyar Néppárt, hanem éppen ennyire román szempontból is. A Románia modernizációjaként értett föderalizálás, az erdélyi magyarság megmaradását szolgáló többszintű önrendelkezés, a temesvári eszmék megvédése olyan ügyek, amelyek mellett következetesen és megalkuvás nélkül ki kell állanunk. Mi megtaláltuk a helyes utat, a már előbb idézett Kós Károllyal együtt szólva, világosan látjuk a célt: a magyarság nemzeti autonómiáját. Emellett külön büszkeség számomra, hogy még a román nagypolitika számára is életképes alternatívákat tudunk az asztalra tenni: Románia szövetségi állammá alakítása egyre több román nemzetiségű számára élhetőnek tűnő jövőképet kínál. Regionalizációs koncepciónk a legmegalapozottabbak közé tartozik.
Ám a célok eléréséért még rengeteget kell dolgoznunk. Az őszi választásokon egyértelműen bebizonyosodott, hogy az erdélyi magyar választópolgárok csalódottak, közönyösek és elfordultak a politikától. Több mint fele a választásra jogosultaknak vagy román pártokra szavazott (ez a kisebbik rész), vagy nem is élt alkotmányos jogával. Ez vészjelzőnek számít minden magyar politikai párt és minden tudatos magyar ember számára.
Az önfeladásból, a kicsinyes pártpolitikai adok-kapokból, a hatalom elvtelen megtartásából, a régi kommunista időket idéző úrhatnámságból, a civil szférát megfojtó klientúra-építésből, adólejeink elherdálásából az erdélyi magyaroknak elegük van. Mi még túl kevés időt töltöttünk a pályán ahhoz, hogy megmutassuk: másképpen is lehet politizálni. Lehet úgy képviselni az erdélyi magyarság ügyét, hogy nem bukaresti paktumokkal biztosítunk ideig-óráig bármikor visszavonható jogokat – hanem úgy, hogy minden rendelkezésünkre álló demokratikus eszközzel, konokul, kitartóan küzdünk az önrendelkezésért, azért, hogy javaink fölött mi rendelkezzünk, hogy a lehető legalacsonyabb szinten döntsünk adólejeink felhasználásáról, hogy önálló magyar oktatásunk legyen, hogy szabadon használhassuk anyanyelvünket – az Európai Unió egyik hivatalos nyelvét – közhivatalokban, közéletben, kórházainkban.
És lehet úgy politizálni, hogy nem utasítjuk el magyar testvéreink segítő jobbját, épp ellenkezőleg: az átkos kommunista „be nem avatkozás elvét” végképpen eltörölve, az egy magyar nemzet eszméjének jegyében figyelünk az egész Kárpát-medencei magyarságra, mint ahogyan azt is természetesnek vesszük, hogy egyemberként mozdul nemzetünk az egész világon, ha – példának okáért – székely szimbólumainkat gyalázza a posztkommunista román hatalom.
Hölgyeim és Uraim!
Nemrégen jártunk Hódmezővásárhelyen, Mártélyon tartottuk a Kárpát-medencei Magyar Autonómia-Tanács soros ülését. Aztán Beregszászon is jártam – éppen itt üdvözölhetem Brenzovics Lászlót, akinek a vendégei voltunk. Kovács Miklós mondotta Beregszászon, hogy nem akarunk egy néprajzi kiállítás tárgyává lenni. Még néhány évig mutogatni fognak bennünket fesztiválokon, aztán beolvadunk, eltűnünk. Számomra nem érdekes ez a fajta játék. Nekem nem felel meg a rezervátumi idegenvezető szerepe. Nem akarunk muzeális, multikulturális értékké degradálódni, az Egyesült Európában.
Szerbia csatlakozási tárgyalásainak a folyamatára gondolok. Noha Csurogon már kezdik felépíteni a kivégzett, tömeggyilkosságnak áldozatul esett magyarok emlékművét, hadd idézzem Csorba Bélát, akit külön is köszöntök itt, most újan választott elnökként, aki k

Székely Ervin: Tőkés, a jó helytartó
Az EMNP kongresszusán elhangzott védnöki beszédében Tőkés László szokatlanul nagy terjedelmet szentelt a párt magyarországi finanszírozását feltáró sajtóhíreknek. Ahogyan tőle megszokhattuk az EP képviselő és pártvédnök ismét keményen kiosztotta vélt vagy valós politikai ellenfeleit: az RMDSZ-t, a Transindexet, az Új Magyar Szót, az MSZP-t, Dan Voiculescut, az Adevărult, a Jurnalul Naţionalt és a sort még hosszan folytathatnám. Viszont egyetlen szóval sem cáfolta azt a tényt, hogy az EMNT-EMNP politikusainak tulajdonában lévő civil szervezetek csak 2012-ben mintegy egy millió eurós támogatást kaptak az Orbán-kormánytól, illetve magyar állami tulajdonban lévő cégektől. Ténynek kell tehát tekintenünk, hogy a magyar adófizetők pénzén az Orbán-kormány egy RMDSZ-ellenes magyar pártot gründol Erdélyben (amelyiknek a kongresszusán nagy erőkkel fel is vonult).
A kérdésnek nyilván vannak közigazgatási – netán büntetőjogi – vonatkozásai is, hiszen további vizsgálatok tárgya lehetne az, hogy mennyiben feleltek meg a hatályos közbeszerzési szabályozások előírásainak azok az eljárások, amelyeknek nyomán milliós támogatást irányítottak erdélyi politikusok vezette szervezetek számláira. De legyen ez a magyar számvevőszék, illetve az egyéb ellenőrző szervek gondja.
Személy szerint engem sokkal jobban érdekelnek azok a politikai következtetések, amelyeket az eset nyomán a romániai magyar érdekképviselet és a magyar kormányok viszonyával kapcsolatban meg lehet fogalmazni.
Ha mérni lehetne az EMNP támogatottságát, akkor érdemes lenne megfigyelni, hogy miképpen alakul a párt ázsiója a közvélemény-kutatásokban azt követően, hogy kiderült: ők a Fideszt és nem az erdélyi magyarságot képviselik.
Persze nincs abban semmi ördögtől való, ha egy kormányzat – legitim társadalmi felhatalmazás alapján – anyagi támogatást nyújt a határon túl élő nemzettársait tömörítő szervezeteknek. Ezt teszi a román kormány is, és ezt tette az MSZP kormány is. A Fidesz gyakorlata ezzel azért ellentétes, mert nem a határon túliak által megválasztott legitim szervezeteket, hanem saját zsoldosait támogatja Erdélyben (és vélhetően a Felvidéken, meg Kárpátalján is). A Fidesz kormány tehát nem a határon túli magyaroknak, hanem saját magának juttat pénzt, amennyiben az EMNT és EMNP nevű képződményeket csakis mint a magyar kormánypárt helyőrségeit értékelhetjük. Zárójelben jegyzem meg, hogy miközben a Fidesz egyetlen alkalmat sem mulaszt el arra, hogy kiálljon a romániai magyarság autonómiája mellett, ő az első, amelyik semmibe veszi ezt az autonómiát, hiszen képtelen elfogadni a romániai magyarság demokratikusan meghozott döntését (86%-14%).
Ha eltekintünk attól az egyébként korántsem kizárható lehetőségtől, hogy az Erdélybe irányított pénzek egy része valamilyen úton visszafolyik a magyar politikusok zsebeibe, és kizárólag a kérdés (nemzet)politikai vonatkozásait vizsgáljuk, akkor a Fidesz célja elsősorban belpolitikai. Azért akarja függőségi viszonyba hozni a határon túli magyar szervezeteket, mert a kettős állampolgárság intézményén keresztül a külhoni magyar szavazókat a saját választási eredményeinek javítására kívánja felhasználni. Szó nincs tehát kisebbségvédelemről, identitás-megőrzésről, autonómiáról egyáltalán elvekről! Csak politikai és gazdasági érdekek léteznek ebben a történetben, hiszen, ha nem így lenne, akkor a jelenlegi magyar kormány nem veszélyeztetné tudatosan a romániai magyarság érdekképviseletének parlamenti jelenlétét.
Tőkés agresszivitása, valamint az a tény, hogy pártja kongresszusán az üdvözlő beszéd tekintélyes részét ellenfelei ócsárlásának, nem pedig a saját elképzelése kifejtésének szánta, csakis ebben az összefüggésben nyer értelmet. A védnök meg akarja szolgálni kenyéradó gazdáinak az apanázst, bizonyítani kívánja, hogy a továbbiakban is szükség van itt rá (ha jó pásztor már nem, legalább jó helytartó legyen).
Maszol.ro

Titkos ügynökök hálózzák be a román sajtót
A román média sosem látott mértékben átpolitizált, de a sajtószabadságra leselkedő legnagyobb veszély a titkosszolgálatok ügynökeinek beszivárgása a szerkesztőségekbe – állapították meg az ActiveWatch Médiafigyelő Ügynökség képviselői legújabb jelentésük bemutatásakor.
Mircea Toma, a szervezet elnöke szerint Romániában régóta mindennapos az újságírók telefonbeszélgetéseinek a lehallgatása, és ha a szakma eddig csak sejtette, hogy a szolgálatok beültették ügynökeiket a szerkesztőségekbe, ez ma már bizonyosság.
A nol.hu által idézett jelentés szerint a Cotidianul.ro internetes portál birtokába jutott egy hírszerzési dokumentum, amely megerősíti, hogy a hírszerzés tagja Sofia Teodorescu fedőnéven beépült a Jurnalul National napilap szerkesztőségébe. A titkos ügynök készülő cikkekről, a dokumentálás folyamatáról, újságírók profiljáról és a szerkesztőségi hangulatról tájékoztatta feletteseit. Az irat valódiságát maga a SRI erősítette meg a szerkesztőségi „téglát” tagadni hivatott közleményében. „A nyilvánosságra hozott információk belső használatra szánt dokumentumok engedélyezetlen másolatai” – közölte a hírszerzés. Néhány nappal később a Jurnalul National bejelentette, hogy megválik Valentin Zaschievici főszerkesztőtől. Az elbocsátás hírét közlő kommüniké nem vádolja közvetlenül Zaschievici-et, de leszögezi, hogy a titkos ügynökök beépülése a szerkesztőségekbe súlyosan sérti a sajtószabadságot. Egyúttal felszólítja a sajtóbeli titkos ügynököket, hogy mondjanak le, ellenkező esetben polgári úton követelnek tőlük anyagi kártérítést. Már ha valaha leleplezik őket. –
Mircea Toma hangsúlyozta: a sajtóba beépült ügynökök elsősorban azért veszélyesek, mert felfedik az újságírók forrásait, akik ezután nem tudnak további információkat kiszivárogtatni, vagy nem vállalják az ezzel járó kockázatot. A jelentés rámutat: a sajtóbeli „téglák” jelenleg nem sértenek törvényt. Az ActiveWatch abban bízik, hogy a helyzet hamarosan megváltozik, ha az Európai Parlament elfogadja a liberális Renate Weber kezdeményezését. Tomáék javasolták a tervezet kiegészítését azzal, hogy a titkosszolgálatoknak tilos beépülniük a sajtóba –
A sajtószabadságról szóló jelentés vitáján jelen volt a SRI két képviselője is, akik közvetve cáfolták a hírszerzést érintő negatív megállapításokat. – A modern titkosszolgálatok az információik kilencven százalékát nyilvános forrásokból szerzik. Mi értelme volna ügynököket küldeniük a szerkesztőségekbe? – érvelt Dumitru Dumbrava, a hírszerzés jogi osztályának vezetője. Hangsúlyozta, hogy a szolgálat „milliméternyi pontossággal” betartja a törvényt, amit a parlamenti ellenőrző bizottság is szavatol.
A cél: a sajtó leigázása
Az ActiveWatch jelentéséből az is kiderül: a román sajtót 2012-ben mindennél nagyobb mértékben átszőtte a politika, a médiát kihasználják az állami hatóságok, a sugárzott és nyomtatott sajtó pedig nagyrészt saját tulajdonosaik érdekeit szolgálja.
A médiapiac elpolitizálásáról szólva a jelentés szerzői kiemelik, hogy mindkét hatalmi pólus, a jelenleg hatalmon és ellenzékben lévő erők is hasonlóképpen viszonyultak a közszolgálati sajtóhoz – elsősorban a televízióhoz és a rádióhoz –, és igyekeztek hatalmuk alá vonni a sajtó ellenőrzésével foglalkozó testületeket, így például az Országos Audiovizuális Tanácsot.
A rádiót és a televíziót szigorú politikai ellenőrzés alatt tartották, ideértve a televízió ellentmondásos „újjászervezését” is. Ugyanakkor azon voltak, hogy politikai propagandaeszközükké tegyék a magántulajdonban lévő sajtószerveket is. A dokumentum mindennek kapcsán az államot az „állampolgár ellenségeként” tünteti fel, arra hivatkozva, hogy az elmúlt esztendőben a rendfenntartó szervek számos visszaélést követtek el az utcai tüntetők, illetve a sportrendezvényeken résztvevők ellen.
Újságírók „médialincselése”
Mircea Tomáék szerint a sajtót komolyan veszélyeztette az is, hogy Traian Băsescu ismét felvetett a gondolatot, miszerint a média veszélyt jelentene a nemzetbiztonsági nézve, az államfő valóságos háborút folytatott a sajtó ellen.
Tavaly nyáron ráadásul a Szociál-Liberális Szövetség és annak társelnöke, Crin Antonescu felszólította a titkosszolgálatok és az ügyészség munkatársait arra, hogy azonosítsák és megbüntessék a „nép ellenségeit”. Ideiglenes államfőként a Nemzeti Liberális Párt elnöke a sajtót tette felelőssé Románia negatív megítéléséért. Számos romániai és külföldi újságírónak valóságos „médialincselést” kellett elszenvednie a referendum által kiváltott helyzetben, valamint Victor Ponta plágiumának vádja miatt.
Magas rangú tisztségviselők a titkosszolgálatok valamint az ügyészség segítségével a kritikus hangok megfogalmazói ellen uszítottak – olvasható a jelentésben.
Politikussá lett sajtósok
A sajtó ellen azonban nem csak az állam és a politikusok léptek fel. Tavaly, a helyhatósági és a parlamenti választások, valamint az államfő lemondásáról döntő népszavazás évében teljesen világossá vált, hogy a média több tulajdonosa is politikai eszközként használja fel a sajtót. A közérdekű témák helyét átvette a meddő politizálás, a médiában eluralkodott a nacionalista hangvétel, az újságírók a médiatulajdonosok kiszolgáltatottjaivá váltak, akik nem egy alkalommal korlátozták a fizetéseket, különféle visszaéléseket követtek el a sajtó munkatársai ellen.
A sajtó képviselők közül többen is politikai szerepet vállaltak fel, ami sérülékennyé és hiteltelenné tette a sajtót. A jelenség olyannyira általánossá vált, hogy már senki nem lep meg az újságíróból lett politikus. A titkosszolgálatok nem egy alkalommal lehallgatták az újságírók telefonját, bizonyítékok hiányában is megfigyelés alatt tartották őket.
A jelentés egyebek között ilyen vonatkozásban említést tesz a Ziua egykori igazgatójáról és részvényeséről, Sorin Roşca Stănescuról, aki a Nemzeti Liberális Párt szenátora lett; a román közszolgálati televízió, majd az Antena 1 és az Antena 3 műsorvezetőjéről, Gabriela-Vrânceanu Fireáról, aki tavaly óta a Konzervatív Párt szenátora; az OTV volt újságírójáról, a Dan Diaconescu Néppárt képviselőjéről, Tudor Barburól; a Romania TV tulajdonosáról, Sebastian Ghiţáról, a szociáldemokraták képviselőjéről; Dan Voiculescuról, a Konzervatív Párt szenátoráról, aki családja révén az Intact sajtótröszt tulajdonosa.
Fordított esetről, amikor politikusból lett újságíró a jelentés csak egyetlen egyről tudott beszámolni: Lavina Şandru, aki korábban a demokrata liberálisokat képviselte a parlamentben, majd a Nemzeti Kezdeményezés Pártjának vezetője lett, jelenleg beszélgető műsort vezet egy tévében. Az ActiveWatch felhívja a figyelmet arra is, hogy Romániában jelenleg olyan párt is létezik, amely egy újságíró, Dan Diaconescu nevét viseli.
A gazdasági-pénzügyi válság körülményei között a sajtó komoly anyagi gondokkal küzdött, így a szerkesztősége nem egy esetben a nézettség-olvasott növelése tekintetében megengedhetetlen módszerekhez folyamodtak: kitalált híreket közöltek, hajszolták a szenzációt, a „piszkos ügyeket”. Nem hiányzott a revolverezés, azaz a zsarolás sem a sajtó esetében.
Maszol.ro

Felelőtlen az államfő (Háromszéki politikusok Traian Băsescu nyilatkozatáról)
Igen élesen támadta Magyarországot, az erdélyi magyarság autonómiaigényét a marosfői nyári egyetemen Traian Băsescu államfő. Az erdélyi magyar pártok háromszéki vezetőit kérdeztük arról, miként vélekednek az elnök nyilatkozatáról, s milyen következményei lehetnek a magyar–román viszonyban, befolyásolhatja-e valamilyen formában jövőnket.
Széteshet Románia
Felelőtlennek tartja Traian Băsescut magát és nyilatkozatait is Antal Árpád, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke, hisz azokat támadta az elnök, akik korábban partnerei voltak, akikkel közösen akarták biztosítani Közép-Kelet-Európa stabilitását. Annál is érthetetlenebb az államfő megnyilvánulása, mert Orbán Viktor Tusványoson kimondottan Románia-, román- és Băsescu-barát üzeneteket fogalmazott meg. Felelőtlennek tartja azt is, hogy ilyen aránytalan reagálás született, hiszen egy magyarországi ellenzéki párt vezetőjének szavaira válaszolt az elnök. „Olyan, mintha Corneliu Vadim Tudor vagy Gheorghe Funar hőbörgéseire válaszolnának folyamatosan a magyar politikusok” – vélekedett. „Nagyon veszélyesnek tartom, és rossz dolgokat vetít előre, hiszen a következő másfél évben két választás is lesz, nem fog a magyarellenesség leállni, várhatóan folyamatos téma lesz. Ugyanakkor a magyarországi választások előtt a magyar pártok is üzeneteket közvetítenek majd Erdélyben, s a románok, nem tudván, miként kezeljék ezt a kérdést, többnyire hisztérikusan reagálnak. Az erdélyi magyarok elvárnák, hogy ne Románia vagy Magyarország mondja meg, mi jó nekünk, hanem bízzák ránk, hogy eldöntsük, jogaink mely mértékben érvényesülnek” – mondta Antal Árpád. Az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke úgy véli, Traian Băsescu Maroshévízen darázsfészekbe nyúlt, ahol azoknak próbált megfelelni, akik frusztráltak, mert nem tudtak megfelelni feladatuknak, s hiába telepítették be őket ide negyven-ötven évvel ezelőtt, nem sikerült elrománosítaniuk Székelyföldet. „Akkorát mondott, hogy Európában betörtek a kancelláriák ablakai” – vélekedett, de kifejtette: mindezek dacára van a mostani történéseknek jó oldaluk is, végre Európa, az Egyesült Államok is láthatja, az erdélyi magyarságnak nincs partnere, és nincs, akivel tárgyalnunk ügyeinkről, pártállástól függetlenül az összes román politikai vezető magyarellenes, ugyanazt szajkózza Ponta, Băsescu, Antonescu vagy Voiculescu. „Lehet, eljött az idő, hogy akárcsak a 90-es évek elején, közepén, ismét Amerika, Európa közvetítsen a román–magyar viszonyban”– hangsúlyozta. Ugyanakkor Antal Árpád azt is elmondta: Románia vezetőinek jó lenne észrevenniük, hogy nem a magyarok a nagy ellenségeik. Jelenleg európai viszonylatban Romániában a legalacsonyabb a születések száma, és a világra hozott gyermekek 30 százaléka mély szegénységbe érkezik, esélye sincs a társadalom hasznos tagjává válni. Az elmúlt húsz év román kormányai meg sem próbáltak javítani a helyzeten, de ha nem lesz radikális változás, a meg nem született gyermekek helyét idegenek foglalják el, akiknek kultúrája sokkal távolabb áll a romántól, mint a magyar. „Ha a titkosszolgálatok, az állami szervek, az egyházak nem változtatnak eddigi politikájukon, ha nem keresnek megoldást a demográfiai problémákra, ha így folytatódik minden, mint eddig, ha a magyarokkal harcolnak ahelyett, hogy a valós gondokkal foglalkoznának, húsz-harminc év múlva Románia, sajnos, szétesik. Sajnos, mondom, mert nem nélkülünk, hanem velünk együtt történik majd ez” – hangsúlyozta Antal Árpád.
Újraindítani a román–magyar párbeszédet
A balkáni politizálás mesternyilatkozata volt Traian Băsescu megnyilvánulása – véli Nemes Előd, az Erdélyi Magyar Néppárt sepsiszentgyörgyi elnöke, aki szerint a román politikusok mindig helyszínhez és alkalomhoz illesztik kijelentéseiket. Az államfő esetében is figyelembe kell venni, hogy Marosfőn milyen közönség előtt fejtette ki mondandóját – vélekedett. A magyar fiatalok húsz éve ilyen nyári egyetemeken szocializálódnak, a románok kevésbé, nem szokták meg, hogy az ilyen helyeken elhangzanak meredekebb üzenetek is, ezért reagáltak olyan hevesen a tusványosi vagy EMI-táborbeli előadásokra. Nemes Előd pont a mostani történések kapcsán fogalmazta meg: jobb lenne, ha Tusványos ismét a román–magyar párbeszéd helyszínévé is válna, sok feszültség levezethető lenne, ha nem a sajtóban üzengetnének egymásnak a felek, hanem egy asztalhoz ülnének. Ugyanakkor nem hiszi, hogy Traian Băsescunak módjában áll Tusványost betiltani, az államelnök túllépte hatáskörét marosfői nyilatkozataival – fogalmazott a néppárti politikus. A román vezetők az elmúlt egy évben többször próbálták kihasználni, hogy Magyarország nehéz helyzetbe került az EU-ban, saját állampolgárait védi, míg az itteni vezetők mindenben alkalmazkodni próbálnak az uniós elvárásokhoz. Megpróbálják kihasználni ezt a helyzetet, ám Nemes Előd szerint ez nem sikerül nekik, Traian Băsescu egy új pártot akar felfuttatni, kihasználja, hogy Pontáék népszerűsége kicsit csökkent, mindent bevet – fogalmazott a néppárti politikus.
Băsescu megy, Székelyföld marad
Sérelmezte Traian Băsescu kijelentéseit Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt megyei elnöke is. Mint fogalmazott, szégyellné magát Băsescu helyében, hisz éveken át odaült Orbán Viktor mellé, jópofizott, barátkozott, most pedig támadja, fenyegeti. „Băsescu elnök úr elfelejti, hogy Románia az EU tagja, nem tilthatja meg, ki, mikor, hova megy, ha mégis meg akarják tenni, akkor vissza kell állítaniuk a Ceauşescu-féle kommunista, diktatórikus berendezkedést” – mondotta. „A román politikusoknak inkább az országban élők mély szegénységével, saját népükkel kellene foglalkozniuk, nem a magyarokkal. Bizonyára zavarja őket, hogy végre körvonalazódik a teljes körű magyar összefogás” – vélekedett. „Băsescu csak egy politikus, aki ma van, holnap nincs, Székelyföld azonban volt, van és lesz” – hangsúlyozta Kulcsár-Terza József.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gabriel Catalan: A kommunizmus elítélése
(Részletek egy hosszabb tanulmányból)
Immár közel hét év telt el azóta, hogy Traian Băsescu elnök a Román Parlamentben 2006. december 18-án hivatalosan elítélte azt a kommunista rendszert, amely országunkban volt, vállalva a („Végső”?!) Jelentést, amelyet a Vladimir Tismăneanu által vezetett bizottság szerkesztett. A bizottság hivatalos neve: a Romániai Kommunista Diktatúrát Elemző Enöki Bizottság. Miután az Elnöki Hivatal honlapján hosszasan csíszogatták (többször is változtattak rajta, korrigálták), ez a jelentés 2007 novemberében végre megjelent könyv alakban is a Humanitas Kiadó gondozásában, egy rangos belföldi könyvvásár alkalmából.
2008-ban a Polirom Kiadó tankönyvet jelentetett meg O istorie a comunismului din România (A romániai kommunizmus egyik története) címmel az IICCR – a Romániai Kommunizmus Bűntetteit Kutató Intézet – megbízásából; 2009-ben pedig megjelent e könyv második és javított kiadása, ugyancsak az említett kiadónál. Ez volt a Romániai Kommunista Diktatúrát Elemző Elnöki Tanácsadó Bizottság (2007—2009) egyetlen nagy műve, amelynek az volt a fő feladata, hogy megvizsgálja, miként léptetik életbe a téma feldolgozására létrehozott első elnöki bizottságnak a fentebb említett, Végső Jelentésében megfogalmazott ajánlásokat, valamint hogy tanácsokat adjon az állam elnökének azzal kapcsolatban, hogy hol tartanak az említett ajánlások életbeléptetését illetően, továbbá az, hogy használható megoldásokat kínáljon a menet közben feltárt problémák megoldását elősegítő stratégiák kidolgozásához. Meg kell jegyeznünk, hogy a Bizottság fennállásának egész ideje alatt csupán Vladimir Tismăneanu „helyettesei”, a két koordinátor: Cristian Vasile és Dorin Dobrincu kapott fizetést az Elnöki Hivataltól, olyant, mintha elnöki tanácsadók lettek volna, a többi bizottsági tagnak legfeljebb az utazási és elszállásolási költségeit számolták el.
Úgyszintén meg kell említenünk, hogy 2012-ben a iaşi-i Polirom Kiadónál megjelent egy újabb dokumentumkötet a kommunista időszakról, az első, amelyik a Ceauşescu-időszakkal foglalkozik, Istoria comunismului din România. Vol. II: Documente. Nicolae Ceauşescu (1965—1971) – A romániai kommunizmus története. II. kötet: Dokumentumok. Nicolae Ceauşescu (1965—1971) címmel. A kötet szerkesztői Mihnea Berindei, Dorin Dobrincu és Armand Goşu.
Ugyancsak említésre méltó, hogy 2007 júliusában megváltozott a Romániai Országos Levéltár (ANR) vezetősége, 2010 januárjában pedig a Securitate Archívumát Tanulmányozó Országos Tanácsé (CNSAS) is. Viszont mindaz az előrelépés, amit az ANR-ben Dorin Dobrincu vezérigazgató öt év alatt elért, meglehetősen kevés, rendkívül behatárolt, részleges ahhoz képest, amit a köz elvárt tőle. A kommunizmus időszakára vonatkozó dokumentumoknak csak egy kis részét bocsátotta a kutatók rendelkezésére, miközben azok, amelyeknek valóban nagy történelmi és ugyanakkor igazságszolgáltatási jelentőségük van (beleértve az Államtanács vagy az államfő törvényerejű rendeleteit, a Minisztertanács egyes határozatait illetve utasításait, miniszteri rendeleteket stb.) továbbra is titkosak maradtak, a vigilens levéltárosok és a belügyminisztérium régebbi valamint újabb alkalmazottai elrejtették azokat. Dorin Dobrincu 2009 decemberétől – a Belügyminisztérium átalakítása után – már csak igazgatói rangban végezte munkáját, 2012 júniusának közepéig, amikor Ioan Rus belügyminiszter úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg újabb hat hónappal a Dorin Dobrincu mandátumát, habár azt korábban megtette már kétszer. Ami pedig Dragoş Petrescut illeti, aki 2006 márciusától a CNSAS Kollégiumának a tagja, és akit Románia elnökének javaslatára 2010-ben a Kollégium elnökévé választottak, az általa elért valós sikerek is gyakorlatilag jelentéktelenek.
Semmi esetre sem valósult meg „a második célkitűzést”, nevezetesen: az ANR demilitarizálása, vagyis „a Romániai Országos Levéltár kivonása a Közigazgatási és Belügyminisztériumnak való alárendeltségből, abból az alárendeltségből, amelyet 1951-ben, a sztálini időszak kellős közepén helyezték, vagy legalább a Levéltár lényeges mértékű autonomizálása a Minisztérium vezetőségével való kapcsolatában, amelyben az abszurd titkosítást rákényszerítik”; és az sem valósult meg, hogy „a CNSAS-t segítse a titkosszolgálatokkal való nézeteltérések esetében, az átadni való dokumentumok kérdésben”, ellentétben azzal, miként azt Cristian Vasile úr fellengősen, s az ahhoz illő tudatlansággal és felületességgel állítja egy nemrég megjelent dicsőítő cikkében, amelynek a hivalkodó címe: Öt évvel a Végső Jelentés után. A kommunista rendszer – nem csupán szimbolikus – elítéléséről.
Valójában az ANR továbbra is a Belügyminisztérium keretén belül működő intézet, ugyanúgy miként 2007 júliusa előtt volt, továbbra is katonai egység státusa van, tökéletesen militarizált és gyakran abszurd procedúrák, módszerek, szokások és szabályzatok szerint működik, sőt a vezetősége megőrzött szinte minden együgyű reflexet, amit elődjeitől örökölt. A CNSAS pedig még kevésbé fejlődött jó irányba, pontosan olyan ferdén működik, mint korábban: a Kollégiumban éveken át üresen tátongott két hely (csak 2012-ben sikerült betölteni azokat), a működését meghatározó törvényes előírások továbbra is súlyosan csonkítják az intézmény jogait, viszont a CNSAS-nál továbbra is helye van a nepotizmusnak, a nemtörődömségnek és a hozzá nem értésnek, amit már alapításától fogva megszoktunk tőle (még akkor is, ha az utóbbi években átvett néhány dossziét a Securitate örökébe lépett titkosszolgálatoktól, ezeknek az iratcsomóknak a száma kevés, rendkívüli figyelemmel válogatták ki őket, és nehezen férhetnek hozzájuk az önálló kutatók; sőt a CNSAS birtokában lévő dokumentumok nagy részéről nincs minimális leltár, amely a közönség rendelkezésére állna, és az elemi irattári nyilvántartás is hiányzik, függetlenül attól, hogy a CNSAS mikor vette át a dokumentumokat).
Hát mindössze ennyit produkált egy bő „ötéves terv” alatt a romániai kommunizmus kései és bátortalan elítélése. A jelentés konklúzióiból következő és ott javasolt intézkedések közül egyiket sem léptették életbe. Való igaz, hogy rengeteget beszéltek a kommunista időszakról szóló múzeum létrehozásáról (különösképpen az utóbbi időszakban), de mindmáig nem találtak elegendő pénzalapot hozzá, és megfelelő helyiséget sem; szó volt a hajdani politikai foglyoknak szánt kártérítés növeléséről, és ígéretek is elhangzottak erről; de a lusztrációs törvény tervezetét időtlen időkig halogatják, sőt a rajta végzett módosításokkal lényegében elferdítették a készülő jogszabályt azok a parlamenti tagok, akik szorosan kötődnek, közvetlenül vagy közvetve (értsd: családtagjaik révén) a parancsuralmi múlthoz, a CNSAS pedig újból előszedte (jobban mondva folytatja) az ócska gyakorlatot: az igazság elrejtésének és az „erkölcsi halottak”-nak, vagyis a hazai politikai személyiségek többségnek tisztára mosását.
Érdemes megjegyeznünk, hogy 2008 decemberében meghalt Constantin Ticu Dumitrescu azok után, hogy egész éven át fúrták—faragták, amíg – nyilván negatív értelemben – radikálisan meg nem változtatták, azt a törvényt, amelynek alapján a CNSAS működik. Vagyis lemészárolták a 187/1999. számú törvényt (amely immár csupán halvány maradványa annak a jogszabálynak, amelyet eredetileg a Ticu törvényének neveztek). Az Alkotmánybíróság ugyanis a 2008. január 31-én hozott 51. számú Végzésével részben alkotmányellenesnek nyilvánította azt (lásd az eredményt, a 2008. november 14-i keltezésű 293. számú törvényt, amelyik a 24/2008. számú Sürgősségi Kormányrendelet törvényerőre emeléséről intézkedik. Ez a kormányrendelet az állampolgárnak a saját szeku-dossziéjához való hozzájutásáról és a Securitate dekonspirálásáról szól, s az ezt tartalmazó törvényt a Hivatalos Közlöny 2008. december 3-án megjelent 810. számában tették közzé).
Az hogy 2012-ben új nevek jelentek meg a CNSAS Kollégiumában: a nyolcvanas éveiben járó liberális, Dinu Zamfirescu, az IICCMER (a Kommunizmus Bűntetteit és a Román Száműzöttek Emlékét Feltáró Intézet) ügyvezető elnöke, aki jóllehet önként felfüggesztette liberális párti tagságát, hogy elfoglalhassa ezt a tisztséget a CNSAS Kollégiumában, mégis nyilvánvaló, hogy a törvény megszegésével illetve erőltetett/belemegyarázó értelmezésével lett oda kinevezve; a bukaresti Florian Bichir újságíró és ortodox teológus; Florin Abraham Szilágy megyei történész, aki a totatlitarizmusra szakosodott és Mihai Cioflâncă iaşi-i történész, aki a kommunizmus történetére és az antiszemitizmusra szakosodott, jelenlétükkel semmit, de semmit sem változtattak azon a betokosodott, politizáló és titkolózó módon, ahogyan ez az intézmény működik.
Nem szorulnak kommentárra azok a visszaélések, megkülönböztetések, zaklatások, lemondások, tiltakozások, szabálytalanságok valamint az a lehetetlen légkör, amit az IICCMER-ben az új vezetőség (a Muraru—Oprea—Zamfirescu-hármas) produkált, mert a tények önmagukért beszélnek, és tág teret kaptak a sajtóban valamit a blogokon, beleértve azt is, amit 2012-ben az Amerikai Egyesült Államok Kormányának a Jelentéséről készült összefoglaló ugyancsak megemlített az emberi jogok Romániában való tiszteletben tartásának a helyzetével kapcsolatban.
Sem a politikai pártok sem az államelnök semmit sem lépett előre a kommunista totalitárius múlttal való végleges szakítás ügyében. Ennek köszönhetően tartották meg magas állami tisztségekben a politikai és szekus múltjuk révén „beszennyeződött” személyeket, sőt közülük néhányat még jelentősebb tisztségekbe javasoltak. Példaként említjük egyes magasrangú szekus tisztek katonai előléptetését valamint olyan személyek kitüntetését, akik a kommunista totalitárius rendszer engedelmes kiszolgálói voltak, illetve kollaboráns magatartásuk révén kompromittálódtak (gondolunk itt Antonie Iorgovanra, Teoctist Arăpaşura vagy Dan Iosifra); és mindezt „a kommunizmust elítélő államelnök” aláírásával tették, azéval akinek a szekusdossziéját bezúzták illetve eltüntették, de aki név és szám szerint be van jegyezve a Securitate konstancai irattárában mint a IV. Igazgatóság kollaborátora, ezt bizonyítja több olyan dokumentum, amely a hadügyminisztérium Irattárában található. (Megemlítenénk itt: azoknak az RKP-tagok Jegyzékét, akik engedélyt kaptak arra, hogy a Securitate munkáját segítsék; a Konstancai Haditengerészeti Parancsnokságnak az információs hálózatot nyilvántartó Napló—Jegyzékét; továbbá a 00151392/29.09.1976. számú Átiratot, amellyel Traian Băsescu kollaboráns dossziéját átküldték a konstancai Securitatéhoz, más dokumentumok mellett); valamint hivatkozhatunk a Honvédelmi Minisztérium Hírszerzési Főigazgatóságának 2004—2005-ös levelezésére is, és tesszük ezt, mert legalábbis a SIE-nél és a SRI-nél államfőnkről semmi sem található ... egyelőre.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) mind a Călin Popescu Tăriceanu, mind pedig a Crin Antonescu vezetése alatt tagjai között tartotta, sőt méghozzá vezetői funkciókban, vagy tiszteletbeli vezetői funkciókban, a kompromittálódottakat (holott közülük nem egyet a CNSAS is leleplezett). Így Mircea Ionescu-Quintus a párt tiszteletbeli elnöke, Constantin Bălăceanu-Stolnici pedig a PNL Szenátusának az elnöke volt, és megtűrik őt a pártban azután is, hogy 2007 áprilisában beismerte, együttműködött a Securitatéval – és persze az akadémikusi székét is megőrizte Stolnici úr. Dan Ilie Morega csak 2010 júniusában lépett ki a pártból és mondott le a PNL Gorj megyei szervezetének ideiglenes elnöki tisztségéből, amikor egyébként is lejárt a mandátuma, és független képviselőként továbbra is van jelen a parlamentben. Teodor Meleşcanu (a DIE, a külföldi hírszerzési igazgatóság magasrangú tisztje), akárcak Ioan Ghişe, a brassói „antiterrorista” és igazságtevő képviselő. A DIE másik tisztjét, Daniel Dăianut pedig európai parlamneti képviselővé emelték azon az alapon, hogy gazdasági és pénzügyi téren rendkívül értékes szakember (sőt még a kommunista rendszerrel szembeni ellenállást illetően is!).
Ugyanakkor Marius Gheorghe Oprea és Stejărel Olaru – Călin Popescu Tăriceanu nemzetbiztonsági tanácsosai valamint a Securitate elleni és a kommunista nomenklatúra elleni kampány „élharcosai” – megelégedtek néhány kilátástalan, apró balhéval, s a tiltakozásuk egyre félénkebb lett, kifullasztották azt a magas állami tisztséggel járó előnyök és kiváltságok (pénz, szolgálati lakás, autó, titkárnők, külföldi utak, jelöltség az európa parlamenti helyekre, de a pártbeli tisztségek is, sőt főnöki tisztségek a titkosszolgálatoknál, feltűnés a sajtóban, befolyás a közvélemény terén; egyszóval kiadós támogatást kaptak a gyors politikai karrierhez és nemcsak ahhoz). A Tăriceanu-kormány bukását követően és azután, hogy a PNL kilépett a Demokrata Párttal (PD) való koalícióból, az IICCR-ből IICCMER lett azáltal, hogy a Román Száműzöttek Emlékét Őrző Országos Intézetet (az INMER-t) egybevonták az IICCR-vel, s az intézet élére a „liberális” Marius Oprea és Stejărel Olaru helyébe Vladimir Tismăneanu került valamint a Băsescu-pártiak csapata (Ioan Stanomir, továbbá Mihail Neamţu, aki 2011-ben lemondott és az államfőt támogató politikai mozgalmat alapított, amely reformmozgalom kíván lenni, s a lemondott helyébe Cristian Vasile került, a csapatban pedig még ott van Bogdan Cristian Iacob és Dorin Dobrincu is, többek között).
Miután a Külföldi Hírszerzési Szolgálat (SIE) korábbi igazgatója, Mihai Răzvan Ungureanu által vezetett Demokrata-Liberális Párti (PDL-s) kormány 2012 tavaszán siralmasan beadta a kulcsot, a Socialista—Liberális Unió (USL) által alkotott új hatalom – amelynek a főnökei: Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke és Crin Antonescu, a PNL elnöke – az IICCMER élére új vezető csoportot nevezett ki, amelynek tagjai: Dan Zamfirescu (aki az INMER főnöke volt 2003-tól, a megalapításától 2010-ig, amikor ezt az intézetet összevonták az IICCR-vel), továbbá az ifjú Dan-Andrei Muraru, Dorin Dobrincu helyettese és közeli munkatársa valamint Marius Oprea „fiacskája”, egy antiszemitizmusra és antikommunizmusra specializálódott másik történész. (Marius Oprea maga is visszatért az intézet Különleges Kutatási Főosztályának igazgatói székébe.) Az ANR vezetőségébe pedig kinevezték (2012 júniusában) Ioan Drăgant és (2012 augusztusában) Alina Pavelescu-Tudort. További változások: a nyugdíjazás előtt álló kolozsvári középkor-szakértő Ioan Drăgan, aki Fehér megyéből származik, 1989 óta a Romániai Országos Levéltár kolozsvári fiókjának volt a főnöke, ő lett a iaşi-i az igazgató Dorin Dobrincu helyett, aki visszatért a régi foglalatosságaihoz és szakmáihoz: a kommunizmus, az antiszemitizmus és a posztkommunizmus történetének kutatásához valamint társult egyetemi tanári beosztásához az Alexandru Ioan Cuza Egyetem Történelemtudományi Karán a Copoura épült városba; Alina Pavelescu pedig, a tanulékony, ambíciózus, opportunista, áskálódó és komformista bukaresti hölgy, akit kezdetben éppen Dobrincu léptetett elő az ANR vezetőségi tagjává, majd 2011 szeptemberében az ANR bukaresti fiókjának a főnökévé, miután aligazgatóként összetűzött vele a korábban Nagy Mihály Zoltán által elfoglalt pozíció miatt. Nagy Mihály Zoltán az RMDSZ pártfogoltja, fiatal, magyar nemzetiségű történész, Szilágy megyéből származik, ugyanabból a faluból mint unokatestvére, Szabó Ödön képviselő, aki ugyanakkor az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke. Nagy Mihály Zoltánt szolgálati érdekből, még idejében, főtanácsosi posztba helyezték át (végrehajtó funkcióba) – s vajon hová? – az ANR nagyváradi fiókjához.
Ugyancsak miután 2009 szeptemberében megbukott a szociáldemokrata és demokrata liberális kormány s 2009 decemberében Traian Băsescut újraválasztották Románia elnökévé, 2011 szeptemberében lefektették Szociálista—Liberális Unió (USL) alapjait, a Demokrata Liberális Párt és a Traian Băsescu elleni szövetségét, Crin Antonescu liberálisai kéz a kézben menetelnek Victor Ponta szociáldemokratáival, és egyáltalán nem restellik, hogy számos nomenklaturista, szekurista vagy besúgó és korrupt személy van e két párt egyikében, másikában, ugyanúgy miként a Dan Voiculescu – konspiratív nevén Félix – szekus által vezényelt Konzervatív Pártban is, amellyel együtt néhány hónappal korábban, 2011 januárjában létrehozták az ACD-t, a Közép-Bal Szövetséget.
Talán érdemes megemlítenünk azt is, hogy milyen rendkívül gyorsan emelkedett a ranglistán két másik fiatal „liberális” és történész, akik nemrég még nagy szájjal harsogták a lusztrációt és a volt kommunisták leleplezését, jóllehet ezen fiatalok KISZ-es múltjuk miatt jobb lett volna, ha hallgatnak. Az egyik Mihai Răzvan Ungureanu, aki Iaşi-ból származik, jelenkori történelemre szakosodott, 1998 és 2001 között államtitkár volt, 2004 és 2007 között pedig külügyminiszter, Mircea Geoană, a hivatásos diplomata után következett ebben a tisztségben (Mircea Geoană 2001 és 2004 között volt Románia külügyminisztere.) M. R. Ungureanu a külügyminiszteri székből a Külföldi Hírszerzési Szolgálat (SIE) igazgatói székébe került, ahol 2007 és 2012 között tevékenykedett, onnan pedig miniszterelnökké léptette őt elő Traian Basescu elnök. Rövid ideig, 2012 februárjában és májusában töltötte be ezt az újabb tisztségét, mert a parlament megszavazta az ellene szóló bizalmatlansági indítványt, és a fiatal miniszterelnöknek távoznia kellett. Jelenleg a Civil Erők nevű párt elnöke valamint a halottaiból föltámasztott Igazságosság és Igazság Szövetségé, amelynek másik tagja a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt. T. R. Ungureanu egyúttal még Arad megyei szenátor és egyik lehetséges elnökjelölt a 2014-es választáson. A másik, ugyancsak szép karriert befutott fiatal „liberális” pedig Adrian Mihai Cioroianu. Ő craiovai, a jelenkori történelem szakértője, újságíró és esszéista, liberális párti szenátor volt, Mona Muscă-val és Mihăiţă Calimentével együtt a lusztrációs törvény kezdeményezője, aztán liberális képviselő volt az Európai Parlamentben és e parlamenti csoport (az ALDE) alelnöke, továbbá egy évig, 2007 és 2008 között a Tăriceanu-kormány külügyminisztere, gyakorlatilag Ungureanut követte ebben a tisztségben. Jelenleg, 2012-től, A. M. Cioroianu a Bukaresti Egyetem Történelemtudományi Karának dékánja. Ungureanu, aki a KISZ Központi Bizottságának póttagja volt, az új rendszerben a román külföldi hírszerző szolgálat igazgatója lett (a SIE-jé, amely szekusokkal megtömött titkosszolgálat, főleg a vezetőségében zsúfolódnak ők); Cioroianu pedig, aki szerényebb kommunista tisztségeket töltött be a líceumban és az egyetemen, külügyminisztersége idején tűnt ki, akkor bizonyította be rátermettségét többször is, hatalmas melléfogásokkal.
A Demokrata Párt megalakulása óta kitartóan folytatja a képmutatást, bekebelezett majminden ideológiainak titulált programot (hol szocialista, hol kereszténydemokrata, hol konzervatív, hol pedig liberális) és számos romániai politikai személyiséget, létrehozva a korrupció fölülmúlhatatlan lecsóját. Jelenleg PDL-nek hívják, miután magába olvasztotta – és eltüntette – a liberális pártból kiszakadt liberális-demokrata csoportot. Ezt a pártot továbbra is ugyanaz a FSN-ből, a Nemzeti Megmentési Frontból maradt klikk vezeti, felerősítve egyéb maradvánnyal: apró, harmad vagy negyedrangú helyi kommunista vezetőkkel, kommunista diákszövetségiekkel vagy KISZ-esekkel (mint Emil Boc, Vasile Blaga, Gheorghe Falcă, Cristian Rădulescu – akiket profi módon tisztára mosott a CNSAS). A PDL még tagjai közé emelt időközben üzletemberekké, feddhetetlen kapitalistákká lett szekus tiszteket, akik nemrég az EU és a NATO országaiban kémkedtek (mint Silvian Ionescu), továbbá „tősgyökres/valódi” liberálisokat, Traian Băsescu hűséges híveit, élükön Theodor Dumitru Stolojannal, aki fontos tisztviselő volt a Pénzügyminisztériumban Nicolae Ceauşescu idejében, majd Iliescu idejében is ugyanott folytatta magasba ívelő pályáját, előbb államtitkár lett, aztán pénzügyminiszter, végül pedig még feljebb jutott: 1991 és 1992 között miniszterelnök volt.
S hát a PSD-ről mit lehet még elmondani? Például azt, hogy ott trónol ma is Ion Iliescu a párt tiszteletbeli elnökeként, annak ellenére hogy első rangú nomenklaturista volt. Victor Ponta pedig, akit a „kis Titulescunak” becéznek, a PSD jelenlegi végrehajtó elnöke, politikai tekintetben Adrian Năstase édes gyermeke. Năstase csupán stratégiai megfontolásból vonult vissza egy lépésnyit: jelenleg a párt Országos Tanácsának az elnöke. Erre a PSD imidzsének javítása végett volt szükség, mert Năstase ellen több ügyben is bűnvádi eljárást indítottak (börtönbe is került stb.) Ponta Mircea Geoanăt, Ioan Geoană ceauşista tábornok fiát követte a párt élén, az alelnökök, végrehajtó titkárok és a szocdem vidéki „bárók” között pedig nagyjából ugyanazok a kommunista múltú vagypedig korrupt magatartásuk miatt megvetni való figurák nyüzsögnek, bár néhányan közülük, mint például Nicolae Văcăroiu vagy Octav Cosmâncă háttérbe húzódtak, de az említettek listája még mindig tekintélyes, gondoljunk csak a következőkre: Constantin Niţă, Ioan Chelaru, Liviu Dragnea, Ion Stan, Gheorghe Nichita, Ioan Mircea Paşcu, Constantin Nicolescu, Dan Nica, Marian Vanghelie, Viorel Hrebenciuc, Marian Oprişan, Ion Vasile, Radu Mazăre, Ilie Sârbu. S hozzájuk társultak a fiatal „szocialisták”, az újabb bimbók mint Corina Creţu, Titus Corlăţean, Nicolae Bănicioiu, Robert Negoiţă, Oana Niculescu-Mizil, Dan Şova, Cristian Rizea, Daciana Sârbu-Ponta.
[…]
De a vallási vezetők sem szállnak síkra az igazi lusztrációért, többségük ugyanis még 1990 előtt került magas egyházi tisztségbe. A múlt köde lepi be a legtöbb idősebb egyházi vezető életrajzát, az ortodoxokét, a katolikusokét (sőt a görögkatolikusokét), a protestánsokét (beleértve a neoprotestáns szekták vezetőit is), a CNSAS ugyanis nehezen dekonspirálta néhány ortodox főpap együttműködését a Securitatéval. És a fiatal egyházi vezetők is tartózkodóan viselkednek a lusztrációt illetően, ők politikai okokból teszik ezt, féltik a karrierjüket, vagypedig szolidaritásból illetve rosszul értelmezett papi titoktartásból, egyes esetekben pedig (gondolok itt a főrabbira és a nagy muftira, mindkettő rendkívül fiatal) szóba jöhet a közöny is, illetve a tájékozatlanság. Daniel Ciobotea ortodox pátriárkáról például azt gyanítják, hogy együttműködött a Securitatéval, ugyanis a DIE 36 046-os számú – és ki hitte volna: éppen ő a„konspiráció végett” 1989. december 23-án megsemmisített – egyik dossziéjának a címszereplője (Micsoda balszerencse, mon cher!). Ioan Robu érsek pedig, a bukaresti római katolikus egyházmegye főpapja ugyancsak hasonló helyzetben van, mert annak ellenére, hogy a CNSAS nem talált (vagy nem találhatott) még olyan szekus dossziét, amelynek ő a címszereplője, mindenképpen tekintetbe kell venni azt, hogy Ioan Robut 1983-ban Nicolae Ceauşescu jelölte ki erre a tisztségre, és a kommunizmus utolsó hat esztendejében Robu érsek rendkívül fontos szerepet töltött be a belföldi és a külföldi propagandájában, egyik vezetőségi tagja volt a Szocialista Demokrácia és Egység Frontjának (a FDUS-nak), résztvett a diktátor istenítésében, az USA-val való kereskedelemi kapcsolatban a legnagyobb kedvezmény elvének megőrzésére tett kísérletekben, valamit a nemzetközi közvélemény félretájékoztatásában az országban uralkodó valóságos szociális, gazdasági, politikai és vallásügyi helyzetről.
A romániai civil társadalmat magát is, akárcsak a közvéleményt egyre kevésbé érdekli ez a kérdés, miközben mind az értelmiségieknek, mind az egyszerű állampolgároknak megélhetési gondjaik vannak. A Román Akadémiát és a romániai egyetemeket az „aranykorszakbeli dinoszauruszok és mamutok” ellenőrzik. A hazai civil szervezetek: a Társadalmi Párbeszéd Csoport (GDS), a Polgári Szövetség (Alianţa Civică), a Pro-Democraţia, a Transparency International, az Emberi Jogokat Védő Liga (LADO), a Romániai Akadémiai Társaság, az Emberi Jogok Védelmének Romániai Egyesülete (APDOR-CH) és a többiek mind vérszegények, mozgásképtelenek és teli vannak a Securitate egykori munkatársaival, vagyis hamis disszidensekkel, valamint a civil szféra olyan fiatal vezetőivel, akik unják a romániai társadalom erkölcsi megtisztítását, elsősorban inkább a mai közélet pénzügyi, kulturális vagy sajtóbeli vonatkozásai foglalkoztatják őket vagypedig a diszkrimináció elleni küzdelem jelenlegi tendenciái: a nemi, a szexuális érdeklődéssel kapcsolatos, az etnikai, a vallási és a vallási felfogással szembeni megkülönböztetés megszüntetése, továbbá a sajtó, az igazságszolgáltatás, a rendőrség, a közigazgatás, a börtönök és a politikai élet megfigyelése.
Következésképpen megállapíthatjuk, hogy kommunizmus (kizárólag elméleti, formális) elítélése körüli nagy ricsaj, úgy tűnik, előre megfontolt akció volt, amelynek ugyanúgy alanyai mind a hatalmon lévők, mindpedig az ellenzék szerepében ügyködő hazai politikai erők valamint a Securitatéból született titkosszolgálatok, közös törekvésük az, hogy a választók és a Nyugat számára kipipáljanak egy „tartalom nélküli forma” feladatot, s egyben lejárassanak minden valóban kommunizmusellenes tiltakozást és civil követelést, hogy aztán a jó mioritikus hagyománynak megfelelően a kommunista múlttal való szembenézést, ezt az ország demokratikus jövője szempontjából életfontosságú kérdést viszonylagossá tegyék és minimalizálják, vagyis elföldeljék végképp.
Utóirat. Hozzátenném, hogy nem vagyok híve a kommunizmusellenességel és a Tismăneanu Jelentéssel kapcsolatos baloldali elméleteknek, negativista vagy relativizáló kritikáknak illetve vélekedéseknek, miként nem értek egyet a kommunizmusról való nosztalgiázással (a nomenklaturistáknak, a szekusoknak valamint a marxizmus bármelyik típusának a szimpatizánsaival) sem.
Fordította: Zsehránszky István
Maszol.ro

Miért sikertelen a kommunizmus elítélése?
Tőkés László 2009-ben megkapta a Románia Csillaga érdemrendet. Most, amikor Traian Bãsescu és Victor Ponta egymásra licitálva szorgalmazza annak visszavonását, alig-alig hallható józan ellenérv a román sajtóban.
Tőkés László 2009-ben megkapta a legmagasabb román állami kitüntetést, a Románia Csillaga érdemrendet. Az 1989-es forradalom 20. évfordulóján adományozott érdemrend egyfajta elismerése kívánt lenni mindannak, amit Tőkés László tett a kommunizmus bukásáért. Most, amikor Traian Bãsescu, a díj adományozója és Victor Ponta egymásra licitálva szorgalmazza annak visszavonását, és az így gerjesztett nacionalista ötletelés felszínre hozza a román közgondolkodás teljes magyarellenes szimptomatológiáját, alig-alig hallható józan ellenérv a román sajtóban. És még kevesebb azok száma, akik arra figyelmeztetnek, hogy e döntés tulajdonképpen annak árulkodó jele, hogy a kommunizmus elítélése mindössze egy pillanat konjunkturális kiaknázásának retorikai játéka volt akkor, 2009-ben.
Mindez azonban nem csupán Romániára jellemző: Kelet-Közép-Európára, sőt az egész Európára érvényes diagnózisként állapítható meg, hogy a kommunizmus elítélése nem tudott átfogóan és radikálisan következetes lenni, következésképpen a konzekvenciák hiánya gyakran morális érzéket sértő valóságként van jelen a mindennapokban.
A nácizmus és az abszolút bűn
Fel kell tennünk tehát a kérdést: miért nem lehetett sikeres a kommunizmus elítélése?
A válasz keresésében jó kontrasztanyagként használhatjuk azt, amit a nácizmus elítélésről tudunk. A nácizmus elítélése ugyanis gyorsan és éles cenzúra megvonásával megtörtént, és ebben – a legtöbb értelmezés szerint – két meghatározó tényező volt. Egyrészt az, hogy a világháború után a győztes hatalmak – mind a nyugati demokráciák, mind a Szovjetunió – a végleges lezárásban együttműködtek, és ennek a pillanatnyi (de világtörténeti kihatású) kiegyezésnek a nürnbergi per egyszerre volt történeti és jogi formája. Másrészt a véglegesség fenntartásában igen nagy jelentőségű volt az is, hogy a nácizmus bűneit, a holokausztot a háború utáni kialakult emlékezési kultúrának és gyakorlatnak sikerült világtörténeti főbűnné, abszolút bűnné emelnie. A nácizmus elítélésében a véglegesség és a megfellebbezhetetlenség morális és intellektuális biztosítékává a holokauszt egyediségének a tana lett.
A kérdés ezek után az, hogy amiképp sikerült 1945 után a nácizmus elítélése, miért nem következhetett be az ilyen egyértelműséggel 1989 után a kommunizmus elmarasztalásában. Miért nem kerülhetett hasonló történeti, jogi és morális dimenzióba a kommunizmus megítélése? Holott köztudott, a kommunizmus áldozatainak száma meghaladja a nácizmuséit. Az alábbiakban néhány szerző (Tony Judt, Stéphane Courtois és mások) nyomán három fő okot gondolok felsorolhatónak a sikertelenség diagnózisához.
Az első ok talán az, hogy a kommunizmus áldozatai sokkal kevésbé “láthatóak”. Tony Judt kiszámította: a kommunizmus körülbelül 100 millió ember elpusztításáért felelős, ez pedig Franciaország, Anglia valamint az Egyesült Államok keleti partján lévő megapolisz lakosságának felel meg. Ez az óriási emberáldozat azonban időben és térben szétszórt, és részben feloldódott a világ kulturális ismeretlenségében. Ki tudja összekapcsolni az olyan távoli helyszíneket, mint Recsk, Kolima (Gulág) vagy Phnompen? Mindezek megismeréséhez, számbavételéhez idő kellett, és – bizony – némi felismerést is igényelt, hogy a különböző kulturális hátterek mögött ugyanazokat a rendszereket lássuk. Tulajdonképpen mind a mai napig vitatott az a tény, hogy mindezeken a “helyszíneken” – például Kambodzsában vagy Etiópiában – tényleg “kommunizmus” volt-e. A kommunizmus bűneit minimalizáló logikáknak egyik érve épp az, hogy ezek a “távoli” diktatúrák tulajdonképpen nem is kommunista diktatúrák voltak, hanem valami mások. Ezekkel az érvekkel szemben Stéphane Courtois azt hozza fel (Annie Kriegel nyomán), hogy a kommunista világrendszer három koncentrikus körben szerveződött: a) a Szovjetunió és a “népi demokráciák” államainak körében; b) a Komintern által egységbe szervezett kommunista pártok körében (több mint 80 párt volt világszerte); c) a kommunista mozgalom által szervezett szövetségi kapcsolatok körében (békemozgalmak, szakszervezeti világszövetségek stb.). Bár az uralmi rendszerek kulturális profilja, azaz a kommunizmus hozzáidomulása a helyi társadalmakhoz – “eltörzsiesedése” – sokféle volt, e három koncentrikus kör egységesítő teljesítménye indokolttá teszi a kommunizmus kifejezés használatát az egyébként nagyon eltérő rendszerekre is.
A második ok: a kommunizmus legyőzésére tulajdonképpen nem is került sor olyan értelemben, ahogy a nácizmus legyőzéséről beszélünk. A kommunizmus magától omlott össze, itt a rendszer társadalmi implóziója helyettesítette Berlin szövetségesek által egyeztetett megszállását. Persze, az implóziót is támogatta a Nyugat, s ez a tárgyalásos-kiegyezéses átmenetekhez való viszonyulásában látható. A vezető nyugati politikusok hatalmi-reálpolitikai megfontolásokból elfogadták demokratáknak azokat a kommunistákat, akik részt vettek az átmenet levezénylésében. 1991-ben Kievben Bush még úgy sóhajtott fel, hogy bár csak ne bomolna fel a Szovjetunió idő előtt. Az átmenetet (és helyenként a felbomlást) levezénylő kommunista politikusok megítélésében ennek folytán nagy különbségek alakultak ki. Más volt az egyes politikusok megítélése a Nyugat szemében, és más a honi társadalmakban. A Szovjetunióban kétségtelen különbség volt Gorbacsov és Jelcin között, Magyarországon pedig Pozsgai és Horn között, jóllehet, ezek a politikusok egyaránt, és a Nyugat által is értékelt módon részt vettek a kommunizmus lebontásában. Érdemeik és múltjuk kongruenciáját, illetve inkongruenciáját azonban másképp látják a Nyugat és országaik honi közvéleményében. Ez a különbség is kihatott a kommunizmus bűneinek a vizsgálatára.
Végül, egy harmadik ok, amelyre szintén Tony Judt hívta fel a figyelmet: a kommunista ideológia tulajdonképpen nem diszkreditálódott a maga teljességében.
Az igaz, hogy a leninizmus és a sztálinizmus primér változatait elutasíttattak, azonban a 90-es években Nyugat-Európa és Amerika számos egyetemén a neomarxista irányzatok ismét eléggé divatossá váltak; Althussert újra felfedezték, és több marxista inspirációjú – egyébként tiszteletre méltó művekkel rendelkező – történész (mint például Eric Hobsbawm) részt vállalt a kommunizmus bűneinek a relativizálásában. 2006-ban az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése elfogadott egy kommunizmust elítélő határozatot (meglehetősen kompromisszumos megfogalmazásban), de ennek is akadtak történész bírálói, akik a források feltáratlanságára hivatkozva próbálták minimalizálni a kommunizmus áldozatainak számát.
Popfilozófiák, divatpólók
Hogy a neomarxista irányzatok sikeresek lehettek, abban kétségtelen szerepe volt a polgári társadalom időnkénti válságainak. Az 1968-as párizsi tavasz vagy a hetvenes-nyolcvanas évek ellenkulturális mozgalmai a kapitalizmus kritikájának olyan szellemi közegét teremtették meg, amelyben a marxizmus egyes irányzatai újabb esélyt kaptak. Ezek az irányzatok popfilozófiákká váltak, és a társadalomkritikai attitűd olyan divatpólójaként szolgáltak, amelyet felöltve a nyugati lázadó fiatalság identitásközösségként léphetett fel. A maoizmus divatja – például – a reflektálatlan, érzületi lázadás ideológiai egyenruhája volt, benne nem kellett különösképpen gondolkodni azon, hogy közelebbről mit is jelent eredeti értelme szerint, de harsányan lehetett bírálni a fogyasztói társadalom minden hibáját. A lázadásnak ez az iskolája mára egy egész nyugati politikai establishmentet tett elnézőbbé a kommunizmussal szemben (gondoljunk például Barroso pályájára). A fiatal nyugati maoista, trockista értelmiség szerepfelfogásáról, életérzéséről és tudásáról egyébként érdemes elolvasni Robert Merle Üvegfal mögött című regényét.
Ha most mindezt a marxizmus ideológiatörténeti perspektívájában vizsgáljuk, akkor Slavoj Žižek szlovén filozófus eszmetörténeti periodizációjához kell fordulnunk. Žižek szerint a marxizmus történetében két nagy politikai innováció volt, amely egyben világos hatalmi érdeket is szolgált: 1) a lenini újítás, mellyel a forradalom helyszíne a legfejlettebb országokból átkerült a “leggyöngébb láncszemre”, azaz Oroszországba (ez annak igazolása volt, hogy miért a Szovjetunió bolsevikjei a “proletár világforradalom” igazi zászlóvivői); 2) a maoi újítás, amely a proletariátus helyébe a parasztságot, a “lényeg nélküli osztályt” ültette, és amelyet a kínai proletáriátus gyöngesége, jelentéktelensége tett szükségessé; Mao a nyugati marxizmus tanaiból kilépve a hunani parasztlázadás mintájára alapozta a kínai kommunista forradalom stratégiáját. Nos, ezekhez mérve számíthatnánk harmadik innovációként a nyugati neomarxista újítást. Itt már nem egyetlen központi ideológiai tézis alkotja az újítás magvát, hanem a minden válságban újragondolt kritika a kapitalizmus ellen. A neomarxista irányzatok kevesebb jelentőséget tulajdonítanak a gazdasági alapoknak, és lemondtak a totális forradalomról. De nem mondtak le egy, a kapitalizmussal szembeni “ellentársadalom” létrehozásáról, és minthogy ennek feltételei mindig másak, a neomarxista irányzatok is változó geometriájú kritikai ideológiaként lépnek fel időnként.
Összegezve az előbbieket, három okát sorolhatjuk fel tehát annak, hogy miért nem lehetett sikeres a kommunizmus elítélése Európában; ezek: a) a kommunizmus áldozatainak nem ismerése, illetve a kommunista népirtások bűneinek bagatellizálása; b) a kommunizmus összeomlásának kompromisszumos támogatása a nyugatiak részéről a “teljes legyőzés” helyett; c) a marxizmus ideológiai továbbélése, elfogadott társadalomkritikai attitűdé válása a kapitalista társadalomban.
Mindezek mellett Románia esetében további sajátos körülmények is szerepet játszottak a kommunizmus elítélésének történelmi sikertelenségében. Kettőt tartok kiemelendőnek.
Az egyik közismert: a romániai átmenet sajátos “forradalmisága”. Általában a forradalmak sikere két kulcsmozzanatban ragadható meg. Egyrészt sikeresen végbe kell mennie a régi rend és képviselői félreállításának. Másrészt szükséges egy “alternatív projekt” is az új rendhez, valamint egy új elit. Nos 1989 decembere tényleg sikeresen félreállította a régi rendet, és annak első vonalbeli képviselőit: Ceausescu hatalmának közvetlen kiszolgálóit. Az új elit azonban, mint közismert, a régi elit második vonala volt, azaz amennyiben nem került volna sor a Román Kommunista Párt felszámolására, tulajdonképpen egy párton belüli radikális elitváltásról lehetett volna csupán beszélni. Ehhez a váltáshoz az alternatív projekt pedig nem az új vezetők “saját projektje” volt (ahogy a forradalmak esetében történik), vagyis nem kellett hozzá históriai invenció. A projekt az európai demokrácia normáinak az átvételét tartalmazta, amelyhez a Nyugat írásos útmutatást is adott az európai integráció dokumentumai révén (az EBEÉ 1990-es Párizsi Chartája, az Európai Tanács határozatai stb.). A régi-új román politikai elit e dokumentumok “gyakorlatba ültetése” során kezdte igazából átértelmezni hivatását, feladatát, politikai identitását. Magától értetődik: mindezt egyfajta mimikri és a kétértelműségek kultiválása kísérte, amely meghatározóvá vált a kommunizmussal való szembenézés lanyhaságára, illetve elodázására nézve is.
A másik sajátos mozzanat egyértelműen kulturális jellegű, nem a kommunizmussal van kapcsolatban, hanem a román közélet ama habituális jellegével, amely régebbi, és amelyet mindmáig legteljesebben Caragiale ábrázolt. Voltaire mondása, hogy “a nevetségesség öl”. És ez érvényes az európai politikára is: a politikai karaktergyilkosságok egyik bejáratott eszköze a nevetségessé tétel. A mai román politikában azonban a nevetségesség pillanatai oly gyakoriak, hogy – paradox módon – a közönség olykor már nem is érzékeli. Caragialei pillanat volt, amikor Vadim Tudor arról panaszkodott, hogy a Ceausescu-korszakban a Szekuritáte üldözte őt, vagy az, amikor Dan Voiculescu furfangos antikommunista cselekedetekként magyarázta az átvilágító bizottság (CNSAS) előtti meghallgatásában a 80-as években vitt külkereskedelmi tevékenységét. A nevetségesség e banalizálódása azonban kihatott az antikommunizmus megítélésére is. A román közvéleményben az antikommunizmusra való hivatkozás ma már csupán gyanús és ellenőrizhetetlen szándékokat sejtet, valamilyen pozíció megváltoztatásának leplezett szándékát.
Kitartani sikertelen ügyek mellett
Mi lehet a végső következtetésünk ezek után?
Két, egymásnak némiképp ellentmondó konklúziót tudok csupán megfogalmazni. Az egyik az, hogy mára egyértelművé vált, a történelmi körülmények logikája sikertelenségre kárhoztatta a kommunizmus elítélésének politikai tervét. A másik gondolatunk viszont mégis az kell legyen, hogy még sem hiábavalóak e törekvések. Van értelme kitartani sikertelen ügyek mellett is, hiszen azok üzenetek a jövőnek. A kommunizmus elítélésére való törekvés azt üzeni, hogy az ember sohasem fokozható le azzá, amit el akarnak fogadtatni vele! Egyébként pedig a reménytelen ügyek vállalása maga is az emberi szabadság mértéke.
Bakk Miklós
Elhangzott szeptember 7-én Aradon, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által a falurombolás elleni tiltakozás 25. évfordulójára szervezett szimpóziumon.
Krónika (Kolozsvár)

Csillag
Folytatódik az erdélyi magyarság másfél éve hatalmilag elindított zaklatása. A MOGYE-, Nyírő- és székely zászló ügyek után most Tőkés Lászlóra került sor, a PSD-s pártbizottság, ahogy maga az EP-képviselő nevezte, a Románia Csillaga kitüntetés visszavonását javasolta az államfőnek.
Az eljárást Ponta felszólítására indították el, s a visszavonást szorgalmazó úgynevezett becsületbizottság tagjainak többsége (7-ből 5) PSD-s pártkatona: az eurómilliós nagyságrendű korrupciós bűncselekménnyel vádolt Şerban Brădişteanu, a Dan Voiculescu propagandagépezetében korábban kiemelkedő szerepet játszó, jelenleg PSD-s szenátor Gabriela Vrânceanu Firea, a kormányfőt plágium ügyben tisztára mosó Ecaterina Andronescu, Corina Creţu, Iliescu volt tanácsosa és Mircea Geoană. Vajon milyen kimagasló érdemekért tüntették ki ezen 5 politikust Románia Csillagával?
Tény, hogy fel se vetődött bennük pártkollégájuk, a korrupcióért elítélt Adrian Năstase hasonló kitüntetésének visszavonása. A véleménynyilvánítás viszont szálka a szemükben, főleg hogy magyar ügyről van szó. Tőkés László nagy „bűne” ugyanis a tusványosi nyári egyetemen tett kijelentés. A kitüntetést viszont az 1989-es rendszerváltásban töltött kiemelkedő szerepéért kapta.
A koncepciós perekhez hasonló eljárás kétszeres arculcsapás: a rendszerváltás igazi forradalmárainak arcán, akik életüket kockáztatták a diktatúra ledöntéséért, másrészt az erdélyi magyarságé, hiszen az üzenet világos: ha kitartanak az autonómia mellett, az USL ellenlépéseire számíthatnak.
Tőkés kitüntetésének visszavonása kapcsán az utolsó szó az államelnöké, aki komoly aggályokat fogalmazott meg az eljárás korrektségével kapcsolatban.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

A Románia Csillaga Érdemrend visszavonásának üzenete
A napokban adta ki a Románia Csillaga Érdemrend becsületbírósága azt az indoklását , amelyre alapozva Tőkés László kitüntetésének visszavonását kérte Traian Băsescu államfőtől. Tőkés László 2009-ben, a temesvári forradalom kitörésének 20. évfordulóján vehette át az érdemrend lovagi fokozatát az államelnöktől a romániai rendszerváltás elindításában játszott szerepéért. A kitüntetés visszavonását több PSD-s politikus felvetése nyomán Victor Ponta miniszterelnök javasolta az államfőnek, mivel szerinte Tőkés Románia egységes és oszthatatlan nemzetállami jellegét kérdőjelezte meg a tusnádfürdői szabadegyetemen, amikor azt kérte Magyarországtól, hogy vállaljon védhatalmi státust Erdély felett.
A visszavonási eljárás
Tőkés László EP-képviselő bejelentése heves reakciókat szült a romániai közéletben, és miután kiderült, hogy a Románia Csillaga Érdemrend visszavonását csak azon személyek kezdeményezhetik, akik maguk is birtokosai a kitüntetésnek, nyolc kitüntetett szociáldemokrata politikus beadvánnyal fordult az államfőhöz.
Ezt követően megválasztották a héttagú becsületbíróságot, amelynek négy tagját a PSD jelenlegi és egykori politikusai – Ecaterina Andronescu, Gabriela Firea és Mircea Geoană jelenlegi szenátorok, valamint Șerban Brădișteanu volt szenátor – adták. Megjegyzendő, hogy a becsületbíróság két tagja – Ecaterina Andronescu és Gabriela Firea – egyben panasztevő is. A további három tag Ionel Haiduc, a Román Akadémia elnöke, Costin Georgescu, a Román Hírszerző Szolgálat korábbi vezetője és Constantin Degeratu tábornok, a hadsereg volt vezérkari főnöke. A Tőkés László kitüntetésének visszavonását elsőként szorgalmazó Corina Creţu szociáldemokrata EP-képviselő szerint az EMNT elnöke szeparatista, románellenes, és etnikai alapú területi autonómiát követelő nyilatkozataival Románia egységes, oszthatatlan nemzetállami jellegét kérdőjelezte meg.
A visszavonás mint politikai játszma
Az egész ügy kibontakozása és annak kormánypárti kezelése világosan mutatta, hogy mennyire eltökélt szándékok húzódnak a háttérben. A végkimenetelt már akkor meg lehetett jósolni, amikor maga a kormányfő szólalt meg a kérdésben és követelte a kitüntetés visszavonását . Victor Ponta nem kockáztatta volna meg a már így is eléggé megtépázott tekintélyét egy Traian Băsescuval szembeni csörtében, így borítékolni lehetett, hogy a miniszterelnök biztosra megy javaslatával.
Nyilvánvalóan ő is tisztában volt azzal, hogy az érdemrend visszavonását kizárólag a tagok kezdeményezik, de a kezdeményezés . Az első kör után aztán minden magára valamit is adó politikus, közéleti szereplő és véleményvezér megnyilvánult a már előre eldöntött kérdésben.
A becsületbíróság erkölcsi profilja
A becsületbíróság összetétele is jelzi, hogy a PSD semmit sem akart a véletlenre bízni, következésképpen a látszatokra sem adott túl sokat. A tagok megválasztásának módja, az eljárás levezénylése és az indoklás megszövegezése világosan illeszkedik a PSD-kormány kendőzetlen hatalmi logikájára. Ebből következik, hogy a bizottsági tagok kiválasztásánál semmi más nem számított, csak a kommunista utódpárt iránti lojalitás.
Șerban Brădișteanu szenátor ellen több peres eljárás is folyik. Az egyikben azzal vádolják, hogy Adrian Năstase öngyilkossági kísérlete után kórházi beutalással próbálta megakadályozni a Legfelsőbb Bíróság ítéletének végrehajtását a volt kormányfőn. Az orvos ellen ugyanakkor több millió euró értékű korrupciós bűncselekmények miatt is indult büntetőjogi eljárás.
Ecaterina Andronescu lojalitásához semmi kétség nem férhet: ő volt az, aki kiállt Victor Ponta mellett a plágiumbotrányban. Gabriela Firea szenátor az első fokon öt év letöltendő szabadságvesztésre ítélt Dan Voiculescu tulajdonában lévő, nem éppen magyarbarátságáról ismert Antena3 hírtelevízióban dolgozott. Mircea Geoană, bár rossz a viszonya a PSD jelenlegi vezetőségével, érdekelt lojalitásának bizonyításában.
A Tőkés László elleni kampányt elindító Corina Creţuról pedig nemrégiben azt derítették ki, hogy „közeli” viszonyban volt Colin Powell korábbi amerikai külügyminiszterrel. Ion Mihai Pacepa, aki Ceaușescu alatt a kommunista Románia külföldi hírszerzésének egyik vezetője volt, valószínűnek tartja, hogy a képviselőnő az orosz titkosszolgátok megbízásából kezdeményezett viszonyt Colin Powellel. Mindezek alapján indokoltan merül fel a kérdés, mennyire hitelesen hivatkozhat morális érvekre a becsületbíróság Tőkés László kitüntetésének ügyében.
Az indoklás
Az indoklás szerint azért kell megfosztani Tőkés Lászlót a kitüntetésétől, mert románellenes tevékenységével, nyilatkozataival és kampányaival, horthysta-fasiszta eszmék terjesztésével, nemzeti és etnikumközi gyűlöletkeltésre irányuló uszítással, a román nép becsülete és méltósága ellen irányuló súlyos merényletekkel, a román állammal szembeni tisztelet hiányával, „horthysta-fasiszta szellemiségű revizionista beszéddel”, valamint az „ideológiai terrorizmus” fegyvertárába tartozó tevékenységekkel súlyos károkat okozott Romániának és a Románia Csillaga Érdemrend tagjainak. Az indoklás e nyelvezete külön figyelmet érdemel, hiszen az 1989 előtti agitprop osztály megfogalmazásai térnek vissza benne.
A becsületbíróság azon állítása, hogy Tőkés nemzetközi szerződéseket sértett kijelentésével, önmagában is meggondolkodtató, hiszen a nemzetközi egyezmények „szóbeli”, vélemények révén történő megsértése kimondottan a kommunizmus korszakát idéző vád.
Az indoklás a Tusnádfürdőn elhangzott „védőhatalmi státus” hibás román fordítására, a „protektorátus” kifejezésre alapoz; ezzel a fordítással az 1946-os osztrák-olasz államközi szerződéses viszonyban kialakított Schutzmacht / Garantiemacht (védőhatalom) fogalom kapott egészen más nemzetközi jogi jelentést. Ugyanakkor egyfajta „kettős mérce” is megjelenik ebben az álláspontban, hiszen a román államfő az utóbbi időben épp egy román „védőhatalmi” szerepkört próbál kialakítani Moldova Köztársaság kapcsán, sőt, nyíltan foglal állást Románia és Moldova egyesítése mellett. Eközben a bukaresti kormány decemberben jelentette be, hogy húszmillió euróval támogatja a Moldova Köztársaság óvodáinak és iskoláinak infrastrukturális fejlesztését.
A visszavonás magyar-magyar összefüggésben
A Tőkés László kitüntetésében közös álláspontra helyezkedtek az erdélyi magyar politikai szervezeteket: valamennyi párt kiállt az EMNT elnöke mellett, ráadásul a magyar kormány, amerikai magyar szervezetek és az EP-ben felszólalók is támogatásukról biztosították Tőkést.
Minthogy az idei választási évben a PSD-nek szüksége van a szélsőséges szavazatokra, ez az ügy voksot is hozhat neki az EP-, és az államfőválasztásokon. Ugyanakkor az erdélyi magyar közösséget is egységbe kovácsolhatja, hisz a kitüntetés visszavonásának javaslata nemcsak Tőkés személyéről, hanem az erdélyi magyarság autonómia törekvéseinek és egyéb jogérvényesítő küzdelmének merev elutasításáról és semmibevételéről szól. Tehát a döntés lényegében a román-magyar törésvonalat teszi élesebbé az országon belül.
A kitüntetés visszavonásának története hűen tükrözi a romániai rendszerváltás értékzavarait. A politikai, gazdasági és értelmiségi elitek jelentős része a kijárásos, elintézéses, lefizetéses túlélési stratégiákra szocializáló kommunista korszakból érkezett, számukra 1989 nem annyira történelmi-szimbolikus fordulópont az ország történetében, mint inkább újabb lehetőség, keret a korábban elsajátított közéleti stratégiák számára.
Néhány konklúzió
Az immár féléve tartó ügyet Tőkés László egyszerűen lezárhatta volna azzal, hogy önként visszaadja a kitüntetést, mondván, történelmi szerepét mind az országban, mind a nagyvilágban számos formában elismerték, ezért nem ragaszkodik ehhez a címhez, különösen úgy nem, hogy ezért a Román Kommunista Pártnak az utódszervezetével kelljen önigazolási küzdelmet folytatnia. Az EMNT elnökétől azonban távol áll ez a visszafogott stílus, ő inkább felvette a kesztyűt.
Az elképzelés azonban, miszerint a visszavonás vitája nyomán világosabbá válik a rendszer természete, csak részben váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A magyarországi kormánypárttól és a néhány amerikai magyar szervezettől kapott támogató nyilatkozaton túl a nemzetközi közvélemény nem igazán foglalkozott eddig az üggyel.
Az erdélyi magyar közösségen belül viszont sikerülhet Tőkésnek újrapozicionálnia önmagát, ami az idei EP-választásokon való indulása tekintetében nem elhanyagolandó eredmény. Ha megfosztják a kitüntetéstől, joggal állíthatja, hogy Romániában nem került sor valódi rendszerváltásra, továbbra is az történik az országban, amit a posztkommunista elit akar. Ha viszont az államfő döntése nyomán mégis megtarthatja kitüntetését, olyan győztesként kerül ki a konfliktusból, akinek nem kell külön magyaráznia indokait.
A kitüntetés visszavonásának kérdésében a végső szót Traian Băsescu államfő mondja ki, aki – természetéhez híven – ezt az ügyet is óvatosan mérlegelve kezeli. Mivel a kitüntetést ő adományozta Tőkés Lászlónak, a PSD tulajdonképpen csapdát állított neki: vagy felülbírálja korábbi döntését, vagy kiteszi magát a „magyar nacionalistákkal való összejátszás” vádjának. Az államfő ugyan maga is élesen kikelt Tőkés ellen, ám a becsületbíróság javaslatának visszautasításával nyugati partnerei előtt azt bizonyíthatná, hogy egy évvel mandátumának lejárta előtt még mindig ő a romániai demokrácia védelmezője. Ezzel a PSD kialakulóban levő nemzetközi elszigeteltségét is fokozná.
A kitüntetés története szimbolikus dimenzióban is összegezhető: adományozásának legitimizáló jelentősége nagyon hamar szertefoszlott a politikai elit számára, és az 1989-es rendszerváltó momentum forradalmi üzenetét – mint az adományozás indokát – a nemzeti kommunizmus nyelvezetén érvelő nacionalizmus tézisei váltották fel. Ez lényegében megismétli azt a politikai folyamatot, amely 1989. december 16. és az Iliescu-rezsim 1990. májusi választáson konszolidált győzelme között Romániában végbement.
mensura.ro
Erdély.ma,

Kiszorítósdi szociálliberális módra
A Szociál-Liberális Szövetség bomlásának eredményeként a liberálisok kiszorultak a hatalomból, Victor Ponta szociáldemokratái nélkülük is kormányozni tudnak. Boda József elemző szerint legalább az ellenzék erős lesz. Cseke Péter Tamás arról írt, mi vezetett ide.
A sajtósoknak lassan meg kell tanulniuk, hogy USL helyett USD-kormányt írjanak a Ponta-kabinet szinonimájaként. Az egyetlen betű cseréje azonban nagy váltást, a liberálisok ellenzékbe vonulását jelenti. Bár erről az Erdélyi Riport lapzártájáig nem született hivatalos döntés, az államfő eltávolítására 2012-ben létrejött, majd a választásokon hetven százalékos támogatottságú Szociál-Liberális Szövetség (USL) gyakorlatilag felbomlott. Helyette a fele plusz egy mandátumos többséggel rendelkező Szociáldemokrata Szövetség (USD) maradt hatalmon Romániában. Ez utóbbi koalíció az USL eddigi alakulataiból áll, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) nélkül.
Antonescu végig gyanakvó volt Az USL felbomlása hosszú folyamat eredménye. 2013 nyarán kezdődött, amikor a PNL elnöke, Crin Antonescu rájöhetett arra, hogy nem ő lesz a pártszövetség államfőjelöltje az idei novemberi elnökválasztáson, annak ellenére, hogy ezt a pártszövetség alapító okiratában is rögzítették. Bár Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő ezt folyamatosan tagadta, az USL legerősebb pártjában erősödtek azok a hangok, amelyek szerint Traian Băsescu mandátuma után a PSD-nek saját emberét kell költöztetnie a Cotroceni-palotába. Erre az igényre ráerősítettek a felmérések, amelyek szerint Ponta népszerűségben konstans módon megelőzi Antonescut. A PNL elnöke gyanakvóvá, idegessé vált, s megindultak részéről azok a támadások, amelyek belülről feszíteni kezdték az USL-t. Belekötött a kormányfő és az államfő „békés egymás mellett élési szerződésébe”, a Ponta és Băsescu közötti alkuba a főügyészek kinevezésével kapcsolatban, ellenezte a szociáldemokraták által javasolt Verespatak-törvényt, kifogásolta a decentralizációs tervezet előírásait, végül az ellenzék mellé állt az amnesztiatörvény és a Btk. módosítása kérdésében. Közben fokozatosan eltávolodott, majd megszabadult az első fokon börtönre ítélt Dan Voiculescu üzletember-médiamágnás Konzervatív Pártjától, amely a PNL szövetségese volt az USL megalakulásakor.
Az RMDSZ már nem támogatja az alkotmánymódosítást
Az alkotmánybíróság a hatályos alaptörvénybe ütközőnek minősítette a parlamenti különbizottság által kidolgozott alkotmánymódosító tervezet 26 pontját, közöttük a magyarságnak fontos változtatásokat, amelyeket az RMDSZ javasolt. A normakontroll során a testület megállapította, hogy a kisebbségi jelképhasználatra, a kulturális autonómia elvére és a hagyományos térségek közigazgatási alegységekbe (alrégiókba) szerveződésére vonatkozó módosítási javaslatok túlmutatnak az alkotmánymódosítás határain, ezért elfogadásukkal a parlament sértené az alaptörvényt. A döntést azzal indokolták, hogy a javaslatok ellentmondanak az alaptörvény első cikkelyével, mely szerint Románia egységes nemzetállam. A döntést kommentálva Kelemen Hunor szövetségi elnök közölte, az RMDSZ ilyen körülmények között nem támogatja az alaptörvény módosítását. Fenntartja: 2014-ben sem lesz alkotmánymódosítás. „Nem látom, hogyan lehetne olyan kérdéseket ma a parlamenti bizottságban rendezni, amelyeket az alkotmánybíróság kifogásolt” – jelentette ki.
Új szövetség A szakítást az a döntés gyorsíthatta fel, hogy a PSD és a PNL külön induljon a közelgő EP-választásokon. Pedig ez már nem ígért újabb feszültséget, hiszen a döntést konszenzussal hozták meg a felek, s Victor Ponta ígéretet tett Antonescunak arra, hogy az USL ismét meg fogja őt erősíteni az államfőjelölti minőségében. Ez azonban már nem történt meg. A PNL elnöke váratlan húzással megvonta a bizalmat a fontosabb minisztereitől. Előbb Radu Stroe belügyminisztert mondatta le, majd Daniel Chiţoiu pénzügyminiszter és Andrei Gerea gazdasági tárcavezetőnek kellett leköszönnie. Mindannyiukat azzal vádolta, hogy jó ideje nem a liberálisokat, hanem a szociáldemokratákat képviselik a kabinetben. „Szeretnénk végre igazán kormányon lenni” – indokolta a döntését. Ezzel egy időben a PSD az USL két kis pártjával, a Konzervatív Párttal (PC) és Románia Haladásáért Országos Szövetséggel (UNPR) közösen létrehozta a Szociáldemokrata Szövetséget (USD). Victor Ponta közölte, hogy az USD az EP-választásokon közös jelölteket indít, s döntöttek is a sorrendjükről.
Johannis, a válóok A valódi törést az USL-ben a PNL miniszterjelöltjeinek bejelentése hozta. Crin Antonescu ugyanis váratlanul Klaus Johannist javasolta belügyminiszternek Radu Stroe helyére, és közölte pártjának azon igényét, hogy a nagyszebeni polgármester kormányfőhelyettes is legyen. Ezt a posztot a liberálisok részéről korábban Daniel Chiţoiu töltötte be a Ponta-kabinetben. A PNL igényével csak az volt a bökkenő, hogy jogi értelemben kormányátalakítást is jelent, azaz a parlamentnek is bele kell egyeznie, hogy ezentúl ne a pénzügyi tárca vezetője, hanem a belügyminiszter legyen a kormányfő egyik helyettese. Még ez sem lett volna gond, azonban Ponta váratlanul közölte: ha már úgyis a parlamenthez kell fordulni Klaus Johannis miatt, ejtsenek meg egy szélesebb kormányátalakítást, és a PC is kapjon egy miniszterelnök-helyettesi posztot. Ez az elképzelés a PNL ellenkezésén megbukott.
Crin Antonescu kimondta: nem tűri, hogy „egy zsebpártot” a liberálisokkal egy szintre emeljenek a kormányban.
Ráadásul az USD feloszlatását és teljesíthetetlen gazdasági intézkedéseket kért Pontától, amire nemleges választ kapott. Ultimátum ultimátumot követett, legutóbb Crin Antonescu a miniszterelnöknek azt üzente: döntse el, hogy USD-kormányt vagy USL-kormány akar. Február 24-ig adott határidőt Victor Pontának arra, hogy egyezzen bele a PNL által javasolt kormányátalakításba. „Ha Ponta az illegitim USD-kormány mellett döntött, követelni fogjuk a lemondását” – jelentette ki Antonescu. A választ még a határidő lejárta előtt megkapta: a kormányfő nem mond le, az USD-t nem oszlatják fel, s a liberálisok által üresen hagyott miniszteri posztokra kinevezett ideiglenes tárcavezetők a törvény által előírt 45 napig tisztségben maradnak. „Hátha addig a liberálisok meggondolják magukat” – mondta Victor Ponta, aki szerint nyilvánvaló, hogy Antonescu ellenzékből szeretne államfői mandátumhoz jutni.
Kelemen: Nem tárgyalunk kormányra lépésről
A RMDSZ nem tárgyalt az esetleges kormányra lépésről Victor Pontával – jelentette ki Kelemen Hunor kolozsvári sajtótájékoztatóján. A politikus újságírói kérdésre elmondta, fel sem vetődött a szövetség kormányra lépésének a kérdése, ez a Szövetségi Állandó Tanács szombati ülésén sem volt napirenden. Az elnök cáfolta a román sajtóban megjelent híreket, amelyek szerint a kormányra lépésről tárgyalnak. Kelemen Hunor hangsúlyozta, Romániában a Szociálliberális Szövetség (USL) kormányoz, még ha a szövetséget alkotó pártok „veszekednek is egymással”. A koalíciót alkotó pártok „családi viszályaiba” az RMDSZ nem kíván beleszólni.
„Jót tesz az erős ellenzék”Boda József politikai elemző is úgy látja, hogy a szociáldemokratákat és a liberálisokat elsősorban a közelgő elnökválasztás távolította el egymástól. Szerinte mindkét félnek érdeke az USL szakadása, miután az alkotmánybírósági normakontroll során kiderült (lásd keretes írásunkat), hogy lehetetlen az alaptörvény módosítása. Emiatt a következő államfő hatásköre sem változik – megőrzi például döntő szerepét a kormányfő kinevezésében – és ez jelentősen megnöveli a novemberi elnökválasztás tétjét. „Az új államfőnek ugyanakkora hatalma lesz, mint most Băsescunak. Most már a PSD tényleg nem engedheti meg magának, hogy az ország legerősebb pártjaként átengedje másnak az elnöki széket” – mondta az elemző, utalva arra, hogy az USL államfőjelöltje hivatalosan még mindig Antonescu. Az új helyzetben a liberális pártelnök a jobboldal jelöltje lesz Boda szerint novemberben, és a második fordulóba kerülve begyűjtheti a többi jobboldali jelölt – Cătălin Predoiu és Mihai Răzvan Ungureanu – szavazóinak támogatását is. „Tehát erős ellenfele lesz a baloldal jelöltjének” – magyarázta Boda. Az elemző meglátása: az USL szakadásával a pártszövetség összes eddigi nagy célkitűzése megbukik, az alkotmány módosítása mellett a decentralizáció és a választójogi reform is. Pontának azonban az lesz a legnagyobb gondja, hogyan fogja a kormányzáshoz szükséges parlamenti többséget biztosítani? „Ez a többség most nagyon törékeny lesz, ha az RMDSZ nem lép kormányra. Márpedig Kelemen Hunorék nem fognak kormányra lépni, legfeljebb egyes kérdésekben a parlamentből támogatják majd Pontáékat, és nem írnak alá bizalmatlansági indítványt” – jósolja Boda. Az elemző örvendetes fejleménynek nevezte, hogy a hetven százalékos támogatottságú pártszövetség felbomlásával végre erős ellenzéke lesz a kormánynak. Emlékeztetett arra, hogy az USL hatalmával visszaélve Európa szélére sodorta az országot, feszegetve a jogállamiság határait.
„Jól fog most egy erős fék az országban. Pontának ugyanis néha elképesztő totalitárius hajlamai vannak” – fogalmazott Boda József.
A liberálisok nélküli kormánynak valóban erős ellenzéke lesz. Az USD-nek a Képviselőházban a kisebbségek frakciójával együtt 206 szavazata van, az ellenzéknek (PNL, Demokrata Liberális Párt, Dan Diaconescu Néppárt és RMDSZ) 198. A szenátusban az USD már kisebbségben van: 84 szavazat 86 ellenében. Ez azt jelenti, hogy az immár harmadik Ponta-kormányt bizalmatlansági indítvánnyal nem lehet megbuktatni.
Erdélyi Riport (Nagyvárad),

Ha posztkommunistákkal szövetkezünk
Sokat nem tudunk még az alakuló harmadik Ponta-kormányról, mert egyelőre a kulisszák mögött zajlanak a tárgyalások, alkudozások – de azok alapján, amit látunk, azt is kijelenthetnénk: már ez is elég. Legalábbis ahhoz, hogy lássuk: kiteljesedőben a posztkommunista restauráció.
Mert miféle hitele lehet annak a hatalomnak, amelynek élén egy plágiummal gyanúsított miniszterelnök áll? Miként várhatnánk el bármiféle elvszerűséget attól a szövetségtől, amelynek tagja az árulást mesteri szintre emelő Oprea-féle alakulat is? És milyen európai szellemet várhatnánk el a kormányzástól, ha ott ama bizonyos zsebpárt, élén a szekusbesugó Dan Voiculescuval és háta mögött a módszeres félretájékoztatástól a gyűlöletszításig bármire képes médiabirodalommal? Milyen demokrácia vár ránk, ha azok alkotják majd az új többséget, akik vezető európai véleményformálók szerint is kisebbfajta államcsíny révén próbálták megkaparintani a hatalmat 2012 nyarán, mi lesz majd a jogállamiság alapjaival, ha valóra válik legfőbb törekvésük, és, sutba vágva a hatalmi ágak szétválasztásának elvét, korrupciógyanús bűncselekményekbe keveredett tagjaik és klientúrájuk védelmében megszerzik az igazságszolgáltatás fölötti ellenőrzést? Meg aztán milyen kormányalakítási tárgyalások azok, amelyek zárt ajtók mögött néhány nap alatt lezajlanak, amelyek során csakis tisztségekről esik szó – elképzelésekről, programról egyáltalán? De lám, ezzel a velejéig korrupt, posztkommunista és magyargyűlölő bandával készülne szövetkezni érdekképviseleti szövetségünk.
És egyszer csak elcsendesül körülöttünk a világ: nem érkeznek hírek arról, hogy a prefektus éppen melyik székelyföldi önkormányzatot szemelte ki és perelte be jelképeink használata miatt. És hiába, hogy eldőlni látszik: egyhamar nem lesz alkotmánymódosítás, az RMDSZ által hónapok óta ígért autonómiastatútumról továbbra sem tudni semmit. Sőt, még az autonómia fogalma sem hangzik el az arról szóló nyilatkozatokban, hogy tárgyalnak a szociáldemokratákkal, az SZNT önkormányzatokhoz intézett felhívása egyelőre süket fülekre talált, s hogy a székely szabadság napjára mozgósítja-e híveit az RMDSZ, az továbbra is kérdés. Sokat nem tudunk egyelőre az RMDSZ szándékairól sem – de azok alapján, amit érzékelünk, kijelenthetjük: ez is elég. Legalábbis ahhoz, hogy felmérjük, miként alakul majd az autonómiáért folyó küzdelmünk a posztkommunistákkal való esetleges megállapodás esetén...
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Tőkés László sérelmezi, hogy az RMDSZ lemondott a háromtagú brüsszeli képviseletről
Nyilatkozatban sérelmezte Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) csak két európai parlamenti mandátum megszerzését tekinti céljának, jóllehet az erdélyi magyarság eddig három képviselőt juttatott az Európai Parlamentbe.
A dokumentumban Tőkés László sajnálatosnak és elítélendőnek tartotta hogy Kelemen Hunor az RMDSZ elnöke a szövetség kisparlamentje előtt „már csak az öt százalékos választási küszöb eléréséről beszélt, és eleve lemondott a maximálisan lehetségesnek tekinthető – három tagú – erdélyi magyar képviselet eléréséről”. Ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy az erdélyi magyarság 2007-ben és 2009-ben is számarányát meghaladva vett részt az EP-választáson, és három-három képviselőt küldött Brüsszelbe.
Tőkés László sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az RMDSZ elutasította a párbeszédet a magyar pártok koalíciójáról, és „pártos kizárólagossággal”, egyedül vág neki az európai választásoknak. „Az RMDSZ mostani kormányba lépéséből is kitűnik, hogy (...) inkább szót ért a Victor Ponta vezette román utódkommunistákkal, mint saját magyar autonómiapárti nemzettársaival” - állapította meg Tőkés.
Az EMNT elnöke fájdalmasnak tartotta, hogy az RMDSZ „a Magyar Polgári Párt (MPP) irányt vesztett vezérkarát eszközül felhasználva, az erdélyi nemzeti oldalt is megosztotta”. Úgy vélte, „már-már a politikai-erkölcsi perverzitás határát súrolja” az RMDSZ és az MPP törekvése, hogy „jeles egyházi személyiségeket hajtsanak fel Dan Voiculescu koalíciós elvtársainak európai parlamenti választási jelöltlistájára”.
Tőkés László utalt arra a sajtóértesülésre, hogy az MPP az Erdélyben köztiszteletnek örvendő Böjte Csaba ferences szerzetest és Gergely István római katolikus papot kereste meg azzal az ajánlattal, hogy vállalják el az RMDSZ EP-jelöltlistáján való szereplést. A megkeresettek azonban ezt elutasították.
Az EP-képviselő közölte, az EMNT idén is részt vesz a Székely Szabadság Napja jövő hétfőn tartandó marosvásárhelyi rendezvényén. „Merjük remélni, hogy a március 10-i, marosvásárhelyi nagygyűlés petícióját Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes és Biró Zsolt pártelnök együtt fogják benyújtani az új román kormánynak” – fogalmazott keddi nyilatkozatában Tőkés László.
MTI
Székelyhon.ro,

Kormányszerep
Nem egészen két év után ismét kormányszerephez jut az RMDSZ, ezúttal a PSD-ből, PC-ből, és UNPR-ből létrejött USD oldalán. Hétfőn megkötötték a kormányzási paktumot, mely szerint Kelemenék sajátjuknak tekintik az USL 2012-es kormányzási programját, Pontáék, pedig a kisebbségi helyzetet javító intézkedésekre kötelezték el magukat.
A kormányszerep nyilván előnyökkel és hátrányokkal is jár, ezzel RMDSZ-es berkekben is tisztában vannak, noha a szombati marosvásárhelyi SZKT szinte egyöntetű döntése nyomán úgy néz ki, hogy előbbiek többszörösen meghaladják utóbbiakat a tulipános mérlegen.
Javulás várható a kisebbségi jelképek használata terén, a Ponta-kormány prefektusai nem zaklatják többé a székelyföldi önkormányzatokat zászlóügyben, s a tanügyi törvényt sem módosítják a magyarság kárára. Remélhetőleg a MOGYE ügye is megoldódik önálló magyar tagozat létrehozásával. Az eleve lefaragott állami fejlesztések egy része alighanem Erdélybe irányul, miután az utóbbi közel két évben az USL majdnem kizárólag a Regátba irányította azokat. A kormányzási paktumban szereplő további kitételek (alkotmánymódosítás, kölcsönösen előnyös régiós átszervezés, kisebbségi státusztörvény stb.) inkább szándéknyilatkozat jellegűek, mintsem konkrétan megoldandó feladatok, hiszen tüskés kérdések, melyeket még a mostaninál nagyobb parlamenti többség sem volt képes megoldani.
Hátrány oldalon szintén jelentős a bagázs az RMDSZ számára. Mindenekelőtt a hitelesség és a saját szavazótáborához való viszony terén. A bármely hatalmi kombinációban dzsóker-szerep (finoman fogalmazva) aligha tükrözi hűségesen az erdélyi magyarság elvek melletti kitartását. Főleg, hogy maga az RMDSZ határozta meg politikai párválasztási kritériumait: a nacionalizmus mellőzése, illetve a demokratikus elkötelezettség. Nos, folyamatos magyarellenes kirohanásaival, illetve az Európát sokkoló jogállamiság elleni támadásaival az USD egyiknek sem felel meg. Ráadásul az erdélyi magyarság számára a PSD soha sem volt szalonképes, bármennyire is erőltette ezt korábban az RMDSZ. Arról se feledkezzünk meg, hogy az USD szürke eminenciása az a Dan Voiculescu, akit Kelemen a román politika rákos daganatának nevezett. Hatalmi vonzalma mégis ellenállhatatlan a tulipán számára!
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad),

Erdélyi üdvtörténet – újra kormányon az RMDSZ
Kormányra került az RMDSZ. Megírom. Merthogy ez pozitív történet. Erdélyben gyakorlatilag 1996 óta élünk ebben a pozitív történetben, azóta kisebb megszakításokkal vagy kormányon van az RMDSZ, vagy kívülről támogatja az aktuális hatalmat, bárki is gyakorolja éppen, hiszen az érdekvédelem nem ideológiai kérdés. És meg kell őrizni az eredményeinket, így az érvelés másik része, ezt meg kifejezetten üdvözlendőnek tartjuk, mert az észak-erdélyi autópályának mind a 64 kilométere megőrzésre érdemes.
Történelmi skicc
Gyorsan skiccelnénk egy rövid történelmi áttekintést, csak hogy örömünket megértsétek. Romániában 1989-ben tetszettünk forradalmat csinálni, három hónapig tartott az eufória, 1990 márciusában Marosvásárhelyen már megmutatták nekünk, hol lakik a románok istene. Visszajöttek, akik el sem mentek, újraaktiválták a szekusok jelentős részét, 1993-ban három magyar politikus mindenfajta felhatalmazás nélkül paktumot kötött a régi-új komcsikkal. Választópolgárokként 1996-ig pedig csak néztünk ki a fejünkből, hogy akkor ezt így hogy.
1996-ban került kormányra első ízben az RMDSZ, és elkezdődött az üdvtörténetünk, lett mindenféle eredmény, amit most meg kell őrizni. Ezekből csak pár emlékezetesebbet sorolnék fel: négyszázezerrel kevesebb magyar él most már Erdélyben, mint 1990-ben, de sebaj, a románoktól alsó hangon hárommillióan léptek le. Romokban az oktatás, amiért néhány magyar államtitkárunk is felelős, valamint Markó Béla miniszterelnök-helyettesként felügyelte ezt a terrénumot. Az egészségügyet szétverték, az elmúlt negyed évszázadban négy miniszterünk is dolgozott e vívmányon. Miénk a kulturális tárca, ezúton is köszönjük a magyar adófizetőknek, hogy forintjaiknak hála létezik még magyar kultúra Erdélyben. Mert adólejeink e célra szánt kétharmadát magára költi a parlamenti képviselettel rendelkező magyar kisebbségi szervezet. Nem véletlen a kacifántos megfogalmazás, ilyen jogcímen kapják, nem csoda, hiszen ők fogalmazták meg ezt a jogszabályt, hatalomban, hol máshol. Beléptünk a NATO-ba és az EU-ba is, bónusznak megkaptuk az IMF-et, azóta is áldásos kormányzásukat élvezzük, mármint az IMF-ét.
Sötét felhők Erdély egén
Így értük meg a 2012-es esztendőt, amikor egy kormánybukást követően (abban is benne voltunk mi, magyarok) a választók úgy döntöttek, hogy egy szociálliberálisnak nevezett koalíciót (román betűszóval: USL), illetve csatolt részeit kétharmados hatalommal ruháznak fel. Az USL villámháborúval elfoglalta a demokratikus intézményeket, lenullázta a fékeket és ellensúlyokat, megpróbálta maga alá gyűrni az igazságszolgáltatást, leváltani az államfőt, ellehetetleníteni a korrupcióellenes hatóságok munkáját, alkotmányellenes bányatörvénnyel beindítani a verespataki cianidos aranykitermelést, kivonni a honatyákat az igazságszolgáltatás hatálya alól, mindezt vehemens és állandó magyarellenes kampánnyal keretezve. Feszt belénk voltak akadva, de legalább most már minden román tudja, hogy néz ki a székely zászló, és mettől meddig tart Székelyföld. Két nagyobb projektet is elbukott ez a kétharmad, az egyik a regionalizációnak nevezett újratervezési kísérlet, a másik az alkotmánymódosítási tragikomédia.
Az RMDSZ meg ellenzékben volt, setét felhők gyülekeztek Erdély egén, valahogy el kellett tölteni az időt, így hát meséket találtak ki. Huszonöt évvel a kommunizmus bukása után a tulipánosok nekikezdtek erdélyi szórvány-, oktatási- és kulturális stratégiákról beszélni, az Erdély 2020 nevű gazdasági stratégiát nem szívesen említem, mert a közgazdász barátaim azóta is röhögnek, amióta felkértem őket, hogy véleményezzék a cuccot.
Ebből a kétharmados sötét társaságból szappanoperába illő sokfordulós bohózat után kiváltak a liberálisok, mondjuk értük nem kár. Maradtak a szocik, Iliescu megannyi kis tanítványa, éltanulóként egyelőre még a börtönből ad tanácsokat a korrupcióért lecsukott Adrian Năstase volt kormányfő, Medgyessy Péter haverje. És ennek a Năstasénak a famulusa Victor Ponta miniszterelnök, aki ráérzett az új idők új szeleire, gyakorlatilag tévéstúdiókból kormányoz, és a legbefolyásosabb kereskedelmi hírtelevízió (illetve médiatröszt) tulajdonosa egy igazolt szekusbesúgó, Dan Voiculescu, alias Felix, aki anno gründolt egy zsebformációt is Konzervatív Párt néven, ami a kivénült, nyugdíjas, kirúgott szekusok gyűjtőpártja. ők a másik koalíciós partner.
Gyalogmagyar kérdések
Két csavar van még a történetben. Az egyik, hogy alkotmányjogi megfontolásokból az USL eredeti kormányprogramját folytatják, és számomra nagyon kérdéses, hogy amihez nem volt elég a kétharmad, azt hogy oldják meg törékeny többséggel? A másik: e kormányprogram nemzeti kisebbségekre vonatkozó fejezetét – saját bevallásuk szerint – eredetileg is az RMDSZ írta. Ki lehet találni, hogy szerepel-e benne az autonómia szó.
Ráadásul választási évben vagyunk, és a választási évek nem a következetes reformokról, munkáról, miegyébről szólnak. Ennek a választásnak viszont nagy tétje van: az idei év végén tíz évnyi kihagyást követően a szocik újra megkaparinthatják az államfői széket is. Márpedig Romániában az államelnöknek komoly mozgástere van, ezt használta ki eddig Traian Băsescu, aki két mandátum után nem indulhat újra, más potens kihívó egyelőre nem látszik. Egyes vélemények szerint a korábban a nagy öregek által kinézett utód, a szélsőjobblibi Crin Antonescu is taktikai okokból játssza most az ellenzékit, az a cél, hogy az államelnöki választás második fordulójára biztosan ebből a brancsból maradjon két jelölt, onnantól kezdve övék a hatalom és dicsőség.
Akkor meg minek, kérdezné az egyszerű gyalogmagyar, minek legitimálja az RMDSZ a kormányra lépéssel ezt a korrupt, magyarellenes bandát? Hát a verestóyk és borbélylacik miatt. Előbbit „a Hargita fodrászának” nevezik a székelyek, „Isten druzsbájának” a románok. Utóbbi jelenleg az RMDSZ egyik legbefolyásosabb embere, politikai alelnökként nagyon megerősödött, amióta Markó Béla fél lábbal visszamászott a költészetbe, és itthagyta nekünk a klónját, Kelemen Hunort utódnak. Borbély László jelenleg azért nem áll korrupció vádjával a bíróság előtt, mert a régi paktumos szocialista elvtársak nem járultak hozzá a mentelmi joga megvonásához, holló a hollónak, ugye. És a kör itt bezárult.
Demeter Szilárd
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Szovjetmagyarok
A jobbikosok az orosz imperializmus ügynökei – írta blogjában március 10-e után a román szocialisták ügyeletes magyarfalója, Bogdan Diaconu parlamenti képviselő. Bukarestből nézve a magyarországi párt képviselői „Romániát akarják destabilizálni”, erős fundamentuma lehet az országnak, ha Vona Gábor lakossági fórumon magyarul elmondott szavaitól repedezik. Rá is csatlakozott erre a fősodor médiától az államfőig nagyjából mindenki, akinek kampányüzemmódban már megint nem jut semmi más eszébe a magyarveszélyen kívül.
Mert hát erről volna szó, kampány van, jövőkép nincs, ellenséget kell gyorsan találni vagy kreálni. A kormánypártok kissé bajban vannak, mivel koalíciós társsá fogadták az RMDSZ-t, hülyén venné ki magát, ha folytatnák az eddigi magyarellenes kurzust, amit erdélyi közösségünk ellen folytattak. Szerencsére Vona Gáborék házhoz jöttek, sikerült is nagyjából kinyírniuk a Székely Szabadság Napján Marosvásárhelyen tartott autonómiatüntetést.
Az ellenzék mindenfajta skrupulus nélkül letámadta az erdélyi magyarságot, a nemrég még Székelyföldön kupicázó Elena Udrea volt fejlesztési miniszter, Traian Băsescu államelnök szőke üdvöskéje hirtelen fordulattal beleakadt a székely zászlóba, a kórházakban alkalmazandó anyanyelvhasználattól kapott kiütést, mit nekünk nyelvi jogok. Kívánom neki, hogy egyszer angolul kelljen elmagyaráznia egy orvosnak, hol fáj. És ne legyen a környékén tolmács, amikor hallgatja a diagnózist.
Új elemként jelentkezett viszont az orosz imperializmus, és annak magyar leágazása. Bukarestben attól félnek, és ennek hangot is adnak úton-útfélen, hogy Putyin a régi Szovjetuniót akarja visszaállítani, ezért megy szembe a világgal Krím kapcsán. Következik majd a Moldovai Köztársaságtól de facto bő két évtizede függetlenedett Transznisztria, majd a jelentős orosz ajkú és identitású lakossággal bíró Moldovai Köztársaság bekebelezése. Oda az egyesüléssel megvalósítandó nagyromán álom, ráadásul az oroszok már itt is lesznek a határon. Addig meg deszantosoknak átdobják a jobbikosokat. Az egyik bukaresti napilapban komoly tényfeltáró cikkben kimutatták Vona Gábor orosz indoktrinációját és kötődéseit. A paksi atomerőmű még nem került elő hangsúlyos érvként, de ami késik, nem múlik, legfeljebb majd a magyarországi elvtársak besegítenek a szocialista internacionalizmus égisze alatt.
Traian Băsescu most ismét a jófiút játszhatja a nagyvilág szemében úgy, hogy közben idegengyűlölettel szerez magának és frissen gründolt pártjának szavazatokat. A második mandátumának végén a román államfő elmondhatja magáról, hogy következetes és elkötelezett euroatlantista politikát folytatott, ellenállt az orosz befolyásnak (sőt, kifejezetten ellenséges volt a viszonya Moszkvával), és jelenleg ő védi Európa keleti határait. És ebben igaza is van. Csakhogy Romániában nem is olyan régen olyan kormánynak adtak kétharmados hatalmat a kezébe a választók, amelynek az első számú embere, Ion Iliescu Moszkvában tanult vén kommunista, és az ifjú titánokat hátulról irányító erős emberek szintén a Román Kommunista Párt második vonalából mentették át a hatalmukat 1989 után. Nem beszélve a médiatrösztjével az egész romániai politikát befolyásoló és uraló Dan Voiculescu igazolt szekusbesúgóról. És tény, hogy a román szocialistákat és csatlósaikat az elmúlt években erőteljesen támogatták Moszkvából, az Oroszország Hangja néha vehemensebben tolta a propagandájukat, mint ők maguk.
Az istenadta népet nem érdekli „az orosz imperializmus”. Ezért kell a képbe a Jobbik, a magyarveszélyt értik. Vona Gábor meg köszöni, jól van. Hiszen Traian Băsescu neki kampányol.
Csak mi, erdélyi magyarok szívunk.
Demeter Szilárd. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Feltérképeznék a Szekuritáté vagyonát
Huszonöt évvel a romániai rendszerváltás után fény derülhet a kommunista titkosszolgálat, a Szekuritáté által forgatott, majd nyomtalanul eltűnt pénzek útvonalára. Nicolae Ceauşescu hírszerző szolgálata mesés vagyonra tett szert a külkereskedelmi forgalom „megvámolásából” és a nemzeti kisebbségek kiárusításából.
Átadta nemrég a román külügyi hírszerző szolgálat (SIE) a bukaresti átvilágító bizottságnak (CNSAS) a Szekuritáté külkereskedelmi társasága, az ICE Dunărea tevékenységét taglaló vaskos dossziét. A rendszerváltás után titkosított, közel háromszáz kötetnyi iratcsomó pontos leírást tartalmaz a kommunista titkosszolgálat által éveken keresztül végrehajtott valutaügyletekről. Hozzáférhetővé vált a Szekuritáté irattárát vizsgáló intézmény szakértői számára Nicolae Ceauşescu 1982. október 15-ei keltezésű rendelete is, amely létrehozta a hírszerzés számára jövedelemforrást biztosító fedőcéget.
Az ICE Dunărea teljes ellenőrzést gyakorolt az import-export tevékenységet folytató román állami vállalatok fölött: árukivitel esetén a társaságok a forgalom 1,4, míg behozatal során 1,2 százalékát voltak kötelesek jutalékként a cég számláira átutalni. De a külkereskedelmi társaság nemcsak az áruforgalomból származó bevételt fölözte le.
Pénzügyi szempontból ugyancsak az ICE Dunărea felelt a diktatúra idején áruba bocsátott nemzeti kisebbségek eladásából befolyt vételár kezeléséért is, amelyről pontos leltárt tartalmaz a most kutathatóvá vált iratcsomó. A bukaresti kommunista rezsim becslések szerint több mint egymilliárd német márkát hajtott be a Német Szövetségi Köztársaságtól (NSZK) annak fejében, hogy engedélyezze az erdélyi szászok és bánsági svábok emigrálását.
A feltárt dokumentumokból kiderül, hogy a Szekuritáté egyszerű árucikkeknek tekintette az embereket: valamennyi kivándorlóért külön alkut folytatott a bonni kormány illetékeseivel, akiktől a szász értelmiségiekért követelte a legmagasabb, akár a tízezer német márkát is meghaladó összeget.
Az eddigi adatok szerint a Ceauşescu-diktatúra idején mintegy félmillió romániai szászt és zsidót árusítottak ki az NSZK-nak és Izraelnek, a befolyt vételár pedig az ICE Dunărea kezelésébe került. Ugyanakkor Bukarest román nemzetiségű polgárokon is túladott. Dinu Zamfirescu történészt, a román emigráció egyik legismertebb alakját 1974-ben Franciaországban élő sógora hatezer dollárért vásárolta meg a Szekuritáté egyik közvetítőjétől, és így jutott francia útlevélhez.
„Később áttanulmányoztam a kiárusításomról szóló, import Dinu fedőnévvel ellátott dossziémat. Kíváncsi vagyok, mi lett a sorsa annak a pénznek, amit a román állam tulajdonképpen ellopott a családomtól, és amelyet normális körülmények között vissza kellene kapnom” – nyilatkozta a Digi24 hírtelevíziónak az 1989-es forradalom után hazatelepedett, a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet tudományos vezetője.
Laura Stancu, a bukaresti átvilágító bizottság archívumának igazgatója szerint 1989-ben az ICE Dunărea Romániában és külföldön – elsősorban Svájcban – nyitott bankszámláin négymilliárd dollár kamatozott, a pénz további sorsáról azóta semmit nem tudni. Az intézmény a frissen kapott dokumentumok alapján próbálja kinyomozni az összegek útját, továbbá nekilátott a valutaügyletekkel megbízott szekus tisztek dekonspirálásának.
Kérdéses azonban, hogy lesz-e politikai akarat a Szekuritáté vagyonának feltérképezésére, Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő ugyanis nemrég megpróbálta megvétózni a dosszié titkosításának feloldását. A kommunista múlt feltárásában 2004 óta oroszlánrészt vállalt Traian Băsescu jobbközép államfő szerint azért, mert minden kétséget kizáróan kiderülne, hogy a pénzek egy részét Ponta jelenlegi koalíciós partnere nyúlta le.
Dan Voiculescu konzervatív politikus, dúsgazdag médiamágnás – a Szekuritáté Felix fedőnevű ügynöke – a nyolcvanas években a Ciprusban bejegyzett Crescent társaság bukaresti képviselőjeként közvetített az ICE Dunărea és külföldi partnerei között.
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)

Két éve kormányozza az országot Victor Ponta
Két évvel ezelőtt lépett hivatalba a Victor Ponta-kormány, miután az ellenzék sikerre vitte a Mihai Răzvan Ungureanu kabinetje ellen benyújtott bizalmatlansági indítványát. A miniszterelnök ért el ugyan gazdasági eredményeket, de eddigi mandátumában sok a kudarc is.
A Ponta-kormány mindenképpen ballábbal indult, hiszen jelölt és kinevezett minisztereivel igen sok gond támadt, elsősorban plágium és összeférhetetlenség vádja miatt. A kormánystratégiákért felelős megbízott miniszter jelöltje, Victor Alistar például éppen ez utóbbi ok miatt nem foglalhatta el tisztségét, az oktatási tárca két minisztere, Corina Dumitrescu és Ioan Mang ellen pedig a plágium vádja merült fel. Igaz, doktorátusi disszertációja kapcsán plágiummal gyanúsították magát a kormányfőt is, alig néhány héttel azt követően, hogy átvette a kabinet vezetését.
A 2012. évi parlamenti választások után – ahol a Szociál-Liberális Szövetség 60 százalékot szerzett – létrejött a második Ponta-kormány, amelybe a miniszterelnök az RMDSZ-t is szerette volna bevenni. Ezt a szándékát azonban a Konzervatív Pártot megalakító Dan Voiculescu és a nemzeti liberálisok vezetője, Crin Antonescu ellenszegülése miatt nem tudta végrehajtani, így a kabinet a szociáldemokratákból, a nemzeti liberálisokból, a Konzervatív Pártból és a Románia Haladásáért Országos Szövetségből jött létre.
A gondok azonban folytatódtak. A kabinet közlekedési miniszterét, Relu Fenechiut öt év letöltendő börtönre ítélték. Így ő lett a legelső, hivatalában lévő miniszter, aki a bársonyszékből egyenesen a börtönbe távozott. A kormány belügyminisztere, Radu Stroe pedig lemondásra kényszerült a Nyugati Kárpátokban bekövetkezett repülőszerencsétlenség nyomán tett, meggondolatlan kijelentéséért.
A fő gondot azonban a kormánykoalíció legfontosabb két politikai tömörülése, a szociáldemokraták és a nemzeti liberálisok közötti, egyre mélyülő ellentétek jelentették, amelyek következtében a liberálisok idén február végén kiléptek a kormányból. Nem sokkal később a parlament bizalmi szavazatot adott a harmadik Ponta-kormánynak, amelyben immár helyet kapott az RMDSZ is.
Személycserék, „fekete kedd”
A Szociál-Liberális Szövetség hatalomra kerülésével megindultak a személycserék is. 2012 júliusában menesztették a népügyvédet, Gheorghe Iancut, a demokrata liberális Vasile Blagát pedig leváltották a szenátus éléről – helyébe Crin Antonescut nevezték ki. A képviselőház éléről ugyanakkor leváltották a demokrata liberális Roberta Anastasét, helyébe az elnöki tisztséget jelenleg is elfoglaló szociáldemokrata Valeriu Zgonea került.
A Szociál-Liberális Szövetség kormánya nyílt ellentétbe került Traian Basescu államfővel – a viszony azt követően sem változott, hogy a 2012. évi parlamenti választásokat követően Victor Ponta „békés egymás mellett élési” paktumot írt alá az államfővel. Igaz, a dokumentumnak szerepe volt abban, hogy Laura Codruta Kövesit kinevezték a korrupcióelleni igazgatóság, Tiberiu Nitut pedig Románia főügyészsége élére.
„Fekete keddként” maradt fenn az a nap, amikor a korrupt kiskirályok, miniszterek, párttisztségviselők védelmében a parlament megpróbálta titokban módosítani a Büntető Törvénykönyvet, illetve megszavaztatni a kegyelemről és az amnesztiáról szóló törvénytervezetet.
Megvalósulatlan elképzelések
A kormánynak több jelentős elképzeléseit nem sikerült megvalósítania. Közéjük tartozik az alkotmánymódosítás, a regionalizálás, a decentralizáció. Ezek az elképzelések pillanatnyilag a parlament munkaasztalának valamelyik fiókjában hevernek.
Az alkotmánymódosító parlamenti bizottságot vezető Crin Antonescu elképzelése szerint az alaptörvény módosításáról 2013 őszén kellett volna kiírni népszavazást. A parlamenti bizottság által elfogadott változások jelentős részével azonban a Velencei Bizottság nem értett egyet. A bírálatok alapján három napon át ülésezett a parlamenti bizottság, de a módosított változtatások ugyancsak nem nyerték el az Európai Tanács tanácsadói testületének tetszését. A jelenlegi helyzetben az alkotmánymódosításra 2015 előtt feltehetően nem kerül sor.
Románia regionalizálásának tervét a szociáldemokraták ügyvezető elnöke, miniszterelnök-helyettes, regionális fejlesztési és közigazgatási miniszter, Liviu Dragnea vállalta magára, aki tavaly ősszel ismertette a decentralizációs elképzelést. Ez azonban teljes egészében alkotmányellenesnek bizonyult. A terv egyelőre elakadt, a szociáldemokraták még a régiók számában sem tudnak megegyezni.
Csökkenő életszínvonal
Gazdasági vonatkozásban a kormány ért el sikereket, elsősorban a makrogazdaság területén, de a mikrogazdaság vonatkozásában is születettek eredmények. Az infláció 1989 óta a legalacsonyabb szintet érte el, a sorozatos drágulások azonban meggyengítették a lakossági vásárlóerőt. A nettó átlagfizetés nominálisan 4,6 százalékkal, 1533 lejről 1626 lejre nőtt, az árak azonban átlagosan 6 százalékkal emelkedtek, így tehát a reálbér 1,4 százalékkal csökkent a Ponta-kormányok ideje alatt.
Az átlagnyugdíj 769 lejről 811 lejre nőtt, ami 5,4 százalékos emelkedést jelent, de még ez is elmarad az árdrágítások mellett. A jelenleg 850 lejes minimálbér júliustól eléri a 900 lejt – ez viszont kevés a megélhetéshez.
A legtöbb vitát talán az adózást szabályozó jogszabályok váltották ki, elsősorban a jövedéki adó kiszámítási módja, valamint az üzemanyagok árára kirótt 7 eurócentes illeték. Ellenintézkedés gyanánt a kormány 24 százalékról 9 százalékra csökkentette a kenyér hozzáadott értékadóját. Gazdasági szakértők szerint utóbbi intézkedésnek nem lesz semmi hatása, a termelők megtalálják majd a módját annak, hogy a kenyér árát visszavigyék a korábbi szintre.
Kudarcok
A kormány nem valósította meg az autópályák építésével kapcsolatos elképzeléseit sem. A Brassó-Comarnic sztráda építését tavasszal kellene elkezdeni, egyelőre azonban gondot okoz a finanszírozás. Az országutak és autópályák építésére kidolgozott mesterterv sem sikerült igazán „mesterivé”, szakemberek vitatják a szakminisztérium elképzeléseit.
Nem sikerült magánvezetőket kinevezni az állami vállalatok élére, holott erre már több alkalommal is ígéretet tettek, egyebek között a Nemzetközi Valutaalapnak. A magánszektorból kinevezett vezetők a rájuk nehezedő politikai nyomás miatt később lemondtak tisztségükről, sok esetben pedig a vállalatok élére pártkliensek kerültek, akik vigyáztak rá, hogy még a reformok érdekében se hozzanak a részvényeseket negatívan érintő intézkedéseket. Így aztán miközben az állami vállalatok továbbra is veszteségesek, újabb adósságokat halmoznak fel, a „magánvezetők” az őket kinevező politikai erők vagy személyek szolgálatába álltak.
Kudarccal végződött az állami vállalatok privatizációja: nem sikerült magánkézre adni sem az Oltchim vállalatot, sem a román államvasutak áruszállítási részlegét, de a CupruMin vállalatra sem akadt jelentkező.
A kabinet eredményt ért el viszont a Nuclearelectrica és a Transgaz esetében, amelynek 15 százalékos részvénycsomagja felkerült a börzére, a Romgaz részvényeit pedig mind a bukaresti, mind pedig a londoni tőzsdén jegyzik.
Nem született továbbra sem döntés viszont sem a palagázakat sem pedig a verespataki aranybányát illetően. Utóbbiban a kormányfő azzal szolgáltatott csemegét a sajtónak, hogy kijelentette: miniszterelnökként egyetért a bánya megnyitásával, parlamenti képviselőként pedig nem.
Bogdán Tibor. maszol.ro

Hírsaláta
ELÉG AZ INKOMPETENS PÁRTKARRIERISTÁKBÓL. A miniszterelnök-helyettesi és művelődési miniszteri tisztségre az RMDSZ által jelölt Biró Rozáliát megvédő Horváth Anna kolozsvári alpolgármester Elegem van! című nyílt levelére válaszolt az EMNP Bihar megyei elnöke, Csomortányi István, aki szerint egyre többen vannak, akiknek elegük van „az inkompetens pártkarrieristákból, a mindenhez értő politikai jolly jokerekből, akik bármilyen tisztségre alkalmasak”.
Csomortányi szerint a „magyarázhatatlan vagyongyarapodásával és korrupciós ügyeivel a marosvásárhelyi származású multimilliárdos bihari földbirtokossá avanzsált”, a „magát és közösségünket sokszorosan lejárató Biró Rozália miniszternek éppúgy alkalmatlan, ahogyan alpolgármesternek is az volt”, példaként „kulturális csúcsteljesítményére” a váradi utcanévbotrányt említi, amikor is Biró a tükörfordításos utcanévhasználatra buzdított: Banatuluiból legyen Bánat utca, Sălajuluiból Szalázs utca, Lacu Roşuból Piros-tó, a román íróról elnevezett strada Gala Galactionból Galaktikon Gála utca. (Kolozsváros.ro)
TÍZ ÉVRE LECSUKNÁK FELIXET. Tíz év szabadságvesztésről szóló ítéletet kértek Dan Voiculescura az ügyészek a politikus-üzletember korrupciós perének keddi tárgyalásán. Voiculescut tavaly öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bukaresti törvényszék az Élelmiszer-ipari Kutatóintézet törvénytelen magánosításának ügyében. Fellebbezése a legfelsőbb bíróságra került. A keddi tárgyaláson elhangzottak az utolsó vád- és védbeszédek. Voiculescu ügyvédjei mindent megtettek annak érdekében, hogy kitolják az ítélethozatal időponját, ám nem jártak sikerrel. A tárgyalás kedd késő estig tartott, ítéletet ma hirdetnek a perben. (Maszol)
VAJDAHUNYAD PERELNI AKAR. A vajdahunyadi polgármesteri hivatal a dél-erdélyi várkastélyról készült fénykép jogtalan használata miatt jogi eljárást akar indítani egy kanadai szerencsejáték-társaság ellen – jelentette be a várkastély ügyvezetője. Dan Bera elmondta, a vajdahunyadi kastély látványa is védett, hogy ne használhassanak róla készült fényképet reklámokban, ne értékesíthessenek emléktárgyakat a kastélyról készült képpel. Az önkormányzatot felháborította, hogy a kanadai reklámban a várkastély egyik tornyára ötdolláros van aggatva. Ezzel arra akarják rávenni az embereket, hogy vásároljanak minél több játékszelvényt, és azt sugallják, hogy kastélyt is vásárolhatnak, ha nyernek. A vajdahunyadi várkastély több nemzetközi turisztikai portál ranglistáján is előkelő helyre került az utóbbi években, tavaly 300 ezer turista kereste fel, és ott forgatták például a Szellemlovas 2 című filmet.(MTI)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jogerősen tíz év letöltendő börtönbüntetést kapott Dan Voiculescu
Jogerősen tíz év letöltendő börtönbüntetésre ítélte pénteken a bukaresti táblabíróság Dan Voiculescut, a román kormánypárti Konzervatív Párt (PC) alapítóját, aki kiterjedt médiabirodalommal és sikeres vállalkozásokkal rendelkezik.
Az ítéletet pénteken hirdették ki, hat évvel a befolyásos politikus elleni korrupciós per kezdete után. Első fokon, tavaly szeptemberben öt év szabadságvesztésre ítélték.
A bíróság abban találta vétkesnek Voiculescut, hogy a piaci árnál 75-ször alacsonyabb áron, törvénytelenül vásárolta meg egy mezőgazdasági kutatóállomás Bukarest melletti, 3,5 hektárnyi telkét, és ezzel 60 millió euróval megkárosította az államot.
MTI, Erdély.ma

Halvány reménysugár
Új korkorszak következik, negyedszázad után végre megvalósulhat az igazi rendszerváltás – ünnepelték sokan Dan Voiculescu tíz évre ítélését, bebörtönzését. S valóban, a Ceauşescu-rendszerből kinőtt szekus maffia igen jelentős alappillére omlott össze.
Egyike volt a legerősebbeknek. 1989 után a Securitatétól lenyúlt pénzekből épített ki hatalmas gazdasági, politikai és médiabirodalmat, gátlás nélkül megszerzett mindent, amit akart. Kormánykoalíciókat alakított és bontott fel, zsarolt, életeket tett tönkre, ha érdekei azt kívánták. Most elbukott egy nagy értékű telekspekuláción, és úgy tűnik, vagyona jelentős részét is elkobozzák. S valóban, Voiculescu s a hozzá hasonlóak felelősek a Securitate tovább éléséért, azért, amiért Románia az ügyeskedők, a gazemberek paradicsomává vált, ahol huszonöt év telt el úgy, hogy a lopások, bizonyos érdekek érvényesítése meggátolta a valós életmagra kapást. A kommunizmusból kinőtt újkapitalisták, akik megvásárolták, szócsövükké tették a sajtó nagy részét, mely feledvén valós küldetését, szemrebbenés nélkül hazudik, manipulál, az atyuska érdekei szerint emel mennybe vagy tipor sárba bárkit és bármit. Nagymértékben nekik köszönhető az a torzszülemény, mellyé Románia alakult. S most lám, tündöklésük után elkezdődött bukásuk, sorra kerülnek börtönbe. Végre dolgozni kezdett az igazságszolgáltatás, egymás után születnek ítéletek nagy korrupciós ügyekben, rács mögött egykori miniszterelnökök, miniszterek, megyeitanács-elnökök, polgármesterek, dúsgazdag üzletemberek. Voiculescu elítélése azért is jelentős, mert bizonyítja, az elkövetett gazemberségek nem megúszhatóak a végtelenségig, hiába van vagyonod, hatalmad, halogathatod, de el nem kerülheted végzeted. Bizonyára sokan megrettentek a pénteki ítélet után. Ilyen szempontból valóban új korszak következhet, csakhogy a szekus maffia kinevelte utódait, ott nyomul az ifjú generáció, mely sem eszközeiben, sem módszereiben nem különb. Pénzt, hatalmat, befolyást akar. Egyedüli vigasztaló, hogy talán már nem merik mindezt olyan orcátlanul művelni, hisz lám, akinek ma még áll a zászló, holnap börtönben végezheti. Hosszú út előtt még Románia, a korrupció megfékezése, ha egyáltalán lehetséges, még csak a kezdeténél tart. A Voiculescuéhoz hasonló ítéletek azonban felvillantanak egy halovány reménysugarat: talán sikerülhet. Ha majd feleennyien feleennyit lopnak, esetleg egyszer mi is jobb, emberibb életet élhetünk.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Maffiák harca
Egyre jobban közeleg az államelnök-választási kampány, és sokasodnak azok a korrupciós vizsgálatok, amelyek a kampányban részt vevő politikusokat érintik.
Ez rendjén van, láttuk, hogy a Dan Voiculescu bezárása milyen zsigeri indulatokat ébresztett, miután emberek ezreit manipulálta a tíz évre elzárt politikus érdekeit védő hírhedt hírtelevízió. Csakhogy a manipuláció nem egyoldalú, hanem mindkét irányból tetten érhető. Az ügyészség szépen sorban a Szociáldemokrata Párt (PSD) valamennyi vezető politikusát kikezdte. Liviu Dragnea és Dan Şova, vagyis Victor Ponta két legközelebbi munkatársa került mostanában az ügyészség látókörébe, és nem kizárt, hogy hamarosan magát a miniszterelnököt is előszedik. Traian Băsescu államfő még el volt ragadtatva a májusi európai parlamenti választások előtt attól, hogy a korrupcióellenes ügyészség nem avatkozott bele a kampányba, és nem állt elő olyan, vezető politikusokat érintő, nagy médiaérdeklődésre számot tartó ügyekkel, amelyekkel megbolygathatták volna a kampányt. Az államelnök-választás tétje azonban jóval nagyobb, így kérdéses, hogy a vádhatóság meg tudja-e majd őrizni pártatlanságát ebben a kényes időszakban, amikor a vádhatóságra rendszerint minden irányból jelentős nyomás nehezedik.
BORBÉLY TAMÁS
Szabadság (Kolozsvár)

Az igazság jegyében
Jelentős események zajlanak mostanában a kommunista rendszer idején vezető pozíciót betöltő személyek felelősségre vonása terén.
A legfelsőbb bíróság immár a második, politikai foglyok tucatjainak haláláért vagy súlyos bántalmazásáért felelős egykori börtönparancsnok ellen emelt vádat, miután a kommunizmus bűneit vizsgáló intézet az egykori bűnösök felkutatását célzó akciója során leleplezte, majd feljelentést tett ellene emberiesség elleni bűnök miatt.
Persze Ioan Ficior, a peripravai láger egykori parancsnoka csupán csepp a tengerben, akárcsak másik harmincnégy egykori kollégája, akit az említett intézet már leleplezett, vagy leleplezni készül. Mégis bíróság elé állítása legalább részben elégtételt jelenthet, és nem csupán a közvetlenül érintettek – áldozatainak hozzátartozói vagy az általa meghonosított embertelen börtönviszonyok túlélői – számára, hanem mindenkinek, aki valamilyen formában elszenvedője volt a kommunizmus rémuralmának.
És a kedvező folyamatok kapcsán engedtessék meg párhuzamot vonnunk egy másik igazságszolgáltatási ügy és az egykori pribékek elleni eljárások között. Dan Voiculescu médiamogul esetéről van szó, akit néhány napja ítéltek tíz év szabadságvesztésre törvénytelen üzleti ügyei miatt.
Bár ő a rendszerváltás után követte el a terhére rótt bűncselekményeket, ügye mégis az 1989 előtti időszakhoz kapcsolódik, hiszen, mint kiderült, vagyonát a kommunista titkosrendőrség, a Szekuritáté külföldi ügyeletek bonyolítására létrehozott cégének pénzéből alapozta meg kétes körülmények között, és amúgy ő maga is együttműködött a szekuval. Vagyis az igazságszolgáltatás ha lassan is, de elkezdett működni.
Kár, hogy ennyit kellett várni, hiszen az 1989 előtti rendszer számos magas beosztású fenntartója azóta elhunyt, addig viszont boldog nyugdíjasként, jelentős állami apanázst élvezve élhetett. Ráadásul a hiányérzetünket az is növeli, hogy Ficior is, Voiculescu is csupán kishal, a legjobb esetben középkáder volt. Az igazi nagy dobás az lenne, ha ma is élő egykori feletteseiket, a kommunista hierarchia egykori „csúcsragadozóit” is sikerülne végre leleplezni és bíróság elé állítani.
Balogh Levente, Krónika (Kolozsvár)

Folytatják-e a korrupcióellenes harcot?
Illúzióink azért nincsenek a román igazságszolgáltatás függetlenségét illetően – elég, ha csak a magyar ügyekben, a zászlóperekben, az anyanyelv-használati jogokért indított eljárásokban hozott ítéletekre gondolunk, és folytathatnánk a sort a Mikó-üggyel is –, de az tény, hogy az elmúlt években jó néhány nagykorrupciós ügyet felgöngyölítettek az ügyészek, mi több, a bírák addig sérthetetlennek tartott, igen befolyásos politikusokat vagy módfelett gazdag üzletembereket küldtek rács mögé.
Így került börtönbe – sokak kétkedése dacára – a volt szocialista kormányfő, Adrian Năstase, számos volt miniszter, a futballmaffia vezetői, nem úszták meg a nagy médiamogulok, s bármennyit húzta az időt, még a szekusbesúgó Dan Voiculescunak is be kellett vonulnia. És lám, most is egy több egymást követő, különböző politikai színezetű kormányt végigkísérő, kilenc minisztert, valamint nemzetközi hírű számítástechnikai vállalatokat érintő, talán minden eddiginél komolyabb nagykorrupciós ügyben készül vádat emelni az ügyészség. Mindez pedig azt bizonyítja, valami mégiscsak megmozdult a hazai igazságszolgáltatásban, az európai nyomásra létrehozott korrupcióellenes ügyészség nem fél befolyásos politikusokat érintő ügyeket felgöngyölíteni, a bíróság pedig nem retten vissza az ítélettől, ha a vádakat megalapozottnak találja. S bármennyire is elegünk lett Traian Băsescu agresszív, konfliktusgerjesztő politikájából, bármennyire is kiábrándultunk a Székelyföldön többször is megfordult államfőből, azt el kell ismerünk: ez a folyamat az ő első elnöki mandátuma idején kezdődött, majd a másodikban folytatódott. Ellenfelei vádja pedig – miszerint politikai céljai elérésére használja az igazságszolgáltatást, különösen a korrupcióellenes ügyészséget – igencsak ingatag lábakon áll: saját testvévérét is letartóztatták, és számos, a Băsescu által támogatott pártban, pártokban tevékenykedő politikust elítéltek.
Traian Băsescu tízéves uralma végén, a novemberi államfőválasztás előtt azért sem árt ezt felidéznünk, mert igencsak kérdéses, mi lesz a politikai hatalomtól lassan ugyan, de mégiscsak függetlenedő igazságszolgáltatással, folytatódik-e a végre beindulni látszó korrupcióellenes küzdelem Romániában? Különösen akkor, ha a felmérések szerint a győzelemre leginkább esélyes Victor Ponta lesz a Cotroceni-palota új lakója.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)