Idén először történt meg, hogy Mihail Hardau oktatási miniszter élt törvény adta jogával, és az ország néhány megyéjének vizsgaközpontjából bekérette ellenőrzésre a kijavított érettségi dolgozatokat. Hargita megyéből, a Márton Áron Gimnáziumból a tárcavezető a román nyelv és irodalom tételek osztályzataira volt kíváncsi. A dolgozatokat a bukaresti újrajavító testület lényegesen alább-, esetenként 4 jeggyel is gyengébbnek értékelte, mint a helyi román szakos tanárok. Az ügyben érintett pedagógusok számára elsősorban az erkölcsi hitelvesztés a legfájóbb kérdés. Többen közülük évtizedek óta elismert tanárok, akik sértőnek érzik értékítéletük és objektivitásuk megkérdőjelezését. Legfőbb ideje lenne elfogadni azt a tényt, hogy a magyar anyanyelvű diákoktól nem várható el ugyanaz a nyelvi és olvasottsági teljesítmény, mint román anyanyelvű társaiktól. A miniszter a bukaresti osztályzatok alapján 12 tanár felelősségre vonását kérte, a kiróható büntetéseket is meghatározva. A munkaszerződés felbontását két esetben ajánlja a miniszter, a balánbányai Szabó István és a maroshévízi Datu Irén esetében. Fél évig 15 százalékos fizetésmegvonást javasolnak a nyolc oktatónak, két oktatónak pedig figyelmeztetést és a vizsgáztatási jog egy évig való megvonását helyezte kilátásba a miniszter. A tizenkét érintett közül négyen románok. Varga László, a Márton Áron Gimnázium igazgatója szerint törvényes a minisztérium eljárása, de a jegyek közti különbséget túlzottnak ítélte. Bondor István Hargita megyei főtanfelügyelő elmondta: a figyelmeztetés a tanfelügyelőségre érkezett. A fegyelmi döntés jogát a minisztérium a főtanfelügyelő kezébe adta, aki kijelentette: „tanerőhiánnyal küszködünk, ezért természetesen meg fogjuk védeni az aktív és elhivatott tanárok pozícióit, de tiszteletben kell tartanunk a törvényeket”. A miniszteri figyelmeztetés a diákok jegyén utólag nem változtat. – A jelenlegi tanügyi rendszer nem biztosítja a szükséges esélyegyenlőséget a kisebbségi diákoknak a román nyelv elsajátításához – jelentette ki korábban az Országos Diszkriminációellenes Tanács. /Jakab Lőrinc: Ki tud jobban románul? = Krónika (Kolozsvár), szept. 1./

Dr. Dobai István jogászprofesszor, az ENSZ-per fővádlottja a Boldogok a békességre igyekezők című memorandum szerzője. Az emlékiratnak, mely Erdély közjogi helyzetének megváltoztatását követelte, az ENSZ-hez kellett volna eljutnia. 1957 márciusában letartóztatták Dobai Istvánt. életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. 1964-ben szabadult. Jelenleg Kolozsváron él.  Dobai István elmondta, hogy perükben senki nem tagadott semmit, nem voltak hajlandók megtagadni az ügyet. Közülük Kertész Gáborral bántak a Szekuritátén a legkegyetlenebbül, mert a legfölényesebb volt, s a szekustisztek ezt nem tudták elviselni. Rabtársaival verették őt. Dobai István Erdély lakosságcserével való újraszervezése mellett volt. 1964-ben, szabadulásuk után ellenségesen fogadták őket, egyeseket még a családjuk is. Többen öngyilkosok lettek kiszabadulásunk után. A Szekuritáté módszere az volt, hogy mindenkit szembe kell fordítani mindenkivel.   Dobainál a vallató a nagyon terhelő dolgokat nem írta be a jegyzőkönyvbe, azonban Dobai szólt, hogy írja be, különben nem írja alá. A memorandum hivatalosan nem jutott el az ENSZ-hez, egyetlenegy lehetőségük maradt, a Szekuritáté jegyzőkönyveibe rögzíteni a magyarság igényeit. Amikor Dobait letartóztatták, kiderült, hogy tíz éve figyelték, 1000-1500 oldalas iratcsomó volt már róla.    A rabtársakat is szembeállították egymással: ő már rád vallott, mondták. Mindenkit mindenkivel szembefordítottak, így a teljes bizonytalanságot sulykolták a rabokba. Mindenkit besúgás gyanújába kevert a börtön vezetősége. Romániában a politikai foglyok közül kivették a hazaárulókat, nekik külön börtönt rendeztek be, teljesen elszigetelve a környező társadalomtól, senki nem tudta, hogy hol vannak, a fegyőröket is rendszeresen cserélték, 4-5 évenként költöztették a rabokat más-más börtönökbe. Tudomása szerint 1948-ban kezdődött a hazaárulók elkülönítése. Máramarosszigeten volt az első ilyen börtön, később átköltöztették a rabokat Karánsebesre, Galacra, Pitesti-re, végül Désre. Amit el lehet egy börtönbüntetés során képzelni, azt mind alkalmazták a hazaárulókon. Nem volt szabad munkába menni, lehetetlen körülményeket teremtettek. A romániai börtönökben természetes volt, hogy a román hazafiak verték a magyarokat, ez nemzeti kötelességük volt. A hazaárulók közül is elkülönítettek 40-45 személyt. Ezt a csoportot fantomcellának nevezték, mert a létezésük titok volt, a fegyőrök sem tudtak róluk. 15 hónapig voltak a fantomcellában. Változatos módon kínozták őket, nem adtak levegőt, ivóvízről vagy mosdóvízről nem is beszélve, kanalat nem adtak az ételhez. Télen fél napokat vizes betonon kellett feküdni fűtetlen szobában. Ebben a csoportban három magyar volt: Bányai Miklós, Varga László és ő. A fantomcella után a hazaárulók börtönébe vitték őket. Dobai tuberkulózisban megbetegedett. Szabadulása után is figyelték, lehallgatók voltak a házában. Dobai szerint jó lenne, ha a politikai szervezetek az egykori politikai foglyokat meghívnák tanácskozásaikra. Romániában a magyar politikai foglyoknak nincs külön szervezete, csak a román szervezet tagjai lehetnek. Kétszeres-háromszoros nyugdíjakat, kárpótlásokat osztanak mindenféle címen a politikai elítélteknek, a magyaroknak szinte semmit, csak a nyugdíj-kiegészítést kapják, ami mindenkinek jár. Az ötvenedik évfordulót az 1956-os forradalom ellenségei akarják ünnepelni. /D. Szentes Szidónia: 1956 Erdélyben „Hazaárulásért” életfogytiglani börtön. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), szept. 13./

Hardau tanügyminisztert a tanévnyitó bukaresti tüntetések miatt nem fogadták Csíkszereda egyetlen román líceumában, az Octavian Goga Főgimnáziumban, ezért a miniszter a színmagyar Márton Áron Gimnáziumba ment, a középiskola igazgatója, Varga László románul köszöntötte, és ugyanígy vázolta fel a pedagógusok igényeit, és hasonlóképpen cselekedett a diáktanács elnöke is saját tanulótársai nevében. A magyar igazgató ugyanakkor megköszönte a volt román prefektusnak, jelenleg PSD-s parlamenti képviselőnek a segítségét, mert nélküle nem tudták volna korszerűsíteni a magyar gimnázium hőközpontját. Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester viszont mindvégig magyarul beszélt, kifejtve, hogy itt Erdélyben, a Székelyföldön, a hivatásukhoz hű pedagógusok mindig szeretettel fogadják a feszültségek idején Bukarestből e tájakra menekülő román minisztert, és nem minden célzás nélkül megjegyezte, hogy a hivatalosságokat köszöntő román nyelvű szövegek a már letűnt múltra emlékeztetnek. A Márton Áron igazgatója az európai viselkedéskultúra betartásának szabályaira hívta fel az ugyancsak RMDSZ-es polgármester figyelmét, hiszen a vendéget illik a saját nyelvén köszönteni, a miniszter pedig minderre bejelentette, hogy Bukarestben a saját kabinetfőnöke magyar, és nem csupán az erdélyi, hanem a máshol élő, éppen tüntető pedagógusokat is hivatásszeretőknek nevezte. /Székedi Ferenc: Román-magyar. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 18./

Varga László jogász akart lenni, kirúgták az egyetemről. Elment teológiát hallgatni. Református lelkész lett Abrudbányán. 1956-ban napi sok kilométert gyalogolt a felfordult Budapesten, hogy Erdélybe hiteles hírt hozzon. Hazajött, életfogytiglanit kapott a kolozsvári bíróságon. Először politikus akart lenni. Nemzetközi jogot hallgatott a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen, már elsőéves korában tagja volt Búza László nemzetközi jogi szemináriumának. Számba vette a lehetőségeket, hogy lehet a kommunizmussal szembeszállni. A református, katolikus és unitárius, vagyis a három egyházi ifjúsági mozgalom tudatosan összefogva megpróbálta megőrizni a beszivárgó marxista-kommunista irányzattal szemben a népi-nemzeti hangulatot, ők a népi írók tanítványai voltak. Az 1948-as fordulat után eltávolították a híres egyetemi tanárokat az egyetemek éléről, és jött helyükbe mindenféle csirkefogó. Megkezdődött a politikai tisztogatás, és az első kolozsvári koncepciós per során hármukat kirúgták az egyetemről, reakciós magatartás vádjával. Varga László a kolozsvári református teológiára ment. 1952-ben végzett a teológián, Abrudbányára került, a Kárpát-medence legkisebb városába; ott volt egy százötven lelkes kis gyülekezet. A magánbányákat megszüntették, kötelezték a lakosságot, hogy adja le az államnak a bányászattal nyert aranyát, aki pedig elrejtette, addig verték, míg meg nem mondta, hova rejtette. A kisebb enyhülést kihasználva Varga László Magyarországra ment turistaútlevéllel, tanulmányi szabadságra, két hónapra, 1956 szeptemberében. A forradalom idején Budapesten mindenki szervezkedett, a pártok, az egyházak, az ifjúság. Hazatért, és itthon tudta meg, hogy az oroszok bementek Budapestre. Otthon barátainak elmondta, milyen volt a forradalom Magyarországon. Barátaival elkészítette az ENSZ-hez címzett memorandumot, közben Szekuritáté már tudta, mire készülnek. A kolozsvári bíróság hazaárulás vádjával kiszabta rá az életfogytiglani ítéletet. Az ügyész ötükre halálos ítéletet kért, de aztán „csak” életfogytiglanit kaptak. Több mint három évet a szamosújvári börtönben ült, volta a pitesti-i, a dési, a kolozsvári börtönökben is. 1964-ben szabadult, összesen hét és félévet ült. Börtönélményeit megírta a Püski Kiadónál megjelent A fegyencélet fintorai című könyvében. /Lokodi Imre: Erdélyi ötvenhatosok. Elfelejtettük a félelmet. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 26./ Emlékeztető: ez volt a Dobai-per 1957-ben, melyben kilenc magyar értelmiségit ítéltek el.

Péterfy Irén nyugalmazott magyartanár /sz. 1938/ 1956-ban felvételizett a Bolyai Egyetem magyar szakára. A magyarországi ’56-os események következményeként 1958 őszén rendszerellenes tevékenység miatt letartóztatták, 1959 februárjában pedig a Kolozsvári Katonai Törvényszék tíz esztendő javítóbörtönre ítélte. Péterfy Irén 1963 szeptemberében szabadult. Az egyetemen lelkesedéssel fogadták 1956-ban a forradalom hírét. Az idősebb professzorok nem mertek reagálni. Nagy István író összehívta a bölcsészeket, akkor már a Kádár-kormány volt hatalmon. Nagy István elmondta: ő kezességet vállal azért, hogy a Kádár-kormány csak a javát akarja a magyar nemzetnek. Ez nagy visszatetszést keltett, mert Kádárt egyöntetűen árulónak tartották. Előzőleg az egyetemisták halottak napján kimentek a Házsongárdi temetőbe, néhány tanársegédek is velük volt. Elénekelték a Székely Himnuszt, versek is elhangzottak. Azután következett november 4-e, a nemzeti gyásznap, és akkor oda jött Péterfy Irénhez valaki, jogász lehetett az illető, s azt mondta: úgy döntöttek, hogy fekete szalagot fognak viselni. Kérte, ossza ki a szalagot évfolyamtársai között. Péterfy Irén ekkoriban kapta kézhez a forradalom alatt megjelent Irodalmi Újságot, benne volt Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című verse és Benjámin László verse, mindkettőt lemásolta magának. Ezt később megtalálták nála, a versek bűnjelként szerepeltek ügyében. Egyenként behívták az egyetemen őket, KISZ (Kommunista Ifjak Szövetsége, akkoriban Ifjúmunkás Szövetség, azaz INSZ) vezetőségi tagokat. Előtte beszélgettek barátaikkal – többek között Szilágyi Domokos is ott volt – arról, hogy mi lesz. Próbálták meggyőzni őt, hogy ne mondja el a véleményét, mert nincs semmi értelme. Azonban ő képtelen volt erre. Kijelentette, hogy ez nem ellenforradalom volt, hanem forradalom. Hozzátette, hogyha bebizonyítják az ellenkezőjét, akkor elfogadja. Úgy emlékszik, nem is válaszoltak. Volt egy olyan gyűlés is, ahol el kellett volna ítélni a történteket, de az egyetemisták nem ítélték el. –1957 tavaszán letartóztattak három tanársegédet (Varró Jánost, Lakó Elemért és Dávid Gyulát), azután Koczka György, Kelemen Kálmán, Várhegyi István és Nagy Benedek hallgatót, ez nagy megdöbbenést váltott ki. Akkor még úgy gondolták, hogy ezeket most egy kicsit megijesztik, aztán kiengedik őket. El is mentek a tárgyalásra. Váratlanul, minden indoklás nélkül megvonták Péterfy Irén ösztöndíját. Ebben az időben a legszűkebb baráti köréhez tartozott Szilágyi Domokos, Páll Lajos és Váradi Emese. 1958 őszén az egyetemen rendeztek egy gyűlést, hogy a plénum előtt elrettentő példát statuáljanak. Egyenként ki kellett állni a színpadra, tömve volt az aula. Péterfy Irénen iszonyú reszketés vett erőt, alig tudott beszélni. Azt kérdezték, hogy 1956-ban forradalom vagy ellenforradalom volt? Nem tudott egyértelműen válaszolni. Valami olyasmit mondott, hogy iszonyú vérontás volt, ahol nagyon sok ártatlan és nem ártatlan ember meghalt. Ilyen kitérő választ adott. Vastag Lajostól azt kérdezték, mit csinált volna ’56-ban, kire lőtt volna? Mire ő azt mondta: öngyilkos lettem volna. Ez hatalmas tapsot váltott ki. /Később ő is börtönbe került./ Péterfy Irént kizártak az egyetemről, megbélyegezték őt, majd 1958. október 31-én letartóztatták. Egyértelmű volt számára, hogy fel akarják használni a három letartóztatott tanársegéd ellen. Állandó félelemben tartották, fenyegették. Nehezen ment a román nyelvű kihallgatás, mert ő nehezebben tudta magát kifejezni románul. 1959. február 13-án volt a tárgyalás Kolozsváron. Ott tudta meg, hogy egy ügyben tárgyalják az ő esetét Vastag Lajossal, Páll Lajossal, Varró Jánossal és Lakó Elemérrel. Öten voltak. Péterfy Irén ellen a vád volt: gyászszalag viselés, Magyarországon megjelent ellenforradalmi versek lemásolása, temetői részvétel, rendszerellenes tüntetés. A peren a tanúk közül Varga László református lelkészre emlékezett, mivel rendkívüli hatást tett rá. Varga Lászlót akkor már elítélték, rabruhában hozták a tárgyalásra. Azt akarták, hogy barátjára, Vargát Jánosra tegyen terhelő vallomást. Varga László kijelentette: „Én azt a vallomást, ami önöknél van, fizikai kényszer hatására írtam alá, és most nem vagyok hajlandó elismerni”. Ez olyan volt, amilyent csak filmekben lehet látni. Péterfy Irén tudta, hogy mi vár Varga Lászlóra ezután. Az utolsó szó jogán Péterfy Irén nem mondta, hogy megbánta tetteit. Tíz évre ítélték. Az ő perében Varró János 16, és Lakó Elemér 15, Vastag Lajos 8 és Páll Lajos 6 évet kapott. Péterfy Irént Csíkszeredába vitték, 1960-ban Aradra, onnan Nagyváradra, majd 1963. szeptember 19-én szabadult. Öt évet töltött börtönben. A női börtön enyhébb volt, a férfiakéhoz képest. Csíkszeredában még nem, de Aradon és Váradon már dolgozott, örültek, hogy dolgozhattak. Kosárfonás volt a munkájuk. – A női börtönökben rengetegen voltak, akik rendszerellenes viccet mondtak vagy hallgattak, akik szökevényeket rejtegettek vagy nekik segítettek. Voltak bent katolikus apácák, akik Rómával kapcsolatot tartottak, őket hazaárulással vádolták. Csíkszeredában nagy szigorúság uralkodott. Nagy hálókban szállásoltak el őket, lehettek olyan harmincan, negyvenen. Egymástól verseket is tanultak. Nyitrai Bertus néni magyar irodalomból, történelemből tartott előadásokat. Később a börtönben kaptak könyveket, de csak román nyelvűeket. – A besúgók a börtönben is jelen voltak. /Gagyi-Balla István: 1956. Tíz év börtön „rendszerellenesség” miatt. Beszélgetés Péterfy Irén nyugalmazott magyartanárral. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 13., folyt.: 14., 19./

Baróton és Kisbaconban is csatlakoztak az Egyesült Magyar Ifjúság (EMI) felhívásához, és a magyar forradalom ötvenedik évfordulója alkalmából diófát ültettek. A facsemetét az 1956-os tevékenységéért bebörtönzött marosvásárhelyi református lelkész, Varga László kertjéből hozták. /Hecser László: Csemete az utókornak. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 4./

A protestáns teológia tiszteletbeli professzorrá avatta november 11-én dr. Gaal György irodalomtörténészt, illetve Varga László nyugalmazott lelkészt. A teológia épülete felújításának befejezését ünnepelték, dr. Juhász Tamás leköszönő rektor elmondta, az épület felújítására 540 ezer eurót költöttek, amelynek jelentős része hollandiai, illetve németországi támogatásból származott. A tiszteletbeli professzor címet az 1956-os események miatt börtönbüntetésre ítélt Varga László a református vallás aktualitását bizonyító munkássága elismeréseként kapta meg, míg dr. Gaal György tudományos munkássága, irodalmi tevékenysége alapján. /(kb): Felújították a protestáns teológia épületét. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 13./

Két napon át 20 erdélyi középiskola 149 diákja vett részt a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumban megrendezett Erdélyi Magyar Matematikaversenyen. A február 11-i díjkiosztó ünnepségen 76 diák vehetett át dicséretért, továbbá első, második és harmadik helyezésért járó oklevelet, ajándékot, illetve pénzjutalmat. Varga László igazgató eredményesnek és sikeresnek értékelte a versenyt. Az Erdélyi Magyar Matematikaverseny a Nemzetközi Magyar Matematikaverseny erdélyi válogatója. A román Oktatási Minisztérium elismeri az itt nyert diplomát, és például a Babes–Bolyai Tudományegyetem Matematika–Informatika Karán beleszámítják a felvételi pontrendszerbe a magyar, román és angol tagozaton egyaránt. /Takács Éva: XVII. Erdélyi Magyar Matematikaverseny. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 12./

A Honlevél, a Magyarok Világszövetsége lapjának márciusi száma közölte először teljes terjedelmében az Erdélyi ENSZ Memorandum néven emlegetett Boldogok a békességre igyekezők című elaborátumot. A dokumentum az erdélyi magyarság sorsának hosszú távú rendezését célozta, és amelyet az ENSZ-hez kívántak eljuttatni, körültekintően és alaposan ismertette az ötven évvel ezelőtti időre kialakult helyzetet, részletesen indokolja az erdélyi kérdés megoldásának szükségességét, és négy politikai keretben vizsgálja Erdély jövőjét: I. Erdély román uralom alatt marad, II. Erdély magyar uralom alá kerül, III. Az önálló Erdély gondolata, IV. Erdély elosztása Magyarország és Románia között. „Az erdélyi kérdés megoldása kétségkívül nagy és nehéz feladat, de nemzetünk jövőjét e nélkül nem biztosíthatjuk. ” A dokumentum alapján kreált erdélyi ENSZ-perben „a román haza elárulása” bűntette miatt a hadbíróság 1957 novemberében életfogytiglani kényszermunkára ítélte Dobai Istvánt és Varga Lászlót, 25 évi kényszermunkára Komáromy Józsefet és Kertész Gábort, 20 évre Bereczki Andrást, továbbá 5-től 10 évig tartó fegyházra Gazda Ferencet, Szekeresi Nagy Józsefet, Dobri Jánost és László Dezsőt. 1958-ban ítélték el a második csoportot: Bányai Miklóst életfogytiglannal, Krebsz Sándort és Kincses Károlyt 20 évi, Kincsesné Balajti Ilonát pedig 10 évi kényszermunkával sújtották. Kertész Gábor és Nagy József a börtönben meghaltak a rettenetes bánásmód következtében, a többiek az 1964-es általános amnesztiával szabadlábra kerültek ugyan, de polgári jogaikat, munkavállalási szabadságukat sohasem nyerték vissza. /Boldogok a békességre igyekezők. Erdélyi ENSZ Memorandum – 1957. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), ápr. 11./

Székelyföldtől a Partiumig szinte valamennyi nagyobb erdélyi településen emlékeztek 1956-ra. Háromszéken Sepsiszentgyörgyön, Kovásznán, valamint Baróton tisztelegtek a forradalom hősei előtt. A megyeszékhelyen a városháza falán levő „Gloria Victis” feliratú emléktábla előtt rótta le kegyeletét a háromszéki Volt Politikai Foglyok Szövetsége, valamint az Erdélyi ‘56-os Bajtársi Társaság. „1956-ot követően Sepsiszentgyörgy 23 polgárát, összesen 265 év börtönbüntetésre ítélte a volt kommunista diktatúra” – dokumentálják a múltat a kőtáblába rótt betűk. Délután a tavaly felszentelt emlékoszlopnál az ‘56 Emlékparkban, illetve a központi park kopjafájánál koszorúztak. Csíkszeredában a Kalász negyedi temetőnél felállított kopjafánál elsőként Nagy Benedek, az ‘56-os Baráti Társaság nevében mondott beszédet. A megemlékezés a koraesti órákban, fáklyásmenettel folytatódott a Szabadság-tértől, a magyar főkonzulátus előtti téren felállított ‘56-os emlékműhöz. Marosvásárhelyen az Erdélyi Magyar Ifjak kétnapos rendezvénysorozattal emlékezett meg az ‘56-os forradalomról és szabadságharcról. Varga László nyugalmazott református lelkész, ötvenhatos elítélt tartott előadást. Ezt követően a Szabadság, Szerelem című filmet vetítették le. Október 23-án Hajdú Zoltán történelemtanár a forradalom leverése utáni megtorlásról beszélt. Nagyváradra október 23-án érkezett az a vándorkiállítás, amely az 1956-os forradalomhoz kapcsolódó erdélyi és román vonatkozású dokumentumokból áll. Mind a három szatmári magyar középiskolában (Kölcsey Ferenc, Hám János, Református Gimnázium) megemlékeztek október 23-án az ‘56-os magyar forradalomról. Délután az RMDSZ székházában a Szent-Györgyi Albert Társaság szervezésében Sárándi Tamás muzeológus 1956 romániai vonatkozásáról tartott előadást. Snagovban friss, piros-fehér-zöld szalagos koszorúk emlékeztetnek arra, hogy több mint fél évszázaddal ezelőtt itt tartották fogva Nagy Imrét, az 1956-os magyar forradalom vezetőjét és sorstársait. Az október 23-i megemlékezésen a Markó Béla szövetségi elnök vezette RMDSZ-küldöttség helyezte el az emlékezés koszorúit az ‘56-os hősök emlékművénél. Markó Béla beszédében rámutatott arra, hogy ötvenegy év után „még mindig adósságunk van azokkal az emberekkel szemben, akik 1956-ban a szabadságért harcoltak”, egyesek közülük az életükkel fizettek. /Adósságot törlesztettek Erdélyben. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 24./

Október 23-án Sepsiszentgyörgyön együtt tartották emlékező ünnepségeiket a helyi ötvenhatosok és a volt politikai foglyok. A kommunizmus börtöneit megjárt háromszékiek közül jelenleg közel ötszázan élnek. A sepsiszentgyörgyi köztudatban leginkább jelen lévő helyi ötvenhatos megmozdulás a mikós diákokból alakult Székely Ifjak Társasága (SZIT) tagjainak sok év börtönnel megtorolt koszorúzása a negyvennyolcas emlékműnél (1957-ben és ‘58-ban). Felnőtt tanácsadójukra, a szamosújvári börtönben ismeretlen okokból elhunyt Szalay Attilára évente emlékeznek az egykori SZIT-tagok. A Csíki utcai Szalay-ház falán elhelyezett emléktáblát minden október 23-án koszorúzza meg a SZIT, a háromszéki Volt Politikai Foglyok Szövetsége (VPFSZ), a városvezetés és a helyi RMDSZ. A megemlékezők tizenöt bajtársuk sírjánál koszorúztak a város temetőiben. A délutáni megemlékezések sora a kommunista diktatúra áldozatainak Erzsébet-parkbeli kopjafájánál kezdődött, ahol Józsa Csaba Árpád, az Erdélyi ‘56-os Bajtársi Társaság elnöke kiemelte: ötvenhat tanulsága, hogy egy kis nép egy emberként állt ki a szabadságért. A megemlékezések a tavaly felavatott ötvenhatos emlékműnél folytatódtak, ahol Török József, a VPFSZ elnöke beszélt. Dr. Kiss Tamás, a magyarországi POFOSZ alelnöke megköszönte az erdélyi ötvenhatosok egykori szolidaritását és a jelen lévő fiatalok érdeklődését ötvenhat iránt. /Fekete Réka: 1956-ra emlékeztünk Sepsiszentgyörgyön. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 24./ Kézdivásárhelyen október 23-án a Szoboszlay-perben kivégzett hősök emlékére állított kopjafánál rótták le kegyeletüket. Farkas Ferenc történelemtanár, a Református Kollégium igazgatója felelevenítette az ötvenegy évvel ezelőtti magyarországi és erdélyi forradalom és szabadságharc fontosabb mozzanatait, a Szoboszlay-kirakatperről is szólva. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom háromszéki szervezete által szervezett megemlékezés a Vigadóban volt, levetítették a Hajdú Gábor által 2006-ban rendezett, Boldog napok – hulló csillagok című dokumentumfilmet, majd fáklyákkal a Hősök emlékművéhez vonultak. /Iochom István: Kézdivásárhelyen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 24./ Kovásznán az Ignácz Rózsa Irodalmi Klub Imádkoztam, ha félni kellett című rendezvényével emlékezett az 1956-os forradalomra, amelyen Varga László marosvásárhelyi nyugalmazott lelkész szemtanúként beszélt. Ezt követően a központi park ‘56-os emlékművénél a kovásznai Magyar Polgári Szövetség és Székely Tanács rendezett gyertyás megemlékezést. /Bodor János: Kovásznán. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 24./

Húsz évre köt szerződést Csíkszereda a Szent Kereszt-plébániával a Márton Áron Gimnáziumnak és a Segítő Mária Gimnáziumnak helyet adó épület haszonbérletéről. Az egyezség szerint az önkormányzat a következő években több millió euró értékű felújításokat végez az épületen. Évi több mint 700 ezer lejt fizet a város az épület tulajdonosának, a katolikus egyháznak – döntött a tanács a szerződéstervezetről. A húsz évre szóló koncessziós szerződés szerint a tulajdonos lemond a pénzátulásokról, a bérlő viszont vállalja, hogy a bérleti időszak első öt évében teljes egészében felújítja az épületet. Varga László, a Márton Áron Gimnázium igazgatója elmondta, sikerült megnyugtató módon rendezni a két iskola helyzetét. /Szüszer-Nagy Róbert: Tanácsülés Csíkszeredában. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 1./

Ünnepélyes istentiszteleten köszöntötte Marosvásárhelyen a Cserealji Református Egyházközség a 80 éves Varga Lászlót, a gyülekezet első lelkipásztorát /sz. 1928. márc. 17./. Azt az embert, aki Csiha Kálmánnal együtt a kommunista rezsimmel dacolva vállalta az engedély nélküli templomépítést. A lelkész az évtizedek alatt csaknem 500 gyereket keresztelt és több mint 700 fiatalt konfirmáltatott, s a házasságkötések száma is jóval meghaladja a százat. Köszöntötte az általa alapított vegyes kar is. Az ünnepség szervezői meglepetésnek szánták új könyvét, amelyet fia, Varga István mutatott be. A címe: Ezt jól kifogtam!, alcíme: Erdélyben éltem a XX. században. Saját vallomása szerint az önéletírására azért szánta el magát, mert sokat hányatott, változásokon átment élete, családja története jellemző a huszadik század elfelejtődő világára, a jövő nemzedéknek okulniuk kell belőle. Megírta, hogyan lett jogász és lelkész, hogyan jutott el Tövisháttól a pitesti-i börtönig, onnan a Princeton egyetemig, az Indiai-óceán partjáig. /Mezey Sarolta: 80. születésnapján köszöntötték Varga László lelkipásztort. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 14./

„Minden nemzeti nyelv rendkívüli érték, egyenlő rangú, mindenik az emberi elme csodálatos alkotása, isteni sugallat eredménye" – ezt a Miklós József-idézetet választotta a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium a szeptember 26-án megrendezett többnyelvűség napjára. Nemsokára öt éve lesz annak, hogy autóbalesetben elhunyt az iskola egykori nyelvtanára, Miklós József, rá is emlékeztek a kollégák. A diákok pedig, akik nem ismerhették a sok nyelvet beszélő tanárt, az ECL-nyelvvizsga népszerűsítésével adóztak emléke előtt. A csíkszeredai Márton Áron Gimnázium néhány éve megszerezte az akkreditálást az ECL-nyelvvizsgák lebonyolításához. Öt angol, két román és három német szakos tanár jogosult a vizsgáztatásra. A sikeres vizsgát elismerik mind Európában, mind Amerikában. A Márton Áron Gimnáziumból eddig mintegy 35-en vágtak neki ECL-vizsgának, és a jelentkezők 90 százaléka sikeresen tette le – mondta el Varga László igazgató. /Takács Éva: Többnyelvűség napja. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 27./

Tizenkilenc dokumentációs és információs központot hoztak létre Hargita megyei iskolákban az utóbbi három évben. A legújabbat október 15-én avatták a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumban, hat számítógéppel. Varga László igazgató elmondta, a minisztérium által biztosított 40 ezer lejt a város önkormányzata még 11 ezer lejjel pótolta ki, így még két termet tudtak berendezni. Egy modern, számítógépekkel felszerelt és internet-hozzáférést is biztosító könyvtár segíti az oktatást. /Takács Éva: Az információs műveltség otthona. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 16/

November 20-án Dobai István két könyvéről tartottak előadást Kolozsváron, az Erdélyi Múzeum-Egyesület és az Imitatio Christi Kollokvium szervezésében. Dobai István /sz. Nagyvárad, 1924/ a Bolyai Tudományegyetemen tanult jogot, majd később mint tanársegéd tanított a jogi tanszéken. Nem volt hajlandó belépni a Kommunista Pártba, ezért megfosztották tanársegédi tisztségétől, majd 1957-ben letartóztatták. Az ország több börtönében megfordult, végül 1964-ben nyerte vissza szabadságát. Végh László, Debrecenből érkezett atomfizikus, egyetemi tanár elmondta: Dobai István legterjedelmesebb művének, a Tűnődések a történelemről /Püski, Budapest, 2005/ című könyvének /pontosan: Tűnődések a történelemről, azaz a Mérhetetlen Élet és az Ember viszonyáról, különös figyelemmel Európára és a magyarokra/ bemutatását azért vállalta el, mert a könyv óriási ismeretanyagot képvisel, és rengeteg kérdésre ad választ. A könyv az emberiség történelmét mutatja be, a jogász szempontjából vizsgálva, kiemelve Európa, és azon belül a magyarság múltját. A szerző vakon írta meg, tollba mondva a szöveget. „Erősen megérlelt mű”, „börtönelőadások eredményeit foglalja össze” – emelte ki Végh László. A szerző a köteten körülbelül három évtizeden keresztül dolgozott. A második könyvet, a Múlandó Szilágyságot /Regun Press, 2007/ Sipos Gábor, Dobai István jó barátja és egykori tanítványa mutatta be. A kötet művelődéstörténeti tárcadolgozatok gyűjteménye, amelyek a Szilágyság történetét az egyetemes magyar történelembe helyezik be. Varga László, nyugalmazott református lelkész végszóként elmondta: Dobai István élete során remélte a kommunizmus mielőbb bekövetkező bukását, ezért megőrizte méltóságát, belső tisztaságát egy olyan világban, amelyben sajnos nem volt szükség „tiszta” emberekre. /Potozky László: Eszmény és történelem. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 22./

Varga László marosvásárhelyi nyugalmazott református lelkész tartott előadást március 3-án Kolozsváron, az Erdélyi Múzeum-Egyesület előadótermében, az Erdélyi Magyar Ifjak szervezésében, Az erdélyi magyar parasztság felemelkedése a román megszállás idején címmel. Az előadás első részében az 1930-as időszak hátteréről beszélt: az 1867-es kiegyezést követő fejlődésekről, egy igazán liberális kormányról, Budapest kiépüléséről, a továbbiakban pedig a románok Erdélybe való bevonulásáról és a parasztság meggazdagodásáról volt szó. Varga László rámutatott: az új rendszer ellenére minden falusi rendelkezett valamilyen vagyonnal, és nem élt olyan rosszul, ahogyan azt egyes források állítják. A magyar parasztság felemelkedését az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesületnek (EMGE) köszönhette, mivel ők voltak azok, akik segítettek a gazdáknak a termés értékesítésében. A parasztság fő jövedelmét az alma és a lucerna termesztése jelentette. A második világháború kezdetével minden gazdának be kellett szolgáltatnia terméseinek egy bizonyos százalékát, ami arra késztette őket, hogy termőföldjeiket a lehető legnagyobb mértékben kihasználják. Így történt az, hogy a Szilágyságban a búzaföldeket napraforgó- és szójamaggal vetették be, Székelyföldön pedig elterjedt a burgonyatermesztés. /Braica Tünde: Erdélyi magyar parasztságról az EMÉ-nél. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 5./

1956-ban, illetve az azt követő években a román kommunista hatalom az erdélyi magyarságot végérvényesen össze akarta roppantani. Ez nem sikerült, és ez jelentős mértékben a kivégzettek, bebörtönzöttek helytállásán múlott. 1989 után levéltári dokumentumok alapján kezdte kutatni sorsukat Tófalvi Zoltán, ma is ezt tartja legfontosabb feladatának. Május 8-án mutatták be Marosvásárhelyen az erdélyi hazaárulási perekről szóló sorozatának II. és III. köteteit, amelyek az érmihályfalvi csoport, illetve a Dobai-per történetét taglalják. A Dobai-perben életfogytiglani kényszermunkára ítélt, ma is kiváló memóriájú Varga László marosvásárhelyi református lelkész Páskándi Gézának a szamosújvári börtönben fejben megfogalmazott versét mondta el megrendítő hatással. A „hazaárulási perek”-sorozat négy, levéltári dokumentumok alapján összeállított kötetből és egy mélyinterjúkat tartalmazó kiadványból áll. Önálló kötet készül az 1959-ben megszüntetett és a Babes Egyetemmel egyesített Bolyai Tudományegyetem peréről, amelynek során mintegy harminc tanárt, diákot zártak börtönbe, illetve másokat kirúgtak az egyetemről. Készül a kötet az erdélyi unitárius egyház lefejezéséről, illetve a 77 személy elítélésével végződő Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége – az EMISZ – peréről, az 59 személy bebörtönzésével járó Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete – a SZVISZ – koncepciós peréről, illetve a tűzhalált halt Moyses Márton és társai peréről. A mintegy tíz kötetre tervezett sorozat, a romániai politikai perek monografikus bemutatása igen jelentős vállalkozás. /Damján B. Sándor: Ötvenhat mártírjai. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 12./

Gyulai Pál költő, prózaíró, irodalomtörténész, egyetemi tanár (1826-1909) halálának századik évfordulója alkalmából emlékülésre került sor május 20-án Kolozsváron, az Erdélyi Múzeum-Egyesület székhelyén. Gaal György Gyulai Pál és Kolozsvár című előadásában Gyulainak a kincses városban töltött éveiről beszélt. Olosz Katalin néprajzkutató Gyulai és egy Varga László nevű régi diákja közötti konfliktust fejtegette, amely egy népköltészeti gyűjteményben szereplő balladák szerzői jogai körüli huzavonát ölelte fel. T. Szabó Levente, a BBTE adjunktusa Gyulai politikai szerepvállalásáról, irodalom és politika viszonyáról beszélt. /Potozky László: Gyulai Pál emlékülés. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 23./

Aukcióval egybekötött könyvbemutató keretében ismertették Kolozsváron Könczey Elemér Fejadag című második kötetét. A 365 karikatúrát tartalmazó könyv ismertetése után a résztvevők licitálhattak néhány karikatúrára. /Varga László: Aukcióval egybekötött Könczey Elemér-könyvbemutató. = Krónika (Kolozsvár), jún. 18./

A rendszerváltás után megalakult első erdélyi közhasznú alapítványok egyike a kolozsvári Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány, ügyvezető elnöke Pillich Katalin. A Kolozsvár belvárosában levő közintézményt egyszerűen csak a Heltaiként emlegetik a kolozsváriak, vagy a városban tanuló magyar diákok, egyetemisták. 1991-ben jegyeztették be a férjével, Pillich László közíró-újságíróval a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítványt, amely immár 18 éve működik, és amelynek elsődleges célja az volt, hogy az akkoriban Magyarországról bőségesen érkező könyvadományokból a kolozsvári magyar olvasóközönséget kiszolgáló közkönyvtárat hozzanak létre, emlékezett a kezdetre Pillich Katalin. A könyvtár köré kiépültek a különféle kulturális rendezvények, melyeket ma a Heltai alapítvány szervez és támogat. Az intézmény fontos szerepet vállal a hagyományőrzés, hagyományápolás terén, oktató- és továbbképző programokat, de néptáncoktatást is szervez. Pillich László előrelátásának köszönhetően panzióval, konferenciateremmel és alkalomadtán étteremként is működő kávézóval bővítették az intézményt, ezek bevétele az alapítvány önfenntartását hivatott biztosítani. Az alapítvány konferenciaközpontként is működhet. Egyre kevesebb támogatás érkezik a magyar civil szervezetek számára. Az alapítvány kezdettől támogatta a kolozsvári táncházmozgalom továbbélését, és részt vett a néptánctáborok megszervezésében. „A táncházmozgalomhoz egyébként személyes kötelékek fűznek, hiszen a fiunk, Balázs másodikos kora óta néptáncos, jelenleg pedig ő irányítja a Szarkaláb néptáncegyüttest” – tette hozzá. A Szarkaláb együttes hetente háromszor próbál a Heltaiban, és cselekvő részese az alapítvány egyik legrangosabb rendezvénye, a Szent István Néptánctalálkozó szervezésének. A rendezvényt évente az európai kisebbségek néptánctalálkozójaként hirdetik meg. A rendezvény nyitógáláját minden évben Szent István napján, augusztus 20-án rendezik. A rendezvény látványos momentuma a kolozsvári népviseleti felvonulás, mely a Heltai székhelyéről indul, és a résztvevők a Főteret megkerülve a Szent Mihály-templomban gyűlnek össze, ahol meghallgatják a Szent István-napi ünnepi misét. „Kezdetben gyakran füttyszó kísérte a felvonulást, Gheorghe Funar korábbi polgármester például egy ízben föl is jelentett bennünket, mert a magyar zászlót is végigvittük a menettel, de mivel a magyarországi románok vitték a zászlót, könnyen visszavertük a támadást” – mesélte Pillich Katalin. Az alapítvány közművelődési tevékenysége a jelentősebb évfordulók alkalmával történelmi vetélkedők szervezése, többnyire pályázati pénzekből. Évek óta rendezvénysorozatot indítanak március 15. tájékán, kolozsvári és Kolozs megyei iskolákat, bevonva tematikus rajzversenyt és történelmi versenyt hirdetnek meg. Ősszel az ‘56-os forradalom tiszteletére szerveznek minden évben megemlékezést. Idén októberben is megrendezik a Horváth Béla Stúdiószínpaddal közösen a Kolozs megyei amatőr színjátszócsoportok találkozóját. Az alapítvány következő terve egy kisebbségi dokumentumtár létrehozása. /Varga László: Heltai Gáspár Alapítvány: nagykorú szervezet, kiterjedt feladatkör. = Krónika (Kolozsvár), júl. 28./

Nagy sikerrel játssza a kolozsvári Állami Magyar Színház társulata Avignonban Visky András Visszaszületés című, Tompa Gábor rendezésében színpadra vitt drámáját. A francia nyelven feliratozott előadást az Avignoni Fesztivál keretében 23 alkalommal adja elő a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata július 8–30. között. Az előadásokat neves európai, amerikai, ázsiai színházi emberek – kritikusok, rendezők, színház- és fesztiváligazgatók – tekintik meg, estéről estére beszélgetések zajlanak az alkotókkal. Július 12-én a konferenciateremben az Identitásaink közepén és határain: Közép-Európák című szakmai megbeszélés meghívottjaként Tompa Gábor a kolozsvári színház Erdélyben, Romániában, a teljes magyar nyelvterületen, valamint Európában elfoglalt helyéről beszélt. /Varga László: Huszonhárom alkalommal játsszák Franciaországban a Visszaszületést. = Krónika (Kolozsvár), júl. 29./

Petrás Mária biblikus témájú domborműveiből nyílik tárlat augusztus 14-én a csíkszeredai Kriterion Galériában. A kiállítás következő állomásai Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós, Bákó és Kolozsvár. A Bákó megyei Diószénben született csángó művésznő munkáit Hegedűs Enikő művészettörténész méltatja. Petrás Mária a brassói Képzőművészeti Népfőiskola grafika szakán végzett 1978-ban, 1995-ben pedig a Magyar Iparművészeti Főiskolán diplomázott, ahol 1997-ben mesteri képesítést is szerzett. 1997-ben volt az első jelentősebb önálló kiállítása. Azóta több mint 170 egyéni tárlata volt. Számos köztéri alkotása áll Magyarország-szerte, de Romániában is. 2006-ban Magyar Művészetért díjban részesült, ugyanebben az évben kapta meg a Szervátiusz Jenő-díjat is, melyet minden évben egy Kárpát-medencei, a nemzeti kultúráért elkötelezett képzőművésznek ítélnek oda. /Varga László: Névtelen szentek között felnőtt művész. = Krónika (Kolozsvár), aug. 11./

Immár hagyományossá vált a Kolozsváron és környékén 11. éve megrendezett Szent István-napi Néptánctalálkozó. Az augusztus 23-án, vasárnap véget ért rendezvényen részt vevő mintegy 250 fiatal számos kisebbséget képviselt. Sikeres rendezvényt tudhatunk magunk mögött, összegezte tapasztalatait Pillich Katalin, a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány ügyvezető elnöke. A Heltai Alapítvány és a kolozsvári Szarkaláb Néptáncegyüttes által közösen szervezett rendezvényt annak idején Pillich Katalin férjével, Pillich Lászlóval indította el. Pillich László betegsége miatt az utóbbi időben kevésbé vesz részt a szervezésben, de fiuk, Pillich Balázs, aki a Szarkaláb vezetője annál inkább kiveszi részét ebből. Fellépett a Szarkaláb, a Bogáncs és a Zurboló táncegyüttes Kolozsvárról, de máshonnan érkezett együttesek is. Idén a külföldi magyar kisebbségeket képviselte a Kincső együttes Szlovákiából, a pancsovai Maroknyi Néptáncegyüttes Szerbiából, a pélmonostori Talicska Ifjúsági Néptáncegyüttes Horvátországból. /Varga László: Kisebbségek néptánctalálkozója Kolozsváron. = Krónika (Kolozsvár), aug. 25./

Jegyáremelés nélkül, hét új előadással készül az új évadra a Csíki Játékszín társulata. Parászka Miklós elmondta, nem engedik, hogy a gazdasági válság színvonalbeli esést okozzon. Idén korábban kezdik az évadot, szeptember 12-én, amikor az Urs Widmer Nagykutyák című darabjából készült előadást mutatják be. Molnár Ferenc Liliom című művét Victor Ioan Frunza rendezi. Szilveszterre és a farsangi időszakra kínál szórakozást Nemlaha György Mesék a musicalről című darabja, melynek rendező-koreográfusa Csutka István lesz. További bemutatók: William Shakespeare Szentivánéji álom című komédiájából készült musical Szabó Emese rendezésében, zenéjét Cári Tibor szerezte, egy mozgásszínházi előadás, Neil Simon Furcsa pár /rendező: Parászka Miklós/, Hamlet című előadásukkal magyarországi turnén vesznek részt, A kék madár című előadásukat pedig októberben a Sepsiszentgyörgyi Nemzetiségi Színházi Kollokviumon játsszák majd. Az évad második felétől visszatér a Csíki Játékszínhez Kozma Attila színművész. /Varga László: Hadat üzen a válságnak a Csíki Játékszín. = Krónika (Kolozsvár), szept. 2./

A Hargita Megyei Tanács és a Hargita Megyei Kulturális Központ a Kulturális Örökség Napjai alkalmából kétnapos rendezvényt szervez szeptember 18–19-én, amely az intézmény éves programjában szereplő felnőttképzési program része. szeptember 18-án Épített örökségünk védelmében címmel szakmai tanácskozást tartanak. Előadást tartanak többek között Fülöp Ottília, Hargita megye főépítésze, Márton Judit, a Hargita Megyei Kulturális Központ jogtanácsosa, Péli Levente és Szabó Zsolt, a Hargita Megyei Fejlesztési Ügynökség és Igazgatóság munkatársai, valamint Máthé Zoltán építészmérnök. /Varga László: Kulturális Örökség Napjai Csíkban. = Krónika (Kolozsvár), szept. 14./

Szüreti bállal és a Kézművesség határok nélkül című kiállítás megnyitásával kezdődött el a hét végén Nagyszalontán a Hajdúhét elnevezésű rendezvénysorozat. Az immár hetedik alkalommal megtartott, a helyi RMDSZ által szervezett kulturális és hagyományőrző fesztivál színes programmal várja az érdeklődőket. Október 5-én megkoszorúzzák Bocskai István köztéri szobrát, majd a városvezetés üdvözlőtáblát avat a település közúti bejáratainál, amely az átutazók tudtára adja, hogy Nagyszalonta Arany János szülővárosa. Este megnyitják Cs. Varga László Hajdúböszörmény képekben című kiállítását. Október 6-án istentiszteletet tartanak az aradi vértanúk emlékére, majd a Kossuth-szobornál emlékeznek, este pedig a Magyar Házban bemutatják Az a forró március című fotópályázat munkáit. Október 7-én a városháza folyosóján megnyitják a Nagyszalonta képekben című állandó kiállítást, majd Deák Sándor Adatok Nagyszalonta múltjából című könyvét mutatják be. Október 8-án a gyerekeké lesz a főszerep, Nagyapó mesefája címmel meséket vetítenek számukra. Október 9-én Bihari népviselet címmel Tóth István kiállítását nyitják meg, este nóta- és operettestet tartanak a Zilahy Lajos Művelődési Házban. Október 10-én kolbász- és pálinkafesztivál, népművészeti kirakodóvásár lesz, majd két együttes fellépésével zárul a rendezvénysorozat. /Nagyszalontai városünnep a hagyomány és kultúra jegyében. = Krónika (Kolozsvár), okt. 5./

A Kolozsvári Állami Magyar Színház Visszaszületés című előadása kapcsán, a szerző, Visky András által megfogalmazott kérdésre: vajon a fogságban szocializálódott egyén lehet e szabad valaha, Varga László még úgy gondolta, hogy aki rabként nőtt fel, rabként is hal meg, ha fogva tartói karmaiból ki is szabadul. Az idei irodalmi Nobel-díj idei nyertese, Herta Müller esetében viszont ez egyáltalán nincs így. Ő is „fogolyként” nőtt fel, a romániai kommunizmus idején, a román titkosrendőrséggel való együttműködés megtagadása miatt a rendszer ellenségeként volt nyilvántartva, első két kötete csak cenzúrázva jelenhetett meg. Romániai svábként, kisebbségi sorban vészelte át a rendszer üldöztetéseit, ráadásul néhány, szintén német írótársával megalapította az Aktionsgruppe Banat nevű irodalmi csoportot, melynek kiáltványában meg merték fogalmazni: „a megrendelésre írott irodalom nem irodalom, az nem is létezik”. Herta Müllert tanári állásából kirúgták, majd a folyamatos zaklatások miatt 1987-ben kénytelen volt elhagyni az országot. Dragomán György, aki szintén Erdélyből menekült, ugyanazon okok miatt, mint Herta Müller, találóan fogalmaz, amikor azt mondja „az írónő kitüntetése sok olyan embernek jelent elégtételt, akinek el kellett menekülnie szülőföldjéről a diktatúra elől”. Herta Müller az üldöztetésben is tudott szabad lenni. /Varga László: Az üldöztetés szabadsága. = Krónika (Kolozsvár), okt. 9./

A kolozsvári színház nem játszhatta tovább a Hosszú pénteket, mivel a frankfurti kiadó, a Kertész Imre-regény, a Kaddis jogutódja nem hosszabbította meg a társulat szerződését. A most bemutatott dráma, Visky András munkája a Hosszú péntek folytatása, „ikerelőadása”. A Hosszú péntekben kialakított díszlet, a jelmezek és a színpadi mozgás nem is változtak. A szöveg változott. Már nemcsak a náci lágerben átélt borzalmakkal küzd meg a főhős, a név nélküli ember, megjelennek a kommunista lágerek, utalás van 1956-ra. Így kiterjesztve a mondanivaló érvényességét: nemcsak a holokauszt felelősei, de az összes fanatikus népirtásba kezdett, börtönöket, fogolytáborokat, lágereket építő rendszer és vezetői felelősségéről van szó. /Varga László: Rivalda: a visszaszületés esélyei. = Krónika (Kolozsvár), okt. 9./

A kommunizmus bukása előtti legvadabb években bátor emberek szabadságukat, egzisztenciájukat, családjuk biztonságát kockáztatták, hogy templomot építsenek. Tavaly a marosvásárhelyi cseralji gyülekezet megalakulásának 20. évfordulóját ünnepelték. Arra emlékeztek, hogy Csiha Kálmán akkori kistemplomi lelkész döntött: új gyülekezeteket választ le a számbelileg megszaporodott új lakótelepek lakóinak. Varga Lászlónak pedig volt mersze egy megvásárolt dupla telken engedély nélkül templomot építeni. A 20 éves templom építésére Varga László, a gyülekezet első lelkésze emlékezett. – Nem sikerült volna, ha nincs mellettem a lelkes presbitérium, akik önfeláldozó munkát vállaltak, hangsúlyozta. A napi munka után délután jöttek, falat bontottak, téglát adogattak, betont öntöttek. Azóta is úgy emlegetik, hogy a „fekete templom”, mert feketén építették. Segítségémre volt még Kali Ellák építész. /Mezey Sarolta: 20 éves a cserealji református templom. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 20./