Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2013. augusztus 2.
Lemondott az EMKE elnöke
A szervezet következő közgyűléséig ideiglenesen az eddigi alelnök, dr. Széman Péter tölti be az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnöki tisztét, miután Dáné Tibor Kálmán a Művelődés című folyóirat főszerkesztőjeként folytatja tevékenységét.
Dáné lapunk megkeresésére elmondta: a Szabó Zsolt nyugdíjazása után megüresedett pozíciót azért pályázta meg, mert kihívásnak, remek lehetőségnek érezte ezt a szerepkört. „Húsz éve tevékenykedem az EMKE-nél, ebből öt évig voltam az elnöke, és úgy éreztem, hogy azt a gyakorlati tapasztalatot, amelyet ez idő alatt felhalmoztam, remekül lehetne kamatoztatni elméletben a folyóiratnál" – magyarázta döntésének hátterét Dáné. Mint kifejtette, szeretné, ha a lap és az egyesület a továbbiakban még inkább együtt tudna működni, az viszont bonyodalmakat okozna, ha mindkét intézményt ő vezetné – különös tekintettel a gazdasági döntésekre –, emiatt határozott úgy, hogy lemond az elnöki tisztségről.
Dáné Tibor Kálmán elmondta: az EMKE óriási változáson ment keresztül az elmúlt két évtizedben, hiszen az RMDSZ Művelődési és Egyházügyi Főosztályának egyfajta tagozataként induló egyesület az utóbbi tíz évben teljesen önállósult. Irányításával létrejött többek között a Szabédi László, illetve a Györkös Mányi Albert-emlékház, de az egyesület segédkezett a Magyar Ház-hálózat kiépítésében, a különféle civil szervezetek megerősödésében, az EMKE-díjakkal pedig évről évre elismerik az erdélyi magyar kultúrát megőrző, gyarapító személyiségek munkásságát.
„Szép húsz évet töltöttem el az egyesületnél, mindig fontos marad számomra, a lappal is igyekszem támogatni a szervezet munkáját" – fogalmazott Dáné. Ennek kapcsán elmondta: tartalmi szempontból igyekszik az esszéisztikus, elméleti síkról a gyakorlati közművelőkhöz közelebb hozni a Művelődést, az ő munkájukat elősegítve, ugyanakkor igyekszik majd a szórványkérdést, a Magyar Házak problémáit is megjeleníteni a folyóiratban.
A megyei tanács hatáskörébe tartozó folyóirat egyébként anyagi szempontból megerősítésre szorul, hiszen jelenleg hivatalosan csak a főszerkesztői poszt létezik, a többi munkatárs bedolgozói szerződések és „egyéb háttérügyeskedések" révén tevékenykedik, így Dáné egyik fontos célja elérni, hogy új munkatársakat vehessenek fel. Az EMKE egyébként az őszi rendkívüli közgyűlésen dönt az új elnök személyéről.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)
A szervezet következő közgyűléséig ideiglenesen az eddigi alelnök, dr. Széman Péter tölti be az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnöki tisztét, miután Dáné Tibor Kálmán a Művelődés című folyóirat főszerkesztőjeként folytatja tevékenységét.
Dáné lapunk megkeresésére elmondta: a Szabó Zsolt nyugdíjazása után megüresedett pozíciót azért pályázta meg, mert kihívásnak, remek lehetőségnek érezte ezt a szerepkört. „Húsz éve tevékenykedem az EMKE-nél, ebből öt évig voltam az elnöke, és úgy éreztem, hogy azt a gyakorlati tapasztalatot, amelyet ez idő alatt felhalmoztam, remekül lehetne kamatoztatni elméletben a folyóiratnál" – magyarázta döntésének hátterét Dáné. Mint kifejtette, szeretné, ha a lap és az egyesület a továbbiakban még inkább együtt tudna működni, az viszont bonyodalmakat okozna, ha mindkét intézményt ő vezetné – különös tekintettel a gazdasági döntésekre –, emiatt határozott úgy, hogy lemond az elnöki tisztségről.
Dáné Tibor Kálmán elmondta: az EMKE óriási változáson ment keresztül az elmúlt két évtizedben, hiszen az RMDSZ Művelődési és Egyházügyi Főosztályának egyfajta tagozataként induló egyesület az utóbbi tíz évben teljesen önállósult. Irányításával létrejött többek között a Szabédi László, illetve a Györkös Mányi Albert-emlékház, de az egyesület segédkezett a Magyar Ház-hálózat kiépítésében, a különféle civil szervezetek megerősödésében, az EMKE-díjakkal pedig évről évre elismerik az erdélyi magyar kultúrát megőrző, gyarapító személyiségek munkásságát.
„Szép húsz évet töltöttem el az egyesületnél, mindig fontos marad számomra, a lappal is igyekszem támogatni a szervezet munkáját" – fogalmazott Dáné. Ennek kapcsán elmondta: tartalmi szempontból igyekszik az esszéisztikus, elméleti síkról a gyakorlati közművelőkhöz közelebb hozni a Művelődést, az ő munkájukat elősegítve, ugyanakkor igyekszik majd a szórványkérdést, a Magyar Házak problémáit is megjeleníteni a folyóiratban.
A megyei tanács hatáskörébe tartozó folyóirat egyébként anyagi szempontból megerősítésre szorul, hiszen jelenleg hivatalosan csak a főszerkesztői poszt létezik, a többi munkatárs bedolgozói szerződések és „egyéb háttérügyeskedések" révén tevékenykedik, így Dáné egyik fontos célja elérni, hogy új munkatársakat vehessenek fel. Az EMKE egyébként az őszi rendkívüli közgyűlésen dönt az új elnök személyéről.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)
2013. augusztus 27.
Kézbe vett könyves sorsok
„Egy kísérlet arra, hogy a szerzők kezükbe vegyék a könyvük sorsát” – fogalmazott László Noémi költő a nemrég megalakult Sétatér Kulturális Egyesület egyik alapítója céljaikat ismertetve.
ismertetve.
Az egyesület másik két alapítója Király Zoltán költő és Szenkovics Enikő fordító, és működésük első lépéseként három kötetet jelentettek meg, amelyeket hétvégén a kolozsvári Bulgakovban ismertettek. László Noémi Föld, Király Zoltán Szívtűzoltóautó című verseskönyvei és György Attila Bestiarium Siculorum című prózakötete ezer-ezer példányban jelentek meg, és mivel nonprofit egyesületről van szó, a könyvek eladásából befolyó összeget újabb kötetek megjelentetésére kívánják visszafordítani, illetve könyvbemutatók, irodalmi rendezvények megszervezésére költenék el. László Noémi szerint a középgenerációs erdélyi magyar írók régóta értetlenül figyelik, hogy könyveiket alig lehet megtalálni az erdélyi könyvesboltokban, így ők úgy döntöttek, hogy – akár a mesebeli legkisebb királyfi – elindulnak szerencsét próbálni hamuban sült műveikkel, és megpróbálják elérni, hogy a könyveknek legyen „utóélete”, megismerhessék, megvásárolhassák azokat az érdeklődők.
Király Zoltán Papp Attila Zsolt moderátor kérdéseire válaszolva elmondta: a könyvkiadás úgy is működhet, hogy a kiadó megnyer három pályázatot három kötetre, az első pályázatból kapott összegből kiadja mindhárom kötetet, a többi pénzt pedig „egyéb célokra fordítja”, ők ezt a gyakorlatot szeretnék elkerülni, mint ahogy a raktárakban porosodó könyvek sorsán is változtatnának. „A szerző egyébként könnyebben rendez magának könyvbemutatókat, mint egy kiadó” – tette hozzá, leszögezve, hogy az egyesület az Erdélyi Magyar Írók Ligájától (E-MIL) – amelynek ő az ügyvezetője, László Noémi pedig az elnöke – függetlenül működik.
Erdélyiek oroszul
A Sétatér elsődleges profilja azonban nem a könyvkiadás – évente mindössze két-három könyv megjelentetését tervezik –, egyik fontos céljuk például feltérképezni a fordításban rejlő lehetőségeket, illetve az irodalomban rejlő lehetséges kulturális kapcsolatokat a környező országokkal. Király szerint első lépésként szeretnének erdélyi magyar szerzőket oroszra és amerikai angolra lefordíttatni, és „érdekes módón ehhez partnereket is találnak.” A könyvek egyébként mindössze egy hónapja jelentek meg, egyelőre a Mátyás szülőháza előtt felállított IDEA Könyvtérnek keresztelt standon vásárolhatják meg az érdeklődők, de reményeik szerint hamarosan sok helyen meg lehet majd találni a kiadványokat. György Attila, az egyik szerző szerint az ezres példányszám egyáltalán nem túlzottan ambiciózus, sőt szerinte az ezer az „alsó hang”, ennyit gond nélkül el lehet adni.
A Föld és lakói
Papp Attila Zsolt László Noémi könyvét ismertetve elmondta, a szerző egyszerű, ám sokféle értelmezési lehetőséget felvető címet választott a könyvnek. A költő elmondta, a Föld cím valóban jelentheti a bolygót, mint ahogy a hantföldet, vagy éppen a földet érést is sugallhatja, akár zuhanásról, akár a fellegekből a földre való leszállásról legyen szó. Papp szerint az életöröm és a melankólia keveredik a kötetben, amely szerinte egyfajta számvetés is. „Hosszú ideje írom ezeket a kötött formájú verseket a nagy, giccsesen értelmezhető dolgokról. Kicsit mélyebb gondolatiság jellemzi ezt a könyvet, a közhelyesnek tűnőről szerettem volna elfogadhatóan, egyszerű, földhöz ragadt nyelvezettel elmondani, amit gondolok, ilyen értelemben valóban egyfajta számvetés” – mondta László Noémi. Mindhárom szerző kiemelte egyébként lapunk munkatársa, Könczey Elemér kiváló kötettervezői munkáját, László Noémi könyvét például egy fiatal költő, Láng Orsolya rajzaival illusztrálta.
Király Zoltán ugyan egyik versében megfogalmazta, hogy kirúgta az ágyából a politikát, a kötetben mégis hangsúlyosan jelen van a politikum, a közéletiség, és az eziránt érzett undor. A szerző elmondta: a könyv egy részét a tavalyi helyhatósági választások idején írta meg, ezzel magyarázható a közéleti kérdések boncolgatása, amely azért lepheti meg az olvasót, mert a cím, a Szívtűzoltóautó szerelmes versek tárára utal, Király ugyanakkor megnyugtatta az olvasókat, hogy érzelmes versek is szerepelnek a könyvben. A Ma este elhagyott az I című vers kapcsán a költő Papp kérdésére elmondta: „Sajátos kapcsolatom van az istennel, nincs szükségem közvetítőkre, szoktam beszélgetni vele.”
György Attila kötete 24 „imaginárius állatfajt” ismertet részben a székely mitológiából, részben saját kútfőből egy-egy rövid, humoros szövegben, mint a rézfaszú bagoly, a szeszmacska vagy éppen a székely mintaférj, arra azonban emlékeztetett, a leírások többsége illek egyes embertípusokra is. „Sokszor elég volt szétnézni a barátaim között” – mondta a szerző, emlékeztetve, hogy a leírások korábban blogbejegyzésekként láttak napvilágot, de már ekkor tudta, hogy a kötet is elkészül majd. György Attila könyvét nemcsak hogy Könczey tervezte, de ő maga illusztrálta is – mint mondta, mindig is meg akarta rajzolni ezeket az állatokat. A rajzok szénnel készültek, ami Könczey szerint egyfajta mocskolódás, hiszen könnyen szét lehet kenni, ám ezt a technikát találta a legjobb választásnak, valamennyire el akart ugyanis szakadni a karikatúráiból megszokott stílustól.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)
„Egy kísérlet arra, hogy a szerzők kezükbe vegyék a könyvük sorsát” – fogalmazott László Noémi költő a nemrég megalakult Sétatér Kulturális Egyesület egyik alapítója céljaikat ismertetve.
ismertetve.
Az egyesület másik két alapítója Király Zoltán költő és Szenkovics Enikő fordító, és működésük első lépéseként három kötetet jelentettek meg, amelyeket hétvégén a kolozsvári Bulgakovban ismertettek. László Noémi Föld, Király Zoltán Szívtűzoltóautó című verseskönyvei és György Attila Bestiarium Siculorum című prózakötete ezer-ezer példányban jelentek meg, és mivel nonprofit egyesületről van szó, a könyvek eladásából befolyó összeget újabb kötetek megjelentetésére kívánják visszafordítani, illetve könyvbemutatók, irodalmi rendezvények megszervezésére költenék el. László Noémi szerint a középgenerációs erdélyi magyar írók régóta értetlenül figyelik, hogy könyveiket alig lehet megtalálni az erdélyi könyvesboltokban, így ők úgy döntöttek, hogy – akár a mesebeli legkisebb királyfi – elindulnak szerencsét próbálni hamuban sült műveikkel, és megpróbálják elérni, hogy a könyveknek legyen „utóélete”, megismerhessék, megvásárolhassák azokat az érdeklődők.
Király Zoltán Papp Attila Zsolt moderátor kérdéseire válaszolva elmondta: a könyvkiadás úgy is működhet, hogy a kiadó megnyer három pályázatot három kötetre, az első pályázatból kapott összegből kiadja mindhárom kötetet, a többi pénzt pedig „egyéb célokra fordítja”, ők ezt a gyakorlatot szeretnék elkerülni, mint ahogy a raktárakban porosodó könyvek sorsán is változtatnának. „A szerző egyébként könnyebben rendez magának könyvbemutatókat, mint egy kiadó” – tette hozzá, leszögezve, hogy az egyesület az Erdélyi Magyar Írók Ligájától (E-MIL) – amelynek ő az ügyvezetője, László Noémi pedig az elnöke – függetlenül működik.
Erdélyiek oroszul
A Sétatér elsődleges profilja azonban nem a könyvkiadás – évente mindössze két-három könyv megjelentetését tervezik –, egyik fontos céljuk például feltérképezni a fordításban rejlő lehetőségeket, illetve az irodalomban rejlő lehetséges kulturális kapcsolatokat a környező országokkal. Király szerint első lépésként szeretnének erdélyi magyar szerzőket oroszra és amerikai angolra lefordíttatni, és „érdekes módón ehhez partnereket is találnak.” A könyvek egyébként mindössze egy hónapja jelentek meg, egyelőre a Mátyás szülőháza előtt felállított IDEA Könyvtérnek keresztelt standon vásárolhatják meg az érdeklődők, de reményeik szerint hamarosan sok helyen meg lehet majd találni a kiadványokat. György Attila, az egyik szerző szerint az ezres példányszám egyáltalán nem túlzottan ambiciózus, sőt szerinte az ezer az „alsó hang”, ennyit gond nélkül el lehet adni.
A Föld és lakói
Papp Attila Zsolt László Noémi könyvét ismertetve elmondta, a szerző egyszerű, ám sokféle értelmezési lehetőséget felvető címet választott a könyvnek. A költő elmondta, a Föld cím valóban jelentheti a bolygót, mint ahogy a hantföldet, vagy éppen a földet érést is sugallhatja, akár zuhanásról, akár a fellegekből a földre való leszállásról legyen szó. Papp szerint az életöröm és a melankólia keveredik a kötetben, amely szerinte egyfajta számvetés is. „Hosszú ideje írom ezeket a kötött formájú verseket a nagy, giccsesen értelmezhető dolgokról. Kicsit mélyebb gondolatiság jellemzi ezt a könyvet, a közhelyesnek tűnőről szerettem volna elfogadhatóan, egyszerű, földhöz ragadt nyelvezettel elmondani, amit gondolok, ilyen értelemben valóban egyfajta számvetés” – mondta László Noémi. Mindhárom szerző kiemelte egyébként lapunk munkatársa, Könczey Elemér kiváló kötettervezői munkáját, László Noémi könyvét például egy fiatal költő, Láng Orsolya rajzaival illusztrálta.
Király Zoltán ugyan egyik versében megfogalmazta, hogy kirúgta az ágyából a politikát, a kötetben mégis hangsúlyosan jelen van a politikum, a közéletiség, és az eziránt érzett undor. A szerző elmondta: a könyv egy részét a tavalyi helyhatósági választások idején írta meg, ezzel magyarázható a közéleti kérdések boncolgatása, amely azért lepheti meg az olvasót, mert a cím, a Szívtűzoltóautó szerelmes versek tárára utal, Király ugyanakkor megnyugtatta az olvasókat, hogy érzelmes versek is szerepelnek a könyvben. A Ma este elhagyott az I című vers kapcsán a költő Papp kérdésére elmondta: „Sajátos kapcsolatom van az istennel, nincs szükségem közvetítőkre, szoktam beszélgetni vele.”
György Attila kötete 24 „imaginárius állatfajt” ismertet részben a székely mitológiából, részben saját kútfőből egy-egy rövid, humoros szövegben, mint a rézfaszú bagoly, a szeszmacska vagy éppen a székely mintaférj, arra azonban emlékeztetett, a leírások többsége illek egyes embertípusokra is. „Sokszor elég volt szétnézni a barátaim között” – mondta a szerző, emlékeztetve, hogy a leírások korábban blogbejegyzésekként láttak napvilágot, de már ekkor tudta, hogy a kötet is elkészül majd. György Attila könyvét nemcsak hogy Könczey tervezte, de ő maga illusztrálta is – mint mondta, mindig is meg akarta rajzolni ezeket az állatokat. A rajzok szénnel készültek, ami Könczey szerint egyfajta mocskolódás, hiszen könnyen szét lehet kenni, ám ezt a technikát találta a legjobb választásnak, valamennyire el akart ugyanis szakadni a karikatúráiból megszokott stílustól.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)
2013. szeptember 27.
Jubilál a Nemzetiségi Színházi Kollokvium
Tizenhárom romániai kisebbségi kőszínház és három alternatív társulat vesz részt a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház által szeptember 27. és október 6. között immár 10. alkalommal megszervezendő Nemzetiségi Színházi Kollokviumon.
Erdély egyik legnagyobb múlttal rendelkező színházi fesztiválját először 1978-ban, Sepsiszentgyörgyön szervezték meg, a gyergyószentmiklósi színház 2001-től ad otthont a kétévente sorra kerülő eseménynek. A hagyománytól eltérően az idei előadások nem versenyprogramban szerepelnek, a szervezők ezúttal inkább a fesztivál találkozó-jellegére fektetik a hangsúlyt. A Kollokvium célja, hogy párbeszédek tere legyen, szemléje azoknak a törekvéseknek, amelyekkel – színházi alkotóműhelyként – Románia kisebbségi teátrumai keresik útjukat közönségük, közösségeik felé. Az elmúlt évekhez hasonlóan, az idei fesztiválra is magyar, német és jiddis nyelven játszó színházak kaptak meghívást, összesen 7 nagytermi, 5 stúdiótermi és 3 nagyszínpadi stúdióelőadás szerepel a programban. A programot pénteken 19 órától a szentgyörgyi társulat Bánk bán című előadása nyitja.
Valamennyi intézmény az általa reprezentatívnak tartott előadást jelölte a Kollokviumra, a találkozón a házigazda intézmény mellett jelen lesz a bukaresti Állami Zsidó Színház, az Aradi Kamaraszínház, Csíki Játékszín, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, a marosvásárhelyi Yorick Stúdió, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, a szebeni Radu Stanca Színház Német Tagozata, a nagyváradi Szigligeti Színház, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, a Temesvári Állami Német Színház és a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. A kőszínházak mellett idén a szentgyörgyi M Studio, a kolozsvári Váróterem Projekt és az Erdélyi Vándorszínház is vendége a Kollokviumnak. Utóbbi társulat a fesztivál keretében a Gyergyói-medence falvaiban is bemutatkozik. A seregszemle egyik különlegessége, hogy Székely Csaba Bánya-trilógiájának két darabja egy napon szerepel a programban. A többszörösen díjazott Bányavirág legelső díját 2011-ben a Kollokviumon kapta, idén ismét megtekinthetik az érdeklődők a Bányavakság mellett.
A délutáni szakmai programok keretében többek között bemutatásra kerül Zsigmond Andrea Mi kritika még? című kötete és az idén ősszel egyéves Játéktér színházi periodika és portál. A Kollokvium koncerteket is kínál, a fellépők között van a sepsiszentgyörgyi sZempöl, Luiza Zan & Jimmy Cserkész Bukarestből, a kolozsvári FUNKorporation, valamint újra hallható lesz Cári Tibor A színház zenéje című zenei projektje. A sepsiszentgyörgyi Malterego Zenei Alakulat filmvetítésekkel (Microcosmos, Wind migration, Home) összekötött koncerttel lépnek fel, de először érkezik Gyergyószentmiklósra Simon Márton magyarországi költő, aki a Polaroidok című kötetét olvassa fel a Gourmand Light zenéje kíséretében. Az előadásokra a jegyek ára egységesen 10 lejbe kerülnek, a 7 nagytermi előadásra szóló Kollokvium-bérlet ára 60 lej. A fesztivál kísérőrendezvényei ingyenesen látogathatók.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)
Tizenhárom romániai kisebbségi kőszínház és három alternatív társulat vesz részt a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház által szeptember 27. és október 6. között immár 10. alkalommal megszervezendő Nemzetiségi Színházi Kollokviumon.
Erdély egyik legnagyobb múlttal rendelkező színházi fesztiválját először 1978-ban, Sepsiszentgyörgyön szervezték meg, a gyergyószentmiklósi színház 2001-től ad otthont a kétévente sorra kerülő eseménynek. A hagyománytól eltérően az idei előadások nem versenyprogramban szerepelnek, a szervezők ezúttal inkább a fesztivál találkozó-jellegére fektetik a hangsúlyt. A Kollokvium célja, hogy párbeszédek tere legyen, szemléje azoknak a törekvéseknek, amelyekkel – színházi alkotóműhelyként – Románia kisebbségi teátrumai keresik útjukat közönségük, közösségeik felé. Az elmúlt évekhez hasonlóan, az idei fesztiválra is magyar, német és jiddis nyelven játszó színházak kaptak meghívást, összesen 7 nagytermi, 5 stúdiótermi és 3 nagyszínpadi stúdióelőadás szerepel a programban. A programot pénteken 19 órától a szentgyörgyi társulat Bánk bán című előadása nyitja.
Valamennyi intézmény az általa reprezentatívnak tartott előadást jelölte a Kollokviumra, a találkozón a házigazda intézmény mellett jelen lesz a bukaresti Állami Zsidó Színház, az Aradi Kamaraszínház, Csíki Játékszín, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, a marosvásárhelyi Yorick Stúdió, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, a szebeni Radu Stanca Színház Német Tagozata, a nagyváradi Szigligeti Színház, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, a Temesvári Állami Német Színház és a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. A kőszínházak mellett idén a szentgyörgyi M Studio, a kolozsvári Váróterem Projekt és az Erdélyi Vándorszínház is vendége a Kollokviumnak. Utóbbi társulat a fesztivál keretében a Gyergyói-medence falvaiban is bemutatkozik. A seregszemle egyik különlegessége, hogy Székely Csaba Bánya-trilógiájának két darabja egy napon szerepel a programban. A többszörösen díjazott Bányavirág legelső díját 2011-ben a Kollokviumon kapta, idén ismét megtekinthetik az érdeklődők a Bányavakság mellett.
A délutáni szakmai programok keretében többek között bemutatásra kerül Zsigmond Andrea Mi kritika még? című kötete és az idén ősszel egyéves Játéktér színházi periodika és portál. A Kollokvium koncerteket is kínál, a fellépők között van a sepsiszentgyörgyi sZempöl, Luiza Zan & Jimmy Cserkész Bukarestből, a kolozsvári FUNKorporation, valamint újra hallható lesz Cári Tibor A színház zenéje című zenei projektje. A sepsiszentgyörgyi Malterego Zenei Alakulat filmvetítésekkel (Microcosmos, Wind migration, Home) összekötött koncerttel lépnek fel, de először érkezik Gyergyószentmiklósra Simon Márton magyarországi költő, aki a Polaroidok című kötetét olvassa fel a Gourmand Light zenéje kíséretében. Az előadásokra a jegyek ára egységesen 10 lejbe kerülnek, a 7 nagytermi előadásra szóló Kollokvium-bérlet ára 60 lej. A fesztivál kísérőrendezvényei ingyenesen látogathatók.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)
2013. október 16.
Budapestről és Felvidékről is támogatják a székelyek nagy menetelését
Az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága támogatja az október 27-én tartandó székelyek nagy menetelését. A testület erről szóló állásfoglalását tegnapi budapesti ülésén egyhangúan fogadta el. A dokumentumban kiemelték: meggyőződésük, hogy az elérendő cél, az autonóm székelyföldi régió létrejötte megfelel a szubszidiaritás európai elvének, amelyet az Európa Tanács által kiadott több dokumentum is kifejez, és az Európai Unió számos országában működik.
A bizottság ismét kinyilatkoztatja, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel támogatja a szomszédos országokban élő magyar nemzeti közösségeknek az európai gyakorlattal összhangban levő autonómiatörekvéseit – áll a nyilatkozatban. László Lajos, a Székelyföld Társaság titkára kiemelte: kérést fogalmaznak meg mindenki felé, és ezt az ügyet össznemzeti és pártok feletti ügyként kezelik. Az SZNT vár és hív mindenkit, hogy támogassa a kezdeményezést – tette hozzá.
Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke azt mondta: szimpátiával figyelik a megmozdulást, amit fordulópontnak tartanak az autonómiáért folytatott küzdelmükben. Legalább három helyen – Dunaszerdahelyen, Párkányon és egy kelet-szlovákiai helyszínen – szimpátiatüntetést tartanak egyidejűleg, és várhatóan levélben fordulnak a román miniszterelnökhöz az autonómia kérdésében. Ha öt-tíz éven belül nem sikerül előrelépést elérni, akkor a megszűnés szélére kerülnek ezek a közösségek – figyelmeztetett.
Varga László (KDNP) egy választópolgár megkeresése nyomán felvetette, hogy az érintettek kezdeményezzék, szólaljanak meg a harangok is a tüntetés időpontjában. Szávay István (Jobbik) azt mondta: kezdettől fogva támogatják az SZNT törekvését a témában, és szimpatizánsaik ott lesznek a rendezvényeken. Csóti György (Fidesz) szerint a megmozdulás sorsdöntő momentum lehet az autonómiatörekvések folyamatában, és a sikere nagyon fontos. Teljes körű összefogást és részvételt szorgalmazott. Csaknem száz magyarországi település, illetve fővárosi kerület polgármesterének írt levelet Szabolcs Attila (Fidesz–KDNP), Budafok-Tétény polgármestere, kérve, hogy csatlakozzanak a székelyek október végi nagy meneteléséhez. A kerületi polgármester elsőként azon városvezetőket szólította meg, akik már kitűzték azokat a székely zászlókat, amelyeket a budafok-tétényi önkormányzat adott át nekik. Szabolcs Attila emlékeztetett rá: idén februárban szolidaritásuk és összetartozásuk jeléül elsőként tűzték ki a székely zászlót a kerületi önkormányzat homlokzatára, ugyanakkor elmondta, hogy ők Maksán kapcsolódnának az ott négy kilométernyi hosszúságúra tervezett élőlánchoz.
Háromszék
Erdély.ma
Az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága támogatja az október 27-én tartandó székelyek nagy menetelését. A testület erről szóló állásfoglalását tegnapi budapesti ülésén egyhangúan fogadta el. A dokumentumban kiemelték: meggyőződésük, hogy az elérendő cél, az autonóm székelyföldi régió létrejötte megfelel a szubszidiaritás európai elvének, amelyet az Európa Tanács által kiadott több dokumentum is kifejez, és az Európai Unió számos országában működik.
A bizottság ismét kinyilatkoztatja, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel támogatja a szomszédos országokban élő magyar nemzeti közösségeknek az európai gyakorlattal összhangban levő autonómiatörekvéseit – áll a nyilatkozatban. László Lajos, a Székelyföld Társaság titkára kiemelte: kérést fogalmaznak meg mindenki felé, és ezt az ügyet össznemzeti és pártok feletti ügyként kezelik. Az SZNT vár és hív mindenkit, hogy támogassa a kezdeményezést – tette hozzá.
Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke azt mondta: szimpátiával figyelik a megmozdulást, amit fordulópontnak tartanak az autonómiáért folytatott küzdelmükben. Legalább három helyen – Dunaszerdahelyen, Párkányon és egy kelet-szlovákiai helyszínen – szimpátiatüntetést tartanak egyidejűleg, és várhatóan levélben fordulnak a román miniszterelnökhöz az autonómia kérdésében. Ha öt-tíz éven belül nem sikerül előrelépést elérni, akkor a megszűnés szélére kerülnek ezek a közösségek – figyelmeztetett.
Varga László (KDNP) egy választópolgár megkeresése nyomán felvetette, hogy az érintettek kezdeményezzék, szólaljanak meg a harangok is a tüntetés időpontjában. Szávay István (Jobbik) azt mondta: kezdettől fogva támogatják az SZNT törekvését a témában, és szimpatizánsaik ott lesznek a rendezvényeken. Csóti György (Fidesz) szerint a megmozdulás sorsdöntő momentum lehet az autonómiatörekvések folyamatában, és a sikere nagyon fontos. Teljes körű összefogást és részvételt szorgalmazott. Csaknem száz magyarországi település, illetve fővárosi kerület polgármesterének írt levelet Szabolcs Attila (Fidesz–KDNP), Budafok-Tétény polgármestere, kérve, hogy csatlakozzanak a székelyek október végi nagy meneteléséhez. A kerületi polgármester elsőként azon városvezetőket szólította meg, akik már kitűzték azokat a székely zászlókat, amelyeket a budafok-tétényi önkormányzat adott át nekik. Szabolcs Attila emlékeztetett rá: idén februárban szolidaritásuk és összetartozásuk jeléül elsőként tűzték ki a székely zászlót a kerületi önkormányzat homlokzatára, ugyanakkor elmondta, hogy ők Maksán kapcsolódnának az ott négy kilométernyi hosszúságúra tervezett élőlánchoz.
Háromszék
Erdély.ma
2013. október 17.
Kettős évforduló Marosvásárhelyen
Születésének 110. évfordulóján a marosvásárhelyi állandó színtársulat egyik alapítójára, báró Kemény Jánosra emlékezik a helyi Tompa Miklós Társulat. A Kultúrpalota is épp most lett százéves.
Vasárnap 19 órakor a Kultúrpalota kistermében ünnepi megemlékezésre, filmvetítésre és felolvasószínházi előadásra kerül sor, amellyel a társulat Marosvásárhely emblematikus szecessziós épülete fennállásának 100. évfordulója előtt is tiszteleg. Az eseményre a belépés díjtalan. A Kultúrpalota kistermében megszervezett ünnepségen az érdeklődők megtekintehtik a Kemény János életéről szóló portréfilmet, majd Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója előadásában Kemény János színházalapítói érdemeit méltatja. Ezt követően felolvasószínházi ősbemutató keretében a drámaíróként is alkotó színházalapító Mester című, máig kiadatlan drámáját mutatják be a Tompa Miklós Társulat színészei László Csaba rendezésében. Az előadás szereplői: Kilyén László (Mester), Meszesi Oszkár (Orvos), Gecse Ramóna (Ilona), B. Fülöp Erzsébet (Mária), Tollas Gábor (Kovács), László Zsuzsa (Kovácsné), Bartha László Zsolt (Nagy Pista).
„Báró Kemény János szellemi öröksége mind a mai napig megismertetésre, feldolgozásra vár, közkinccsé tételét pedig kötelességének tekinti a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház. Hagyatékát érvényre juttatni, életművét minél szélesebb körben népszerűsíteni nemes feladat és örömteli tevékenység. Marosvásárhely szülöttjének örökségére valamennyi vásárhelyi büszke lehet” – olvasható a teátrum közleményében. „Parádés pillanatokként emlékszem vissza azokra a dialógusokra, amik a darab olvasása közben engem szórakoztattak, gyakran kápráztattak is. Nem igen szoktam csalódni jóslataimban: sikere lesz a darabnak. De majd a premier alatt jusson eszedbe, a nagyérdemű közönségnek nem az fog tetszeni, amiért Te megírtad, hanem az, ami engedményt tettél technikai okokból” – írta 1947. karácsonyán küldött levelében a darabról Kemény János barátja, Márkus Tibor.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)
Születésének 110. évfordulóján a marosvásárhelyi állandó színtársulat egyik alapítójára, báró Kemény Jánosra emlékezik a helyi Tompa Miklós Társulat. A Kultúrpalota is épp most lett százéves.
Vasárnap 19 órakor a Kultúrpalota kistermében ünnepi megemlékezésre, filmvetítésre és felolvasószínházi előadásra kerül sor, amellyel a társulat Marosvásárhely emblematikus szecessziós épülete fennállásának 100. évfordulója előtt is tiszteleg. Az eseményre a belépés díjtalan. A Kultúrpalota kistermében megszervezett ünnepségen az érdeklődők megtekintehtik a Kemény János életéről szóló portréfilmet, majd Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója előadásában Kemény János színházalapítói érdemeit méltatja. Ezt követően felolvasószínházi ősbemutató keretében a drámaíróként is alkotó színházalapító Mester című, máig kiadatlan drámáját mutatják be a Tompa Miklós Társulat színészei László Csaba rendezésében. Az előadás szereplői: Kilyén László (Mester), Meszesi Oszkár (Orvos), Gecse Ramóna (Ilona), B. Fülöp Erzsébet (Mária), Tollas Gábor (Kovács), László Zsuzsa (Kovácsné), Bartha László Zsolt (Nagy Pista).
„Báró Kemény János szellemi öröksége mind a mai napig megismertetésre, feldolgozásra vár, közkinccsé tételét pedig kötelességének tekinti a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház. Hagyatékát érvényre juttatni, életművét minél szélesebb körben népszerűsíteni nemes feladat és örömteli tevékenység. Marosvásárhely szülöttjének örökségére valamennyi vásárhelyi büszke lehet” – olvasható a teátrum közleményében. „Parádés pillanatokként emlékszem vissza azokra a dialógusokra, amik a darab olvasása közben engem szórakoztattak, gyakran kápráztattak is. Nem igen szoktam csalódni jóslataimban: sikere lesz a darabnak. De majd a premier alatt jusson eszedbe, a nagyérdemű közönségnek nem az fog tetszeni, amiért Te megírtad, hanem az, ami engedményt tettél technikai okokból” – írta 1947. karácsonyán küldött levelében a darabról Kemény János barátja, Márkus Tibor.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)
2013. október 21.
Erdélyiek az összmagyar irodalom élvonalában
Az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány (EMIA) díjátadó gáláját tartották szombaton Székelyudvarhelyen a városháza Szent István-termében, ahol immár 18. alkalommal adták át az elismeréseket.
Az alapítvány Debüt-díját idén Varga László Edgár költő kapta, akinek Cseréptavasz című első kötete a kolozsvári Erdélyi Híradó Kiadónál jelenik meg a közeljövőben. Laudációjában Zsidó Ferenc költő, író, az EMIA kurátora és a e-irodalom.ro című portál szerkesztője elmondta, a fiatal költő munkássága markánsan kiemelkedik kortársai közül. Mint mondta, 2008 óta kíséri figyelemmel a pályáját, sokáig nem tudta, hogy a Krónikában tárcákkal jelentkező Varga László publicista és Varga László Edgár költő azonos. Pályakezdő, de szándékosan különválasztja a "hétköznapi" és az "ünnepi" tevékenységet. "Varga László Edgár költészete a magyar líra legnemesebb hagyományaihoz kapcsolódik: a nyugatos és transzszilván értékek, a forma korszerű nyelvezetben és makulátlan igénnyel van jelen verseiben" – hangzott el. EMIA-díjat vehetett át Király László költő, aki novemberben ünnepli hetvenedik születésnapját.
Laudációjában Fekete Vince költő, a Székelyföld folyóirat főszerkesztő-helyettese azokról az időkről beszélt, amelyekben a Helikon folyóirat ingázó szerkesztőjeként dolgozott abban a munkaközösségben, amelynek Király mellett hajdanán K. Jakab Antal, Szilágyi István, Szabó Gyula, Panek Zoltán, Mózes Attila volt a tagja. Király László akkor "csak" ötvenedik életéve környékén járt, de Fekete Vince szerkesztőként tőle sajátíthatta el a lapkészítés fortélyait, amelyeket most a Székelyföld háza táján hasznosíthat. Fekete Vince a költőről, a Király költészetéről is beszélt, amely lassan immár fél évszázada tartozik az erdélyi és az összmagyar líra élvonalába.
Az erdélyi irodalom magyarországi recepciója
A Hídverő-díjat idén Füzi László irodalomtörténész-szerkesztőnek ítélték oda az EMIA kurátorai – Füzi munkásságát Gálfalvi György irodalomtörténész, a Látó nyugalmazott főszerkesztője méltatta. A Hídverő-díjjal évről évre olyan magyarországi irodalomtörténészeket tisztel meg az EMIA, akik sokat tettek az erdélyi irodalom anyaországi megismertetéséért. Füzi László szerkesztőként a hetvenes évek óta folytatja azt a hagyományt, amelyet elődje és mentora, a jeles szegedi irodalomtörténész, Ilia Mihály épített ki a múlt század hatvanas éveitől kezdődően. Ilia volt az első magyarországi szerkesztő, aki teret biztosított a Forrás első nemzedékének és a kezdetektől figyelte Lászlóffy Aladár, Szilágyi Domokos alakuló életművét, majd az utánuk következők – Király László, Farkas Árpád, Magyari Lajos, Czegő Zoltán és még sokan mások – a legnagyobb természetességgel vonulhattak be az összmagyar szépirodalmi kánonba.
Életmű-díj Kántor Lajosnak
Az idei Életmű-díjat az idén hetvenhat esztendős Kántor Lajos irodalomtörténész kapta. Őróla Egyed Péter író, filozófus, egyetemi tanár beszélt. Mint mondta, igencsak sokoldalú és gazdag életművet mondhat magáénak Kántor, önálló köteteinek a száma meghaladja a hatvanat. "Nem akármilyen könyvek ezek, hiszen Kántor a Korunk szerkesztőjeként, főszerkesztőjeként, esztétaként, kultúraszervezőként mindvégig jelen volt a »gáton«. A színházi kultúra, a médiaoktatás, a képzőművészeti élet sokat köszönhet neki, hiszen katalizált, követte, olykor provokálta a kultúra jelenségeit Erdélyben, segített azoknak az összmagyar és a nemzetközi műveltséghez történő illesztésében" – hangzott el a méltatásban.
Egyed Péter kitért arra: Kántor Lajos irodalomtörténészként mélyült el a magyar irodalom legkiemelkedőbb alkotóinak műveiben, alkotói módszereiben és rendszerében. Madách Imre, Móricz Zsigmond, majd Tamási Áron lettek az irodalomteoretikus Kántor koncepciójának a főszereplői. "Közelebb kerülvén az erdélyi alkotókhoz, Kacsó Sándor, Reményik Sándor, Szabédi László, Nyírő József világához, azt az írói és közéleti attitűdöt is megmutatta, amelyet közkeletű kifejezéssel transzszilvanizmusnak nevezünk, de nem annak az illuzív-ideologikus világával.
Az erdélyi alkotók sajátos művészeti kánonjaival és érzelmi attitűdjeivel kezdett el foglalkozni, a monografikus írások mellett sajátos kultuszt is teremtvén köréjük" – mutatott rá a méltató. A jelenlévő, idén nyolcvanéves Gálfalvi Zsoltot külön köszöntötte Lőrincz György székelyudvarhelyi író. "Őt nagyobb testvérként tiszteltem mindig, aki a maga csendes és higgadt módján egy életen át kultúraépítéssel foglalkozott, íróként, szerkesztőként, a PEN Klub elnökeként gyakorolva a diplomáciát. Olyan életművet hozott létre a levelezés, a konjunktúrateremtés révén, amely nélkül ma kultúránk, az összmagyar és a nemzetközi műveltséghez illeszkedő erdélyi magyar műveltség nem is létezhetne" – hangzott el.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)
Az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány (EMIA) díjátadó gáláját tartották szombaton Székelyudvarhelyen a városháza Szent István-termében, ahol immár 18. alkalommal adták át az elismeréseket.
Az alapítvány Debüt-díját idén Varga László Edgár költő kapta, akinek Cseréptavasz című első kötete a kolozsvári Erdélyi Híradó Kiadónál jelenik meg a közeljövőben. Laudációjában Zsidó Ferenc költő, író, az EMIA kurátora és a e-irodalom.ro című portál szerkesztője elmondta, a fiatal költő munkássága markánsan kiemelkedik kortársai közül. Mint mondta, 2008 óta kíséri figyelemmel a pályáját, sokáig nem tudta, hogy a Krónikában tárcákkal jelentkező Varga László publicista és Varga László Edgár költő azonos. Pályakezdő, de szándékosan különválasztja a "hétköznapi" és az "ünnepi" tevékenységet. "Varga László Edgár költészete a magyar líra legnemesebb hagyományaihoz kapcsolódik: a nyugatos és transzszilván értékek, a forma korszerű nyelvezetben és makulátlan igénnyel van jelen verseiben" – hangzott el. EMIA-díjat vehetett át Király László költő, aki novemberben ünnepli hetvenedik születésnapját.
Laudációjában Fekete Vince költő, a Székelyföld folyóirat főszerkesztő-helyettese azokról az időkről beszélt, amelyekben a Helikon folyóirat ingázó szerkesztőjeként dolgozott abban a munkaközösségben, amelynek Király mellett hajdanán K. Jakab Antal, Szilágyi István, Szabó Gyula, Panek Zoltán, Mózes Attila volt a tagja. Király László akkor "csak" ötvenedik életéve környékén járt, de Fekete Vince szerkesztőként tőle sajátíthatta el a lapkészítés fortélyait, amelyeket most a Székelyföld háza táján hasznosíthat. Fekete Vince a költőről, a Király költészetéről is beszélt, amely lassan immár fél évszázada tartozik az erdélyi és az összmagyar líra élvonalába.
Az erdélyi irodalom magyarországi recepciója
A Hídverő-díjat idén Füzi László irodalomtörténész-szerkesztőnek ítélték oda az EMIA kurátorai – Füzi munkásságát Gálfalvi György irodalomtörténész, a Látó nyugalmazott főszerkesztője méltatta. A Hídverő-díjjal évről évre olyan magyarországi irodalomtörténészeket tisztel meg az EMIA, akik sokat tettek az erdélyi irodalom anyaországi megismertetéséért. Füzi László szerkesztőként a hetvenes évek óta folytatja azt a hagyományt, amelyet elődje és mentora, a jeles szegedi irodalomtörténész, Ilia Mihály épített ki a múlt század hatvanas éveitől kezdődően. Ilia volt az első magyarországi szerkesztő, aki teret biztosított a Forrás első nemzedékének és a kezdetektől figyelte Lászlóffy Aladár, Szilágyi Domokos alakuló életművét, majd az utánuk következők – Király László, Farkas Árpád, Magyari Lajos, Czegő Zoltán és még sokan mások – a legnagyobb természetességgel vonulhattak be az összmagyar szépirodalmi kánonba.
Életmű-díj Kántor Lajosnak
Az idei Életmű-díjat az idén hetvenhat esztendős Kántor Lajos irodalomtörténész kapta. Őróla Egyed Péter író, filozófus, egyetemi tanár beszélt. Mint mondta, igencsak sokoldalú és gazdag életművet mondhat magáénak Kántor, önálló köteteinek a száma meghaladja a hatvanat. "Nem akármilyen könyvek ezek, hiszen Kántor a Korunk szerkesztőjeként, főszerkesztőjeként, esztétaként, kultúraszervezőként mindvégig jelen volt a »gáton«. A színházi kultúra, a médiaoktatás, a képzőművészeti élet sokat köszönhet neki, hiszen katalizált, követte, olykor provokálta a kultúra jelenségeit Erdélyben, segített azoknak az összmagyar és a nemzetközi műveltséghez történő illesztésében" – hangzott el a méltatásban.
Egyed Péter kitért arra: Kántor Lajos irodalomtörténészként mélyült el a magyar irodalom legkiemelkedőbb alkotóinak műveiben, alkotói módszereiben és rendszerében. Madách Imre, Móricz Zsigmond, majd Tamási Áron lettek az irodalomteoretikus Kántor koncepciójának a főszereplői. "Közelebb kerülvén az erdélyi alkotókhoz, Kacsó Sándor, Reményik Sándor, Szabédi László, Nyírő József világához, azt az írói és közéleti attitűdöt is megmutatta, amelyet közkeletű kifejezéssel transzszilvanizmusnak nevezünk, de nem annak az illuzív-ideologikus világával.
Az erdélyi alkotók sajátos művészeti kánonjaival és érzelmi attitűdjeivel kezdett el foglalkozni, a monografikus írások mellett sajátos kultuszt is teremtvén köréjük" – mutatott rá a méltató. A jelenlévő, idén nyolcvanéves Gálfalvi Zsoltot külön köszöntötte Lőrincz György székelyudvarhelyi író. "Őt nagyobb testvérként tiszteltem mindig, aki a maga csendes és higgadt módján egy életen át kultúraépítéssel foglalkozott, íróként, szerkesztőként, a PEN Klub elnökeként gyakorolva a diplomáciát. Olyan életművet hozott létre a levelezés, a konjunktúrateremtés révén, amely nélkül ma kultúránk, az összmagyar és a nemzetközi műveltséghez illeszkedő erdélyi magyar műveltség nem is létezhetne" – hangzott el.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)
2013. október 25.
Először miséznek magyarul Lajosvölgyében
A Szatmár megyei Lajosvölgye település történetében először tartanak magyar misét szombaton, amelyre nem csak a környező településekről (például Bikszádról és Avasfelsőfaluból), de a megye távolabbi részéből is várnak magyar anyanyelvű katolikusokat. 150 éve épült Lajosvölgyében az első katolikus templom, amelyet azóta kétszer is felújítottak, most pedig a a jubiliumi esztendő alkalmából különleges lelki programokat hirdetett a több száz fős egyházközség, melynek keretében a román, szlovák és német után, szombaton délelőtt először magyarul is miséznek.
Lajosvölgyén (Huta Certeze) a lakosság nem olyan rég még szlovákul beszélt. A szlovákokat másfél évszázaddal ezelőtt telepítették be gróf Széchenyi István idején, ugyanis a környéken több üveghutát és vashámort létesítettek, amelyekhe a Felvidékről hoztak ide szlovák mesterembereket, üvegfúvókat és vasöntőket. Leszármazottaik a későbbiekben a környezet hatására elrománosodtak, római katolikus vallásukat azonban máig nem adták fel.
Varga László
Maszol.ro
A Szatmár megyei Lajosvölgye település történetében először tartanak magyar misét szombaton, amelyre nem csak a környező településekről (például Bikszádról és Avasfelsőfaluból), de a megye távolabbi részéből is várnak magyar anyanyelvű katolikusokat. 150 éve épült Lajosvölgyében az első katolikus templom, amelyet azóta kétszer is felújítottak, most pedig a a jubiliumi esztendő alkalmából különleges lelki programokat hirdetett a több száz fős egyházközség, melynek keretében a román, szlovák és német után, szombaton délelőtt először magyarul is miséznek.
Lajosvölgyén (Huta Certeze) a lakosság nem olyan rég még szlovákul beszélt. A szlovákokat másfél évszázaddal ezelőtt telepítették be gróf Széchenyi István idején, ugyanis a környéken több üveghutát és vashámort létesítettek, amelyekhe a Felvidékről hoztak ide szlovák mesterembereket, üvegfúvókat és vasöntőket. Leszármazottaik a későbbiekben a környezet hatására elrománosodtak, római katolikus vallásukat azonban máig nem adták fel.
Varga László
Maszol.ro
2013. november 4.
Számos erdélyi vonatkozású program a Klebelsberg Kultúrkúriában
Koncertek, kiállítások, könyvbemutatók, színházi előadások – köztük erdélyi vonatkozású programok – várják az érdeklődőket a Klebelsberg Kuno-hét keretében november 11. és 17. között a Klebelsberg Kultúrkúriában Budapesten.
November 11-én Hincz Gyula Erdély című kiállításának megnyitójával veszi kezdetét az 1875 novemberében született neves művelődéspolitikusnak, egykori közoktatási miniszternek emléket állító ünnepi hét. A tárlat elsősorban Hincz Gyula székelyföldi ösztöndíjasként készített, erdélyi tematikájú alkotásait állítja középpontba. A programot Kocsis István A fény éjszakája című darabjának budapesti ősbemutatója követi az Egri Gárdonyi Géza Színház előadásában – tudatta közleményében a kúria. Kedden tartják az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Gróf Bánffy Miklós emlékkiállításának megnyitóját, és levetítik a politikus, közéleti személyiség és művész munkásságáról és életéről szóló dokumentumfilmet. November 13-án megkoszorúzzák Klebelsberg Kuno szobrát, este a Péterpál Könyvkiadó mutatja be két új kötetét: a Váradi Péter és Lőwey Lilla által szerkesztett Székely apostol című irodalmi fotóalbumot, amely Nyirő József író életét és műveit mutatja be, valamint a Déli-Kárpátok – Ősvárak – Szórványmagyarság című új, honismereti fotóalbum-sorozat első kötetét. A napot a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgató-helyettese, Visky András író Júlia – Párbeszéd a szerelemről című monodrámája zárja Dér Denisa előadásában. Bemutatják Kurucz Gyula Törpék és Mikulások című kötetét is, és pódiumestet tart a Komáromi Jókai Színház Tetemre hívás című műsorában Arany János balladáiból és kései lírájából hangzik el válogatás Tóth Tibor, a teátrum igazgatójának tolmácsolásában. Pénteken adják át a Pesthidegkúti Városrészi Önkormányzat által alapított Klebelsberg Kuno-díjat, ezt a Hubay-nagydíjasok és tanítványaik koncertje követi. Lesz kerekasztal-beszélgetés a magyar kultúra külföldön a XXI. században címmel, a mesterkoncertek sorozatban pedig a Nemzeti Filharmonikusok tagjaiból alakult Grazioso Kamarazenekar előadását hallgathatják meg az érdeklődők. Az ünnepi hetet vasárnap egész napos program zárja: délelőtt misét mondanak Klebelsberg Kunoért a Pesthidegkút-ófalui templomban, irodalmi csapatvetélkedőt tartanak diákok és tanárok között, este tartják az Ábel és Ábel című zenés ifjúsági színházi előadás ősbemutatóját a Marczi Stúdió előadásában. A Klebelsberg Kuno-hét kísérő rendezvényeként november 8. és 18. között az érdeklődők megtekinthetik a Molnár Beatrix és Eisenmann József fotóiból válogatott kiállítást Arcok, helyek, művészportrék a II. kerületből címmel.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)
Koncertek, kiállítások, könyvbemutatók, színházi előadások – köztük erdélyi vonatkozású programok – várják az érdeklődőket a Klebelsberg Kuno-hét keretében november 11. és 17. között a Klebelsberg Kultúrkúriában Budapesten.
November 11-én Hincz Gyula Erdély című kiállításának megnyitójával veszi kezdetét az 1875 novemberében született neves művelődéspolitikusnak, egykori közoktatási miniszternek emléket állító ünnepi hét. A tárlat elsősorban Hincz Gyula székelyföldi ösztöndíjasként készített, erdélyi tematikájú alkotásait állítja középpontba. A programot Kocsis István A fény éjszakája című darabjának budapesti ősbemutatója követi az Egri Gárdonyi Géza Színház előadásában – tudatta közleményében a kúria. Kedden tartják az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Gróf Bánffy Miklós emlékkiállításának megnyitóját, és levetítik a politikus, közéleti személyiség és művész munkásságáról és életéről szóló dokumentumfilmet. November 13-án megkoszorúzzák Klebelsberg Kuno szobrát, este a Péterpál Könyvkiadó mutatja be két új kötetét: a Váradi Péter és Lőwey Lilla által szerkesztett Székely apostol című irodalmi fotóalbumot, amely Nyirő József író életét és műveit mutatja be, valamint a Déli-Kárpátok – Ősvárak – Szórványmagyarság című új, honismereti fotóalbum-sorozat első kötetét. A napot a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgató-helyettese, Visky András író Júlia – Párbeszéd a szerelemről című monodrámája zárja Dér Denisa előadásában. Bemutatják Kurucz Gyula Törpék és Mikulások című kötetét is, és pódiumestet tart a Komáromi Jókai Színház Tetemre hívás című műsorában Arany János balladáiból és kései lírájából hangzik el válogatás Tóth Tibor, a teátrum igazgatójának tolmácsolásában. Pénteken adják át a Pesthidegkúti Városrészi Önkormányzat által alapított Klebelsberg Kuno-díjat, ezt a Hubay-nagydíjasok és tanítványaik koncertje követi. Lesz kerekasztal-beszélgetés a magyar kultúra külföldön a XXI. században címmel, a mesterkoncertek sorozatban pedig a Nemzeti Filharmonikusok tagjaiból alakult Grazioso Kamarazenekar előadását hallgathatják meg az érdeklődők. Az ünnepi hetet vasárnap egész napos program zárja: délelőtt misét mondanak Klebelsberg Kunoért a Pesthidegkút-ófalui templomban, irodalmi csapatvetélkedőt tartanak diákok és tanárok között, este tartják az Ábel és Ábel című zenés ifjúsági színházi előadás ősbemutatóját a Marczi Stúdió előadásában. A Klebelsberg Kuno-hét kísérő rendezvényeként november 8. és 18. között az érdeklődők megtekinthetik a Molnár Beatrix és Eisenmann József fotóiból válogatott kiállítást Arcok, helyek, művészportrék a II. kerületből címmel.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)
2013. november 22.
Kiosztották a Székelyföld díjakat
Daczó Katalin csíkszeredai újságíró-közíró, Markó Béla költő, és Buda Ferenc magyarországi költő részesült idén a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat nívódíjában. A debütdíjat a kolozsvári Adorjáni Pannának ítélte a szerkesztőség.
Daczó Katalin csíkszeredai újságíró-közírót, Markó Béla költőt, és Buda Ferenc költőt jutalmazta idén a Székelyföld irodalmi folyóirat. A díjakat csütörtökön adták át a csíkszeredai Székelyföld Galériában. Lövétei Lázár László, a Székelyföld főszerkesztője az MTI-nek elmondta, a 16 éve alakult folyóirat szerkesztősége évről-évre megvizsgálja, kik közölték a legjobb írásokat az illető évben a Székelyföldben. Ezeknek a szerzőknek adják át az év díjait. „Daczó Katalin olyan újságíró, aki alaposan utánanéz a témáinak, nem a világhálóról tájékozódik, hanem alaposan felkutatja a forrásokat. Az 1916-17-es csíkszeredai katonavilágról, valamint Márton Áron püspök és a csíkszépvíziek konfliktusáról közölt kiváló írást a Székelyföldben” – méltatta a szerzőt a főszerkesztő. Markó Béla a Székelyföldben közölt verseivel érdemelte ki a folyóirat elismerését. "Számunkra szinte felfoghatatlan, hogy miként tud valaki tíz év kihagyás után így visszatérni az irodalomba" – fogalmazott Lövétei Lázár László. A Székely Bicskarend Díjat Buda Ferenc Kossuth- és József Attila-díjas magyarországi költő, műfordító vehette át, akit a Fehérlófia című eposzáért díjazott a szerkesztőség. Amint a főszerkesztő megemlítette, ezt a díjat évről évre nem székelyföldi szerzőknek adják át, akik kiemelkedő írást közöltek a csíkszeredai folyóiratban. A folyóirat Szabó Gyula Debütdíját az egyelőre kötettel még nem rendelkező kolozsvári Adorjáni Pannának adták át rövidprózai írásaiért. Idén első ízben két különdíjat is átadtak: a százkötetesre tervezett Székely Könyvtár sorozat támogatásáért Székely Ernő, Csíkszentkirály polgármestere és Laczkó-Albert Elemér, Gyergyóremete polgármestere részesült elismerésben. A csütörtöki díjátadó ünnepségen az ünnepelteket a Székelyföld szerkesztői – Molnár Vilmos, Fekete Vince és Lövétei Lázár László – méltatták, a díjakat Borboly Csaba, a folyóiratot fenntartó Hargita Megyei Tanács elnöke adta át. A díjátadó záróakkordjaként Buda Ádám az apja megzenésített versét adta elő.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)
Daczó Katalin csíkszeredai újságíró-közíró, Markó Béla költő, és Buda Ferenc magyarországi költő részesült idén a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat nívódíjában. A debütdíjat a kolozsvári Adorjáni Pannának ítélte a szerkesztőség.
Daczó Katalin csíkszeredai újságíró-közírót, Markó Béla költőt, és Buda Ferenc költőt jutalmazta idén a Székelyföld irodalmi folyóirat. A díjakat csütörtökön adták át a csíkszeredai Székelyföld Galériában. Lövétei Lázár László, a Székelyföld főszerkesztője az MTI-nek elmondta, a 16 éve alakult folyóirat szerkesztősége évről-évre megvizsgálja, kik közölték a legjobb írásokat az illető évben a Székelyföldben. Ezeknek a szerzőknek adják át az év díjait. „Daczó Katalin olyan újságíró, aki alaposan utánanéz a témáinak, nem a világhálóról tájékozódik, hanem alaposan felkutatja a forrásokat. Az 1916-17-es csíkszeredai katonavilágról, valamint Márton Áron püspök és a csíkszépvíziek konfliktusáról közölt kiváló írást a Székelyföldben” – méltatta a szerzőt a főszerkesztő. Markó Béla a Székelyföldben közölt verseivel érdemelte ki a folyóirat elismerését. "Számunkra szinte felfoghatatlan, hogy miként tud valaki tíz év kihagyás után így visszatérni az irodalomba" – fogalmazott Lövétei Lázár László. A Székely Bicskarend Díjat Buda Ferenc Kossuth- és József Attila-díjas magyarországi költő, műfordító vehette át, akit a Fehérlófia című eposzáért díjazott a szerkesztőség. Amint a főszerkesztő megemlítette, ezt a díjat évről évre nem székelyföldi szerzőknek adják át, akik kiemelkedő írást közöltek a csíkszeredai folyóiratban. A folyóirat Szabó Gyula Debütdíját az egyelőre kötettel még nem rendelkező kolozsvári Adorjáni Pannának adták át rövidprózai írásaiért. Idén első ízben két különdíjat is átadtak: a százkötetesre tervezett Székely Könyvtár sorozat támogatásáért Székely Ernő, Csíkszentkirály polgármestere és Laczkó-Albert Elemér, Gyergyóremete polgármestere részesült elismerésben. A csütörtöki díjátadó ünnepségen az ünnepelteket a Székelyföld szerkesztői – Molnár Vilmos, Fekete Vince és Lövétei Lázár László – méltatták, a díjakat Borboly Csaba, a folyóiratot fenntartó Hargita Megyei Tanács elnöke adta át. A díjátadó záróakkordjaként Buda Ádám az apja megzenésített versét adta elő.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)
2013. november 22.
Irodalmi napok Váradon
Temetői zarándoklat nyitotta meg csütörtök délelőtt az első Nagyváradi Irodalmi Napokat, amelyet a Partiumi Írótábor Egyesület szervezett, hagyományteremtő szándékkal.
Az újdonságnak számító programra több irodalombarát és művész is kilátogatott a Rulikowski-sírkertbe, hogy ott néhány jeles váradi író, költő vagy épp újságíró-szerkesztő örök nyughelyét felkeresve, a szerzők műveiből tartott rövid felolvasással adózzanak emlékük előtt. Barabás Zoltán, a Partiumi Írótábor Egyesület elnöke már korábban is hangsúlyozta: ahogyan szeretteink, hozzátartozóink nyughelyét meglátogatjuk, úgy azok emlékét is ápolni kell, akik műveikkel járultak hozzá mindennapjainkhoz, akiktől tanultunk, és akik maradandót alkottak. A résztvevők a többek között Juhász Gyula ás Ady Endre által alapított Holnap Irodalmi Társaság egykori tagjai közül Emőd Tamás és Dutka Ákos sírját is felkeresték. Az irodalmi napok programja délután két könyvbemutatóval folytatódott: előbb a magyarországi Papp-Für János Nehogy egyedül, majd a felvidéki Hodossy Gyula Ma elkezdődik bennünk a szeretet című új könyvét mutatták be. Mivel az irodalmi napokat részben Ady Endre váradi kultuszának ápolása érdekében szervezték, nem véletlen, hogy a programsorozat részeként Tasnádi Ferencz és Tasnádi Melinda a költő megzenésített verseit adta elő Thurzó Zoltán zongoraművész kíséretében. Pénteken, Ady születésének 136. évfordulóján koszorúzást terveznek a Partiumi Keresztény Egyetem belső udvarában lévő, a költő és a Holnaposok tiszteletére elhelyezett emléktáblánál.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)
Temetői zarándoklat nyitotta meg csütörtök délelőtt az első Nagyváradi Irodalmi Napokat, amelyet a Partiumi Írótábor Egyesület szervezett, hagyományteremtő szándékkal.
Az újdonságnak számító programra több irodalombarát és művész is kilátogatott a Rulikowski-sírkertbe, hogy ott néhány jeles váradi író, költő vagy épp újságíró-szerkesztő örök nyughelyét felkeresve, a szerzők műveiből tartott rövid felolvasással adózzanak emlékük előtt. Barabás Zoltán, a Partiumi Írótábor Egyesület elnöke már korábban is hangsúlyozta: ahogyan szeretteink, hozzátartozóink nyughelyét meglátogatjuk, úgy azok emlékét is ápolni kell, akik műveikkel járultak hozzá mindennapjainkhoz, akiktől tanultunk, és akik maradandót alkottak. A résztvevők a többek között Juhász Gyula ás Ady Endre által alapított Holnap Irodalmi Társaság egykori tagjai közül Emőd Tamás és Dutka Ákos sírját is felkeresték. Az irodalmi napok programja délután két könyvbemutatóval folytatódott: előbb a magyarországi Papp-Für János Nehogy egyedül, majd a felvidéki Hodossy Gyula Ma elkezdődik bennünk a szeretet című új könyvét mutatták be. Mivel az irodalmi napokat részben Ady Endre váradi kultuszának ápolása érdekében szervezték, nem véletlen, hogy a programsorozat részeként Tasnádi Ferencz és Tasnádi Melinda a költő megzenésített verseit adta elő Thurzó Zoltán zongoraművész kíséretében. Pénteken, Ady születésének 136. évfordulóján koszorúzást terveznek a Partiumi Keresztény Egyetem belső udvarában lévő, a költő és a Holnaposok tiszteletére elhelyezett emléktáblánál.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)
2013. november 28.
Az írott és mondott szó státusa – Esterházy Péter Kolozsváron
Nagyon más a státusa a leírt és a kimondott szónak, ezt a színházi munkák előtt is sejtettem – mutatott rá Esterházy Péter író a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, Én vagyok a te című színdarabjának felolvasó-színházi bemutatója után.
A produkció rendezője, Visky András, a teátrum igazgató-helyettese volt, aki a keddi bemutató után a szerzővel beszélgetett. A darabot az író a budapesti Nemzeti Színház Tízparancsolat-drámapályázatára írta 2009-ben, a kiindulási pont az első parancsolat volt: „Én, az Úr vagyok a te Istened; ne legyenek neked idegen isteneid énelőttem.”
„Megszoktam, hogy nálam minden ott van a papíron, ez azonban a színházban hiba. Ha egy színdarabban nincsenek rések, a néző nem tud bekapcsolódni, nem szabad mindent lefedni, és amit igen, azt is másképpen” – magyarázta az író. Mint mondta, más munkáiban senkitől nem számíthat segítségre, a színházi munkái esetén viszont igen, és ezt a lehetőséget ki is használja.
„Ha szerzői utasításként leírom, hogy »egy nagy hal úszik át a színpad fölött«, akkor én nem gondolkodom azon, hogy ezt hogyan fogják megvalósítani. Oldják meg” – magyarázta Esterházy, általános derültséget váltva ki. Mint mondta, korábban azt gondolta, hogy a színpadi művek is főként a nyelvről szólnak, de rá kellett döbbennie, hogy mégis a színészi játék milyensége a meghatározó.
Visky kérdésére Esterházy Péter elmondta: a színdarabok írása által nem a nyelvről, sokkal inkább a szerkesztésről tanult meg új dolgokat. „Megtanultam, hogy milyen is egy zárt jelenet, amelyet kiválóan lehet alkalmazni regényekben is. Van bennem egy elgondolás egy afféle operaregényről vagy színházregényről, és ezalatt nem azt értem, hogy egy színházról szóló regényről, hanem egy olyan prózai alkotásról, amelyben azokat a dramaturgiai technikákat használhatom fel, amelyet a színházban tanultam meg” – magyarázta.
Esterházy szerint egyébként a színház a „legpolitikusabb” műfaj, az ő darabjában is számos utalás van aktuálpolitikai dogokra, mint mondta, le sem tagadhatná, hogy még Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején írta. Mint mondta, Magyarországon az önirónia helyett egyre inkább az önsajnálat uralkodik, és érdekesnek találja, hogy olyan mondatok kerülnek elő ismét, amelyeket évszázadokkal ezelőtt használtak.
Elmesélte például, hogy a darabban is szereplő „Árva hazánk nem senyvedhet tovább” mondatot egy „jó arcú” középkorú férfi kiáltotta a 2006-os budapesti zavargások idején, holott ez egy Pázmány Péter korából származó frázis. „Vagy bekapcsolom a televíziót és azt hallom, hogy „Nem leszünk Brüsszel gyarmata!” Hetekig ülhetnék a szobámban, ilyen hülyeséget akkor sem tudnék kitalálni” – fogalmazott Esterházy.
Rámutatott arra is, hogy ennek a visszafelé haladásnak „köszönhetően” gyakorlatilag újra lehetne közölni Ady Endre számos publicisztikáját, vagy akár az ő ’90-es években írt publicisztikáit, hiszen ma is ugyanúgy érvényesek lennének. Az est végén az író felolvasott legújabb, Egyszerű történet vessző száz oldal – A kardozós változat című regényéből, amelyben sokak szerint új hangot üt meg, a történethez például E. P. monogrammal magyarázó lábjegyzeteket fűz.
Varga László
Krónika (Kolozsvár),
Nagyon más a státusa a leírt és a kimondott szónak, ezt a színházi munkák előtt is sejtettem – mutatott rá Esterházy Péter író a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, Én vagyok a te című színdarabjának felolvasó-színházi bemutatója után.
A produkció rendezője, Visky András, a teátrum igazgató-helyettese volt, aki a keddi bemutató után a szerzővel beszélgetett. A darabot az író a budapesti Nemzeti Színház Tízparancsolat-drámapályázatára írta 2009-ben, a kiindulási pont az első parancsolat volt: „Én, az Úr vagyok a te Istened; ne legyenek neked idegen isteneid énelőttem.”
„Megszoktam, hogy nálam minden ott van a papíron, ez azonban a színházban hiba. Ha egy színdarabban nincsenek rések, a néző nem tud bekapcsolódni, nem szabad mindent lefedni, és amit igen, azt is másképpen” – magyarázta az író. Mint mondta, más munkáiban senkitől nem számíthat segítségre, a színházi munkái esetén viszont igen, és ezt a lehetőséget ki is használja.
„Ha szerzői utasításként leírom, hogy »egy nagy hal úszik át a színpad fölött«, akkor én nem gondolkodom azon, hogy ezt hogyan fogják megvalósítani. Oldják meg” – magyarázta Esterházy, általános derültséget váltva ki. Mint mondta, korábban azt gondolta, hogy a színpadi művek is főként a nyelvről szólnak, de rá kellett döbbennie, hogy mégis a színészi játék milyensége a meghatározó.
Visky kérdésére Esterházy Péter elmondta: a színdarabok írása által nem a nyelvről, sokkal inkább a szerkesztésről tanult meg új dolgokat. „Megtanultam, hogy milyen is egy zárt jelenet, amelyet kiválóan lehet alkalmazni regényekben is. Van bennem egy elgondolás egy afféle operaregényről vagy színházregényről, és ezalatt nem azt értem, hogy egy színházról szóló regényről, hanem egy olyan prózai alkotásról, amelyben azokat a dramaturgiai technikákat használhatom fel, amelyet a színházban tanultam meg” – magyarázta.
Esterházy szerint egyébként a színház a „legpolitikusabb” műfaj, az ő darabjában is számos utalás van aktuálpolitikai dogokra, mint mondta, le sem tagadhatná, hogy még Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején írta. Mint mondta, Magyarországon az önirónia helyett egyre inkább az önsajnálat uralkodik, és érdekesnek találja, hogy olyan mondatok kerülnek elő ismét, amelyeket évszázadokkal ezelőtt használtak.
Elmesélte például, hogy a darabban is szereplő „Árva hazánk nem senyvedhet tovább” mondatot egy „jó arcú” középkorú férfi kiáltotta a 2006-os budapesti zavargások idején, holott ez egy Pázmány Péter korából származó frázis. „Vagy bekapcsolom a televíziót és azt hallom, hogy „Nem leszünk Brüsszel gyarmata!” Hetekig ülhetnék a szobámban, ilyen hülyeséget akkor sem tudnék kitalálni” – fogalmazott Esterházy.
Rámutatott arra is, hogy ennek a visszafelé haladásnak „köszönhetően” gyakorlatilag újra lehetne közölni Ady Endre számos publicisztikáját, vagy akár az ő ’90-es években írt publicisztikáit, hiszen ma is ugyanúgy érvényesek lennének. Az est végén az író felolvasott legújabb, Egyszerű történet vessző száz oldal – A kardozós változat című regényéből, amelyben sokak szerint új hangot üt meg, a történethez például E. P. monogrammal magyarázó lábjegyzeteket fűz.
Varga László
Krónika (Kolozsvár),
2013. december 6.
A tudományosság előszobájában
Pénteken, délután kezdődik el a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumban a TUDEK, a Tudományos Diákkörök Erdélyi Konferenciájának tizenkettedik kiadása.
Az évente más-más erdélyi középiskolában megszervezett TUDEK keretében magyar nyelven tanuló középiskolás diákok mutatják be önálló kutatásaik alapján írt tudományos szakdolgozataikat és versenyeztetik ezeket egyetemi tanárokból és szakemberekből álló zsűri előtt. Varga László, az idei házigazda Márton Áron Gimnázium igazgatója elmondta, a tudományos diákkörök munkáját a tudományosság előszobájának tekintik, a diákok itt tanulják meg a kutatás, tudományos közlés szabályait, és sok tudós kezdte ilyen szakkörön a munkáját. A gimnáziumban ennek nagy hagyománya van, már a rendszerváltás előtti időszakban is működtek a tudományos diákkörök, és minden évben lehetőséget biztosítanak a diákok munkáinak bemutatására – mondta el Varga László.
A fiatal kutatók az iskolai és megyei tudományos diákköri versenyekről jutnak ki az erdélyi konferenciára, amely az oktatási minisztérium által elismert verseny, és amely a magyarországi Tudományos Diákkörök Országos Konferenciájának regionális selejtező rendezvénye is.
A TUDEK-re nyolc erdélyi megyéből, 23 középiskolából 186 diák érkezik Csíkszeredába, és összesen 136 tudományos dolgozatot mutatnak be 11 szekció keretében. A legtöbb, 14 pályamunka az informatika, matematika szekcióba érkezett, 13-13 dolgozatot mutatnak be a történelem, helytörténet, a társadalomtudományok, a földrajz, környezetvédelem szekciókban is. A 12. TUDEK keretében a résztvevők péntek este előadást hallgathatnak meg a kutató diákok mozgalmáról, majd táncházban vehetnek részt. A dolgozatok bemutatása szombat reggel kezdődik el, az eredményhirdetés délután lesz.
R. Kiss Edit
Székelyhon.ro
Pénteken, délután kezdődik el a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumban a TUDEK, a Tudományos Diákkörök Erdélyi Konferenciájának tizenkettedik kiadása.
Az évente más-más erdélyi középiskolában megszervezett TUDEK keretében magyar nyelven tanuló középiskolás diákok mutatják be önálló kutatásaik alapján írt tudományos szakdolgozataikat és versenyeztetik ezeket egyetemi tanárokból és szakemberekből álló zsűri előtt. Varga László, az idei házigazda Márton Áron Gimnázium igazgatója elmondta, a tudományos diákkörök munkáját a tudományosság előszobájának tekintik, a diákok itt tanulják meg a kutatás, tudományos közlés szabályait, és sok tudós kezdte ilyen szakkörön a munkáját. A gimnáziumban ennek nagy hagyománya van, már a rendszerváltás előtti időszakban is működtek a tudományos diákkörök, és minden évben lehetőséget biztosítanak a diákok munkáinak bemutatására – mondta el Varga László.
A fiatal kutatók az iskolai és megyei tudományos diákköri versenyekről jutnak ki az erdélyi konferenciára, amely az oktatási minisztérium által elismert verseny, és amely a magyarországi Tudományos Diákkörök Országos Konferenciájának regionális selejtező rendezvénye is.
A TUDEK-re nyolc erdélyi megyéből, 23 középiskolából 186 diák érkezik Csíkszeredába, és összesen 136 tudományos dolgozatot mutatnak be 11 szekció keretében. A legtöbb, 14 pályamunka az informatika, matematika szekcióba érkezett, 13-13 dolgozatot mutatnak be a történelem, helytörténet, a társadalomtudományok, a földrajz, környezetvédelem szekciókban is. A 12. TUDEK keretében a résztvevők péntek este előadást hallgathatnak meg a kutató diákok mozgalmáról, majd táncházban vehetnek részt. A dolgozatok bemutatása szombat reggel kezdődik el, az eredményhirdetés délután lesz.
R. Kiss Edit
Székelyhon.ro
2013. december 12.
A bizalom kötelez – interjú Kolozsi Tiborral, a Barabás Miklós Céh új elnökével
Bár úgy érzi, nem tud teljes mértékben megfelelni az elnöki tisztséggel járó elvárásoknak, a Barabás Miklós Céh választmányának bizalma miatt elvállalta a feladatot. Kolozsi Tibor szerint a pályázati bürokrácia egyre bonyolultabb, fizetett alkalmazott híján pedig mindent önkéntes alapon oldanak meg.
– A Barabás Miklós Céh korábbi elnöke, Jakobovits Miklós halála után ön vette át az elnöki teendőket, de a november 23-i tisztújító közgyűlésen szeretett volna lemondani, a közgyűlés mégis önt választotta meg a következő három évre a szervezet elnökének.
– Mivel eddig alelnök voltam a BMC-ben, tavaly, Jakobovits Miklós halálával automatikusan én kerültem a szervezet élére. A közgyűlésen jeleztem, hogy nem szeretném ezt a tisztet a továbbiakban vállalni, mivel az elnöki pozíció bizonyos készségeket feltételez, például nagyfokú szervezési készséget, és úgy éreztem, hogy én nem tudok teljes mértékben megfelelni ezeknek az elvárásoknak. A választmány azonban bizalmat szavazott nekem, ezért úgy éreztem, hogy mégis vállalnom kell a feladatot.
– Jól érzem, hogy az elnöki feladat túlzott terheket ró önre? A művészi munkájában mennyire akadályozza az, hogy egy több mint száz tagot számláló érdekvédelmi művészszervezetet kell irányítania?
– Ezt megelőzően is áldoztam időt a Barabás Miklós Céh ügyeinek képviseletére, ezután is fogok. Nálunk mindenki önkéntesen végzi a munkáját, nincs fizetett alkalmazottunk, és mivel ez a tagság bizalmáról is szól, úgy gondoltam, el kell fogadnom ezt a bizalmat.
– A közgyűlésen elhangzott, hogy jelenleg csak az RMDSZ támogatja anyagilag a szervezetet. Korábban emellett milyen források álltak rendelkezésre?
Korábban könnyebb volt pályázni magyarországi alapoknál, de kaptunk pénzt a városvezetéstől, illetve társszervezetektől is. A pályázati bürokrácia azonban annyira bonyolult lett, hogy egy szakképzett emberre lenne szükség, aki ezt átlátja, azonban nem tudunk alkalmazni ilyen célra fizetett alkalmazottat. Egyre körülményesebbé válik a pénzek lehívása. Az RMDSZ-től normatív támogatást kapunk, így ezzel nem kell külön foglalkozni, emellett keressük a megoldást egyéb támogatások megszerzésére. Ennek megoldására stratégiát kell kidolgoznunk, abban egyeztünk meg, hogy a tagság minden tagja többet fog tenni a köz érdekében, mint eddig, hogy pótolhassuk az anyagi kiesést. Egyébként krízis van, nem mi vagyunk az egyetlen szervezet, amely anyagi nehézségekkel küzd.
– A közgyűlésen felmerült a képzőművészek raktározási gondjainak megoldása, illetve a művek digitalizálásának szükségessége is. A Kós András-díj alapítására is érkezett javaslat. Milyen lépések történtek ez ügyben?
– A raktározási, digitalizálási feladatot egy másik szervezet, a Sepsiszentgyörgyön létrehozott Erdélyi Művészeti Központ vállalta fel, ők kortárs képzőművészeti múzeumként igyekeznek felleltározni és egy helyre gyűjteni a jelentősebb erdélyi műalkotásokat, életműveket, amelyekből kiállításokat is szerveznek. A mi szervezetünk élő művészek szövetsége, fő feladatunknak egymás segítését és tárlatok szervezését tekintjük. A gond ott kezdődik, ha egy művészünk meghal, és nincs örököse – ilyen esetekben igyekszünk együttműködni az EMŰK-kel. Javaslatként valóban felmerült a Kós András-díj megalapítása is, erről azonban még zajlanak az egyeztetések.
– A fiatal képzőművészek mennyire érdeklődnek a szervezet iránt? Ők mennyiben tudnának segíteni a teendőkben, például a pályázatírásban?
– Meglátásom szerint a fiatalok pozitívan viszonyulnak a BMC-hez, persze egyéni döntésük, hogy be akarnak-e lépni a tagságba vagy nem. Viszont számos fiatal jelentkezik hozzánk. A pályázatok kapcsán, jelenleg nem tudtuk még felmérni, hogy ki mennyire alkalmas ilyen feladatokra, hiszen ezek túlmutatnak azon, amit a hétköznapokban teszünk. Igyekszünk találni olyan jelentkezőket, akik kiismerik magukat a pályázatírásban vagy éppen a honlapkezelésben, de egyelőre ebben a tekintetben a tervezgetésnél, a feladatok leosztásánál tartunk.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)
Bár úgy érzi, nem tud teljes mértékben megfelelni az elnöki tisztséggel járó elvárásoknak, a Barabás Miklós Céh választmányának bizalma miatt elvállalta a feladatot. Kolozsi Tibor szerint a pályázati bürokrácia egyre bonyolultabb, fizetett alkalmazott híján pedig mindent önkéntes alapon oldanak meg.
– A Barabás Miklós Céh korábbi elnöke, Jakobovits Miklós halála után ön vette át az elnöki teendőket, de a november 23-i tisztújító közgyűlésen szeretett volna lemondani, a közgyűlés mégis önt választotta meg a következő három évre a szervezet elnökének.
– Mivel eddig alelnök voltam a BMC-ben, tavaly, Jakobovits Miklós halálával automatikusan én kerültem a szervezet élére. A közgyűlésen jeleztem, hogy nem szeretném ezt a tisztet a továbbiakban vállalni, mivel az elnöki pozíció bizonyos készségeket feltételez, például nagyfokú szervezési készséget, és úgy éreztem, hogy én nem tudok teljes mértékben megfelelni ezeknek az elvárásoknak. A választmány azonban bizalmat szavazott nekem, ezért úgy éreztem, hogy mégis vállalnom kell a feladatot.
– Jól érzem, hogy az elnöki feladat túlzott terheket ró önre? A művészi munkájában mennyire akadályozza az, hogy egy több mint száz tagot számláló érdekvédelmi művészszervezetet kell irányítania?
– Ezt megelőzően is áldoztam időt a Barabás Miklós Céh ügyeinek képviseletére, ezután is fogok. Nálunk mindenki önkéntesen végzi a munkáját, nincs fizetett alkalmazottunk, és mivel ez a tagság bizalmáról is szól, úgy gondoltam, el kell fogadnom ezt a bizalmat.
– A közgyűlésen elhangzott, hogy jelenleg csak az RMDSZ támogatja anyagilag a szervezetet. Korábban emellett milyen források álltak rendelkezésre?
Korábban könnyebb volt pályázni magyarországi alapoknál, de kaptunk pénzt a városvezetéstől, illetve társszervezetektől is. A pályázati bürokrácia azonban annyira bonyolult lett, hogy egy szakképzett emberre lenne szükség, aki ezt átlátja, azonban nem tudunk alkalmazni ilyen célra fizetett alkalmazottat. Egyre körülményesebbé válik a pénzek lehívása. Az RMDSZ-től normatív támogatást kapunk, így ezzel nem kell külön foglalkozni, emellett keressük a megoldást egyéb támogatások megszerzésére. Ennek megoldására stratégiát kell kidolgoznunk, abban egyeztünk meg, hogy a tagság minden tagja többet fog tenni a köz érdekében, mint eddig, hogy pótolhassuk az anyagi kiesést. Egyébként krízis van, nem mi vagyunk az egyetlen szervezet, amely anyagi nehézségekkel küzd.
– A közgyűlésen felmerült a képzőművészek raktározási gondjainak megoldása, illetve a művek digitalizálásának szükségessége is. A Kós András-díj alapítására is érkezett javaslat. Milyen lépések történtek ez ügyben?
– A raktározási, digitalizálási feladatot egy másik szervezet, a Sepsiszentgyörgyön létrehozott Erdélyi Művészeti Központ vállalta fel, ők kortárs képzőművészeti múzeumként igyekeznek felleltározni és egy helyre gyűjteni a jelentősebb erdélyi műalkotásokat, életműveket, amelyekből kiállításokat is szerveznek. A mi szervezetünk élő művészek szövetsége, fő feladatunknak egymás segítését és tárlatok szervezését tekintjük. A gond ott kezdődik, ha egy művészünk meghal, és nincs örököse – ilyen esetekben igyekszünk együttműködni az EMŰK-kel. Javaslatként valóban felmerült a Kós András-díj megalapítása is, erről azonban még zajlanak az egyeztetések.
– A fiatal képzőművészek mennyire érdeklődnek a szervezet iránt? Ők mennyiben tudnának segíteni a teendőkben, például a pályázatírásban?
– Meglátásom szerint a fiatalok pozitívan viszonyulnak a BMC-hez, persze egyéni döntésük, hogy be akarnak-e lépni a tagságba vagy nem. Viszont számos fiatal jelentkezik hozzánk. A pályázatok kapcsán, jelenleg nem tudtuk még felmérni, hogy ki mennyire alkalmas ilyen feladatokra, hiszen ezek túlmutatnak azon, amit a hétköznapokban teszünk. Igyekszünk találni olyan jelentkezőket, akik kiismerik magukat a pályázatírásban vagy éppen a honlapkezelésben, de egyelőre ebben a tekintetben a tervezgetésnél, a feladatok leosztásánál tartunk.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)
2013. december 31.
„Szezontermék” lesz a könyv?
Több erdélyi kiadó is arról számolt be, hogy nőtt az eladások száma idén, igaz, egyre több ráfordítást igényel a piacon való megmaradás.
Veszélyben van-e a Gutenberg-galaxis, a nyomtatott könyv meddig képes versenyre kelni az e-könyvekkel és a technika számos egyéb vívmányával? Egyre gyakrabban hallani ezt a kérdést, főleg nyugati országokban teszik fel újra és újra, ahol az e-könyvek vagy a hangos könyvek már komoly ellenfeleivé váltak a hagyományos könyvkiadóknak.
A nyomtatott könyv jövőjét sokan az igényes kiadványokban látják, a színes, gazdagon illusztrált kötetek megjelentetésében, amellyel plusz esztétikai élménnyel ajándékozzák meg a könyvvásárlót, ennek azonban szó szerint ára van, így – ha folytatódik a verseny – elképzelhető, hogy sokan valóban nem tudják megengedni maguknak a nyomtatott kiadványokat.
Erdélyben egyelőre nem jelent nagy kihívást a kiadóknak az e-könyvekkel való küzdelem, igaz, itt is egyre többen esnek gondolkodóba: lemondjanak-e a nyomtatott könyv nyomdafestékszagáról, a lapozgatás öröméről, és kérjenek-e inkább e-könyv olvasót az angyaltól.
Összeállításunk megszólalói, az erdélyi magyar könyves szakma képviselői bizakodóak, szerintük 2013-ban többen vettek könyvet, igaz, egyre igényesebb kiadványokkal, egyre több plusz ráfordítással – jól kigondolt reklámkampány, író-olvasó találkozók szervezése – tudják csak megfogni a potenciális vásárlókat.
Egy új fogalom is körvonalazódni látszik a szakmában: sokan „szezonkönyvvásárlókká" váltak az utóbbi időben, a legtöbben ugyanis karácsony előtt, vagy könyvvásárok idején áldoznak (csak) kötetekre. Ezt erősítette meg az idei Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár után a marosvásárhelyi Aranka György Könyvesbolt vezetője, Pruzsinszky Katalin is, aki elégedett volt ugyan a könyvvásári stand forgalmával, de hozzátette: „amúgy elkeserítő a helyzet a könyvesboltban, hétköznaponként két-három ember tér be a boltba naponta."
A vásárok mellett az év vége is sokat javít azonban az összképen: a karácsony előtti napokban Kolozsvár egyik legismertebb könyvesboltjában például a hatalmas forgalomra hivatkozva utasították el a válaszadást.
Eljutni az olvasóhoz
A kolozsvári Koinónia Kiadó az elsők között volt az erdélyi piacon, amely felismerte a reklám fontos szerepét, saját könyvesboltot is működtet, amelyben rendszeresen szerveznek programokat kicsiknek-nagyoknak, szerzőik pedig több ízben dedikálnak az év során. Az igazgató, Zágoni Balázs lapunk megkeresésére elmondta: idén nőtt ugyan a forgalom, de nem olyan mértékben, ahogy számítottak rá. „A Koinóniánál növekedtek az eladások az előző év utolsó hónapjaihoz képest, de mégis elmaradtak az elvárásainktól. Idén 15 könyvet jelentettünk meg, közel kétszer annyit, mint tavaly, nagyon kiterjedt médiakampányunk volt, az eladások mégis csak enyhén növekedtek" – fogalmazott Zágoni.
Szerinte is egyre inkább „szezontermék" lesz a könyv, a vásárlók nagy része karácsony előtt tér be hozzájuk, de azért nyár eleje vagy ősz eleje sem elhanyagolható időszakok eladás szempontjából. „Egyértelműen december és november a két legjobb hónap. Néha egy decemberi hét felérhet mondjuk egy tavaszi hónap forgalmával. Nálunk a Miért más Románia?, az Elbűvülő, a Jézus meséskönyve, a Biblia, valamint az Apa, irány a sziget! vitték a pálmát ezekben a hónapokban" – összegzett Zágoni Balázs.
Eljutni az olvasóhoz – ez az új jelszó az erdélyi könyvkiadók és szerzők körében, ennek jegyében alapította meg idén Kolozsváron László Noémi költő, Király Zoltán költő és Szenkovics Enikő fordító a Sétatér Kulturális Egyesületet, amely könyveket is kiad ugyan, de fő feladataként a kortárs szerzők műveinek népszerűsítését tűzte ki célul, a jó könyvterjesztés ugyanis véleményük szerint sok erdélyi kiadónak nem erőssége.
Ez azonban nem igaz a csíkszeredai Bookart Kiadó esetében, amely sikeres évet zárt, hiszen a 19. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron két díjat is nyert: gyermekkönyv kategóriában Markó Béla Hasra esett a Maros, szépirodalom kategóriában Ernst Jünger Homokórák című könyve kapta az idei Szép Könyv-díjat. Hajdú Áron a jövőre tíz éves kiadó alapítója lapunknak elmondta, tévhit az, hogy az emberek nem olvasnak, vagy hogy nincs pénzük könyvre. „Sikeres évet zártunk, az igaz, hogy a nyomtatott könyvek szerepét egyre inkább átveszi az internet, de nem vagyok elkeseredve, nem gondolom, hogy zsugorodik a könyvpiac.
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületétől kapott statisztika szerint az elmúlt évhez viszonyítva idén a világpiacon ötmillióval több nyomtatott könyvet adtak el. A Bookart Kiadó eladása is nőtt a tavalyhoz képest. Biztos vagyok benne, hogy az embereknek fontos a nyomtatott könyv, a szépirodalom iránt sem csökken az érdeklődés" – fejtette ki Hajdú Áron. A kiadó tulajdonosa szerint az író-olvasó találkozókon, ahol a szerzőiket mutatják be, egyre több fiatal van jelen.
„Megelégedéssel nyugtázzuk, hogy jó úton vagyunk. Az idei Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron is több ízben elhangzott, hogy nem olvasnak az emberek, aztán mégis a legsikeresebb vásárt zárták, a legtöbb eladott könyvvel" – emlékeztetett Hajdú Áron. A szakértő szerint, ha egy kiadó nem a sikeres címeket adja ki, hanem olyanokat, ami iránt nincs érdeklődés, ám hiánypótlónak nevezi azokat, akkor nem kell csodálkozni, ha nem veszik.
„Jó könyveket kell kiadni, azokat biztosan megveszik. Szép könyveket kell kiadni, mert ez az egyik alapeleme a könyvkiadásnak: a szerző és az olvasó iránti tisztelet kötelezi a kiadót, hogy a könyv szép legyen. Az olvasók egyre igényesebbek, a lehetőségek is egyre jobbak, így csak odafigyelésre van szükség a kiadó részéről, hogy ne újságpapírra nyomtassa a kötetet, hanem igényes kiadványt adjon az olvasó kezébe" – szögezte le Hajdú Áron.
A román könyvek beszerzése nehezebb
A sepsiszentgyörgyi Charta Nyomda és Kiadó 1994-ben alakult, több igényes kivitelezésű, reprezentatív könyvet adtak már ki, idén többek között két sepsiszentgyörgyi író posztumusz kötetét, Balogh László Maroknyi Székely című könyvét és Sylvester Lajos Történettekercsek az idő toronygombjában című, Gábor Áron emlékezetéről készült kordokumentumát.
Ifj. Kisgyörgy Tamás, a kiadó ügyvezetője lapunknak elmondta, tapasztalata szerint egyre kevesebben fektetnek könyvkiadásba, a kiadók többségének pedig nincs akkora tőkéje, hogy vállalni tudja az esetleges bukás kockázatát. A járható út, ha a szerzők támogatókat keresnek a kötetük megjelentetésére, pályáznak, sok esetben önkormányzatok, művelődési intézmények sorakoznak fel egy-egy kiadvány mögé.
A kiadók évente csak néhány saját kötetet tudnak bevállalni, kevés olyan kiadó van az országban, melynek van elegendő fedezete arra, hogy több saját kiadást finanszírozzon, szögezte le az ügyvezető. A cég könyvesboltot is működtet, Kisgyörgy Tamás elmondta, a könyv iránt van kereslet, az erdélyi kiadók könyvei ugyanúgy fogynak, mint a Magyarországról behozott kötetek, a szépirodalom, a sikerkönyvek, a gyerekkönyvek iránt egyformán jó érdeklődés mutatkozik. Nagyon jól működik a Bookline internetes könyvforgalmazóval való együttműködésük is: a cég rendelésre postaköltség nélkül leszállítja az igényelt kiadványokat.
Az ügyvezető elmondta, a román nyelvű könyvek beszerzése jelent gondot, hiszen nincs egy román köteteket forgalmazó Bookline méretű nagybani lerakat, a kiadóktól külön-külön megrendelni és leszállítatni tucatnyi kiadványt nagy megterhelést jelent a cégnek. Sepsiszentgyörgyön a Sugás nagyáruházban működik még könyvesbolt, a belvárosi Diákboltban is árulnak könyveket, mindenütt arról számolnak be, hogy újra divatba jött a könyvvásárlás, egyre többen ajándékoznak könyvet.
Bíró Blanka, Varga László
Krónika (Kolozsvár)
Több erdélyi kiadó is arról számolt be, hogy nőtt az eladások száma idén, igaz, egyre több ráfordítást igényel a piacon való megmaradás.
Veszélyben van-e a Gutenberg-galaxis, a nyomtatott könyv meddig képes versenyre kelni az e-könyvekkel és a technika számos egyéb vívmányával? Egyre gyakrabban hallani ezt a kérdést, főleg nyugati országokban teszik fel újra és újra, ahol az e-könyvek vagy a hangos könyvek már komoly ellenfeleivé váltak a hagyományos könyvkiadóknak.
A nyomtatott könyv jövőjét sokan az igényes kiadványokban látják, a színes, gazdagon illusztrált kötetek megjelentetésében, amellyel plusz esztétikai élménnyel ajándékozzák meg a könyvvásárlót, ennek azonban szó szerint ára van, így – ha folytatódik a verseny – elképzelhető, hogy sokan valóban nem tudják megengedni maguknak a nyomtatott kiadványokat.
Erdélyben egyelőre nem jelent nagy kihívást a kiadóknak az e-könyvekkel való küzdelem, igaz, itt is egyre többen esnek gondolkodóba: lemondjanak-e a nyomtatott könyv nyomdafestékszagáról, a lapozgatás öröméről, és kérjenek-e inkább e-könyv olvasót az angyaltól.
Összeállításunk megszólalói, az erdélyi magyar könyves szakma képviselői bizakodóak, szerintük 2013-ban többen vettek könyvet, igaz, egyre igényesebb kiadványokkal, egyre több plusz ráfordítással – jól kigondolt reklámkampány, író-olvasó találkozók szervezése – tudják csak megfogni a potenciális vásárlókat.
Egy új fogalom is körvonalazódni látszik a szakmában: sokan „szezonkönyvvásárlókká" váltak az utóbbi időben, a legtöbben ugyanis karácsony előtt, vagy könyvvásárok idején áldoznak (csak) kötetekre. Ezt erősítette meg az idei Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár után a marosvásárhelyi Aranka György Könyvesbolt vezetője, Pruzsinszky Katalin is, aki elégedett volt ugyan a könyvvásári stand forgalmával, de hozzátette: „amúgy elkeserítő a helyzet a könyvesboltban, hétköznaponként két-három ember tér be a boltba naponta."
A vásárok mellett az év vége is sokat javít azonban az összképen: a karácsony előtti napokban Kolozsvár egyik legismertebb könyvesboltjában például a hatalmas forgalomra hivatkozva utasították el a válaszadást.
Eljutni az olvasóhoz
A kolozsvári Koinónia Kiadó az elsők között volt az erdélyi piacon, amely felismerte a reklám fontos szerepét, saját könyvesboltot is működtet, amelyben rendszeresen szerveznek programokat kicsiknek-nagyoknak, szerzőik pedig több ízben dedikálnak az év során. Az igazgató, Zágoni Balázs lapunk megkeresésére elmondta: idén nőtt ugyan a forgalom, de nem olyan mértékben, ahogy számítottak rá. „A Koinóniánál növekedtek az eladások az előző év utolsó hónapjaihoz képest, de mégis elmaradtak az elvárásainktól. Idén 15 könyvet jelentettünk meg, közel kétszer annyit, mint tavaly, nagyon kiterjedt médiakampányunk volt, az eladások mégis csak enyhén növekedtek" – fogalmazott Zágoni.
Szerinte is egyre inkább „szezontermék" lesz a könyv, a vásárlók nagy része karácsony előtt tér be hozzájuk, de azért nyár eleje vagy ősz eleje sem elhanyagolható időszakok eladás szempontjából. „Egyértelműen december és november a két legjobb hónap. Néha egy decemberi hét felérhet mondjuk egy tavaszi hónap forgalmával. Nálunk a Miért más Románia?, az Elbűvülő, a Jézus meséskönyve, a Biblia, valamint az Apa, irány a sziget! vitték a pálmát ezekben a hónapokban" – összegzett Zágoni Balázs.
Eljutni az olvasóhoz – ez az új jelszó az erdélyi könyvkiadók és szerzők körében, ennek jegyében alapította meg idén Kolozsváron László Noémi költő, Király Zoltán költő és Szenkovics Enikő fordító a Sétatér Kulturális Egyesületet, amely könyveket is kiad ugyan, de fő feladataként a kortárs szerzők műveinek népszerűsítését tűzte ki célul, a jó könyvterjesztés ugyanis véleményük szerint sok erdélyi kiadónak nem erőssége.
Ez azonban nem igaz a csíkszeredai Bookart Kiadó esetében, amely sikeres évet zárt, hiszen a 19. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron két díjat is nyert: gyermekkönyv kategóriában Markó Béla Hasra esett a Maros, szépirodalom kategóriában Ernst Jünger Homokórák című könyve kapta az idei Szép Könyv-díjat. Hajdú Áron a jövőre tíz éves kiadó alapítója lapunknak elmondta, tévhit az, hogy az emberek nem olvasnak, vagy hogy nincs pénzük könyvre. „Sikeres évet zártunk, az igaz, hogy a nyomtatott könyvek szerepét egyre inkább átveszi az internet, de nem vagyok elkeseredve, nem gondolom, hogy zsugorodik a könyvpiac.
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületétől kapott statisztika szerint az elmúlt évhez viszonyítva idén a világpiacon ötmillióval több nyomtatott könyvet adtak el. A Bookart Kiadó eladása is nőtt a tavalyhoz képest. Biztos vagyok benne, hogy az embereknek fontos a nyomtatott könyv, a szépirodalom iránt sem csökken az érdeklődés" – fejtette ki Hajdú Áron. A kiadó tulajdonosa szerint az író-olvasó találkozókon, ahol a szerzőiket mutatják be, egyre több fiatal van jelen.
„Megelégedéssel nyugtázzuk, hogy jó úton vagyunk. Az idei Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron is több ízben elhangzott, hogy nem olvasnak az emberek, aztán mégis a legsikeresebb vásárt zárták, a legtöbb eladott könyvvel" – emlékeztetett Hajdú Áron. A szakértő szerint, ha egy kiadó nem a sikeres címeket adja ki, hanem olyanokat, ami iránt nincs érdeklődés, ám hiánypótlónak nevezi azokat, akkor nem kell csodálkozni, ha nem veszik.
„Jó könyveket kell kiadni, azokat biztosan megveszik. Szép könyveket kell kiadni, mert ez az egyik alapeleme a könyvkiadásnak: a szerző és az olvasó iránti tisztelet kötelezi a kiadót, hogy a könyv szép legyen. Az olvasók egyre igényesebbek, a lehetőségek is egyre jobbak, így csak odafigyelésre van szükség a kiadó részéről, hogy ne újságpapírra nyomtassa a kötetet, hanem igényes kiadványt adjon az olvasó kezébe" – szögezte le Hajdú Áron.
A román könyvek beszerzése nehezebb
A sepsiszentgyörgyi Charta Nyomda és Kiadó 1994-ben alakult, több igényes kivitelezésű, reprezentatív könyvet adtak már ki, idén többek között két sepsiszentgyörgyi író posztumusz kötetét, Balogh László Maroknyi Székely című könyvét és Sylvester Lajos Történettekercsek az idő toronygombjában című, Gábor Áron emlékezetéről készült kordokumentumát.
Ifj. Kisgyörgy Tamás, a kiadó ügyvezetője lapunknak elmondta, tapasztalata szerint egyre kevesebben fektetnek könyvkiadásba, a kiadók többségének pedig nincs akkora tőkéje, hogy vállalni tudja az esetleges bukás kockázatát. A járható út, ha a szerzők támogatókat keresnek a kötetük megjelentetésére, pályáznak, sok esetben önkormányzatok, művelődési intézmények sorakoznak fel egy-egy kiadvány mögé.
A kiadók évente csak néhány saját kötetet tudnak bevállalni, kevés olyan kiadó van az országban, melynek van elegendő fedezete arra, hogy több saját kiadást finanszírozzon, szögezte le az ügyvezető. A cég könyvesboltot is működtet, Kisgyörgy Tamás elmondta, a könyv iránt van kereslet, az erdélyi kiadók könyvei ugyanúgy fogynak, mint a Magyarországról behozott kötetek, a szépirodalom, a sikerkönyvek, a gyerekkönyvek iránt egyformán jó érdeklődés mutatkozik. Nagyon jól működik a Bookline internetes könyvforgalmazóval való együttműködésük is: a cég rendelésre postaköltség nélkül leszállítja az igényelt kiadványokat.
Az ügyvezető elmondta, a román nyelvű könyvek beszerzése jelent gondot, hiszen nincs egy román köteteket forgalmazó Bookline méretű nagybani lerakat, a kiadóktól külön-külön megrendelni és leszállítatni tucatnyi kiadványt nagy megterhelést jelent a cégnek. Sepsiszentgyörgyön a Sugás nagyáruházban működik még könyvesbolt, a belvárosi Diákboltban is árulnak könyveket, mindenütt arról számolnak be, hogy újra divatba jött a könyvvásárlás, egyre többen ajándékoznak könyvet.
Bíró Blanka, Varga László
Krónika (Kolozsvár)
2014. január 10.
Új turisztikai szolgáltatás Erdélyben: Tháliatúra
Színházi körútra invitálja a kultúrára szomjazókat egy székelyudvarhelyi utazási iroda. A Tháliatúra során a résztvevők először a Kolozsvári Állami Magyar Színház egyik előadását fogják megtekinteni, majd másnap Budapesten a Vígszínház, a Pesti Színház, a Magyar Állami Operaház, az Operettszínház és a Nemzeti Színház előadásai közül választhatnak, ugyanakkor egy időszaki kiállítást is megnéznek a Szépművészeti Múzeumban. A Tháliatúrára január második felében kerül majd sor, a szervezők elégedettek az eddigi érdeklődéssel.
Dimény-Varga László, a Transilvanicum Travel tulajdonosa elmondta, a csoportos színházlátogatás ötlete, mely tudomása szerint újdonságnak számít az erdélyi idegenforgalomban, régi ügyfelektől származik, és szerencsés módon egybeesik a saját elképzeléseivel. „Azt vallom, hogy az utazás több mint a látnivalók megtekintése” – nyilatkozta a maszol.ro-nak a vállalkozó, aki egyben tanárember is, társadalomtudományokat oktat.
Első turisztikai ügynökségüket, Turul Utazási Iroda néven, 2002-ben nyitotta meg, ez 2013-ig működött. Kulturális körutakat szervezett már a Turul is, mely tavaly azért szűnt meg, mert a két társtulajdonosnak más elképzeléseik voltak az idegenforgalomról, a követendő üzletpolitikáról.
A Transilvanicum Travel tulajdonosa reméli, hogy a Tháliatúrát havi rendszerességgel meg lehet majd szervezni. Elmondása szerint a kolozsvári színház visszajelzése pozitív volt, vállalták, hogy maguk is népszerűsíteni fogják a programot. A túrához bármely más, útba eső városban lehet csatlakozni, s a tervek szerint a programba további hazai és anyaországi színházak, koncertek, tárlatok is bekerülnek majd.
A tulajdonos a Transilvanicum Travel más körútjaiba is igyekszik bevinni kulturális- és élményturisztikai elemeket. Egy olaszországi körutazásuk során a résztvevők operaelőadáson vesznek részt Veronában, majd felkeresnek egy pármai sonkát, illetve parmezán sajtot készítő üzemet, Csehországban pedig egy sörgyár meglátogatása szerepel az ajánlatban.
„Az utasaink java része visszajáró ügyfél. Első alkalommal, amikor egy adott országban jártak, megnézték a fő nevezetességeket, az Eiffel-tornyot vagy a Colosseumot. Az ajánlataink főleg olyanoknak szólnak, akik már jártak a célországban, és most mélyebben, élményszerűbben szeretnének megismerkedni vele, bele akarnak kóstolni egy vidékbe, akár a szó szoros értelmében is” – mondja Dimény-Varga László. Az udvarhelyi utazási iroda belföldi utakkal is színesíti kínálatát, ami Erdélyben ugyancsak ritkaságnak számít, bánsági körutazásra hívja az érdeklődőket, melynek során fel fogják keresni a vaskapui vízierőművet és hajózni fognak a Kazán-szorosban. Ezt az utat szintén korábbi kliensek javaslatára szervezik meg.
Amikor a nehézségekről kérdezzük, Dimény-Varga László a gazdasági válság miatt megcsappant utazókedvet, valamint az elvtelen konkurenciát említi, elmondása szerint van olyan utazási iroda, amely másolja a Transilvanicum Travel által kidolgozott utakat, s gyengébb színvonalú szálláshelyeket használva, olcsóbban kínálja azokat.
Pengő Zoltán
maszol.ro,
Színházi körútra invitálja a kultúrára szomjazókat egy székelyudvarhelyi utazási iroda. A Tháliatúra során a résztvevők először a Kolozsvári Állami Magyar Színház egyik előadását fogják megtekinteni, majd másnap Budapesten a Vígszínház, a Pesti Színház, a Magyar Állami Operaház, az Operettszínház és a Nemzeti Színház előadásai közül választhatnak, ugyanakkor egy időszaki kiállítást is megnéznek a Szépművészeti Múzeumban. A Tháliatúrára január második felében kerül majd sor, a szervezők elégedettek az eddigi érdeklődéssel.
Dimény-Varga László, a Transilvanicum Travel tulajdonosa elmondta, a csoportos színházlátogatás ötlete, mely tudomása szerint újdonságnak számít az erdélyi idegenforgalomban, régi ügyfelektől származik, és szerencsés módon egybeesik a saját elképzeléseivel. „Azt vallom, hogy az utazás több mint a látnivalók megtekintése” – nyilatkozta a maszol.ro-nak a vállalkozó, aki egyben tanárember is, társadalomtudományokat oktat.
Első turisztikai ügynökségüket, Turul Utazási Iroda néven, 2002-ben nyitotta meg, ez 2013-ig működött. Kulturális körutakat szervezett már a Turul is, mely tavaly azért szűnt meg, mert a két társtulajdonosnak más elképzeléseik voltak az idegenforgalomról, a követendő üzletpolitikáról.
A Transilvanicum Travel tulajdonosa reméli, hogy a Tháliatúrát havi rendszerességgel meg lehet majd szervezni. Elmondása szerint a kolozsvári színház visszajelzése pozitív volt, vállalták, hogy maguk is népszerűsíteni fogják a programot. A túrához bármely más, útba eső városban lehet csatlakozni, s a tervek szerint a programba további hazai és anyaországi színházak, koncertek, tárlatok is bekerülnek majd.
A tulajdonos a Transilvanicum Travel más körútjaiba is igyekszik bevinni kulturális- és élményturisztikai elemeket. Egy olaszországi körutazásuk során a résztvevők operaelőadáson vesznek részt Veronában, majd felkeresnek egy pármai sonkát, illetve parmezán sajtot készítő üzemet, Csehországban pedig egy sörgyár meglátogatása szerepel az ajánlatban.
„Az utasaink java része visszajáró ügyfél. Első alkalommal, amikor egy adott országban jártak, megnézték a fő nevezetességeket, az Eiffel-tornyot vagy a Colosseumot. Az ajánlataink főleg olyanoknak szólnak, akik már jártak a célországban, és most mélyebben, élményszerűbben szeretnének megismerkedni vele, bele akarnak kóstolni egy vidékbe, akár a szó szoros értelmében is” – mondja Dimény-Varga László. Az udvarhelyi utazási iroda belföldi utakkal is színesíti kínálatát, ami Erdélyben ugyancsak ritkaságnak számít, bánsági körutazásra hívja az érdeklődőket, melynek során fel fogják keresni a vaskapui vízierőművet és hajózni fognak a Kazán-szorosban. Ezt az utat szintén korábbi kliensek javaslatára szervezik meg.
Amikor a nehézségekről kérdezzük, Dimény-Varga László a gazdasági válság miatt megcsappant utazókedvet, valamint az elvtelen konkurenciát említi, elmondása szerint van olyan utazási iroda, amely másolja a Transilvanicum Travel által kidolgozott utakat, s gyengébb színvonalú szálláshelyeket használva, olcsóbban kínálja azokat.
Pengő Zoltán
maszol.ro,
2014. január 21.
Kultúraünnep határok nélkül
Határon átívelő programsorozattal ünnepel Nagyvárad és a magyarországi Berettyóújfalu a magyar kultúra napja, január 22-e alkalmából. Nagyszalonta és Gyula együttműködési szerződést ír alá, Marosvásárhelyen pedig a magyar–román kapcsolatokat erősítenék.
Határon átívelő programsorozattal ünnepel a magyar kultúra napja, január 22-e alkalmából Nagyvárad és a magyarországi Berettyóújfalu. Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei ügyvezető elnöke a programsorozatot ismertető hétfői sajtótájékoztatón kiemelte: büszkék arra, hogy a hagyomány tovább él, hiszen a Bihar, illetve a Hajdú-Bihar megyei város 2000 óta ünnepli közösen a hagyomány és a megújulás jegyében a magyar Himnusz születésének napját.
Muraközi István, Berettyóújfalu polgármestere szerint az emberek érdeklődése eziránt „nem is kérdéses”. „Tudjuk, hogy Nagyváradon nem áll mellé az önkormányzat, de ettől függetlenül biztos vagyok abban, hogy a határ mindkét oldalán telt házas rendezvények lesznek” – fejtette ki Muraközi István A magyar kultúra ünnepe elnevezésű közös programsorozat kapcsán.
Miközben Újfaluban gyakorlatilag már múlt csütörtökön elkezdődött az ünnepség, addig Nagyváradon a kedden 17 órakor kezdődő, A kultúra, nemzeti megmaradásunk és felemelkedésünk záloga című programmal indítanak. Ezen felszólal a főszervező Fleisz János, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége (BINCISZ) elnöke és Muraközi is, civil érdemérmeket adnak át, Pomogáts Béla irodalomtörténész előadással készül, míg az újfalui zeneiskola tanárai koncertet adnak az Ady Endre Gimnázium dísztermében.
„Újfaluban az önkormányzat komoly szerepet vállal benne, de Váradon a BINCISZ nélkül nem is lenne magyar kultúra napja” – véli a polgármester, aki rámutatott: az ünnepség több rendezvényét mindkét városban megtartják.
A partiumi megyeszékhely szerdai eseményei 13 órakor kezdődnek, amikor a Partiumi Keresztény Egyetem udvarán – a Sapientia Varadiensis Alapítvány szervezésében – felavatják Erkel Ferenc portrédomborműves emléktábláját, majd 17 órától a Tibor Ernő Galériában kiállítás nyílik az újfalui Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola munkatársainak alkotásaiból. (Cserébe csütörtökön Újfalun a váradi Tibor Ernő Galéria művészeinek csoportos kiállítását nyitják meg a Nadányi Zoltán Művelődési Központban.)
Szerdán 19 órakor a váradi Szigligeti Színházban gálaestet szerveznek, amelyen gazdára találnak a Magyar Kultúráért Díjak és a tavaly alapított Jakobovits-díj. Szabó Ödön elmondta: idén két életműdíjat és három Magyar Kultúráért Díjat osztanak.
Újra „menő” a színház
A szerda esti ünnepi előadás a Színház az iskolában, iskola a színházban program keretében helyi magyar középiskolások és egyetemisták közreműködésével készült Liliomfi-remix jelenti lesz. A Szigligeti Színház hétfői tájékoztatóján elhangzott: a névadójuk színművéből készült produkcióra már minden jegy elkelt. A hat csoport által külön-külön, a társulat egy-egy színészének irányításával kidolgozott jeleneteket a művészeti vezető, Szabó K. István „gyúrja össze” egyetlen közös előadássá.
Gajai Ágnes színész először vesz részt a három éve indított programban, de tanítványai „lazára vett” indulása után most úgy érzi, hogy összekovácsolódott a csapata. „Ez a nap róluk szól, arról amit elértek ezalatt a két és fél hónap alatt. Óriásit léptek előre” – magyarázta a színművész.
A programot a diákok is maguknak érzik, egy diáklány megfogalmazása szerint „nem is maga a bemutató, hanem az odáig vezető út a fontos”, és ahogyan azt Szotyori József színművész mondta: „életre szóló élménnyel gazdagodnak”. Pál Hunor, bevallása szerint nagyon kreatív, lelkes csapattal dolgozott együtt, akiktől ő is tudott tanulni, „belőlük építkezett”.
A társulat munkatársai hétfői sajtótájékoztatójukon arra is emlékeztettek, hogy amikor októberben ismét meghirdették a szereplőválogatást, sok diák jelentkezett – Csatlós Lóránt kijelentette, hogy talán ennek a programnak is köszönhető, hogy „Nagyváradon újra menő lett színházba járni”.
A Magyar Kultúra Ünnepe pénteken zárul Nagyváradon – Szabó Ödön tájékoztatása alapján két könyvbemutatóval, amelyek révén „a történelmi Bihar vármegye további örökségét fedezzük fel”: 16 órától az Ady Endre Gimnáziumban V. Szilágyi István A lelkiismeret ösvényei című könyvét méltatja Tuduka Oszkár nyugalmazott irodalomtanár és zenekritikus, míg 18 órától a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban Dukrét Géza mutatja be Emődi János, Wilhelm Sándor és Sándor Mária A margittai fazekasság című kötetét. Utóbbi kötetet Berettyóújfaluban is ismertetik egy nappal korábban.
Magyar–magyar, magyar–román közeledés
A Bihar megyei Nagyszalonta és a Békés megyei Gyula is erősíteni kívánja határon átívelő kapcsolatait a magyar kultúra napja alkalmából. Török László szalontai és Görgényi Ernő gyulai polgármester a szerdán, a nagyszalontai Arany Palota nagygalériájában megszervezésre kerülő ünnepi programsorozat keretében írja alá a két város együttműködési megállapodását.
Az ünnepségen elhangzik a Himnusz zeneszerzője, Erkel Ferenc Hazám, hazám című műve, Nagy Xénia elszavalja a város nagy szülötte, Arany János A walesi bárdok című balladáját, de gyulai képzőművészek is bemutatkoznak a bihari település közönségének egy közös kiállítással.
Nemcsak a határon átívelő kapcsolaterősítést segíti azonban a kultúra ünnepe. A megszámlálhatatlan kultúra napi programkínálatból Marosvásárhely is alaposan kiveszi a részét. Az utóbbi időben a román–magyar konfliktus újbóli kiéleződéséről elhíresült városban a Studium Alapítvány szervezésében három éve indult a magyar kultúranapi 24 órás felolvasómaraton, amelyet idén a két nemzet kultúrájának közelítése érdekében román nyelven is megszerveztek január 15-én, a román kultúra napján.
A harmadik magyar felolvasómaraton szerdán éjfélkor kezdődik, és csütörtök éjfélig kapcsolódhatnak be mindazok, akik marosvásárhelyi magyar írók, illetve román szerzők magyarra fordított műveiből kívánnak felolvasni – ezzel nemcsak a megbékélést, de a műfordítók szerepének fontosságát is hangsúlyozni szeretnék a szervezők.
Varga László, Vásárhelyi-Nyemec Réka |
Krónika (Kolozsvár),
Határon átívelő programsorozattal ünnepel Nagyvárad és a magyarországi Berettyóújfalu a magyar kultúra napja, január 22-e alkalmából. Nagyszalonta és Gyula együttműködési szerződést ír alá, Marosvásárhelyen pedig a magyar–román kapcsolatokat erősítenék.
Határon átívelő programsorozattal ünnepel a magyar kultúra napja, január 22-e alkalmából Nagyvárad és a magyarországi Berettyóújfalu. Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei ügyvezető elnöke a programsorozatot ismertető hétfői sajtótájékoztatón kiemelte: büszkék arra, hogy a hagyomány tovább él, hiszen a Bihar, illetve a Hajdú-Bihar megyei város 2000 óta ünnepli közösen a hagyomány és a megújulás jegyében a magyar Himnusz születésének napját.
Muraközi István, Berettyóújfalu polgármestere szerint az emberek érdeklődése eziránt „nem is kérdéses”. „Tudjuk, hogy Nagyváradon nem áll mellé az önkormányzat, de ettől függetlenül biztos vagyok abban, hogy a határ mindkét oldalán telt házas rendezvények lesznek” – fejtette ki Muraközi István A magyar kultúra ünnepe elnevezésű közös programsorozat kapcsán.
Miközben Újfaluban gyakorlatilag már múlt csütörtökön elkezdődött az ünnepség, addig Nagyváradon a kedden 17 órakor kezdődő, A kultúra, nemzeti megmaradásunk és felemelkedésünk záloga című programmal indítanak. Ezen felszólal a főszervező Fleisz János, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége (BINCISZ) elnöke és Muraközi is, civil érdemérmeket adnak át, Pomogáts Béla irodalomtörténész előadással készül, míg az újfalui zeneiskola tanárai koncertet adnak az Ady Endre Gimnázium dísztermében.
„Újfaluban az önkormányzat komoly szerepet vállal benne, de Váradon a BINCISZ nélkül nem is lenne magyar kultúra napja” – véli a polgármester, aki rámutatott: az ünnepség több rendezvényét mindkét városban megtartják.
A partiumi megyeszékhely szerdai eseményei 13 órakor kezdődnek, amikor a Partiumi Keresztény Egyetem udvarán – a Sapientia Varadiensis Alapítvány szervezésében – felavatják Erkel Ferenc portrédomborműves emléktábláját, majd 17 órától a Tibor Ernő Galériában kiállítás nyílik az újfalui Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola munkatársainak alkotásaiból. (Cserébe csütörtökön Újfalun a váradi Tibor Ernő Galéria művészeinek csoportos kiállítását nyitják meg a Nadányi Zoltán Művelődési Központban.)
Szerdán 19 órakor a váradi Szigligeti Színházban gálaestet szerveznek, amelyen gazdára találnak a Magyar Kultúráért Díjak és a tavaly alapított Jakobovits-díj. Szabó Ödön elmondta: idén két életműdíjat és három Magyar Kultúráért Díjat osztanak.
Újra „menő” a színház
A szerda esti ünnepi előadás a Színház az iskolában, iskola a színházban program keretében helyi magyar középiskolások és egyetemisták közreműködésével készült Liliomfi-remix jelenti lesz. A Szigligeti Színház hétfői tájékoztatóján elhangzott: a névadójuk színművéből készült produkcióra már minden jegy elkelt. A hat csoport által külön-külön, a társulat egy-egy színészének irányításával kidolgozott jeleneteket a művészeti vezető, Szabó K. István „gyúrja össze” egyetlen közös előadássá.
Gajai Ágnes színész először vesz részt a három éve indított programban, de tanítványai „lazára vett” indulása után most úgy érzi, hogy összekovácsolódott a csapata. „Ez a nap róluk szól, arról amit elértek ezalatt a két és fél hónap alatt. Óriásit léptek előre” – magyarázta a színművész.
A programot a diákok is maguknak érzik, egy diáklány megfogalmazása szerint „nem is maga a bemutató, hanem az odáig vezető út a fontos”, és ahogyan azt Szotyori József színművész mondta: „életre szóló élménnyel gazdagodnak”. Pál Hunor, bevallása szerint nagyon kreatív, lelkes csapattal dolgozott együtt, akiktől ő is tudott tanulni, „belőlük építkezett”.
A társulat munkatársai hétfői sajtótájékoztatójukon arra is emlékeztettek, hogy amikor októberben ismét meghirdették a szereplőválogatást, sok diák jelentkezett – Csatlós Lóránt kijelentette, hogy talán ennek a programnak is köszönhető, hogy „Nagyváradon újra menő lett színházba járni”.
A Magyar Kultúra Ünnepe pénteken zárul Nagyváradon – Szabó Ödön tájékoztatása alapján két könyvbemutatóval, amelyek révén „a történelmi Bihar vármegye további örökségét fedezzük fel”: 16 órától az Ady Endre Gimnáziumban V. Szilágyi István A lelkiismeret ösvényei című könyvét méltatja Tuduka Oszkár nyugalmazott irodalomtanár és zenekritikus, míg 18 órától a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban Dukrét Géza mutatja be Emődi János, Wilhelm Sándor és Sándor Mária A margittai fazekasság című kötetét. Utóbbi kötetet Berettyóújfaluban is ismertetik egy nappal korábban.
Magyar–magyar, magyar–román közeledés
A Bihar megyei Nagyszalonta és a Békés megyei Gyula is erősíteni kívánja határon átívelő kapcsolatait a magyar kultúra napja alkalmából. Török László szalontai és Görgényi Ernő gyulai polgármester a szerdán, a nagyszalontai Arany Palota nagygalériájában megszervezésre kerülő ünnepi programsorozat keretében írja alá a két város együttműködési megállapodását.
Az ünnepségen elhangzik a Himnusz zeneszerzője, Erkel Ferenc Hazám, hazám című műve, Nagy Xénia elszavalja a város nagy szülötte, Arany János A walesi bárdok című balladáját, de gyulai képzőművészek is bemutatkoznak a bihari település közönségének egy közös kiállítással.
Nemcsak a határon átívelő kapcsolaterősítést segíti azonban a kultúra ünnepe. A megszámlálhatatlan kultúra napi programkínálatból Marosvásárhely is alaposan kiveszi a részét. Az utóbbi időben a román–magyar konfliktus újbóli kiéleződéséről elhíresült városban a Studium Alapítvány szervezésében három éve indult a magyar kultúranapi 24 órás felolvasómaraton, amelyet idén a két nemzet kultúrájának közelítése érdekében román nyelven is megszerveztek január 15-én, a román kultúra napján.
A harmadik magyar felolvasómaraton szerdán éjfélkor kezdődik, és csütörtök éjfélig kapcsolódhatnak be mindazok, akik marosvásárhelyi magyar írók, illetve román szerzők magyarra fordított műveiből kívánnak felolvasni – ezzel nemcsak a megbékélést, de a műfordítók szerepének fontosságát is hangsúlyozni szeretnék a szervezők.
Varga László, Vásárhelyi-Nyemec Réka |
Krónika (Kolozsvár),
2014. január 23.
Kölcsey a Föld körül – Százezer diák szavalta együtt a Himnuszt
Kárpát-medence-szerte programok ezreivel ünnepelték tegnap a magyar kultúra napját. Az eseménysorozat kiemelkedő kezdeményezése az Együtt Szaval a Nemzet program volt, amelybe a világ magyar nyelvű általános és középiskolái jelentkezhettek, a cél pedig az volt, hogy a diákok egyszerre szavalják el Kölcsey Ferenc Himnuszát, amelyet a szerző 1823-ban éppen ezen a napon fejezett be Szatmárcsekén.
A becsült adatok szerint a Google+ Hangouts on Air – azonnali internetes közvetítések létrehozására szolgáló – funkcióján keresztül 15 000 iskola 100 000 diákja skandálta együtt a Himnuszt.
Bár a résztvevőkről pontosabb adatok szerdán még nem voltak, az biztos, hogy az erdélyi iskolák közül a kolozsvári részt vett a programban. Solymosi Zsolt aligazgatótól megtudtuk, mintegy 190 diákjuk szavalt együtt, és bár a többi résztvevőről nem volt tudomása, Jordán Tamás Kossuth-díjas színművész – aki kitalálta és vezényelte a közös versmondást – köszöntőjében Marosvásárhelyt is felsorolta a résztvevő városok között, de jelentkeztek iskolák Amerikából és Ausztráliából is.
A kolozsvári tanintézet már napokkal ezelőtt regisztrált a www.egyuttszavalanemzet.hu oldalon. A kezdeményezés YouTube-csatornáján, a YouTube.com/egyuttszavalanemzet oldalon a vezénylésnek helyet adó Budajenői Általános Iskola diákjai Jordán Tamás vezetésével elszavalták a Himnuszt, az itteni idő szerint délelőtt 11 órakor kezdődő élő kapcsolást látva pedig valamennyi résztvevő tanintézet bekapcsolódott a szavalásba.
Solymosi Zsolt elmondta: a vetítés hangját levették, hogy a hangeltolódás ne okozzon kellemetlenséget, így a felirat és Jordán Tamás kézmozdulataihoz igazodva szavaltak, apró kellemetlenséget, parányi elbizonytalanodást mindössze az okozott, hogy a rendszer túlterheltsége miatt néhány másodpercre lefagyott az élő közvetítés. „Minden esetre nagyon megható, felemelő érzés volt ennyi ünneplőbe öltözött diákot látni, amint Kölcsey művét szavalják” – összegezte az aligazgató.
A Magyar Televízió egyébként a kolozsvári helyszínen – és a Kárpát-medence több más iskolájában – is forgatott, így a szerda esti Híradóba is bekerül egy összefoglaló. A tervek szerint a résztvevő iskolák feltöltik a YouTube-csatornára saját kisfilmjeiket, amelyekből a későbbiekben egy kollázst állítanak össze a projekt szakemberei.
Április 11-ig – a magyar költészet napjáig – a részt vevő iskoláknak lehetőségük van további szavalatokat is feltölteni, és a legnézettebbeket, illetve a legnagyobb tetszést kiváltókat jutalmazzák. A díjakat a magyar költészet napján adják át.
Az Együtt Szaval a Nemzet programot a következő években is folytatni kívánják, a vezénylésnek helyet adó következő iskolát pedig a mostani résztvevők közül választják majd ki. „Célunk a kultúra népszerűsítése és a magyar közösségek összekapcsolása szerte a világon. A világ több ezer magyar nyelvű iskoláját figyelembe véve ezzel egy hosszú távú programot indítunk útjára, melynek évente újabb és újabb határon belüli és külhoni település ad majd otthont” – fogalmazott Szőcs Géza kormánybiztos, miniszterelnöki főtanácsadó a rendezvénnyel kapcsolatos korábbi közleményében.
Határon átívelő kulturális együttműködés
A szerdai ünnepnapon írt alá együttműködési megállapodást Gyula és Nagyszalonta polgármestere, hogy ápolják és sikeresen közvetíthessék Európa felé közös kulturális értékeiket, hagyományaikat, gazdag népművészetüket. Görgényi Ernő, Gyula polgármestere az aláírás előtt az MTI-nek elmondta: Gyula és Nagyszalonta magyar zenetörténet és irodalom két nagy géniuszának, Erkel Ferencnek és Arany Jánosnak a szülővárosai.
Kiemelte: Gyulát sokan Erdély kapujának tekintik, itt lépik át az utazók a magyar–román határt. A Gyulára érkező turisták szívesen kalandoznak át a Partiumba és Erdélybe, a két város közös programokat kínál a gyógyfürdőbe látogató turisták és az Erdélybe átutazók részére. A polgármester a megállapodást részletezve kiemelte a közös kulturális és területfejlesztési konferenciák, kiállítások és egyéni tárlatok szervezését.
Az Arany János Társaság közreműködésével nagyszalontai és gyulai irodalmi programok lesznek, a múzeumok éjszakáján az emlékhelyek közös programmal várják az érdeklődőket. Görgényi Ernő hozzátette: a megállapodás egyik kiemelt fejezete a gyulai románság kapcsolatfelvételének erősítése a romániaiakkal Nagyszalontán, valamint az ottani magyarság kapcsolatainak erősítése az anyaországiakkal.
A turisztika területén a határ két oldalán élő lakosság és a vendégek részére a jövőben látogatóprogramokat szerveznek idegenvezetéssel. A gyulaiak a várfürdőbe, a várszínházba és az Erkel Ferenc zeneszerzőhöz kapcsolódó városi eseményekre szerveznek látogatásokat, a nagyszalontaiak az ottani hasonló rendezvényekre – beszélt a részletekről Görgényi Ernő. Az együttműködési megállapodást a gyulai polgármester és Török László, Nagyszalonta polgármestere írta alá a nagyszalontai Arany-palotában.
Váradi emléktábla Erkelnek
A szakadó esővel dacolva ünnepelték a magyar kultúra napját a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem udvarán, ahol szerdán felavatták a Himnusz zeneszerzője, Erkel Ferenc emléktábláját. Az egybegyűltek ernyőikbe kapaszkodva, a tanintézet vegyeskarával közösen énekelték el a „nemzeti imát”, majd sorra helyezték el koszorúikat a berettyóújfalui szobrászművész, Kurucz Imre alkotása körül.
Nagyvárad idén is a magyarországi Berettyóújfaluval közösen állította össze a kultúranapi programjait. Noha az eseményt a Partiumi Magyar Művelődési Céh szervezte – többek között a Bethlen Gábor Alap támogatásával –, ezúttal a két rivális magyar párt, az EMNP és az RMDSZ is képviseltette magát, közösen rótták le tiszteletüket a zeneszerző előtt.
Marosvásárhelyen négy napon át tartó rendezvénysorozatot szerveztek – a szerdai ünnepnapon pedig a Studium Alapítvány harmadik alkalommal szervezte meg a 24 órás felolvasómaratont. Az Olvass fel Marosvásárhelyért! Elnevezésű akció idei tematikája szerint a résztvevők marosvásárhelyi magyar szerzők, illetve román alkotók magyarra fordított műveiből olvashattak fel.
A rendezvényen politikusok, írók, költők, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház több színművésze mellett a Sapientia egyetem rektora, Dávid László, illetve több tanára, és diákja is felolvasott, de bárki bekapcsolódhatott a felolvasásba néhány perc erejéig.
Varga László, Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár),
Kárpát-medence-szerte programok ezreivel ünnepelték tegnap a magyar kultúra napját. Az eseménysorozat kiemelkedő kezdeményezése az Együtt Szaval a Nemzet program volt, amelybe a világ magyar nyelvű általános és középiskolái jelentkezhettek, a cél pedig az volt, hogy a diákok egyszerre szavalják el Kölcsey Ferenc Himnuszát, amelyet a szerző 1823-ban éppen ezen a napon fejezett be Szatmárcsekén.
A becsült adatok szerint a Google+ Hangouts on Air – azonnali internetes közvetítések létrehozására szolgáló – funkcióján keresztül 15 000 iskola 100 000 diákja skandálta együtt a Himnuszt.
Bár a résztvevőkről pontosabb adatok szerdán még nem voltak, az biztos, hogy az erdélyi iskolák közül a kolozsvári részt vett a programban. Solymosi Zsolt aligazgatótól megtudtuk, mintegy 190 diákjuk szavalt együtt, és bár a többi résztvevőről nem volt tudomása, Jordán Tamás Kossuth-díjas színművész – aki kitalálta és vezényelte a közös versmondást – köszöntőjében Marosvásárhelyt is felsorolta a résztvevő városok között, de jelentkeztek iskolák Amerikából és Ausztráliából is.
A kolozsvári tanintézet már napokkal ezelőtt regisztrált a www.egyuttszavalanemzet.hu oldalon. A kezdeményezés YouTube-csatornáján, a YouTube.com/egyuttszavalanemzet oldalon a vezénylésnek helyet adó Budajenői Általános Iskola diákjai Jordán Tamás vezetésével elszavalták a Himnuszt, az itteni idő szerint délelőtt 11 órakor kezdődő élő kapcsolást látva pedig valamennyi résztvevő tanintézet bekapcsolódott a szavalásba.
Solymosi Zsolt elmondta: a vetítés hangját levették, hogy a hangeltolódás ne okozzon kellemetlenséget, így a felirat és Jordán Tamás kézmozdulataihoz igazodva szavaltak, apró kellemetlenséget, parányi elbizonytalanodást mindössze az okozott, hogy a rendszer túlterheltsége miatt néhány másodpercre lefagyott az élő közvetítés. „Minden esetre nagyon megható, felemelő érzés volt ennyi ünneplőbe öltözött diákot látni, amint Kölcsey művét szavalják” – összegezte az aligazgató.
A Magyar Televízió egyébként a kolozsvári helyszínen – és a Kárpát-medence több más iskolájában – is forgatott, így a szerda esti Híradóba is bekerül egy összefoglaló. A tervek szerint a résztvevő iskolák feltöltik a YouTube-csatornára saját kisfilmjeiket, amelyekből a későbbiekben egy kollázst állítanak össze a projekt szakemberei.
Április 11-ig – a magyar költészet napjáig – a részt vevő iskoláknak lehetőségük van további szavalatokat is feltölteni, és a legnézettebbeket, illetve a legnagyobb tetszést kiváltókat jutalmazzák. A díjakat a magyar költészet napján adják át.
Az Együtt Szaval a Nemzet programot a következő években is folytatni kívánják, a vezénylésnek helyet adó következő iskolát pedig a mostani résztvevők közül választják majd ki. „Célunk a kultúra népszerűsítése és a magyar közösségek összekapcsolása szerte a világon. A világ több ezer magyar nyelvű iskoláját figyelembe véve ezzel egy hosszú távú programot indítunk útjára, melynek évente újabb és újabb határon belüli és külhoni település ad majd otthont” – fogalmazott Szőcs Géza kormánybiztos, miniszterelnöki főtanácsadó a rendezvénnyel kapcsolatos korábbi közleményében.
Határon átívelő kulturális együttműködés
A szerdai ünnepnapon írt alá együttműködési megállapodást Gyula és Nagyszalonta polgármestere, hogy ápolják és sikeresen közvetíthessék Európa felé közös kulturális értékeiket, hagyományaikat, gazdag népművészetüket. Görgényi Ernő, Gyula polgármestere az aláírás előtt az MTI-nek elmondta: Gyula és Nagyszalonta magyar zenetörténet és irodalom két nagy géniuszának, Erkel Ferencnek és Arany Jánosnak a szülővárosai.
Kiemelte: Gyulát sokan Erdély kapujának tekintik, itt lépik át az utazók a magyar–román határt. A Gyulára érkező turisták szívesen kalandoznak át a Partiumba és Erdélybe, a két város közös programokat kínál a gyógyfürdőbe látogató turisták és az Erdélybe átutazók részére. A polgármester a megállapodást részletezve kiemelte a közös kulturális és területfejlesztési konferenciák, kiállítások és egyéni tárlatok szervezését.
Az Arany János Társaság közreműködésével nagyszalontai és gyulai irodalmi programok lesznek, a múzeumok éjszakáján az emlékhelyek közös programmal várják az érdeklődőket. Görgényi Ernő hozzátette: a megállapodás egyik kiemelt fejezete a gyulai románság kapcsolatfelvételének erősítése a romániaiakkal Nagyszalontán, valamint az ottani magyarság kapcsolatainak erősítése az anyaországiakkal.
A turisztika területén a határ két oldalán élő lakosság és a vendégek részére a jövőben látogatóprogramokat szerveznek idegenvezetéssel. A gyulaiak a várfürdőbe, a várszínházba és az Erkel Ferenc zeneszerzőhöz kapcsolódó városi eseményekre szerveznek látogatásokat, a nagyszalontaiak az ottani hasonló rendezvényekre – beszélt a részletekről Görgényi Ernő. Az együttműködési megállapodást a gyulai polgármester és Török László, Nagyszalonta polgármestere írta alá a nagyszalontai Arany-palotában.
Váradi emléktábla Erkelnek
A szakadó esővel dacolva ünnepelték a magyar kultúra napját a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem udvarán, ahol szerdán felavatták a Himnusz zeneszerzője, Erkel Ferenc emléktábláját. Az egybegyűltek ernyőikbe kapaszkodva, a tanintézet vegyeskarával közösen énekelték el a „nemzeti imát”, majd sorra helyezték el koszorúikat a berettyóújfalui szobrászművész, Kurucz Imre alkotása körül.
Nagyvárad idén is a magyarországi Berettyóújfaluval közösen állította össze a kultúranapi programjait. Noha az eseményt a Partiumi Magyar Művelődési Céh szervezte – többek között a Bethlen Gábor Alap támogatásával –, ezúttal a két rivális magyar párt, az EMNP és az RMDSZ is képviseltette magát, közösen rótták le tiszteletüket a zeneszerző előtt.
Marosvásárhelyen négy napon át tartó rendezvénysorozatot szerveztek – a szerdai ünnepnapon pedig a Studium Alapítvány harmadik alkalommal szervezte meg a 24 órás felolvasómaratont. Az Olvass fel Marosvásárhelyért! Elnevezésű akció idei tematikája szerint a résztvevők marosvásárhelyi magyar szerzők, illetve román alkotók magyarra fordított műveiből olvashattak fel.
A rendezvényen politikusok, írók, költők, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház több színművésze mellett a Sapientia egyetem rektora, Dávid László, illetve több tanára, és diákja is felolvasott, de bárki bekapcsolódhatott a felolvasásba néhány perc erejéig.
Varga László, Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár),
2014. február 26.
Nincs közös művészeti agora – László Noémi a kortárs erdélyi magyar irodalom problémáiról
Az RMDSZ Kulturális Autonómia Tanácsának (KAT) felkérésére több területen vitaindítók születtek a közelmúltban az aktuális helyzetről, megoldási javaslatokat kínálva egyes kérdéskörben. A kortárs erdélyi irodalom területéről László Noémi költő, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke értekezett. Szerinte sok kortárs mű „elvész a zavarosban", nincs párbeszéd a művészeti ágak képviselői között, de az utánpótlás-nevelés sem biztosított.
– A KAT felkérésére született vitaindítójában felveti egy erdélyi magyar szépirodalmi kiadó létrehozásának szükségességét, amely a kortárs művekre fekteti a hangsúlyt. Szó esik a szerzői jogdíjak méltányos növeléséről is. Milyen forrásokból lehetne ezt támogatni?
– Nem gondoltam konkrétan arra, hogy pontosan milyen formában kéne támogatni ezt a kiadót, inkább arról az oldalról közelítettem meg a problémát, hogy a létező erdélyi magyar kiadók milyen könyveket adnak ki. Mindegyik ad ugyan ki elvétve kortárs erdélyi irodalmat, de ezek elég nagy százalékban „elvesznek a zavarosban". A kortárs irodalom pedig fölaprózódik a sok kiadó között.
Persze nem tudom, hogy egy kimondottan kortárs erdélyi művekre szakosodott kiadó mennyire lenne életképes. Tanulságos Hajdú Áron, a csíkszeredai Bookart Kiadó vezetőjének szintén a KAT felkérésére született könyvkiadással kapcsolatos vitaindítója is. Ebből az sejlik ki, hogy aki nem rendelkezik komoly kezdőtőkével, az ne is kezdjen bele egy kiadó elindításába. A vitaindítókat egyébként szétküldték a szakmabelieknek is, Balázs Imre József az enyémre reagálva kifejtette, hogy szerinte nem az intézmények felől kellene megközelíteni a problémát, hanem írókban, az irodalmi élet fellendítésében kell gondolkodni.
– Pontosan milyen gyakorlati haszna lehet ezeknek a javaslatoknak?
– A vitaindítók a Kulturális Autonómia Tanács kezdeményezésére születtek, a KAT célja egy rövid és egy hosszú távú stratégia kidolgozása arra nézve, hogy egy majdani kulturális autonómiában mit is kezdjenek az erdélyi magyar tudósok, művészek, hogy a sorsuk egyre jobbra forduljon. Ehhez közvitára van szükség, ezt a közvitát hivatottak elindítani ezek a rövid vitaindító szövegek.
– Magyarán, a közeljövőben nem lehet számítani konkrét megvalósításokra.
– Magyarán, ebből holnap-holnapután nem lesz semmi, egy-két éven belül is maximum egy dokumentum, egy tervezet, amihez hozzá lehet majd nyúlni, ha ne adj' isten a nyakunkba szakadna egy kulturális autonómia. Az RMDSZ illetékesei tudnának többet mondani arról, hogy mi is a pontos célja ennek, vagy arról, hogy húsz év után miért pont most lett olyan sürgető a kulturális stratégiák közvitára bocsátása.
– Egy komoly tehetséggondozási rendszer kidolgozására is javaslatot tett. Hogyan lehetne ezt megalapozni?
– Elsősorban több kreativitási versenyt kellene szervezni a fiataloknak, jelenleg működik egy, az IKV (Irodalmi Kreativitási Verseny), de szükség lenne több helyi szintű verseny, valamint szintén lokális ifjúsági irodalmi körök támogatására is. Ennek a másik része már az irodalmi lapokra vonatkozik: nekik kellene közölni az ezeken a versenyeken díjazott fiatalok alkotásait, így bátorítva őket.
A másik pillére ennek a területnek az alternatív irodalomórák rendszeresítése lehetne, hiszen biztosítani kell a kisdiákoknak a művészekkel való találkozás lehetőségét, hogy ne csak elvont fogalom legyen számukra a művészet. Emlékszem, hozzánk negyedikes koromban jött el Kányádi Sándor, ő volt az első élő költő, akit láttam. Az öcsém például már nem volt ilyen szerencsés, ő úgy érettségizett le, hogy nem is látott élő írót az iskolában.
– Érdekes, amit a művészeti ágak képviselőinek közelítéséről mond a javaslatok között. Hogyan lehetne ezt szorgalmazni?
– Úgy érzem, hogy az írók közül a mi korosztályunk legalábbis eléggé elszigetelt, nincs kapcsolatunk a többi művészeti ág képviselőivel. Interdiszciplináris rendezvényekre lenne szükség, egy-egy tárlatnyitót például irodalommal lehetne fűszerezni. Erdélyben hiányzik a közös művészeti agora, én például nem tudom, hogy mi foglalkoztat manapság egy középgenerációs zenészt vagy képzőművészt. Egyáltalán a kortárs erdélyi művészeknek nincs közös ideológiája, hiányoznak a közös olvasmányélmények, nincs építő vita a művészek között.
Ha csak azt nézzük meg, hogyan nézett ki egy kávéházi asztal a századok során, azt látjuk, hogy korábban nem az történt, hogy öt író közösen búslakodott, amiért nem tud megélni, hanem ott ült egy szobrász, egy zenész, egy újságíró, egy író és esetleg egy mérnök is, közösen vitatták meg a dolgokat. Ma nincs kölcsönhatás a területek között, pedig az mindig ihletadó volt. A Kolozsvári Magyar Operában nagy sikerrel mutatták be például Verdi három operáját amelyeket Schiller három drámája alapján írt – ilyen kaliberű „összefogásra" például Erdélyben nincs vagy alig van példa. Úgy érzem, kissé szakbarbárok lettünk.
– Az erdélyi írók műveinek idegen nyelvekre fordítását is szorgalmazza a vitaindítóban. A tavaly létrehozott Sétatér Kulturális Egyesület – amelynek ön is tagja – célkitűzései között is felvetődött ez. Konkrét eredmények születtek ezen a területen?
– Egyelőre nincsenek kilátásban konkrét megvalósítások, ehhez komoly anyagi források kellenek. Éppen azért vetettem fel ezt a problémát a vitaindítóban, mert – még ha a szervezők ingyen dolgoznak is – nem találnánk egy jó fordítót, aki hajlandó lenne ingyen dolgozni értünk.
– Erdélyi művészeknek szóló, komoly szakmai díj létrehozása is szerepel a javaslatok között, majd hozzáteszi, hogy ez már megvalósult. Eközben az ön által elnökölt Erdélyi Magyar Írók Ligája is díjat alapított, amelyet négy kategóriában adtak át tavaly év végén. Lesz folytatás?
– 2013-ban az RMDSZ létrehozta az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjat, amelyet évente három kategóriában osztanak ki, és tízezer lejjel jár. Ez már egy komolyabb összeg, és mivel ezt központi támogatásból folyósítják, valószínűleg hosszú életű lesz – erre gondoltam, amikor azt írtam, hogy megvalósult ez a javaslat. Az E-MIL-díjakat Péter Pál kolozsvári üzletember támogatta háromezer és egy neve elhallgatását kérő üzletember ezer euróval. Azt biztosan tudjuk, hogy idén ki tudjuk osztani ezeket az elismeréseket, de arról fogalmam sincs egyelőre, hogy 2015-ben is sikerül-e.
Varga László
Krónika (Kolozsvár),
Az RMDSZ Kulturális Autonómia Tanácsának (KAT) felkérésére több területen vitaindítók születtek a közelmúltban az aktuális helyzetről, megoldási javaslatokat kínálva egyes kérdéskörben. A kortárs erdélyi irodalom területéről László Noémi költő, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke értekezett. Szerinte sok kortárs mű „elvész a zavarosban", nincs párbeszéd a művészeti ágak képviselői között, de az utánpótlás-nevelés sem biztosított.
– A KAT felkérésére született vitaindítójában felveti egy erdélyi magyar szépirodalmi kiadó létrehozásának szükségességét, amely a kortárs művekre fekteti a hangsúlyt. Szó esik a szerzői jogdíjak méltányos növeléséről is. Milyen forrásokból lehetne ezt támogatni?
– Nem gondoltam konkrétan arra, hogy pontosan milyen formában kéne támogatni ezt a kiadót, inkább arról az oldalról közelítettem meg a problémát, hogy a létező erdélyi magyar kiadók milyen könyveket adnak ki. Mindegyik ad ugyan ki elvétve kortárs erdélyi irodalmat, de ezek elég nagy százalékban „elvesznek a zavarosban". A kortárs irodalom pedig fölaprózódik a sok kiadó között.
Persze nem tudom, hogy egy kimondottan kortárs erdélyi művekre szakosodott kiadó mennyire lenne életképes. Tanulságos Hajdú Áron, a csíkszeredai Bookart Kiadó vezetőjének szintén a KAT felkérésére született könyvkiadással kapcsolatos vitaindítója is. Ebből az sejlik ki, hogy aki nem rendelkezik komoly kezdőtőkével, az ne is kezdjen bele egy kiadó elindításába. A vitaindítókat egyébként szétküldték a szakmabelieknek is, Balázs Imre József az enyémre reagálva kifejtette, hogy szerinte nem az intézmények felől kellene megközelíteni a problémát, hanem írókban, az irodalmi élet fellendítésében kell gondolkodni.
– Pontosan milyen gyakorlati haszna lehet ezeknek a javaslatoknak?
– A vitaindítók a Kulturális Autonómia Tanács kezdeményezésére születtek, a KAT célja egy rövid és egy hosszú távú stratégia kidolgozása arra nézve, hogy egy majdani kulturális autonómiában mit is kezdjenek az erdélyi magyar tudósok, művészek, hogy a sorsuk egyre jobbra forduljon. Ehhez közvitára van szükség, ezt a közvitát hivatottak elindítani ezek a rövid vitaindító szövegek.
– Magyarán, a közeljövőben nem lehet számítani konkrét megvalósításokra.
– Magyarán, ebből holnap-holnapután nem lesz semmi, egy-két éven belül is maximum egy dokumentum, egy tervezet, amihez hozzá lehet majd nyúlni, ha ne adj' isten a nyakunkba szakadna egy kulturális autonómia. Az RMDSZ illetékesei tudnának többet mondani arról, hogy mi is a pontos célja ennek, vagy arról, hogy húsz év után miért pont most lett olyan sürgető a kulturális stratégiák közvitára bocsátása.
– Egy komoly tehetséggondozási rendszer kidolgozására is javaslatot tett. Hogyan lehetne ezt megalapozni?
– Elsősorban több kreativitási versenyt kellene szervezni a fiataloknak, jelenleg működik egy, az IKV (Irodalmi Kreativitási Verseny), de szükség lenne több helyi szintű verseny, valamint szintén lokális ifjúsági irodalmi körök támogatására is. Ennek a másik része már az irodalmi lapokra vonatkozik: nekik kellene közölni az ezeken a versenyeken díjazott fiatalok alkotásait, így bátorítva őket.
A másik pillére ennek a területnek az alternatív irodalomórák rendszeresítése lehetne, hiszen biztosítani kell a kisdiákoknak a művészekkel való találkozás lehetőségét, hogy ne csak elvont fogalom legyen számukra a művészet. Emlékszem, hozzánk negyedikes koromban jött el Kányádi Sándor, ő volt az első élő költő, akit láttam. Az öcsém például már nem volt ilyen szerencsés, ő úgy érettségizett le, hogy nem is látott élő írót az iskolában.
– Érdekes, amit a művészeti ágak képviselőinek közelítéséről mond a javaslatok között. Hogyan lehetne ezt szorgalmazni?
– Úgy érzem, hogy az írók közül a mi korosztályunk legalábbis eléggé elszigetelt, nincs kapcsolatunk a többi művészeti ág képviselőivel. Interdiszciplináris rendezvényekre lenne szükség, egy-egy tárlatnyitót például irodalommal lehetne fűszerezni. Erdélyben hiányzik a közös művészeti agora, én például nem tudom, hogy mi foglalkoztat manapság egy középgenerációs zenészt vagy képzőművészt. Egyáltalán a kortárs erdélyi művészeknek nincs közös ideológiája, hiányoznak a közös olvasmányélmények, nincs építő vita a művészek között.
Ha csak azt nézzük meg, hogyan nézett ki egy kávéházi asztal a századok során, azt látjuk, hogy korábban nem az történt, hogy öt író közösen búslakodott, amiért nem tud megélni, hanem ott ült egy szobrász, egy zenész, egy újságíró, egy író és esetleg egy mérnök is, közösen vitatták meg a dolgokat. Ma nincs kölcsönhatás a területek között, pedig az mindig ihletadó volt. A Kolozsvári Magyar Operában nagy sikerrel mutatták be például Verdi három operáját amelyeket Schiller három drámája alapján írt – ilyen kaliberű „összefogásra" például Erdélyben nincs vagy alig van példa. Úgy érzem, kissé szakbarbárok lettünk.
– Az erdélyi írók műveinek idegen nyelvekre fordítását is szorgalmazza a vitaindítóban. A tavaly létrehozott Sétatér Kulturális Egyesület – amelynek ön is tagja – célkitűzései között is felvetődött ez. Konkrét eredmények születtek ezen a területen?
– Egyelőre nincsenek kilátásban konkrét megvalósítások, ehhez komoly anyagi források kellenek. Éppen azért vetettem fel ezt a problémát a vitaindítóban, mert – még ha a szervezők ingyen dolgoznak is – nem találnánk egy jó fordítót, aki hajlandó lenne ingyen dolgozni értünk.
– Erdélyi művészeknek szóló, komoly szakmai díj létrehozása is szerepel a javaslatok között, majd hozzáteszi, hogy ez már megvalósult. Eközben az ön által elnökölt Erdélyi Magyar Írók Ligája is díjat alapított, amelyet négy kategóriában adtak át tavaly év végén. Lesz folytatás?
– 2013-ban az RMDSZ létrehozta az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjat, amelyet évente három kategóriában osztanak ki, és tízezer lejjel jár. Ez már egy komolyabb összeg, és mivel ezt központi támogatásból folyósítják, valószínűleg hosszú életű lesz – erre gondoltam, amikor azt írtam, hogy megvalósult ez a javaslat. Az E-MIL-díjakat Péter Pál kolozsvári üzletember támogatta háromezer és egy neve elhallgatását kérő üzletember ezer euróval. Azt biztosan tudjuk, hogy idén ki tudjuk osztani ezeket az elismeréseket, de arról fogalmam sincs egyelőre, hogy 2015-ben is sikerül-e.
Varga László
Krónika (Kolozsvár),
2014. március 24.
Torokszorító költészet a színházban – Közönségtalálkozó Kolozsváron
Maga javasolta Alekszandr Ivanovics Vvegyenszkij darabját a Kolozsvári Állami Magyar Színház számára, mivel szüksége volt egy „drámai alapra" – fejtette ki Urbán András, a szabadkai Kosztolányi Dezső színház igazgatója az általa rendezett Ivanovék karácsonya című előadást követő közönségtalálkozón.
A kolozsvári teátrum igazgató-helyettese, Visky András a vendégrendezőről elmondta, rendkívül „politikus” a gondolkodása, az előadásaiba aktuális problémákat is „becsempész”. „Azt is mondta, igazából mindegy, milyen darabot választunk, úgysem lehet tudni, merrefelé megyünk majd el munka közben" – emlékezett vissza Visky.
A „drámai alaphoz" Urbán és az előadás dramaturgja, Gyarmati Kata több „vendégszöveget" is csatolt, több idézet hangzik el például Szergej Nyecsajev A forradalmárok katekizmusa című művéből is. A rendező bevallotta: foglalkoztatja a kérdés, hogy egy parlamentáris berendezkedésű államban az egyénnek milyen eszközei vannak a rendszer megváltoztatására.
„Az érdekel, hogy az előadásaim mit váltanak ki a közönségből, szeretném gondolkodásra késztetni őket, hiszen az előadás tulajdonképpen a színész és a közönség közötti kapcsolatban születik meg" – fogalmazott Urbán. Szerinte a dekontextualizáció az irodalomnak is része, de a színházban igen erőteljes manapság, hiszen a modern színházban már nem a történet számít.
Az előadás egyik szereplője, Váta Loránd ezzel kapcsolatban elmondta: amikor annak idején a kilencvenes években meg akarták újítani a szentgyörgyi színházat, akkor eldöntötték, hogy „a dolgokat nem nevezik néven", mert azzal elveszítenék.
„A keresés, a körüljárás, a dolgok titkának megfejtése volt az alapja az ottani közös munkának, és ugyanezt éreztem az Urbán Andrással való közös munkánkban is. Sokszor bizonytalanságban hagyta a színészeket, és éppen ezzel ösztönzött keresésre. Úgy gondolom, hogy egy igazán katartikus, megrázó előadásnak titka kell, hogy legyen" – magyarázta Váta.
Visky szerint Urbán rendezései „a legkegyetlenebb szembesülést jelentik azzal, amik vagyunk, amit létrehoztunk, és amit sokszor teljesen alaptalanul imádunk". „Torokszorító költészetbe torkollik az előadás" – tette még hozzá.
Varga László
Krónika (Kolozsvár),
Maga javasolta Alekszandr Ivanovics Vvegyenszkij darabját a Kolozsvári Állami Magyar Színház számára, mivel szüksége volt egy „drámai alapra" – fejtette ki Urbán András, a szabadkai Kosztolányi Dezső színház igazgatója az általa rendezett Ivanovék karácsonya című előadást követő közönségtalálkozón.
A kolozsvári teátrum igazgató-helyettese, Visky András a vendégrendezőről elmondta, rendkívül „politikus” a gondolkodása, az előadásaiba aktuális problémákat is „becsempész”. „Azt is mondta, igazából mindegy, milyen darabot választunk, úgysem lehet tudni, merrefelé megyünk majd el munka közben" – emlékezett vissza Visky.
A „drámai alaphoz" Urbán és az előadás dramaturgja, Gyarmati Kata több „vendégszöveget" is csatolt, több idézet hangzik el például Szergej Nyecsajev A forradalmárok katekizmusa című művéből is. A rendező bevallotta: foglalkoztatja a kérdés, hogy egy parlamentáris berendezkedésű államban az egyénnek milyen eszközei vannak a rendszer megváltoztatására.
„Az érdekel, hogy az előadásaim mit váltanak ki a közönségből, szeretném gondolkodásra késztetni őket, hiszen az előadás tulajdonképpen a színész és a közönség közötti kapcsolatban születik meg" – fogalmazott Urbán. Szerinte a dekontextualizáció az irodalomnak is része, de a színházban igen erőteljes manapság, hiszen a modern színházban már nem a történet számít.
Az előadás egyik szereplője, Váta Loránd ezzel kapcsolatban elmondta: amikor annak idején a kilencvenes években meg akarták újítani a szentgyörgyi színházat, akkor eldöntötték, hogy „a dolgokat nem nevezik néven", mert azzal elveszítenék.
„A keresés, a körüljárás, a dolgok titkának megfejtése volt az alapja az ottani közös munkának, és ugyanezt éreztem az Urbán Andrással való közös munkánkban is. Sokszor bizonytalanságban hagyta a színészeket, és éppen ezzel ösztönzött keresésre. Úgy gondolom, hogy egy igazán katartikus, megrázó előadásnak titka kell, hogy legyen" – magyarázta Váta.
Visky szerint Urbán rendezései „a legkegyetlenebb szembesülést jelentik azzal, amik vagyunk, amit létrehoztunk, és amit sokszor teljesen alaptalanul imádunk". „Torokszorító költészetbe torkollik az előadás" – tette még hozzá.
Varga László
Krónika (Kolozsvár),
2014. április 9.
Szalagokon rögzített évtizedek – Interjú Szilágyi Szabolccsal
Egész évben rendhagyó programokkal, műsorokkal ünnepli fennállásának 60. évfordulóját a Kolozsvári Rádió magyar adása, a szerkesztőség pedig hétvégén az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület díszoklevelét is átveheti. Szilágyi Szabolccsal, a magyar szerkesztőség vezetőjével a rádió hanganyagának jilavai „börtönéveiről”, az adásidő tervezett bővítéséről és egyébb törekvésekről beszélgettünk.
– Öt év kényszerszünettől eltekintve 60 éve működik a Kolozsvári Rádió, ennyi idő alatt nyilván sokat változott az intézmény nemcsak technikai szempontból. Jelenleg mit tekintenek a legfontosabb feladatuknak?
– A rádiót – a magyar adást is beleértve – az akkori hatalom hozta létre, és az volt a jól megfontolt célja ezzel, hogy kommunista propagandát tudjon eljuttatni mindenkihez, így a magyar kisebbséghez is. Tehát arról, hogy akkor mi volt a cél, túl sokat és túl bőven nem érdemes beszélni, gyakorlatilag '89 legvégén kezdődött az a korszak, ami a mai intézmény elődje lehet – akkor indult újra a rádió, miután a forradalom napjai alatt a régi rádiósok visszajöttek az említett kényszerszünet után.
1985-ben egyébként azért szüntették meg a Kolozsvári Rádiót (a többi területi stúdióval együtt – a szerk. megj.), mert a kommunista hatalom akkor már úgy gondolta, hogy jobb, ha mindent egy kézbe ránt össze, és csak Bukarestből sugároznak rádióadást. Így tulajdonképpen a rendszerváltást követő újraindítástól beszélhetünk arról, hogy a Kolozsvári Rádió magyar adása közszolgálati műsorszolgáltatóként valóban az erdélyi magyar közösség szolgálatába állt. Ez mint célkitűzés mit sem változott az azóta eltelt időszakban, a módja, a mikéntje, a műsor maga viszont rengeteget változott: mai, korszerű lett.
– Az 1985-ös bezárásig felhalmozott archívumból mennyit sikerült visszaszerezni az újraindulást követően?
– Szimbólumértékű a mi történetünkben az, hogy amikor bezárták a rádiót, a szalagtárat a hírhedt jilavai börtönbe szállították, így mindazokat a hangokat, amiket összegyűjtöttek a hajdani rádiós kollégák, jelképesen bebörtönözték. Ez még azzal együtt is erős jelkép, hogy a kommunizmus évtizedeiben nyilván erős cenzúra működött: igaz, hogy ott találjuk a szalagtár nagy nevei között Kós Károlyt, Tamási Áront vagy Szilágyi Domokost, ezek a felvételek mind cenzúrázott változatban kerültek adásba.
De hát még így is felbecsülhetetlen érték „szabadult" '90-ben a jilavai börtönből. Kétféle elmélet létezik arra vonatkozóan, hogy a „rabság" jót vagy rosszat tett-e a szalagoknak. Elsődlegesen mindenki arról beszélt, hogy a börtön környezete, a nedvesség, a penész nagy károkat okozott – mesélték, hogy volt olyan szalag, ami egyszerűen szétmállott, amikor visszaérkezett a stúdióba. Sokan viszont azt tartják, hogy a börtön mikroklímája egyenesen jót tett ezeknek a régi szalagoknak, és tulajdonképpen ennek köszönhető, hogy „túlélték" az éveket.
Nem tudom, melyik igaz, tény viszont, hogy az archívum tetemes része vagy talán az egész visszakerült hozzánk. Teherautóval szállították vissza, és nagy kupacban bedobálták a rádió nagytermébe, onnan indult a rendszerezés. Viszont amikor újraindult a rádió, nem volt elég hangszalag, így az akkori kollégák az úgynevezett kommunista felvételeket előszeretettel áldozták fel az új felvételek kedvéért, de elképzelhető, hogy több értékes hanganyag is áldozatul esett egy-egy új műsor oltárán.
– Az ünnepi év során ezekből a felvételekből hallhatnak részleteket a hallgatók?
– Amúgy is van egy olyan műsorunk, ami az aranyszalagtárra épül: ha már van egy ekkora kincsünk, akkor nyilvánvaló, hogy ezt fel kell használni. Az ünnepi év apropóján egyrészt kiadunk egy dupla CD-t a „60 év, 60 hang" séma mentén, másrészt a rádióban is jócskán elővesszük ezeket a régi felvételeket, és rövidebben-hosszabban bejátszunk belőlük a hallgatóknak.
– Az egyéb ünnepi rendezvények közül mit emelne ki?
– Az imént említett CD az igazán jelképes ünnepi vállalkozásunk, ez a legnagyobb értékünk, ez különböztet meg minden más sajtóorgánumtól: hatvanéves múlttal rendelkezünk, és ez hanganyagban dokumentálva is van. Viszont a kerek évforduló apropóján egész évben nagy hangsúlyt fektetünk az ünneplésre. Elindítottunk egy blogot, ahol a kollégák hoznak létre tartalmakat, azért mondom így, mert nemcsak bejegyzéseket írunk, de előkerül sok régi fénykép és egyéb, a rádióhoz kapcsolódó dolog, amiről érdemes szót ejteni, megmutatni, de van egy naponta jelentkező rovatunk is Rácz Éva szerkesztésében, amely a rádió történetét futja végig.
Ezek nagyon rövid, néhány másodperces kis részletek arról, hogy mi minden történt velünk hatvan év alatt. A rovat jó alkalom arra, hogy amit fel lehet kutatni a múltból, azt megjelenítsük az adásokban is. Emellett eseményekkel is készültünk, készülünk: volt fotókiállításunk, bemutattunk már egy CD-t Bartók 44 hegedűduója és forrásai címmel, amelynek a felvételei nálunk készültek. Megjelent kötet formájában a főszerkesztő-helyettes, Rostás-Péter István Tótágas című rovatának rádiójegyzetei Könczey Elemér rajzaival, a Kolozsvári Állami Magyar Színházban pedig Keresztes Ildikó-koncertet szerveztünk, amelyen a 900 férőhely is kevésnek bizonyult. Gyerekeknek szóló meseversenyt is szerveztünk, de szeretnénk középiskolásoknak is szervezni egy rádiós versenyt, és lesz még sok más is az év folyamán.
– Régi tervük az, hogy egész napossá bővítsék a magyar adást, ez az RMDSZ kormányra kerülésével ismét bekerült a kormányprogramba is. Aggodalomra adhat azonban okot Stelian Tănase, a közszolgálati televízió elnök-vezérigazgatójának terve, aki a hatalmas adósságot felhalmozó intézményt a BBC-modell szerint reformálná meg, összevonva azt a közrádióval. A két elképzelés antagonisztikusnak tűnik.
– Nagyon flegmatikusan külön kell választani azt, hogy mi szeretnénk az egész napos magyar adást, és azt, hogy van-e erre politikai akarat, lesz-e politikai döntés az ügyben. Nyilvánvalóan nagyon szeretnénk, és meg is csinálnánk, de nem rajtunk múlik. A köztévé és a rádió összevonásának terve miatt vannak félelmek, hiszen nagy különbség a két intézmény között, hogy a köztévé óriási adósságot görget maga előtt, a rádió viszont, ha minimálisan is, de nyereséges. Mindenki levonhatja a következtetéseket, hogy mi lesz, ha ezt a két entitást összegyúrják. Nekünk végső soron a lényeg az, hogy adás legyen, rádió legyen, hogy tovább tudjuk végezni a munkánkat.
– A jelenlegi csapat számára melyek voltak a legfontosabb pillanatok, mik az árnyoldalak és a további tervek?
– Minden alkalom fontos, amikor egy rendezvény, egy koncert kapcsán a hallgatókkal találkozunk, és van visszajelzés a munkánkkal kapcsolatban, ha néhányan elmondják, hogy szeretnek minket, és fontosak vagyunk a hallgatók életében. A legnagyobb negatívum – ami talán az egész napos műsoridővel lassan megoldódhat – az, hogy a műsoridőnk lejártával el kell engedni a hallgatóinkat, és csak reménykedhetünk abban, hogy amikor visszaülünk a mikrofonhoz, a hallgatókat is sikerül újra bevonzani. Ami szintén nem rajtunk múlik – hiszen műszaki vonatkozású probléma –, hogy jelenleg csak fél Erdélyhez szólunk, ezt a hatósávot kellene ultrarövid hullámhosszon kiterjeszteni a Szilágyságra, Bihar és Szatmár megyére, a szórványvidékekről sem megfeledkezve, ahova szintén fontos lenne eljutnunk.
Varga László. Krónika (Kolozsvár)
Egész évben rendhagyó programokkal, műsorokkal ünnepli fennállásának 60. évfordulóját a Kolozsvári Rádió magyar adása, a szerkesztőség pedig hétvégén az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület díszoklevelét is átveheti. Szilágyi Szabolccsal, a magyar szerkesztőség vezetőjével a rádió hanganyagának jilavai „börtönéveiről”, az adásidő tervezett bővítéséről és egyébb törekvésekről beszélgettünk.
– Öt év kényszerszünettől eltekintve 60 éve működik a Kolozsvári Rádió, ennyi idő alatt nyilván sokat változott az intézmény nemcsak technikai szempontból. Jelenleg mit tekintenek a legfontosabb feladatuknak?
– A rádiót – a magyar adást is beleértve – az akkori hatalom hozta létre, és az volt a jól megfontolt célja ezzel, hogy kommunista propagandát tudjon eljuttatni mindenkihez, így a magyar kisebbséghez is. Tehát arról, hogy akkor mi volt a cél, túl sokat és túl bőven nem érdemes beszélni, gyakorlatilag '89 legvégén kezdődött az a korszak, ami a mai intézmény elődje lehet – akkor indult újra a rádió, miután a forradalom napjai alatt a régi rádiósok visszajöttek az említett kényszerszünet után.
1985-ben egyébként azért szüntették meg a Kolozsvári Rádiót (a többi területi stúdióval együtt – a szerk. megj.), mert a kommunista hatalom akkor már úgy gondolta, hogy jobb, ha mindent egy kézbe ránt össze, és csak Bukarestből sugároznak rádióadást. Így tulajdonképpen a rendszerváltást követő újraindítástól beszélhetünk arról, hogy a Kolozsvári Rádió magyar adása közszolgálati műsorszolgáltatóként valóban az erdélyi magyar közösség szolgálatába állt. Ez mint célkitűzés mit sem változott az azóta eltelt időszakban, a módja, a mikéntje, a műsor maga viszont rengeteget változott: mai, korszerű lett.
– Az 1985-ös bezárásig felhalmozott archívumból mennyit sikerült visszaszerezni az újraindulást követően?
– Szimbólumértékű a mi történetünkben az, hogy amikor bezárták a rádiót, a szalagtárat a hírhedt jilavai börtönbe szállították, így mindazokat a hangokat, amiket összegyűjtöttek a hajdani rádiós kollégák, jelképesen bebörtönözték. Ez még azzal együtt is erős jelkép, hogy a kommunizmus évtizedeiben nyilván erős cenzúra működött: igaz, hogy ott találjuk a szalagtár nagy nevei között Kós Károlyt, Tamási Áront vagy Szilágyi Domokost, ezek a felvételek mind cenzúrázott változatban kerültek adásba.
De hát még így is felbecsülhetetlen érték „szabadult" '90-ben a jilavai börtönből. Kétféle elmélet létezik arra vonatkozóan, hogy a „rabság" jót vagy rosszat tett-e a szalagoknak. Elsődlegesen mindenki arról beszélt, hogy a börtön környezete, a nedvesség, a penész nagy károkat okozott – mesélték, hogy volt olyan szalag, ami egyszerűen szétmállott, amikor visszaérkezett a stúdióba. Sokan viszont azt tartják, hogy a börtön mikroklímája egyenesen jót tett ezeknek a régi szalagoknak, és tulajdonképpen ennek köszönhető, hogy „túlélték" az éveket.
Nem tudom, melyik igaz, tény viszont, hogy az archívum tetemes része vagy talán az egész visszakerült hozzánk. Teherautóval szállították vissza, és nagy kupacban bedobálták a rádió nagytermébe, onnan indult a rendszerezés. Viszont amikor újraindult a rádió, nem volt elég hangszalag, így az akkori kollégák az úgynevezett kommunista felvételeket előszeretettel áldozták fel az új felvételek kedvéért, de elképzelhető, hogy több értékes hanganyag is áldozatul esett egy-egy új műsor oltárán.
– Az ünnepi év során ezekből a felvételekből hallhatnak részleteket a hallgatók?
– Amúgy is van egy olyan műsorunk, ami az aranyszalagtárra épül: ha már van egy ekkora kincsünk, akkor nyilvánvaló, hogy ezt fel kell használni. Az ünnepi év apropóján egyrészt kiadunk egy dupla CD-t a „60 év, 60 hang" séma mentén, másrészt a rádióban is jócskán elővesszük ezeket a régi felvételeket, és rövidebben-hosszabban bejátszunk belőlük a hallgatóknak.
– Az egyéb ünnepi rendezvények közül mit emelne ki?
– Az imént említett CD az igazán jelképes ünnepi vállalkozásunk, ez a legnagyobb értékünk, ez különböztet meg minden más sajtóorgánumtól: hatvanéves múlttal rendelkezünk, és ez hanganyagban dokumentálva is van. Viszont a kerek évforduló apropóján egész évben nagy hangsúlyt fektetünk az ünneplésre. Elindítottunk egy blogot, ahol a kollégák hoznak létre tartalmakat, azért mondom így, mert nemcsak bejegyzéseket írunk, de előkerül sok régi fénykép és egyéb, a rádióhoz kapcsolódó dolog, amiről érdemes szót ejteni, megmutatni, de van egy naponta jelentkező rovatunk is Rácz Éva szerkesztésében, amely a rádió történetét futja végig.
Ezek nagyon rövid, néhány másodperces kis részletek arról, hogy mi minden történt velünk hatvan év alatt. A rovat jó alkalom arra, hogy amit fel lehet kutatni a múltból, azt megjelenítsük az adásokban is. Emellett eseményekkel is készültünk, készülünk: volt fotókiállításunk, bemutattunk már egy CD-t Bartók 44 hegedűduója és forrásai címmel, amelynek a felvételei nálunk készültek. Megjelent kötet formájában a főszerkesztő-helyettes, Rostás-Péter István Tótágas című rovatának rádiójegyzetei Könczey Elemér rajzaival, a Kolozsvári Állami Magyar Színházban pedig Keresztes Ildikó-koncertet szerveztünk, amelyen a 900 férőhely is kevésnek bizonyult. Gyerekeknek szóló meseversenyt is szerveztünk, de szeretnénk középiskolásoknak is szervezni egy rádiós versenyt, és lesz még sok más is az év folyamán.
– Régi tervük az, hogy egész napossá bővítsék a magyar adást, ez az RMDSZ kormányra kerülésével ismét bekerült a kormányprogramba is. Aggodalomra adhat azonban okot Stelian Tănase, a közszolgálati televízió elnök-vezérigazgatójának terve, aki a hatalmas adósságot felhalmozó intézményt a BBC-modell szerint reformálná meg, összevonva azt a közrádióval. A két elképzelés antagonisztikusnak tűnik.
– Nagyon flegmatikusan külön kell választani azt, hogy mi szeretnénk az egész napos magyar adást, és azt, hogy van-e erre politikai akarat, lesz-e politikai döntés az ügyben. Nyilvánvalóan nagyon szeretnénk, és meg is csinálnánk, de nem rajtunk múlik. A köztévé és a rádió összevonásának terve miatt vannak félelmek, hiszen nagy különbség a két intézmény között, hogy a köztévé óriási adósságot görget maga előtt, a rádió viszont, ha minimálisan is, de nyereséges. Mindenki levonhatja a következtetéseket, hogy mi lesz, ha ezt a két entitást összegyúrják. Nekünk végső soron a lényeg az, hogy adás legyen, rádió legyen, hogy tovább tudjuk végezni a munkánkat.
– A jelenlegi csapat számára melyek voltak a legfontosabb pillanatok, mik az árnyoldalak és a további tervek?
– Minden alkalom fontos, amikor egy rendezvény, egy koncert kapcsán a hallgatókkal találkozunk, és van visszajelzés a munkánkkal kapcsolatban, ha néhányan elmondják, hogy szeretnek minket, és fontosak vagyunk a hallgatók életében. A legnagyobb negatívum – ami talán az egész napos műsoridővel lassan megoldódhat – az, hogy a műsoridőnk lejártával el kell engedni a hallgatóinkat, és csak reménykedhetünk abban, hogy amikor visszaülünk a mikrofonhoz, a hallgatókat is sikerül újra bevonzani. Ami szintén nem rajtunk múlik – hiszen műszaki vonatkozású probléma –, hogy jelenleg csak fél Erdélyhez szólunk, ezt a hatósávot kellene ultrarövid hullámhosszon kiterjeszteni a Szilágyságra, Bihar és Szatmár megyére, a szórványvidékekről sem megfeledkezve, ahova szintén fontos lenne eljutnunk.
Varga László. Krónika (Kolozsvár)
2014. április 11.
Erdélyi könyvek az erdélyieknek
Szándékosan időzítették a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem nyílt napjaira a tanintézet és az Idea Könyvtér által közösen szervezett kolozsvári tavaszi könyvvásárt, amely szombaton 18 óráig várja az érdeklődőket kedvezményes árakkal és az összes erdélyi magyar kiadó köteteivel.
Tonk Márton, a Sapientia kolozsvári karának dékánja a rendezvény csütörtök délelőtti megnyitóján elmondta: abban is bíznak, hogy az egyetem nyílt napjaira betérők a könyvesstandoknál is megállnak, de fordítva is áll az ajánlat: a könyvvásárra ellátogatókat is szívesen körbevezetik az épületben, betekintést nyerhetnek az intézmény laboratóriumaiba, előadótermeibe, amelyek egyébként csak a hallgatók számára nyitottak.
A dékán szerint a tavalyi adventi könyvvásár „kellemes tapasztalat" volt számukra, ezért is szervezték meg a mostani eseményt, remélve, hogy az érdeklődés ezúttal sem marad el. „A vállalkozás, amit Nagy Péterrel, az Idea és a Gloria nyomda vezetőjével tavaly elindítottunk Idea Könyvtér néven, az összes szkepszis és tamáskodás ellenére működik, a hallgatók és a tanárok is gyakorta válogatnak a kiadványok között, így az együttműködést folytatni szeretnénk" – fogalmazott Tonk Márton, hozzátéve, örülnek, hogy mégsem bankfiókot vagy kávézót nyitottak az egyetem Tordai úti épületének földszintjén.
Nagy Péter elmondta: a változékony időjárás miatt a tervekkel ellentétben nem költöztek ki a könyvekkel az egyetem belső udvarára, de a későbbiekben erre is lesz lehetőségük. A szakember kiemelte: a Főtéren szerdán elkezdődött Gaudeamus-könyvvásáron idén sem lehet magyar könyveket találni, a standok bérleti díja ugyanis olyan magas, hogy az erdélyi magyar kiadók nem engedhetik meg maguknak.
„Ezt a teret viszont az Idea szimbolikus áron bérelheti az egyetemtől, az erdélyi magyar kiadók pedig bérletidíj-mentesen forgalmazhatják itt a köteteiket" – mondta Nagy Péter hozzátéve, hogy Kolozsvárnak szüksége van a helyi magyar könyvekre.
Varga László. Krónika (Kolozsvár)
Szándékosan időzítették a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem nyílt napjaira a tanintézet és az Idea Könyvtér által közösen szervezett kolozsvári tavaszi könyvvásárt, amely szombaton 18 óráig várja az érdeklődőket kedvezményes árakkal és az összes erdélyi magyar kiadó köteteivel.
Tonk Márton, a Sapientia kolozsvári karának dékánja a rendezvény csütörtök délelőtti megnyitóján elmondta: abban is bíznak, hogy az egyetem nyílt napjaira betérők a könyvesstandoknál is megállnak, de fordítva is áll az ajánlat: a könyvvásárra ellátogatókat is szívesen körbevezetik az épületben, betekintést nyerhetnek az intézmény laboratóriumaiba, előadótermeibe, amelyek egyébként csak a hallgatók számára nyitottak.
A dékán szerint a tavalyi adventi könyvvásár „kellemes tapasztalat" volt számukra, ezért is szervezték meg a mostani eseményt, remélve, hogy az érdeklődés ezúttal sem marad el. „A vállalkozás, amit Nagy Péterrel, az Idea és a Gloria nyomda vezetőjével tavaly elindítottunk Idea Könyvtér néven, az összes szkepszis és tamáskodás ellenére működik, a hallgatók és a tanárok is gyakorta válogatnak a kiadványok között, így az együttműködést folytatni szeretnénk" – fogalmazott Tonk Márton, hozzátéve, örülnek, hogy mégsem bankfiókot vagy kávézót nyitottak az egyetem Tordai úti épületének földszintjén.
Nagy Péter elmondta: a változékony időjárás miatt a tervekkel ellentétben nem költöztek ki a könyvekkel az egyetem belső udvarára, de a későbbiekben erre is lesz lehetőségük. A szakember kiemelte: a Főtéren szerdán elkezdődött Gaudeamus-könyvvásáron idén sem lehet magyar könyveket találni, a standok bérleti díja ugyanis olyan magas, hogy az erdélyi magyar kiadók nem engedhetik meg maguknak.
„Ezt a teret viszont az Idea szimbolikus áron bérelheti az egyetemtől, az erdélyi magyar kiadók pedig bérletidíj-mentesen forgalmazhatják itt a köteteiket" – mondta Nagy Péter hozzátéve, hogy Kolozsvárnak szüksége van a helyi magyar könyvekre.
Varga László. Krónika (Kolozsvár)
2014. április 17.
Kolozsvár-értelmezések gyűjteménye
Kolozsvár-számát mutatta be a Szépirodalmi Figyelő című budapesti irodalmi, kritikai és szemléző folyóirat a kincses városban, majd átadták a lap díjait is.
A 2012-es évben két kolozsvári költőt, Király Lászlót és László Noémit díjazta a lap által felkért kuratórium, és mivel időközben kiderült, hogy elkészül a Kolozsvár-szám, a díjátadóval megvárták ennek bemutatóját.
A 19. században egyébként Arany János indított irodalmi lapot ezzel a címmel, a jelenlegi folyóirat 2002-ben indult, és csak a névrokonság köti össze Arany lapjával.
Felépítését tekintve a kéthavonta megjelenő Szépirodalmi Figyelő a valamennyi magyar irodalmi lapban megjelenő alkotások közül válogat, szemlejellegét azonban kiegészítik a könyvkritikák és az esszék, illetve minden lapszámban megjelenik egy interjú, így – amint a főszerkesztő, Pápay György fogalmazott – „nagy része originális gyártmány”.
Emellett a lap az utóbbi években már nemcsak kimondottan szépirodalmi témákat dolgoz fel, hanem általánosabb kultúrtörténeti írásokkal is jelentkezik. Pápay és a lap másik szerkesztője, Vass Norbert korábban a Balassi Intézetnek dolgoztak egy Kolozsvárhoz kapcsolódó projekten, a város kulturális életét, lehetőségeit igyekeztek feltérképezni, ekkor döntöttek úgy, hogy a lapban is külön számot szentelnek a kincses városnak.
„Izgalmas, összetett kulturális élete van a városnak, és ezt sok perspektívából lehet vizsgálni. Vehetjük külön a magyar szerzőket, külön a románokat, azt, hogy miként működnek együtt román és magyar alkotók. Számtalan Erdély- és Kolozsvár-kép van Magyarországon, mi nem egy statikus képet akartunk rögzíteni a városról, hanem változásában akartuk megragadni” – fogalmazott Pápay.
Mint mondta, nem is kimondottan csak szépirodalmi szemszögből közelítették meg a várost, hanem a színháznak és az egyre híresebb kolozsvári képzőművészetnek is nagy figyelmet szenteltek. Interjút Tompa Gáborral, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatójával közölnek.
Vincze Ferenc, a kritikai rovat szerkesztője elmondta: hat kritikát közöltek, többek között a Kántor Lajos és Rigán Loránd által szerkesztett Kolozsvári beugróról, illetve György Péter Állatkert Kolozsváron – Képzelt Erdély című kötetéről, amelyek a szerkesztők szerint vitaindító jellegű írások, csak „vitapozíciót” érdemes felvenni velük szemben.
A lapszámismertetés után a főszerkesztő átadta az elismeréseket Király Lászlónak és László Noéminek, akik néhány verset olvastak fel az Erdélyi Múzeum-Egyesület dísztermében egybegyűlt érdeklődőknek.
Varga László. Krónika (Kolozsvár)
Kolozsvár-számát mutatta be a Szépirodalmi Figyelő című budapesti irodalmi, kritikai és szemléző folyóirat a kincses városban, majd átadták a lap díjait is.
A 2012-es évben két kolozsvári költőt, Király Lászlót és László Noémit díjazta a lap által felkért kuratórium, és mivel időközben kiderült, hogy elkészül a Kolozsvár-szám, a díjátadóval megvárták ennek bemutatóját.
A 19. században egyébként Arany János indított irodalmi lapot ezzel a címmel, a jelenlegi folyóirat 2002-ben indult, és csak a névrokonság köti össze Arany lapjával.
Felépítését tekintve a kéthavonta megjelenő Szépirodalmi Figyelő a valamennyi magyar irodalmi lapban megjelenő alkotások közül válogat, szemlejellegét azonban kiegészítik a könyvkritikák és az esszék, illetve minden lapszámban megjelenik egy interjú, így – amint a főszerkesztő, Pápay György fogalmazott – „nagy része originális gyártmány”.
Emellett a lap az utóbbi években már nemcsak kimondottan szépirodalmi témákat dolgoz fel, hanem általánosabb kultúrtörténeti írásokkal is jelentkezik. Pápay és a lap másik szerkesztője, Vass Norbert korábban a Balassi Intézetnek dolgoztak egy Kolozsvárhoz kapcsolódó projekten, a város kulturális életét, lehetőségeit igyekeztek feltérképezni, ekkor döntöttek úgy, hogy a lapban is külön számot szentelnek a kincses városnak.
„Izgalmas, összetett kulturális élete van a városnak, és ezt sok perspektívából lehet vizsgálni. Vehetjük külön a magyar szerzőket, külön a románokat, azt, hogy miként működnek együtt román és magyar alkotók. Számtalan Erdély- és Kolozsvár-kép van Magyarországon, mi nem egy statikus képet akartunk rögzíteni a városról, hanem változásában akartuk megragadni” – fogalmazott Pápay.
Mint mondta, nem is kimondottan csak szépirodalmi szemszögből közelítették meg a várost, hanem a színháznak és az egyre híresebb kolozsvári képzőművészetnek is nagy figyelmet szenteltek. Interjút Tompa Gáborral, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatójával közölnek.
Vincze Ferenc, a kritikai rovat szerkesztője elmondta: hat kritikát közöltek, többek között a Kántor Lajos és Rigán Loránd által szerkesztett Kolozsvári beugróról, illetve György Péter Állatkert Kolozsváron – Képzelt Erdély című kötetéről, amelyek a szerkesztők szerint vitaindító jellegű írások, csak „vitapozíciót” érdemes felvenni velük szemben.
A lapszámismertetés után a főszerkesztő átadta az elismeréseket Király Lászlónak és László Noéminek, akik néhány verset olvastak fel az Erdélyi Múzeum-Egyesület dísztermében egybegyűlt érdeklődőknek.
Varga László. Krónika (Kolozsvár)
2014. április 28.
Markó Béla nyerte az idei Versversenyt
A TVR Erdélyi Figyelő című műsora által harmadszor megszervezett Versverseny közösségépítő szerepét emelte ki Pákai Enikő, a kolozsvári területi stúdió magyar adásának főszerkesztője a magyar költészet napja tiszteletére szervezett verseny hétvégi díjátadó ünnepségén.
Mint mondta, a kolozsvári színművészek által előadott költeményekre évről évre egyre többen szavaznak az Erdélyi Figyelő Facebook-oldalán, és ezáltal a versek olyanokhoz is eljutnak, akik nem rendszeres fogyasztói ennek a műfajnak.
A versenyt egyébként idén Markó Béla Csatolmány című verse nyerte, amelyet Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongorista megzenésítve adott elő. A nyertesek ezúttal Lőrincz Gyula kolozsvári képzőművész alkotását vehették át, amelyen a toll és a pergamen mellett egy pálinkásüveg is helyet kapott.
A verseny ötletgazdája, Víg Emese tévés szerkesztő emlékeztetett: ezúttal is a „mágikus 11-es szám” köré épült a rendezvény, hiszen április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük a magyar költészet napját, így idén is 11 költő egy-egy frissebb versét válogatták be az irodalmi folyóiratok szerkesztőinek ajánlására.
Markó verse után egyébként Visky Zsolt és László Noémi verse volt a legnépszerűbb, de az összes versre sok szavazat érkezett. Markó elmondta: tulajdonképpen librettói díjat kapott, hiszen dalként nyert a vers az előadók megzenésítésében.
A Csatolmány című vers egyébként komoly történelmi, politikai kérdéseket boncolgat, ezzel kapcsolatban a szerző elmondta: amit mondani akar a közéletről, azt egyre inkább versekben, esszékben fogja elmondani eztán.
A díjátadón egyébként majdnem mindegyik, a versenyben résztvevő költő, és több színművész is jelen volt, Az alkotókkal egyenként röviden elbeszélgetett Víg Emese, majd egy-egy verset is felolvastak. A színművészek közül Albert Csilla nevettette meg a közönséget azzal, hogy előadta Demény Péter Művelt hetéra dala című versének általa átírt változatát: az eredeti versben szereplő világirodalmi alakokat kortárs erdélyi költők, írók neveire cserélte.
Varga László. Krónika (Kolozsvár)
A TVR Erdélyi Figyelő című műsora által harmadszor megszervezett Versverseny közösségépítő szerepét emelte ki Pákai Enikő, a kolozsvári területi stúdió magyar adásának főszerkesztője a magyar költészet napja tiszteletére szervezett verseny hétvégi díjátadó ünnepségén.
Mint mondta, a kolozsvári színművészek által előadott költeményekre évről évre egyre többen szavaznak az Erdélyi Figyelő Facebook-oldalán, és ezáltal a versek olyanokhoz is eljutnak, akik nem rendszeres fogyasztói ennek a műfajnak.
A versenyt egyébként idén Markó Béla Csatolmány című verse nyerte, amelyet Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongorista megzenésítve adott elő. A nyertesek ezúttal Lőrincz Gyula kolozsvári képzőművész alkotását vehették át, amelyen a toll és a pergamen mellett egy pálinkásüveg is helyet kapott.
A verseny ötletgazdája, Víg Emese tévés szerkesztő emlékeztetett: ezúttal is a „mágikus 11-es szám” köré épült a rendezvény, hiszen április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük a magyar költészet napját, így idén is 11 költő egy-egy frissebb versét válogatták be az irodalmi folyóiratok szerkesztőinek ajánlására.
Markó verse után egyébként Visky Zsolt és László Noémi verse volt a legnépszerűbb, de az összes versre sok szavazat érkezett. Markó elmondta: tulajdonképpen librettói díjat kapott, hiszen dalként nyert a vers az előadók megzenésítésében.
A Csatolmány című vers egyébként komoly történelmi, politikai kérdéseket boncolgat, ezzel kapcsolatban a szerző elmondta: amit mondani akar a közéletről, azt egyre inkább versekben, esszékben fogja elmondani eztán.
A díjátadón egyébként majdnem mindegyik, a versenyben résztvevő költő, és több színművész is jelen volt, Az alkotókkal egyenként röviden elbeszélgetett Víg Emese, majd egy-egy verset is felolvastak. A színművészek közül Albert Csilla nevettette meg a közönséget azzal, hogy előadta Demény Péter Művelt hetéra dala című versének általa átírt változatát: az eredeti versben szereplő világirodalmi alakokat kortárs erdélyi költők, írók neveire cserélte.
Varga László. Krónika (Kolozsvár)
2014. május 7.
Tüntetnek a székely zászló levétele ellen
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjai csütörtökön békés tüntetésre hívják Sepsiszentgyörgy lakosait. Megmozdulásukkal a brassói táblabíróság végleges döntése ellen tiltakoznak, amely kimondja, hogy Antal Árpád András sepsiszentgyörgyi polgármester köteles eltávolítani a városközponti Erzsébet parkban található óriás székely zászlót.
Tüntetést szerveznek, hogy a székely zászló a helyén maradhasson
Közleményükben kiemelik, elegük lett abból, hogy nacionalista románok folyamatosan üldözik a magyar jelképeket, és egyik székely zászlót a másik után távolíttatják el, akár községházak homlokzatáról, akár – ahogyan ebben az esetben is történt – egy területfoglalási illetéket kifizetett, engedélyek kiváltásával épített talapzat fölött lévő óriás lobogót is. A zászlót a Magyar Polgári Párt állíttatta múlt év június 4-én, a trianoni megemlékezés alkalmából arra a helyre, ahol régen az országzászló volt.
Varga László Előd, a HVIM egyik tagja elmondta, a tüntetés 19 óráig tart, várják civil szervezetek jelentkezését is, illetve felszólalási lehetőséget is biztosítanak számukra. Hozzátette a vármegyések arra kérnek minden sepsiszentgyörgyi lakost, hogy vegyenek részt a tüntetésen és álljanak ki együtt a székely jelképekért, Székelyföldért.
Bencze Melinda. Székelyhon.ro
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjai csütörtökön békés tüntetésre hívják Sepsiszentgyörgy lakosait. Megmozdulásukkal a brassói táblabíróság végleges döntése ellen tiltakoznak, amely kimondja, hogy Antal Árpád András sepsiszentgyörgyi polgármester köteles eltávolítani a városközponti Erzsébet parkban található óriás székely zászlót.
Tüntetést szerveznek, hogy a székely zászló a helyén maradhasson
Közleményükben kiemelik, elegük lett abból, hogy nacionalista románok folyamatosan üldözik a magyar jelképeket, és egyik székely zászlót a másik után távolíttatják el, akár községházak homlokzatáról, akár – ahogyan ebben az esetben is történt – egy területfoglalási illetéket kifizetett, engedélyek kiváltásával épített talapzat fölött lévő óriás lobogót is. A zászlót a Magyar Polgári Párt állíttatta múlt év június 4-én, a trianoni megemlékezés alkalmából arra a helyre, ahol régen az országzászló volt.
Varga László Előd, a HVIM egyik tagja elmondta, a tüntetés 19 óráig tart, várják civil szervezetek jelentkezését is, illetve felszólalási lehetőséget is biztosítanak számukra. Hozzátette a vármegyések arra kérnek minden sepsiszentgyörgyi lakost, hogy vegyenek részt a tüntetésen és álljanak ki együtt a székely jelképekért, Székelyföldért.
Bencze Melinda. Székelyhon.ro
2014. május 9.
Visszidensek körúton – Ferdinandy György és Csender Levente Erdélyben
Visszidensek címmel tartott közös író-olvasó találkozót Ferdinandy György és Csender Levente a Helikon-estek sorozat keretében szerda este a Kolozsvári Bulgakovban.
Ferdinandy az 1956-os forradalom után menekült el Magyarországról Franciaországba, a székelyudvarhelyi születésű Csender pedig 1991-ben telepedett át szüleivel Magyarországra – az utóbbi években a Magyar Napló című irodalmi folyóirat szerkesztőjeként dolgozik.
Az est házigazdája, Karácsonyi Zsolt költő, a Helikon főszerkesztője kérdésére Ferdinandy elmondta: a „visszidens” kifejezést egy Budapesti őrszobán hallotta, miután Franciaországból hazaszökött, hogy meglátogassa súlyos beteg édesapját. Visszafelé már esélye sem volt hasonlóképpen átlépni a határt, így jelentkezett egy budai rendőrőrsön.
A hadnagy, aki fogadta a történettől elképedve behívta a beosztottait azzal, hogy „disszidenst láttak már eleget, de visszidenst még aligha”. A törtét a rendőrtiszt jóindulatának köszönhetően szerencsésen ért véget, hiszen ahelyett, hogy lecsukták volna, visszaengedték Franciaországba. Ferdinandy később Puerto Ricóban telepedett le francia feleségével és gyerekeivel, ahol 37 évig egyetemi tanárként dolgozott.
A kolozsvári találkozón A francia nő című legújabb kötetéből olvasott fel, amely „a három francia feleségéről” írt novellafüzérét tartalmazza. „Ugyanarról az egy nőről van szó, csak háromszor vettem el. Ő a válásokat intézte, én a lagzikat” – tette hozzá az író, akinek több mint harminc kötete jelent már meg magyarul, franciául és spanyolul.
Ferdinandy és felesége egyébként több magyar író műveit is lefordította spanyol nyelvre. Két versantológiát is kiadtak, amelyekben olyan költők művei szerepelnek, mint Parancs János, Kukorelly Endre, Zalán Tibor, Kántor Péter, vagy Szentmártoni János a Magyar Írószövetség elnöke és László Noémi E-MIL-elnök.
Csender Levente, miután évekig illegálisan tartózkodott Magyarországon, ’94-ben egy temetés miatt szintén kénytelen volt kalandos úton hazaszökni, hogy ne tiltsák ki évekre Magyarországról, így a visszidensség számára is ismerős.
A találkozón a Murokszedők című negyedik novelláskötetéből olvasott fel.
A két író több mint tíz éve ismerkedett meg egymással egy budapesti irodalmi rendezvényen, azóta több ízben léptek már fel együtt. A mostani fellépéssorozat csütörtökön Sepsiszentgyörgyön folytatódott, pénteken Székelyudvarhelyen, szombaton pedig Csíkszeredában lépnek fel.
Varga László. Krónika (Kolozsvár)
Visszidensek címmel tartott közös író-olvasó találkozót Ferdinandy György és Csender Levente a Helikon-estek sorozat keretében szerda este a Kolozsvári Bulgakovban.
Ferdinandy az 1956-os forradalom után menekült el Magyarországról Franciaországba, a székelyudvarhelyi születésű Csender pedig 1991-ben telepedett át szüleivel Magyarországra – az utóbbi években a Magyar Napló című irodalmi folyóirat szerkesztőjeként dolgozik.
Az est házigazdája, Karácsonyi Zsolt költő, a Helikon főszerkesztője kérdésére Ferdinandy elmondta: a „visszidens” kifejezést egy Budapesti őrszobán hallotta, miután Franciaországból hazaszökött, hogy meglátogassa súlyos beteg édesapját. Visszafelé már esélye sem volt hasonlóképpen átlépni a határt, így jelentkezett egy budai rendőrőrsön.
A hadnagy, aki fogadta a történettől elképedve behívta a beosztottait azzal, hogy „disszidenst láttak már eleget, de visszidenst még aligha”. A törtét a rendőrtiszt jóindulatának köszönhetően szerencsésen ért véget, hiszen ahelyett, hogy lecsukták volna, visszaengedték Franciaországba. Ferdinandy később Puerto Ricóban telepedett le francia feleségével és gyerekeivel, ahol 37 évig egyetemi tanárként dolgozott.
A kolozsvári találkozón A francia nő című legújabb kötetéből olvasott fel, amely „a három francia feleségéről” írt novellafüzérét tartalmazza. „Ugyanarról az egy nőről van szó, csak háromszor vettem el. Ő a válásokat intézte, én a lagzikat” – tette hozzá az író, akinek több mint harminc kötete jelent már meg magyarul, franciául és spanyolul.
Ferdinandy és felesége egyébként több magyar író műveit is lefordította spanyol nyelvre. Két versantológiát is kiadtak, amelyekben olyan költők művei szerepelnek, mint Parancs János, Kukorelly Endre, Zalán Tibor, Kántor Péter, vagy Szentmártoni János a Magyar Írószövetség elnöke és László Noémi E-MIL-elnök.
Csender Levente, miután évekig illegálisan tartózkodott Magyarországon, ’94-ben egy temetés miatt szintén kénytelen volt kalandos úton hazaszökni, hogy ne tiltsák ki évekre Magyarországról, így a visszidensség számára is ismerős.
A találkozón a Murokszedők című negyedik novelláskötetéből olvasott fel.
A két író több mint tíz éve ismerkedett meg egymással egy budapesti irodalmi rendezvényen, azóta több ízben léptek már fel együtt. A mostani fellépéssorozat csütörtökön Sepsiszentgyörgyön folytatódott, pénteken Székelyudvarhelyen, szombaton pedig Csíkszeredában lépnek fel.
Varga László. Krónika (Kolozsvár)
2014. június 2.
Versgyűjtemények hangzó csodái
Számos könyvbemutató, közönségtalálkozó, koncert várta a felnőtt és gyerekközönséget a hét végén Kolozsváron a több helyszínen, az RMDSZ főtitkársága, a Romániai Magyar Könyves Céh és a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése által szervezett, 4. Ünnepi Könyvhéten.
A korábban a Mátyás király szülőháza előtti téren zajló vásárnak azért is változtatták meg a fő helyszínét, mert a szervezők a Bánffy-emlékév programjaiba is bekapcsolódtak: konferenciát tartottak Bánffy Milkós (utó)életei címmel. A könyves standokat a Szépművészeti Múzeumnak otthont adó impozáns főtéri ingatlan emeletén állították fel, ahol a kiadók gazdag kínálata várta a közönséget.
A nátha mint ihletforrás
A rendezvény egyik kiemelt meghívottja idén a gyermek- és felnőttverseiről, illetve színpadi műveiről egyaránt ismert és népszerű budapesti Varró Dániel volt, aki pénteken délután lépett fel a Bánffy-palota udvarán található színpadon.
A „fiatalítás” jegyében egyébként a fiatalok körében egyre népszerűbb slam poetry műfaj helyi és budapesti képviselői is felléptek ugyanott.
A leginkább az évszakok változása, a szerelem és a nátha azok az ihletforrások, amelyek versírásra késztetik – jelentette ki a József Attila-díjas költő, műfordító a közönségtalálkozón.
A 4. Kolozsvári Ünnepi Könnyhét keretében megrendezett eseményre a borús időjárás ellenére szép számú érdeklődő volt kíváncsi a felolvasásra. A költő hűséges olvasói pedig megragadták az alkalmat, hogy dedikáltassák könyveiket. Náthájára hivatkozva Varró Dániel ezúttal inkább „nátha-verseiből olvasott” fel. Mint tréfásan kifejtette: a versíráshoz meg kell legyen egy kicsit zavarodva az ember feje, és mivel ő nem fogyaszt szeszes italt, maradt számára e célra a nátha.
A szellemes rímeivel a laikus nézőkből is mosolyt kicsaló költő többek közt felolvasta 1999-ben írt első, nátháról szóló versét. Ezt követően pedig a Boci, boci, tarka gyerekdal kortárs költők stílusában átírt változataival szórakoztatta közönségét Varró Dániel.
Két felolvasás közt elmesélte, kritikusai a posztinfantilizmus előfutárának nevezték, majd ötsoros, csattanóval végződő versek, úgynevezett limerickek következtek. Varró Dániel a vers „gyakorlati felhasználhatóságát” bizonyítandó elmondta, amikor újszülött kisfiát a szülészeten a kezébe adták és sírt, egy Ady vers nyugtatta meg. Sajnos épp a Párizsban járt Ősz jutott eszébe, viszont egy csecsemőnek mégse Adyval kellene kezdeni – jegyezte meg.
Lászlóffy Aladár „repülőszőnyege”
Lászlóffy Aladár személyiségét elevenítette, költői pályáját vázolta fel az a beszélgetés, amelyet szintén a könyvhét keretében tartottak a hét végén. A 2009-ben, 72 éves korában elhunyt Kossuth-díjas költő, író, műfordító, szerkesztő verseiből a Kriterion kiadásában megjelent, Séta két kor között című kötetet a kiadvány szerkesztője, a költő pályatársa, barátja, Kántor Lajos mutatta be.
A Kolozsvár társaságnál tartott rendezvény keretében személyes emlékeket idézett fel az irodalomtörténész a költőről a Golyószórásban, repülőszőnyegen – kettős portrék Lászlóffy Aladárral című, általa írt kötet vonatkozásában. A Lászlóffy-életmű alkotásai, levelek és személyes emlékek alapján született könyv irodalomtörténeti, politikatörténeti, közéleti vonatkozásokra összpontosít a két tollforgató mély, több évtizedet felölelő barátsága tükrében.
Mint H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója fogalmazott, Kántor Lajos ezzel a két kötettel mintegy elindítja a halhatatlanság felé a Lászlóffy életművet. „A kötetek szerkesztésekor, illetve írásakor természetesen nem tudtam kikapcsolni a személyességet, hiszen megannyi szálon kapcsolódott össze az életünk” – fogalmazott Kántor, aki közös középiskolás éveiktől, emlékeiktől kezdve az első hivatalos, 1958-ban történt irodalmi jelentkezésükön, az egyetemi időszak alatt elmélyülő emberi, költői barátságukon keresztül egészen Lászlóffy késői, Budapesten töltött éveiig, illetve haláláig tartó időszakot elevenítette fel.
Az irodalomtörténész többek között szólt a Forrás-sorozat, illetve a Forrás-nemzedék indulásáról, a pályatársakról – Szilágyi Domokosról, Lászlóffy Aladár szintén költő testvéréről, Lászlóffy Csabáról, Veress Zoltánról, Bálint Tiborról, Jancsik Pálról, a köztük költészeten innen és túl szövődött barátságokról éppúgy, mint Lászlóffy költészetének jelentőségéről, életműve esztétikai megítélésének változásairól.
Külön kiemelte a Lászlóffy és Szilágyi Domokos közti barátságot, szoros emberi, költői szakmai kapcsolatot. A Lászlóffy-életműről szólva úgy fogalmazott, a költő igazán jelentőset a történelmi víziójú, erősen gondolati és izgalmas, „áradásos” kompozíciójú beszédmóddal megírt költeményekben alkotott, de kötött versformában írott költeményei közül is sok a jelentős. „A Lászlóffy-örökség valóban fontos részét a 60-70-es években megjelent kötetekben olvasható nagy lélegzetű szabadversek alkotják. Az életműre szükségünk van, és reméljük, nem jár úgy, mint sok erdélyi költő életműve, hogy a feledés homályába vész” – fogalmazott Kántor Lajos.
Visszatérő motívumok és traumák
Az foglalkoztatja, hogy az ember emberségéhez hozzátartozik, hogy jelentőséget ad a fájdalomnak – mondta el Serestély Zalán Feltételes átkelés című verseskötetének bemutatóján, a Bulgakov irodalmi kávéházban. A fiatal költő kötetét bemutató költőtárs, Borbély András vitaindítóként azt ecsetelte, hogy az erdélyi költészet visszatérő motívuma a gyöngyházkagyló, amely Serestély verseiben is felbukkan.
Az Erdélyi Hiradó Kiadó gondozásában megjelent kiadványt ismertető Borbély András ugyanakkor arról értkezett, hogy a keresztény hagyományban a szenvedés út, amely vezet valahová, míg Serestély Zalánnál ez a szenvedés értelmetlen. Ennél a pontnál rövid filozófiatörténeti kitérőt vett a beszélgetés – Borbély ugyanis megjegyezte, hogy a szenvedés értelmetlensége nietzschei gondolat, amelyre Serestély azzal válaszolt, hogy már Spinozánál megjelenik.
Borbély felvetésére, hogy a családtagjainak ajánlott versekkel velük szeretne-e kommunikálni, Serestély határozott nemmel felelt, mondván, családja elég nagy trauma az életében. „Mit kezd az ember a nagyon szép gyerekkori emlékekkel, miközben itt van a csúf jelen?” – tette fel a költői kérdést Serestély.
Mint fogalmazott, Erdélyben a család fogalma válságban van, nincs magától értetődő közösség, hiába tűnik annak a család. Amikor a családi háttér mintegy megfogyatkozott mögüle, akkor jött rá, mint jelentenek a barátságok – vallotta a szerző. Borbély András azt is elmondta, a kötetben olvasható versekben éles politikai kérdések is megjelennek. Végezetül a beszélgetőtársak az irodalomelmélet és az „irodalomcsinálás” vszonyát boncolgatva arra a következtetésre jutottak, hogy a kettő nem választható teljesen külön egymástól: az irodalomelmélet visszahat az irodalomra.
Egy alien „filmversei”
A „hagyományos” líra, a sci-fi irodalom és a filmes látásmód keveredik lapunk volt munkatársa, Papp Attila Zsolt harmadik, Vízimozi című verseskötetében, amelyet szombat este mutattak be a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét keretében a Bulgakov kávéházban. Bár a bemutató számos rendezvénnyel esett egybe – hiszen a kincses városban most zajlik a TIFF, aznap este pedig slam poetry verseny is volt –, számos érdeklődő összegyűlt a kötet ismertetőjén.
Szántai János író ismertetőjében elmondta: bár ez verseskötet esetében számára ritka, együltő helyében olvasta végig a 84 oldalas versgyűjteményt, amely nemcsak remek olvasmány-, de 114 perces (ennyi idő alatt olvasta el a kötetet) moziélménnyel is megajéndékozta.
A szerző elmondta: ebben a kötetben kerültek legközelebb egymáshoz azok a motívumok, amelyeket korábban is előszeretettel használt verseiben: a víz, a Hold, a files látásmód, az űrséták és a földönkívüliek (Papp Attila Zsolt a sci-fi irodalom rajongója is), amelyek a szerkesztőjével, Gáll Attilával való közös munka eredményeképpen álltak össze végül egy jól összerakott feszes kötetté.
A szerző háromgyerekes családapa, a Főtér szemleportál főszerkesztője, a Helikon és a Filmtett szerkesztője, így saját bevallása szerint igen kevés ideje marad versírásra, inkább éjszaka hódol ennek a „szenvedélynek”. Ez azonban szerinte nem lehet kifogás, hiszen „a vers vagy megíratja magát vagy nem”, Szántai kérdésére pedig azt is hozzátette, hogy a verseiben többször felbukkanó alien, földönkívüli lény maga a versek szerzője, vagy az, aki arra ösztönzi a szerzőt, „hogy ilyen haszontalan dolgokkal foglalkozzon”.
Papp – aki politikai, közéleti témákban is igen érzékeny, publicistaként is gyakran hallatja hangját – elmondta: az újabban ismét divatba jött közéleti költészetet mégsem érzi sajátjának, mert a különböző témákhoz szerinte különféle műfajok illenek, „verses pulicisztikát” pedig nem szeretne írni. A közönség több alkotást meg is hallgathatott a szerző előadásában az est során.
Vasárnap este lapunk szerkesztőjének, Varga László Edgárnak első, Cseréptavasz kötetét mutatják be szintén a Bulgakov kávéházban.
Délután kisgyerekes családok, egyetemisták, és idősebbek vettek részt a Hangzó csoda című közösségi versmondáson, amelynek keretében a Bánffy-palota udvarán László Noémi versét olvasták közösen. A könyvhét rendezvényei közt számos koncert is szerepelt, így péntek este a magyarországi Magashegyi Underground koncertjére bulizhatott a közönség – az alternatív zenekar dalait a csíkszentmártoni származású Bocskor Bíborka énekelte nagy sikerrel.
Kiss Előd-Gergely, Kiss Judit, Varga László. Krónika (Kolozsvár)
Számos könyvbemutató, közönségtalálkozó, koncert várta a felnőtt és gyerekközönséget a hét végén Kolozsváron a több helyszínen, az RMDSZ főtitkársága, a Romániai Magyar Könyves Céh és a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése által szervezett, 4. Ünnepi Könyvhéten.
A korábban a Mátyás király szülőháza előtti téren zajló vásárnak azért is változtatták meg a fő helyszínét, mert a szervezők a Bánffy-emlékév programjaiba is bekapcsolódtak: konferenciát tartottak Bánffy Milkós (utó)életei címmel. A könyves standokat a Szépművészeti Múzeumnak otthont adó impozáns főtéri ingatlan emeletén állították fel, ahol a kiadók gazdag kínálata várta a közönséget.
A nátha mint ihletforrás
A rendezvény egyik kiemelt meghívottja idén a gyermek- és felnőttverseiről, illetve színpadi műveiről egyaránt ismert és népszerű budapesti Varró Dániel volt, aki pénteken délután lépett fel a Bánffy-palota udvarán található színpadon.
A „fiatalítás” jegyében egyébként a fiatalok körében egyre népszerűbb slam poetry műfaj helyi és budapesti képviselői is felléptek ugyanott.
A leginkább az évszakok változása, a szerelem és a nátha azok az ihletforrások, amelyek versírásra késztetik – jelentette ki a József Attila-díjas költő, műfordító a közönségtalálkozón.
A 4. Kolozsvári Ünnepi Könnyhét keretében megrendezett eseményre a borús időjárás ellenére szép számú érdeklődő volt kíváncsi a felolvasásra. A költő hűséges olvasói pedig megragadták az alkalmat, hogy dedikáltassák könyveiket. Náthájára hivatkozva Varró Dániel ezúttal inkább „nátha-verseiből olvasott” fel. Mint tréfásan kifejtette: a versíráshoz meg kell legyen egy kicsit zavarodva az ember feje, és mivel ő nem fogyaszt szeszes italt, maradt számára e célra a nátha.
A szellemes rímeivel a laikus nézőkből is mosolyt kicsaló költő többek közt felolvasta 1999-ben írt első, nátháról szóló versét. Ezt követően pedig a Boci, boci, tarka gyerekdal kortárs költők stílusában átírt változataival szórakoztatta közönségét Varró Dániel.
Két felolvasás közt elmesélte, kritikusai a posztinfantilizmus előfutárának nevezték, majd ötsoros, csattanóval végződő versek, úgynevezett limerickek következtek. Varró Dániel a vers „gyakorlati felhasználhatóságát” bizonyítandó elmondta, amikor újszülött kisfiát a szülészeten a kezébe adták és sírt, egy Ady vers nyugtatta meg. Sajnos épp a Párizsban járt Ősz jutott eszébe, viszont egy csecsemőnek mégse Adyval kellene kezdeni – jegyezte meg.
Lászlóffy Aladár „repülőszőnyege”
Lászlóffy Aladár személyiségét elevenítette, költői pályáját vázolta fel az a beszélgetés, amelyet szintén a könyvhét keretében tartottak a hét végén. A 2009-ben, 72 éves korában elhunyt Kossuth-díjas költő, író, műfordító, szerkesztő verseiből a Kriterion kiadásában megjelent, Séta két kor között című kötetet a kiadvány szerkesztője, a költő pályatársa, barátja, Kántor Lajos mutatta be.
A Kolozsvár társaságnál tartott rendezvény keretében személyes emlékeket idézett fel az irodalomtörténész a költőről a Golyószórásban, repülőszőnyegen – kettős portrék Lászlóffy Aladárral című, általa írt kötet vonatkozásában. A Lászlóffy-életmű alkotásai, levelek és személyes emlékek alapján született könyv irodalomtörténeti, politikatörténeti, közéleti vonatkozásokra összpontosít a két tollforgató mély, több évtizedet felölelő barátsága tükrében.
Mint H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója fogalmazott, Kántor Lajos ezzel a két kötettel mintegy elindítja a halhatatlanság felé a Lászlóffy életművet. „A kötetek szerkesztésekor, illetve írásakor természetesen nem tudtam kikapcsolni a személyességet, hiszen megannyi szálon kapcsolódott össze az életünk” – fogalmazott Kántor, aki közös középiskolás éveiktől, emlékeiktől kezdve az első hivatalos, 1958-ban történt irodalmi jelentkezésükön, az egyetemi időszak alatt elmélyülő emberi, költői barátságukon keresztül egészen Lászlóffy késői, Budapesten töltött éveiig, illetve haláláig tartó időszakot elevenítette fel.
Az irodalomtörténész többek között szólt a Forrás-sorozat, illetve a Forrás-nemzedék indulásáról, a pályatársakról – Szilágyi Domokosról, Lászlóffy Aladár szintén költő testvéréről, Lászlóffy Csabáról, Veress Zoltánról, Bálint Tiborról, Jancsik Pálról, a köztük költészeten innen és túl szövődött barátságokról éppúgy, mint Lászlóffy költészetének jelentőségéről, életműve esztétikai megítélésének változásairól.
Külön kiemelte a Lászlóffy és Szilágyi Domokos közti barátságot, szoros emberi, költői szakmai kapcsolatot. A Lászlóffy-életműről szólva úgy fogalmazott, a költő igazán jelentőset a történelmi víziójú, erősen gondolati és izgalmas, „áradásos” kompozíciójú beszédmóddal megírt költeményekben alkotott, de kötött versformában írott költeményei közül is sok a jelentős. „A Lászlóffy-örökség valóban fontos részét a 60-70-es években megjelent kötetekben olvasható nagy lélegzetű szabadversek alkotják. Az életműre szükségünk van, és reméljük, nem jár úgy, mint sok erdélyi költő életműve, hogy a feledés homályába vész” – fogalmazott Kántor Lajos.
Visszatérő motívumok és traumák
Az foglalkoztatja, hogy az ember emberségéhez hozzátartozik, hogy jelentőséget ad a fájdalomnak – mondta el Serestély Zalán Feltételes átkelés című verseskötetének bemutatóján, a Bulgakov irodalmi kávéházban. A fiatal költő kötetét bemutató költőtárs, Borbély András vitaindítóként azt ecsetelte, hogy az erdélyi költészet visszatérő motívuma a gyöngyházkagyló, amely Serestély verseiben is felbukkan.
Az Erdélyi Hiradó Kiadó gondozásában megjelent kiadványt ismertető Borbély András ugyanakkor arról értkezett, hogy a keresztény hagyományban a szenvedés út, amely vezet valahová, míg Serestély Zalánnál ez a szenvedés értelmetlen. Ennél a pontnál rövid filozófiatörténeti kitérőt vett a beszélgetés – Borbély ugyanis megjegyezte, hogy a szenvedés értelmetlensége nietzschei gondolat, amelyre Serestély azzal válaszolt, hogy már Spinozánál megjelenik.
Borbély felvetésére, hogy a családtagjainak ajánlott versekkel velük szeretne-e kommunikálni, Serestély határozott nemmel felelt, mondván, családja elég nagy trauma az életében. „Mit kezd az ember a nagyon szép gyerekkori emlékekkel, miközben itt van a csúf jelen?” – tette fel a költői kérdést Serestély.
Mint fogalmazott, Erdélyben a család fogalma válságban van, nincs magától értetődő közösség, hiába tűnik annak a család. Amikor a családi háttér mintegy megfogyatkozott mögüle, akkor jött rá, mint jelentenek a barátságok – vallotta a szerző. Borbély András azt is elmondta, a kötetben olvasható versekben éles politikai kérdések is megjelennek. Végezetül a beszélgetőtársak az irodalomelmélet és az „irodalomcsinálás” vszonyát boncolgatva arra a következtetésre jutottak, hogy a kettő nem választható teljesen külön egymástól: az irodalomelmélet visszahat az irodalomra.
Egy alien „filmversei”
A „hagyományos” líra, a sci-fi irodalom és a filmes látásmód keveredik lapunk volt munkatársa, Papp Attila Zsolt harmadik, Vízimozi című verseskötetében, amelyet szombat este mutattak be a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét keretében a Bulgakov kávéházban. Bár a bemutató számos rendezvénnyel esett egybe – hiszen a kincses városban most zajlik a TIFF, aznap este pedig slam poetry verseny is volt –, számos érdeklődő összegyűlt a kötet ismertetőjén.
Szántai János író ismertetőjében elmondta: bár ez verseskötet esetében számára ritka, együltő helyében olvasta végig a 84 oldalas versgyűjteményt, amely nemcsak remek olvasmány-, de 114 perces (ennyi idő alatt olvasta el a kötetet) moziélménnyel is megajéndékozta.
A szerző elmondta: ebben a kötetben kerültek legközelebb egymáshoz azok a motívumok, amelyeket korábban is előszeretettel használt verseiben: a víz, a Hold, a files látásmód, az űrséták és a földönkívüliek (Papp Attila Zsolt a sci-fi irodalom rajongója is), amelyek a szerkesztőjével, Gáll Attilával való közös munka eredményeképpen álltak össze végül egy jól összerakott feszes kötetté.
A szerző háromgyerekes családapa, a Főtér szemleportál főszerkesztője, a Helikon és a Filmtett szerkesztője, így saját bevallása szerint igen kevés ideje marad versírásra, inkább éjszaka hódol ennek a „szenvedélynek”. Ez azonban szerinte nem lehet kifogás, hiszen „a vers vagy megíratja magát vagy nem”, Szántai kérdésére pedig azt is hozzátette, hogy a verseiben többször felbukkanó alien, földönkívüli lény maga a versek szerzője, vagy az, aki arra ösztönzi a szerzőt, „hogy ilyen haszontalan dolgokkal foglalkozzon”.
Papp – aki politikai, közéleti témákban is igen érzékeny, publicistaként is gyakran hallatja hangját – elmondta: az újabban ismét divatba jött közéleti költészetet mégsem érzi sajátjának, mert a különböző témákhoz szerinte különféle műfajok illenek, „verses pulicisztikát” pedig nem szeretne írni. A közönség több alkotást meg is hallgathatott a szerző előadásában az est során.
Vasárnap este lapunk szerkesztőjének, Varga László Edgárnak első, Cseréptavasz kötetét mutatják be szintén a Bulgakov kávéházban.
Délután kisgyerekes családok, egyetemisták, és idősebbek vettek részt a Hangzó csoda című közösségi versmondáson, amelynek keretében a Bánffy-palota udvarán László Noémi versét olvasták közösen. A könyvhét rendezvényei közt számos koncert is szerepelt, így péntek este a magyarországi Magashegyi Underground koncertjére bulizhatott a közönség – az alternatív zenekar dalait a csíkszentmártoni származású Bocskor Bíborka énekelte nagy sikerrel.
Kiss Előd-Gergely, Kiss Judit, Varga László. Krónika (Kolozsvár)
2014. június 26.
Mentalitástörténeti kuriózum – Beszélgetés Lövétei Lázár Lászlóval
Immár komoly hagyományokkal rendelkező folyóiratnak számít a Székelyföld, hiszen 17 éve jelenik meg, nemrég pedig a 200. lapszám is az olvasók elé került. A főszerkesztővel, Lövétei Lázár Lászlóval a kulturális periodika ünnepi lapszámáról, népszerűségéről, illetve a nyomtatott folyóiratok eszmei és gyakorlati fontosságáról beszélgettünk.
– A 200. lapszámban 60, korábban Székelyföld-díjjal jutalmazott szerzőt kértek fel, hogy írják meg a földrajzi Székelyföldhöz fűződő gondolataikat. Mennyire lett átfogó a lapszám? Voltak ellentmondások?
– Annak ellenére, hogy az az általános kép él az emberek fejében a Székelyföldről, hogy egy zárt és egységes vidék, nagyon tiritarkára sikeredtek az írások. Ellentmondás nincs, egyik írás nagyon jól kiegészíti a másikat. Ha konklúziót kéne levonni – a visszajelzéseket is figyelembe véve – én azt mondanám, hogy gyakorlatilag szinte minden, ami a székelységgel kapcsolatban fontos – legyen az közhely, toposz, bármi – az megtalálható ebben a lapszámban.
Az egyik kolléga meg is jegyezte, hogy ha ne adj’ isten eltűnnének a földgolyóról a székelyek, akkor 50–100 év múlva ennek a lapszámnak az alapján is kikövetkeztethető lenne, hogy mi is volt jellemző erre a népcsoportra. Valóban nagyon színesek az írások, mindenki őszintén leírta, hogy mit gondol a témával kapcsolatban, és komolyan vette a feladatát, úgy látszik, hogy ez a kérdés már eleve foglalkoztatta a társaságot.
Persze hosszasan lehetne sorolni, ki mit mondott, az egyik szerző, Oláh Sándor társadalomkutató az mondta a lapszámról, hogy ez tényleg mentalitástörténeti kuriózum, Egyed Emese pedig az mondta, hogy gyűjteni fogják majd, el fogják lopkodni a könyvtárból. Én minden esetre meg vagyok elégedve.
– A magyarországi vagy egyáltalán a nem székelyföldi szerzők hogyan közelítettek a témához?
– Én is arra voltam a legkíváncsibb, hogy ők hogyan látnak bennünket, és roppant érdekes dolgok születtek. Ajánlom mindenkinek például a kecskeméti Forrás című folyóirat főszerkesztője, Füzi László írását. Szerinte elfedi a székelyeket az, ami körülveszi őket. Szinte csak utoljára jut eszébe mondjuk a magyarországiaknak, hogy hoppá-hoppá, itt akár emberek is élhetnek, hiszen a turista figyelmét először is eltereli a táj, az egyik nagy közhely, hogy milyen szép a Székelyföld.
Aztán elvonja a turista figyelmét a történelem is, az, ami megmaradt. Úgyhogy – és ezt nagyon szépen leírja Füzi László barátunk – szinte csak utoljára jut eszébe a kívülállónak, hogy emberek is élnek ezen a vidéken, és vajon hogy élnek ezen a vidéken.
– Nemrég a Pesti Vigadóban is bemutatták a lapszámot és egyáltalán azt, hogy miről is szól ez a folyóirat. Mit gondol, az utóbbi években hogyan változott az erdélyi irodalommal kapcsolatos érdeklődés, recepció az anyaországban?
– A változások óta, ’90 óta – azt mondják legalábbis – egységesült a magyar irodalom, aztán, hogy ez így van-e, mennyire van így, nem az én tisztem eldönteni. Visszalépés szerintem semmi esetre sem történt az utóbbi időben.
– Legendásan hosszú egy-egy kézirat „átfutási ideje” a Székelyföldnél, nem ritka, hogy négy-öt hónapot is vár egy szerző a megjelenésre. Minek köszönhető ez a népszerűség a szerzők részéről?
– Hogy őszinte legyek, erre nem tudok válaszolni. Ha hízelegni akarok magamnak, akkor azt mondom, hogy azért, mert annyira jó a lap, hogy rangot jelent e szerzők számára, ha megjelennek a Székelyföldben. De éppen az anyagbőséggel van a legnagyobb probléma, hiszen minden szerző türelmetlen, mi pedig nem csak szépirodalmi folyóirat vagyunk, hanem kulturális, ami azt jelenti, hogy a szépirodalmi rész alig 35-40 oldal, a többit, a folyóirat nagyobbik részét pedig kitöltik az egyéb, többek között történelmi, néprajzi tematikájú írások.
– Előfizetők dolgában nem állnak rosszul, sok folyóirat irigykedhet önökre. Viszont egyre többen és egyre többet beszélnek a nyomtatott sajtó haláláról. Érzik-e már, hogy ez a Székelyföldet is érinti?
– Hallom én is a különféle terveket, elgondolásokat ezzel kapcsolatban, egy kicsit meg is vagyok ijedve. Persze lehetne elektronikusan is szerkeszteni, tudom jól, hogy működnek online folyóiratok, és nem is feltétlenül hasonlít egyik a másikra. Én viszont mániákus printfolyóirat-olvasó vagyok, nem tudok számítógépen szépirodalmat olvasni, és valószínűleg jó páran vagyunk még így ezzel. Nem mondhatom azt XY bácsinak, hogy tessék számítógépet vásárolni, és szélessávú internetvonalat vezettetni be, mert valószínűleg azt fogja, mondani, hogy inkább nem.
Úgyhogy remélem, hogy csak marad jó néhány folyóirat, pláne a magyar irodalomban, amelyről mindig elmondják, hogy az par excellence folyóirat-irodalom. Meg kéne becsülni tehát a nyomtatott lapokat, hogy ezt milyen formában és hogy találják ki, milyen támogatási rendszer mellet, az meg nem az én problémám, csak annyiban, hogy minket is érint.
– A júliusi lapszámuk az első világháború kitörésének századik évfordulója kapcsán ezzel a témakörrel fog foglalkozni. Milyen érdekességekre számíthatnak az olvasók?
– Feltétlenül ajánlom olvasásra Oláh Sándor tanulmányát. Szerintem világszenzáció, hogy Homoródalmáson az egyik ház padlásáról előkerült egy 344 levélből, illetve tábori levelezőlapból álló gyűjtemény. A fiatalembert elvitték ’14-ben a frontra és ’18 novemberéig levelezett a feleségével, valami csodás véletlen folytán pedig mindkettőjüknek megmaradtak a levelei.
Ennek kapcsán írt Oláh Sándor barátunk egy nagyszerű tanulmányt, hiszen nagyon szépen kiolvasható ezekből a levelekből, hogy milyen volt az élet a fronton – bár tudjuk, hogy a katonák leveleit azért cenzúrázták, bármit nem lehetett leírni. Az asszony leveleiből viszont szépen kitűnik, hogyan élték át a hátországban a mindennapokat, azt hogy mi történt például a ’16-os román betöréskor, és egyáltalán a család, a falu, a régió élete került dokumentálásra.
Varga László. Krónika (Kolozsvár)
Immár komoly hagyományokkal rendelkező folyóiratnak számít a Székelyföld, hiszen 17 éve jelenik meg, nemrég pedig a 200. lapszám is az olvasók elé került. A főszerkesztővel, Lövétei Lázár Lászlóval a kulturális periodika ünnepi lapszámáról, népszerűségéről, illetve a nyomtatott folyóiratok eszmei és gyakorlati fontosságáról beszélgettünk.
– A 200. lapszámban 60, korábban Székelyföld-díjjal jutalmazott szerzőt kértek fel, hogy írják meg a földrajzi Székelyföldhöz fűződő gondolataikat. Mennyire lett átfogó a lapszám? Voltak ellentmondások?
– Annak ellenére, hogy az az általános kép él az emberek fejében a Székelyföldről, hogy egy zárt és egységes vidék, nagyon tiritarkára sikeredtek az írások. Ellentmondás nincs, egyik írás nagyon jól kiegészíti a másikat. Ha konklúziót kéne levonni – a visszajelzéseket is figyelembe véve – én azt mondanám, hogy gyakorlatilag szinte minden, ami a székelységgel kapcsolatban fontos – legyen az közhely, toposz, bármi – az megtalálható ebben a lapszámban.
Az egyik kolléga meg is jegyezte, hogy ha ne adj’ isten eltűnnének a földgolyóról a székelyek, akkor 50–100 év múlva ennek a lapszámnak az alapján is kikövetkeztethető lenne, hogy mi is volt jellemző erre a népcsoportra. Valóban nagyon színesek az írások, mindenki őszintén leírta, hogy mit gondol a témával kapcsolatban, és komolyan vette a feladatát, úgy látszik, hogy ez a kérdés már eleve foglalkoztatta a társaságot.
Persze hosszasan lehetne sorolni, ki mit mondott, az egyik szerző, Oláh Sándor társadalomkutató az mondta a lapszámról, hogy ez tényleg mentalitástörténeti kuriózum, Egyed Emese pedig az mondta, hogy gyűjteni fogják majd, el fogják lopkodni a könyvtárból. Én minden esetre meg vagyok elégedve.
– A magyarországi vagy egyáltalán a nem székelyföldi szerzők hogyan közelítettek a témához?
– Én is arra voltam a legkíváncsibb, hogy ők hogyan látnak bennünket, és roppant érdekes dolgok születtek. Ajánlom mindenkinek például a kecskeméti Forrás című folyóirat főszerkesztője, Füzi László írását. Szerinte elfedi a székelyeket az, ami körülveszi őket. Szinte csak utoljára jut eszébe mondjuk a magyarországiaknak, hogy hoppá-hoppá, itt akár emberek is élhetnek, hiszen a turista figyelmét először is eltereli a táj, az egyik nagy közhely, hogy milyen szép a Székelyföld.
Aztán elvonja a turista figyelmét a történelem is, az, ami megmaradt. Úgyhogy – és ezt nagyon szépen leírja Füzi László barátunk – szinte csak utoljára jut eszébe a kívülállónak, hogy emberek is élnek ezen a vidéken, és vajon hogy élnek ezen a vidéken.
– Nemrég a Pesti Vigadóban is bemutatták a lapszámot és egyáltalán azt, hogy miről is szól ez a folyóirat. Mit gondol, az utóbbi években hogyan változott az erdélyi irodalommal kapcsolatos érdeklődés, recepció az anyaországban?
– A változások óta, ’90 óta – azt mondják legalábbis – egységesült a magyar irodalom, aztán, hogy ez így van-e, mennyire van így, nem az én tisztem eldönteni. Visszalépés szerintem semmi esetre sem történt az utóbbi időben.
– Legendásan hosszú egy-egy kézirat „átfutási ideje” a Székelyföldnél, nem ritka, hogy négy-öt hónapot is vár egy szerző a megjelenésre. Minek köszönhető ez a népszerűség a szerzők részéről?
– Hogy őszinte legyek, erre nem tudok válaszolni. Ha hízelegni akarok magamnak, akkor azt mondom, hogy azért, mert annyira jó a lap, hogy rangot jelent e szerzők számára, ha megjelennek a Székelyföldben. De éppen az anyagbőséggel van a legnagyobb probléma, hiszen minden szerző türelmetlen, mi pedig nem csak szépirodalmi folyóirat vagyunk, hanem kulturális, ami azt jelenti, hogy a szépirodalmi rész alig 35-40 oldal, a többit, a folyóirat nagyobbik részét pedig kitöltik az egyéb, többek között történelmi, néprajzi tematikájú írások.
– Előfizetők dolgában nem állnak rosszul, sok folyóirat irigykedhet önökre. Viszont egyre többen és egyre többet beszélnek a nyomtatott sajtó haláláról. Érzik-e már, hogy ez a Székelyföldet is érinti?
– Hallom én is a különféle terveket, elgondolásokat ezzel kapcsolatban, egy kicsit meg is vagyok ijedve. Persze lehetne elektronikusan is szerkeszteni, tudom jól, hogy működnek online folyóiratok, és nem is feltétlenül hasonlít egyik a másikra. Én viszont mániákus printfolyóirat-olvasó vagyok, nem tudok számítógépen szépirodalmat olvasni, és valószínűleg jó páran vagyunk még így ezzel. Nem mondhatom azt XY bácsinak, hogy tessék számítógépet vásárolni, és szélessávú internetvonalat vezettetni be, mert valószínűleg azt fogja, mondani, hogy inkább nem.
Úgyhogy remélem, hogy csak marad jó néhány folyóirat, pláne a magyar irodalomban, amelyről mindig elmondják, hogy az par excellence folyóirat-irodalom. Meg kéne becsülni tehát a nyomtatott lapokat, hogy ezt milyen formában és hogy találják ki, milyen támogatási rendszer mellet, az meg nem az én problémám, csak annyiban, hogy minket is érint.
– A júliusi lapszámuk az első világháború kitörésének századik évfordulója kapcsán ezzel a témakörrel fog foglalkozni. Milyen érdekességekre számíthatnak az olvasók?
– Feltétlenül ajánlom olvasásra Oláh Sándor tanulmányát. Szerintem világszenzáció, hogy Homoródalmáson az egyik ház padlásáról előkerült egy 344 levélből, illetve tábori levelezőlapból álló gyűjtemény. A fiatalembert elvitték ’14-ben a frontra és ’18 novemberéig levelezett a feleségével, valami csodás véletlen folytán pedig mindkettőjüknek megmaradtak a levelei.
Ennek kapcsán írt Oláh Sándor barátunk egy nagyszerű tanulmányt, hiszen nagyon szépen kiolvasható ezekből a levelekből, hogy milyen volt az élet a fronton – bár tudjuk, hogy a katonák leveleit azért cenzúrázták, bármit nem lehetett leírni. Az asszony leveleiből viszont szépen kitűnik, hogyan élték át a hátországban a mindennapokat, azt hogy mi történt például a ’16-os román betöréskor, és egyáltalán a család, a falu, a régió élete került dokumentálásra.
Varga László. Krónika (Kolozsvár)
2014. június 27.
Nem indul eljárás Boldizsár Béla ellen
A Bélafalván élő Boldizsár Béla, a Tuzson János Hagyományőrző Társaság vezetője a minap kapta kézhez a marosvásárhelyi ügyészség végzését, amelyben arról értesítették, hogy lemondtak a bűnügyi nyomozásról, és nem indítanak ellene bűnvádi eljárást.
A Daniela Călin ügyész által aláírt végzésben az olvasható, hogy március 24-én iktatták a marosvásárhelyi rendőrségen a Maros Megyei Sabin Motora Ezredes Csendőrfelügyelőség panaszát azzal kapcsolatban, hogy a székely szabadság napján, március 10-én 20 óra körül Boldizsár Béla egy csoport élén kihúzta kardját, és azzal tüntetőleg hadonászott a kocsiban ülő személyek felé. Az ügyészség március 31-i döntése nyomán elrendelte a bűnvádi nyomozás elindítását Boldizsár Béla ellen veszélyes tárgyak jogtalan birtoklásáért és használatáért, amiért legtöbb hét év börtönbüntetés szabható ki. A nyomozásból és a helyszínen készített videofelvételből az derült ki, hogy Boldizsár Béla tette nem összesíti a bűnvádi eljárás elkezdéséhez szükséges elemeket, ezért arra a következtetésre jutottak, hogy megszüntetik ellene a bűnvádi eljárást. A húszlejes eljárási költséget az államkasszából fedezik – olvasható az ügyészségi végzésben.
Mint már hírül adtuk, Vetró András szobrász, hagyományőrző pénzbüntetéséről szóló jegyzőkönyvet a csendőrség kérésére a bíróság megsemmisítette. A kilenc, pénzbírsággal sújtott vármegyés fellebbezési tárgyalásai is elkezdődtek, Hodor István óvását június 10-én és 24-én július 1-jére napolták, Demeter Dénesét június 20-án szintén elhalasztották, szeptember 19-én tűzik ismét napirendre. Varga András fellebbezését július 4-re, a Szőcs Csongorét szeptember 4-re, a Salamon Csaba Attiláét szeptember 15-re, a Szőcs Zoltánét október 20-ra tűzték ki, Tóth Bálint, Papp Ferenc és Varga László Előd esetében pedig még nem tűzték ki a tárgyalás időpontját.
Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A Bélafalván élő Boldizsár Béla, a Tuzson János Hagyományőrző Társaság vezetője a minap kapta kézhez a marosvásárhelyi ügyészség végzését, amelyben arról értesítették, hogy lemondtak a bűnügyi nyomozásról, és nem indítanak ellene bűnvádi eljárást.
A Daniela Călin ügyész által aláírt végzésben az olvasható, hogy március 24-én iktatták a marosvásárhelyi rendőrségen a Maros Megyei Sabin Motora Ezredes Csendőrfelügyelőség panaszát azzal kapcsolatban, hogy a székely szabadság napján, március 10-én 20 óra körül Boldizsár Béla egy csoport élén kihúzta kardját, és azzal tüntetőleg hadonászott a kocsiban ülő személyek felé. Az ügyészség március 31-i döntése nyomán elrendelte a bűnvádi nyomozás elindítását Boldizsár Béla ellen veszélyes tárgyak jogtalan birtoklásáért és használatáért, amiért legtöbb hét év börtönbüntetés szabható ki. A nyomozásból és a helyszínen készített videofelvételből az derült ki, hogy Boldizsár Béla tette nem összesíti a bűnvádi eljárás elkezdéséhez szükséges elemeket, ezért arra a következtetésre jutottak, hogy megszüntetik ellene a bűnvádi eljárást. A húszlejes eljárási költséget az államkasszából fedezik – olvasható az ügyészségi végzésben.
Mint már hírül adtuk, Vetró András szobrász, hagyományőrző pénzbüntetéséről szóló jegyzőkönyvet a csendőrség kérésére a bíróság megsemmisítette. A kilenc, pénzbírsággal sújtott vármegyés fellebbezési tárgyalásai is elkezdődtek, Hodor István óvását június 10-én és 24-én július 1-jére napolták, Demeter Dénesét június 20-án szintén elhalasztották, szeptember 19-én tűzik ismét napirendre. Varga András fellebbezését július 4-re, a Szőcs Csongorét szeptember 4-re, a Salamon Csaba Attiláét szeptember 15-re, a Szőcs Zoltánét október 20-ra tűzték ki, Tóth Bálint, Papp Ferenc és Varga László Előd esetében pedig még nem tűzték ki a tárgyalás időpontját.
Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. július 15.
Gondviselő segédkezek
A Gondviselés Segélyszervezet és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) két Homoród menti táborozást követően idén Erdővidéken szervezte meg a Segéd Kezek kalákatábort, melynek központjául Vargyast választották.
A rendezvény nagy népszerűségnek örvend, szívesen, első hívásra jelentkeznek a fiatalok, mellettük állnak a helyi lelkészek és önkormányzatok, jelentős segítséget nyújt fő anyagi támogatójuk, a Nemzeti Együttműködési Alap és a Bethlen Gábor Alap is. Idén Erdély tizenhat településéről harmincketten érkeztek, a tájegység fiataljaival kiegészülve naponta közel hatvanan segédkeztek a felsőrákosiaknak, barótiaknak, erdőfüleieknek, székelyszáldobosiaknak, köpecieknek és bibarcfalviaknak. Segítenek, mert segíteni jó – vallották egyöntetűen.
A kalákatábor szombaton zárult. Csütörtökön látogattuk meg őket: a vargyasi művelődési ház előtti kis udvaron már fél tízkor nagy volt a sürgés-forgás, az ODFIE főtitkára, Popa Ilona osztotta szét a csapatokat, néhány szóban kiadta a feladatokat, mások szendvicses zacskókat osztogattak – aki dolgozik, bizony megéhezik, jól esik néhány falat –, s közben előálltak a suhancságból még jóformán ki nem nőtt legényeket és a fiatal, törékeny lányokat terepre szállító autók is. Ahogy kicsit fogyott a rájuk háruló feladat, az ODFIE elnökével, Fülöp Júliával és Popa Ilonával a táborszervezésről, az eltelt napok tapasztalatáról beszélgetünk.
Két év Homoród menti táborozás után határoztak úgy, hogy kiterjesztik tevékenységüket, s megpróbálnak más vidéken élőket is „megfertőzni” a kaláka szellemével. Jól döntöttek, amikor az örökké aktív vargyasiak jelentkezését elfogadták – mondták a főszervezők –: önzetlen munkáskézből is akad elég, de példásan kiállt mellettük az egyház, és sokat segített az Andreas Panzió tulajdonosa, aki önköltségi áron bocsátotta rendelkezésükre a szobákat. Persze, buli lenne a sátorban alvás is, de egy fárasztó nap után ott kevésbé pihennék ki magukat, s a tisztálkodás is körülményesebb. A táborba érkezéskor a fiatalokat kikérdezték, ki mihez ért, a tapasztaltabbak mellé segítőket osztottak. Ha kellett, takarítottak, fát vágtak, kaszáltak, festettek és gyomláltak, de az egyéb felkérések teljesítésétől sem hátráltak meg. Önzetlenségük tetszett az idős, magukra maradt embereknek, ezért sok dicsérő, elismerő szót kaptak. Az elvégzett feladatok nem voltak oly nehezek, hogy két-három tettre kész fiatal ne tudta volna gond nélkül megoldani, de kirívó esettel is találkoztak. Egy erdőfülei látássérült idős nénihez előbb egy kis csapat ment, ám a helyszínre érve kiderült, sokkal súlyosabb a helyzet, mint várták, erősítést kellett kérniük. Végül tizenketten végezték el a vályogház réseinek betömését, falat meszeltek, lefestették az ablakkereteket és az ajtókat, elmosogattak, és a bútorokat is megtisztították.
Legények, lányok munkában
Terepszemlénk során előbb a kántori lak udvarára mentünk, ahol régi ismerősünkkel, a helybeli Pájer Gyurival találkoztunk. Éppen az udvart tisztították, lovasszekérre tették a színbe már nem férő felhasogatott fát – a környéknek rendezettnek kell lennie, hiszen nemsokára ifjúsági központot alakítanak ki itt.
Az elmúlt napok esőzése megnehezítette a kijutást a temetőbe; mire a fejszék csattogásának hangját követve kiérünk a tetőre, cipőnk jóval nehezebb, mint amikor kiszálltunk a gépkocsiból. Hogy nem tétlenkedtek a srácok, jól tanúsítják a kivágott orgonabokrok – szörnyülködtek is a lányok az irtás miatt. A legények azt mondják, nem saját fejüktől cselekedtek, a gondnok kérte erre őket. Baróton a Kulcsár utcában éppen festés közben találtuk a korondi Varga Lászlót és a vargyasi Gánya Ervint. Kérdésünkre, hogy értenek-e hozzá, a „cserepes” adja meg a választ: a székelynek elég egyszer megmutatni, aztán megy minden magától. A házigazda, Bardocz Vilma nem győzi dicsérni az „aranyos gyerekeket”: úgy dolgoznak, mintha édesanyjuknak segítenének. Felsőrákoson előbb az unitárius paplakra, Kotecz Józsefhez tértünk be. Több fiatal éppen azt tanulmányozza, miként lehet géppel füvet nyírni, de inkább csak pihennek. Hogy mi után szusszantak meg, csak akkor derül ki, amikor átmegyünk a volt kántori lak hátsó udvarára, a csűr mögé: meglehetősen nagy területről vágták ki és gyűjtötték össze a gazt. Kicsivel tovább lányok pácolják a kerítést. A nyolcvanöt esztendős, özvegy Lőrincz Andrásné egyedül él. Egyik fiát korán elvesztette, a másik Brassóban él, amikor teheti, felkeresi édesanyját, de a legtöbb feladat az idős asszonyra marad. A mozgást bírja, de például a favágáshoz már kevés az ereje, és a szőlő metszéséhez sem mer hozzáfogni, mert a létrán mászkálás nem neki való. A hajlott korú hölgy helyett a kolozsvári Dézsi Szabolcs Levente, a helybeli Csíki Sándor, a homoródszentpéteri Czombó Attila, a vargyasi Dimény Alpár és a homoródszentpáli Gábos Gyula végzett el minden szükséges tennivalót. Jó szívvel.
Hecser László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A Gondviselés Segélyszervezet és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) két Homoród menti táborozást követően idén Erdővidéken szervezte meg a Segéd Kezek kalákatábort, melynek központjául Vargyast választották.
A rendezvény nagy népszerűségnek örvend, szívesen, első hívásra jelentkeznek a fiatalok, mellettük állnak a helyi lelkészek és önkormányzatok, jelentős segítséget nyújt fő anyagi támogatójuk, a Nemzeti Együttműködési Alap és a Bethlen Gábor Alap is. Idén Erdély tizenhat településéről harmincketten érkeztek, a tájegység fiataljaival kiegészülve naponta közel hatvanan segédkeztek a felsőrákosiaknak, barótiaknak, erdőfüleieknek, székelyszáldobosiaknak, köpecieknek és bibarcfalviaknak. Segítenek, mert segíteni jó – vallották egyöntetűen.
A kalákatábor szombaton zárult. Csütörtökön látogattuk meg őket: a vargyasi művelődési ház előtti kis udvaron már fél tízkor nagy volt a sürgés-forgás, az ODFIE főtitkára, Popa Ilona osztotta szét a csapatokat, néhány szóban kiadta a feladatokat, mások szendvicses zacskókat osztogattak – aki dolgozik, bizony megéhezik, jól esik néhány falat –, s közben előálltak a suhancságból még jóformán ki nem nőtt legényeket és a fiatal, törékeny lányokat terepre szállító autók is. Ahogy kicsit fogyott a rájuk háruló feladat, az ODFIE elnökével, Fülöp Júliával és Popa Ilonával a táborszervezésről, az eltelt napok tapasztalatáról beszélgetünk.
Két év Homoród menti táborozás után határoztak úgy, hogy kiterjesztik tevékenységüket, s megpróbálnak más vidéken élőket is „megfertőzni” a kaláka szellemével. Jól döntöttek, amikor az örökké aktív vargyasiak jelentkezését elfogadták – mondták a főszervezők –: önzetlen munkáskézből is akad elég, de példásan kiállt mellettük az egyház, és sokat segített az Andreas Panzió tulajdonosa, aki önköltségi áron bocsátotta rendelkezésükre a szobákat. Persze, buli lenne a sátorban alvás is, de egy fárasztó nap után ott kevésbé pihennék ki magukat, s a tisztálkodás is körülményesebb. A táborba érkezéskor a fiatalokat kikérdezték, ki mihez ért, a tapasztaltabbak mellé segítőket osztottak. Ha kellett, takarítottak, fát vágtak, kaszáltak, festettek és gyomláltak, de az egyéb felkérések teljesítésétől sem hátráltak meg. Önzetlenségük tetszett az idős, magukra maradt embereknek, ezért sok dicsérő, elismerő szót kaptak. Az elvégzett feladatok nem voltak oly nehezek, hogy két-három tettre kész fiatal ne tudta volna gond nélkül megoldani, de kirívó esettel is találkoztak. Egy erdőfülei látássérült idős nénihez előbb egy kis csapat ment, ám a helyszínre érve kiderült, sokkal súlyosabb a helyzet, mint várták, erősítést kellett kérniük. Végül tizenketten végezték el a vályogház réseinek betömését, falat meszeltek, lefestették az ablakkereteket és az ajtókat, elmosogattak, és a bútorokat is megtisztították.
Legények, lányok munkában
Terepszemlénk során előbb a kántori lak udvarára mentünk, ahol régi ismerősünkkel, a helybeli Pájer Gyurival találkoztunk. Éppen az udvart tisztították, lovasszekérre tették a színbe már nem férő felhasogatott fát – a környéknek rendezettnek kell lennie, hiszen nemsokára ifjúsági központot alakítanak ki itt.
Az elmúlt napok esőzése megnehezítette a kijutást a temetőbe; mire a fejszék csattogásának hangját követve kiérünk a tetőre, cipőnk jóval nehezebb, mint amikor kiszálltunk a gépkocsiból. Hogy nem tétlenkedtek a srácok, jól tanúsítják a kivágott orgonabokrok – szörnyülködtek is a lányok az irtás miatt. A legények azt mondják, nem saját fejüktől cselekedtek, a gondnok kérte erre őket. Baróton a Kulcsár utcában éppen festés közben találtuk a korondi Varga Lászlót és a vargyasi Gánya Ervint. Kérdésünkre, hogy értenek-e hozzá, a „cserepes” adja meg a választ: a székelynek elég egyszer megmutatni, aztán megy minden magától. A házigazda, Bardocz Vilma nem győzi dicsérni az „aranyos gyerekeket”: úgy dolgoznak, mintha édesanyjuknak segítenének. Felsőrákoson előbb az unitárius paplakra, Kotecz Józsefhez tértünk be. Több fiatal éppen azt tanulmányozza, miként lehet géppel füvet nyírni, de inkább csak pihennek. Hogy mi után szusszantak meg, csak akkor derül ki, amikor átmegyünk a volt kántori lak hátsó udvarára, a csűr mögé: meglehetősen nagy területről vágták ki és gyűjtötték össze a gazt. Kicsivel tovább lányok pácolják a kerítést. A nyolcvanöt esztendős, özvegy Lőrincz Andrásné egyedül él. Egyik fiát korán elvesztette, a másik Brassóban él, amikor teheti, felkeresi édesanyját, de a legtöbb feladat az idős asszonyra marad. A mozgást bírja, de például a favágáshoz már kevés az ereje, és a szőlő metszéséhez sem mer hozzáfogni, mert a létrán mászkálás nem neki való. A hajlott korú hölgy helyett a kolozsvári Dézsi Szabolcs Levente, a helybeli Csíki Sándor, a homoródszentpéteri Czombó Attila, a vargyasi Dimény Alpár és a homoródszentpáli Gábos Gyula végzett el minden szükséges tennivalót. Jó szívvel.
Hecser László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. augusztus 21.
Macskakövek
Egy város főtere annyiféle, ahányféle polgár él az illető városban – legalábbis, ha megfelelőképpen használják. Kolozsvár Főtere egyre színesebb az utóbbi években – hiszen sokféle rendezvénynek ad otthont –, így jól tükrözi a polgárság sokféleségét, és ezt jó látni.
A kolozsvári lakosság birtokba vette a Főteret, hol rockfesztivál, hol nemzetközi filmfesztivál, hol gigászi opera-előadás vagy éppenséggel a Kolozsvári Magyar Napok programjainak közönsége tolong a macskaköveken, azon a köztéren, amelyet néhány éve éppen azért alakítottak át jelenlegi formájára, hogy alkalmas legyen az ehhez hasonló rendezvények befogadására, hogy valóban a közt szolgálja.
A befektetés máris megtérült, mondhatnánk, és a felsorolt pozitívumok után már tényleg elhanyagolható a nevezetes Billy Idol-ügy, amikor is egy magáncég által szervezett koncert időtartamára „privatizálták” a Főteret, hogy csak azok léphessenek oda be, akik jegyet váltottak az illető koncertre. Akármilyen elhanyagolható is azonban, a hasonló esetek ellen mindenképpen fel kell lépni, ha más ezt nem teszi meg, akkor a polgároknak. Mint ahogy ezt sok polgár meg is tette, hevesen tiltakozva a nevezett koncert és a Főtér bekerítése ellen.
Civil kurázsi – Kolozsvár lakossága e téren is egyre jobban vizsgázik. Az, hogy a civil ellenállás képviselői a város új hirdetőkockáin elhelyezett hirdetések között a Kolozsvári Magyar Napok reklámját (is!) „Köztér = Magánjövedelem” (Spaţiu public = Venit privat) stencilekkel fújták le, vélhetően ennek az ügynek a folyománya: nem a magyar napok ellen irányul, hanem a közterületre helytelenül kihelyezett reklámok ellen tiltakoznak a civil ellenállás képviselői.
Egy kis önsajnálatért nekünk sem kell a szomszédba menni, de mindenben magyarellenességet feltételezni azért mégsem kell. Szükség van a civil ellenállásra, mint ahogy a számtalan köztéri (ingyenes) rendezvényre is, hogy a közterület valóban a közt szolgálja. Jelenleg egy hétig például a kolozsvári magyarokat.
És egy hétig minden este zsúfolt lesz a Főtér, akár veterán rockerek, akár a teljesen más műfajt képviselő Tamás Gábor, akár a magyar popzene élvonalába tartozó bandák lépnek fel. Amíg a macskakövek bírják.
Varga László, Krónika (Kolozsvár)
Egy város főtere annyiféle, ahányféle polgár él az illető városban – legalábbis, ha megfelelőképpen használják. Kolozsvár Főtere egyre színesebb az utóbbi években – hiszen sokféle rendezvénynek ad otthont –, így jól tükrözi a polgárság sokféleségét, és ezt jó látni.
A kolozsvári lakosság birtokba vette a Főteret, hol rockfesztivál, hol nemzetközi filmfesztivál, hol gigászi opera-előadás vagy éppenséggel a Kolozsvári Magyar Napok programjainak közönsége tolong a macskaköveken, azon a köztéren, amelyet néhány éve éppen azért alakítottak át jelenlegi formájára, hogy alkalmas legyen az ehhez hasonló rendezvények befogadására, hogy valóban a közt szolgálja.
A befektetés máris megtérült, mondhatnánk, és a felsorolt pozitívumok után már tényleg elhanyagolható a nevezetes Billy Idol-ügy, amikor is egy magáncég által szervezett koncert időtartamára „privatizálták” a Főteret, hogy csak azok léphessenek oda be, akik jegyet váltottak az illető koncertre. Akármilyen elhanyagolható is azonban, a hasonló esetek ellen mindenképpen fel kell lépni, ha más ezt nem teszi meg, akkor a polgároknak. Mint ahogy ezt sok polgár meg is tette, hevesen tiltakozva a nevezett koncert és a Főtér bekerítése ellen.
Civil kurázsi – Kolozsvár lakossága e téren is egyre jobban vizsgázik. Az, hogy a civil ellenállás képviselői a város új hirdetőkockáin elhelyezett hirdetések között a Kolozsvári Magyar Napok reklámját (is!) „Köztér = Magánjövedelem” (Spaţiu public = Venit privat) stencilekkel fújták le, vélhetően ennek az ügynek a folyománya: nem a magyar napok ellen irányul, hanem a közterületre helytelenül kihelyezett reklámok ellen tiltakoznak a civil ellenállás képviselői.
Egy kis önsajnálatért nekünk sem kell a szomszédba menni, de mindenben magyarellenességet feltételezni azért mégsem kell. Szükség van a civil ellenállásra, mint ahogy a számtalan köztéri (ingyenes) rendezvényre is, hogy a közterület valóban a közt szolgálja. Jelenleg egy hétig például a kolozsvári magyarokat.
És egy hétig minden este zsúfolt lesz a Főtér, akár veterán rockerek, akár a teljesen más műfajt képviselő Tamás Gábor, akár a magyar popzene élvonalába tartozó bandák lépnek fel. Amíg a macskakövek bírják.
Varga László, Krónika (Kolozsvár)