Szövétnek, a kis aradi csoda
„Jó lenne egy kulturális folyóirat? Hát legyen!”
Kedden az estébe nyúló délutánon ünnepi rendezvényt tartott az Alma Mater Alapítvány a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében: a Szövétnek 15. évfordulójáról emlékeztek meg mindazok, akik szeretettel és féltő gondoskodással szerkesztik, írják, olvassák és terjesztik a Szövétneket.
A szép és bensőséges ünnepség vége felé a lap jelenlegi szerkesztője feltette a régebben egyszer már neki szegezett kérdést: lesz-e újabb 15 esztendő? A válasza akkor is, most is az volt: attól függ, meddig lesz még olyan gárda, amelyik igényli. A mai fiatalok inkább az egeret mozgatják a számítógép előtt, s a keddi rendezvényen sem voltak (a tévé munkatársain, az egyik előadón, meg az iskola néhány tanárán kívül) ötven év alattiak.
De ezzel már kicsit a (bizonytalan) jövőbe szaladtunk, kedden pedig főleg a kezdetekről volt szó. Ujj János, aki 2006 óta szerkeszti a lapot, a történész pontosságával ugyan, de oldott és élvezetes stílusban elevenítette fel a Szövétnek indulását. Bevallotta: maga is szkeptikus volt az ötlet felmerülésekor, hisz 1997-ben az utolsó aradi kulturális lap, a Havi Szemle megszűnése óta ötven év telt el. Bár igaz, hogy a két világháború között Aradon nagyon sok kulturális folyóiratot kezdeményeztek. A Vasárnap 1918–1940 között élt, de megjelent közben a Szezon, Fekete Tivadar két kiadványa, a Fekete macska és A Hang, Franyó Zoltán Géniusza és Új Géniusza, Szántó György Periszkópja, a Havi Szemle – 1943 márciusa és ’44 augusztusa között Dél-Erdély egyetlen magyar nyelvű kulturális lapja. Aradon abban az időben – főleg helyi szerzőktől – 349 magyar könyvet adtak ki!
Ujj János végül, mintegy következtetésként, hozzátette: az alapítóknak volt igazuk.
Az ötlet Réhon József tanártól származott (kedden – szerencsére nem betegségből kifolyólag – nem lehetett jelen), aki megkereste az Alma Mater akkori elnökét, Éder Ottót azzal, hogy jó lenne egy kulturális folyóiratot indítani. Helyben nem volt válasz a merész ötletre, de egy hónap múlva, amikor a kezdeményező ismét rákérdezett, az elnök kérdéssel felelt: hát legyen? Legyen!, volt a határozott válasz.
És lőn.
Dr. Kovách Géza, akit diákok nemzedékei zártak szívükbe, a tőle várható módon és stílusban reagált „Jocó” ötletére: „már megint kitaláltál valami marhaságot!”. De természetesen teljes támogatásáról biztosította, és szavának állt, sőt, a cím (szövétnek: sötétbe világító pislákoló lángocska) is tőle származik. „Lehet még ebből fáklya is”, tette hozzá „Gazsi”. „Döntse el az olvasó, hogy mi lett” – mondta Ujj János.
A kezdetektől 2001-ig Réhon József szerkesztette a lapot, onnan 2006-ig Ilona János tanár, a mostani szerkesztő tőle vette át a stafétabotot. A szerkesztő beszédében nem tért ki rá, de mi elmondjuk: munkájáért senki – szerkesztő, cikkíró, terjesztő stb. – egyetlen fityinget sem kap, aki segít a kéthavi kiadvány megjelenésében, abszolút önzetlenül teszi. Az aradi magyarság érdekében, mondanám, ha nem félnék kicsit a nagy szavaktól. A kiadványt egyébként anyagilag az Alma Mater támogatja, amelyet főleg az iskola volt tanítványai segítenek.
A „kis aradi csoda” (Réhon József szavai) fennmaradt 15 éven keresztül, noha számos, nagy kulturális múlttal rendelkező erdélyi város (például Nagyvárad, Temesvár) próbálkozásai anyagiak híján hosszabb-rövidebb idő után csődöt mondottak.
Ujj János – miután megemlékezett a folyóirat munkatársairól – ismertetőjét azzal zárta: „Azt kívánom, hogy 15 év múlva álljon valaki itt, és a Szövétnek második 15 évéről beszéljen”.
Az összejövetel végén Nagy Etelka, az Alma Mater Alapítvány elnöke köszöntötte a folyóiratot, az est vendégeit.

Az ünnepi alkalomra két neves előadó is érkezett Aradra: dr. Ormos Pál professzor, az MTA Szegedi Biológiai Központjának igazgatója és az aradi származású dr. Krizbai István, az intézet főmunkatársa, nagyon érdekes (vetített képes) előadásokkal (Manipuláció a fénnyel, illetve Daganatos áttétek az agyban – megvéd-e a vér-agy gát?). Mindkét előadás iskolapéldája volt annak, hogyan lehet rendkívül bonyolult dolgokat közérthetően tálalni. Mindkét előadó többször közölt már a Szövétnekben (az ifj. Krizbai doktor már a második számban).
A legnagyobb meglepetést azonban a borosjenői Mészáros Dávid és Katalin házaspár szolgáltatta. Katalin 15 éves a Szövétnek feliratú hatalmas (finom) tortával kedveskedett a szülinapos folyóiratnak és a népes közönségnek, férje pedig saját készítésű (ugyancsak finom) boraival és pálinkájával.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad),

Ilyen még nem volt! – bánsági diákok kisfilmfesztiválja
Az aradi Csiky Gergely Főgimnázium és a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum 15–15 diákja első alkalommal vett részt a temesvári Szórvány Alapítvány által tavaly decemberben meghirdetett Bánsági diákok kisfilmfesztiválja című pályázaton.
A pályázati munka gyümölcsét, azaz a kisfilmeket ma délelőtt vetítették le a főgimnázium dísztermében, ahol a pályázatban részvevő diákokon, vezető tanárokon kívül részt vettek a Szórvány Alapítvány képviselői, valamint több csikys diák is.
A zsúfolásig telt díszteremben Ilona János, az aradi csoport vezetője köszöntötte a jelenlévőket, majd Hadnagy Éva, a főgimnázium aligazgatója, és Kovács Katalin, a Szórvány Alapítvány projektmenedzsere szóltak a részvevőkhöz.
A diákok egyénileg, illetve csoportban készíthettek kisfilmeket. Az egyéni alkotások témája Városom szépségei – miért vagyok büszke rá, a csoport kategóriában pedig Kisebbségi vagyok – büszke vagyok rá témában készíthették kisfilmjeiket.
A pályázat célja, hogy erősítse a bánsági diákok helyi és magyar értékekhez való kötődését, továbbá elősegítse a kisebbségi identitásépítést.
Az aradi diákok komoly felkészítőkön, „tanfolyamokon” vettek részt: olyan neves szakemberektől tanulhattak, mint Ujj János helytörténész, Puskel Péter újságíró, helytörténész, Pálfi Kinga televíziós szerkesztő, László Ferenc operatőr. Hat hónapon keresztül készültek a munkára, részt vettek helytörténeti, várostörténeti előadásokon, gyakorolták a filmezést, betekintést nyerhettek a temesvári rádió és az újszentesi televízió stúdiójának a tevékenységébe, megismerhették a szerkesztés és a vágás tudományát.
A pályázatban résztvevő kisfilmesek:
Egyéni kategóriában (téma: Városom szépségei – miért vagyok büszke rá)
– Bognár Tünde (X. C): Textilgyári emlékek
– Bortoş Júlia (IX. C): Arad látványosságai
– Havrán Krisztián (IX. B): Aradi pillanatok
– Mészár Tamara (IX. B): – cím nélkül –
– Palcu Tímea (XI. B): Ortodox templom
– Rostás Szandra Tamara (X. A): A Szabadság-szobor
– Tóthpál Béla (IX. A): Miért vagy büszke a városodra?
– Weisz Tibor (XI. D): – cím nélkül –
Csoport kategóriában (téma: Kisebbségi vagyok – büszke vagyok rá)
– temesvári diákok kisfilmje
– Bella-Pscherhoffer Réka, Szilágyi Dóra (XI. D): Szabadság, egyenlőség, testvériség…
– Nagy Attila (XI. C), Németh Regina (IX. B), Păcurar Ariana, Papp Anabella, Tarkó Tina (IX. A): – cím nélkül –
A háromtagú zsűri – Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke, Farkas-Ráduly Melánia rádióműsor-szerkesztő és Kovács Katalin – döntése alapján 1–1 első, illetve 1–1 különdíj született mindkét kategóriában.
Egyéniben Bortoş Júlia kisfilmje kapta az első díjat, különdíjat pedig Bognár Tünde Textilgyári emlékek című alkotása kapott.
Csoportos kategóriában a Bella-Pscherhoffer Réka és Szilágyi Dóra páros kisfilmje első díjas lett, különdíjat az öttagú csapat – Nagy Attila, Németh Regina, Păcurar Ariana, Papp Anabella, Tarkó Tina – cím nélküli kisfilmje kapott.
Természetesen minden résztvevőt elismerő oklevéllel díjaztak, valamint a Szórvány Alapítvány 2013-as naptárát vihették haza.
Amint azt Ilona János végszóként mondta: „Egy ilyen megmozdulásnak lehet, sőt, lenni is kell folytatásnak.”
Demény Ágnes
Nyugati Jelen (Arad)

Elrabolták Aradról Skultéty László földi maradványait?
Román-magyar-szlovák diplomáciai botránnyá terebélyesedett Skultéty László hamvai kihantolásának ügye. Budapest ugyanis felháborodottan vette tudomásul, hogy a magyar huszár földi maradványait május 21-én kihantolták az újaradi temetőben, majd – román és szlovák közreműködéssel – szülőfalujába, a szlovákiai Hegyesmajtényba szállították.
Semjén: nekünk senki nem szólt
A történtekre reagálva Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár csütörtökön felszólította a szlovák felet, azonnal fejezze be "a történelemhamisító, kegyelet- és jogsértő" magatartást, Skultéty László huszár zászlótartó hamvait pedig szállíttassa vissza eredeti helyére, Újaradra. Mint közleményükben írták, ez idáig "senkiben nem merült fel, hogy Skultéty László ne magyar lett volna", ezért értetlenségüknek adtak hangot, hogy a szlovák és a román hatóságoknak "miért kellett ilyen hirtelen, nagy titokban elrabolni az ő földi maradványait".
A magyar politikusok úgy vélik, ha a szlovákok a történelmi tényekkel nem voltak is tisztában, figyelmeztethette volna őket a síremlék kizárólag magyar nyelvű felirata. Mivel egy magyar huszárnak állított műemlékről van szó, minden ezzel kapcsolatos történésről, illetve szándékról mind a szlovák, mind a román hatóságoknak értesíteniük kellett volna a magyar felet, amit nem tettek meg. A kegyeletsértő akcióra a magyar fél teljes kizárásával került sor - hívták fel a figyelmet.
Szlovák hadtörténész: nem magyar huszár volt
A szlovák fél szerint az újaradi római katolikus plébános indítványozta Skultéty László huszár zászlótartó hamvainak elszállítását szülőfalujába. Ezt az MTI megkeresésére válaszolva a Szlovák Hadtörténeti Intézet (VHÚ) közölte pénteken. A tájékoztatás szerint az ügyet a szlovák védelmi minisztérium és a szlovák hadtörténeti intézet intézte az illetékes román hatóságokkal.
VHÚ vezetője, Miloslav Caplovic megerősítette: Skultéty László maradványainak átszállítását ők biztosították, méghozzá Hegyesmajtény község polgármesterének kérése alapján. Mint hozzátették: a többi ügyintézést már Hegyesmajtény település, illetve Szlovákia romániai nagykövetsége bonyolította a román hatóságokkal.
A VHÚ igazgatója szerint Skultéty László földi maradványait azért kellett Szlovákiába szállítani, mert tudomása szerint Újarad római katolikus plébánosa megkereste a magyar huszár szülőfalujának, a szlovákiai Hegyesmajténynak plébánosát, akivel közölte: temetőjükben található Skultéty László sírja, amely után már senki nem fizet illetéket. Ennek alapján - a VHÚ közlése szerint - az újaradi plébános a huszár földi maradványainak átszállítását javasolta Hegyesmajtényba, előrebocsátva: ha az nem történne meg, akkor a huszár zászlótartó sírjára a hivatalos "megszüntetés" várna.
Szlovákia romániai nagykövetségének az exhumációt és a földi maradványok elszállítását célzó kérését a román hatóságok jóváhagyták - erősítette meg a VHÚ közlését Danka Capáková, a szlovák védelmi tárca sajtóosztályának munkatársa.
Miloslav Caplovic szerint Skultéty László földi maradványainak Szlovákiába szállítását Hegyesmajtény település kérésén kívül az is indokolttá tette, hogy "Szlovákia hadtörténetének jelentős személyiségéről van szó". Skultéty László nemzetiségét a "területi elv alapján" lehet megállapítani - emelte ki. Hozzátette: számtalan archív hadtörténeti anyag bizonyítja, hogy Skultéty László - aki korábban a Hadik-ezredben szolgált -, a Hadik-ezred átszervezését követően a Habsburg-hadsereg 8. huszárezredének tagja lett. "Ennek alapján nem lehet kétségbe vonni, hogy a Habsburg-hadsereg katonája volt, és így nem lehetett a magyar hadsereg huszárja" - vélekedett Miloslav Caplovic.
Skultéty László földi maradványait - az újaradi temetőből való kihantolásukat, majd elszállításukat követően - átmenetileg Pozsonyban, a Szent Márton székesegyházban helyezték el, azok június 27-ig maradnak az egykori koronázó templomban.
Újaradi plébános: a szlovákok kérték a kihantolást
Szlovákia bukaresti nagykövete és Arad megye alprefektusa is részt vett május 21-én az újaradi temetőben Skultéty László huszár hamvainak a kihantolásán - nyilatkozta pénteken az MTI-nek Dirschl Mathes, a temetőt fenntartó római katolikus plébánia lelkésze.
Dirschl Mates plébános úgy emlékezett, az aradi polgármesteri hivatal részéről keresték meg a kihantolás ügyében, a polgármesteri hivatal pedig Szlovákia bukaresti nagykövetsége kérésére járt el. Hozzátette, a huszársír fekete márvány obeliszkje műemléknek minősül, de azt nem bántották a kihantolás során. Azt is megjegyezte, a temetőben tízévente kell megváltani a sírokat, de ez a szabály nem vonatkozik a műemléksírokra, így Skultéty László sírjára sem. Az obeliszk ezután is ottmarad a temetőben.
Dirschl Mates elmondta: személyesen vett részt a kihantoláson, amelyen Szlovákia bukaresti nagykövete, Arad megye alprefektusa, a román hadsereg egy temesvári tábornoka, az Arad megyei szlovák többségű Nagylak város polgármestere és alpolgármestere, valamint a rendőrség egy képviselője is részt vett. Utóbbi lepecsételte a hamvakat tartalmazó koporsót.
A plébános elmondta, a magyar közösség helyi képviselői tudtak a kihantolásról, és nem ellenezték. Hozzátette, személyesen beszélt Bognár Levente RMDSZ-es alpolgármesterrel az ügyről, Ujj János helytörténész pedig előzetesen fényképeket készített a sírról.
Dirschl Mates elmondta: több mint egy évtizede szolgál az újaradi plébánián, de nem tud arról, hogy Skultéty László sírjánál valaha is megemlékezést tartottak volna. A plébános valószínűsítette, hogy a sírt 1898-ban bontották fel, amikor az újaradi közösség a síremléket készíttette. Az obeliszket ugyanis a sír közepére építették, és az alappal két méteres mélységig mentek le.
A Temesvári Római Katolikus püspökség szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta, a szlovák nagykövetség hivatalos kérésére járultak hozzá a néhai huszár hamvainak a kihantolásához. Az Arad megyei prefektusi hivatal szóvivője az MTI-nek megerősítette, hogy Szlovákia bukaresti nagykövetségének a felkérése nyomán több más hivatal vezetőjével együtt Radu Stoian alprefektus is részt vett a kihantoláson.
Maszol.ro

Skultéty-ügy: tiltakoznak az erdélyi magyarok
Sem a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), sem az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Arad megyei vezetői nem értenek egyet Skultéty László hamvainak az elszállításával.
Bognár Levente, Arad alpolgármestere, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke az MTI-nek nyilatkozva sajnálatosnak tartotta, hogy mind a polgármesteri hivatalt, mind a magyar közösséget, mind az RMDSZ-t megkerülték a kihantolás ügyében. "Skultéty László aradi örökség, ha eddig itt pihent, továbbra is itt maradhatott volna" - jelentette ki Bognár Levente.
Az RMDSZ elnöki tisztségét is betöltő politikus az MTI kérdésére elismerte, hogy nem hivatalos úton értesült a küszöbön álló kihantolásról, és jelezte is, hogy nem ért vele egyet. Arra számított azonban, hogy a polgármesteri hivatalt hivatalosan is megkeresik. Hivatalos megkeresés viszont nem történt.
"Tiltakozni fogunk valamilyen formában a hamvak elszállítása ellen" - jelentette ki az alpolgármester, aki azt is megjegyezte, hogy az aradi magyarság identitástudatát elsősorban az 1848-49-es forradalom és szabadságharc vértanúinak a kultusza határozza meg. Az öreg huszár sírját csak a történelem iránt érdeklődő aradiak tartották számon - mondta.
"Azt kellene tisztázni, hogy Skultéty László milyen nemzetiségűnek tartotta magát" - mondta el az MTI-nek az ügyre reagálva Burián Sándor, az EMNP Arad megyei szervezetének az elnöke. "A közös történelmünket egyik népnek sem kellene kisajátítania. Sem a szlovákoknak, sem a románoknak, de még a magyaroknak sem. Meg kellene alakítani azokat a történészi vegyes bizottságokat, amelyek két- vagy háromoldalú tárgyalásokon tisztáznák a vitatott kérdéseket" - tette hozzá az EMNP Arad megyei elnöke.
Az újaradi Skultéty-sír kihantolására reagálva csütörtökön Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár felszólította a szlovák felet, azonnal fejezze be "a történelemhamisító, kegyelet- és jogsértő" magatartást, Skultéty László huszár zászlótartó hamvait pedig szállíttassa vissza eredeti helyére, Újaradra.
Skultéty László 1738. június 27-én született a Trencsén vármegyei Hegyesmajtényban (jelenleg Mojtín, Szlovákia), amely közigazgatásilag a közeli Pruzsinához (későbbi magyar neve Barossfalva) tartozott. A tűzkeresztségen 18 évesen, egy 1756-57. évi hadjáratban esett át, amelynek során a magyar huszárok Hadik András huszárezredes vezetésével elfoglalták és megsarcolták Berlint. Innen kezdve végigharcolta a Habsburg Birodalom valamennyi háborúját, küzdött franciák, törökök, olaszok, poroszok és oroszok ellen, összesen 22 hadjáratban vett részt. Többször megsebesült, hősiessége miatt 1790-ben strázsamesterré léptették elő és kinevezték az ezred zászlótartójává. Skultéty Lászlót 1831-ben, 94 éves korában – 81 éves katonai szolgálat után – szerelték le, amikor már nem tudta megülni a lovát. Végig ugyanabban az ezredben szolgált, amelyet közben más-más néven hívtak. A leszerelésekor Aradon állomásozó ezrede a város gondjaira bízta az agg huszárt. Sajnos csak mindössze néhány hónapig örülhetett az „obsitnak”. Valószínűleg nem bírta a tétlenséget, mert még azon évben, 1831. augusztus 19-én meghalt. Életét a katonaságnak szentelte, nem nősült meg, gyermekei nem születtek. Sírja az új-aradi temetőben van. Első síremlékét még volt parancsnoka állíttatta neki, ezt a cserélte fel a város 1898-ban egy díszesebb obeliszkkel.
Arad kiemelt fontosságú síremlékét hantolták ki
Arad kiemelt fontosságú síremlékei egyikének tekintette Skultéty László huszár obeliszkjét Ujj János aradi helytörténész, aki a Séták aradi temetőkben, emlékhelyeken című, 2009-ben írt könyvében a Skultéty-sírt is bemutatta.
Ujj János elmondta, hogy Skultéty László első síremlékét az 1831-ben elhunyt huszár zászlótartó egykori parancsnoka, Gróf Esterházy Vince ezredes állíttatta. Ezt a síremléket cserélték ki az újaradi magyarok a hadsereg támogatásával 1898-ban a ma is látható obeliszkre.
Ujj János hozzátette, hogy a legidősebb huszárnak nem alakult ki kultusza Aradon, de a sírt gondozták. Hozzátette, maga is az újaradi római katolikus templomba jár misére vasárnaponként, és a plébánostól értesült a készülő kihantolásról.
A helytörténész szerint az anyakönyv nélkül nem lehet biztosan meghatározni, hogy Skultéty László magyar vagy szlovák nemzetiségű volt. Figyelemre méltónak tartotta azonban, hogy bár az osztrák Coburg huszárezrednek volt a strázsamestere majd zászlóvivője, már az első síremlékére mind a nevét, mind a feliratokat magyarul írták. "Ez azt valószínűsíti, hogy magyarnak tartották, és ő is magyarnak tartotta magát" - jelentette ki Ujj János aradi helytörténész.
Szülőfaluja indítványozta a sír kihantolását
Szülőfaluja, a szlovákiai Hegyesmajtény (Mojtín) indítványozta Skultéty László huszár földi maradványainak kihantolását a zászlótartó Újaradon lévő sírjából - közölte az MTI-vel Eva Gábrisová, a szlovákiai település polgármestere pénteken.
"Az idén lesz 150 éve, hogy elkészült községünk temploma, amelynek megépítéséhez életfogytig tartó járulékának felajánlásával a település híres szülötte, Skultéty László is hozzájárult, újratemetésével az ő emléke előtt akartunk tisztelegni" - mondta az ügy kapcsán Eva Gábrisová. Hozzátette: a huszár maradványainak Szlovákiába szállítását ő kezdeményezte, s annak kivitelezéséhez a szlovák védelmi minisztérium, valamint az ország romániai nagykövetsége nyújtott segítséget.
Az újaradi sír felnyitására május 21-én került sor, az eseményen Szlovákia bukaresti nagykövete is részt vett - emelte ki Eva Gábrisová, aki saját elmondása szerint maga is jelen volt az eseményen. Mint hozzátette: a tervek szerint Skultéty László újratemetésére június 27-én, ünnepélyes szertartás keretében kerül sor Hegyesmajtényban.
Lattmann Tamás nemzetközi jogász szerint Skultéty László huszár földi maradványainak a romániai újaradi temetőből történő kihantolása és szlovákiai szülőfalujába szállítása felveti a jogszerűség kérdését mind a román, mind pedig a szlovák fél részéről, mert azt nem előzte meg Magyarországgal állami szintű konzultáció. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa az MTI-nek pénteken adott nyilatkozatában azt mondta, hogy az egyeztetés elmaradása a két alapszerződés szellemét és a szövegét is sértheti. Arra hívta fel a figyelmet, hogy az alapszerződések értelmében állami szinten kellett volna konzultálni, ahogy minden más, "az egymás ügyeit érintő kérdésben". Utalt arra, hogy a szerződések értelmében a felek a másik félhez tartozó katonai, kulturális és egyéb emlékhelyeket meg kell hogy őrizzék. Véleménye szerint akkor is felvethető lenne a jogsértés, ha a szlovákok esetleg bizonyítani tudnák Skultéty László szlovák származását. Ez az eset sem jelentene ugyanis mentességet az alól, hogy az "emlékezetben és papíron" ez egy magyar kulturális emlékhely - fűzte hozzá.
MKP: felháborító a történelemhamisítás
Felháborodását és tiltakozását fejezte ki a felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) Skultéty László magyar huszár újaradi temetőben lévő sírjának kihantolása és a zászlóvivő földi maradványainak Szlovákiába szállítása kapcsán.
Az MKP felháborítónak és érzéketlen történelemhamisító cselekedetnek tartja, és tiltakozik az ellen, hogy a szlovák hatóságok közreműködésével felnyitották Skultéty László újaradi sírját és földi maradványait Szlovákiába szállították - mondta az MTI-nek az ügy kapcsán Szigeti László, a felvidéki magyar párt országos tanácsának elnöke pénteken.
Szigeti László az eset kapcsán rámutatott: az exhumálás, amely a magyar fél megkérdezése nélkül történt, és kérdéses, hogy annak során betartották-e a vonatkozó jogszabályokat, egyértelműen kegyeletsértésnek minősül. Rámutatott: az utóbbi időben sajnos elszaporodtak a mostanihoz hasonló, történelemhamisításra épülő cselekmények.
Az ilyen "történelemhamisító megnyilvánulások nem szolgálják sem a magyar-román, sem pedig a magyar-szlovák kapcsolatok javulását" - hangsúlyozta az MKP politikusa, hozzátéve: felszólítják az ügyben érintett szlovák hivatalos szerveket, adjanak magyarázatot a történtekre, és haladéktalanul szállítsák vissza a magyar katona maradványait azok eredeti nyugvóhelyére, Újaradra.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Skultéty-ügy: sok a kérdőjel
Skultéty László földi maradványainak Szlovákiába szállítását a szlovák és a román hatóságok együttesen intézték – értesült pénteken az MTI, a romániai magyar közösség szervezetei pedig sajnálatosnak tartják, hogy megkerülték őket a kihantolás ügyében.
Szlovákia bukaresti nagykövete és Arad megye alprefektusa is részt vett május 21-én az újaradi temetőben Skultéty László huszár hamvainak a kihantolásán – nyilatkozta az MTI-nek Dirschl Mathes, a temetőt fenntartó római katolikus plébánia lelkésze. Elmondta: jelen volt a román hadsereg egy temesvári tábornoka, az Arad megyei szlovák többségű Nagylak város polgármestere és alpolgármestere, valamint a rendőrség egy képviselője. A plébános úgy emlékezett: az aradi polgármesteri hivatal részéről keresték meg a kihantolás ügyében, a polgármesteri hivatal pedig Szlovákia bukaresti nagykövetsége kérésére járt el.
A temesvári római katolikus püspökség szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta, a szlovák nagykövetség hivatalos kérésére járultak hozzá a néhai huszár hamvainak a kihantolásához. Az Arad megyei prefektusi hivatal szóvivője az MTI-nek megerősítette, hogy Szlovákia bukaresti nagykövetségének a felkérése nyomán több más hivatal vezetőjével együtt Radu Stoian alprefektus is részt vett a kihantoláson. Szülőfaluja, a szlovákiai Hegyesmajtény (Mojtín) indítványozta Skultéty László földi maradványainak kihantolását a zászlótartó Újaradon lévő sírjából – közölte az MTI-vel Eva Gábrisová, a szlovákiai település polgármestere pénteken.
Ellentmondásos információk
Miloslav Caplovic, a Szlovák Hadtörténeti Intézet (VHÚ) igazgatója az MTI-nek elmondta: az átszállítás előzménye az volt, hogy Újarad római katolikus plébánosa megkereste a magyar huszár szülőfalujának a plébánosát, akit arról tájékoztatott: temetőjükben található Skultéty László sírja, amely után senki sem fizet illetéket. Ennek alapján, a VHÚ közlése szerint, az újaradi plébános a huszár földi maradványainak átszállítását javasolta Hegyesmajtényba, mivel ha az nem történne meg, akkor a huszár sírjára felszámolás várna.
Ennek ellentmond azonban a már idézett Dirschl Mathes nyilatkozata, aki szerint a huszársír fekete márvány obeliszkje műemléknek minősül, de azt nem bántották a kihantolás során. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: a temetőben tízévente kell megváltani a sírokat, de ez a szabály nem vonatkozik a műemléksírokra, így Skultéty László sírjára sem. Az obeliszk ezután is ottmarad a temetőben. „Skultéty László aradi örökség”
Sem a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), sem az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Arad megyei vezetői nem értenek egyet Skultéty László hamvainak az elszállításával. Bognár Levente, Arad alpolgármestere, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke az MTI-nek nyilatkozva sajnálatosnak tartotta, hogy mind a polgármesteri hivatalt, mind a magyar közösséget, mind az RMDSZ-t megkerülték a kihantolás ügyében. „Skultéty László aradi örökség” – jelentette ki Bognár Levente. Az MTI kérdésére elismerte, hogy nem hivatalos úton értesült a küszöbön álló kihantolásról, és jelezte is, hogy nem ért vele egyet. Hivatalos megkeresés viszont nem történt.
„Azt kellene tisztázni, hogy Skultéty László milyen nemzetiségűnek tartotta magát” – mondta el az MTI-nek az ügyre reagálva Burián Sándor, az EMNP Arad megyei szervezetének az elnöke. Szerinte meg kellene alakítani azokat a történészi vegyes bizottságokat, amelyek két- vagy háromoldalú tárgyalásokon tisztáznák a vitatott kérdéseket.
A szlovák fél mindenesetre határozottan vallja, hogy az egykori huszár nem lehetett magyar. Miloslav Caplovic, a Szlovák Hadtörténeti Intézet igazgatója szerint számtalan archív hadtörténeti anyag bizonyítja: mivel Skultéty László a Hadik-ezred átszervezését követően a Habsburg-hadsereg katonája volt, nem lehetett a magyar hadsereg huszárja.
Ujj János aradi helytörténész szerint az anyakönyv nélkül nem lehet biztosan meghatározni, hogy Skultéty László magyar vagy szlovák nemzetiségű volt-e. Figyelemre méltónak tartotta azonban, hogy bár az osztrák Coburg huszárezrednek volt a strázsamestere, majd zászlóvivője, már az első síremlékére mind a nevét, mind a feliratokat magyarul írták. „Ez azt valószínűsíti, hogy magyarnak tartották, és ő is magyarnak tartotta magát” – jelentette ki Ujj János.
Kegyeletsértő akció
A felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) felháborítónak és érzéketlen történelemhamisító cselekedetnek tartja, és tiltakozik az ellen, hogy a szlovák hatóságok közreműködésével felnyitották Skultéty László újaradi sírját és földi maradványait Szlovákiába szállították – mondta az MTI-nek Szigeti László, a felvidéki magyar párt országos tanácsának elnöke pénteken.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár csütörtökön kiadott sajtóközleményében leszögezte: eddig „senkiben nem merült fel, hogy Skultéty László ne magyar lett volna”. Ezért értetlenségüknek adtak hangot, hogy a szlovák és a román hatóságoknak „miért kellett ilyen hirtelen, nagy titokban elrabolni az ő földi maradványait”. Felszólították a szlovák felet, haladéktalanul szüntesse be „a magyar fél rovására elkövetett történelemhamisítási kísérleteket”, Skultéty László hamvait pedig szállíttassa vissza eredeti helyére, Újaradra.
Semjén Zsolt és Répás Zsuzsanna úgy vélik, ha a szlovákok a történelmi tényekkel nem voltak is tisztában, figyelmeztethette volna őket a síremlék kizárólag magyar nyelvű felirata. Mivel egy magyar huszárnak állított műemlékről van szó, minden ezzel kapcsolatos történésről, illetve szándékról mind a szlovák, mind a román hatóságoknak értesíteniük kellett volna a magyar felet, amit nem tettek meg. A kegyeletsértő akcióra a magyar fél teljes kizárásával került sor – hívták fel a figyelmet.
A HM is reagált
A magyar Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteken az MTI érdeklődésére közölte: mivel a magyar feliratú síremlék nem hadisírnak, hanem emlékhelynek minősül, így a Magyarország és Románia közötti érvényben lévő hadisírok tiszteletben tartásáról szóló megállapodást nem sértette meg a román fél. Az erdélyi (partiumi) magyarság kultúráját és történelmét őrző emlékhelyről van szó, amelynek megőrzésével, védelmével kapcsolatos rendelkezéseket a két ország által 1996-ban aláírt alapszerződés tartalmaz – közölte a tárca, amely szerint az alapszerződés esetleges megsértésének elbírálása nem ennek a minisztériumnak a kompetenciája.
MTI
Erdély.ma

Élő Magyar Ház, Borosjenőn
A Nyugati Jelen több alkalommal foglalkozott a borosjenői magyarság azon igényének a kielégítésével, hogy a város vezetősége a katolikus, illetve a református templomokon kívül, biztosítson számukra egy olyan helyiséget, ahol zavartalanul megtarthatják az ünnepeiket, közösségi életet élhetnek.
A jogos igény teljesítésének az előmozdítása érdekében a város akkori polgármesterével is többször beszéltünk, majd tudósítottunk a volt egyházi iskolaépületben számukra kiutalt tanterem, hosszas huzavona után történt tényleges átadásáról is. A Magyar Ház szerepét betöltő osztálytermet a helybeli magyarok lelkes csapata a saját pénzén felújította: dr. Czuth András és felesége, dr. Czuth Rozália függönyöket szereztek, ezen túlmenően is sokat segítgettek; Tündérligeti Anna, valamint Hegya György és családja is sokat segített, míg Mészáros Dávid az ablakokat javíttatta meg. Miután kifestették a termet, aki csak tudott, otthonról használható bútorokat hozott, de az RMDSZ helybeli szervezete is szerzett székeket, a református parókia padokkal járult hozzá a felszereléshez. Mióta közös erővel sikerül a termet kicsinosítani, bebútorozni, itt szervezik az irodalmi esteket, nótaesteket, az 1848–49-es forradalomról és szabadságharcról való megemlékezéseket Mészáros Dávid közreműködésével, de a szervezésben sokat segít Crişan Irénke is. Amint Mészáros Dávid elmondta, a rendezvényekre meg szokták hívni a borossebesi magyarokat is, akik közül sokan eleget tesznek a meghívásnak. Az irodalmi esteket dr. Brauch Magda szokta szervezni, a választások előtt viszont Dankó Pista-nótaestet szerveztek, amelyiken sok borossebesi is részt vett. A különböző tematikájú estek alkalmával, a falra kitűzik az érintett személyiségnek a kinagyított portréját, amit rendszeresen Mészáros Dávid Temesváron élő műépítész fia, Dávid szokott elkészíteni. Idén dr. Brauch Magda legújabb könyvét, Mester József verseskötetét mutatták be. Mint minden évben, idén is megszervezték a március 15-ei megemlékezést, amelyiken ezúttal is Ujj János történész tartott magvas előadást. A Borosjenői Magyar Ház megszületésének a történetéről fotóalbum készült, ami a helyszínen megtekinthető, a magyar nyelvű művelődési kiadványokkal együtt. A rendezvényeket inkább a fő nemzeti és egyházi ünnepeinkhez igazítják – mondta el a borossebesi templombúcsú alkalmából történt találkozásunkkor Mészáros Dávid, a borosjenői magyar rendezvények egyik szervezője.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Politikuséknál a bátorság hiánycikk
Ebben az országban minden lecseng egyszer. Elfelejtődnek a korrupciós botrányok, az elfecsérelt uniós pénzek, a cigaretta-ügy, a kiárusított flotta. Az amerikai Bechtel céggel kötött állami szerződéseket még keresik ugyan, de nem biztos, hogy megtalálják. És pont kerül a kóbor kutyák ügyére is. Még a verespataki beruházás jóváhagyását is elódázzák valahogy, mert a hatalom kénytelen lesz engedni a tömegek nyomásának, így kozmetikázva alaposan megcsappant népszerűségét.
Viszont következetes a hazai többségi politikusok állásfoglalása, beleértve az államfőt is, a magyar kisebbséggel szemben. Egyszóval: elutasító. Zászlóügyben, nyelvhasználat ügyében, a regionalizálás kérdésében. A magyarokkal kapcsolatos minden hírt megkülönböztetett figyelemmel kísér a hazai média is. (Hetek óta Tőkés László kitüntetésének visszavonása az egyik visszatérő téma.) Nem szeretnék visszatérni az ügyekre, azok számunkra lerágott csont, csak néhány példával felemlíteném, milyen más mércével mérnek ebben az országban, ha nemzetiségünkről van szó.
A hosszú időn keresztül tárgyalt zászlóügyben induljunk el a kályhától. Az 1990-es években Arad megye egyik községe zászlót készíttetett magának. Sokan emlékezünk: a településre, természetesen az akkori politikai hatalom megbízásából, kiszállt a rendőrség, titkosrendőrség, kihallgatta a polgármestert, a kezdeményezőket, lefoglalta a „bűnjelet”. Az egészből olyan kázust kreáltak, mintha államellenes összeesküvést lepleztek volna le, a médiában szellőztették a részleteket.
Az azóta eltel időszakban a legapróbb óromániai falu, a legkisebb civil szervezet is következmények nélkül készíthet magának zászlót, pecsétet. De kérdezhetnénk: valaki elnézést kért az Arad megyei település két évtizede kipellengérezett polgáraitól, vezetőitől? És visszaszolgáltatták-e az elkobozott zászlót? Avagy továbbra is megmaradt bűnjelnek?
A székely zászló ügyére sem térnék ki, volt idő, amikor a román (média)csapból is az folyt. Kormányfőnk, szenátus-elnökünk is kifejezte rosszallását. Csak az ügy általuk használt minősítésének egyetlen szavát emelném ki: alkotmányellenes. Ha az, akkor…
Időközben elhunyt a román roma király. Óriási temetési szertartás, a koporsójánál még a román államelnök is lerótta kegyeletét. Minden románok elnöke a kisebbségi király előtt! Aztán megválasztották az új királyt. Illetve mindjárt kettőt is: egyet belföldi használatra, egyet pedig nemzetközinek. S ne feledjük: a két király mellett létezik egy önjelölt császár is. Ország-világ tudtával. Az egész temetési, majd koronázási ceremónia alatt, után viszont egyetlen egyszer sem hangzott el román hivatalos körökből, hogy mindez alkotmányellenes. Pedig nyilvánvalóan az, mert egy államnak csak egy államformája lehet: vagy respublika, vagy monarchia.
Egy zászló alkotmányellenes, az államforma kérdése nem az! Furcsa. A helyzet valós minősítésére viszont bátorságra lenne szükség. Az pedig mifelénk, politikusi körökben hiánycikk.
Ujj János
Nyugati Jelen (Arad)

Rácz Éva a MÚRE új elnöke
Ujj János nívódíjas
Elemi anyagi körülmények miatt az elmúlt hét végén Gyergyószárhegyen együtt tartották meg a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) háromévente esedékes tisztújító közgyűlését és évi szakmai táborát – ez utóbbit a Közösségépítő újságírástémakörrel.
A szakmai tábor pénteken a 130 éve születet Kós Károly hagyatékát bemutató előadással és az ehhez szorosan kapcsolódó dokumentumfilmmel kezdődött, H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója és Szabó Zsolt, a Művelődés ny. főszerkesztője közreműködésével. A szombat délután Az újságíró közéleti szerepvállalása címmel Ambrus Attila vitaindítójával indult, majd Vincze Lóránt Kisebbségpolitika és az EU című előadása következett. A magyarországi dr. Csermák Zoltán, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Kommunikációs Irodájának főmunkatársa Rólunk-velünk címmel részletezte az anyaország közmédia-politikáját a külhoni magyarság életének minél objektívabb bemutatása érdekében – elképzeléseket körvonalazva és eredményeket felmutatva, köztük a külhoni magyar sajtószolgálat és a tusnádfürdői továbbképző központ beindulását. Igazi vitát – nem véletlenül! – az Etikai vétségek a virtuális térben című előterjesztés váltott ki.
Ezt megelőzően szombaton a kora délutánba nyúlóan került sor – második meghirdetésre – a MÚRE közgyűlésére, amelyen a beszámolók előterjesztése utáni tisztújításon megválasztották az új vezetőségi testületeket és az új vezetőket. Rácz Éva, a Kolozsvári Rádió magyar adásának szerkesztő-műsorvezetője kapott három évre bizalmat az elnöki tisztségre, Mózes Editet, a marosvásárhelyi Népújság szerkesztőjét megújították a Becsületbíróság elnöki tisztségében, és kialakult az öttagú Végrehajtó Bizottság új összetétele is.
Szombaton este a gyergyószárhegyi Lázár-kastély Lovagtermében ünnepélyes körülmények között adták át az idei nívódíjakat: az írott sajtó kategóriában ezt az aradi Ujj János kollégánk érdemelte ki, míg az elektronikus média kategóriában Kacsó Edith, a bukaresti TV magyar adásának szerkesztője. A Hargita Megyei Tanács és a Gergyószárhegyi Művelődési Központ közös díját Bajna Gyögy gyergyószentmiklósi újságíró, az Oltyán László emlékdíjat Bodolai Gyöngyi, a Népújság szerkesztője kapta.
Kiss Károly
Nyugati Jelen (Arad)

Új elnök a MÚRE élén
Rácz Éva személyében új elnököt választott Gyergyószárhegyen a hét végén összeült Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) tisztújító közgyűlése.
A Kolozsvári Rádió 39 éves munkatársa a szervezet addigi elnökét, az újabb mandátumért versenybe szálló Karácsonyi Zsigmondot győzte le hét szavazattal. A Marosvásárhelyen megjelenő Népújság főszerkesztője húsz éven keresztül foglalt el különböző tisztségeket az újságíró-szervezetben. Legutóbbi mandátumaiban ügyvezető elnökként, majd 2010-től mostanig elnökként dolgozott. Utódja, még megválasztása előtt kifejtette, hogy a tisztség esetleges elnyerése rendkívüli megtiszteltetést, ugyanakkor kihívást jelentene számára. Rácz – aki az egyesület első női elnöke – legfőbb célja hitelesen képviselni a hazai magyar újságírói társadalmat.
Szakmai díjakat adtak át
A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének közgyűlése után a gyergyószárhegyi Lázár-kastély Lovagtermében idén is átadták a nívódíjakat. Az írott sajtóban Ujj János (aradi nyugalmazott újságíró), az audióvizuális médiában Kacsó Edit (TVR, bukaresti magyaradás) részesült elismerésben. A Hargita megyei önkormányzat és a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ különdíját Bajna György (Gyergyószentmiklós), az Oltyán László-emlékplakettet Bodolai Gyöngyi (Marosvásárhely) vehette át.
A szakmai szervezet vezetője tizenhét évvel ezelőtt került a pályára, mint a szatmárnémeti Samtelrádió és televízió munkatársa. A MÚRE új elnöke az utóbbi tíz évből közel nyolcat töltött különböző megyei- illetve kormányhivatalokban. RMDSZ színekben Szatmár megye önkormányzati képviselője volt, majd dolgozott a kormány főtitkárságán, vezetett szenátori irodát és tanácsos volt az egészségügyi tárcánál Cseke Attila minisztersége alatt. Miután 2012-ben Nagyváradon polgármester-választási kampányt is vezetett, Rácz Éva visszatért a sajtóba. Kérdésünkre, hogy mit tenne, ha ismét politikai felkérést kapna, a MÚRE új elnöke leszögezte, hogy élete következő tíz évét Kolozsváron és lehetőleg a sajtóban szeretné eltölteni. Ugyanakkor fontosnak tartotta kiemelni, hogy az eddigi politikai kötődései ellenére mind szervezeti elnökként, mind rádiós újságíróként tárgyilagosan fog valamennyi erdélyi magyar politikai párthoz illetve sajtótermékhez viszonyulni.
Írott sajtóért felelős alelnöknek Vajda Györgyöt (Népújság), audiovizális alelnöknek Kacsó Sándort (TVR, bukaresti magyaradás) választották. A becsületbíróság elnöke a továbbiakban is Mózes Edith (Népújság) maradt.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Előadásokkal egybekötött könyvbemutató
Mindig a helybeli magyarság lelki vezetői, gyámolítói, tanítói voltak
Arad – Pénteken a minorita kultúrházban 18 órakor kezdődött az előadásokkal egybekötött könyvbemutató, amelyen Jankó András, a Kölcsey Egyesület elnöke köszöntötte a szép számú egybegyűltet, majd átadta a szót a prezídiumban helyet foglaló Bognár Levente aradi alpolgármesternek, RMDSZ megyei elnöknek. Bognár köszöntőjében üdvözölte a jelen lévőket, név szerint megemlítve p. Kalna Zsolt minorita provinciálist, p. Blénesi Róbert plébánost, ft. Király Árpád marosi főesperest, ft Sándor Tivadar arad-gáji plébánost, ft. Sándor Balázs kórházlelkészt, ft. Szilvágyi Zsolt temesvár-józsefvárosi plébánost, nt. Baracsi Levente arad-belvárosi református lelkipásztort, nt. Gyurkócza Aranka börtönlelkészt, és dr. Matekovits György termesvári fogorvost. A továbbiakban örömének adott hangot, amiért az Aradi Polgármesteri Hivatal támogatta A minoriták Aradon című kötetet. Ugyanakkor köszönetet mondott a minorita atyáknak az aradi magyarságért kifejtett, több mint 300 éves szolgálatért.
Matekovits Mihály, a kötet társszerzője írói munkájának a motivációiról szólt. Arról, miért tiszteli olyannyira a minoritákat, hogy szükségesnek látta az 1702-ben Aradon elkezdett munkájuknak, sokrétű szolgálatuknak a kötetbe foglalását. Ennek családi indítéka is van, hiszen a belvárosi katolikus templomban a minoriták keresztelték meg, vallásos családban nevelkedett, rendszeresen eljárt a templomba, a minorita házba, ahol megismerkedhetett a minorita atyák munkájával. Az sem mellékes, hogy női fodrász édesapját 1948-ban, amikor a minorita házban bérelni akart egy helyiséget a fodrászata számára, p. Gruber Ernő plébános mentette meg az anyagi összeomlástól. Azt mondta ugyanis, hogy szívesen bérbe adja neki a helyiséget, de várjon még egy keveset, mert úgy hallotta, közeleg az államosítás. Várt, így nem államosították az összes családi vagyont, amit a fodrászüzletbe fektetett volna.
A továbbiakban részleteket közölt a minoritáknak a közjó szolgálatában kifejtett munkájukról, melynek során az elesetteknek, a szegényeknek, a betegeknek segítgettek az egész városban. Különösen sokat tettek az anyanyelvű oktatás érdekében, hiszen sok atya tanárként, tanítóként is szolgált a magyar nyelvű oktatásban. Nehéz időszak volt az impériumváltás utáni, amikor az aradi magyarság iskolaépület nélkül maradt, ezért a diákok és a tanárok a város 11 pontján szétszórva tanultak, illetve oktattak. A minoriták álltak az élére a mai Csiky Gergely Főgimnázium épülete megálmodásának, létrehozásának is. Kitartó, tudatos munkájuk eredményeként, az aradi magyarság néhány év alatt felépítette az iskolát, majd a bentlakást is. A Wild Endre minorita atya által megálmodott minorita kultúrház volt ekkor az aradi magyarság kulturális központja. Manapság is itt működik a Kölcsey Egyesület, illetve a Magyar Pedagógusok Szövetségének a könyvtára. Előadása során, az Aradon átvonult történelmi esemény mindenikében szerepeltek a minorita atyák, akik mindig a helybeli magyarság lelki vezetői, gyámolítói, tanítói voltak.
A Vasárnap
A továbbiakban Ujj János történész tartott magvas előadást a minorita atyák által kifejtett sajtótevékenységről, főként az aradi, leghosszabb életű kulturális folyóirat, a Vasárnap történetén vezette végig a hallgatóságát. A havi lapnak indult kiadvány első száma Aradi Katolikus Egyházi Tudósító címmel látta meg a napvilágot, főszerkesztője dr. Monay Ferenc minorita atya volt, kiadója az Aradi Római Katolikus Plébániahivatal. Fél év múlva, a főszerkesztőnek rendfőnökké történt kinevezését követően, a szerkesztést Wild Endre atya vette át, aki több mint 2 évtizeden át irányította a lapot. Előbb egyedül, majd Szilágyi M. Dózsa nagyváradi premontrei tanár főmunkatárssal, 1931-től pedig Fischer Aladárral, az Aradi Katolikus Főgimnázium igazgatójával. Amint a címe is utal rá, kezdetben a lap kizárólag a rend, az egyházmegye, de elsősorban az aradi hitélet eseményeiről szándékozta tájékoztatni az olvasóit. 1920-tól azonban kisebb formátumban megjelenve, rendszeresen beszámolt a csanádi megyés püspök látogatásairól, tetteiről, valamint az aradi katolikus élet eseményeiről. A lap indulásától kezdve mentes volt a politikai tartalmú írásoktól, ennek ellenére, 1919-től, az impériumváltástól a román hatóságok rendszeresen cenzúrázták. Ezzel együtt, a minorita atyák többször tanúbizonyságot tettek a kisebbségi híveik jogai melletti kiállásukról. Amint írták, „A minoriták egyedüli gazdagsága Istenbe vetett hitük és magyarságuk”. Mivel a biztató ígéretek ellenére a magyar iskola nem kapta vissza az épületét, 1919. november 23-án 873 tanulóval megnyitotta kapuit a Római Katolikus Főgimnázium, több mint három évtizedig meghatározó szerepet játszva az aradi magyar nyelvű oktatásban. Az itt zajló tevékenységről bőségesen beszámolt a Vasárnap is. Ezek között kiemelhető a tanintézet új épületének 1923. szeptember 23-án, Pacha Ágoston püspök által történt felszentelése is. A Vasárnap kisebb csoda folytán túlélte a bécsi döntést követő dél-erdélyi drasztikus lapbetiltásokat is. Utolsó száma 1940 decemberében látott napvilágot, de két és fél év múlva, ugyancsak a minorita atyák jóvoltából megjelent a Havi Szemle kulturális folyóirat, ami egy újabb előadást igényelne – zárta értékelését Ujj János történész.
Együtt imádkozni
Az est további részében p. Kalna Zsolt, az Szent Erzsébet Minorita Tartomány főnökének az előadása hangzott el, aki a minoriták jelenlegi életét, tevékenységét érintette. Ebből kiderült, hogy a minorita atyák fogyatkozása miatt Szegeden ketten szolgálnak, az egri minorita házat viszont nem tudják ellátni. Erdélyben még Nagybányán és Avas-felsőfalun moldvai segítséggel működik a rendház. Aradon Blénesi Róbert atya képviseli a magyar minoritákat. Ami a jövőt illeti, arról a Rómában székelő Generális Kúria több éve tárgyal. A tervek szerint az erdélyi részeket a moldvai rendtartományhoz kívánják csatolni, ahol 300 minorita atya van, a magyarországi részt különálló tartományként hagynák meg. A kifejtett ellenállás miatt, a tervet eddig nem tudták végrehajtani, de nem mondtak le róla. Hat év haladékot kaptak a helyzet megváltoztatására. Reménykeltő, hogy idén négyen jelentkeztek, egy novicius a közelmúltban tett fogadalmat. Tehát valami elindult, de fontos az összefogás. Sokat kell imádkozni. A találkozásokban, a közös imákban kell kérni Isten segítségét a Szent Erzsébet Minorita Tartománynak a megtartásáért – fejezte be mondanivalóját p. Kalna Zsolt tartományfőnök.
Az est szerzői dedikálásokkal, illetve a Kölcsey Egyesület által adott szeretetvendégséggel zárult. Az Egyesület vezetősége ezúttal is köszönetet mond az Aradi Polgármesteri Hivatalnak a kötet kiadásához nyújtott támogatásért, a szerzőknek a munkáért, a résztvevőknek az est ünnepélyességéhez való hozzájárulásáért.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Könyv Szántay Lajos palotáiról
Tízéves a Szabadság-szobor Egyesület
Arad – Tízéves az aradi Szabadság-szobor Egyesület. Amikor létrejött, még a gyönyörű szobor visszaállítása volt a fő cél, mára, mondta a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében megtartott tegnapi megemlékezésen Király András, az Egyesület elnöke, rég túlteljesítettük a szobor újraállítását, azóta a közösség összefogásán, szervezésén, erősítésén munkálkodik az Egyesület. És, tehetnénk hozzá, szép és értékes könyvek kiadásán. Idén, az aradi Kultúrpalota százéves évfordulóján megépítőjének munkássága előtti tisztelgésként jelentették meg Ujj János Szántay Lajos palotái c. könyvét, s a nyomdából tegnap kikerült, nagyon szép kivitelezésű munka még azon frissiben került a közönség elé – úgy, hogy szerzője jószerével átlapozni sem tudta. (Ismertetésére visszatérünk.)
Ujj János elmondta: kellemetlen meglepetés számára, hogy a címlapon eredetileg társszerzőként szerepelt Cziszter Kálmán neve lemaradt (az ismert aradi műépítész „lekönyörögte magát”). A végül egyedül maradt szerző elmondta: Gheorghe Lanevski aradi muzeológus nemrégiben két könyvet is megjelentett Szántayról, megírásukkor a megyei múzeumban található iratokra, dokumentumokra támaszkodott. Szántay, a kiváló építész, többek között a Kultúrpalota és a Bohus-palota tervezője öreg korában mélyszegénységben élt, halála után leánya kénytelen volt apjának iratait eladni (mintegy két közepes fizetésnyi összegért). Ujj János nem teljesen biztos abban, hogy a könyvének megírásakor rendelkezésére bocsátott múzeumi anyag a teljes Szántay-irattár, de az biztos, hogy könyvében több olyan vonatkozás is szerepel, amely az előző, Szántayról szóló könyvekben nem.
Cziszter Kálmán személyes emlékeket is felelevenítve beszélt az építészről, akit személyesen ugyan nem ismert, de temetésén részt vett. Később – mesélte –, immár építészként, több Szántay-épület restaurálásakor közelebbről is megismerkedett munkáival, s akkor győződött meg róla, hogy remekei épületszerkezeti szempontból is kiválóak.
Horváth Levente, aki szintén közreműködött a könyv megjelentetésében, Szántay Lajosról, a két világháború közötti Arad „igazi közéleti személyiségéről”, a filharmónia hegedűséről és támogatójáról szólt, Bognár Levente alpolgármester, megyei RMDSZ-elnök arról a felelősségről, amely örökségünk megőrzésében és továbbvitelében ránk hárul. Tudatosítani kell a nem magyar aradiakban is, mondta, hogy mekkora értékek vannak ebben a városban.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Beszélgetés Jankó Andrással, az Aradi Kölcsey Egyesület elnökével
Gazdag, színes programokat terveznek
Jankó András, az Aradi Kölcsey Egyesület elnöke a minoriták tiszteletére szervezett, könyvbemutatóval egybekötött előadáson a következő időszak programjairól beszélt, amelyeket a következő beszélgetésben próbálunk számba venni.
– Elnök úr, megkérném az Egyesület közeljövőben tervezett programjának a bővebb ismertetésére.
– Talán előbb érdemes lenne szólni a Havi Szemle utolsó, szeptember–októberi számáról, ami kissé bővebb terjedelemben, 56 oldalon jelent meg. Szerintem nem csak bővebb, hanem tartalmasabb, színesebb is, vagyis az Aradi Magyar Napokhoz méltó, ünnepi kivitelezésben látott napvilágot. A címlapon egy szép Hajós-képet, míg belül 26 író–költő írásait tartalmazza, akik közül 13 aradi.
Az aradiak közül Szabó Péter verse, Péterszabó Ilona és Erdélyi István prózája ragadta meg a figyelmemet. Szabó Péter majláthfalvi szívnek kedves verset írt, Péterszabó Ilona olyat, amit többször is el kellett olvasnom, hogy megértsem, tehát feladat elé állított. Erdélyi István olyan esetet ír le, amilyenről nem gondoltam volna, hogy ilyesmi is megesett Aradon. Az említettekkel párhuzamosan, az összes írást érdemes elolvasni. A Havi Szemle legutolsó számát azért említettem, mert tartalmazza Kozma Dezső és Pomogáts Béla egy-egy írását. Azokét, akik október és november folyamán a vendégeink lesznek.
Kozma Dezső, a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének a professzora, számos tanulmány és könyv, tankönyv szerzője. A mostani számban Madách Imréről, illetve a művéről, Az ember tragédiájáról írt tanulmányát közöljük. Ő október 15-én, jövő kedden 13 órakor a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében a diákoknak tart előadást Mikszáth Kálmánról, majd 18 órától ugyanott Gárdonyi Gézáról beszél. Tudni kell róla, hogy nagyon jó előadó, kiváló mesélő, és szívesen válaszol mindenfajta kérdésre.
Ha már itt tartunk, megemlítem a november 6-ai eseményt is, amelyen Serdült Benke Éva székelyföldi író Erdélyi bárka című könyvét mutatja be 18 órától Ujj János, szintén a Főgimnázium dísztermében. Folytatva a Havi Szemléről szóló beszámolót, a mostani számban közlünk egy Pomogáts Béla által jegyzett Weöres Sándorról szóló tanulmányt azon az apropón, hogy november 20-án, ugyancsak a Főgimnázium dísztermében 13 órától a diákoknak, míg 18 órától mindenkinek tart előadást Szántó Györgyről. Pomogáts Bélát, gondolom, nem kell különösebben bemutatni, rengeteg titulusa, tisztsége van. Közülük csak a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudomány Tanszékének igazgatóhelyettese, illetve az Anyanyelvi Konferencia elnöke címeket említem, de tagja a Román–Magyar Történész Bizottságnak, s eddig közel 60 könyvet irt.
– Könyvvel kapcsolatos programokon kívül más kulturális rendezvény szerepel-e a terveik között?
– Hogyne szerepelne, hiszen november 23-án egy regionális néptánc-találkozót szervezünk Aradon, vajdasági és anyaországi vendégekkel, december 14-én viszont adventi templomkórus találkozót szervezünk. A jelzettek azok, amelyeknek már összeállt a programjuk, de kidolgozás alatt lévő rendezvények is szerepelnek a terveink között. A napokban keresett meg telefonon a magyarországi Mentor Könyvkiadó azzal a kéréssel, hogy szerveznénk-e számukra egy bemutatóval, eladással egybekötött könyvkiállítást? Ugyancsak a napokban keresett meg egy, Olaszországból hazatért személy, aki kegytárgyak kiállításával foglalkozik. A közel 20, főként festményekből, szobrokból álló kiállítási anyagot is be szeretnénk mutatni. Mivel a sajtó jóvoltából egyre nagyobb közönség ismerkedik meg a munkánkkal, egyre többen keresnek meg programajánlattal. Senkit nem utasítunk vissza, mert az Egyesület vezetősége egyre változatosabb, gazdagabb közművelődési programokkal kívánja meglepni az aradi és a megyei magyarságot. Amint eddig is történt, minden eseményt idejében, bővebben népszerűsíteni kívánjuk.
– Köszönöm a tájékoztatót.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Álszent világ
Nem mondok újat, mert mindnyájan érezzük: álszent, kétszínű világban élünk. Nem csak mi, még a civilizáltabbnak számító Nyugat is.
A legtöbbet emlegetett álszenteskedés: az EU többet foglalkozik az európai állatok jogaival, életkörülményeivel, mint a polgáraiéval. Pontos szabályzat rögzíti, milyen nagyságú területen kapirgáljon a tyúk, mennyi legyen a sertés mozgástere. De hogy legyen hol lehajtania a fejét a hajléktalannak, hogy ne adhassák el a polgár feje felől a házat, azt nem szabályozza vagy tiltja EU-s parlamenti határozat.
Az Egyesült Államok pedig a demokrácia bajnokaként álszenteskedik. A demokrácia zászlaja alatt, hamis szólamokkal és kitalált indokokkal háborúk sorát indítja a kőolaj- és földgázforrások megszerzéséért.
Volt kitől tanuljanak képmutatást a mi politikusaink!
Mert nem telik el olyan hét, hogy a hatalomra került, avagy a hatalomra vágyó, határon inneni és túli politikusok álszenteskedésétől ne lenne tele a nemzeti média. A pálmát mindenképpen Victor Ponta vinné el. Egy ország röhögött rajta: mint kormányfő beterjesztette a parlamentnek a verespataki bányanyitásról szóló törvényjavaslatot, de rögtön kijelentette, hogy azt képviselőként nem szavazza meg.
Idehaza a nagy hirtelen „leleplezett” egykori lágerparancsnokok ügye egy-másfél hétig borzolta a kedélyeket. Aztán a doktori diplomával rendelkező miniszterelnökünk vezette kormány megoldotta a gordiuszi csomót: törvénytervezetet terjesztett be, hogy csökkentsék a munkatáborok parancsnokainak kiemelten magas nyugdíját, s az ebből begyűlő összeget (a per lefolyása és elítélésüket követően!) a túlélők között osszák majd szét. És akadt, aki ennek a képtelenségnek még tapsolt is! Talán elfelejtik: eddig mindössze két felfedett (talán még lesz egy-kettő, de nem biztos, mert a „kampány” leállt!) volt szekustiszttől összegyűjtött néhány tízezer lejt fognak szétosztani a több tízezer egykori fogolynak? Havonta talán egy-két kenyér ára sem jut egy személynek. És ezt jó kezdeményezésként kürtölik szét országnak-világnak.
Az anyaországban néhány éve egy politikus a médiában felröppentette a „megélhetési bűnözés” kifejezést, állítván, hogy egy bizonyos embercsoport csak bűnözéssel tudja biztosítani a túlélést a jelen gazdasági helyzetben. Evvel próbálta igazolni az elkövetett lopások, rablások jogosságát. A vonatközlekedésben százak, ezrek biztonságát veszélyeztető fémtolvajok (például) úgymond bocsánatos bűnt követnek el, mert csak abból élnek, hogy eladják a zsákmányt. Az álszenteskedőben fel sem merül, hogy nagyon sokan e csoportból ugyanúgy meg tudnák művelni a lakóházuk körüli földterületet, mint szomszédjaik, akiket rendszeresen megkárosítanak, terrorizálnak. Erről nem győzködik a bűnözésre hajlamos csoportokat.
Minap hangzott el, hogy a magyar parlament az Alkotmánybíróság korábbi döntése ellenére, ki akarja tiltani a hajléktalanokat a történelmi belvárosokból. Természetesen mindjárt akadtak politikusok, akik emberi jogokra hivatkozva a közterületeket önkényesen „belakó”, azt bepiszkító, elcsúfító, tönkretevő had mellé állt. Őszintén sajnálom azokat, akiket a sors ilyen kétségbeejtő helyzetbe kényszerített, de megkérdezném a kamera előtt ágáló, az emberi jogokra hivatkozó álszent politikus asszonyt: miért nem a hajléktalanokat győzködi, hogy az utca helyett válasszák a tisztálkodási lehetőséget, emberi körülményeket biztosító menhelyet? Mert lenne hely és alkalom ott meghúzódni legalább éjszakára. Csakhogy azt az érintettek egy része kereken visszautasítja. Mert nem akar tisztálkodni! Ezt viszont elhallgatják.
Kétségtelen, hogy a társadalom legalsó rétegeit kivont karddal védő álszent szövegeléssel a választásokon lehet néhány szavazatot nyerni a minden ilyen demagógiát készpénznek vevők között. Egy jól fizetett parlamenti, önkormányzati képviselői hely, netalán kormányzati tisztség megéri a képmutatást, kétszínűsködést!
Ujj János
Nyugati Jelen (Arad)

A Salacz Gyuláról szóló magyar könyv magyar bemutatója
A város mindenek előtt
Ott találkozunk, ahol annak idején elkezdte munkásságát – hangzott Bognár Levente első mondata hétfőn este, az aradi városháza dísztermében.
– Most is ebben a városban élünk, amely akkoriban lett olyanná, amelyet szeretnénk megtartani. Salacz Gyula szobrot kapott, utcát is elneveztünk róla, és fontosnak tartottuk, hogy könyv is megjelenjen róla, aki európai szintű várost emelt – mondta a kései utód, Arad alpolgármestere.
Puskel Péter Salacz Gyuláról írt, A város mindenek előtt c. könyve iránti szokatlanul nagy érdeklődést mutatja, hogy a városháza gyönyörűen felújított dísztermébe pótszékeket kellett behozni, de így se jutott mindenkinek ülőhely, a bemutató végén pedig hosszú sor kanyargott előbb a város pénzén kiadott könyvért (ingyen, aláírás alapján adták), majd a szerző előtt, dedikálásért.
Ujj János megtiszteltetésnek mondta, hogy bemutathatja a barát-helytörténész munkáját a polgármesteri tisztséget mindeddig leghosszabban, 26 évig, 1875–1901 között betöltő Salacz Gyuláról, akit kortársai ismertek és megbecsültek. Aztán hosszú ideig megfeledkeztek róla, pedig ott a helye a kor nagy eredményekkel büszkélkedhető polgármesterei, személyiségei között (a méltató Telbisz Károly, Török János, Ormós Zsigmond, Simay István, Meţianu püspök, Lőw Immánuel nevét említette). A kiegyezés (1867) után a magyar városok gyorsütemű fejlődésnek indultak, Aradon megkezdte működését az utcai világítást szolgáló légszeszgyár, a városi tömegközlekedést beindító lóvasút, 1869-ben letették a királyi főgimnázium (ma Moise Nicoară) alapjait. Arad nagy hitelt vesz fel a Városháza és a színház épületére, de bekövetkezik a válság, és a város súlyos helyzetbe kerül. Ekkor kerül a gyulai születésű Salacz Gyula a polgármesteri székbe, és bravúrt visz végbe: kihúzza a várost a bajból, távozásakor, 1901-ben (akkor választják országgyűlési képviselővé) egy teljesen más várost hagy az aradiakra. Az ő idejében építették újjá a leégett színházat, nyári színházat hozott létre, felépült víztorony és Arad valamennyi jelentős iskolája, 1880-ban a Maros gátja, felszámolták a várost átszelő (szemétlerakodóként is használt) hat Maros-holtágat, kiépítették a vízvezeték- és csatornahálózatot, és mindez csak hézagos felsorolás.
Ujj János szerint a kiváló városvezető sikerének egyik titka emberi tartása volt, az a szemlélet, hogy „a város mindenek előtt”, azaz minden személyes érdek fölött. Hivatalában nem gazdagodott meg, nem lett belőle földbirtokos, de teljes mértékben kiérdemelte nemcsak kortársai, hanem az utódok elismerését is.
Puskel Péter olyan könyvet tett le az asztalra, amelyet, bárki ír azután a „reformpolgármesterről”, nem lehet megkerülni.
A szerző bevallotta: soha nem hitte volna, hogy ebben a teremben a városépítő polgármesterről beszélhet, és köszönetet mondott azoknak – köztük Bognár alpolgármesternek és Cziszter Kálmán tanácsosnak –, akik nélkül könyve nem születhetett volna meg. Röviden vázolta a város fejlődését a XIX. század utolsó évtizedeiben, kiemelte Arad élenjáró szerepét, gazdasági megerősödését (a század végére húsznál több gyárnak minősíthető vállalata működött), s válaszolt egyeseknek hozzá intézett kérdésére, hogy miért ilyen „rövid” ez a könyv. Azért, mondta, mert nem tartotta méltónak, hogy „feltöltse” – Salacz Gyulának, az elkötelezett közszolgálat mintaképének a tettei önmagukért beszélnek.
A nagysikerű könyvbemutató bejezéseként Bognár Levente arra bíztatta a helytörténészeket, hogy írják meg a továbbiakban is, amit meg kell írni, hogy a nagy és követésre méltó elődöket a város mai, és nem csak magyar polgárai is megismerjék.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Csiky-nap a 90 éves évfordulón
1923. szeptember 23-án szentelte fel Pacha Ágoston római katolikus püspök, apostoli kormányzó a Kálvin János utca 22-es szám alatti épületet, amelyben az Aradi Római Katolikus Főgimnázium kapott helyet.
Később, a második világháború utáni években, a XX. század második felében, majd a rendszerváltás után sokszor változott az intézmény neve és státusa. Magyar Vegyes Líceum, Aradi 3-as számú Középiskola, 3-as számú Ipari Líceum, 11-es számú Kőolajipari Líceum, 12-es számú Magyar Tannyelvű Iskolacsoport, 12-es számú Csiky Gergely Ipari Iskolacsoport, Aradi Csiky Gergely Iskolacsoport – ugye, ismerősek az elnevezések? Az utca neve azonban ma is Kálvin János (azaz Ioan Calvin), az épületben ma is tanintézmény működik, s az immár nevében is – Csiky Gergely Főgimnázium – a régi híres elődre emlékeztet.
90 éves évfordulót ünnepel tehát a megye egyetlen magyar nyelvű középiskolája, s az idei Csiky-nap is részben ennek jegyében telik majd.
2013. december 12-én, csütörtökön Király András oktatási államtitkár és Bognár Levente, Arad alpolgármestere jelenlétében kerül sor a 90 éves az iskolánk című rendezvénysorozat megnyitójára. A rendezvénysorozat megszervezését Arad város polgármesteri hivatala támogatta.
10 órakor a Csiky Gergely Főgimnázium és az Alma Mater Alapítvány által tavasszal meghirdetett, Az én Aradom című fotó- és videópályázat díjkiosztó ünnepségére gyülekeznek a diákok és a meghívottak. A nyertes pályamunkákat is bemutatják majd a Tóth Árpád Teremben.
A díjkiosztóval párhuzamosan kezdődik meg az Iskolánk arcai című program, melynek keretében a Csiky Gergely Iskolacsoport egykori diákjaival találkozhatnak a mostani középiskolások. Bartha Róbert tervezőmérnök önvédelmi és harcművészeti bemutatót tart majd a tornateremben. Doba Krisztina közgazdász a Gazdaság és kommunikáció című foglalkozásra, Faragó Zénó színművész, rendező pedig közösségi játékra hívja az érdeklődőket. Geyer-Ehrenberg Szilveszter üzletkötő mérnök a vállalkozásfejlesztés és karrierépítés témájába avatja be a diákokat, Kapcsos Norbert régész, a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem I. éves PhD hallgatója Régészet. Tudomány vagy életstílus?címmel tart izgalmas előadást. Király Zsolt és Pelle Gábor informatikusok Mit s miért vegyünk – vagy ne vegyünk? címmel ad útbaigazítást a megfelelő hardver és szoftverválasztás szempontjairól. Dr. Kovács Gábor, a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem kutató vegyésze a Kémia mindenhol – a Csikytől Kolozsvárig, magyarul címmel tart elméleti-gyakorlati foglalkozást a leendő kémikusoknak (is). Zsóri Blanka, a Temesvári Nyugati Egyetem fotográfia és képfeldolgozás szakának másodéves hallgatója KÉPes vagyok címmel irányít műhelymunkát, kép- és videóelemzést.
Csütörtök délután a testvériskolák küldöttségeit fogadják a Csiky kollégiumában.
Másnap,december 13-án, pénteken 9 órakor az immár hagyományos Csiky-napi ünnepséggel folytatódik a rendezvénysorozat az iskola első emeleti folyosóján. Ekkor kerül sor az idei Csiky-díj átadására, illetve a Csiky Gergely élete és munkássága című rajzverseny díjazására is. Fischer Aladár halálának 70. évfordulója alkalmából Ujj János helytörténész, nyugalmazott tanár méltatja az egykori legendás igazgató munkásságát, majd megkoszorúzzák Csiky Gergely mellszobrát.
11 órakor a Tóth Árpád Teremben mutatják be a diákok számára a 90 éves az iskolánk című ünnepi kiadványt. A csikys középiskolások a szerzőkkel és a szerkesztőkkel is találkozhatnak ekkor, illetve a könyv gazdag fotóanyagából láthatnak válogatást.
Délután 5 órakor, ugyancsak a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád Termében kerül sor a90 éves az iskolánk című könyv aradi bemutatójára. A 120 oldalas, színes nyomású, sok archív fotót és más illusztrációt tartalmazó kötetről, illetve az iskola elmúlt 90 évéről a szerkesztők és a szerzők – Bognár Levente, Ujj János, Olasz Angéla, Puskel Péter, Matekovits Mihály és Hadnagy Éva – fognak beszélni. A könyvben szereplő képekből a díszterem előterében nyílik kiállítás. Az állófogadással záruló eseményre iskolánk egykori diákjait, tanárait és minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.
Ilona János
Nyugati Jelen (Arad)

90 éves az iskolánk
90 éves évfordulót ünnepel a megye egyetlen magyar nyelvű középiskolája. Ennek alkalmából december 13-án, pénteken délután 5 órakor a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád Termében kerül sor a 90 éves az iskolánk című könyv aradi bemutatójára.
A 120 oldalas, színes nyomású, sok archív fotót és más illusztrációt tartalmazó kötetről, illetve az iskola elmúlt 90 évéről a szerkesztők és a szerzők – Bognár Levente, Ujj János, Olasz Angéla, Puskel Péter, Matekovits Mihály és Hadnagy Éva – fognak beszélni. A könyvben szereplő képekből a díszterem előterében nyílik kiállítás. A helyszínen megvásárolt könyveket a szerzők dedikálják. Az állófogadással záruló eseményre iskolánk egykori diákjait, tanárait és minden érdeklődőt szeretettel várnak
a szervezők
/Ujj János, Olasz Angéla, Puskel Péter, Matekovits Mihály, Hadnagy Éva: 90 éves az iskolánk 1923-2013, Arad, 2013/
Nyugati Jelen (Arad)

90 éves az iskolánk!
A Csiky Gergely Főgimnázium immár hagyományosan a névadó születésnapja (december 8.) környékén szervezi azt a Csiky-nap elnevezésű rendezvénysorozatot, amely egyrészt a pankotai születésű író emlékét kívánja felidézni, másrészt összegzést szándékozik készíteni egy lezáráshoz közeledő naptári évről.
Mindehhez járult idén egy nagyszerű jubileum, mégpedig az, hogy 90 éve, 1923. szeptember 23-án szentelték fel az egykori Aradi Római Katolikus Főgimnázium, a mostani tanintézet jogelődjének az épületét. Mindez, no meg a karácsony közeledte hozta magával azt, hogy a Csiky-nap képnaposra bővült, és a rendezvények is sokkal változatosabbak a korábbiaknál – az összefoglaló 90 éves az iskolánk címmel.
Amint azt Hadnagy Éva igazgató ma reggel még a hivatalos kezdés előtt a meghívott előadók – valamennyi az iskola volt diákja! – előtt szűk körben elmondta, azért döntöttek személyük mellett, hogy a mai diákoknak nemcsak példaképül szolgáljanak, hanem iskolai emlékeikről, életútjukról is beszámoljanak.
A hivatalos megnyitóra a Tóth Árpád Teremben került sor, ahol mind Hadnagy Éva, mind Bognár Levente alpolgármester az iskolához, a városhoz, az anyanyelvhez, a hagyományainkhoz és mindent egybevéve a magyarságunkhoz való kötődés fontosságát hangsúlyozta. Mindezt abból az alkalomból, hogy a megnyitó egyben az idén első ízben, Az én Aradom elnevezéssel a Csiky Gergely Főgimnázium és az Alma Mater Alapítvány által tavasszal meghirdetett fotó- és videópályázat ünnepélyes eredményhirdetését is jelentette.
Ilona János tanár számos érdekes részletet árult el magáról a pályázatról – Ujj János ny. tanár, helytörténész Történelmi városkalauz című kötete adta, például, az ötletet Pálfi Kinga tévészerkesztő-riporternek, amit aztán az iskola vezetősége is felkarolt. A Pálfi Kinga által koordinált négytagú zsűrin kívül – további tagjai Ujj János, Siska-Szabó Zoltán természetfotós, László Ferenc tévéoperatőr és Zsóri Blanka, a Temesvári Nyugati Egyetem fotográfia és képfeldolgozás szakának másodéves hallgatója voltak – a diákokat is bevonták a pályamunkák elbírálásába, amit az iskola honlapja révén tehettek meg az utolsó pillanatig, eldöntve a közönségdíjak sorsát.
A díjak átadása előtt a zsűritag Ujj János és Pálfi Kinga az elismerő szavakon kívül tett néhány jobbító szándékú kritikai észrevételt is, míg Ilona János a statisztikai adatokat ismertette: 22 pályázó (3 V–VIII.-os és 18 licista) összesen 80 fotóval és 5 videóval jelentkezett. A fotókra 1375, a videókra 1572 szavazat érkezett a honlapon. Ezek alapján mind a fotó, mind a videó kategóriában Bortoş Júlia X. C osztályos tanuló érdemelte ki a közönségdíjat, előbbiben 590 szavazattal, 43%-os, utóbbiban 753 szavazattal, 48%-os arányban.
A további díjazottak a következők:
Videó kategóriában egyetlen díjat osztottak ki, mégpedig a XI. C osztályos Bognár Tündének.
Fotó kategóriában az I. díjat Szilágyi Dóra (XII. D), a II. díjat Nagy Róbert Attila (XII. C), a III. díjat Ilona Judit (IX. A) érdemelte ki. Különdíjat kapott Hegyi Boglárka VIII. osztályos tanuló. A díjazottak értékes tárgyjutalmakban részesültek, az első díjas viszont pénzjutalomban. A fődíjat fotós és videós munkáiért Bortoş Júlia érdemelte ki, neki a dataSPOT Computers cég részéről egy digitális fényképezőgép jutott. Arad város különdíját Bognár Levente alpolgármester adta át Hegyi Boglárkának. Mindannyian részvételi oklevelet is kaptak.
A díjkiosztón levetítették az öt videó-pályamunkát, ugyanakkor a Tóth Árpád Terem előterében az iskola történetét bemutató fotók mellett 15 pályázó fotó is látható, köztük természetesen a díjazottak is.
Miközben a Tóth Árpád Teremben az eredményhirdetés zajlott, az iskola több termében megkezdődtek azok a foglalkozások, amelyeket a bevezetőben már említett meghívott korábbi diákok tartottak az Iskolánk arcai elnevezésű program keretében. Bartha Róbert tervezőmérnök önvédelmi és harcművészeti bemutatót tartott a tornateremben, Doba Krisztina közgazdász a Gazdaság és kommunikáció címmel tartott foglalkozást, Faragó Zénó színművész-rendező közösségi játékot vezetett a kis tornateremben, Geyer-Ehrenberg Szilveszter üzletkötő mérnök a vállalkozásfejlesztés és karrierépítés témájába avatta be a diákokat, Kapcsos Norbert régész, a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem I. éves PhD hallgatója Régészet. Tudomány vagy életstílus? címmel tartott izgalmas előadást, Király Zsolt és Pelle Róbert informatikusok Mit s miért vegyünk – vagy ne vegyünk? címmel adott útbaigazítást a megfelelő hardver- és szoftverválasztás szempontjairól, dr. Kovács Gábor, a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem kutató vegyésze a Kémia mindenhol – a Csikytől Kolozsvárig, magyarul címmel tartott elméleti-gyakorlati foglalkozást, Zsóri Blanka, a Temesvári Nyugati Egyetem fotográfia és képfeldolgozás szakának másodéves hallgatója KÉPes vagyok címmel vezetett műhelymunkát, kép- és videóelemzést.
Délután a négy meghívott testvériskola küldöttségeit fogadták a Csiky kollégiumában.
***
December 13-án, holnap 9 órakor a hagyományos Csiky-napi ünnepséggel folytatódik a rendezvénysorozat az iskola első emeleti folyosóján. Ekkor kerül sor az idei Csiky-díj átadására, illetve a Csiky Gergely élete és munkássága című rajzverseny díjazására is. Fischer Aladár halálának 70. évfordulója alkalmából Ujj János méltatja az egykori legendás igazgató munkásságát, majd megkoszorúzzák Csiky Gergely mellszobrát.
11 órakor a Tóth Árpád Teremben a diákok számára, délután 5 órakor a nagyközönségnek a mutatják be 90 éves az iskolánk című ünnepi kiadványt.
A rendezvénysorozat megszervezését Arad Város Polgármesteri Hivatala, a Szabadság-szobor Egyesület, az Alma Mater Alapítvány, az iskola szülői bizottsága, a Kölcsey Egyesület, az RMPSZ Arad megyei szervezete, a Lavinamix Construct Kft., a Kling Kft. és a Nagyperegi Polgármesteri Hivatal támogatta.
Kiss Károly
Nyugati Jelen (Arad)

A nemzet elleni bűn
A szlovák parlament megszavazta azt a tanügyi törvényt, amely 2015-től megszünteti a kis létszámú iskolákat. Takarékossági okokból.
A honatyák Pilátusként mossák kezüket, hiszen a törvény egyaránt vonatkozik minden településre, a lakosság anyanyelvére, nemzetiségére való tekintet nélkül. Az viszont tagadhatatlan, hogy a törvény a nemzetiségi oktatást sújtja mindenekelőtt.
Az előzetes becslések szerint Szlovákiában a magyar nyelvű tanintézetek egyharmada számolódik fel a „gazdaságosság” oltárán. Az anyanyelv védőbástyái. Mint nálunk az elmúlt évtizedekben.
Arad megyében valaha magyar tannyelvű elemi iskolák fűzére létezett Máriaradnától Munárig, Dezsőházától Nagylakig, Szederháttól Gyulavarsándig. Helyenként még tanyasi iskola is működött. Ezen iskolák felszámolódásával némelyik településen lassan olyan a helyzet, mint Marosszentimrén, ahol csak a templom épülete őrzi a valaha ott élt nagyszámú, életerős református közösség emlékét. Mára lakosoknak, hívőknek írmagja sem maradt.
Hogy ugyanez a cél a nacionalista kormányzatú Szlovákiában, az kétségtelen. Ezért kellene a helyi magyarságnak összefognia, s tiltakoznia minden fórumon a törvény bevezetése ellen. Minden erőt meg kell mozgatni, s ha szükséges, az összmagyarság segítségét is kérni. Tudatosítani kell: már egyetlen iskola felszámolása is óriási, pótolhatatlan veszteség.
Csak ott kezdeményezzenek valamit! A székelyek nagy menetelése jó példa lehet. A hallgatás, a tett hiánya a nemzet elleni bűn!
Ujj János
Nyugati Jelen (Arad)

A „szerv” bocsánatkérése?
A hír jelentéktelen, de a román nyelvű média azonnal rávetette magát, és szétkürtölte országnak, világnak: egy székelyföldi lelkipásztorhoz kiszállt a rendőrség, s lakásán fegyvert foglalt le. Mégpedig nem is akármit, hanem egy ágyút!
A hír igaz, csak a jereváni rádió közkedvelt híréhez hasonlóan nem… osztogatnak, hanem fosztogatnak. Mert az egészből a valóság: egy 60 cm-es ágyú-makettről van szó, amelyet a pap ajándékba kapott valamilyen hagyományőrző csoporttól, s maga jelentette be annak létezését a rendőrségen. (Nem merte csak úgy megtartani, mert ha személyesen nem is, de hallomásból biztosan értesült az egyházakat ért módszeres hatósági zaklatásokról.) A „szerv” azonnal kiszállt a helyszínre és lefoglalta a „bűnjelet”.
Eddig nem is lenne baj, a rendőrség, ügyészség azért van, hogy minden gyanús esetet kivizsgáljon. De miért kellett azt azonnal nagydobra verni? Maga a rendőrségi szóvivő nyilatkozta, hogy csak ezután vizsgálják meg, hogy milyen tárgyról is van szó: színházi kellékről, avagy veszélyes fegyverről. Mondja, miközben az országos médiában már meghurcolták egy személy, jelen esetben lelkiatya nevét, a gyanút immár bűntényként tűntették fel. Mint tette az egykori milícia vagy szekuritáté.
És történik mindez nem először. Az általunk, a kisebbségiek adógarasaiból is (jól) fizetett román rendőrség, ügyészség minden esetben azonnal közli a médiával a gyanúsított (idegen hangzásúnak tűnő) nevét, lakhelyét. (Áldásos munkáját a többség felé igazolandó?) Amikor viszont a nyomozás lezárul, s a gyanú nem igazolódik, minden esetben „elfelejtik” közzétenni korrigálását, s az ilyenkor illendő bocsánatkérést. Mint (például) a kézdivásárhelyi meghurcolt polgármester esetében is, akinek az alaptalan ügyészségi gyanúsításra ráment politikai karrierje, házassága, életéből elfecséreltek néhány évet. Evvel ki számol el?
Ezen úzus ellen kellene nagyon hangosan és erélyesen tiltakozni a parlamentben, a belügyminisztériumban, a diszkriminációs tanácsnál, államelnöknél. Ha kell az EU-nál, avagy Strasbourgban is.
Ígérem: az a hazai politikai erő, érdekvédelmi szervezet, amely kicsikarja a hivatalos szerv részéről az első nyilvános bocsánatkérést, a nemzetiségiek közül nem csak az én szavazatomra számíthat a következő választáson.
Ujj János
Nyugati Jelen (Arad),

Visszajelzés
Visszajelzés érkezett egy korábbi írásomra. Annak megjelenését követően, a Szent Csont Klub kérdésben meghurcolt egyik szereplő külföldről a telefonba úgy fogalmazott édesanyjának, hogy „úgy látszik, rehabilitáltak bennünket”.
Sajnos, le kell hűtenem az érintett optimizmusát: rehabilitációról szó sincs, legfeljebb arról, hogy most már emlegethetjük, utalhatunk az ügyre, beszélhetünk a politikai rendőrség jogsértéseiről. Jogi értelemben vett rehabilitációra viszont nem kerülhet sor, hiszen az ügyben nem volt tárgyalás, nem született bírói ítélet.
Ebben és a sok ezer ehhez hasonló esetben az jelentené az ügy megnyugtató lezárását mindenki számára, ha az akkori ankétokban részt vevő valamelyik belügyis nyomozó bevallaná, hogy az ártatlan összejövetelekből, elejtett beszélgetésekből, egy félresikerült fogalmazásból ők kreáltak politikai ügyeket. Saját éberségüket igazolandó. Lásd román újságíró kollégánk meghurcolását egyetlen betűhiba miatt (masaj-mesaj). Avagy ha az egykori politikai titkosrendőrség valamelyik országos parancsnoka, vezetője bocsánatot kérne az 1948–1989 közötti mindenkori meghurcoltaktól.
Erre viszont a legkisebb remény sincs. Még negyedszázaddal az úgynevezett rendszerváltás után se álmodozzunk ilyesmiről! Ehhez bátorságra lenne szükség.
No meg azóta az érintettek túl mély gyökerekkel ágyazódtak bele az új politikai rendszerbe!
Ujj János
Nyugati Jelen (Arad),

Fáj
Nem vagyok egyedül, aki többször is beleütközött, beleütközik az anyaországiak elutasító viselkedésébe. Azokéba, akik az erőszakosan agitáló balliberális média hatására kinézik az országból a határon túli magyarokat. Mint egyik okozóit anyagi helyzetük romlásának.
Ők még most is „beveszik” a 23 millió román munkavállaló, avagy az ingyenes szociális-egészségügyi ellátás megszűntetőinek meséjét. Korábban tiltakoztam, igyekeztem magyarázkodni nekik. Most már nem, felállok az asztaltól. Belefáradtam ennyi ellenséges rövidlátóval hadakozni.
Viszont fáj az innen elszármazottak egy részének pálfordulása. Konkrét esetek. Egykori pedagóguskollégám 2004-ben, a népszavazáskor nem-mel szavazott a kettős állampolgárság megadására. Még dicsekedett is vele. A határ innenső oldalán maradt egykori kártyapartnerének magyarázta: ne gyertek ide elvenni a nyugdíjamat!
Más. Volt osztálytársam családját annak idején (itt) minden vagyonuktól megfosztották a kommunisták. Ennek ellenére most (odaát) meggyőződéses szocialista szavazó, a posztkommunista párt lelkes híve.
Más. Tíz éve áttelepedett fiatalasszony magyarázza miért nem ért egyet a kettős állampolgársággal járó szavazati joggal: ne Ti (!) mondjátok meg, kik üljenek a Mi (!) parlamentünkben.
Mondják nekünk a néhány éve még velünk együtt itt lebozgorozottak.
Ez a rövid emlékezet számomra fájdalmasabb minden visszautasításnál.
Ujj János
Nyugati Jelen (Arad),

Ébredni kellene
Lokálpatrióta vagyok, de el kell ismernem: a világon rengeteg csodaszép vendégcsalogató vidék található. És a világhírű, de a kevésbé ismert múzeumokban őrzött kincsek nagysága és értéke is messze túlhaladja a mi lehetőségeinket.
Tudom, nem minden turista, világjáró engedheti meg magának, hogy Dubai, Kína (a Sheraton Hotel óriás autógumira hasonlító modern épületét most csodálom) vagy az Indiai-óceán örök nyarú szigetein töltse évi szabadságát. Hogy a Louvre, a Tate vagy a Gugenheim kincseit csodálja. A kispénzeseknek a mi vidékünk is megfelelne. Ha…
Ha olyasmivel tudnánk kirukkolni, ami egyedi, ami csalogató. Legyen az borvízkúra, erdei gyümölcsíz- vagy mézkínálat, magashegyvidéki gyalogtúra (jól működő menedékházakkal), lovas rendezvények, gasztronómiai különlegességek. Mindezek megfelelő színvonalon kínálva. Mert senki sem jön el szívesen oda, ahol az udvar végén van az illemhely (Romániában öt lakosból kettő még így végzi dolgát!), ahol nem a csapból folyik az ivóvíz, lavórban kell mosakodni, ahol a műemlékek olyan állapotban vannak, hogy életveszélyes mellettük eljárni. Ahol a megyei múzeumok kiállításai ugyanazt a még az 1970-es években született nacionalista koncepciót tükrözik. Arról nem is szólva, hogy a turistakalauzokban szándékosan meghamisítják a történelmet.
Illetékes hölgyek, urak. Üssenek már fel néhány prospektust, nyissák már ki a világhálót. A világ elhagy bennünket, mint a japán szupervonat a román Regiotrans kategóriába sorolt vicinálist.
Itthon is ébredni kellene, mert mindenről lekésünk!
Ujj János
Nyugati Jelen (Arad),

Lövészárkok
Eljutottam oda, hogy barátaim között is ügyelnem kell, amikor megszólalok. Hogy kinek, milyen küldeményt postázok a világhálón. Nehogy egyiküket is megsértsem.
Mert vannak közöttük megrögzött baloldaliak, akadnak az eseményekről szóló híradásokat füldugóval hallgató semlegesek, vannak jobboldaliak. Istentagadásukat fentebb hangoztató ateisták, és vannak, akik a négy évtizedes ateista diktatúra után is buzgó keresztények maradtak. Vörösek és fehérek, mondaná a nemrég elhunyt Jancsó Miklós. Mert bárhogyan is tagadjuk: a nemzet lövészárkokat ásott magának, s abból az első adandó alkalommal ellenségként tüzel a másik félre.
Nem szeretnék nyilvánosan állást foglalni egyik fél mellett sem. Vallom: mindenkinek szívügye, ki mellett teszi le voksát, milyen ideológiát választ. Csak a nemzettagadóknak nem tudok megbocsátani. Azoknak, akik a családban nem anyanyelvükön szólnak gyermekeikhez, hogy otthon is szokják az ország nyelvét. Akik puszta kényelemből azon a településen sem anyanyelvű iskolába íratják csemetéiket, ahol ilyen tanintézet létezik. Akik nemzetiségünk létjogosultságát megkérdőjelező pártba iratkoznak, csakhogy a húsosfazék közelében kapjanak helyet. (Volt néhány gerinctelen nemzetáruló, hadd ne említsem őket.)
Hiábavaló kísérlet meggyőzni a feleket, hogy legalább annyi időre szüntetnék be a háborúskodást, tömnék be a lövészárkokat, amíg mindannyiunkat közösen érdeklő dolgok elrendeződnek. Mondjuk az EU-s parlamenti választások idejére. Mert ehhez sok józan politikusi fej kellene. Ebből pedig elég kevés akad mifelénk.
Ujj János
Nyugati Jelen (Arad),

Partiumi honismereti találkozó
Múlt szombaton a Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE) tartották meg a Partiumi honismereti találkozót.
A PKE dísztermében tartott találkozón Dukrét Géza az eseményt szervező Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd az előadások következtek. Sárközi Zoltán a nagyváradi 4-es honvéd gyalogezred történetéről, és a harcszíntéren felállított emlékhelyekről beszélt, Puskel Péter a százhúsz évvel ezelőtt elhunyt Kossuth Lajosról, valamint Aradról, a magyar Golgotáról tartott előadást, a további előadók Vallasek István, Olasz Angéla, dr. Vajda Sándor, Ujj János, Wilhelm Sándor és Nagy Béla voltak. Az előadások után következett a közgyűlés. Az elnöki és a pénzügyi beszámoló után a PBMET idei programjairól kaptak tájékoztatást a megjelentek, melyek közül kiemelkedik a XX. Partiumi Honismereti Konferencia, amelyet az idén Biharszentjánoson rendeznek meg szeptember 5-7 között. A közgyűlésen elhangzott, hogy az idei kutatási program része az első világháború, ezért felkérték a tagságot, hogy írják össze a Partiumban és a Bánságban található összes első világháborús emlékművet. A tervek szerint a gyűjtemény anyagát könyv formájában is kiadják majd. A közgyűlés tagjai döntöttek arról is, hogy kik kapják meg az idén a Fényes Elek díjakat. Az elismerésben az idén Wilhelm Sándor tanárt és Révész Gizellát, a Határon Túli Emlékhelyekért Alapítvány elnökét részesítik. A Fényes Elek díjakat a szeptemberi honismereti konferencián adják majd át.
Pap István
erdon.ro,

Román politikusok
Azt hiszem, Románián kívül nincs a világon még egy olyan ország, amelynek legmagasabb tisztségviselői ne kommunikálnának egymással. Mifelénk még protokollárisan sem!
Csak a Dâmboviţa partján lehetséges, hogy egy ünnepi megemlékező ülésen (az ország tízéves NATO-tagsága) a miniszterelnök minden jelenlévő kül- és belföldit köszöntsön, kivéve a megválasztott államelnököt. Válaszként: az államelnök mindenkivel lekezelt, kivéve a kormányfőt és a szenátus elnökét.
Leszűkítve az esetet a mindennapokra: mintha egy családban a férj és feleség még akkor sem beszélne egymással, amikor a közös gyermekük sorsáról lenne szó. Romániában Băsescu és Ponta még az állam legégetőbb gondjait sem beszélik meg. Helyette sajtótájékoztatón üzengetnek egymásnak vagy elbeszélnek egymás mellett. A kormányfő a lakossági földgáz és üzemanyag ára április elsejei emelésének szükségét magyarázza az országnak. Az államelnök viszont a Nemzetközi Valutaalap beavatkozását az ország szuverenitása megsértéseként értelmezi. Ez csak a legutóbbi a sok ellentét közül.
Hogy meddig tart a helyzet, nem tudjuk. Decemberig, amikor új államelnököt választunk? Avagy a naponta gyengülő Ponta-kormány már korábban megbukik? Bármeddig, de mindannyian tudjuk, hogy ez a kutya–macska viszony nem az ország érdekeit szolgálja.
Ujj János. Nyugati Jelen (Arad)

Választási lehetőség
Egy országos hetilapban a szerkesztő igyekszik magyarázni éppen nagykorúvá vált fia bizonyítványát, hogy miért nem akar élni az egyszerűsített honosítás nyújtotta választási lehetőséggel. Vagyis miért bojkottálja a választást.
Bevallom: már a koromnál fogva is a fiú (az írásban megemlített) nagyapjának érzéseit élem át. Az utódainkba vetett bizalom megrendülését, a kiábrándultságot.
Nem akarok felelőst keresni a jelenségre, de az a véleményem, hogy annak a fiatalnak (és sok hozzá hasonlónak) fogalma sincs a realitásokról. Hogy mit jelent egy ország, nép, nemzet számára már az a lehetőség, hogy egy fél évszázad kényszerű hallgatását követően véleményt mondhat valamiről, valakiről, hogy netán a nemzetisége számára a kisebb rosszat választhatja. Ez utóbbira példaként: ebben az országban néhány évvel ezelőtt több százezer magyar ment el a második fordulóban megszavazni államelnöknek egy közutálatnak örvendő, megrögzött bolsevikot. Lenyeltük a békát, nehogy egy szélsőnacionalista diktátor kerüljön az ország élére!
Nem vitatkozom arról, hogy az anyaországi pártok közül melyik a jobb vagy a rosszabb. Valószínűleg mindegyiknek vannak erényei és hibái. Ezt ezért, mást másért lehet elutasítani. De amikor akad közülük olyan, amely kiáll nemzetünk érdekeiért, a mi jogainkért is, akkor kötelességünk elmenni, s reá adni voksunkat. Még akkor is, ha nem tetszik a párt vezére, zászlajának színe, indulója, politikusgárdája.
Ha nem tesszük meg, akkor ne várjuk el, hogy odaátról anyagilag és erkölcsileg támogassák anyanyelvű iskoláink, egyetemünk, kulturális intézményeink működését. S ne csodálkozzunk, ha az anyaországban idegenként fogadnak bennünket.
Ezt kellett volna megmagyaráznia valakinek a választási lehetőségre csak rálegyintő, főleg fiatalabb polgártársainknak.
Ujj János. Nyugati Jelen (Arad)

Aradi személyiségek
Egy népszerű helytörténész
Immár évek óta hírt adunk az A. D. Xenopol megyei könyvtár egyik legsikeresebb rendezvénysorozatáról, amely az Aradi személyiségek elnevezéssel a városunkban a legkülönbözőbb tevékenységi területeken kimagasló eredményeket elérő embereket mutatnak be.
A szervezők dicséretére legyen mondva, ez alatt számos magyar nemzetiségű személyiséget is meghívtak, akik így a román fiatalság előtt is ismertebbé válhattak, ugyanis ezekre az alkalmakra egy-egy iskola tanulóit is „beszervezték”.
Szerdán kora délután Ujj János nyugalmazott történelemtanárra, helytörténészre, íróra, publicistára „került sor”, aki a könyvtár Concordia Termében találkozhatott egykori kollégáival, barátaival, tisztelőivel.
A termet megtöltő érdeklődőket Florin Didilescu könyvtárigazgató köszöntötte, aki a programot főhajtásként értékelte azon, még élő személyiségek előtt, akik valami maradandót alkottak Arad gazdasági-kulturális-társadalmi életében.
Lucia Bibarţ könyvtáros, a program főszervezője Ujj János életpályáját ismertette – sajnos számos tárgyi tévedéssel! –, ezekre azonban a vendég a későbbiekben elegánsan szinte egyáltalán nem reagált. Érdemes megjegyezni viszont, hogy egy felmérés szerint Ujj Jánost a legnépszerűbb aradi helytörténésznek tartják.
Szóhoz jutva, Ujj János elmondta: Kovách Géza karizmája hatására választotta a történelem szakot, s bár a fővárosban is maradhatott volna, inkább hazatért, még ha egy kis faluba is.
Főként a fiatalokhoz szólva jegyezte meg, hogy manapság elég nehéz elhinni, milyen nehezen lehetett annak idején hozzájutni a mindennapihoz, arról nem is beszélve, hogy a hivatalos vonaltól valamelyest eltérő kiadványok megjelentetéséről szinte szó sem lehetett. Ezért is kellett jó néhány év, amíg a rendszerváltás után rájöttek, most már megvan a lehetőség, lehet írni, és a könyvek meg is jelennek.
Mindezt szépen illusztrálta az a válogatás is, amit a szervezők állítottak össze Ujj János könyveiből.
A történelemtanár, újságíró, helytörténész, író, tévés szerkesztő – erről szó sem esett a találkozón! –, ma is aktív publicista Ujj János 2008-ban Arad városának Kiválósági díját kapta meg, míg 2013-ban a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete írott sajtó nívódíját.
A könyvtári találkozó egészen családias hangulatban zajlott, ugyanis Ujj Jánost a helyi román közösség is alaposan ismeri és tiszteli, talán ezért is ezúttal a részvevő iskolások a Csiky Gergely Főgimnázium VIII. osztályos tanulói voltak Corina Şerban romántanárnő kíséretében.
Kiss Károly. Nyugati Jelen (Arad)

A III. Aradi Magyar Könyvnapok nulladik napja
A ruha nem eszik embert
A tegnap megnyílt III. Aradi Magyar Könyvnapok „nulladik napján”, ahogy megnyitójában Bege Magdolna, a Nyugati Jelen főszerkesztője fogalmazott, került sor a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében kedden délután Sz. Benedek István Nem a ruha eszi az embert című, az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatában megjelent, a nyomdából frissen kikerült munkájának bemutatójára.
A cím is sejteti: humorról van szó.
A jelenlévők egy része ismerhette a polgári foglalkozására nézve kutatóvegyész, immár nyugdíjas szerzőt, aki egykoron az aradi Vegyes padját koptatta. Benedek István jelenlegi „főállásában” azonban író, akinek a marosvásárhelyi Mentor Kiadónál az utóbbi jó másfél évtizedben már három könyve jelent meg magyarul. (Más nyelveken ugyanis szakkönyvek hosszú sorát produkálta.) Annak idején egészen biztosan olvastam cikkeit a Hétben és a TETT-ben (akkoriban Romániában élt), most számomra mégis teljesen ismeretlenül bukkant fel ezzel a remek humorú, nagy irodalmi tájékozottságot eláruló, elképesztően szellemes, a magyar nyelv fölényes ismeretét igazoló könyvével.
Ujj János, az egykori iskolatárs „nem akadémiai székfoglalónak” szánt „beszédben” méltatta, a helyzethez igazodva humorosra véve a figurát, a szerzőt, aki azt a hitvallását fogalmazta meg, hogy ha nem bolondozhatna az ember, megbolondulna. Sokan mondták már, és milyen igazuk volt: Isten őrizzen a humortalan embertől. Sz. Benedek Istvántól (az Sz. neve előtt azért kell, hogy egy másik, a Benedek Elek unokájaként is ismert neves pszichiáter-írótól megkülönböztethessék) nem kell óvakodnunk, bőven van humora, s azt nagylelkűen pazarolja.
Méltatója azzal indított, hogy a szerző a „pedagógia csődje” (magát is annak nevezte: a legendás Miska bácsi, tanára, matematikusnak szánta), hiszen a líceum humán szakát végezve erősen „reál” beállítottságú pályára lépett – és vitte valamire. Aztán elhalmozta dicséreteivel (liberális szellemű humanista, a humor polihisztora, a világirodalom tolmácsolója, kiváló reklámszakértő, nyelvész, mondta a szerzőről), és állításait a kötetből vett idézetekkel támasztotta alá. Élvezetes volt. A meghívott, de eljönni nem tudott Ágoston Hugó, a régi szerkesztő helyett beugró Réhon Józsefnek ennyi részlet után az maradt, hogy kifaggassa a szerzőt életútjáról – és Sz. B. I. a humoristától elvárható szellemességgel és rokonszenves öniróniával beszélt magáról és pályájáról.
Egy humoros kötetről nem könnyű beszélni. Mit mondjon a méltató? Hogy
mosolygott, helyenként harsányan nevetett az összehordott „badarságokon”? Aki más embert színvonalas sziporkáival, akárcsak egy-két mondatával megnevettet, az, szerintem, nemes és fölöttébb dicséretes dolgot cselekszik. Közben esetleg az olvasó eltöpreng: honnan a csudából tud ez a pali ennyi szellemes, fergeteges badarságot összehordani?
Ő tudja, ha tudja. Erre születni kell.
Akinek nem volt alkalma humoristát „alkotás közben” látni, elárulom: nem mindig olyan egyszerű és vidám dolog a szellemességek kiötlése, mint amilyennek tűnhetne. Valamikor, régen, volt szerencsém a kolozsvári magyar napilap szerkesztőségében több alkalommal látni a humorban valamit ugyancsak produkált Sinkó Zoltánt munka közben. Olyan képpel ült, töprengve, írószerrel a kezében, a papír előtt, hogy pillantásától azonnal megsavanyodott volna az uborka.
Jámbor Gyula

Követésre méltó kezdeményezés Nagyiratoson
Megható megemlékezés a világháborús hősökről
Az első világháború kirobbantásáról emlékeztek meg szombaton délután Nagyiratoson, az RMDSZ helybeli szervezete és a római katolikus egyházközség közös rendezvényén. A falu bejáratánál álló emlékkeresztet Jézus Krisztus megfeszítésének évfordulóján, 1933-ban emelte a helyi római katolikus közösség. Az eseményre a keresztet, illetve annak környékét is példásan rendbe tették.
Papp Attila polgármester a településnek a rendszerváltás óta első ilyen jellegű megemlékezését a világháborút elindító szarajevói merénylet évfordulójára időzítette. A község lakosságából szép számmal, hatvannál többen vettek részt, köztük többen olyanok is, akiknek elődei a háború áldozatai között voltak. Ők virágot is hoztak.
A megemlékezés a Forray Népdalkör szolgálatával kezdődött. A ft. György Zoltán plébános celebrálta szertartáson az első világháborúban a településről elesett negyven férfi áldozatvállalásáról beszélt. Mint kifejtette, valamennyien tették a hazával szembeni kötelességüket, hittek abban, hogy szolgálatukkal hasznára válnak az egész nemzetnek, annak a közösségnek, amelyből származtak. Ezt követően felolvasta az emlékkeresztre erősített három márványlapon szereplő negyven személy nevét. Megemlítette: sokukról azt sem lehet tudni, hol van a végső nyughelyük. A Mindenható jóindulatát kérte, hogy mindnyájan elnyerjék méltó jutalmukat a túlvilágon.
Megható pillanat volt, amikor Bartha Mária (Maris) az alkalomra írott versét olvasta fel.
A Szózat elhangzását követően Ujj János aradi helytörténész szólt a világháború kitöréséről, az azt követő több mint négy év véres csatáiról, amelyek annyi szenvedést hoztak az emberiségnek. És azokról az első és második világháborús emberáldozatokról, akiknek nem maradtak utódaik. „A leszármazottaik hiányoznak ma a nemzetiségi iskoláink padjaiból” – sommázta a következményeket.
Az emlékmű megáldását követően elhangzott nemzeti imánk, majd a nagyiratosi hívek nevében ft. György Zoltán plébános, az RMDSZ helybeli szervezete nevében Papp Attila polgármester, Barta Szabolcs községi tanácsos és Nagy Tivadar RMDSZ vezetőségi tag, míg a Forray Népdalkör nevében Nagy Melinda elnök és Búza Erzsébet koszorúzták az emlékművet, a továbbiakban a hősök leszármazottai is elhelyezték a kegyelet virágait.
Szép kezdeményezés volt, reméljük, hagyományteremtő szándékkal. Más magyarlakta településeken is követhetnék a nagyiratosiak példáját. Ahol a világháborús hősöknek még nem állítottak emlékművet, sürgősen tegyék meg, mert közösségépítő hatása mindenképp meghozza gyümölcsét.
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)

Jubileumi, századik Szövétnek
„A Szövétnek 100. száma mögött bő 16 év, egy fél emberöltő húzódik meg. És még annyi minden… és annyi ’Mindenki’! Lelkes olvasók, fáradhatatlan terjesztők, nagyvonalú támogatók, önzetlen szerzők, fotózók, szerkesztők, figyelmes lektorok és tördelők. (…) hálás vagyok, hogy valamilyen formában magamat is közéjük sorolhattam” – írja az aradi kulturális szemle jubileumi számában a folyóirat alapító szerkesztője, Réhon József.
1997 decemberében jelent meg az első szám, az aradi gyökerű, kölni és budapesti pillérű Alma Mater Alapítvány anyagi támogatásával, és biztosan nem tudott volna fennmaradni, ha a nyomdai költségeket lelkes alapítványi tagok nem tudják összehozni. Az önzetlen szerkesztők, szerzők és minden más közreműködő pedig nem honoráriumért dolgoznak – hanem azért, hogy Arad megmaradt és innen elszármazott magyarsága számára egy jó színvonalú, értékeket őrző, teremtő, dokumentumként is helytálló folyóirattal szolgáljanak, amelyet élvezettel és haszonnal forgat az olvasó. Amint a jubileumi számot is, amelyben a három eddigi szerkesztő összegző vallomása mellett Sarusi Mihály, Puskel Péter, Ruja Ildikó, Piroska Katalin, Horváth Csaba, Juhász Béla, dr. Vajda Sándor, Móré-Sághi Annamária, Piros Dénes, Makai Zoltán érdekes írásait olvashatjuk, Matekovits Mihály pedig Czeglédy Józseftől, Vadász Ernő Heinrich Tamástól búcsúzik. És ne feledkezzünk meg Lészay Béláról, aki nemcsak hogy korrektorként a hibákat gyomlálja rendszeresen, de a lapszámokból emlékezetem szerint egyszer se hiányzott keresztrejtvényeket is elkészíti, éppen aktuális témával.
A jubileumi szám kapcsán néhány szót a szemle szerkesztőiről.
Réhon József után a (csak képletes) szerkesztői székbe Ilona János tanár ült, s társszerkesztőként dr. Pálfy Sándor szegődött mellé egy ideig. Tőlük Ujj János vette át a karmesteri feladatokat, amelyeket most, a századik szám után, másnak ad át. „Hivatalosan” még nincs új szerkesztő – a 100. számból legalábbis csak az eddigi távozása derül ki, „jól értesült körök” azonban tudják, hogy a Szövétnek irányítását Juhász Béla tanár veszi át.
Az eddigieknek köszönet és elismerés áldozatos, sok időt igénylő és stresszel járó munkájukért (hogy milyen a szerkesztő élete, csak az tudhatja igazán, aki próbálta), a következőnek pedig sok sikert és kitartást!
Jámbor Gyula, Nyugati Jelen (Arad)