A napilap Tibori Szabó Zoltán Balázs Péterről szóló monográfiájából vett idézettel emlékezik a három éve elhunyt Balázs Péter /Magyarfenes, 1919. máj. 28. – Kolozsvár, 2003. febr. 17./ festőművészre „Nem művi csendéleteket festett, hanem képei által több mint jelezni, hangsúlyozni akarta a magával hozott falusi kincsek fontosságát és mérhetetlen értékét. Erre alapozva olyan képi világot teremtett, amelyben a megörökített tárgyak végül a paraszti lét allegóriájává váltak.” /Balázs Péter festőművészre emlékezve. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 17./

1942-ben Antonescu Romániája zárolta azokat a vagyonokat, amelyek birtoklói Romániával hadiállapotban álló országok polgárai voltak. A háború után, 1945 elején, a korábbi jogszabályt felmelegítve, Bukarest létrehozta a hírhedt CASBI intézményét, amelynek hatáskörébe utalta valamennyi „ellenséges hadviselő ország” és azok állampolgárainak Romániában található vagyonát. Az intézkedés elsősorban a németek és a magyarok javaira terjedt ki, s ekképpen CASBI-zár alá került elsősorban mindazok vagyona, akik 1944 őszén nem tartózkodtak itthon, Erdélyben. A CASBI az Észak-Erdélyből deportált zsidók vagyonaira is rátette a kezét, és a háború utáni sajtó tanúskodik arról, mennyi utánajárást kívánt meg az, hogy a holokauszt túlélői elbirtokolt javaik töredékét visszakaphassák. A magyarok és a németek vagyona azonban a törvény 1948-ban bekövetkezett hatályon kívül helyezését követően sem került vissza jogos tulajdonosaihoz. A háború után CASBI-zár alá vont magyar vagyon értéke, a szakemberek becslése szerint, akkori árfolyamon, meghaladta a 200 millió dollárt. A CASBI válogatás nélkül tette rá a kezét magyar és német érdekeltségű ipari és kereskedelmi vállalatokra (köztük több mint 200 magyar vállalatra), csakúgy mint valamennyi magyar állami, köz- és magánalapítványi vagyonra, többek között a sok településen felépített, alapítványi tulajdonú ONCSA-házakra. A CASBI-jogszabály végrehajtási utasításának előírásai megalkották a „vélelmezett ellenség” (inamici prezumati) fogalmát, amelynek segítségével további több tízezer erdélyi magyar teljes vagyonát kobozták el. Manapság ismét témává vált a CASBI-vagyonok ügye, miután az RMDSZ azok teljes körű restitúcióját kezdte szorgalmazni, és e célból törvénytervezetet nyújtott be a parlamentnek. A CASBI-tulajdonért Románia soha nem fizetett Magyarországnak kártérítést, más államoknak viszont nagy összegeket kényszerült átutalni. A CASBI-ingatlanokat a hatvanas évek végén a telekkönyvekben egyszerűen átírták román személyek nevére, s jogalapként a CASBI-rendeletet tüntették fel. Miközben a CASBI-vagyonok visszaadásától retteg, Románia az erdélyi magyarok adólejeiből (is) nyújt kárpótlást azoknak a románoknak, akik Bukovinában, Besszarábiában vagy pedig Dél-Dobrudzsa ma Bulgáriához tartozó részén kényszerültek tulajdonaik elhagyására. Romániának el kell döntenie stratégiai partner-e a magyar, avagy ellenség? /Tibori Szabó Zoltán: Stratégiai partner-e a magyar, avagy ellenség? = Szabadság (Kolozsvár), márc. 14./

A Párizsban élő Méray Tibor író, az Irodalmi Újság főszerkesztője által alapított, erdélyi fiatal magyar újságírók három hónapos magyarországi továbbtanulását elősegítő, 2006. március 15-én tizenegyedik alkalommal kiosztott díjat az alapító által kijelölt – Kántor Lajos, Lászlóffy Csaba és Tibori Szabó Zoltán összetételű – bizottság Szabó Géza újságírónak, A Hét hetilap és az Erdélyi Terasz irodalmi portál szerkesztőjének ítélte oda. /Méray-díj 2006. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 16./

Kallós Zoltán Kossuth-díjas néprajztudós március 26-án tölti nyolcvanadik életévét. Foglalkoztatja a válaszúti kúriában létrehozott szórvány iskolaközpont helyzete. Négy éve folyik az építkezés, befejezéséhez még mintegy 30 millió forint kellene. Kallós Zoltán most készíti a dalos füzetet és a hangzóanyagot a nyári táborra. A CD-lemez címe: Hallod babám, mit fütyörész a rigó? Kallós szerint a közös éneklésnek közösségformáló ereje van. Jelenleg Válaszúton 62 gyermek tanul. Állami támogatást csak gyerekpénzt kapnak ez havi 24 lej. Magyarországról pedig ezer forintot személyenként. Vannak olyan magyarországi barátaik, akik 1–2 millió forintot is adnak évente. Az emberek jóindulatán múlik a működésük. Székesfehérváron volt nemrég egy jótékonysági előadás, ezen Mádl Dalma asszony volt a védnök, valamint a helyi katolikus püspök, egymilliónál több forint gyűlt össze. Kallós Zoltánt március 29-én Budapesten köszöntik a Budapesti Székely Kör, az Erdélyi Szövetség, a Magyar Kulturális Alapítvány, a Magyar Művészeti Akadémia és a Litea Könyvkiadó szervezésében. Ezután lesz Kolozsváron a táncház találkozó, itt is köszönteni fogják. Kallós kifejtette, a magyar néprajzi kutatás nagyon jól áll, mind népzenei, mind pedig tánc, vagy bármilyen más etnográfiai szempontból. Európai viszonylatban élen járunk. Az általa gyűjtött anyag a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonában van, mert azt vallja, hogy egy ilyen gyűjtés nem lehet öncélú, közre kell adni. A magyar társadalomban van egy olyan réteg, amely nem szereti a magyar népzenét, létezik egy kozmopolita társaság, akik azt mondják, hogy a magyar népzene idejét múlta, primitív, múzeumba való kacat. Kallós szerint azonban a magyar népzenében az élet minden mozzanatára található példa: egyformán beszél a bőségről, a szorongató szükségről, szerelemről, bánatról, és a mindenkori társadalom legőszintébb tükörképét adja. Világszerte tapasztalható egyfajta visszafordulás a népzene, a népi kultúra felé. A magyar táncházmozgalom átlépte Magyarország, de Európa határait is. Ez a mozgalom fogja össze a világ magyar ifjúságát, de más nemzetiségűeket is, hiszen rengetegen érdeklődnek és tanulják a magyar táncot világszerte. Erdélyben még vannak feltáratlan területek, olyan helységek, ahol kutató még nem járt. Kallós úgy látja, van kutatói utánpótlás. Legnagyobb eredményének szellemi szempontból a népzenei gyűjtést, tárgyi szempontból pedig a néprajzi gyűjtését tartja. Válaszúton levő gyűjteményét most veszik számba, hét szobában fogják elhelyezni. Lesz egy válaszúti szoba, egy mezőségi, egy széki, egy kalotaszegi, egy szász, egy román és egy csángó – moldvai és gyimesi – szoba. /Köllő Katalin, Tibori Szabó Zoltán: Nem kell politizálni, hanem minél többet táncolni és énekelni magyarul. Születésnapi beszélgetés Kallós Zoltán Kossuth-díjas, Corvin-lánc tulajdonos néprajztudóssal. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 25./ Kallós Zoltán Kossuth-díjas néprajzkutató Válaszút községben született 1926-ban. A kolozsvári Református Kollégiumban tanárai biztatására gyűjteni kezdte szülőfalujának népdalait, ritmusait, a helyi magyar, román és cigány népszokásokat. 1946-ban tanítói oklevelet szerzett, s mivel Moldvában nem engedték tanítani, Magyarvistára, majd Kalotaszegre került, itt folytatta a gyűjtést. Bekerült a Zeneakadémiára is, ahonnan 1950-ben kizárták, mivel szülei kuláklistára kerültek, apját hat hónapi börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélték. 1951 és 1955 között a kolozsvári Zeneművészeti Főiskolán tanult, végzése után a moldvai csángók közt, Lészpeden, majd a Gyimes völgyében tanított. 1957–58-ban a marosvásárhelyi Népi Alkotások Házában szakirányító volt. 1958-ban koholt vádak alapján letartóztatták és bebörtönözték, szabadulása után, 1959-től a Gyimesben faipari vállalati dolgozó lett. 1969-ben, feladva addigi állását, szabadfoglalkozású lett. A tevékenységét összegző, rendszerező publikációk sorát az 1969-ben megjelent Balladák könyve nyitotta meg, amely nagy szakmai és közönségsikert aratott. Fáradhatatlan gyűjtőmunkája során 15 ezer dallamot jegyzett le, s 26 kazettát adott ki, amelyből nyolc balladákat tartalmaz. Neve összeforrt az erdélyi és a magyarországi táncházmozgalom életre hívásával és folyamatos gondozásával is. Több hivatalos elismerést is kapott, többek között 1990-ben Életfa-, 1993-ban Magyar Művészetért-, 1996-ban Kossuth-, 2000-ben Magyar Örökség-díjat, 2001-ben Corvin-lánccal jutalmazták. 1992-ben a szellemi és tárgyi javak és értékek fenntartásáért és az ifjúság körében való népszerűsítéséért létrehozta a Kallós Zoltán Alapítványt, amelyre felajánlotta összvagyonát. Szülőházában, az egykori válaszúti kúriában kiállította az általa gyűjtött népviseletek és használati tárgyak nagy részét. Itt, Válaszúton évente rendeznek tábort a magyar tánc és zenei kultúra iránt érdeklődőknek, ahová a világ minden tájáról érkeznek résztvevők. /Kallós Zoltán 80 éves. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 25./ Megjegyzés: az életrajzi ismertetés nem tért ki arra, hogy Kallós Zoltán a moldvai csángó körében végzett gyűjtéséért, a Balladák könyve kiadásáért börtönbüntetést szenvedett. 1974. június 16-án letartóztatták, két és fél évre ítélték, azután a nemzetközi tiltakozás hatására 1975 tavaszán kiszabadult. A gyűjtést azután csak titokban folytathatta.

Elkészült a leendő kolozsvári 1956-os emlékmű városházi engedélyeztetéséhez szükséges dokumentáció, a látványterv, beindult az a meglehetősen hosszú engedélyeztetési folyamat, hogy a Sétatéren felállíthassák a pályázatnyertes Szakáts Béla temesvári szobrászművész alkotását. A Kolozsvár Társaság (KT) reprezentatív köztéri szobor felállításával kíván az 1956-os magyar forradalomra emlékezni. A KT reményei szerint a szobrot idén október 23-án, a forradalom kezdetének 60. évfordulóján sikerül majd felavatni. 1956-ban Kolozsváron zajlottak azok a diákmegmozdulások, amelyek után a Bolyai Tudományegyetemről 15, a Képzőművészeti Főiskoláról 3, a Protestáns Teológiáról 20 diákot és tanárt ítéltek el. És Kolozsváron került sor az 1956. november 1-jei Házsongárdi temetői tüntetésre, és ugyanitt működött a Kolozsvári Területi Katonai Bíróság, amely székhelyén és kihelyezett tárgyalások során egész Erdély területén, az 1956-hoz kötött perekben több, mint húsz halálos ítéletet hozott. Ezeket az ítéleteket később Szamosújváron, Aradon és Jilaván hajtották végre. Ugyanakkor Kolozsvár a román megmozdulások színhelye is volt, hiszen a magyar forradalommal rokonszenvező román diákokat ítéltek el a Babes Egyetemről, köztük a Volcinschi-csoport 12 tagját. /Tibori Szabó Zoltán: Közös ügy az 56-os szobor. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 22./

Egyre valószínűbbnek látszik, hogy 2007. január 1-től Románia az EU tagjává válik. Mivel a román állampolgárok közül jóval több mint kétmillió dolgozik már most nyugat-európai országokban, az egyik fő kérdés az, hogy a jövőben hogyan alakul majd számunkra az uniós térségben a szabad munkaerő-áramlás gyakorlata. Németország és Ausztria még jó ideig fenntartja majd protekcionista intézkedéseit a romániai munkaerővel szemben. Magyarország egyelőre nem nyilatkozott arról, hogy a várhatóan jövőre csatlakozó Romániával és Bulgáriával szemben munkapiaci korlátozásokat készülne bevezetni. Az erdélyi magyarok azt várják, hogy Budapest ebben a kérdésben mielőbb megszólaljon. 2004-ben és 2005-ben Romániából, körülbelül 20 ezer vagy annál kevesebb munkavállaló érkezett hivatalosan Magyarországra. /Tibori Szabó Zoltán: Azt várják, hogy Budapest megszólaljon. Az erdélyi magyarság és a román csatlakozás utáni magyarországi munkavállalás. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 4./

Romániában a történetírást a kelet-európai átlagnál jóval nagyobb mértékben fertőzte meg a mítosz, az egyoldalúság, a manipulatív érdek. Amikor e mítoszok közül egyiket-másikat román tudósok megpróbálták lebontani, a felhördülés hatalmasnak bizonyult. Jó példa volt erre Lucian Boia Istorie si mit in constiinta romaneasca (Történelem és mítosz a románság tudatában. Editura Humanitas, Bukarest, 1997.) című könyve, ugyanígy a romániai holokausztnak a román történelemírás által tagadott valóságait összegező ún. Wiesel-bizottság jelentése (Comisia Internationala pentru Studierea Holocaustului in Romania [A Romániai Holokausztot Tanulmányozó Nemzetközi Bizottság], Raport final [Zárójelentés]. Editura Polirom, Iasi, 2005.). Ellentmondásos a román történetírásban dr. Petru Groza megítélése. Magyarul is remekül beszélt, Budapesten szerzett doktorátust, miniszter volt a Trianont követő időszak több román kormányában, képviselő a bukaresti parlamentben Dúsgazdag volt az 1930-as években. Később balra sodródott, az Ekés Frontnak nevezett, a kommunistákhoz közel álló parasztmozgalom vezére lett, baloldali és zsidókat pártoló tevékenységéért 1943-ban bukaresti börtönbe került, onnan 1945. március 6-án egyenesen „az első demokratikus román kormány” kormányfői székébe ült, majd 1952-től 1958-ban bekövetkezett haláláig a Nagy Nemzetgyűlés elnökségének elnöke, azaz államfő lett. Két könyv jelent meg róla az elmúlt években a bukaresti Compania Kiadónál. Az első könyv (Petru Groza, Adio lumii vechi! [Agyő, régi világ!]. Editura Compania, Bukarest, 2003. – a következőkben: Groza, 2003.) Petru Groza memoárjait tartalmazza. A második könyv Dorin-Liviu Bîtfoi fiatal történész munkája, Groza politikai életrajza (Dorin-Liviu Bitfoi, Petru Groza, ultimul burghez. O biografie [Petru Groza, az utolsó nagypolgár. Egy életrajz]. Editura Compania, Bucuresti, 2004. – a következőkben: Groza, 2004.). A hatvanas években azt mondták, róla: kommunista. Később, a kilencvenes évek elején, pedig: nem volt kimondott kommunista. Petru Groza a Piskihez nagyon közel fekvő Bácsi faluban született 1884-ben, régi ortodox (görög keleti) papcsaládban. A szászvárosi Református Gimnáziumban magyar tanult, ahol 1903-ban érettségizett. Ezt követően jog- és gazdaságtudományi tanulmányokat folytatott Budapesten, Berlinben és Lipcsében, s 1907-ben Budapesten szerzett jogi doktorátust. Később az erdélyi románok autonómiájáért küzdő Román Nemzeti Pártban politizált, részvevője volt az Erdély Romániával történő egyesítésével végződő politikai akcióknak. Román nemzetisége miatt a magyarok sokszor megalázták, ezt soha nem tudta elfelejteni. Mégis vallotta, hogy a két nép megbékéléséért harcol. Groza 1919 végén utazott Bukarestbe, hogy az egyesülés utáni Nagy-Románia első, alkotmányozó nemzetgyűlésében képviselője legyen. Megdöbbentette a regáti korrupció, az erkölcstelen élet, a mocsok és a szegénység. Fő céljának tekintette, hogy a Regátot a „nyugatias” erdélyi szintre felemelje. Erőfeszítései sikertelennek bizonyultak, ezért kivonult a politikából, évekre visszavonult dévai ízlésű villájába. A baloldali eszmék híve lett, 1933-ban a dévai központú Ekés Front elnökévé választották, s így közelebb került a Kommunista Párthoz. Ion Antonescu marsall, a román diktátor idején őrizetbe vették, ezután lett az új rendszerben miniszterelnök. A kommunisták nem szerették: benne az osztályát eláruló nagypolgárt látták. Groza kijelentette: az erdélyi magyarok legyenek nyugodtak, mert Románia és Magyarország között nemsokára létrejön a vámunió, és a határokat el fogják törölni. Groza miniszterelnökként 1947 után aktívan részt vett a történelmi román pártok felszámolásában, a magyarokkal történt leszámolásban, a kommunisták választási csalása fölött szemet hunyt. A kommunista vezetők nem mozdították el Grozát, mert tudták, hogy az erdélyi tömegek tisztelik, ezért fölfelé, a pusztán dekoratív államfői székbe buktatták. Maradék befolyását az egykori polgári osztály azon exponenseinek börtönből való kiszabadítására fordította, akik iránt valamennyi tiszteletet érzett. Szobrait 1990-ben Románia-szerte ledöntötték, a dévait és a székelyudvarhelyit is, a róla elnevezett erdélyi város pedig visszakapta régi nevét: Stei (Vaskohsziklás). /Tibori Szabó Zoltán: A nagypolgárság kommunistája, a kommunisták nagypolgára. Petru Groza történelmi szerepének átértékelése. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 12., folyt.:15., 16./

Ismert romániai és külföldi értelmiségiek május 30-án elektronikus úton tiltakozó levelet küldtek a bukaresti Ziua című napilap szerkesztőségébe, az utóbbi időben a hasábjain egyre gyakrabban megjelenő uszító hangvételű, nacionalista és idegengyűlölő tartalmú írások, különösen Victor Roncea gyűlöletbeszédet idéző cikkei ellen. Roncea legutóbb a Ziua május 29-i számában írt – Ungureanu nyelve címmel, a román külügyminiszterre célozva – bujtogató publicisztikát. Az értelmiségiek által összeállított Tiltakozás megállapítja: „Eszméi, amelyek elfogadhatatlanok a civilizált sajtóban, apoteotikusan és vegytiszta vasgárdista szellemben bujtogatnak: »Parancsnok, add ki az utasítást!« 2006. február 13-i írásában Roncea felvetette a kérdést, hogy el kell bocsátani mindazokat a személyeket, akik »Románia ellen cselekednek«. Minthogy akkor senki sem kérdezte meg tőle, hogy rendelkezésére áll-e az »árulók« listája, ez már, íme, értelmét vesztette. A lista azonban szükség esetén hozzásegíthet a »Parancsnok utasításának« gyakorlatba ültetéséhez.” A Tiltakozás megállapította, hogy a Ziua nem egy szerzője vesz részt nacionalista-szekuritátés támadásokban, amelyeknek olyan személyiségek estek áldozatul, mint Vladimir Tismaneanu, Smaranda Enache és most Mihai Razvan Ungureanu. „A Románia elnöke által nemrég jóváhagyott felbujtás elleni törvények értelmében az ügyészségnek vizsgálatot kell indítania annak megállapítására, hogy ki áll az »Árulásellenes Nemzeti Ügyosztály« és a Roncea által Codreanut és Simát idéző módon említett »Parancsnok« mögött. Másfelől a lap vezetőségének, különösen Sorin Rosca Stanescunak és azoknak a szerzőknek, akik bizonyos hitelt kölcsönöznek ennek a kiadványnak, ha megkésve is, tudatosítaniuk kellene az igazi veszélyt, amelyet az ilyen cikkek jelentenek. Konkrét lépést várnak Sorin Rosca Stanescu főszerkesztőtől. A Tiltakozás aláírói között van Liviu Antonesei, Mihai Chioveanu, Adrian Cioflanca, Andrei Cornea, Victor Eskenasy (Prága), Marco Maximilian Katz, Dan Matei, Andrei Oisteanu, Marta Petreu, Liviu Rotman, Michael Shafir, Tamás Gáspár Miklós (Budapest), Daniel Ursprung (Zürich), Ion Vianu, Leon Volovici (Jeruzsálem), a hazai magyar publicisták közül pedig Ágoston Hugó, Bányai Péter, Tibori Szabó Zoltán, Visky András. Az ÚMSZ megkeresésére Victor Roncea elmondta: perelni készül a tiltakozó levél aláíróit. A Ziua külpolitikai rovatvezetője „mocskos és alaptalan támadásnak” tartja a levélben foglaltakat. „Mi köze lenne írásaimnak a Vasgárdához? A »Parancsnok« alatt Traian Basescu államfőt értettem, az »Árulásellenes Nemzeti Ügyosztály« alatt pedig a Legfelsőbb Védelmi Tanácsot, amelynek hatáskörébe – Basescu parancsnoklatával – a hazaárulásos esetek tartoznak” – szögezte le a Ziua újságírója./Levél ordas eszmék ellen. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 31./

Montenegró lakossága feladta a leckét Európának. Amikor a május 21-én megtartott népszavazáson arra szavaztak, hogy Montenegró az 1918 óta fennálló nemzetközi jogi helyzetét rúgja fel, lépjen ki a Szerbiával alkotott államközösségből, és váljon függetlenné, még nem tudták, hogy ez milyen hatást gyakorol majd a kontinens keleti része és a kaukázusi térség szeparatista törekvésű térségeinek lakóira. Vlagyimir Putyin orosz elnök arra figyelmeztette a nemzetközi közösséget, hogy a montenegrói függetlenségi népszavazás eredménye, valamint Koszovó esetleges függetlenségének elfogadása rendkívül veszélyes precedenst teremt. Őt „a volt Szovjetunió szeparatista enklávéinak”, Abháziának, Dél-Oszétiának és Transznisztriának a sorsa foglalkoztatja, de ezúttal tovább ment. Felhívta a figyelmet, hogy a crnagorecek önállóságának nemzetközi elismerése az európai földrész nyugati részét is destabilizálhatja, hiszen a montenegrói referendum „katasztrofális következményekkel járhat olyan országokra nézve is, mint Spanyolország, Franciaország vagy Olaszország”. A montenegrói népszavazás utáni napokban az ún. Transznisztriai Moldovai Köztársaság vezetői hasonló referendum kiírását helyezték kilátásba. Igor Szmirnov, a szakadár Dnyeszter-vidéki térség elnöke bejelentette: legkésőbb szeptemberben feltétlenül népszavazást rendeznek a Moldovától való függetlenségről. Ezzel egyidejűleg Szergej Ivanov orosz védelmi miniszter leszögezte: az orosz katonai jelenlétet a szakadár térségben Moszkva továbbra is fent kívánja tartani. A szeparatista akció miatt Moldova és Transznisztria között 1992-ben kisebb háborús konfliktusra is sor került. A Dnyeszteren túliak az „ott felejtett” 14. szovjet hadsereg pártfogásával győztek, az orosz haderő azóta is a térségben maradt, „vigyázni a szovjet fegyverraktárakra”, amelyek elszállításához több mint kétszáz tehervonatra lenne szükség. Tyiraszpol külön parlamentet és külön kormányt hozott létre, s bár függetlenségét senki nem ismerte el, ma is önálló pénze van. Az Európai Unió és az Egyesült Államok is azt szeretné, ha az oroszok Transznisztriából kivonulnának, s ha a Dnyeszter-melléki térség ugyanolyan széles autonómiát kapna Kisinyovtól, amilyent a moldovai törvényhozás a kilencvenes évek közepén a szintén kiszakadással fenyegető dél-moldovai gagaúzoknak biztosított. /Tibori Szabó Zoltán: A függetlenedés szelleme kísérti Európát. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 13., folyt. 14./

Július 1-jén tartotta az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa ülését Marosvásárhelyen. – Olyan kisebbségi törvény kell nekünk, amely az eddigiekben megteremtett egyéni jogok területéről átlép a kollektív jogok területére – jelentette ki Markó Béla az ülésen, melyen mintegy 150 RMDSZ-es polgármester, alpolgármester és más önkormányzati vezető is részt vett. A fórum napirendjén az RMDSZ önkormányzati tevékenységének elemzése is szerepelt. Markó Béla rámutatott: szükséges az elemzés, mert két év telt el a helyhatósági választások óta. Óriási vehemenciával lángol fel továbbra is a nacionalizmus, az idegengyűlölet – tette hozzá. Az RMDSZ-nek ma is naponta szembe kell néznie a nacionalizmus próbálkozásaival. Romániában még ma sem visszafordíthatatlan mindaz, amit az etnikumközi viszonyokban elértek. Az RMDSZ majdnem másfél éve kínlódik sikertelenül a kisebbségi törvénytervezet elfogadtatásával. Markó kifejtette, hogy az RMDSZ a koalícióban senkinek nem a csatlósa. Az RMDSZ a 1,5 milliós magyar közösség képviselője. Az RMDSZ ellenzi azt, hogy mindenkit lehallgassanak, hogy rendőrállami intézkedésekkel korlátozzák az emberi jogokat, hogy a titkosszolgálatok hatáskörét bővítsék. Egyetért azzal, hogy a szekuritátés múltat fel kell tárni. A vajdasági és a felvidéki magyar erők kiszorulása a kormányzatból és az RMDSZ-re mért ütések olyan folyamat részei, amelyre oda kell figyelni, mondta Markó. Ugyanakkor úgy vélte, a gyergyóditrói székely népgyűlés paródia volt. Markó bírálta a székely megyéket, amiért a hónapokkal ezelőtt elhatározott együttműködés részteleit nem alakították ki. Frunda György SZKT-elnök arra biztatta az önkormányzatokat, hogy éljenek az adott jogokkal, használják az anyanyelvet, adják vissza a tulajdonokat. Követelte a magyarlakta vidékeken több magyar bíró és ügyész kinevezését (Maros megyében egyetlen magyar ügyész sincs), illetve közösségi rendőr alkalmazását. Kónya-Hamar Sándor kolozsvári képviselő hiányolta, hogy Markó nem elemezte az anyaország és az erdélyi magyarság viszonyának alakulását. Eckstein-Kovács Péter kolozsvári képviselő nehezményezte, hogy a szövetségi vezetők az ellenzéket ellenségnek tekintik. Felülről akarnak ellenzéket létrehozni az SZKT-n és az RMDSZ-en belül – mondta. Felhozta Sógor Csaba szenátor esetét, akit a szövetség vissza készül hívni az Interparlamentáris Unióból amiatt, mert elment Ditróba. Egyetértett azzal, hogy Ditró paródia volt, de úgy vélte, hogy ott mégiscsak magyar emberek voltak jelen, akikért meg kell próbálni tenni valamit. Toró T. Tibor képviselő szerint a kisebbségi törvény elfogadása megfeneklett, s az RMDSZ vezetősége a kulturális autonómiát valami mással próbálja kiváltani. Azt ajánlotta, hogy az RMDSZ karolja fel az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács autonómia-kerekasztal összehívására tett javaslatát. Sógor Csaba csíkszeredai képviselő a külső és a belső ellenzékkel való párbeszédet hiányolta. Borbély László képviselő szerint az RMDSZ erős, és meg tudja védeni a magyarságot. Takács Csaba ügyvezető elnök kifejtette: az RMDSZ-t önállósága miatt, kormánytól függetlenül, Budapesten sem szeretik maradéktalanul, de tisztelik. Az RMDSZ nem örvend a Határon Túli Magyarok Hivatalának megszűnésének, inkább a hatékonyságát kellett volna növelni. Elismerte, hogy a HTMH alkalmassága megkérdőjelezhető a jelenlegi körülmények között. Megköszönte viszont az elvégzett munkát a HTMH valamennyi vezetőjének, munkatársának, akik az elmúlt 15 évben sokat dolgoztak a határon túli magyarságért. Takács figyelmeztetett: jóhiszeműen kell viszonyulni a magyar kormány által javasolt változtatásokhoz. „Be vagyunk avatva a határon túli magyarságot érintő átszervezéssel kapcsolatos kérdésekbe” – jelezte. /Tibori Szabó Zoltán: Közös érdek a nacionalizmus visszaszorítása. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 3./ Markó Béla azt szeretné, ha a magyar tanítók több fizetést kapnának, mint a románok. Markó elmondta, hogy ezek az elemi osztályokban oktató pedagógusok több tanórát tartanak mind románból, mind anyanyelvből, ezért természetes lenne, hogy magasabb bért kapjanak. Frunda György, RMDSZ szenátor a mellett érvelt, hogy a magyar iskolákban csak magyar nyelven oktassanak, kivéve a földrajzi megnevezéseket, ugyanis azzal ő is egyetértett, hogy ezek román megnevezésének ismerete fontos. Frunda szerint szükséges, hogy a magyar lakosság aránya a rendőrségi állományban is tükröződjék; példaként Marosvásárhelyt említette, ahol a magyar lakosság aránya 50 százalék, de a rendőrségen alig 10 százalék a magyar anyanyelvűek száma. Az RMDSZ-szenátor sürgette, hogy azokban a megyei tanácsokban, ahol az RMDSZ többségben van, beszéljenek magyarul. /Hazai krónika. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 3./

Higgadtságra intette az RMDSZ vezetősége a magyar-magyar kapcsolatok tekintetében a szövetségi kisparlament tagjait. Takács Csaba ügyvezető elnök arról beszélt, hogy önállósága miatt az RMDSZ-t Budapesten sem szeretik maradéktalanul, de következetessége okán tisztelik. Úgy vélekedett, hogy a HTMH-t jobb lett volna átszervezni, mint megszüntetni, de elismerte, hogy a hivatal alkalmassága megkérdőjelezhető. A pragmatizmusáról ismert ügyvezető elnök figyelmeztetett: az erdélyi magyarságnak jóhiszeműen kell viszonyulnia a magyar kormány által javasolt változtatásokhoz. Csak találgatni lehet a szövetségi higgadtság okát. Elképzelhető, hogy a bölcsesség oka a források megcsappanásának, illetve teljes elzárásának rémképe. De az sem kizárt, hogy az RMDSZ vezetői belátták: a 15 esztendővel ezelőtt kitalált támogatási rendszerrel az EU küszöbén már Erdélyben sem lehet mit kezdeni. Bár az RMDSZ-en kívüli ellenzék katasztrófáról, cserbenhagyásról szónokol, a higgadt szövetségi reagálás jobb eredményhez vezethet. /Tibori Szabó Zoltán: Higgadt RMDSZ-reagálás. = Népszabadság, júl. 4./

Július 13-án a Házsongrádi temetőben végső nyugalomra helyezték a balesetben elhunyt Balló Áront, a Szabadság főszerkesztőjét. A koporsójánál lerótták kegyeletüket a nagyobb erdélyi magyar napilapok főszerkesztői, újságíró kollégái, politikusok, egyházi és civil társadalmi vezetők és az olvasók. A gyászszertartást Bibza István református esperes vezette. A szerkesztőség nevében az elhunytat Tibori Szabó Zoltán búcsúztatta, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete képviseletében Makkay József, az Erdélyi Napló című hetilap főszerkesztője mondott emlékbeszédet. /Gyászunk órái. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 14./ A húszéves érettségi találkozót Balló Áron szervezte a legnagyobb lelkesedéssel. Minden előkerülő osztálytárshoz volt üzenete, minden beérkező üzenetre volt válasza. Az osztályfőnöki órán pedig szinte minden hiányzó osztálytárs életének alakulásáról ő tudott beszámolni. Mindenki számára biztos volt, hogy öt év múlva is, tíz év múlva is, szervezni fog fantasztikus osztálytalálkozókat. Tudták, hogy Áronra lehet számítani. Áron tüneményesen fiatalos maradt, és annyi cselekvő energia volt benne, mint egy érettségizőben. /Farkas Emőd: Áron emlékére. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 14./

Amikor gróf Batthyány Ignác gyulafehérvári római katolikus püspök 1791-ben megalapította a ma is nevét viselő könyvtárat, nem sejthette, hogy a családi vagyonából megvásárolt könyvek a román állam tulajdonába kerülnek, s azokhoz kétszáz év múlva szeretett egyházának papjai hozzá sem fognak majd férni. A könyvtárat végrendeletileg Erdélyre és a gyulafehérvári katolikus püspökségre hagyta, utóbbi kezelésében, azzal a megkötéssel, hogy azt az őt követő püspökök a gyűjteményt gondosan óvják és folyamatosan gyarapítsák. Utódai eleget tettek a hagyakozó óhajának: a gyűjteményt 60 ezer kötetre bővítették. A könyvtárat a román állam 1949-ben a római katolikus egyháztól elkobozta. Márton Áron püspök erélyes tiltakozása hiábavalónak bizonyult. A Batthyaneum tulajdonjoga 1989 után ismét napirendre került, és európai unszolásra 1998-ban Bukarest a 13. számú kormányrendelettel a könyvtárat és épületét visszaadta a közben érsekségi rangra emelt gyulafehérvári katolikus püspökségnek. A rendeletet mindmáig nem hajtották végre. A gyulafehérvári román nacionalisták ugyanis pert indítottak. Arra hivatkoztak, hogy könyvtárát Batthyány tulajdonképpen két örökösre hagyta: a püspökségre és Erdélyre. Utóbbi jogutóda pedig a román állam. A bíróságok rendre elutasították ezt az érvelést, de utolsó fokon, 2003-ban, a románok keresetének helyt adtak. Az érsekség a strasbourgi emberjogi bírósághoz fordult, de az ügyben ott még nem született ítélet. A román állam pillanatig sem vette komolyan az elmúlt években az elkobzott egyházi és kisebbségi vagyon visszaszolgáltatását szorgalmazó sorozatos nyugati követeléseket. Jól példázza a bukaresti gondolkodást az Adevarul román napilap, 2004. június 30-án megjelent cikkének mondata: „A szóban forgó ősnyomtatványt Batthyan (sic!) katolikus püspök, teljes könyv- és műtárgy-gyűjteményével, végrendeletileg a román államra hagyta.” A katolikus főpapokat jóformán be sem engedik az intézménybe. Marton József teológiai történészprofesszor nemrég kijelentette: az egyes könyvek tanulmányozása végett magának a tulajdonost képviselő Jakubinyi György érseknek is a bukaresti Román Nemzeti Könyvtár írásos engedélyére van szükség, amely gyakorlatilag beszerezhetetlen. A püspökség szerint a gyűjteményből máris több értékes könyvnek lába kelt. A mai Románia talán legértékesebb, itt őrzött könyvét – az 812-ben a lorschi kolostorban készült Codex Aureust – néhány évvel ezelőtt engedély nélkül lemásolták, hatalmas, 1,5 millió euróra becsült kárt okozva ezáltal az egyháznak. A 333 példányban kiadott hasonmást darabonként 28 ezer dollárért kínálták a gyűjtőknek. A Codex Aureust a román kommunista állam is kihasználta. Azzal garantált ugyanis több milliárdokra rúgó, a hazai ipar fejlesztését szolgáló nyugati kölcsönt. Potyó Ferenc, a gyulafehérvári érsekség általános helynöke nemrég leszögezte: a Batthyaneum az egyházé, és semmi szín alatt nem fogadhatják el a közös, állami-egyházi felügyeletet. Tavaly Jakubinyi György érsek a Márton Áron-emlékünnepségen résztvevő Erdő Péter esztergomi bíboros-prímással és Orbán Viktor Fidesz-elnökkel együtt kívánta meglátogatni a Batthyaneumot. „Az igazgatónő a könyvtár bejáratánál a Román Akadémia pontos névsort tartalmazó engedélyét kérte a főpapoktól, és csak annak felmutatása után engedte be őket az épületbe” – emlékezett a megalázó helyzetre a helynök. Hozzátette: ezek után naivság lenne bízni bármilyen állami-egyházi közös felügyelet működőképességében. A katolikus egyház az RMDSZ közbenjárásában bízik, de egyelőre az is eredménytelennek bizonyult. /Tibori Szabó Zoltán: Batthyaneum: nem tudja használni könyvtárát az egyház. A püspök kincse és a bukaresti szemforgatók. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 18./

Az ÚMSZ eljuttatta a Civic Media Egyesülethez azon személyek listáját, akik a romániai magyar írott sajtóban vezető szerepet töltenek be, s ekként a romániai magyar közvélemény formálóinak tekinthetők; a lista a Szekuritáté Irattárát Átvilágító Bizottsághoz(CNSAS) kerül. Az ÚMSZ ezáltal csatlakozott a kezdeményezéshez, amely a romániai sajtó és civil szféra átvilágítását tűzte ki célul. A Civic Media eddig benyújtott névsorában az országos román napilapok, televíziók és rádiók, hírügynökségek főszerkesztői és helyetteseik szerepelnek. A MÚRE elnöke, Ambrus Attila üdvözölte a kezdeményezést. Gáspárik Attila, az Országos Audiovizuális Tanács alelnöke örömmel fogadta az átvilágítás hírét. Kiadvány/Újságíró neve/ Tisztsége: A Hét/Parászka Boróka/felelős szerkesztő; Bányavidéki Új Szó/Soltz Anna/igazgató és Szilveszter Mária/ főszerkesztő; Bihari Napló/George Catuneanu/igazgató és Rais W. István/főszerkesztő; Brassói Lapok/Ambrus Attila/főszerkesztő; Erdélyi Napló/Makkay József/főszerkesztő és Szentes Szidóni/főszerkesztő-helyettes; Erdélyi Riport/Szűcs László/főszerkesztő és Stanik István/felelős kiadó; Európai Idő/Horváth Alpár Szilamér/főszerkesztő; Gyergyói Kisújság Ábrahám Imre/főszerkesztő és Balázs Katalin/főszerkesztő-helyettes; Hargita Népe/Sarány István/főszerkesztő és Hecser Zoltán/felelős kiadó; Háromszék/Farkas Árpád/főszerkesztő és Torma Sándor/főszerkesztő-helyettes, Magyari Lajos, Sylvester Lajos/rendszeresen közlő publicisták, elemzők; Heti Új Szó/Graur János/főszerkesztő; Korunk/Kántor Lajos/főszerkesztő és Horváth Andor/főszerkesztő-helyettes; Krónika Csinta Samu/felelős szerkesztő, Gazda Árpád/vezető szerkesztő, Rostás Szabolcs/vezető szerkesztő és Bakk Miklós/főmunkatárs; Látó/Gálfalvi György/főszerkesztő és Kovács András Ferenc/főszerkesztő-helyettes; Népújság/Makkai János/főszerkesztő és Nagy Miklós Kund/főszerkesztő-helyettes; Nyugati Jelen/Böszörményi Zoltán/főszerkesztő és Jámbor Gyula/főszerkesztő-helyettes; Polgári Élet/Zsidó Ferenc/főszerkesztő; Reggeli Újság/Dénes László/főszerkesztő; Szabadság/Kerekes Edit/főszerkesztő-helyettes és Tibori Szabó Zoltán/publicista; Szatmári Friss Újság/Elek Anikó/főszerkesztő; Szatmári Magyar Hírlap/Princz Csaba/lapigazgató, Veres István/főszerkesztő és Benedek Ildikó/főszerkesztő-helyettes; Székely Hírmondó/Kocsis Cecília/főszerkesztő és Willman Walter/főszerkesztő-helyettes; Udvarhelyi Híradó/Jakab Árpád/főszerkesztő; Új Kelet/Péter Csaba/főszerkesztő és Barabás Orsolya/felelős szerkesztő; Új Magyar Szó/Stanik István/lapigazgató, Salamon Márton László/felelős szerkesztő, Bércesi Tünde/vezető szerkesztő, Ágoston Hugó/vezető publicista, Bíró Béla, Lokodi Imre/rendszeresen közlő publicisták, elemzők, Simon Judit, Székedi Ferenc; MÚRE/Karácsonyi Zsigmond/ügyvezető elnök, Szűcs László/írott sajtó alelnök, Csép Sándor/audiovizuális alelnök, Rácz Éva/szakmai oktatási biz., Hecser Zoltán/sajtójog-érdekvédelmi biz., Kacsó Sándor/médiapolitikai biz., László Edit/szoc. tagságkezelő biz., Bálint Zsombor/gazdasági biz. A Civic Media Egyesület elektronikus levelet kapott többek közt a Krónika napilap egyik munkatársának e-mail címéről, amelyek feladója a következők átvilágítását javasolja: Stanik István, Szűcs László, Simon Judit (Új Magyar Szó), Makkai János (Népújság), Ferencz Imre (Hargita Népe), Farkas Árpád, Magyari Lajos (Háromszék). /Cseke Péter Tamás: Az Új Magyar Szó csatlakozott a Civic Media Egyesület kezdeményezéséhez. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 18./

Meghalt 94 éves korában Raoul Sorban, az egyik legnagyobb erdélyi magyargyűlölő. Az általa életében előszeretettel hangoztatott hazugságok holtában is elkísérték. A rádió egyik híre szerint „több ezer észak-erdélyi zsidó megmentője volt”. Szintén a rádió közölte a Nagy-Románia Párt részvétnyilvánítását, amely szerint Sorban „15 ezer zsidót mentett meg a haláltól”. Ez azonban nem igaz, egyetlen zsidó sem köszönhette neki a megmenekülését. Élete utolsó éveiben derült ki, hogy Dragomir fedőnévvel több részletes besúgást írt a Szekuritáténak Tudor Bugnariuról, aki barátjának hitte, s aki a második világháború után a börtönből is segítette. Miután 1940–1944 között a kolozsvári egyetemen Felvinczi Takács Zoltán művészettörténész professzor tanársegédje volt, a kommunizmus idején, majd 1990 után is, Sorban egymás után ontotta magából a „magyar irredentizmust leleplező” könyveit. Annyira elfogulttá tette a gyűlölet, hogy az általa összeállított „irredenták” között Kányádi Sándor is szerepelt, méghozzá a máramarosi jiddis költészet magyarra fordításáért. 1990 után előbb a kommunista párttal kacsingatott, majd Funar jóbarátja lett, és végül belépett a Nagy-Románia Pártba. Életében nem sikerült visszavonatni a jeruzsálemi Jad Vashem intézettel azt az Igaz Ember címet, amelyet 1978-ban szintén hazugságokra alapozva adtak neki. /Tibori Szabó Zoltán: Egy besúgó halálára. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 21./

Ion Iliescu volt államfő kijelentette: a Szekuritáté irattárából származó iratcsomók nyilvánosságra hozása nem tesz mást, mint rehabilitálja a Ceausescu-korszak eme intézményét és rontja a jelenlegi politikusok hitelét. A dossziék előrángatásával lejáratják a politikai élet szereplőit. Szerinte haszontalan a dossziék interneten történő közlése, ugyanis ezek az érintettek személyes életére vonatkozó részleteket is tartalmaznak. Iliescu boszorkányüldözésről beszélt. /Iliescu: manipulálnak a szekus dossziékkal. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 14./ Ugyancsak boszorkányüldözést említ Tibori Szabó Zoltán, a Népszabadság kolozsvári tudósítója: „Valóságos boszorkányüldözés indult be Romániában a hírhedt Securitate, a kommunista titkosszolgálat levéltárának megnyitását követően.” /Tibori Szabó Zoltán: Besúgóhisztéria tört ki Romániában. = Népszabadság (Budapest), aug. 14./ Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt elnöke pedig hisztériának nevezte a napokban kirobbant botrányt, és felszólította azokat a szekustiszteket, akik nem öltek és nem loptak, hogy csatlakozzanak az általa vezetett alakulathoz. /Farcádi Botond: Sógor Csabát is szekusmúlttal vádolják. = Krónika (Kolozsvár), aug. 14./

Kormányhatározattal garantálja az állam azoknak a tartozásoknak a kifizetését, amelyeket a Román Kereskedelmi Bank (BCR) az egykori Bancorex Román Külkereskedelmi Bank csődbejutásakor vett át. A hír mögött hosszú történet lapul. A kilencvenes évek közepén, az Iliescu-kormányzatok idején, amikor az éves infláció meghaladta a kétszáz százalékot, s amikor a bankbetétekre évente 170–180 százalékos kamatot fizettek, az állami tulajdonban lévő Bancorex évi 15–20 százalékos kedvezményes kamatú hiteleket nyújtott. Nem mindenkinek, lista volt, azon kizárólag a korábbi rendszer kedvezményezettei kaptak helyet: pártaktivisták, katonatisztek és szekus tisztek. A szekuritátés tisztek felvették tehát az egy-két millió dollárnyi hitelt a Bancorexből, átmentek a Dacia Felix Bankhoz vagy másik bankhoz, s ott fél évre lekötötték a pénzt. A hat hónap után kapott kamatból kifizették a teljes kölcsönt, kamatokkal együtt, s még úgy is több pénzük maradt. Ezekből a pénzekből vásárolták meg aztán ugyanezek az egész nemzetgazdaságot, a nemsokára beindított privatizáció során. Elsősorban azt a listát kellene elkészíteni, amelyen valamennyi egykori szekus tiszt, illetve az ezeket irányító párt- és állami funkcionáriusok nevének kell szerepelnie. Mellette kellene közzétenni azok listáját, akik az állami bankokat lenyúlták, illetve akik a Caritas fő kedvezményezetteiként mesés összegeket kaptak. E két listából rögtön kiderülne, hogy kik is azok, akik ma Romániát irányítják. A harmadik lista az ún. rezidenseké lenne. A nyugalmazott szekus tisztek rezidensekké váltak, akik 8–10 ügynökből álló információs hálózatot működtettek, s akik időről időre összefoglaló jellegű jelentéseket készítettek feletteseiknek. A negyedik lajstromnak az ún. konspirációs lakások tulajdonosainak nevét kellene tartalmaznia. Mindezek helyett folyik a ködösítés. S ebbe a csapdába a magyarok is belesétálnak. Elfeledve, hogy a titkosszolgálatok ma is működtetik a Szekuritáté egykori „irredenta osztályát” (amelynek megszüntetését az évek során az RMDSZ a parlamentben is többször követelte, de mindhiába), s hogy a román nacionalizmus ezek kiadását még jó ideig nem teszi lehetővé. /Tibori Szabó Zoltán: A dossziék ura. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 21./

Románia még csak készül az uniós csatlakozásra, de négymillió romániai munkás már ma is az EU-ban dolgozik, ami egyes szakmákban munkaerőhiányhoz vezet az anyaországban. Június végén a romániai munkanélküliségi ráta 5,3 százalékra csökkent, míg tavaly decemberben még 5,9 százalék volt. Júniusban az alkalmazottak száma meghaladta a 4,6 milliót. Ennyi munkavállaló azonban nem képes eltartani a mintegy 21 millió román állampolgárt. A román munkavállalók jelentős része külföldön dolgozik. A feketén dolgozó románok becsült számát összeadva, az eredmény a négymilliót is meghaladja. (Olaszországban 800–900, Spanyolországban 600–700 ezer, Görögországban 700 ezer, Németországban 400 ezer, Ausztriában 200 ezer, Izraelben 300–400 ezer). A külföldön dolgozók által hazautalt összeg tavaly 3,6 milliárd euróra rúgott, szemben az előző évi 2,8 milliárddal. A nyaranta hazalátogató „stranierik” (ahogy manapság a vendégmunkásokat Romániában olasz szóval nevezik) tavaly 8,9 milliárd eurót váltottak be lejre, hogy abból a család szükségleteit fedezzék, és készülő lakásaikat, üdülőiket tovább építsék. A Romániába érkező külföldi befektetők már alig találnak szakképzett munkaerőt. A munkaerőhiánynak jó hatása van az itthon maradottak béreire, amelyek szinte folyamatosan növekszenek. A hazai fizetség persze még messze nem éri el a nyugati szintet. A romániai munkanélküliség nem egyenletes. Temes megyében, az ország egyik legfejlettebb régiójában mindössze 2,2 százalékos, miközben a székelyföldi Hargita megyében kilenc, a moldvai Vaslui megyében pedig a tíz százalékot is elérte. Székelyföldnek jelentős a gazdasági és nyers anyag-potenciálja, Hargita és Kovászna megyét a magyarországi befektetők azonban nem rohanták meg. Az egyik külföldi cég, amely a csángóföldi Bákóban telepedett le, Kínából hozott nemrég 1100 varrónőt. A kínaiak már minden nagyvárosban megvetették a lábukat, de Bukarestben vannak talán a legtöbben. A bánsági termőföldek 70 százaléka már olaszok kezén van. /Tibori Szabó Zoltán: A román dolgozók már beléptek az Unióba. Sok milliárd eurót visznek haza külföldről a „stranierik”. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 30./

Megcsonkították és meghamisították a verespataki aranybányára vonatkozó környezeti hatástanulmányhoz készített, a település történelmi részén található kulturális és épített örökség megóvását célzó független szakértői jelentést. Ennek nyomán az azt elkészítő bukaresti szakértők nem vállalják a hatástanulmány vonatkozó részének következtetéseit. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt hetekben szervezett romániai és magyarországi nyilvános fórumokon a közönség hamis dokumentumot vitatott meg. Súlyos vádak, amelyeket az érintett szakemberek a tárca tudomására is hoztak, amelyekre azonban a minisztérium augusztus 12. óta nem válaszolt. /Tibori Szabó Zoltán: Meghamisították a verespataki hatástanulmányt. A nyilvános fórumok jogszerűsége megkérdőjelezhető. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 6./

A Magyar Nemzet napilap első fokon elvesztette azt a pert, amelyet rágalmazás vádjával indított ellene Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) volt elnöke. Bálint-Pataki azt követően kezdeményezett jogi eljárást jóhíre védelmének érdekében, hogy a Magyar Nemzet tavaly augusztus 22-től kezdődően több cikkében „hírbe hozta” a volt hivatalvezetőt egyik munkatársnőjével, aki – a lap állítása szerint – férjével együtt a román hírszerzésnek dolgozott. A Magyar Nemzet azt állította, hogy Szatmári Ildikó, aki „korábban a HTMH-nál vállalt munkát, így került bensőséges viszonyba főnökével”, és így elérte azt, hogy a hivatal szabotálhassa a határon túli magyarságnak szánt támogatásokat, valamint azt is, hogy az erdélyi magyarság számára hátrányos kormányzati döntések szülessenek. A Magyar Nemzet „kisebbségi szakértőjét”, Lukács Csaba újságírót vette igénybe állításainak bizonyítására. Lukács szerint forrásai meg nem nevezett HTMH-munkatársak voltak, továbbá „névtelen leveleket, elektronikus anyagokat kapott pontosan meg nem határozható forrásokból”. Bálint-Pataki elégtételt kapott, de aligha nyert. A helyreigazítás nem volt hírértékű sem Budapesten, sem az Evenimentul Zilei háza táján, de Kolozsváron és Székelyudvarhelyen sem. Bálint-Pataki József, Szatmári Tibor, Szatmári Ildikó – „ezt a három embert aljas, koholt vádakra alapozott módon hurcolták meg, penderítették ki állásából és alázták porig.” – írta Tibori Szabó Zoltán, a Népszabadság kolozsvári tudósítója, a Szabadság munkatársa. /Tibori Szabó Zoltán: „Ismeretlen forrásból” tönkretett életek. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 28./

Markó Béla RMDSZ-elnök kifejtette, autonómiát akkor érdemes kialakítani, ha a régió legalább annyit termel, amennyit fogyaszt. Erdély például nem termel többet, mint Románia más régiói, hanem egyesek szerint kevesebbet. Viszont Erdély az elmúlt évtizedekben még annyit sem kapott vissza a költségvetésből, amennyi a megtermeltekből megillette volna. Székelyföld esetében szeretnének eljutni oda, hogy a rendelkezésre álló pénzről helyben lehessen dönteni. Ki kell dolgozni a gazdasági stratégiát. A székelyföldi erdővagyon alkalmas gazdagítani Székelyföldet, de ehhez azt az erdővagyont fel kell mérni. A kisebbségi törvény meddő vitája azt bizonyítja, hogy mérsékelt megoldást sem sikerült elfogadtatni. /Tibori Szabó Zoltán: El kell gondolkozni, hogy miként tovább. Interjú Markó Bélával, az RMDSZ elnökével. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 2./

Eckstein-Kovács Péter szenátor az igazságügyi reformmal, a titkosszolgálati dossziék nyilvánosságra hozatalával, továbbá a titkosszolgálatok vezetőinek kinevezésével kapcsolatos álláspontja miatt bírálta Markó Béla RMDSZ elnököt. A besúgók ügye foglalkoztatja az egész romániai, és ezen belül a magyar társadalmat is. Az igazságüggyel kapcsolatos kérdések szintén rendkívül fontosak. Az ún. Feddhetetlenségi Ügynökség éppen az igazolatlan jövedelemszerzés ellenőrzéséről, visszaszorításáról szól. Eckstein-Kovács Péter szerint életet kell lehelni az SZKT-ba, lehetőséget kell teremteni a vélemények ütköztetésére. Vissza kell venni a tékozló fiúkat, hogy az SZKT-ban és általában az RMDSZ-ben különböző elképzeléseket pártoló csoportok között valós verseny bontakozhassék ki. A szenátor támogatja az autonómiáról szóló csíkszeredai nyilatkozatot. /Tibori Szabó Zoltán: Az autonómiaprogrammal csak egyetérteni lehet. Interjú Eckstein-Kovács Péterrel, a Szabadelvű Kör elnökével. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 2./

Sokan siránkoznak, hogy rohamosan fogy az erdélyi magyarság lélekszáma. Eközben nem veszik észre, hogy egy-egy évjárat körülbelül 18–20 ezer erdélyi iskolás korú gyermekéből – elsősorban a családok nehéz anyagi helyzete miatt – csupán mintegy hatezer jut el az érettségiig, és ennél is kevesebben vágnak neki az egyetemi tanulmányoknak. Péntek János, a Babes–Bolyai Tudományegyetem nyelvész professzora, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja három évvel ezelőtt indította útjára a kolozsvári Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesületet (NYMTA), amelynek a célja, hogy a tehetséges, de anyagi szempontból szűkös családi környezetben élő erdélyi magyar gyermekek tovább tanulását elősegítse. Összefogva, két személy havi 1,3 millió régi lejjel támogathatja az egyesületen keresztül egy tehetséges gyermek tanulását. Ez az összeg, ami támogatónként havi ötezer forintnak avagy 20 eurónak felel meg, jelentős segítségnek számít, hiszen sok az olyan rászoruló család, amelyben az egy főre eső havi jövedelem 200–500 ezer régi lej között mozog. Az 1,3 millió lejnyi támogatás ezen családok esetében akár a család teljes jövedelmét is elérheti. Tavaly az egyesületnek csaknem 800 támogatója volt, akik összesen 387 rászoruló gyermek taníttatását támogatták. A tehetségek támogatás nélkül elvesznének. Péntek János legnagyobb keserűsége az, hogy a tehetős erdélyi polgárság részéről kevés támogatás érkezett. A tavalyi 800 támogató közül ugyanis mindössze 14 volt erdélyi, a többiek magyarországiak és nyugatiak. /Tibori Szabó Zoltán: Nyilas Misik „öregapja”, bocsánat! = Szabadság (Kolozsvár), okt. 10./

1956-ban a magyar forradalom hírét Romániában a lakosság széles rétegei nagy izgalommal fogadták. Temesváron a diákság tizenkét pontos programot állított össze, s a követeléseiket tartalmazó memorandumot az október 30-án félig-meddig legálisan összehívott diákgyűlésen, magas rangú párt- és egyetemi vezetők (Ilie Verdet és Petre Lupu központi bizottsági titkárok) jelenlétében felolvasták. Az egyetemisták kapcsolatot teremtettek a katonasággal és a munkássággal, de a rendszer oly gyorsan reagált, hogy az egyetemista ifjúság már tudott az utcára vonulni. A Szekuritáté már a diákgyűlés estéjén letartóztatta a megmozdulás szervezőit, és velük együtt a következő napokban összesen mintegy háromezer egyetemistát vett őrizetbe. Ezernél többet a mintegy 15 kilométernyire fekvő Kisbecskerekre szállítottak, s az ottani kaszárnyákban szekusok kezdték őket vallatni. A megtorlás kegyetlen volt. A szervezőket agyba-főbe verték, majd bíróság elé állították. Az 1956. november 15–16-án zárt ajtók mögött lefolytatott tárgyalás nyomán a fő szervezőket tömörítő első csoport tagjaira mértek ki nyolc évig terjedő börtönbüntetéseket, A decemberben tárgyalt második csoportban 7 évig terjedő börtönbüntetéseket szabtak ki. A bukaresti egyetemi hallgatók a november 4-én megindult magyarországi orosz megtorlás hírére kezdtek mozgolódni. Tüntetést szerveztek a szovjet nagykövetség elé, s onnan a tiltakozást a párt központi bizottságának épülete előtt akarták folytatni. Erre nem került sor, mert az egyetemeket megszállta a Szekuritáté. A fő szervezőket halálra ítélték, másodfokon ezt életfogytiglani szigorú börtönre változtatták. A magyarországi eseményekkel nyilvánosan rokonszenvező több száz bukaresti diákot őrizetbe vették, és súlyos börtönévekre ítélték, köztük Paul Goma később nemzetközileg is ismertté vált írót. A megtorlás a börtönbüntetések mellett számtalan egyetemről való kizárással párosult; 1957 tavaszán csak a bukaresti Parhonról 600 hallgatót zártak ki. Sok munkás és földműves is fellázadt. Ioan Faliboga, a Maros Magyar Autonóm Tartományban élő vasutas titkos szervezetével szabad választásokat akart kiharcolni. Perében rajta kívül még két embert ítéltek halálra. Az erdélyi magyarok sem maradtak tétlenek. Kolozsváron, a Partiumban, Marosvásárhelyen, Brassóban és a Székelyföldön ezreket tartóztattak le közülük a kegyetlen leszámolás során. A Bolyai Egyetem magyar diákjai tiltakozó akciót szerveztek. Páskándi Gézát, Bartis Ferencet, Balázs Imrét, Tirnován Videt, Dávid Gyulát, Lakó Elemért, Varró Jánost, Koczka Györgyöt, Iamandi Emilt, Kelemen Kálmánt, Nagy Benedeket, Páll Lajost, Péterffy Irént, Imre Magdát, Szilágyi Árpádot, Vastag Lajost, Várhegyi Istvánt és másokat hosszú évekre börtönbe zártak. Dávid Gyulát 1957 márciusában tartóztatták le. Hét évre ítélték, és a büntetését le is töltötte. Dávid Gyula, az ismert irodalomtörténész szerkesztésében ezekben a napokban jelenik meg az a kötet, amely az erdélyi magyar ötvenhatosokat igyekezett számba venni. 1956-1965 között csak a Maros Magyar Autonóm Tartományban több mint 750 személyt állítottak bíróság elé, de ezek közül 1956 októberében és novemberében csak 60-at tartóztattak le. 1957-ben több mint 150, 1958-ban pedig csaknem 300 letartóztatottról találtak adatot. A letartóztatások 1960-1965 között is folytatódtak. 1965 tavaszán például egy fiatalokból álló – a Gyergyószentmiklóshoz közeli Galócásról származó – csoportot tartóztattak le, akik ellen az volt az egyik vád, hogy „a magyarországi 1956-os ellenforradalomban résztvevő elemekkel” kapcsolatot tartottak, és akik Romániában hasonló akciókat akartak szervezni. Később a pártvezetés az 1956-os eseményeket ürügyként használta fel arra, hogy teljes mértékben felszámolja a rendszernek ellenállni próbáló csoportokat: a görög katolikus klérust, a protestánsokat, a neoprotestánsokat és a román történelmi pártok tagjait, vasgárdistákat, partizánokat és más csoportokat. 1959-ben felszámolták a Bolyai Egyetemet, és a leszámolásnak sok más magyar intézmény is áldozatául esett. A Szekuritáté elképzelhetetlen kegyetlenkedéssel sokakat beszervezett, románokat és magyarokat egyaránt. Dobai István kolozsvári nemzetközi jogász az események után az erdélyi magyarság ügyében memorandummal az ENSZ-hez fordult. Életfogytiglani kényszermunkát kapott érte. Szoboszlay Aladár római katolikus lelkész titkos szervezet létrehozásáért tizedmagával együtt halálbüntetést kapott. Végrehajtották. Ma sincs pontos adat arról, hogy a véres megtorlás hány embert érintett. Tízezrekről van adat, akiket azokban az években bebörtönöztek. Kutatók állítása szerint a magyar forradalmat követő két évben Románia-szerte tízezernél több személyt ítéltek börtönbüntetésre, és körülbelül ötvenet halálra. A magyar forradalommal rokonszenvező akciók megszervezéséért legalább 25 román nemzetiségű személyt végeztek ki. A börtönökben vagy a vallatások során továbbá mintegy százötvenen vesztették életüket. A leszámolás során másfélezer magyar került börtönbe és legkevesebb 15 magyart ítéltek halálra, akiket ki is végeztek. Raoul Volcinschi közgazdász egyetemi előadóként Kolozsváron már korábban titkos szervezetet hozott létre arra az esetre, ha Nyugat és Kelet között konfliktus robbanna ki. Amikor elterjedt a híre, hogy a magyarországi forradalmárokat Románián keresztül tehervonatokkal szállítják a Szovjetunióba, úgy vélte, elérkezett a cselekvés pillanata. Fegyvereket szerzett a Fogarasi-havasokban akkor még aktív román ellenállóktól, s azt tervezte, hogy a szóban forgó vonatokat társaival együtt megtámadják. Azonban a besúgták, ebben megakadályozták, s 25 év kényszermunkára ítélték. Nyolc évet ült, 1964-ben szabadult, amnesztiával. /Tibori Szabó Zoltán: Amikor a puliszka robban. A magyar forradalom romániai visszhangja és véres megtorlása. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 20., 21./

Az 1956-os forradalom emlékére rendezett, a romániai áldozatok kitüntetésével egybekötött kolozsvári ünnepség díszvendége volt Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke. A lapnak nyilatkozva kifejtette, jól érezte magát Kolozsváron, érezte a szeretetet. A kolozsvári értelmiségiekkel beszélgetve 1956 hangsúlyosan szóba került. Tisztelettel kell emlékezni azokra, akik a határon túl életüket, szabadságukat áldozták a forradalomért. Szóba kerültek oktatási, finanszírozási kérdések, továbbá a Kárpát-medencei Képviselők Fórumának a működése. Szili jövőre hasonló Kárpát-medencei találkozót tervez a civil szervezetekkel, továbbá a testvérvárosi önkormányzati hálózat találkozóját. A legutóbbi marosvásárhelyi üzletember-találkozón elhatározták, hogy létrehozzák a gazdasági, kereskedelmi, ipari kamarák Kárpát-medencei együttműködési fórumát. Markó Béla RMDSZ-elnök elmondta, hogy a magyarországi pártpolitikai egymásnak feszülés a határon túli magyarságnak sem tesz jót. Szili igyekszik mindet megtenni, hogy egyfajta közeledésre sor kerüljön. Az erdélyi magyarok attól tartanak, hogy a költségvetési megszorítások közepette kevesebb pénz jut majd különböző határon túli kulturális-oktatási programokra, jelezte a lap munkatársa. Leltárt kell készíteni a feladatokról, felelte Szili. Jó elképzelésnek tartja, hogy a Szülőföld Alapba minden egyes finanszírozási forrást összesöpörjenek. /Tibori Szabó Zoltán: Újfajta magyar–román partnerségre van szükség. Interjú Szili Katalinnal, a magyar országgyűlés elnökével. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 24./

Nagy port kavart Liviu Turcu volt kémfőnök, aki 1989 elején az Egyesült Államokban kért és kapott menedékjogot, és aki két héttel ezelőtt előállt egy listával. Turcu szerint az elmúlt tizenhat esztendőben az éppen hatalmon lévők úgy használták fel a szeku irattáraiban levő dossziékat, ahogyan érdekeik megkívánták. Iratcsomókat tüntettek el, más iratcsomókat átfésültek, meghamisítottak, így a dossziéállomány mára már teljes megbízhatatlanná vált. Turcu több vezető politikusról tudja, hogy fedett tisztjei voltak a Szekuritáténak, a rájuk vonatkozó akták mégsem érkeztek meg az átvilágítókhoz. Turcu tizenegy névből álló listát közölt. A lista élén Adrian Nastase volt kormányfő áll, de szerepel a lajstromon Radu Vasile volt parasztpárti miniszterelnök, Teodor Melescanu szenátor, jelenlegi liberális párti alelnök, volt külügyminiszter, valamint egész sor olyan személyiség, akik 1990 után miniszterek vagy miniszteri rangú kormánytagok voltak. Tibori Szabó Zoltán, a lap munkatársa két példát hozott fel a lista hitelességére. Amikor 2000-ben Adrian Nastase miniszterelnök lett, sebtében közzétett életrajzában még olvasható volt, hogy a nyolcvanas évek végén hosszabb időre Oslóban járt, ahol a világbékét tanulmányozta. Ezekben az években Romániából nem lehetett átjutni a határokon, világbékét tanulmányozni. Nastase akkoriban Franciaországban is gyakran megfordult, s 1984-től kezdve a strasbourgi emberjogi intézet tanulmányi igazgatója volt. Ezek az információk kis idő múltán kikerültek a kormány-honlapon olvasható életrajzából. Hasonló eset Ilie Sarbu volt miniszteré, aki teológiát végzett, 1984–1985-ben ökumenizmust tanult Svájcban, 1989-ben angolt Birminghamben. Turcu azt állítja, hogy Teodor Melescanu szenátornak ő maga írta alá 1989 előtt fedett tisztként a külföldi misszióra történő kiküldetési parancsát. Turcu azt bizonyítja, hogy mindenki, aki 1989 előtt a nagypolitikában labdába rúgott, valamilyen szinten a kommunista titkosszolgálatok embere volt. Valamennyien zsarolhatók voltak. Emlékezetesek Emil Constantinescu szavai: „legyőztek a struktúrák”, amikor bejelentette, hogy nem vállalja az újabb megmérettetést, és visszavonul az államelnöki posztért folytatott harcból. /Tibori Szabó Zoltán: Turcu listája. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 11./

Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke úgy véli, az RMDSZ kormányzati tisztségviselői ellen indított akciók politikai indíttatásúak, s azok a romániai magyar érdekképviselet ellen irányuló folyamatba illeszkednek. Első alkalommal történik meg Romániában, hogy hivatalban lévő minisztert hazaárulással vádolnak, és az „történetesen” éppen magyar nemzetiségű. Takács Csaba emlékeztetett: eddig Romániában sem hazaárulásért, sem az ország biztonságát veszélyeztető más cselekedetekért soha nem indult eljárás tisztségben lévő miniszter ellen. Azt a személyt, aki Kolozsvár főterén embereket agyonlövetett, nem büntették meg, hanem előreléptették. Ha lett volna magyar tiszt, aki lőtt, az biztosan börtönbe került volna. Amikor konfliktus adódott, mindig a magyarok fizettek. Markó Bélát azért támadják, mert erdélyi magyar magánkiadónak, piaci feltételek mellett, öt évre eladta a verseit. Két héttel ezelőtt Kolozsvárról a marosvásárhelyi lakásáig követték Markó Bélát. Az illetőt a kormányőrség tagjai – a szövetségi elnök követelésére – elkapták, de azóta sem lehet tudni semmit a kilétéről. Amikor Markó Béla kiállt a területi autonómia mellett, a parlamentben csak azt nem kérték, hogy életfogytiglanig zárják azonnal börtönbe. /Tibori Szabó Zoltán: Magyar minisztert vádolnak elsőként hazaárulással Romániában. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 8./

Marosvásárhelyen ülésezett december 16-án az RMDSZ Szövetségi Képviselőinek Tanácsa (SZKT) és a Szövetségi Egyeztető Tanács (SZET). Az együttes ülés döntött, a kongresszusra március 2-án és 3-án Aradon lesz. Markó Béla szövetségi elnök és Takács Csaba ügyvezető elnök átnyújtották az idei Ezüstfenyő díjakat. Az RMDSZ elnöke rámutatott: az erdélyi magyarság az elmúlt 17 évben felmutatta a román–magyar együttélés, a párbeszéd pozitív példáját. A kérdés az, hogy Románia is komolyan gondolja-e a magyarokkal való együttműködést, vagy az érvényesül, miszerint „a mór megtette kötelességét, a mór mehet” – tette hozzá. Markó élesen bírálta a Nagy Zsolt informatikai és távközlési miniszter lejáratását célzó hadjáratot. Szintén mélyen magyarellenes megnyilvánulásnak ítélte az elnök a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) az utóbbi hetekben történteket. Kónya-Hamar Sándor megdöbbentőnek tartja, hogy a BBTE-t a szaktárca a napokban multikulturalitásáért kitüntetésben részesítette. Lakatos Péter, az RMDSZ Bihar megyei elnöke a titkosszolgálatok tevékenységét bírálta. A felszólalók védelembe vették Kerekes Gábort, az RMDSZ ügyvezető alelnökét, akit szintén belekavartak az ún. kémügybe. Verestóy Attila szenátor, a titkosszolgálatokat felügyelő parlamenti bizottság alelnöke közölte: a szervezett módon kidolgozott titkosszolgálati tervekre a parlamenti testületeknek nincs rálátásuk. Verestóy szerint a „falunkénti autonómia-népszavazások” politikai színjáték részét képezik. Sógor Csaba szenátor a veszélyt abban látja, hogy az ötvenes évek szelleme a magyarság soraiba is belopakodhat. Befogadó és nem pedig kirekesztő szervezet felépítését sürgette. Toró T. Tibor képviselő kifejezte reményét, hogy ígéretüket betartva, Markó Béla és Tőkés László még karácsony előtt találkoznak, és újabb lépést tesznek az erdélyi egység helyreállítására. /Tibori Szabó Zoltán: A titkosszolgálatok által szorongatott mór esélyei. Kiáll az RMDSZ a sajtó által kémkedéssel gyanúsított Nagy Zsolt mellett. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 18./

Markó Bélának kételyei vannak, hogy lehetséges-e a kormány átszervezése, illetve hogy a kormányprogram fontosabb pontjaival kapcsolatosan lehetséges egy újabb egyezség. Az RMDSZ kongresszusán Szövetségi Egyeztető Tanács helyett létre fogják hozni a Kulturális Autonómia Nemzeti Tanácsát, amely erősebb lesz az eddigi SZET-nél. Az alternatív szervezetekkel való kapcsolatról Markó leszögezte, az RMDSZ-t nem alakíthatják át olyan értelemben, hogy más csoportosulásokkal való valamiféle koalíció legyen. A nemzeti minimum programnak az RMDSZ programjának meg kell felelnie. Nem lehet más, mint ami az RMDSZ programjában is benne van. /Tibori Szabó Zoltán: Ahol senki senkinek nem partnere. Interjú Markó Bélával, az RMDSZ elnökével. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 24./

Az RMDSZ képviselőivel tárgyalt február 2-án Kolozsváron a Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) küldöttsége: Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter és Eörsi Mátyás ügyvivő. Markó Béla két témában foglalta össze az elhangzottakat: az RMDSZ és az SZDSZ között fennálló régi jó kapcsolatot szeretnének kiaknázni az EU-integráció érdekében, illetve a gazdasági, és ezen belül főleg az informatikai fejlesztés terén ugyancsak már meglevő együttműködést kormányzati eszközökkel kívánják tovább mélyíteni. Közös koncepciót dolgoztak ki az SZDSZ és az RMDSZ Szabadelvű Körének szakértői a határon túli magyarság oktatási és kulturális támogatására a 2006–2010 közötti időszakra. Az SZDSZ támogatja Romániát az infrastruktúra, az ipari parkok fejlesztésében, valamint a két ország közös tőkealapjának létrehozását a gazdasági fejlesztés érdekében. A magyar fél, korábbi javaslata értelmében, mintegy 40 milliárd eurót szán e célra. Eörsi Mátyás kifejtette, hogy az SZDSZ-nek két partnere van Romániában, az RMDSZ és a PNL. /Román–magyar alap létrehozását javasolják. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 3./ Kóka János SZDSZ-es gazdasági és közlekedési miniszter az RMDSZ szabadelvű szárnyának és a Nemzeti Liberális Pártnak (NLP) a meghívására látogatott Erdélybe. Kifejtette, hogy a NLP-vel választási, pártszervezési, pártépítési – együttműködéséről tárgyalt, az SZDSZ és az RMDSZ kapcsolata felhőtlen. Szerinte mindkét fél azt gondolja, hogy határon túli politikáját Magyarország nem építheti a múlt sérelmeire, s hogy a kilátástalanság és az elkeseredettség kultusza helyett a gyarapodáscélzó együttműködés kultúráját kell meghonosítani magyar–magyar és magyar–román viszonylatban egyaránt, Erdélyre és Romániára nézve is. A magyaroknak nem kizárólag a romániai magyarság, hanem Románia fejlesztésén és integrációján kell dolgozniuk. Az SZDSZ fontosnak tartja az infrastrukturális kapcsolatok erősítését. Elvi döntést hoztak az RMDSZ vezetőivel, hogy a jelenleg százötven tagú eMagyar hálózatot másfélszeresre bővítik. Kóka hangsúlyozta, hogy a magyar költségvetésből a határon túli magyar programok támogatására szánt összegek növekedni fognak. A miniszter drukkol Romániának, hogy Kelet-Európa részeként a kelet- és közép-európai erőforrásokat gyarapítsa. /Tibori Szabó Zoltán: „Kifejezetten drukkolok Romániának” Interjú Kóka János magyar gazdasági és közlekedési miniszterrel. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 3./