Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Tamás Sándor
1521 tétel
2008. október 27.
Október 25-én, székelyföldi látogatásának harmadik napján Sólyom László köztársasági elnök kijelentette: maga is és a magyar állam is támogatja az erdélyi, a székelyföldi autonómiatörekvéseket. Kifejtette: magától értetődik, hogy Európában a kisebbségeknek joguk van az autonómiához, annak különböző – személyi, kulturális vagy területi – formáihoz. Sólyom cáfolta, hogy székelyföldi látogatása romániai magyar választási célokat szolgálna. Leszögezte: az erdélyi magyar politikusokkal – Markó Béla RMDSZ-elnökkel, Tőkés László püspökkel, illetve a SZNT tagjaival – folytatott megbeszélései kizárólag tájékozódási célokat szolgáltak. Hangsúlyozta: örülne, ha az erdélyi magyarság átlagon felüli számarányban járulna az urnákhoz. A magyar államfő október 25-én Sepsiszentgyörgyön tanácskozott az SZNT vezetőivel és Szász Jenővel, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökével. Ezt követően Eresztevényben megkoszorúzta Gábor Áron síremlékét, Felsőcsernátonban Rákossy Árpád volt bíró szobrát, s felkereste a felsőcsernátoni Néprajzi és Ipartörténeti Múzeumot, sétát tett Kézdivásárhely főterén, ahol számos helyi lakossal is elbeszélgetett, megkoszorúzta a székely hősök és áldozatok emlékművét, majd Gelencére hajttatott, ahol megtekintette az 1245-ben épült, nemrég restaurált római katolikus templomot. Koszorút helyezett el az ezeréves határ közelében, a Bákó megyei Ojtoztól néhány kilométerre, a Sósmezőn álló, első világháborúban elesett magyar, román és német katonák emlékművénél. Ezt követően Kovászna megye önkormányzati vezetőivel tárgyalt. Délután a Nyerges-tetőn, a szoros védelmében 1849-ben elesett székely hősök emlékművénél és tömegsírjánál helyezett el koszorút, meglátogatta a Csíkszentmártonban levő gyermekközpontot és leányanya otthont. Este Csíkszeredában Sólyom László részt vett a művelődési házban az erdélyi magyar hivatásos néptánc-együttesek gálaelőadásán, amelyen a Háromszék, a Nagyvárad, a székelykeresztúri Pipacsok, a Maros néptánc-együttesek és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes produkcióiban gyönyörködhetett. Az előadás után az elnök beszédet mondott. Rámutatott: nagy öröm számára, hogy Székelyföldre látogathatott, és megismerhette a térség nevezetességeit és embereit. Kijelentette: útja során Hargita és Kovászna megye mellett, Brassó, Bákó és Maros megyébe is ellátogatott, hogy ezzel is jelezze: a történelmi Székelyföldet kívánta felkeresni. Az államfő és kísérete este Gyergyószentmiklósra utazott, ahol Sólyom László tárgyalást folytatott a térség településeinek polgármestereivel. Október 26-án, vasárnap az államfő megtekintette a gyergyószentmiklósi örmény katolikus templomot, a gyergyószárhegyi Lázár-kastélyt, az abban működő alkotóközpontot, és megkoszorúzta a madéfalvi veszedelem emlékművét. A koszorúzást követően Sólyom László beszédet intézett az ünneplő székelyekhez. Kijelentette, három napja járja a Székelyföldet, mindenütt találkozott azoknak az áldozatoknak az emlékével, amelyeket a székelyek hoztak a szabadságért. „Azért is jöttem Erdélybe, hogy tanúságot tegyek a magyar nép egységéről” – mondta. Kifejtette, nagy öröm volt számára, hogy Csíkszeredában a román televízió és a világ nyilvánossága előtt elmondhatta: a magyar nemzet egységet alkot, azonos a nyelve, a történelme, az öntudata, és azonos a jövője is. Rámutatott: látogatását nemcsak Erdélyben, de Magyarországon is figyelemmel kísérik, és ott is belátják, hogy aki Erdélybe jön, nem múzeumba jön, hanem egy élő, hatalmas nemzetrészt látogathat meg. Kevés nép van így szétszóródva, és mégis ennyire egy legyen a nyelve, állapította meg. „Nagyon remélem, hogy Székelyföld ezt a megbonthatatlan egységet, amit ezer éven keresztül meg tudott őrizni, továbbra is megtartja” – fejtette ki. Hozzátette: a román állam számára az volt az üzenete, hogy tekintsék értéknek az itt létező magyar világot, és ne akarják fellazítani. A magyar államfő délután Gyimesközéplokra utazott, ahol a helyi polgármesterrel és a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének vezetőivel folytatott megbeszélést. Délután felkereste a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Líceumot, a gyimesközéploki csángó értékmegőrző tábort, és a Rákóczi-vár romjainak közelében, az ezeréves határon álló, nemrég felújított vasúti őrházat. Sólyom László csángó gyermekekkel és szülőkkel találkozott, s a helyi elöljárókkal is elbeszélgetett. Kovászna megyei látogatása során az államelnököt a hivatalos kísérete mellett Tamás Sándor megyei tanácselnök kísérte végig, a Hargita megyei látogatás helyszínein pedig Borboly Csaba megyei tanácselnök kalauzolta. /Tibori Szabó Zoltán: ”Azért jöttem, hogy tanúságot tegyek a magyar nép egységéről” Sólyom Lászlónak természetes az erdélyi, a székelyföldi autonómia. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 27./ Székelyföldi látogatása az ’56-os évforduló jegyében zajlik, mondta a magyar köztársasági elnök. Sólyom kifejtette: szívmelegítő érzés volt olyan székelyföldi falvakon átutazni, amelyek nevét, és amelyek szülötteit egész Magyarország ismeri. A köztársasági elnök ideutazását nagy érdeklődés fogadták Gyergyószentmiklóson, őt megelőzően utoljára 1940-ben járt Gyergyóban magyar közjogi méltóság, amikor Horthy Miklós a honvédség élén végigvonult Székelyföldön. /Székelyföld Sólyom-szemmel. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 27./ „Látogatásomnak legfontosabb célja az 1956-os forradalomnak a megünneplése. Tegnap is mondtam, a forradalom nemzeti egységet teremtett a magyarok között, és egységet az akkori, szabadságra vágyó más népekkel is. Ezért hangsúlyozom mindig, mennyi román résztvevője volt az akkori eseményeknek, sőt nagyon sok román áldozata is volt” – mondta. „Látogatásom másik célja az itteni magyarságnak szól. A magyar alkotmánynak és az én személyes meggyőződésemnek is az az alapja, hogy a magyar nemzet kulturális egységet képez. A kulturális nemzet fogalmát igyekszem mindenhol elfogadtatni Európában” – nyilatkozta Sólyom. Romániában „külön magyar világ” létezik, érték Románia számára, mint ahogy Magyarországnak is az ottani román, szlovák és más nemzetiségű világ– fejtette ki. Csíkszerdában az Erdélyi Családszervezetek Szövetsége és a Csíkszeredai Egyesület a Nagycsaládokért szervezet vezetői várták az államfőt. „Szívmelengető élmény találkozni székelyföldi nagycsaládosokkal, hiszen ők igazán tudják: ahhoz, hogy a magyarság fennmaradjon, az kell, hogy szülessenek magyar gyerekek” – mondta a vendég. Meglátogatta a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai fiókintézményét is, ahol dicsérően nyilatkozott az intézményről, annak kiadványairól, az akkreditációs folyamat előrehaladásáról. Később Tőkés László EP-képviselővel tanácskozott zárt ajtók mögött. Sólyom László jelenlétében Baróton október 25-én két emlékművet is avattak az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hőseinek, egyszersmind a Nagy Imre-perben, a Szoboszlai-perben, valamint az érmihályfalvi perben halálra ítéltek kivégzésének 50. évfordulójára emlékeztek. A baróti iskola udvarán a világon egyedülálló emlékművet lepleztek le, mely az 1968. évi prágai tavasz vérbe fojtását követő szovjet megszállás elleni tiltakozásaként önmagát felgyújtó cseh egyetemista, Jan Palachnak (1948–1969), a Magyarország szovjet megszállása elleni kiállásaként önmagát lángba borító budapesti Bauer Sándor (1952–1969), valamint a diktatúra miatt a brassói pártszékház előtt magát felgyújtó Moyses Márton volt egyetemi hallgató (1941–1970) arcképét és emlékét őrzi. „Nagyon nagy szó, hogy a mai fiatalok ezt megismerhetik, és az is nagyon nagy szó, hogy ők már szabadon élhetnek és gondolkodhatnak” – mondta Barót főtere szomszédságában felállított 1956-feliratú emlékmű avatóján Sólyom László, majd megkoszorúzta az Élthes Barna szobrász alkotta emlékmű talapzatát. A gyergyószárhegyi Lázár-kastélyban Kassay Péter, a kulturális és művészeti központ igazgatója házigazdaként köszöntötte Sólyom Lászlót, és az alkotóközpont tevékenységét ismertette. /Sólyom: külön magyar világ Romániában. = Krónika (Kolozsvár), okt. 27./
2008. október 29.
Sikerült egységes álláspontot kialakítaniuk a székelyföldi önkormányzati vezetőknek az autonómia-népszavazás ügyében. Október 28-án tartott sepsiszentgyörgyi ülésükön jelen volt a két megye elnöke, Tamás Sándor és Borboly Csaba, Ráduly Róbert, Csíkszereda, Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy RMDSZ-es, Rácz Károly, Kézdivásárhely és Mezei János, Gyergyószentmiklós MPP-s polgármestere. Arra a következtetésre jutottak, hogy tanácsosabb lenne elhalasztani a tervezetek vitáját. November 11-én 12 órára tanácskozásra hívják Gyegyószentmiklósra Izsák Balázst, a Székely Nemzeti Tanács elnökét, ezen a megbeszélésen szeretnének közös megoldást találni a népszavazás kérdésében. Antal Árpád szerint így létrehozható lenne egy Székelyföld nevet viselő megye, de ez nem a történelmi Székelyföld lenne. /Farkas Réka: Felfüggesztenék a népszavazás vitáját (székelyföldi autonómia) = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 29./
2008. október 31.
A Kovászna megyei önkormányzat politikai alapon osztogatja a kormány tartalékalapjából érkező pénzt a háromszéki településeknek – jelentette ki Nagy István, Barót polgármestere. Ő ugyanis több alkalommal is jelezte a megyevezetésnek, hogy a nehézkes adóbehajtás, a növekvő energiaárak és bérek, illetve a különböző beruházásokhoz szükséges önrész miatt a település alig tudja kifizetni a számláit, érdembeli választ azonban nem kapott. Nagy István emlékeztetett, a Bardócon tartott polgármester-találkozón Tamás Sándor megyei tanácselnök elismerte: az utolsó öt évben Barót a megye 46 települése közül az utolsó helyen szerepel a kormányforrásokból elosztott pénzt illetően, sőt 2006–2008 között egyetlen lejt sem kapott. /Gyergyai Csaba: Részrehajlással vádolt megyevezetés. = Krónika (Kolozsvár), okt. 31./
2008. október 31.
Október 15-én iktatott, de csak 29-én kézbesített levélben értesítette a Háromszék szerkesztőségét Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke, hogy az általa irányított testület nem hosszabbítja meg a szerkesztőséggel kötött szerződést, és felszólított arra, hogy december 15-ig költözzenek ki a néhány éve tulajdonukba került, de egykor a megyei lapok számára épült székházból. Közben az épület sorsáról még nem született megyei tanácsi döntés. A megyei tanács vezetősége néhány hete májusig adott haladékot, most az elnök meggondolta magát, és önhatalmúlag (tanácsi határozat) nélkül döntött. A Háromszék szerkesztősége évek óta próbálja megvásárolni az épület egy részét. Időközben azonban az RMDSZ ellenségként bélyegezte meg a lapot, és többen, több helyen hangoztatták: a tönkretétel a cél. Szóbeszéd szerint Markó Béla közvetlen utasítására lépett Tamás Sándor. Ezt az RMDSZ szövetségi elnöke cáfolta. /Kilakoltatnak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 31./
2008. november 7.
Megtámadta a közigazgatási bíróságon a Kovászna megyei prefektúra a Kovászna megyei önkormányzatnak azt a határozatát, amely a Székelyföld-tábla Kökös határában való felállítására vonatkozik. Arra hivatkoztak, hogy a dokumentáció formailag hibás volt: a helyszín a 105-ös parcella, hanem a 104-es. Vissza kell vonni a határozatot, és ki kell javítani a hibát, mondta el Tamás Sándor, Kovászna megyei tanácselnök. A Kovászna Megyei Tanács brüsszeli irodájának megnyitására vonatkozó határozatot is megtámadta a prefektúra, itt is formai hibákra hivatkoztak. /K. Zs. : Még nem állíthatják fel a kökösi Székelyföld-táblát. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 7./
2008. november 13.
Az Academia Catavencu című román lap nyilvánosságra hozta a kétes hírű képviselő-, illetve szenátorjelöltek lajstromát. A listán szerepel Borbély László, mert nem hozta nyilvánosságra, ki mindenki kapott állami lakásokat, s emlékeztet arra, hogy jó két évvel ezelőtt veje, Kovács Attila (ugyancsak az RMDSZ képviselőjelöltje Brassó megyében) protekciót keresett feleségének a Transilvania Egyetem egyik vizsgáztató tanáránál. A lap szerint Boros János, Kolozs megye egyik képviselőjelötje, jelenleg alpolgármester több korrupciógyanús ügyben főszereplő, Riedl Rudolf volt Szatmár megyei alprefektust, jelenlegi képviselőjelöltet pedig azzal vádolták meg annak idején, hogy csakis RMDSZ-es polgármestereknek juttatott bizonyos állami pénzekből. A Catavencu azt írta, keveset tud a magyar jelöltek viselt dolgairól, mert a magyar nyelvű sajtó zöme a magyar politikusok tulajdonában van. Ide sorolta a Hargita Népét, is, emlékeztetve, hogy Verestóy Attila az Új Magyar Szó napilap és az Erdélyi Riport hetilap tulajdonosa, Kelemen Hunoré a Transindex internetes hírportál, irányítása alatt áll a Communitas Alapítvány által működtetett Erdély FM rádió is. A képviselői mandátumért száll versenybe Hodgyai Géza, az Új Kelet lap, valamint a FényTV, K-TV és az Extra Rádió tulajdonosa. A román lap kiegészíthető: Tamás Sándoré, a Székely Hírmondó hetilap, s Antal Árpáddal együtt birtokolják a Háromszék megyében működő rádiók zömét. Frunda György a Gaga Rádió résztulajdonosa, Eckstein-Kovács Péter szenátoré a Paprika Rádió. A Marosvásárhelyi (állami) Rádió magyar nyelvű műsorának főszerkesztője Borbély Melinda, Borbély László felesége, míg a bukaresti közszolgálati televízió munkatársa Kós Anna, Markó Béla felesége. /Hírsaláta. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 13./
2008. november 13.
Fontosnak tarthatja a székelyföldi autonómia ügyét Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere és Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke, ,,egyéb elfoglaltságaik miatt" nem vettek részt azon a gyergyói tanácskozáson, amelyet ők kezdeményeztek. A jelenlevők döntöttek: támogatják az autonómiáról szóló népszavazás kiírását, és erre buzdítanak minden székelyföldi polgármestert. A két RMDSZ-es vezető másfél hónapja keresi a kibúvót az autonómia-népszavazás kiírása alól, legutóbb a székelyföldi önkormányzati vezetők sepsiszentgyörgyi találkozóján találták ki: el kell napolni a tanácsi határozatok megszavazását, előbb egyeztetniük kell Izsák Balázs SZNT-elnökkel, és közösen kell megkeresniük azt a jogi utat, amelyet RMDSZ-es, MPP-s önkormányzati képviselők, polgármesterek egyaránt járhatónak találnak. A lépés eredményes volt, a sepsiszentgyörgyi testület nem szavazott a kérdésről. Azok, akik néhány hónapja az autonómiaharc felvállalásával, támogatásával nyertek választásokat, most azt mondják, hogy az MPP „kampánytémává zülleszti a nagy és szent ügyet". /Farkas Réka: Kinek fontos? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 13./
2008. november 13.
Kocsis Károly, a Székely Hírmondó főszerkesztője a Háromszék november 13-i számában megjelent Hírsaláta első anyagára reagált: téves a tájékoztatás. A Székely Hírmondót kiadó Profiton Kft.-nek jelen pillanatban két tulajdonosa van, Fazakas István Baranya megyei vállalkozó és Kocsis Károly főszerkesztő. A lap tulajdonosszerkezete 1996-os megalakulása óta sokat változott, utoljára ez év júniusában, amikor Tamás Sándorné eladta tulajdonrészét Fazakasnak, illetve Kocsisnak. /Hírsaláta. A főszerkesztő pontosít. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 15./ Előzmény: Hírsaláta. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 13./
2008. november 20.
Értelmiségiek és szakmai csoportok dolgoztak november 19-én „Székelyföld újjászületésén”, közös Kovászna és Hargita megyei szakpolitikák kidolgozásán. A Székelyföld másképp konferenciának az árkosi Európa Tanulmányi Központ adott otthont; Markó Béla RMDSZ-elnök, Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke és Borboly Csaba, Hargita megye tanácsának elnöke nyitotta meg a Székelyföld felzárkózásának témakörét elemző rendezvényt. Előadások hangzottak el a székelyföldi közművelődés-, oktatás- és egészségügyi ellátás témákban, de Székelyföld helye az erdélyi társadalom szerkezetében, illetve a székelyföldi romák társadalmi integrációjának irányai témákban is voltak előadások. Végül bemutatták a Székelyföld, mint turisztikai márkanév kutatási tervet. /Kovács Zsolt: Székelyföld újjászületésén dolgoznak. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 20./ Hangsúlyt kell fektetni a székely önazonosság és öntudat erősítésére, ki kell alakítani a közös fejlesztési stratégiát, és regionális fejlesztési intézetet kell létrehozni – hangzott el többek közt a Székelyföld másképp című konferencián. /Bíró Blanka: Bizonyíték a Székelyföld létezésére. = Krónika (Kolozsvár), nov. 20./
2008. november 21.
A Kézdivásárhelyen élő Tamás Sándor, Kovászna Megyei Tanács elnöke a választási kampányban hangoztatta, hogy ,,szívügye Kézdivásárhely" . Jó lenne, hogy ez ne csak a választások idején legyen érvényes, hanem azután is. Ugyanis a kormány tartalékalapjából a városoknak elosztott összeg meghatározása szubjektív módon történt. Hatalmas eltérés mutatkozik Kovászna megye két legnagyobb városának, a Sepsiszentgyörgynek és Kézdivásárhelynek juttatott összeg között, hiszen 8,5 millió, illetve 200 ezer lejről van szó. Ebből látható az, amit Tamás Sándor több alkalommal is hangoztatott: addig, amíg nem változik Kézdivásárhely vezetésének politikai színezete, ő nem fogja támogatni a város költségvetését. /Kézdivásárhely polgármestere ugyanis MPP-s/ Jelenleg megoldatlan problémák vannak a Kézdivásárhelyen, amelyek orvoslásában Rácz Károly Tamás Sándor segítségét kéri. Ilyen lenne a távfűtéshez használt kazánházak és csővezeték problémája, amit csak kormányrendelettel lehetne áttenni az állam köztulajdonából a város magánvagyonába. /Rácz Károly, Kézdivásárhely polgármestere: A pénzek elosztásáról: Meg kell találnunk a közös utat. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 21.
2008. november 24.
Háromszék épített örökségének védelméről tanácskoztak Sepsiszentgyörgyön, a hét végén a hatodik Civil Napokon. „Meg kell akadályozni a székelyföldi régiségek, tárgyi értékek kihordását, kilopását az országból”, – hívta fel a figyelmet Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke, egyre több székelyföldi parasztbútort, értékes tárgyi emléket visznek külföldre. Tamás Sándor maga is régiséggyűjtő, a Civil Napok megnyitóján egy közel 100 oldalas, az 1848-as forradalom és szabadságharc előtti években kelt dokumentumcsomagot adott át a Székely Nemzeti Múzeumnak. Tamás Sándor kifejtette: „Vannak olyan emberek, akik erdélyi múzeumokból, levéltárakból kihordják az értékes dokumentumokat, és külföldön laponként 10 és 20 eurós összegért eladják”. A Székely Nemzeti Múzeumban a konferenciát bevezető kiállítás is a falusi épített értékek megmentését tükrözte, Varázslatos Bikfalva címmel. /Kovács Zsolt: Kicsempészett értékek. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 24./
2008. november 25.
Rágalom Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke szerint, hogy a megyei önkormányzat lebeszéli a helyi tanácsokat a népszavazás kiírásáról. A helyi önkormányzatok nem alárendeltjei a megyének. A papírforma szerint mindez így van, a valóság mégis azt mutatja, hogy sikerül kézben tartaniuk a polgármestereket. Jó példa volt erre a legutóbbi pénzelosztás, melyhez mellékelték Markó Béla elnök a sikert RMDSZ-nek vindikáló levelét is. Azok kaptak pénzt, akik a megyei és országos pártvezetés szerint megérdemelték. Az elmúlt hetekben újabb körlevél indult útjára. A szövetségi elnöki hivatal álláspontját a Kovászna, Hargita és Maros megyei RMDSZ-es polgármesterek és tanácstagok figyelmébe ajánlják: ,,egyelőre" nem találják célszerűnek a népszavazás kiírását, az SZNT által javasolt forma az RMDSZ jogászai szerint nem elfogadható, és majd a választások után elemzik: kell-e, lehet-e, a referendumot támogatni. Ezután az RMDSZ-es vezetésű települések sorra táncolnak ki a népszavazásról szóló határozat napirendre tűzése alól. Eredményes volt az elnöki beintés. Izsák Balázs SZNT-elnök megkeresésére tanulmányozták a népszavazás megszervezéséről szóló javaslatot, de a kezdeményezőt válaszra sem méltatták. /Farkas Réka: Amit a párt akar. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 25./
2008. november 26.
Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök kifejtette, hogy a székelyföldi közösség nemcsak területi, hanem kulturális és személyi elvű autonómia elérésére törekszik. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi RMDSZ-es polgármester arról szólt, hogy a Székelyföldnek etnikai súrlódásoktól mentes autonómiát kell kivívnia. A Székely Nemzeti Tanács átadták a Sepsiszentgyörgyre látogató Stephen Rukennek, a bukaresti amerikai nagykövetség politikai attaséjának az autonómia-statútumot. Kuszálik Péter újból ironikusan írt az autonómia-tervekről /az autonómia egy olyan gumicsont, amivel bő másfél évtizede játszadoznak a karrierpolitikusok és az amatőrök/. Borbély Zsolt Attila "a 15 évvel ezelőtti neptuni titkos RMDSZ–PSD- tárgyalásokkal kezdődött folyamatról tartott előadást". Kuszálik megjegyezte, hol van már a PSD és Neptun? /Kuszálik Péter: Olvasom az újságban. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 26./
2008. december 3.
Kovászna megyében az RMDSZ színeiben képviselői, illetve szenátori tisztséget nyert öt jelölt közül hárman első parlamenti mandátumukat szerezték meg. Albert Álmos Kovászna megyei RMDSZ-elnök kijelentette: bár a szavazópolgárok egyharmada voksolt, a háromszéki RMDSZ kicsivel jobban került ki a választásokból, mint négy éve, mert nem volt szükség visszaosztásra, hogy mandátumokat szerezzen öt jelöltjük. A Bodzavidéken induló Molnár Gábor is képviselő lehetett volna, ha az emberek nagyobb számban elmennek szavazni. Az RMDSZ Kovászna megyei kampányfőnöke, Tamás Sándor szerint az alacsony részvétel a rágalmazó és negatív MPP-s kampánynak tulajdonítható. Hozzátette: önkritikát is gyakorolnak. Hargita és Kovászna megyében az RMDSZ jelöltjei valamennyi választókerületben nyertek, kivéve egyet-egyet: a visszaosztás során a maroshévízi képviselői kerületben Mircea Dusa, míg a bodzafordulóiban Horia Grama került ki győztesen, mindketten a PSD részéről. /Horváth István, Kovács Zsolt: Háromszéki önkritika. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 3./
2008. december 5.
Először ülnek össze az RMDSZ megújult frakciói december 6-án Marosvásárhelyen, december 8-án pedig a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) Bukarestben kiértékeli a választások eredményét, valamint az új kormánykoalíció témája is napirenden szerepel. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint szervezési és személyi problémák vannak a Kovászna megyei RMDSZ-szervezeteken belül, ennek tulajdonítható az alacsony választási részvétel. Az elöljáró rámutatott, négy éve 70 ezren voksoltak a szövetség jelöltjeire, míg most csak 35 ezer szavazatot kaptak. Antal Árpád megoldásként azt javasolta, hogy szüntessék meg a két háromszéki területi RMDSZ-szervezetet, mivel ilyen kicsi megyében elég egyetlen szervezet is, és az új Kovászna megyei RMDSZ-szervezet élére Tamás Sándor megyei tanácselnököt nevezzék ki. Tamás Sándor volt az, aki korábban a két területi szervezet létrehozását szorgalmazta, ezért nem támogatja az egységes megyei szervezet megalakítását. Ezzel ellentétben Albert Álmos, a szövetség alsó-háromszéki elnöke támogatja a két szervezet összevonását. /B. S., K. Zs. : Háromszéki egyesülés-terv. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 5./
2008. december 5.
Nem ártott, de nem is használt az MPP presztízsének az, hogy függetleneket támogattak a parlamenti választásokon – vélekedett Csinta Samu háromszéki MPP ügyvezető elnök, aki ismét leszögezte, rossz és elhibázott lépésnek tartja az országos elnökség döntését, hogy nem méretkeztek meg pártként. Csinta Samu kifogásolta, hogy Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke első reakciójában a sajtót és az MPP vezetőit vádolta, akik szerinte távolmaradásra, érvénytelen szavazásra buzdították a választókat. „Egyetlen MPP-s vezető sem próbálta távolmaradásra rábeszélni a szavazókat, mi gondolkodásra biztattuk őket, és arra, vegyék figyelembe, ki mit tett az autonómiáért” – érvelt Csinta Samu. /Farkas Réka: Alternatívát kívánnak a választók (Eredményeket értékel az MPP) = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 5./
2008. december 9.
Közös ügynek tekinti a Hargita és Kovászna megyei önkormányzat a Szent Anna tó felé vezető út felújítását – jelentették be a megyevezetők. Az önkormányzatok kormánypénzből finanszíroznák a projektet. Eredményesebb, ha Hargita és Kovászna megye közösen pályázik a Sepsibükszádot a Szent Anna tóval összekötő, a két megye határán kanyargó útszakasz feljavításért – jelentette ki Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök. /Bíró Blanka: Közös projekteket készít a Hargita és Kovászna megyei tanács. = Krónika (Kolozsvár), dec. 9./
2008. december 16.
„A Szociáldemokrata Párt bebizonyíthatja Európa előtt, hogy nem idegengyűlölő párt, ha március 15-éig megszavazza a kisebbségi törvényt” – jelentette ki Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, amikor Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnökkel közösen tartott sajtótájékoztatót. Tamás Sándor szerint Horia Grama Kovászna megyei PSD-elnök, parlamenti képviselő az elmúlt hetekben „koncéhes hangokat ütött meg”, amikor az intézményvezetői tisztségek megkaparintását szorgalmazta. „Ha valóban nem magyarellenesek, akkor bebizonyíthatják, hogy nem nyúlnak hozzá a magyar intézményvezetőkhöz, akik szakemberként vannak tisztségben, és nem mozdítják el tisztségéből György Ervin prefektust sem” – mondta Tamás Sándor. /Kovács Zsolt: „Koncéhes” PSD-hangok. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 16./
2009. január 8.
Kovászna megyében január 5-én találkoznak a két kormánypárt, a szociáldemokraták és a demokrata-liberálisok képviselői és a magyar önkormányzati vezetők. Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök kifejtette, több kormányzati fejlesztési program van folyamatban, remélik, hogy az új kormány ezeket folytatja. Tamás Sándor hangsúlyozta, a közel 75 százalékban magyarok lakta Háromszéken nem lehet pártpolitikai logika alapján szétosztani a tisztségeket. /Bíró Blanka: Magyar–román tárgyalások. = Krónika (Kolozsvár), jan. 8./
2009. január 9.
A Kovászna megyei önkormányzatok vizsgálják annak lehetőségét, hogy a közigazgatási bíróságon támadják meg a Boc-kormány december 30-i sürgősségi kormányrendeletét, amelynek értelmében az önkormányzatoktól visszaveszik a beruházásokra és folyó költségekre kiutalt, de az év végéig el nem költött összegeket. Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke számításai szerint a háromszéki önkormányzat 2,3 millió lejt-, és további 22 háromszéki település összesen 4 millió lejt veszít el. /Kovács Zsolt: „Kifosztott” önkormányzatok. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 9./
2009. január 12.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármesterének meghívására Ojtozon egyeztettek a Kovászna és Hargita megyei önkormányzatok és városok vezetői: Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy, Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda, Bunta Levente, Székelyudvarhely, Rácz Károly, Kézdivásárhely és Lőrincz Zsigmond, Kovászna polgármestere január 10-én és 11-én tárgyalt a közös gondok megoldásáról. A két megye önkormányzati vezetői eldöntötték, hogy Székelyföldet hálózati rendszerben fejlesztik. Összeállították azt a tevékenység- és eseménylistát, amelyet az elkövetkező időszakban közösen kívánnak megvalósítani: A területi autonómia megvalósítása érdekében háttéranyagokat és felméréseket készítenek, ezeket Memorandum formájában összefoglalják. Közös fellépés az energetikai ellátás és a közbeszerzések terén. Székely monográfia kiadása, hogy ez alapján elkészíthető legyen a Székelyföldi honismereti tankönyv. Székelyföldet ismertető kiadványok megjelentetése. Szorgalmazzák egy olyan kiadvány létrehozását, amely rendszeresen és ingyenesen eljut minden székelyföldi háztartásba, amely a közösségi identitás-erősítését szolgálja. Székelyföldi gyűjtőhonlap létrehozása, Székelyföld hírügynökség megalapítása, amely naponta összegyűjti a híreket és továbbítja angol és német nyelven is. Egységesíteni és ésszerűsíteni a mezőgazdaság és vidékfejlesztési terveket. A székelyföldi termékek közös népszerűsítése – szekelytermek.ro. Székelyföldi értékek megjelenítése. Események közös szervezése. Rendszeres tapasztalatcsere, a magyar- és kétnyelvű formanyomtatványok használatának elterjesztése a hivatalokban. Az egyeztetések körét bővítik, további székelyföldi városok képviselői kapnak majd meghívást, elsőként Szováta, Maros megyéből. /Közös feladatlistát állítottak össze a székelyföldi önkormányzati vezetők. = Erdely. ma, jan. 12./
2009. január 13.
Az RMDSZ ragaszkodik Háromszéken az intézményvezetői etnikai arányok megőrzéséhez. Tamás Sándor megyei tanácselnök és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester erről is tárgyaltak a két kormánypárt megyei vezetőivel, akiknek kifejtették: tudomásul vették, hogy a két alakulatnak 70 százalékos többsége van, de emlékeztették a helyi román politikusokat, hogy Kovászna megyében a voksok kevesebb mint 20 százalékát tudták megszerezni. Ragaszkodik az etnikai arányok megőrzéséhez az RMDSZ Hargita Megyei Egyeztető Tanácsa (HET) is. /Politikai vagy etnikai logika. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 13./
2009. január 14.
Nem csupán a kormány által tavaly kiutalt, az év végéig el nem költött pénzek visszavonása a gond a sürgősségi kormányrendelettel: a Boc-kormány közel hétszáz állást fagyasztott be Kovászna megyében az önkormányzatoknál, illetve az alárendelt intézményekben – közölte Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke. Ez azt jelenti, hogy az állások körülbelül egyötödét felfüggesztették. A rendelet szerint a nyugdíjba vonuló alkalmazottak helyére nem vehetnek fel senkit. /Farcádi Botond: Befagyasztott állások. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 14./
2009. január 21.
Mind gyakrabban merül fel az RMDSZ két területi szervezetének egyesítése: elsősorban az alsó-háromszékiek szeretnék beszippantani az annak idején különvált felső-háromszékieket. Újrarendeződnek a megyei RMDSZ-es hatalmi viszonyok, az önkormányzati választásokon nyertes fiatalok igyekeznek minél több és fontosabb, döntő pozíciót megszerezni a szervezetben. Nem véletlen, hogy Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester állt elő az ötlettel, és az sem, hogy elválaszthatatlan barátját, Tamás Sándort javasolta a megyei elnöki funkcióra. Egy könnyen kézben tartható szervezet, élén a ,,megyei első titkárral”, kényelmes lenne. /Farkas Réka: Szervezetépítés központosítással. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 21./ Albert Álmos, az RMDSZ alsó-háromszéki területi elnöke egyetért a megyében működő két területi szervezet egyesítésével. A felső-háromszékiek, Tamás Sándorral az élen, eddig ellenezték az egyetlen megyei szervezet létrehozatalát. A két háromszéki területi szervezet a 90-es évek közepén vált külön, és első ízben 2007 decemberében, a kudarcos EP-választási szereplés után vetette fel az RMDSZ csúcsvezetése az újraegyesítést. /Farkas Réka: Egy jobb, mint kettő. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 21./
2009. január 22.
Közös levélben fordulnak a bukaresti hatóságokhoz a háromszéki polgármesterek, döntötték el a héten a felső-háromszéki polgármesterek bálványosi találkozóján. Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök támogatja az ötletet, mert a föld- és erdő-visszaszolgáltatások esetén mindenütt ugyanazok a gondok. A találkozón elhangzott, hogy nincs politikai akarat a Vrancea megyéhez csatolt erdők visszaszolgáltatására. A háromszékiek telekkönyvekkel tudják igazolni, hogy több mint tízezer hektárra jogosultak, ezt azonban a szomszédos megye földosztó bizottsága nem hajlandó elismerni. Az 1968-as megyésítéskor több ezer hektár háromszéki területet átcsatoltak Vrancea, Bákó és Buzau megyéhez. Bákó és Buzau megyében a többéves eljárás eredménnyel zárult, de a Vrancea megyébe került területekért évek óta eredménytelenül harcolnak. /Közös lépés az erdőkért. = Krónika (Kolozsvár), jan. 22./
2009. január 22.
Az Országos Diszkrimináció Elleni Tanács figyelmeztetésben részesítette a Kovászna Megyei Tanácsot, mivel az a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatói állásának meghirdetésekor a magyar nyelv ismeretét is követelte a jelentkezőktől. A tanács határozata értelmében Tamás Sándor megyei tanácselnöknek le kellene tennie az esélyegyenlőség alapját szakmai szempontból a megyében. „Továbbra is fenntartom, hogy a Megyei Könyvtár igazgatójának ismernie kell a magyar nyelvet is” – fejtette ki Tamás Sándor megyei tanácselnök, tekintve, hogy a Bod Péter Megyei Könyvtár legtöbb olvasója magyar, magától értetődő, hogy az igazgatónak is tudnia kell magyarul. „Meg kell értetni a közvéleménnyel, hogy a közigazgatásban biztosítani kell a kétnyelvűséget, ahogyan azt a törvény is előírja” –magyarázta. /Botrány a sepsiszentgyörgyi könyvtárban. Nem beszélhet magyarul az igazgató? = Nyugati Jelen (Arad), jan. 22./
2009. január 23.
A magyar kultúra napján kezdődött a Benedek Elek Emlékév Háromszéken. Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke közölte: Benedek Elek honlapot szerkesztettek és azt tervezik, hogy a meseköltő szülőfalujában mesefalut hoznak létre. /Kovács Zsolt: Megvalósul a székely tündérország. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 23./
2009. január 24.
Márciusban lejár a jogos tulajdonossal kötött szerződés, s mert a tájmúzeumnak helyet adó Damokos-kúriát és telkét nem adják el, a csernátoni Haszmann Pál Múzeumnak költöznie kell – közölte Tamás Sándor megyei tanács-elnök. Elmondta, keresik a tájmúzeumnak megfelelő helyet, mert a múzeumnak a községben kell maradnia, hiszen világszerte úgy ismerik, mint ,,csernátoni múzeumot”. /Váry O. Péter: Csernátonban marad a Haszmann Pál Múzeum. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 24./
2009. január 30.
Leváltották György Ervin Kovászna megyei prefektust, helyébe Codrin Munteanut, Bukarest eddigi alprefektusát nevezték ki. György Ervin kormányfelügyelői tisztséget kapott. György Ervin úgy tudja, Horia Grama, a PSD Kovászna megyei elnöke „szólt Bukarestbe”, hogy a váltsák le őt. György Ervin elmondta, nem tudja, mit jelent a kormányfelügyelői funkció, ezért egyelőre nem dönt arról, hogy elfogadja-e az új kinevezést. Albert Álmos szenátor, az RMDSZ alsó-háromszéki elnöke elfogadhatatlannak nevezte a prefektus leváltását. „Kovászna, Hargita és Maros megyében magyar prefektusnak kellene dolgoznia, a kormány ezzel bizonyíthatta volna be, hogy valóban odafigyel a magyar közösségre” – mondta. Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök rámutatott, az elmúlt húsz évben nem fordult elő, hogy a székelyföldi megyékben ne legyen magyar prefektus vagy alprefektus. /Kovács Zsolt: Menesztették György Ervint. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 30./
2009. február 2.
Erősíteni kell a szolidaritást az erdélyi magyar közösségen belül – hangsúlyozta Winkler Gyula európai parlamenti képviselő és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, bejelentették, hogy partnerséget kezdeményeznek a Székelyföldön és a szórványban, valamint interetnikus környezetben élők között. Nemcsak politikai, hanem művelődési, oktatási, civil szervezetek közötti együttműködésben gondolkodnak. „Szolidárisak kell lennünk egymással, fontos, hogy érezzük és ismerjük egymás gondjait. A Székelyföld is erősebb lesz attól, hogy törődik a szórványban és interetnikus környezetben élőkkel” – mondta Antal Árpád. Első lépésként Kovászna megye a Hunyad megyei magyarokkal szeretné szorosabbra fűzni a kapcsolatot: a dévai Téglás Gábor Iskolaközpont és a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Kereskedelmi Iskolaközpont vezetői már megtették az első lépéseket ez ügyben. A Székelyföld-Szórvány Partnerséget Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és Sógor Csapa EP-képviselő is támogatja és aktívan részt kívánnak venni a kezdeményezésben. /Székelyföld – Szórvány Partnerség. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 2./