SZNT-s tisztségek nélkül maradt Biró Zsolt
Azért váltották le a Székely Nemzeti Tanácsban (SZNT) betöltött alelnöki tisztségéből, és távolították el a testület vezetőségét alkotó állandó bizottságból Biró Zsoltot, a Magyar Polgári Párt elnökét, mert az autonómia ügyében tárgyalást folytatott az RMDSZ-szel – állítja maga az érintett. Ezzel szemben az SZNT elnöke, Izsák Balázs úgy fogalmazott: Csíki Sándor halála óta elnök nélkül maradt marosszéki szervezetben egyszerű tisztújítás ment végbe, a tagok pedig Biró helyett mást delegáltak az országos alelnöki pozícióba.
Bár szabályosnak látszó lépésről van szó, Biró Zsolt szerint az SZNT-s manőver mögött Izsák Balázs bosszúja áll.
Személyeskedésektől sem mentes vita után
A tisztségeiből visszahívott SZNT-alelnök azzal vádolta felettesét, hogy az állandó bizottság tagjainak a beleegyezése nélkül kezdett Szilágyi Zsoltnak kampányolni. „Magánemberként Izsák Balázs annak kampányol, akinek akar. De az Erdélyi Magyar Néppárt szerint az alakulat államfőjelöltjét, Szilágyi Zsoltot Izsák és általa az SZNT is támogatja. Amikor szóvá tettem, hogy a magát párton felüli szervezetnek tartó Székely Nemzeti Tanácsnak nem kellene belemennie efféle politikai játékokba, Izsák Balázs megsértődött és felvetésemet bizalmatlansági indítványként élte meg” – állítja Biró Zsolt, hozzátéve: ez adott okot a szervezeten belüli megtorlásra.
Az MPP-elnök és volt SZNT-alelnök szerint Izsák ellentámadásba lendült; ennek következtében a múlt hét végén összehívott marosszéki nemzeti tanácsi ülésen Birót is elővették, és összeférhetetlenséget állapítottak meg esetében. „Azt mondták, hogy a Székely Nemzeti Tanács alelnökeként nem folytathattam volna tárgyalásokat autonómia-ügyben az RMDSZ-szel. Izsák Balázs szerint nekünk kizárólag csak az SZNT autonómiastatútumát szabad elismernünk, így csak arról beszélhetünk. A gyűlésen az is elhangzott, hogy valóban szükség van a párbeszédre, de vannak helyzetek, amelyekben az RMDSZ-szel nem szabad tárgyalnunk!” – idézte fel a széki tanácsban elhangzottakat Biró Zsolt. Az ellene benyújtott bizalmatlansági indítványban valóban az állt, hogy az MPP utóbbi hónapokban folytatott tevékenysége és az SZNT irányvonala között markáns ellentét feszül, ezért a két tisztség együttes ellátása összeférhetetlen.
A Székely Nemzeti Tanács ugyanis alkalmatlannak tartja az RMDSZ nemrég publikált autonómiatervezetét, míg Biró Zsolt a közvitában való részvételre szólította fel híveit. Az Itthon.ma portál szerint személyeskedésektől sem mentes, szenvedélyes vitát követően a küldöttek nagy többséggel fosztották meg alelnöki tisztségétől Birót, és még a szervezet napi ügyviteléért felelős állandó bizottságából is visszahívták.
Biró szerint tárgyalni kell
A polgári alakulat vezetője viszont úgy véli: amennyiben az SZNT és a székelyföldi magyarság önrendelkezést szeretne, nem hogy az RMDSZ-szel, de még a kormánnyal és a román pártokkal is tárgyalnia kell. „Visszakérdeznék: nem a demokrácia és a jogállam keretében szeretnénk kivívni jogainkat? És akkor nem kell másokkal is leülnünk és tárgyalásokat folytatnunk az autonómiáról?” – tette fel a költői kérdéseket Biró, aki nyomatékosítani kívánta, hogy az RMDSZ vezetőivel folytatott megbeszélésektől függetlenül számára továbbra is az SZNT által kidolgozott autonómiastatútum a „kőtábla”. Az MPP elnöke úgy véli, a tisztségeitől való megfosztása egy veszélyes folyamatot indított el az SZNT-ben, ami akár a szervezet végének a közeledtét is előrevetítheti.
Izsák szerint nem szankcionáltak
A portálunk által megkeresett Izsák Balázs elutasította a vádakat; nem zárkózott el a kérdések megválaszolásától, de kijelentette, hogy „az ügyben nem az SZNT elnökének kellene nyilatkoznia”. Mint mondta, Biró Zsolt nem az első és nem is az utolsó, akit a területi szervezet visszahív az állandó bizottságból, amit azonban nem szankcióként kell értelmezni. Izsák szerint az ügyben Márton Zoltánt, a nyáron elhunyt Csíki Sándor helyébe választott új elnököt kellene kérdezni. Makfalva MPP-s polgármesterét többszöri próbálkozásunk ellenére sem sikerült szóra bírnunk.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Vass még reménykedik államtitkári kinevezésében
Az ígéretek ellenére 50 nap után sem érkezett válasz a kormányfői hivataltól arra a kérdésünkre, mikor nevezik ki az egészségügyi minisztérium negyedik államtitkárát.
Mint ismeretes, a tisztség várományosa Vass Levente, akit az RMDSZ néhány Maros megyei politikusa folyamatosan támad. Kelemen Hunor szövetségi elnök szerint semmi köze az állítólagos belső súrlódásoknak a március óta esedékes kinevezés halogatásához.
A marosvásárhelyi fiatal orvos-politikus mindmáig ragaszkodik a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) március 17-én hozott döntéséhez, melyben őt nevesítették a tisztség várományosaként. „Továbbra is az RMDSZ államtitkárjelöltjének tekintem magam. Meggyőződéssel állítom, hogy a szövetség mindössze a belső gáncsoskodások miatt nem tudott érvényt szerezni a Szociáldemokrata Párttal kötött egyezségnek” – nyilatkozta lapunknak Vass, nyomatékosítva, hogy „eddig”.
A magát belső ellenzékiként meghatározó orvos derűlátó a jövőt illetően. A kampány ideje alatt ugyanis teljes mellszélességgel kiállt Kelemen Hunor mellett, akinek a megszavazására nemcsak videoüzenetben biztatta a közösségi portálok felhasználóit, de egy egészségügyi menedzsmenttel kapcsolatos konferenciára is meghívta szónokként. „Semmi összefüggés nincs az esetleges kinevezésem és a kampányban tett szolgálat között. Utóbbit szívesen és meggyőződésből tettem” – szögezte le.
Kérdésünkre, hogy több mint fél évvel a nevesítése után Vass miért nem foglalhatta el tisztségét, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök kitérő választ adott. „Azért, mert nem nevezte ki a miniszterelnök. Hogy miért, nem tudom, tőle kellene megkérdezni” – mondta, mintegy megismételve Borbély László politikai alelnök szavait, aki szeptember közepén szintén azt tanácsolta, hogy kérdésünkkel forduljunk a miniszterelnökhöz.
Ő úgy tudta, hogy Vassnak is, mint minden egyes tisztségviselőnek átvilágításon kell átesnie. Ha valóban így van, a vásárhelyi urológus a román politikai paletta leghosszabb ideig ellenőrzött szereplőjének számít. Ugyanakkor mindkét RMDSZ-vezető tagadta, hogy az utolsó államtitkári tisztség körüli huzavonának köze lenne a Vass Leventét érintő belső vitákhoz.
„Nem hinném, hogy Victor Ponta az RMDSZ-en belüli vitákkal foglalkozna, az már kész röhej volna” – vélekedett a szövetségi elnök. Hozzátette, az RMDSZ mindenképp megvárja az elnökválasztás lejártát, majd utána bizonyos dolgokat átgondolnak. „Egészségügyi vagy más államtitkár kinevezésére csak a választások után számíthatunk; amennyiben kormányon maradunk” – tette hozzá.
A Krónika szeptember 16-án a miniszterelnöki hivatal sajtóosztályához fordult a Kelemen és Borbély által javasolt kérdéssel. Ott többnapos türelemre intettek, de másfél hónap után sem adtak választ.
Nem feltétlenül rosszindulatra vagy nacionalizmusra, sokkal inkább hanyagságra vall, hogy a kormány még mindig nem nevezte ki az RMDSZ által nevesített államtitkárjelöltet – vélekedett Bárányi Ferenc. A Krónikának nyilatkozó volt egészségügyi miniszter, aki 1996 és ’98 között irányította a szaktárcát, úgy vélte: az államtitkárok jelenléte az intézményben fontosabb, mint a titkárnőké vagy maroktelefonoké.
„Egy miniszter képtelen egyedül átfogni a tárca működését. Ahány küllője van egy ernyőnek, annyi államtitkára kellene legyen egy minisztériumnak. Magyarországon még helyettes államtitkárok is vannak, megjegyzem, nem hiába. Az én időmben két államtitkár és két tanácsos segítette a munkámat. A marosvásárhelyi Jeszenszky Ferenc például jobban értett a törvényekhez, mint az előttem meg utánam következő miniszterek, no meg jómagam” – vázolta az apparátus jó működésének nyitját a nyugalomba vonult temesvári orvos-politikus.
Hasonlóan vélekedett Molnár Géza is, aki több tárcavezető mandátuma alatt töltött be miniszteri, tanácsosi, illetve államtitkári tisztséget. Szerinte egy RMDSZ-es tisztségviselő jelenléte az egészségügyi tárcánál nemcsak a minisztérium jó működését segíti, de a magyar közösségnek is rendkívül fontos.
„Nem kell preferenciális módon kezelnie a magyar vidékeket, orvosokat, de jó, ha ott van, mert egyáltalán nem mindegy, miként szerveznek meg egy-egy menedzseri vagy orvosi versenyvizsgát az erdélyi megyékben” – mutatott rá Molnár Géza. Szerinte már csak azért is illene betölteni az RMDSZ-nek járó tisztséget, mivel az érdekvédelmi szervezet folyamatosan azt hangoztatja, hogy a közösség érdekében vállalta a kormányban való részvételt.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)|

A megújulás mellett foglalt állást a néppárt marosvásárhelyi vezetője
Tiszteletre méltónak tartja Toró T. Tibor és Szilágyi Zsolt felelősségvállalását és lemondási gesztusát Jakab István, az Erdélyi Magyar Néppárt marosvásárhelyi elnöke. Kérdésünkre, hogy a hét végi marosvásárhelyi rendkívüli tanácskozáson el is fogadják-e a lemondásuk, Jakab igennel válaszolt.
„Ha felajánlották, el kell fogadni. Szerintem a többség így gondolja. Toró és Szilágyi is a megújulást szorgalmazza” – vélekedett a vásárhelyi pártvezér. Jakab nem volt ennyire határozott, amikor arról kérdeztük, hogy a néppártnak van-e egy második vonala, amelyből kikerülhetnek a Toróhoz és Szilágyihoz hasonlóan markáns vezetők.
„Vagy igen, vagy nem. Ez majd kiderül” – hárította el a kérdést Jakab István. A többség döntésétől függetlenül véleménye szerint, a választási kudarc ellenére a továbbiakban is szükség lesz a két vezéregyéniség tapasztalatára. Mint mondta, az EMNP nincs abban a helyzetben, hogy megengedhesse magának azt a luxust, hogy két olyan politikust helyezzen vakvágányra, mint Toró T. Tibor és Szilágyi Zsolt. A pártépítéshez és a további munkához mindenképpen számítani kell kettőjükre. Kérdésünkre, hogy meglátása szerint a jövőben mit kellene másként csinálni, mint eddig, Jakab István elmondta, hogy a választási eredményekből és részvételi arányokból okulva, sokkal nagyobb figyelmet kell szentelni a fiatalok megszólítására – de nem csak a kampány időszakában.
Mint ismeretes, a választások első fordulóját követően Toró T. Tibor kijelentette: Szilágyi Zsolthoz hasonlóan ő is vállalja a felelősséget a gyenge eredményekért, így a párt vezetősége elé terjeszti lemondását, s a következő tisztújító kongresszusig ügyvivő elnökként irányítja a néppártot.
„A mögöttünk lévő időszaknak természetesen számos pozitívuma is van. Szilágyi Zsolt személyében sikerült egy olyan jelöltet találnunk, aki következetesen és egyértelműen képviselőte az autonómia, a föderalizmus és a decentralizáció ügyét. Ugyanakkor sikerült egy jól működő koalíciót kialakítanunk a Székely Nemzeti Tanáccsal és az Erdély Magyar Nemzeti Tanáccsal, amelyeknek külön megköszönöm, hogy kiálltak mellettünk” – mondta a szombaton leköszönni készülő pártvezér.
Toró T. Tibor és Szilágyi a szombati, marosvásárhelyi elnökségi ülésen készül benyújtani lemondását az elnökségnek, amely határoz arról, hogy elfogadja-e, vagy sem.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Tovább késik a vásárhelyi táblák kétnyelvűsítése
A nyári ígéretek és derűlátó kijelentések ellenére az ősz és az elnökválasztási láz beálltával megfenekleni látszik a marosvásárhelyi kétnyelvű utcanévtáblák ügye.
Az utóbbi két hónapban az önkormányzat mindössze a Liszt Ferenc utca nevét magyarosította vissza az 1986 óta Franz Liszt feliratot visel táblán. Bár a szeptemberi tanácsülésen elfogadott költségvetés-kiegészítés az utcanévtáblák cseréjét is számításba vette, az önkormányzat most pénzhiányra hivatkozik.
Időközben Dorin Florea polgármester újból hadat üzent a kétnyelvűségnek, és megfellebbezte az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) döntését, mely kimondja, hogy az egynyelvű táblák sértik a marosvásárhelyi magyarság jogait. A kétnyelvű táblákat az épületek tulajdonosai sem tolerálják, javítási munkálatokkal indokolva azok leszerelését.
Ahány kétnyelvű utcanévtábla felkerült az utóbbi hónapokban a marosvásárhelyi épületek homlokzatára, körülbelül ugyanannyi el is tűnt. Általában azok az ingatlantulajdonosok „felejtik el” visszahelyezni a feliratokat, akik az ingatlan külső javítása és festése miatt szerelik le „ideiglenesen” a táblákat.
Így tűnt el egy magánházról a Kós Károly utca egyik névtáblája, a Zsidó Vértanúk felirat az önkormányzati tulajdonban lévő öregotthon faláról vagy a Mátyás király teret jelöl tábla a magyar érdekeltségű Marmed magánrendelő homlokzatáról.
Ismét magyar lett Liszt Ferenc
Ugyanakkor pozitív lépések is történtek: közel három évtizeddel az elnémetesítése után ismét magyarul olvasható Liszt Ferenc neve a róla elnevezett marosvásárhelyi utca névtábláján. A táblacserét lapunknak egy hónappal ezelőtti felvetése nyomán Csegzi Sándor, a polgármester tanácsadója sürgette meg, mondván, hogyha a városházának nem telik az idei költségvetéséből négy pléhdarabra, szívesen kifizeti. A költségeket egyelőre nem hajtották be a volt alpolgármesteren.
A marosvásárhelyi magyarságnak azért is volt fontos a csere kieszközölése, mert levéltári adatok szerint a Bolyai térről nyíló utca a múlt század eleje óta az 1811-ben született zeneszerző nevét viselte. Más utcákkal ellentétben, az eltelt bő száz év alatt Liszt Ferenc neve valamennyi impérium- és rendszerváltást átvészelt.
Csupán az alakja változott, amikor az utcát 1986-ban egy Bukarestből odaköltözött pártaktivista követelésére Franz Lisztre németesítették. Az akkor még csendes belvárosi kisutca egyik legszebb államosított házát elfoglaló Iulian Vereş dönt szerepet játszott abban, hogy a világhírű zeneszerző nevét ne magyarul írják ki. De az ő javaslatára nevezték át a szomszédos Kistemplom-teret is Memorandisták terére.
Varga Katalin még várat magára
Csegzi Sándor azonban hiába kérte az Ecaterina Varga utcanév visszamagyarosítását, illetékes kollégáitól azt a választ kapta, hogy nem lehet, mert az említett személy román nemzetiségű volt. Ezzel szemben az 1802-ben, a mai Brassó megyéhez tartozó Halmágyon, elszegényedett kisnemesi családban, Varga János és Rozsondai Katalin házasságából született Varga Katalin etnikai hovatartozását egyetlen román történész sem vonta kétségbe.
A mócvidéki bányászjobbágyok jogaiért következetesen kiálló nagyasszony tevékenységét ugyanis a Monarchia nem nézte jó szemmel. Elfogásában és bebörtönzésében jelentős szerepet játszott Andrei Şaguna későbbi ortodox püspök, aki tőrbe csalta, majd elrabolta és átadta a hatóságoknak. Varga Katalin 19. századi mozgalmában az a különleges, hogy a feudális világban magyar nőként állt a román parasztok élére. Ők nemcsak elfogadták, de tisztelték is, Doamna Noastră (a mi asszonyunk) néven emlegették.
Jövőre ígérik a folytatást
Florian Moldovan, a városháza táblacserével megbízott igazgatója a hét végén már más magyarázatot talált. Az illetékes lapunknak elmondta: az idei költségvetés nem tesz lehetővé újabb táblacserét, de 2015-ben erre is sor kerül. „Jövőben városszerte az összes táblát kicseréljük, mégpedig úgy, hogy mindenkinek megfeleljen” – ígérte Moldovan.
A nyár végén Peti András alpolgármester azt ígérte: szeptember közepéig valamennyi utcanévtáblát kétnyelvűsítenek. A szeptemberi ülés után elmondta, a költségvetés-kiegészítés során jóváhagyták a táblák kihelyezéséhez szükséges pénzt, és a lakossági visszajelzések nyomán újra napirendre tűzik majd a magyarra fordított utcanévjegyzéket, hogy elfogadják a szükséges javításokat. A határozattervezet a mai napig nem került megvitatásra, így a táblacsere is elmaradt.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Elutasított magyar utcanevek Váradon és Vásárhelyen
Ismét elutasította a nagyváradi önkormányzat az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezetének magyar nyelvű utcanevek feltüntetését kér beadványát, ezért korábbi bejelentésüknek megfelelően a közigazgatási bíróságon keresnek majd jogorvoslatot az ügyre.
„Már több mint egy hónapja nyújtottuk be az aktualizált névjegyzéket, valamint a vonatkozó jogi hátteret, és arra nemrég elutasító választ kaptunk a polgármesteri hivataltól – tájékoztatta a Krónikát Csomortányi István, a párt megyei szervezetének elnöke. – Még nem jelentettük be, mert nem akartunk kampánytémát kreálni belőle. Ez méltatlan lett volna a törekvésünkhöz.” Ennek szellemében az EMNP politikusa csak az államelnök-választás második fordulóját követen hozza nyilvánosságra a további részleteket.
Kiharcolnák a kétnyelvűsítést
A váradi néppártosok, mint ismeretes, még nyáron szálltak harcba a magyar történelmi utcanevek feltüntetéséért. „Ez olyan jogunk, amelyből egy centit sem lehet engedni, és következetességre van szükség a cél eléréséhez” – magyarázta Csomortányi. A néppárt korábban is megpróbálta kiharcolni a kétnyelvűsítést, ám azt – többnyire a helységnévtáblákra vonatkozó jogszabályra hivatkozva – minden alkalommal hárította a városvezetés.
Az EMNP-vezető szerint azonban a törvények elviekben támogatják a többnyelvű feliratokat, a kisebbségvédelmi keretegyezmény, a Románia által is rektifikált nyelvi charta, valamint a román–magyar alapszerződés egyaránt lehetővé teszi a magyar utcanevek hivatalos feltüntetését. A néppárt Bihar megyei elnöke elmondta: a 793 közterületnévből 600-nak létezik magyar megfelelje, a fennmaradó esetekben tükörfordítást alkalmaztak – így állt össze a névjegyzék.
Vásárhelyen magyarázkodik a városháza
Csütörtökön egyébként a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal gazdasági igazgatójától, Kiss Imolától megtudtuk, nem igaz, hogy az intézmény idei költségvetése nem teszi lehetővé a nyár végén elkezdett utcanévtáblák cseréjének folytatását. Kiss Imola cáfolta kollégája, a táblacserével megbízott Florian Moldovan kijelentését, miszerint a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezését idén azért nem lehet folytatni, mert nincs erre elirányzott pénzkeret.
Moldovan egyébként lapunknak korábban azt nyilatkozta, hogy a célirányos közbeszerzési pályázatot csak 2015-ben hirdetik meg, és azt ígérte, jövőben városszerte kicserélik az utcanévtáblákat. Kiss Imola azonban rámutatott: az önkormányzat szeptemberben megszavazta azt a határozatot, mely szerint a testület 2015-re 1,1 millió lejt szavazott meg erre a célra, amiből 50 ezret még idén el lehet költeni.
A városháza gazdasági vezetője időközben Claudiu Maior alpolgármesterrel és Florian Moldovan igazgatóval is egyeztetett, akikkel a táblák elkészítésére vonatkozó versenytárgyalás mielőbbi kiírásáról döntöttek. „Ha nem is a napokban, de jövő héten elindítjuk a közbeszerzési eljárást. Mivel nagyobb összegről van szó, kötelesek vagyunk megpályáztatni a munkálatot, ami ugyan időigényes eljárás, de amint kikerült a nyertes cég, kezdhetjük a táblák megrendelését” – mondta el Kiss Imola.
Szerinte a későn beindult folyamat miatt könnyen megeshet, hogy idén nem sikerül több táblát kicserélni. A nyáron megszületett, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) és az RMDSZ közötti paktum aláírása óta városszerte mindössze négy utcának magyarosították vissza a nevét. Időközben a Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen nevű csoport tagjai nyelvészek és helytörténészek bevonásával átdolgozták a 2007-ben elfogadott utcanévlajstromot, mely számos hibát tartalmazott.
Az önkéntesek a nagyváradi helyzetet szerették volna elkerülni, ahol az RMDSZ által megbízott fordítóiroda számos nevetséges utcanevet „faragott”. Így lett többek között a Strada Banatului magyar megfelelje a Bánat utca, a Sălajuluiból Szalázs, a Sanatoriuluiból Szenátus vagy a Gala Galaction román író nevét visel városrészből Galacticon Gála utca. „Marosvásárhelyen is a fordítások mintegy harmadát korrigálni kellett” – ismerte be lapunknak Horváth-Kovács Ádám, az utcanévtáblák kétnyelvűsítéséért küzd csoport tagja.
Az önkormányzati testület által hét évvel korábban elfogadott fordítások között a Strada Zidarilor például Kőműves utcaként jelent míg, míg az RMDSZ valamikori elnöki hivatalának helyet adó Köcsög utca Kancsóként szerepelt a listán.
Az akciócsoport tagjai – akik a magyar városlakók igényét több ezer aláírással támasztották alá – a közeljövőben ismét megpróbálnak találkozni az önkormányzat tíz RMDSZ-es tagjával. A szeptember 19-én szervezett tárgyaláson mindössze Borbély László, a szövetség országos alelnöke, Peti András alpolgármester és Csegzi Sándor polgármesteri tanácsos jelent meg.
Szucher Ervin, Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

„A mi magyar adásunkat” ünnepelték
Marosvásárhelyi könyvbemutatóval és könnyűzene-koncerttel fűszerezve ünnepelte fennállásának 45. évfordulóját a Román Televízió magyar adása. A Tükörteremben rendezett rangos eseményen a tévénéző közönség az évtizedekkel ezelőtti kedvenceit láthatta viszont immár élőben – enyhén megőszülve és ráncosodva, de töretlenül derűlátóan és munkakedvvel megáldva.
A tévé három munkatársa és meghatározó egyénisége, Józsa Erika, Simonffy Katalin, Tomcsányi Mária szerkesztette vaskos kötet nem véletlenül viseli A mi magyar adásunk címet. Öt évvel ezelőtt, amikor nekiláttak a hatalmas feladatnak még munkacímnek szánták azt, ami később, a Kriterion Kiadó javaslatára véglegessé vált: elvégre 1969-es indulásától egészen az 1985-ös betiltásáig a bukaresti tévé magyar adása valamennyi székelyföldi, partiumi és szórványban élő magyar kedvenc műsorává nőtte ki magát. A nézők talán nem is sejtették, hogy a szerkesztők olykor vért izzadva próbálták vállalhatóvá és fogyaszthatóvá tenni a pártvezetés által kötelező házi feladattal „megspékelt” adásokat.
Magyarul szólni – csodával határosan
A legtöbb otthonban a hétfő délutáni tévézés valósággal családi programmá állandósult. Mire felcsendült a Szeretnék szántani / Hat ökröt hajtani… adásszignál, a család apraja-nagyja, de még a szomszédok is a képernyőre szegezett tekintettel sorakoztak. Amint az ünnepélyen is elhangzott: a magyar adás nem egyszerű hagyományőrző vagy szórakoztató funkciót töltött be, hanem a közösségi ügyek felvállalásával a romániai magyarság egyik legfontosabb fórumává fejlődött. Mindez elsősorban a hajdani főszerkesztőnek, a rendkívüli diplomáciai érzékkel, leleményességgel, fantáziával és széles látókörrel megáldott Bodor Pálnak köszönhetően – hangsúlyozták a felszólalók, akik egykori, ma már 84 esztendős főnöküknek dedikálták könyvüket.
„Nem volt könnyű dolog megemésztetni az illetékesekkel, hogy a romániai magyarságnak szüksége van a magyar adásra. Még akkor sem, ha 1968-ban lehetőség nyílt kívánságaink nagyobb nyomatékkal való kinyilvánítására. Göröngyös talajon próbáltunk valamit teremteni” – emlékezett vissza a kommunizmus akkoriban kevésbé magyarellenesen dübörgő korszakára Gálfalvi Zsolt író, aki Bukarestben élő értelmiségiként azok között volt, akik mindent megmozgattak az adás beindításáért. Az előkészületekről szólva, Gálfalvi felidézte azt a román kollégát, aki teljesen jóindulatúan és segítőkészen kölcsönben szerkesztőket és bemondókat ajánlott fel az induló magyar adásnak. „Amikor mondtam, hogy az általa felsorolt személyek nem is tudnak magyarul, az illető meglepődve kérdezett vissza: ti azt gondoljátok, hogy a magyar adásban magyarul fogtok beszélni? Igen, azt gondoltuk, és így is lett. Sokáig a magyar nézők számára is felért egy csodával, hogy magyarul szólhatunk a román tévé képernyőjéről” – idézte fel a múltat Gálfalvi Zsolt.
Akinek megadatott, hogy harmadjára is örüljön
A magyar adás múltjának felgöngyölítésének ötlete Józsa Erikában született meg. Az Ausztráliában élő egykori bemondónő akkor ébredt rá saját és kollégái rendkívül fontos szerepére, amikor egyik ’90 utáni látogatása során, Csíkszereda felé vonatkozva valaki felismerte a kupéban és arról beszélt, hogy milyen sokat jelentettek számára a tévékészülék előtt töltött valamikori hétfő délutánok. A társszerző, Simonffy Katalin Bodort idézte, aki szerint kétszer örül az, aki a tévénél megfordul: amikor alkalmazzák, illetve amikor továbbáll. „Nekem harmadjára is megadatott, hogy örüljek, amikor végre megtapinthattam a könyvet” – mondta el. A szerzőknek nem volt könnyű dolguk, hisz a ’85-ben, a zsilávai börtönbe került archív felvételek közül nagyon sok elvesztődött.
Az ünnepély utolsó momentumaként H. Szabó Gyula felelős kiadó mikrofont ragadott és arról „interjúvolta” a szerkesztőség egykori tagjait, hogy mivel töltik nyugdíjas éveiket. Vannak, akik most is riportfilmeket készítenek, mások újságot írnak-szerkesztenek vagy egyetemen oktatnak, de akad olyan is, aki vállalkozásba kezdett. A lényeg, hogy senki nem unatkozik, és korát meghazudtoló lendülettel alkot, dolgozik – lehetőleg a magyar nyelvterületen. Nem is csoda, hisz az a nemzedék, mint ahogy Mosoni Emőke mostani főszerkesztő fogalmazott, már évtizedekkel ezelőtt magasra tette a mércét.
Megzenésített nagy találkozás
Vasárnap este a Sörház utcai dzsesszklubban A nagy találkozás címet viselő műsor keretében fellép a magyar adás zenei szerkesztője és 1989 utáni főszerkesztője, Boros Zoltán zongorista, Józsa Erika egykori bemondónő és egyben zeneszerző, szövegíró és énekes, valamint a budapesti Ráduly Béla Tribute Band, a hetvenes-nyolcvanas évek legendás erdélyi rockegyüttes, a Metropol emlékzenekara.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Fiatal szemmel az erdélyi épített örökségről
A magyar nemesség épített öröksége, az erdélyi kastélyok köszönnek vissza azokról a nagyméretű színes képekről, melyeket hétfőn állítottak ki a marosvásárhelyi ifjúsági ház előcsarnokában.
Ferencz András tizenegyedik osztályos bolyais diák fotós kalandja ez év tavaszán a gernyeszegi Teleki-kastély udvarán kezdődött, ahova tanára, Cezar Buliga vitte el. Miután a 17 éves fiú elkészítette első képét egy történelmi műemlékről, újdonsült hobbija valósággal magával sodorta. A nyár folyamán szüleivel egyik kastélyt a másik után látogatta és fényképezte – rendkívüli művészi érzékkel, ahogy a szakemberek is megállapították.
A közép-erdélyi kastélyokról készült A kő marad… című kiállítás anyaga családi körutazások során, néhány hónap leforgása alatt készült el. A fényképek sajátos szemszögből közelítik meg a szebb időket is megélt kastélyok jelenlegi helyzetét. A megviselt épületek, illetve a fennmaradt ingatlanmaradványok még mindig magukon hordozzák az évszázados patina nyomait.
A képek egy olyan időutazásra invitálják a látogatót, amelynek során felidézheti a múltat, megismerheti a jelent, és elgondolkodhat a jövőn. A tárlaton szembetalálhatjuk magunkat a csodálatosan restaurált marosugrai Haller-kastéllyal, de ott lehetünk a történelmi család kapjoni épülete előtt is, melynek falai alig-alig állnak. Hasonló állapotban láthatjuk a Hallerek szentpáli kastélyát is, akárcsak az összeomlással fenyegető Teleky Ádám-féle felsőmarosújvári kiskastélyt. Ennél is szomorúbban tekint le a falról a maroscsesztvei 19. századi, klasszicista stílusban épült Mikes-kastély.
Az ifjú fotós szerint – aki 13 esztendősen kezdett fényképezgetni, és azóta elvégezte a népművészeti iskola kétéves fotóművészeti tanfolyamát – mindenképpen meg kellene menteni a még menthető erdélyi műemlékeket.
„Nagy boldogság ilyen tettre kész fiatalokat látni. Andris a 21. század tudatos polgára” – jegyezte meg a tárlatnyitón a kiállítás házigazdája, Csegzi Sándor polgármesteri tanácsos. Ferencz András eddigi tevékenysége során portré-, tájkép- és tárgyfotózással, valamint utcai és rendezvényfotózással foglalkozott. A terekről és épületekről készített, nagy felbontású fényképeit sajátosnak mondható panorámikus képfeldolgozással is átalakította. A kiállítás november 23-áig látogatható, a bolyais diák munkásságának egy részét viszont a www.ferenczandras.ro honlapon is meg lehet tekinteni.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Szemléletváltásra van szükség a marosvásárhelyi kultúrpolitikában
Szemléletváltásra van szükség Marosvásárhely 2015-ös kulturális programjainak gazdagabbá tétele, összehangolása és támogatása érdekében – vélekedik Csegzi Sándor, a polgármester tanácsadója. Soós Zoltán önkormányzati képviselő szerint ennél sokkal többre: Dorin Florea polgármester leváltására.
Marosvásárhely idei kulturális naptára jóval gazdagabbra és színesebbre sikeredett az eddigieknél, ráadásul már érzékelhető volt az összehangolás eredménye is – véli Csegzi Sándor, aki szerint ahhoz, hogy a pozitív elmozdulásnak jövőben is legyen folytatása, további szemléletváltásra lenne szükség. „A városházán végre sikerült elfogadtatni, hogy amikor kultúresemények szervezésén fáradozunk, akkor azt konceptuálisan tegyük és lehetőleg éves programban gondolkodjunk” – fejtette ki szerkeszt[ségünknek a tanácsadó.
Az események összehangolására van szükség
Csegzi szerint a jó összehangolás érdekében elengedhetetlen az önkormányzat, a civil szféra és a kulturális intézmények összefogása, programjaik egyeztetése. A művelődési életért felelős volt alpolgármester azt szeretné, ha legkésőbb januárban sikerülne kiadni egy 2015-ös kulturális naptárt, melyben helyet kapnának Vásárhely legfontosabb művelődési eseményei – lehetőleg pontos dátumokkal és részletekkel.  
Csegzi Sándor úgy véli, Marosvásárhelynek mindenképpen ki kell használnia Kolozsvár közelségét és a kincses város jövő évi európai ifjúsági főváros státuszát. Véleménye szerint egyrészt be lehetne építeni bizonyos vásárhelyi programokat a kolozsvári kínálatba, másrészt át lehetne hozni bizonyos rangos és „mozdítható” eseményeket a szomszéd megye székhelyéről. Soós Zoltán RMDSZ-es tanácsos is egyetértett azzal, hogy a marosvásárhelyieknek sokkal igényesebb kulturális kínálatra lenne szüksége, mint az, amit az utóbbi években az önkormányzat biztosított.
Ideje többet szánni a kultúrára
A polgármesteri tanácsos szerint annak ellenére, hogy minden egyes művelődési esemény szervezése vagy támogatása költségvetés-függő, mégsem lenne szabad kimondottan a büdzséfüggővé tenni a kultúrát. Csegzi szerint vannak olyan események, amelyek finanszírozása gazdaságilag soha nem térül meg, másként viszont igencsak kamatozhat és öregbítheti a település hírnevét.
„A kétezres évek elején az volt a sláger, hogy mindaddig, amíg nem javítjuk fel a város úthálózatát, nem szánhatunk pénzt a kultúrára. Mostanra, hál’ Istennek, nagyjából felszusszanhattunk, és végre másként viszonyulhatunk a művelődési élethez, amelyre pontosan oly nagy az igény, mint a minőségi úttestekre. Ma már bátran beszélünk arról, hogy Marosvásárhelynek igenis kell költenie a kultúrára. A következő lépés viszont az lenne, hogy ne csak beszéljünk erről, hanem tegyük is meg” – vélekedett Csegzi Sándor. Soós úgy látja, hiába fejeződtek be a nagyobb beruházások, a városháza sokkal szívesebben költ a számos idegenlégióst szerepeltető sportklubok fenntartására és a középszerű tömegrendezvényekre, mintsem hogy a minőségi kultúrát részesítse előnybe.
„Nem véletlen, hogy városunk teljesen lemaradt Kolozsvártól, Nagyszebentől és Brassótól, hisz itt még a tanács által megszavazott pénzeket sem utalják ki a művelődési rendezvényekre” – jegyezte meg keserűen Soós Zoltán.       
A Forgatagnak nem a város szélén a helye
A 2015-ös városházi eseménynaptárt illetően egyelőre annyit lehet tudni, hogy az önkormányzat jövőben is két nagy eseményt készül szervezni: a nyár elején a hagyományos városnapokat, valamint az idén sikeresen rendezett őszi fesztivált. A Marosvásárhelyért Egyesület által magyar napokként szervezett, de Dorin Florea polgármester által ellenszenvvel fogadott Forgatag esetleges támogatásáról Csegzi úgy vélekedett, hogy valóban ideje lenne, ha a városháza is másként viszonyulna az igencsak nagy népszerűségre szert tett eseménysorozathoz.
„A Forgatagnak semmiként nem a város szélén vagy Marosszentgyörgy területén a helye, be kell hozni a városba. Jó lenne, ha Marosvásárhelyen senki nem fogná fel veszedelemként a magyar kultúra és néphagyományok ápolását” – szögezte le Csegzi Sándor. Ahhoz, hogy a magyar napok bekerüljenek a megérdemelt helyükre, Dorin Florea leváltására volna szükség – állítja Soós. „Nincs miért behozzuk a Forgatagot, mert tudjuk, hogy annak túl nagy ára van: rátelepednek és elfogadhatatlan feltételeket szabnak. Ebből nem kérünk” – szögezte le az RMDSZ önkormányzati képviselője.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Johannisról mesélnek a szebeni magyarok
Egészen másnak ismerik a nagyszebeni magyar közösség képviselői Klaus Johannist, mint ahogy a szász politikust az RMDSZ felső vezetése festette le az államfő-választási kampányban. Szerintük hiába próbálnak egyesek kígyót-békát elhitetni államelnökké választott polgármesterükről, az elmúlt másfél évtized alatt a szebeni magyaroknak volt alkalmuk megtapasztalni Johannis munkamódszerét, szavahihetőségét és a nemzeti közösségekhez való viszonyulását.
Az alig néhány napja megválasztott államfőt dicsérő szavakat már a szebeni városháza előtti Nagypiac téren felállított karácsonyi vásárban is bőven hallani. Az akcentusról ítélve a „de ügyes városgazda” vagy a „tényleg elnöknek való úriember” minősítések semmiként nem helyi magyaroktól származnak. A kürtőst, lángos vagy forralt bort kínáló székelyföldi árusok azonban arról igyekeznek meggyőzni, hogy ők jól ismerik az elöljárót, hisz ahányszor az egykori szász városban ütik fel a lacikonyhát, a polgármester mindig kedves hozzájuk, és barátságosan üdvözli.
„Ráadásul magyarul!” – vágja rá az egyik férfi. Klaus Johannis igyekszik mindenkit anyanyelvén köszönteni, és néhány szót szólni hozzá, de a különböző internetes oldalakon megjelenő hírekkel ellentétben, nem beszéli a magyar nyelvet. Az viszont igaz, hogy evangélikusként minden vasárnap ott van a római katolikus templomban, de nem a magyar, hanem a német misén.
Az ingujjból előrántott adu
A beiktatás előtt álló elnök és a piactéri árusokhoz képest Johannist ténylegesen ismerő nagyszebeni magyar politikai, érdekképviseleti és kulturális szervezetek kapcsolata szinte két évtizedes múltra tekint vissza. Az ismerkedés a Samuel von Brukenthal Főgimnázium egykori fizikatanárával az RMDSZ és a Romániai Németek Demokrata Fórumának közös, főtéri székházában, valamikor 1996 második felében történt – emlékszik vissza Szombatfalvi Török Ferenc, a helyi RMDSZ akkori elnöke.
„Amikor a szövetség első ízben, ’96-ban belépett a kormányba, Szeben megyében megkapta, többek között, a helyettes főtanfelügyelői tisztséget. A német fórum képviselői arra kértek, adjuk át nekik a funkciót, nem bánjuk meg, mert a jelöltjük minden magyar ügyet felvállal. Némi vacillálás után megtettük, amiért meg is kaptuk a magunkét az RMDSZ felső vezetésétől. Csak annyit kértem a fórum vezetőitől, ha lehet, az akkor már tisztségben lévő Hanz Schneidert jelöljék a továbbiakban is. Nem lehet, válaszolták, hisz a pozícióra valaki mást szemeltek ki. Ekkor mutatták be nekünk Klaus Johannist, akit jóformán csak látásból ismertünk” – eleveníti fel a múlt vasárnap megválasztott államelnökkel való első találkozását Szombatfalvi Török Ferenc, aki annak idején, 1992 és 2000 között a megyei önkormányzat tagja volt.
Mint mondja, a szászok betartották az ígéretüket: emberük, akit nem sokkal később főtanfelügyelővé léptettek elő, az RMDSZ minden kérését teljesítette. „Ez idő tájt sikerült Bürkösön, Oltszakadáton, Vízaknán és Mihályfalván óvodai csoportokat és elemi osztályokat indítanunk, Szentágotán és Nagydisznódon népiskolákat létrehoznunk” – sorolja kapásból a Johannishoz kötődő első megvalósításokat Török.
Johannis az RMDSZ polgármestere is lehetett volna
Azt viszont még a szebeni magyarok közül is kevesen tudják, hogy első polgármesteri mandátumát Klaus Johannis akár az RMDSZ színeiben is megszerezhette volna. A helyi románságban a ’90-es évek vége felé fogalmazódott meg, hogy az addig eredménytelen és számos viszályt gerjesztő román polgármesterek után jó lenne egy tekintélynek örülő németajkú személyt jelölni a városatyai tisztségre.
A Nemzeti liberális Párt akkori elnöke, Petru Simption azzal a javaslattal kereste meg Szombatfalvi Török Ferencet, mint olyant, aki jó kapcsolatot ápol az akkoriban teljesen apolitikus Romániai Németek Demokrata Fórumával, hogy a szászok sorában találjanak egy közös jelöltet.
„Megkerestük a fórum egyik kulcsemberét, a nemzetközi hírnevű műépítész Hermann Fabinit, és arra kértük, legyen a PNL és az RMDSZ közös jelöltje. Kéthetes gondolkodási idő után megköszönte a bizalmat, de elutasította, viszont ajánlott valakit: Klaus Johannis főtanfelügyelőt. A liberálisoknak nem tetszett az ötlet, így kútba dőlt az egész. Újabb két hét múlva a német fórum bejelentette: versenybe száll a polgármesteri székért, jelöltje Johannis” – emlékszik a kulisszák mögötti mozzanatokra az RMDSZ volt elnöke.
Bár a 2000 elején készült közvélemény-kutatások szerint a német jelölt előtt hét román politikus állt, az RMDSZ meghívta az egyik közgyűlésére Johannist, mutassa be a terveit.
„Mi magyarok addig is felnéztünk a német közösségre, kultúrára és mentalitásra, de azon a gyűlésen Johannis különösképpen elnyerte a tetszésünket. Még annyit sem beszélt, mint most, kissé nehézkesen is fejezte ki magát, de amit mondott, azzal lényegre tört. Utólag árulta el, hogy életében akkora tapsot nem kapott, mint akkor az RMDSZ-nél” – idézi fel Klaus Johannisnak a magyar közösség előtti bemutatkozását Szombatfalvi Török Ferenc. A maroknyi magyarság és a még inkább megfogyatkozott szász lakosság támogatása azonban mit sem ért volna, ha a románság nem szavaz a változásra.
Az adott szó súlya
Aki 2000-ben Johannis mellé állt, nem bánta meg. Míg első megválasztásához két fordulóra volt szükség, a következő mandátumokban a szász jelölt már az első körből abszolút többséget szerzett. A későbbi 88,7-es, 83,2-es és 77,9-es győzelmi arányok teljesen egyértelműsítették a polgármester megítélését.
Szombatfalvi Török János egy régi, megkopott noteszt szed elő a fiókjából, belelapoz, és átnyújtja. 2002, augusztus – olvasható az egyetemi tanár címként megjelenő kézírása. Alatta pontokba szedve: Bilinszky-emléktábla, Petőfi-park, a Polgári Magyar Művelődési Egyesület épületének ügye, belvárosi telek egy közösségi ház építésére, többnyelvű helységnévtábla és egy-egy megjegyzés.
„Így jelentkeztünk az egyeztető gyűléseken. Mi soroltuk a kéréseinket, Johannis meg helyben, habozás nélkül döntött. Nem beszélt mellé, nem ígért teljesíthetetlen dolgokat. Megmondta tisztán, nem tudja támogatni a város bejáratához kért magyar felirat elhelyezését. A többi óhajunkat, időhúzás, emlékeztetés és kérleltetés nélkül teljesítette” – mondja a volt RMDSZ-elnök, aki miután 2005 végén átadta a stafétabotot a fiatalabb nemzedéknek, a Nagyszebeni Polgári Magyar Művelődési Egyesület irányítását vette át.
A civil szervezet is a polgármesternek köszönheti a főtéri Magyar Ház visszaszerzését. Klaus Johannis és az önkormányzati testület – melynek egyetlen RMDSZ-es tagja sem volt – a 2001/10-es törvény egyik, Szebenben átjárhatónak tűnő kiskapuját használva ki, visszaszolgáltatta a magyar közösségnek a Nagypiac téri, ezerhatszázas években épült háromszintes ingatlant.
Meg is gyűlt emiatt a baja a bűnügyi szervekkel, melyek arra kötelezték, hogy perelje vissza az időközben telekkönyvezett épületet. Pedig a tulajdonjog vitathatatlan volt: a főtéri épületet az egykori Magyar Polgári Kör vásárolta 1895-ben. A házat jóval a ’48-as államosítás után kobozták el, immár a Madosztól. A román kommunisták 1956-ban teljesen kifüstölték onnan a magyar szervezetet – a szó szoros értelmében.
„Az épület előtti téren meggyújtották a régi, értékes könyveinket, melyeknek egy része szerencsére megmenekült, a nyugdíjasok egyesületéhez és az Astra könyvtárba került” – mesélik a nagyszebeni magyarság képviselői. Az öt évig tartó per végül a jogos tulajdonos javára dőlt el.
„Tudtuk, hogy a polgármester külső nyomásra lépett. Nem haragudtunk rá, hisz ő volt az, aki a törvényt és a tulajdonjogot tiszteletben tartva, visszaszolgáltatta az ingatlant. A városháza a per alatt is korrektül járt el, Johannis nem fellebbezte meg az alapfokú ítéletet” – idézi fel a Magyar Ház fél évszázad alatt megélt második kálváriáját Török elődje, a polgári egyesületet nyolcvanéves koráig irányító Kalmár Zoltán.
Működő kulturális autonómia
„Függetlenül attól, hogy mit mondanak a kissé eltébolyodott nagyjaink, nekem csupa pozitív élményeim vannak a polgármesterrel kapcsolatosan” – szögezi le már a beszélgetés elején Serfőző Levente. A másik civil szervezet, a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesületének elnöke szerint azoknak, akik mindent megmozgattak annak érdekében, hogy november 16-án a magyarság ne voksoljon Johannisra, el kellene gondolkodniuk azon, hogy a német politikusnak már négyszer szavazott bizalmat a közösség Nagyszebenben.
Az itt született és élő Serfőző büszkén állítja: magyarként jól érzi magát Szebenben. Mint mondja, sokaknak lenne mit tanulniuk az itt megvalósult kulturális autonómiából.
„Alig vagyunk magyarok ebben a városban, de két művelődési szervezetünk van, anyanyelvünkön tanulhatunk, visszakaptuk felekezeti és közösségi ingatlanjainkat, a magyar óvodás csoportot befogadták az evangélikus egyház épületébe, három diákkal is elindíthattuk a kilencedik osztályt, egyházaink arányos finanszírozásban részesülnek, az Ars Hungarica keretében évről évre bemutathatjuk magyarságunk hagyományait és kultúráját” – sorolja a közösségi összefogásból, a polgármester hozzáállásából és a többségiek támogatásából fakadó pozitívumokat Serfőző Levente.
A főként művelődési események szervezésével foglalkozó egyesület vezetője szerint mindezek ellenére hathatósabb támogatásban is részesülhetnének a magyar közösség rendezvényei. „A polgármester több pénzt is juttathatott volna a rangos rendezvényekre, ez igaz. Mint ahogy az is, hogy jól esne, ha legalább időnként megjelenne egy-egy eseményünkön, és ne csupán a helyetteseit küldje. De ne mindössze a pénzosztás alapján ítéljünk meg valakit” – vallja Serfőző, aki szerint egy rosszindulatú elöljáró meg se hallgatná a háromezer főt alig meghaladó magyarság kéréseit.  
Órát lehet beállítani utána
Mint ottjártunkkor ismételten kiderült, a német pontosság nem egyszerű mítosz, még az elrománosodott Szászföldön is működik.
„Azon túl, hogy igen komoly és pedáns ember, a pontosságnak ritka formáját ismerhették meg általa a szebeniek: megtanultak odafigyelni az óra másodpercmutatójára. Bármilyen találkozó, amin megjelent az elmúlt tizennégy évben, legyen az a hétfő reggeli városházi gyűlés vagy a kulturális események szervezőivel folytatott állandó egyeztetések, ő mindig akkor lépett be a polgármesteri hivatal gyűlésterembe, amikor a másodpercmutató pontosan a nagymánusra ért” – meséli Kató Csilla, az Astra Filmfesztivál művészeti igazgatója.
A megbeszélésekről nem csak a polgármester nem késhetett; íratlan szabállyá vált, hogy az utána érkezők már nem léphettek be a terembe. Kató Csilla szerint ez nem valamiféle beteges pontossági mániának tulajdonítható; a szász mentalitás része.
„Egyébként a másodpercmutató figyelembe vételét a közös rendezvények kezdete alkalmával más alkalmakkor is megtapasztaltam a szebeni szászok körében” – teszi hozzá a térség legrangosabb filmfesztiváljának a társszervezője.
Akárcsak a HÍD elnökének, Kató Csillának is lenne oka az általa szervezett nemzetközi rendezvény alulfinanszírozására panaszkodni. A székelyföldi származású, Budapesten diplomázott antropológus viszont sokkal fontosabbnak tartja mindazt a mély és pozitív változást, ami szinte szeme láttára, az elmúlt tizennégy esztendő alatt a városban végbement.
Ezt hangsúlyozza Guttmann Szabolcs is, aki Nagyszeben főépítészeként meghatározó szerepet játszott a történelmi belváros újjávarázslásában. Mint mondja, polgármestersége első felében Johannis rendkívül fogékony volt a szakma véleményére, viszont 2007 után, miután Nagyszeben átadta az Európai Kulturális Fővárosa stafétabotját, tapasztalata szerint ugyanabba a csapdába esett, mint az elmúlt huszonöt év legtöbb romániai politikusa: egymaga hozta meg a döntéseket, ami kettőjük munkakapcsolatának a végét is jelentette.
A ma már Kolozsváron élő műépítész viszont azt szeretné, ha államfőként Klaus Johannis ismét úgy kezdené el a feladatát, mint polgármesterként, az első mandátumai alatt.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Érdekérvényesítő tanfolyam a CEMO-nál
Az erdélyi magyar civil szervezetek érdekérvényesítő képessége alacsony – vonták le a lehangoló következtetéseket a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) munkatársai, akik a hiány pótlása érdekében képzést szerveztek civileknek.
Szigeti Enikő, a Marosvásárhelyen tevékenykedő csoport vezetője létfontosságúnak tartja az érdekérvényesítést, amely nélkül főként az erdélyi civil társadalom nem tud igazán hatékonyan dolgozni.
„Mivel az érdekérvényesítést Romániában egyetlen egyetemen sem oktatják, az önkéntesek szakmai ismeretei hiányosak” – magyarázta Szigeti. Ráadásul a kisebb településeken, illetve azon városok közül is egy néhányban, ahol a magyarság kisebb számarányban él, hiányoznak a közösség jogaiért kiálló civil aktivisták. A CEMO munkatársa elmondta, Magyarországon ingyenes tanfolyamok keretében már témakörönként oktatják a lobbizást és az érdekérvényesítést. Ahhoz képest viszont, hogy évekkel ezelőtt a vásárhelyi szervezet tanfolyamára alig akadt jelentkező, és az is, aki eljött, nemigen értette, miről van szó, napjainkban egyre többen és bátrabban vágnak bele ebbe az egyáltalán nem könnyű munkába.
A Civil Elkötelezettség Mozgalom interaktív képzése során a mintegy huszonöt résztvevő megismerkedhetett a civil érdekérvényesítés elméleti hátterével, továbbá egy szimulációs tevékenység során az érdekérvényesítés fontos eszközeit, a tárgyalástechnikát és a kommunikációt gyakorolhatta. Végezetül a résztvevők kis csoportokban elkészítették az általuk képviselt ügy érdekérvényesítés stratégiájának tervezetét.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Képzéssel erősítenék a civil szférát Marosvásárhelyen
Az erdélyi magyar civil szervezetek érdekérvényesítő képessége alacsony, az ehhez kapcsolódó kampányok pedig gyakran sikertelenek – hívták fel a figyelmet a marosvásárhelyi Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) munkatársai.
A szervezet szerint a civil érdekérvényesítés eszköztárát egyelőre kevesen ismerik, és nincs olyan szakmai fórum, ahol a civil szervezetek ezt a tudást elsajátíthatják, ezért a CEMO képzéseket szervezett az érdeklődőknek.
Szigeti Enikő, a mozgalom vezetője létfontosságú tevékenységnek tartja az érdekérvényesítést, amely nélkül főként az erdélyi civil társadalom nem tud igazán hatékonyan dolgozni. „Egyre több olyan civil szervezet jött létre és tevékenykedik Erdélyben, amely az érdekérvényesítést tűzte zászlójára. Mindez rendkívül örvendetes, mint ahogy az is, hogy tagjaik rendkívül lelkesek és szorgalmasak. Csakhogy mivel az érdekérvényesítést Romániában egyetlen egyetemen sem oktatják, az önkéntesek szakmai ismeretei hiányosak” – magyarázta lapunknak Szigeti.
Ráadásul a kisebb településeken, illetve olyan városokban, ahol a magyarság kisebb számarányban él, hiányoznak a közösség jogaiért kiálló civil aktivisták. A CEMO munkatársa elmondta, Magyarországon, ingyenes tanfolyamok keretében, már témakörönként oktatják a lobbizást és az érdekérvényesítést. Ahhoz képest viszont, hogy évekkel ezelőtt a vásárhelyi szervezet tanfolyamára alig akadt jelentkező, és az is, aki eljött, nemigen értette, miről van szó, napjainkban egyre többen és bátrabban vágnak bele ebbe az egyáltalán nem könnyű munkába.
A Civil Elkötelezettség Mozgalom interaktív képzése során a mintegy huszonöt résztvevő megismerkedhetett a civil érdekérvényesítés elméleti hátterével, továbbá egy szimulációs tevékenység során az érdekérvényesítés fontos eszközeit, a tárgyalástechnikát és a kommunikációt gyakorolhatta. Végezetül a résztvevők kis csoportokban elkészítették az általuk képviselt ügy érdekérvényesítési stratégiájának tervezetét.
A civil érdekérvényesítés módszertanának és eszközeinek megismerése mellett a képzés alkalmat nyújtott arra is, hogy a résztvevők megismerkedjenek hasonló ügyekben tevékenykedő fiatalokkal, betekintést nyerjenek Erdély különböző településein zajló jog- és érdekérvényesítő folyamatokba. A résztvevők megfogalmazták igényüket és elvárásukat azzal kapcsolatosan, hogy a jövőben érdemes lenne odafigyelni arra is, hogy a romániai magyar közösség érdekérvényesítő ügyeit időnként közösen tárgyalják.
A Krónikának nyilatkozó Szigeti Enikő elmondta, a hasonló tevékenységet folytató szervezetek folyamatos kapcsolattartása a fölösleges körök kiiktatását és a gyorsabb, hatékonyabb munkát segíti.
Egyébként a Marosvásárhelyen jó pár ügyben eredményesnek bizonyuló CEMO munkatársai felajánlották segítségüket; bármilyen érdekérvényesítő kérdésben meg lehet őket keresni a 0747-340962-es telefonszámon.
A vásárhelyi szervezet arról is döntött, hogy a jövőben más szervezetek munkatársaival közösen igyekszik a különböző településeken zajló jog- és érdekérvényesítő ügyeknek nagyobb nyilvánosságot szerezni. „Egy közös hálózatot szeretnénk kiépíteni, melynek célja egymás szakmai támogatása, a tapasztalatok megosztása, a hatékony és eredményes érdekérvényesítés elérése lenne” – ismertette a CEMO terveit Szigeti Enikő.
Szucher Ervin |
Krónika (Kolozsvár)

Kockázati tényezőnek tekintett magyarság
A törvénybírók pártatlanságát félti Vasile Liviu Oprea, Maros megye prefektusa, aki többek között azért kéri a Bánffy örökösök visszaszolgáltatási perének áthelyezését Szászrégenből, mert „itt magyar közösség is él, és a magyarok, mint a grófok leszármazottjai 9323 hektár erdőt igényeltek vissza”.
A Legfelsőbb Ítélő és Semmitőszéknek küldött beadványában a kormánymegbízott ugyanakkor rámutat, hogy az efféle perek tétje „nyilvánvalóan hatalmas”.
„A restitúciós perek során sokféle indoklással találkoztam a törvényt betartani nem hajlandó állami szervek részéről, azonban eddig még egyetlen okiratban sem hozták fel így szó szerint, hogy mi, magyarok, mint a grófok leszármazottai veszélyforrást jelentenénk az erdélyi és főként a szászrégeni bíróság függetlensége számára” – jegyezte meg szerkesztőségünknek a felperes Bánffy örökösöket, Bethlen Anikót, Bethlen Zsuzsát és Szentkuti Évát képviselő Rózsa József. A marosvásárhelyi ügyvédet egyébként nem lepte meg, hogy a prefektúra ismét az etnikai kártyát próbálja kijátszani, még akkor is, ha az utóbbi hónapokban a semmitőszék három azonos kérését utasította vissza.
Portálunk arra lett volna kíváncsi, miért tartja egy restitúciós per kapcsán kockázati tényezőnek a magyarok jelenlétét Maros megyében és általában Erdélyben Vasile Liviu Oprea, a prefektus azonban nem volt hajlandó válaszolni. Szóvivőjén, Dragoş Bardoşin keresztül azt üzente, hogy nem hajlandó egyetlen folyamatban lévő ügy periratát sem kommentálni. Ehhez képest a kormánymegbízott egy nappal korábban egy másik – szintén Bethlen Anikó, Bethlen Zsuzsa és Szentkuti Éva ellen indított – erdőügyi perben már nyilatkozott a sajtónak, eldicsekedve, hogy a közigazgatási és belügyminisztériumtól megkapta azt az összeget, ami a fellebbezéshez szükséges.
Válasziratában báró Bánffy Dániel leszármazottainak jogi képviselője ezzel szemben leszögezte, hogy ők megbíznak a szászrégeni bírókban, és felvállalják annak „kockázatát”, hogy román nemzetiségű döntéshozókra bízzák az ítéletet. Az egykori szász városka bíróságán ugyanis egyetlen magyar bíró sem dolgozik, mint ahogy a Maros megyei törvényszék polgári részlegén sem. 
Levelében a prefektus nem csak a magyar lakosság erdélyi jelenléte által okozott veszélyre hívja fel a figyelmet. Oprea hazafiasságra inti a bírákat, hogy döntésük révén „mentsék meg a haza erdeit”. Ugyanakkor egy sor olyan újságcikket is felsorakoztat és a bíróság figyelmében ajánl, melynek szerzői közismerten magyarellenes politikusok vagy újságírók. 
A Maros megyei prefektus azon a címen szeretné megakadályozni a több mint kilencezer hektár erdő tényleges visszajuttatását az örökösöknek, hogy Bánffy Dániel háborús bűnös lett volna. Egy 1946-ban született végleges bírósági ítélet viszont kimondta a néhai politikus ártatlanságát. A kor dokumentumai szerint Bánffy Dániel már csak azért sem lehetett háborús bűnös, mert szemmel tartva az erdélyi érdekeket 1944 szeptemberében haladéktalan fegyverszünetet követelt. Ezért a nyilasok halálra ítélték, és mindössze a nyilas álruhába öltözött barátainak köszönhetően tudott kiszabadulni a budapesti Margit körúti fogházból. Származása miatt a kommunisták is kivetették. Hat évvel a háború befejezése után, 1951-ben családjával együtt a rózsadombi házából egy húsraktárba telepítették.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Hivatali gáncs a Tőkés-perben
Az országos lakosságnyilvántartó hatóság gáncsoskodásai miatt képtelen két egykori magas rangú szekuritáté-tiszt és az Antena 3 hírtelevízió ellen pereskedni Tőkés László.
A hatóság sem az EP-képviselő jogi megbízottja, sem a bukaresti törvényszék kérésére nem hajlandó kibocsátani az alperesek címét és személyi számát. A pontos adatok híján a törvényszék képtelen megidézni a perbefogott személyeket.
Tőkés László azok után fordult a fővárosi törvényszékhez, miután a köztudottan magyarellenes hangnemet megütő Antena 3 hírtelevízió Sinteza zilei című, ez év szeptember 15-én sugárzott beszélgető-műsorában a házigazda Mihai Gâdea és egykori hírszerző meghívottjai a volt püspök állítólagos titkosügynöki szerepét feszegették. Filip Teodorescu, a Ceauşescu-rezsim kémelhárítási alparancsnoka és Ioan Talpeş, a külföldi kémelhárítás vezetője hazaárulással és Magyarország javára folyó kémkedéssel vádolták Tőkést, azt állítván, hogy bizonyítékuk is van erről. A két egykori magas rangú szekustiszt meg is lobogtatott a kamerák előtt egy, a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) irattárából származó dokumentumot. Ez lényegében egy 20 ezer lejes segélyről szóló pénzátvételi elismervény, amit Tőkés László az 1989-es temesvári kilakoltatása előtt írt alá.
„Tőkés akkor már hónapok óta munkanélküli volt. Felkereste két magyarországi személy, aki az ottani református hívek nevében segélyként átadott 20 ezer lejt. A kézzel írott elismervényt a határnál megtalálták a két hazatérő férfinál, és elkobozták. Az egykori szekusok meg ezen okirat alapján azt állítják, hogy Tőkés László Magyarország által finanszírozott kém” – számolt be az ügy hátteréről a jobboldali politikus ügyvédje, Kincses Előd. A marosvásárhelyi jogász nevetségesnek tartja a bizonyítéknak nevezett vádakat. Szerinte két magas rangú szekus tisztnek tudnia kellene, hogy a világon egyetlen titkosszolgálat sem ezt a pénzutalási módot választja; kézzel írott elismervényt pedig végkép nem igényel. „És egyébként is, mi a törvénytelen abban, ha valakinek gyűjtenek 20 ezer lejt és segélyként átadják?” – tette fel a kérdést Kincses. A becsületsértés miatt Tőkés Teodorescutól 30 ezer euró, Talpeştől 15 ezer euró, Mihai Gâdeatól és az Antena 3-tól egyetemlegesen 10 ezer euró erkölcsi kártérítést szándékozik követelni.
„Nem tudom, hogy a lakosságnyilvántartási hatóság gáncsoskodása Tőkésnek szól vagy a szekustiszteket próbálják minél inkább óvni” – nyilatkozta Kincses Előd. Az ügyvéd kifejtette, hogy ilyen fajta törvénysértéssel még nem találkozott, ugyanis az elmúlt években az illetékes hivatal mindig kiadta a törvényszéknek az alperesek adatait, többek között a Victor Ponta miniszterelnökét is. „Levelünkre, amelyben az említett személyek személyi számukat és lakcímüket kértük, azt a választ kaptuk, hogy csak abban az esetben adhatják meg, ha megadjuk a születési dátumukat és helyüket, szüleik keresztnevét és címüket. Nevetséges, nem?” – fakadt ki a vásárhelyi ügyvéd.
Kincses Előd emlékeztetni kívánt arra is, hogy a hozzáférhetőség a bírósági eljáráshoz fűződő jognak egy lényeges eleme, melyet az Európai Emberjogi Egyezmény hatodik szakasza mond ki.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Megfélemlítik a kétnyelvűségért harcoló tanárt
A rendőrségnek egyelőre nem sikerült kiderítenie, ki vagy kik azok a vandálok, akik álmatlan éjszakákat szereztek Kovács Lehel Istvánnak, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) informatikatanárának, a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) alelnökének.
A magyarság nyelvi jogaiért harcoló tanárnak előbb a háza ablakát törték be ismeretlen tettesek, majd nemrég a négyfalusi épület előtt parkoló két gépkocsijának a szélvédőit tették tönkre. Az elkövetők korábban egy gusztustalan „ajándékot” is küldtek a marosvásárhelyi és csíkszeredai karon oktató adjunktusnak: valószínűleg az is örök rejtély marad, ki akaszthatta a kapujukra a román nemzeti szalaggal átkötött zacskónyi ürüléket.
Célirányos vandalizmus
A legutóbbi atrocitásról szólva a Sapientia marosvásárhelyi és csíkszeredai szakán oktató Kovács Lehel István a Krónikának elmondta, tudtával a barcasági kisvárosban egyetlen haragosuk sincs. „Az viszont tény, hogy szándékos volt cselekedetük, mert még álltak más gépkocsik is az utcán, de egyiküknek sem esett bántódása. Szintén a rosszindulatra vagy megfélemlítésre utal az is, hogy nem tolvajok tették, hisz az autókból semmi nem hiányzik” – mondta el lapunknak a december elsejei, sötétedés után történt „akcióról” Kovács.
A négyfalusi önkormányzati képviselő úgy véli, a december elsejei rendezvényeknek sok közük nem lehetett a történtekhez. „A román nemzeti ünnepnek itt semmiféle magyarellenes jellege nem volt. Négyfaluban amúgy sincsenek komolyabb etnikai gondok, ráadásul a helyi tanácsosi testületben is normális légkör uralkodik” – fejtette ki.
Miután mondvacsinált okok miatt menesztették a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemről, az informatikus adjunktus 2007-ben költözött haza a magyarok által ma már mindössze 21 százalékban lakott Négyfaluba. A gondok 2012. szeptember 28-án, a Szent Mihály Napokon kezdődtek. Az ünnepély alkalmából szervezett bálból hazaérve Kovács Lehel István a konyhaablakát betörve találta.
„Úgy verték be, hogy a dobott kő átrepült a konyhán, az edényborogatón kötött ki, pár tányért is összetört” – mondta. Szerencsére sem a felesége, sem a három kiskorú gyereke nem tartózkodott a lakásban. A második „felvonásra” alig néhány hónap múlva, 2013. február 13-án került sor. „Azon a téli reggelen egy trikolórral átkötött, ürülékkel megtöltött zacskót találtam a kapunkra akasztva. Az üzenet egyértelmű volt” – fogalmazott.
Harc a kétnyelvűségért
A Sapientia jelenlegi és a Babeş–Bolyai korábbi tanára az évek során többször is kiállt a magyarság nyelvi jogaiért, ami a nacionalista kollégái nemtetszését váltotta ki. Nyolc évvel ezelőtt a BBTE akkori rektora javaslatot tett Hantz Péternek és Kovács Lehel Istvánnak az oktatói testületből való kizárására, amit az egyetem szenátusa tisztázatlan körülmények között később el is fogadott.
A két fiatal magyar adjunktus azzal váltotta ki a román többségű vezetőség haragját, hogy a kolozsvári egyetem több épületében a román mellé magyar nyelvű eligazító táblák kihelyezését sürgették. Bár Kovács Lehel István személyesen nem vett részt a feliratok kiragasztásában, az intézmény vezetőinek értelmezésében az akció előkészítésében játszott szerepe miatt sújtották a szankcióval. Az elmúlt évben a Brassóban megjelent helytelen turisztikai információs táblákra hívta fel a figyelmet.
„Értékelendő, hogy egyre több a háromnyelvű felirat a városban, de a vár körül nemrég megjelent román, angol, német, francia, spanyol és magyar feliratot tartalmazó táblák hagynak maguk után némi kívánnivalót. Talán akik a méregdrága, színesen nyomtatott feliratokat megtervezték és megrendelték, nem tudtak arról, hogy az internetes fordítóprogramok nem a helyességükről híresek, s messze elmaradnak az akadémiai igényességtől, de az már elfogadhatatlan, hogy senki sem ellenőrizte őket.
„Minek? A közpénzt ki lehet dobni hiába is, a szegény idevetődött turista csak elboldogul valahogy, az itt élők pedig tudják, miről van szó” – nyilatkozta akkor a pedagógus. Szintén a közelmúltban Kovács Lehel István a négyfalusi falurészek történelmi megnevezésének négynyelvű kiírását szorgalmazta.
Szucher Ervin |
Krónika (Kolozsvár)

Sovén zaklatói lehetnek a BKB alelnökének
A rendőrségnek egyelőre nem sikerült kiderítenie ki vagy kik azok, aki/akik újabb kristályéjszakát szereztek Kovács Lehel Istvánnak, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem informatika tanárának, a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) alelnökének.
A marosvásárhelyi és csíkszeredai karon oktató adjunktusnak előbb a háza ablakát törték be ismeretlen tettesek, legutóbb pedig az épület előtt parkoló két gépkocsijának a szélvédőit. A két „hőstett” között „ajándékot” is küldtek a magyarság nyelvi jogaiért kiálló tanárnak.
A Brassó megyei rendőrség nyomozóinak fogalma sincs, ki állhat Kovács Lehel István, a Sapientia adjunktusa ellen irányuló legújabb vandál akció mögött. A magyarság nyelvi jogaiért következetesen kiálló – és ezt több esetben is megszenvedő – tanárnak legutóbb december 1-jén a négyfalui háza előtt parkoló két személygépkocsijának a szélvédőjét törték be ismeretlen tettesek. A hatóságoknak azt sem sikerült kideríteniük, két évvel ezelőtt kik törték be Kovácsék konyhaablakát, mint ahogy valószínűleg az is örök rejtély marad, ki akaszthatta a kapujukra a román nemzeti szalaggal átkötött zacskónyi ürüléket.
A legutóbbi atrocitásról szólva az Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi és csíkszeredai szakán oktató Kovács Lehel István szerkesztőségünknek elmondta, fogalma sincs ki törhette be mindkét autójuk szélvédőjét, ugyanis tudtával a barcasági kisvárosban egyetlen haragosuk sincs. „Az viszont tény, hogy célzott szántszándék volt, mert még álltak más kocsik is az utcában, de egyiküknek sem esett bántódása. Szintén a rosszindulatra vagy megfélemlítésre utal az is, hogy nem tolvajok tették, hisz az autókból semmi nem hiányzik” – mondta el a december elsejei, sötétedés után történt „akcióról” Kovács. Kérdésünkre, hogy esetleg az ünnep hatására megnövekedett nemzeti öntudat vezérelte volna az elkövetőket, a pórul járt tanár, aki egyben önkormányzati képviselő is a Brassó melletti városkában, úgy vélte, a december elsejei rendezvényeknek sok közük nem lehetett a történtekhez. „A román nemzeti ünnepnek itt semmiféle magyarellenes jellege nem volt. Négyfaluban amúgy sincsenek komolyabb etnikai gondok, ráadásul a helyi tanácsosi testületben is normális légkör uralkodik” – fejtette ki.
Miután mondvacsinált okok miatt menesztették a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemről, az informatikus és egyben adjunktus 2007-ben költözött haza a magyarok által ma már mindössze 21 százalékban lakott Négyfaluba. A gondok 2012. szeptember 28-án, a Szent Mihály Napokon kezdődtek. Az ünnepély alkalmából szervezett bálból tartva haza Kovács Lehel István a konyhaablakot találta betörve. „Úgy verték be, hogy a dobott kő átrepült a konyhán, az edényborogatón kötött ki, pár tányért is összetörve” – mondta. Szerencsére sem a felesége, sem a három kiskorú gyereke nem tartózkodott a lakásban. A második felvonásra alig néhány hónap múlva, 2013. február 13-án került sor. „Azon a téli reggelen egy trikolórral átkötött, ürülékkel megtöltött zacskót találtam a kapunkra akasztva. Az üzenet egyértelmű volt” – fogalmazott.
A Sapientia jelenlegi és a Babeş-Bolyai korábbi tanára az évek során többször is kiállt a magyarság nyelvi jogaiért, ami a nacionalista kollégái nemtetszését váltotta ki. Nyolc évvel ezelőtt a BBTE akkori rektora javaslatot tett Hantz Péternek és Kovács Lehel Istvánnak az oktatói testületből való kizárására, amit az egyetem szenátusa tisztázatlan körülmények között később el is fogadott.
A két fiatal magyar adjunktus azzal váltotta ki a román többségű vezetőség haragját, hogy a kolozsvári egyetem több épületében a román mellé magyar nyelvű táblákat helyezett el. Bár Kovács Lehel személyesen nem vett részt a feliratok kiragasztásában, az intézmény vezetőinek értelmezésében az akció előkészítésében játszott szerepe miatt sújtották a szankcióval. Tavaly a Brassóban megjelent helytelen turisztikai információs táblákra hívta fel a figyelmet. Szintén a közelmúltban Kovács Lehel István a négyfalui falurészek történelmi megnevezésének a négynyelvű kiírását szorgalmazta.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

A MOGYE rektorát nem érdekli az egyetemalapító
Bár rendkívül hidegen és elutasítóan viszonyult a román vezetőség dr. Csőgör Lajos, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) alapító rektorának tiszteletére szervezett ünnepélyhez, a kezdeményezők remélik, hogy a szenátus áldását adja a 110 évvel ezelőtt született professzor szobrának felállításához.
„Jó úton halad a szoborállítás ügye, a pénznek szinte a fele már megvan, és a vezetőség elvi beleegyezését is megkaptuk” – közölte Ádám Valérián. A Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) titkára leszögezte: a szobor jövőre elkészül, és valahol állni is fog.
Az egyetem vezetősége ellen több perben is érdekelt civil szervezet még tavasszal kezdeményezte a szoborállítást, akkor azonban Leonard Azamfirei rektor még azzal hárította el a Krónika kérdésének megválaszolását, hogy nem tud a kezdeményezésről.
Felvetésünkre kiderült, az intzéményvezető nemcsak az RMOGYKE tervéről, de az általa vezetett egyetem alapítójáról sem hallott. „Ki volt az első rektor? Nem is tudom, hogy hívták, mert én nem ismertem” – zavarodott bele a magyarázkodásba a Csőgör Lajos székében ülő jelenlegi vezető.
Az egyetem román többségű vezetőségével folytatott tárgyalások után Ádám Valérián kijelentette, az RMOGYKE hamarosan meghirdetheti az egész alakos szoborra a pályázatot. Ahhoz azonban, hogy a főépület előtt a magyarság emléket állíthasson az alapító rektornak, a román tanároknak is el kell dönteniük, kinek emelnek szobrot. Kérdésünkre Ádám elismerte, hogy a Csőgör-szobor felállítását a „párban” elképzelt másik alkotás elkészülte késleltetheti.
Egyetemalapító és intézményfejlesztő
A Nagysármáson száztíz esztendővel ezelőtt született, 2003-ban elhunyt Csőgör Lajost a 20. századi erdélyi értelmiségiek egyik kiemelkedő alakjának tartják. Az ismert orvosprofesszor 1945 és 1948 között a kolozsvári Bolyai Egyetem, majd 1948 és 1949, valamint 1964 és 1967 között a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem rektoraként sokat tett az intézmény fejlesztése érdekében. Csőgör javaslatai alapján a marosvásárhelyi ivóvizet fluorral dúsították, ennek eredményeképpen bizonyíthatóan csökkent a fogszuvasodás a tizenéves fiatalok körében.
„A mi szobrunk mindenképpen elkészül. Ha az egyetem vezetősége húzni fogja az időt az engedélyek megadásában, ideiglenesen a belvárosi római katolikus plébánia udvarán helyezzük el” – nyilatkozta Ádám Valérián.
Nem számít túl biztató előjelnek az, ahogy a MOGYE vezetősége viszonyult a hét eleji Csőgör Lajos-emlékünnepséghez. Hétfőn az egyetem magyar tanárai és diákjai kint a hidegben voltak kénytelenek megemlékezni a száztíz évvel ezelőtt született alapító rektorról.
„Nem tudom, mit lehet kezdeni ezzel a problémával. Nem engedik meg, hogy az épületben emlékezzünk meg az egyetemalapító professzorról, egy eresz alatt gyűltek össze a fiatal fogorvostan-hallgatók. Hangot is adtam azon értetlenkedésemnek, hogy az egyetem vezetősége nem engedi meg, hogy méltó körülmények között megemlékezzenek az egyetemalapító professzorról” – méltatlankodott Bocskay István nyugalmazott professzor.
Csőgör Lajos valamikori kollégája egy héttel a rendezvény előtt tudta meg, hogy kint a hidegben kell megtartania az emlékezőbeszédét. Az ünnepély főszervezője, Dudás Csaba diákszövetségi vezető szerint a megemlékezés megszervezésében a MOGYE vezetősége semmiféle segítséget nem nyújtott, de már azt is eredményként könyvelte el, hogy Azamfireiek „nem akadályoztak a szervezést”
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Végtelen farsang… Székely Szabó Zoltánnal
December 9-én a marosvásárhelyi Spectrum Színházban került sor Székely Szabó Zoltán színművész- író könyvbemutatójára. A sikeres esten a szerző dedikálta Végtelen farsang és egyéb politikai szatírák című új könyvét, valamint a korábban megjelent köteteit. Anekdotázva beszélt pályájáról, írásaiból adott elő néhányat. Egykori egyetemi tanára, Kovács Levente rendező közvetlen, humoros laudációt mondott róla. Közreműködött két színészkollégája, Kárp György és Szélyes Ferenc. Bölöni Domokos összeállítását szólaltatták meg, Székely Szabó Zoltánról írt szövegeket olvastak föl. Az est hangulatát emelve, fellépett a Cantuale énekegyüttes. Az alábbiakban részleteket közlünk a szerzőt méltató összeállításból.
Az élet – körben, mindenütt
(Tutuka hazatért)
Konok székely kivagyokságom keményen ráfizetéses, lyukas zsebű luxus, de legalább e tekintetben mindig frissen mosott a lelkiismeretem.
Voltam első- és utolsószülött a Mezőségen, anyuci tajdagra tutujgatott Tutukája, majd bávatag, balek büszkesége a Nyárád mentén, méla kamasz a 2. számú középiskolában (Bolyai líceum) Marosvásárhelyen, notórius egyetemista (kilenc évig) Marosvásárhelyen és Kolozsváron, tanár (másfél hónapig) Kézdikőváron, kultúr-szakirányító (két hétig) Kézdivásárhelyen, színész (tíz éven át) és firkász (hat évet) Sepsiszentgyörgyön; kényszer-szalmaözvegy, Krisztus- és angyalmázoló, díszletmunkás, házmester, színpadmester szexipari kombinátban, könyvkötő, szállodai portás, üzleti raktáros, kő- és szőlőműves (az utóbbi Tatán), szervező, szerkesztő, újság- és könyvírogató, szerető férj és szerető, apátlan-anyátlan- testvértelen-gyer-mektelen feleségtemető Bécsben.
Én nem beilleszkedni akartam a más hazájába – nem vagyok "hegyen túli" –, hanem kiilleszkedni kényszerültem a sajátomból. Tulajdonképpen nem is szándékoztam kinn maradni, de ’86-ot írtunk, s a béna agyam mellé állt a lábam, megmeredt visszakullogni abba a skizofrén börtönbe, amelyből szabadulási kegyet mímeltek nekem, csak húzzam el a pörös pofámat.
Vagyok színházzal áldott és vert, betűvel ölelt és sújtott, hontalan kesergő, helyét nem lelő taxisofőr – ugyancsak Bécsben.
Az egészben az a trükk, hogy nem értek semmihez. Mai napig megesik, hogy a taxióra helyett a rádiót kapcsolom be, mert az eszem minduntalan máshol mászkál: hol otthon, hol két jelző között. (Népújság, Múzsa, 2009. augusztus 29.)
"Inkább vagyok Bécsben taxis az első sorban, mint könyörületstatiszta valamelyik magyarhoni vidéki színházban a nyolcadik sorban. Nekem éppenséggel jól jön a taxizás, mert rengeteget olvashatok, írhatok, szervezhetek munkaidőben, és még a könyveim kiadására is futja a borravalóból" – nyilatkozta Szucher Ervinnek adott interjújában (Krónika, 2013. január 25.)
– Nem elírás, ezzel a mondattal kezdődik a Tutuka: – Én már megittam a kenyerem javát – kezdi recenzióját Gergely Tamás a "taxínész" Székely Szabó Zoltán: Tutuka avagy az utolsó Szabó című, 2009-ben, Bécsben, magánkiadásban megjelent könyvéről (Megitta már a kenyere javát). – És ez a haldoklót is megkacagtató humor megy az utolsó mondatig, mindössze a fajtája változik. Mint ahogyan a lappoknak száz szavuk van a hóra, mert százféle állapota van magának a hónak, a diktatúra szülte kínkeserves helyzeteknek nincs se szeri, se száma. A szójátékot sem veti meg, a kabaré sem áll távol szerzőnktől, a magánélet simogató anekdotái egyre gyakrabban adják át a helyüket az iróniának, a szatirikus hangnak. Ahogy Ceausescu személyes hatalma erősödik, indul be gyomoridegünk. Heherészünk, miközben halántékunkon kidagad az ér. Még csak a lemondás kínos mosolya az ilyen mondat: "Amikor Velence helyett ismételten Lisznyót választottuk üdülőhelyül". Azon is csak nevetünk kínunkban, hogy: "A korabeli divat szerint a román szekusok magyar nőt viseltek".
Viszont már a szívbe markol a kérdés: "Hogy miért éppen Viskyvel üzentek nekünk félelmet?" Visky Árpádról van szó, arról a színészről, akiről már sosem tudjuk meg, hogy öngyilkos lett vagy felakasztották: "A tetemrehívás a mai napig elmaradt, marad tehát a kérdés: fel is akasztották, vagy csak le?"
Hát szabad mindennel viccelni? Úgy tűnik, igen, ha ízléssel csinálják, s ha önmagát is célpontul választja az emlékező. Márpedig "nyílt színen" vesézi Tutukát, vagyis önmagát, a hozzá legközelebb állók megrökönyödésére. Hitvallását így fogalmazza meg a könyvben: "Komoly ember vagyok, heccben nem ismerek tréfát".
(Megitta már a kenyere javát – Székely Szabó Zoltán kötetéről)
Legújabb könyve a szerző szatirikus vénáját mutatja, mint azt a címe is tükrözi: Végtelen farsang… és egyéb politikai szatírák (1989–2014 között).
A beszédes kötetcím után még beszédesebb címek alatt sorjáznak az 1989-től napjainkig terjedő időszak terméséből válogatott, többnyire rövid, csattanósra hegyezett írások, ilyenek például: Kergekóros évszázadom, avagy Nincs Erdély elveszve – csak nem a mienk; Mi mindig tapsoltunk; A bukaresti utólogika, avagy a dák szupermodell; Vátra arc! Betelt a cujkáspohár; Európa-házunk: Nagy-Románia; Ki a király Kolozsváron?; Neoszocreál; Házasság roman módra; Vátrapillantó tükör; Vízum a családfára; Bekerített paradicsom; Oltyán imázs. Kedvence, éppen közvetlensége miatt, a párbeszédes vagy megszólításos (levél)forma, a szövegek igen jelentős részét jelenet formájában írta meg, ami természetes is, hiszen előadó, színész az alkotójuk. Ilyen a címadó írás is, amelyben találhatók egyebek mellett az alábbi hasznos tanácsok külföldre utazóknak: 1. Bármerre jár a kontinensen, legyen rá büszke, hogy az új pénznem felerészt a mi nevünket viseli: EU, azaz Európa+RO, azaz Románia = EURÓ. 2. kivinni nincs mit, behozni Svájcot kellene.
A diktatúra és az átkos korszak korlátlan ura iránti ellenszenv nem ritkán leplezetlen gyűlöletbe és szókimondó gúnyolódásba csap át, ehhez azonban a hazai állapotok pontos ismeretére volt szüksége, s egyből kiderül, hogy a bécsi taxis voltaképpen mindvégig itt élt, Erdélyben, Romániában –, vigyázó szemét egy percig sem vette le szülőföldjéről, hazájáról. Látás- és gondolkodásmódja csaknem hajszálra egyezik a mindvégig idehaza, Marosvásárhelyen élő, a diktatúra bukása után is élesen támadott, állásából felfüggesztett, pereskedni kénytelen képzőművész-tanár, grafikus, a karikaturistaként Démol néven közismert, sajnálatosan rövid életű alkotó Molnár Dénesével (Vadasd, 1947. július 22 – Marosvásárhely, 2000. február 19.). A ’89 után ismét leplezetlenül feltörő nacionál-sovinizmus őt is kikezdte, megpróbálták ellehetetleníteni. Ugyanis nyíltsága, szókimondása, őszintesége bántóan szúrt szemet; elkergetik katedrájáról, emberségében mélyen megalázzák.
Az újabb diktátorok ellen születtek 1989 utáni karikatúrái Démolnak, és Székely Szabó Zoltán szerencsés ráérzéssel kér kölcsön egyet a kötetborítóra és több másikat a könyvbe, szatirikus szövegeinek nyomatékosítása végett.
És hogy mennyire időszerűek ezek a szövegek ma is, arra nézvést hadd álljon itt egy rövid idézet:
"– Másutt is folyik a reprivatizáció, de merőben más logika szerint…
– Minket nem érdekel mások logikája. Mi a sajátosság elvét valljuk. Mindenki abban gondolkodik, amije van.
A magyaroknak Mátrájuk,
A szlovákoknak Tátrájuk,
A románoknak Vátrájuk."
Ha itthon ír vala ilyesmiket, Székely Szabóért sem állhatott volna senki jót.
Vallomásos ember, bukolikus természet, kissé melankolikus. Öt városnak is udvaroltam, mégis Bécset vonatjegyeztem el, sóhajtja rezignáltan.
A román nagynemzeti színjáték megértésében a boldog emlékezetű Bajor Andor segített neki, mondja a kötet fülszövegében: "…a komédiázás akkor igazi – idézi a nagy elődöt –, ha van a mélyén tragikum."
És ennyit tehet hozzá: – Huszonöt éve írom róla a "színibírálataimat". Szatírába mártott golyóstollal. Szatírok.
Székely-Szabó Zoltán néven.
Fájdalmas-vidáman ajánlom e nevet,
Hisz az ember olykor kínjában is nevet.
Hát itthon vagy, Tutuka. Itt van még majdnem mindenki, aki ismer és becsül téged.
Itt, Erdélyben. Körben – baráti körben is: majdnem mindenütt!
Bölöni Domokos
Népújság (Marosvásárhely)

Új otthont kap a marosvásárhelyi népi egyetem
Az egykori iparostanonc-otthon belvárosi épületébe költözhet a Marosvásárhelyi Kulturális és Tudományos Egyetem (MKTE).
Az önkormányzati tulajdonban lévő, ötvenéves múlttal rendelkező oktatási intézmény a múlt század elején épült szecessziós ingatlan második emeletét foglalhatja el. Az önkormányzati határozat értelmében a városháza tulajdonában lévő, felújítás alatt álló épület földszintjét és első emeletét továbbra is az Avram Iancu Szakközépiskola használhatja.
Az épületrész birtokbavételéhez az MKTE-nek meg kell várnia a tanfelügyelőség és az oktatási minisztérium jóváhagyását is. A kulturális intézmény igazgatója, Csegzi Sándor szerint tevékenységei által az egykori népi egyetem már kinőtte az ifjúsági házban foglalt három helyiséget.
Az MKTE kinőtte az ifiházat
Az impozáns, kupolás épület korszerűsítése már az elmúlt hónapokban elkezdődött, a teljes feljavításra viszont még jó pár hónapot várni kell. A szakközépiskola már rég felszámolta a szinte üresen tátongó bentlakását, és – a jobbára tanárok és tanfelügyelők étkeztetését és szórakozását szolgáló – étkezdéjét.
„Annak ellenére, hogy az épület a városé, és most is üresen, lelakatolva áll, a tanfelügyelőség feltételekhez köti a részleges átadását: ragaszkodik a bentlakás egy részéhez és a kantinhoz – magyarázta Csegzi. – Ha azok tényleg a vidéki diákok érdekeit szolgálják, akkor megértjük. Nekünk sem kell a teljes ingatlan, hisz az MKTE-t csak lépcsőzetesen tudjuk felépíteni. Lényegében egy klinikai halálban átvett intézmény újjáélesztéséről van szó.”
A volt alpolgármester egy éve került a teljesen elsorvasztott intézmény élére. Mint mondta, a rendszerváltás előtt még komoly tekintélynek örvendő intézmény vezetői az elmúlt időszakban számos kulturális és tudományos tevékenységgel próbáltak új arculatot kölcsönözni a volt népi egyetemnek.
Tiltakozik a tanfelügyelőség
Illés Ildikó helyettes főtanfelügyelő nem rejti véka alá, hogy a tanfelügyelőség nem szívesen mond le az épületrészről, még akkor sem, ha az ingatlan legutóbb csupán három-négy vidéki diáknak adott szálláshelyet.
„Nincs mit tennünk, az épület nem a miénk, viszont az önkormányzat találhatott volna más helyet az egyetemnek. Jelenleg valóban nagyon kevés bentlakásos tanulója van az Avram Iancu Szakközépiskolának, de mindannyiunk érdeke az iskola és egyáltalán a szakoktatás megmentése. Nemcsak a tanároké, a tanfelügyelőké, az egész gazdaságé, a teljes társadalomé” – jelentette ki Illés Ildikó, utalva arra a téves irányzatra, miszerint manapság szinte egyetlen szülő sem örül annak, ha gyermeke kétkezi szakmát tanul.
Felvetésünkre, hogy egy főtéri, kétemeletes műemlék épület nem túl értékes-e ahhoz, hogy egy pár vidéki diák bentlakása és kantinjaként szolgáljon, a főtanfelügyelő-helyettes úgy vélekedett, hogy nincs olyan ingatlan, amely értékesebb lenne a gyermeknél. „Különben is ez az épület eredetileg is az ipari iskolákban tanuló diákokat szolgálta” – tette hozzá Illés.
A valamikori iparostanonc-otthon száz évvel ezelőtt, 1915-ben, a marosvásárhelyi Építő Iparosok Szövetségének kezdeményezésére, a magyar iparostanulók számára, valamint a városban tevékenykedő kőművesmestereknél tanuló inasok elméleti oktatása céljából épült. Tervezését Marosvásárhely egyik dúsgazdag építésze, Csiszár Lajos támogatta, aki Keresztes Gyula műépítész szerint enyhe egyiptomi motívumokat is bevitt a csodálatos, kupolás ingatlanba.
A szecessziós épület külső díszítése is egyedi: az ablakok szemöldökeinél a különböző szakmák jelképes címerei találhatók, alatta meg a rövidítések, mint például „Vill” (a villanyszerelők esetében), „Üveg” (üvegesek), „Aszt” (asztalosok), „Lak” (lakatosok), „Bád” (bádogosok), „Fest” (festők). Némileg meglepő, hogy ezeket sem a fél évszázados szocializmus, sem az utána kitörő magyarellenes hangulat nem tüntette el az épület homlokzatáról.
Mint ahogy a kapualjban lévő magyar nyelvű márványtáblákat vagy a főbejárat fölötti városcímert sem. Nem volt ennyire kegyes a sors a másik bejárat fölött lévő (valószínűleg magyar) címerhez. Ez a főtéri ingatlan adott helyett az 1906-ban alakult Építő Iparosok Szövetségének, mely társaság 1923-ban Buksa Béla vezetésével Magyar Iparosegyletté alakult át.
Megújul a Radó tervezte gimnázium
Jövőre elkezdődhet a román tannyelvű Alexandru Papiu Ilarian Főgimnázium felújítása és tetőtéri beépítése. A 2,3 millió lejes beruházást az önkormányzat a Regionális Operációs Programon keresztül uniós alapokból valósítja meg. Az összeg 98 százalékát pályázat útján nyerte, a további két százalék a saját hozzájárulást képezi. „A projekt fő célkitűzését a neves marosvásárhelyi tanügyi intézmény oktatási infrastruktúrájának feljavítása és megfelelő felszerelése jelenti, egy európai standardokon történő oktatáshoz való hozzáférés biztosítása céljából, valamint az iskoláskorúak oktatási folyamatban való részvételének növelése optimális feltételek mellett” – jelentette ki Dorin Florea polgármester. A tervek szerint az 1913-ben Radó Kálmán városi építész tervei alapján épült tanintézetet jövő év október 4-éig kell felújítani és korszerűsíteni. Az első világháború ideje alatt az ingatlanban hadikórház működött, majd 1919. október 5-étől a nagyszebeni román kormányzótanács az újonnan alakult román tannyelvű fiúgimnáziumnak adományozta.
Szucher Ervin |
Krónika (Kolozsvár)

Csodára várnak az uzdiszentpéteriek
Egyre halkabban és évről évre egyre ritkábban csendül fel magyar szó a Maros megyei Uzdiszentpéteren. A fogyatkozó helyi közösség tagjai a református lelkész irányításával a helyi magyarság jövőjéért fohászkodnak.
A kis Maros megyei falu csöndjét érkezésünkkor két hangoskodó atyafi töri meg: egymásnak adogatják a nemzetiszínű lobogót, majd odanyújtják a villanyoszlop tetején várakozó harmadik társuknak, hogy belehelyezze a zászlótartóba.
Közben halk egyházi zenét hallunk a domb tetején álló református parókia irányából. Az uzdiszentpéteri református paplak konyhájában néhány idős gyülekezeti tag, négy férfi és négy nő Szabolcska Mihály „Szállj, szállj magasra, szíveink reménye / Vezess el Jézusunk elébe” kezdetű megzenésített versét dalolja. Aztán meghallgatják lelkipásztoruk Jeremiás könyvéből felolvasott igéjét, végül pedig imára kulcsolják kezüket.
Mint kiderül: éppen egy délelőtti bibliaórára toppantunk be, amelyen Kiss Szabolcs fiatal lelkész hirdeti az igét. A szertartás után a csésze tea vagy kávé melletti hangulat és kötetlen beszélgetést hallgatva arra következtetünk, hogy egy kicsi, de jól összeforrott gyülekezetbe csöppentünk, amelyet egy évek óta a kis Maros megyei településen szolgáló lelkipásztor irányít.
Pedig nem így van: az asztal két oldalán uzdiszentpéteriek és tusoniak gyűltek össze, papjuk pedig mindössze két éve került a mezőségi gyülekezetbe. Egyesek szerint Kiss Szabolcs a harminckettedik lelkész, aki az utóbbi húsz esztendőben megfordul Uzdiszentpéteren, miközben a környékbeli tusoniakat, nagyölyvesieket, mezőpagocsaiakat és pagocsavölgyieket is szolgálja. Az egyházmegye statisztikája valamivel jobb képet fest: e szerint 1985-től máig tizenöt lelkipásztor fordult meg a mezőségi missziós gyülekezetben.
Egymásnak adták a templom kilincsét
„Egész Európában nincs még egy ilyen falu, mint Uzdiszentpéter, hogy egyik lelkész a másiknak adja a kilincset, és átlagban még egy évet se üljön” – állítja bosszúsan Bangó János, a sokat megért 68 esztendős gondnok. Aztán nyomban hozzáteszi: ő azért nem neheztel azokra a fiatalokra, akik nem itt, a Mezőség kellős közepén képzelték el jövőjüket.
Péter Irénke néni úgy érzi, mire a közösség megszokja a papot, az már tovább is áll. Pedig Uzdiszentpéter nem a világ vége: a település negyedórányira fekszik Nagysármástól, alig bő félórára Marosvásárhelytől, de Kolozsvárra is egy óra alatt be lehet érni. Ráadásul minden irányba aszfaltozott, kevésbé forgalmas út vezet.
Valamikor, a 19. században, amikor Vásárhely még félnapos szekérútnyira volt Szentpétertől, Vályi János csaknem négy évtizedig szolgált egyhuzamban a településen, és miután búcsút vett a gyülekezettől, a helyét azonos nevű fiának adta át, aki további húsz esztendeig maradt az akkor is román többségű faluban. Mintegy ötven évvel ezelőtt Tamás Béla volt a szentpéteriek utolsó olyan lelkésze, aki hosszú ideig vezethette a közösséget. Az öregek többsége most is szeretettel emlékezik rá, hisz vasárnaponként nem csak jól prédikált, de a focilabdát is szívesen rúgta a helyi csapatban.
„Elszomorítóak a mezőszentpéteri adatok, de túlzás azt állítani, hogy a lelkészek még egy évet sem maradnak a faluban” – mondja Jakab István, a maros-mezőségi egyházmegye esperese, aki szerint nem is oly fekete az ördög, mint amilyennek látszik. A hivatalos statisztikákat áttekintő elöljáró egyetlen, Szentpéteren szolgáló kollégájáról sem tud rosszat mondani. „Jól ismerem az utóbbi húsz esztendőben itt megfordult lelkészeket. Egytől egyig hűségesek voltak a gyülekezethez, és igyekeztek eleget tenni a feladatuknak” – fejtegeti az esperes.
Mindezek ellenére, az öregek véleménye némileg eltér a Jakab Istvánétól. „Mi általában házas embert szoktunk kérni, aki hajlandó ideköltözni és közöttünk élni. Nem örültünk azoknak, akik legénykedtek, mert ilyen is volt bizony” – mondja a gondnok, miközben a vele szemben ülő férfiak elmosolyodnak, az asszonyok pedig lesütik a szemüket. A nős papokkal meg az a gond, hogy amint megszületik és felcseperedik a gyermekük, rögtön elkívánkoznak erről a vidékről – fakad ki Albert Erzsike néni. Érkezésekor a jelenlegi lelkipásztort meglepte a Tusonban neki szegezett kérdés.
„Maga mennyit marad közöttünk?” – állt elébe két évvel ezelőtt Borbély Erzsébet harangozó. Kiss Szabolcs hamarosan megértette: a mezőségi magyarságnak velük törődő pásztorra van szüksége. Tény, hogy Szentpéter valamint leány- és szórványgyülekezetei hányatottságát igazolja az a tény is, hogy sokáig ahhoz a marosi egyházmegyéhez tartoztak, amelyhez földrajzilag annyi közük nem volt, mint Makónak Jeruzsálemhez.
Mint minden román többségű mezőségi faluban, Szentpéteren is a legnagyobb gondot az elvándorlás jelenti. A helyiek az állandó lelkészfluktuációnak tulajdonítják a gyülekezet taglétszámának csökkenését is. A vegyes házasságok révén az ortodox egyház is felszippantott egy pár reformátust, a pünkösdista és adventista gyülekezetek viszont tömegesen adtak menedéket az időnként pásztor nélkül kóválygó nyáj eltévedt tagjainak.
Az egyházi nyilvántartásokban 94 gyülekezeti tag szerepel, de közel húszan közülük csak papíron számítanak reformátusnak. Egyházadót ugyan fizetnek, de egyetlen meggondolásból: legyen hová temetkezniük. Ennek ellenére a jelenlegi lelkész soha nem kerüli el a portájukat, családlátogatási programjában pontosan úgy szerepelnek, mint azok, akik nem fordultak el egyházuktól. Bármilyen sűrűn is cserélődnének, arról viszont semmiként nem a papok tehetnek, hogy a faluban szinte nincs kit keresztelni, az idősek pedig egymás után távoznak.
Kétéves és két hónapos szolgálata alatt Kiss Szabolcsnak egyszer adatott meg, hogy kereszteljen, és egyszer, hogy házasokat adjon össze. Mindeközben tizennyolc hívét kísérte utolsó útjára. „Maga a szentpéteri szolgálatom is a temetések jegyében kezdődött. Már az első istentiszteletem előtt, egy pénteki napon temetnem kellett” – idézi fel a különös bemutatkozást a marosvásárhelyi cserealji gyülekezetből idekerült ifjú lelkész.
Iskola nélkül „elhalkul” az anyanyelv
A falu és a környék református lakóival együtt pusztul ki a Mezőszentpéteren valamikor a románok által is elég jól beszélt magyar nyelv. Az identitásvesztés és az elrománosodás legfőbb okát, a községbeliek a magyar iskola hiányában látják. „Én még magyarul tanulhattam – emlékszik vissza Bangó János. – Akkor is lényegesen kevesebben voltunk, mint a románok, de ünnepekkor alig fértünk a templomba”.
A helyzet azóta sokat változott. A lelkész statisztikája szerint átlagban tizenegyen-tizenketten járnak templomba. A Kiss Szabolcs által mért csúcs, az egyik húsvéton volt, amikor ötvenöten foglaltak helyet a 16. századi, román stílusban épült templomban. „Hiába kevés a fiatal, aki van, az sem igen tud magyarul” – magyarázza Czinege Márton presbiter.
A helyzeten a falu egyetlen magyar értelmiségijeként a lelkész próbál segíteni. A konyhában megtartott vallásóráit kötelező módon, negyedórányi anyanyelvű irodalommal és egy kis történelmi leckével egészíti ki. „A gyerekek aranyosak, de nagyon nehezen, valósággal kínlódva tanulják meg a kátét. Jó jel, hogy még így sem hagyják magukat, a szülők, nagyszülők segítségét kérik, hisz ragaszkodnak ahhoz, hogy magyarul konfirmáljanak. A szülők is örülnek ennek, kérik is, hogy mindig magyarul beszéljek a csemetéikkel. A furcsa viszont az, hogy mindeközben ők románul szólnak a gyerekeikhez” – ecseteli a visszás helyzetet a fiatal pap.
Néhány kilométerrel odébb, Tusonban egy picivel másabb a helyzet. Az ottani hatgyerekes Borbély család otthonában kizárólag magyar szó csendül fel. Bár a szülőket egyáltalán nem veti fel a pénz, mégis ragaszkodnak ahhoz, hogy gyermekeik naponta ingázzanak Nagysármásra, a legnagyobb csemetéjüket pedig Kőhalomra küldték, az egyházi kollégiumba. A tusoni gondnokot viszont már nem sikerült rávenni, hogy ő is küldje magyar iskolába csemetéjét. Sármásra a Kallós Zoltán-féle válaszúti alapítvány kisbusza viszi és hozzá a környékbeli gyermekeket.
„Sajnos a szentpéteri magyar gyermekek közül senki nem jelentkezett, hisz szüleik bizalmatlanok, azt feltételezvén, hogy lesznek majd olyan napok is, amikor az alapítványi busz nem jut el a falunkba. Pedig erre még nem volt példa” – mondja a pap.
A szentpéteri magyar gyerekek nyelvtudását egy-egy egyházi ünnepély alkalmával is le lehet mérni. Kiss Szabolcs szerint a csöppségek szívesen öltenek angyalszárnyat egy-egy rövidebb betlehemes jelenet kedvéért, amelyben négy-öt soros versikéket adnak elő. „Fogékonyak, meg akarják tanulni, de ahhoz, hogy tudják, mit is mondanak, előbb le kell fordítanom nekik románra” – vázolja a helyzetet a lelkipásztor.
Az anyanyelv ápolásába az öntudatosabb nagyszülők is besegítenek. Péter Irénke néni például megköveteli a már vegyes házasságból született unokáitól, hogy vele kizárólag magyarul beszéljenek. Hasonlóan jár el Bangó János is, akinek a veje szintén román, de otthonukban magyarul beszélnek.
Nemzeti ünnep – csak a lelkekben
Az uzdiszentpéteriek magyarkodása nagyjából ebben merül ki. Még március 15. sem jelent többet egy ünnepi istentiszteletnél. Pedig a helyi románság már rég megszelídült huszonöt évvel ezelőtti önmagához képest, és sokkal jobban tolerálja az abszolút kisebbségbe szorultakat. A presbiterek szerint a faluban egészen szépen helyreállt az 1990-ben megtépázott etnikai béke, és számos esetben ma már az ortodox pópa is magyarul szól a református hívekhez.
„Most már azok is szégyenkeznek tetteik miatt, akik '90-ben még büszkén és hangosan sértegettek” – mondja Bangó. Akkoriban a többségiek lépten-nyomon éreztették, hogy Trianon óta nagyot fordult a világ, és ma már ők az urak a Mezőségen. „Egyszer egy külföldi segélyszállítmányt kapott az egyházunk, de mivel a teherautó nem tudott feljönni a sáros utcán a dombra, az ortodoxoknál pakolták le a csomagokat. Abból aztán mi azt és annyit kaptunk, amennyit a többségiek jónak láttak: szinte semmit” – emlékszik vissza a '89 utáni első évekre jellemző barátságtalan gesztusra a gondnok.
Bangó és presbiter társai azt sem felejtik, hogy a földtörvény megjelenése után mennyi megalázásban volt részük, hisz a régi polgármester nem volt hajlandó visszajuttatni az egyház javait, majd amikor már kénytelen volt kimérni a visszaigényelt minimális területet, a falutól távol eső, szinte megközelíthetetlen részén jelölte ki. Az egyház a valamikori felekezeti iskoláját is megkésve, romos állapotban kapta vissza, és a mai napig sem tudja megtölteni élettel.
A reformátusok nem jártak sokkal jobban a visszaszerzett erdőkkel sem, mert az illetékes állami hivatal, többszöri kérés után sem hajlandó megjelölni a kivágható fákat. Pedig igazán elkelne egy jó pár rönk kerítésnek meg tűzifának, vélik a helyiek. Ma már a 2008 óta magyar tanácsos nélkül tevékenykedő helyi önkormányzat próbálja imitt-amott támogatni a református egyházat. A segítségre nagy szükség lenne. A szentpéteri műemlék templom külső faláról omladozik a vakolat, helyenként kikandikálnak a téglák, bent meg egyre szélesednek a repedések.
Tusonban a cserepeket kellene megforgatni, hisz annyira megrongálódtak, hogy beesik az eső, behull a hó. Nagyölyvesen a salétrom számít a legnagyobb ellenségnek. A környékről hiányzik a magyarokat összefogó érdekvédelmi szervezet: míg máshol akár három magyar párt is verseng néhány tucatnyi szavazatért, Szentpéterre, Tusonba, Ölyvesre, Pagocsára még a választási kampányok során sem járnak a politikusok. „Valóban ezen a vidéken ritkán fordultunk meg, pedig rendkívül fontos megerősíteni a szórványt” – látja be Brassai Zsombor, a Maros megyei RMDSZ elnöke is.
A Mezőség kellős közepén a legnagyobb kérdőjelt a jövő jelenti. A tusoni Albert Erzsike néni szerint ha a jelenlegi lelkész – akit nagyon megszerettek – húsz évet maradna köztük, mindannyiukat eltemetné. Jakab István esperes úgy fogalmaz, hogy „isteni csodának kellene történnie ahhoz, hogy valamiféle változás bekövetkezzen”.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Elégedett a Maros Művészegyüttes igazgatója
Csaknem hat évtizedes fennállásának a leggyümölcsözőbb évét zárta a Maros Művészegyüttes – jelentette ki Barabási Attila Csaba, az intézmény igazgatója. Mintegy százezer néző volt kíváncsi előadásaikra, ugyanakkor úgy vélik, a minőség szempontjából is nagy előrelépés történt.
„Nem tévedek, ha azt állítom, hogy ilyen színes palettával eddig még soha nem rendelkezett az 1956-ban létesített együttesünk. Az elmúlt esztendő a csúcsok megdöntéséről is szólt: két tagozatunk kilenc előadást tűzött műsorra, amit hozzávetőlegesen csaknem százezer néző tekintett meg” – számolt be a marosvásárhelyi néptáncosok sikereiről az együttes vezetője. A meglepően nagy, vagy egyeseknek akár irreálisnak tűnő nézőszám annak is köszönhető, hogy a tavaly ősszel, a Borgói Hágón szervezett Fokhagyma Fesztiválon csaknem huszonötezer résztvevő követte a két tagozat műsorát. Nem csak a népünnepélyeket használta ki 2014-ben a művészegyüttes; az Iskola másként nevet viselő program keretében a két tagozat egy hét alatt csaknem húsz előadást tartott mintegy hatezer kisdiáknak. Az igazgató megítélése szerint ebből is kiderül, mennyire indokolt volna bevezetni a néptáncoktatást az iskolai programba.
Barabási ennél is fontosabbnak tartja, hogy minőségileg is nagyot sikerült lépni. „Úgy érezzük, egyre inkább és egyre jogosabban kacsingathatunk a táncszínház felé. Az év közben érkezett rangos meghívások, mint például a budapesti Művészetek Palotájába vagy a Hagyományok Házába, arról tanúskodnak, hogy az anyaországban nem csak hogy számon tartanak és követnek, igényelnek is, meg ajánlgatnak másoknak” – értékelte Barabási Attila Csaba. Szerinte az is sokat elárul az utóbbi évek arculatváltásáról, hogy a művészegyüttes számos rendezvénynek – mint például a Maros Fesztivál, a Magyar Kultúra Napja, a Forgatag, a Bartók-centenárium, a Gyöngykoszorú, a Székelyföld Napok vagy a Széllyes Sándor Népdalvetélkedő – a fő- vagy a társszervezője.
Az igazgató annak is örül, hogy a külföldi turnék mellett a kis, eldugott, akár szórványtelepülésekről érkező meghívásoknak is eleget tudnak tenni. Az elmúlt évben olyan falvakba jutottak el, amelyeknek kis kultúrotthonaiban évtizedek óta nem lépett fel egyetlen hivatásos együttes vagy színjátszó csoport sem. „Ha csak az anyagiakat nézzük, a szórványba eljutni vagy egy-egy kis faluba kész bukás. De a mérleget helyre lehet billenteni egy itthoni telt házas előadással. A bevételnél viszont sokkal fontosabb eljuttatni a néptáncot és a népdalt mindenhova, ahol igény mutatkozik rá. Arról nem is beszélve, hogy ezekben a kis eldugott falvakban mi is tanulunk mindig valamit” – fejtette ki az együttes vezetője.
Közben a kövesdombi székház épületében is pezsgett az élet. A színpad és a próbaterem szinte reggeltől estig foglalt, de az előcsarnok is megtelt élettel. A fotótárlatot a népviseleti kiállítás követte. A műsoron lévő előadásokról szólva Barabási Attila Csaba elmondta, hogy az első világháború kitörésének emlékére összeállított Imádság háború után című előadásnak akkora sikere van, hogy valószínűleg a centenárium végéig, azaz 2018-ig kell hogy játsszák.
A gondot, mint mindenütt a művelődési élet terén, a rendkívül alacsony bérezés jelenti, amit az együttes vezetői a külföldi vendégszereplésekkel próbáltak némileg kárpótolni.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Közös magyar maturandus Marosvásárhelyen
Először szervezett közös szalagavatót Marosvásárhely immár három színmagyar középiskolája: a Bolyai Farkas Gimnázium, a ’89-es fordulat után újjáindult Református Kollégium és az ősszel újraalakult Római Katolikus Teológiai Gimnázium.
A pénteki maturandus-ünnepély zsúfolásig megtöltötte a Nemzeti Színház széksorait. Marosvásárhely magyar oktatási intézményeiben 1990-től errefelé mindig nagy eseménynek számított a maturandus, mely ünnepnap és ballagási előzetes egyben. A tájainkon aránylag későn meghonosodott szokás Selmecbányáról származik az 1830-as évekből, ahol Valétás néven tartottak szalagavatót. A Valete latin szó jelentése Éljetek boldogan.
Ünnepi köszöntőjében Bálint István, a Bolyai Farkas Gimnázium igazgatója a felnőtté válás törvényszerűségéről szólt, majd ennek jeleit mutatta be néhány mókás idézettel. „Lassan feltűnő, hogy egyre többen köszönnek neked Csókolommal. A nyári vakáció három hónap helyett csak egy hétig tart. A számítógép előtt töltött időd nagyobb része tényleg munka. A kistestvéred jobban ért a számítógéphez, mint te” – sorolta az intézményvezető, mosolyt fakasztva a diákok arcára. Komolyra fordítva a szót, Bálint elmondta, ő biztos abban, hogy a közelgő búcsúzás fáj is egy kicsit, mert láthatatlan szálak kötnek ide minden diákot. „Tudod, hogy valami kis lelki kisugárzás és élmény naponta leszakad belőled, otthagyod az iskolában. Később, mondjuk olyan tíz éven belül tapasztalni fogod, hogy ezekből alakulnak ki az emlékek, ezekben élsz majd tovább az iskolában, ezekben él majd tovább benned az iskola, ezekből fejlődnek ki az igazi barátságok” – mondta. Az Erdély legjobb magyar középiskolájának kikiáltott Bolyai igazgatója emlékeztetni kívánta a nagykorúsodókat, hogy maguknak tanulnak, és ezzel építik a jövőt, a felnőtt életet.
„Ezen szalagok feltűzésével bennetek is tudatosulni kell annak, hogy már tényleg csak pár hónap van hátra, és itt a ballagás, az érettségi és, bár furcsa, de végérvényesen felnőttek lesztek” – hívta fel a végzősök figyelmét Benedek Zsolt. A Református Kollégium igazgatója arra biztatta a szülőket, hogy nyugodtan gyönyörködjenek gyermekeikben, sőt akár meg is hatódhatnak egy kicsit a szalagtűzés közben. Hiszen jó döntés volt az, amikor ebbe az iskolába irányították vagy hozták őket. A jelképnek értelmezett szalagról szólva, Benedek úgy vélte: felfogható egyfajta kitüntetésnek is, amire viselője méltán lehet büszkék, hiszen túl van egy bizonyos korszakon és feladathalmazon. „De a szalagnak két szára van – hangsúlyozta a kollégium igazgatója. – Ez azt a kettősséget is mutatja, hogy valami véget ér lassan, és valami új kezdődik. Új kihívások, új lehetőségek előtt álltok. Ezt a reményt is jelképezi a szalag. De talán a legfontosabb, hogy ezt a szalagot ebben a közösségben kapjátok meg”.
„Gólyaként” köszöntötte saját diákjait Tamási Zsolt, a 2014-ben újjáalakult Római Katolikus Gimnázium igazgatója. „Egyedi ez a szalagavató azért is, mert a Római Katolikus Gimnázium évtizedek óta nem köszöntötte végzőseit. S bízok benne, hogy számotokra ez az egyedi alkalom az iskolának nem egyedi, hanem az újrakezdés utáni első alkalom” – adott hangot reményének az 1948-ban államosított felekezeti iskola jogutódjának vezetője. Tamási azért is büszke diákjaira, mert az egykori II. Rákóczi Ferenc Gimnázium nemzedékek sorát indította útjára, s ezt a sort a néhány hónap múlva végső tizenkettedikesek újraindítják. „Talán még nem érzitek át teljesen ennek a jelentőségét, de történelmi feladatot teljesítetek. Ti vagytok a híd a felszámolásra ítélt múlt és a reménybe vetett jövő között” – mondta a hosszas huzavona és nehezen megszületett politikai alku következtében újjáindított tanintézmény igazgatója.
Az ünnepi beszédeket meg a kötelező bécsi keringőt követően bemutatkozott a három magyar iskola valamennyi végzős osztálya. A rendkívül szellemes prózát kisfilm követte, majd a szalagok egyenkénti feltűzése, mely ezúttal is az osztályfőnökök feladata volt.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Riportkötet jelent meg Kalotaszegről
A 2014-es újságírótáborban született riportokból szerkesztett kötetet mutatták be a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) idei, első marosvásárhelyi sajtóklubjában.
Az Időutazás Farnastól Zsobokig című kötetben azok a kalotaszegi riportok olvashatók, amelyekhez a tavaly júniusában szervezett újságíró táborban gyűjtöttek anyagot a szerzők. Bögözi Attila, Balázs Bence, Tasnádi-Sáhy Péter, Demeter Emőke, Rácz Éva, Gáspár Sándor, Simon Judit, Géczi Renáta, Szucher Ervin, Szűcs László és e cikk szerzője írta le azt, ami felkeltette az érdeklődését a kalotaszegi településeken. A kötet szerzői között szerepel Péntek János nyelvészprofesszor is, aki kalotaszegi származásúként tartott előadást a táborban, hívta fel a jelenlevők figyelmét mindarra, amit érdemes írásba foglalva megörökíteni.
Farnas, Zsobok, Inaktelke, Váralmás, Sztána: bár a kalotaszegi hagyományos néprajzi tájegységhez tartoznak, az 1968-as átszervezéskor Szilágy megyéhez kerültek. Az újságírók a még élő hagyományokról, a mai modern életvitelről, az ottlakókat foglalkoztató kérdésekről írtak. Például az összeomláshoz közelálló farnasi református templomról olvashatunk riportot, vagy beszámolót a zsoboki hímzett aszfalt titkairól, azokról a megvalósított kezdeményezésekről, amelyek ma Zsobokon számos munkahelyet biztosítanak a falubeliek számára, sorsokról és életutakról, az egykori inaktelki betyárcsapatról.
Míg Zsobokon takaros házak, iskola, felújított templom áll, a gyermekotthon és az azt kiszolgáló malom, pékség, tejfeldolgozó számos helybélinek biztosítja a tisztes megélhetést, és közel húsz éve megszervezik a képzőművészeti alkotótábort, addig Farnas „ötven százalékos falu”, ahogy Balázs Bence kolozsvári riporter fogalmaz. Mert Zsobok teljesen magyar falu, Farnas csak félig az. De a kettő közötti különbség jelképe lehetne akár az is, hogy Zsobokon gyermekotthon, Farnason öregotthon működik. A két falu életében jelentős szerepet tölt be Molnár Irma lelkész, mindkét otthon megálmodója és irányítója. Ezekről az intézményekről ír Gáspár Sándor marosvásárhelyi riporter a Segíts magadon, s az Isten is megsegít című riportjában, aki nemcsak a lelkésznővel, de a szakácsnőkkel és a bentlakókkal is elbeszélgetett. Az öregotthon legidősebb lakója a 91 éves Judit, aki egykor a Kolozsvári Rádiónak volt a belső munkatársa. Ugyanott él Margit, a kerekes székkel közlekedő Éva, Anna, aki mankóval tud járni csak, Ernő, az egykori virágkertész. Velük Simon Judit nagyváradi újságíró beszélgetett.
Inaktelkén a ’70-es-80-as években Rózsa Sándorról, a 19-ik században élt híres betyárról neveztek el egy „betyársereget”, amire 2014-ben már szinte senki sem akar emlékezni. Ennek a seregnek a nyomát, az emlékeit próbálja kinyomozni Szucher Ervin, marosvásárhelyi újságíró. A kötetben az élő hagyományokról olvashatunk még, a tiszta szobáról, a nemzedékekről nemzedékekre szálló népviseleti örökségekről, arról, hogy az asszonyoknak köszönhetően hogyan kaptak aszfaltot a zsoboki utcák, vagy a falu legidősebb házaspárját mi tartotta össze 67 éven keresztül.
Antal Erika
maszol.ro

„Összevarrnák” a szálakat Hargita és Maros megye között
„Összevarrnák” az idő és a nem kimondottan magyarbarát rendszerek által elszakított infrastrukturális szálakat Maros és Hargita megye elöljárói. A két megyét jelenleg mindössze három aszfaltozott út köti össze, ezek számát szeretnék növelni, ugyanakkor a kövezett vagy földutakat is járhatóvá tennék.
„Az utóbbi évtizedekben annyira elvágták az infrastrukturális szálakat a két megye között, mintha két külön, egymástól határátkelővel elválasztott ország lenne” – utalt a Maros és Hargita megyét összekötő utakra Borboly Csaba.
A Hargita megyei önkormányzat elnöke elkeserítőnek és ugyanakkor természetellenesnek tartja, hogy a két megyét mindössze három aszfaltozott út köti össze: a Marosvásárhely–Csíkszereda 13A számmal jelzett országút Szovátánál és Parajdnál, a Szászrégen–Gyergyószentmiklós DN15-ös út Csobotfalvánál és Maroshévíznél, valamint a Segesvár–Székelyudvarhely 137-es út Héjjasfalvánál és Újszékelynél.
A negyedik, a bözödújfalusi tó partján kígyózó, Erdőszentgyörgy és Székelykeresztúr közötti út elkészítése még várat magára. A hargitaiak majdnem a megyehatárig eljutottak a korszerű aszfaltszőnyeggel, a Maros megyei 2012-es „hatalomváltás” azonban zsákutcába terelte a túlsó oldalon startra kész projektet. „Mi mindegyre keressük a megoldásokat, de a szándékunk csak akkor erősödhet, ha van viszonzása is. Én azonban nem érzem Maros megyei kollegám, Ciprian Dobre pozitív hozzáállását” – fejtette ki lapunknak Borboly Csaba.
Bözödújfalu felé – csak apránként
A Hargita megyei tanácselnök ezzel arra célzott, hogy bár néhány éve sikerült közös nevezőre jutnia Lokodi Edit Emőkével, a Maros megyei önkormányzat volt elnökével az utat illetően, a 2012-es helyhatósági választások után az új elnök, Ciprian Dobre törölte a prioritási listáról a megyeközi út felújítását.
Mindezt annak dacára, hogy négy évvel ezelőtt, 2011-ben a Maros Megyei Tanács jóváhagyta a műszaki tanulmányt, majd 2012 áprilisában el is kezdte a közbeszerzési eljárást. Azonban a tanácselnöki szék elfoglalása után Ciprian Dobre egyik első intézkedése a bözödújfalusi tavat megkerülő és a Hargita megyei Körispatakra átvezető út törlése volt.
„Végül sikerült megértetnünk az elnök úrral, hogy ez a térség is fontosnak számít, és 2014 vége felé elkülönítettünk 2,8 millió lejt az út megépítésére” – mondta el lapunknak Kelemen Márton, a Maros megyei önkormányzat RMDSZ-es alelnöke. Számítások szerint az összegből mintegy két kilométernyi aszfaltot lehet teríteni a megye határáig vezető mintegy 13 kilométeres útszakaszra.
Kelemen azt reméli, ha évente egy-egy kisebb szakasszal megtoldják az utat, előbb-utóbb csak sikerül összekötni a két megyét és lerövidíteni a Marosvásárhely és Székelyudvarhely közötti távot. Az útra annál is inkább szükség van, mert nyári idényben lényegesen nő az amúgy is népszerű bözödújfalusi tó idegenforgalmi potenciálja. Az RMDSZ-es politikus annak a lehetőségét sem zárja ki, hogy amennyiben beindul az aszfaltozás, kormányprojektbe is be lehetne építeni a fennmaradt szakasz elkészítését.
A világörökséget is közelebb hoznák
Mindkét magyar politikus hasonlóan fontosnak tartja a Szederjes–Erked–Székelyderzs 133-as megyei út korszerűsítését is, hiszen ezáltal a Maros vagy Brassó megye felől érkező turisták számára is „megnyílna” a világörökség részét képező székelyderzsi unitárius erődtemplom. „Akkor pályázhatunk uniós alapokra, ha Maros megye vállalja a partnerséget. Eddig erre semmi biztosítékunk nincs” – fejtette ki Borboly Csaba.
A Marosvásárhely és a Gyergyói-medence közötti távolságot a két térség legszebb útja rövidíthetné le: a Szászrégent Gyergyóremetével a Görgény völgyén összekötő vonal. Valamikor ugyanis nemcsak szekerekkel és traktorokkal lehetett átkelni a hegyen, kisautók is jártak. Kelemen Márton szerint ma már a világ pénze nem lenne elég a modernizálására. Maros megyei oldalról a 153C jelzésű úton csak a királyi vadászkastélyáról híres Laposnyáig lehet aszfalton haladni, míg a gyergyóiak számára Remete jelenti a végállomást.
Az elképzelések szerint jó lenne rendszeresen kövezni és karbantartani a Bözöd és Gagy, Sóvárad és Siklód, Szolokma és Küsmöd, valamint Székelyvécke és Újlak közötti megyei vagy községi útszakaszokat is. Kérdésünkre, hogy a szálak „öszszevarrásában” Maros megye miért kullog a szegényebb Hargita megye mögött, Kelemen Márton úgy vélekedett: a szomszéd térség nemcsak kevesebb pénzből gazdálkodhat, de jóval rövidebb az úthálózat is, amelyről gondoskodnia kell.
Szucher Ervin |
Krónika (Kolozsvár)

Kalapács alatt a sáromberki Teleki-kastély
Aukción kínálja eladásra szerdán este a Maros megyei sáromberki Teleki-kastélyt egy műemlék épületek értékesítésére szakosodott bukaresti cég. Az Artmark Historical Estate több történelmi ingatlannak próbál vevőt találni a bukaresti Cesianu–Racoviţă-palotában tartandó árverésen.
A magát „az autentikus román értékek megmentésére vállalkozó cégnek” nevező Artmark a Telekiek 18. századi kastélyán kívül ugyanaznap a Hunyad megyei poklisai Pogány-kastélyt is eladásra kínálja.
A két kastélyon kívül olyan ingatlanok szerepelnek a fővárosi cég portfóliójában, mint a Greceanu család măldăreşti-i kisbojári lakja, a mamaiai Ştirbei-villa, Ion Mihalache parasztpárti vezér dobreşti-i emlékháza vagy Nicolae Ceauşescu egykori államfő predeali nyaralója.
Karácsony előtt a volt diktátor Paykan Hillman-Hunter márkájú limuzinját adták el nyilvános árverésen. Az autó kikiáltási ára négyezer euró volt, vevője, túllicitálva a többi tíz műgyűjtőt, végül 37 ezer euróért szerezte meg.
Kényszerhelyzetben a tulajdonos
A sáromberki kastély Torontóban élő tulajdonosa, Teleki Samu azt állítja, hogy a helyzet kényszeríti az ingatlan eladására. Néhány évvel ezelőtt még hallani sem akart az örökség elidegenítéséről, és Sándor fiában látta azt az embert, aki szinte nulláról kezdve mindent, ismét azzá varázsolhatja a család ősi fészkét, ami az államosítás előtt volt. Ma azonban már úgy véli, hogy ez csak egy tőkeerős befektetőnek sikerülhet.
„Millió-egy szentimentális okom volna a kastély megtartására, de kényszerhelyzetben vagyok. A mai napig is pereskedünk a földjeinkért, erdeinkért, amelyekből az elmúlt huszonöt év alatt vajmi keveset kaptunk vissza. Pedig valamikor kétszáz hektár földünk is volt. A román állam és a bíróságok hozzáállása teljesen elkedvteleníti az embert, ráadásul el is gáncsolja abban a szándékában, hogy pénzzé tegye bennvalóit a kastély majdani fenntartása érdekében. Megvallom őszintén: nekem nincs annyi pénzem, hogy rendbe tegyem a sáromberki épületegyüttest” – mondta el lapunknak a Kanadában tartózkodó Teleki Samu.
Pogány-kastély a Retyezát lábánál
A bukaresti aukción eladásra kínált másik erdélyi műemlék, a 19. században épült, később többször átalakított Pogány-kastély a Hunyad megyei Poklisa nevezetességének számít: a falu közepén, egy közel húszhektáros parkban található. A Hátszeg vidéki román falu kastélyában államosítás után szellemi fogyatékkal élő gyermekek kaptak helyet. A második világháború idején, 1941-ben a környékről összeszedett 371 zsidót internáltak ide.
Ezelőtt három évvel még úgy tűnt, a Maros megyei önkormányzat is érdekelt a kastély megmentésében. A testület akkori elnöke, Lokodi Edit Emőke felvetette, hogy amennyiben a tanács is beleegyezne, illetve sikerülne előteremteni a megfelelő anyagi hátteret, konferencia-központot, művelődési központot, kastélymúzeumot, tájházat, esetleg gólyafalut hoznának létre Sáromberkén, az épület egyik szárnyában pedig szálláshelyeket alakítanának ki.
Azelőtt egy olasz vállalkozó jelentkezett, aki bérbe venné az ingatlant, melyben cégszékhelyet és információs központot alakított volna ki, később azonban elállt szándékától. Ma már annak is kicsi a valószínűsége, hogy az épületegyüttes egyik szárnyában vagy legalább szobájában Teleki-múzeumot lehessen létrehozni. „Ebbe nem ment volna bele az árveréssel foglalkozó aukciós ház, és talán nem is várható el, hogy ilyesmivel bilincselje le magát” – vélekedett a gróf.
A Teleki család 2005-ben kapta vissza az ingatlant, amelyhez 15 228 négyzetméternyi telek tartozik, a beépített felület 5050 négyzetméter, és az egész épület közművesítve van. A nagyernyei önkormányzat, ahova közigazgatásilag Sáromberke tartózik, csak hosszas huzavona után, jó pár éves késéssel kezdett el bért fizetni a kastély használatáért. Az esetleges tulajdonosváltás kényszerpályára állítja az épületben működő mezőgazdasági szakközépiskolát.
Szakiskola, a szükséges rossz
Jánosi Ferenc nagyernyei polgármester úgy érzi, jelenleg is patthelyzetben van a kastély. A tulajdonosnak nincs pénze a szakszerű restaurálásra, az önkormányzatnak meg nehéz fenntartania. A községházának viszont nincs arra elképzelése, hogy amennyiben az épületet eladják, hova lehetne költöztetni a mezőgazdasági középiskolát. Egyébként a gyenge színvonalú sáromberki tanintézet kolonc az önkormányzat számára, hisz azontúl, hogy közpénzt emészt fel, még csak sikeresen érettségiző diákokat sem termel.
„Persze, meg is lehetne fordítani a kérdést: ha nem lenne az iskola, mi lenne azokkal a fiatalokkal, akiknek ugyan nem sikerül az érettségi vizsgájuk, de mégiscsak van hova járjanak iskolába, és van hol elvégezzék a tizenkét osztályt. Szerintem egyesek bemennének Vásárhelyre, de a többség elvesztődne” – vélekedett az elöljáró.
A szerény körülmények között élő sáromberki és környékbeli fiatalok elkallódásának veszélyétől tart Incze Jenő iskolaigazgató is. Néhány évvel ezelőtt a szomszéd község elöljárója, Kolcsár Gyula gernyeszegi polgármester azzal az ötlettel állt elő, hogy a szakközépiskolát mentsék át az alig három kilométerre fekvő településre. „Ott van a falu szélén az egészségügyi minisztérium egykori gyógyszerlerakata, amely jóformán üresen áll. Ha a szaktárca átadná az önkormányzatnak, akár egy campust is létrehozhatnánk” – javasolta annak idején Gernyeszeg polgármestere.
A sáromberki műemlék története
A Telekiek 1769-ben tették le a kastély alapkövét. A nyugat-európai peregrinációjából hazatérő fiatal Teleki Sámuel, a híres marosvásárhelyi Teleki Téka alapítója az 1760-as évek végén, iktári Bethlen Zsuzsannával kötendő házasságára készülődve látott hozzá a sáromberki kastély megépítéséhez. A munkálatok befejezéséig több mint fél évszázad telt el.
Az északi szárny mögötti, bástyaszerű tömbben végződő komplexum 1781–1782-ben, a lovarda 1825-ben épült. A kastély mögött kert létesült, melyet a 19. század folyamán alakítottak át angolkertté. A két, 18. századi épületet összekötő neobarokk központi szárny jóval később, 1912–13-ban épült.
A korszerű technikai eszközökkel felszerelt épület stílusában tudatosan igazodott a korábbi barokk szárnyak formavilágához. Így a barokkos épület részben a marosvásárhelyi Teleki Téka alapítója, Teleki Sámuel kancellár, részben pedig dédunokája, Teleki Samu híres Afrika-kutató nevéhez fűződik. Utóbbi könyv- és trófeagyűjteményéből alig maradt meg valami.
A kastély berendezését a második világháború után szétlopkodták, egy-egy tárgy – amit nem vásároltak fel a régiségkupecek – ma is a falubeliek otthonát ékesíti. A műkincsek zömének, beleértve Barabás Miklós neves portréfestő képeit, nyoma veszett. A kitömött állatok egy részét sikerült megmenteni és a görgényszentimrei Bornemissza-kastélyban kialakított erdészeti szakiskolába szállítani.
A Torontóban élő, nyolcvan éven felüli Teleki gróf a második világháború vége felé, 1944-ben, tizenhárom évesen hagyta el Sáromberkét és az ősi kastélyt. „Az épület északi, Gernyeszeg felőli szárnyában laktunk, ott, ahol Afrika-kutató nagybátyám trófeakollekciója állt. Csodálatos évek voltak” – elevenítette fel a kastélyhoz fűződő emlékeit Teleki Samu.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Székely szabadság napja: ismét betiltották a felvonulást
Az előző évhez hasonlóan Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere ismét megtiltotta, hogy a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) március 10-én felvonulást szervezzen a székely vértanúk emlékművétől a város főteréig, és tiltakozó megmozdulást tartson a prefektúra előtt – jelentette be Izsák Balázs SZNT-elnök keddi marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján. A polgármester csak a székely vértanúk emlékművénél tartandó megemlékezéshez adta hozzájárulását.
A rendezvény ötletgazdája írásban kérte Maros megye prefektusát, hogy támadja meg a törvényszék közigazgatási osztályán a – megítélése szerint – törvénytelen döntést, ám maga is a törvényszékhez fordult a dokumentum érvénytelenítése céljával.
Izsák Balázs rámutatott: a polgármesteri hivatal „indoklásában az 1991-es keltezésű 60-as törvény nem létező cikkelyeire, valamint vélt vagy valós csendőrségi jegyzőkönyvekre hivatkozva” próbálja megtiltani a székely szabadság napján tervezett felvonulást.
„Dorin Florea polgármester az utcai tiltakozó akciókat szabályozó törvényre, valamint a csendőrség 2013-as és 2014-es jegyzőkönyveire hivatkozik. Egyrészt egy kegyeleti helynél történő megemlékezés esetében nincs szükség a városháza engedélyére, hisz azt még csak be sem kell jelenteni. Másrészt egy tüntetést sem kell engedélyezni, legfeljebb be lehet tiltani, de csak akkor, ha a hatóságoknak erre nyomós okuk van. Ilyen például az, ha tudomást szereznek a résztvevők esetleges államcsíny-kísérletéről. Ami meg a csendőrség elmarasztaló jegyzőkönyveit illeti, ilyenek 2013-ban nem készültek, a tavalyi perek pedig még folyamatban vannak” – mutatott rá Izsák Balázs, aki szerint a polgármester döntése „a román demokrácia általános állapotát mutatja”.
Az SZNT-elnök egyébként furcsának találja azt is, hogy Florea polgármester közölte, március 9. és 11. között a húsvétot megelőző böjti szokásokkal kapcsolatos rendezvényt engedélyeztek a tervezett felvonulás útvonalába eső helyszínen.
Izsák meghívta Floreát is
Izsák – aki bevallása szerint a tavalyi tiltás ellenére is meglepődött Florea lépésén – úgy véli, a decentralizáció és a regionalizáció ügye nem etnikai kérdés, hanem közös érdek. „Ezelőtt két évvel úgy tűnt, a polgármester úr is megértette, mindannyiunk célja, hogy Marosvásárhely legyen a régió központja. Egy múlt heti személyes beszélgetés alkalmából meg is hívtam Floreát a március 10-ei eseményre, ő viszont elutasította, mondván, ennek még nem érkezett el az ideje. Szerintem ez akkor jön el, amikor román és magyar közéleti személyiségek úgy érzik, itt az ideje” – fogalmazott Izsák Balázs.
Arra is figyelmeztetett, hogy a kormány korábbi ígérete ellenére nem szervezett közvitát a regionális átalakítás kérdésében, és nem konzultált az érintett önkormányzatokkal a tervezett átalakításról. Megjegyezte: 45 székelyföldi önkormányzat fogadott el olyan határozatot, amelyben kinyilvánította, hogy a Székelyföld régióhoz szeretne tartozni. Ezek a határozatok az Európa Tanács (ET) keretében működő Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának a napirendjére kerültek.
Mossa kezeit a prefektus
Lucian Goga prefektus érdeklődésünkre elmondta, nem kíván beavatkozni az SZNT és a városháza közötti konfliktusba. A kormánymegbízott rámutatott: a hatályos törvények értelmében az ügy nem tartozik a prefektusi hivatal hatáskörébe, a döntési jog az igazságszolgáltatást illeti meg.
A székely szabadság napja elnevezésű rendezvényen az SZNT az 1852-ben felgöngyölített Habsburg-ellenes székely szervezkedés 1854. március 10-én kivégzett három vezetője – Török János, Gálfi Mihály és Horváth Károly – marosvásárhelyi emlékoszlopánál szervez 2004 óta megemlékezést.
A polgármesteri hivatal az elmúlt évben sem engedélyezte a résztvevők felvonulását, ennek ellenére a több ezren a járdán haladva tette meg az utat a prefektúráig. Bár a helyi csendőrség szerint csak kisebb rendbontások történtek a megmozduláson, a hatóság később súlyos pénzbírsággal sújtotta a rendezvény szervezőit és egyes résztvevőit. Többek közt egy olyan személy is bírságot kapott, aki ott sem volt a marosvásárhelyi rendezvényen.
A tavalyi felvonulást követően a belügyminisztérium közölte, hogy négy magyar állampolgár, köztük a Jobbik két országgyűlési képviselője, Szávay István és Zagyva György Gyula egy évig nem léphet be Romániába. Ugyancsak egy évre kitiltották Tyirityán Zsoltot, a Betyársereg tagját, Mikola Bélát, az Új Magyar Gárda tagját pedig öt évre nemkívánatos személlyé nyilvánították. A négy magyar állampolgárt azzal gyanúsítják, hogy szélsőségesen nacionalista tevékenységet folytató szervezetek tagjai, amelyek Románia nemzetbiztonságát és közrendjét veszélyeztetik.
Gyergyai Csaba, Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Folytatódnak az ellentmondásos ítéletek a székely jelképek ügyében
Eltörölte a bíróság a marosvásárhelyi Demokrácia-központra kitűzött székely zászlóért a helyi rendőrség által kiszabott harmincezer lejes bírságot, de az ügyben alapjában a rendőrségnek adtak igazat, amely reklámzászlónak minősítette a kék-arany lobogót. Egy másik esetben meg azért „törölték el” Hargita megye zászlaját, mert azonos a székely közösség jelképével. A több zászlóperben is érintett Kincses Előd ügyvéd szerint Románia Strasbourgban komoly tanulódíjat fog fizetni a jelképek elleni hadjáratért.
„A hazai törvénykezők úgy csűrik-csavarják a székely zászló ügyét, hogy az sehogy se legyen jó a romániai magyarságnak, pontosabban fogalmazva: úgy, hogy a lehető legrosszabb legyen” – nyilatkozta szerkesztőségünknek Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd, aki több zászlóperben is képvisel erdélyi civil szervezeteket. A bírósági tapasztalataira alapozó jogász elmondta, hogy míg a nagyváradi és a marosvásárhelyi bíróságok a nyilvánvaló bizonyítékok ellenére is reklámzászlónak tekintik a székely kék-arany jelképet, a vásárhelyi táblabíróság pontosan azzal az indokkal „töröltette” a Hargita megye zászlójának elfogadott lobogót, hogy az kizárólag a székelység szimbóluma.
Mint ismeretes, a közelmúltban a marosvásárhelyi önkormányzat alárendeltségébe tartozó helyi rendőrség az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) székházában lévő Demokrácia-központ vezetőit, a nagyváradi hatóság pedig Tőkés László EP-képviselő irodájának illetékeseit szólította fel a reklámzászlónak címkézett székely jelkép eltávolítására. Mi több, az egykori székely fővárosban a rendőrség 30 ezer lejes bírságot is kiszabott a nemzeti tanácsra. Bár a pénzbüntetést törölték, mindkét esetben a helyi bíróságok a rendőröknek adtak igazat; a törvénykezők szerint a székely lobogó reklámzászlónak számít, amelynek 30 napos kitűzésére engedélyt kell kiváltani.
„Azt állítani a székely zászlóról, hogy egy törvénytelenül kitűzött reklámlobogó, vagy valódi, vagy tettetett tudatlanságra vall” – nyilatkozta korábban a felperesek ügyvédje, Kincses Előd. A jogász egyébként bemutatta a bíróságon a Wikipédia székelyekről írt román nyelvű változatát, illetve három olyan okiratot tett le, amely reményei szerint perdöntő lett volna. Kincses ugyanakkor a bíróságok rendelkezésére bocsátotta a segesvári ügyészség korábbi végzését, amellyel megszüntette azon hat makfalvi személy ellen folytatott eljárást, akik néhány évvel ezelőtt, az RMDSZ-es polgármester bosszújára, kitűzték a székely zászlót az önkormányzat épületére. Az ügyészség akkor megállapította, hogy a történelmi közösség jelképe nem sért törvényt. Bekerült az ügy iratcsomójába a marosvásárhelyi táblabíróság végzése is, mely elutasította a magyarellenességéről elhíresült Ilie Şandru maroshévízi „szolgálatos feljelentő” panaszát, miszerint Hargita megye zászlója – ami azonos a székely lobogóval – törvénytelen volna.
„Fellebbeztünk az ítéletek ellen, hisz ha ezek így jogerősek maradnak, bármikor bárkit elő lehet venni azért, mert egy úgymond reklámzászlót tűzött ki a házára, anélkül, hogy kiváltotta volna a harminc napra szóló hatósági engedélyt” – magyarázta szerkesztőségünknek Kincses. Szerinte amennyiben Romániában jogerősen is elveszítenék a pert, az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak. Véleménye szerint a strasbourgi bíróság joggyakorlata alapján kizárt, hogy ne az erdélyi magyar civilek javára szülessen ítélet. „Ez komoly tandíjba fog kerülni Romániának” – figyelmeztetett a marosvásárhelyi ügyvéd.
Míg Nagyváradon Tőkés László erkélyén továbbra is leng a székely szimbólum, a marosvásárhelyi Demokrácia-központot működtető Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács épületén hetek óta nem. Ennek oka nem a bírósági ítélet, hanem a székházváltás, állítják a szervezet illetékesei. A központ nemrég a Klastrom (Mihai Viteazul) utca 40. szám alól a 10. szám alá költözött. „Még nem szereltük fel a zászlótartót, és nem szereztük be az épület Németországban élő tulajdonosának a beleegyezését” – indokolta a késlekedést Cseh Gábor, az EMNT Maros megyei elnöke. A nemzeti tanács vezetője azzal az ötlettel állt elő, hogy amennyiben az ingatlan tulajdonosa tovább halogatja az írásos beleegyezés megadását, az ablakba, függöny helyett teszik ki a zászlót.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Elkerüli a MOGYE-karaván a magyar „oázisokat”
Majdnem teljesen elkerüli a magyar többségű településeket a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) által szervezett, kizárólag román nyelvű kínálatnépszerűsítő karaván. A potenciális magyar érdeklődők „toborzását”, mint minden évben, ezúttal is a diákszövetség vállalta magára.
Tizenöt erdélyi település harmincnégy középiskolájában népszerűsítették tanintézetük kínálatát a hétvégén a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tanárai és diákjai.
A pénteken elkezdődött és több hétig tartó MOGYE-karaván 2015 elnevezésű tájékoztató program keretében az egyetem „nagykövetei” olyan, érettségi előtt álló diákok számára próbálják meg vonzóvá tenni a vásárhelyi tanintézetet, akik érdeklődést tanúsítanak az orvosi vagy gyógyszerészeti hivatás iránt.
Az egyetem vezetői azt szeretnék, ha az idei felvételin minél többen választanák Marosvásárhelyt. „Számunkra lényeges, hogy minél nagyobb merítési felülettel rendelkezzünk, hogy minél jobb diákok jussanak be az egyetemünkre” – indokolta meg a szenátus döntését Leonard Azamfirei rektor. Ezért a most felkeresett Brassó, Szeben, Beszterce-Naszód, Fehér és Hargita megyei településeken kívül, a karavánozóknak szándékukban áll további tizennégy megyébe és hetvenhat iskolába ellátogatni.
Az intézményvezető azt is elmondta, hogy a MOGYE nemcsak az erdélyi diákságra pályázik, népszerűsítő körútjuk során az akcióban részt vállaló oktatók és diákok a Kárpátokon túli régiókat is felkeresik. Az első körben a MOGYE szinte teljesen elkerülte a magyarlakta vidékeket, valamint a román többségű nagyvárosok magyar iskoláit. Az illetékesek mindössze egy szovátai és három székelyudvarhelyi magyar tannyelvű középiskolát kerestek fel.
A népszerűsítő körút tervezése valószínűleg nem a véletlen műve: a sajtónak bemutatott, kizárólag román nyelvű tájékoztató kiadványból is kiderül, hogy a MOGYE vezetősége számára lényegében egyetlen tagozat létezik. Az egyik, tizenkét oldalas kiadványban a vezetőség tíz érvet sorakoztat fel amellett, hogy a diákoknak miért kellene Marosvásárhelyt választaniuk, és többek közt a román–magyar vegyes kultúrát is megemlíti. Ezt a főtéri ortodox katedrálisról és a Víkendtelepről készült fotóval illusztrálja.
Ugyanaz a templom jelenik meg egyedüli istenházaként a harminchat oldalas füzetecskében is. „Már ezek a füzetek is árulkodnak arról, hogy milyen összetételű diákságot szeretne az egyetem jelenlegi vezetősége. Ettől függetlenül, akárcsak az eddigi években, mi, a magyar diákszövetség is igyekszünk népszerűsíteni a MOGYE kínálatát” – mondta el Szilágyi Tibor, az egyetem hónapokkal ezelőtt lemondott rektorhelyettese.
Hetven évvel ezelőtt még más volt a cél
A jelenleg Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem nevet viselő tanintézet 1945 októberében háromszáz magyar diákkal a kolozsvári – akkor még önálló – Bolyai Egyetem fakultásaként indult. Az egyetemalapítás, melynek dekrétumát Mihály király írta alá, szintén az 1945-ös esztendőhöz kötődik.
A felsőfokú oktatási intézmény létesítésének igénye az év elején fogalmazódott meg. Szinte rekordidő alatt június elsejére Kolozsváron megalakult a magyar tannyelvű kolozsvári tudományegyetem. Mivel egyazon városban nehézkésnek tűnt két – magyar és román – orvosi egyetemet működtetni, az illetékesek további két alternatívában kezdtek gondolkodni. Szóba került Nagyvárad és Marosvásárhely; a földrajzi és demográfiai érvek végül az utóbbi javára döntöttek.
Az egyetemalapítás eseményei felpörögtek: július 16-án megtörtént az orvosi kar tanárainak helyszíni szemléje, majd napvilágot látott az a rendelet, melynek értelmében a védelmi minisztérium átadta az egyetemnek a hadapródiskola épületét, megoldva ezzel a preklinikai diszciplínák elhelyezését.
A magyar nyelvű orvosi és gyógyszerészképzés történetében újabb fontos állomást jelentett az 1948-az tanügyi reform. Ennek keretében a Bolyai Egyetem orvosi karát kizárólag magyar tannyelvű orvosi és gyógyszerészeti intézetté alakították. Az intézmény magyar jellegének megváltoztatása 1962-ben kezdődött el, amikor pártutasításra a tanügyi tárca elrendelte a román nyelvű oktatás bevezetését. Ezzel egy időben elkezdődött a magyar nyelvű oktatás háttérbe szorítása és fokozatos elsorvasztása. A legutóbbi fejleményről múlt héten számoltunk be: Leonard Azamfirei közölte, jelen állás szerint ősztől felszámolódik a magyar gyógyszerészképzés.
Az Erdélyi Magyar Néppárt egyébként a hétvégén közleményben mutatott rá: az orvosi egyetem vezetősége „a legarcátlanabb módon játszik a magyarul tanulni akaró fiatalok jövőjével, és fosztja meg őket a továbbtanulás lehetőségétől”. A szervezet egy olyan szakmai-politikai testület összehívását javasolja a helyzet orvoslása érdekében, melyben az egyetem magyar oktatói mellett a három magyar politikai szervezet képviselői is helyet kapnak.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Riportkötet a Felső-Maros mentéről
Magyarok az Istenszéke lábánál
Hosszú vajúdás után végre napvilágot látott az a különleges riportkötet, amelynek "nyersanyagát" 2013 tavaszán rögzítették a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete marosi szervezetének Ratosnyán tartott riporttábora résztvevői. A MÚRE – korábban is szervezett – riporttáborainak az a célja, hogy a tagság bejárjon egy erdélyi tájegységet, és az újságírói műfaj révén bemutassa az érdeklődőknek.
Azért esett a választás a Felső-Maros mentére, mert a nagyjából Déda és Maroshévíz közötti szorosban fekvő települések lakói "szórványszigetet" alkotnak a Székelyföld, Nyárádmente és Marosvásárhely között, ahol tömbben élnek a magyarok. A Felső-Maros mentére többnyire nyaralni, kirándulni járnak a Kelemen- és a Görgényi-havasok szépségével "fertőzöttek", de ilyenkor nincs idő és alkalom arra, hogy "mélyebben" is betekintsenek az itt lakók életébe, múltjába, a jövőbeli lehetőségek mérlegelésére. Az előző táborok hagyományát folytatva, nemcsak megyénkbeli újságírók (Bodolai Gyöngyi – Népújság, Bögözi Attila – www.vasarhely.ro, Gáspár Sándor – Marosvásárhelyi Rádió, Szucher Ervin – Krónika, Vajda György – Népújság) barangolták be a településeket, hanem más lapok munkatársai (Bajna György – Gyergyói Kisújság, Czirják Károly – Maroshévízi Hírlap, Mózes László – Háromszék, Sarány István – Hargita Népe, Sarány Orsolya – egyetemi hallgató) is eljöttek alaposabban megismerkedni a vidékkel. A MÚRE gondozásában, a Juventus Média és a Népújság támogatásával megjelent kötetet Szucher Ervin szerkesztette.
A könyv első bemutatóját, a szerzők jelenlétében, az elmúlt vasárnap délben, az istentiszteletet követően a jódtelepi református templomban tartották. Karácsonyi Zsigmond, a MÚRE korábbi elnöke elmondta, külön érdekessége a kötetnek, hogy igen sokszínűen, több témát is felvetve tükrözi a vidék lakóinak mindennapjait. De nemcsak a Déda és Maroshévíz közötti települések kerültek be, hanem Marosvécs és Magyaró község is szerepel benne, mert – bár ezek a települések nem tartoznak közvetlenül az említett övezetbe –, életükkel, mindennapi tevékenységükkel kötődnek a Kelemen- és a Görgényi-havasokhoz. Karácsonyi Zsigmond külön megköszönte a vendéglátást Nagy Ferenc református lelkésznek és feleségének, Editnek, ugyanakkor minden egyes alanynak is, hogy történeteikkel, elbeszéléseikkel hozzájárultak a kötet megjelenéséhez.
A rövid felvezető után a könyv szerzői ajánlották a kötetet, írásaikat. Vajda György és Gáspár Sándor több évtizede "hazajár" Ratosnyára, Jódtepelre. Kifejtették: bár a környéket jól ismerik, hiszen mindketten barangoltak eleget, a kollégák kötetbeli írásait olvasva sok újdonságot felfedeztek, s ez talán azokra is érvényes lehet, akik alanyként szerepelnek a könyvben, de nem igazán hallottak vagy tudnak információkat a szomszéd településekről. Szucher Ervin szerkesztőként a munkáról beszélt, megköszönve a munkatársak hozzájárulását. Kifejtette, megérte kivárni, hiszen mind tartalomban, mind pedig külalakban szép kötetet sikerült szerkesztenie. Bodolai Gyöngyi nem a táborban, hanem később kapcsolódott be a munkába. Pozitív kicsengésű riportjai hőseinek sorsa (Fickó és Holtmaros) azt igazolja, hogy bár nehéz, érdemes vállalkozni, dolgozni és helyben maradni. Bajna György a jódtelepi egyház könyvében kutakodva érdekes részleteket tárt fel a helybéli magyarok történetéről, nemcsak az egyházról, hanem a hajdanán működött egyházi iskoláról is. S ezen a vonalon maradva Disznajó kulturális örökségébe is betekintett. Bögözi Attila nagy prózai témát választott. Riportja a megélhetésről szól: a gödemes-terházi borvíztöltödét és a "maffia" által elkótyavetyélt kőfejtőt veszi górcső alá. Sarány István a nemesi családok (Kemény, Éltető) tulajdon-visszaszolgáltatási küzdelméről írt. A könyvbemutatón pedig egy idézettel is ösztönözte a szórványban élőket arra, hogy büszkén viseljék sorsukat.
A riportkötet az ötödik könyv, ami erről a vidékről szól. Mi több, a házigazda Nagy Ferenc tiszteletes megígérte, hogy ezen felbuzdulva hozzáfog Ratosnya monográfiájának megírásához. Sarány Orsolya egyetemistaként vett részt a táborban, és örömmel jelentette ki, hogy ez az első megjelent riportja, ami nagy lendületet ad a további íráshoz.
Nem volt jelen a bemutatón Mózes László, aki igen érdekes családi történeteket jegyzett le, illetve Czirják Károly, aki többek között a maroshévízi Urmánczy család kevésbé ismert sorsát vetette papírra.
A könyvbemutatón részt vett Rácz Éva, a MÚRE elnöke is, aki többek között elmondta, a szervezet örömmel támogatja a riporttáborok szervezését, korábban Kalotaszegen is készült egy ehhez hasonló kötet, amelyeknek célja, hogy az újságírók szemszögéből dokumentálják, leírják az adott vidéket, és úgy rögzítsék a jelent, hogy az a jövőhöz is szóljon.
A kötetet legközelebb március elsején, vasárnap 11 órakor a fickói református egyházközségben, ugyanaznap 15 órakor Holtmaroson is bemutatják. A marosvásárhelyiek március 4-én 17 órakor a Bernády Házban ismerkedhetnek meg a kiadvánnyal, míg március 6- án, pénteken 15 órára a disznajói óvodába várják az érdeklődőket.
(erdélyi)
Népújság (Marosvásárhely)

Félmegoldást kínál a MOGYE szenátusa
Nem számolja fel a magyar nyelvű gyógyszerészképzést a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) vezetősége, azonban a román többségű szenátus a magyar tagozat számára kedvezőtlen, ráadásul törvénybe ütköző megoldást talált a kar akkreditáltatására.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) szenátusa saját magának ellentmondva, egyetlen év leforgása alatt immár a harmadik forgatókönyvet készíti el a magyar gyógyszerészképzés akkreditációjának lebonyolítása érdekében
A MOGYE román többségű vezetőtestülete a múlt héten – elektronikus szavazás útján – a román és a magyar tannyelvű szak közös akkreditációja mellett döntött. Ez azonban nem felel meg a 2011/1-es tanügyi törvénynek a kisebbségi tagozat intézet-alakító jogkörére vonatkozó 135-ös és 138-as cikkelyeinek, mert ez esetben az előírt nyelvenkénti külön engedélyeztetés elmarad
„Ha sehol nem jelenik meg, hogy ez egy külön magyar nyelvű program (program de studiu în limba maghiară), nincs garancia arra vonatkozóan, hogy a beiskolázási számokat miként fogják elosztani, felvesznek-e még magyar tanársegédeket a román nyelvű gyakorlatokhoz, és hogy pár éven belül nem fogják-e teljesen marginalizálni a magyar oktatást” – olvasható a magyar tagozat vezetőtanácsának levelében, melyet az egyetem magyar oktatóinak juttatott el.
Mellőzött háromszéki diákok
A Kovászna megyei tanintézeteket elkerüli a marosvásárhelyi felsőoktatási intézmény MOGYE-karaván 2015 elnevezésű népszerűsítő karavánja – derül ki a tanintézet közleményéből. Lapunk már korábban is jelezte, hogy majdnem teljesen el fogja kerülni a magyar többségű településeket a MOGYE által szervezett kínálatnépszerűsítő karaván. A potenciális magyar érdeklődők „toborzása”, mint minden évben, ezúttal is a diákszövetségre hárul. Miután február közepén az egyetem tanárai Maros, Szeben, Brassó, Fehér, Beszterce-Naszód és Hargita megyei iskolákat kerestek fel, márciusban Szilágy, Hunyad, Szatmár, Hargita, Suceava, Gorj, Argeş, Neamţ, Botoşani és Vaslui megyei középiskolai végzősökhöz készülnek. Az akció harmadik, és egyben utolsó szakaszában a karavánozók Maros megyei tanintézményekből próbálnak felvételizőket toborozni.
Tiltakozólevelében a tagozatvezetés ezt jelezte a szenátusi tagoknak is. Leonard Azamfirei rektor azonban továbbra is azt tartja, hogy a szenátus korrigálta a magyar nemzetiségű illetékesek hanyagságát és konokságát, amiért valakinek majd fizetnie kell. A február 11-ei sajtótájékoztatóján az intézményvezető még azt nyilatkozta, amennyiben nem sikerül megoldást találni, a nyáron már nem hirdetnek felvételit magyar nyelvű gyógyszerészképzésre.
Király: megmentett felvételi
Az egyetem által kifundált megoldás kapcsán Király András oktatásügyi államtitkár a Krónikának úgy vélekedett, „az lehet jó is, kevésbé jó is, nézőpont kérdése”. „Az ügy megoldása nem a politikum, nem az érdekvédelmi szervezet, de még csak nem is a minisztérium kezében volt, hanem az egyetem feladata. A következő lépést a Romániai Felsőoktatás Minőségét Biztosító Ügynökségnek (ARACIS) kell megtennie” – kommentálta a holtpontról kimozdult, ám korántsem ideális helyzetet az RMDSZ minisztériumi tisztségviselője.
Mindemellett Király hangsúlyozni kívánta, hogy döntésével a szenátus „gyakorlatilag megmentette a felvételit”. Arra a kérdésre, hogy a közösködés következtében a magyar diákok hány helyre számíthatnak, az államtitkár nem tudott választ adni. Mint mondta, az ingyenes helyek elosztásáról az ARACIS, a fizetésesekről pedig az egyetemi szenátus dönt. „Merem remélni, hogy az ARACIS nem fog cselezgetni” – tette hozzá a Krónikának nyilatkozó Király András.
Bentről másként látszik
Valóban nézőpont kérdése a román többségű szenátus által javasolt megoldás: az egyetem magyar oktatói korántsem találják olyan fényesnek a helyzetet, mint az oktatási tárca államtitkára. A MOGYE lemondott rektorhelyettese, Szilágyi Tibor, aki lapunktól értesült a szenátus által javasoltakról, ugyan nem lepődött meg a román kollégák döntésén, de csalódottságának adott hangot a magyar tagozatot hátrányosan érintő félmegoldás miatt.
„Miután kis idővel ezelőtt halálra rémisztettek bennünket, szétkürtölve, hogy megszűnik a magyar nyelvű gyógyszerészképzés, most találtak egy olyan megoldást, ami csak egy pár lépéssel tol hátrébb, mint ahol voltunk a 2011-es oktatási törvény megjelenése előtt. Ezért legyünk mi hálásak és boldogok?” – tette fel a költői kérdést Szilágyi.
Tiltakozásként a magyar tanárokat és diákokat ért sorozatos megaláztatás miatt a tavaly lemondott rektorhelyettes szerint a szenátus által kitalált félmegoldás a teljes kiszorítás veszélyét hordozza magába. „Most már tényleg semmilyen garancia nincs arra, hogy a helyeket ezentúl is a bevett szokásnak megfelelően, fele-fele arányban osztják el. Ráadásul mivel a közös akkreditáció román nyelvű gyakorlati oktatást jelent, a magyar tanárok alkalmazása vagy előléptetése is bizonytalanná válik” – vélekedett Szilágyi Tibor.
Néppárti felhívás MOGYE-ügyben
A MOGYE ügyében közös, egységes és határozott álláspont kialakítását kéri az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) vezetőségétől az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). Ennek célja a megfelelő politikai szintű megoldás követelése lenne, ugyanis az EMNP hétvégi közleménye szerint a vásárhelyi egyetem ügye elsősorban nem adminisztratív, hanem politikai kérdés, tétje pedig a közösség egyik alapvető jogának, az egészségügyi ellátásban való anyanyelvhasználatnak a biztosítása. „Ebben a képletben az egyetem vezetősége a bukaresti hatalom képviselője, amely hatalom napjainkban is az élet minden területén (lásd nemzeti szimbólumok üldözése, az adminisztrációban való anyanyelvhasználat korlátozása – önkormányzati ülések nyelve, prefektúrák kizárólag román ügyintézése, kétnyelvű helységnévtáblák ügye, és még sorolhatnánk) asszimilációs tendenciákat mutat. Rá kell ébrednünk a politikai képviseletek felelősségére, hiszen az állami adminisztrációban jelen lévő szereplők eddigi próbálkozásai a kérdésnek adminisztratív érvekkel és eszközökkel való megoldására csupán annyit jelentenek, mintha egy rákos beteg esetében az áttét okozta tüneteket fájdalomcsillapítással akarnánk megszűntetni” – áll a Zakariás Zoltán alelnök által aláírt felhívásban.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Összmagyar versenyt tervez a Maros megyei RMDSZ-elnök
Legkésőbb május végéig regisztrációhoz kötött előválasztások megszervezését javasolja Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke minden olyan településen, ahol a szövetségnek jelenleg nincs polgármestere, de a magyarság aránya meghaladja a 18 százalékot.
Brassai elképzelése szerint a megmérettetésre bármelyik magyar politikai szervezet képviselője bejelentkezhet.
A javaslatot a szövetség területi képviselőinek tanácsa kell hogy elbírálja. „Van kihívás bőven, hisz a legutóbbi helyhatósági választásokon jó pár helyen kudarcot szenvedtünk, ezért most már időben neki szeretnénk rugaszkodni az önkormányzati választásoknak" – fejtette ki Brassai Zsombor, aki belátta, a 2012-es választások alkalmával több településen az RMDSZ későn látott hozzá a belső választások lebonyolításához, amelyek ráadásul sok esetben vitákat szítottak.
Szerinte az előválasztás célja az, hogy Marosvásárhelyen, Szászrégenben, Maroskeresztúron, Marosszentkirályon, Makfalván, Vajdaszentiványon vagy Jedden az RMDSZ már tavasszal elkezdje a kampányát. A politikus elmondta, döntésünkkel a szervezeten belüli demokráciadeficitet szeretnék ledolgozni vagy korrigálni.
„Azt akarjuk, hogy például a megyeszékhelyen Marosvásárhely polgárai döntsenek arról, hogy ki mögött szeretnének és tudnak felsorakozni" – szögezte le Brassai. Hozzátette, a megmérettetésre jelentkezőkkel szemben nem támasztanak semmilyen különleges feltételt. Csupán azt javasolják nekik, hogy aláírásokkal és egyházi vagy civil szervezetektől érkezett ajánlólevelekkel igazolják társadalmi támogatottságukat. Ezzel szemben a választási jogot regisztrációhoz kötnék.
„Ezzel el szeretnénk kerülni azt a botrányt, ami a városi RMDSZ-elnök megválasztása kapcsán alakult ki 2009-ben" – indokolta a javaslatát Brassai. Felidézte, ezelőtt hat évvel az egymásnak feszülő jelöltek és csapataik többnyire lekenyerezett romákból vagy kétes tevékenységet folytató személyekből álló, az RMDSZ-től addig jóformán köszönő viszonyban sem lévő voksolókat vonultattak fel.
Más pártok képviselői is jelentkezhetnek
Brassai Zsombor leszögezte: Marosvásárhelyen összmagyar előválasztást akarnak szervezni, amelyre bárki jelentkezhet pártállástól függetlenül. Szerinte semmi gond nincs azzal, ha az ellenzéki magyar pártok képviselői is részt vesznek a szövetség által szervezendő megmérettetésben.
Az elnök hozzáfűzte, hogy ez irányban informális beszélgetéseket folytatott Biró Zsolttal, a Magyar Polgári Párt országos elnökével és Portik Vilmossal, az Erdélyi Magyar Néppárt megyei vezetőjével.
Arra is kíváncsiak voltunk, hogy abban az esetben, ha az állóurnás előválasztás nem azt az eredményt szüli, amit az RMDSZ felsőbb vezetése „elvár", előfordulhat-e az, ami 2000-ben, amikor Markó Béla szövetségi elnök a tanácsosi lista átgyúrását követelte Kincses Elődtől, a megyei RMDSZ akkori vezetőjétől. „Az én hozzájárulásommal biztos nem írjuk át a listát. Ismerek jelölteket, önjelölteket, de ismétlem: azt szeretném, ha a marosvásárhelyiek mondanák meg, ki az, aki mögé fel tudnak sorakozni" – fogalmazott Brassai.
Egyértelmű üzenet Petinek és Vassnak
A Maros megyei elnök ugyanakkor áldatlan csörtének nevezte a Peti András városi RMDSZ-elnök és a belső ellenzék vezetőjének számító Vass Levente közötti, többnyire a Facebook közösségi portálon zajló vitát. Mint mondta, ő szívesen vállalta a közvetítői szerepet a két fél között, de be kell látnia, hogy ez teljesen eredménytelennek bizonyult.
„Három ízben ültünk le egyeztetni. Peti és csapata nyitottnak bizonyult, egy korrekt és méltányos ajánlattal rukkolt elő, amikor két-három ügyvezetői alelnöki tisztséget ajánlott az úgynevezett belső ellenzéknek. Megdöbbentett viszont Vass Leventéék makacssága. Nem értem, miért nem fogadták el a vásárhelyi RMDSZ-elnök javaslatát, és inkább kongresszusi mandátumot követelnek, ami egy kétnapos rendezvényre korlátozódik. Követve a két ember vitáját, azt érzem, hogy Vass Leventéék nem belső, hanem a külső ellenzéket képviselik, afféle báránybőrbe bújt farkasok" – vélekedett a megyei elnök.
Brassai Peti Andrást és csapatát sem kímélte. „Két évvel ezelőtt a nevemet adtam a városi RMDSZ átszervezéséhez. Megszüntettük a szervezeti struktúrát, hogy új hálózatot szervezzünk. Ennek a kihívásnak Peti András és csapata azóta sem tett eleget. Magyarán: az én kezemmel tették vagy tettük tönkre a tizenhárom körzeti szervezetet" – fogalmazott Brassai Zsombor.
Elmondta továbbá, csütörtökön 17 órától a Kultúrpalota kistermében lakossági fórumot szerveznek Hogyan építsünk közösséget ma Marosvásárhelyen? címmel, melyre mindkét oldal képviselőit és szimpatizánsait várják.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)