Tőkés László az elkezdett EP-munkát folytatja
Tőkés László a hét évvel ezelőtt elkezdett munkát kívánja folytatni május 25. után az Európai Parlamentben: ezután is a magyar nemzet, és ezen belül az elszakított nemzetrészek, kiváltképpen az erdélyi magyarság érdekeiért akar küzdeni.
Az idei európai parlamenti választáson a Fidesz színeiben induló erdélyi politikus az Erdélyi Napló csütörtöki számában megjelent interjúban elmondta: az Orbán Viktor vezette alakulat alkotmányos felelősségvállalásnak is eleget tett, amikor nemzeti listát állított az EP-választásokon, hiszen a magyar alaptörvény rögzítette a külhoni közösségekért viselt felelősséget.
„Eddigi életutamat figyelembe véve, el tudja bárki is képzelni rólam azt, hogy cserbenhagyom az erdélyi magyarságot, hogy nem szeretett népemért és szülőföldemért dolgozom?” – válaszolta Tőkés a hetilap ama felvetésére, miszerint egyesek szerint „cserbenhagyta” az erdélyi magyarokat azáltal, hogy egy másik tagország választásán nyer mandátumot. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke leszögezte: továbbra is Nagyváradon fog lakni, és lojális állampolgára marad mind Magyarországnak, mind Romániának.
Az erdélyi magyar közös EP-lista elmaradásával kapcsolatban Tőkés úgy fogalmazott: „tankönyvbe illő esete annak, amikor a rövid távú és szűkkeblű pártpolitika felülírja a nemzeti érdekeket”. Szerinte a választási matematika is azt diktálta volna, hogy legyen összpárti összefogás, hiszen az EP-választásokat szabályozó törvény a koalíciók számára ugyanúgy ötszázalékos küszöböt ír elő, mint a pártok számára külön-külön.
„Ezt várták el a pártpolitikusoktól az erdélyi magyarok is, tehát valószínűsíthetően az összpárti listának mozgósító hatása van. Megismételhettük volna a már kétszer elért közel kilencszázalékos részvételi arányunkat, és megmaradt volna a legkevesebb három erdélyi magyar EP-képviselőnk” – jelentette ki a hetilapnak az euroképviselő, hozzátéve: az RMDSZ jelentős kockázatot vállalt a közös lista elutasításával, mivel szerinte legjobb esetben is csak két tulipános hely juthat Brüsszelben.
Tőkés ugyanakkor bölcs döntésnek tartja, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt vezetői nem állítottak listát, mert kétszer öt százalékot lehetetlen lett volna hozni, nagy lett volna a kettős kiütés kockázata. A következő EP-ciklus terveiről szólva a volt református püspök arról beszélt, hogy huszonöt éves tapasztalat igazolja: az erdélyi magyarság önrendelkezését aligha várhatjuk Bukaresttől. Szerinte a románok ellenében nem lehet megvalósítani az autonómiát, de a meggyőzésükhöz szükség van az egységes nemzeti fellépésre országhatárokon innen és túl.
„Az autonómia sikeres európai gyakorlat, előbb-utóbb belátják ők is. Másfelől Erdély hagyományosan a tolerancia földje, és ennek a toleranciának a szellemében lépünk fel minden őshonos európai kisebbség védelmében” – állapította meg Tőkés László, az Európai Parlamentben végzendő munka legfontosabb céljának nevezve, hogy Európában ne élhessenek másodrendű polgárok – sem egyének, sem közösségek szintjén.
Szucher Ervin, Kiss Judit, Pap Melinda, Vásárhelyi-Nyemec Réka. Krónika (Kolozsvár)

Misszió az egyre apadó szórványban
Mezőörményes, Komlód, Oroszfája, Mezőseptér – négy, magyarok által már alig-alig lakott mezőségi település, amely valamikor, a reformáció idejében a virágkorát élte. A trianoni békediktátum előtt Kolozs vármegyéhez tartoztak, a második bécsi döntés után 1944-ig pedig Maros-Torda vármegye részét képezték. A megyésítéskor a helybéliek inkább a negyven kilométerre fekvő Marosvásárhelyhez, mintsem a több mint kétszer annyi járásnyira lévő Besztercéhez szerettek volna csatlakozni. Óhajuk azonban pusztába kiáltott szónak bizonyult.
Így a szinte egy tömbben, a Kolozs és Maros megyét összekötő Kolozsvár–Szászrégen-útvonalon vagy annak leágazásán elterülő falvak Beszterce-Naszód megyéhez, pontosabban annak déli csücskéhez tartoznak. Közigazgatásilag Mezőörmény Septérrel és további tíz román faluval alkot községet, míg Komlód és Oroszfája a mára mindössze két magyart számláló Nagynyulashoz tartozik.
A négy falu missziós egyházközségei 1990 után az újjáalakult görgényi református egyházmegyébe tagolódtak, ahol egy éve Májai Varga Zoltán lelkipásztor igyekszik jó pásztorként egyben tartani a még megmaradt nyáját. Mielőtt a mezőségi gyülekezetbe került volna, a fiatal lelkész öt évet egy másik szórványvidéken, a Balázsfalvától mintegy tizenöt kilométerre elterülő Bethlenszentmiklóson szolgált.
„Mindig arra vágytam, hogy missziós lelkész legyek, aki összefogja a szétszóródott magyarságot, és nemcsak havonta egyszer látogat ki a szórványba” – vallja a Fehér megyei szórványból a Beszterce-Naszód megyeibe átkerült lelkész. Az 53 hívet számláló Mezőörményesen, a mindössze 33 reformátussal maradt Oroszfáján, a 16 főre apadt Komlódon és a mindössze hat lelket számláló Mezőseptéren minden körülmény adott e nemes feladat teljesítésére.
Ha az egyházi statisztikákat böngésszük, azt látjuk, hogy nem is olyan régen a valamikor László vajda birtokát képező Örményes is – mint megannyi más erdélyi település – virágzó magyar falu volt, ahol a reformátusok száma a mainak a tízszerese volt. Sőt a dombok között meghúzódó Komlód is a 19. században még önálló lelkésszel rendelkezett.
A juhász legyen a nyájában
Családi vagy akár kényelmi okok miatt nem minden egyes, „világ végére” helyezett pap vállalja a helyben lakást. Sokkal egyszerűbb a közeli városból ingázni, megtartva a kötelező vasárnapi istentiszteletet, és kiszaladni az óhatatlanul adódó temetésekre. „A juhász legyen a nyájában! Ha nem vagyok a híveim között, nem lehetek hiteles” – vallja ezzel szemben Májai Varga Zoltán, amikor erre a jellegzetes szórványlelkészi gondra térünk.
A kétgyerekes családapának nem könnyű a feladata: az otthona Marosvásárhely egyik peremközségében, Marosszentkirályon van, a felesége és csemetéi Kolozsváron élnek. Az asszonyt az állása, a kicsiket az iskola köti egyelőre a kincses városhoz. De, mint mondja, amint tehetik, kilátogatnak az örményesi parókiára.
A Besztercéről láthatatlan Örményes
A 19. század utolsó esztendejére elkészült örményesi templommal szemben lévő portán az egyik presbiter, Pásztor Lajos és neje, Erzsébet fogad. Az idős házaspár valamikor Marosvásárhelyen dolgozott, de az évek teltével hazaköltöztek. Ma is a Maros-menti várost érzik közelebb a szívükhöz, mint Besztercét. Mint mondják, ennek nemcsak földrajzi oka van.
„A megyésítéskor mi, mezőörményesiek Maros megyéhez szerettünk volna csatlakozni, de az itteni vezetők nem engedték, mondván, olyan jó mezőgazdasági területek vannak itt a környéken, hogy azokat nem lehet csak úgy átengedni. Pedig a 85 kilométerre lévő beszterceieknek fogalmuk sincs, hol van Mezőörményes. Csak négyévente egyszer, a választások előtt szokták felfedezni a mi községünket” – fájlalják Pásztorék.
Mint mesélik, a szórványosodás itt is megtette a hatását: megszűnt az anyanyelvű oktatás, megcsappant a magyarság létszáma. „Hála Istennek, a mi négy fiunk megmaradt magyarnak. Három itt él a faluban, egy Magyarországra költözött. De az itteni unokák is magyarul beszélnek. Ha lenne magyar iskola, biztos oda járnának” – büszkélkedik Erzsike néni, akinek az apja négy esztendő híján fél évszázadig volt az örményesi gyülekezet gondnoka.
A hatóságok nemcsak az anyanyelvű oktatást számolták fel a faluban, de az egykori felekezeti iskola épületét is lebontották. Pedig az egyház ragaszkodott hozzá, és visszaigényelte ’89 után, de mindhiába. A magyar–román viszonyra térve, Pásztorék úgy érzik, nincsenek különösebb gondok a faluban.
A többségiek felnéznek a magyarokra, de a békés légkör megőrzésében jelentős szerepet játszik Dumitru Tomşa nemzeti liberális párti polgármester is, akinek a felesége magyar. „Csak a közvetlen szomszédunkkal volt baj, aki ágynak esett betegként is néhanapján azt kiáltotta, hogy ha autonómiát akarunk, menjünk Magyarországra! Ezzel jól feldühített, de mégsem tehettem meg, hogy szinte naponta ne menjek át hozzá, és ne segítsem” – meséli Pásztorné.
Oklevéllel meghálált komlódi vendégszeretet
Komlódon is takaros, felújított, gótikus stílusú 15. századi templom és kipofozott parókia vár. Csak éppen a valaha önálló lelkésszel rendelkező gyülekezet szórványosodott el teljesen. A komlódi reformátusok száma mára tizenhatra apadt. „Ma már alig vagyunk a templomban, pedig hajdanán tele voltak ezek a padsorok” – sóhajt fel a gondnoki teendőket ellátó Polgár Anna. Annus néni, ahogy a 76 éves öregasszonyt a lelkész becézgeti, itt, a dombok közt rejtőző faluban született, akárcsak az édesapja.
Nagyon ragaszkodik szülőfalujához, bár annak idején, az elemi elvégzése után szülei Tekére küldték, hogy anyanyelvén tanulhasson tovább, ahonnan később a marosvásárhelyi pénzügyi középiskolába került. Mint mondja, szerette a várost, a sportot, de az apja nem látott jövőt az atlétikai pályafutásban. „Így hazakerültem, és azóta is itt élek. Kis ideje egymagamban, özvegyen, hisz a fiam Besztercére költözött” – meséli az öregasszony.
Annus néni mégsincs egyedül; nemcsak a falubeliek meg a pap nyitja be időnként az ajtaját, mindig ott van vele a Biblia és a számos magyar nyelvű könyv és időszakos kiadvány. Most épp az 1948-as Református Szemlét böngészi, amelyben a soron következő lelkészi továbbképzőről írnak. „Inkább ezeket a régi újságokat olvasom, minthogy a tévét nézzem. Annyira kedvesek nekem, nem tudom őket eldobni, inkább egy skatulyában gyűjtöm” – mutatja a cipősdobozban gondosan raktározott megsárgult újságokat.
Annus néni nemcsak az olvasmányaira büszke, hanem a falon lévő bekeretezett oklevelére is, amit a püspökség részéről 2011 késő őszén, egy Marosvécsen szervezett ünnepély keretében az akkor még életben lévő férjével együtt vehetett át. „Hitvestársával, házunk népével együtt az Úr és egyháza közelségében élnek, és önzetlenül szolgálják magyarságunkat és egyházunkat” – áll a Mezőség apostolaként ismert, múlt század első felében szolgáló Földes Károlyról elnevezett emléklapon.
„Vendégszeretetük is szolgálat, hogy otthon érezzék magukat az itt szolgáló lelkészek, missziót végző hallgatók, megmaradjon az Úr magyar református nyája” – olvasható néhány sorra alább. Májai Varga Zoltán alig egy esztendeje ismeri Annus nénit, férjét, Polgár Jánost missziós pályakezdete első heteiben temette, de csak megerősíteni tudja az oklevélbe foglaltakat.
A kedves kis öregasszony bejelentetlen látogatásunkkor is mindegyre sürgölődik-forgolódik, asztalt terít, sonkás rántottát készít, majd friss házi tejföllel kínál. Mielőtt búcsút vennénk tőle, meglepetésszerűen betoppan a Besztercéről érkező fia és családja. „Az én Dezsőkém román nőt vett feleségül, de megmondtam neki, hogy az unokámmal magyarul beszéljen!” – mutatja be Polgár Anna a fiát és menyét. Sajnos a gégeproblémákkal műtött középkorú férfinak egyre nehezebben jön ki hang a torkán, így inkább csak puszilgatja és ölelgeti az alig egy éve örökbefogadott kis tündért.
Oroszfája, ahol még a gondnokok gyerekei sem magyarok
Egy faluval odébb, Oroszfáján a felújítási munkálatok előtt álló templom köszön ránk a domboldalról, de be kell érnünk azzal, hogy mindössze kívülről csodáljuk meg a 18. században épült istenházát. A gondnok, Katona János éppen nincs otthon, így csak a felesége, Ana és kisebbik fiuk fogad. Amikor a mosolygós gyermek nevét kérdezem, a nyolcéves lurkó előbb egy Poftim?-mal (Tessék? – szerk. megj.) válaszol, majd amint nyelvet váltok, Cătană Lorand Cristianként mutatkozik be.
„Hát nem tud magyarul… Sajnos én sem. De a testvére, Andrei, aki most egyetemista, az internet segítségével próbálja megtanulni a nyelvet” – magyarázkodik a Katona-Cătană anyuka.
A hegyen túl, Mezőseptéren pedig még ennél is cifrább a helyzet. Bár Váradi Annus néni, Váradi Mihály gondnok felesége nyolc gyermeket hozott a világra, nevelt fel és adott a megfogyatkozó falvacskának, az itteni gyülekezet mégis mindössze hat tagot számlál. Ebből a Váradiak csak kettőt tesznek ki. Nem matematikai, hanem etnikai bukfenc ez. A mára felnőtté vált Váradi csemeték más nyelvet, más nemzetiséget és más felekezetet választottak maguknak. Az idős szülők, noha belátják, hogy „nyolc gyermeket adtak a románoknak”, most is úgy vélik, semmi értelme nem lett volna magyarnak nevelni a leszármazottakat.
„Önök az ortodoxokhoz is járnak?” – buggyan elő óhatatlanul a következő kérdés. „Nem, szó se róla! A tiszteletes úr csak havonta egyszer jön Septérbe, de meg se gondoltam, hogy más vasárnapokon az ortodox templomba menjek” – igyekszik szépíteni a dolgokat az állatvásárba igyekvő gondnok. Valahol őt – és a hozzá hasonlóan gondolkodókat – is meg lehet érteni, hisz ami egy tömbmagyar vidékről érkező embernek minimum furcsa, az itt élőknek a lehető legtermészetesebb. Még akkor is, ha ezzel a szemlélettel az amúgy is egyre szűkülő közösségük felszámolását gyorsítják fel.
„Öregedő, de öntudatos gyülekezetek ezek. Fantasztikus melegséget kapok az itteni emberektől. Bár én is nagyon szeretem őket, azzal is tisztában vagyok, hogy nem innen fogok nyugdíjba vonulni” – vetíti előre a Beszterce-Naszód megyei szórvány szomorú jövőjét Májai Varga Zoltán.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Megfestett épített örökség a Nyárádmentén
Egy község kilenc falujának templomtornyait festette meg a Maros megyei képzőművészek egyesületének hét tagja. A művészek a hetet a nyárádmenti Harasztkereken töltötték, ahonnan felkeresték Ákosfalva község valamennyi faluját, hogy megörökítsék vásznaikon a kéttucatnyi temlomot.
Az olajjal és akrillal festett képek, amelyeket népes közönség előtt a felújított nyárádszentbenedeki művelődési otthonban mutatták be, az ákosfalvi új községházában találnak végleges kiállítási helyre.
„Úgy gondoltuk, hogy a kilenc falu templomai és műemléképületei községünk névjegyei lehetnek, ezért méltó helyre, az önkormányzati épület folyosóira állítjuk ki az alkotásokat. Vannak olyan templomaink, mint például a 14. században épült székelyvajai, amit vétek lenne nem megörökíteni az utókornak” – fejtette ki lapunknak Osváth Csaba polgármester, aki maga is csatlakozott az alkotótábor résztvevőihez.
Az elöljáró elmondta, hogy mintegy másfél évtizeddel ezelőtt ragadott ecsetet, és amikor az ideje megengedi, örömmel festeget. A harasztkereki Napsugár Egyesület által szervezett tábor másik célja a művészet „becsempészése” volt a falusi ember életében. Bár a népjóléti szervezet alapvetően szociális tevékenységet folytat a községben, ezúttal a kultúrát próbálta „házhoz vinni”.
Az egyesület elnöke, Polgár Márta úgy érzi, ez nagyrészt sikerült is, hisz az iskolások csoportosan, a helybéli felnőttek pedig szálingózva, de kíváncsian látogattak a kultúrotthon udvarán felállított művésztelepre.
A Balázs Klára és Fábián Margit által irányított tábor résztvevői szívesen válaszoltak az érdeklődők kérdéseire és mutatták be az alkotási folyamatban használt technikákat. A siker láttán a vendéglátók egy újabb, augusztusi nagyszabású rendezvényre hívták meg a marosvásárhelyi és környékbeli művészeket, majd ígéretet tettek, hogy jövőre másodszor is megszervezik a harasztkereki alkotótábort.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Megkerülték a magyar egyházakat
Érthetetlen az erdélyi magyar történelmi egyházak képviselői számára, hogy a korábbi tárgyalások ellenére az oktatási tárca miért csak az ortodox egyházzal kötött megállapodást az iskolai vallásoktatásról. A magyar egyházi illetékesek közös fellépést sürgetnek.
Meglepetéssel fogadták az erdélyi magyar történelmi egyházak képviselői, hogy az oktatási minisztérium és a vallásügyi államtitkárság csupán az ortodox egyházzal kötött megállapodást az iskolai vallásoktatásról, a hitoktatók kinevezéséről. A napokban nyilvánosságra került protokollum kimondja, hogy az ortodox vallástanárok kinevezése az egyház írásos beleegyezésével történik, ez meg is vétózhatja a pedagógusok állásba helyezését, azonban meg kell indokolnia, miért nem ért egyet a kinevezéssel.
Az ortodox egyházzal kötött egyezmény az állami iskolákban való vallástanításra, az ezen belüli teológiai szakokra vonatkozik. „Hiánypótló dokumentum, hasonló megállapodásra a magyar történelmi egyházak esetében is szükség van” – mondta lapunknak Bustya János lelkipásztor-vallástanár, az Erdélyi Református Pedagógiai Intézet munkatársa.
Rámutatott, az oktatási minisztérium legutóbb 2000-ben kötött hasonló megállapodást az egyházakkal, a 2011-ben elfogadott új oktatási törvény is erre hivatkozik. Azonban, amikor a felekezetek érvényesíteni szeretnék ennek tartalmát, a minisztérium visszautasítja, arra hivatkozva, hogy már nem érvényes, ugyanis a régi tanügyi törvény alapján köttetett.
„A régi nem jó, új nincs, ez egy faramuci helyzet, és már rég orvosolni kellett volna, azonban eddig a minisztérium nem állt szóba az egyházakkal” – szögezte le Bustya János. A lelkipásztor emlékeztetett, hogy az elmúlt három évben valamennyi szabályozásnál, többek között a vallástanárok kinevezésénél is, az érvénytelennek mondott protokollra hivatkozott a minisztérium.
„Az ortodox egyházzal kötött megállapodás rendet teremt, szabályozza a vallásoktatásban az egyházi jóváhagyás kérdését, eddig ugyanis előfordult, hogy a helyi lelkész, az esperes vagy a tanfelügyelőség adta ki, most viszont leszögezik, hogy ez kizárólag a püspök hatásköre” – magyarázta Bustya János.
A lelkész-tanár arra is felhívta a figyelmet, hogy a minisztérium még mindig nem rendezte a felekezeti iskolák alapításának kérdését, holott a lehetőség benne van az új oktatási törvényben – mint mondta, a félig állami, félig egyházi tanintézetek felekezeti iskolává alakítását kormányhatározattal kellene szabályozni.
KREK: közös volt az ügy
Meglepetéssel fogadta az ortodox egyházzal kötött külön megállapodás hírét a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) is, mivel régen már létezett együttműködés a szaktárca és a különböző felekezetek között. „Közös volt az ügy, ezért azt előzetes konszenzus után együtt tárgyaltunk a minisztériummal” – mutatott rá lapunknak Szűcs Éva.
A KREK oktatásért felelős munkatársa elmondta, hogy az 1990-es évek elején az egyházak közös egyeztetés után kötöttek protokollumot az oktatási minisztériummal. „Mind nagy lelkesedéssel vágtunk neki, hogy visszaállítsuk a felekezeti iskoláinkat és a vallásoktatást. Rögzítettük és szabályoztuk a viszonyt, de azóta sok idő eltelt, számos törvény megváltozott, és úgy tűnik, a régi protokollum már nem tekinthető érvényesnek” – állapította meg.
Csűry István, az egyházkerület püspöke is „lejártnak” tartja a régi megállapodást, és újat szorgalmaz a jogi háttér rendezéséhez. Szűcs elmagyarázta: egyelőre még jól működik a tárcával a közös munka, az oktatást a felekezeti szakemberek megkérdezésével szervezik meg, még a tankönyvek előlektorálására is lehetőségük van, és vallástanári állásra sem pályázhat senki egyházi jóváhagyás nélkül.
A reformátusok amúgy jelenleg heti egy órában többnyire bibliaismeretet oktatnak az állami iskolákban, míg a felekezeti tanintézetek vokacionális osztályaiban egyháztörténettel, dogmatikával, egyházi zenével kapcsolatos, bővebb ismereteket kínálnak. Utóbbi iskolák különben az egyéb profilú osztályok számára is előszeretettel kínálják az opcionális plusz egy vallásórát az országos kerettantervben előírt mellett.
Bár az iskolai vallásoktatás elviekben kötelező, a szülő kérheti a kiskorú tanuló felmentését a heti egy óra alól. Szűcs elmondta, arra is van lehetőség, hogy a kissebségben lévő felekezetek képviselői helyi szinten kössenek megállapodást a tanfelügyelőséggel, miszerint a diák az iskolán kívüli vallásóráról „visz jegyet”. Ez opciót jelent azon fiatalok számára, akiknek egyházi oktatását a kis létszám miatt nem tudják az iskolában biztosítani.
„Jó rendben tudni a dolgainkat”
A nagyváradi római katolikus püspökség illetékese, Kiss Albert arról is beszámolt, hogy az egyházmegyéhez tartozó Bihar és Szilágy megyében magyarul, szlovákul, németül és románul is zajlik a vallásoktatás, a tanárok jelentkezését a püspök hagyja jóvá. „Régen templomi hitoktatás volt. Most minden tanévnek megvan a tanrendje, tantárgyversenyt is rendeznek” – magyarázta.
A törvényi háttér rendezése azonban továbbra is téma, holott az érvényes jogszabályok is előirányozzák a felekezeti iskolák sorsának tisztázását. Mint kiderült, már az ortodox egyház „partizánakciója” előtt felmerült a minisztériumi együttműködést szabályozó paktum újratárgyalása, és erről a reformátusok egyeztettek is a római katolikus egyházzal. „Jó rendben tudni a dolgainkat, hogy ne kerüljenek veszélybe az iskoláink. Mindenképp tisztázni kell a helyzetet, és törekedni is fogunk rá” – szögezte le Szűcs Éva.
„Az ortodox egyházzal kötött protokollum irányadó lehet egyházunk, az unitárius egyház és akár az erdélyi magyar történelmi egyházak számára is” – értékelte Andrási Benedek, a magyar unitárius egyház oktatási előadó-tanácsosa. „Jómagam szomorúan állapítottam meg, hogy a szövegben egyetlen utalás sem történik az alkotmány és a tanügyi törvény által garantált felekezeti oktatásra vonatkozóan” – fogalmazott az illetékes.
Rámutatott, az unitárius vallás tárgyat elsősorban a lelkészek vagy a Babeş–Bolyai Tudományegyetem református karán végzett vallástanárok tanítják. Ugyanakkor az egyház szervezeti és működési szabályzata szerint a helyi lelkész feladata megszervezni egyházközségében a valláserkölcsi oktatást és nevelést. Az előadó-tanácsos emlékeztet, hogy a 2011/1-es számú oktatási törvény megjelenését követően az erdélyi magyar történelmi egyházak képviselői közösen kidolgoztak egy-egy protokollumtervezetet, melyet el is küldtek a minisztérium illetékes szerveihez, azonban azóta sem kaptak rá választ.
„Ezért volt részben meglepő, hogy a minisztérium és a vallásügyi államtitkárság csak az ortodox egyház képviselőivel kötötte meg a törvény által előírt protokollumot” – mutatott rá Andrási Benedek. Hozzátette, tekintettel arra, hogy ennek szövege csak nemrég várt ismertté, egyelőre még nem történt hivatalos egyeztetés az erdélyi magyar történelmi egyházak oktatási tanácsosai között, csupán magánlevelezés szintjén tárgyalták az esetet. „Remélem, nemsokára közösen fogunk fellépni saját érdekeink érvényesítésében” – teszi hozzá az unitárius egyház oktatási előadó-tanácsosa.
Református–evangélikus együttműködés
Az evangélikus egyház szórványegyházjellege miatt többnyire a reformátusokkal együttműködve szervezi meg a vallásoktatást – tudtuk meg Fehér Olivértől, a romániai evangélikus-lutheránus egyház püspöki titkárától. Elmondta, mivel az iskolai oktatás magyar nyelven zajlik, általában az egyház dönt az oktatók személyéről. Lelkészek vagy vallástanárok oktathatják a gyerekeket az iskolákban, de Erdélyben nincs vallástanárképzője az evangélikus egyháznak, csak Budapesten képeznek vallástanárokat.
„Mivel szórványegyház vagyunk, ezért a reformátusokkal közösen tartjuk a vallásórákat, hiszen dogmatikailag nincs lényegesebb különbség a két felekezet között” – részletezte a püspöki titkár. Így Kolozsváron reformátusok tartják az iskolai vallásórákat az evangélikus gyerekek számára is, az evangélikus egyháznak emellett gyülekezeti hittanórája is van az evangélikus identitás ápolására. Evangélikus vallástanárok egyébként a brassói Áprily Lajos Főgimnáziumban tanítanak, de itt is közösen szervezik a vallásoktatást a reformátusokkal.
„Nem éppen barátságos gesztus”
Hiba lenne az egyház mellőzésével szervezni az iskolai vallásoktatást, véli dr. Gál László, a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum, úgynevezett Kisszeminárium igazgatója, főegyházmegyei főtanfelügyelő-helyettes. „Elgondolkodtató, nem éppen barátságos gesztus az, hogy az ortodoxok a többi felekezet, köztük az erdélyi történelmi magyar egyházak nélkül léptek. Tény, hogy a régi protokollumot már az új tanügyi törvény megjelenése után meg kellett volna újítani” – fejtette ki a Krónikának a gyulafehérvári tisztségviselő.
Gál László szerint az érvényben lévő régi, bizonyos szempontokból elavult egyezség is megfelelőképpen biztosította az egyház beleszólását az iskolai hitoktatásba. Tanári versenyvizsgára például mindmáig csak az állhat, aki az egyházi jóváhagyást megszerzi a helybéli plébános ajánlása alapján, és vallástankönyvet is csak főhatósági láttamoztatással lehet kiadni. A főegyházmegyei főtanfelügyelő-helyettes nem emlékszik olyan esetre, amikor valamelyik megyei tanfelügyelőség az egyház szándékos megkerülésével intézkedett volna.
„Ha viszont tájékozatlanságból formai hibák történtek, orvosolták a mulasztást” – tette hozzá. Az sem fordult elő, hogy valamelyik hitoktatótól az egyház megvonta volna a támogatást, és a menesztését kérte volna. Gál László úgy látja, a katedrák fogyatkozását főként a gyermeklétszám-csökkenés okozza.
Világos határok kellenek
Pásztori-Kupán István, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet rektorhelyettese a Krónikának elmondta, a felsőoktatási intézmény legnagyobb gondja, hogy az állam, bár elismeri az intézetet, egyformán kezeli a lényegesen nagyobb bevétellel rendelkező magánegyetemekkel.
Kérdésünkre, a rektorhelyettes szomorúnak nevezte, hogy az ortodox egyház és az oktatási tárca között megkötött protokollum az ortodox egyháznak úgy biztosít tanfelügyeleti jogot, hogy nem írja le, az pontosan mire is vonatkozik. „A 21. században el kellene jussunk oda, hogy az állam és egyház viszonylatában világosak legyenek a határok. Ez azért fontos, mert minden összefonódás a korrupció és az önös érdekérvényesítés melegágya” – fogalmazott a rektorhelyettes.
Hasonló kritikát fogalmazott meg egyébként Toma Pătraşcu, a Romániai Szekuláris-Humanista Egyesület alelnöke is, aki szerint a protokollum értelmében az ortodox papok akár a történelem- vagy biológiaoktatásba is beleszólhatnak.
Király: a magyarok is sorra kerülnek
Az ortodox egyházzal május végén kötött megállapodás nem kizárólagos jellegű, csupán az oktatási törvény által előírt folyamat egy állomása – jelentette ki lapunknak Király András. Az oktatási államtitkár meg van győződve, hogy hamarosan a magyar történelmi egyházak vezetőivel is újrakezdi a minisztérium az egyeztetést, és megkötik az új egyezményt.
Mint magyarázta, az oktatási törvény előírja, hogy hat hónappal az érvénybe lépése után meg kell kötni a vallásoktatásra vonatkozó protokollumot az egyházakkal. Az RMDSZ még Markó Béla miniszterelnök-helyettessége idején több alkalommal is egyeztetett erről a magyar történelmi egyházak képviselőivel, és eljutottak egy megállapodástervezethez, ám azt a tanügyminiszterek mindig félretették, arra hivatkozva, hogy nekik is le kell ülni tárgyalni az ortodox egyház vezetőivel. Innen származik a csúszás, mutatott rá a szakpolitikus.
A magyar történelmi egyházakkal kötendő egyezményre mindenképpen szükség van, hiszen a felekezeti oktatás nem egységes, szögezte le Király András.
Bíró Blanka, Szucher Ervin, Kiss Előd-Gergely, Vásárhelyi-Nyemec Réka. Krónika (Kolozsvár)

„Magyarabb” vásárhelyi színházat szeretnének
Hiába próbál érvényt szerezni a valós és teljes kétnyelvűségnek a marosvásárhelyi származású, Kolozsváron élő Hints Miklós, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház homlokzati feliratával kapcsolatos észrevétele vagy megválaszolatlan maradt, vagy elutasításban részesült.
A szerkesztőségünket is megkereső nyugalmazott vegyészmérnök arra próbálta felhívni a hatóságok figyelmét, hogy a marosvásárhelyi magyarok számára nem helyénvaló, hogy az egykori Székely Színház utódjának számító Nemzeti Színház bejárata fölött csak a Teatrul Naţional megnevezés jelenik meg. Magyarul csak oldalt és lényegesen kisebb betűkkel tüntették fel az intézmény, illetve a társulat nevét.
„Nem természetes, hogy egy olyan városban, mint Marosvásárhely, ahol maga a színház létesítése is a magyarsághoz kötődik, az anyanyelvű feliratnak csak mellékesen legyen helye. Ezt már jeleztem Kelemen Hunor miniszternek, Hegedüs Csilla örökségvédelmi államtitkárnak, az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnak (CNCD), a színház igazgatójának, de mindenünnen csak elutasító választ kaptam vagy még olyant sem” – panaszolta el lapunknak Hints, kiemelve, hogy ő és ismerősei csupán az RMDSZ tárcavezetőjének legalább tíz levelet jutattak el az elmúlt hónapokban, de egyikre sem kaptak választ.
A kifogásoltakról és a levelekről Gáspárik Attila, a színház igazgatója is tud, azonban a ’89 előtti világra emlékeztető feljelentésekhez hasonlítja ezeket. „Ahelyett, hogy felkeressen és előadja a panaszát, ez az ember – aki nem is tudom, hogy egyáltalán valós személy-e vagy csak e név mögé bújik – mindenütt feljelentett, ahol csak tehette” – sérelmezte Gáspárik.
Gáspárik: fűrészeljem le?
„Akkor most kimegyek, veszek egy vasvágót, és lefűrészelem a már meglévő feliratot. Vagy építek még egy kis falat, hogy férjen el a magyar felirat is. Esetleg kiteszem a székely zászlót is, meg az Árpád-sávost” – reagált a Krónika megkeresésére a színház vezérigazgatója, aki rendkívül bosszantónak nevezi Hints Miklós hadjáratát.
Szerinte az illető személynek előbb meg kellene számolnia, hány kétnyelvű felirat van a rendőrségen vagy a kórházakban, és csak utána támadja a színházat. „Amióta átvettem az intézmény vezetését minden egyes külső és belső felirat a Nemzetiben három-, azaz román, magyar és angol nyelvű. A román nyelvű előadásainkat magyarul feliratozzuk. Kétnyelvűsítettük az intézmény fejlécét, a jegyeket, bevezettük a Sütő András, Molter Károly, Köteles Sámuel, Aranka György nevét viselő bérleteket. Két éve tanulmányozzuk, miként lehetne az épületet, többek között annak a főhomlokzatát rehabilitálni, már perre is jutottunk az építővel. Kell még ennél több?” – sorolta érveit Gáspárik.
Az igazgató úgy érzi, az ő lelkiismerete tiszta, mert a Teatrul Naţional felirat jóval a kinevezése előtt, Kárp György gazdasági igazgató regnálása alatt jelent. Úgy tudja, a kisebb, magyar nyelvű feliratot néhány évvel később, Béres András akkori társulatvezető helyeztette ki. A jelenlegi intézményvezető ugyanakkor értelmetlennek tartja egy, a magyarellenes politikusokkal vívott harcban újabb front megnyitását. Emlékeztetett, Marius Paşcan, a szenátus művelődési bizottságának az alelnöke így is számtalanszor támadta és kérte a leváltását, mert úgymond elmagyarosította a vásárhelyi színházat.
CNCD: a törvény nem a méretről szól
Az Országos Diszkriminációellenes Tanács még februárban tárgyalta Hints Miklós panaszát, azonban semmi kivetnivalót nem talált abban, hogy az épület homlokzatán nagy betűkkel csak románul írja az intézmény nevét. Haller István, a testület tagja azzal indokolta lapunk megkeresésére a bizottság döntését, hogy Romániában nem létezik olyan törvény, amely szabályozná a különböző nyelveken használt feliratok méretét.
„Megértettem Hints urat, de amennyiben neki adunk igazat, és a színház vezetősége beperel, nincs az a bíróság ebben az országban, amely ítéletében kimondaná, hogy használjanak egyforma méretű betűket” – vélekedett Haller István.
A jelenlegi állás ellenére is Hints Miklós reméli, hogy az illetékesek belátják tévedésüket és előbb-utóbb eltávolítják vagy kétnyelvűsítik az egyébként engedély nélkül kihelyezett egynyelvű feliratot.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

„Hatósági túlkapás” a Wass Albert szobor elkobzása
Egy hetet sem maradt a helyén a szovátai Wass Albert-szobor: csütörtök reggel a hatóságok leemelték és elvitték. Tulajdonosát nem lepte meg a lépés, ahogy az sem, hogy irredentának tartják.
Csütörtök reggel rendőrségi és ügyészségi razzia keretében szálltak ki Szovátán a Sómező utcába Tóth Ferenc lakásához a román hatóságok, engedély felmutatásával házkutatást tartottak, majd elvitték a napokban felállított szobrot – így foglalható össze egy mondatban az a tény, amelyről nem tudni, hogy milyen végkimenetelű játszma vagy nyomozás első lépését jelenti.
Megtagadta a szobor átadását
Amint arról beszámoltunk, pünkösd vasárnapján délután a szovátai Tóth Ferenc magánterületén Wass Albert-szobrot avattak. Azonban nem maradhatott sokáig a helyén: csütörtökön a reggeli órákban a megyei bűnüldözési szervek leemelték a helyéről.
Tóth Ferenc portálunknak felelevenítette a történteket: a segesvári törvényszék, ügyészség, a Maros megyei és szovátai rendőrségek képviselői érkeztek hozzá szabályos házkutatási paranccsal, az irrendentizmus vádját kimerítő propagandaanyagot, szórólapokat, plakátokat keresve, de mivel ilyesmit nem találtak, más, terhelő bizonyíték után is néztek lakásában, mindent lefényképeztek, filmeztek, és közölték vele, hogy gyanúsítottként vallomást kell tennie a rendőrségen. Ugyanakkor kérték Tóth Ferencet, hogy a tulajdonában levő és felállított műkő szobrot adja át nekik. Mivel ezt megtagadta, két személy leemelte helyéről a mellszobrot, és magukkal vitték.
Koncepciós az eljárás?
Tóth Ferenc úgy véli, a hatóságok lépése politikai koncepciós pernek minősíthető. A demokráciában senkit nem lehet meghurcolni politikai nézetei miatt, de ebben az esetben határozottan ez történik – fejtette ki véleményét a szoborállító férfi.
Wass Albertet 1946-ban nyilvánította háborús bűnösnek a kommunista rendszer a párt megrendezésére, és ami most vele történik, azt ugyanannak a kommunista ideológiának az emberei teszik – véli Tóth.
A hatóságok azt is közölték vele, hogy gyanúsítottként ki kell hallgatniuk, ezért beidézték a megyei rendőr-főkapitányságra. Tóth Ferenc nem volt hajlandó ügyvéd nélkül vallomást tenni, ezért keddig kapott haladékot. Ez idő alatt megpróbál keresni olyan ügyvédet, aki őt képviselje. Amennyiben nem talál ilyent, akkor hivatalból fog ügyvédet igényelni, vagy egyszerűen megtagadja a vallomást. Arra a kérdésünkre, hogy mivel gyanúsítják, Tóth Ferenc elmondta: felolvastak egy törvénycikkelyt, amelynek alapján a háborús bűnösök kultuszának ápolásával vádolhatják meg. Ő ezt tudomásul vette, viszont megkérdőjelezi Wass Albert háborús bűnösségének voltát és az azt kimondó ítéletet.
Hogy mire számít a következőkben? Sejti a következményeket, de erről nem szeretne egyelőre beszélni, és főleg nem a sajtóban. Pénzbírság viszont biztosan várható lesz – nyilatkozta a szobrot megrendelő és magánterületén felállító férfi. Várja a kihallgatást és a fejleményeket, amelyről ígérete szerint beszámol majd portálunk olvasóinak.
Nem volt meglepetés
Tóth Ferencet nem lepte meg a hatóságok ezen lépése, szinte számított is rá, mivel ismeri a rendszert, és mint mondta, a törvény kiszámítható. Annál inkább várta a fejleményeket, hogy már közvetlenül a szoborállítás után közölték vele, hogy a rendőrség hivatalból feljelentést tesz ellene. Ezt azok a rendőrök mondták neki, akik vasárnap, a szoboravatási ünnepség alatt a közelből figyelték az eseményeket, majd az ünneplők távozása után rögtön megkeresték őt otthonában.
Kincses: hatósági túlkapásról van szó
Egy szobor hatósági elkobzásához vagy egyszerű felemeléséhez bírósági határozatra van szükség – állapította meg Kincses Előd marosvásárhelyi jogász, aki szerint Tóth esetében sérült a védelemhez való jog is. „Tény, hogy Szovátán hatósági túlkapás történt. Mint olyan, aki ismeri a Wass-ügy teljes peranyagát, azt is elmondhatom, egyáltalán nem bizonyított, hogy Wass Albertnek valamiféle szerepe is lett volna a második bécsi döntés után történt vasasszentgothárdi gyilkosságokhoz” – fejtette ki Kincses. Miután Vekov Károly történész segítségével a jogásznak sikerült újabb dokumentumokat beszerezni, melyek az író ártatlanságát bizonyítanák, Kincses Előd perújítást kért, azonban a kolozsvári táblabíróság nem találta elegendőnek a korábbi ítélet megmásításához a Wass ügyvédje által bemutatott okiratokat. Kincses szerint a német és olasz levéltárakban kellene még kutakodni, ugyanis a bécsi döntés utáni atrocitásokat német-olasz vegyes bizottság jegyzőkönyvezte.
Rendőrség: közterületről is látszott a szobor
Andreea Pop, a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője érdeklődésünkre közölte: valóban vizsgálódnak a kollégái a szoborállítás ügyében, ugyanis a szobor olyan helyen áll, hogy az a magántulajdonon kívüli területről is látható. Mint elmondta, az ügyben eddig semmilyen hivatalos lépés vagy döntés nem született, csupán vizsgálódnak, és ennek részét képezheti az is, hogy meghallgatják az ügyben érintett magánszemélyt is.
A rendőrség csütörtökön délután fél ötkor hivatalos közleményt is kiadott az üggyel kapcsolatban. „A Maros megyei Rendőr-főkapitányság a segesvári bíróság melletti ügyészség irányításával vizsgálatot folytat egy bűnügyi dosszié ügyében, amely fasiszta, rasszista vagy idegengyűlölő szimbólumok nyilvános használata, béke vagy emberiségellenes személy kultuszának támogatása, fasiszta, rasszista vagy xenofób propaganda bármilyen eszközzel, nyilvánosan való terjesztésének tárgykörébe tartozik” – hangzik a bevezetőben. Ezután felsorolják a már ismert tényeket, többek között azt is, hogy június 8-án a rendőrök azt észlelték, hogy a mellszobrot az épület homlokzatának utcára néző fülkéjében helyezték el, valamint azt, hogy a 2002. évi 31-es számú sürgősségi kormányrendelet értelmében bűnügyi kivizsgálást indítottak. „Június 12-én a segesvári bíróság által kibocsátott engedély alapján a megyei rendőrség a segesvári ügyészség irányításával házkutatást tartott a férfi lakásán, ahol lefoglalták a mellszobrot. Jelenleg a férfi ellen szabadlábon folytatnak vizsgálatot” – írják a közleményben.
A dokumentum végén ez áll: Wass Albertet az 1964. évi március 13-i 1-es számú bűnügyi ítéletével a kolozsvári népbíróság bűnösnek mondta ki háborús bűnök elkövetésében, majd a Kolozsvári Fellebbviteli Bíróság bűnügyi osztálya a 2008. évi 58/33 számú, az örökösök által indított bűnügyi perben a 2008. évi március 10-i 35-ös számú ítéletében az örökösök általi perújítási kérelmet elutasította.
Bakó Zoltán, Gligor Róbert László, Szucher Ervin. Székelyhon.ro

Apró lépés a katolikus gimnázium újraindítása felé
Van esély a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium ősztől való újraindítására – jelentette ki Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei elnöke azt követően, hogy tegnap Dorin Florea polgármesterrel és Ştefan Someşan főtanfelügyelővel is tárgyalt az ügyben.
A megbeszélésen Brassai ismételten hangsúlyozta, az államosítás áldozatául esett nagy múltú iskola újraindítása nem vonja maga után az Unirea Főgimnázium „utcára pakolását", mint ahogy egyes nemzetféltő román politikusok és sajtótermékek próbálták eddig beállítani a helyzetet.
A hangulatkeltők munkája mindeddig eredményesnek bizonyult: egyetlen felelős beosztásban lévő marosvásárhelyi román politikus sem vállalta fel az iskolaalapítás elengedhetetlen támogatását. Az egyház álláspontját tolmácsolva Brassai úgy vélte, a jelenlegi és a létesítendő tanintézet megférhet a katolikus egyház által visszaszerzett Klastrom (Mihai Viteazul) utcai épületegyüttesben.
Politikai alkuk tárgyát képezi a Rákóczi-iskola
A kommunista rendszer által felszámolt felekezeti iskola újraindításához mind a városi önkormányzat, mind a tanfelügyelőség jóváhagyására szükség van. Amikor az RMDSZ tavasszal hozzájárult Ionela Ciotlăuş liberális alpolgármester leváltásához és a demokrata-liberális Claudiu Maior kinevezéséhez, feltételként szabta az iskolaalapítás támogatását.
A kérdésről egyezség született központi szinten is, ahol Victor Ponta kormányfő biztosította a magyar alakulatot a szociáldemokraták segítségéről. Ennek ellenére Ştefan Someşan főtanfelügyelő korábban elutasította az Erdélyi Római Katolikus Státus és a szülők kérését, hosszas huzavona után azonban álláspontot váltott.
Értesüléseink szerint Someşan csak azok után tért jobb belátásra, miután pártvonalon maga a miniszterelnök, szakmai vonalon pedig az oktatási tárcavezető is a leváltását helyezte kilátásba. „Ha a helyi tanács kéri az iskolahálózat módosítását és a katolikus iskola létrehozását, a tanfelügyelőség beleegyezik" – nyilatkozta lapunknak a főtanfelügyelő, hozzátéve: ő csak véletlenszerűen csöppent be a tegnapi tárgyalásra, melyre Dorin Florea polgármester irodájában került sor. Someşan ezért nem is akart további részletekkel szolgálni.
Brassai Zsombor számításai szerint a július eleji önkormányzati ülésen két román pártnak is az RMDSZ kezdeményezése mellé kellene állnia. A főtanfelügyelő egyébként a helyi PSD elnöke, melynek az egyik képviselője éppen a felesége. Brassai elmondta továbbá, tegnap Dorin Florea PDL-s polgármester is pozitív hozzáállást tanúsított.
„Elvárjuk, hogy a két román párt helyi, illetve megyei elnökének álláspontját a többi tanácsos is tartsa tiszteletbe és szavazza meg az iskolaalapításról szóló határozattervezetet" – nyilatkozta a Krónikának Brassai Zsombor.
Amennyiben a helyi önkormányzat is áldását adja az iskolaalapítási tervre, egy végső jóváhagyásra lenne szükség, amit az oktatásügyi tárcától várnak, erre viszont a koalíció keretében már korábban ígéret született. „Tudjuk, hogy kifutottunk az időből, de ehhez hasonló késői jóváhagyások még érkeztek a tavalyi nyári vakációban is, Arad és Bihar megyében" – mondta el lapunknak Tamási Zsolt, a katolikus státus vásárhelyi képviselője.
A bolyais osztályokra alapoznak
A státus helyi képviselője úgy tudja, a leendő iskola az első tanévben csak a bolyais diákokra és pedagógusokra alapozhat. „A Rákóczi egyelőre 104 diákkal indulna, hisz a katolikus státus nem kérheti az unireás szülőktől, hogy váljanak ki a főgimnáziumból. Ez egy következő lépés lenne. Majd, ha a létesítendő iskola jogi személyiséggel fog rendelkezni, akár előkészítő osztályt is indíthat" – vetítette elő a forgatókönyvet Tamási. Az új tanintézet igazán akkor erősödne meg, ha az Unireában működő tizennégy magyar osztály testületileg csatlakozna a Rákóczihoz.
Kérdésünkre, hogy melyik épületet vennék igénybe, Tamási Zsolt elmondta, a döntést a későbbiekben hozzák meg, ugyanakkor nyomatékosítani kívánta, hogy mindkét ingatlan – mind a kicsi, mind a nagy – az egyház visszaszerzett tulajdonát képezi. A huzamos ideje elmaradt házbér miatt a státus nem hosszabbított szerződést az önkormányzattal, így gyakorlatilag az Unirea Főgimnázium ingyen és bérmentve, ugyanakkor bármiféle jogi alap nélkül használja az egyházi ingatlant.
A városháza nem zárkózik el az adósságok törlesztésétől, azonban Dorin Florea polgármester azt szeretné, ha az egyház és az önkormányzat között egy újabb, hosszú távú megállapodás születne, hogy uniós alapokra pályázva renoválják az épületet. Az elkövetkező napokban, az egyház bevonásával, a felek erről és az iskolaalapítás kérdéséről szeretnének egyeztetni.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Kényelmetlen „nagy öregek” – Interjú Brassai Zsomborral
Alig valamivel több, mint egy éve áll az RMDSZ Maros megyei szervezetének élén Brassai Zsombor, mégis egyre gyakrabban merül fel a leváltásának lehetősége. A fiatal elnökkel főként azok elégedetlenkednek, akik 2013 tavaszán felkérték, hogy vállalja el a tisztséget. Brassai szerint a szervezet „nagy öregjei” főleg azt kifogásolják, hogy bizonyos kérdésekben nem egyeztet velük.
– Több mint egy éve vezeti a szövetség Maros megyei szervezetét, ez idő alatt azonban – hol halkabban, hol hangosabban – elég gyakran felmerült, hogy elveszíti a tisztséget. Mégis hogyan tud ilyen ellenszélben dolgozni?
– Maros megyében több politikai erőtényező is működik, ami lehet jó is, meg rossz is egy újonnan megválasztott RMDSZ-elnök számára. Nem túl kényelmes feladat erős egyéniségekkel dolgozni, ellenben komoly véleményformálókként lehet őket hasznosítani, sőt optimális esetben az általuk képviselt erőt össze lehetne hangolni, és egy sokkal hatékonyabb érdekképviseletet lehetne megvalósítani.
Belátom, hogy az utóbbi évek választási eredményei nem feltétlenül igazolják ezt a felvetést, de bízom abban, hogy előbb-utóbb mégiscsak sikerülni fog az összhang megteremtése. Ezért sem kifogásolom azt, hogy időnként össztűz alá kerülök. Egy jól kezelt konfliktus akár hasznos is lehet, hiszen előhozza a megoldásra váró gondokat vagy azokat a nézeteltéréseket, melyeket érdemes az ügy érdekében tisztázni.
– Diplomatikus választ adott, de úgy tűnik, Ön is tisztában van azzal, hogy eltávolítása nemcsak szóbeszéd...
– Valóban voltak olyan esetek, amikor hol kifogások, hol bizonyíték nélküli gyanúk merültek fel személyemmel vagy döntéseimmel kapcsolatban. Végül is nem baj, ezeket ki kell beszélni.
– Melyek a legsűrűbben emlegetett kifogások?
– Vannak idősebb politikuskollégák, akik több mint két évtizeden keresztül meghatározták a Maros megyei közéletet, és elvárják, hogy szorosabb és intenzívebb kapcsolatot ápoljak velük, gyakrabban kérjem ki a tanácsukat. Mindezt jogosnak tartom, sőt azt is meg tudom érteni, hogy felmerült bennük egyfajta gyanú, miszerint én mellőzném őket. Talán ezért is fokozottabban érzékenyek az olyan dolgokra, mint például arra, hogy hányszor beszélünk, hányszor egyeztetünk bizonyos kérdéskörökben.
Pedig szó sincs a mellőzésükről! Az RMDSZ megyei elnökének is fontos, hogy az ő tekintélyüket, tapasztalatukat és kapcsolatrendszerüket kihasználva, együttműködjön velük. Felmerült az is, hogy a nemzedékváltással egy időben irányváltás is történt, holott ez sem így van. Már csak azért sem, mert én idestova tizenhárom éve tagja vagyok a Maros megyei RMDSZ vezetőcsapatának. Persze bizonyos dolgokat az egyéniségemből fakadóan „újrahangoltam". Ez viszont még nem jelent irányváltást.
– Amikor a tavaly arról kérdeztem, hogy fiatal elnökként hogyan sikerül majd kézben tartani a szervezet nagy öregeit, rendkívül derűlátónak bizonyult.
– Dacára annak, hogy az utóbbi időben egyre több kritika és bírálat ér egyes idősebb kollégák részéről, azóta sem csökkent az optimizmusom. Meggyőződésem, hogy előbb-utóbb mindenki belátja, hogy nem ellenük ténykedek, hanem az engem megbízó közösségért dolgozom.
– Egy pillanatig sem merült fel önben, hogy valamelyik idősebb kolléga a megyei RMDSZ élén szeretné „levezetni" a parlamentben töltött közel negyed évszázad után, vagy netán utódjának szemelte ki az elnöki széket?
– Nem féltem a székemet annál is inkább, mert annak idején nem könyököltem érte. A korábbi megyei elnök, Kelemen Atilla – aki mellett hosszú időn keresztül ügyvezetőként dolgoztam – kért fel, hogy vállaljam a vezetői tisztséget. A közgyűlés majdnem teljes tagsága támogatott, így akár azt is mondhatnám, hogy az idősebb nemzedéktől kaptam ezt a megbízatást. Nem hinném, hogy alig valamivel több, mint egy év után valamelyik idősebb kollégában felmerülne, hogy tévedés volt rám bízni az RMDSZ gyeplőit.
– A tagság és a térség magyarsága is egyre sűrűbben ad hangot elégedetlenségének egy egészen más kérdéskörben. Ugyanis a közember még semmit nem érez, semmit nem lát az RMDSZ által kötött politikai egyezségekből.
– Ez a bírálat érthető. De ne feledkezzünk meg arról, hogy az elmúlt hónapok választási kampánnyal teltek el, amelyek magát a kormányzási folyamatot is fékezték, sőt esetenként szabotálták. Így az egyezség érvényesítése megyei szinten is sokkal korlátozottabbnak bizonyult. Ugyan túljutottunk az európai parlamenti megmérettetésen, de előttünk áll az államfőválasztás, ami a hazai politikai paletta, a tortaszelethez való hozzáférés átrendeződéséhez fog vezetni.
Ugyanakkor azt is figyelembe kell vennünk, hogy a kampány miatt az amúgy kristálytiszta magyar ügyekben is nehéz román partnereket találni. Különben meggyőződésem, hogy ez az egyre erősödő magyarellenesség, vagy legalábbis tartózkodás a magyar ügyektől, hogy finomabban fogalmazzak, csak a politikumra jellemző. Az tapasztalható, hogy a különböző oldalon álló román pártok attól tartanak, nehogy a magyar ügyek – amúgy elvárható és jogos – felkarolása miatt a másik fél árulónak kiáltsa ki őket.
Tudomásul kell vennünk, hogy kisebbségi kérdésben romániai politikai partnert ugyanolyan nehéz találni, mint a 90-es évek elején. Magyarán: újból csak magunkra számíthatunk. Ez egyfajta figyelemfelhívás is, ha a 2016-os választásokra gondolunk. Nem akarom az ördögöt festeni a falra, de lelki szemeim előtt látom azt a polarizált nagy román összefogást, melynek Maros megyében egyetlen célja lesz: a magyar politikai érdekképviselet „lenyomása".
– Ennek jegyében akár el is köszönhetünk az RMDSZ-nek beígért magyar prefektusi tisztségtől Maros megyében?
– Meggyőződésem, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) tartja magát a megállapodáshoz. Ugyanakkor a politika természetéhez tartozik az alkudozás is. Tekintettel a Maros megyei kollégák frusztrációira – vagyis, hogy pártjuk nem erőtényező sem a vásárhelyi, sem a megyei tanácsban –, el tudom képzelni, hogy előrukkolnak egy csereajánlattal. Nekünk elsősorban a magyarok a partnereink és a magyar ügy a legfontosabb, ezért nem zárkózunk el a jobb alternatíváktól.
– Ha már az RMDSZ elnöke is belátja, hogy csak önmagunkra számíthatunk, a Demokrata–Liberális Párttal (PDL) kötött marosvásárhelyi egyezség és Claudiu Maior alpolgármesteri megválasztásának támogatása nem számít afféle biankó csekknek?
– De igen. Egy olyan biankó csekknek, amit hamarosan számon kérünk. Mindannyian, akik úgy döntöttünk, hogy vásárhelyi szinten támogatjuk a demokrata-liberálisok ambícióit, tisztában vagyunk azzal, hogy ez egy kockázatos vállalkozás. Mint ahogy azzal is, hogy mind a megyei, mind a városi önkormányzatban a mi frakciónk a legerősebb, és ebből kifolyólag megkerülhetetlen. Ezt a partnereink is jól tudják, mégis fontos, hogy nyilvánvalóvá tegyük.
Úgy érzem, ez a pillanat elérkezett, itt az ideje a biankó csekk beváltásának. Már az elkövetkezendő napokban-hetekben számítunk a partnereink támogatására a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium újraindításában. Ez az iskolaügy egyben afféle mérföldkő lesz a politikai partnereinkkel való együttműködésben, melynek függvényében eldöntjük majd, hogyan tovább.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Csűrszínházi Napok
Teltházas előadások
Tizenkettedik alkalommal szervezték meg Mikházán a Csűrszínházi Napokat, amely az eddigi legsikeresebbnek számít, ugyanis végig teltházasak voltak az előadások.
Amint korábban sajtótájékoztatón is jelezte Szélyes Ferenc színművész, a Csűrszínházi Egyesület elnöke, az idén is egész idényt betöltő évadot szerveztek, igaz szerényebbet, mint az előző esztendőben, ugyanis az érdeklődésből ítélve úgy tűnt, hogy a programot túlzsúfolták az eseményekkel. Így az idén a hangsúlyt inkább a Csűrszínházi Napokra fektették, ezért is igyekeztek olyan programmal előállni, ami minden korosztálynak és elvárásnak megfelel. Pénteken délután a Csűrszínház udvarán levő iskola nagytermében a Marosvásárhelyi Marx József fotóklub tagjainak (Plájás István, Fülöp Jenő, Both Gyula, Tordai Ede, Bálint Zsigmond, Vajda György, Szegedi Ferenc, Török Gáspár, Kerekes Péter Pál, Kertész Katalin) alkotásaiból nyílt kiállítás.
A tanteremben a 12. Csűrszínházi Napokat Szélyes Ferenc nyitotta meg, aki elmondta, örömmel tapasztalja, hogy vannak visszatérő vendégei a rendezvénynek, ezek egyike a Marosvásárhelyi Marx József fotóklub, de színtársulatok is szívesen jönnek el, és ami a legfontosabb, hogy a nézők és az érdeklődők is megszokták, hogy ebben az időszakban ki kell vonulni Mikházára, mert érdemes.
Vajda György, a társszervező Artecotur Egyesület elnökeként és a fotóklub tagjaként szólalt fel és elmondta, a kiállítás témája Nyárádremete község volt, nem először jöttek ki és készítettek felvételeket a fotóklub tagjai, de a szervezők érdekesnek találták azt is láttatni az érdeklődőkkel, hogy időben milyen változások vannak, milyen értékekre figyelnek és kapják lencsevégre értő szemekkel a fotósok, hiszen a községnek, s ezen belül Mikházának is több olyan látványossága van, amit idegenforgalmi szempontból ki lehetne használni. A Csűrszínház-évadot összeállítók szándéka is az volt, hogy ennek a nyárádmenti településnek híre menjen, és egyre többen felkeressék.
Pénteken két igen érdekes és a környezetbe pompásan illő előadást láthattak az érdeklődők. A művelődési otthonban Sebestyén Aba színművész, a Yorick- stúdió vezetője, a monodráma-sorozat folytatásaként Székely János Dózsa című írásából összeállított egyéni produkcióját mutatta be Török Viola rendezésében. A színpadi mű Dózsa György képzeletbeli vívódása, amely nemcsak a történelmi tényekre reflektál, hanem gyakori áthallással, a mai szemszögből is a hatalom, egyház, kis emberek, tömeg viszonyulását is taglalja. A Csűrszínház színpadán pedig a Marosvásárhelyen bemutatott és többször játszott: Tamási Áron Vitéz lélek című színdarabja volt, amelyet szintén Török Viola rendezett, a tőle már megszokott stílusban, a néptánc, a folklór elemeinek szerves beépítésével a prózai színház eszköztárába. Mind a téma, mind az előadásmód igen jól illett a Csűrszínházhoz, ahol az ilyen jellegű produkciók mindig hálás befogadókra találtak. Az estét a Bekecs néptáncegyüttes által szervezett táncház zárta.
Szombat délben az irodalomé, a könyveké volt az első szó. A Reneszánsz Panzió teraszán könyvbemutató volt. Szucher Ervin, a Junventus kiadó vezetője Székely Szabó Zoltán válogatott írásaiból összeállított Végtelen Farsang című kötetét, illetve a szerzőt mutatta be, aki Csíki Hajnal színművésszel együtt a kötetből olvasott fel. A rövid, humoros, helyenként szarkasztikus írások önéletrajzi epizódok, és híven tükrözik az 1989 előtti, majd a kommunista rendszerváltást követő hangulatot, állapotokat. Káli Király István, a Mentor kiadó vezetője az idén is számtalan jó kötetet hozott el, ezek közül a marosvásárhelyiek által igen jól ismert két szerző legújabb munkáiról beszélt. Először Kincses Elemér Soha és Mindörökké című regényéről beszélgetett a szerzővel, majd Sebestyén Spielmann Mihály Midway szigetek címmel megjelent regényéről, a Történeti tár újabb kötetéről, valamint a történelmi dokumentumregényeiről beszélt az érdeklődőknek, amihez természetesen a szerző is hozzászólt. Lokodi Imre az idén is meghívta Lövétei Lázár Lászlót, a Székelyföld című lap és kiadó szerkesztőjét, aki a kiadvány mellett a régiót érintő művelődési kérdésekre is kitért a beszélgetésben.
Az est első előadása, a szintén visszatérő vendég, a soproni Petőfi Színház színművészei által a művelődési otthonban előadott Katona Imre A zuhanás második pillanata című kortárs színdarabja volt. A szerző saját darabját rendezte. Az előadás az abszurd színház eszközeivel érdekes tükröt állított a mai társadalomnak, amelynek akarva-akaratlanul a nézők is részei. Ide tartozik az is, hogy a Petőfi Színház és a Csűrszínházi Egyesület együttműködési szerződést írt alá, s ezáltal több közös kulturális projektet is valósítanak meg a jövőben. A szerződést Pataki András rendező, színházigazgató, illetve Szélyes Ferenc, az egyesület elnöke látta el kézjegyével.
Ugyancsak Szélyes Ferenc volt az esti előadás egyik főszereplője, barátjával, színésztársával, Fülöp Zoltánnal együtt, akik a Csíki Játékszín által színpadra állított, Neil Simon Napsugár fiúk című előadásban – Kosztándi Zsolt, Szabó Enikő és Kiss Ernő mellett – léptek fel. A Willie Clark és Alfred Lewis alkotta, sok-sok évig híres komikus párost alakító, Szélyes–Fülöp duóra annyian voltak kíváncsiak, hogy még állóhely se maradt a Csűrszínház nézőterén. A vastaps is sokáig tartott a függöny legördülése után.
Az előző években vasárnap kicsiknek szánt előadást tűztek műsorra a szervezők. Ezúttal, ettől egy kicsit eltérően, olyan darab került színre, amely kisebbeknek is szólt, de képletesen üzent a felnőtteknek is. Az Artecotur Egyesület által támogatott Artsy M diákszíntársulat tagjai a nemrég bemutatott Alice Tükörországban című darabjával léptek közönség elé. Lelkesedésük, színészi teljesítményük is vastapsot aratott.
Az idén a Csűrszínházi Napokon szervezték meg a II. Széllyes Sándor népdalvetélkedő döntőjét, amelyet a tavaly ugyancsak a napok szervezői a Maros Művészegyüttessel együtt kezdeményeztek, nemcsak a színház névadója emlékének tiszteletére, hanem azért is, hogy fórumot teremtsenek azoknak a fiataloknak (és nem csak), akik népdalt szeretnek énekelni és talán ezen az életpályán indulnának el. Mint ismeretes, a megye kilenc kistérségéből (a szervezők felosztása szerint), két korcsoportban – 15 év alattiak és felettiek – jelentkezhettek helyi előválogatókra a versenyzők, majd a továbbjutók léptek fel a vasárnap esti döntőn. A tavalyi versenyhez viszonyítva az idén kevesebb nagykorú volt. A zsűribe dr. Csíki Csaba zeneszerző (elnök), Kásler Magda énekes, Kacsó Ildikó rádiószerkesztő, Török Viola muzikológus-rendező, Kilyén Ilka színművész, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke vett részt. A vetélkedő szerintük is elérte célját, hogy olyan tehetségeket fedezzen fel, indítson útra, akik a népi hagyományainkat, zenei örökségünket méltóan ápolják majd mondta többek között Barabás Attila, a Maros Művészegyüttes igazgatója.
A Communitas Alapítvány által támogatott idei versenyre tizenegyen neveztek be az első korcsoportban, míg heten a másodikba. A közel háromórás, izgalmas vetélkedő után a következő rangsor alakult ki: kicsiknél I. Gálfalvi Evelyn Rebeka, II. Berekméri Réka Beáta, III. Lénárd Imelda Laura, a felnőtteknél pedig I. Aszalós Erika, II. Pál Imola Gabriella, III. Baróthy Debórah. A felnőtt kategória nyertese többek között a Danubius Health and Spa Resort cég jóvoltából egy wellness hétvégét tölthet el a szovátai Danubius Szállodában. Az első helyezettek fellépnek a Maros Művészegyüttes népdalműsoraiban és a Marosvásárhelyi Rádióban is készíthetnek felvételt, ezenkívül az Anico Trade, a Siltexim kft., a Mentor kiadó, valamint a Népújság is megajándékozta a nyerteseket.
Az előadásban – a vetélkedő koncepciójának megfelelően – fellépett a Maros Művészegyüttes utánpótláscsapata, a Napsugár együttes, akiket a Maros Művészegyüttes zenekara kísért és a tavalyi felnőtt kategória nyertese is, Samu Etel Imola, aki több, igen szép népdalt énekelt, olyan hangon, amely bizonyította: van és lesz értelme annak, hogy a Széllyes Sándor népdalvetélkedőt továbbra is megszervezzék.
A Csűrszínház nyári programjában szerepel még a Bányavakság, Mikháza vendége lesz egy előadással a szentegyházi Gyermekfilharmónia, augusztusban pedig középkori és római fesztivált is szerveznek, ezekről részletesen tájékoztatnak majd a szervezők.
(erdélyi), Népújság (Marosvásárhely)

Egyeseket fáraszt Gáspárik Attila tempója
Mindenféle szempontból sikeresnek tartja a 2013/14-es évadot Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója. A magyar és román tagozat összesen húsz bemutatóval rukkolt elő, ami az utóbbi évtizedek csúcsát jelenti.
A színházlátogatók száma is szinte egynegyedével nőtt, megközelítve az ötvenezret. A Tompa Miklós Társulat előadásait 34 ezren tekintették meg, a Liviu Rebreanu Társulat produkcióira pedig több mint 15 ezren voltak kíváncsiak.
„Úgy érzem, hogy a színház felvette azt a sebességet, amit három évvel ezelőtt terveztünk. Végig hittem abban, hogy a két társulat sokkal többre képes, mint addig, habár a kulturális minisztérium élén történt változások nem szolgálták a színház ügyét. Úgy érzem, a társulat összefogásán, akaratán múlik, hogy sikerül-e megerősíteni azt az előkelő helyet, amit ma a színházunk országos szinten elért, illetve hangsúlyosabban jelen tud-e lenni a nemzetközi színházi porondon” – mondta Gáspárik Attila.
A magyar társulat 34 ezres nézőszámát annál is értékesebbnek tartja, mivel „a kolozsvári színházban, amely egyébként nagyon jó színház, a 23 ezernek is örülnek, pedig a várost nagyjából ugyanannyi magyar lakja, mint Marosvásárhelyt”.
Az igazgató szerint örvendetes, hogy sikerült megszólítani olyan rétegeket, amelyek eddig egyáltalán vagy alig jártak színházba. A Krónikának nyilatkozó Gáspárik kiemelte, hogy a Tompa Miklós Társulat számos fesztiválmeghívásnak tett eleget, ahonnan a művészek több rangos díjjal tértek haza.
Legutóbb a Pécsi Országos Színházi Találkozóról (POSZT) hozták el az év egyik legrangosabb elismerését; az Euripidész nyomán Székely Csaba által írt Alkésztisz kapta a szakmai zsűri különdíját. „Évekkel ezelőtt még csak álmodni sem mert volna a vásárhelyi színház, hogy meghívják a pécsi fesztiválra” – jegyezte meg az igazgató. Kérdésünkre, hogy mit tart fontosabbnak: a fesztiváldíjakat vagy a közönségsikert, az intézményvezető hangsúlyozni kívánta, hogy az erdélyi magyarság Nemzeti Színházaként elsősorban a publikumot igyekeznek kiszolgálni.
Gáspárik ugyanakkor elégedetlenségét fejezte ki az erdélyi önkormányzatokkal szemben, amelyek, megítélése szerint kevés hangsúlyt fektetnek arra, hogy a lakosság minőségi színházi produkciókat láthasson. Ezért sem vállal a marosvásárhelyi színház túl gyakran vendégszereplést.
Aki menni akar, menjen!
Az évad 316 előadása – amelyből a magyar tagozat 183-at játszott, a premierek számában is jócskán meghaladva a román tagozatot – nem szolgált minden színész és műszaki dolgozó örömére. Egyesek úgy vélekednek, a mennyiség a minőség rovására megy, másokat pedig fáraszt az új vezetőség diktálta tempó. Az utóbbi két évben a személyzet egy része távozott, az idén pedig alig néhány hónap leforgása alatt három színművész (László Zsuzsa, Meszesi Oszkár és Kovács Botond) adta be a felmondását.
László Zsuzsa tovább játssza meglévő szerepeit, a színház vezetősége pedig nyitott a vele való együttműködésre. Távozásukat kommentálva, Gáspárik annyit mondott, hogy „ha egy hajó felveszi a sebességet, bizonyos alkatrészei lötyögni kezdenek”. Az igazgató értetlenül állt az olyan kifogások előtt, miszerint egyesek túlterheltnek érzik magukat, és arra kérik a társulatvezetőt és a rendezőket, hogy egy ideig „pihentessék őket”.
„Hogy egy színésznek szinte naponta kell játszania? Na és, az a szakmája. Az esztergályosnak is fel kellene háborodnia amiatt, hogy naponta be kell mennie a munkahelyére?” – replikázott az intézményvezető. Gáspárik hozzátette, hogy a 90-es években éppen az e fajta gondolkodásmód miatt távozott a vásárhelyi színháztól, visszatérése alkalmával pedig eldöntötte, hogy ezen változtatni fog.
„Ha valaki el akar menni, hát menjen! Ez egy szabad ország. Nincs olyan hét, hogy ne jelentkezzék valaki más helyette. És különben is, az erdélyi magyar színjátszásnak is jót tenne egy kis mozgás. Senki mögött nem zárjuk be az ajtót. Amúgy a három év alatt történt három távozás össze sem hasonlítható az elmúlt évtizedekben történt többtucatnyival” – vélekedett a marosvásárhelyi vezérigazgató.
A színész ne énekelje rongyosra a torkát
Gáspárik szerint jó lenne, ha a színészeket a tapson kívül egyébbel is lehetne ösztönözni. „Nem küldhetem el őket a Balatonra nyaralni, de még Szovátára sem; nem adhatok nekik sem prémiumot, sem tizenharmadik fizetést. Viszont azzal sem értek egyet, hogy hétről hétre, a falunapokon ronggyá énekeljék a torkukat, hiszen nem arra való a nyári vakáció” – szögezte le a direktor.
Szerinte egy komolyabb társulatnál fel sem merül, hogy a színész a rádióban híreket olvasson be, vagy a falunapokon konferálást vállaljon, vagy szerepeljen. A társulat fiatalabb tagjai közül néhányan lapunknak elmondták, hogy számukra létkérdés egy-egy falunapon fellépni és ezer lejen aluli fizetésüket kiegészíteni. „A színházban a legkisebb fizetés kezdőknél 1050 lej. Erre sokaknál rátevődik a lakáspótlék, ami körülbelül 700 lej. Aki azt mondja, hogy ezernél kevesebbet keres, az valótlanságot állít. A csíkszeredai önkormányzati színházban a kezdő fizetés 700 lej összesen” – fejtette ki az igazgató.
Kérdésünkre, hogy miért tiltotta meg alkalmazottainak a nemrég alakult Spectrum Színházban való fellépést, Gáspárik Attila pontosítani kívánt: mint mondotta, nem ő, de még csak nem is a színház tiltotta meg. „A törvény szerint a vendégszereplést az alkalmazottaknak kérvény formájában az idény elején kell jelezniük. Eddig még senki nem jelezte, hogy abban a társulatban is szeretne játszani” – tette hozzá az igazgató. Gáspárik szerint a Tompa Miklós Társulat tagjainak a Spectrumban játszani olyan volna, mint egy futballistának – aki az ASA-nál kergeti a bőrt – időnként a Cukorgyárnál is játékot vállalni.
„Sokaknak ajánlottam a szabadúszást. Úgy azt teszel, amit akarsz. Ha tudod, hogy jó vagy, mondj fel, mert amúgy is szükség lesz rád, a rendezők megkeresnek. Tatai Sándor játszik a színháznál is és a Spectrumnál is. Szabadúszó, és ezzel jól sáfárkodik. Nagy István szerepel itt is, a Gruppen Heccnél is és ősztől a Spectrumnál. Nem alkalmazott, ezért maga dönt a sorsáról. Ha van egy szerződésed, az nemcsak jogokkal, kötelezettségekkel is jár” – fejtette ki véleményét Gáspárik.
Kérdésünkre, hogy egyes, régebben sokat játszó, ma már nyugdíjas színészt miért mellőz az új vezetőség, Gáspárik Farkas Ibolya, Makra Lajos, Biluska Annamária és Balázs Éva példáját hozta fel, akik a legutóbbi idényben is vagy kaptak egy-egy új szerepet, vagy a régebbieket játsszák. A hiányzókról, Mózes Erzsébetről és Kárp Györgyről elmondta, hogy az előbbi elzárkózott az együttműködés lehetőségétől, utóbbit pedig egyetlen rendező sem kereste meg.
„Ha lesz egy szereplőválogatás, Kárp is jelentkezhet, mint bárki más, a régi szerepét most is játssza. A nyugdíjas rendezők, mint Kovács Levente és Kincses Elemér is rendeztek az elmúlt években, előadásaikat most is játsszuk. A kerek évfordulós kollegákról folyamatosan megemlékezünk” – fűzte hozzá.
Mulţi ani trăiască! a Figaróban
Az eredményesnek tartott évad dacára a kedélyeket nem csupán a gyenge javadalmazási rendszer, illetve a túl sokat játszani vagy szinte egyáltalán nem játszani típusú helyzetek borzolják. Bizonyos körökben meghökkentést váltott ki a vezérigazgató 49. születésnapjának nyilvános megünneplése.
Keresztes Attila társulatvezető javaslatára a Figaro című előadást váratlanul félbeszakították, és a színpadon maradt Gáspárik Attilát – a színházi életben teljesen rendhagyó módon – az Éljen sokáig! és a Mulţi ani trăiască! dalokkal köszöntötték. A Székelyhon.ro portálon egy néző, Kiss Pál meg is jegyezte, hogy mindezt a kommunista diktátorokra és főként Ceauşescura emlékeztető „spontán” jelenetnek tartja.
A fórumozó szerint a baráti gesztusnak álcázott talpnyalás túllépte a gusztustalanság határát. „Nem azért váltottam bérletet a színházba, hogy az 1989 előtti korszakot idézzék fel bennem!” – írta a néző. Az érintettek közül valaki tisztázni kívánta a színpadon felsorakozó művészek számára is furcsa helyzetet, megjegyezve, hogy őket kötelezték az igazgató felköszöntésére. A névtelen hozzászólásra reagálva a magyar tagozat színésze, Henn János cáfolta, hogy valaki is kötelezte volna őt valamire.
„Nem az én ötletem volt, hogy megünnepeltessem magam, ezzel Keresztes Attila társulatvezető akart meglepetést szerezni. Névtelenségbe burkolózó kommentelők megpróbálták ezt falsul beállítani, de velük nem vitázok” – magyarázta lapunknak Gáspárik Attila. Megkeresésünkre a társulat egyik tagja, Csíki Hajnal kedden a névtelenül kommentelő kollégájának adott igazat.
„Tényleg köteleztek bennünket az igazgató nyilvános felköszöntésére, legtöbbünk nem jókedvéből tette. Kár, hogy a kollégák, akiket felháborított Keresztes utasítása, nyilvánosan nem adtak hangot nemtetszésüknek, pedig az öltözőben, a folyosón és a büfében napokig ez volt a téma. Őket is megértem, mindenki félti az állását” – nyilatkozta a színésznő.
Csíkit az is bántja, hogy egyetlen színészként a napokban az igazgató és a társulatvezető magához hívatta, és azt próbálták vele megértetni, hogy senki nem kötelezte a két társulat tagjait Gáspárik nyilvános ünneplésére. A délután folyamán Csíki Hajnal a rendelkezésünkre bocsátott egy hangfelvételt, melyben Keresztes Attila úgy fogalmaz a születésnapi köszöntésről, hogy „nem volt kötelező, de opcionális sem”.
Szucher Ervin, Krónika (Kolozsvár)

Tudatos elrománosítás a vásárhelyi orvosin?
Az új tanügyi törvény hatálybalépését követő mosolyszünet óta egészen felgyorsult a magyar oktatás visszaszorítása a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) – véli Szabó Béla, a magyar tagozat vezetője.
A professzor azok után nyilatkozott a Krónikának, hogy hétfői sajtótájékoztatóján Leonard Azamfirei rektor arról beszélt: a román többségű szenátus „bölcsességének és jóindulatának köszönhetően" oszlik meg fele-fele arányban a román és magyar diákok létszáma a felsőoktatási intézmény államilag támogatott helyein.
Az intézményvezető hangsúlyozta: senki nem kötelezte az egyetem vezetőségét arra, hogy ugyanannyi államilag támogatott helyet biztosítson az általános orvosira, a fogorvosira vagy a gyógyszerészeti karra felvételiző magyar diákok, mint a románok számára. „Egyetlen törvény vagy felsőbb utasítás sem kötelezett bennünket erre. Ezt mi, a szenátus tagjai döntöttük el. Íme egy újabb érv azok számára, akiknek szükségük van a bizonyítékokra" – fejtette ki Azamfirei, kidomborítva a román többségű vezetőségi testület „nagylelkűségét".
Átvenné a MOGYE a gimnáziumot is
A Gheorghe Marinescu Egészségügyi Gimnázium átvételére készül a MOGYE. A törvénymódosítás lehetővé tenné az egyetemeknek, hogy saját gimnáziumot működtessenek, amit Leonard Azamfirei szerint meg is kell próbálni.
„Létesíthetnénk mi is egy iskolát, de az csak fizetéses lehetne, így inkább az állami gimnáziumot vennénk át. Szándékunkat jeleztük mind a tanfelügyelőségnek, mind az önkormányzatnak" – mondta el a rektor. Azamfirei hozzáfűzte: az iskola ezentúl is kétnyelvű maradna. Szabó Béla szerint félő, hogy ez csupán kirakatintézményként működne, ahol öt-hat román osztály mellett egy magyar tannyelvűt is megtűrnek.
Mindezt a marosvásárhelyi rektor annak apropóján jegyezte meg, hogy az utóbbi egy-két évben felerősödtek azok a hangok, amelyek kifogásolják azt a néhány évvel ezelőtt bevezetett gyakorlatot, miszerint a két tagozat között egyenlő arányban oszlanak meg az államilag támogatott helyek.
Azamfirei állításával szemben Szabó Béla emlékeztetni kívánt az RMDSZ kezdeményezésére 2003-ban született sürgősségi kormányrendeletre, amely kötelezi az egyetem vezetőségét, hogy az utóbbi öt év eredményeinek megfelelően alakítsa a diáklétszámot. „Mivel az utóbbi öt esztendőben ez az arány fele-fele volt, most sem lehetett másként. De úgy tudom, egyeseknek már ez sem tetszik, és elkezdték piszkálni" – mondta el a magyar oktató. Két évvel ezelőtt feljelentés is érkezett ennek kapcsán az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD), mely azt firtatta, hogy a magyar tagozatra miért lehet kisebb átlaggal bejutni, mint a románra.
A CNCD azonban elvetette a diszkrimináció vádját. Idén viszont a roma diákoknak elkülönített hét hely, valamint a tandíjköteles helyek megoszlása miatt zúgolódtak egyesek. Arra a kérdésre, miszerint jó, vagy sem az előre meghatározott létszám, a rektor hétfőn kitérő, ám mégis egyértelmű választ adott.
„Ha válaszolok erre a kérdésre, gondom származhat belőle. Így inkább azt mondom, hogy az lenne az ideális, ami az én diákkoromban volt, vagyis hogy a legjobbak jussanak be, csakis a jegy és ne egyéb tényező számítson" – fejtette ki Azamfirei, aki a 80-as években, vagyis olyan időszakban jutott be az általános orvosi karra, amikor a magyar nyelvű oktatást szinte teljes egészében kiiktatták az egyetemről.
Egyébként számos magyar professzor úgy véli: újabban azért olyan magasak a román tagozatra jelentkezők jegyei, mert Marosvásárhelyen – az ország más egyetemeivel ellentétben – a biológia és a kémia közül csak egy tantárgyat követelnek a felvételin.
„Teljesen nyilvánvaló, hogy így egyre több diák részesíti előnyben a vásárhelyi egyetemet. A matematika szerint pedig minél több a jelentkező, annál nagyobb átlaggal lehet bejutni" – fejtette ki véleményét lapunknak egy neve elhallgatását kérő fiatal oktató a MOGYE-n tapasztalható jelenségről, amelyet sokan burkolt „elrománosítási" törekvésnek tartanak.
Mint ismeretes, az orvosi román tagozatára idén 9,77-es átlaggal jutott be az utolsó jelentkező, míg a magyar tagozat esetében az is jól járt, aki 9,44-et írt. Hasonló eltérés észlelhető a másik két karon is, ennek megfelelően a gyengébben teljesítő magyar felvételizőknek egyetlen hely sem jutott a fizetéses helyeken.
„Az egyetem vezetősége megfeledkezik arról, hogy amikor évekkel ezelőtt esztendőről esztendőre a magyar jelentkezők teljesítettek jobban, a tandíjas helyeket is fele-fele arányban osztottuk el. Amióta viszont fordult a kocka, a román vezetők hallani sem akarnak arról, hogy itt is 50-50 százalékban osztódjanak meg a helyek" – kifogásolta Szabó Béla. A paritásos elv három évvel ezelőtt borult fel; akkor az RMDSZ-nek kormányhatározattal sikerült kicsikarnia további húsz fizetéses helyet.
Lapunk arra is kíváncsi volt, miért nem biztosítanak külön helyeket a magyar fiataloknak a különböző rövid távú oktatási rendszerben. A fogtechnikumban, a táplálkozástanon és a balneo-fizikoterápián egyelőre kizárólag román nyelvű oktatás folyik. Kérdésünkre Leonard Azamfirei azzal érvelt, hogy nincs elég magyar oktató, sőt szerinte maholnap az általános orvosi karon sem lesz, aki előadjon.
A professzor azok után nyilatkozott a Krónikának, hogy hétfői sajtótájékoztatóján Leonard Azamfirei rektor arról beszélt: a román többségű szenátus „bölcsességének és jóindulatának köszönhetően" oszlik meg fele-fele arányban a román és magyar diákok létszáma a felsőoktatási intézmény államilag támogatott helyein.
Az intézményvezető hangsúlyozta: senki nem kötelezte az egyetem vezetőségét arra, hogy ugyanannyi államilag támogatott helyet biztosítson az általános orvosira, a fogorvosira vagy a gyógyszerészeti karra felvételiző magyar diákok, mint a románok számára. „Egyetlen törvény vagy felsőbb utasítás sem kötelezett bennünket erre. Ezt mi, a szenátus tagjai döntöttük el. Íme egy újabb érv azok számára, akiknek szükségük van a bizonyítékokra" – fejtette ki Azamfirei, kidomborítva a román többségű vezetőségi testület „nagylelkűségét".
Szucher Ervin, Krónika (Kolozsvár)

Először támogat magyar kistérségi fesztivált a Maros megyei önkormányzat
A Maros menti és Görgény-völgyi fesztiválok mintájára az idén első ízben támogatja a Maros megyei önkormányzat az augusztus 1–3. között sorra kerülő Nyárádmenti Napokat.
Míg a társszervezőként jelentkező önkormányzat már 10 éve komoly anyagi segítséget nyújt a többnyire románlakta vidékek népünnepélyeire, az RMDSZ-nek az idén sikerült első ízben kicsikarnia egy 70 ezer lejes támogatást a nyárádszeredai eseményre.
„Nem tartottuk méltányosnak, hogy a megyei önkormányzat csak a jobbára vagy színtiszta román kistérségek fesztiváljainak a szervezéséből vegye ki a részét, és a magyar vidékeket teljesen mellőzze. Ezért is szorgalmaztam egy közös, nyárád- és Küküllő menti rendezvényt, amibe végül csak a nyárádmenti önkormányzatok kapcsolódtak be. Eredetileg a bözödújfalui tó partjában gondolkodtunk, a szervezők viszont ragaszkodtak a nyárádszeredai helyszínhez” – mondta el portálunknak Kelemen Márton, a megyei testület alelnöke.
Mint megtudtuk, a Küküllő-menti települések azért nem társultak, mert egy önálló fesztivált képzeltek el maguknak, melynek első kiadására esetleg a jövő év nyarán kerülhet sor.
Kérdésünkre, hogy míg a Maros menti és Görgény-völgyi hagyományőrző fesztiválok egy-egy réten, a természetben zajlanak, a nyárádmentiek miért ragaszkodtak Szereda főteréhez, Kelemen elmondta, ők is mérlegelték annak a lehetőségét, hogy a deményházi fennsíkra hívják az ünneplőket, azonban végül több okból is a bekecsalji kisváros főtere mellett döntöttek.
„Nagyon szép hely kínálkozott Deményháza mellett, de a közelben sem áram-, sem vízforrás nincs. Másrészt a nyárádszeredai augusztus eleji nagyvásároknak évszázados hagyománya van, ezért is tekintenek úgy a környékbeliek a kisvárosra, mint a térség központjára” – érvelt az alelnök.
Az elmúlt években ebben az időszakban Nyárádszeredai Napokat szerveztek, de a kistérségi társulás ügyvezetője, Antal Zoltán most azt szeretné, ha ez a rendezvény más lenne. „Az egész kistérség ünnepére készülünk, melyen a hangsúly a kézműves termékeink turisztikai úton való értékesítésén, illetve a kulturális örökség bemutatásán lesz. Az első napra még könnyűzenei fellépőket sem hívtunk” – fejtette ki Antal.
Lesz viszont gyermekfoglalkozás, kézműves műhely, helyi termékek vására, fotókiállítás és kerekasztal-beszélgetés a falvak által kínált alternatívákról. A főtéri színpadon fellép a Bekecs Néptáncegyüttes és annak utánpótlás csoportja, az aszódi filharmonikus zenekar, valamint Herczku Ági és a Banda. Szombaton már sportvetélkedőkre, Kulcsár Székely Attila egyéni műsorára és könnyűzene-koncertekre is sor kerül. Ugyanaznap rendezik meg a Bekecsalja Szépe szépségversenyt, majd tűzijátékkal végződik a nap.
Vasárnap könyvbemutatót, trianoni verses emlékműsort, az első világháború kitöréséről szóló tudományos előadást hallgathatnak az érdeklődők. A rendezvénysorozatot a Spectrum Színház A vihar című előadása zárja. Kelemen Márton azt is fontosnak tartotta elmondani, hogy az RMDSZ támogatási kérésének elfogadását Ciprian Dobre megyei tanácselnök nem kötötte a műsorterv ellenőrzéséhez.
Szucher Ervin, Székelyhon.ro

Kompromisszum RMDSZ módra
Az RMDSZ Maros megyei szervezete „átengedte” a szövetség tavaszi kormányra lépésekor megígért prefektusi tisztséget Hargita megyének, így Maros megye 25 év után is magyar kormánymegbízott nélkül maradt.
Bevált a Szociáldemokrata Párt (PSD) Maros megyei elnökének jóslata és egyben követelése: hiába egyezett meg a PSD és az RMDSZ országos vezetősége prefektusügyben, a megyének így sem lehet magyar nemzetiségű kormánymegbízottja.
A múlt hét végén Victor Ponta miniszterelnök beadta a derekát, és eleget tett Vasile Gliga, valamint az őt körülvevő magyarellenes helyi pártvezérek követeléseinek, így a prefektusi tisztségre az addigi alprefektust, Vasile Liviu Opreát nevezte ki. A magyarságnak ezúttal is be kellett érnie az alprefektusi poszttal, amelyet Nagy Zsigmond, Nyárádszereda jegyzője kapott meg.
A ’89-es fordulat után, idén tavasszal először kínálkozott lehetőség arra, hogy Maros megyében magyar kormánymegbízott képviselje a kormányt, azonban a PSD helyi vezetői hallani sem akartak a szövetség által javasolt Nagy Andrásról vagy más magyar nemzetiségű személyről. Vasile Gliga megyei elnök és Mircea Dusa védelmi miniszter ellentmondást nem tűrő hangnemben több ízben is kijelentette: a térségnek csakis román nemzetiségű kormánymegbízottja lehet.
Hiúsági harc vagy egészséges alku?
„A PSD mereven és a magyarságra nézve sértő módon szembehelyezkedett az országos vezetőség álláspontjával, ilyen helyzetben az RMDSZ-nek pedig választania kellett: vagy fenntartja a patthelyzetet, vagy átminősíti azt alkuhelyzetté. Mi az utóbbit választottuk, hisz egy egészséges alku még mindig jobb, mint egy hiúsági harc” – fejtette ki lapunknak Brassai Zsombor.
Az átengedett prefektusi tisztségért az RMDSZ Maros megyei elnöke szerint „a térség magyarságának a legégetőbb gondjai oldódhatnak meg, méghozzá a lehető legsürgősebben”. Brassai ide sorolta a megalakulás előtt álló II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium tanfelügyelőségi és minisztériumi jóváhagyását, egy tanfelügyelői és néhány iskolaigazgatói tisztség megszerzését, a dicsőszentmártoni önálló magyar iskola ügyének a holtpontról való kimozdítását, valamint egy magyar vezető kinevezését a Pedagógusok Háza élére.
Kérdésünkre elismerte, bár korántsem ideális a helyzet, jelen pillanatban ez tűnt a legjobb alkunak. A látszat ellenére kiderült, az RMDSZ már jó ideje tudatában volt annak, hogy ismét kompromisszumot kell kötnie, az új alprefektus, Nagy Zsigmond ugyanis a Krónikának elmondta, a szövetség vezetősége őt már két és fél hónappal ezelőtt felkérte az esetleges alprefektusi tisztség elfogadására.
Egyébként Brassai Zsombor tapasztalt és a szakma minden csínját-bínját jól ismerő jogászként jellemezte az RMDSZ által nevesített új alprefektust, Nagy Zsigmondot. „A Nyárádmentéről érkezik, jól ismeri, jól kezeli a kényes ügyeket” – mondta a volt nyárádszeredai jegyzőről az RMDSZ elnöke.
A közösség arculcsapásaként értékeli a PSD megyei vezetőinek a tavasz óta tartó és immár Vasile Oprea kinevezésével csúcsosodó agresszív magyarellenes kampányát Nagy András. Az RMDSZ eddigi prefektusjelöltje – aki egyébként hosszas rábeszélés után vállalta el a nevesítést – aggasztónak tartja, hogy a magyarokat 2014-ben is mindössze másodrangú állampolgároknak tekintik, olyanoknak, akik csupán nemzetiségük miatt nem foglalhatnak el bizonyos kulcspozíciókat.
„Jó lett volna az eredeti egyezség szerint lépni még akkor, márciusban. Ha nem engem, akkor valaki mást nevesíteni a tisztségre. Nem értem, miért kellett húzni-halasztani, és végül ismét alku tárgyává tenni a kérdést. Attól tartok, ezt a megye magyarságának is nehéz lesz majd elmagyarázni” – bírálta az RMDSZ túlzott kompromisszumkészségét Nagy András.
A Krónikának nyilatkozó volt szászrégeni polgármester szerint már hónapokkal ezelőtt, amikor Gliga arról kezdett beszélni, hogy a megyének nem lehet magyar prefektusa, a szövetségnek becsületbeli kötelessége lett volna az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD) fordulnia. Kérdésünkre, hogy azóta találkozott-e a szintén régeni illetőségű PSD-s politikussal, Nagy András nemmel válaszolt. „De nem is akarok” – tette hozzá.
Elmondta, mindaddig, amíg a román többségű város elöljárója volt, elég jó viszonyban volt Vasile Gligával, akinek civil szervezetei számára több ízben is pénzt utalt az önkormányzat kasszájából. „Mindegyre jött a saját problémáival. Ha azok közérdekűek voltak – mint például a táncverseny, a termés napja vagy a hegedűkiállítás megszervezése –, javaslatomra mindig támogatást nyújtottunk. Amikor viszont azt kérte, hogy aszfaltozzuk le a cége vagy a háza előtti járdát, meg kellett neki magyarázzam, hogy arra is sor kerül majd az előre kidolgozott és elfogadott program szerint” – elevenítette fel a PSD-s pártvezérrel való kapcsolatát Nagy András.
Mint mondta, Gliga nagy csalódást okozott, hisz eddig nem tűnt magyarellenesnek. Kérdésünkre, hogy miért nem vállalta az alprefektusi tisztséget, az expolgármester elmondta, egyrészt visszalépésként élte volna meg, másrészt úgy érzi, a „jelenlegi nacionalista hangulatban, másodhegedűsként” nem tudta volna segíteni a magyarság ügyeit.
Nagy Zsigmond: cél a törvény betartása
Nagy Zsigmond egyébként megtiszteltetésnek és szakmai kihívásnak tartja az alprefektusi tisztségbe való kinevezését. „Ismerem a helyettesi tisztség öszszes hátrányát, és tudom, hogy a jelenlegi politikai konstellációban nem lesz könnyű dolgom. Mégis feladatomnak tűztem ki a törvény betartását és betarttatását” – fogalmazta meg lapunknak céljait a volt szeredai jegyző.
Kérdésünkre, hogy a székely jelképek esetében, alprefektusként mit jelent számára a törvény betartása és betarttatása, Nagy Zsigmond azt válaszolta, hogy ugyanazt, amit Nyárádszeredában. „Amikor a volt kormánymegbízott felszólított, hogy az önkormányzat épületéről azonnal távolítsuk el a székely zászlót, a polgármesterrel közösen fogalmaztuk meg a hivatal és a közösség álláspontját, miszerint Romániában egyetlen hatályos törvény sem tiltja a közösségi jelképek használatát. Ezek után több felszólítás nem érkezett, a székely zászló meg azóta is lobog” – elevenítette fel a korábbi jogi vitáját a kormányhivatallal Nagy Zsigmond.
Petres Sándor az új Hargita megyei prefektus
Victor Ponta miniszterelnök ezzel egy időben úgy döntött, Petres Sándor eddigi Hargita megyei alprefektust nevezi ki a magyarok által többségben lakott megye prefektusának. Petres Adrian Jean Andreit váltotta a tisztségben, aki 2012 szeptembere óta vezeti a kormányhivatalt Csíkszeredában. A leköszönő prefektus az Agerpresnek beismerte, meglepődött a kormány döntésén.
„Váratlanul ért a hír, főként, hogy családommal éppen a szabadságomat töltöttem, nem is tartózkodtam az országban – kommentálta Jean Adrian Andrei. – Nyilvánvaló, hogy a döntés olyan politikai alkudozások eredménye, amelyet nem kívánok véleményezni. Remélem, hogy az elkövetkezőkben is sikerül megtartani a megyében az etnikumok közötti békés egyensúlyt, egyúttal betarttatva az ország törvényeit. Én a gazdasági és társadalmi fejlődést képviselem a továbbiakban is.”
Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke a téma kapcsán a Transindex hírportálnak azt nyilatkozta, Petrestől azt várja el, hogy bátran álljon ki a megye fejlődése érdekében, hogy lehessen elérni azt, hogy a kormány megyei igazgatóságai elsősorban a megye lakosságát szolgálják, védjék, értük dolgozzanak. Ugyanakkor sajnálatosnak nevezte, hogy a Maros és Kovászna megyei román politikusok még mindig úgy gondolják, hogy „összedől a világ, és elfordulnak tőlük a választók, ha magyar nemzetiségű személy kerül a prefektúra élére”.
Szucher Ervin, Krónika (Kolozsvár)

Máris megrongáltak egy vásárhelyi magyar utcanévtáblát
Alig került ki Marosvásárhely néhány épületére pár valós kétnyelvű utcanévtábla, máris megrongáltak egyet közülük. Kedden a Mátyás király téren, a Turbina-árok mellett akadtunk olyanra, amelyen a magyar nyelvű felirat egy részét piros-sárga-kék alapú lehúzós képpel takarták le.
A matricán az „Uniţi sub tricolor” (Egyesülve a trikolór alatt) felirat olvasható. Huszonöt évvel ezelőtt, 1990 véres márciusát megelőzően szintén a Corvin Mátyás nevét hirdető táblát mázolták le elsőként a városban.
A Turbina-híd mellett lévő kiskocsma kerítésén található tábla mostani megcsúfolásáról nem tudtak az illetékesek, sem az italozóban üldögélők. Peti András alpolgármester viszont megígérte, hogy akárcsak a folyamatosan lefestett helységnévtáblákat, az utcanévtáblákat is letisztítják vagy kijavítják.
A csere folyatódik, de milyen iramban?
Mint arról beszámoltunk, az önkormányzat illetékesei múlt héten több olyan egynyelvű táblát cseréltek ki, melyeken a magyar személyiségek neve mindössze románosított vagy németesített változatban jelent meg. Néhány napja a Strada Gheorghe Doja alatt a Dózsa György utca felirat is olvasható; hasonlóan jártak el a Paul Chinezunak átkeresztelt Kinizsi Pállal, a Matei Corvinnak nevezett Mátyás királlyal, valamint a Franz Lisztként írt Liszt Ferenccel.
Kérdésünkre, hogy mikor olvashatjuk magyarul szentjeink, például István király, valamint a 19. századi mócvidéki bányászmozgalom vezetőjének, Varga Katalinnak a nevét, Peti András azt ígérte: hamarosan.
„Naponta két-három utcába kerül ki új, kétnyelvű tábla” – fejtette ki az alpolgármester, aki szerint várhatóan szeptember derekára az összes vásárhelyi köztéren kétnyelvű táblák tájékoztatják majd a járókelőket.
Ezzel szemben a táblacserével megbízott városházi igazgató, Florian Moldovan azt állítja, hogy jóval hosszabb folyamatról van szó, amely csupán 2015-ben ér véget. „Mindez költségvetésfüggő” – adott hangot a hivatal álláspontjának a lapunk által megkérdezett Aurel Trif városházi szóvivő is.
A kétnyelvűséget szorgalmazó Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) vezetője, Szigeti Enikő attól tart, hogy néhány kicserélt utcatábla után az önkormányzat, forráshiányra hivatkozva, lezárja az ügyet.
„Tapasztalataink azt mutatják – például a kétnyelvű iskolanévtáblák ügye –, hogy a városháza egyik időhúzó érvelése a kétnyelvűség témakörben a forráshiányra való hivatkozás” – fejtette ki lapunknak Szigeti. A Cemo-aktivista szintén cáfolta Peti András állítását, miszerint naponta több feliratot is lecserélnek: mint mondta, információik szerint a táblákat készítő cég nem kapott több rendelést.
RMDSZ-siker idegen hátszéllel
Miközben a valós kétnyelvű utcanévtáblák megjelenését múlt héten saját sikereként tálalta az RMDSZ helyi vezetősége, kiderült, hogy Dorin Florea polgármestert az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) kötelezte az ügy mielőbbi intézésére.
A Cemo a Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen! elnevezésű civil érdekérvényesítő csoport szakmai tanácsadójaként májusban feljelentette Marosvásárhely polgármesterét és Maria Cioban jegyzőt, mivel diszkriminatívnak tartotta a csak román nyelven kiírt utcaneveket. A CNCD július 31-én meghozott döntése értelmében az egynyelvű marosvásárhelyi utcanévtáblák sértőek a marosvásárhelyi magyar közösségre nézve.
A diszkriminációellenes testület figyelmeztetésben részesítette Floreát és Ciobant, továbbá hat hónapos határidőt szabott ki a valós kétnyelvű utcanévtáblák kifüggesztésére. A tanács ugyanakkor felszólította a polgármesteri hivatalt, hogy amennyiben az utcanévtáblák elkészítése nincs befoglalva a kiadások közé, mielőbb módosítsa az idei költségvetést.
Egyébként a Strada Gheorghe Doja – Dózsa György utca felirat kihelyeztetésére még 2012 őszén az Erdélyi Magyar Néppárt tett egy nem mindennapi kísérletet. A szervezet vezetői, Portik Vilmos, Jakab István és Boros Zoltán egy kész táblával állítottak be az RMDSZ Dózsa utcai székházába, és félbeszakítva a szövetség sajtótájékoztatóját, arra kérték a párt szenátor-, illetve képviselőjelöltjét, Frunda Györgyöt és Kerekes Károlyt, hogy mielőbb helyezzék ki azt az iroda külső falára.
A néppárti küldöttséget ingerült hangnemben kitessékelő Frunda György akkor úgy vélekedett, hogy „az EMNP táblája nem helyes, ugyanis a törvény azt írja elő, hogy az utcanév csak azon a nyelven legyen kiírva, amilyen a névadó nemzetisége”.
„A következetesség szép erény: akkor nem tetszett ez a kompromisszumos változat az RMDSZ-nek, most meg ezzel dicsekszik” – fogalmazott a szövetség múlt heti nyilatkozataira reagálva Portik Vilmos, a néppárt megyei elnöke.
Szucher Ervin, Krónika (Kolozsvár)

Nevelőszülők kerestetnek
Csökkent az elmúlt évben a hivatásos nevelőszülők aránya egyes erdélyi városokban, az illetékesek szerint ez főként a felelősség mértékéhez képest alacsony állami bérezésnek tudható be. Holott az árvák pótszülőknél történő elhelyezéséhez lényegesen egyszerűbb és rövidebb ideig tartó eljárás szükséges, mint az örökbefogadás esetében, a nevelőszülői programon keresztül ugyanakkor közvetlenebb és családiasabb környezetet biztosíthatnak a szüleiket elveszített gyermekeknek, mint a családi típusú árvaházakban.
A gyermekvédelmi igazgatóság által kibocsátott tanúsítvánnyal rendelkező, hivatásos nevelőszülőként tevékenykedő magánszemélyeknek számos követelménynek eleget kell tenniük a kormány által 2001-ben összeállított stratégia, illetve az ennek kapcsán elfogadott határozatok alapján.
Számos követelménynek meg kell felelni
A pótszülőknek jelentkező magánszemélyeknek például olyan társadalmi pozícióval, illetve fizikai és pszichikai erőnléttel kell rendelkezniük, amivel biztosítani tudják, hogy teljes mértékben képesek ellátni a rájuk bízott gyermekek felneveléséhez, gondozásához és tanításához szükséges szülői feladatokat. Emellett egyebek mellett igazolniuk kell, hogy olyan ingatlannal rendelkeznek, amely megfelel a kiskorú mindennemű igényének kielégítésére.
A hatályos jogszabályok szerint nem lehetnek hivatásos pótszülők a büntetett előéletű és a fertőző betegségben szenvedő polgárok. A tanúsítvány megszerzéséhez a jelentkezőknek részt kell venniük az illetékes megyei gyermekvédelmi igazgatóság által szervezett felkészítőkön, a szakképzésen való részvétel ingyenes.
A nevelőszülőknek a kiskorú nevelésén és gondozásán kívül az is feladatuk lehet, hogy felkészítsék a gyermeket a biológiai családjába való visszatérésre, illetve az örökbe fogadó szülők közé történő beilleszkedésre. A pótszülők havi nettó bére 800–900 lejtől indul, emellett az állam többek között az étkezés, az üdülés, az iskolai felszerelések költségének egy részét is megtéríti – a pluszjuttatások arányát a nevelt gyermekek számától és korától függően számítják ki.
Népszerűsítik az állásokat
A szükségesnél kevesebb hivatásos pótszülőt tartanak nyilván Maros megyében, ahol az árva gyermekek száma alapján legalább 320 szakemberre lenne szükség, de a gyermekjogvédelmi igazgatósággal csak 250-en állnak munkaviszonyban.
Mint kiderült, 2007-ben még háromszázan vállalták, hogy hivatásos pótszülőként tevékenykednek, de számuk évről évre csökkent. Schmidt Loránd, az igazgatóság vezetője lapunknak elmondta: nagyon sokféleképpen népszerűsítették ezeket az állásokat, mégis egyre kevesebben jelentkeztek nevelőszülőnek.
Schmidt szerint ez elsősorban annak tudható be, hogy az állam mindössze havi 900 lejes juttatást biztosít a pótszülőknek, ez az összeg ugyan esetenként nőhet, de alig néhány százalékkal, ezért a pénzért pedig egyre kevesebb személynek éri meg elvállalni a munkát. Az intézményvezető hozzátette: emellett az is problémát jelent, hogy nagy a lemorzsolódás aránya a már munkaviszonyban álló pótszülők között is – egyesek nyugdíjba vonulnak, de az is előfordul, hogy valakiről kiderül, nem felel meg a követelményeknek.
„Szerencsére az elmúlt években jelentősen csökkent a kórházakban felejtett újszülöttek száma is. Míg nyolc évvel ezelőtt egy év alatt csaknem száz kisbabáról mondott le az anyja, a tavaly harminc kismama távozott csecsemője nélkül” – fejtette ki Schmidt Loránd. Az igazgató ugyanakkor rámutatott: negatívum, hogy egyre több magyar és román nemzetiségű anya hagyja a kórházban csecsemőjét – az igazgatóság által nyilvántartott 43 örökbe fogadható gyermek közül huszonheten roma származásúak.
Schmidt elmondása szerint nagyjából ugyanekkora az adoptálni kívánó szülők száma is, jelenleg 31-en szeretnének gyermeket örökbe fogadni, probléma viszont, hogy legtöbben néhány hónapos, legfeljebb egy- vagy kétéves kisbabát vinnének otthonukba.
„A legtöbb árva gyermekünk azonban már elmúlt háromesztendős, de akad köztük majdnem tizenkét éves is” – magyarázta az intézményvezető. Az örökbe fogadó szülőkhöz képest egyébként a hivatásos nevelőszülők előnyöket élveznek: esetükben például nem szükséges a három hónapos próbaidő, és amennyiben ugyanazt a gyermeket szeretnék felnevelni, mint az adoptáló pár, elsőbbséget élveznek.
Az örökbefogadás bonyolultabb
Bihar megyében közel négyszáz hivatásos nevelőszülő áll munkaviszonyban az illetékes intézménnyel, az elmúlt öt évben számuk nagyjából csökkent főként a nyugdíjazások, illetve az állami szektorban befagyasztott állások miatt. A Bihar megyében állami gondozásban élő kiskorúak közül 650-en vannak nevelőszülőknél elhelyezve.
Szarka Árpád, a megyei gyermekvédelmi igazgatóság vezetője lapunknak kifejtette: az általa vezetett intézménynek az is gondot okoz, hogy az örökbefogadási eljárás ennél jóval nehézkesebb és személytelenebb.
„Miután az érdeklődő családot egy első felmérés után megfelelőnek találják, bekerül az országos adatbázisba, amelyet összevetnek az örökbe fogadható gyermekek listájával. Ilyenkor az elméleti összeférhetőség alapján párosítanak, és ha a szülőjelölt nem lép vissza, akkor törvényszéki határozattal elindíthatják a 90 napos hitelesítési időszakot, amely során a gyakorlati összeférhetőséget elemzik. Az örökbefogadást ismételten törvényszéki határozat véglegesíti, ám ezt követően a gyermekvédelmi szakemberek még két évig figyelemmel követik a családot” – magyarázta Szarka.
Hozzátette: az elméleti összeférhetőség komplex felméréssel jár, és a gyermekek érdekeit szolgálja. Tapasztalata szerint nagyjából egy év szükséges a problémamentes örökbe adásokhoz, előfordul azonban, hogy a törvényszéki határozatokra várni kell, vagy éppen a biológiai szülő előkerülése gátolja a folyamatot.
Kolozs megyében 745 gyermek várja nevelőszüleit, év eleje óta pedig mindössze tizenkét árvát fogadtak örökbe. Daniel Tămaş, a Kolozs megyei gyerekvédelmi igazgatóság vezetője korábban a Monitorul de Cluj napilapnak úgy nyilatkozott: a tényleges örökbefogadások aránya rendkívül alacsony, ennek pedig számtalan oka van.
Egyrészt az örökbefogadási eljárás rendkívül bürokratikus, a jelentkező családoknak sokféle feltételnek kell eleget tenniük. „Érdeklődésben nincs hiány, több család fogadna örökbe gyermeket, mint ahány árva van a megyében, de sokan az eljárás közben feladják” – magyarázta Tămaş.
Szucher Ervin, Kiss Előd-Gergely, Kőrössy Andrea, Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Templomot építeni jött, nem bezárni
„Magyarkályán? Így, hogy magyar?” – csodálkozik el a középkorú helybéli román atyafi, mint aki soha nem hallotta volna ezt a településnevet, amikor a Nagysármás és Apahida közötti mezőségi útról letérve, a hét évszázados múltra visszatekintő Kolozs megyei faluról érdeklődünk.
Aztán némi gondolkodás meg a szomszéddal való tanakodás után így válaszol: „Nem, a magyarok nem ott élnek, hanem itt, Kiskályánban”.
Ami egyébként – ma már – igaz is. Pedig valamikor, évszázadokkal ezelőtt a patakon túl, az 1300-as években Kályánpatakának emlegetett faluban, a dálnoki Gálék birtokán telepedett meg a tömbmagyarság. Az első világégés után még négyszázan voltak, ma már alig húszan maradtak. A lövedék érte domboldali templomukat sem építették újra, inkább lebontottak és vártak, vártak…
Bő nyolcvan esztendőt, amíg a Fennvaló és földi helytartója, a kolozsvári püspök Páll Zoltán személyében olyan lelkészt küldött a környék gyülekezeteibe, akinek fontos volt Isten házát újraépíteni. Ekkorra viszont a magyarkályáni magyarság csaknem húsz főre apadt. Igaz, a vele összenőtt Kiskályánban a Trianon előtti tizenkét fős közösség mára nyolcvanra duzzadt. Mindez legfőképpen a főút közelségének köszönhetően.
Az ipszilonnal megvan, csak a sorrend más
A Magyarkályánnal teljesen összenőtt Kiskályán egyike azon kevés mezőségi településeknek, ahol, bár rozsdázó, de aránylag érintetlen kétnyelvű helységnévtábla hirdeti, hogy a faluban magyarok is élnek. Igaz, helytelen helyesírással, de nem a román községvezetők rosszindulatából. Amikor a település református lelkésze szólt Vasile Pop polgármesternek, hogy ideje lenne kitenni a kétnyelvű táblát, az gondolkodás nélkül rábólintott. Aztán ugyanúgy rendelte meg a feliratot is.
„Amikor mondtam, Popică, én leírom a falu nevét, a bíró azt mondta, ne aggódjak, mert ő tudja, hogy mit kell papírra vetnie. Ipszilonnal – hangoztatta büszkén, én meg gyanútlanul bólintottam. Valóban ipszilonnal írta, csakhogy felcserélte a sorrendet” – mosolyodik el a lelkész. Így lett az egykori téesz-alkalmazottból polgármesterré avanzsált ügyködése által Kályánból Kálány. Ami mellesleg Kolozs megye magyar elöljáróinak eddig vagy fel sem tűnt, vagy így is a célnak megfelelőnek tartják. Pedig községi szinten a magyarok aránya megközelíti a románokét.
Oda sietett, ahonnan mások menekültek
Páll Zoltán alig két héttel a ’89-es népfelkelés előtt került a faluba. Nagy Gyula akkori egyházfő azzal indította útnak, hogy „fiam, nem tudom, te ott mit fogsz csinálni”. A kihelyezését maga kérő lelkész viszont nagyon jól tudta. Az elején valóban szomorúság töltötte el a Mezőséget és annak szórványvilágát jól ismerő férfit – aki Pusztakamaráson nőtt fel és jó ideig a Beszterce-Naszód megyei Szászzsomboron szolgált –, azonban a kesergését hamarosan felülírta a tenni akarás.
„Magyarkályánban mindössze egy rozoga épület várt, ahol óvoda, iskola és könyvtár működött, és az egyháznak csak egy kis terem maradt. Az államtól egyszerűen visszafoglaltam a valamikor özvegy Makkai Ferencné által az EMKE-nek, a közművelődési egyesület által meg a református egyháznak adományozott ingatlant, és bejelentettem, hogy lebontatom, helyébe meg templomot építek. Az egyik presbiter, Felházy Sándor, Isten nyugtassa, szét is kürtölte: Ennek a papnak nincs esze! Utólag nekem is bevallotta, hogy hülyének nézett” – idézi fel a két, egymással összeolvadt kályáni egyház modernkori újjászületésének első mozzanatait Páll.
A lelkipásztor már az elején megnyugtatta híveit: bízzanak mindent rá, ő majd intézkedik; senkinek nem kell a zsebébe nyúlnia. „Hermann János mezőségi kollégámon keresztül megismerkedtem egy holland házaspárral, Sturingékkal, akik az építőanyagok költségeit magukra vállalták. Én csak annyit kértem a helyi reformátusoktól, hogy naponta húszan jöjjenek el közmunkázni. Ehhez képest volt olyan alkalom, hogy kilencvenen szorgoskodtak a templom felhúzásán” – meséli a pap.
Isten háza 2000-ben készült el. Páll Zoltán viszont nem állt meg itt. Mint mondja, hamarosan ráébredt, hogy a környező települések szórványmagyarsága is igényli a papot és a rendszeres istentiszteletet. Ekkor fogalmazódott meg benne az egyházközség missziósításának a szükségszerűsége.
Misszió a környező szórványtelepüléseken
Felbuzdulva a magyarkályáni templomépítés sikerén, Páll eldöntötte, hogy Romángyéresen is belevág az építkezésbe. Az ottani, körülbelül alig húsz református addig a jó pár kilométerre fekvő Mócsra járt istentiszteletre.
„Annyira meghatott, amikor az egyik hívem, az akkor már betegeskedő Veress Dániel azt kérdezte, hogy vajon ő megéri-e, hogy szülőfalujában református templom is legyen, hogy csakis igennel válaszolhattam. Ennek tudatában cselekedtem. Veress bácsi egy kis telket adományozott a falu közepén, mondván, hogy lássa csak az ortodox pópa, hogy a magyaroknak is futotta templomra” – idézi fel az azóta elhunyt hívének kérését a missziós lelkipásztor.
Akárcsak a kályáni templom esetében, Romángyéresen is lehetett számítani a Sturing családra, de jól jött a Hollandiából érkező és itthon értékesített használtruha meg a püspökségi támogatás. Az építkezést Zoltán István, Páll közgazdász, de rendkívüli kézügyességgel megáldott barátja ingyen vállalta fel, aki egyetlen segítséggel, 2009 áprilisától augusztusáig fel is húzta a kis, kápolnanagyságú épületet.
A kolozsvári jótevő már nem lehetett ott az első istentiszteleten: amint bejelentette, hogy végzett a munkájával, rosszul lett, kórházba került, és harmadnap meghalt. A telekadományozó nagynénje, a 86 esztendős Veress Rubinka, aki a templom harangozója, takarítónője és egyben mindenese, csak azt sajnálja, hogy a falu fiatalok nélkül maradt, s alig gyűlnek össze egy páran Isten házában.
Ahol a harang nem némulhat el
Páll Zoltán nem érte be a két gyülekezettel, mezőszavai szolgálatát is felajánlotta a püspöknek. Wass Albert valamikori vadászterületét gyermekkori, ágy alatt rejtegetett olvasmányaiból és az apja elmeséléseiből ismerte, hisz az öreg Páll személyes kapcsolatban állt a cegei gróffal. Mezőszaván sikerült rendbe tenni a templomot és 2013-ban újraavatni a hét évtizedig üresen álló parókiát, mely gyülekezeti teremként szolgálja a megmaradt húsz lelket. Idén a Diaszpóra Alapítvány láncfűrészekkel, kisbaltákkal és metszőollókkal felszerelkezett önkénteseinek segítségével az elbozótosodott temetőt is kitakarították.
Az egyház harangozója, Salak Sándor immár húsz esztendeje húzza a köteleket. Mint mondja, ő maga 68 éves, de nem talál fiatalabbat, aki vállalná a feladatot. És különben is, állítja, a szavai fiatalok, ha tehetik, kerülik a munkát. Bezzeg amikor ő volt fiatal… – jegyzi meg. Aztán elmondja, hogy az apja már hatévesen kiküldte a marhákkal az erdőbe. Általában csak a második évharmadban járt iskolába, mert a nyári vakáción kívül tavasszal és ősszel is a gazdaságban kellett ténykednie.
Szerencséje volt az akkori, rendkívül megértő tanítójával, Székely Jóska bácsival, akire ma is szeretettel emlékszik. „Azt, hogy ne harangozzunk mi, reformátusok, szégyellném. Ezért inkább húzom, amíg az erőm engedi” – mondja, hozzátéve, hogy nem csupán istentisztelet előtt és temetéskor kongatja, hanem akkor is húzza, amikor közeledik a „nagy idő”. „A harangszó eloszlatja a felhőket” – magyarázza.
Az öregek már csak tudják ezt, hisz szüleiktől sok mindent hallottak az 1902-es, Szent Konstantin és Eléna napján pusztító jégesőről. Azóta szombatonként, május 21-től Nagyboldogasszony napjáig senki nem hajlandó mezei munkát végezni. A téeszek korszakában efölött még az elvtársak is kénytelenek voltak szemet hunyni.
Sándor bácsi igencsak lelkén viseli a harang és annak kongatásának sorsát. Mint meséli, amikor a harang nyelve megkopott, háromszor is képes volt saját költségén Temesvárig utazni, csakhogy öntessen egy új nyelvet. Heccelődtek is a román szomszédok, de a szemükbe mondta, hogy úgy cseng egy félnyelvű harang, mint ahogy az ő beszédük szólna, ha szájukban csak fél nyelv volna. A munkamorálról a Kolozsvárról kiköltözött gondnokházaspárnak, Nagy Sándornak és Erzsébetnek is megvan a véleménye. Az asszony, aki a falu üzletese, a saját bőrén és pénztárcáján tapasztalja, mit jelent hitelben szolgálni (főként) italt, majd veszteségként elkönyvelni a jótettet.
Munkahelyfüggő gyülekezetek
A mezőszavainál a kötelendi gyülekezet is kisebb: itt mindössze öt reformátust tartanak számon. Míg az egyház és Páll Zoltán számára ők is fontosnak számítanak, a színortodox önkormányzati vezetők egyáltalán nem így gondolják. A zsuki polgármesteri hivatal inkább bérbe adta egy vállalkozónak a ’48-ban államosított és gabonaraktárként használt templomot, mintsem hogy visszaszolgáltassa a maroknyi magyarságnak.
A községközpontban pedig szóba sem jöhetett az esetleges templomépítés, pedig a Nokia idejében csaknem negyven lelket tartott nyilván Páll Zoltán. A finn telefongyártó kivonulása után kiürült a gyülekezet, ám a Bosch megjelenésével újból gyarapodni látszik a hívek száma. Hasonlóan munkahelyfüggő gyülekezetnek bizonyult a lárgai is. Amíg működött az állami gazdaság, akár ötvenen is vettek úrvacsorát, mára azonban mindössze hét református maradt a faluban. Apahidán, a gyors léptekben növekvő nagyközségben harminc hívet tart számon a lelkész, s mint mondja, valamennyien a kiskályáni templomot látogatják.
Lakat helyett szobor
Páll Zoltán három évvel ezelőtt szobrot szeretett volna állíttatni Kájoni Jánosnak, azonban miután megtudta, hogy a Beszterce-Naszód megyei Románkályán is azon van, hogy kisajátítsa magának az 1629. március 8-án Kiskályánban született szerzetest, orgonistát és orgonaépítőt, énekszerzőt és fordítót, valamelyest eltántorodott. „Egyesek Ioan Căianu néven emlegetik, de jegenyei, csíksomlyói és gyergyószárhegyi jezsuita szerzetesként aligha lehetett román” – véli a lelkész, aki eldöntötte: nem hagyja magát, és nyugdíjazásáig csak elkészítteti a kódexíró szobrát.
Álmai valóra váltásában Páll tiszteletest a közösség – még ha olykor kétkedéssel is fogadja – nem hagyja magára. Győry Zsigmond, a missziós kurátor a pap jobb kezének számít. „Ő a mindenes – jellemzi Páll Zoltán. – Ő intéz, ő szervez mindent, első sorban a közmunkát meg a betegellátást. Mindenben jártas, mindenki ismeri”. Ismerheti is, hisz három évtizedig buszsofőrként dolgozott Kolozsváron, ennek az időszaknak javarészét a 8-as vonalon, az egykori Széchenyi tér és a röptér között töltötte.
Ha már a Bethlentől tizenegynéhány kilométerre fekvő faluban iskolát neveztek el a Căianunak vélt Kájoniról, a mezőségi Kályánokban most lelkész és kurátor együtt tervezi a szoborállítást. Már csak azért is, mert Páll Zoltán nem hinné, hogy utódja vagy az utódjának az utódja valaha is lakatot kellene hogy tegyen a kis közösségek templomára. „Látom, hogy egyre többen költöznek haza, falura. Hiszem, hogy Isten megsegít” – vallja.
Szucher Ervin, Krónika (Kolozsvár)

„Kivágnák” a famaffiát – házkutatás több tucat cégnél
Házkutatást tartottak csütörtökön több mint 40 fakitermeléssel foglalkozó cég, köztük székelyföldi vállalkozások székházában egy illegális fakitermeléssel és adócsalással kapcsolatos vizsgálat keretében. Korodi Attila elmondta, titkos akcióról van szó.
A nagyszabású akció egyidejűleg 80 helyszínen zajlott, többek között Hargita és Kovászna megyei cégeket és kitermelési helyszíneket is ellenőrzött a rendőrség, a vizsgálatot a csendőrség, az erdészeti és vadászati felügyelőség, valamint a környezetvédelmi igazgatóság munkatársai is segítik.
A rendőrség közleménye szerint az akció keretében aprólékosan ellenőrzik a kibocsátott fakitermelési engedélyeket, és arra kíváncsiak, hogy a dokumentumokban szereplő adatok megegyeznek-e a valós termelési mutatókkal. A hatóságok arra is kíváncsiak, hogy a letarolt famennyiség milyen arányban kerül a kereskedelembe.
Korodi: el akartuk hallgatni az akciót
Korodi Attila környezetvédelmi miniszter csütörtökön meglepődött, amikor arról értesült, hogy tudomásunk van az átfogó akcióról. Mint mondta, az általa vezetett minisztériumban és a rendőrségen is nagyon kevesen tudtak a razziáról.
„Elhallgattuk, hogy ne szivárogjon ki, hisz minél kevesebben tudnak róla, annál hatékonyabban tudunk eljárni – fogalmazott a tárcavezető. – Az ellenőrző szervek küldetési papírján is csak annyit ír, hogy Románia. A rendőrök csak indulás előtt szereztek tudomást arról, hova kell menniük.”
Mint mondta, számos hasonló, nagyszabásúnak ígérkező akció éppen azért végződik kudarccal, mivel az illetékesek közül mindig akad valaki, aki kiszivárogtatja a hírt, és az ellenőrök zárt kapukat találnak az időben fülest szerző érintetteknél.
Kérdésünkre, hogy mit remél a csütörtöki akciótól, Korodi elmondta, minden egyes hasonló fellépésnek megvan a maga értelme és eredménye. „A fatolvajlás olyan méreteket öltött, hogy föltétlenül lépnünk kellett” – mondta, majd arra is ígéretet tett, hogy a jövőben egyre sűrűbbek és szigorúbbak lesznek az ellenőrzések.
Gheorghe Filip, a Hargita megyei rendőrség szóvivője érdeklődésünkre annyit mondott, tud az országos szintű vizsgálatról, a Hargita megyei rendőrség azonban nem vesz részt az akcióban.
Ijesztő méreteket ölt a fakitermelés
A hivatalos adatok szerint egyébként 1990-ben Románia 6,5 millió hektár erdővel rendelkezett, melynek fele azóta magántulajdonba került. A környezetvédelmi szaktárca által korábban közölt adatok szerint az elmúlt huszonöt évben 125 ezer hektár erdőt irtottak ki illegálisan az országban – ez több mint 80 millió köbméter fát jelent a szakértők szerint –, ebből mintegy 30 ezret teljesen letaroltak.
Az évente legálisan kitermelt 14 millió köbméter fa mellett több mint egy millió köbméternyi fát termelnek ki törvénytelenül. A legfrissebb adatok szerint nem csoda, hogy a fatolvajok évek óta randalíroznak, több mint 500 ezer hektár ugyanis őrizetlen. A Természetvédelmi Világalap (World Wild Found, WWF) korábban egy jelentésében arra mutatott rá, amennyiben hasonló iramban halad tovább az erdőirtás, az ország akár 10-20 éven belül erdő nélkül maradhat.
Gyergyai Csaba, Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Számon kért kétnyelvűség – Interjú Nagy Zsigmond Maros megyei alprefektussal
A kisebbségek nyelvi jogaira vonatkozó törvények és egyezmények betartásáról szeretné meggyőzni felettesét Nagy Zsigmond, Maros megye augusztus elején kinevezett alprefektusa. A Krónikának adott interjújában az RMDSZ által támogatott helyettes kormánymegbízott elmondta, úgy érzi, jó munkaviszonyt képes kialakítani Vasile Oprea prefektussal, akinek már elmagyarázta, miért nem tartja törvénytelennek a kisebbségi jelképek használatát.
elmagyarázta, miért nem tartja törvénytelennek a kisebbségi jelképek használatát.
– Bár a Szociáldemokrata Párt (PSD) megígérte az RMDSZ-nek a prefektusi tisztséget Maros megyében, utólag megszegte az egyezséget arra hivatkozva, hogy „a megyei kormányhivatal élén magyar ember nem állhat”. Ezek után mégis miért vállalta el az alprefektusi tisztséget?
– Ha úgy vesszük, ebből a diskurzusból valóban az derül ki, hogy a magyar ember csak másodrangú lehet. Viszont, ha más szemszögből közelítjük a kérdést, akkor azt láthatjuk, hogy egy magyar ember jelenléte a prefektusi hivatalban mégiscsak fontos lehet. Még akkor is, ha csak helyettesi tisztségben. A politikum is így érzékelhette, ezért kértek fel a funkció elvállalására. Én mindenképpen megtiszteltetésnek veszem, és komoly kihívásnak tekintem. Úgy vélem: a magyar embereknek minden szinten ott kell lenniük a romániai közigazgatásban.
– Mégis, nem megalázó, amikor a szemedbe mondják, hogy jó vagy, de nemzetiséged miatt csak másodhegedűsi szerepkörben?
– Nem tudom. Őszintén szólva, én egy pillanatig sem tartottam megalázónak ezt az alprefektusi pozíciót. Ha a politikum ennyit tudott kialkudni, annak is meglehet az oka…
– Mekkora a mozgástere egy Maros megyei alprefektusnak, minekutána egyrészt van egy román nemzetiségű felettese, másrészt a Hargita megyei magyar prefektus, Petres Sándor kinevezése után hangosan kimondta, hogy neki folytatnia kell a zászlópereket?
– Hallottam a Hargita megyei kolléga nyilatkozatát. Én azonban már tájékoztattam a prefektusunkat az én álláspontomról a székely zászlóval és a közösségi jelképekkel kapcsolatosan. Persze a döntéshozás joga az övé, nem az enyém, de az eddigi beszélgetéseink alapján derűlátó vagyok. Vasile Oprea elmondta, ő nem szeretne beavatkozni semmiféle zászlóügybe. Elmondtam neki, jogászként úgy látom, egyetlen törvény sem tiltja a nemzeti jelképek használatát, így a székely zászló kitűzését sem egy kisebbségek által lakott település város- vagy községházára. Ettől függetlenül a már jól ismert feljelentők sem ülnek tétlenül, a prefektúrának pedig kötelessége, hogy válaszoljon a beadványukra.
– Milyen a kettőjük együttműködése?
– Egyelőre ismerkedünk. Mielőtt szabadságra ment volna, tíz napot dolgoztunk együtt, úgy érzem, korrekt viszony és jó munkakapcsolat van kialakulóban.
– Nem zavaró, hogy felettese tavasz óta egyetlen üggyel került erőteljesebben a médiába, éspedig a magyar nemesek által hosszas perek után visszanyert erdők ügyével?
– Ehhez nincs mit hozzáfűznöm, mivel a visszaszolgáltatott vagy visszaperelt erdők ügyiratai nem kerültek az asztalomra. Én is csak annyit tudok, amit a sajtóban olvastam.
– Mi az ön feladata helyettes kormánymegbízottként?
– Tudni kell, hogy alprefektusként a kormánymegbízott közvetlen alárendeltségébe tartozom, így a feladatokat is ő osztja le. A Vasile Oprea által kigondolt munkaköri leírásom szerint két nagy közszolgálat, az útlevélosztály és a gépkocsi-forgalmiengedélyeket kibocsátó hivatal felügyelete, valamint a dekoncetrált intézményeket monitorizáló ügyosztály vezetése hárul rám.
– Azt tapasztalni a prefektúra hatáskörébe tartozó legtöbb intézménynél, hogy a magyar alkalmazottak rendkívül alacsony arányán kívül az anyanyelvi jogok tiszteletben tartása sem érvényesül a törvényeknek és a jóérzésnek megfelelően.
– A dekoncentrált intézmények és a nyelvi jogok érvényesítése foglalkoztat, ezért is elrendeltem egy felmérés elkészítését mind a huszonöt alárendeltségünkbe tartozó hivatalban. Érdekel, hogy hol és milyen mértékben tartják be a 2001/215-ös számú közigazgatási törvény nyelvi jogokra vonatkozó előírásait, a prefektúra működésére vonatkozó szabályzatot, illetve a regionális és kisebbségi nyelvek európai chartájába foglaltakat.
Mindhárom rendelkezés egyértelműen kimondja, hogy ott, ahol a kisebbség számaránya elér egy bizonyos szintet – esetünkben 20 százalékot –, kötelező a kényelvűség alkalmazása. Ez ne múljék egyik vagy másik igazgató jóindulatán. Mint ahogy azon sem, hogy a költségvetésbe belefoglaltatott az egynyelvű tábla kicserélése, vagy sem. Mert az akarat és nem pénz kérdése. Azt látom, hogy a negyedszáz intézmény élén néhány magyar igazgató vagy aligazgató áll, de engem lényegében mindenekelőtt az érdekel, hogy tudnak-e magyarul azok, akik az ügyfelekkel foglalkoznak.
– Felméréssel vagy anélkül, tudjuk, hogy a legtöbb intézményben a kétnyelvűség – jobb esetben – abban merül ki, hogy kihelyeznek egy magyar felirattal is ellátott táblát az épület homlokzatára. Aztán bent még az illemhely ajtaján sem jelenik meg semmi magyarul…
– Két–három hét múlva többet fogok tudni ezzel kapcsolatban, és majd abból az anyagból készítek egy javaslatcsomagot a prefektusnak. A nyelvi jogok be nem tartása miatt neki lépnie kell, ő az, akinek jogában áll akár büntetéseket is kilátásba helyezni.
Szucher Ervin, Krónika (Kolozsvár)

Egyetemből főiskola?
Felháborítónak tartják a felsőoktatási illetékesek, hogy a főiskolai oktatáshoz hasonló, egy–három éves tanfolyamot indíthatnak a hazai egyetemek az érettségi oklevéllel nem rendelkező diákoknak.
A kormány júniusban elfogadott egy sürgősségi rendeletet, amely több ponton módosítja az oktatási törvényt, kedden pedig az egyetemek által biztosítható képzés megszervezésére vonatkozó módszertan is megjelent a Hivatalos Közlönyben, ennek nyomán az állami és a magánegyetemek a 2014/2015-ös tanévtől megnyithatják kapuikat az érettségi vizsgára nem jelentkezett vagy az azt elbukott diákok előtt.
Az oktatási minisztérium 2014/4542-es rendelete szerint az oklevéllel nem rendelkező fiatalok számára az egyetemek úgynevezett kollégiumi struktúrában szervezhetik meg „a képzés komplexitásától és a megszerezhető kreditpontoktól függően” egy–három éves képzéseket, arra azonban már nem tér ki a módszertan, hogy ennek elvégzése után milyen szintű képesítést, illetve diplomát kapnak a diákok. A rendelet mindössze annyit ír elő, hogy „a szakképzettség típusa megfelel majd a hivatalosan elismert szakmák nyilvántartásának.”
Az egyetemek maguk döntik el, hogy milyen típusú képzést indítanak, milyen kritériumok alapján fogadják be a diákokat, és hogyan bonyolítják le a tanfolyamokat – az erről szóló tervet október 20-áig kell elküldeniük a szaktárcának.
Pricopie: a sajtó félreértelmez
Remus Pricopie oktatási miniszter csütörtökön közleményben hangsúlyozta: a rendelet nem azt teszi lehetővé, hogy az érettségi oklevéllel nem rendelkező diákok egyetemi hallgatókká váljanak. „A sajtó félreértelmez vagy szándékosan hamis információkat közöl, amikor arról beszél, hogy érettségi nélkül is el lehet már végezni az egyetemet. Legyen világos: Románia területén senki nem állhat hallgatói jogviszonyban egyetlen felsőoktatási intézménnyel sem, amíg nem érettségizik le. A kollégium a főiskolai, és nem a felsőoktatási képzésnek felel meg, a különbség csak annyi, hogy ennek lebonyolítására már az egyetemeknek is lehetőségük van” – fogalmazott a tárcavezető.
Pricopie rámutatott: legfőbb céljuk ösztönözni a diákokat – akár rendelkeznek, akár nem érettségi oklevéllel – a tanulmányok megszakítás nélküli folytatására, ezzel ugyanis egyszerűbb a munkaerőpiacon való boldogulás. „Ezek a diákok nem az egyetemi kurzusokon és szemináriumokon vesznek majd részt, hanem a felsőoktatási intézmények keretében részesülnek eddig is létez továbbképzési formában” – magyarázta a miniszter.
Ehhez képest már több magánegyetem is bejelentette: lehetőséget teremtenek arra, hogy az első kollégiumi év elvégzése után érettségi oklevelet szerző, hallgatói jogviszonyba kerülő diákok automatikusan a felsőoktatás másodévén folytassák tanulmányaikat. Pricopie ezt egyelőre nem kommentálta.
A rendeletet a Romániai Egyetemisták Egyesületeinek Országos Szövetsége (ANOSR) is kifogásolja, amely ugyancsak arra hívta fel a figyelmet, hogy a hatályos jogszabályok szerint az egyetemek az érettségi oklevél megszerzése után elismerhetik a kollégiumi képzés alatt szerzett kreditpontokat az alapképzésre beiratkozó diákok esetében.
A szövetség szerint az intézkedés megkérdőjelezi a tanügyi rendszer hitelességét, és káoszt fog okozni, hiszen a rendelet az egyetemi tanév kezdete előtt alig három héttel lépett hatályba.
Inkább a felvételit szigorítják
Nem tervezik a kollégiumi képzés megszervezését a magyar tannyelvű felsőoktatási intézmények, amelyek illetékesei úgy vélekednek: az intézkedés a színvonal romlásához fog vezetni, hiszen az érettségi oklevéllel rendelkező diákoknak nincs helyük a felsőoktatási intézményekben. Soós Anna, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektorhelyettese a Krónikának úgy nyilatkozott: országos szinten jelentheti a tudományegyetemek színvonalának csökkenését, ha az intézmények elkezdenek kollégiumi szintű képzéseket szervezni.
Soós Anna kijelentette: a BBTE nem indít főiskolai képzést, sőt több szakon szigorítják a felvételit, hogy a jelentkezőknek bizonyítaniuk kelljen rátermettségüket. „Nem az egyetemek feladata azok oktatása, akik nem szereztek érettségi oklevelet, a felsőoktatási intézményeknek legalább annyit el kell várniuk hallgatóiktól, hogy a középiskola után sikeresen záróvizsgázzanak. A szakképzésnek a középiskolákban a helye” – szögezte le a rektorhelyettes. Hozzátette: az sem egyértelmű, hogy az egyetemek által szervezett képzés pontosan mit fed.
Soós Anna szerint a nagynevű intézmények elhatárolódnak a kezdeményezéstől, de lesznek olyan tanintézetek, amelyek a létszámhiány pótlása miatt élnek majd a lehetőséggel.
„Felelősséget érzünk minden érettségi előtt álló diák iránt, de ez nem jelenti azt, hogy oklevél nélkül is besétálhatnak az egyetemünkre. Mi úgy segítünk, hogy évek óta ingyenes felkészítőt tartunk az érettségire” – magyarázta lapunknak Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) rektora.
Mint kifejtette, az intézmény két okból sem hajlandó beállni azon magánintézmények sorába, melyek az érettségi nélküli diákokat is hajlandók hallgatóik soráa fogadni. „Egyrészt a minőségre törekszünk, másrészt komoly kételyeink vannak azzal kapcsolatban, hogy miként tudna egyetemi képzést elvégezni az, aki nem volt képes leérettségizni” – érvelt Dávid.
A rektor ugyanakkor kifejtette: sem a családnak, sem a társadalomnak nem jó, ha egy diák nem folytatja tanulmányait, és nem is dolgozik, elmondása szerint a fiatalok inkább iskolába járjanak, mint kocsmába, ennek ellenére meggyőződése, hogy az egyetemeken nincs helye az érettségi nélküli diákoknak.
„Újabb pofon az oktatásnak”
Hasonlóan vélekedett János Szabolcs, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE) rektora, aki szerint az intézkedéssel „adtunk még egy pofont a romániai oktatásnak.” Mint lapunknak elmondta: az általa vezetett intézmény hivatalos döntési szintén ugyan még nem foglalkozott a témával – jövő héten tartanak vezetőségi ülést –, de jelen állás szerint nem tervezik kollégium indítását érettségi oklevéllel nem rendelkező diákok számára.
A rendeletet a Romániai Egyetemisták Egyesületeinek Országos Szövetsége (ANOSR) is kifogásolja, amely ugyancsak arra hívta fel a figyelmet, hogy a hatályos jogszabályok szerint az egyetemek az érettségi oklevél megszerzése után elismerhetik a kollégiumi képzés alatt szerzett kreditpontokat az alapképzésre beiratkozó diákok esetében.
A szövetség szerint az intézkedés megkérdőjelezi a tanügyi rendszer hitelességét, és káoszt fog okozni, hiszen a rendelet az egyetemi tanév kezdete előtt alig három héttel lépett hatályba.
Inkább a felvételit szigorítják
.
Azt már korábban is közölte lapunkkal, hogy igény esetén tartanak érettségi felkészítőket, de ez kizárólag a középiskolai időszakot lezáró vizsgatananyagra összpontosul, a résztvevő fiatalok pedig nem állnak majd szerződéses viszonyban a PKE-val.
Az orvosi egyetemek vonzzák a külföldieket Több mint 12 ezer külföldi hallgató tanult az elmúlt tanévben a romániai felsőoktatási intézmények alapképzésein, további 1500 fiatal pedig az Erasmus programon keresztül vett részt hazai képzéseken – számolt be az oktatási minisztérium. A legtöbb külföldi diák a Iaşi-i, a bukaresti, a kolozsvári, valamint a temesvári orvosi és gyógyszerészeti egyetemen tanult. Legnagyobb számban ugyanakkor Izraelből, Franciaországból, Tunéziából, Görögországból és Marokkóból érkeztek Romániába a hallgatók.
Bíró Blanka, Szucher Ervin, Kőrössy Andrea, Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Petres elkerülné a zászlópereket
Próbálja elkerülni a pereket a székely zászlók kitűzése miatt, az autonómiahatározatokat viszont meg kell támadnia Petres Sándor újonnan kinevezett Hargita megyei prefektusnak.
– Miért váltotta fel a megyei önkormányzatban elfoglalt alelnöki helyét a prefektusi tisztségre? Az előbbiben kizárólag a lakosságot képviselhette, az utóbbiban pedig a kormányt képviseli – bizonyos kérdésekben akár választói ellenében.
– Az RMDSZ vezetésének felkérésére vállaltam el a tisztséget. Nem érzek ellentmondást, kibékíthetetlen ellentétet a közszféra e két tisztsége között. Kizárólagosságról egyik esetben sem lehet beszélni, mert egyrészt a lakosság érdekei képviseletének is a törvényszabta határokon belül kell történnie, másrészt a kormánynak is a lakosság érdekében kell eljárnia.
– Beiktatásakor azt nyilatkozta, hogy a törvények és az intézmények ugyanazok. Ilyen körülmények között miért volt fontos az RMDSZ-nek magyar prefektust állítani Hargita megyében, annál is inkább, mivel eredetileg ezt nem tűzte ki célul?
– Pontosítok: azt mondtam, hogy az én beiktatásommal sem a hatályos törvények, sem az intézmény nem változott meg. Az RMDSZ döntéseiről, azok indokairól nem tudok nyilatkozni, viszont úgy gondolom, hogy egy magyar prefektus hozzá tud járulni ahhoz, hogy egy magyar többségű megye lakossága nagyobb bizakodással, nyugodtabban élje meg hétköznapjait.
– A román politikum és a fővárosi sajtó rendszerint a románság elnyomásával azonosítja Hargita megyét. Ehhez képest azt tapasztaljuk, hogy Maroshévízen és környékén szinte egyáltalán nem érvényesül a kötelező kétnyelvűség elve. Mit szándékozik tenni ez ügyben?
– Rengeteg tennivaló akad Hargita megyében mind a törvényesség betartása, mind a két – vagy három, ha a romákra is gondolunk –, egymásra utalt közösség együttélésének formális és informális, formai és emberi feltételei kialakításának tekintetében. Az a dolgunk, hogy minden nap közelebb kerüljünk az ideális állapothoz, amikor a törvény mindenki számára ugyanúgy törvény. Nem fogunk kettős mércét alkalmazni. Ugyanakkor évek, esetleg évtizedek összes sikertelenségét nem fogjuk tudni pár hónap alatt orvosolni.
– A zászlóügyeket túlfeszítő Kovászna megyei román prefektus kollégája és annak elődei mindegyre a panaszlevelekkel takaróztak. Mire számíthatunk abban az esetben, ha Önt is elárasztják a szolgálatos feljelentők hasonló beadványokkal?
– Hargita megyére nem jellemzőek a zászlóperek, egyetlen, másodfokú eljárás van folyamatban. Nem tisztem mások munkáját minősíteni, ezt most sem fogom tenni. Minden beadványra, bármilyen témájú is az, kötelező válaszolnunk, így a jónéhány zászló témájú beadványra is. Úgy gondolom, hogy a hatályos törvények betartása mellett is ki lehet fejezni közösségi érzést, akaratot, és remélem, hogy lesz bennünk, közszereplőkben kellő bölcsesség ahhoz, hogy ne jussunk el a perekig.
– Magyarán: akkor sem fog perbe szállni azokkal a polgármesterekkel, akik kifüggesztik a székely zászlót, ha a feljelentők ezt várják el öntől?
– Intézményünk nem akkor száll perbe, amikor egy kérelmező ezt szeretné, hanem akkor, amikor a törvényesség betartása érdekében erre szükség van.
– Miként viszonyul azokhoz a tanácsi határozatokhoz, amelyekben az SZNT felhívására a helyi önkormányzatok az egyetlen, önálló közigazgatási régióhoz való tartozás óhaját fejezik ki? Szükségesnek tartja a pereskedést?
– Intézményünk, és a fölénk rendelt belügyminisztérium jogászainak véleménye az, hogy a hozzánk eddig eljuttatott, ilyen tárgyú határozatok nem állják ki a törvényesség próbáját. Ezt a véleményt az igazságszolgáltatás erősíti vagy cáfolja majd meg, mint minden olyan esetben, amikor a törvényességről alkotott véleményünk eltér az elemzett határozat vagy döntés meghozójának véleményétől.
– Apropó székelyföldi régió: mit szándékozik tenni az utóbbi évtizedek folyamán a moldvai megyékhez csatolt területek – falvak, hegyek, erdők – visszaszerzése érdekében?
– A többi érintett közszereplővel, gondolok a politikai képviseletre, a helyi és megyei önkormányzatok valamint intézmények vezetőire, azon leszünk, hogy minden lehetséges módon fenntartsuk a közösség, a megye lakosainak érdekeit.
Szucher Ervin, Krónika (Kolozsvár)

Iskolakezdés: eltekintenek a hiányosságoktól
Országszerte több száz oktatási intézmény még mindig nem rendelkezik az oktatás megkezdéséhez szükséges egészségügyi engedéllyel, az oktatási tárca illetékesei szerint azonban a helyzet sokkal jobb, mint az előző években.
Főképp a vidéki iskolák vannak nehéz helyzetben, a városi intézmények többségében már megfelelő feltételek közt fogadják a diákokat. Iskolakezdéskor minden évben újra meg újra felvetődik ez a probléma, az oktatás azonban a kifogásolt állapotú intézményekben is beindul.
Maros megye: kellemes meglepetés
A tavalyi tizenkettőhöz képest idén még kevesebb Maros megyei tanintézet marad egészségügyi működési engedély nélkül – tájékoztatott a közegészségügyi hatóság sajtószóvivője, Uifălean Gabriela. Az ellenőrző szervek eddig mintegy száz iskolát és óvodát látogattak meg, és kellemes meglepetésben volt részük.
„Azt látjuk, hogy idén szinte mindenütt, a legkisebb falvakban is igyekeznek pontra tenni a tanintézeteket. Persze ez nem azt jelenti, hogy minden iskolának és óvodának megadjuk a működési engedélyt, sőt reméljük, hogy azok, amelyek évek óta képtelenek megszerezni a szükséges jóváhagyást, lassan be is zárnak” – fejtette ki munkatársunknak Uifălean doktornő. Az ellenőrzések szeptember vége felé érnek véget.
Háromszék: nem segít a kormány
Háromszéken hat tanintézet nem kapta meg a hétfőn kezdődő tanévre a közegészségügyi engedélyt, mert az intézmények épületében nincs vezetékes víz, vagy nem elég jó minőségű. Az itt tanuló diákok otthonról visznek palackozott vizet. Keresztély Irma főtanfelügyelő elmondta, ezek az iskolaépületek általában egyházi tulajdonban vannak, ezért az önkormányzatok nem tudnak befektetni a korszerűsítésükbe.
Kovászna megyében a 316 oktatási intézmény közül még 18-nak a napokban folyamatban volt a közegészségügyi engedély beszerzése, de ezek esetében nincs semmilyen akadálya annak, hogy a jóváhagyást megkapják. A főtanfelügyelő szerint egyre több tanintézet kapja meg az engedélyt, az új tanévben már 98,10 százalék rendelkezik jóváhagyással.
Idén a háromszéki iskolák és óvodák egy lejt sem kaptak a központi költségvetésből karbantartásra vagy felújításra, a nyári munkálatokat az önkormányzatok finanszírozták. Kovászna megyében a nyári vakáció alatt az önkormányzatok összesen 2,3 millió lejt fordítottak a tanintézetekben zajló munkálatokra, hogy ezek többsége megfelelően fel tudjon készülni a tanévkezdésre.
Bihar megye: utolsó simítások
Bihar megyében még mindig vannak olyan tanintézetek, ahol nincs az épületben vezetékes víz, és kályhával fűtenek, de hétfőn mégis kinyitják kapuikat a kisdiákok előtt. Nicolae Avram főtanfelügyelő sajtótájékoztatón mutatott rá arra, hogy a partiumi megye óvodáinak és iskoláinak egynegyede akadt fenn a vizsgálatok első rostáján, és nem szerezte meg a működési engedélyt, de fogadni tudja a tanulókat. A legsúlyosabb problémákat Felsőfeketevölgyben tapasztalták, ahol a tető beázása nehezíti az oktatást.
A tanfelügyelőség, a prefektúra és a közegészségügyi hivatal közös vizsgálatáról kérdezve Delorean Gyula helyettes kormánymegbízott rámutatott arra, hogy 26 településre kellett újra kilátogassanak az elmúlt időszakban, de elementáris problémák nem voltak. „A többnyire magyarlakta települések ilyen szempontból jól állnak, nem volt gond” – magyarázta. Csupán Diószegen voltak kisebb rendellenességek, de a tanfelügyelőség már átutalta a szükséges összeget a javításokra.
Nagyváradon minden iskola megkapta a működési engedélyt, a nyári szünet utolsó „száz méterén” már csak a Mihai Eminescu Főgimnázium festésén dolgoztak.
Hargita megye: jóindulatú ellenőrök
Bartolf Hedwig Hargita megyei fő tanfelügyelő elmondta, a tanintézetekben lezajlottak a tanfelügyelőségi és közegészségügyi ellenőrzések is, és ezek azt mutatják, hogy az egy évvel korábbi helyzethez képest javultak a feltételek a napközikben és iskolákban, a múlt évi 89 százalékhoz képest idén 92 százalék arányban találták megfelelőnek a körülményeket a tevékenység elkezdéséhez, így a tanintézetek jelentős része a közegészségügyi működési engedélyt is megkapta.
„Akárcsak az elmúlt években, idén is jóindulatúak voltak az ellenőrzések során, ott is megadták a működési engedélyt, ahol a szükséges munkálatok – például a padló cseréje, épületjavítás vagy más fejlesztés – elkezdődött, de várhatóan csak az iskolakezdés után fejeződik be” – tájékoztatott a főtanfelügyelő. Kifejtette, természetesen van, ahol a körülmények még nem felelnek meg maradéktalanul az elvárásoknak, de legtöbb tanintézet esetében ezek olyan problémák – például a szeméttároló helyéül szolgáló betonalap hiánya –, amelyek nem akadályozzák az oktatás elkezdését.
Bartolf Hedwig hozzátette, várhatóan idén olyan már nem fog előfordulni, mint tavaly, amikor az iskolák állapota miatt, a diákok biztonságát szem előtt tartva a megyei közegészségügyi igazgatóság nem engedélyezte az oktatás megkezdését a székelyandrásfalvi, valamint a Kászonokban található jakabfalvi iskolákban.
Bíró Blanka, Szucher Ervin, Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Nincs per Wass-ügyben
Úgy tűnik, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) el kell állnia attól a pertől, amit három hónappal ezelőtt hatósági túlkapás miatt helyezett kilátásba.
A két szervezet jogi úton készült fellépni amiatt, hogy a csíksomlyói pünkösdi búcsún felállított könyvesstandokról a rendőrök levétették Wass Albert könyveit, és egy árustól tíz könyvet el is koboztak, majd néhány nappal később Szovátán lefoglaltak egy magánterületen felállított Wass-szobrot.
Mindezt az író emlékének meggyalázásaként értelmezte az EMNT és az EMNP, mely ellen szerintük az erdélyi magyarság képviselőinek kötelező módon fel kell lépnie. A két szervezet közös, júniusi keltezésű közleményében leszögezte: Wass Albert könyveinek elkobzása, a könyvárusok megfélemlítése újabb bizonyítéka annak, hogy „25 évnyi demokrácia sem volt elég ahhoz, hogy a román államapparátus embereiből kihaljon az erdélyi magyar közösség sárba tiprásának szándéka.”
Lapunk arra volt kíváncsi, hogy három hónap elteltével a két szervezet beindította-e az akkor kilátásba helyezett pert. Mint kiderült: nem, és ennek már nemigen látják az esélyét. A tiltakozó levél egyik aláírója, Papp Előd, a néppárt országos alelnöke elismerte, jelenleg egészen más prioritásaik vannak. „Számunkra most az aláírásgyűjtés a legfontosabb dolog. A többi politikai tevékenységünket szeptember 23. után folytatjuk” – válaszolta megkeresésünkre Papp, aki a másik aláíróhoz, Nagy Pálhoz irányított.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke kifejtette: nem is olyan könnyű pereskedni, mint ahogy a történések hevében elképzelték. „A szovátai férfi – akitől elkobozták a Wass-büsztöt – elutasította a segítségünket, mondván, ő ügyvédet fogadott, és azzal járja a maga útját. A könyvárusok pedig egyszerűen nem merik felvállalni az ügyet. Ilyen körülmények között nehéz perelni vagy beavatkozni a perbe” – fejtette ki a Krónikának Nagy Pál.
Az EMNT alelnöke hangsúlyozta, így sem tettek le a szándékukról, Wass Albert rehabilitálása érdekében egy munkacsoportot kívánnak létrehozni. Ebben valószínűleg helyet kapna többek között Vekov Károly történész és Kincses Előd jogász, akik az elmúlt években már próbálták jobb belátásra bírni a román igazságszolgáltatást Wass-ügyben.
A két kezdeményező szerint minderre azért is szükség mutatkozik, mert az erdélyi magyarság érdekképviseletének eddigi „lakájpolitikája” képtelen Bukarestben megoldani az efféle gondokat. A magyarság bukaresti politikai képviselete csak „segíti a hatalmat abban, hogy elodázza a szembenézést jogos önrendelkezési törekvéseinkkel” – írta Papp Előd és Nagy Pál az RMDSZ-ről.
Többszörös próbálkozásunk ellenére a szövetség elnökét, Kelemen Hunort sem három hónappal ezelőtt, sem most nem sikerült megszólaltatnunk a téma kapcsán.
Szucher Ervin, Krónika (Kolozsvár)

Fél éve húzódó politikai káderezés?
Fél évvel a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) március 17-i döntése után sem kapta meg államtitkári kinevezését Vass Levente, az RMDSZ marosvásárhelyi orvos-politikusa.
Bár a szövetség köreiből egyre több információ szivárog ki, miszerint a belső ellenzékiséget vállaló Vass egyhamar nem fog kilépni az örökös jelölt státuszából, az érintett úgy véli, kár lenne egyéni ambíciók miatt lemondani egy ilyen fontos tisztségről, annál is inkább, mivel a tárca negyedik államtitkári posztját a nagyobbik kormánypárt továbbra is fenntartja magyar szövetségesének.
Borbély: Pontát kell kérdezni!
„Nem tudom, miért nem nevezték ki Vass Leventét, erről a miniszterelnököt kellene kérdezni” – reagált megkeresésünkre Borbély László. Lapunk felhívta a kormányfő sajtóirodáját, ahonnan csak a későbbiekben ígértek írásbeli választ, kedd óta azonban egyetlen sort sem írtak.
Kérdésünkre, hogy az RMDSZ politikai alelnökeként az elmúlt hat hónap alatt ő maga érdeklődött-e a késés oka miatt a kormányfőnél, a politikus nemmel válaszolt. „Én nem, de a kollégáim megkérdezték a miniszterelnököt. Legutóbb, valamikor augusztusban még az volt a válasz, hogy minden egyes tisztségviselőnek át kell esnie egy bizonyos ellenőrzésen. Vass Levente esetében ez még nem zárult le” – nyilatkozta a Krónikának a szövetség második embere.
Amennyiben tényleg átvilágításnak van alávetve, Vass a leghosszabb ideig ellenőrzött romániai politikusnak számít. Ez azért is meglepő, mert a vásárhelyi orvos nem „az utcáról” sétálna be a minisztériumba: Cseke Attila mandátuma alatt tanácsosi tisztséget foglalt el az egészségügyi tárcánál. Ha a kormányfő valamennyi miniszter- és államtitkár-jelöltjét ilyen hosszasan vizsgálná, hónapokig képtelen lenne felállítani saját kabinetjét.
Borbély cáfolta azt az egyébként RMDSZ-körökből származó szóbeszédet, miszerint a belső ellentétek miatt éppen a szövetség gáncsolná az orvos-politikus kinevezését. „Semmi köze a belső ellentéteknek – legalább is, ami engem illet” – hangsúlyozta Borbély László.
Brassai: fontos lenne Vass kinevezése
Kérdésünkre, hogy a Maros megyei RMDSZ fontosnak tartja-e, hogy a térség jelenlegi bukaresti képviseletét további magyar államtitkár erősítse, Brassai Zsombor határozott igennel válaszolt. „Az RMDSZ-nek is fontos és a megyének hatványozottan az, annál is inkább, mivel az egészségügyi hatóságnál az összes kulcspozíciót elveszítettük” – fejtette ki a szövetség Maros megyei vezetője, aki maga is tagja a SZÁT-nak, és jelen volt azon a gyűlésen, amelyen Kelemen Hunor országos elnök megerősítette a Vass Leventével kapcsolatos tényállást.
Brassai, aki előtt egyáltalán nem idegen a Vass Levente és az RMDSZ „nagyjai” közötti, olykor a Szövetségi Képviselők Tanácsa nagynyilvánossága, máskor kulisszák mögött zajló belharca, nem hinné, hogy az adott konfliktus miatt késne a tavasszal nevesített államtitkár kinevezése.
Vass Levente: házon belül van a gond
Vass Levente viszont Borbélyt és Brassait cáfolva azt állítja, hogy minisztériumi értesülései szerint az RMDSZ-en belüli erők késleltetik a kinevezését. Kérdésünkre, hogy kik, csak annyit mondott, hogy „olyan emberek, akik a párton belüli hatalmukkal visszaélve nem értik meg, hogy egyéni érdekeiket nem lenne szabad a közösségi érdek fölé helyezni.”
A pontosítás kedvéért az orvos-politikus hozzáfűzte: nem Kelemen Hunor szövetségi elnökről és nem is az SZKT-n belüli platformok vezetőiről van szó, akikkel több ízben is egyeztetett kinevezéséről. Vass úgy véli, a torzsalkodás és az értelmetlen bosszú miatt Maros megye napról napra veszít a felzárkózási esélyeiből. Példaként a közel tíz évvel ezelőtt elképzelt regionális kórház tervének lenullázását hozta fel.
„Valaki feltette a kérdést, miért veszítettük el a Marosvásárhelynek és a térségnek szánt regionális kórház építésének lehetőségét? Főként olyan körülmények között, hogy a kormány döntött a kolozsvári, jászvásári és craiovai regionális kórházak létesítéséről” – hívta fel a figyelmet az államtitkárjelölt. Ugyanakkor hozzátette, a térség román orvostársadalma is jelezte, hogy az információáramlás újjáindulása érdekében szükség volna az államtitkár mielőbbi kinevezésére.
Vass szerint Maros megye politikai súlya azzal válna tekintélyesebbé, ha érvényt tudna szerezni a Szövetési Állandó Tanács döntésének, és ezzel is erősítené jelenlétét szövetségi szinten.
Mint ismeretes, az utóbbi három évben Vass Leventének több konfliktusa is adódott párton belül. A legsűrűbben és legdurvábban – politikai fórumokon, de főként saját rádiójában – Frunda György volt szenátor támadta.
Szucher Ervin, Krónika (Kolozsvár)

Hivatalnoki amnéziát okozó kétnyelvűsítés
Egyáltalán nem tartják be, vagy csak részlegesen teljesítik a kétnyelvű táblák kihelyezésével kapcsolatos ígéreteiket a marosvásárhelyi önkormányzat illetékesei. Amikor hónapokkal ezelőtti vagy akár másfél éve tett nyilatkozataikkal szembesítettük őket, kiderült, hogy nem is emlékeznek arra, amit – valószínűleg a sajtó és a közvélemény megnyugtatására – hirtelenjében válaszoltak. 
Gabriela Oşant, a városháza iskolákért felelős igazgatóját év elején arról kérdeztük, mikorra kétnyelvűsítik az összes marosvásárhelyi tanintézet homlokzati feliratait? Oşan akkor – mint 2014. január 29-ei lapszámunkban beszámoltunk róla – azt mondta, hogy legtöbb tíz napon vagy két héten belül be szeretnék fejezni a tavaly késő ősszel elkezdett akciót.
Hozzátette: kis fennakadást okoz annak a négy, műemlék épületben működő gimnáziumnak az esete, melyek homlokzatára nem két egyszerű, de kirívónak számító kék színű táblát, hanem odaillő pannót szeretnének kihelyezni. Ennek mérete és alakja mind a négy iskolaépület esetében különbözik. Oşan a Bolyai Farkas Gimnáziumra, az Alexandru Papiu Ilarian, az Unirea és a művészeti iskolára célzott.
Kilenc hónapja az igazgató azzal nyugtatgatta az olvasókat, hogy a szakemberekkel és a tanintézetek vezetőivel közösen keresik a megoldást az ügyben. Azt is megígérte, hogy a közeljövőben a sportcsarnokokra is új, kétnyelvű feliratokat helyeznek ki.
Mindebből a mai napig semmit nem láttunk, holott kilenc hónap alatt ennél nagyobb dolgokat is meg lehet valósítani. Erre maga Oşan a példa, aki a közelmúltban édesanya lett. Helyettese, Horaţiu Lobonţ megvallotta, nincs tisztában a táblacserék ügyével, de hamarosan utánanéz.
Még várni kell a magyar tájékoztatóra 
Az iskolanévtáblákhoz hasonlóan a gyalogosoknak szánt, érintőgombbal ellátott jelzőlámpák ügye is feledésbe merült. A Dózsa György út Béga utca és a kémiai gimnázium közötti szakaszán másfél évvel ezelőtt, 2013. március végén helyezték üzembe a villanyrendőröket. Azóta a gyalogosok számára biztonságosabb az átkelés, hiszen a lámpák tartóoszlopain elhelyezett készülék gombját megnyomva kell megvárniuk a zöld jelzést.
Egy héttel a rendszer működésbe helyezése után tettük szóvá a városházán, hogy a járókelők ugyan elégedettek, ám kifogásolják, hogy az érintőgombok melletti információs tábla kizárólag román nyelvű, míg a szerkezet románul és angolul figyelmezteti a járókelőket arra, hogy még várniuk kell.
Amint arról 2013. április 4-ei lapszámunkban beszámoltunk, Aurel Trif, a polgármesteri hivatal szóvivője azzal próbált ránk cáfolni, hogy „mindenki elégedett”. A városházi illetékes ugyanakkor megígérte, hogy hamarosan kétnyelvűre cserélik az összes figyelmeztető táblát. „Az információs táblákat ideiglenes jelleggel helyeztük ki, a közeljövőben lecseréljük kétnyelvűekre” – mondta többek között.
Aurel Trif újabb megkeresésünkre, amikor szembesítettünk a másfél évvel ezelőtti nyilatkozatával, meglepettnek mutatkozott. „Mondtam én ilyesmit? Nem emlékszem” – volt az első reakciója, majd telefonon tudakozott az ügyről Florian Moldovan igazgatónál. Kollégája elmondta, valóban tervben van a táblák cseréje, de csak 2015-ben.
Leállt az utcanévtáblák cseréje
Ha beigazolódott volna Peti András alpolgármester lapunknak tett, augusztus 5-ei lapszámunkban leközölt állítása, miszerint az önkormányzat naponta két-három utcában cseréli le a névtáblát, a folyamat már befejeződött volna.
Ehhez képest, Peti nyilatkozatával ellentétben, azóta egyetlen új, kétnyelvű utcanévtáblát sem helyeztek ki. Sőt időközben eltüntették a Kós Károly utca egyik feliratát. Ilyen körülmények között a városban még mindig csak a Dózsa György utat, a Kinizsi Pál utcát és a Mátyás király teret hirdeti új, kétnyelvű tábla.
Még a Liszt Ferenc utcát sem sikerült újratáblázni, amelyről augusztus elején az RMDSZ vezetői azt állították, hogy a Franz Liszt elnevezés alá felkerült a zeneszerző és zongoraművész magyar neve. Lapunk megkeresésére Csegzi Sándor polgármesteri tanácsos vállalta, hogy még a napokban – saját költségén – kitéteti az új táblát.
Szigeti Enikő, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) vezetője már augusztusban félőnek tartotta, hogy a néhány kicserélt utcatábla után az önkormányzat, forráshiányra hivatkozva, lezárja az ügyet.
„Tapasztalataink azt mutatják – például a kétnyelvű iskolanévtáblák ügyében –, hogy a városháza egyik időhúzó érvelése a kétnyelvűség témakörben a forráshiányra való hivatkozás” – fejtette ki Szigeti. A CEMO-aktivista augusztus elején is cáfolta az RMDSZ-es alpolgármester állítását, miszerint naponta több feliratot is kicserélnek, mondván, hogy a táblákat készítő cégtől megtudta, nem kaptak rendelést újabb kétnyelvű feliratokra.
Lapunk hétfőn újból megkereste Peti András alpolgármestert, aki egyrészt a közbeszerzési eljárás bürokratikus bonyodalmaival magyarázta a munkálatok megtorpanását, másrészt úgy vélte, kár lenne elsietni, hisz a 2007-ben készült utcanévlistán több fordítási hiba is van.
„Egyfelől meg kell hirdetnünk a táblakészítésre a közbeszerzési eljárást, másfelől ki kell javítanunk a fordításba becsúszott hibákat” – mondta az elöljáró. Igaz, az új lista akkor is elkészülhetett volna, ha az önkormányzat már 2007-ben nekilát a fordítások ellenőrzésének, és minden héten csupán egyetlen utcanevet korrigál.
Felvetésünkre, hogy a javított lajstrom elkészültéig miért nem lehetne a Secuilor Martiri alá kiírni a Székely Vértanúkat vagy a Sfîntul Ioan alá a Szent János nevet olyan körülmények között, hogy az efféle elnevezések fordítása nem képezheti vita tárgyát, az alpolgármester úgy vélekedett, hogy előbb-utóbb csak elkezdődik a táblacsere. Eközben a város utcáiban a lakók kezdeményezésére kezdenek megjelenni a kétnyelvű utcanévtáblák.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Két új kötet a Prospero Könyvek tízéves születésnapján
A színészek és operaénekesek pályaképét megrajzoló tízéves Prospero Könyvek sorozatot ünnepelték a kolozsvári Györkös Mányi Albert-emlékházban csütörtök este, az eseményen pedig jelen voltak az eddigi alanyok és szerzők, emellett bemutatták a Miske László nagyváradi, illetve Mende Gaby marosvásárhelyi színművészről szóló két legfrissebb kiadványt.
A kötetek szerzői lapunk munkatársai, előbbit Molnár Judit, utóbbit pedig Szucher Ervin írta. A sorozatszerkesztő, Demény Péter elmondta, hogy tíz év alatt 19 kötet jelent meg – az első öt a Polis, a többi a Korunk Komp-Press kiadó gondozásában –, ami a mai nehéz kiadói viszonyok közepette semmiképp sem mondható kevésnek.
A Miske Lászlóról szóló kötetet Kötő József és Kántor Lajos méltatta, hangsúlyozva, hogy amikor két év lelkészi szolgálat után elvégezte a színit, és Nagyváradra szerződött, jó időben jó helyre, olyan színházhoz került, ahol éppen a megújhodás kezdődött. Ebből aztán Miske oroszlánrészt vállal: magyar és világirodalmi darabokban játszotta a főhőszerepeket, egyik idősebb kollégája meg is jegyezte: ő az, aki megérdemli a nagytiszteletű művész megszólítást.
A kötet szerzője még Miske László tanári hajlamairól beszélt, hiszen a jelenleg Debrecenben élő színész elsősorban az énekszakos hallgatók színpadi beszédének és mozgásának csiszolásával foglalkozik.
A Mende Gaby életútját bemutató kötet előszavát Kovács Levente rendező írta, de betegsége miatt Kincses Elemér beszélt a művésznő szerepeiről, jelleméről, a szerző pedig elmesélte, hogy milyen bensőséges baráti viszonyba kerültek a munka során.
Mende Gaby az ünnepségen Faludy György Villon-átköltését, a Haláltánc-ballada című emblematikus verset szavalta el a népes közönségnek. Az eseményre írt Demény Péter-versnek is az ünnep és az öröm a zárszava: „hogy lehessek, mi lenni nem lehettem, / bár vágytam forrón egész életemben, / s hogy lássam másnál lenni álmomat, / s ha szép lett, jó lett, akkor köszönöm: / ünnepetek az én nagy örömöm.”
Krónika (Kolozsvár)

Diplomácia helyett segítség – Interjú Magyarország olténiai tiszteletbeli konzuljával
Magyarország tiszteletbeli konzuljaként az anyaországot képviselői Olténiában a Székelyföldön született Molnár Endre. A hivatalt Szörényváron (Drobeta-Turnu Severin), a vállalkozó tulajdonában lévő Tropical Szálloda irodahelyiségében rendezték be. Molnár azt állítja, már kinevezése előtt is öntevékenyen eljárt bajbajutott magyar turisták és kamionosok ügyében, akik hozzá fordultak segítségért. 
– Székelyföldi származásúként közel fél évszázada Olténiában él, és most Magyarország tiszteletbeli konzuljává nevezték ki. Mit gondol, hogyan „találta meg” Önt ez a tisztség?
– Csíkkozmási származású vagyok, rendszeresen el is látogatok a szüleim, rokonaim sírjához. Akárhányszor Marosvásárhelyre vagy Kolozsvárra szólít a kötelesség, teszek egy kétszáz kilométeres kitérőt, és felkeresem szülőfalumat, a temetőjét, a régi utcáit. Mindig feltöltődve indulok tovább, vagy térek vissza Olténiába, ahova közel ötven évvel ezelőtt telepedtem le.
Szörényvárra nősültem, ott születtek a fiaim, ott működik a vállalkozásom, ott hoztam létre az RMDSZ Mehedinţi megyei szervezetét, és ott segítem a magyarországiakat, valahányszor valamiféle gondjuk támad. Tréfásan úgy is fogalmazhatnék, ezt a tiszteletbeli konzuli feladatot eddig is elláttam, csak egy kicsit feketén. Bár nem lehetek tagja a magyar diplomáciai testületnek, munkámért nem kapok, de nem is várok fizetést, hivatalos kinevezésemhez meg kellett várnom a román külügy hozzájárulását, akár egy rendes konzul.
– Mi a feladata Románia déli részén, távol az anyaországi és az erdélyi magyarságtól?
– Elsősorban a bajba került magyar állampolgárok megsegítése. Amióta átvettem ezt a számomra rendkívül megtisztelő címet, hál’ Istennek nem akadt semmiféle munkám. De addig – balesetek, lopások, gépkocsifeltörések és különböző incidensek miatt – mindegyre hívtak vagy küldtek tolmácsolni, tanácsot adni az érintetteknek.
A legtöbb esetben a bajba keveredett magyarországi kamionsofőröknek kellett segédkeznem, olyanoknak, akik karamboloztak, de olyanoknak is, akiknek ellopták az árujukat vagy az üzemanyagukat. Akkor is léptem, amikor egy pontonkikötő eldőlése miatt egy húszfős turistacsoport esett a Dunába. Senkinek nem lett semmi baja, de az iratok tönkrementek, vagy a szó szoros értelmében elúsztak.
– Magyarország megbízottjaként a kultúránkat is megpróbálja népszerűsíteni?
– Nem hinném, hogy erre komolyabb igény mutatkozna. Inkább sportesemények szervezésében gondolkodom annál is inkább, mivel van egy sportrepülőterem, ahol nagyon szép dolgokat szoktunk művelni.
– Az Al-Dunán, Orsován vagy a Kazán-szoros környékén valamikor számos, a magyar múltra utaló jel létezett. Nem tudom, az RMDSZ-elnöktől vagy a tiszteletbeli konzultól kérdezzem: szándékában áll ezeket újra nyilvánosság elé tárni, láthatóvá tenni?
– Ha a Széchenyi-táblára gondol, el kell mondanom, hogy legalább háromszor rögzítettük a sziklára, és mindannyiszor eltüntették. Egyesek azt mondják, emeljük ki az eredetit, amely a vaskapui gát megépítése után, a Duna szintjének felemelésével került víz alá. Ez lehetetlen, hisz az emlékmű szövege nem egyszerű márványtáblára került, hanem a lecsiszolt sziklába faragták.
Az orsovai Korona-kápolna ugyanazon okok miatt az egész városkával együtt víz alá került. Az új római katolikus templom faláról viszont a látogató megtudhatja, hogy a menekülő Kossuth Lajos megbízásából 1849-ben itt ásta el Szemere Bertalan a magyar koronát, amit négy évvel később a császári hatóság megtalált.
– Hogyan fogadták kinevezését a helyi vezetők a nem éppen felhőtlen magyar–román viszony közepette?
– Mindenki eljött, akit meghívtam – a prefektus, a megyei tanácselnök, a polgármester –, és gratuláltak kinevezésemhez. Szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy Szörényváron és a megyében szinte mindenki ismer, és tudja, hogy székely emberként, a helyi RMDSZ alapítójaként, elnökeként mindig is kiegyensúlyozott ember voltam, és az vagyok ma is.
Persze egyesek feltették a kérdést, hogy minek magyar tiszteletbeli konzul, ha itt már nem is élnek magyarok? Ezeknek az embereknek elmagyaráztam, hogy konzulként én nem a romániai magyarságot, hanem Magyarországot képviselőem. Az elején így volt az RMDSZ-szel is, de aztán megszokták, hogy az én szállodámon a román meg az uniós zászlón kívül ott lobog a piros-fehér-zöld lobogó is.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Autonómiakonferencia csonka kerekasztallal
Autonómiatervezetek és regionalizmus a politikai képviselőet asztalán címmel szervezett egésznapos nemzetközi konferenciát Marosvásárhelyen az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT)  illetve a Székely Nemzeti Tanács (SZNT). Az MPP távol tartotta magát a rendezvénytől, az RMDSZ képviselői és románok nem voltak a meghívottak között.
A konferencia az SZNT és az RMDSZ autonómiastatútumát, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) csomagtervét, illetve azokat a nyugati autonómiapéldákat vizsgálta, melyek iránytűnek számíthatnak az erdélyi magyarság számára. Ezekből világosan kiderült, hogy az Európai Unió nem csak a központosított nemzetállamok tömörülését, hanem a régiók és a nemzeti közösségek Európáját is fontosnak tartja. Nincs sikeres unió, ha a régiók és az itt élő nemzeti közösségek elnyomottan élnek vagy legalábbis úgy érzik, nincsenek bevonva a politikai és gazdasági integráció folyamatába.
Mivel Romániában az autonómia és a regionalizmus két nemkívánatos, mondhatni tabuszónak számít, mely akár hisztériakeltésre is alkalmas, meg kell értetnünk a románsággal, hogy ne mumusként, hanem a jövő, a fejlődés és a jólét zálogaként kezelje – hangoztatta köszöntőjében a rendezvény házigazdája, Cseh Gábor. Az EMNT marosszéki elnöke ezennel elővetítette a konferencia célját, mely egy párbeszédkísérlet kívánt lenni az amúgy jelen nem lévő román féllel.
Harcolni a ködös kilátások közepette is
Bakk Miklós, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem tanára előadásában a dél-tiroli modellt és az erdélyi autonómiatervezeteket hasonlította össze. A mérlegre került hazai statútumokról és csomagtervekről kiderült, hogy még távol állnak az Olaszországban érvényben lévő jogszabálytól. Különösképpen a nemrég közvitára bocsátott RMDSZ-változat tűnik ködösnek.     
Bodó Barna, a Sapientia kolozsvári tanára egy folyamatban lévő kutatásból mutatott be részleteket. A szakember sorra elemezte a vezető román politikusok az autonómiával kapcsolatos nyilatkozatait, melyekből kiderül, hogy vagy félre akarják vezetni választóikat, vagy egyszerűen nem ismerik a szó pontos fogalmát. „Legyünk jóhiszeműek, és induljunk ki abból, hogy az illetékesek nem ismerik az autonómia fogalmát. Pedig a román alkotmányban is szerepel, mint egyházi vagy egyetemi autonómia. Sőt a kollektív jogok is benne vannak a sztrájkjogban és a kollektív munkaszerződésben” – mutatott rá a politológus. Az elnökválasztás legnagyobb esélyese, Victor Ponta szerint a területi autonómia nem egyezik az uniós elvekkel, egymással szembefordítja a közösségeket, illetve követelői nem tartják tiszteletben az alkotmányt. Mindezt a szociáldemokrata kormányfő azzal a kijelentésével tetézte, miszerint pártja számára az autonómia tabu. Ellenfele, Klaus Johannis is azon a véleményen van, hogy Romániában nem fog megvalósulni a magyarság álma. Annál is inkább, mivel – nyilatkozata szerint –, amennyiben megnyeri az államfőválasztást, ő maga fog gondoskodni a terv elgáncsolásáról. Călin Popescu-Tăriceanu tovább feszíti a húrt: véleménye szerint az autonómia a magyarok számára is káros volna. Az ügyészből lett politikus, a függetlenként induló Monica Macovei azzal vádolja az RMDSZ politikusait, hogy Moszkva ügynökeiként hirdetik az autonómiát.
Európa is adósunk az önrendelkezés ügyében, derült ki több felszólalásból is. „Európa akkor lesz sikeres, ha meg tudja oldani azokat az etnikai, nyelvi vagy vallási különbözőségből fakadó konfliktusokat, amelyek a kontinens természetszerű változatosságából adódóan törésvonalakként jelennek meg a különböző országok és társadalmak életében” – vélekedett Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt államfőjelöltje.
Szokoly Elek marosvásárhelyi politikai elemző szerint nem csak a vezető román politikusok nyilatkozatai illetve az EU passzív magatartása ad okot a borúlátó megközelítésre. Utalva a kelet-ukrajnai helyzetre, szerinte nemzetközi szinten sem élünk túl alkalmas pillanatot. Ráadásul meglátásában a régiók helyett Európa-szerte a nemzetállamiság kap egyre nagyobb hangsúlyt. Szokoly szerint ilyen körülmények között rendkívül nehéz bevinni az autonómia fogalmát a román köztudatba. „Sajnos a magyar-román párbeszéd olyankor sem mélyül el, amikor az RMDSZ a kormányba kerül” – hívta fel a figyelmet az elemző. Szokoly Elek ugyanakkor Magyarország felelősségére és a kettős állampolgárság megadására is kitért. „Kár azt az illúziót kelteni a dupla állampolgársággal, hogy megszerzője egy virtuális Nagy-Magyarországon fog élni, aminek vajmi kevés köze volna Bukaresthez” – vélekedett a vásárhelyi politikai elemző és emberjogvédő, aki szerint mindezek ellenére nem szabad feladni az autonómiáért folytatott harcot.
Ugyanerre biztatta a résztvevőket Andrea Carteny olaszországi történész, a baszk politikai tanácsadó, Eva Bidania Ibargutxi és Rolf Granlund, az Aland-szigetekről érkezett politikus. Utóbbi a Finnországhoz tartozó autonóm szigetcsoporton élő svédekről beszélt és arról a gazdasági jólétről, mely a függetlenség révén jöhetett létre. Granlund arra intette az erdélyi magyarságot, hogy ne engedje, hogy kisebbségként kezeljék saját szülőföldjén.
Csonkára sikeredett kerekasztal
„A tavaly ilyenkor százötvenezer székely vonult fel a térség autonómiáját követelve. Ez népakarat; a politikum dolga pedig az, hogy a népakaratot képviselője. A szakma dolga meg az, hogy tudományosan megalapozza azt, hogy miként lehet érvényt szerezni a népakaratnak” – fejtette ki portálunknak Szilágyi Zsolt, a néppárt elnökjelöltje, aki a képviselőet hatékonyságáról szóló kerekasztal-beszélgetés egyik résztvevője volt. Az EMNP országos alelnöke arra is rámutatott, hogy nem csak a székelység, hanem Erdély szinte teljes lakossága egy jobb életet képzelt el magának. Véleménye szerint a románság is pontosan olyan tisztán látja, hogy kilencven éve Bukarest nem tud hatékony döntéseket hozni, és az a túlzott központosítás, amiben az ország él – történelmi kortól függetlenül – önmagában hordozza a korrupció jelenlétét az állami adminisztrációban. Izsák Balázs arra figyelmeztette a hallgatóságot, hogy az autonómia nem csak a gazdasági fellendülést, hanem a nemzeti közösség identitásmegőrzését szolgálja. „Mi azért akarunk Székelyföldnek autonómiát, hogy a jövőben is megmaradjon székelynek. Azért akarunk autonómiát, hogy úgy fejlődjön, hogy közben a regionális identitása, az arculata ne változzon meg” – szögezte le a Székely Nemzeti Tanács elnöke.
A kerekasztal mellől hiányzott az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt. Míg az előbbi képviselője nem is szerepelt az eredeti felállásban, Biró Zsolt pártvezető egyéb elfoglaltságára hivatkozva nem jelent meg.
Szerződés a nyelvi jogok érvényesítéséért
A konferencia keretében az EMNT csatlakozott az Európai Nyelvi Egyenlőségért Hálózathoz (ELEN), melynek képviselőetében Davyth Hicks főtitkár írta alá a szerződést Sándor Krisztinával, a nemzeti tanács ügyvezető elnökével. A lépésről utóbbi elmondta: a mindennapi életben a kisebbségi nyelvjogok érvényesítése sokszor akadályokba ütközik, így szükség van olyan – nemzetközi szinten is elismert – szövetségesekre, akikkel közösen nyomást gyakorolhatnak a hatóságokra, elősegítve a magyar nyelvhasználat megkönnyítését. „Csatlakozásunk az ELEN-hez egy újabb eszköz arra, hogy érvényesítsük nyelvi jogainkat” – vélekedett Sándor Krisztina. A nemzetközi fórum főtitkára üdvözölte az EMNT csatlakozását, ugyanakkor elmondta: „Az Európai Nyelvi Egyenlőségért Hálózat őrködni kíván a romániai magyar közösség nyelvi jogainak érvényesülése fölött”.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Pokoljárás ártatlan verssorok miatt
„Olyan is volt, hogy a hosszú munkanap után másnap hajnalig álltunk sorba a verésért! Le se kellett feküdnünk, mehettünk ismét dolgozni. Katonák, őrök, a teljes elnyomó gépezet azon „dolgozott”, hogy naponta ezer foglyot agyba-főbe verjen” – beszélgetés vitéz Gráma Jánossal, a Maros Megyei Volt Politikai Foglyok Szövetségének titkárával.
– Amint 1401 nap a pokolban című könyvében is leírja, egy ön által tizenhét esztendősen írt, de nem közölt vers miatt tartoztatták le tizenkilenc éves korában, 1959 őszén, és ítélték nyolc év kemény börtönbüntetésre. Egy mai tizenkilenc esztendősnek mindez felfoghatatlannak tűnhet.
– Nemcsak egy mainak, nekem is annak tűnt. Alig kezdtem el a teológiai tanulmányaimat, amikor a visszeres lábamat műteni kellett, így bekerültem a kolozsvári Herbák-kórházba. Ott ismerkedtem meg egy középiskolás, helyes és szintén irodalomkedvelő kislánnyal, akiről kiderült, hogy verseket ír. Miután mindketten meggyógyultunk, arra kért, mutassam meg a költeményeit az irodalmi körünk tagjainak. Úgy ítélvén, hogy alkotásai se nem értékesek, se nem érdekesek, nem foglalkoztam velük. Én sem tartottam magam költőnek, de azért olyasmiket, hogy „bezzeg a Szovjetunióba viszik a búzát” vagy „kopott sarkú cipőben indul reggel korán a munkás dolgozni, hogy megkereshesse a mindennapi kenyerét”, mégsem írtam.
Gráma János
1939. augusztus 19-én született a ma már Szászrégenhez tartozó Radnótfáján. Iskolai tanulmányait Régenben, Nagyváradon és Marosvásárhelyen végezte. 1958-ban bejutott a kolozsvári református teológiára, ahol elsőéves diákként, 1959. március 15-én letartoztatták. Az év augusztus 19-én nyolc év szabadságvesztésre ítélték, majd négy év után kegyelemben részesült.
Fogságáról két könyvet írt, a Játék a szívvel és az 1401 nap a pokolban címűt, ugyanakkor Hangulatok címmel verseskötetet jelentetett meg. 2005-től a Maros Megyei Volt Politikai Foglyok Szövetségének titkára, 2003-ban az 1956-os Vitézi Lovagrend vitézzé avatta. A börtönben tanúsított kiállásáért megkapta a Magyar Köztársaság 1956-os Emlékérmét, a Magyarországi Politikai Foglyok Szövetsége A Hazáért érdemkeresztet adományozta neki.
A lány viszont mindegyre győzködött, sőt nálam nagyobb diákokat is próbált rávenni, hogy verseit juttassák el azoknak, akik véleményezni tudnák. Én szégyelltem megmondani, hogy még olyan kicsi vagyok azon az egyetemen, hogy gólyaként szinte észre se vesznek. Hogy a versei gyengék, végképp nem akartam a szemébe mondani. Egyik idősebb diáktársam a tudtom nélkül kivette a fiókomból, de – amint utólag kiderült – nem az irodalmi körben, hanem az állambiztonsági szerveknél mutatta be.
Ezek után a Szekuritáté házkutatást tartott nálam, és megtalálta az én tizenhétévesen, az ’56-os forradalom hevében írt versemet, ami így kezdődött: Magyar népem, oh, én szép nemzetem… Ezekben a sorokban gyökerezik a letartoztatásom, elítélésem, meghurcoltatásom, megbélyegzésem. Érdekes, hogy egyetlen embernek mutattam meg, ő lemásolta és továbbadta. Ezt az embert tanúként hallgatták ki, a többit velem együtt, börtönbe vetették. Tizenhármunkat a teológiáról és a középiskolás lányt.
– Említette, hogy nem számított a nyolcéves szabadságvesztésről szóló ítéletre. Akkoriban viszont már mindenre lehetett számítani a kommunista államapparátus hatóságok részéről.
– Azért búslakodtam, hogy mire szabadulok, 27 esztendős leszek. Pap már nem lehetek, mihez kezdek, hova megyek? – ilyen és ehhez hasonló kérdések foglalkoztattak. Én akkor is, később is ártatlannak vallottam magam. Mi a bűn néhány, más által írt, roppant gyenge vers megőrzésében? Mi a bűn egy, a saját nemzetedről szóló vers megírásában? De sajnos a rezsim hóhérai nem e logikát követték. Azt kérdezték a vallatóim, miért nem jelentettem. Engem a családban is, a teológián is arra tanítottak, hogy szeressem a felebarátomat, nem azt, hogy besúgjam. Ügyvédnőm hiába kérte a legkisebb büntetést, Macskási Pál, a híres-hírhedt bíró nem volt tekintettel arra, hogy a versemet még kiskorúként írtam; tiltott iratok írása és terjesztése miatt – huszadik születésnapomon, 1959. augusztus 19-én – nyolcéves börtönbüntetésre ítélt.
Ebből végül négyet kellett leülnöm. A Szekuritáté zárkájából a kolozsvári börtönbe vittek át, majd az ítélethirdetés után nyomban Szamosújvárra zártak be. Egy ötször ötös cellában mintegy százan voltunk bezsúfolva, fej-láb pózban ketten egy ágyban, három-három szinten. De még így sem jutott mindenkinek hely, volt, aki a hideg cementen aludt. A zárka egyik sarkában két cseber állt, az egyikben víz volt, a másikba a szükségleteinket végeztük. Még vécépapírt sem adtak. Közben a bedeszkázott ablakokon sem kilátni, sem friss levegőhöz jutni nem lehetett. Hogy bizonygassák hatalmukat, a csebrek kivitelekor az őrök meglökdöstek vagy elakasztottak. Aztán addig ütöttek, amíg a ruhánkkal fel nem töröltük a kifolyt szarlét. Ezt megismételték szintén minden ok nélkül akkor is, amikor napközben berontottak a zárkába.
Egy idő után megengedték, hogy dolgozzak, aminek örültem, hisz amíg a helyi bútorgyárban voltam, mégiscsak szabad levegőn voltam. Éjszakánként egy kezdetleges szalagfűrészen bontásból származó gerendákból kellett fosznideszkát vágnunk. Bizony a fában maradt szegek miatt a szalag gyakran elszakadt, engem meg a munka szabotálásáért időnként jól megvertek. „Sabotezi, banditule, hai cu mine!” (Szabotálsz, bandita, gyere velem!) – üvöltötte az őr, majd lehasaltatva úgy megbotozott, hogy odacsináltam. Egy éjjel azonban már nem a gyárba, hanem az állomásra vittek, és marhavagonokba tuszkoltak.
Amikor a vonat Dédára ért, mintegy 35 kilométerre az én drága szülőfalumtól, Radnótfájától, gondolatban hazarepültem a szüleimhez, drága testvéreimhez és az aranyos nagymamámhoz, aki mielőtt az egyetemre kerültem, azt mondta: „Janika, most látlak utoljára!” Igen, úgy éreztem, meghalni visznek. Nem mondták, hova, de tudtuk: jobb sorsunk nem lesz. Nem is lehetett, hisz a Duna-deltában Stoineşti-en egy olyan, nádból és fűzfaágakból készült, munkatábori akolban laktunk, amelynek se ajtaja, se ablaka nem volt, csak úgy fújt keresztül rajta a szél, és ömlött be az eső. A nyári ruháinkat csak január 19-én válthattuk télire. Egy-egy ásóval, lapáttal és talicskával mindannyiunkat odavezényeltek egy 24 méter széles és 8 méter magas töltést építeni.
Az első nap nem volt gond, de másnaptól kegyetlen normát szabtak ki, és aki nem teljesítette, megverték. Olyan is volt, hogy a hosszú munkanap után másnap hajnalig álltunk sorba a verésért! Le se kellett feküdnünk, mehettünk ismét dolgozni. Katonák, őrök, a teljes elnyomógépezet azon „dolgozott”, hogy naponta ezer foglyot agyba-főbe verjen. A gát öt kilométerre volt a szálláshelyünktől, nekünk pedig naponta kétszer, futólépésben kellett megtennünk ezt a távot. Még a nyolcvanesztendős Balássy Károly bácsit, a zilahi földbirtokost is erre kényszerítették. Aki nem tudott szaladni és lemaradt, botokkal ütötték, és ráuszították a kutyákat. Leírhatatlan élvezettel botoztak, főleg a kiskatonák.
Ez ment egy ideig, aztán kitanultuk, miként lehet csalni és átejteni a brigádost meg a szekus őrmestert. Volt, amikor sikerült, volt, amikor nem. Amikor befejeztük, azt hittük, kész, mehetünk haza. Errefel átvittek a szomszéd lágerbe, a salciai munkatáborba, ahol ugyanaz a bánásmód, ugyanaz a feladat várt ránk. A következő stációm Periprava volt, ahol mezőgazdasági munkára fogtak. Meg voltam győződve, hogy télen majd nádat vágatnak velünk, ami egy nagyon kegyetlen munka, de hál’ Istennek 1963 januárjában szabadultam.
– Addig sosem fordult meg a fejében, hogy szökéssel próbálkozzék?
– A szamosújvári börtönből?! Vagy a Deltából?! Hova? A Szovjetunióba, mint a Scurtu nevű, oroszul kitűnően beszélő, kisportolt fiú, akit elkaptak, és mindannyiunk szeme láttára félholtra vertek? Ennek dacára egyszer mégis rám fogták, hogy meg akartam szökni, és engem is jól elvertek. Az egyik katona odaszólított magához, hogy az ételes edényeit vigyem a teherautójukhoz. Megörültem, tudván, ilyenkor a maradékot ki lehet nyalni. De amint belekezdtem volna, a levegőbe lőtt és kiabálni kezdte, hogy el akartam szökni.
Parancsnoka, a Szováta mellőli Bíró Mihály szidta, mint a bokrot a szégyenteljes gesztusa miatt. De hiába, az őrök engem már megint vertek, a kiskatona meg hazamehetett egy pár napra. A legkegyetlenebb őr Grecu volt, aki sorakozó után azzal szórakozott, hogy előreszólította a betegeket. Aki kilépett a sorból, hasra fektette, és jól megtaposta. Ezután diadalittasan elkiáltotta magát: „Látjátok, nem végeztem orvosi egyetemet, mégis meg tudom gyógyítani az egész társaságot!”
– Ilyen körülmények között hihető volt, hogy négy év után azt mondják: Gráma, mehet haza?
– A verések gyakoriságából ki lehetett hámozni, hogy 1962-re valamelyest enyhültek a körülmények, de a szabadság szele még nem csapott meg. 1963. január 29-én szabadultam. Azelőtt egy nappal, amikor kijöttem a vécéről se szó, se beszéd, megbilincseltek és bezártak. Csak másnap hajnalban mondták meg, hogy kész, mehetünk be Peripravára. Egyesek közülünk már tudták, hogy ez a szabadulást jelenti; nekem valahogy nem jött, hogy higgyem. De mind a húszan elhűlve bámultunk, és nem tudtuk, mit kell tennünk. Az őr kinyitotta a kaput és kitessékelt. Semmi őrség, semmi sorakoztatás.
Derékig érő hóban, szélfújásban a folyam mentén gyalogoltunk be a peripravai börtönbe. Beesteledett, mire odaértünk. Másnap Sulinára, a milíciára küldtek, onnan meg Tulceára. A méteres hóban egy teljes napot gyalogoltunk Sulináig. Ráadásul a szovátai Kelemen Imrét a hátamra kellett vennem, mert egy adott pillanatban összerogyott, és azt mondta, folytassuk az utunkat nélküle, mert neki lebénult a lába. Hogy hagyhattam volna ott a mínusz 20 fokos hidegben? Volt, aki még az ételét is eldobta, hogy könnyebben haladhasson. Csak pár nap után, hajóval, majd vonattal érkeztem haza. Az első utam – kötelező módon – a Szekuritátéra vezetett, hisz így szólt a parancs. Ott azzal kezdték, hogy betessékeltek egy üres szobába, és bezárták az ajtót. De hát én szabad vagyok! – kiáltottam, mire az volt a replika: „Azt majd megmondja a parancsnok!”.
Amikor meghallottam anyámnak a folyosóról beszűrődő hangját, félretéve a félelmet meg a jóérzést, kirúgtam az ajtót. Életem legszebb pillanata volt, amikor drága édesanyám nyakába borulhattam, amikor szeretteimet magamhoz ölelhettem. Hálás vagyok azoknak, akik szívükbe fogadtak, és feledtették velem az átélt szörnyűségeket. Sikerült új életet kezdenem, és kitartásomnak köszönhetően ma már unokáimat is magamhoz ölelhetem. Isten akkor is velem volt, most is velem van; megáldott jókedvvel, bőséggel, és védő kart nyújtott, amikor a legnagyobb szükségem volt rá.
– Könyvében leírja, hogy pap már nem lehetett, örült, hogy utcaseprőnek alkalmazták.
– Szabadulásom után pár hónappal technikusként alkalmaztak Borszéken, az útépítésnél. Három hónap után azonban a káderes kiderítette, hogy a dossziémból hiányzik az önéletrajz. „Minden börtöntöltelék eltitkolja a múltját!” – háborgott az illető, aki egy rosszindulatú, abafáji kommunista volt. Nem rúgtak ki, de vasbeton-szerelői munkára küldtek. A hideg beálltával, amikor a betonozás leállt, kőművessegédet csináltak belőlem. Később odatettek sáncot ásni. Ezután lettem utcaseprő.
A dossziém miatt mindegyre lejjebb és lejjebb ívelt a pályafutásom. Egykori tanárom, Nagy János, akiből időközben rajoni tanfelügyelő lett, fel is tette a kérdést: hogy lehet egy valamikori első tanulót így megalázni? Ekkor tett meg Nagy László, aki a szemeteseknél volt a főnököm, csoportvezetőnek. „Janika, a múltja miatt én nem tudom magát egyéb munkára és nagyobb fizetéssel alkalmazni, de nem kell többé seperje az utcát” – mondta. Aztán még azt is megengedte, hogy ne járjak be dolgozni, üljek otthon és tanuljak. Neki köszönhetően felvételizhettem, és juthattam be az építészeti technikumba.
– Visszatekintve a lágerévekre, hogy érzi, mi tartotta életben?
– A hit. Gyerekkorom óta istenfélő voltam, és az is maradtam a mai napig. Még akkor is, ha nem teljesülhetett az álmom, és nem lehettem pap. Pedig egyszer prédikáltam is – mégpedig a salciai munkatáborban. Egyszer csak szóltak, hogy vasárnap rajtam a sor, nekem kell szolgálnom. Felkészületlennek éreztem magam, hisz alig egy fél esztendőt töltöttem a teológián. A papok és a teológusok mégis egyenlő félként kezeltek. Nagy izgalomban voltam, amit el is meséltem Leánder atyának, Hajdu Gézának, aki megsajnált, mosolygott, és csak annyit mondott, ne aggódjak, mert ő felkészít.
Esténként az ágyban, becsukott szemmel, magamban próbáltam mondani a prédikációt, de mindig megakadtam valamiért. Mondtam is Leánder atyának, hogy fel fogok sülni. Ő azonban csak mosolygott és mosolygott, nyugtatni próbált. Azt tanácsolta, hogy a prédikációt ne kötött beszédként fogjam fel, amit meg kell tanulnom, gondolataim kifejtésére nyugodtan használjam a saját szavaimat. Nem tudom, milyenre sikeredett a szolgálatom, de a nagyobbak gratuláltak. Leánder atyának igaza volt: miután belelendültem, úgy éreztem, mintha ott lebegnék az emberek fölött, és csak úgy ömlenek belőlem a gondolatok és a szépen megfogalmazott mondatok. Mintha nem is én beszéltem volna. Minden szem rajtam csüngött, és engem figyelt. Mégsem zavarodtam bele. Istennek köszönhetően.
– Miként sikerült megélni a hitéletet a vallásellenes kommunista haláltáborban, ráadásul egy olyan helyen, ahol hemzsegtek az idegengyűlölő vasgárdista foglyok?
– A magyarok közt nem volt semmiféle vallási ellentét, minden az ökuménia jegyében zajlott. A gondok valóban a vasgárdistákkal adódtak, annál is inkább, mivel szinte mindenütt ők voltak a cellafelelősök, brigádosok. Szívből utálták a magyarokat. Nem vertek, de nem is tolerálták a magyar nyelvet. „Vorbeşte româneşte!” (Beszélj románul!), már akkor ez volt a sláger.
De visszatérve a kérdésre, sosem felejtem, hogy az egyik karácsonyra Adorjáni Dezső református lelkipásztor énekeket tanított két szólamra. A frissen végzett Péter Miklóssal szopránt énekeltünk – tehetségünkhöz mérten. Csak halkan daloltunk, nehogy az őrség meghallja, mégis kiszűrődött. Kiparancsoltak az udvarra, hasra fektettek a hóba, és ott tartottak egy óra hosszat. Amint megmozdultunk, kaptunk egy nagyot a hátunkra. Már azt hittük, vége a karácsonyi ünneplésnek, de miután behajtottak a szálláshelyünkre, a románok, szintén halkan, kántálni kezdtek. Aztán mi is rázendítettünk. Gyönyörű est volt, amelyen valóban magunk között éreztük a Kisjézust.
– Egyetlen olyan pillanata sem volt, amikor feladta volna a harcot?
– Naponta meghalt valaki közülünk. Akkor vettük észre, amikor azon kaptuk magunkat, hogy valaki hiányzik közülünk. Egy este zárkába kerültem. Mielőtt rám zárta volna az ajtót, az őr figyelmeztetett, hogy nem vagyok egyedül, még van ott valaki. A sötétben megszólítottam, de nem válaszolt. Mellé feküdtem. Csak reggel vettem észre, hogy egy halottal aludtam. Én viszont éreztem, tudtam, hittem, hogy élve fogok hazatérni. Megtanultam, hogy minden eső után szivárvány ragyog fel az égen, és egyszer minden rossz véget ér. Sokan hitetlenül haltak meg közülünk, de aki hitt Istenben, és bízott benne, kiszabadult. Ezért is szoktam mondani, hogy én többet kaptam Istentől, mint amennyit adtam.
– Annyi évtized távlatából, a szekus dossziéja ismeretében csalódott, bánatos, netán gyűlöli a besúgóit és a kínzóit?
– Én akkor sem gyűlöltem senkit, és most sem. De egyvalamire rájöttem: az ember a legrondább állat tud lenni. Akár egy fél tányér ételért is képes a legaljasabb dolgokra.
– Ezek szerint az egykori börtön- és lágerparancsnokok, verőlegények előállítását és elítélését is értelmetlennek tartja?
– Annak. Ezek a ma már kilencven esztendő körüli emberek akkor sem éreztek semmit, most sem éreznek semmit. Láthattuk, hogy nincs egy csöppnyi bűntudatuk, egyáltalán nem tekintik magukat vétkesnek. A legtöbbjük ma is ugyanolyan jó feltételek között, kiváltságos nyugdíjból él, mint hajdanán. De most bezárni őket nem csak fölösleges, hanem kegyetlenség is lenne. Én még akkor megbocsátottam nekik. Aztán hogy az Isten miként viszonyul majd hozzájuk, nem tudhatjuk.
Szucher Ervin |
Krónika (Kolozsvár)
Krónika (Kolozsvár)

Iránytű az autonómiához
Miután tavaly ilyenkor százötven ezer székely vonult fel a térség autonómiáját követelve, idén konferencia keretében próbálták meg számba venni a terveket, a már létező nyugat-európai modelleket, illetve megjelölni a cél megvalósítása felé vezető utat. Egyebek mellett elhangzott, Európa adósunk az autonómia ügyében. Az EMNT és az SZNT által szervezett marosvásárhelyi eseményről viszont hiányoztak az RMDSZ és az MPP képviselői.
Autonómia-tervezetek és regionalizmus a politikai képviselőet asztalán címmel szervezett nemzetközi konferenciát Marosvásárhelyen az Erdélyi Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT). Az esemény az SZNT és az RMDSZ autonómia-statútumát, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) csomagtervét, illetve azokat a nyugati autonómia-példákat vizsgálta, amelyek iránytűnek számíthatnak az erdélyi magyarság számára.
Ezekből világosan kiderült, hogy az Európai Unió nem csak a központosított nemzetállamok tömörülését, hanem a régiók és a nemzeti közösségek Európáját is fontosnak tartja, nincs sikeres Unió, ha a régiók és az itt élő nemzeti közösségek elnyomottan élnek vagy legalábbis úgy érzik, nincsenek bevonva a politikai és gazdasági integráció folyamatába.
„Mivel Romániában az autonómia és a regionalizmus két nemkívánatos, mondhatni tabuszónak számít, ami akár hisztériakeltésre is alkalmas, meg kell értetnünk a románsággal, hogy ne mumusként, hanem a jövő, a fejlődés és a jólét zálogaként kezelje” – mutatott rá köszöntőjében a rendezvény házigazdája, Cseh Gábor. Az EMNT marosszéki elnöke ezzel elővetítette a konferencia célját, mely egy párbeszédkísérlet kívánt lenni a román féllel.
Tervek és vélemények
Bakk Miklós politológus előadásában a dél-tiroli modellt és az erdélyi autonómiatervezeteket hasonlította össze. A mérlegre került hazai statútumokról és csomagtervekről kiderült, hogy még távol állnak az Olaszországban érvényben lévő jogszabálytól. Különösképpen a nemrég közvitára bocsátott RMDSZ-változat tűnik ködösnek.
Bodó Barna politológus eközben egy folyamatban lévő kutatásból mutatott be részleteket. A szakember sorra elemezte a vezető román politikusoknak az autonómiával kapcsolatos nyilatkozatait, amelyekből kiderül, hogy vagy félre akarják vezetni választóikat, vagy egyszerűen nem ismerik a szó pontos fogalmát. „Legyünk jóhiszeműek, és induljunk ki abból, hogy az illetékesek nem ismerik az autonómia fogalmát. Pedig a román alkotmányban is szerepel, mint egyházi vagy egyetemi autonómia. Sőt a kollektív jogok is benne vannak a sztrájkjogban és a kollektív munkaszerződésben” – mutatott rá a politológus.
Mint kifejtette, Victor Ponta szerint a területi autonómia nem egyezik az uniós elvekkel, egymással szembefordítja a közösségeket, illetve követelői nem tartják tiszteletben az alkotmányt. Mindezt a szociáldemokrata kormányfő azzal a kijelentésével tetézte, miszerint pártja számára az autonómia tabu.
Ellenfele, Klaus Johannis is azon a véleményen van, hogy Romániában nem fog megvalósulni a magyarság álma. Annál is inkább, mivel – nyilatkozata szerint –, amennyiben megnyeri az államfőválasztást, ő maga fog gondoskodni a terv elgáncsolásáról.
Szerződés a nyelvi jogokért
A hétvégi marosvásárhelyi konferencia keretében az EMNT csatlakozott az Európai Nyelvi Egyenlőségért Hálózathoz (ELEN), melynek képviselőetében Davyth Hicks főtitkár írta alá a szerződést Sándor Krisztinával, a nemzeti tanács ügyvezető elnökével. A lépésről utóbbi elmondta: a mindennapi életben a kisebbségi nyelvi jogok érvényesítése sokszor akadályokba ütközik, így szükség van olyan – nemzetközi szinten is elismert – szövetségesekre, akikkel közösen nyomást gyakorolhatnak a hatóságokra, elősegítve a magyar nyelvhasználat megkönnyítését. „Csatlakozásunk az ELEN-hez egy újabb eszköz arra, hogy érvényesítsük nyelvi jogainkat” – vélekedett Sándor Krisztina. A nemzetközi fórum főtitkára üdvözölte az EMNT csatlakozását, ugyanakkor elmondta: „az Európai Nyelvi Egyenlőségért Hálózat őrködni kíván a romániai magyar közösség nyelvi jogainak érvényesülése fölött”.
Călin Popescu-Tăriceanu tovább feszíti a húrt: véleménye szerint az autonómia a magyarok számára is káros volna. Az ügyészből lett politikus, a függetlenként induló Monica Macovei azzal vádolja az RMDSZ politikusait, hogy Moszkva ügynökeiként hirdetik az autonómiát.
Smaranda Enache román emberjogi aktivista eközben arról beszélt, hogy a román politikusok oltották be a román társadalmat az autonómiától való félelemmel, és ma már a közösség félelme az egyik legfontosabb akadálya az autonómiának.
Európa adósunk
Európa is adósunk az önrendelkezés ügyében, derült ki több felszólalásból is. „Európa akkor lesz sikeres, ha meg tudja oldani azokat az etnikai, nyelvi vagy vallási különbözőségből fakadó konfliktusokat, amelyek a kontinens természetszerű változatosságából adódóan törésvonalakként jelennek meg a különböző országok és társadalmak életében” – vélekedett Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt államfőjelöltje. 
Szokoly Elek marosvásárhelyi politikai elemző szerint nem csak a vezető román politikusok nyilatkozatai illetve az EU passzív magatartása ad okot a borúlátó megközelítésre. Utalva a kelet-ukrajnai helyzetre, szerinte nemzetközi szinten sem élünk túl alkalmas pillanatot. Ráadásul, meglátásában, a régiók helyett Európa-szerte a nemzetállamiság kap egyre nagyobb hangsúlyt. Szokoly szerint ilyen körülmények között rendkívül nehéz bevinni az autonómia fogalmát a román köztudatba.
„Sajnos a magyar–román párbeszéd olyankor sem mélyül el, amikor az RMDSZ kormányra kerül” – hívta fel a figyelmet az elemző, aki szerint „kár azt az illúziót kelteni a kettős állampolgársággal, hogy „megszerzője egy virtuális Nagy-Magyarországon fog élni, aminek vajmi kevés köze volna Bukaresthez”. Leszögezte, mindezek ellenére nem szabad feladni az autonómiáért folytatott harcot.
Ugyanerre biztatta a résztvevőket Andrea Carteny olaszországi történész, a baszk politikiai tanácsadó, Eva Bidania Ibargutxi és Rolf Granlund, az Aland-szigetekről érkezett politikus. Utóbbi a Finnországhoz tartozó autonóm szigetcsoporton élő svédekről beszélt és arról a gazdasági jólétről, mely a függetlenség révén jöhetett létre. Granlund arra intette az erdélyi magyarságot, hogy ne engedje, hogy kisebbségként kezeljék saját szülőföldjén.
Félkör alakú kerekasztal
„Tavaly ilyenkor százötvenezer székely vonult fel a térség autonómiáját követelve. Ez népakarat; a politikum dolga pedig az, hogy a népakaratot képviselője. A szakma dolga meg az, hogy tudományosan megalapozza azt, miként lehet érvényt szerezni a népakaratnak” – fejtette ki lapunknak Szilágyi Zsolt, a néppárt elnökjelöltje, aki a képviselőet hatékonyságáról szóló kerekasztal-beszélgetés egyik résztvevője volt.
Az EMNP országos alelnöke arra is rámutatott, hogy nem csak a székelység, hanem Erdély szinte teljes lakossága egy jobb életet képzelt el magának. Véleménye szerint a románság is pontosan olyan tisztán látja, hogy kilencven éve Bukarest nem tud hatékony döntéseket hozni, és az a túlzott központosítás, amiben az ország él – történelmi kortól függetlenül – önmagában hordozza a korrupció jelenlétét az állami adminisztrációban.
Izsák Balázs arra figyelmeztette a hallgatóságot, hogy az autonómia nem csak a gazdasági fellendülést, hanem a nemzeti közösség identitás-megőrzését szolgálja. „Mi azért akarunk Székelyföldnek autonómiát, hogy a jövőben is megmaradjon székelynek. Azért akarunk autonómiát, hogy úgy fejlődjön, hogy közben a regionális identitása, az arculata ne változzon meg” – szögezte le a Székely Nemzeti Tanács elnöke.
A kerekasztal mellől hiányzott az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt. Míg az előbbi képviselője nem is szerepelt az eredeti felállásban, Biró Zsolt pártvezető egyéb elfoglaltságára hivatkozva nem jelent meg.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Nem is amerikai a közvetítő szervezet?
Nem hivatalos információk szerint a befolyással üzérkedés gyanújával vizsgálati fogságba helyezett Viorel Hrebenciuc szociáldemokrata politikus áll az erdélyi magyarság és a román hatalom képviselői között közvetíteni próbáló, amerikainak mondott szervezet hátterében.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke úgy tudja, az Asociaţia Friends of The Project on Ethnic Relations (FPER) egyesületet idén májusban a képviselőház nemrég lemondott alelnöke kezdeményezésére jegyezték be egy bukaresti bíróságon. Az 1993-as neptuni egyeztetést szervező Project on Ethnic Relations (PER) 2010-ben megszűnt.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és Tamás Sándor Kovászna Megyei Tanácselnök hétfőn jelentették be, hogy az RMDSZ elnökének felhatalmazásával vettek részt az amerikaiak kezdeményezte előkészítő megbeszélésen, majd két kétnapos beszélgetésen, amelyeket Brassópojánán tartottak. Tamás Sándor közölte, a tárgyalásokon a székelyföldi vezetők mellett román parlamenti pártok képviselői, amerikai civil szervezetek, valamint az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének képviselői vettek részt, a meghívottakat az amerikaiak választották ki.
Mint megtudtuk, öt hónappal ezelőtt, Bukarestben alapították azt – az RMDSZ által amerikaiaknak nevezett – civil szervezetet, amely a 21 évvel ezelőtti neptuni egyeztetéshez hasonlóan igyekszik közvetíteni az erdélyi magyarok és a bukaresti hatalom képviselői között. Az új egyesületnek azonban csak annyi köze van a kilencvenes évek első felében Romániában is megtelepedett Project on Ethnic Relations (PER) nevű amerikai szervezethez, hogy Allen H. Kassof egykori PER-igazgató kezdeményezésére született. Viszont az Asociaţia Friends of The Project on Ethnic Relations (Etnikumközi Kapcsolatok Barátainak Egyesülete, FPER) elnevezésű szervezetet nem az Egyesült Államokban, hanem a Bukaresti 2. Kerületi Bíróságon jegyezték be idén május 21-én. A szervezet címe a fővárosi Dacia sugárút 141. szám alatt van, az emeletes magánház homlokzatára viszont még nem került fel semmiféle cégtábla, és a lakók névsora között sem szerepel.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke úgy tudja, a 2014/10438/300-as számon iktatott bejegyzési kérést Viorel Hrebenciuc nyújtotta be, aki a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusaként több ízben is részt vett az RMDSZ képviselőivel folytatott tárgyalásokon. „Jó lenne, ha végre a közvélemény is megtudná: ennek a PER-nek semmi köze ahhoz a PER-hez! – szögezte le kérdésünkre Izsák Balázs. „Ez nem amerikai, hanem román szervezet, amely csak azt a látszatot próbálja kelteni, hogy az Egyesült Államok próbál közvetíteni a két fél között”. Kérdésünkre, hogy kinek állhat érdekében a közvélemény megtévesztése, az SZNT elnöke nem kívánt találgatásokba bocsátkozni.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro