Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Szabó Tibor
269 tétel
2002. július 27.
"A Bálványosi Nyári Szabadegyetemen, júl. 26-án, a kisebbségpolitikai vitadélelőttön Németh Zsolt , az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke kijelentette, Magyarország nem akarja nemzetköziesíteni az erdélyi magyar kisebbség ügyét, és ezt elvárja a román féltől is. A szakadó eső ellenére sem apadt az érdeklődés. Kétezer kitűzőt nyomtattak ki, de később már kitűző nélkül engedték be az újabb és újabb érkezőket. Magyarország nem köti össze Románia NATO-csatlakozásának kérdését az erdélyi magyarság kisebbségi helyzetének javításával. Erről Gabriel Andreescu román politikai elemző felvetése nyomán Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke beszélt. Egyesek még azt is elvárják, hogy tagjai szeressék az országot, mely "kenyeret ad nekik". Németh Zsolt a kádári Magyarország és Ceausescu Romániája kisebbségi szemléletét hozta fel példának, de elmondta, ez a fajta megközelítés ma is a baloldali politikát jellemzi. A polgári pártokra jellemző szemlélet viszont a kisebbségek elvárásai felől közelít a stabilitáshoz. A központi kérdés a diszkrimináció megszüntetése, annak az elérése, hogy a kisebbségiek ne legyenek másodrendű állampolgárok. Németh Zsolt emlékeztetett, a polgári kormányzás kezdetekor Magyarország évi egymilliárd forinttal támogatta a határon túli magyarságot. Ez az összeg az idénre megtízszereződött. Fontosnak tartotta, hogy az elmúlt négy év alatt létrehozott intézmények - a Máért és a kedvezménytörvény - tovább működjenek. Lőrincz Csaba volt helyettes külügyi államtitkár szerint az már önmagában is instabilitást okoz, ha a kisebbségi kérdést egy ország biztonságpolitikai kérdésnek tekinti. Lőrincz példaként a szabadegyetem tábora fölött időről-időre átrepülő katonai helikoptereket említette. Dan Pavel politológus szerint az RMDSZ kormányzati szerepvállalása ellenére is Romániában a nemzetállami logika érvényesül, melynek értelmében a kisebbségek veszélyforrást jelentenek. Gabriel Andreescu azt hangsúlyozta, hogy a 90-es évek elején minden előfeltétele megvolt annak, hogy Románia is jugoszlavizálódjék. Hogy nem ez történt, az Andreescu szerint a román és a magyar értelmiség, részben pedig a bálványosi folyamat érdeme. A Határon Túli Magyarok Hivatalának évtizedéről tervezett délutáni vitára a meghívott előadók közül csupán Szabó Tibor, a hivatal nem rég leköszönt elnöke jött el, s mint elmondta, arról még ő maga sem tud nyilatkozni, hogy továbbra is a hivatal munkatársa-e vagy sem. A szervezőknek is meglepetést okozott, hogy Bálint-Pataki József távol maradt. Bárdi Nándor történész elmondta, a HTMH egykori életre hívását már csak az a tény is megnehezítette, hogy a hivatal munkájának a célcsoportjai Magyarország határain kívül találhatók, így különböző jogszabályok alkotásával ehhez a közösséghez nem lehetett eljutni. Szabó Tibor és Németh Zsolt a kormányzási ciklusok szerint taglalta a hivatal munkáját. Németh elmondta, meglátása szerint a baloldali kormányzás idején a hivatal afféle panaszfal szerepét töltötte be, ahol a határon túli magyar vezetők elsírhatták fájdalmaikat. A politikus szerint a baloldali és polgári kormányzások közötti különbséget a tízmilliós és tizenötmilliós kinyilatkoztatások közti különbség jelzi hitelesen. /Gazda Árpád: Sárban tocsogva várják Orbán Viktort. = Krónika (Kolozsvár), júl. 27./ Magyarországnak 2006-ra évi százmilliárd forint támogatást kell nyújtania a határon túli magyarságnak ahhoz, hogy ne beszélhessünk politikai megtorpanásról - jelentette ki Németh Zsolt. Németh Zsolt részletesen kifejtette, hogy véleménye szerint milyen elvárásokat fogalmaz meg az erdélyi magyarság az anyaországgal szemben. A legfontosabbnak azt tartotta, hogy: Magyarország egyértelműen ismerje el a 15 milliós magyarsággal szembeni felelősségét és ezt helyezze politikájának középpontjába. A Fidesz alelnöke szerint ezt a felelősséget vállalta a polgári kormány a határokon átívelő nemzeti újraegyesítés politikájának meghirdetésével. A kisebbségek könnyen radikalizálódhatnak, s a magyar nemzeti kisebbség, a többség és a magyarországi politikai elit bölcsességének volt eddig köszönhető az, hogy a magyar nemzeti kisebbségeket ez a radikalizálódás nem jellemezte - hangsúlyozta Lőrincz Csaba, a Külügyminisztérium volt helyettes államtitkára. Székely István elmondta, hogy Romániában június 21-ig 253 ezer igénylést továbbítottak a tájékoztatási irodák. Emellett 17 ezren diákigazolványt, 2700-an pedagógus igazolványt, mintegy 160-an pedig oktatói kártyát kértek. Az eddig beérkezett igénylések az erdélyi magyar nemzetiségű lakosság 17 százalékát jelentik. /XIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem. Magyarország 15 millió magyarért érezzen felelősséget. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 27./ Katonai helikopter körözött a bálványosi tábor fölött. Szilágyi Zsolt képviselő, a Reform Tömörülés alelnök szerint furcsa, hogy 2002-ben a táborban nyílt vitákra, beszélgetésekre kerül sor, míg ezalatt egyesek helikoptereket küldenek a vidékre. Tudjuk, hogy a katonaságnak vannak helikopterei, hogy léteznek tervei a magyar kisebbség esetleges követelőző megmozdulásai esetén, nyilatkozta a képviselő. /Helikopter körözött a tábor felett. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 27./ "
2002. szeptember 24.
"A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházzal közösen adta elő a Filléres komédia című darabot - nyilatkozta Szabó Tibor színigazgató a Gyergyói Kisújságnak. A magyarországi Árkosi Árpád rendezte a darabot, és szept. 13-án Bukarestben adták elő a kisebbségi színházak fesztiválján, Gyergyószentmiklóson október 4-én lesz a bemutatója. A Figura Stúdió Színháznak jelenleg nyolc színésze van, egyikük szülési szabadságát tölti. Négy színészi állás betöltetlen, de pénzszűke miatt nem tudnak újabbakat alkalmazni. A színház nincs eladósodva, ezt a támogatóinak és pályázatainak köszönhető. A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházzal előadáscserét terveznek. /Mit ígér a Figura? = Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 24./"
2002. október 8.
"A hetilap átvette a Magyar Nemzet cikkét: a határon túli magyarság minden életbe vágó ügyében példátlan bosszúhadjárat folyik. A fűnyíró végigment a minisztériumokon, az Illyés Közalapítványon, és gyakorlatilag szétverte a Határon Túli Magyarok Hivatalát. Az új kormány már az első napokban lecserélte a HTMH vezetőjét, így Szabó Tibor helyére Bálint-Pataki József került. Bálint-Pataki személye is védhetőnek tűnt: az új elnököt házon belül találták meg, ahol a Romániával foglalkozó főosztály vezetőjeként dolgozott. A hivatalnokot "Markó Béla esernyőhordozójának" nevezték a kollégái. A bonchidai református lelkész fia hamar felvette a kormány diktálta csapásirányt, azt nyilatkozva, hogy az Orbán-kormány évei alatt látványtámogatás volt a határon túliak érdemi segítése helyett. Így nyilván csak látványcélból kezdték újjáépíteni az Orbán-kormány támogatásával a kastélyt a HTMH-elnök szülőfalujában, és Patyomkin-egyetem az Erdélyben elindult Sapientia is. A Medgyessy-kormány stílustalanságára jellemző a régi elnökkel, Szabó Tiborral való bánásmód is: a kirúgásáról papírt nem kapott, egyezség a jövőjéről nem történt, lebeg a légüres térben. A következő lépés az Oktatási Minisztérium határon túli magyarokkal foglalkozó főosztályvezetőjének leváltása volt. Neki kerek perec megmondták: munkájával szemben nincs kifogás, de Markó Béla mást látna szívesen a helyében... Az RMDSZ elnökének - aki a nagyságrendekkel megnőtt támogatás ellenére sem tudta megbocsátani Orbán Viktornak, hogy rajta kívül Tőkés és mások is kapnak a magyar állami támogatásból - a választások után hatalmas mértékben megnőtt a befolyása a magyar kormányban. Markó már az első forduló estéjén elkötelezte magát, amikor (megelőlegezve a szocialista sikert) gratulált Medgyessy Péternek. Azóta a marosvásárhelyi Köcsög utcában székelő Szövetségi Elnöki Hivatal az egyetemes magyar nemzetpolitika fő cenzora: amire rábólintanak a Köcsög utcában, az a budapesti álláspont a határon túli magyarok ügyében. A Köcsög utca szelleme dühöng a magyar-magyar kapcsolatokban. Ez sok mindennek köszönhető, többek között annak, hogy Budapesten olyan kormány került hatalomra, amelyik nem ért a kisebbségbe szorult nemzettársak nyelvén és nem érti problémáikat sem (az MSZP-ben súlytalanná váltak azon kevesek is - például Tabajdi Csaba -, akik korábban foglalkoztak ezekkel a kérdésekkel). Az MSZP-SZDSZ-nek nem kérdés a határon túli magyarok ügye, inkább púp a háton, ezért aztán a gyeplőt bedobták a lovak közé, hadd menjen a szekér arra, amerre akar. Igaz, a támogatásokat is visszavették: most már a maradék elv határozza meg a nemzetpolitikát, nem a nemzetépítés stratégiája. A hallgatólagos egyezség valahogy úgy szólhat: amit adunk, azt ti osztjátok akinek akarjátok, de cserébe nincs pofázás, kiálltok a budapesti kormány mellett és ellensúlyozzátok az ellenzék nemzetféltő sivalkodásait. A többségében baloldaliakból álló RMDSZ-vezetőség ezt a feladatot örömmel vállalta, annál is inkább, mert így eldönthették, ki maradhat és kinek kell mennie a határon túliak támogatásával foglalkozó magyarországi minisztériumokban és közalapítványoknál. Ez a helyzet rendkívüli módon sértő egy szuverén állam szuverén kormányára nézve (van a világon még olyan hely, ahol a támogatott dönti el a támogatók személyét?), és megalázó a többi régió magyarságára is. Miért ér többet Markó Béla szava vajdasági, felvidéki, kárpátaljai politikustársaiénál? Ríz Ádám helyébe tehát az SZDSZ-es vezetésű oktatási minisztériumba egy "miniszter embere" típusú ifjú titán került. A 25 esztendős utód tavaly diplomázott a jogon, és nincs tapasztalata a határon túli ügyben. Eddig egyetlen helyen dolgozott: a homoszexuálisok jogaiért vívott harcok okán közismert Habeas Corpus Munkacsoportban. A helyzet jól jelzi az SZDSZ mentalitását a kérdésben: nekik a magyar nemzet sorsa a Kárpát-medencében "melegek és más kisebbségek" szintű probléma. A későn kiírt pályázatot az új fiú személyére szabták, de a pontrendszer szerint így is Ríznek kellett volna nyernie tapasztalata, letöltött szolgálati ideje és végzettsége okán. Minő véletlen, nem ő nyert. Bár jó eséllyel megnyerte volna a munkaügyi pert, nem tiltakozott - annyira egyértelműek voltak a viszonyok, hogy nem látta értelmét ujjat húzni a hatalommal. Hogy az SZDSZ sem következetes, mi sem jelzi jobban, hogy az Illyés Közalapítvány kuratóriumába - a gyakorlattal ellentétben - nem a kérdéssel foglalkozó főosztályvezetőt delegálta az Oktatási Minisztérium részéről, hanem egy másik "szakértőt", Bretter Zoltánt. A következő felvonás az NKÖM-ben zajlott. Elekes Botond főosztályvezető egészen szeptember közepéig maradhatott állásában, ám észrevehette, hogy baj van: a legutóbbi MÁÉRT-re már leendő utódját, Lakatos Mihályt delegálták helyette. Amikor a cserére rákérdeztek a részvevők, az volt a válasz: ezt kérte Markó Béla... A múlt héten Elekes is megkapta az elbocsátó szép üzenetet, melyben - újra a stílustalanság és mérhetetlen cinizmus - az egykori főosztályvezetőnek referensi állást ajánlottak ugyanott, félpénzért. Csak emlékeztetőül: a Fidesz által lecserélt főosztályvezetők általában osztályvezetői beosztásba kerültek, közel ugyanannyi pénzért. Az Illyés Közalapítvány ellen is a Köcsög utca lihegett bosszút: nem tudták megbocsátani, hogy az elmúlt évben volt egy központi keret, amelyről nem ők döntöttek. Átláthatatlan az IKA rendszere - nyilatkozta többször Markó Béla, ám azt többen vallják Erdélyben, hogy az új erdélyi magyar retorika szerint az átláthatatlan kifejezés "nem én döntök róla, tehát nem tetszik nekem"-nek olvasandó. Az IKA összes döntésének eredménye különben olvasható a www.ika.hu honlapon, tehát csak annak átláthatatlan, aki nem szeret olvasni. A közalapítvány elleni lejáratási kampányban a hazai baloldali sajtó is komoly szerepet vállalt. A Népszabadság például június óta tizenhat alkalommal írt róluk elmarasztaló módon, ám egyszer sem kérdezték meg az irodavezetőt! Miközben Markó négyszer is megfogalmazhatta fenntartásait, az IKA helyreigazítási kérelmét válaszra sem méltatták... A HTMH kiürítése Pirityiné Szabó Judit főosztályvezető menesztésével kezdődött. A Délvidékkel foglalkozó szakember a legnehezebb időszakban bizonyított, például a szegedi folyamat megszervezésével. Kirúgták Tóth István főosztályvezetőt is, aki Kárpátalját felügyelte - helyébe a szocialista optikával "renitens" KMKSZ-szel közismerten rossz viszonyban levő Németh Jánost nevezték ki. Tegnapelőtt három embernek is távoznia kellett a hivatalból, köztük a gazdasági ügyekért felelős alelnöknek, Misovicz Tibornak is, akinek a nevéhez fűződik - többek közt - az Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel kapcsolatos tennivalók sikeres lebonyolítása, vagyis a Sapientia-program. Leváltották Gál Kinga általános elnökhelyettest, aki a kedvezménytörvény kapcsán nemzetközi fórumokon végzett komoly szakmai munkát, és lecserélték Jakab András főtitkárt is, a kedvezménytörvény egyik megalkotóját. Nem túlzás azt mondani, hogy lassan kiürül a HTMH, és megszűnik az érdemi munka - igaz, túl nagy szükség nincsen rájuk, hiszen a magyar-szlovák és magyar-román tárgyalásokon rendszeresen mellőzik a képviselőiket. A határon túli magyarokkal szembeni kormányzati apátiát Szabó Vilmos államtitkár generálja. Az a Szabó Vilmos, aki szerint az Orbán-kabinet "túlszerette" a határon túli magyarokat, és aki időt kért kinevezése után, hogy megismerhesse a problémát, aminek legfőbb felelőse lett. Szabó annak idején a hazánkban tanuló harmadik világbeli és arab diákokért felelt a Nemzetközi Előkészítő Intézet keretében, majd áldásos tevékenysége a Szocialista Internacionáléval való kapcsolattartásban teljesedett ki. Kinevezése óta egyszer sem vállalt nyílt televíziós vitát a régi kormány szakembereivel a határon túli kérdésben. Az elmúlt hónapok kormányzati mérlegéhez tartozik, hogy nem jutott pénz az Erdélyi Magyar Tudományegyetem idénre tervezett új szakjainak beindítására, egy fillért sem költöttek a kedvezménytörvénybe foglaltak megvalósítására (így például elmaradt a szülőföldjükön tanuló egyetemisták ösztöndíjának bevezetése), nem kapta meg a neki járó állami támogatást az IKA. Ugyanakkor akadt két és fél milliárdnyi kölcsön a miniszterelnök nagyváradi haverjának - plázaépítésére... A fűnyíró végigment. Talán csekély vigasz, hogy a rendszer nem tökéletes: ha az áldozat kihasználja a törvények és a nyilvánosság adta lehetőségeket (lásd IKA-ügy), akkor mindjárt homokszem kerül a gépezetbe és hibát hibára halmoznak. Úgy tűnik, a jövőben a következők fogják meghatározni a hivatalos magyar nemzetpolitikát: politikai és pénzügyi értelemben a maradékelv dominál (szakemberek helyett "kell neki egy állás" típusú haverok a döntési pozíciókban; "ennél kevesebbet már nem adhatunk" tétel a költségvetésben), mindezt áthatja a stílustalanság és a cinizmus ("túlszerették őket"), az elosztást pedig rábízzák a Köcsög utcai öncélú, kiscsoportos hatalmi érdekeket szolgáló politikusokra. Az adóforintok és adólejek korlátlan urainak nem ártana felidézni azt a nem is olyan régi pillanatot (Horn-kormány), amikor a fejük fölött megkötött román-magyar alapszerződés megszavazásának napján Kóródi Mária országházi alelnök a terem kiüríttetésével fenyegette meg a karzatra szorult, méltatlankodó határon túli magyar politikusokat. /A rombolás nemzetpolitikája - átvéve Magyar Nemzet, október 3-i számából. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 8./"
2002. október 28.
"Okt. 25-én Kolozsvár a Brassai Sámuel Líceum dísztermében tartották a Kolozsvári Nyilatkozat óta eltelt tíz év politikai értékelését. Bodó Barna politológus kijelentette: a találkozó célja szembenézés önmagunkkal. Sebesi Karen Attila színművész felolvasta a Kolozsvári Nyilatkozatot, majd Németh Zsolt üdvözlő üzenetét tolmácsolták, amelyben az országgyűlés külügyi bizottságának az elnöke megfogalmazta, hogy a belső önrendelkezésre alapuló önkormányzatiság jelenti a helyes utat az erdélyi magyar közösség számára. Kónya-Hamar Sándor Kolozs megyei RMDSZ-elnök szerint a kis lépések politikája a kisebbségi politikusok meghasonlott gondolkodásáról tanúskodik. Tőkés László, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke felidézte a kolozsvári nyilatkozat elfogadása körüli légkört és eseményeket. Végül úgy fogalmazott: senki sem akar szakadást, csupán azt kell keresnünk, amiben újból egymásra találunk. Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) volt elnöke előadásában kifejtette, hogy az önrendelkezés illeszkedik az európai jogrend lehetőségeibe. Szabó szerint Románia nem vette komolyan az alapszerződésben megfogalmazott tételeket, ugyanakkor az RMDSZ kormányzati szerepe és az SZDP-vel kötött eddigi két megállapodás sem jelentett biztosítékot az erdélyi magyarság önrendelkezési álmának a megvalósulásáért. /Borbély Tamás: A Kolozsvári Nyilatkozat jegyében az önrendelkezésért. Szembenézés önmagunkkal. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 26./ Kónya-Hamar Sándor "Cseppben a tenger"- a sokszínűség egységének tényleges megvalósítása Kolozsváron c. esszéjét mondta el. Rendszerváltás - változás és folytonosság. Út a Kolozsvári Nyilatkozathoz című fejtegetésében Tőkés László felidézte azt a hangulatot, ami 10 évvel ezelőtt volt Kolozsváron, mikor is Tokay György aradi képviselő vérfürdőtől rettegett, és másokat is ezzel riogatott. Szabó Tibor, a HTMH volt elnöke Az erdélyi magyar autonómia-program és a határon átívelő összmagyar nemzeti integráció című előadását mondta el. Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetsége elnöke, az Országos Elnökség egykori tagja Összmagyar összefüggések és kapcsolatok előadásában többek között figyelmeztetett: ne hagyják betörni a magyarországi politikai pártok légkörét, gondolkodását a hazai politikai életbe. Az RMDSZ szerkezeti, és tartalmi megújulását próbálták sürgetni a Romániai magyarság önrendelkezésének elvét hirdető Kolozsvári Nyilatkozat tízedik évfordulójára emlékezők a kétnapos fórumon. A felszólalok többsége azt nehezményezte, hogy az RMDSZ a román politikai életbe való betagolódása után párttá alakult. Ennek következtében eltávolodott a belső önrendelkezést felvállaló brassói kongresszus alapelveitől, határozataitól. A találkozóról tudósító Csomafáy Ferenc minősített: "sirámaikat egy kötetbe foglalták, melynek címe: AMIRE FELESKÜDTÜNK ISTEN ÉS EMBER ELŐTT. (Így, végig nagybetűvel.)". Okt. 26-án, a második napon "folytatódott az önmarcangoláshoz hasonlítható múltba tekintés." - olvasható a tudósításban. Jakab István, a Magyar Ifjúsági Tanács elnök a MIT kiszorulását taglalta az RMDSZ kereteiből. Szilágyi Zsolt Bihar megyei parlamenti képviselő az RMDSZ politikusok személyi vagyonának nyilvánossá tételét és átvilágítását javasolta. /(Csomafáy Ferenc): Nemzetpolitikai tanácskozás. A kolozsvári nyilatkozat tíz éve. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 28./"
2002. december 13.
"Dec. 12-én ülésezett Budapesten az Országgyűlés Külügyi Bizottsága. A kormány még decemberben be kívánja terjeszteni a kedvezménytörvény módosítását a parlament elé - szögezte le Kiss Elemér, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter. A kancelláriaminiszter hangsúlyozta, hogy még nem zárultak le a konzultációk a kedvezménytörvényről Romániával és Szlovákiával. Németh Zsolt, a bizottság fideszes elnöke kifejtette, hogy a jelenlegi kormány bizonytalanságot mutat a határon túli magyarokkal kapcsolatos kérdésekben, ami felbátorított bizonyos szomszédos országokat. Szerinte Magyarország és a magyarság defenzívába került érdekei érvényesítésében. A kormány jelentős késében van a kedvezménytörvény módosításával. Németh Zsolt megjegyezte, hogy az Orbán-Nastase memorandum megnyitotta az utat a kedvezménytörvény módosítása előtt, a mostani kormány ennek ellenére felajánlotta a lehetőséget Romániának a jogszabállyal kapcsolatos változtatásokra. Az ülésen vitát váltott ki Kovács László külügyminiszter bukaresti tárgyalásai után elhangzott nyilatkozata. A kedvezménytörvény módosítását vezérlő hét alapelv közül, amelyeket a miniszter említett, ellenzéki képviselők leginkább azt kifogásolták, hogy a törvény hatálya az Európai Unió tagállamainak polgáraira nem terjed ki. Kifogásolták azt is, hogy a Határon Túli Magyarok Hivatala (HTMH) nem vett részt Kovács László bukaresti tárgyalásain. Kiss Elemér jelezte, hogy az ideihez képest 10 százalékkal növekszik jövőre a határon túli magyarság költségvetési támogatása. Az ellenzék képviselői vitatták a támogatás növekedését. Németh Zsolt rámutatott arra, hogy az ő számításai szerint idén összesen 12 milliárd támogatást kaptak a határon túli magyarok, míg jövőre csupán 8,4 milliárd forintra számíthatnak. Szó volt Medgyessy Péter részvételéről a román nemzeti ünnep alkalmából dec. 1-jén Budapesten rendezett fogadáson, amit a kancelláriaminiszter nem kívánt kommentálni. A bizottság ülésén résztvevő határon túli magyar szervezetek képviselői közül Lakatos Péter, az RMDSZ Bihar megyei elnöke megjegyezte, hogy az elmúlt három évben a román vezetők együtt koszorúztak márc. 15-én a magyarság képviselőivel. Az ügyet a romániai magyar politikus túldimenzionáltnak minősítette. Szóba kerültek még a HTMH-nál történt személyi változások. Bálint-Pataki József, a HTMH elnöke visszautasította, hogy tisztogatás folyt volna a hivatalnál. Mint mondta, a HTMH-tól eltávozott 12 munkatárs közül ötöt még az előző kormány mentett fel végkielégítéssel, a többieknek olyan munkakört ajánlottak, amely megfelelt volna korábbi beosztásuknak. Hozzátette, hogy a HTMH volt elnöke, Szabó Tibor november vége óta betegállományban van, a neki felkínált szakmai főtanácsadói posztot nem fogadta el. /A kedvezménytörvényről vitázott az OGY külügyi bizottsága. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 13./"
2002. december 20.
"A Bihar megyei tanács RMDSZ-frakciója az 1992-1996 közötti (első) választási ciklusban: György András Gábor, Szabó István, Török László István, Erdei Dolóczki István, Kádár Ferenc, Fischer Ildikó, Marginean Mária Éva, Poszet Otto, Riedl Rudolf, Keizer István, Feldmesser Tamás, Szabó József Mihály, Hölczli József, Antal István János, Kovács Valeria Rodica, Zakota Zoltán. Az 1996-2000 közötti választási ciklusban: Szabó István, Varga Lajos, Erdei Dolóczki István, Marginean Mária Éva, Kádár Ferenc, Draveczky Károly-József, Riedl Rudolf, Kaiser István, Járay Ernő, Hölczli József, Szabó Tibor, Bócsi Sándor, Leitner János, Balvinszky Sándor. Az őszi parlamenti választások után a kormány az RMDSZ által jelölt Riedl Rudolf tanácsost nevezte ki főispánnak. Helyette Harkel János került a testületbe. Ugyancsak ebben a ciklusban búcsúzott el a megyei tanács jogi bizottságának egyik leghozzáértőbb tagjától, Járay Ernőtől, akinek halálával újabb űrt kellett pótolni a tanácsban. Helyére Veres István került. A 2000-ben lezajlott helyhatósági választások után: Szabó István, Erdei Dolóczki István, Draveczky Károly-József, Marginean Mária Éva, Véron András István, Kovács Jenő, Szilágyi Ferenc József, Keiser István, Veres István, Visnyai Csaba, Bartos Bertalan, Hölczli József, Harkel János Antal, Leitner János. Miután az őszi parlamenti választásokon Erdei D. Istvánt képviselővé választották, helyére Nagy József került a tanácsba. A megyei tanács dec. 20-i ünnepi ülésén megemlékeznek az elhunyt tanácstagokról: Járay Ernőről és Feldmesser Tamásról. /(benedek): A megyei tanács RMDSZ-frakciója. = Bihari Napló (Nagyvárad), dec. 20./"
2003. február 10.
"A febr. 6-i városi tanácsülésen elfogadták, hogy a városi könyvtár változatlan formában működjön. Arról is döntöttek, hogy a Figura Stúdió Színház gyergyószentmiklósi közintézménnyé váljon. Művészeti intézményben igazgatói szerepkört csak főiskolai végzettséggel lehet betölteni, ezért az érettségivel rendelkező Szabó Tibor eddigi színházigazgatót felmentették, és versenyvizsgát hirdetnek. /Gál Éva Emese: Tanácsülés a színházigazgató felfüggesztésével. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 10./ "
2003. március 7.
"A Figura Stúdió Színház /Gyergyószentmiklós/ a város költségvetéséből fenntartott közintézmény. Régen műkedvelő csoport volt, most viszont az egykori tagok sorra elvégzik a színészképző főiskolákat, s térnek vissza. Pál Árpád polgármester Szabó Tibor színművészt, a színház igazgatóját felmentette, majd a versenyvizsga eredményének kihirdetéséig ideiglenes igazgatónak nevezte ki. Nem a rosszul végzett munkája miatt nem lehet igazgató, hanem azért, mert csak minisztériumi elismervény és nem főiskolai oklevél bizonyítja szakértelmét. A színházat a mélypontról felhozó Szabó Tibor és lelkes társulata eredményei a Figura Stúdió Színház hírnevét a határokon túlra is elröpítették. /Bajna György: Figura Stúdió Színház, Gyergyószentmiklós. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 7./"
2003. március 26.
"Értetlenül állt a vizsgáztató bizottság döntése előtt az a három igazgatójelölt, aki a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház vezetésére kiírt versenyvizsgán azonos pontszámot ért el. A szakmai bírálóbizottság javaslatára április hetedikén újabb vizsgára kerülne sor.Csergő Tibor történész, színjátszó, dramaturgia szakos hallgató, Dézsi Szilárd rendező és Kolozsi Kilián színművész vett részt a színház igazgatói székéért kiírt versenyvizsgán. Csergő Tibor szerint az időhúzás azt célozza, hogy Szabó Tibor, a Figura jelenlegi igazgatója megkapja kinevezése minisztériumi meghosszabbítását. /Gergely Edit: Römiznek vagy válogatnak? = Krónika (Kolozsvár), márc. 26./"
2003. április 24.
"A Figura Stúdió-Színház /Gyergyószentmiklós/ igazgatói állását Kolozsi Kilián gyergyószentmiklósi színművész nyerte el. Kifejtette, hogy az eddigi az irányvonalat akarja továbbvinni, tehát olyan előadásokat létrehozni, amelyekhez valamilyen szinten személyes közük van. A jó színház mindenkor kísérleti jellegű. Szükség van a fűtött teremre, a nézőktől nem várható el, hogy fűtetlen teremben végigfagyoskodjanak 2-3 órát. Egy évben három bemutatójuk van, mert télen a hideg miatt ellehetetlenül a játék. Mindössze 7-8 színésze van a társulatnak. Idén újra megrendezik a Kisebbségi Színházak Kollokviumát. Ezt még Szabó Tibor indította el Árus Katalinnal, ők vállalják továbbra is a szervezés java részét. /Gál Éva Emese: Új igazgató a Figura élén. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 24./"
2003. május 16.
"Kolozsi Kilián, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház jövendő igazgatója három hónapon át Szabó Tibor igazgató mellett minden fontosabb dolgot megfigyelhet mindabból, ami egy ilyen intézmény vezetésénél nélkülözhetetlen. Kísérleti, stúdiószínház marad a Figura. Arra törekednek, hogy az előadások eljussanak a közönséghez. Kolozsi jobb kapcsolatot szeretne kialakítani Hargita megye másik két színházával. /Bajna György: A Figura Stúdió Színház Figura Stúdió Színház marad. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 16./"
2003. május 31.
"Máj. 31-én Zentán felavatták a Vajdasági Magyar Művelődési Intézetet (VMMI), amely a jövőben a délvidéki magyarság kulturális és szellemi központjaként fog működni. Az épület alapkövét tavaly január 22-én, a magyar kultúra napján tette le többedmagával Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) akkori elnöke, s az intézetet most avatta fel Bálint-Pataki József, a HTMH jelenlegi elnöke és Juhász Attila zentai polgármester. Az ünnepi megnyitón a HTMH korábbi és mostani elnöke mellett jelen volt Huszár János, Magyarország szabadkai főkonzulja. Juhász Attila az MTI-nek nyilatkozva rámutatott: az intézet a teljes tárháza lesz a délvidéki magyarság múltjának és jelenének, kultúrájának és szellemi potenciáljának. A VMMI az Orbán-kormány által létrehozott, a délvidéki magyarság művelődését és szellemi életét ápolni hivatott félmilliárd forintos pénzalap költségeiből épült fel. Juhász szerint a VMMI-nek fel kell térképeznie a délvidéki magyarság múltját, jelenét és a jövőjét. Remények szerint a VMMI a délvidéki magyarság "jövőépítő és stratégiai" központjává válik. Az intézményben kap majd helyet az egyházi dokumentációs központ, itt lesz a délvidéki magyarság kulturális "katasztere", amelybe összegyűjtik az információkat és adatokat az összes délvidéki magyar művelődési és civil szervezetről. Multimediális funkciókkal ellátott, előadó- és olvasóteremmel is rendelekező számítógépes központ kap itt helyet, emellett délvidéki digitális magyar könyvtár létrehozását tervezik, illetve az intézet ad majd otthont a délvidéki magyar népzenei archívumnak és képtárnak. /MTI, Zentán felavatták a Vajdasági Magyar Művelődési Intézetet/"
2003. június 24.
"Jún. 26-28-án rendezik meg a III. Budakalászi Találkozót, a Kárpát-medencei Kisebbségi Magyar Közművelődési Civil Szervezetek Fórumát a Magyar Kollégium, a Magyar Művelődési Intézet és a Pest Megyei Közművelődési Információs Központ. Résztvevőket várnak Erdélyből, Bukarestből, Bákó megyéből, Kárpátaljáról és Kijevből, Vajdaságból, Felvidékről, Burgenlandból, Horvátországból és Szlovéniából. A tanácskozás célja, hogy képet adjon a civil szféra által végzett kulturális, közművelődési munka jelentőségéről; módszertani, szakmai segítséget nyújtson a határon túli magyar kulturális civil szervezetek napi munkájához; megerősítse a magyarországi és a határon túli magyar civil szervezetekkel való kapcsolatokat; felmérje a határon túli magyarok öntevékenységen alapuló közművelődési kezdeményezéseinek és közösségi erőinek támogatására rendelkezésre álló szellemi és anyagi erőforrásokat. Az első két konferencia anyaga kötetben is megjelent. Az ideire elkészült a kárpát-medencei kisebbségi magyar közművelődési civil szervezetek adatbázisa, melyet CD-n kapnak meg a résztvevők, munkájukat segítő egyéb hasznos információkkal, dokumentumokkal. Az első nap Romhányi András, a Magyar Kollégium elnöke, a Magyar Művelődési Intézet Határon Túli Magyarok Osztályának vezetője tart előadást, a Magyar kultúrával Európába(n) címmel, majd a kedvezménytörvényről és más időszerű kérdésekről beszélgetnek a résztvevők Szabó Vilmossal, a Miniszterelnöki Hivatal határon túli magyarokért felelős politikai államtitkárával. Kerekasztal-beszélgetés lesz a Határon Túli Magyarok Hivatala, a Magyar Művelődési Intézet, a Miniszterelnöki Hivatal Civil Kapcsolatok Főosztálya, a Nemzeti Kulturális Alapprogram, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Nemzeti és Etnikai Főosztálya, a Magyarok Világszövetsége és az Illyés Közalapítvány képviselőinek részvételével. Megvitatják a kedvezménytörvény tapasztalatait, a közművelődési szakmai képzés kérdését, valamint kitörési stratégiákat. A tanácskozás harmadik napjának témája a magyarságtudat megőrzése, vendég dr. Szabó Tibor, a HTMH volt elnöke. A konferencia nyilatkozat elfogadásával zárul. /(Guther M. Ilona): III. Budakalászi Találkozó. Kárpát-medencei Kisebbségi Magyar Közművelődési Civil Szervezetek Fóruma. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 24./ "
2003. július 16.
"Júl. 13-án Felsősófalván kilencedik alkalommal került sor a Székelyföldi Tánctábor megnyitóünnepségére. Az egyhetesre tervezett tábor a résztvevőinek száma 250-re tehető. A székelykeresztúri Pipacsok néptáncegyüttes szervezésében, annak vezetője, László Csaba irányításával a kultúrotthon két termében folytak a táncpróbák. A tánctábor vezetője, László Csaba jelezte, hogy anyaországi, felvidéki, lengyel, osztrák, amerikai, német, belga résztvevők óhajtanak megismerkedni a magyar néptánc-hagyományokkal. Barabás László az erdélyi farsangi dramatikus szokásokról tart előadást, Szalay Zoltán disszertációja is sok érdekességet ígér, Pávai István előadásának címe: Mi az, ami nem tartozik a hagyományhoz?, Szabó Tibor a székelyföldi népesedési mutatók változásairól értekezik. Esténként a különböző táncegyüttesek mutatkoznak be. /Kristó Tibor: Székelyföldi tánctábor Felsősófalván. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 16./"
2003. augusztus 18.
"Ökumenikus istentisztelettel és kopjafaállítással emlékeztek meg aug. 16-án volt falujukról a bunyaszekszárdiak. Az évekkel ezelőtt elnéptelenedett Temes megyei falu helyén immár kilencedik alkalommal tartottak falunapot. Az emlékoszlop, melyet Gergely Zsolt lugosi fafaragóművész készített Szabó Tibor facsádi építőmester segítségével, az egykori falu temetőjében - egy kis tisztáson - áll, ahol ma csupán néhány sír emlékeztet az egykori településre. Az újonnan állított kopjafánál Molnár Jolán, a Bunyaszekszárdi Emlékbizottság alelnöke elevenítette fel az egykori bunyaiak áldozatos munkáját, amellyel elérték, hogy az évente megtartott falunapra ne csak a Bánság-szerte élő bunyaszekszárdiak és leszármazottaik jöjjenek el, hanem a falu egykori lakóit kibocsátó Tolna megye hivatalos képviselői, valamint a bunyaszekszárdiak legtöbbjét befogadó Facsád elöljárói is. Az ökumenikus istentiszteleten Lugos és Igazfalva református, valamint Facsád katolikus és ortodox lelkészei vettek részt. Az ünnepséget követően a bunyaszekszárdiak több mint 160 vendéget és meghívottat láttak vendégül ebédre, köztük Szekszárd városának 25 fős küldöttségét. Bunyaszekszárdot Tolna megyei, zömükben református vallású magyar telepesek alapították. A Maros és a Béga völgye közötti vízválasztó dombságban megbúvó kis falu a termőföld rossz minősége és az elzártság miatt az 1960-as évek végére elnéptelenedett, házait és templomát lebontották, lakói más bánsági településekre, elsősorban Facsádra, Lugosra és Igazfalvára költöztek. A falu helyén 1995-ben rendeztek először falunapot. A kilencvenes évek második felében Facsádon a bunyaszekszárdiak közadakozásából és Szekszárd város segítségével új református templomot építettek. /Volt falu ünnepe. = Krónika (Kolozsvár), aug. 18./"
2003. augusztus 30.
"Gyergyószentmiklóson aug. 30-tól szept. 7-ig tart a Kisebbségi Színházak Kollokviuma, amelyen összesen tizenkét erdélyi társulat lép fel. A gyergyói rendezvény jogutódja a nyolcvanas években beszüntetett Sepsiszentgyörgyi Színházi Kollokviumnak, ezt élesztették újjá a szervezők 2001-ben. Szabó Tibor, a főszervező Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió művészeti vezetője elmondta, a fesztivál felélesztésének ötlete Zsehránszky Istvántól származik. /Köllő Katalin: Ma nyitja meg kapuit a Színházi Kollokvium. Kisebbségi színházak seregszemléje Gyergyóban. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 30./"
2003. szeptember 1
"Aug. 30-án kezdődött a Kisebbségi Színházak Kollokviuma Gyergyószentmiklóson. Szabó Tibor, a fesztivál igazgatója megnyitotta a rendezvényt, majd a nemrégiben elhunyt Bocsárdi Angi Gabriellára, a Figura Színház névadó és alapító tagjára emlékeztek. A 42 éves korában eltávozott színésznő az utóbbi években a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház tagja volt. Kolozsi Kilián, a Figura Színház új igazgatója köszöntötte a jelenlévőket. Zsehránszky Istvánnak, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala igazgatójának nagy része van abban, hogy újraélesztették a nyolcvanas évek elején beszüntetett kollokviumot. /Köllő Katalin: Együtt játszani mindig öröm. Színházi találkozó Gyergyószentmiklóson. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 1./ Elkezdődött a kisebbségi színházak gyergyói seregszemléje. A tárca a kilátásba helyezett összegnél 200 millióval kevesebbet folyósít a rendezvénynek. Zsehránszky megjegyezte: véget kellene érnie ama áldatlan állapotnak, hogy az anyagiak határozzák meg egy kulturális rendezvény hangulatát.A megnyitóünnepség után Dürrenmatt Egy magánbank története című fekete komédiáját jiddisül mutatta be a bukaresti Állami Zsidó Színház. /Gergely Edit: Fekete szombat, görög vasárnap. = Krónika (Kolozsvár), szept. 1"
2003. szeptember 2.
"A Gyergyói-medence legnagyobb települése Gyergyószentmiklós. Első írásos említése az 1332-es pápai tizedjegyzékből való. Hodgyai Géza vállalkozó, aki egy személyben birtokolja az Új Kelet című helyi hetilapot, működteti a csíki és szentmiklósi Mix Fm rádiókat, valamint idéntől a helyi Extra Rádiót, megvásárolta a helyi tévéstúdiót is. Hodgyai a nyár eleji tisztújításkor Dézsi Zoltán Hargita megyei alprefektus és Garda Dezső parlamenti képviselő riválisaként megpályázta az RMDSZ Gyergyó területi szervezetének elnöki tisztségét, de a szavazáson mindössze nyolc voksot tudott összegyűjteni. Dézsi segítette, hogy Hodgyait legyen az RMDSZ területi szervezetének gazdasági alelnöke. Hodgyait erős politikai ambíciók fűtik. Rátette a kezét a helyi médiára. Tény, hogy a tizedik évfolyamába lépett, augusztus elején 500. megjelenését ünneplő Gyergyói Kisújságot leszámítva ma sehol sem közölhetők egy bizonyos csoportosulás, klikk politikai és gazdasági érdekeivel ütköző vélemények. Hodgyai megvette a helyt tévéstúdiót, a TVS-t, ezután botrányos körülmények között távozásra kényszerítették a stúdió régi szerkesztőségét. Erről Hodgyai így nyilatkozott: "Miután az első hét végére alábbhagyott a unkakedv, s igényes adások helyett egy követeléslistát tettek elém, amibe nem egyezhettem bele, nem engedhettem meg, hogy adásba menjen egy olyan anyag, amiben a tények ismertetése nélkül elköszön a stáb" (Új Kelet, 1993. július 17-23., 29. szám). A régi stáb tagjai arra hivatkozva, hogy jórészt saját felszereléseikkel dolgoztak, használati díjat követeltek az új tulajdonostól. Ehelyett kétheti fizetés nélküli szabadságra küldték őket, de a leginkább azt kifogásolják, hogy a bő évtizedig szolgált gyergyói nézőktől való elbúcsúzás lehetőségétől is megfosztotta őket az új tulajdonos. Azóta szünetel a helyi tévéadás Gyergyószentmiklóson. Hodgyai jelenleg új stáb összeállításán dolgozik. A felmondott stáb fórumon ismertette a lakossággal egy új stúdió beindítására vonatkozó elképzeléseit. Ezzel párhuzamosan támogató aláírások gyűjtésébe kezdtek: rövid idő alatt közel háromezren látták el kézjegyükkel a gyűjtőíveket. Reményeik szerint már e hónap folyamán beindulhat az újjászületett helyi televízió. Gyergyószentmiklósnak 21 ezer lakosa van, háromezerrel kevesebb, mint tíz évvel korábban, mintegy 88 százalékuk magyar. A cigány lakosság létszáma a becslések szerint közel másfél ezer, közülük alig hatszáz mondhatja magát hivatalosan is szentmiklósi illetőségűnek. A 2000-es helyhatósági választásokkor nagy feltűnést keltett, hogy kilenc, az RMDSZ felső vezetőségének politikájával azonosulni nem tudó magyar jelölt a liberálisok (NLP) listáján indulva jutott be Gyergyószentmiklóson a helyi önkormányzati testületbe. Az érintettek kényszermegoldásként vállalták e lépést, mivel a választási törvény nem biztosít a pártlistán indulókkal egyenlő esélyt a függetleneknek. Ezzel azonban kimerült minden kapcsolatuk a liberálisokkal. Kercsó Attila 2001-től tölti be az alpolgármesteri tisztséget. Jól menő vállalkozását cserélte fel a közösségért folytatott munkával. Mint mondta, igen megbánta, hogy elvállalta, mert a rá osztott feladatok mellé nem rendelték oda a megfelelő pénzösszegeket. Négy beadványt is megfogalmazott, de Pál Árpád polgármester még csak válaszra sem méltatta. Az alpolgármester feladatai közé tartozik a városgazdálkodás talán legnehezebb szektora, az úthálózat karbantartása is. Az idén már 700 millió lej értékben végeztek munkálatokat, ebből mindössze 400-at fizettek ki, a többivel még adósak a kivitelezőnek. Aszfaltozásra már 7-8 esztendeje nincs elég pénz, többnyire csak a kátyúk betömésére futja. Gyergyószentmiklós utcáinak 70 százaléka ma is földút, kavicsozásra 50 esztendeje nem került sor, idén sikerült a Felszeg utcáit kijavítani. A Figura Stúdió Színház, a város legjelentősebb kulturális intézménye az idők során fogalommá vált. A társulat fennállása óta folyamatosan anyagi gondokkal küzd, az önkormányzat igyekszik a maga szűk lehetőségei szerint támogatni, de az korántsem elég a zavartalan működéshez. Szabó Tibor hét esztendeig közmegelégedésre töltötte be a tisztséget, s egyesek szerint továbbra is ő lenne az igazgató, ha Nagy István, a polgármesteri hivatal jegyzője különböző paragrafusokat használva ürügyként, meg nem fúrja. A jövő esztendő végére teljesen kiépülhet a Hargita megyei gázszolgáltatói hálózat. Eszerint Gyergyószentmiklósra is eljuthat a gáz, megoldódhat a gázfűtés, vége szakadhat annak az évenként ismétlődő helyzetnek, hogy márciusra elfogy az üzemanyag, s az utánpótlás megérkezéséig a tömbházlakók napokig fűtés nélkül maradnak. /Szentgyörgyi László: Város a Piricske lábánál. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 2./"
2003. szeptember 9.
"Befejeződött Gyergyószentmiklóson a színházak találkozója. Bocsárdi László /Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy/ szerint szükséges a gyergyószentmiklósi színpad megfelelő felszerelésére, mert akkor nagyon alkalmas lenne a legigényesebb darabok eljátszására is. Úgy látja, Gyergyó igen alkalmas hely arra, hogy itt legyen a jövőben is a találkozó, a kollokvium. Kötő József, a zsűri tagja szerint természetes, hogy szükség van a kollokviumra. Egy egészséges színházi élet feltételezi annak a szellemi fórumnak, műhelynek a meglétét, ahol meg lehet beszélni a szakma gondjait. Szerinte ennek versenyjellegűnek kell lennie, mert a verseny mindig biztosít egy értékteremtő, értékrend-kialakító törekvést. Gyergyóban megteremthetők a feltéteke ahhoz, hogy a jövőben is itt legyen a találkozó. Parászka Miklós (Csíki Játékszín) szerint kapkodva és takaréklángon megvalósított fesztivált láttak, nem kollokviumot. Szükség van arra, hogy az erdélyi magyar színház vonjon össze szellemi energiákat, találja ki az arculatát, a lebonyolító hatóságát és azt a finanszírozási rendszert, ami időben megteremtené a szakmai rendezvény körülményeit. Ő a műhelymunkára, a találkozójellegre fektetné a fő hangsúlyt. Zsehránszky István, a zsűri tagja úgy érzi, a lehetőségek szerinti maximumot hozták ki ebből a rendezvényből. A jövőben nagyobb anyagi keretek kellenek. Eddig egy vasat nem kaptak a Művelődési Minisztériumtól, amely tulajdonképpen a gazdája kellene legyen a rendezvénynek. Gyergyószentmiklósnak rendbe kellene tenni a színházi termet. Sepsiszentgyörgyön minden előadás előtt megostromolták a színházat a nézők. Itt viszont a terem igazából 2-3 alkalommal telt meg a kollokvium ideje alatt. Szabó Tibor, a rendezvény igazgatója kiemelte, a rendezvényre költött 810 millió teljesen Gyergyón kívüli forrásokból jött össze. Gyergyószentmiklóson helye van e rendezvénynek. /Bajna György: Mi maradt a taps után? = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 9./"
2003. október 22.
"Okt. 19-én Szászrégenben ünnepi istentisztelet keretében szentelték fel a Makovecz Imre és Müller Csaba által tervezett diakóniai, ifjúsági és oktatási (DIO) központot, amelyet a helyi református egyház Demeter József lelkipásztor irányításával építtetett. Jelen voltak a támogató alapítványok képviselői, az Apáczai Közalapítvány részéről Szabó Tibor kurátor és Csete Örs igazgató, a Mocsáry Lajos Alapítvány részéről Cser Krisztina, továbbá Ludányi Horváth Attila kolozsvári konzul, meghívott lelkészek. Ez a ház a város és a környékbeli falvak egyre fogyó magyarságának szellemi központja lesz. 1995 őszén ásták ki az alapokat egy, a katolikus egyház által átadott telken. 2000 tavaszán a magyar kormány, a Kulturális Örökség Minisztériuma 10 millió forintot adományozott a további munkálatokra. Hozzájuk csatlakozott az Apáczai Közalapítvány és a Mocsáry Lajos Alapítvány, az Új Kézfogás Alapítvány, amelyek az épület villanyhálózatát, nyílászáróit, bútorzatát, illetve a diakóniához szükséges pénzalapokat biztosították. /Mezey Sarolta: Felszentelték a DIO-házat Szászrégenben. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 20./ A DIO-házat a gyülekezet már korábban használatba vette. Egy hete az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem (EPMSZ) Erdélyi Köre éves találkozóját tartották az épületben. A gyülekezet a diakóniai munkát is beindította, hiszen az új épületben mindennap háromfogásos ebéddel várják a negyven 1-4. osztályos gyermeket, akik a szászrégeni magyar iskolába járnak. A diakóniai munka ökumenikus jellegű, hiszen a gyerekek között katolikus, ortodox sőt jehovista vallású is van. Ebéd után pedig a gyerekekkel az egyház által fizetett tanítónők foglalkoznak két-három órán keresztül. /Felavatták a DIO-házat. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 22./"
2004. május 25.
Máj. 23-án Temesváron a kolozsvári társulat előadásával lezárult a kisebbségi színházak tíz napig tartó fesztiválja. Máj. 22-én a marosvásárhelyi Ariel Színház két művésze, Fodor Edina és Szabó Tibor skót balladákat és dalokat adtak elő. A Csíki Játékszín (Csíkszereda) a könnyű műfaj kedvelőit szórakoztatta Vajda Katalin Anconai szerelmesek zenés-táncos vígjátékával. Varga Sándor egyéni produkciója zárta a SALT-projekt előadásait Esterházy Péter Egy nő című munkájából szöveg-kollázzsal. /Szekernyés Irén: II. Interetnikus Színházi Fesztivál. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 25./
2004. szeptember 6.
Rendhagyó módon, egyetlen szónoki felszólalás nélkül zajlott a Figura Stúdió Színház alapításának 20. évét ünneplő rendezvénysorozat Gyergyószentmiklóson. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Romeo és Júliája családivá avatta az ünnepet. Bocsárdi László Figura-alapító rendezte a darabot. Szabó Tibor igazgató a Romeo és Júlia jubileumi előadását a társulat a Figura-színház névadójának és társalapítójának, a tavaly elhunyt Bocsárdi Angi Gabriella emlékének ajánlotta. A rendezvénysorozat színházi miniévadnak is teret adott. A fórumon felmerült a helyi közművelődési intézmények és a színház összevonásától való félelem. Parászka Miklós, a Csíki Játékszín gyergyói származású igazgatója, Kötő József színháztörténész, Zsehránszky István színikritikus, és Dézsi Zoltán Hargita megyei alprefektus a Figura önállóságának megőrzése mellett foglalt állást. A világhírű Bozsik Yvette Társulat is fellépett Gyergyószentmiklóson. /Gergely Edit: Huszadik születésnap sorsforduló előtt. = Krónika (Kolozsvár), szept. 6./
2005. január 8.
A pusztinai csángók és a csíki települések képviselői emlékeztek az 1764-es madéfalvi vérengzésre. Tamás József, Madéfalva község polgármestere emlékeztetőjében rámutatott, hogy kettős gyászban van a székelység: gyászolja a 241 évvel ezelőtt elesett hősöket, ugyanakkor gyászolja a december 5-ei népszavazás eredményét, „amikor meghalt az édes anyaország és mostohaanyánk lett” – fogalmazott a polgármester. Magyarországról Szabó Tibor a FIDESZ nevében mondott ünnepi beszédet, tolmácsolva Orbán Viktor üdvözletét. Madéfalváról jelenleg is több mind száz fiatal csángált el Magyarországra és Európa más országaiba.. /(Daczó Dénes): Nem az ágyútűz, a bizalomvesztés okoz vérveszteséget. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 8./
2005. március 14.
Feszült légkörben rendezték meg március 12-én Marosvásárhelyen az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ülését az utóbbi hónapokban kiéleződött belső viták miatt. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) a közelmúltban Gyergyószentmiklóson foglalkozott azzal a lehetőséggel, hogy különváljon az EMNT-től, az indítványt azonban a küldöttek többsége elvetette. A mostani ülésre az SZNT-nek több küldöttje nem jött el Csíkból. Végül kompromisszumos megoldás született a két szervezet viszonyáról, a küldöttek meghosszabbították az Állandó Bizottság mandátumát, és újraválasztották tisztségébe Tőkés Lászlót, az EMNT elnökét. Tőkés László püspök kitért az EMNT–SZNT közötti terhes viszonyra, amelyet mesterségesen szított, alaptalan nézeteltéréseknek nevezett. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács autonómiaprogramjáról, önrendelkezési törekvéseiről szólva csalódottságát fejezte ki az új román kormánynak és Traian Basescu államelnöknek a romániai magyarság autonómiájához való viszonyulásáért. Az RMDSZ továbbra sem hajlandó határozottan kiállni a magyarság önrendelkezési törekvései mellett. Az RMDSZ számára csak az volt a fontos, hogy kormánytisztségeket szerezzen emberei számára. A budapesti kabinet a romániai magyarság ügyét teljességgel a Bukarest–Budapest „jó szomszédsági viszonynak” rendeli alá. A magyar kormány támogatási rendszere az RMDSZ számára biztosít pénzügyi monopóliumot, a kettős állampolgárság helyett felajánlott úgynevezett szülőföld program pedig nem vezet sehova. Szilágyi Zsolt, az EMNT alelnöke szerint az autonómia ügyének előmozdításához szükséges a romániai magyar nemzeti közösség akaratának egységes kinyilvánítása, szükséges a folyamatos párbeszéd a hatalom, a román többség és a magyarság között, ugyanakkor szükséges a kedvező nemzetközi háttér. Szabó Tibor, az Országgyűlés külügyi bizottsága elnökének, Németh Zsoltnak személyes küldöttje köszöntő beszédében arra próbált választ keresni, hogyan lehet az, hogy miközben az új európai alkotmányban mindössze fél mondat szerepel a kisebbségekről (az sem a nemzeti kisebbségről), Nyugat-Európa-szerte tartós önrendelkezést élveznek a különféle tagállamok kisebbségei. Véleménye szerint ennek egy magyarázata van: az autonómiát kiharcoló nemzeti közösségek céljaikban egységesek voltak, bíztak saját erejükben, az általuk kiharcolt közösségi jogokat az Európai Unió szentesítette. Toró T. Tibor RMDSZ-es parlamenti képviselő a készülő kisebbségi törvénytervezetről számolt be. Mint fogalmazott, a műhelymunkákban nem vehet részt, az RMDSZ-ben nagy titoktartás övezi a készülő törvénytervezetet, amelynek kitételeit most fogják eljuttatni az RMDSZ-frakciókhoz tanulmányozásra és belső vitára. Toró szerint arra van szükség, hogy általános elvként rögzüljön a romániai magyarságnak az autonómiához való joga. Az ülésen többen is bírálták Eörsi Mátyás erdélyi látogatását, a szünetben pedig a közel kétszáz résztvevő többsége (a Szabadságban is közzétett) állásfoglalást írt alá az SZDSZ-nek és Eörsi Mátyásnak a határon túli magyarokkal szembeni politikája elutasításáról. A résztvevők határozatban kérték, hogy a MÁÉRT-ra az SZNT és az EMNT képviselői is kaphassanak meghívást. Az ülés egy tartózkodással, ellenszavazat nélkül Tőkés Lászlót választotta újra az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökévé. /Makkay József: Egységes fellépést sürgetnek az autonómiáért. Van esély az EMNT és az SZNT közötti tartós megegyezésre. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 14./ ,,Fennáll a veszély, hogy hazatérnek az elégedetlen székelyföldi barátaink, és otthon borítani próbálnak a helyzeten. Csapó szenátor úr nem adta áldását erre a megoldásra, szűkszavú kimentő levele is erre utal, múlt heti közleménye egyik mondatában egyenesen eltanácsolta a mai üléstől a székelyföldi küldötteket” – fejtette ki Tőkés László. /Farkas Réka: Pirruszi győzelem, pünkösdi királyság? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 14./
2005. április 1.
Versenyvizsgát ír ki a Figura Stúdió Színház igazgatói állására Gyergyószentmiklós tanácsa. Az eddigi megbízott igazgató, Szabó Tibor kijelentette: kizárt, hogy ismét megpályázná a címet. A testület ugyanis kétszázmillió lejt faragott le a színház alkalmazottjainak fizetési keretéből, később tévesnek bizonyuló indokkal. Az erdélyi színházak között alternatív, kísérleti műhelyként számon tartott Figurának megalakulása óta nincs saját székhelye és színpada; a városvezetés pedig kizárólag az alkalmazottak bérét állja. /Gergely Edit: Igazgatót keres a Figura Stúdió Színház. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 1./
2005. április 19.
Nagyváradon kétes a fogadtatása annak az április 29-i gálaműsornak, amelynek vendége a zongorista, Richard Clayderman. A gálának kellene előmozdítania Nagyváradon a határon túli magyarok kettős állampolgárságáról szervezett gyászos végű december 5-i, magyarországi népszavazás utáni engesztelődést. A Magyarországról több tízmillió forinttal finanszírozott április 29-i, 20 perces Clayderman show-nak vannak kritikusai. Az önérzetesebb nagyváradi magyarok megalázónak érzik az ilyenfajta magyarországi alamizsnát. Tőkés László, a Királyhágómelléki Egyházkerület püspöke szerint a rendezvény a Festum Varadinum teljes költségvetésének a sokszorosát teszi ki, az árát érdemesebb lett volna az erdélyi és partiumi iskoláknak adni. „A határon túli magyarok támogatására nincs pénz, de ilyen gálákra van...” – jegyezte meg. A püspök úgy tudja, az MSZP-hez közeli gazdasági érdekeltségű Eurofilm.Co.Hu Kft. szervezi a Clayderman-turnét, mely Újhelyi István MSZP-s politikussal is kapcsolatba hozható. Idén április 24. és május 1. között rendezik Nagyváradon a Varadinumot. Két előrendezvénye is lesz: április 20-án az egyházkerületi székház dísztermében lép fel Bogányi Gergely zongoraművész, aki Böjte Csaba árváinak gyűjt, április 23-án pedig Bánffy György színművész Wass Albert-előadóestjét hallgathatják az érdeklődők. Április 24-én, a Varadinum nyitó napján, az 50 esztendős Deák Árpád szobrászművész kiállítása nyílik, április 28-án a nagyváradi költők tisztelegnek József Attila emléke előtt. Április 29-én Magyarország és a határon túli magyarság címmel fórumot szerveznek, amelyre hivatalosak a Határon Túli Magyarok Hivatalának eddigi elnökei és jelenlegi vezetője, illetve a kisebbségügyi államtitkárok: Entz Géza, Törzsök Erika, Tabajdi Csaba, Lábody László, Szabó Tibor, Németh Zsolt és Szabó Vilmos. Április 30-án anyák napi családnapot rendeznek Orbán Viktorné Lévai Anikó fővédnökségével. A záró ünnepség József Attila szobrának felavatása lesz. /(Lakatos Balla Tünde): A nemzeti megengesztelődés Claydermanja. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 19./
2005. május 3.
Káros, hogy a magyar politika színeváltozásai tükröződjenek a határon túli magyarok körében – szögezte le Entz Géza, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) első vezetője azon a találkozón, amelyet Magyarország és a határon túli magyarság címmel, a korábbi HTMH-elnökök és a határon túli magyar ügyekkel foglalkozó államtitkárok részvételével rendeztek Nagyváradon. A Bárdi Nándor történész /Budapest/ által vezetett beszélgetésen a hivatali idejük alatt elért sikerekről és kudarcokról számoltak be az egykori és a mai vezetők. Bálint-Pataki József, a HTMH jelenlegi vezetője a folyamatosságot hangsúlyozta, rámutatva, hogy az intézmények megteremtése mellett legalább annyira fontos azok fenntartása is. Elmondta, idén kétmilliárd forinttal tudják támogatni a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetemet, és megemlítette a Szülőföld Alapban rejlő lehetőségeket is. /Balogh Levente: HTMH-elnökök találkozója a Körös-parti városban. = Krónika (Kolozsvár), máj. 3./ Entz Géza az intézményépítést nevezte a legnagyobb sikernek. Hangsúlyozta: sikerült megtalálni a magyar közigazgatásban a HTMH helyét. Lábody László, egykori HTMH elnök is a határon túli magyarok támogatását szolgáló intézményrendszer kiépítésének fontosságát hangsúlyozta. Szabó Tibor, a HTMH 1998 és 2002 közötti elnöke sikernek vélte, hogy akkoriban egyetértés uralkodott a kedvezménytörvény kérdésében, hiszen mint emlékeztetett, felmérések szerint, a törvényt a magyarországiak több mint 60 százaléka támogatta. Szabó Tibor szerint konszenzus volt tapasztalható a magyar kormány és a határon túli magyar érdekképviseleti szervezetei között, emellett a magyar kormányon belül is egyetértettek a kisebbségben élő magyarok ügyében. Szabó Tibor kudarcként értékelte, hogy gazdaságilag nem sikerült megerősíteni a határon túli magyar közösségeket. Németh Zsolt volt politikai államtitkár sikerként könyvelte el a státustörvényt, amely közjogi viszonyt létesített a határon túli magyarok és a magyar állam között. A fideszes kormányzás eredménye volt a Magyar Állandó Értekezlet újbóli és diplomáciailag előkészített összehívása 1999-ben. A politikus harmadik sikerként az 1998 és 2002 között nagyságrenddel növekedett támogatást nevezte. Németh Zsolt a sikertelenségek között említette azt, hogy ma nem mondható egyértelmű igen arra, hogy a magyarság megmaradásának az esélyei nagyobbak, mint 1990-ben. A politikus szerint az autonómia megteremtése nélkül a magyarság drámai fogyása nem állítható meg. Bálint-Pataki József, a HTMH jelenlegi elnöke eredménynek tekinti, hogy 2002 után sikerült működtetni a Fidesz-kormány idején létrehozott intézményeket, mint például a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetemet, amely – mint mondotta – fennállása óta az idén először kap a magyar költségvetésből valóban 2 milliárd forintot. /Borbély Tamás: Sikerek és kudarcok a magyarságpolitikában. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 3./
2005. május 6.
Versenyvizsga eredményeként augusztustól Béres László, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház jelenlegi rendezője lesz a társulat új igazgatója. Gyergyószentmiklós lakossága mára már nem haladja meg a húszezer főt, és a Gyergyói-medencéé is 58 ezer körül mozog. A Figurának továbbra is kísérleti színházi alkotóműhelyként kell működnie, új színpadi kifejezőeszközöket kell keresnie. Egyszerre kell megteremteni a színházba járás igényét és lehetőségét az egymás mellett élő korosztályok számára. Szabó Tibor eddigi igazgató a továbbiakban művészeti vezetőként marad a Figuránál. Lesz új gyermekelőadás, táncszínház, és szeretnék a nyári szabadtéri színházi programot is folytatni. /Gergely Edit: Béres László: a jó színház mindenkinek szól. = Krónika (Kolozsvár), máj. 6./
2005. május 10.
A Varadinum hetében Nagyváradon Bárdi Nándor történész, a Teleki László Intézet főmunkatársa a magyarországi kisebbségpolitika képviselőit ültette egy asztalhoz. A korábbi államtitkárok, HTMH-elnökök eredményeiket sorolták, sokszor egymást túllicitálva. Lábody László volt HTMH-elnök a struktúrateremtést emelte ki, mert az tartást adott az embereknek, valamint a határon túli gazdaság megerősítését, a polgárosodást is elősegítette. Lábody a kárpótlási jegyek kibocsátására a legbüszkébb. Szabó Tibor volt HTMH-elnök leszögezte, hogy a polgári kormány alatt konszenzus és egyetértés volt a magyar társadalomban a határon túli magyarok ügyeiről. Ezt mutatja a státustörvény 65 százalékos társadalmi támogatottsága. „Ez a fajta konszenzus mostanában mintha hiányozna” – tette hozzá Szabó. Kormányzati ciklusuk legfontosabb eredményének az egyetemépítést mondta. A legnagyobb sikert Németh Zsolt, a Fidesz-kormány külügyi államtitkára aratta. Már megszólalása előtt vastaps köszöntötte. „Az Orbán-kormányt a nemzeti újraegyesítés célja, mércéje vezérelte” – hangoztatta Németh. A státustörvényről elmondta, hogy közjogi viszonyt létesített a magyar állam és a határon túli magyarság között. „A státustörvény világossá tette, hogy a Kárpát-medencében van magyar ügy, ami rendezést igényel” – állapította meg az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. A fontos megvalósítások között említette még a Magyar Állandó Értekezlet létrehozását, a határon túli intézményépítést, valamint a földprogramot. A polgári kormány időszakában az évi 3 milliárd forintos támogatás 12 milliárdra nőtt. Bálint-Pataki József a HTMH jelenlegi elnöke kifejtette: „A folyamatosságot próbáljuk képviselni mindabban, ami vállalható”. Idén először 2 milliárd forintot kap a magyar költségvetésből az Erdélyi Magyar Tudományegyetem. Marosvásárhelyen megépült a Sapientia campusa, ezt Bálint-Pataki a magyarországi támogatásokból létrehozott eddigi legnagyobb vállalkozásnak nevezte. /F. T.: Számadás a kisebbségpolitikáról. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), máj. 10./
2005. május 12.
Május 20-án kezdődik Gyergyószentmiklóson a Kisebbségi Színházak Kollokviuma. Szabó Tibor fesztiváligazgató jelezte, jelen lesz a bukaresti Zsidó Színház, valamint a két német társulat, a temesvári és a szebeni, továbbá a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház is. A város részéről nem támogatják a rendezvényt. /Köllő Katalin: Május 20-án rajtol a kollokvium Gyergyószentmiklóson. A város vezetősége nem támogatja a fesztivált. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 12./