Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Sógor Csaba
838 tétel
2014. május 21.
Sógor Csaba: az EU vegye figyelembe a mi igényeinket is
„Nyugaton már elfelejtették, hogy mennyire fontos találkozni, együtt lenni, egymással ünnepelni. Az Európai Unió azért biztosít olyan pénzalapokat is, amelyek a közösségi együttlétet segítik elő, hogy itt Kelet-Közép-Európában meg tudjuk őrizni azt a közösségi erőt, amelyet nyugaton már újjá kell építeni” – hangsúlyozta Sógor Csaba Érkörtvélyesen, ahol május 19-én közösségi házat adtak át. Az eseményen jelen volt Biró Rozália szenátor, az RMDSZ Nőszervezetének elnöke, illetve Cseke Attila parlamenti képviselő is.
A beruházást 2008-ban kezdték el építeni, hat évbe és összesen 15 millió lejbe került a megvalósítása. Nagy István, a település polgármestere elmondta: ez az egyik legnagyobb beruházás a falu életében, amely európai szintű fejlődést tett lehetővé.
Az RMDSZ EP-képviselőjelöltje kiemelte: ennek az országnak a sorsa is nagyrészt azokon a döntéseken múlik, amelyeket az Európai Unióban hoznak meg. „Nekünk, erdélyi magyaroknak nagyon fontos, hogy megmaradjanak azok a támogatások, amelyekkel nem csak fejleszteni, hanem össze is tudjuk tartani a közösségünket. Mi azért dolgozunk az Európai Parlamentben, hogy olyan döntések szülessenek, amelyek a mi sajátos helyzetünket és közösségi igényeinket is figyelembe veszik” – magyarázta Sógor Csaba, aki azt is kiemelte, mindenki, aki május 25-én elmegy szavazni, közösségünk megerősítésére és európai szintű fejlesztésére mond igent. maszol.ro
2014. május 22.
Szavazni vagy nem szavazni?
A hét végén Európai Parlamenti választást tartanak az unió területén. Erdélyben egyetlen magyar politikai erő indul e megmérettetésen, az RMDSZ, az egyre csökkenő bizalommal felruházott egykori egységes mamutszervezet, amelynek vezető- és középkáderei között alig maradtak az autonómia mellett több-kevesebb következetességgel kiálló politikusok. Az önmagából kifordult Magyar Polgári Párt az RMDSZ-t támogatja a versenyben, az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a választók lelkiismeretére bízza, hogy részt vesznek-e a szavazáson.
Soha! Soha?
Mivel az egytől egyig centralista-etatista, magyarellenességben alig különböző román pártok közül egyetlen nem akad, amely méltó lenne az erdélyi magyarság voksaira, nemzeti közösségünk tagjainak ismét annyi választási lehetősége maradt, mint 2008 előtt. Eldönthetik: részt vesznek-e a választáson és hitelesítik azt a pártot, amely mintegy húsz év késlekedés után – a brassói kongresszus 1993-ban kétéves határidőt szabott meg az RMDSZ absztrakt autonómiakövetelését, valamint program illetve alapszabályzatbeli néhány vonatkozó mondatát a jogszabályok paragrafusnyelvére lefordító úgynevezett autonómia-statútumok elkészítésére – egy éve „blablázik” az autonómiatervezetről. Amint azt a világhálón terjedő találó kisfilm dokumentáltan összefoglalta: egy év alatt tíz ígéret hangzott el ebben a témában, nulla megvalósítás mellett.
Az ésszerű, valamennyi nemzetpolitikai szempontot figyelembe vevő döntés nem könnyű, még akkor sem, ha zsigerből reagálva annak tűnne. Azokra szavazni, akik 1996 óta hitelesítik a román hatalmat, akik egyik történelmi esélyt hagyták ki a másik után, akik román versenypártot csináltak a magyar nemzeti önkormányzatból. Akik leszámoltak a kommunista rendszerrel való nyílt szembenállást képviselő hiteles politikusainkkal Király Károllyal kezdve, Tőkés Lászlóval bezárólag. Akik lassan két évtizede naftalinba tették az autonómiaprogramot, s csak akkor veszik elő, ha úgy érzik, hogy megköveteli a pillanatnyi választási konjunktúra és a szavazóbázis? Soha! – mondanánk, és joggal mondhatnánk.
A semjéni racionalitás
A másik oldalon ott van az a racionális gondolatmenet, amelyet többek között Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes fogalmazott meg, és amelynek lényege, hogy ha az RMDSZ kiesik az Európai Parlamentből, oda nem kerül be helyette másik erdélyi magyar párt. Az Európai Parlamentben nem sok minden dől el, egyelőre a kisebbségi kérdés – tetszik ez nekünk vagy sem, de nemzetközi porondon államalkotói szerepre jogosító társnemzeti mivoltunk dacára így jelennek meg a sorsproblémáink – tagállami hatáskörbe tartozik. Ennek dacára ez is olyan fórum, amelyet a román nemzetstratégiai érdekeknek alájátszó eddigi politikával való szakítással, tudatos külpolitikával kihasználhatnánk a külső nyomásgyakorlásban. Kérdés: hajlandó és képes lesz-e valaha erre a szerepre az RMDSZ? De akár hajlandó lesz, akár nem, egyik oldalról elképzelhetjük az eltüntetésünkre törekvő román homogén nemzetállam híveinek euforikus örömét az RMDSZ kibukása esetén. Valamint azt is, hogy az erdélyi magyar közösség nagy része kollektív sikertelenségként élné meg azt, s elmaradna az idegen érdekeket képviselő álképviselet bukása okán elméletileg elképzelhető kollektív katarzis. Magyarán: jó okunk van feltételezni, hogy többen lesznek azok, akik a kibukást magyar kudarcnak fogják majd fel, mint azok, akik az RMDSZ komprádor, álmagyar politikájának kudarcaként kezelik az esetleges eseményt.
Az is tény, hogy az Európai Parlamentből való kibukás megrendítené az RMDSZ-ben jelenlegi regnáló neptuni vétetésű vezetését, s magát a szervezetet is. A parlamenti választásokon pedig nem az 5 százalékos küszöb az irányadó, hanem a 6:3-as, tehát attól sem kell félni, hogy ha egyszer 5 százalék alatt teljesít a közösség, a továbbiakban semmilyen sorsdöntő testületbe be nem kerülünk. Szépen hangzik a magyar miniszerelnök-helyettes normatív, előíró kijelentése, miszerint „Az RMDSZ-nek az a feladata, hogy a mindenkori szituációban próbálja érvényre juttatni a magyar nemzeti érdekeket”, arra a kérdésre viszont, hogy ezt tette-e a szövetség az elmúlt évtizedekben, egyértelműen nemleges a válasz. Igaza van Semjénnek abban, elvi síkon elképzelhető, hogy egy kisebbségben élő nemzeti közösséget képviselő politikai erő ne a párttáborok alapján orientálódjon, amikor kormányra lépésről dönt. A probléma a motivációban van. Az RMDSZ-elit nem a magyar szabadságprogramot, az autonómiát képviseli a kormányban a román etnokratikus akarattal szemben, hanem a nyíltan magyarellenes román politikát hitelesíti a külföld és a választók szemében.
Jelöltek és dilemmák
Másik dilemmatikus kérdéskör a jelöltek problémája. Winkler Gyula eddig nem sok vizet zavart, de nem is ártott különösebben. Hasonló, sőt, talán fokozotabb várakozásaink lehetnek Vincze Lóránttal kapcsolatban. Sógor Csaba alapvetően jól teljesített, vele továbbra is elképzelhető az autonómiaelvű együttműködés. Ha Frunda György lenne az RMDSZ-lista élén, aki külügyi kérdésekben már több ízben is leszerepelt Neptuntól Strasbourgig, az autonómiatörekvéseknek ott tett keresztbe, ahol tudott, egyértelmű lenne, hogy a nemzeti önrendelkezés híveinek távol kell maradniuk a választástól.
Így viszont a következtetés az, hogy nincs következtetés.
Mindenkinek magának kell eldöntenie: hajlandó-e szavazatával támogatni egy hiteltelen szervezetet azért, mert bejutó helyre jelölt egy autonomista politikust, vagy sem. És azt is, hogy mi nyom többet a latban: sikertelenségélménye lehet a közösségnek az RMDSZ kibukása vagy az, hogy egy ilyen bukás hozzájárulhat az erdélyi magyar közélet megtisztulásához.
Borbély Zsolt Attila. Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2014. május 27.
Winkler Gyula és Sógor Csaba újrázott
A leadott voksok 99,99 százalékának összesítése alapján az RMDSZ a szavazatok 6,30 százalékát gyűjtötte be a vasárnapi európai parlamenti választásokon, így biztosra vehető, hogy két képviselőt küldhet Brüsszelbe. A mandátumok elosztása azonban az ötszázalékos küszöböt át nem lépő pártok és független jelöltek szavazatainak újraosztása nyomán válik véglegessé.
Egy ideig úgy tűnt, hogy az RMDSZ három képviselőt is delegálhat Brüsszelbe, ahol a Fidesz–KDNP-listáról bejutott Tőkés Lászlóval összesen négyen képviselhették volna az erdélyi magyarságot. A közel százszázalékos feldolgozottság alapján azonban a szövetségnek be kell érnie két mandátummal.
Az RMDSZ jelöltlistáján Winkler Gyula és Sógor Csaba jelenlegi EP-képviselők foglalják el az első két helyet, harmadik Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának alelnöke.
A hétfő kora estig beérkezett adatok alapján az RMDSZ országos szinten 350 659 szavazatot kapott, 81 080 vokssal kevesebbet, mint az öt évvel korábban megszervezett EP-választáson.
A megyei választási irodák által közölt végleges adatok azt mutatják, az RMDSZ öt megyében szerezte meg a voksok többségét. Hargita megyében a szövetség jelöltlistája a szavazatok 87 százalékát kapta meg, Kovászna megyében pedig az urnához járuló választópolgárok 76 százaléka voksolt a tulipánra.
A szövetség emellett Maros (40 százalékkal), Szatmár (35,5) és Szilágy megyében (27) is győzni tudott. Az RMDSZ 21,5, illetve 16,4 százalékkal a második helyen végzett Bihar és Kolozs megyében. Brassó megyében a végeredmény alapján az RMDSZ a negyedik legjobb teljesítményt tudta felmutatni, miután a voksok 6,8 százalékát kapta meg.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök urnazárás után jónak ítélte az RMDSZ választási szereplését; úgy vélte, az megfelelt a várakozásoknak. Szerinte az erdélyi magyar szavazók ezúton is megerősítették, hogy az RMDSZ mind az önkormányzatokban, mind a parlamentben, mind pedig az Európai Parlamentben hiteles képviselője az erdélyi magyarságnak.
Külön köszönetet mondott az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőinek, valamint „magyarországi barátainknak”, mindenekelőtt Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy a megmérettetés előtt néhány nappal szavazásra buzdították a romániai magyarokat. Kelemen úgy értékelte, hasznosnak bizonyult a Magyar Polgári Párttal korábban kötött megállapodás, hozzátéve: a további együttműködés garantált a polgári alakulattal.
Winkler Gyula szerint ezen a megmérettetésen is bebizonyosodott, hogy az RMDSZ bírja az erdélyi magyar, a székely emberek bizalmát, szavazataik pedig visszaigazolták az alakulatnak az elmúlt 25 évben végzett munkáját. Sógor Csaba ugyancsak megköszönte a magyar közösség támogatását, a „felelős szavazatokat”.
Borboly: jobb lett volna összefogni
Az RMDSZ elsöprő győzelmet aratott Hargita megyében, a 2009-es eurovoksoláshoz viszonyítva azonban a szövetség kevesebb szavazatot kapott: míg vasárnap 80 708-an pecsételtek az RMDSZ-re, öt évvel ezelőtt 97 164 választópolgár támogatta a szövetség jelöltlistáját.
A székelyföldi megyében gyengébb volt a részvételi arány is, mint 2009-ben: vasárnap a szavazásra jogosultak 35,6 százaléka élt állampolgári kötelezettségével, öt évvel ezelőtt ez az arány 40 százalékos volt. A megyei választási iroda által közölt adatok szerint Hargita megyében a PSD–UNPR–PC választási szövetség 3553, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) pedig 1385 voksot kapott.
Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke hétfőn arra mutatott rá, hogy az RMDSZ szavazatainak több mint felét a székelyföldi megyékből kapta. Ezzel együtt gondnak nevezte, hogy nem tudtak az etnikai arányt meghaladó eredményt elérni, és azt is, hogy összefogásra irányuló javaslatait a szövetségen belül nem támogatták. Szerinte a „jajveszékelés” nem lehet kampányeszköz, a szavazást pedig nem lehet „alamizsnaként kérni”.
„A politikus ne könyörögjön, hanem sugározzon erőt, ne a félelemre, hanem a jó hangulatra, bizalomra, párbeszédre alapozzunk. Nem a választók a hibásak, ha nem mennek el szavazni, hanem a politikus, akinek nincs hitele” – jelentette ki az RMDSZ-es politikus, aki új irányt sürgetett a politikai diskurzusban, amelyben szerinte a választók mindennapi gondjai, ügyei is helyet kell kapjanak.
Kérdésünkre, hogy mivel magyarázható Hargita megyében a 2009-es EP-választásokhoz viszonyítva a mostani alacsonyabb részvétel, és az RMDSZ-re leadott kevesebb szavazat, Borboly azt mondta, ezúttal hiányoztak az Erdélyi Magyar Néppárt szavazói, akik akkor Tőkés Lászlót támogatták.
Az előző EP-választásokhoz képest jóval kisebb volt a részvételi arány Kovászna megyében is: 2009-ben a háromszéki választópolgárok 36,9 százaléka szavazott, míg vasárnap csupán 29 százalékot mértek.
Az RMDSZ-listát Háromszéken 39 700 választó támogatta, míg a korábbi EP-választáson a szövetség 13 615 szavazattal kapott többet. Második helyen itt is a szociáldemokraták végeztek 4075 vokssal, a demokrata-liberálisok pedig 1616 szavazatot kaptak.
Antal Árpád, az RMDSZ sepsiszéki elnöke a Krónikának elmondta, bár jóval nagyobb részvételi arányra számítottak Háromszéken, az eredmény a magyarok számarányának megfelelően alakult. A sepsiszentgyörgyi polgármester rámutatott: bár az erdélyi magyarság ilyen szempontból felülteljesített, 2007-ben az RMDSZ és Tőkés László közötti verseny, majd 2009-ben az összefogás listája eredményesebben mozgósított.
Dicséret és bírálat Maros megyében
Az öt évvel ezelőtti eredményekhez képest kevesebb szavazatot kapott az RMDSZ Maros megyében is: vasárnap 57 082 választó támogatta a szövetség listáját, míg 2009-ben a szervezet 75 516 szavazatot kapott.
A május 25-én mért részvételi arány 30 százalékos volt, míg 2009-ben a szavazatra jogosultak valamivel több, mint 32 százaléka járult urnákhoz – közölte a megyei választási iroda. Maros megyében egyébként a PSD–UNPR–PC szövetség végzett az RMDSZ mögött 20,7 százalékkal, a liberálisok a voksok 11 százalékát kapták meg.
Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke úgy értékelte, a megyében sikerült az érdekvédelem minden egyes láncszemét összekapcsolni, és ezáltal megerősíteni a magyarság társadalmi is politikai tekintélyét.
Az RMDSZ-es Vass Levente azonban a szövetségi listára leadott szavazatok drasztikus csökkenésére mutatott rá hétfői Facebook-bejegyzésében. A leendő államtitkár szerint az 55 ezer potenciális marosvásárhelyi szavazó kétharmadának távolmaradása többféleképpen is magyarázható: a szövetség helyi szervezetének a vezetői tapasztalatlanok, kirekesztették a belső ellenzéket, és elmaradt a valós megújulás a szervezeten belül.
Győzni tudott a szövetség Szatmár megyében is: a tulipános jelöltlista 35 754 szavazatot, míg a PSD–UNPR–PC 28 642 voksot kapott (a szavazatok 28 százalékát). Itt a részvételi arány 33 százalékos volt.
Pataki Csaba szatmári RMDSZ-es szenátor a Krónikának elmondta, elégedett a vasárnapi eredménnyel. „A népesség fogyását is figyelembe véve elmondható, a szervezet lényegében 2 százalékkal több szavazatot kapott, mint amekkora a magyarság aránya a megyében, ennek függvényében bátran kijelenthetjük, hogy hasonló eredményt értünk el, mint 2009-ben” – kommentálta a végeredményt a szatmári politikus.
A Winkler Gyula vezette lista kapta a legtöbb szavazatot Szilágy megyében is, ahol 66 242 szavazóból 18 173-an támogatták az RMDSZ listáját. Második helyre itt is a PSD–UNPR–PC futott be a szavazatok 26 százalékával. A Szilágy megyei választási iroda által közölt adatok szerint a részvételi arány meghaladta a 33 százalékot.
Mozgósítás az utolsó száz méteren
Az RMDSZ-nek a választás napján „apait-anyait” bele kellett adnia ahhoz, hogy az erdélyi magyarlakta megyékben a részvétel elérje az országos átlagot. Amikor a szövetség vezetői azt tapasztalták, hogy a magyar választópolgárok szavazókedve elmarad a románokétól, a helyi és megyei szervezetek által terepre küldött aktivisták felmérés készítése ürügyén házról házra járva buzdították a magyarokat arra, hogy járuljanak urnák elé.
Hasonlóan agresszív kampány zajlott az interneten is. Kora délután az RMDSZ hírlevélben, valamint a közösségi oldalakon figyelmeztetett, hogy aggasztó a magyarok távolmaradása az urnáktól. Az alakulat híveinek szavazókedvét követő Barna Gergő szociológus adott pillanatban megkongatta a vészharangot, miszerint a magyar lakosság részvétele 10 százalékkal alacsonyabbra becsülhető az országos átlagnál.
A szakértő szerint ez az eredmény azért tekinthető aggasztónak, mert a magyar részvétel abszolút értékben is alatta maradt az országos részvételnek, de a különbség ennél is jelentősebb, ha figyelembe vesszük, hogy a 2007-ben és 2009-ben rendezett EP-választáson a magyar lakosság jelentősen mobilizáltabb volt a románokhoz képest.
Barna Gergő értékelése szerint a legnagyobb gond a nap első felében a Székelyföldön mutatkozott, ekkor Hargita, Maros és Kovászna megyében egyaránt sokkal alacsonyabb részvételt mértek, mint a korábbi megmérettetéseken. Két órával az urnazárás előtt ugyancsak olyan vészjelzést küldött szét az RMDSZ, miszerint a székelyföldi megyék idén rosszul teljesítenek, a régióban gyenge a választási részvétel, leginkább Kovászna és Maros megyében tapasztalható visszaesés e téren.
„Még vissza tudjuk fordítani a lemaradást! Az utolsó néhány órán nagyon sok minden múlhat! Számítunk Rád! Kérünk, tegyél meg te is mindent az erdélyi magyarság európai képviseletéért! Néhány szavazaton múlhat a választások sikere!” – hangzott a szövetség szavazásra buzdító felhívása.
Vasárnap egyébként Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke több Facebook-bejegyzésben is élesen bírta az RMDSZ honlapján napközben közzétett mozgósító anyagokat, melyek szerint a választásokon való részvétel tekintetében a székelyföldi megyék rosszul teljesítenek.
A csíkszéki RMDSZ-elnök szerint „az ilyen irományok azok hangját erősítik fel, akik azt mondják az RMDSZ-ben, hogy a főtitkárság, úgy ahogy van fölösleges pénzkidobás.” A Hargita és Kovászna megyében mért alacsony részvételi arányra vonatkozó másik hír kapcsán Borboly megjegyezte: „Aki az alábbit írta, az RMDSZ honlapjára, annak kár a továbbiakban a magyarságnak szánt, állami költségvetési forrásból fedezni a fizetését.”
Egy újabb bejegyzésben Borboly úgy fogalmazott, ha minden megyei RMDSZ-szervezet „úgy muzsikált volna”, mint a Hargita megyei területi szervezetek, az RMDSZ három mandátumot is szerezhetett volna.
RMDSZ-es EP-szereplés: beszédes számok
Romániában először 2007. november 25-én rendeztek európai parlamenti választást, az akkor eurohonatyává választott képviselők még csak kétéves „csonka” mandátumot szereztek. Az RMDSZ Frunda György vezette listájára 282 929-en szavaztak, ami a leadott voksok 5,52 százalékát jelentette, és két mandátumra volt elegendő.
Frunda a megmérettetés után lemondott brüsszeli mandátumáról, így a listán őt követő Sógor Csaba és Winkler Gyula kezdhette meg európai parlamenti pályafutását. A hét évvel ezelőtt függetlenként indult Tőkés László 176 533 szavazatot gyűjtött be (a voksok 3,44 százalékát), ezzel egyedüli romániai párton kívüliként bejutott az EP-be.
A 2007-es megmérettetésen 29,46 százalékos volt a részvétel. Két évvel később, 2009. június 7-én rendezték az első, „teljes értékű” EP-választást, ekkor szereztek Romániában először teljes, ötéves mandátumot az eurohonatyák, számszerint 33-an.
A 2007-es euromegmérettetéshez képest öt évvel ezelőtt létrejött a választási megállapodás a szövetség és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) között, ennek megfelelően a Tőkés László vezette tulipános lista 431 739 voksot kapott, ami a leadott szavazatok 8,92 százalékát jelentette. Második és harmadik helyen Sógor és Winkler újrázott.
Az együttműködéssel nem sikerült maximalizálni az erdélyi magyar szavazatokat, hiszen közel 28 ezerrel kevesebb magyar voksolt 2009-ben az összefogás listájára, mint két évvel korábban Tőkésre és az RMDSZ-re együttvéve. Akkor országos szinten a szavazásra jogosultak 27,67 százaléka (5 035 297 szavazó) járult urnák elé. Krónika (Kolozsvár)
2014. május 27.
EP-választás mint bemelegítő
Mindig van hely a jobbra – adott esetben jobb választási teljesítményre, ennek ellenére most már biztosan kijelenthető: az RMDSZ „jól teljesített”, és sikerült elérnie európai parlamenti választási célkitűzését.
A hat százalékot meghaladó szavazati aránnyal immár biztos befutó Winkler Gyula és Sógor Csaba, ez pedig mindenképpen a pozitív forgatókönyvet igazolta. Az eleinte aggasztónak mutatkozó részvételi arány is jobb, mint öt évvel ezelőtt, nemcsak országosan, hanem például Kolozs megyében is: vasárnap a szavazásra jogosultak valamivel több, mint 30 százaléka elment szavazni megyénkben, 5 százalékkal meghaladva a 2009. évi részvételt. Ami nem lebecsülendő eredmény, ha az általános(nak vélt), minden „ellenes” hangulatot vesszük alapul: unió-, politikus-, kampány-, szavazásellenesség. Az RMDSZ pedig a megyében a második helyet foglalta el a Szociáldemokrata Párt után, a szavazatok több mint 16 százalékával, megelőzve a Demokrata Liberális Pártot. De megelőzte országos szinten a Traian Băsescu által pátyolgatott, s Elena Udrea arcmásához „igazított” Népi Mozgalom Pártját is. Mindenek ellenére, nyugodtan lehetett volna helye a jobbnak is, hiszen alig tizenötezer szavazatra lett volna még szükség ahhoz, hogy a harmadik képviselői helyet is megszerezhesse a szövetség. Szabadság (Kolozsvár)
2014. május 28.
Eleve két mandátummal számoltak – Interjú Kovács Péterrel
Sikerként könyveli el a vasárnapi európai parlamenti választáson elért eredményt Kovács Péter, az RMDSZ lapunknak nyilatkozó főtitkára, holott a szövetség ezúttal három helyett két képviselői mandátumot szerzett, a magyarlakta erdélyi megyékben pedig – egy-két kivételtől eltekintve – a részvétel elmaradt a várakozásoktól.
– Nagyon nehezen jött meg az erdélyi magyarok szavazókedve vasárnap, részvételük sokáig nem érte el az országos szintet. Milyen módszerekkel sikerült urnák elé csalogatni a magyarokat?
– Gyakorlatilag minden törvényes eszközt kihasználtunk annak érdekében, hogy a magyarok elmenjenek szavazni, és a 6,3 százalékos eredmény azt mutatja, hogy hatékonyak voltunk. A mozgósítást hangsúlyosan a rádiókon keresztül tudtuk lebonyolítani, és természetesen az internet segítségével.
Emellett arra kértünk mindenkit, aki segített nekünk a kampányban, hogy saját köreikben – család, ismerősök, barátok – arra biztassák az embereket, hogy járuljanak az urnákhoz. Hozzá kell tennem, hogy a mozgósítás tulajdonképpen már márciusban elkezdődött – élesben –, az európai parlamenti választási induláshoz szükséges támogató aláírások összegyűjtésével.
– Számításaik szerint a nap folyamán mikor lendült át az RMDSZ az ötszázalékos bejutási küszöbön?
– Reggel tíz órakor a magyar részvétel elmaradt az országos átlagtól, és délután 14 órakor a szövetség szakértőinek becslései szerint még veszélyben forgott az ötszázalékos küszöb elérése, estére azonban behoztuk ezt a lemaradást.
– A szövetség több politikusa – köztük Borboly Csaba és Vass Levente – egyébként vasárnap kritikával illette a kampánystratégiát, a mozgósítást célzó üzeneteket. Osztja-e ezeket a véleményeket, tekintve, hogy kampányfőnökként ön felelt a korteshadjárat levezényléséért? Borboly Csaba még az Ön által vezetett főtitkárság létjogosultságát is megkérdőjelezte az egyik Facebook-bejegyzésében.
– Gratulálok a három Hargita megyei területi szervezetünknek, egyértelmű, hogy ők szerepeltek a legjobban vasárnap, ha az RMDSZ területi szervezeteinek eredményeit nézzük. Ami a kritikákat illeti, azt tudom mondani, bizonyos dolgokat biztosan másképp látunk, de azt gondolom, hogy ez is simán belefér az RMDSZ kereteibe.
Ami pedig az RMDSZ struktúrájának az esetleges módosítását illeti, jövőre összeül a szervezetünk legfőbb döntéshozó szerve, ez az a fórum, ahol van lehetőség módosítani a szövetség alapszabályát. A kongresszusokon minden alkalommal arra törekedtünk, hogy az alapszabály kapcsán konszenzus alakuljon ki a szervezeten belül, bizonyára így lesz ez 2015-ben is.
– Mivel magyarázza, hogy a magyarlakta erdélyi megyékben egy-két kivételtől eltekintve a részvétel elmaradt a várakozásoktól?
– Az RMDSZ felkérésére végzett felmérések azt mutatták, a magyarok részvétele megegyezett a románok részvételével, az elmúlt 25 évben két alkalom kivételével egyébként ez a két arány mindig is egyenlő volt. Ez a két kivétel a 2007-es és a 2009-es európai parlamenti választás volt, akkor viszont mindkét alkalommal teljesen más összefüggésben zajlott le a választási folyamat.
Egyrészt a felmérések, kimutatások szerint lényegesen magasabb volt az erdélyi magyarok bizalma az európai intézmények iránt, és ez mozgósító hatással bírt. Másrészt a politikai kontextus is más volt: 2007-ben versenyhelyzet alakult ki, 2009-ben pedig összefogás, és ez is arra késztette a magyarokat, hogy nagyobb arányban menjenek el szavazni. 1990-től mostanáig a többi alkalommal a román és a magyar részvételi arány megegyezett.
– Az RMDSZ sikerként könyveli el az idei EP-választáson megszerzett két mandátumot, holott az eddigiekhez képest eggyel kevesebb képviselője lesz Brüsszelben: 2007-ben és 2009-ben az erdélyi magyarság szavazataival egyaránt három képviselő jutott be az EP-be. 2007-ben Tőkés László függetlenként jutott mandátumhoz, 2009-ben pedig már az RMDSZ listavezetőjeként, Winkler Gyulával és Sógor Csabával együtt.
– Az RMDSZ-nek két képviselője volt Brüsszelben. Mindkét alkalommal.
– A mostani választási eredmény mégis csak két mandátumra volt elegendő. Utólag nem gondolja, hogy jobb lett volna összefogni az EMNP-vel, és ezáltal megőrizni a három képviselői helyet? Úgy tűnik, a néppárt szavazataival ez sikerült volna.
– Ezek találgatások, nem nekem kell eldöntenem, hogy ez abban a formában sikerült volna-e. Az RMDSZ-nek az volt a célja, hogy kényelmesen 5 százalék fölötti eredményt érjen el, és a 6,3 százalék gyakorlatilag ezt jelenti. Azt is célként tűztük ki, hogy megőrizzük az európai parlamenti képviseletet, ezáltal képviseljük a romániai magyarság érdekeit Brüsszelben. Ez sikerült, emiatt állíthatjuk azt, hogy sikeresen alakult a választás, és ezért köszönet jár a szavazóknak, illetve minden olyan RMDSZ-en belüli és kívüli személynek – a civil szervezeteknek, a történelmi egyház képviselőinek és a magyarországi támogatóknak –, akik segítségével elértük a célunkat.
– Tehát a mostani eredmény arról győzte meg az RMDSZ-t, hogy nem szükséges az összefogás riválisaival? Így készülnek a 2016-os romániai parlamenti választásra is?
– Az RMDSZ összefog azzal, akivel lehet. A riválisok közül az egyikkel, a Magyar Polgári Párttal (MPP) összefogtunk, és kötöttünk egy hosszú távú együttműködési megállapodást. Mindkét fél tartotta az adott szavát: a polgári pártiak segítettek a szervezetünknek a mozgósításban az európai parlamenti választások kampányában, mi pedig megígértük, hogy támogatjuk az MPP felvételét az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójába (FUEN) – ez a szervezet május 10-ei kongresszusán meg is történt –, illetve azt, hogy létrehozzuk azt a munkacsoportot, amely megvitatja az RMDSZ által kidolgozott autonómia-törvénytervezetet. Erre is sor került, Sepsiszentgyörgyön már ülésezett ez a hattagú testület, a munkát pedig folytatjuk. Az RMDSZ mindig is nyitott volt az összefogásra azzal, akivel le tudunk ülni tárgyalni, és partnerséget tudunk kialakítani.
Gyergyai Csaba. Krónika (Kolozsvár)
2014. május 28.
Két tulipán Európának
Huszonhat magyar – illetve magyar származású – képviselő alkotja azt a csapatot, amely az elkövetkező öt évben a magyarság érdekeit hivatott megjeleníteni az Európai Parlamentben. Hármukat Erdély adta: Winkler Gyula és Sógor Csaba az RMDSZ színeiben, Tőkés László pedig a Fidesz-listán jutott mandátumhoz. Az EP-választáson való részvétel európai átlaga 43,11 százalék volt, Magyarországon 28,92, Romániában pedig 32,16 százalékos részvételt regisztráltak.
A végső számok magabiztos eredményt sugallnak, ám „apait-anyait” bele kellett adnia az RMDSZ-nek ahhoz, hogy a május 25-ei választás második felére mozgósítsa az erdélyi magyarokat. Vasárnap délben ugyanis a szövetség vezetői azt tapasztalták, hogy a magyar választópolgárok szavazókedve jócskán elmarad a többségétől, így a helyi és megyei szervezetek által terepre küldött aktivisták felméréskészítés ürügyén házról házra járva arra buzdították a magyarokat, hogy járuljanak az urnák elé. Agresszív kampány zajlott az interneten is. Kora délután az RMDSZ hírlevélben, valamint a közösségi oldalakon figyelmeztetett, hogy aggasztó a magyarok távolmaradása az urnáktól. Az alakulat híveinek szavazási hajlandóságát követő Barna Gergő szociológus megkongatta a vészharangot: a magyar lakosság részvétele 10 százalékkal alacsonyabbra becsülhető az országos átlagnál. A legnagyobb gond a Székelyföldön mutatkozott, Hargita, Maros és Kovászna megyében egyaránt sokkal alacsonyabb részvételt mértek, mint a korábbi megmérettetéseken. Két órával az urnazárás előtt újabb vészjelzést küldött szét az RMDSZ, miszerint a székelyföldi megyék idén rosszul teljesítenek, a régióban gyenge a választási részvétel, leginkább Kovászna és Maros megyében tapasztalható visszaesés e téren. „Még vissza tudjuk fordítani a lemaradást! Az utolsó néhány órán nagyon sok minden múlhat! Számítunk Rád! Kérünk, tegyél meg te is mindent az erdélyi magyarság európai képviseletéért! Néhány szavazaton múlhat a választások sikere!” – állt a szövetség felhívásában. Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2014. május 29.
Megvan az EP-választások végeredménye
A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a baloldali szövetségeseinek jelöltjei szerezték meg a Romániának járó 32 európai parlamenti (EP-) mandátum felét, a RMDSZ pedig két képviselőt küldhet Brüsszelbe - a voksolás hivatalos végeredményét csütörtökön tett közzé a központi választási iroda (BEC).
A több mint 18 millió román választópolgár 32,44 százaléka adta le vasárnap voksát, az érvénytelen szavazatok aránya 5,83 százalék volt. Az érvényes szavazatok 37,6 százalékát a PSD-UNPR-PC választási listája kapta, így a kormánypártok 16 képviselőt küldenek Brüsszelbe.
Az RMDSZ-re 350 689-en szavaztak: a 6,29 százalékos eredmény két mandátum megszerzésére volt elég. Az RMDSZ képviseletében Winkler Gyula és Sógor Csaba kapott újabb ötéves brüsszeli megbízatást. maszol.ro
2014. május 30.
Közzétették az EP- voksolás hivatalos végeredményét
A Victor Ponta vezette PSD jelöltjei szerezték meg a Romániának járó 32 Európai Parlamenti (EP-) mandátum felét, az RMDSZ pedig két képviselőt küldhet Brüsszelbe – a voksolás hivatalos végeredményét csütörtökön tette közzé a központi választási iroda (BEC).
A több mint 18 millió román választópolgár 32,44 százaléka adta le vasárnap voksát, az érvénytelen szavazatok aránya 5,83 százalék volt.
Az érvényes szavazatok 37,6 százalékát a PSD (két kisebb kormányzati partnerével közös) választási listája kapta, így a román kormánypártok 16 képviselőt küldenek Brüsszelbe.
A PNL 15 százalékos eredménnyel 6 mandátumot szerzett. A PNL képviselői – a párt állandó tanácsának hétfői döntése értelmében – már nem az EP liberális (ALDE) frakciójában, hanem az Európai Néppárt (EPP) soraiban kívánnak politizálni.
A PDL 12,23 százalékkal 5 mandátumot, a Traian Basescu államfő védnökségével idén alakult PMP 6,21 százalékkal 2 mandátumot szerzett.
Az RMDSZ-re 350.689-en szavaztak: a 6,29 százalékos eredmény 2 mandátum megszerzésére volt elég. Az RMDSZ képviseletében Winkler Gyula és Sógor Csaba kapott újabb ötéves brüsszeli megbízatást.
Függetlenként jutott be az EP-be Mircea Diaconu színművész, a PNL-ből kilépett volt kulturális miniszter, aki az érvényes voksok 6,81 százalékát kapta.
Az újonnan megválasztott 32 (16 szociáldemokrata, 15 néppárti és egy független) romániai EP- képviselő csütörtök délután vette át mandátumát a központi választási irodától. Népújság (Marosvásárhely)
2014. május 30.
Nemzetpolitikai Kutatóintézet: a magyar választók mozgósítása elmaradt a 2009-esről Romániában
A Nemzetpolitikai Kutatóintézet szerint az EP-választáson Romániában a magyar választók mozgósítása elmaradt a 2009-estől, habár továbbra is meghaladta a román pártokra voksolók arányát.
A kutatóintézet az MTI-hez pénteken eljuttatott összegzésében arra a megállapításra jutott, hogy míg a román választókra a nagy román pártok közti, elnökválasztásra kihegyezett vetélkedés mozgósítólag hathatott, a magyar szavazókat ez nem ösztönözte a részvételre.
A vasárnapi választáson a Romániai Magyar Demokrata Szövetség az ötödik helyen végzett, 6,29 százalékos eredménnyel, az általuk szerzett 350 ezer voks ugyanakkor jelentősen elmarad a 2009-es 431 ezertől. A szövetség korábbi két EP-képviselője, Winkler Gyula és Sógor Csaba folytathatják a munkát Brüsszelben.
Az alacsony magyar részvétel oka elsősorban az általános kiábrándultság az Európai Unióból és annak kisebbségpolitikai érdektelensége, továbbá a csatlakozáskor várt gyors életszínvonal-emelkedés elmaradása lehetett - írták.
Az elemzés kitér arra is: az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) közötti egyezség értelmében a polgáriak támogatták a szövetséget a választásokon annak ellenére, hogy végül nem jelöltek senkit a listára, mivel csak egy egyértelműen esélytelen helyet pályázhattak volna meg.
Az Erdélyi Magyar Néppárt nem állított listát a választásokon, inkább azt javasolták Tőkés Lászlónak, hogy fogadja el a Fidesz-KDNP ajánlatát és Magyarországon szálljon versenybe egy EP-képviselői helyére - emlékeztettek.
Tőkés László végül harmadikként szerzett mandátumot a Fidesz-KDNP listáján.
Az elemzésben emlékeztetnek arra is, hogy Romániában, novemberben rendezik az elnökválasztásokat, a jelöltekről azonban még keveset lehet tudni.
Az EP-választási eredmények értelmében a baloldali és a jobboldali pártok összességében hasonló támogatással bírnak Romániában, ezért – az erőviszonyok nagyarányú átrendeződésének hiányában – a magyar szavazatok akár a győztes kilétét is meghatározhatják majd novemberben. MTI
2014. június 3.
Az RMDSZ és az MKP szoros együttműködést tervez az EP-ben
Az RMDSZ és a felvidéki Magyar Közösség Pártjának küldöttsége az európai parlamenti együttműködésről egyeztetett Brüsszelben. A keddi találkozón az MKP részéről Berényi József elnök, Csáky Pál megválasztott európai parlamenti képviselő és Lancz Attila nemzetközi titkár, míg az RMDSZ részéről pedig Winkler Gyula és Sógor Csaba európai parlamenti képviselők és Vincze Loránt külügyi titkár, a FUEN alelnöke vett részt.
Kiértékelve az EP-választások eredményét, elhangzott, hogy Felvidéken és Erdélyben is a mozgósítás egyik fontos eleme volt Kelemen Hunor szövetségi elnök és Berényi József elnök közös, szavazásra buzdító nyilatkozata. A megbeszélésen egyetértettek abban is, hogy a korábbi gyakorlathoz hasonlóan az EP következő mandátumában is szoros együttműködésre van szükség a magyar közösségek európai képviselői között. A felek megállapították: „mindannyiunk számára egyaránt fontos, hogy a nemzeti ügyekben folytassuk az előző időszak eredményes munkáját, a Kárpát-medencei partnerség jegyében közösen kell dolgoznunk ahhoz, hogy nemzeti közösségünk európai jogérvényesítése sikeres legyen”.
Az RMDSZ és az MKP ugyanakkor továbbra is szorosan együtt kíván működni az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójával (FUEN), hiszen úgy vélik: a kisebbségi szolidaritás fenntartása a magyar közösségek érdekérvényesítését is erősíti. „A FUEN biztos szövetséges az erdélyi és felvidéki autonómiatörekvések támogatásában, az európai nyilvánosság előtti megismertetésben” – fogalmazott ennek kapcsán Vincze Loránt, a FUEN alelnöke.
Az RMDSZ és az MKP brüsszeli találkozójára az Európai Néppárt kétnapos Politikai Közgyűlése szolgáltatott alkalmat. Az EPP vezető testülete hétfő délutáni és kedd délelőtti ülésének legfontosabb napirendi pontja az európai választások eredményének értékelése volt. Az elemzésen elhangzott, hogy az Európai Néppárt nyertese az EP választásnak, de az előző időszakhoz képest 53 képviselővel kisebb frakcióval vág neki a következő mandátumnak. A vita során körvonalazódott vélemény szerint a populista és Európa-ellenes EP-képviselők számának gyarapodása aggasztó, ezért az EP-ben az EU jövőjében bízó politikai csoportok szoros együttműködésére van szükség. maszol.ro
2014. június 4.
Az RMDSZ és az MKP szoros együttműködést tervez az EP- ben
Az RMDSZ és a felvidéki Magyar Közösség Pártjának küldöttsége az európai parlamenti együttműködésről egyeztetett Brüsszelben. A keddi találkozón az MKP részéről Berényi József elnök, Csáky Pál megválasztott európai parlamenti képviselő és Lancz Attila nemzetközi titkár, míg az RMDSZ részéről Winkler Gyula és Sógor Csaba európai parlamenti képviselők és Vincze Lóránt külügyi titkár, a FUEN alelnöke vett részt.
Kiértékelve az EP-választások eredményét, elhangzott, hogy Felvidéken és Erdélyben is a mozgósítás egyik fontos eleme volt Kelemen Hunor szövetségi elnök és Berényi József elnök közös, szavazásra buzdító nyilatkozata. A megbeszélésen egyetértettek abban is, hogy a korábbi gyakorlathoz hasonlóan az EP következő mandátumában is szoros együttműködésre van szükség a magyar közösségek európai képviselői között. A felek megállapították: "mindannyiunk számára egyaránt fontos, hogy a nemzeti ügyekben folytassuk az előző időszak eredményes munkáját, a Kárpát-medencei partnerség jegyében közösen kell dolgoznunk ahhoz, hogy nemzeti közösségünk európai jogérvényesítése sikeres legyen".
Az RMDSZ és az MKP ugyanakkor továbbra is szorosan együtt kíván működni az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójával (FUEN), hiszen úgy vélik: a kisebbségi szolidaritás fenntartása a magyar közösségek érdekérvényesítését is erősíti. "A FUEN biztos szövetséges az erdélyi és felvidéki autonómiatörekvések támogatásában, az európai nyilvánosság előtti megismertetésben" – fogalmazott ennek kapcsán Vincze Lóránt, a FUEN alelnöke.
Az RMDSZ és az MKP brüsszeli találkozójára az Európai Néppárt kétnapos politikai közgyűlése szolgáltatott alkalmat. Az EPP vezető testülete hétfő délutáni és kedd délelőtti ülésének legfontosabb napirendi pontja az európai választások eredményének értékelése volt. Az elemzésen elhangzott, hogy az Európai Néppárt nyertese az EP választásnak, de az előző időszakhoz képest 53 képviselővel kisebb frakcióval vág neki a következő mandátumnak. A vita során körvonalazódott vélemény szerint a populista és Európa-ellenes EP-képviselők számának gyarapodása aggasztó, ezért az EP-ben az EU jövőjében bízó politikai csoportok szoros együttműködésére van szükség. Népújság (Marosvásárhely)
2014. június 5.
Magyar unió?
Orbán Viktor miniszterelnök beiktatási beszédében világossá tette kormánya nemzetpolitikai vonalát: „A magyar ügy a II. világháború óta megoldatlan. A magyar ügyet európai ügynek tekintjük.” Ebből az alapállásból tekintve értelmezhetjük a Fidesz–KDNP nemzeti EP-listáját, amelyre befutó helyre három – Tőkés László személyében egy erdélyi, Bocskor Andrea kárpátaljai és Deli Andor délvidéki jelölt –, a szimbolikus 21. helyre Gubík László felvidéki politikus került. A Fidesz korábbi EP-képviselője, Schöpflin György a diaszpóra képviseletében szintén újrázhat. A magyarországi belpolitikában szokatlan húzásnak ebben az esetben nem volt konkrét szavazatszerző célja, hiszen az EU-tagállamokban élő nagyobb külhoni magyar közösségek – Romániában és Szlovákiában – saját magyar EP-listákra szavaztak. Ellentétben Romániával, ahol szintén minden valamirevaló párt felvett a listájára moldovai köztársaságbéli jelölteket, ezáltal próbálták becsatornázni a kettős állampolgárok szavazatait.
A Fidesz-KDNP tizenkét EP-képviselője mellé az Európai Néppárt (ENP) magyar delegációjához csatlakozik Felvidékről a Magyar Közösség Pártjának (MKP) egy képviselője Csáky Pál személyében, illetve a Most-Híd magyar–szlovák vegyes párt listavezetőjeként Nagy József; továbbá az RMDSZ korábbi két képviselője – Winkler Gyula és Sógor Csaba – folytatja a munkát.
Ezek a száraz tények. Hogy mit keres a magyarországi kormánypártok EP-listáján egy délvidéki és egy kárpátaljai jelölt, a miniszterelnöki iránymutató alapvetés fényében könnyen megmagyarázható: két olyan ország magyar közösségét képviselik, amelyek közül az egyik, Szerbia egyöntetűen az uniós csatlakozás mellett döntött, a másik, Ukrajna, hát, fogalmazzunk óvatosan, az uniós társulási szerződés alá nem írása miatt borult lángokba.
A média figyelmét inkább Tőkés László harmadik helye keltette fel. A már hét éve európai parlamenti képviselőként dolgozó püspök útja valóban érdekes: 2007-ben függetlenként nyert az első romániai EP-választásokon (az RMDSZ két képviselője mellett), 2009-ben viszont már az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) között kötött „belső koalíciós” megállapodás eredményeként formálisan az RMDSZ-lista vezetőjeként kapott újabb mandátumot. A 2014-es EP-választásokon az RMDSZ már pártpolitikai logika mentén erőből játszott, hallani sem akart egy összpárti koalícióról – pedig az erre vonatkozó választási törvény sajátossága, hogy a koalícióknak ugyanúgy az ötszázalékos küszöböt kell átugraniuk, mint a külön induló pártoknak. A tulipánosok taktikusan bedarálták a harmadik erdélyi magyar politikai formációt, a Magyar Polgári Pártot (MPP), amely látszatellenzékként egyre inkább az RMDSZ szatellitjévé vált, az EMNP koalíciós ajánlataira még csak nem is válaszoltak. Kétszer öt százalék behúzására Romániában a 6,6 százalékos magyarságnak még matematikai esélye sincs, így a néppártosok lemondtak az EP-választásokon való indulásról. Tőkés László a sokadik koalíciós kísérlet kudarca után fogadta el a Fidesz-KDNP nemzeti listáján való szereplésre vonatkozó meghívást.
Az RMDSZ kockázatos lépésre vállalkozott, hiszen a korábbi két EP-választáson jóval a magyarság számaránya fölött, közel kilencszázalékos eredményt értek el az erdélyi magyarok. Az idei voksoláskor az volt a kérdés, hogy egyáltalán sikerül-e megugrani az ötszázalékos szintet egy kevesebb téttel bíró választáson. Május 25-én kora délutánig rezgett is a léc: a román pártok már az őszi elnökválasztásra hangolva jelentősebb számban mobilizálták a választóikat, javítottak is a 2009-es országos részvételi arányon, így az RMDSZ-es politikusok szinte pánikban mozgósítottak minden lehetséges csatornán, és estére sikerült a megnyugtató hat százalék fölé visszatornászni a magyarok szavazáson való részvételét.
Már csak az a kérdés maradt: képesek lesznek-e együttműködni a magyar néppárti delegáción belül a felvidéki versenypártok képviselői, illetve hogyan osztják le a lapokat egymás között az erdélyi EP-képviselők. Mert csakis egységes fellépéssel lehet „európai üggyé” tenni a magyar ügyet
Demeter Szilárd. Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2014. június 15.
„Az EMNP elárulta a magyarokat”
Nagyvárad- Egy RMDSZ-gyűlésen Biró Rozália választmányi elnök azt mondta: bebizonyosodott, hogy az EMNP nem csak felelőtlenül és esztelenül viselkedik, hanem árulóan is a magyarság szempontjából.
Kiss Sándor megyei RMDSZ-vezető távollétében Biró Rozália választmányi elnök tartott politikai tájékoztatót a szervezet legutóbbi választmányi gyűlésén, melynek a váradi Polgármesteri Hivatal díszterme biztosított helyszínt az elmúlt csütörtök délután. Felszólalásában értékelte az európai parlamenti választásokat, és beszélt az RMDSZ országos és helyi helyzetéről is. Azon meggyőződésének adott hangot: jó eredmény született, mivel a romániai magyarság érdekeit Winkler Gyula és Sógor Csaba személyében ugyanúgy két RMDSZ-es szakember képviseli majd Brüsszelben, ahogyan eddig is, hiszen bár öt évvel Tőkés László szintén RMDSZ-es listán jutott be, róla nem mondható el, hogy a Szövetség politikai célkitűzéseinek megfelelően cselekedett volna. Megjegyezte: az EMNP eddig is esztelenül és felelőtlenül viselkedett azáltal, hogy versenypártként megosztotta a magyar nemzetet, a kampányban azonban bebizonyosodott, hogy áruló is a magyarság szempontjából, hiszen egy román alakulatot, a Polgári Erőt (FC) támogatta. Az EMNP-seket bírálta Szabó Ödön megyei ügyvezető elnök is. Arra hívta fel a figyelmet: velük ellentétben az RMDSZ-sek sohasem jelentenének fel ügyészségen vagy bíróságon magyarokat, és soha sem működnének együtt a szélsőséges Jobbikkal, ahogyan tették a néppártiak a Szalontai Napokon. Úgy fogalmazott: „nem lehet Orbán Viktor köpönyege mögé bújni, s közben jobbikos zászló lengetni, illetve lehet, csak nem hiteles”.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2014. június 27.
Sógor: nem sokat változott az erdélyi magyarság helyzete
A közel 15 százalékkal kisebb részvételi arány az EP-választásokon annak köszönhető, hogy nem sokat változott az erdélyi magyarság egyéni és közösségi helyzete – vélte Sógor Csaba az Erdélyi és felvidéki magyar érdekképviselet az Európai Parlamentben címmel pénteken Budapesten rendezett konferencián.
Az RMDSZ EP-képviselője arról beszélt az MTI beszámolója szerint, nem voltak kényszerhelyzetben, hogy egyezkedjenek politikai ellenfeleikkel. Hozzátette, ahol volt kapcsolattartás az emberekkel, ott a magyar részvétel is nagyobb volt.
A közel 15 százalékkal kisebb részvételi arány annak köszönhető, hogy nem sokat változott az erdélyi magyarság egyéni és közösségi helyzete – vélte Sógor Csaba, hozzátéve: az idei választáson hozták az országos átlagot. A románság elnökválasztási előjátéknak tekintette az EP-kampányt és az RMDSZ volt az egyetlen politikai alakulat amely európai témákat hozott – jelentette ki.
Sógor Csaba kitért arra: a legfontosabb feladat, hogy a kisebbségi kérdést állandóan napirenden tartsák, e nélkül nem lesz nyugalom és béke Európában. Brüsszelben az apró lépések politikáját lehet folytatni, és minden lehetőséget ki kell használni – értékelte. Megjegyezte, hogy 3,46 százaléknyi a magyar képviselők aránya az EP-ben.
A konferencián Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár kifejtette, a most induló kormányzati ciklusban új lehetőségek nyílnak meg a magyar nemzetpolitikában.
A Nemzetpolitikai Kutatóintézet tanácskozásán elmondott köszöntőjében rámutatott: közel 600 ezer új magyar állampolgár van, és a magyar kormány másként tud kiállni az ő érdekeiért is.
Azt mondta, az elmúlt években nagyon megerősödtek azok a szálak, amelyek a külhoni közösségeket és embereket Magyarországhoz kötik, és ezzel más, új érdek-képviseleti lehetőségek nyílnak az Unióban is. A munkát ugyanakkor csak összefogással és folyamatos párbeszéd mellett lehet végezni, az együttműködés a nemzetpolitika alapelve – hangsúlyozta a helyettes államtitkár, kijelentve: nem lehet úgy nemzetpolitikát csinálni, hogy Budapestről egy íróasztal mellett találják ki, mire van szükségük a külhoniaknak.
Répás fontosnak tartotta, hogy a jövőben az Unióban jobban figyeljenek oda az őshonos kisebbségek jogaira, és ehhez a magyar képviselők megtalálják partnereiket. Székelyhon.ro
2014. július 1.
Nemzetközi konferencia és tábor Havadtőn
A Pro Havadtő Egyesület sikeres pályázata eredményeként 2014. július 2–12. között a Jeunes en Roumanie (Fiatalok Romániában) nemzetközi önkéntes program keretében 19 belgiumi fiatal vesz részt a régi református temető rehabilitációjában. Az egyesület szervezésében 2013-tól kezdődően 8 kalákára került sor, melynek során kiásták és újraállították az elsüllyedt, kidőlt régi sírköveket, 305 mívesen faragott sírkövet örökítve ezzel az utókorra. Felmérésük szerint további félszáz sírkő vár felállításra, azt követően bozótirtást és ösvénykialakítást végeznek, hogy látogathatóvá tegyék a Kis- Küküllő mente legszebb régi temetőjét.
A tíznapos tábor nyitó délutánján a külföldi vendégek és a helybéliek számára a szervezők önálló konferencia keretében számolnak be a település kulturális értékeiről és a kitűzött célokról. A rendezvényt Varga József, Gyulakuta polgármesterének köszöntő szavai nyitják, majd felolvasásra kerül Sógor Csaba európai parlamenti képviselőnek, a konferencia fővédnökének a rendezvényt méltató levele. A szakmai előadások sorát dr. Vajda András néprajzkutató nyitja, aki a Maros megyei kulturális örökség állapotát ismerteti. Ezt követően Donáth Beáta, a havadtői iskola tanítónője Havadtő monográfiájának előkészületeiről számol be. Dr. Kinda István néprajzkutató Havadtő kulturális értékeit veszi számba, Koncz Emma óvónő, a Pro Havadtő Egyesület elnöke, a hagyományos, népi gyermekvilágot idézi fel. Donáth István közösségszervező, a Pro Havadtő Egyesület alelnöke, a 19. századi temető rehabilitációs programjáról és a tábor munkatervéről beszél.
Az előadásokat követően bemutatkoznak a Jeunes en Roumanie belga csoportjának tagjai, akiket végigvezetnek a 2010- ben felavatott helytörténeti és néprajzi gyűjteményből szervezett kiállításon. A rendezvény hivatalos része a régi temető meglátogatásával ér véget.
Havadtő örökségvédelmi programjának szakmai koordinátora dr. Kinda István néprajzkutató, a Székely Nemzeti Múzeum főmuzeológusa. A 2014. év tevékenységeit Gyulakuta Polgármesteri Hivatala, Maros Megye Tanácsa, a Bethlen Gábor Alap és a Székely Nemzeti Múzeum támogatja. A projektet több neves intézmény – a Kriza János Néprajzi Társaság (Kolozsvár), a Szabadtéri Néprajzi Múzeum (Szentendre) – is támogató figyelemben részesíti. A konferencia napján dr. Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum (Budapest) főigazgatója helyszíni szemle során megtekinti Havadtő kiemelt értékű faragott sírköveit.
A Pro Havadtő Egyesület célja, hogy a belga önkéntes csapat tagjaival a helybéli fiatalok is kapcsolatba kerüljenek, a közös munkák során bepillantást nyerjenek egy másik kultúrába, barátságok szövődjenek. Éppen ezért szívesen fogadják a tábor idejére a segítőkész önkénteseket, a nyitó konferenciára érkező érdeklődőket szeretettel várják!
Pro Havadtő Egyesület, Népújság (Marosvásárhely)
2014. július 14.
11. EU-tábor Marosfőn
Az Európai Unió 2020-as stratégiájához kapcsolódó, fiatalokat érintő kérdésekről és a pályázati lehetőségekről tartott előadást Szávics Petra, az Európai Alapok Minisztériumának államtitkára, valamint Farkas András, a PONT Csoport vezetője a marosfői EU-tábor harmadik napján, július 11-én.
Szávics Petra a fiatalokat érintő problémák közül mindenekelőtt az oktatás és foglalkoztatás területén létező uniós helyzetképet ismertette, továbbá bemutatta a Youth Employment Initiative programot, amely egyszerre érinti a munkanélküli fiatalokat, valamint a munkáltatókat is.
Farkas András két mobilitási programra, az Erasmusra és az Erasmus Pluszra hívta fel a résztvevők figyelmét, s arra bátorította a fiatalokat, hogy éljenek a kínálkozó lehetőségekkel.
Pénteken, július 11-én Frank Visser, az Európai Néppárt ifjúsági szervezetének alelnöke, a YEPP ukrajnai munkacsoport vezetője, valamint Szenkovics Dezső, a Sapientia társult oktatója az ukrajnai válságról tájékoztatta az EU- tábor résztvevőit. Az előadás során megosztották benyomásaikat az Ukrajna és Oroszország között fennálló konfliktusról, de arról is szó esett, milyen pozitív és negatív következményekkel járhat mindez Románia számára.
A Kolozsvár 2015 Európa ifjúsági fővárosa című előadás zárta a 11. EU-tábor péntek délelőtti paneljét. A projektben rejlő lehetőségeket és kihívásokat ismertette Farkas András, a PONT Csoport képviselője, a fővárosi cím elnyerésének kezdeményezője, Jakab Adorján, a MIÉRT elnökhelyettese, valamint Száfta Szende és Borzás Sarolta, a kezdeményezőbizottság tagjai.
"Az ifjúsági főváros nem egy szűk csapattal megvalósítható projekt, több száz önkéntesnek ad lehetőséget a kibontakozásra, fejlődésre. Nem csak az ifjúsági fővárost, hanem a környékét is ismertetni kell az idelátogató fiatalokkal, bemutatva nekik Erdély jellegzetességeit és hagyományait" – hangoztatta Farkas András.
A MIÉRT önkormányzati csereprogramját ismertették péntek délután. A beszélgetésen felszólalt Takács Aranka vajdahunyadi, Geréd Imre kolozsvári és Berde Zoltán székelyudvarhelyi önkormányzati képviselő.
Takács Aranka, a Magyar Ifjúsági Értekezlet Önkormányzati Kabinet vezetője kifejtette: "a MIÉRT önkormányzati csereprogram Erdély különböző városaiban tevékenykedő fiataloknak szól. A projekt célja megismerni más települések önkormányzatainak működését, mind határozatok, tervek, mind politikai lobbi szempontjából. A cél ugyanakkor egymás munkájának megkönnyítése tapasztalatcserével".
Takács elmondta, a kezdeményezés 2014 tavaszán indult, a programhoz 13 önkormányzati képviselő csatlakozott Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyvárad, Sepsiszentgyörgy, Szatmárnémeti, Székelyudvarhely és Vajdahunyad városaiból.
"Számos településen az RMDSZ-es tanácsosoknak szava és befolyása van, de vannak olyan városok is, ahol nincs erre lehetőség a politikai viszonyokból adódóan" – emelte ki Geréd Imre, aki a továbbiakban olyan tevékenységekről számolt be, amelyeket ugyancsak nemrégiben indítottak el, és amelyeket más települések önkormányzatai is előterjeszthetnek. Ilyen például a Fogadj örökbe egy zöldövezetet! vagy az Egy gyerek, egy fa kezdeményezés.
Eline Storeide, a Norvég Konzervatív Párt programfelelőse magyarul köszöntötte az egybegyűlteket, majd elmondta: "2007 óta vagyok tagja a Norvég Konzervatív Párt ifjúsági szervezetének. Számos kampányban vettem részt, azóta az önkéntesség az életem".
Az előadás elsősorban a norvég fiatalok politika iránti érdeklődéséről és politikai neveléséről szólt, amely különös hangsúlyt kapott az elmúlt évek választási kampányaiban. "A közös programok örömén túl az önkéntesség a kapcsolatépítés, illetve a szakmai fejlődés lehetőségét is magába foglalja" – összegzett Eline Storeide.
– A Magyar Ifjúsági Értekezlet Winkler Gyula és Sógor Csaba EP-képviselőkkel szerződés formájában konkretizált, jól működő kapcsolatot alakított ki. Az együttműködésnek köszönhetően a MIÉRT minden évben öt fiatalnak biztosít gyakornoki lehetőséget Winkler Gyula EP-képviselő irodájában, Brüsszelben. Ezáltal újabb és újabb embereket vonunk be aktívan a szervezet életébe, lehetőséget adva nekik a tapasztalatszerzésre – emelte ki Jakab Adorján, a MIÉRT elnökhelyettese.
– A funkciómból eredően egyik fő célom, hogy segítsem az erdélyi magyar fiatalokat, ezért lehetőségeim szerint támogatom a gyakornokaimat a programok megszervezésében – hangsúlyozta Winkler Gyula, majd közös gulyásfőzésre invitálta a hallgatóságot.
A választási kampányok mozgósítási folyamatáról tartott előadást Novák Levente, az RMDSZ Elnöki Hivatalának tanácsosa, valamint Bíró Barna Botond, az udvarhelyszéki RMDSZ ügyvezető elnöke. A táborozók megtudhatták, mi az a mozgósítás, illetve, a mozgósításért felelős ember legalább annyira fontos, mint a kommunikációs felelős, hiszen jól átgondolt stratégiája révén nagymértékben hozzájárulhat a kampányok sikerességéhez.
Az RMDSZ európai parlamenti képviselői, Winkler Gyula és Sógor Csaba július 12-én, szombaton délelőtt az EPP cselekvési program 2014: jövőt a fiataloknak! címmel tartottak előadást.
Ma már nemcsak kampányfogásokról van szó, amikor Brüsszelben az Európai Néppárt, de a többi politikai erő is a fiatalok gondjairól beszél, hiszen egyre inkább letisztult mindenkiben, hogy komoly társadalmi kihívásról van szó – indította előadását Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője szombaton a MIÉRT által szervezett EU- táborban. Vannak olyan európai országok, mint például Spanyolország, ahol minden második fiatal munkanélküli, Romániában kevéssel jobban állunk, a jelenlegi statisztikák szerint a huszonöt év alattiak közel egynegyede nem dolgozik, és fennáll a veszély, hogy ez a helyzet romlik, ismertette az EP- képviselő. Beszámolt arról, hogy a választás után konzultáció kezdődött a néppárti képviselők részvételével, és megalkottak egy dokumentumot, amely javaslatokat tartalmaz az Európai Bizottság prioritásaira, ezek között hangsúlyosan szerepelnek a fiatalokat érintő kérdések is, mint a munkahelyteremtés, a karrierindítás, de konkrét anyagi támogatások is.
Sógor Csaba azt emelte ki, hogy a közösségi boldogságot mérő skálán a világ országaiból Dánia a listavezető, majd következik Norvégia, Finnország és Hollandia. "A gazdasági versenyképességet mérő skálán ezek az országok szintén vezető helyen állnak. Ez azt jelenti, hogy a közösségi boldogság és egy ország versenyképessége szoros összefüggésben áll. Tehát a boldogság mögött fenntartható fejlődés kell legyen" – hangsúlyozta az EP-képviselő. Sógor Csaba kifejtette: a közösségi boldogságot többek között a társadalmi bizalom és összetartozás, az ország egészségügyi helyzete, a munkaerőpiac helyzete és a korrupció mértékének arányai alapján határozzák meg.
– Sepsiszentgyörgy az utóbbi években kilépett a szürke zónából, és újból felkerült a térképre – hangzott el az EU-tábor második délelőtti előadásán, szombaton. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere és Kádár Magor, a Babes–Bolyai Tudományegyetem oktatója arról számolt be, hogyan sikerült mindezt megvalósítani, és mit is jelent a városmárkázás.
Antal Árpád szerint: "nagyon fontos, hogy érzelmileg kötődjünk a településekhez, mert racionálisan könnyű meghozni azt a döntést, hogy elköltözzünk. Városunknak nem lesz jövője, ha nem kötődünk hozzá, és a családalapítást sem itt képzeljük el".
Hargita megye két fiatal alelnöke, Incze Csongor és Barti Tihamér saját munkatapasztalataikat osztották meg a hallgatósággal.
Romániában a legfiatalabb megyei tanácsi vezetősége Hargita megyének van. "A munka teljes körű készenlétet igényel, és reggeltől késő estig tartó munkaidővel jár, emellett a tevékenységünk akkor válhat teljessé, ha egy szakmai csapatot gyűjtünk magunk köré"— részletezte Incze Csongor.
Barti Tihamér hozzátette: "Hargita megye tanácsában egy komoly fiatalítási folyamat figyelhető meg, ugyanakkor céljainkat a tapasztaltabb kollégákkal együttműködve tudjuk hatékonyan megvalósítani".
Nyelvi jogokról és többnyelvűségről tartott előadást szombaton, az EU-tábor záróelőadásán Markó Attila parlamenti képviselő, a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat vezetője, Szilágyi István, a MaghiaRomânia blog szerkesztője, valamint Talpas Botond, az Igen, Tessék! mozgalom elnöke.
"Nem elég követelni a nyelvi jogainkat, azokkal élnünk is kell. De tudjuk-e vajon, hogy hol és hogyan használhatjuk ki a lehetőségeinket?" – indította az előadást Markó Attila, majd hozzátette, az általa képviselt szervezet a nyelvi jogok megismertetését, illetve monitorizálását vállalta fel. Az interaktív beszélgetésen elhangzott, hogy anyanyelvi tájékoztatáshoz a közigazgatásban, az igazságszolgáltatásban, a tanügyben, gazdaságban és a sajtóban egyaránt állampolgári joggal rendelkezünk. Markó Attila kiemelte: "a nyelvi jogok érvényesítésében az egyetlen járható út a párbeszédé".
A román–magyar dialógusok egyik legizgalmasabb példája a MaghiaRomânia blog, amelynek részéről BurePista, azaz Szilágyi István beszélt. Az oldalon megjelenő írások elsősorban a politika, a nacionalizmus, valamint a kisebbségekkel kapcsolatos témákat járják körül. Rendszeresen figyelik a román és magyar sajtóanyagokat, amelyekre megpróbálnak reagálni, válaszolni.
A továbbiakban Talpas Botond, az Igen, Tessék! mozgalom elnöke beszélt arról a példaértékű kezdeményezésről, amelyet már határainkon túl is eredményesen alkalmaznak. A többnyelvű szolgáltatásokat nyújtó intézmények, illetve gazdasági egységek kiemelését és megkülönböztetését célzó mozgalom ugyanis nem csupán Kolozsvárt nőtte ki, hanem már Hajdúszoboszlón, valamint Ukrajna Romániához közel eső területein is hasonló sikereket ér el.
Népújság (Marosvásárhely)
2014. július 15.
A Minority SafePack kapcsán szólalt fel Sógor Strasbourgban
Ha az őshonos nemzeti kisebbségek védelméről szóló polgári kezdeményezés nem európai hatáskör, az azt jelenti, hogy Európa nem hallja meg több mint 40 millió polgárának hangját – érvelt Sógor Csaba hétfőn Strasbourgban, az Európai Parlament júliusi plenáris ülésén a Minority SafePack kapcsán kialakult vitákra reflektálva.
Az RMDSZ EP-képviselője egyperces felszólalása során elmondta, az európai polgári kezdeményezés jogintézményét azért vezette be a Lisszaboni Szerződés, hogy a polgárok közvetlenül részt vehessenek az európai szakpolitikák alakításában. "Nagyon nehéz azonban sikerről beszélni, ha a Bizottság sok esetben szűken értelmezi hatáskörét. Európa sokszínűsége érték. Ezt leszögezik a szerződések. A sokszínűség védelmében azonban ezek szerint nem léphetnek fel az európai intézmények" – mutatott rá.
Sógor Csaba arra is kitért, hogy sokan azért bírálják az Uniót, mert túl sok mindenbe beavatkozik, miközben az igazán fontos kérdésekben nem nyilvánul meg. "A romániai magyarok képviselőjeként az a feladatom, hogy közvetítsem közösségünk üzenetét: fontosnak tartjuk az Európai Uniót és támogatjuk a tagállamok, régiók és nemzetek közötti szolidaritást, ám elvárjuk, hogy Európa odafigyeljen a hagyományos nemzeti kisebbség problémáira is és válaszokat találjon rá”- zárta a képviselő. (közlemény)
Transindex.ro
2014. július 18.
FUEN javaslat: foglalkozzon a kisebbségek védelmével az új EB egyik biztosa
A HARGITA MEGYEI KULTURÁLIS KÖZPONT delegációja, Hans Heinrich Hansen elnök, Vincze Loránt és Halit Habipoglu alelnökök, Jens A. Christiansen a Párbeszéd Csoport elnöke, valamint Frank de Boer jogtanácsos, július 14-16 között az Európai Parlament strasbourgi székhelyére látogatott. A két nap során számos európai parlamenti képviselővel találkoztak és részt vettek az újraalakulás előtt álló kisebbségi frakcióközi munkacsoport első informális megbeszélésén.
A FUEN szándéka, hogy az új EP-mandátumban tovább erősítse kapcsolatait az európai választottakkal és párbeszédet teremtsen a kisebbségi célok megvalósítása érdekében. Hans Heinrich Hansen FUEN elnök a találkozókat követően elmondta: „A kisebbségi ernyőszervezet egyik célja, hogy az új Európai Bizottság egyik biztosa a nemzeti kisebbségek és nyelvek kérdéskörével is foglalkozzon. Üdvözöljük Jean-Claude Juncker megválasztott EB elnök szándékát, hogy az alapvető jogok külön portfóliót kapnak kabinetjében. Ennek a tárcának legyen része a kisebbségügy” – javasolta a FUEN elnöke.
„Célunk a politikai napirenden tartani a kisebbségvédelmet, láthatóvá tenni az Európai Parlamentben a kisebbségi közösségeket, sajátos problémáikat. Azt tapasztaltuk, hogy a többséghez tartozó EP-képviselők, sokan közülük első mandátumosak, nem eléggé tájékozottak a kisebbségi kérdésekben. Az EP-képviselőkkel közösen dinamikussá kívánjuk tenni jelenlétünket, erre nyitottságot tapasztaltunk a megbeszéléseken” – fogalmazott Vincze Loránt alelnök, az RMDSZ külügyi titkára. A FUEN küldöttsége több országból számos képviselővel folytatott megbeszélést, kisebbségi – közöttük Winkler Gyula és Sógor Csaba RMDSZ-képviselőkkel –, valamint többségi képviselőkkel egyaránt.
A FUEN vezetői tájékoztatták beszélgetőpartnereiket a Minority SafePack európai kisebbségi kezdeményezés helyzetéről, nehézkesnek nevezve a jogi eszköz használatát és hiányolva az esélyegyenlőséget a kezdeményezők és az EU-s intézmények viszonyában. A szervezet véleménye szerint a kezdeményező polgárok nem kapnak semmilyen támogatást az Európai Bizottságtól, a bürokrácia igyekszik nehezíteni a kezdeményezők dolgát, nem ad részletes tájékoztatást, anyagi értelemben pedig egy olyan civil szervezet, amely az Európai Bizottsággal és több állammal találja szembe magát. A FUEN szerint az EU-nak át kellene gondolnia a kezdeményezések szabályzatát.
Közlemény, Erdély.ma
2014. július 18.
Közös felelősség az emlékezés
Az erdélyi falurombolások, az erdélyi magyar közösség megsemmisítését célzó kommunista elnyomás volt a témája annak a kerekasztal-beszélgetésnek, amelyet szerda délután az Európai Parlamentben szervezett Winkler Gyula EP- képviselő abból az alkalomból, hogy ismét Strasbourgba érkezett Okos Márton közíró, aki negyed évszázaddal ezelőtt egy társával együtt európai gyalogtúrára indult, hogy felhívja a közvélemény figyelmét az erdélyi áldatlan állapotokra. Most a kerek évfordulón ugyanazt az útvonalat járta végig Okos Márton, ezért utazott Strasbourgba.
"Negyed évszázada, hogy a demokrácia útjára lépett Románia, de soha nem szabad elfelednünk, hogy 1989 előtt mekkora nyomásnak volt kitéve közösségünk. Meg akartak fosztani múltunktól és jövőnktől egyaránt, a kommunista hatalom megsemmisítette volna falvainkat, és megfosztott volna kulturális identitásunktól. Strasbourg egyik fontos állomása volt Okos Mártonék útjának, amelyen az erdélyi magyarság nehéz helyzetére hívták fel Európa figyelmét" – fogalmazott Winkler Gyula, kiemelve, hogy a két fiatal kezdeményezése annak idején bátor tett volt. "Az 1989 után születettek nem tudhatják, nem érthetik, hogy milyen is volt a kommunista elnyomás, közös felelősségünk, hogy a fiatal generációnak elmondjuk, mit jelentett erdélyi magyarnak lenni a rendszerváltás előtt" – hangsúlyozta az emlékezés fontosságát az EP- képviselő.
Okos Márton felidézte huszonöt évvel ezelőtti útjukat, elmondta, hogy azzal a céllal indultak el, hogy Európa figyelmét felhívják, mekkora veszélyben volt az erdélyi magyar közösség. Az út során támogatókra találtak, barátságokat is kötöttek, beszámolója szerint a strasbourgi jelenlétükhöz is kötődik az, hogy akkori támogatóik egy évvel később, 1990- ben kezdeményezték a Francia-Magyar Egyesület létrehozását. A közíró beszédében arra is kitért, hogy ma már Közép-Kelet-Európa és a Kárpát-medence is az Egyesült Európa része, huszonöt évvel korábban útjuknak egyik komoly kihívása volt a szükséges vízumok beszerzése. Ma már úgy utazott Budapesttől Strasbourgig, hogy közben nem kellett útlevelet használnia.
A kerekasztal-beszélgetésen Kárpát-medencei magyar EP-képviselők is részt vettek, köztük Csáky Pál, a felvidéki MKP EP-képviselője és Deli Andor vajdasági magyar képviselő, aki hozzászólásában kitért arra is, hogy szorosabbra kell fűzni a szálakat a Kárpát-medencei magyar közösségek között. Sógor Csaba, az RMDSZ EP-képviselője a civil kezdeményezések erejét méltatta, amelyek nagy fontossággal bírtak régen és ma egyaránt.
A beszélgetést követően a résztvevők a kegyelet virágait helyezték el a strasbourgi Petőfi- emlékműnél, amelyet 1994-ben állított a Francia-Magyar Egyesület.
Okos Márton és Juhos Gábor egy, a francia forradalom, valamint az Emberi Jogok Nyilatkozatának kétszázadik évfordulója alkalmából szervezett párizsi konferencián szeretett volna részt venni 1989-ben. Tíz hét alatt 1680 kilométert tettek meg gyalogosan, az út során Strasbourgban felszólalási lehetőséget kaptak az Európa Tanács Ifjúsági Tanácsának plenáris ülésén, ahol felolvastak egy kiáltványt, arra kérve a jelenlevőket, támogassák az elnyomott erdélyi magyarságot, tegyenek a falurombolások ellen. A párizsi konferencián végül nem szólalhattak fel, de kezdeményezésük elérte célját, hiszen közbeszéd témájává vált a gyalogtúra, hosszú hetekig cikkezett róluk a nyugati sajtó, így az európai közvélemény tudomást szerzett az Erdélyben uralkodó embertelen viszonyokról. Huszonöt évvel ezelőtt Budapestről indultak, most Okos Gábor szimbolikus módon Kolozsvárról kezdte útját, amelynek utolsó állomása Strasbourg, ahol Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője várta a közírót.
Népújság (Marosvásárhely)
2014. július 20.
Lemhény nyerte a Székely Vágtát
Zsigmond János Timpex Amata nevű lovával, Lemhény képviseletében nyerte a 2014-es Székely Vágtát. A budapesti Nemzeti Vágtán tehát Lemhény mellett Gyergyószentmiklós és Szotyor is indulhat, valamint szervező településként Sepsiszentgyörgy is.
Július 20-án, vasárnap délután megtelt nézővel az Óriáspince-tető, a döntőbe jutott négy település szurkolói lelkesen támogatták kedvencüket. A döntő ünnepélyes megnyitóján Miholcsa József alezredes, a Székely Vágta megbízott főkapitánya Székely Tibor, a Nemzeti Vágta főkapitánya nevében is köszöntötte a versenyzőket és az egybegyűlteket: „Ismét nagyszerű futamokat, kiváló versenyzőket láttunk. Minden évben elmondom, hogy először érkezők is hallják: A hagyományt nem ápolni kell, nem beteg az, hanem megújítva megőrizni. Ma itt közösen méltán mondhatjuk el, hogy reményeink szerint a négy éve született új lovas hagyomány folytatódik itt Székelyföldön, nemcsak egy versenyre kulturális programokra, de egy igazi ünnepre hívva évről-évre mindannyiunkat. Az igazi ünnep sajátja, hogy egységre hív, s túlárad benne a szeretet. Ha körbenézek s ezrek mosolygó, örömteli arcát látom, akkor biztos vagyok benne, hogy ez a mai Vágta igazi ünnep,mindannyiunk közös ünnepe. Köszönet mindazoknak, akik az elmúlt hónapokban alázatos munkával mindent megtettek azért, hogy a Nemzeti Vágta negyedszerre is otthonra leljen itt az Óriáspince-tetőn” – hangzott az üzenet.
A Székely Vágta döntője rendkívül izgalmasnak ígérkezett, hiszen a rajthoz álló lovak mind nagyon erősek voltak. Lovasaik határozottan sarkallták indulásra patásaikat, a döntő futam jól indult, a lovasok szoros küzdelemben tették meg az első kört. Az elején László Pál és Darius (Gyergyószentmiklós), valamint Mokán János és Vendel küzdöttek az első helyért, viszont szorosan mögöttük galoppozott Bódi Albert és Narkó (Kézdivásárhely). Másodpercek alatt változott a helyzet, a második kör végén már Zsigmond János és Timpex Amata (Lemhény), valamint László Pál és Darius (Gyergyószentmiklós) haladtak fej-fej mellett. A véghajrában Lemhény lovasa immár több lóhosszal győzedelmeskedett, ezzel megnyerve a negyedik Székely Vágtát.
A tiszteletkör után rögtön a díjátadó ünnepség következett. A harmadik díjasnak járó serleget és az 1000 lejes pénzjutalmat Sztakics Éva Judit, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere, a Székely Vágta főszervezője és Szabó Zsolt, Hatvan város polgármestere, fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár adták át. A második helyezettnek Sógor Csaba, EP-képviselő egy kétszemélyes brüsszeli tanulmányi utat adományozott. A lovasnak járó második díjat átadta Mondok József, a Nemzeti Vágta társelnöke és Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, egy serleget és az 1500 lejes pénzjutalmat. Az első helyezett egy feliratozott Herendi porcelánmanufaktúrát vehetett át különdíjként a KDNP Veszprém megyei választmánya ajándékaként Márton Szabolcs, herendi KDNP elnöktől. A győztesnek járt a Szabó István hagyományőrző fegyverkovács által készített 1861 M. gyalogostiszti vándorszablya is, amelyet maga a mester adott át, valamint a győztes serleg és a 2000 lejes pénzjutalom, amelyet Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere és Lázár Vilmos, a Nemzeti Vágta elnöke adott át.
Az Aranyparipa-díjat Fantom (Tusnádfürdő), Timpex Amata, a győztes ló (Lemhény), Léva (Bélafalva) és Márion (Kászon) kapta. A díjat Sztakics Éva Judit főszervező és Demeter János társszervező, a Vadon Egyesület ügyvezető igazgatója adta át.
Közlemény, Erdély.ma
2014. július 25.
Alkotmányos korlátokkal sújtva
Az EU-integráció alkotmányos korlátaival kapcsolatos véleményüket osztották meg Románia és Szlovákia EP-képviselői, valamint Magyarország külügyi államtitkára pénteken.
Nincs egyeztetett álláspont az Európai Unió működésével, hatásköreivel és feladataival kapcsolatosan a magyarországi, szlovákiai és erdélyi magyar politikusok között – állapította meg Borókai Gábor moderátor, a Heti Válasz főszerkesztő-lapigazgatója a Sógor Csaba és Csáky Pál európai parlamenti-képviselőkkel, valamint Győri Enikő, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának államtitkárával folytatott vitafórumon. A Lőrincz Csaba-sátor pénteki első előadásáról hiányzott Deutsch Tamás és Schöpflin György anyaországi EP-képviselő.
Az EU nem tartja be a saját szabályait
Győri Enikő külügyi államtitkár úgy vélekedett, ha az Európai Unió – amely egyébként politikai, jogi és értékközösség – nem tartja be a saját szabályait, nagy bajba sodorja magát. „Egy ország alkotmányának célja, hogy azt minden lakos magáénak tudhassa. Mi még messze nem tartunk ott” – mutatott rá, majd folytatva gondolatmenetet hozzátette, az egyes országok hiányos alkotmányai is meghiúsítják azt, hogy az Európa Unió valódi kisebbségi jogalkotással is foglalkozzon.
„Még nincs egyértelmű kivezető út ahhoz, hogy ne legyen több Malina Hedvig ügy” – jelentette ki, utalva a fiatal szlovákiai magyar nőre, akit 2006-ban ismeretlenek vertek meg Nyitrán azért, mert közterületen magyarul beszélt a telefonján – sőt a rendőrség később a kihallgatási jegyzőkönyvben nem is szereplő bizonyítékokkal „alátámasztva” eljárás alá vonta hatóság megtévesztése gyanújával, meglehetősen nagy feszültséget keltve Szlovákia és Magyarország kapcsolatában. Magyarország külhoniakkal szembeni hozzáállásával kapcsolatban elmondta, „sajnos egyelőre nincsenek olyan nemzeti ügyek, amely mögé tizenötmillióan egyként tudnak felsorakozni”.
Az ukrán válságra térve kijelentette, az EU-t érintő pozitív hozadékot nem szabad keresni olyan helyzetekben, amikor emberéletekben esik kár. „Manapság divat szidni az uniót, de érdemes arra gondolni, hogy amióta létezik az EU, a tagállamokban nincs és nem is volt háború” – hívta fel a figyelmet, egyúttal dicsérve „az EU Ukrajna esetében tapasztalt gyors reakcióképességét”.
Tusványosi párhuzam
„Az Európai Unió egy nagy sártenger lett” – vont párhuzamot Sógor Csaba, az RMDSZ EP-képviselője a Tusnádfürdőn uralkodó állapotokkal. „Van, aki beleugrott sár közepébe és van, aki óvatosan lépked” – illusztrálta a helyzetet a demokrata szövetség politikusa. A lisszaboni szerződésre, mint „egy lágy alkotmányra” térve úgy vélekedett, „az egy olyan koktél, amelyben van állagmegőrző, hogy ne romoljon a minősége, de kellene még keverni belé állagfeljavítót is”. Szerinte az integráció alkotmányos határait „bontogatni” kellene, mert például a nyelvi diverzitás az egyes tagállamokon belül is tagadhatatlan tény, akárcsak az, hogy ezeket gyakorta diszkriminációval kezelik. Sógor reméli, hogy Románia „belátható időn belül” meghallgatja az Európai Tanács ez irányú ajánlásait.
„Nincs alternatíva az EU-ra”
Az EU-integráció alkotmányos korlátairól szólva Csáky Pál, a szlovákiai Magyar Közösség Pártja európai parlamenti képviselője elmondta, „rendkívül összetett kérdésről van szó, amelynek nem csak jogi aspektusai vannak. „Ez politikai és pszichológiai-lelki érettség kérdése is, de ne feledjük, hogy az Európai Unióra nincs alternatíva” – tette hozzá. Ukrajna helyzetéről véleményét megosztva kijelentette, a válság elő fogja segíteni az uniós kül- és biztonságpolitika tekintetében a közös gondolkodást. Emellett szót ejtett arról is, hogy elérkezett a magyar naivitásokkal való „leszámolás” időszaka, hiszen felelőtlenség olyat kijelenteni, hogy soha nem volt annyira jó a magyar-szlovák viszony, mint most.
Pinti Attila, Székelyhon.ro
2014. július 25.
Győri Enikő: az uniónak be kell tartania saját szabályait
Bognár Renáta az MTI különtudósítója jelenti: Győri Enikő külügyi államtitkár szerint az Európai Uniónak be kell tartania saját szabályait, ha ez nem így történik, akkor komoly problémái lesznek.
A külügyi államtitkár a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor pénteki, az EU integráció alkotmányos korlátai címmel tartott rendezvényén a Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök megválasztása körül kialakult helyzetre utalva úgy vélekedett: ha elkezdik túl tágan értelmezni a jogot, az nagyon veszélyes lehet. Az unió politikai, érték- és jogi közösség, és ha a saját szabályaikat nem tartják be, nagyon nagy bajban lesznek - tette hozzá.
Az ukrán válságról azt mondta: a háború sosem jó, s az unió arról szól, hogy nincs háború. Lehet szidni az uniót, ez manapság divat is, de érdemes belegondolni, hogy néz ki Európa, mióta létrejött az unió. Szerinte észhez kell térni, mert az, hogy béke van (az EU-ban), nem magától értetődő. Az semmilyen jogelv alapján nem magyarázható, hogy egy ország elfoglal egy másik államhoz tartozó területet. Úgy látta: az ukrán válság kapcsán tudott az unió gyors lenni, van reakcióképessége a szervezetnek.
Sokkal egységesebbnek kell lenni ugyanakkor külpolitikai kérdésekben, és a maláj utasszállító gép kapcsán is ki kell jelenteni: nem lehet "lenyelni" a történteket.
Oroszország márciusban bekebelezte az Ukrajnához tartozó Krím félszigetet, miután az év eleji véres kijevi tömegtüntetések hatására megbukott az akkori ukrán kormányzat, Viktor Janukovics oroszbarát elnök Oroszországba menekült, s Kijevben Nyugat-barát vezetés jutott hatalomra. A kelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszk megyékben oroszbarát szakadárok hónapok óta fegyveres harcot vívnak az őket terroristáknak tekintő, s ellenük hadjáratot indító ukrán kormányerőkkel. Múlt csütörtökön Kelet-Ukrajna felett lezuhant a Malaysia Airlines légitársaság repülőgépe, fedélzetén 298 emberrel. Kijev és a nyugati országok azt gyanítják, hogy a szakadárok lőtték le a gépet egy, Oroszországtól beszerzett Buk-üteggel, de Moszkva és a lázadók ezt cáfolták. Az Európai Unió a Krím Oroszországhoz csatolása és Moszkva Ukrajna-politikája miatt március óta több lépcsőben több tucat orosz, illetve oroszpárti ukrán állampolgárt, valamint több céget büntetett az EU-ban elérhető javainak - alapvetően bankszámláinak - befagyasztásával, valamint egyesek esetében beutazási tilalommal is.
Győri Enikő a Tusványosként emlegetett szabadegyetemen tartott előadásában úgy vélekedett, hogy a magyar kisebbségnek mindig ereje volt az, hogy jogszerűen lépett fel. Ennek így kell maradnia a jövőben is - szögezte le. Problémának látta azonban, hogy nincsenek nemzeti ügyek, amely köré 15 millióan fel tudnának sorakozni.
Sógor Csaba, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) európai parlamenti (EP-) képviselője azt mondta: a lisszaboni szerződés "olyan koktél, amelyet olyan pohárba töltöttek, ami félig tele van, félig üres". Szerinte az integráció alkotmányos korlátait "bontogatni" kellene, erre lehetőséget ad maga a szerződés is. Úgy látta: a nyelvi diverzitás tagállamokon belül is lehetséges, és a diszkriminációt le kell küzdeni. Lehetőségként említette még a polgári kezdeményezést és a szakpolitika területét is. Reméli, hogy előbb-utóbb Románia meghallgatja az Európa Tanács ajánlásait.
Kiemelte: Ukrajnában háború van, és ilyenkor az a legfontosabb, hogy mi a kárpátaljai magyarok érdeke és mit lehet tenni értük. Óva intett a felelőtlen nyilatkozatoktól, amelyekből szerinte van bőven.
Csáky Pál, a szlovákiai Magyar Közösség Pártja EP-képviselője szerint nagyon összetett kérdésről van szó, és nemcsak jogi aspektusai vannak, ez politikai és "pszichológiai-lelki érettségi kérdése is". Az EU működésén javítani szeretnének, de alternatívája nincs - jelentette ki.
Úgy látta: az Ukrajnával kapcsolatos válság elő fogja segíteni a közös uniós kül- és biztonságpolitika tekintetében a közös gondolkodást, s bár nem lehet látni, hogy a válságnak mi lesz a vége, a kijózanodás jelei már tapasztalhatóak.
Az EU-nak el kell döntenie, hatalmi pozícióban akar-e megjelenni és képes-e rá - jegyezte meg, hozzátéve: az unió már több alkalommal bizonyította, mennyire sérülékeny.
Szerinte azt is meg kell nézni, milyen kérdésekben kell központosítani, és milyenekben nem, s hol hatékony az unió. Az emberek mindennapjait érintő kérdésekben a jelenleginél is jobban kellene decentralizálni - jegyezte meg.
Kijelentette: a kisebbségvédelmi témát is kezelni kell valamilyen módon, az unió viselkedése kétarcú e téren. A kettős mérce nem maradhat fenn - rögzítette.
Szavai szerint ideje volna ugyanakkor a magyar naivitásokkal is leszámolni, nem lenne szabad olyat mondani, hogy a szlovák-magyar viszony soha nem volt olyan jó, mint most.
Tusnádfürdő, 2014. július 25., péntek (MTI)
2014. szeptember 6.
Kifelejtették az őshonos kisebbségeket (Az EU alapjogi ügynökségének jelentése)
Elfogadhatatlannak tartja Sógor Csaba európai parlamenti képviselő, hogy az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége olyan éves jelentést mutatott be csütörtökön az Európai Parlamentben, amelyből hiányzik az őshonos nemzeti kisebbségek tagországokon belüli helyzetének értékelése. Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége Alapvető jogok: kihívások és eredmények 2013-ban címmel mutatta be 2013-as éves jelentését az Európai Parlament Állampolgári jogok, bel- és igazságügyi bizottságában (LIBE), melynek tagja az RMDSZ-es képviselő is.
Az éves jelentés bemutatását képviselői vita is követte, ennek keretében Sógor Csaba erdélyi és Csáky Pál felvidéki EP-képviselő rámutattott a jelenlegi európai uniós alapjogvédelmi keret kibővítésének szükségességére.
„Mivel az Alapjogi Ügynökség feladata, hogy támogatást nyújtson az intézményeknek és a tagállamoknak az alapjogok tiszteletben tartásához, illetve hogy az erről szóló adatokat begyűjtse, meghökkentőnek tartom, hogy az ügynökség éves jelentése teljesen mellőzi a hagyományos nemzeti kisebbségek helyzetének értékelését’” – mondta Sógor Csaba a vita során, kiemelve, hogy ez a hiányosság azért is meglepő, mivel a nemzeti és nyelvi kisebbségek az EU teljes lakosságának több mint tíz százalékát teszik ki. Rámutatott, hogy amíg az EU Alapjogi Ügynöksége nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek helyzetének vizsgálatával, nem érvényesülhetnek az Európai Unió alapszerződésébe foglalt előírások. Csáky Pál felvidéki képviselő felszólalásában a nemzeti kisebbségek védelmének előtérbe helyezését és egy átfogó kisebbségvédelmi keret létrehozását sürgette. Hangsúlyozta, hogy a kisebbségek az európai társadalmak olyan alkotóelemei, amelyek évszázadokon keresztül hozzájárultak az adott régióik fejlődéséhez.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. szeptember 15.
Csángók Madéfalván
„Mük szeretünk itt élni”
Mük szeretünk itt élni címmel nyílt kiállítás Ádám Gyula fotóművész alkotásaiból, valamint csángókhoz kötődő tárgyakból, dokumentációs anyagból a madéfalvi Fészek Tájházban.
A kiállítást a VI. Madéfalvi Hagymafesztivál rendezvénysorozat részeként Sógor Csaba európai parlamenti képviselő nyitotta meg szombaton. Sógor elmondta: a Fészek Tájház célja, hogy a Madéfalvára érkezők és a környékbeliek számára is olyan tudást nyújtson, amely segít megérteni a veszedelem történelmi korszakát és azt, hogy ez az esemény kikhez köthető. Ezzel a céllal mutatták be korábban a bukovinai székelyek és a madéfalvi emlékmű történetét, illetve azt a tárlatot, amely a székely és csángó népi díszítőelemeket ismerteti.
,,Ez alkalommal, könnyen áttekinthető ábrázolással a moldvai csángók életét mutatjuk be, a későbbiekben pedig a barcasági csángókról is készül majd egy kiállítás” – ajánlotta a jelenlévők figyelmébe a Fészek Tájház jelenlegi és tervezett programjait az EP-képviselő.
,,Egész történetünk során dokumentálnunk kellett függetlenségünket, nem csak ellenségeink, de önmagunk előtt is. Sajátos formanyelvünk, jelképeink azonban évszázadok óta maradandóak. Az itt látható kiállítások is ezt igazolják”– idézte Lükő Gábor néprajzkutatót a képviselő.
A tárlat információt nyújt a csángók által lakott falvakról, amelyek közül az első telepeket a hiper óvatosak szerint a Magyar Királyság feltehetőleg a 14. században hozta létre, ám a csángó hagyomány szerint a moldvai magyar élet kialakulása Szent Lászlóhoz köthető (uralkodott 1077–1095 között).
zékely Hírmondó (Kézdivásárhely),
2014. szeptember 23.
Fedezd fel gyakornokként az Európai Parlamentet!
Sógor Csaba képviselőként dolgozik az Európai Parlamentben, ott, ahol 28 ország politikusai eltérő kultúrák és szokások mentén közös jogalkotásra törekszenek. Abban hisz, hogy ezt a világot közelebb kell hozni az emberekhez, mert a parlamenti tevékenység átláthatósága az Európai Unió jobb megértését szolgálja. Sógor Csaba, az RMDSZ európai parlamenti képviselője ismét brüsszeli és strasbourgi gyakornoki munkára hívja az erdélyi magyar fiatalokat.
– Ötödik alkalommal hirdet pályázatot erdélyi magyar fiatalok számára. A gyakornoki lehetőséggel az Európai Parlamentben zajló munkát kívánja megismertetni, és ebből közelebb hozni mindazt, ami olykor távolinak és megfoghatatlannak tűnik. Sikeresnek látja ezt a célkitűzést?
– Igen. Azt gondolom, hogy minden olyan lehetőséget ki kell használni, amely azt célozza, hogy az Európai Unió és az állampolgárai közt húzódó szakadék kisebb legyen. Mindaz, amit távolinak hiszünk, kétségkívül hatással van az életünkre. Ahhoz, hogy a polgárok is megértsék azt a világot, amelyben mi élünk és dolgozunk, nem elég csak látniuk azt, érzékelniük is kell. Úgy vélem, ha lehetőségünk van megmutatni, mit jelent a képviselői munka, milyen jogi keretek között tudunk az erdélyi magyar érdekérvényesítésért dolgozni, akkor azt habozás nélkül kötelességünk megtenni.
– Korábban úgy nyilatkozott, hogy az elmúlt évek során közel 80 fiatal gyakornokot fogadott Erdélyből. Ez azt jelenti, hogy minden hónapban új "munkaerő" érkezik az irodájába? Jut idő arra, hogy minden gyakornokkal érdemben tudjon a képviselő is foglalkozni?
– Alkalmanként akár két új munkaerő is érkezik, erre is volt már többször példa. A gyakornokoknak gyakran néhány nap kell ahhoz, hogy egyáltalán el tudjanak igazodni az épületben, anélkül, hogy eltévedjenek. Az asszisztenseim dolga az, hogy segítsék őket abban, hogy mielőbb feltalálják magukat, de én magam is kiveszem ebből a feladatból a részem. Gyakran elviszem őket az ülésekre, próbálom elmagyarázni az összefüggéseket, a munka menetét, esetleg közösen megyünk ebédelni, és közben igyekszem megválaszolni a kérdéseiket. Mivel az a cél, hogy a fiatalok a város multikulturális jellegét, az itteni szellemiséget is megismerjék, ezért abban is szoktam tanácsokat adni, hová érdemes elmenni, mit érdemes meglátogatni a szabadidőben.
– A gyakornokságra jelentkezőknek vizsgázniuk kell európai uniós ismeretekből, illetve nyelvtudásukat is bizonyítaniuk kell nyelvi kompetenciát felmérő feladatok megoldása révén. Ön szerint milyen készségekkel rendelkezik a "jó" gyakornok?
– Nincs egységes recept, hiszen mindenki más és más. De vannak olyan készségek, amelyek megkönnyítik a gyakornok mindennapi munkáját. Ha több idegen nyelvet beszél, akkor nyilvánvalóan könnyebben alkalmazkodik ehhez a multikulturális közeghez, könnyebben alakít ki új ismeretségeket. Ha ismeri az Európai Parlament jogalkotási folyamatát, ha például jól eligazodik a parlament honlapján, akkor hasznos dokumentumok előkészítésében is segítségünkre lehet. Mindenképpen fontos, hogy a gyakornok önálló legyen, jó kommunikátor, és az is előny, ha megfelelő szervezési adottságokkal rendelkezik. A munkába mindenkit a képességei szerint vonunk be, nem fogunk senkire olyan feladatot bízni, amely eltér a szakmai felkészültségétől, ezért nehézséget okoz neki. Nagyon gyakran az a legnagyobb segítség, ha jelen vannak és jegyzeteket készítenek az üléseken, részt vesznek olyan eseményeken, ahol én vagy a munkatársaim más kötelezettségeink miatt nem tudunk megjelenni.
– Láthatjuk, hogy egy gyakornok milyen sokrétű tapasztalatot gyűjthet egy ilyen lehetőség során. De vajon a képviselő is tanulhat valamit ezektől a fiataloktól?
– Természetesen, nagyon sokat. Négy gyerekem van, akik gondoskodnak arról, hogy lépést tudjak tartani a mai fiatalsággal, de a gyakornokok is segítenek abban, hogy megtaláljam a közös hangot ezzel a generációval. Számomra mindig fontos volt az, hogy megértsem az ő világukat, azonosulni tudjak a problémáikkal, ezért teljes nyitottsággal hallgatom a véleményüket, meglátásaikat. Van, hogy tőlük tudom meg a legújabb trendeket vagy néhány új, a munkánkat segítő technikai lehetőséget.
– Miért biztatja a fiatalokat arra, hogy jelentkezzenek gyakornoknak az Európai Parlamentbe?
– Azért, amiért annak idején engem is biztattak a szüleim, a családom: el kell menni, szét kell nézni a nagyvilágban, a jó példákat pedig haza kell hozni. Egy évig voltam Svájcban ösztöndíjas diák, mindaz, amit ott tanultam, meghatározta a további szakmai tevékenységemet, azt a munkát, amit a közösségért folytatunk. Vannak olyan volt gyakornokaink, akik meggyőződéssel vallják, hogy az Európai Parlamentben eltöltött időszak meghatározta a későbbi szakmai előmenetelüket. Ez az időszak rádöbbentette őket arra, hogy miben kell még fejlődniük, vagy egyáltalán milyen irányba szeretnének tartani. Nem utolsósorban pedig jobban megértették azt, hogy az Európai Unió intézményei milyen hatással vannak saját életükre és környezetükre. Mindenki más és más élményekkel tér haza, de egy biztos: valamit mindenki örökre hazavisz magával. Ezért érdemes akár az én kabinetembe, akár más EU-s intézmények által meghirdetett gyakornoki lehetőségekre pályázni.
Gyakornoki program Sógor Csaba kabinetjében
Az RMDSZ-es európai parlamenti képviselő a korábbi évekhez hasonlóan ismét pályázatot hirdetett szakmai gyakorlat végzésére az Európai Parlamentben. A sikeresen pályázó erdélyi magyar fiataloknak 2015- ben lehetőségük nyílik egy egy hónapos, fizetett gyakornokság alatt megismerni az Európai Parlament brüsszeli és strasbourgi munkáját, Sógor Csaba tevékenységét. Az érdeklődők 2014. október 15-ig adhatják le jelentkezésüket. Részleteket a www.facebook.com/sogor.csaba.MEP vagy a www.sogorcsaba.eu oldalon találnak.
Sógor Csaba EP-képviselő sajtóirodája
Népújság (Marosvásárhely)
2014. november 13.
Tőkés László Johannis mellett
Klaus Johannis megválasztására buzdítja Tőkés László EP-képviselő az erdélyi magyarokat. Tegnap kiadott nyilatkozatában az EMNT elnöke úgy vélekedett, hogy Romániában huszonöt évvel a Ceauşescu-diktatúra bukása után is a kommunizmus restaurációja fenyeget, „a Victor Ponta vezette utódkommunisták a bukott nacionálkommunizmus restaurációján fáradoznak, s az államelnöki szék megszerzésével totális hatalomkoncentrációra törekszenek”.
Az Európai Parlamentben tegnap emlékeztek meg a berlini fal leomlásának negyedszázados évfordulójáról, és Tőkés úgy véli, hogy a régi falak mégsem omlottak le földrészünkön, ezt mutatja az országnak az első forduló utáni választási térképe, és az ezt követ kolozsvári, temesvári és bukaresti kormányellenes tüntetéssorozat is. A romániai demokrácia hívei az 1989-es romániai forradalom 25. évfordulóján azt is kimondták, hogy Erdély nem akarja Pontát! – írja Tőkés, aki szerint „Erdély választási térképe csak Székelyfölddel válhat teljessé, a székelység és a Székelyföldön kívüli magyarság meglévő és hiányzó szavazatai – közel egymilliónyi voks – dönt súllyal eshetnek latba a vasárnapi választásokon.”
Újból mi lehetnénk a mérleg nyelve, és ez jó kiindulópontja lehetne a régóta áhított magyar összefogásnak – fejtegeti Tőkés László, és egyúttal éles bírálatot is megfogalmaz az RMDSZ opportunista és demobilizáló üzenetéről, amelyből azonban kiérezhet, a hatalomközpontú vezérkar balra húz, dacára annak, hogy a Johannist támogató Európai Néppárt tagja. Az EMNT elnöke emlékeztet arra, hogy a politikának is van erkölcsi dimenziója, a becsület is európai érték, és úgy látja, hogy választóiktól elidegenedett érdekszövetségünk vezeti az erdélyi magyarság nemzeti érdekeiről is vétkes módon megfeledkeznek. Emiatt nekik, nem az EMNP vezetőinek kellett volna lemondaniuk, de annyit még megtehetnek, hogy előző döntésüket felülvizsgálják, és így az erdélyi magyarság egységesen felsorakozna Klaus Johannis elnöksége mellett. Tőkés László az Európai Néppárt tegnapi csoportüléséről is beszámol, ahol – Manfred Weber frakcióvezető felkérésére – Theodor Stolojan, a román néppárti küldöttség elnöke tájékoztatást nyújtott a romániai államelnök-választásokról, és sajnálattal állapította meg, hogy a második választási forduló küszöbén a Néppárthoz tartozó romániai pártok között nincs teljes egység Klaus Johannis támogatásáról. Mindazonáltal reményét fejezte ki, hogy az RMDSZ végül is a néppárti jelölt mellé fog állni. A továbbiakban az RMDSZ-es Sógor Csaba kapott szót, Tőkés László azonban nem, így álláspontját levélben küldte szét kollégáinak. Az ülés végén Manfred Weber megismételte a Néppárt felhívását Klaus Johannis támogatására.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. november 22.
Együttműködési szabályok kellenek többség és kisebbség között
Nemzeti és etnikai kisebbségek civil és politikai képviselete címmel tartottak interparlamentáris konferenciát Belgrádban, az Európai Parlament és Szerbia nemzeti parlamentjének közös szervezésében. A november 20-21. között megszervezett szakmai értekezésen az Európai Parlament részéről jelen volt Sógor Csaba RMDSZ-es, Csáky Pál MKP-s és Ivo Vajgl szlovéniai liberális képviselő.
Az esemény keretében Sógor Csaba EP-képviselő és Dr. Tove Hansen Malloy, a Kisebbségi Ügyek Európai Központjának (ECMI) elnöke pénteken közös panelbeszélgetésen vettek részt. Az előadók annak kapcsán fogalmazták meg észrevételeiket, hogy egy adott társadalomban a nemzeti kisebbségek bevonása nélkül létezhet-e társadalmi kohézió.
Az erdélyi politikus a kérdésre reagálva kifejtette: társadalmi kohézió csak ott jöhet létre, ahol a társadalom el tudja fogadni a különbségeket, ahol a multikulturalitást elismerik és értékként tekintenek rá. – Európa egyes részein már évtizedekkel ezelőtt felismerték, hogy a társadalom összetartozásának erősítése olyan hosszú távú előnyökkel jár, amelyek politikai és gazdasági tőkét egyaránt kitermelnek – mutatott rá az RMDSZ-es képviselő. Sógor Csaba kihangsúlyozta: Dánia, Norvégia, Svédország és Finnország példáját látva elmondható, hogy tartós és stabil gazdasági növekedés a társadalmi kohézió bizonyos szintje nélkül nehezen megvalósítható. Véleménye szerint Bulgária, Görögország és Románia – mely országok e tekintetben sereghajtók az EU tagállamai között – nem kerülhetik meg a társadalmi kohézió fejlesztését.
„Egy töredezett vagy atomizált társadalom hosszú távon nem tud sikeres lenni. Léteznie kell olyan együttműködési szabályoknak a többség és kisebbség között, amelyek elősegítik a szociális kohéziót” – magyarázta az EP-képviselő, aki elmondta, hogy sajnos Románia ezen a területen is a francia modellt követi, mely szerint nincs szükség közösségi vagy többletjogokra, mindenki egyenlőnek számít. Sógor Csaba úgy véli: az, hogy Románia német származású elnököt választott a vasárnapi államfőválasztáson, nem a társadalom nyitottságáról szól, inkább egy kétségbeesett felkiáltásról, amely a változtatások szükségességére figyelmeztet. 
maszol/közlemény
2014. december 13.
Megszavazta az SZKT az RMDSZ kormányról való kilépését
A testület három ellenszavazat és hét tartózkodás mellett fogadta el a Szövetségi Állandó Tanács erre vonatkozó javaslatát.
Megszavazta az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa a kormányról való kilépést. A testület három ellenszavazat és hét tartózkodás mellett fogadta el a Szövetségi Állandó Tanács erre vonatkozó javaslatát.
A szombaton, Marosvásárhelyen ülésező SZKT-nak a kormányról való távozás mellett a kulcsszava az újraterezés volt: az RMDSZ 25 év után újra ki kell találja a céljait, kommunikációját, közösséggel való kapcsolattartását.
Az ülés Kelemen Hunor szövetségi elnök politikai tájékoztatójával indult, ezt követte az államelnök-választási kampány kiértékelője, majd politikai vita, a szövetség jövő évi kongresszusával kapcsolatos döntések meghozatala, valamint a 25 évvel ezelőtti rendszerváltás évfordulójával kapcsolatos nyilatkozat elfogadása. A szombati eseményen, az ülés első részében kiosztották az Ezüstfenyő-díjakat.
Kelemen Hunor 27 személynek köszönte meg a "szülőföld visszaszerzéséhez" való hozzájárulását, a romániai magyarságért, a közösségért végzett munkáját, majd átadta az Ezüstfenyő-díjat.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök politikai beszámolójában értékelte az RMDSZ elmúlt 25 évét. Elmondta, negyedszázaddal a kommunizmus bukása után a világ megváltozott, az RMDSZ sem tehet úgy, mint aki a vonaton utazik, és azt hiszi, hogy ő egy helyben áll, csak a táj változik körülötte. A kommunizmus bukása után felnőtt egy új generáció, amelynek teljesen más a világképe, mint szüleinek. Az RMDSZ-nek ezeket a fiatalokat meg kell szólítania, hiszen ez a generáció nem elfordult a politikától, hanem eddig nem is érdeklődött iránta. Újratervezésre van szükség, hiszen a világ változik, és ez a változás az RMDSZ-t sem kíméli - mondta a szövetségi elnök. Kelemen olyan politikai eseményekről beszélt, amelyek premiernek számítanak. Elmondta, felbomlott az USL, ez nem volt újdonság, viszont az számított premiernek, hogy ezt követően az RMDSZ a szociáldemokratákkal vállalt kormányzati szerepet. Az is premier volt, hogy két magyar jelölt indult az államelnök-választáson, illetve az, hogy a kommunizmus bukása után első ízben választottak meg nem ortodox és nem román államfőt Romániában. A mai SZKT fő témájára áttérve Kelemen elmondta, az is premiernek számít, hogy az RMDSZ nem kormánybuktatás miatt, hanem egy belső elemzés eredményeként dönt úgy, hogy kivonul a kormányból. Elmondta, emellett nóvumnak számít az is, hogy 25 esztendő után először „visszaállamosítás” történt, a Székely Mikó kollégiumot igazságszolgáltatási eszközöket használva a demokratikus intézmények álruhájában „visszaállamosították”. Kelemen elmondta, amikor „választási esztendőben jóhiszeműen” vállalták a kormányzást, akkor még nagy többség támogatta a szövetség kormányzati részvételét. „Sok hibát követhet el egy politikai vezető. Elkövetheti azt a hibát, hogy soha nem figyel oda a választókra, de azt is, hogy nem képes döntéseket hozni, mert folyton azon gondolkodik, hogy erre a választók hogyan fognak reagálni. Éppen ezt szeretnénk elkerülni azáltal, hogy a SZÁT azt a javaslatot terjesztette elő, hogy lépjünk ki a kormányból” – mondta.
Kelemen elmondta, hogy az RMDSZ közvélemény-kutatást rendelt a második forduló után, amelynek eredményei alapján a kormányból való kilépés mellett döntöttek. „Ez volt a választók üzenete, és bízom abban, hogy helyesen döntünk, hogy meghallgatjuk ezt. A közvélemény-kutatásból mindössze néhány konklúziót emelek ki: a második fordulóban több romániai magyar szavazott, mint az elsőben. És mindezt úgy, hogy egyetlen román jelölt sem szólította meg őket. Nem igaz, hogy a magyar-magyar verseny mozgósító hatása van, mint állították ezt régebben egyesek pártalapítási szándékkal. Hazudtak, térdre akarták kényszeríteni az RMDSZ-t, és átvenni a helyét” – mondta.
Kelemen elmondta, hogy a magyar választók szavazatai protesztszavazatok voltak, és drámaian csökkent rövid idő alatt a kormányzást támogatók száma. „A magyar választók egy részét egyik magyar jelölt se tudta megszólítani. Nem bíztak bennünk, és ezzel szembe kell nézni, ki kell mondani, őszintén. Nekünk kell változnunk, változtatnunk” – mondta.
Elmondta, hogy a kormányzás nem kerül veszélybe a kilépéssel, és hogy az ellenzék nem akar kormányozni, sőt: arra próbálták rávenni az RMDSZ-t, hogy ne lépjenek ki a kormányból.
Kelemen szerint nem esélyes az alkotmánymódosítás, ha azt tekintjük, hogy az USL a kétharmadával sem tudta átvinni azt. A választási törvénykönyv megváltoztatása szerinte csak annak a belátása, amit az RMDSZ hét évvel ezelőtt mondott, hogy ez a választási rendszer nem jó.
Kelemen szerint az RMDSZ-nek hosszú távú célkitűzésekben kell gondolkodnia, amiket nem ír felül az alkotmánymódosítás, és amiket elvárnak az adófizetők, mint az oktatási, egészségügyi kérdések, vidékfejlesztés és infrastrukturális befektetések, a többség-kisebbség viszony hosszútávú rendezése. „Szükség lenne egy olyan megállapodásra, amellyel a többség garantálná, hogy nem fogja csorbítani a kisebbség jogait” – mondta. Felhozta a Mikó-ügyet példaként, és azt mondta, annak ellenére, hogy Romániában nem létezik a precedens fogalma jogi értelemben, ezt egy precedensként lehet értékelni a visszaállamosításra.
„Mit üzennek ezzel? Megbélyegeznek egy egyházat azzal, hogy azt mondják ki, nem a jogos tulajdonát kapta vissza. Elítélnek olyan embereket, akik jóhiszeműen alkalmazták a törvényt a parlament és a kormány megbízásából, tehát nem loptak vagy csaltak. Ezt burkolt formában visszaállamosításnak lehet értékelni, amit nem hagyhatunk szó nélkül. Nem nyomást akarunk gyakorolni az igazságszolgáltatásra, de szolidaritást szeretnénk vállalni az elítéltekkel” – mondta.
A székely zászlókat és a magyar himnusz éneklését támadó prefektusoknak – Marius Popica Kovászna megyei prefektusnak – Kelemen azt üzente, hogy nem lehet háborút megnyerni himnusz, nyelvhasználat vagy szimbólumok ellen. Kelemen elmondta, hogy a prefektus négyszemközt beszélt arról, hogy utasításra cselekedett. „El kell mondanunk azt, hogy ezek a kérdések értelmezhetetlenek 25 évvel a rendszerváltás után” – mondta.
Kelemen azt is elmondta, hogy az Egyesült Államokkal, az EU-val való szoros partnerség mellett, egy német származású elnökkel nem lehetnek a romániai magyarok a „járulékos veszteség”.
„A közösség jövőjét garantálni kell, és ehhez szükségünk van némi újratervezésre. Nem elég, hogy hiszünk az érdekképviseletben. Az lenne a jó, ha minden romániai magyar hinne ebben. Az a dolgunk, hogy megerősítsük a hitet azokban, akik hisznek bennünk és visszaadjuk azoknak, akik elvesztették azt. Hitelesnek, rugalmasnak és odafigyelőnek kell lennünk. Változni kell, mert a világ is változik. Nem föladni kell, újra kell kötni a szövetséget. A választóinknak szövetségesre van szüksége, megbízható partnerre. Értékekre kell újjáépíteni a szövetséget” – mondta Kelemen.
A politikai beszámolót követően a szövetség fórumai képviselőinek hozzászólások következtek. Elsőként Victor Ponta miniszterelnök jelenlegi tanácsosa, Frunda György lépett mikrofonhoz.
Frunda szerint nem jó döntés az, hogy az RMDSZ kilép a kormánykoalícióból csak azért, mert a szavazói egy részének a kedvére akar tenni. Szerinte senkiföldjére jut az RMDSZ, ha kilép a kormányról, és elveszti egyik legfontosabb eszközét. Kritizálta az RMDSZ-t továbbá azért is, mert nem mondta meg az embereknek a második forduló előtt, hogy kire kell szavazni. Szerinte „több mint hiba volt” ez, úgy, ahogy az is hibának számít, hogy nem adta meg az RMDSZ az irányvonalat az embereknek a Basescu leváltására vonatkozó népszavazáskor sem, és akkor is tévedett, amikor a polgármestereire bízta azt, hogy részt vesznek-e vagy sem a Székelyek Nagy Menetelésén, és hagyta, hogy az SZNT legyen a szervezője az eseménynek, ahelyett, hogy a kezdeményezés élére állt volna.
Szerinte nem a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT), azaz nem a mintegy 30 RMDSZ-vezető kellene döntsön a nagy horderejű kérdésekben, a nehéz döntéseket az SZKT-ra kell bízni. Szerinte nem jó az sem, hogy az SZKT csak félévente gyűl össze, ismét negyedévente kellene összehívni a testületet, vissza kell térni a közösséghez, hiszen ha ez nem történik meg, akkor az utóbbi választásokon begyűjtött, precedens nélküli alacsony számú szavazatnál is kevesebb voksot fog kapni az RMDSZ a 2016-os választások során. „Nem nyertünk abból, hogy Klaus Johannis nyert, mert nem fogja azokat a kisebbségi kérdéseket felvállalni, amelyeket Victor Ponta felvállalt volna” - sommázott Frunda György.
Szabó József, a MIÉRT elnöke szerint újra kell tervezni a jövőt, de úgy, hogy közben nem kellene kidobni az RMDSZ történetéből azt a fejezetet, amely az előző 25 évről szól. Kiemelte, az eredményeket együtt érte el a szövetség, együtt kell megtervezni a jövőt, anélkül, hogy ez régiós politikák vagy generációs kérdések mentén történne. „A különböző régiók, települések vitái nem kellene meghatározzák ezt az újratervezést” - fogalmazott Szabó.
Hozzátette, a következő periódusban a belső és külső kommunikációra kell koncentráljon az RMDSZ, az 1990 után született és mára már felnőtt generáció egy olyan világba született bele, amikor már létezett az RMDSZ, és elképzelhető, hogy nem értik, miről szól a szövetség.
Egyéni hozzászólásában Verestóy Attila elmondta, nincsenek kételyei, hogy az SZKT megszavazza a SZÁT javaslatát, azonban a nem politikai funkciókat meg kell tartani. A SZÁT döntését egy koraszülött, ám életképes gyerekhez hasonlította, akit segíteni kell. Elmondta, újratervezés szükséges, de együtt, egységben, szövetségben kell fellépni. "Mindenki fejezze be azt, hogy három politikai párt létezik Erdélyben. Mi nem párt vagyunk, hanem a romániai magyarság érdekképviselete" - hangsúlyozta.
Hegedüs Csilla kulturális miniszter megköszönte, hogy a szövetség bízott benne, amikor a kulturális minisztérium vezetésére javasolta. Bejelentette, a szövetségi elnök művelődési tárcavezetői munkája során elérte azt, hogy minden olyan köztéri műalkotáson, amelyet magyar ember alkot, magyar felirat is szerepeljen.
Borboly Csaba szerint az RMDSZ-nek alternatívákat kell felmutatnia, perspektívákat kell nyújtania, és azon kell dolgoznia, hogy az emberek problémáit megoldja.
Szabó Ödön szerint a kormányzást nem isteníteni vagy kárhoztatni kell, hanem használni, mint eszközt. A Markó Attila elleni második eljárásra is kitért, szerinte szemfényvesztés történik, az a látszat, hogy minden rendben van, de úgy indul eljárás állampolgárokkal szemben, hogy az okmányokon, ami alapján az eljárás indul, nem szerepel az aláírásuk.
Sógor Csaba elmondta, hogy az EP-ben napirenden kívüli felszólalásában fel fogja hozni a Mikó-ügyet és a székely zászlók ügyét is.
Eckstein-Kovács Péter szerint az RMDSZ két helyes döntést hozott. Azt, hogy a második fordulóban nem támogatják egyik jelöltet sem, és hogy kilépnek a kormányból.
Miért lépünk ki, ha továbbra is támogatjuk a Ponta-kormányt? – tette fel a kérdést, és azt mondta, hogy helyes döntéseket helyes tettek kell kövessék.
Elmondta, hogy feljelentette magát a DNA-nál, mert ő kezdeményezte a kormányrendeletet, amivel visszaadták a Mikó épületét. Végül arról értesítették, hogy nem indítanak pert ellene. Elmondta, hogy ezt a dokumentumot átadta Markó Attilának, hogy használja fel a perében.
Bunta Levente szerint vissza kell térni az alapokhoz, és meg kellene erősíteni azokat. Szerinte a hatalommal mint eszközzel nem élni „nem a leghelyesebb”.
Brassai Zsombor azt méltatta, hogy a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal és a katolikus Státus aláírta a dokumentumot, amelynek a keretében huszonöt év után elindulhatott a harmadik marosvásárhelyi magyar nyelvű iskola, a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium. Szerinte ehhez nem volt elég a kormányzás, helyi politizálás. Az RMDSZ mindenkori érdeke a magyar érdek; a cél az, hogy erős maradjon az erdélyi magyar érdek, és szükséges a Kelemen által emlegetett újratervezés - tette hozzá. Szerinte a kilépés nem a „semmibe lépést” jelenti, hanem ellenzékbe lépést jelent. Szerinte az ellenzékben sokkal nyíltabban, sokkal bátrabban lehet majd beszélgetni. Kolozsvár alpolgármestere, Horváth Anna elmondta, zsigeri félelmet érzett akkor, amikor Markó Attila esetében a második ügyben is eljárás indult. Eszébe jutott a Markó családja, majd saját családja, hiszen minden tisztségviselő – dolgozzon önkormányzatnál vagy egyéb köztisztségben – naponta „vásárra viszi a bőrét”, nem érezheti magát biztonságban. Elmondta, ez ellen a helyzet ellen tenni kell, újra kell gondolni a közösség és a román állam közötti viszonyt.
Kelemen Hunor visszatért Frunda György kijelentésére: „Az volt az érzésem, nem ugyanabban az országban élek, mint Frunda György” - mondta, és hozzátette, nem igaz Frunda állítása, mely szerint az RMDSZ-nek kevesebb lenne a köztisztviselője, mint a korábbi ciklusban. „Elképedve hallgattam azt, hogy az RMDSZ-nek meg kell mutatnia az utat. Nem lehetünk annyira pökhendiek, hogy azt gondoljuk: a közösség üzenetével nem kell foglalkoznunk, mert tudjuk, hogy merre van az arra. Akkor is felelősséget vállalunk, amikor kormányozunk, és az is felelősségvállalás, hogy nem kormányozunk. Szerinte a kormányról való kilépés nem a szociáldemokratákról vagy az ideológiákról szól, az RMDSZ-nek nem szabad abba a tévedésbe esnie, hogy pártként gondol magára.
„Ha kiszálltunk a kormányról, akkor nem a senki földjére megyünk. Az RMDSZ párbeszédet akar és tud folytatni a román politika szereplőivel” - fogalmazott.
Az SZKT ezután nyilatkozatot fogadott el a 25 évvel ezelőtti rendszerváltás évfordulójával kapcsolatban, és állást foglaltak a Székely Mikó Kollégium „visszaállamosítása” ellen.
Az SZKT kongresszusi biztosnak választotta meg Kovács Pétert, akinek javaslatára elfogadták, hogy az RMDSZ kongresszusát 2015. április 17-18. között, Kolozsváron tartsák.
K. M., F. J.
maszol.ro
2014. december 15.
Kilép a kormányból az RMDSZ (Marosvásárhelyen ülésezett az SZKT)
Vitásra sikeredett az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának szombati ülése, élénk szócsata alakult ki a kormányból való távozásról, ám a végeredmény önmagáért beszél: 113 képviselő közül csupán hárman szavaztak a Szövetségi Állandó Tanács által javasolt megoldás ellen, heten tartózkodtak. Kelemen Hunor elnök újratervezésről beszélt, meg kell találniuk a módját, hogy visszaszerezzék az emberek bizalmát, mert ha nem teszik, két év múlva kockázatossá válik a parlamenti bejutás.
Kelemen Hunor leltárral kezdte beszámolóját, szükségesnek nevezte az elmúlt 25 év eredményeinek és kudarcainak számbavételét. „Vannak – és nem kevesen –, akik 25 év alatt eltávolodtak az RMDSZ-től, és felnőtt egy új generáció, amely soha nem is fordult még a politika irányába, mindkét kategóriát meg kell szólítanunk, ezért van szükség a negyedszázada meghatározott alapértékekre épülő újratervezésre. Nem tehetünk úgy, mint aki a vonatban ülve azt hiszi, hogy ő egy helyben áll, csak a táj változik körülötte” – fogalmazott. A szövetségi elnök 2014-et a politikai premierek évének nevezte: az RMDSZ először vállalt kormányzást a szociáldemokratákkal; először indult két magyar jelölt az elnökválasztáson; Klaus Johannis nagyarányú győzelme, illetve a SZÁT döntése a kormányból való kilépésről. Ötödik premierként említette a Mikó-kollégium újraállamosítását. Változtatni kell
A februári kormányra lépés kapcsán Kelemen Hunor elmondta: eszköznek tekintették, mert az év elején választóik többsége is támogatta a kormányzást. „Ma is azt állítom, hogy az akkori elemzésünk és döntésünk helyes volt.” Egy politikai vezető hibát követ el, ha nem figyel oda a polgárok üzenetére, de akkor is, ha csak arra koncentrál, hogy mindenkinek tetsző döntést hozzon. Az elnökválasztás eredményeit elemezve, közvélemény-kutatást is segítségül hívva arra jutottak, „hogy ma a választóink akaratához legközelebb eső döntés a kormányból való kilépés”. Figyelemre méltónak nevezte, hogy a második fordulóban több magyar ember vett részt, mint az elsőben. Mindez olyan körülmények között, hogy egyik román jelölt sem szólította meg a magyarokat. Bebizonyosodott: hazudtak azok, akik azzal magyarázták pártalapítási szándékukat, hogy a magyar–magyar verseny mozgósító hatással bír, és kudarcot vallott az a szándékuk is, hogy „az RMDSZ-t térdre kényszerítve átvegyék a politikai érdekképviseletet”. Elemzésük szerint a magyar választók nagy többsége a második fordulóban protesztszavazó volt, megmozdult egy olyan réteg, „amelyet, el kell ismernünk, sem mi, sem egy másik magyar jelölt nem tudott megszólítani.” „Ők azok, akik valami miatt nem bíznak bennünk, nem vagyunk vonzóak a számukra, nem vagyunk hitelesek a szemükben, és ezzel a ténnyel szembe kell néznünk. Fájdalmas tény, de őszintén ki kell mondanunk, ezt meg kell értenünk, és nekünk kell képesnek lennünk változni és változtatni.” A közvélemény-kutatás azt is megmutatta: nagyon rövid idő alatt drámaian csökkent azoknak a száma, akik még hittek a kormányzásban. „Úgy kormányozni, hogy annak egyre kisebb a támogatottsága, úgy kormányozni, hogy a jó kormányzás lehetőségében mi magunk is kételkedünk, úgy kormányozni, hogy az a két év múlva esedékes választásokon a parlamenti jelenlétünket kockára tegye, nem szabad” – hangsúlyozta Kelemen. Beszélt a hogyan továbbról is: hosszú távú célkitűzéseket kell megfogalmazni a társadalom néhány fontos területén, ezek között az oktatást, egészségügyet, a közúti és vasúti infrastruktúra-, vidékfejlesztést és többség–nemzeti kisebbségek viszonyának hosszú távú rendezését említette, amely garantálná, hogy semmiféle politikai változás nem csorbítja a megszerzett jogokat.
A Mikó-ügy kapcsán kiemelte: a bírósági döntés precedenst teremt, megkérdőjelezi minden visszaszolgáltatás törvényességét. Szólt arról is: értelmezhetetlen az a háború, melyet a Kovászna megyei prefektus indított himnusz, zászló, felirat, azaz szinte minden ellen, ami magyar. „Az erdélyi magyarság és közös ügyeink nem lehetnek járulékos áldozatai sem a jogállamiságnak, sem a korrupcióellenes harcnak” – mondta.
Kint vagy bent?
Az elnök politikai beszámolóját követő vita során a hozzászólók többsége támogatta a kormányból való távozást, ellene szólt azonban Frunda György, Victor Ponta miniszterelnök tanácsosa. Úgy vélte, a szövetség nem ellenzékbe, hanem „a senki földjére” kerül, elveszíti egyik legfontosabb eszközét csak azért, mert a szavazói egy részének a kedvére akar tenni. „Nem nyertünk abból, hogy Klaus Johannis nyert, mert nem fogja azokat a kisebbségi kérdéseket felvállalni, amelyeket Victor Ponta felvállalt volna” – mondotta Frunda György. Burkoltabban fogalmazta meg nemtetszését Verestóy Attila és Borbély László, ők elsősorban a Bukarestben tisztséget betöltő magyar emberekért aggódtak, mindketten azt szorgalmazták, hogy tovább végezhessék a munkát a különböző kormányhivatalokban az RMDSZ bizalmából oda került szakemberek. Verestóy szerint a történet vége csakis az lehet, hogy a szövetség visszakerül a kormányba. Helyeselte viszont a kormányból való kilépést Hegedüs Csilla két hete kinevezett kulturális miniszter, miniszterelnök-helyettes is. A kormányzás utolsó eredményeként jelentette be annak a miniszteri rendeletnek az elfogadását, mely szerint valamennyi magyar vonatkozású műemlék épületen magyar nyelvű tájékoztató feliratot is el kell helyezni.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere úgy vélekedett, hogy nem a kormányból való kilépés volt koraszülés, hanem a belépéskor kellett volna védekezni, a Szociáldemokrata Párttal való együtt kormányzás ugyanis beszűkítette az RMDSZ mozgásterét. A polgármester azt javasolta, hogy az RMDSZ megelőlegezett bizalommal viszonyuljon Klaus Johannis megválasztott elnökhöz. Sógor Csaba kifejtette, hogy az EP-ben napirenden kívüli felszólalásában fel fogja hozni a Mikó-ügyet és a székely zászlók ügyét is. Eckstein-Kovács Péter pedig elmondta: feljelentette magát a Korrupcióellenes ügyészségen, mert ő kezdeményezte a kormányrendeletet, amivel visszaadták a Mikó épületét, ám végül arról értesítették, hogy nem indítanak pert ellene. Ezt a dokumentumot átadta Markó Attilának, hogy használja fel a perében – hangsúlyozta.
A vitát követően az SZKT nyilatkozatot fogadott el a 25 évvel ezelőtti rendszerváltás évfordulójával kapcsolatban, és állást foglaltak a Székely Mikó kollégium visszaállamosítása ellen. Döntöttek arról is, hogy az RMDSZ 2015. április 17–18-án Kolozsváron tartja tisztújító kongresszusát.
Támogatás feltételekkel
A szavazás utáni rögtönzött sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor újságírói kérdésre elmondta, a szövetség ellenzékbe vonul, de lehetnek olyan törvénytervezetek, amelyeket az ellenzék is megszavaz. A költségvetés tervezetét még nem ismerik, nem tudják, hogy támogathatják-e a parlamentben. Az Etnikumközi Hivatal élén az Oktatási Minisztériumban akkor is tisztségben maradt egy-egy magyar államtitkár, amikor a szövetség ellenzékben volt. A miniszterelnök döntése, hogy megmaradhatnak-e ezeken a tisztségeken szakembereik. Kelemen Hunor szerint a Kovászna megyei prefektusnak a magyar himnusz elleni fellépése kétségessé tette, hogy megszavazzák-e a kormány új felállását. Elmondta, jelezte a miniszterelnöknek a kérdéssel kapcsolatos elégedetlenségét. Ez olyan súlyos kérdés, amire a következő napokban a kormánynak valamiféle választ kell adnia. „Csak ezt követően tudunk beszélni arról a frakciókban, hogy miként járunk el a kormány beiktatásakor” – jelentette ki az RMDSZ elnöke.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. december 16.
Sógor Csaba az EP-ben: Romániában visszafordult a restitúció folyamata
Megfelel-e Románia a jogállamiság kritériumának, amely az EU-csatlakozás egyik feltétele volt? – tette fel a kérdést Sógor Csaba az Európai Parlament decemberi strasbourgi ülésén, ahol arról tájékoztatta az EP-képviselőket, hogy Romániában nemcsak megtorpant, hanem visszafordult a kommunista rendszer által elkobzott javak visszaszolgáltatási folyamata.
Az RMDSZ-es képviselő a hétfő délutáni plenáris ülésen elmondta: nemrégiben jogerős döntés született azzal kapcsolatban, hogy egy előzetesen a református egyház tulajdonába visszakerült iskolaépület restitúcióját érvénytelenítik, azaz gyakorlatilag visszaállamosítják.
- Az ügy azért is kényes, mert a bíróság saját törvényértelmezése miatt kerülhetett rá sor, ami veszélybe sodorja az egész kárpótlási folyamatot. Szeretném felhívni a figyelmet rá, hogy Románia az uniós csatlakozáskor vállalta a teljes restitúciót, a vonatkozó törvények meg is születtek, ám a bíróságok jogértelmezése az egész folyamatot visszafordíthatja – mutatott rá Sógor Csaba, aki azt is hangsúlyozta, hogy a döntés azért is felháborító, mivel az eljárás keretében a kötelességüket végző hivatalnokok bűnösségét állapították meg.
„Olyan embereket ítéltek el, akik jóhiszeműen hajtották végre a törvényt nem egy, hanem több ezer visszaszolgáltatási kérelem esetén. A döntés komoly kételyeket ébreszt bennem, hogy Románia megfelel-e a jogállamiság kritériumának, amelyik az EU-csatlakozás egyik feltétele volt” – fogalmazott az erdélyi képviselő.
Közlemény
Erdély.ma