Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Simon Virág
208 tétel
2016. június 27.
Követni fogják a magyar tanácsosokat, hogy használják-e anyanyelvüket az üléseken
Az anyanyelvi jogok érvényesítésének fontosságára hívja fel az RMDSZ és választott képviselőinek figyelmét a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO).
A Barabás Miklós által jegyzett levélben emlékeztetik az RMDSZ ügyvezető elnökét, Kovács Pétert, hogy a szövetség önkormányzati listáján induló minden jelölt nyilatkozatot írt alá, amelyben vállalja, hogy megválasztása esetén saját hatáskörében eleget tesz a nyelvi jogok érvényesítésének, szorgalmazza a nyelvi jogok minél szélesebb körű gyakorlását. A CEMO felkéri Kovács Pétert, hogy hozza nyilvánosságra a nyilatkozatokat, amelyeket a Maros megyei és marosvásárhelyi RMDSZ-es képviselők, polgármesterek aláírtak, és ismertesse azok tartalmát. Amennyiben ezek a nyilatkozatok nem születtek meg, mihamarabb készüljenek el, az érintettek írják alá, s a szövetség kövesse, hogy betartják-e a benne foglaltakat vagy sem.
„A CEMO is monitorizálni fogja mind a Maros megyei, mind a marosvásárhelyi RMDSZ-es elöljárókat, tanácsosokat, akik az elmúlt évtizedekben jócskán alulteljesítettek az anyanyelvhasználati jogok alkalmazása terén (is). Monitoring tevékenységünk részeként szervezetünk tagjai feliratozott pólókban jelen lesznek a városi és megyei tanácsüléseken, és követni fogják, hogy a magyar tanácsosok használják-e vagy sem anyanyelvüket az üléseken. Amennyiben ez nem valósul meg, hatósági eljárásokat fogunk kezdeményezni, és jogi eszközök révén próbáljuk meg rávenni az RMDSZ-es tanácsosokat, a polgármesteri hivatalt és a megyei tanács vezetőségét az anyanyelvhasználati jogok gyakorlati és valós alkalmazására” – olvasható a közleményben.
A CEMO tagjaként Barabás Miklós már a pénteki városi tanácsülésen jelen volt, s viselte a „Magyar nyelvű felszólalás???” feliratú pólót.
Simon Virág
Székelyhon.ro
2016. június 28.
Gyorsan jött a vihar, de a segítség is
Feltették az ideiglenes védőtetőt a vihar által megrongált kutyfalvi református templomra – tudtuk meg Lukács Vilmos István helyi lelkésztől.
Mindenképpen be kellett fedni a kutyfalvi református templom tornyát, miután a június 19-i vihar letépte az istenháza védősisakját, fedő nélkül hagyva a tornyot. Az épület az akkori erős szélt követő záportól beázott, s a további károkat megelőzendő vált sürgőssé a beavatkozás.
Helyi, Maros megyei és anyaországi segítség érkezett Kutyfalvára, Magyarország kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkára, Puskás Imre megígérte, hogy az Erdélyi Református Egyházkerülettel közösen a legrövidebb időn belül kiutalják a védőtető elkészítéséhez és felszereléséhez szükséges összeget.
Lukács Vilmos István helyi lelkész örömmel jelezte, hogy a védőtető hétfőn elkészült, így a sárga viharriasztás előtt sikerült befedni az istenházát, és megóvni a beázástól a műemlék templomot.
Simon Virág
Székelyhon.ro
2016. július 4.
Huszár- és néptáncfesztivált tartottak Sárpatakon
Egyszerű falunapként indult, majd huszár- és néptáncfesztivállá nőtte ki magát az a július első hétvégéjén megszervezendő rendezvény, amelyen a sárpatakiak bemutatják mindazt, amire büszkék: híres táncrendjüket, huszáraikat, varrottasaikat és egyedi szoborparkjukat.
Hétvégén kilencedik alkalommal szervezték meg Marossárpatakon a Huszár- és Néptáncfesztivált, változatos programmal. Pénteken a lovak, lovasok kerültek előtérbe. A településen 2011-ben alakult a Nyereg lovasklub, amely elsősorban a gyermekekkel igyekezett megszerettetni a lovakat és a lovaglást, a spanyol lovasiskola módszereit alkalmazva. A fesztivál első napján az ifjú lovasok mutatták be, milyen ügyesen ülnek a nyeregbe, s milyen mutatványokat tudnak lovaikkal együtt. A kisebbeknek kézműves-foglalkozások voltak, amelyeket Cozma Erzsébet Andrea irányított. A felnőttekről sem feledkeztek meg a lelkes szervezők, pénteken délután megtartották a Maros menti fogathajtó gazdák szekeres versenyét. A napot közös nótázás és szalonnasütés zárta. Kozma Barna polgármester büszkén mesélte, hogy két fiatal vállalta, elkészíti a szalonnasütéshez szükséges nyársakat. Hat órán keresztül dolgoztak, háromszáz darabig meg sem álltak. A községvezető szerint a közös éneklés és sütögetés nagyon jó hangulatban telt, igazi közösségformáló ereje volt. Egy prímás és a harmonikás biztosította a zenei aláfestést, az öt tűznél sütögető, nótázó közösségnek.
A huszárok és néptáncosok szombaton délután vonultak fel, hívogatva a helybélieket a szabadtéri rendezvényekre. A lovaikon büszkén ülő, posztóruhát viselő Mátyás-huszárokat a helybéli és meghívott néptáncosok követték. A hívogató ellenére a nagy melegben csak kevesen jöttek a templom háta mögé felállított színpad elé, ahol a hivatalos megnyitót tartották, és oklevéllel díjazták az ötven éve egymás mellett kitartó házaspárokat, valamint a kiváló eredményeket elért sportolókat. A legtöbben csak a kora esti órákban merészkedtek ki otthonaikból, meginni egy pohár sört, megtekinteni a helybéli termelők standjait, vagy a régi Marossárpatakot bemutató fényképekből készült kiállítást, amelynek az óvoda adott ideiglenes otthont. A helyi termelők között voltak varrottasokat készítők, faragászok, zöldségtermesztők és pálinkafőzők is.
Kozma Barnától, akinek újból bizalmat szavaztak a helybéliek, megtudtuk, a kétnapos rendezvény célja, hogy megmutassák, mi mindenre büszkék a sárpatakiak. „Már a hetvenes években három generációs tánccsoportja volt Sárpataknak. A táncrendünk is igen híres, sok helyen oktatják. Huszáraink is vannak, akikre szintén büszkék vagyunk, és fontosnak tartjuk, hogy az általuk képviselt értékeket újra és újra felmutassuk. A fesztivállal az a célunk, hogy hagyományainkat továbbadjuk, legalább ilyen alkalmakkor bemutassuk, és arra biztassuk a gyermekeket, fiatalokat, hogy ők is csatlakozzanak kultúránk ápolóihoz, a néptáncosokhoz vagy a huszárokhoz” – mondta a községvezető.
A néptánccsoport tevékenységének fellendülését reméli a községvezető az elkövetkező időszakban, hiszen, mint mondta, megnyertek egy 360 ezer eurós uniós pályázatot, amelyből teljesen felújítják a kultúrotthont. „A felújított kultúrotthon alkalmas lesz a próbákra és a néptáncelőadásokra. A csaknem háromszáz férőhelyes otthon sokkal jobb hely lesz a kulturális rendezvényekre, mint az eddigi helyszín, a sportcsarnok” – mondta el lapunknak Kozma Barna.
A kétnapos fesztivált a Bojtorján együttes koncertje és utcabál zárta, amelyen a Vis Major együttes biztosította a zenei aláfestést.
Simon Virág
Erdély.ma
2016. július 6.
Beolvad a Felső-Maros-menti szórvány
Húsz év alatt ijesztően csökkent a ratosnya-Jódtelepi és a környező református gyülekezetek lélekszáma, s bár anyagiakban sikerült megerősödniük, a beolvadást megállítani nem, csak lassítani tudják. Nagy Ferenc református lelkipásztorral beszélgettünk.
– Még egyetemistaként került ide, huszonegy éve a ratosnya-jódtelepi református gyülekezet lelkipásztora. Hogyan emlékszik a kezdetekre?
– Harmadéves teológusként Székely József akkori esperes megkért, hogy vállaljam el a szolgálatokat vakációban. Vasárnap helyben, majd palotailván, dédán és dédabisztrán volt istentisztelet. A következő évben lehetőség nyílt arra, hogy negyedéves teológusként kihelyezzenek a gyülekezetbe, mert akkoriban nagy volt a lelkészhiány. A feleségemmel és a kisfiammal ide költöztünk. Feleségem közben tanult kántorizálni. Negyedév végén a presbitérium felkért, hogy mAradjak, ebbe a püspökség is beleegyezett, így ötödéven is itt szolgálhattam. Amikor ide kerültünk, csak úgy lehetett megközelíteni az építkezést, a parókiát, hogy a gondnok utat vágott a derékig érő fűben. Aztán elkészült két szoba és a konyha, hogy legyen, hol lakjunk. Én tanulmányi segélyt kaptam, így a gyülekezetet nem terhelte a lelkész fenntartása, a begyűlt egyházfenntartói alapból tudtunk építkezni. Fontosnak tartottam a beázó templom rendbetételét, erre is gyűjtöttünk pénzt. A falakig le kellett bontani az épületet, s 1997-ben sikerült a templomot szakszerűen felújítani.
– Modern vendégszobák is épültek. Mi adta az indítékot egy ilyen mérvű beruházásra?
– Az Erdélyi Kárpát Egyesületnek 1997-ben volt egy tábora ratosnyán, s szállást kértek tőlünk. Mi akkor már a parókia mellé elkezdtük építeni a gyülekezeti termet, amelynek a tetőterét is beépítettük, hogy szállást biztosíthassunk a túrázóknak. Egyre többen érdeklődtek a szállás iránt. Szükség volt a vendégszobákra azért is, mert sokszor jöttek holland ismerőseink. Holland tervező barátunk készítette el az építési tervet, de az is nagy előnyünk volt, hogy a hollandok az építkezést is támogatták. Akkoriban kaptunk vissza 35 hektárnyi erdőt, ahonnan gyakorlatilag ki tudtuk termelni a tetőtér elkészítéséhez szükséges faanyagot. Sokan ismerik manapság a szálláshelyünket, egymásnak adják a kilincset nyáridőben. Közben folyamatosan fejlesztettünk, kialakítottuk a focipályát és a játszóteret is.
– Mekkora ma a gyülekezet?
– Amikor ide kerültünk, mintegy háromszázötven hívünk volt Jódtelepen és Ratosnyán. Felső-Marosmentén, Disznajótól felfele szétszórt települések húzódnak. Vannak gyülekezeti tagjaink, akik 2,5 kilométerről jönnek templomba. A nyilvántartások szerint ma már csak 176-an vagyunk Jódtelepen és Ratosnyán. Sajnos, a fiatalok nagy része elment külföldre, de papírforma szerint hozzánk tartoznak. A kivándorlás mellett nagyon nagy a természetes apadás, kevés gyerek születik és magas az elhalálozás. Az is gondot jelent, hogy sok a vegyesházasság: tavaly ugyan négy fiatal párt eskettem (ami rendkívüli eset), de csak egyik tagjai voltak magyar reformátusok, és ők is Franciaországban élnek. A statisztikák szerint majdnem 180 tagja van a gyülekezetnek, de valójában alig 150-en élnek itt.
– A szórványban mennyire hangsúlyos jelenség a beolvadás?
– Vegyes családokban a gyermekek nemük szerint öröklik a szülő vallását. Ha az anya ortodox, akkor a leánygyermekek is azok lesznek. Hozzánk járnak vallásórára, részt vesznek istentiszteleten, de jövőjük attól függ, kihez mennek férjhez, kivel alapítanak családot. Arra, hogy magyarok mAradjanak, kevés az esély. Néhány éve megszűnt a magyar iskola és az óvoda is, így a gyermekek beolvadása még gyorsabb. Sajnos, nem a közösségi, hanem a személyes érdeke vezérelte a helyettesítő pedagógust, így nem figyelt oda, hogy meglegyen az óvoda indulásához szükséges gyermeklétszám. Kérte, hogy helyezzék el más településre. Ma már a magyar gyerekek is román tagozatra járnak óvodába és iskolába. A legközelebbi település a 18 km-re fekvő Magyaró, ahol magyar oktatás van, és felfele Maroshévíz. Amíg működött a magyar tagozat, a tehetségesebb gyermekeket V-VIII. osztályba minden hétfőn beszállítottam Szászrégenbe, a katolikus egyház által fenntartott bentlakásba. Ha meglenne a magyar tagozat, ötödiktől most is elmehetnének a jó képességű gyermekek tanulni a régeni szórványkollégiumba, ezt anyagilag támogatni is tudnánk. A beolvadást az anyanyelvi oktatás felvállalásával próbáljuk némiképp fékezni. A vallásórákkal egyidőben anyanyelvi oktatást is biztosítunk. A foglalkozásokat a feleségem tartja: van népdaléneklés, népmesehallgatás, ismerkedés a magyar ábécével, gyermekjátékokkal, s mindazzal, ami a magyar kultúrához tartozik. Sikerült elérnünk, hogy akik ezeken az anyanyelvi foglalkozásokon részt vesznek, megkapják a magyar kormány által biztosított Szülőföldön magyarul éves támogatást.
– Nincsenek hazatelepülő magyar fiatalok, akik otthon próbálnának szerencsét?
– Az volt a tervünk, hogy olyan fiatalokat taníttassunk, akik pedagógusként, egészségügyi asszisztensként hazatérnek és itt a közösségben dolgoznak. Ki is taníttattunk egy lányt asszisztensnőnek, de amikor férjhez ment, elköltözött a településről. Egy másik fiatalt is támogattunk holland barátaink révén, hogy pedagógusnak tanuljon, de ő is elköltözött, most Temesváron dolgozik, más szakmában. Az asszisztensnő kérdése közben megoldódott, mert egy egyesület révén beindult az otthoni beteggondozás: egy református magyar asszisztensnő nagyon lelkiismeretesen végzi a munkáját, és mi lehetőségeink szerint mindenben támogatjuk.
– Palotailvára is eljár, ahol a környék talán legnagyobb református temploma található. Hány híve él ott?
– A „legnagyobb” szórványgyülekezetem Palotailva, ahol valóban a Maros mente egyik legszebb református temploma található. A korabeli magyar kormánynak hatalmas tervei voltak Palotailvával 1940–1944 között: azt akarták, hogy az itteni erdőkből kitermelt fát helyben dolgozzák fel. A terv részeként egy hatalmas templomot is építtettek katonákkal és kényszermunkásokkal az ide érkező munkások számára. Kós Károly tanítványa, Debreceni László tervezte, akárcsak a ratosnyai templomot. Jöttek a változások, a templomot pedig sikerült befedni, és lassan befejezni, 1957-ben volt a felszentelési istentisztelet. A hatalmas templom elkészült, de mAradt a parányi gyülekezet. Húsz évvel ezelőtt Palotailván 158 református élt, ma 34-en vannak... Tulajdonképpen 21 ott lakó gyülekezeti tagunk van, akik közül 7-8 ember jár el az istentiszteletekre. Időközben megszűnt a fakitermelés, a munkalehetőség, így sokan elmentek a településről, közöttük a magyarok is. Palotailván tavaly újítottuk fel a templom tetőszerkezetét. A gondnokunk, egy ügyes fiatalember, a gyergyói erdészeti hivatalnál talált munkát, a feleségét is ott alkalmazták, így már áruba bocsátotta palotailvai lakását, ő is elköltözik...
– Mi fogadja Dédabisztrán?
– Két évtizeddel ezelőtt 16 református élt ott, ma vannak négyen. Egy ideig egy nagyobb szobát béreltünk, de ma már nincs közösségi istentisztelet. Ünnepekkor minden gyülekezeti tagot felkeresek és úrvacsorát osztok nekik, elbeszélgetek velük. Ez a beszélgetés felér egy istentiszteleti alkalommal. Dédán ötön voltak húsz évvel ezelőtt, ma már ketten vannak, az egyik gyülekezeti tag az idősgondozó központban él. Az öregotthonba néha bekerülnek idős reformátusok, őket is mindig felkeresem, úrvacsorát viszek nekik ünnepek alkalmával. A nőszövetségi tagok kis tésztás csomagot szoktak készíteni számukra. Karácsonykor a holland barátokkal is meg szoktuk látogatni a dédai gondozóközpontban levő reformátusokat kis ajándékokkal.
– Fenn tudna-e tartani külső támogatás nélkül egy lelkészt az egyházközség? És mi lesz húsz év múlva?
– Emberi számítások szerint nem biztos, hogy húsz év múlva lesz itt még református gyülekezet. Már majdnem eltemettem a dédai, a dédabisztrai és a palotailvai reformátusokat. Ugyanez a jövő vár a ratosnyaiakra és jódtelepiekre is. Missziós egyházközségként kis- és szórványgyülekezeti támogatást kapunk a püspökségtől, Disznajótól Gödemesterházáig összetartjuk a magyar reformátusokat. A magyar kormánytól is érkezik kis gyülekezeti támogatás. Ezekkel a pénzekkel a gyülekezetek egy kezdő lelkészt el tudnak tartani. Az is fontos háttér, hogy az egyház tulajdonában levő erdő nagyon jó állapotban van, az ütemterv szerint évente lehetne kitermelni belőle. Ezzel a lehetőséggel még nem élünk: csak akkor termelünk ki, ha nagyobb befektetésre van szükség, például a ravatalozó építésekor értékesítettünk. Óvjuk az erdőt. Az egyházi épületek fűtésére a tűzifát a vendégház bevételéből vásároljuk meg. Ha olyan személy lesz majd itt, aki szívügyének tekinti mindazt, ami elkezdődött, akkor amíg egy magyar él Jódon, fenntartható lesz a lelkészi állás és megmAradhat a református egyház. Szeretnénk hivatalossá tenni a vendégház működtetését: ha egy vendéglátóipari hely, egy panzió el tud tartani egy családot, akkor a vendégház itt is el tud tartani majd egy lelkészt. Sokan idegenkednek ettől az ötlettől. Azt mondják, hogy az egyháznak nem az a célja, feladata, hogy vendégházat működtessen. El kell fogadnunk azt a tényt is, hogy biztosítani kell a gyülekezet anyagi hátterét. Az idősebbek közül sokan a múltban élnek és azokat az időket emlegetik, amikor a gyülekezetben még háromszázan-négyszázan voltak. Akkor fenn tudták tartani lelkészüket, egyházukat. Ma már az egyháznak több mindennel kell foglalkoznia. Az anyanyelvi és vallási oktatás és az istentiszteleti alkalmak biztosítása mellett nagyon fontos az anyagi háttér megteremtése is. Mindehhez sok segítséget kapunk a gyülekezettől. Feleségemmel megszerettük itt, s bár hívtak több helyre is, mAradtunk, s nyugdíjig itt szeretnénk tovább szolgálni.
Simon Virág
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2016. július 11.
Család és nevelés fontosságáról a bonyhai Bethlen-kastélyban
Családok, nőszövetségi közösségek, helyi és környékbeli kíváncsiskodók töltötték meg élettel szombaton a bonyhai Bethlen-kastélyt, amely az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdonában van, és a nőszövetségre bízták. Immár harmadik alkalommal szerveztek nyílt napot az épületben és udvarán, amelyre Erdély számos vidékéről, Brassóból és Kalotaszegről, Székelyföldről, valamint a Nyárád és Küküllő mentéről érkeztek a családok beszélgetni, támogatni a kastély felújítását.
Szombaton újra megnyitották az Erdélyi Református Egyházkerület Nőszövetsége által ügykezelt bonyhai Bethlen-kastélyt a nagyközönség előtt. Az épületet, amelyben évekig a helyi polgármesteri hivatal működött, a Bethlen család leszármazottjai adományozták a református egyháznak. Az egyház vezetősége a nőszövetségre bízta, és jelenleg az Árva Bethlen Kata Alapítvány tesz meg mindent annak érdekében, hogy újra régi pompájában ragyogjon az ódon épület és kastélypark.
Idén a nyílt nap témája a nevelés volt, e köré csoportosultak a foglalkozások, erről szólt a délelőtti istentisztelet is. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke köszöntőbeszédében arra hívta fel a jelenlevők figyelmét, hogy fontos a családi nevelés és az értékeink átadása gyermekeinknek, unokáinknak.
„Bármennyire is szeretnénk, még mindig nem tudjuk egyházi iskoláinkat mind visszaszerezni, és azokban gyermekeinket, unokáinkat egymás és Isten szeretetére, keresztyén értékeinkre megtanítani. Így kisebb közösségeinkben, a családokban kell biztosítanunk számukra azt az nevelést, amely felvértezi őket szilárd hittel és olyan tudással, amely segít helyt állni az élet viharaiban. Otthonainkban kell megtanítsuk őket mindarra, amelyek alapján bölcs döntéseket tudnak hozni az életben. Fontos a nevelés, de ugyanolyan fontos a példamutatás, hiszen gyermekeink, unokáink úgy fognak beszélni, viselkedni, szeretni és szolgálni, ahogy mi magunk tesszük, ahogy azt tőlünk látták” – hangsúlyozta az egyházkerület püspöke, kiemelve a bonyhai kastélynap fontosságát.
A nőszövetség elnöke, Boros Melinda arról beszélt, hogy bár látható változások nem észlelhetők a kastélyon, a háttérben komoly munkát végeznek. „Türelmetlenül várják a környékbeliek és mi mindannyian, hogy látható előrelépés legyen a kastély ügyében. Most csak azt látjuk, hogy ugyanúgy néz ki, talán, a rosszakaratú személyeknek köszönhetően még több ablakvédő hiányzik, és gerenda tört össze. De a háttérben sokan és keményen dolgoznak a pályázathoz szükséges előtanulmány elkészítésében, azért, hogy tiszta telekkönyvek legyenek – mondta Boros Melinda. – A háttérben szerveződik és erősödik egy közösség, amelynek fő célja megőrizni és felújítani az adományként kapott Bethlen-kastélyt. Erre a napra is sok önkéntes és helyi egyháztag fogott össze, hogy otthonossá tegyék az udvart és a kastélyt” – fogalmazott a nőszövetség elnöke, majd mindenkit arra biztatott, hogy látogassa meg a kastélyt, a közelben levő református templomot, és kapcsolódjon be a programokba.
Szombaton több sátorban előadásokkal, foglalkozásokkal várták a jelenlevőket. Volt presbitereknek, szülőknek és nagyszülőknek külön felállított sátor, de a lelkészeket is beszélgetni, ismerkedni hívták. A legnagyobb sikere a gyermeksátornak volt, ahol különböző ügyességi játékokat lehetett kipróbálni, valamint kézműveskedni is lehetett. Ide a nap folyamán többször is betértek a gyerekek, és mindig találtak valami új és érdekes foglalatosságot. Akinek kedve volt, a cserkészeknél kipróbálhatta az íjászatot, valamint a fára mászást. Nagy tömeget vonzott az ismert református zsoltárokat éneklő közösség is. Ennek vezetője, Varga Jutka több órán keresztül összetartotta, Isten dicséretére biztatta a férfiakat és asszonyokat.
A harmadik kastélynapon kis vásár is volt, amelyen a nőszövetségek mutatták be termékeiket: több helyen lehetett kézimunkákat megcsodálni, vásárolni, de gyöngyöket és házi laskát, valamint szalmából fonott termékeket és szépen díszített mézes pogácsát is árultak. A találkozót Mészáros Elek szívet melengető koncertje zárta, és a remény, hogy jövőre ugyanitt újra találkozhatnak mindazok, akiknek fontos a református hit, valamint az épített örökség megőrzése.
Simon Virág
Krónika (Kolozsvár)
2016. július 19.
Eredménnyel járt a szokatlan tiltakozási akció
Nem sokkal azután, hogy a lakók Berek-parti néven tiltakozó megmozdulást szerveztek, a Marosvásárhelyi Berek utcában megjelentek a munkagépek, és lekezdték az utca felújítását.
A megyeszékhelyi Berek utcában egy éve tartanak a víz- és csatornahálózat felújítási munkálatai, s azóta a lakók nem tudnak gépkocsijukkal házuk elé hajtani, de a kis utca házait nem tudják megközelíteni a szemetes- és mentőautók sem.
A lakók tiltakozásképp vasárnap múlt egy hete ún. Berek-partit szerveztek, amelynek során kiültek házaik elé, felhúzták a napernyőt, s üdítőt kortyolgatva nosztalgiáztak azokról az időkről, amikor még normálisan lehetett közlekedni az utcában. A parti szervezője, Ferencz Zsombor elmondta, hogy a szakminisztériumhoz is tiltakozó levelet küldenek, beszámolva arról az áldatlan állapotról, amely az utcájukban van. Az állapotokat ugyanis részben annak is „köszönhették” a lakók, hogy Aquaserv által a felújítás kivitelezésével megbízott cég munkatársai rosszul helyezték el a csöveket, így többször újra kellett kezdeni a munkálatot, s ezért egy éve felfordulás van az utcában.
A Berek utcai parti elég nagy sajtónyilvánosságot kapott, s feltehetően ennek következménye, hogy a múlt héten megjelentek a munkagépek az utcában, s elkezdték a helyreállítást. Kavicsréteget szórtak az útra, elhelyezték a csatornafedőket, és nekifogtak az aszfaltozásnak. Hétfőn az út mintegy egyharmada volt leaszfaltozva, a munkások arra vártak, hogy folytathassák a rétegezést, de az időjárás nem kedvezett a munkálatoknak.
A lakók remélik, hogy az alig kétszáz méteres utcában a járdákat is rendbe teszik, s hogy a föld alatt elvégzett munkálat kiállja az idő próbáját, s az elkövetkező évtizedben nem kell újra átélniük az elmúlt egy év kálváriáját.
Simon Virág
Székelyhon.ro
2016. július 21.
Kétnyelvű sajtótájékoztató a megyeitanács-elnöktől – rég volt ilyen
A Kultúrpalota tükörtermében, közeli munkatársai társaságában tartotta meg első sajtótájékoztatóját Maros megyei tanácselnöki tisztségében Péter Ferenc. Két nyelven beszélt mindarról, amit a legfontosabb tennivalóinak tart: a kerelőszentpáli hulladéktároló megnyitása, a reptér és a turizmus fellendítése, az utak javítása, a Kultúrpalota és a megyei kórház felújítása.
Szováta egykori polgármestere otthonosan mozog a közigazgatás útvesztőiben, ezért is gyorsan összegezte a legfontosabb teendőit, s jól felkészülten tartotta első sajtótájékoztatóját. Bemutatta közeli munkatársait: Kozma Mónit (legutóbb az Országos Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóságnál dolgozott), Lukács Katalint (az Erdély FM szerkesztője) és Kelemen Mártont (volt megyeitanács-alelnököt), s mint mondta, csapata még nem teljes. Megtudtuk, régiónként találkozik Maros megye polgármestereivel, hiszen fontosnak tartja az élő kapcsolatot, a problémák átbeszélését, az egy-egy térségre jellemző tervek megismerését.
Kiemelte, prioritásként kezeli a kerelőszentpáli hulladéktároló megnyitását, amelyre már két éve vár az egész megye. Különösen fontos ez, hiszen a megyében egyetlen hivatalos tároló van, a Segesvári, s ez hónapokon belül megtelik, így nem tudja majd fogadni a lakosságtól és cégektől összegyűjtött szemetet. „Jelenleg az ajánlatokat fogadjuk, s remélem, hogy augusztus elsején kiderül, ki lesz a telep működtetője, és nem lesznek óvások, így legkésőbb szeptemberben szerződést is tudunk kötni. A kakasdi, illetve a többi négy állomás megnyitására még várnunk kell, de jól tudjuk, hogy ez is nagyon fontos” – mondta a tanácselnök.
A reptér kérdését is nagyon fontosnak tartja Péter Ferenc, aki, mint elmondta, azt várja, hogy hivatalosan is kinevezzék a versenyvizsgán kiválasztott menedzsert, Peti Andrást, hogy egyeztetni tudjon vele a tennivalókról. „A kifutópálya javítása az egyik legfontosabb megoldásra váró kérdés, hiszen ellenkező esetben elveszíthetjük a szállítási engedélyt. Remélem, hamarosan kiderül, hogy mennyi pénzre van szükség a javításához, és mindent megmozgatunk annak érdekében, hogy a kifutópályát felújítsuk” – hangoztatta a tanácselnök. Péter Ferenc hangsúlyozta, újra napirenden van a motoros sportok gyakorlására, versenyek megszervezésére alkalmas pálya építése, sikerült új munkáltatóval szerződést kötni, s véleménye szerint ha a ring kész lesz, ez is turistákat fog vonzani a térségbe.
Szintén a turizmust lendítené fel, de a Maros megyeiek életminőségén is javítana, ha sikerülne minél több megyei utat rendbe tenni, korszerűsíteni. Idén mindenképp szeretnék befejezni a Maros megyet Hargita megyével összekötő bözödújfalui utat, s kormánypénzeket szeretnének lehívni más útszakaszok javításra, aszfaltozására is. „Fontosnak tartom, hogy a környező megyékkel összekötő utakat is járhatóvá, használhatóvá tegyük, hiszen így tehermentesítjük az országutat. Uniós pályázattal szeretnénk felújítani a Kultúrpalotát és a természetrajzi múzeumot, illetve szintén pályázati pénzből hőszigetelni a hozzánk tartozó egészségügyi intézményeket” – fejtette ki az elöljáró.
A megyemenedzseri állás betöltése is szerepelt a kérdések között, hiszen, mint megírtuk, a napokban felröppent a hír, hogy Kelemen Atilla parlamenti képviselő fia, a megyei tanácselnöki kabinet tagjaként dolgozó Kelemen Márton töltené be ezt az állást. Péter Ferenc elmondta, a posztot és a versenyvizsgát csak a megyei önkormányzat határozata nyomán hirdethetik meg, de valószínű erre sor is kerül majd.
Simon Virág
Székelyhon.ro
2016. július 28.
Vita a Vásárhelyi Forgatag támogatásáról
A Szabad Emberek Pártjának (POL) Marosvásárhelyi tanácsosai szerint átláthatatlanul, felületesen állították össze a költségvetés-kiegészítésről szóló tervezetet, amely végül lekerült a csütörtöki tanácsülés napirendjéről. Emiatt a Vásárhelyi Forgatag is támogatás nélkül mAradhat.
Átláthatatlanul, felületesen állította össze a Marosvásárhelyi városvezetés a költségvetés-kiegészítésről szóló határozattervezetet – hívta fel a figyelmet szerdai sajtótájékoztatóján a Szabad Emberek Pártjának (POL) háromtagú frakciója. A tanácsosok már a csütörtöki tanácsülést megelőző szakbizottsági ülésen sem szavazták meg a szerintük fércmunkának nevezhető dokumentumot, amely többek közt előírja, hogy az önkormányzat 150 000 lejjel támogatja az augusztus végén zajló Vásárhelyi Forgatagot. A tervezet egyébként már csak augusztusban kerülhet napirendre, épp amikor a magyar kulturális rendezvény zajlik, addig csak rendkívüli tanácsülésen szavazhatnak róla.
Pénzmosás vagy közösségmegtartó rendezvény?
Szerdán kiderült, a POL által kifogásolt határozattervezet lekerült a csütörtöki tanácsülés napirendjéről, annak tartalmáról azonban még a kis párton belül is megoszlanak a vélemények. Az alakulat elnöke, Dan Maşca Facebook-oldalán – több városházi rendezvénnyel együtt – pénzmosásnak nevezte a Vásárhelyi Forgatagot, s egyik bejegyzésében úgy fogalmazott: „Portik Vilmos és Soós Zoltán most már van miből megéljen, s így fizetik meg a választási kampányban végzett munkájukat”.
A párt tanácsosai ugyanakkor szerdai sajtótájékoztatójukon kiemelkedő közösségi rendezvényként jellemezték a Vásárhelyi Forgatagot, s kijelentették, mindenképpen megszavazzák a javasolt összeget. Mark Christian Hermann szerint a Forgatagnak közösségmegtartó ereje van, s mindenképp fontosnak tartják, hogy a városháza is támogassa.
„Személyesen érintett vagyok ebben a témában, hiszen az első Forgatag alkalmával a szervezői stáb tagja voltam, s az egyik jelenlegi főszervező, Portik Vilmos jó barátom. Egyetértünk azzal, hogy a városháza támogassa a rendezvényt, s ha ennek a tételnek a megszavazására sor kerül, akkor mi ezt támogatjuk. Megalázónak tartjuk ugyanakkor, hogy a városháza a Forgatag számára csak 150 ezert lejt tud biztosítani, ehhez képest egy ismeretlen, programmal és tervvel nem rendelkező ifjúsági rendezvényre 450 000 lejt akar megszavaztatni” – mutatott rá a POL tanácsosa.
Hermann egyébként hozzátette, azt szeretnék, hogy a városháza a jövőben szigorú pályázat alapján nyújtson támogatást minden rendezvénynek, vagy válasszon ki a városnapok mellett egy magyar rendezvényt, a Forgatagot és egy hasonló kaliberű román fesztivált, s ezeket kiemelten, egyenlő arányban támogassa.
Portik: inkább partnerség kell, mint pénz
Portik Vilmos, a Vásárhelyi Forgatag egyik főszervezője érdeklődésünkre elmondta: mint minden évben, idén is kérést nyújtottak be a polgármesteri hivatalhoz, amelyben helyszínek biztosítását és anyagi támogatást kértek, hogy bővíteni tudják a vegyes családok számára szervezett programokat. Erre a kettős kérésükre nem kaptak még hivatalos választ, holott 28 nap múlva kezdődik az idei Vásárhelyi Forgatag.
„Mi egy kiszámítható partnerséget akarunk a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatallal, olyat, amilyen a Kolozsvári, Nagyváradi vagy a Szatmárnémeti hasonló jellegű rendezvények esetében – mondta Portik Vilmos. – Ez a partnerség kiszámíthatóságot és biztonságot jelentene, s elsősorban a városi helyszínek biztosítását. Ez megtörténhet a pénzösszeg odaítélésétől függetlenül, s optimista vagyok, remélem, hogy ezt a partnerségi szerződést sikerül idén megkötni.” Portik egyébként a Dan Maşca Facebook-bejegyzését személyeskedésnek nevezte és egy olyan véleménynek, ami nem méltó egy felelősségteljes politikushoz. Ugyanakkor üdvözölte a POL-os tanácsosok támogatását.
„A városházának nem az a dolga, hogy szórakoztasson”
A POL szerdai sajtótájékoztatóján egyébként Radu Bălaş tanácsos a költségvetés-kiegészítésről szóló határozattervezet tartalmát kommentálva leszögezte: nem értenek egyet azoknak a népünnepélyeknek a megtartásával, amelyek őszi szimfóniák, borfesztivál vagy ifjúsági fesztivál néven futnak, s azon kívül, hogy a városháza több százezer lejt költ rájuk, azt sem lehet tudni, hogy ki szervezi azokat. „A polgármesteri hivatalnak nem az a feladata, hogy szórakoztassa a népet. Nem fogjuk megszavazni a nyugdíjasok szilveszteri mulatozásának fedezését sem, és a vendégtelepülések küldöttségeinek szállásköltségeit sem. Ez utóbbit azért, mert a város működtet vendégfogadó egységeket, ahol el lehet őket szállásolni” – mondta Radu Bălaş.
Mint leszögezte, az így megspórolt összegekből osztálytermeket lehetne kifesteni, informatikai laboratóriumokat lehetne felszerelni, és még sportpályák rendbetételére is jutna pénz. Mark Christian Hermann a korrupcióellenes ügyészség által is vizsgált sporttámogatások kapcsán rámutatott: az általa képviselt alakulat kérni fogja, hogy a városháza bontsa fel a partnerségi szerződést a város profi sportklubjaival, s helyettük a sportoló gyermekeket és az iskolai sportpályák rendbetételét támogassák.
Simon Virág
Krónika (Kolozsvár)
2016. augusztus 11.
Akik minden emberért imádkoznak
Tíz éve alakult Marosszentgyörgyön az első erdélyi karmelita kolostor. A szemlélődő és imádkozó rendhez tartozó nővérek életébe nemcsak az évente kétszer megtartott búcsún lehet bepillantani, de látogathatók a reggeli szentmiséik, és be lehet költözni a kolostor vendégszobáiba is, ha elcsendesedésre vágyunk.
Kármelhegyi Boldogságos Szűz Mária Rendje a palesztinai Kármel hegyén született, ahol korábban Illés próféta élt és tevékenykedett. A kármel kertet jelent. A 12. században, a harmadik keresztes hadjáratot követően (1189–1191) néhány Európából érkezett vezeklő zarándok itt telepedett le „az Illés forrás” közelében, a Kármel-hegy számos völgyének egyikében, hogy remeteként, Illés szellemében élje keresztény életét a Jézus Krisztus által megszentelt földön. 1235 körül a szerzeteseknek el kellett hagyniuk remeteségüket. Visszatértek Európába, így nyugati szerzetesrenddé váltak, és a kolduló rendek közé nyertek besorolást. A nagy kihívások közepette kapta meg látomásban Stock (Szent) Simon generális a Szűzanyától a skapulárét, annak jeléül, hogy ő őrködik rendje felett, és az fenn fog mAradni. 1452-ben (Boldog) Soreth János generális létrehozta a rend női ágát. A 15-16. század folyamán többen próbálkoztak a bekövetkezett lazulások megszüntetésével, a rend megreformálásával. Ezek közül Jézusról nevezett (Avilai) Szent Terézé (1515–1582) bizonyult mAradandónak. Mivel ő nem csupán megreformálta a rendet, hanem saját karizmájával gazdagította annak lelkiségét, ez az irányzat 1892-ben önálló renddé vált. Ezt nevezik ma Sarutlan vagy terézi Kármelnek.
Az első magyarországi női kolostort 1891. október 3-án Sopronbánfalván alapították. Ez a közösség ment alapítani Szombathelyre 1906. június 10-én, és a két kolostor együtt alapította a pécsit 1936. május 21-én. A kommunizmus alatt elkobzott kolostorokba a 90-es évek elején térhettek vissza a nővérek. A pécsi kolostorba már a kilencvenes években erdélyi lányok is jelentkeztek. Ezek a fiatalok azzal a vággyal érkeztek, hogy imádkozó, szemlélődő életet élhessenek, így szerették volna magukat Isten szolgálatának szentelni. Legtöbben Kis Szent Teréz önéletrajzából ismerték meg az alapítót és a rendet.
Jöjjenek haza az erdélyi karmeliták
Jakubinyi György érsek már 1997-ben meglátogatta a pécsi kolostort és felkérte a nővéreket, hogy Erdélyben is alapítsák meg a karmelita közösséget. Erre azonban majdnem tíz évet kellett még várni, hiszen az érsek atya sürgető hívására 2006-ban küldtek erdélyi alapításra néhány nővért. A helyszínt, a Marosszentgyörgy határában levő csendes domboldalt már 2001 nyarán megnézték, s 2004-ben fogadták el. 2005 februárjában Jean-Claude Périsset nuncius szentelte meg a kolostor alapkövét, és a nyár folyamán elkezdődtek az építkezési munkálatok. Az első nővérek 2006-ban költöztek be, akkor csak hárman, de ma már heten imádkoznak és dolgoznak itt. A marosszentgyörgyi Sarutlan Karmelita Nővérek Kis Szent Teréz Kolostorában két magyarországi és öt erdélyi, Székelyföldről származó nővér él.
Az ima szolgálata
A karmelita rend kulcsszavai: ima, kétkezi munka, csend, magány, testvéri közösség. Ahogy a rendfőnök, Jozefa nővér fogalmaz, a marosszentgyörgyi közösség célja „imádkozni nemcsak az egyházért és a hivatásokért, hanem minden emberért is. Nagy szeretetben kívánunk élni, hogy ezt sugározhassuk kifelé.”
A Sepsiszentgyörgyön született Anna nővér így vall döntéséről: „már évek óta dolgoztam, de titokban életemet mindörökre Istennek szenteltem. Egyik nap az utcán – amikor szokásom szerint azokért az emberekért imádkoztam, akik éppen elhaladtak mellettem – belém ötlött, hogy milyen jó volna, ha mindenkiért személyesen is imádkoznék, akikkel egy városban élek! Hirtelen számítást végeztem, és az eredmény meglepő és lehangoló volt: egész életem nem elég ahhoz, hogy egyetlen Üdvözlégyet is elimádkozzak Sepsiszentgyörgy lakóiért külön-külön. Lassan megértettem: ha sokakért akarok közbenjárni, egyre kizárólagosabban kell magamat az imának és az Isten jelenlétében való életnek szentelnem. Évek múltán találtam rá ennek lehetőségére a Kármel lényegre csupaszított életformájában. Hála érte!”
Csendes mindennapok
A karmelita kolostor szépen rendbe tett udvarára – ahol jól látszik az elmúlt tíz éves munka eredménye – bárki betérhet, ha szeretne elcsendesedni. A reggeli szentmisét a kolostorban levő kis kápolnában a marosszentgyörgyi és a környékbeli lelkészek tartják. A karmelita nővérek közösen és egyénileg is naponta többször imádkoznak, s a nap folyamán két óra van az úgynevezett rekreációra, amikor megosztják egymással örömeiket, gondolataikat. Azt vallják, hogy a szemlélődő élet nyíltan, kizárólagosan a lényeg keresésére fókuszál, Istenre hallgat. Az Isten Szavának hallgatása, az ima, Isten szemlélése minden személy és minden valóság révén. A reggeli szentmise után kétkezi munkát végeznek: gyertyákat készítenek, kertet művelnek, keresztelői ingeket és kehelykendőket varrnak. Misekönyvek, olvasmányos könyvek, anyakönyvek, imakönyvek, lelki- és szépirodalmi könyvek újrakötését, valamint folyóiratok bekötését is vállalják. Fontosnak tartják a kétkezi munkát, hiszen a karmelita rend egyik szabálya így szól: „végezzetek valami munkát, hogy az ördög mindig elfoglalva találjon benneteket, és a tétlenség ne nyisson neki utat lelketekbe”.
Megtenni Isten akaratát
A Kármelhegyi Boldogasszony ünnepén Hajlák Attila segédlelkész „Isten szócsöveinek” nevezte a karmelita nővéreket, olyan embereknek, akik imádkoznak érettünk, s ezzel lelki hátteret biztosítanak nemcsak a papoknak, hanem minden hívő embernek. „A Szentírásban olvassuk, hogy amíg Mózes keze fel volt emelve az ég felé, addig serege győzedelmeskedett, amikor ereje lankadt, s leengedte kezét, vereséget szenvedtek. A karmelita nővérek imáikkal segítenek bennünket, hogy megtaláljuk az utat, amelyen Isten akar vezetni bennünket. Irányt mutatnak nekünk” – mondja Hajlák Attila, aki szerint a marosszentgyörgyi karmelita kolostornak jelként kell előttünk állnia, emlékeztetve minket az imádság fontosságára.
Bővül a létszám
Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébános arról számolt be, hogy a jelenlegi hét nővér mellé – amennyiben újabb cellákat alakítanak ki – újabb nővérek költöznek majd be. Szent Terézia kis létszámú közösségek létrehozását szorgalmazta, s a karmelita rend szabályzata szerint egy kolostorban legtöbb 13-an lehetnek, hiszen ennyien még igazi családi közösségben élhetnek, s meg tudják termelni az ellátásukhoz szükséges alapélelmiszereket. A bővítés szükségessége bizonyítja, hogy ma is sokan meghallják Pál apostolnak a Thesszalonikai gyülekezethez írt levelének egyik fontos tanácsát: szüntelen imádkozzatok. Mindenben hálákat adjatok; mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által.
Simon Virág
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2016. október 6.
Magyardellő, az élni akaró falu
Vadregényes környezetben fekszik a Maros által körülölelt kis magyar település, a Maros megyei Magyardellő. A pár éve immár hídon is megközelíthető falucskát kezdik felfedezni a fiatal családok, ami reményt ad arra, hogy az érintetlen környezetben fekvő település turistaparadicsommá válhat.
Virágvázaként öleli körbe a Maros a települést, miközben óvja és elrejti. Igazi vadregényes táj fogadja a Marosvásárhelytől alig 25 kilométerre fekvő Magyardellőn az oda tévedőt vagy vendéget. Pár éve csak gyaloghídon és a kompon lehetett megközelíteni. Emlékszem, itt utaztam először komppal, s nem ismerve a komp működését, azon csodálkoztam, hogy a fiatalember milyen könnyedén vontatja át a gépkocsikat úsztató vastálcát a Maros egyik partjáról a másikra. Azóta már megépült a híd, de a táj még mindig meseszerű. A hídról letérve viszonylag jó úton kell poroszkálni egy szűk kilométert a legelő szomszédságában, amelyen kecskék és lovak békésen legelnek egymás mellett. Az alig száz füstöt rejtő faluban ma is sok ház üresen áll, vannak olyanok, amelyben csak hétvégenként vagy nyaranként szellőztetnek, portalanítanak. Az utcák többnyire kihaltak, mindenki a maga portájával, dolgával foglalkozik. A legtöbb kert végében békésen hömpölyög a Maros, amely azonban sokszor volt haragos, de mindig megbékélt: az elmúlt években gátakkal szabályozták, hogy ne öntse el a dellőiek portáját. A kis falu egyetlen boltja két váltásban fogadja a vevőket, ebédidőben pár órára bezár, s délután nyit újra, hiszen mindig akad olyan, akinél elfogyott a só, a cukor vagy csak váratlan vendégek érkeztek, akiket illik megkínálni valami itókával. Az idősebbek hetekig nem mozdulnak ki a faluból: hova is mennének?
A helyiektől tudom, hogy a 1960-as években még színtiszta magyar település volt, Magyardellőt Kicsi–Magyarországnak nevezték. Utcái gyermekzsivajtól voltak hangosak, a templompadok nem kongtak az ürességtől. A hetvenes-nyolcvanas évektől azonban lassan, de biztosan apadásnak indult. Legtöbben a fő útvonalak mentén levő, biztos munkahelyeket és megélhetést biztosító településekre költöztek. A családi házakból lassan kihaltak az idős szülők, és sok házat megpróbáltak olcsón értékesíteni, de kevés talált új gazdára.
Gyermekként Dellő jelentette az életet
Az egykori Magyardellő hangulatát részben visszaadja Szász Gyöngyike, született Demeter, vallomása, akit arra kértem, hogy pár szóban foglalja össze, mit jelent számára szülőfaluja. Már évek óta Budapesten lakik, de valahányszor teheti, szívesen hazajön Erdélybe, és ilyenkor kilátogat Dellőre is. Szülei hétvégenként járnak haza a családi házhoz kertészkedni. Szász Gyöngyike legutóbb az augusztusban szervezett falutalálkozó alkalmából látogatott Dellőre, ahol emléklapot is kapott: kereken harminc évet töltött az idén.
„Számomra gyerekkoromban Dellő legfőképp a szabadságot jelentette. Nagyszüleim ott éltek, tehát a hétvégék és szünidők nagy részét ott töltöttem. Dellő volt az a hely, ahol lényegében felnőttem. Megtanulhattam azokat a dolgokat, amiről Móra Ferenc a Kincskereső kisködmönben vagy Tamási Áron az Ábel a rengetegben ír a vidékről, azaz a falusi életről. Ott követtem el életem csínytevéseit, mint például a csoportos szőlőlopást, a saját kertünkből való almalopást, az egész napos ingyenes strandolást a Marosban. Ott tanultam meg főzni, szilvás gombócot készíteni. Szombatonként Dellőn hagyománya volt a gulyásfőzésnek, és minden este puliszkát ettünk vacsorára hol paprikás mártással, hol hagymás tokánnyal, de volt olyan, hogy üstben főzött szilvalekvárt higítottunk vízzel, és azt mártogattuk puliszkával. Dellőnek köszönhetően ismerem levelükről a gyümölcsfákat, és tudom, mi a veteményezés, a kertészkedés. Itt tanultam meg kapálni, kaszálni, szénát forgatni vagy kukoricát, krumplit betakarítani. Tudom, mit és mennyit esznek a háziállatok. Hogyan kell tehenet, illetve kecskét fejni, kacsát tömni, tyúkot etetni. Otthon tanultam meg kenyeret dagasztani és sütni. Ma is a számban érzem ennek az ízét: milyen finom a frissen sült kenyeret a kútból mert vízzel enyhén meglocsolni és cukorral beszórni” – meséli Szász Gyöngyike, aki ma is hálásan emlékezik vissza gyerekéveire. Mint fogalmaz, igazából most döbben rá, hogy mennyire gazdag gyerekkora volt, mennyi tapasztalatot szerzett, mi mindennel felruházta egy életre ez a száz házból álló kis falucska.
Híd és árvízvédelmi rendszer
A kerelőszentpáli polgármester, Simon István nem vette le szemét és kezét a kihalófélben levő kis településről, Magyardellőről. Mindig úgy osztották a községi költségvetést, hogy abból ebbe a kis elzárt falucskába is jusson. 2006-ban készült el az új gyalogoshíd, de a gépkocsik, szekerek továbbra is komppal kellett megközelítsék a Maroson át a települést.
Minden további beruházás hatalmas összegeket igényelt, de rendre minden elkészült. 2011-ben befejezték a gátrendszert: a megfelelő magasságú töltésekkel immár sikerült megóvni a települést a gyakori árvízveszélytől, azelőtt ugyanis évente négyszer-ötször is kiöntött a Maros. Az árvízvédelmi rendszer elkészültével élhetőbb lett ugyan a település, de még mindig nehezen lehetett megközelíteni, a község tehát hozzálátott az addigi legnagyobb beruházásához, a Maroson átívelő hídhoz. A megyei önkormányzati támogatásból megépült híd látványosan megváltoztatta a falu hétköznapjait. Az addig jórészt parlagon heverő magyardellői földeket ma már szinte teljes egészében megdolgozzák. A Maros árterületén található kiváló minőségű, jó termőképességű földekre egyből nagy lett az igény, az erőgépek most már gond nélkül megközelíthetnek minden parcellát. „Az utóbbi években sokan bérelnek földet Magyardellőn, és ez gazdaságilag jótékony hatással van nemcsak a falura, hanem a községre is” – magyarázza a polgármester, aki azt is nagy megvalósításnak tartja, hogy sikerült bevezetni az ivóvizet a faluba.
Noha élhetőbb és lakhatóbb településsé vált, az előző évtizedek hatalmas elnéptelenedési trendjét az utóbbi tíz év masszív beruházásai sem tudták megváltoztatni. Gyerekhiány miatt nemcsak az iskola szűnt meg, hanem a néhány óvodás is Kerelőszentpálra ingázik. 2007-ben a márciusi ifjaknak állítottak kopjafát a református templom udvarára: egy évtizeddel ezelőtt még 140 lelkes volt a gyülekezet, de azóta is folyamatosan apad.
Munkalehetőség a községben
Az immár kényelmet nyújtó Magyardellőt azonban kezdik felfedezni az olyan fiatal családok, akik tiszta levegőre és csendre vágynak. Suba Csongor és felesége, Réka, két és fél éve költöztek ki a faluba. Megváltották Csongor nagyszülői házát, felújították és berendezkedtek. A feleség arról mesél, hogy férje kertészmérnök, így mindenképp falura akart költözni. Lévén, hogy ősei itt születtek, kézenfekvő volt Magyardellőre kitelepedni, annál is inkább, mert a falu közel van a városhoz. „Nagy szerencsénk volt, hogy miután kiköltöztünk, éppen elkészült a híd is, ami nagy segítséget jelent az olyan ingázóknak, mint én. Bár Marosvásárhely viszonylag közel van, mégsem lehet azt mondani, hogy egyszerű az ingázás. Magyardellőre nem jár ki busz, az időseknek és fiataloknak is egyaránt ki kell gyalogolniuk Kerelőszentpál főútjára, tőlünk mintegy másfél kilométerre, és többek között egy mezőn is át kell haladni, ahol juhnyájak és juhászkutyák vannak” – magyarázza a fiatalasszony. Az ingázás annak sem olcsó mulatság, aki kocsival teszi meg a megyeközpontig tartó távot, hiszen havonta legalább 400 lejbe kerül az üzemanyag. Ezt minimálbéres állás mellett nem lehet vállalni. Vendéglátóm szerint a munkaképes dellőiek nagy többsége mégsem Marosvásárhelyre ingázik, hanem a Kerelőszentpál határában működő kábelgyár alkalmazottja: a nagyvállalat saját kisbuszaival biztosítja a munkások szállítását.
Vadregényes táj és nagy csend
„Reggel olyan tiszta és friss a levegő, mintha a hegyekben ébrednél. Nagy a csend. A falut körbeöleli a Maros, így nyáron nagyon sokat csónakázunk. Aki meglátogat, azt is elvisszük egy-egy csónaktúrára. Ezt mindenki nagyon szereti. Sok mindent megtermelünk magunknak. Csongor nemcsak a saját kertünkben, hanem két szomszédos kertben is gazdálkodik, és ismerősöknek, barátoknak értékesíti a minimális vegyszerrel kezelt zöldségeket, de tartunk rucát is” – magyarázza mosolyogva a városi asszony.
Magyardellő jövőjét tekintve Suba Réka optimista: bár most sok az üresen álló ház, van már néhány fiatal család, akik megpróbálják kimozdítani a holtpontról a kis magyar közösséget. Ennek egyik példája a nemrég megszervezett falunap. A bemutatott színdarabnak olyan sikere lett, hogy máris Kerelőszentpálra és Búzásbesenyőbe hívták az előadókat. „Tudjuk, hogy kihalóban van a falu: az itt élő idős emberek mellett zömében öt-hat család jár hétvégeken haza. De Csongor unokatestvérei közül van már olyan, aki komolyan fontolgatja, hogy hazaköltözik családostól. Víz, gáz és villany van, hamarosan aszfaltutunk is lesz és megoldódik a csatornázás” – magyarázza bizakodóan Réka.
Sáfárkodni a talentumokkal
Csorbai Loránd református lelkész hét éve szolgál a gyülekezetben, fiatal feleségével együtt kinn lakik a parókián. Elismeri, hogy emberi számítások szerint nincs nagy esély arra, hogy Magyardellő újra Kicsi-Magyarország legyen, de optimista. „Noha a falu többsége idős ember, vannak kiköltöző fiatal családok és mintegy 15 gyerek. Magyardellő az anyaegyházközség, de már régóta kevesebben vagyunk itt, mint Kerelőszentpálon, ahol gyarapodik a református közösség. Most a dellői gyülekezethez 80-an tartoznak és a faluban 120-an laknak. Mivel közel van a város és érintetlen, szép a természet és ma már hídon is meg lehet közelíteni a falut, bízom benne, hogy még több fiatal család választja majd otthonaként Magyardellőt. Azt szeretnénk, ha a települést felvennék a Natura 2000-es természetvédelmi területek közé. Ezen a vadregényes tájon turisztikailag sok a kiaknázásra váró lehetőség. Szeretnénk csónaktúrákat beindítani, gyermekfoglalkozásokat szervezni. Meg kell találnunk azokat az utakat, amelyek fejlesztik Magyardellőt és helyben is megélhetést biztosítanak” – fogalmaz a református lelkész.
Az idei augusztus végi falunap keretében játszóteret avattak. Nem az uniós előírásoknak megfelelő gumiszőnyegest, hanem olyan tájba illőt. A bizakodás jele ez is. Ma 15 gyerek hintázhat, csúszdázhat és rúghatja a bőrt a falucska játszóterén. Meglehet, tíz év múlva már kicsi lesz a mostani játszótér, és újra gyermekzsivajtól lesznek hangosak a dellői utcák. Újra csapatostól fognak a kertek végéből a Marosba ugrani, lubickolni a gyermekek.
Simon Virág Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2016. október 13.
. Dorin Florea szerint semmirekellő csavargók az adatigénylő tanácsosok
Marosvásárhely polgármestere egy titokban készült, nyilvánosságra került hangfelvételen alpári stílusban oktatja ki a városháza igazgatóit, gyakorlatilag megtiltva, hogy szóba álljanak az önkormányzati képviselőkkel. A frakcióvezetők eltérően kommentálják a hangfelvételt.
A hangfelvétel a Szabad Emberek Pártjához (POL) köthető Inmures.ro honlapon jelent meg. A kísérő szöveg szerint ez állítólag a hétfői városházi operatív gyűlésen készült, amelyen Dorin Florea utasítja a hivatal osztályvezetőit, hogyan viselkedjenek a megválasztott önkormányzati képviselőkkel, ha azok a munkájukhoz szükséges információkat kérnek.
A városvezető magából kikelve ordibál, többször is azt hangoztatja: megtiltja, hogy az alkalmazottak munkaidőben szóba álljanak a tanácsosokkal, ugyanis egyetlen alkalmazottnak sincs benne a munkaköri leírásában, hogy információkat szolgáltasson a tanácsosoknak. Florea többek között szemétnek, semmirekellő csavargóknak nevezi a tanácsosokat, akik benyitnak az irodákba és adatokat kérnek.
A hangfelvétel kapcsán megkértük a polgármesteri hivatal sajtóirodáját, hogy minősítse a városvezető hangnemét és mondanivalóját, illetve jellemezze a Dorin Florea és a városi önkormányzati képviselők közötti viszonyt. Cosmin Blaga sajtószóvivő azonban nem kívánta kommentálni a történetet.
Radu Bălaş, a POL egyik tanácsosa érdeklődésünkre elmondta, nem lepte meg a városvezető beszédstílusa. „Két dolog lep meg a kiszivárogtatott hangfelvétel kapcsán: az egyik, hogy ebből is kiderül, hogy Dorin Florea polgármester még mindig nem érti, hogy ő a városi tanács döntéseit kell végrehajtsa, alkalmazza, a tanács a törvényhozó és ő a végrehajtó, a város nem az ő kis magáncége, ahol azt tehet, amit akar. Nem értem hogyan lehetséges, hogy a hivatal osztályvezetői, igazgatói eltűrik, hogy ilyen hangnemben beszéljen velük a felettesük. Ha ez egy magáncégnél történik meg, akkor az alkalmazottak legalább fele felállt volna, kikérte volna magának a hangnemet és felmondott volna. Elgondolkodtató, hogy az igazgatók eltűrik, hogy így beszéljen velük Florea” – mondta Radu Bălaş.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) tanácsosainak rangidős tagja, Cristian Bratanovici csütörtök délben még nem hallotta a szóban forgó hangfelvételt, de elmondta, hogy alapvetően jó a viszonyuk a tanácsosokkal kapcsolatot tartó iroda alkalmazottjaival. „Kicsit akadozik még az információáramlat, lehet, hogy még nem szokták meg, hogy a tanácsosoknak kérdéseik vannak, tájékozódni szeretnének” – közölte az önkormányzati képviselő.
Az RMDSZ frakcióvezetője, Csiki Zsolt érdeklődésünkre kifejtette: nem lepődött meg a városvezető hangnemén, hiszen nem titok, hogy milyen módon beszél és utasít. Azon viszont meglepődött, hogy a hivatal osztályvezetői eltűrik ezt a stílust, és hajlandók ilyen felettes keze alatt dolgozni.
„Ami engem elszomorít és felháborít, hogy olyan világban élünk, ahol egy megbeszélésen titkos hangfelvételt készítenek/készíttetnek, hogy ezzel feszültséget keltsenek. Hangsúlyozom, nem értek egyet a polgármester mondandójával, hangnemével, de elítélem a módszert, ahogy a hangfelvételt kiszivárogtatták” – mondta Csiki Zsolt, aki szerint a POL tanácsosai, akikhez közel áll a hangfelvételt kiszivárogtató honlap, azzal kellene foglalkozzanak, hogy a város fejlődését segítsék elő, nem azzal, hogy akadékoskodnak, és például külföldi kiszállásokat akadályoznak meg, a testvérvárosi kapcsolatok ápolásának tesznek keresztbe (a legutóbbi rendkívüli tanácsülésen ugyanis többek között a POL szavazatai miatt hiúsult meg egy kisinyovi és egy bulgáriai kiszállás – szerk. megj.).
A városházi „titkolózásnak” már következménye is van, hiszen Hermann Mark Christian POL-os tanácsos a hét elején bírósághoz fordult, mert a városháza a törvényes határidőn belül nem adott neki kielégítő választ a hivatalosan iktatott kérdéseire.
Simon Virág | Székelyhon.ro
2016. október 21.
Bethlen-szobor: egy másik, és csak jövőre
Kommunikációs hiányosságként értékelte Soós Zoltán a Maros Megyei Múzeum igazgatója, hogy a közvélemény úgy tudta, megvan a felállítandó Bethlen Gábor-szobor, holott a zsűri csak a héten hozta meg végleges döntését. Ennek értelmében valamikor Marosvásárhely főterén Harmath István székelyudvarhelyi szobrászművész Béke jeligés alkotása áll majd.
A Nagy Miklós Kund művészeti író, Keresztes Géza városrendező műépítész, valamint Hunyadi László, Bocskai Vince, Gyarmathy János, Kiss Levente és Gheorghe Mureşan szobrászművészekből álló zsűri eredetileg két pályaművet választott ki a nyolc közül. Ezek Deák Árpád nagyváradi szobrász Aranykor című szobra és Harmath István székelyudvarhelyi szobrászművész Béke jeligés alkotása.
Soós Zoltántól megtudtuk, hogy az alkotókat megkérték, finomítsanak munkáikon, készítsék el őket 1,20 méter magasságban és a fejet életnagyságban. Ezután döntött úgy a zsűri, hogy a székelyudvarhelyi szobrász Béke című munkáját érdemes a főtérre felállítani. Tervek szerint a  négy méter magas alkotás a központi parkban áll majd. Soós Zoltán elmondta, hogy az idei költségvetésben van pénz elkülönítve arra, hogy elkezdjék a helyszín kialakítását és leszerződjék a művészt. A szobor kiöntésére versenytárgyalást kell szervezzen a a városháza.
„Ötletgazdaként továbbra is fontosnak tartom, hogy a Bethlen Gábor-szobor mihamarabb álljon Marosvásárhely főterén. Furó Judit városrendezési szakemberrel, tanácsossal a napokban fogunk a városháza illetékeseihez menni kihallgatásra, hogy ellenőrizzük milyen előrelépések történtek a szoborállítás ügyében. Fontos, hogy a jelenlegi tanácsosok szorgalmazzák, hogy a jövő évi költségvetésben is legyen pénz elkülönítve erre a célra” – mondta a Maros Megyei Múzeum igazgatója, aki  úgy értékelte, hogy jövő őszre állhat majd a szobor a főtéren.
Simon Virág Székelyhon.ro|
2016. november 7.
A nemzetért, az iskoláért, Tamási Zsoltért imádkoztak
Zsúfoltságig megtelt hétfő este a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János plébániatemplom, ahol a Római Katolikus Teológiai Gimnáziumért és annak igazgatójáért, Tamási Zsoltért imádkoztak.
Az iskola szülői közössége által meghirdetett közös imádkozásra felekezettől függetlenül gyűltek össze színészek, iskolaigazgatók, politikusok, többek között ott volt Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes, Kecskés Csaba unitárius esperes és a Református Kántortanítóképző Főiskola igazgatója is.
Már a hatórás szentmise után telve maradt a templom, hiszen sokan szívügyüknek tartották részt venni a katolikus iskoláért és igazgatójáért tartott közös imádkozáson. Hét előtt pár perccel már nem lehetett helyet kapni a templomban, sokan az épület előtt, illetve a Deus Providebit Tanulmányi Ház udvarán húzódtak meg.
Oláh Dénes főesperes rövid és tömör beszédében arról szólt, hogy hálás azért Istennek, hogy a marosvásárhelyi és a Maros megyei magyarságot összekovácsolta a népért, az iskoláért, és annak igazgatójáért tartott közös imaalkalom.
„Isten összeterelt minket, és mindannyian érezzük, hogy felelősek vagyunk a jövőért. Nem valakik ellen gyűltünk össze, hanem gyermekeinkért, iskolánkért, a jövőnk és megmaradásunk zálogáért jöttünk az örök Istenhez imádkozni. Alapvető és elvitathatatlan jogunk van imádkozni, iskolánk és Tamási Zsolt igazgató ügyét Isten színe elé vinni. A világ meg kell értse, hogy mi senki jogos jussát nem akarjuk elvenni, de a sajátunkról sem vagyunk hajlandóak lemondani” – hangsúlyozta a főesperes, aki a katolikus iskola létének megkérdőjelezését egy régi seb felszakításához hasonlította, hiszen a tavalyelőtt ősszel létrehozott egyházi intézmény szárnybontogatását akarják megakadályozni.
„Azt a Tamási Zsoltot akarják megtörni, aki önfeláldozóan, szakmai hozzáértéssel, keresztény hittel kikaparta a gesztenyét, és a közösség élére állt. Száz éve tapasztaljuk ezt az erőfitogtatást, a megfélemlítést, s most azt üzenjük nekik, hogy ne féljenek tőlünk, hanem próbáljanak meg szeretettel megérteni, mert csak szeretetben lehet építeni” – mondta Oláh Dénes.
A felemelő együtt éneklés és imádkozás közben felolvasták Márton Áron püspök gondolatait is, aki arról elmélkedett, hogy egyáltalán nem véletlen, hogy Erdélyben a templomok mellett mindenhol iskolák vannak, s ezeket körömszakadtáig védték a közösségek.
Simon Virág
Székelyhon.ro
2016. november 24.
A tanácsosok elé álltak a szülők a katolikus iskola ügye miatt
A Római Katolikus Teológiai Gimnázium sorsának rendezését kérték a csütörtöki marosvásárhelyi tanácsülésen megjelenő szülők Peti András volt alpolgármestertől és Horatiu Lobonțtól, a városháza iskolákért felelős igazgatójától. A soros tanácsülésen nemcsak ez a kérdés szült sok hozzászólást, hanem a költségvetés-kiegészítés megszavazása is, amelyet másfél órás, személyeskedésbe torkolló veszekedés előzött meg.
A katolikus gimnázium diákjainak szüleit többek között György Anna képviselte, aki arról beszélt, őket sokként érte a hír, hogy az iskola vezetőjét hatósági felügyelet alá helyezték, és hogy a gyermekek két éven keresztül egy nem létező iskolának voltak a diákjai. „Számunkra az intézmény által képviselt szellemiség és értékrend fontos, s az az egyedüli elfogadható alternatíva, hogy a gyermekeink továbbra is itt folytassák tanulmányaikat. Kérjük a városi tanácsot, hogy az iskola sorsát sürgősen rendezzék” – mondta az édesanya.
Peti András aggodalmát fejezte ki, hogy a város fele jogászként viselkedik és véleményt mond a katolikus iskolában kialakult helyzetről, és amiatt is aggódik, hogy a szülők egy nem létező iskoláról beszélnek. „Nem a megfelelő megközelítés a felelősöket keresni egy folyamatban lévő ügyben. Jelenleg az ügy megoldása nem a mi kezünkben van, szerintünk a Római Katolikus Teológiai Gimnázium létezik, mi ebben a hitben és reményben dolgozunk továbbra is” – hangoztatta Peti András.
A város polgármestere, Dorin Florea arról beszélt, hogy szerinte a szülők nyugodtak lehetnek, nem kell aggódniuk az iskola jövője, gyermekeik tanulmányai miatt. „Nincs semmi gond az iskola létrehozásával, ha mégis tévedés történt, akkor azt ki fogjuk javítani, nem kell emiatt aggódni. Marosvásárhelyen semmi nem veszélyezteti a magyar nyelvű oktatást” – mondta Florea, kiemelve, hogy őt is vizsgálja a DNA a helyi tanácsosok döntése miatt, de ő ettől nyugodtan alszik.
Ha pénz, akkor vita
A költségvetés kiegészítése kapcsán több mint egy órát vitáztak a tanácsosok, vagyis pontosabban mondva a Szabad Emberek Pártja (POL) egyik oldalon, illetve az RMDSZ, PSD és PNL a másikon. A POL tanácsosai azt szerették volna, hogy a kiegészítést tételenként szavazzák meg, mert fontosnak tartották, hogy például az iskoláknak, szociális szakosztálynak adjanak plusz pénzt, de nemmel akartak szavazni a hivatásos sportcsapatoknak és a középiskolák sportvetélkedőjére szánt összegek esetében. Csakhogy Sergiu Papuc ülésvezető, arra hivatkozva, hogy a szakbizottságokon már mindenki elmondta a véleményét, javaslatát, a határozat egészét akarta megszavaztatni. Személyeskedésig fajult a veszekedés, Cristian Bratanovici PSD-s tanácsosos el is hagyta a termet. Végül a többség egészében szavazta meg a költségvetés-kiegészítést, amely többek között azt is tartalmazza, hogy a sportklubok megkapják a korábban, a 2016–2017-es idényre megszavazott összegeket (a kosárlabdaklubnak idén újabb 800 ezer lejt utalnak ki, az ASA fociklubnak 1,28 milliót, a röplabdacsapatnak 205 ezer lejt, a teremlabdarúgó csapatnak 300 ezer lejt).
Az ülésen nem került napirendre a Bakos Levente által benyújtott, a belső szabályzat módosítására vonatkozó tervezet, amelyet kezdeményezője vont vissza, hogy minden tanácsosnak legyen ideje átrágni magát rajta.
A helyi adók és illetékek 2017-ben is az ideihez hasonlóak maradnak, erről is a csütörtöki ülésen döntöttek a marosvásárhelyi önkormányzati képviselők.
Simon Virág
Székelyhon.ro
2016. december 1.
Helységnévtáblák magyar feliratait festették le
Ismeretlen tettesek feketére mázolták a búzásbesenyői helységnévtábla magyar feliratát, a Nyárádszeredához tartozó Székelymoson helységnévtábláját pedig piros festékkel kenték le.
A Vásárhelyi Hírlap érdeklődésére Kerelőszentpál község polgármestere, Simon István, aki maga is búzásbesenyői lakos az esetről még nem tudott, mert nem tartózkodik otthon.
„Évente legalább kétszer lefestik a magyar feliratokat a búzásbesenyői, kerelőszentpáli és marosugrai helységnévtáblákon, szokás szerint egy éjszaka alatt mennek végig ezen a távon. Mi a hozzánk tartozókat mindig kicseréljük, most is így lesz” – mondta a községvezető.
Nemcsak Búzásbesenyőben festegettek, hiszen Barabás Miklós Facebook-oldalán közzétett egy fényképet, amely a Nyárádszeredához tartozó Székelymoson lefestett helységnévtábláját örökítette meg.
Simon Virág Székelyhon.ro
2016. december 11.
A katolikus iskola tanárainak gyűjtenek
A marosvásárhelyi római katolikus templomokban jótékonysági gyűjtést szerveznek a napokban a Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium tanárai javára, akik már két hónapja nem kaptak fizetést.
Amint Oláh Dénes főesperestől megtudtuk, a szentmiséket követően lehet adományozni a főtéri Keresztelő Szent János plébániatemplomban. Itt az oltárnál kihelyezett kosárba lehet tenni az adományt. „Megkértem paptársaimat, hogy templomaikban ők is tegyék lehetővé ezt a jótékonykodást” – mondta a főesperes.
A római katolikus gimnázium tanárai most már két hónapja nem kaptak fizetést, mivel Tamási Zsolt igazgató felfüggesztése után az új főtanfelügyelő nem nevezett ki aláírásjoggal rendelkező helyettest. A tanárok fizetésére szánt összeget a tanügyminisztérium átutalta, de mivel senki nem rendelkezik aláírási joggal, ezt nem lehet kiadni az iskola pedagógusainak.
Simon Virág Székelyhon.ro
2017. január 13.
Az RMDSZ nem fogja megszavazni az iskolahálózatot, ha nincs benne a katolikus iskola
A katolikus iskolába járó diákok szüleinek jelenlétében tartottak pénteken délután rendkívüli tanácsülést Marosvásárhelyen. Noha a napirenden nem szerepelt egyetlen, az iskolát érintő pont sem, a szülők jelenlétükkel akarták figyelmeztetni az önkormányzati képviselőket, hogy gyermekeik és az iskola sorsa még mindig nincs megnyugtatóan rendezve.
Az RMDSZ frakcióvezetője, Csiki Zsolt magyar nyelvű felszólalásában többször hangsúlyozta, hogy a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium működését, a beiskolázási tervet és a szóban forgó tanintézetet is tartalmazó iskolahálózat elfogadását prioritásként kezelik. „Az RMDSZ nem fog meghátrálni, s nem fogunk megszavazni egy olyan iskolahálózatot, amelyben nem szerepel a katolikus iskola. A város polgármestere támogatásáról biztosította a szülőket novemberben, s azt mondta, hogy nem kell aggódniuk, mert az iskola sorsa rendeződik. Egyelőre semmi jelét nem láttuk annak, hogy a városháza támogatná az iskola ügyét” – mondta Csiki Zsolt.
A polgármester hiányában Claudiu Maior, a városvezető személyes tanácsadója nyilatkozott az ügyben, tudatva, hétfőn délelőtt tizenegy órára a városházára hívták a jelenlegi főtanfelügyelőt, hogy az önkormányzat szakembereivel és a tanácsosokkal tárgyaljanak a beiskolázási tervről, illetve az iskolahálózatról. Maior azt mondta, ha minden törvényes és minden úgy van, ahogy ők jelenleg tudják, akkor a polgármester csütörtökre vagy péntekre rendkívüli ülést hív össze, ahol megszavazhatják a római katolikus iskolát is tartalmazó 2017–2018-as iskolahálózatot.
Simon Virág
Székelyhon.ro
2017. március 2.
Nem bővítenék az önkormányzati képviselők Csegzi Sándor egyetemét Marosvásárhelyen
Létszámbővítést kért a Csegzi Sándor által vezetett Kulturális és Tudományegyetem a legutóbbi marosvásárhelyi tanácsülésen. Mivel többen kifogásolták az ott zajló tevékenységet, végül abban egyeztek meg, hogy a költségvetés elfogadása után visszatérnek a kérdésre.
A Kulturális és Tudományegyetem tevékenységéről rövid beszámolót tartott Csegzi Sándor az egyetem vezetője. Elmondta, több népszerű képzésük van, amelyekre többnyire olyanok jelentkeznek, akik már szakmában dolgoznak, de szükségük van továbbképzésre vagy átképzésre. Számos találkozót, konferenciát szerveztek, népszerűsítve a robotikát és az éghajlati változások fontosságát. Az egyetem vezetősége tevékenysége bővítése érdekében két új személy alkalmazását kérte az őt fenntartó polgármesteri hivataltól.
Radu Bălaş, aki tavaly tagja volt az egyetem vezetőtanácsának, felszólalásában ellenezte újabb személyek alkalmazását, szerinte ugyanis az egyetemen zajló tevékenység nem indokolja ezt. „A Kulturális és Tudományegyetemet pont annyira lehet egyetemnek nevezni, mint a Sörpatikát gyógyszertárnak. Tudomásom szerint a tavaly 1,33 millió lejt költött a város erre az egyetemre, amely a végzőseinek egy igazolást ad, s amelynek képzései akármelyik iskolában elvégezhetők lennének. Ha jól emlékszem négy évvel ezelőtt Dorin Florea azt mondta, hogy két évig támogatja a város az egyetemet, de azután meg kell álljon a saját lábán. Hát erre azóta sem került sor” – mondta Radu Bălaş.
Csiki Zsolt az RMDSZ frakcióvezetője szerint nem időszerű az alkalmazottak létszámának bővítéséről dönteni a költségvetés elfogadása előtt. Azt javasolta, hogy majd ezt követően kerüljön újra napirendre a kérdés.
A téma kapcsán kisebb vita alakult ki, elhangzott az, is, hogy a Kulturális és Tudományegyetemet nem Csegzi Sándornak hozták létre, hanem az 1963-ban alapított Népi Egyetem utódja, és éppen a tanácsosok szavaztak a névváltoztatásról. Volt, aki úgy vélekedett, hogy nem etikus valakinek a hobbiját közpénzekből fenntartani, arra utalva, hogy a polgármester személyes tanácsadóját évek óta foglalkoztatja a klímaváltozás, és többek között ilyen jellegű konferenciákat is szervezett az általa vezetett egyetem. Végül az újabb személyek alkalmazásáról szóló tervezetet elnapolták.
Simon Virág
Székelyhon.ro
2017. március 9.
Közeleg a pénzügyi autonómia?
A pénzügyi autonómiához vezető fontos lépésnek tartják a megyék, illetve települések elöljárói, hogy a kormány tervei szerint 2018 januárjától a jövedelemadóból befolyó teljes összeg helyben maradna. Az illetékesek alig győzték sorolni, mi mindenre lehetne költeni a többletbevételt: elsősorban infrastrukturális fejlesztésre fordítanák az összeget, közintézményeket korszerűsítenének, de a szórakozási és kikapcsolódási lehetőségeket is bővítenék. Az elöljárók ugyanakkor szkeptikusak, nem terveznek a pluszpénzzel, amíg nem látják a részletes tervezetet.
A pénzügyi autonómiához vezető egyik fontos lépésnek tartják az erdélyi megyék, illetve települések elöljárói, hogy a kormány tervei szerint 2018. január elsejétől minden, a jelenleg 16 százalékos jövedelemadóból befolyó összeg helyben maradna. Az illetékesek üdvözlik a kabinet elképzelését, elmondásuk szerint az intézkedés nyomán tetemes pluszpénzre tennének szert az önkormányzatok, amelyeknek minden többletjövedelem jól jön, hiszen „sorban állnak” azok a beruházások, amelyeket jelenleg pályázatokból próbálnak megvalósítani, vagy amelyek forráshiány miatt „porosodnak”.
Legtöbben ugyanakkor szkeptikusak, nem kívánnak a kilátásba helyezett pluszbevétellel számolni, amíg a kormány elő nem áll a konkrét stratégiával, törvénytervezettel. A jövedelemadó helyben tartására vonatkozó tervekről Sevil Shhaideh régiófejlesztési miniszter, kormányfőhelyettes számolt be nemrég Marosvásárhelyen. Kifejtette: az összeg teljesen és közvetlenül a megyei és a helyi önkormányzatok költségvetésébe folyna be, további részleteket azonban nem közölt. Ennek megvalósításához egyébként a 2006/273-as számú törvényt módosítaná a kabinet.
A jövedelemadót jelenleg négyfelé osztják: 30 százalékot kap a kormány, 41,75 százalékát visszaosztják azoknak az önkormányzatoknak, ahonnan begyűjtötték, 11,25 százalékot kap a megyei tanács, a maradék 18,5 százalék pedig egy külön alapba kerül, amelyből a vidéki és városi önkormányzatok, valamint a megyei tanácsok költségvetésének egyensúlyban tartása érdekében támogatást biztosítanak. A pénzügyminisztérium 2016-ra érvényes kimutatása szerint országos szinten 27,8 milliárd lej folyt be a jövedelemadókból, ebből 9,5 milliárdot tartottak Bukarestben.
Antal Árpád: hihetetlen, de üdvözlendő döntés
Hihetetlen, de üdvözlendő döntésnek tartja Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere ha a kormány valóban megteszi ezt a lépést. Az elöljáró úgy véli: ez még akkor is előrelépést jelent, ha a kormány ezzel párhuzamosan újabb feladatköröket ró az önkormányzatokra, vagy csökkenti az egyéb forrásból biztosított támogatásukat. „Már évek óta mondjuk, hogy ne tologassuk a pénzeket Bukarestbe, majd onnan vissza, hanem minél többet hagyjunk helyben” – szögezte le Antal Árpád.
A polgármester ugyanakkor szkeptikus, hiszen az eddigi kormányok jellemzően csökkentették a jövedelemadóból helyben hagyott arányt: mint rámutatott, korábban az összeg 47 százaléka maradt helyben, ez visszaesett a mostani 41,75 százalékra. Sepsiszentgyörgynek viszont még ilyen körülmények között is ez a legnagyobb bevételi forrása, a város tavaly 40,7 millió lejt kapott vissza, ha pedig a teljes összeg helyben marad, több mint 100 millió lejből lehetett volna gazdálkodni. Antal hangsúlyozta: ha az illeték egy részét a megyei tanács is kapja, a helyi önkormányzatoknál maradó összeg úgy is megkétszereződhet.
„Ez elmozdulás lenne a pénzügyi autonómia irányába. Viszont még több adónemből, például a nyereségadóból vagy az áfából befolyó összeget is helyben kellene tartani, a legfontosabb pedig az lenne, hogy minden vállalkozás ott adózzon, ahol termel. Jelenleg a nagyvállalatok többsége Bukarestben fizeti a közterheket, például a bankszektor, az energetikai ágazat, a távközlés, a biztosítók, az üzemanyaggyártók és -forgalmazók. Ha valaki otthon felkapcsolja a villanyt, Bukarestnek termeli a profitot” – fogalmazott az elöljáró. Antal szerint egyébként a jövedelemadó helyben tartása nyomán is Bukarest jár jól, hiszen az ebből származó összeg nem a beruházásokat, hanem a fizetéseket tükrözi.
Ötszörös bevételre tehet szert Maros megye
Ötszörös bevételre tenne szert Maros megye az intézkedés nyomán, a pénzt pedig természetesen volna mire fordítani – nyilatkozta Alin Mărginean, a megyei önkormányzat gazdasági igazgatója. Kifejtette: a visszaosztás alapján a megye 135 millió lejt, a befizetett jövedelemadó 18,5 százalékát kapja vissza. Az összegből 36,4 millió lej jut a megyei tanácsnak, a többit a polgármesteri hivatalok kapják. Amennyiben megvalósul a kormány terve, Maros megye a becslések szerint évi 729 millió lejes bevételre tenne szert, ebből a megyei önkormányzatnak 197 millió lej jutna. Mărginean rámutatott: a megyei tanács a pluszjövedelemből finanszírozhatná az infrastrukturális fejlesztéseket, a megyei utak karbantartását és helyreállítását, az egészségügyi intézmények felújítását és felszereltségének bővítését, ezenkívül fedezhetnék az uniós pályázatok önrészét, vagy fejleszthetnék a szociális szolgáltatásokat. „A sor nagyon hosszú, minden többletbevételt van mire költeni, de egyelőre nem számolunk ezekkel a bevételekkel, várjuk, hogy közzétegyék a törvénymódosítást” – szögezte le Alin Mărginean.
Tóth Sándor, Nyárádszereda polgármestere hangsúlyozta: székelyföldi község- és városvezetőkkel közösen évek óta hangoztatják és kérik, hogy a jövedelemadót teljes mértékben fordítsák vissza azokra a településekre, ahonnan begyűjtötték. „Ha lesz valami a tervből, annak mindenképp pozitív hatása lesz a városok, falvak fejlődése szempontjából, és egy lépéssel közelebb leszünk a pénzügyi autonómiához. Minden pluszpénz jól fog, és szükség van rá” – hangsúlyozta a polgármester. Hozzátette: a többletbevételt egyrészt infrastruktúra-fejlesztésre költenék, jó részét ugyanakkor a gyermekekre fordítanák, például bővítenék a sportolási és kikapcsolódási lehetőségeket. Emellett létrehoznának egy ipari parkot, Tóth szerint ugyanis Nyárádszeredának és környékének szüksége van az ilyen jellegű gazdasági befektetésekre.
Sok tervhez rengeteg pénz kell
A szászrégeni alpolgármester, ifj. Márk Endre nem győzte sorolni azokat a terveket, amelyek készen, illetve félkészen várják, hogy pályázati vagy más alapokból pénz kerüljön megvalósításukra. Rámutatott: már 20 éve várják, a szászrégeni munkavállalók után befizetett jövedelemadó ne kerüljön Bukarestbe, hanem helyileg lehessen felhasználni. „Vannak kövezett utaink, amelyek aszfaltozásra várnak, a kemény tél miatt kátyúk tátongnak sok főúton, azokat is be kell tömni. A régi csatornavezetékeket ki kell cserélni, de a szabadidőpark elkészülését is nagyon várják a régeniek. Több pályázatunk is van, kettő közülük a végső elbírálásához közel áll: a városi mozi felújítása és egy vásárcsarnok építése a nagypiacon. Sok tervünk van, mindenhez pénz kell, sok pénz” – magyarázta.
Egyértelműen pozitívumnak tartja az elképzelést a Kolozs megyei Kalotaszentkirály polgármestere, Póka András György is, aki úgy fogalmazott: minél több pénz marad helyben, annál könnyebben tudnak gazdálkodni. A települése tavaly mintegy 200 ezer lejt kapott vissza az adóból. Az elöljáró rámutatott: mivel meglehetősen nagy a turistaforgalom, és számos mesterember tevékenykedik a községben, jócskán bővítené a költségvetést az intézkedés, becslése szerint évi 400 ezer lejes jövedelemmel tudnának számolni, azaz megkétszereződne a mostani összeg. „Mindenképpen jót tesz az önkormányzatnak, ha pénz áll a házhoz, nem vagyunk túl gazdagok” – jegyezte meg a községvezető. Póka András György szerint az adócsalást is visszaszorítaná a módosítás, hiszen ugyan nem dicsekszenek ezzel, de „vannak jól kereső mesterek, akik annyi jövedelmet vallanak be, amennyit akarnak, de amikor a fűtéstámogatásra kerül sor, valahogy megfelelnek a követelményeknek”.
Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke is üdvözli az elképzelést. „Biztos, hogy jobban fel tudnánk használni a helyben maradt összeget, amelyről helyben döntenénk, mint amiről most egy bukaresti minisztériumi irodában határoznak – helyismeret és realitásérzék nélkül” – vélte a megyei tanácselnök.
A jövedelemadó helyben tartása régóta vita tárgyát képezi, sőt a decemberi parlamenti választásokat megelőző kampányban az RMDSZ is zászlajára tűzte ezt a témát. A szövetség legfontosabb üzenete ugyanis az volt, hogy Erdélyt – illetve kontextustól függően például Kolozsvárt vagy Nagyváradot – meg kell menteni Bukaresttől, ezt pedig többek között pénzügyi autonómiával lehet elérni. Az RMDSZ már a kampány hivatalos kezdete előtt plakátokat helyezett ki több nagyvárosban, ezek egy részén az állt: „Megmentjük Kolozsvárt (Nagyváradot) Bukaresttől. Az adóink Erdélyt gazdagítsák. Ne a fővárost!”. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök decemberben arról is beszélt, hogy az erdélyi és partiumi megyék többsége az államkassza nettó befizetője, azaz több pénzt küld Bukarestbe, mint amennyit visszakap. Elmondása szerint például a székelyföldi megyék a befizetett összegek mintegy hatvan százalékát kapták vissza a központi költségvetésből.
Bíró Blanka, Kiss Előd-Gergely, Simon Virág
Krónika (Kolozsvár)
2017. március 24.
Csak románul „tud” a megújuló marosvásárhelyi állomás
Jócskán kifutottak a marosvásárhelyi pályaudvar korszerűsítésének eredeti, tavaly augusztusi határidejéből, úgy tűnik azonban, már csak napok kérdése, hogy az utasok használatba vehessék a megújult létesítményt, az ígéretek szerint ugyanis március végén, illetve legkésőbb április elején átadják a nagyállomást.
Roberta Cătărescu, az állami vasúttársaság (CFR) brassói regionális központjának szóvivője kifejtette: felújították és kibővítették a várótermet, elektronikus kijelzőket szereltek fel, amelyeken követni lehet a vonatok menetrendjét, az információs pultnál pedig maguk az utasok kereshetnek rá különféle információkra. Kicserélték a vágányokat is, a talpfákat vasbeton elemekkel helyettesítették, és egy gyalogosaluljárót is kialakítottak. A mozgássérült utasokra gondolva ugyanakkor akadálymentesítették a peronok környékét.
A szóvivő rámutatott: már csak az utolsó simítások vannak hátra. A hivatalos átadásig a volt áruraktár épületében lehet jegyet váltani, ez viszont nem mindig megy zökkenőmentesen, egy olvasónk elmondása alapján ugyanis többször próbálkoznia kellett, amíg Budapestre szóló jegyet tudott váltani, mivel az alkalmazottak szerint nem működött a nemzetközi informatikai rendszer. A jegyiroda munkatársai viszont most arról számoltak be, hogy minden az előírás szerint működik.
Nem lehet tagadni ugyanakkor a kétnyelvűség hiányát, leszámítva ugyanis a Târgu Mureş és a Marosvásárhely megnevezést tartalmazó helységnévtáblát, nyoma sincs a magyar nyelvű feliratoknak. Az ügyben egy helyi lakos, Rheinfelder Richárd már petíciót indított, amelyben azt kéri: vegyék figyelembe, hogy Maros megyének több mint 228 ezer, Marosvásárhelynek pedig mintegy 27 ezer magyar anyanyelvű lakosa van, „akik jogosan várják el, hogy minden tájékoztató tábla kétnyelvű legyen, s a hangosbemondóból anyanyelvükön is hallhassák a fontos tudnivalókat”.
Ennek kapcsán Roberta Cătărescu szóvivő mindössze annyit mondott: a helységnevet románul és magyarul is kiírták, a többi felirat esetében pedig a törvény által előírt standard vasúti feliratokat használták. Lapcsaládunk írásban kereste meg Szentes Józsefet, a vasúttársaság személyszállító részlegének (CFR Călători) igazgatóját, azonban szerda estig nem válaszolt.
Simon Virág
Krónika (Kolozsvár)
2017. április 21.
Újabb bukaresti próbálkozás a vásárhelyi iskolaügyben
A marosvásárhelyi önkormányzat a minisztériumtól várja a jogi patthelyzet feloldását a Római Katolikus Teológiai Gimnázium és a városi iskolahálózat esetében. Korábban a szülők nem jártak sikerrel a fővárosban.
A marosvásárhelyi önkormányzat az oktatási minisztériumhoz fordul átiratban a Római Katolikus Teológiai Gimnázium, valamint a városi iskolahálózat helyzetének a megoldása érdekében – erről a testület csütörtöki, rendkívüli ülésén fogadott el határozatot.
A szerdai, eredménytelenül végződött ülés folytatásaként csütörtökön délelőtt összeült az iskolaüggyel foglalkozó különbizottság, az egyeztetésen a szülők képviselőin kívül többek közt Péter Ferenc Maros megyei tanácselnök, Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes és Claudiu Maior, a polgármester tanácsadója is részt vett.
Csíky Csengele, a szülők képviselője a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta, hosszasan keresték a megoldást a kialakult helyzetre, a tanfelügyelőség és a minisztérium ugyanis az érvényben levő törvény és módszertan alapján azt kérte, hogy mutassák be az iskola jogi személyiségét igazoló iratot, hogy a tanintézetet újra bevehesse az iskolahálózatba. Csakhogy ez az irat nem létezik, mert azt a helyi tanácsi határozatot, amelynek alapján az iskolát létrehozták, megsemmisítették.
„A felekezeti tanintézetet nem lehet most újra létrehozni, megalakítani, hiszen működik, az eredeti határozatot követő utóbb elfogadott határozatok alapján. Amíg a bíróság ki nem mondja, hogy nincs iskola, addig nem lehet újra létrehozni – részletezte Csíky Csengele. – Ezért az ülésen az a döntés született, hogy a tanügyi tárcától átiratban kéri a tanács, hogy oldja meg ezt a jogi patthelyzetet. Erre sajnos már csak két hetünk van, mert május 5. a határidő, amíg az iskola visszakerülhet az országos számítógépes programba és fogadhatja a kilencedik osztályba jelentkezőket”. A bizottsági ülést követően újabb rendkívüli tanácsülést tartottak, melyen a jelenlévő tanácsosok megszavazták a testület elé terjesztett határozatot.
Az RMDSZ-es Peti András az ülést követően elmondta, a kijelölt bizottság megpróbálta tisztázni, hogy kinek a hatáskörébe tartozik, és kinek a felelőssége a római katolikus iskola jogi helyzetének tisztázása. Több megoldás körvonalazódott, de végül egyetlen olyan javaslat született, amely körül konszenzus alakult ki: a hivatalt felhatalmazzák, hogy forduljon a minisztériumhoz ezzel a problémával. Peti elmondta továbbá, az elfogadott tanácshatározat két részből áll, egyikben konkrétan a katolikus gimnázium helyzetének az orvoslására kérték fel a minisztériumot, hogy miniszteri rendelettel oldja meg a helyzetet.
A határozat második részében pedig azt kérték, hogy elemezzék a tanfelügyelőség által elfogadott városi iskolahálózatot, s nyújtsanak elfogadható megoldást a Római Katolikus Teológiai Gimnáziumnak, a Református Kollégiumnak és hat másik oktatási intézménynek, amelyeknek nincs jogi szempontból érvényes működési engedélyük. Jövő héten a városháza és a szülők képviselőiből álló bizottság személyesen is egyeztet majd Bukarestben a minisztérium képviselőivel.
A katolikus iskola vezetőtanácsának, a szülői bizottságnak, valamint a szülők által létrehozott Civilek a katolikus iskoláért csoportnak a képviselői egyébként március végén már tárgyaltak a minisztérium illetékeseivel, ott azonban azt a választ kapták, hogy a városi tanácsnál van a megoldás kulcsa. A szülők akkor azt nyilatkozták, úgy érzik, a különböző illetékes intézmények a bolondját járatják velük.
Simon Virág / Krónika (Kolozsvár)
2017. május 15.
Utolsó pillanatig kivár a prefektúra a vásárhelyi iskolaügyben
Hétfőn lejár az oktatásügyi minisztérium által a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügyének megoldására kiszabott határidő, a prefektúra azonban pénteken a hivatalos munkaidő lejártáig nem küldött jogi véleményezést a helyi tanács határozatai kapcsán.
A Vásárhelyi Hírlap értesülései szerint a kormányhivatal várhatóan az utolsó pillanatban, hétfőn fogja átküldeni a jogászok által átvizsgált, több helyen korrigált dokumentumokat a polgármesteri hivatalnak. Amint arról a Krónika is beszámolt, a helyi önkormányzat legutóbbi rendkívüli ülésén elfogadott három, a katolikus iskola sorsát rendezni hivatott határozatot a Szabad Emberek Pártjának (POL) javaslatára. Az egyik arról rendelkezik, hogy a tanfelügyelőség módosítsa a 2017/2018-as tanévre vonatkozó, a városi iskolahálózattal kapcsolatos tervét, belefoglalva abba az önálló jogi személyiséggel rendelkező katolikus iskolát is. A második határozat elrendeli a sokat vitatott 2014. évi 241-es tanácsi határozat kiigazítását, miszerint a tanács jóváhagyja a Római Katolikus Teológiai Gimnázium megalapítását. A harmadik határozat egy bizottság létrehozásáról szól, amely nyomon követi az iskola ügyének rendezését. Az RMDSZ-es és POL-os tanácsosok egyöntetűen elfogadták a határozatokat, annak ellenére, hogy a városháza jegyzője, Szövérffi László nem írta alá ezeket, mivel úgy véli, a határozatok törvénytelenek. A határozatokat átküldték a prefektushoz, hiszen az általa vezetett közintézmény jogászai kell döntsenek a dokumentumok törvényességéről.
A procedúra szerint, amennyiben a prefektúra jogászai kifogásokat találnak egy-egy tanácsi határozat kapcsán, először kérik azok kijavítását, az általuk megfogalmazott javaslatok mentén, majd ha ez nem történik meg, akkor támadják meg a döntéseket a közigazgatási bíróságon. Azt nem tudni, hogy a prefektúra milyen módosításokat kért, s hogy ezeket mikor tudja a helyi tanács elfogadni, ha egyáltalán egyetért a javításokkal. Mint ismeretes, május másodikán egy vásárhelyi küldöttség találkozott Pavel Năstase oktatásügyi miniszterrel, aki felszólította az érintett helyi intézmények képviselőit, hogy május 15-éig Marosvásárhelyen rendezzék az iskola ügyét. Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, minisztériumi vizsgálóbizottságot küld a megyeszékhelyre.
Simon Virág / Krónika (Kolozsvár)
2017. augusztus 4.
Szakterülete: gyülekezeti lelkipásztor
Ötvös József vártemplomi lelkipásztor augusztus 6-án, vasárnap kibúcsúzik a gyülekezetből, s 41 év szolgálat után nyugdíjba megy. Négy gyülekezeti helyen szolgált, vezetői tisztségeket töltött be az Erdélyi Református Egyházkerületben, hangját jól ismerjük a rádiós istentiszteletekből is. Szolgálati helyeiről, az egyház és lelkipásztor helyéről és a terveiről beszélgettünk vele.
– Melyik volt az első szolgálati helye és mit tapasztalt ott?
– 1977. március 1-jével kezdődően helyeztek ki Görgényszentimrére, amikor Nagyszebenben voltam magiszteris diák, és erdélyi egyháztörténelemből szerettem volna doktorálni. Az a pár hónapos ottlét életem egyik nagyon szép időszaka volt, hiszen Nagyszebenben akkor még elég sok szász élt, és különös élmény volt ott élni, tanulni. Amikor kézhez kaptam a kinevezést, kinyitottam a bibliaolvasó kalauzt, s a következő vasárnapra ez volt az alapige: Te pedig menj el, és hirdesd az Isten evangéliumát. Ezzel indultam 41 éve, 1977. március 4-én, a földrengés napján.
Görgényszentimre egy ún. missziós egyházközség volt, ahol aztán javítottunk két templomot, építettünk egy új imaházat, majd később családot alapítva már nem tudtam folytatni tanulmányaimat. A 90-es évek elején ugyan még visszatértem az egyháztörténeti tanulmányozáshoz, de a teljes gőzzel végzett lelkipásztori munka mellett erre igazán nem volt már idő. Addigra már „szakosodtam”: gyülekezeti lelkipásztor lettem.
Görgényszentimrei éveim alatt sok kedves, érdekes élményben volt részem. 1977-ben még egy sajátos polgári közösség élt ott, ahol legalább 40 értelmiségi lakott. Ott működött Erdély legjobb erdészeti középiskolája, a faluban lakott a gyógyszerész és az orvos családostól, s mindez érződött, meglátszott a helyi közösség életmódjában, gondolkodásában. Akkor odatartozott a tiszta magyar lakosságú és többségében római katolikus vallású Görgényüvegcsűr, s egy félév múlva hozzácsatolták Alsóidecset is. Akkor ott egy sajátos és példaértékű ökumenikus egyházi élet volt. Az ott élő szászokkal és románokkal sokkal közvetlenebb volt az ökumenikus kapcsolatunk, mint akár most itt, Marosvásárhelyen a magyar felekezetekkel. Minden hónap második és negyedik vasárnapján szolgáltam Alsóidecsen abban a templomban, ahol 10 órakor az ortodox pap prédikált román nyelven, 12-kor a szász evangélikus németül és 2 órakor magyar nyelvű istentisztelet volt a reformátusok részére. Két utóbbi alkalomkor ugyanaz volt a kántor, a református gondnok szász felesége, akik nyolc gyermeket neveltek.
– Az úgynevezett büntetőhely után jó nagy lépés lehetett a város tövében levő Jedd.
– Jedden előttem egy nagyon jól képzett lelkipásztor volt, Ady József, akire egykor majdhogynem irigyek voltak a kollégisták, mert 7-es kollégistaként minden versenyt megnyert a marosvásárhelyi református kollégiumban. Egyetemi végzése után nemsokára Jeddre került, és egész életét ott élte le. Amikor nyugdíjba készült, felmerült annak ötlete, hogy lelkipásztor fia jöjjön oda utána, de a gyülekezet emiatt kettészakadt, s így sem meghívás, sem pályázat útján nem sikerült lelkipásztort választani. Engem az egyházmegyei közgyűlés választott meg, és nevezett ki oda. Ez a fajta papválasztás nagyon ritka az egyháztörténelemben. Igazából Csiha Kálmán esperes felesége, Nagy Emese kolléganő javasolta nekem a jeddi szolgálatot, hivatkozva arra, hogy elég nyugodtnak lát engem az ottani helyzethez.
Tizenegy évig szolgáltunk Jedden, és – többé-kevésbé – végig érződött egyfajta rendezetlenség, lehetett tudni, ki hova tartozik. Egyébként mindkét félhez tartozók nagy része kedves volt hozzánk, de 11 évi ottlétünkre rányomta bélyegét a kezdeti meghasonlás.
A jeddiek akkor piacos emberek voltak, és így vasárnap délelőtt nem volt istentisztelet, de azért rendesen megszólalt délelőtt a három harangszó. Még a múlt század 80-as éveiben történt, hogy egy ilyen vasánap délelőtti két harangszó között láttuk a harangozóval, amint Kicsijeddről – ez a falu város felőli része – 10-12 ember ünneplőbe öltözve jön a templomba. Gyorsan átöltöztem, vettem a Bibliát és megtartottuk a vasárnap délelőtti istentiszteletet. A végén kíváncsian kérdeztem meg, mi történt ezen a vasárnapon, hogy eljöttek templomba? Kénesi János elég szabadszájú presbiter válaszolt: ha nekünk ma muszáj feljönni Kicsijeddről a faluba szavazni, akkor mi először az Istenhez jövünk, s csak utána a párthoz. Aztán négy évig újból nem volt vasárnap délelőtt istentisztelet, de a harang szólt.
Még egy érdekessége volt a jeddi szolgálatunknak. Akkor elég sok gyermek volt a faluban, és nagyon hűségesen jártak vallásórára. 1989 után minden vasárnap délelőtt tartottunk gyermek-istentiszteletet, ahol palást nélkül szolgáltam. Hollandiából kapott vallásos kifestőket osztottunk ki, s azokat a következő vasárnap visszahozták, kifüggesztettük stb. A kisebbekkel még a szülők is eljöttek, egy páran ott maradtak, s erre a közösségre alapozva utódomnak, Márton Csabának sikerült bevezetni a délelőtti istentiszteletet.
– Jedd után Marosvásárhely, a közeli cserealjai gyülekezet következett.
– A cserealjai gyülekezetet Csiha Kálmán esperes létesítette, s mivel a Tudor negyedhez Jedd volt legközelebb, ezért engem kért meg a beszolgálásra. Az istentiszteletek épp 30 évvel ezelőtt kezdődtek el, a Pécsi Vilma nénitől vásárolt ház első két szobájában. Amikor már nem fértünk el, kivertek egy másik közfalat, s Pécsi néni költözött hátrább a lakásában. Első lelkipásztorának Varga Lászlót választotta meg a gyülekezet, aki nagyon szép munkát végezve, egy mozgalmas gyülekezeti életet szervezett meg, s nyugdíjazása után – mivel engem már jól ismertek – meghívtak. Itt született meg harmadik fiunk, itt jártak óvodába, iskolába, és itt kezdődött el kapcsolatom a rádiózással és az újságírással. Aztán odakerült Berekméri Melinda és Papp Béni, s ez a hármas nagyon jó összhangban tudott együtt dolgozni.
Kedves emlékem, amikor 167-en konfirmáltak, a televízió magyar adásában láttam meg, hogy még az úton is álltak, hallgatták az igehirdetést, és 1038-an vettek úrvacsorát. Akkor Varga László elődöm – akivel egyébként együtt osztottuk az úrvacsorát – kedves irigységgel állapította meg: az lett volna nekem is a vágyam, hogy egyszer legalább ezer embernek osszak úrvacsorát, s ha nem is az én időmben, de sikerült. A cserealjai református gyülekezet az eléggé román többségű lakónegyedben egyfajta magyar központ lett, ahol mai napig nagyszerű ifjúsági munka folyik. Hét évig voltam ott lelkipásztor, s ennyi idő alatt ezer fiatal konfirmált.
Ennek egyik kedves és megható utóélete lett, hogy 15 év alatt a Vártemplomban több cserealjai menyasszonyt eskettem, mint vártemplomit.
– Az elmúlt 15 szolgálati évet vártemplomi lelkészként töltötte el.
– 2000-ben megválasztottak esperesnek, s akkor 60.000 lélek, 63 gyülekezet tartozott az egyházmegyéhez. Tudván azt, hogy a Cserealján két nagyszerű lelkipásztor van, én teljes erővel az esperességre koncentráltam, majd megválasztottak egyházkerületi missziói előadónak (generális direktornak), s inkább az utóbbi két tisztség meg szolgálat kötötte le időmet. 2002-ban hívtak meg a Vártemplomba, de akkor már igazán nem tudtam megélni a gyülekezeti lelkipásztori hivatás, szolgálat átélését úgy, mint az előbbieknél. Nagyon sajnálom, hogy a Vártemplomban nem tudtam igazán gyülekezeti lelkészként bekapcsolódni az egyházközség életébe. Utóbb úgy látom, azért történt mindez, mert esperesként és misszió előadóként nagyon foglalt voltam, sokat utaztam Erdély-szerte meg külföldön is, így legtöbbször csak a vasárnapi istentiszteleteken találkoztam a gyülekezeti tagokkal, ami azonban nem elég.
– Hosszú évekig az egyházkerület missziói előadója volt, meséljen erről is.
– Nekem megadatott, megláthattam és átélhettem, hogy egy pár évtized alatt milyen sokat változott az egyház szolgálata az erdélyi magyar közösségben, és nagyon megváltozott a lelkipásztor megítélése is. Sokszor hivatkozunk a két világháború közötti egyházi és társadalmi életre, úgy hiszem, mindez nem is véletlen, hiszen nagyszerű, értékes embereink voltak akkor, felekezetre való tekintet nélkül, például: Makkai Sándor, Balázs Ferenc, Bánffy Miklós, Kós Károly, Bartalis János, akik lelkipásztorok vagy főgondnokok voltak, és egykor ők voltak az erdélyi magyarság szószólói, vezetői. Amikor Trianon után itt kisebbségbe került a magyarság, akkor olyan felelős emberek álltak a közösség élén, akik tudtak vezetni, így az egyház egy fél lépéssel a társadalom előtt járt, mutatta az utat. Ez az idők folyamán megváltozott, most mintha a társadalom után menne, s nagy kihívás ma, miképpen tud közösségformáló erőként megmaradni.
Örömmel éltem és tapasztaltam meg, hogy az erdélyi magyar értelmiség, annak ellenére, hogy nincs ott minden vasárnap a templomban, nagy tisztelettel és felelősséggel tekint az egyházra. Sokszor éreztem, mennyire tisztelettel és elvárással beszélgetnek velem rádió vagy újságszerkesztőségben. Aztán szerencsés nemzedéknek tartom a miénket, hiszen előttünk nagyszerű lelkipásztori generáció élt: Csiha Kálmán, Bustya Dezső, Juhász András, Székely József, Fülöp G. Dénes stb, s nekünk jutott osztályrészül örökségük felvállalása, továbbvitele. Mi még szolgáltunk a kommunista időszakban, így van összehasonlítási alapunk, megláthattuk a különbséget. Akkor egy menedék volt az egyház, s nagy értéke volt a szolgálattevésnek, a szolgálattevőknek. Kilencven után más lett a helyzet, sőt egy ideig a ló túlsó oldalára kerülve, mintegy kirakatjellege lett az egyháznak, amikor még egy kopjafa vagy székely kapu állításkor is meghívtak áldást mondani. Úgy érzem, mára visszaállt az egyház tekintélye és küldetésének megélése, benne él nemzetmegtartó, közösségépítő szolgálata. A mai nemzedéknek is példaképekre van szüksége, s valahogy az egyház felől várják ezt, ezért családom szolgálatom mellett állt megértéssel. Itt jegyezném meg: hihetetlenül nehéz és fontos ma a lelkipásztor feleségek munkája, a papi család szép élete, főleg falusi gyülekezetekben. Ezért is kell a lelkipásztor családnak helyben lakni.
– Milyen tervei vannak a nyugdíjas évekre?
– Szeretném folytatni az elkezdett reformáció sorozatot, amely a marosvásárhelyi protestáns gyülekezetek életet mutatja be. Azonkívül félbe van két könyvem, amelyeket szeretnék befejezni. Megírtam már a szekus múltról szóló könyv 35 fejezetét, hiányzik még hat fejezet. Hosszú távon pedig szeretném megírni, hogy mit éltem át én, aki egy érdekes falusi közösségből, egy tiszta erkölcsű erdélyi faluból bekerültem a sportiskolába, majd Kolozsvárra a teológiára. Lelkipásztori szolgálatom alatt nagyon szép karriert, ha szabad így mondani, futottam be, hiszen a magyar parlamentben Kövér Lászlónak is prédikáltam, vagy nagykövetekkel vacsoráztam az egyházkerület képviseletében. S ebben a szép karrierben sok szépet láttam, az egyház sok szép értékét, s azt is tapasztaltam, hogy a világ az egyházra pozitívan néz. Sokkal több kedves, örömteli élményem van, mint szomorú vagy bosszús.
Simon Virág / liget.ro
2017. augusztus 7.
Háromszáz diák és tanáraik nem tudják, hol kezdik a tanévet
A Maros megyei prefektúra törvénytelennek minősítette a június végén elfogadott iskolahálózatot, amely a marosvásárhelyi Bolyai-gimnázium alá sorolja a katolikus iskola osztályait, így nem tudni, hogy háromszáz diák hol kezdi az új tanévet, illetve mi lesz a pedagógusok sorsa – derül ki Csíky Csengele, a civilek a katolikus iskoláért szülői csoport képviselőjének leveléből. Ő még mindig lát megoldást, kérdés, hogy valaki felvállalja-e.
A tizennyolc oldalas levélben többek között az olvasható, hogy pár napja kézbesítette a prefektúra a június végén elfogadott iskolahálózattal kapcsolatos törvényességi aggályait. A Nagy Zsigmond alprefektus által jegyzett levélből kiderül, hogy az iskolahálózatot egyszer már elfogadták, így többek között ezért nem volt joga a városi tanácsnak június végén újat elfogadnia.
Más kifogást is találtak a prefektúra jogászai a szóban forgó határozatban, amely kimondta, hogy a felekezeti iskola a Bolyai Farkas Gimnázium fiókintézményeként fog működni, elveszítve jogi önállóságát. Ez áthidaló megoldásként jó lett volna, ha a prefektúra törvényesnek találja, de nem így történt. Sőt kérték a határozat visszavonását.
Csíky Csengele azért aggódik, hogy ha nem történik semmi előrelépés, visszaállnak az iskolaalapítás előtti állapotok, vagyis az akkor meglévő felekezeti osztályok visszatérnek a Bolyaiba, a többi meg az Unireába. Kétségbeesetten teszi fel a kérdést: „mi lesz azokkal az osztályokkal, amelyek a római katolikus iskolában indultak az elmúlt két tanévben?! 0., 1., 5., 6., 3×9., 3×10. osztályok, és az esti tagozat? 11 db. osztály! 11×28 diák! 300 gyerek! Velük mi lesz?!” Majd határozottan kijelenti: „a katolikus iskola szülői közösségéből senki nem hajlandó a gyermekét az Unirea Főgimnáziumba vinni”.
A szülői csoport képviselője nem feledkezik meg arról, hogy az RMDSZ által újonnan beterjesztett, megszavazott és elfogadott tanügyi törvény értelmében a szakminisztérium léphet, ha egy önkormányzat harmincnapos késéssel sem állít össze érvényes iskolahálózatot. De szomorúan megállapítja, a szakminiszter most arra hivatkozik, hogy egyelőre nincs kidolgozott módszertana az új törvénynek, és különben is Marosvásárhelynek van érvényes iskolahálózata.
A levélben Csíky Csengele arra hívja fel a politikusok, az érdekképviselet és a közvélemény figyelmét, hogy negyven nap van iskolakezdésig, az elkeserítő és bizonytalan helyzetre pedig egyetlen megoldás van: „egyazon tanácsülésen el kell határozni vagy dönteni (nem pedig ajánlani, javasolni, elfogadni stb.), hogy az iskolánkat megszüntetik mint önálló jogi személyiség, és besorolják a Bolyai alá. Ugyancsak azon a tanácsülésen megalapítják az új Római Katolikus Teológiai Gimnáziumot, a 2018–2019-es tanévtől. Ehhez megvan immár minden feltétel. Csak a szakemberek le kell üljenek, meg kell fogalmazzák, írják, és a helyi tanács meg kell szavazza. Utána meg végig kell követni és ellenőrizni, hogy minden a megfelelő módon halad-e.”
Ahogy az ügyvezető látja
Kali István, a marosvásárhelyi RMDSZ ügyvezető elnöke megkeresésünkre elmondta, hogy „az RMDSZ önkormányzati szinten az összes lehetséges lépést megtette. Köztük az oktatási miniszter ajánlását is figyelembe véve hoztunk határozatokat. Ennek ellenére a prefektúra elkaszálta az összes kezdeményezést. Parlamenti eszközeinket, lehetőségeinket felhasználva az iskolahálózatról szóló törvénymódosítást a parlament megszavazta, és az államfő kihirdette. Így figyelembe véve, hogy ez egy speciális helyzet lett, mivel Marosvásárhelynek ma nincs új iskolahálózata, a régit a tanfelügyelőség nem hajlandó érvényesnek tekinteni, az erre vonatkozó tanácsi határozatot meg a prefektus blokkolja, meglátásunk szerint a minisztériumnak kell javaslatokkal jönnie. Helyi szinten a lehetőségek tárháza kimerült. Ami az iskola újraalapítását illeti, az akkor jelenthet megoldást, ha végérvényesen, bírósági ítélet születik az ügyben, ez azonban még várat magára. Addig a gyerekek és a tanárok sorsának megoldása az elsődleges szempont.”
Simon Virág / Székelyhon.ro
2017. szeptember 30.
Csejd, az élni akaró közösség
Azok akik a város közelségét szeretik, de nem kívánnak része lenni a zajos, füstös hétköznapjainak, ide költöznek ki, a Marosvásárhelytől alig tíz kilométerre fekvő Csejdre. A település egyszere nevezhető város közeli, de rejtőzködő közösségnek is. Lakói legtöbben a megyeközpontba járnak dolgozni, mégis lelkipásztor, tanító, képzőművész és polgármester egyaránt arra törekszik, hogy a településből vonzó falu váljék
Egy körzeti presbiterkonferencia alkalmával látogattunk el Csejdre, az utolsó igazán meleg szeptemberi szombat délután. Marosszentgyörgy határáig aszfaltúton autóztunk, majd Tófalva következett, és egy éles kanyar után előtűnt a Csejdet jelző településtábla. A két falu között a mezőn is építkeztek. Egy szalmabálából készülő házat és egy zöldházat is láttunk igen érdekes építkezési megoldásokkal. Azt jelzi, hogy azok, akik a város közelségét szeretik, de nem kívánnak része lenni a zajos, füstös hétköznapjainak, ide költöznek ki.
A települést alig több mint 150 református lakja pár katolikus családdal. Számukra 2009-ben a millenniumi év alkalmából felépült az 50 négyzetméteres Szent Gellért-ház, ahol minden év szeptember utolsó vasárnapján Szent Gellért-búcsút tartanak. Számottevő a roma családok száma is, házaik jól láthatók a református templom szomszédságában kezdődő utcában.
Múltról tanúskodó feljegyzések Csejd első írásos említése az 1560-as évekből való, akkor a közeli Székes filiájaként jegyezték fel. Első templomát az 1680-as években építették, s a jelenlegi óvoda helyén állt. A fatemplom leégett, de szemöldökfáját sikerült megmenteni, s beépíteni a jelenleg is álló templomba, amely 1789-ben készült el. Nincsenek feljegyzések, hogy 1680-tól az új templom megépítéséig hol tartottak istentiszteleteket. Akkor tizenhárom porta volt a faluban, azok a családok építették fel a ma is használt templomot. A csejdi gyülekezet fénykorában négyszáz lelket számlált, majd az 1900-as évek elején 170-re csökkent: az emberek a jobb élet reményében elhagyták a kis települést.
Debreczeni László művészettörténész 1933-ban több rajzot készített a falu szakrális emlékeiről. Ezek ma az Erdélyi Református Egyházkerület Központi Gyűjtőlevéltárában találhatók meg. A rajzok kelyhek, úrasztali terítők, tetőszerkezet, cinteremkapu és fejfák formáját, mintáját, feliratát örökítik meg. A dokumentumok szerint Csejd temetőjében a múlt század elején még számos, művészien faragott és feliratozott fejfa állt. Ma már csak a kőből faragott síremlékek léteznek, a fából készülteket elpusztította az idő és a vidéken átvonuló háború.
Feljegyezték, hogy Nagy Lajos csejdi lelkész 1918. február 8-án egy levelet intézett az esperességhez, amelyben így panaszkodott: „folyó hó. 5-én a kurátorom jelentette, hogy a községünkben állomásozó magyar királyi 33. honvéd gyalogezred katonáiból alakult menetzászlóaljak legénysége a református temetőből a fejfákat elhordja és feltüzeli. Azonnal közöltem a dolgot a parancsnoksággal, amely óvintézkedéseket léptetett életbe, de szükségesnek tartom, hogy saját katonaságunk erről a botrányos cselekedetéről nt. Esperes urat is értesítsem.” Aktív gyülekezet
Bíró Jenő református lelkipásztor 2001-től szolgál Csejden. „A mostani gyülekezetet aktív közösségnek jellemezném, s bár ez a vasárnapi templomlátogatásban nem tükröződik, az elmúlt években a kis közösség felújította műemléktemplomát, a szószékkoronát, az orgonát, és most a lelkészi lakás rendbetételével foglalatoskodik. 15 vallásórás gyerek van, két konfirmandus, és tíztagú ifjúsági kórus működik. Bár sokszor a napi taposómalomban nem érezzük, de az elmúlt évek bebizonyították, Csejden életképes és élni akaró közösség van” – mondja a lelkész, akinek szívügye a gyermekekkel való foglalkozás. A helyi ifjúsági kórus már nemcsak a környéken, de máshol is ismert, elsősorban autentikus magyar népdalokat és magyar reneszánsz dalokat ad elő. A lelkész szerint fontos, hogy a gyülekezeti tagok megismerjék az eredeti magyar dallamokat és szövegeket, tudják, mit érdemes és kell megtanulni, ápolni és hallgatni.
„Nagyon elkeserít, ha egy tiszta magyar faluban, mint Csejd, román manele zenét hallok, hiszen ez azt is jelenti, hogy a közösség nem ismeri a saját dalait, nem ismeri a gyökereit.”
A gyerekekkel és az ifjúsággal való foglalkozásnak része a nyaranta megszervezett képzőművészeti tábor is, amikor fiatal képzőművészek kiköltöznek egy hétre Csejdre festeni, rajzolni. Lőrinczi Izabella helyi festőművész líceumi, majd egyetemi társait hívja szülőfalujába alkotni, ahol naponta foglalkoztak a helyi gyermekekkel, fiatalokkal is, így próbálták megszerettetni velük az agyagozást, a festékeket, s rávezetni őket az alkotás örömére. „A tájképfestészet különleges kihívás. Ha alázattal tekintünk a tájra, a természetre, a környezetre, akkor megszólalnak az elemek, ihletet adnak, ha viszont a gőgös ember szemével nézzük ezeket, elveszítik művészi értéküket” – fejtette ki Bíró Jenő lelkipásztor. Lőrinczi Izabella így vall erről: „a táborban kivonulunk a mezőre, az erdőbe, a temetőbe, ott festünk. Általában felhasználjuk a természet elemeit, máskor csak egy-két komponenst építünk be az alkotásba. A táborba szívesen látjuk a helyi gyermekeket is, akiket próbálunk bevonni a festészet rejtelmeibe, majd a végén mindenki megnézheti az alkotásokat a kultúrotthonban szervezett kiállításon”.
Megbecsülik a helyi iskolát
Az egyházak mellett a gyermekek nevelésében fontos szerepet tölt be a helyi óvoda és iskola is. Török Szilárd 14 éve tanít Csejden, és saját bevallása szerint megszerette a helyi közösséget. Úgy érzi, sikerült olyan bizalmi kapcsolatot kialakítania a helyiekkel, amely nagyon fontos. Jelenleg 23 gyermek tanul az iskola összevont osztályaiban (az előkészítősök, elsősök a harmadikosokkal osztoznak egy tanítón, míg a másodikosok a negyedikesekkel vannak egy osztályban), és 24 óvodás is van. Számuk az elmúlt években enyhe növekedést mutat, elsősorban a helyi roma családok létszámának szaporodása miatt.
„Megpróbálunk legjobb tudásunk szerint foglalkozni a gyermekekkel, differenciáltan a jobb képességűekkel, s ennek van eredménye is. Vannak olyan diákjaink, akik a színművészeti főiskolán tanulnak, vagy informatikusoknak készülnek. Kevés gyereket visznek be Marosvásárhelyre az elemi osztályokba, inkább csak azokat, akik sportolnak vagy a művészeti iskolában tanulnak. A többiek az óvodában és az I-IV. osztályban itthon maradnak, majd ötödiktől iskolabusz viszi őket a községközpontba, a marosszentgyörgyi iskolába. A szülők az évek során látták, hogy a gyermekek fejlődnek, tanulnak, s ha bekerülnek ötödiktől a marosszentgyörgyi iskolába, ott is megállják a helyüket. Megtaláltuk a közös hangot, s kölcsönösen megbízunk egymásban, ők elfogadják tanácsainkat, s mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy a gyermekekből a legjobbat kihozzuk” – mondja a tanító, aki a községközpontból jár ki a gyerekekkel foglalkozni.
A hiányzó mobil megoldódhat
Sófalvi Szabolcs marosszentgyörgyi polgármester szívügyének tekinti Csejdet. Látszik ez a köztereken elhelyezett virágokból vagy a szépen kialakított buszmegállóból is. A hivatal több programot szervezett a helyi roma gyerekek felzárkóztatása érdekében, de az elmúlt években lehetőségeik szerint támogatta a helyi egyházakat is. A polgármester a csejdiek két nagy megoldatlan gondját – nincs mobiltelefonos térerő s nincs aszfaltút – ismeri.
Elmondja, bár évekkel ezelőtt megnyertek egy pályázatot az aszfaltút elkészítésére, végül a központi pénzhiány miatt nem kapták meg a szükséges összeget. Most elsőbbséget élvez a víz- és csatornahálózat kiépítése, ezután következik majd a hétkilométernyi út leaszfaltozása, remélhetőleg erre is mihamarabb sor kerül. Közben több mobiltelefonos céggel egyeztetnek annak érdekében, hogy egy jelerősítőt szereljenek a környékre, így Csejden is akadozás nélkül lehetne telefonálni és internetezni. Lehetséges, hogy ezt nagymértékben elősegíti az elmúlt napokban történt nagy viharok nyomán elkezdett intézkedéscsomag. Mint ismeretes, országos szinten szeretnének egy olyan szolgáltatást beindítani, amely mobiltelefonon értesíti a lakosságot a vihar közeledtéről. Ehhez azonban szükség van az országos lefedettségre. Egyelőre a fehér foltokat jegyzik fel, hogy a szolgáltatók erősítőket állíthassanak oda. Csejdnek jó esélye van arra, hogy a marosszentgyörgyi községvezetés közbenjárása és az országos programnak köszönhetően ne legyen többé elszigetelt.
Simon Virág / liget.ro
2017. október 29.
Facebookon csatározik egymással az RMDSZ és a CEMO
Éles, néhol személyeskedésbe torkolló vita alakult ki a csütörtökön elfogadott kétnyelvű utcanévtáblákról szóló határozatok kapcsán a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) és a marosvásárhelyi RMDSZ ügyvezető elnöke között.
Közben a marosvásárhelyi román közösséget tömörítő csoportban Iosif Simon szavazást kezdeményezett arról, hogy a tagok akarják-e, hogy az utcanévjegyzék kétnyelvűsítése megtörténjen, s ők kénytelenek legyenek a személyes iratok cseréjére. Rendhagyó módon a csütörtöki soros marosvásárhelyi tanácsülésen két, a magyar utcanévtáblákra vonatkozó határozatot fogadtak el. Kétnyelvű táblák ügye: okos politizálással érték el a várt eredményt Közös asztalhoz ültek, megegyeztek, majd a marosvásárhelyi városi tanácsülésen megszavazták a kétnyelvű utcanévtáblákra vonatkozó határozatokat az RMDSZ és a Szabad Emberek Pártjának (POL) tanácsosai. A többi román tanácsos tartózkodott. A CEMO az elfogadásról szóló hírek után rögtön egy közleményt adott ki, amelyben részletesen elemzi mindkét határozatot. Az RMDSZ határozata az utcanévjegyzék megváltoztatásáról szól, s ez a CEMO szerint törvénybe ütközik. A civil jogvédők kikérték többek között az Országos Kataszteri Hivatal véleményét az utcanévjegyzék kétnyelvűsítése kapcsán, és a válasz szerintük azt tartalmazza, hogy a hivatalos jegyzék csak román nyelvű lehet, mert az állam hivatalos nyelve a román.
Ezzel szemben a CEMO életképesnek minősíti a POL határozatát, amely a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezéséről szól, s ugyanazokra a törvényekre hivatkozik, amelyek alapján kitették a kétnyelvű táblákat Erdély több városában. Korábban Szigeti Enikő, a CEMO vezetője a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta, hogy a POL-os határozattervezetet átnézték, s javaslatokat fogalmaztak meg, amelyek bekerültek a tervezetbe. A CEMO közleményére reagált Kali István, a marosvásárhelyi RMDSZ ügyvezető elnöke, aki sérelmezi, hogy a magyar jogvédő szervezet nem várta meg a prefektus hivatalos válaszát.
Számítottunk arra, hogy az elfogadott határozattervezetünk kivitelezése nem lesz zökkenőmentes. Azzal is számolunk, hogy egyes hatóságok majd megfogalmazzák kifogásaikat azzal kapcsolatosan, hogy marosvásárhelyi magyar közösséget miért nem illeti meg a magyar utcanevek kihelyezése, de arra sosem gondoltunk, hogy az elfogadott határozattervezetünk ellen egy magát magyar jogvédő szervezetnek titulált csoport fog elsőként kifogást emelni. Nem értjük, hogy mire jó ez, de magyarázatot nyer a mondás, miszerint magyar magyarnak farkasa – olvasható Kali levelében, amelyben többek között cáfolja a CEMO állításait. Szerinte a kataszteri hivatal válaszában nem mondja ki, azt hogy az RMDSZ határozata törvénytelen, s azt, hogy innovatív, az támasztja alá, hogy az országban még sehol nincs ilyen utcanévjegyzék.
Válaszlevelében a CEMO élesen bírálja a marosvásárhelyi RMDSZ-t, amely szerintük 25 év alatt egyetlen, a kétnyelvűségre vonatkozó döntést sem ültetett életbe, sőt beleegyezett, hogy a város iskoláinak nagy részét román személyiségekről nevezzék el. A CEMO csapata kiemeli:
A marosvásárhelyi városi tanács október 26-án megszavazott RMDSZ kétnyelvű utcanévtábla határozattervezete nem innovatív, hanem törvénytelen, kötelességünk volt erről a marosvásárhelyi és az erdélyi magyar közösséget tájékoztatni.
A válaszlevében, amely személyeskedéseket is tartalmaz, támadják Kali Istvánt, s felszólítják, hogy ő és Vass Levente mondjanak el, amennyiben a prefektusi hivatal nem fogadja el az RMDSZ innovatívnak nevezett határozatát.
A marosvásárhelyi román közösség sem maradt ki ebből a vitából, ugyanis az Esti din Targu-Mures Facebook-csoportban Iosif Simon szavazást indított arról: egyetértenek-e a lakók azzal, hogy megváltoztassák az utcák elnevezését (az utcanévjegyzéket), ami nem azonos a kétnyelvű utcanévtáblákkal. Az utcanévjegyzék megváltoztatása ugyanis a hivatalos iratok – személyazonossági igazolvány, gépjárművezetői engedély, stb. – cseréjét is jelenti. A szavazáson vasárnap délelőttig több mint ezren vettek részt, nagy többségük nemmel szavazott, s a kommentekben háborogtak a magyar feliratok, az utcanévcsere és sok más ellen. Nem érte el a százat azon csoporttagok száma, akik igennel szavaztak.
A csütörtökön elfogadott határozatokat a prefektúra jogászai fogják megvizsgálni, s harminc napon belül véleményezik azt. Ha megkapják a törvényességi engedélyt, akkor Dorin Florea polgármesteren múlik, hogy életbe ülteti-e vagy sem. Simon Virág / Székelyhon.ro
2017. november 26.
Ilyen retorikát használnak egy Dan Tanasă-könyvbemutatón
Hargita és Kovászna megyét a Románia szívében lévő kígyók szigetének nevezte Lazăr Lădariu román publicista azon a marosvásárhelyi rendezvényen, amelyen a magyarellenességéről ismert Dan Tanasă könyvét mutatták be. Az eseményen jelen volt Maros megye prefektusa, Lucian Goga is.
A Zi de zi román napilap számol be arról a könyvbemutatóról, amelyet Marosvásárhelyen tartottak. Jelen volt többek között Lucian Goga prefektus, Dan Tanasă blogger, aki önmagát a Hargita és Kovászna megyei „elnyomott” románok érdekvédőjének nevezi, Lazăr Lădariu publicista, Ioan Pop Sabău a Hargita, Kovászna és Maros megyei románok civil fórumának elnöke és Dimitrie Poptămaș, a Vasile Netea Alapítvány elnöke. Dan Tanasă könyve, Elfeledve Románia szívében – a szerző bevallása szerint – a Hargita és Kovászna megyében élő, diszkriminált románok ügyeit tárja nyilvánosság elé. Véleménye szerint a történészek, régészek és hivatalos iratok által alátámasztott eseteket nem lehet megkérdőjelezni, bizonyítják, hogy milyen nehéz sorsuk van az említett megyékben élő románoknak. Ioan Pop Sabău arról beszélt, hogy milyen hasznos ez a könyv, amely dokumentumokkal támasztja alá, hogy a Hargita és Kovászna megyében élő, kisebbségben lévő románok el vannak nyomva. Példaként említette, hogy bár Sepsiszentgyörgy lakosságának 27 százaléka román, a polgármesteri hivatalban egyetlen román alkalmazott sincs. Szerinte a diszkriminációellenes tanács nem pártatlanul végzi a munkáját, sokszor a bíróságokon derül ki, hogy az általa hozott döntések nem állják meg a helyüket. Lazăr Lădariu szerint Dan Tanasă könyve megerősíti a román nemzeti öntudatot. A könyv is rámutat arra, hogy ha nem tartunk össze, akkor megtörténhet, hogy Románia szívében létrejön a kígyók szigete. Ez a könyv mindannyiunk fájdalmát kiáltja világgá. Simon Virág / Székelyhon.ro
2017. november 29.
Patthelyzet az Unirea és a katolikus gimnázium székhelye körül, perrel fenyegetőzik Florea
Feloldhatatlannak tűnik a nézetkülönbség a marosvásárhelyi Unirea Főgimnázium és a katolikus gimnázium székhelyének bérleti szerződése ügyében a Státus Alapítvány és a polgármesteri hivatal között. A patthelyzet miatt a városvezetés nem tudta kifizetni a bérleti díjat. Dorin Florea polgármester perrel fenyegetőzik
Patthelyzet alakult ki a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal által az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítványtól bérelt ingatlanok körül, miután az egyház érvénytelennek, a városvezetés pedig továbbra is érvényesnek tekinti a 2014-ben kötött bérleti szerződést. Az Unirea Főgimnázium és a bírósági úton megszüntetett II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium Bolyai-gimnáziumhoz utalt osztályai számára otthont adó épületekre a városháza legutóbb nem tudta kifizetni a bérleti díjat, mivel az egyház nem állított ki számlát.
Míg az alapítvány új szerződést kötne, számára megfelelő feltételekkel, a polgármesteri hivatal tárgyalásos úton, saját álláspontját érvényesítve rendezné a helyzetet. A Státus Alapítvány felbontottnak tekinti a két marosvásárhelyi ingatlanra vonatkozó bérleti szerződést, így nem is fogad el bérleti díjat a polgármesteri hivataltól – vázolta a jelenlegi helyzetet a Krónika kérdésére Holló László. A Státus Alapítvány elnöke emlékeztetett: még szeptemberben döntöttek arról, hogy érvénytelennek tekintik a szerződést, miután annak három cikkelye vonatkozásában sem teljesülnek a feltétek. „Mi, amikor bejelentettük a szerződés három artikulusa alapján annak felbontását, akkor javasoltuk a polgármesteri hivatalnak, keressenek meg egy újabb szerződés ügyében” – mondta Holló László, aki szerint erre azóta sem került sor. A városvezetés ugyanis rögtön másnap jelezte, hogy meglátásuk szerint a szerződés továbbra is érvényben van. Vásárhelyi iskolaügy: a polgármesteri hivatal érvényesnek tekinti az iskolabérlési szerződést A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal érvényesnek tekinti azt a szerződést, amellyel a római katolikus egyház vagyonkezelőjétől bérli az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium épületeit.
A Státus Alapítvány ennek ellenére nem változtatott álláspontján, és egy 30 napos átmeneti időszak után már nem fogadnak el bérleti díjat a városvezetéstől a két épület használatáért, magyarázta a Krónikának Holló László.
Kivár az egyház
Nekünk terveznivalónk ebben a helyzetben nincsen. Amikor a szerződéses partner nem kíván tárgyalni, akkor esetleg törvényes útra lehetne terelni az ügyet, de egyelőre ez nem áll szándékunkban, mert az túlságosan elhúzódna” – mondta a jövőre vonatkozó kérdésünkre az egyház képviselője. Hozzátette, egyelőre úgy látják, az idei év így fog eltelni, és úgy vélik, a polgármesteri hivatal következő évben kénytelen lesz rendezni a helyzetet, ugyanis érvényes bérleti szerződés hiányában nem fog tudni pénzkeretet elkülöníteni a költségvetésből a bérelt épületek közüzemi számláinak fedezésére.
„Gyakorlatilag nem lesz törvényes lehetőségük ezt a gazdasági manővert megtenni” – mondta Holló László. Kérdésünkre hozzátette, az egyház „természetesen, megfelelő feltételek mellett” kész lenne új szerződést kötni a polgármesteri hivatallal. Mivel már két szerződésünk volt és mindkettőt kénytelenek voltunk felbontani, ezt alaposan meg kell beszélnünk” – fogalmazott az egyház képviselője, nem tagadva, hogy az említett feltételek között a katolikus gimnázium is szerepelne.
„Feloldanák” a patthelyzetet
Teljesen másként látja a helyzetet a marosvásárhelyi városvezetés, amely továbbra is fenntartja álláspontját, miszerint a bérleti szerződés érvényes. Mi azt mondjuk, hogy a mi álláspontunk szerint a szerződés érvényes, ugyanis valamennyi, általuk említett cikkely vonatkozásában teljesülnek a feltételek” – fogalmazott a Krónikának Cosmin Blaga, a polgármesteri hivatal sajtószóvivője. Kifejtette, álláspontjukat ismertették az egyházzal, azonban levelükre nem kaptak választ. Hangsúlyozta: hiába akarná az egyház, a városvezetés álláspontja szerint nem lehet új szerződést kötni, ha a régi érvényes. Ugyanis úgy vélik, a megállapodást nem lehet egyoldalúan felbontani, ahhoz mindkét fél beleegyezésére szükség van.
A szóvivő elismerte, hogy a polgármesteri hivatal nem tudta kifizetni a bérleti díjat, mivel nem kapta meg az ehhez szükséges számlát. „Mit tegyünk, ha nem kaptunk számlát?” – tette fel a kérdést Blaga, aki szerint ennek hiányában nem tudták volna bevezetni a költséget a könyvelésbe. Hozzátette, hogy a bérleti szerződés körüli patthelyzet ellenére a közüzemek irányába rendezni tudják a számlákat, hiszen ezek a polgármesteri hivatal nevére érkeznek. „Az épület üzemeltetése biztosított, nincsenek gondok. Van villany, gáz, minden ami kell” – fogalmazott.
Blaga is elismerte, hogy a jelenlegi helyzet tarthatatlan, hiszen „nem lehet az, hogy az egyik fél egyet mond, a másik mást”. Az lenne mindenki számára a jó, a kívánatos, ha létrejönne egy találkozó, ahol feloldanánk a jelenlegi helyzetet. Úgy értettem, hogy a parlamentben egy új törvény révén újra akarják alapítani a katolikus líceumot” – tette hozzá a szóvivő az esetleges megoldásra utalva.
Az Unirea diákjait félti és perrel fenyegetőzik Florea
A marosvásárhelyi Unirea Főgimnáziumért, illetve az ott tanuló diákokért aggódik Dorin Florea polgármester, aki azt kifogásolja, hogy az RMDSZ által a Római Katolikus Teológiai Líceum újraalapítása érdekében benyújtott törvénytervezetben egy szó sem esik a főgimnáziumról, amely az egyházi ingatlanban működik. Az elöljáró keddi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: az Unirea és a felekezeti gimnázium eddig jól megfért az épületben, ezért aggodalommal tölti el, hogy a szövetség törvénytervezetében nem foglalkoznak a főgimnáziummal. Florea azt is fontosnak tartja, hogy az Unirea továbbra is kétnyelvű, román és magyar tagozattal rendelkező tanintézet legyen. „Levelet írtam a szakminisztériumnak, hogy figyeljenek oda erre a problémára, s olyan döntéseket hozzanak, amelyek mindenkinek megfelelnek” – hangsúlyozta az elöljáró. A városvezető nem mondott le arról a tervéről, hogy megvásárolja a katolikus egyháztól a szóban forgó épületet. Ugyanakkor továbbra is érvényesnek tartja az egyházzal kötött bérleti szerződést. Novák Csaba Zoltán RMDSZ-es szenátor elmondta: a törvénytervezetben valóban nincs szó az Unirea Főgimnáziumról, hiszen az a római katolikus gimnázium újraalapításáról szól. „A magyar fél eddig is betartotta a városházával kötött szerződést, a tantermek beosztását, ezután is így lesz. Az Unirea maradhat a nagy épületben, a katolikus iskola a B épületet használja majd. Nincs ok aggodalomra, a polgármester nyilatkozata nem más, mint fölösleges hírkeltés” – fogalmazott a Maros megyei honatya.
Mint ismeretes, az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány kuratóriuma szeptember 16-i csíksomlyói ülésén állapította meg, hogy a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal nem tartotta be az iskolaépületek bérlésére vonatkozó, 2014-ben kötött szerződést, ezért a szerződés jogilag érvényét veszíti. A szerződés rögzíti, hogy az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium épületein 2014 és 2019 között miként osztozik az Unirea Főgimnázium és a katolikus gimnázium. A szerződés 2. cikkelye rögzíti: „Ha a Római Katolikus Gimnázium nem alakul meg, vagy a bérleti időszakban megszűnik, a szerződés érvényét veszti.”
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) tavaly októberben kezdte el vizsgálni a római katolikus gimnázium 2014-es létrehozásának körülményeit. Az ügyészségi vizsgálat és az iskola létrehozásának részleteit rögzítő tanfelügyelőségi határozat bírósági felfüggesztése oda vezetett, hogy a tanintézet az idei tanévtől megszűnt önálló intézményként működni. Diákjai és tanárai ugyan továbbra is az egyházi épületben maradtak, de az osztályokat a Bolyai Farkas Elméleti Líceumhoz rendelték. Pap Melinda, Simon Virág / Krónika (Kolozsvár)