Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Simon Virág
208 tétel
1999. augusztus 16.
Aug. 14-én lóháton ülő székelyruhás legények fogadták Jedd központjában a templomszentelési ünnepségre érkező vendégeket, köztük dr. Csiha Kálmánt, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökét. Az 1997-99 között teljesen felújított gyönyörű templomban a püspök hirdetett igét. A holland testvérgyülekezet a javításhoz az évek során 55.000 guldennel járult hozzá, a helybéliek a pénzadományok mellett közmunkával is segítettek. /Simon Virág: Felújított templomot szenteltek Jedden. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 16./
1999. augusztus 24.
Aug. 22-én, vasárnap közel félezren vettek részt Mezőpaniton a Szent István-napi ünnepségen. A 18. életévüket betöltöttek útravalóként átvehették a Konrád Béla által összeállított Mezőpaniti falumonográfiát. /Simon Virág: Szabadtéri mulatság Mezőpanitban. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 24./
1999. szeptember 8.
"Szept. 5-én, vasárnap első alkalommal tartottak Teremiújfalun falutalálkozót. A találkozó a temetőben levő második világháborúban elesett közel negyven helybéli emlékére állított emlékmű, valamint az 1990. márciusában Marosvásárhely "fekete márciusának" egyik áldozata, Kis Zoltán sírjának megkoszorúzásával kezdődött. Szövérfi Zoltán Márton helybéli lelkipásztor elmondta, hogy Teremiújfalu első írásos említése 1263-ból maradt fent. Jelenleg a református egyház nyilvántartásában 550 lélek szerepel. A református egyházközség 1996-ban önállósult, s akkor kapott saját lelkészt is. Kincses Előd, a Maros megyei RMDSZ elnöke a radikális helytállás és az anyaországi pénzbeli támogatások fontosságáról szólt. Dabóczi Ilona községközponti iskolaigazgató a tanintézmények munkájáról beszélt. /Simon Virág: Falutalálkozó Teremiújfaluban. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 8./"
1999. október 11.
A Kolozsváron székelő Református Pedagógiai Intézet okt. 9-én egynapos konferenciát szervezett egyház-iskola-család témakörben Marosvásárhelyen. A közel 250 jelen levő lelkésznek, tanárnak, kántor-tanítóképzős diáknak dr. Erdélyi Géza szlovákiai református püspök hirdetett igét, majd A felekezeti nevelés jelenlegi helyzete címmel Tőkés Elek, az Erdélyi Református Egyházkerület tanügyi tanácsosa tartott előadást. Hangsúlyozta a felekezeti iskolák és továbbképző intézmények szükségességét, kiemelve, hogy a közel 450.000 reformátusnak hitvallásos kötelessége fenntartani azokat az iskolákat, ahol a megmaradáshoz szükséges értelmiségi magot képezik. A Marosvásárhelyen működő Református Diakonissza-képző jelenéről dr. Nagy Attila igazgató beszélt, elmondva, hogy az intézetnek immár 190 végzőse van, legtöbbjük asszisztensként dolgozik állami és magánrendelőkben. Barabás László, a Kántor-tanítóképző Főiskola nehézségeiről szólva tájékoztatta a hallgatóságot, hogy a főiskola még mindig a magyarországi nagykőrösi főiskola kirendeltségeként működik, a hazai jogi keretek nem engednek másra lehetőséget. Dr. Csiha Kálmán püspök elmondta: bár Andrei Marga tanügyminiszter rendelettel jóváhagyta a marosvásárhelyi Református Kollégium önállósodását, azonban két hétre rá visszavonta azt. /Simon Virág: A gyakorlati oldal elmaradt. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 11./
1999. november 10.
Nov. 9-én Szovátán letették az első unitárius templom alapkövét. Jelenleg Szovátán 165 unitárius él, istentiszteletet kéthetenként tartanak a helyi református templomban. Az építkezést a hívek adományaiból kezdték meg, s reményeik szerint egy amerikai testvérgyülekezet támogatni fogja őket. /Simon Virág: Unitárius templom alapkövét helyezték el Szovátán. = Bihari Napló (Nagyvárad), nov. 10./
1999. december 14.
Dec. 12-én Lukailencfalván /Dózsa György/ ünnepelték a helyi reformátusok, hogy közös erővel felújították, gyülekezeti otthonná alakították az 1948-ban államosított egyházi hajlékot. A ház történetéről, a javításokról Szövérffi István helyi lelkipásztor számolt be. /Simon Virág: Gyülekezeti otthont szenteltek. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 14./
2000. január 24.
Jan. 22-én Marosvásárhelyen rendezték meg a Kis nyelvművelők vetélkedőjének városi szakaszát. Általános iskolások versenyeztek helyesírásból, meseolvasásból és mesealkotásból. /Simon Virág: Kis nyelvművelők vetélkedője. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 24./
2000. június 20.
Jún. 18-án, vasárnap Nyárádremetén közel 150 helybéli, környékbeli és meghívott gyűlt össze megünnepelni az új református templom felszentelését. Együtt ünnepelt velük dr. Csiha Kálmán, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Székely András, a küküllői egyházmegye esperese, dr. Mártha Ivor egyházkerületi fogondok is. A IV. Református Világtalálkozó keretében zajlott az ünnepség. Nyárádremete községben száz református van, szórványként a csíkfalvi református egyházközséghez tartoznak. A templom építéséhez segítséget nyújtott egy svájci és egy holland gyülekezet, a helyiek közmunkát végeztek. Az úrasztalát Bíró János szovátai szobrász készítette, s a templomtornyot is ő faragta. A székely kaput a lelkész házaspár adományozta. /Simon Virág: Református templomot szenteltek Nyárádremetén. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 20./
2000. augusztus 8.
Murokország fővárosában, Lukailencfalván aug. 6-án falutalálkozót tartottak. A falut Ákosfalva felől megközelítő személyeket bizonyos távolságokra fekvő három helységnévtábla: Lukafalva, Ilencfalva, Dózsa György fogadja, s csak a beavatottak tudják, hogy a Lukafalva és Ilencfalva összeolvadásából létrejött Lukailencfalva hivatalos neve Dózsa György, ám a helyiek ragaszkodnak az eredeti falunevek használatához. Az ünnepségre hivatalos volt dr.Csiha Kálmán, püspök és dr. Benkő Samu művelődéstörténész, a község szülötte. Az istentisztelet után Szövérffi István lelkipásztor beszámolt a gyülekezetről: a 841 lelket számláló gyülekezetben rendszeresen tartanak bibliaórákat, konfirmációra való felkészítőket. Az elmúlt öt évben több fiatal telepedett be Lukailencfalván, s az elhalálozások (70) és születések (58) közötti különbség sem túl nagy. Díszpolgárokat avattak. Elsőként dr. Benkő Samu vehette át a kitüntetést, aki elmondta, hogy apai-anyai ősei négyszáz évre visszavezethetően a község lakói, ő maga Lőrincfalván született, s a most átvett oklevéllel Murokország fővárosának hivatalos polgára lett. /Simon Virág: Közös szívdobbanás Lukailencfalván. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 8./
2000. november 6.
Nov. 4-én Marosszentgyörgyön, a római katolikus plébánián találkoztak a ditrói, nagyváradi, sepsiszentgyörgyi, marosszentgyörgyi, szászrégeni, türkösi (Brassó megye), csíkszeredai, kolozsvári és marosvásárhelyi szellemi és mozgássérült személyekkel foglalkozó Hit és Fény közösségek vezetői. Fülöp Hajnal országos felelős elmondta, a Hit és Fény csoportok sérült gyerekekből, fiatalokból, hozzátartozóikból, és a rajtuk segíteni akaró személyekből tevődnek össze. A közösségek kéthetente, havonta találkoznak, s közösen énekelnek, igét olvasnak, kézimunkáznak. /Simon Virág: Elemezték a Hit és Fény csoportok tevékenységét. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 6./
2001. február 20.
"Febr. 17-én Meseországgá alakult Marosvásárhelyen a Juhász András Gyülekezeti Ház. A Csipike mesemondó verseny megyei szakaszának otthont adó terembe a megye minden részéből érkeztek gyermekek. A szervezők s a támogatók minden versenyzőnek adtak meséskönyvet és oklevelet. /Simon Virág: Mesemondó verseny. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 20./"
2001. július 13.
"Hetedik alkalommal szervezett alkotótábort a Maros megyei MADISZ, idén a Megyei Ifjúsági- és Sportigazgatósággal közösen. Szovátán, az egyhetes rendezvényen 19 marosvásárhelyi, temesvári, székelyudvarhelyi és szabadkai fiatal alkotó bizonyította tehetségét. /Simon Virág: VII. Nemzetközi Alkotótábor Szovátán. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 13./"
2001. július 19.
"Júl. 18-án a Demokrácia Kollégiuma VII. évfolyamának záróülésére és a kollégisták tanácsülésére került sor a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal tanácstermében. A Demokrácia Kollégiuma céljáról, tevékenységéről Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke beszélt. Az egyéves kollégium lehetőséget nyújt román, magyar és más nemzetiségű fiataloknak a jogállam alappilléreinek megismerésére, az állami intézmények működésének megértésére, a demokratikus jogok gyakorlására. A demokrácia kollégiumában eddig 161 diák vett részt. A diákok egyhetes bukaresti és budapesti tanulmányúton is voltak. Meglátogatták a parlamentet, találkoztak a képviselőkkel, nagykövetekkel. Az oktatási program célja a másság felmutatása és elfogadtatása. /Simon Virág: 24 kollégista tanácsosi szerepben. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 19./"
2001. augusztus 30.
"Megkezdődött a felvételire felkészítő Marosvásárhelyen a Színművészeti Egyetem Szentgyörgyi István tagozatán. Idén a színész tagozaton 13 térítésmentes és 3 tandíjköteles hely van, míg a teatrológiára jelentkezők 7+2 helyre vizsgázhatnak. Újdonság, hogy a színész tagozaton egy helyet roma nemzetiségű jelentkező számára tartanak fenn. A felvételi vizsga szeptember elsején kizáró jellegű képességvizsgával kezdődik, majd nagyszínpadi próbával folytatódik azok számára, akik megfeleltek a selejtezőkön támasztott elvárásoknak. Az eredményeket szeptember 7-8-án függesztik ki. - Évente egy tucat színész végez Marosvásárhelyen, s a kolozsvári színművészeti egyetemen is hasonló képzést biztosítanak. Telítődik a pálya. A jelentkezők számára fenntartott helyek száma mégis azonos az előző években meghirdetettekkel. Kovács Levente kifejtette: most már most több színész van, mint amennyit a társulatok foglalkoztatni tudnak. A színészi pályán is kialakult a versenyhelyzet. A jelenleg alkalmazott egyéves szerződések lehetővé teszik, hogy a társulatok között nagyobb legyen a színészcsere. Magántársulatok jelentek meg, vannak szabadúszók, s tudásukat, tehetségüket más területen kamatoztató színészek is. /Simon Virág: Megkezdődtek a felkészítők a színművészetin. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 30./"
2001. december 8.
"A Pro Európa Liga /Marosvásárhely/ Emberjogi Irodájának tevékenységét, észrevételeit tette közzé dec. 8-án Haller István, az iroda vezetője azon a sajtótájékoztatón, amelyet az Emberi Jogok Nemzetközi Napja alkalmából hívott össze. A jogsértésekkel foglalkozó irodához idén 150 személy fordult panasszal. Az esetek 65 százalékában bebizonyosodott, hogy jogsértés történt. A legtöbb panasz a tulajdonjog kapcsán érkezett. Egyes polgármesteri hivatalok jogtalanul szolgáltatnak vissza területeket, nem osztják ki a birtokleveleket, eladják a bérlőknek a volt tulajdonos által visszakövetelt lakásokat. Az állam nem biztosítja a szükséges jogkeretet az egyházi ingatlanok, földek visszaadására, kibúvókat biztosít. A görög katolikus egyház például nagyon kevés hajlékát, az ortodox egyház által használt templomát kapta vissza. A római katolikus, a protestáns, izraelita egyház szintén hiába igényli vissza évek óta elkobzott javait. Haller István és Smaranda Enache, a liga társelnöke beszámolójukban külön fejezetet szenteltek a sajtószabadságnak. A kormány a Rompres hírügynökségnek a Köztájékoztatási Minisztériumhoz való csatolását tervezi. Ez az intézkedés sérti a sajtószabadságot, ezért elfogadása ellen több civil szervezet tiltakozott. A sajtótájékoztatón szó esett Románia magyarlakta vidékeiről nemrég közzétett SRI-jelentésről és az idei 141-es sürgősségi kormányhatározatról, amelynek alapján a szakminisztérium kérésére a postai hivatalnokok információkat szolgáltathatnak magánszemélyek leveleinek, telefonbeszélgetéseinek tartalmáról. /Simon Virág: December 10. - Az Emberi Jogok Nemzetközi Napja. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 8./ "
2002. február 14.
Magyarbükkös magyar közössége református, 1968-ban 536 reformátust tartottak számon. Jelenleg a gyülekezet lélekszáma 263. Szép Eduárd lelkipásztor említette, hogy gyülekezeti házuk épül. Azt remélik, hogy 2003. őszéig sikerül befejezniük az építkezést. Marosludas környékén nincs ilyen jellegű épület, így ez a környékbeli református gyülekezetek közös rendezvényeire is alkalmas lesz. Ugyanakkor előadások, felkészítők számára is megfelelő teret biztosít majd. Az utóbbi években javításokat végeztek a templomban. Beépítették a templom falába Kemény János faragott kőcímerét. /Simon Virág: Fogyatkozó, de építő magyarbükkösiek. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 14./
2002. június 26.
A Sáromberkén tartott, Teleki Sámuel nevét viselő Maros-mezőségi egyházmegyei kórustalálkozót második alkalommal szervezték meg jún. 23-án. Hét kórus lépett fel. Tavaly Sáromberke vállalta, hogy rendszeresen otthont biztosít a Maros-mezőségi egyházmegye kórustalálkozójának, mesélte Porkoláb Levente sáromberki lelkipásztor. /Simon Virág: A kórustalálkozók bizonyítják: él a közösség. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 26./
2002. augusztus 19.
"Az Erdély életében kiemelkedő szerepet vállaló történelmi családok leszármazottjait tömörítő Castellum Alapítvány harmadik alkalommal szervezte éves találkozóját Gernyeszegen. Aug. 17-én a gernyeszegi műemlék templomban gyűltek össze az alapítvány belföldi és külföldi tagjai. - Az éves találkozókon a központi témakör: Erdély múltja és a történelmi családok szerepe - tájékozatott Haller Béla, a Castellum Alapítvány elnöke. Idén dr. Vekov Károly történész Nemes elit és feladatvállalás Erdélyben címmel értekezett, dr. Tonk Sándor egyetemi tanár, az Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora Arisztokrácia és iskola Erdély múltjában címmel tartott előadást. Jelenleg a Castellum alapítványnak 171 tagja van. Az előadások mellett kirándulást szerveznek a környéken levő kastélyokhoz, aug. 18-án a kerelőszentpáli Haller-kastélyt, a radnóti Rákóczi-kastélyt, a küküllővári Haller-kastélyt és parkot, a bethlenszentmiklósi Bethlen-kastélyt és parkot keresik fel. /Simon Virág: VII. Castellum-találkozó. A történelmi családok szerepvállalása. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 19./"
2002. szeptember 26.
"Szept. 25-én Brassai Zsombor, a Maros megyei RMDSZ ügyvezető elnöke és Stefan Somesan megyei főtanfelügyelő "A magyar tanerők számaránya a megyében működő tanintézmények vezetőségében" témában tartott megbeszélést. A megbeszélés után Brassai arról tájékoztatott, hogy előzőleg a megyei RMDSZ ügyvezető elnöksége a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség vezetőségével, Donáth Árpád helyettes főtanfelügyelővel közösen mérte fel a megyei helyzetet. A megyei tanintézmények vezetőségében a magyarok méltányosan vannak képviselve. A marosvásárhelyi általános iskolák, középiskolák esetében azonban szükség van az arányok javítására, mert az elvártnál kisebb a magyar igazgatók, aligazgatók száma. Brassai Somasannal megállapodott abban, hogy aligazgatói állásokat kell meghirdetni ott, ahol ez szükséges és indokolt. A létrehozandó aligazgatói állásokra szakképzett magyar pedagógusok is pályázhatnak. Az aligazgatók munkaköri leírásában szerepelnie kell annak, hogy teljes mértékben ő a felelős a magyar tagozatokért. - Ismeretes a görgényszentimrei eset is: nem sikerült beindítani a magyar óvodás csoportot. Brassai a görgényszentimrei református lelkésszel elhatározta, hogy közösen fognak fellépni a magyar nyelvű oktatás beindítása érdekében. A megyében három olyan város van - Segesvár, Dicsőszentmárton, Marosludas -, ahol a magyar lakosság aránya eléri, megközelíti a 20 százalékot, a város vezetői mégsem állították fel a két-három nyelvű helységnévtáblákat. /Simon Virág: Tárgyal és egyeztet a megyei RMDSZ. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 26./"
2002. október 24.
"Okt. 22-én Teremiújfaluban ötéves munka után felavatták a Timóteus Református Egyházi Központot. A kétszintes épület földszintjén a gyülekezeti otthon kapott helyet, az első emeleten a lelkészi lakás, míg legfelül a vendégszobák vannak. Az 520 lelkes református gyülekezet 1995-től hozzájárult a létesítmény megvalósításához. A helyiek áldozatos munkájához társult az egyházkerület az egyházmegye, a svájci és holland gyülekezetek, az Illyés Közalapítvány, valamint magánszemélyek támogatása. /Simon Virág: Timóteus református központ Teremiújfaluban. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 24./"
2002. október 28.
"Kemény János Erdély egyik legnagyobb mecénása volt, aki vagyona nagy részét az erdélyi magyar irodalom szolgálatába állította. Iskolát alapított, színházat szervezett. A Marosvécsi Általános Iskola felveszi báró Kemény János nevét - hangzott el okt. 26-án Marosvécsen, a Kemény János által 1929-ben építtetett iskola névadó ünnepségén. A névadó ünnepségen jelen volt Kemény János fia, Kemény Miklós és családja, valamint az író elhunyt gyermekeinek leszármazottjai is. Nagy Anna igazgatónő üdvözlő emlékeztetett a Kemény János által létrehozott helikoni irodalmi találkozókra. Az ünnepség az iskola falán elhelyezett kétnyelvű tábla leleplezésével, valamint a marosvécsi kastély kertjében levő Kemény János-síremlék megkoszorúzásával zárult. /Simon Virág: Kemény János - a jóság embere. Névadó ünnepség Marosvécsen. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 28./"
2002. november 2.
"Bátoson okt. 31-én Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke szentelte fel a 109 magyar református számára épült kis templomot. Az építkezésen helybéli reformátusokkal karöltve dolgoztak az ortodoxok és evangélikusok is. Segített a svájci HEKS alapítvány is. Tizenkét évvel ezelőtt a bátosi református egyházközség 70 lelket számlált, ma a helybéli reformátusok száma 109. /Simon Virág: Református templom épült Bátoson. Helytállás a végeken. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 2./"
2002. november 11.
"Nov. 9-én Marosvásárhelyen, a Deus Providebit Tanulmányi Házban a Hit és Fény közösség nyílt napot szervezett, hogy bemutatkozhasson. A Hit és Fény közösséget 1968-ban hozta létre Jean Vanier. A Hit és Fény közösséghez való tartozás reményt nyújt a fogyatékos személynek, hiszen érezteti vele, hogy helye van a társadalomban és az egyházban. /Simon Virág: Egyformán értékesek vagyunk. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 11./"
2002. december 9.
"A főtanfelügyelő-helyettesi állás betöltéséről, a tanügyi törvény módosításáról és az aligazgatók munkaköri feladatairól tárgyaltak dec. 7-én Kolozsváron a magyar iskolaigazgatók és Brassai Zsombor, a megyei RMDSZ ügyvezető elnöke. Donáth Árpád jelenlegi főtanfelügyelő-helyettesnek lejárt megbízatása, s egészségi állapota miatt nem vállalja tovább a munkát. A 2002-2003-as tanév végéig betölti a funkciót, s időközben bevezetheti a munkaköri feladatokba utódát. Az összegyűlt pedagógusok a jelenlevő érintettek meghallgatása után Albertini Zoltán testneveléstanárt, a sportiskola jelenlegi igazgatóját választották, Albertini Zoltán vállalta, hogy jelentkezik a versenyvizsgára. /Simon Virág: Pedagógusok és politikusok találkozója. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 9./"
2002. december 13.
"Dec. 7-én Marosvásárhelyen a Maros megyei RMDSZ képviselőivel tanácskoztak a magyar iskolaigazgatók és aligazgatók. Nagy Olga aligazgató elmondta: a magyar aligazgatókat sokszor kizárják a döntéshozatalból. Az érvényben levő törvények értelmében a helyettesek feladatait az igazgató osztja el, s ez jelentős esetben hátrányosan érinti mind a magyar aligazgatót, mind a magyar tagozaton tanuló diákokat. A jelenlevők háromtagú bizottságot alakítanak, amely összegzi az igazgató- helyettesek jogait és kötelezettségeit. Kovács Júlia szaktanfelügyelő, az RMPSZ alelnöke elmondta: a magyar pedagógus-közösség előnyben részesítette az RMPSZ által szervezett, illetve Magyarországon tartott továbbképzőket. Azonban sem az RMPSZ által szervezett, sem a magyarországi továbbképzőket nem ismeri el a szakminisztérium. /Simon Virág: Tanügyi gondok megoldásáról tárgyaltak. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 13./"
2003. április 10.
"Maros megyében a megyeszékhelyen, Marosludason, Mezőzáhon, Nyárádszeredában, Segesváron és Szászrégenben működnek több száz árva és elhagyott gyereknek otthont adó elhelyezési központok. Jelenleg a megyében az árvaházakban gondozott gyerekek száma 1107. A kormánystratégia alapján 2007-ig felszámolják a nagyméretű árvaházakat, s a gondozottakat pótcsaládoknál, rokonoknál helyezik el. Domby Károly, a megyei igazgatóság vezetője elmondta, hogy a gyermekeknek megfelelő, családias életkörülményeket kell biztosítani. Jelenleg a hét elhelyezési központból ötben családi modulokban élnek a gyerekek, ami azt jelenti, hogy 8-10-en tartoznak egy kis családhoz. Az itt nevelkedettek viszont az életbe kilépve nem tudnak alkalmazkodni, nem találják fel magukat, nem tudják kezelni a fizetésként kapott pénzt. Megyeszinten eddig 3200 árva és elhagyott gyermeket sikerült az árvaházból kivenni és pótszülőkhöz, családokhoz, a tágabb értelemben vett családjukhoz helyezni. Nagy részüket nagyszüleik, rokonaik nevelik; több mint 200-at szakképzett pótszülők gondoznak. Jó pár gyerek az alapítványok, nemkormányzati szervezetek által működtetett családi házakban, árvaházakban él. A családi környezetben élő, rokonok, pótszülők által nevelt gyerekek pár hetes szeretetteljes gondozás után nagymértékben megváltoznak. Egy pótszülő 1-2 gyerek nevelését vállalhatja. A pótcsaládok tevékenységét negyedévenként ellenőrzik a szociális munkások. /Simon Virág: Nem kerül lakat az árvaházakra. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 10./"
2003. július 21.
"Júl. 19-én Marosvásárhely mellett elkezdődött a Félsziget fesztivál. Az István, a király rockopera levetítése után elhangzott a himnusz. Ez nem volt benne a programban, de a közönség beiktatta. Az Igen! Irány Európa! című konferencián Markó Béla, az RMDSZ elnöke, Vasile Puscas, főtágyaló, Bársony András politikai államtitkár, Szabó Vilmos politikai államtitkár és Újhelyi István /MSZP/, az Országgyűlés ifjúsági és sportbizottságának alelnöke beszélt. A fiatalok közül legtöbben a szórakozást, a bulizást választották. /Simon Virág: Félsziget Ifjúsági és Diákfesztivál. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 21./"
2003. augusztus 2.
"Szórványtábort rendezett Ádámoson az ALKISZ (Alsó-Kis-Küküllő Menti Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége), melyen 2001-ben 40, tavaly 50, míg idén 152 gyerek és fiatal vett részt. Az ádámosi, vámosgálfalvi, désfalvi, szászcsávási, sárosi, héderfájai, küküllő-széplaki gyerekekhez dicsőszentmártoni, marosvásárhelyi és Németországba kitelepedett, többnyire IV-VIII. osztályos gyerekek is társultak, számolt be Gagyi Zoltán szervező. /Simon Virág: Szórványtábor Ádámoson. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 2./"
2003. augusztus 9.
"A marosi Nőszövetségnek van egy jótékonysági programja, melynek keretében minden csütörtökön délután egy-egy református gyülekezet képviselői felkeresik az öregek otthonát, s kis csomagokat visznek a gondozottaknak. A nyárádtői nőszövetség tagjai már többször sorra kerültek, ezúttal is nagy odaadással készültek, több mint 20 asszony sütött tésztát, gyűjtött almát. Az elmúlt tíz év alatt az otthont szépen rendbe tették, ám a belépőt most is, így is megcsapja a kellemetlen fertőtlenítő- és "betegség" szag. Az otthonban tehetetlen, beteg emberek feküdtek egymás mellett a zsúfolt szobákban. A lelkipásztor igét olvasott, s bátorító szavakkal próbált segíteni. Az otthon lakói legjobban a látogatásnak örülnek. - Mi már volt-emberek vagyunk - mondta egyikük szomorúan. /Simon Virág: Volt-embereknél látogatóban. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 9./"
2003. augusztus 12.
"Aug. 10-én, vasárnap első alkalommal szerveztek falutalálkozót a 350 lelkes Göcs településen. Felújították a református templomot, úgy várták az elszármazottakat. Majthényi Wass Csaba göcsi lelkipásztor kiemelte, hogy a göcsi református egyház 1997-ben önállósodott, leválva a székelyvajai egyházközségről. A székely ruhába öltözött fiatalok a Fábián Anna Olga által betanított kis műsorral elnyerték a hallgatóság tetszését. A múlton nyugszik a jelen, s azon a jövendő - olvasható a Széchenyi István-idézet a templom szomszédságában felállított kopjafán. A kopjafát Osváth Csaba ákosfalvi polgármester állította. /Simon Virág: Indulj hazafele... Hagyományteremtő találkozás Göcsön. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 12./"